~Talán nincs szükséged rá, de még senki se halt bele, ha figyelnie kellett egy öregebb farkas szavaira.~ Nofene, már elkezdtem az atyai oktatást? Pedig nem volt szándékos, zsigerből jött. Mondjuk nem tudom, miért lepődök meg rajta. Jópár kölyköt kineveltem már életem során, ha nem is szülőként, de teremtőként átsegítettem őket a farkaslét "pubertás korán". Persze most ezt aligha lehetne mondani, elvégre Sofia felnőtt nő volt. Na de mégis, a jelek szerint annyira csak nem lehetek elveszett a témában... csak nehogy elkiabáljam. Ha őt hidegen hagyta a nyugodt viselkedésem, én a fenyegető habitusát nem vettem fel. Nem becsültem le a lányomat, de már én se az első veszélyesebb esetbe sétálok bele, ennyi évesen pedig elég ciki lenne megrettenni. - Mint mondtam, te magad értesítetted atyádat a jelenlétedről. Mondogathatod magadnak, hogy hazudok, de csak magadat csapod be vele. Nem állt szándékomban egyelőre Sofiának egy az egyben a szemébe mondani az igazságot. Akárcsak Isabelle-nél pár hete, most se adtam ingyen. Szerettem, ha a delikvensek megdolgoznak a morzsákért, hacsak nem valami fizetős ügyfél áll a túlfélen. Akkor át lett volna adva egy az egyben, elvégre a megfelelő kapcsolatok ebben a világban elég fontosak. De most nem ilyen esetben voltunk. - A hazugságok olyan mocskos dolgok, melyeknek egyetlen hozadéka van. Elfedik a valóságot, homályba taszítják a valót. Ez mind az ellentéte annak, amit én képviselek, én az igazságot keresem. De ami még a legrosszabb, a hazug embernek a saját léte is alapjaiban törik meg, vész el a saját lódításaiban. Tán nem beszélek mindig tisztán, de mindennél jobban gyűlölöm az olyan embereket, akik rosszindulatú hazugságaik mögé bújnak és másokat károsítanak meg. Nem kötelességed elhinni, amit mondok, de attól még ez így igaz. Talán mások esetében, egy ízig-vérig domináns farkas esetén ez egy dühös, kiabálós kirohanás lett volna. De nem nálam, szavaim nyugodtak továbbra is, talán már földöntúlian. Nem azért jöttem ide Sofiához, hogy veszekedjek, nem is a célom hosszútávúan. Mert ha én egyszer begorombulok, ott elszabadul a pokol. Hogy is tartja a mondás? Óvakodj a türelmes ember haragjától. - Sajnálom Sofia, de ez nem lehetséges. Okkal jött Fairbanks-be és amíg nem végzi el, itt fog maradni. S csak a szellemek tudják, mennyi ideig. Még mindig nem tudok semmit arról, miért lettem ide hívva nem csak én, de mind a tizenhárom alapító. Csendben tespednek odaát. Mindenesetre ha Sofia figyelt egy kicsit, feltűnhetett neki egy tényező. Az irányomból ütemes, halk kattogás hangja érhette el az egyik zsebem felől. Egy kis, árulkodó, számára ismerős hang.
~ Pedig én azt hallottam, hogy az unalomba is bele lehet halni… ~ Fricskáztam pimaszul. Kezd egyre jobban az agyamra menni a hím. Általában ritkán van olyan, hogy én kifejezetten ellenszenvesnek érzek valakit úgy, hogy konkrétan megindokolni se tudom, hogy miért, de vele így vagyok. Corvin rühellésére legalább van okom, minek után szilánkosra törte mindkét térdemet… de ez a hím szimplán csak papol nekem egyelőre. ~ Nem értesítettem. ~ Nyomatékosítom újfent kijelentésemet. Ha nem ő szólt neki rólam, akkor maximum Castoron keresztül juthatott ki az információ, mert neki szóltam egyedül az apám létezéséről, de megbízok Castorban, és tudom, hogy nem tenne velem ilyet. ~ Ha itt van, annak csak az lehet az oka, hogy te hívtad ide. ~ Kardoskodok tovább a saját igazam mellett, mert biztos vagyok benne továbbra is, hogy nekem van igazam. ~ Bla bla… ja igen, és bla… ~ Rántok egyet gondolatban a vállamon. Sok beszédnek sok az alja. Szerintem az már rég rossz, ha valakinek bizonygatnia kell az ilyet. ~ Vigyázz, még a végén felterjesztelek a Pápánál szentté avatásra! ~ Gúnyolódtam felhorkanva. A legszebb az egészben az, hogy továbbra se sikerül meggyőznie arról, hogy én fedtem fel magamat az apámnak. Egyelőre nem vagyok tudathasadásos, és ha jól emlékszem, akkor nem estek ki se órák, se napok az életemből, hogy alvajárva felkerestem volna egy olyan férfit, akinek csak a nevét és a tartózkodási helyét tudom, de hogy hogyan is néz ki, azt pontosan nem. ~ Micsoda érdekes véletlen, hogy pont neki is itt akadt dolga. ~ Ironikus éllel hangsúlyoztam szavaimat, mivel továbbra is biztos vagyok abban, hogy azért van itt, mert Varen szólt neki rólam. ~ Hadd találjam ki! Engem akar megtalálni!? ~ Mégis mi másért jönne hirtelen ide az Isten háta mögé. Ha valamilyen nagy világváros lenne Fairbanks, azt mondanám még meg is értem. De ide mi másért jött volna!? Lehet annyira gügye ez a hím, hogy tényleg elhiszi, amit mond… csak hogy tisztának érezze önnön lelkiismeretét!? Biztos elég sokáig gyakorolta, és ezért hiszi el, hogy nem ő tehet mindenről. Amikor meghallottam az órám… pontosabban az óra ketyegését, amit nagyon is jól ismertem, mérgesen fordultam vissza a hím irányába, majd megrázva a bundámat néhány másodperc alatt testem átformálódott, s egyelőre a háttérbe utasítottam farkasomat, hogy emberi oldalam kerülhessen az előtérbe. Egyáltalán nem zavartattam magam, amiért kissé csapzott kócossággal, anyaszült meztelen álltam a hím előtt. Okom nem lehet panaszra. Testemet a tánc formálta tökéletessé, és nem szokásom megjátszani a szende kislányt, pláne nem fajtársak előtt. Már emberként se voltam szégyellős. - Miért van még mindig nálad az az óra!? – Lendületes léptekkel közeledtem felé. Mezítelen lábaim mancsaim nyomát taposták a hóban, ezzel mintegy összeolvasztva farkasom és emberi alkalom oldalának árulkodó bizonyítékát. Úgy álltam meg előtte, hogy homlokom szinte az állának koppant, majd a fejemet enyhén hátra döntve pillantottam fel sötét szemeimmel a hím szemeibe. - Add vissza. Nincs jogod hozzá, hogy magadnál tartsd. Csak az apámnak, vagy nekem van jogom birtokolni, és én kétlem, hogy neked ajándékozta volna. – Nem vártam meg, hogy újabb litániába kezdjen, hanem én magam nyúltam az említett óráért a zseb irányába, ahol tartotta…
Chulyin
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 845
◯ HSZ : 140
◯ IC REAG : 107
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : átható tekintet, mint ha nem lenne titkod
~Csak ha az ég egy adta világon nem csinálsz mást mellette.~ Direkt kötöttem az ebet a karóhoz? Mondhatjuk, nem volt szándékomban csak úgy könnyedebbre varázsolni a beszélgetést. Ha már volt olyan kedves, hogy direkte beszéljen így velem, akkor bizony ezt kapja vissza fogadjisten alapon... vagy fogadjtupilek, ez most mellékes. Persze, éreztem a mérgét, a mélyen gyűlő feszültségét, de ezt meg magának köszönhette. Meg persze az ellenszenvnek, amit a legutóbbi beszélgetésünknek köszönhet, így nekem is, szóval kvittek vagyunk ilyen téren. - Hát pedig én nem hívtam ide, arra mérget vehetsz. S újfent nem hazudtam. A szellemek hívták ide Sofia apját, azaz engem, nem pedig én magam... sok mindent el lehet mondani arról, mennyire voltam tanulékony, mennyire halmoztam fel magamban sok ismeretet az évszázadok alatt, mennyire voltam rugalmas, ha kellett... de hogy skizofrén lennék, hát az új. Mondjuk valami van benne, elvégre az évek alatt több személyazonosságom, de az is inkább az Első jelentette életmód szüleménye, semmint a tudathasadásnak. Bár ennyi dologgal a hátam mögött még azon se lepődnék meg, ha így lenne, vagy beütne valamikor. - Nyugodtan rejtőzz el a cinizmusod mögé, saját magad látását fogod csak vele elhomályosítani. A hangom még mindig olyan nyugodt, hogy még a vízen se keltene hullámokat, ha lenne súlya és rá esne. Szokás mondani, hogy a korral egy idő után kihalnak az emberből az olyan dolgok, mint a hirtelenharagúság, sokkal inkább átadva más diszciplináknak a helyüket. Én a magam részéről úgy voltam vele, hogy Alapító vagyok, nekem kell példát mutatnom a farkasnemzedékeknek, főleg a vérvonalam tagjainak. Ha pedig könnyen elveszíteném a fejem az ilyen kóstolgatásoktól, akkor bizony elég szépen magamnak mondanék ellent. Sofia ilyen szempontból jól járt, hogy most velem beszél, mert szerintem más már felkente volna a fára. Nem viseli ám mindenki jól a farkasvilágban, ha kételkednek benne. - Miből gondolod, hogy még nem talált meg téged? - teszek fel egy igen logikus kérdést. Amennyire kivettem a reakciójából, még csak nem is számított rá, hogy esetleg a közelében lehet a kedves papa. Ilyen szempontból jó eséllyel az se tűnne fel neki, hogy éppen az apjával beszélget a mindennapok során... ahogyan most se tűnik még fel neki a dolog. Kegyetlen a játék, mondhatjuk, de még csak lassan akarok eljutni odáig, hogy színt valljak. Vajon kitalálja magától az elejtett információkból, hogy bizony én vagyok az apja, amire próbálom itt rávezetni, vagy végül be kell adni a derekamat és közölni vele a kegyetlen igazságot. Mondjuk közeledünk hozzá, ahogyan meghallja az órát. Újfent érzem fellángolni benne a mérgét, de legalább ennyi is ráveszi, hogy ne akarjon már mindenáron elmenni. Kicsit azért zavaró, ha valaki mindenáron faképnél akarja hagyni a másikat. Nocsak-nocsak, néhány kattanás miket ki nem vált az emberből? Többet ér, mint a szavak, úgy tűnik. Az első kérdésére nem válaszolok, de amikor visszaváltozik, nem is veszem le a tekintetem az arcáról. Tény, hogy világéletemben mások megfigyeléséből éltem, de azért szemtől szembe a saját lányomat nem fogom megnézni magamnak pucéran. Az első kérdésére nem válaszoltam... ám amikor elém lépve a zsebem felé nyúlt, már mozdult is a kezem. Szembesülhetett vele, milyen előnyökkel ruház fel a vérvonalam és az évszázadok csiszolódása. A keze pár centit se mozdul, már érezheti, hogy elkapom a kacsóját. Semmi erőszakos mozdulat, se egy szorítás, csak egy diszkrét jelzés, hogy ne nyúlkáljon. - Nyugalom. Vissza fogod kapni, de előtte még rá kell jönnöd a saját kérdésed válaszára. Hogy melyikre? Arra, amelyre az imént nem mondtam semmit.
