- Engem ez nem zavar, bár én sem nagyon járok boltba. Vonom mg a vállamat, mert valóban nem. Minek menjek, ha egy hotelben lakom? Drogériába járok, de az nem egészen olyan. Biztosan nem lehet nagy kunszt bevásárolni s szerintem ahhoz nem kell sok ész. Hogy mennyire ismerem ki magamat az adott boltba pedig teljesen mellékes. Egyébként is van egy egyszerűbb s gyorsabb megoldás is. Rendelünk kaját amit házhoz hoznak és kész. Nem tudom miért les rám így. Más férfi nem szokott seperni vagy mi? Én szoktam, bár inkább porszívózok, mert a szobámba padlószőnyeg van. Ami pedig leesik s véletlen összetörik azt feltakarítom, ez nem olyan nagy szám. Önellátó vagyok mióta leválasztottak anyám csecséről. Ezek szerint olyan csávókkal volt együtt, akik nem tudtak söpörni. Érdekes, de nem foglalkozom vele nagyon, mert én ilyen vagyok. A kamrába nyitok be s kiveszem azt a seprűt és a lapátot is. Felszedem az üveget, hogy többe ne lépjen bele. - Nagyon mélyre ment? Kérdezem meg s érzem amit a kisasszony. Ki sem kell mondania, de azért rákérdeztem. Természetesen amint készen vagyok vissza teszem a cucott a helyére és oda mászok Eli mellé. Nem vagyok orvos szóval nem állok neki kiműteni azt a szilánkot vagy darabot. Inkább oda adom neki amit kér. Először a papírtörlő majd az ital. Hogy tudja meginni ez a gyerek ezt a löttyit? Nincs ízlése, de ezt nem közlöm hangosan. Leülök mellé s figyelem azt amit csinálni. Amint kérdez válaszolok neki, bár nem sok kedvem van pont erről csevegni. Soha nem szeretem a múltamról beszélni, de ha nem mesélek el semmit, akkor a lehetőséget sem adom meg a másiknak, hogy megismerjen. A kérdésén elgondolkodom s bele is iszok a nedűbe. - Lehet én nem fogalmaztam érthetően. A büntetésem halál lett volna, de mivel jól harcoltam és gyorsan tanultam a sámán farkast csinált belőlem. Egyébként pedig a farkas nem szabad. A vérfarkasok legalább is nem. Hm, nem tudom, hogy magyarázzam el neked. Én nem vagyok szabad. Szabályok szerint kell élnem. Tényleg nem tudom, hogy álljak neki elmagyarázni, hogy ez a lét nem olyan mint amilyennek gondolja. Szabadság? Olyan nincs, hiszen sok szabály van amit be kell tartani egy falkán belül. Nem csinálhatok azt amit szeretnék. Engem is érdekel a múltja ezért is kérdezek vissza. Figyelmesen hallgatok és megjegyzek mindent ami fontos lehet. Most már értem, hogy miért váltott nevet. Embereknél nem olyan szokványos, de nekem most már tiszta minden. Valahogy mindig bele tud kérdezni a „jóba,” bár nem tudom, hogy csinálj. Az arcom megrándul a kérdésre. - Ezt majd egy másik alkalommal fejteném ki. Szerezünk neked ruhát, mert hűvös vagy. Érzem a kéz fején, hogy már nem olyan meleg a teste mint korábban. Azt pedig nem akarom, hogy megfázzon. Felállok s a kezemet nyújtom ajánlóm fel vagyis inkább a karomat. Nem tudom hogy akar feljutni a szobába, de gondolom megoldja. Én pedig nem fogok itt egyedül ülni amíg felöltözik. Közben pedig mesélek neki valamit ami jó élmény, hogy ne csak a rossz legyen terítéken. Ha pedig elindulok akkor ezt menet közben teszem meg. - Voltam pár helyen hosszú létem alatt. Talán ez az egyik előnye, hogy vérfarkas létnek. Nem maradhatsz sokáig egy városban, mert feltűnne az embereknek, hogy nem öregszel. Szóval költözni kell, így pedig elég sok helyre ellehet jutni és sok szép dolgot látni. Szeretek más kultúrát megismerni. Utazgattál már a nagyvilágban? Annyi érdekes hely vagy építmény van. Valamiért nagyon kedvelem a vízeséseket, de egy csomót még nem láttam. Talán majd egyszer sort kerítek az összesre.
*Ha nem, hát nem zavarja. Majd fogja mikor már órák óta bolyong a boltba de még mindig nincs semmi a kosárban. De ez még a jövő titka, ahogy az is, hogy egyáltalán sor kerül-e arra a közeljövőben vagy csak majd lógok és kifosztom a cukrászdát. S ami a seprűt illeti... teli találat. Nem igazán láttam még hímet seprűvel a kezében a nyálas filmeken kívül. Az én köröm, vagyis apámé lazán megkérdezni, hogy; jó-jó, megfogom de mi az vagy a saját kis világomban tudják, de maximum fegyverként képesek alkalmazni de arra tökéletesen. A kérdésére csak hanyagul megvonom a vállaim. Nem fogok elkezdeni hisztizni vagy siratni a dolgot. Minek? Begyógyul... persze ha komolyabb sérülés lenne pont a talpamon vagy a lábamon bárhol lehet, hogy kiakadnék... nem is kicsit. De ennyitől aligha...* - Túlfogom élni... * Ez egy nem a kérdésére. Azonban a nemtől ha figyelembe veszem azt, hogy _csak_ egy ember vagyok, akkor bizony ott a dolog, hogy igen. Hajm... mért érzem most még kevesebbnek magam mellette? A frászt... ugyan az vagyok aki eddig, bizonyára ez is egy ilyen terhességgel járó hangulat változós frászkarika. A szilánkot ksizedem én magam, nem kell ide orvos, és a helyére alkoholt öntök, hogy aztán felitassam egy jó nagy adag papírtörlővel rózsaszínre színezve azt. De beszéltetem, úgy ahogy korábban is. Egyrészt érdekel, másrészt meg... na, ez jó. Mármint a hangja... néha képes megnyugtatni is, nem csak az agyam felcseszni. Bár azok inkább a szavak miatt vannak, amik elhagyják a száját. Viszont a szavaira ismét feltekintettem, mert bizony félreértettem korábban nem is kicsit. Mármint nem őt, az leesett, hogy meg kellett volna halnia. Hanem a farkasokra viszonyuló elméletemben tévedtem.* - Szabályok? * Vontam fel a szemöldököm, de bizonyára nem most fogja kiteregetni ezeket. Így is azt hiszem mára már többet kaptam mint reméltem egyáltalán valaha is. Persze azt nem kellett kiemelnie, hogy nem árulhatják el senkinek, hogy léteznek. Ennyi eszem nekem is van... no meg nem véletlen kérte a szavam, hogy nem árulom el senkinek, hogy tudok róla. Viszont ha mégis belekezdett, akkor a képzeletbeli noteszembe jegyzeteltem a szavait. A név memóriám pocsék, de az "apróságokra" mindig emlékszem. Egy újabb kérdés, ami elől bizony olyan gyorsan hátrál ki, hogy bármelyik rák megirigyelné a tempóját no meg az elterelő hadműveletet is. Aggódjunk a másik egészségéért és máris jobb színben tűnünk fel. Nos, azt nem tudtam eldönteni, hogy valóban aggódik vagy csak tényleg egy jó kis kilépőt akart. De lássuk be... akár így, akár úgy megérdemel egy elismerő mosolyt.* - Tudod... a tűzet táplálni kell, mert különben kialszik. * Kacsintottam rá, csipkelődő szavaim után. Persze, hogy visszább hűlt a korábbi felhevült testem. Elvégre, nem is font a karjaiba és martak belém a fogai. Apropó fogak... érzem, hogy ég és kezd fájni a nyakam... meg sem kellett néznem, hogy tudjam; sál kell estére. De a lényeg, hogy nem erőltettem a témát. Majd egyszer elmondja ha szeretné. Azt nem ígérem, hogy nem fogok rákérdezni... de igyekszem elfojtani majd a kérdést. A karjába kissé belecsimpaszkodok, míg lemászom a székről, de aztán már csak "dísznek" van ott a kezem, hisz nem támaszkodom rá. Bicegek és a sérült lábam külső élére lépek, de akkor se érezze már, hogy rá vagyok szorulva. De mindenesetre furcsa biztonságot ad, ámbár nem ezaz első... de ez csak bennem él, nem a mozdulataimban. A földön heverő ruháimat kár volna megnézni... használhatatlan a nadrágom kivételével. De nem is baj... az emelet csupán csak pár lépcső fokra van. De előtte még eleresztem s a hűtőből párizsit vágok le és török össze villával, majd teszem egy teás csésze alátétre. Apám ajándéka, soha nem volt használva és ha rajtam múlik nem is lesz. Szóval nem gond...* - Ezt vidd be a macseknek, addig én bezárom az ajtót. * Bizony, bíztam benne, hogy a másik itt marad. De még ha nem is, akkor is ennie kell a kis izének. S biztos vagyok benne, hogy megfogja enni. Ha tápon neveli már csak a változatosság és a kíváncsiság kedvéért is. S így összetörve meg nem olyan kicsi, hogy ne tudja megenni. Mire beviszi neki - ha kell víz a csapból tud engedni - addigra én is bezárom az ajtót és jó szokásomhoz híven felakasztom a kulcsot, mert hát Leo bármikor haza jöhet. Én vártam mindennap. A lépcsőn haladva a korlátba kapaszkodtam inkább. Bőven elég, hogy így lát nem kell még az is, hogy rá is támaszkodjak. De még így is szabad kezem valamilyen úton módon de hozzá ért. Hiányoltam na... grr... még a végén kiderül, hogy valójában nagyon is igénylem a dolgot vagy ne adj isten szeretem. Mármint a közelségét. Neeem... nem őt... az kéne még. Az önámítás néha hasznos dolog. Nemde? No meg inkább hazudjak magamnak, mint másnak. Nah de inkább a szavaira figyelek, azok sokkal érdekesebbek mint az, hogy megfejtsem az ilyen "apró" dolgokat. Viszont nem kicsit lep meg az amit mond. S tekintetem felé is kapom, ahogy az ajtómhoz érünk.* - A Nagyvilágban nem nagyon... de felbukkantam egy - két helyen. Párizs, Kréta, Londonba születtem, Florida... de legutóbb Velencében voltam egy két napra, hogy kiszellőztessem a fejem a kényszer szabim alatt. * Mosolyodtam el halványan. Nem igazán kötöttem az orrára eddig, hogy kiugrottam oda nah azt meg végképp nem, hogy miatta..* - Vízesés viszont itt is van... az erdőt járva találkoztam eggyel. De mennyi időtök van még itt? * Többes szám, hisz azt mondta, hogy falkában él... ami annyit tesz, hogy úgy is állnak tovább mint egy család... A szekrényből kikaptam egy férfi inget. Ácsi, nem exé, nem Leoé... az enyém. Kényelmesebb mint bármi más... najó, ettől már csak a nagyméretű pólóim kényelmesebbek. De most ez kell... a kezembe fogva szemeztem hol vele, hol pedig a fürdőmmel. Hívjam - ne hívjam? Hívjam - ne hívjam? A frászt... megyek, ha akar valamit úgy is utánam jön. Pláne, hogy az ajtót nyitva hagytam, tekintve, hogy beszéltünk és hallani akartam, hogy mit mond. Ha nem jött, akkor csak egy gyors zuhanyt vettem és megtörölközve az ingbe bújva tértem vissza. Ha jött... nos azt nem tudom. Majd kiderül. Viszont ahogy végeztem vagy végeztünk célirányosan az ágyba dőltem, kicsit sem leplezve, hogy várom magam mellé. A hely is ott volt, bár ezen az ágyon mind a két oldalamon elfért volna egy-egy Bazsi méretű alak pluszba. Nekem bizonyára nem fog kelleni altató, sokkal kimerültebb vagyok mostanság mint azt szabad volna éreznem. Viszont tagadhatatlan tény, hogy ha jött, akkor oda bújtam hozzá... kényelmes volt a válla. Jobb mint a kispárnám az fix, még melegebb is és Ő legalább átölel. Remélhetőleg...
