- Ambert csak a fair bunyó ellenében javasoltam. Szóval, én nem leszek morcos, ha sunyi módon harcolsz valaki ellen, a lényeg, hogy jó lenne túl lenni már rajta. Talán, Kimbery mégis maradhatott volna... Ha visszafogadom, akkor örök hálámat élvezted volna, ha egy életre kiiktatod. Nem is tudom, hogy mi lett azzal a szukával. Csak jött, beszólt egy kicsit, aztán sietve távozott. Legalább is azt hiszem. De lehet elkapta valaki, és megtette azt a szívességet, hogy likvidálta. - Rendben és kösz. Akkor... Végeztünk? Vagy van még valami? Mert ha igen, akkor mondd nyugodtan, azért jöttem. Még nem keltem fel, nem akartam beleszorítani semmit, ami esetleg kikívánkozott. De én már elkönyveltem, hogy Gabrielt is letudtam egy időre.
- Á! Kimberly! Nem jutott eszembe a neve ... - csapok a homlokomra - összefutottunk a folyó jegén pár napja. Rá akart venni, hogy támogassam előtted. De amikor visszakérdeztem, hogy ugyan miért, nem tudott igazán okot mondani rá. Aztán ... ennyiben maradtunk. Egy pár pillanatig nekem is megfordult a fejemben, hogy ott a jégen olyan esetlenül mozog, könnyű lenne elverni, de őszintén szólva nem adott rá okot. Most, Castor szavai fényében, lehet ettől még megtehettem volna. - Nem, semmi más nincs. Legalábbis velem kapcsolatban semmi. Te hogy érzed magad? Úgy véltem érdemes visszakérdezni. Castor most valahogy kicsit megint más. Mintha jobb kedve lenne? Vagy nem is tudom ...
Elégedetten vigyorodtam el, ahogy Gabriel elmesélte, hogy összekoccantak a folyó jegén. - Ez nem lep meg. Nekem sem tudott jó okot mondani. Ezért küldtem hozzátok, de akkor úgy tűnik, feladta a harcot, ami őszintén szólva piszkosul nagy megkönnyebbülés. Avattam be a részletekbe kissé. Még csak az kéne, hogy vele is foglalkozzak. Mondjuk neki könnyű lenne örömet szerezni. Kapna egy rudat, és heti egy órát, valahol a hotelben, hogy kedvére riszálhassa magát. Szóval, hamar letudnám őt. Gabriel kérdésére felsóhajtok, és kissé tanácstalanul nézek körbe a szobában. Fogalmam sincs, hogy vagyok, tényleg. - Össze-vissza. Összevesztem Patrishával, aztán összevesztem a lányommal. Után kibékültünk Patrishával és Liuval, veled is rendben vannak a dolgok, szóval ennek nagyon örülök. De ha veled végeztem, utána megyek Tarához, és megpróbálom lebeszélni arról, hogy örökre eltűnjön az életemből. De egyébként határozottan jól vagyok. Jó érzés tudatosan jót tenni másokkal, csak még szokatlan és félek tőle. Pontosabban a hatásaitól félek. Na igen, mert benne van a pakliban, hogy most mindenkit jól elkényeztetek, aztán a visszájára csap a dolog, és elkényelmesedik a banda.
Castor vallomására csak nagyon nehezen tudom megőrizni a komolyságomat. Pedig nem kéne kinevetni most ezért, de olyan murisan mondja! - Hát... komoly veszélyei vannak az ilyesminek ... még a végén viszonozzuk! - nézek rá, és már lassan felkúszik a vigyor az arcomra - Megkedvelünk ... és akkor aztán jaj lesz neked! Egy ideig galádul vigyorgok rá még, aztán megkomolyodom. - Tudod, az a répa meg az ostor erről szól. Az öszvér az öszvér, de ha emberekre alkalmazod, akkor tudnod kell, mit várhatsz aztán vissza. Az emberek jó része azt adja vissza, amit kap. Persze néhányan másképp működnek, és akkor is ostorral felelnek, ha répát kapnak, vagy éppen akkor is répával, ha ostorral vered. Tudom, a farkasfalkák nagy része nem a bizalomról szól. De ha körbenézel, ebben a falkában most nincs olyan, aki hátba akarna támadni. És mivel kívül viszont van veszély, szorosan összezárunk. Mindenki megpróbálja a legjobbat adni magából, és támogatni a másikat. Mivel kevesen vagyunk, és igen eltérő korúak és érdeklődési körűek, ezért nincsen pozícióharc sem. Ez most egy más világ.
