*A türelmetlen vágyam, ami ott lüktetett bennem, a kábulat mely elhomályosította a tekintetem kissé feledékennyé tett. Vagyis… inkább azt mondanám, hogy nem törökömmé, figyeletlenné.. ah… a fene se tudja, a lényeg, hogy meg is feledkeztem arról, hogy bizony még alsó neműink is vannak, amik megnehezítik, mind a kettőnk dolgát részben. Bár az enyémet leginkább csak azért,mert nem tudom megszabadítani Tőle még akkor sem a másikat Tőle, ha épp eszembe jutna, ilyen „apróság” mint holmi alsók. De pozitív, hogy kettőnk közül legalább a férfit nem vakította el a szenvedély annyira, hogy ez ne essen le neki. Tekintetem követi a mozdulatait, azonban ahogy félre húzza a vörös anyagot akaratlan, finom simítását érzem meg érzékeny pontomon és a köré font lábaim is beleremegnek az érzésbe, ahogy egy sóvárgó nyögés hagyja el az ajkaim, jelezve, hogy ne hagyja abba. Talán nem csoda, de egyszerre akartam mindent. Őt, a „kényeztetését”, tekintetét, ajkait… egyszerre minden olyat, amik már technikai megvalósítással is kiütik egymást. De a sok közül egyet mégis megkapok, miközben szikrázó tekintetét kémlelem. Tetszik az, amit látok benne és ezt nem is tagadhatnám. Mosolyra húznám az ajkam, ami fél úton valahol egy sikolyba torkollik, ahogy kezem ösztönösen emelem meg és vájnám a hátába a körmeim, de épp csak elérem az oldalát, mikor a fájdalom végig rázza a testem, s beköltözik a tekintetembe és a kezem csak visszahullik magam mellé, ujjaim közben akaratom ellenére finoman simítanak végig a másik oldalán. Oooké, ez így baromira nem lesz jó. Csípőm kissé megemelem, hogy a másik csak még jobban hozzám férjen, mélyebben érezhessem, s a gyönyörrel űzze el a tudatomból, a testemből a fájdalmat. Vagyis az érzés nem tűnik el, ott van csak az utóbbi erősebb és elnyomja. S ha ez a kis afférom a karjaimmal nem állítja meg, csak pár mozdulat csupán, hogy eltűnjenek a fájdalmam jelei. Vonásaim újra élvezetről árulkodjanak, a tetszésemről, ahogy egyre gyorsabb és erélyesebb a másik. S ez most nekem így nagyon is jó… olykor-olykor a csípőmmel segítek rá, ösztönözve és mégis elébe menve. Persze ha csak nem fogta le a csípőm az ágyhoz. Fejem hátra billentettem a párnákba, nyakam felkínálva. Apró hangjai szinte már önmagában, is boldoggá tesz zene füleimnek, s csak hallani akarom. S ha a vérem kell, ám legyen. De ó istenem… megdöglök ebbe a magatehetetlenségben és annyira magamhoz akarom vonni, belé vájni körmeim, megtartani magam rajta, hogy ha nem lennék mással elfoglalva, ha nem söpörne magával Balázs nyerségge, akkor most könnyek közt vergődnék. Bezony, én. Hisz dühít, bosszant, hogy nem bírom érinteni a másikat. Hogy nem tudom normálisan kifejezni magam és megadni azt, amire pluszban szükségem van és a másik viselkedéséből ítélve neki sem lenne ellenére. De ez csak pillanatnyi dolog, hisz már felül is emelkedik rajta az, hogy megszívta ismét a hegem s egy újabb, hangosabb nyögés szakad fel az ajkaimból, ahogy a testem megremeg s ívbe feszül alatta. Pilláim egy pillanatra lehunyom, még mielőtt újra a szemére tekintenék. De tette csak még követelőzőbbé tett és így… a kezeim nélkül, csak a…* - Mééég… * … szavak maradnak. Melyek most sóvárogva töltötték be a teret, hiába suttogtam halkan, szinte alig hallhatóan lökései ütemében. Mivel ott tartani nem tudom, így valóban csak ez maradt, hogy mondom, hogy mit szeretnék. Pedig aztán… ez pont az a helyzet, amikor nem épp a szavaknak kéne uralnia a tettünket, hanem az ösztönnek vezetnie. Ajkait, vérem érzem az övével keveredve halványan. Fogaim belé marnak, bár nem tudom, hogy mekkora erővel, hisz már nem érzem, ahogy testem újra az ágyon pihen, s finom nyelvcsapásokkal igyekszem felfedezni minden apró zugát ajkainak, s nyelvem finoman fut végig a fogai élén. Egészen addig, míg meg nem érzem a fém hűvös érintését. Már szimplán erre végem van, mármint olyan szinten, hogy; Testemen végig száguld a kéj, légzésem az eddigieknél is gyorsabb lett, szívem türelmetlen dobban az eddigieknél is hevesebben. Tekintetemben pedig néma várakozás foglal helyet. S ez a fajta finom nyomás csak tovább korbácsolja a várakozásom. A bőr, húsom felülete halkan nyílik szét, ahogy a megadja magát a nyomásnak ezzel utat engedve a vörös folyamnak, mely karmazsin színre színezi a bőröm felületét. Még meg sem érzem az ajkait, csak a szándékot mikor már meg is emelem a testem. Lábaim kissé lazábbra hagyom, hogy nagyobb legyen a mozgás tere a másiknak, s utat engedjen állatias ösztönének, nyers erejének, birtokló, határokat nem ismerő lökéseinek. Testem ívbe feszül, arcomra kiül a gyönyör kapujában látható érzések tömkelege, melybe egyfajta kéjes akarat vegyül. Torkomból egy újabb sikoly fakad fel, ahogy ütemére bele merevedik a testem, jelezve, hogy bizony most repülök ki az ablakon egyenesen valahova a csillagok közé, pedig azok még kicsit odébb vannak. Eddig sem érdekelt, azonban most már végképp nem érdekel, hogy ki és mennyit hal kielégülésem hangjaiból. Szinte még az utórezgésektől remeg a testem, mikor meghallom a hangját, amitől végig szánkózik egy borzongás a gerincemen miközben csípőmmel segítek rá, hogy teljesen véghez érjen Ő is…
Légzésem nehezen csillapodik, ám barna tekintetem eleddig soha nem látott világosságba tündökölve csillog s adja a másik tudtára, hogy bizony erre már igazán szüksége volt a testemnek. Nem érdekel, hogy a vágásból, még mindig szivárog a vér. Csak pihegve nézek végig a másikon és azt hiszem, a beszéddel akad egy kis gondom. De fejem oldalra fordítom, hisz csak nem feküdt rám, hogy összetörjön, még a csak most képletesen is. Kinyitom a szám, hogy mondjak valamit…de most mit mondjak? Ez olyan… franc se tudja… egyszerűen nem tudok megszólalni. De bármennyire röhejes is, pár pillanat múlva csak egy nevetés szakad fel duzzadt ajkaim közül, miközben megingattam a fejem.* - Gyűlöllek… baromira összezavarsz. Régen… régen ilyenkor már benyögtem valami elméset, hogy vegye a lapot a másik, hogy ideje lelépni. De… nem megy. *Tekintettem ismét rá, elemelve a plafonról a szemeim, melyekben vidám, fáradt és kielégült fények tekintettek a másikra.* - Egyszerre akarom, hogy menj és azt, hogy meg ne próbáld, mert eltöröm a lábaid. Utálom, hogy ezt csinálod velem… de legalább nem unalmasak a napjaim. Míg ezt próbálom kibogozni. A düh és a harag is szórakoztató tud lenni. * Húzódott egy vigyor az arcomra, megmutatva neki a fogaim, amelyek fehérben pompáztak. Alsó ajkam beharaptam egy pillanatra, de aztán folytattam.* - Szóval azt hiszem, ezt a döntést átpasszolom neked, ahogy abba meg végképp nincs beleszólásom, hogy ezek után fogsz-e még jönni. Ha mész, akkor ne haragudj, de fel nem kelek innen, mikor utána úgy is itt kötnék ki megint s küszködnöm kéne a levetkőzéssel is. Viszont ha maradsz, akkor esélyes, hogy egy húsz perc múlva bealszom, mert be kéne vennem a gyógyszerem, még mielőtt észhez tér a testem és rájövök, hogy megerőltettem a kezem. De akárhogy is, a fürdő ott van, de _ebben_ nincs férfi tusfürdő és a gyógyszereim azért ide adod? Azaz ajtó a fürdőbe vezet és pohár is van fent. * Mert bizony az éjjeli szekrényen ott pihent egy üres vizes pohár, mellette két tégellyel. Az egyikben fájdalomcsillapító volt, míg a másikban gyulladás csökkentő. Az altatóm a fiókban pihent, de az jó helyen van ott ahol van. Leo nem jön haza, mert melózik kitudja hol. Szóval nem szeretném kiütni magam, úgy, hogy nincs mellettem senki, csak az őr. Azonban akárhogy is, a tekintetem azt sugallja, hogy eszemben sincs elküldeni. Legszívesebben csak odébb másznék, hozzá bújnék és ha bevettem amit kellett, biztonságban merülnék álomba. De hogy erre kérni nem fogom az is biztos. Túl sokat kértem már amúgy is mára, pláne olyanokat amiket nem szoktam. Sőőőt… távol álltak tőlem. De a kellemes zsibbadtságomon túl, azért már pörgött az agyam, hogy ne is tegyem meg. S akárhogyis dönt… nem fogom. Csak csendesen elfogadom a döntését. Ejha… nah jó, ez egyelőre könnyelmű kijelentés volt. Majd meglátjuk, hogy mennyire vagyok képes, bármit is csendben elfogadni. Persze rám is, rám fért volna egy fürdés, de hogy innen nem tudnék felkellni az is biztos. Ez pedig csak akkor tudatosult bennem, mikor felhúztam az egyik lábam, így elterülve és az remegni kezdett, még mindig az utóhatások alatt. Ki is nyújtottam inkább, hisz úgy legalább nem volt ennyire nyilvánvaló.*
Természetesen Amint vége lesz az aktusnak mellé fekszem az ágyba s pihegek egy darabig. A szemem csukva van, hogy ne lássa mennyire örvendezik a farkasom, hiszen ilyen kielégülésben minden a kettőnknek régen volt már része. Biztos vagyok benne, hogy nem az a tekintete üdvözölné amit már megszokott. Mély levegőket veszek s próbálok vissza találni önmagamhoz ezzel elnyomva farkasom ujjongását. érzékelem ahogy a fejét fordítja s én sem teszem másképp. Arcomon végtelen nyugalom tükröződik. csak akkor pillogok rá, mikor beszélni kezd. Szemeiben, pedig ha olvas, akkor boldogságot s rajongást talál. Szavait nem igazán értem egészen addig, míg be nem fejezi a mondatott. Ezek szerint mennem is kéne meg nem is. Nah, ezt nem lehet megoldani, mert nem tudom magamat kettévágni, hogy az egyik felem távozzon, a másik pedig maradjon. Amíg ajkát szavak hagyják el, én addig csak figyelek. Az arca vonalát követem a tekintettemmel, de csak addig amíg nem kell megmozdítani a fejemet. Nincs kedvem most mozogni, csak pihenni akarok. Fáradt vagyok, s csak most érzem igazán mennyi éves is vagyok. Nem, nem a szex fárasztatott ki, mert bírnám még vagy jöhetne a következő kör. Ez valami teljesen más és nem tudnám megmagyarázni. Valamiért úgy érzem, hogy még nincs vége a beszédnek s nem szólók közbe. Én tudom, mikor kell csendbe maradni vagy kivárni a végét vele ellentétbe. Sokszor dühít, hogy ilyen, de talán ez az egyik ok amiért kedvelem még akkor is ha akkor utálom. Szépen elmagyaráztam nem? Mindegy én értem, hogy mire gondolok s ez a lényeg. Mind a két szememet összehúzom egy kicsit mikor azt ecsetelni, hogy lehet, ezek után nem fogom látogatni. Kattant, én már az elején megmondtam. Magam sem tudom, hogy menjek vagy sem, azt meg ezek után végképp nem, hogy mit szeretne. Igazodjon ki rajta az aki tud, mert én erre nem vagyok képes. Soha nem gondoltam volna, hogy akad egy ember akin nem tudok elgyalogolni s tessék itt fekszik mellettem. Eszembe nem jut, hogy talán simogatni kéne egy amolyan utójáték során. Soha nem szoktam ilyet, ezért nem merül fel bennem a gondolat. Hangom rekedt mikor megszólalok. - Már miért ne látogatnálak? Még mindig nem tudom, hogy minek néz, hiszen ha csak megakartam volna fektetni, akkor már az első találkozásunkról, próbát teszek. Azért, mert most megtörtént nem fogom kidobni, mint egy szemetest, mert annál azért jobban kedvelem. Kikászálódom az ágyból s először a nadrágomhoz megyek, melyből kiveszek két zsepit, majd a fürdő felé veszem az irányt. - Tényleg nem tudom, hogy most mit akarsz, de oda adom az orvosságot és ha nem bánod, akkor fürdök is egyet s az alatt majd eldöntöm mi legyen. Vonom meg a vállamat s a két tégelyért nyúlok, majd a pohárba engedek vizet. Ezután pedig benedvesítem az egyik zsepit. Elindulok felé, s mellé rakom le, mivel megfogni nem képes. Gondolom rám vár a feladat, hogy beadjam neki, de először leülök az ágyra, már ha egy kicsit arrébb mászott. Ha engedi akkor a maradék vért, mely rászáradt letörlöm róla, s hogy ne maradjon vizes a szárazzal is után megyek. - Beveszed most vagy miután lefürödtem? Kérdezem meg s várakozóan pillantok rá. A válaszától függ, hogyan tovább. Ha kell neki akkor beadom mind a kettőt vagy amennyi kell s meg is itatom. Ha viszont nem veszi be akkor ismét a fürdőben kötök ki s megengedem a vizet, mivel itt zuhanyozni nem lehet. Ha pedig nem most akarja akkor a víz lesz az első amit csinálok. Nem kell sok víz nekem, ezért amint van egy kicsi már mászok is bele és mosakodom. szeretem a forró vizet, így hidegre nincs is szükségem. Fürdés közben pedig az jár a fejembe, amit csináltunk s meg is merevedek egy kicsit. Hát ez van. nem töltök órákat a zuhany alatt, mert nem szoktam. Kimászok és keresek egy tülközőt, melyben megtörlöm nedves testemet. majd felhúzom az alsó gatyámat, amit a szobába hagytam.
ha fent van még akkor rámosolygok ösztönösen s keresem a tekintetett, melyet szeretek. Gondolom kíváncsi a válaszomra, hogy akkor maradok e vagy sem. - Hogy teljesíteni tudjam, azt, hogy maradjak is meg nem is ami elég nehéz. Azt találtam ki, hogy maradok amíg el nem alszol. Aztán összeszedem magamat és haza megyek. Holnap pedig jövők ugyan ebben az időben ahogy szoktam. Már ha így megfelel a kisasszonynak. Hangomba semmi keménység nincs s a rekedtség is eltűnt, mely korábban felfedezhető volt. Azonban valami lágyság még is költözik a beszédemhez. Ha minden igaz akkor felmászok mellé az ágyba, s közel húzódom hozzá. A hátamon fekszem le s a kezemet kinyújtom felé. - Gyere ide. Kérés mint sem parancs s ha nem akar akkor nem jön. Ha pedig igen, akkor a kezemet a feje alá csúsztatom s magunkra húzom a takarót. A plafont nézem, s nem gondolok semmire. Hallgatom a szívének verését s a szuszogását is. Boldog vagyok, hogy a meleg teste hozzám ér és soha nem gondoltam volna, hogy lesz ilyen köztünk. Abszolút nem bánom, hogy megtörtént s remélem nem csak egyszeri lesz. Amint egyenletes lesz s a feje is nehezek, csak akkor mászom ki alóla és szedem össze magam. Majd elindulok haza.
Ha nincs fent mire vissza érek, akkor ráterítem a takarót, hogy ne fázzon meg, s felöltözök. A poharába friss vizet töltök, hát ha szüksége lesz rá mikor felkel. Aztán pedig szépen lelépek és megyek haza aludni.
// Ha nem akarsz semmi mást, akkor szerintem itt a vége. Köszönöm a játékot. //
*Igen, látom a tekintetét, dehogy én okot nem adtam a rajongására… grr… ettől még a hideg is kirázna, ha épp nem volnék ennyire felhevülve. De most komolyan. Így a törzsvendégek szoktak rám nézni, vagy… a franc se tudja. Azonban a-a… nem tetszik az amit látok. Mert… nah jó, szimplán azért nem tetszik, mert nem tudom, mit von pontosan maga után. S így, nem is biztos, hogy tudni akarom. Viszont a kérdésére halványan szalad fel a szemöldököm, egy néma kérdést formálna. Jajj ne máááár… most komolyan csak nekem evidens a dolog? Komolyan kezdem úgy érezni magam, hogy rosszul vagyok bekötve. Najó, Balázs van rosszul bekötve. Sőőőt…* - Hajm… Kevés olyan tök van, aki… vagyis… Bah… nézd, én szarul vagyok bekötve. Totál alkalmatlan fix valamire. Ahhoz túlságosan is szeszélyes vagyok és nehéz fent tartani az érdeklődésem. Szóval eleddig úgy működtem mint a srácok többsége… Szép volt, jó volt, de köszönöm ennyi. *Oké, senki ne kérdezze, hogy az a bizonyos „valami” mit takar. Jelenleg csak szexről beszéltünk. S ennyi. Megsem fordult a fejemben, hogy ezt tovább is lehet szőni. Az meg pláne nem, hogy a másik ilyet tenne. S mivel nem kezdett el nekem itt ömlengeni, meg agyon dicsérni így úgy véltem, hogy igazam van. Szóval eddig tiszta sor. Azonban a múlt idő sem véletlen, hisz az első mondatom az ajtóra irányuló célzás volt anno. Másrészt, most mégsem ment. Szóval ugorjunk. Hééé… ne szó szerint. De a másik már „ugrik” is a gyógyszereket beadni, meg vizet hozni. Oké, de minek zsepi? Különben meg amúgy is, ott van a fürdőbe. S mivel eléggé praktikus vagyok… minden szem előtt és kéznél. Ahogy le akar ülni, nem mászom beljebb. Így is elfér. Elég nagy az ágyam és nem szeretek a legszélén aludni. Közel van a föld. Ahogy a hideg a bőrömhöz ér, meg sem rezzenek. Na nem azért mert nem hideg, dehogynem libabörös is lettem és aminek meg kellett az meg is merevedett így hirtelenjében. De jobban elvoltam foglalva azzal, hogy összevont szemöldökkel és kissé összeszűkült szemekkel próbáljam megfejteni a tettét. Ez már majdnem felér egy gondoskodással is. Hát… hümm… inkább nem szólok semmit.* - Most, mert később csak rosszabb lesz. * A kérdésre azért felelek és fel is ülök, hogy normálisan betudjam venni, ha a számba adta, akkor természetesen lenyeltem, már ha adott mellé vizet. De hát mért ne tette volna. Csak így megy le. Mikor megvolt csak visszadőltem és oldalra billentett fejjel néztem a másikat. * - Ha bánnám, már elküldtelek volna. De nem bánom, azt sem, ha maradsz. De mivel Rosát elküldtem, ha nem ért még vissza… nos, tudod, hogy müködik a konyha. * Utaltam arra, hogy nem egészen hagytam enni. Vagyis… nem jutottunk el odáig. De ahogy lelépett csak lehunyva a szemeim szerettem volna gondolkodni. Szép álom… csak ne volna telefon a földön. Újra felülve vettem a mancsomba és kihangosítva tárcsáztam.* - Szia Papa… csak, fekszek le, gondoltam elköszönök, nem hiszem, hogy ma már ébren leszek…. Nem, nem dolgozom… Nem, semmi ilyesmi. Csak fáradt vagyok. Nem, elutazott… Jajj Papa, nem, nem vagyok egyedül, de tudok vigyázni magamra. Viszont megyek, ha csak nem akarod végig hallgatózni, ahogy alszom. Apu, várj még… Hiányzol. * Kúszott egy mosoly az arcomra és lenyomva a telefont, ott maradt az ágyam szélén. Laposakat pislogva gubózódtam össze a lehető legkisebbre, már amennyire engedte a karom. De még mielőtt elmerülhettem volna, hallottam, ahogy nyílt az ajtó. Lapos pislogással néztem a kimászót, és hallgattam a szavait. Ja és biztos, hogy talált törölközőt, ha volt annyi sütni valója, hogy kinyissa a mosdó alatti szekrényt. Ha nem, akkor maximum az enyémet. - Azt, hogy „menj” úgy értettem, hogy végleg. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányan maradtak nálam. Sőt… egyetlen ujjam kéne hozzá. Azonban holnap reggel ne felejts el beugrani, a számlákkal. * Dörmögtem neki, valahol az ébrenlét és az „álom” határán. Hangom lágy, álmos és leginkább hajaz egy ártatlan kislány hangjára mint sem egy nőére, pláne nem egy olyanéra mint én. Nem kell kétszer mondani, hogy menjek. Kúszok is odébb egy kicsit. Egyik kezem közénk szorult, de amíg nem fekszik rá, nincs baj. A másik kezem a felsőtestén pihen hosszában. Könyököm a hasánál, ujjaim a mellkasánál pihennek. * - Nem akarom, hogy menj. * Nos, a gyógyszereimnek vannak jó hatásai is. Mégpedig az, hogy baromira nincsenek összhangban az agyammal. A frász mondott volna ilyet, de mindenesetre pár pillanatra a szavaim követőn már aludtam is. Valamikor éreztem, hogy megmozdul a testem, de csak mint aki jól végezte dolgát fordultam meg a másik oldalamra, kissé féloldalasam. A takaróm a lábaim közé fogtam és szuszogtam tovább, mint akit meg sem zavartak. Nem hallottam, hogy ki ment, ahogy semmi mást sem érzékeltem már… Egy idő után pedig ismét a mélybe rántott a sötétség… nem kívánt dolgokkal traktálva, rémképeket nyújtva édes álom helyett.*
// CSak annyi van mééég, hogy; Köszönöm a játékot. *.*//
*A névre felkapom a fejem és csak kérdőn vonom fel a szemöldököm. Rose? Az meg ki a franc? De most komolyan… bár tény, hogy a különbség nem sok és nem is ez a lényeg. De azt nem mondhatom, hogy nem kelltette fel az érdeklődésem ez a kis… hmm… tévesztés. * - Rosa… De nem. Heti háromszor jön takarítani. Addig volt nálam minden nap, míg gipszelve voltam. Már elvagyok egyedül is. * Sajnálatos mód tényleg egyedül és némi aggodalom villan tekintetemben, mert nem kéne egyedül lennem. Na nem azért mert hű de félnék, hanem mert Leo még nem ért vissza és ez aggasztó. * - Tudom. De egyedül nehéz lett volna. * Sütöttem le a szemem és letéve a fagyis kelyhet tereltem el a tettemtől a figyelmet. Na nem azért mert nem találtam volna, hanem azért mert nem akartam olyan kezébe adni a dolgot aki esetlegesen cseszik az állapotomra.* - Köszönöm. Ezzel viszont élnék… de szólok, nagy fába vágod a fejszéd. * Közöltem csak úgy mellékesen, hogy tudja mivel áll szemben. Rohadt makacs tudok lenni, no meg eltökélt. Pláne, ha erről van szó. * - De hozz magaddal fegyvert… hely van a táncteremben. Viszont az itt lévő eszközeim, a saját méreteim. * Figyelmeztettem, de ez evidens dolog, de nekem ne mondja később azt, hogy csak gyerek méretű pengéim vannak, és így nem tud mit kezdeni velem. Bár tény, hogy hozzá képest tényleg baby méretűek. Viszont mikor közli, hogy nem volt a boltban csak felvontam a szemöldököm. Meglepő… de hát nem voltam arra. Elhoztam az utolsó adagot és ennyi. Mivel ma végeztem vele reggel, így nem jártam arra. De nem kérdeztem. Nem volt kedve és pont. A pincér érkezével én magam is elveszem az asztalról a kezem jelezve, hogy viheti, a kérdést hallva egy mosoly kerül az ajkaimra így a számlát is kérem. * - Gondolom, kell a könyvelésed. Szóval hozzám… aztán meg… * Ott is maradhatsz. Nah de ezt nem árultam el. Csak felálltam az asztaltól és útközben kaptam el a pincért a számlával. Elővéve a tálcám rendeztem, és már meg is indultam kifelé a kabátom magamra véve. A kulccsal játszadoztam, ahogy oldalra sandítottam. Adjam? Ne adjam? Vagy külön jön? Hajm…* - Az egyszerűség kedvéért egy kocsival megyünk, és az enyémmel. Vezethetsz! * Előztem meg, hogy itt nekem szórakozni kezdjen, hogy az övével menjünk. Én már nem akarok visszajönni, Ő meg elhozhatja a kocsimat és reggel visszaküldeti, avagy hívhat taxit vagy bánom is én. De azért annyit hajlandó vagyok engedni, hogy vezethet. Ez még mindig a bérelt kocsi. De hát nem fogom nyúzni azért, amit beígért. Van nagyobb gondja is. Így viszont a kulcsot át is passzolom neki, hogy akkor hajrá. Az autóhoz sétálva az anyós ülésnél várom, hogy kinyissa. Na nem az ajtót, csak a kocsit. Ahogy pittyeg már be is szállok, nem várok csodára és amúgy se nagyon van ínyemre a felesleges udvariaskodás. Van kezem. Az úton, csak mint mindig csendes voltam és az ablakon tekintettem kifelé. Most még a zenét sem kapcsoltam be. Feszült voltam… nem tudom miért. De talán az, hogy újra a házamba lép. Amivel még nincs baj, csak nem tudom, hogy mi lesz. Nah ez viszont baj. De mivel Ő vezetett így ha oda adta a macsekot, ujjaim finoman simogatták a kis állatot. Ha nem, hát szenvedjen vele miközben vezet.
