I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.*
Volt köztem és a színház között egy íratlan szerződés. Mondjuk úgy, hogy lekopaszítva ez a következőképpen nézett ki: a helyi hentes ücsöröghet egy festőállvány mögött a színház nagy ablaküvegein keresztül bámulva az utca népét és kiélheti kedvenc szórakozását, a művészet űzését, hogyha cserébe egyrészt nem keveredik ide véres ruhában rombolva ezzel a közízlést, másrészt pedig havonta egy darabra vesz magának jegyet és lehetőség szerint hoz is magával valakit, hogy mindjárt két jegynyi pénz kerüljön a kasszába. Olyan vagyok, mint a kisangyal, teljesítem az alku rám eső felét már egy ideje. Az idejárásom okait meg megtartom magamnak, meg azoknak, akik érdemesek rá. Ma úgy voltam vele, hogy összekötöm a kellemeset a hasznossal. a vásznamra tűztem rá a már előre a ma esti előadásra megváltott jegyet, s én magam pedig talpig estélyiben ültem be a palettámmal a vászon mögé, hogy lusta várakozásba merüljek. A jegy mellett a következő felirat olvasható – az utcáról benézők is igen jól láthatják, hála a betűméretnek: Egy rendhagyó portréért cserébe odaadó az élmény. Szeretem a többértelmű megjegyzéseket, hát istenem! Annak érdekében, hogy a ruhámat ne kenjem össze, egy festékmocskos kötényt kötök magam elé, míg várakozom. Ilyet még nem csináltam, s őszintén nem is érdekel, hogyha nem tudok adózni a művészetek oltárán. A lényeg a szórakozás. És egyébként sem lehet tudni, hogy hol kell kötelességet teljesítenem. Pajzsom annyira van fent, amennyire kell, rejtem azt, hogy farkas volnék, bár tudom, hogy aki erre kavarodhat és képben van a farkasokatg illetőn, az ismer. Ha mást nem a nevem. Bár az meg nincs a homlokomra írva, szóval ilyen szempontból teljesen lényegtelen.
*United we stand, divided we fall; Union is strength.
Ritka alkalmak egyike, amikor engem öltönyben lehet látni, mint aki célirányosan, tudatosan készül valahová, ám ilyesmi nem áll a háttérben, csupán felöltöztem normálisan, ahogyan egy középkorú fickóhoz illik. Ahogyan az elmúlt évben tapasztaltam, nem árt, ha az ember fia néhanapján a felszínnek adózik, és úgy tesz, mintha ezzel foglalkozna. Szeretek kísérletezni, kiből mit hoz ki a különböző arculat, hogyan reagál a látványra, mennyire ítél elsőre anélkül, hogy lenne fogalma arról, kivel áll szemben, vagy egyáltalán csak egy hangyányit is sejtené, mit leplez az öltözék, a csillogás. Tapasztalataim szerint a hitványak egyre inkább csak erre figyelnek, semmivel nem foglalkoznak, csak azzal, mit mutatsz a kívülállók felé, vagyis mit rejthet a bankszámlád. Gusztustalan, ezt a várost is bekebelezte az anyagiasság, és én mégis beszállok ebbe a játékba, utam egyenesen a színház felé vezet, ahol többnyire a sznob világ összegyűlik. Ami azonnal feltűnik, az az ismerős energia, ami sajátom, amihez közöm van, a lépteimet mégsem gyorsítom, előbb-utóbb oda fogok érni. Nehéz megtenni azt a 20 m-t se, sajnálom, én nem vagyok Tipvigut. Már távolabbról szemügyre veszem a hölgyet, aki estélyiben festeget. Mily abszurd látvány, de vajon méltó a vérvonalamra, vagy elfajzott már, aki nem érdemli meg amit kapott? A pajzsom szépen rejt, semmit nem mutat, még azt sem, amit jobb esetben engedek, maximum egy középkorú fickót lát maga előtt, míg az övét én lazán áttörtem, nem volt nehéz, hiszen olyan kis fiatal még. -Szép estét! Az ajánlata visszautasíthatatlan. Élhetek vele, vagy esetleg már lefoglalta valakinek?
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
Ledöntött pajzsom mögül halat, szatyrot és pislogást egy mondatban produkál farkasom, de egyetlen „hopp” se jön ki ajkaimon, csak a elismerés lehetősége üli meg bensőmet. Nem, nem vagyok benne biztos, hogy jól érzékeltem-e a behatolást, koromat tekintve ez mostanában igen ritkán fordul elő velem, lévén nem vajból van az a pajzs így közel a háromszázhoz. Persze, aki nálam idősebb, annak könnyebb dolga van. Hogy mennyivel, az más dolog. Nem kutatandó momentán, de megjegyzendő, s érdeklődésemet maximálisan felkeltő. Befejezem az ecset tisztogatását, amivel foglalkoztam épp, s csak aztán tekintek fel az engem megszólító férfire. Ráérős vagyok, olyan, aki nem siet sehová, így téve pedig ajkaimra szálló, tökéletesen angyali mosolyom még hosszabb ideig tud kontrasztot alkotni ördögtől született színű hajkoronámmal. - Ön az első jelentkező, kedves.. Hagyom ennyiben a mondatot, nem téve hozzá, hogy uram. Egyértelműen várok valamire, a nevére, arra, hogy megossza velem miként is szólathatom. Bennem a farkas felemelkedik lusta heverészéséből, s a pajzshatárig sétálva szimatol a levegőbe, hogy a végén megérezve a rokonvonalat zubogni a másik vérében elégedett kis vonítást hallatva üljön le, az idősebbet lesve, fürkészve bundaborította vonásait. - Kérem, foglaljon helyet! Mutatok a fotelra, melyben a látszat azt diktálja, hogy elképzeltem a portréra vágyó leendő helyét. Nem vagyok Picasso, nem is ez a festészetem lényege. Csak szeretem, ennyi az egész.
A reakcióit figyelem a fiatal farkasnak, tudom, megleptem, ennek ellenére továbbra sem mutatok semmit, a koromat is homály fedi, és ez maradjon is így, most nincs kedvem a 400 évest sem játszani, ahogyan szoktam, majd ha nagyon muszáj. Kíváncsian nézek körbe, nem mondhatnám, hogy megszokott látvány egy festő úri hölgyet alakítva, ecsettel a kezében. Nem állítom, hogy elvárásom az enyéimmel szemben, teljesen normálisak legyenek, magam sem volnék az, kizárt, akkor már nem élnék, vagy a fenét. Akartam én a halált, voltam is részese, ám rá kellett döbbennem, igazán meghalni nem tudok. Áldás vagy átok, olyan mindegy, nem számít, az idő sem számít, az viszont sokkal inkább, hogy amit annak idején esetleg elrontottam, azt megpróbáljam helyrehozni. A többiekhez képest nagyon kevés kölyköm volt, de vajon van akinél mellényúltam? Fogós kérdés. Első vagyok, örülnöm kell, úgy látszik, ez a szám kísérteni fog, míg élek és azután is, halk nevetéssel nyugtázom a kijelentést. Az elismerését érzem, úgy látszik, a kölykeink többsége kihalni látszik, vagy már ki is haltak, ha az apró "kutakodásom" is meglepetést tudott okozni. -Ön mondja... Dimas, bár kedves jelzővel még sosem illettek. Azt hiszem ahhoz kisfiúsabb ábrázat dukálna, és negédes mosoly. Hagyom, hogy a kisfarkas érdeklődjön, és felfedezze, a vérvonal bizony egyezik, többet viszont nem engedek, az enyém amolyan atyai és mégis baráti jelleggel, finoman böki meg a másikat, üdvözlés gyanánt. Örülök a találkozásnak, ami eddig ritkán fordult elő, itt az ősi földön egyre gyakrabban, és most már elmondhatom, hogy kezdem megszokni azt, amivé ez a föld lett. Kiépült város, forgatag, bár az emberi gyarlóság... az valahogy taszít. Odapillantok, ahová a kis hölgy mutat, nemtetszésemet fejezem ki, az arcomra van írva, hiszen kényelmes ülőalkalmatosság kétségkívül, ám számomra gőgöt jelent, amit a magukról sokat képzelő urak engednek meg maguknak, vagy azok, akiket belepakolnak, hogy nehogy elkószáljanak. -Mit szólna hozzá, ha kihagynám a fotelt, az olyan... nagypapás. Inkább a háttámlát választanám, vagy a földet, ha önnek is megfelel. Még egy mosolyra is futja, nem harapok, csupán nem kedvelem a megszokott, sablonos, úgynevezett snassz formalitásokat.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
Elnevetem magam azon, amit a kedveskedésemre reagál. Szimpatikus, hogyha valaki ilyen tud lenni, s annak ellenére, hogy egyértelműen egy vén magányos rókáról van szó, még meg merem állapítani a szimpátiát. Mi baj lehetne belőle? Ez nem házassági ígéret és nem szól egy életre, úgy változhat egyik másodpercről másik másodpercre, mint a tavaszi időjárás. - Sebastiana. Mutatkozom be, bár nem kérdezte, de ez mindegy, valamiért úgy érzem, hogy nem árt, ha tudja. Bár ez nem a mostani nevem, mégsem hazugság. A farkas mondatja velem, az olasz gyökerű, Massimiliano kölyke, az, aki hirtelen születésének fénykorába keveredett vissza gondolatban. De miért? Van valami furcsa ebben a hímben. A vérvonalunk, s az érzés, ami ehhez tartozik. Nem akarom tudni, hogy őszinte legyek. Sose voltam szentimentális az ilyesmiben. A család nem az, ahová a véred húz, hanem ahová a lojalitásod. Ám ettől még a farkas egész megszelesedik bennem. Komoly, közel háromszáz éves jellegét ledobja pár tizedmásodpercre, s úgy örül, ahogyan egy másfajta állat örül bizonyos testrészeinek. Végül kushad, mert leintem. Egyek vagyunk, megtehetem. - Amúgy nem hinném, hogy ezen múlik. A kedvesség vagy látszik valakin, vagy nem. Nem azt mondtam, hogy szép uram. Szúrok oda finoman, jelezve ezzel, hogy mint hím tökéletesen hidegen hagy. Nem az ő hibája, meg nem is hiszem, hogy érdekli, de nyilván nem tudtam kihagyni. Mosolyom viszont továbbra is olyan angyali mindehhez, s energiáim is nyugodtan lengnek körül, hogy nem tartok attól: rosszindulatot feltételezne rólam. Nem kérdezek rá azonnal, hogy mi a túró baja van, kivárom, hogy elmondja magától miért is lett hirtelen olyan az arca, mint aki citromba harapott. Engesztelő, picit csúfondáros ajakelcsücsörítéssel jelzem, értem én a csíziót. - Ezek szerint nincsenek unokái. – szögezem le, de benne van a mondatban, hogy azért teljesen nem értek egyet az állításommal. Túl öreg. Lennie kell a vérvonalában olyannak, akinek a „nagyapja” lehet. Bár ez nyilván most nem tartoztott ide, de érteni fogja. Látó. Ennyi az egész. - Helyezkedjen oda, ahová csak tetszik. Adok engedélyt, bár nem kérte, de engem meg ez sem érdekel. - Viszonylag gyakran takarítanak, így nem kell attól tartsak, hogy tucatnyi pormacskát kell majd varázsoljak az öltönyének festett változatára. – eresztek útnak egy poént könnyedén. Festékkeverésbe kezdek, míg beszélek. A csend nem mindig kenyerem. - Nem láttam még erre. Nem egy nagy műkedvelő?
