Mivel lassúnak bizonyultam, és a nőstény nem is kért belőlem, csak csendben néztem végig, ahogyan leteríti a szarvast. A lekorholást hallva nem volt már kedvem közelebb menni, inkább leültem a hóba és figyeltem minden mozdulatát kissé félredöntött fejjel. ~ Nem kösz, az úgy már egy csöppet sem érdekel. Meg amúgy se vagyok túl éhes... .~ Szívem szerint én is közszemlére tettem volna a fogam fehérjét, de egyszerűen most nem éreztem úgy, hogy pont egy falkám bélivel kéne acsarkodnom. Pedig most milyen jó is lenne valaki torkának ugrani... Kicsit megráztam a fejem, hogy a vérszag, amely beleette már teljesen magát az agyamba, eltűnjön, mert ezek az agresszív gondolatok nem tesznek túl sok jót. Inkább megpróbáltam Darrenre és Isára összpontosítani, hátha a jelenlétük, és az erejük segít egy kicsit abban, hogy megnyugodjak. ~Egy tulokkal? Most szerintem egyedül is.~ mondom szinte azonnal, meg sem várva a folytatást, de aztán kicsit elveszi az önbizalmam, mikor az is eljut hozzám. Ennek eléggé inkább kölyköknek való 'gyakorlat' szaga van, de mit is várok, mikor két mentorral készülök vadászni? Na és természetesen egy kis fejlődés sosem árthat, és vesztenivalóm, sem sok lehet. Akkor meg miért ne? ~ Részemről okés, ha Isának is.~ pillantok a vére pofájú nőstényre, és bízok benne, hogy belemegy a játékba. Talán nem sértődött be az előbb annyira a szarvasos dolog miatt... Képzeletben legyintek egyet, és mélyen beszippantom a levegőt, de a véren kívül mást nem nagyon érzek. Emberi alakomban most elhúznám kicsit duzzogósan a szám, de most inkább a mentális falamat ellenőrzöm. Még nem vagyok benne olyan profi, mint a másik két mellettem lézengő egyed, hogy atom biztosra felhúzzam, minden kis rés nélkül, és ne ellenőrizzem néha, (főleg mikor ilyen labilis vagyok) hogy még mindig áll, és mindent a megfelelő oldalon tart. Az ideg-összeroppanás szélén álló roncsot, aki én volnék mélyen odabenn, és azokat a dolgokat, amelyek még jobban felzaklatnának pedig jó messze odakint. Miután mindent rendben találok, én is felállok, és alaposan megrázom magam, amiről a bokszolók ugrálása jut eszembe, amikor a ringbe lépnek. 'Jöhet bárki és bármi, most aztán senki nem állhat az utamba' érzés uralkodik el rajtam, ami legalább egy kis magabiztosság-löketet ad őszerencsétlenségemnek. Ha ez a tulkos dolog mégsem jön össze, inkább keresek egy medvét és vele birkózok egyet.
Érzem, hogy az ifjú farkasnak nem esnek jól a szavaim, de nem foglalkozom vele. Én úgy vélem jobb, ha már az elején tisztázzuk a dolgokat, mert nem akarom őt bántani egy kis félreértés miatt. Tudom, hogy semmi rosszat nem akart azzal, hogy megpróbálta leteríteni a szarvast, de ha nem velem vadászik, akkor ezt nem tudom elviselni. Mivel egyikük sem kér a szarvasból, így nekikezdek a falatozásnak. Érzem ahogy a meleg vér végigfolyik a nyelőcsövemen, ahogy a csontok megropannak a fogaim alatt. Milyen jó érzés is ez. A farkas egyre boldogabbá és nyugodtabbá válik, amit ha tudnánk most dorombolással ki is fejezne. Ha esetleg meggondolnák magukat még mindig odaengedném őket, de úgy tűnik most inkább csak figyelnek. Darren szavaira felemelem véres pofámat és úgy pillantok rá. Milyen magabiztos. Igaz nálunk idősebb és gondolom erősebb is, de nem biztos, hogy kettőnkkel elbánna. ~Nem gondolod azt Darren, hogy túl magabiztos vagy? Gondolod, hogy el tudnál velünk bánni?~ Nem ismerem a másik nőstényt, de erősnek érzem őt is, csak valami nincs rendben a lelkével, de a mostani időkben ez normális. Lehet, hogy ő is Vincentet gyászolja. Egy pillanatra a fiatal farkasra nézek, majd ellépek a zsákmányom mellől. Ha azt a tulkot sikerül elejteni már nem fog kelleni ez a szarvas. Meghagyom a dögevőknek. Nekik is táplálkozniuk kell valamiből. Ma legalább jól fognak lakni. ~Én is benne vagyok! De Darren vigyázz! Ne bízd el magad!~Nem fenyegetésnek mondom, inkább csak heccelődöm vele. Tudom jól, hogy nem szokott fiatalabbakat lenézni. Rendes egy srác ezt már nem egyszer be is bizonyította. ~Akkor gyere Dorothy! Keressük meg azt a tulkot és alázzuk le ezt a nagy pofát!~ Vicsorítok egyet, de ez inkább mosoly akar lenni. Emberi alakban jól látszódna, de így inkább a megérzésükre bízom a dolgot.
Belementek a játékba, mire lelkesen csóváltam a farkam. Túlságosan is hozzászoktam, hogy Victor mindig kitalált nekünk valamit, amivel csesztethetett - vagy inkább fejleszthetett? - minket, és ha épp nem volt semmi, akkor generáltam magamnak, ha tudtam. Most sikerült, és ez lázba hozott, alig vártam, hogy belelendüljünk. ~ Elbánni veletek? Ilyen képtelenség sose fordult meg a fejemben ~ mondtam kissé játékosan, de semmiképp sem gúnyolódva. Tulajdonképpen falkán belül nem szoktam azt nézegetni, hogy kit tudnék legyőzni, megverni, vagy hányakkal lennék képes egyszerre elbánni. Ilyen téren jobb szerettem az ellenségnél körülnézni, éppen ezért a sajátjaim közül halvány sejtésem volt az ilyesmiről. Ami mulatságos, mert azt viszont szinte teljes bizonyossággal meg tudtam volna állapítani, hogy ki mekkora erejű, korú farkassal bírna el. Csak a sajátom volt talány. Szóval: lehet, hogy minden gond nélkül lealáznak. Dottyra pillantottam. Reméltem, hogy ez a rendhagyó vadászat kicsit segít neki, csodát nem vártam, de ha pár percre jobban lesz tőle, már megérte. Éreztem, hogy a pajzsával bíbelődött, Isáé stabil volt, nekem meg nem volt. Herótom van a pajzsoktól, a használatukat viszont nem tilthatom, ha valaki begubózva és titkolózva érzi jól magát, lelke rajta... Inkább nem fűztem tovább ezt még magamban sem, mert végül mindig ott kötöttem ki, hogy bosszús lettem, holott ilyesmin hülyeség mérgelődni. ~ Kösz, a figyelmeztetést! ~ Ha tudtam volna, vigyorgok, így viszont csak vakkantottam egyet. ~ Sok sikert, hölgyeim! Nem vártam meg őket, nekirugaszkodtam és előre mentem. Három irányba kell majd figyelnem: a tulokra, Dottyra és Isára. Fincsi lesz!
Igyekeztem nem odafigyelni a marcangolás hangjaira, mert hiába nem voltam éhes, a nyál mindenesetre összegyűlt a számban a végére. Na jó, lehet, hogy az elmúlt napokban kicsit farkashoz méltóbb életmódot kellett volna folytatnom, és akkor most nem lenne az a fránya dög ennyire vad. Legszívesebben már a tulkot kergetném valamelyik tisztáson eszeveszett tempóban, hogy átrághassam a torkát. Helyette viszont itt hallgattam ahogy a két 'öreg' éppen egymást hecceli. Bevallom az emberi énem arcára mosolyt csaltak volna, de az a részem kezdett egyre jobban visszavonulni a "szőnyeg alá" így inkább nem tettem jelét annak, hogy érdekel a dolog. ~ Hajrá nekünk!~ válaszoltam még Isának, majd én is futásnak eredtem, miközben ráhangolódtam a vadászatra. Menet közben hallgattam az erdő neszeit, és próbáltam beazonosítani a szagokat. Elég gyakran járok el vadászni ahhoz, hogy legyen bőven tapasztalatom, de valószínűleg messze járok még Isabellától és Darrentől. Igen, az a száz-kétszáz év elég sokat számít, így természetesen a velem haladó nőstényre is figyeltem, hiszen most egy csapat voltunk, illik összedolgoznunk, és nem magán-akcióznom megint, mert a végén egy kis nevelő célzattal megrágja a bokámat. Tulok nem gyakran szerepelt az étlapomon, viszont azt tudtam, hogy télen inkább a szelesebb helyeken tartózkodnak, és irtó sokan vannak. Na meg hogy jól védekeznek. Igen, valószínűleg ezért nem kerestem a társaságukat. Természetesen nem sok problémát jelenthetnek három vérfarkasnak, de ha valamelyikünk óvatlannak bizonyul könnyen eltörhet néhány csontja. És ahogy magamat ismerem, én leszek úgyis az a marha szerencsés, aki majd sántikálva megy haza... hogy ha nem sikerül végre kizárni a fejemben szállingózó problémákat.