~ Ne játszadozz velem! ~ Nagyon rosszul viselem az effajta játékokat. Nem tűnt fel, hogy bárki is a nyomomban lett volna az utóbbi időben. Egyedül csak Lionellel gyűlik meg a bajom mostanság, de ez belügy, nem érinti a kóborokat. Csak feltűnt volna, ha valami kóbor ólálkodott volna körülöttem… nem!? Persze attól függ. Ha Eska vérvonalához tartozik az apám, akkor simán elvegyülhetett úgy, hogy ne szúrjam ki elsőre. Nem is tudom pontosan, mennyi idős lehet. Ha ebből a hippiből indulok ki, és abból, hogy együtt lógtak akkortájt, akkor legalább 300-400közötti az öregem. Annyi idős Eskás meg lazán el tudja rejteni az energiáit előlem. Utálok arra gondolni, hogy esetleg úgy figyel, vagy követ valaki, hogy arról nem is tudok. Nem akarok becsavarodni, se paranoiás üzemmódba kapcsolva folyamatosan a hátam mögé lesegetni. A kezemre fog, megállítva a mozdulatban. A szemöldökömet lassan felvonom, íriszeimben borostyános örvénylés látható, miközben ujjperceim megroppannak, s körmeim karommá nyúlnak. Farkasom érezhetően nem túlzottan díjazza a hím közbelépését. Alapvetően semleges, de ha valamely szélsőség felé el kellene mozdulnia, akkor a dominancia lenne az, nem a szubmisszív alázatosság. Nem tűri el bárkitől, hogy parancsolgasson neki, vagy hogy irányítani próbálja. Nem hódol be úton-útfélen bárkinek. - Mi lenne, ha inkább te magad válaszolnád meg!? Végtére is a kérdés neked lett feltéve. Ja igen.. és miközben ezt megteszed, leveheted rólam a kezed, és visszaadhatod az órámat. Egyetlen dolgot kértem tőled, hogy juttasd vissza hozzá, de még erre is képtelen voltál a jelek szerint. – Vetem a szemére minden lelkiismeret-furdalás nélkül. Ja, hogy hogy merészelek egy nálam idősebb vérfarkassal így beszélni!? Nos… sose voltam az a könnyen meghunyászkodó típus. A pofám nagysága egyenesen arányos a tehetségemével a tánc terén. Ami nem öl meg, az megerősít, ahogy mondani szokták. Rám ez hatványozottan igaz. Kaptam már nagy pofonokat, sérüléseket, de még mindig itt vagyok, és nem küldött át senki a fakasommal együtt az örök vadászmezőkre. Hazárdjátékos vagyok, az életemmel játszom minden egyes ilyen megnyilvánulásommal. De ez tesz azzá aki vagyok. Temperamentumos, vérmes… szívós nősténnyé, aki legtöbbször szélsőséges érzelmeket vált ki a környezetéből. Mellettem nem könnyű közömbösnek maradni, talán ezért is bosszant annyira, hogy úgy érzem, a hím teljesen közömbös. Persze nem tudom, hogy ez a higgadtság közel ezer éves tapasztalat „terméke”. - Szóval!? - Nem fogok a kis hülye játékába belemenni, szóval jobb, ha végre kiböki. Így is türelmesebb voltam, mint általában lenni szoktam.
Ez az első olyan nap, amikor újra kijövök a szabadba azután az éjszaka után. Amikor annyi testvérünket vesztettük el Alignak miatt és akik egytől-egyig feltámadtak a hajnal első sugaraival. A magam módján segítettem, ahogy tudtam, először is a kúriába került mindenki és Sura utasításainak megfelelően maradt is, amíg felépült - vagy aki még mindig lábadozik -, illetve, ami kellett gyógyszer vagy egyéb felszerelés, azokat rendre elhoztam innen-onnan, mikor mi és honnan kellett. Ott voltam Annakpok, Eska és Yee mellett is, beszélgettünk és azt hiszem mindenki a maga módján igyekszik feldolgozni mindazt, ami történt. És bár én nem bánom, hogy jobbára Tizenhárman tobzódunk viszonylag kis helyen - viszonyítás kérdése - most mégis kell egy kis magány és szabad tér. Egyébként is eléggé magamnak való vagyok, így nem csoda, ha van vágyódásom kiszabadulni a városból és a többiek társaságából. A ruháimat és a tárcámat, telefonomat, kulcsaimat gondosan elrejtem, mielőtt váltanék. Farkasom olyan könnyed természetességgel és gyorsasággal bújik elő, hogy az egész folyamat nem tart egy szívdobbanásnyi ideig sem. Sűrű, tömött, éjfekete bundánk miatt nagyobbnak tűnünk valós méretünknél, azonban az képességünk okán egyáltalán nem hátrány, hogy átlagos nagysággal rendelkezünk. Szemünk is fekete, tulajdonképpen az egész szemgolyónk, a fehér rész teljességgel hiányzik. Mancsunk puhán, hangtalanul érinti az avart és a még fagyos földet, ahogy előbb könnyed léptekkel kezdünk rohanni, most még csak egy átlagos négyszáz év körüli farkas gyorságával. Ez az a kor, amennyi idősnek mutatom magam mások előtt, pajzsom pedig ennek megfelelően van a maga szilárdságával a helyén. Csupán a mutatott korom és a vérvonalam az, amelyez más farkasok is érezhetnek, már ha elég idősek és tapasztaltak hozzá. Legutóbb, amikor együtt szeltük át az erdőt, a lapockánkon lévő tetoválás égetett minket a csontunkig és a saját gyorsaságunk sebességével szeltük át a környéket, ide-oda cikázva, akár egy föld felszínen ragadt villámlás, átlépve a hangsebesség határát, mennydörgés hangját idézve ezzel. Gyorsítanék, de megérzem ekkor egy testvérem jelenlétét, így tartom a tempót, amit eddig is, annyi változtatással, hogy abba az irányba fordulok élesen, amerre a fivéremet sejtem.
Az idő pompás volt egy kis erdei útra. Patricktől elkéredzkedett, mivel unta otthon magát, és hím belement, nyilván bízott benne annyira, hogy nem fog semmi galibát okozni távollétében, meg talán némi önállóságot is elvárt tőle. Valószínűleg, ha csak simán elment volna, akkor csak utólag vonta volna kérdőre, hogy mégis merre járt, de úgy volt vele, inkább tudatja vele, nehogy aggódni kezdjen. Épp elég baja lehet Henry miatt is, bár az életveszélyen már jócskán túl van, és hamarosan ideje lenne felébrednie. Igazán kíváncsi volt mire emlékszik a Vörös Holdas őrületből, amit Alignak Játszóterén műveltek. Faragó kését magával vitte, és egy kétkezes baltát is, bár erre lehet nem lesz szüksége. Laza öltözetben hagyta el a várost, és az erdőt kutatta kidőlt fa után, amiből még lehet értelmeset faragni, és nem korhadt már el teljesen. Rég volt vihar, de talán valamelyik honfitársa tombolt nemrégiben, aminek néhány fa a kárát látta, aminek persze nem örült túlságosan, de ha ráakad egyre, legalább nem kell hobbija miatt egy fa életét elvennie. Az erdők szellemei, bizonyosan nem örülnének neki. Nem volt még reggel hét óra, amikor nekiindult, de csak délután egyre talált olyan kidőlt fát, ami nem volt korhadt, és lehetett belőle rendesen dolgozni. Nem tudta megállapítani, hogy mi döntötte ki, de egészségesnek tűnt, hát leszámítva azt, hogy halott volt, de persze ez egy fánál nem igazán olyan tényező, ami miatt bárki is megsiratta volna. Anguta azért elmormolt egy „szellemek vezéreljenek utadon”-t és már neki is látott, hogy felmérje a nyárfa legjobb részét, ami jó lesz egy elnagyolt hajó törzsnek. Építeni akart egy kicsi karakkot, amellyel a régi világból, a Holland Köztársaságba utazott. Habár nem mindenre emlékszik pontosan a hosszú évszázadokból, amit átélt, az a hajó keményen belevésődött tudatába. Még hányadékának formáját is tisztán fel tudja idézni, amellyel a hajó oldalát ékesítette az első napon. Azt talán nem fogja felfesteni rá, bár ki tudja. Szerette volna az embereket is odafaragni. Rájuk is kiválóan emlékezett, már csak egyedi képessége miatt is. Bármikor jól jöhetett egy keménykötésű matróz alakja, ha valami kétes üzletbe bonyolódott. Általában nem akarta saját arcát kompromittáló helyzetben hozni, ha már egyszer megvolt neki a lehetősége, hogy más valaki lehessen. A munka igazán jól haladt, de a balta kettétört, így hamarosan már csak a fejével hasogatta a nagyobb részeket formára, majd amikor megvolt a hajótest durvázása, akkor kezdett a finom faragásba. A nap még jócskán fennjárt, amikor ismerős energiák sodródtak feléje, és a hajó már kezdett hasonlítani egy karakkra. Persze majd kell még csinálnia árbocot, korlátot, hajólapátot, kormánykereket, de azt majd otthon fogja, mivel az elég időigényes munka, és ha itt akarná befejezni, jó néhány napig csak ezt kellene csinálnia, az alatt meg igencsak megéhezne. Vadászni meg nem akart, pedig a vadak jelenlétét minden egyes levegővétellel magába szippantotta. Úgy tűnt Tipvigut felé tart, kíváncsi volt vajon véletlen, vagy kimondottan őt kereste. Zsebéből előhúzta új mobilját, és megnézte, de nem volt rajta elmulasztott hívás, így nyilván pusztán véletlen találkozásról lehet szó. - Szevasz – küldte neki gondolatban, amikor megpillantotta. – Hogy vannak a visszatértek? – kérdezte, bár gyanította, hogy jól. Anguta elég hamar lelépett a kúriából, mivel teljesen haszontalannak érezte magát, valamint úgy vélte Patrick is aggódhat miatta valamelyest.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Anguta felé szaladunk, alig csapva minimális zajt magunk körül, ahogy mancsaink puhán érintik a hideg földet. Ő egy ideje már nincs a kúriában - bár az általánosságban elmondható, hogy akik nem sérültek meg, azok nem is töltöttek ott annyi időt, mint a lábadozók - és ha jobban meggondolom, nem is tudom, hogy mikor beszéltünk egymással utoljára olyan módon, ami nem redukálódott le arra, hogy valamit meg kellene oldani vagy csinálni. Gondolatai már az előtt csendülnek fel elmémben, hogy odaérnénk hozzá. Fekete bestiámmal lassítunk, amikor már a fivérem közelébe érünk. ~ Üdv! ~ küldöm felé gondolatban az köszöntést és ahogy a közelébe érünk, leülünk, felszegett pofával, büszke tartással. Mint ahogyan általában szoktuk. ~ A körülményekhez képest jól. Magyarán mindenki menne már, mintha be lenne sózva, Sura nem hiszem, hogy sokáig vissza tudja őket tartani. ~ felmerült bennem a gyanú, hogy talán egyedül vagyok azzal, hogy nem mennek az agyamra a testvéreim, mert tény, hogy nekem nem volt azzal semmi gondom, hogy egy fedél alatt voltunk egy ideig. Persze, ezt nem tudhatom, nem kérdeztem végig a többieket, de többen is említették milyen nehezen viselik a hering effektust a kúriában. Kíváncsi tekintettel szemlélem farkasommal fekete íriszein keresztül a testvérem által készített hajóformát. ~ Magadnak készíted vagy ajándék lesz? ~ ha valamivel - vagy inkább jócskán - nagyobb lenne, azt kérdezném, hogy tengerre óhajt-e szállni - vagy folyóra, az most lényegtelen - de ennek a kezdetleges hajótörzsnek a méretei egyértelműen adják, hogy maximum valami kis méretű dolgot lenne képes úsztatni. Én magam sosem voltam sem elég türelmes, sem pedig elég ügyes kezű ahhoz, hogy bármi ilyesmit képes legyek kifaragni. Maximum marha gyorsan végeztem volna vele, de az eredmény gyanúm szerint nem olyan lett volna, amit az ember elvárna valakitől, aki faragásra adja a fejét. ~ A leszármazottaid, hogy vannak? ~ én a magam részéről két villámomat már felkerestem, de előtte Castort telefonon kérdeztem arról, hogy mi van a falkában lévő ivadékainkkal. Mind visszatértek, csakúgy, ahogyan a testvéreink is, ennél többet azonban nem tudok a többiek leszármazottairól.