// Időben elhelyezve, a Castorral való találkozásom utáni hajnalban. //
Borzasztó egy napom van. Alig aludtam valamit, mert a bolttal voltam elfoglalva. A károkat már felmértem, de így is sok mindent kellett tennem. Egész este furikáztam a bolt és a hotel között. A még használható darabokat valahova el kellett vinnem. Még jó, hogy van egy boros pincém. Most már nem csak borok vannak ott, hanem fegyverek is. Jessével is sokat beszéltünk, mert az ő cuccait is megkellet nézni s áthelyezni azt amit még használhat. Sőt mi több pár rendőrt meg is kellett kenni, hogy hallgasson, a rengetek ezüstről, ami bolt hátuljában volt. Még is hogy kellett volna megmagyarázni? Fegyverboltra van engedély, de ezüsttel is foglalkozunk? A lényeg, hogy korruptak ezek a rendőrök s nekem ez most teljesen jól jött. Hol is tartottam? Jah igen, keveset aludtam, mert sokáig elhúzódott a csomagolás. A macska sem volt valami nyugodt nappal, így valamiért az én bőrömmel foglalta el magát. szerencse hogy begyógyul elég gyorsan, ennek lenére, nem tudtam valami fényesen aludni. Be kellett szereznem egy másik telefont, mert az tönkrement a robbanásban. Még jó, hogy tudom fejből a számokat, más különben nagy bajban lennék. Csodás, hogy röpke két hónap alatt, két telefont fogyasztottam el nem? Ez még semmi, mert a délutánom sem alakult valami fényesen inkább véresen. Számítottam rá, hogy nem úszom meg épp felülettel, de arra nem, hogy ki leszek vágva, szó szerint az ajtón. Nem tudom mire számítottam? Nem arra, hogy ad két puszit a kobakomra s megdicsér, de nem is erre. Tudom, hogy nem képes elviselnie egy embert a falkában, de nem is kell. Nem fogom beköltöztetni, csak pusztán szeretem volna, ha tudja, hogy van nekem. Nem jól sültek el a dolgok, nagyon nem jól. Komolyan választanom kéne? A kettő nem mehet együtt? Valamit ki kell találnom, hogy a kettő működjön. Fogalmam sincs, hogy most mit csináljak, gondoljak vagy érezzek. Elég régen éreztem már a tanácstalanságot. Sőt mi több elég régen éreztem, hogy képes vagyok érezni. Szóval értitek. Ez is Elinore-nak köszönhető. Mennyivel egyszerűbb volt az életem, míg be nem lépet a kapunk. Sivárabb, de egyszerűbb. Érzelemmentes, de akkor is könnyebb. Szörnyen hideg… A kocsit leállítom, s csak most veszem észre, hogy valamiért abban az utcában vagyok, ahol azt hiszem elkezdődőt minden. Hogy miért ide vezettem magam sem tudom, mert a gondolataimmal voltam elfoglalva. Nem tudnám megmondani mi volt az, mely arra ösztökélt, hogy magammal „cipeljem.” Sokszor próbáltam már rájönni, de valahogy a választ most sem találom. A kocsit beindítom s tudom, hol lesz a következő állomás. Végül is hova máshova mehetnék? Igazából elég sok helyre, de egyiket sem tudnám otthonnak nevezni. Már tegnap át kellett volna mennem, mert azt ígértem neki, de nem sok kedvem volt veszekedni. Tudom, hogy úgy is addig fajult volna a dolog. Persze ez ma sincs kizárva, sőt a napom még ennél is szarabb lesz azt hiszem. Igazából nem vágyom másra csak arra, hogy megöleljem? Ez egy kicsit érzelgős. Talán még is csak igaza van a főnöknek. Gyenge vagyok! Ettől a gondolattól még a hideg is kiráz, mert soha nem voltam az…. Elinore háza előtt állok meg, ahol szoktam. A kulcsomat keresem, melyet az egyik zsebembe találok meg. Még jó, hogy legalább azt nem hagytam el. A zárba helyezem s halkan nyomom le a kilincset. Talán már alszik. Elég késő van, egész pontosan 2:37 perc. Igazából nem nagyon van mit levennem magamról, mert arról a főnök gondoskodott, így csak a cipőmet rúgom le, már elég kényelmetlen volt. Mivel nem szoktam izzadni – farkasok előnye – így lábnyomot sem hagyok a padlón. Hallom ahogy pötyög a gépen, így most már biztos, hogy fent van. A Kicsi szívverése egyenletes, így arra tudok gondolni, hogy jelenleg alszik. Nem akarnám megzavarni, de nem vagyok osonós fajta, aki csak úgy felszökik a szobába és lefekszik, pedig nagy kedvem lenne. Feküdni, aludni, pihenni. Ez még várat magára. - Szia Elionore. Köszönök neki, hiszen háttal van. Nem csaptam nagy zajt, bár ez nem jelenti azt, hogy nem hallotta nyilaik az ajtót. Mindig figyelni szokott mindenre, akkor erre miért ne tenné, főleg egy ilyen barát mellett? Igazából várok…arra hogy megforduljon? Hogy tudjam mit mondjak? vagy csak arra a mosolyra? Magam sem tudom, de én némasági fogadalmat tetem egészen addig, míg rám nem elemi csillogó íriszeit. Ha ez nem történik meg, akkor megköszörülöm a torkomat. Ha pedig igen, akkor erre nincs szükségem. - Ne haragudj, hogy csak most jöttem. Hangom halk s kissé erőtlen is. Azt hiszem ezt a hangszínem még nem ismeri s jobb lett volna ha ezt nem kell használnom, de most ez van. nem tudom, hogy fog reagálni, hiszen tegnap óta nem írtam neki egy sort sem. Nem azért, mert eltört a kezem, pusztán nem tudtam, hogy mit pötyögjek. Ma sem kapott sms-t pedig azért szoktam neki küldeni. Szóval fogalmam sincs mit várhatok vagy mit fogok kapni.
*Órákon keresztül hajtottam magam. Orvosi utasításokra fittyet hányva űztem el a gondolatot, hogy nem mentem... az aggodalmam a karddal éltem ki és határozott, megfontolt mozdulatokkal forgattam, mintha csak támadásra számítanák. Ó hát az volt... de azt egyetlen fegyverrel sem háríthatom. Akarom én ezt egyáltalán? Naná. De mégis, könnyebb volt előtte. Mikor nem volt senkim, mikor nem aggódtam semmiért. Mikor azt tehettem amit akartam és tudtam, hogy csak magamra van kihatással. Könnyebb volt... de így többet kaptam mint akkor kaptam összesen. A penge kihullt a kezemből, mert elengedtem. Fájt a karom... de nem ez volt az ok. Elég volt. Menekülni akartam, de csak összekuporodtam a táncparketten mint egy kisgyerek és néztem magam a tükörben. Ez lett belőlem... egy nő, akit haza lehet küldeni... Másnap reggel ugyanott ébredtem, nem tudom mikor altatott el a lágy zongora szó, mely végig ott szólt és még most is ment, de éhes voltam. A napom semmilyen. Se egy üzenet, se egy hívás... de az élet nem áll meg. Ámbár nem kellett mennem a Fegyverboltba, így otthon voltam. Tettem, vettem, de leginkább csak az adókat kapcsolgattam össze-vissza... semmi nem kötött le eléggé. Csak a chipsz, meg a cukor meg a pizza és a kóla. Van ez így, de hééé... néha kell egy ilyen nap is. Legalábbis reméltem, hogy csak ezaz oka ennek az egésznek és nem épp most kezdek el lustulni vagy magamba fordulni. Vártam, vártam és jobb híján a híreket lestem de csak megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy senki nem esett áldozatául a robbanásnak. Tehát se Jesse se a másik. BB-vel beszéltem az nem volt gond. S hamar eljött azaz idő, hogy mennem kell melózni. Fürdés, készülődés és az iroda csendje, melybe csak beszűrődött az Orfeumban lévő banzáj. A fejem fájni kezdett, de erre való a kávé. Dunt meglátva egy pillanatra megtorpantam, hogy megkérdezzem... Bennem volt a kényszer, hogy rá kérdezel mi van vele. De nem tettem csak megingattam a fejem, jelezve, hogy semmi és elkullogtam az irodámba. Érdekes módon békén hagyott és még Annet is távol tartotta Tőlem, nem zaklatott semmiért és nem szívta a vérem. Ez... máskor aggasztana. De most csak örültem neki, hogy hagyja, hogy egyedül legyek és csak a számlákkal foglalkozzak. De tizenegy óra fele rosszul lettem és felkerestem a hímet, hogy haza engedjen. Persze, a munkát nem hagytam félbe, csak összepakoltam a dossziékat, a külső meghajtóm és már haza is indultam, de taxival. Nem mertem kocsiba ülni. Haza érve, pedig a kanapéra sem, mert tudtam, akkor elalszok. Elővadásztam a szemüvegem és a csendes házban, a sötétben egy magam mellé húzott állólámpa mellett kezdtem el dolgozni, vagyis inkább folytatni. Volt mit... eleinte koncentrálnom kellett, hogy ne kalandozzon el a gondolatom, de aztán már belemerültem és egyre jobban nőtt mellettem a papír kupac, már a földön is volt, az asztalon is, a fotel karfáján... szétszórt voltam, bár még boldogultam. Merthogy ennél az elrendezésnél nem volt semmi rendszer az is biztos. De nem számított. Megérezve egy farkast kissé megmerevedtem, de csak megingattam a fejem, hogy csak Balázs az. Inkább folytattam a számlák bevitelét, ujjam csak egy pillanatra akadt meg. Éreztem, hogy közelebb ért és a házban van már. De nem fordultam meg, ajkaimon mégis ott bujkált egy mosoly. Örültem? Háthogyne... érdekes volna ha nem. De ha csak pihenni jött, ismeri a járást és akkor felesleges "észrevennem" nyilvánvalóan. Halk... ez már megszokott, sokszor úgy megy el, hogy észre sem veszem, csak mikor riadok vagy álmomban, ösztönösen keresem magam mellett. Mikor meghallom a hangját mosolyom kiszélesedik miközben leveszem a szemüvegem és a laptopot az ölemből az asztalra rakom. Felé fordulva térdelek fel a fotelben, s mosolyogva pillantok rá.* - Szia. * Billentem kissé oldalra a fejem, miközben karom a fotelre fektetem és csak nézem a másikat. Barna íriszeimben ott van a szeretet, még akkor is ha nem mondtam többet. Ha a mosolyom kissé lehervadt, ahogy megláttam az öltözetét, vagyis inkább annak a kinézetét. De egyben van és csak ez számított. Az, hogy él és még itt is van. Jött. A folytatásra azonban kissé elkomorodtam. A hangja olyan más volt, mint szokott. Sehol nem volt benne a heccelés, a sóvárgás. Az a kemény, de számomra mégis lágy, melengető tónus. A tekintetét nem láttam innen, ahhoz sötét volt. Így csak ez volt a kapaszkodóm, mely jelezte, hogy valami nincs rendben. Kihátráltam a fotelből és bár csak egy nagyméretű póló volt rajtam, meg alatta egy rövid nadrág és kicsit sem voltam csinos, de felé indultam s előtte megállva tekintettem fel a szemeibe. Magassarkú nélkül még nagyobb volt a különbség, de nem zavart. Az ágyban mindenki egyforma.* - Egyben vagy, itt vagy. Csináljak egy kávét és a fürdő vized? * Kérdeztem meg Kedvesen. Ha tegnap jön, nem úszta volna meg. S az igazság az, hogy még ma sem. De valami nem volt rendben. Nem kérdeztem, mert lehet, hogy nem mondhatja el. Ha igen, akkor magától fogja megtenni. De érdekelt, és ezt tudta. Tudnia kellett ennyi idő alatt, hogy amit magától mond, az minden érdekel. De én nem fogom késésekkel terhelni. A kérdés után, ha hagyta, akkor csak egy könnyed puszit adtam az ajkaira. Nem azért mert megakartam tartani a távolságot, hanem mert nem tudtam, hogy neki ilyenkor mire van szüksége. Nem vagyok jósnő és nem akartam, hogy rosszabb legyen neki. *
Egészen hosszúnak érzem az időt miközben felém fordul. Mintha évek telnénk el, mire meglátom azokat az íriszeket, s azt a bizonyos mosolyt az arcán. Ösztönösen húzódik az ajkam egy fél mosolyra. Sajnos ma többre nem vagyok képes. Barna íriszeiben pedig ott csillog az a jól ismert melegség. A szívem hangos dobogásba kezd s szinte ki akar szakadni a helyéről. Hiányzott. Pedig csak két napja nem láttam. Igaza van! Valóban nem lennék képes távol tartani magamat tőle, hónapokig. Legalább is önszántamból biztosan nem. Látom ahogy végig néz rajtam, de nem foglalkozom azzal, hogy véres a ruhám s el is szakadt, miközben felöltöztem a szobámba. Mérges és ideges is voltam a cselekvés közben, ráadásul olyan üresség költözött belém, a póló felvételével, hogy legszívesebben darabokra szaggattam volna, de tudom, hogy nem a ruha tehet az egészről és semmivel nem lett volna jobb. Nem tudom meddig tartott fogva a pillantása, de végül csak megszólalok. Tényleg sajnálom, hogy nem jelentkeztem s biztosan megette az ideg. Velem is ez lett volna a helyzet, ha nem jelentkezik két napig vagy másfélig. Sajnálom, hogy ezt okoztam, de ami megtörtént azt már nem lehet semmisé tenni. Minden egyes mozdulatát figyelem s annak ellenére, hogy nincs kicsípve, most is nagyon csinos. Minden mozdulatában benne van a nő, még akkor is ha ezzel nincs tisztában vagy nem akarja. Ezt nevezik ösztönnek, még akkor is ha harcias teremtés. Pont azt szeretem benne. Nem átlagos és egy kicsit sem hasonlít egyik nőstényre sem, akit ismerek. Mondhat bármit az Alfa, de akkor is úgy gondolom, hogy erős, annak ellenére, hogy a fizikai adottságokban nem ér fel egy farkashoz. Megáll előttem s most már látja azt a szeretet mely sugárzik a szememből, de nem csak az van benne, egy jó adag szomorúság s kétség is. - Nagyon jól esne egy fürdés és egy kávé is. A hangszínem továbbra sem változott, bár némi gyengédség azért bujkált benne. Tudom, hogy mire készül, de nem akadályozom meg. Sőt a szemhéjam lecsukódik s ez az apró puszi is olyan lassan akart véget érni, mint az imént a fordulás. Abszolút nem vagyok egy lelkizős fajta, de most éppen darabokba heverek. Ez a gesztus pedig többet jelent számomra, mint egy vad szex....Most is eszembe jutott, de ez meg sem lep, mert mindig ott motoszkál az agyamban. Azonban most nem ez a legfontosabb és valszeg nem is tudnék úgy koncentrálni, ahogy kellene. Tudom, hogy érdekli mi történt a bolttal vagy éppen velem. Még nincs erőm belekezdeni, mert kicsinek és elhagyatottnak érzem magam.... Akár csak a táborban még gyerekként. Szörnyes ismerősen hasit belém az érzés s mérhetetlen fájdalmat okoz, hogy idáig jutottam. Ott, akkor megfogadtam, hogy soha nem leszek ilyen s kiölöm magamból ezt az érzést. Jelentem, kudarcot vallottam, 2013.08.03.-án az érzés újra felszínre tört! Hirtelen kapom el Elionore kezét s rántom magamhoz, talán kissé erőszakosan mint ahogy valójában szeretem volna. Magamhoz húzom, egészen közel, ha nem ellenkezik s mind a két kezemet a teste köré fonom. A szívem még mindig hevesen ver, s ez jelenti azt, hogy otthonra találtam. Nála, a teste közelében van az én otthonom s ha ezt nem képes megérteni, akkor semmit nem tud a szereleméről és még soha nem érezte. Tudom, hogy jót akar nekem s ezért viselkedik így, de Elionore nem olyan! Most legalább is így gondolom. Persze lehet, hogy az Alfának még is csak igaza lesz, de jelenleg nem érzem, hogy csalódhatok a nőben kit szeretek. Tartom egy darabig, de nem szorítom, így nem lehet gond a levegővétellel, majd amilyen hirtelen húztam magamhoz, olyan hirtelen engedem el s növelem a távolságot kettőnk között. Egy pillanatig nézem. - Kint hagytam a macskát. Itt maradnánk éjszakára. Amíg behozom kiengednéd a vizet? Kérdezek rá, bár szerintem nem kellenek neki szavak, hogy megtegye. Természetesen megváróm a válaszát, majd kimegyek az ajtón, s kivarázsolom a macskát a kocsiból. Azonban nem csak vele térek vissza, hanem két fekete üveg is díszeleg a kezemben. Elég jellegzetes a formája, így biztosan felismeri, mi van benne. A macskát a szokásos helyre teszem le, ahol szokott lenni, mikor itt vagyunk. Igen, elég sokat áthozom, mert sokat vagyok itt, illetve ha egész napos elfoglaltságom van, akkor Eli gondjaira bízom. Még is csak tőle kaptam, bár nem kértem. Az egyik üveget a pultra helyezem le, a másik megy a hűtőben. Ha a kávé készen van, akkor bele öntök egy kis erősítőt, hogy jobban csúszón a gőzölgő nedű. Sokkal jobb így a kávé ezt bárki elhiheti nekem, bár amint találkozik a hideg itallal, a kávé, sokat veszít a hőfokából. A szavak nem azért nem jönnek a torkomra, mert az ital borzolja a torkomat. Csak nézem a másikat egy darabig. Az üres csészét pedig a pultra helyezem le. Tudom, hogy kéne valamit mondanom, de inkább a némaságba burkolózóm s elindulok a fürdő felé, hogy lemossam magamról Castor forró dühét, szagát s a szavait is melyeket pár órájára hozzám vágott.
