*Hát, nem mondanám, hogy a szavai teljes mértékben megnyugtattak, de mondjuk úgy, hogy nem is estem kétségbe. Ha valaki a fejembe matat, mikor megtehetné máshogy, majd legfeljebb…ööö… nem tudom, rá szólok vagy valami. Azért abból csak értenek, vagy ha nem… nos akkor sem tudom, de ez még a jövő zenéje.
Hát… ha várja, ha nem, a koporsó akkor sem lesz egy leányálom még számára sem. Hiába rohangált korábban kislányként, göndör hajjal. De addigra már neki úgy is mindegy lesz, szóval inkább a feladatra koncentráltam továbbra is. Mondjuk, feladatnak túlzás volt és még csak azt sem mondhatom, hogy az állóképességem tette próbára, tekintve, hogy inkább feküdtem egész végig. Pedig azt sem mondhatom, hogy nem sírtam. Pláne, hogy folyt könnyem, mint egy óvodásnak, aki elesett és lehorzsolta a térdét. De ezt a fájdalomnak tudtam be és nem annak, hogy meggyengültem volna. A dicséretére kissé felkaptam a fejem, bár inkább tűnt ez tizenhatszoros lassított felvételnek mintsem kapkodásnak, de a lényegen nem változtat. Némi büszkeséggel töltött el, hogy megdicsért és ezt szavak nélkül is láthatta.
- Hát ez… igazán… megnyugtató… * Pláne, ha nem ebbe a pár napba akar velem játszadozni valaki. Na mindegy, mindenesetre én tényleg örültem neki, hogy nem kell tőle tartanom még akkor sem ha valaki péppé tapos.*
- De én leszek az első akinek sikerül… * Nos, ehhez tartozott volna egy széles vigyor ha épp nem fájnának annyira még az arcizmaim is. Így aztán inkább meg sem próbálkoztam vele. Ágyban akartam tudni magam és aludni, úgy egy három napig mindenképpen. De persze nem felejtettem el az ígéretem. Így azt sem, hogy holnap viszont a terembe kell mennem… ennyit a három napos alvásról.
Az úton, bár a törölközött nem dobtam be, de néha még így is nyöszörögtem és magamban mindenkit a pokolra kívántam, aki épp úgy döntött, hogy ez egy normális kiképzésnek minősül. Szerintem valamelyik Atar… Ati… szóval valamelyik Antenna – aki a vezető lenne – most nagyon csuklik, ha Ő állította össze a mentor programot. *
- Hogyne… úgy érted a következőt, hogy majd egy év múlva. * Morogtam a fájdalom és a félálom ködén keresztül. Még hogy a következő… hát ez sem normális. Jelenleg mozdulni sem bírok nem még rábírni a testem az átváltozásra. Ami azt hiszem egy jó pár napig így lesz… szóval az egy év, is eléggé nagylelkű ajánlat a részemről, arról már nem is beszélve, hogy reális is.
A lépcső… azaz átkozott lépcsőn való haladás naná, hogy felébresztett és ahogy az ágyba kerültem már csak laposakat pislogva néztem Darrenre. Fürdés? Jó vicc… majd akkor ha már élek is. Vagyis érzem, hogy élek.*
- Stevent puszilom és mond meg neki, hogy délután jöjjön értem. * Motyogtam neki és azért bíztam benne, hogy még érthető volt a hangom. De a teával már nem sokat kellett foglalkozni. Hisz szerintem még le sem ért a konyhába én már aludtam. Ha nem vette észre és mégis fáradozott vele… hát… az szivacs, majd holnap megköszönöm és megiszom.

// Köszöntem a játékot. Imádtam…//

*Az alkohol, mindig az a fránya alkohol. Jó, nem mindig, de ez az egy alkalom kellően elég volt ahhoz, hogy napokig fájjon a fejem és az étvágyam is oda legyen. De leginkább az zavart, hogy minden szavamra emlékszem, amit mondtam Darrennek. Így nem is csoda, hogy a problémámmal nem hozzá fordultam, hanem megpróbáltam körbepuhatolózni, hogy kinél járhatok szerencsével. Én már meg nem mondom, hogy hívják aki mondta, hogy Olenhez forduljak, de jó gyerek voltam és meg is tettem. Bár ne tettem volna, vagy legalább egy számot kértem volna, hogy felhívjam. De nem, minek azt? Egyből a lakására mentem, hogy megérdeklődjem. Nos, valószínűleg megzavartam valamiben és égő arccal makogtam el, hogy mit is szeretnék. Nem csoda, ha figyelembe veszem, hogy egy szál törölközőben nyitott ajtót. S nem akartam tudni, hogy épp csak zuhanyozott vagy épp mástól csatakos a teste. A cipőm orra sokkal érdekesebb volt ebben a pillanatban, és mikor a mai napot mondta úgy viharoztam el onnan nagy zavaromban, hogy még bocsánatot kérni is elfelejtettem a zavarásért. De felesleges is lett volna, ha figyelembe veszem, hogy a makogásom közben egyébként is elhangzott kismilliószor. Hol mondat elején, hol mondat közben hol pedig a végén.

Ez a nap is eljött és papagáj mivoltommal fogadtam Olen érkezését a farkaslak előtt. Lila nadrág, fekete, hosszított szárú tornacipő, citromsárga hosszított felső és egy világoskék pulóver, rajta a fehér kabátommal. Hajam ezúttal is össze volt fogva, csak most kissé féloldalasan volt összefonva a vállam előtt előre húzva. De még így is elől a rövidebb tincsek kicsúsztak, amit a fülem mögé tűrtem. Ahogy ott toporogva vártam idegességemben a mami ezüst láncát birizgálva, ami most is a csuklómra volt feltéve. Korán érkeztem, de nincs azaz isten, hogy én felmenjek hozzá, hogy megjöttem. Még elfelejteni is próbáltam, hogy melyik lakás az övé. Senkinek, legalábbis nekem biztosan nem tenne jót ha feszült lennék. Ami azért nem maradt el, csak más okból. Nem tanultam még senkitől semmit Apáimat leszámítva, de ők meg elviselték a számat, na nem mintha lett volna választásuk. S Samen kívül nem is igazán voltam még 10 percnél tovább falkatársammal, még csak egy helységben sem.
Egy ideges és halvány mosolyt engedtem meg a férfi felé, ahogy előre tolta a motort amiről Jenny korábban beszélt. Tekintetem nyomban rá is tévedt és szemeimben mind a vágy és mind a kíváncsiság felfedezhető volt. De nem támadtam le kérdésekkel, vagy bármi más megnyilvánulásommal csak köszöntem neki. Idegességemhez képest, még egész határozottra is sikerült a dolog.
- Ööö… még nem ültem motoron. * Szóltam hozzá miközben egy pillanatra elszakítottam a tekintetem a járgánytól. Bár tény, hogy ha választanom kellett aközött, hogy az embereken keresztül gyalog megyünk ki az erdőbe vagy felülők mögé. Hát kérdés sem volt, inkább kockáztattam a saját életem, mint másokét a jelenlétemmel. Pláne, hogy még csak belehalni sem tudtam, hanem maximum ágynak dőlni egy kisidőre, míg meggyógyulnak a csontjaim. De azért ezt nem ártott tudnia, hogy nem vagyok rutinos utas. Kissé idegesen és zavartan szálltam fel Olen mögé, de legalább nem féltem, hanem csak izgatott voltam, hogy milyen lesz. Mi tagadás, nem bíztam a másikban, de ezt bárkire ellehet mondani, szóval nem újdonság… Viszont ezek csak addig tartottak, míg maga az út, a sebesség adta élvezet nem hatolt a csontjaimig. Hideg volt? Az, de nem érdekelt a nagyját egyébként is felfogta Olen teste, mely köré a karjaimat fontam. Zavart maga a tény, de ez is hamar elmúlt hisz nem volt más csak az élvezet. Úgy éreztem mintha most először nem volna semmi gondom. Nincs a farkasom, nincsenek szabályok, korlátok, nem kell megfelelnem senkinek csak Én vagyok és a szabadság. Azaz érzés, amivel ez az egész eltöltött, mintha csak repülnék és semmi nem állíthatna meg, semmilyen parancsszó, semmilyen rossz hír vagy épp a farkasom kitörése…

Bár nem mentünk messzire és a hóban azért nem lehet annyira száguldozni, de ez a kicsi is épp elég volt ahhoz, hogy mikor leszálltam és újra a férfire nézek, már ne legyen semmi bajom. Megszűntek a korábbi aggályaim. Szürkészöld szemeim vidáman, önfeledt boldogsággal csillogtak, amit ébredésem óta csak az alkohol tudott elérni. Ajkaim egy őszinte mosolyra húzódtak, amit igazából már inkább nevezne épp eszű ember vigyornak. *
- Köszönöm ez… szuper volt… * Hangomban is a jó kedv csengett, némi izgatottsággal megfűszerezve. De elakadtam az elején, hisz hirtelen nem tudtam melyik szó is illene rá legjobban. Egyszerűen nem tudtam leírni és ha Olen nem is ismert, a pajzsom nélkül tökéletesen érezte, hogy a szó, amit használtam, eltörpül az mellett, mint ami közben és még így utána is bennem kavargott. Hirtelen már majdnem olyan voltam, mint a balesett előtt, de persze ezt csak Én éreztem. Meg Steven látta volna, de Ő nincs itt. És ha már itt tartunk, akkor talán nem ártana kicsit felébrednem ebből a kábulatból, amit a motorozás okozott, hogy azzal is foglalkozzunk, ami miatt sor került rá.*
- Szóval… tudom, hogy nem vagy mentor, de nem akartam Darren nyakába varrni, elég gondja van velem ez nélkül is. És nem is tudja, hogy itt vagyok vagy, hogy felkerestelek. Viszont, még a vajazó késen kívül nem is volt dolgom ilyen cuccokkal. De megígérem, hogy igyekszek nem elvágni a torkom és a szájtapaszom sem hagytam otthon. – vigyorogtam rá - Viszont gőzöm sincs, hogy miként zajlik egy fegyveroktatás… *Oké, ez talán kicsit túlságosan is bele a közepébe dolog, de jobb előbb tisztázni, mintsem utólag jöjjön rá, hogy még kenyeret sem tudok normálisan vágni. Bár tény, ami tény, tényleg nem tudtam maximum három felé aztán kész is a szendvics egy évre. Az meg, hogy Darren nem tudja… nos, én jobbnak láttam nem elmondani neki, azok után, hogy a tisztáson szépen elecseteltem neki, hogy milyen szép kis kínzásban lesz része Tom Reednek. Mondjuk nem hazudtam, csak ezek után… áh mindegy. Kissé oldalra billentett fejjel vártam, hogy Olen mit fog reagálni a szavaimra. Mit kell csinálnom, mit fog mondani. Egyszerűen minden apróságra oda figyeltem a cél érdekében, hogy megértsem mi a dolgom, mit kell csinálnom és persze, nehogy az esetlenségem miatt inkább visszaküldjön Darrenhez.*