Tipvigut farkas alakban császkált az erdőben, lehet vadászni indult, de az is előfordulhat, hogy pusztán jól esett neki rohangálni a vadon ismerős fái között. Tartása, mint mindig, most is magabiztos, ahogy éjfekete ordasként leült Anguta közelébe. Kár, hogy nem tudja még átalakult formában sem átejteni testvéreit, pedig jó lett volna átváltozni emberré és ordítva menekülni a fekete bestia megjelenésekor. Sajnos azonban a kör nyilván elárulná Tipvigutnak, hogy csak Anguta szórakozik. Mindegy, be kell érnie, hogy csak a kisfarkasok nem látnak át rajta. - Az hiszem érthető a reakciójuk – vigyorodott el miközben hangtalanul beszélgetett Jégviharral. – Mindenkiben ég a tettvágy, és nem szeretünk mi ágyhoz kötve lustálkodni, miközben Alignak tervezgeti, miként csapjon le ránk legközelebb – vigyora torz fintorba csapott át, ahogy a beszélgetést a „Holdistenre” terelte. – Ha jobban értenék az őrző mágiához, valószínű azzal tölteném az időmet, hogy segítek az őrzőknek, de így kevés hasznomat látnák. Igaz volt szerencséje az őrzők varázslataihoz, pusztán megfigyelte őket és sohasem tanulmányozta behatóbban a működésüket, persze nem is igazán volt rá szüksége, hiszen Alignak akkoriban még nem fenyegetett és a szellemek egyébként is ellátták útmutatással azzal kapcsolatban, amit meg kellett tennie. Persze néha hallgattak, mint a sír, de ez is benne van a pakliban. - Nem, nem ajándék lesz, vagyis nem annak szántam – vont vállát, mialatt késével elkezdte piszkálgatni a hajótest egyik részét, néhány kiálló dudort leszaggatva vele. – De, ha kéred megkaphatod, ha végeztem – gondolatai szavai mögött őszinte felajánlás húzódott, mivel senkinek sem szánta és igazából nem is gondolt rá, hogy megtartsa. – Bár hozzád valami füstpöfögő masina lehet jobban illene – jegyezte meg vigyorogva. Látta a műhelyt a kúriánál, és gyanította, hogy ő szokott ott bütykölgetni, amikor olyan kedve van. Bár az is lehet, hogy hivatásszerűen végzi a szerelést. Nyilván jól lehet vele keresni. - Henry jól van – bólogatott vidáman – lehet még nem találkoztál vele, de százötven körüli és rendőr. Jó fej, kicsit mondjuk modortalan, és vannak a múltjában sötét foltok, de hát kinek nincsenek?– vont vállát grimaszolva. Persze nem mindenki irtott ki vagy három tucat embert, de legalább azt még halandóként tette és nem a farkas áldásával. – A teremtője vele él és vigyáz rá, de szerencsére az öreget nem szippantotta be Alignak, szóval ő jól van – kissé elgondolkodott, ahogy az égre nézett, lábait keresztbe tette egymáson, majd elmélázva folytatta – aztán van az a nyelvész professzor Lester, állítólag ő a farkaslakba lett szállítva, Henryhez hasonlóan őt is elkapta Alignak. Nagydarab izomköteg, várj, megmutatom, hátha láttad, amikor ott jártál elhozni Biisaiyowaqot – akár az alakját is felvehette volna, de ezt az akciót a ruhái és cipői bánnák, ezért inkább csak néhány másodperces emléket küldött felé, arról, amikor Lester, Anguta két vállát fogta és igen agresszíven szerette volna a Grandmore antikvárium egyik polcába beépíteni őt. - Láttad őt? – nyilván látnia kellett, ha valóban ott volt. Ha mindenki más feléledt, akkor valószínűleg Lester is, de egymaga nem akart a hegyre felmenni, megbizonyosodni róla, mivel ha halott maradt, akkor már úgysem tud rajta segíteni, ha meg él, a falka úgyis gondját viseli, amíg nem lesz képes magáról gondoskodni. - A tieid, hogy vannak? Persze gondolom Tupilek mindenkit visszazavart – halvány mosolyt ejtett meg, miközben enyhe irigység fogta el, hogy a halottak beszélhettek vele, de sajnos erről a körről lemaradt. Persze a szellemek akarták, hogy a pisztoly ne nála süljön el, hanem a másik Anguta fejénél, de attól még szívesen beszélt volna a Teremtőjével, vagy csak hallgatta volna bölcs szavait. Ha képes volt feltámasztani több mint egy tucat farkast, igazán küldhetett volna az életben maradottaknak is néhány mondatocskát.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Egyetértően mordulok halkan, amikor Anguta kifejti, hogy miért is érthető a testvéreink viselkedése. ~ Ebben egyetértek veled. És, hát akárhogy is szépítgetjük, benne van ebben az egymás agyára való menetel is. ~ én legalábbis konkrétan tudom, hogy van akit ez zavar és természetesen az is a pakliban van, hogy bizony a tettre készség is ott buzog bennük. Ami érthető. ~ Az esszencia adással hiszem, hogy segítettünk valamennyit. Amíg nem jövünk rá, hogyan tudunk Alignak erejével jobban szembe szállni, addig ezzel is legalább közelebb vagyunk a megoldáshoz. ~ én adtam a Protektornak magamból - ami így elég érdekesen hangzik, de a tényen nem változtat - bár azt nem tudom, hogy melyik testvérünk tett még ugyanígy. Valahogy feltételezem, hogy mindannyian, elvégre mind ugyanazt akarjuk. ~ Ha nekem szánod, hálásan és örömmel elfogadom. ~ bólintunk a farkasom busa fejével egyet röviden. Ha emberi alakban lennék most bizonyára elnevetném magam jó kedvűen, de így csak egy barátságos vicsorra húzódik a pofánk. ~ Igaz. A feltámasztásom után kezdtek el a motorok érdekelni és ez azóta is így van. ~ természetesen itt nem csak a motorbiciklikre gondolok, hanem minden olyan gépre, amit valamilyen motor hajt. Lenyűgöz a működési mechanizmusuk. ~ Egyszer bejártam Dél-Amerikát egy Norton 500-assal, na meg egy őrzővel. ~ idézem fel magamban ezt az emlékképet, mert ekkor történt, hogy nagyon megkedveltem ezeket a masinákat. Azonban a nosztalgikus hangulat ahogy jött úgy megy is, hiszen egészen másra terelődik a szó, főleg azért, mert én érdeklődtem az utódai hogyléte iránt. ~ Nem, valóban nem ismerem. És igen, mind tudjuk, hogy mindenki múltjában vannak olyan mozzanatok, amelyekre a legtöbben nem túl büszkék. ~ és ez alól mi sem vagyunk kivételek. Nekem nem is egy ilyen időszak van az életemben, de meg is fizettem az árukat. Újabb bólintással jelzem, hogy rendben, kíváncsian várom kit is akar megmutatni. Igen érdekes emlékképet látok, ahogy észreveszem Anguta is érdekes izgalmakat él át az ivadékait tekintve. Mondanám, hogy a gyerkőcökkel már csak így megy - és most eszembe jutnak az én ivadékaim -, de őszintén szólva nem sok fogalmam van arról, hogy miként is megy a kölykökkel, lévén, hogy sosem voltam túl gondos teremtő. ~ Emlékszem rá, igen. Amikor elmentem Biishaért volt még egy kóbor, akit a falka begyűjtött, de ennél többet nem tudok róla mondani. ~ akkor éjszaka a testvéreinket szedtük össze, így amint megtaláltam a fivérünket már el is jöttem onnan és később, amikor Castorral beszéltem, akkor is elsősorban a saját leszármazottaim érdekeltek, bár azt megtudtam, hogy mindenki feltámadt az alfa gyászbeszéde alatt. Kihallom/érzem Anguta fejemben csendült hangjából és energiáiból, hogy ugyanazt érezheti, amit én is Tupilekkel kapcsolatban. Bennem is van némi irigység, amiért nem hallhattam szavát, nem találkozhattam vele. Úgy tűnik, hogy ezzel fivérem is hasonlóképpen van. ~ Castor azt mondta jól, de a saját szemeimmel is meg akarom nézni mindet. Kettőt már felkerestem, ők tökéletes épségben vannak, de még nem találkoztam mindegyikkel. Ráadásul az egyikük, az alfa fia nincs is most a falkával. A legközelebbi találkozónkon Castorral majd átbeszélem még, hogy mi a helyzet velük. ~ mert az alfa lányát sem láttam még a vörös hold óta. ~ Henry mondott bármi olyat, ami fontos lehet, ami segíthet és amit Atyánktól hallott? ~ hiszen minden infó jól jöhet, ami segít közelebb vinni minket ahhoz, hogy Tupilek mit tervez és, hogy mégis mit vár el tőlünk, hogyan fékezzük meg Alignakot.
- Tényleg? – húzta fel a szemöldökét meglepetésében. Az egymás agyára menés elég újdonság volt számára, bár nem csoda, hogy erről lemaradt, hiszen már az első ébredők előtt lelépett, mivel gyanította, hogy Patrick furcsállhatja hirtelen eltűnését, és ha hihető történettel akar előrukkolni, akkor nem hetek múlva kell felbukkannia, hanem minél hamarabb. Nyilván nem az életben maradottak hőzöngtek, hiszen ők igyekeztek mindent megtenni a sérültek ápolására, meg ők akármikor le is léphettek volna néhány órára, ha úgy tartja kedvük, ami azért segít, hogy kitisztuljon a fejük. – Tán valamelyikünknek nem tetszik, hogy más kiskakasnak is van olyan hatalmas szemétdombja, mint neki? – Nevetett fel könnyedén, utalva arra, hogy talán egyik testvérük frusztrált a többi erős vérfarkas jelenléte miatt. Ez persze csak tipp volt a részéről, és lehet, más húzódik a háttérben, ami miatt nem kedves valakinek a tizenhármak együttes társasága. Talán idővel majd megtudja, de nem kívánta, hogy Tipvigut kifecsegje mindenképpen valamelyik testvérüket, de ha már ő hozta szóba, és szeretné kiadni magából emiatt érzet kedvtelenségét, akár el is mondhatja. Anguta igazán lelkes hallgatóság tud lenni, főleg, hogy jóval később érkezett, mint a többiek, így van mit bepótolnia a kapcsolatok terén. Persze szerette volna, hinni, hogy nagy boldog család, meg miegymás, de ez félévezrede sem működött túl jól, és előfordulhat, hogy most sem. - Na, igen – bólintott, miközben lelki szemei előtt megjelent a csontvágó olló, ahogy lenyisszantja kislábujját. Eléggé fájdalmas volt, hogy az emlék miatt szája környékén néhány izom megránduljon, persze most nem figyelt arcának mimikáira, mivel nem szándékozott hazudni, se szóban, sem testbeszéden. – Remélhetőleg hasznos lesz számukra, és bízom benne, hogy sikerül Alignakot valahogy erőtlenné tenni, vagy olyan helyre száműzni, ahonnét nem tud ártani a leszármazottaknak, de… Lehet, hogy csak én vagyok nagyon szkeptikus, de nem sok esélyt látok rá. Végül is Alignak és Tupilek volt az első, és ha a testvére nem tudja a Távolból leszedálni, akkor az őrzők sem valószínű, hogy képesek rá, még a mi esszenciánkkal sem. Ha a Teremtőnkkel együtt tudnának működni, akkor több esélyt látnék rá – persze lehet, hogy erre sok kerülhet, főleg, hogy Tupilek felbukkant, és közbe is avatkozott, sajnos azonban ez nem biztosíték semmire. Alignak szívós egy szellem, talán még együttesen sem tudják megállítani. Hangulata valamivel komorabb lett gondolatainak kifejtése hatására, de kár lenne saját magát, vagy épp testvérét dicső jövővel kecsegtetni, amikor ez közel sem biztos, hogy bekövetkezik. - Remek, akkor adj neki egy nevet, és felfestem majd rá, de a felavatásnál ne vágj hozzá, egy igazi borosüveget, mert félő, hogy kettétörik az egész – örült, hogy tesója örül, bár farkasalakban nem túl kifejező a nevetés, de eleget látta már, hogy ne okozzon gondot felismerni. A témaváltás igazán jót tett hangulatának, mivel arcán széles mosoly terült szét. Manapság ugyan pezsgőt vágnak a felavatásra váró hajónak, de régebben még a bor is megtette, amit eleinte a fedélzeten locsoltak szét, aztán később már nekivágták a hajónak. Az idült alkoholisták nyilván szívfájdalommal nézték végig az ilyen jeleneteket. - Ezek szerint a tizenkilencedik század végén tértél magadhoz? – kérdezte kíváncsian, bár lehet nem így van, hiszen ha a tizennyolcadikban éledt volna újjá, akkor is a feltámadása után kezdte volna érdekelni őt az Otto-motor csodálatos, és ugyanakkor rohadt büdös csodája. – Dél-Amerikát? Minden elismerésem, két keréken, úttalan utakon, egy kolonccal a nyakadon, igazán bájos lehetett – vigyorodott el. Mondjuk azt nem komolyan gondolta, hogy egy őrző kolonc lenne, de azért Dél-Amerika nem a sztrádáiról volt híres, igaz még sosem járt ott, szóval lehet teljesen tévesek az értesülései, azonban minden bizonnyal kalandos