*Nem húzom az időt, bár nem mondhatnám én sem, hogy az elmúlt két napom vagy akár mióta itt vagyok minden pillanatban repdestem az örömtől. Csak a gond és a gond. Mire kikapcsolnék, újra jön valami ami hazavágja azt a kicsit. De nem baj, fent és lent... legalább olyan mintha élnék, még ha nem is úgy, ahogy azt én szeretném vagy épp megszoktam. Mikor elé sétálok, csak nézem a szemeit s az amit látok benne... kissé elkeserít. Nagy baj van, ha Ő ilyen. Az embernek kedve lenne csak magához húzni és álomba simogatni miközben azt suttogja, hogy holnap minden jobb lesz. Nem mintha erre nem lettem volna képes, csak tudom, hogy ha neki baja van akkor bizonyára nem fog megoldódni és a holnap sem lesz jobb, ha ennyire megviseli.* - Máris... * Feleltem egy halvány mosollyal és a puszija után lépek is ki előle, hogy a konyhába vegyem az irányt és felrakjam a kávét. De mielőtt két lépésnél többet tehetnék elkapja a kezem és magához ránt. Nem kell kétszer mondani, s ami azt illeti egyszer sem. Értek én szavak nélkül is ha akarok. Ahogy átölel, kezem a dereka köré fonódik és ujjaim finoman kezdik el simogatni a hátát, miközben fejem a mellkasának döntöm és igyekszem elmerülni annak a heves dobogásnak a hallgatásában, minden szó nélkül. Néha, a csend beszédesebb. S ölelésem, lágy cirógatásomból talán megérti, hogy csak annyit mondok, hogy itt vagyok, ha szüksége van rám s rám számíthat, legyen az bármi ami nyomja a lelkét. Ha beszélni akar, akkor tudok hallgatni is még ha nem is sokszor volt rá példa. Nem tudom mi az ami elbizonytalanítja, ami ennyi kétséget szült benne, de én itt vagyok és nem is megyek sehova. Nem tudom, hogy mennyit fogott fel belőle ebben a pár pillanatban míg magához ölelt, de hiába hátrált hirtelen, ez csak egyet jelzett. Miattam volt valami. Nem vagyok hülye és túl sokat foglalkoztam az emberekkel ahhoz, hogy lássam az apró jeleket. De még így is ugyan azt láthatta a tekintetemben amit nem rég csak az ölelésében próbáltam kifejezni. S bár ebből tudtam, hogy miattam van az a valami, még most sem kérdeztem.* - Rendben. * Feleltem egy bólintással kísérve. Az meg sem fordult a fejemben, hogy azt mondjam, hogy nem. Mindig is örültem ha itt van, akár macskával, akár az nélkül. De mivel amúgy is sokat volt itt a kis macska, így már volt neki külön alom, tál és még kaja is személyre szabottan. S mivel az almot használta így a nappali és az előszobába úgy kavirnyázott ahogy akart. Eddig még nem tűnt fel, hogy a kanapémon élesítené a körmeit. Addig pedig nincs baj. Utána sem, csak tudom, hogy nehéz leszoktatni róla egy macskát. Ahogy elindul pár lépésig követem tekintetemmel de aztán csak a fejem ingatom meg és indulok a konyhába, hogy feltegyem a friss kávét, majd egyenesen az emeletre, hogy a fürdőmben megengedjem a vizet, míg az lejön. A cuccai ugyan úgy vannak, ahogy hagyta, hisz nem szokásom hozzá nyúlkálni így biztos, hogy mindent megtalál, ahogy az is, hogy tudja, hol a törölköző. Mikor végzek, visszamászok a konyhába és a lépcső alján már ott dekkol a kis szuszogi én pedig csak mosolyogva hajolok le és simogatom meg a fejét kissé. De nem időzök sokat, hisz megyek is a konyhába, hogy a csészékbe kitöltsem a kávét. Az övét elé toltam és mikor alkoholt öntött belé csak halványan felvontam a szemöldököm. Rajtam ne múljék, csak megfordultam és elvettem egy feles poharat és társítottam az asztalra a kóláját a hűtőből, hogy egészségére. Mire megissza a kávéját az már ott is van előtte. De mikor csak néz, fejem kissé oldalra billentem és csak várok. De nem szól, hanem megfordul és elmegy. Hát... így hosszú menet lesz, legyen szó bármiről is. De ha időre van szüksége, ám legyen. Nem rohanok utána, kérem számon. Csak a macska tálját hozom be, adok neki enni és mikor vissza viszem a helyéhez, felvéve az ölembe, kezdem el a földről összeszedni a számlákat. Mázli, hogy az asztalra még nem tud felugrani, így a papírok és a gép is nyugodtan maradhat ott, ahogy a szemüvegem is. Végül csak lerakom és mikor végzek, lekapcsolva a lámpát indulok föl az emeletre a kezemben a jégerével, a kólával és három pohárral. Felérve, csak lerakom az éjjeli szekrényre az üvegeket és a poharakat is. Gondolom nem azért hozta, hogy a konyha pulton díszelegjen hanem mert inni szeretne. Ha tévedek, hát istenem. Mivel még bent van, így csak az ajtóhoz lépkedek az egyik pohárral a kezemben és bekopogok rajta, bár tudom, hogy érzi, hogy ott vagyok. De ez nem számít.* - Bemehetek? * Kérdezem, hisz egyáltalán nem sürgetni akarom. Felőlem órákat is eltölthet bent, ha neki attól jobb lesz. Csak szeretnék egy kicsit a közelében lenni, de ez csak akkor derül ki, hogy lehetséges-e. Ha "beenged", akkor becsukva magam mögött az ajtót ülök le a kád szélére, miközben felé nyújtom a poharat. A pohárban jéger van kólával. Teljes kiszolgálás, de hát istenem vendéglátásból jeles vagyok. Legfeljebb nála nyúltam mellé, ha nem kéri vagy nem így akarta vagy nem tudom. Néha egészen eltud bizonytalanítani, mikor valamilyen új oldalát fedezem fel. Bár ez nem zavar. Hisz így ismerem meg.* - Elmondod, vagy még hagyjam? * Kérdezem miközben a vízbe nyúlva csepegtetem a kezemről a vizet a vállára, hátára attól függően, hogy mennyire dőlt hátra. Nem tudom mennyire veszi jó néven a gondoskodási szándékom, de ha nem hát akkor csak szólnia kell vagy jeleznie és abba hagyom. Idegen terepen vagyok, fogalmam sincs, hogy ilyenkor mi a jó és mi nem a másiknak. De addig nem nyúlok hozzá, míg akár a tekintetén vagy akár egy apró mozdulatból nem veszem észre, hogy szeretné.
Persze ha nem engedett be, akkor kint megvártam az ágyra ülve. Vagy ha már nem volt a kádban, akkor csak felé nyújtottam a poharát és vártam, hogy megtörölközzön.
