Ez a helyiség az edzőteremből nyílik, azonban nincsenek benne gépek. Egy nagyjából iskolai tornaterem méreteivel megegyező placc, felszereltségében a következőkkel van gyárilag ellátva:
- Tornatermi padok - Bordásfal - Medicinlabdák, kislabdák - Az őrzők által használ fegyverek a fal melletti tartókon - Kisebb-nagyobb méretű tornatermi matracok - Polifómok
FIGYELEM! EZ A HELYISÉG RENDELTETÉSI HELYE SZERINT CSAK EDZÉSRE, TANULÁSRA SZOLGÁL! Más, magán jellegű játékok itt nem bonyolíthatók le.
Szerző
Üzenet
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Az este semmit sem tudtam aludni. Annyira idegeskedem a vizsgám miatt, hogy még egy percre sem tudtam lehunyni a szemem. Hol a jegyzeteimet olvasgattam, hol csak fel-alá sétáltam a lakásban és próbáltam magam nyugtatni. kis sikerrel. Reggel azért egy-két bögre kávét megittam, hogy a vizsga közbe ne aludjak el, bár van egy olyan érzésem, hogy akkor még jobban fogok izgulni és nem is fogok arra gondolni, hogy mennyire fáradt vagyok. A kávézgatás után a szekrényemhez sétálok és kiválasztok valami elegáns ruhát. Mégis csak egy vizsgáról van szó. Bár nem tudom, hogy itt mennyire kell kiöltözni, de egy elegáns ruhával talán nem lövök mellé. Időben elindulok otthonról. Nem akarok késni, sőt inkább jobb lenne kicsit korábban is érkezni. Az első benyomás sokat számít. A nőt, aki vizsgáztat engem nem ismerem. Gondoltam, hogy nem Abs vagy Will lesz az, hiszen ők már valamennyire ismernek engem, de azért bízom abban, hogy jól fog sikerülni. Sokat készültem erre a vizsgára. Mások azt mondanák, hogy túl sokat is. De én mindig is ilyen voltam, igazi stréber, aki vizsga előtt megállás nélkül magolni kezd. Sokan kicsúfoltak engem ezért, de igazából nem érdekelt. Volt egy célom és elértem. Elégedett vagyok az életemmel és nem hiszem, hogy változtatnék rajta. Minden információt megkaptam a vizsgával kapcsolatban, így az egyetemhez érve azonnal a kiképző terem felé veszem az irányt. Azért remélem nem lesz ebből valami harc! Az ajtó elé érve illedelmesen azért bekopogok, majd be is lépek. A szívem már a torkomban kalapál ezerrel. A nőt megpillantva egy mosolyt csalok az arcomra, majd jön az illedelmes köszönés. -Szép napot! Igen én vagyok az!-Bólintok is egyet válaszom megerősítéséhez.-A kézfogást természetesen viszonzom és meg is rázom, majd helyet foglalok Roxannal szemben. -Igen azt hiszem kezdhetjük!- Igazából úgy érzem magam, mintha semmit sem tudnék és még kérnék egy hetet a felkészülésre, de közben meg már szeretnék túllenni rajta. Az első kérdés könnyűsége kicsit meglep. Erre tudom a választ, talán még Will is mesélt nekem a dologról. -Az elhívás az az esemény, amikor egy „tudatlant”, nem beavatott személyt felkeresnek az őrzők és felkérik, hogy csatlakozzon hozzájuk. A kiválasztott vagy elfogadja ezt és akkor belekezdhet a tanulásba, vagy elutasítja, de akkor törlik az emlékezetét. Ám pár hét elteltével ismét felkeresik azzal a reménnyel, hogy sikerrel járnak majd és csatlakozik hozzájuk.-Egy nagy levegőt veszek, ahogy a válasz végére értem. Azt hiszem mindent elmondtam arról, amit tudnom kellene ezzel kapcsolatban és ha Rox esetleg nem nézz nagyon csúnyán rám, akkor meg is nyugszom kicsit. -A három legfontosabb személy!-Csak azért ismétlem, hogy addig is végiggondolhassam a választ. Az elsőben biztos vagyok, az Will..Oké nem az ő nevére kíváncsi, de tudom, hogy ő a mi vezetőnk a protektorunk, a védelmezőnk! Azután...Ki is jön utána? Lássuk csak, vannak a tanoncok, a metorok...De ők nem a legfontosabbak..Akkor a harcosok...Gyógyítók, informátorok...És tényleg! Aki a tetoválást csinálja...Nah ő is egy fontos személy. Gondolom ő is benne van az első háromban. Hmm de vajon a második helyen, vagy csak a harmadikon? És van még egy vezető...De mi is a neve?...Huu megvan! A mágus, mint Gandalf! Nah igen ő is fontos ember. Csak a sorrendben nem vagyok biztos! -Öhm hát van ugye a protektor....utána a mágus és a tetováló mester!-Az előbbihez képest kevésbé vagyok határozott válaszolás közben, amit Rox nagyon is megérezhet a hangomban. És máris rátérünk a farkasokra. Nah ez az a téma amitől e legjobban izgultam. Valamiért ez a többihez képest nehezebben ment főleg ez a vérvonalasdi. Sokszor át kellett magam rágnom rajta, hogy legalább az alapokat megértsem. -Eska!.. Ők a Fürkészek....akik jobban látnak, hallanak, szagolnak!?-Ebben a kérdésben még bizonytalanabb vagyok, de nem is titkolom el a nő előtt. Az is lehet, hogy nagy hülyeséget mondtam, de talán azért nem kergetem ki a teremből. Hány év? Ez jó kérdés! Huu azt hiszem ez egy olyan dolog amiről nem beszéltünk...vagy ha igen akkor lyukas az agyam és nem emlékszem rá. De lássuk csak.. Ha minden igaz olyan öt „vizsgát” kell letenni minimum...Ha félévente leteszünk egyet akkor végül is két és fél év után már teljes tagúak lehetünk. Egy próbát megér. -Kettő-három év? Vagy ha pontosabb kell, akkor inkább kettő és felet mondanék.-Le sem veszem róla a tekintetem, annyira figyelem minden rezdülését, hogy vajon mennyire mondtam rosszat. -Csak engedéllyel vehetik a kezükbe, ha a tanulásához szükség van rá.-Erről nagyon is emlékszem, hogy volt szó. Abs mondhatni már az elején figyelmeztetett, hogy egyszer meg fogja mutatni nekem, de nélküle ne merjek belépni a Krónikák termébe, mert megszabadítanak a nyakamtól.
Mikor a lány úgy érzi, felkészült és kezdhetjük, szusszanva dőlök hátra, majd teszem fel a kérdéseket sorra, egyik-másik után persze válaszát is meghallgatva. Előttem csíptetős felíró, rajta lapok, kezemben pedig toll. Idegesítő lehet, ahogy jegyzetelek, miközben beszél... legalábbis magamat idegesíteném. Az első kérdésre a válasza tökéletes, a másodiknál már elbizonytalanodni látszik. - A protektor és a tetoválómester jó válasz, ám a mágusok hiába szeretik azt éreztetni, hogy ők többek, valójában nem így van. - De tényleg jó hangoztatni a dolgot, hogy mi vagyunk azok, akik tényleg ott vannak a szeren mágia terén. - A harmadik illető az, aki összefogja és feljegyzi az informátorok munkáját, felügyeli azt a termet, ahol a sok évszázadnyi tudást tároljuk... biztosan tudod, mi a poszt megnevezése. - Tekintek a lányra várakozón, hogy kibökje. Ha jó mond, akkor ezt is teljes értékű válasznak veszem, nem csinálok belőle problémát a látszat szigorúságom ellenére sem, hogy elsőre nem felelt teljesen jól. - Nnnem egészen. Ők könnyebben rejtőzködnek. - Pontosítok apró szusszanással a vérvonal mibenlétét illetően, de eztán már térek is át a következő kérdésre, melyre valahol jó választ ad... én tettem fel bután a kérdést igazából. - A két év is elfogadható, én igazából a másfélre gondoltam, hisz utána már valahol mindenki a saját irányának a tanulmányait folytatja és valamennyire jártas benne, ezért joggal nevezi magát annak már. De elfogadom a kettőt. - biccentek kimért, biztató mosollyal. Négyből három, ez teljesen jó arány! Az ötödik kérdés pedig szintén sikeresnek könyvelhető el, szóval újabb öt kérdés következik.