-Örvendek kisasszony. Olasz származású, szép név, és ha hirtelen végigfuttatom, melyik kölyköm volt olasz, csak egyet tudok. Elképzelhető, hogy Massimiliano leszármazottja ül előttem? Nem kérdezem meg, nem vagyok én annyira család centrikus, mint amilyennek látszom, azok az idők elmúltak, ha nem így lenne, a legkisebb kölykömet sem hagytam volna Görögországban. Nem mellékesen pedig ez nem is utcára való téma, hogy akár virágnyelven kérdezzek rá, pláne, hogy ez mind mellékes. -Nem osztom a véleményét, ne haragudjon. Láttam én már kedvesnek tűnő ádáz gyilkost is, és morcosnak ható bűbáj alakot is. Nem minden a külső, annak pedig kifejezetten örülök, hogy a szép jelzőt kihagyta, higgye el, nekem is van tükröm, szoktam használni. Íme az egyik példány, aki a jelek szerint kedvesnek tűnik, és annyi vér tapad a kezéhez, amennyit nem szégyell... azaz én. Eszembe sem jutna a fiatal nőstényt nőként szemlélnem, és nem csak azért, mert túl fiatal, de nem ezért álltam meg a "standjánál", egészen más miatt. Nőstényt keresnék magamnak jelen esetben, azt egyébként sem így tenném, de hagyjuk is, szerencsére neki sem ez az első gondolata. Unokák... hajaj. -Ezt nem állítanám. Elmosolyodok, a bálon már találkoztam is az egyikkel, és legjobb tudomásom szerint a kölykeim többsége nem csak ült hátsóján. Bátran jelentem ki, hiszen érzem a bizonytalanságot, és azt is, hogy nem egészen hisz a saját kijelentésében. A bőrömben pedig tökéletesen jól érzem magam, nem mutat többet annál, mint amit eleve szerettem volna, pont megfelelő. Nem hogy unokáim vannak, hanem már ükunokám is, nem egy, nem kettő, persze nem szándékozom ezt felfedni. Szabad választás van, szerencsémre Sebastiana nem ragaszkodik az ülőalkalmatossághoz, jól esően sóhajtok fel. -Köszönöm. A föld kiváló választás, mosni tudok, így nem érhet meglepetés. Helyet foglalok törökülésben, kényelmes, még ha nem is ez egy portréfestő álma, viszont így könnyebben szemmel tarthatom a környezetemet. -Ez nézőpont kérdése, bár ha most az öltözékemre néz, pont ide tartottam, és ahogy én önre pillantok, azt hiszem, ön is ide tér majd be. Bökök a színházra, aztán az öltözékére. Műkedvelő... sajnos ma már a szereposztáson is sok múlik, és egy szóval sem mondtam, hogy nem kedvelem az ilyesfajta időtöltést, bár amióta a városba értem, még nem tettem tiszteletemet egy előadáson sem. Eljött az ideje.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
A származás trükkös dolog, az enyém meg pláne, de ettől még szeretem csűrni-csavarni a névügyi kérdéseket. Most valamik pimasz erő csalta elő belőlem éppen az olaszt, bár hogyha valaki a hajam eredeti rőt színére tekint, az azonnal érezheti, hogy itt valami nem gömbölyű. Ettől függetlenül a beszédem ízes, még ennyi év sem ölte ki belőle azh olasz akcentust, s figyelek is arra, hogy ne tűnjön el teljesen. Szeretem. Nem hiszem, hogy ettől lennék különleges, főleg egy ilyen falkában, de ettől még szeretem. A szeretetnek nem kell ok. Legalábbis egy nyelv szeretetének biztosan. - Nem kell egyetértenünk mindenben mindenkivel. Az én véleményem az enyém, az ön véleménye pedig az öné. – mosolygok rá kedélyesen, cseppet sem zavartatva magam azt illetőn, hogy nem értünk egyet. Nem is azért mondtam, amit mondtam, mert arra vágytam volna, hogy Dimas ossza a véleményemet. Legyen neki, mondja el én meg hadd ismerjem meg. Legalább lesz mitől terjedelmessé és kimerítővé váljon az a jelentés. Nincs falkaszaga. Bastian mellé őt is odaróhatom. - Mindenkinek más a szép. Esmeraldának is ott volt Quoasimodo. – kacsintok rá. Igen, viccelek, ez egyértelmű, meg is kóstolhatja érzékeivel a poén kellemes, lágy ízét, hogyha akarja. - De ha már itt tartunk, esetleg.. – futtatom végig pillantásomat a hím alakján, majd állapodom meg tekintetének rabul ejtésénél. - ..kezdjek el félni? – kérdezek vissza a „kedvesnek tűnő ádáz gyilkos” részre ily módon. Természetesen nem remeg komoly rettegés a hangomban, inkább csak incselkedem vele, kíváncsi játékos vagyok, semmi több. - Nem-e? – vonom fel a szemöldököm. - Hát mégis vannak? Épp csak odaérezheti a „papi” élt a végére, tekintetem cinkos csillanásában van benne ez a szemtelenség, mely egyelőre csak az ő szavainak alapján születik, minden egyebet tekintve csak légből kapott feltételezés. - Én gyakran járok ide. Szeretek ebben a közegben festeni. Szabad tudnom, hogy honnan érkezett? – teszek fel egy kérdést, miközben megvárom, hogy mozdulatlanná váljon modellségében, s nekilátok felvinni az első színeket.
-Ez így van, a bajok akkor kezdődnek, amikor ezek a vélemények nem szolgálnak más célt, mint az önző egoizmust. Ki honnan jött, ha nagyon ecsetelnem kéne, akkor vigyorogni kezdenék. Innen indultam, ide tértem most vissza, igaz, egészen más testben, mint ahogyan mentem. Világjáró vagyok, ahogyan a testvéreim is, no de ennyi év után ez nem meglepő dolog, ráadásul nem sok farkasról tudok, aki egy helyen éli le az életét, már amennyi megadatik neki. Vélemények különböznek, vitát szülnek, ez így van jól, hiszen ha mindenki egyetértene, akkor nem lenne a sokszínűség, és unalomba fulladna minden. -Erről van szó. Szépség... mit nevezünk szépnek... erről órákat lehetne beszélni. A mai kor emberének az a szép, amit lát, ami ezáltal eljut az agyáig, és úgy ítéli meg, hogy az annak nevezhető. Vajon tényleg ez lenne a szép? Ennyire sarkosan meg lehetne fogalmazni? Igazából nem, de csak rábólintok a kijelentésére. -Ilyesmit egy szóval sem mondtam, hölgyem, bár ha úgy ítéli meg, hogy félelmetesnek hatok, akkor tessék, ne zavartassa magát, csak kérem, a sikítást mellőzze, az fülsértő. Félni, tőlem? Ugyan, amíg nyugodt vagyok, arra nincs szükség, és igen ritka eset az, amikor valaki eléri nálam azt, hogy kihozzon a sodromból. Még Alignaknak sem sikerült, akármennyire is közel állt hozzá. A kis incselkedésre viccel felelek, pedig van igazságtartalma, nem is kevés. -Tudomásom szerint nincsenek, de bármi előfordulhat, így nem zárom ki ennek a lehetőségét, tehát nem állítanám azt, hogy esetleg ne lenne. Itt ül előttem még egy, vagyis vannak többen is, hiszen érzem rajta Massimilianot. Azt azonban még mindig nem tudom eldönteni, hogy melyikük érdemes arra, hogy tovább képviselje a vonalamat. Elválik, sok dologtól függ, elhamarkodott döntést nem hozok, sosem hoztam. Honnan érkeztem... érdekes ez egyáltalán? Valaki tudja a nevemből, valaki nem, tulajdonképpen nem titok, de nem hiszem, hogy ez fontos lenne. -Számít valamit? Mintha titkolni akarnám, hogyne. Az itteni falkaviszonyok sem érdekelnek, bár elgondolkodtam azon, mennyire abszurd lenne, ha odaállítanék az itteni, mostani Alfa vagy Atanerk elé, csatlakozni szándékozom. Azt hiszem, az lenne az évezred vicce, és a sajátjaim ezen röhögnének még évekkel később is. Az őrült öreg, aki kijátszotta ezt a kártyát is. Na nem, nekem tökéletesen megfelel a testvéreim köre, nem óhajtok falkához csatlakozni, nem ezért vagyok itt. Szelektálok, segítek, már ha valaki érdemes rá.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
- Mi a baj az egoizmussal? – kérdezem tökéletes ártatlansággal tekintetemben. Emlékszem még, hogy legutóbb is hogy megkaptam, hogy egoista vagyok, s tulajdonképpen rettenetesen igaz is volt, így sem akkor nem kértem kik magamnak, sem most nem tenném. Vigyorognék rajta, mint a vadalma, de ennyi az egész. Megrázom a fejemet. - Nem azért mondtam, mert szándékomban állna félni, nagylány vagyok már és a cipőmet is magam kötöm be, szóval nem ijedek meg a saját árnyékomtól. – kacsintok rá. Nem vagyok biztos abban, hogy jó felé tapogatózok, de mivel idősebbnek mutatja magát nálam, s a vérvonalunkra rájöhettem pajzsának résein, ezért merem megkockáztatni ezt a megjegyzést. Nem, mintha azt gondolnám, hogy ő a teremtőm teremtője. Massimot már rég a kukacok eszik, szóval esélyesen azt is, aki a világra küzdötte farkasát. Bár, vannak itt érdekes dolgok az utóbbi évben, de ettől függetlenül nem gondolok túl sokat abba, amiről azt hiszem, hogy nincs. - Értem. – jegyzem meg. Érdekes válasz ez, de tudom hová tenni. Mosollyal fogadom és elraktározom magamban. Sose lehet tudni, hogy mi és mire lesz jó a későbbiekben. A visszakérdezésére nemtörődöm módon megvonom a vállamat először. Nem vágok rá viszont csípőből választ, inkább a festésbe merülök, s mintegy mellékesen közlök vele pár dolgot, miközben a színek felkerülnek a vászonra szép sorjában, lassacskán, egymás után. - Nem tudom, hogy számít-e, egyszerűen csak érdekel. – válaszolok ilyen semmitmondón, de tekintetemben nem csak az villódzik, hogy magamba kívánom inni vonásait, hogy aztán vászonra festhessem őket, hanem az érdeklődés is. Nem faggatózom tolakodón, így nem értékelheti kínvallatásnak, még csak semmiféle vallatásnak sem. Tényleg egy könnyed kérdést tettem fel, s ha kibújik a válaszadás alól, azzal hívja fel a figyelmemet. Nem, mintha így ne sündörögnék körülötte kíváncsian. A farkasomat sem hagyja hidegen. - Annyi itt a különböző közegből érkező ember, hogy mindig kíváncsivá tesz, ha új arccal találkozom, akinek a neve nem itteninek cseng. Én Olaszországból jöttem. – adok választ is, bár ezt nyilván tudja a nevemből, amit mondtam neki. De szeretném, ha érezné, ez adok-kapok – egyelőre – és nem faggatózás a részemről.