Nem szoktam bejelenteni, hogy ma itt alszok, mert nem kell. Jövök, vele vagyok, amíg tudok, aztán reggel le is lépek. Általában, de volt már arra is példa, hogy az éj közepén hagytam magára. Ha szólít a kötelesség, akkor menni kell. Ma nem fog, ez már egészen biztos, hiszen amint eljöttem a szállodából kikapcsoltam a telefonomat. Most az egyszer nem érdekel a riasztás, ha érkezik, a falka és semmi ami vele kapcsolatos. Nem akarok mást csak nyugalmat. Látom ahogy felvonja a szépen szedett szemöldökét, de nem mondok semmit. Elég beszédes az üveg vagy az, hogy a pultra tettem. Amint a kóla landol az asztalon, utána nyúlok s az üres pohárba töltök egy keveset, majd beízesítem a másik itallal is. Mielőtt elindulok fürdeni, legurítom a tartalmat. Ismerem a járást, így nem fogok eltévedni s egyenesen a csobogó vízhez vezet az utam. Meztelenre vetkőzöm s elhelyezkedem a kádban. Csak egy törölközött készítek magamnak. A tiszta ruha, úgy is Elionore szobájában van. Mivel rajtunk kívül nincs más itt, így a meztelenkedés sem okozhat gondot. A vízhőfok pont jó, így mikor a kádban elegendő mennyiség keletkezik, elzárom a csapot. Semmi nem jut eszembe, csak az ürességet érzem. Valamiét azt gondoltam, hogy majd itt rendezni tudom a soraimat. Sajnos nem, mert tényleg nem jár most az agyam, ami elég meglepő. Talán a fáradtság miatt van. Elkezdek mosakodni, de valamiért sokkal lassabbak a mozdulataim és erőtlenebbek is, mint szoktak lenni vagy csak én érzem annak? Ráadásul nem kicsit fáj a fürdés a nyakam, vállam és a lapockám környékén. Elionore ma nagyon keveset beszélt, de biztosan látszik rajtam, hogy valami nincs rendben. El kell neki is mondanom, de még én sem dolgoztam fel teljesen. Ezért is vagyok ennyire ramaty állapotban. Hallom a lépteit s tudom, mikor érkezik meg az ajtóhoz. Egy sóhaj szakad fel a torkomból, s arra gondolok, hogy nem véletlen vagyok itt. Okkal jöttem hozzá, pedig mehettem volna máshova is ahol egyedül lehetnék. Nem vágyom magányra és örülök, hogy itt van. - Persze, gyere csak Szólok ki s soha nem zártam be a fürdő ajtaját, így akkor jön be, mikor csak kedve van. Értékelem, hogy megkérdezte s nem csak benyitott, ahogy talán más esetben csinálta volna. Most már láthatja, hogy a vállam és a hátam is tele van zúzódásokkal, csíkokkal, repedésekkel. Nem igazán találni rajta egy épp bőrfelületet. A felém nyújtót poharat elveszem tőle s biccentek neki, ezzel megköszönve a gesztust. Amint az ízlelő bimbóm találkozik a pohár tartalmával, rögtön tudom, hogy sokkal gyengébben keverte be mint ahogy én tettem volna. Nincs ezzel semmi gond. Nem akarok részeg lenni, pusztán csak egy kis zsibbadást szeretnék elérni. Persze ez nálam valahol több mennyiség fogyasztása után szokott beállni, mint az embereknél. - Később elmondom. Nyúltam a keze után, mely nem éppen a vizet csepegteti a hátamra. Cirógatni kezdtem. Az jutott eszembe, hogy mennyire hétköznapi lehet egy napja. Bemegy dolgozni, elvégzi a munkáját, majd haza jön. Nincsenek farkasok, kötelességek, veszélyek... Persze azért nem egészen ilyen Elionore napja, de amíg nem tudta hogy létezünk, valahogy így tudtam elképzelni egy unalmas napját. Én meg felfordítottam mindent, azzal, ami vagyok, akaratomon kívül. - Beszéljünk valami egyszerűről... csevegjünk? Így nevezik, mikor csak beszélgetnek valami olyan dologról, ami nem olyan fontos? Soha nem szoktam csevegni. Amint mondok, annak általában oka van, vagy éppen érdekel a kérdésemre adott válasz. Igazából nem akarok sem a boltról hallani, sem farkasokról vagy bármi olyanról, ami ezzel kapcsolatos. Mit tudom, beszélhetünk a holnapi időjárásról is, csak halljam a csilingelő hangját, ami zene füleimnek. Szeretem, mikor beszél, még akkor is ha éppen mérges lesz, mert ahogy megfigyeltem akkor tud igazán monológokat gyártani. Én pedig most tényleg valami könnyed témára vágyom. Nem tudom mennyi perc telt el, míg itt ültünk, de most már ideje lesz kiszállni, így feltornászom magamat a kádban és a törölköző után nyúlok. Amint a kezem közé kerül, gyorsan szárazra törlöm a testemet. - A borotvát most hanyagoljuk pár napra. Néztem a tükörbe a fejemet, melyet szépen felsértet a gipszkarton fal. Nem tett neki jót, hogy vágónak használták, de sokkal szebb mint volt. Gyorsan gyógyul, talán reggelre nem látszik majd. Ámbár a zúzódások biztosan nem tűnnek el egy nap alatt. Elég csúnyának látom, sőt mi több, a nyakam körül Castor mancslenyomatát is lehet látni. Mondjuk ezt nem igazán lehet mancsnak nevezni. A bőrömet húzgálom s forgatom a fejemet, hogy lássam mit művelt, mert eddig csak éreztem. Azt hiszem könnyen megúsztam, legalább is fizikálisan. Lelkileg már egy teljesen más kérdés. Az Alfa tudja hova kell betalálni. Ha Eli még itt van akkor ránézek a tükörből, majd elvonom a fejemet, hogy ne lássam se őt, se pedig a kopasz fejemet. Nem olyan szép a látvány mint szokott lenni. Mindegy, ez van. Eddig is látott s ez után is ezt a fejet kell néznie. A törölközőt magam köré csavarom s ha minden igaz akkor ő fog előbb elindulni, így én követem a szobába. Csak egy gatyát szeretnék elvenni, így csak azt fogok kérni tőle. Az ágyra ülök le s el sem tudom mondani mennyire jó tisztának lenni és ülni. - Holnap reggel nem hagylak magadra. Jelentem ki komolyan s magamra húzom az alsógatyát közben. Persze ehhez fel kellett állnom, ha ez már úgy is megtörtént, akkor töltök magamnak még egy kis piát. Több alkohol, kevesebb kóla. Nem magyarázom mg, hogy miért nem fogok sietni reggel, mert majd úgy is megtudja. Iszok egy keveset s kibámulok a redőny fogai között. Sötét van, bár ennek ellenére én látok mindent, ami kint van. - A boltom felrobbant. Egy idióta kiakart nyírni fényes nappal az üzletembe. Természetesen nem adom olyan könnyen a bundámat, így két gránáttal a levegőbe röpített mindent. Oda a vállalkozásom és oda a sok munka. A számítógépem, telefonom is oda lett. Nem sérült meg senki, mert az alkalmazott éppen ebédszüneten volt. Szerencsém volt, hogy életben maradtam. Tényközlés az egész részemről, semmi érzelem nem költözik a hangomba. Mintha egy gép mondaná neki az adatokat. A poharamba ismét bele iszom, majd tovább bámulom a fojtogató éjszakát. - Elég nagy károm lett, de ez egy kicsit sem érdekel. Az újságíróknak hazudni kellett, hogy gázszivárgás volt ami felrobbant. A rendőröket le kellett fizetnem, hogy hallgassanak, mert sok ezüst volt Jesse részlegében. Nem éppen olyan formában vagy halmazállapotban melyet megszoktak. Csak most nézek a szeretet nőre, de tudja, hogy nem ettől készültem ki. Ez is közre játszik természetesen, de nem ez vitt a padlóra. Haladjuk az elejétől a végéig s ne összevissza. Mindig is ez volt az elvem, s ez most sem változott. Ismét töltök a poharamba, de most már nem érdekel az éjszak. Ha az ágyon ül, akkor mellé telepszem le, ha nem akkor is, mert tényleg kezdek fáradni. Most kezdem csak igazán érezni, mennyire öreg vagyok. Talán az érzés nem fizikális, belső....
*Ahogy beenged csak a szám sarka rezzen halványan, ahogy meglátom a felsőtestét. A látvány furcsa, de azt tudom, hogyha ezeket tegnap szerezte volna, akkor már begyógyultak volna. Legalábbis a penge nyoma elég gyorsan eltünt, így csak ebből tudok következtetni, hogy ezek bizony frissek. De azért tovább megyek és továbbra sem támadom le, csak egyszerűen átadom a poharat és miután leülök kérdezek miközben a barna íriszeim a másikat kémlelik, hogy mit árul el az arca. A válaszra azonban bólintottam, hogy oké. Ahogy megfogja a kezem, hüvelykujjam finoman simít végig az övén és csendesen várok, míg meg nem szólal. Viszont a kérésére akaratlan is kuncogni kezdek, miközben megingatom a fejem egy kicsit. * - Az én szótáramban azt süketelésnek hívják és mellébeszélésnek. De elméletileg igen, valahogy így. * Erősítettem meg a szavait. Ami érdekes, tekintve, hogy bár sokat beszélek de nem szokásom süketelni. De ha ezt szeretné, hát legyen. Így a következő pillanatban bele is kezdek. Gőzöm sincs ebből mi fog kisülni.* - Ma beszéltem a Papával és közölte, hogyha nem megyek haza jövő hónapban akkor Ő jön ide, megnézni, hogy hogy vagyok a picivel. De közben kijelentette, hogyha megyek akkor számítsak arra, hogy lesz egy kisebb összejövetel a házban, hogy a buta sznob bandája lássa, hogy az Ő kislánya még egyben van és épp, egészséges. No meg, hogy gyereket vár. Gondolom dicsekedni akar, hogy nagypapa lesz vagy nem tudom. Mindenesetre egyenlőre leráztam, hogy majd még eldöntöm. Ja és ma nem voltam bent dolgozni, vagyis de... csak haza jöttem. Épp azt csináltam mikor megjöttél. Holnap meg csak akkor kell bemennem ha felhívnak, hogy valami nincs rendben és csak én tudom az orvosságot. Bár nincs kizárva, hogy ha nem találnak valamit akkor felhívnak. Gondolkodtam rajta, hogy el kéne mennem vásárolni. De képtelenség kibírni az embereket, azonban muszáj mert alig bírom begombolni a nadrágjaimat és a lezser felsőim is feszülnek. Meztelen meg csak nem járhatok... * Vontam meg finoman a vállaim, de persze a kezét nem engedtem el. Azt mondta, hogy beszéljek. Hát én beszéltem, bár valószínűleg ezek érdekelték a legkevésbé a másikat, pláne, hogy mindent csak nagy vonalakban érintettem. Az kéne még, hogy benyögjem, hogy azért jöttem haza mert szarul voltam. Bár.. a másik nem látta a ház előtt a kocsim, így sanszos, hogy nem azzal jöttem haza. Mikor látom, hogy készülődik kifelé, akkor csak felállok a kád széléről és elveszem a poharat tőle, hogy megtudjon törölközni. Csak nézem, ahogy nézegeti magát s én magam pedig a falnak támaszkodom. Valamiről beszélni kéne... de bakker. Nem szoktam csak úgy mellé beszélni és minden hülyeségről csevegni. Ha ilyen lennék, szerintem megálltam volna a helyem a pláza macák között is anno. * - Legalább látom, milyen lennél hajjal. * Vigyorodtam el és hát na, próbáltam meglátni ennek is a jó oldalát. Semmivel nem lennénk előrébb ha neki állnék agonizálni vagy sajnálni a másikat, mert épp nem borotválkozhat. Szőrös lesz, na és? Ha akarja bármikor az lehet, csak át kell változnia. Így legalább nem kell és egy kis borosta még különben sem a világ vége. Nem volt szép látvány a másik, de láttam már rosszabbat is. S tudtam, hogy bár valószínűleg súlyosabbak lehettek a sérülései, de jól van. Viszonylag. Tegnap kissé aggódtam miatta és majdnem össze is vesztünk az sms-ekben. Szóval visszább vettem. Nagyfiú, tud vigyázni magára. Aggódni meg csendesen is lehet. Mikor megfordul, hogy mehetünk ki is megyek és a poharát az éjjeliszekrényre teszem, hogy leguggolva kivegyek a fiúkból egy alsónadrágot neki kérdés nélkül, hisz nyilván a sebeinek nem volna kellemes a póló. Nem vagyok hülye én sem, még ha nem is kellett más miatt odafigyelnem ilyenre. Nagyobb sérüléseknél Leo sem viselte el magán a ruhát és ami azt illeti Én sem. A sérülés meg sérülés, fajtól függetlenül. Csak van aki a nagyobba bele hal és van akinek a nagyobb már kisebbnek számít pár perc után mert regenerálódik.* [color:cddd=#red]- Akkor délig fel sem kelek. * Mosolyodtam el, s míg Ő felvette a nadrágját én magam csak felmásztam az ágyra és lefeküdtem. A hajam a hátam mögé húztam és az oldalamra fordulva néztem ahogy a másik újra tölt magának. Persze, ebből már egyértelmű volt, hogy a Hotelben volt valami gáz és miattam, mint az az érkezésénél kiderült. Hát nem kezdtem el repkedni örömömben, hogy nem megy reggel. Nem azért mert azt szerettem volna ha megy, hanem mert ebből sejthető volt, hogy nagy a gáz és ez őt kicsit sem teszi boldoggá annak ellenére, hogy így tovább lehet velem. Nem az önérzetem miatt, hanem mert neki rossz. S inkább kelljen mennie és legyen egész, mint velem maradjon egy kicsit tovább és szenvedjen. S mikor megszólalt csak csendesen végig hallgattam. Nem szóltam közbe, még csak megjegyzést sem tettem. Tudtam, hogy mennyire szokta bosszantani az, mikor közbe vágott s most nem volt olyan állapotban, hogy egyszerűen ne érdekeljen az, hogy bosszantja vagy sem. Mikor rám néz csak akkor szólalok meg.* - A számítógépről minden dokumentum le van mentve a külső meghajtón amit itthon tartok. Ha gázrobbanásként lett eltusolva, akkor a biztosító fizeti a károkat. Holnap elintézhetem az új gépet és a telefont is, ahogy a régi számod is visszatudom igényelni bár ahhoz kellesz te is vagy egy meghatalmazás. Akik a tánctermem csinálták építészek. Jól dolgoznak és gyorsak, ha gondolod felkeresem őket és elintézem a tárgyalásokat is, hogy minél hamarabb újra álljon. Nem tudom mit csinált Jesse, de ha fontos akkor addig míg nem áll fel az üzlet újra a pincémben csinálhatja. Megmondja, hogy mi kell neki és csak annyit kérek, hogy a tükrök maradjanak egyben. A padlóra meg veszek valami izét ami addig védi. * Vázoltam fel, hogy ezeket ha szeretné eltudom intézni, hogy ne neki kelljen pluszba rohangálni. Ami pedig a tánctermeket, egy kulcsom van oda és mivel nem is akarom tudni, hogy mi folyik ott így azt oda adom és azt csinálnak amit akarnak. Ha fontos, akkor tudják folytatni a munkát. A helyszín meg már mindegy. Bár tény, hogy a pincém nem műhely de több mint a semmi csak a berendezést és az eszközöket kell megvenni. Látom rajta, hogy nem csak ennyi az egész de most van kérdésem is.* - Miért akartak eltenni láb alól? * Kérdezem nyugodtan és bár kicsit sem rózsás az ami történt, figyelmeztetett. Ha most elkezdenék idegtáncot járni és bosszúért kiáltani. Nos... saját magam köpném szembe, ha ennyire kiakadnék. Szólt, így vállaltam és nem léptem le. Nem, mert szeretem és megtudok vele birkózni ahogy eddig is minden reggel megbirkóztam és minden este azzal, hogy lehet, hogy nem jön. De jött és írt. Most is itt van... a többit eltudom fogadni. Nem én vagyok az a nő, aki neki áll jajveszékelni. Örülök, hogy jól van és megnyugtatott azzal, hogy megérkezett mégha ramatyul is fest. Hiszti nélkül is tudja, hogy féltem akkor minek nehezítsem meg mind a kettőnk dolgát?*
