Ez a helyiség az edzőteremből nyílik, azonban nincsenek benne gépek. Egy nagyjából iskolai tornaterem méreteivel megegyező placc, felszereltségében a következőkkel van gyárilag ellátva:
- Tornatermi padok - Bordásfal - Medicinlabdák, kislabdák - Az őrzők által használ fegyverek a fal melletti tartókon - Kisebb-nagyobb méretű tornatermi matracok - Polifómok
FIGYELEM! EZ A HELYISÉG RENDELTETÉSI HELYE SZERINT CSAK EDZÉSRE, TANULÁSRA SZOLGÁL! Más, magán jellegű játékok itt nem bonyolíthatók le.
Eva joggal lehet rám büszke. Igaz, hogy sokkal több időbe telt, míg azt a rohadványos fogat sikerült tökéletes átváltozásra kényszerítenem, de a végeredmény a lényeg. Mostanra már alig kerül erőfeszítésembe az, hogy pillanatok alatt képes legyek emberi állapotából farkas agyarrá formálni, vagy fordítva. Ezért is kellett a következő szintre lépnem. Szóval, épp kapóra is jött ez az agy mosott nőstény, hogy ezúttal már élő farkason is gyakorolhassam a Hold szavát. Már az egyetem közelében jártam, mikor a mobilomért matatva csörgettem fel a megadott számot, amit Willtől kértem el. Nem kellett sokáig várnom, így hamar letudtam a köröket, miszerint szeretném, ha eljönne ide, és a segítségemre lenne. Arra már esélyt sem adtam, hogy ellenkezzen, hiszen a megállapodás szerint is ez a dolga. Úgyhogy kár a szóért is a továbbiakban. Időközben elértem a bejáratot is, ahol kényelmesen a falnak támasztva magam vártam Tara felbukkanását. Addig pedig már-már kényszeresen kötöttem le magam a gyújtóm dobálgatásával, ahogy azt olykor lángra lobbantottam, vagy épp altattam el. A tűz mindig is nyugtatott, többek között pont ezért is tanultam ki anno ennek a mágiának is minden csínnyát. Nem tudom mennyi idő telt el, míg végre a távolból kirajzolódó alak egészen ismerőssé vált, majd már kétségem se fűződött hozzá, hogy ő lesz az. Ellöktem magam a faltól, és amint elém érkezett, úgy már pördültem is meg tengelyem körül. - Gyere. - süllyesztettem el az előbbi tűzcsiholó játékszeremet nadrágomba. Egyébiránt, nem tartottam fontosnak hogy köszönjek, bár ez nem a személyének szólt. Én ilyen vagyok. Faszkalap, köszönöm. A kiképző terem felé irányítottam magunkat, természetesen engedélyt kérve a használatára. Az oda vezető úton nem szóltam, laza léptekkel haladtam csupán magam mögött hagyva a folyosó bágyadt fényben úszó padlóját, zsebre vágott kezekkel. Mély sóhajjal adóztam a percnek, mikor végre megérkeztünk. Nem siettem sehova... Lassú, elodázott mozdulattal löktem be az ajtót, kivételesen magam elé engedve Tarát. - Ott jó leszel. - intettem ujjammal, hogyha most megáll, a terem közepének környékén, ott tökéletesen megfelel. Egyik kezem csuklómhoz emeltem, leoldva róla az ezüstös órát, majd oldalamról lecsatolva a fegyveremet dobtam rá egy zsámolyra. Aprót roppantottam nyakamon, vállaimon, miként pár lépést megtettem a nőstény felé. - Mint azt már a telefonba is említettem, azért hívtalak ide, mert gyakorolnom kell. Szóval, örülnék, ha együttműködnél, és nem azzal kéne foglalkoznom, hogyan fékezzelek meg. - vontam oldalra számat, miközben egyik szemöldökömet megrántottam. - A nevem Gas, csak hogy könnyebb legyen a dolgod, ha valami kínod lenne. - morzsoltam el a szavakat halkan. - Szóval. Egyszerű mágiát fogok rajtad alkalmazni, szórakozunk kicsit a farkasoddal. Ha elfáradsz, szólsz. - mosolyodtam el sunyin, ahogy végül a tisztes távot megtartva tőle torpantam meg. Mertem remélni, hogy nem fog azonnal meggondolatlanul cselekedni, mert tényleg nem volt kedvem egy bónusz közjátékhoz. Valójában annyira nem egyszerű, még csak enyhének sem nevezném ezt a fajta varázslatot, amit a Hold rejt magába, viszont Tarának sokat nem mondana, ha felvilágosítanám, hogy elég megerőltető tud ez néha lenni. Pláne az elején. Főleg, hogy még élő, lélegző farkason nem próbáltam. Ellenben... Ismerve önmagamat, nem lesz nehéz dolgom. - Szólj, ha kezdhetjük. - hangom egyszerű volt, talán kicsit unott is. Pólóm ujját mindeközben feltűrtem, mindkét karomon, és ha nem volt más dolog, ami létfontosságú lett volna, részemről bele is vághattunk...
Van az úgynevezett ÉLET nevű játék, meg a MUNKA amit manapság a legtöbb ember játszik, és ha marad energiája, akkor még talán felugrik az irgalmas-szamaritánus szerverre is. Akkor van gáz, ha egyszerre mindhárom helyen ott kellene lenned... Mint mondjuk nekem, most. A randimat lemondtam (nem is volt sok kedvem hozzá, mert egyáltalán nem szimpatikus a kikötő étterme) és a munkában amúgy is nagyobb szükség volt ma rám, de azzal már nem számoltam, hogy egyik pillanatról a másikra úgyszólván "berendelnek" az egyetemre. Van egy menete ennek a dolognak. Először is az, hogy ha menni kell, akkor előtte legalább egy nappal szólnak. Erre a (nevezzük "előzékenységnek") szóval erre azért van szükség, hogy ne keserű szájízzel érjen véget a történet. Számomra azért, mert nem tudom ott hagyni a munkámat egyik pillanatról a másikra; a delikvens őrző számára meg azért, mert minimum két órát fogom váratni ha mégis erre kér. Hát bocsi már, hogy van életem, nah... Van abban némi szándékosság, meg burkolt felháborodás, hogy a telefonban másfél órát ígérek, de fél órát még kések pluszban a "találkáról". Már fel is készültem lélekben arra, hogy azt mondom: "bocs! Dugó volt..." ezer wattos vigyorral a képemen, ami egyesek szerint inkább fenyegető, mint barátságos. Azonban a fickó se a késést, se a kötelező udvariassági köröket nem firtatja. Szóval fölöslegesen én sem kezdem tépni a számat. Két heti "munkásságom" alatt sikerült 3 fajta őrzőt megkülönböztetni. Nem, nem intelligencia szint alapján, mert 'hál égnek, buta őrzővel még nem találkoztam. A hozzámállás alapján különböztetem meg őket. Az első típus, a bizonytalan. Ő az aki megkérdezi "hogy vagy", mert a válaszod után rögtön el akarja mondani, hogy még sosem gyakorolt élő vérfarkason, és ne-haragudjál-már-ha-bénázik. Ez a típus sokat beszél, igényli a figyelmet, a törődést; és amennyiben megkapja ezeket, úgy látványosan és rohadt gyorsan fejlődik. A másik fajta az amelyik csak megjátssza, hogy tudja mit csinál, és amikor nem sikerül, tanácstalanul tárja szét kezeit, mert számtalanszor-megcsinálta-már-ezt-korábban-nem-érti-hogy-most-mi-történt. Őt se nagy matek ráterelni a "helyes útra", csak amiért a fejében már megírt és kinyomtatott egy konkrét forgatókönyvet, úgy kell vezetni, hogy ő ne vegye észre. Érezze azt, hogy az ő döntése, választása, ötlete volt az egész, és hagyni kell őt a saját tempójában haladni. A harmadik fajta az amivel nem tudok mit kezdeni. Az, aki abban az illúzióban ringatja magát, hogy ő valamiféle főnököm, vagy felettesem, és úgy utasítgat, mintha az a számára is kötelező volna. Ez a típus annyira élvezi a képzelt "hatalmát", hogy rendszerint elfelejti, hogy mi is volna a találkozó célja, mert elmerül abban, hogy hergelje a farkast, és az apróbb varázslások gyakorlásában, amiket már egyébként is kiválóan használ. De gyakorolja még, mert élvezi a kínzást, és úgy hiszi, hogy megteheti, sőőőőőt, neki ez jár. Szeretem letörni az ilyenek "szarvát", de ennek meg mindig az a vége, hogy legközelebb már valaki mást keresnek mellé gyakorolni. Az ilyennel nem én nem tudok mit kezdeni, hanem nem is lehet. Kár rá energiát pocsékolni, nemhogy szavakat, szóval erről ennyit. Útban a kiképző terem felé azon agyalok, hogy ez az ürge melyik kategóriába tartozhat? Mert ha az utóbbiba, akkor hamar visszaérek az Upperbe és csinálhatok valami értelmeset is. Nem kell belöknie az ajtót, mert ismerem már a járást és eleve elől masírozok jobb kezemben a sporttáskámmal, az utasítást pedig elengedem a fülem mellett, mert előbb még úgyis lerakom a táskámat az egyik padra, és amiért melóból jövök, kell némi idő rákészülni erre az... izére. Kezdetnek mondjuk azzal, hogy lerúgom a magassarkúmat, aztán már a padon ülve matatok a táskámban edzőcipő után. Innen hallgatom a monológot arról, hogy ő nem akarja a farkasomat "nyugtatgatni". ~Jesszus! Ez kezdő? ~ Amolyan "na nem mondod" tekintettel nézek fel rá, akárhol is van. - Te a saját dolgoddal foglalkozz, én tudom a magamét. - a hangszínem száraz az üzenet meg egyértelmű: nem ma kezdtem, nem kell kioktatni. - Jah hogy a farkast... az már más. - az egyik tréning cipőt már felvettem, szóval most vehetem le és tehetem vissza a táskába. Helyette egy vékony köntöst veszek elő, meg vállfákat, amire majd azt a ruhát akasztom amiben most vagyok. Össze ne gyűrődjön nekem. Vetkőzni kezdek, ha már úgyis farkasosdit játszunk. Hogy a fickó elfordul, vagy nem, az történetesen nem érdekel, és nem is látom mert én bizony megteszem. - Az átalakulósat? Nem tudom, hogyan nevezitek ti azt, nah... - Ha " elfáradsz, szólsz" dologra már csak azért se reagálok, mert kettőnk közül ő fog elfáradni mire végzünk. - Akkor tisztázzuk valamit. - nyúlok a köntösömért, amit fel is veszek a fehérnemű fölé (mert tovább nem vetkőztem), aztán nyugodt tempóban lépkedek a terem közepe felé. - Ennek a dolognak az a célja, hogy tanulj, és hogy gyakorolj. Ez világos. De amint visszaélsz a lehetőséggel, azért mert gyűlölöd a fajtámat, és azért mert úgy hiszed, hogy megteheted; akkor az esélyednek annyi... - megállok a terem közepén. Az előbbit egyébként azért mondtam, mert gyanús hogy a faszi az én kasztrendszeremben a legszarabb besorolást kapná. Ha most észhez tér, akkor adok még egy esélyt ennek az "együttműködésnek". De ha folytatja a kioktatásomat, meg a felsőbbrendűsége bizonygatását, akkor nem pocsékolom rá az időmet. - Emberből farkas alakba, vagy fordítva? - Akármelyik opciót választja, én először is letérdelek a terem közepén, mert úgy kiküszöbölöm az átalakulás látványos effektjeit a négy lábra érkezéssel, meg a feszülő izmokkal. Twiligt óta szoktam le erről... addig elképzelésem se volt arról, hogy ez ennyire... gagyi lehet. No akárhogy döntött, én készen állok. Kezdhetjük.