Megérkezve azonban kiszálltam a kocsiból, és a kulcsomért kezdtem el kutatni. Mikor megtaláltam beengedtem magunkat a kapun, majd a bejárati ajtón is. Rend és tisztaság… nincs ki felfordulást okozzon. * - Kérsz valamit? * Kérdeztem miközben levettem a cipőm és a kabátom is a fogasra került. A táskámmal egyetemben a nappaliba indultam és vigyorogva néztem a zongorára. Tegnap már játszottam, az ujjaimnak semmi baja. Azonban ami itt volt az közel sem volt rend. Egy könyv a kanapén melyen; Terhesség hónapról – hónapra cím állt. Nos ezt azonnal összecsuktam a könyves polcra dobtam a gerincével befelé, hogy ne lehessen látni.* - Nem vártam senkit… bocsi. – Pillantottam hátra. Az asztalon üvegpohár, fél doboz gyümölcs lé, meg egy sütis tálca, ami már üres volt. Krémes volt rajta… valamikor pár órája még. Aztán egy kupac számla, ámbár ezek sorrendben voltak. A laptop mögötte, bekapcsolva, külső vinyóra csatlakoztatva. Számológép – mert hát a gépet is ellenőrizni kell -, jegyzetek, pár darab toll… szóval totál káosz volt, pláne, hogy valahol ott volt a telefontöltőm is. Ha kért kólát, akkor persze kapott egy pohárral a konyhából és a gép elé ültem, kicsit előrébb dőlve.* - Mentem és már kész is. De jobban járnánk mind ketten, ha hetente-kéthetente elhoznád és akkor nem lennél ennyire megcsúszva. No meg nekem is gyorsabb… ugyanis mert nem táncolok még dolgozok. És hidd el… visszasírom azt az időt mikor még táncoltam. Zsong a fejem a számoktól, a bérektől, rendelésektől és az alkalmazottak nyűgjeitől, szabadnapoktól és a többi. De mielőtt rákezdenél… Szívesen megcsinálom. A könyvelés ott Dun reszortja, hál istennek. Kész káosz volna a Cassino miatt kézben tartani mindent.* Forgattam meg a kezeim és a gép pittyegve jelezte, hogy a mentés elkészült. Lehúztam a külső meghajtót és a pendriveot is.* - Nah ez a Tiéd… - Nyújtottam át a sticket - … ezen pedig van egy másolat, de ezt megtartom magamnak. Egyrészt ha történik valami, meglegyen, másrészt, hogy ne kelljen mindig újat kezdeni és egy helyen legyen meg az egész. Ezt már összefésültem a korábbival, amit kiszedtem a bolt gépéből. Összetudod fésülni a két fájlt vagy beugorjak valamelyik nap és megcsináljam? * Kérdeztem. Na nem… ha van kifogása, akkor letörlöm a külső meghajtómról. De hogy azt ki nem adom a kezemből az is biztos. Bár nem értem, hogy mi kifogása volna, de jobb ha tudja, hogy van egy másolat. Tudja, hogy kitől kell elkérnie, ha szerencsétlenkednek. Mert hogy még egyszer nem nyálazom végig az összes kis számlát az is biztos. Azonban nem folytattam, hisz jött volna a kínos kérdés, hogy megy vagy marad. Döntse el Ő, hogy mit szeretne. Ha indul áldásom rá, nem fogok tiltakozni még az éttermi vallomások után sem. Nem vagyok egy nyakra mászós típus. Bár tény, hogy nem is fogok repesni az örömtől… azonban ha marad, szintén beköszönt a kínos csönd a részemről, hisz következne a hogyan tovább kérdése. Vazz… sehogy sem jó. Najó… de, valahogy jó volna. Ha mondjuk átölelne… de hát na. Álmodj királylány. *
- Bocs valamiért rosszul emlékeztem a nevére. Nem tudom, hogy miért csak valamiért ez ugrott be. Mindegy, most már megjegyzem, bár sokat akkor nem fogok vele találkozni. Mikor kihangsúlyozza az egyedül szót, kérdőn vonom fel a szemöldökömet. Lehet neki fel sem tűnt, hogy egy kicsit megnyomta, de én kivallóan hallok. - Ezek szerint Leo még mindig nem került elő. Nem írt? Kérdezek rá, bár engem annyira nem érdekel, de tudom, hogy számára fontos a srác. Csak ezért érdeklődöm iránta. Csak egy mosoly jelenik meg az arcomon, mikor a gyakorlásos részhez érünk. Nem hiszen, hogy kicsi lenne hozzá a fejszém, de majd kiderül. - Ezt megjegyzem és viszek méretben passzolót. Fejben fogom tartani s majd viszek magammal pengét, bár nem engem kell erősíteni s talán kés forgatásban nekem kell majd tanulnom tőle. Annyira nem vagyok gyakorlót a pengeforgatásban, hogy trükkök sorozatát hajtsam végig, de majd meglátjuk mennyire jó a másik. Még nem láttam forgatás közben, de ami késik, az nem múlik. Mivel már befejeztük a vacsorát, így akár kereshetnénk is egy nyugodtabb helyet, s most egyre gondolunk. Azonban az nem igen tetszik, hogy rendezi a számlát, de nem szólók semmit. Nem akarok még egy állatot a nyakamba. Ez is bőven elég. - Persze, hogy kell. Valóban szükségem lenne a könyvelésre, mert pár nap múlva lesz egy ellenőrzésem. Ezért is kértem meg, hogy csinálja meg. Szóval mehetünk hozzá, azonban nincs kocsim. Sétálni meg, nem igen szeretnék. Mondhatni lusta vagyok ilyen téren. A macskát az ölembe veszem, hogy követni tudjam a másikat. Már éppen kérdezni akartam, hogy mivel megyünk mikor megszólal. Azt nem tudtam, hogy gondolatolvasó is olykor vagy csak a véletlen műve? Valamiért szeretném azt hinni, hogy egy hullámon mozgunk, de nem áltatom magamat. Annak viszont ki fejezeten örülök, hogy én vezethetek. A kulcsot megkapom, s amit oda érünk már riasztom is. Nem nyitok ajtót, hiszen nem szokásom és amúgy is tele van a kezem. Ha ilyen figyelemre vágyik, akkor más hol kopogjon. Bunkó nem vagyok, de amíg semmi nem akadályozza abban, hogy beszálljon, oldja meg. Mondjuk, ha egy kést sem tud rendesen használni akkor talán a kocsi ajtót sem képes kinyitni. Várok egy pillanatra, hogy megy e neki vagy sem. Amint kinyitja az ajtót én is beszállok. - Megfognád? Nyújtom felé a macskát, s ha elveszi, akkor a kulcsot a megfelelő lyukba teszem s a kocsi útra kell. Örülök, hogy végre vezethetek még is valami beárnyékolja az örömömet. Jogsi van nálam, csak a fegyvereim maradtak otthon. Nem gondoltam volna, hogy elhagyom a szállodát. Csak nem történik semmi olyan, amiben használnom kellene, bár van olyan személy a városban, akitől tartanom kellene. Csak nem jön velünk szembe s mint mondtam csak tartanom kellene, de valamiért nem érzek félelmet. Tisztán emlékszem rá s arra is mi volt a jégen. Ráadásul a szerelmemet is elvette a rohadék. - Ellopták a kocsimat, pár hete. Szóval már nem csak neked lógok egy kocsival, hanem magamnak is. Ez a nagy helyzet. Azt nem mondom, hogy hol s hogyan történt, mert a hogyant magam sem tudom. Az meg van, hogy a felnim leesett a kocsiról és az is, hogy próbáltam vissza szerezni, de utána csak képszakadás következett. Az út hátralévő részében pedig csendbe maradok.
A macskát visszaveszem tőle, s követem egészen a házig. Túl hideg van ahhoz, hogy kint hagyjam és amúgy is szobacica. Talán nem volt jó ötlet elhozni, de felmenni sem volt kedvem a szobába. Most már mindegy. Amint beérünk megállok a csukott ajtó előtt. - Az a kérdés van e olyan rész a házban ahol a cica ellehet, mert biztos vagyok benne, hogy kijelöli a területét. Úgy gondolom, hogy most tök rendes voltam s jó vendégként viselkedtem. Ha van ilyen hely, akkor a macsekot oda viszem, ha pedig nincs, akkor én szóltam előre. Mivel kabát nincs rajtam, így nem kell semmit felakasztanom. A cipőmet viszont leveszem - A szokásosat. Mi mást is kérhetnék? Más nem nagyon szoktam inni és valamiért szeretem a sötét nedűt, ámbár ha valaki rákérdezne, hogy miért, akkor nem tudnék választ adni. Engem aztán nem zavar a rendetlenség az asztalon, mert az enyém ennél rosszabb szokott lenni. Igazából csak akkor rakok rendet ha várók valakit. Nos, a szobámba szinte senki nem szoktam fogadni csak ha nagyon fontos. Az én magánszférám és nem szívesen engedek be oda kíváncsi szemeket. Szerencsére nem is akarnak velem ott találkozni, szóval nem érdemel több szót a dolog. - Nekem teljesen jó ha két hetente megcsinálod. Ha pedig lesz valami extra, akkor hamarabb megkapod. Az viszont nem tetszik, hogy annak ellenére is Dun-ál melozik, hogy már nem táncol. Pedig azt hittem, hogy ott hagyja egy időre a helyet és a főnökét is. Nem kedveltem soha valamiért és nem javított a tettével. Én aztán nem vagyok vele elfogult s talán ezért is kell nekem majd dönteni, hogy mikor térhet vissza testőrnek. Egy biztos, bizonyítani kell, mert még ha nem is kedvelem a tettek beszélnek nálam. Térjünk vissza a könyvelésre. Talán nem kellene benne annyira megbíznom, hogy hagyjak a gépén egy másolatot, de ész érvek szolnak mellette. Azonban nem szeretném ha bárki más betörne a gépébe. - Maradhat a másolat, hogy ne kelljen sokat bent lenni a boltba, de van megfelelő védelem a gépeden? Nem azért, csak ezek olyan infók.....Ismerek egy jó hekkert, ha gondolod. Célzás s aggódás is akad ebben a mondatban. Nem szoktam kiadni a dolgaimat, de ezt már szerintem ő is tudja. Azt meg végkép nem szeretném ha rajta kívül más is bele látna. Azt hiszem jogos az aggódásom ez miatt. - Persze össze tudom, de attól még jöhetsz hozzám, ha gondolod. Egy mosoly kerül az arcomra, bár azt nem tudom, hogy látja e, mert felette állok. A cicát kezdem el keresni a szememmel ha itt van, ha pedig egy másik helységben akkor arra pillantok. Érzem azt a csendet s valszeg megint egyre gondolunk. Semmi kedvem nincs haza menni még, ezért nem is fogok, hacsak el nem küld. Egy ötlet pattan ki a fejemből, bár nem is egészen az enyém. - Azt mondtad, hogy szívesen megmutatod egyszer a tánctermet. Még mindig áll az ajánlat? Nézek le rá, s ha még mindig ül s egy gondolától vezérelve bele túrok abba a szép hajába. Szeretem, hogy olyan selymes és az illata is csodás számomra. Amúgy hozzá kellett már érnem, mert akartam és vágytam rá.
*A névtévesztés, mondjuk úgy, hogy férfi és elnézhető. Bár remélem, hogy egyszer nem az én nevem nézi be. No mindegy. Leot illető kérdésére csak megingattam a fejem.* - Semmi… Lassan ott tartok, hogy utána megyek Velencébe és megkeresem. Valahogy. Volt már olyan, hogy késett, tovább tartott... de olyan még sosem, hogy hetekig nem is jelentkezik. *Hallhatta a hangomon, hogy aggódok és idegesít. Azonban azt is, hogy komolyan mondtam a szavaim. Oké, nincsenek arra kapcsolataim, de még lehetnek. S képes vagyok elmászni odáig, még ilyen állapotban is, és ha kell a föld alól is előkerítem a férfit. Az már más kérdés, hogy azért, hogy örüljek neki vagy megcsapoljam, mert hagyta, hogy itt idegeskedjek közben semmi baja. Oké, ilyet nem tenne. Nah de a lényeg, hogy Balázs ne lepődjön meg, ha egyszer csak kap egy üzenetet, hogy a reptéren vagyok majd valamikor jövök. Kitelne Tőlem minden kérdés nélkül. Hehe… mintha bármit is kérdeznék vagy engedélyt kérnék. Najó, ezt hagyjuk is. Inkább menjünk és megyünk is, ahogy a kocsiban is átveszem a macsekot, és az ölembe helyezve simogatom. Hát… még mindig vicces ez a hám rajta, de nem szedem le. Nem az én macskám. Nah de Bazsi szavaira csak pillogtam nagyokat. Na ne már… hirtelen nem tudtam, hogy röhögjek vagy sajnáljam. Na jó… a röhögve sírás egész jó opció de csak pislogtam nagyokat.* - Azt mégis hogy sikerült? * Kérdeztem. Ch más azt kérdezte volna, hogy volt-e a rendőrségen. Nem is értem ez nekem miért nem jutott eszembe. Talán azért mert én magam sem tenném. Na de…* - Ez esetben ha gondolod, kölcsön kaphatod ezt. Ha beviszel melózni este és haza hozol éjjel. Vagy legalább szólsz időben, hogy nem tudsz értem jönni. Akkor hívok taxit… de várni nem szeretek. *Másra amúgy sem használtam szerencsétlent. Nem vagyok vásárlós típus és ami fontos azt meg elintézi Rosa. NA de ha várnom kell attól frászt kapok, de tényleg. Ezért nem szerettem taxizni sem, mert mindig várni kell rájuk. No de ezt neki nem kell tudnia. *
A kérdésre megtorpanva pillogok hátra. De azért mosolyogva felelek.* - Szóval nem szobatiszta? De Mancs nincs velem, így a cuccai sem, szóval a fürdő marad. * Intettem a földszinti ajtó felé, ahol egy kézmosó és egy wc volt. Semmi több… a zuhanyzók külön vannak a szobákhoz. Nem kellett még egy. Felesleges. S míg Ő elhelyzi a macskát már hozom is amit kért. Nem azért mert körül ugrálom, hanem mert… na, hát elég sokszor etetett meg, meg itatott szóval ennyi visszajár. Különben is, azért annyira rossz vendéglátó nem vagyok. Csak azt ne kérjék, hogy főzzek vagy süssek valamit. Nah akkor elnyerném a díjat az tuti. Mármint a legrosszabb vendéglátó címet. * - Rendben. * Bólintottam rá, hogy megkapom a számlákat időben. Már nem azért, de ez a minimum. Oké, tényleg szívesen megcsinálom, de senki kedvéért nem virrasztok. Pláne nem szívességből. Szóval ezt hagyjuk is, hisz ha megkapom, akkor az úgy lesz. Remélem. Viszont az aggodalmára elnevettem magam. Na ne már… * - B.B. Ezek csak számlák… ki az isten nyíla kiváncsi egy rakat számra? Persze az adóhívatalokon kívűl. De nem, nincs a gépemen védelem. Viszont, ezt – mozgattam meg a meghajtót. – nem tartom a gépben folyton. Másrészt, ez le van kódolva mert sok emlékem van rajta. És nekem senki ne túrkáljon a gépemben, mert a végén összekutyul valamit. Nekem ez így jó… De ha megnyugtatt a szobámban tartom a széfemben. Egyébb kérdés? * Vontam fel a szemöldököm mosolyogva. De most komolyan… mi olyan nagy cucc egy könyvelésben? Nem szólt, hogy van benne stikli… vagy már csak úgy kaptam kézhez az anyagot. Na mindegy, ez engem nem érint. De ha ez megnyugtatja… Azonban a kezemből nem adom ki. Senkinek. Egy heckernek sem. Aztán meg én nem tudom használni. Nem vagyok profi kocka. Szóval hagyjuk is. Egyenlőre. * - Hűűű… ez egy újabb invitálás? Különben én megyek. Csak rohadt korán. DE akkor benézek mikor ott vagy te is. Elég kényelmes az irodád. * Kacsintottam hátra a vállam felett. Naná, hogy kétértelműen hatott. De a mosolyáról le késtem hisz csak a szavaim végén pillantottam hátra, ahogy a kacsintás után vissza előre. A kínos csend azonban nem tett jót a lelkemnek, nah ezt mondtam… utálok várni. Már pedig ez az volt, egészen addig, míg meg nem szólalt a másik. Nah a kérdésére egy vigyor ült ki az ajkaimra, s közben megéreztem az ujjait is. Egy pillanat volt csupán míg belemerevedtem, aztán már kissé hátrébb döntöttem a fejem, hogy buksim jobban a tenyerébe simuljon, s így a tincseim is. Kissé hátrébb dőltem és így néztem fel rá. Tekintetemen láthatta, hogy valami életre kél. Na nem kell itt egyből jóra gondolni, nem a vágy volt az. Hanem csak egy jóleső érzés, mely ott virított a tekintetemben.* - Persze… gyere. * Invitáltam, aztán ahogy felálltam már meg is indítottam a lépteim az előszobába, ahol bizony egy ajtó ment le a pincébe pár lépcső fokkal. Leérve felkapcsoltam a villanyt és a termet megtöltötte a fény. Az udvar felőli lépcső alatt volt egy kis hűtő vízzel meg energia itallal, mellette ülő párnák, amik különböző színekben pompáztak egymásra dobálva. A tágas termet körbe, mind a négy oldalt tükör vette körül. Azonban a bal kéz felé eső rész közepén volt egy rúd is beszerelve, míg egy másik jobb oldalról. Az egyik sarokban azonban egy kis asztal volt, rajta egy hifivel de a hangfalak a falba voltak építve. No meg körülötte cédék szanaszét. Hééé én átláttam a káoszon ami ott volt és ez a lényeg. Az ajtóval szemben lévő falon azonban egy balett rúd húzódott végig.* - Ez az én birodalmam… * Mosolyodtam el, és ahogy Bazsi után becsuktam az ajtót az ajtó ezen oldala is tükrös volt, hogy ne legyen megszakítás. Tekintetem a másikat kémlelte, hogy mégis milyen reakciókat látok rajta. A terem… na azt már láttam egy párszor tudtam, hogy mi hol van és miért ott. Elvégre én építettem… nem volt ez itt.*
Abszolút nem örülnék annak, ha utána menne, mert kitudja mi van ott vagy mivel találhatja szembe magát. Azt tudom, hogy ott is vannak farkasok, mivel a főnök testvére is ott él jelenleg. Persze azt nem mondom, neki hogy ne menjen, mert még csak azért is menne. Szóval inkább csendben hallgatom azt amit mond. - Nyitva hagytam és mire visszamentem már nem volt ott. Vonom meg a vállamat, mert ez így történt. Nem számoltam vele mikor kiszálltam, hogy nem jutok vissza pár percen belül. Azt nem mondom, hogy előfordul, de ez van. A helyzet jelző pedig már régen nem jelez. Gondolom szét lett szedve. - Ez rendes tőled, de nem veszem a kocsidat. Majd veszek egy másikat, de amíg nem találom meg a megfelelőt, addig megoldom másképp. Úgy is lógok neked egy kocsival. Eddig nem nagyon volt időm, foglalkozni vele, de most már szakítok arra is. Ha már nézek magamnak, akkor neki is fogok, csak eddig tényleg nem volt rá időm. Illetve azt sem tudtam, hogy milyen is állna neki jól igazán, de most már jobban ismerem, így talán sikerül eltalálnom. Egyébként pedig tényleg rendes tőle, hogy a bérelt kocsit oda adná. Azonban azt nem tudom neki biztosítani, hogy mindig megjelenek, érte munkába vagy nem e jön közbe valami. Tudom, mondta csak szóljak neki, de ha ér egy támadás, akkor több napig szólhatnék, ezt pedig nem akarom bevállalni. Hiszen körülöttem minden instabil.
A fejemet ingatom meg a visszakérdezésre. Nem az, mert vele sem sok időm van foglalkozni, pedig egy kis cicának pont az kéne. Teljesen mindegy, mert csak ideiglenes van nálam, amíg nem találok neki biztos helyett. Csoda hogy a cica még életben van. Az a szerencséje, hogy meghagytam a konyhán, ha nem kérem a kajáját akkor is hozzák fel neki. Különben mikor a lábadozóban voltam, már éhes halt volna. Sok a volna hagyjuk is. - Oké, oké, csak megkérdeztem. Emelem védekezően magam elé a kezeimet, bár talán nem látja, hiszen előttem ül. Azonban a hangomból biztosan ki tudja következtetni a mozdulataimat. - Persze hogy az, nincs jobb, mint egy kávéval kezdeni a reggel a megfelelő társaságban. Kényelmes.... Egy újabb mosoly szalad végig az ajkamon s én szívesen látom. Ráadásul az utolsó szónál megváltozik a hangsúlyom s kissé játékos lesz. Nem tudom, hogy értette, de van képzelő erőm mit lehet ott még csinálni. Elég sok mindent ami nem függ össze a munkával. Azonban a hirtelen kelt vágyamat vissza kell fognom s ere azért kell egy egész perc. Ezért állhat csak be az a bizonyos csönd. Amit meg is török. Érzem, ahogy belesimul a tenyerembe, s nem kicsit esik jól. Kíváncsi vagyok, hol tanít, így nem kell kétszer kérni, hogy menjek utána. Azonban a poharamat hozom magammal, ha már a kezembe van. Lépkedek utána, s amint felkapcsolja villanyt szét nézek a terembe. Itt aztán tényleg lesz hely gyakorolni. Nem kelt bennem káosz érzettet az elrendezés, hiszen így elég nagy a tér, mely árválkodik s arra vár, hogy valaki táncolni kezdjen rajta. - Elég szép a birodalmad. Jegyzem meg elismerően s komolyan is. Beljebb hatolok ebbe a birodalomba s minden egyes részt megnézek magamnak. A Hifi előtt azonban meg állok s a nőre pillantok kérdőn. Nem tudom, hogy érti e a kérdést vagy sem, de majd mindjárt teszek róla, hogy egyértelmű legyen. A gombot megnyomom, mely elvileg beindítja a zenét ha van benne. Ha pedig megszólal, akkor megint Elire nézek. - Megmutatod mit tudsz vagy inkább játszunk azt, hogy kezdő vagyok és kíváncsi vagyok a tanár tudására? Hangom incselkedő s kíváncsi is, mert még soha nem láttam tánc közben. Mielőtt választ kapnék a kérdésemre felé megyek, s közvetlen előtte állok meg. Elég közel vagyunk ahhoz egymáshoz, hogy érezzem a teste melegét. A pajzsomat pedig leengedem teljesen, hiszen itt rajtunk kívül nincs más csak mi s szeretném érezni amit ő. A fejemet pedig közel hajtom az övéhez s majdnem kap egy csókot szép ajkaira, de mivel beszélek a csók elmarad. Amúgy sem éppen ilyen kis érzékien akarom csókolni finom ajkait. Nem olyan fajt vagyok. - Nos, tanárnő, a diákja várja a műsort. Amint befejeztem a szavakat elvonom a fejemet, s bizony ott hagyom. A párnák közé sétálok s kényelmesen elhelyezkedem, persze csak ha hagyja. Remélem, hogy mutat valamit, amit én is átérezhetek, hiszen nekem most ez a célom. Persze lehet, hogy nem így alakul a helyzet, ám a pajzsomat akkor sem vonom fel. Itt nem kell rejtegetni semmit, hiszen nincs farkas a környéken.