út lehetett. - Ja – biccentett egyet, és most nem igazán akart belemenni, hogy milyen sötét titkok nyomasztják saját lelkiismeretét is, ahhoz túl jó hangulata volt, meg egyébként is gyanította, hogy Tipvigut sem véletlen került a Távolba 1666-ban, így neki is akadhat rejtegetni valója, amit nyilván elárulna, ha kérdezné, de kár régmúlt dolgokat nagyon feszegetni, amiken már amúgy sem tudnak változtatni. - Ez nekem már bőven elég, ha feltámadt, nyilván nem dobják ki, majd esetleg a lábadozása végén benyújtják a számlát – horkantott fel kelletlenül. Valahogy nem hitte, hogy egy kóbort ingyen és bérmentve ellátnak heteken át. Főleg az antikváriumi balhé után, bár lehet a nőstényfőnök nem verte nagydobra a dolgot. - Annak örülök, mármint a jó részének, a bizonytalanokhoz, meg sok sikert kívánok – közölte őszintén egy bíztató mosoly kíséretében. Hacsak nem ejtőernyőzés közben vetült rájuk Alignak őrülete, akkor nyilván eléggé éppen van a testük ahhoz, hogy ők is feltámadhassanak, már persze, ha egyáltalán ki lettek választva a játszmára. Nem szégyellte magát, amiért irigységet érez, hiszen nyilván sokan így voltak ezzel az életben maradottak közül, és mintha Tipvigut felől is hasonló energiák áramlanának. - Ja, hát ő még kómázik – nevette el magát kedélyesen a félreértés miatt. Az imént csak annyit mondott, hogy „Henry jól van”, így nem csoda, ha Tipvigut arra számított, hogy már felébredt. – Persze feltett szándékom kikérdezni, mihelyst felébred, bár nem valószínű, hogy emlékszik bármire is a történtekből. De ki tudja? Talán tud valamit hozzácsapni a közöshöz – arcára bizonytalan mosoly ült ki, nem tudta, hogy örülne-e neki, ha Henry emlékezne az odaát történtekre. Igaz jó lenne informálódni, de ugyanakkor az azt is jelentené, hogy alapítói kilétérére fény derülne, és akkor már nem tudná szemmel tartani két leszármazottját „észrevétlenül”. - Egyébként mi járatban? Fel akarod zavarni az erdei vadak nyugalmát? – kérdezte kíváncsian, miközben kósza pillantásokat vetett a hajótest elnagyolt alakjára, és testvére fekete bundására.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Határozottan bólintunk egyet. Bizony vannak egymásnak feszülő érdekellentétek, bár ezekből én a magam részéről teljesen kimaradtam. ~ Azt hiszem Tizenhárom Alapító egy városra talán túl népes. Olykor összefeszülnek az akaratok és kívánalmak. De igazság szerint, én az ilyesmiből kimaradtam. ~ világ életemben olyan voltam, aki soha, senkihez kötődött olyan mértékben, hogy megérje vele összekülönbözni. Kicsit mindig is kilógtam a sorból. Akinek szüksége volt rám, amellett ott voltam és meghallgattam, de soha, senkire nem erőltettem semmit sem a testvéreim közül. ~ Nem sokat értek ehhez, de bízom abban, hogy találnak valami megoldást. ~ jobb híján, mert mással nem tudok hozzátenni az őrzők munkájához. ~ Azt hiszem most, hogy Tupilek is megszólalt a némaságból és visszaküldte a testvéreinket, lehet esélyünk arra, hogy valamilyen módon megállítsuk Alignakot. Én a magam részéről együtt működöm, de tény, hogy nem feltétlen a tudásom az, amivel legjobban az ügyünket szolgálni tudom. ~ nem hiszem, hogy nagyon cifráznom kellene a dolgot a fivéremben. Világ életemben olyan voltam, aki helyett a cselekedetei beszéltek. Az agyalgatást meghagyom másra, abban nem vagyok jó és ami azt illeti nem is szeretem a saját gondolataimat űzni. A tettek embere és farkasa vagyok, mindig is az voltam. ~ Az ér, ha inkább megiszom a piát, ahelyett, hogy elpocsékolnám? De megosztom veled. ~ vicsorgok rá megint vigyorgás gyanánt, de energiáimból érezheti jó kedvemet. ~ Mi volt a hajó neve, amivel elhagytad ezt a földet a szétszéledésünkkor? ~ legyen az a kis faragott hajó neve is. Nem vagyok valami jó ebben, így nem kezdenék el mindenféle neveket kitalálgatni. ~ És előre is köszönöm. ~ hálásan küldöm felé a gondolatot. Mindenképpen örülni fogok neki, ha valóban nekem szánja később, amin most dolgozik. Én sem vagyok kőből és értékelem az ilyesmit. Ismételten bólintok, amikor kérdez, valóban akkor hoztak vissza az életbe. ~ 1851-ben egészen pontosan. De erre az utazásra jó száz évvel később került sor. ~ kellemes emlékeim között őrzöm ezt, noha a feladatom igen véres és nehéz volt ez idő tájt. ~ Igazából nem magamtól vállalkoztam az utazásra, az őrzők intézték a dolgot. Viszont nem bánom. ~ megint vigyorognék, ha ebben az alakomban tudnék, de így ismételten egy vicsorra futja tőlünk. A kellemes emlékeket azonban hamarosan felváltja egy kissé komorabb téma. A fivérem tömör válaszából és energiáiból érzem, hogy ez most nem az a beszédtéma, ami terítékre kerülne nálunk és ezt egy cseppet sem bánom. Nem vagyok büszke a tetteimre, de vállaltam értük a felelősséget és megfizettem az árát a hibáimnak, így nem szégyenkezem miattuk. ~ Igen, ez meglehet. ~ a falka valóban nem a jótéteményezésről híres, de nem látok bele abba, hogy hogyan is intézi Castor az ilyen eseteket. Nem rám tartozik a dolog és annak ellenére, hogy a falkavezér az én ivadékom, nem szándékozom jobban beleártani magam a dolgokba, mint amennyire szükséges. Újabb bólintással nyugtázom a megjegyzését. Aztán az ivadéka felől érdeklődök. Nem tudtam, hogy még nem tért magához, ilyen részletességgel nincsenek infóim, kivéve a saját leszármazottaimat. ~ Értem. ~ minden jól jöhet, amit esetleg el tud mondani, aztán majd kiderül, hogy van-e benne használható vagy nincs. ~ Alapvetően csak vágytam az erdőre, de tervben van némi vadászat is. Te még mindig nem szívesen hódolsz neki? ~ ez számomra egyébként kissé érthetetlen, hogy egy farkas, hogyan állhat ellen ennek a természetes ösztönnek, de nem az én dolgom kikutatni az okát és megváltoztatni sem akarok senkit. Nem az én dolgom, sosem volt. ~ Van kedved futni egyet? ~ mert ha konkrétan prédát űzni nem is akar(hat), attól gondolom még ez szóba jöhet, feltéve, ha van hozzá hangulata.
Nem leplezte enyhe csalódottságát a hallottak miatt, hiszen eléggé elszomorította, hogy oly sok külön töltött évszázad után nem tudnak konfliktus nélkül élni, de nyilván igaza lehet Tipvigutnak, és valóban túl kicsi ez a város tizenhármuknak. Ha egy New York méretű várost húztak volna itt fel, akkor nyilván nem lenne gond elkerülni könnyedén egymást, és nem is tudomást venni a többiekről, de Fairbanksben ez eléggé esélytelen. - Ah, értem – keserű mosolyt produkált, bár nem Tipvigutnak szólt, hanem a helyzetnek. – Remélem, én sem fogok semelyikünkkel nézeteltérésbe keveredni, de vannak dolgok, amik mellett képtelen lennék szó nélkül elsétálni, kövesse azt el bárki leszármazottja – féloldalas grimaszt vágott. – Szóval, ebből lehetnek még összezörrenések, de egyelőre még azt hiszem nyugis a helyzetem – ami persze nem jelenti azt, hogy ilyen is marad hosszú távon. Persze nem szeretne egyáltalán konfliktusba keveredni a testvéreivel, sajnos azonban benne van a lehetőségek végtelen tárházában, hogy előbb utóbb valami miatt kitör a botrány nyugalmas élete körül. - Sajna ez van – értett egyet kelletlenül. – Lehet vennünk kellett volna néhány őrző leckét, vagy beesni néhány órájukra, amikor az utánpótlást képezték. Sajnos azonban nem akartam soha behatóbban ismerni őket, volt elég bajom a farkasokkal, nem akartam még a szellemi mágia elméleti nyűgjeit is a nyakamba venni. Bár, talán megérte volna, de azt hiszem kár ezen rágódnom, úgysem változtathatok már a múlton – pedig mennyi mindent másképp csinálhatna akkor. Legalábbis most így gondolta, aztán ha odakerülne a sor, hogy változtasson, lehet pont ugyanúgy elbaszna mindent. - Hát, már hogyne érne úgy – nevetett fel vidáman. – Bár mióta a falkánál megcsináltam a személyimet kicsit egyszerűbb piához jutnom, de örömest benne vagyok a szentelő bor – vagy akármi – elfogyasztásában – nem tudta Tipvigutnak mi az ízlése ilyen téren, mivel neki sokszor változott. A középkornak nevezett időben, amikor Észak-Amerikát szelte hosszanti irányban, a víz tökéletesen megfelelt neki, amikor elért a petyhüdt hollandokhoz New-Amsterdamban kedvet kapott a borhoz, de amikor a hajón utazott az új világ felé - ami amazoknak az ó volt - akkor inkább rumot töltött magába. Persze csak lopva, mert kevés értékét nem akarta rumra cserélni. Ausztráliában a 19. században pedig whisky volt a kedvence, ahogy manapság is, de nem vetette meg a sört, vagy a bort sem, ha úgy alakult. - Miért érde… tán arról akarod elnevezni? – kissé meghökkent a dolgon, de hamar túltette magát rajta. – A gyorsaságod mellett már gondolatot is tudsz olvasni? – persze nem gondolta komolyan a kérdését, és ezt vidámsága is alátámaszthatta - Képzeld, pont azt a hajót akarom kifaragni, ami átvitt az óceánon – a telepatikus üzenetváltás nagy előnye, hogy szinte vihogva is lehet beszélgetni, és bár Anguta nem tartott még ott, de vigyora igen szélesre húzódott. – Igazán, nincs mit. Amúgy nem biztos, hogy azt a nevet akarod neki adni – vidámsága szinte tapintható volt körülötte. – Smerig Hufter, angolban annyit tesz Szutykos Ribanc… megközelítőleg – vakargatta meg tarkóját nevetgélve. – Állítólag a kapitány részegen adta a nevet, szerelmi bánatában. A matrózok még azt is tudni vélték, hogy Thijs kapitány meghágta a hajót és megesküdött, hogy csak fából készült nőkkel fog ezután kezdeni bármit is. Mondjuk, akik ezt mesélték, azok nem hazudtak, de nekik lehet kamuzta valaki, így fogalmam sincs, hogy vajon tényleg igaz-e a történet – vont vállat vigyorogva, miközben széttárta karjait. - Nahát, akkor még éltem, amikor feltámadtál – közölte eléggé tárgyilagosan. A kör igazán felizzhatott volna az újjáéledéseknél is, akkor talán nem úgy gondolta volna, hogy csak páran maradtak a tizenháromból, és akkor esetleg bátrabban halt volna meg. - Legalább akkor nem volt kényszer érzeted. Már, persze ha akkor sem bántad a dolgot – mondta kedélyesen. Tipvigut is jót mulatott rajta, szóval nem lehetett túlzottan rossz kirándulás, ami miatt igazán kíváncsivá is vált. – Amúgy miért kellett ott lenned? – kérdezte némi izgatottsággal a hangjában. Mindig is szerette a jó történeteket, és Tipvigut biztos kalandos utazáson esett át. A vadászat témára, kissé elhúzta a száját, és enyhe grimasszal a hajóját vizslatta, majd testvérére pillantott. - Hát, nem igazán. Az elmúlt négy évből háromban kénytelen voltam vadászattal életben tartani magam, és még három kölyök farkast is etetnem kellett, ami miatt nem igazán vágyom vérre a pofáim között egy jó ideig. Ráadásul még az állatkertben is véresen kaptam a kaját – húzta el a száját kedvetlenül – na meg persze hidegen – a kettő kombinációja nem igazán tetszett neki és bár nem szerette az állatokat megölni, azt el kell ismernie, hogy az a vad, amelyik még meleg az élettől, sokkal jobb falat, mint ami, már kihűlt. - Aha, van – mosolyodott el felvillanyozva, hiszen mióta megérkezett nem nyargalt még egy igazán jót egyetlen testvére oldalán sem. Mondjuk gáz, hogy nem rendezhet versenyt, vagyis rendezhetne, de nem kétséges ki nyerné meg, így inkább hanyagolta a dolgot. Lekapta cipőit, a pulcsiját, a nadrágot, majd az alsógatyát is, és a kifaragott hajótest mellé helyezte azokat. Ágakat és leveleket szórt rá, hogy valamelyest elrejtse, aztán egyetlen sima átmentettel felvette szürke farkas alakját. – Merre induljunk? – kérdezte miközben nyújtózott párat.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
