Megnyugtat a mosolya. Valahogy olyan békés és nyugalmat sugároz. Az biztos, hogy nem egy izgága fazon, de az a nyugalom és megfontoltság, ami sugárzik belőle, teljesen magával ragadja az embert. ~ Talán több ilyen farkas kéne, akkor biztos nem lenne ennyi idegeskedés... ~ - Én köszönöm. - dobtam vissza a köszönetet. Tényleg hittem benne, hogy értékes tagja lesz a falkánknak. Mondjuk minden farkasban meg lehetett látni a szépet és jót, és ha nem volt éppen borzasztó napom, próbáltam mindenkiben ezt a jót keresni. - Persze, nem vártam el, hogy most azonnal, ha betörnének a terroristák, elém vagy valaki más elé ugorj és megments... Tudom, hogy még nem ismersz minket és ehhez meg kell ismerned a falkát. Én a hűséggel egyenlőre arra gondoltam, hogyha mellettünk tetted le a voksot, a betolakodókhoz ne nézz át, de úgy hiszem ezzel nem lesz gond. A másik meg idővel kialakul. Új vagy még, a többiek sem fognak úgy kezelni, mint akik ezer éve falkatagok, de te is nézd el ezt nekik kérlek. - mondtam továbbra is nyugodtan. Mostanában ez a békés énem élt. A békés, szép csendesen mindent átvészelő énem. Már csak arra van szükség, hogy túléljek, másra nem is igen gondolok rövid távon. - A szobát pedig elrendezzük neked, szerintem a falkagyűlés után pár napon belül már birtokba is veheted. - tettem még hozzá. Amit az életéről mondott, azt nyugodtan végighallgattam. Nem szóltam közbe, nem szakítottam meg. Amikor végzett, akkor is csak bólintottam, majd egy perc békés csend után szólaltam meg. - Ennyi egyenlőre éppen elég. Tudom milyen sebeket rejtegethet a múlt és nem is akarom, hogy feltépd őket. Majd egyszer remélem leszünk annyira jóban, hogy elmeséld az egészet, de persze ennek is idő kell, idő, idő, idő... - haloványan elmosolyodtam, majd felálltam. - Most viszont ne haragudj, de az előkészületeket már meg kell tennem a gyűléshez. Téged is hívlak majd a pontos hellyel és idővel. És ha bármi gond lenne, a számomat tudod. Aztán ha ő is fölállt, kezet nyújtottam neki majd ismét kezet fogtunk. - Örülök, hogy megismertelek José, és még egyszer üdvözöllek a falkában. Aztán kikísértem. Ha bármi kérdése lett volna, akkor azt persze megválaszolom, tehát nem kidobtam, csak úgy gondoltam most úgyis emésztenie kell a dolgokat és hamarosan úgyis viszontlátom a gyűlésen.
*Annyira nem fogja zavarni, ha nem pacsizik le vele azonnal mindenki. Tisztában van vele, hogy hogy megy ez, hogy a bizalom egy kétirányú út és bizony neki is ki kell majd harcolni az őt megillető részét. Viszont ezt tudta és felvállalta abban a pillanatban, amikor kimondta, hogy csatlakozna a falkához, tehát egyáltalán nem érik váratlanul Sedna szavai.* - Meg tudok birkózni vele. *Mondja halkan, tán egy kissé újra el is mosolyodva. Sosem volt az a típusú fazon, akinek a lelki állapota mások véleményétől vagy hozzáállásától függött volna, szóval egészen valószínű, hogy tudja majd kezelni. A szobára bólint egyet.* - Köszönöm. Bár nem olyan sürgős, az albérletem még ebben a hónapban megtartanám. *Mert túl sok macera lenne ilyenkor felmondani, szóval inkább még tartja. Viszont egyáltalán nem tervezett ott hosszútávon maradni. Mindig is pártolta azt a szemléletet, hogy a falkának egymás hegyén-hétén kell élnie. Lehet, hogy ettől egy kicsit cserkésztáboros életérzése van a dolognak, de ettől függetlenül nagyon jó csapatépítő tud lenni az a tény, hogy alkalmazkodni kell egymáshoz valamilyen szinten. Annak örül, hogy Sedna nem ragaszkodik a teljes élettörténethez és amikor a nő feláll, akkor ő is hasonlóképp tesz. A már szinte üres poharát pedig lerakja az asztalra, valóban elrepült az idő. A kézfogást persze viszonozza, továbbra sem próbál keménykedni.* - Hasonlóképp. És te is bármikor hívhatsz, ha van valami. *Apró mosollyal mondja, majd hagyja magát kikísérni és a kocsija felé veszi az irányt. Valamit kell kezdenie a járgánnyal majd, mert ha minden nap fel kell ide járkálnia, akkor biztos nem fogja bírni az öreg jeep a kiképzést.*
Szóval ez lenne az a híres síparadicsom? Nos igaz, hogy luxus az van bőven bárhova is nézzen az ember, de egyenlőre többet nem is árul el magáról a hely. Valahogy engem sosem vonzott a pompa, csillogás, luxus. Egy normális, középosztálybéli ember simán és boldogan le tudja élni az életét luxus nélkül. Akkor mire ez az egész? Csak hatalom fitogtatás. Néha igazán sajnálom az ilyen embereket. Egész életükben csak az a fontos, hogy bebizonyítsák másoknak mennyivel jobbak. Szerintem igazán boldogok nem is lehetnek. De ha ennyire utálom mit keresek egy ilyen helyen? Nos egyet mondok! Lehet kapni kakaó! Furcsa lehet, hogy egy nő kakaót iszik, de hát na a finomságokra én sem tudok nemet mondani és nagyon is bízom, hogy itt kiváló minőségű kakaót adnak. Elfoglalom az egyik széket a kandallóhoz közel, majd épp a tűz lángjainak táncát kezdeném el nézni mikor odalép hozzám egy pincér. -Egy kakaót szeretnék!-Mondatom végén halványan felgörbülnek ajkaim széle, majd vissza is pillantok a kandallóra. Olyan fura...Innen azt hinné az ember, hogy a tűz teljesen ártalmatlan. Leginkább szép jelzőkkel illetné...De aztán róla is kiderül az igazság. Ő is csak pusztítani tud gyorsan és kíméletlenül. Akkor már nem tartjuk olyan csodálatosnak és inkább próbáljuk elpusztítani, ami sajnos néha sikertelen.