Tényleg nem vágyok komoly témára, mert abból van nekem is elég és szinte minden nap azt kell hallgatom, akár akarom akár nem. Most valami teljesen másra vágyom. A kuncogása miatt ráemelem a tekintetem, s miközben beszél, lehunyom a szememet. Mondtam már, hogy szeretem a hangját? Nekem is büszke apának kéne lennem, de valahogy ezt egy kicsit sem érzem, mert csak problémát okoz. Nem olyanokat, hogy milyen legyen a kiságya vagy hányas pelenka mérete lesz. Ennél azért jóval nagyobb problémákról van szó, de inkább a hangjára figyelek s nem foglalkozom a gondolataimmal. Az alsó gatyát magamra húzom, s azt hiszem, én sem fogok felkelni hajnalban. Már ha képes leszek elaludni természetesen. Az ital most jól esik s elmesélem a tegnapi napot, ami nem volt valami egyszerű, rövid és vidám. Igazából egyik sem az, csak mikor vele vagyok. Figyelek a szavaira és jól esik a támogatása. Felajánlja a legféltettebb helyét, amit csak kevesen tennének meg. - Köszönöm, ez nagyon rendes tőled. Nem dolgozott semmi fontos dolgon szerencsére. Nem tudom még mi lesz a bolttal, egyelőre a romokat kell eltakarítani, aztán meglátjuk. Nem hogy a boltot nem tudom, de magamat sem, hiszen ha Castor nem fogadja el Eli-t akkor egy nagyon fájdalmas döntést kell meghoznom. Nos, a mai nap után úgy néz ki, hogyha nem állunk elő valamivel, akkor választanom kell a családom s közte. Ennél nehezebb döntést még talán soha nem hoztam meg. A poharam elkísér az ágyig ahol fekszik, s én is elhelyezkedem rajta. Féloldalt hogy lássam a vonásait. - Azt hiszem még nem mondtam, de van a hegyekben is egy falka. Ők már itt élnek ősidők óta. Területszerzés és hatalmi harcok mennem mióta idejöttünk. Adok-kapok játék ez. Nem régiben felrobbantottunk pár hajót, melyben én is részt vettem. Gondolom beazonosítottak s jött a csávó megtorolni. Engem mindig üldöz valaki, ezt már megszoktam. Van egy kóbor is, aki ki akar csinálni, bár annak az okát nem tudom. Ezt már említettem neked. Csak idő kérdése mikor talál meg. Ilyen az életem. Egyik nap élek, másik nap már nem. Ezt vállaltam mikor vezető lettem. Húzom el a számszélét, mert én csak ilyen életet tudok neki biztosítani. Erre már korábban is célozgattam. Azt hiszem nem tudnék megváltozni s venni egy vityillót valahol, ahol boldogan élünk. Az sajnos nem én lennék. A farkasomról nem is beszélve. Nem tudna megmaradni a seggén és minta férjet játszani. Azt hiszem most jött el a pillant hogy beavassam abba ami ennyire padlóra vágott. Hiába halogatom nem lesz jobb semmivel sem. Mielőtt azonban bele kezdenék megiszom a poharam tartalmát s az üvegékért megyek. Az ágy mellé teszem le, de csak miután meg van az újabb adag. Sóhajtok egyet. A kezem a másik felé csúszik, de csak ráhelyezem az enyémet. - Beszéltem ma az Alfámmal. Elmondtam neki, hogy beleszeretem egy emberbe és hogy gyereket is vár... Mondjuk úgy, hogy nem örült a hírnek mint azt a testem is mutatja. A hangom egyre gyengébb lesz a mondat végére s mielőtt folytatnám bele iszok a pohárba. A tekintetemet folyamatosan a másikon tartom. - Nem igazán szereti az embereket s akkor még finoman fogalmaztam. Tudom, hogy szerettél volna ott lenni, de ez a megoldás sokkal biztonságosabb volt így. Bele sem merek abba gondolni, mit csinált volna vele. Mondjuk a választ akkor is tudom. megölte volna, én pedig akkor biztosan neki megyek az Alfának, ami csak azt eredményezte volna, hogy én is követem Eli példáját, így is nehéz volt visszatartani a farkasom. Nem esik nehezemre kibökni a szavakat, inkább az fáj, ami ezzel jár. - Kidobott. Én pedig eljöttem. Tudom, hogy nem akar látni, így nem is megyek a hotelba, csak ha muszáj vagy ha hív. Amúgy sem tudnék ilyen állapotban dolgozni és arra koncentrálni ami a feladatom. Addig biztosan nem míg nem rendezem magamban a soraimat. Ami nem lesz egyszerű. - Azt is mondta, csak akkor menjek vissza, ha találunk egy jó okot arra, hogy életben hagyjon minket. Ez pedig felér azzal, hogy szinte kitagadott a falkából, annak ellenére, hogy ezt nem mondta ki. Azt hiszi csak azért, mert téged szeretlek már nem vagyok elég jó...
*Beszéltem mert az kérte. De igazából semmi reakcióra nem számítottam, hisz erre mit lehetne mondani? Jól van Drágám menjél, de vigyázz magadra vagy épp, nem, nem mehetsz és stb? Azért érdekes volna ha így volna. De a lényeg annyi, hogy más nem jutott eszembe és ezek kis semmiségek, amit egyébként is megosztottam volna vele. Ha más nem, hát az indulásom előtti nap, vagy mikor papa érkezik, hogy megyek a repülőtérre. De aztán kibújik a szög feje a zsákból, bár a szára még odébb van én pedig vázolom, hogy mit lehet tenni. Nem azért mert hülye a másik, hanem azért, hogy ezeket megtudom én is csinálni.* - Elméletileg elszállítják azokat is. Legalábbis innen elvitték, mert szét kellett verni a pincét, hogy egy helység legyen és ne több kicsi. * Osztottam meg, hogy talán azzal sem kell foglalkoznia, csak rá kell bólintania és elintézem. No meg néha megzaklatom egy-egy aláírásért és ennyi. De a bólogatás egyenlőre elmaradt. Nem akar a bolton agyalni még, de hát ezért vagyok én Neki a titkárnője, hogy megkönnyítsem a dolgát. Aztán persze kérdezek, hogy miért akarták megölni. Az, hogy ki... igazából lényegtelen egyenlőre.* - És én vállaltam, mikor nem küldtelek el miután nagy vonalakban elmondtad. Mi lett a farkassal? * Kérdeztem, hisz ez már ezek után engem is érint, tekintve, hogy csak ki kell szagolni, hogy Balázsnak mi a gyenge pontja. Azaz engem, ami nem nehéz tekintve, hogy az én illatom állandóan rajta van, ami nem nagyon elterjedt ilyen formában és az övé rajtam ami szinte megtéveszthetetlen. Az első mondatom igazából csak azért volt, hogy megse forduljon a fejében, hogy esetleg most akarok kihátrálni vagy most fogok. Csak egy újabb ékessége annak, hogy felőlem aztán az ajtóm is verhetik, akkor nem megyek mellőle sehova és ne is jusson az eszébe ilyesmi. Azonban mikor a keze a kezemre siklik, tudom, hogy jön a fekete leves. Talán ez valami nyugtatás lehet a részéről, vagy csak önmagának keres egy kis támasztékot. Nem tudom, de barna iriszeim ismét a tekintetébe emelem. S csak hallgatom. Vonásaim kissé megkeményednek. De milyen meglepő, nem vagyok dühös és még csak morcos sem. Az agyam pedig lázasan kezd gondolkozni azon, hogy mi lehet a megoldás és nem azon, hogy miként süllyedjünk el ebben az izében. Viszont ahogy végez, egy pillanatra megrándul az arcom és csak lemondóan sóhajtok fel.* - Tehát a feladat adott; Győzzünk meg egy olyan embert arról, hogy nem jelentek veszélyt sem rád, sem rájuk aki alapjáraton is gyűlöli az embereket. S mind ezt úgy, hogy Én magam távol maradok Tőle és közben téged büntet azzal, hogy kitagad a családból, a falkából. * Összegeztem a képletet eggyé. Ami azt illeti, nekem két dolog is eszembe jutott, amiből lehet, hogy három lesz mire végzek vagy több. De kitudja talán valamelyik bejön, azonban nem akartam, hogy szenvedjen a másik.* - Mondjuk azt lássuk be, hogy igaza van. Bár nem ilyen formában. Nem vagy rosszabb... csak sebezhetőbb, ami meg nem jó de ezt tudtad Te is, hisz már mondtad nekem is. Jó ok... nézd, nem ismerem de mint ember erőben nem érek semmit. Viszont a jellemem, tapasztalataim és emberismeretem miatt segíthetek. Jessenél is folyton tudom, hogy hol van fegyvere vagy bárkinek aki a közelemben van. Ösztönösen figyelek és mérem fel a helyzetet, helyeket mindegy, hogy hol vagyok. De pont ezért és azért mert ember vagyok és nem épp olyan, mint a többség, talán a másik falkánál megállnám a helyem. Ha ráveszem a mágiaérzékenységem akkor sem egy életbiztosítás, de előny, amiről csak Te és Leo tudsz. Viszont pont ezért, akár az Őrzőknél is lehet némi esélyem. * Vázoltam fel a dolgot és nem próbáltam meg megkerülni a dolgot vagy túlságosan körbe járni. De volt még két lehetőség, amiről tudtam, hogy még annyira sem fog tetszeni neki mint az eddigiek.* - Vagy ha ezek közül egyik sem jó, akkor egyszerűen beharap valaki és már nem leszek ember. Vagy találkozom én magam vele és vagy így, vagy úgy de alakul a helyzet. Végső megoldásként meg ott van az, hogy... * Oké, ezt már nekem sem esett jól vázolnom és el is hallgattam. Nem bírtam befejezni, de nem is kellett. A másik pontosan tudta, hogy mit akartam mondani. A tekintetem elárulhatta neki, amiben némi kietlenség és ijedelem bújt meg. De nem akartam elszakítani a családjától. Azért mert ember vagyok. De ezt az opciót nem fejeztem be továbbra sem, nem ment volna. S különben sem akartam ezt. Maradjunk az első három, négy megoldásnál és a véget hagyjuk. *
Valóban ez a menete. A siettet elviszi valami cég, aztán jöhetnek az alapok. Tuti, hogy ezek után a kilincset is ezüsttel fogom bevonni. Égesse csak meg annak a kezét aki beakar jönni. Azonban ez tényleg ráér. Nekem nem olyan sürgős és igazából az sem zavar, ha kiesik a bevétel egy időre. Nem ebből fogok meggazdagodni. - Tudod hogy be van riasztózva a bolt. A segítség pedig megérkezett. A tagnak pedig nem volt esélye. Vonom meg a vállamat, mert ez ilyen. Ha már megtámad és nem jár sikerrel, akkor neki vége van. Ilyen ez a farkas lét. Azt hiszem ha már így felajánlott a segítségét, akkor majd intézheti a dolgokat. A megerősítést is megkapom, hogy akkor is kitart mellettem ami jól esik. soha nem árultam zsákba macskát s most sem fogok. persze nem feltétlen szükséges, mert tudom, hogy akkor is itt lesz mellettem. Egy biztos pont, ebben a bizonytalan világban. Nekem szükségem van arra, hogy megfogjam a kezét, ezért is teszem meg. Inkább magam miatt. A szavai hallatán felhúzom az egyik szemöldökömet. Rosszul fogalmazott, de ezt mindjárt helyre teszem benne, csak hogy tisztán lásson ebben is. - Nem gyűlöli az embereket, pusztán kajának tartja őket. Amit megeszel azt nem tudod gyűlölni. jegyzem meg komolyan, mert valóban csak táplálékként tekint rájuk. Csak egy piszok a szemében az emberi faj, nem több és nem is kevesebb. Ha tehetné, már régen ki irtotta volna őket szerintem. - Egyébként valami ilyenről van szó igen. Azt akarja, hogy mondjak neki egy jó okot, amiért érdemes téged és engem is életben tartani ezek után. Szerinte az, hogy beavattalak és gyereket csináltam neked, felér egy felségárulással. Húzom el ismét a számát, mert továbbra sem érzem annak. Nem sodortam veszélybe senki csak magamat azzal, hogy lett egy gyenge ponton, ez persze nem jelenti azt, hogy ha kínoznának vagy éppen Eli-t akkor bármit is mondanék. Hamarabb szakítanám el a láncaimat, minthogy eláruljam a falkát és ha ezt Castor nem tudja annak alapján amennyi évet velem volt, akkor nagyon alábecsül és ez fáj. A szavait gondosan végig rágom s igazából csak az utolsó opció tetszik. Nem dobnám be a másik falkában, hogy kémkedjen, mert ha kiderül, akkor neki vége, amúgy sem tudnék tisztes távolban maradni, úgy hogy tudom veszélyben van az egyetlen biztos pontom. Szóval ezt a lehetőséget kizárom, annak ellenére, hogy pont ezt mondtam Castornak. Abban a pár órában míg kocsikáztam teljesen átgondoltam és lejátszottam ezeket a lehetőségeket. Sajnos, nem olyan vagyok, aki ezt képes lenne végig nézni. Az menne, hogy ne találkozzak vele élőben, hogy a szagom ne legyen rajta, dehogy egy farkasok közi verembe küldjem? Az ki van zárva, kivéve, ha én is ott vagyok. - Ha beharaplak, kinyír, mert közölte, hogy nem tehetem, bár azt nem mondta, hogy más nem teheti meg. Mondjuk az sem jó megoldás, mert evidens ha nekem nem engedi, akkor másnak sem, s megint csak az lesz a vége, hogy kereszt. Ráadásul lesz egy gyerekünk. Nem lehetsz kölyök farkas, mert félő, hogy a bestia darabokra szedné. Ösztön. Gondolkodom el ezen a lehetőségen is hangosan, majd ezt is szépen elvetem. Utasításba kaptam, hogy nem lehet belőle farkas. Annak ellenére, hogy kitagadni látszok még nem fogom megszegni az Alfa parancsát. Még csak az kéne. - Nem hiszem, hogy nagyon jó ötlet lenne, ha beszélgetni szeretnél vele. Amúgy is mit mondanál neki? Kérdezek rá, mert ez engem is érdekel. Nem fejtette ki, de most megteheti. Azt hittem rosszabb lesz erről beszélgetni vele, de már nem érzem magamat annyira elvesztenek mint korábban. Én is belefolyok az ötlet áradatba talán ezért nem. A problémára pedig megoldást kell keresni, ha együtt akarunk lenni. Tudom, hogy mire gondol s ez már nekem is eszembe jutott. Erre nem akarok gondolni egészen addig, míg nem marad más választási lehetőség. Ha csak ez marad, akkor kell döntenem és abszolút nem tudom én sem, hogy miként fogok akkor lépni. - Ezt ejtsük. Iszok bele a pohárba s mintha érezném azt a zsibbadást amire vártam eddig is. Ennek ellenére, ismét töltök magamnak, mert közel sem annyira erős az érzés, mint kellene. Azt hiszem mindent kilőttem egy kivételével, talán az járható út, de miért van egy olyan érzésem, hogy ez sem fog tetszeni az Alfának? - Olyan dolgot kell találni, amiben a hasznot láthatja, mert őt csak ez érdekli. Hogyan lehetsz hasznos a falkának? Sajnos nem úgy, hogy esetleg felhasználjuk a mágiaérzékenységedet. Nem hiszem, hogy az meggyőzné. Tudtommal semmi baja nincs az őrzőkkel.