Nem érdekelt, hogy mennyi időbe telik míg ideér. Végül is én riasztottam azonnal. Egyébként pedig rohadtul ráérek... Így az sem zavart, hogy csupán bő két óra múlva jelent meg, még így is gyorsabb volt, mint amire számítottam. A terembe érve, reméltem, hogy minden zökkenőmentesen tud majd haladni, mert tényleg nem kívántam felesleges köröket lefutni Tarával. Én gyakorolni akarok, neki pedig az a dolga, hogy ezt tűrje. Sajnos, vagy nem sajnos, ez utóbbit már magának köszönheti. Elég nagy hiba lenne azt hinni, hogy nem gyakoroltam már farkason ezelőtt, bár való igaz, hogy a Hold szavát még nem próbáltam élő bestián. De ez sem lehet nehezebb, mint például a stigma. Ott is hasonló a koncepció, csak máshogy szólítjuk meg a testben megbúvó dögöt. Az arroganciájával nem volt gondom, sőt kifejezetten szerettem, ha valakinek akadt belőle. Egy bizonyos fokig. A farkasokból pedig vétek volna kihagyni... Szavaira felvontam egyik szemöldökömet, felé fordítva pillantásomat, miközben éppen az órámat vakartam le magamról. A csatja könnyedén vált el csuklómtól, és hullott alá, belesimulva a zsámoly ölelésébe. Felé léptem, kicsit sem rendülve meg azon, hogy éppenséggel vetkőzni kezdett. Hiszen várható volt... Tekintetem ugyan nem követte a mozdulatait, a legkevésbé sem érdekeltek jelenleg a nőies idomok, formák. Nem megdugni hívtam ide, innentől kezdve pedig szimplán lepergett rólam, hogy egész valójában láthattam. Elvégre, miért fordulnék el? Én nem vagyok szégyenlős, és látszólag ő sem. Fura is lenne, ha az volna... - Hold szava... - javítottam ki egyszerűen, karjaimat átfonva mellkasom előtt, megvárva, hogy lassacskán elkészüljön. Ellenben következő, már-már derogáló hanghordozására kénytelen vagyok leengedni karjaimat testem mellé. Talpam alatt megnyikordult a padló, ahogy óvatosan léptem felé egyet. Higgadt voltam, szám széle se rebbent meg, csupán halovány vicsorra nyílt el. Most tényleg hülyének néz? Kicsit talán fel is háborodtam, de nyugodtságomból mit sem veszítettem. Csak a fejemet ráztam, mely során aprót roppant is benne a csont. - Na várjál már! Ácsi. - szusszantam, majd még egy arasznyival megközelítettem. Nem voltam hirtelen, nem voltam kihívó. Arcomon inkább az értetlenség vegyítette komorság tükröződött. - Egy szóval sem mondtam, hogy gyűlölném a fajtádat. Semmi bajom veletek, azon kívül, hogy előszeretettel zabáljátok a civileket. Tökéletesen leszarom az életviteleteket egyébiránt, harag pedig egy szál, még annyi sincs bennem irányotokban. Én a munkámat végzem, ez ennyire egyszerű. - fújtattam nagyobbat, de a hangszínem még mindig halk volt, töredezett, és egészen rekedtes. - Nem áll szándékomban semmivel sem visszaélni, ha nehéz a felfogásod, elmondom újra. Gyakorlatra jöttél, nem háborúba. És mindemellett... Kár volna, azt hinned, hogy könnyű dolgod lenne velem. Tekintve a fenn említett esélyeimet. - szívtam meg fogamat kelletlenül. Lehet, hogy a kora elméleti síkon felettem áll, de nem csak ez határozza meg egy mágus erejét. Tud védekezni, hogyne tudna... De jelen esetben nem egy zöldfülű őrzővel áll szemben, ezt jobb ha leszögezzük. Végeztem már durvább farkasokkal is, mint ő. A harc ösztön, ész, és csak utolsó sorban az erő játéka. Én pedig jelenleg egyiket sem szeretném rajta gyakorolni, mert a jelenlegi energiáimat csak a tanulásra akarom fordítani. - Jó lesz így. Emberből farkasba. Aztán visszafordítom. - lehet nincs tisztában vele, hogy ez mennyire fárasztó tud lenni. És nem csak nekem. Elvégre arra fogom utasítani a farkasát, hogy jöjjön elő, majd bújjon vissza a ketrecébe. Már maga az átalakulás sem könnyű dolog, csupán eleinte. Aztán egyre nehezebb, lévén, hogy egyre többször fog transzformálódni a teste... Kicsit hátrább léptem, mialatt ő letérdelt a földre. Tekintetem rávetült, fojtón szívva magába emberi alakját. Csak rá koncentráltam, mialatt pillanatok alatt elmélyültem elmémben, felvéve a Hold ritmusát, miként az, az égen magasodik odafönn, telt fényét szórva a világra. A testem megrándult, ahogy alakja köré fontam a lázongó, dús Holdat, miként az dagályra kényszerít minden földi folyót. Néma szavakkal hívtam elő Tara farkasát, mágiám szinte erővel tépte ki belőle a bestia létét. A levegő forrósodni kezdett, az energiák körbe futottak a hideg falakon, körgyűrűként zárva körbe a nőstényt. Ekkor már parancsszóval illettem a farkast, mentális erőmet gyakorolva rá, hogy azonnal beinduljon az átváltozás. Mindez csupán másfél perc volt, ami sajnos még mindig soknak bizonyult, tekintve, hogy másodpercek tört része alatt kell kiviteleznem az átváltozást. De hisz még csak gyakorlok, kár volna elkomorodnom amiatt, hogy jelenleg egy egész percre plusz egy félre volt ahhoz szükségem, hogy végre megmozdítsam az ágáló bestiát. A foggal már nem volt ilyen gondom, de az lényegesen kisebb, és egyszerűbb feladat volt. Így utólag. Ha minden igaz, Tara lassacskán elvesztette emberi alakját, hogy átvegye fölötte uralmát a farkas, aki szíve alatt lelt nyugovót eddig. Bőven hagytam teret neki, mialatt egyetlen lélegzetvételnyi pillanatra sem szakítottam el róla íriszeimet. Az energiáim továbbra is szakadatlan láncként szorultak rá, egészen az alakváltás végéig. A foggal való mókázásom óta megtanultam, hogy ameddig nem végződik be, ameddig nem megy végbe a folyamat, addig nem gyengíthetek a meditáció szintjein. Teljesen át kellett adnom magam a koncentrálásnak. Csak azután lélegeztem fel, hogy megláthattam őt szőrbe bújva, agyarakban gazdag képpel. - Nézd már... Egész szép vagy. - szűrtem át fogaim alól unottan, nyelvet csattintva, ahogy felmértem az előttem pár méterre magasodó farkast. A vörös tekintet átitatott, mely éles kontrasztban állt az éj fekete bundával. Tényleg gyönyörű látvány volt, eltekintve attól, hogy éppenséggel egy farkast bámulok. - Bólints, ha mehet visszafelé a történet... - számat oldalra húztam, igyekeztem nem azon gondolatokkal foglalkozni, hogy ez még rohadtul kevés ahhoz, amit akarok. Másfél perc... Röhej... Mindegy, egy rohadt szavam sem lehet...
A második kioktató kört már nem hallgatom végig, egyszerűen a szavába vágok ha elhallgat ha nem. - Mondtam, hogy tudom mi a dolgom. Ugorjunk. - mert mit érdekel az most engem, hogy könnyű vagy nehéz dolgom lenne vele, meg az hogy szerinte én nem tudom hogy hol is van a helyem (mert lényegében erről beszél másodszor is). Én tudom, úgy tűnik hogy ő is tudja a sajátját, szóval térjünk át arra a részre amikor csinálunk valami értelmeset is. Nem mellesleg ez itt nem az úgynevezett büntetésem része, hanem egy megállapodásé, aki pedig összekeveri a kettőt az szimplán hülye. Hiszen részemről ez nem feltétlenül MUSZÁJ dolog, mert márpedig lehet ezt úgy is csinálni, hogy mindenki számára szórakozás legyen. Annyi az egész titka, hogy lássak a másikban némi alázatot, elhivatottságok az őrző léte-, meg a munkássága iránt, felém pedig mutasson valamennyi tiszteletet, mert csak így tudom én is tisztelni őket. Persze ők nem farkasok, szóval nem is érthetik ezt úgy igazán... Mindegy is, tovább léptünk, hát mit agyaljak még ezen. Én az a fajta vagyok, aki addig nem képes normálisan megcsinálni valamit, amíg nem érti azt igazán, és ezt korábban még nem gyakorolták rajtam; szóval nem dugom homokba a farkasom fejét, de még csak nem is sütöm le a tekintetemet, hanem az őrző egyre átszellemülő arcát figyelem, és próbálom kitalálni, hogy mi megy végbe a fejében. Meglehet, hogy egy perc is eltelik mire megérzem az a leginkább részegségre emlékeztető bizsergést a tarkómban, és a farkasomon. A szörnyeteg nem tudja még hova tenni a dolgot. Kíváncsian méregeti "ketrecét", hogy mégis merről akarják kirángatni onnan. Valami szólítja, ezt tudja és érzi, de nem tudja hogyan menjen. Nem érti, hogy merre kell (muszáj!) megindulni. Idegesen toporzékol odabent, a helyzetet pedig egyenesen gyűlöli, hogy egy hozzá nem értő személy játszadozik vele. Ez így nem lesz jó. Segítek. Éppen csak résnyire "nyitom meg a ketrec ajtaját", a bestia onnan kezdve már tudja, hogy mi a dolga. Követi a halvány jelet, a hívást, eleget téve végül az őrző varázslatának. Először a bal vállam ugrik ki a helyérőr, aztán követi a bal is. Mindössze egyetlen röpke pillanat erejéig veszítem el az egyensúlyomat, de mire arccal előre borulnék a padlóra, már puha mancsokra érkezek. A farkas már nem is a gyenge "hívásnak" engedelmeskedik, saját akaratából szabja át testemet az ő alakjára. Így pedig néhány tized másodperccel később már a szörnyeteg teljes valójában állok négy manccsal a terem közepén. Éhesen nyalja végig széles pofáját, amit aztán dühös vicsorban torzít el, és dobbant egyet a lábával. Nagyon szeretné móresre tanítani az őrzőt. Nem szét tépni, csak addig pofozni, amíg már nem érzi rajta többé az önteltség szagát, mert jelen pillanatban semmi nem indokolja, hogy büszke legyen magára. (habár most ezt nem érezni olyan erősen, mint korábban.) Elnyomom. A farkast, meg az ellenszenvét is, mert lehet, hogy tényleg nagyképű az őrző, ám a farkasom túl büszke ahhoz, hogy felfogja: ez most rohadtul nem számít. ~Próbálkozz kicsit keményebben.~én nem tudom, hogy hallja-e, vagy sem, de egy próbát megért. Ha nem reagál rá (miként én sem arra, hogy neki tulajdonképpen tetszik a farkasom), akkor leülök a fenekemre ott ahol vagyok, és mordulok egyet, jelezve hogy rá várok... Vagyis arra, hogy visszaalakítson (vagy újabb kísérletet tegyen rá). A bólogatás egyébként nem az én műfajom. A morgás már annál inkább.
