Arms Trade Fegyverboltban töltöttem a mai egész napomat. Ismerkedtem a bolttal, a kínálattal, a két emberrel akik ott dolgoznak, és a hellyel ahol a műhelyet fogom kialakítani, hogy a falka el legyen látva tölténnyel. A telefonomat a dzsekimben hagytam benne, így nem mindig vittem magammal, egy alkalommal, hátul hagytam, miközben előre mentem az üzletrészbe és szemügyre vettem a fegyver tartó tokokat, az egyik hámom már kezd tönkre menni. Jó ideje használom már, és az idő vasfoga akkor is megrágja, ha jól karban van tartva. Minden eszközömmel finoman bánok, akár csak egy nővel, olajozom és ápolom a bőr tokokat és hámokat is, de ez a darab, ami most is nálam van már több mint negyven éve megvan, kitűnő minőség, és nagyon is időtálló darab, de már erősen szét van kopva, így ideje lenne lecserélnem. a kínálatot szemrevételeztem, és úgy döntöttem, inkább egy régi mestertől rendelek magamnak egyet, ha minden igaz ott még megvan milyen méret is kell nekem. Szóval, nem is kell utána igazítanom. Ami nem egy hátrány. Sosem szerettem fegyver nélkül mászkálni, így most sem teszem, mondjuk, a táskámban mindig van egy póttok, ami most övre szerelhető, így a pisztolyom át került a derekamra. Egy pulcsit vettem fel, ami nem zártam össze elől, hogy hátul lazán álljon és így eltakarja a nálam lévő desetr eaglem, nem kell, hogy az emberek kérdezősködjenek vagy megijedjenek, mert éppen fegyver van nálam. Ráadásul ezen túl, még két késem is van. Egy a lábszáramra erősített tokban egy pedig, a dzsekimben elrejtve. Az alkaromon most nincs semmi, mert a pulcsi ujját könyékig felgyűrtem. A telefonomért csak akkor emgyek vissza, mikor cigire akarok gyújtani, így veszem észre, hogy volt egy nem fogadott hívásom, majd egy sms is virít, hogy a hangpostámon üzenet vár, amit le is hallgatok dohányzás közben az üzlet mögött. Felvonom a szemöldököm Rose üzenetére. Majd beszélek Balázzsal, hogy le kell lépnem, van valami Rose-al. Kora este érek oda az Upperhez, az élet még nem igazán indult be, mivel az igazi bulik este vannak, de már most szállingóznak benne az emberek. Belépek a klubba, és van egy kis vitám az egyik kidobóval, de megértetem vele, hogy jobb, ha nem vacakol velem, nem vagyok olyan hangulatban és kerítse nekem elő Rose-t, végül egy csinos lány lesz a kísérőm, aki bevezet a klubba és fel az irodákhoz. Mai egyre inkább nem tetszik nekem, Rose mi a fenét keres odafönt? Valami baj történt volna vele mégis? Belépünk egy ajtón, majd a lány ott hagy, én körbe pillantok, és megakad a szemem Rose-on. Első dolgom az, hogy oda megyek hozzá, tudom, hogy egyedül vagyunk idebent, felmértem már a terepet, aztán végig nézek a kedvesemen, de ahogy látom semmi baja sincsen. - Miért hívtál? – Kérdőn nézek rá, hogy ha nincs baja, akkor miért hagyott olyan furcsa üzenetet nekem. Közben farkasom is izgatottan veszi szemügyre a nőstényét.
Amióta aláírtuk a papírokat - szigorúan ügyvéd előtt - azóta itt ülök az irodában és olvasom a könyvelést, a beszállítókról próbálok többet megtudni, az alkalmazottak bérszámfejtése fölött is görnyedek egy ideig, a beosztást is igyekszem átnézni és megállapítom, hogy sürgősen szükség lesz még egy felszolgáló-pultosra. Ahogy elnézem az Upper eddig elég jól eltartotta magát, a kiadásait maximálisan be is termeli, de azért lesz még mit javítani a dolgokon. Nyereséges most is, de lehetne ezen még pozitív irányba változtatni. Próbálom átlátni a dolgokat, amik nekem egyelőre kaotikusak. Azonban a dolog nem rémiszt meg, tudom, hogy egészen jól el fogok boldogulni vele. Az egyetlen, amitől tartok az Jesse - tök jogos - haragja, mert szerintem mérges lesz. Vagyis én abszolút erre tippelek. Remélem azért nem fog lelépni emiatt, vagy ilyesmi, bár nála ezt sosem tudtam kisakkozni. Tudom, hogy rajtam kívül más nem hozza ki a sodrából, én viszont lassan profi módon művelem a dolgot, mondjuk a legkevésbé sem akarattal. Még mindig zabos rám, amiért felderítő lettem, és amiatt is, hogy megkértem, szegje meg a nekem tett ígéretét, és emeljen rám kezet. Mondjuk utóbbira nagy szükségem volt és szerintem ezt ő is tudja, de azt is tudom - főleg a barlangnál tett gyakorlásunk óta -, hogy nem teszi szívesen, sőt, jobb lenne, ha nővérke vagy mi lennék, mert akkor nem kellene miattam és értem aggódnia. És akkor arról még nem is volt szó, hogy az Orfeumhoz is mentem, holott jobb szeretett volna otthon hagyni. Lényeg a lényegben, hogy az utóbbi időben azt hiszem gyakrabban akasztottam ki, mint mióta együtt vagyunk összesen. Na nem arról van szó, hogy eddig ne történt volna közöttünk hangosabb szó váltás, azonban azok sosem ilyen természetű dolgok miatt voltak, hanem egyszerű csip-csup ügyek miatt. Mostanában viszont... Az asztal mellett ülök, amikor az egyik lány jelenik meg az ajtóban és érzem, hogy Jesse is itt van. A lányra mosolygom, aki nem rég még a munkatársam volt, most pedig az alkalmazottam. Megköszönöm, hogy felkísérte a kedvesemet, és immáron kettesben maradunk. Felállok a székből. - Szia. Milyen napod volt? - bemelegítésnek ezzel kezdem, amíg ellenőrzi, hogy jól vagyok-e. - Nincs bajom, de ezt mondtam neked, vagyis a hangpostádnak. - pillantok rá. A farkasom teljes nyugalomban van, én viszont nagyon nem. Ideges vagyok, izgulok és tartok attól, hogy mit fog reagálni. - Kérsz valamit inni? - még mindig nem volt elég bátorságom ahhoz, hogy belekezdjek a lényegi dologba. Az energiáim zavarosak voltak és ha akarta, akkor ezt Jesse is érezhette rajtam, ami tudom, hogy csak még tetézte a dolgokat. - Nem akarsz leülni? - pillantottam az egyik kényelmes székre, hogy még húzzam kicsit az időt, bár tudom, hogy most már nem kellene. Itt az ideje, hogy belekezdjek a dolgokba. - Azért hívtalak, mert valami fontosat kellene megbeszélnünk. Vagyis elmondanom neked és azt hiszem ki fogsz akadni... - végül az asztalnak támaszkodtam neki a kedvesemmel szemben, majd amikor beszélni kezdtem, igyekeztem a csizmám orrára koncentrálni. Nem mertem még a szemeibe nézni. Azokba a gyönyörű olvadt csokoládé íriszekbe, amikért olyan nagyon rajongtam. Mikor azonban a mondat végére értem rá emeltem a tekintetem, amiben benne volt, hogy tartok attól, amit mondani akarok neki. Vagyis inkább attól, amit reagálni fog rá. - Szóval... - vettem egy nagy levegőt és végre összeszedtem magamat. - ... Tara elhagyta a várost. Nem tudom miért, ne kérdezd. És felvetette, hogy ár alatt eladná az Uppert, ha lenne rá vevő azonnal... És hát... Hát volt rá vevő... Én. Vagyis mi. - a kedvesem szemeibe néztem most már. A nehezét már kiböktem, de azért volt még hátra valami. - Elköltöttem a vésztartalékot. - na most már teljes a történet. Még mielőtt azonban elkezdenék mentegetőzni, hogy miért is nem voltam képes legalább felhívni őt és megkérdezni a véleményét, csendben maradtam. Ha akarja, akkor előbb hadd kommentálhassa a dolgot.
Rose feláll az asztaltól és elém áll, a köszönése a tartása, az energiái zaklatottságról árulkodnak, és mintha félelem is vegyülne bele ebbe az egészbe. Mi a fene történhetett, hogy ilyen, feszült az egész nőstényem? A farkasa nyugodt, az enyém, ideges, amilyen én is vagyok. Valami történt, amiről nem tudok, és ez zavar. Sebesülést nem érzek rajta, akkor valaki szóban fenyegette volna meg!? Különben is mit keresünk ide fönt, érzem az egész helyet bevonja Tara szaga, ez az ő irodája lehet, de akkor mit keres Rose itt, egyes egyedül?! - Szia…- Köszönök vissza szűkszavúan, és felvonom a szemöldökömet a kérdésre, valahogy nem érzem ide valónak ebben a helyzetben. Szóval nem is válaszolok rá, sokkal jobban érdekel mi miatt hívott ide, és miért ilyen zaklatott. - Mondtad, de az egész lényedből sugárzik az idegesség és egy cseppnyi félelem is, ami nekem nem éppen olyan, mintha semmi bajod sem lenne! – Szemeim az ő tekintetébe fúrom bele, és félig leengedem a pajzsomat, hogy többet tudhassak meg. Egyelőre még nem áll szándékomban belemászni a fejébe, de ha tovább húzza az időt, akkor meg fogom tenni. - Nem! Nem, kérek inni és nem is fogok leülni, bökd ki mi miatt hívtál ide és mi az, amitől ilyen ideges vagy! – Még egyelőre türelmes vagyok vele, de az előbbi már kissé parancsolóra sikeredett. Figyelem, ahogy lassan közelebb jön hozzám, ahogy óvatosan mozog, mintha valami nagyragadozóval és nem velem állna szemben, mintha veszélyes lennék rá nézve. Mi a fenét művelt ez a nő?! Legutóbb akkor volt ilyen körülményes, mikor bevallotta, hogy Las Vegasban a hatvanas években megcsalt és hozzá ment ahhoz az emberhez, akire a védelmét bíztam. Felvonom a szemöldökömet, és megfeszülök, az egész tartásomon érezni, hogy bennem is megindult a feszültség. Megfogom az állát, és felemelem, olyan közel lépek hozzá, hogy ne tudja a cipőjét nézni, helyette kb az én csípőm nézheti, addig még fel nem emelem a fejét az állánál fogva, de egyelőre csak finoman és belenézek a szemeibe. Ha megint félre ment valakivel, biztos, hogy most azonnal itt fogom hagyni, és soha többet nem fog látni. Vagy ha valaki bántotta, azt most és itt fogom szitává lőni, fájdalmasan és halálra kínozva. Érzem, ahogy az állam nyúlik, és eltátom a számat, ilyen se sokat volt, hogy így nézzek valakire, kapcsolok és becsukom a szám, de egyelőre nem is tudok megszólalni, csak érzem, ahogy a dühöm szépen izzani kezd, és eléri a forráspontot, felrántom, a pajzsom csitítom a bestiám, és ellépek a nőstényemtől. Ott maradok a közelében, a szemeim rá szegezem, és semleges kifejezést öltök magamra. Dühös vagyok, és akkor vagyok a legdühösebb, ha ennyire mozdulatlan leszek és szótlan. Csend, néma csendben állok és nézem őt, egy darabig nem szólalok meg, mert csak üvöltenék vele, hogyan is képzelhette ezt?! - Az… az összeg…… nem, erre volt…- szűröm a fogaim között és megint elhallgatok. Ránézek, és a tekintetemben benne van, jobb ha most nem ér hozzám. Igen csak pipa vagyok, hogy ezt meg merte tenni, a belegyezésem nélkül. Az a pénz tartalék volt baj esetére, ha azonnal le kellene lépnünk, és mindent magunk mögött kellene hagynunk. Ehhez képest, ő fogta és elherdálta egy discora a belegyezésem nélkül.