Jó, hát ezen már én is elmosolyodom és halkan felnevetek. Tényleg túl komolyan veszem ezt az egészet. Nekem ez a lehetőség meg sem fordult a fejemben, én egyből teljesen másra gondoltam. - Nos, igazad van. Csak tudod, előttem az lebegett, hogy majd mindenki elkényelmesedik, és ha harcra kerül a sor, akkor majd... Nem mozdul senki, mert az már nem olyan kényelmes... Tudom, vaskalapos vagyok. Meglapogatom Gabriel vállát, és elindulok kifelé. - De ez még nagyon a jövő... Én megpróbálkozom ezzel, aztán legfeljebb jön az ostor. Neked viszont még egyszer gratulálok, és köszönöm. Nem is zavarlak tovább... Köszöntem el mosolyogva. De miért érzem azt, hogy egy órán belül nem fogok ennyit mosolyogni? Ja, igen. Tara. Nem baj, felmegyek a lakosztályomba, összeszedek néhány dolgot, aztán elindulok. Azért még várok, hátha Gabriel még hozzá kíván tenni valami az elhangzottakhoz, viszont ha végeztünk, akkor egy intéssel becsukom magam mögött az ajtót, és útnak indulok.
Örülök, hogy sikerült mosolyt csalnom az arcára. Valahol itt kezdődik, azt hiszem a megkedvelés, ha örülök, hogy jókedvű. - Egyenlőre ostornak ott van a veszély, ami ránk leselkedik. Hidd el, mindenki érzi a bőrén. Köszönöm, azon leszek, hogy továbbra is elégedett lehess velem. Az hiszem, ha alfa lennék, nekem ez okozna örömet, ha tudnám, hogy a falka tagjai teszik a dolgukat, és minden halad a megfelelő mederben. De persze nem tudhatom, Castor mire is gondol, mit szeret, mire vágyik igazán. De most elégedettnek tűnik, és a szavai is ezt mutatják. Ez nekem egyenlőre elég.
Ez is egy olyan beszélgetés lesz, amihez halvány gőzöm se volt, hogyan kezdjek hozzá. Márpedig a fene se akarja tovább halogatni. Válaszokat szeretnék, addig nem is nagyon akarok az alfa közelébe menni. És ki felelhetne nekem a legnagyobb bizonyossággal, mint egy biológus aki a fajtánkat tanulmányozza? Senki. Éppen ezért vagyok itt. Gondolkoztam, hogy valami kedves dallamra kopogok Gabriel ajtaján, mint pl a Queen, We will rock you nótája, de ha ő sem mai darab már, akkor nagy valószínűséggel nem értékelné a gesztust. Tehát marad a normális kopogtatás, aztán a lábdobolás míg ajtót nyit. - Szia! - köszöntöm, ha ki dugja fejét az ajtón. - Segíts.