//Szólj rám ha valami nem okés, vagy nem így képzelted //
Az energiáim erőteljesen csaptak fel, izzottak, forrongtak, képlékeny széllöketet adva az álló levegőnek. Éreztem, ahogy rásegít, és ennek cseppet sem tudtam örülni, de nem engedtem a koncentrációmból. Nem zökkentem ki, nem inogtam meg a mentális gellerek között, folytattam a mágiát, egészen addig, míg az végbe nem ment. Még nem éreztem magam fáradtnak, a foggal való gyakorlást követően sikerült a legkevesebb erőfeszítésre szűkítenem az erőmet. Igaz, ez azért jobban le tudott szívni, de még stabilan, két lábbal álltam a földön. Párat fújtattam magam elé, nyakamon pedig megropogtattam a csontokat. Vártam, hogy jelezzen, ám előbb hangja zendült meg elmémben. Tekintetem elkomorult, szemöldököm összerándult homlokom alatt. Kedvem lett volna rászólni, hogy fogja már be, de igaza volt... Sokkal keményebben kellett csinálnom ahhoz, hogy a másodpercek lassacskán elfogyjanak, elporladjanak, mintha sosem lettek volna. Szememet lesütöttem, arcomat pedig oldalvást fordítottam, ahogy újra a tudatalattimba görnyedtem. A morranással már nem is foglalkoztam, ezúttal ismét csak a mentális síkokon lépkedtem, a csendes, foszlányos világ padlóján. Testem megrándult, ahogy egy sokkal erősebb, intenzívebb löketet küldtem a farkasnak. Már nem kértem, hanem utasítottam őt a visszavonulóra. Háborgó energiáim körülnyalábolták, taszították, kényszerrel kezdték visszaszorítani őt ketrecébe. Már nem kellett rásegíteni, megfogadva Tara tanácsát jóval keményebben ontottam magamból a mágiát. A terem megremegett, ahogy utolsó löketként löktem vissza a bestiát ketrecébe, súlyos, rácsos kapuját rácsapva. Csak ezt követően pattantak ki íriszeim szemhéjaim alól, villanón keresve meg Tara alakját... Most már kezdtem érezni a rám nehezülő fáradságot, de még elég enyhe volt, ahhoz, hogy most befejezzük. Ciki is lenne, ha ennyi után game over-t mondanék... Kellett még jó pár légvétel, hogy megtudjak szólalni. torkomban szárazságot éreztem, így nyelnem is szükséges volt mellé. - Kösz. Amúgy. - ropogtattam el a szavak, kicsit kelletlenül. Lehet, hogy egy elbaszott szemétláda vagyok, a magam egoista hülyeségeivel, de a segítséget, úgy tanultam, illendő megköszönni... A táskámhoz sétáltam, amit még érkezésünkkor ledobtam a zsámoly mellé, egy üveg ásványvizet halászva ki belőle. A kupakot lecsavartam, majd könnyedén meghúztam a tartalmát. Időközben egy másikat is előszedtem belőle, majd amint a sajátomat eltéptem a számtól, Tara felé fordultam. - Ezt neked hoztam. Bár, lehet nincs rá szükséged. - vontam vállat, azzal el is hajítottam felé az üveget. A reflexeivel már csak nincs gond, ha pedig nem kell neki a víz, az sem érdekelt. Nem jófejségből hoztam, nem is kenyerem... De ő tesz nekem szívességet, és akárki, akármit mondjon, ez neki is megerőltető művelet. Végül visszahajítottam az italt a táskám nyakára, és újra a nőstény elé sétáltam, az előbbi helyemre. - Mehet újra? - kérdeztem egyszerűen, tenyereimet arcomhoz emelve, szám elé, orrnyergemre engedve mutatóujjaimat. Kisebb terpeszben álltam meg, majd egy mély sóhajt követően leeresztettem magam mellé karjaimat. Ha elkészült, és áldását adta rá, ismét nekirugaszkodtam a farkasnak. A visszaalakítás már gyorsabban ment az előbb, de még mindig egy egész percbe telt. Muszáj volt rákapcsolnom... Muszáj volt magasabb szintre lépnem önmagamban. És egyébként csak hálás lehettem Tarának, hogy a segítségemre van, még ha ezt be sem ismertem volna. Szóval, a bestia... Szinte láttam magam előtt, ahogy dacosan, engedetlenül torpan meg hívásomra. Így hát még lejjebb araszoltam tudatomban. A rácsait felrántottam, és láthatatlan energiákat rászabadítva kényszerítettem négy lábra, megindítva görcsös lépteit. Most már ez is könnyebben ment, kemény vasmarokkal szorítottam őt. Már pedig előjössz! A levegő felizzott, a mágia felcsapott, erőszakosan marva bele mindenbe, amit csak ért... Újabb perc hanyatlott alá a délutáni/esti párának, és bár már a folyamat e perc alá siklott, még mindig nem voltam megelégedve vele... Tenyereim térdemre siklottak, tekintetem pedig újra farkas szemet nézhetett a vörös szempárral. - Hát... senki se mondta, hogy nem fogom közben kiköpni a tüdőmet... - nevettem fel elhalón, ahogy a levegőért kapkodtam...
Az első próba végén guggolva, összezárt lábakkal találom magamat a terem közepén, két kezemmel oldalról támaszkodok A bőröm itt-ott vörös színben látszik ahol leszakadt rólam a fehérnemű az átváltozás során, és valamivel szaporábban veszem a levegőt, de egyébként megvagyok. Az őrző még szusszanna egyet a következő kör előtt, szóval én addig felveszem a köntösömet. Engem ugyan nem zavar a meztelenség, Gas pedig egyenesen leszarja (amúgy van olyan dolog ami érdekli és nem saját magáról szól? Nagy talány), de én farkas vagyok, akinek természetes a meztelenség, ő viszont őrző akinek meg nem, szóval nem kell ezt tovább ragozni. Kell a köntös és kész. Érzem a hangjából, hogy mennyire nehezére esik kinyögni azt a köszönömöt, így pedig nem érzem szükségét annak, hogy elcsépeljem valami "szívesen"-félével. Utálok hazudni, szóval a "nincs mit" már nem jönne a számra. Biccentek egyet felé végül arra hogy megköszönte a segítséget, és azt hiszem ezzel mindent elmondtam amit kell, meg ami nem sok. Nem kell mindig beszélni. Van az úgy hogy egy gesztus, vagy maga a hallgatás sokkal többet mondd sok agyongegelt szónál. Noha a mostani helyzetben nincsen semmi költőiség, egyszerűen csak próbálok rájönni, hogyan kell bánni a Gas-val. 10 perc után fura is volna ha meg tudnám mondani, hogy pontosan milyen is ő... Nem vagyok vérprofi, nah. - Jah. Jólvan. kösz. - kapom el a felém röppenő üveget. Nem vagyok szomjas, és hoztam sajátot is, de hogy ne keltsem azt a látszatot, hogy "nem kell az ami másé, boldogulok én egymagam is", szóval felbontom azt amit az őrző adott, és abból iszok. Alakoskodok éppen, jól tudom. Mentségemre szóljon, hogy a határaimat akarom kitapogatni, mert szeretném hogy működjön ez a dolog. Nem számít az eszköz, ha maga a cél jó. Vagy mi. Mikor lettem én ilyen bölcsész? - Mehet, persze. - bicentek, majd leguggolok. leteszem magam mellé a vizes palackot, aztán leveszem a köntösömet, és hát jah, készen vagyok ő pedig máris belecsap a lecsóba. Ez alkalommal nem segítek neki még annyira se, hogy meglökjem a farkast valamelyik irányba. Lehet hogy a csóka egy egomániás köcsög (mondjuk ezt még nem tudhatom biztosan), de az ziher, hogy nem ostoba. Elvégre hülye őrző nincsen. Tehát feltételezem (vagyis nagyon szeretném azt hinni), hogy Gas az első próba után levonta a tanulságot, és ha még nem is tudja pontosan, hogy hol "rontotta" el, akkor legalább kapisgálja már. Mindenesetre nagyobb bizodalmam van a második kör előtt, az előzővel ellentétben. Megfogadtam, hogy nem segítek neki, de ez a fogadalom kissé meginog a végén, mert most valamivel hosszabban kínlódik a farkas, dacol a mágiával. Azért a döntő pillanatban odateszi magát az őrző, és először sikerül neki önerőből rám kényszeríteni az átalakulást. A farkasom úgy érzi magát ettől a vontatott, hosszú folyamattól, mint akit megnyúztak. Kezd bepöccenni, de erős és idős vagyok már. Tehát uralom. Korábban nem jelzett vissza, hogy érti-e amit ebben az alakban mondok vagy sem, így most meg se kísérlek reagálni a szavaira. Várok még egy keveset, hogy kifújja magát, aztán úgy döntök, hogy ideje magasabb fokozatra kapcsolni. A valóságban egy vérfarkas se lesz olyan balga, hogy szó nélkül, a fenekén megülve várja ki, hogy mit akar tőle az őrző. Ezt próbálom demonstrálni azzal, hogy felkelek, és lassú, súlyos lépésekkel indulok meg Gas felé. Füleimet hátracsapom, a fejemet kissé lejjebb eresztem, és fenyegetőn morgok rá, merthogy én most egy támadást színlelek. Odakint, ha ez élesben menne, az én adottságaimmal mindössze egy másodpercig tartana maga a támadás. Most elhúzom a pillanatot, mert nem bántani akarom. Kapcsoljon rá, nyomja el a farkasomat rohadt gyorsan. Ha látom, hogy nem mozdul, vagy nem tudja még hová tenni a dolgot, vagy ugyanazzal a "gyengéd" módszerrel próbálkozik újra, akkor inkább én gyorsítok fel, és egy pillanat alatt hanyatt borítom az őrzőt. Egy mancsommal leszorítom a fejét, és a farkas pofájával fogok rá a torkára. Annyira nem erős a szorítás, hogy felsértse a bőrét, de a kellemetlen, feszítő nyomást érezheti a fogaim alatt. Csupán egy-két másodpercig tart az egész, aztán elengedem, és visszamegyek a "helyemre", ahol magamtól alakulok vissza emberré. Nem, senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz. - Érted, hogy mit jelentett ez az előbb? - ha tudja, akkor nem tartok kiselőadást róla, de ha nem érti, akkor elmondom neki, hogy éles helyzetben a farkas biza rá fog támadni ha nem reagál elég gyorsan. - Az elejébe vidd bele a legtöbb erőt, mert ha fokozatosan növeled a nyomást, a farkas be fog dacolni, ellenáll, megveti a lábát, és tovább tart az egész. Robbanj már az elején. Legyen meglepetésszerű, mert szinte magától megy végbe a folyamat, ha azonnal rálököd az útra. - Még nem tudom, hogy kell "kezelni" Gas-t, szóval ezt a lehető legsemlegesebb hangszínen mondtam el neki. A reakciójából talán tudok asszociálni majd valami "hogyan kellett volna inkább" stílusra amihez majd tarthatom magamat a későbbiekben is.