~ A leszármazottak kapcsán nem hiszem, hogy gond adódna bármelyikünkkel is. ~ döntjük kissé oldalra a fejünket. Ami azt illeti egyikre-másikra túl sok is van. Alig pár hónapja még én magam is abban a helyzetben találtam magam, hogy túl sok bába került az én ivadékom köré. Azóta persze a dolgok kicsit lenyugodtak és a dolgok a maguk medrében haladnak. ~ Nos... ezzel egyet kell értenem. ~ mondjuk nekem sosem volt rá igazi indíttatásom, hogy az őrzőktől bármi ilyesmi ellessek. Jobban érdekeltek egészen másféle dolgok, de nem hiszem, hogy pont az öcsémnek kellene bemutatnom magamat. Az egy helyben üldögélés és tanulás sosem illett hozzám és nem is nagyon hiszek abban, hogy valaha is fog. Így az elméleti tudományok igen hamar kiestem nálam a kosárból, nem fordítottam rájuk különösebben nagy időt. ~ Emiatt ne aggódj, a piát hozom én. Remélem nem veted meg a whiskyt, mert a magam részéről azt preferálom a leginkább, de a kedvedért mást is beszerezhetek, ha nincs ínyedre. ~ annak idején, mikor Biishát a vidámparkba vittem, a kedvéért vettem valami piát, ami az ő kívánsága volt, de már nem emlékszem, hogy mi is volt az. Nem célom a bulit robbantani és nekem aztán nem oszt nem szoroz, hogy ki milyen alkohollal - vagy annak hiányával - érzi jól magát. Példának okáért Kilaun legénybúcsújával kapcsolatban tudtam, hogy ő nem akar inni és nem is szokott, így csupán némi sört pakoltam be én is, azt is csak azért, hogy aki ingert érez rá, az kedve szerint fogyaszthasson. ~ Eszembe jutott, igen. ~ vicsorgok megint vigyorgás helyett és ha tehetném most még fel is nevetnék a következő kérdését hallva. ~ Nem tudok róla, hogy bitorolnám Kaskae képességét. ~ jó kedélyű energiáim lengik körbe Angutát, árulkodva arról, hogy milyen hangulatban is vagyok. ~ Van valami különleges emléked azzal az utazással és hajóval kapcsolatban vagy pont maga az első hosszú hajózás emléke miatt faragod? ~ Anguta esetében nem tudom, hogy miket élt át a hosszú évszázadok alatt, csupán annyit, hogy a tizenkilencedik század vége felé izzott fel a tetoválásom, jelezve elhalálozását. Igazság szerint egyik fivérünk vagy nővérünk teljes történetét sem ismerem, Eskáéból részleteket annak okán, hogy jó ideig éltünk mindketten Londoban és tartottuk a kapcsolatot, illetve Dél-Amerikában Kaskaevel dolgoztam együtt, így ő az, aki megosztott részleteket velem a múltjából, de ennyi. Annakpok néhány napja felsorolta merre járt, de nem mélyedtünk el a témában. Újabb vicsor jelzi derültségemet, amikor kiderül, hogy mi is volt a hajó neve, ami öcsémet elvitte szülőföldünkről. ~ Tökéletes név egy hajónak. ~ a története pedig nem kevésbé szórakoztató, noha nem tudom mennyi igazság lehet benne. ~ Ebben azt hiszem a világ nem változott nagyot. Képtelen történetek mindig voltak és lesztek, egy részük igaz, más részük nem, de talán nem is az a fontos, hogy mennyi valóság alapjuk van. ~ mondjuk a nagy mesemondó sem én vagyok és még csak olyan nagyon nem is szokásom történetekre vadászni, de tény, hogy az ilyen, jó pofa sztorikat szívesen veszem. Röviden bólintok egyet a feltámadásommal kapcsolatos megjegyzésére. ~ Nem muszáj válaszolnod rá, de miért vagy hogyan haláloztál el? ~ tekintve, hogy a feltámadást nem jelzi a lapockánkon lévő tetoválás, azt sem tudom, hogy büntetés sújtotta és hosszabb időt töltött a Szellemek között vagy hamarosan újra életre hívták. Az én halálom kétségtelen büntetés volt, tekintve, hogy mit tettem és képtelen voltam a magam okozta lángok elől elmenekülni és tulajdonképpen élve elégtem. ~ Nem mondom, hogy eleinte tapsikoltam örömömben, de utazás közben megkedveltem a motorokat. ~ akkoriban még nem hódoltam a motorbiciklik szenvedélyének, utazás közben kedveltem meg. ~ Alapvetően Guyane Française gyarmaton hívtak életre az őrzők, mert a gyarmatosítók a helyi bennszülött lakosságot teljes mértékben elnyomták és kiszipolyozták, a területen élő farkasok pedig egymást és az embereket is ölték a területért és az élelemért. Később Bueos Ariesben akadt dolgom, szintén az őrzők kérésére. A nyomor és az éhínség a farkasokat és az embereket is veszélyeztette. Azt akarták, hogy a saját szemeimmel lássam mi a helyzet és ennek köszönhetően küldtek el a motoros útra egy társukkal, aki a segítségemre volt. A Főnököt is beszervezték és Che Guevaraként a világ számára egy emberként álltunk ki. ~ magyarán a történelem csupán egyetlen ilyen figurát ismer, de amennyi melót a nyakunkba vettünk és amit véghez vittünk, azt egyetlen farkas - nem, hogy ember - sem lett volna képes véghez vinni. És ami azt illeti az őrzők is kellettek hozzá, hogy valóban eredményesen tudjunk működni. Ahogy hallgatom Angutát, megértem, hogy miért is nem fűlik a foga a vadászathoz, noha mi a farkasommal kifejezetten szeretünk eme tevékenységnek hódolni. Igazából a hideg vadhús és maga a bekerítés és leterítés izgalmának hiánya az, amit egyikünk sem venne szívesen, így nem csoda, ha öcsénk ezen élmény kapcsán (sem) rajong annyira a vadászatért. ~ Állatkert? ~ na ezen viszont meglepődök és nem is igazán tudom mire vélni, de szívesen meghallgatnám a hozzá fűződő történetet, amennyiben fivérem beavatna. Ha azonban nem fog, akkor sem erőltetem a dolgot, az ilyesmi mindig is messze állt tőlem. Örülök, hogy szívesen veszi az invitálásomat és ő is vált. Testvérként, ismerős látványként tekintünk végig a szürke farkason, mert bár emberi külsőnk már köszönő viszonyban sincs egykori porhüvelyünkkel, bundás formánk mit sem változott az eltelt évszázadok alatt. ~ Erre. ~ mutatok pofámmal az irány felé és, ha öcsém is készen áll, akkor könnyed futásban indulunk neki az északi iránynak. Felveszem a testvérem gyorsaságát és az ő tempójában haladok mellette, egy orrhossznyi előnnyel, ami leginkább a mentalitásunknak tudható be. Közben pedig, ha esetleg megosztja velem az állatkertes visszakérdezésem történetét, akkor szívesen hallgatom meg, tényleg érdekel, hogy mi történt vele.
- Reméljük tényleg így lesz – mosolyodott el halványan, nem túlságosan bizakodóan. Mindenhol vannak olyan farkasok, akik sportból, vagy éppen vérszomjból emberekre vadásznak, ami Anguta értékrendszerében elfogadhatatlan, és ha „szerencséje” van, akkor saját leszármazottjai hódolnak az ilyen roppant elvetemült tevékenységnek, és nem kell egyik tetvére levesébe sem beleköpnie. Ami persze nem szokta általában zavarni, de így, hogy mindannyian együtt vannak, némi feszültséget okozhat Anguta tevékenysége. - Óh, hát a whisky tökéletes, ne fáradj mással – vigyorodott el élénken. – Az utóbbi időben úgyis ennek a párlatnak hódolok leginkább – idült bólogatós vigyor, aztán némiképp komolyabb ábrázat, és összehúzott szemöldök. – De nem vagyok alkesz – emelte fel mutatóujját, nyomatékosítva gondolati szavait. Persze az alkoholizmus legfőbb ismére egy személyre vetítve, hogy az illető tagadná, hogy az lenne. Még szerencse, hogy nem tette azt is hozzá, hogy bármikor le tudná tenni a poharat, mivel akkor lehet Tipvigut komolyan elgondolkodott volna, hogy tényleg rabja lett az italnak. - Hogy… mi? – kérdezte, amikor Kaskae jött szóba és a… mije? Gondolatolvasó képessége? Enyhe döbbenete és értetlensége nemcsak energiáiban volt érezhető, de arcára is hatalmas ecsetvonásokkal lett kimázolva. Tipvigut habár vidám hangulatban volt, ami egy halandónál lehetne a füllentés egyik kivetülése is, de nem hitte, hogy testvére ilyen gyermeteg tréfát űzne vele. Ahogy Anguta is, nyilván Tipvigut is szabadon garázdálkodhat a körülötte keringő hangulati hullámokkal, bár nyomós ok nélkül saját maga ezt nem használná egyetlen testvére ellen sem, és ez nem olyan helyzetnek tűnt, ami túlságosan nagy horderejű lenne. – Komolyan hallja mások gondolatait? Vagy látja? – jogos kérdés, bár jelenleg inkább tűnt csak apró részletnek, hogy látja, vagy hallja, esetleg mindkettőt egyszerre, hiszen ez már bőven túl van azon a határon, amit telepatikus képátvitellel, vagy éppen kommunikációval képes minden farkas megtenni. Jó, mondjuk Kaskae az Kaskae, a Főnöktől elvárható, hogy ismerje a törzsét… minél behatóbban, de erre egyáltalán számított. - Három nap folyamat hányinger – billentette kissé oldalra a fejét, bár látszódhatott rajta, hogy még nem teljesen van magánál Kaskae gondolatolvasó képességének megismerése miatt. – Mármint a különleges emlék - pislogott zavartan nagyokat. – A harmadikon csak azért nem hánytam szerintem, mert már nem volt mit. Aztán végül szép lassan megszoktam az imbolygást – vakargatta meg tarkóját tétován. – De amúgy igazán eseménytelen út volt, viszont az volt az első hajóm, ahogy már kérdésedben előre meg is válaszoltad az indokot, miért ezt faragom – ejtett meg egy félmosolyt. Úgy számolta egy hét múlva már meg is lesz vele, majd kölcsönkéri Henry kocsiját és elviszi vele Tipviguthoz, aztán szépen felöntenek a garatra, majd hazavezet. Csak meg ne szondáztassák! - Hát akkor legyen az – nevette el magát, ekkor már igen jó kedve volt. – Nem, tényleg nem – értett teljesen egyet testvérével. A történetek szórakoztatásra vannak, vagy éppen tanulság leszűrésére, és némelyek okítóak. Természetes, hogy az első kategóriába soroltak a legjobbak. Vigyora gyorsan lehervadt képéről, amikor szóba került a halála, bár nem amiatt, mert nem akarta elmondani, hanem csupán kissé kellemetlen emlék fűzte hozzá. - Hát, tudod – köszörülte meg a torkát, szünetet tartva ezzel, bár telepátiával kommunikálni és torok viszketésre hivatkozni a beszéd szándékos késletetésére nem túlságosan hihető kifogás. – Hallottál a Krakatau 1883-as kitöréséről? – kérdezte, igaz nem sok időt hagyott Tipvigutnak a feleletre, hiszen szinte nyomban folytatta, maximum magában konstatálta a másik reakcióját. – Na, én élő egyenes adásban láttam, ahogy mostanában ezt mondani szokták - grimaszolt kissé kelletlenül. – Amúgy gyors halál volt, nem is éreztem, ahogy szétrobbant alattam a vulkán, csak kellemetlen volt kvarcot belélegezni, amíg felfelé másztam – vonta meg vállait kissé hanyagul. – A miért azért már húzósabb – bólogatott elgondolkozva. – Több oka is lehetett – ráncolta homlokát, mialatt számításba vette az eshetőségeket. – Véletlen - mivel részeg voltam és még némi morfium hatása alatt is álltam – lefelejtem egy haramiát, akinek szétrepedt a koponyája – húzta el a száját fejcsóválva. – Közben négy hónapig ellenálltam a szellemek hívásának. Hát mondjuk, ezért kellettek a bódító szerek – nem ecsetelte, de nyilván testvére is érezte már a kör égető erejét, ha valahová el kellett utazni. – Aztán egymásra uszítottam két falkát, ahol olyanok is meghaltak, akik nem csináltak semmi rosszat, valamint ezek után az életben maradt falkavezérnek azt mondtam, hogy egy isten vagyok, és ő csupán paraszt a sakktáblámon – úgy érezte valamit kihagyott, ami miatt a szellemek jobbnak látták, ha elmasírozik a vulkán szigetre, de nem ugrott be neki. – Zanzásítva ennyi – mosolyodott el kelletlenül, miközben faragó kését ide-oda pörgette kezében. - Nahát – mosolyodott el őszinte lelkesedéssel. – Akkor nem unatkoztatok – és ha eddig nem is kapott volna rá választ, hogy tesója honnan tud Kaskae gondolatolvasó képességéről, most megtudhatta. – Amúgy hallottam róla… mármint ezek szerint rólatok. A fiam tartott kiselőadást töri órán Chegéről – a gondolat némiképp fájdalmasan érintette, persze nem a dolgozat volt olyan rossz, hanem, hogy ott kellett hagynia a családját. – Bármennyire tiltakoztam, addig nyaggatott, amíg fel nem olvashatta előző este nekem. Persze csak húztam