Chulyin kilátója

Chulyin kilátója // Vas. Ápr. 29, 2012 9:33 am

First topic message reminder :

Re: Chulyin kilátója // Szer. Jún. 29, 2016 12:50 pm

- Igen! Aki ért hozzá, ennyire ostoba módon szerintem nem kockáztatná az életét, bár ez csak az én véleményem! – vontam meg a vállaimat könnyedén. Én is szerettem fényképezni, még ha csak amatőr szinten tettem is. Én inkább az állatokra fókuszáltam mindig, hiszen a tájat bármikor láthattam, de egy-egy vadat elkapni nagy élmény volt. – Meg lehet, de itt szerintem sokkal nehezebb egyébként… - hagytam, hogy elgondolkozzon, hiszen látszott az arcán, hogy teljesen máshol jár most. Nem igazán akartam megzavarni benne, mert olyan érzésem lett volna tőle, mintha páros lábbal tipornám meg a személyes terét. Azért néhány pillanattal később mégiscsak folytattam.
- Annyira terjeszkedtünk, és vesszük el az életterüket, hogy már a városba is nyugodtan bejönnek, turkálni a kukákban. Elég ijesztő tud lenni! – nálam is járt már párszor medve, hogy átkutassa a szemetemet, vagy megszagolja a kiteregetett ruháimat. Nem mondom, hogy nem csináltam össze magam tőle, amikor kiléptem és szembe találtam magam vele, de végül szépen lassan visszahátráltam a házba, és nem is volt semmi probléma. Szerencsém volt, másoknak ennyire sajnos nem.
- Ez igaz, de túl sűrű lett az életem ahhoz, hogy csak úgy bármit megtegyek, amit szeretnék. Talán majd Noaht elvisszük kirándulni! – jött az ötletem, amit meg is osztottam vele. Én már csak ilyen barátságos és közlékeny alkat vagyok, mert nem szoktam arra gondolni, hogy bárki is visszaélne valami elejtett információval. Nekem nem voltak az életemben nagy izgalmak, vagy hatalmas titkok. Egyszerű nő vagyok, egyszerű igényekkel és vágyakkal. Ez nem titok, akárhogy nézzük is!
- Ó, ne is mondd! – én aztán tudtam volna beszélni arról, hogy milyen az, amikor minden fenekestül felfordul az életben. Biztosan vele is történtek már váratlan dolgok, legalábbis erre engedtek következtetni a szavai. – Bár azt bevallom, nem igazán tudom, hogy milyen új városba költözni. Viszont szívesen segítek tényleg! – ígértem meg, mert úgy láttam, hogy esetleg elkelhet egy helybéli segítsége. Akkor meg miért tagadnám meg, ha tudok érte tenni valamit? Legalább szép napja lenne, vagy könnyebben menne a beilleszkedése.
- Persze! – nekem ez az egész annyira magától értetődő volt, hogy nem is értettem annyira, miért lepődött meg ezen. – Csak nyugodtan! – legyintettem könnyed mozdulattal, ajkaimon kedves mosoly ült. – Állatorvos vagyok, a Nemzeti Parkban dolgozom! – mutattam el abba az irányba, ahol a terület feküdt. Tökéletesen tudtam tájékozódni ezen a vidéken, hiába nem volt itt semmiféle támpont. – És te dolgozol valahol, vagy most a költözés miatt szünetelsz? – jó, tudom, hogy nem is biztos, hogy ideköltözik. Attól viszont még alternatíva volt, hogy esetleg ilyen oka van, ha nincs munkahelye. Vagy egész egyszerűen csak nem szorul rá, persze erről is lehetett szó.
- Igen, elég mozgalmas gyerekkorunk volt. A sógorom családja gazdálkodásból élt, mi pedig kutyatenyésztők vagyunk, meg nekünk is van egy kisebb földünk! – magyaráztam neki lelkesen. Én büszke voltam a származásomra, nem éreztem úgy, mint a hozzám hasonló családból érkezők, hogy le kellene tagadnom. – Nyugodtan! – nevettem fel vidáman. – Tényleg elfogult vagyok, de nagyon szeretem ezt a helyet! – bólogattam egyetértően. Engem is folyton magával ragadott ez a hely, de így van jól. Az ember szeresse az otthonát, különösen akkor, ha ilyen gyönyörű hely. – Igen, nagyon remélem, hogy így van! – azért a mosolyom szomorkásabb lett, ahogy Gabbie került szóba, de négy év alatt azért már hozzászoktam a hiányához. Még ha igazán talán nem is lehet megszokni, de elfogadtam. Mondjuk inkább így. Megtanultam vele együtt élni.
- Az apja nem hagyná itt a földet, kettesben meg nem hiszem, hogy elindulnék vele. Bár, ki tudja… - nem is volt olyan rossz ötlet. Pár év múlva talán sort is lehetne keríteni rá, és ha Nate nagyon akarja, úgyis meg tudná oldani, hogy velünk jöhessen. – Akkor biztos furcsa lehet neked, hogy én meg nem hagytam el azóta sem az otthonom! – állapítottam meg mosolyogva, nem szemrehányásnak szántam. – Én már csak ilyen furcsa, röghöz kötött nőszemély vagyok! – vonogattam a vállaimat. Persze, volt bennem is kalandvágy, de miután Avery szó nélkül lelépett, Gabbie pedig meghalt, nem akartam még én is elmenni.

Re: Chulyin kilátója // Pént. Júl. 01, 2016 12:35 pm

Csak bólintottam arra, amit mondott, mert jobbnak láttam azt, ha nem feszegetjük tovább ezt a témát, mert a végén akaratlanul is olyat mondanék, amit egy magam fajta nőből nem csak kinézni nem nézne ki senki se, de tényleg esetleg képtelenség lenne. Azt pedig nagyon nem akarom, hiszen az egyik fő feladatunk az, hogy titokban tartsuk azt, hogy mik vagyunk, mert a végén nem éppen szívet melengető dolog sülne ki belőle, s vélhetően a falka se örülne azért, ha egy kóbor a területükön hívná fel arra egy ember figyelmét, hogy a világ nem fekete és fehér.
- Elhiszem, hogy az tud lenni, de ha nem figyelünk másokra, csak a saját érdekeinket nézzük, akkor annyira szerintem nem meglepő, hogy bejönnek már ide is, de gondolom főként este. – én sose támogattam azt, hogy a környezetünket elpusztítsa az ostoba ember és szerintem ő se hagyná. Olyannak tűnik, aki számára a természet és az állatvilág is fontos. Meg azért még ez a vidék egész érintetlen másterületekhez képest, ez a mi szerencsénk, hiszen farkasok vagyunk, így lételemünk az ilyen vidék, vagy éppen erdőség és a benne lakozó prédák.
- Ohh, értem, de azért arról se feledkezel el, hogy saját magunkra is figyelni kell, mert évek múlva megbosszulhatja magát a természet. – elhiszem, hogy nehéz magunkra is figyelni, hogy tenni azért, amit akarunk. Főleg akkor, ha egy ilyen kis porontynak is szüksége van ránk. Másrészt meg nem akarom megmondani azt se, hogy mit tegyen, de láttam már azt, hogy évekkel később miként bosszulja meg magát a természet, vagy éppen a testünk amiatt, mert nem törődtek vele kellően, vagy mindig csak másokért éltünk és emiatt az álmaink szinte elillantak, eltűntek…
- Akkor ebben azt hiszem, hogy mázlista vagy, hogy azt az érzést nem ismered. Bár én se mindig terveztem hosszabb távra. Tudod, most vagyok fiatal, s most szeretném bontogatni a szárnyaimat, hogy legyen majd mit mesélnem az unokáimnak, vagy éppen a gyerekeimnek, hiszen ki tudja, lehet, hogy majd egyszer pont egy férfi miatt fogok végre letelepedni valahol. – mosolyodom el, miközben egy barna tincset kiigazítok az arcomból. Hosszabb vagy éppen rövidebb ideig éltem egy-egy városban, általában hosszabb idő akkor jöhetett szóba, ha volt kiért vagy éppen miért maradnom, de utána ugyanúgy neki vágtam az ismeretlennek, mert a véren hajtott, hogy felfedezzem a világot. – S köszönöm előre is a segítséget, ha úgy hozza a sors. – pillantottam rá hálásan, hiszen tényleg értékeltem azt, hogy segítene, de vélhetően akkor más is, ha úgy hozná a helyzet, hogy ebbe a városba jöjjek.
- Woow, állatorvos? Akkor számodra igazán fontosak lehetnek az állatok. Csak hirtelen a puska miatt hamarabb gondoltalak volna vadásznak, mint állatorvosnak. Miért pont ezt választottad? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen vélhetően nem én vagyok az egyetlen, aki mást gondolna róla egy-egy tette miatt, vagy éppen a kinézete miatt. – Még keresek, meg most van egy hely ahol elkezdtem dolgozni, ahol élek. Aztán eldől majd, hogy ott maradok-e vagy keresek mást. – mennyi mindent tudnék csinálni, de én mégis abbavágtam bele. Hmm, én se vagyok normális, de kell a kaland.
Mosolyogva hallgatom őt és jó látni, hogy mennyire lelkesen és szívből tud beszélni ezen dolgokról. – Akkor nem csoda, hogy a két család találkozott egymással. Gondolom, nem sok gazdálkodás van ezen a vidéken. – mármint annyira sok farmot nem láttam, talán csak 3-4, de az is lehet, hogy csak az övéké van és akkor volt, hogy benéztem, s valójában nem is több családhoz tartozik. Főleg, hogy itt a telek azért hidegek, meg hosszúak is, így gondolom nehezebb is megélni a földekből, vagy ki tudja. Ebbe a szakmába még sose kóstoltam bele.
- Ohh, szerintem a szülők sok mindenre képesek a csemetéjükért, még arra is, amit nem is gondolnánk róla. S egy-két nap, vagy egy hét annyira nem sok idő. Biztosan akad olyan, akire rá lehet bízni, főleg, ha ennyire régóta itt éltek. – ha sok ideje él az ember egy helyen, akkor barátokat és ellenségeket is könnyedén szerezhet, de szerintem ha igazán el akarnának menni nyaralni, akkor valahogyan megoldanák. A kijelentésén kicsit elnevetem magam. – Valóban, kicsit fura, de a legtöbb ember olyan, mint te. Én meg vagyok a pindurka részébe tartozó, aki inkább olyan, mint egy vándormadár. – rántottam meg könnyedén a vállaimat, hiszen pontosan tudom, hogy olyan vagyok, de már lassan egy éve itt vagyok ezen a vidéken, így azt hiszem ki lehet jelenteni, hogy mostanában nem bontogattam túlzottan a szárnyaimat.

Re: Chulyin kilátója // Kedd Júl. 05, 2016 3:55 pm

- Igen, pontosan! De az ember hajlamos csak magával foglalkozni… - mondtam kissé szomorkásan. Engem nem így neveltek, hiszen mindig állatok között voltam, és tiszteltem a természetet is. Az, aki rá van utalva, és ebből él, valahogy szerintem magáévá teszi ezt a világnézetet. Ráadásul én, mint állatorvos, tényleg teljesen másképp álltam ehhez az egészhez. Azt nem mondanám, hogy nem lőttem ki egy állatot, mert ennyire elvetemülten nem rajongtam azért értük, de nagy általánosságban inkább arra koncentráltam azért, hogy megmentsem őket.
- Egyébként már nem csak este jönnek be, van, hogy napközben is. – árultam el ezt az apróságot, mert ha tényleg ide fog költözni a környékre, akkor bizony jobb, ha ezzel tisztában van. Mi azt hiszem, hogy már megszoktuk, ahogyan azt is, hogy néha-néha egy rénszarvas betéved az utcára, és ott csámborog kedvére, mint mi a bevásárlóközpont folyosóin. – Igyekszem, persze! – ezt mondtam ugyan, de én is tudtam, hogy nagy általánosságban mindig magam elé helyeztem a szeretteimet, a munkámat, vagy bármi mást, ami elterelte rólam a figyelmet. Valahogy nem szerettem a középpontban lenni, hiába hitte azt a többség, ha rám nézett.
- Gondolod? – kérdeztem vissza mosolyogva arra vonatkozóan, hogy mázlista lennék. – Hát, ne tudom! Lehet, hogy annyira mégsem, mert ha olyan borzasztó lenne, biztos nem költöznél te sem olyan sokat, nem? – ártatlan volt a kérdés, eszem ágában sem volt esetleg szimatolni utána, vagy ilyesmi. Egészen egyszerűen én csak érdeklődő személyiséggel lettem megáldva. – Most is erről van esetleg szó? – épp csak nem vonogattam a szemöldököm, de a hangsúlyból érezhette, hogy cukkolom egy kicsit. Nate-tel is mindig ezt csináltuk, így eszembe sem jutott, hogy esetleg beleütöm olyasmibe az orrom, amibe nem kéne. Vagy, hogy esetleg bele is trafálhatok, hiszen inkább szántam kedves élcelődésnek, tréfának.
- Ó, igazán nincs mit! – legyintettem könnyed mozdulattal, aztán néhány pillanatot eltöltöttem azzal, hogy megtaláljam a tekintetemmel a kis Noaht. Még mindig a fűben játszadozott, irigyeltem néha a felszabadultságát. Sokszor jó lett volna újra gyereknek lenni, de nyilván erre már sosem lesz többé lehetőségem. – Igen, nagyon szeretem őket! – bólogattam lelkesen, visszavezetve pillantásomat a legújabb ismerősömre. – Áh, szoktam vadászni, de most inkább csak biztosítékként volt nálam. Azért a vadállatokkal szemben hasznosnak bizonyul, ha gond lenne. – magyaráztam neki azt, ami egyébként biztosan nyilvánvaló volt számára is. – Sokszor mondjuk, csak nyugtatólövedéket rakok bele, de ha választani kell, akkor inkább a túlélésre szoktam voksolni! – reméltem, hogy emiatt nem fog rólam rosszat gondolni.
- Azt mondta az apám, hogy amikor kicsi voltam, és először láttam sérült őzet az egyik drótkerítésünkre csavarodva, már akkor megmondtam, hogy én meg fogom gyógyítani. – nevettem el magam szórakozottan az emlék felidézésekor. – Én erre nem emlékszem, de biztosan így volt! – úgyhogy én ezzel megmagyarázottnak is tekintettem, hogyan jött számomra a gondolat, hogy ezt a hivatást válasszam magamnak, ha eljön az ideje. Azóta sem bántam meg egyébként, de ez szerintem a világon a legjobb felállás.
- Hát, ha ideköltözöl, akkor lehet nem árt majd, de nem akarok beleszólni, ne haragudj! – szabadkoztam máris, mert tényleg nem volt jogom megmondani, hogy mit csináljon. Azt azért különösnek találtam, hogy még mindig nem árulta el, honnan jött, de nem erőltettem a témát, ha ennyire titkolni szerette volna. – Nem igazán, de nem is annyira alkalmas az éghajlat, viszont meg lehet élni. Saját magunknak is termelünk, meg üzleteknek is a városban! – avattam be büszkén. – Egyébként az én családom kutyatenyésztéssel foglalkozik, az öcsém meg szánhúzó versenyző. – igen, nekünk ez volt első sorban a profilunk, míg a Wilson farm meg inkább a gazdálkodásra feküdt rá már kezdetektől fogva.
- Ó, a sógorom tényleg nem fogja itt hagyni a földjét, főleg, hogy aratási időszak jön majd! – legyintettem, mert ennyire azért már ismertem. Sok dolgot megtenne a fiáért, de ezt nem. – De utána talán meggyőzhető lesz… vagy esetleg télen. – gondolkoztam hangosan, ötletelve a saját magam örömére. – Figyelj, ha ez tesz boldoggá, akkor ez a lényeg! – mondtam barátságosan, mert én emiatt aztán nem fogom ám elítélni, az is biztos. - Egyébként visszavigyünk majd esetleg a városba? - kérdeztem figyelmesen, hátha már nem szeretne tovább túrázni.