Miután mindent megbeszéltünk el is indulunk. Darren másik úton halad tovább én maradok Dorothy mellett. Csapatban kell most dolgoznunk, így egymásra is kell figyelni. Természetesen amiben majd tudok segítek a fiatal farkasnak, de nem fogom elvenni tőle az élvezetet. Ebből a vadászatból nem csak ő, de én is sokat tanulhatok. Igaz öreg vagyok még, de szerintem mindig van mit tanulni főleg ilyen állatoknál. A tulkok veszélyesek, nem csak a termetük miatt, hanem a társas életvitelük miatt. Vigyáznak egymásra, és ha valakit megtámadnak ők megpróbálják megvédeni, főleg a kicsiknél veszélyesek. Fiatalokat alig lehet elejteni, ahhoz nagyon fürgének és gyorsnak kell lenni. ~Dorothy próbálj meg nagyon óvatos lenni. A tulkok nem viccelnek. Nagyon súlyos sérüléseket lehet tőlük kapni. Mielőtt cselekszünk mindent beszéljünk meg és ne feledkezzünk meg Darrenről!~Nem kioktatni szeretném, csak pár tanáccsal látom el. Nem tudom, hogy ő miket tud, vagy miket nem tud, így inkább mindent megosztok vele, amíg ki nem ismerem őt. Futás közben minden zajra és szagra megpróbálok odafigyeli. Darrent még halványan érzem. Nem lehet messze, de akár előbb is megtalálhatjuk azokat a tulkokat. Ahogy ritkul az erdő a szél is egyre erősebbé válik. Az első szélfuvallat máris felénk hozza a tulkok szagát, de még csak picit lehet érezni őket, ám már ez is elég jel ahhoz, hogy nagyjából bemérjük a helyzetüket. Ahogy közeledünk feléjük a szag erősebb lesz és már az is kiderül belőle, hogy bizony nem egy elkóborolt egyeddel van dolgunk. Nagy eséllyel egy csordával fogunk találkozni, ami sokkal veszélyesebb mulatság igaz, de annál izgalmasabb. Már nem kell sokat mennünk. Amint az utolsó fát is elhagyjuk azonnal egy bokor mögé terelem Dorothyt. Jobb, ha nem látnak meg minket ezek az állatok, bár még most talán az elmenekülést választanák. Ha jól számolom és jól érzékelem olyan 17 fős lehet a csorda. Van közöttük fiatalabb is, de szerencsére egészen kicsi nincs, így talán könnyebb lesz a dolgunk. Már csak meg kell keresni a leggyengébbet. ~Próbáld meg megérezni, megtalálni, hogy melyik lehet a leggyengébb. Vele fogunk megpróbálkozni...De készülj fel arra, hogy a többiek megpróbálják majd nagy eséllyel megvédeni. Csak ketten vagyunk. Simán el tudnak velünk bánni, ha nem vagyunk gyorsak, határozottak és ügyesek!~ Közben a közelgő Darren illatát is megérzem. Belül elmosolyodom, de nem teszem szóvá. Dorothy is biztosan megérzi őt.
Itt a tulok, hol a tulok játék start! A csorda szagát messzire hordta a szél, erről pedig némi nógatás után a farkasom is hajlandó volt komolyabban tudomást venni, nem pedig csak úgy fél gőzzel. Idegbeteg sajtkukac voltam a szörnyetegemhez képest, amit azt hiszem, nem sokan mondhatnak el magukról. A vadászösztön lassacskán ébredezett, vagy inkább a játékkedv. Az utóbbit valószínűbbnek tartottam, ugyanis minden olyat rendkívül élvezett, amiben mások szívják a fogukat, mi pedig esetleg kárörvendhettünk. Hát nem imádni való? Annak a tisztásnak a szélén álltam meg, ahol a pézsmatulkok voltak. Böszme nagy állatok és tisztességtelenül játszanak, ami momentán talán még jól is jöhet. Éreztem a két nőstény jelenlétét, valamivel távolabb lapultak, valószínűleg még tervezgettek, meglepetésszerű támadásban gondolkodtak, amíg a tulkok még ilyen békések. Elképzelhető, hogy bele fogok rondítani a képbe. Könnyedén elrugaszkodtam, és egyenesen a csorda felé rohantam. Azonnal észrevettek. Morgó hangot adtam ki, és tisztes távolban, de ingerlő közelségben álltam meg a hozzám legközelebb lévő hímtől. Vicsorogtam, fenyegetőztem, egyre több tulkot zavartam, ugráltam erre-arra, körbefutottam őket, amennyire csak lehetett, felbőszítettem a csordát anélkül. A figyelmetlenebbjének megcsíptem a lábát, de komolyabb támadást nem indítottam, az nem az én dolgom. Amikor úgy ítéltem, hogy kellőképpen zaklatott a csorda, visszavonulót fújtam, de az energiáimat szabadjára engedtem, hadd borzolja tovább a növényevők kedélyeit, idegeit. Nem kellett azzal törődnöm, hogy eltűnjek Isa és Dotty szeme elől, úgyis tudták, hogy ott vagyok, mindkét fél célja tiszta, kérdés, melyik az ügyesebb. Készen álltam rá, hogy ha elhatározzák magukat és túl jól választanának célpontot, akkor eltérítsem, meggátoljam őket - velem együtt pedig egy csapatnyi felbőszült pézsmatulok. Nem lennék fair? Ugyan, csak élek a lehetőségekkel és felhasználom, amit tudok.
Eddig minden simán ment. Azért rendesek a falkatagok, bár még mindig fura, hogy falkának és nem klánnak kell nevezni a többieket. Jó, persze vannak, akik kinéznek, lenéznek meg ilyesmi, csak mert túró vagyok, de attól még igazán lelkesen teszem a dolgom mindig. Egyáltalán nem zavar, ha egy-egy idősebb tag ugráltat valamiért. Darrennek is mindig segítek, sőt, túlórázom is, sokszor magamtól. Szeretném valahogy meghálálni ezt az egészet, és sajnos egyelőre a harctudásom nem kielégítő hozzá. Szóval... Inkább cseléd vagyok, de mint mondtam, ez egyelőre nem zavar különösebben. Sajnos Darren eléggé elfoglalt mostanság. A nevekkel még bajban vagyok, de azt hiszem, hogy ő olyan vezető-helyettes féle itt a falkában, szóval megértem, ha fontosabb dolga is van annál, minthogy velem foglalkozzon. De most már megígérte, hogy ma elkezdjük a tanulást, én pedig kissé félve ugyan, de mégis izgatottan várom, hogy mit hozunk ki egymásból. Vagyis, inkább ő belőlem. Persze nem várok csodát így elsőre, de fene tudja. Ő azt mondta, lát bennem valamit, én pedig nagyon szeretnék hinni neki. Masával sajnos elég ritkán tudok találkozni, de minden este felhívom és mesélek neki. Meg persze kérem, hogy ő is meséljen, hogy mi a helyzet vele, hogy halad az üzlet és ilyesmik. Ha a mai edzés jól sikerül, akkor megkérdezem Darrent, hogy bánná-e, ha esetleg a hétvégét Masánál tölteném a régi házban. A találkozó ebéd utánra, kettő körülre beszéltük meg. Szerintem ilyen gyorsan még sosem lapátoltam magamba semmit, mint ahogyan ma. Már háromnegyed óta fel-alá járkálok, szép kis kört írva le a hóban. Elszórakoztatom magam mindig... Amikor azonban megérzem Darren közeledését, érdeklődve kapom fel a fejemet, és szaladok pár lépéssel a közeledő hím felé. - Darren! De jó, hogy eljöttél! - lelkendezek, aztán eszembe jut, hogy hogy a viharba ne jött volna el... - Aaa... Azaz persze, hogy eljöttél...! Én csak örülök, hogy látlak! Kissé behúzom a nyakam a vállaim közé, de azért egy bocsánatkérő mosoly ül ki az arcomra. Izgulok, na! - Mivel kezdünk? Mit csináljak? Változzak át? Sok vagy, Jamie, sok vagy. Jó, tudom, de... De! Velem még soha nem foglalkozott így senki sem, és nem szeretném sem elrontani, sem pedig ellustulni, Úgyhogy inkább pörgök, mint akit felhúztak, amíg Darren nyugalomra nem utasít.
Szégyen és gyalázat, de amióta Jamie a falka tagja eléggé elhanyagoltam. Oké, persze a műhelyben úgymond össze voltunk zárva, de ott az asztalos munkát tanítottam, nem azt, hogyan legyen erősebb, ügyesebb, magabiztosabb farkas, valamint ide-oda szalajtottam ezért meg amazért. Mit szépítsem? Ugráltattam. Eljön majd annak is az ideje, hogy nem csak csipp-csupp dolgok miatt fogom el-elszalajtani, de az még odébb volt, addig valamennyit bizonyítania kellett. Nem, nem farkasosság, hanem bizalom terén. Na, de: szerény jóvátételként délutánra az erdőbe hívtam. Mostanában ezer felé szakadtam és a mentorkodás volt háttérbe szorítva, úgy döntöttem, most fordítunk, ha nagy gáz van, akkor is elő tudnak keríteni, egyébként meg ott az Amarok és Mili. Eddig sem állt meg nélkülem az élet, eztán se fog. Kényelmes, kicsit szakadt göncökbe bújtam, ittam még egy bögre teát - tényleg fel kéne töltenem a hűtöm, lassan mást se iszok -, aztán indultam az erdőbe. Amint a friss levegőn voltam és tudatosult bennem, hogy basszus megint egy fiatallal foglalkozhatok, totál belelkesültem. Mostanában a Naturalakokkal a többi Innark foglalkozott, szóval az, hogy ismét mentorként lehettem valaki mellett, felvillanyozott és átszellemült vigyort csalt a képemre. Ikkumaként se volt okom panaszra, de ez... ezt imádtam! Még akkor is, ha épp nem volt konkrét elképzelésem a mosatni edzés kapcsán, pánikra viszont nincs ok, feltalálom magam. Pajzsot jó szokásomhoz híven nem húztam, szóval cseppet se titkoltam, hogy jövök, és hamar megéreztem Kisfarkas energiáit is. Az üdvözlése újfent vigyorra késztetett, köszönésképp kicsit megborzoltam a haját. - Hogy a viharba ne jöttem volna? - Jó kedvem volt, és lehet, hogy mást bosszantott volna Jamie sutasága, engem viszont egyáltalán nem zavart. Ha egy év múlva is ugyanitt tartunk, akkor se fog, legfeljebb elkönyvelem, hogy csapnivaló mentor vagyok. - Egyelőre még maradunk emberek - mondtam, majd szórakozottan megpiszkáltam az egyik fülbevalóm. - Lássuk csak... - Kissé összehúztam a szemem és a másik arcát fürkésztem. - Az lenne a legjobb, ha nagyjából felvázolnád, hogy eddig mit és mennyire tanítottak neked, mármint olyanokat, amik farkasként is a hasznodra lehetnek. Hogy ne untassalak azzal, ami már úgyis megy. Nem akartam egyből abból kiindulni, hogy milyen kis elveszett tud lenni, meg különben is, majd' hetven éves, annyira nem lehet gázos a helyzet! Bár voltak már fura eseteim. - Második körben pedig beszélj a farkasodról. Hogyan jössz ki vele, mikor nehéz vele, mikor tökéletes az összhang, és milyen más-más farkasok, idősebbe-fiatalabbak közelében. Igaz, hogy Farkaslakban aztán dögivel kapta mások energiáit, szóval biztos nem szűkölködik ebben az érzésben. Egyébiránt azért is érdekelt ilyen formában a farkasa, mert érdekelt, Ő hogyan viszonyul hozzá, mennyire tartja, és mit lát benne, ami érték, vagy negatívum lehet. Aztán meglátjuk, mennyire kell formálni még azt a képet, amit a saját bestiájáról alakított ki. Farkas-iskola első osztály, tudom, de mivel eddig nem velünk élt és én is csak pár hete találkoztam vele először, így kellett egy alap, amire építhettem/építhettünk.