// - Mesélj a gyógyítókról! Mit tudsz róluk, mi a feladatuk a közösségben, mikkel foglalkoznak, stb. - Mi a mindent látó szem tetoválás funkciója? - Mivel az előző vérvonalat elrontottad, itt a lehetőség szépíteni: Mi a Sura (az új élet) vérvonalúak nagy "előnye"? - Nevezz meg 3 posztot a Fairbanks-i falkából és annak általánosan elterjedt megfelelőjét // pl: Atanerk = alfa // - Mi lesz a választott Mesterszavad 1-es szinten? //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Oh igen, hát persze! A Krónikás! Hihetetlen, hogy mennyi mindent tudhat. Egyszer örömmel elbeszélgetnék egy krónikással.-Vallom be neki őszintén. Remélem ezzel azért nem rontok a helyzetemen. Az újabb elhibázott válasznál gondolatban a fejemre csapok. Hogy lehetek ekkora ökör? A vérvonalakat ezek szerint még vagy százszor át kell tanulmányozzam. Ha komolyan akarom venni ezt a tanulást még ennél is többet kell foglalkoznom vele. Az első kör után jönnek az újabb kérdések. Kis szünetet tartva egy mély levegőt veszek, majd nekikezdek az első kérdés megválaszolásának. -Nos a gyógyítók végül is olyanok mint a sima orvosok. A gyógyítok ügyelnek a többi őrző testi, lelki, szellemi épségére. A régi orvoslást ugyan olyan jól ismerik, mint a mai modernt, illetve a természetgyógyászatban is megállják a helyüket...Bár gondolom azért közöttük is vannak olyanok, akik az egyik dologhoz jobban értenek, mint a másikhoz. De mind e mellett ami leginkább elválasztja őket a „sima” orvosoktól”, hogy ismerik a szellemvilág lélekgyógyító lehetőségét is.-Egy újabb nagy sóhaj hagyja el ajkaimat. Remélem semmi ostobaságot nem mondtam. Ha erre a kérdésre nem tudom a választ akkor bizony semmi keresnivalóm sincs itt. -Minden újnak, tanoncnak ez az első tetoválása. A többivel ellentétben itt nem kell szerezni eszenciát. Ez a jelképe annak, hogy az elhívott már tud erről a világról. A szem öregedéslassító erővel bír és ami még nagyon fontos ez köti össze a tanoncot a mentorával. Ezen "keresztül" érezheti meg a mentor, ha valami baj történik.-Kicsit hülyén fogalmaztam amiért szégyellem is magam, de azért remélem érthetően válaszoltam a kérdésre és sikerült a lényeget elmondanom. Egy újabb vérvonalas kérdés. Ezt már nem szabad elrontanom. Egyet még tévedhettem, de kettőt már nem kellene. Ez is ugyan olyan fontos téma, mint tudni, hogy kik a gyógyítók. -Sura...azaz a trollok!-Egy kis pillanatra itt megállok és próbálom leolvasni tekintetéről, hogy ó felé tapogatózom e, vagy sem, majd folytatom is. -Sokkal gyorsabban regenerálódnak, mint a többi farkasok.-Igen ebben biztos vagyok...Vagy az a másik vérvonal? Ó te jó ég! Nem nem keverhettem össze megint. Ennyire azért még én sem lehetek hülye. -Szóval rangok...Öhm...Ott vannak a....Harcosok, azaz a...hmmm....Tark...ok..-Óvatosan ejtem ki ezeket a szavakat. Nem vagyok benne biztos, hogy jól mondom, így végig csak az arcát figyelem. -Akkor még náluk is vannak gyógyítok...a tatkertek illetve a mentorok az iku...Vagyis nem, az innarkok.-Bólintok is egyet a javításom végén jelezve, hogy ez lesz a helyes, nem a másik. Az utolsó kérdés meglep. Na erre nem számítottam. Hogy beszéltünk e már róla Absel nem is tudom...vagyis más helyzetben lehet, hogy emlékeznék rá, de most még mindig iszonyatosan izgulok és kicsit elakadtam. Roxan is láthatja rajtam, hogy kicsit elfogott a rémület. Nem tudom, hogy vajon itt van e helyes válasz vagy csak arra kíváncsi, hogy mivel fogom folytatni a tanulmányaimat. De talán nem kellene ennyire félnem. Eddig is nagyon kedves volt velem és nem harapta le a fejem a rossz válaszoknál. Légy bátor Alice!!! -Ha minden igaz a gyógyítás lesz!-Bököm ki végre a választ és csak idegesen figyelem, hogy jót mondtam e vagy sem.
Szélesedik mosolyom a lelkesedésére. Kissé a nővéremre emlékeztet a reakció: ő volt a kis könyvmoly... bocsánat, krónika-moly kettőnk között, én inkább a gyakorlati oldalát ragadtam meg a dolgoknak. Emlékszem a legelső - ezen - vizsgámon csak úgy sikerült átmennem, hogy a testvérem segített felkészülni és addig nyüstölt a könyvek mellett, míg fejembe nem mászott minden tudás, ami szükséges volt a minimumtól azért némileg jobb eredmény eléréséhez. Alice válaszára a gyógyítókkal kapcsolatban már közben is bólogatok aprókat, megerősítésként, hisz úgy látom, igenis szüksége van némi biztatásra. Nem buta lány, csak óvatos és bizonytalan. Előbbi mondjuk nem egy hátrányos tulajdonság, ha túl akar élni az ember egy ilyen helyen, mint Fairbanks... A vérvonal kapcsán igyekszem megőrizni komolyságomat, mikor látom, hogy arcomról próbál bizonyosságot nyerni, de nehéz úgy, hogy az előbb meg biztattam. Elmosolyodom finom, lágy vonásokkal, amikor meghallom szavai folytatását. - Pontosan erről van szó! - értek egyet, erősítem meg, hogy jól mondta. Megy ez segítség nélkül is, na! A rangok kapcsán már ujjaimmal is jelzem, hogy hányat sorolt eddig helyesen fel. Érzem a bizonytalanságot hangjában, még ha nem is rontja el a dolgot... de nem baj, nem mehet minden elsőre. Az idő, a tapasztalat fogja majd igazán elméjébe égetni ezeket a fogalmakat. - Igen, szentül hiszem ezt, hisz mint mondtam, én magam inkább a tapasztalás embere vagyok, voltam és leszek is. Az utolsó kérdésnél már szinte el kell vigyorodnom meglepettségén. Ennyire azért nem kételkedhet magánan... Vagy bennem tenné? Nos, azt jól teszi, de mivel egy oldalon állunk, nem kell tartania igazán "bájos" személyiségemtől szerencséjére. A válaszra biccentek, majd szusszanva emelkedek fel a székből és intek, hogy tegyen ő is így. - Nos, ez esetben sok sikert az elsajátításához, ugyanis a vizsgád sikeres! Gratulálok! - még kezet is nyújtok a lánynak egy mosollyal, hogy valószínűleg némileg oldottabb hangulatban tereljem kifelé a teremből. Nekem még be kell ugranom Will-hez adminisztrálni a dolgot, neki meg nem lennék meglepve, ha sürgős ünnepelni valója akadna... vagy legalábbis elújságolni valója a mentorának. Én a helyében mondjuk tuti beugranék az O'Connorsba egy körre.