- Szokásom ezt-azt megköszönni és néha még bocsánatot is kérni. Szóval valószínűleg, de, megfogom… * Vontam meg a vállaim még mindig mosolyogva. Felírhatja rossz tulajdonságnak is, de egy párszor még valószínűleg akkor is hallani fogja, ha csak be nem ragassza a szám pillanatragasztóval. De vigyorából ítélve, talán erre nem fog sor kerülni. De annyira lekötött az, hogy napi rendre térjek maga az élmény fölött, hogy észre sem vettem, hogy indulna csak újra fecsegésbe kezdtem. Egyhelyben álldogálva, mint egy hülye, szinte szót sem engedve, míg végig nem hadartam neki. Azonban a gesztus meglepett és pár pillanatig csak értetlenül pislogtam fel rá, de legalább a lábaim megindultak miközben beszélt. Bár tény, hogy a nagy lelkesedésem egy pillanatra visszább esett, míg megfordult a fejemben, hogy ez talán még sem volt olyan jó ötlet. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is hessegettem és Olen csak segített benne a kacsintásával.*
- Tudom, hogy nem tehetek egy lépést sem anélkül, hogy ne tudna róla. De ha Téged esz meg, az nem zavar… mire hozzám ér, addigra már jóllakott és lenyugszik. * Vigyorodtam el szélesen. Persze tudtam, hogy Darren nem egy emberevő, de valahogy nem akartam elképzelni a reakcióját. S az eddig ismertek fényében Olenék és Darrenél egész jó kapcsolatba vannak, szóval talán tényleg nem lesz gond.*
- Egyébként meg dartsozni sem tudok, és ami azt illeti nem is próbáltam. * Hisz kételkedtem abban, hogy a virtuális változatára gondolt, tekintve, hogy ott csak megnyomom az egeret és kész is. A nyíl tökéletesen megmutatja, hogy hova fog menni, de még így is sikerül néha bebuknom a géppel szemben. De persze a szám járása nem akadályozott abban, hogy a lábaim is járjanak, így Olen mellett haladva érkeztem meg Én is a célhoz, ami egy tisztásra hajazott. Ezen pedig elmosolyodtam, egészen addig, míg az éles hangokra össze nem rezzentem amik a tudatomon hasítottak végig ahogy a táska kissé csörömpölve földet ért. Sosem fogom megszokni. De nem is ezzel kell most foglalkoznom, hanem Olen szavaival. A vágás… hát ez legyen a legkevesebb bajom. Összeszabdalom én magam a cél érdekében, úgy is begyógyul és sírva fakadni sem fogok miatta.*
- Ez úgy hangzik, mintha csak egy mérleg lenne… * Vontam össze a szemöldököm, és a felém nyújtott késeket úgy fogtam meg, mintha legalább porcelánból lennének. Farkasomra tett szavaira azonban felszaladt a szemöldököm és miközben követtem feleltem neki.*
- Hát ha rábírod, hogy pár másodpercnél tovább lekösse valami a figyelmét vagy koncentráljon, meghívlak egy fagyira. * Darren nélkül a saját rekordom egy perc volt. Az is akkor mikor evésről volt szó, de aztán már ment is a maga feje után. De, legalább békén hagyott és nem erőszakoskodott rám kényszerítve a játszhatnékját. Megtéve ezt a kistávot érdeklődve figyeltem a szavaira, a mozdulataira és a célpontra, hogy megtalálom-e. Ezzel még nem akadt gondom és bólintottam is, hogy látom. Oké, ez majdnem olyan, mint a futás… csak ott a légzés mellett nem az egyensúlyom van, hanem a tempó. Nem lesz ez nehéz. Gondoltam kis naivan, miközben leutánoztam Olen mozdulatait a tőrrel. Ujjam összecsípte, csakhogy az a fogás minden volt, csak épp biztos nem. „Féltem” ráfogni rendesen, bár egyenesnek egyenes volt, legalábbis innen nézve. Párszor azért megrántottam a kezem, hogy a penge a helyén marad-e de talán a harmadik után már nem csúszott le a föld felé a markolata, hanem megmaradt. Tekintetem újra Olenre emeltem és figyeltem, ahogy megválik a fegyverétől mintha csak egy tollpihét hessentett volna odébb. Pislogva párat vettem tudomásul, hogy még maga a dobást fel sem dolgozta az agyam, már a füleim hallották, ahogy a levegőt vágva egy puffanással érkezik meg a célba. Tekintetem oda kaptam és a tőr pontosan a közepében rezonált. Hát jó… Leutánoztam a kezdő állást is, amit imént láttam Olentől. Közben naná, hogy elmozdult a kezemben a penge és segítségre szorultam, hogy ne perceket küzdjek megint mire megtalálom a korábbi fogásnak az erősségét. A célpontot hála a farkaslátásomnak tökéletesen betudtam mérni, még ha most maga a kicsike szunyókált is bennem. Ahogy ez megtörtént egy hirtelen mozdulattal eldobtam a fegyvert egyenesen. Csakhogy, nem elég, hogy csuklóból sikerült dobnom, ami miatt a röppályája jóval a fa előtt ért véget, de még azt is úgy, hogy nem elengedtem a pengét, hanem végig húztam rajta az ujjam is. S ha ez még nem volna elég, ahogy a felső testemmel belemozdultam, azaz egyenes átlósan lett egyenes. De végül is egyenes, csak az irány változott. Az ujjamba hasító fájdalom nem érdekelt, az átváltozások a fájdalom küszöböm csak tovább edzették. Az viszont már annál inkább, hogy a vérszagát megérezve a farkasom mocorogni kezdett, amit csak összevont szemöldökkel vettem tudomásul, aztán igyekeztem figyelmen kívül hagyni. Ha most megpróbál legyűrni és felakasztatom, hogy tudja, hogy hol a helye. De míg nem viszi túlzásba addig hagytam és inkább a nadrágomba töröltem a kezem, úgy is mindjárt eláll. *
- Tudom, béna volt. De hogy mozduljak csípőből úgy, hogy a kezem, vagyis a vállaim ne mozduljanak el és a célon maradjanak? * Én csak ezt a hibát szúrtam ki és ennek a számlájára írtam azt is, hogy még csak el sem ért a célig hosszában sem a próbálkozásom.*

*Szavaira tekintetem lesütöttem kissé zavaromban, de mikor a tanácshoz ért felpillantottam rá és kissé oldalra biccentett fejjel hallgattam. Szavaira halványan elmosolyodtam és bólintottam. Úgy látszik még is csak akad valami közös a farkasomban és bennem. Én is a határait nyalogatom, vagyis nyalogatnám, ha hagynák, még ha csak képletesen is.*
- Köszönöm. De nem azért mondtam, csak… néha nem árt figyelmeztetni a másik felet, hogy mivel áll szemben. * Hisz tényleg csak ezért mondtam, hogy Olen tudja, hogy sokszor figyelmetlen és könnyen ráun dolgokra. Ugyan az érzékei bennem megmaradnak, de ettől többet nem remélhetek tőle alkalomadtán. De az igazság az, hogy nem is akartam. Viszont, Olen következő szavaiból ki is derült, hogy ennél többre nincs is szükségem.
Ugyan csodát nem vártam magamtól, de még így sem voltam megelégedve a dobásommal. Mondjuk, mikor vagyok bármivel is megelégedve, ha önmagamról van szó? Soha. De ez még ezeket is felülmúlta, annak ellenére, hogy az első. A zsebkendőt meglátva elvettem a nadrágomtól a kezem és Olen felé nyújtottam.*
- Köszönöm. Engem nem zavar az sem, ha nem marad épp felület rajtam és hegek tarkítanak mindenhol mire végzek. *Vontam meg mosolyogva a vállam. Nekem csak egy számított, hogy azt, amit tudom kell megtudjam tanulni. Minél gyorsabban, annál jobb. Ha ennek jelen esetben pár seb az ára, mit bánom én. Amúgy sem terveztem szépségversenyen indulni. No meg, még mindig jobb, mint a kék-zöld foltjaim a harci edzések után. *
- Kevesen ismerik el… * Motyogtam halkan, hisz volt már szerencsém máshoz is. Aki úgy született, hogy mindenben tök profi és bármit csinálhattam az istenért sem volt elég jó. Csak az első megnyilvánulás volt furcsa mástól, egy idegentől. De most már nem zavart, ahogy megmutatta, hogy melyik izmaimmal is kéne dolgoznom. Szavaira értőn bólintottam, és ahogy elengedte az ujjam, már követtem is a mozdulatait, hogy ha nem olyan határozottan de mégis csak letudjam másolni, minden apró megmozdulását. *
- Most mért? A kínai nagy fal elég jó célpont, nehéz eltéveszteni… *Vigyorogtam rá vidáman. Annak ellenére, hogy azért ez egy nem épp vicces dolog. De szájtapaszt hoztam magammal, s néha enged azért beszélni. Még ha kevesebbet is kérdezek és azt is hatszor átgondolva, mint egyébként szokásom. S James útmutatását olvasva ez egész jó dolog. Oké, tehát minden vágyam, hogy fejjel álljak a fába. Ami azért egy halvány mosolyt csalt az arcomra, ahogy eszembe jutott, mikor ki akartam dönteni egy fát mérgemben, mert az utamban volt és neki szaladtam figyelmetlenül. Vagyis a farkasom, de ez mindegy. Tekintetem a célra szegeztem, amibe épp a második tőr állt bele Olen kezéből. Hát… ez váo… Kissé oldalra biccentett fejjel néztem, hogy ez mégis, hogy a pokolba lehetséges, de ismétlés a tudás anyja és Olen sem már húsz éves. *
- Szép dobás… * Tudtam én, hogy a másik tisztában van vele, hisz, nem véletlen hozzá irányítottak. De attól még, nekem új volt ez is. Szavaira bólintottam és igyekeztem már csak is a célpontra koncentrálni, ahogy a vállaimat mozgatta, hogy érezzem, mit is kell csinálni. A tőrt egész végig úgy fogtam, hogy még véletlen se mozduljon el a fogásomban, különben megint segítségre szorultam volna. Ahogy hallottam, hogy hátra lépett, még vártam egy pillanatot s a korábbi mozgást véghez hajtva hajítottam el a tört. Oké, de miért csukom le a szemem dobás közben? Mikor ismét kinyitottam egy halvány szájhúzással vettem tudomásul, hogy bár most az irány egész jó volt, de a hossz még mindig nem volt elegendő.*
- Visszahozom őket… * Szóltam hátra Olennek, és ha csak valamiért nem állított meg, akkor előbb a tévútra tévedt tőrért mentem, aztán meg a fához a másik háromért. Ami a fában volt, nos, első neki futásra nem igen tudtam kihúzni, tekintve, hogy azt hittem, hogy az olyan könnyen megy és csak annyira fogtam meg, mintha felakarnám venni. De a hibára rájőve már korrigáltam és visszasétálva átnyújtottam neki. Menetközben pedig azon agyaltam, hogy miért lett rövid.*
- Nem vágtam meg az ujjam, lehet, hogy korán elengedtem és azt hiszem, az erő sem épp volt a legjobb. Tekintve, hogy csak második nekifutásra bírtam kiszedni a Tiédet. Ha megkérnélek, hogy valamihez viszonyítsd, hogy mekkora erőt fejtesz ki dobás közben azt mihez tennéd? Azért valami olyan példát mondj, amit én is tapasztalhattam. * Mosolyodtam el, bár ezzel talán kicsit megnehezítettem a hasonlatát, tekintve, hogy nekem csak a harci edzéseim voltak vagy esetleg a súlyok, amikkel magam kínoztam, vagy a fájdalom intenzitás. Más… na az nem nagyon akadt.*