// Ne haragudj, nem láttam, hogy írtál. Vagy elfelejtettem Mindegy, akkor is bocsánatot kérek am majd szólj ha nem jó így a reag //
Érzékeltem, ahogy farkasalakban felém indult, és ködben úszó íriszeimbe is visszatért a valóság szikrája, ahogy észleltem a hátracsapott füleket, s miként morranó hangja a dobhártyámig hatolt. De jó... mintha éppen ezt kértem volna, fékezze a farkasát, nem? Erre máris kiselőadást tart nekem... Izmaim megrándultak, a koncentrációm átlényegült, így már a legkevésbé sem a Hold szava lebegett előttem, nem. Kíváncsi voltam mit akar, hogy mit szövöget már-már álnokul elméje ködös függönye mögött, mikor is hirtelen nekem iramodott, majd a földre sodort egész testével. Nem ellenkeztem, egészen bárgyú pofával viseltem heves kirohanását, noha kár volna tagadnom, hogy szemeimben feléledő tűz tombolt, s csupán nyugodtságom jelképe volt, hogy nem most, és azonnal válaszolok a cselekvésére. Szinte már unalommal fogadtam, ahogy fejemet hátra tessékelte, torkomat pedig kegyesen vette agyarai célkeresztjébe. Ezáltal már biztos is lehettem benne, hogy valóban csak színlel, próbálkozik valamivel, amivel nincs egészen tisztában. Fáradt sóhajjal adóztam a percnek, ahogy végül lemászott rólam, és önkényesen visszavedlette emberi alakját. Hallgattam ahogy beszél, mialatt feltornásztam magam először ülő helyzetbe, majd szép lassan felegyenesedtem. Még igényesen le is poroltam magam, ahogy ő csak mondta, és mondta, szinte megállíthatatlanul. Fejemet hátra szegtem oldalasan, nyelvemmel fogaimon játszottam el, ahogy karjaim mellkasom előtt összefonódtak. - Értékelem a tanító jellegű szavaidat de... - léptem egyet közelebb hozzá, ereimben száguldozott a vér, izmaim pedig sokkal görcsösebben domborodtak ki bőröm alatt. Van egy határ, ameddig sok mindent eltűrök, és többnyire nyugodtsággal fogadok mindent, vagy éppen úgy, hogy telibe szarom. Helyzete válogatja. Most egyszerre kavargott bennem minden, noha tekintetem vajmi keveset árult el. - Az a baj Tara, kedves... - vágtam egy ironikus pofát, némi arc "leesést" imitálva. - ...hogy mindezzel tisztában vagyok. Elfelejted, hogy tanulok, ebből kifolyólag pedig elsődlegesen - csak hogy tudd, miként sajátítható el egy erős mágia -, a mentális síkokra kell rátérni, erősíteni, átérezni, feljebb emelni... - folytonosan közeledtem felé, tompa, lassú léptekkel. - ...Ezt követi csupán a gyorsaság, ami már nem erővel történik, kis cicám, hanem ésszel, higgadtsággal, teljes koncentrációval. - megálltam előtte végül, csupán egy méter távolságban. Arcom elkomorult, s ezzel egyidejűleg egy erőteljes energialöket szánkázott át rajtam, egyenesen Tarába vágva, bilincsre verve őt. A bénítás... Olyan erővel szorította le őt, mintha vaskos ezüst láncot tekertek volna köré. A szemem se rebbent, annyira irányítottam a már ismert mágiát, hogy egy porszem se tudott a gépezetbe akadni... - Megkérnélek hát, hogy ne becsülj alá, ez most nem erről szól. Miként arra is megkértelek, hogy fogd vissza a farkasodat. Tudtommal nem kértem imitációt, tisztában vagyok vele, hogy élesben ezek a dolgok hogy mennek! Ne hidd, hogy azért, mert valamit még nem ismerek, semmi másban sem vagyok jó. Nem kértem, hogy hass rám, annyit kértem, engedj, hogy csináljam, amit kell, és hogy ebben segíts. Méghozzá, normálisan, ami kurvára nem jellemző rám! Mindemellett, ismét megköszönöm, hogy ezzel is valójában jót akartál... gondolom én. De értek abból is, ha előre szólsz, ha ilyen terveid vannak. - bénításom nem engedett továbbra sem, olyan erővel szorította őt satuba, hogy abból esélye sem volt kimozdulni. Nem voltam dühös, még a szívverésem is megfagyott jeges tartásom alatt. Egyik kezem hirtelen kiszaladt oldalra, kifeszített tenyérrel, majd lendületesen összerántottam rajta ujjaimat, mely során égő lángcsóvák, máglyaként feszülő tűz keret futott végig körkörösen Tara körül. - Megkérlek újra, hogy viseltesd magad! Elvégre azt mondtad: tudod a dolgod, és hogy mit kell csinálnod! Szeretném látni... - egyik szavam sem, ahogy az ezelőttiek sem voltak arrogánsak, kihívóak, vagy fennhéjázóak. Csupán a kissé megnövekedett ingerület szaladgált baritonomban, és a hűvösség. - Most elengedlek, remélem a továbbiakban együtt tudunk működni, és engeded, hogy a megszokott módon gyakoroljak. - a tűz felszívódott, sebes kígyóként bújva a föld alá, miként a bénításom is gyengülni látszott, egyre jobban és jobban hagyott mozgásteret a nősténynek. Noha még mindig készen álltam rá, hogy vehemenciával fogadja szavaimat, így a körülöttem nyüzsgő energiákat nem engedtem messzire... Nem kívántam ezekhez a dolgokhoz folyamodni, viszont szerettem volna, ha tudja, nem játékszer vagyok, és én sem annak nézem őt. Ő segít nekem, én pedig elismerem őt. Legalábbis ez volt a tervem, de azt már kevésbé szeretem, ha ilyen szinten belemásznak a dolgaimba. Ha megjegyez valamit mit sem bánom, sőt, még meg is köszönöm, ahogy az iménti is mutatta. De érthetően megkértem már először is, hogy fogja vissza magát. Nem harcolni jöttem, leszögezném újra!
Őszintén... én nem tudhatom, hogy mi jár az őrző fejében, de ez az unott, passzív magatartás, amivel eltűri, hogy a torkára fogjak, az iszonyat ostoba húzás. Le kellett volna bénítania, vagy ha azt még nem tanulta meg, akkor valami mással próbálkozni, mert én most csak színleltem, hogy letámadom, de könyörgöm... beszámíthatatlan, vérengző fenevad volnék nem? Ha ennyire szarja le, hogy él vagy hal, akkor miért próbálkozik még a tanulással? Akkor nem mindegy? Jó, hát ezt csak ő tudhatja, de ezen tények ismeretében szívesebben mondtam volna el neki azt, hogy most mit cseszett el, nem pedig a farkasomhoz adtam volna (mint utólag kiderült: mindhiába) használati útmutatót. - Jólvan szivi- ez utóbbit csak a "kiscicámért" mondom. - ha a könyvekből bemagoltakat akarod gyakorolgatni, felőlem legyen, rajtam nem múlik, mert én meg tudok állni egy helyben. Csak akkor legközelebb ne felejtsek újságot hozni, hogy ne unatkozzak amíg próbálkozol, mert NEM megy a könyves módszerrel. De igazad van, elnézést, bocsi már, hogy próbáltam segíteni, többet nem fordul elő, ígérem.- szövegelem nem kevésbé ironikusan, mint ahogy ő is beszélt velem. Szeretek ehhez hasonló tükröket állítani mások elé, mert általában nem tetszik nekik az amit látnak. Aztán vagy leállnak a stílusról, vagy fokozzák, de akkor én is rákapcsolok. Hogy demonstráljam is, hogy mennyire komolyan gondolom, amit az előbb mondtam, tekintetét mereven állva hagyom, hogy az őrző megközelítsen, habár a szemeiben ott vannak azok a kis alattomos, sötét szikrák, amik megsúgják az ösztöneimnek, hogy valami rafináltság készülődik itt. Jómagam felkészülök arra, hogy bármivel próbálkozik, azt visszaverjem, lepergessem magamról. Ha már az erőfölények kerülnek szóba, akkor abból nekem több van. Hagyom én, hogy magától jöjjön rá erre ha már a szép szóból nem ért. Abban bízok, hogy miután lefutjuk ezt a kört is, rájön, hogy talán nem csak üresen fecsegtem az előbb, amikor használati útmutatót adtam, hanem van annak alapja is, legyenszívesmárhinninekem. Amint elsötétül az őrző tekintete, én teljesen felhúzom a pajzsot magam körül. Erős, tapasztalt őrző már, ezt érzem is a nyomáson, amit a pajzsomra gyakorol, de a bénítás így se hat rajtam. Azért állok továbbra is egy helyben, pislogás nélkül, mert én így akarom. A tüzes mutatvány előtt leplezem le magam, mikor oldalt döntöm kissé a fejemet. Ha látszódik is bármi erőlködés az arcomon, a mozdulatban, az azért van, mert minden idegszálammal a pajzsomra koncentrálok. Végig akarom ez csinálni, nem engedem, hogy most áttörje. Normális, (még azt is meg merem kockáztatni, hogy némiképpen együtt érző) hangszínen kezdek beszélni hozzá. - Odakint senki nem fog a reakciódra várni, mert te nem állsz még készen, és figyelmeztetni se fognak előre, ha megtámadnak. Azért vagyok itt, hogy arra a világra segítsek nektek felkészülni, nem a kötelező vizsgáitokra. Szóval ja, ha viszek bele némi spontaneitást, az nem szórakoztatási céllal történik, hanem tiértetek.Befejeznéd ezt, hogy folytassuk? - emelem fel jobbomat, és körözök egyet a levegőben jelezvén, hogy a pajzsom határait feszegető, vagy a körül keringő lángcsóvákra gondolok, ami egyébként még tetszik is. Szeretem a tüzet. Megnyugtat. Ha hátra lépett, és visszaszorította az energiáit, akkor én is leengedem a pajzsomat fokozatosan, majd jelzem, hogy indulhat a következő próba. Ahogy azt megígértem, nem segítek neki. Csinálja csak ahogyan bemagolta a könyvekből, és kínlódjon, mert ahogyan megjósoltam, a farkasom megveti a lábát, megmakacsolja magát most, hogy már nem állok mögötte. Nem is tudnék ott lenni vele úgy 100 százalékban, mert túl sok erőt szívott le belőlem az előbbi védekező kör. És csak remélni merem, hogy nem a semmiért zsibbasztottuk itt egymás agyát, meg az energiáit. Természetesen képes lehet az ő módszerével is előhívni a farkasomat, de ez alkalommal sokkal tovább tart. Én egyébként fapofával tűrök, meg se szólalok, véleményt pedig még gondolatban sem alkotok a történtekről.