- Ühhüm… nem is tudom kicseszett le, mert „felelőtlenül” nyitva hagytam az autóm, míg odébb sétáltam, hogy megnézzem mi történt. * Vigyorodtam el. Naná, hogy vissza kapja. Semmit sem fogadok csak úgy. Ezt pontosan Ő mondta, mikor a balesett volt az útón és eltörte a karjaim. No mindegy… De Tőlem aztán nem kap áldást, mindenki saját baromságából tanul. Ami pedig az ajánlatom illeti… ha nem, hát nem. Nem erőszak… de azért majd még bepróbálkozok, mikor megy, hátha.
A védekezésére nem mondok semmit. Komolyan jobban félti, mint engem az életét. De mindegy is, biztonságban van és kész. Nem fogok neki egy erődöt építeni. Különben meg, az alkalmazottja azt se kérdezte, hogy ki vagyok csak annyit mondtam, hogy a Főnök küldött és beengedett. Ezek után azt hiszem nem tőlem kéne féltenie a dolgait. * - Hmm… egyre csábítóbb az ajánlat. De a kedvemért képes volnál bezárni a boltot pár órácskára? Nem hiszem, hogy megérné… * Pláne, hogy mi maradna egyben. Valószínűleg nem sok minden. Tekintve, hogy egyikünket sem a finomkodós fajtából faragták. De persze, mért ne adnám alá a lovat, ha már ilyen magasan ül? Még a végén leesne… bár inkább, mint orra. No mindegy… szavaimban azonban ott van némi ígéret is, a játékosságon kívűl. Aztán vagy komolyan gondoltam, vagy nem. Ez majd kiderül… egyszer. Talán. De most a táncterem kerül felfedezésre, bár másmilyenre. De a lényegen nem változatat. Szavara azonban a pohara felé intettem.* - Ha kiöntöd felnyalatom veled. Ragad. * Magyaráztam meg a dolgot. No meg a szénsav ha megmarja a felületet és beleissza magát a parkettába fellógatom az fix. Nem lakkoztatom újra. Nincs azaz isten. Naná, hogy nézem, hogy mit csinál. De a kérdésére azt hittem, hogy a cd-éket akarja megnézni. Azonban mikor benyomja már lépek is előre.* - Neee…. * Lépek párat, de elkéstem. Lássuk be, pillanatok alatt nem szelem át a termet. A zene pedig felcsendül. S nem más énekel, mint; én. Ajkaimba harapva szegem fel egy kicsit a fejem. Oké, senki nem hallott még énekelni a Papán kívül. Csak Leo. S ami azt illeti, nem is mostanában énekeltem utoljára. De bizony pont ezért készültem fel a kritikájára. Dacosan, erősen… úgy ahogy szoktam. * - Egy tanár tanítja a diákjait… Te hajlandó vagy táncolni? * Incselkedésre kihívás jár. S bizony egész vicces látvány lehet a másik, mondjuk a rúdon pörögve. A fém visszaveri a fényt, a kopasz fejére az meg tovaszórja a tükrön. Hangom határozott, azonban a szívem a torkomba dobog. Egyszerre akarok hátrálni és előre lépve, magamhoz vonni, a magam módján. Leteperni és mégis… tiszteletben tartani a tánctermem. Barna tekintetem szinte lángol ahogy viszonozza a másik tekintetét. A szám kiszáradt… de ellépet, még mielőtt engedhettem volna a késztetésnek. S mikor már odébb volt két lépéssel nyaltam meg az ajkaim, hogy feleljek. DE csak a fejem ingattam meg. Nem váltottam számot... ahogy ment, ott becsatlakoztam és salsázni kezdtem. A lassúság nem okozott gondot, hisz a ritmus megvolt alatta. S aki figyelt, az hallotta és még érzék sem kellett hozzá. Ahogy haladt előre a zene, olyan ütemben hagytam, hogy megszűnjön körülöttem minden. A zene élt csak és a lábaim tették azt, amit az ösztöneim diktáltak. Már mindegy volt, hogy ki énekel… ahogy az is, hogy Balázs itt van. Persze, farmerben, zokniban nem volt olyan szép, azonban a lelkemnek nem kellett a külön. Barna tekintetemben vágyakozó, örömteli csillogás kélt életre lelkemben pedig a szabadság. A zene szabadsága, amit fizikálisan nem éreztem sem ma, sem máskor. Egyszerűen megszüntem létezni és csak repültem, megszünt a gravitáció… ahogy az is, hogy nem volt partnerem… a hátra döntésnél mindössze megkapaszkodtam a rúdban és azon csúsztattam végig a kezem, ahogy hátra dőltem. Hisz bár kapaszkodnom nem volna szabad, azonban nem is volt kivel táncolnom. Mikor a szám elhalkult, kellett pár másodperc, mire pislogtam párat és visszatértem a jelenbe. Nem volt hosszú szám, azonban mindent beleadtam. Nem azért, mert bizonyítani akartam, hanem mert… ez ilyen. Zsigerileg élem bele magam az utolsó porcikámig. Imádok táncolni. Egy széles vigyorral, örömteli tekintettel fordultam a másik felé. Hogy várjam a kritikát… Ám már a következő számot dúdoltam és ringattam a csípőm ritmusra, ám továbbra is a rúdnak voltam támaszkodva, így bizony előtte mozogtam. Énekelni… nos az majd kiderül, de egyenlőre nem kezdtem el, csak a számot dúdoltam. A legjobb, hogy ezeket imádtam gitározni is.*
- Azért ez egy kicsit más szitu, mert mikor beszálltál a kocsimba, tudtad, hogy 2 perc múlva nem fogsz kiszállni vagy tévedek? Világitok rá erre a részre, mert szerintem tisztában volt azzal, hogy ha beszáll akkor biztosan beszélgetni fogunk s az nem két perc lesz. Az már más kérdés, hogy egy kicsit máshogy alakultak dolgok. Nem lényeg, mert már elmúlt szóval másra kell koncentrálnom.
- Miért ne érné meg? Pár óra alatt nem dől össze a világ. Nem feltétlen kell bezárni a boltot, hogy az irodába ellegyünk pár órát, mert miért vannak az alkalmazottak ha nem erre? Az irodámba amúgy sem tud bárki bejönni csak úgy. Egyedül Jesse bejáratos senki más, bár ő sem szokott bemászni oda, csak ha bent vagyok. A táncterem felé vesszük az irányt s ezzel sem lesz kínos csend köztünk, bár nekem nem szokott kínos lenni, ha vele vagyok és csend honol. - Nem fogom, azért ennyire béna nem vagyok, még ha ezt is nézed ki belőlem. Elég biztos a kezem, ahhoz, hogy ne öntsek ki semmit. Ha nem így lenne, akkor a lövés sem menne. Nade a helység nekem tetszik, mert jó tágas és rendezett is. Mondjuk lehet csak azért, mert én is képes vagyok átlátni a káoszon, bár a közelében sincs szerintem. A gombot pedig megnyomom s egy zene csendül fel s Eli hangja. A kérdésére a fejemet ingatom meg, hogy nem. Én nem tudok, oké, pár lépés menne, ez a jobbra kettőt s balra is, de ennyi a nagy tánctudásom. Valahogy soha nem volt kedvem megtanulni ennél több lépést elsajátítani s több mint 200 évet letudtam így élni, akkor a maradék is menni fog ami még hátra van. - Jól énekelsz. Nem hazudok, valóban tetszik, amit hallok. Érzem a hezitálást benne s ez csak mosolygásra késztet. Ezután pedig a vágyat is megérzem benne s még valamit, de egyelőre csak haloványan árad a testéből, mert irántam érzett vágyakozása elfedi azt. Most pedig nem fogom megfejteni, mert műsor jön. Ezért a párnák közé vackolóm be magamat, kezembe a pohárral. Figyelek, nincs más dolgom mit figyelni s a belőle áradó érzéseket dekódolni. Nekem farmerba és zokniba is szexinek tűnik, ahogy lépeget. Benne van az a nőiesség, mely teljesen jellemez egy nőt. Minden mozdulatában lehet érezni, de most, hogy táncol, ez még jobban kiteljesedik benne. Nem kell belé másznom, hogy érezzem azt, ami benne játszódik le. Szabad s ezt a táncnak köszönheti vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy ott teljesedik ki egészen. Csak akkor tűnik fel, hogy vége a számnak mikor pislog párat, s visszatér a jelenbe. Tisztán érzem a váltást. Bele iszok az italomba. Nekem is mosoly keletkezik az arcomon, mert ez az öröm kellemesen melengeti az én lelkemet is, mely olyan mint a jég. Még is képes felolvasztani egy időre. - Ez lenyűgöző volt, most már értem mit jelent neked a tánc. Csak most értettem meg, hogy miért táncol az Orfeumba. Mondjuk választhatott volna valami másik helyett is ahol ezt átélheti. Valószínűleg inkább a főnöke van a begyembe, s azért nem tartom sokra azt a helyet. Ez egy másik tészta s most nem akarok ilyenekre gondolni. A ringó csípője pedig elég szexi látvány ahhoz, hogy a testembe megmozduljon valami. Egész pontosan a vágy. Két félét szoktam érezni az egyik az egész lényére terjed ki, mert azt akarom, hogy csak az enyém legyen és senki másé. A birtoklási vágy nem éppen a legjobb tulajdonságom, de bennem van, nem tudok vele mit csinálni. A másikat pedig mindenki jól ismeri, hiszen az csak a teste iránt képződik. Amint egyébként mindig érzek iránta, de most erőteljesebb, mint szokott lenni. Hogy a zene vagy a belőle áradó nőiesség váltja ki, azt nehéz lenne megmondani. Mind a kettő egyszerre azt hiszem. Jobb szeretném ha rajtam ringna így vagy valami hasonló képen és hagyná azt a rudat, de nem járhat mindig azon az eszem.....férfi vagyok mire kéne gondolom ebben a szituban. Azonban tisztában vagyok azzal, hogy ez valamiféle szentély lehet nála, így ezt tiszteletben tartom s nem tépem le róla a ruhákat. Még legalább is. A torkom egy kissé kiszárad s ezért ismét inni kényszerülök. Az jár a fejembe, hogy talán el kellene neki mondanom, hogy Ő csak az enyém, de eszembe jut, hogy nem viseli jól az érintést. Ezért azt hiszem ez felől nem kell aggódnom, legalább is remélem, hogy nem találkozik még egy olyannal mint én, akinél ez a kényszer megszűnni látszik. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mi legyen a következő lépés, mert még sem hívhatom ide sakkozni vagy még is? Nem az olyan…béna lenne. Fura, hogy kissé tanácstalan lettem s nem tudom mi a következő helyes lépés.
- Mikor kiszálltam, nem tudtam, hogy ott vagy. Hidd el, ha tudom nem tettem volna. * Mert bizony akár tetszik a másiknak, akár nem; Inkább dekkoltam volna ott, mintsem, hogy találkozzál vele. Kerülni próbáltam így furcsa is lett volna, ha meglátom és azonnal már ugrok is. *
- Ohohóóó… na ezt behajtom… egyszer. Bár tény, a világ nem is… de az irodád igen. * Kacsintottam rá. Naná, ez annyira kihagyhatatlan ajánlat. Da abban mi a pláne, ha megmondom, hogy mikor megyek? Semmi. Majd szépen meglepem… azt hiszem. Remélem. A megjegyzésére felvontam a szemöldököm.* - Ha szerencsétlennek néznélek szóltam volna, hogy hagyd fent sőőt… nem is lennél itt. *Naná, ki a frásznak van szüksége egy kölyökre? Nekem aztán nem… Ja várjunk, egy nő bennem. De az más… pff… nesze neked nem kell kölyök. Bár tény, arra nem is kéne. NAjó, ez morbid lett, szóval ugorjunk inkább. * - Csak szóltam, hogy tudd, mihez tartsd magad. * Ez tény. Nagyon morcos lennék, ha nekem itt úszna minden attól a löttyitől. Bár… még a vízért is harapnék. Azonban közben jött a mézesmadzag és már teljesen más miatt haraptam volna no meg másképp és nem mást, hanem ugyan úgy a férfit. De persze erre nem került sor, csak a bókjára amire halványan elmosolyodtam de ennyi. Nem kommenteltem, hanem inkább táncoltam. Elvégre, azt nem kérte, hogy énekeljek. Különben sem biztos, hogy megtenném. Bár kitudja… Túlságosan is korán van vége a számnak és az érzés… a szabadság oda. Visszatértem a zord valóságba, a terembe, a négy fal közé, még ha ezúttal nem is a kietlen csendesség fogadott hanem egy mosoly. Ami viszont megmelengeti a lelkem, miközben a számot dúdolom, de ennek jeleit aligha láthatja rajtam.* - Az életet…* Feleltem megszakítva a dúdolásom, ahogy egy vágyakozó mosoly kerül az ajkaimra. Elvégre én sem táncolhatok egész nap… és aligha létezik más, ami képes ennyire és ilyen intenzíven ezeket az érzéseket kelteni bennem. Az meg, hogy hol melózom… maradjunk annyiban, hogy az én döntésem és még mindig jobb, mint egy sztripp bár. Pedig az is tánc és azt is tudom élvezni. Mármint nem a vetkőzést, hanem maga a rúdtáncot. Azt is lehet szépen csinálni. A beállt csendben csak oldalra biccentett fejjel néztem a másikat és nagyon igyekeztem kitalálni, hogy mégis mit szeretne. De lássuk be, nem vagyok jó ebben így… elengedve a rudat tipegtem oda hozzá és heveredtem be a lépcső alá, mellé. Egy párnát elvettem magam mellől és a derekam magasságába helyeztem, hogy hátra dőlve se a parkettához érjen. Na nem a termet féltettem, hanem azt olvastam, hogy ilyenkor sokkal könnyebben felfáznak a nők. No még egy vetélést nem akartam megkockáztatni. A térdeim voltak felé, ahogy a lábam magam alá húztam hisz a fejem a falnak támasztottam. A hajam a mellkasom elé vontam és ott lógott, majd állt meg az ölemben az vége.* - A csend jó… de vannak ettől kényelmesebb helyek is a házban. Hálószobák, konyha… fürdők… * Persze a hangomban ott csengett némi vágy, de leginkább a cukkolás. Hisz azt csináltam… de volt egy gubanc… amiről szeretném, ha tudna. Ajkamba harapva egy pillanatra kezdtem bele végűl, elvégre jobb tisztán látni.* - Szeretnék… szóval… Hiába szeretném, nem tudom, hogy… - akadozik a vonal, de hogy ennyire káosz legyen minden. - … Nézd B.B. nem tudom, hogy képes volnék-e még egyszer közel engedni. * Persze itt nem csak a szexualitásra gondoltam, hanem úgy alapból. Persze vágytam az érintésére, hisz most is azt teszem. De… nem tudom, hogy mennyit vagyok képes. No meg… legutóbb sem kérdezte, hogy akarom-e hanem csak tank módjára jött, míg már nem volt hova hátrálnom. De attól még… ha reálisan nézzük, meglehet az is, hogy nem tudom minden alkalommal és mindig megadni azt, amit szeretne vagy amire vágyik. Bakker…* - Azt sem tudom, hogy mit vársz Tőlem… * Vontam össze a szemöldököm és ezer megy egy ránc keletkezett a homlokomon. Tényleg nem tudom, hogy mit szeretne vagy mit vár egy kapcsolattól. Jelenleg pedig Tőlem. *
Azt hiszem bármit behajthat rajtam amit csak akar vagy amire szüksége van. Nem fogok semmit kiönteni, mert nem szokásom bénázni, legalább is nem ilyen értelemben. A tánc pedig tetszik, de nem csak a mozdulatai miatt, hanem mert érzem ami benne is van. Talán többször kéne a közelében elengedi a pajzsomat, bár ez elég nehéz számomra, hiszen soha nem lehet tudni ki van a közelünkbe. Jó itt a házban senki olyan nincs, ezért is döntöttem úgy, hogy elhagyom egy időre. Persze teljesen nem engedem le, hiszen akkor a hangok zavarnának, melyek a házkörül keletkeznek. Senki nem tudhatja mennyire zavaró, ha jól hall az ember vagyis jelen esetben a farkas. Azonban elég sok időm volt arra, hogy tökélyre fejlesszem ezt a képességem. Igen, most már én is tudom, hogy számára a tánc maga az élet s a szabadság. Emlékszem, hogy mikor az erdőben találkoztunk akkor is irigykedett a farkasra amiért szabad lehet. Persze azt nem tudhatja, hogy azért az sem fenékig tejfel, már mint farkasnak lenni. Lehet, hogy egy mezei farkasnak az, de nekem/nekünk sokszor átok mint áldás. Valamiért közelebb jön, pedig én akár reggelig is képes lettem volna nézni. Úgy helyezkedem, hogy a jobb oldalon tudjam megtámaszkodni heverés közben. Elég kényelmes feküdni, mert olykor még mindig fáj a bal vállam. Oda ahova a golyót kaptam pár hete. Látszani már nem látszik a nyoma, de esténként emlékezett arra a napra. - Szeretem a csendet..........Jó hogy mondod, nem adtam inni a macskának. Vigyorodom el s persze, hogy csak húzom, vagyis kíváncsi vagyok arra, hogy miként fog reagálni, bár van egy tippem. Tudom, hogy van kényelmesebb hely is ebben a házban, de valahogy nekem ez is megfelel, mert a ház többi részében nem biztos, hogy vissza fogom magamat s megint leteperem. Azonban mielőtt ezt megtenném, még el akarok neki mondani egy fontos dolgot, mert igenis meghatározza a sorsunkat, sorsomat, s arról tudni kell még akkor is, ha nem lesz képes elfogadni. Csak az a baj, hogy nehéz ennek neki állni, hiszen szinte látom magam előtt a forgató könyvet. Először hülyének fog nézni, viccesnek találja majd, utána pedig jön az elutasítás s végül elvesztem. Nem, nem a családomtól félek, hogy ez mivel is fog járni, inkább attól, hogy nem lesz rám kíváncsi többet. Ezen gondolkodom, mikor megszólal. A fejemet pedig felé billentem, mert eddig a lábát bámultam. Kérdőn vonom fel a szemöldökömet, hogy mit is akar mondani, mert egy kicsit kuszának tűnik. Nem kell befejeznie hiszen tudom. Én is ezt érzem, ezért is nehéz belekezdeni a titkomba, mert azzal kiadom magamat. Nem tudom, hogy ez a helyes lépés vagy hallgatnom kéne örökre. Ebben a városban azonban úgy is megtudja egyszer, s azt hiszem jobb, ha én mondom el neki. Ám az is lehet, hogy ezzel elvesztem a varázsomat, amiért vonzódik hozzám. Nem, helyesbítek amiért velem akar lenni, bár a fene sem tudja, hogy miért is van velem. nem látok bele a fejébe, pedig szívesen bele néznék olykor. Persze lehet olvasni az érzésekben, csak az szerintem elég személyes dolog s eddig nem tettem meg. Most sem azért teszem, csak......csak nem is tudom, miért engedtem le a pajzsomat. Talán mert érezni akarok mindent mely vele kapcsolatos. Ilyen ez a szerelem, bár jobb szeretem ha ez az érzés messzire elkerül, azonban a szívnek nem lehet parancsolni. Egy szót sem szólók hozzá, pedig valamit kéne mondom, de elkalandozok gondolatban megint egy kicsit. Azonban megint mond valamit s most erre koncentrálok. - Hűűű ez egy nagyon jó kérdés. Van egy dolog amit még nem tudsz rólam, s úgy gondolom, hogy muszáj veled megosztanom, mert ha nem teszem, akkor.....nehéz erről beszélni. Tudod, hogy nem szeretek. Ezzel nem lettünk beljebb még egy kicsit sem, de ez tényleg nem olyan dolog, amiről szívesen beszélek és nem is átlagos téma, hogy olyan könnyen menjen. Lehet, hogy másnak az, de én nem olyan vagyok. Amúgy sem szoktam sokat beszélni, jobb szeretem a tömör dolgokat s a cselekvéseket. - Azt szeretném kérni tőled, hogy hallgass végig jó? Megerősítést várok s csak akkor fogom elkezdeni ha komolyan tud figyelni rám s nem szakít meg közben. Tudom, hogy képes rá hiszen már bizonyította. Nem kell mindig csak mikor komoly dolog jön s most az lesz. - Mondtad, hogy nem hiszel a természetfelettiben. Azonban biztosan láttál már olyan filmeket vagy olvastál olyan könyveket, amik ezzel kapcsolatosak. Szellemek, varázslók, vámpírok, vérfarkasok és stb. Rengetek, ilyen kitalációlétezik. Persze ezeknek a nyolcvan százaléka nem igaz. Azonban létezik egy húsz százalék, ami valós. Szellemek vannak pl. Nézek rá komolyan s tanulmányozom minden rezdülését. Nem fejtem neki ki, hogy milyen szellemek is vannak, mert az én oldalamról ez teljesen mindegy. Ha esetleg érdekli nézzen utána, de én ennél jóval megrázóbb dologgal szolgálhatok. Azt hiszen a terhes nőket nem szabad stresszezni s nem áll szándékomba neki rosszat okozni, de akkor is tudnia kell, hogy egy farkastól terhes. Azt sem tudom, mit hord a szíve alatt vagy mi lesz belőle. Ennek majd utána kell néznem, ha aktuális lesz az idő. - Én egy kicsit más vagyok mint a normál emberek......nagyon más. Biztos feltűnt, hogy nagyon erős vagyok. Nos, jobban is hallok mint ti és jobban is látok. Például látom a tükörben lévő karcot, amit talán Te észre sem vettél... Mutatok az egyik tükör felé, melyen van több finom karcolás is. Ha csak így megnézni, akkor nem fogja észre venni, de ha tanulmányozza mondjuk egy nagyító alatt, akkor tudni fogja, hogy igazam van. Vissza nézek rá, mert kíváncsi vagyok a reakciójára, persze nem kell néznem az arcát, hogy érezzem mi járhat a fejében. - Azt is tudom, hogy most éppen mit érzel, de csináljunk egy próbát, ha gondolod. Mielőtt teljesen azt gondolod, hogy elment az eszem. Gondolja valami olyanra, mely valamiféle érzést vált ki belőled s megmondom, mit érzel. Mosolygok s várok. Remélem, hogy nem néz valami szuper hősnek. mert az nem én vagyok. Még akkor sem ha a képességeim meglennének hozzá. Belőlem pedig csak a nyugalom árad semmi más. Nem vagyok zavarban s nem csinálok semmit csak nézem a szép arcát s rákoncentrálok mint mindig.