Re: Chulyin kilátója // Csüt. Júl. 07, 2016 11:03 am

- Ohh, értem. Mondjuk engem nem zavar, nem mondhatják el sokan, hogy egy medve vagy éppen farkas lett a házi kedvencük. – pillantottam rá mosolyogva és jókedvűen, hiszen én magam is egy vadállat voltam, vagy legalábbis lappangott bennem, így vélhetően a farkasok nem túlzottan tévednének be oda, ahol lakom. Meg a kisebb állatok se, pedig mennyire érdeke lenne, ha egy medve lenne az én kis kedvencem, aki a hátsókertben él. Jó tudtam, hogy ez képtelenség, meg nevetséges is, de szerettem néha elmerülni olyan gondolatokban is, amik amúgy képtelenségek a valóságban. Nah, élénk a fantáziám, ez van.
- Mindenkinek másabb egy-egy utazás… - kezdtem bele, majd egy pillanatra elgondolkoztam, mintha csak a megfelelő szavakat keresném. – Nem, nekem nem volt rossz egyetlen utazás se. Volt, ami jobban sikerült, míg másik kevésbé, ahogyan mondani szokták egyszer lent, egyszer fent, de a világért se hagytam volna ki egyik utat se, viszont az is lehet, hogy azért utazok ennyit, mert nem csak a világot akarom megismerni, hanem azt is meglelni, hogy hova tartozom, mit nevezhetek igazán az otthonomnak. – pillantok rá kedvesen, aztán pedig a tájat fürkészem, majd pedig a kicsire téved a tekintetem. – Talán te azért se utaztál annyit, mert te meglelted kezdetektől fogva azt, ahova tartozol. – tettem még hozzá mosolyogva, miközben újra megtaláltam őt a pillantásaimmal. Farkasoknak néha muszáj tovább állniuk, hogy ne keltsenek feltűnést, de vannak olyanok is, mint én, akik ennek ellenére is állandóan mozgásban vannak és nem várnak addig, amíg már tényleg muszáj dobbantani. – Sose lehet tudni. – kacsintottam rá játékosan, hiszen magam sem tudtam, hogy pontosan mi fog még történni a jövőben, de azt már tudtam, hogy soha semmit se szabad elvetni. Az élet tele van meglepetésekkel, s ennek köszönhetően még kalandosabb.
- Akkor azt hiszem, hogy jobb lesz óvatosnak lennem, ha itt a fegyverekkel járkálnak az emberek. Amilyen szerencsém van tuti összekevernének valami vadállattal és bennem landolna egy folyó. – kuncogtam el a dolgot, mert farkas létemre is eléggé két ballábas tudtam lenni. Néha még egy küszöbben is simán megszoktam botlani. Igen, én ennyire kis szerencse csomag vagyok sok esetben, de szerencsére vannak olyanok, akik még így is elviselnek. – Ez igazán rendes, hogy főként csak altatólövedékkel ártasz nekik. Legalább valaki nem öl ész nélkül. – s ez inkább elismerés volt, mint bármi más. Örültem annak, hogy azért nem mindenki egyből a bundánkra pályázik.
Mosolyogva hallgatom azt, amit mond és megpróbálom elképzelni a tündéri kislányt, amint határozottan azt mondja, hogy meggyógyítja az őzet. Igazán aranyos lehetett gyerekként. – Akkor mondhatni a véredbe volt a gyógyítás és az állatok iránti szeretet, ez manapság ritka. – jegyzem meg barátságosan, majd az arcomba sodródott hajamat ismét eltűröm. Úgy érzem, hogy sose fog már megnőni, de legalább már vállamig lelóg. Többet se vágatom le, inkább majd fenékbe rugdosom Jacksont, ha ez lesz a fogadás vége.
- Semmi baj, alapvető emberi tulajdonság. – legyintek is egyet mellé, hiszen meghallgatom az embereket, bólintok sokszor, de ritka az, amikor hagyom azt, hogy valaki megmondja mit tegyek. Eléggé szabadelvű és makacs nő vagyok. Ezt szerintem páran tuti megtudnák erősíteni. – Ohh, lehet, hogy majd egyszer megnézném a kutyákat, ha szabad. – szeretem az állatokat, nem véletlenül lett macskám is, meg vadászhörcsögöm is. Jó, egyiket se magamnak köszönhettem, hanem ajándékba hozták őket. Jaa, eléggé váratlanul ért, de már mondhatni megszerettem őket, főleg, a cicust. Olyan néha, mint egy plüsscica, igazán imádnivaló és a rosszabbik napokon mindig ott volt mellettem, hogy a dorombolásával és a belőle áradó szeretettel megnyugtasson.
- Drukkolok, hogy majd valamikor összejöjjön. – mosoly pedig továbbra is ott bujkált az arcomon, míg végül sietve ráztam meg a fejemet. – Nem kell köszönöm, én még majd élvezném a természetet. Már mentek is? – kérdeztem kissé meglepetten, de érthető. Lehet a kicsinek ennie kell, vagy aludnia. Ki tudja, hogy mi a napi rutin nála.

Re: Chulyin kilátója // Hétf. Júl. 11, 2016 1:33 pm

- Azért azt túlzás lenne mondani, bár a medvebocsok tényleg nagyon édesek! – nevettem el magam. – De azt hiszem, hogy maradok a kutyáknál! – volt is nekem egy, de ezzel most nem dicsekedtem el. Majd legközelebb talán elviszem magammal Dakotát is, ha összefutunk Primmel. Mert én bizony számítottam rá, hogy esetleg lesz még szerencsénk egymáshoz, én tényleg nem bántam volna. Amennyire az elején megijedtem tőle, mostanra annyira találtam szimpatikusnak őt. Az új barátok pedig sohasem jönnek rosszul.
- Azt hiszem, ez egy nagyon szép, ugyanakkor nagyon szomorú gondolat. – mosolyogtam rá szomorkásan. Egy kicsit azért megsajnáltam, de én már csak ilyen vagyok, mindig egyből együtt érzek azokkal, akikkel szimpatizálok. – Mármint az, hogy nincs igazán otthonod, de talán most már sikerül rálelned. Én azt kívánom neked, szívből! – érintettem meg barátságosan a karját, kicsit megszorítva azt. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg ellenséges mozdulatnak vehetné, hiszen én tényleg csak kedves voltam vele, ez minden. Nem szoktam ok nélkül nekimenni senkinek sem, mivel nem vagyok éppen agresszív alkat.
- Igen, lehetséges. Én nagyon szeretek itt lakni, és iszonyatosan hiányzott, amikor abban a fél évben máshol tanultam. Örültem, amikor visszajöhettem, pedig sokan azt mondják, hogy ez az Isten háta mögött van két sarokkal. Szerintem meg a világnak egy olyan szeglete, ami csodálatos és nyugodt. Egy kis béke szigete… - magyaráztam a véleményem, ugyanis én mit sem tudtam a háttérben meghúzódó harcokról, és veszélyekről. Engem nem érintettek, néha akadt egy-egy állattámadás, vagy gyilkosság, de hol nem? Ahol emberek vannak, ott mindig meglesz az erőszak is sajnos. Engem azonban megnyugtatott a természet közelsége.
- Igen, itt majdnem mindenkinek van, meg akadnak vadászok is jó sokan! – bólogattam, hiszen nekem is a biztonság kedvéért volt fegyverem. Ha netán összefutnék egy nagyobb, veszélyesebb állattal. – Csak nem! Bár legutóbb a sógorom véletlenül lelőtt egy szerencsétlen lányt, ezt bevallom… - kuncogtam halkan, mert emlékeztem rá, hogy Nate mennyire meg volt rémülve, amikor felhívott emiatt. Egy kicsit azért még mindig sajnáltam, de hát magára vessen, amiért nem tud különbséget tenni ember és állat között. Azért nem vagyunk annyira egyformák.
- Nem, azt nem is szabad! Hobbiból szoktam néha vadászni, meg felhasználjuk a húst, de ha nem vagyok közvetlen életveszélyben, akkor ok nélkül nem használnék fegyvert egyetlen állat ellen sem! – jelentettem ki határozottan. Nem vagyok túlbuzgó állatvédő, de azért vigyáztam rájuk, amennyire tőlem telt. Nem volt könnyű feladat, sokszor kerültek a kezem alá olyan egyedek, akik az emberi butaság áldozatai lettek sajnos. Mindig nagyon szántam őket, ezért is próbáltam segíteni a legtöbb esetben.
- Szerintem másképp nem lehet csinálni, ez egy hivatás. Én legalábbis ezt szoktam mondani. – alkottam véleményt a témában, bár ez már nagyon régen kialakult bennem. Tényleg jó voltam benne. – Persze! – bólintottam őszinte örömmel. – Már hogyne szabadna! Még vehetsz is egyet, ha gondolod, kiváló vérvonalból származnak. – büszkélkedtem egy kicsit. – Hosszú évek óta neveltük ki mi a szánhúzó kutyák következő generációit. – az öcsém is mindig nyert a saját kutyáinkkal, vagy legalábbis a legtöbb versenyen nagyszerű helyen végzett. Voltan kivételek, de kivel nem fordul ez elő?
- Köszönöm! – mosolyodtam el barátságosan. – Rendben, csak gondoltam felajánlom. – vontam meg könnyedén a vállaimat. – Még ráérünk, csak megkérdeztem, hogy tudjam, merre kell majd mennünk később. – legyintettem is mellé, mert tényleg volt még időnk. – Ha szeretnéd, elsétálhatsz velünk a farm irányába, megmutatom a telek határát. Vagy merre fogsz tovább haladni, a hegyek felé? – érdeklődtem kíváncsian, közben mutogatva is az útirányokat.

