Az este tulajdonképpen ugyanolyan, mint bármelyik másik hétfő. Csendes, mert ez az egyetlen nap az héten, mikor nem nyitunk ki. Úgy öt óra magasságában ketyeghet az óra. A másodperc mutatója nyomasztó súllyal töri meg a csendet. TIK-TAK TIK-TAK. Úggy három órával ez előtt untam rá, az óta jezz zenét hallgatok a youtube-on. TIKK Éppen a dolgozók munkarendjét intézem. Az átláthatóságot biztosító sablonokat már rég megszerkesztettem (már ami a könyveléshez kell.)TAKK Ellenőrzések nem várhatóak, de akkor sincs mitől tartanom, ha mégis razziázik itt valamelyik hivatal. Minden tökéletesen rendben van. Alapos munkát végeztem. TIKK Jeremy, közvetlenül mellettem jelenik meg a semmiből. Áttetsző farkas pofájával felém biccent, mintha meg akarna bökni. Hát itt az idő... TAKK Nyomtatásra küldöm a dokumentumot. - Mennyien vannak? ~Ketten.~Jerry fátyol szerű hangja némi idegességgel fűszerezve kúszik a tudatomba. Úgy szeretném megérinteni az arcát, és azt mondani, hogy minden rendben lesz. Egyiket sem tudom meg tenni. Az első azért, mert Jeremy már halott, tehát az érintés részemről fizikai lehetetlenség. A másik vágyam pedig azért nem teljesül, mert képtelen vagyok hazudni neki. Itt már rohadt régen nincs rendben semmi. Eztán se lesz. Ráérősen kikapcsolom a laptopomat. Ameddig várakozok a winchester megállására, futólag a holmikra pillantok, amiket már napokkal ez előtt összekészítettem. Semmi extra, csupán két vastagabb akta, meg a legszebb szövetkabátom, melyet csak különleges alkalmakon veszek fel. Hát ez minden tekintetben véve különleges alkalom lesz. A gyűrűt hagyom utoljára. Vékony vonallá feszül a szám miközben lehúzom az ujjamról, majd csont nélkül dobom a papírszemetesbe, ahová való. Legyen bármily drága a fém, immár csak szemét. Hogy ebből mennyi csalódott, reménytelen párhuzamot tudnék levonni, az már nem számít. ~ Ideje volt már.~ Horkan rám Jeremy. Ő már fél évvel ez előtt el akarta dobatni velem a gyűrűt. És bár most nem nézek rá, tudom, hogy az "én megmondtam" tekintet ül az áttetsző farkaspofáján. Igen, ő tényleg megmondta előre... viszont az ezzel kapcsolatos véleményére sem akkor, sem most nem vagyok kíváncsi. Szóval figyelmen kívül hagyom. -Mész?Maradsz? Felállok az íróasztaltól, ellépek az előbb kinyomtatott fél éves munka-beosztásért, majd össze is tűzöm a lapokat. Jerry ekkora kisóhajtozta magát, a lépcső felől pedig meghallom az őrzők lépéseit is. - Szóval? ~ Szegtem én meg valaha az adott szavamat?!~ Üzeni vissza olyan felháborodással, amitől megint égnek áll minden szőrszál a tarkómon. Hogy nekem, vagy megint a kölykének szól a szellem hirtelen felizzó haragja, az újfent a "nem érdekel" témakör. ~Kitartok melletted.~ - Akkor majd találkozunk. Jeremy biccent. ~Ne térj el a tervtől...~ Hogy "úgy lesz", azt nem mondom ki hangosan, mert az őrzők már az iroda ajtaja előtt sutyorognak. Szóval Jerry köddé válik, én meg veszem a kabátomat, elrendezem az íróasztalt , magamhoz veszem az aktákat a pendrive-okat, és azt hiszem, hogy ezennel el is készültem. - Gyertek be! Elképzelésem sincs arról, milyen fegyverzetben jönnek, sszóval egy jól látható helyen állok meg az irodám közepén, ahol tetőtől talpig látnak az ajtóból. - Igen, én vagyok. Akár indulhatnánk is... ne raboljuk egymás idejét. - mondom ezt már akkor amikor vették a fáradtságot benyitni a helységbe. A mellkasom előtt fogom össze az aktáimat, így megyek ki innen. Ha nem kezdenek el hősködni, meg elcsépelt rendőrös klisékkel élni, akkor még együtt is működök velük.
Én nem igazán öltöztem ki munka ide, vagy oda. Ugyanúgy farmert viselek, ugyanúgy sportcipővel és ugyanazt a pufidzsekit húzom fel, bézs pulóverem fölé, mint azt bármelyik másik nap tenném. A nőről akit be kell vinni, nem tudok semmit, azon kívül, amit az aktájában olvastam. Számomra semmiféle érzelmi töltettel nem rendelkezik a mostani munka, inkább csak olyan nyomasztó rutinnak, ami elvonja a figyelmem a fontosabb dolgok irányából. Persze, nem fiatal farkasról van szó, aggódhatnék, mi lesz ha nekünk jön, de ráérek akkor ráfeszülni a dologra, ha tényleg szükséges lesz. A disco parkolójába én érek először. Mindig én érek előbb oda mindenhova, ezen a jó szokásomon itt északon sem terveztem változtatni. Amíg várok legalább rá tudok gyújtani, le tudom venni fekete sapkámat és össze tudom fogni hátul a hajam lófarokba. Így valamelyest normálisabban festek és ha gyorsan kell cselekedni, a hajam se lesz útban. Közben Steven is megérkezik. Pontos, ez egy nagyon jó tulajdonság és csak kevesen tudják ezt valóban értékelni. Ha a másikat nem váratjuk meg, az a tiszteletet jele, ami a mi szakmánkban nélkülözhetetlen. Tiszteld a harcostársad, tiszteld az ellenfeled, akkor nem érhet meglepetés. Nem vagyok az instant bölcsességek híve, de be kell valljam, hogy ebben van valami. Persze a rutin üdvözlés letudjuk, részemről én még kezet is nyújtok a férfinek, majd a disco bejárata melletti kuka tetején elnyomom a még csak félig szívott cigarettát és ha neki sincs ellenére, elsőként lépek be. Számomra is megkönnyebbülés, hogy ma nincs nyitva a hely, inkább csak praktikus okokból, hiszen így hallhatunk mindent, láthatunk mindent és megússzuk a tömegen való átkecmergést. Ahogy végigsétálunk az üres disco-n, kicipzározom a dzsekimet, övemen pedig láthatóvá válik a kis kaliberű pisztoly... természetesen ezüsttel töltve. Semmiképp sem hátrány, ha az embertől tartanak, Steve-en meg Tarán kívül pedig most még más nem is nagyon láthatja, hiszen üres a hely. Nem állok neki hosszasan tanakodni Steve-vel, csak bólintok egyet a kijelentésére. Őszintén szólva, nem rajtam fog múlni a dolog, én leginkább csak támogatás vagyok. Így tehát be is lépünk... és egy teljesen felkészült nő fogad minket. Némileg fel is vonom a szemöldökeim, ahogy ránézek, tagadhatatlanul meglep, de nem szólok, hagyom intézkedni a férfit. Úgy fest ez simábban fog menni, mint reméltem. - Miss O'Ryan, szeretném megkérdezni, hogy ellenére lenne-e, egy lecsendesítés nevű varázslat? Ez az esetleges harci kedvét hivatott kordában tartani, ami ha nincs, akkor nem fog érezni semmit. Csupán elővigyázatosság. - Tárgyilagosan beszélek, kicsit sem kezelem másképp, mint bármelyik másik embert. Csak mikor befejezem, pillantok oldalra Steve-re, igen ő az akinek végre kéne hajtania, ha Tara belemegy, tekintve, hogy kettőnk közül ő a mágus.
Hát valóban nincs eszem ágában se úgy tenni, mint aki nem készült arra, hogy érte jönnek, vagy arra, hogy elviszik. Ez a pillanat azonban még mindig nem az, amikor én sátánian elégedett képpel nyugtáznám az őrzők meglepetését. Öntörvényű vagyok, nem szociopata. Szóval fapofával állok, várom, hogy vizualizálják és felfogják hogy tulajdonképpen mennyire együttműködő vagyok én... A varázslat említése az, ami meghozza az eddig csupán lappangó harci kedvemet. Értem én, hogy elővigyázatosság, de én se vagyok már tacskó, hogy ennek létjogosultságot is adjak... Az a balsejtelmem támad, hogy Jeremy ezt értette "szükséges rossz" cimszó alatt, mint úgy pedig engedelmeskednem kell. Ha másnak nem is, a védőszellememnek tartozok ezzel. - Legyen, ha ettől nektek jobb. - Kicsi gunyoros éle azért már van a hangomnak, hiszen ez a feltételezés már önmagában sértő. Már úgy a körülményekre tekintettel. Ettől most nem azt érzem, hogy ők nem bíznak meg bennem (mert ugye az hol érdekel engem), hanem a hozzá nem értésüket bizonyítják. Mert bár együtt működöm, amit verbálisan is megerősítettem, ők mégis a méltóságom aláásásán fáradoznak. Tömören: ez rohadtul nem fair magatartás a részükről, és ha Jeremy nem figyelmeztetett volna jóval ez előtt az ehhez hasonló akciókra, most volna az a pillanat, amikor mindkettőt lecsapom, én meg egymagam keresem meg a protektort. Míg ezen agyalok, remélhetőleg az őrzők is ki hókusz-pókuszolták magukat. Ha nem, akkor tegyék meg útközben, mert én most elindulok kifelé innen, az utolsót pedig megkérem, hogy húzza be maga után az ajtót.