Nem tudom és tulajdonképpen nem is akarom előle titkolni, hogy zaklatott vagyok. Tényleg izgulok és félek is attól, mit fogni szólni ahhoz, amit tettem. Nem mintha most vége lenne a világnak, vagy ilyesmi, de ezt tényleg meg kellett volna vele beszélnem, én is tudom. De minden olyan gyorsan történt... Hangja kissé parancsolóvá válik, hogy bökjem ki mi a gond. Én igyekszem, tényleg, de nem megy olyan gyorsan, vagy egyszerűen. El fogom mondani, most fogom elmondani, csak kell még néhány pillanat, amíg elég bátorságom lesz hozzá. Érzem rajta, hogy ő is feszültté válik. Ez egyre nehezebb lesz így. Közel lép hozzám, majd az ujjai közé fogja az államat és a szemeimbe fúrja a saját tekintetét. Nyelek egyet, ettől nem könnyebb kiböknöm azt, hogy már megint mit csináltam. Viszont tudom, hogy most már tudni akarja a dolgot. Ha tudnám, hogy megfordult a fejében, megint hátba szúrtam, akkor megnyugtatnám, hogy komolyan gondoltam, többé olyat nem teszek, másfelől viszont pokolian fájna, hogy nem bízik bennem ilyen téren. Egyszer hibáztam, másodjára nem teszem meg. Aztán végre valahogy csak sikerül kiböknöm, hogy mi is a helyzet és olyan reakciót látok tőle, amire nem számítottam a legkevésbé sem. Tulajdonképpen elképedt. Azonban nem sokáig marad így, mert rendezi a vonásait. Érzem, ahogy egyre dühösebb lesz, hogy majdnem robban, a szemei is erről árulkodnak. Én pedig egyre kisebbnek és törékenyebbnek érzem magam vele szemben. Elzárkózik előlem és el is lép, tehát biztos, hogy most nagyon dühös. Akkor szokott ennyire bezárkózni és ilyenkor sosem tudom, hogy mire számítsak tőle. Egy biztos, bő lére nem fogja ereszteni a mondandóját, helyette inkább magában forrong. Csak azt remélem, hogy nem hagy megint faképnél. Jó ideig farkasszemet nézünk egymással. Azaz, hogy néznénk, ha a szemeibe tudnék nézni. Elszakítom a tekintetem az övétől és inkább az ablak felé nézek, de még így is érzem a bőrömön, hogy szinte éget a tekintetével. Megint nagyot nyelek és próbálom lecsitítani magamat, hogy ne legyek ennyire zaklatott, amikor ő ilyen dühös. Végül pedig csak megszólal, de a szavakat csak szűri a fogai között. Rápillantok, de még mindig nem tudom állni a tekintetét, ezért inkább megint a cipőmet bámulom. A kezeim eddig lazán az asztal peremébe kapaszkodtak mellettem, de most magam elé veszem azokat és átölelem velük magamat a mellkasom alatt. Nem lépek hozzá közelebb, érzem, hogy az most nem lenne jó ötlet. Bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit tenne, ha mégis megpróbálnám. Viszont nem most fogom ezt letesztelni. - Tudom. - szólalok meg nagyon halkan, szinte csak suttogva, még mindig a csizmám orrát bámulva. Tudom, hogy mire volt a pénz, megbeszéltük vagy százszor, de csak ehhez a számlához volt teljes hozzáférésem, az összes többit limitáltatta, azokról nem tudtam volna a teljes összeget levenni. - Nézd, sajnálom. Szégyellem, hogy nem szóltam róla neked, meg kellett volna beszélnünk, de az egész túl gyorsan történt. - csak most pillantok fel. Nem jönnek könnyen a szavak, gombóc van a torkomban, tudom, hogy nagyon dühös, de azt is, hogy nem volt rossz ötlet az Upperre szert tenni. Elveszem a tekintetem róla és az ablak felé bámulok. Kint már tök sötét van, pedig még nincs késő. - Az egész... azt mondta, ha lenne rá vevője a feléért odaadná, mint amit ér... én pedig csak szerettem volna, hogy... aztán nem is tudom... belementem és mire észbe kaptam, mire eljutottam odáig, hogy felhívjalak, addigra már aláírtam az adásvételit... Én tényleg meg akartam veled beszélni, csak... egyszerűen minden olyan gyorsan történt... Nincs mentségem. - feladtam végül a magyarázkodást. Fel akartam hívni, de Tara ezt meg nem akarta megvárni, én meg nem akartam veszni hagyni az egészet. Megint Jessere sandítok, és veszek egy mély levegőt. - Visszateszem a teljes összeget pár hónapon belül. - nem tudom mivel kellene kiengesztelnem. Nem erre volt az a pénz, szóval én csesztem el, hát nekem is kell majd helyrehozni. - Nem tudom mit mondjak... - elhaló hangon szólaltam meg újra és a nyakamra tettem a jobb kezemet, hogy ne zavarjon ennyire az a gombóc a torkomban, ami lassan úgy éreztem, megfojt.
Forrong bennem a düh. Az a pénz arra volt, hogy ha valami történik, és le kell lépjünk hírtelen akkor legyen miből elmenekülnünk, vagy ha velem lesz valami, akkor neki legyen pénze, hogy azonnal eltűnhessen és biztonságos távolba menekülhessen. Volt mát ilyenre precedens, hogy elfajultak dolgok, és neki kellett elmenekülnie elsőnek, még én elintéztem pár ellenséget, akik utánunk jöttek volna. Attól, hogy falka tagok lettünk, még bármi történhet, ami miatt arra az összegre szükségünk lehetne. De most, így, hogy elköltötte, és majdnem kinullázta, nem sok maradt, ha beütne a krach. Ráadásul szólnia kellett volna, elmondania mit tervez, és akkor a másik számláról esetleg adtam volna neki, vagy engedélyeztettem volna a hozzáférést az összeghez, de nem ő a hátam mögött intézte el az egészet. Hátba szúrtnak érzem magamat, nem egy kellemes érzés, és pláne nem tőle vártam ezt, hogy megteszi velem. Magyarázkodásba kezd, én pedig hallgatok, mélyen és teljesen csendben, csak figyelem őt, a szemeimmel követem a mozdulatait, de megint csak nem szólalok meg egy ideig. Tartásom teljesen feszült és merev. Jobb kezem ökölbe zárom, majd lassan kiengedem, és újra ökölbe zárom, ezt csinálom egy darabig még őt figyelem, majd abba hagyom, ahogy szabadkozni kezd. Lassan veszem a levegőt, és nem sietem el a dolgot. Gondolkoznom kel és kissé csitulni, hogy ne kezdjek el kiabálni vele a válaszai nyomán. Feldühített, nem is kicsit. - Pár hónapon belül? Igazán remek. – Mondom neki mostanra semleges hangon, ami azt jelenti, még mindig dühös vagyok, de már uralom a haragomat. – És ha addig, beüt valami, akkor baszhatjuk… - nyitva hagyom a mondatot és nem folytatom tovább. Sejtheti kire is gondolok, így nem folytatom, minek tenném, többször megbeszéltük már, hogy mire van ez az összeg félre rakva, akkor minek is mondjam el neki újra? - Azt én sem… - Szólalok meg, arra válaszul, hogy nem tudja mit is mondhatna nekem most már tovább. Én sem tudom mit mondhatna még, de jelen pillanatban azt hiszem jobb ha semmit sem szól, és inkább csak hallgat, mert minden szó most scak olasj lenne a tűzre. Haragszom és dühös vagyok, de uralom az egészet és nem hagyom, hogy kitörjön. Végül megszólalok. - Whisky-bourbon-tequila. Egyben, keverve. – Szólalok meg újra. Korábban kérdezte, hogy kérek –e valamit inni. Akkor nem kértem, most kérek egy igen csak ütős elegyet. Lehet, nem ezt kellene, mikor dühös vagyok, de nem érdekel. Most erre van szükségem ez fog kelleni nekem, tehát kérem. De nem szépen csak bejelentem, hogy ez kell és kész. Meg kell emésztenem a hírt, hogy vett egy klubbot, oda a tartalék számla, és azt is, hogy neki most minden tökéletes lesz, de nekem? Nos, itt vagyok egy kisvárosban vele, nem kapkodnak egy bérgyilkosért, egy fegyver üzletben tengődök, mert az egyik vezető testőr ott ajánlott munkát, a fegyverekhez értek, de nem vagyok alkalmas az emberekkel való bánásmódra, nem keresek vele annyit, mint bérgyilkosként. Az Orfeumnál elkéstünk, nem tudtam egy hegyit sem levadászni és ez is bosszant. Vicces, az asszonykám csillaga felfelé ível, egyre többször ellenkezik velem, megy a saját útján, én pedig? Mintha az én csillagom éppen lehullana. EZ is zavar elég erőteljesen.