Re: Chulyin kilátója // Hétf. Júl. 11, 2016 7:17 pm

- Ezek szerint, akkor van kutyád is. Milyen? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen alap dolog, ha valaki olyat mond, akkor érdeklődünk. Meg részben érdekelt is, hogy inkább őrző, esetleg vadászkutya, vagy csak egy öleb. Bár azok után, hogy a családja tenyésztéssel foglalkozott nehezen tudtam elhinni, hogy törpe kutyája lenni, aki a legnagyobb hidegben szinte meg is fagyna, ha kitenné a lábát a szabadba.
Csak egy aprót bólintottam, viszont amikor hozzám ért, akkor meglepett, de nem mozdultam el. Csak egy barátságos mosoly keretében pillantottam rá. A farkasom se érzett veszélyt, így mindenki maradt a seggén. Nem bántunk semmit se, s amíg nem leselkedik veszély ránk, addig nem is fogok aggódni, se ostobaságot tenni. – Talán igen, mármint lehet, hogy szomorú, de gondolj bele abba, hogy ennek köszönhetően ismerhettem meg a világot. Így volt előnye is. – feleltem csöppet se szomorúan, mert rossz érzés volt az, hogy újra úgy éreztem magam, hogy nincs otthonom. A ház üressé vált, illetve fogalmam sem volt arról, hogy hamarosan felbukkan egy régi ismerős, akinek köszönhetően ismét fejre áll az életem, de szerencsére jó értelemben.
Szavaira csak egy aprót kuncogok és bólintok is, hiszen én is ezek közé tartozok, akik ezt gondolják erről a helyről. – Talán igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az Isten háta mögött van, meg még onnan is két sarokra, mert tényleg eléggé kiesik sokak látószögéből. De talán pont emiatt ennyire gyönyörű itt még a természet, mert nem sokan ismerik és így érintetlen is marad valamilyen szinten. S nem csodálom, hogy így gondolod, mert tényleg magával ragadó és képes beszippantani az embert, mondhatni elcsábítani… - fogalmaztam kicsit játékosan, de nem tűnt olyannak, aki nem értené a tréfát ilyen téren. Mindenhol történnek balesetek, s vélhetően ez a vidék se volt ez alól kivétel, de igazából mindenhol vannak gyilkosok és áldozatok, így szerintem annyira nem meglepő, hogy azért itt is megjelennek ilyen dolgok. Bár tény, hogy itt vélhetően sokszor mást mondanak haláleset tényének, mint ami a valóság.
A vadász dologra csak bólintottam, hiszen a falka vélhetően tesz azért, hogy annyira sokan ne legyek, hogy ártani tudjanak a saját fajtánknak, mert akár ezüst, akár nem, akkor se kellemes, ha egy golyó fúródik beléd, ha meg balszerencséd van, akkor pedig még elég szar helyre is mehet. Inkább nem is akarok belegondolni. – Jesszusom, remélem nem lett semmi komolyabb baj. – szólaltam meg kissé aggódva, hiszen ez nem hangzott valami jól. Balesetek is bárhol történhetnek, de ha nincs nagy baj, akkor annyira aggódni se kell.
- Akkor vélhetően farkasokat se túl gyakran lősz le, mert olyanról még nem nagyon hallottam, hogy valaki pont az ő húsúkra vágyott volna. – burkoltam kérdés is volt, hogy tudjam ő mennyire vadászna csak úgy le egy farkast, aki nem támad, csak éppen itt él. Na jó, a legtöbb farkas nem az erdőben élt, de a mi fajtánk eléggé szeretett itt sétálgatni, meg vadászgatni. Szerintem emberekre nagyon nem támadtak azok, akik itt éltek, de ki tudja. Annyira régóta nem voltam ezen a vidéken, hogy tudjak minden apró dologról.
Az ajánlgatására, meg arra, hogy vetek csak elkuncogtam magam. – Lehet, hogy inkább be kellene segítened az eladásukba is. Szemmel láthatóan jó vagy benne. – kacsintottam rá, majd kiszedtem az arcomba sodort hajamat. – Lehet, hogy majd élek a lehetőséggel, de egyelőre nem vagyok abban biztos, hogy a macskám rajongana érte. Tudod, ajándékba kaptam, s végül a szívemhez nőtt. Nem szeretném azt, ha esetleg emiatt rossz légkör lenne otthon. – nem minden macska és kutya jön ki egymással. Természetesen ez a nyilvánosság előtt remek indok volt arra, hogy miért ne legyen kutyám, bármennyire is szerettem, de sokkal inkább közre játszott az, hogy az állatok megérzik azt, ha egy bestia él bennünk és nem mindig mindegyik rajong értünk. Elég csak Nonó kutyájára gondolnom. Ő is eléggé ugatott anno.
- Ohh, értem, akkor köszönöm előre is, de most nem élnék vele. Igen, arra felé terveztem, hogy megyek, a hegyek felé, meg kicsit távolabb a várostól. – valójában az volt a tervem, hogy visszacaflatok Anchorage-be. Nem lesz rövid út, de jót fog tenni. – S mivel szoktad tölteni a szabadnapjaidat, ha éppen nem állatokat mentesz meg, vagy vigyázol a kishercegre? – kíváncsiskodtam tovább barátságosan. Szimpatikus volt, s ha idővel esetleg barátok szeretnénk lenni, akkor nem árt megismerni a másikat jobban.

Re: Chulyin kilátója // Csüt. Júl. 21, 2016 1:39 pm

- Igen, van egy alaszkai malamutom. Nemrég az apám adott egyet az egyik alomból, mert szerinte a házamnak szüksége van egy kutyára. Nem mondtam nemet… - mosolyodtam el az emléken. Ráadásul azóta sem bántam meg, hogy megtartottam a kölyköt, hiszen rajongtam érte, meg ő is értem. – Dakotának hívják, és még nincs egy éves. Elég hiperaktív, de azért jól kijövünk. – magyaráztam tovább lelkesen, mert ez egy olyan téma volt, amiről láthatóan szívesen beszéltem. Ahogyan a gyerekekről, meg bármi másról is szívesen szoktam, maximum nem ekkora átéléssel.
- Igen, ez igaz. Azt hiszem, hogy ebben az esetben nagyon igaz a mondás, miszerint minden rosszban van valami jó is. Én legalábbis szeretek erre gondolni! – jelentettem ki jókedvűen, amilyen általában lenni szoktam. – Szerintem egyébként pont ebben rejlik a varázsa. Itt nincs rohanás, nincs hatalmas forgalom, bár egyre gyarapodik a város egyébként. Már gyerekkoromhoz képest is sokat változott, lassan ide is belopja magát a nagyvilág, bármilyen vadregényes környezetben éljünk is. – sajnálkoztam rajta egy picit. Nem vagyok én technofób, félreértés ne essék, egyszerűen csak kedveltem az egyszerűséget, és a csendet. A kisvárosi életet, ami szépen lassan talán már itt sem lesz elérhető.
- Nem, azt hiszem már rendbe jött! – hallattam egy röpke nevetést, megtoldva egy könnyed legyintéssel. – De szaladhattam át, hogy vigyázzak Noahra, úgyhogy történnek néha efféle balesetek, de azért nem ez a jellemző… - ezt én a magam részéről természetesen megnyugtatásnak szántam. Oké, néha előfordultak vadászbalesetek, meg olyanok, mint ami Nate-tel is volt, de nem ez az általános. Jó sok dolga lenne akkor a kórház orvosainak, az már egyszer biztos!
- Jaj, dehogyis! Úgy látom, hogy nagyon a szíveden viseled a farkasok sorsát. Talán a kedvenc állatod? – érdeklődtem kíváncsian, ha már így ismét felhozta a bundásokat. – Egyébként sem bántanám őket, megfigyelni szeretem az itteni populációt. – vallottam be őszintén, hiszen tényleg ez a faj volt a fő kutatási területem, de azt már nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Talán mert annyira emlékeztettek engem a saját kutyáinkra, hogy valamiért már kezdettől fogva szerettem őket, meg érdekeltek. Az ilyesmit szerintem nagyon nehéz lenne meghatározni, bármennyire igyekszik is az ember.
- Tényleg? – kérdeztem vissza lelkesen, mert én nagyon örültem volna, ha egy újabb kölyök kerül jó helyre. – Én az egészségügyi állapotukért felelek, ennyi a feladatom! – nevettem el magam jókedvűen. – Ó, szóval van egy macskád? Milyen? – ha állatokról volt szó, akkor minden további nélkül képes voltam leakadni annál a témánál, teljesen elfelejtve azt, ha esetleg előtte valami másról beszéltünk, vagy akartam valamit mondani.– Egyébként a kölyökkutyákat szerintem jobban viselik a macskák, mintha egyből egy felnőtt ebet kapnak a nyakukba. Legalábbis tapasztalataim szerint, aztán mire észbe kapsz, már elválaszthatatlan barátok. – persze nem akartam én rátukmálni, ha nem kellett neki kutya. Egyszerűen csak elmondtam, hogy ha ennyi az akadálya a kutyatartásnak, akkor ne aggódjon miatta.
- Ha szükséges lesz, nyugodtan hozd el hozzám a cicát! – ajánlottam fel, ha már állatorvos vagyok. Időnként kellenek ellenőrzések, meg oltások, ráadásul bármikor történhetett baj, bár reméltem nem emiatt fogunk legközelebb találkozni. – Ha gondolod, elkísérhetsz minket a kocsiig, onnan ellátszik a farm. – vetettem fel az ötletet, mintegy mellékesen. – Nem is tudom, régen volt már példa arra, hogy akadt egy kis szabadidőm… - vallottam be őszintén, ami így kimondva elég siralmasan hangzott. El is szontyolodtam egy kicsit. – Szeretek főzni, meg a kertben tenni-venni. Néha jut időm olvasni is, bár bevallom, szeretem a régi filmeket is, meg a sorozatokat. – soroltam tovább. Legalább ezek a dolgok teljesen hétköznapiak voltak, és normálisak. Azt meg inkább nem árultam el neki, hogy újabban pszichológust keresek a neten. – Te meg túrázol kikapcsolódásként, ahogy látom. – állapítottam meg mosolyogva. - Vagy más is érdekel? - nem akartam én téves következtetéseket levonni még véletlenül sem.

Re: Chulyin kilátója // Csüt. Júl. 21, 2016 3:18 pm

- Biztosan aranyos lehet, s akkor legalább édesapád nem tévedett. – mosolyodtam el barátságosan, de nem boncolgattam tovább a kutya témát. Fura volt, hogy nem ő maga kért egyet, hanem úgy kapta, de lehet okkal történt így, hogy nagyobb jelentősége legyen az állatnak. Azt mondják, hogy a legtöbb esetben mindig mindenkinek okkal van háziállata, s ha valakitől kapja, akkor még nagyobb lehet a kötödés, hogy ez igaz-e vagy nem ki tudja. Én is kaptam a macskámat, de előtte sose volt háziállatom, így nem tudom, hogy emiatt van-e különbség ebben a dologban.
- Szerintem sose baj, ha a nagyvilág megjelenik valahol, egészen addig, amíg az egyensúly fennmarad. S elnézve a vidéket, meg az itt élőket sose hagynák azt, hogy a természetnek komolyabb baja essen, így szerintem annyira nem is kell tartani semmi rossztól se. – én láttam azt, hogy kik miatt növekedhet a népesség, még akkor is, ha nem éppen úgy, ahogyan kellene. A farkasok jöttek, s valami fura oknál fogva maradtak is. Még akkor is, ha csábította őket más vidék is. Másrészt meg a farkasok sose hagynák azt, hogy az erdőségnek, vagy a hegyeknek valami komolyabb baja essen, mert számunkra nagyon is fontos a vadon és itt bőven lehetőségünk adódik rá.
- Ennek örülök, hogy semmi komolyabb baja nem lett senkinek se. – persze, balesetek mindenhol történnek és attól függően, hogy a világ melyik pontján vagyunk, úgy változhat a balesetek fajtája is. Szerintem itt kevesebb az autósbaleset, mint esetleg a vadászbaleset. Bár szerencsére eddig se találkoztam túl sok vadásszal és ez remélem így is fog maradni, mert ha túl sokan lesznek, akkor a farkasok se fogják vélhetően túlzottan eltűrni a rájuk leselkedő veszélyt.
- Igen, gyerekként a szüleim elvittek állatkertbe és az elmondásuk szerint haza akartam vinni egyet. Órákig képes voltam ülni előttük és figyelni őket. Talán azóta nagyon szeretem őket, s szeretném jobban is megismerni őket. – mondtam neki könnyedén és őszintén. Semmit se sejthetett abból, hogy ez valójában csak részben mese, de vélhetően, ha nem lennék én magam is farkas, akkor is egyik kedvenc fajom lenne az állatvilágban. Megvan a maguk szépsége, ezt meg kell hagyni. – S te miért kedveld őket annyira? – kérdeztem vissza, ha már ő is rákérdezett és egy rögtönzött és természetes mesével elő kellett állnom, akkor nagyon is érdekelt, hogy nála mi a helyzet.
A kérdésére kicsit megvakargattam a fejemet, mert fogalmam sem volt arról, hogy milyen is a macska. – Őszintén szólva fogalmam sincs. Nem én vettem, meg választottam. Inkább csak egy ismerőstől kaptam karácsonyra. Amolyan meglepetés volt, s szerintem ő se tudja, hogy milyen fajta lehet. – nevettem el kicsit a végét, mert Jacksont ismerve eléggé meglepődnék, ha megtudná mondani a macska fajtáját, de ki tudja, lehet, hogy még képes ilyen téren is meglepetéssel szolgálni. – Ezt már én is hallottam, ha kicsiként rakjuk össze őket, akkor talán jobban megkedvelhetik egymást, de egy kutya eléggé nagy felelősség. Még meglátom, hogy mit hoz a jövő, talán egyszer majd lesz egy kutyám is, de nem felejtem el, hogy kit kell majd keresnem, ha beadnám a derekamat. – kacsintottam rá játékosan, mert tényleg igazán remek ebben, hogy felkeltse mások érdeklődését egy kutya iránt, de én pontosan tudtam azt, hogy miért nem lenne annyira jó ötlet. Bár egy macska se tűnt annak, aztán láss csodát!
- Rendben, köszönöm! – pillantottam rá hálásan, bár nehezen tudom elhinni, hogy az oltásokon kívül bármi miatt is felkeresném. Szerencsére semmi baj nem szokta érni őt, meg amúgy is házi cica. – Rendben, akkor akár mehetünk is, ha szeretnétek menni. Gondolom, alvás vagy étkezés úgyis hamarosan jön Noahnak. – pillantottam rá egy szelíd mosoly keretében, majd a felénk rohanó kisfiúra, aki adott pár virágot a nagynénijének, majd pedig nekem is, vagyis inkább a hajamba tűzte. Mosolyogva hagytam neki, majd egy apró puszit nyomtam az arcára. – Igen, mellette pedig olvasni vagy éppen főzni szoktam én is. – sokat mesélhetnék arról, hogy miket szoktam csinálni, de maradjunk ennyinél. Nincs kedvem semmivel se gyanút keltenem arról, hogy nem is vagyok annyira ártatlan, se egyszerű, mint amilyennek tűnök.