// Köszöntem a játékot és remélem, lesz szerencsénk legközelebb is! //
Nem várt program csúszott be a mai napra. Úgy terveztem, hogy ma megyek el Jenny-nek szólni, mire jutottunk a protektorral az előző napi beszélgetésen. Tegnap már nem volt rá időm már, elég sok bokros teendő összejött, szóval mára kellett halasztanom. Viszont reggel még be kellett jönnöm az egyetemre, elintézni valami nyavalyás papírt. A bürokráciával elvoltam egy darabig, de aztán fél óra elkeseredett harc után győztem és mehettem a dolgomra. Na de az élet nagyon nem akarta, hogy kijussak az épületből.
Az egyik lépcsőfordulóban ugyanis belebotlottam, pontosabban belém botlott az egyik mágusunk, Steve. Gyors bemutatkozást követően egy apró szívességet kért: közbejött neki egy fontos ügy, de megígérte a tanoncának, hogy ma tart neki órát, nem lenne-e kedvem átvállalni? Kicsit szívtam a fogamat, de mondta, hogy önvédelemről lenne szó. Hát jó, legyen, ha már pusztakezes specialista vagyok. Megmondta, hol keressem, én pedig utána rohantam is vissza a szállásomra, hogy valami alkalomhoz illő ruházatot vegyek magamra.
Pár perc múlva már a terem padlóján üldögéltem, lótusz ülésben, miközben vártam az érkezőt. Steve nem mondott róla sokat, azt leszámítva, hogy nem lesz vele gondom, szóval kicsit vakrepülés lesz. Viszont most igyekeztem kitisztítani az elmélet, hogy rá tudjak majd hangolódni a feladatra. Az ilyesmihez mindig teljes embernek kellett lenni, különben eléggé ki lehet szúrni a tanítandó féllel. Az önvédelem sajnos nem olyan, mint egy leírt tananyag... ha valamit rosszul magyarázok, azt már jóval nehezebben lehet átírni, főleg, ha berögződik. ,,Szedd össze magad Adam"
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A mai napom ismét a rohanásról szól. Nem elég, hogy reggel hatkor arra keltem, hogy csörög a telefonom és behívtak egy sürgős műtétre, de még komplikációk is adódtak, így vagy egy órával hosszabb műtét lett. A mai napomon elvileg csak egy dolog volt betervezve és az az edzés Stevennel. José messzebb lakik, így nekem kellett ugranom, hiszen hamarabb beértem a rendelőbe. Egy újabb kutyát ütöttek el, de ez most nem volt kóbor. A gazdijával futni mentek, de a kutyus valamit meglátott és elfutott, amiből ez lett a vége. Egyelőre nem lehet senkit sem hibáztatni, hisz lehet, hogy a kocsis is rendesen vezetett. Sajnos az ilyen balesetek előfordulnak nem is olyan ritkán, így annak kell örülni, hogy legalább túlélte és még kapott egy esélyt a sorstól. A műtét után csak tíz percem maradt, hogy beérjek az egyetemre a megbeszélt időpontra. Még a rendelőben veszem át az edző ruhámat. Mégsem kellene véresen megjelennem az egyetemen, a végén még valami őrült gyilkosnak néznek majd. Mivel se kocsim, se biciklim, vagy más egyéb közlekedési eszközöm, így marad a busz, ami viszont nem a gyorsaságáról híres. A megállóig ahogy bírom futok, amit már sokkal jobban bírok hála Steve edzéseinek. A buszon csak idegeskedem, hogy miért kell minden egyes piros lámpát elkapnunk, de ahogy megérkezünk az egyetemre ismét futásnak eredek és szó szerint berobbanok az edzőterembe. Rögtön nem veszem észre az idegen pasas, kell egy kis időre mire kifújom és összeszedem magam. Meglepettség ül ki arcomra ahogy a földön ülő idegenre pillantok. -Öhm elnézést nem akartam megzavarni!-Azt hittem, hogy csak kettesben leszünk Stevevel, de ha jól látom ő még nincs itt, vagy már elment. -Nem láttak esetleg Steve-et? Vele lenne találkozóm. Már így is késtem egy jó húsz percet!-Hadarom neki, miközben még kapkodom a levegőt.
Nem is tudom teljesen, mióta üldögélek már a földön. Steve megmondta pontosan, hányra várja a tanoncát, de én meg közben teljesen elvesztettem az időérzékemet. Sikerült olyannyira lecsendesítenem a tudatomat, hogy süllyedtem az alfa felé. Elég régóta megtanultam már meditálni, így hamar el tudtam érni azt a szintet, ami a két állapot közötti határmezsgyét képviseli. Az átlépés szokott inkább problémás lenni néhanapján a részemről, de a bennmaradás már kevésbé. Akkor már csak ülni kell és hagyni, hogy kiszoruljon a világ minden bolondsága és hülyesége, megalkotva az én kis saját privát teremet. Ezért szoktam minden reggel elmélyedni így, mielőtt akárhova kimegyek. A nyugalom egy része velem marad és kitart a nap végéig, elhárítva a stresszt. Nem mondom, hogy mindig beválik, de a gyakorlat engem igazol.
Aztán megszólít valaki. Azonnal nem reagálok, elvégre kissé körülményes úgy kijönni ebből az állapotból, hogy ne kábaságot hozzak magamból. Szépen lassan mászok felfelé, melyet az jelezhet, hogy ökölbe szorítom a kezeimet, lassan befeszítve minden izmomat... és mire kinyitom a szemem, már teljesen itt vagyok, én pedig felnézek a felettem ácsorgóra. Személyleírás stimmel. - Te vagy Alice? - kérdezem, majd a helyeslést követően: - Foglalj helyet, fújd ki magad - intek előzékenyen a földre. Megvárom, míg elhelyezkedik. Oh, az ifjú titánok... - A nevem Adam Revenor, a harcosok közé tartozok. Steve-nek fontos dolga akadt, ezért el kellett mennie és engem kért meg, hogy helyettesítsem. Kis szünetet tartok, míg feldolgozza az információkat, esetleg kérdez. Ami azt illeti, kicsit újnak érzem a szituációt, elvégre még nem kértek meg egyszer sem tanoncok felügyeletére. Mutattam már pár fogást egyeseknek, de ez azért más volt. - Steve azt mondta, hogy önvédelmet tanítsak neked - folytatom aztán. - Vannak ilyen jellegű előképzettségeid.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Mikor kimondja a nevem szemeim szabályszerűen kikerekednek. Én még sosem láttam őt, nem tudom, hogy hogy hívják, azt sem, hogy egyáltalán mióta tagja az itteni őrzőknek. Én maradtam volna le valamiről, vagy ő a friss hús? Talán ezzel nem éppen most kéne foglalkozni. Akkor a jelek szerint Steven ma nem ér rá és csak nekem felejtett el szólni. Remélem legalább Abi miatt van sok dolga! Azt még elnézném neki, hogy a rózsaszín köd miatt elfeledkezett rólam...bár az is igaz, hogy legalább szerzett egy helyettesítő "tanárt"...Talán egyszer meg kellene őket hívnom magamhoz, bár nem tudom, hogy jó lenne e egy szerelmes párral egyedül eltölteni egy estét. Ilyenkor bénának érzem magam, amiért én még mindig nem találtam meg azt a bizonyos nagy Őt. Természetesen a kérdésére bólintok egyet, majd le is ülök mellé, bár azért tartom a tisztes távolságot. -Szia Adam! Bocsi a késésért. Elhúzódott a műtétem...Nah de ez most nem is lényeg. Köszönöm, hogy elvállaltál!-Egy aprócska mosolyt is varázsolok az arcomra, majd először csak megrázom a fejem és utána szólalok meg ismét. -Nem nem volt. Vagyis Steve előtt nem. Vele is inkább a kondimat fejlesztettük. Mert ugye mit ér pár ütés mozdulat, ha nem bírom a kiképzés! Nem nagyon sportoltam. Most már azért megpróbálok rendszeresebben futni, meg néha otthon erősítek, de azért még nem nevezném sportolásnak. Egyelőre inkább csak hobbi!-Bár lehet, hogy még ez az elnevezés is túlzás. De már így is sokat beszéltem, így inkább befogom a kis csőrömet és figyelek az új edzőmre!
