- Ha húzol mellé kisszoknyát meg köténykét, akkor de… és nagylelkűen eltekintek a két copftól. * Válaszoltam csuklóból a kérdésére még mielőtt végig gondolhattam volna. Na igen, a hotel formaruháját a másiknak biztos nem kell bemutatni, ha a szobalányokról volt szó. Valószínűleg nála is megfordulnak párszor és a copftól is csak azért tekintek el, mert mire meg nő a haja… nos, szerintem már csak a koporsómból nézegethetném maximum, de akkor meg már édes mindegy lenne.* - Ez esetben valóban nem. * Vigyorodtam el, bár azt hiszem, hogy erre felé sok olyan dolog van, amiből csak jó esetben akad egy is. Hajm… hát nem nagyvárosi csitriknek és helyi vagány csávóknak találták ki ezt a helyet az fix. De talán ez is az oka annak, hogy még egyszer sem akartak bevinni. A nevet természetesen felvéstem a képzeletbeli noteszembe, ez pont az, amit nem hagynák ki még feledékenységből sem. Arra, hogy állta a kihívásom önkéntelenül is vidáman megingattam a fejem.* - Ez még a keringő közelében sincs, de csalódtam volna, ha bedobod a törölközőt. * Persze, észrevettem a tekintetét. Talán szakmai ártalom, talán csak az, hogy a fóbiám miatt tényleg jobban figyeltem minden apró gesztusra, hogy időben tudjam hárítani a „veszélyt”, de különösebben nem foglalkoztam vele. Furcsa, de az ösztöneim leszámítva semmi olyat nem éreztem, amiért vigyázni kéne magamra akár most, akár a későbbiekben. Ha meg mégis, nos… az majd akkor kiderül. Jelenleg nem akartam belegondolni és az amúgy is jobban foglalkoztatott, hogy melyikünk fog hamarabb megfutamodni ennyi kihívás mellett. Hisz szerintem arra mind a ketten mérget is vehettünk volna, hogy nem ez lesz az utolsó. Nevet. Jó pont és hát most na, van nekem önkritikám nem is kevés. De a vásárlós tranzakcióm után, ez azt hiszem egyértelmű is lehetett, mi szerint nem tudok főzni. De azért azt nem bírom megállni, hogy ne öltsek rá nyelvet. Nem vettem sértésnek szó se róla, de ehhez többet már nem tudtam rakni, de mégsem hagyhattam annyiban.* - Állok elébe, csak vigyázz mit kívánsz. * Kacsintottam rá, hisz a határaim az egekbe, de azért vannak dolgok, amikre könnyebben harapok, mint más női egyed. De hát Én szívesen lejátszok bármit, meg különben is a jövő zenéje még. A bocsánat kérése talán felesleges is volt, hisz nem vertem nagydobra az egészet, csak kértem valamit, így nem reagáltam rá, még ha meg is nyugtatott, hogy legközelebb nem lesz ilyen… akármilyen, hanem inkább közli a tényeket. A hangjában lévő érzelemre csak rápillantottam, de nem szóltam. Ez már tényleg nem az, amit fordított esetben megosztottam volna, így sejtettem, hogy Ő sem. De ez így korrekt is, Ő nem piszkálja az én magánéletem én sem az övét. A durcás megnyilvánulására elnevetem magam. Igazán mulatató a kép, ami csak pár pillanatig tart csupán. De ennyi épp elegendő.* - A bumerángot eldobni szokták, jelenleg Te akartál el futni… De ha lehet veled dobálózni, akkor meg is érdemled, hogy valaki bumerángnak használjon. * Mosolyodtam el, persze értettem Én a hülyéskedését. De sosem tudni nálam, hogy mikor mondok valamit komolyan és szúrok a viccek közé egy-egy saját véleményt. Ez az volt, és még igaz is. Semmire nem tartottam azokat a férfiaknak nevezett egyedeket, akikkel így lehetet játszadozni. Egy férfi legyen férfi, ne csak egy utánzat. Bár tény, hogy az Én jellememmel és temperamentumommal elég magasra pakoltam a lécet. Szavaira bólintottam, az, hogy hiszek-e a természetfelettiben vagy sem… mellékes és jelenleg Én is örültem, hogy itt vagyok és nem máshol. De ezt sem kellett megerősítenem, hisz látszott rajtam. * - Az eltökéltség olyan dolgok összessége, amik ha nincsenek meg valakiben, akkor eltiporják, megalázzák és semmissé teszik. Sosem az a cél, hogy valaki megdicsérje vagy felnézzen rá, hanem sokkal elemibb és ősibb dolog a mozgató rugó; a túlélés, az életösztön. * Ahogy kifejtettem a véleményem a hangomban a komorság uralkodik és a tekintetem is szomorúan, csalódottan villan a másikra. Na de ácsi, kissé mintha megfeneklettem volna, amit nyomban észre is veszek, és már nyoma sincs a korábbiaknak. Arcomon újra mosoly bujkál és tekintetem is vidámabban csillog, még ha nem is olyan intenzitással, mint előtte. Ahogy meghozzák, az újabb kört csak lassan kortyolom a söröm, ahogy már újra a „régi” vagyok. Nem színészkedés, csak nem voltam lelkizős fajta, sokkal jobban szerettem nevetni és ökörködni. * - Taxi is van… gyenge kifogás, tekintve, hogy kint mínuszok vannak, még a húsnak sem lehet komoly baja. * Vigyorodtam el és lássuk be, nem voltam háziasszony, de kint hidegebb van, mint egy fagyasztó szekrényben. De persze ehhez nem értek, szóval akár tényleg meg is romolhat. Na de az a verzió, amit Ő ajánl az sem egy utolsó opció… sőt. Ezzel le is esik, hogy még csak eszében sem volt kitérni az ajánlat alól.* - Megegyeztünk, természetesen csak is a szobalány romantikus estéje miatt… csak nehogy kiábránduljanak a hódolóid a hotelben. * Kacsintottam rá és már le is húztam a maradék söröm, kabát fel és már mehettünk is. Mindössze csak annyira utaltam, hogy azért mert a Hotelbe telepedünk át, még kicsit sem leszek távolságtartóbb. Bár tény ami tény, közvetlenebb sem. S ezúttal valamiért még csak fecsegni sem próbáltam meg útközben, csak a gondolataimba mélyedve bámultam kifelé.* - Közben átvedlek, tíz perc és jövök. * Mosolyogtam rá mikor megékeztünk és már mentem is a szobámba célirányosan…*
*S láss csodát valóban nem volt tíz percnél több és már meg is jelentem lent. Persze miért is lett volna? Nem a férfi kedvéért öltöztem át, hanem idebent meleg volt és nem volt szükség a vastag cuccokra, amiket egyébként sem szerettem, tekintve, hogy Floridában egész jól hozzá szoktam a lenge öltözékhez, így csakis a saját magam kényelme volt a cél. Fent hívattam a szobalányt, átadtam neki a cuccait, közben átöltöztem és fájó szívvel ugyan, de megváltam az ékszereimtől. Egyébként is problémás lett volna elrejteni és „házon” belül még senki nem kekeckedett velem, hogy szükségem legyen rá. Így ezúttal aki észrevette az érkezésem, vagy épp véletlen erre pillantott, az nem is láthatott semmi különöset. Öltözékem kicsit sem kihívó, ami mellé csak egy magas sarkú, fehér szandál párosult az elején apró láncokkal, amilyen a ruhámon is volt és egy egyszerű fehér selyemsál a nyakamban. Eddig nem kellett, mert a pulcsim nyaka takarta az apró sebeket. Valaki azt gondolná, hogy gondosan összeválogatott darabok, de lássuk be tíz perc alatt, amibe benne volt a lift is kétszer, ez aligha lenne lehetséges. Csak így jött kézre. Hajam ezúttal pedig minden „hajtűtől” mentesen omlott le a hátamra egészen a derekamig a maga lágy hullámaiban és a kezemben is ott volt a tálcám. Semmilyen más változás nem volt rajtam, ahogy körbetekintettem a helységben, hogy merre találom a férfit. Feltéve, ha itt van és naiv mód nem gondolta azt, hogy ez az átöltözés felér egy tortúrával és még nem jött ide, címszó feleslegesen. Ha megtalálta a tekintetem, akkor egy mosollyal indultam meg felé.* - Szerintem keressünk egy félre eső helyett Bag…Baldzs… Tudod mit? Majd a nap végén megpróbálkozom vele megint, akkor már lesz mire fognom, hogy nem tudom ki mondani a neved. Addig maradsz Szépfiú, ha csak nincs valami könnyebb beceneved vagy nem találok magam egyet. * Vigyorodtam el és a szerencsétlen próbálkozásomra még Én is elnevettem volna magam, amiről a széles vigyorom árulkodott. Ha nem volt itt, mert arra számított, hogy késni fogok… nos, az pech de csak könnyedén a pultnál helyet foglaltam, ahol tuti észre vett. Nem szerettem, ha késnek, én magam sem szoktam, szóval az élcelődésemet tuti kiérdemli vele. Bár abból eddig sem volt hiány. *
//Szerintem nem volt kérdés. Csak majd dobj egy topikváltást a reagod alá. //
Elképzelem, amit mond, mert vizuális típus vagyok és kitör belőlem a nevetés. Nem gondolom, hogy lenne a méretembe és az egyenruhának a szoknyája szerintem csak az egyik lábamra megy fel vagy még arra sem, mert bizony falatnyi a szoknya amiben a szoba lányok vannak. Ha valami csoda folytán pedig még is lenne rám méret, hát igen csak groteszkül néznék ki. Elárulom neki a boltom nevét és azt is, merre találja. - Soha nem dobom be a törülközött. Jegyzem meg komolyan, s gondolatban egy kicsit elkanyarodtam. Én inkább meghalok, minthogy feladjam a küzdelmet. A törölközőt a bokszban szokta bedobni az edző mikor feladni készülnek a mérkőzést. Nekem nincs edzőm és hamarabb tépném szét az edzőmet, ha lenne, minthogy megemelje az a bizonyos törölközőt. Soha nem adtam fel a harcot és a küzdelmet bármerre is vetett a sors. Nem akarok hangulatot rontani, így még hozzá fűzök valamit. - Persze ha egy szép nő kérné, akkor lehet meggyőzhető lennék. Kacsintok rá és nem tudom, mennyire hangzik ez játékosan. A hangommal próbáltam úgy tenni, de az arcjátékommal most ez nem volt összhangban. Mindegy is, mert az események pörögnek tovább hibátlanul. Csak bólintok egy aprót a kívánós részre, de szavakat nem fűzők hozzá. A nevetése megint csak betölti a teret és szépen cseng, legalább is nekem, mert csak rá figyelek és a hely okozta zajokat kizártam már akkor mikor leültünk. Sajnos vagy nem, de jobban hallok, mint az átlagember és elég sokszor kell kizárnom a hangokat – nem azokat a hangokat, amiket az örültek hallanak, mert nem vagyok az – hogy ne zavarjanak. - Ez igaz, de el tudod képzelni, hogy ezt * mutatok végig magamon* Képes valaki csak úgy eldobni? Lássuk be, nem vagyok 50 kg. Húzom fel kérdőn a szemöldököm. Kíváncsi vagyok erre mit fog reagálni, mert ezt már sikerült teljesen úgy előadnom, mint ahogy az a nagykövben meg van írva. Játékos, csibészi és kissé még cinikus is. Van egy olyan érzésem, hogy ebben a saját véleményének egy része is benne volt, amivel egyet értek. Ha egy férfit képes bármelyik nő kihasználni, az nem is igazi férfi csak egy utánzat. Egy hím legyen férfi és pont. Figyelmesen hallgatom végig a véleményének kifejtését az eltökéltségről. Észreveszem a hangjában megbújó szomorúságot. - Én is pont ezt mondtam Eli. Nem baj, ha becézlek? Szurok mellé egy kérdést is. Szerintem ez még bőven nem személyeskedő. Nem szeretek becenevek adni embereknek, de farkasoknak sem, mert az olyan intim számomra. Mármint csak olyannak adnék valami becenevet, aki számít nekem vagy, mert gúnyolni akarom. Én egyikhez sem állok közel, mert még nem volt olyan, akinek adhattam volna. A megjegyzésére egy rosszalló pillantást kap tőlem. - Tudod, mikor hagynám itt a kocsimat és ülnék taxiba? Ha mind a két lábamat és a kezemet is, levágná valaki tőből. Minden más esetben megpróbálnám haza tolni. Mondom, kissé élesen s ezzel talán megtöröm a vidám hangulatot, de nem létezik, számomra olyan világ, ahol ne tudnám biztosságban a kocsimat, még akkor sem, ha csak pár órára kéne elhagynom. Gondolom ebből kiérezte, hogy a négykerekűm fontos helyet s szerepet tölt be az életembe. Ez nem is lehetne másképp hiszen a szerelmünket nem hagyjuk el, legalább is én így lettem összerakva. Megittam a maradék löttyömet s a korábbi komolyság el is tűnt. Nem akarom elrontani a délutánt, mert ennek még lesz folytatása, főleg, hogy egyetértünk a folytatásban. - Ugyan, ettől nem kell tartanod, mert nincs nekem olyanom. Legyintek is egyet és hangom őszintén cseng a terembe. Jó tudom, hogy van pár bige akinek bejön a kinézetem, de valahogy egyiknek sincs olyan kisugárzása, hogy több figyelmet szenteljek nekik. Egyszerűen nem fognak meg és mivel nem ismernek, csak a külsőm fogja meg őket. Én pedig olyan hódolókat, – hogy a szavaival éljek – nem akarok. Miután megitta a maradék sörét, elindulunk. A pultnál fizetek és a kocsiig meg sem állok. Kiriasztom a kocsit és ha mind a ketten készen vagyunk akkor sebességbe teszem a kocsit. Szótlanul vezet egészen a hotelig. A kijelentésre csak bólintok egyet, hogy rendben van. Hogy valóban 10 perc lesz-e azt nem tudom, de ráérek. Miután megérkezünk, kiveszem a húst s belépek a hotelbe.
***
A pultnál foglalok helyet első körben, de nem kérek semmit. Csak a pultra kitett tálból veszek, ki pár mogyorót s azt eszegetem. Mint mindig most is szemügyre veszem azokat, akik lent tartózkodnak. Rossz szokás ha úgy tetszik, de le kell ellenőriznem, hogy valami csoda folytán nincs e itt, olyan személy akit nem látunk szívesen. Jelenleg nincs, és ennek mindig örülök, mert ez egy nyilvános rész és nincs most kedvem balhézni egyet. Aztán megpillantom Eli-t s a mogyorót sem kívánom már. Alaposan végig mérem és nem zavar, ha észre veszi. Elég dögös ebben a szerelésben vagy csak azért, mert ki van engedve a haja? A fene sem tudja, de nekem személy szerint jobban tetszik így. Nem mintha nőként tekintenék rá.... nah jó ez hazugság, mert nem lehet máshogy nézni rá, főleg nem ebben az öltözékben. A láncok ugyan nem jönnek be rajta és a ruhán sem, mert utálom azokat a fémeket, még mai napig is. Most azonban nem fejtem ki, hogy miért, de amint a láncokhoz ér a tekintetem elfintorodom, és ezt nem leplezem. A sál, mely a nyakában van, sokkal jobban tetszik. Mikor oda ér, még egyszer látványosan végig mérem és elmosolyodom. - Csinos, csinos Jegyzem meg, még mindig mosolyogva és nem én vagyok az egyetlen, aki végig méri Elit. Több férfi is megnézni és ez alól a pultos fiú sem kivétel. A nevem kimondásán felnevetek, mert elég viccesen hangzik, hogy nem tudja kimondani, de rögtön a segítségére sietek. - Balázs Ejtem lassan a nevet, hogy hát ha sikerül, kimondani, de amint elkezd ismét beszélni befogom a számat, mert nem akarok közbe vágni és érdekel amit mond. Nah jah, majd ha be lesz csípve, akkor aztán még annyira sem fog menni, mint most, de ezt nem közlöm vele, hiszen nyílt titok. - Keresünk egy helyet. Állok fel s a beceneves részre direkt nem mondok semmi, hogy miért nem azt már korábban kifejtettem. Ha esetleg még is megpróbálkozik vele, akkor azért nem fogom leharapni a fejét. Keresek, egy csendesebb részt ahol le tudunk ülni és nem fog zavarni senki. A Pultosnak korábban megmondtam, hogy hozzon ki nekem egy üveg Teguilat és cola-t is. A hölgynek pedig sört. Amint leülünk meg is jön egy tálcával. - Gondolom, ez megfelel. Pillantok rá kérdőn, és ha nem akkor majd mondja, mit szeretne, hiszen van szája és amúgy sem olyan mint aki magában tartaná a dolgokat. Ha jó a menü, akkor elénk kerül az üveg és a kellékek. Én sem vagyok ám lusta és töltök neki a poharába majd az enyémbe is. - Akkor kezdjük egy bemelegítő kérdéssel. Miattam vetted fel ezt a ruhát? Dőlök előrébb, mert nem kell minden kérdést hallani másnak, és ha azt gondolta, hogy majd valami sablonos kérdést teszek fel neki akkor nagyon téved. Ha már játszunk, akkor játszunk tisztességesen és amúgy sem vagyok oda a sablonos dolgokért. csak olyat fogok kérdezni ami érdekel, ez például nagyon is. Szóval vagy legurítja a pohár tartalmát vagy válaszol.