Re: Chulyin kilátója // Kedd Júl. 26, 2016 6:49 pm

- Hát, az itt élő őslakosok is próbálják minél inkább óvni a város környékének érintetlenségét. - osztottam meg vele, mert éltek itt azért indiánok szép számmal. Volt is egy valamikori törzs, illetve azoknak a leszármazottai éltek itt, akik abba tartoztak. Voltak olyan osztálytársaim is, akik ilyen családokban nőttek fel, és mindig jó viszonyt ápoltam velük, meg szívesen hallgattam a történeteiket is. Voltak, akik meg előítéletesek voltak velük szemben, holott előbb voltak itt, mint a fehér ember.
- Szerintem itt valahogy a természet is jobban visszahódítja a területeit, ha az ember megpróbál betörni oda. Lavinák, áradások, meg efféle formákban. - vontam meg a vállaimat, bár azért a katasztrófák annyira nem voltak elterjedtek, de időnként akadtak ilyen esetek is. Én mindig tiszteltem a környezetemet, tisztelve a természet erőit. Az úgyis jóval ősibb, elemibb és erősebb, mint a civilizáció térhódítása.
- Lehet, hogy akkor tényleg kellene neked egy kutya, vannak fajták, amik egészen rájuk emlékeztetnek! - vetettem fel az ötletet. - Olyan lenne, mintha saját farkast tartanál a háznál. - kuncogtam, mert nem lenne annyira egyedülálló dolog manapság az sem, ha tényleg farkasa lenne. Láttam már ilyesmit, még ha nem is teljesen megbízhatóak, azért a fogságban született egyedek nem olyan veszélyesek, sőt, egészen könnyen szelídíthetőek.
- Nem tudom! Csak úgy érdekelnek, meg ők a kutatási területem. - osztottam meg vele ezt az aprócska információt. Még előttem állt a PhD védés, és őket tanulmányoztam, ezért is jelentek meg cikkeim a szakmai sajtóban is. Már nem is egy, és általában mind a farkasokkal foglalkozott. - Ó, értem! Hát, ha gondolod majd utánanézek. - bár lehet, hogy nem is érdekelte különösebben. Voltak, akiket nem foglalkoztatott a fajta, csak szerették az állatot, és kész. Másoknak meg a mániája volt, hogy minél drágább és túltenyésztett legyen a macskájuk, vagy a kutyájuk.
- Helyes! - bólintottam, egy széles mosolyt varázsolva az arcomra. Csak nyugodtan keressen, ha szüksége lenne egy kutyára, az én családom valószínűleg nagy szeretettel fogadná, és valószínűleg miattam még kedvezményt is kapna rá. - Igen, és ha nem érünk haza időben, az anyám aggódni fog miattunk. Ráadásul még telefont sem hoztam magammal, mert csak egy kicsit akartam kimozdulni. - vallottam be őszintén, ami talán könnyelmű döntés volt részemről, de már így alakult. Majd legközelebb okosabb leszek, és körültekintőbb.
- Nyugodtan vedd fel, ha akarod. Kedvel téged! - ajánlottam fel Primnek a lehetőséget, ha volt hozzá kedve. Ha nem, hát Noah akkor is el fog rohanni a kocsiig, méghozzá nagyon lelkesen. Néha olyan volt, mintha nem lehetne kikapcsolni, és soha nem fogyna el az energiája. Csodáltam ezért. - Máris egy közös pont! - állapítottam meg mosolyogva. - És egyedül éltek a cicáddal? - érdeklődtem kíváncsian. Talán nem illett ilyesmit kérdezni, de hát hogy ismerjem meg a másikat, ha szinte semmit nem tudok róla azon túl, hogy szeret főzni, meg túrázni? - Egyébként, ha meggondolnád magad és velünk tartanál, biztosan neked is jut az ebédből! - invitáltam hozzánk, számomra természetes módon.

Re: Chulyin kilátója // Szer. Júl. 27, 2016 1:43 pm

Arra, hogy őslakosok védeni próbálják a környezetet csak bólintottam, hiszen a farkasok között is szerintem sokan élnek itt régóta is. Meg tényleg szép a természet itt, szóval látszik azt, hogy a helyiek számára nagyon is fontos, ahogyan talán az újjak számára is. Kevés olyan hely van, ahol igazán próbálják óvni a környezetet.
- Igen, nem olyan régen volt vulkán kitörés is, ha jól rémlik. – értettem vele egyet, de ez szerintem nem baj. Természetesen senki halálát nem kívánok a természet által se, de azért jó érzés néha látni azt, hogy a természet nem adja olyan könnyen magát. Miként képes a víz is a legelképesztőbb helyeken utat törni magának. Ahogyan elhagyatott házakat is könnyedén lepett be az évtizedek alatt. Nem egy ilyen területet láttam keletre. Talán újra kicsit ki kellene ruccannom, vagy magam sem tudom, hogy mi lenne jó, de azt érzem, hogy most sok minden nincs rendben velem, amióta eltűnt a teremtőm is, s ekkor még nem is sejtettem azt, hogy hamarosan valaki be fog ismét toppanni az életembe.
- Ohh, igen, róluk már én is hallottam, de már nem tudom, hogy mi lehet a nevük. – vakargatom meg kicsit a fejemet, majd kíváncsian pillantok körbe. Szerintem nem sok farkasnak van macskája, meg kutyája. Eléggé érdekesen festenék. Talán tényleg kezdenék hajazni a kutyás-macskás nénikre, ha még azt beszereznék. – Majd még meglátom, hiszen az is lehet, hogy hamarosan útra kelek. S jobb úgy háziállatot tartani, ha az ember tudja, hogy hosszabb ideig nem mozdul. – pillantottam rá mosolyogva és hálásan, de ha majd kutyát szeretnék, akkor kikérem a véleményét, ha már ennyire otthon van. Bár az is igaz, hogy menhelyről is hamarabb fogadnék be kutyát, mint olyan helyről, ahol tudom, hogy eleve jó a soruk. Nem tehetek róla, szeretek segíteni másokon, legyen szó emberről, farkasról vagy éppen állatról.
- Akkor tényleg nagyon otthon lehetsz. – s egy aprót még mindig bólintottam mellé. – Ahogy gondolod, igazából bármilyen fajta is legyen, mert szeretem. – annyira nem voltam olyan, aki feltétlenül tudni akarná, hogy keverék, vagy perzsa, vagy mit tudom én, hogy még mi lehet, mert sose merültem el annyira benne. Ez ugyanolyan szerintem részben, hogy mindegy az, hogy fia vagy lánya születik az embernek, mert szeretni fogja teljes szívéből az anya, vagyis normális esetben. Ahogyan mondani szokták mindegy, csak egészséges legyen.
- Akkor talán ideje lenne majd indulni lassan, hogy nehogy túlzottan aggódjanak miattatok. Másrészt meg szerintem itt nincs is térerő. – s azzal a lendülettel a telefonomat is előhalásztam, hogy akár felhívhatja erről is, ha tudja a számot, de tényleg nem volt térerő. – Ha gondolod, akkor ha kicsit visszább érünk, akkor felhívhatod őket, hogy ne aggódjanak. – barátságos mosoly továbbra is ott ült az arcomon, majd amikor Noah közeledett, akkor pedig még szélesebb mosoly jelent meg az arcomon.
- Szeretnéd, hogy felvegyelek? – kérdeztem meg a kisfiút, mire széles mosollyal az arcán bólogatni kezdett. Nekem se kellett több, hiszen imádtam a gyereket, így könnyedén kaptam fel. – Ohh, micsoda súlya van valakinek. – játékosság kicsendült a hangomból, de számomra valójában ez nem is volt súly. Erősebb vagyok, mint amilyennek tűnök, ahogyan a szellő se tud elfújni, ha csak nem orkán. – Igen, talán idővel kiderül, hogy több közös is van bennünk. – pillantottam a nőre mosolyogva, majd nyomtam egy puszit a kisfiú homlokára. – Jelenleg igen. Volt egy lakótársam, de ő most Európába utazott egy kutatás miatt, így egyedül vagyok már hónapok óta. – részletekbe se szívesen mennék, de maximum, ha faggatózni kezd, akkor jön egy újabb hazugság. Nem jó arra építeni ismeretségeket, de más választásom nincs. Így biztonságosabb mindenki számára.
- Mindenkivel ilyen vagy? – kérdeztem meg csodálkozva és egyáltalán nem bunkón.
- Igen, gyereee – szólalt meg Noah is, mire elnevettem magam.
- Azt hiszem, hogy ilyen invitálásokra nehéz lenne nemet mondani, s köszönöm a meghívást. – nem túl gyakori, hogy mondhatni vadidegent meghívnak ebédre az emberke. De hát minden vidék kicsit másabb, ahogyan az emberek is.

Re: Chulyin kilátója // Csüt. Júl. 28, 2016 8:30 pm

- Igen, egy kicsit megzavarta a légi közlekedést! - bólogattam, bár engem nyilván nem érintett, ezért is mosolyogtam rajta egyet. Lehetett volna veszélyes helyzet, ezzel én is tisztában voltam, de ide nem jutott el semmiféle probléma. Nem is tudom, hogy mertek sokan egy-egy tűzhányó lábánál letelepedni. Én ott biztosan féltem volna, hogy bármikor megtörténhet a baj, hiszen olyan sok filmben láthattuk már a természet ilyesfajta tombolását. Nem vágytam rá, hogy testközelből megtapasztaljak valami hasonlót, így is különös, hogy itt bekövetkezett. Emlékeim szerint, amióta élek, nem volt rá példa.
- Szerintem sokszor keresztezték őket a vadon élő farkasokkal. Egyébként az enyém is azt hiszi magáról, hogy farkas. Szokta utánozni őket! - kuncogtam jókedvűen, mert felrémlett előttem Dakota, amikor tűzoltó ment el a ház előtt, és utánozni próbálta a szirénát. Igazán bájos volt, és hasonlított a farkasok vonyítására is. Már gondoltam rá, hogy felveszem videóra, de még nem került rá sor. A lényeg, hogy nagyon mulatságosnak találtam olyankor.
- Ez igaz! - értettem egyet komolyan, megfontolva a hallottakat. - Viszont már így is van egy háziállatod! - hívtam fel a macskára a figyelmét. - De befejeztem, megígérem! - nevettem újra, feltartva megadóan mind a két kezemet. - Nem fogom rád tukmálni a kutyát, ha nem szeretnéd. Idővel talán majd meggondolod magad, és beleszeretsz egybe. Vagy maradsz a cicáknál, sokan nem is kedvelik a nagy szőrös ebeket. - bár én nem értettem őket, hiszen olyan hálásak tudtak lenni. A macska jóval öntörvényűbb állat, de attól még ugyanúgy tudtak kedveskedni ők is, ezt elismerem.
- Nem, tényleg nem valószínű... - ingattam a fejemet lemondóan, a térerővel kapcsolatban. Ilyen fent tényleg nem volt jellemző, de a kocsitól még mindig tudtam volna telefonálni, ha nálam lenne. - Ó, köszönöm, nagyon kedves tőled! - mosolyogtam rá hálásan Primre. - De ezt a kis időt, már mindenki kibírja szerintem nélkülünk is. - anyámat ismerve mondjuk ez nem volt teljesen biztos, de bíztam benne, hogy nem fogja kitörni a frász egy kis késés miatt. Ismert már, tudta, hogy mindig vigyázok magamra, ráadásul Noahval együtt még óvatosabb voltam mindig. Azt sem szándékoztam elmesélni neki, hogy néhány percre bizony sikerült elveszítenem szem elől a kis tökmagot.
- Bizony! Nő, mint a gomba, mert mindig megpakolja a pocakját! Igaz? - kérdeztem, játékosan bökdösve meg az unokaöcsém hasát, mire nevetésben tört ki, és ficánkolni kezdett Prim ölében. - Ó, értem! Ez érdekesen hangzik. És mit kutat? - érdeklődtem kíváncsian, mert ezek szerint ő is kutatóként tevékenykedett, többek között gondolom. - Nem furcsa hirtelen egyedül maradni egy lakásban? - kérdeztem elmélázva, mert nekem bizony nagyon szokatlan volt kezdetben. Most már kezdtem sajnos megbékélni vele, vagy sokkal inkább beletörődni.
- Milyen? - kérdeztem vissza, az arcomra kiülő értetlenséggel. Nem is nagyon értettem a kérdést, hiszen nekem természetes volt ez a viselkedés. - Nem hiszem, hogy más lennék most, mint általában! - mosolyodtam el végül, főleg amikor Noah is megkezdte az invitálást. Sejtettem, hogy tarolni fog, mindig eléri, amit szeretne. Kis gazfickó! - Ugyan! Ahol akad több éhes szájnak ebéd, ott plusz egynek is fog! Anya úgyis mindig többet főz, megszokásból... - hiszen négyen voltunk testvérek, noha most csak ketten voltunk már itt. - Akkor gyertek, mutatom az utat hozzánk! - indultam meg, a puskát a vállamra csapva. Már nem volt kibiztosítva, így nem is sülhetett el a mozdulattól. Mindig körültekintő voltam.