*Szavaira csak újra elmosolyodtam, de már egyébként is olyan volt mintha oda ragadt volna. Az újdonság varázsa itt is megtette a hatását, hiába nem voltak az eseteim a fegyverek sosem. Mégis, így, hogy tudtam, hogy mit akarok, hogy mire van szükségem mégis magával ragadott. Egy újabb dolog, ami közelebb visz a célhoz és lefoglal közben. Mikor feltekintett nem kellett sokat keresnie a tekintetem, hisz hol Őt néztem, hol a mögötte lévő fát, hol a mellettünk elterülő havat. Mindegy volt, hogy mit, csak ne az ujjam kelljen. Nem volt bajom a vérrel emberként, de jelenleg már inkább a számon át lélegeztem és a plusz biztonság kedvéért még csak rá sem tekintettem. Abban a párpillanatban pedig, csak fürkészőn tekintettem Olen szürke szemeibe. Nem tudtam levetkőzni, de nem is akartam a kíváncsiságom. *
- Ta… *Na de aztán kapcsoltam is, hogy egyrészt nem rám tartozik a kérdésem, másrészt nem is azért vagyunk itt. Így csak ajkamba harapva fojtottam vissza és ingattam meg a fejem, hogy nem fontos. S ahogy elhátrált már inkább a tanítását követtem, feledve ugyan nem a majdnem kérdésem, de nem foglalkoztam vele, nem mindenki vette jó néven a kíváncsiságom. De a nevetésére csak szélesen vigyorogtam, ahogy próbált válaszolni. Valahogy mindig tudtam örülni annak, hogy valakinek jó kedve van. Még ha csak egy minimális is. S ez mellett már elenyésző volt, hogy miattam vagy más miatt.
A férfi mozdulatai pontosak voltak, amiket próbáltam utánozni, hogy az utolsó tőröm is elhagyja a kiinduló pontot. De kevés sikerrel ugyan, de véghezvittem.*
- Hát legalább valaki így látja… De köszi. * Jegyeztem meg neki, ahogy a pengékért mentem. Nem álltam meg, az csak időpocsékolás lett volna, pláne, hogy így is hallja, amit mondok, de a vállam felet mosolyogva pillantottam hátra. Nem azért ajánlottam magam, hogy ne a másiknak kelljen, vagy nem tudná megoldani a dolgot, hanem mert a kis izgága mivoltomnak, ami emberként is megvolt, nem ártott egy kis séta. Olennek átnyújtva, a tipp özönömmel megspékelve, amikről nem tudtam, hogy mennyire helytállóak. De ahogy felszabadult a kezem a hajam visszatűrtem a fülem mögé, ahogy a hajolgatásban kissé kiszabadultak a fonatból. A csuklója mozdulatait is megpróbáltam leutánozni, az újabb hasonlatra viszont már jóval értelmesebb tekintettel bólintottam. *
- Igen, még… Bostonban utoljára. * Mosolyodtam el halványan, azonban ez már csak a mozdulat volt, ami arra szólt, hogy kivételesen van mihez viszonyítanom. Nem voltam boldog a gondolattól, de Olen tovább beszélt – szerencsére – ami vagy azt jelentette, hogy nem vette észre vagy azt, hogy nem érdekelte. Ennek kimondottan örültem legyen bármelyik is, hisz volt mire figyelnem. S az ütésre tett hasonlatára majdnem felnevettem, de csak majdnem. Nem akartam megszakítani.*
- Hát ha valami, akkor ez biztos, hogy meg van. * Igen, elég harcias kis macska voltam, ha megadták rá az okot, amit mostanában azért elég könnyű megtalálni. De öröm az ürümben, hogy ennek a célpontja leginkább Darren volt, mert elszigeteltem magam a többiektől, hogy ne okozzak bajt. Csak kérdés, hogy ennyire higgadtan is képes vagyok-e akkora erőt bele vinni egy-egy dologba. Közben persze elvette a másik tőrt is a kezemből én pedig szavai közben már megint a célra koncentráltam, de még eszemben sem volt eldobni, csak a csukló mozdulatokat utánoztam. Azonban a hangja megoldotta a kérdést, és ha nem is az, hogy ki akartam zavarni mindent a fejemből, de ez megtette a hatását és már repült is a tőr. Hát ez még annyira sem ment, mint az előbbi, de a hangja mozgásra, vagyis inkább dobásra késztetett. Bár én voltam a gazdatest, de ez a kis dög bennem érezte, hogy nem kéne újat húzni Olennel, így cselekvésre késztette a testem. Ó istenem, pedig csak a hangját emelte meg. Muszáj ennek a tamagocsinak mindentől megijednie? Visszafordulva felé, kissé összeszűkült szemekkel nyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de már csak a másik tőr volt a kezemben, így alkalmam sem volt s már újra szólt, hogy mit is csináljak. Hát csináltam. Sikertelenül, s a harmadik sem lett jobb, amiből aztán düh lett, és ahogy a negyedik is a markomba érkezett, az újabb szavaira amik cselekvésre késztettek már dühből dobtam el, bár a mozdulatokat amit korábban mutatott megtartva. Ám, ahogy elhagyta az ujjaim azzal a lendülettel fordultam is felé és csípőre vágtam a kezem.*
- Ne ijesztgesd mert soha a büdös életben… *Kezdtem meg kissé morcosan és dühösen. Ám csak eddig jutottam, mikor a fülem meghallotta a csattanást. Kissé hátra fordulva a vállam felett néztem, hogy mégis mi volt. Hát, egész jó. Leszámítva azt, hogy nem a kiszemelt fába ment, hanem egy kicsit hátrébb lévőbe, ami oldalasan mellette volt. Na erre csak még jobban összeszűkültek a szemeim, bár sejtettem, hogy az irány kilengésében az volt a gond, hogy még be sem fejeztem a mozdulatot de már pördültem meg így valószínűleg „kicsit” kisodortam az eredeti cél útjából, de az erő legalább meg lett, így a hossz is. *
- Ez meg, hogy a pokolba? – Pislogtam Olenre. – De attól még ne ijesztgess, mert a farkasom ösztönösen csinálja össze magát, pedig csak a hangod emelted meg. Dühös nélküle is tudok lenni. * Engedtem meg egy halvány mosolyt az utolsó mondatom miatt. Hisz most sem az bosszantott fel, hogy már megint behúzta a farkincáját, azt már megszoktam. Hanem a sikertelen próbálkozásoktól lettem morcos.*
- Mindjárt jövök… * S már mentem is, hogy a korábbi összeszedést most is megtegyem. Közben, míg visszaértem a férfihez, hogy átnyújtsam megint neki a pengéket, a farkasom gondolatban jól összeszidtam. Körülbelül annyi hatást elérve, mint máskor. Semmit. De azért a lelkemnek jól esett, hogy volt kivel morognom, még ha csak gondolatban is.*