- Persze, tudom. * Ismertem a riasztó rendszert, legalábbis amennyire ismernem kellett, hogy mit csináljak ha baj van, vagy hogyan zárjam, ha valamiért be kell ugranom és már nincs ott rajtam kívül senki és ilyenek. Arra, hogy a férfi meghalt... hát istenem, ilyen az élet. Nem is feleltem egy szót sem. Sajnálom? Nem. Se kutyám, se macskám az illető és lássuk be, vagy Ő vagy a párom. Szerintem nem is érdemel több szót, hogy miért nem hatott meg a dolog. Evidens. A beleegyezésére sem reagálok, felajánlottam és holnap neki is állok ha időben felkelek. Ha meg nem, hát majd szépen mosolygok egy kicsit és megoldom úgy. * - Ez szőrszál hasogatás... az én részemről egyre megy. * Vontam meg a vállaim. Gyűlölet... egyetlen embert, de még farkast sem tudtam volna ide sorolni. A gyűlölet olyan érzelem, ami számomra csak pocsékolás. Vagy tudomást veszek valakiről és kedvelem, vagy ha nem, akkor hagyom a fenébe és nem gyűlölködök. Hiába való és csak gondokat szül. * - Régóta vele vagy... a Te részed nem olyan necces, ha a veszély forrás megszűnik. * Ami én magam voltam, mégis úgy beszéltem róla, mintha nem én lennék. Sosem voltam önző, ámbár köszönöm, de élni szeretnék még. Azonban sokkal könnyebb úgy gondolkodni, hogy elvonatkoztatok attól, hogy én magam vagyok az és csak a tényeket nézem. Nem látok a fejébe, így nem is tudom megcáfolni a gondolat menetét miszerint csak magát sodorta veszélybe és ennek semmi köze a falkához. De nem is az én dolgom az a része.* - Félreértettél. Nem azt mondtam, hogy Te vagy közületek valaki. Azért mert farkas lennék, nem feltétlen kéne közétek tartoznom viszont nem volna meg az, hogy ember vagyok. A baba meg... keveset tudok ahhoz rólatok, hogy miként tudnám kiküszöbölni ezt. Azt sem tudom, hogy egy kölyöknek milyen a viszonya azzal aki beharapja avagy milyen hatásai lehetnek. * Vontam meg a vállaim. Persze ha tudnám, hogy a teremtő visszafoghatja az ordast, akkor a gond megoldva. A következő kérdésére már nyitom is a szám, de aztán be is csukom.* - Nem tudom... de beszélni azt igen. Azt hiszem ezzel még sosem volt problémám. De ha a szavaimmal nem is, de előbb vagy utóbb Ő is észrevenné, hogy nem vagyok annyira elveszett. * Vontam meg a vállaim. Gőzöm sem volt, hogy mit beszélgetnék egy Alfával. Ha csak egy emberről lenne szó, akkor oké vagy nem tudom. De mindegy, a lényeg, hogy nekem ez is egy opció volt és mivel nem érzek félelmet, azt hiszem ez a része letudva a dolognak. De a fene sem tudja, nem ismerem.* - Kétlem, hogy könyvelőre vagy épp táncosra volna szüksége. * Kacagtam fel, de ez inkább volt keserű mintsem vidám. Sőőőt... szomorú és keserű volt, miközben a szabad kezem ujjaival a hajamba túrtam. * - Nézd csak azt tudom, hogy én mit tudok azt nem, hogy nektek mire van szükségetek. Vagy mi az ami haszon. Jól bánok a fegyverekkel, bár a lőfegyvereken még kell egy kicsit csiszolni. Nem félek, van egy mágiaérzékenységem, ami jelzi, ha farkas van a közelemben és vonzanak. Titkárnőnek jeles volnék, táncosnak kiváló. BB, csak egy ember vagyok köztetek. Hiába értek a fegyverekhez, hiába jók a megfigyeléseim és egy kis tanulással több lehetnék, ha egyszer Ti gyorsabbak vagytok. Hiába mondom azt, hogy akár emberként, akár farkasként beszivárgok a másik oldalra, ha az nem jó. Corvin az egyetlen farkas aki még ha némán is, de az elismerését fejezte ki felém. De őt Te nem kedveled, hogy áthívjam ötletelni ahogy nem is akarom ebbe belekeverni. Frászt kapnék ha akár neki, akár Anne-nek baja esne miattam. Neki talán nincs baja velük. De neked? * Tettem fel a kérdést. Bár ha nincs baja velük, vagy nincs olyan ami hasznos lehet, akkor ezt is megette a fene. Nem tudok mit kezdeni ezzel, ahogy mással sem. Keveset tudok róluk, túlságosan is keveset ahhoz, hogy átlássam. *
Amint kimondja azokat a szavakat, melyekben magára céloz a szívem szorul el. Közelebb helyezkedem hozzá az ágyon s végig simítok orcáján. A szavakat halkan mondom neki, de nem olyan okból mint korábban. Ha másban nem is, de abban teljesen biztos vagyok amit érzek. - Amíg tudok, addig harcolok érted… értünk. Efelől ne legyen kétséged! Nem akarom kiiktatni az életemből és nem akarom azt a döntést sem meghozni. Pontosan azon vagyok, hogy megférjen a kettő egymás mellett. Az ígéretemet akár meg is pecsételném egy csókkal, de az nem én lennék. Ennyire, romantikus azért nem vagyok, bár érdekes, hogy még is eszembe jutott ez a gesztus. No mindegy. A kezemet elveszem az arcától s visszahelyezem korábbi helyére, azonban nem mászok vissza. Jó nekem itt is, sőt jobb is. A következő szavait viszont élből el kell, hogy utasítsam. - Ha valaki beharap valaha az vagy én leszek, vagy valamelyik cimborám. Másban nem bízom. Egy kóbor kezei közé soha nem adnálak. Elég fontos, hogy a teremtő megbízható személy legyen, már mint számomra. Kitudja mire kényszerítene rá. Ebbe bele gondolni sem akarok. Tudom, hogy keveset mondtam neki a farkasokról és nem látja át a helyzetet ezért születhette meg a fejében ez a gondolat. Azt hiszem most már ideje lenne teljesen beavatni a farkasok világában. Sürgősen ami azt illeti. Hát ez az, az Alfa teljesen más mint mondjuk egy ember sőt mi több egy farkashoz sem tudnám hasonlítani, mert kiismerhetetlen. Soha nem lehet tudni miképpen fog reagálni egy helyzetre, mondatra, szóra vagy akár egy mozdulatra. Egy két lábon járó bombához tudnám hasonlítani. - Hát valóban nem az kell neki. Értek vele egyet s most már sikerül egy egész mosolyt csalni az arcomra, bár koránt sem közelíti meg a szokásosat. Teljesen igazak a szavai és egyet értek vele. Valóban csak egy ember köztünk, de nem tudok ezzel mit csinálni sajnos. Oké, tudnék, de ahhoz meg kéne szegnem egy újabb szabályt. Az viszont azzal járna amit nem akarok. nem könnyű ez a dió, bár már akkor tudtam ezt, mikor bele kezdtem ebbe az egészbe. Mondjuk nem terveztem a szerelmet csak megtörtént. Ennek ellenére, próbáltam ellökni, de hát képtelenség volt, ráadásul én is éppen annyira akartam ezt az egészet, mint Ő. Csúnya lenne csak rá kenni. Mily meglepő ismét felbukkan Corvin még ha csak gondolati síkon is. Én nem tudom mit lát abban a hímben, de egyszerűen idegesít. A kezem meg is rándul a név említésére s a farkasom is felemeli a fejét. Valóban nem kedvelem! - Nekem nincs bajom velük. Valóban nem zavarnak és nem is nagyon ismerek onnan bárkit is. Egy csajt igen, de az tök normális és kedves is, bár még tanonc. Mondjuk, ettől még nem kell alábecsülni s nem is teszem. Az őrzőknek is meg van a maguk fegyvere ellenünk, de szerencsére csak akkor avatkoznak közben mikor szükséges. - Azt hiszem eljött az idő, hogy elmondjak mindent amit érdemes tudni a farkasokról. Kezdjük az alapoktól... Én pedig mindent elmondok neki iszogatás közben. Ha kérdése van akkor azt úgy is felteszi. Én pedig készségesen válaszolok rá. Csak azért, hogy teljes egészében átlássa a falkát, annak felépülését, hogy megérte az Alfa viselkedését s mindent ami ezzel kapcsolatos. Ezek után pedig teljes egészében beavatott lett. Persze az őrzőket sem felejtem ki a mesélés közben, hiszen ők is fontos szerepet játszanak. Az egyik üveg tartalma is elfogy s most érzem azt, hogy megjött az a bizonyos zsibbadás, így a poharat letesz az éjjeli szekrényre. - Corvinról pedig annyit, hogy megszegte az Alfa parancsát ezért meg lett fosztva a testőri kinevezéstől. Most parkoló pályán van s nekem kéne döntenem arról, hogy megfelel e testőrnek vagy sem. Igazából a húzásai miatt nem csípem. Gondoltam kíváncsi vagy arra, miért nem kedvelem. Vonom meg a vállamat s most már ezt is tudja. Ez az igazság, valóban ezért nem kedvelem. De hát nem vagyunk egyformák. Ami a másiknak bejön az nem biztos, hogy nekem is.