Nem támadtam hátba, hiszen ez az egész nem ellene volt, hanem értünk. Oké, el kellett volna mondanom mire is készülök, de ezzel az egésszel nem vesztettünk tulajdonképpen semmit sem, és borzasztóan fájna, ha a pénz ennyire fontos lenne közöttünk. Nem bántottam őt azzal, hogy megvettem az Uppert, bár tény, hogy megbeszélhettem volna vele, hiszen egy pár vagyunk és ez így szokás. Bár ezzel azt hiszem az én "számlámon" még mindig kevesebb van, hiszen ha utólag is, de ő tud a dolgaimról, a munkámról, ami fordítva nem volt igaz. Az Upper mindkettőnknek meg fogja hozni a hasznot, ez egészen biztos. Az pedig, hogy a vésztartalékhoz nyúltam... az csak pénz volt. Én viszont én vagyok, a párja, a menyasszonya, a kölyke. Talán értékesebb, mint egy kövér számla. Legalábbis szerettem ezt hinni. - Vehetek fel kölcsönt a discora, akkor rögtön ott a pénz a számlán. A hitelt meg majd kinyögöm valahogy. - ezek szerint tényleg a számok számítanak csak a számlánkon. A következő mondatára már nem mondok semmit, nincs mit, hiszen ennyit tudok még tenni a dologért, hogy adósságba vágom a kócerájt, akkor visszakapja az utolsó pennyt is, aztán... aztán nem tudom mi lesz. Fogalmam sincs mit mondjak még neki. Tudtam, hogy dühös lesz, de azt nem, hogy a pénz lesz a legnagyobb baj. Hogy az az, ami számít neki. Könny szalad a szemeimbe, nem engedem, hogy kicsorduljon, de azért ott csillog a tekintetemben. Elfordulok tőle, bár nem tudom minek, úgyis tudja, hogy mi történik, érzi. Talán csak azért fordítok neki hátat, mert emberi vagyok és úgy érzem muszáj. Kevésbé fájna ha kiabálna, ha azt mondaná, hogy hülye voltam és, hogy többet ilyen ne jusson eszembe, de az csak pénz volt és nem más. Hogy majd lesz valahogy, és végső soron olyannyira nem rossz dolog, hogy van egy saját vállalkozásunk. Reméltem, hogy első dühe után majd örül nekem, hogy nem egy üresfejű liba a kedvese, hanem, hogy talpraesett vagyok. Fájt, hogy ennek semmi jelét nem tapasztaltam tőle. Mikor megszólal, szó nélkül fordulok sarkon és megyek ki az irodából, mert itt fent nincs alkohol. Lemegyek a pulthoz és ott keverem ki neki az italt teljesen gépies mozdulatokkal, majd visszamegyek az irodába és a kezébe nyomom a poharat. - Most meddig tartasz majd büntetésben? - lehet, hogy pimasz volt a kérdés, de legutóbb négy napra tűnt el az életemből, négy pokolian hosszú napra, amikor azt sem tudtam, hogy jól van-e. - Nem ellened cselekedtem, hanem értünk. Az Upper biztos megélhetést hoz és ha már letelepedtünk, ez talán nem annyira elhanyagolható kérdés. - folytattam végül, de elléptem tőle, nem akartam zavarni a köreit és ami azt illeti jobb volt így nekem is. Pedig annyira szerettem volna odabújni hozzá. Jesse jelenti nekem az egész világomat és nélküle szart se ér az egész, se a munkám a falkában, se az Upper, se semmi.
- Nem az a lényeg, hogy megvetted. Az a baj, hogy nem szóltál róla, és oda a vésztartalék, ha most ma történt volna valami, ami miatt azonnal menned kellene innen, nincs hova nyúlni! – Szólalok meg, és próbálom megértetni vele, hogy mi a bajom. Nem a pénz a fontos, hanem az a biztonság, amit nyújtott, hogy tudtam, ha én valami olyanba keveredek, ami miatt neki menekülnie kell akkor van hova nyúlnia pénzért, hogy azonnal leléphessen innen, és nem kell aggódnom miatta is, hogy nem tud időben messzire menni a közelemből, ha ezen múlik a dolog. De látom, ezt nem érti meg, én pedig nem tudom, hogy magyarázhatnám el neki, hogy nem a pénz a fontos, csak az amit jelképezett, hogy van menekülési út. Most viszont hónapok telhetnek el, még vissza lehet azt rakni. Megrázom végül a fejemet, ezen már nem lehet változtatni, kár is dühöngenem miatta, mivel semmi értelme sincsen az egésznek. Azt nem akarom, hogy kölcsönt vegyen fel, az csak bonyolultabbá tesz mindent, amúgy sem rajongok a disco miatt, nem szeretem, ha valami egy helyre köt, ez a hely pedig ilyen lesz. Kötöttséget jelenthet, ami miatt nehezebb lesz innen elmenni, ha arra kerülne a sor. Amúgy is zavar, hogy nélkülem hozott ekkora döntést, és nem kérdezett meg róla, csak megvette, se szó, se beszéd, majd csak a végén jelezte, hogy ez van. Bosszant, de már nem tehetek ellene semmi sem. Várom, hogy vissza érjen az itallal, addig a szobában rovom a köröket, és mikor visszaér akkor az asztalához lépek, és annak támaszkodom neki a fenekemmel. Elveszem a poharat és belekortyolok, majd magam mellé rakom az asztal lapjára és őt kezdem el nézni, kérdésére csak felvonom a szemöldökömet. - Büntetésben? – Kérdezek vissza mivel nem értem, hogy mire akar most ezzel kilukadni, milyen büntetésről beszél? Tudtommal eddig egyetlen egy alkalommal sem szabtam ki rá büntetést. - Nem, nem elhanyagolható, de ha rosszra fordulnak a dolgok, és menned kell, akkor nehezebben teszed majd meg ezt a lépést, mert itt ez a disco. – Más biztosan intene egyet, hogy jelezze ezzel is, hogy az Upperre gondolt, de ezt én nem teszem meg, teljesen felesleges gesztusnak tartom, helyette, a poharam után nyúlok, és újra belekortyolok, majd visszarakom magam mellé, és újra Rose-ra emelem a tekintetemet. - Nem kell se hitelt felvenned, se mást. De legközelebb ne hozz még egy ilyen döntést nélkülem! – Nézek bele a szemeibe, miközben beszélek. Dühös vagyok még mindig, azt nem tudom teljesen elnyomni, de már nem érzem a késztetést arra, hogy ordibáljak vele, így valamennyire felenged a tartásom. Nem esik jól, hogy ezt tette, de nem tudok vele továbbra sem mit kezdeni, mert nem lehet visszapörgetni az időt. Ott állok az asztalának támaszkodva, mellkasom előtt keresztbe font karokkal.
Nem feszítem tovább a húrt felesleges magyarázkodással és egyebekkel, inkább csendben maradok. Amikor kéri az italt, akkor lemegyek érte és felhozom neki, és mostanra ő áll ott, ahol eddig én. Az ablakhoz sétálok és a párkánynak dőlök neki, így fordulva felé. - Igen, abban. Legutóbb négy napra hagytál magamra anélkül, hogy tudtam volna jól vagy-e, és előtte is előfordult már nem egyszer, hogy sarkon fordultál és leléptél. És az imént elég egyértelműen láttam rajtad, hogy nem szeretnéd, ha a közeledbe mennék. - az utolsó mondatot egészen halkan tettem hozzá. Nem pimaszkodni akarok, de példának okáért Vegasban is lelépett a francba és nem tudtam róla, hogy merre van, hogy mikor jön vissza. És tulajdonképpen, amióta együtt vagyunk, és felbosszantottam valamivel, pontosabban, amikor sikerült nagyon felbosszantanom, akkor eltűnt egy kis időre. Most nem tudom, hogy megint ez lesz-e, bár jelen pillanatban még itt van és beszélgetünk, talán nem fog lelépni. Gyűlöltem, ha nem tudom merre van és mikor jön vissza, a teljes bizonytalanság nagyon rossz érzés... - Nem. Ha úgy döntesz, hogy valamiért mennem, vagy mennünk kell, akkor megyünk. Nem fogok hezitálni a disco miatt. És nem is kérdőjelezlek meg. Aztán meg majd kitaláljuk, hogy mi is legyen ezzel itt. De én jobb szeretnék arra berendezkedni, hogy nem kell majd elmennünk. - pillantok rá és tudom, hogy ennek ellenére is azt szeretné ha meglenne a biztonsági hálónk, vagyis a menekülésre szánt pénz. Figyelem, ahogy a poharat újra a kezébe fogja és megint belekortyol. - Rendben. - ezt megígérhetem, mivel eredetileg sem akartam ezt a döntést meghozni nélküle, egyszerűen csak így alakult. Tétován teszek felé pár lépést, de igazából nem tudom, hogy lehet-e, vagy még mindig azon az állásponton vagyunk-e, hogy jobb, ha nem érek hozzá. - Mennyire haragszol még? - inkább rákérdezek, mert ha nagyon, akkor éjszaka nem tudom mi lesz. Nincs kanapénk, hogy oda száműzhessük a másikat...