*Igen, feltűnt, hogy pár tekintet rám szegeződött. De ez normális, hisz még én magam is megnézem mindig, hogy ki lép be az ajtón akár itt, akár a munkahelyemen. Nem vertem nagydobra és nem is érdekelt, hogy milyen tekintettel néznek rám. A célom meg volt, vagyis inkább a célszemélyem hisz a pultnál nem volt nehéz észrevenni. Könnyed lépteim pedig már oda is vittek. Az is feltűnt, hogy megnézet, de ilyen tekintettel nem most találkozom először. A fintorral azonban igen, amire össze is vontam a szemöldököm.* - Úgy látszik nem eléggé… * Utaltam a fintorára és mivel nem ez az első alkalom, hogy itt vagyok lent így a pultos fiú felé is biccentettem, köszönés gyanánt. Észrevehette a másik, hogy nem érdekeltek a tekintetek. Miért érdekeltek volna? Persze ebben nem az gátolt meg, hogy előttem van az egyetlen férfi, akinek a tekintete érdekelt. Jó vicc volna, vagyis még annak is rossz, tekintve, hogy nem igen tudtam senkire sem férfiként tekinteni. Szimplán ez mind csak a külsőségek. Amik nem érdekelt. Ha felkeltem valaki figyelmét, ne az miatt, mert jól nézek ki. A nevetése csak szélesítette a vigyorom, immár öö… sokadjára a röpke találkozónk alkalmával. De a háttérbe még mindig ott volt az, hogy borzolta a zsigereimet is. Ahogy elvezetet egy félre eső helyre, de még alkalmam sincs megjegyezni a választását már jön is a tálca.* - Milyen előre látó… a végén még ledöntesz a lábamról és megpróbállak dobálni. Köszönöm.* Utaltam vissza korábbi mondatára. Hisz mindent lehet dobálni, csak a megfelelő technika kérdése. No meg, én egyébként is voltam elég flúgos ahhoz, hogy meg is próbálkozzak vele. A köszönöm pedig már a srácnak szólt mielőtt távozott volna. Tálcám letettem magam mellé az asztalra és bekötött mancsom a pohár köré fontam. Fájt és éget, így a hideg pohár pár pillanat múlva biztos lehűti, ha kissé áthűl a kötés. * - Ha ilyen lelkes vagy, akkor három cukorral és tejjel iszom a reggeli kávém. * Cukkoltam a kiszolgálás miatt. Máshol is szívesen elviselném, mondjuk, ha nem kéne idáig lemásznom a reggeli kávémért. Ami igazából délutáni, tekintve, hogy reggel fekszem le. A kérdés azonban kissé meglepett és a pillanatnyi meghökkenésem után el is nevettem magam.* - Ugyan már Szépfiú… Te sem gondolhatod komolyan, hogy ha tetszeni akarok így öltözök fel. Különben meg, akarnom kéne meghódítani? *Szélesedett ki a mosolyom vigyorrá, ahogy a kérdésére válaszoltam. De ez azért nem egyenes válasz, így természetesen azért le is rövidítettem, hogy egyszerűbb legyen, mint olvasni a sorok között.* - Szóval, nem, nem miattad. Miért nem tudsz aludni Teliholdkor? * Kérdeztem rá nyíltan, most már nem volt miért elfojtani a kérdésem, ami azóta is piszkálta az agyam. Szóval vagy válaszol, vagy iszik. A helyzet adott és igazából ez igaz minden kérdésre, avagy kérésre is. De tekintetem leplezetlen kíváncsisággal fürkészte továbbra is, miközben bele ittam a sörömbe. *
A megjegyzésből ítélve észrevette a fintorom, de én ezt nem bánom. Legalább nem gondolja azt, hogy tetszik nekem. Nem mondok neki semmit, csak úgy simán elengedem a fülem mellett a megjegyzését. Kicsit fura egy nő annyi szent, mert mást büszkeséggel töltene el, ha ennyi szempár rászegeződne, de ahogy látom nem hatja meg. Talán a munkája miatt vagy, mert nincs önbizalma, ami nem kicsit lepne meg. Hiszen ahogy lejött és a munkája miatt is tisztában kell lenni azzal, hogy sok mindenkinek tetszik. Lehet a nőket szereti és nem a férfiakat. Nem lepne meg, ha az lenne a szitu. A gondolataimat elzárom egy palackba és vízre bocsájtom. Inkább felállok és a kiválasztott helyre megyek, hogy elkezdődjön a mi kis játékunk. - Nem szeretek döntögetni max kártyavárat. Jegyeztem meg neki bazsalyogva. //Bazsi bazsalyog// Úgy érti ahogy szeretné és semmi támpontot nem adok neki, hogy mire utalok vele. Töltök neki, hogy kezdődhessen a móka, bár van egy sejtésem, hogy inkább részegségről lesz itt szó, de hát, ha már bele vágtunk, akkor nyia. Lelkes éne? nem hiszem, bár kitudja. - Megjegyezve, de ha már itt tartunk, én feketén iszom reggel. Szúrom csak oda. Erre biztos valami frappáns választ fogok kapni és már alig várom, de az is lehet, csak figyelmen kívül hagyja. Mindjárt kiderül. A poharat felé tolom a kezemmel s felteszem a kérdésemet is, amire nevetni kezd. helyes, mert ez volt a cél. Mondtam, hogy csak bemelegítő. - Erre nem válaszolok csak akkor, ha a játékon belül teszed fel. Nyújtom ki rá egy kicsit a nyelvem, úgy ahogy korábban Ő tette. Nem kerülte el ám a figyelmem akkor és most visszajár. Ámbár ez egy olyan gesztus vagy inkább cselekedett amit nem szoktam használni hiszen nem nevezném férfiasnak, de szerintem vágni fogja, hogy miért is öltök rá nyelvet és igazából én a nyelvemet nem erre szoktam használni, hanem teljesen más dolgokra, de ebbe most nem megyek bele. - Egyébként nem, nem gondolom, hogy akkor, így öltöztél volna fel. Valóban nem, de én ezt nem is bánom, mert nem szeretem az olyan ruhákat, amik sokat mutatnak valakiből. Kicsit más az értékrendem és amúgy sem a ruha vagy a kinézet alapján ítélek meg senki. Meg is kapom a kérdést, amire elmosolyodom. Most mondhatnék bármit erre a kérdésre aminek a fele sem lenne igaz, de nem, nem fogok hazudni ezért a pohárért nyúlok és legurítom a felest. A nedű erősen égeti a torkomat így az üdítő után nyúlok és leöblítem a forróságot a torkomba. - Megjegyzem nem bíróm a rövidet. Közlöm vele a tényeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy 3-4 feles után már totál részeg leszek, de azért valszeg érezni fogom. A tekintem az övébe fúrom s gondolkodom a következő kérdésen, de nem kell sokat. - Kik ellen kell megvédeni magadat?
*Hát a kártyaváras megjegyzésére a szemöldököm felszaladt a homlokomra. Ezt sem hittem volna, mármint, hogy ilyet hallok egy hímtől pláne, ilyen arccal társulva. * - Állva jobban szereted? * Naná, hogy félre, vagyis számomra pontosan jól értettem. Nem maradunk földhöz ragadva. Azért ennyire ne komolyodjunk, még a játék kedvéért sem, vagyis inkább pont azért ne. Azt meg csak nem jegyezhettem meg, hogy a másik tér felen játszik és azért. Kár lenne érte, még akkor is, ha engem nem hat meg annyira, hogy merre kószál a micsodája. A megjegyzésére elmosolyodtam.* - Megjegyzem, de nem áll jól a szobalány ruha… szóval, majd ha az ágyamban kelsz, erre emlékeztess, és ha sikerül onnan kirugdosnod, akkor kapsz is.* Hangsúlyoztam ki, hogy akkor bizony mellettem alszik, ami abszurd. Még nekem is, egyetlen embert engedek az ágyamba, azt is csak akkor, ha épp lelkis vagyok és nagyon szükségem van valaki támogatására. Ritka, de megesik. A másik meg, engem kirugdosni? Ember legyen a talpán, aki képes rá, de tény, kávét főzni még tudok. Kár volna tagadni, hogy egyre jobban szimpatikusabb a másik, hisz ha nem így volna nem lennék itt. De ezt az apró nyelvnyújtása csak erősíti. Azért az eddigi tapasztalataim után felüdítő látni, hogy valaki még képes hülyéskedni és szórakozni. S ezek szerint kissé gyerekesnek is lenni. Tényleg jót tett a kis lelkemnek. Az, hogy ez most válasz is vagy sem… nem mertem volna lefogadni. Ha más teszi, akkor kapásból rávágtam volna, hogy ez egy; igen.* - Ez megnyugtató, tekintve, hogy a hódításban nem vagyok otthon. * Szúrtam be egy abszurdnak ható megjegyzést vigyorogva. Az, hogy ez komoly volt… nos vagy észreveszi, vagy sem. De régen sem raktam kirakatba mindenem, nem az én stílusom. Sőt… talán még jobban fel is öltöztem volna, mint amennyire most vagyok. Ahogy a pohárért nyúl kissé elhúzom a szám és cincogva még a fejem is megingatom. Nem lesz nehéz dolgom… legalábbis leitatni. Csakhogy nem ez a cél, aminél viszont hátrány lesz.* - Akkor előbb vagy utóbb kénytelen leszel válaszolni is, ha csak nem négy kéz láb akarsz a szobádig menni. Részegen amúgy is jobban megered az ember nyelve, de ne feledd, hogy nekünk még dolgunk van. * Kacsintottam rá, hisz nem felejtettem el az ígéretem, hogy megmutatom neki a mutogatni valóimat. A kérdésére egy pillanatra elkomorul az arcom és a tekintetem a poharat veszi célba. De nem, erre még válaszolok.* - Veletek szemben. Mármint a férfiakkal… mint észrevehetted nem bírom az érintést és táncosként dolgoztam mindig is. Az emberek isznak és olyankor erőszakosak… márpedig táncos vagyok és nem k*rva. De az alkoholon keresztül ezt nem mindenki vonja külön, és olykor józanul sem. * Húztam el keserűen a szám, hisz nem egy emberbe futottam már bele, aki összekeverte a kettőt. No meg az érintés… azzal amúgy is kilehetet kergetni a világból és olyankor agresszív voltam. De ahogy válaszoltam már vissza is került a mosolyom az arcomra, ahogy kissé előrébb dőltem. Nem kellett gondolkodnom, hisz a számba adta a következő kérdést.* - Szeretted volna, ha miattad öltözöm át, mert épp megakarlak hódítani? * Fogalmaztam meg a kérdést kicsit átformálva, hogy ne legyen kibújó válaszra lehetőség. *
- Jobban hát, de gondolom, ezt nem csak én szeretem vagy igen? Most jött el az a pont, amikor már magam sem tudom, hogy most éppen miről is beszélünk vagyis hát én tudom. Férfi vagyok ízig-vérig. A kávéval kapcsolatos megjegyzésére elvigyorodom, és hát most sem tudom megállni, hogy ne fűzzek hozzá valamit. Egy közös vonásunk azért akad. - Hát ha az ágyadban kelek, akkor felveszem azt a csini egyenruhát és szervírozom is neked a kávét. Jelentem ki ünnepélyesen, mert erre annyi esély van, mint Etióp gyereknek csigát enni. Szörnyen egyszerű a miértje. Elég keveset alszok és ha még is lecsukódik a szemem, akkor azt egyedül szeretem megtenni. Nem osztozom az ágyon senkivel már jó ideje és ez így is van rendbe. Nem tervezek változást ebben az elkövetkezendő jövőben. A szavaira csak vigyorogni tudok. Aham, persze majd el is hiszem, hogy nem tud hódítani és amúgy is csak poénosan szúrta be. Értem én a viccet, de nem mondok semmit, csak a fejemet ingatom meg. A kérdésre nem adhatok őszinte választ és hazudni nem fogok, így a pohárért kell nyúlnom. Látom, hogy ez nem igazán tetszik neki, de hát ez van. Közlöm vele a tényeket, hogy bizony nem bíróm a rövidet, nem véletlen nem szoktam olyat inni. - Fogok én válaszolni ne aggódj és bizony nem felejtetem el, hogy megmutatod a „bélyeg gyűjteményed” a szobádba. Meg akarom nézni, de csak azt, amit magától mutat meg nekem, mert kíváncsi vagyok rá. Nulla kényszer természetesen. Viszont most én jövök, hogy feltegyek egy kérdést, amit nem szalasztok el. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy szemezik a pohárral és talán erre a kérdésre nem kapok választ, de még is csak megered a nyelve. Nem egy vidám kérdés, de örülök a válasznak. - Ez érthető és korrekt a válasz. Valóban nem lehet könnyű egy olyan helyen dolgozni, főleg úgy, hogy a részeg emberekből tartja fent a klub magát és sajnos a részegség egyenes arányos az agresszióval az emberek elég nagy százalékánál. Mivel az én poharam az üres, így magamnak töltök s egy kicsit hátrébb dőlök, mert a kérdésre megkapja a választ. - Nem, nem szeretem volna, mert az csak azt jelentené, hogy arra vágysz amit a ruha alatt találsz, hiszen nem ismersz és ez a délután vagy amennyit együtt voltunk elég kevés idő ahhoz, hogy a testemen kívül ne akarj mást vagy tévedek? A kérdés a végén lehet, hogy költői lesz ha nem kapok rá valamit. Megadom az őszinte választ s minden egyes szavam igazan cseng. Nekem nem kell átöltöznie, hiszen engem nem kell meghódítani és amúgy sem vesz le a lábamról egy csini ruha vagy egy olyan, amit szinte ki sem érdemes csomagolni, mert anélkül is kiderül, hogy mi rejlik alatta. Nem, engem egy szexi ruha még nem hoz lázba. Persze én is szeretek lesni, ki nem? Most viszont megint csak én jövök a játékban. - Miért nem bírod, ha bárki hozzád ér? Dőltem előrébb, mert ez különösen foglalkoztat. Azóta mióta megtörölte a kezét a kézfogás után. Most pedig itt az alkalom, hogy vájkálás nélkül rákérdezzek. persze még most sem biztos, hogy kapok választ.