*Hát a cukkolásom nem egészen hozta meg a hatását, de annyi baj legyen. Viszont ahogy a macskát említi, csak felvonom a szemöldököm és lám, igaza van. Tényleg nem kapott.* - Elszoktam a macskatartástól… de ha felmegyünk, biztos találunk neki valamit, amiből ihat. Tejem meg van… kell a kávéhoz.* Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy bizonyára tej is akad a hűtőben. Még ha sok minden más nem is. Szóval ha annyira kényszert érezz rá, hogy inni adjon a macskának, akkor akár mehetünk is. Nah de nem kezdek el pattogni, csak akkor állok fel vagyis kérem meg, hogy segítsen fel – méghozzá úgy, hogy a kezem felé nyújtom, szavak nélkül. – ha elindul. Ha nem, hát nem kap inni a macsek. Viszont ahogy beszélni kezd, vagyis a kérdésemre válaszolni csak csendesen billentem oldalra a fejem. S tekintetemből süt az értetlenség. Gőzöm sincs, hogy ezzel most hova akar kilyukadni. De van egy olyan érzésem, hogy azért hezitál mert valószínűleg nem fognak tetszeni az elvárások, amiket épp elém fog tárni. Elvégre ezt kérdeztem… miért beszélne másról? Viszont csendre kér… na látod-látod… csak normálisan kell kérni. Kissé közelebb húzódtam és a hátamon feküdtem végig mellette. Kezem a másik felé nyúlt és ha csak nem rántotta el, akkor a jobb kezén babráltak az ujjaim. Na nem azért mert nem figyeltem rá vagy valami, hanem csak ilyen buta mód próbáltam kifejezni, hogy mondja csak nyugodtan… egyrészt csendben leszek, másrészt itt vagyok. Vele. Nem tudom miért tettem ezt, de nem is érdekelt csak azt akartam, hogy tudja és kész. Barnás tekintetem az arcát kémlelte. Jajj istenem… már megint a természetfeletti? És héé… én nem ezt mondtam. Már nyitottam is a szám, hogy helyesbítsek, de becsuktam. Csend Eve. Arcomon nem láthat semmit… csak a kíváncsiságot és az érdeklődést. Valóban érdekel, hogy hova akar kilyukadni és az is látszik, hogy mondanék valamit de inkább csak hallgatok és bólintok egyet. Persze ki ne látta volna azt a sok humbukot… Még a csapból is a csillám vámpír folyik, még mindig pedig már rég lement a szezonja. Aztán megint ez a más vagyok és ect… persze, hogy más. Ezt én is tudom. Hisz itt van, velem. Számomra naná, hogy más mint a többi hisz képes olyat kiváltani amit mások nem. S hiányzik… megesik, de öröm látni, hogy ezzel tisztában van. Így egy halvány mosoly bujkál az ajkaimon. NAh de amikor tükrömet említi, már el is tűnik… Hogy miiii? A tükrön karcolás? Kiherélek valakit de komolyan. S hirtelen felülve néztem a tükörre, de hát én csak magunkat láttam.* - Ha ott karcolás van akkor valakinek levágom a kezét. * Közöltem szárazon. Héé… ez a terem maradjon olyan amilyen. Tiszta, makulátlan és sérthetetlen mert tényleg fellógatok valakit. Ez nem játszótér, hogy összekarcoljuk a csúszdát, és no para. Hupsz… meg szólaltam. Bocsánat kérőn biggyesztettem le az ajkaim és visszadőltem, jelezve, hogy kussba maradok. S valóban kussban is voltam, egészen addig még nem kért meg valamire. Nah ezt annak vettem, hogy szólhatok és meg is tettem.* - Elöször is; azt mondtam, hogy nem hiszek semmiben, amíg nem látom. Másodszor pedig, nem nehéz az érzelmeimben olvasni, hisz a szemeim elég kifejezőek. De mivel ritkán kérsz, ugyanis a parancsolgatás jobban megy, így lássuk milyen hero vagy. * Nah de nem ám, szemeim lehunytam és hogy ne is lássa az arcom, fordultam kissé, hogy a mellkasának dönthessem a hátam. Így bizony nem látott rá az arcomra, csak is a szép vállaimra, amit még mindig láttatott a felsőm. Elvégre nem öltöztem át és még a hajammal is babrálhatott ha akart. Anyukám játékára gondoltam és kellett pár pillanat mire megszólalt a dallam az emlékeimben; Ismét kölyöknek éreztem magam, aki a fél életét odaadná, csakhogy a mamáját játszani hallja. Ajkaimon egy mosoly terült el, lelkem pedig vágyakozás, szeretet, hiány és boldogság járta át. De aztán minden összeomlott és utolsó találkozás jutott eszembe, akkor pedig fájdalom, keserűség és félelem. Féltem az anyámtól az utolsó időkben. S ebből pedig, tovaszáguldottak a képek és az álmaimban találtam magam. Zsigeri rettegés kélt bennem életre, szabadulni vágyás, halálfélelem, csontig hatoló fájdalom és hirtelen mindezek helyébe vágy, vér vágy és bosszú kélt életre. Nah igen, az emlékek folyama megállíthatatlan. De már a körmeim a tenyerembe vájtak és a fájdalom volt az, ami visszahúzott a felszínre és… kiürültem. Nem volt bennem már semmi. Szemeim még nem nyitottam ki, tudtam, hogy ott van még mindig. Csak az öklöm szorítása enyhült, s félhold alakú nyomok pompáztak a tenyeremben.*
Bólintok neki, hogyha felmegyünk elitezzük a macskát. Hallom ahogy nyávog, de próbálom kizárni őt is, ahogy a többi hangot is. beszélni kezdek de amint a keze az enyémhez ér, egy pillanatra elhallgatok. Nem kéne meglepődön azon, hogy mennyire jó mikor hozzám ér, de ezt még szoknom kell. Próbálom felvezeti, hogy nem úgy vagyok más, mint ahogy gondolja, hanem máshogy. Ez aztán igazán értelmes volt, de a lényeget mindenki érti. A tükröt is megemlítem, s szinte felpattan mellőlem. Erre szokták azt mondani, hogy nők, bár Elinél nem lehet általánosítani, mert merőben más mint a nők átlaga. Tetszik benne, hogy ilyen kis, hm, nem is tudom minek nevezzem. Most is ahogy közölte hogy valakit kinyír, mert karcos lett a tükör. Azt sem tudja ki csinálta vagy éppen mikor keletkezett, de ez számára mindegy, mert az Övé, a szentélye, ahogy korábban mondtam. Olyan kis édesen kér elnézést amiért közbe szólt, hogy nem tudok rá haragudni és teljesen megértem, hogy mi volt az oka. Szóval folytatom s csak remélem, hogy érti mit akarok, de rá kell jönnöm, hogy nem. nehezebb lesz mint gondoltam. Szóval csak akkor hiszed ha látod? Rendben. Örülök, hogy teljesíti a kérésemet s nem mondhatja, hogy nem fejlődök, mert most sem parancsba kapta, pedig először úgy akartam mondani. Amint felém fordul háttal én rögvest nyúlok a hajához, hogy babrálhassam. Ez az egyik dolog amit nagyon szeretek benne. A haja. Pedig soha nem voltam hajmániás. Csak fekszem mellette s hagyom had járja a testemet körül az amit érez ebben a pillanatban. Lassan de biztosan körül ölel a vágy a szeretete amit az iránt érez akire gondol. Azt is érzem ahogy hiányzik neki az illető s ez némi szomorúságot csal az én arcomra is. Hirtelen tör elő belőle a félelem és a fájdalom melyet én is minden egyes porcikámba érzem. A szívem szakad meg, olyan fájdalom van benne s ezt nem jó érezni. Én kértem, tudom, viszont ha ezt előre látom, inkább kihagyom ezt a kérést. A következő érzelem hullám pedig még rosszabb mint az előző. Halál félelme van ami keveredik a bosszú vággyal is. Azonnal megmozdulok s közelebb húzódom a testéhez. A fájó karomat pedig a testére helyezem s még közelebb mászom hozzá. Biztosítani akarom róla, hogy megvédem s nem eshet baja. Mivel a másik kezemmel támaszkodom, így láthatom, ahogy a körme fájdalmat okoz a tenyerén. - Ne haragudj. Súgom a fülébe a szavakat s nem tudom mennyit segít, de az arcára egy puszit is adok. Tényleg nem akartam, hogy ezt átélje, de ismét fájdalmat okoztam neki, még ha nem is voltam a tettes. Hangom pedig gyengéd, ahogy a szavakat mondom. - Éreztem mindent és tényleg sajnálom. Nem tudom mit mondhatnék még ezen kívül, mert nem találom a megfelelő szavakat. Nem fejtem ki, hogy mi jött át hozzám, hiszen nem akarom emlékeztetni az iménti dologra. Talán nem is kellenek szavak. A fene sem gondolta volna, hogy még mindig ekkora fájdalom van benne. Nekem pedig az lenne a dolgom, hogy ezeket feledtessem vele, ehelyett mit teszek? Csak felszínre hozom őket. Mérges vagyok! Magamra. A kezem is megrándul ez miatt, de még nem akarom elvenni...... Nem tudom mennyi idő volt míg így feküdtünk, csendben, de rajtam a sor, hogy szint valljak még akkor is, ha ez nagyon nehéz. Nehéz, tőle elszakadni, de ha nem mászott arrébb, akkor én leszek aki ezt megteszi. A kezemet elveszem s ki mászok a párnák közül, mert mutatni készülök valamit. A felsőm az mely először elhagyj a testemet. Utána a zoknim. Vetkőzés közben pedig őt nézem. Láthatja szememből, hogy nem olyan dolgokra készülök amit a vágy irányít. Arcom komor s komoly is egyben. - Azt mondtad annak hiszel amit látsz, akkor megmutatom mi vagyok. Hangom mélyen visszhangzik a terembe s csak most jövök rá, hogy tök jó az akusztika. Az övem is megadja magát s a nadrágomat is letolom, amiből kilépek. Az alsó marad, bár nem tudom miért, hiszen úgy is látott már meztelen. Most nem ez a lényeg. Hátrébb lépek egy párat, hogy kényelmes helyem legyen, bár ez sem fontos. Oké, csak hezitálok, de már döntöttem, lássa hogy mi vagyok.
A csontom hangosan törik meg amit tisztán lehet hallani. Nálam elég gyors a változás így a következő másodpercben egy farkas jelenik meg előtte. Az a szürke amit már egyszer látott. A fejem a föld felé van szegve, mintha szégyellném magamat, pedig erről szó nincs. Most először életembe, félek, de nem a haláltól, hanem valami egészen mástól. Ez az érzés nekem is új s nem tudom mit kéne vele kezdeni. A fejemet fel emelem, s az arcára nézek, hogy lássam ehhez mit szól. A tekintetembe pedig elég sok minden vegyül. Fájdalom, csalódás, félelem, vágyakozás s szerelem is. Annyira sok minden van bennem, hogy kicsinek s elveszettnek érzem most magamat,de nem tudom, hogy ez hogyan alakult ki bennem. Nem éreztem ilyet már egy ideje, azt hittem ezt sikerült kiölnöm magamból, de úgy látszik nem voltam elég jó. Fogalmam sincs mit reagál erre ezért csak várok.....
Lakozik bennem ennél egy jóval veszélyesebb s barátságtalanabb dolog is és azt is tudni kell. Ez pedig még nehezebb mint négy lábra állni, mert a sima farkas annyira nem veszélyes ránézve. Biztos vagyok benne, hogy a bestia sem bántaná, hiszen Ő is beleszeretett, csak ez a csúnyábbik felem. Ha a farkasom nem riasztotta el, akkor majd ez fogja. Ha a közelemben van akkor megfordulok s még hátrébb megyek, hogy legyen helyem. Remélem ott marad s nem jön közelebb ha még nem szaladt ki a helységből, de mivel szereti a farkasokat, így talán még mindig itt van. Amint kellő távolságba érek, csak várok egy kicsit s közben figyelem a nőt akit szeretek. Nem halasztgatom azt, ami elkerülhetetlen, így még több törés jön s ez is gyorsan megy nekem, így az édi kis farkasból egy másik lény lesz, akit nem lehet édesnek nevezni. Két lábon vagyok, a pofám kicsit megnyúlt s tisztán látszanak az éles fogaim. A szemem s a tekintetem azonban nem változik semmit. A bestia pedig mosolyogna egyet s be is mutatkozna, de ezt nem engedem meg neki, igazából nem akarom, hogy köze legyen hozzá vagy ismerje, azonban ível bennem él, ezt nem tudom kivitelezni. Azt viszont igen, hogy ne legyen vele kapcsolatban ilyen formán. Csak egy percig mutatom ezen énemet s vissza változom emberi alakban. Ha még ott van a teremben, akkor nem nézek rá, csak elindulok a ruhám felé. Egy szót sem mondok neki, csak öltözködni kezdek. Az van a fejembe, hogy ennyi, vége, s nincs tovább, nekem pedig túl kell élnem szívem fájdalmát. Képes vagyok rá, mert már egyszer helyre raktam magamat, bár szinte bele haltam. Most is ez lesz tudom jól, de ki akarna egy farkassal együtt lenni, mikor egy emberrel is lehetne?
*Az elején még éreztem, ahogy a keze játszadozik, azonban egy idő után már nem. Magával ragadott az emlékek, az érzéseim. Utáltam ennyire átengedni magam ezeknek, ezeknek amiket mindig elfojtottam. A múltam emlékeit. Most már nincs ilyen gondom… nem érzek annyi mindent és ezeket meg végképp nem. Félelem már nem élt bennem. S ez az egy volt az, ami éltetett. Ezek már a múlté… sosem lesz már olyan. Senki nem tud akkora fájdalmat okozni többé. Oké, fizikálisan igen. Talán nagyobbat is… de lelkileg… már nincs mit rombolni. Érzem, ahogy a karjai körém fonódnak és kicsiny szívem lassabban kezd verni, de az érzéseket csak a fájdalom mulasztja, csak az hozz vissza a valóságba. Hátam teljesen simul a másiknak, ahogy a karja is a felsőtestemnek és én… én csak ott vagyok. Mintha valóban védelmet tudna nyújtani… de ezektől senki nem védhet meg, még Ő sem. Hallom halk és gyengéd szavait, ajkai érintését az arcomon és bármilyen abszurd egy halvány mosoly kerül az ajkaimra és az űrt szép lassan megtölti az… otthon érzése. Hűha… ez meg mi? Jó persze tudom, de ilyet nem mostanában éreztem. Talán még gyerekként, mikor haza értem a suliból és a sütemény illatát már az ajtóban éreztem. És se süti se semmi, a mami meg pláne nincs itt, így nem lehet ez az érzésem. Nem szóltam semmit, de nem haragudtam rá. Miért tettem volna? Azonban keze rezdülését megéreztem és ujjam finoman futott fel a karjára…* - Csss… nincs semmi baj. * Nyugtattam. Vicces, én próbálom meg Őt nyugtatni. De tényleg nem történt semmi volt időm megbarátkozni ezekkel a dolgokkal és arról már nem is beszélve, hogy minden éjjel átélem és minden ébredésnél még érzem. Csak olyankor… sokkal intenzívebb. Hosszú percek telnek el, és hiába találtam vissza, hiába nem éreztem már a korábbi dolgokat, csak a férfi közelségét, nem húzódtam el. Jó volt így… valamikor pedig a hifi is elhallgatott és ez csak most tűnt fel. De hát én hiába élveztem ezt a kis meghittséget vagy mi a szöszt, a másik elhúzódott és mit van tenni… csak tudomásul vettem. Késztettem maradásra, pedig szerettem volna. Ami azt illeti, pillanatok alatt képes lettem volna így elaludni. De a kérdés a fejemben ott motoszkált, hogy miként is lehet az, hogy érezte. De nem kérdeztem, csak vártam, hogy kifejti, hogy miért. Hisz tudja, hogy érdekel. Ennyire már ismer és azt is, hogy nem szeretem, ha bennem mászkálnak. Azonban felülve veszem tudomásul, hogy vetkőzik. Szavaira pedig egy csábos mosoly kél életre az ajkaimon.* - Ami azt illeti, már éreztem is… de ne segítsek? Meg van annak is a maga varázsa… * Ajánlottam el egy pofátlan vigyorral, mikor az övével kezdett el babrálni. Na igen, már nincs eltörve a kezem, hogy ne tudjak tenni semmit. Bár tény, hogy nem ilyen finom mozdulatokkal távoznának róla. De ha félti a ruháját… nekem aztán mindegy. Ahogy előre hajol, hogy letolja a nadrágját kissé kidőlök oldalra, hogy lássam a nemesebbik felét is. Jó hátsója van na… Ahogy hátrál, azonban fel csillan a szemem. * - Most táncolni fogsz nekem? * Mert bizony nincs olyan messze a rúd amitől én sétáltam ide. De mint egy gyerek a karácsonyi ajándékbontást, én ugyan olyan izgatottsággal vártam, hogy lejteni kezdjen. Érdekelt, hogy mit fog összebohóckodni. Bár akkor miért ez a komor kép hozzá nem tudom… bár tény, hogy éles lesz a váltás, ha mosolyog egyet.
Még a kérdés végére sem értem, mikor a következő pillanatban egy farkas volt Balázs helyén. Szám tátva maradt ahogy a kezem a combomnak dörzsöltem. Bizony a zsigeri irtózás átváltozott valami egészen mássá, ugyan úgy mint az erdőben. Oda akartam menni és megsimogatni. De ácsi… szemöldököm összeszaladt a felismerésre; Én már láttam ezt a farkast. Arcomon ott volt a döbbenet, az értetlenség… azonban ott pihent a vágy is. A vágy, hogy megérintsem. A testem azonban hamarabb engedelmeskedik, mint a tudatom ellenkezhetne. Felállva sétálok közelebb, de óvatosan… mozdulataim elővigyázatosak, ahogy az arcomon egy mosoly pihen. Nos igen, nem fogtam fel, hogy az imént még a farkas helyén a férfi állt. Az a férfi, aki… szóval aki közel állt hozzám.* - Esküszöm neked, ha felkarcolod a parkettát vagy a lakkozást kibontom veled a pince oldalát. * Fenyegettem meg játékosan kissé. Nem, a farkast nem tudtam volna bántani. Nem azért mert esélyem sem lett volna, hanem mert… csak egyszerűen nem és kész. Ha nem mászott el, vagy hátrált akkor előtte karnyújtásnyira leguggoltam és a kezem-nyújtottam felé. Oké, nem egy plüss maci… de most na, mit csináljak ha egyszer erre érzek késztetést? Hát engedtem neki… Ujjaim finoman és óvatosan túrtak bele a szőrébe, tekintetemben pedig ugyan az a csodálat vegyült, mint amit korábban is láthatott ez a farkas. Röhej… valahogy még tényleg nem fogtam fel, hogy Balázs ez a farkas. Nem, ez nem Ő. Ez csak valami trükk, bár tény, hogy baromi élet hű de nem bántam. Biztos valahonnan megtudta, hogy szeretem ezt a vadon élő állatot. Láttam a barna tekintetében a szomorúságot. S szívem szinte bele facsarodott. * - Hééé… ne legyél bánatos. Mondtam már, hogy nem bántalak. * Nah jah, mintha ezért lenne a dolog. De ez csak egy állat, bár tény, hogy nem tudtam, hogy mi baja lehet. Ujjaim viszont a nyakát vakargatta meg, ha minden igaz akkor ez volt az amit élvezett az erdőben. Legalábbis örült neki az fix vagy az a füle volt? A franc se tudja, de a másik kezem finoman simított végig az orrán, ha csak nem harapta le a kezem.
Ahogy távolódott csak a térdemre támaszkodva álltam fel és biggyesztettem le az ajkaim keserűen.* - Mit ne mondjak… nem lettél barátságosabb. * Jegyeztem meg az orrom alatt morogva. De nem követtem, csak megálltam ott ahol voltam és tekintetem vágyakozva követte. Biztos nem lehetett neki jó itt. Ő a szabadsághoz van szokva, szóval Bazsi ha visszatér meg is mondom neki, hogy vigye ki az erdőbe és ne merészelje még egyszer idecipelni egyik farkast sem, mert kiherélem. De ismét valami olyan következett, amire kitágultak a pupilláim és szóra nyíltak az ajkaim.* - Vigyázz lámpa… * Igyekeztem figyelmeztetni, de már késő a fejét bele verte én meg épp a kuncogásom-próbáltam meg elfojtani. Nah de aztán elkapott a méreg. Na nem attól amit láttam, hanem hallottam, ahogy a karmai megnyúlnak és bezony ha tetszett ha nem, azok a padlóba vájtak. Barna tekintetemben szinte hurrikánként cikázott a harag, kezem csípőre csapva indultam meg felé, ahogy felfelé néztem. Hát… rohadt magas mit ne mondjak.* - Na álljunk meg egy szóra… ez az ÉN házam. Szóval leszel szíves nem tönkre tenni a tánctermem, mert megmutatom, hogy hol az ajtó. Különben meg hajolj lejjebb, mert baromi szar így kiosztani valakit. * Nem voltam már messze tőle, Alig pár centire álltam meg Tőle. Igen, tudom… mondták már, hogy akkor vagyok, a legédesebb mikor veszekszek, de na ácsi… ez a tánctermem baromira nem játék. Viszont épphogycsak kinyújtom felé a kezem, hogy megérintem ezt a két lábon járó… izét, már semmivé is vált és Balázs állt ott. Megráztam a fejem, mert valami nem stimmelt, de addigra már a ruháit szedte. Tekintetem a földre tévedt, hogy bizonyára csak képzelődtem. De nem… a karom nyomok ott voltak. Én pedig csak megfordulva néztem a férfit, ahogy öltözködik. A káosz az totális volt bennem. De odasétáltam hozzá, pontosabban a háta mögé egészen közel és finoman simítottam végig az ajkaimmal a hátán.* - Köszönöm, hogy kedveskedni próbálsz… de vidd vissza az erdőbe. Neki… neki nem jó zárt térben. A szabadsághoz van szokva… ez olyan, mintha valaki eltörné a lábam és nem tudnék többé táncolni. * Kértem meg lágyan és hallhatta a hangomban a szeretetet az állat irányába. Bár hééé… hova lett a farkas? De most komolyan…* - Apropó, hova lett? Az előbb még itt volt… meg az a másik is. * Pillantottam körbe értetlenül. Najó… valamit nem dolgozott fel az agyam… újra pörgettem az elmúlt pár perc eseményeit, mire jött a felismerés. Jó persze… nem féltem, sem akkor mikor az állatok voltak előttem és még csak most sem. De az állam valahol… nos nem tudom hol volt, de nem a helyén az is biztos. Csak megfogtam a karját, hogy magam felé fordítsam és néztem… a szemeit. Mi mást? Most nem érdekelt félmeztelen teste, ahogy a teste melege sem bár tény, hogy vonzott. Nem tudom, hogy mit láttam de Ő az enyémben kételyt.* - Hogyan és… miért? De… - lám, lám egy újabb felismerés és állkapcsom megfeszült. - … Ha te voltál vagyis vagy, az a farkas akkor… Mért csak most mondtad el B.B.? Mindent értettél amit az erdőben mondtam? De ezt… mért csináltál úgy mint egy hülye akkor? Nem értem… hogy… hogyan vagy miként lehet ez. *Továbbra sem féltem, mindössze nem értettem és válaszokat szerettem volna.* - Mikor az erdőben megérintettem a farkast… valamiért a Te arcod ugrott be. Pontosabban az a pillanat, mikor a Bárban magadhoz rántottál. Nem értem… emberként távol akarok maradni Tőled… mármint meg van az a zsigeri késztetés, amiről meséltem, hogy veszélyt jelent. De ha állatalakban ezt nem érzem. Az a bizsergés meg van, de teljesen más… nem távol akar tartani, hanem vonz. De… ezt nem csak nálad éreztem. Másoknál is előfordult már. * Igyekeztem fogva tartani a tekintetét, hogy lássam az arcát. Oké, csak nem hazudik de így látom, hogy mit vált ki belőle.* - Meddig él egy ilyen… izé… Farkasember? * Vontam fel a szemöldököm. Tudja a fene, hogy minek nevezik ezeket az izéket. De annyi kérdésem lett volna, csak nem tudom, hogy hol kezdjem. Ezek buktak ki első értetlenségemben, majd meglátjuk később mi lesz még. De nem távolodtam és pláne nem undorodtam Tőle. Szóval csak ott álltam és vártam. Szívesen leültem volna, de lássuk be… tartottam attól, hogyha elengedem, akkor elszalad.*
Valóban megakarom védeni ha kell saját magától, bár fogalmam nincs hogyan tegyem. Talán egyszer elmondja, hogy védjem meg vagy kitől, esetleg bosszút is állhatnék helyette, hiszen mindenem meg van ami ehhez szükséges lenne, majdnem minden. A harag gyorsabban jön, mint ahogy végig tudom gondolni. Érzem finom ujját a karomon s a hangját is hallom. Érdekes, hogy pont Ő csitít mikor ezt nekem kéne tennem. Talán már ismer annyira, hogy tudja mire gondolhatok? Ennyire kiismerhető vagyok vagy csak közel került hozzám? Nem tudom melyik a helyes. Tetszik ez a meghitt pillanat azonban meg kell tudnia, hogy mi vagyok. Ezért kezdek el vetkőzni, de félre érti. Komolyan ennyire érzéketlenek néz? Egy ilyen „átélés” után megdugom? Csak én értelmezem ezt így vagy tényleg így van? Pár kérdés felbukkan bennem a szavaira, de nem mondok egy szót sem. Mik nem jutnak az eszébe ennek a nőnek. Táncolni? Bohóckodni tudnék, de annyira laza még nem vagyok a közelében, hogy ezt meg is tegyem. Talán soha nem is leszek, nem tudhatom, mi lesz később.