- Nem, most nem fogok elmenni. – Válaszolom meg neki, miközben megint beleiszom a kevert italba, és lassan nyelem le a kortyot, majd újra visszarakom a poharat az asztal lapjára, és egyre lazább lesz a tartásom, most már nem fonom keresztbe a karjaimat a mellkasomon, hanem magam mellé rakom az asztalra és azon támaszkodom meg, végül ellököm magam az asztaltól és leveszem a dzsekimet. Mivel egy pillanatra oldalt állok, láthatja, hogy a derekamon ott egy tok, amiben az egyik fegyverem pihen a sötétebb színű desert eagle, ebben vannak az ezüst töltények. Tudom, hogy többször megtettem vele, hogy amikor nagyon feldühített, akkor napokra magára hagytam, hogy lehiggadjak és képes legyek gondolkozni, de többször hagytam egyedül bizonytalanságban munka miatt, mikor semmit nem mondtam neki, csak, azt, hogy most elmegyek és majd jövök, és nagyjából egy olyan időpontot, ami megközelítette a munka idejét, és ha addig nem térek vissza akkor azonnal meneküljön el, mert valami gáz történt és lehet ő is veszélybe fog miatta kerülni. Azonban, most nem terveztem azt, hogy elhagyjam. Kezdek lehiggadni, és végső soron ez a dolog nem volt akkora, hogy hosszabb időt igényeljen az, hogy lelépjek. Helyette az ablakhoz sétálok lassú léptekkel, előtte a dzsekimből kivettem a gyújtóm és egy szál cigit is. El akarom szívni, de ehhez szándékomban áll ablakot nyitni, nem akarom összefüstölni az irodát, de nekem most kell ez a szál. - Sosem tudhatom, hogy mi fog jönni. Bármi történhet, ami miatt jobb készen lenni arra, hogy el kell menned. – Igen, egyes számban beszélek még mindig, mivel ha veszély van, azt akarom, hogy biztonságban legyen és ne a frontvonalon. Azt akarom, hogy messze legyen a komoly harcoktól és ne essen baja. Fontos nekem, nem is kicsit, így nem szeretnék egyszer arra eszmélni, hogy az ellenségeim kezeiben van vagy rosszabb. Elindulok az ablakhoz, és Rose mellett kinyitom azt, egyelőre nem érek hozzá, csak az ablakot nyitom ki, abba állok be és gyújtok rá egy szál cigire, két slukk után, felé nyúlok, és magamhoz húzom. Cigit tartó kezemmel simogatom meg a haját, de vigyázok rá, hogy ne hamuzzam le. - Haragszom… még… - Szólalok meg halkan, de már nem annyira, hogy eltaszítsam magamtól, mert attól tartok esetleg bántanám, ha nem így lenne. Szívok még egyet a cigiből, majd kifújom a füstöt az ablakon keresztül, utána visszafordulok hozzá, és belenézek a szemeibe. - A biztonsági háló sosem volt véletlen, ezt jegyezd meg, és legközelebb szólj, mielőtt ilyet tennél! – Nálam nincs második esély, van, amit nem bírok még egyszer elviselni, és van egy olyan húzása ami már ezt kimerítette, bár ez a mostani fel sem ér a Las Vegasi esetig, de akkor is felhúzott és nem is kicsit, viszonyt klasszisokkal hamarabb higgadtam le, mint akkor. Bal kezem a csípőjén van, a jobbomban van a cigim, amibe újra beleszívok a feje felett, és lassan fújom ki a levegőt, az italom az asztalán hagytam, szóval azért most nem megyek vissza. Lehamuzom a cigit, és lassan megfogom, az állát felemelem a fejét, és megcsókolom, a cigit, kitartom közben az ablakon.
Oké, most nem hagy faképnél. Ez azért megkönnyebbüléssel tölt el. Az én tartásom is megváltozik, a vállaimat lejjebb eresztem és lassan a görcs is feloldódik a gyomromból és a gombóc is eltűnik a torkomból. Figyelem, ahogy leveszi a dzsekijét, most is fegyvert visel, mint mindig. Arra a fegyvertokra ráférne már egy csere. Fogalmam sincs, hogy ebben a helyzetben, hogyan sikerült pont ezt észrevennem, de tulajdonképpen nem is számít. Majd megkeresem azt a mestert, akitől az ilyesmit rendelni szokta és veszek neki egy másikat. Azt hiszem lógok neki némi engeszteléssel a disco miatt... Felém sétál, hiszen én még mindig az ablaknál állok, látom, hogy elővesz egy szál cigit és az öngyújtóját. Úgy fordulok, hogy szemben legyek vele akkor is, amikor már rágyújt. - Ezen mindig vitatkozunk... de nélküled nem megyek sehová. Vagy együtt megyünk, vagy sehogy. - szólaltam meg halkan, rápillantva. Mindig arról beszél, ha úgy alakul, akkor én el tudjak menni, ha kell, de én meg tudom, hogy nélküle nem megyek sehová. Nem akarok. Mikor felém nyúl és magához von, akkor úgy bújok hozzá, mint egy anyátlan kiscica. Behunyom a szemeimet és szorosan ölelem át őt. Megnyugszom a közelében, a karjaiban teljes biztonságban érzem magam. Hallom, hogy haragszik még, de erre csak annyit suttogok, hogy szeretem. Valójában a világon mindennél jobban, de ezt már nem teszem hozzá. - Nem lesz legközelebb. - ígérem meg neki, nem akarom magamra haragítani, nem szeretem, amikor dühös rám. Hagyom, amikor az arcomat maga felé fordítja és viszonozom a csókját. Finoman, harapva szívom be az alsó ajkát, ízlelem meg őt. És közben megfordul a fejemben, hogy talán már most elkezdhetném kiengesztelni, a haragját csökkenteni. Elszakadok az ajkaitól, a nyakához hajolok és ott csókolom meg, a kezeim pedig finoman simítanak végig a mellkasán, majd egyre lejjebb rajta, egészen az ágyékáig. Apró csókokat hintek végig a nyakán, lefelé haladva, és ha nem ellenkezik, akkor kibontom őt a nadrágjából, majd elé ereszkedem a térdeimre. Kezembe veszem a férfiasságát, majd meg is csókolom, és aztán az ajkaimmal lényeztetem őt. Nem aggódom, hogy bárki ránk nyitna, az ajtót becsuktam magam után, mikor visszatértem az italával. Minden figyelmem neki szentelem, és remélem hagyja, hogy örömet szerezhessek neki.
- Ezen nincs mit vitatkoznunk, ha kitör a háború, akkor te fogod magad és visszamész Párizsba, ha nem teszed meg magadtól, akkor én, raklak fel a gépre, és ezen nem vitatkozom veled! – Teljesen komolyan gondolom a szavaimat. Ha ellenkezik, akkor én teszem fel, és ha kell erőszakkal, és akkor, ha muszáj hát kezet emelek rá, hogy ne ellenkezzen, ezt már eldöntöttem magamban, nem szívesen tenném meg, de inkább tőlem egy pofon, mintsem, hogy valaki megölje vagy megkínozza. Akkor már inkább vállalom, hogy haragudjon és utáljon egy ideig, mert megütöttem, de akkor sem fogom, hagyni, hogy maradjon és megsebesüljön vagy meghaljon. A harchoz nem elég erős, és ha elszabadul a háború a két falka között, akkor nem lesz biztonságban se az Upperben sem pedig a Hotelban, és azt is tudom, hogy Darren felhasználná ellenem, tudja, hogy ő a gyenge pontom. Azt pedig nem fogom elviselni, ha neki valami baja lesz. Arra, hogy bújik, és azt mondja szeret, nem válaszolok, tudja jól, hogy ez viszont is igaz, akkor minek kellene állandóan mondogatnom? Akkor csak elcsépelté válik, és nem marad meg a jelentése, inkább csak megsimogatom a haját és megcsókolom, hogy utána újra a cigimbe szívhassak, bele mielőtt válaszolnék neki, de végül nem teszem, nincs mit mondanom arra, hogy nem lesz legközelebb. Hagyom, hogy a nyakam csókolja, addig félre fordítom a fejemet és beleszívok a cigarettámba, és kifújom az ablakon keresztül, közben az utcára szegezem a tekintetem, és kinézek, majd újra a cigibe szívok bele, és már félig csukott szemmel élvezem a finom kis harapdálásokat. Nem ellenkezek vele, mikor az övemnél matat, nem állítom le, csak fordulok egy keveset, hogy a nyitott ablakpárkánynak támasszam a derekamat, így nem látni, hogy éppen mi történik, de mivel a cigi még a kezemben van, be sem akarom csukni az ablakot amúgy is túl sok idő menne el azzal. Rövidesen el is felejtem, hogy a düh miatt gyújtottam rá, és inkább csak két kézzel támaszkodok meg a párkányon, egy darabig nézem, amit csinál, majd egy idő után hátradöntöm a fejem és élesen szívom be a levegőt, ami egy pillanatig benn is marad, aztán eldobom a csikket, mert leégett és kicsit meg is égetett. Megnyalom a kézfejem ahol kivörösödött a bőröm, közben lenézek Rose-ra. halkan nyögök fel, mert nagyon is tetszik, amit éppen velem csinál. Jobb kezem a hajába fúrom. Most megint csak őt nézem, és folyamatosan élesen szívom be a lebegőt a fogaim között, néha -néha apró nyögés hagyja el a torkomat.
Duzzogva nézek Jesse szemeibe. Mi az, hogyha nem megyek magamtól, akkor ő pakol fel egy gépre?! Márpedig a háború ki fog törni, ez nem vitás, és felderítőre akkor is szüksége lesz a falkának, szóval nem hiszem, hogy bárhová is mennék. Ezzel együtt azonban tudom, hogy azt akarja, ne essen semmi bajom. Tulajdonképpen az, amit mondott, felér egy vallomással. Nem mondja gyakran, hogy szeret, mert szerinte attól csak elcsépelt lesz ez a szó. Szerintem ez nem igaz, egy szót nem lehet elhasználni, főleg, ha a tartalom is mögötte van. Viszont annak ellenére, hogy nem mondogatja gyakran, attól még lépten-nyomon érezteti... a maga módján. Finoman csókolom és harapom meg a bőrét a nyakán, bele is nyalok és közben a nadrágon keresztül simogatom az ölét, majd az övére tévednek a kezeim és szépen kioldom azt. Következik a nadrág gombja és hamarosan már a nadrágjába csúszik az egyik kezem, és így kényeztetem, simogatom. Ő kicsit elfordul, én pedig vele, de közben nem hagyom abba, amit elkezdtem. Elé térdelek és az ajkaimmal kényeztetem a farkát, és közben a tekintetét kutatom. Szándékosan úgy csinálom, hogy műsort is kapjon, eljátszom vele, rajta, a nyelvemmel gyakran barangolom be a kőkemény férfiasságát, hogy aztán újra és újra a számba vegyem és így ízleljem meg őt. Bal kezemmel a csípőjébe kapaszkodok, jobb tenyerem viszont ráfog a hímvesszőjére és serényen dolgozik rajta. Mikor hátradönti a fejét, akkor is tovább figyelem őt, jól esik hallani a nyögéseit, azt, ahogyan a levegőt veszi élesen, és a sóhajokat, amik időről időre felszakadnak a mellkasából. Újra találkozik a tekintetünk, én pedig továbbra is nagy lelkesedéssel szerzek neki örömet. Imádok gyönyört okozni neki és mindent meg is teszek annak érdekében, hogy most is része lehessen ebben... Ha hagyja, akkor befejezem a dolgot rajta, örömmel nyelve a gyönyörét, de ha mást szeretne, arra sem mondok nemet. Tulajdonképpen bármit megtehet velem, amit csak akar, nem fogok és nem is akarok ellenkezni. Az övé vagyok teljesen. Felállok, megsimogatom újra, becézve és finoman az ágyékát, közben pedig belecsókolok a nyakába és finoman meg is harapom a bőrét, majd a fülcimpájára térek rá és azt is megízlelem kicsit. - Akarod, hogy körbe vezesselek? - suttogok a fülébe, majd újra a fülcimpájába harapok. Még nem járt itt, hiszen Tara egyenesen megtiltotta, hogy Jesse eljöjjön ide, amikor dolgozom, amikor meg szabadnapos voltam, eszem ágában sem volt erre járni. Bár azt mondjuk nem tudom, hogy a kedvesem járt-e itt a tudtomon kívül. Tulajdonképpen ezt is simán el tudom képzelni róla. Elhajolok tőle és a szemeibe nézek, közben pedig várom a válaszát, hogy akkor megmutassam-e neki, hogy tulajdonképpen mit is vett. Mert hát, ha őszinte akarok lenni, akkor a vésztartalék nagyobb részét ő kereste meg, és én abból fizettem ki a szórakozóhelyet.