- Ugyan, semmi gond. Nekem is kellett egy kis idő, míg a gondolataimat rendszereztem. Igazán nincs mit. Figyelmesen végighallgattam, amit mond. Talán az egyik legjobb alapanyagról van szó, amit hallok. Érdekesen hangozhat ez a gondolat úgy, hogy éppen azt mondta, nem igen ért a dolgokhoz. Na de aztán kiderül, mire is gondoltam pontosan. - Nem pont a sportra gondoltam magára, hanem önvédelemre. Az, hogy korábban mennyit mozogtál, részletkérdés. Valóban kell a kondi, de az igazi hangsúly, bármennyire is meglepő, nem azon van. Ne értsd félre, amit most mondok, de nő vagy. A te erősséged ilyen téren nem az izmokból fog jönni főleg... hanem a gyorsaságodból, a mozgékonyságodból és ami a legfontosabb, a fejedből. Vagyis abból, hogy gondolkodnod is kell és nem csak ütni. Lassan talpra állok és érzem, ahogy visszamegy a lábamba a vér. Mily ismerős érzés. Ez van, ha az ember fia túl sokáig tartózkodik ilyen pózban. Igyekszek nem fintorogni vagy valami, de nem tudom, mennyire sikerül. Bár ez most mellékes, nem is ezért voltam itt. - Melegítsd be előtte, ha gondolod és szólj, ha készen vagy. Ha melegítesz: karjaidat mozgasd át alaposan.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Egyáltalán nem sértődöm meg a szavain. nagyon is tudom jól, hogy nem vagyok erős. Oké mondjuk a helyében nem általánosítanék, mert igen is vannak nők, akik egy pasival is elbánnak, de én valóban nem tartozom közéjük. elég csak rám nézni. Talán néha nehezebb kutyákat felteszek az asztalra, de az azlrt nem ugyan az. Mikor feláll a földről követem őt és kicsit ki is rázom a lábaimat, hogy újra meginduljon a normális keringés bennük. -Rendben! Nekem ez teljesen tökéletes. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok egy amazon. Szóval nyugodtan úgy taníts ahogy azt jónak látod. Ilyeneken nem fogok megsértődni!-Még egy mosolyt is villantok felé, hogy lássa valóban nem bántott meg. Természetesen nem fogom úgy elkezdeni az edzést, hogy nem melegítettem b előtte. Ennyit azért még én is tudok, nah meg Stevenek is ez volt az első szabálya. Mondjuk igaz kicsit fura, hogy csak én csinálom, de na most ezt le kell gyűrnöm magamban és el kell kezdenem koncentrálni a feladatokra. Nem akarok csalódást okozni se Stevennek, se Abinek, nah meg magamnak se. Mindent bele akarok adni a mai edzésbe, gyakorlásba, hogy e téren is fejlődjek. Nem szeretnék profi birkózó lenni, csak esélyt kérek, hogy megvédhessem magam, ha úgy adódna a dolog.
A hozzászólást Alice Danielle Lavant összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 01, 2013 3:59 pm-kor.
A tekintetéből ítélve valamivel a nemtetszését válthattam ki, de nem tettem szóvá. Ugyanakkor ha gondolatolvasó lennék, valószínűleg más lenne a felállás. Akkor valószínűleg elmagyaráznám neki, hogy voltaképpen milyen harcművészeti tudás birtokában vagyok, hogy milyen eredetű. De mivel ezt nem tudtam, hát nem is szóltam hozzá. Ilyen az élet. - Nem kell hozzá amazonnak lenni egyáltalán. Elég csak néhány jól elhelyezett ütés. Ugyanannyit el lehet érni vele, mint ha valakivel órákig ökölharcot vívnál és végül te győznél. Csak pár jó ütés... ehhez pedig majd elég fontos lesz az ésszerűség is, amiről beszéltem az imént. Na igen, abban Alice nem tévedett, hogy valóban egyedül csinálta a bemelegítést. Furcsának tűnhetett, de én nem kezdtem el nyújtózni, átmozgatni... legalább is nem olyan értelemben, mint ahogyan azt sokan elképzelik. Én inkább arrébb mentem egy kicsit, hogy ne vegyem el tőle a helyet, majd a stílus formagyakorlatait kezdtem el csinálni. Talán laikusoknak csak egyszerű átmozgatásnak tűnhetett, de valójában minden felhasználható mozdulatot átveszek ilyenkor... illetve az elmém is átkapcsol... valami másra... valamire, ami sokkal másabb, mint a mai világ. Ha szólt, hogy készen van, akkor még végigcsináltam az aktuális gyakorlatot, majd csatlakoztam hozzá. Kezdjük egy kis elmélettel. - Steven azt mondta, gyógyítónak készülsz és hogy inkább egyszerűbb önvédelmi fogásokra koncentráljak. Ha szeretnéd, akkor mutathatok farkasok ellen is, de csak a legvégén. Ám egyelőre maradjunk az embereknél, elvégre velük is meggyűlhet a bajod. Alapvetően a nemedből kiindulva hozzád másként viszonyulnak, ha megtámadnak. Engem valószínűleg azonnal orrba próbálnának vágni, de nálad más a helyzet. Lökés, húzás, pofozás, karolás, csak nagyon elvetemült esetben ütés. Abból indulnak ki, hogy könnyebb dolguk lehet... és ez lesz az, amit ki tudsz használni. Utána mutatok neki valamit, ami igazából olyan egyszerű, hogy senki se gondolna rá. Előre tartom a kezeimet, mint ha bilincset kérnék. - Megmutatom, milyen egyszerű dolgokkal is lehet operálni. Fogd meg a kezeimet... úgy, hogy felülről fogj a csuklóim fölött - amint megvolt. - Oké, most csak lágyan fogd. Előfordul, hogy csak azért fogják meg a kezeidet, hogy megijesszenek, esetleg hirtelen mozdulatot ne tudj tenni. Ugyanakkor a kezeidet még tudod mozgatni, mert nem erős a fogás. Szóval ebből így gond nélkül kijössz - jobb kezemmel balra mozdultam, finoman megnyomva Alice kezét, amitől az engedett, az általa fogott kezem pedig kiszabadult. - Innen pedig már tudod támadni a másikat és ha meglepted, arra fogsz csak eszmélni, hogy kapott tőled egyet. Persze még egyszer mondom, ez csak akkor működik, ha gyenge a fogás
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Oké! Rendben ez így nekem teljesen tökéletes. Rád bízom a dolgot, mivel te sokkal több mindent tudsz erről. Bízom benne, hogy nem fogsz hülyeségeket tanítani.-Nem hiszem, hogy Steven olyas valakit kért volna meg arra, hogy tanítson, aki nem ért hozzá, nah meg ha valaki kevesebbet tud mint én akkor az csak egy baba lehet, mert én tényleg nem értek a harchoz. Oké néztem akció filmeket és tudom, hogy ökölbe kell szoryítani a kezed és mindig a fejed kell védeni a bokszban, de a gyakorlatát nem tudom és a jelek szerint nehezebb is lesz nekem, hiszen ha félre ütök akkor nem lesznek hatásosak a mozdulataim. -Igen így van. Nem akarom meghódítani a világot, bár ki tudja mit hozz a jövő. Ha szerintetek van hozzá tehetségem akkor lehet, hogy majd szép lassan nagyobb szintekre lépek...De amint mondtam ez még a jövő zenéje.-Meg nem is hiszem, hogy olyan nagyon az én stílusom lenne a harc, a verekedés. Persze ha kell szeretném tudni megvédeni magam, de nem tudném elképzelni magam harcosként. Eleve nem vagyok egy agresszív valaki és jobban szeretem megbeszélni a dolgokat, mint összeverekedni. A bemelegítésem gyors, de alapos. Nem szeretném, ha első alkalommal már meghúznám valamim, vagy lesérülnék a rossz bemelegítés miatt. A bemelegítés után már bele is kezdünk a gyakorlatba. Kezemmel ahogy kéri gyengén megfogom a karját, majd figyelek a mozdulatára. Így külső szemlélőként nem is táűnik olyan nehéznek, de az már más kérdés, hogy éles helyzetben eszembe jutna e. -Oh értem! Látod nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen egyszerű mozdulattal ilyen sok mindent elérhetek!-Most én nyújtom ki a karom, hogy megpróbálhassam én is ezt a mozdulatot.