Castor remekül ért ahhoz, hogy olyan munkát adjon nekem, ami ínyemre van. Mondjuk szégyen és gyalázat lenne, ha egy alfa nem az alapján osztaná ki a feladatokat, hogy mindenki a képességeinek megfelelően kapja őket. Szóval jobban belegondolva, cseppet sem meglepő... Adjam ki magam kóbornak. Amico, mi sem egyszerűbb! Érkezésem óta nem öltöttem annyi időt a falkával, hogy az érződhessen a szagomon, de még ha érződne is: rejtőzködésből olimpiai bajnok lehetnék - minden szerénység nélkül állíthatom. Pontosan ezek okán taxiztam teljes nyugalomban a Síparadicsomba, ám nem Dominic Santoróként, hanem mint Ryan Adams, egy kissé félénk, visszahúzódó, de kedves pasas, a naivitás minden bájával. Hangsúlyozom: naivitás, nem ostobaság. Amint megérkeztem, fizettem, és elindultam a sífelszereléseket, meleg ételt-italt és minden földi jót kínáló bisztrók, boltok sora előtt. Nem őrültem meg, a hegyre teljesen nem megyek föl, az azért elég kockázatos lenne, bárhonnan is nézzem. De a területhatárokat piszkálgathatom, és kicsit át is léphetem, nemde? Végül a melegedőnél kötöttem ki, kedves, barátságos kis hely volt a maga egyszerűségében, amitől egyből egy szó jutott eszembe: vidéki... Valójában semmi nagy csodára nem számítottam, amikor beléptem, azonban a másik farkas jelenlétét egyből megéreztem, az energiája finoman vibrált, mire a fenevadam felkapta a fejét, s elégedetten szippantott a levegőbe. Úgy tűnik, eredményes lesz ez a kis kiruccanás. Vettem egy bögre forralt bort, majd pillantásommal felkutattam a nőstényt, és kissé idegesen, félszegen felé indultam. - Nem bánná, ha csatlakoznék? - kérdeztem gyermeteg mosollyal, nagy, csillogó szemmel, tökéletes amerikai-angol kiejtéssel. A kutya meg nem mondaná rólam, hogy valójában Itália csodás földjéről származom.
A nyugalmamat egy idegen férfi hangja zavarja meg. Lassan fordítom oldalra fejem, majd fel is pillantok rá. -Nem nem bánnám! Nyugodtan üljön le.-Különben sem tilthatom meg neki, hogy ide üljön. Megérzem rajta, hogy egy farkas lakozik benne, de még sosem láttam őt a falkában. Ki tudja lehet, hogy új, vagy csak még sosem sikerült összefutnunk, bár nem érzem az illatán, hogy hozzánk tartozna. De igazából ez annyira nem is izgat. Engem nem zavar a jelenléte. Közben végre a drága kis kakaóm is megérkezik, amit rögtön kezembe is veszek. Csak ekkor veszem észre, hogy egy sima kapucsínót kaptam. -Remek!....Elnézést!-Megvárom, míg a pincér a közelembe ér, majd a kezébe nyomom a csészét. -Ez egy kávé! Én nem ezt rendeltem! Vigye vissza és kérem a kakaóm!-Teljesen nyugodt hangon beszélek a pincérrel. Megesik az ilyen a legjobbakkal is, bár nem értem hogy lehet ezt a kettőt összekeverni. Miután elment a srác visszanézek először az idegen fickóra, majd a kandallóra. Szerencsére nem kell megint sokat várnom a kakaómra. Szinte azonnal ki is hozzák. Látom a fiún, hogy nagyon szégyelli magát. Egész feje vörös, mint a rák. -Köszönöm!-Mondom egy aprócska mosollyal arcomon, majd ismét szemügyre veszem a bögre tartalmát. Nah ez már tényleg az amit kértem. -És ez a ház ajándéka a kis kellemetlenségért!-Azzal le is tesz elém egy tányért amin van két darab sütemény. Finomak lehetnek. -Oh hát nagyon szépen köszönöm!-Mielőtt a kakaómat megkóstolnám a kis falatnyi süteményt gyorsan el is fogyasztom, majd a tányért az idegen felé tolom. -Kéri?-Nekem bőven elég volt egy és ha már ilyen kedvesen megajándékoztak vele kár lenne kidobni.
El lettem zavarva otthonról! Igen, tudom... röhejesen hangzik. Az elmúlt kétszáz évben nem fordult elő velem ilyesmi, erre most Dustin egyszerűen közölte, hogy ő meglepetést készít, pattogjak elfelé valamerre. Még csak az sem érdekelte, hova. Szééép... Tartok én attól a meglepetéstől, de rendesen. Ennek ellenére nem nagyon van mit tennem. Ellenkezni nem akartam vele, ennyiért neki meg mégsem mehetek egy nálam kétszer magasabb és szélesebb hímnek, aki történetesen a falka- és lakótársam is egyben. Az első ötletem a farkaslak volt, mint lehetséges "ideiglenes bujkálóhely", de túl zajosnak és hangosnak bizonyult. Mintha csak egy méhkas közepére csöppentem volna. Mindig akadt valaki, aki odajött, érdeklődött, elsütött pár hülye viccet Shane-nel kapcsolatban. Shane... ő se ért rá, hogy a "hontalanságomon" segítsen, mert az Amarokkal volt valami megbeszélése. Csak tudnám, mit beszélnek, ha látható jele nincs a dolognak. Az egyetlen "eredményünk" az utóbbi időben pár totálkáros hajó, amit a betolakodók robbantottak apró kis szeletekre. Bááh... nyomorék ez az egész helyzet! Felnyaláboltam hát a kis motyómat és megelégelve mindent és mindenkit, a melegedőt vettem célba. Délelőtt lévén az emberek java már a pályán múlatta a drága idejét, szóval nem volt nagy a nyüzsgés, nekem pedig éppen ezért pont megfelelt a hely. Egy adag forrócsokit kikérve telepedtem le az egyik sarokba, ölemben a laptopommal és merültem el az éppen aktuális melóm... előtt Shane legújabb írásában, ami felkerült a blogjára.