Hagyom, hogy kényeztessen, hogy megtegye ezt nekem, nem állítom meg, most nem. Jól esik amit csinál, és legalább a fezsültség is távozik belőlem. Egy idő után újra két kézzel kapaszkodok meg a párkányban, és összeszorítom a fogaimat, úgy szívom be a levegőt, és benntartom, mielőtt kiengedném. Nagyon jó a technikája, volt ideje csiszolni mindenféle módon szóval, ilyenkor a kezei között maximum vergődni tudok, de mást nem igazán tenni. Na igen, van olyan helyzet, mikor egy nő azt tehet egy férfival amit csak akar, és ez a mostani is maximálisan ilyen. Szeretem nézni, ahogy csinálja, azt, is mikor közben belenéz a szemeimbe, de nem sokáig bírom nézni, rövidesen már megint hátrafeszül a fejem, és felnyögök, mikor eléri azt a pillanatot, hogy végem legyen. Megremegek, és meg kell, kapaszkodjak a párkányba, megnyalom a számat, mivel kiszáradt, és vissza lehajtom a fejem, hogy a szemeibe tudjak nézni, mikor már felállt és a nyakamon halad felfelé az ajkaival. Megcsókolom, nem undorodom a csókjától, ugyan miért tenném? A harapdálásokra finom morgás a válaszom, aztán elszakadok tőle, majd visszazárom a nadrágomat, és az övemet is. Megsimogatom az arcát, és ellököm magam a párkánytól, Rose derekán a kezem, és még egyszer megcsókolom, utána az asztalához sétálok vissza és felveszem a poharamat. Közben átgondolom, hogy van-e még valami dolgom, vagy megnézem-e az Uppert belülről is, eddig még nem jártam itt, bejöhettem volna, de nem volt rá időm. Vagy, mert lábadoztam a kikötői harc után, vagy, mert másfelé volt dolgom. Lassan kortyolom az italomat, és közben fél szemem a nőstényemen van. Végül lerakom a poharat az asztalra, és neki támaszkodok újra. - Mutasd. – Nézek bele Rose szemeibe. Aztán a dzsekim kutatom a szemeimmel, mivel a pisztoly feltűnő és valamivel el kellene takarnom, nem kellene, hogy mindenki lássa, hogy nálam van.
A csókját viszonozom, nem kapkodom el a dolgot, újra ízlelem az ajkait. Rajongom érte, minden egyes porcikájáért, egyszerűen nem tudok betelni vele. Nem számít, hogy annyi ideje együtt vagyunk már, még most is ugyanúgy szeretem, mint mikor beleestem. Simogatására egy mosoly a válaszom, örülök, hogy boldoggá tehettem. Újra csókol, megint beszívom az alsó ajkát finoman, hogy aztán harapva csókoljam őt vissza. Nézem, ahogy az asztalhoz sétál és felveszi a poharát, közben pedig várok, hogy szeretné-e megnézni az Uppert, vagy sem. Az ablakpárkánynak dőlök és így függesztem a tekintetem a kedvesemre. - Akkor menjünk. Ha itt végeztünk, utána van kedved elmenni valahová vacsorázni? - ellököm magam az ablaktól, majd elindulok Jessehez. Belé karolok és kimegyünk az irodából. - Itt fent is vannak asztalok a vendégeknek, arra hátra pedig a VIP szoba van, amit egész estékre szoktunk kiadni, korlátlan fogyasztással, egy nagyobb összegért. - kezdem el magyarázni, ahogy jobbra fordulva elindulunk. - Gyere, megmutatom, ma üres. - és benyitok a helyiségbe. Falai halvány piros színűek, amiket a falak mentén színes lámpák világítanak meg, hogy hangulatosabb legyen. Bőr fotelek, kanapék és puffok szolgálják a kényelmet. Üveg ajtó választja el a disco többi részétől, amin függöny van, ezzel már teljesen el lehet szeparálódni. Hangszigetelt helyiség, ezért a kinti zaj nem szűrődik be. Belépek ide Jessevel, hogy meg tudja nézni, ha szeretné. - Azon gondolkozom, hogy az emeleten is nyitni kellene egy bárpultot, mert most csak lent van. - mesélem neki a tervemet, de ez még odébb lesz azt hiszem. Ezután kimegyünk a VIP szobából, hogy az asztalok és a tömeg mellett lemenjünk a földszintre. - Mosdók fent és lent is vannak. Arra hátul van a raktár és a disco hátsó kijárata is. A bárpultot már láttad befelé jövet és a táncteret is. - közben hátrafelé indulok el vele, hogy megmutassam az említett helyiségeket. - A raktárban pedig egy részt ki kellene alakítani rendes öltözőnek, mert jelenleg csak pár szekrény van itt és kész. - ide is vannak terveim és ahogy a raktárba lépünk be, felkapcsolom a villanyt. - Át kell majd néznem és számolnom az egész készletet, plusz beszállítót is cserélni szeretnék, most ugyanis nem lehet itt Chivast kapni. Pedig ahhoz ragaszkodom, hogy az is kerüljön fel az itallapra. - vázolom ezt is és közben folytatom a kalauzolást. - Jelenleg nincs állandó DJ-je a helynek, csak vendég fellépők, ami túl drága szerintem, úgyhogy kell keresnem valakit erre a melóra. Plusz szükség lesz még egy felszolgálóra, aki átveszi az eddigi helyemet. Tudom, hogy azt gondolod, már eddig is hatalmas összeget szórtam el, de ezeknek a költségeit kitermeli az Upper, szóval ebből nem lesz gond. Már csak Bradet kell felkeresnem, hogy a biztonsági rendszer is rendben legyen, plusz fogalmam sincs, hogy ki csinálta az informatikai dolgokat itt, azt is egy az egyben le akarom cserélni. Az Orfeumból tanulva nem szeretném, ha itt is meglepetés érne minket. - mesélem el Jessenek, hogy mi az, amit még változtatni szeretnék. Rengeteg tervem van a hellyel kapcsolatban, szeretném, ha nyereségesen üzemelne. Miután befejeztem a körbe vezetést, megállok a kedvesem előtt és a szemeibe nézek. - Mára végeztem, majd zárásra, reggel 6-ra szeretnék csak visszajönni, hogy azt ellenőrizzem. Szóval akkor egy vacsi? - és persze még ezen túl is vannak terveim a kedvesemmel, de azok erőteljesen a hálószobánkra koncentrálódnak már. Ha igent mondott, akkor csak a táskámért mentem vissza az irodába, majd a kedvesem oldalán kiléptem a discoból. Vagyis a saját discónkból.
- A vacsora belefér, valami görög vagy thai kaja jól esne. – Válaszolom meg neki a kérdését, miközben a dzsekim után nyúlok, hogy eltakarjam a suttker, és ne azzal grasszáljak a discoban. A farkasok nem fognak hülyét kapni, de az emberek igen. Szóval, inkább eltakarom, mintsem, hogy itt valaki idegbajt kapjon, és esetleg rám hívja a zsarukat. Persze, több nyelven vannak fegyvertartási engedélyeim, manapság bármit be lehet szerezni, szóval, semmi gáz. De akkor se sok kedvem van a hatóságokhoz. Végig megyek Rose-al a discon, megnézem, amit megmutat nekem, és az esetek többségében vagy a derekán vagy a vállán van a kezem, és a közelembe tudom, plusz, finoman jelzem mindenkinek aki megfordul körülöttünk, hogy a nő az enyém. - Beszélj vele mindenképpen, nem akarom, hogy ez is úgy járjon, mint az Orfeum. Bár ott is szólt a riasztó…- Az Orfeum miatt morcos vagyok még mindig, mivel lekéstük a hegyieket, és nem tudtunk keresztbe tenni nekik. – Ez állandó lesz, minden reggel zárásra bejössz vagy addig maradsz? – Ami érdekes lesz, mert én nappal dolgozom mostanság Balázsnak a fegyverboltban. Ami megint csak bosszant valahol, mert eddig én éjszakáztam a legtöbbet vagy mind a ketten éjjel dolgoztunk. Biccentek, hogy igen, mehetünk enni, én személy szerint éhes vagyok és már tudom is, hogy gyrost akarok enni, tálat, pokolian csípősen, és mintha lenne is valahol a városban egy görög étterem.
Adta magát a ma délutáni program a múltkori erdős túrám után, ami mondhatni iszapbirkózásban csúcsosodott ki, és hát, finoman szólva is megütöttem a bokám, de szerencsére komolyabb bajom nem lett, no meg Jesssenek sem, és még az öngyújtóját is megtaláltuk. Úgyhogy egész jól sikerült az a nap, nem volt olyan átlagosan unalmas, és ráadásként megismertem egy újabb Betolakodót. Ha az lenne a feladatom, hogy kerüljek a közelükbe, és tudjak meg róluk minél többet, mesterien csinálnám, de erről nincs szó. Késő délután van már, amikor betoppanok az Upperbe, kinn hagyva a parkolóban a kölcsön járgányom, mert hát, vezetni azt imádok, és tanultam a múltkori esetből, még egyszer én nem mászok haza nyakig sárosan, annyi szent. Barna tincseim könnyű hullámokban omlanak alá, és egy csini kis feketét választottam, hátha még a kép átadása után kedvem támadna átruccanni valahová ismerkedőset játszani. Untam magam na. Egy magamfajta némbernek mindig kellett valami, ami lefoglalja, tovább hajtja, hiszen meglehetősen nyughatatlan természet voltam. Néha elég volt az is, ha elszórakoztatott egy-egy nagydumás majom valahol, vélhetőleg a mai este is így fog majd alakulni. Na de ne rohanjunk ennyire előre. - Üdv! Az üzletvezetőhöz jöttem. Kérem, mondja meg neki, hogy Jesse Northfolktól van nálam valami a számára. Magántermészetű. Vártam türelmesen, míg a pultos letelefonálta a dolgot, majd elirányított az emelet felé, ahol a keresett személy irodája található. Nem állt szándékomban húzni az illető idegeit, különösképpen azért, mert abban biztos voltam, hogy farkas, és mivel Jessevel ismerik egymást, elég csinos esély van arra, hogy Betolakodó. Ha meg mégsem, maximum hozzám hasonlóan a magányosok táborát erősíti. Nekem mindkettő megfelel. Ha meg nő… nos, abból bizonyosan messzemenő következtetéseket fogok levonni. Ezüstszürke tűsarkúm halkan kopogott a lépcsőkön, a hozzá illő borítéktáskámban a mobilomon, az irataimon, a kocsi kulcson és némi pénzen kívül csak a fénykép volt, másra nem volt szükségem, még ezt is soknak találtam… Minél több a dolog, annál több a macera, mégis kinek kell ez. Mikor az iroda ajtaja elé értem, kopogtam, és természetesen vártam, míg be nem invitálnak, s csak aztán nyitottam be, nem voltam én faragatlan tuskó. Lehet valami fétisem az irodákkal kapcsolatban, mostanában elég sokban megfordultam már. A pajzsom csak annyira van leengedve, hogy tudjam, valóban farkassal állok-e szemben, esetleg tévedtem az eddigi fejtegetéseim során. - Üdv! Emma Ridley vagyok, örvendek. Állok meg az ajtóban, miután behúztam magam után, de beljebb nem lépek, várok míg esetleg hellyel kínál, vagy elküld a francba. Mindkettőre van esély, noha utóbbit eddig is megtehette volna.