- Igyekszem Alice, igyekszem. Alapvetően nem volt túlságosan egyszerű dolgom. A stílusról, amit tanultam, elmondható, hogy elég széles körben alkalmazható. Idősebb és fiatalabb, nő és férfi egyaránt elsajátíthatja magasabb szinten, sokan megtalálhatják benne azt, ami... szlenggel kifejezve fekszik nekik, melyben megtalálhatják az önmegvalósítást. Ugyanakkor, mivel a stílus úgy van kialakítva, hogy egy gyengébb is meg tudja csinálni, amit egy erősebb, így nemekre sincs lebontva. A női önvédelmi rész meg valamennyivel összetettebb dolog, főleg amiatt, amit elmondtam a lánynak pár perccel ezelőtt. Gyakorlatilag közben igyekeztem előszedni a fejemből azokat a fogásokat, amik hasznosak lehetnek a számára. A testalkatát figyelembe véve pedig tényleg inkább azokat kerestem, amiből gyorsan kerülhet helyzeti előnybe. - Van még időd eldönteni az ilyesmit - biztosítom róla. - Én annak idején tíz évig voltam tanonc, mielőtt csatlakoztam a harcosokhoz... jó, mondjuk nem is sokan csatlakoznak olyan hamar az őrzőkhöz, mint én... na, de a lényeg, az ilyen jellegű gondolatoknak idő kell, mire beérnek, szóval nem hajt a tatár. Megmutattam az első mozdulatot. Igen, tényleg egyszerű volt, de láttam már, hogy egy női szerzetestársam így rázott le magáról egy kínai tahót, szóval tényleg működik. - Hasonlókra számíthatsz... egyszerű, de elmés megoldásokra. Amikor nyújtja a kezét, készségesen meg is fogom. A fogás tényleg csak amolyan, mint ha tudni akarnám, hogy hol a keze és ne zavarjon be... gondolnám én. Aztán elkezd gyakorolni, én pedig türelmesen figyeltem, mit csinál. A kezdet nehéz volt, de ez mindig így van, senki se pörgőrúgásos Chuck Norrisként kezdi... oké, ez azért tényleg nem lesz ma. Figyeltem, mit csinál, tanácsokat adtam. Először kivártam, míg párszor sikerült megcsinálnia. Utána bátorítottam. Gyorsabban... erősebben... az utolsóknál már arra is igyekeztem rászoktatni, hogy üssön. Mellkas ütésre biztattam, persze nem nagyra, csak jelzés értékűre. Csak azért, hogy ne szokja meg, hogy itt vége a dolognak. - Rendben, ez már elég jól megy - mondom egy fél óra után. - Menjünk tovább. Fogd csak meg a kezeim megint... de most erősen, szorítsd, amennyire tudod - miután megvolt ez és éreztem a fogást, megszólaltam. - Gondolom leesett, most ugyanennek jön az erős változata. No és hogy ilyenkor mit kell tenni? Megint egyszerű dolog jön... bár úgy, hogy magasabb vagyok, ez most annyira nem lesz érdekes. Jobb kezemet kezdtem emelni, erőt víve belé de igazából megint egy nevetségesen egyszerű mozdulat volt. Olyannyira felhúztam, hogy az alkarom derékszöget zárt be a felkarommal, majd ezt emeltem felfelé, vállból forgatva. Gyakorlatilag az egésznek az lett az eredménye, hogy Alice keze a fogás során kicsavarodik... egészen addig, míg olyannyira kellemetlennek nem érzi, hogy elengedje.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Teljes mértékben odafigyelek mindarra, amit mond, vagy tesz. Nem mondom azt, hogy nincs nagyobb kedvem inkább beszélgetni vele és megismerni, mert tudom, hogy erre nagyobb szükségem lesz majd. Jó talán nem lesznek annyira vészesek a feladataim, mint ahogy azt anni Prescott hajtogatta, de egy kis önvédelem sosem árt. A mozdulatokat könnyen be lehet gyakorolni, ezzel nincs is gondom. Inlább arra vagyok kiváncsibb, hogy vajon mind ezt sikerül-e majd éles helyzetekben is használnom, vagy teljesen leblokkolok? Remélem, majd idővel ezt is gyakorolni fogjuk, bár őszintén nem tudom, hogy ilyet hogyan lehet, de Adam, vagy Steven biztosan kitalál valami jót. Bízom a tusádukban. -Olyan furcsa, hogy milyen egyszerű mozdulat, de az emberek szerintem több mint ötven százalékának eszébe se jutna az ilyen védekezés. Lehet, hogy kötelezővé kéne tenni az alapvető önvédelmet az iskolákban? Bár az is lehet, hogy a végén ez rosszra fordulna és megemelkedne a bűnözések száma...De azt hiszem megint túl sokat agyalok és beszélek. Ne haragudj! Igazából nem szokásom.-És már abba is hagyom. Nem fecseghetek ennyit. Ez most nem egy teadélután, hogy megvitassuk a politikát, az oktatást, vagy bármi mást. Inkább megpróbálom kiüríteni a fejemet a felesleges gondolatoktól és ismét koncentrálni kezdek a feladatra. Természetesen mindent megpróbálok úgy csinálni, ahogy azt Adam mondja. Ha ütnöm kell akkor igaz kicsit hezitálva, de végül megteszem. Persze ügyelek arra, hogy ne fájjon neki, bár azért nem hiszem, hogy az én erőm túl sok lenne a számára. Az első mozdulat valóban egyre jobban megy és kezdek bátrabb is lenni, nem hezitálok annyit, mint eddig tettem. -Rendben!-Csak ennyit mondok, mert többet felesleges lenne. Ismát megfogom a csuklóit és úgy szorítom ahogy csak bírom, de még így sem valami erős. Igaz a munkám miatt kell egy alap kondíció, de nem fogok ezzel mindenkit péppé verni. Ahogy emeli a karjait érzm, hogy engem is kezd felemelni. Először csak kinyújtom a karjaim, majd lábujjhegyre állok és már-már majdnem a levegőben lógok, mikor fájni kezd a csuklóm, a karom így inkább elengedem őt. -Hu! Ez nem semmi. Iszonyat erős vagy, bár igaz neked muszáj is!-Mosolyodom el halványan, majd már nyújtom is a karjaimat, hogy án is kipróbálhassam a mozdulatot.