Tél van, nem? Hát akkor síeljünk. Számomra nem túl meglepő, hogy néha ilyen emberi hobbiknak hódolok, de hát, kell ilyen is. Szeretem, a száguldás és a lehetőség, hogy bármikor elém ugorhat egy fa, hogy nekivágódjak, valahogy mindig egész kellemes érzetekkel tölt el. Oké, oké, nem vagyok én halál béna, sőt, de azért mókás az elgondolás. Azért azt tegyük hozzá, hogy nem csak szórakozni vagyok itt, sokkal inkább figyelek. Az Unalaqqal történt találkozásom óta teljesen biztos vagyok benne, hogy a mostani falka egyik fele itt él. Igen, igen, már azt is tudom, hogy korábban kettő volt belőlük, bár pontosan nem értem, hogy miként is történhetett meg ez a kis baleset, de tenni ellene már úgysem tudok ugyebár. Legalább most már csak egy falka van, bár kétlem, hogy olyan nyugis lenne eztán a légkör a házuk táján. Azt azonban még az infóáramlás előtt eldöntöttem, hogy okos dolog volna feltérképezni a területet, és rájönni, kik is ők tulajdonképpen, mióta vannak itt, hasonlók. Hahh, nesze neked felelősségteljes Eska. Hová fajult a világ? Nyilván nem fog sokáig tartani a lelkesedésem a témában, de amíg ingerenciám van valami értelmeset csinálni, addig megteszem. Aztán majd lógatom a lábam. Kéne keresni valami kecót is, mert bár muris a főtér közepén csövezni farkas alakban láthatatlanul, de azért na… Egy lánynak legyenek igényei. Mondjuk, azt még azóta sem tudom, hogy miért és meddig kell itt tartózkodnunk, de ettől függetlenül lassan inkább aludnék valami kényelmes ágyikóban inkább. A síelés részemről mára kifújt, nem azért, mert elfáradtam, olyat én nem nagyon szoktam, sokkal inkább azért, mert meguntam. Tiszavirág életű volt a lelkesedésem ez irányba, mint majdhogynem mindennel kapcsolatban, szóval most épp ott tartok, hogy behúzódom a melegedőbe, aztán ha felolvadtam, majd elindulok valamerre egyéb szórakozás reményében. Nem mondom, a kandallóval engem már megvettek, imádom őket, szerintem ez amolyan fétis nálam, tutira olyan lakás kell majd, amiben van, mert e nélkül nem élet az élet. Na de nem kell ennyire előrerohanni, most beérem egy forró csokival is, meg a kandallóhoz legközelebbi fotellel. A pajzsom majdnem teljesen fenn van, pusztán annyi rést hagytam rajta, hogy kukucskálhassak, emberként aligha tudnék bármiféle érdemli információ birtokába jutni. Ám akárkivel is találkozom itt, ha kiszagolom, hogy az őslakosok közé tartozik, és megtudni semmit sem sikerül tőle, aminek lenne értelme, követni fogom, aztán majd körbejárom az itteniek területét, hátha úgy több sikerrel járok.
Reggel óta azzal szórakozok, hogy a legmeredekebb és leghosszabb pályákat síelem meg, mert imádom, mert jó, és a fenének van kedve futni. Itt legalább jön az adrenalin is, maximum ha elcseszem, hát akkor törött farkas leszek nagyon is. A melegedő felé indulok, aztán hirtelen ötlettől vezérelve mégis inkább az ismétlést választom. Az egyik kanyarban mindig kisodródok, nem tudom szűken venni, olyan szűken, ahogyan az ideális lenne, tehát akkor újra tábla. Addig fogom erőltetni, míg vagy kiskanállal szednek össze, vagy sikerül megcsinálnom. Utolsó menet, utolsó siklás, ezzel biztatom magam, azt, hogy hány óra van, na azt nem tudnám megmondani, de azt igen, hogy kitartóan ostromlom a pályákat. Alig várom, hogy felérjek, és jöhessek is lefelé mint egy őrült, a felvonóból is szinte leugrok, hogy máris mehessek a rajthoz. Hatalmas lendülettel jövök el a "rajttól", és egyáltalán nem lassítok, még nem kell, még mehetek, majd lejjebb lesz az a kanyar, ahol valamit változtatnom kell. Az elején nincs gond, repesztek, és akkor az én részem... nem jó, nem lett jó, bár sokkal jobb íven jöttem, mint eddig, igaz, félig egy lécen, de akkor sem tökéletes, ami azt jelenti, időt vesztettem. A végével már nem is foglalkozom annyira, azt nem lehet elronatni, hacsak meg nem billenek, ám ezt kihagyom most, így nem fejjel előre száguldok be a hálóba, hanem két lécen, beleülve a célba. Alakul... most már csak a jégcsarnokot kéne megtalálnom, mert a hoki meg hiányzik. Vigyorgova csatolom le a léceimet, veszem le a sisakot és egyenesen a melegedő felé megyek, most már jöhet. Benyitok, és már bent is vagyok, vígan köszönve mindenkinek... azaz annak az egy nősténynek, aki éppen bent tartózkodik. Nem ember, azt vágom, a többi meg nem érdekes. Egy forró csokit is szerzek magamnak, meg még egyet, mert nincs kedvem az egyedülléthez, ezért a nőstény mellett kötök ki. -Helló. Tessék, csoki, kint hideg van, én aztán tudom. Felé nyújtom az italt, ha rám önti, hát akkor így jártam, ha meg nem, akkor óvatosan adom át, nehogy én tegyem meg, és borítsam az ölébe azonnal. Félig lefagyott kézzel ez nem is olyan egyszerű mutatvány.
Az érkező felé pillantok rögvest, s első dolgom természetesen letapogatni mentálisan. Olyan könnyen megy, hogy az már nekem fáj, szemtelenül fiatal. Röpke nyolcszáz év van köztünk, és azt is tudni vélem, hogy Sura utódai közt van. Nohát, nohát. Vajon találkozott már vele az Új Élet? Ha nem, hát majd megmondom neki, hogy hol akadtam rá, hátha kíváncsi lesz. Mondjuk, először nekem is össze kellene futnom a „testvéremmel”, mert az egyelőre még nem történt meg. Nem mintha annyira sürgetném a dolgot, mindenesetre előbb-utóbb úgyis sor fog rá kerülni, de én kivárom nyugiba. Legalább vidám a srác, ami jó pont, bírom a vidám tagokat, én is jobban szeretek örömteli dolgokkal foglalkozni, bár, ki nem… Ebben a testemben már-már kényszernek éreztem a folyamatos vigyorgást, szerintem az előző tulaja valami csupaszív, csupabűbáj tümcibaba lehetett, na de, ahogy mondani szokás, pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el, szóval most egy ideig ez marad. - Szia! Köszi! Villantom rá a mosolyom, tartva magam ahhoz, hogy elsősorban jó fej leszek, aztán majd meglátjuk, mit érek el vele. Nem tudom még, mit kellene kezdenem magammal, amíg itt vagyok, azt sem, hogy ebbe a falkadologba belekeveredjek-e, de az sem én lennék, ha megülnék nyugiban a popsimon. - Nekem is feltűnt… nemrég jöttem be. Kicsit még újak nekem az itteni pályák, szoknom kell. Ez a csevegés sosem volt igazán a műfajom, mármint, jól ment, csak nem szerettem, az értelmes beszélgetéseket annál inkább, de vajmi kevés lelket találtam értelmesnek, de ez a hím legalább kedves gesztussal indít, tehát talán nem fog az agyamra menni két perc alatt. - Itt amúgy mindig ilyen kevesen vannak? Azt hittem, tömve lesz a melegedő. Kortyolok bele a forró csokiba, ami nagyon is jól esik, noha nem mondhatnám, hogy átfagytam, mert szó sincs ilyesmiről, de szeretem az édességet, sosem mondanék nemet rá. Mindenkinek kell valami gyenge pont, nemde?