Átváltozom farkas alakba, hogy lássa mi is vagyok valójában. Érzem ami benne van, s nem lep meg, hiszen ezt eddig is tudtam. Sejtetem, hogy most sem lesz képes türtőztetni magát s megfog érinteni. Nem zavar, már nem, sőt még jól is esik az érintése. Hagyom, hogy azt tegyem amit csak akar. A parkettás részre viszont megcsóválom a fejemet. Hihetetlen, hogy azzal foglakozik, mikor itt van előtte egy farkas. Hát nem enni való? Nem azért vagyok bánatos, mert félek tőle. Azt hiszem nem fogja fel amit lát s tapasztal. Nem baj, adok neki időt, mert az emberi agy, tagadni szokta a valóságot. A kezét pedig nem harapom le, így minden gond nélkül piszkálhatja a nedves orromat. Távolabb megyek tőle, hogy kapjon még egy kis ízelítőt Bognár Balázsból. Barátságosabb? Hát nem, valóban. Kiöregedtem már abból, hogy körbe ugráljak bárkit is és úgy viselkedjek mint egy kölyök. Emberi lakban sem vagyok valami barátságos, de ez most lényegtelen.
Átváltozok megint csak s érdekes, hogy a lámpát félti. Jó, magas vagyok ebben az alakban, de azért oda figyelek ilyenekre, vagy figyeltem volna, ha nem kotyog közbe, mert a fejemet beverem abba a lámpába. Félelmet pedig még mindig nem érzek benne. Meglepő s megint csak alátámasztja azt az megállapításomat, hogy kattant. Nem kicsit lep meg ez a kiosztás s ha most lenne itt fal, eskü bele verném a fejemet. Fal nincs, csak tükör, azt pedig nem fogom tönkre tenni. Most morogjak rá vagy csapjam meg, hogy észhez térjen? Nem bántom mert azzal csak nagyobb kárt csinálok mint hasznot. Inkább vissza változom s szó nélkül megyek a ruhámért. Hallom a kérdést de nem válaszolok rá. Még mindig tagad az agya, de hamarosan felfogja. Van akinél ez több nap, de talán nála nem lesz annyi idő. Mire a hátam mögé ér a nadrág már rajtam van s a felső a kezembe. Az ajka érintésére lecsukom a szememet s összeszorul a gyomrom. Bár csak teljesíteni tudnám a kérését. Nagyon szívesen visszavinném a szabadba, de sajnos nem lehet. Érzem ahogy megváltozik. A pillanatnyi távolságot, pedig kihasználom, hogy felvegyem a pólómat. Amint a karomhoz ér, felé fordulok s a szemeibe nézek. - Válaszolok mind kérdésre, csak ne egyszerre. Azt hiszem sikerült neki felfogni és elég gyorsan ment. Azt hittem jobban fog tagadni az agya, de valamiért nem. Egy apró mosol is megjelenik az arcomon, mert félelmet vagy undort nem érzek részéről ez jó...a lehető legjobb. - Azért nem mondtam el, mert nem bíztam benned akkor még. Nos ez elég nagy szó tőlem, mert nem szoktam senkibe megbízni. Csak két személybe, az egyik már nem él, a másik pedig az Alfám. Úgy tűnik akad egy harmadik is mégpedig Ő. Figyelmesen hallgatom végig a szavait s miközben beszél az egyik kezemet a dereka köré fonom, de csak lassan. Ha nincs hadakozás, akkor a végére határozott lesz az érintésem. - Mágia érzékeny vagy, ez azért van. Ha emberi alakban találkozol farkassal, akkor jelez a tested, hogy veszély van a közelben. Nem volt őrző a családban? Kérdezek rá, mert ezt már korábban is megakartam kérdezni tőle, de ennyire nyíltan nem kérdezhettem meg, Az ajkain időzöm el egy pillanatra. A kérdés nem tudom, hogy jött ki belőle, de miért hazudnék neki ezek után bármiről is? Eddig sem tettem, csak kerültem a témát. - Vérfarkas vagyok Eli. Tudod milyen lények azok? Kérdezek rá s egyben javítom is ezt a farkasember kifejezést, mert nem fed le mindent, úgy gondolom. Neki biztosan nincs különbség közte, de nekem van. Mondjuk ha jobban belegondolok, akkor én sem tudom rá a választ, mert még soha nem hallottam olyan farkasról akit az öregkor vitt volna el. - Elég sokáig, ha nem kerül bajba, de senki nem tudja mennyi a max határ. Én például már...255 éve taposom a föld nevű bolygót. Nem fogom olyan erősen, így bármikor kitud szabadulni, ha akar vagy ha sokkolom. Nem kötelező a disznótor szokták volt mondani. Valahogy ez a verzió nem volt a fejembe, mikor végig játszottam ezt a szitut, de boldog vagyok, hogy elmondtam s azért is, mert nem vágott ki az ajtón. Tudom, sok kérdése lesz és mindre fogok válaszolni ha tudok, de ez már fél siker vagy mi. - Eli csak hogy biztos legyek benne. Felfogtad, hogy mi vagyok? Tisztában vagy azzal, hogy egy szörnyeteg lakik bennem? Elmegyek ha akarod s többet nem kereslek.... Választani nem nekem kell, mert én már akkor megtettem mikor elmondtam neki, hogy mit is érzek. Én tudom, hogy mit akarok s mit várok el tőle vagy mire van szükségem. A kérdésére is megadom most már a választ. - Azt kérdezted mit várók el tőled....csak annyit, hogy tartsd meg a titkomat. Megteszed nekem ezt a szívességet? A szemeibe nézek továbbra is, s hangom kérlelő, de mg is komoly. Fontos, hogy megőrizze a titkot, mert más nem tudhatja meg, hogy mi vagyok, vagy mik vannak a városban. Ez nem csak az én érdekem, hanem az övé is, mert ha más farkasok megtudják.....Az aggódás fogott el nagy hirtelen, mert az a farkas jutott az eszembe aki megtámadott s majdnem megölt, ez kiül az arcomra is. Az nem érdekel, hogy velem mi történik, de neki biztonságba kell lennie. Ha pedig az a tag megtudja, akkor simán kinézem belőle, hogy képes lenne elrabolni s kínozni, nekem pedig ezt végig is kéne néznem. - Meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. Szörnyű nagy bajba kerülhetsz, ha megtudják, hogy beavatott lettél. Érted Eli? A szavakat lassan mondom el neki s nem parancsolok csak kérek, de aggódással a hangomban. Vissza kéne szerezni a régi énemet, mert ebbe bele fogok halni nagyon is hamar. Jó, majd rendezem a soraimat, de sok minden történt velem mostanában, szóval idő kell. A szemeit pedig most én tartom fogva s ha kell akkor erősebben húzom magamhoz csak azért, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, de ez tőle függ.
*Válaszol, ez jó. Az már nem, hogy nem egyszerre… bár tekintve, hogy egy szája van még érthető is csakhogy nem vagyok türelmes fajta, ha nem értek valamit. Szóval ennek ellenére a nyakába zúdítom az első pár kérdésem. Nem bízott bennem, hát nem is kértem, hogy tegye. Igazából, én sem bíztam volna magamban. Na jó, én most sem bízok magamban a látszat csal. Nem vagyok negyed annyira sem biztos a dolgaimban, mint az látszik. De ezt senkinek nem kell tudnia. Viszont öröm, hogy ez múlt idő és remélem, hogy nem csak arról van szó, hogy hiányzott a suliból mikor ezt tanulták úgy, mint én helyesírásról. Annyi kérdés zúg bennem, hogy észre sem veszem az érintésének szándékát, nemhogy ellenkezzek. Különben sem tettem volna, azt hiszem. De a lényeg, hogy megérzem magamon a karjait és mintha minden vackot és kételyt kitöröltek volna a buksimból. Valahogy nem volt más csak Ő. * - Őrző? Az meg mi a Pokol? *Nos, a reakciómból egyértelmű, hogy ha volt is, akkor arról én nem tudok. Azt sem tudom, miről beszél.* - Én csak a papám és a mamám ismertem… * Nah de a hangom… a mamánál nem bánatos lesz hanem mély. Szinte már síron túli… Tekintetemben némi csalódás kél életre. * - A mama… Ő olyan volt, mint… Te. Legalábbis az utolsó időkben. Mellette is ezt éreztem, akkor féltem Tőle, és ahogy találtuk… Hogy lehet megölni egy ilyen izét és, hogyan lesz valakiből farkas?* Tettem fel leplezetlenül a kérdést. Talán emlékszik arra, hogy miként találtam a mamám a feje a fagyóban a teste meg papához érkezett az éttermébe. De nem volt mindig ilyen, hisz akkor biztos nem hagyta volna a papának, hogy pszichómokushoz vigyen, mikor beszéltem neki ezekről az érzéseimről otthon.* - És állatalakban mért érzem a késztetést arra, hogy… szóval, hogy közeletekben legyek? * Kérdeztem szintén ez egy másik olyan amit nem értettem. Hisz állatalakban veszélyesebbek, mint emberként. Az már más tészta, hogy én nem féltem, de ez nem jár azzal, hogy vonzzanak. Viszont a javítására csak lesütöttem a szemem, nem akartam megbántani vagy ilyesmi. De a kérdésére csak felvontam a szemöldököm.* - Úgy nézek ki? Még ezt sem akarom, tudom teljesen elhinni. Bár egy pár dologra magyarázat. Jay, a karjaim, Létra… Ó basszus… Corvin… * Igen, Corvin is farkas volt. Tőle a víz is kivert. Nem tudom miért, de nála mintha erősebbek lettek volna ezek a késztetések. Bár közel sem annyira mint Jay esetében. Bazsiéban egy igazából elenyésző volt. Nem tudom mi alapján vannak az erősségek, de nah, ez ráér később is. Viszont a korára tátva maradt a szám, szó szerint. Ezt még kimondani is hosszú volt, nem még leélni vagy megemészteni. Nesze neked pedofília… hozzá képest én egy pár napos csecsemő vagyok. Nah de erre a gondolatra tartás kélt életre bennem. DE mielőtt hangott adhattam volna neki, beszélt és csak döbbentem pislogtam. Na ne már…* - Egy farkas nem szörnyeteg! – fedtem meg – De ha elakarsz menni, nem kell kifogásokat gyártanod vagy arra játszanod, hogy elküldjelek. Továbbra sem félek… mint mondtam már egyszer; Nem vagyok képes félelmet érezni még akkor sem, hogy gőzöm sincs, hogy mi ez az egész. Csak egy dolgot árulj el… Egy farkas és egy ember… szóval ez a… gyerek mi? * Persze arra értettem, hogy mi lesz belőle, vagy lesz-e egyáltalán valami. Szívem minden egyes üteme fájt, gyomrom összeszorult az ideges várakozástól és aggódtam. Naná, hogy tartottam a válaszától, még a szívem is hevesebb ütembe kapcsolt. Kérésére bólintottam… naná, hogy megteszem. Nem fogom kiírni a faliújságra, ahogy elmondani sem fogom senkinek a dolgot. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy Bazsim Farkas. Nagy cucc… jah, tényleg az. Viszont láttam az arcán valamit, amit eddig még nem vagy csak nem vettem észre. Kezem megemeltem és megakartam érinteni az arcát, finoman az ujjaim hegyével. De eszembe jutott, hogy mit kaptam legutóbb szóval megtorpantam és visszaeresztettem magam melllé, vagyis a karjaira amik még mindig a derekamon fonódtak körbe. * - Baj van? * Kérdeztem egyszerűen. Nem tudtam pontosan beazonosítani, hogy mit látok. Ennyire nem ismertem. A korábbi más volt… ott fizikális jele volt a haragjának és egy olyan ember aki utálja ha hozzá érnek és irtózik tőle, elég gyorsan megtanulni olvasni ezekben. Csak, hogy tudja, hogy mire számíthat. Nem véletlen voltam ügyesebb és voltak jobbak a reflexeim az átlagnál. Ámbár Balázzsal szemben ez besült, már az elején. Erősebb szorítására megnyílnak az ajkaim és tekintetem az övére vándorol. De beszél… jaj ne már…* - Jó! De ha értelmes választ akarsz, akkor ne izgass! * Közöltem vele mosolyogva, hisz bizony ez a mozdulat már nekem az volt. Hát most na… simogasson. Azzal tuti nem lesz baj… mármint nem ilyen jellegű. * - Megígérhetem, hogy nem mondok _rólad_ semmit. De mégis, hogy a Pokolba várod, hogy hazudjak? Hogy tegyek úgy, mintha semmiről nem tudnék? * Kérdeztem, de nem voltam dühős… a-a… éreztem, hogy ott lappang bennem de még próbáltam ámítani magam, hogy nem hazugságra kér. Jó persze, senki nem fog oda jönni, hogy; Hé Eli… tudtad, hogy vannak farkasok. Kac-kac szép is volna egy ilyen. De soha nem hazudtam, tényleg nem. Akkor mégis, hogy ne legyen levágós ha mondjuk bemegyek a meló helyemre? * - Tudok vigyázni magamra. De mond el milyen bajom lehet nekem és neked. * Oké, az ész érvek hátha meghatnak és annyival is többet tudok meg róluk, róla. De nem húzódtam el tőle még most sem. Ha csak el nem lökött magától a szám miatt vagy az izgatós mondatom miatt. Nem a közelségével volt baj, de hát akkor már úgy is mindegy. *
Nem tudja mi az, szóval nekem kell mindent elmagyaráznom, de az nem két perc mire tényleg mindent elmondok neki. Persze részletekbe most nem fogok bele menni, mert ha valami érdekli, akkor úgy is megkérdezi.* - Olyan emberek, akik a mágia segítségével próbálják fent tartani az egyensúlyt emberek s farkasok között. Egyfajta mérleg nyelvet képeznek a két világ között. Legalább is ezt kéne tenniük, de már sokan felcsaptak farkas vadásznak.* Azt hiszem nekem így tanították annak idején, de ahogy elburjánzottak a farkasok, elég sokan felcsaptak farkas vadásznak. Ebben a városban még egyel sem találkoztam szerencsére. A protektor pedig próbálja megtartani a régi értékeket, de ahogy alakulnak a dolgok, ezt nem tudom meddig tudja fent tartani. Amint beszélni kezd a szüleiről eszembe jut mint mondott az anyjáról. Kicsit rossz, hogy pont én világítok arra a tényre, hogy mi volt az anyja, de úgy is rá jött volna.* - Két mód létezik egy farkas megölésére. Az egyiket, te is ismered sajnos. El kell választani a fejétől. Ezek szerint pedig a mamád is egy volt közölünk. Érdekes, hogy kölyök korban nem bántatott titeket.* Gondolkodom el, hiszen szülni csak emberként tud, farkasként nem lehetséges. Az pedig érdekes számomra, hogy nem bántotta őket, sőt a beharapója visszaengedte a családjához. Nem jellemző viselkedés ez a farkasokra. Vajon mi oka lehetett erre a teremtőnek? Talán az apja is farkas? Sok kérdés van a fejembe, de ezek közül egyet sem teszek fel. Viszont én még tartozom egy válasszal amit meg is adok neki.* - Harapás vagy karmolás révén, de van rizikó faktor is.* Vonom meg a vállamat s az jut eszembe én hogy lettem az. Nagyon régen volt már, de úgy emlékszem rá mintha tegnap lett volna. Nem volt kellemes és ez enyhe kifejezés. Nem hagyom, hogy az emlék magával ragadjon hiszen kapok egy újabb kérdést, ami magam sem tudom a választ. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki vonzódna a farkasokhoz, úgy, hogy a teste csak akkor jelez, ha emberi alakban vagyunk.* - Erre nem tudok neked választ adni. Talán egy őrző tudja a választ. * Gondolkodom el, mert lehet ez így van. Nekem is úja terep, pedig pár évet már letapostam farkasként, de ettől szép az élet. Mindig megtudja mutatni egy új arcát vagy új helyez, elé állít. Kijavítom, hogy hallja s szokja a szót vagy inkább a helyezettet? Sajnos ez nem egy betegség, mely elmúlik egy idő után. Kinőni sem lehet. Ez végig kísér míg élsz. Nem tudom, hogy kit takar az a két név akit megemlít, de Corvint nagyon is jól ismerem. Nem olyan értelemben, mert nem vagyunk puszi pajtások, s nem is leszünk, de legalább őt be tudom azonosítani. * - Hát igen.* Csak ennyit mondom s egyebet nem fűzők hozzá. Mit kéne mondanom, hogy tartsa magát távol Corvintól? Úgy sem fogja és amíg nem bántja addig felőlem jóba is lehetnek, csak nekem ne keljen hozzá átmennem ebédelni, mert valami oknál fogva meghívta Eli-t. Bár ezen nem kicsit lepődnék meg s lehet még is csak részt vennék rajta, csakhogy lássam minden rendben van. Még soha nem mesélte el, hogy tulajdon képen mit is érez farkasok közelében csak nagy vonalakban, úgy hogy nem tudhatom, hogy kinél erősebb s kinél nem. Kicsit meg lep a reakciója miszerint nem vagyunk szörnyek. Semmit nem tud rólunk, akkor ezt hogy állíthatja? Kezdek mérges lenni, de most nem magamra hanem rá. Azonban ami ez után jön arra pislogok párat.* - Kifogást, gyártani? Most mondtam el, hogy mi vagyok ez szerinted normális és a te viselkedésed erre? ha el akarnék menni, akkor el sem mondtam volna,. Kicsit gondold már végig mit miért teszek mielőtt ilyeneket vágsz a fejemhez! * Felmászik bennem a pumpa, mert most én vagyok nagyon hülye vagy a másikkal nincs rendben minden. Pf nem is értem ezt most miért mondta. Csak közöltem vele, ha nem tetszik neki ez a dolog, akkor elhagyom és nem keresem. Persze arról fogalma sincs, hogy én mit érzek vagy mennyire gyötrődöm nap mint nap. Nem ért meg ezt most már biztosan tudom ahogy azt is, hogy nem sok közös van bennünk. jah most már egy dolog össze kapcsol még pedig az ami a hasában van. Jó kérdés. Hallom ahogy a szívverése felgyorsul s ideges is lesz. Hát ennyire fontos neki ez a….* - Ennek utána kell néznem, még soha nem ejtettem teherbe egy embert sem, sőt még egyet sem szeretem.* Bököm ki minden gond nélkül s ez is csak azért van, mert a nyugalmam egy kicsit megborult. Mindig ezt csinálja s ezt utálom….utálom, hogy képes kizökkenteni abból, amit évekig tanultam s ilyenkor mint egy kártya vár, borul fel bennem minden. Az a szerencséje, hogy a határt még egyszer sem sikerült neki átlépni, különben nem ezt a kopasz embert látná, hanem amit mutattam. Teljesen mindegy hány éves egy farkas és mennyire tudja kordában tartani magát, ha felbasszák az agyát. Eli pedig folyamatosan erre utazik, csak még azt nem tudom, hogy szándékos vagy nem. Ez után egy másik dolog jut az eszembe, s ezt a másik is megérzi. A keze pedig nem érinti meg az arcomat s ezért hálás vagyok neki. Sajnos van egy olyan a múltamba amit nem tudok feledni s mindig eszembe jut akkor, mikor az arcomat érinti valaki. Baj? Még nem tudom.* - Van pár ellenségem a városban….* Csak ennyit mondok neki. Szerintem kitalálja, hogy farkasról van szó, nem pedig emberről s sajnos erősebb is nálam, bár nekem is homályos, hogy mi történt azon az esete. A falkának szóltam, hogy jobb lesz vigyázni. Ennél többet nem tehetek. Bosszút kéne állnom? Nem vagyok olyan típus s egyedül valszeg nem bírnék vele. Nekem nincs a bögyömbe, azért mert elintézett s csorba sem esett a büszkeségemen, hiszen harcoltam, azt hiszem, bár ebben sem vagyok teljesen biztos. Látom ahogy rám néz s azt i8s érzem, hogy valami olyan beszólása lesz, amiben nem tévedek. A szememet forgatom meg válasz képen, de ha figyelmes, egy apró mosolyt is felfedezhet orcámon. Azonban meg kell ígérnie, hogy nem mond semmit.* - Nem azt kértem, hogy hazudj, csak azt, hogy őrizd a titkot. Ne beszélj róla senkinek, főleg ne Corvinnak létszíves. * Legalább is egyelőre, hiszen az Alfának úgy is el kell mondanom, de ezt én szeretném megtenni s nem akarom, hogy más fecsegjen róla. Mindig is egyenes voltam mindenkivel s ez után is így lesz. Az hogy mit kapok Castortól még előttem is talány, mert talán pont tőlem nem várta ezt a viselkedést, de hát mindenki hibázik. Nem tartom hibának, hiszen gyengéd szálakat táplálok iránta s ahhoz, hogy szeretni tudjam lényem minden egyes porcikájával, tudni kell. Ahogy azt is, hogy vannak kötelességeim. Nem lököm el magától, pedig közel álltam hozzá, nem is olyan régen, de valamiért nem tettem meg. Közelebb vonom magamhoz, már ha hagyja magát s egy puszit adok neki. Csak egy puszi nem több még is ez valahogy más most számomra. Talán azért mert elmondtam, hogy mi vagyok. Lehet azért, mert jól esett. Mit tudom, hogy mitől volt más.* - Hm, neked? Megölhetnek csak azért, mert egy farkas éhes, vagy kínozhatnak miattam. Hogy is mondjam? Ha valaki ártani akarna nekem, akkor azt a leghatékonyabban rajtad keresztül tehet meg…. * Fontos nekem, de azt hiszem ezt már mondtam neki. Az egy kicsit sem érdekel, hogy velem mit csinálnak. A fájdalom küszöböm elég magas s max meghalok. Életem ameddig és egyszer mindenkinek vége van. Azonban ha Őt bántják az már más tészta, bár nem tudom hogyan hatna rám, de van egy teóriám. * - Van egy kávéd? Közben elmondom velem mit tehenek, mert ez egy kicsit összetettebb.* Valóban az, hiszen azt még nem mondtam, hogy falkában élnek a farkasok általában. Ha minden igaz akkor el is indulunk fel felé s ha így lesz akkora macskának is adjunk vizet, mert csak nyávog s már zavar. Ha kapok vizet akkor be is viszem neki. Tej nem kell neki, mert enni már evet s többet nem kap. Amíg kávét készít nekem a konyhába helyett foglalok a pultnál.* - Említettem, hogy a családommal vagyok itt. Ők is farkasok, falkában élünk s van egy vezetőnk. Nos, nem biztos, hogy neki tetszeni fog, amiért elmondtam hogy mik vagyunk. Megbüntethet. Nálunk nem olyan a büntetés, mint nálatok. Nem kell WC-t fogkefével tisztítani.* Nem megyek bele a részletekbe, mert magam sem tudom mivel vagy hogyan fogok fizetni, de nem várók enyhe büntetést, mert amilyen rangot töltök be, példát kéne mutatnom a többieknek vagy valami olyan. Nos ezt nem lehet annak nevezni. Viszont engem is érdekel valami vele kapcsolatban, így rá is kérdezek, mert miért ne. * - Elionore, te mit szeretnél tőlem? Valamiért olyan érzésem van, hogy Te nem is igazán akarod…* Nem tudom, miért érzem ezt, de mintha nem lenne biztos benne. Ezzel sincs semmi baj, csak akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert játszadozni nincs időm. Mivel a pajzsom továbbra sincs fent, így érezni fogok mindent mely átsuhan rajta s pont erre vagyok kíváncsi, mert mondani sok mindent lehet.