Röviden felnevetek, amikor Darren összeborzolja a sörényemet, de jól esik az érintése. Árgus szemekkel figyelem minden mozdulatát, a szavait pedig iszom, mintha legalább is gyógyító víz lenne. Azonban kissé lelohadok, amikor kérdéseket tesz fel nekem. Mármint, egyáltalán nem zavar, hogy érdeklődik, meg ilyesmi, csak valahogy úgy érzem, hogy a válaszaimmal nem leszünk előrébb, és ettől egy kissé elszomorodom. Megrugdosom magam előtt kicsit a havat, vigyázva, hogy ne Darren cipője kapja a nagyját, aztán elkezdek mesélni. - Hát... Tudod, mifelénk nem igazán volt semmi különös. Mármint, megtanítottak vadászni, mert az létszükséglet ugyebár. De harcolni, úgy egyébként egyáltalán nem tanítottak senkit, csak aki érdemes volt rá. - nos igen, ebből kiderülhet, hogy én nem voltam az - Ez Sitka.... Oda senki nem megy farkasként hódító körútra. Azt sem tudtam sokáig, hogy rajtunk kívül élnek még máshol is. Arrafelé ez a klán... vagyis falka egyedül van és inkább olyan, mint egy elit klub, ahol pénzes emberek esznek, isznak és játékszernek használják a kisebbeket. Tudom, Darren azt mondta, hogy mindig nézzek a szemébe, de most nem megy. Ahogy eszembe jut, hogy miket tett velem Charlotte, és még néhány másik farkas... Ezt félek elmondani Darrennek. Szóval ha csak ennyiből nem jön rá a szexuális szagára a dolognak vagy nem kérdez rá nyíltan, akkor én nem is mondok többet. - Persze a beharapóm, Charlotte mindig azt mondta, hogy a miénk az elegáns kifinomultság ajándéka, ezért mindig jobban oda kellett figyeljek a dolgok ízére, szagára, hangjára... Azt mondta, hogy ez a vérvonalunk sajátja, úgy, ahogyan a bundánk mintázata is. Bár pontosan nem tudom, hogy miről beszélek, mégis arra teszek utalást, hogy a Fürkészek vérvonalába tartozom, ami által sokkal jobbak lehetnek az érzékeim, mint a többi farkasnak. Kicsit felsóhajtok, aztán rátérek a következő kérdésre, ami azért megmosolyogtat valamelyest. - Szerintem szeretjük egymást... Többnyire. Nem egy lázadó típus, bár kétségkívül keményebb nálam. Például most, amikor Masával volt gond, meg amikor az előző... - nem, nem gazdámat - ...kedves ismerősömet bántották, olyankor mindig a védelmére akart kelni. Neki valahogy mások fontosabbak. Teliholdkor viszont elég sokat kell vadásznom, hogy elcsituljon, szóval lehet, hogy egy vérengző vadállat igazából. Más farkasokkal nincs baja, tudja, hol a helye, azt hiszem, azt megtanították neki pont eléggé. A fiatalabbakkal sincs baja, bár... - most én túrok kicsit a hajamba és végre visszapillantok a hímre - Egyszer meg akart ölni egy másik kölyköt. De azt hiszem, azt én is akartam. A beharapóm lecserélt, szóval elvileg van egy testvérem, ha még él. Onnantól elhanyagolt, és akkor... Elég nehéz volt. Mindenáron akartunk mindketten valamit, amivel kivívhatjuk Charlotte figyelmét. Persze biztos megöltek volna, ha az új kölyköt bántom, úgyhogy inkább beharaptam egy lányt. De mivel nem tudtam neki átadni a bundát, így őt megölték, engem pedig elvertek és ledobtak itt, a közeli erdőben. De összességében a hétköznapokon tök jól elvagyunk, teliholdkor meg azt csinál, amit akar, mert mindig tudom, hogy nem lesz ember a közelben. Szeretem az embereket amúgy is, meg ő is. Aprón vonok vállat, mert igazából ezt majdhogynem felesleges volt megemlítenem, hiszen úgyis tudja. Nem kell messzire menjen az élő példáért. Igazából így kimondva szerintem sokkal jobb a helyzet, mint ahogyan az gondolatban tűnt. Egy kicsit közelebb lépek Darrenhez, mintegy megerősítést várva. - Gondolod, hogy ez így elég lesz valamire? Tudom, hogy harcolnom kellene, meg minden, de biztos nincs más feladat, amire jó lennék hosszútávon? Félek, hogy túlságosan le vagyok maradva... Mondjuk vicces kijelentés ez így, mert még sosem kellett harcolnom senkivel sem. Nem is tudom, milyen lenne átengedni magam a farkas ösztöneinek, aki küzd a túlélésért. Lehet, hogy nem is küzdenék, hanem egyszerűen hanyatt dobnám magam és várnám a halálos ítéletet. Én erre számítanék, az eddigi dolgokból kiindulva. Persze mindig lehetnek meglepetések, főleg úgy, hogy ígéretet tettem arra, hogy növesztek némi önbizalmat. Ahhoz pedig nem passzol a feltétlen megadás.
Figyelmesen hallgattam Jamie-t, a testtartásom viszont továbbra is kényelmes volt, semminemű feszültséget vagy merevséget nem lehetett felőlem érezni, inkább próbáltam minél bizalomgerjesztőbb lenni a Kisfarkas előtt. Nem erőltettem, hogy rám nézzen beszéd közben, tudtam, hogy igyekszik, láttam, amikor másokkal beszélt, hogy már jobban megy neki, ez a téma viszont az elevenébe talált. Nekem is fel lehetett még mindig tenni olyan kérdést, amire nem tudtam volna nyugodtan felelni. Arra érdemes... elit klub... játékszer... Kezdett körvonalazódni bennem, miféle helyről jött és mitől ilyen visszahúzódó. Megfeszült kissé az állkapcsomon az izom. - Szívesen összefutnék a Teremtőddel - szúrtam közbe fanyar iróniával és az államat simogattam. Elmosolyodtam, amikor közvetetten elárulta a vérvonalát, ezzel, és a harci tapasztalatlanságával együtt már körvonalazódott, hogy merre fogom inkább terelni. Ez viszont csak egy kósza gondolat volt, fontosabbnak tartottam odafigyelni arra, mit mond a farkasáról, önmagáról. Summázva: vágyik a figyelemre (vagy inkább a törődésre), meg van benne a védelmező ösztön, tud falkában élni, alázatos és annyira azért nem elveszett, csak ezt még nem hagyták neki bebizonyítani. - Hogyne volna elég! - vigyorodtam el, majd a fülbevalómat piszkálgatva hümmögtem egy kicsit. - A farkasoddal nem lesz semmi baj, annyit kérek tőled vele kapcsolatban, hogy többször mozgasd meg. Nem kell feltétlen vadásznod is, de... ha gondolod, reggelente eljárhatsz velem futni. Én ritkán váltok olyankor alakot, de neked jót tenne, ha holdtöltén kívül is átváltoznál. Összefontam a karom a mellkasom előtt, kissé oldalra biccentettem a fejem és halvány mosollyal az arcomon néztem Jamie-t. - Ne aggódj, kisebb a hátrányod, mint gondolnád. Én pedig határozottan úgy gondolom, hogy az én és a falka hasznára válsz, azt is elmondom, hogy miért. - Mivel gondolom efelől erős kétségei lehetnek. - A száz év alatti farkasokat nem tekintik ellenfélnek a legtöbben, ha az erőt nézzük, nem alaptalanul. - Mászkálni kezdtem. - De ahogy korábban is mondtam: többféleképpen lehetünk erősek. Ne becsüld le, hogy korábban játékszer voltál, mert ezzel olyanokat is átéltél, amit a falkánk tagjainak zöme nem. Te eltűrted, kibírtad, nem őrültél meg vagy roppantál össze, és hidd el, ez sokkal nagyobb teljesítmény, mintha már harminc farkas halála lenne a számládon. A legtöbb farkas büszke, már-már arrogáns, dobálóznak a saját egójukkal és korán halnak. Ők nem tudják feladni, nekik az szégyen, inkább feldobják a talpuk, mondván, hogy ezt diktálja a becsület, a büszkeség meg a többi szarság. Elhúztam a szám. Tagadhatatlan, hogy még ha nem is elvakultan, de részben én is ilyen voltam. - Megemlékezünk róluk, tisztelettel adózunk... de mind tudjuk, hogy a "nemes halálon" túl csak a probléma marad, legalábbis az élőknek. Egy halott farkassal ugyanis nem sok mindent lehet kezdeni. - Odaléptem hozzá és a vállára tettem a kezem. - Semmi okod szégyenkezni, érted? Sokan már csak dacból is meghaltak volna inkább a helyedben, de az akkor sem a büszkeség megőrzése, hanem puszta gyávaság, menekülés. Ahhoz kell erő, hogy kibírd és túléld. - Kicsit rászorítottam. - Benned pedig van kitartás, akármit is hiszel. Elengedtem, elléptem tőle és megindultam a fák között, intve neki, hogy jöjjön velem. - Szeretjük az erős farkasokat. Valószínűleg egy rendkívül erős is csatlakozni fog, vagy legalábbis a mi malmunkra hajtja majd a vizet, de benne nem bízok meg. Kellenek a harcosok, nekem viszont olyanra is szükségem van, aki maximálisan megbízható és akármit tesznek vele, nem jár el a szája. - Rá sandítottam a szemem sarkából. - Szeretném, ha a fülem és a szemem lennél, kis Fürkész. Itt volt a kutya elásva. Ez volt a fő oka annak, hogy szemet vetettem rá, hogy a fiatalsága és tapasztalatlansága ellenére is kész voltam kiállni mellette. Igaz, az elején még nem tudtam, hogy melyik vérvonal tagja, de így még jobb! - Mit szólsz hozzá? Tulajdonképpen a külön bejáratú kis kémem lett volna, de a "kém" túl James Bondos, meg Kangunartos. Ezzel nem járt rang, se semmi spéci, egyelőre ugródeszka volt, egy némiképp kockázatos elköteleződés.