//Bocsánat Steven, amiért nem vártalak be, de így már biztosan van mire reagánod Egyébként részemről ennyi volt srácok. Ha nincs más hátra, akkor írjatok még 1-1 zárót. Köszönöm szépen a játékot :vlm: //
Felvonom a szemöldökömet, amikor meglátom, hogy már teljesen menetkészen vár bennünket. Sok mindenre számítottam, ami azt illeti, de arra nem, hogy önként és dalolva jön velünk. Azt hittem győzködnünk kell, esetleg küzdenünk, de úgy tűnik, ez a nap kifejezetten jól indul. Jobb esetben így is marad. Mindenesetre sikerül elrejtenem a megdöbbenésem összes többi jelét, és még korholom is magam egy kicsit. Nem kell mindig erőszakos farkasokra számítani. Úgy tűnik a sztereotípiák engem sem kerülnek el. Bólintok arra, amit a társam mondd. Igen, ez mindenképpen egy jó ötlet, és rosszul érint, hogy nem nekem jutott előbb az eszembe. Bár valamiért hiszek benne, hogy le tudnánk győzni egy farkast ketten, mégiscsak jobb, ha megelőzzük a konfliktust. Gyorsan el is végzem a varázslatot, és örülök, hogy közben nem ellenkezik. Az sokkal, de sokkal nehezebbé tenné az egészet. Még így is fáradtabbnak érzem magam, amikor végzek, szerencsére nem annyira, hogy ne tudjam folytatni. – Rendben, akkor menjünk – biccentek, és én maradok utoljára, behúzni az ajtót. Aprót sóhajtok, és örülök, hogy megúsztuk ennyivel az egészet. Valószínűleg a protektor is elégedett lesz velünk, hiszen egészen jól végeztük a munkánkat. Senki sem sérült meg, nem történtek katasztrófák, és még csak meg sem láttak minket. Ezt nevezem én sikeres munkanapnak. na jó, fejezzük be az ömlengést, és koncentráljunk. Még nem vagyunk túl az egészen teljesen. majd ha elértük az autót, az egyetemet, és ténylegesen befejeztük az egészet.
Azt hiszem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy új marketingtervet dolgozzak ki az Uppernek. Az elmúlt egy év arról szólt, hogy én és az alkalmazottak is összeszokjunk, hatékonyabbá tegyük magát a munkát, no meg a papírokat, amik láthatatlan fonalakkal rángatják az egész helyett, mintha csak egy kibaszott marionettbábu lenne. Most, hogy mindezekkel megvagyunk, szeretnék gerilla reklámhadjáratot indítani a városban. Legyünk ott minden reklámtáblán, a villanyoszlopokon, még a zebra csíkjai helyett is a mi logónkat akarom látni! A gond annyi, hogy a régi logó tré, elavult, és nem is találok szavakat arra, hogy mennyire utálom. Itt jön a képbe Eden. Kicsit zavarban vagyok, most, hogy közelítünk a találkozó időpontjához, mert arról nem beszéltek, hogy a PS-hez is ért-e. Csak azt tudom, hogy amikor a legjobbat kértem, akkor az ő nevét kaptam válaszul, és ennyi nekem abban a pillanatban éppen elég volt. Ha a photoshop már nem az ő világa, akkor csak egy honlapot készíttetnél el vele, és tulajdonképpen csak ezzel kapcsolatban egyeztettünk időpontot a telefonban mikor felhívtam őt. Nem tudtam, hogy ő is vérfarkas, ezért most, hogy belép az irodám ajtaján, a kicsinél azért valamivel nagyobb zavarban vagyok, mert nem tudom, hogyan álljak hozzá. Újabban kiszámíthatatlan a farkasom, gyakran akarja bizonygatni a dominanciáját, ez a dolog meg túl fontos nekem ahhoz, hogy elcsesszem holmi farokméregetéssel. - Helló! Tara vagyok. - lépek Eden elé az ajtóhoz, és nyújtom a kezemet, ahogy illik. Ha elfogadja, akkor röviden kezet rázok vele, ha nem, akkor kézfogás nélkül invitálom beljebb. - Az ott a laptopod, vagy egy álcázott pokolgép? - a kérdés inkább az, hogy békével jött-e, mert lehet, hogy én most látom életemben először ezt a nőstényt, de a fene se tudja mennyire informált a hegyi falka. Márpedig az ők jellegzetes illatát érzem rajtuk. Magyarán: most tulajdonképpen arra várok, hogy megadja a találkozó alaphangját. Részemről rendben van, ha kakaskodni akar, de ha ez az üzletelős dolog balul sül el, akkor nincsen B tervem; és habár a farkasom most még nyugton kushad a helyén, én készen állok láncra verni a rohadékot ha netán bekavar. Fontosabb most számomra a diszkó sorsa az ő büszkeségénél.
Olyannyira meglepett a hívás, amit nemrégiben kaptam, de főleg a találkozó helyszíne - az Upper - hogy ellenkezni is elfelejtettem a dologgal kapcsolatban. Utólag meg már mindegy, nem igaz? Persze, Dustinnak meg Shane-nek nem reklámoztam a dolgot. Még csak az hiányzott volna, teljes tűzerővel érkezni egy egyszerű megbeszélésre! Elég ciki így is az egész helyzet, minek rontanám még tovább, nem? Minden esetre nem estem túlzásokba öltözködés terén sem: farmer, mintás póló, dzseki, sál, csizma, aztán heló! Az Uppert elérve kocsimat leparkoltam, belépve pedig azért kissé elbizonytalanodtam, de a pultnál az egyik lány egész jól kezeli a helyzetet és irányít fel az irodákhoz kedvesen. Ott be is nyitok és érzem a meglepettségét, mely valahogy némi bátorságot ad azért számomra. És még mindig kissé értetlenül állok a felkérése előtt... ennek ellenére elfogadom sután-sietősen a felém nyújtott kezet. - Eden. És tudom, ki vagy... M-mert ugye veled beszéltem telefonon. - szélesedik ki a mosolyom, tekintetét meg kerülöm, de ez nem személyének szól, szimplán antiszociális jellemem sajátja. - Ha-ha, nagyon szellemes. - Sértegeti itt a laposomat, komolyan mondom. Mindjárt sarkon fordulok, hát nem szorulok én egy szürke, vagy egykori szürke, vagy tudom is én miféle anyagi támogatására! Az alaphangulatot pedig csak ő tudja meghatározni, elvégre ő van hazai pályán, mindemellett farkasom egyáltalán nem volt erőfitogtató fajta, miként én sem arról voltam híres, hogy nekirohanjak bárkinek. Arról már inkább, hogy ha nem akarom, nem talál meg senki... - Milyen melóról lenne szó? - térek inkább át az érdemi részére a dolognak, mert szűk a négy fal és ha még hellyel is kínál, akkor tűnik csak ki, mennyire apró a termetem széltében-hosszában egyaránt: szinte elveszek a székben, ahova lehuppanok, ölemben a lapossal.