Re: Chulyin kilátója // Csüt. Júl. 28, 2016 10:38 pm

- Ohh, ez igazán érdekesnek hangzik, meg kicsit talán furának és veszélyesnek is, hiszen a farkasok eléggé veszélyes teremtések, nem? – kérdeztem meg úgy, ahogyan egy aggódó ember tenné, hiszen ha a kutyában vannak farkas gének, akkor lehet, hogy veszélyes is tud lenni. Persze nem rám nézve, de most mégis csak egy védtelen nő vagyok, aki nem oly sokat tud az ilyen dolgokról. – De biztosan igazán szép és különleges lehet. – tettem hozzá még sietve, hiszen a farkasok szerintem mind érdekesek és szépek. Talán majd egyszer láthatom, de vélhetően annyira kedvelni nem fog, de majd az energiáimmal megszeretgetem és akkor annyira talán nem is fog ugatni.
- Igen, de azért egy cicát könnyebb utaztatni, mint egy kutyát, hiszen a cicák is eléggé kóborjellegűek. – szeretnek ők is csavarognak, az már máskérdés, hogy Picurt szobacica. Ki se merném engedni ennyi farkas közé, hiszen néha még Rhydiant is furán – Köszönöm, s én szeretem a kutyákat is, de jelenleg nem tudom elképzelni magam még egy háziállattal. – feleltem egy apró mosollyal az arcomon és örültem annak, hogy nem erőlteti tovább a dolgot. Eleve sokkal bonyolultabb volt nálam egy háziállat, mint az átlagnál. Nálam nem a szülők szabták meg, hogy nem lehet, hanem sokkal inkább az, hogy egy bestia élt bennem, vagyis velem együtt.
S tényleg nem volt térerő itt, de majd kijjebb, a városhoz közelebb már vélhetően lesz.
– Nincs mit és rendben van, ahogy gondolod. Ez csak egy lehetőség volt, hogy ne kapjanak szívrohamot az otthon lévők, vagy ne kapj ki anyudtól, amiért eltűntél, vagy késtél. – az utolsó dolgokat már inkább játékosan mondtam, mint komolyan. Fogalmam sem volt, hogy náluk mi volt a szokás, de azt már megtanultam, hogy minden szülő aggódik a gyerekéért, sose számít az, hogy mennyire nőtt meg. Mert a gyerek, az mindig gyerek marad az ő szemükben, akit óvni és félteni kell.
- Ő teszi jól, hogy mindig jól lakatja magát. – pillantottam rájuk mosolyogva, amikor meghallottam a kisfiú nevetését. Annyira őszinte és szívből jövő volt, hogy egy pillanatra még az én szívem is összeszorult, mert nekem sose lehet ilyenben részem, vagy legalábbis nem saját gyerek által. – Valami orvosi dolgot. Ahogyan mondani szokták, attól még, hogy a lakótársad orvos, te nem válsz azzá. Mondta, de már nem rémlik. – mondtam neki teljes meggyőződéssel és olyan pillantással, amiből kiolvashatta, hogy nem akarok hülyeséget mondani, ezért inkább hallgatok. Pedig pontosan tudtam azt, hogy hova és miért ment el Rhydian. – De kicsit az, viszont aki vándorlóéletet él annak annyira nem. – rántottam meg a vállaimat, majd lassan felálltam, hogy induljunk akkor el, mielőtt még valami baj lenne. – S te még a szüleiddel laksz, vagy már különköltöztél? – érdeklődtem kíváncsian, hiszen ha nagy birtokuk van, akkor az se ritka, ha a család ottmarad és együtt élnek akkor is, ha már mindenkinek megvan a saját családja is.
- Barátságos. – feleltem kurtán, mert kár lenne ezt túl ragozni, de tényleg meglepő, hogy egy vadidegent csak úgy meghív magához. – S biztos, hogy nem fogják bánni, hogy egy csak úgy odaviszel valakit? – kérdeztem miközben egyre közelebb értünk vélhetően a kocsihoz. Ki tudja, lehet, hogy annyira egy ismeretlennek nem is örülnek, hiszen még Ronnie se ismer igazán. S vélhetően sose fog, csak azt fogja ismerni, amit én megismertetek vele.

Re: Chulyin kilátója // Pént. Aug. 05, 2016 2:13 pm

- Alapvetően tényleg azok, de szerintem a vérmérsékletük az egyedtől is függ. Bár tény, hogy a vadakra jellemző ösztön mindig ott lesz bennük, a kutyák is ezért kiszámíthatatlanok. Belőlük sem tűnt el. - magyaráztam az elméletemet. Persze az is lehet, hogy rosszul gondoltam, de nekem eddig ezek voltak a tapasztalataim. Nem mintha szakosodtam volna az ember legjobb barátjára, de a farkasok már tényleg nagyon érdekeltek, méghozzá évek óta.
- Igen, bár én sosem próbáltam. Nem is tenném! - szögeztem le, biztos, ami biztos alapon. Nem tudtam, hogy mit gondol erről, azt sem tudtam, hogy esetleg nem értett-e félre. Nem terveztem, hogy efféle génmódosításokba kezdjek a keresztezéssel, elég volt nekem a kutya, meg a farkas külön, mint faj. - Ez igaz... - bólogattam egyetértően azzal kapcsolatban, hogy a macskák inkább vándorlelkek, mint a kutyák. Ők kicsit olyanok, mint én, röghöz kötöttek. Nem mondom azt, hogy ez feltétlenül pozitív tulajdonságom lenne, de annyi bizonyos, hogy a kutyákat ezért kedvelték sokan jobban, a hűségük miatt.
- Azért nem vagyok már tizenhárom éves, és ezt szerencsére ő is tudja! - mosolyogtam szelíden. - Én vagyok a legidősebb a testvéreim közül amúgy is... - vontam meg a vállaimat, ezzel akartam közölni azt, hogy akkor sem kifejezetten miattam aggódna, hanem a fiatalabb testvéreimért. Régen is mindig rám voltak bízva, ha olyan volt, ráadásul anyám tudta, hogy mindig vigyázok magamra, és sohasem kockáztatnám Noah életét. - Még amúgy sem vagyunk késésben, szóval sétálhatunk ráérősen is! - tettem hozzá, miközben tényleg megindultunk a messzebb hagyott autóm irányába.
- Ó, semmi gond! Csak úgy kíváncsi lettem rá! - legyintettem mosolyogva, mert ebből aztán tényleg nem fogok gondot csinálni. - Biztos érdekes lehet. Gondolom nem sokat volt akkor otthon, ha orvos. - beszélgettem tovább könnyed hangnemben, érdeklődően. - Én nem vagyok annyit beosztva, mint azok a kollégák, akik emberekkel foglalkoznak, de így is sokat vagyok bent a rendelőben. - magyaráztam Primnek, hogy miért is jutottam az előbbi következtetésre a lakótársával kapcsolatban.
- Ez igaz. Én meg mindig hozzá voltam szokva, hogy vannak körülöttem. - ismertem be, szerintem ez nem szégyen. Kedveltem mások társaságát, de ez már csak ilyen. - Már régen elköltöztem, bár a házam a családi farm határában van, mégis elég távolságra a szülői háztól ahhoz, hogy ne legyen zavaró. Elég nagy a földünk. - miközben magyaráztam, a kezemmel gesztikuláltam is, ahogy szoktam máskor is. - Van külön kis területem, de ha gond van, kocsival gyorsan ott vagyok náluk. - ebből sejthette, hogy tényleg elég nagy a farm, ha a két ház között egyszerűbb kocsival közlekedni.
- Még... a vőlegényemmel költöztünk külön, de most csak Dakotával lakunk ott kettesben. Meg Noah szokott átjönni az apukájával. - valószínűleg látszott rajtam, hogy nem egyszerű erről beszélnem, de most próbáltam szokatni magam ahhoz, hogy túllépjek, és merjem szóba hozni Asht. Eddig kerültem a témát, ha tudtam, de az elfogadás és a túllépés egyik alappillére szerintem az, ha elfogadjuk a múltat, és nem kezeljük úgy, mintha nem lenne. Lehet, hogy az könnyebb, de nem old meg semmit.
- Szeretem az embereket! - vallottam be mosolyogva. Ugyan nem olyan megbízhatóak, mint az állatok, de mégis. - Dehogyis! - legyintettem nemtörődöm mozdulattal. - Elég rugalmasak a szüleim, meg ilyenkor a munkásaink közül is mindig akad, aki ott eszik. Ráadásul az öcsém sincs most itthon, úgyhogy hidd el, nem lesz gond! De ha kellemetlenül érint, akkor nem muszáj, csak gondoltam... - félbehagytam a mondatot, és csak a vállaimat vontam meg.

Re: Chulyin kilátója // Vas. Aug. 07, 2016 12:25 pm

Szavaira csak egy aprót bólintottam, hiszen volt benne valami. Ahogyan nem minden ember egyforma, úgy az állatok se egyformák. Köztünk is akadnak igazán birka lelkűek, de olyanok is, akiknek a vére könnyedén felforr és nem éppen jó összetűzésbe keveredni velük. Elég csak arra a farkasra gondolnom, akivel anno összefutottunk Anchorageban található erdősségben. Ha jól hallottam, akkor azóta már itt él ő is, de nem hiszem, hogy sokat csökkent volna a vérmérséklete. Mindegy is, illetve a kutyák is tudnak veszélyesek lenni, ezért is fontos, hogy jól legyenek nevelve, s a falkavezért, vagyis a gazdit tényleg tiszteljék.
- Ahogy mondtad orvos vagy, nem pedig tudós, így sejtettem, hogy nem kezdenél abba. – jegyeztem meg egy féloldalas mosoly keretében, hiszen ritka az, amikor orvos és tudós is valaki egyben. Valamelyik „énjük” az ilyen embereknek mindig erősebb. Legalábbis nem egy orvossal találkoztam össze, aki maradt az orvoslásnál, míg a másik inkább pár év után a kísérletezésnek szentelte az életét. Gondolom, attól függ ez is, hogy mi fekszik jobban nekik, vagy éppen mit képes elviselni a lelkük. Bár Rhydian jelenleg mind a kettő volt, azt hiszem, hiszen orvos volt, de egy kísérlet miatt mégis csak a föld nyelte el. Mindegy is, nem akarok erre gondolni.
- Attól még, hogy te vagy a legidősebb, a lánya vagy. – rántottam meg a vállaimat, mert minden család másabb. Meg sok esetben sokkal több minden fekszik az idősebbek vállán, de fogalmam sincs, hogy nálunk mi a helyzet. Ronnie pedig egyszerre tűnt kedvesnek, de eléggé határozott egyéniségnek is. Fogalmam sincs, hogy melyik ő igazán, hiszen a túlzottan aranyos személyiségek eddigi tapasztalataim alapján nem voltak túlzottan erős jellemek se. – Rendben van. – s mellé még egy aprót bólintottam is, miközben szép lassan sétáltunk a megadott cél felé. Erre se számítottam ma, de talán jót fog tenni egy kis társaság.
- Nem volt ebből sose gond, mert eleget volt. Nem ő az egyetlen orvos abban a kórházban, így nem kellett állandóan bent lennie, meg nekik is van szabadságuk. – pillantottam a nőre, arra pedig, hogy ő annyit nincs bent csak bólintottam, hiszen semmi ilyet nem kérdeztem. Talán idővel feltennék valami hasonló kérdést, hogy mikor futhatunk össze vagy valami, ha már jobban ismerem, meg esetleg valami fura oknál fogva úgy döntök, hogy ebbe a városba költözök a másik helyet, de jelenleg erről szó se volt.
- Ohh, értem, akkor ezek szerint mégis maradtál a biztonságot jelentő családi birtokon, csak a másik szegletében. Biztos érdekes lehet az, amikor egy család így együtt él, még kicsit külön is. – semmi gúny, vagy bármi nem volt más a szavaimban, se a hangomban. Inkább csak meglepődtem. Vélhetően én nem maradtam volna se a családi birtokon, se a házunkban, ha nem válok farkassá, hiszen férjhez mentem volta és a férjem házába kellett volna költöznünk. Másabb kor, másabb szokások, de manapság is azt láttam legtöbb esetben, hogy a fiatalok azon vannak, hogy elköltözzenek, olykor eléggé messzire. De legalább nincs egyedül, ha bármi baj van, akkor a birtok másik végéből tud segítséget kérni.
- Egyszer mindenki hazatér. – jegyeztem meg könnyedén, hiszen ebben hittem. Ha valaki megtalálja igazán az otthonát, akkor előbb vagy utóbb tényleg haza fog térni. Faggatni pedig nem kezdtem el a vőlegényéről, hiszen érezhető volt, hogy nehezebben beszél róla, s most nem is gondoltam azt, hogy jó ötlet lenne kérdezgetni, mivel én se voltam a toppon. Általában bármikor bárkit meghallgatok, de most jobbnak láttam ilyen téren inkább visszavonulót fújni.
- Inkább csak ritka manapság az olyan, amikor egy idegent csak úgy meghívnak hasonló dologra, hiszen a látszat sok esetben csal. – hívtam fel a figyelmét egy apró dologra. Akár lehetnék valami vérmes gyilkos is, vagy ki tudja. A fenevad tényleg illik rám, de azt meg nem villantanám meg senki előtt se. Abból csak a baj lenne mindenkire nézve.