*Ahogy az arcomhoz ér, már kicsit sem zavar, nem úgy mint az elején ha megérintett. Ösztönösen mozdul a fejem, hogy a tenyerébe simítsam, miközben cirógat. Nem kellenek nekem nyálas tettek vagy szavak, ennyi nekem többet ér bármely szónál vagy faragott versnél.* - Nem kételkedem benned és kétségeim sincsenek. * Erősítettem meg, amit talán érezhetett is, hisz meg sem fordult a fejemben, hogy eltaszítana magától. A szomorú igazság az, hogy én hamarabb tenném meg, ha nem volna más megoldás minthogy Ő feladja a dolgot és látnám, hogy szenved. Örülök, hogy nem megy el mellőlem és annak is, hogy itt marad. Viszont az első ötletem nem nyerte el a tetszését amire csak sóhajtottam egyet.* - Mert Te aztán olyan könnyen megbízol bárkiben is. * Feleltem, de nem ellenkeztem. Nem tudom milyen kölyöknek lenni és a farkasok világa az övé, amiről én keveset tudok. Így értelmetlen vita volna ebbe bele menni és nem is akartam vitatkozni. Elfogadtam, ez az eshetőség nem jó és kész. Majd keresünk másikat, hisz olyan nincs, hogy semmilyen nincs. Hisz nyilván, ha nem volna ok, akkor valószínűleg nem kérte volna. Tehát van, csak meg kell találni. Szavaimra elmosolyodik és én magam sem teszek másképp, bár lássuk be, hogy nem viccnek szántam. De sokat jelent, hogy mosolyt tudtam csalni az arcára még ebben a komor, elfuserált helyzetben is. Arra, hogy neki nincs baja vele bólintok. Akkor már csak az a kérdés, hogy ezt miként lehetne úgy forgatni, hogy jó legyen annak az Alfának, akinek még csak a nevét sem tudom egyébként. Mert sosem mondta. De nem baj, bizonyára nem szokás ilyet csak úgy kiadni. A mesét csak hallgatom, és naná, hogy kérdezek, nem is én lennék ha nem. Több óra is eltelik és az információk bár rendezettek de mégis egyként kavarognak összevissza bennem. Kell idő mire leülepszik és megemésztem, de mivel az agyam a helyén, így maga az információkat ha kell tudom is használni.* - Felhozzam a másikat? * Kérdeztem kedvesen, hisz ha kell neki akkor továbbra sem fogom megállítani, sőt még le is megyek érte, meg egy másik kóláért is, mert ez bizonyára már felmelegedett már ha maradt még benne. Viszont ahogy Corvint emliti a szemöldököm felszalad a homlokomra és csak hallgatom.* - Igen, már egy idelye érdekelt. De... mindenkinek vannak hülye húzásai. Nekem is, neked is voltak. Talán ismerd meg mint bárki mást és rá jössz, hogy bár néha egy barom és még én is a fejét verném az asztalba, de nem rossz. Faragatlan, undok de tudod mit mondanak a zord külső mit rejt. Corvinnak megvan a magához való esze, de olyan mint én... a célért, a szenvedélyért mindent és néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni a következményekről mert csak az ösztön számít. Nem mellette való lobbizás, csak gondoltam érdekel, hogy miért kedvelem. Többek között ezekért. * Vontam meg a vállam. Isten ments, hogy itt azt higgye nekem, hogy befolyásolni akarom. Sosem tennék ilyet, pláne nem tipornám meg Dun önérzetét ilyennel. Csak elmondtam, hogy Én miért kedvelem annyira a férfit. Bizonyára nem mindent, hisz nem. Mert sok dolog volt, Anne, az ahogy a kicsi lánnyal bánik, az, hogy tudja, hogy mikor fújjon visszavonulót vagy mikor kell szúrni egyet, hogy az fájjon de mégis csak röhögni lehessen rajta és szereti a kihívásokat. Rengeteg dolog van de csak a lényegeseket mondtam el, nehogy félre értse a szavaim vagy a nagy litániám. Ha érdekli úgy is kérdez és megosztom vele a többit is.* - Nah de... akkor ha jól értem, maradt az Őrző téma. De... miért zárkózol el attól, hogy beszéljek vele? Veszteni többet már nem veszthetünk. Mindenesetre és hozzájuk sem értek... szóval szerinted azt miként lehetne a hasznára fordítani? * Kérdeztem és töltöttem magamnak egy kis kólát, mert szomjas voltam. Sokat beszéltünk én pedig csak figyeltem és nem ittam.*
A bizalom egy olyan dolog, amit nem adnak olyan könnyen. Legalább is az én világomban s nekem is nehezen megy, hogy bárkire is rábízzam az életemet. Jelenleg három ilyen farkas van a világon. Szerintem pedig ennyi elég is. Inkább bízzak meg kevesekben mint az egész világban s az okozza a vesztemet. – Ezért élek még. Vonom meg a vállamat s szerintem le is zárhatjuk a témát. Elmondok neki mindent amit érdemes tudni a mi világunkról. A kérdésére pedig a fejemet ingatom meg. Jelezve, hogy nem kell a másik. Ennyi elég volt mára nekem. Szénsav sem kell több. Covin is szóba kerül, bár egy kicsit sem fűnk hozzá a fogom. – Szerintem egy kicsit sem hasonlítotok… szerencsére. Ennyit fűzök, csak hozzá s nem akarok többet beszélni róla. Van ennél fontosabb dolog is, melyet meg kell vitatni. Nem vagyok egészen biztos, hogy csak az Őrző téma maradt, illetve csak tegyük félre későbbre. – Nem zárkózóm el teljesen… csak… féltelek. Bököm ki ezt is, bár nem kell mondanom, hogy ezt tudja. Valóban így van, bár nem kezelhetem úgy, mint egy porcelán elefántot, bár legszívesebben bezárnám valahova egy időre. Túl önző dolog lenne tőlem, tudom én is. Csendbe maradok egy ideig s gondolkodom. Még egyszer végig megyek a lehetőségeken. Az ablak felé pillantok s látom, ahogy hajnalodik. Nem tudom mennyi lehet az idő, de nem is érdekel most. Lassan 48 órája fent vagyok, amint érzek is a testembe. A farkasom már egy ideje alszik, és egy kicsit irigykedem rá. Őt nem érdeklik ezek a dolgok ellentétben velem. – Lehet nem is jó szemszögből gondolkodunk, mert igazából Castoron múlik, hogy életben maradsz vagy sem, nem pedig a falkán. Emberként is hasznos lehetsz számára. Már korábban is mondtam, hogy övé a hotel. Az pedig nem kicsit papírmunkával jár. Könyvelés, ügyek intézése és stb. Te pedig szerencsére értesz hozzá. Nálam is rögtön rájöttél dolgokra. Talán ezzel kéne kezdeni s utána jöhetne minden más. Egy újabb lehetőség merül fel, mert tisztán megmondta Eli ember marad, legalább is egy időre. Ha látja, hogy ért hozzá és kicsit megismeri talán rábólint a dologra. Talán. Természetesen kíváncsian várom, mire gondol vagy mi fogalmazódott meg a fejében. A kezemet a fejem alá támasztom s úgy figyelem. A kicsi szívverés az, mely zenél ehhez a beszélgetésnek és hogy őszinte legyek jobban érzem magam. Még mindig mázsás súlyként nehezedik rám a probléma, de ha az élet jelére figyelek, mely benne növekszik, valahogy más lesz a világ.
// elnézést, hogy sokat kellett várni és nem is lett valami fényes :/ //
*Nem akartam vitatkozni, sőt, soha nem is szeretnék. De kivételesen egyet kell értenem vele. A bizalom sosem kifizetődő. Ennek ellenére, azért én szoktam, még ha nem is sűrűn és nem is mindenkiben. Viszont ezek közé az emberek közé tartozik az a barom Corvin is, aki épp szóba került. S bár nekem mindegy, hogy Farkasom meg-e érti a dolgot vagy nem, mégis ledöbbenek a válaszára. Még a vonásaimon is látszik, ahogy kissé felszalad a szemöldököm. De aztán felkönyökölve fordulok felé és kezdek el a felkarjára kacskaringós mintákat írni az ujjammal, ahogy megvontam a vállam.* - Ezt csak azért véled így, mert nem ismered. Vagy nem úgy, mint én. De ha másban nem is, azért egy kicsit bízhatnál az ítélőképességemben. * Jó, bennem bízik, különben nem tartanánk itt. De attól még a véleményemre nem igen szokott adni. Márpedig miért hazudnék neki Corvinról? Semmi okom erre, pláne ha azt veszem alapul, hogy folyton szívatom. Jó persze, én szó nélkül raknám az életem a kezébe, még ha ezt így ebben a formában nem is vágtam a képébe. Ahogy Balázsnak sem mondtam, de addig jó… fogalmam sincs, hogy miként reagálna. S szerintem ezt nem is akarom tudni. Szavaira azonban kissé meglágyult az arcom, miközben közel araszoltam hozzá és mellé dőltem. Ha pedig magától nem ölelt át, hát segítettem neki és megemeltem a kezét. * - Tudom. Ahogy Te is, hogyha akar, akkor bármikor megtalál. Felesleges félteni… legalábbis Tőle. * No igen, bár még mindig nem tudom milyen, azt azért lássuk be, hogy nem vagyok hülye. Ha az Alfa bántani akar, nem fog engedélyt kérni senkitől és még csak meg is talál. Innentől meg… csak felesleges önmarcangolás aggódni azon, hogy jajj istenem mi lesz, ha vagy épp aggódni. Jó, tudom, ez nem ilyen könnyű de… igaz. az eshetőséget latolgatva, tényleg nem jutottam sok mindenre. Első és egyetlen számomra evidens opció az, az, hogy találkozom vele személyesen és lutrizok. De valahol megértem, hogy ez számára nem egy lehetséges és épp könnyű opció. A háta mögött meg nem szeretnék tenni semmit. Nah de a lehetőség, amit felvetett. Csak összevont szemöldökkel könyököltem fel és néztem egészen közelről a Kedvesem íriszeibe.* - Tehát ha be jön, akkor nappal intézzem a Hotel szarjait, délután és éjszaka meg az Orfeumét? Nekem jó, ha végkimerülésben akarsz eltemetni. De még ha háromra haza is érek… napi három óra alvás nem elég. S még arról nem is beszéltünk, hogy mikor vagyok veled vagy ha megszületik a kicsi. Azt azért vedd figyelembe, hogy ha megszületik szerintem az Orfeum dolgait is csak otthonról tudom intézni. Nem értem, hogy miként gondoltad… De ha tudod a megoldást, akkor én bevállalom. * Nem, nem elutasítottam csak érdekelt, hogy ezt így mégis milyen napi beosztással gondolta. Jó, hogy értek hozzá és megvannak a kellő kapcsoltaim ahhoz, hogy gördülékenyen menjen a dolog, de nem elemmel működöm, ami ha lemerül, csak cserélni kell. Azonban fáradtam, így fejem vissza fektettem a mellkasához és átölelve bújtam hozzá. Szerintem ez… nem tudom, bízom benne, hogy nem azt akarta ezzel mondani, hogy hagyjam ott az Orfeumot. Londonban mondtam neki, hogy nem szeretném.*
Látom ahogy ledöbben, de most erre mit kéne, hogy mondjak? Mások vagyunk, másképp gondolkodunk s az értékrendünk is teljesen más. Talán kicsit makacs vagyok és olykor hajthatatlan is. Mindegy, hagyjuk. Csak egy fél mosoly jelzi számára, hogy Nincs bajom az ítélőképességével, legalábbis eddig nem volt. Hogy ez után lesz e, az meg a jövő zenje. Közelembe jön, s amint megfogja a kezemet, hogy maga köré fonja, én ebben teljes mértékben a partnere leszek. Nem vagyok gondolat olvasó, így nem tudhatom, hogy mire vágyik, de a jelzéseket általában értem. Igaza van abban, hogy az Alfám bármikor megtudja találni,d e ha nem nyomjuk a képébe akkor talán nyerünk vele időt. Én legalább is így gondolkodom. - Tudom, lehet, hogy felesleges az agynak, de az érzés akkor is meg van. Nem tudom mi lesz, mert ez sem egy nap alatt fog megoldódni. Ámbár beszélni kell róla s pontosan ezt csináljuk már jó pár órája. Egyelőre nem jutottunk sehova. Talán mert túl fáradtak vagyunk, én mindenképpen. A szavait jobban átgondolom s van benne ráció. Kicsit túl lenne terhelve ez igaz. - Mindenkinek hozni kell áldozatokat, de hagyjuk most ezt. Inkább feküdj ide és pihenjünk. Helyezkedek feljebb az ágyán s az egyik karomat megpróbálom becsúsztatni a feje alá. Semmi kedvem nincs rávezetni arra, hogy bizony egyelőre nem látok más megoldást s ott kell hagyni az Orfeumot. Nem kényszeríthetem semmire, de egyelőre ez lehet a járható út. Valamit valamiért, szokták volt mondani. Azonban lehet alvás után másképp fogom vagy fogjuk látni a helyzetet. Minden friss még és eleven. Nyomasztó s ingoványos. Ha lefeküdt s nem akar mást mondani, akkor nem kell két perc sem és már horpasztok is. Én mondtam, hogy fáradt vagyok.
// Azt hiszem, ha nincs más akkor köszönöm a játékot. //
Előzmény; "Anne-t leadtam Elinek megőrzésre, ő gyakorol a gyerekekkel, én biztos kézben tudom a Tökmagot - fura mi, hogy emberre bízom a Kölyköm! És hogy a Kölykömben megbízom annyira, hogy emberrel hagyom. Miért? Hosszú lenne felsorolni az okokat, vannak az a lényeg. Egy "nem sokára jövök"-kel elköszöntem a két lánytól."
Mikor megéreztem, hogy valaki a házamhoz koslat már mentem is az ablakhoz összevont szemöldökkel. Kiszúrva Corvin motorját azonnal az ajtóhoz mentem és tártam szélesre. Nem sűrű vendég a házamban s nem épp az a fajta, aki nem szól ide előtte. Kettőnk közül Ő legalább tiszteletben tartja a házam, ha már én nem az övét. Leguggoltam a kis vakarcshoz, hogy megöleljem. De így a buksija mögött felnéztem Dunra. Iriszeimben aggodalom volt és némi kétely.* - Szólj ha van vagy kell valami és vigyázz magadra. * Zártam is be az ajtót és az előszobában leszedtem Anneről a kabátot, a sapkát és felakasztottam.* - Cipő le Anne... * Bár lehet, hogy mondani sem kellett, hisz legutóbb is csak ezt kértem tőle is meg Duncantól is. Padlófűtésem van, felfázni nem fog... no meg egy fehér plüss szőnyegem, szóval az maradjon is fehér. S csak most tudatosult bennem, hogy egy szál fehér pólóban és rövidnadrágban nyitottam ajtót nekik.* - Szóval mit csináljunk... múltkor letöltöttem pár mesét, hogyha erre jársz akkor ne unatkozz. De játékom az még mindig nincs. Vagyis van, de az nem hiszem, hogy elnyerné a tetszésed. Körbe vezesselek? * Kérdeztem, bár a vicces, hogy nem tudtam, hogy mit kezdhetnék a kislánnyal de mégsem voltam feszült. Az asztalon azonban egy csomó vázlat, rajz, számla papírok hevertek szanaszét. Hát na... dolgoztam. De az most várhat.*
Nem sokára jön... Hányszor hallottam én már ezt, és volt olyan is, hogy sokáig nem került elő. De visszajön, Duncan mindig visszajön, csak addig rossz, amíg nem tudom, mi van vele és nem látom, hogy tényleg visszajött. Felnéztem Elire, amikor becsukta az ajtót, és elmosolyodtam. Levettem a kabátot-sapkát, amiket utána Eli felakasztott és lehúztam a cipőm. - Tudom-tudom - mondtam vidáman, mert mindig örültem, ha valamit megtanultam, s már rég annak megfelelően csináltam a dolgaimat, amikor szóltak érte. - Igen! - követtem őt lelkesen, ha tényleg körbevezet. - Tudsz már sütni, Eli? Szeretnék egyszer valamit sütni Bali bácsinak meg Duncannek, de egyedül még nem tudok és azt szeretném, ha meglepődnének! Ha engedte, megfogtam a kezét, szerettem közel lenni másokhoz és a kezüket fogni, mindenkié olyan nagy, szeretem őket. - Ne haragudj Eli, hogy csak így idejöttem, ha fáradt vagy, megpróbálhatunk majd felhívni valakit, hátha értem tud jönni. Tudom, hogy a kicsi mamáknak sok pihenés kell, és azt is, hogy te erős vagy. Múltkor hallottam, hogy kardoztatok apuval, legyőzted? - néztem rá csillogó szemekkel. Tudtam, hogy Duncan nem legyőzhetetlen, de azt is sejtettem, hogy ezt nem mindig gondolja így, és örültem, ha néha valaki emlékeztette rá, olyan, akit szeretek, mert akkor talán óvatosabb lesz.