Nem voltam ideges. Sokkal inkább fárasztott a nőstény vehemens viselkedése, mint sem lobbantotta lángra bennem az adrenalint. A kis működésem is csupán annak szólt, hogy fogja már vissza magát. Lövése sincs az őrzőkről, vagy a mágiáról, mégis osztja nekem az észt. Lehidalok. Bár, ahogy elnézem, hiába próbálom neki értelmesen elmagyarázni - csak minek -, hogy ez hogyan is működik, nem igazán vágja a témát, még csak fel se tudja dolgozni agyban. Döbbenet... Végül eltüntettem róla mindent, béklyót, és tűzkertet egyaránt. Sem leszívni nem volt kedvem magam, sem pedig összeharapni vele. Nem ezért jöttünk, mint már említettem. Nekem pedig elég fontos lenne, ha végre csak hagyna csinálni a dolgomat. Ellenben, mégis késztetés szerűen kezdek el beszélni hozzá, monoton arcjátékkal, már-már fagyos tekintettel. - Elmondom még egyszer... lassan... Remélem, hogy most már megérted, mert többször nem tépem érte a számat. - fújtattam, majd egyszerűen átkereszteztem mellkasom előtt karjaimat. - Ez nem varázskönyvekről szól, ahogy erőről sem. De természetesen úgy gúnyolódsz ezen, ahogy akarsz. Elvégre fogalmad sincs, miként kell ezt a gyakorlatban elsajátítani. Csak tolod a hülyeségedet... éles helyzet, odakinn... reakciók... blablabla... Ez nem ilyen egyszerű. Minden mágiát először mentális síkokon építesz ki, koncentrációval, önmagadon át eresztve ki az energiákat. Ezt meg kell tanulni, ez nem két perces művelet. Hidd el, mire elmehetek levizsgázni a reakció időm sokkal gyorsabb lesz, mint hogy egy fél lélegzethez juss. Addigra a Hold szava, csak egy szó lesz, amit egyazon időben meg is idézek, ahogy csak rágondolok. Tehát, ideje lenne felfognod, hogy idő kell ahhoz, hogy egy őrző eljusson erre a szintre. Gyakorlás, melyen át egyre jobban, egyre gyorsabban megy végbe a művelet, mígnem teljesen át nem itat. Nem tudom jobban elmagyarázni, ha így sem érted, halottnak a csók effektus. Nem tudok a továbbiakban mit kezdeni ezzel, sajnálom. - végig nyugodt voltam, egy kicsit sem voltam fennhéjázó, vagy nagyképű. Sokkal inkább azt akartam megértetni vele, hogy tisztában vagyok azzal, amit ő mondd, hogy az életben hogy mennek a dolgok. Komolyan úgy kezel, mintha most kezdtem volna az őrzői pályafutásomat, pedig igencsak mögöttem van ötvenegy év már. Röhej. Szóval, értem az ő teóriáját is, viszont kevésbé tudom szó nélkül hagyni, hogy aggyal felfogja, ez nem két másodperces művelet. Ez nem egy csettintéssel megy. Sokkal hosszadalmasabb, és energiazabálóbb, mint gondolná... Ezek szerint... - Úgyhogy, hagy kérjelek meg újra, egyelőre hanyagold, ezt a spontán megmozdulást. - még most sem utasítottam, pedig már legbelül a hajam téptem tőle, sőt az agyam is kiégett... - Még egyszer neki szaladok, aztán mára végeztünk. Nem tartalak fel tovább... - rágtam el a szavakat, és ha részéről is rendben volt, úgy neki feküdtem a Hold szavának. Most már gyorsabban ment, úgy rángattam a farkast elő, ahogy nem szégyelltem. Leszűkült fél percre az egész művelet, ahogy újfent két vörös szemmel találtam magam szemben. Még most sem voltam lenyűgözve önmagamtól, de látszólag is egyre jobban ment, a visszaalakításnál pedig, ha nem kezdett újabb ténykedésbe Tara, már olyan erővel iramodtam a bestiának, hogy majdnem a ketrecéig "befejeltem". Talán a bennem lappangó düh is segített, hogy egyre hamarabb jussak el a tudatom legfelsőbb síkjaira... Már csak húsz másodperc volt... Ellenben, erősen megfogyatkoztam az energiákkal, és nagyobb levegőket fújva magam elé görnyedtem le a térdemre tenyérrel. - Részemről befejezhetjük. Ennyi elég volt mára... Nekem mindenképp. - sziszegtem, és néhány másodpercet követően ki is egyenesedtem. - Kösz, a segítséget... - nem voltam túl lelkes, tekintve a nem rég lezajlottakat, de még mindig ismertem az illemet. Meghúztam az ásványvizet, ahogy a zsámolyhoz sétáltam, és kedvem lett volna izomból az egészet a képembe önteni... de végül elhagytam a dolgot...
Én próbálom megérteni az ő miértjeit is, de tényleg. Csak... nemtom, ez az egész el van baszva így, hogy mindenki a maga álláspontját szajkózza, és nem hajlandó engedni belőle egy hangyafasznyit sem. Ha ő nem hagyja rám, akkor oké, legyen övé az utolsó szó ettől az én álláspontom még mit sem változott. Valószínűleg azért, mert konkrétan semmit nem tudok az őrzőkről, ugyanakkor Gas sem (konkrétan) az én farkasomról. És tulajdonképpen ez az ami irritál engem és a szörnyeteget is, illetve az, hogy hiába adok használati utasítást magamhoz, ő szarja le, mert nem ezt tanulta, a kedvemért meg nem tér el a móditól, a protokolltól. Ez így nem lesz jó. És nem azért, mert nem mert jóformán meg se hallja amit mondok, hanem azért, mert én se hallom őt. Az már összeegyeztethetetlen a farkasommal. Mint kiderült, ez a próba volt az utolsó, és nem kér többet belőlem, Bólintok egyet, jelezvén, hogy megértettem, aztán kissé kótyagosan, a bénítástól még nehézkes, darabos, zsibbadt mozdulatokkal nyúlok le a köntösömért. A zsibbadás elhagyja lábaimat mire visszasétálok a cuccaimhoz, szóval nagyjából felöltözök, aztán körözök párat a kezeimmel is, hogy múljon mihamarabb. - Kéred? - tartok felé egy doboz energiaitalt. Ha elfogadja, és nem jön érte, akkor odadobom neki, ahogy ő is nekem a vizet az előbb. - Dönts, mi legyen? - lassan már elkészülök, csak cipők vannak hátra, meg az, hogy elpakoljak mindent rendesen. Szóval matatás közben kérdezősködök. - Megpróbálunk valahogyan összecsiszolódni, vagy beszéljünk Willel, hogy gondolkozzanak el más, alternatív gyakorlási lehetőségeken számodra? Mert, hogy ebben a formában nem fog működni, azt szerintem fölösleges ecsetelni. És nem is kezdek hozzá, úgyse hallja meg. Vagy teljesen kiforgatva kapom vissza az elhangzottakat. Amúgy összegezve a mai napot: ő egy negyedik kategóriás őrző. Mert van a beszédes, a tudálékos, a köcsög, amivel nem lehet mit kezdeni, meg akkor most van Gas, akivel én nem tudok bánni. Kevés vagyok ehhez, ha úgy jobban tetszik. Idővel biztos megoldódna ez a gond is, csak a fene se tudja, hogy akarjuk-e. Megérné?