Re: Chulyin kilátója // Csüt. Aug. 11, 2016 5:22 pm

- Hát, azért sok orvos kutat is, és ha éppen ez a kutatási területe, akkor nincs kizárva. - mosolyogtam rá finoman. Nekem is megvolt a magam kutatási területe, nem is lehetett ez másképp, ha az ember meg akarta szerezni a doktoriját. Ahhoz kellett valamilyen területet választani, ami az én esetemben akár lehetett volna a génmódosítás is, de én a farkasokat választottam, de ezt már említettem is neki. Ők voltak a fő tudományterületem, belőlük akartam megírni a disszertációmat.
- Persze, de általában rám voltak bízva a többiek, így én voltam az, akiben talán a leginkább megbízott. Remélem tényleg nem kezdett még el aggódni miattunk... - húztam el egy kicsit a számat, mert bármennyire nem aggódta magát halálra anyám, néha azért képes volt furcsán reagálni, ha valami nem úgy alakult, ahogy megbeszéltük. Mondjuk én magam is szerettem tartani magam ahhoz, amiben megegyeztünk korábban. Valahogy nagyon ritka lett az életemben a spontaneitás, és hogy ez probléma-e, vagy sem, egyelőre nem tudtam eldönteni.
- Tudom! - bólogattam. Volt szabadságuk, csak jóval kevesebb, és a legtöbben nem is éltek vele, amennyire tudtam. Volt sok orvos ismerősöm, én belőlük indultam ki. Lehet, hogy az ő lakótársa teljesen más személyiség, hiszen senki sem egyforma. Én a tapasztalataimra támaszkodtam csupán, és azok alapján azt gondoltam, rengeteget dolgozhat. Úgy látszik, hogy tévedtem, de legalább most is megtudtam valami újat. Nem minden orvos dolgozza magát halálra.
- Igen, szeretem, hogy közel vannak. Tudom, hogy furcsa, mert mások meg menekülnek otthonról, de nekem így nyugodtak a napjaim. Ha nekik is szükségük van rám, akkor máris ott tudok lenni. - vontam meg a vállaimat. - Ráadásul a szomszédban laknak Noah-ék is, így pont jó, hogy közel lehetek hozzájuk. - mosolyogtam rá közben az unokaöcsémre, aki látszólag nem is foglalkozott vele, hogy róla van szó. Pedig a legtöbb esetben ilyenkor fel szokta kapni a fejét, mint a gyerekek nagy többsége teszi. - Igen, jó lenne ezt hinni. - mosolyogtam szomorkásan. Mondjuk pontosan nem tudtam, hogy mire értette a hazatérést, hiszen nem tudhatta, hogy Ash meghalt, vagy mi történt vele, de nem forszíroztam én sem a témát. Jobb volt így, hagyni a tovább terelődést.
- Hát, te azt találod furcsának, hogy meghívtalak, míg ez nekem természetes. Én meg azon csodálkozom, hogy ennyire le akarsz róla beszélni, és arra akarsz rámutatni, hogy esetleg nem vagy olyan, mint amilyennek mutatod magad. Tudod, szerintem az emberek közül a legtöbben viselnek egyfajta álarcot a külvilág felé, és a maszkjukat mutatják sokaknak, de te kedveled a gyerekeket, Noah is kedvel téged láthatóan. Szerintem nem vagy rossz ember, bármennyire akarod is felhívni a figyelmem arra, hogy legyek óvatos. Hidd el, nem vagyok naiv, attól még, hogy meghívtalak ebédelni. - biztosítottam róla mosolyogva. Nekem tényleg az volt furcsa, hogy ennyire maga ellen beszélt.

Re: Chulyin kilátója // Pént. Aug. 12, 2016 9:58 pm

- Lehet, ebben tényleg nem vagyok otthon, de elhiszem neked. Amiben otthon voltam, vagyok az a világháborús nővérek tettei és történetei. – szólalok meg mosolyogva. – Mármint a nagymamám sokat mesélt róla, ahogyan édesanyám is, amikor a nagyi elakadt. Igazán érdekes történeteket mondott. Lehet, hogy a fele se volt igaz, de imádtam gyerekként hallgatni. Talán részben emiatt döntöttem amellett, hogy kicsit bejárom a világot, mert mindig mesélt messzi tájakról is és meg akartam magamnak is nézni. Annyira mesterien tudott lefesteni dolgokat szavakkal. – kalandoztam el kicsit a múltban, ami igaz is volt, hiszen a nagyi sokat mesélt, de már régóta nem él ő se, s nem arról a háborúról van szó, amire Ronnie gondolhat, de úgyse avathatnám be az igazságba, így marad a féligazság, hiszen minden háború szörnyű és borzalmas.
- S te szerettél rájuk vigyázni? Mármint sokszor hallottam olyanról, hogy a nagyobb tesó annyira nem örült annak, hogy neki kellett lennie a bébi csősznek és emiatt rossz volt a viszonya is a kistesójával. Bár gondolom, nálatok erről szó sincs, mert ahogyan beszéltél a családodról arra tudok következtetni, hogy nagyon fontosak számodra és szereted őket. – természetesen ez csak megérzés volt, így tévedhetek is, de az energiái és a szavai ezt sugallták számomra, de ha tévednék, akkor úgyis kijavít, vagy csak elengedi a füle mellett azt, amit mondtam az előbb.
Csak sietve bólintottam arra, hogy tudja. Mondjuk Rhydian is eléggé a munkájának tudott élni, de szerencsére egy kicsit sikerült anno kirángatnom belőle. Aztán pedig egy helyen is dolgoztunk rövid ideig hála neki, de talán pont emiatt is passzoltam végül azt, hogy ápolónőnek, vagy orvosnak tanuljak, mert állandóan rá emlékeztette a dolog és már így is eléggé pocsék az, hogy csak úgy a föld nyelte el őt. Remélem, hogy legalább boldog ott, ahogyan azt is, hogy nem csak a munkájának él.
- Ez érthető, hiszen mindenki másabb. S jó látni azt, hogy vannak olyanok is, akik tőrödnek a családjukkal. – mosolyodtam el, miközben egyre közelebb értünk a kocsihoz. – Mármint most ez olyan, mintha magam ellen beszélnék, de elég sok helyen megfordultam, s azt kell mondanom, hogy tényleg ritka az, amikor ennyire szívén viseli valaki a családja sorsát, érzéseit és hasonló dolgok. – ez talán kicsit dicséret, elismerés volt az irányába. Nekem már ilyen téren nem volt kiért aggódnom, de erről jobb hallgatni, hiszen sok olyan embere van, aki nem szívesen beszél a családjáról és most én is ilyen egyed bőrébe bújtam. Aki mondott is valamit róluk, de úgy igazán semmi lényegeset. Szavaira csak megöleltem őt kicsit hátha attól jobban érzi magát, hiszen ahogyan beszélt, abból arra tudtam következtetni, hogy nem halt meg az illető, vagy legalábbis van egy aprócska remény, ezért is mondtam azt, amit mondtam, de boncolgatni se akartam. Talán idővel majd barátok leszünk és akkor jobban beavat, ahogyan én is őt, de persze bizonyos dolgokat eltitkolva előtte.
- Rendben van, bocsánat érte! – emeltem fel megadóan a kezeimet, már amennyire tudtam Noaht tartva, majd nyomtam játékosan egy puszit Noah orrára. – Akinek a szívét nem rabolja ez a kiskrapek, annak szerintem nincs is szíve. – jelentettem ki határozottan és kicsit meg is csikiztem őt, mire nevetésben tört ki, én pedig széles mosolyban, ahogyan bolondoztam vele.

Re: Chulyin kilátója // Kedd Aug. 16, 2016 4:24 pm

- Ó, különös szakterület. Esetleg valami történelemmel kapcsolatos munkád van? - érdeklődtem kíváncsian, hiszen eddig az még nem derült ki, hogy mivel is foglalkozik. Pedig kíváncsi voltam rá, csak nem akartam udvariatlan lenni, ha már magától nem árulta el nekem. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy titkolni akar előlem valamit, mert olyan a szakmája, de sohasem lehet tudni. - Ja, értem! - bólogattam, amikor megtoldotta az előbbi mondatát.
- Akkor úgy látom, hogy nálatok ez az utazgatás afféle családi vonás, vagy hagyomány. Nem is tudom, hogy minek mondjam. - mosolyodtam el én is barátságosan. - Akkor biztosan ezért is viselik jobban, hogy nem vagy már ott velük, hanem a saját utadat járod... - vontam le a következtetést. Én legalábbis azt gondoltam, hogy helyesen, és a szülei még életben vannak. Persze hatalmasat tévedhettem is, ezt nem tudtam volna megmondani, amíg be nem avat egy kicsit. Márpedig kettőnk közül úgy tűnt, hogy én vagyok a nyitottabb típus, de emiatt nem éreztem magam kevesebbnek, vagy ostobábbnak. Egyszerűen csak mások vagyunk, ez minden.
- Igen, már amikor nem bosszantottak fel. A két középső testvérem ikerpár, ketten együtt elég nehéz esetek. - árultam el ezt a nem túl nagy titkot neki. - Igazából meg sem fordult a fejemben soha, hogy ne így legyen, vagy nem akarok vigyázni rájuk. Nagyon szerettem velük lenni, és nincs is túl nagy korkülönbség közöttünk. - vontam meg a vállaimat. Persze most már leginkább csak Dylan volt része az életemnek, hiszen Avery évekkel ezelőtt lelépett, Gabbie meg ugye... nem, erre most nem akartam gondolni!
- Igen, tényleg nagyon fontosak! - ismertem be. Nem hiszem, hogy ez gyengeség lenne, a legtöbb embernél szerintem így kéne lennie, hogy a család az első és legfontosabb, mivel az ember általában rájuk számíthat, ők szeretnek feltétel nélkül. Ideális esetben legalábbis így van, úgyhogy szerintem nagyon szerencsésnek mondhattam magam, amiért a Hawkins családra ez volt a jellemző. Bár azt hiszem, hogy nevelés kérdése is volt ez. - Tudom, hatalmas szerencsém van, hogy nekem ilyen családba sikerült születnem. - bólogattam mosolyogva, kicsit talán még büszkén is. Ritka manapság, minden a pénzről szól, még a rokonok között is.
- Na, látod?! - kérdeztem vissza elégedetten, mert igazából az én igazamat erősítette csak meg. - Pont erről beszélek! Neked van szíved, úgyhogy ne mondj itt nekem olyanokat, hogy nem tudhatom, milyen vagy. Tényleg nem tudom, de amit láttam, az szimpatikus. - minek kerteljek? Nem vagyok az a típus, bár tény, hogy általában igyekszem visszafogni magam és nem megbántani másokat. - Remélem az ebéd is ízleni fog, ha már így meghívtalak. Most már nem menekülhetsz! - jelentettem ki vigyorogva, a távolban pedig már láttam is a kocsit. Pontosan ott, ahol hagytam.
- Az már az én kocsim! - mutattam a megfelelő irányba, mire Noah is rákontrázott, és elkezdte mesélni, hogy miféle gyerekülés van neki beletéve. Fő a biztonság, ugyebár!

Re: Chulyin kilátója // Hétf. Szept. 05, 2016 8:54 pm

- Nem, inkább csak alkalmi munkákat szoktam elvállalni. Ha nem marad valaki sokáig egy helyen, akkor semmi komolyba nem kezd el addig, amíg úgy nem dönt, hogy nem viszi tovább máshova a fenekét. – szólaltam meg játékosan, miután megvolt a kiegészítés is, hogy a felmenőim meséltek sokat róla. Vélhetően, ha huzamosabb ideig maradok tényleg egy helyen, s megtalálom azt, amivel jelenleg foglalkozni akarok, akkor majd tudok neki pontosabb választ adni, de jelenleg nem így van. A táncolás számomra egy kisebb kaland, de szerintem sose tudna a hívatásommá válni, vagy ki tudja. Lehet még pár hónap, s senki se tudott volna onnan kiszedni.
- Igen, eléggé az és lehet, hogy közrejátszik ez is. – Bár az is tény, ha a családom élne, akkor nem barangoltam volna nélkülük ennyit, vagy legalábbis nem ennyire hosszú időn át, de nem javítom ki. Nem szeretném azt, hogy jöjjön a sajnálkozás, hiszen ilyenkor mindig az jön. Fiatal vagy, de az élet milyen kegyetlen volt veled és hasonlóakat kaptam meg néha a tudatlan emberektől. Persze, ez nem az ő hibájuk, de inkább én se szívesen feszegetem ezt a dolgot.
- A testvérek már csak ilyenek és ez a dolguk. Bosszantani a másikat, meg szerintem anélkül eléggé unalmas lenne a testvérek élete is. – rántottam meg a vállaimat. Én sose bántam azt, ha Joy kicsit rosszabb volt, mint illett volna. Jó, néha kicsit talán felbosszantott vele – bár ilyen se rémlik-, inkább mindig segítettem benne neki. Mondjuk mi sose mentünk annyira messzire, hogy bármi komolyabb baj legyen belőle, de szerencsére anyáék se bánták a kisebb bajkeveréseinket. Hiányzok, s igazából bármit megadnék azért, hogy újra a karjaimba zárhassam őt, de ha nem most, akkor majd egy másik életben.
Csak bólintottam egy aprót, hiszen kinek mi a szerencse változó. Én inkább csak azt mondtam, hogy ez manapság eléggé ritka. Számomra is fontos volt mindig a család és ez sose fog változni, csak a család fogalma nálam kicsit átalakult. A vérszerinti családom nem létezett, de mindig is úgy tartottam, hogy nem a vér számít, hanem sokkal inkább az, amit a szív súg ilyen téren.
A kijelentésén kicsit elnevettem magam. – Sose mond, hogy nem menekülhet valaki. – kacsintottam rá játékosan, hiszen baromi jó voltam az eltűnésekben. Szerintem, amíg ő a kocsival bajlódni annyi idő alatt simán el tudnék tűnni. Ez jó dolog-e vagy nem, ki tudja. De néha igazán hasznos tulajdonság is.
Amikor pedig elértünk a kocsihoz, akkor habozás nélkül ültettem a székébe Noaht. Igazán imádnivaló volt. - Amúgy a városhatárában van a birtok? – kérdeztem rá kíváncsian, hiszen annyira nem ismertem Fairbankset, hogy tudjam. Nekem viszont a falka miatt nem árt tudni a dolgokat, hogy mennyire is tapicskolok olyan helyre, ahova nem kellene.

