- Málnás, megjegyzem. Régen nem sütöttem, és szerintem most sem fogok, de rendkívüli módon szórakoztat a gondolat, hogy akár meg kis tehetném. Biztos megdöbbenne, ami megint csak nagyon vicces lehetne, de tényleg eszemben sincs sütögetni, senkinek. Ahhoz nagyon ki kellene fordulnia a világom sarkainak. - Nem vagyok egy pletykás típus, de gondolom. Vonok vállat, nem tudom, milyen pletykáról beszél épp, de könnyen lehet, hogy már régen elterjedt a híre a dolognak. Engem nem érdekel, mások dolgával sosem foglalkoztam ilyen szinten, Sarahval is csak annyira, hogy ott voltam, és meghallgattam, meg fogom is, akárhányszor csak szükséges. - Annyira nem lehet látványos, ha ezek az agyhalottak nem veszik észre. Morogtam, mert minek biztonsági őr, ha vaksibb, mint ükanyám volt két perccel a halála előtt... Az is lehet, hjogy valamelyiknek a műve, tudni akarom, kirúgni a francba, aztán börtönbe záratni, mert ezt nem fogják megúszni, az biztos. Rossz farkassal szórakoznak. - Milyen igaz. Ez mondjuk pont nem érdekelt sosem, mások véleménye legyen csak az övéké, nekem meg itt van a sajátom, és tökéletesen jól elvagyok vele. Szeretem a heveskedést, határozottan, én ilyen típus vagyok, a lágy dolgok valahogy nem tartoznak az erősségeim közé, mint ahogy a dolgok érzelmi mélységét sem akarom igazán megélni. Fölösleges rossznak tartom. Hamar az asztal tetején landolok, a nadrágját annyira lejjebb tornázom rajta, amennyire csak tudom, a többi az ő dolga, az enyém az, hogy ujjaim mohó mód fonják körbe férfiasságát, intézzük el mihamarabb egymást. Nem volt vele bajom, kevesebb komplikáció, aminek csak örülünk. Nem érdekelt, mitől feszült, mi baja, a testi igényire itt voltam, a többi már tartozzon másra. - S milyen fölösleges. Az ilyesmit inkább csak magunk miatt vesszük fel, mert hogy a férfiak pár pillanatnál többet nem időznek velük, az teljesen biztos. Mikor rám hajolt, kénytelen voltam pár pillanatra elengedni, ahogy megfeledkeztem magamról a melleimet ért inzultus után, de amint kicsit magamhoz tértem, és ő is jelezte igényét a további vágyfokozása, folytattam. Hamarabb készen állt, mint én, engem nem fűtött az, hogy kiadjam magamból a frusztrációmat, ám nem kellett sokáig nyelvével elvesznie ölemben, hamar felrángattam, és kissé előretolva csípőmet az asztalon, jeleztem, hogy készen állok, mi több, repesve várom. Anyám milyen büszke lenne rám.. . szerintem még odaát is képes lenne szívrohamot kapni a viselkedésem okán, de pont nem érdekel. Nekem így jó, ha nem érzek, akkor többé fájni sem fog. Csak a kéjes sóhajok, elnyögött élvezet marad, ha végre belém siklik, elégedetten terülök el az asztalon, meglehetősen kellemes látványt nyújtva. Még, hogy nincsenek körülöttem pasik. Vannak. Csak nem egy, és nem állandó, az kéne még.
Teljesen tiszta és egyértelmű a helyzet, minden felesleges sallangtól mentes, állatias, érzéki. Nekem nincs szükségem arra, hogy epedjek utána, neki pedig arra, hogy érzéseket kavarjon abba, ami azok nélkül is tökéletesen működik. Színtiszta egyetértés, amit évezettel használok ki, hozzá hasonlóan. Repedő anyag, asztalon lendülő test, farkamra fonódó ujjak, amikbe ösztönösen mozdulok bele mellének kényeztetése közben. Kellemese borzongás fut végig hátamon élvezetét érezve, szám elégedett mosolyra rándul egy pillanatra. - Nélküle nem lenne ugyanolyan izgató - közlöm, s kétlem, hogy egyedül lennék ezzel a megállapításommal. A teljes meztelenség már nem olyan feltüzelő, a sejtetés, a kacérság annál inkább. Ennyi idősen újat mutatni már nem lehet, de újba csomagolni, ami ugyanolyan vehemenciát képes kiváltani, na azt már igen. Ahhoz kell érzék és bánni tudás a testünkkel, az adottságainkkal, különösen egy Zsizsiknek. A test a minden... hadd lássam, milyen jól bánsz vele és az enyémmel! Még nem éreztem a kellő kéjt felőle, ezért nem sajnáltam az időt ölétől sem. Volt bennem férfiúi büszkeség, hiúság, nm is kevés, kiváltképp a múltamat is figyelembe véve. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, hogy egy nő kielégületlenül maradjon utánam, ha már ilyesmire adta magát és én élvezetem a helyzetet. Hosszú, élveteg nyalással búcsúztam, amikor előrébb nyomult, jelezve, hogy már ő is készen áll, s amilyen komótos volt az elválás, olyan hirtelen és türelmetlen a kiegyenesedés. Fenekébe markolva húztam magamhoz, dörgölőztem kör-körösen, szemétkedő ingerlés és időhúzás, ami nekem se kisebb kín, mint neki, így nem is bírom sokáig. Mozgok a magunk ritmusára, az ösztön dallamára, eldöntve őt az asztalon. Fél kézzel fogom le mindkét csuklóját, feje fölé feszítem, hogy teste kénytelen legyen nekem ívbe feszülni. Vékony, izmos, mint egy kifeszített íj, amivel most nem tudok és nem is akarok betelni, csak ajkammal kényeztetem, ahol érem, űzött vadként zihálva, leheletem páráját sima bőrén hagyva. Szabad kezemmel combját simogatom, előbb belső, majd külső oldalán, hogy onnan vezethessem fel a mozdulatot, forrón simítva végig egész tenyeremmel oldalán. Hódolok, mert most gyönyörűnek látom, mert megadja, amire vágyom minden érzékemnek, s nem vagyok rest mindennel magamba inni jelenlétét. A lökések erőteljesebben, mélyebbek, és annak ellenére, hogy az egészet magam miatt kezdtem, most miatta szeretném befejezni úgy, hogy megkapja, ami jár neki. Ennyi a köszönetem, ez a figyelem, amit máskor úgysem osztok felé, nem így, nem ekkora elánnal. Magamra rántom a kíméletlen önfegyelmet, hogy csak őt követően engedjek neki ismét.