*Jajj már… erre mondják azt, hogy valaki a saját kardjába dől bele. Nem számítottam vissza kérdésre ebben a témában, de úgy látom még engem is ér meglepetés. S bár nem vagyok szégyenlős fajta, hisz képes vagyok bármiről nyíltan beszélni és a szavaim sem válogatom meg. De ez a kérdés… zavarba hozott és bár annyi büszkeség volt bennem, hogy a szemeim nem sütöttem le, mint egy kislány. De az arcom pírja nem a meleg számlájára volt írtható, ahogy a kényszeres mozdulat sem, ami annyit takart, hogy az ujjaimmal kezdtem el babrálni a sálam vékony anyagát.* - Ha érdekel, tedd fel játékon belül… *Erre most Én passzoltam, hisz bár nem titok. De a hangomon hallhatta, hogy hiába bujkált ott a mosolyom, ez egy olyan dolog, ami mögött van valami a háttérben. S a teljes válasz érdekében ebből kéne elárulnom egy darabot. Még ha nem is az egészet. Az ajánlatra viszont már szélesen vigyorogtam.* - Nem fogom elfelejteni ezt az ígéretet. * Mert bizony annak hangzott, még ha erre nem is volt esély. De kitudja, mennyire ütjük ki magunkat és lehet, csak az egyik szobáig jutunk el, hogy ott kómásan be is ájuljunk aludni. Mondjuk, erre se láttam sok esélyt tekintve, hogy ittasság ide vagy oda, csak az ingerküszöböm kerül beljebb. A vigyora arról árulkodott, hogy nem hitte egy szavam sem. Ezzel nincs is baj. Nem kell neki tudni, hogy sosem hazudok vagy épp azt, hogy valóban nem tudok. Ha nagyon akartam volna, komolyan mondom.* - Csak nehogy ott ragadj… * Igyekeztem ugratni megint, de aztán beleittam a sörömbe és válaszoltam, bármennyire is csábító volt, hogy ne tegyem. De ezek tények. Ám a megjegyzésére összevontam a szemöldököm.* - Csak játék… de játszani is lehet tisztességesen. Korrekt válaszokat fogsz végig kapni, vagy inkább nem válaszolok. * Vontam meg a vállaim. Nincs középút, még ha egy-egy kérdés alkalmával meg is lehet találni. De aki a kiutat keresi, az ne játsszon. Mikor önt magának már kezdem azt hinni, hogy erre sem kapok választ, de aztán mégis és mosolyogva fogadom.* - Részben… Sokszor tíz perc is elég, hogy valaki felkeltse az érdeklődésünk. Mi nők már csak ilyenek vagyunk. S akkor még szóba sem került, hogy a hormonok is közre játszhatnak. De örülök, hogy nem okoztam „csalódást”… * Vigyorodtam el a végére. Hisz bár kezdtem megkedvelni és érdekelt a másik, de nem olyan értelemben. A hormonjaim meg… azok szerintem már nincsenek is. Na jó, mindenkinek vannak csak épp már lassan négy éve nem éreztem őket. Hál’ istennek. A kérdésnél nem hezitáltam, azonnal a pohárhoz nyúltam és még a karom is libabőrös lett Tőle olyan hirtelen öntöttem magamba. De ahogy megittam kissé feltartottam a kezem, hogy nincs veszve a dolog…* - Adok választ… de csak fél választ. Ha érdekel, sokkal konkrétabb kérdést kel feltenned, nem körítek mellé semmit. A válaszom pedig; Haptephóbiám van. Vagyis annak egy gyengébb változata. Megérintéstől való félelem, de ez csak egyoldalú… hozzám nem érhet senki engedély nélkül, de én lazán megteszem. Ahhoz, hogy feltétel nélkül megtegye más felém… nos erre csak az apám képes és a legjobb haverom. Senki nem tudta leküzdeni a fenntartásaim. Persze nem is igazán próbálkoztak… valahogy mindenkinek elment a kedve az első után, mikor kicsavart kézzel a földön végezte vagy megérezte az acél hűvös érintését. Pedig azt élvezni is lehet…* S ez tényleg csak fél válasz, még ha kicsit jobban ki is fejtettem. De Ő nem erre volt kíváncsi. Tekintve, hogy nem így születtem. De ahhoz, hogy ennek a miértje is kiderüljön, sokkal konkrétabb kérdésnek kell lennie és még az sem biztos, hogy arra válaszolok. De azt azért láthatta, hogy a pengénél ismét megcsillant a szemem. Igen, beteg vagyok. Van ez így. A poharam letettem, és után töltöttem, hogy kéznél legyen. * - Mért nincs saját családod? A munkád nem kellő válasz, tekintve, hogy mellette nyugodtan lehetne. * Kérdeztem rá ami még a kocsmában megfogalmazódott bennem és tekintetem minden apró rezdülését figyelte.*
Nem lehet nem észrevenni a pírt az arcán vagy azt, ahogy elkezd babrálni a sállal. Szóval zavarba hoztam. Valamiért azt gondoltam, hogy őt nem lehet, legalább is ezt sugallta, de tévedtem. Ez egyre érdekesebb. Kitér a válaszadás elől....egy sejtelmes mosoly kúszik fel az arcomra. Nyilván nem fogom, megkérdezi nyersen a dolgot, de lehet, hogy majd valami díszes köntösbe igen. Ezt még nem tudom. Majd elválik. Csak bólintok egyet. Ha az ágyába kerülök akkor megcsinálom, de ettől nem tartok még egy kicsit sem. - Csak szeretnéd Ugratom vissza. Nem vagyok én bélyeg, hogy ott ragadjak, bár még lehetek. Biztos jól mutatna a fizimiskám egy bélyegen. A megjegyzésére bőszen helyeselni kezdek a fejemmel, mert én is így gondolom. Ezért is ittam meg a felesemet mikor olyan dologról kérdezett, amit nem mondhatok el. A kérdésére pedig kifejtem a válaszomat. Nem olyan bőbeszédűen, mint Eli, de nem is szoktam sokat beszélni. - Annak én is örülök, mert ez a játék gyorsan véget érne. Jegyzem meg komolyan, de mosolygok közben. Nem veszem magamat körbe olyan emberekkel, aki nem valók a világomba. jó ha úgy vészük Eli sem oda való, mert ember, de még is van benne valami amit nem tudok megmagyarázni. valamilyen oknál fogva kíváncsi vagyok rá és eddig csak kellemesen sikerült csalódni. Miután felteszem, a kérdésemet nyúl a pohárért s lemondóan dőlök hátra, hogy erre bizony nem kapok választ, aztán még is csak s egy elégedett mosoly kúszik az arcomra. A mondata végére, végig fut a hátamon a hideg. A végével nem értek egyet. - Ez érdekes, ha jobban bele gondolok.... Hagyom nyitva a dolgot, de csak azért, mert a következő kérdésemet is tudom. Egyébként pedig örülök, hogy kaptam egy fél választ és a hölgyeménybe is csúszott egy kis szíverősítő. kettő az egyben! A pohara után nyúlok, de amint megkapom a kérdést megállítom a mozdulatot és rá pillantok. Nem számítottam erre a kérdésre, hogy őszinte legyek. Fújok is egyet mielőtt bele kezdek, bár ihatnék is, de ez nem titok. - Azért nincs saját családom, mert nem lehet gyerekem és még nem találkoztam olyan nővel, aki ezt el tudta volna fogadni. Igazából nem bánom, hogy nem lehet, mert nem vagyok apa típus és most nem arra gondolok, hogy a karrierem miatt. Az arcizmom olykor megrándul, de nem azért mert hazudok, hanem mert régi sebeket szaggat fel bennem ez a dolog. Az nem zavar, hogy nemző képtelen vagyok, mert egyik farkas sem tud gyereket nemzeni, vagyis még nem volt rá példa. - Nekem miért nem csavartad ki a kezemet, mikor megfogtalak minden figyelmeztetés nélkül a húsboltba? Kérdezem meg nyíltan tőle, mert valóban nem csinált semmit csak kiabált, hogy ne rángassam, de csak ennyi. Amint pedig az előbb elmondott ezt pont nem igazolja. Természetesen megfogom a poharát és kiöntöm a következő felesét, majd egy ravasz mosoly kíséretében felé nyújtom. A kérdés, hogy elveszi vagy válaszol.
- Meglehet… * Csillantak meg a szemeim játékosan. Azért ilyen könnyen nem fújok visszavonulót. Azt már nem, bár a szavaim, a viselkedésem azért éreztette, hogy bizony ez lenne az utolsó dolog, amire vágynék, bár még az sem. A szavak azért vannak, hogy használjuk őket. Ki így, ki úgy… nekem így esett jól. Szavaira bólintottam, hamar véget érne. Bár nem vagyok telepata, hogy tudjam, ki mikor hazudik. De ha valakin nagyon levágós azt észreveszem. S az érintésnél már csak egy dolgot utáltam jobban; a hazugságot. Sosem díjaztam és nem voltam bizakodó fajta, de egy alap bizalom mindenki felé társult, amit nagyon könnyen ellehetet játszani. Szó szerint. A válaszomra tett megjegyzésére felvont szemöldökkel néztem rá, hogy ezt mégis hogy értsem. De mikor nem jött, hát megjegyeztem.* - Ezt kifejted bővebben, vagy ha érdekel, kérdezzek rá? * Tettem fel a kérdést, nekem mindegy, hogy minek a keretében válaszol, de érdekelt, hogy hogyan érti. Érdekesnek még nem mondták, önzőnek és furának már igen. A válasza azonban kicsit meglepő. Tekintve, hogy érdekes is mellé.* - Pedig sok van. * Bólintottam. Igen, rengeteg nő van aki nem akar gyereket, bár azok társat sem. Senki nem úgy születik, hogy gyereket akar vagy sem. De ahogy ez felmerült, tekintetem kissé elhomályosult. Na nem sírni készültem vagy sajnáltam a másikat. Ezzel nem volt egyedül, a különbség talán annyi, hogy nekem volt. Ám ez egy újabb kérdést vetett fel, de inkább ajkamba harapva kutattam más után, még mielőtt feltettem volna. Amúgy sem én jövök. A kérdésére elmosolyodtam és elvettem a poharat, amit aztán le is tettem az asztalra és megvontam a vállaim.* - Vannak rosszabb dolgok, mint az, hogy megfogták. Egyrészt, fél kézzel semmire nem mentem volna. Másrészt, nem örültem volna, ha lekapcsolnak. Nem igen van engedélyem a tőreimre. És volt nálam hosszabb pengéjű is. Mellesleg nem biztos, hogy örültem volna neki, ha apunak ide kellett volna utaznia, hogy elsimítsa a dolgot. Harmadrészt, ha nem engedtél volna el, megtettem volna. Nem szeretem, ha rángatnak, nem egy rongy vagyok. S az sem érdekelt volna, hogy már ránézésre sem lenne esélyem, pedig akkor még nem is tudtam, hogy mit melózol. * Ezek voltak a tények. Az erőfölény, a külsőség sosem érdekelt. Nem is egyszer tört már bele a fogam valakibe. De még élek és ez a lényeg. Már nyitottam is a szám, hogy feltegyem a kérdésem, de aztán megtorpantam és megingattam a fejem. Észrevettem az arca rándulását és nem akartam sebet felszakítani, így mást tettem fel.* - Azt mondtad, hogy nem a vérszerinti családoddal vagy itt. Velük mi a helyzet? * Kérdeztem rá kissé finoman és nem egyértelműen, arra, hogy mi történt, amiért elváltak útjaik. Így úgy tudja értelmezni a kérdést, ahogy akarja, és talán nem szaggatja fel a múlt árnyait sem.*
- Mindjárt, ne legyél türelmetlen a kérdésbe benne lesz a válasz is. Jelentettem ki s ebből azért már sejtheti, hogy mi lesz a kérdésem. Amit fel is teszek neki amikor kérdezhetek, de előbb válaszolnom kell amit meg is teszek. Nem titok, hogy nemzőképtelen vagyok és egy kicsit sem hoz zavarba, hogy erről kell beszélnem. Már megszoktam az évek alatt, bár azért olyan sok nőnek ezt nem mondtam el, mert nem kellett. Ha valakivel olyan viszonyba kerültem, akkor az tudta, mert az én világomba élt. - Az lehet, de egyik sem felel meg az igényeimnek. Lehet, hogy sok nő nem akar gyereket, de ezt, mint ember nem értheti meg, legalább is úgy gondolom. Ráadásul tényleg elég válogatós típus vagyok és nem sokan mondhatják el, hogy látták a kukacomat. Miután felteszem, a kérdésemet már tudhatja, hogy korábban miért találtam érdekesnek azt, amit mondott. Ezek szerint van sokkal érdekes dolga is számomra a tőrénél, már ha megmutatja. Reménykedem benne hogy igen és megnézhetem, de ez majd csak később fog kiderülni. - Most már érted miért találtam érdekesnek? Kérdezek rá s egy picit vissza is kanyarodom az előző kérdéshez. A kijelentésre bólintok egyet, mert valóban nem a vér szerinti családommal vagyok itt. A kérdésen pedig nem kell gondolkodni csuklóból adom meg a választ. - Meghaltak..... Emelem meg a poharat és ürítem ki a tartalmát, de nem azért, mert nem térek ki rá jobban, csak ennél a résznél szükségem van egy kis fájdalomra a torkomba. - Anyámat nem ismertem soha. Belehalt a szülésbe. Apám szinte nem is volt. 9 évesen elküldött egy bentlakásos suliba/táborba, de nem egy átlagosba. Fejtem ki bővebben a dolgot. Az arcom megint csak megrándul egy kicsit és ez egy olyan cselekedett, ami nem tudatos. Töltök magamnak még egyet s a poharat az asztalra helyezem le. - Hogyan alakult ki nálad ez a betegség? Kérdezek most már rá, hogy mitől is van az, hogy „allergiás” ha valaki hozzá ér, mert úgy érzem, hogy ennek nem is kis oka van és a kíváncsiságomat ki kell elégíteni, persze lehet hogy parlagon maradok, de nem vagyok feladó típus.