Mára végleg lecsatoltam a léceket, de az is lehet, rámiön a hoppáré, és újra kezdem az egészet. Elfáradni nem sikerült, azaz nem teljesen, van még bennem szufla, de nem árt, ha a jégcsapokat leolvasztom magamról kissé. Az itt lévő nőstény érdekes, de meg nem tudnám mondani, miért, csak érzem, hogy valamiért más, mint a többi. Figyelem egy darabig, aztán elvigyorodok. Szőke, azaz szőkeeee. És a szőkéket csípem, a zsánereim, sajnos nagyon is azok, de most nem akarok semmit, csupán halál rendes vagyok, mert nem csak magamra gondolok. Tehát ideszervíroztam még egy adag forró csokit, mert ökör iszik magában... bármit. -Nincs mit. Ja, hát nem olyan rosszak, persze nem igazi versenypályák, de amolyan edzésnek megteszi. Esni is lehet rajta, nagyot, a reggelt úgy kezdtem. A célnak megfelel ez a pálya is, magasan is van, jól síelhető, a többi nem érdekes, maximum azt tudom tanácsolni a nősténynek, hogy félkómában ne akarjon lejönni a nagy pályán, mert ott figyelni kell. Én is próbáltam, csak még túl korán volt hozzá, és simán benéztem az egyik kanyart. -Arról fogalmam sincs, most vagyok itt először. A városban van élet, az tuti. Most érkeztél? Szívesen megmutatom azokat a helyeket, amiket ismerek, de hamar végzünk. Vigyorgok... amit én ismerek, azzal aztán kint lesz a vízből, és többnyire a forgalmasabb részeket takarja. Igaz, én éjszaka szoktam kilógni, akkor tutira nem futok bele zsernyákba, sem illetéktelen személybe, azaz abba, akibe nem akarok. A melgedő meg tök üres, de a pályán sincsenek sokan, így lehet, itt ez a szokás, vagy tudja a rák. Kínomban jöttem ide, mert a jégcsarnokot még nem sikerült meglátogatnom, pedig kéne, mert hokizni akarok, már 3 hetet kihagytam, és ez nekem túl sok.
- Nem nagyon van összehasonlítási alapom, nem is biztos, hogy le mernék csúszni egy versenypályán. Hát persze, hogy le mernék, bizonyos szempontból egész őrült vagyok néha napján. Na jó, igazság szerint állandóan, de jobb az ilyesmit visszafogni, ha nem akarom, hogy túl hamar híre menjen egy kattant magányos nősténynek. - Az esés nekem is megvolt. Azért is hagytam abba, mert féltem, hogy elcsap egy fenyő… Pillantottam rá mosolyogva, nem különösebben szántam komolynak a dolgot, de az sem fog zavarni, ha halál bénának néz. Még szórakoztatna is, ha megpróbálna valaki megtanítani síelni. Mindig kifejezetten érdekes, ha olyanra akarnak okítani, amit már tudok. - Akkor jótól kérdezem. Állapítom meg, de nem zavar kifejezetten, hogy sikerült valaki olyanba belefutnom, aki nem feltétlenül járatos ezen a környéken. Ez is lehet jó, mert talán még nem olyan fene lojális, és kicsúszhat a száján ez, az, vagy csak nem is akarja még befogni. Majd meglátjuk, bár nem akarok a falka életében vájkálni, engem egyelőre csak az érdekel, hogy miért hívják magukat Őslakosoknak, pontosabban, hogy valóban van-e joguk erre a névre, vagy csak kisajátítottak egy olyan földet, ami nem volt az övéké. - Igen, pár napja érkeztem csak, még kecót sem találtam magamnak, azt sem tudom, hol kezdjem a keresést. Sóhajtok fel egészen gondterhelten, bár hullára nem érdekel valójában a dolog, de az nem fog zavarni, ha esetleg kapok pár tippet, mert keresgélni nincs túl sok kedvem. - Amúgy, azt megköszönném, mert egyelőre a sötétben tapogatózom. Még jól is jönne egy idegenvezető, egészen kezdek belemelegedni a kissé tanácstalan, frissen városba érkezett nőszemély szerepébe. Tulajdonképpen a tanácstalanon kívül meg is állja a helyét a dolog.
-Csak elindulni nehéz, utána már kénytelen vagy, de szerintem tök buli. Az elején én is csak azért jöttem le, mert fent az idióta csapattársaim meglöktek, és nem nagyon volt választási lehetőségem. Ha hason siklok, akkor rajtam röhögnek évekig, ha megpróbálok legalább nagyobb esés nélkül végigérni, akkor azt mondják, tökös gyerek. A végén a palánk nem számít, mert arra emlékszem, hogy azt elvittem, vagyis lebontottam, de sebaj, hős voltam, mert hiszti nélkül megcsináltam. Az edzőm szerint meg barom, mert ha lesérülök, akkor a kórházi ágyon vigyoroghatok, mert kemény gyerek vagyok. Hja. -A fenyők veszélyesek, sunyik, és alattomosan lövellik ki a tüskéiket, amikor odaérsz hozzájuk. Ezzel egyetértek, néhányszor csattantam fán, tehát ismerem az érzést, de akkor sem lennék képes kihagyni, hogy egy meredek pályán ne jöjjek le. Szlalomozni tudsz? Nekem nem erősségem, de azért kipróbálhatnánk egy ilyen páros bigyót. Azt se tudom, hogy ez a nőstény tud-e síelni, de máris "versenyre" hívom. Oké, szlalomban engem csak egy dolog szokott zavarni. A kapu, amit kerülgetni kell. Színvak nem vagyok, hülye sem, értem én, hogy egyszer kék, egyszer piros, de amikor egymás mellett kettő is van, na azt sosem fogom megfejteni. Kerülgessen ilyeneket az, akinek teljesen elment az esze, az nem is elég gyors. -Aha, tényleg nem térképeztem még fel a várost, így aztán gőzöm sincs, mi számít itt jó helynek, meg mi nem. Még a sportcsarnokot sem találtam meg, pedig kéne, de a hegyek szépek. Amennyit én kolbászoltam... éjszaka meg pláne, nem vittem túlzásba. Néhány helyet ismerek, azaz tudom, hol van, és kész is, ezeket szívesen megmutatom, de többet nem tehetek. -Átutazóban, vagy le is telepszel itt? Kecót? Ja, hát van egy csomó hirdetés, eladó meg kiadó lakások, házak. Van a városban, és van különálló is az erdő környékén. Már nézegettem párat. Csak faterral nem jutok dűlőre, ez a gond, pedig az a Shane vagy ki, egész jó kecót hirdet, és távol van a falkától is. Az kell nekem, nem más. Szegény nőstény rám hallgatna, ahogyan jött, úgy megy is, itt aztán nem normálisak ezek a falkakörülmények. Volt már bruszt is, fatert lenyomta Castor de Luca, és én nem láthattam... pedig vállon veregettem volna az öreget örömömben. -Oké, leadom a sífelszerelést és felőlem indulhatunk is. Szívesen elkísérlek. Megiszom a forró csokim maradékát, aztán eltűnök öltözni, hogy ne várakoztassam túl sokáig a nőstényt, ha lehet. Utcai ruhában egész emberi külsőm van, sérót belőttem, kész vagyok.