-Önmagában semmi, amíg egyensúlyban van, és nem tolódik el az egyénben olyannyira, hogy saját magát mindenki fölé és elé helyezi. Ebben az esetben okoz problémát, mert egy darabig működik, az amolyan törtető viselkedés, ám egy idő után visszacsap. Bizony-bizony ez így működik, és amivé az emberiség lett, ez nem is csoda. Sok dolog kiveszett már belőlük, ezért is korcsosult el, ahogyan a fajtánk is, ám ennek véget fogunk vetni, ha minden jól megy. -Helyes. Amíg azt mondom, nincs félnivaló, addig nincs, és bár ezt nem mondtam ki így, egyelőre biztos, hogy nem tervezek aszfaltfestészetet újraértelmező akciót, pláne nem itt, nyílt terepen. A tömör és rövid válaszon elnevetem magamat. -Pontosítok. Inkább levont egy következtetést, ami az ön meglátása szerint valós, és esetleg később a hasznára válhat. A kérdés az, hogy valóban jól gondolkodik? Hogy a fenébe ne lenne unokám? Eleve nem festek 20 évesnek, ami már előre jelzi, nem lehetek 200 év körüli. Ezt még kilogikázni sem olyan bonyolult dolog, pláne nem egy olyan farkasnak, amelyik az utca kellős közepén végzi a megfigyeléseit... már ha nevezhetjük így. Érdekli... most a vejem lennék, azt mondanám, beszarok ezen a megjegyzésen, no de ez nem lenne hozzám méltó, egyedül Jégvihar társaságában. -Hölgyem, nem lenne egyszerűbb azt mondani, hogy konkrétan az érdekli, ki vagyok, mit keresek itt, hogy ezt utána elraktározva közvetíthesse? Mindketten időt spórolnánk meg. Ön fest... portrét készít, de nem csak kedvtelésből. Most pedig, hogy itt tartunk, engem az érdekelne, hogy vajon érdemes-e időpontot kérnem, vagy hagyjam a... fenébe. Öregszem, viszont a megfigyelőképességem még nekem is jó. Ahogy az elhaladó embereket figyelte, egyértelmű, hogy nem csak azért ült ide, hogy napi jó cselekedetét véghez vigye, és ehhez nem kell az, hogy mindenki után megforduljon. Falkaszaga van, ráadásul amit nem tud, pontosan tudom, milyen gondolatok járnak a fejében. Szeretek játszani, ám néha jobbnak látom, ha kiborítom a poshadt vizet és tisztát töltök a helyére. Egy farkas, aki a színház előtt portrékat készít. Lehet, nem tűnök gyakorlottnak, mégis ismerem a falkák hierarchiai rendszerét, az információszerzés szükségességét, a jelentéseket... stb. Magas labdát kínálok, mert számomra igenis vicces lenne, ha mégis megkérdezném az Atanerket, hogy vajon van-e hely egy magamfajta "kóbornak", vagy esetleg már kiöregedtem az általam eddig mutatott 400 körüli életévemmel. Aki a bálon figyelt, ezt meg tudta állapítani, de se többet, se kevesebbet. -Higgye el, engem is érdekelne, ha belefutnék egy nem a környezetembe tartozó úgymond... átutazóba. Nem segítek neki többet, ha akad sportkedvelő a falkában, akkor utána tud nézni annak, éppen honnan jöttem, vagy ha letalált valaki az edzőterembe, ott is összefuthatott velem. Meguntam a játszadozást, így van, de még mindig nem tudom megmondani, hogy Sebastiana -már ha éppen ezt a nevet használja, ahogy én a Dimast- érdemes-e a vérvonalamra. Amennyiben igen, és elfogadja, adok majd neki néhány tanácsot, hogyan tud úgy bármiféle információt begyűjteni, hogy ne váljon gyanússá.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
Figyelmesen hallgatom a válaszát, megmosolyogtat, ami azt illeti. Nem akadok meg rajta, felőlem mindenki azt reagál, amit akar, s én magam pedig szintén levonom azt a következtetést, amit én akarok. Nem tudom, hogy mit tennék, ha magányos lennék, mert évtizedek óta nem vagyok az, s kóborlásom a múlt ködébe vész. Nem, mintha elfelejtettem volna, egyszerűen csak nem mozgatnak meg azok az évek. Beleszoktam ebbe, jó így nekem. A férfit tehát kedves mosollyal hallgatom, s még csak gondolatban sem intem óvatosságra. Nem vagyunk falkaterületen, így jelenléte akkor keveredik majd csak oda, hogyha szavaimmal én az Alfa elé idézem. - Ha erre azt válaszolom, hogy biztos, akkor megint csak egoista leszek, de ha visszakozom, hogy nem biztos, akkor meg álszerény és ostoba. Egyiknek sem akarok látszani. Vagyok, aki vagyok, mint ahogy az igazság is olyan, amilyen. Unokástul vagy sem. – válaszolok neki. Nem vágom a képébe sem a valós véleményemet, sem nem hazudok, egyszerűen csak nem terítem ki minden lapomat. Nem fiatal, lehet unokája. Mondjuk nem kötelező, elvégre nekem ennyi idős koromra még kölyköm sincs, nem hogy annál lejjebb ágazó rokoni kapcsolatom. Nem volt rá igényem soha. Másnak se kell, hogy legyen. Ez a része engem nem érdekel. - De, biztosan egyszerűbb lenne, s valószínűleg célravezetőbb is.. – kanyarítok egy vonalat az ecsettel a festményre, s lesek ki a vászon mellett, végigfuttatva tekintetemt a Dimasnak nevezetten. - ..de kevésbé szórakoztató. A színházba pedig szórakozni járnak a népek, nem igaz? Elhallgatok azzal az ízzel, hogy még mondani akartam valamit. Nem mondok egyelőre, a festés lefoglal, legalábbis ez a látszat, ám mentális csatornán tovább folytatom a beszédet. ~ Ön magányos farkas, én pedig falkatag vagyok. Tudni akarom, hogy honnan jött, hogy mi a neve, hogy mit akar itt. Nem vagyok viszont ostoba, hogy ezt ilyen nyersen megkérdezzem. Van modorom. Kikacsintok a vászon mögül, de emberi fül számára továbbra sem vagyok hallható. - Szerintem érdemes. Hát ön szerint? - kérdezek vissza ezúttal mégis hagyva a csodába az elmesíkon való kommunikációt. - Ki tudja! A végén még gyümölcsöző is lehet ez az.. khm.. egész. Tegye, ahová akarja. Nem tudom, hogy milyen játékot játszunk, de egyelőre élvezem. Viszont aztg egy percig sem felejtem el – nem tudván, hogy mennyivel öregebb, mint én, s milyen kapcsolatban állunk – hogy én vagyok hazai terepen. Nyeregben? Nem. Csak készen rá, hogy abba pattanjak, ha úgy alakul.
-Részben fedi a valóságot, amit mond, nem vitatom. Elmosolyodok, az, hogy milyen következtetéseket vonok le, az már az én dolgom. Fiatal és övé a világ, próbál óvatosnak tűnni, rafináltnak, és biztos, hogy ez valamennyire működik is. Ám van, ami nem tetszik, az enyémek nem ilyenek, lehet, hiba csúszott a gépezetbe, de még várok, hátha bebizonyosodik az ellenkezője, és büszkén mondhatom, hogy a vérvonalam képviselője. -Vannak olyan szituációk, amikor teljesen feleslegessé válik a szórakozás ezen formája, azt hiszem. Valamikor az egyenes út sokkal kifizetődőbb, főleg ha esetleg sejti, hogy a másik sem éppen ostoba, és tudja, mire megy ki a játék. Nem gondolja? Színház az egész világ, ez is igaz, kivéve, amikor komolyra fordul. Sajnos nincsen nálam önéletrajz, hogy átadjam neki, legközelebb majd mellékelek egyet, bizonyos részeket kihagyva a történetből. Megmosolyogtat a fiatal nőstény, ambiciózus, ezzel nincsen semmi baj, és élvezi, ha játszadozhat, ez sem baj, azt viszont még nem ismeri fel, mikor értelmetlen a körítés. Van amire nem figyel, és ha érdemesnek találtatik, akkor meg fogom neki mutatni, mi az, amiből sokkal többet le tud vonni, mint egyébként. ~Pedig ez volt az a pillanat, amikor megtehette volna, és nem tűnt volna ostobaságnak, miután rájött, hogy tudom, mire lenne kíváncsi. Ha elfogad egy tanácsot, akkor ne habozzon legközelebb, a kommunikációnak ugye más módját is ismerjük, tegye meg, nem kell nyersnek lenni hozzá. Kifizetődő, ha a másik fél esetleg türelmetlenebb, hevesebb, és esetleg idősebb önnél. A bundásom néha felpillant, végigméri az unokát, és visszateszi a fejét, egyelőre nem ítéli úgy a helyzetet, hogy bármit is tennie kellene, és ezzel én is így vagyok. A többi pedig már az én dolgom, látok-e rációt ebben a fiatal nőstényben, van értelme annak, hogy segítsem, vagy sincs. Egyelőre egy nagyon nagy kérdőjel az egész. -Tudnám, nem kérdeztem volna. Bármi megtörténhet, akkor lehet, bejelentkezem, hátha fogadnak is. Érdekes az itteni falka, ahogyan a testvérektől hallottam, úgy trónolnak néhányan, mintha mindig is ide születtek volna. Nos, sok dolog változott, de még mindig vannak olyan területek, amelyeket csak mi ismerünk igazán. Alig észrevehetően vonom meg a vállam, barátságos mosollyal szemlélve az unokámat, mert elméletben nem tudok semmit róluk, valójában pedig sokat is. Az Alfájukat Sura lányom is helyre tette, és a hóhányó Jégvihar is, de ahogy hallom, van remény, és ha segítségre szorul, akkor segítünk is neki. Játszani én is szeretek, és miért ne látogathatnám meg azt az Atanerket, most már magam is kíváncsi vagyok rá. ~Nos, akkor hol is tartottunk? Tudni szeretne rólam mindent, hogy leadhassa a jelentését? Vagy egyszerűbb lenne, ha az előadás után önnel tartanék? A tekintetem mosolyog, élvezem ezt a színjátékot, miközben a farkasát szemlélem. Vajon benne szunnyad az, amit az emberi alakban nem találok egyelőre? Vajon a többiek is találkoztak olyan leszármazottal, akiről nem igazán értették, hogyan került arra az ágra? Ez a nőstény a leplezése ellenére is sokkal hevesebbnek és magabiztosabbnak mutatja magát, majdhogynem bizony egoistának tűnik, nem úgy, mint az enyémek, talán a vejemnél vagy Jégviharnál tudnám elképzelni őt. Massimilianonak mi oka volt arra, hogy őt beharapja? Tudom, hogy az ő kölyke, és mégis kérdések merülnek fel bennem. Anno a fiú nem véletlenül került hozzám, alapos gondolkodás előzte meg a dolgot, most pedig az az érzésem, hogy hibát követtem el. Vagy ő fordult ki magából teljesen, vagy egyszerűen mellényúlt a kölykével kapcsolatban. Még nem tudom.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
Na, ez is haladás, sikerült olyat mondanom, ami részben elnyerte a tetszését a férfinek. Nem tudom miért, de van vele kapcsolatosan egy olyan érzésem, hogy neki még a kaka is ízetlen némely esetben, s hogyha valamit kigondolt a világról, akkor csak az létezik, semmi más. Ilyen tekintetben egészen jó, hogy azt mondja, „nem vitatom”. Ne vitasd! Hurrá. Mosollyal hallgatom, figyelmesen, magamba emelve szavait. Mert érdekel, mert figyelmes vagyok és mert nem ostoba, gondoljon akármit akárki. - Nem gondolom. A kora és a státusza.. – célzok itt ezzel arra, hogy magányos farkas és amit mutat magából kort, az nem jogosítja fel arra, hogy ilyen magasan üljön a lovon. A mostanában elszaporodott „öreg” populáció mondjuk furcsa titkokat rejtegethet, de mivel engem személyesen nem érintett meg az igazság szele, csak halványan neszeztem meg egyesekről, hogy hol van a kutya elföldelve. Bastiannak is megmondtam volna, ha izélkodik, hogy nem neki áll a rúdja a legjobb irányba akkor, hogyha nem száll le arról a lóról. Mert van alázat is a világon és uram bocsá’, ha én falkaterületen kolbászolok, akkor hadd ne a falkás farkas legyen az egoista picsa akkor, hogyha felhívja a figyelmet arra, hogy fül-farok behúzás kéne inkább, vagy legalább némi tisztelet a más kivívott földje iránt. Nem értem, hogy miért oszt ki, de mosolyom nem hervad le. Festek tovább, míg hallgatom, majd nemes egyszerűséggel vállat vonok. ~ Bármikor megtehetem és ez nem ego. Ez tény. Bárki, bármit, bármikor megtehet. A kérdés, hogy lesz-e sikere. ~ fejtem ki nézeteimet. Nem, mintha ne lenne mindegy. A farkas nem morog bennem, de az ember az tenné. Nem teszi. Egyik se. ~ A türelem erény, ahogy a szerénység is az. ~ lovagolom meg a téma ezen részét, ha már úgyis ki volt hegyezve erre az egoizmusra, akkor nesze neki türelmesség kérdésköre. Nem értem. Ki ez? Valami önjelölt erkölcscsősz? Mivel fingom nincs arról, hogy a nagyapám, így különösképpen nincs miért tiszteljem. Meg amúgy is. Engem Ettore bácsi máshogy nevelt, és Massimo sem éppen arra akart rábírni, hogy mindenre hajtsak fejet. Ha kivívja valaki, na annak igen. De az más. ~ Testőr vagyok, nem postás. A jelentésemet így is úgy is meg fogom tenni, de ha kedve van, akkor nyugodtan jöjjön velem. ~ nem tiltom, de nem is kérem. Bastianre is ráhagytam. Mert az ő dolguk eldönteni, hogy jönnek-e avagy sem. Közben elkészülök a festménnyel is, s csengetnek, hogy kezdődik az előadás. - A jegye, uram! – emelkedem fel ültemből, s ejtek meg egy pukkedlit Dimas felé, mielőtt átnyújtom neki a jegyet. A képnek úgyis száradnia kell, jöhet az a szórakozás.