*Ch… még hogy ne legyek türelmetlen. Azért lehetetlent tőlem se várjon, pláne ne ilyen hirtelen.* - Ne keltsd fel az érdeklődésem és nem leszek. * Persze mind a ketten tudtuk, hogy ha nem tartjuk fent egymás érdeklődését, akkor ellaposodik ez az egész és az senkinek nem jó. Nekem legalábbis biztos nem… és valószínűleg neki sem. A megjegyzését figyelmen kívül hagytam, ez majd még visszajön. De nem most. - Így már igen. Meg különben is, nem hiszem, hogy örültél volna annak, ha neked megyek. De ha ez minden vágyad…* Kacsintottam rá, hogy én bizony álok elébe, még azzal a tudattal is, hogy szétrúgják a hátsómat. S talán hülyén hangzik, de még azt is mondhatnám, hogy hiányzik. Hajm… jó volna végre találni egy értelmes fazont. A tánc nem mindig elég, hogy feszült napjaimon és úgy időtöltésképp hosszan lefoglaljon. Kíváncsian vártam a válaszát, amit meg is kaptam, és szívem szerint leharaptam volna a nyelvem már az első szónál. A folytatás azonban még ettől is rosszabb volt. Ch… és még a minap azt mondtam, hogy nem vagyok empatikus. Ez nem igaz, legalábbis jelenleg nem. Persze itt is akadt egy dolog, ami felkelltette az érdeklődésem, de egy újabb témát húztam ki a listámról. Hirtelen rosszul éreztem magam a kérdés miatt. De egy sajnálom, nem lett volna elég. Sőt… amolyan semmit mondó és idegesítő. Tudtam, legalábbis nekem csak mindig rosszabb lett Tőle. Azonban volt valami amire anno nekem legalább nagy szükségem volt. Egy baráti kézre, bár erre olykor mostanában is. Kezem ösztönösen indult meg a másik felé, kissé előredőlve és mikor épp utánpótolta a pohara tartalmát, apró mancsom az arcára siklott, hüvelykujjammal finoman megsimítva egyszer. Ha a szemembe nézett, akkor sem talált benne sajnálatot, csak némi bűnbánatot a kérdésem miatt. Nem tartott soká, talán csak fél perc volt az egész, de én már a helyem is voltam és inkább bele ittam a sörömbe. A kérdésre azonban a pohár felé nyúltam volna szívem szerint. De nem… csak a szélével játszadoztam.* - Egy reggel felébredtem és már nem bírtam elviselni a dolgot. * Mondtam szárazon és röviden. Ez így volt, de persze volt előzménye. De ehhez… na most nekem kellett innom és meg is tettem. De ahogy folytattam már nem néztem a szemébe. Csak a poharat néztem, ahogy ujjaimmal forgattam az asztal lapján.* - Pár éve mentem haza melóból… furcsa érzéseim mindig is voltak, ha a közelemben volt valaki. De az utolsó napokban ez egyre erősebb volt. De csak betudtam üldözési mániámnak, mert nem mozogtam a legjobb körökben. Aznap este is előjött, hogy figyelnek. De nem láttam semmi olyat, amit máskor ne láttam volna. Még csak ismeretlen arcot sem. Hazafele pedig ez csak a tetőfokára hágott. Egyik pillanatban még haladtam az úton a következőben meg már egy kórházba ébredtem. A közte lévő három nap kiesett. S csak a látleletekből tudtak némi képet összerakni, hogy mi történhetett azokon a napokon. Én… Én nem emlékszem semmire. Amire meg igen, vagy előjönnek bizonyos helyzetben, álmaimban… nem tudom, hogy valós-e. De azt igen, hogy mikor az orvos hozzám ért, hogy megvizsgáljon és már félig magamnál voltam a fájdalomcsillapítóktól akkor majdnem beleállítottam az újabb adag altatóját. Hogy miért azt nem tudom, de biztos történt valami olyan, ami ezt tudat alatt kiváltotta. Előtte bújós voltam és szinte létezni sem tudtam az emberek nélkül, érintés nélkül meg pláne nem. Szükségem volt rá, hogy valaki babusgasson mikor lefekszem, vagy csak megsimogasson és érezzem, hogy szeretnek. * Mosolyodtam el a végére, ahogy az egyik darabkám eszembe jutott. Rég is volt, és még szép is. Annak ellenére, hogy mindig bajba kerültem. Persze az, hogy mire emlékszem és mi az ami a vizsgálatok során kiderült már másik kérdés. No de Én jövök.* - Milyenek az igényeid? * Igyekeztem valami könnyebbre terelni a témát, nehogy megint belenyúljak valamibe amibe nem kéne.*
- Ha nem tenném meg akkor már régen leráztál volna valami indokkal vagy tévedek? Kérdezek rá, mert ha nem tartom fent az érdeklődését és ő sem az enyémet, akkor elég hamar megunjuk egymást és viszlát van. A megjegyzésre elmosolyodom és megingatom a fejemet is egy kicsit. - Nem hiszem, hogy képes vagy lebirkózni, de tehetünk egy próbát. Kizárólag iszapban vagyok hajlandó veled. Kacsintottam rá és szívesen benevezek vele egy iszapbirkózásra, mert szinte biztos vagyok benne, hogy mókás lenne. Választ adok a kérdésére s látom rajta az együtt érzést, de nincs rá szükségem. Nem mostanában történt a dolog és amúgy sem szeretem, ha sajnálnak. Amit mondjuk nem látok rajta és ez nekem így jobb. A pohár tartalmát töltöm éppen mikor érzékelem Eli mozgását. Nem tudom, hogy mit akar csinálni. Annyira könnyen elkaphatnám a kezét és állíthatnám meg a mozdulatot, de valamiért nem teszem. Hagyom, hogy keze az arcomhoz érjen. A szemeibe nézek s a bűntudaton kívül mást nem fedezek fel benne. - Ne legyen bűntudatod, mert régen történt és nem bánom, hogy így alakult az életem. Jegyzem, meg komolyan s amint elkezdek beszélni hátrébb, dőlök, így talán egy percig sem tart az érintés az arcomon. Szemeimből nem olvashat ki semmit, mert üres tekintettel nézek rá. Amikor felteszem a kérdésemet a pohár után nyúl és szinte biztosra veszem, hogy nem kapok választ a kérdésemre. Aztán csak a szélével kezd el játszani és megered a nyelve. Ahogy beszél, szinte megelevenedik előttem a története. Úgy látszik, nem sok vidám téma jut az eszünkbe, de ez csak azért lehet, mert mind a kettőnknek nehéz sorsa volt. Legalább ez elmondottak alapján úgy gondolom, hogy neki sem volt meggyes piskóta az élet. Viszont most én jövők a válaszadással és meg is teszem illetve még sem, mert inkább a poharam után nyúlok s legurítom a tartalmát. Nem tűnik elsőre egy olyan kérdésnek, amire nem lehetne válaszolni, de ezt most nem kötöm az orrára s ezt egy vigyorral adom a tudtára. ugye senki nem gondolta, hogy majd kiadom magamat csak úgy? - Nézzünk valami vidámabb témát. Mi volt a legjobb élményed? Persze csak mostanáig, mert velem élmény a húsvásárlás. Vigyorodom el s egy kacsintás is társul az arcomhoz. pusztán a hangulatot próbálom egy kicsit felhúzni és azért már kezdem érezni az alkohol hatását. A pulcsimat le is veszem, mert kezd meleg lenni. Magam mellé teszem. A pulcsim színétől nem tér el a póló színe, mert az is fekete. Így viszont már látni lehet, hogy valami lóg a nyakamba. Ezüstszínű, de köze nincs hozzá, mert azt nem tudnám elviselni a nyakamban. Mivel üres a pohara, így megint csak önteni fogok neki, de talán ennél a kérdésnél nincs szükség ívásra vagy még is?
*A kérdésére elmosolyodtam. Néha van valami mulatató abban, hogy általánosítanak. Persze ez nem hiba, pláne nem egy olyan embertől aki nem ismer és talán ez az első és az utolsó találkozásunk is. * - Tévedsz… Nem találtam volna ki semmilyen indokot. Megmondtam volna, hogy unalmas vagy és inkább haza jövök. * Igen, leráztam volna. Bár ezt én nem lerázásnak nevezném, csak annak, hogy szimplán nem egymás társasága az, ami lefoglalna minket és jobb külön, mint együtt. De csak is az igazsággal és nem valami mondva csinált indokkal. Bár tény, hogy ezt így ritkán kell közölnöm tekintve, hogy nem nagyon beszélgetek, ha meg mégis, akkor mindig akad valami, ami érdekel egy ideig. A reakciója az érintésemre kissé meglepett. Valahogy… nem tudom. Fogalmam sincs, hogy mire számítottam. * - Én sem és pont ez benne a kihívás. – vontam meg a vállaim – De iszap nélkül. Szóval azt hiszem, erre nem kerül sor. * Hogyne, meg bikini és még egy tyúk, persze csak is a hitel közepén, hogy még látványosság is legyen. Na nem… ennyire azért nem vagyok eszement. Vagyis de, de ez más. Valahogy nem az én asztalom az ilyen „fürödjünk sárban” dolog, mert az úgy buli. Szóval ennek a kihívásnak most nem álltam kötélnek. Az érintésemre való reakciója… nos, nem erre számítottam, bár nem is tudnám megmondani, hogy mire. Ahogy hátra dől, egy pillanatra lesütöm a szemem és nem sok kell hozzá, hogy elrebegjek egy bocsánatkérést a mozdulat miatt. De kivételesen ez természetesen és önként jött. Szóval sorry, de több nem lesz. Felfogtam. Megértettem és nem lesz nehéz betartani. Ezek után meg pláne nem. Mancsaim pedig már az ölembe is hulltak, biztos, ami tuti alapon. S inkább a kérdésem válaszára várok. Hát… ez ma nekem nagyon nem megy, hisz válasz helyett újabb feles gurul le és tekintetem a fogyatkozó üvegre pillant. De vigyorát észrevéve csak megingatom a fejem, de nem teszek rá megjegyzést. Ha nem, hát nem. * - Ezzel nem vitatkozom. – Vigyorodtam el. – Van pár dolog, tekintve, hogy szerettem élni és minden apróságot megragadtam. De lássuk csak… Talán két dolog versenyzik egymással. A záróvizsgám. Művészetibe jártam és tánc volt a felvett tárgyam. A záró vizsgán pedig sikerült nem kitörnöm a bokám nagy izgalmamba és még első helyen is végeztem, vagyis végeztünk. De maga a szám volt az amiért ide került. Az, ahogy ott fent voltam és csak egy lépésre volt Tőlem a cél. Ahogy lenéztem és láttam az emberek szemében az elismerést aziránt amit csinálok, hogy még apu is elismerte pedig sokat veszekedtem miatta. * Mosolyodtam el nosztalgikusan. Igen, az a pár perc egy életre megmarad, ahogy a táncpartnerem is mellettem marad. Hisz a felkészülések is egy élmény.* - A másik pedig mikor először voltam motorversenyen kabalaként. A sebesség, a félelemmel átitatott izgalom, a bizonytalanság, hogy rá vagy utalva a másikra… Ez így zavarosan hangzik, de én élveztem. S bár tény, hogy kellő mennyiségű bizalom kell, hogy az ember egy versenyen felszálljon valaki mögé. De már akkor is önálló voltam és nem szerettem másra támaszkodni. Így megadta azt az élményt, amiért ezt a helyet foglalja el az életemben. * Mosolyodtam el. Míg beszéltem láthatta a szemembe a rajongást és talán még a vágyakozást is. Igen, vágytam. Ezen nincs mit tagadni, értelme sem lenne. Bár tény, hogy már egy ideje nem ültem kétkerekűn. * - Láttam rajtad, hogy rajongsz a fegyverekért. A szakmádból adódóan bánni is tudsz velük, nem csak eladni. Mért pont a lőfegyverek mellett döntöttél? * Egy olyan téma, amit szeret. Legalábbis eddig úgy tűnt, hogy szeret. Ha nem, hát akkor szomorú tény, de megint mellé lőttem. *
Pontosan az imponál benne, hogy kerek perec megmondja a dolgokat és most sem kellett csalódnom a megjegyzése miatt. Kevés olyan lényt ismerek, aki ilyen stílusú. Inkább körítenek és stb, amitől nekem személy szerint feláll a szőr a hátamon, persze csak képletesen, mert nem szőrös a hátam, legalább is emberi alakban. - Na jóóó lehet, hogy kivételt teszek az esetedben és iszap nélkül is mehet a mandula. Vigyorodom el, mert egyébként szívesen birkóznék vele egyet. Ámbár ha jobban bele gondolok, akkor nem lenne számomra valami nagy szám, mert ember és nem bír ki annyit, mint egy farkas. Mikor hozzám ér, elég hamar elhúzódom tőle, s észreveszem, hogy nem éppen erre számított. Talán azt gondolta, hogy majd kiélvezem a pillantott és elolvadok a keze melegétől? Nem vagyunk mi még olyan viszonyba, hogy csak úgy hozzám érhessen. Nekem nincs gondom az érintéssel, vagyis nem, úgy ahogy neki. pusztán nem szeretem, ha az arcomat simogatóját. Ha a kezemet célozta volna meg első körben az teljesen más lenne, de valamiért úgy döntött az arcom lesz a cél. Azt hiszem egy kicsit elszégyellte magát miatta, legalább nekem úgy tűnik a szemlesütés miatt. - Nem csípem, ha az arcomhoz érnek és finoman fogalmaztam. Közlöm vele a tényeket és megvonom a vállamat. Egyszerűen gyűlölöm, ha oda nyúl valaki s ennek is meg van az oka, de azt nem akarom elmondani neki és senki másnak sem. Ez egy olyan témához kapcsolódik, amiről senki nem tud és ez maradjon is így. Szóval nem a személyével van bajom s remélem ezzel tudattam is vele, hogy nincs gondom azzal, ha esetleg hozzám ér, csak ne ott. Ő pedig pontosan bele trafált a tabuba, mondjuk, ezen nem lepődöm meg, mert a kérdései is olyan dolgokra vonatkoztak amik számomra fájok. Csak tudnám, hogy bír a lényegre tapintani? Nem válaszolok, a kérdésre helyette inkább iszok s felteszem a kérdésemet is. Sejtettem, hogy jobb téma lesz, mint amiben bele vágtunk és tetszik a rajongás a szemébe. Sőt a kisugárzása is sokkal vidámabb. - Nem tudom, egyszerűen nem tudom neked ezt megmondani. Valami olyan érzés fog el mikor meghúzom a ravaszt, mint az orgazmus. Pöttöm koromban használtam először és azóta ez a szerelem tart. Szeretem a késeket is és a tőröket is, de valahogy nem az igazi a számomra. A másik nagy kedvencem az íj, de azt csak versenyeken használom. Ez jó téma, mert szeretek erről beszélni. Ezzel nálam nem lehet mellé lőni. Most viszont én jövök a kérdezésben és vissza kell kanyarodni egy korábbi dologhoz, vagyis hát nem is egyhez, de most csak egy kérdésem lehet. - Azt mondtad, hogy furcsa érzéseid vannak, ha a közeledben van valaki. Az én közelembe is van ilyen furcsa érzésed? Remélem, azért kapok egy kifejtést is. Fűzöm még hozzá a végéhez és reménykedek benne, hogy kapok választ, ha nem akkor tudja mi a dolga.