- A mai ember agya már túlbonyolít - mondom, jelezve, egyáltalán nem zavar, ha megosztja velem a gondolatait. - Amúgy legalább a lányoknak tényleg nem ártana legalább alapvető önvédelmet tanítani. Ma már ugyan vannak trükkök, mint a paprikaspré és társai, de sajnos minden esetben az se segíti ki az embereket. Szemmel láthatóan nem zavartak a lány ütései. Az ökle időről időre a mellkasomban landolt, de egy fájdalmas szisszenés se jött ki belőlem. Időről-időre igyekeztem erősebb ütésekre sarkallni, amiket már meg is éreztem. Nem jó, ha már most kis erejű ütésekre koncentrál, mert akkor ez rögződik vele és ezekkel fogja simogatni a támadóját gyakorlatilag... vagy felidegesíteni. Mondjuk ideges ellenféllel könnyebb elbánni, de ahhoz tudni is kell, mit csinálunk, mert akkor tudjuk egyedül kihasználni a tiszta fej nyújtotta előnyöket. Végül tovább mentünk és lehet csöppet túlságosan is látványosra sikerült a dolog, holott nem az volt a cél, egyáltalán nem. Alice már a jelek szerint a levegőbe akart emelkedni, amikor elengedte a kezem. Oké, ez most annyira nem volt nagy mutatvány, a súlyát figyelembe véve. - Annyira nem - jegyzem meg. - Talán átlagemberhez képest annak tűnök, de igazából inkább igyekszek nem az erőmet használni... csak hát ugye a harcos tetoválás eléggé megsokszorosítja azt. - amikor nyújtja a kezeit, hagyom. Ám szembesülhet valamivel... akárhogy igyekszik emelni, nem sikerül. - Sejtettem, hogy ez lesz - mondom. - Itt kijön a két ember közötti erőkülönbség. Csak saját energiádból nem leszel képes a dologra. Ellenben, ha kicsit csalsz, akkor igen. Ugyanis ki tudsz hozni a testedből némi plusz energiát. Itt mutatok neki egy extra mozdulatot.... de nem a karjaimmal... hanem a lábaimmal és a csípőmmel. Elsőre biztos furcsán nézhetett ki a dolog. - A lábaidból is tudsz jókora energiát kihozni. Próbáld ki párszor, utána elkezdjük. És ha begyakorolta, voala... egyből meg tudta mozdítani a kezeimet.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Megkérdezhetem, hogy te hogyan élted meg a tanonc éveket? Mármint az elhívást meg ilyenek?-Ez most a tetoválásokról jutott az eszembe. Valljuk be őszintén Adam tényleg nem az kemény legény, akiből kinézzük, hogy szinte bárkit képes leütni, így azért az is érdekel, hogy miért pont őt szemelték ki. Biztosan kapott magyarázatot, bár az nem olyan biztos, hogy el is árulja nekem. Én meglepődtem, nem is kicsit mikor Will engem szemelt ki. Még a mai napig is van bennem egy kis kétség a felől, hogy jól döntött e. Tudom, hogy még sok mindent kell tanulnom ahhoz, hogy igazán jó őrző legyek, de félek attól, hogy a végén csalódást okozok majd. Mikor megfogja ismét a karom, már erősebben megpróbálom utánozni a megmutatott mozdulatot, de mint egy szobor úgy áll előttem mozdulatlanul. Nah ennyit az "erőmről". Minden egyes mozdulatára odafigyelek és próbálom memorizálni, hogy később nekem is sikerüljön. Valóban elég furcsán néz ki, de ha hatásos, akkor tök mindegy. -Rendben megpróbálom!-Azzal el is kezdem. Először csak akadozva megy, ahogy próbálom felidézni Adamet, de a végére csak sikerül összehoznom a dolgot. Végül is olyan ez mint egy táncmozdulat. Sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy berögzüljön. -Hihetetlen, hogy mikre nem képes egy test különböző trükkökkel.-Mosolyodom el, majd meg is próbálom kiszabadítani a karjaimat a fogságából. Nehezen indul az emelés, de ahogy bevetem a kis "csalást", már nagyobb sikert érek el. Oké nem fogom felemelni az égbe, de ez máris nagyobb előrehaladás!
Általában ellenemre szokott lenni az, ha beszélnek az edzésen, elvégre az bizonyos fokon leköti a koncentrációt és nem lehet teljesen odafigyelni a gyakorlatra. Ugyanakkor bizonyos fokon a beszéd elkülöníti magát a testtől és vígan lehet gyakorolni anélkül, hogy odafigyelnénk, hogy majd aztán a végén rácsodálkozzunk: ,,Én meg mi az istent művelek?!" Volt már pár ilyen élményem... mindenesetre azért válaszoltam, hátha valami fontos kijöhet számára a mondanivalómból. - Fiatalon - mondom. - Árva voltam, egy kolostorban éltem annak idején Kínában. Tíz évesen vettek magukhoz az őrzők, miután rájöttek, hogy mágia érzékeny vagyok. Nincsenek családi kötöttségek, se kapcsolat a külvilággal, és még érthet a mágiáért is... tökéletes újonc. Maga a tanonc élet az 10 évig tartott, elvégre fiatal voltam és volt elég idő a kiképzésre. Nem kellett sietni. Nem tudom, nálatok hogy csinálják, de mi lassan és alaposan haladtunk az elméleti anyaggal. A mentorom meg eléggé sokszor kérte számon a dolgokat, így eléggé bele lett verve a fejembe a dolog. Végül elment az idő és harcos lettem. Ennyi. Nos én te hogy kerültél az őrzők közé? Míg beszéltem, természetesen folytatódott a gyakorlat, újra és újra elismételtük Alice-el a mozdulatokat. Elvégre ezért voltunk itt elsődlegesen és ezért nem álltunk meg. Az első próbálkozás mindig nehéz, ez alapszabály, főleg a harci dolgoknál... főleg, ha nem ismeri a trükköket. Amint ez megvan, utána már lehet építkezni. Alice-nek nem volt meg először, de utána már jött a dolog. Ezek tényleg nem nehéz technikák. Nem azt mondom, hogy nem kell őket gyakorolni, de tudok pár olyan dolgot is, amitől az ember füle kettéáll, ha először meglátja. Erre is rá kell érezni, mint sok minden másra... - Meg az is, hogy milyen sok rejtett ereje van az embernek - értek egyet. Ez tényleg inkább észjáték volt... közben pedig már tervezgettem a következő gyakorlatot.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Érdeklődve hallgatom végig Adam történetét, amit valljunk be nem a legvidámabb történet, vagy legalább is az, hogy árva. Igaz én sem ismerem a vér szerinti szüleimet, de mégsem nőttem fel egyedül. -Ez tényleg érdekes! Hogy kerültél Kínába, vagy ezt te sem tudod?-Csak hát ugye látszik rajta, hogy nem kínai származású, így oka kellett annak lennie, hogy ott kötött ki, de ha árva az i lehet, hogy nem is emlékszik arra az időre, vagy már ott született. -Nekem nem ennyire izgalmas és érdekfeszítő a történetem. Én igazából Kanadából jöttem ide. A régi munkahelyem bezárt és gondoltam megpróbálkozom Alaszkával. Állatorvos vagyok és egyik nap Will hívott, hogy van egy beteg állata. Mikor megérkeztem egy delfinhez vitt engem. Sosem láttam fehér delfint. Szóval miután elláttam a beteget elhívott az irodájába és ott mesélt az őrzőkről, a vérfarkasokról.-És itt véget is ér a történetem. a szakmámból adódóan logikus volt, hogy gyógyítónak tanulok. Különben sem illene hozzám a többi "szak". nem vagyok elég bátor hozzá...Vagy legalább is én így vélem. -Még pár alkalommal gyakorolhatom, Csak hogy rögzüljön bennem a mozdulat, főleg amit csináltál a lábaddal! Most hogy így mutattad tök egyértelműnek tűnik, de biztos vagyok benne, hogy éles helyzetben nem jutna az eszembe!-Így amíg lehet gyakorolok, hogy annyira egyértelmű legyen ez a mozdulat is, mint az, hogy ha felém száguldozik valami elugrom előle.