-Így véli? Bólintok, meddő vitát folytatunk, köti az ebet a karóhoz, hiszen itthon van, én pedig ugye a hivatalos verzió szerint nem. Az apró kis megjegyzésére már elnevetem magam, kor és státusz. ~Ön szerint hány éves lehetek, és mi a státuszom? Azon kívül, hogy magányos átutazó vagyok? Erről prédikáltam az előbb, de nem volt foganatja. Itt áll, illetve ül előttem egy fiatalka nőstény, aki azt hiszi, övé a világ, mert egy idegennel beszél. Ugyan nem tudhatja a koromat és egyebet, csak azt érezheti, igencsak idősebb lehetek, ha ezt megengedem magamnak. Státusz… mit ér egy státusz, amikor egy pillanat alatt elveszítheti, ha olyasvalakivel fut össze, aki ténylegesen egy ádáz gyilkos? Ez a baj a mostaniakkal, hogy kivívták ugyan, de mindent csak a státusz köré építenek. Mosolyra késztet, amit gondol. Kié a terület, erről nem nyitnék vitát, hiszen jószerével mindannyian bevándorlók. ~Nos, ez tökéletes megfogalmazás. Ugye nem baj, hogy szó szerint tükröt tartok ön elé? Hiszen a szerénységnek igencsak híján van, és én most hasonlóan viselkedek. Vajon miért? Játszom vele én is, hiszen azt adom vissza, amit ő kínál felém, mintha két dudás lenne hirtelen egy csárdában, olyan az egész. ~Elég óvatlan kijelentés, de van-e mögötte tartalom? Bárki bármit bármikor megtehet, ezt hangoztatni életveszély, ezt ha kicsit hevesebb lennék –bár az is bennem van, és ha nem szórakoztatna a beszélgetés, tán így is venném-, felhívás keringőre. A jegyekre pillantok, bólintok, részemről nincs akadálya az indulásnak, de egészen más tervem van. -Jöjjön csak, mutatok valamit, és talán megérti, miért mondtam azokat, amiket. Mit nekünk csengetés, picit késünk, egyszer elnézhetik nekünk is. A bejárat felé lépkedve hirtelen elkezdem másfelé húzni a nőstényt, ami kívülállónak úgy tűnhet, minta csak levegőznénk még egyet. Olyan helyet keresek, ahol csak és kizárólag ketten vagyunk, távol mindenkitől. Egy pillanat alatt rombolom le a kedves jelzőt, amivel nem is olyan régen illettek, hiszen korom minden erejével vágom földhöz a nőstényt - bár azért igyekszem figyelni arra, minél kevesebb sérülést okozzak-, hogy utána felszedjem a földről, leültessem, és elé guggoljak, el nem eresztve a nyakát. Leeresztem a pajzsom, nem tűnök sem 400 körülinek, sem másnak, mint valójában. Az vagyok, aki vagyok, nem titkolom, érezheti a jelentős különbséget, és ha figyel, akkor láthatja, hogy a farkasom örömmel üdvözli az övét. ~Tudom, hogy meglepte, a farkasa miért viszonyul úgy hozzám, ahogyan. Azt is tudom, hogy ezt betudta annak, egy vérvonalból valók vagyunk, ám ez sem magyarázná azt, hogy a bundása sokkal közvetlenebb annál, mint amit megszokott. Nagyképű erkölcscsősznek gondol, holott szó sincs erről. Valójában tippelgetett, próbált belőni, és megérteni azt, hogy amit ön érez, miért nem ragad át a farkasára. Okos, ő már akkor tudta, ki vagyok, amikor önnek még halvány sejtelme sem volt róla, és jelezte is, csak nem figyelt rá. Ön Massimiliano kölyke, és ahogy utaltam rá, nem állítanám, hogy nincs unokám, hiszen itt ül előttem, kedves Sebastiana, vagy inkább Leah. Massimo az én utódom, vagyis ebből könnyedén kitalálhatja, hogy nem vagyok más, mint a nagyapja, Kaskae. Miért fedem fel előtte, mikor soha senkivel nem tettem eddig meg, csak magával a Protektorral, bárhol is jártam? Próbálom megkímélni az életét, nem akarok véget vetni neki, és hirtelen felindulásból cselekedni. Többet tudok az Alfájáról, mint ő maga, és ő segítségre szorul, mi pedig meg fogjuk tenni amit szükséges. ~Azt hitte, véletlenül keveredtem arrafelé, ahol festeget, ám nem így van. Célirányosan mentem, mert kíváncsi vagyok a leszármazottaimra, meg akarom ismerni őket, és eldönteni, vajon megérdemlik-e azt az örökséget, amit kaptak, vagy sem? Ön számomra hatalmas kérdőjel, Leah. Nem vitatom, hogy remek testőr, viszont az már elgondolkodtat, hogyan került az én vérvonalamba. Vajon amit nem látok az emberben, megvan-e a farkasában? Egyelőre ez még nyitott kérdés előttem. Győzzön meg, hogy ne mondjam azt, nincs helye az utódaim között, és súlyos félreértés történt. Tudni akarom, hogy mi rejtőzik benne, és ha elszúrtam, illetve a kölyköm elszúrta, akkor magam hozom helyre a bakit, de ez az utolsó lépés, előtte alaposan körbe kell járnom az egészet. Nem kölyök, régóta él együtt a farkasával, nem akarom lerombolni azt, amit felépített, és ha csak egy kis esélyt látok arra, hogy megéri, inkább segíteném. Eddig nem beszéltem, most váltok, és suttogva ugyan, de hallhatja a hangom. Eleresztem a nyakát, és mellé ülök, sőt, még a zsebemből előkerülő ásványvízzel is megkínálom. -Most pedig. Az első hiba, amit elkövetett, az az, hogy olyan átlátszó kérdésekkel próbálta megtudni, ki vagyok, és honnan jöttem, ami egy idősebb farkasnál végzetes lehet, akkor is, ha ezt udvariassággal akarta kendőzni. Akinek egy csepp esze van, azonnal tudja, hogy a képet nem csak alkalmi portréként készíti, és nem olyan hülye, hogy leüljön az ön vászna elé, mert milyen jó buli. A második hiba, hogy amikor egy középkorúnak tűnő úr jó tanáccsal akarta ellátni, fellengzőssé vált, hiszen hazai terepen van, míg egy látszólag vadidegen osztja itt az észt. Téved, az, aki ezen a földön élt akkor, amikor ön még kéjes gondolat sem volt, de a felmenői sem, az én voltam. Az, aki töviről hegyire ismeri ezt a területet, a legrejtettebb zugokat is, az én vagyok, és nem ön. A harmadik hiba, hogy figyelmen kívül hagyta a farkasa reakcióját, hiszen erős, testőr, megoldja. Soha, de soha ne hunyjon szemet felette. Három hiba bőven elég ahhoz, hogy véget vessen a saját életének. Felsoroltam mindent, amit tapasztaltam, ha visszavágna, hogy provokáltam, valóban így történt. Minden egyes szavam maga volt a tömény provokáció, de tudni szerettem volna, mit hoz ki belőle, mit alkalmaz, és mire figyel, mit tesz, vagy mit lép? Fölé hajolok, egy zsebkendőt is előveszek, hogy az esetleges piszkot, vért egyebet letöröljem róla. -Kérem, győzzön meg, tényleg győzzön meg arról, hogy van értelme segítenem önnek, hogy amit kapott, azt használja is. Egyáltalán nem figyelt fel arra, hogy a válaszaim egyre erősebbek lettek, jelezve, feszültséget okoz a viselkedése. Nem figyelt fel az érzelmi változásokra, ön viszont hullámzott, mint a folyó vagy a tenger vihar idején, és ezt nem is igazán tudta elrejteni. Valóban, én sem voltam híján akár a cinikus megjegyzéseknek, és hiába utaltam arra, hogy néha nem ártana az egyensúlyra törekedni, diplomáciailag óhajtotta tudatni velem, ön van nyeregben, hiszen egy falka áll a háta mögött. Téved. A falka lehet, a háta mögött áll, de soha ne higgye azt, nyert ügye van, mert például ha akarom, ön nem tér vissza közéjük. Kíméletlen gyilkos vagyok, ha azt kívánja a helyzet, nem titkolom, sosem titkoltam, de talán annyit elérek a mondandómmal, hogy belássa, nem a halálát kívánom, hanem megoldást keresek. -Massimo milyen volt, miután önök összetalálkoztak? Érdekel, hogy ő siklott ki, vagy eleve ön az, aki hibádzik a történetben, esetleg... és nagyon remélem, hogy csupán tévedtem? Mit szólna egy vadászathoz kultúra helyett, vagy valamelyik nap? Mielőtt megkérdezi, ön az első, aki előtt felfedem, ki vagyok valójában. Ugye nem kell kérnem, hogy ez így is maradjon?