Hát végeztünk... Annyira fáradtnak éreztem magam hirtelen, hogy az valami embertelen. Többszörösen elpislogtam magam, és nyújtóztattam meg gerincemet, vállizmaimat, jó pár pillanatig nem figyelve oda Tarára, hogy mit csinál, vagy hogy egyáltalán megmozdul-e. Ez pedig csak azután tört meg, hogy hozzám szólt, én pedig oldalasan fordultam kifelé, miközben félig le voltam hajolva; a táskámba matattam. - Mit? - egyenesedtem fel, mire végül tudatosult bennem, hogy a kezében markolászott energiaitalra utalt. Fel is vontam a szemöldökömet a "kedvességre", majd intettem neki, hogy dobhatja. Az pedig ívesen indult meg a levegőben, közvetlenül a tenyerembe kötve ki. - Kösz. - billentettem felé az italt, majd hangos sercenéssel, lepattintottam a tetején árválkodó kapcsot, ami zárva tartotta. Jólesően húztam meg a doboz tartalmát, hagyva, hogy egy kicsit felpörgesse szervezetemet a benne szaladgáló koffein. Kérdésére újra rávezettem zöld tekintetemet, elemleve ajkaimtól az italt. Kicsit talán gondolkodtam, látszólag, noha mindösszesen csak átpörgettem magamon, hogy mit akarok valójában. Nem volt épp kedvemre való a mai gyakorlás, kár volna tagadni, viszont szükségem van partnerre, aki ebben segít... - Hmm... Nézd, Tara. - léptem egyet felé, félvállra vágva a táskámat. Még nyitva volt... de nem zavartattam magam. - Tényleg hálás vagyok, hogy segítettél. Nekem ez fontos. Neked már nyilván kevésbé... - azt már direkt nem tettem hozzá, hogy annyira nem rajongtam a kis attrakciójáért, mivel nem volt jelenleg lényeges. Letudtuk már, lerágott csont. - Mindazonáltal, én szívesen gyakorlok veled, ehhez viszont az kell, hogy egy hullámhosszon legyünk. Neked meg kell értened, hogyan működik egy-egy mágia elsajátítása, mivel az elméleted, a nyerséged ebben a stádiumban még hátráltató. Ne érts félre: tudom, hogy jót akartál. Egyébként, később... leborulva csókolnék neked kezet, hogy megtetted, hogy helyzetet alakítottál spontán. Hidd el. Szóval, amondó vagyok, hogyha te is fejet hajtasz rá, megbeszélhetjük ezt normálisan is, beavathatlak dolgokba, én pedig elfogadom, hogy a farkasod kicsiiit... izgága. - elmosolyodtam, kivételesen egészen kedvesen. - Csak viccelek. Csípem a feketeséget, bár néha megmoshatnád a fogát. - felnevettem, kezd visszatérni belém a szemtelenségem adta cukkolós viselkedésem. Már csak abban reménykedtem, hogy megérti, és nem veszi a szívére. - Figyelj. Ha gondolod, összefuthatunk valahol... "barátkozni". Nem csak egymással, hanem ezzel az egésszel kapcsolatban. Aztán lesz, ami lesz. - egész közel sétáltam hozzá, idő közben elfogyasztva az egész doboz energiaitalt. - A számomat tudod, gondold végig. És még egyszer kösz. - biccentettem egyet felé, aztán sarkon fordultam, és tompa, lassú léptekkel elhagytam a kiképzőtermet... Fáradt voltam... Muszáj volt kicsit ágynak mennem...
Aha. Jó. Amúgy ez nem komoly, ugye? Mármint az, hogy elismétli ugyanazt amit én javasoltam, csak bővebb kivitelezésben és azt is elmondja újra, amit egészen eddig szajkózott, de más szavakkal. - Te tényleg nem viseled el, ha nem a tiéd az utolsó szó, igaz? - kínomban már vigyorgok, de nem kívánok ennél jobban belemerülni a témakörbe. Egyelőre.. Mert ha tényleg megpróbálunk együtt működni, akkor a jövőben majd ezen a filozófián is változtatnunk kell. Nem azért, mert én akarok az lenni, aki lefekteti a pontot a mondat végére, hanem azért, mert most se viselem könnyen, hogy Gas jóformán csak erre törekszik, hát még hosszútávon... Ha a felettesem volna bármilyen tekintetben... nos, nem, ezt még akkor sem tűrném el. - A farkasom meg üzeni, hogy ki nem állhat. - immár egy természetes mosolyommal sandítok rá a táskám felől. - De ne vedd magadra, mert Őnagysága még soha senkit nem kedvelt úgy istenigazából. - ha nagyon őszinte akarnék lenni, akkor hozzátenném, hogy " én sem", de ez az infó rohadtul nem tartozik ide, hát megtartom magamnak. A táskámat már megpakoltam, még indulás előtt bekapcsolom a telefonomat, hátha hiányoztam valakinek. Míg az sms-eket fogadom a beérkező (de nem kapcsolható) hívásokról, megválaszolom a javaslatot is. Az igennél valamivel hosszabban, miközben felkapom a táskámat is, merthát útra készen állok. - Okés, tudom a számodat. Általában a vasárnapok nyugisabbak a munkám szempontjából, és ha itt se kellek senkinek, akkor lehet, hogy felcsörgetlek időpontot egyeztetni. - a végével azt próbálom sugallni elég óvatosan, hogy legközelebb neki is hasonlóképpen kellene tennie, és akkor nem lesz több órán át megváratva már csak úgy direktből is. - Miért kerestek a vámosok?Ezt vissza kell hívnom. Pá Gas! Ugyan ő is távozik innen, én viszont telefonálok, és ilyenkor amúgy is gyorsabban játkálok, szóval a villanyok lekapcsolását, meg a terem zárását rábízom, én pedig sietős léptekkel tipegek a kocsimhoz, aztán viszahajtok az Upperhez.
Fogalmam sincs, miért vállaltam el a vizsgáztatást ebben a félévben. Talán mert kíváncsi voltam az újakra, talán mert azt reméltem, hogy így lekötöm a felesleges energiáimat és gondolataimat, melyek egyre csak kezdtek elhatalmasodni rajtam és elnyelni magukkal, mint a tenger habjai az alámerülő hajót. Egyszerű fehér inget vettem fel sötét csőfarmerral és hozzá magas szárú (de lapos talpú) fekete csizmával. Hajam kiengedve, ékszereim ezüstök és egyszerű visszafogottságról árulkodnak. Semmi csicsa, semmi flanc... ez csak egy vizsga, egy formalitás. A valódi tudás úgy is éles helyzetben mutatkozik meg. Lehet, valaki itt totál leblokkol, azonban egy bizonyos szituációban ő az egyetlen, aki ugrik. Ha ott tartana a tudomány, szimulálhatnánk, illúziókkal jeleníthetnénk meg egy-egy feladatot vizsga néven és csókolom! De mi őrzők vagyunk és nem az X-men. Szusszanva lépdelek a terem felé. Még van pár perc a megbeszélt kezdésig, szóval nem lepődök meg, hogy a tanonc még nem ért ide. Addig van időm az oldalsó asztalt beljebb húzni a teremben, mellé széket is keríteni kettőt. Épp csak kakaót nem hoztam, mintha baráti csevej lenne a dolog. Merthogy nem az. Míg rá várok, elpillantok a szemközti meditációs gyakorlóterem felé. Kíváncsi vagyok, vajon Gas-nek hogy fog menni a dolog. Nem mondtam és nem is fogok, de én bízok benne és hiszem, tudom, hogy kellően biztos tudással rendelkezik hozzá, hogy a Hold szavát képes legyen kivitelezni. Na de... a közeledő léptek zaja kizökkent, még egy mosolyt is kap a belépő lány. - Szia! Alice, ugye? Roxan vagyok, gyere csak. - Kezet nyújtok finoman ráfogva az övére, némileg biztatóan. - Nyugi nem lesz nehéz. Kezdhetjük? - Ha elhelyezkedett és rábólint, akkor sorra, egyesével teszem fel a kérdéseket, megvárva válaszát.
// Az első öt kérdés (nyugodtan írhatod egy reagon belülre a válaszokat): - Mi az "Elhívás"? Vázold fel a folyamatát, lehetséges kimeneteleit röviden. - Sorold fel a Protektorátus három legfontosabb személyének megnevezését! - Miféle képességgel bírnak azok a farkasok, akik Eska vérvonalához tartoznak? - Mennyi idő kell minimum ahhoz, hogy Tanoncból "révbe ért" őrző legyen? - Milyen szabályok vonatkoznak a tanoncokra a farkasok személyes aktáival kapcsolatban? //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Az este semmit sem tudtam aludni. Annyira idegeskedem a vizsgám miatt, hogy még egy percre sem tudtam lehunyni a szemem. Hol a jegyzeteimet olvasgattam, hol csak fel-alá sétáltam a lakásban és próbáltam magam nyugtatni. kis sikerrel. Reggel azért egy-két bögre kávét megittam, hogy a vizsga közbe ne aludjak el, bár van egy olyan érzésem, hogy akkor még jobban fogok izgulni és nem is fogok arra gondolni, hogy mennyire fáradt vagyok. A kávézgatás után a szekrényemhez sétálok és kiválasztok valami elegáns ruhát. Mégis csak egy vizsgáról van szó. Bár nem tudom, hogy itt mennyire kell kiöltözni, de egy elegáns ruhával talán nem lövök mellé. Időben elindulok otthonról. Nem akarok késni, sőt inkább jobb lenne kicsit korábban is érkezni. Az első benyomás sokat számít. A nőt, aki vizsgáztat engem nem ismerem. Gondoltam, hogy nem Abs vagy Will lesz az, hiszen ők már valamennyire ismernek engem, de azért bízom abban, hogy jól fog sikerülni. Sokat készültem erre a vizsgára. Mások azt mondanák, hogy túl sokat is. De én mindig is ilyen voltam, igazi stréber, aki vizsga előtt megállás nélkül magolni kezd. Sokan kicsúfoltak engem ezért, de igazából nem érdekelt. Volt egy célom és elértem. Elégedett vagyok az életemmel és nem hiszem, hogy változtatnék rajta. Minden információt megkaptam a vizsgával kapcsolatban, így az egyetemhez érve azonnal a kiképző terem felé veszem az irányt. Azért remélem nem lesz ebből valami harc! Az ajtó elé érve illedelmesen azért bekopogok, majd be is lépek. A szívem már a torkomban kalapál ezerrel. A nőt megpillantva egy mosolyt csalok az arcomra, majd jön az illedelmes köszönés. -Szép napot! Igen én vagyok az!-Bólintok is egyet válaszom megerősítéséhez.-A kézfogást természetesen viszonzom és meg is rázom, majd helyet foglalok Roxannal szemben. -Igen azt hiszem kezdhetjük!- Igazából úgy érzem magam, mintha semmit sem tudnék és még kérnék egy hetet a felkészülésre, de közben meg már szeretnék túllenni rajta. Az első kérdés könnyűsége kicsit meglep. Erre tudom a választ, talán még Will is mesélt nekem a dologról. -Az elhívás az az esemény, amikor egy „tudatlant”, nem beavatott személyt felkeresnek az őrzők és felkérik, hogy csatlakozzon hozzájuk. A kiválasztott vagy elfogadja ezt és akkor belekezdhet a tanulásba, vagy elutasítja, de akkor törlik az emlékezetét. Ám pár hét elteltével ismét felkeresik azzal a reménnyel, hogy sikerrel járnak majd és csatlakozik hozzájuk.-Egy nagy levegőt veszek, ahogy a válasz végére értem. Azt hiszem mindent elmondtam arról, amit tudnom kellene ezzel kapcsolatban és ha Rox esetleg nem nézz nagyon csúnyán rám, akkor meg is nyugszom kicsit. -A három legfontosabb személy!-Csak azért ismétlem, hogy addig is végiggondolhassam a választ. Az elsőben biztos vagyok, az Will..Oké nem az ő nevére kíváncsi, de tudom, hogy ő a mi vezetőnk a protektorunk, a védelmezőnk! Azután...Ki is jön utána? Lássuk csak, vannak a tanoncok, a metorok...De ők nem a legfontosabbak..Akkor a harcosok...Gyógyítók, informátorok...És tényleg! Aki a tetoválást csinálja...Nah ő is egy fontos személy. Gondolom ő is benne van az első háromban. Hmm de vajon a második helyen, vagy csak a harmadikon? És van még egy vezető...De mi is a neve?...Huu megvan! A mágus, mint Gandalf! Nah igen ő is fontos ember. Csak a sorrendben nem vagyok biztos! -Öhm hát van ugye a protektor....utána a mágus és a tetováló mester!-Az előbbihez képest kevésbé vagyok határozott válaszolás közben, amit Rox nagyon is megérezhet a hangomban. És máris rátérünk a farkasokra. Nah ez az a téma amitől e legjobban izgultam. Valamiért ez a többihez képest nehezebben ment főleg ez a vérvonalasdi. Sokszor át kellett magam rágnom rajta, hogy legalább az alapokat megértsem. -Eska!.. Ők a Fürkészek....akik jobban látnak, hallanak, szagolnak!?-Ebben a kérdésben még bizonytalanabb vagyok, de nem is titkolom el a nő előtt. Az is lehet, hogy nagy hülyeséget mondtam, de talán azért nem kergetem ki a teremből. Hány év? Ez jó kérdés! Huu azt hiszem ez egy olyan dolog amiről nem beszéltünk...vagy ha igen akkor lyukas az agyam és nem emlékszem rá. De lássuk csak.. Ha minden igaz olyan öt „vizsgát” kell letenni minimum...Ha félévente leteszünk egyet akkor végül is két és fél év után már teljes tagúak lehetünk. Egy próbát megér. -Kettő-három év? Vagy ha pontosabb kell, akkor inkább kettő és felet mondanék.-Le sem veszem róla a tekintetem, annyira figyelem minden rezdülését, hogy vajon mennyire mondtam rosszat. -Csak engedéllyel vehetik a kezükbe, ha a tanulásához szükség van rá.-Erről nagyon is emlékszem, hogy volt szó. Abs mondhatni már az elején figyelmeztetett, hogy egyszer meg fogja mutatni nekem, de nélküle ne merjek belépni a Krónikák termébe, mert megszabadítanak a nyakamtól.
