Hallgat. Jó. Legalább eszméleténél van, ez remek. Mondjuk eléggé érdekes volt átkelni a városon úgy, hogy egy fehérneműs lányt cipeltem a karjaimban. Persze néhányan érdeklődtek, hogy mi történt, voltak, akik meglepetten bámultak, de nem kellett túl messzire mennünk, így minden különösebb gond nélkül a házhoz érhettünk.
- Ez az...? Próbálok érdeklődni, amikor a megfelelőnek vélt házhoz értünk. Kissé koncentrálnom kellett, hogy felmérjem a terepet, de ha csak nem tévedek - ami benne van a pakliban -, akkor nincs odabent senkit. Közben már kapom is az utasítást, hogy hol találom a kulcsot. Tehát akkor jó helyen vagyunk... - Ez most lehet, hogy nem lesz kellemes... Figyelmeztetem, mielőtt felkapnám őt, mintha csak egy csecsemő lenne... Karjait átdobom a vállaimon, és a bal kezemmel tartom a feneke alatt. Egy szabad kéz mindenképp kelleni fog. Veszettül tapogatom a nadrágomat, sietek a lány miatt és és azért is, mert rendben van, hogy emberfeletti a fizikumom, de annyira még nem vagyok öreg, hogy túl sokáig bírjam a strapát. Sikerül kinyitnom az ajtót, és be is csukom. Oda kell figyelnem arra, hogy miket mondd, de a kérései szerint cselekszem. Lefektetem az emeleten, előveszem a meleg takarót és odaviszem a gyógyszereit. A ruhával még nem élek. Előbb kellene neki valami, amivel beveszi a gyógyszereket... - Ho... Hozok teát, oké? Sietek! A levegőbe szagolok, és próbálok étel illatot keresni, hogy hamar megtaláljam a konyhát. Lázasan nyitogatom a szekrényeket bögre és hozzávalók után kutatva. A cukrot a nagy sietségben sajnos kiborítom, de azt hiszem, hogy így is sikerült nagyjából 6 perc alatt végeznem. Nem volt más dolgom, mint átadni a lánynak, esetleg segíteni neki abban, hogy inni tudjon. Aztán csak megállok az ágya mellett és nézem. Ha még magánál van, bátorkodom feltenni pár kérdést. - Ne hívjak orvost, vagy... Valakit? Az íjad az erdőben maradt, de ha akarod, akkor elhozom neked...
Végre hazaérkezünk. A srác egy kézzel tart, a másikkal pedig a nadrágomban keresi a kulcsot. Viszonylag hamar megtalálja. Felvisz az emeletre, és az utasításaimat követve lefektet az ágyra, és odahozza a takarómat. Előveszi a gyógyszereket is. A ruhákkal egyelőre nem foglalkozik.
A fantomfiú a levegőbe szimatolva kimegy a szobámból, aztán lentről, a konyhából csörömpölést hallok. Nem aggódok a bútoraim miatt. Minden rendben lesz.
Pár perc múlva visszatér egy gőzölgő bögre kíséretében. Csipkebogyót készített, a kedvencemet. Felülök az ágyban, és megpróbálom bevenni a fájdalom-, és lázcsillapítót. Kicsit remeg a kezem, de megoldom, viszont kicsit megégetem a számat, mert túl meleg a tea. Szinte még forró. Ellenben nagyon jól esik! Szétárad a testemben. Máris jobb!
Miközben becsukott szemmel a teámat szürcsölöm, és érzem, ahogy a gyógyszerek lassan elkezdenek hatni, a farkaskám még mindig fölöttem áll vigyázva, és csak néz.
- Lent, a hűtőszekrényen kint van egy Adam nevű férfi telefonszáma. Munkatársam, tudni fogja, hogy mit kell tenni - mondom hálás hangon. Amikor megemlíti az íjamat, egy pillanatra megmerevedek. Kétségbeesés látszik a szememben. - Kérlek! Ez az utolsó dolog, amit kérek Tőled. De nagyon fontos nekem az az íj! - Szinte már könyörgök neki smaragdjaimmal. Aztán megrázkódok, mikor heves köhögés tör rám.
Adam tudni fogja, hogy mit kell tenni. De én már képtelen vagyok gondolkozni. Kimerülten dőlök vissza a párnámra. A bögre kicsúszik a kezemből, hiszen azon nyomban álomba szenderülök.