- Hehe! Nem vicceltem, szar humorom van. - és ami nem megy, azt szándékosan nem is csinálom, de ezt már nem teszem hozzá, csak nyugtázom a kézfogást, és tudomást veszek arról az ismeretlen-ismerős dologról is amit még érzek a nőstényen. Leszámítva persze a falka-identitást, vagy minek kell ezt nevezni. Ezt inkább még nem pedzegetem, előbb üljünk le meg ilyenek. Lehet, hogy ő törpének érzi magát lehuppanva a fotelba, ám egyáltalán nem tűnik annak. Ha figyel is az ilyesmire akkor erre magától is rá fog ébredni mikor betrónolom magam a mellette lévőbe, amiben én is pont ugyanakkorának tűnök mint ő. Különösebb ingerem nincsen arra, hogy megerősítsem abban, hogy tulajdonképpen mennyire egy szinten vagyunk, azon felül, hogy nem az íróasztalom mögé bújtam el, hanem egy ugyanolyan fotelban ülök, mint amilyenben ő is. Közelebb húzom még a pöttöm dohányzóasztalomat is, amire rápakolhatja a laptopját. Hogy elfogadja, vagy nem, az már az ő dolga. - ööööööö... igen... a meló. Bocs a töketlenkedésért, csak egy embert vártam, aztán most nemigazán tudom, hogy mi van. Meg hogyan kell hozzádállni. Két perc, és elmúlik. - legyintek is egyet magam elé, mintha egy harmadik személyre hagynám rá a hülyeséget, nem pedig saját magamra. - Arról van szó, hogy van egy hivatalos honlapja a diszkónak, de nem kapom meg a belépési adatokat hozzá. Van arra mód, hogy likvidáljuk az éterből? Akarok egy használhatóbbat. - az egyszerrecsakegyet híve vagyok, szóval a többi, pofátlanabb kéréssel majd menet közben fogok előállni. De amíg beizzítja a gépet (már ha megteszi egyáltalán), addig én rendelek magamnak egy kávét, és amit még ő iszik, ha kér valamit. - Te... Mond neked valamit a Dawson név? Christina Dawson... Közép-magas, szőke, enyhén tudálékos hanglejtés... - ez utóbbit a felvételi beszélgetésünk alapján teszem hozzá, amikor elkezdet nekem hullamerev arccal énekelni egy gyerekdalt. Az valami döbbenet volt. Jah, hogy hogy jön ez most ide? Úgy, hogy Ő miatta volt az az "ismeretlen-ismerős" érzésem mikor lekezeltem Edennel. Van egy harmadik személy is a képben, aki összeköti itt a szálakat. Nem gyanúsítgatok én senkit semmivel, csak tisztázni akarom, hogy nem én vagyok hülye, hanem tényleg van valaki "közös" bennünk.
Igen, az feltűnt. Persze, annyira nem vagyok bátor, hogy szóvá is tegyem, mennyire pocsék a humora... Ő pedig nem pedzegeti a "hegyi"-ségem, amit remekül is tesz azt hiszem. Nem ezért vagyunk itt és akárhogy is nézem, egyelőre én teszek neki szívességet, nem pedig fordítva. Igaz, nem dolgozom olcsón, még a falkám belieknek sem, legfeljebb kedvezménnyel, de azt meg ugyan úgy megkapják mások is. - Ó. Hát... szar ügy. - jegyzem meg csendesen, némileg zavartan söpörve pár hosszabbra nőtt barna tincset a fülem mögé. Nem Tara az első, noha többnyire inkább azon szoktak fennakadni, hogy nőből vagyok. Addig jó, míg a másik falka ezt nem tudja. Vagyis, most... báh, fene tudja, mi van ezzel a nővel, de a szeme se áll jól! Nem bízok benne, de szerencsére nem is kell, elvégre ez csupán egy mezei meló, nem fogunk kapából barátság-karkötőt szőni egymásnak meg hasonlók. Ugye? Ugye?! - Ebben a városban minden második illetőnek van valami természetfeletti bengája lassan, úgy érzem. - fűzöm hozzá, mintegy mentegetőzésképpen, noha fogalmam sincs igazából, miért. Ilyen vagyok és kész. - Likvidálni? Sokkal egyszerűbb bejutni a már meglevőbe és átírni a belépési adatokat, mint teljesen elmosni az éterből. Na meg marketing szempontból sem lenne rossz gondolom, hogy akik ismerik az oldalt és oda járnak fel, ugyan azon a címen érjék el az újat is. - Fejtem ki hangosan a lehetőségeket, persze, ettől még a döntés az övé. Én csupán a "piszkos munkát" végzem el majd. A kávét egyébként elfogadom, hogy némi értetlenséggel vegyes biccentéssel feleljek a kérdésre. - Neked melózik, tudtommal. Meg a Cooper's-ben, egy kedves barátomnál. - Csak gondolatban teszem hozzá, hogy Dustin mekkora marha, hogy nem tette még ki, a lányról nem is beszélve... Szívem szerint a torkán ugrálnék, annyira gyerekes, idióta és egyszerűen irritáló egy nőszemély. Na de ez a probléma nem az, amiért itt vagyok és épp elég volt a "kilétemet" elárulnom egy olyan felé, aki érdekelt / érdekelt volt a szomszédos falkánál, nem kell több elszólás is.
Igazából nem a "férfi-emberre" gondoltam, mert a telefonból hallottam a hangján, hogy ő nő. A farkas mivoltára gondoltam, mert az enyém mostanság túl... nem tudom hogy mondjam. Olyan, mintha vezetőnek képzelné magát, és az erejét akarja fitogtatni. Szóval kicsit arra számítok, hogy most is kiugrik az egyik mentális bokorból, mert ő a nagy és gonosz farkas, és jajj a neve annak aki az útjába kerül. Viszont: őfelsége most kushad, és jó volna ha ez így is maradna. Letudom már gyűrni a szörnyeteget, nem gáz, csak fölöslegesen ne feszengjen. Talán a "hazai pálya" miatt nem is fogja előjönni. Úgy értem: ez a hely már amúgyis az enyém, akkor meg miért akarna kakaskodni érte? Ennyi. Az a lényeg, hogy csend van bennem, nem agyalok többet rajta. Szőke vagyok, ha azt mondom, hogy: hűűűű ez nekem az eszembe se jutott? Mármint ami a honlap feltörését, meg a belépési adatok átírását illeti. - Rendben, de a sémával... izé. A style-al csináljunk valamit. Én nem akarok pasztelrózsaszínt meg türkizkéket látni az oldalon, főleg nem narancssárgával vegyítve. - és tulajdonképpen ez az oka annak, hogy egyből a "TÖRLÉS" volt az első gondolatom, és el sem játszottam egyéb , alternatív lehetőségek ötletével. - Szóval szeretnék segítséget kérni a dizájnolásban is, mert bevallom... - megigazítom az ing-galléromat. Ez olyasmi mozdulat, mint amikor a férfiak igazgatják a nyakkendőjük csomóját és torok köszörülnek mielőtt valami kényelmetlen témafelvetést intéznének. -... ostoba vagyok hozzá.- ami voltaképen nem szégyen, csak kínos ha a koromat is beleszámítjuk. Volt kétszáz évem mindent megtanulni. A számítástechnika pont kimaradt... meg annyira nem is érdekelt. Felhasználói szintem tudok bánna a masinákkal, de ennyi. A kávé egy percen belül jön. A pultos odalent már nyomkodta a kávégépet mire én letettem a telefont. Meglesz az hamar. Annyi idő meg bőven sok is kibeszélni a szőkét. Most, hogy beigazolódott a gyanúm, már rohadtul nem tetszik a felállás. Mármint az, hogy én erről szart se tudtam. Komolyan olyan geci főnök lennék, akinek nem lehet elmondani az ilyet? Valószínűleg ki se rúgtam volna, legfeljebb megkeresem a másik munkáltatóját is, mert szerintem úgy helyes, már amennyiben osztozkodunk valakin. Rosie-nek is felajánlottam, hogy beszélek az alfájával, biztosítom a felől, hogy épségben megy haza munkából a lány, meg ilyenek... Az fel se merül bennem, hogy kémkednek a csajok, mert a pulton kívül semmihez nincs hozzáférésük, de felháborít az, hogy Christina erről még csak említést sem tett. Márpedig ez elég súlyos vétség, ha engedek a további gyanúmnak, és feltételezem, hogy az a másik főnök is farkas. Mégpedig a hegyi falkából, mint Eden is. - Hát... bekaphatja... - ez a nagy ötletem Dawsonról így első körben. Majd kifaggatom kicsit komorabban az esetről. Ha kiderül, hogy kémkedni próbált a másik falkának, én elevenen fogom megnyúzni - már nem a költői értelemben - aztán legfeljebb megint tartom a hátamat a protektornál. Idő közben megadtam Edennek a diszkó honlapját (ha még nem tudta). - Hagyjuk Dawsont. Köszi az infót... Na mi az ítélet? Vállalod? - a kérdések már a munkára irányulnak, és biccentek is a laptopja felé, hogy jelezzem mire gondolok.