Nem biztos, hogy szeretném elképzelni azt a pillanatot, amikor Darren találkozik Carlotte-tal. Szerintem az a nő ég őt is ki tudná idegelni már csak a megjelenésével is. Bár, biztos megpróbálná elcsábítani először, aztán pedig elmenekülne előle ha Darren elutasítaná. Amikor azt mondja, hogy ez elég lesz, kissé értetlenül csillan fel a szemem. Pontosan olyan kérdések kavarognak bennem, amiket néhány pillanattal később meg is válaszol. De egyelőre nem szólok közbe a futásra pedig csak bólintok, meg arra is, hogy mozgassam meg a blökit. Hát, ennél nehezebb kiképzésre számítottam, ez inkább szórakozás lesz! Csak állok és figyelem, ahogy Darren fel-alá járkál és közben előadást tart arról milyenek is a farkasok valójában. Pontosan leképezi azt a fantáziaképet, ami bennem is élénken él a nagy és veszedelmes, büszke harcosokról, amilyen minden bizonnyal én sosem leszek. Aztán dicsérni kezd, én pedig mélyen magamba szívom a levegőt, az ajkam széle meg-megremeg a visszafogott mosolytól, amit a dicséret vált ki. Szeretnék odaszaladni és megölelni őt, amiért ilyen... "szépeket" mondd rólam és valamiféleképpen a nagy harcosok fölé emel. De csak megnyalom a szám, majd belülről a számra harapok, hogy csendben és nyugton ki tudjam várni a lecke végét - hiszen ez akár annak is betudható. Végül felé fordul és odalép mellém, megérinti a vállamat és biztatóan szólal meg. - Ühüm. Csak ennyi csúszik ki, miszerint értem, hogy nincs okom szégyenre. Érteni értem, de azért még szoknom kell a gondolatot, hogy valaki szerint valóban érek valamit. Ahogy megszorít, kicsit lehunyom a szemem és kifújom a levegőt. Afelől nem volt kétségem, hogy kitartó vagyok, csak eddig még sosem használtam ezt a tulajdonságomat semmi olyanra, amire valóban érdemes lett volna. Kicsit még kivárom, ahogy elereszt, de aztán máris perdülök és követem, hogy ne maradjak le mögötte. A szemeim egészen elkerekednek, a szívem hevesebb tempót diktál, ahogyan tudatosul bennem, hogy valószínűleg komoly és felelősségteljes feladatot fogok kapni. - Ho-hogy én? Tényleg? Jaj Darren, tudod, hogy bármit megtennék neked, hiszen te... Olyan jó vagy hozzám. Csak nem tudom, hogy készen állok-e egy ilyen jellegű feladatra, de ha te úgy ítéled meg, hogy igen, akkor nagyon szívesen megteszem, amit csak kell! Tudom, hogy ez így eléggé bénán hangozhat, főleg azok után, hogy számomra ódaként zengtek rólam a szavai, ennek ellenére tényleg furcsa, hogy egy ilyen nagy és erős hím komolyan vesz, ráadásul használni is akar. Azt mondjuk nem értem, miért nevez Fürkésznek, de ezek után akár Bacilusnak is nevezhetne, én mindennek örülnék. És ami még furcsább, hogy érzem, hogy a farkasom is nagyon akarja ezt a dolgot, ő is szeretne kicsit az élen járni, tenni valamit és megfelelni Darrennek. Kis szőrös hülye... - Majd azért elmondod, hogy pontosan mire gondoltál? Teszem fel óvatosan a kérdést. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy sürgetem. Persze tudom, hogy majd akkor mondja el, amikor ő azt jónak látja, de a fenébe is, kíváncsi vagyok!
Jamie alapvetően fejben nincs rendben. Nem hülye, vagy őrült, dehogy! Csak más szemszöget kell neki mutatni, amiből értékelni tudja önmagát, észreveszi, hogy egyáltalán nem mihaszna, mert addig, amíg ezt ő se hiszi el magáról, más se fogja. Amíg nem képes emelt fővel járni-kelni, minden továbbiban meg van akasztva. Tupilek ments, hogy arrogánssá tegyem, csak az egészséges önbizalom hiányzik belőle, amit némi doppingolással remélem, helyre lehet pofozni. Hiába próbálta rejteni az örömét, láttam, hogy jól estek neki a dicsérő szavak, amik egyrészt az "edzés" részei voltak, másrészt, tényleg így gondoltam. A gyengeségeket erősséggé kell kovácsolni, ez az Innark dolga. És ha vért is izzadunk, de ki fogom hozni belőle a legjobbat, mert ennél jóval többre képes, csak... eddig úgy tűnik, senki sem hitt benne. Ő maga sem. Sokszor pedig csak annyi kell, hogy valaki higgyen bennünk. Elvigyorodtam a lelkesedésére, amikor megindultunk és hitetlenkedve hebegett. Fájón hasított belém a gondolat, hogy milyen könnyen ki lehetne őt használni, ahogy minden bizonnyal meg is tették az előző falkájában, nem is egyszer. De már nem ott van, nem a Teremtőjével, és én nem vagyok olyan, mint ők. Legalábbis mertem remélni. - Azért ne szállj el - nevettem jókedvűen. - Ja,igen, ezzel még vigyázz: alaposan válogasd meg, hogy kiben bízol, kinek adózol alázattal és hűséggel. Nem azt mondom, hogy legyél megrögzött paranoiás és bizalmatlan, csak... óvatos. Persze ezt könnyű mondani, de másképp nem tudom erre megtanítani, legfeljebb ha átejtem a palánkon, az viszont nem tartozott a céljaim közé, hogy eljátsszam a bizalmát. Lehet, hogy ezt tényleg csak akkor fogja megtanulni, ha igazán ráfizet, és olyannak származik végül baja belőle, aki hozzá közel áll. Nem kívánom. - Ne gondolj semmi nagy durranásra, csak annyit kérek egyelőre, hogy amerre jársz a városban, tarts nyitva füled-szemed, sokkal jobban, mint eddig. Különösen akkor, ha farkas van a közeledben. Nem keltesz nagy feltűnést, nem vagy idős, az energiád sem hivalkodó, sokkal könnyebben elvegyülsz, mint mondjuk én. És neked nincsenek szakmai ártalmaid, mint a Kanguyakoknak és Kangunartoknak. - Vagyis nem kezd egyből behálózni. - Szóval még semmi extra, csak kissé felturbózottabb figyelem. - Szemem vidáman csillogott, de volt a tekintetemben valami számító is, de nem ígért rosszat. - De erről nem beszélhetsz senkinek sem, rendben? Két okból bíztam meg ezzel: egyrészt a plusz infó mindig jól jön, és ő nem képzett információvadász, márpedig szűz kéz szerencsét hoz nem? Másrészt: a hallgatási kéréssel lemérhettem, mennyire bízhatok benne. Sejtettem az arckifejezéséből, hogy nem értette ezt a "Fürkész" dolgot, de nem is baj, az az én dolgom volt. Azért Victor elég alaposan kitanított, emellett csapnivaló Innark lennék, ha nem tudnám megállapítani ennyiből, hogy melyik vérvonal tagja. Úgy persze nehezebb valakiről eldönteni, ha ő maga nem tud vagy ad semminemű támpontot, de szerencsére Jamie-t annyira felhomályosították, hogy ha a vonal nevét nem is, de az erősségét tudja. - Ja és ha ügyes leszel, megmutatom, mivel kereshetsz egy kis mellékest - húztam csalfa mosolyra a szám, és ebből sejthette, hogy nem egészen legális dologról lesz majd szó, ha oda értünk. - Most pedig - csaptam össze a tenyerem és megálltam - átváltozunk és meglátjuk, hogyan szuperálnak az érzékszerveid. Újabb vigyor, majd intettem neki, hogy mehet a menet, a továbbiakat majd szőrös alakban mondom, s ehhez mérten ledobtam a dzsekimet majd megpiszkáltam a szörnyeteget és pár másodperccel később már egy termetes, hófehér farkas állt a helyemen.
Szerintem nem igazán vagyok az az "elszállós" fajta, de ha Darren figyelmeztet, akkor észben tartom. Én iszonyatosan boldog vagyok, amiért ő foglalkozik velem, de nem tudom, hogy a rajongásom és a ragaszkodásom mikor lesz számára terhes... Ettől azért félek egy kissé. - Én neked adózom hűséggel... - pislogok fel rá, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne - Másoknak csak megcsinálom az ilyen-olyan dolgokat, de az más. Abba csak nem halok bele, hogy főzök egy kávét. Meglehet, hogy nem fogom fel elég komolyan Darren tanításának a lényegét, de én akkor sem érzem azt jelen pillanatban, hogy rajta kívül bárki is ki tudna használni, vagy komolyan lelki sérülést tudna nekem okozni. Mármint, a farkasok közül, ugyebár... Tátott szájjal hallgatom, ahogyan a leendő feladataimat részletezi. Szóval kém leszek? Én??? Hát ez aztán... Váó! Nem is nagyon tudok mit felelni a dologra, csak örömteli lihegéssel trappolok Darren mellett, és le sem veszem a tekintetem az arcáról, aminek következtében nem veszek észre egy, a hó alatt megbúvó követ. Sikeresen rálépek, a bokám fordul egyet, én pedig oldalra dőlve landolok a hóban. - Jól vagyok! Kiáltok fel és még el is nevetem magam az ügyetlenségemen, aztán gyorsan fel is pattanok, leporolom magam, amennyire lehet, aztán csak bekapcsolódom a beszélgetésbe. - Persze, titok, oké! Tőlem nem tudja meg senki! Még a szívemre is teszem a kezemet, hogy nyomatékosítsam a dolgot. Nem, egyébként akármennyire is pörget most fel a dolog, nagyon komolyan fogom venni. Szeretném, ha Darren és aztán a falka is elégedett lenne a teljesítményemmel és látnák, hogy nem vagyok haszontalan élősködő, és igenis nekem is van hasznom. Ha már egyszer ilyen felelősségteljes dologgal bíztak meg, akkor érdemes is leszek rá! - Hehe, még a végén gazdag leszek. Vigyorgok én is, és bár Darren furcsán mosolyog, mégsem félek egy cseppet sem attól, hogy mégis milyen munkát fedhet ez a "mellékes" dolog. Amikor az átváltozást hozza fel, újra lelkes leszek. Ha egy valami van, amire büszke vagyok, akkor az a farkasom kinézete. Nem hiába tudtam "elcsábítani" rendes farkas alakjában Betty-t és még Masának is nagyon tetszettem. Kibújok a pulcsimból, a cipőmből és a nadrágomból. Nagyon hideg van, de alaszkai gyerek vagyok, nekem ugyan nem jelent kihívást ez a pár pillanat... Lehunyom a szemem és nagyokat sóhajtva koncentrálok. ~Na gyere pajti, most aztán le leszel fárasztva!~ Csalogatom elő a szörnyeteget odabentről, és ez a gyönyörű ígéret annyira fellelkesíti, hogy érzem, hogy először az energiáim robbannak ki belőlem és csak aztán indul meg az átváltozás. Egy nyikkanás nélkül tűröm, és bár sokkal tovább tart, mint Darrennek, úgy egy perccel később már tökéletes pompámban állok négy lábon Darren mellett. Kisebb és vékonyabb vagyok nála, és ami azt illeti, sokkal feketébb is. A nyakam körül a mellkasomra fonódó fehér gallér úgy virít, mint a mentorom bundája, annál már csak a világító, kék tekintet lehet feltűnőbb. Boldog csaholással ugrálom körbe a hímet, majd amikor újra szembe kerülök vele, ösztönösen dobom hanyatt magam előtte, de kivételesen boldog farkasvigyorral és kilógó nyelvvel.