- Áh, szóóóval kivételt. Szóval ez az iszapos buli rendszeres és minden húsvásárlásod után ott kötsz ki valakivel. S még azt mondtad, hogy nem szeretsz döntögetni…* Vigyorodtam el, persze ezt nem tartottam valószínűnek, de hát ha így fogalmazott. No meg némelyik nőt még könnyebb is megdönteni, mint egy kártyavárat. De csak ugratásnak szántam, mert már megint nem tudtam befogni a csipogóm.* - Egy józanabb napunkonk mindenképp, csak szólj ha ráérsz... * Így már más volt, és nem is volt mi visszatartson. Szemeimben pedig ott volt a kíváncsiság és a kihívás adta öröm.* De aztán a csipkelődésembe beleszólt a tettem és már kissé elveszve, mint egy buta tyúk ültem a helyemen. De még így sem tudtam volna megmondani, hogy mire számítottam. Nem, közel sem arra, hogy a karjaimba omlik és Shakespeart fog szavalni. Le is csaptam volna. De tény, ami tény… ami lényegtelen, tekintve, hogy a szavai megszakítják a gondolatmenetem, ahogy helyre akartam pofozni a dolgokat magamban és barna szemeim felkaptam az asztal lapjáról, hogy az övébe nézhessek.* - Mondanám, hogy sajnálom, de ez nem volna igaz. Azonban értek a testbeszédből többnyire, szóval elsőre is felfogtam. Akár ugorhatunk is a témában… * Na a pár évvel ezelőtti dolgaimat kivéve, most volt az első, hogy nem mosolyogtam még a végén sem, pláne nem a szavaim alatta. Félreértés ne essék, nem bántott meg a másik és nem is vettem a kicsi lelkemre a dolgot. Mindenkinek meg vannak a maga hülyeségei, rigolyái ettől vagyunk különbözőek és érdekesek. No meg egyébként is, csak annyi volt az egész, hogy meglepett. De ez talán nem is meglepő, tekintve, hogy ilyesfajta gesztusaim ritkán vannak és az is egy olyan ember felé aki már kilenc éve boldogítja vagy épp keseríti meg az életem. De még csak azt sem tudnám megmondani, hogy az Ő reakciója volt a meglepőbb, vagy az, amit csináltam. Mindegy is. Tapi tabu a részéről is és kész. A válaszom után érdeklődve hallgattam az övét. Oké, az orgazmusnál nem tudtam eldönteni, hogy most melyik reakciómat engedjem a felszínre. A kuncogásom, a vigyorom vagy az értetlenségem. Így valahogy egyszerre jött az egész, ami egy káoszt képezett. Na, most vagy kezd hatni a tequila vagy… nincs második opció.* - Az íjjal megleptél, valahogy nem tudlak elképzelni vele. - Vallottam be összevont szemöldökkel. – De ha nem tudod elmondani, akkor mutasd meg. Az ember arca, tekintete sok mindent elárul, és csak van egy olyan hely, a városban ahol ezt gyakorolhatod. Ha meg nem, van egy szép nagyerdő fával tele. * Na igen, a rettenetes női tájékozódó képességemnek köszönhetően volt alkalmam megtapasztalni, hogy mekkora is azaz erdő pedig csal pár órát bóklásztam és csak még jobban eltévedtem. De már kapom is a kérdésem és akaratlanul is „védekezőn” fonom a karjaim össze a mellkasom előtt.* - Erre ha nem válaszolok, már az önmagában egy válasz, csak nem kapsz kifejtést hozzá. Szóval inkább válaszolok. Igen, van. Ne vedd a lelkedre, de mióta ebben a városban vagyok még a szobámban is érzem pedig ott aztán tuti, hogy nincs mellettem senki. A kocsmában is éreztem, mielőtt végeztem volna a kezemmel. Csak az valahogy sokkal… elemibb volt, mintha a bőröm alá mászott volna valami. De csak pár pillanat volt. De ha most Te is hülyének nézel, mint az apám megnyúzlak. Úgy sincs a szobámban falvédő.* Néztem rá kissé morcosan. Apa anno eléggé belemászott a lelkivilágomban, pláne mikor nem hitt nekem és még a pszicho-mókus sem akihez elrángatott. Egy nagyot sóhajtva azonban rátértem a kifejtésre is.* - Nyolc vagy kilenc éves lehettem mikor először észrevettem és olyan tíz körül szóltam a szüleimnek róla. Kaptam egy szép papírt, hogy kényszeres feltűnési akármicsodám van. De a lényeg, hogy nem múlt. Londonban nagyon ritkán jött elő és a többi városban sem volt vészes csak mióta ideérkeztem. De itt szinte minden lépésemnél követ. Bizonyos emberek vagy helyek közelében erősebben, másoknál gyengébben. Nem tudom leírni. Olyan mintha a zsigereim tiltakoznának az adott személy ellen. Bizsereg a gerincem és folyton menekülésre késztetne, mintha csak azt akarná jelezni, hogy számomra az adott személy vagy hely veszélyes. Ha nem lenne olyan a múltam, ami megedzett már rég a térképről is lerepültem volna csak minél távolabb legyek. De eddig még senki nem nyújtott akkora ingert, hogy megfutamodjak. Félelmet meg egyébként sem érzek. Ezt éreztem anno is, aztán Duncan mellett is és azóta is az Orfeumban. És igen, a hentesnél is mikor bejöttél. Bár nálad akkor csak birizgáltad az érékeimet, pláne mikor nevettél… egyedül a kocsmában volt erősebb. De az szerintem nem miattad volt, bár én nem láttam senkit a közelünkben és még csak bejönni sem. Szóval nem tudom. Lehet a Dokinak volt igaza és tényleg valami baj van a fejemmel. Tekintve, hogy a szobámba nem tartózkodik senki és mások elől sem menekülők, mégis élek. Szóval…* Vontam meg a vállaim. Ezen már nem volt mit ragozni, ha csak nem akartam azt is elárulni, hogy mikor a mama meghalt akkor is ezt éreztem. De nem, ezt nem akartam. Bár tény, hallhatta, hogy kuszán fogalmaztam és egy jó nagy időszakot át is ugrottam, de egyébként sem arra vonatkozott a kérdés. A testtartásom, a tekintetem a hanyagnak ható vállvonásom meg arról árulkodhattak, hogy lassan tényleg kezdem elhinni, hogy amit gyerekként mondtak apuék az igaz, és csak valami mentális tudja a fene milyen dilim van, a már meglévők mellé.* - Testőr vagy és olykor használnod is kell a tudásod. Még is hány embert öltél meg? * Aucs…így kimondva ez a kérdés nekem is fájt. Látszik, hogy az anyámnál leragadt a gondolatmenetem, máskülönben ilyet sosem kérdeznék. De késő bánat ebgondolat, visszaszívni már nem fogom és különben sem volt él a hangomban, csak a kíváncsiság.* - Bocs, elkalandoztam és kicsúszott… * Húztam el a számat bocsánatkérőn, de ha már elhangzott nem fogom módosítani pláne, hogy tényleg érdekelt. De attól még tudtam, hogy ez egy ostoba kérdés és ilyet nem is szokás kérdezni. Hisz a legtöbb egy x után már nem számolja.*
A megjegyzésére felnevetek, mert veszem a lapot, azonban most nem szólók neki vissza és csak hagyom elúszni az iszapot. Viszont ha úgy nézzük beleegyezik, hogy egyszer majd birkózunk egyet s erre boltok egy aprót. Érdekes lenne ez a meccs úgy, hogy nem baja az érintést. Ezen eltöprengek egy pillanatra ám a kérdése kiráz a dologból s ez után jön az érints is. Közlöm vele, hogy nem vele van bajom, mert nem akarom, hogy rosszul érezze magát miatta. Talán nem is ez a megfelelő szó arra, amit most látok rajta. Mindegy, inkább hagyjuk is az egészet. - ugorjunk! Értek vele egyet. Én elmondtam, hogy mi zavart meg az előbb s bár hiba tud a mimikából vagy testhelyzetből olvasni attól még simán félre lehet érteni bármit, de mint mondata ugorjunk. Ezek szerint képes vagyok meglepetést okozni, de ez nem lep meg. Sok mindent nem néznek ki belőlem, mint például azt, hogy képes vagyok bemenni egy húsboltba. Hogy nagyon őszinte legyek, szeretek meglepetést okozni, mert az csak azt jelenti, hogy nem vagyok átlagos vagy könnyen kiismerhető. Nos, ez a harctudásomra is igaz, de ezzel most egy kicsit elkalandoztam. A szavaira elmosolyodom. - Persze, hogy van erre hely még ebben a kis városban is, de jobban szeretek a szabadban gyakorolni, mert ott lehet csak igazán megtanulni vagy gyakorolni lőni, hiszen a környezeti változásokat mindig bele kell kalkulálni a lövésbe. Nem mindegy milyen erősen fúj a szél, bár ez csak az íjnál mérvadó. Gondolom érted mire gondolok és nem kell jobban kifejtem vagy még is? Nem tudom mióta szoktam rá a vissza kérdezésre, e ezt most már elfogom hagyni, mert nem szoktam ezzel élni. Jó, általában nem nagyon érdekel másnak a véleménye egy adott témában. Talán azért nem használom, de lassan már engem fog idegeníteni, hogy állandóan visszakérdezek. Az is lehet az elfogyasztott alkohol mennyiség miatt van. Már nem tudom mennyit ittam, de nem keveset s ezt azt bizonyítja, hogy melegem van. Felteszem neki a kérdésemet és ahogy mondja, ha iszik akkor is tudom a választ. Jó kérdés mely alól szinte lehetetten kibújni. Érdeklődve hallgatom végig amit mond. agyon érdekes dolgok hangoznak el. Ezek szerint mágiaérzékeny és azt is érezte mikor behatoltam. Az a szerencse, hogy nem tudja hova tenni. - Pont a nevetésemnél? Akkor többet nem csinálok olyat. Játszom el azt a bizonyos cipzárhúzást és kulcs eldobásos dolgot a szám előtt. Jelezve, hogy komolyan gondolom, de még is kissé gyermeteg ez a cselekedet, hogy a valódi komolyságnak nyoma sincs. Ez számomra nagyon is hasznos információ volt. - Nem lennék jó falvédő, hidd el nekem, de teljesen komolyan mondom, hogy nincs semmi baja a fejednek! Vannak emberek akik jobban érzékelik a környezetüket. Egyszer olvastam valahol, hogy vannak olyan emberek akik látják a másik auráját, olyan is van aki érzékeli mások energiáját. Sokan úgy tartják mindenki körül van egy energia mező amit lehet érzékelni. Vonom meg a vállamat. Tényleg olvastam ilyenről, de ami vele történik annak nem túl sok köze van az aurához és egyéb nyalánkságokhoz. - Nem hiszel az ilyenekben vagy a misztikus dolgokban/lényekben? Az asztalon lévő szalvétáéval kezdek el játszani. Hangom közömbösen cseng mintha csak azért kérdeztem volna meg, mert éppen témában vagyunk, ami nem hazugság, de azért ez a válasz valahogy sokkal jobban érdekel mint a többi. Nos, játékon kívül tettem fel, ezért kaphatok olyan választ és akkor a játékon belül kell feltennem. Azonban nem tanúsítok semmi olyan okot, amivel azt gondolhatná, hogy egy lényeges kérdést szegeztem neki. Nos mindjárt kiderül, hogy kapok e választ. Ismét kapok egy darabot a múltjából s ezzel csak magát engedi jobban megismerni, de hangsúlyozom, hogy én ezt kicsit sem bánom. Érdekel mint embert... A kérdésre felvonom a szemöldököm, mert hát erre maga is tudhatja a választ, hiszen következtetni lehet rá. Valószínűleg nem annyit mint egy bérgyilkos, de ha az életéveim számát veszem, melyhez hozzá adom a múltam, talán versenyezhetnek egyel. - Semmi gond a választ pedig tudod. Sokat, nem számolom már egy ideje, de érdekes, hogy az első halál esett amit hozzám kötnek azt valójában nem is én követtem el. Mint azt korábban mondtam egy táborban nevelkedtem. Az egyik srác megcsúszott egy kövön a patak parton és beverte a fejét. Mindenki azt hitte, hogy én voltam, pedig közöm nem volt hozzá. Valóban nem tehettem róla, még is mikor kivallattak vele kapcsolatban hazudnom kellett, hogy túléljek. Régi, poros történet. - Anyukád, hogy halt meg? Nem akarok sebet tépni a kérdésemmel, de kíváncsi vagyok, hogy mi törtét veled, mert anya nélkül felnőni nem lehetett egyszerű, de legalább az apja mellette volt, gondolom.
*Figyelmesen hallgattam a szavait miközben a maradék söröm is kiittam a poharamból és közben ki is toltam oldalra, hogy ha jönnek érte, akkor könnyebb dolga legyen, és ne kelljen az orrunk előtt nyúlkálni. Na, azt nem szerettem, mert zavart, és bár ha olyan téma van, az emberek amúgy elhallgatnak, de egy pincér legyen láthatatlan és ne zavarja a vendégeket. Tudtam, szakmai tapasztalat.* - Igen, tudom… legalábbis hellyel-közzel. Bár már mondtam, hogy lőni nem próbáltam, és ha már szóba került íjjal sem. Bár az utóbbi nem is menne és az ennyire lehetetlen dolgokat nem szeretem hajtani. De a dobó tőröknél sem sokkal különb, annyi, hogy nagyobb széllökés kell, hogy eltérítse a céltól. De lássuk be, itt Alaszkában sosem tudni, hogy melyik pillanatban jön egy hóvihar. De véleményem szerint, a környezetváltozásnál nem épp a szél az, amitől tartani kéne. Hanem egy esetleges arra tévedőtől, akinek semmi köze az egészhez. * S ez alatt természetesen nem azt értettem, hogy valaki elsétál száz méterrel odébb a céltól. Azért, hogy ez zavarjon, nagyon bénának kell lenni, vagy tapasztalatlannak és vaknak is. Hanem arra, hogy pont a célpont és az eszköz közé kerül egy olyan ember, akinek nem kéne. De ezt úgy is tudta a másik, szóval felesleges tovább fejtegetni, hogy mire gondoltam a szavaim alatt. A mozdulatára szélesen vigyorogtam és a szemeim is megforgattam. Ez tényleg gyerekesnek hatot, bár nem ez volt az oka a vidám szemforgatásomnak. * - Meg ne próbáld… Azt nem mondtam, hogy nem áll jól, csak azt, hogy birizgál. S hidd el nem vészes, ha az lenne, már megjegyeztem volna korábban. * No meg persze amúgy is szerettem ha az emberek nevetnek a közelemben. Volt idő, mikor mindennap ezzel foglalkoztam, hogy a letört emberek ajkaira is egy mosolyt vagy nevetést csaljak. Ilyen a pultos élet, és az, hogy egy időben még közvetlenebb is voltam a csipkelődő szám mellé. Na de mikor az aura dolgot említi meg, hogy látom, akaratlanul is dühösen fújtam egyet. De aztán saját magam higgadására beletúrtam az ujjaimmal a hajamba. Kár, hogy a bekötött kezemmel, tekintve, hogy a fájdalom miatt összerándult az arcom. De ez elegendő volt, hogy a dühöm csillapodjon kicsit. Igen, a fájdalom érdekes hatásokat váltottak ki belőlem.* - Te vagy a második Fairbanksben aki ezzel próbál megetetni. De téged is megkérlek, hogy ne akarj ilyen abszurd baromsággal etetni. Az aurának különben is színei vannak, amiket a szem érzékel. S hidd el, tudom, hogy mit látok vagy mit nem. Na, ez pont a nem kategóriába esik. Erről az energia dologról meg nem tudok nyilatkozni. Ebben akár lehet is valami, de megint egy olyan dolog, aminek nem jártam utána, mert igazából nem érdekel. Elhagyni nem tudom, de meg tanultam leküzdeni és figyelmen kívül hagyni. Ennek fejében meg a száraz elmélet és a sok körítés mellé nem kell. Semmi értelme nem lenne, ha tudnám, hogy miért van vagy azt, hogy mit is akar pontosan jelezni. Amúgy sem hagynám eluralkodni rajtam. * Vontam meg a vállaim könnyedén, hisz tényleg nem változtatna semmin, ha leírva látnám azt, amit már évek alatt egyébként is kitapasztaltam. S felőlem száz különböző ember is leírhatta, akkor sem engedtem volna neki. Hamarabb halnék meg, minthogy megfutamodjak. Erre csak is önmagam elől vagyok képes, az elől minden egyes nap, szóval ez már természetes. A kérdésére elmosolyodtam.* - Gyakorlatias vagyok Szépfiú. Nem zárkózóm el semmi elől, de csak azt hiszem el, amit látok vagy érzek. Már nem ringatom magam dajkamesékben, hogy majd jön az én bukott angyalom és boldoggá teszi a napjaim.*S most az angyal alatt egy régen olvasott fantasy regény főhősére gondoltam. Amiben „valóban” egy bukott angyal volt a főszereplő. Akkor álmodoztam róla, melyik kamasz lány ne tette volna? De lássuk be, az angyalok amúgy is nemtelen lényeg voltak. Persze tudtam én a választ, de attól még kicsúszott és ha már így van, akkor nem árt hallanom sem. Viszont amit mond az érdekes, mármint nem az, hogy nem számolja, hanem a másik fele.* - De hogy kerültél Te a képbe? *A múltja, a gyerekkora, amit korábban inkább hagytam, de most Ő hozta fel, így talán nem olyan nagy gond, ha mégis bele kérdezek. Ám a kérdésére a kíváncsiságom sehol sem volt már. A képek hirtelen cikáztak végig az elmémen és legszívesebben a falba vertem volna, hogy szabaduljak Tőlük. Barna tekintetem elsötétült kissé ahogy egy pillanatra a másikra néztem, majd ki az ablakon az utcaforgalmát kémlelve. Ez már rég nem a játékról szólt, csak tudnám, hol a fenében kanyarodtunk el ennyire. Hisz ha ittunk is, csak azért, hogy tudjunk válaszolni, ha meg nem akartunk, akkor meg menekülő útként használtuk. Röhej… de nem bántam. Távolba révedő tekintettel néztem kifelé, és már nem itt voltam… nagyon nem itt, de nem is az utcán, amit annyira nézegettem.* - Nem tudom…. miért, vagy, hogy hogyan. Egy este anyu haza jött a szokásos útjáról és tele volt sebbel. Nem mondta el, hogy mi történt. Nekem nem, ha apu tudja, akkor mélyen őrzi a titkát azóta is. Mami furcsán viselkedett az utána lévő pár napba és nagyon keveset volt otthon, már nem járt értem a suliba és szinte kezdett megszűnni, élni. Nem tudom hol volt, vagy mit csinált, vagy miért volt ez az egész. Rá úgy egy hétre eltűnt, akkor már olyan volt mintha kezdene megőrülni. Haza jövetele után két napra már az érzéseim is megvoltak mellette, amikről az előbb meséltem. Furcsa volt, hogy félek az anyámmal egyházban. Az eltűnését kővetően két napra rá szeretetcsomagként megkaptuk. Apám éttermébe szervírozták a testét… a feje meg… *Csuklott el a hangom és nyelnem kellett egy nagyot, hogy folytassam. Kezem az asztallapján ökölbe szorult, de a seb ide vagy oda… nem nyújtott kellő fájdalmat, hogy visszatérjek a jelenbe és tovább tudjam fojtani, minden érzelem nélkül.* - … Emlékszem, hogy ellógtam óráról és hamarabb értem haza. Két férfi állt az ajtóban és aput keresték. A hideg is kirázott Tőlük, annyira csesztették az érzékeim. Tovább irányítottam őket és mivel éhes voltam így neki akartam állni fasírtot sütni, mert azzal nagy kárt nem tudok tenni a konyhában, legfeljebb egy kicsit odaég… a mama szemeivel találtam szemben magam mikor kinyitottam a fagyasztót… * A képek csak úgy kavirnyáztak a fejemben, mintha csak egy rémálom lenne ez az egész. Mintha most is csak álmodnék… Tekintetem nem tért vissza, kérdés nem hangzott el, de még csak apró reakció sem arra, hogy itt vagyok. Egyedül a kezeim voltak még görcsösebben összeszorulva. De mind hiába… van az a pont, amikor a fájdalom már nem elég. Az emlék hatására ott ragadtam… abban a konyhában a 15 éves önmagamban…*