*Ööö… azt hiszem, ez a dühöngős morgolódás nem épp a legjobb dolog, tekintve, hogy Olen vigyorgott. Mondjuk még mindig jobb, mintha felhúzza magát vagy valami ilyesmi. De most úgy őszintén, az ember lánya, hogy legyen mérges, ha egyszer az arcába vigyorognak? Hát, hirtelen még azt sem tudtam eldönteni, hogy ezen csak tovább mérgelődjek vagy elnevessem magam. Nos, maradtam a középútnál és csak megingattam a fejem, miközben letekintettem egy pillanatra.*
- Mint általában mindig, majd megszokod mire megtanulok rendesen mindent ezekkel a vackokkal. * Feleltem és inkább tényleg azokért a pengékért mentem. Nagyon nem volt ínyemre, hogy mindig így reagál mindenre, vagyis inkább az, hogy mindenki olyanra, aki idősebb, erősebb és az ég tudja mi minden játszik még nála közre. De ez még nem akadályozott meg abban, hogy morgolódjak vele és megfenyegessem Darrennel. Nah jah, inkább fenyegettem volna meg Sammel, Darrentől cseppet sem fél, csak akkor, ha valami rosszat csinált, már akkor sem fél hanem csak… a fene sem tudja, de nem is fontos, tekintve, hogy visszaértem és csak Olenre figyeltem már megint. A kérdésére csak felvontam a szemöldököm.*
- Négyből, egy. S az sem a megfelelő helyre de még csak nem is abba a fába, amibe kellett volna. Nem, nem éreztem, ez még magamhoz mérten is pocsék volt. *Feleltem őszintén, bár tény, hogy semmi olyat nem tudtam volna mondani, amivel akár most, akár mióta farkas vagyok, vagy csak emberként is meg voltam elégedve. De ez lényegtelen, abból a szempontból, hogy ezt tényleg siralmasnak véltem.*
- Igen, hozzám beszélsz, de hidd el, ha épp elvágni készülnél a torkomat, sem ijednék meg Tőled, meg mástól sem. De vele nem tudok mit kezdeni és nem is most kell, különben sem hiszem, hogy túlságosan örülnél annak, hogy ha most kezdenék el harcot vívni vele. Soha nem érnénk a dobálózás végére. Szóval, majd ha a farkasod zavarja, hogy ismerkedik, lecsapja mentálisan és kész.* Vigyorogtam rá jóval enyhültebben egy vállvonás kíséretében. Azért mert nem reagáltam a farkasomra még éreztem, hogy ha csak egy szünete akadt Ő már is Olen energiái felé pillogott, szimatol meg úgy alapjaiba véve próbált közelebb kerülni hozzá. Engem nem zavar, egészen addig a pontig míg bennem csinálja és nem engem akar rávenni ilyesmire mint a korházban is Darrennel szemben. Ha az a tök nem adja meg magát a durva szavaim ellenére, szerintem még olyan gyatra állapotban is rávett volna, hogy én menjek oda hozzá. Vagy mint Jennyhez a kanapén. A tőrt átvettem, és újra megfogtam, ahogy korábban mutatta, bár csak második próbálkozásra sikerült eltalálnom a megfelelő fogást. Pech, de harcolni is úgy tanultam meg, hogy folyamatosan másoltam Steven mozdulatait, mert még gyerek voltam - ennél is gyerekebb – és játszva tanultam. Így ez ment, egész jól. A szavaira csak sóhajtottam egyet és elfogadtam. Nem most van itt az ideje vitatkozni. Különben is, ha valaha nagy leszek a farkasok közt, valószínűleg Tarajos (Harcos) leszek, csak úgy, mint Őrzőként lettem volna. Ott meg nem a beszélőkén van a hangsúly, szóval csak koncentráltam ahogy kérte. Mondjuk kicsit sem úgy, ahogy azt kellett volna. Vagyis, a magam inspirációját vittem bele a célba. Ami nem volt könnyű, tekintve, hogy sem egy hang, sem egy arc de még csak egy illat sem társult ahhoz az egyetlen névhez amim volt. Így akárhogy próbáltam őt képzelni a cél helyére, nem sikerült. De ettől függetlenül nem jártattam a szám, vagy estem kétségbe csak egyszerűen megfogtam és lendületből, a csuklóm és vállaim használva eldobtam a pengét miközben a tekintetem le sem vettem a fáról. Csak oldalra nyújtottam a kezem, hogy az újabb tőr kerüljön bele és ahogy megvolt már hajítottam is el, egy röpke pillanat múlva, ahogy megpróbáltam vele is bemérni a célt. A harmadikkal is így történt, azonban most rosszul fogtam rá a pengére és bár nem mélyen, de megint megvágtam magam. De nem érdekelt, csak annyiban változtatott a dolgom, hogy már a számon lélegeztem megint, ahogy megéreztem a saját vérem illatát. Még mindig jobb, mint az íze, de igazítottam a fogáson és már el is dobtam. A negyedikért is a kezem nyújtottam és bíztam benne, hogy nem akar Olen akadékoskodni és oda adja még így is. Ha nem érkezett azonnal, ahogy a többi csak megmozgattam az ujjaim, hogy kérem és ha még ez sem volt elég, akkor igyekeztem egy megsemmisítő pillantással is jutalmazni. Nem, sosem álltam meg azért mert egy kicsit megsebesültem vagy valami. Ami nem öl meg, csak erősít és nekem különben sincs időm olyanokra, hogy pihenés vagy szenvedni. Szenvedek eleget éjszaka, de míg pihenek az a mocsok csak idősebb lesz és hamarabb kell nekem a sírba raknom, mint az idő tenné.
Ha megkaptam a tőrt, akkor csak ráfogtam és ismét lendítve eresztettem az útjára, csakhogy ez volt az a pont mikor elengedtem a tőrt és a hátsómra huppantam. *
- Hogy az a… * Szűrtem a fogaim között, hisz a kezemből kicsúszott a penge és a tornacipőm épp nem a leghatékonyabb módszer arra, hogy felfogja. Egy pillanatra lehunytam a szemeim, hisz a vér illata egészen az agyamig hatolt és kikapcsolt mindent, mintha kiéget volna minden idegszálam. Nem szóltam Olennek, anélkül is érezte tökéletesen, hogy a kis dög épp kikészül törni. Bíztam benne, hogy visszafogja, nem nehéz rendre utasítani. Másnak. A fájdalom is eljutott a tudatomig, de egy hangom sem volt azon kívül, hogy az ajkaimba haraptam. Kicsit előrébb dőlve, ráfogtam a penge lapos markolatára és kirántottam, ha csak Olen nem tette meg hamarabb helyettem, vagy nem állított meg. Szemeimbe könnyek gyűltek és végig peregtek az arcomon. Ösztönös, testi reflex ahogy reagál a túlzó fájdalomra. *
- Hát azt hiszem… ülve nehezen fogok dobálózni. Van valami olyan, amit így is megtudok tanulni míg nem gyógyul meg legalább annyira, hogy tudjam használni? * Hangom kissé fojtott volt és minimális fájdalom is kihallatszott belőle. De Olen ez nélkül is tökéletesen érezte, hogy bár szinte meg sem mukkanok, de attól még baromira fáj. A vágás már elenyésző volt ehhez képest, és míg beszéltem, megpróbáltam lehámozni magamról a cipőmet.*
- Időpocsékolás lenne ezért megállni teljesen… Elvégre nem levágtam. Meg az ücsörgés helyett biztos akad jobb dolgod is és Én is edzhetnék. Szóval valamit ki kell találni… * Beszéltem és csak beszéltem. Bár tény, hogy nem sok logikát fedeztem fel a szavaimban, de nem is az volt a lényeg . Hanem az, hogy míg beszéltem, addig eltereltem a gondolataimat a mellettem fekvő véres tőrről, a farkasom türelmetlen mocorgásáról és nem utolsó sorban a fájdalomról ami az egész testemet nyaldosta és lüktetett végig rajta a sebből kiindulva. De tényleg nem akartam pihenni, még akkor sem, ha csak 10 percről van szó. Bár tény, nem tudtam, hogy egy ilyen seb mennyi idő alatt gyógyul, nem volt még benne részem korábban. Zöld, fájdalom ittas tekintetem olykor-olykor Olenre kaptam, hisz hozzá beszéltem, de inkább a műveletre koncentráltam. Ahogy dobás közben sem figyeltem arra, hogy melyik talált célt ha talált vagy épp mennyire ment ki, vagy lett rövid. Most meg már végképp nem azzal voltam elfoglalva, hogy a többi hol van.*

*Na most vagy Én szőkültem ki, agyilag is, hogy igazodjak a hajam színéhez, vagy épp teljesen máshol voltam, amit azért Én kizárnék, tekintve, hogy figyelmem mindig azon van, amit épp csinálok. Így inkább az a lehetőség maradt, hogy félreértettem a másikat. *
- Jól van na… félre értettem. Egyszerre a kettőre próbáltam figyelni és nem csak az egyikre. * Feleltem, hisz Én úgy értettem, hogy ez a kérése. Néha nem épp a legjobb tulajdonságom, hogy szó szerint veszek mindent, mint ez most kiderült. Bár eddig az volt a baj, hogy mindent az ellenkezőjén csináltam. De ha a cél nem fontos, akkor felesleges rá koncentrálni. Mondjuk ha végig pörgettem volna a buksimban, akkor rájöhettem volna. Tekintve, hogy a kosarazásnál – csakhogy példánál maradjak – is előbb tanulja meg az ember pattintgatni a labdát és csak aztán igyekszik megtanulni kosárra dobni.
Így, hogy már csak az erőmre koncentráltam, próbáltam bele vinni mindent, amit csak emberként kaptam, no meg azt is, amit a farkasom adott. Ezt nem volt nehéz, ha figyelembe veszem azt, hogy egyáltalán nem tudom szabályozni, hogy mikor használom az Ő erejét és miként a sajátomat. De azért igyekeztem nem a széljárás összes irányába dobálni, hanem csak egy irányba. Kevesebbet kell sétálni összeszedésnél.
A földre huppanva, már Olennel találtam szembe magam féloldalasan, ahogy feltekintve rá igyekeztem felmérni, hogy most mégis mennyire fog „megenni”. Általában mások hamarabb kibuktak egy-egy sérülésemen, mint Én magam. De megnyugodva vettem tudomásul, hogy nem éhes és még a tőrt is minden gond nélkül kiszedte a lábamból.
Szemeim összeszorítva hagytam figyelmen kívül a türelmetlen mocorgást, ahogy kifelé ágaskodva kereste a rést, ahol kibújhatna. Na abból volt bőven, és Olen nyugtató szavai egyszerűen már el sem jutottak az emberi tudatomig s Én csak csendesen vártam, hogy mikor érzem meg és hallom ismét eltörni a csontjaim, hogy egy sokkal nagyobb testet öltve forrjanak ismét össze. Kényelmetlen mocorgásba kezdtem, ami megakadt mikor megéreztem a löketet. Szemeim kipattantak és már megint furcsán láttam a világot, pontosabban a farkas szemével s bár a férfi nem nézett fel, rendületlen – és voilá ijedt – sárga tekintetem őt kémlelte. Éreztem, ahogy farkasom első neki futásra nekem feszül, vagyis inkább a mentális energia mezőnek szimpla gyerekes dacból, hogy kielégítse az éhségét. Hát igen, Én ettem rendesen, de a farkasommal már nem voltam ilyen jó fej. Talán kétszer került sor erre ebben a lassan egy hónapban mióta bennem van. De ez csak egy pillanat volt, hisz a következő pillanatban már vissza is mászott a sarokba és nyüszítve, szűkülve húzta maga alá a farkát és heveredett hasra, első két mancsával még a szemét is eltakarva. Furcsa volt, ritkán került sor mentális cseszegetésre és észre sem vettem, hogy ebben az időben a kezem megállt és csak a hóba túrva támasztottam meg magam, hogy ne döntsön az erő engem is hátra és kényelmetlenül ficánkoltam. Utáltam mikor ilyen volt, akár mentálisan akár fizikálisan került rá sor. De persze, ettől még tudtam, hogy igenis szükség van rá.*
- Bocsánat… *S megállásra kényszerítve a testem kezdtem el mozgatni a lábfejem fel-le majd pedig körkörösen. Hát, jobb dolgot is eltudtam volna képzelni, minthogy tornagyakorlatokat csinálok. Buksimban folyamatosan peregtek a képek, ahogy az fák közé vetem magam, a lüktető élet hangjait követve szelem át a tájat. A félelem, az ijedség okozta szag szinte madzagon húzz a préda után… Egy nagyot nyelve űztem ki a képeket és emeltem fel a kezem Olennek nyújtva a hóból. Újabb hibát követve el szívtam egy mélyet a levegőből, hátha az majd kitisztítja a tudatom, csakhogy még mindig a vér illata csapta meg az orrom. Olennek hála, már nem akaródzott kijönni, de éreztem a vágyat, az éhséget mely mardosta.*
- Csak…csak maradj nyugton, és ha végzünk este kimegyünk Darrennel, csak maradj. * Ajánlottam neki kompromisszumot, emberi tudatom bármennyire is kínozza a vadászat gondolata. Hát még utána a rosszullét meg a kétnapi koplalás, mert mindent visszaadok. De persze hangosan beszélve hozzá, mint ahogy már megszokott volt, ahogy túl sok volt valami és megfeledkeztem magamról. Várni… mindig csak várni, de most tényleg nem tehettem mást, mert bár állni fél lábon is tudok, de jelenleg használnom is kéne.*
- Utálok várni… - jegyeztem meg mellékesen, ahogy kissé csalódott tekintetem összekapcsolódott az övével. – Köszönöm. Mármint, hogy helyre raktad. A farkasod elnézve, azt hiszem ki kell húznom nálad a gyufát. Igazán rá férne egy kiadós verés, hogy tudja hol a helye hosszú távon. * Vigyorogtam rá s tekintetemben némi játékos fény csillant. Ám, hogy ezt mennyire gondoltam komolyan, avagy szántam hülyeségnek, azt még magam sem tudtam volna megmondani. Darren farkasa csitítgató, kicsit sem vehemens velem szemben. Tisztára olyan, mint egy anya, annak ellenére, hogy hím. Bár a kapcsolatunkat tekintve azt hiszem ez jó. Sam meg csak egy kölyök, akinek a farkasát azért ingerelem, hogy ne legyen olyan nyámnyila emberként. De Tőle az enyém akkor sem tanulna, ha darabokban kéne haza vinni, mert egyszerűen kölyöknek nézi, hisz bár idősebb, mint Ő de lássuk be, akkor is, csak egy kölyök.
Mikor elengedte a kezem, a hóba túrtam vele, hogy lemossam róla a maradék vért és ugyan ezt megtettem a mellettem lapuló pengével is. Amit aztán a kezemmel együtt a nadrágomba töröltem meg, hogy ne legyen vizes egyik sem és nehogy kicsússzon megint. Ahogy ez megvolt, már neki is álltam kicsit kitolva oldalra a kezem, hogy még véletlen se állítsam most meg a combomba. Szépen néznénk ki. A csuklóm járt, s eleinte csak mozgattam benne a tőrrel fel-le, de aztán már a dobást próbáltam imitálni nem elengedve.*
- Hmm… mi van akkor, ha nem a hegyénél fogom, hanem mondjuk a végén? Valahogy így… * Váltottam fogást a pengén és a lapos markolat végénél fogtam rá az ujjaimmal és ugyan azt a mozdulatot utánoztam, hogy megmutassam, hogy mire gondoltam. Bár valószínűleg feleslegesen, de szokásom mutogatni azt, amire kíváncsi vagyok. Így is csináltam vele egy-két mozdulatot, de nem sokat, hisz nem ezt kellett tanulnom, s nem akartam, hogy így rögzüljön. Szóval utána vissza is váltottam az eredetileg tanított fogásra és azzal folytattam. De persze közben kíváncsian fürkésztem a másikat, hisz nem kellett látnom, amit csinálok, a mozgást csak éreznem kellett, hogy minél jobban belém ivódjon.*