Meglep, hogy érdekesnek találja a történetemet... mert az én szemszögemből egyáltalán nem az. Sosem gondoltam úgy, hogy az átlag őrzőkhöz képest különleges, egyedi voltnék. Születtem, őrző lettem, szolgáltam, országokat jártam meg, s majd egyszer meg fogok halni. Történtek velem ugyan fura dolgok, de ez nálunk szakmai ártalomnak számított. - A szüleim kiköltöztek, még a születésem előtt. Én már ott jöttem a világra - válaszolom a gyakorlás közben. Na igen... sosem ismerhettem meg a szüleimet. Egy éves voltam, amikor elvette tőlem őket a sors. Fogalmam sincs, mennyivel alakult volna másként az életem. Az biztos, hogy az őrzők megkerestek volna, hiszen ettől függetlenül mágiaérzékeny vagyok... szóval valószínűleg azzá váltam volna... de később... más neveltetés után... érdekes néha ezeken elmerengeni. - Hát na, a maga nemében ennek is megvan a maga bája - mondom mosolyogva [ami elég ritka]. - Néha az egyszerű esetek válnak érdekfeszítővé, ha érted, mire gondolok. Amikor megkérdezi, hogy folytathatja-e, én bólintok. Ezért vagyunk itt, gyakorolja csak, amíg jónak látja. Másképpen csak az időnket pazaroljuk... meg egymásét. - Ezért kell jól begyakorolni, hogy rögzüljön és előjöjjön, ha a szükség úgy kívánja.
Hagytam Alice-nek még vagy negyed órát, de akkor már úgy láttam, hogy ráérzett, tudja, mit kell tennie. Gyorsan tanul, azt el kell ismernem. Bár miért lepődök meg... egy nő technikáit tanulja. - Lépjünk tovább - javallom, miközben hátat fordítok neki. - Fogj le, úgy, hogy átkarolsz - megvártam, míg teljesíti a dolgot. - Elég gyakori dolog, amivel találkozhatsz. Vagy azért fognak le, mert el akarnak vinni, vagy egy másik bajkeverő célpontjává tenni. Ilyenkor viszont gyorsan ki kell szabadulni, mielőtt még elérik a céljukat. Első és legfontosabb, hogy meglazítsd a fogását... ezt egy férfinál nem olyan nehéz elérni - a következő pillanatban a tenyerem, csattan Alice lábán, nem sokkal a medencéje alatt, ahol elértem ilyen állapotban. - Ez most ugyan a lábad volt, de éles helyzetben gondolom nem kell magyaráznom, hova megy. Ezt követően, kihasználva, hogy fáj neki - az egyik kezemet ökölbe szorítottam és finoman a hozzányomom a lány hasához, miközben a másik kezemet benyomom a fogó kezek alá, mintegy tágítva a fogásán. - Ettől újra erőt veszít, de még nincs vége - a felhozott kezem a helyén marad, de amivel hasra könyököltem, feljön, s miközben tettem egy negyedfordulatot, a kézélemmel Alice nyakát érintettem. - Végezetül pedig, ha ez nem lenne elég - az eddig passzív kezem tenyerét Alice orra elé tettem, imitálva egy újabb ütést, miközben szembefordultam vele. - Négy nagy erejű ütés... négy fájdalmas helyre... ha ezeket megcsinálod, garantálom, hogy kiszabadulsz.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A kérésemre kapok még egy kis időt, hogy jól be tudjam tanulni a mozdulatokat. Igaz attól még gyakorolnom kell, ha nem is mindennap, de legalább heti három alkalommal, hogy ne felejtődjön el és még pontosabb legyek. Mikor folytatja az órát csak bólintok egyet jelezve, hogy részemről rendben van, jöhet a következő. Ahogy azt kéri hátulról szépen átölelem őt a mellkasa vonalában és próbálom valamennyire szorosan fogni. Bár tudom, hogy neki ez csak gyenge próbálkozás, de most úgy sem ez a feladat lényege. Természetesen ahogy eddig is most is teljes koncentrációval figyelek rá. Néha egy ühümmel jelzem, hogy azért figyelek és felfogtam a dolgokat. Mikor a lábamra csap inkább meglepődéstől, mint hogy a fájdalomtól rezzenek meg. Ne csapott akkorát, hogy elkezdjem a hattyú halálát lejátszani, de nem számítottam erre. -Teljesen világos, hogy mire gondolsz.-szerencsére most nem látja az ábrázatom, de sikerült előcsalogatnia azokat a piros kis foltokat. Bár úgy vélem, hogy egy férfi számára ez bőven elég arra, hogy elengedjen mégis több lehetséges kiszabadulási mozdulatot mutat még. Mintha ehhez hasonló mozdulatokat láttam már volna korábban. De vajon hol? -Szóval ágyék, gyomor, gége, orr!-foglalom össze az ütéseket, majd a fejemben ismét végig játszom őket, hogy mire én kerülök sorra már tudjam, hogy milyenek voltak. -Tudom, hogy ez most nem tartozik ide, de a lefejelésnek mi a trükkje, hogy erős is legyen, illetve te se szédülj bele?..Mert esetleg ilyenkor ugye az is egy megoldás lehetne. Bár természetesen egyelőre nekem elég e a pár mozdulat, csak kíváncsi vagyok!-Közben akár folytathatjuk is a dolgot. Hátat fordítva Adamnek megvárom, hogy lefogjon, majd hozzá hasonlóan én is csak a combjára ütök. Nem fogom szegényt most leamortizálni. A comb után jön a has, miközben megpróbálok lazítani a szorításán, de az már kicsit nehezebben megy.