Amióta megbeszéltük Jessevel a dolgainkat, jobban érzem magam és így könnyebb a munkára odafigyelnem. Sajnos az nem működik nálam, hogyha valami zavar, akkor arról eltereljem a gondolataimat, mert egyszerűen nem megy a dolog, újra és újra azt veszem észre, hogy ugyanazon kattogok és agyalok és egyre több rémképet állítok magam elé. Tudom, hogy ez butaság, de mire észreveszem, hogy le kellene állítanom magamat, addigra már késő, mert annyira belelovaltam a dolgokba, hogy ihaj. Reggel óta bent vagyok az Upperben és azt hiszem késő estig maradni is fogok, mint mindig. Újabban az időm nagy részét itt töltöm, amióta átvettem a helyet. Braddel már beszéltem, hogy új biztonsági rendszer, és ami azt illeti új informatikai rendszer is kell, mert nem tudom, hogy Tara ezeket kivel, vagy kikkel építtette ki és ami azt illeti annyira naiv még én sem vagyok, hogy ne feltételezzem, esetleg illetékteleneknek is van hozzáférésük mindenhez. Egy ideje már csak a saját gépemen vezetem a könyvelést és minden mást is, az irodában lévőt be sem kapcsolom. Tulajdonképpen ezért is dekkolok itt ennyit, mert azzal, hogy nem használom a már meglévő rendszert, hanem sajátot alakítok ki és vezetek, sokkal tovább tart az adminisztrálás. Ráadásul szükségem van pár új alkalmazottra is, mert jelenleg kevesen vagyunk és emiatt mindenkinek maximálisan kell pörögnie és teljesítenie. Egy egyszerű fekete ruhát vettem fel reggel, mert bár ez egy disco, de mégiscsak én vagyok az üzletvezető, tehát jobb ha mindig csinin vagyok felöltözve. Főleg, hogy újabban naponta tárgyaltam újabb beszállítókkal az átalakítások kapcsán. Nem akarok nagy dolgokat véghez vinni most, csak pár változtatást és ehhez rengeteg ajánlatot kérek és hallgatok meg. Mikor az irodában megcsörrent a belső telefon - ezen érnek el a pultból és fordítva -, nagyon meglepődtem, hogy van itt valaki, aki magántermészetű dolgot akar átadni, ráadásul Jessetől. A kedvesem nem ilyen, ha valamit adni szeretne nekem, akkor egyszerűen átadja, nem jellemző ez a küldözgetés. Természetesen megkértem az alkalmazottamat, hogy irányítsa fel hozzám a nőt - már ezt is tudtam, mivel a telefonbeszélgetés úgy kezdődött, hogy van itt egy nő, aki azt állítja, hogy... - és tulajdonképpen el sem tudtam képzelni, hogy mégis miről lehet szó. Mikor meghallottam a kopogást az ajtómon felálltam a székemből és kinyitottam az. Pajzsom általában fent szokott lenni, amikor itt vagyok, mert különben megőrülnék, de most egy kicsiny rést hagytam rajta, de csak annyit, hogy tudjam vajon farkas-e a nő, vagy sem. Az volt. Nagyra nyílt szemekkel, de azért mosolyogva néztem a nőstény szemeibe, és csak azután szólaltam meg, hogy bemutatkozott. - Helló! Nagyon örülök Emma, Rose Anne McGregor vagyok. Gyere beljebb nyugodtan és foglalj helyet. - nyújtottam előbb kezet felé, aztán elléptem az ajtóból, visszamentem az asztalom mögé, majd az azzal szemben lévő fotelek felé intettem felfelé mutató tenyérrel. - Miben segíthetek? Úgy tudom Jessetől van nálad valami... - mivel ezt az infót kaptam telefonon, hát felvetem neki, aztán maximum majd kijavít, hogy ez félreértés lesz, amin mondjuk egy cseppet sem lepődtem meg. - Kérsz egy teát, vagy egy kávét? - toldottam még meg a dolgot, elvégre nem vagyok udvariatlan, sosem voltam az, majd minden figyelmem Emmáé volt. Illata betöltötte az orromat, ami furcsán ismerősnek tetszett, de tudom, hogy még vele nem találkoztam személyesen. Kellett pár perc, amíg leesett, hogy alig pár napja éreztem ezt az illatot (vagy farkas szagot inkább) némi - sok - sárral vegyítve, Jessen. Kedvesem csak annyit mondott, hogy elkapott valakit. És nem, nem feltételeztem, hogy ezzel a nősténnyel bármilyen egyéb dolga lett volna csak azért, mert megéreztem rajta a szagát. Nem azért, mert ennyire naiv lennék, hanem, mert elég jól ismerem Jesset ahhoz, hogy tudjam, ha más ágyába akarna bújni, akkor lenne olyan egyenes, hogy ezt velem is közölje. És amúgy is, éppen most akarjuk rendbe hozni a dolgainkat, ami nyilván nem így lenne, ha épp más után akarna menni. Megbízom benne. De mostanra nagyon kíváncsi vagyok, hogy tulajdonképpen miért is van itt ez a nőstény?
A megérzéseim nem hagytak cserben, persze, hogy farkas volt a kis vörös. Hümm, nem volt túl korrekt a kis jelző részemről, lévén aligha lehettem sokkal magasabb nála. Ez valahogy megnyugtatott, nem mintha ideges lettem volna bármiért is, de nem kedveltem a tőlem sokkal magasabb nőszemélyeket, valahogy alapból úgy gondoltam, hogy a magasságukból kifolyólag felsőbbrendűnek gondolják magukat. Mosolygott, a bájos volt az első szó, ami eszembe jutott róla, valahogy könnyű volt elképzelnem Jesse mellé. Nem, nem voltam biztos benne, hogy valóban a párja, de nem lepődtem volna meg, ha így van. Valahogy… passzoltak. Igyekeztem a jobbik arcom mutatni, lévén nem balhézni jöttem ide, egyszerűen csak átadni valakinek valamit, aminek feltehetőleg örülni fog. Megtehettem volna, hogy a hotelben adom oda Jessenek, de az túl egyszerű lett volna az én felfogásomhoz. Úgy látszik, ő is bírja a feketét, a szavai nyomán könnyedén léptem beljebb, majd ültem is le, nem feszengtem, nem hiszem, hogy lett volna rá okom. A Jessetől felcsipegetett infomorzsákból azért sejthető volt, hogy ő is a Betolakodók közé tartozik, akkor pedig pláne értelmetlen lenne ostoba érzésekbe kergetni magam. - Ohh, nem, nekem nincs szükségem a segítségedre, mint ahogy nyilván neked sincs az enyémre. Tényleg hoztam valamit. Bólintottam, kicsit ugyan húzni szándékoztam az időt, talán annyiból megtudhatom, valójában milyen kapcsolat fűzi őket össze. Nem mintha az életem múlna rajta, vagy bármi ilyesmi, de érdekelt, különösképp úgy, ha ő is Castor falkájába tartozi. Jesse elég összetett személyiségnek tűnt, és bár nem volt súrlódásmentes a találkozásunk, de alapvetően normális jellemet véltem megismerni benne. - Igen, egy kávé jól esne, köszönöm. Bólintottam mosolyogva, hála az égnek nem egy hülye picsával volt dolgom, akivel egy légtérben tartózkodni is fájdalmas. Nem mintha én könnyű eset lettem volna, mindig is jobban kijöttem a pasikkal, a csajokhoz valahogy mindig nehezen találtam meg az utat. - Nem akarlak sokáig zavarni, csak Jesse azt mondta, hogy hozzak el valamit az Upper Deck üzletvezetőjének. Gondolom, rád gondold, de azért nézd el nekem, hogy szeretnék megbizonyosodni róla. Pillantottam rá kicsit komolyabban, mert elméletileg ő volt az, elvégre az üzletvezetővel szerettem volna találkozni, de sosem lehet tudni, ilyen helyeken ki helyettesít kit, vagy épp ki kamuzik orbitálisan nagyon. Na jó, igazából inkább csak szívóztam kicsit, reményeim szerint oly módon, ami nem volt túlságosan átlátszó.
//Bocsi, hogy csak most, kicsit nehezen találom Emmát a napokban. :S //
Én már meg sem lepődöm azon, hogy valaki magasabb nálam. Noha Emma nem sokkal nőtt nagyobbra, mint én, de mondjuk nálam nem volt nehéz magasabbnak lenni, hiszen eléggé aprócska csaj vagyok. Hát ekkora lettem, ezzel már nem lehet mit tenni, de mondjuk nem is akarnék, én teljesen ki vagyok békülve a méreteimmel. A nőstény szaga ismerős volt, de még nem döbbentem rá, hogy honnan is. Engem leginkább ugyanaz az illat vagy farkasszag lengett körül, mint Jesset. Két okból kifolyólag. Ő harapott be, ő a teremtőm, ugyanolyanok az energiáink és a szagunk, a másik pedig, hogy együtt élünk, tehát mindig ott volt rajtam a lenyomata. Emellett a Hotelben lakom, együtt élek a falkámmal, az ő szaguk is rajtam van, folytonosan körbeleng. Mikor Emma helyet foglalt, én is ezt tettem. A miben segíthetek? természetesen udvariassági kör volt, hiszen nem tudtam, hogy miért is van itt. Mindazonáltal nagyon érdekelt, hogy mit hozott, de csak nem sikerült megtudnom még, hogy mit. Kérdőn tekintettem rá, de mivel nem történt semmi hát újra megszólaltam. - És megtudhatom, hogy mit? - néztem a nőstényre, majd felálltam, hogy a kávéfőzőhöz lépjek és két csészébe töltöttem a még forró, nem rég lefőtt kávéból. Az egyiket letettem elé, a másikat magamnak az asztalra, majd hoztam a cukrot, a kávépont, a mini hűtőből a tejet és a tejszínt. Nem tudom mivel issza a kávéját, hát kikészítettem mindent. Én a magamét csak így üresen szeretem. Visszaültem a helyemre és ráfigyeltem újra, amíg belekortyoltam a kávémba. - Értem. Nos, úgy bő egy hónapja én vagyok az üzletvezető és a társtulajdonos is, szóval azt hiszem megtaláltál. - mosolyogtam a nőstényre, majd letettem a csészét és vártam, hogy kiderüljön, vajon miről is lehet szó.