*Olen kérdésére felkaptam a fejem és tekintetével találkozva elkaptam a fejem másik irányba. Most viszont már nem kértem bocsánatot, az első két hét után leszoktam róla, mikor minden második mondatom az volt, tekintve, hogy akkor még annyira új volt, hogy minden így reagáltam. De ez nem jelentette azt, hogy nem zavart. De csak egy pillanat volt és már mosolyogva feleltem.*
- Az. De ha csak nem akarja megetetni velem a saját lábam, akkor bizony várnia kell. De ennyire nem morbid. Nem lesz gond vele, estig legalábbis. * Bár, szavaimmal csak magamat akartam megnyugtatni, még ha nem is volt valami hatásos. Tudtam, hogy este csak még pocsékabb lesz, meg a következő két nap. De nincs mit tenni, még ennek a kis dögnek sem vagyok képes hazudni vagy olyat ígérni, amit nem tartok be. Az kell még, hogy aztán még ennél is jobban lázadjon. Olen szavai azonban elterelték a figyelmem és kissé összeszűkült szemekkel, oldalra biccentett fejjel fürkésztem pár pillanatig mielőtt válaszoltam volna.*
- Igazából… Nem tudom, hogy most mennyire gondoltam komolyan. De képes vagyok kiprovokálni is. S ha választania kéne a között, hogy egy viszonylag beszámítható embert megkérek avagy, egy tökkelütöttnél kiprovokálom, aki maximum akkor képes leállni, ha leállítják… Nos, nem ismerem Darrent, de képes lenne belátni, hogy olcsóbban megúsztuk, mint az utóbbi eshetőségnél. De nem vagyok ennyire mazochista. – mosolyodtam le - csak úgy vélem, hogy utána kezesebb lenne. De persze ez közel sem biztos és lehet, hogy csak az Én csökött agyamban fogalmazódott meg. De előbb vagy utóbb, ezt a fajta kiképzést is meg kell kapnia, hogy nagyobb legyen a tűrés határa. S mire Tarajos… vagyis Tark – javítottam gyorsan – leszek, amúgy is legalább háromszor mentek végig rajtam, jobb esetben egyenként. De sosem voltam mázlista… * Vigyorodtam el és igyekeztem kicsit elmagyarázni, hogy miért is ötlött fel bennem ez a lehetőség. Bár amilyen logikátlan volt az elején, számomra a végére úgy vált logikussá. Pedig, ezt így még végig sem gondoltam igazán. Bár tagadhatatlan tény, hogy mivel Darrennek még nem szóltam a későbbi terveimről, így felvilágosítást sem kaptam arról, hogy milyen képzésben részesülnek a Harcosok, miután persze megtanulták kezelni a farkasukat. A lelkesedésem észre vehette még akkor is ha bot füle van, hisz érezhette még ha nem is a tekintetemmel volt elfoglalva amiben ott lapult a hajthatatlan vágy. Ami mindig is meg volt a témával kapcsolatban. Az eredmény nem változott, csak a képlet módosult, hisz már nem az Őrzők közt akartam elérni ugyan ezt, hanem a farkasok között. Bár tény, hogy az egyenlet így kiegészült egy farkassal, aki miatt kitolódik a tanulási évek száma és ezzel a cél elérése is.
Visszatérve a leckéhez viszont már csak értetlenül pislogtam rá. Na nem azért, mert nem értettem, hogy mit mond, hanem csak azért, mert volt valami amit eddig nem tudtam.*
- Tehát minden féle használathoz különböző pengék társulnak? – Ez inkább volt egy bizonytalan kijelentés, mintsem kérdés. – Dobáshoz ez, szúráshoz más milyen és akkor vágáshoz is? * S igazából ez az utolsó volt az, ami számomra lényeges volt, de tudtam, hogy csak az alapoktól lehet tanulni, így nem is indítottam azzal, hogy a dobás az lényegtelen, mert nekem másra van szükségem. Első körben igen, másra volt. De remélhetőleg nem csak addig fogok élni. Bár ezt soha nem tudni. A fújtatására felkaptam a tekintetem és még a kezem is megállt a mozgásban, ahogy az övét kerestem.*
- Valami baj van Olen? * Kérdeztem rá minden kertelés vagy bizonytalanság nélkül. Én már nem éreztem a lábam, hisz a fájdalomtól kezdett zsibbadni, ám ezt nem vettem rossz néven, addig sem kínoz annyira. Ez olyan, mint abban a mesében énekelték, amit gyerekként néztem. Hogy is volt? „Az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod.” Valami ilyesmi. Ahogy felém nyújtotta a kezét átadtam neki belőle a pengét, s utána a segítségét elfogadva hagytam, hogy lábra húzzon. Amennyire tudtam megkönnyítve a dolgát, annak ellenére, hogy nem az én negyven kilómtól kapna sérvet. *
- Ami nem öl meg, az csak erősít. Különben is, ne reménykedj, hogy ilyen könnyen szabadulsz meg a bénázásomtól mára. * Vigyorogtam rá. Persze ezt a sérülésem is csak annyira vettem komolyan, mint az összes többit, semennyire. Közben letettem a lábam és még mindig Olenbe kapaszkodva igyekeztem kicsit ránehezedni, hogy szokjam. Na de ez már közel sem volt jó buli, még a zsibbadás ellenére sem, szóval az első hasogató fájdalom után ezt most feladtam. Pláne, hogy még az arcom is megrándult és nem csak a lábamban zsibogott végig a kínzó érzés. Szóval csak az utasítást követve inkább csak pihentettem a hóban és igyekeztem élvezni a hideget, hogy lefagyassza a lábam és végképp ne érezzem.*
- Megbeszéltük. * Bólintottam rá, miközben elvettem tőle a tőrt. Ha így is lehet, rajtam aztán ne múljon. S apró kezem már meg is találta a felkarját, hogy ott tartsam meg magam és neki már ne sok mindent kelljen tartani a derekamnál. *
- A sebesség lenne célszerűbb, a másik kettőhöz a lábam kéne használni, hogy érezzem és nem Téged. *Mosolyogtam fel rá halványan. Zavarba ugyan nem jöttem - bár meg kell hagyni, hogy nem is hagytam, hogy eszembe jusson, az oktondi bejelentkezésem pillanatai -, de attól még fura volt ez a helyzet. Amit meg annak a számlájára írtam, hogy bár nem porcelánként bántak velem korábban, de ha sérültem és támogatásra szorultam a folytatáshoz, akkor inkább ágyba dugtak, hogy később folytatjuk minden kakaskodásom ellenére. Most viszont azonban csak vártam és figyeltem Olen tanításaira.*

- Körülmény és tálalás kérdése. Ha olyankor kapja el valaki grabancát mikor épp dacol velem, akkor mint egy gyerek érteni fogja, hogy miért kapta. – Mosolyodtam el. – De persze értem én, hogy nekem kell megvívnom vele és ebben Darren sem tud segíteni igazán. De attól még néha próbálom keresni a legrövidebb utat, még akkor is, ha rázósabb. * Ingattam meg a fejem. Buta szokás fejjel rohanni a falnak, de ne legyen már minden olyan könnyű. Bár csak azért sem, mert a könnyebb út, általában a leghosszabb. Csendesen hallgattam Olen összegzését, hogy milyen is Tarknak lenni, vagyis, hogy ez mit takar, és mi kell hozzá.*
- Egy jó pár éve, pontosabban lassan hét éve Harcosnak készülök csak épp a másik oldalra szántak. Hmmm… az utóbbi időben az idegrendszerem épp felmondta a szolgálatot. De tudom, hogy ez nem sokáig lesz már így. De köszönöm a biztatást. Csak, még Darren elé kell tárnom a terveim. Viszont ezt Én szeretném vele közölni, ha nem gond. * Kértem meg a férfit, hogy erről hallgasson még egy kicsit. Tudom, hogy beszélni fog Darrennel már csak az órák miatt is. De az talán nem lesz gond, ha nem mondja el, hogy mit beszéltünk. Én szerettem volna elmondani neki, hisz nekem a kötelességem és nem árt, ha tudja. Már csak az a kérdés, hogy miként tálalom neki. De gondolataim csak egy pillanatra kalandoztak el, s már vissza is tértek, ahogy kíváncsiságtól csillogó zöldes tekintetem a másikra emeltem és jól meg rágva magamban a szavait raktároztam el az információ köteget. Még ha a bicskáknál kicsit össze is szaladt a szemöldököm, de nem vágtam közbe.*
- Vagy épp kevésbé végezeteset, de ez csak használat kérdése. Viszont a keskenységet és maga a markolatot leszámítva nincs is különbség? A bicskák azok kicsik és a túlélésen kívül valóban nem tudom másra elképzelni. És mi van a kardokkal? * Na ilyenhez csak egy kiállításon volt szerencsém, azt is csak muszájból szóval akkor nem igazán figyeltem, hogy mit is magyaráznak. De maga a szúró pengéket ugyan ebben a méretbe képzeltem el, mint amiket most használunk, így lehet, ami nekem kell, az már abba a kategóriába tartozik. Bár a fene sem tudja, hogy mi alapján kategorizálják még azon kívül, hogy milyen célt szolgálnak.
Arra, hogy nincs baj, kicsit megkönnyebbülten bólintottam, de nem kérdeztem rá, hogy akkor miért sóhajtott. Szavaira csak vigyorogva, vidáman forgattam meg a szemeim.*
- Csak hülyéskedtem. Ha reménykednél azt valószínűleg érezném. Nem szeretek senki terhére lenni… * Persze ez csak egy tipp volt, hisz nem tudtam, hogy mennyi mindent érez meg a farkasom és abból mennyit tudok azonosítani. De így, hogy nekem nem volt s Olen sem húzta fel a pajzsát, talán tényleg megéreztem volna. S akkor kétség sem férhet hozzá, hogy már említettem volna a másiknak, hogy akár haza is mehetünk.
De ehelyett csak figyeltem, hogy miként kell a sebességet növelni és ebből értelem szerűen a visszájára fordítva a szavait kiderül az is, hogy miként lehet csökkenteni. *
- Tehát valahogy innen? * Kérdeztem rá azért, miközben a pengét tartó kezem úgy emeltem meg, hogy a csuklóm kicsit a vállam mögé kerüljön, hogy onnan indítva nagyobb lendületet kapjon. S ha bólintott, vagy korrigálta a kezem a megfelelő helyre, úgy el is dobtam, mind a négyet, amit a kezembe adott. Az útra, a célra nem figyeltem. Így, nem volt újdonság, hogy itt – ott kilengett és közel sem voltak egyenesek a dobásaim. Bár tény, a karom sem volt merev, de épp fix sem.*
- Rendben. * S ahogy elengedett, fél lábon megállva igyekeztem mozgatni kicsit a lábam néha-néha megemelve, vagy épp ránehezedve egy hangyányit, kicsit többet bírt, mint mikor felálltam, de még inkább hagytam, nehogy felszakadjon a még épp regenerálódott belső rétegek. *
- A ööö… hatótávval – kerestem meg azt a szót amit Ő használt. - sebességet adok neki, viszont a sebességgel növelhetem a hosszát is? Mármint, hogy ez befolyásolja azt is, hogy mennyire megy el messzire? * Kérdeztem mikor félúton volt visszafelé, hisz menet közben is lehet beszélni és ezért még csak meg sem kell állni. Ahogy visszaért, ismét ráfogtam a karjára és abba hagyva a lábam tornáztatását fogtam meg rendesen a pengét. A ráfogás egész jól kezdett alakulni, kevesebbet kellett rajta igazítani. Szavaira bólintottam, és ahogy megkaptam az ukázt, gondolatban jót kuncogtam, hisz a farkasomnál a reakció még „rosszabb” volt mint az elsőnél. Sejtettem, hogy ennek a mentális helyre rázása volt az oka, de én csak a kezem lendítettem. Az egyiknél azonban a gyorsaság miatt nem figyeltem és bár most nem sebeztem meg magam, de a csuklóm kilengett, ahogy szinte a lapockámtól indítottam és ez bizony elment oldalasan. De annyi baj legyen, nem álltam meg, csak egyszerűen nyúltam a felém nyújtott tőrért, hogy a maradékot is eldobjam ám már figyeltem arra, hogy csuklóm viszonylag fix maradjon és ne oldalra dobjak, hanem azért előre.*
- Még pár ilyen sor és a bögrém sem tudom megemelni. *Mosolyodtam el, és ez elárulhatta, hogy nem érdekel a dolog, csak nagy volt a csend. Apropó bögre. Egy tök vagyok, inni nem is hoztam. Összevont szemöldökkel tekintettem a másikra.*
- Csak én voltam olyan tök, hogy nem hoztam magammal inni? * Kérdeztem meg. Hisz indulás előtt nekem csak a kaja jutott eszembe, de azt elvetettem, mert akkor ettem és jó ha napi kétszer eszek. De hogy inni elfelejtsek hozni. Kész. *
- Szeretnék kérni még valamit, ha nem gond. – Sütöttem le a tekintetem egy pillanatra. – Én nem járok a városba, viszont nem ártana egy gyakorló cucc, hogy mikor egyedül vagyok is tudjak gyakorolni. Ha megígérem, hogy nem állítom magamba és senki másba sem beszereznéd nekem? *Ő valószínűleg többet jár bent, mint én, no meg nagyobb tapasztalata is van a dologban és nem áll és pislog bambán, hogy mit is szeretne.*