Még a rendszer beállításait finomítgatom, bütykölgetek, de alapvetően már minden rendben, és ha megjönnek az alkatrészek, szerelhetünk. Érzékelem a farkast az ajtóm előtt, de csak mikor kinyitom, akkor jövök rá, ki is az. - Á, Tara! Szóval mégis itt? Gyere beljebb! Kicsit feszültnek néz ki, ami persze az elmúlt napok hajcihője után érthető, de ugyanakkor már ideje lenne megnyugodni, hiszen úgy tűnik a probléma rendeződött. - Foglalj helyet! szívesen segítek bármiben, ha tudok. De először is ... - Előkotrok egy 1000 dollárról szóló csekket. - ... ez a tiéd. Castor pénzjutalmat adott a rendszerfejlesztésért, és azt mondta, hogy osszuk el. Igaz, ő csak kétfelé akarta osztatni köztem és Ash között, de én meg úgy vélem, hogy Liu és Tara is beledolgozott rendesen, Tara ráadásul igen veszélyes terepen. Aztán leülök, és várom, hogy előadja, miben kérne segítséget.
-Ühüm... mégis itt. - Ismétlem, majd beljebb lépek. Nem keresek ülőalkalmatosságot, mert nem tervezek maradni. Sőt, ki akarom rángatni magammal a farkast. A szállodában szemek és fülek vannak... igen élesem, ami azt illeti, szóval nem itt fogom nyaggatni. Elővesz valamit, amit először nem igazán értek, de aztán meglátom a számokat a csekken, és megkapom a magyarázatot is rá. Két kezemet mell magasságban tartom fel, és én-ugyan-el-nem-veszem-ezt tekintettel nézek Gabrielre. - A-a. Ha pénzért tettem volna, azt előtte letisztáztuk volna. Már nem vagyok úgy leégve, könyvelőnek áltam az Upper Descben. - hadarom, mielőtt még erősködni kezdene, a kezeimet pedig leengedem és összekulcsolom a hátam mögött. - Tedd csak el, és vegyél fel egy kabátot. Szeretném, ha elkísérnél valahová. - ezer wattos mosolyt villantok, hátha azzal többre megyek.
- Én se pénzért tettem, ez nem fizetés, hanem jutalom. Én sem tudtam, hogy kapni fogunk érte. Nem cövekelek le, ha Tara ki akar menni, akkor mehetünk, de a csekket azt még nem tárgyaltul le ennyivel. Viszont nem viszem magammal, visszateszem a fiókba. Ennyi pénzzel nem sétálunk. - Ezt majd még megbeszéljük később. Lekapcsolom a gépeket, kamerákat, lecsukom a lap-topot, szóval minden áramtalanítok, és elrendezek, aztán kezembe fogom a szoba kulcsát. Aztán felöltözöm rendesen, hogy ne fagyjak össze odakinn. - Mehetünk. Kiengedem Tarát, kilépek, és zárom az ajtót.
- Nem baj, akkor sem kérem és nincs is mit beszéli ezen. De kedves vagy, hogy gondoltál rám, ezt köszönöm szépen. Nézem, ahogy elrakja a fiókba azt a csekket, aztán elmegy a kabátjáért amit fel is vesz, és hallom egy kulcs csörrenését is. - Jogsit hozol? Kelleni fog az is. Lehet... - kérdezem már a szoba előtt a folyosón. Megvárom míg bezárja az ajtót. közben én is nyakamra tekerem a sálamat, és begombolom a szövetkabátot. Megint elképedek azon, hogy ahhoz képest milyen vékony anyag, nagyon jól melegít. Ha mindennel megvagyunk, elindulok a liftek felé. - Egy autókereskedésbe megyünk. Vettem egy kocsit. Csak vezetni nem tudom még... - jómagam utálom a titokzatosságot, tehát még így az elején szeretném Gabriel tudtára adni, hogy nem csak sétálni szeretnék. Aztán majd később előállok a farbával. Megint úgy viselkedek mint egy tipikus nő. Előbb körbeudvarolom a másikat, csak aztán kérdezek rá arra ami igazán érdekel. - Ha nincs kedved bajlódni velem, semmi baj, majd megkérek mást, hogy tanítson meg vezetni. Viszont a kocsit el kell hozni. Már ha a II-es Golf még autónak számít.
Kezdőlap