az agyát - vigyorodott el – hiszen ki ne szeretné a gyereke számára fontos dolgokat figyelemmel kísérni? – sajnálta, hogy el kellett játszania a halálát, de egy alapítónak már csak ilyen élet jutott. Igazán hálás lehetett azért a bő évtizedért is. - Ja, állatkert – torz vigyorát talán nem láthatta Tipvigut, mivel pont gönceit rejtegette, utána pedig farkasként nem sok mimikára futotta. Milyen előzékeny volt, hogy csupán egy orrhossznyival ment elől, amit persze Anguta szeretett volna lefaragni, és gyorsabb tempóra kapcsot, de reménytelen vállalkozásnak bizonyult, így idővel visszább vett sebességén, közben Tipviguthoz beszélt. - Toulouse-ban bekaszlisztak a farkasok közé, amikor a protektorhoz igyekeztem segítségért, mivel a kör akkor kezdett el égetni, hogy térjek haza. Sajnos abban a városban nem megszokott egy valódi farkas, így jó néhány altató után kiterültem, és rácsok között ébredtem. Majd egy évig ott voltam, mire sikerült egy kislányt meggyőznöm, hogy keresse fel Mortimert, aki az ottani protektor volt – jól esett rohanni és a szelet arcában érezni, a vadak illatai is mesések voltak, de nem futott össze a nyál pofájában, éppen csak kedves volt neki, amit érzett. – Ja, igen a történethez még hozzá tartozik, hogy megöltem egy farkast és emiatt négy és fél évig ordas voltam – ezzel a kiegészítéssel talán már érhető, hogy miért nem szökött meg egyszerűen az állatkertből. Egy időre levert szomorúság csapott át rajta, ahogy a eszébe jutott a nőstényfarkas, de igyekezett vidámabb dolgokra gondolni. - Amúgy1666 szeptember eleje volt, amikor éreztem, hogy eltávoztál – néha nem jönnek össze a vidám gondolatok. - A hírek általában késve érkeztek, de püspökként elég hamar a fülembe jutott a sátán számával fémjelezett tűzvész Londonban. Persze, hogy mindenki végítéletet kántált – szívesen grimaszolt volna, de farkasként nem ment. – Szóval, nem tudom biztosan, de időben egybeesik a két esemény, és akkoriban heteket töprengtem a dolgon. Még az egyik kölyköm útján próbáltam informálódni is a londoni falkánál az elhullottak miatt, hátha esetleg belebotlottak egy idős farkasba, aki életét vesztette ott, de Nando nem járt sikerrel, így belenyugodtam, hogy ezt már sohasem fogom megtudni – egészen mostanáig. Nem kérdezett rá, de nyilván, ha ott volt, el fogja mondani, még lehet vett is a királyi péktől kenyeret, aki véletlen felgyújtotta a várost. Legalábbis Nando valami Farri… akármi nevezetű péket emlegetett, akit a tűzvészért okoltak.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Egy apró bólintással jelzem egyetértésemet, én is ugyanígy remélem a dolgot, ahogyan ő. ~ Nagyon helyes, akkor ezt meg is beszéltük! ~ én már nem tudom megmondani, hogy mióta a legkedveltebb ital számomra a whisky, szóval annál nagyobb öröm, ha nem kell felkajtatom mást és megteszi az is. Annakpokkal mindig tartunk otthon, lévén, hogy egyikünk sem veti meg. ~ Ezt valahogy sejtettem. ~ újabb vicsor rajzolódik fekete pofámra mosoly gyanánt. Úgy hiszem a Szellemek nem lennének túl boldogok, ha körülünk bármelyikünk is olyasféle függőségnek hódolna, ami esetleg akadályozná a feladatiban. Átterelődik a szó a gondolatolvasás képességére és őszintén meglep azzal, hogy ez új információ a számára a Főnökkel kapcsolatban. Annak idején még együtt éltünk, amikor a vérvonalaink és a képességeink kialakultak. Bár azt már nem tudnám megmondani, hogy mikor tudtam meg Kaskae ezzel a képességgel bír. ~ Fogalmam sincs miként érzékeli, sosem kérdeztem. Abban viszont biztos vagyok, hogy sosem él vissza vele. Hisz mind ismerjük milyen. ~ mert bár az évszázadok csiszoltak rajtunk, azért azt kell mondjam a legtöbben megtartottuk személyiségünk alapjait és a Főnök mindig bölcs volt, olyan férfi, aki sosem élt vissza sem a hatalmával sem a tudásával. És ennek megfelelően a képességével sem. Én legalábbis hiszek ebben, mert nem láttam példát ellenkező esetre. ~ Ezek szerint nem bírod a hajózás. Én repülni gyűlölök. ~ az nem farkasnak való. Én legalábbis nem vagyok rá vevő, mert egy fémdoboznak az eget szelni nem természetes és kevéssé lehetek ura a helyzetnek, a folyamatnak vagy bárminek. Nem szeretem, amikor az irányítás nincs a kezeimben. Témát váltunk ismételten, csak ezúttal egy sokkal kevésbé szívderítő megbeszélnivalónk akad. Bólintok egyet, amikor azt kérdezi, hogy hallottam a szóban forgó vulkán kitörését. Érdeklődve hallgatom elmémbe űzött szavait, ahogyan elmeséli mit is élt át. Nos, ez sem lehetett egy kellemes halálnem. Mondjuk melyik az?! Nem mondom a végén elhangzott istenhez hasonlításra hümmögnék egyet, ha emberi formámban lennék. ~ Azt hiszem mindannyian tettünk olyasmit a múltban, amire nem lehetünk a legbüszkébbek... ~ általános, de annál igazabb megállapítás ez, mert azt hiszem egyikünk sem a véletlennek köszönhette a halálát. Pontosabban én ekként gondolkodom erről. ~ Akkor ismered a történetet. ~ bólintunk egyet ismét farkasommal. Nem volt se könnyű, se áldozatoktól mentes az a néhány év. Radikálisan és drasztikusan tettük a dolgunkat, de ezért voltunk ott a Főnökkel mindketten.. ~ Ebben nem tudok nyilatkozni, mert sosem voltam apa. ~ illetve elvileg igen, de gyakorlatilag megtagadtam a fiú gyermeket. Nem volt olyan nagyon nehéz az anyja lábai közé jutnom és aki ilyen könnyen adja magát egy férfinak, az ne csodálkozzon, ha nem hisznek neki. Ez azonban még akkor történt, amikor Tupileg és Alignak visszatértek a törzsünkhöz. Azóta pedig még senki sem állt elém azzal, hogy az én gyerekem lenne vagy azt hordja a szíve alatt. Jobb is, mert egyáltalán nem fűlik a fogam ilyesmihez. Tovább hallgatom öcsémet és emberi formámban egészen biztosan elhúznám a számat, így azonban a dolog nem jöhet össze. ~ Ez még így hallgatva is elég borzasztónak tűnik. ~ én biztosan nem bírnám a bezártságot, főleg nem egy kis helyen és valljuk meg egy állatkert azért nem biztosít egy magunkfajtának megfelelő területet. De egyébként is eléggé a dolog ellen vagyok, mi nem mutogatni való jószágok vagyunk... Átterelődik a szó az én halálomra. Utólag megtudtam miként vonult a történet a történelembe azt hiszem az őrzők jóvoltából. ~ Gondolom az, hogy az ördög műve meg valami pék hanyagsága emészthetőbb történet volt, mint az, hogy egy felbőszült vérfarkas féktelen dühében kiirtotta a helyi falka felét és felgyújtotta a várost. ~ nem vagyok büszke erre a tettemre és meg is fizettem az árát kellőképpen. Nem mondom, hogy a számla kiegyenlítődött, de leróttam a tartozásom és bár nem kesergek felette nap, mint nap, tudom, hogy aznap csúfosan elbuktam. ~ A büntetést pedig helyben rám rótták a Szellemek, képtelen voltam a lángok közül kijönni. ~ mintha megbénultam volna, nem menekülhettem. Élve égtem el és hosszú időre lettem a Szellemek vendége saját világukban. Részletesebben azonban nem tárom fel a történetet. Ha Anguta akar, jobban rákérdez, ha nem, hát nem véletlen vagyok zárkózott, alapvetően nem szeretek a saját lelkemről beszélni, amelyet igen csököttnek tartok én magam is. Ez valahogy nem nekem való.
Valóban ismerik Kaskaet mindannyian, vagyis ismerték ötszáz évvel ezelőtt, de az nem azt jelenti, hogy nem változott azóta semmit sem. Bár nyilván sajátjai ellen nem használná rosszra a képességét, mindenesetre ez olyan információ, amit jó, ha nem vesz félvállról. - Ez igaz, biztosan nem ártana a törzsének vele – mondta határozottan, mikor döbbenete kezdett feloldódni. – Akkor, ha összefutunk megkérdem – mosolyodott el kissé. – Igazán érdekelne, mit érzékel mások fejében – valakinél biztos csak légüres teret és totális sötétséget, de azért akadnak szép számmal olyan személyek is, akiknél érdemes kutakodni. - Tulajdonképpen már nincs bajon a hajózással, bár nem rajongok érte, de legalább nem leszek rosszul, ha utaznom kell így – apró kedélyes mosoly. – Érdekes módon a repülővel nem volt gondom, először nagyon fura volt, de se rosszullét, se pánikroham nem tört rám – vonta meg a vállait, mivel maga sem hitte, hogy azt az utazási módszert ilyen könnyedén el fogja tudni viselni. - Ez így van – bólintott egyetértésében, miközben keserű grimaszt vágott. – Sajnos azonban már nincs mit tenni, de azért tanultam belőle, meg gondolom a többiek is, akiket a szellemek elszólítottak hibáik „jutalmaként” – kezeivel nyuszi fülezte utolsó szavát. A tizenháromból csak négyről tudott, akik olyan életet tudtak élni, hogy az örökkön éberen figyelő entitások ne avatkozzanak közbe és sújtsák őket ideiglenes halállal. Persze, amíg Anguta a Távolban időzött lehet a többiek is életüket vesztették, de ezt nem tudhatta, mivel odaát semmiféle fizikai fájdalomban nem részesült, így egy alapító halálát sem érzékelhette. - Igen, ismerem… – vakargatta meg tarkóját lassú mozdulatokkal – …egy kilencéves előadásából, szóval lehet voltak részletek, amiket kihagyott, vagy elfelejtett – vonta meg a vállát vigyorogva. – Óh, értem. Sajnálattal hallom – arcára komolyság ült ki, de semmi együtt érző tekintetet nem produkált, mivel úgy sejtette, lett volna rá alkalma, hogy apáskodjon hosszú évszázadai alatt, ha ez lett volna minden vágya. - Az is volt, majd' megörültem odabent – vihogott volna, de farkas pofájával csak lihegős vicsorgás lett volna, így inkább a futásra fordította minden figyelmét. Jól esett a vágta, és hirtelen kikerülési manőverek, amiket a talajon meghúzódó eldugott akadályok miatt kellett megejtenie. Tipvigut szavai megdöbbentették, ami miatt kissé le is lassított, és eleinte nem is akarta elhinni, hogy saját magáról beszél, ezért hallgatott, és amikor a büntetéséről beszélt már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ő gyújtotta fel a várost. Arról nem tudott, hogy a helyi falka fele odaveszett volna, Nando erről nem tájékoztatta, de persze ez lehet nem olyasmi, amiről az életben maradt farkasok szívesen bájcsevegnek egy csavargóképű kóborral. – Aha, értem. És… mivel bőszítettek fel? – kérdezte némi éretlenséggel a hangjában, bár igazából nem ez volt, amin fennakadt, hanem az, hogy miért nem elégedett meg a farkasok lemészárlásával, miért kellett még a várost is felgyújtania, számos embert is halálba küldve ezzel. Na, nem mintha az értelmetlen leszármazott irtással egyetértett volna, de hát van, hogy elgurul az a bizonyos gyógyszer. Chulyin is hasonlóan reagált dühében, és őt is instant büntették. Ha Nando még él, és egyszer rátalál, biztos lekever neki egy pofont, hogy ennyire félretájékoztatta a londoni tűzvész valódi hátteréről. - Amúgy a te sebességeddel elég frusztráló lehetett a tehetetlenség – persze az élve elégés sem lehetett túl megnyugtató. – A szellemek nem ismernek kegyelmet, ha olyat teszünk, ami már túllépi az általuk megszabott határt, de azt hiszen, mind egyetérthetünk, hogy szükség is van erre a kontrollra. Látva akár csak kettőnk történetet – hangja nem volt vidám, de némi kedélyesség bujkált azért benne. - Azt tudod ki alakította a másik éned Alignak Játszóterén? – kérdezte mialatt tovább vágtattak az erdőn keresztül. Angutának Henry volt a „jobbik” fele, és fel is vette néhány pillanatra leszármazottja alakját, mielőtt elenyészett volna, de nem biztos, hogy mindenkinél így történt. Nem hitte, hogy sokkal okosabbak lesznek, ha ezt kitárgyalják, de akár véletlen még rá is jöhetnek valamire, ami segíthet Alignak legyőzősében.