- Remek. * Mosolyodtam el szélesen, és bár észrevettem a reakcióját mikor megemlítettem az Őrzőket, de nem feszegettem. Felesleges lett volna, s ismerve magam és tudva azt, hogy mire képesek és egy ismeretlen elég nagy veszélyt jelent számomra, biztosra vettem, hogy csak egy tök értelmetlen és felesleges vitát vagy épp csak szócsatát eredményeznék. Hisz, farkasság ide vagy oda, van, ami nem változik. *
- Hmmm… pedig meggondolandó. Csini a zöld ruhájuk, pláne a tollas kalapjuk. * Kuncogtam el magam a muskétás megjegyzésre. De felfogtam, hogy az már – egyenlőre – lényegtelen a számomra, ahogy a további különbségek is a pengék között. Amit tudnom kell, azt ismertette már. S ezzel párhuzamba arra is rájöttem, hogy Olen nem fecseg feleslegesen. Utolsó szavaira azonban már csak bólintottam. Ha itt lesz, az ideje majd megtudom. Különben sem hiszem, hogy sok szükségem lenne rá. Elmúltak azok az idők, mikor holmi becsületsértést karddal vívott párbajjal rendezték.*
- Hát, ha negyven kilóm arra lesz, akkor gondolkozz el egy járókereten. * Na de hülyéskedés off, mert a végén messzire megyek és azt nem szeretném. Hmm… fura, érdekel, hogy ne menjek a másik agyára a szám miatt. Eh… pedig még Darren sem beszélt a buksimmal, hogy fogjam be, ha csak nem létfontosságú beszélnem. Nos, akárhogy is, azt hiszem ez csak annak a jele, hogy kezdem meg kedvelni a másikat. Hisz, az, hogy csak hozzá fordulhattam jelenleg, ha nem akartam Darrenhez nálam sosem volt ok, hogy oda figyeljek a másikra.
A négy tőr pedig közben átszelte a levegőt az új, mutatott indulási ponttal és a kérdésemre adott válaszára csak megforgattam a szemeim lemondóan.*
- Oké, hülye kérdés volt. Ilyenkor szólj rám, hogy gondolkozzak egy kicsit. A nyelvem gyorsabban pörög, mint a buksim. * Ismertem el, hogy előbb beszélek, és csak aztán gondolkozom. Oké, ez farkaséknál egy életbiztosítás, de nincs mit tenni ez általánosságba is kiterjed, nem csak akkor, ha érdekel valami. S újra a dobásokra koncentráltam. Vagyis inkább, akkor a kezemre, amíg újra indult mind a négy egymás után szelve át a teret. Kisebb hibával ugyan, de sikerült eldobálnom őket. A szavaira azonban figyeltem, hisz tudtam, hogy azért mert nem állított meg, még elfogja, mondani a hibám.*
- A francba, pedig azt hittem, hogy ha a fejem fölött kapálózok, akkor elérem az égi meszelő magasságod és nem kell majd lenézned rám. * Cincogtam fejem ingatva, hisz a törpe mivoltomnak köszönhetően, ha közel állt mindig fel kellett rá néznem. De na, leszek én még magasabb is ha nem a postás csinált.
Egy mosollyal nyugtáztam, hogy kettőnk közül Olennek legalább volt esze mikor indultunk, vagyis mikor összepakolta a cuccait. De hogy egyből kettőt pakolt, nos… ezek után mondja azt az ember, hogy nem figyelmes. A felém dobott üveget elkaptam és kicsit ki is lengett az egyen súlyom. Amit kicsit oldalra kitolva a lábam, próbáltam meg korrigálni.*
- Már el is felejtettem, hogy miért is jó az, ha valaki közelében van egy olyan ember, aki képes előre gondolkodni. Kösz. * S közben bizony lecsavartam a flakon tetejét, hogy igyak is, ne csak a szám járjon. Észre sem vettem, hogy mennyire szomjas vagyok ez csak akkor derült ki mikor úgy ittam, mint egy teve, akinek mind a két púpja szárazra tikkadt és épp próbálja pótolni. Persze aztán felötlött bennem, hogy lehet a regeneráció volt az, ami ennyi folyadékot vont ki belőlem. Közben, hogy levegőt is kapjak Olen elé tártam a kérésem és csak aztán tapadtam megint az üvegre, aminek végül aztán rácsavartam a tetejét és nem messze tőlem ledobtam a hóba, hogy ne legyen láb alatt, de azért könnyen elérjem, ha kell. *
- Rendben, és ha lesz sajátom visszaszolgáltatom. * Mosolyodtam el, de legalább meg van a napi plusz programom. Ahogy a lábamra terelődött a szó, kissé megmozgatva a lábujjaimmal martam a hóba, majd pedig picit visszafeszítettem.*
- Hát… még tátog. De nem annyira vészes, szóval meglehet próbálni. A fájdalmat meglehet szokni, ha meg vérezni kezd akkor… akkor így jártam. * Tekintettem fel rá miközben könnyedén vontam meg a vállaim és kicsit sem érdekelt. Persze, ha azt akartam, hogy használni is tudjam még mielőtt elvettem volna a tőrt párszor kicsit ránehezedtem és megpróbáltam rugózni rajta. Ahham, hogy a fene essen bele, ez még mindig sajog. Na de legalább érzem, szóval használható. S egy mélyet lélegezve igyekeztem legyűrni a feltüremkedő sóhajom és kissé megkeményíteni a vonásaim is, hogy ne igen látszódjon rajta semmi. A pengét végül elvéve hallgattam végig az iránymutatásait. Bal lábam kicsit előrébb helyezve, hogy a kezemmel együtt, ahogy lendülök, azon legyen a súlyom, míg kezdésnél a hátsó lábamon. Tekintetem a célra szegeztem, s magam mellett tartva a kezem próbáltam vele egy magasságba helyezni. S végül, mikor úgy véltem, hogy ez hellyel – közzel meg van, csak eldobtam a pengét. A csuklóm és a vállam fixálva volt, még ha nem is eléggé. S ahogy lendítettem a kezem a lábamra nehezedve lendültem egy ideig a tőrrel, míg azt az útjára nem engedtem a korábbi gyorsasággal ötvözve, hisz ezzel megy messzebb is. Ezt a folyamatot megismételtem még háromszor és csak az első kettőnél rándult az arcom fájdalmasan, hisz, ahogy csak a feladatra koncentráltam megfeledkeztem a vonásaim kordában tartásáról. De Olen mellett vagyok és nem épp egy olyan emberrel szemben, aki előtt titkolni kéne, avagy épp gyengeségnek mutatkozna meg, így nem is foglalkoztam vele. Továbbra is csak a cél volt egyedül és az újabb tőr mely felé hasít. Kifújva magam tértem vissza a jelenbe és mértem fel, hogy miként is sikerült. Nos egy a földön, egy túl magasan, egy túl alacsonyan a negyedik meg nagyon szélen, bár ott már a magasság meg volt. *
- Tűrhető… - állapítottam meg kissé oldalra biccentett fejjel – Viszont ezt a kört még meghagyom neked. * Tekintettem fel Olenre, hogy Én mire oda bicegek, meg vissza lemegy a nap.*