Voltaképpen az egész gyakorlat most sem állt másból, mint hatásos ellentámadásból. A legtöbben ott rontják el a dolgot, hogy nekiállnak feszegetni az átölelő karokat. Márpedig egy ereje teljében levő, jó erős ellenféllel szemben az nem más, mint felesleges erőpocsékolás. - A lényeg megint azon van, hogy na a legelőször eszedbe jutó dolgot tedd. Ha nagyon erős a támadód és nekiállsz feszegetni, sosem fogod tudni lerázni magadról. Ezek az ütések viszont olyan pontokra mennek, ami alapjaiban megrenget mindenkit... és igen, ahogy mondod, pontosan azokat, Jó eséllyel már a legelső elég lenne, de a legbiztosabb, hogy ha az összeset végigcsinálod. Akkor nem áll fel egy darabig. Ám a gégéjét csak végesetben. Egy erősebb ütés bezúzhatja és ott hal meg. Inkább a nyakat célozd - húzom végig az ujjamat a saját nyakamon, jelezve a helyeket - Egy erősebb ütés kézéllel az artériákra eléggé fájdalmas tud lenni. Na a kérdésével viszont látszik, hogy kizökkent az eddigi dolgaimból. Egy darabig csak álltam vele szemben és gondolkodtam, mire végre valamit sikerült kitalálnom. - Nos... a helyzet az, hogy én lefejelést nem igen tanultam. Persze végszükség esetén, ha már a kezek és lábak is használhatatlanok, akkor jogos, deee... hát nézd, egyszer beszélgettem egy karatés kollégával. Ő azt mondta, hogy ha fejelnek, akkor általában a másik orrnyergét célozzák meg a homlokukkal. A válaszom után aztán már Alice fordult meg és indult meg a gyakorlás. Igazából nem tudtam előre megmondani, mennyire lesz neki innentől kellemetlen a dolog. Hiába voltam én is őrző, azért mégiscsak most ismert meg, voltaképpen idegen vagyok, a nők meg nem igen szeretik, ha ismeretlenek ölelgetik őket. Bár mondhatjuk, hogy így legalább átérzi a helyzetet. - Próbáld úgy, hogy a mellkasodnak nyomod a kezed és úgy csúsztatod be az enyémek közé - javaslom. - Könnyebben be fog menni, főleg, ha jó a gyomorra mért ütés. De aztán csak tartsd ott, max kicsit nyomd előre. A térnyerés a lényeg egyelőre, még nem a szabadulás.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Nagyon örülök annak, hogy ez így összejött Adammel. Sokat tanulok tőle, pedig valóban olyan mozdulatokat mutat, amiket mondhatni én is ismerek, de sosem gondolnék arra, hogy milyen hatásosak tudnak lenni. Továbbra is ugyan olyan nagy koncentrációval figyelem őt, ahogy eddig, bár kezdem érezni, hogy lassan elfáradok. Talán, majd egy kis szünetet beiktathatnánk, bár azért én ezt úgy sem fogom felajánlani. A végén még azt hiszi majd, hogy egy gyenge, valaki vagyok, aki nem veszi komolyan ezeket a gyakorlatokat. Ahogy a kezével megmutatja a nyakán azokat a pontokat én is kitapogatom a sajátomon, hogy érezzem miket is érintenének azok az ütések. Látom rajta, hogy a kérdésem meglepte. Jó tudom, hogy nem pont idevágó dolog és biztosan nem én fogom megtanulni azt, de annyiszor lehet látni a filmekben, hogy felkeltette az érdeklődésem. És tessék megint bölcsebb lettem egy kicsivel. -Hmm de gondolom ahhoz célszerű legalább olyan magasnak lenni, mint az ellenfeled, vagy legalább is ne kisebb, mert akkor elég nehéz lenne elérni az orrát!-De ezzel be is fejeztem a lefejelés témájának a boncolgatását. A választ megkaptam, de kipróbálni nem fogom, nem is állt szándékomban. Így tehát a gyakorlás tovább folytatódik és máris kapom a további tanácsokat, amit azonnal meg is próbálok. Nem mondom, hogy így sem nehéz, de valóban jobban sikerül becsúsztatnom a kezem, így aztán a mozdulat további lépéseit is meg tudom csinálni. Nah ez most nem ment olyan könnyen, mint az első két feladatnál, de kellő gyakorlással ez is menni fog. -Hu remélem, ha ilyen helyzetbe kerülök bőven elég lesz az első lépés!-Elmosolyodom és ha sikerült kiszabadítanom magam a fogságából már ismét meg is fordulok. Engem csöppet sem zavar, hogy ilyen közel kerül hozzám, mert tudom, hogy ez most csak az edzésről szól.
Amikor felveti, hogy milyen pozícióból lenne érdemes, igazat adok. Alapvetően Alice nem sokkal volt alacsonyabb nálam és én se voltam az a kétajtós szekrény típus. Szóval egy jól megtermettet embert aligha érhet fel... persze, mint mindenre, erre is voltak megoldások. - Egy mellkasra leadott fejelés is elég hatásos lehet, de ahhoz kemény fej is kell már - és nem, most direkt nem hoztam példának egy bizonyos focistát ennek bizonyítására. - De igen, lehetőleg veled egy magasságúval próbálkozz, ha olyan helyzetbe kerülsz és nincs ás megoldás. Mondjuk akkor is működhet, ha a delikvens felemel téged és egy magasságba kerül a fejetek... bár akkor inkább már rúgd lágyékon, még a lábad se kell hozzá megemelned. Határozottan gyorsan tanul, ez tény és való. Elég egyszer elmondanom neki, hogy mit csináljon és máris hasznosítja is a tanácsot. Elég ritka az ilyen tanonc... korábban nem igen foglalkoztam velük, de hallgattam eleget a mentorokat. A helyzet az, hogy itt nyugaton másként nevelkedtek fel a tanoncok, mint én anno Kínában... nem sokaknak van meg az a luxusa, hogy gyerekkorától kezdődően őrzőnek tanítsák... ráadásul kolostorban nevelkedjen. Errefelé nem divat az ilyesmi... egyszerűen tapintható a civilizációs különbség. - Ha elég jól célzol, akkor elégnek kell legyen. Engem már könyököltek teljes erőből gyomorszájon, szóval elhiheted, hogy talán az egyik legkellemetlenebb dolog ezen a világon. Egyszer kérdezd meg róla Abit, hogy mik játszódnak le az emberben egy ilyen eset során... nagggyon fájdalmas... a maradék három ütésről már nem is beszélve. Hagytam gyakorolni Alice-t, hogy kiforrjon a dolog. Igazából egyetlen egy alkalom erejéig nem könnyű elmagyarázni mindent, amit tudni érdemes az önvédelemről. Legalább egy tanfolyam kell hozzá. Bár nem tudom, Steve milyen hosszútávúra tervezi ezt a "szíveskedést". Szívesen jövök még besegíteni, csak szóljanak időben... bár a következő hónapokban aligha lehet majd rám számítani... viszont érzem, hogy Alice fárad. A közelség ennek megállapítására is jó. A karjaim között már majdhogynem az izzadtságtól csúszkál, emellett hallom, hogy veszi a levegőt... igen, határozottan jó a felismerésem. - Akarsz pihenni?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Ezt megjegyeztem!-Nincs semmi bajom Stevennel, nagyon is rendes egy pasas, de örülök neki, hogy most Adammel megismerkedhettem. Egyrészt azért is mert jó minél több őrzőt megismerni, meg nagyon kedves és okos egy fickó, azokkal meg általában az ember szeret barátkozni. Nekem teljesen természetes, hogy oda figyelek Adam tanácsaira. Ő tudja, hogy mi hogyan működik, így csak magamat hátráltatnám azzal, ha ellenkeznék vele. Én mindig is az a diák voltam aki, tisztelte a tanárait, hiszen ők azért vannak, hogy átadják a tudásukat nekünk, hogy segítsenek. Nem is értettem sosem azokat a tanulókat, akik mindig kitaláltak valami fedő szöveget vizsgákra, dolgozatokra, beadandókra. Igen tudom ez nagyon is stréberesen hangzik, de ez a stréberség juttatott ide. Egy állatorvosi rendelő társvezetője vagyok és szép úton haladok az "Őrzőség" felé is. Nincs okom panaszra. Én teljesen jól megvagyok a mostani életemmel. Folytatom a gyakorlást, bár egyre jobban érzem, hogy főleg a karjaim kezdenek elnehezülni. Tudom, hogy ennyitől nem kellene, hiszen szinte semmit sem csináltunk. azt hiszem a kondimon van még mit fejleszteni. A kérdésen megdöbbenek. Talán ennyire érződik rajtam? ez nagyon ciki! Kissé zavarba jövök dologtól, de nem habozok a válaszadással. -Öhm nem, nem kell!...Bár mondjuk szívesen innék egy kicsit.-Így ha megkapom az engedélyt oda is sétálok a táskámhoz, amiből kiveszek egy két literes üveg vizet. Igen felkészültem ám. Meg amúgy is van mindig nálam. Mielőtt bele innék Adam felé nyújtom. -Kérsz?-Nem tudom, hogy ő hozott e magával, így az a legkevesebb, hogy megkínálom őt. Amúgy is ez csak víz.
Kezdőlap