Re: Chulyin kilátója // Kedd Okt. 11, 2016 3:42 pm

- Igen, ebben mondjuk igazad van! – ismertem el, ahogy jobban belegondoltam. Valószínűleg, ha sokat utaznék, akkor én sem kötelezném el magam, mert nem lenne semmi értelme, ha bármelyik pillanatban fenn áll a lehetősége annak, hogy tovább állok. – De szerencséd, hogy mindig találsz valamit, ráadásul sokféle tapasztalatra is szert teszel. – mondtam elismerően, mert ezt tényleg hasznosnak találtam. Oké, hogy én nem ilyen voltam, de képes voltam ennek az életnek is meglátni a pozitív oldalait. Én szerettem azt gondolni, hogy mindennek van, csupán nézőpont kérdése az egész.
- Akkor ez így szerencsésen alakult. Jobb, mintha emiatt eltávolodnál tőlük. – fogalmam sem lehetett arról, hogy mennyire mellélövök ezzel a megjegyzéssel, de hát információk híján én csupán erre a következtetésre tudtam jutni. – Lehet, hogy így van. Tudom, hogy annak idején mindig vágytam egy kis nyugalomra, vagy sokszor legszívesebben eltüntettem volna őket a föld színéről is, de sohasem lett volna az életem ugyanaz nélkülük. Bármennyit harcoltunk is egymással, meg átkoztam el őket dühömben, nagyon szeretem őket és nem tudnám elképzelni azt, hogy már nincsenek. – mosolyodtam el, egy kevés szomorúsággal. Sajnos Gabbie már tényleg nem volt velünk, és sokszor még mindig elfelejtettem, hogy már nem él. Szörnyű érzés volt.
- Jó, nyilván nem fogod rád erőltetni, ha nem szeretnél jönni! – engedtem végül, hiába tudtam, hogy csak viccelődik. Lehet, hogy én voltam túl erőszakos, csak éppen nem tűnt fel. Nem akartam, hogy csak azért jöjjön, mert nem szeretne megbántani, de amúgy kényszernek érzi az egészet. Annak semmi értelme nem lenne igazából, én azt szerettem volna, ha lesz egy kedves új ismerősöm, az ilyeneket pedig szívesen vendégeltem meg, ha volt rá lehetőségem. Ráadásul, tényleg nem laktunk messze, úgyhogy simán eljöhetett, ha volt hozzá kedve, és nem csak udvariasságból fogadta el a meghívást.
- Igen, itt nem olyan messze! Noah mondjuk már valószínűleg elég fáradt ahhoz, hogy a saját lábán jöjjön, de egy jó kis sétánál nem nagyobb távolság. A város már egy kicsit más lapra tartozik, az pár mérföld lenne. – árultam el neki, de még mindig a város perifériás területein voltunk, csak nem olyan közel. Pont olyan távolságra, hogy számunkra kellemes legyen az élet, de mégse legyen megközelíthetetlen távolságra semmi. Kedveltem ezt a helyet, az őseim jól választották meg a területet, ahová felépítették a farmot annak idején. Még az apám nagyszülei, azóta pedig öröklődött a családban a föld.
- Ha készen állsz, akkor akár indulhatunk is! – jelentettem be, miután hátrapillantottam az unokaöcsémre. Úgy tűnt, hogy rendben van, Prim nagyszerűen beültette, és már csak neki kellett beszállnia, miután elindítottam a motort. Azért, ha kicsit lentebb érünk, úgyis fel fogom hívni az anyámat, hogy szóljak neki a plusz egy főről, de már most tudtam, hogy nem lesz vele baja.

// Köszönöm szépen a játékot!! Smile

//

Re: Chulyin kilátója // Vas. Okt. 16, 2016 9:43 pm

- Igen, eléggé sok tapasztalatot szereztem már, illetve sok kultúrát is megismerhettem. Emiatt meg szerencsésnek érzem magam. – vallottam be őszintén, mert tényleg így gondoltam. Ha nem lennék farkas, akkor valószínűleg Párizsban haltam volna meg. Ha szerencsém lett volna, akkor feleségként és családanyaként. Láttam volna azt, ahogyan a gyerekeim felnőnek, ha nem, akkor a háborúban vagy annak utószelében vesztettem volna az életemet. Nem békés időszak volt az, sok emléket hordozok arról az időkről is. Sok esetben talán az formált részben olyanná, amilyen most vagyok.
- Sokszor így van, hogy addig nem döbbenünk rá arra, hogy valaki mennyire fontos, amíg el nem veszítjük. Viszont sokszor már lehetőségünk nincs, mint elengedni őket és maximum az emlékeiket megőrizni. – nem csak a halottakról beszéltem, hanem az élőkről is. Nem mindig kell velem egyetérteni, de én így láttam a dolgokat. Nem könnyű sokszor úgy megtenni egy lépést, hogy érezzük nem minden oké, hogy néha nehéz valakire rápillantani, megrázni a vállunkat mintha nem számítana semmi se. Még ennyi évtized után is, de talán idővel ez is változni fog. Minél tovább élünk, annál jobban tud formálni minket is a világ.
- Ohh, szerintem van még benne erő. – pillantottam rá mosolyogva, mire ő csak elkuncogta magát, miközben továbbra is huncutkodott. Természetesen könnyedén öleltem magamhoz. Ő egy olyan csoda volt, amilyen nekem sose fog megadatni. Talán kicsit irigyeltem Ronniet is a tudatlansága miatt. Néha a tudás átok is tud lenni és ez az élet is, de minél idősebbek leszünk, annál bölcsebbek és jobbak is ebben az egészben, legalábbis remélem így van. Nem örültem annak, hogy hazudnom kell neki, de más lehetőségem nem volt. Inkább törekedtem arra, hogy vagy ne mondjak semmit, vagy féligazságot kelljen mondanom, de se rá, se rám nem akartam veszélyt hozni.
- Mehetünk. – szólaltam meg sietve, miután beültem én is és bekötöttem magam. Innentől kezdve meg egyszerűen hagytam azt, hogy a kedvesség és az események magával ragadjanak. Fogalmam sem volt arról, hogy mi fog még ma történni, de semmi jónak nem akartam elrontója lenni. Így inkább csak arra ügyeltem, hogy ne buktassam le magam, a fajtánkat, viszont eddig se volt gond, így nem hiszem, hogy ezek után bármi baj lenne.

|| Én is köszönöm! Chulyin kilátója - Page 14 1839924927

Re: Chulyin kilátója // Hétf. Okt. 17, 2016 10:28 pm

Re: Chulyin kilátója // Pént. Nov. 04, 2016 2:32 pm

Rocky & Cel

Úgy gondolom, hogy aki ismer, az tudja, hogy elég szavatartó embernek lehet engem mondani. Lehet, hogy több idő telik el egy-egy ígéretem beváltásánál, mint amennyit szerettem volna, vagy amennyit terveztem, de előbb-utóbb mindig eleget teszek az adott szavamnak. Most sem volt ez másként, hiszen nem felejtettem el a Botanikus kertben megismert hímet, csupán nem jutott időm arra, hogy elvigyem őt egy körre a repülővel. Sok volt a teendő a házzal, amit fel kellett készíteni a téli időjárásra, meg egyéb kötelezettségeimnek is eleget kellett tennem.
Ám amint előre tudtam, hogy lesz egy lehetőség arra, hogy csatlakozzon hozzám, már tárcsáztam is a korábban általa megadott számot. Mivel nem tudtam, hogy mennyire van képben – bár nyilván eléggé -, ezért a biztonság kedvéért elmagyaráztam, hogy merre van a kis reptér, ahol a gépemet őrzik. Én már jó előre odamentem, hogy mindent átellenőrizzek a nagy napon, hiszen nem akartam, hogy bármi probléma adódjon. Így sem lehetett száz százalékig biztosra mondani, hogy odafent nem fog majd az időjárás úgy fordulni, hogy megnehezítse a dolgunkat, de ez mindig benne volt a pakliban, különösen ebben a térségben.
Mire megérkezett, én már készen is álltam az indulásra, egy apróságot kivéve. Éppen utoljára jártam körbe a gépet, amikor megláttam a közeledő, ismerős alakot. Ajkaimon mosoly jelent meg, és üdvözlése emeltem a kezemet. Csupán kisvártatva indultam meg felé, amikor már ő is elkezdett közelebb érni hozzám.
- Jó reggelt! – üdvözöltem az érkezőt, fentebb tolva egy kicsit a sapkámat. – Könnyen idetaláltál? – kérdeztem barátságosan, összedörzsölve a kesztyűbe bújtatott kezeimet. – Bár gondolom, te sokkal jobban ismersz itt mindent a környéken, mint én valaha is fogok. – kuncogtam a sálam mögé bújva, mondandóm végére közvetlenül elé érve. – Ma viszonylag jó időnk van, de odafent nem lesz a legkellemesebb! – böktem mutatóujjammal az ég felé, ahol szürke felhők gyülekeztek kitartóan. Azt sem tartottam kizártnak, hogy nemsokára havazni kezd, de talán még pár hetünk van addig, hogy a hideg mellé beköszöntsön a tényleges téli időjárás is.
- Nos, a helyzet az, hogy van még egy kis dolgunk, és gondoltam bevonlak téged is! – kezdtem bele máris lelkesen, és mivel nem akartam tovább bámészkodni, visszaindultam a hangár irányába. – Van néhány kisebb város, amit a legegyszerűbben repülővel lehet megközelíteni, mert az utak nem a legjobbak a nagyobb szállítmányt befogadni képes teherautók számára. Ezeket kellene meglátogatnunk, és elvinni az ellátmányt, ami itt van. Indulás előtt viszont be kell, hogy pakoljuk. Segítesz nekem? – kérdeztem, elbűvölően pislogva rá. Lett volna egyébként segítségem, mivel mindig szokott lenni, de ezúttal visszautasítottam, hogy a potyautasom megdolgozzon a rögtönzött túránkért.