Mikor a lány úgy érzi, felkészült és kezdhetjük, szusszanva dőlök hátra, majd teszem fel a kérdéseket sorra, egyik-másik után persze válaszát is meghallgatva. Előttem csíptetős felíró, rajta lapok, kezemben pedig toll. Idegesítő lehet, ahogy jegyzetelek, miközben beszél... legalábbis magamat idegesíteném. Az első kérdésre a válasza tökéletes, a másodiknál már elbizonytalanodni látszik. - A protektor és a tetoválómester jó válasz, ám a mágusok hiába szeretik azt éreztetni, hogy ők többek, valójában nem így van. - De tényleg jó hangoztatni a dolgot, hogy mi vagyunk azok, akik tényleg ott vannak a szeren mágia terén. - A harmadik illető az, aki összefogja és feljegyzi az informátorok munkáját, felügyeli azt a termet, ahol a sok évszázadnyi tudást tároljuk... biztosan tudod, mi a poszt megnevezése. - Tekintek a lányra várakozón, hogy kibökje. Ha jó mond, akkor ezt is teljes értékű válasznak veszem, nem csinálok belőle problémát a látszat szigorúságom ellenére sem, hogy elsőre nem felelt teljesen jól. - Nnnem egészen. Ők könnyebben rejtőzködnek. - Pontosítok apró szusszanással a vérvonal mibenlétét illetően, de eztán már térek is át a következő kérdésre, melyre valahol jó választ ad... én tettem fel bután a kérdést igazából. - A két év is elfogadható, én igazából a másfélre gondoltam, hisz utána már valahol mindenki a saját irányának a tanulmányait folytatja és valamennyire jártas benne, ezért joggal nevezi magát annak már. De elfogadom a kettőt. - biccentek kimért, biztató mosollyal. Négyből három, ez teljesen jó arány! Az ötödik kérdés pedig szintén sikeresnek könyvelhető el, szóval újabb öt kérdés következik.
// - Mesélj a gyógyítókról! Mit tudsz róluk, mi a feladatuk a közösségben, mikkel foglalkoznak, stb. - Mi a mindent látó szem tetoválás funkciója? - Mivel az előző vérvonalat elrontottad, itt a lehetőség szépíteni: Mi a Sura (az új élet) vérvonalúak nagy "előnye"? - Nevezz meg 3 posztot a Fairbanks-i falkából és annak általánosan elterjedt megfelelőjét // pl: Atanerk = alfa // - Mi lesz a választott Mesterszavad 1-es szinten? //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Oh igen, hát persze! A Krónikás! Hihetetlen, hogy mennyi mindent tudhat. Egyszer örömmel elbeszélgetnék egy krónikással.-Vallom be neki őszintén. Remélem ezzel azért nem rontok a helyzetemen. Az újabb elhibázott válasznál gondolatban a fejemre csapok. Hogy lehetek ekkora ökör? A vérvonalakat ezek szerint még vagy százszor át kell tanulmányozzam. Ha komolyan akarom venni ezt a tanulást még ennél is többet kell foglalkoznom vele. Az első kör után jönnek az újabb kérdések. Kis szünetet tartva egy mély levegőt veszek, majd nekikezdek az első kérdés megválaszolásának. -Nos a gyógyítók végül is olyanok mint a sima orvosok. A gyógyítok ügyelnek a többi őrző testi, lelki, szellemi épségére. A régi orvoslást ugyan olyan jól ismerik, mint a mai modernt, illetve a természetgyógyászatban is megállják a helyüket...Bár gondolom azért közöttük is vannak olyanok, akik az egyik dologhoz jobban értenek, mint a másikhoz. De mind e mellett ami leginkább elválasztja őket a „sima” orvosoktól”, hogy ismerik a szellemvilág lélekgyógyító lehetőségét is.-Egy újabb nagy sóhaj hagyja el ajkaimat. Remélem semmi ostobaságot nem mondtam. Ha erre a kérdésre nem tudom a választ akkor bizony semmi keresnivalóm sincs itt. -Minden újnak, tanoncnak ez az első tetoválása. A többivel ellentétben itt nem kell szerezni eszenciát. Ez a jelképe annak, hogy az elhívott már tud erről a világról. A szem öregedéslassító erővel bír és ami még nagyon fontos ez köti össze a tanoncot a mentorával. Ezen "keresztül" érezheti meg a mentor, ha valami baj történik.-Kicsit hülyén fogalmaztam amiért szégyellem is magam, de azért remélem érthetően válaszoltam a kérdésre és sikerült a lényeget elmondanom. Egy újabb vérvonalas kérdés. Ezt már nem szabad elrontanom. Egyet még tévedhettem, de kettőt már nem kellene. Ez is ugyan olyan fontos téma, mint tudni, hogy kik a gyógyítók. -Sura...azaz a trollok!-Egy kis pillanatra itt megállok és próbálom leolvasni tekintetéről, hogy ó felé tapogatózom e, vagy sem, majd folytatom is. -Sokkal gyorsabban regenerálódnak, mint a többi farkasok.-Igen ebben biztos vagyok...Vagy az a másik vérvonal? Ó te jó ég! Nem nem keverhettem össze megint. Ennyire azért még én sem lehetek hülye. -Szóval rangok...Öhm...Ott vannak a....Harcosok, azaz a...hmmm....Tark...ok..-Óvatosan ejtem ki ezeket a szavakat. Nem vagyok benne biztos, hogy jól mondom, így végig csak az arcát figyelem. -Akkor még náluk is vannak gyógyítok...a tatkertek illetve a mentorok az iku...Vagyis nem, az innarkok.-Bólintok is egyet a javításom végén jelezve, hogy ez lesz a helyes, nem a másik. Az utolsó kérdés meglep. Na erre nem számítottam. Hogy beszéltünk e már róla Absel nem is tudom...vagyis más helyzetben lehet, hogy emlékeznék rá, de most még mindig iszonyatosan izgulok és kicsit elakadtam. Roxan is láthatja rajtam, hogy kicsit elfogott a rémület. Nem tudom, hogy vajon itt van e helyes válasz vagy csak arra kíváncsi, hogy mivel fogom folytatni a tanulmányaimat. De talán nem kellene ennyire félnem. Eddig is nagyon kedves volt velem és nem harapta le a fejem a rossz válaszoknál. Légy bátor Alice!!! -Ha minden igaz a gyógyítás lesz!-Bököm ki végre a választ és csak idegesen figyelem, hogy jót mondtam e vagy sem.
Szélesedik mosolyom a lelkesedésére. Kissé a nővéremre emlékeztet a reakció: ő volt a kis könyvmoly... bocsánat, krónika-moly kettőnk között, én inkább a gyakorlati oldalát ragadtam meg a dolgoknak. Emlékszem a legelső - ezen - vizsgámon csak úgy sikerült átmennem, hogy a testvérem segített felkészülni és addig nyüstölt a könyvek mellett, míg fejembe nem mászott minden tudás, ami szükséges volt a minimumtól azért némileg jobb eredmény eléréséhez. Alice válaszára a gyógyítókkal kapcsolatban már közben is bólogatok aprókat, megerősítésként, hisz úgy látom, igenis szüksége van némi biztatásra. Nem buta lány, csak óvatos és bizonytalan. Előbbi mondjuk nem egy hátrányos tulajdonság, ha túl akar élni az ember egy ilyen helyen, mint Fairbanks... A vérvonal kapcsán igyekszem megőrizni komolyságomat, mikor látom, hogy arcomról próbál bizonyosságot nyerni, de nehéz úgy, hogy az előbb meg biztattam. Elmosolyodom finom, lágy vonásokkal, amikor meghallom szavai folytatását. - Pontosan erről van szó! - értek egyet, erősítem meg, hogy jól mondta. Megy ez segítség nélkül is, na! A rangok kapcsán már ujjaimmal is jelzem, hogy hányat sorolt eddig helyesen fel. Érzem a bizonytalanságot hangjában, még ha nem is rontja el a dolgot... de nem baj, nem mehet minden elsőre. Az idő, a tapasztalat fogja majd igazán elméjébe égetni ezeket a fogalmakat. - Igen, szentül hiszem ezt, hisz mint mondtam, én magam inkább a tapasztalás embere vagyok, voltam és leszek is. Az utolsó kérdésnél már szinte el kell vigyorodnom meglepettségén. Ennyire azért nem kételkedhet magánan... Vagy bennem tenné? Nos, azt jól teszi, de mivel egy oldalon állunk, nem kell tartania igazán "bájos" személyiségemtől szerencséjére. A válaszra biccentek, majd szusszanva emelkedek fel a székből és intek, hogy tegyen ő is így. - Nos, ez esetben sok sikert az elsajátításához, ugyanis a vizsgád sikeres! Gratulálok! - még kezet is nyújtok a lánynak egy mosollyal, hogy valószínűleg némileg oldottabb hangulatban tereljem kifelé a teremből. Nekem még be kell ugranom Will-hez adminisztrálni a dolgot, neki meg nem lennék meglepve, ha sürgős ünnepelni valója akadna... vagy legalábbis elújságolni valója a mentorának. Én a helyében mondjuk tuti beugranék az O'Connorsba egy körre.