*Már nyitottam is a szám, hogy válaszoljak Olennek de aztán elhallgattam. Kissé megrágtam magamban a szavait és bár még mindig ugyan azt mondtam volna, de lássuk be, ostoba kijelentés lett volna a részemről, ha figyelembe veszem, hogy ki tudja meddig élek. Saját elméletem szerint nem sokáig, de ezt nem tudhatom előre. Így kicsit máshogy feleltem, miközben oldalra biccentett fejjel válaszoltam.*
- Nem olyan könnyű összezavarni, de nem ismerem a pengéket, szóval napoljuk. Ami pedig a lő fegyvert illeti… hangos, végzetes de leginkább gyors. * Jó, a hangos nem csak a figyelem felkeltés miatt került bele, hisz James Bond is hangtompítóval dolgozik. De a hallásom még néha idegesít. A másik két opció már jelenleg inkább csak a hátrányomra volt.*
- Ha az kell, az íjtól kezdve az összes létező fegyverrel megtanulok bánni, hogy hatékonyabb legyek. De most a pengékre van szükségem. Ezért vettem előre. De, miért lenne jobb?* Kérdeztem, hisz tagadhatatlan tény, hogy nem értettem, hogy miért javasolja a másik fajta fegyvert. Persze nem vetettem el az ötletet, úgy, ahogy első nekifutásra akartam. Butaság lett volna elutasítani egy olyan anyagot, ami akár jól is jöhet a jövőben. Na de a megjegyzésére csak nem tudtam befogni.*
- A Te korodban ezen nem csodálkoznék, de ismerek egy jó terapeutát. Egy állat, de engem is helyre rakott egy félre sikerült gimnasztikai bemutató után… * Haraptam az ajkaimba, ahogy a mondatom sem ért véget. Bár nem is volt fontos, azonban az már igen, hogy kikotyogtam a gimnasztikát. Oké, Olen elég „érett” és biztos nem ez lesz az, ami miatt esetleg leírna. De nem venném jó néven, ha ez miatt a céltábla közepében lennék, ha heccelésekről van szó. De inkább mással foglalkoztam, hogy ne mondjak túl sokat. Először inkább az szomjam oltásával és Olen szavaira csak bólintottam. Nem sietettem én a dolgot, legalábbis ami a saját pengéket illeti. Ezt még be kell adagolnom Stevennek. Hogy én mennyire utálom, hogy zárolták a számlám, míg lefolynak a hivatalos ügyek. *
- Ha teljesen lefagyassza akkor nem jut bele vér, ergo nem érzem így megtartani sem tud. * Vontam össze a szemöldököm, de persze ha látná a bizonyítványom. Nos, inkább ne lássa, de a lényeg, hogy csak tippeltem. De az sem lepne meg, hogyha butaságot mondtam volna. Elvégre a Biológia óráimon egy dolgot tanultam meg, még pedig, hogyan kell puskázni. De itt nem lehet, szóval újra dobtam a tőröket a felesleges vérkeringésről való fecsegés helyett. Ahogy átszelték a távot, mint mindig most is magam ítéltem meg a teljesítményem. Persze, nem voltam megelégedve vele, de volt olyan rossz, mint elsőre, még ha a tökéletestől messze is állt. S azt a szintet talán nem is fogom elérni. De Olen megjegyzésére rá pislogtam. De szó nélkül hagytam a dolgot és inkább elvettem a tőrt azaz, a tőröket. Hisz, mint kiderült már teljesen egyedül kell megoldanom a dolgot. Szavaira figyeltem és egy aprót bólintva jeleztem, hogy az erőmre (is) fogok figyelni. Annak ellenére, hogy egyébként eddig is igyekeztem figyelni, csak épp úgy látszik, hogy az emberi felem ide kevés. ~ Na kislány, most segíts vagy vegetáriánus lesz belőled és legelhetsz gazt.~ Bíztam benne, hogy ez majd meghatja, de hát ha még érdekelné is a dolog. No mindegy. Tekintetem elkapta Olen mozdulatát és csak vidáman ingattam meg a fejem.*
- Ritka fazon vagy… *Jegyeztem meg, miközben visszafordultam előre, hogy valóban neki lássak a feladatnak. Hogy miként értettem? Nos, valahogy biztosan, de most dolgom van szóval… Miután megigazítottam a kezemben a három tőrt, úgy, hogy kényelmesen és lehetőleg sérülés mentesen tudjam majd elvenni azokat. Tekintetem a célra szegeztem és igyekeztem felvenni a korábbi test és kéztartásom is. Ahogy eldobtam a pengét, a lendülettel együtt igyekeztem több erőt is belevinni, úgy, ahogy azt kérte korábban a férfi. Viszont a találataimra nem figyeltem, mármint arra, hogy miután elengedtem célt talált-e, csak monoton – ám nem unottan – nyúltam a következőért és az azt következőért, hogy eldobjam.*
- Mi a… * Pislogtam meglepve oldalra, ahogy a férfi elkapta a karom, hogy igazítson egy kicsit rajta. De a sziszegésére csak összevontam a szemöldököm. Kezdené elveszteni a türelmét vagy mi? De, ez rá ér, most csak a megadott helyzetből ledűltem és miközben eldobtam igyekeztem a felszín közelébe hozni a farkasom is, hátha hajlandó lesz egy kicsit rám is figyelni. S ugyan ezt megtettem az utolsóval is, a korábbi mutatott helyről. Majd Olenhez fordultam.*
- Legközelebb azért figyelmeztethetnél, mert ha véletlen kicsit jobban elmerülök még a végén támadásnak veszem és az fájni fog… nekem. *Kissé zord monológom azért kiegészítettem és az utolsó szóhoz már egy mosoly is társult, annak ellenére, hogy tekintetemben ott maradt a szavaim komolysága. S a mosoly is inkább csak arra szólt, hogy tudatában vagyok annak, hogy én húznám a rövidebbet, de azért nem szívesen kockáztatnám, hogy véletlen támadásnak ítéljem meg a hasonló tetteit. Jamie pont elég volt, arra, hogy Darren türelmét kimerítsem. Nem biztos, hogy okos dolog lenne még egy falkatagnak ugrani, pláne nem egy olyannak, akit még kedvel is és nem mellesleg egy Tark.*

*Mikor kitért arra, hogy nem tudja, hogy miért ez a nagy tanulás önkénytelen is lesütöttem a szemem. Nem szokásom hazudozni, de mivel nem konkrét kérdés volt, így nem is volt rá szükség, hogy válaszoljak. Nem tudtam, hogy miként reagálna az igazságra. Nem, nem tartottam Tőle, hisz farkas és talán még meg is értené, de attól még volt bennem egy kis tartás. S ezért jobbnak láttam, ha ez valóban csak az Én és Darren titka marad. Ahogy végzett csak felpillantva halványan elmosolyodtam.*
- Ráfogok. Mients úgy látod, hogy a pengékből eleget tudok, és már megy annyira, hogy képes legyek egyedüli gyakorlással is tovább fejleszteni, akkor az lesz a következő. Márha, akkor még lesz türelmed hozzám vagy fogsz tudni valakit mondani, aki segítene. * Vált a mosolyom vigyorrá. S ahogy a gimnasztikára kitért, visszakaptam a tekintetem rá és ahogy folytatta némi megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, de csak egy picit.*
- Voltam… A balesett óta nem csináltam és a farkasommal meg már csalás is lenne. Hisz miatta sokkal jobb az egyensúlyom és a reflexeim is többek között. Nem hiszem, hogy folytatnám, és amúgy sincs kedvem mindenkinek neki ugrani, aki esetleg úgy gondolja, hogy jó heccelés téma. Rövid időn belül a bundám bánná, emberként sem viseltem jól, ha rajtam élcelődtek. Már pedig volt benne részem bőven, mikor fogszabályzót hordtam. Nem épp repesnék örömömben, ha ez kiderülne.* Húztam el keserűen a szám. Persze régen volt és már akkor is megtudtam magam védeni. De akkor még nagyon sok idő kellett mire valaki átlépte a türelmem, na ez a határ ma már nagyon vékony lábakon áll és könnyen elpattan. Tuti, hogy valaki megunná előbb vagy utóbb, hogy kakaskodom.
A szavaira bólintottam, és ahogy elment a pengékért csak néztem miközben igyekeztem magamban rendezni a gondolataimat. A lábam kissé megint megmozgattam és egy vigyorral vettem tudomásul, hogy szinte már majd nem teljesen összeforrt. Ha volt valami, amit szerettem a farkas létben ház ez oda tartozott. Kicsit rá is nehezedtem és újabb rugózásnál már csak elenyész volt az inger, amit a megterhelésem okozott. De azért még vártam egy kicsit. A megjegyzésére kérdőn szaladt fel a szemöldököm, de a kacsintására már el is kaptam a tekintetem. Arany farkas? Ezt meg mégis hogy értette? S inkább foglalkoztam azzal, hogy eldobjam a fegyvereim. Egészen addig, míg el nem kapta a kezem. Amivel bár nem ezt akarta valószínűleg de kicsit visszarántott a jelenbe. A válaszára azonban csak még jobban összeszaladt a szemöldököm.*
- Reflex és mit sem ér a tudat, ha épp nem kapcsolt még vissza. * De mikor megborzolta a buksim, zordság ide vagy oda, de elnevettem magam. S talán nem is olyan meglepő, hogy nem kezdtem el egyből a hajam igazgatni. Nem érdekelt.*
- Az utóbbi valószínűbb, a farkasomat nem izgatod. * Vontam meg könnyedén a vállaim, na de ahogy befejezte, hogy akkor sem bántana, csak lefogna, mint egy hisztis kölyköt kitágult szemekkel, hitetlenkedve pislogtam rá párat. Na, nem azért mert hiányzik a fájdalom, hanem csak, maga azért, hogy ennyire alábecsül. Oké, tudtam én, hogy ez így is van, de akkor is. De még mielőtt megszólalhattam volna már hátrálni kezdett és bizony lehajolva gyúrtam egy hógolyót és dobtam utána a hátsóját eltalálva. (Megjegyzem, hogy a lábára céloztam, csak nem úgy jött össze.)*
- Ezt csak azért, mert még nem tudok utánad futni és magam belevágni a hóba. * Öltöttem rá nyelvet. De aztán már a vizemért hajoltam, hogy igyak egy kortyot, míg visszaér. S felegyenesedve hallgattam a további feladataimat, a pengéket átvéve a lábamra néztem és megvonva a vállaim nyújtottam neki vissza. Aztán pedig letelepedve a hóba felvettem a cipőm, persze letehettem volna magam mellé is addig, de ne legyen vizes, ha nem muszáj. Közben pedig figyeltem a szavaira, ám újra sikerült megnevettetnie az első blokkolásom után, a lányos megjegyzésével. *
- Tudod Olen, menj a fenébe. De külön élvezni fogom, mikor végre szétrúghatom a segged. *Vigyorodtam el, miközben felálltam és újra átvettem a pengéket. Tekintetem és a vonásaim is elárulhatták a másinak, hogy csak a fele volt vicc. Még hogy ne lányoskodjak, ez kész. Eddig pont erről akartak meggyőzni, hogy legyek kicsit lányosabb. Élvezet, mikor az ember lányát kétfelé húzzák aztán meg csodálkoznák, mikor az felé húz jobban és azt kedveli meg, aki nem akarja megváltoztatni. Kezemben eligazítottam a tőröket csak úgy mint korábban is tettem, és a kezembe véve az elsőt emeltem fel mikor meghallottam Olen szavait.*
- Hmm… már ezért megéri elcseszni ezt a sorozatot. * Szóltam vissza kicsit sejtelmesebb hangon halványan elmosolyodva, de tekintetem nem vezettem rá. Hát most na, oldódtam a társaságában azonban a szemeimen látszódott volna, hogy kicsit sem akartam a férfit használni céltáblának. Oké, bénázok, és nem találok, meg nem lenne sok baja. De ha már egyszer sebet ejtek rajta, azt ne így tegyem hisz akár véletlen találhatok is. Igazán Murphyre vallana. De kivételesen nem érezhette a másik, hogy most csak ugratom vagy sem, hisz valóban eljátszottam a gondolattal, de csak azért, hogy milyen lehet a hangja, ahogy… Na jó, ne ábrándozzak már itt mert jövőre is csak itt fogok állni és a farkasom is felkeltem megint.
Tekintetem, ahogy eddig is most is a célon volt, míg felvettem a korábbi állásom. Magam mellé emelve a kezem, a korábban mutatott magasságban belőve a célt fújtam ki magam és a következő pillanatban már lendültem is, hogy a súlypontom is áthelyezve nagyobb lendületet adva neki hajítsam el, hogy az a fába csapodva álljon meg. A következő penge már ott is volt a kezemben és megismételve a mozdulatokat még több erőt vittem bele. De a második sem a célt találta el, hanem bár vonalban volt, de mellé ment egy pár centit. ~ Hallod, tényleg tehenet csinálok belőled.~ Morogtam, ahogy már nyúltam is a harmadikért. Egy pillanatra azonban megakadtam. Fejem oldalra kapva, vigyorodtam el, miközben a kezem leengedtem. Tőlem balra a fák között valami motoszkálni kezdett. Fogalmam sincs milyen állat lehetett, de se nem nyúl, se nem szarvas azt megismertem volna, hisz volt már hozzá szerencsém. De valami kistestű, fogpiszkálónak se érdemes teremtmény lehetett. Máskülönben már nem állnék itt, hanem ott lennék bundában, hisz a farkasom nyomban rávetette volna magát még úgy is, hogy alapjaiban tart Olentől. De ehelyett csillogó tekintetem Olenre emeltem. Egy dolog volt más, hogy bár kissé vidáman csillogott, azonban sárgák voltak. Nem tudtam, hogy meddig tartja a felszínen a lény a bestiám így nem vesztegettem az időt. Kezem ismét dobásra emeltem, ahogy visszavezettem a tekintetem a célra. A fülemben pedig az apró szívdobbanások szinte dobként verte az ütemet, ahogy a bennem motoszkáló farkas is érdeklődve szaglászott az irányába. De sem a hallásomra, sem a szaglásomra nem volt szükségem, azonban a látására már annál inkább. Amivel ismét bemértem a célt, s még egy kicsit igazítva a magasságon hajítottam el a tőrt. Ezúttal már nem csak a látását, hanem az erejét is kihasználva, amit így adott. S nyomban, meg is ismételtem az utolsóval is még mielőtt tényleg bemondja az unalmast és visszasétál a kalitkájába. Ahogy eldobtam, visszaléptem és kissé oldalra biccentett fejjel néztem a dobásaim.*
- Hát… azt hiszem ezt megúsztad. Milyen kár…* Húztam el a szám, mintha valóban bánnám, hogy az utolsó kettő tényleg betalált. Bár, az egyik kicsit feljebb volt a hasítékban, míg a másik alatta. Ám, a hasítékban volt és nem mellette valahol, mint az első kettő. Azonban pontosan érezhette, hogy egyáltalán nem sajnálom. Viszont az is feltűnhetett neki, hogy egyáltalán nem érezhette azt belőlem, amit a sikerélmény ki vált valakiből. Nem ugráltam örömömben, nem voltam boldog, nem voltam elégedet sem, de legfőképp az önbizalmam nem érezhette nőni. Nagyon is jól tudtam, hogy csak is a farkasomnak köszönhettem azt, hogy talált. Ráadásul nem is egymás mellé ment, mint ahogy Olennek korábban. Hát igen, elég magas a mércém pláne, ha önmagamról van szó.*
- Elmegyek értük, hátha addig visszahúzódik… * Nem fejtettem ki, hogy mi, elég nyilvánvaló volt. Csak elsétáltam – olykor kissé bicegve, mikor rosszul léptem – a Tőrökért, hogy kirángatva ugyan ezt megtegyem visszafelé is. De a fene se tudja miért fél úton kissé elbizonytalanodtam és tekintetem az égre emeltem egy pillanatra, kissé hunyorítva, ahogy a tiszta kék égre néztem. De nem láttam semmit, mégis… olyan furcsán éreztem magam és a farkasom is visszavonulót fújt. A mellkasom szorítani kezdett, és még a hátamon is felállt a szőr, pedig aztán emberként ez érdekes kiváltani. Fejem megrázva, egy mélyet sóhajtva fejeztem be az utam. Olen előtt megállva végül kiböktem.*
- Nézd, ne röhögj ki… de van itt valami, vagy valaki, vagy csak közeledik... nézd, nem tudom megfogalmazni. – Túrtam kissé a hajamba zavartan. Nem tudtam volna elmagyarázni… - De a farkasom visszavonulót fújt és olyan furcsa volt, ahol megálltam. Egyszer majdnem megütöttem a bokám még emberként, mert nem hallgattam a megérzéseimre. Gondoltam szólok… * Tekintettem a szemébe komolyan, talán komolyabban, mint azt várni lehetne egy korombeli lánytól, pláne egy alig két hónapos farkastól. De végül csak megingattam a fejem. *
- Mindegy… folytassuk. Még egyszer? * Tekintettem rá, bár emberi lelkem nem nagyon nyugodott le. De végül is mi bajom lehet? Ott még jelen volt a farkasom is, és így sem hallottam semmit. Talán csak megfog jönni, vagy nem tudom… mindegy is. *