Megnyugtató, hogy milyen könnyen rábólint a dologra. Nem mintha győzködni akarnám, de így feleolyan gyorsan elkészülhetek az egésszel, akármit is találjon ki az új desing kapcsán. - Értem. - biccentek aprót, közben meg már fel is léptem az oldalra, hogy megcsodálhassam a mostani kinézetét. Nem sűrűn nézegetem szórakozóhelyek honlapját, de ez üt. Sajnos inkább a "túl sok" kategóriájában lenne versenygyőztes szerintem. - Van esetleg valami elképzelés? Vagy csináljak pár verziót a héten és küldjem el, aztán majd kiválasztod azt, amelyik a legjobban tetszik. Esetleg párat tudok most is mutatni... - Olyanokat, amik más megrendelőnek készült minták voltak, de végül nem azt választották, tehát szabad prédaként tengtek-lengtek a tarsolyomban, arra várva, hogy egyszer csak felkapja őket valaki és egy-egy oldal díszei lehetnek. Hacsak nem vágja rá kapásból, hogy teljesen neki szántakat kér, már neki isi látok, hogy előtúrjam ezeket a szabadúszó sablonokat. Közben persze kérdésére is figyelek, s válaszolok. ~ Csak ne Dustinét... ~ Gondolom magamban. Nem mintha olyan sok közöm lenne hozzá, mégis valamiért bekúszik a kép az elmémbe és nemhogy kipirosodom kissé, hogy ilyesmin agyalok, hanem még zavarba is jövök tőle. Hát fantasztikus. - Én mondtam neki, hogy jobban jár, ha csak egyik helyen marad és mondjon fel a Cooper's-ben, de úgy kiosztott, mintha tizenhat lennék és nem kétszáz. Meg se próbáltam inkább jobb belátásra bírni... némely emberek annyira értetlenek. - Vonok vállat, tényleg nem szúrt szíven Christina a blablájával. Ennyi évtized után már nem tud meghatni - megérdemli akkor, ahogyan jár, ha nem hallgat az idősebbre. Miközben beszélek, persze zavarom is gyorsan elmúlik. A maradékát kávéba ölöm, megköszönve azt természetesen előtte. - Sima liba. A legapróbb finomítgatásokkal együtt is max egy hét és kész is lesz!
- Azon felül amit említettem, nincs... más elképzelésem.- sóhajtok egyet csalódottan. Nem a nőstény, hanem magam miatt, mert annyit se konyítok az ilyen programozásokhoz, hogy konkrét elképzelésem legyen a majdani honlapról. A javaslatra viszont, miszerint mutat néhány saját készítésű "sablont" azért már csillan némi reménység acélszürke íriszeimben. Rá is bólintok azonnal, de nem olyan kislányos lelkesedéssel, inkább olyan felnőttesen. Ami meg még Dawsont illeti... - Én biztos megtéptem volna ha ilyesmire ragadtatja magát... csak úgy miheztartás végett. - A szavaiból arra következtetek, hogy Eden nem tette meg. Egyébként nem okoskodni akarok, hanem a tudomására hozni, hogy egyetértek az ő álláspontjával a nélkül, hogy ezt konkrétan kimondanám. Az elhangzottak fényében már nem vagyok olyan biztos abban, hogy akarom még alkalmazni a lányt. Nem azért csapnám ki, mert netán kémkedik - mert nincs miről informálódnia- hanem azért, mert annyi gerinc nem volt benne, hogy nekem is kipakoljon a másik munkahelyéről. Avagy arról, hogy közvetve- közvetlenül a hegyi falkának is dolgozik, nem mellesleg még tanuló stádiumban lévő őrzőcske is. Így már kábé triplán bekaphatja. Immár a kávéval együtt telepedek le megint a nőstény melletti fotelbe, és helyezkedek úgy, hogy faszán rálássak a laptop monitorára. Már amennyiben leteszi a korábban már elérhetőbb közelségbe húzott dohányzóasztalkára míg kávézik, mert ha az ölében van a laptop, akkor nem fogok a nőstény arcába mászni a jobb látószög érdekében. - Az megoltható volna, hogy minden egyetlen oldalon legyen? Hogy ne kelljen annyit klikkelgetni... - nem vagyok biztos abban, hogy nem valami ordas nagy baromságot kérek, szóval inkább hallgatok és várom, hogy mondjon ő valamit. Ebben a pillanatban olyan kis "felugró buborékok" rajzolódnak ki a lelki szemeim előtt, amik akkor jelennének meg ha rámutatunk az egérrel. A képzeletemben az a megoldás helyettesítené az 1111111 darab főmenü fülecskét, amit úgy utálok. - Szerintem sokkal átláthatóbb a rendszer, ha minden egy oldalon van... vagy izé... te vagy a mágus, bízok benned. Azt hiszem. - ennél szerencsétlenebb akkor se lehetnék, ha megjátszanám. És hát ja, úgy is érzem magam, mint egy rakás szerencsétlenség. Miközben a javaslatokra várok, vagy hallgatom őket, én teszek magamnak egy néma fogadalmat arról, hogy többé nem beszélek olyasmiről amire vagy semmi rálátásom nincsen vagy amihez (lássuk be) csont hülye vagyok.
A biccentést igennek veszem, a Christinához kapcsolódó szavaira pedig csak felé pillantok. Van valami alkatomhoz, apró termetemhez és a hozzá feltételesen párosított "cukisághoz" nem illő a tekintetemben. Bizony, pontosan annak a cián-tömény megnyilvánulása, hogy ne röhögtesse már ki magát Tara. Ez a csaj még arra sem méltó, hogy istenesen megtépje valaki... A kávéért hálás pillantással és köszönömmel adózok, s mikor végre behozta a kellő file-okat ez a kis mocsok, leteszem a dohányzóasztalra, hogy Tara is láthassa a képernyőt, én magam pedig kissé előrébb csúszok a székben, hogy elérjem a gépet és tudjak váltani, ha úgy gondolta, kigyönyörködte magát (vagy épp eleve elveti) az adott sablonban. Először egy kék-fehér matrózmintás-féle ugrik fel, melyet kapásból tovább is léptetek, mindenféle - erre irányuló - engedély kérése nélkül. - Túlságosan hajós volt szerintem. - adok azért halovány mosoly keretében magyarázatot a tettemre, majd szusszanva a kávémba kortyolok. Ez a fekete alapon neonosabb - de nem szövegkiemelősen világító - színekkel tarkított sablon már sokkal jobban beleillik az Upper profiljába szerintem. - Hüm... attól függ, hogy szeretnéd. Ha egy végtelenített, legörgetős megoldással, azt azért nem ajánlom. - Szélesedik ki mosolyom akaratlanul is. Nem a nőn mosolygok, hanem a mondatán. Legalábbis igyekszem. Minden esetre, ha felvázolja a "felugró buborékos" megoldását, akkor azt örömmel meghallgatom és még megvalósíthatónak is nyilvánítom az ötletet. Nincs olyan, hogy valami veszett fejsze nyele lenne ebben a szakmában - legalábbis számomra. Ő kérte állítólag a legjobbat, nem? Minden esetre lelkesen mutogatom a sablonokat is, hátha valamelyik megtetszik neki, akár egészében, akár elemeiben.
Igen, persze, a legjobbat kértem. Ami jelenleg annyit tesz a döntéseim szempontjából, hogy ha ő azt mondja valamire, hogy "jó lesz" vagy "passzol" akkor én rábólintanék akkor is ha az általa választott színvilág és az ízlésem nem egyeznek meg. Mégis látványosan megkönnyebbülök azon, hogy tovább lapoz a kék-fehér sémáról. Ő azt mondja, "túl hajós" volt, én meg szimplán azt mondanám, hogy "szar", ha nem nyelném vissza a szót. Nem tetszettek a színei. Bólintok, mehet tovább. Hihetetlen, hogy a magyarázatomból bármi értelmeset is ki lehet halászni, de úgy tűnik, hogy neki sikerült. Azt hiszem, ő jobban érti mire gondolok, mint én. Imponálna a profizmusa, ha nem érezném magamat komplett idiótának ettől. Megint csak ismételni tudom magam: utálok olyasmiről beszélni amihez nem értek. Ha vegyül némi ellenszenv az energiáimban, akkor az inkább utóbb említettek miatt van, nem a nőstényre irányul. Hiszen Eden-t nem ismerem annyira, hogy biztan eldönthessek egy ehhez hasonló dolgot. - Én sem szeretném a sokáig-görgetőset. - veszek egy nagy levegőt, és előállok a szövegre rámutatott egér és a felugró buborék ötletével, aztán újfent egy megkönnyebbült kifejezés suhan át az arcomon. Ez úttal azért, mert nem olyasmit tálaltam, ami ordas nagy képtelenség, és még csak nem is létezik, nemhogy megvalósítható legyen. Ez a felismerés visszaad nekem egy kicsi önbizalmat is (mikor hagytam el?) de azért elszállni még így se fogok. - Amúgy milyen a légkör nálatok, odafent? - bukik ki belőlem a kérdés miközben elhaladunk egy teal alapú sablon felett és áttérünk egy szép kék árnyalatúra. - Van valami promó anyag hozzátok a környezetről, az előnyökről, esetleg karrierprogram meg ilyenek? - tettem hozzá a magyarázatot (halvány mosollyal, és szórakozott hangszínnel, mert ilyen összehordott baromságokat nyilván nem gondolok komolyan). Egyébként erős túlzás volna kijelenteni, hogy a "csatlakozást fontolgatom". Arról van szó, hogy megvetettem a lábamat a városban (nem annyira, mint lehetne, de nekem éppen elég az is amim van), és maradni is akarok, amíg azt nem mondom, hogy elég... Ezért is fontos, hogy ha kitör a háború és nekem állást kell foglalnom, akkor lehetőleg a győztes oldalon álljak. Szóval szimatolok meg ilyenek. Azt még szabad, nem?