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
- Így vélem. Válaszolok röviden. Most mit várt? Hogy azt mondom erre, hogy nem, egyáltalán nem így vélem, csak jártattam a számat, de különben azt sem tudtam, hogy miről is beszélek? Nagyon nem én lennék, hogyha ezt a kérdést úgy reagáltam volna le. Mentálisan folytatjuk a társalgást, pontosabban ő magyaráz, én pedig figyelek. Bennem a farkas is hegyezi a fülét, érdeklődéssel fordul a másik farkasa felé, s nem adja egyelőre semmi jelét annak, hogy energiái túl akarnának ömleni azon a határon, amit még higgadtságnak lehet nevezni. ~ Nyilvánvalóan több, mint négyszáz, mert bár nem érzem úgy, hogy hazudna nekem a korát illetőn, de valamit rejteget. Fiatalabbként nem tudná idősebbnek mutatni magát, szóval marad az, hogy többnek tippelem. A státusza pedig pontosan az, amit mondott az imént. Magányos átutazó.~ Nem hívom fel megint a figyelmét arra, amit minden farkasnak tudnia kellene. Vannak falkák, a falkáknak vannak területei, s a magányos átutazók - főleg életük nyugdíjas hajnalán (azért gondolok így egy négyszázon túli farkasra, mert tudomásom szerint nem létezik a nyolcszázas álomhatárból senki már) - jobb, hogyha meghúzzák magukat és. vagy gyorsan átutaznak, vagy tesznek egy látogatást beolvadási céllal a helyi alfánál. Vagyis ez a véleményem így nem teljesen igaz. Nem feltétlenül szükséges a beolvadás, de a szolgálatok nyújtása mindenképp. Én sem csak úgy voltam soha egy-egy területen. Mindig nyújtottam valamit, amire a Falkáknak szüksége volt. De ez már egy másik történet, elbeszélésére talán soha nem kerül sor. Chicago előtt volt, rég volt, talán igaz se volt. Felvonom a szemöldököm mindarra, amit hallok. Egy szóval nem mondtam soha, hogy ne lennék teljében az egonak, de nem vagyok hamisan önhitt. Minden, amit gondolok magamról az valós erényeim alappillérén nyugszik, így kikérhetném magamnak ezt a hangnemet. Nem teszem viszont, kivárok. Van valami ebben a társalgásban és a lehetséges kimenetelében, ami kifejezetten érdekel. ~ Aki nem hiszi, járjon utána. ~ Zárom le. Nem sejtelmeskedni akarok, egyszerűen így gondolom. A tartalmat az én olvasatomban nem kell szájba rágni, meg kell keresni. S ha valaki nem találja, az még koránt sem jelenti azt, hogy nincsen, egyszerűen lehet, hogy a kereső nem volt megfelelő. Kecsesen emelkedek fel a székből, leteszem rá a palettát, a rongyot melybe megtöröltem kezemet. Eligazgatom ruhámat, s kilépek a vászon mögül Dimas felé. - Menjünk! Ajánlom látszólag birkamód megadón. A kíváncsiság hajt és nem a behódolási vágy, ez egyértelműen érezhető felőlem. Nem mondom, hogy nem lep meg az, ahogyan a földhöz taszít, mintha csak egy zsák krumpli lennék. Felkészültem rá, hogy valami történni fog, de előfordulhat, hogy alábecsültem az öreget. Mindenesetre jelét azt nem adom, kecsesen nyikkanok, még ebben is kifinomult vagyok. Le kéne tennem az arcomat és valójában le is teszem a döbbenettől, de eleget neveltek belém az évek ahhoz, hogy ne álljak neki itt szájat tátani illetve szemet elkerekíteni annak kapcsán, hogy egy nyolcszázas fogdozza a gigámat. Energiáimon érezheti a kíváncsiságot, de a büszkeséget is, ugyanis valamiért az az érzésem, hogy nem semmi dolgot követhettem el, hogyha csak így ledobta előttem a pajzsát. Persze nem tudhatom, hogy nem-e ez a szokása, mindenesetre itt még nem csinálta, vagy csak magányossal, ugyanis hogyha valaha megmutatta volna magát egy Falkatársunknak, biztosan felismertem volna a jelentésekből a nevét. ~Leah Amalia.~ Közlök ennyi kiegészítést gondolatban, beleszúrva a monolófjába. Nem vagyok nagyképű én sem, egyszerűen csak tudom, amit tudok, vagyok, aki vagyok, s ha eddig sem úgy működött nálam a tiszteletadás, hogy vakon és szó nélkül fogtam volna be a bagólesőmet, akkor eztán sem úgy fog. Meglep, hogy ki beszél hozzám, figyelemmel kísérem a szavait, ízlelgetem őket és hagyom, hogy a farkasom diszkréten örüljön is a nagyapjának. Diszkréten, ez itt a kulcsszava ennek a találkozásnak. ~Nem akarom meggyőzni semmiről.~ Jegyzem magabiztosnak nem mondható, ám annál őszintébb hanggal rezegtetve meg a közöttünk feszülő energiákat. ~Meg tudom mutatni, hogy ki vagyok én, hogy milyen vagyok, de ha a meggyőzésre törekednék, akkor izzadtságszagú lenne az egész.~ Magyarázom tovább, hogy értse is, hogy mire gondolok Ez nekem nem új, Ettore bácsi szeretetét is ki kellett vívjam, Castor mellett a testőrködést is ki kellett érdemeljem, szóval hogyha innen tekintek a dolgokra, akkor tökéletesen ismerős terepen mozgok. Ettől eltekintve viszont van bennem félsz, aminek jellegzetes szaga megcirógathatja Kaskae orrát is. Nem páni félelem, de halvány, elbukástól való drukk, s már az is valami. Érzem, hogy fogy a levegőm, s ha sokáig szorongat, akkor nem lesz esélyem semmit sem megmutatni, illetve elmagyarázni neki. Sért, amit mondott és mélységesen fel is háborít, hiszen Massimoval szemben lehettek elvárásai, de én nem Kaskae kölyke vagyok, hanem Massimilianoé, s mint ilyen neki volt tiszte eldönteni, hogy látott-e bennem valamit avagy sem. Ettől függetlenül nem fecsérlek több szót mentálisan erre a beszélgetésre, próbálom lefeszegetni magamról a markát, mert bár ő az idősebb és esélyem sincs ellene, én nem vagyok szubmisszív, így nem fogom megadón elszenvedni, hogy megfojtogasson itt. Felülök, amint elereszt, leporolom magam, majd az ásványvíz után nyúlok, hogy kortyoljak belőle. Nem érintik ujjaim a nyakamat, nem fogom ellenőrizni, hogy marad-e nyoma ennek a műsornak, mert tudom, hogy marad. Ideig-óráig, de lesz ebből szép véraláfutás, aminek már azért is tudok örülni, mert bizonyítékom van, s a bizonyíték hatalom. Hallgatom a szavait és jegyzem őket, egyszerre kívánva reagálni rájuk. Logikus személy vagyok, olyan, akik két lábbal áll a földön, szóval számomra ha valami bukfencezik és nem állja meg a helyét, azt megjegyzem, kiemelem a sorból és nem tudok elmenni mellette. Így lesz ez a mostani alkalommal is. - Nem vitatom, hogy az ön olvasatában hibát hibára halmoztam. Kezdem így. Ebben benne van a lényeg, márpedig az, hogy az én olvasatomban pedig egész máshogyan hangzanak a dolgok. A vizet egy köszönöm kíséretében visszanyújtom neki. - Ön itt született, itt élt és itt létezett, ez tény. De mikor is mentek el? A legendák hogyan is szólnak? Azt a röpke párszáz évet, amit nem töltöttek itt, azt mások itt töltötték, s hogyha ezt vesszük figyelembe, akkor ez a föld semmivel sem az önébb, mint azoké, akik több száz évet leéltek azóta itt. Nem emlegetem magamat, hiszen én nem vagyok itt olyan régóta, így rendben van, a föld az övé, nem az enyém. De vannak olyanok, akik konstans itt tanyáztak 400 évig, s ha rájuk gondolok, akkor minden, amit mondok teljesen logikus. - Az emberek igen gyakran ülnek le a vásznam elé csak úgy, s volt már farkas is, aki megtette, tehát nem tudok egyetérteni azzal, amit első hibámnak vélt. Ahogyan a harmadikkal sem. A farkas és én egyek vagyunk, amit ő gondol, azt gondolom én is, éppen csak a farkas ösztönlény, nekem pedig az emberekre is oda kell figyelnem. Ha figyelmen kívül hagytam volna mindazt, amit érez, akkor nem kérdezgetem ennyit önt. Nem hiszem el, hogy egy alapítónak kell magyarázzam, hogy miképpen szokás viselkedni az emberek között. Ahogy mondta, én még pajzán gondolat sem voltam, amikor ő már élt, tudnia kell, hogy a kérdések nem céltalanok, ha az emberek világában élünk, közöttük vagyunk akkor úgy kell viselkedjünk, ahogyan ők, hiszen nem vadon az egész élet, s nem vagyunk állatok. Kifinomultabb lények vagyunk az állatnál, s szerintem tökéletesen logikus volt feltennem azt a sok, csevegő kérdést, hogy közben tapogassam le energiáit, semmint hogy üljek vele szemben, mint a kuka s csak a pajzsom mögül próbáljam érzékelni, hogy ki ő. Vitázhatunk az információszerzési stílusomról, de a véleményem az, hogy ettől nem leszek méltatlan a vérvonalára. Sőt! Más okból kifolyólag sem. Elvégre a képességet, amit kaptam tőle úgy használom, ahogyan kell, s még senkinek nem volt rá panasza. - Köszönöm, nagyon kedves! Hagyom, hogy szórakozzon a zsebkendővel, nem foglalkoztat. A kérésére nem tudok mit mondani, már egyszerf reflektáltam. Nem törekedhetek arra, hogy meggyőzzem, csak elmondhatom azt, ami történt és amit gondolok. Hogy ez meggyőzi-e? Az nem bennem dől el, hanem benne. De az a maximális tisztelet, hogy őszinte vagyok vele és igazat vallok, akkor is, ha benne van a pakliban az, hogy ez nem tetszik majd neki, s nem törekszem vérrel-verejtékkel arra, hogy meggyőzzem valami olyasmiről, amik lehet, hogy igaztalan. - Tisztában vagyok vele, hogy itt és most megölhetne, s meg is teszi, ha úgy érzi helyesnek. Ám ettől még a Falka a hátam mögött marad. Célzok ezzel arra, hogy azért egy egész falkát a nyakában még ő sem tudna kezelni, s nem szabad neki sem azt hinni, hogy nem torolnák meg a halálomat. Nem egy utolsó kis kölyök vagyok, ezt nem szabad elfelejteni. Valamiért az Alfa testőre lettem, s ez a valami nem tűnik el nyomtalan. - Tudatosan provokáltam, lubickolva az érzelmi változásaiban, a feszültségében. Az információszerzés egyik módja, játék az egérrel, hogyha állatvilági hasonlattal kívánok élni. Jegyzem meg. Ajkaimra a helyzet komolysága ellenére is mosoly kúszik. Élvezem ezt a társalgást, s nem azért, mert kioktathatok egy Elsőt - hiszen az én meglátásom szerint nem ezt teszem, csak beszélgetünk, s ahogy ő elmondta a véleményét, úgy én is elmondom az enyémet, közben pedig amiben úgy ítélem meg, hogy igaza van, azt megtanulom tőle (de a tanulás csendes folyamat, nem fogom az orra alá dörgölni, hogy melyik szavait veszem szentírásnak és melyikeket nem) - hanem azért, mert kielégíti az intellektusomat a helyzet. - Arról, hogy Massimo milyen volt igen sokat tudnék mesélni. Itt és most tegyem meg, vagy vadásszunk inkább? Kérdezek ezzel, s jelzem is, hogy benne vagyok mindkettőben. Massimilianot még mindig szeretem, de a magam módján. Amit mond róla, hogy lehetségesen félresiklott, azzal egyet is tudok érteni. Félre volt ő sikolva, csak nem biztos, hogy úgy, ahogyan azt Kaskae elképzeli.