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Sosem volt okom kételkedni a Főnökben, így eszembe sem jut, hogy bármikor is használná a képességét velünk szemben. Erről pedig meg vagyok győződve. Egy bólintással felelek Angutának, tegyen belátása szerint. ~ Ezek a tünetek nálam sem jelentkeztek, csupán a tehetetlenség érzése az, ami miatt igyekszem elkerülni. ~ egyszerűen nem tudok megbarátkozni azzal, hogy a levegőben egy fém dobozban másnak vagyok kiszolgáltatva. Mert míg egy hajó, ha elsüllyed, úszhatok és rajtam múlik, hogy mi történik, addig a levegőben, ha akarnék se tudnék szárnyakat növeszteni. ~ Azt hiszem, ha nem tanultunk volna, nem lennénk most itt. ~ nem gondolom, hogy visszaengedtek volna minket az életbe, ha nem azt látják, hogy képesek vagyunk a hibáinkat meglátni és azokból levonni amit le kell. Én sokáig éreztem dühöt és úgy, hogy elvettek tőlem valamit, de aztán lenyugodtam és megértettem, hogy miért voltam ott ahol. Megfizettem a hibáim árát. ~ Hát... ha érdekel, egyszer elmesélhetem. ~ mert gondolom egy gyerek azért nem azt adta vissza, ami akkor és ott valóban történt. Azonban azt hiszem erre nem ez a megfelelő alkalom. ~ Ez rendes tőled, de ne tedd. ~ ha emberi formámban lennék, most biztosan egy rövid és halvány, de öröm nélküli mosoly húzódna ajkaimra. Sosem vágytam arra, hogy apa legyek. Egyszerűen nem hiányzott az életemből. Nem véletlenül nem nősültem meg soha. Pontosabban... az őrzőkkel való együtt működésem alatt papíron volt két feleségem is, de mindkettővel csupán együtt dolgoztam, valójában nem voltunk házastársak. Amikor érzékelem, hogy öcsém lassít, felé fordítjuk busa fejünket és hozzá hasonlóan mi is lassan szaladunk fekete bestiámmal. ~ Megöltek valakit, akit nem kellett volna. ~ egy kicsit sem vagyok büszke arra, amit tettem és ezzel a bukásommal együtt élek, amióta az őrzők visszahoztak az életbe. ~ Talán majd máskor elmesélem az egész történtet. ~ azonban nem most fogok átmenni mesemondóba. Sem az idő, sem a hely, sem pedig a körülmények nem alkalmasak rá. Nehezen nyílok meg még a testvéreimnek is, így nem csoda, hogy nem szívesen beszélek az elbukásaimról. ~ Az volt. ~ mozdulatlanságba merevedni egy tűzvész kellős közepén valóban nem a legmegnyugtatóbb élményeim és emlékeim egyike. ~ Igen, ebben egyetértek. ~ bólintunk ismét és ha folytathatjuk a futást tovább, akkor ismételten felveszem azt a sebességet, amit eddig is. ~ És miért uszítottál egymás ellen két falkát? ~ a kérdés abszolút a kíváncsiságomból fakad, nem ítélem el miatta. Mind tettünk olyasmit a múlban, amit talán nem kellett volna. Egyikünk sem tökéletes. ~ Eska egyik leszármazottja, de nem ismerem a fickót ennél jobban. A halála előtti utolsó pillanatban visszaváltozott, innen tudom, de aztán felébredtem a műhelyben. ~ foglalom össze röviden és tömören, ami akkor történt. ~ És te tudod kivel álltál szemben? ~ adom vissza a kérdést, mert érdekel engem is a válasza. Sokan olyasvalakivel álltak szemben, akik fontosak nekik. Én egy számomra ismeretlennel, ami azt hiszem elmondja rólam azt, hogy mennyire nem vagyok képes senkihez sem kötődni...
Apró grimaszt vágott, majd félmosolyra húzta száját, ahogy testvére a tehetetlenség érzetről beszélt. Nyilván egy Tipvigut vérmérsékletű farkasnak szörnyű lehet, ha úszni kell az árral, vagy éppen levegőben siklani egy repülővel. – Meg tudom érteni a problémádat, nehéz lehet nyugton maradni egy fémketrecben, ami többtízezer láb magasan repül, úgy, hogy semmit sem tudsz tenni vele, ha zuhanni kezd – apró kelletlen grimasz, majd jóval kedélyesebben folytatta. – Mindazonáltal én nagyon szoktam élvezni a repülést, jó látni lent a tájat. Persze sohasem voltam az a magasba kívánkozó fajta, de miután egyszer belekóstoltam nehéz ellentmondanom neki. Lehet kellene pilóta engedélyt szereznem – kissé álmatag tekintettel nézett, aztán újra mosolygós lett arca – Hát, persze nem utasszállítóra, csupán ilyen kis egy motorosra. Ha szeretnéd, jöhetsz velem a tanulóóráimon – vigyora szélesre és lelkesre sikeredett, mint aki tényleg komolyan beszél, persze csak ugratta tesóját. A világért sem kockáztatná két alapító életét egy gyakorló repüléssel. Persze a látása éles, szemmértéke kiváló, valamint a térérzékeléssel sincsen baja, de a magasban bármi megeshet a géppel, amit még Tipvigut sem tudna villám gyorsaságával sem megszerelni. Bár kétségkívül, ha sikerülne neki nyilván ezer évig hálálkodna Anguta neki. - Igen, nyilván nem szabadítottak volna minket vissza a világra, ha ugyan olyan önzőek maradtunk volna – legalábbis Anguta esetében nyilván az önzés is belejátszott, hiszen meg akart szabadulni a tehertől, hogy önző módon saját életét élhesse. - Hogyne érdekelne – csendült hangja vidáman. – Bár egy whisky mellett szerintem jobb a sztorizgatás. - Igaz egy törött fán ülve kést dobálgatva sem rossz éppen, de kapatosan minden sokkal vidámabb szokott lenni. Kár, hogy még ehhez az állapothoz is egy vagyont kell elkölteni nyolcszáz éves regeneráció mellett. Az alapító élet hátulütői már csak ilyenek, persze morfiummal megspékelve igazán hatásosan be lehet állni. Személyes tapasztalatai szerint. - Óh, oké – vonta meg a vállát. Úgy látszik Tipvigutnak nem hiányoznak vérszerinti gyerekek, nyilván elég baja van a leszármazottjaival is. Mindig is szeretett a fák között rohangálni céltalanul, és ez most sem volt másképp. Ha vadászni kellett volna, akkor sokkal kelletlenebbül szedné a lábait, de így semmi sem foghatja vissza, hogy úgy nyargaljon, ahogy csak bír. Semmi, kivéve testvére szavai, amik némi lassításra kényszerítették, majd idővel újra gyorsított, miután elmondta miért irtotta ki a helyi falka felét. Szinte bizonyos, hogy nem a fél falka vett részt a gyilkosságban. Nyilván Tipvigut kissé túlreagálta a dolgot, amiért a szellemek rögtön meg is büntették. - Értem – ennél többet nem is igazán mondhatott volna. Nem állt szándékában ítélkezni felette, hiszen saját maga is megjárta ezt az utat, bő kétszáz évvel később, csak fájó volt hallani, hogy ő is a rossz utat választotta annakidején. – Leköteleznél vele – küldte kedves őszinteséggel a szavakat. Tipvigut kérdésére szívesen megvakargatta volna tarkóját, és grimaszolt is volna, de farkasfuttában nem lehet az ilyet rendesen kivitelezni. Persze morfságossága miatt képes lenne rá, de igen groteszk látványt nyújtana, ahogy emberfejjel húzza a száját, valamint egyik mellső lábát kézzé alakítva elkezdi a tarkóját dörzsölgetni. Egyszer muszáj lesz eljátszania, de testvérei közelében meg kell őrizni a méltóságából valamennyit. – Nem akartam saját magam kinyírni az emberevőket, ja… igen, merthogy a Townsville-i falka néhány tagja embereket vadászott sportból. Amikor erre rájöttem az egyik emberevőt elástam élve, aztán elhitettem, hogy a szomszéd falka állt az eltűnése mögött, és megszerveztem egy találkozót, ami elég csöndesen zajlott, ezért tettem róla, hogy kitörjön a balhé. Kissé untam már a városban való éldegélés, haza akartam végre menni Melbourne-be és így úgy tűnt elrendezhetem az alfa kiiktatása okozta hatalmi vérengzés lehetőségét is. Merthogy, az alfa és testőrei voltak a ludasak, én meg nem akartam heteket és felesleges energiát arra pazarolni, hogy rendezzem a dolgokat – utólag belegondolva jobb lett volna, ha mégis marad még néhány hetet, esetleg hónapot, persze a fene gondolta, hogy a rögtön aktiválódó kör, majd egy vulkán szigetre fogja hurcolni. - Aha, szóval akkor ő sem élte túl – nem tudta ugyan kiről volt szó, de a történet vége megegyezett sajátjával. A halott visszaváltozik az utolsó pillanatban. – Nehéz csata lehetett saját magad ellen – bár Anguta nem kényszerült fizikai küzdelemre, tudta, hogy „Medve” Anguta pontosan ugyanolyan gyors, erős és tapasztalt, mint saját maga. Elég kétesélyes küzdelemben vehetett részt Tipvigut és őt ismerve, nem szavakkal dobálta saját magát. Inkább a gyors döntések és cselekedetek farkasa volt. - Nekem Henryt szúrta ki Alignak, nyilván tudta, hogy leszármazottam elvesztése komolyan lesújtana, főleg ha saját kezemmel kellett volna megölnöm. Ami nem így történt, de így is szar érzés volt látni, hogy nem magamat győztem le, hanem saját véremet. Ha Tupilek nem jött volna… - nem fejezte be a mondatot. Nyilván Tipvigut is maga alatt volt, amikor megérezte testvérei halálát.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
~ Ha ehhez van kedved, én támogatlak, de csak innen a talajról. ~ vicsorítok megint mosolygás helyett. Nem látom akadályát, ha erre vágyik, miért is ne tehetné meg, hogy repülni tanuljon. Én azonban a magam részéről inkább itt maradok a földön, négy manccsal vagy két lábbal - részletkérdés - és ilyen módon állok mellette. ~ Akkor ezt megbeszéltük. Legközelebb néhány üveg whisky társaságában visszatérünk eme témára. ~ nem vagyok ellene annak, hogy a testvéreimmel töltsek időt, ahogyan annak sem, hogy együtt italozzunk. Mondhatjuk úgy is, hogy erre a legtöbb esetben kapható vagyok, főleg, hogy Eskát és Kaskaet leszámítva a többiekkel egyáltalán nem találkoztam az elválásunkat követően egészen a tavalyi évig. Jól esik öcsém érdeklődése, azonban most egyáltalán nem akarom részleteiben is felidézni a halálom előtti utolsó tetteimet. Nem a szégyen az oka, sokkal inkább az, hogy nehezen nyílok meg és nem is szívesen beszélek magamról. Ráadásul egy sztorival máris lógok a Dél-Amerikában töltött éveimet illetően. Csendesen és figyelemmel követem testvérem gondolatait, amiket felém küld. ~ És végül mi lett ezzel az alfával és a testőreivel? Bevált a terved? ~ eszemben sincs elítélni őt, amiért ezt a megoldást választotta. Mind hoztunk döntéseket és mind megfizettük azok árát, így teljesen felesleges, hogy bármi egyebet gondoljak erről, mint amik a tények. Az meg érdekel, hogy végül milyen eredményre is jutott a két falka egymásnak feszülése után. ~ Egyedül éltél akkoriban Melbourne-ben vagy család várt haza? ~ mert nyilván volt annak oka, amiért gyorsan haza akart térni. A családhoz való hazatérés vagy egyáltalán maga a család az én életemből kimaradt, de emiatt sosem bánkódtam. Ha akartam volna, lehetett volna, de nem akartam. ~ Nem. ~ erősítem meg az állítást, miszerint az, akit Alignak azon az éjszakán ellenem állított ki, nem élte túl a találkozást. ~ Ha igazán őszinte akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy bosszantó és dühítő. Még soha, senki sem volt olyan gyors, mint én vagyok. ~ most is dühít, ha erre gondolok. A leggyorsabbnál ne akarjon egyetlen farkas se gyorsabb lenni. Persze tudom, hogy mindez Alignak miatt volt, de ettől még nem tudok megszabadulni ettől a gondolattól. ~ És addig, amíg minden cselekedete pontosan megegyezett azzal, amit én is tettem volna, tulajdonképpen csak egymást kergettük. A küzdelem végét az döntötte el, amikor olyan módszert választott, amit én soha nem tettem volna. ~ nem nyúltam volna ahhoz a fegyverhez - vagy egyikhez sem tulajdonképpen -, hogy le tudjam győzni a másik, az imposztor Tipvigutot. Saját gyorsaságomra és erőmre hagyatkoztam, farkas vagyok, én ezen "módszer" szerint harcolok és nem veszek igénybe semmilyen fegyvert sem. Én magam vagyok a fegyver és nem csak a tulajdonságaim és képességeim, hanem maga a tény, hogy az vagyok aki és ami. ~ De jött végül. ~ fejezem be a mondatot Anguta helyett. Atyánk megjelent és visszaküldte a többieket és ez számít. Minden más pedig eltörpül emellett. A testvéreink is egytől egyig az élők sorát gyarapítják, ahogyan a leszármazottaink is, akik akkor azon az éjjelen elestek.