Szentimentális lehetett, de még ennyi év után is őszintén örültem annak, ha valaki hozzám hűnek vallotta magát. Az én időmben még számított a szó is, emellett egyelőre semmi okot nem adott Jamie arra, hogy kételkedjek benne. - Nem, abba tényleg nem - mosolyodtam el. Az elterülésére visszakaptam a fejem, de nem nevettem, csak a vigyor lett kajánabb az arcomon. Jó, ilyen csetlés-botlás mindenki humorérzékét megmozgatja. Azt hiszem, sikerült felpörgetnem ezzel a kis megbízással, ami nagyon jó jel volt, szerencsére Jamie-t könnyű motiválni, tulajdonképpen elég, ha bizonyítási lehetőséget kap, szinte ráveti magát. Lelkes, ami garantálja, hogy nem fogja ellébecolni a munkát. Tényleg csak arra volt jó az előző falkában, hogy kihasználják? Mindenki hülye délebbre? Biztos a globális felmelegedés meg hasonlók, klimaxolnak mind. - Nem fogsz szűkölködni, az biztos - kacsintottam biztatóan. Igaz, hogy többet keresett így is, mint a legtöbb mezei asztalos inas, de honoráltam azt is, hogy igyekezett beilleszkedni, és egy rossz szavam nem lehetett rá. Az átváltozás zökkenőmentesen lezajlott, újabb megnyugtató pont. Mentorként hajlamos vagyok "hiszem ha látom" elven működni, addig inkább semmit se veszek biztosra, amíg be nem bizonyítja a delikvens, hogy képes rá. Jó látni, hogy a Kisfarkassal tényleg nem lesz sok dolgom, az alapok a helyükön vannak, csak eléggé elnyomták. A fekete, fehér galléros farkas láttán elégedetten mordultam egyet, majd amikor hanyatt dobta magát előttem, finoman ráharaptam a torkára, egyáltalán nem voltam durva, ez csak formalitás volt. Amikor elengedtem, megnyaltam a pofáját, majd ügetve megindultam az erdő sűrűje felé. ~ Múltkor reggeli futásnál elhagytam a karórám, műanyag bazári bóvli, szóval nem életbevágó, de azért bosszant, hogy nincs meg. Nagyjából errefelé futottam, de nem tudom, melyik szakaszon hagyhattam el. Leköteleznél, ha ki tudnád szimatolni ~ pillantottam rá, majd lassítottam, és meg is álltam. Ha tudtam volna, vigyorgok. ~ A terep a tiéd, Kisfarkas! Nem volt könnyű, elismerem, szóval akkor se lennék csalódott, ha nem találná meg, bár már nem kölyök és ehhez a feladathoz a megfelelő vérvonallal is rendelkezik. De majd elválik. Fel kell mérnem, merre hány méter nála, ehhez pedig tesztelnem kell. Ha az ilyen jellegű dolgokat felmértem, jöhet a harcászati tudás. Oké, hogy nem kell mindenkinek profi Tarknak lenni, de azért nem árt, ha legalább a korabeliek és a némivel idősebbek ellen tudja állni a sarat.
Eléggé izgatott vagyok, szóval ahogy Darren ráfog a torkomra, még ficegek egy kicsit alatta, de csak azért, mert már szeretnék felpattanni és cselekedni. Hogy mit, azt ugyan még nem tudom, ennek ellenére pezseg bennem és a farkasomban is a tettvágy. Ahogy aztán a hím megnyalja a pofámat, automatikusan kapok utána, hogy viszonozzam a gesztust, majd az oldalamra gördülve felpattanok, megrázom magam, hogy a havat letakarítsam a bundámról. Lelkesen csóválom a farkam, lihegek és a mellső mancsaimmal a hóban tipegek. Darren ezzel szemben egy kőszikla nyugalmával áll, és pont ilyen hangon is küldi az elmémbe a feladatot és a helyzetleírást. Hegyezem a füleimet és kissé oldalra döntöm a fejem, ahogy a szavai elhangzanak a fejecskémben, és egy kissé kérdő nyüsszentést is hallatok. ~ Ó, hát ezzel nem lesz gond! De... de azért... Legközelebb vigyázz kicsit jobban a dolgaidra! Nem leszek mindig itt, hogy feltúrjam neked!~ Viccelődök vele egy kicsit, majd felpattanok és oldalról a vállába taposok a mellső mancsaimmal. Persze meg sem érzi minden bizonnyal, de nem is az a lényeg. Inkább a játékos, szeretetteljes móka, már ami engem illet. Bár ellököm magam tőle, pattanva fordulok meg a tengelyem körül, aztán visszaugrok Darren mellé. A pofámat a nyakához fúrom, közben pedig nyomkereső kutyákat megszégyenítő hévvel szaglászom a bundáját. Magamba szívom mind a farkasa, mind pedig a saját teste jellegzetes illatát. Na nem mintha nem ismerném fel akár álmomból felébresztve, de attól még csalhatok egy kicsit, nem? Tetszik, ahogy a fehér bunda piszkálja az orromat, tetszik a közelség és az, hogy csibészkedve kihasználhatom a helyzetet és hozzádörgölhetem magam. Persze ráfoghatnám arra is, hogy hóban sokkal nehezebb szagot fogni, de kit akarok átverni? ~ Na, hát mindjárt jövök! ~ Üzenem még, de már félig kilőttem magam közben. Először nagy iramban indulok meg a fák között. Keresem a nyomokat, amiket esetleg reggel már letaposott. Hamar megtalálom, felveszem a fonalat. Az orrom úgy jár, mint a gép, bele-belebökök vele a hóba, megkerülök egy-egy fát-bokrot. Alkalomadtán kissé kiugrok és trappolva haladok előre. Nem vagyok feltűnésmentes, de szerintem nem is az a lényeg most, hanem a karóra. Az időérzékemet teljesen elvesztem, annyira beleásom magam a feladatba, szóval fel sem tűnik, hogy nagyjából húsz perc kell ahhoz, hogy kiássam a hóból az órát. ~ Háh! ~ Közlöm inkább magammal, mintsem Darrennel, aztán óvatosan a fogaim közé illesztve az órát, mint a puskagolyó, úgy nyargalok vissza a mentoromhoz. Úgy öt méterre lehetek tőle, amikor felrántom a pofámat, hogy "elhajítsam" az órát, ami elég kis ívben száll felfelé, és csak az óvatosságomon műlik, hogy nem a saját fejemre esik vissza. ~Ha csak nem hagy el mindenki órákat errefelé, akkor asszem' megtaláltam!~ Leülök a hóba az óra mellé, büszkén kihúzom magam és ugatós-vonyítással fejezem ki az örömömet. Gyanítom, hogy nem minden gyakorlat fog ennyire remekül menni, szóval addig örülök és lelkesedek, amíg megtehetem.
Az, hogy lelkes, túl finom megfogalmazás, Jamie totálisan be van sózva! Ha még emberi alakban lennénk, csak vigyorogni tudnék rajta, viszont így is érezheti a hangulatomon, hogy nagyon jó kedvem van. Tényleg igazi felüdülés csak mentorként jelen lenni most, kikapcsol, ellazít, nekem szórakozás valamilyen szinten. Persze a lehető legjobban akarom végezni a dolgom, de már az ellazít, hogy taníthatok, edzhetek valakit. Jamei pedig tényleg hálás kis farkas, könnyű vele dolgozni. ~ Észben tartom! ~ feleltem a mókázására, s hozzá képest nyugdíjas vénségnek éreztem magam. Pörgött, ugrabugrál, tobzódott benne az energia, izgágasága pedig az én bestiámat is mocorgásra bírta. Ritkán volt alkalma - és kedve - kölyökként viselkedni, utolsó ilyen megnyilvánulása akkor volt, mikor játékosan Milire ugrott. Mielőtt bevallottam volna a kis bűneim... ~ De azért készülj rá, hogy mostanában mindenféléket fogok veled kerestetni és nem csak az erdőben ~ mondtam kicsit sunyin. A csúcspont nagy valószínűséggel majd az lesz, amikor eljutunk odáig, hogy valamelyik rokonom lakásában kell megtalálnia az egyik cuccom. Szerintem a haját fogja tépni, ugyanis sem az energiánk, sem a szagunk nem különbözött markánsan, de még senki se halt bele némi kihívásba. A szuszogása, forró lehelete felborzolta a bundám, ahol belém nyomra fekete orrát, mire felé fordítottam a fejem és megrágcsáltam a fülét. Ja, az enyémben meg változatlanul ott sorakoztak a fülbevalók. Percinges farkas, jól nézhettem ki, de azokat sose vettem ki, egyszerűen lusta voltam hozzá, meg egyébként se zavart. Ha meg esetleg harcban valaki kitépi őket... nos, akkor az illetőnek fog jobban fájni. ~ Hajrá, Kisfarkas! ~ küldtem utána, amikor szagot fogott és nekiiramodott. Kíváncsi voltam, mennyi idejébe fog telni, s szó ami szó, valóban nem volt halk. Engem nem zavart, de azt észrevettem, hogy pár havasi nyúl meg felzaklatott kis állat futott onnan, ahol Jamie tevékenykedett. Az erdő zaklatója. Megráztam a fejem, de magamban jót somolyogtam. Most úgyis csak az érdekelt, mennyire hatékony, s erre fél órán belül meg is kaptam a választ egy elégedett Kisfarkas és egy felém szálló óra képében. ~ Szép munka! ~ dicsértem a visszakapott órával a fogaim között. ~ Igaz, hogy közben egy seregnyi nyulat rémisztettél halálra, de járulékos veszteség minden akció során van ~ csipkelődtem egy kicsit, s reméltem, hogy nem szívta mellre. ~ A vérvonaladat így fogjuk edzeni, hol könnyebb, hol nehezebb feladatot kapsz majd, és az is lehet, hogy a nap közepén foglak elküldeni valamiért, vagy épp éjjel álmodból verlek fel. Oké, hogy nem voltam szadista, de azért megdolgoztattam a fiatalokat. Letettem az órát az egyik fa tövébe - kis szerencsével nem hagyom itt -, majd ismét szembe fordultam Jamie-vel. ~ Most pedig fogócskázunk! ~ lapultam félig a földre és veszett farkcsóválásba kezdtem. Már azóta erre vártam, hogy a Kisfarkas körbeugrált, én is játszani akartam kicsit. ~ Kapsz némi előnyt, és ha sikerül menekülés közben egy szarvascsordát találnod, aztán tíz méternél közelebb jutnod hozzá, akkor nyertél. Tíz másodpercnyi előnyt kapsz, azt javaslom, használd ki. Toppantottam egyet felé, csak úgy incselkedve, és minden önfegyelmemet latba vetve lefeküdtem. Hú, de indultam volna már!