Re: Chulyin kilátója // Vas. Nov. 13, 2016 1:47 pm

Celeste & Rocky

Amióta hagyom lenőni, elég gyakran babrálom a hajamat. Hosszú ideje viszonylag rövidet hordok, úgyhogy új élmény ez a vállhoz közelítő, azért túrok bele mindig. Persze nem annyira új, inkább nosztalgikus. Québec-ben hordtam ilyet, loboncos cowboy voltam. Celeste-tel pont beszélgettünk arról az időszakról is múltkor. Most elvileg semmi nem szab gátat nekünk, hacsak nem lesz bekapcsolva a rádió a gépen. Majd megkérdezem tőle. Nekem is akadt dolgom, ilyen is, olyan is, civil is, falkás is, úgyhogy még amikor egyeztettünk, hogy felszántanánk az eget, akkor se ment könnyen az időpont megtalálása. De a végeredmény a lényeg, nem igaz? Vidáman fúvogatom a karikákat, mert egy jó kis, családias repülés gondolata felvillanyoz. Amúgy is szépen haladnak az ügyeim, semmi krach nem ütött be mostanában és úgy érzem, bármi is jön, meg fogok vele birkózni. Ez ilyen évvégi hepiend érzés vagy nem is tudom, micsoda. Mindenesetre jó és nem is múlik.
Kint, a parkolóban teszem le a járgányt. Magamra öltöm a fekete bőrdzsekit, fejemre szürke sapkát húzok és elnyomom a cigit. Másikra most nem gyújtok rá. A füstöt kint fújom ki és olyan méltóságteljes lassúsággal taposom el a cigarettát, mintha egy csótányt akarnék lassú halállal megjutalmazni a kártevősködésért. Mintha kíváncsi lennék, hogy az első és a második mozdulat után élve marad-e még. Nagy mosoly öltök, ahogy végignézek a létesítményen. Nem túl bonyolult hely egy kilátó, viszont ahol már gépet is kell fogadni, ott sok mindenre szükség van. Ez valami újdonság, izgalmas, a várakozás úgy tölt el, mint kisgyereket a becsomagolt karácsonyi ajándék látványa. Megbeszéltük, merre kell menni, arra indulok zsebre tett kézzel. Mielőtt közelebb érnék, még egyszer megbabrálom a hajamat a fülemnél. Majd le fogok erről szokni.
- Jóóó reggelt, kisasszony! - kiáltok távolról és széles, fogvillantós mosollyal intek egy nagyot, vállból.
De jól áll neki az a tányérsapka!
- Simán. Jártam már itt, csak régen.
Repülni meg nem is voltam még itt. Megállok előtte, zsebre tett kézzel. Emlékszem, mennyire félt a hidegtől vagy inkább aggódott, hogy hogyan fogja bírni. Be van bugyolálva és dörgölőzik, küzd. Még szélesebb a mosolyom.
- Ó, ne becsüld le magad! Előnyben vagyok, igaz, de lehet, hogy egyszer utolérsz. Látom, az időjárással már felvetted a lépést!
Mondtam én neki, hogy nem lesz gond, hozzá fog szokni. Amúgy meg ha sokáig itt fog állomásozni, élhet annyit a városban, mint én. Csak már elég öreg lesz a végére, őrzőhöz képest is öreg. De nem is ez a lényeg, hanem hogy jó társaságban fogok felszállni a felhők közé. Túl sok mindent nem beszéltünk meg, irányt, célállomást, magasságot. Ő a profi, én az utas leszek. Bízom benne.
- Na! Előre szólok, a műszerfalhoz nem nyúlok, de ha muszáj, segítek fogni a kormányt - szólok egy kis, rekedtes nevetéssel.
Hallgatom, hogy miről is fog szólni a mi kis utunk. Logikusan hangzik, tudom, hogy sok ilyen hely van errefelé, meg úgy általában Alaszkában is. Amikor cuccolásra hív, látványosan feltűröm a kabátom ujjait, széttárom a karjaimat és vidáman mosolyogva bólintok.
- Peeersze! Nagyon szívesen! Ládák, hordók? Kiskocsi van?
Nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, segítek én. A kérdéseimet is azért teszem fel, hogy a lehető legegyszerűbben és leghatékonyabban rendezzük el, amit kell. Ha nekilátunk, mindent úgy teszek, ahogy Celeste mondja, de arra azért figyelek, hogy kipakolni egyszerű legyen.
- Rakjuk úgy, hogy a legtávolabbiba valók legyenek belül, úgy könnyebb lesz majd kirakodni. Máskor nem egyedül csinálod, ugye?
Gondolom, hogy nem.
- És mi újság egyébként? Mit derítettél fel a városban? June jól van? - kérdezem töretlen vidámsággal.
Na, ha még az a csaj is itt lenne, akkor a legvidámabb repülőutat élném meg, ami valaha volt. Így se lesz rossz, múltkor is remekül elvoltunk, ráadásul most csak ketten vagyunk. Tisztán, nyíltan beszélhetünk. Készültem sztorikkal, amiket kicsit fel kellett eleveníteni. Sőt még egy kis apróságot is hoztam, majd a végén adom oda. Mikor minden oké, akkor zárulhat a mókatár és elfoglalhatjuk a helyünket.
- A repülőn is anyósülésnek hívják a vezető melletti széket? Gondolom, ritka eset, hogy az anyós a másodpilóta...
Nem gondoltam teljesen komolyan ezt a kérdést, ezért is nevetem el, ahogy mutogatok a helyemre. Ez egy ilyen nap. Ilyen időszak. Mikor beszállunk, mindent megnézek, elöl is, hátul is és Celeste sem marad ki. Nem bámulom meg, csak figyelem, ahogy dolgozik. A mozdulatokat, a magabiztosságot. És a szemeit meg a száját, mert azok sokat elárulnak ilyenkor. Nem csak a gép érdekel és nem csak az út. Sőt, legfőképpen nem ezek, hanem az ember a gépben.

Re: Chulyin kilátója // Szer. Nov. 16, 2016 9:48 pm

Egy ideje ugyebár már nem találkoztunk, ezért amint a látóterembe került a férfi, egyből feltűnt a változás. A haja hosszabb volt, a ruházata pedig lazább, bár gondolom ez a mai programnak szólt, és nem annak, hogy elkezdett gyökeresen megváltozni valami az életében, és ehhez idomult ő maga is.
- Ennek örülök! - mondtam őszintén, amikor közölte, hogy egyszerűen idetalált. Én mostanában elég sűrűn jártam a környéken, sokszor még a közeli kilátóba is felmásztam, bár látogatásaim inkább csak akkor voltak időszerűek, amikor a géppel kellett elmennem valamerre. - Csak nem új frizura? - böktem barátságosan az üstöke felé, amint tüzetesebben is megnéztem őt magamnak. Ajkaimon széles, vidám mosoly ült, ma nagyszerű kedvem volt. Sőt, igazából mostanában általános volt nálam a pozitív világszemlélet, valószínűleg köze lehetett a legutóbbi álomhoz, ami jelentkezett nálam. Vajon nála is?
- Nem hiszem! - legyintettem könnyedén. - Nem tudom, hogy meddig élhetek itt. Tudom, hogy ti valahogyan megoldjátok, hogy sokáig éltek egy helyen, de minket azért időnként át szoktak helyezni, és hát ki tudja... - vontam meg a vállaimat. Azért jó lett volna, ha tényleg jól ismerném a környéket, talán igaza lesz, és pár év alatt én is úgy viszonyulok majd hozzá, mintha csak a tenyeremre bámulnék. - Igyekszem, de azért nem megy olyan könnyen, mint ahogy látszik. Legalább három réteg van rajtam, és ez ma egy enyhe nap! - szögeztem le, még fintorogtam is mellé egyet. - Meg kell még szoknom. - zártam végül, még mélyebbre süllyesztve a kezeimet a zsebemben.
- Emiatt nem kell aggódnod, egyedül is meg tudom oldani! Talán jobban járunk, ha nem nyúlsz semmihez, ami a géphez tartozik. - vigyorogtam rá szélesen. Nem akartam megbántani, de tényleg nem örültem volna, ha lezuhanunk a rakománnyal. Amúgy is, ő talán túlélné, én már nem valószínű. Azért mágia ide, vagy oda, sajnos nem vagyok sebezhetetlen, ezt már több ízben is sikerült megtapasztalnom, legnagyobb sajnálatomra. - Na, de nem is ilyesfajta segítségre gondoltam... - kezdtem bele, hogy aztán vázolhassam neki a ránk váró feladatot. Sejtettem én, hogy nem fog visszakozni, ha közlöm vele, hogy egy kicsit dolgoznia kell a fuvarért cserébe.
- Akad hordó is, de leginkább ládák. Élelem van benne, meg talán gyógyszerek. - mutogattam a rakomány irányába. Pontosan még nem néztem meg a listát, és hogy melyiket hová kell szállítani, de természetesen indulás előtt ezt a hiányosságomat pótolni fogom. - Biztosan akad az is, de nem gondoltam, hogy neked ilyesmikre van szükséged... - néztem végig rajta látványosan, mintha csak az erejét latolgatnám magamban. - Természetesen, mindig úgy szoktam. - bólogattam, de legalább máris egy rugóra járt az agyunk. Ez határozottan pozitív szerintem.
- Nem, máskor van, aki segítsen, de most visszautasítottam a felajánlást. Gondoltam, te jobb munkaerő leszel hordárként. Ha bármi kifogásod van ellene, csak szólj, de akkor gyalog kell követned a repülő útját. - adtam ki máris az ultimátumot. Csak úgy nem fogok potyautasokat szállítani, erre mérget is vehetett. - Igen, jól van. Már nem lakunk együtt, de sokat találkozunk. Majd átadom neki, hogy üdvözlöd. - igaz, hogy nem mondta, de a kérdéséből arra következtettem, hogy talán szóvá tenné magától is.
- Na, gyerünk! - csaptam össze a kezeimet, hogy ezzel sarkalljam mind a kettőnket munkára. A segítségével sokkal gyorsabban ment a berakodás, mint máskor, aminek nagyon örültem. Miközben pakoltunk, figyeltem a kis listámat is, hogy melyiket hová tegyük. - Sosem lehet tudni, de én nem büszkélkedhetek még anyóssal. - pillantottam oldalra, miközben felvettem a fejemre a mikrofont. - Egyébként úgy hívod, ahogy akarod, de szerintem nyugodtan maradhatunk a másodpilóta helyénél. - lestem még rá még egyszer, mielőtt beindítottam volna a gépet.
- Felkészültél az utazásra? - kezeim gyakorlott mozdulatokkal nyomták be azokat a gombokat, amiket kellett. Mindent ellenőriztem, amit felszállás előtt szokás, és beszéltem az irányítással is. Igaz, hogy ez egy kis magánreptér volt, de akadt egy torony, amiből navigáltak. - Ha nagyon félsz, majd megfoghatod a kezem... - vigyorogtam gonoszan. - Közben mesélhetsz, hogy neked is volt-e újabb álmod. - tértem rá arra, ami már korábban is foglalkoztatott. Közben szépen lassan a gépet is sikerült a levegő felé kormányozni, és emelkedni kezdtünk a rövidke kifutópálya vonalán.

Re: Chulyin kilátója // Pént. Nov. 18, 2016 8:06 pm

- Nem, csak hosszabb - szólok egy mosollyal, majd jól beletúrok az üstökbe.
Tiszta nosztalgia. Jólesik most így is kiterjedni, kiteljesedni.
- Addig még sok idő eltelhet, nem? Mikor is kezdted?
A testéből és az energiáiból ítélve még fiatalnak számít. Nem tartom kezdőnek, nem becsülöm le, csak egy kort saccolok.
- Nem baj az! Alakul a dolog, tél végére már meg se érzed! Már nincs sok.
Aki 300 év felett jár, annak pár hónap tényleg nem sok. Celeste jól csinálja. Nem didereg, nem reszket, csak kicsit. De megbirkózott a kellemetlenséggel. Egy idő után majd azt fogja mondani: ja, még mindig tél van? Meg se kottyan!
- Jó, nem fogom keresni a gázpedált!
Nem is lenne mit keresni. Egyébként meg nem szabotálni jöttem és nem is szokásom belebabrálni más munkájába. Amit Corinne csinált, én nem tenném meg, nem segítenék a kormányt rángatva irányt váltani. Ő is megkapta a letolást. Szegényke... Azért megnézem majd a cuccot, de ez itt csak a vicc helye. Ma illetve mostanában nagyon bohóc kedvemben vagyok. Remek érzés!
- Mi leszünk az irgalmas szamaritánusok. Vagy azoknak a futárjai.
Fülig érő mosolyt villantok. Úgy látom, az őrző is bevette a vigyortablettát. Az érzései is ezt mutatják.
- Annak jobb a fogása, mint ha tíz ládát egyensúlyoznék.
Na de majd megmutatom én, mit tudok! Tényleg ki fogok tenni magamért, addig rakatom a kezembe a cuccokat, amíg úgy érzem, még egy és borul az egész. Nem játszom, nem kockáztatom az áru épségét. Majd én tudom, meddig lehet nyújtózkodni, meddig ér a takaróm. Celeste nő létére nagyon jól tud pakolni ezek szerint. Jól van, nem lesz gond.
- Hát az biztos is, hogy most van a legjobb hordárod!
Belekuncogok a nagyképű kijelentésbe, amit csak félig gondolok komolyan.
- A kutya még megkergeti a postakocsit, de farkas az égen szálló repülőt? Áll az alku, izommunka potyaútért cserébe!
Hüvelykujjal jelzem, hogy okés a dolog. Mehetünk is a dolgunkra.
- Örömmel hallom! És köszi!
Nem érzem, hogy rá kéne kérdeznem, miért költöztek külön? Valaki talált valakit, erre tippelek. Talán később felhozom.
A munka pedig ég a kezem alatt. Precízen pakolok, semmi nem csúszkálhat, nem borulhat. Mindent a helyére! Voltam én kereskedő, tudom, mit jelent rendben összerakni az árut.
- Én meg már nem. Ha a mi esetünkben lenne értelme ezzel foglalkozni, gyakorlatilag özvegy vagyok.
Pedig aki száz évekkel túléli az ilyesmit, azt azért nem kell bélyegzőkkel ellátni. Québec-ben volt egy feleségem, sokáig éltünk együtt boldogságban. Meg fiatalkoromban volt egy jegyesem is. Aztán már nem jutottam el hivatalosságig, maradtam a nyílt és néha gyors kapcsolatoknál.
- Szóval rögtön másodpilóta is lettem. Megtisztelsz!
Elhelyezkedem, becsatolom magam. A sisakot még fel tudom tenni rendesen, de ha még hiányzik valami, Celeste-nek szólnia kell. Nem rázom ki kisujjból. Ahogy ellenőriz és bejelentkezik, abban van valami bensőséges. Látom őt akcióban, látom, hogy viselkedik másokkal, másokért.
- Vacognak a fogaim! - vigyorgok rá és noha tudom, hogy nem pont erre gondolt, megfogom a kezét.
Csak csuklótájékon, óvatosan, nehogy megzavarjam a vezetésben. Rövid érintés után el is engedem, aztán magam elé nézve mosolygok. Pár pillantást a műszerfalra és a nőre is vetek. Azt hittem, őt és a gépet fogom figyelni. Háháhá! Ahogy elhagyjuk a földet és emelkedünk, olyan varázslatos látványban van részem, amit egy nagy utasszállító nem tud megadni. Szemtől szemben, egy hatalmas üvegen át látom, hogy kezd eltörpülni a pálya, a hegy, a város. Füttyentek is.
- Huhú! Gyönyörű!
Közben hallottam ám a kérdést is.
- Volt bizony! Pont oda tartunk, ahonnan érkezett valami. Azt akarod mondani, hogy ez megint egy tömeges esemény? Te mit láttál?
A csillag lehullását, az éjszaka ránk kacsintgató szemei okozta biztonságérzetet láttam és azóta azt érzem. Nem jöhet semmi, ami keresztülhúzza a számításaimat. Enyém a világ, miénk. Celeste-é is? Úgy legyen!
- Féééélelmetesen jó érzés ez - szólok, mikor már beállunk egy irányba és szeljük a szakadozó felhőkkel tagolt eget. - Messzire megyünk? Remélem, igen!

» Chulyin & Denaali
» Chulyin kapcsolati hálója

Chulyin kilátója

Chulyin kilátója

Similar topics

Similar topics