*Farkas vadász… Anita Blake. Jó, oké… de nekem akkor is ez ugrott róla eszembe, nem tehetek róla na… olvastam a sorozatot, egy ideig legalábbis is. Mágia… próbáltam ízlelgetni a szót gondolatban, na erről gőzöm sem volt. * - Jó, de az emberek nem tudnak rólatok és nem mindenki akkora barom, hogy az erdőbe mászkáljon. Nem értem, hogy miért kéne védeni őket. Nem hiszem, hogy a városba a főtéren csapnátok egy vadászatot. * Naiv vagyok igaz? Lehet, de akkor sem tartottam valószínűnek… különben már biztos kitudódott volna, és a rettegés felemésztet volna mindent. Ahogy én is féltem a mamámtól, pedig aztán nem is tudtam, hogy micsoda. Ha tudtam volna, szerintem sírva szaladtam volna világgá.* - Kölyökkor? – Vontam fel a szemöldököm. – A mamám idősebb volt már akkor is, mint én most. De nem, nem bántott… azonban csak egy, másfél hétig féltem a közelébe… de ritkán járt haza és azt is csak este akkoriban. Utána meg eltűnt… * Bizony és már csak úgy láttam viszont ahogy. De nem, nem szabad erre gondolnom. Figyelnem kell. * - Mi a másik? * Azt nem mondta, csak azt, amit ismertem. Így persze, hogy megkérdezem, ha már közölte, hogy van más mód is. Viszont mikor közli, hogy miként lehet valaki ilyen izé csak pillogok nagyokat. Oké, akkor már azt is tudom, hogy a mama mért úgy jött haza, mint aki beleesett egy rózsabokorba. Véresen, tele karcolásokkal… emlékszem, még ugrattam is ezzel a bokorral, de csak fáradtan mosolyogva ott hagyott és elvonult. Még vacsorát is magamnak kellett csinálnom. Mázli, hogy egy joghurttal elvoltam.* - Milyen rizikó? * Azt hiszem lassan minden választ egy kérdés követ. Végére érünk valaha? Nem hiszem, hisz ezekről semmit nem tudok és ami azt illeti azt várom, hogy közölje, hogy; Hé Eli… na most csúnyán megszívattalak. Csak vicc volt. Kac-kac… * - Jó, és hol találok Őrzőt? * Elfogadom én, hogy nem tud rá válaszolni még csak hülyének sem nézem, de na… kezdjük ott, hogy nekem tudnom kell. Mert hát csak arról van szó, hogy érint. Bár tény, hogy elég szépen éltem eddig is, a tudás nélkül. Mert nem tudtam, hogy van mit tudnom. De legalább a srácokra fény derül… és ahogy pörgetem sorban az ismerőseim, rá kell jönnöm, hogy egy kezemen megtudnám számolni, hogy hány emberrel is kerültem kapcsolatban. Nah de nem sokáig elmélkedek ezen, és a másik felcsattan én meg csak lemondóan sóhajtok egyet. Fáradok kérem szépen… Nincs nekem ehhez türelmem.* - Oké, de a frászért hiszed azt, hogy minden szar elől megfutamodok? Azért mert… szóval vérfarkas vagy, most szaladjak ki a házamból és kiálltak boszorkányságot? Vagy rettegjek melletted? Eddig is az voltál ami, csak nem tudtam róla. Azért mert már tudom, még nem fogok félni nem foglak eldobni csak azért mert más vagy mint a legtöbben. Nekem ugyan az maradtál csak egy kis grátisszal. * Vontam meg a vállaim könnyedén és nyugtatóan simogattam a felkarját. Nem akartam én, hogy mérges legyen. De oké, ha nem elijeszteni akar magától akkor mégis miért hiszi azt, hogy mindenképp elfutok? Legfeljebb télen van egy önkéntes radiátorom. Az meg, hogy nem tudom, hogy mi van benne. Hát kérem szépen, nem vagyok farkas, hogy érezzem mint Ő az enyémeket. Néma gyereknek meg anyja se érti a szavát. Gondolatot sem tudok olvasni, szóval majd ha kiböki, hogy mennyire szar is neki, akkor majd kezdünk vele valamit. Addig meg… nem tudok. Viszont mikor közli, hogy szeret, ismét átjár valami melegség. Tény, sokat jelent számomra, hogy ez így van és egy vigyor is megjelenik az ajkaimon. * - Ismerősöd sincs? * Mármint aki járt volna ebben a cipőben. Hisz bár örültem a szavainak, de attól még idegesített, hogy nem tudom, hogy mi a helyzet a kicsivel. Naná… kit ne idegesítene? Azért csak-csak bennem élősködik és járok vele orvoshoz meg minden. Rosszabb mint Mancs. Ellenségei pedig mindenkinek vannak, de féltettem a másikat. Voilá… tudok ilyet is? Meglepő, de ott van és még csak annyit mondott, hogy akad olyan barom, aki hülye. Jobban nem tudom jellemezni. Viszont a másik ha említi, akkor neki is van tartani valója… azt hiszem. Vagy már megint tévedek? Mindegy, mert nem kérdezem meg. Csak kissé aggódva pillogok, de csak az elfojtott mosolyát és kelletlen szemforgatását látom a szavaim miatt. A kérésére azonban lemondóan sóhajtok. Gőzöm sincs, hogy miként is hunyok majd felette… de, valahogy csak lesz. * - Oké, nem beszélek róla pláne nem Dunnal. De te érezted amit én, akkor ő is és bár hallgatni tudok mégis, hogyan takarjam el előtte maga az érzéseimet? Árulkodóbbak, mint bármely szó… De ígérem, senkivel nem fogok erről beszélni. De megjegyezném, hogy Corvin látott veled. Mikor részegen bejöttél az Orfeumba bent volt és premier plánba látta az egyik páholyból az egész jelenetet. * Bezony, hisz ott volt nem hiába kerestem meg miután elment a férfi. Na jó, csak az új munkaköröm és azt, hogy lesz-e egyáltalán olyanom vitattam meg vele. Viszont kaptam egy puszit. Pár pillanatig csak pillogok… Na jó, tudod mit Balázs? Bekaphatod… Ujjaim felcsúsztak a nyakához és nem épp finom mozdulattal húztam le magamhoz, miközben kissé lábujjhegyre állva tapasztottam ajkaim az övére. Egyrészt akartam, másrészt hiányzott… harmadrészt meg, most komolyan puszit ad nekem? Mi vagyok én? A lánya? Ajkaim hevesen táncoltak, ellentmondást nem tűrve fedeztem fel az ajkai vonalát, ad táncra hívva. Ujjaim erősen tartották a nyakánál… nem volt menekülés. Na jó volt, de ha csak nem szakított le magáról egy hosszabb csók után magam is elhúzódtam. Persze érezhette a vágyam, de azt is, hogy most más prioritást élvez. De ez most úgy kellett, szemeim vidáman és boldogan kémlelték a másikat és figyeltem a szavaira. Már ha megbírt még szólalni, bár a nyelvét nem haraptam le… csak az ajkába martam bele. Attól meg nem lesz semmi baja.* - Az erdőbe járok minden hajnalba… senki nem bántott. *Viszont a kínozás résznél elkomorodtam és hirtelen megint ott találtam magam ahol korábban, csak nem olyan intenzíven. A tömör fájdalmon kívül valami más is volt ott. Ha Balázs figyelt, akkor Ő kitudta venni, hogy a fizikális fájdalmon kívűl ott volt az a zsigeri ösztön, mely menekülésre késztetett, mely jelezte a veszélyt. Csak én nem ismertem fel, mert a fizikális sokkal erősebb volt.* - Kínzás… nem hiszem, hogy bárki tudna újat mutatni. *Valóban nem… vagyis, nem tudom. Kaptam eleget és elég hosszan. Ki tudja… lehet még élvezném is a dolgot. Najó, ennyire nem lettem morbid, de sosem lehet tudni ez csak akkor derülne ki.* - Van. *Bólintottam és kiszakadva a karjaiból indultam meg vissza a zenét lekapcsoltam, és kifele menet a lámpát is. Egy szájhúzással vetettem még egy pillantást a felsértett padlóra és fejem ingatva meg sem álltam a konyháig. Első körben kerestem egy tálkát, amiben nyugodtan adhatott a macskájának inni és míg ezt megtette feldobtam egy kávét. Hehe… ennyi is volt a konyhai tudományom. Most büszke vagyok magamra, hogy ennyit legalább tudok. Közben persze hallgatom a szavait és amint végzek egy krémtúrót kapok elő a hűtőből és vele szemben támaszkodott meg a pulton. Kibontom és kiskanállal kezdem el enni. Éhes vagyok na. Pedig most ettem, de akkor is. * - Ha valaki bántani mer kiherélem és kiakasztom madárijesztőnek. * Mosolyodtam el bájosan. Igen, vagyok akkora barom, hogy megpróbáljam még úgy is, hogy tudom, hogy farkas a másik, mert ezek szerint az. Legalábbis Balázs szavaiból következtetve egy ember csak nem lehet vezető.* - De ha ennyi miatt bánthatnak, akkor miért mondtad el? És mit fog szólni a gy… szóval az állapotomhoz? * Tettem fel mind a két kérdést ami érdekelt. Közben persze falatoztam, de csak finoman és aprókat. Tele szájjal nem beszélünk vagy mi. * - De nem mondtad, hogy mivel bánthatnak… * Igen, azt hallottam, hogy mivel nem szoktak. Szóval akár a lényegre is térhet. De kapok egy kérdést és hirtelen még a krémes izé is félre megy és köhögni kezdek. Meglepődtem, nem is kicsit. Mikor csillapodott szemeim megtörölve néztem a másikra. Hát jó…* - Könnyű úgy valakiben olvasni, hogy érzed ami Ő. De van egy hátránya is… hogy csak érzed és nem tudod, hogy mi miért van és félre lehet értelmezni. Ez nem igaz, hogy nem akarom csak… Nézd, nem volt még komolyabb kapcsolatom. Egy, két hónapot aligha lehet annak nevezni. Egy búgó csiga hozzám képest kutya fülé volt, a történtek előtt. Utána meg… meg nem is érdekelt igazán, hogy mi lesz vagy mi nem. Nem vágytam kapcsolatra. Szóval szeretném, csak… nem tudom, hogy mit kéne tennem, hogy ez mivel jár. Sok az új dolog amitől tartok és bánti sem akarlak. Nem vagyok tipikus barátnő típus. Nem tudom, hogy mire van szükség és a többi ilyen dolog ami egy kapcsolattal jár. Nem leszek kezes bárány, nem leszek kussban mert egy „asszonynak” kuss a neve. Én akkor is kinyitom ha nem tetszik. Szóval előbb ismerj meg jobban, vagy ha nem értesz valamit inkább kérdezz mint sem, hogy buta következtetéseket vonj le. * Hűűű… sokat beszéltem már megint meg is kordul a gyomrom, így hát adtam neki még egy falatot. Katasztrófa beszélni, nem lehet közben enni normálisan. Ez kis izé meg türelmetlen. * - Azon kívül, hogy Téged nem tudom. Nézd nem görcsölök erre, mert akkor tuti elcseszek valamit. Szóval olyan vagyok amilyen, és mindent úgy csinálok ahogy eddig is amíg nem ütköznek az elvárásaiddal. Utána meg nem tudom… jöhet az jató csapkodás, a kiabálás… de ott is ott van a kibékülő szex. Szóval nem lesz gond… remélem. * Kac-kac… igyekeztem elviccelni a dolgot de most mit tegyek? Tényleg nem tudom, hogy mit is várok a másiktól. Oké, az, hogy ad életjelet a minimum. De majd csak alakul. S remélem, hogy nem vertem ki a biztosítékot szóval… csak reméltem. Az érzéseim meg egyébként higgadtak voltak. Tudtam, hogy kell a másik és ezt érezhette azonban a kételyt is, de ezek ellenére nyugodt voltam.*
- Azért, mert ha nem lenne valamiféle visszatartó erő, akkor mára mindenki farkas lenne s az emberiség régen kihalt volna. Persze ezt azért nem tudhatom biztosan, de erre tudok következtetni. Tele van a világ olyan farkassal aki egy kicsit sem becsüli az emberi létet s csak vacsorának nézi. Az erősebb győz, a gyengébb pedig elbukik. Nem gondolom, hogy az Őrzök nagyon erősek tudnak lenni, már mint fizikálisan, de alábecsülni sem szabad őket, hiszen ott van az a képesség, hogy rendelkeznek a mágiával. Ha kell eltudják venni a farkast egy időre vagy mit csinálnak vele. A kort pedig nem úgy értelmezi ahogy kell, de ez nem is baj. - Nem úgy értem. Kölyöknek számít az, aki nem olyan régen lett beharapva és sokat kell még tanulnia. Igazítom el a farkasok világában valamennyire, bár ezt még nem lehet annak nevezni. Mindegy. Az egyik módot vagy módszert megosztom vele, de érdekli a másik is. Nos, erről aztán tudnék mesélni, mert nem is olyan régen nekem is részem volt benne s ha nincs Emma akkor bizony most nem itt lennék, hanem valahol egészen máshol. - A másik, ha olyan sebesülőket szerzel, amiből nem tudsz felépülni. A tested nem tud gyógyulni, s ha nem kapsz segítséget, akkor belehalsz. Ilyenben már volt részem, nem is olyan régen. Húzom el az ajkamat, mert akkor és ott, sok minden megváltozott bennem. Másképp látom a világot azóta. Talán ez is az oka, hogy felszínre engedtem az érzést melyet a nő iránt táplálok s azt hiszem ez tökélt arra, hogy ezt el is mondjam neki. Veszteni valója mindig van a farkasnak, de aki nem kockáztat az nem is nyer. Nem lehet a jól megszokott, biztonságos keretek között maradni, mert egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy sok mindent hagytunk elúszni. Nos, én a tettek mezejére léptem és azt hiszem helyes döntést hoztam. - Hát nem nő minden bokorban egy, de majd kerítek neked valakit ha ezt szeretnéd. Csak kéne egy kis idő.. Még az Alfám sem tudja, hogy beavattam és semmi kedvem ezt egy őrzőnek elmondani első körben. Előbb a saját házam táján tennék rendet aztán jöhet a másé. Remélem nem most rögtön kell neki egy Őrző és ráér ez pár hétig. Az lenne a meglepő ha végig nyomnánk úgy egy napot, hogy nem húzza fel az agyamat. Van egy tippem, hogy ilyen nem lesz. Most én is sóhajtok egyet. - Nem hiszem, csak felkínálom a lehetőséget, nehogy az legyen, hogy nem hagytalak választani. Válaszolom a hosszú monológjára. Ez az oka amiért mindig célzok rá valahogy. Rendben többet nem teszem. A kérdésre fel nevetek nem azért mert vicces, csak mert aranyosan mondta. - Mivel egy nősténynek nem lehet gyerek, így nem ez szokott lenni a téma. Viszont majd megkérdezek egy idősebb farkast hát ha tud valamit. Nem hiszem, hogy szörny lesz, mert ahhoz túl jók vagyunk. A kedvem valahogy sokkal jobb lett mint korábban. Talán csak a mosolyára volt szükségem vagy a belőle áradó nyugodtságra? Biztonságra? Ja, van ilyen oldalam is, csak ezt eddig nem tudtam még megmutatni, de majd rajta leszek ezen is. A következő szavak pedig nem kicsit zavarosak a számomra és nem is nagyon értem, hogy most mit is mond. A szavakat felfogom, csak azt nem tudom, ezt hogy kell értelmezni. - Érzéseidet Corvin előle? Nem értem, hogy kapcsolod össze azzal, hogy farkas. A főnököd oké és? Kérdezek erre rá, mert tegyük tisztába a dolgot. Miért kéne bármit is éreznie a fonóké iránt. Kedveli vagy nem, más érzelem is szóba jöhet? Mondjuk azt sem tudom mennyire belsősége a viszonyuk s remélni merem hogy nem nagyon s inkább felszínes. - És ha látta akkor mi történt? Én nem beszéltem vele már egy ideje és amúgy sem hiszem, hogy pont én érdeklem....vagy elmondtad neki, hogy terhes vagy? Vonom fel a szemöldökömet mert ezt sem tudom helyre rakni. Nézet? Nem agyon izgat,mert kettőnk közül neki van mit szégyellni nem nekem. Az a kislányt viszont sajnálom aki vele van. Ez viszont egy másik tészta, így hagyjuk is. Én csak egy puszit szánok neki, de ő valami sokkal jobbat ad. A keze ráfonódik a nyakamra, s engedek a húzásnak. Ajkunk találkozik s elveheti azt amit akar. Még szép, hogy partnere vagyok ebben és másban is az lenék. Ismét olyan képek jelenek meg a fejembe, mely az ágyra szolitokozik. Remélem, hogy hamarosan kikötünk ott, mert minden porcikám kívánja. - Még.... Fűzöm a mondata után. Nem fogom neki megtiltani, hogy ne menjen oda, mert úgy sem tenné meg. Más részt szabad ember, csak vigyázzon magára. Érzem minden rezdülését, így a fájdalmat is vagy éppen ami vele jár. - A támadásodra gondolsz? Megkellet kérdeznem, mert nem vagyok gondolat olvasó s nem tudom mi jár a fejébe csak sejtéseim vannak. A kijelentésével pedig nem értek egyet, bár nem vagyok a múltja része, így nem tudhatom, hogy min ment keresztül. Érdekel, de nem ez a megfelelő alkalom vagy inkább ez sem. Mivel van kávéja így fel is indulunk s amit kapok vizet beviszem a macskához. Én pedig helyet foglalok a pultnál. - Nagyon fenyegetően hatsz azzal a kis kanállal a kezedben. Mosolyodom el, s mind a ketten tudjuk, hogy nem bírna azzal aki engem bánthatna, de ezt nem kell hangoztatni, hiszen nem buta nő. Remek kérdés, amire nem tudom én sem a választ, így először a államat emelem meg majd a fejemet csóválom meg. Azt hiszem ezzel válaszoltam a kérdése egyik részére. - Azért mondtam el, mert így könnyebb nekem is. Elég érdekes lenne veled kapcsoltatott kezdeni úgy hogy ezt nem tudod. Más részt, ha éppen nálad vagyok és csörög a telefonom, amit fel kell vennem, akkor ne néz ostobán, ha szedem a cuccom. Előfordul, hogy az éjszak közepén van megbeszélés. Csak egy példa volt s ezzel utaltam is arra, hogy szándékomban áll pár éjszakát itt tölteni. Persze a szándék csak egy dolog. A kérdés másik részére pedig megkapta a választ. Ha Elmondom Castornak akkor többet tudok majd mondani neki is. A legrosszabbra nem akarok gondolni, pedig lehet azt is számításba kéne venni. Azt majd csak akkor, ha eljön az ideje. Nem merengünk azon ami még nem következett be. - Mondjuk ezüsttel. Nem bírjuk. Amint hozzánk ér egy ezüst tárgy égni kezd a bőrünk, de halált még nem okoz. Adj egy kést mutatok valamit. Ha kapok egyet, akkor végig húzom erősen a tenyeremben s utána az eszközt leteszem a pultra. A penge rajta véres. A tenyeremet pedig felé mutatom. Tisztán látszik a mély vágás, azonban az arcom sem rezzent meg. - Nézd... Közelebb hajolok hozzá, így a kezem is közelebb mászik. Láthatja, hogy a gyógyulás már elkezdődött s mire a beszéde végére ér, csak a rászáradt vérem tanúskodik arról, hogy meg vágtam magamat. Minden egyes szavára figyeltem amit nekem mondott. Most már értem a kételyt benne, s azt is miért nem határozta el még magát. Semmi gond, tényleg fel fogtam. - Oké, akkor légy a szeretőm. Kacsintok rá s próbálom kicsit elpoénkodni a dolgot. Természetesen nekem ennél komolyabb szándékaim vannak vele, de csak akkor ha döntött s biztos is magában. - Nem azt mondtam, hogy ide költözök és feleségül veszlek, csak arra voltam kíváncsi, hogy akad e más férfi az életedbe vagy nekem jut a megtiszteltetés. Ez ennyire egyszerű. Nem akarom korlátok közé szorítani. Randizunk megismerjük egymást, csiszolódunk aztán jön a szerelem nálam vagy nem. Egyébként érdekes, hogy attól fél, nekem nem fog megfelelni, nem pedig attól, hogy én nem felelek meg neki. Mondjuk a szavait én spec így értelmeztem még akkor is nem így akarta közvetíteni. Teljesen mindegy, mert én sem tudom, hogy lesz e ebből komolyabb vagy nem. Sőt az s lehet, hogy annyira régen voltam szerelmes, hogy arra az érzésre mely bennem van csak azt hiszem, hogy az. Nem tudhatom, hogy később mit fogok érezni, bár van egy sejtésem, hogy ez is máshogy működik a farkasoknál. - Akkor azt hiszem, ezt meg is beszéltünk. Majd alakul. Nekem ennyi bőven elég s még ha az érzéseiből nem is tudtam kiolvasni valami, azért a szavai elég beszédesek voltak. Hogy ezt jól kódoltam e vagy sem, az majd úgy is kiderül idővel. A kezemről a vért pedig nemes egyszerűséggel lenyalom. - Szóval mikor fejezed be az evést, mert másra is használhatnék ezt a pultot....... Jegyzem meg s mire végig mondom, már állok. Nem úúúúgy, hanem a padlón, hogy elé mehessek s meg s teszem. A két karommal pedig közre fogom a másikat s nézem azokat az íriszeket. Az ajkamat pedig megnyalom. Ha nincs ellenvetés akkor bizony megmutatom neki mi a Magyarok Istene!