Én is és a farkasom is örülünk annak, hogy Darren értékeli és elismeri a munkánkat. Csak azért nem kezdek további rendetlen ugrándozásba, mert már minél előbb szeretném hallani, hogy mi lesz a következő feladat. Ugye lesz még következő? Csak nem hagyjuk ennyiben a dolgot, ugye? Azért a hím szavaira gondolatban felnevetek és az övéhez hasonló, lendületes farokcsóválással magyarázom a bizonyítványom. ~Jól van már, na. Az óra volt a cél! Azt pedig megtaláltam, úgyhogy jó vagyok. A nyulak meg nem érdekelnek, hacsak nem akarom megkergetni őket...~ Válaszolom neki, még mielőtt tovább haladhatnánk. Hegyes fülekkel, minden porcikámban megfeszülve várom az Ikkuma következő "parancsait". Érzem, hogy ő is izgatott, hogy ő is menne már, legalább annyira, mint én, de... Nem nagyon értem, hogy ezzel mit akar. Fussak és keressek egy szarvascsordát. Oké, ez könnyű. De minek előny? És miért nyerek, ha elérem őket? Egyáltalán nem sejtem, hogy esetleg valamivel meg fogja nehezíteni ezt a feladatot, de ha tudnám, akkor egészen biztosan nem venném ennyire könnyelműen és magabiztosan a dolgot. Mivel látom, hogy lelkes és én is az vagyok, csak egy vakkantással jelzem, hogy értettem. Fürgén pattanok fel, fordulok meg és vetem be magam az erdőbe. Futok, rohanok, ahogy csak bírok. Eszembe sem jut, hogy esetleg tartalékolnom kellene az energiáimat vagy hogy a szagokon és a kiegyensúlyozott trappoláson kívül bármire is figyelnem kellene. Csak az jár a fejemben, hogy minél messzebbre szaladjak Darren elől, hogy megmutassam, hogy milyen gyorsan futok. ~Héj, le fogsz maradni, Darreeeen!~ "Kiabálok" neki vissza, amikor még vagy nem indult el vagy szánt szándékkal nem jött a közelembe vagy éppenséggel előzött meg. Gyanúsnak kellene lennie ez a fene nagy egyszerűség, de már meg is érzem a csorda szagát. Messze vannak még, csak a szélirány is kedvező. Legalább megvan az irány. Ha még tudok, élesen fordulok le balra egy hatalmas fenyőt megkerülve és átugorva egy bokron. Úgy lihegek, mint aki már évek óta fut szüntelen, és fogalmam sincs arról, hogy esetleg számítanom kell majd valamire.
Szétrepedt volna a vigyortól az arcom emberként erre a magyarázkodásra, de főleg azért, mert tőle jött. Nem összehúzta és/vagy szégyellte magát, hanem magyarázkodott, sokkal jobb reakció volt, mint a korábbi meghunyászkodásai, bár az is lehet, hogy mindez csak azért volt, mert ennyi felpörgött. Amint nekiiramodott, már ösztönösen ugrottam volna utána, de megálljt parancsoltam a késztetésnek és meghagytam a beígért egérutat. Gyorsan szedte a lábait, hamarosan már csak egy fekete pamacsot láttam belőle, ám mielőtt teljesen eltűnt volna szem elől, én is útnak indultam. Végig úgy futottam, hogy szélárnyékban maradjak, ne sodródjon felé a szagom s igyekeztem csendesebben trappolni, mint ő. Hamar szagot fogott és rálelt a szarvascsordára, ami tagadhatatlanul szép munka, csak úgy tűnt, kissé megfeledkezett róla, hogy most ő az üldözött. Hiába volt valami, amit meg kellett találnia, jelen esetben a csordát, arra is kellett figyelnie, hogy ne rohanjon belém egy óvatlan pillanatban. Ráadásul az is előnyömre vált, hogy a hólepte tájból fehér farkasként nem nagyon tűntem ki. Más csapáson haladtam, mint Jamie, s csak akkor kezdtem el igazán rohanni, amikor nagyjából egyenlő távolságra voltam mind a Kisfarkastól, mind a szarvasoktól. Minden izmom dolgozott, a hideg levegő a pofámba csapott, a hó hangosan ropogott már a mancsom alatt. Minden sietségem egy célt szolgált:elvágni Jamie útját. Mivel ő látszólag nem spórolt az elejétől az erejével, így esélyes, hogy most már azért fáradtabb volt, nálam legalábbis kimerültebb, így jó eséllyel tudtam megakadályozni, hogy a játékunkban biztonságot jelentő zónához érjen. ~ Na, most mihez kezdesz? ~ érdeklődtem, ha sikerült betoppannom elé és megakasztanom a futását, vagy legalábbis annak irányát. ~ Ha valaki a nyomodban van, nem elég arra figyelned, hogy te merre tartasz és a biztonságosnak gondolt helyet minél hamarabb elérd. Kiszámíthatóvá válik tőle az úti célod, te pedig kiszolgáltatottá. A városban ilyen téren könnyebb dolgod lett volna, több ház, utca, kis köz és zavaró szagok. Ha ott kerülsz ilyen helyzetbe és túl messze vagy azoktól a helyektől, ahol biztosan támogatást, védelmet kaphatsz, jobban figyelj arra, hogy lerázd az üldöződ. Ezt én anno még emberként a saját káromon tanultam meg. ~ Jó kis lecke volt a verés, ami jutott osztályrészül, amikor ügyetlenül menekültem és elkaptak egy-egy lopás után. ~ Szóval erre figyelj. ~ Aztán ha nem volt több akciója ebben a feladatban, akkor jött a következő "utasítás". ~ Most pedig támadj rám. ~ Elég lazán kértem, holott teljesen komolyan gondoltam. Kíváncsi voltam, hogyan kezdene hozzá egyáltalán, mert igaz, hogy nem terminátort akartam belőle faragni, de egy alapvető harci készség és tudás senkinek sem árt.
//A támadósdi akkor ér, ha nem szórakozunk tovább a szarvascsordával. //
Továbbra is úgy nyargalok a csorda irányába, mint egy elvetemült ittas sofőr, a nyelvem oldalra lóg a számból, vékony nyálcsíkkal szennyezve be a bundámat. Először csak hallom, aztán érezni is kezdem Darren közeledését magam felé. A szél hasítja a bundámat, az üldözött szerepe viszont még jobban fellelkesít. Tudat alatt a farkasom túlélő ösztöne bekapcsol, s így még képes vagyok egy utolsó, megfeszített rohamra, mielőtt Darren le tudna előzni. Versenyt futunk? Király! Még akkor is, ha veszíteni fogok... De nem. Meglep, ahogy elém toppan hirtelen, én pedig ösztönösen fékezni kezdek. A mellső mancsom izmai fájdalmasan feszülnek, ahogy beletoppanok a jeges hóba, s még a karmaimmal is felkaristolom a kemény földet, azonban ez is kevés ahhoz, hogy időben meg tudjak állni. A porhó az arcomba csap, s talán Darrenre is jut belőle bőséggel, én azonban reflexből összeszorítom a szemeimet és dühösen rázom a fejem a hatására. Piff. Ha csak Darren nem lép félre, hát úgy ütközök neki, mintha masszív téglafallal ütköznék frontálisan. Beverem az orrom, felnyüszítek és fenére ülök. Kérdőn és értetlenül, kajla fülekkel bámulok fel a megtermett hímre, s közben hallgatom az okítását. Basszus! Behajlítom a mellső mancsaimat, mintha csak szeretnék belelapulni a földbe, amiért ekkora hülye voltam. Mármint, hogy komolyan azt hittem, hogy csak versenyt futunk és nem lesz semmi nehezítő tényező. ~Értem...~ Felelem neki elnyújtott nyüszítéssel, és tényleg értem minden szavát. Így már értem, mindent értek. Azt nem tudom, hogy képes lennék-e az elvárásai szerint cselekedni, de azt tudom, hogy félreértettem az egész helyzetet és bosszant a saját sutaságom és naivságom. ~Hogy mi...?~ Szinte látom a fejem felett a kérdőjeleket ugrálni, miközben felsandítok a mentoromra értetlen tekintettel és összeráncolt farkashomlokkal. Felkelek, kissé megrázom a bundám. Mélyeket szuszogok, az orrcimpáim közül felszálló pára homályossá maszatolja Darren farkasát. Öööö... Kicsit tipegek, egy helyben járatom a lábaimat, mintha csak haboznék. Aztán arra gondolok, hogy csak nem kellene még egy szarvashibát vétenem. A farkasom számára ismeretlen fogalom a támadás, nemhogy parancsra, hanem úgy egyébként is. Ő arra sarkall úgy érzem, hogy érdemes lenne kipróbálni, de... Miért pont Darrenen? Hirtelen lököm el magam a talajtól, a hátsó lábaim megcsúsznak a jégen, mint amikor az autó hátsó kerekei pörögnek ki. Így első blikkre sikerül megbotlanom, de azért erőre kapok megint és nekiugrom Darrennek. Szinte átölelem őt a karmos mancsokkal, agyaraimmal pedig szinte játékosan próbálkozom belekapni a nyaka bundájába. Aztán, ha eddig nem hárított, a számban a bundájával, átölelve a nyakát, szinte karácsonyfadíszként lógva rajta megállok és megcsóválom a farkam. Újra nyüszítek. ~Ez így nem lesz jó, ugye?~ Á, minek is kérdezem, amikor biztos vagyok benne, hogy nem, ez így nem hogy nem lesz jó, hanem katasztrofális.