Békésen, szinte már lelkesen lapozgatok a témák, sémák, minták - nevezzük őket akárminek - között, egyikhez-másikhoz még némi magyarázatot is fűzve: mi módosítható rajtuk, melyik az, amit szerintem el tudok képzelni a helynek, mit lehetne még hozzátenni, ami egyedivé és vonzóvá teszi az oldalt, ez által talán a helyet is. Talán el kellene egy marketinges szakot is végeznem az egyetemen... kár, hogy most ez a legkisebb problémám. Kérdésére ugyanis lefagyok a lapozó kattintás közepette s az aktuálisan kék árnyalatú kijelzőt bámulom. Lehet erre jó választ adni? Pajzsom minden bizonnyal vakfoltként zárja el meglepett és kétségbeesett érzéseimet, noha az előbbi - az, hogy köpni-nyelni nem tudok a kérdés hallatán hirtelen - tisztán kiül arcomra is. - Családias. - bököm ki, noha ezt nem úgy értem, hogy kevesen vagyunk, inkább úgy, hogy nem zsoldosokból állunk, a harc hírére idecsődültekből, mint a másik falka java meglátásom szerint. De ezt nem fogom neki magyarázni; azt hiszem, érthető, miért. - És nem tudok róla, hogy lenne, nem vagyunk a magamutogatás hívei. Aki csatlakozik, annak jó oka van arra, hogy kiálljon a falkáért, nem csupán a harc heve vonzza. - Vonok vállat, mintha ez olyan egyszerű lenne, noha minden szavam jól megfontolt, előre átgondolt. Terelnék is gyorsan az ittlétem eredeti okára: - Szóval, tetszik valamelyik, vagy álljak elő teljesen újjal? Ha van valami ötleted még a szín és képvilághoz, mailban nyugodtan elküldheted utólag is, de szerintem a jövő hétre tudok már hozni kész alapot. - arra, amelyiket kifejezetten meló céljából használom, persze.
Kérdésem meglepi a nőstényt. Tisztán láthatóan kiül az arcára az érzelem, de nem bámulom meg. El is kapom róla a tekintetemet szinte azonnal, vissza a monitorra, és azt szemlélem tovább még a közben is, hogy ő megválaszolja a kérdést. Egyszerű választ kapok, amibe nem tudom, hogy szándékossággal építette-e bele a rivális banda finom oltogatását, de kiérzem belőle ezt a (tekintettel a helyzetre,) kimondottan egészséges ellenszenvet. Habár ezzel én ezzel nem tudok mit kezdeni. Még empátiát se érzek egyik banda iránt sem, hogy most legalább bólintani tudjak arra amit a nőstény mondott. Mindenesetre sikerül annyira leegyszerűsítenie a választ, hogy már nemhogy nem tudok, de nem is akarok többet kérdezni a témakörben. De legalább a szabadságba vetett hitem töretlen maradt, és ez a lényeg. Azt hiszem. Szóval hagyom lerázni magamat a témáról és újra felveszem a weboldal-sémák kusza fonalát. Jók-jók, és némelyik igazán tetszik, de nem tudom. Taszít a gondolat, hogy valami kész holmiba "üljek" bele. - Inkább valami újat akarok. - pillantok fel Eden arcára a monitorról. Kissé hátrébb húzódok, különben úgy tűnne hogy az arcába mászom. - Valamit ami csakis az Upperé. Hagyjuk az elképzeléseimet, mert hülye vagyok én ehhez. Szabad kezet kapsz színekben, formákban és a kialakításban is, csak a végeredmény legyen... Upperes.- Avagy ne csak a neve legyen Upper, de ha ránézek az oldalra, érezzem át a hely hangulatát is. Ezt nem tudom megfogalmazni rendesen, szóval inkább meg se próbálom hangosan is kimondani. Közben felállok, mellkasom előtt összefont kezekkel járkálok fel-alá a pöttöm iroda helységben. - Egy hét. -bólintok, mert megértettem. Nekem mondhat egy hónapot is, ha a végeredmény olyan lesz amire azt mondhatom, hogy kibaszottul megérte várni rá. Eszemben sincs sürgetni. - Ha szükséged van helyismeretre is a munkához (meg úgy egyébként is) akkor te és a partnered vendégeim vagytok itt egy este. -Amennyiben nem a stílusa ez a hely és a munkához sem kell, akkor még én kérek elnézést a meghívásért. A laptopjára tett korábbi megjegyzésemet is majdhogynem sértésnek vette, ki tudja ez hogyan érinti. Nem ismerem, hát nem is tudhatom. Már nem ülök vissza a fotelba, mert most hogy eldőlt: teljesen új style-t akarok, szerintem lassan elérkeztünk a megbeszélés végéhez is. Persze nem fogom csak úgy kirakni innen, majd megy ő magától ha itt az ideje.
//Ha szerinted is itt a vége, akkor köszönöm a játékot. //
Két nap. Két nyomorult telefonon pitizős nap van a hátam mögött. Persze nem keresett a kutya se. Vagyis nem olyasvalaki akit vártam, hogy keressen, szóval megvártam míg gyógyul annyit a képem, hogy az alapozó már képes legyen ember formára festeni az elefántcsont szín bőrömet, és most itt vagyok. Az irodámban. De hiába tettem meg mérföldeket az otthonomtól idáig, semmit nem haladtam előre. Ugyanott vagyok. Reméltem, hogy Rosie bent van már, hiszen övé most a nappali műszak, de még nem kezdtem aggódni, hogy rájöttem: nincsen itt, mert majd csak egy óra múlva nyitunk. Persze én amiért nőből vagyok, kombinálok is. Tehát egyből a legrosszabb jutott eszembe: ő is el lett tiltva a közelemből. Nem lepne meg a minap történtek fényében, ha Rose-t ma már nem engednék el dolgozni, mert mint megtudtam, valamiféle tiltólistán vagyok a betolakodók háza táján. Szóval inkább erre számítok, mintsem a B verzióra. Ugyanis ha Rose továbbra is itt dolgozhat, avagy "ő lenne a kivétel a tiltás alól" az annyit jelent, hogy a nőstény hírszerzési feladatokat lát el a falkájának. Figyeli a terepet, a farkasok mozgását, és talán még engem is, bár rajtam nincsen mit figyelni. De nem is ez a lényeg, hanem az hogy erről nem volt szó, erről velem senki nem kötött megállapodást, és nem vagyok akkora marha hogy szó nélkül eltűrjem. Hiszen az mit mond el rólam? Azt, hogy velem bármit meg lehet tenni. Ennyi erővel akár nyalogathatnám közvetlen az alfája talpát is... Elég! Nem, előbb Rosie-val kell beszélnem. Nem meccselhetem le ezt fejben, és különben is van még itt más, ami fontosabb és minden tekintetben elsőbbséget élvez. Már ha egyáltalán bejön dolgozni Rosie. Az energiáim folyton a személyzeti bejárat ajtaját és környékét tapogatják, bár odalent már meghagytam, hogy ha megjön a lány, egyből küldjék fel hozzám. Többek között azért is, mert a két napos kényszerpihenőm alatt megcsináltam a bérszámfejtéseket és pár nappal hamarabb kapnak fizetést... Szóval öröm az ürömben, hogy én most egy nagyon szeretett főnök vagyok.