- Tartanék már ott. * Addigra már minden rendben lenne. Legalábbis az újonnan szerzett dolgaim többségével biztosan kibékültem volna, nem tartanék annyira a teliholdtól és úgy alapjaiban véve jobb lenne. Talán. De mindig, minden csak talán. Hisz honnan tudhatnám, hogy mi lesz vagy mi nem? Örülnék egy használati útmutatónak farkasokhoz, az biztos.
Ahogy a hógolyó eltalálta csak mosolyogva vártam a reakcióját, amire aztán összeszaladt a szemöldököm. S kellett pár pillanat, mire feldolgoztam, vagyis inkább megértettem, hogy ez most, hogy jött neki. Hát naná, hogy kiforgatta a szavaim a felfedezésre azonban csak lágyan megingattam a fejem.*
- Kösz a tanácsot. Valóban egy kis energiát megspórolok vele… * Hisz, nem futok feleslegesen. De ez még közel sem jelenti azt, hogy alapjaiban nem próbálkoznék meg vele. De persze az alaphelyzetektől távol állunk jelenleg és nem vagyok az a fajta, aki ilyen gyerekes butaságok miatt hagyna elröppeni pár percet, órát a tanulási időszakából. Bár azt nem mondhatom, hogy nem érdekelt volna Olen reakciója, hogy mégis miként is reagált volna egy ilyen próbálkozásra, vagy arra, ha a szavait követve valóban meghempergek a hóban. De talán, majd egyszer.
A következő szavaimra adott válaszára elmosolyodtam és bár szükségtelen volt, de halványan bólintottam egyet. Egyszer, ha nagy leszek majd biztos sikerül. Addig meg ha Darren rábólint az új órarendemre meg szívok, mint a torkos borz, de megéri. Azonban már nem szóltam, csak tettem azt amit kellett, eldobtam a pengéket, amikből kiderült, hogy nem kell Olent használnom célpontnak és bár nem mutattam, de attól még megkönnyebbültem némiképp. S nem is volt semmi baj, míg nem fogott el az a hülye érzés, ahogy sétáltam vissza a pengékkel. Én nagyokos, meg még meg is jegyeztem Olennek. Hisz csak hallgatott és már kezdtem nagyon bután érezni magam, hogy egyáltalán szóltam. Hisz ha valóban gond lenne, akkor Ő már hamarabb észre vette volna, hisz Ő idősebb is, jobb is… és-és-és… egy idióta barom vagyok. Na mindegy, leküzdve magamból azt a sok negatív baromságot álltam kész, hogy folytassuk.*
- De… mire? * Tettem fel egy bugyuta kérdést, hogy mégis miért kéne várnom a semmire és egyáltalán miért jó a „fülem”. Az minden farkasnak jó, szóval ebben semmi újdonság nincs. De ahogy tett pár lépést követtem. Vagyis követtem volna, ha nem jelzi, hogy álljak meg. Na akkor megtorpantam és csak értetlen, összevont szemöldökkel néztem Olenre, hogy most mégis mi ez a nagy óvatosság. De aztán meg kaptam a válaszom, amire nem tudtam, hogy most nevesek, sírva fakadjak vagy épp mit is csináljak egyáltalán. De a kikerekedett szemekkel pislogás jött csak ezekből, még ellenkezni is elfelejtettem, ahogy visszairányított a célpontomhoz. De azért a nyelvem is megeredt.*
- És még azt hittem, hogy Te fogsz engem hülyének nézni. Mi van itt? James múltkor valami istenfélő a fene se tudja milyen hitű, tisztító halálról vagy miről beszélt, Te szellemekről… valamilyen hittan körökből választanak ki mindenkit farkasnak? Kezdem azt érezni, hogy mindenki meg van veszve körülöttem. * S bizony neki sem álltam dobni, csak egyszerűen a kezemben fogtam a pengéket és az egyiknek a hegyével játszottam az ujjamon.*
- Azért mert csalnak az érzékeim nem kell minden féle baromságot kitalálni, csakhogy megnyugtasd a lelkem vagy épp a valóság elrejtése helyett ilyen kitalálni ilyet. Nem olyan törékeny a lelkem, hogy ilyeneken fent akadjak vagy pánikolni kezdjek. De legközelebb azért lehetnél leleményesebb… méghogy szellem… chh… * S bizony megfogtam a pengét és már csalódottságom dühében kezdtem eldobni a fának. Nos, ez „kicsivel” feljebb sikerült. De ahogy a következőre fogtam már lejjebb eresztettem a karom, de a szám sem állt be.*
- Mi lesz a következő? Azt próbáljátok majd megetetni velem, hogy ez itt valójában a szüleim szellemképe? * S most már a keserűség is hallatszott a hangomból, ahogy a lelkem is szinte kőfalként ölelte körbe, ahogy hangos puffanással csapódott a fába a penge.*
- Értem Én, hogy az új tagokat szívatni kell, akár csak a gólyabálon az elsősöket. De nektek ez a móka? Ettől még a foghagyma krémmel való fogmosás is jobb volt, pedig azt sem csináltam meg. * Csak beszéltem és beszéltem, háborgó lelkemmel, a szűnni nem akaró furcsa érzésemmel miközben az utolsó két penge is elhagyta a mancsom. Mellé nem dobtam, de célt sem találtam. Bár talán ez nem is csoda, ha figyelembe veszem, hogy mennyire idiótának éreztem magam és bár beszéltem, ami ugyan nem akadályozott a mozgásban, de ilyen állapotban még egy nyulat sem tudnék lepofozni, nem még csak egyetlen pontra koncentrálni, hogy végül oda érjenek be a fegyverek.*