- Hát igen, a hóvihar, az megtudja nehezíteni a lövést is és a célpont bemérését is. Azonban ha valakinek a célkeresztjébe bele sétál egy ember az igen csak kezdő. Nem vagyok bérgyilkos, hogy csak úgy lelőjem az embereket s testőrként azért általában elég közel kerül a támadó, de ennek ellenére sem állnék le nyílt terepen lövöldözni, mert ott akadhat áldozat ahogy mondod. Jobban szeretem közelről elintézni ha már használnom kell. Sport lövészeti versenyen pedig nem mászkál senki a cél és a fegyver között. Nem szoktam csak úgy lövöldözni, azt meghagyom a bérgyilkosoknak. Azoknak meg ha van egy csepp eszük, akkor a magasból szűrik meg az áldozatot, ha nincs, akkor pedig egyenes útja lesz a kaptárba. - Oké, akkor visszaszerzem a kulcsot.... Pillantok a hátam mögé a hatás kedvéért, ahol csak az ablak díszeleg. Szóval sót biztosan nem fogok dobálni, mert még a végén visszapattan és kobakon talál. Szép kis pukli lenne a fejem tetején. Hmmm, akkor már csak két antennát kéne beleszúrni és simán elmehetnék valami jóképű ufónak. Majd ha lesz valami jelmezbál akkor lehet kipróbálom, de addig csak feltételes marad az ufósság. A pultos felénk jár s elviszi a két üres poharat melyet az asztalon talál, de nem kell mondanom, hogy hozhatja a következő kört, mert úgy is tudja. Okos fiú annyi szent vagy csak már régóta űzi ezt a szakmát. Amint Eli belekezd a beszédébe a két pohár visszatér, de nem üresen. Eli-nek sör nekem pedig a cola jut. - Akkor lehet nem csak én olvasom az EZO lapot, de vettem a lapot. Jegyzem meg játékosan, de nem tudok arról, hogy itt lenne ilyen példányszám. Gondolom egy másik farkassal vagy őrzővel sikerült neki összefutni. Ezt nem részletezte így nem tudhatom, hogy a háta borsódzót (a farkas miatt) vagy a lábszára. Mindegy is mert nem tartozik rám. A megjegyzésre csak megingatom a fejemet. - Csak nehogy beállítson az a fekete angyal és elrepítsen a felhők közé. Egyébként én nem is az angyalokra gondoltam az imént, de ejtsük a témát akkor. Angyalok valóban nincsenek, de más lényeg nagyon is jelen vannak ebben a világban, hát még ebben a városban. Megpróbálom elképzelni az arcát mikor valaki elmondja neki, hogy vannak vérfarkasok vagy netán lát is egyet. Azonban elképzelni nem sikerül, mert Eli elég meglepő személyiség azaz nem úgy reagál dolgokra mint az átlag ember. - Az a srác elvett tőlem valamit, én pedig kergetni kezdetem a folyó parton, hogy visszakapjam. Aztán jött a kő és betört a feje. Engem pedig ott találtak... Gondolom nem kell részletezni, hogy ez után mi következett, illetve azt nem fogom még akkor sem ha rákérdez. A kérdésem után kinéz az utcára az ablakon keresztül, de a szemeiben látom, hogy teljesen máshol van. Beszélni kezd s én hátra dőlök, mert úgy hallom részletes lesz, így nem lesz nehéz elképzelni a történetét. Az anyját csúnyán helybe hagyhatták és ez biztos nem lehetett neki könnyű, de ez még csak a kezdet, mert az még rosszabb ha a testét megkapták. Azonban itt még nincs vége, mert a fejét a fagyasztóba találja? Jól hallottam? Ez aztán igazán brutális s most már értem, hogy akadt egy kis üldözési mániája is, nem csak a mágiaérzékenység. Hm, ezt feldolgozni sem lehetett könnyű és már nagyon sajnálom, hogy pont ebbe kérdeztem bele, de már megtörtént. - Őszintén sajnálom. Nézek rá, de nem mozdul csak less a semmibe. Nocsak beleragadt a múltba vagy ez a megkövülés védelmi ösztön? Mondjuk az a gyíkoknál szokott lenni, hogy nem mozdulnak s halottnak tetetik magukat. Eli viszont nem gyík. A felesemet lehúzom s a kezemmel hadonászni kezdek előtte. Semmi! Felállok s csak most érzem igazán, hogy mit és mennyit ittam, mert szédülök. A székbe kapaszkodom egy pár pillanatra és nem csukom be a szememet, mert az csak még rosszabb. Fura gondolatom támadt......A szédülés ellenére ami már stabilizálódott, oda húzom mellé a székemet és előkapom a telefonomat is. Azért helyet foglalok, nehogy eldőljek mint egy krumplis zsák. Vágok egy grimaszt és csinálok egy képet. A vakúra biztos nem fog reagálni, mert nincs bekapcsolva, a kép, azonban teljesen jól sikerült. Azt mondta ha cumisüvegből kell innia, akkor csináljak egy képet. Azt hiszem kicsit sokat ittam, mert érdekes gondolatok cikáznak a fejembe. Hehe micsoda szerencse, hogy van itt egy kismama nem? Még gyerek is van nála ami egyenes arányos azzal, hogy van nála..... Intek a pincérnek, hogy szerezze meg nekem azt az üveget. Most, hogy mellé kerültem, már egész jól érzem a parfümje illatát is. Eddig is éreztem, de most elég erőteljes. A pincér egy kincset ér, mert megszerzi az üveget. Egy bankjegyet csúsztatok a kezébe. Tartom az üveget a szája elé, de úgy, hogy pont ne érjen az ajkához, ami nem könnyű, mivel remeg a kezem, de csak egy kép erejéig kell kitartanom. A telefon kattan és kész is a kép. Az üveget pedig az asztalra helyezem le. Gondolom Eli még mindig le van fagyva, ha nem, akkor lehet nagy bajba kerülök. Viszont ha még mindig szobrosat játszik, akkor a székemet visszacsúsztatom a helyére. Én fel nem állok az holt ziher, mert lehet el is esem. Elég hangosan mászok vissza a helyemre, de ilyen az élet. Szóval vissza kell hozni a jelebe. Az asztal fölött átnyúlok, hogy elérjem a sálját. Nem húzom meg a nyakán, mert akkor megfullad, bár szakszerűen tudok újraéleszteni, persze csak szájon át. Megfogom a sálnak az egyik végét és igen csak finom az anyag. Ujjaim között el is játszok vele egy pár másodpercig, majd a feladatra koncentrálok. A sál végét az arcához érintem s cirógatni kezdem. Mivel finom az anyaga, nem lehet kellemetlen érzés. Nem mondhatja, hogy nem vagyok úri ember, mert nem értem hozzá! Az hogy csináltam róla két képet (már ha sikerült) az teljesen más kategória és amiről nem tud az lehet meg sem történt. - Eli? Térj vissza hozzam, mert ez a bár elég sivár.
- De nem mindig van az embernek lehetősége közelről megtenni. S nem hiszem, hogy a védenceidet zárt falakon belül kéne csak védeni. * Vontam meg a vállam, de igaza van ez tagadhatatlan tény. Azonban nem mindig van úgy, hogy közelről van alkalma az embernek. Ha így volna, nem lenne szükségem kimondott dobótőrökre. Bár tény, hogy a céljára nagyon ritkán használom, hisz ahhoz, hogy használnom kelljen meg már több mint testközelben van az illető. A kulcsra még mindig vigyorogtam, ahogy hátra tekintett. De nem tudtam, hogy az alkoholtól lett ilyen, vagy tényleg ilyen mókás a fazon. Hát mi tagadás az utóbbinak jobban örültem volna. Ahogy a pincér megérkezik, mosolyogva tekintek fel és ezúttal kicsit módisítok a rendelésen, mely szerint egy pohár narancslevet kérek. Nem, sörből ennyi elég volt, hisz kitudja milyen kérdések vannak még a másik tarsolyában. Arra a bizonyos lapra, amiről még életemben nem hallottam csak a fejem ingattam meg kissé. Sosem szerettem, ha olyat akarnak belém beszélni, ami nincs.* - Na arra befizetek… még csak emberként sem létezik az a személy aki képes volna a felhők közé repíteni. Nem még egy olyan lény keretein belül, ami nincs. De mint mondtam én mindent elhiszek, ha látom. Ha ez megtörténik, meg majd megkereslek és bocsánatot kérek, hogy ennyire hitetlen voltam. * Vigyorodtam el. Azonban a fekete tollak ölelése, lágy pihéi simogatása már nem volt rám hatással, azonban a repülés része annál inkább. Nem lehet sokkal másabb, mint amikor 150 felett száguldozik az ember motoron. S tagadhatatlan tény, hogy azt élveztem. Jobban, mint bármi mást. * - Hát az pech… de remélem azért nem lett semmi bajod, és ha nem is akkor, de utólag kiderült, hogy nem Te voltál… * Néztem rá, s bár érdekelt, hogy mi lehetet az, de a kérdés lényegtelenné vált. Egy olyan helyen, pláne kiskorban egy kavicson is képesek marakodni a kölykök. Ahogy én is képes voltam, felkapni a vizet minden apróságon gyerekként. Tekintetem messze jár, ahogy beszélek nem csak földrajzilag, de még korban is. Hallom anyu játékát a zongorán, tekintetem hátrakapom és bár kissé melankolikus, amit játszik, de széles, örömteli vigyor van az arcán. Világoszöld szemei, megtalálnak a maguk boldog csillogásával. S ugyan ez a szempár néz velem farkasszemet, élettelenül mered rám, mintha csak ezzel próbálna meg lekötni, maradásra bírni. Hátrálok, hangom visszhangját az üres falak verik vissza mely addig az otthonom volt. Hangos csörömpölés, hisz, ahogy elestem a hátrálásban levertem az edényeket, melyek darabokra törve, hangosan kongva visszhangozták a lelkem hangjait, hisz a fizikálisat semmisem szárnyalta volna túl. De a pult megállított és nem volt tovább. Csak leereszkedtem a földre és füleimet befogva kiabáltam, míg a hangom bírta. De a tekintetem, az ott ragadt. Nem tudtam becsukni, vagy elszakadni Tőle. Nem értettem, hogy miért és azt hittem ez egy rossz vicc. Elmémben, akkor és most is csak a kacagása, a játéka, a szenvedélye volt az visszhangzott, ami a földhöz kötött, és hogy higgyem, csak álmodom… A környezetem csak egy pont volt, ahol épp a testem volt. A környezetem nem érzékeltem, a hangok helyét átvették az akkor hangjai, a saját hangom, a saját zokogásom. Azóta nem sírtam. A fizikai valóság pedig nem érintett, meg volt a saját magam valósága, a fejemben. A férfi így viszont tökéletesen tudja kivitelezni a „aljasságát”, hisz ha a fájdalom kevés volt, hogy visszarántson, akkor mivel nem ért hozzám, ez még kevésbé hatékony. Mondjuk az már más kérdés, hogy mit kapott volna, ha csak egy kicsit is jobban remeg a keze. De mivel ez nem történt meg, így ki sem derül, hogy mennyire lett volna kiherélve a másik, avagy nem. Bár az kérdéses, hogy a férfi milyen parfümöt érez, tekintve, hogy nem használok. Belőlem maximum a tusfürdőm vagy a samponom illatát érezhette, ami fehérliliom illatú és a reggeli hajmosásom után még mindig érezni, bár egy kis cigi füsttel átitatva, hisz nem rég még kocsmában voltunk. De ez talán mellékes. A sál anyagja meg nem csak egy utánzat, hanem selyem, talán azért érezte finomnak a másik, mert valóban az volt. Bár meg kell hagyni, meglepő, hogy ha valakinek van ilyenhez érzéke és az egy hím. Most biztos kibukott volna a számon a korábbi kérdésem, de nem. Hisz nem vettem észre az egészből semmit. Egészen addig, míg meg nem éreztem az arcomon az anyag lágy hűvösségét. Na ez már kellően elég volt ahhoz, hogy visszatérjek a jelenbe. Nem a fájdalom már megszokottá vált az életem során, sokszor kerestem, okoztam és kaptam. Viszont a gyengédségtől el voltam szokva, sőőt… talán soha nem is voltam hozzászokva, ha figyelembe veszem azt, hogy anyám heves vérmérsékletét örököltem. Épphogycsak rákaptam a tekintetem már a mancsom reflexszerűen kapott a csuklójához, hogy megállítsa a mozdulatot, pedig hozzám sem ért. De túl közel volt, azaz eshetőség, hogy talán mégis és a reflexeim pedig még én sem tudom elfojtani. Ha sikerült, akkor csak kissé kijjebb toltam az arcomtól, de nem szorítottam azonban nem is eresztettem. Ajkaimra pedig egy halvány mosoly kúszott.* - Kölcsönös játék ez is… ha nekem nem szabad, akkor neked sem. * No igen, az egyoldalú dolgokat nem szerettem. Azonban a hangomban nem volt semmi még mindig. Teljesen azért nem voltam még jelen. Azonban nem is tiltottam meg, csak közöltem, hogy az mivel járna ha mégis megérintene. De a mancsát most elengedtem, feltéve persze, ha sikerült egyáltalán megfogni. Ha meg nem, nos, az ciki… na jó, azért annyira még sem, de természetesen akkor nem tudtam mit elengedni de a szavaim éltek. Viszont akkor valami gáz van, vagy csak a másik túlságosan is jól képzett, ami egyenesen arányos azzal, hogy nem elég ittas. Így viszont már nyúltam is az üveg után, hogy töltsek neki, hisz a pohara üres volt. Furcsa, én úgy emlékszem, hogy volt benne. Na mindegy. Ám a mozdulat közben kiszúrtam az oda nem illő cumisüveget. Homlokom ráncba szaladt és kétkedve tekintettem fel a másikra.* - Máris meg akarsz szoptatni? Ahhoz még nem ittam eleget, vagy esetleg te szeretnéd megmutatni, hogy mennyire tudsz… szívni? *Haraptam az alsó ajkamba, hogy mégis mi a célja ezzel az üveggel. Meg is fogtam és kissé meglötyögtetve néztem meg, hogy mi van benne. Elég fura színe volt, így le is csavartam a teteét, hogy megszagoljam.* - Tejjel hígított sütőtök püré… tápláló… * S már a gonosz vigyorom az arcomon is volt, miközben visszacsavartam. Most áldottam az eszét, hogy félreeső helyet keresett. Kissé instabilan ugyan, de közel sem vészes formában felálltam a helyemről és az üveggel a kezemben a férfi mellé sétáltam. Na jó, állni nem jó. Így ahogy mellé érkeztem a poharát kicsit odább tolva ültem le az asztal szélére. A cumi tetejét befogtam és megráztam, hogy a cucc összekeveredjen. A kutya sem mondta volna meg, hogy nincs tapasztalatom kölykökkel. Pedig nem volt, csak vártam a sajátom és felkészültem. Közben pedig a vigyorom ott volt és a tekintetem csillogott. Lábaim kissé előre nyújtottam és most sajnáltam, hogy ruha van rajtam. Mennyivel könnyebb dolgom lenne csak felülni és a két lábammal közre zárni, hogy ne tudjon menekülni. De így is csak rajtam, vagyis a lábaimon keresztül tudott, amik szépen előre nyújtva helyezkedtek el, az épp rálátok figyelmét hivogatva.* - Most pedig mond szépen, hogy áááá…. * Mutattam meg, hogy mit is kéne csinálnia, de már közelebb is hajoltam, hogy a cuclit a szájába nyomjam. Ha már itt van, akkor inni, vagyis enni fog belőle. Ha kell bevetem mind az 50 kilóm ellene. Najó, egy öt-hat kilót még dobhatunk hozzá, de pssszt… Mondjuk, nem mintha érdekelne, de na…*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 24, 2013 9:35 pm-kor.