Az ominózus éjszaka után minden visszatért a rendes kerékvágásba, már ami az én életemet illeti. Nem ismerem Duncant eléggé, de még így sem értettem egyet sem a történtekkel, sem pedig azzal, amit mindannyiunknak egytől egyig tennie kellett. Ez azonban nem érdekli a kutyát se, rajtam kívül. Új vagyok még a falkában és eszem ágában sincs ágálni bármi ellen is, főleg nem egy szinte idegenért az alfával szemben. Egyelőre szeretnék beilleszkedni, és megtalálni a magam helyét. Hülye egy érzés ez az egész, mert a saját jó érzésemet kellett megerőszakolnom, ha tetszett, ha nem. És megtettem, mert mindenki más is megtette, és mert tulajdonképpen más választásom nem volt. Vagyis nem olyan, ami nem vonta volna maga után, hogy én is hasonlóképpen kapjak, mint a hím azon az éjszakán. Fogalmam sincs, hogy Tamara, vagyis ahogy Castor nevezte, Tara, mit tett, hogy ilyen szigorúan van tiltólistán. Azt tudtam, hogy engem miért enged az alfa a közelébe. Na jó, egyrészről annyit tudtam, amit feladatul kaptam vele kapcsolatban, a másik részről meg amit sejtettem. Nem kellett ahhoz agytrösztnek lennem, vagy akármilyen különleges képességgel bírnom, hogy rájöjjek, nem csak azért kell Tarát is szemmel tartanom, mert magányosként él a városban. Bár a pontos okot nem tudtam, de szándékomban állt kideríteni. Nem mintha bármit is kezdeni szeretnék az információval, inkább csak kíváncsiságból. Reggel bőven időben keltem ahhoz, hogy kényelmesen legyen időm egy zuhanyra, kiválasztani, hogy mit veszek fel és, hogy megigyam a bögrényi adag kávémat. Mire mindennel elkészültem összeszedtem a telefonomat, meg az egyéb cuccaimat, amiket bevágtam a táskámba és már teljesen útra készen álltam. Még vetettem egy utolsó pillantást a tükörképemre, aztán lendületes léptekkel indultam el a szobámból és a hotelből, be a munkahelyemre. Gyalog jártam melózni, ennek pedig azon egyszerű oka van, mert szeretek sétálni. Már valamelyest enyhül az idő, de azért még hideg szél csap az arcomba menet közben és kuszálja kicsit össze a hajtincseimet. Kényelmesen haladtam, nem kellett sietnem, de arra nem volt elég időm, hogy megálljak minden kirakat előtt. Bő félórával értem be korábban a nyitáshoz képest. Szeretek kényelmesen lepakolni, aztán leszámolni a kasszám, megnézi, hogy a hűtőkben mindenből van-e elég. Egyszóval még egyszer átellenőrizni mindent, már ami rám tartozott. Most azonban az ajtón belépve már tudtam, hogy nem fog a mai nap olyan kényelmesen indulni, mint szokott. Szinte még be sem tettem a lábam, máris megkaptam a főnök üzenetét, miszerint fent vár az irodájában. Fogalmam sem volt mit akarhat tőlem Tamara, hiszen tudtommal egyik nap sem csináltam hiányt, a vendégekkel mindig nagyon kedves és udvarias voltam, ezért nem feltételeztem, hogy panasz érkezett volna rám, és a fizuig is volt még pár nap. Úgy gondolom, hogy a munkámra nem lehet panasz, bár ezt nem tudhatom előre. Az is előfordulhat, hogy valamit nem csináltam jól. Nem vagyok még itt olyan régen, az itt bevett szokások, még nem teljesen az enyémek, de gondoltam majd belejövök és amíg nem követek el szarvashibát, addig talán türelemmel lesznek a többiek is, míg mindent megszokok. - Kösz, hogy szóltatok, már megyek is fel. - mosolyogtam kedvesen a többiekre, és elindultam felfelé. A dzsekim, a sálam, és mindenem még rajtam volt, nem pakoltam le, úgy gondoltam előbb felmegyek és kiderítem mit szeretne Tara. Felbaktattam a lépcsőkön és bekopogtam az ajtón. Ha megkaptam, hogy bemehetek, akkor beléptem. - Szia! Hallom kerestél már. Miről lenne szó? - nem kerülgettem a kását, kíváncsi voltam, hogy miért is akar velem beszélni a nőstény. Közben kicipzáraztam a dzsekimet és elkezdtem letekerni a sálat a nyakamból. A pajzsom teljesen a helyén volt, mint általában. Azt egyáltalán nem feltételeztem, hogy arról az éjszakáról akarna kérdezni. Castor nem közölte, hogy a nőstény is jelen lett volna, amikor elkapta Duncant. Falkaügyet pedig amúgy sem hoztam volna szóba senki előtt sem. Ezért csak arra tudtam gondolni, hogy a munkával kapcsolatban lesz szó valamiről. Titkon reméltem nem arról, hogy esetleg nem elégedett velem, vagy a munkámmal.
Megérezve Rose jelenlétét, első reakcióm az, hogy vigyázzba vágom magam, ahogy felpattanok az íróasztalom mellől. Szeretnék rögtön lerohanni hozzá, megragadni a vállainál, és addig rázni amíg ki nem mondja: "Ő jól van baszdmeg, él meg minden." vagy valami ilyesmi. Nem emlékszem arra, hogy Rosie valaha is káromkodott volna. Nagy levegőt veszek, visszaülök. Aztán felállok és körözni kezdek a pöttöm irodában. Sosem tűnt még ennyire kicsinek ez a hely. Mikor meghallom Rose jellegzetes lépteit valahol már a lépcső tetején kopogni, én visszaülök a helyemre, és játszom azt, hogy én vagyok az aki vezeti a helyet, tehát a papírjaim fölé görnyedek, számolok, és tettetett meglepettséggel nézek fel mikor Rose belép a helységbe. Megköszörülöm a torkomat. - Hali! gyere csak, gyere. - nem volt kérdés, hogy bejöhet-e, de valamit mondanom kellett, és az a "gyere" lett. Benyúlok egy fiókba, előveszem a bérszámfejtő nyomtatványt, majd az a kis zárható fém dobozt is amiben most tartom a fizetést. Ha közelebb jött Rose, akkor elé teszem az asztalra a nyomtatvány, meg egy tollat. - Itt írd alá pls... - mutatok egy vonalra a lap alján, és eltűnődök azon, hogy mióta használok én netes rövidítéseket... Nem fontos. A lényeg, hogy ha Rose nem érti mit kell aláírnia, akkor elmondom neki, hogy most éppen fizetést kap. Rendhagyó módon nem bankszámlára utalva, hanem a kápéban. Akinek nem tetszik, az megkapja majd folyószámlára, rajtam nem múlik, és gondot se akarok csinálni belőle. - Kivettem két nap szabit, szóval megcsináltam a bérszámfejtést, és hamarabb fizetek ki mindenkit... Ezért IS hívtalak. De előbb az anyagiakat intézzük el. - mosolygok rá kedvesen, aztán ha aláírta a nyomtatványt, akkor előveszem és leszámolom neki a bérét az utolsó centekig. Végül elpakolok mindent az asztalról, miközben próbálom kitalálni, hogyan vágjak bele... ebbe. Az lesz a legjobb, ha egyenes leszek, és a tárgyra térek. - Mi történt miután eljöttem a szállodából, Rose? - dőlök hátra a székemben, mert úgy érzem, az a támla tart majd egy egészben. Én azt nem tudom, hogy Rose nem vett észre engem ott, szóval ez egy bájos beszélgetés lesz.