// Köszöntem a játékot és remélem, lesz szerencsénk legközelebb is! //
Nem várt program csúszott be a mai napra. Úgy terveztem, hogy ma megyek el Jenny-nek szólni, mire jutottunk a protektorral az előző napi beszélgetésen. Tegnap már nem volt rá időm már, elég sok bokros teendő összejött, szóval mára kellett halasztanom. Viszont reggel még be kellett jönnöm az egyetemre, elintézni valami nyavalyás papírt. A bürokráciával elvoltam egy darabig, de aztán fél óra elkeseredett harc után győztem és mehettem a dolgomra. Na de az élet nagyon nem akarta, hogy kijussak az épületből.
Az egyik lépcsőfordulóban ugyanis belebotlottam, pontosabban belém botlott az egyik mágusunk, Steve. Gyors bemutatkozást követően egy apró szívességet kért: közbejött neki egy fontos ügy, de megígérte a tanoncának, hogy ma tart neki órát, nem lenne-e kedvem átvállalni? Kicsit szívtam a fogamat, de mondta, hogy önvédelemről lenne szó. Hát jó, legyen, ha már pusztakezes specialista vagyok. Megmondta, hol keressem, én pedig utána rohantam is vissza a szállásomra, hogy valami alkalomhoz illő ruházatot vegyek magamra.
Pár perc múlva már a terem padlóján üldögéltem, lótusz ülésben, miközben vártam az érkezőt. Steve nem mondott róla sokat, azt leszámítva, hogy nem lesz vele gondom, szóval kicsit vakrepülés lesz. Viszont most igyekeztem kitisztítani az elmélet, hogy rá tudjak majd hangolódni a feladatra. Az ilyesmihez mindig teljes embernek kellett lenni, különben eléggé ki lehet szúrni a tanítandó féllel. Az önvédelem sajnos nem olyan, mint egy leírt tananyag... ha valamit rosszul magyarázok, azt már jóval nehezebben lehet átírni, főleg, ha berögződik. ,,Szedd össze magad Adam"
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A mai napom ismét a rohanásról szól. Nem elég, hogy reggel hatkor arra keltem, hogy csörög a telefonom és behívtak egy sürgős műtétre, de még komplikációk is adódtak, így vagy egy órával hosszabb műtét lett. A mai napomon elvileg csak egy dolog volt betervezve és az az edzés Stevennel. José messzebb lakik, így nekem kellett ugranom, hiszen hamarabb beértem a rendelőbe. Egy újabb kutyát ütöttek el, de ez most nem volt kóbor. A gazdijával futni mentek, de a kutyus valamit meglátott és elfutott, amiből ez lett a vége. Egyelőre nem lehet senkit sem hibáztatni, hisz lehet, hogy a kocsis is rendesen vezetett. Sajnos az ilyen balesetek előfordulnak nem is olyan ritkán, így annak kell örülni, hogy legalább túlélte és még kapott egy esélyt a sorstól. A műtét után csak tíz percem maradt, hogy beérjek az egyetemre a megbeszélt időpontra. Még a rendelőben veszem át az edző ruhámat. Mégsem kellene véresen megjelennem az egyetemen, a végén még valami őrült gyilkosnak néznek majd. Mivel se kocsim, se biciklim, vagy más egyéb közlekedési eszközöm, így marad a busz, ami viszont nem a gyorsaságáról híres. A megállóig ahogy bírom futok, amit már sokkal jobban bírok hála Steve edzéseinek. A buszon csak idegeskedem, hogy miért kell minden egyes piros lámpát elkapnunk, de ahogy megérkezünk az egyetemre ismét futásnak eredek és szó szerint berobbanok az edzőterembe. Rögtön nem veszem észre az idegen pasas, kell egy kis időre mire kifújom és összeszedem magam. Meglepettség ül ki arcomra ahogy a földön ülő idegenre pillantok. -Öhm elnézést nem akartam megzavarni!-Azt hittem, hogy csak kettesben leszünk Stevevel, de ha jól látom ő még nincs itt, vagy már elment. -Nem láttak esetleg Steve-et? Vele lenne találkozóm. Már így is késtem egy jó húsz percet!-Hadarom neki, miközben még kapkodom a levegőt.
Nem is tudom teljesen, mióta üldögélek már a földön. Steve megmondta pontosan, hányra várja a tanoncát, de én meg közben teljesen elvesztettem az időérzékemet. Sikerült olyannyira lecsendesítenem a tudatomat, hogy süllyedtem az alfa felé. Elég régóta megtanultam már meditálni, így hamar el tudtam érni azt a szintet, ami a két állapot közötti határmezsgyét képviseli. Az átlépés szokott inkább problémás lenni néhanapján a részemről, de a bennmaradás már kevésbé. Akkor már csak ülni kell és hagyni, hogy kiszoruljon a világ minden bolondsága és hülyesége, megalkotva az én kis saját privát teremet. Ezért szoktam minden reggel elmélyedni így, mielőtt akárhova kimegyek. A nyugalom egy része velem marad és kitart a nap végéig, elhárítva a stresszt. Nem mondom, hogy mindig beválik, de a gyakorlat engem igazol.
Aztán megszólít valaki. Azonnal nem reagálok, elvégre kissé körülményes úgy kijönni ebből az állapotból, hogy ne kábaságot hozzak magamból. Szépen lassan mászok felfelé, melyet az jelezhet, hogy ökölbe szorítom a kezeimet, lassan befeszítve minden izmomat... és mire kinyitom a szemem, már teljesen itt vagyok, én pedig felnézek a felettem ácsorgóra. Személyleírás stimmel. - Te vagy Alice? - kérdezem, majd a helyeslést követően: - Foglalj helyet, fújd ki magad - intek előzékenyen a földre. Megvárom, míg elhelyezkedik. Oh, az ifjú titánok... - A nevem Adam Revenor, a harcosok közé tartozok. Steve-nek fontos dolga akadt, ezért el kellett mennie és engem kért meg, hogy helyettesítsem. Kis szünetet tartok, míg feldolgozza az információkat, esetleg kérdez. Ami azt illeti, kicsit újnak érzem a szituációt, elvégre még nem kértek meg egyszer sem tanoncok felügyeletére. Mutattam már pár fogást egyeseknek, de ez azért más volt. - Steve azt mondta, hogy önvédelmet tanítsak neked - folytatom aztán. - Vannak ilyen jellegű előképzettségeid.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Mikor kimondja a nevem szemeim szabályszerűen kikerekednek. Én még sosem láttam őt, nem tudom, hogy hogy hívják, azt sem, hogy egyáltalán mióta tagja az itteni őrzőknek. Én maradtam volna le valamiről, vagy ő a friss hús? Talán ezzel nem éppen most kéne foglalkozni. Akkor a jelek szerint Steven ma nem ér rá és csak nekem felejtett el szólni. Remélem legalább Abi miatt van sok dolga! Azt még elnézném neki, hogy a rózsaszín köd miatt elfeledkezett rólam...bár az is igaz, hogy legalább szerzett egy helyettesítő "tanárt"...Talán egyszer meg kellene őket hívnom magamhoz, bár nem tudom, hogy jó lenne e egy szerelmes párral egyedül eltölteni egy estét. Ilyenkor bénának érzem magam, amiért én még mindig nem találtam meg azt a bizonyos nagy Őt. Természetesen a kérdésére bólintok egyet, majd le is ülök mellé, bár azért tartom a tisztes távolságot. -Szia Adam! Bocsi a késésért. Elhúzódott a műtétem...Nah de ez most nem is lényeg. Köszönöm, hogy elvállaltál!-Egy aprócska mosolyt is varázsolok az arcomra, majd először csak megrázom a fejem és utána szólalok meg ismét. -Nem nem volt. Vagyis Steve előtt nem. Vele is inkább a kondimat fejlesztettük. Mert ugye mit ér pár ütés mozdulat, ha nem bírom a kiképzés! Nem nagyon sportoltam. Most már azért megpróbálok rendszeresebben futni, meg néha otthon erősítek, de azért még nem nevezném sportolásnak. Egyelőre inkább csak hobbi!-Bár lehet, hogy még ez az elnevezés is túlzás. De már így is sokat beszéltem, így inkább befogom a kis csőrömet és figyelek az új edzőmre!
- Ugyan, semmi gond. Nekem is kellett egy kis idő, míg a gondolataimat rendszereztem. Igazán nincs mit. Figyelmesen végighallgattam, amit mond. Talán az egyik legjobb alapanyagról van szó, amit hallok. Érdekesen hangozhat ez a gondolat úgy, hogy éppen azt mondta, nem igen ért a dolgokhoz. Na de aztán kiderül, mire is gondoltam pontosan. - Nem pont a sportra gondoltam magára, hanem önvédelemre. Az, hogy korábban mennyit mozogtál, részletkérdés. Valóban kell a kondi, de az igazi hangsúly, bármennyire is meglepő, nem azon van. Ne értsd félre, amit most mondok, de nő vagy. A te erősséged ilyen téren nem az izmokból fog jönni főleg... hanem a gyorsaságodból, a mozgékonyságodból és ami a legfontosabb, a fejedből. Vagyis abból, hogy gondolkodnod is kell és nem csak ütni. Lassan talpra állok és érzem, ahogy visszamegy a lábamba a vér. Mily ismerős érzés. Ez van, ha az ember fia túl sokáig tartózkodik ilyen pózban. Igyekszek nem fintorogni vagy valami, de nem tudom, mennyire sikerül. Bár ez most mellékes, nem is ezért voltam itt. - Melegítsd be előtte, ha gondolod és szólj, ha készen vagy. Ha melegítesz: karjaidat mozgasd át alaposan.