Jamie belém esett rohant, még jó, hogy stabilan álltam, így csak megbillentem kissé, de nem estem el vele együtt. ~ Jól van, na, nem kell egyből elsüllyedni ~ nyaltam meg vigasztalón a homlokát, a hangom pedig nevetős volt a magyarázat után. ~ Csak arra kérlek, hogy legyél egy kicsit gyanakvóbb, még ha "játszunk" is, rendben? ~ néztem ezúttal tényleg komolyan a szemébe. Nem csesztettem fölöslegesen, nem az volt a célom, hogy a földbe döngöljem, megteszi ő ezt magától is, úgyhogy nekem inkább föl kell onnan vakarnom. A meglepettsége még farkasként is kiült a képére, én pedig egyre kíváncsibb voltam, mit kezd nagy tanácstalanságában. Topogás ide. topogás óda, majd némi szerencsétlenkedés, aztáááááán, támad! Felkészülten vártam, bár nem hittem, hogy élből úgy nekem ugrik, hogy pusztulok el, de... Ezmiezmiheeee??? Tulajdonképpen a nyakamba ugrott és torkon csókolt. Egy darabig azt se tudtam, hogy most erre mi a szöszt reagáljak, csak álltam, a meglepetéstől gyökeret eresztve, és csak Jamie kérdése zökkentett ki ebből az "eszem-f*szom eldobom öcsém!" helyzetből. De jó, hogy nem lát minket senki! Egy pillanattal később elléptem tőle, szerintem elengedett, kétlem, hogy tovább akart volna itt így ölelkezni velem vérre menő, élet-halál harc címén, majd visszaváltoztam és a hóban térdelve egyből kitört belőlem a nevetés. A környék tőlem volt hangos, de nem érdekelt, olyan jóízűen nevettem, mint talán még soha, a könnyem is kicsordult, a hasam már fájt, és nem tudtam Jamie-re nézni, mert újból pukkadozni kezdtem. - Tupilek nevére, Kisfarkas - nyögtem két nevetés között a szemem törölgetve. - A cukiságoddal fogod harcképtelenné tenni a másik falkát. - És tovább röhögtem. Nem, ez egyszerűen kész volt. Jamie ugrott, és ez a "gyere ide curkorborsó szétölellek" támadása... überelhetetlen! Esküszöm, szinte véteknek érzem igazi harcra tanítani, ezzel bárkit kiütne. Rohadt hideg volt így egy szál semmiben, de ez csak akkor jutott el a tudatomig, amikor nagyjából széttornáztattam a rekeszizmaim és szárazra könnyeztem a szemem. Beletelt bő öt percbe, mire lehiggadtam, ebben mondjuk sokat segítettek a mínusz fokok is. - Bocsi, Jamie... de még soha nem... - Megint nevettem, aztán végül tényleg sikerült némi komolyságot erőltetnem magamra, de a vigyor maradt. - Jaj, anyu... Megint felöltöttem a farkasalakom, mert így olyan hideg volt, hogy a pöcsöm is legszívesebben visszahúzódott volna a hasamba. Bundásan mindjárt szebb a világ. ~ Technikailag ez nem volt egy díjnyertes támadás, de gyakorlatilag... harcképtelenné tettél, szóval nagyon ütött. ~ A hangom még mindig nevetős volt. ~ Rosszul fogtam hozzá, ne haragudj. A te jellemedből alapból sem következik, hogy támadó, kezdeményező lennél, úgyhogy... nem is így foglak tanítani. Jamie inkább az a fajta, aki a pokolba is kész lemenni a másikért. Védelmező típus. Ahhoz viszont, hogy ezt az ösztönt előcsalogassam belőle, kellék... mármint plusz ember is kéne, mert amíg csak feltételezés szinten mennek a dolgok, a Kisfarkas nem mutatja meg, mit tud igazán. Addig viszont az alapok berögzítése is nagy lépés lenne. ~ Figyelj, mivel sokaknál kisebb és fiatalabb vagy, ezért ne támadj szemből, mert lepattansz a másikról. Oldalról és lendületből ugorj, azzal kompenzálód valamelyest a kisebb fizikumodat. Hátba is támadhatsz, olyankor arra kell figyelned, hogy elég erősen harapj rá a másik farkas tarkójára. nem tudunk hátranyúlni, szóval amíg le nem vetnek, előnyben leszel. Gyere, próbáld meg most másképp! Direkt nem mondtam, hogy úgy csinálja, ahogy az előbb felvázoltam, ha esetleg rafináltabb módszer ugrik be neki, akkor eljárhat aszerint is, a lényeg az eredmény.
Na jó, hát ez így eléggé kellemetlen. Mármint nem is,tök jó érzés Darrenen csimpaszkodni, mert tetszik a szaga és a teste melege, meg persze az energiái is, de... Inkább leszállok. Aztán elhátrálok néhány lépést tőle és figyelem, ahogy visszaváltozik emberré. És nevet... Eleinte gondolatban én is kacagok vele, de hát ő csak nem akarja abbahagyni, ettől pedig inkább kezdem rosszul érezni magam, szóval a füleim is lekonyulnak és inkább lefekszem a hóba, unottan böködve az orrommal a havat. Nem is vagyok cuki... Béna vagyok. Aztán újra farkassá alakul, én pedig csak még irigyebb leszek, hogy neki ilyen könnyen megy a dolog. Na mindegy, végül is ő már háromszáz, szal' már csak pár száz év és nekem is menni fog. Szép kilátások... ~ Te ne haragudj... ~ Üzentem neki egészen halkan, amikor elnézést kért, de továbbra is a hóban feküdve szórakoztam. Hol van már az óra megkeresésének sikere? Mintha meg se történt volna. Figyelem az útmutatásait, hogy oldalról vagy hátulról kellene rávetnem magam, de a baj csak az, hogy se én, se a farkasom nem akarjuk bántani Darrent. Egyrészt, mert szeretjük, másrészt pedig túlságosan be van rögzülve, hogy minden ilyen dologért büntetést kapunk, és egyáltalán nem illendő egy idősebb és erősebb farkassal ujjat húzni vagy szemtelenkedni. Ahogyan az sem, hogy ellentmondjunk neki. Szóval a saját berögződéseim közé kerültem így nagy hirtelen és fogalmam sincs, hogy melyik szabálynak kellene engedelmeskednem, de azt érzem, hogy "teljes erőből" nem fogok tudni nekiesni. ~ Darren, én nem érzem jól magam... ~ - motyogom és rá se nézek inkább, a hó sokkal érdekesebb - ~Nem tudlak megtámadni és az az igazság, hogy nem is akarlak. Meg ez úgyse komoly...~ Végre feltolom magam a hóból és az egyik fa mellé lépkedek, majd zavartam kezdem lekarmolni a kérget róla. ~Tök megalázó, hogy még csak feldönteni se tudlak, pedig direkt nem támadsz vissza.~ Na igen, ez volt a fő problémám. Hogy legyek úgy magabiztos, hogy az "ellenfelem" akkor előnyt ad nekem, mintha már eleve halott lenne. Egy lélegző, meleg testű halott baba. Nem érzem magam veszélyben, nem fenyeget senki és semmi. Még ez a hülye fa sem, amit piszkálok. ~Persze semmi bajom a megalázással, mert... Tudod. Csak te más vagy. Te sose bántanál "úgy".~ És ezért is roppantul hálás vagyok neki, de perpill lövésem sincs, hogy mivel tudna engem motiválni. Idegesen kaffogok fel és nagyot vágok a fa kérgébe. Haragszom magamra a sutaságomért és talán ez az egyetlen erős érzelem, ami most bennem van. De hogy harcolhatnék mással, ha magamra haragszom?
Látva, hogy az én jókedvem belőle mit váltott ki, elszégyelltem magam. Se mentorként, se barátként nem volt szép tőlem, s miután közölte, hogy nem érzi jól magát, nem is csodálkoztam. Ez a helyzet és feladat amúgy se volt testhezállónak nevezhető az ő szemszögéből, a reakcióm pedig nem könnyített a helyzetén. Hallgatom a meglátását, az érzéseit, közben a hangulatát és az energiáját is letapogatom, és hiába ez a feltámadt sutaság meg bizonytalankodás, se csalódott, se ideges nem lettem, csak odamentem hozzá, miután végzett a fakaparással és fültövön nyaltam. ~ Bocsáss meg az előbbiért! ~ kértem őszintén a pillantását keresve. ~ Nem volt szép tőlem, tényleg sajnálom... Egyáltalán nem akartam sem kedvét, sem csírázó önbizalmát eltaposni, bár abban igaza volt, hogy ő, visszafogott farkasként aligha fog csak úgy, minden ok nélkül, még gyakorlás címén se valakinek nekiugrani. ~ Nem foglak ilyenekre kényszeríteni, úgy nincs semmi értelme, ha nem magadtól csinálod, hanem azért, mert én rád förmedek. ~ Az egyébként sem az én stílusom. Elnéztem a szarvascsorda felé, majd visszapillantottam Jamie-re. Végül is... működhet. ~ Vadászni fogsz ~ szólaltam meg újból, s elindultam a szarvasok felé. ~ Napi egy étkezést így kell megoldanod, szarvasnál kisebb vadra pedig nem mehetsz. A harc... lényegében egyfajta vadászat. Becserkészed az ellenfeled, gyenge pontot keresel, megpróbálod a földre küldeni. A különbséget a kettő között a motiváció jelenti. Ahogy a csorda közelébe értem, a patások idegesek lettek, a földet kapartál, fejüket nyújtogatták, az agancsukkal fenyegettek. Elindultam mellettük, tekintetemet egy pillanatra se vettem le róluk, az érzékeimmel a megfelelő célpont után kutattam. ~ Vadászol, ha éhes vagy, hogy életben maradj. Harcolni viszont általában azért harcolsz, hogy védelmezz. Önmagad, a büszkeséged, egy eszmét, valakit, aki fontos... ~ Megvan! Megtorpantam, egész testemben megfeszültem és lassan lelapultam. ~ Csak annyit akarok nálad elérni Jamie, hogyha eljön a pillanat, amikor kiállsz valaki ellen, legyen esélyed. Mind győzni, ha olyan az ellenfél, mind túlélni, ha nincsenek egy súlycsoportban, és legalább addig húzza, amíg nem kap erősítést. Nekirugaszkodtam, a szarvasok futásnak eredtek, de mire vágtába válthattak volna, már frissen kiontott vér szennyezte az általuk letaposott havat. Az elejtett szarvas torka túl közeli ismeretségbe került az agyaraimmal, amelyik élő esetleg megpróbált valamilyen barom okból kifolyólag közeledni, azt fenyegető morgással térítettem jobb belátásra. Elengedtem a leterített vadat és megráztam magam, majd a hasához léptem, megszaglásztam és feltéptem, hogy a belsőségek szabadon kiömölhessenek. ~ Ennyi egy élet ~ néztem a Kisfarkasra a tetem mellől. ~ Nem több annál az energiánál, amit a kioltására fordítanak. Van, amikor hosszú évek tervező munkája se elég, máskor egy golyó is bőség. ~ Elindultam felé, a hangulatomba pedig eddig ki nem mutatott sötétség kúszott. ~ Te láttad, amint széttépték a kölyköt, akit bizonyítási vágyból haraptál be, nekem a Teremtőm a szemem láttára ölte meg a szívemnek legkedvesebbet. Én nem akarok még egyszer így járni, gondolom te se. ~ A tekintetem komor volt, a farkasom energiája erélyesebben vett körül mint eddig, az emlék felzaklatott. ~ Gondold alaposan végig, hogy mi a célod, miért akarsz fejlődni, mert ha ez megvan, az már félsiker. Ha kell, írd föl valahova, olvasd el naponta, ismételgesd lefekvés előtt, és hidd el, amikor felfogtad, tényleg tudatosítottad magadban, akkor neki fogsz lendülni. Nem veszel száznyolcvan fokos fordulatot, de változni fogsz. Jó vagy rossz irányba? Csak rajtad áll. Én segítek neki, terelem, de mindez fabatkát sem ér, ha ő közben mást akar. Szóval nem, nem fogok ráakaszkodni, se a fülét rágni, vagy megfogadja a tanácsaimat, vagy nem, az ő döntése. Neki kell dönteni és akarni, máshogy ez nem működik. Lehet, hogy más felé szeretne elmozdulni, mint amerre vinném, az se baj. Csak akkor lássam rajta, hogy mikor odaáll elém és közli, hogy mire tart igényt, akkor annak konkrét oka és célja van. Hittem benne, hogy simán túlszárnyalhatja az elvárásaimat is, amint képes lesz megszabadulni mindattól, ami ennyire gúzsba köti. ~ Na, gyere, együnk, nem szeretem a fölösleges gyilkolászást.