Nem is próbálom leplezni, hogy semmi kedvem sincs idegen férfiakat hívogatni telefonon, de mégis csak bólintok egyet. Ennyit igazán megtehetek, és különben is, feltehetőleg mire ideér a fazon én már nem leszek itt... Érzem magamon, hogy a stressz is kimerített, meg persze az is, hogy egészen idáig cipeltem a lányt. Ezért persze nem füllik a fogam ahhoz, hogy most az íjért rohangáljak, de megszoktam már a farkaslétem alatt, hogy olyan dolgokat tegyek, amiket nem akarok. Így csak sután lehajtom a fejemet, és úgy válaszolok. - Megteszem, amit kérsz. Mit is mondott...? Dean felirat? Lassú és körültekintő mozdulatokkal állok neki keresni a ruhákat, és elveszek egy egyszerű szürke pólót és egy tréningnadrág szerű valamit. Még egy aggódó pillantást vetek a lányra, aztán beletúrok a hajamba, és távozom a szobából. Nem szeretnék előtte öltözni, mert nem tudom, mennyire zavarná. De mielőtt behajtanám az ajtót, még visszaszólok. - Sietek, ahogy tudok. Átöltözöm, a vizes ruhákat pedig jobb híján a lépcső korlátjára terítem. Aztán nekiállok telefont keresni. Nagyon furcsán érzem magam, hogy otthonosan kell mozognom egy idegen házban. De a telefon megvan, már csak a szám kell a hűtőről. Nem mondok sokat a férfinek, akivel beszélek. Csak akadozva, néhol dadogva eldarálom neki, hogy ez a lány, akinek a nevét se tudom, beleesett a folyóba, én pedig hazahoztam, és tejesen át van hűlve. Valószínűleg tényleg tudja, hogy mit kell tenni, mert egy szűkszavú "rendben" után le is tette a telefont, nekem pedig nem maradt más dolgom, mint elfutni az íjért.
Sikerül fél óra alatt megjárnom az utat, de mire visszaérek a házhoz, úgy lihegek már, mint egy ember. Sőt, talán még jobban is. Mindkét kezem foglalt, egyikben az íj, a másikban a tegez. A nap állásából ítélve eléggé késésben vagyok. Úgyhogy terveim szerint csak leadom a csomagot, megbizonyosodom róla, hogy a lány nem fog meghalni, és már itt sem vagyok. De a dolog annyiból bonyolódott, hogy egy férfi jelenlétét érzem a házban, ahogy hangtalanul benyitok a főbejáraton. A szívem lüktet, a légzésem szapora, a hajam rendkívül kócos, a homlokom pedig csillog az izzadtságtól. De túl akarok lenni rajta, szóval irány az emelet, és a háló. Kopogtatok és úgy nyitok be. Egy férfit látok meg az ágy mellett, a lány karjába pedig infúzió csöpög. Valahogy... furcsa nekem. Érzem magamon a tekintetét, és mintha csak a vesémbe látna. A libabőr felkúszik a karom ívén át a nyakamig, nagyot nyelek és a pupilláim is kitágulnak. De ezt nem láthatják, mert egyikőjüknek sem nézek a szemébe, csak az ajtó mellé támasztom az íjat és a tegezt. - Öööh... Üdv! Itt van, amit kértél... - szólok már a lányhoz - Remélem, hogy minden... rendben lesz már. Uram... Hát. Akkor minden jót! Hevesen pislogok a zavartól és ha csak nem tart ott valamelyikük, akkor azt hiszem, hogy ideje távoznom. Persze a Dean nevű fickó ruháit nem szeretném magammal vinni.
Az Adam nevű férfi gondosan ápolja a lányt. Nem igazán foglalkozik Veled, bár végig mér, még ha nem is látod. Igen, határozottan nyugtalanít ennek az embernek a jelenléte, de nem igazán tudod hova tenni.
Az orvos arcán egy gyors mosoly szalad át, mond valamit, de még a fejlett érzékeiddel sem érted meg. Talán a fáradság miatt. Igen, minden bizonnyal amiatt lehet. Hiszen kétszer is végigrohantál az erdőtől idáig, mindkétszer súlyos csomagokat cipelve. Fáradt vagy, és éhes. De nem kérsz több Pedigree-t. Vad húsra vágysz.
Eszedbe jut a lányon talált vér, az íja és a tegeze. És az őz, amiről beszélt, amit felajánlt Neked. Hogyha farkas alakban lennél, összefutna a szádban a nyál, de még így is megkívánhatod az állatot. A puha, meleg, omlós húst. Szinte hallod, ahogy a csontja roppan az állkapcsodban. Nyami.
Csöpp, csöpp. A lány nedves ruháiból csöpög a víz. Lehet, hogy inkább a fürdőszobában kellett volna hagynod őket a lépcsőkorlát helyett. De minek is vesződnél még ezzel is? Hisz ma már sokat tettél érte. Túl sokat. Pakolja el Adam a dogokat, ha már ennyire semmibe vesz!
Igen, határozottan úgy gondolod, hogy ideje lelépned. Ez a fickó így is úgy sertepertél a lány körül, mintha a legféltettebb kincse lenne. Hát akkor tegye ő rendbe a dolgokat!