Türelmes vagyok, egy darabig, így kivárom, míg tökéletes alkotás nem lesz a papíron, tegye csak el emlékbe, a többit majd rendezzük, ha itt lesz az ideje. A válaszain elnevetem magam, nem tulajdonítok neki jelentőséget. Fiatal, heves, makacs, egoista. Első nekifutásra a beszélgetésünk alapján ennyit állapítok meg, a többi bizony rajta múlik, nem rajtam, a szerencséje az, hogy sosem hozok elhamarkodott döntést. A mehetünk "vezényszóra" magam is elindulok, csak nem éppen a bejárat felé, hanem egészen máshová. Magamhoz képest igen finoman nyitok, mondhatni már-már nőiesen, és nem töröm azonnal darabokra, vagyis még mindig nem mutatom a teljes valómat a következő pillanatig. Leah Amalia... jelen esetben nekem édes mindegy, egy az utódaim közül, legyen bármilyen neve is éppen. -Pedig kénytelen lesz, mutassa meg, hogy tudjam, mi a helyzet. Hallgatom a szavait, elmentünk, igen, és ő mióta is él ezen a területen? Nem állok neki számolni, sem reagálni, míg nem érzem úgy, itt az ideje. A nyakát elengedtem, vizet is kapott, senki ne mondja, hogy nem vagyok gondoskodó egy bizonyos határig, ám a szorításomat megtoldom egy hatalmas pofonnal, és nem nagyon foglalkoztat, mi törik és mi nem. Kedves vagyok, csak kicsit finnyás, bár vehetem úgy, nagyon is, és a mércét nagyon magasra tettem az enyémekkel kapcsolatban, nem véletlenül. Akartuk volna, ezen a területen már egy darab farkas nem lenne, és nem másként közeledünk az itt élők felé. -Tévedésben él, Leah, nagyon nagy tévedésben, és magas lovon ül, amiről jobban teszi, ha most leszáll szépen. Mondhatja, hogy én is ott vagyok, ám van egy apró különbség kettőnk között, azt hiszem nem kell kifejtenem, micsoda. A farkas ösztönlény... és sokkal jobban figyel a legapróbb rezdülésekre is, tehát ne becsülje alá. A falkája nem érdekel, csak az utódaim. Jelenleg pedig sem a falkájának, sem az Alfájának nincs beleszólása abba, hogy ha úgy döntök, ön nem méltó arra, hogy képviselje a vérvonalamat. Higgye el, semmiféle megtorlás nem fog érkezni a társai részéről. Ám hogy értsen... az ön nagy sajnálatára annak, akinek joga van ahhoz, hogy ítélkezzen, az én vagyok, akár tetszik, akár nem. Vagyis nem érdekel sem az, hogy ön testőr, sem az, hogy a falkában mit ért el, mennyire bíznak önben, engem az érdekel, hogy nekem mit mutat magából. Tehát visszatérve a nem is olyan régen felvetett kérésemre.... most már nem kérem. Mutassa meg, miért is kellene életben hagynom, miért bólintsak rá arra, hogy ezt kapta Massimotól. Az Atanerkkel több Testvérem találkozott már, tudatában van annak, hogy esélytelen velünk szemben, hozhatna még pár falkát sem bírnának el velünk. Castor okos kölyök, tudom, hogy belátta, ezt most végig kell játszania, és sok-sok jelentés fog az asztalán feküdni magányosnak tűnő idősebbekről. Milyen érdekes, hogy mindenki csak a sajátjaival fut össze többnyire. Az itt ülő nősténynek fogalma sincs arról, hogy milyen pusztításra vagyunk képesek, a szemében én is csak egy nyugdíjas farkasnak tűnök, de ha tudná, hogy milyen az, amikor nem fogom vissza magam, és valóban bevetem az erőmet, a gyorsaságomat és egyebeket, meglepődne. -Itt és most, majd azt mondjuk, kihasználta a jegyét. Hallgatom. A vadászatot pedig ejtsük meg pár nap múlva. Sérülten nem megyünk az erdőbe, sem más terepre, majd ha helyrejön, akkor. Viszont tisztáznom kell vele a jelentését is, amit le kell adnia, és bizony le is fog adni, nehogy szó érje a ház elejét. -A kis összefoglalója pedig amit le fog adni, a következőket fogja tartalmazni. Találkozott egy 400 körüli furcsa hímmel, aki Pyrros Dimasként mutatkozott be. Magányos, akiben felmerült a csatlakozási szándék lehetősége is, hogy honnan érkezett, azt nem árulta el. Aki használja a fejét vagy az internetet, tudni fogja, hogy a mondott név alapján ki vagyok, nekik ennyi bőven elég. Beleszőheti, hogy a bálon is jelen voltam, többükkel találkoztam, nem titok. Az esetleges sérüléseit tekintve pedig... félreértésből származó vita történt, amit utána tisztázott az illetővel. A portrét nyugodtan átadhatja, a többi az én dolgom, vagyis felkeresem az Alfáját, Leah. A valódi kilétemet nem fedheti fel senki előtt, még a vérvonaltestvérei előtt sem. Most már tényleg rá figyelek, érdekel, mi lett a kölykömből, mivé vált, és mit látott ebben a nőstényben. Bármennyire is próbálom megtalálni azt a szimbiózist amit szeretnék, egyelőre várat magára, bár most már elmondhatom, hogy figyel a farkasára végre.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
Szívesen odadörgölném a hím orra alá, hogy egoizmusért ő sem megy a szomszédba, szóval bagoly mondja verébnek effektus áll fenn, de mivel nem kerül ez szóba közöttünk, így nem teszem. A képességemnek hála érzékelem, hogy nincsen éppen pozitív véleménnyel rólam, de nem olyan egyszerű betörjek a pajzsa mögé, így nem tudok meg róla sokkal többet ennél gondolati síkon. Makacs vagyok, a farkasom felszegi fejét, s bár úgy áll, hogy a véknyát mutatja a hím felé, s nem vesz fel támadó pozíciót, mégis felszegi büszkén a fejét. Emberi alakomban nem sok esélyem van a fejemet rázni, így csak rámarok a torkomat szorító kezekre, s miközben a fulladást igyekszem elkerülni, válaszolok is neki. - Ha nem sértem meg.. miért nem hajlandó tovább látni az orránál? Kérdezek rá bizalmaskodón, nem szemtelen éllel, de mégis igen merészen. Nem gondolom, hogy direkt kellene az idegeire mennem, s nem is erre játszom, egyszerűen csak kimondom azt, amit gondolok. Határozottsággal átitatottak a következő szavaim. - Nem, nem leszek kénytelen. Semmire sem vagyok kénytelen. Szögezem le már itt az elején. Ok nélkül nem adom azt a kegyet, hogy behódoljak, s azt sem, hogy feleslegesen tépjem a számat. Hogyha aztg akarja tudni, érdemes vagyok-e bármire, akkor azt magának kell kihámoznia, nem fogok ugrálni, mint egy paprika jancsi azért, hogy biztos lehessen benne: nem tévedett. Ha el akar fogadni, akkor így is meg fogja tenni, de ha nem, akkor meg minden erőlködésem felesleges számba megy. Ezért válaszolom azt, amit. - Minden tisztelettel, ön csak egyetlen farkas, ahogy én is csak egy vagyok a sok közül. Lehet, hogy ön erősebb, hogy nagyobb a hatalma és egyetlen falkatársam sem tudna egymaga kiállni ön ellen. De ahogy mondta, a falka az falka. Egységben van az ereje. Nem akarom kivívni magam ellen a sorsomat, semmi sértődöttség nincs hangomban, nagyon is megfontoltan és csendesen beszélek, minden szavamat meggondolva. Egyáltalán nem érzek magas lovat a fenekem alatt, s az eltelő hosszú évek során még senki nem vádolt meg azzal, hogy egoista lennék. Zavar, hogy ezt hallom, de úgy vagyok vele, hogy mivel nem ingem, nem veszem magamra. Annyi valóságtartalmat sem érzek belőle, hogy rosszul essen, vagy sértsen egyáltalán. - Massimonak adott egy életet, egy ajándékot, amiről utána levette a kezét. Massimiliano eldöntötte, hogy megosztja velem a vérvonalát, mert érdemesnek talált rá. Nem azért, mert igyekeztem és nem is azért, mert azt parancsolta, hogy mutassak valamit. Mondja, mennyivel tudnék többet mutatni annál, ami már így is vagyok? Nem fogok megváltozni pár perc alatt, s nem tudom azt nyújtani, amit látni akar, mert csak ön tudja, hogy mi is az. Ez vagyok én! Tárom szét karjaim, dobom le a pajzsomat, hadd zabálja eltelő éveim minden emlékét és cselekedetét. Tudom, hogy képes rá, hát vigye, az övé. Mást nem tudok nyújtani, s máshogy nem fogok magamutogatást játszani. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ez így méltó. Sosem éltem máshoz méltóbban, mint Kaskae szelleméhez, örökségéhez. Ha ezt nem látja, ha nem elég neki, akkor nem tudok segíteni magamon. - Azt várja tőlem, hogy hazudjak az Alfámnak? Kérdezem elképedve. Az a Kaskae, akiről a legendák szólnak sosem kérne ilyet. Mindegy, hogy mit állítson, soha nem fajzott volna idáig el. Egy Főnök utasít, de nem kér ostobaságokat, nem kér olyat, ami ellene van a fajának. Lassan, kimérten rázom meg a fejemet. - Soha nem fogom előle eltitkolni az igazat. Tessék, kimondtam. Nem azért lettem testőr, mert számító, alattomos, irányítható valaki vagyok. A hűségem az Alfáé, mindenekfelett. Pajzsom még mindig lent, tiszta és farkashoz méltó szándékaim leplezetlenek Kaskae előtt. Már csak az a kérdés, hogy ő mit tesz vele. Velem. Ezután. És azután, hogy használom a falka áldásos ketyeréjét, a csipogót. Így is pengeélen táncolok, de legalább a többiek meg fogják kapni a rövid és igen velős S.O.S.-emet. Akárhogy is. Csak egy nyomás, s a GPS jelez. Hát én nyomok. Kettőt, hogy tökéletesen nyomatékos legyek. Nem szarral gurigázunk jelen helyzetben, ezt tudniuk kell azért.