A hozzászólást Noah Heatley összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Feb. 01, 2014 10:23 pm-kor.
– Jah, aztán meg imádkozhatsz, hogy ne menj neki senkinek. Nem biztos, hogy értékelné a környezetem a sikításom fülsértő hangját. Természetesen kamuztam, mintha könyvből olvasnám, mert bár azt engedtem, hogy érezze, farkas vagyok, de ennél se többet, se kevesebbet. Sokkal inkább árulhatott el a sunyi mosolyom, mert hát azért nem voltam én halál béna, valamint abszolút nem féltem volna, nem sok dologtól félek, fölösleges érzelmi megterhelésnek tartom. Túl sokat éltem már ahhoz, hogy zavarjanak az ilyen dolgok. Néha még örülnék is neki, ha szembejönne egy fa, és esetleg jöhetne értem a kaszás, mert őszintén, nekem már kicsit sok volt ez a 820 év. - Akkor szerencsés vagyok, hogy sikerült elkerülnöm őket. Csípem azokat, akinek van humoruk, legyen akármennyire is izzadtságtagú, bár ezt a poént nem tartottam annak. A kérdésére egy darabig zavartan nézek, majd úgy vagyok vele, hogy mit veszítek, ha rákérdezek… Maximum elkönyvel hülye szőkének, értek már kellemetlenebb vádak is. - Szlalomozni tudok, de lövésem sincs arról, hogy mit értesz páros bigyó alatt... Bele is kortyolok a csokimba, mintha ezzel kívánnám leplezni pillanatnyi zavartságomat afelett, hogy valamit nem értek. Mindenesetre elég nyílt személyiségnek tűnik az illető, úgyhogy biztosra veszem, nem fog gondot okozni neki a válasz, maximum kiröhög. A legjobbakkal is megesik. - Őszintén, azt sem hittem volna, hogy itt van sportcsarnok. De amúgy, minek kell? Szeretsz meccsekre járni, vagy sportolsz valamit? Ha már van lehetőségem érdeklődni egy kicsit, hát megteszem, egy egész kicsit sajnálom, hogy nem valaki olyanba futottam, aki az én vérvonalamba tartozik, de legalább nem valami sótlan faszi akadt akadt az utamba. Mondjuk, nálam még mindig többet láthatott, mert én jószerivel csak a város főterén hédereltem napokig, meg az onnan a vadonba vezető utat ismerem. Eddig nem nagyon akaródzott behatóbban körülnézni, egyszerűen nem érdekelt. Most se nagyon, de kénytelen leszek nekiveselkedni, mert még egy darabig tutira maradunk. - Egy kis időre biztos, a többit meg majd meglátjuk, nem venné rá mérget, hogy megtalálom itt a számításaimat. Igazából, nem tudom, hogy valaha képes leszek-e itt jól érezni magam, úgy igazán, szívből, de adni akarok egy esélyt a helynek, ha már a szülőföldemnek nevezhetem, és talán azután is maradni, hogy elvégeztük a feladatunkat. - Hú, nekem az erdő környékén kellene valami, azt bírnám. Majd szemezgetek én is a hirdetések között. Eddig nem tettem meg, olyan véglegesnek hatott volna, de nincs kedvem egy hotelben tölteni a napjaimat, úgyhogy kénytelen leszek lépni. - Rendben! Bólintok, aztán várakozom, azt nem mondom, hogy türelmesen, mert az nekem nincsen, de bízom benne, hogy gyors lesz, a pasik kevésbé körülményesek öltözködés terén, mint a nők, szóval csak nem tart majd fél óráig neki. Közben megiszom a forró csokim én is, majd felkelek, és belebújok a kabátomba, kezemben a sapkám, ami csak azért kell, mert tetszik, nem azért, mert fázik a fülem. Az meg sosem érdekelt, ha netán kócos lesz tőle a hajam. - Na akkor merre az arra? Kérdezem mosolyogva, besorolok mellé, kedvem támad belekarolni, de ő közel sem olyan régi korok gyermeke, mint én vagyok, így mellőzöm az effajta megnyilvánulást. Inkább csak követem, menjünk, amerre ő mondja, mert ezt a várost én már valóban nem ismerem. Régen volt az, mikor otthonomnak hívhattam ezt a földet, most pedig már nem illetném ezzel a szóval, mert itt már szinte semmi sem ugyanolyan. - Egyébként, Alethea vagyok, az egyszerűség kedvéért a legtöbbeknek Thea. És te? Tudom le röviden a bemutatkozást, a vezetéknevem tökre mellékes, nem is illik a laza hangulathoz, viszont azt azért szeretném tudni, hogy szólíthatom.