Valahogy sejtette, hogy nem kap Tipvigut az alkalmon, hogy egy tanulóvezetővel repülhessen, persze ezt Anguta sem gondolta komolyan, de magát a repülés tudományát jó lenne elsajátítani. Talán eljön az idő, amikor már az autók helyét kiszorítják az egy-két személyes repülő „kocsik”. Hát persze ez nem ebben az évszázadban lesz, és talán nem is a következőben, de ha minden jól megy, meg fogja érni, hogy az emberek technikája erre a szintre jusson. - Hát, te tudod – mosolyodott el, vállat vonva. Ha csak lentről, hát csak lentről támogatja. Az is valami. A whisky említésére szélesedett a vigyor a képén, és egyetértően bólogatott. - Remek – sohasem volt egy kis italozás ellen, főleg jó társaságban nem. Persze néha olyankor is ivott, amikor a szellemek által rásózott „munkát” végezte, de akkor csak szigorúban szakmai alapon, hogy beilleszkedjen a társaságba. - Óh, persze bevált – küldte gondolatban magától értetődően, miközben nyargaltak az erdőn át. – Az alfa és a testőrei mind meghaltak – igazából nem csak testőrök – én nem is mind - voltak az emberevésben benne, de egyszerűbb volt így részletezni, hogy egy szűk csoportról volt szó a falkán belül, mint teljesen körül járni. A lényeg amúgy is, hogy mindenkit utolért a végzete, előbb-utóbb. – Mondjuk az egyik leszármazottam, akit Jeremy Sermalannak hívtak túlélte a csatát, épp csak a keze volt leszakadva egyéb sérülései mellett, de végső soron szerintem ő is meghalt – hangja töprengő volt – vagyis, ha túl is élte, mára már bizonyosan halott. Kivittem az alig magánál levő morfot a sivatagba és elvettem a farkasát. Ha volt benne annyi erő és kitartás, hogy képes legyen túlélni több napi kúszásra egyetlen várostól, akkor megérdemelte az új esélyt. Ha nem, akkor meg megkapta az embervadászatért járó büntetését – hangja nem sok érzelemről árulkodott, cseverésző hangnemben beszélt, hiszen ha nem is mindent csinált jól Townsville-ben, saját leszármazottjának büntetését teljesen jogosnak találta. - Nem, családom nem volt, de nem éltem egyedül. Volt egy barátnőm Juana Tosell, akit jó lett volna feleségül venni, csak hát ugyebár a szellemek közbe szóltak – hangja keserű és lemondó lett. – Még csak el sem búcsúztam tőle, ahogy elhagytam a várost. Idővel talán be is haraptam volna, mivel igen tehetséges volt a megtévesztés terén, ami számomra elég fontos tényező – talán írhatott volna neki egy búcsúlevelet, de csak megindult észak felé és meg sem állt, amíg el nem érte Townsville-t, ahová a szellemek hívták. – Na meg ott volt a Nagy Niccolo, a bűvésztársam, nem is tudom melyikükkel töltöttem több időt annakidején – megvonta volna a vállát, de rohanva nem egyszerű, főleg nem farkas alakban. – Mondhatni, hogy tehetséges volt, de láttam nála azért már jobbakat is, viszont a felszínen csörgedező arroganciája először idegesített, de ahogy jobban megismertük egymást elviselhetőbb lett. Talán barátomnak is mondhatnám, nem csak egyszerű üzlettársnak, de mindegy, mert ha véletlen valaki be nem harapta, akkor már ő is halott, ahogy Juana is – szavainak keserű éle még ott bujkált benne, de hamar túl fogja tenni magát rajta. Legalább békés életet élhettek, távol a farkasok vad és kegyetlen világától. Csendben hallgatta válaszát, majd kissé felderült Tipvigut bosszúságán, bár talán nem kellett volna, hiszen testvére komolyan így érzett, de nem szerette volna letagadni reakcióját az elmondottakkal kapcsolatban. - Ne, haragudj – kért bocsánatot előre kimondani kívánt szavaitól, és amiatt, amit érzett – de igazán komikus a bosszúságod, persze nem a helyzet, amiben voltál, mert az tragikus, csak valahogy feldühödni pont a gyorsaságán, amikor egy bábként rángatott életet oltottál ki, hát… elég gyerekes hozzáállás. – Persze aki olyan mentalitással van megáldva, mint Tipvigut attól teljesen érthető, viszont nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy épp az azonos gyorsaság bosszantja és nem az, hogy Alignak képes volt egy farkast bábkánt ellene küldeni. - Miért mit választott – érdeklődött kíváncsian, bár volt némi sejtése, hiszen odaát csak a fegyverek voltak, mint opció bármilyen alapítóhoz nem méltó eszközként, és nyilván a pisztolyt kapta fel a másik Tipvigut. Legalábbis Anguta számára az tűnt a legidegenebbnek a három közül. - Szerencsére, vagy a szellemek akaratának hála, de nem leszünk mindig ilyen kivételezett helyzetben. Legközelebb lehet mind fűbe harapunk, ami igazán bosszantó vég lenne. Tudni, hogy Alignak győzött, mi pedig elbuktunk – hangja keserűséggel volt tele. – Inkább büntessenek ismét halállal a szellemek, minthogy Alignak akarata végezzen velem – komolyabban ezt nem is gondolhatta volna. Egyáltalán nem szándékozott ismét a Távolba csörtetni, de inkább a korai távozás, mint megvárni Alignak sikeres bosszúját, megadva neki elpusztításának örömét. - Amúgy, ha már szóba került a gyorsaságod, mennyit fejlődtél az elmúlt évszázadok alatt? – már akkor is piszok gyors volt, amikor elváltak útjaik, de ötszáz év alatt sokat gyorsulhatott, persze az is lehet, hogy valami mellékág alakult ki képességében, ahogy Chulyinnál, Kaskaenél és saját magánál is. Anguta roppant kíváncsi volt rá és persze a többiekére is. Persze a kúriában jelentkezett elhozni ezt-azt, de Angutának voltak egyéb gondjai is, minthogy Tipvigut sebességét lesse, most viszont felszabadultabb volt a hangulat és a helyzet. Talán kap egy kis bemutatót.
Rain, bring me the strength To get through another day And all I want to see Set us free
Why Can't you see? Can't you feel? This is real Ohh
Egy fél évszázad Falka nélkül, magányosan. Persze sose bírtam egy helyben megmaradni, mindig szerettem messzebbre és messzebbre menni, meg a munkám miatt kellett is. Egy ilyen nagy alaszkai város se tud örökké melót adni egy bérgyilkosnak, a bolt meg csak alibi. De a székhelyem Anchorage maradt, itt vészeltem át a gyászidőszakot és kaptam új erőre, közben ott volt a tudat, hogy nem is egy köpésre, de kettőre elérhető az ősök hazája, amiért átvágtam a kontinensen. Egyre jobban hív, szinte hallom a hangját. Fel fogok nézni, mert a hírek is egyre érdekesebbek ott, halál és feltámadás, egy megújult Falka és az itteni Őrzők is onnan kapják az ukázt. Meg kell néznem, mennyit változott 50 év alatt. De ma este egy jó kis vadászat következik a hegyekben! Kurvára meg akarok hajtani valami nagyvadat, kettőt és hármat, aztán jót lakmározni belőlük. De a hajsza lesz a lényeg! Közösen sokkal jobb, egy városi havert hívtam is. Nem ért rá, nem volt kedve. Pipogya egy alak, meg is mondtam neki. Szarok rá, néha úgyis akad társ, aki ráérez a közös balhéra. Ha nem, futok és ölök egyedül. Ma még így lesz... A cuccaimat még a város határában leraktam és farkasalakban rohantam végig a kietlen vidéken. A mancsaim alatt pattantak a kövek, néha állba vágtak. Ezt is imádom és persze veszélyt nem jelent, csak érzem a természet erejét. A kövek mindent túlélnek. Kopnak, kerekednek, kettéválnak, aztán összenőnek, de sose fogynak el. Ők a legerősebbek. Illenek a vérvonalamhoz. A hegynek felfelé mindent beleadtam és lóg is a nyelvem kellően, de az energia nem fogyott el. Van abból bőven. Ilyenkor kölykedzik a feketemedve, Alaszka vadjai közül a kedvencem. Komoly ellenfél, nem olyan lomha, mint a barna társa és erőben is masszív. Egy jó 3 mázsás példánnyal öröm bokszolni és a végén leteríteni. A köves lankákról behatolok a hűsítő erdőbe, ahol ilyenkor kicsit tavasziasabb az időjárás. Mexikóhoz persze nem fogható Alaszka, ez a nyár nem nyár, de a medve ezt nem tudja. Neki meleg van ilyenkor és kell a hüsi, a fűágy, a gaz, amit összehordott. Egy szép nagy példány henyél, háton fekve, míg meg nem érez. Felhengeredik, kivár. Figyel, érzem benne, hogy keresi a szándékaimat. Aztán uccu neki, menekül a sziklák közé. Nem agresszív, inkább elfut a nagyobb vad elől a gyér terepre. Gyerünk utána! Fekete farkas alakomban villannak a szemeim, ahogy könyörtelen nézéssel követem az útját és egyre közelebb kerülök hozzá. Alig várom, hogy ökölharcba és harapósdiba menjünk át. Vér. Vér fog folyni a hasadék aljának füvén és gyökerein, ahogy a Nagy Mészáros kizsigereli a medvét.
Sötét az ég már, pontosan olyan fekete, mint amilyenre vérem festheti ruházatomat. Hülye ötlet volt egyedül útnak indulnom, de hát mindig arrafelé futok kora esténként! A franc se gondolta, hogy nem én vagyok a csúcsragadozó a saját falkám területén... Egészen a hasadékig űzött a sötét képű kóbor belém-belém marva. Esélyem sem volt ellene, tudtam ezt jól és nyilvánvalóan ő is, mert sokáig csak kitért támadásaim elől, valamiféle büszke, dacos nekikeseredettségig sodorva ezzel. Egyszerűen gyűlöltem az érzést, hát újra és újra felálltam, nekiiramodva. Csak egy jó pillanat kellett volna, egyetlen kósza másodperc és jól irányzott mozdulat, erről szentül meg vagyok győződve! - de nem így alakult, hanem a papírformát igazolta párharcunk. Védekezésre tett próbálkozásaim hasztalannak bizonyultak, de nem adtam meg mindazt az örömet neki, hogy akár csak egy felszisszenésnyi jelét adjam a testembe nyilalló fájdalomnak. Talán ez hergelte odáig a dolgot, hogy a végére mindkét lábszáram természetellenes szögben leledzett és egyetlen pillanatig magam is elhittem, hogy itt és most meghalok. Meg tudtam volna békélni vele, mert tudtam: mindent megtettem, ami erőmből kitellett. Ehelyett a pasas, hogy rohadna meg ott, ahol van, egészen egyszerűen lökött rajtam egyet és a hasadék gondjaira bízott.
A hasadék alját elérve azért megengedek magamnak egy torz fintort, ahogy végigpillantok magamon. Fájdalmas már a látványom is, mázli, hogy úgy fest, a csipogó és a mobilom egyaránt megúszták a sziklaköves csúszdát. Utóbbi lehetőséggel élek, a hotel orvosi szobáját tárcsázva, hogy gyógyító kellene, lehetőleg olyan, aki közel van. - Nem gondolom én ezt át teljesen, de ha már nem lett vége az életemnek a mai estén, azt hiszem, ennyi bakizást igazán megengedhetek magamnak! Legalábbis ekképpen vélekedem, mert letéve a telefont és megadó sóhajjal engedve le fejemet a kemény, köves talajra még fogalmam sincs róla, ki az, aki hamarosan a megmentésemre érkezik...
Kezdőlap
//