*Szavaira felvontam a szemöldököm. Ez lássuk be elég abszurdan hangzott. Körübelül úgy, mintha minden második ember farkas lenne. * - Mégis mennyien vagytok? * Kérdeztem leplezetlenül, de a következő szavait megit nem egészen értettem. Jó, persze kezdő farkas. Ez olyan mint egy friss diplomás. Gyakorlat nuku csak a megnevezés van meg.* - Attól még az anyám volt. Miért bántott volna? De mondtam, hogy nem volt sokat velünk… szinte csak aludni járt haza. Állandóan a fényképező gépével volt és akkor már nem is zongorázott. * Ingattam meg a fejem. Tény ami tény, már nem játszott még akkor sem, mikor könyörögtem neki. Csak dühös lett és elment.* - Ezer és egy sérülésbe belelehet halni és… * Oké, ez ostoba volt de mi mást mondhattam volna. Az agyam felfogta, hogy mit is mondott a másik. A vér szinte meghűlt bennem, ahogy lesápadtam és csak meredtem a másikra.* - Kösz, hogy ezt csak így közlöd. De mi lenne, ha mondjuk vigyáznál magadra? Elég egy emberért aggódnom a nap minden percében. * Naná, kinek kell ennyi stressz? De igazából csak ezzel akartam elütni a valóságot és leplezni, hogy kicsit sem tetszik a helyzet. Sőőt… tényleg aggódtam. De valami nem stimm…* - Miért nem szóltál, hogy beteg vagy vagy tudomisén? Teát még tudok főzni… * Jó, húslevest töllem aztán ne kérjen. De szívesen ott lettem volna vele, vagy ápolgattam volna és kergettem volna a Pokolba a hülye megjegyzéseimmel. * - Mi történt? * Egy újabb kérdés ami válaszra várt. Arra, hogy kéne neki egy kis idő csak bólintottam. Ha eddig kibírtam, akkor ezek után is kifogok. Pár nap már nem oszt és nem is szoroz. A választásra csak elmosolyodom, de aztán mégis szóra nyitom az ajkaim.* - Jó, de te is tudod, hogy ha nem hagysz lehetőséget is döntök. Szóval nem kell… hidd el, vagyok olyan őszinte, hogyha nem tetszik valami, akkor azt közlöm anélkül, hogy kérdeznéd. * S van is olyan nagy szám, hogy meg is tegyem. Sőt, már csak dacból is megtenném. Nah de az egós megjegyzésére felnevettem. Na szép… még itt nekem a végén kiderül, hogy egy egoista dög. De tény ami tény, jók vagyunk együtt. Bár én nélküle is és Ő is le élt két és fél évszázadot, szóval van benne valami. Így viszont csak a fejem ingattam meg. A kérdése furcsa és fel is vonom a szemöldököm. Semmi nem süt belőlem csak az értetlenség, hogy mit nem ért. * - Tudod… az a furcsa bizsergés a farkasok közelében és eddig tartottam tőle. Az egy dolog, hogy önmagammal is dacoltam és csak azért is beszólogattam. De attól még érezte amit én és a kételyt és hogy nem tudtam hova rakni. Már tudom, hogy mi ez… így a többi mellékes tényező megszűnik. Ergo az érzéseimben változás keletkezik, amit nem tudok befolyásolni, ahogy azt sem, hogy ne érezze. Corvin meg nem olyan hülye, hogy ne vágja le. Ha igen, akkor csúnyán csalódnék benne. * Hűű… ezt szépen kifejtettem csak értse is meg. Ennél jobban nem tudom elmondani, hogy mire is gondoltam. De tény, hogy ezzel nem tudtam mit kezdeni. No mindegy, majd kitalál Bazsi valamit. A kérdésre csak lemondóan sóhajtottam.* - Szerinted? Most úgy őszintén, holmi szeszély miatt szerinted áthelyezett volna? Baromira nem… ahhoz lássuk be, túl jó táncos vagyok, hogy az irodában ücsörögjek. Megmondtam, mert megkellett indokolnom az áthelyezésem, ami ha nem történt volna meg, akkor felmondás lett volna belőle. Már rég lejárt a próbaidőm. Bár tény, hogy nem mondtam meg, hogy kitől. * Talán ez még kiút… de basszus, annyira evidens, hogy megkellett mondanom, hogy terhes vagyok, hogy az már kész. Így a kérdést értelmetlennek találtam, de válaszoltam.* - Igen. Miért? * kérdeztem pillogva, de a kiegészítésére szándékosan nem feleltem. Több oknál fogva is. Egyik az volt, hogy nem tetszett volna neki a válaszom. Na jó, a többi elenyésző és igazából ez volt az, amiért hagytam. De nem értettem, hogy miért kérdezte, hogy arra gondolok-e. VAzz… érzi amit én. Oké, ezt még meg kell szoknom. * - A látszat csal… és ez csak az előnyömre válik. * Feleltem vigyorogva. Naná… és ezt képes is vagyok kihasználni. Plusz ne felejtsük el, hogy nő vagyok vannak még plusz és láthatatlan fegyvereim is. De tény, hogy nem tudom kiről van szó. De ez hol érdekel? Sehol… ha kell neki megyek én a fának is, ha fenyegetőnek érzem. De lássuk be, egy karddal a kezemben is inkább tűnök játszadozó kislánynak mintsem olyannak, aki használni is tudja. Viszont a következő monológja már nem is tudom… inkább csak összevontam rá a szemöldököm aztán meg a vállaim vontam meg. * - Nem vagyok féltékeny típus… amiről nem tudok, az nem fáj. Ha meg igen, az után is nektek fájna. * Vigyorogtam bájosan. Bezony, amiről nem tudok, az nem is érdekel. Azonban, bár sosem voltam féltékeny típus de ha megtudom, tuti, hogy nem felejtik el. A koporsóban amúgy sincsenek már emlékek. Jobb esetben legalábbis oda kerülnek. De olyan szép árja van a folyónak is. De mivel Ő maga sem tudja, hogy mit kap így nem szólok. Azonban felmerül bennem valami…* - Figy, nem lenne jobb ha… szóval, ha ott lennék, mikor közlöd a tudomisén kivel. Talán egyszerűbb ha látja, hogy ki vagy mi vagyok és nem láthatatlanban ítélkezik. * Ajánlom fel. Nekem aztán nem jelent gondot a dolog, leülök én bárkivel egy kávéra, amig nem az nem pocsék. Sőőt… még enni sem fogok, csakhogy ne legyek bunkó azért mert terhes vagyok. Pff… tényleg, én terhes vagyok. Azért jobb időben tudatosulni mindennel. Különben még mindig azt hinném, hogy csak valami elcseszett rémálmom van. Mikor kést kér… csak intek a kezemmel, hogy ott van a pulton a tartóban szolgálja már ki magát, ha már megáldotta a jó isten két kézzel is. Figyelem, hogy mit csinál és furcsa csillogás kél életre bennem. Na nem azért mert gyógyul, hanem azért mert vérzik. Sajnálatos vagy sem… vonzott és képes volt vágyat kelteni bennem még így is. Persze közben beszéltem és ettem is, szóval nem ment pocsékba az idő. NA az volna érdekes, ha betudnám fogni. Viszont a válaszára csak pillogtam, aztán ismét megvontam a vállaim.* - Pocsék szerető volnék… de ha gondolod előveszem a naptáram és megnézem mikorra tudlak besuvasztani. Elég sok a kuncsaftom… * Ha így hát legyen. Szavaim komolynak hatnak, ahogy a vonásaimon is ez látszik. De a tekintetem az, mely játékosan csillog. Nem igazán állnak sorban értem a férfiak, többnyire kiütöm őket ha nem az első mondatommal akkor az öklömmel, mients belemásznak a magánszférámba. Szóval Balázs pontosan tudja, hogy csak hülyéskedek. A kérdés, hogy képes-e gondolkodni is, vagy leragad a szavaknál. * - Ja, hát akkor ezt kérdezd és ne körbe írd. De nincs senkim. Férfi van az életemben mégpedig Leo… de lássuk be, a Te szempontodból nem sok vizet zavar. * Mert bizony Ő az életem része, a másik felem. Ha tetszik, ha nem vele számolni kell és ha bármikor hív én ugrok. Tetszik vagy sem. Nah de az összes ilyen gondolatom egyszerre eltűnt, ahogy a kezét lenyalta. Mármint arról a vért… Még enni, nyelni de még levegőt venni is elfelejtettem. Oké Eve, lélegezz! Nah látod, így kell ezt. A kérdésére felvonom a szemöldököm, de nem azért mert zavarna, hogy zavarja, hogy eszek. Hanem a folytatás…* - Miért, főzni akarsz? * Vontam fel a szemöldököm, de persze na… nem voltam éhes, vagyis másra és másképp és… de ez adta magát. Mi másra is lehetne használni egy konyhapultot? Nem is tudom, én kis naiv. Na jó, ez még viccnek is rossz, pláne, hogy barna íriszeim minden apró rezdülését vágyakozva követték, ahogy hozzá lépdelt. Karajai a pulton támaszkodtak meg, én meg nemes egyszerűséggel tettem le a kezemből a krémtúrós dobozt a pultra és húztam fel magam rá. Minek álljak, ha ülni is lehet? Álljon Ő, az a dolga. Elvégre testőr vagy mi… Ellenvetés ugyan már? De minek nyalogatja itt magát, mikor mást is lehetne? Mondjuk a jégkrémet a fagyóból. Karjaim a nyaka köré fontam és közelebb húztam magamhoz. De lássuk be, oké, meg van a varázsa annak is, hogy valaki pátyolgatja a másikat de nekem és neki sem erre volt szüksége. Legalábbis nagyon remélem. De mivel nem voltam biztos magamban benne így nem tettem semmit, csak a tekintetét tartottam fogva és ha közelebb lépet, előrébb csúsztam a bútor lapon. Nah most pech, hogy farmer van rajtam és nem szoknya. Haha…*
//Farkasom, haza jövök és színezek de rohannom kell. Pocséknak érzem szal ha valami gáz van hagyd haza jövök és átírom. //
- Sokan Nem kezdem el számolni, hogy mennyien is vagyunk, mert nem akarom megijeszteni, bár van egy lövésem, hogy az arca sem rebbenne a szám hallatán. Nem gondolom, hogy statisztikát akarna vezetni róla, így szerintem bőven elég ez a jelző. Most be kéne avatnom milyen is egy kölyök farkas? Ezt most inkább napolom, mert az jobban érdekel, hogy miért foglalkozott annyit azzal a géppel. - Csinált képeket vagy láttad azokat a negatívokat? Kérdezek rá, mert számomra furcsa, hogy egy farkas azzal foglalkozik, persze hacsak nem az volt a hívatása, de mint mondottam, nem gondolom, hogy egy kölyöknek ez lenne a Legfontosabb. Látom rajta ahogy lesápad s pontosan ezért, húzom magamhoz egy kicsit közelebb. Valamit mondani fog, amit én türelmesen kivárok. Aggódik értem? Nocsak még sem olyan jégkirálynő mint aminek beállítja magát. Ez bizony mosolyt csal az arcomra, melyet nem leplezek. - Próbálok vigyázni. Rém egyszerű, nem akartam, hogy olyan állapotba láss. Ez igaz, mindig azon vagyok, de van amikor nem lehet, mert tudatában sem vagyok annak, hogy mi történik. Persze tudok a sorok között olvasni és ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor jól esik a törődés vagy jól esett volna, de akkor még nem tudta, hogy mi vagyok. A rákérdezésre csak sóhajtok egyet. - Igazából magam sem tudom. Összeakaszkodtam egy kóbor farkassal, de nekem is homály, hogy miért robbant ki a verekedés vagy mi váltotta ki. Nem sok minden van meg, ami elég furcsa, mert ilyet még nm tapasztaltam. Lehet volt valami képessége, amivel előhívta a bestiát, csak fura, hogy az emberi énem megszűnt. Gondolkodom el hangosan s ezen is járt már a buksim, de válaszokat nem kaptam s nem is találtam erre az esetre, pedig kerestem. Egyszer talán kiderül, bár lehet mélyre kéne ásni benne. Ahhoz pedig idő kéne, hogy leássak a pusztába. Az pedig nincs, mert az élet pörög rendesen. Annak azért örülök, hogy tud várni és nem kell neki rögtön találnom egy őrzőt. Szavaira pedig bólintok. Többet nem fogom neki felajánlani, hogy választhat, mert amint mondta megteszi magától. Legyen.
Most már kezdem érteni, hogy miért tart? attól, hogy a főnöke rájön valamire. Ez pedig olyan dolog, amit nem lehet kivédeni. - Gondolj valami másra a közelében, valami olyanra, mely képes átjárni a testedet. Ennél jobb tanácsom nincsen, hiszen azt érezzük, ami foglalkoztatja jelen pillanatban. Azt hiszem, meg kell tanulnia leplezni az érzéseit, vagy valami pajzsot kell csinálnia, bár azt nem tudom, embereknél ez, hogy megy. Biztosan van erről valami könyv vagy tanulmány, hiszen annyi mindennel foglalkozik az emberi faj. Oh hát ez igazán remek. Valahol megértem, hogy el kellett mondania neki, hogy terhes, de abszolút nem örülök neki. Hogy miért? Talán mert eddig csak a kettőnk titka volt, de most már más is tud róla, és ez, olyan, hm, nem is tudom, hogy milyen. Képtelen vagyok megfogalmazni. - Csak kérdeztem. Érzem amit Ő, bár ezt nem sokat fogom használni, mert ez kb olyan mintha turkálnék a belsőjébe, s én ezt nem szeretem, bár ennek ellenére még is ezt teszem most, de jó okom van erre. Még is csak beavattam az én világomba. A szavaira viszont felkel nevetnem. Most pedig el kéne neki árulnom, hogy egy farkas támadta meg? Nem hiszem, hogy erre nekem kéne rávezetni vagy még is? - Ettől nem kell félned s örülök, hogy nem vagy féltékeny típus. Ennek tényleg örülök, mert okot szerintem soha nem fogok adni. Persze tudom, hogy nem pont arra érti, amire én most gondolok. Az, hogy én mennyire vagyok féltékeny típus, az majd kiderül, persze erre okot is kell adni, bár hajlam meg van bennem. Hagyjuk is, mert nem időszerű ez a dolog most. A szavai gondolkodásra késztetnek, ezért nem is szólók egy darabig semmit, csak elindulok a késért vagyis kiszolgálom magamat. - Nem is tudom. Ezen még át kell rágni magamat. Még én sem tudom, ezt, hogy fogom vele közölni, nem hogy azt, ki legyen jelen, bár nyilván nem a falka előtt, akarom felvilágosítani, mert ez a magánéletem. Úgy gondolom, hogy ez nem hat ki olyan mértékben a többiekre, bár lehet, hogy még is. Nem utasítom el az ötletét élből, de nem is helyeslek rá. Majd szólók neki, ha eljön az idő, hogy beszélhetek az Alfával. Kicsit tartok tőle, hogy megölni, bár Castor még is csak olyan mint egy apa, ha úgy vesszük s miért akarná, hogy a gyermeke ellene forduljon vagy éppen szenvedjen? megvágom magam s rögtön körül ölel a benne felkelt érzelem. nem kell a szemébe néznem, hogy tudjam csillognak azok az íriszek. - Nem értek egyet, de akár be is bizonyíthatod mennyire vagy pocsék. Kacsintok rá, s a naptáras részt elengedem a fülem mellett, hiszen csak viccel. Még ez a szerencse. Rá is kérdezek, hogy van e versenytársam vagy nincs, mert ezzel jobb tisztában lenni. Én legalább is szeretek, mert sajnos nem az enyém még. Bimbódzik a dolog, bár nálam ez már kissé előre haladott, azonban nem fogom magamat bele élni a dologba, mert senki nem szeret pofára esni nem igaz? Nos, én sem. Majd alakul. - Maradjon is ez így. Azért ezt muszáj volt hozzá fűznöm s nem nagyon érdekel erről mit gondol. Nem árulok zsákba macskát, hiszen közöltem vele, hogy nekem kell és érzek is iránta valamit. Ennél többet pedig nem tudok tenni. Gondolom az azért evidens, hogy ha valaki mást szeretne maga mellé, akkor azt közli is és nem csinál hülyeséget, mert kitudja milyen következményekkel jár a botlása. sok mindent képes vagyok elviselni, de azt nem ha madárnak néznek. Egyelőre ilyenről szó sincs, így hagyjuk is ezt a dolgot. Inkább felállok s a pulthoz „szorítom” a másikat. Töltsük el tartalmasan az időt. - Nem egészen, csak azt nem tudom, mennyire lehetek vad, így hogy állapotos vagy….. Búgom bele a fülébe s elvileg ez után ül fel a pultra. Én pedig felfalom a testét a szemeimmel. A nyakamba fonja a karjait s én lépek is közelebb. Bezzeg most nadrág van rajta. Mindegy ezt is meglehet oldani. A válaszától függően fogok cselekedni, mert ha vigyázni kell rá, hogy ne essen baja, a hasában növekvő egyednek, akkor szépen viselkedek. Mohon csókolom meg s óvatosan fejtem le róla azt a nadrágot. A mozdulataimra is figyelek, hogy ne szorongassam erősen, bár ebben közel nincs akkora élvezet, melyre szükségünk van. Ezért elég, hm, gyenge a vágy bennem s van egy tippem, hogy benne is. Sőt azt mondom, ezért nem is érdemes neki állni. Változatok s nem foglalkozom az állapotával. A nadrágja már nincs rajta, de engem az a felső is zavar, mert szeretem látni a vonalit, szóval azt már letépem róla. Erősen rántom magamhoz, hogy érezzem a teste melegét, de csak annyi időre tartom közel a testét, hogy megtudjam harapni a nyakát egy párszor. Engem nem zavar, ha nyomot hagy a fogam a bőrén. Neki pedig ha nem tetszik valami, akkor van szája majd szól vagy rávezet. Ha még van rajtam ruha akkor, attól megszabadulok de sebesen. Egy vad csókkal búcsúzom tőle s a pultra nyomom a testét. Erősen vagy ha úgy tetszik durván teszem a magamévá nem foglalkozva semmivel. A pajzsomat pedig nem kell felhúzni, mert most aztán tényleg semmi nem zavarhat be, hiszen csak rá koncentrálok. Ha pedig a válasz az lesz amire számítok, akkor már a nadrág levételben sem finomkodom, mert nincs ami gátoljon ebben. Azt hiszem ha minden alkalom ilyen lesz, akkor nem csak virág botlott kell nyitnom, de ruha üzletet is. Ez legyen a legkisebb gondom.
Amint vége szakad, hátrébb lépek s próbálom a szívverésem csendesíteni. Nem kérdezek, vagy nem mondok semmit. Felhúzom a nadrágom, mert hát alsógatyám az nincs. Szétszakadt mikor átváltoztam. Szóval csak fel kell húznom a farmert. A hűtőhöz lépek s ha találok benne vizet, akkor kiszolgálom magamat. Töltök egy pohárba s le is gurítom. kicsit kimelegedtem. Természetesen ha kér töltök neki is. A csapnál támaszkodom meg s figyelem. Majd egy sóhajt eresztek meg. Azt hiszem, most kapni fogok egy kérdő szemöldökvonást, ahogy ismerem. - Egyszer ennék a testedről. Most valahogy ez jutott eszembe, ahogy feküdtél a pultom. Persze nem pörköltöt, mert abban semmi élvezet nincs, de ilyen falatkákat nagyon szívesen. Kicsit aberrált a fantáziám? Lehet, de ez már csak ilyen. Annak is meg van a maga varázsa s elég jól feltudja korbácsolni a vágyat vagy csak bennem? Mindegy, úgy is mindjárt mond valamit rá. - Megengeded, hogy a padlót lent helyre hozzam? Kérdezem, mert ha azt mondom, hogy kifizetem akkor élből elutasítja, ebben biztos vagyok. Azonban én tettem tönkre, pedig nem akartam. Tudom, hogy sokat jelent neki az a helység, én pedig csak helyre szeretném hozni. - Egyébként miért van, hogy szinte semmi nem akarsz elfogadni? Kérdezek rá, hiszen nem engedi, hogy én fizessek helyette vagy ha megteszem, akkor kapok egy macskát. Ejj a cicáról meg is feledkeztem, de ahogy hallom csendben van. Azt hiszem alszik, ha csak bele nem fulladt a WC-ben, bár az ülőkét lehajtottam.