Érzések, valóban nem kellenek, a kéj és a vágy maradhat, a többinek viszlát. Noha nem a szabadok közé tartozom, de régóta nem szívlelem, ha valaki meg akar kötni a legcsekélyebb mértékben is, s nem vagyok hajlandó engedni, mindegy, mi lesz a vége. Keltem már fel darabokban, de a lényeg, hogy felkeltem. Akinek több kell, menjen máshoz, én nem vagyok képes rá. Nem akárkivel, akivel meg képes lettem volna, nem lehettem, akkor már inkább köszönöm, de senkivel. - Milyen igaz, pár kurta pillanat is sokat számít. Szorítok rá kellemesen, nem durván, a határ vékony, mindenkinél más, de a fajtánk többet bír ennél azért, szóval nem kell hímes tojásként bánnom vele, miként ő sem teszi. Nekem ez így tökéletes, egyre feljebb lépkedni a vágyakozás vékony kis lépcsőin, egészen addig, míg meg nem érkezünk a célállomásra. Nekem nem kell a szomszédba menni azért, hogy kacér legyek, s feltüzeljem a férfiakat, az már igazán az én hibám, hogy sokszor nem várják meg, hogy megtegyem, Darim sem nevezhető éppen türelmesnek jelen pillanatban, de mondhatom, hogy feszkó levezetés címén nálam nyitott kapukat dönget. Ebből legalább fix, hogy semmi komplikáció nem származik, tisztán adok-kapok, nincs benne egyéb, nem is kell. Nekem így a jó, neki így a jó. Üzletelhetünk bármikor. Miért csinálja ezt minden pasi? Mintha ezer örömmel kínoznák magukat minden egyes alkalommal, még úgy is, hogy épp azért fordultak ehhez a tevékenységhez, mert valamibe ölni kell a felgyülemlett feszültséget. Nem tagadom, hogy élvezem, kellőképpen kéjenc vagyok ehhez, felőlem csinálhatja, nem én akarok megszabadulni a puttonyomtól, én jól vagyok. Olyan szinten, hogyha már szemétkedünk, akkor abban a pillanatban rántom el pofátlanul ölem, amikor ő már megadná magát a sürgető vágynak. Azt hiszem, végül ennek köszönhetem a pillanatok múlva megvalósuló szorult helyzetemet, de nem bánom, sőt, történetesen rohadtul bírom, amikor valaki hatalmat gyakorol felettem. Hátracsapom a fejem, amikor végül magamban érzem, kéjes nyögéssel hódolva a pillanatnak, valóban könnyedén feszül meg a testem, jobb híján csak csípőmet vagyok képes újra és újra nekifeszíteni az övének, de azt megteszem, nem beszélve egyéb belső izmokról, amiknek a létezéséről sok nő nem is tud. Combjaimmal könnyedén fonom körbe, s ha esetleg úgy ítélném, nem elég a tempó az ízlésemnek, kicsit ösztökélem, de az eddigiek alapján erre aligha lesz szükség. Sokaknak fogalmuk sincs róla, mennyire lenyűgöző, mikor úgy néz rád egy férfi, mintha te lennél abban a pillanatban a legtökéletesebb lény a földön. Akkor, addig az is vagy, utána ugyanúgy nem számítsz, de miét is érdekelne mindez, ha én is csak a gyönyört keresem. Benne, másban, aki hajlandó elvenni és adni. Valami más, most ő is más, érzem, nem tudom megfejteni, miért figyelmesebb a szokásosnál, de őszinte leszek, nem érdekel. A lelki szennyesét takarítsa más, nekem elég a teste olykor, s az, amit közben művel velem. Több köztünk sosem volt, és sosem lesz. A hévnek mindig megvan az az egyébként utólag kicsit hátrányos tulajdonsága, túl hamar hajszol a beteljesüléshez, velem pedig ilyen téren sosem volt nehéz, amiért szerencsésnek is mondhatom magam. Az élvezetet igen sokszor megtapasztalhattam már, minden verziójában, az én testem valóban hangszer, kevés porcikám van, amit érintve semmi hatást nem vált ki az illető. Darim pedig nem rest közben csókolni, ami épp elég ahhoz, hogy viszonylagosan hamar feszüljek meg még inkább a gyönyörtől, és vergődjön testem tehetetlenül a szorításában, miközben ajkaim a gyönyör ízét hintik szét az irodában. Sarah milyen boldog lesz, ha erről tudomást szerez…
Kezdőlap