-Várok valamire, amit egyelőre nem találok. A nyaka törékeny, egy pillanat alatt kitéphetném a helyéről, és ebben az sem akadályozna meg, hogy rámarkol a kezemre. A pajzsa nem akadály, simán áttöröm, ennek ellenére nem mutatom felé, hogy mit tudok és mit nem. Amit érezhet, az az, hogy nem vagyok elégedett, az okára talán ráébred. -Vannak helyzetek, amikor sajnos a döntést már nem magunk hozzuk meg, vagy nem olyan formán, ahogyan szeretnénk. Logikus gondolkodás. A halál torkában elég merész dolog azzal dobálózni, hogy én akkor is jobban tudom. Ezt már nem is bátorságnak hívom, hanem esztelen vakmerőségnek, és vagy észreveszi magát, vagy botorként veszik oda. Szavaiból kiszűrődik, hogy soha nem volt olyan helyzetben, amikor háttérbe kellett tolnia az önös érdekeket, az egot, és reálisan látni, ha baj van, nem kellene tovább feszíteni a húrt. -Lehetséges, de most mégis ki kell ábrándítanom. Ha ideállít a falkája, ön szerint mi történik? Vérengzés? Meglehet és higgye el, nem én távozom holtan. Halk nevetéssel nyugtázom a szavait, hát még mindig nem érti? Feleslegesen nem magyarázom, minek? értelmetlen és meddő vita, hiszen a nőstény makacs, dacos, sértett, és nem gondolkodik. Tényleg azt hiszi, és abban reménykedik, hogy meg tudják védeni az övéi? Fogalma sincs arról, mire vagyok képes, ha pusztítok, fogalma sincs arról, hogy sajnálatos módon ide most a falkája is kevés, és mi az istennek rángassak én ebbe bele egy falkát, amikor ők nem érdekelnek? -Levettem róla a kezemet, amikor úgy ítéltem meg, mehet nyugodtan. Kifogás, kifogás, és kifogás. A legkönnyebb takarózás, hogy ez vagyok én. Mindenki az, aminek látattani akarja magát, az álarcai... sok van, mert a környezete révén magára aggatta, de ha nagyon mélyre leásna, rájönne, hogy tulajdonképpen azt sem tudja, kicsoda valójában. Massimo a jelek szerint nem tért el attól amit tanult, de itt valami akkor is hibádzik. Hány ás hány farkas állította már, ő tisztában van önmagával, és kiderült, nem így van, ahogyan sorban leszedegették a címkéket magukról. Hihetetlen dolgokat hoz felszínre az, amikor nem játszanak szerepet, és rájönnek, mi rejlik bennük igazán. Elnevetem magam a szavain, senki nem kérte, hogy valótlanságot állítson. -Ebben semmiféle hazugság nincs, Leah, Pyrros Dimas néven vagyok ismert jelenleg, ahogy ön Leahként. Az Alfájának magam szándékozom bemutatkozni, és nem kérek hozzá segítséget, ha ezt sem képes megérteni, akkor megkérdőjelezem az elméjének az épségét is. Lehet lojális, és ez elvárt dolog, de amikor az élete a tét, akkor néha okosabb az eszére is hallgatnia, és nem kötni az ebet a karóhoz. Javaslom, hogy néha tekintsen vissza magába, amikor fiatalként élt még, ne felejtse el, vegye elő, és akkor megérti, mit szerettem volna látni most is. Azt, amit elfelejtett. Mélységes csalódás a nőstény, amit tudok az az, hogy nem ő fogja felfedni a kilétemet ezek után, mint mondtam, meglátogatom Castort, és magam teszem meg, mert okom van rá. A többi már nem tartozik senkire sem, és az utódomra sem, teszem, amit tennem kell. Ott van az emlékeiben az, amit kerestem, és ennek az előttem álló nőstényben nyoma nem volt, mintha elnyomta volna. Nem kértem hazugságra, semmiféle hazugság nincs abban, amit mondtam neki, az bizony igaz. Ahogyan az is, hogy ő most nem Sebastiana. -Ebben biztos vagyok. Nem várok tovább, nincs mire, és nincs miért, vagy tényleg megölöm. Hatalmas ütést mérek a fejére, arra az egyre ügyelek, hogy ne haljon bele, de tudom, hogy napokig nem tér majd magához. Összeszedik, ezzel is tisztában vagyok, nem okoztam olyan sérülést neki, ami után csak a halálhíre maradjon, de csaptam akkorát rajta, hogy ne keverjen bele a kártyáimba semmilyen szín alatt egy darabig. Megölhetném, hiszen annyira törékeny, annyira gyerek, és még így sem teszem meg, megkapja az utolsó esélyt a későbbiekre. Él vele, vagy sem, az már nem az én dolgom, maximum problémám, hiszen ha kell, ítéletet fogok mondani, és az egyáltalán nem biztos, hogy mindenki számára kedvező lesz. Amint leütöm el is hagyom a helyszínt, egyenesen a hotelbe indulok, Castorhoz.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Érkezett a hívás, nincs teketória, eldobtam hát a fakanalat, lábast, répát, mindent, mi a kezem ügyében volt, mert indulni kell. Fontos a dolog, megkaptam a pontos koordinátákat, úgyhogy úgy, ahogy voltam máris röpültem kifelé. Ledobtam a pajzsom, energiáimmal egyetlen farkas után kutattam és bízva abban, hogy a lakban tartózkodik, máris szólítottam. Amennyiben nem leltem, nem maradt más, mint a telefon. ~ Egon! Fél perced van, hogy indulásra kész legyél. A lak előtt várlak! Nincs kifogás! ~ küldetem neki mentálisan az üzenetet, ellentmondást nem tűrő hangon, melyből azt is érezhette, hogy ez most egyáltalán nem poén. A közös kis "vadászatunk" során megmutattam, milyen a bohókás, lüke oldalam, ennek azonban itt és most semmi helye nincsen. Bizony, nekem is van egy igencsak komoly és felelősségteljes énem, nem véletlenül lettem Tark. Tényleg csak fél percet várok, mérem az időt, amennyiben a Mártír ennyi idő alatt nem jelenik meg, vagy nem adja tudtomra, hogy pár pillanatot késik, úgy én megyek vissza érte a lakba, hogy a fülénél fogva cibáljam ki onnan és dobjam be a terepjáróba. Amennyiben megérkezik, úgy máris az autó felé veszem az irányt. - Én vezetek! - ezúttal sincsen helye ellenkezésnek, remélhetőleg elég a komoly hangszín és a mellé társuló arcvonások, hogy tudja, hol a helye és ebben a témában nem nyitok vitát. Ha ellenkezik, kap egy taslit, nekem teljesen mindegy. Az autóba pattanva máris indítom a járgányt, hogy aztán a gázra taposva repesszünk a színház felé. Ha kritizálná a vezetési tudományom, nem érdekel, vészhelyzetben hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni a közlekedési szabályokat...
Mivel a pontos koordinátákat megkaptam, így nem túl nehéz a bajba jutott falkatárs helyzetét felmérni. Pajzsomat éppen annyira eresztettem le, hogy energiáimmal tapogatózzak körbe, idegenek után kutatva, azonban csak az egyik Testőr igencsak haloványka pulzálását éreztem. Egont magam után intettem és ha magától nem tette volna meg, hát a pajzsának felhúzására is utasítottam, bár azért bíztam benne, hogy ilyesmire nem lesz szükség. Óvatosan közelítettem Leah felé, hiszen ki tudja, lehet, hogy csapda, nem fogok ajtóstul rontani a házba. Amikor azonban megbizonyosodtam róla, hogy semmiféle veszély nem áll fent, minimálisra csökkentettem a távolságot. A nőstény elájult, ezt elég hamar sikerül leszűrni, úgyhogy teret engedtem a hímnek is. - Tiéd a terep. Siess! Sehol a tőlem megszokott mosoly, most igencsak komoly dologról van szó. Nem arra kérem, hogy itt és most vesse be Mártír képességét, csupán azt szeretném, ha jobban felmérné a helyzetet, addig én járőrözök és élénken figyelek bármiféle apróságra, ami veszélyt jelezhet. Ha Egon végzett, vagy ő hozza a nőstényt, vagy én, nekem édes mindegy, de végól így, vagy úgy, de bekerül az ájult test a terepjáróba, hogy aztán máris a hotel felé furikázzuk, hogy ott aztán egy gyógyító gondjaira bízzuk a falkatársat.
Egon a lakásában ücsörgött egy kényelmes fotelben, amit nemrég vásárolt, és közben a tévét bámulta. Csonka kezével egy tál mogyorót tartott ölében, jobb kezével pedig mohón falatozgatott. Sérülése miatt nem töltött minden egyes munkanapot a műhelyben, és akkor sem teljes időben. Persze így kevesebb fizetés járt, de ez a részlet nem igazán zavarta. Szerencsére idióta vígjátékokból sohasem volt hiány, így derülten figyelte a műsort. A feléje érkező telepatikus hang hatására megrezzent, aminek következtében a tál mogyoró megemelkedett az öléből, és hozzászokva, hogy vannak ujjai a felreppenő tál után kapott, de csak azt érte el, hogy messzebbre ütötte el a műanyag edényt, mintha csak hagyta volna lepottyanni. Ez viszont most egy cseppet sem érdekelte. Felismerte Joana energiáit és hangját az üzenetben, és nem tűnt úgy, mint aki egy újabb fogadás miatt szeretné ugratni őt. Bár ki tudja? Mindesetre Egon azonnal felpattant a fotelből, nem törődöve a szétszóródott mogyoróval, majd feleszegeti, ha hazaér. - Jövök – üzente vissza, amikor ráhangolódott Joannára, majd felkapta sportcipőjét, kabátját, és az ablakhoz futott. Csonkjával kinyitotta azt, és kivettette magát a hóra. Nagyjából három métert zuhant, de semmi baja nem esett, és ez volt a leggyorsabb módja, hogy a Farkaslak elé keveredjen. A benti részen túl sokat kellett volna forgolódni, mire a bejárathoz ért volna. Esés közben megpillantotta a tarkot, de nem kockáztatott meg egy integetést, mivel akkor hülyén ért volna földet, így csak akkor intett, amikor feléje rohant. A lány, amikor meglátta őt, a terepjáró felé indult, és Egon is arra felé módosította zokniban történő futását. - Rendben – válaszolta Joanának, és az anyósülésre be is vágódott. Jobb is, hogy nem ő vezet, hiszen még a cipőit is fel kellett vennie, valamint a kabátját is magára kellett húznia. Ráadásul ujjai hiányában kicsit óvatosabban tudott mostanában csak vezetni. Nem tudta, hova mennek, de nem is kérdezte. Komoly dologról lehetett szó, a sietségből és a lány elszánt tekintetéből felmérve legalábbis. Nyilvánvalóan falkaügy, így nem árt, ha felkészül. Cipőjét már rutinosan kötötte be másfél kézzel, és közben pajzsát is résnyire zárta. Joana repesztett és áthajtott néhány piroson, Egon viszont nem tette szóvá. Ha sietni kell, hát sietni kell.