Igyekeztem nem túl feltűnően megszaglászni a másikat, már amennyire ilyen távolságból ment, és elég sok ismerős illatot véltem felfedezni. Azt hiszem, ennyi elég is volt, hogy végleg amellett az elképzelés mellett döntsek, ő is Betolakodó. Ráadásként több köze van Jessehez, mint egy átlagos falkatársnak. Nem is feltétlenül kellett ezt firtatni, legalább egyel több arcot ismerek meg a vélhetőleg jövendőbeli falkámból. Már ha nem szakad rám az ég, vagy valami ilyesmi. Jó, tudom, hogy mi tartott volna vissza, de egyelőre az a veszély nem fenyegetett. - Persze, hamarosan. Bólintottam, és a kávémat azért még megvártam, elvégre igencsak jól esett volna az a fekete, az alváshiány sajnos nálam állandó volt, nem tudtam a múlt képeit kikergetni a fejemből, talán mindig is emiatt akartam a nappalaim minél intenzívebben megélni, s hajszolni az apró örömöket. Ebbe a kategóriába tartozott a kávé is. - Köszönöm szépen. Mosolyodtam el, majd megízesítettem a kávémat, ami került a cukorból meg a tejből. Ha ténylegesen fel akartam ébredni tőle, akkor én sem tettem bele semmit, ám most nem volt ilyen sokkhatásra szükségem, az esti bulizáshoz nem kell feltétlenül az állandó éberség. - Jól van, ennyi nekem elég, nem húzom tovább az időt. Kacsintottam, ha hazudik, azt úgyis kiszagoltam volna, meg aztán, a Betolakodókkal amúgy is szimpatizáltam, így hajlamos voltam a jobbik arcomat elővenni a közelükben, elvégre, nem akarok már rögtön ellenségeket közöttük, nem jönnék ki belőle jól. Így hát elővettem a táskámból a kinyomtatott fotót Jesseről, amint a folyóparton ül egy sziklán, felette füst kanyarog a cigiből, amit szív. Mi tagadás, remekül sikerült fotó volt, és kétségkívül a nőstény Teremtőjét, és párját ábrázolja. - Azt azért hozzá kell tennem, hogy nem értékelte a dolgot, de végül eljutottunk oda, hogy hozzam el az Upper Deck üzletvezetőjének, úgyhogy, itt van. Tégy vele, amit akarsz. Átnyújtottam neki, és figyeltem, mi jelenik meg az arcán a képtől. Nem is tudom, mit vártam, nem ismertem egyáltalán, hogy megtippeljem, de érdekelt a dolog.
Bólintottam mikor azt mondta hamarosan megtudom, hogy mit is hozott. Tényleg nagyon szerettem volna már megtudni, de közben elkészítettem neki a kávét is, ha már megkínáltam és elfogadta, ez a minimum. - Ugyan, igazán nincs mit! - legyintettem és rámosolyogtam, hiszen tényleg nem volt nagy dolog a kávét elé tenni. Sőt, örülök is, hogy elfogadtam, a legtöbben visszautasítják az ilyen kínálást, mert olyannyira feszélyezve érzik magukat, vagy annyira túl akarnak esni azon, amiért idejöttek. Oké, most én szerettem volna, ha mihamarabb túl esünk rajta, de csak azért, mert nagyon kíváncsivá tett. Jesse, ha valamit adni akar nekem, azt maga teszi meg és nem bízza másra. Szavaira bólintottam, kacsintására újból elmosolyodtam majd érdeklődéssel figyeltem a mozdulatait. Ahogy meglátom a képet százféle érzelem ül ki az arcomra azonnal. Először a meglepettség, hiszen Jesse soha nem engedi, hogy lefotózzák, még azért is morog, ha én engedem, hogy rólam készüljön kép. Aztán megjelenik a melegség a tekintetemben, ott csillog, hogy mennyire is szeretem és bálványozom a férfit, aki a képen a folyóparton üldögél egy sziklán és dohányzik. Aztán ott van az arcomon, hogy mennyire is tetszik a fotó, azonnal beleszeretek, hiszen Jesse van rajta és ez az elkapott pillanat annyira ő, hogy szinte megszólal. Ezután némi kíváncsiság tükröződik a tekintetemben, ahogy a képről a nőstényre vándorolnak a szemeim, vajon ki lehet ő, hogy a kedvesem megengedte neki, hogy képet csináljon róla? Újra a fotót nézem és végül kiül a boldogság és lágyság a vonásaimra. Összességében örülök ennek a képnek és annak, hogy Emma elhozta nekem. Mosolyogva, csillogó tekintettel pillantok rá. - Megtarthatom a képet? - buta kérdés, hiszen elvileg azzal kezdtük, hogy hozott nekem valamit. De annyira meglepődtem ezen az egészen, hogy hirtelen más nem jutott eszembe. Plusz ez a kép tényleg kell nekem. Már azt is tudom, hogy hol kap majd helyet. - Hogy... hogyan tudtad rávenni, hogy engedje a képet megcsinálni? - mikor arról beszélt, hogy nem értékelte a dolgot túlzottabban, nem igazán tudtam a szavaira figyelni, mert a képre koncentráltam és ettől valahogy minden kirepült a fejemből. - Nem tudom ki vagy Emma, vagy, hogy ezt, hogyan érted el, de... köszönöm! - leírhatatlanul örülök annak, hogy a nőstény elhozta nekem ezt a képet. - Gyönyörű a fotó. - tettem még hozzá, habár nekem sokkal kedvesebb volt az, akit ábrázolt és ahogyan ezen a képen láttam őt. Nem szoktam napközben azon meditálni, hogy hiányzik-e Jesse vagy sem, hiszen olyan régen együtt vagyunk már és minden este látom, de most ettől a képtől nagyon hiányozni kezdett, pedig reggel mellőle bújtam ki az ágyból.
Ha eddig nem lett volna az az érzésem, hogy Jesse meg a velem szemben ülő nőstény között bizony van valami nagyon intim, akkor most már biztosan tudnám. Vannak, akik nem tudják, vagy épp nem is akarják leplezni az érzéseiket. Akaratlanul is felrémlik bennem, hogy mennyire más, mint én. Ha én nagyon örülnék valaminek, akkor sem látszana rajtam, hisz aligha akarnám más tudtára adni, hogy mennyire kedvemre való, amit kaptam/tapasztaltam. Nem kellett volna farkasnak lennem ahhoz, hogy lássam és értsem, mi megy végbe az arcán. Érteni vélem mindet, elvégre, azt már tudom, hogy Jesse nem szívleli, ha fotózzák, nyilván ezzel olyan is tudatában van, aki nálam jobban ismeri. Aztán ott az a semmivel össze sem téveszthető melegség, amit én egyszer éreztem életemben, s az is olyan illékony volt, mint egy alig pislákoló szivárvány a nyári zápor után. S igen, végtelenül hamis is, hisz engem akkor átvertek, cserbenhagytak, még csipás szemű farkaskölyökként próbáltam megtalálni a helyem a világban, de esélyem sem volt nélküle. Milyen jó, hogy megdöglöttél, Todd Ridley… csak azt sajnálom, hogy nem küldhettelek el a büdös francba egyszer sem. Fura, hogy más boldogsága a harag keserű masszáját keni a bőrömre, kedvem támadna kiszáguldani, és beleordítani a lelkemet marcangoló gyűlöletet a világba. Még csak nem is tudom kire irányítani, hisz hogy utáljunk egy halottat? Ökölbe szorul a kezem, de remélem, nem látja, nem, neki nem akarok kellemetlen perceket okozni, kedves volt, bűbájos, szerelmes. Nem irigyeltem, erről szó sem volt, én nem vágytam arra, hogy ilyen legyek, és így érezzek. Akkor már nem lennék önmagam. Világ életemben menekültem az érzések elől, mert már rég nem láttam értelmüket. A jelentőségük megkopott, és az élet megtanított arra, hogy érzelmek nélkül könnyebb kihasználni másokat a saját érdekemben. Olyan tiszta volt ez a nőstény, már-már irigylésre méltóan ártatlannak tetszett, de egy farkasnál sosem lehetett tudni, mi lapul meg a háttérben. Nem estem bele abba a hibába, hogy az érzései miatt gyengének gondoljam, egyszerűen csak tudtam, hogy én attól vagyok erős, hogy képtelen vagyok ilyesmire. Ha éreznék, szétesnék, és hagynám, hogy a milliónyi darabom szerteszét guruljon a nagyvilágban. A csillogó tekintetére, mikor újra rám pillant, már képes vagyok elengedni a rám telepedő viharfelhőket, és bólintok egyet kurtán, apró, szelíd mosollyal, mintha értenék minden miértet, amit jelen helyzetben lehet. Persze, hogy megtarthatja, neki hoztam, az övé, s abból, amit láttam, azt is tudom, hogy senkinél sem lenne jobb helyen. Nyilván ezt Jesse is így gondolta. - Elég egyszerű volt. Nem kértem az engedélyét. A huncut mosoly egy olyan lányé, akit épp akkor kaptak rajta valami rosszaságon, s valószínűleg Rose tudja, hogy az ilyesmire harap a párja, tehát vélhetőleg nem úsztam meg olyan könnyen a dolgot. - Meg is kaptam érte a magamét, bár, gondolom, járhattam volna sokkal rosszabbul is. Vonom meg a vállam könnyedén, igazság szerint, még azt is ki merném jelenteni, hogy jól esett az a kis csörte, noha igazán szerintem egy pillanatig sem voltam veszélyben. Noha az tény, hogy csupán azért nem, mert Jesse már látott Castorral, és nem akart rossz fát tenni a tűzre. Olyan kis aranyos gondolat egyébként, hisz Castor számára nem vagyok több kellemes szórakozásnál, aki talán egyszer majd a falkáját fogja gyarapítani. Igazából, teljesen biztos vagyok benne, hogy nem érdekelné az Alfát, ha valamelyik embere leamortizálna. - Nincs mit, Rose! Örülök, hogy tetszik. Bólintottam a tőlem telhető legőszintébb mosollyal, és bár én nem akartam így odalenni senkiért, de attól még tetszett, hogy van, aki nem fél az érzései következményeitől, attól a gyengeségtől, amit egy pár jelent. Az én életemben nem volt ennek helye, még nem voltam hozzá elég erős, de talán… soha nem is fogom szükségét érezni annak a megnyugvásnak, amit ez adhat. Én nem akarok megnyugodni, lángolni akarok, mindennap kicsit meghalni, hogy aztán önnön hamvaimból éledhessek újjá. - Tudod… ő is nagyon szeret téged. Nem tudom, miért mondtam. Talán mert sejtettem, hogy rá gondol, és mellette akar lenni éppen, fogalmam sincs… mindenesetre már kimondtam, s szavaim visszavonhatatlanul szárnyaltak a levegőben. Bár volt Jesseben valami megfoghatatlan komorság, de abban biztos voltam, hogy akinek ezt a képet valójában szánja, és akitől az öngyújtót kapta, az számára minden. S igen, immár azt is tudtam, hogy mi a gyenge pontja, vagyishogy kicsoda. Nem, nem akartam ezt kihasználni, de az információt elraktároztam, a mi életünk hosszú, ki tudja, melyik évtized, évszázad mit sodor elénk…