- Persze hogy nem! Zárt falak nincsenek, bár a mi körünkben azért van, mert ott van a védelmi rendszer és hát nem csak egy személyt kell védenem, hanem sokat, de az én területem főként két személyre csökken, persze azért őket sem kell félteni, de ezt most hagyjuk. Nem beszélek én bele semmit, de tudom amit tudok és az egyel több dolog, de részemről téma lezárva. - Tudod hol a boltom, a bocsánat kérést pedig csak szépen megírva fogom elfogadni. Jelentem ki és remélem majd akkor eszébe jut, hogy ma miről is beszélgetünk. Persze lehet, hogy többet nem találkozunk s a mi kis esténk itt véget ér, de azt mondom, hogy megérte a napot erre a nőszemélyre áldozni. Azonban még nincs vége, így hát ne temessük. A megjegyzésre a fejemet ingatom meg. Jelezve, hogy nem, nem derült ki. Büntetést pedig kaptam, de ami nem öl meg az csak erősít. Amíg a kisasszony kalandozik a múltjába én nem lustálkodom és tettem nem szégyellem még egy kicsit sem. A fehér liliom illatot érzem rajta és nem tudhatom, hogy semmi köze nincs a parfümhöz. Kellemes és pont. A sálával érintem meg az arcát, mert a csupasz kezem talán túl meleg lenne, de az is lehet, hogy simán kapnék egy tört a szívembe. Látom ahogy rám néz, mivel az arcát figyelem. Azt is érzékelem, hogy megmozdul a keze, de hagyom hadd teljesedjen ki a mozdulata. A csuklómat kapja el csak fogja. Erőt nem érzek amit kifejtene. Vigyorogni kezdek mint egy vad alma. - Hát ha ezzel a selyem sállal érsz hozzám, akkor.... Vonom meg a vállamat s nyitva hagyom a mondatott. Szándékosan nem akarom befejezni, pedig tudnék neki mit mondani. Mivel elengedte a kezemet, ezért vissza teszem ahova való, jelen esetben az asztalra. A poharam után nyúl, mely megint tele lesz s a vigyor nem ráfagy az arcomra. Én tudom, hogy miért van, de azt nem szándékozom neki elmondani, hát még megmutatni. Amint felteszi a szoptatós kérdését a nevetés kitör belőlem. ~ Hát ha tudnád, hogy majdnem meg volt, bár a képen az nem látszik, hogy nincs a szájában. Csak a jó szögnek köszönhető. De aljas vagyok! Áhhhhh dehogy!~ Révedek bele a gondolataimba amik nagyon is vidámak. Abba hagyom a nevetés és a poharát csúsztatom felé, mivel azt mondta nem ívott eleget, hát rajtam ez ne múljon. - Csak tessék, csak tessék. Tolom jobban felé. Azért a kezében nem fogom adni, de a szándék megvolt. A cumisüveg ott maradt, de max megfogom a szívószálat és elvarázsolom. - Jééééé egy üveg löttyi, csak nem varázsló vagy? Ugratom persze én is, de mélyen hallgatok arról, hogy is került az asztalra. Szerencsére ezt nem is firtatja. A sütőtök pürére csak egy brrrrr jön ki belőlem. Nem csípem a tök féléket. Látom a gonosz vigyorát és a fejemet ingatom meg. - Meg ne próbáld.... Semmi komolyság nincs a hangomban és a rám fagyott mosoly még mindig ott díszeleg a pofámon. Látom ahogy feláll s megindul felém, de nem tudom mire készül, viszont az üveg nem tetszik ahogy a kezében áll. Amint a lábai elém kerülnek megnézek azokat, méregetem ha úgy tetszik s a köztünk lévő távolságot is. A fejemet ingattam gyorsan, hogy nem, de ettől csak a szédülés fogott el ami nagyon nem gyere be. Most tényleg innom kell abból a cuccból? A-a ha soha életembe nem tettem, akkor most sem fog bekövetkezni. Mutogathatja nekem a fogsorát, hogy mit kell csinálni, de én inkább még jobban összezárom vigyorgó pofámat. Gondolom nem valami szép látvány lehetek de pont nem érdekel. Azt fogom kihasználni, hogy közelebb hajol s ezt a löketet fogom a magam javára fordítani. Az a csuklóját fogom meg hirtelen amiben a cumi van és vonom az ölembe, nem törődve azzal, mekkora erőt kell kifejtenem. - Hogy is fogalmaztál? Kölcsönös játék. Ezért fogtam meg a csuklóját, persze ő nem vont az ölébe, de az már részlet kérdés. A cumisüveget viszont kiszedem a kezéből ha sikerül és a hátam mögé dobom az ablaknak, ha minden igaz. Most már nincs szükségem arra, hogy az ölembe legyen, ezért elengedem. - Persze ha így neked kényelmesebb egye fene maradj itt Vigyorogtam tovább. Valami pofont biztos kapok, de van egy szabad kezem amivel kitudom védeni. Engem nő nem üt meg ez biztos és nem Eli lesz az első, szóval ha ezzel approbálna akkor kudarcotval. Nem tudom mi lesz a következő lépés, de mindjárt kiderül.
- Megegyeztünk… *Tudok én szépen írni, ezen aztán ne múljék. Bár tény, hogy nem emlékszem, hogy mikor fogtam utoljára tollat. Tekintve, hogy az egyetlen rokonommal emailezni szoktam vagy csak egyszerűen felhívom, ahogy Leot is. Szóval ezt amúgy sem lehet elfelejteni, legfeljebb sok lesz a piszkozat. A fejingatására kissé elhúztam a számat, nem tudtam mi történt vele. De akármi is, kellemes biztos nem lehetet, pláne úgy nem, hogy nem is tett semmit. Mert ha még megtette volna, akkor oké, más. Be lehet tudni a tettei következményének, amit vállalni kell. De nem forszírozom a kérdést, ha akarta volna, kifejtette volna bővebben. Sikerült megfognom a csuklóját és kissé kijjebb tolni. De miért is fejtettem volna ki erőt vagy jutott volna egyáltalán az eszembe? Elvégre nem tett semmi olyat, amire túlzottan harapnék, csak annak az eshetősége volt meg. No meg, egyébként sem akartam bántani a másikat. A félbehagyott mondatára csak felvontam a szemöldököm.* - Akkor mi? Ezt veheted a kérdésemnek, azt hiszem egyébként is én jövök. - Mosolyodtam el. –De, ha szeretnéd, neked adom… * Vigyorodtam el, és értse úgy, ahogy akarja. Játszadozhat magában a szobában, vagy használhatja alvós macinak is, ha már annyira tetszik neki, lehet a kabalája, mehet a szeme színéhez… De hogy melyikre gondoltam valójában, nos az kérdéses tekintve, hogy nem gondolatolvasó a másik, így a fantáziájára van bízva a dolog. De persze abból nekem sem volt hiány és az elmémbe megelevenedett kép, nos… talán nem kell részleteznem. De elég abszurd, azt meg kell hagyni. No meg az egyik film jelenet ugrott be egyből, amiben a srác valamilyen virággal, vagyis annak szirmainak simogatásával jutatja el a „nőjét” a csúcsra. Hmmm… nem emlékszem a címre, no mindegy. A nevetése azonban ismét végig cikázik a gerincemen, de már megszoktam maga az érzést, szóval ez nem látszik. Csak a kíváncsi tekintetem, hogy mi olyan vicceset mondtam. Mert ez csak egy tájékozódó jellegű kérdés volt.* - Óóó neeem Szépfiú… ilyen könnyen nem adom magam. * Ingattam meg vidáman a fejem, első szavaim kissé megnyújtva és nem is nyúltam a pohárét. A kérdésére azonban már elnevettem magam.* - Meglehet, hogy Én vagyok a legnagyobb boszorka egész Fairbanksben. Csak nehogy olyan helyre varázsoljalak, ahol nem akarsz lenni. * Kacsintottam rá. Azonban minden szava csíntalanságról árulkodott, ahogy a kérdésem elől is kitért. S lássuk be, ez tetszett – persze nem a kitérés - és nem is akartam újabb, egyirányú kérdéssel elrontani. Inkább csak kíváncsian vártam, hogy mit akar az üveggel. Érdekelt, hogy mit fundált ki, no meg azt miként akarja kivitelezni. Talán elálltam volna a gonoszkodásomtól, de a szavai azok egyenesen kihívásnak minősültek. Na várjunk, ez nem igaz… egyáltalán nem álltam volna el az ötletemtől. * - Mert mi lesz? * Kérdeztem vissza vigyorogva miközben felálltam és megtaláltam a helyem az asztal túl végén. Az, hogy a lábaim méregette körülbelül annyira érdekelt, mint amikor megérkeztem. Semennyire. Csak a lábaimat láthatta, elvégre nem tettem szét a lábaimat. Ha nadrágban lettem volna nem érdekelt volna, hogy miként ülök le az asztal szélére. De persze aki nem tud szoknyában ülni normálisan, úgy, hogy ne lehessen, a torkáig fellátni az ne hordjon szoknyát vagy menjen a sarokra. S szoknya volt rajtam, így evidens, hogy tudok benne normálisan ülni. Mikor kinézegette magát látszik, hogy felesleges az útmutatásom és igencsak egy fura pofázmányt formálva igyekszik csukva tartani a száját. * - Naaa… ne kéresd magad… nem fog fájni. Csak a biztonsági kamerák felvételét kérem el… * Jeleztem vigyorogva, hogy nem csinálok semmi olyat, amit nem kéne. Ergo, nem nyúlok az arcához, csak nyissa már ki a száját. De nem, így egy kicsit előrébb dőlve igyekszem a közelébe férkőzni kissé hirtelen mozdulattal, hogy ne legyen ideje elhúzódni. De nem is teszi… a csuklóm köré fonódnak az ujjai ezzel megállítva a mozdulatot, ám már rántottam is rajta, de mind hiába tekintve, hogy ezzel egy időben ugyan ezt tette a másik is és az ölébe landoltam kissé féloldalasan. S az egyszerre való mozdulat miatt a másiknak nem volt könnyű dolga, így erőt kellett kifejtenie. A szavai meg… bakker…* - Most ültesselek az ölembe, hogy egálba legyünk? * Kérdeztem kissé komoran ám a kezdetleges meglepettségem a tette miatt elég volt arra, hogy még csak ne is ellenkezzek mikor elvette az üveget és még egy megjegyzés tett. Ám nem a megjegyzés volt a baj, azon máskor röhögtem is volna, ha épp nem arról volna szó, hogy az ölében ülök egy idegen férfinek. Ahogy a hangom komorsága elhalt már a kezem lendült is… Ó de nem, nem egy pláza maca vagyok, hogy tenyérrel próbálkozzak. Elég jól megtanították, hogy hogyan kell ökölbe szorítanom a kezem és egy jól irányzott állast bevinnem. A hirtelen dühöm és haragom pedig kellő volt ahhoz, hogy elfelejtsem, hogy épp játszadoztunk. S ezen érzelmek és röpke női erőm összességével céloztam be a másikat. De a kezem elkapta és vadul cikázó tekintettel néztem a másik szemeibe. Az meg már fel sem tűnt, hogy a kezem lendülésekor, a rajta fekvő sál lógó vége is ellibbent a karomról, pár tincsemmel együtt, ami akkor szökött előre mikor oda rántott. S a másikon végig simítva hullott vissza az eredeti helyükre, a mellkasomhoz.* - Most sajnálom, hogy ostoba mód fent hagytam a ékszereim. * Szűrtem a fogaim közt dühösen s talán egy kis undor is vegyült bele. Egyrészt a naivitásom miatt, mert azt gondoltam, hogy házon belül nem lesz gond. Másrészt meg maga az egész helyzet felé. Én, ennyire közel egy emberhez ráadásul még „megsemmisítve” is. Hova fajul ez a világ? Még a végén kiderül, hogy ide a világ háta mögé kellett jönnöm, hogy 5 év alatt legalább egyszer nőnek érezzem magam. Egy gyenge, könnyen blokkolható nőnek… felháborító. Ám gondolataim közben eljutott a tudatomig, hogy az ablakon koppan az üveg, de nem érdekelt, ahogy az sem, hogy hallottam gurulni a földön valamerre. Csak azzal foglalkoztam, hogy a sérült kezem is ökölbe szorítsam – amitől legszívesebben felnyögtem volna -, s azzal is becélozzam a másikat. Amit valószínűleg szintén kivédett, így, hogy már a másik keze is szabad volt. Ez meg pat helyzet, tekintve, hogy mind két kezem lefogva, de a dühöm csak nőt ez miatt. Na már végképp csak egy nőnek éreztem magam, s hiába rántottam meg a kezem, vagy így, hogy fogta adtam neki új lendületet, az nem mozdult ki semennyire, de elegendően semmiképp sem. Pedig aztán igyekeztem, az összes erőmet belefektetni a mozdulatokba. De talán nem is baj, csak rám kellett néznie a másiknak, hogy tudja, ha valamelyik kezem szabadul akkor újra próbálkozom. S elég kitartó vagyok, hogy addig tegyem míg van bennem akár egy csepp energia is vagy míg nem érek célt. Ám nem csak a kezem van, és a szoknya miatt a lábaim sem igazán tudom használni, de lássuk be, van nekem egy aranyos kis burám is. Ha épp képes lettem volna végig gondolni azt, amire készültem már előre kihívtam volna a dokit vagy rendelek egy pohár vizet. De ilyenkor… hajm, ilyenkor sosem gondolkodom és se istent, se embert nem nézek, legyen akármi is a foglalkozása. Ennek fényében pedig nem érdekelt, hogy ebből is én húzhatom a rövidebbet és valószínűleg fel kell hívnom Corvint, hogy nem tudok bemenni, melózni… Egy határozott mozdulattal a fejem előre lendült, hogy fájdalmas találkozásba kerüljön a másik homlokával vagy épp orrával, amelyik kézre vagyis inkább fejre esett. Ha ezt megpróbálja kivédeni, nos azt hiszem, hogy a karjaim egy ideig nem fog kelleni használni, hisz ha ilyen lendület mellett a karjaimnál próbálnék visszanyomni, az finoman szólva is fájdalmas. Vagy pedig fájdalmas találkozásban lesz részünk, ahogy hátradőlünk a székkel együtt, ha esetleg Ő akar hirtelen elhúzódni és hátrafelé. De az is lehet, hogy megint meg lep valamivel és egyik sem, vagy épp találok és akkor… na akkor nem tudom.