-Én? Minek? Imádkozzon az, aki felé tartok, és ha elég gyors, akkor el tud ugrani. Sajátos nézőpont, na de amikor ezerrel megyek lefelé, mert megtoltak fent, mégis mit várnak? Annak is örülök, ha meg tudok állni a lábamon, és nem azzal foglalkozom, ki kerül elém. Ahogy nézem a nőstényt, hát formás na, meg kell hagyni, és naná, hogy ezt is figyelem, nem csak bájcsevegek. -Az tuti, ha megdob egy bucka, amit nem is látsz, könnyen becsapódhatsz, mert letérsz a pályáról. Sajnos nem olyan egyenletesek a pályák, mint amilyennek kinéznek, na de ez benne a pláne. Hagytam én már el a sílécemet is emiatt, és ugrattam át a másik pályára is, mert hirtelen felugrott egy kiemelkedő valami az út közepén. -Amikor két egymás lévő pályán jönnek le az egyedek, aztán aki előbb beér, az nyert. Nekem ott csak az a bajom, hogy mindig összekeverem a kapukat. Tetszik az a szám nekem, csak a kapuk ne lennének ott. Nem nevetem ki a nőstényt, miért tenném? Van, aki hobbyból próbálgatja a téli sportágakat, és annak a stílusnak én sem tudom a pontos elnevezését, de elmagyarázni, na azt igen. Azt hagyjuk, hogy hogyan, de megteszem. -Dehogy. Hokizok, azt meg csinálni jobb, mint nézni. Amikor benne vagy egy balhéban, hűűű, az oltári jó, meg amikor simán átemeled a korongot az ellenfeled felett olyan gyorsan, hogy ő még a jégen keresi azt, és amikor bevágod a kapuba, áááááá. Egyenesen imádom. Olyan élvezettel mesélek a jégkorongról, hogy csak na, de hát az az egyik szívszerelmem, így nem is csoda. Nem untatni akarom, csak ez úgy kijön belőlem, maximum közli, hogy őt ezt nem érdekli. -Jaaa, értem. Na, ezzel én is így vagyok. Egyelőre nem tudom, merre tovább, van-e értelme annak, hogy maradjak, vagy inkább tépjek haza. Még csak ismerkedek a várossal, meg úgy mindennel. Jobban belegondolok, tényleg nem tudom, mit akarok. Annak a másik falkának tetszik a hozzáállása, a faterénál meg az a kötelék, ami van. Olyan nálunk sosem volt, és ez teljesen új, ráadásul az öregem sem egészen olyan, mint amilyennek elképzeltem. Egész normális fazonnak tűnik most már, bár azt még mindig nem emésztettem meg, hogy nem kérdezett meg a csatlakozási szándékomról. -Ott vannak házak, egy csomó kiadó, jártam az erdő szélén, mikor én is kecót kerestem. Igaz, változott a helyzet, amikor Ashley is beköltözött a faházba, így már nem mozogtam olyan szabadon, mert rá is figyelnem kellett, viszont amikor megérkeztem, feltúrtam a hirdetéseket rendesen. Tényleg hamar végzek az öltözködéssel és a formulákkal, vigyorogva térek vissza a nőstény mellé. -Mehetünk, Hölgyem, ha készen áll. Egyébként Noah vagyok. Alethea... de érdekes név, ilyet még nem is hallottam. Hogy merre megyünk? Először is lefelé, és ha már leértünk, akkor azért megmutatom neki az itt kiadó házakat is, aztán irány a belváros. A nevén tényleg elcsodálkozom, nem minden nap találkozom ezzel a keresztnévvel, sőt, ő az első.
- Jaaa… na abban lehet, hogy megvernél, bár, ha az is számít, hogy mennyire vagyunk pontosak, akkor viszont alul maradnál. Igazából, nem volt nekem gondom a sieléssel, de sosem szerettem hencegni, egyszerűen nem az a fajta voltam, aki mindig mások orra alá dörgöli, hogy jobb valamiben. Most is beismertem, hogy vélhetőleg gyorsabb nálam, mert attól még, hogy tudok sielni, nem biztos, hogy jól is csinálom. Mondjuk, magamnak megfelelek, de mivel nem versenyeztem sosem ezen sportágban, aligha vagyok benne profi. - Nem ismerem annyira a hokit, nem sok meccset láttam, de érdekes sportnak tűnik. Lehet, majd ellátogatok egyszer egy meccsre, és akkor már érteni fogom, miért lelkesedsz ennyire. Nagyjából én is ilyen intenzítással lennék képes beszélni a színházról, de nem teszem, valahogy nem tűnik annak a típusnak, akit ez lekötne. Ez persze nem baj, mások vagyok, de míg ő fiatal, és valószínűleg kevesebb dolog érdekli, úgy én már nagyon sok mindent láttam, és nem igazán van olyan dolog, amire azt mondanám, bocs, erről beszélj inkább valaki másnak. - Gondolom, akkor idővel majd mindketten rájövünk, hogy megéri-e maradni. Erre viszont kénytelen voltam vállat vonni, mert ez számomra nagyon a jövő problémája volt. Egyelőre akkor sem mehetnék el, ha az lenne minden vágyam. Nincs így, de fogalmam sincs, hogy ez fog-e változni a jövőben. A házas témára már nem reagálok, az viszont tuti, hogy kénytelen leszek felszabadítani némi tőkét, és befektetni egy házba. Nem is értem egyébként, hogy mit zavartatom magam a dolog miatt, maximum hogyha elmegyünk innen, eladom, vagy kiadom, az ingatlanokkal veszíteni sosem lehet. Jelenleg azonban ez sem érdekelt kifejezetebben, a srácra koncentráltam, hátha kiderül ezaz majd róla, valamint általa az itteni körülményekről, de egyelőre még maradtam a könnyed társalgásnál. Mivel felajánlotta, hogy elnavigál kicsit, így még volt időm a dologra. Ha meg csak egy jót dumálok valakivel, hát nekem azzal sem lesz problémám. - Nem túl gyakori név, az biztos, de azért nem én vagyok az egyetlen viselője. Egyébként, igazságot jelent, és nagyon szeretem, talán pont azért, mert ennyire ritka. Különlegesnek érzem magam tőle… Mosolyodom el egészen szelíden, valóban szerettem ezt a nevemet, talán ez állt hozzám a legközelebb az Eska óta, pedig még határozottan friss volt a dolog. Épp ezért gondoltam azt, hogy nem fog már változni a véleményem. Mondjuk… ki tudja nálam. Nagyon is értékelem, hogy megmutatja nekem a kiadó házakat, kezdi a szívembe lopni magát a kölyök, ha infókat nem is tudok meg a falkáról, de legalább lakásom lesz minél előbb. Szeretem a hasznos ismeretségeket, legyen az esetenként bármilyen csekély mértékű is. Aztán, ha ezzel megvoltunk, hagytam, hogy elnavigáljon minket a belvárosba.
// Akkor én ezt most záratom, és a kövi szerintem mehet a belvárosba valahová, csak dobj rám egy pm-et a linkkel. //
Willtől egyenesen a Hora felé galoppoztam, megérezve energiát - egyik nőstől a másikig, mintha beépített szenzorom lett volna hirtelen hozzájuk, ha harmadik ismerős is házas lesz, akibe belefutok, elmegyek lottózni. - HORAAAATIOOOOOO! - integettem felé futtomban, ha volt társasága, hát volt, annyi baj legyen, legalább még valaki értesülni fog. Az elmúlt időszakban úgyis a mélabú és az antiszoc lengett körbe, üdítő változatosság az emelkedő tendencia. - Megnősülök! Hallod? ÉN! - karoltam át a nyakát és dörgölőztem pofával az övéhez. - Majd csapunk egy kurva nagy legénybúcsút! Ott kell lenned, vagy szervezned, vagy tök mindegy, de legyél ott! És kiltben, én is abban, meg mindenki, aztán lehet csajokat riogatni! - nevettem jókedvűen, örömtől ittasan. - Imádlak téged is, te skót whisky! - borzoltam meg bongyor haját, mint egy rakoncátlan Kölyöknek, holott jelenleg kettőnk közül ez a leírás inkább rám illett volna. - Ó, ha este mennél vedelni, mindenképp szólj! Ünnepelhetnékem van! - vigyorodtam még el, aztán amilyen gyorsan a nyakába vetettem magam, olyan hirtelenséggel szökelltem tovább, újabb áldozatok után nézve, amíg ki nem fulladok, mert ez... erre is óriási szükségem volt már.