// Nem volt most kedvem részleteiben kijátszani a dolgot. Remélem nem baj és jó lesz így is //
*Röpke válaszára csak a szemöldököm vontam fel és végül pedig a vállaim meg. Ha sokan hát sokan, valószínűleg természetes számok halmaza szóval alig marad lehetőség. Mindössze nulla és a végtelen közé esik. Persze, persze, nincs végtelen, hisz egyszer mindenvége tér. Viszont ahogy továbbra is anyukámról kérdez, akaratlanul is keveredik a mosolyom, az emlékek kellemessége, a hiánya és valami egészen más, amiről gőzöm sincs mi. Olyasmi, mint a hiány, de attól mélyebb és megfoghatatlanabb. * - Bizonyára… Mama mindig a természetet járta és kitűnő képeket csinált. Olyanokat, amiket észre se vesz az ember, pedig ott van körülöttünk. Van egy pár képem… de miután hazajött, mint aki a rózsabokorba esett bele, nem láttam a képeket és az eltűnése után már a gépet sem. * Sütöttem le a tekintetem miközben ujjaim görcsösen szorították a pult lapját. Nem tudtam, hogy mit vétet vagy mit nem. De a fél életem odaadtam volna, hogy megtudjam miért végezte így, miért végezték ki. S a rendőrség miért nem talált semmit. Az égvilágon semmit. Balázs karjainak azonban engedtem és a homlokom a mellkasának támasztottam. Nem öleltem át, nem borultam a nyakába, de érezhette, hogy ez sokat jelent és szívem heves dobogása is csillapodik, ahogy az arcomba is visszatér a szín, bár ezt jelenleg (még) nem látja. * - Ez… édes? Jó, nem ez a legjobb szó… de hidd el, hogy láttam már sérült embert. * Farkast nem, de regenerálódik olyan vészes nem lehet. Gondolom, bár kitudja. Mindesetre megható volna e az… akármicsodája, HA megérteném. De nem értem, szóval lényegtelen.* - Nem emlékszel? * Vontam fel a szemöldököm. Ez nem lehetett olyan, amit csak úgy elfelejt az ember. Bár én csak hallgassak… nekem nem pár óra hanem napok estek ki. Mindenesetre a kérdésem közel sem annak a jele, hogy nem hinnék neki vagy kételkednék a szavaiban, hanem mindössze csak furcsa volt, hogy nem tudja. Pont Ő aki annyira figyel mindenre. Nah de a gondolataimra elmosolyodtam, sokat sejtető „vigyorral” az arcomon. * - Majd igyekszem… * Hát mi másra is gondolhatnék? Mondjuk, meg van az esélye, hogy akkor meg Corvin magára veszi a dolgot, de annyi baj legyen. Nagyobb gondom soha ne legyen az életben, minthogy valaki azt hiszi, hogy vonzódom hozzá mikor sehol semmi. Ha semmi oka nem volt a kérdésének, akkor oké. Elfogadom, elvégre miért is mondana mást? Bár a nevetését nem értem, így viszont a következő szavaira tudom be, még pedig a féltékenységre.* - Jah, mert nem bírnék veled, mi? * Vigyorodtam el. Persze értettem én, hogy ezzel most azt mondta, hogy nincs jelenleg olyan ember akire kéne. Bár farkas kitudja, elvégre nála már az is befigyel. De istenem… nem lehet mindenkinek az egekben az önbizalma és az enyém a közelében eddig is képes volt meginogni. Hát még így, hogy tudom, hogy mi. Az ajánlatom persze komoly, mármint, hogy beszélek azzal a valakivel. Akarom mondani, Ő beszél én meg ott vagyok. Bár abszurd volna, hogy befogja a csipogóm pláne, hogyha látványosan vesznek semmibe mikor engem is érint. De attól még… hajm, már megint ezek a kételyek.* - Rendben… ha úgy döntesz, hogy oké akkor tudod, hol találsz. * Naná, most is ott van no meg van telefonom is. Valahol a házban. Nincs mindig nálam, minek? Mindenki ráér… ha itt van Balázs. Persze ha nem, akkor is érdekeltek a fejlemények, elvégre érintett és nem mellesleg a másikról van szó. De nem mondtam, hogy akkor is szóljon evidens. No meg élt bennem a remény, hogy megengedi, hogy vele tartsak. Azt hiszem vagyok elég nagylány ahhoz, hogy szembetudjak nézni még egy farkassal. Csak nem lehet olyan vészes. Igaz? Na mintha ez érdekelne. * - Ejnye… ez a kívánságod? * Pillogtam ártatlanul. Vagyis valami olyasmit próbáltam összehozni, de úgy is tudja, hogy nem vagyok ártatlan azért igyekeztem na. De hát ha pocsék kell… tudok én azt is adni. Ezen ne múljék a dolog. * - Hóhóhó… csak nem valaki nem szeret küzdeni? * Vigyorodtam el. Ejnye… kisajátítás? Had ne már… már tény, hogy ez azért érthető. De héé… rólam van szó. Azonban én sem nyomhatom ki mindenki szemét. Azok azért vannak, hogy nézzenek. Bár nem sokára maximum azért néznek meg, hogy mégis hány hónapos lehetek vagy dinnyét rejtettem-e a ruhám alá. Szóval a következő időben biztosan nem kell ilyentől tartania. Halk, sokat ígérő szavaira és egyben mégis néma kérdésére elnevetem magam és kezeim a nyaka köré fonom, ahogy felültem a pultra.* - Gőzöm sincs… de bizonyára nem tesz jót, ha eltöröd a csontjaim. * Néztem a szemeibe, már ha hagyta és nem volt túlságosan elfoglalva a látványommal. Ha mégis, akkor sem a fülével néz, maximum a homlokát kémleltem. Persze ezzel nem azt mondtam, hogy mostantól törékeny leszek, hanem azt, hogy nem tudom mi a teendő ilyenkor. De azt hiszem ilyen gondok csak később szoktak előjönni, ámbár bizonyára nem a mi „fajtánkhoz” írták azokat a kézi könyveket. Érzem rajta, hogy… más. Furcsák a mozdulatai, mintha csak nem tudom… más és így aztán felőlem reggelig is elsimogathat, maximum jót alszok. De valószínűleg megérezhette, ami jelenleg nem zavar és a ruha szakadásának hangja a gondolataim folytatását is kiűzi. Egy halk nyögéssel fogadom a rántását és a fogait. Nem, egyáltalán nem zavar, hogy ott marad a nyoma. Elvégre nincs ki elől titkolni és már nem is táncolok, szóval… ujjaim a nyakára fonódnak és végig cikáznak a gerincén, ahogy megkeresem a felsője alját és áthúzom a fején, hogy a padlón kössön ki. Utána pedig a nadrágja övét kezdem el kioldani, hogy a többit megoldhassa magának. Csillogó tekintettel nézem végig a mozdulatot és néma türelmetlenséggel várom, hogy végre valahára vége térjen ez a pár másodperc, míg megteszi. Ajkaink ismét megtalálják egymást, fogaim az ajkaiba marnak és határozottan, magamhoz képest kissé erősen tartom a nyakánál, míg meg nem érzem, hogy elhúzódna. Készségesen fekszem végig a pulton, miközben combjaim melege a másik köré fonódva, rántom magamhoz ha hagyja. Minden ott kavarog bennem, a türelmetlenség, a vágy, egyfajta minimális odaadás, a bizalom és… a szeretet. Tekintetem is ezeket tükrözték, no meg az örömet miután kiderült, hogy a másik nem várat magára sokat és nem is kezd el átmenni Ken babába. Lábaim a másik ütemét felvéve rántják mégjobban, minden egyes mozdulattal…
Örvendetes dolog, hogy a másik ilyen fit és a hűtőhöz sétálgat mintha mi sem történt volna. Én bezzeg még csak felülni sem tudtam. Na nem azért mert… hanem mert éreztem ahogy remegnek a combjaim. Igen, előfordul ilyesmi ha valaki megkapja azt ami kijár és nem csak megkapja, hanem egy picivel annál többet is. Nah, de nehogy már… * - Kérek én is… * Leheltem kielégült, remegő hangom miközben azért csak-csak megpróbálkoztam azzal a felüléssel és egész jól ment. Ültem, de hogy innen le nem mászok az tuti a lábaim bizonyára felmondanák a szolgálatot. Na abból meg nem kérek köszönöm. Szemeim ragyogtak, ahogy követték a másik mozdulatait. Nem voltam szégyenlős, nem is kezdtem el takargatni magam. Újat már nem tudok mutatni neki… azt hiszem. Viszont tekintetét észrevéve bizony, megkapja a kérdő pillantásom, egy bárgyú mosollyal kísérve. Hátna… erről nem tehetek, pláne, hogy észre sem vettem, hogy az ott lapul. Közben persze iszok egy kortyot, ha már kaptam vizet és kíváncsian várom, hogy felel-e egyáltalán valamit. A szavaira azonban kissé meglepődtem, mégis könnyedén vontam meg a vállaim. Egyszer mindent ki kell próbálni, legfeljebb nem jön be… de ahhoz, hogy ez kiderüljön…* - Egyszer elmegyünk bevásárolni és megoldjuk… ha jól értettem úgy is sűrűn leszel itt szóval nem árt ha van valami ehető is a hűtőbe joghurtokon, édességen, jégkrémen és folyadékon kívül is. *Ha más nem ilyen gyorsfagyasztott cucc, amit csak ki kell sütni. Azt csak megtudja csinálni. Mert én még azt sem. Már próbáltam, szép fekete lett aztán meg nyers, szóval köszönöm ennyi elég volt a konyhából a Hotelbe könnyebb eljutni no meg bejutni is.* - Ha TE teszed rendbe, akkor igen. Ha embereket akarsz hívni, akkor nem. Megcsináltatom azzal, aki az egészet csinálta. Jól dolgoznak és gyorsan és akkor már kicseréltetem a tükröt is, ami meg van karcolva, legalábbis azt mondtad. * De Bazsi ott hagyhatja a nyomát a termemben, ha szeretné. De Ő és nem azzal, hogy kiadja az utasítást és más csinálja meg. Az embereket én is kitudom fizetni. * - De azért ne sűrűn karcolgasd mert egyszer tényleg megeszlek miatta.* Már megint az evés, jóóóó már elég legyen. Nem lehetek ennyiszer éhes. De mégis… azonban én ugyan nem megyek sehova. A kárt nézem, hisz ami a pulton volt azt bizonyára lelöktem… késtartó, csészék…Erről jut eszembe a másik kávézni akart. Lehuppanva a földre, minden öltözködést mellőzve csinálok másik csészékbe kávét és nyújtom át neki, miközben felelek a kérdésére.* - Berögződés… Ott ahol felnőttem keverték az udvariasságot azzal, hogy valaki megvehető. Másrészt pedig, szakítás esetén nem fogom még egyszer végig játszani, hogy ez az enyém, az a tiéd. Mindenki a maga élete kovácsa, ha tudok szívesen segítek ha segítség kell kérek. Bár Én inkább a Papához fordulok ilyennel, bát tény, hogy ritkán volt szükségem rá, de még neki is visszafizettem az utolsó centig. Az ajándékok meg… általában sosem találják el és nem tudok úgy tenni, hogy tetszik miközben nem. Sajnos vagy sem, de ilyen vagyok. * Kortyoltam bele a saját kávémba, amibe került cukor és tej is.* - De ha már a kérdéseknél tartunk… Neked milyen volt a gyerekkorod? * Igazából azt akartam megkérdezni, hogy akarta-e azt ami lett. De az így elsőre nem csak meredek és remélhetőleg a gyerekkor könnyedebb téma, mintsem, hogy harapdálják vagy karmolásszák a másikat. De ha látom rajta, hogy nem akar válaszolni akkor hagyom, vagy ha észreveszem, hogy kellemetlen a téma vagy valami, akkor nem ülök vissza a pultra, csak ott maradok a közelében még ha nem is kezdem el kapásból ölelgetni, meg taperolni. Ez épp elég gesztus arra, hogy tudja; itt vagyok. Ha nem érti meg, akkor a fogdosásból sem tenné. *
//Nem, ez így jó volt. Sőőőt… nem sűrűn szoktam kijátszani. //
Olyan szívesen mondanám neki, hogy akár meg is nyomozhatunk is, ki s miért ölte meg az anyját, de valamiért azt érzem, ezt még ne mondjam neki. Helyette inkább oda mászok hozzá s így adom a tudtára, hogy mellette állok, ha kell. Azt hiszem, ennél többet most nem tehetek. A fejemet ingatom meg, a kérdésre. Valóban nem emlékszem jó pár dologra. - Csak arra emlékszem, hogy hozzád mentem. Leesett a felnim a kocsiról. Feszült voltam. Utána mentem s egy farkas szórakozott vele. Provokált, de nem akartam bele menni a játékba. Aztán nem tudom mi történt. A következő kép ami meg van, hogy a jégen vagyok és menekülök. – Az arcizmom meg rezdül egy kicsit. Szégyen vagy nem, de én inkább mentem a bundámat minthogy hősi halált haljak. Abszolút nem lehet mondani, hogy vakmerő vagyok. Tudom, hogy mire vagyok képes s azt is kit tudok legyőzni. Nos, ezt a farkast nem, ezért is menekültem el. Ezért meglehet kövezni s aki ezt megteszi egy kicsit sem látja az élet örömöt, bárki bármit mond, a farkasok is tudnak boldogok lenni. Nekem annyi bőven elég, hogy majd igyekszik. Mosolyogni tudok a megjegyzésén s a fejemet ingatom meg, hiszen senki olyan nincs aki olyasmi vonzódást képes lenne kiváltani belőlem, mely veszélyes lehet ránézve. Szerintem ide most nem kellenek szavak. Azonban a mosoly eltűnik, mikor meghallom a felajánlást. Nem tudom magam sem, hogy mikor s hogyan fogom ezt elmondani a főnöknek. Azt meg végkép nem, hogy erre hogy reagál. Ezt átgondolom majd, s ha döntöttem, szólni fogok neki. – A bizonyítás? Igen – Kacsintok rá, mert már ott is tarthatnánk. Férfiből vagyok, kérem szépen, még jó, hogy arra gondolok. Csak vigyorogni tudok a kérdésre. Nem arról van szó, csak nem szeretem a vetélj társakat. Nyilván nem zárhatom kalitkába s valamilyen szinten fog férfiakkal érintkezni, de a határ legyen meg, melyet nem lép át. – Az egész életem erről szól, ahhoz hozzá vagyok szokva, csak nem szeretem ha fáj a fejem – Igen, nem kell, hogy ne tudjak másra koncentrálni s csak az járjon a fejembe, hogy éppen kivel van s mit csinál. Azt hiszem, nem lenne akkor valami hosszú az életem, bár így is sokat éltem. Elvileg nem lenne okom panaszra. – Akkor majd vigyázom, hogy a csontjaid ne sérüljenek. – Erre tényleg figyelni fogok, mert nem akarok maradandó sérült okozni. Mondjuk a múltkor sem akartam, de még is megtörtént. Mindegy azt már lezártuk, így lépjünk az izgalmas habok felé. Vagyis teperjük le egymást s élvezzük ki a dolgot.
Töltök neki is vizet s a poharat felé nyújtom. A szemem csillog a testem pedig teljesen el van lazulva. Tetszik a meglepődés s az a könnyed mozdulat is melyet tesz. Kíváncsian várom mit felel a fel nem tett kérdésre. Azt hiszem ez az egyik tulajdonsága, amit nagyon szeretek benne. Szinte mindenbe benne van még akkor is ha ismeretlen számára a terep. Kattant, csakhogy most is megemlítsem, de én erre bukom. Ez van. – Igen, tervezem, hogy sokat leszek itt és valamikor megejtjük azt a vásárlást. – Én nem élhetek joghurton és vízen. Persze szívesen elmegyek kajálni bárhova, de ha éjszak fel kellek, hogy éhes vagyok, akkor azért még is akadjon itt valami, amit betolhatok. Szóval ez teljesen jó ötlet. A válaszán felhúzom az egyik szemöldökömet. – Akkor hívd azt az embert – Vonom meg a vállaimat, mert lehet, hogy magam is megtudnám csinálni, de ha erre van egy mester, aki még a tükröt is kicseréli……ezzel nem tudok harcba szállni. Csak figyelem ahogy lehuppan a pultról s azon imádkozom, (nem is szoktam olyat) hogy bele ne lépjen egy csésze darabba. A csészét el veszem tőle s bele is kortyolok miközben megkapom a választ, amit szépen kifejtett. A csészét leteszem a kezemből.– Így most már teljesen világos. Hol a seprű és a lapát? – Ha megmutatja érte megyek s neki állok seperni, mert miért ne? Szoktam én olyat csinálni még akkor is ha nem szeretem. A kérdése viszont váratlanul ér, ezért megtorpanok egy pillanatra, majd folytatom tovább a műveletet. Mindent felseprek, bár felmosni sem ártana, mert az ex kávém is a földön végezte. – Elég sanyarú. Azok az idők, nem éppen kedves emlékek a számomra .. - Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogom neki elmesélni. Csak a kukát kell megtalálnom, s remélem ebben a segítségemre siet. Ha meg van, a törmeléket beledobom s vissza teszek mindent a helyére. A kávét a kezembe fogom, s ismét helyett foglalok a pultnál. A csészét a számhoz emelem, s magam mellé intek. Nem lesz rövid a történet. - Az szüleim nem igazán foglalkoztak velem. Teljesen más volt a felfogás akkoriban. Apám katona volt akkor s úgy gondolta én is az leszek. Volt egy tábor Magyarországon, ahol erre nevelték a fiatalokat. 1781-ben oda kerültem. Úgy képzeld el ezt a helyet mint egy börtön. Nem kaptunk rendesen enni s abból állt a nap, hogy harcoltunk. Ha nem volt edzés, akkor is, mert azt az elvet vallották, hogy az a tied amit megszerzel. Mindegy milyen úton – Az emlék megelevenedik a fejemben s tisztán látok mindent, mintha csak tegnap lett volna. – Elég vézna fiú voltam, de már akkor is megvolt a magamhoz való esze. Amit nem tudtam erővel megszerezni azt csellel tettem vagyis loptam azért, hogy életbe maradhassak. Kaját és ruhát. Nem volt részem szeretetben vagy törődésben mint sok más gyereknek, de nem bánom most már, persze akkor nem így gondoltam. Azt hiszem elég hamar sikerült felvennem a tempót. – Most már bele iszok a kávéba s Eli-re pillantok, bár nem kell ránéznem, hogy tudjam mit váltanak ki belőlem a szavai. A kezemet az övére helyezem – egy évre rá, véletlen meghalt egy fiú a táborban s mivel én ott voltam, azt hitték, én tettem. Megbüntettek. Azért van a forradás a hasamon is. – A kezem megrándul az övén, de folytatom – Akkoriban nagyon hittek a sámánokban, ezért lakott egy a táborban. Azt beszélték róla, hogy természet feletti ereje van s éjszakánként farkas lesz belőle, de csak szó beszéd volt…legalább is azt gondoltam. Elvileg meg kellett volna halnom, amiért öltem, még akkor is, ha nem én tettem. A sámán valamiért kinézett magának s farkas lett. – Fejezem be a történetet. Ez volt a gyerek korom, nem is ismerek más életet, talán ezt szánta nekem a sors. Már megbékéltem vele s elfogadtam. Más amúgy sem tehetek. Megsimítom egyszer a másik kezét, csak azért, hogy érezzem még mindig itt van. Kicsit bele vesztem az emlékbe, s megszűntem érzékelni. Ha érzem a selymes bőrt a kezem alatt akkor semmi gond. Ha nem akkor keresni kezdem a szememmel. – Gondolom a tied vidámabb, addig amíg a mamád még ember volt. – Nem akarom, hogy szomorú legyen, de ezt meg kellett jegyeznem. Nem avatott be annyira a múltjába, bár már így sok tudok. Talán már most többet kaptam belőle mint más. Persze Leo-val nem tudom felvenni a versenyt ilyen tekintetbe, de nem is akarom.
*A vásárlásra elmosolyodom és szóra nyitom a szám, hogy ismét beszóljak valamit de inkább csak becsukom és maximum a tekintetemből veheti ki, hogy valamit mondani akartam. De inkább maradok a finom csipkelődésnél.* - A hentest ne felejtsük ki... és remélem jobban kiigazodsz a sima boltokban mint ott. Mondtam, hogy nem vagyok házi asszony. * Vigyorodtam el, mert hát tény és való, hogy egyszer voltam vásárolni abból is "ismerd meg Fairbankset" lett és én voltam az idegen vezető. No meg... azt se tudom mi és hol van, nem még azt, hogy mi kell azt meg végképp nem, hogy mit szeret rajtam kívül. Basszus... alig tudok róla valamit. Ez azért abszurd ha figyelembe veszem, hogy terhes vagyok. De most inkább nem... van pár évem megismerni. Remélem. Ha meg nem, akkor ez van. Viszont nem értem, hogy miért is feltételeztem, hogy majd Ő személyesen fogja megcsinálni a padlót... de hát na, néha én is lehetek naiv. DE mivel nem így bólintok a szavaira.* - Rendben. Holnap intézem.... * Mert bizony azt meg kell csinálni akkor is ha nem sokára már nem tartok órákat, pedig aztán így is leépítettem belőle. De az még odébb van, kár ezen siránkozni. Bár tény, hogy a mostani munkaköröm mellett gőzöm sincs, hogy meddig bírom a kettőt együtt. De na... attól még a lábam a mindenem, az életem. Ostobaság volna belelépnem az üvegbe, szóval azért figyelek ám arra. Persze a kis szilánkokat én nem látom, de egyenlőre még nem fáj szóval nem találtam meg egyet sem. Nah de mikor a seprűt kéri csak pillogok nagyokat és nesze neked. Félre is léptem... vagyis inkább egy üvegbe. Annyira meglepett, hogy nem néztem a lábam elé. Arcom megrándult és ahogy oda adtam a kávéját már le is ültem.* - A kamrában... * Intettem a keskeny ajtó felé. Sok minden nem volt benne, pár csomag tészta, konzerv bár inkább gyümölcsök, lekvár... alul feltöritlenítő szerek, seprű, lapát és felmosó. De ahogy elnézem... azt hiszem lassan ideje lesz megtanulnom háztartást vezetni. Nem mondom, hogy nem áll jól a kezében a seprű de... nekem kéne takarítani utána és nem fordítva. Tekintetem a mozdulatait figyelte, hiába helyeztem a combomra a sérült lábam. Igen, ki kéne venni a szilánkot le kéne fertőtleníteni és bekötni. De ahhoz fel kéne állni, no meg... nem tartok itthon elsősegély dobozt. Pár fáslim van, az is azért mert ha bénázok beszokott durranni a láb fejem.* - Ide adnád Leo Tequiláját a hűtőből meg a törlőpapírt? * Kérdeztem, a papír ott volt a tűzhely mellett, a hűtőt meg már tudja, hogy hol van. Hangomon nem hallani és az arcomon sem látni, de attól még fáj és leginkább ég. Utáltam ezt az érzést, de valamiért nem nyöszörögtem, nem fájt annyira mint amennyire kellett volna neki. Hozzászoktam a vágásokhoz és ami azt illeti a mélyebbekhez. Míg tisztogattam a már kezemnél jól bevált módszerrel amit Ő is tapasztalt, kérdeztem. A beszéd még mindig előnyös dolog, legalábbis ha figyelem elterelésről van szó. De látom, ahogy megáll a mozdulatban és szavaira már bánom a kérdésem. Ennyit arról, hogy kezdjek finoman. Sikeresen beletenyereltem. No de visszavonni már nem fogom és mentegetőzni sem. A kuka viszont ott van a kamrába, ahonnan elvette a seprűt így bizonyára megtalálja ha nem, akkor intek az ajtó felé, hogy ott van. Ha leül, már nem kell intenie, hisz a vágás miatt magam is leültem. Bár bizonyára érdekes látvány lehetek meztelenül sebet tisztítva. Hmm... talán felkéne vennem valamit. De ehelyett, inkább csak figyelek arra, amit mond. Mikor a börtönhöz ér, még a karomon is feláll a szőr. Utáltam a bezártságot, nem véletlen és ezt érezhette is. De sajnálatot egy percig sem, tudtam, hogy azzal nem javítanék semmin. Mindenkinek megvan a maga élete, ami nem csak napfényből áll. Kinek előbb, kinek később jő el a pillanat ami megpecsételi egy életre. A keze az enyémre kúszik és másik kezem finoman rásimul az övére. De ennyi. Itt vagyok, nem megyek sehova mondjon bármit. Ahogy megrándul csak hüvelykujjammal simítok egy aprót a kézfején, véletlen sem túlzásba esve. Najó, tőlem már ez is az volt. De most... mégsem húzódhatok el és hagyhatom "magára" ha már felhoztam a témát ami a kedvét szegi. Kit érdekelt már a kávé? A jégkrém csábítóbb volt, de még csak azért sem álltam fel és nem is fogok. Most az egyszer várhat az a kis élősködő bennem. * - Nah várj... elkeveredtem... büntetésből csináltak belőled farkast? Ki szán büntetésnek valami olyat, ami szabad? * Kérdésem kissé értetlen, de akkor is. A farkasok szabadok, én a fél karom adnám, ha olyan szabad lehetnék mint Ők. Ez nem büntetés, hanem ajándék. Nekem legalábbis, s ha börtönben volt akkor neki is annak kellett lennie. Egy farkast... nem lehet ketrecbe zárni, nem lehet láncra verni és fogságban, munkára, edzésre kényszeríteni. Így viszont nem is értettem, de nem fejtettem ki, hogy miért is hihetetlen számomra hisz ha tetszett ha nem, az erdőben már megtettem. Tény, hogy nem repestem örömömben, hogy ilyen gyerekkora volt, hisz sokat vesztett. Ezt tudtam... de sajnálni sem tudtam. Hisz azért lett olyan, mint amilyen most. A megjegyzésére halványan elmosolyodtam.* - Csak a Papát kellett elviselni. - nevettem el magam - Mármint nem volt kiállhatatlan vagy valami. De folyton külön órákra íratott be. Táncok, zongora, francia... de legalább megúsztam a korombeli és Papa köreiből a lányokat. Legalábbis egy idő után... talán nehéz elhinni, de a mama haláláig eléggé hmm... nyugodt voltam és nevetgélős, még a semmiből is viccet csináltam. Aztán magamnak való és már nem hagytam, hogy a papám arra irányítson amerre akar. Bár Ő is elnézőbb volt és csak annyit kért, hogy akkor legalább váltsak nevet. Amiből az lett, hogy megcsináltattam okosba a papírjaimat Eli néven, azonban megmaradt az Evelyn is. Szóval lényegében valóban vidámabb, külső szemlélőnek akár idilli is lehetett és a tökéletes család címre nevezhettünk volna. De Papa üzletember... még otthon is dolgozok, rám mindig volt ideje de lássuk be, egy asszonynak nem arra kell a férje, hogy legyen kire főzni... *Persze, akkor ezt még nem láttam és a mama is boldognak tűnt. Kitudja, talán az is volt. De mint nő tudom, hogy szükség van másra is, nem csak arra, hogy valaki aludjon melletted. * - Az arcod... miért zavar? * Ennél jobban már csak nem ronthatok a helyzeten, de ha már bele tenyereltem akkor ez volt az ami még foglalkoztatott. Ha nem kapok választ, akkor megkérem, hogy meséljen valamit amikor boldog volt. Ha pedig igen.. nos majd kiderül, de valószínűleg így is az lesz.*
Kezdőlap
//
// 