// Sajnálom... Azért ne utálj nagyon, de ha támad kedved, akkor jó étvágyat. xD Akár képletesen, akár nem. //
A vigyorom arról árulkodik, hogy én megmondtam az igazam, de ezt neki még nem kell tudni. Már várom, mikor sunnyog be hozzám, azzal a szépen írt levéllel. Próbálom elképzelni az arcát, de nem tudom, hogy melyik típusba tartozik, mert ez még nem derült ki. Ami késik, az nem múlik, szokták volt mondani. Látom szemeiben megcsillanni a kíváncsiságot és szó mi szó, tetszik, hogy ébren tudom tartani benne ezt. Egyébként, ha nem lenne kölcsönös a dolog, már máshol éjszakáznánk, már mint külön természetesen. - Köszi, de nem hordok ilyeneket csak eszköznek jó. Kacsintok, rá s valóban én fel nem vennék egy ilyet, csak játszanék vele a másik.....?! Ezt a gondolatot nem fejezem be, mert erősen piros karika lenne. A kérdésre azonban választ adok vagy inkább huzam le a felesem ? Játék az élet nem de? DE! Ezért ragaszkodunk a szabályokhoz és ezért indul meg a kezem a pohár felé, aminek tartalmát magamba gurítom. Már nem tudom hány felest döntöttem le a robusztus testbe, de ha számoltam volna, akkor matek zseni lennék, nem pedig testőr. Nevetek ami a társaságban nem meglepő, de az nem tetszik, hogy nem húzza meg a poharat ezért egy komoly pillantást is kap, de hiába s ebben a szavai megerősítenek. - Pedig már kezdtem azt hinni, hogy van némi protekcióm. Már mint ami a derék beadást illeti. Azonban értheti úgy ahogy akarja. A cumisüveg a kezébe kerül. Most már egy kicsit bánom, hogy nem dobtam a szemetesbe vagy az ablaknak neki, de hát nem figyelhetek mindenre vagy tán szándékosan raktam a szeme elé? Hát meglehet, hogy egy csöpp gonoszság azért bennem is van, de ez még nem az eredendő bűnök közé tartozik. Megint eszembe jut a kép s megint csak mérhetetlen jó kedvem támad. Ezt már nem lehet skálán mérni. - Biztos vagy te benne, hogy én ott nem akarok lenni? Búgom neki s lehet, hogy nem egyre gondolunk, hiszen fogalmam sincs, hogy mire gondol, de amire én gondolok az nem rossz hely, sőt…Feláll és azzal az undorító löttyivel közeledik felém. Jelzem neki, hogy nem kéne ujjat húzni velem, mert nem biztos, hogy jó vége lesz. Természetesen egy cseppfenyegetés sincs a hangomba csak a játékosság. - Hogy mi lesz? Majd megtudod. Öltök rá nyelvet, mert biztosra veszem, hogy nem áll le csak azért, mert én mondanom. Szerintem ha a mindenható mondaná akkor sem állna el a tervétől. A lába szemre való, s ha már az orrom alá tolta, akkor meg is nézem. - Kamerák? Hát ez igazán szép. Képes lennél bemocskolni a hírnevem? Ejjnye Válaszolok neki vissza s amint felém „lendül” el is kapom a kisasszony csuklóját és az ölembe rántom. Azt nem lehetne mondani, hogy vonom, mert ahhoz több határozottságra van most szükség. A kezéből kicsavarom a cumis üveget, amit a fejem fölött eldobok és nem érdekel, hogy hova pattan. Mind a két kezét lefogom, nehogy valami butaságot csináljon. A kérdésre csak a fejemet ingatom meg. Nem kell, hogy az ölébe ültessen, mert az nem nézne ki valami jól és amúgy is nehezebb vagyok. Látom ahogy nem tetszik neki a helyzet de én szóltam, hogy ne csinálja. hát így jár az, aki nem hallgat a másikra. A haja és a sál együttes érintés miatt egy borzongás fut végig a testemet. Elég régen éreztem már ilyet, de nem ismeretlen számomra. A samponja illata pedig csak rátesz egy lapáttal erre a borzongásra. A kezemet a szőr is az égnek mered, de ez természetes reakció. A szavai a dühről árulkodnak s biztos vagyok benne, hogy nem sokszor van ilyen kiszolgáltatott helyzetben. Nézem egy ideig s már azon vagyok, hogy elengedem, mert nem tetszik ahogy „szenved” ám mielőtt valóban elengedhetném a feje gyorsan közelít az enyémhez s fájdalmas találkozásban lesz részünk. Hogy ne az orromat találja el, lehajtom a fejemet egy kicsit, hogy a homlokunk találkozzon. Nem gondoltam volna, hogy így reagál, de most már mindegy. Fáj a homlokom s ez azt jelenti, hogy kemény a feje. Azt nem tudom, neki milyen fájdalmai lehetnek, de van egy elképzelésem. Azt hiszem elégé vörösben játszik a homlokunk. Az övé biztosan, mert azt látom. Mielőtt azonban kapnék még egyet. - Ezt nem kellett volna, csak fölös fájdalmat okoztál mind a kettőnknek. El akartalak engedni......Tessék, szabad vagy. Eresztem el mind a két kezét s egy kis löketett is kap, hogy kimásszon az ölemből. Nem sok mindenkinek van lehetősége arra, hogy találkozzon a homlokommal, mert más helyzetben, már régen szétszedtem volna. Puhány vagyok? Nem! Én szemrebbenés nélkül képes vagyok megütni egy nőt, ha megérdemli, de ez azért egy másik helyzet. Figyelem minden rezgését, ha netán valami butaságra készülne, akkor tudjak védekezni és esetleg visszaütni. Nem jó játék ez a testi kontaktus, mert könnyen elszakadhat a cérna nálam. Nem sok mindennel lehet kihozni a sodromból, de azért van egy pár. Meg kell jegyeznem, ha férfi lenne, akkor most ölre mennénk, de így nem kezdeményezek egy verekedést, amiben biztosan én nyernék. - Szóval lenyugszol vagy játszunk így tovább? Hangom komoly, ami komorsággal vegyül. Én speciel azt szeretném, ha lenyugodna, mert nem látom értelmét a másik verziónak, de ez csak tőle függ. Abban biztos lehet bárki, hogy nem hagyom szó vagy tettek nélkül, ha a másik lehetőséget válasza. Kár lenne elrontani ezt a szép napot nem?
*Kérdeztem Én volna, hogy mégis miféle eszköznek, mintha az én fantáziám nem volna elég. A selyemsál amúgy is sokkal finomabb, mint mondjuk egy bilincs vagy öv, amivel ki lehet valakit kötözni. De persze minek is kérdeztem volna, hisz a másik kérdésemre sem válaszolt és lényegében a kettő egy kaptafa és nem az volt a célom, hogy leitassam a másikat. A protekcióra csak elvigyorodtam. Talán akad, de persze ez nagyban függ, hogy ki mire gondolt. Kocsi vásárlásban van protekcióra, csak épp megelőlegezett.* - Biztos… * Ha lehet hinni a szavainak, már pedig okom nem volt kételkedni. Akkor bizony ott nem akarna lenni. Tekintve, hogy csak csipkelődtem korábban is és jelenleg egy nő ágyára gondoltam. S jelen esetben, nem a sajátomra. Ugyan már… oda nincs bejárása senkinek, csak Leonak. De Tőle akkor sem tartanék, ha tudnám, hogy engem akar. Persze segít a dologban, hogy ez nincs így. Örültem, hogy a másiknak jó kedve van, tekintve, hogy amúgy sem vagyok rosszmájú és még Én is jól éreztem magam. Ami persze nem sűrűn adatik meg mostanság. Nem igen akad élhető társaságom Fairbanks falain belül. Valamiért mániájuk az, hogy a másikat megfogdossák, ártatlan gesztusok alá rejtve. Szóval örültem és mondhatni, hogy boldog is és ezekről csak a szemeim csillogása árulkodhatott a másiknak.* - Nem rég még azt mondtad, hogy nincs… * Bizony-bizony, emlékeztem ám, hogy figyelmeztettem mielőtt elindultunk. Bár tény, hogy akkor épp nem ilyenre gondoltam. Hanem csak a beszélgetésünkre. De ám legyen, ha már a gép ezt dobta egy kis cumizás még nem a világ vége. Ám a jó kedvem hamar csap át haragba, dühbe és undorba. Valahogy taszított ez az egész helyzet. Azonban azt még magam előtt sem tagadhattam, hogy így, tehetetlenül, lefogva valahol mélyen megmozdult bennem valami. Lehetne a férfi dicsősége is, de nem az. Maximum, csak ha azt nézem, hogy nem sűrűn tudtak eddig ilyen könnyen leszerelni. De a mozgatórugó igazából az volt, hogy valami degenerált oknál fogva csak így éreztem magam nőnek, amire már ööö… az ég tudja, hogy mikor volt utoljára példa. Ez meg talán csak még jobban fokozza a dühöm, ami csak a tettlegességem folytatására ösztönöz. Nem tudtam, hogy mire számítok, arra, hogy megakadályoz és kitér valahogy vagy arra, hogy sikerrel járok. Na ezen nem is gondolkoztam egy percig sem… Így utólag meg már késő bánat, tekintve, hogy a találkozás „kellemes” élményében részesültem. A találkozás végig hasított a kobakomon mintha csak épp a falat fejeltem volna meg. Szemeim csillagokat láttak, még akkor is mikor a másik elengedett és lendületet adva állásba kerültem. Körülbelül fél pillanatra. Az a hülye cumisüveg pont a lábam alatt volt és hengeres felületének köszönhetően, no meg a fejelés utórezgéseinek, ami szédülésben nyilvánult meg amilyen hirtelen felálltam, olyan hirtelen huppantam is vissza féloldalasan. Könyököm az asztalra támasztottam és a fejem belefektettem, miközben a homlokom nyomkodtam az ujjaimmal.* - Hogy az jó büdös istenf*szát… * Morogtam a kezemnek, ahogy még mindig hasogatott a fejem. Hallottam én, hogy beszél hozzám a másik. De valahogy ezek a csillagok nem akartak múlni, ahogy a fejem hasogatása sem.* - Rosszabb a fejed, mint egy fal… vasat ültettek beléd vagy mi a franc? Nem Te vagy az első, akit megfejelek de még egyszer sem fájt ennyire rohadt mód… * Na igen, a szép beszéd jelenleg nem volt kedvemre. Na nem mintha eddig oda figyeltem volna, csak egyszerűen ilyenkor jobban előtérbe kerül.* - Játszik a fene veled, te tök. Csak rohadtúl gyűlölöm, ha hozzám érnek és olyankor nem gondolkodok. Tisztafejjel tuti nem tettem volna ezt… *Nem, tiszta fejjel sosem bántanék senkit. Vagy ha mégis, akkor sem a fejemmel mikor tudom, hogy annak komoly következményei is lehetnek. Mondjuk egy agyrázkódás, vagy amnézia… vagy tudom is én.* - Különben meg elég nyugodt vagyok… * Naná… meg sem mozdultam mióta visszahuppantam a másik ölébe. Csak a kezemmel próbáltam a fejfájásom csillapítani.* - Mients nem látok csillagokat visszamegyek a helyemre… addig viseld, hogy itt vagyok. * Mert bizony a kérdését arra véltem, hogy a jelen helyzetre utal vele. De lássuk be, kettőnk közül még jelenleg is engem feszélyeztetett a dolog a legjobban. Csak annyi, hogy most valahogy a fejfájásom jobban zavart.* - Egyébként van ebben a kócerájban valahol zongora? Persze olyan, ami jelenleg nincs használatban…* Kérdeztem egy tökéletesen oda nem passzoló kérdést. De most már igazán múlhatna ez a nyavalya, még mielőtt a másik kedvet kap megint egy kicsit játszadozni.*
- Mert akkor még nem volt, de az idők gyorsan változnak Kacsintottam rá. Akkor a csajokról beszéltünk és mindenről, ami vele kapcsolatos. Nincs hírnevem abban a körben nem az a fajta vagyok aki röptében a legyet is és mióta itt élek nem is voltam együtt nővel, szóval nincs semmilyen hírnevem. Viszont más körökben azért meg van a nevem és nem kéne elrontani egy cumizos Balázsos képpel. Ezért sem hagyom, hogy a számba erőszakolja. Aminek csak az a vége, hogy mind a kettőnk homloka megsínyli ezt a sütőtökös történetet. A fejem hasogat nem is kicsit, de majd elmúlik. Kemény gyerek vagyok. Tiszta sor, hogy nem akar a közelembe lenni, ezért segítek neki felállni. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy megszédül és visszazuhan a lábaimra. Az egyik kezemet a háta mögé teszem, hogy ha le akar fordulni rólam a lendület miatt, akkor ne verje be semmiét, de nem érek hozzá. A másik kezemet pedig felemelem, jelezve, hogy én aztán nem fogom meg még egyszer. Nem kell még egy pukli a fejemre. A káromkodásra nem reagálok semmit, csak a kezemet teszem a szék mögé, mert ha minden igaz, akkor már stabilan ül. Ha nem akkor támasztom. A megjegyzésre elvigyorodom. - Elfelejtettem szólni, hogy kemény vagyok Vasat nem ültetek ugyan belém, de erős a csontozatom s ezzel már a másik is tisztában van. A megjegyzése azonban felvett bennem egy kérdést, amit fel kell tennem. - Gyakran fejelsz meg másokat, hogy ilyen összehasonlítási alapod van? Azért érdekel, mert akkor kénytelen leszek beszerezni egy bukósisakot. Több féle képen is lehet ezt értelmezni, de nem fejtem ki, hogy én mire is gondolok. Egy kicsit megmozdulok alatta, s úgy helyezkedem, hogy mind a két lábamon egyenletesen oszoljon el a feneke, vagyis a súlya. - Nem mondták még, hogy csontos vagy? Kérdezek rá, mert én úgy érzem. Azt nem lehet mondani, hogy nehéz lenne, de egy kicsit csontos nah. Nekem nem gond, mert már megoldottam a dolgot. A szavai hallatán az fogalmazódik meg benne, hogy ez felér egy bocsánatkéréssel is. lehet, hogy tévedek, de nekem úgy jött le. - Tudom, de mint látod nem mindig lehet elkerülni. Vonom meg a vállamat, mert nem azért fogtam meg, hogy letapizzam, csak így adta magát a helyzet. lehet be kéne szereznem valami szkafander ruhát, ha a közelben van, még is csak biztonságosabb, csak nem magamnak, hanem neki. Akkor aztán senki nem ér a bőréhez. Arra hogy nyugodt csak bólintok egyet. Biztos nagyon fájhat neki, mert folyamatosan fogdossa a homlokát. Intek a pincérnek, aki szinte ugrik a hívásnak. - Hozz egy rongyot, ami tele van jéggel. Csak jót fog neki tenni, egy kis hideg és talán annyira fel sem dagad majd a feje. Nem érzem a vére szagát, így biztos hogy nem szakadt fel a bőre. A megjegyzésre megcsóválom a fejemet. - Te nem akarsz a közelembe lenni. Egyébként maradhatsz amíg elmásznak azok a csillagok. A hangom játékos s a korábbi komorság és komolyság már el is tűnt. Hogy az első mondatomat komolynak szántam vagy csak úgy megjegyeztem azt majd eldönti ha akarja. A kérdésére felvonom a szemöldökömet. - Azon kívül nem tudok másról. Tudsz zongorázni? Hülye kérdés, mert különben nem kérdezted volna meg. Nekem is fáj a fejem. Egy ujjbab infó róla, amit nem gondoltam volna. A fejfájásom pedig csak a kérdés jegyeztem meg. Ráadásul az alkohol szintemnek sem tett jót ez az ütközés. Most már szakad rólam a víz, de már nem tudom hova tenni. Lehet ez már nem csak az alkoholnak köszönhető, hanem valami másnak is. A jég is megérkezik, amit elveszek a pultostól. - Ha most megütsz, megeszlek! Ezzel oda is nyomom a homlokára a jeget, hogy elvette e a kezét vagy sem, ez mindjárt kiderül. Max a keze is kap egy keveset. A kötés még mindig ott virít a kezén s erről eszembe jut, hogy talán megszorítottam a mancsát, de nem mondok semmit. Egyébként pedig komolyan is veheti, mert ha megüt, tuti megeszem. Mondjuk nem áll tőlem messze a kannibalizmus ha emberi énemet vesszük alapul. - Szerintem ennyi alkohol elég volt mind kettőnknek mára. Van egy ígéreted....
Kezdőlap
Csak majd dobj egy topikváltást a reagod alá. 
//
Sajnálom... Azért ne utálj 
támad kedved, akkor jó étvágyat. xD Akár képletesen, akár nem. 
//