//Bocsi, köszi :DDDDD//
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
A fejemet a hang irányába kapom, amint meghallom a nevem és a szám máris széles vigyorba görbül a hím láttán és hallatán. Felé fordulok, nem csak a fejemmel, hanem egész testtel és érdeklődve hallgatom, mert azon túl, hogy le se tagadhatná izgatottságát, még érzem is, hogy nagyjából majd' kiugrik a bőréből. És attól, amit mond csak még nagyobb lesz az egyébként nem sem kicsi vigyorgásom. - Gratulálok baszki! Amúgy én is újra vagy még egyszer vagy megint na érted. Amúgy Odette a feleségem és elveszem megint. – mert hát ezt még vele nem osztottam meg, de nem akarom tovább magamban tartani. Miért is akarnám, főleg a barátaim előtt??! - Megszervezem a tiéd, te meg az enyém. – röhögöm el magam. Nem kötelező természetesen, hirtelen ötlet az egész. Egyébiránt nekem még nem volt legénybúcsúm, a tizennyolcadik században ez még nem volt divat – előtte meg pláne nem – így aztán hiába vagyok már harmadszorra – és készülök negyedszerre is – nős lenni, ez még nekem is új. - Gondoltad mást vennék fel?! – az esküvőmre is kiltben fogok menni. Még szép, másról szó sem lehet! - Én is téged! És megyek, megyünk! – ezt meg kell ünnepelni, mindenképpen. Megveregetem a vállát és meg is ölelem, ha hagyja, mielőtt még tova szökkenne, majd vigyorogva pillantok utána. Gőzöm nincs arról, hogy kit vesz el, de a csaj marha nagy mázlista, az tuti.
*Biztos ami ziher alapon megint csak elkéredzkedtem, bár kicsit úgy éreztem magam ettől, mint egy kisiskolás, akinek óra alatt kell mosdóba mennie, és a tanító néni jóindulatán múlik, hogy szabad-e, de Wasilla elég sok változást hozott bennem, sok mindennel megbékéltem, már nem akadok fenn ilyesmin. Ezt egyszerre tudom be Horatio és Willow hatásának, végtére mindkettejüktől rengeteg új információhoz jutottam. Kifejezetten hasznos volt, hogy ott egyikünknek sem kellett a hétköznapi életével, munkájával bajlódnia, egyrészt az én hangulatomat emelte, hogy nem egyedül vagyok a semmittevésben (amitól még mindig vastagon furdal a bűntudat, de próbálom tevékenyen leküzdeni), másrészt inkább utóbb, mint előbb, de végül csak kénytelenek voltunk szembenézni magunkkal, illetőleg megejteni Nagy Beszélgetéseket. Szóval sok mindenre kinyílt a csipám, tanultam is, ismerkedtem is - a magam részéről tiszta haszon. Persze ilyesmit nem hangoztatok, hiszen amíg mi a lábunkat lgáztuk, addig zajlott az élet idehaza, s még temetni is kellett egy farkast, ami elég megrázó lehetett nekik. Nekem annyira nem, végtére nem ismertem az illetőt még látásból sem, és a hosszú élet gondolatához is éppen csak szoktatom magam, de a többiek nyílt gyásza persze megérintett, hiszen nem vagyok fából. És megerősített abban, hogy jó csapat ez, akikkel érdemes lesz bajlódnom. De csak szépen, lassan, fokozatosan... ezzel nem sietek, hiszen egy új közösségbe való beilleszkedés van olyan nagy kihívás számomra, mint tulajdon vérfarkasságom megszokása. Talán ezért is örültem meg annyira a ténynek, hohgy régről ismerős arcot fogok ma látni, s ismét Kyle-lal beszélhetek. Még ha viszonyunk nem is olyan fesztelen, mint amilyennek mutatom, mutatjuk - mégiscsak a főnököm! -, várom a délutáni órát, amikorra ígérte magát. Engedélyem megvan, tehát semmi akadálya, hogy kimenjek a síparadicsomba, a melegedő egyik foteljébe csüccsentem le nagy óvatoskodva, közel a kandallóban lobogó lángokhoz, kényelmesen terpeszkedve. Olyan kellemes az idő, hogy egyre-másra szabadulok meg a rétegektől, míg végül egy királykék, strasszos pólóban ücsörgök. Ezúttal hátizsák van nálam, hiszen egy-két mappa is nálam van, meg a kütyüim (laptop, e-olvasó, telefon...), ki tudja mi lesz a feladat, mire lesz szükségem. Elnyúlva várakozom a gondolataimba merülve, a kiskölyök szintén nyelvét kidugva, lihegve élvezi a tüzet, mostanában mintha kevesebb atrocitásba keverednék vele, de nem merek ilyen optimista kijelentéseket tenni, hiszen az ördög nem alszik. Attól még mindig egy borasztóan nehezen kezelhető, hisztis kis bestia, aki folyton közröhej tárgyává teszi magát a kaffogásaival. De igyekszem nem felhúzni magam rajta, és úgy tűnik ez a stratégia működőképes valamennyire.*
Lassan-lassan kezdek magamra találni, a temetést követően már dolgozni is vissza mentem a hétből fennmaradó két napra, hogy legalább utolérjem magam és ne azzal kelljen kezdenem a hétfőt. Drága kisdokinénim sms-e pont kapóra jött ugyanakkor, hogy előbb lelépjek, mint azt a munkaidőm indokolná, mert bár hiába vagyok főnök a szerkesztőségben, bizony megnézik ezek a mindig más dolgával foglalatoskodó író-népek, hogy mikor teszi ki az irodából az ember a lábát és mi céllal! De jó kifogásom volt ezúttal és két vaskos paksamétával nehezítve a kocsimat meg se álltam a síparadicsomig, s habár az utóbbi időben a megszokottnál is sűrűbben ólálkodtam a lak körül, ezúttal - látva, miként reagált egy aprócska, végül ejtve hagyott elszólásra Ama - inkább civil területre kértem randevút a kisfarkastól. Itt is melózik épp elég falkatag hozzá, hogy szem előtt legyünk, habár informátor lévén engem rejtenek a hátamat borító szárnyak, már ami energiáimat, őrző létemet illeti, ekképpen pedig a friss bundásnak se lesz, mi bezavarjon részemről. Legfeljebb a megtermett pakkom az, mitől megnyúlhat kissé képe. Merthogy a kocsiból kiszállva - melóból jövök, ekképp a farmeromhoz elegánsabb ing társul, s friss a borotválkozás is képemen szemmel láthatóan - felnyalábolom az iratokat és azok társaságában keresi tekintetem a melegedőbe lépve a csajszit. Nem kell sokat keresnem, lénye vonzza a tekintetet, hát vigyorral a képemen irányítom lépteimet felé. - Szia! Téged is látni? - Bagoly mondja, tudom... Megválva pakkjaimtól azért üdvözölném a kisdokinénit illendőn, mielőtt helyet foglalnánk mindketten. - Régóta vársz? - Firtatom, közben meg azt igyekszem kilesni tekintetéből, rezdüléseiből, valóban tényleg annyira ejtve van-e az sms-ben felmerülő téma, mint azt sejtem, hogy nincs.