Darren következő reakciója számomra annyira meglepő és váratlan, hogy hirtelen elfelejtem, miért is lettem durcás. Szinte pislogás nélkül nézek a szemébe, miután megejti a fültövön nyalintást. Szeretném azt mondani neki, hogy ugyan már, hiszen ő megteheti... Ő akkor tipor a lelkembe,amikor akar, és úgy szégyenít meg, ahogy csak kívánja. Mifelénk az idősebbek soha nem kértek elnézést semmiért. Idegen, mégis jól eső érzés úszik keresztül a gyomromon, megdobbantva a kicsi szívemet. Tudom, hogy ideje lenne már felfognom, hogy a "való életben" nem úgy működnek a dolgok, ahogyan Sitkában, de a berögződések túlságosan erősek ahhoz, hogy el tudjak feledkezni róluk. Ahhoz kellenek az ilyen apró kiütközések, mint az imént. Mintha mi sem történt volna, úgy libbentem meg a farkam, s kissé oldalazó, esendő léptekkel pattanok egy aprót, hogy viszonozzam Darren gesztusát. ~ Semmi baj, Darren! ~ - üzenem neki finom, játékos hangon - ~ Tudod, ahonnan én jöttem, ott sose kellett bocsánatot kérnie senkinek semmiért. Tudom, hogy ez már más hely, de... Tőled akkor se várnám el, ha nem ehhez szoktam volna hozzá. ~ Közlöm vele még az álláspontomat. Lehet, hogy egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy "szeretlek"? Lehet. De a fene se tudja már, hogy mikor mit kell mondani, és a lényeg amúgy is az, hogy tudom, hogy túlreagáltam a dolgot és gyerekesen viselkedtem. És most, hogy láttam, hogy egy ilyen idős farkas őszinte megbánást tanúsít velem szemben, inkább szégyenlem magam és rájövök: nem akarok többé gyerekes lenni. ~ Motiváció...~ Ismétlem el nagyon komolyan a szót, amit Darren használt az előbb. Erről már beszéltünk egyszer, én pedig úgy látszik, hogy a hétköznapokban teljesen elfeledkeztem az ígéretemről. Vagyis nem feledkeztem el, inkább átalakult. Az, hogy önbizalmat akarok,már inkább azt jelenti számomra, hogy azt akarom, hogy Darren meg legyen velem elégedve. Hiába, mindig is másoktól függöttem, úgy látszik, hogy ezt már nagyon nehéz lesz levetkőznöm magamról. Azt pedig, hogy vadásznom kell minden nap, csak egy amolyan farkasos meghajlós-bólintással veszem tudomásul. ~ Ne aggódj! Amikor kidobtak, napokig csak farkasként éltem, szóval ez nem okoz gondot. ~ Tényleg, azt nem is meséltem neki, hogy mi történt azután... Bár, akkor biztos haragudna rám... De nem, most nem koncentrálhatok erre! Ahogy Darren megered, én is mennék, de látom, hogy ez a tempó nem nekem való, szóval inkább lassítva szökkenek utána, majd nyugodtan kocogok mellé és a szarvas teteme mellé. A friss vér és a meleg hús szaga csalogatóan hívogat magához, beindítja a nyáltermelésemet, de tudom, hogy nem nyúlhatok hozzá, így csak türelmetlenül topogva hallgatom tovább a mentoromat. ~ Megígértem neked, hogy önbizalmat fogok növelni. Ez jó motiváció, nem? Plusz, Masának is megígértem, hogy meg fogom védeni. Miatta kell az esély. ~ Egészen határozottan és szilárdan meg tudtam fogalmazni a dolgokat, szóval ennek most örülök. De kicsit nehezemre esik koncentrálni a tetemmel a lábaim előtt, így amikor Darren evésre utasít, nyüszítve felmorranok. Először csak óvatosan és finoman nyúlok a hús után az agyaraimmal, de amikor megbizonyosodok róla, hogy Darren nem tépi le a fejemet azért, mert a prédájához nyúlok, hát mint egy éhező, úgy vetődöm rá a szarvasra. Nem eszek sokat, nem vagyok nagy étkű, pusztán egy kevés kell, hogy a farkasomat csillapítani tudja egy időre. ~ Nem fogsz csalódni bennem. ~ Teszem le a nagy esküt hirtelen, aztán magas és vékony hangon felvonyítok, körbefutok párszor a saját tengelyem körül, aztán pedig parancsra se várva indulok meg az elszökött szarvascsorda nyomán, hogy magam is leterítsek egyet közülük.
//Szerintem itt ezen a ponton zárhatunk, ha te is úgy gondolod. Nemsokára úgyis be fogok kattanni és átmegyek terminátorba, aztán utána megejthetünk még egy edzést, ott garantáltan neked fogok esni szerintem Puszi!//
Emberként összeráncoltam volna a szemöldököm a szavaira. Egyre kevésbé volt szimpatikus ez a Sitka, s valami azt súgta, hogy később se lesz az. De amíg nem követi a múltja fizikai valójában is a Kisfarkast nem szólom meg azt a... klánt. Az ő kölyökéveinek tere és köre volt, ám hiába hiszem sziklaszilárdan, hogy elcsesztek tulajdonképpen mindent, amit egy kölyöknél el lehet, ezt hangosan sose fogom kimondani. Jamie előtt semmiképp. Úgy sejtettem, ő is tudja, így az én szapulásom a hajdani falkája felé nem lenne több puszta sárba döngölésnél. Igaz, nem neki szólna, de esélyt se akartam hagyni arra, hogy magára is vegye akár egy vékonyka szeletét is. Mindenesetre hiába mondta, hogy alázhatom, mert jogom van hozzá, egyértelműen látszott rajta, hogy a bocsánatkérés hatott, aminek örültem. ~ Nagyszerű! ~ biccentettem a vadászatra, s arra, hogy azzal nem lesz gondja. Apránként, de haladni fogunk. Mili lehet elégedetlen a fejlődési iramot és a nyomás nagyságot tekintve, akkor se fogok ráerőszakolni semmit sem Jamie-re. Se Ash-re. Elég nekik az, ami most van. A szarvas elejtése után habár már téptem a húst, attól a fülemmel még a Kisfarkasre figyeltem, mondandója végén pedig felemeltem a tetemtől a fejem és kissé oldalra biccentve néztem őt. Fürkészőn próbáltam benne olvasni, kutatni valami után, de még én se tudtam pontosan, hogy mit is kerestem. Önbizalom, Masako és az ígéret... Nem, neki nem jött volna be az a duma, hogy azért elsősorban önmagáért akarja mindezt. A-a. Ő függő, de nem a kullancs fajtából, inkább ragaszkodó típus azt hiszem. Kedvem lett volna megborzolni a fejét. ~ Az esély a tiéd, Jamie, egyedül rajtad áll, hogyan és mennyire élsz vele ~ mondtam, hangom biztató volt, a tekintetem pedig szilárd ígéretet hordozott, támogatást, amit még a bisztróban ajánlottam fel neki. Mintha évek teltek volna el azóta a találkozás óta, s így belegondolva, változott azóta. Néha oda-oda pillantottam rá evés közben, nem azért, mert el akartam kergetni, akkor eleve meg se hívom, egyszerűen figyeltem. Mintha láthattam volna, hogyan szökik szárba egy elhatározás, úgy vizslattam. Pedig az ilyesmit legfeljebb az idő igazolhatta vagy cáfolhatta. ~ Hiszek neked ~ fejeztem be én is az evést, majd megálltam, hogy ne csatlakozzak egyszemélyes kórusához. Ez a pillanat csak az övé volt, nem éreztem magam felhatalmazva arra, hogy csak úgy elorozzam tőle, vagy magamnak követeljem akár egy töredékét is. Hiába szól annyi év a javamra, szentül hittem, hogy nem csak az idősek, de a fiatalok között is akad, aki megérdemli a tiszteletet. Ma már felhomályosítottam az értékeiről, reméltem, hogy nem felejti el, és ha nem is büszkén, de semmiképp sem szégyenkezve fog járni-kelni a nagyobbak, dominánsabbak között.
//Rendben kis galléros terminátor. Akkor köszönöm szépen a játékot és várom a bekattanást! //
Kezdőlap
//
//