Hagyom az érzéseimet kiülni az arcomra. Sokan azt gondolják, hogy ez gyengévé tesz valakit, de én azt hiszem, hogy amennyire gyengévé tesz, pont annyira erőssé is. Én nem úgy élem az életem, hogy minden sarokban rémeket és ellenséget látok. Nem akarok örökké félni, vagy attól tartani, hogy bármikor annyi lehet. épp elég aggódni valóm van, nem kell még több. Alapvetően nem ilyen vagyok, és nem érdekel, hogy ki mit szűr le a Jessevel való kapcsolatomról. Boldog vagyok, hogy van kiért felkelnem reggelente, hogy tudom érte bármikor, bármire képes lennék, hogy van kihez hozzábújnom esténként, hogy van kit meglepnem, ha épp olyanom van. Hogy van kinek örömet okozni, mosolyt csalni az arcára. Nekem ezek nagyon sok erőt és lökést adnak. Miatta érzem, hogy élek, és amikor rám néz, azt érzem, hogy a világ legszebb és legszerencsésebb asszonya vagyok. Nem tudok elég hálás lenni érte, neki, azért, hogy ő van nekem, hogy mellette lehetek, hogy az övé vagyok. Ő nekem az egész világom, neki köszönhetem, hogy létezem, hogy az vagyok, ami. Hogy új életet adott nekem, hogy nem hagyott ott a Pipacsban annak idején. Annyi mindent köszönhetek neki, hogy azt hiszem egy nap is kevés lenne mindent felsorolni. Szükségem van rá, kell nekem, mint éhezőnek egy falat kenyér. Vágyakozom utána, szeretem és imádom. Ő a mindenem. Az Életem. Érzékelek Emma dühéből és zaklatottságából valamit, de nem foglalkozom vele, hagyom átsuhanni az érzékeimen ezeket, mert most túlságosan is lekötnek a kedvesem körüli gondolataim. Új erőt merítek belőlük. Számomra fontosak az érzelmek, ettől érzem azt, hogy élek, eleven és hús-vér vagyok. Szavaira felnevetek. - Akkor már értem... Csak azt nem, hogyhogy nem törte össze a gépedet? Vagy összetörte? Jaj, azt akkor nagyon sajnálom! Megtérítette a károdat? - kis frász ül ki a vonásaimra, mert feltételezem, hogy Jesse tönkretette a kamerát. És ha nem fizette ki a kárt, akkor azt hiszem én fogom. Bár mondjuk, ha itt a kép, akkor csak nem történt olyan nagy baj. De ezt nem tudhatom, nem értek a fényképezőgépekhez. - Azért remélem nem volt túl goromba, vagy ilyesmi... - Jesse csak annyit mondott, hogy elkapott valakit, de ennél többet nem, és remélem, hogy nem volt nagyon kellemetlen a találkozásuk Emmával. Kissé félve érdeklődöm, mert nem tudom, hogy akkor most mi is a helyzet. Bár nagyon gázos csak nem lehet, ha a nőstény itt van és elhozta nekem a képet... - Tényleg nagyon tetszik! Még ma veszek neki egy képkeretet. - bólintottam, majd letettem a képet és bár Emmára figyeltem, újra és újra a képre vetettem egy-egy apró pillantást lova, Jesset néztem mindannyiszor, a képen lévő tájból semmit sem fogtam fel. Emma szavaira felpillantok és kissé csodálkozóvá válik a tekintetem. Tudom, hogy Jesse is szeret, hogy nagyon is szeret. Csak azt nem tudom, hogy Emma ezt most miért is mondja nekem. - Tudom és... köszönöm. - azt köszöntem meg, hogy ezt mondta nekem. Elmosolyodtam. Tudtam magamtól is, de jól esett, hogy ezt mondta. - És azt is, hogy a képet elhoztad nekem. Nagyon feldobtad vele a napomat. - őszinte voltam, tényleg nagyon örülök és jobb kedvem lett, nem mintha előtte nem lett volna az, de most még jobban éreztem magam. - Ha nem vagyok tolakodó a kérdéssel, de Jesset ismerve, hogyhogy nem tette tönkre a felvételt, amit róla készítettél? - oka kellett, hogy legyen a dolognak, hiszen tudom, hogy Jesse mennyire is ellenzi a fotózkodást. Tehát biztosan van valami a háttérben, csak azt nem tudom, hogy mi. Ki lehet ez a nőstény velem szemben?
- Nem, inkább engem tört össze helyette. Mosolyodom el egészen szolidan, bár azért a hanghordozásom elárulhatja, hogy nem éltem meg olyan súlyosnak a dolgot, elvégre mostanra már nem is látszik semmi belőle. Nem is szó szerint ő tört össze, inkább a természet okozott némi kárt, ellenben én tisztességesen megkarmoltam. Mi tagadás, nem szeretem túlzottan, ha olyasmit akarnak rám kényszeríteni, amit nem akarok. - A gépemben ki kell cserélni egy-két dolgot, de szerintem rendben lesz. Nem igénylek kártérítést. Igazából, számomra az anyagi dolgok egyáltalán nem számítottak. A gépem mondjuk pont fontos volt, de sokkal inkább az eszmei értéke miatt. Ezt persze nem biztos, hogy el tudtam volna magyarázni, úgyhogy bele se kezdtem. - Hát, bűbájosnak nem neveztem volna, de sikerült rendezni a nézeteltérésünket. Bólintottam, bár azt nem tettem hozzá, hogy elég nagy részben azért lehetett, mert Jesse látott Castorral, és valószínűleg azt a következtetést vonta le, hogy az Alfa nem örülne neki, ha bajom esne. Nos, ez biztosan nem volt így, bár, azt hiszem, az már szóba került, hogy sajnálná, ha elpatkolnék, de az illuminált állapotára való tekintettel ezt sem vettem készpénznek. Mondjuk, egyesek szerint részegen nem kamuzik senki. Örültem, hogy tetszik neki a kép, így biztosra merem venni, hogy nem fog a kukában landolni, azt azért sajnálnám. S mivel alapvetően szavatartó embernek… ööö… farkasnak tartom magam, a digitális másolatot meg fogom semmisíteni. Nem célom kekeckedni a Betolakodókkal, elvégre, ki tudja, mit hoz a sors. Meg hát, azon kívül, hogy nekem ugrott és gurultunk egy kellemeset, nem ártott nekem a hím. A kávém közben elfogyott, bár nem csodálkoztam volna, ha ez nem tűnik fel Rosenak, a helyében engem se nagyon érdekelt volna a külvilág. Magam sem tudtam, miért mondtam, talán én szeretném hallani ilyen helyzetben, hogy akiért dobok a szívem, az ugyanúgy oda van értem. Igen, akkor régen szerettem volna tudni, hogy nem csak az én ifjonti, könnyen átverhető szívem dobog Toddért. Most már kiveszett belőlem az ilyesmi, és köszönöm, de nincs rá szükségem. Másnak persze attól még lehet. - Örülök neki, akkor megvolt a mai jócselekedetem. Kacsintottam rá, de természetesen nem puszta jó szándék vezértelt, tudni akartam, kinek szánja Jesse a képet, s milyen jól is tettem, elvégre, így találkozhattam még egy Betolakodó farkassal, és a kapcsolatul természetes is világossá vált a számomra. - Ebben magam sem vagyok biztos. Talán meggyőztem arról, hogy nem fogom felhasználni ellene. Meg… megkérdeztem, hogy nincs-e valaki aki örülne neki. Vontam vállat, mert a párjának megfejtése már nem az én reszortom volt, azt meg még véletlenül sem említettem meg, hogy esetleg azért sem tette, mert meglehet, erődemonstrációt kellett volna tartania, és közel sem lehetett biztos benne, hogy nem tenyerel bele valamibe. Mint ahogy én sem tudhatom, hogy milyen helyet foglal el a falkában, és nincs-e tényleg nagy befolyása Castorra. - Megmondhatod Jessenek, hogy a digitális verzió már a múlté. Megsemmisítem, amint hazaértem. Azzal fel is keltem, elvégre, nem szándékoztam ebbe a témába mélyebben belemenni, hisz a pontos választ sem ismertem, de nem akartam, hogy még többen azt higgyék, több közöm van Castorhoz, mint ami valójában volt. - Hagylak is dolgozni, köszönöm, hogy fogadtál. Mosolyogtam még rá, nem hittem, hogy vissza fog tartani, elvégre, azt már megkapta, amit hoztam neki, innentől kezdve nem feltétlenül kell érdekesnek lennem a számára. - Viszlát, Rose! Köszöntem el, aztán minden valószínűség szerint kisétáltam az irodájából.
//Köszi a játékot! Nem tudom, részedről lesz-e zárás, de ha nem, kérj már légyszi zárót! ^^ //
Kezdőlap
//
Nem tudom, részedről lesz-e zárás, de ha nem, kérj már légyszi zárót! ^^ //