- Jó, jó... nem mondom többet. * Oké, csak a haja szőke a lánynak és hál istennek nem Corvin az apja - vér szerint -, hogy belső szőkesége legyen ha apróságokról van szó. De ajkaimon egy széles mosoly pihent, miközben levette a cipőit. S ha ez megvolt, akkor első utam a nappali előtt vezetett az emeltre, a nappalit ismeri, ahogy a fehér zongorám is. De a lépcső az innen volt és vittem is fel az emeletre, persze hozzá igazítva a lépteim.* - Egy egyszerű sütit megtanultam, dee... nem tudom, hogy izlene-e. - vontam meg a vállaim, azért egy tortával mégsem rukkolok elő kapásból, nagy falat lenne az nekem. Ezt még én is beismerem. - De ha gondolod megpróbálhatjuk, csak ha nem lesz jó ne röhögj ki. * Vigyorogtam továbbra is a csöppségre. Miközben felértünk az emeletre természetesen fogtam a mancsát és hallgattam amit mond. A homlokom azonban ráncba szaladt és felérve leguggoltam előtte.* - Én örülök, hogy itt vagy. Talán fura, de tényleg. Érezheted, hogy nem hazudok. Különben is, Corvin hozzám hozott és hidd el, nem véletlen. Nem tudom miért rám bízott, de biztos meg van az oka, hogy nem hagyott otthon a többiekkel. S miből gondolod, hogy fáradt vagyok? Amúgy is, dolgoztam lent a nappaliban, mikor megéreztem, hogy jöttök. Nem szép dolog hallgatózni, abból bajod lehet. Bár tény, hogy nem is hátrány ha nyitva tartod a fülecskéd. De hogy válaszoljak is... nem győztem le Aput. Egy barátságos döntetlen lett, de azért kapott Ő is sebet, csak neki elmúlik pár perc alatt. Az amúgy is csak... játék volt. De azért igyekeztem letörni a szarvát, csak nem jött össze. Még. - csillantak meg a szemeim vágyakozón.* De miért? Szeretnéd, ha valaki legyőzné Dunt? * Billentettem oldalra a fejem fürkészőn, miközben az arcát kémleltem, de aztán felálltam és tovább vezettem.* - Ez egy barátom szobája. Kupi van, de a lényeg a helyén. Nem tudom hol van, de a régi szobája kell a kicsinek, így átköltöztettem ide. Leonard eddig a mellettem lévő szobát lakta. Az ott... szóval ez lesz a baba szoba. - Na itt fehér réteg száradozott nyitott ablaknál már harmadik napja. A föld leterítve fóliával és különböző méretű ecsetek, színes falfestékek, létra hevert szanaszét a szoba közepén.* - Még nem végeztem vele... fogalmam sincs, hogy milyen egy gyerek szoba vagy mit kéne a falra festeni. Nincs még gyerekem. * vontam meg a vállaim egy bocsánat kérő mosollyal, hisz nem tényleg nem tudtam, hogy mit tehetnék. A fekete valószínűleg nem nyerő, ahogy a vörös sem. Szóval a tudásom az kifújt. * - Ez meg a sajátom... * Tártam fel az ajtót és hagytam, hogy mindegyik helységbe körbe nézzen, járkáljon ha akar. Kivéve Leoéba, ott csak mértékkel. Ebben a szobában ami furcsa lehetett azaz, hogy az ágyammal szemben volt egy fa gyakorló bábú, benne pedig vágás nyomok. Mellette egy asztalon, egy illetve két élű kardok, pengék és törők, s akadt köztük hajlított pengéjű, recés belső ívű, míg a külső makulátlanul éles s egyenes. Az ágy kicsit gyűrt volt, az éjjeli szekrényemen egy adag gyógyszer meg pohár. Illetve két fotó, az egyiken egy nagyon hasonló nő van mint én és egy kislány az ölében. A másikon meg én és egy idegen férfi akinek épp hátulról a nyakában csüngtem felugorva a hátára.* - Ahhoz a háromhoz, még véletlen se nyúlj... azok ezüstből vannak. De a többit megmutathatom, illetve azokat is... csak az éléhez nem szabad piszkálni. Lent a pincében van még egy tánctermem, azt még nem láttad, a földszint már ismerős terep. Azaz ajtó meg a fürdőmbe vezet és a gardróbomba. * Mutattam az ajtóra ami helyet foglalt a szobában. Nem tudom mihez volt kedve, de nekem mindegy. Megmutatok én neki mindent.*
Mentem vele föl az emeletre, naiv kis bizalommal, amit nagy részt az táplált, hogy láttam és éreztem, hogy Duncan is bízott benne. Annyit már megfigyeltem, hogy nem bíz akárkire, akinek a kezébe tesz, annál jó helyem lesz, míg értem nem jön. - Próbáljuk meg! - csaptam le a lehetőségre egyből. - Nem nevetlek ki, én is ügyetlen vagyok, de akkor se nevetnék, ha profi szakács lennék. Megtorpantam, s kíváncsian vártam, mit fog mondani, amikor leguggolt elém, picit féltem, hogy megszid, mert butaságot mondtam, de nem így lett, mire csak szégyellősen mosolyogtam. - Ez igaz - motyogtam, mert Duncan tényleg nem szokott ok nélkül csinálni semmit se nem. - Ígérd meg, hogy szólsz, ha fáradsz! Lesütöttem a szemem arra, hogy nem szép dolog hallgatózni, nem akartam én rossz lenni, csak meghallottam, meg picit megijedtem és nem mertem őket megzavarni, szóval csak hallgattam tovább őket. Örültem, hogy döntetlen lett a vége, szeretem a döntetleneket, senki se veszít. - Nem, azt nem szeretném... - vallottam be, s egy kicsit rágcsáltam a szám szélét, majd Eli kezét nézegetve folytattam. - Csak azt, hogy vigyázzon magára és legyen óvatosabb, mert féltem. Jó volt, hogy tovább mentünk, a ház és a szobák tetszettek, mindenhonnan Eli illatát éreztem, finom illat volt. A barátja szobáját nem mertem jobban megnézni, idegen szaga volt, ismeretlen, tartottam tőle, nem akartam, hogy ha a gazdája hazajön, megérezze, hogy ott jártam és haragudjon. A babaszobába viszont bementem és körbeforogtam, a saját kis szobám jutott eszembe, ami a mi házunkban van. A hotelben is jó, de az otthonosabb, abban jobban érzem magam. - Az enyém barack színű, sok plüssállat van benne és puha ágy, meg egy láda tele játékokkal. Olyan függöny is van az ágyon, meg képek a falon, puha szőnyeg. És van egy kuckóm, ahova Duncan nem fér be - nevettem. Az ő szobájában is felfedező útra indultam, az már érdekesebb volt a sok pengével, tőrökkel és kardokkal, picit ijesztő is. Megszoktam a fegyverek közelségét, de nem szerettem őket. Inkább a képekhez battyogtam. - Ő te vagy, Eli? - mutattam a nőre, bár valami nem stimmelt, nem volt egészen ugyanolyan.
* Anne szavaira még mindig vigyorogtam, de talán ez már nem is a szavainak, hanem maga a jelenlétének köszönhető. Ha ezt tudom... bár gondolhattam, lévén, hogy ha bent volt, akkor mindig így volt. No mindegy.* - Oké, azt hiszem van itthon minden. Legalábbis az utóbbi kísérletemből kellett maradnia. De ha nem, akkor elmegyünk a boltba... vagyis nem, felhívom a bejárónőm, hogy hozzon ha ráér. * Kapcsoltam egyből, hogy Annet nem kéne kivinnem. Igazából szerintem ez csak a magam démona, hogy tudom, a kislány nincs mellettem biztonságban. Bármi is történjen én kevés volnék, Dun meg pont nem minta ember, hogy a kutya se akarjon ártani neki. S ha valakinek van esze és lát is, nem csak néz, akkor bizony evidensé válik Anne. Jézusom Evelyn, hagyd abba!!! Kezem azonban a kislány tincseit tűrték a füle mögé, tőlem feltűnően lágy és óvó volt a mozdulat.* - HA fáradok, akkor a vállamra kaplak és beviszlek magammal az ágyba és alszunk együtt. Te meg mesézel. Ha megakarsz lépni mellőlem arra úgy is felkelek. * Somolyogtam rá. Ebben az a gond, hogy aludni sem tudtam. De mégis minek traktáljam ilyennel? Semmi értelme, különben is, ha még sikerülne is... felőlem a házat is ellophatják, nem tudok kiszakadni az álmaimból. Viszont arra, hogy mit szeretne, csak lemondóan felsóhajtottam.* - Corvin egy tök. De hidd el, önként sosem tenne olyat ami az életébe kerülhet. Pontosan miattad. De... nélküled is eléggé szeret ahhoz élni, hogy ne akarjon meghalni. Mondok valamit, de ne áruld el neki, oké? - ha beleegyezett, folytattam. Bár kételkedtem benne, hogy tényleg nem említi, vagy nem szólja el magát. - Dun kifelé mutatja a beképzelt, közömbös, ki ha én nem idiótát. Azonban, ez csak a felszín. Aminek nem szabad megtévesztenie. A felszín alatt van egy jó nagy adag tudás is, melyre büszke lehet és ezt hajlamos mások orra alá dörgölni. De nem ostoba... Harcoltam vele. S nem Ő az első ember akivel ilyen helyzetbe kerülök. Figyel, leleményes és... óvatos. Ha meggondolatlan lenne, még ember létemre is legyőztem volna egészen addig, míg nem veti be a farkasát a támadásoknál. De ha úgy hozta a helyzet, hogy necces volt... nem volt rest bevetni a gyorsaságát, hogy kivédje a támadásom, mert másképp nem sikerült volna. S bár csak játék volt... de ha átviszem ezt a tapasztalatot abba, hogy ha épp éles lett volna... akkor nem sok okod van félni. Jó, tény, nekem nincs annyi tapasztalatom mint a hímeiteknek de attól még nem vagyok kezdő s pláne nem esetlen. Apád ügyes, ha bajban lenne... arról már tudnál Szépségem. Ezzel se nem akarlak nyugtatni, se nem félrevezetni... talán hihetetlen de ismerem magam Apád ennyire. * Nem, nem bókoltam, csak pusztán ez volt a meglátásom, és nem hittem egy percig sem, hogy nagyon mellé lőnék a dolognak.* - Hmm... azt hiszem a Babának ezekhez előbb nagyobbnak kell lennie. Mellesleg, hogy mutatna egy fiú szobája barackszínnel? De... arra gondoltam, hogy majd saját kezüleg festek a falra mintákat. Ha egyszer ráérsz és Apád elenged, akkor segíthetsz... sőőőt... hozhatod Őt is, csak nehogy falnak nézzük. - Vigyorodtam el szélesen. - De nem, még mindig nem tudom. De olyan isten nincs, hogy nekem lányom legyen. Fiút szeretnék én is és az Apja is. De olyan ágyam nekem is volt és még van is. A szülői házamban még megvan a saját szobám. A mamám a baldachinos ágyam fa támláiba, lábaiba és állványába mintákat vésett... lepkéket, virágokat... azóta sem váltam meg tőle. * Mosolyogtam szeretettel magam elé, imádtam azt az ágyat. A saját szobámban azonban míg Anne nézelődött én az asztalomnak támaszkodtam és az egyik tőrt az ujjaim közé fogva kezdtem el kecses könnyedséggel forgatni. Láttam, hogy a képekhez sétált, de nem zavart a dolog már épp kérdeztem volna valamit, mikor Ő kérdezett. Csak mögé sétáltam és megnéztem, hogy melyik személyre mutat. De megráztam a fejem.* - Nem. Ő az anyukám. Az a masnis, göndör hajú kislány az ölében... az vagyok én. Meg a másikon aki teli szájjal vigyorog, akkor kaptam meg a bizonyítványom. A srác meg a haverom, akié az első szoba amit mutattam. Kedves és vidám asszony volt, de már 10 éve nem él. Mond csak Anne, Corvin tanított valamit a fegyverekről vagy az önvédelemről? * Persze a démonaim nem hagytak nyugodni, miért is hagytak volna. De persze téma terelésnek is jó volt, annak ellenére, hogy azért folytattam.* - Ha tanult volna némi önvédelmet, akkor talán még most is élne. De Ő az a típus volt, aki teljes mértékben a férfire támaszkodott, apámra. S abban a hittben élt, hogy sosem történhet semmi rossz vele, mert Ő sosem árt másoknak. Szórakozott volt és túl... optimista, naiv. De ezt akkor még nem láttam, én is olyan voltam mint Ő. Nem csak külsőre és Ő jelentette számomra a világot. * Öleltem át hátulról Annet és nyomtam egy puszit a fejére. Ha figyelt, akkor a hátán érezhette, hogy a pici megmozdult. Felzaklattam magam, még ha ez nem is látszódott rajtam, hisz hangom vidám volt, könnyed szinte már megmagyarázhatatlanul. Persze azaz ördögfióka bennem, nem dőlt be ennek. * - Megnézzük a tánctermet?
Kezdőlap
:* //
//