Megérkeztek a színházhoz, és addigra Egon teljesen fel volt öltözve, bár bőrkesztyűjét otthon hagyta a nagy sietségben, de bízott benne, senki nem fog emlékezni hiányzó ujjaira, ha esetleg hónapokkal később újra meglátnák. Joana vezette, ő pedig követte, felkészülve egy esetleges támadásra. Szagok kavalkádja fogadta, farkasoké és embereké egyaránt, lejjebb akarta pajzsát húzni, de úgy tűnik addigra a tark már be is mérte, amiért ide jöttek. Egon ment a lány intése nyomán, jobbra és balra tekintgetve, figyelve mindenre maga körül. Egon is meglátta az ájult lányt, egy eldugott szegletben. Azonban addig nem ment közelebb, amíg Joana nem adott rá utasítást. Viszont bízott a lány ösztöneiben, és ha ő úgy ítélte meg, hogy ideje a sebesülttel törődni és nem kell rajtaütéstől tartani, akkor, bár nem minden aggodalom nélkül, de készségesen követte parancsát. Közelebb érve vérszag is megcsapta orrát. Letérdelt a lány mellé, és szemügyre vette a fejét. Homlokán érte a sérülés. Küzdelemnek nem volt nyoma. Ruháit nem szaggatták fel, ettől függetlenül a testén persze lehettek zúzódások, de az bizonyos, hogy a támadója emberi alakban ütötte ki. Nyilván egy idősebb kóborral akadhatott össze, bár az okát nem sejthette. Ha tudott volna a lány hobbijáról, nyilván arra a következtetésre jutott volna, hogy nem tetszet a támadónak, amit festegetett és így fejezte ki utálatát, de mivel fogalma sem volt erről, így nem agyalt a miérteken. Épp kezét a lány fejére tette. Hallotta, ahogy ideiglenes társa járkál, és nyilván biztosítja a terepet, de nem foglalkozott most vele. Lehunyta a szemét és a lány sérülései után kutakodott. Elméjében megjelent a Fájdalomtérkép, és érezte tudatában a lány minden egyes sérülését. Nyakán szorítás enyhülő emléke, valamint arcán lüktető fájdalom, de ezek csupán statiszták voltak a főszereplő játéka mellett. Homlokán a csont betört és agyának homloklebenyi részét is elérte a sérülés. Ezt nem fogja tudni teljesen átvenni, viszont valamennyit képes lesz. Ahogy sejtette, a test többi része sértetlen volt. Akárki is ütötte ki jóval erősebb volt nála, ha ellenállás nélkül meg tudta ezt tenni. Peresze Egon nem ismerte fel a lányt, így nem tudhatta hány éves, pajzsát pedig nem szándékozott lejjebb ereszteni, hogy ezt kiderítse, amúgy is Joana biztosan ismeri, hiszen már jóval régebben a falka tagja. Majd útközben megvitatják, és az esetleges fenyegetést is, ami a szituációból adódhat. Vérvonal képességére koncentrálva átvett valamennyit a fejsérülésből, aminek hatására homlokán irtózatos ütést érzett. Arca eltorzul fájdalmában, miközben fejét lejjebb hajtotta, majd kinyitotta a szemét. Látása homályos volt és apró fénypontok kezdtek el szeme sarkából a középpont felé úszni, majd néhány másodpercig kettős látása is kínozta. Nem sokat vett át a sérülésből, éppen csak annyit, hogy biztos kibírja a hotelig az utat. Nem lenne szerencsés, ha meghalna, mielőtt elmondhatná mi történt. Egy ilyen eset biztos rossz fényt vetne Egonra. Homlokából csurogni kezdett a vér, de képes volt felállni. Sóhajtott egyet majd felnyalábolta a lányt, de előtte még kabátját a fejére terítette. Nem szerette volna, ha mialatt kifelé viszik, valaki felismerné és később kellemetlen kérdések kereszttüzébe keveredne a lány. - Nyilván rendbe fog jönni – közölte a másikkal és követte Joanát. Bár az első lépések bizonytalanok voltak, még mindig jobb volt, hogy ő vitte, mintha a teljesen épp tark tette volna. A csapda lehetősége még mindig fennállt, bár már egyre valószínűtlenebb volt. Betették a lányt a hátsó ülésre, és a hotel felé indultak.
I fratelli uniti tra loro formano un fascio che pùo resistere agli sforzi più robusti.
Őszintén? Én is várok, de ezt nem közölhetem vele, ugyanis akármit gondol rólam, nem kenyerem direkt szemtelenkedni vele. Nem ez a specialitásom és a kedvenc hobbim, mások kiakasztásából éljen az, akinek nincsenek fontosabb feladatai. Én csak őszinte vagyok, de nem kendőzetlenül. Nem mindig legalábbis. Nem tudhatom, hogy mit gondol a szavaimról, s mindarról, ami mögöttük van. Állati nagyot téved, s ezt sajnos kénytelen is lennék közölni vele, de megkímél mindkettőnket attól, hogy meg kelljen ezt cselekedjem. Csak szorítja a torkomat, beszél, amit beszél én pedig válaszolok. Nem érdekel, hogy mennyire vagyok a halál torkában, van ami az én életemnél előrébb való, s van, amit meg nem tudok lenyelni. Az egyik ilyen az, amikor megjegyzést tesznek Massimora, de ezen felül pedig az, hogyha megjegyzést tesznek az Alfámra. Nem véletlenül fogadtam el Castort, nem véletlenül tettem meg mindent, hogy testőrnek maga mellé vegyen. Ez egy olyan utca, ahová besétáltam, de ahonnan nem fogok és nem is akarok kisétálni. - Lehet, hogy nem csak ön. Teszek ennyi kiegészítést, elmorogva az orrom alatt. Kezd elegem lenni belőle, domináns vagyok, ezt ne felejtsük el, s mint ilyen nem fogom hagyni, hogy holmi megkövült paprikajancsik szórakozzanak velem. Ha halni kell, hát haljak úgy, hogy tudja az igazságot. Meg akart ismerni? Tessék. Ugyanolyan egoista vagyok, mint amilyennek az előző kijelentéséből ő tűnik. Ennyi az egész. Szemet forgatnék, de nem alkalmas rá sem a hely, sem az idő. A farkas bennem morog, szívesen nekimenne a másikénak, de nem hülye, nem mozdul. A halálba nem akar szaladni, de éreztetni kívánja Kaskae dögével, hogy azért nem kéne átsétálnia olyan határokon, amilyeneken jelenleg tobzódik. A falka szent és ha nem is sérthetetlen, de a kötelességek adottak. Jelenteni fogom, ha lehetőségem nyílik rá, s ahelyett, hogy büszke lenne arra, hogy milyen lojális utódja van, még mindig kritizál? Egészségére, erre így tudok csak gondolni, nem máshogyan. Felszegett állal, azzal a büszkeséggel várom az elkerülhetetlent, amit Ettore bácsi nevelt belém. Azzal, amitől kiemelkedhettem a többiek közül, mert nem esztelen vagyok, csak reálisan látom azt, hogy mire is szolgál és milyen dolog. Még csak nem is védem magam, semmilyen szinten nem ugrom neki, ezzel jelezve számára, hogy bízom benne. Miért? Magam sem tudom. De elhiszem, hogy nem megölni akar, hát tegye, üssön. Először, és utoljára. Amit kellett, azt megtettem, bebizonyítottam, hogy hű vagyok a falkámhoz, s hogy innentől Kaskae hogyan számol el magának a lelkiismeretével és azzal, hogy ennyire vak volt, az már nem az én gondom. Amíg a sötétség árnyai ölelnek, s az öntudatlanság tengere nyaldossa tagjaim, addig biztosan. Mit sem érezhetek meg abból, hogy visznek, hogy hová visznek, erről gondoskodott. És mégis, a fájdalom torz grimasza helyett mintha mosoly játszana öntudatlan ajkaimon. Mert én győztem. A falka győzött. Én nem tudok erre máshogyan tekinteni.
A színház előtt várakozom, nem tartottam bölcs gondolatnak, hogy egyből úgy nyissak, elé megyek s magam kísérem el. A színdarab kiválasztásában nem akadékoskodtam, kíváncsi típus vagyok és a modern műveket is megnézem, még ha utólag meg is van a véleményem róla, igyekszem megismerni a mait és a szélsőségest is. Színháznak megfelelő öltözetet nem volt nehéz keresnem, mint ahogy az alkalomhoz illő ruházat is megvan. Az már más kérdés, hogy hordani tudni kell, és bár jól áll rajtam, természetesen viselem, azért a gyakorlott szem felismeri, hogy ez nem a mindennapi öltözetem. Ezt általában egy kézfogás meg szokta erősíteni. Lynnel élveztem a billiárdot, a társaságát is, egyikünk sem egy kockába bezárva létező valaki. Vannak páran, akik ismerősként üdvözölnek, mint ahogy az itt dolgozók egy része is. A faburkolatok javítását elvállaltam, főként, mert nem tudták, de értéket őriznek jó pár helyen, amit ha kellően helyrehoznak, éke az épületnek és a hangulatnak. Ha kocsival érkezik, akkor én nyitok neki ajtót, ha gyalog, akkor egy biccentéssel üdvözlöm. A mai napig szokatlan nekem, újra, a nyugati életmód testkulturája. - Csodásan nézel ki, melletted csak elbújhatok. – üdvözlöm mosolyogva. – Köszönöm, hogy eljöttél. – kezemel a bejárati ajtót nyitom. – Bemegyünk?
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Túl sok választási lehetőségünk sajnos nem volt, mert nem játszanak olyan sok mindent ebben a színházban, ráadásul jegyet szerezni sem olyan egyszerű, így kicsit messzebbre csúszott a találkánk, mint azt terveztük, de csak sikerült! Méghozzá a Két veronai nemes című előadásra, a hely mondjuk nem a legjobb, de megvan a jegy, úgyhogy a részemről teljesítve az alku első része. A vacsora pedig majd később, ha oda érünk. A ruhámat nem válogattam sokáig, nem vagyok egy szoknyás típus, de ilyen alkalmakra csakis azt tartom elképzelhetőnek, méghozzá magas sarkúval. Ez is ritka látvány, de azért egy színházba mégsem jöhettem tornacipőben, kicsit fura lett volna. Így is érdekes látványt nyújt a bőrdzsekim, de azt úgyis leadjuk a ruhatárban, úgyhogy emiatt nem aggódom. Kocsival érkezem, Claude pedig van olyan udvarias, hogy egyből ajtót nyit nekem. Ki is szállok, egyelőre csupán csizmában. - Köszönöm, igazán udvarias tőled! - állok meg a kocsi ajtajában, egyrészt az ajtónyitást, másrészt a kedves szavakat is köszönöm, igazán jól esik. Mosolyogok is érte hálásan. - Ugyan. Én is köszönöm a lehetőséget. Egy pillanat - emelem fel a mutatóujjam, majd visszahajolok a kocsiba, hogy az anyósülésről kiszedjem a magas sarkúmat, majd nemes egyszerűséggel itt cseréljem le a bakancsot az elegánsabb lábbelire. Így már teljes az összkép. - Borzalmasan nehéz ilyen cipőben vezetni - jegyzem meg mosolyogva, bár szerintem nem kell túlmagyarázni a dolgot. De amint kész vagyok, hajítom is vissza a bakancsot, hogy aztán bezárva a kocsit induljak el Claude mellett. - Most már mehetünk - továbbra is uralkodik a görbület az ajkaimon, ahogyan belépek az ajtón. - Remélem jó lesz a darab, jókat olvastam róla. Viszont előre is elnézést, sajnos nem sikerült a legjobb helyre jegyeket szereznem, elég korlátozottak voltak a lehetőségeim… - húzom el a számat, megvakarva a tarkómat. A ruhatárnál beadom a kabátomat, így Claude láthatja a megannyi tetoválást. Ilyenkor talán kicsit kellemetlen, amikor semmi sem fedi a karjaimat, elüt kissé az elegáns ruhámtól, de én már megszoktam, remélhetőleg a partneremet sem fogja zavarni, hogy esetlegesen megbámulnak. Nekem így tetszik és kész.