Amikor beléptem, nem kellett ahhoz semmilyen extra képesség, hogy feltűnjön, Tara kicsit szokatlan viselkedése (kisugárzása?). Nem láttam a fejébe, de általában egészen jól kiigazodtam másokon, egy időben az volt a dolgom, hogy kitaláljam emberek vágyait, anélkül, hogy kimondanák azt. Árulkodó volt a meglepett arckifejezése, hiszen ő kérte, hogy jöjjek fel a többieken keresztül, akkor elvileg nem kellene, hogy meglepje az, hogy az ajtajában állok. Még az sem, hogy pont most, hiszen nálam, csak ő tudja jobban, hogy hányra jöttem ma dolgozni, tehát az sem volt titok, vagy meglepetés, hogy nagyjából ilyen tájban érek be. A másik árulkodó jel, hogy valami nem okés, pedig az volt, hogy megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt volna. Ez csak akkor természetes - megfigyelésem alapján - ha az illető beteg, de lévén, hogy Tara is farkas, nem hinném, hogy torokgyulladással küszködne. Ha pedig nem ez játszott közre, ez a kis, szinte már már észrevehetetlen, vagy nem túl lényeges kis apróság arra engedett következtetni, hogy olyasmit akar majd szóba hozni, amiről esetleg nem lesz kellemes beszélgetnünk. Magyarán nem arra lesz kíváncsi, hogy hol vettem a cipőmet. Joggal gondolom azt, hogy talán a munkámmal van baja, csak még nem ezzel akarja a beszélgetést kezdeni. Annyira nem ismertem jól a nőstényt, hogy pontosan meg tudjam ítélni, hogyan éli meg, ha kellemetlenséget kell közölnie egy alkalmazottjával. Csak abból indultam ki, hogy a legtöbben - leginkább a neveltetés és a társadalmi elvárások miatt - nem a legnagyobb jó kedvvel tudják közölni, hogy nem tetszik a dolgozójuk munkavégzése... Odaléptem az asztalához és érdeklődve tekintettem az orrom alá dugott papírra. Rögtön felismertem, hogy a bérpapírom az, nem egyet láttam már eddigi életemben. Automatikusan emeltem fel a tollat is, de nem írtam alá azonnal. Szokásommá vált, hogy mindent végig olvasok, mielőtt rákanyarítanám a nevemet. Nem azért, mert attól tartottam bárki át akarna verni és nem azért nem feltételeztem ezt, mert naiv módon hinnék mások jó indulatában. Ahhoz már bőven eleget láttam, - már emberként is - hogy tudjam a jó szándék sokkal ritkább, mint ahogyan az első látásra tűnhet. Egyszerűen csak azért böngésztem át figyelmesen mindent, mert tudni akartam mi áll az írásban, ha már elém pakolták. - Oké, egy pillanat. - miután végig olvastam a bérlapot és gyors fejszámolást is végeztem, semmi akadálya sem volt, hogy aláírjam. Cirkalmas betűkkel kanyarítottam az említett vonalra a nevemet. Amikor még én tanultam a betűvetést, addig kellett gyakorolnom, amíg tökéletesek nem lettek a betűk. Alapvetően szép volt az aláírásom és tulajdonképpen olvasható is. Ma talán egyesek giccsesnek, mások cifrának találhatják, de én így szerettem aláírni. - Aligha volt az szabi, ha közben bérszámfejtettél. - jegyeztem meg kedvesen és egy kicsit fel is nevetve. A szabinak tudtommal a pihenés a lényege. Vártam, hogy mi a valódi oka annak, hogy itt vagyok. Hamarabb kaptam fizut, mint elvileg kellett volna, ezért kezdem azt hinni, hogy ki akarja tenni a szűrömet, amit ezzel melegít be. Mármint, hogy ideadja a béremet. A pénzt felveszem az asztalról, előkotrom a tárcámat és beleteszem, aztán Tarára emelem a tekintetem és innentől minden figyelmem az övé. Van egy svungom, hogy a fekete leves csak most fog jönni. Lélekben már rákészültem, hogy új melót kell találnom, mikor is a kérdése elhangzik és én meglepődök a hallottakon. Nem játszom meg, hogy nem értem a kérdését vagy, hogy mire is akar utalni. És nem kérdezek vissza, hogy akkor most ott volt-e, mert ez nyilvánvalóvá vált a kérdésből. Összepréselem az ajkaimat, megemelkedik egy pillanatra mindkét szemöldököm és sóhajtok egy kicsit, mielőtt válaszolnék. - Tudod, hogy kedvellek és örülök, hogy neked dolgozhatok és, hogy szinte bármiről nagyon szívesen beszélgetek veled. - kezdek bele, mielőtt még válaszolnék a kérdésére. Tényleg kedvelem a nőstényt meg minden, de nekem a falka most fontosabb, ezért úgy érzem magam, mint akit sarokba szorítottak. - De arról, ami a falkán belül történik, nem mondhatok semmit. És szerintem ezt te is tudod. - nehéz kimondanom a szavakat, mert szeretném, ha tényleg jóban lennénk, ha összebarátkoznánk, de ami a falkán belül történik, az a falkán belül marad. Én legalábbis ezt gondolom, és úgy sejtem nem lövök ezzel mellé. Castor szerintem eleven nyúzna meg, ha bárkinek is beszélnék arról, amit a falkán belül látok, hallok, tapasztalok. Arról nem is beszélve, hogy az információkat összegyűjtenem kellett és nem pedig elszórnom kifelé. Ha most ezért kivág, akkor kivág. Ami tőlem telt, megtettem. Végeztem a munkámat a legjobb tudásom szerint, - mindkét irányba - de ha aközött kell mérlegelnem, hogy megtartsam az upperes melóm, vagy megmaradjon az alfa ajándék bizalma irántam, akkor nem volt kérdés számomra, hogy hogyan fogok dönteni.
Rose sejt valamit. Látom rajta. Bár ha tudnám, hogy arra gondol: netán kirúgom, akkor megnyugtatnám, hogy ilyesmi szóba se fog kerülni, és hogy tökéletesen meg vagyok elégedve a munkájával. De az agyam most ki van élezve a szállodára, és mindenféle ne-is-kérdezd cetlis összeesküvés elméletre a múltkoriak után, szóval én arra gondolok, hogy őt már felkészítették rám meg az esetleges kérdésekre. Még az is felmerül bennem, hogy befenyítették. Jesszusom... Ez már komoly paranoia. Szinte már sajnálom, hogy nem térhetek egyből a lényegre, így pedig a "fizetés", mint eseményt is borongóssá teszem számára. Én mindig ezt a részét élveztem legjobban a munkámnak, szóval abból indulok ki, hogy mindenki más is így érez. Nem vagyok csalódott azért, mert úgyszólván "nem bízik bennem" annyira, hogy aláírja egyből azt a lapot amit elé teszek. Az üzletben nincs barátság, hát tudnia kell mit ír alá. Legfeljebb némi izgatottság szökik a gyomromba, mert nem szoktak ellenőrizni, és ilyenkor para van, nehogy pont most csússzon hiba a számításaimba. Megeshet, mert bár nem vagyok ember, az észjárásom pontosan úgy működik. És... nemigazán az Upper körül jártak a gondolataim a bérszámfejtést csináltam. - Csak nyugodtan. - mondom már mikor tekintete a lap közepét szeli, aztán várok, hogy mi lesz ebből. Hibát lelt? Az nagyon ciki lenne... De nem, Rose a végére ér, aztán aláfirkantja olyan szép betűkkel amit mindig is irigyeltem. Az enyém csak macskakaparás. Vagyis farkas... Nem is szeretek már kézzel írni, mert rajtam kívül más nem tudja elolvasni, ha nem figyelek a betűk szabványos kanyarítására. Ez van. - Kényszerpihenő volt az. Történt egy kis összezörrenés egy védelmi pénzt szedő kóborral. Nem fizettem...- magyarázom a pontos okát annak a szabadságnak. Na nem mintha már olyan szalonképes lenne a képem, de emberi szem már nem lát be az alapozó alá. Ennyi is megteszi. A cuccokat elpakoltam, a nagy kérdést feltettem, és már hátradőltem a székben. Rose összezavarodott a kérdés miatt. Habár lehet, hogy csak én képzelem lágy vonásaira, de nekem ebből a szögből nagyon úgy tűnik... És azt hiszem, tudom mit akar mondani. Feltartom a kezemet a nagy DE előtt. - Oké, értem, a falkaszellem... - mosolygok rá, ezúttal inkább gunyorosan. Nem szoktam hozzá, hogy visszautasítanak, és ehhez nem tudok jó képet vágni. Pedig ő Rosie, akit úgy a magam módján kedvelek is. Mármint a szokásos pult mögött állós bájcsevegésen kívül is. - Annyit mondj, hogy életben van-e. Corvin. Azt hiszem, hogy testőr a beosztása. - nem tudom biztosan. Mintha mondták volna, de lehet hogy nem. Annyira zavaros az egész. Kicsit még az is valószínűtlen, hogy tényleg megtörtént, és nem a képzeletem játéka mindez. - Ennyit igazán elárulhatsz. Cserébe azért, hogy én megtűröm, hogy nekik kémkedj az én területemen. - Tekintetem elkomorodik, a reakcióit figyelem.