Betty már biztosan aggódik. Keres. Késő van már, tényleg menned kéne. Valamiért úgy gondolod, hogy ez a férfi elrendezi az eseményeket. Minden rendben lesz a lánnyal. Biztonságban van itthon, és amint felébred... remélhetőleg nem fog emlékezni a "beszélő" farkasra. Igen, nem fog. Adam majd elintézi, végül is tudja, hogy mit kell tenni. A lány is ezt mondta.
Azért egy dolgot megtanultál ma: nem jó ötlet vizes közeg közelében szombat reggel felfedni a kiléted ártatlan halandók előtt. De ennyi tapasztalat bőven elég volt jó időre.
Annyi biztos, hogy ennek a nőnek igaza volt abban, hogy ez az Adam majd tudni fogja, hogy mit kell tenni. Bár nincs mágiaérzékenységem, egyszerűen a mozdulataiból is le lehet olvasni, hogy nem egyszerű ember. Úgy látszik, hogy tudja a dolgát és nem egy sarlatán, aki kihasználja a helyzetet és... Megrázom kissé a fejem, mert ilyenre még gondolni is rossz. Még végigfuttatom a tekintetem a vadász felszerelésén, és akarva akaratlanul felsejlik a vér és a puha hús illata. Némán sóhajtok egyet, hiszen annak a fenséges reggelinek lényegében annyi. A lány vadászata felesleges volt, az én gyomromat pedig újfent a kutyatáp fogja eltelíteni. Kár érte. Nincs már időm visszatérni és az étkezés után elegendő időt kivárni, hogy jóllakott lustasággal heverésszek az avarban. Haza kell mennem... Bekúszik a fülembe a ruhákból csöpögő víz lassú, monoton és idegesítő hangja. De nem az én dolgom. Bár a bennem most takaréklángon lobogó alázat tenne a dolog ellen, esetleg kivinném a ruhákat a kertbe, vagy a fürdőbe, de iszonyatosan fáradt vagyok, időm sincs, és nem hiszem, hogy most ez lenne a legfontosabb. Ez az Adam, vagy ki, majd megoldja. Nagyot nyelek. Még nézem a lányt, és mindennél jobban vágyom arra, hogy megkérdezzem a pasast, hogy vajon emlékezni fog-e a mai napra. Szeretném, ha csak hallucinációnak fogná fel a dolgokat. Lázálomnak. Erősen hajt a gondolat, hogy majd visszajöjjek ide, vagy felkeressem őt néhány nap múlva, és megbizonyosodjak arról, hogy nem emlékszik rám. Vagy csak nem úgy, ahogy minden megtörtént a valóságban. Összeráncolom a homlokom, érzem a tagjaimban végigfutó fájdalmat és kimerültséget. Tudom, hogy az én hibám, és nagyon szeretném azt gondolni, hogy többet nem leszek ekkora marha. Biccentek és kilépek a szobából. Halkan hajtom be az ajtót magam mögött, és egyesével, zsibbadó végtagokkal kezdem lehámozni magamról a ruhákat, majd körbenézek, és újra a farkaskutya képét öltöm magamra. Muszáj lepihennem... Holnapig bármi történjék is, nem változok át megint, mert akkor még talán el is ájulnék. Táplálék kell és pihenés. Ha tiszta a levegő, kiügyeskedem a bejárati ajtót, és amilyen gyorsan csak lehet, megindulok hazafelé.
Dél körül ébredek föl. Kicsit fáj a fejem a sok alvástól. Bosszúsan rámeredek az ébresztőórámra. Ma vadászni akartam menni. Hogy aludhattam ilyen sokat? Bizonyára a munka miatt van. Ezen a héten nagyon sokat kellett dolgoznom. Talán még ma is be kell mennem.
Nagy nehezen kikászálódok az ágyamból. Valami furcsa illatot érzek a levegőben. Mintha pézsma lenne. Az illat emlékeztet az álmomra. Elmosolyodok.
Szörnyű volt megélnem az álmot, de így utólag már elég vicces. Ki az az idióta, aki beszélő farkassal álmodik? Jelentem, én. Beleestem valami folyóba, majd megfagytam, a farkas pedig megmentett. Kiderült, hogy ember. Teljes képtelenség.
Bár nem emlékszem se a farkasra, se a srácra, akivé lett. Nem vagyok képes felidézni az arcát. Ahogy sokszor, ha álomról van szó.
Bemegyek a fürdőbe, és megmosom az arcom. Minden olyan a lakásban, ahogy lenni szokott. Ez megnyugtat. Bár még elég bamba vagyok sok mindenhez. Sajognak a tagjaim a sok alvástól. Hogy aludhattam ennyit?
Folytatom a szokásos napi rutin végzését azzal a különbséggel, hogy most minden délben történik. Így hát reggeli helyett inkább megiszok egy kávét, és elkezdem elkészíteni az ebédemet.
Minden a legnagyobb rendben zajlik, ahogy szokott. Nem foglalkozom különösebben az álmommal, hiszen csak egy álom volt.
Kezdőlap