*Végül nem kaptam választ a kilétet, jobban mondva milétet firtató, kimondatlan kérdésemre, de ezt betudom annak, hogy nem esemes-téma a dolog. Végtére szupertitkos meg minden... Willow nem egyszer, nem kétszer rágta a számba, hogy a tiltást megszegő farkasokra minimum halál vár, szóval eszemben sincs ilyesmit tennem. De mivel Kyle tudott a tartózkodási helyemről azelőtt, hogy én elárultam volna neki, feltételezem, hogy ő is a bundások számomra egyre népesebb körébe tartozik, bármilyen bosszantó is számomra rájönni, hogy mennyire vak voltam korábban. Ugyanakkor csodálattal is eltölt irányukban a gondolat, hogy képesek ilyen zökkenetlenül, ilyen tökéletesen fenntartani a látszatot éveken keresztül. Tudom, az a cél, hogy majd én is így tehessek, s remélhetőleg (vagy sajnos?) igencsak hosszú életet tölthessek majd el efféle színjátékkal. Fejben, bevallom, már tervezgettem, milyen is lesz az. Teliholdas időben eltűnni egy sebész számára nem is olyan problés, hiszen tanulmányok tucatjai bizonyítják, hogy olyankor a páciensek vérzékenyebbek, a sebgyógyulási és regenerációs idő hosszabb, így rengeteg orvos akad, aki egyáltalán nem, vagy csak életmentő és akut jelleggel vállal műtétet. Vagyis amikor ismét praktizálni fogok, erre az orvosi tényre hivatkozva visszautasíthatok majd mindennemű beosztást és ügyeletet a kritikus időszakban. A többi meg... a többi csak az önkontroll elsajátításán múlik, nemde? De addig sem akarok teljesen mihaszna és ingyenélő lenni, mint amilyennek érzem magam, mert valljuk be, sem a jógázás, sem a kávéfőzés Willownak nem tekintendő érdemben elfoglaltságnak, szóval igencsak megörültem, hogy Kyle tud hasznosítani. Lehet, hogy korábban kellett volna jelentkeznem, de annyit sulykolták belém (és tapasztaltam magam is a kis szőrgombóccal), hogy közveszélyes vagyok, valahogy nem tűnt volna bölcs lépésnek. Most, hogy egy kicsit mintha higgadtabb lenne, bár nem akarom ezt sem elkiabálni, már bevállaltam a kockázatot. Igaz, eredetileg csak telekommunikációról lett volna szó, nem találkáról, de ha Kyle is farkas... akkor semmi probléma. Ezenképpen tökéletesen megnyugtattam lelkiismeretemet, még mielőtt furdalni kezdhetett volna, s teljes nyugalommal nyúltam el a kényelmes fotelek egyikében, ejtőzve a jólesően melengető lángok közelében. Naivan azt hittem, a kis bolyhosom pattogása majd úgyis felriaszt, ha főnököm megérkezik, de ezt igencsak benéztem, mert arra pattan ki szemem, hogy megszólítanak, s nem ám akárki. A pillanatnyi ijedelem és meglepődés után azonban széles mosollyal pislogok fel rá. - Szia! Minthogy láthatatlanná még nem sikerült válnom... - tárom szét kezem ártatlanul, nem hozva fel, hogy ő is kereshetett volna, ha épp adódik valami munka, hiszen eddig is ez volt a felállás: én is írok, ha épp akad téma, meg ő is felhív, ha szaladjak ki valamihez tudósítani. Utóbbi mondjuk most felejtős, se nem szaladozok, se nem tudósítok, de a lényegen ez nem változtat. Felállok, belém nevelt udvariasság, bár nőként nekem nem lenne oly szigorúan kötelező, de mindegy, végtére ez igazán nem fáradtság. A szürkebundás még mindig nem kaffog, álmosan felsandít, és pihen tovább, mintha nemhogy Kyle, de a világon semmi nem érdekelné a délutáni sziesztája közepette, ami azért engem eléggé kibillent, lévén nem ehhez vagyok szokva tőle. De ajándék lónak ne nézd a fogát... én ugyan nem fogom visszasírni öngyilkos meneteit! - Dehogy, csak ez a jó meleg andalító. Ha sokáig nem jössz, biztos elalszom - mutatok helyet magam mellett, s csüccsenek le én is. Közben eszembe jut az instrukcióm, hát veszek pár mély lélegzetet, ahogy tanácsolták, próbálván elválasztani az új szagot az eddigitől, hogy később majd felismerjem. Hát, nem mondom, hogy könnyű lenne... nem is megy így elsőre, túl sok minden van a levegőben, főleg, hogy ha egy kicsit is odafigyelek, akkor rögtön az agyamba vág az összes, a konyha illatorgiájától a síelésből megtértek izzadtságáig. De muszáj ezzel próbálkoznom, hiszen tekintetem előtt semmi szokatlan nincs. Még csak különösebben nyúzottnak sem mondanám Kyle-t, bár akadnak ráutaló jelek. Aztán inkább az asztalra pakolt paksamétára siklik a tekintetem, s nyúlok a legfelsőért. - Ők lennének azok? - kukkantok bele a mappába. - Milyen célból kell archiválni őket? Szimpla digitális megőrzés, vagy például kereshetőnek kell majd lennie a szövegnek? - firtatom, mert első a munka, s utána a szórakozás, meg a kíváncsiság. S különben is nehezen tudnám magamtól megítélni, kérdezhetek-e egyáltalán ebben a szituációban, vagy hagynom kell, hogy ő hozza fel a témát... s amíg ezt kiokoskodom, addig akár meg is beszélhetjük a feladatomat.*
Kezdőlap
//
//
:DDDDD//