Miközben aláírok és elteszem a fizum, hallgatom Tarát és elkerekednek a szemeim. Őszinte meglepettség ül ki a vonásaimra. - Védelmi pénz? Te jó ég! - szaladt ki a számon és közben alaposabban is szemügyre vettem a nőstényt, hiszen, ha kényszerpihenőt kellett kivennie, akkor azt nyilván nem ok nélkül tette. - De azért jól vagy? - a hangomból kihallatszik a törődés, szóval nem csak egy üres, udvariaskodó kérdés volt, hanem tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy jól van-e. Megkérdezném, hogy mikor is volt ez, de közben bevillan, hogyha két napot vett ki és ma már itt van, akkor három nappal ezelőtt történhetett a dolog. Legalábbis ezt kalkuláltam most ki. - De, hogy vagy miként, vagy... úgy értem beszambázott ide és közölte, amit közölt és te...? - ezzel az értelmetlen kérdéssel azt szeretném megtudni, hogy mégis mi a franc történt? és egyáltalán hol? Itt a discoban? Vagy valahol máshol? És mi lett azzal az idiótával? Gunyoros arckifejezésére megkeményednek az amúgy lágy vonásaim. Sajnálom, ha ezt nem tudja elfogadni, vagy megérteni, de mikor felvett ide, tudta, hogy a falkához tartozom. És azt hiszem az sem volt meglepetés, hogy a falkán belül történő dolgokat nem mondhatom el neki. Már épp válaszolnék neki, hogy ezt sem mondhatom meg, de a szavak a torkomra égnek. Hogy kémkedek-e? Nem szeretem ezt a szót, de nem vágom oda a nősténynek, hogy én ilyet nem teszek. Nem szerettem így gondolni arra, amit csinálok. Ha hagyom a dolgot ennyiben, akkor egyértelművé teszem Tara számára, hogy igaza van, valahol tényleg ezt teszem, ha viszont letagadom, valószínűleg meg fogja érezni, hogy hazudok. Így végül csak sóhajtok egyet. - Nevetséges, de úgy érzem magam... ... egyszer szülinapomra kaptam egy légpárásítót és egy párátlanítót. Ugyanabba a szobába tettem őket, rendezzék le egymás között. Most is jó lenne ezt tenni, mint azokkal az idióta ajándékokkal. Egyfelől nem mondhatok semmit, másfelől viszont... él. - tudom kissé zavarosra sikerült ez az egész. Csak remélni tudtam, hogy Tara megérti, szeretném elmesélni neki, amit tudni akar, de nem tehetem. Végül inkább csak kiböktem, amit hallani akart. Duncan él. - De kérlek ne kérdezz többet. - pillantottam Tarára újra és ha akarta, észrevehette, hogy nem azért nem osztom meg vele szívesen, amit tudni akar, mert nem akarom hanem, mert nem tehetem. Kisimítok egy tincset az arcomból. - Nem bánod, ha leülök? - nem tudom bánja-e, vagy nem, de letettem magam vele szemben egy székre. Nem lelkizni akarok, remélem nem kap frászt a másik nőstény, vagy ilyesmi, egyszerűen csak el akartam mesélni neki valamit. - Mielőtt lemennék dolgozni és ilyen furcsa hangulatban köszönnék el és kezdeném meg a mai műszakot, el szeretnék mesélni valamit. Ne lepődj meg, hogy nem vág ide. - magyarán annyi volt a lényege, hogy feloldódjunk. Vagy, hogy én feloldódjak. - Tegnap majdnem úgy tűnt, hogy többet nem jövök dolgozni. Na nem a falka miatt. Nadrágokat válogattam vásárlás közben. egyet meg is próbáltam, de valahogy nem igazán akart passzolni. Kivettem a kosaramból valamit, hogy a zsebembe tegyem és lássam, hogy vajon a szabásával van-e gond. Ezért egy aszott uborkával tömtem ki a nadrágom, hogy nagyobbnak tűnjön, de ez maradjon köztünk! Lényeg, hogy kiderült, hogy azért nem jó rám a naci, mert túl sovány vagyok benne. Mármint a csípőm az a nadrághoz képest. Na és ekkor, egy hibbant tyúk a boltban elhagyta a kisbabáját. Én meg észrevettem az ordító csemetét, nem mintha nehéz lett volna, mert kb mindenki remekül halhatta az üzletben. Odaléptem a gyerekhez, mire mellettem egy nőci rákezdett, hogy "De aranyos kisbaba! Hány hónapos?" meg minden. Rátettem a kezem a babakocsira és már épp elkezdtem volna magyarázni, hogy nem az enyém, mire odalépett mellém az anyja, - aki addig zenét hallgatott és ezért nem hallotta a saját gyerekét üvölteni - és elkezdett kiabálni, hogy el akarom lopni az ő gyerekét. Mire észbe kaptam már közrefogtak a biztonságiak, kihívták a zsarukat, szóval volt nagy cirkusz, meg minden. Majdnem az lett a vége, hogy lecsuknak egy dilis tini anyuka miatt! Ráadásul még az ubi is ott virított a zsebemben. Hát most szólj hozzá! - meséltem el neki a történteket, ami abszolút, de nem vágott ide. Viszont nem akartam, hogy mindketten rossz szájízzel legyünk, amikor kilépek Tara irodájának ajtaján.
Ma, mikor bejöttem dolgozni, még álmomban sem gondoltam volna, hogy az fog történni a nap végére, ami. Hirtelen ötlet volt. És nem tudtam rá nemet mondani. Azaz, jó, oké felhívhattam volna előtte Jesset, vagyis biztosan ezt kellett volna tennem, de a körülmények nem olyanok voltak. Tara közölte, hogy elmegy, bár az okát nem tudom, hogy miért, és ha akarom átvehetem az Uppert ár alatt, de akkor most és azonnal kell rábólintanom. Gondolkodásra nincs idő, ha hezitálok, akkor már csak jóval drágábban lehet az enyém, ha még akarom. Hogy akartam-e? Nagyon. Nem azért, mert olyannyira egy disco lett volna az álmom, sokkal inkább azért, mert vágytam arra, hogy saját vállalkozásom legyen, egy hely, ami az enyém, és azt, hogy minden reggel, amikor felkelek és munkába megyek, azt érezzem, hogy magamért kell teljesítenem, hogy a siker az enyém, hogy a saját malmomra hajtom a vizet. Hát ezért akartam olyannyira az Uppert, egyszerűen szembe jött velem a lehetőség, lecsaptam rá, és most az enyém. Csakhogy. Azt még nem tudtam, hogy hogyan fogom megmondani Jessenek, hogy a tartalék számlánkról ekkora összeget vertem el, anélkül, hogy megkérdeztem volna róla. Általában egy limiten belül mozoghattam a számlák felett, mert tudta, hogy imádok költekezni, ezért nem is hibáztatom, viszont volt egy "vésztartalékos" számlánk, amit arra tartottunk, ha nagy gáz van, akkor én is hozzá tudjak férni. Például, ha veszélyben vagyok és sürgősen le kell lépnem, és ehhez pl. repülőjegyet kell vennem, vagy hamis személyazonosságot, vagy tudom is én, hogy mit? akkor ne legyen gond, meg tudjam oldani, ha esetleg vele történne valami. Szóval ez az összeg a menekülő útvonalunk. Volt. Mert most kisöpörtem a jó részét, és van egy olyan érzésem, hogy ezért nem fogok homlokpuszit kapni. Lehet meg se kellene neki mondanom? Hátha nem veszi észre? Oké, ez elég naiv gondolat volt, ugyanis ha ránéz a számlára, akkor fel fog neki tűnni, hogy hoppá, igencsak lesoványodott. Meg egyébként is lebuknék, de ez most mellékes. Tara már nincs itt, kezemben vannak az Upper kulcsai, a - most már - saját irodámban ücsörgök a székben és kezemben szorongatom a telefonomat. Nagyon dühös lesz. És azt hiszem nem azért, amit csináltam - na jó, talán azért is - hanem inkább azért, amiért nem szóltam róla neki. Pedig kellett volna... Én is tudom. Veszek egy nagy levegőt, aztán az iPhoneomon betapizom Jesse számát és várok. Ha felvette, ha nem és csak a hangpostával tudtam beszélni, mindegy volt, mert mindenképpen ugyanazt a szöveget daráltam le.
- Szia Édes! Hogy vagy? Minden oké? Figyi, el tudnál jönni értem az Upperbe? Beszélnünk kellene és hát sürgős... de ne aggódj, jól vagyok, meg minden, csak... na majd szóban. Szeretlek!
És ennél bővebb lére már nem akartam ereszteni, szóval annak megfelelően, hogy elértem-e vagy sem, lebeszéltem vele/meghagytam neki, hogy mindenképpen jöjjön értem, mert fontos a dolog. Aztán próbáltam lelkiekben felkészülni arra, amire igazából sosem tudtam. Hogy dühös lesz. Azt hiszem nagyon.
Kezdőlap
Egyébként részemről ennyi volt srácok. Ha nincs más hátra, akkor írjatok még 1-1 zárót. Köszönöm szépen a játékot 
:vlm: //
Azt hiszem, hogy elérkezett az ideje annak, hogy új marketingtervet dolgozzak ki az Uppernek. Az elmúlt egy év arról szólt, hogy én és az alkalmazottak is összeszokjunk, hatékonyabbá tegyük magát a munkát, no meg a papírokat, amik láthatatlan fonalakkal rángatják az egész helyett, mintha csak egy kibaszott marionettbábu lenne. Most, hogy mindezekkel megvagyunk, szeretnék gerilla reklámhadjáratot indítani a városban. Legyünk ott minden reklámtáblán, a villanyoszlopokon, még a zebra csíkjai helyett is a mi logónkat akarom látni! A gond annyi, hogy a régi logó tré, elavult, és nem is találok szavakat arra, hogy mennyire utálom. Itt jön a képbe Eden. Kicsit zavarban vagyok, most, hogy közelítünk a találkozó időpontjához, mert arról nem beszéltek, hogy a PS-hez is ért-e. Csak azt tudom, hogy amikor a legjobbat kértem, akkor az ő nevét kaptam válaszul, és ennyi nekem abban a pillanatban éppen elég volt. Ha a photoshop már nem az ő világa, akkor csak egy honlapot készíttetnél el vele, és tulajdonképpen csak ezzel kapcsolatban egyeztettünk időpontot a telefonban mikor felhívtam őt. 
