A bizalom egy olyan dolog, amit nem adnak olyan könnyen. Legalább is az én világomban s nekem is nehezen megy, hogy bárkire is rábízzam az életemet. Jelenleg három ilyen farkas van a világon. Szerintem pedig ennyi elég is. Inkább bízzak meg kevesekben mint az egész világban s az okozza a vesztemet. – Ezért élek még. Vonom meg a vállamat s szerintem le is zárhatjuk a témát. Elmondok neki mindent amit érdemes tudni a mi világunkról. A kérdésére pedig a fejemet ingatom meg. Jelezve, hogy nem kell a másik. Ennyi elég volt mára nekem. Szénsav sem kell több. Covin is szóba kerül, bár egy kicsit sem fűnk hozzá a fogom. – Szerintem egy kicsit sem hasonlítotok… szerencsére. Ennyit fűzök, csak hozzá s nem akarok többet beszélni róla. Van ennél fontosabb dolog is, melyet meg kell vitatni. Nem vagyok egészen biztos, hogy csak az Őrző téma maradt, illetve csak tegyük félre későbbre. – Nem zárkózóm el teljesen… csak… féltelek. Bököm ki ezt is, bár nem kell mondanom, hogy ezt tudja. Valóban így van, bár nem kezelhetem úgy, mint egy porcelán elefántot, bár legszívesebben bezárnám valahova egy időre. Túl önző dolog lenne tőlem, tudom én is. Csendbe maradok egy ideig s gondolkodom. Még egyszer végig megyek a lehetőségeken. Az ablak felé pillantok s látom, ahogy hajnalodik. Nem tudom mennyi lehet az idő, de nem is érdekel most. Lassan 48 órája fent vagyok, amint érzek is a testembe. A farkasom már egy ideje alszik, és egy kicsit irigykedem rá. Őt nem érdeklik ezek a dolgok ellentétben velem. – Lehet nem is jó szemszögből gondolkodunk, mert igazából Castoron múlik, hogy életben maradsz vagy sem, nem pedig a falkán. Emberként is hasznos lehetsz számára. Már korábban is mondtam, hogy övé a hotel. Az pedig nem kicsit papírmunkával jár. Könyvelés, ügyek intézése és stb. Te pedig szerencsére értesz hozzá. Nálam is rögtön rájöttél dolgokra. Talán ezzel kéne kezdeni s utána jöhetne minden más. Egy újabb lehetőség merül fel, mert tisztán megmondta Eli ember marad, legalább is egy időre. Ha látja, hogy ért hozzá és kicsit megismeri talán rábólint a dologra. Talán. Természetesen kíváncsian várom, mire gondol vagy mi fogalmazódott meg a fejében. A kezemet a fejem alá támasztom s úgy figyelem. A kicsi szívverés az, mely zenél ehhez a beszélgetésnek és hogy őszinte legyek jobban érzem magam. Még mindig mázsás súlyként nehezedik rám a probléma, de ha az élet jelére figyelek, mely benne növekszik, valahogy más lesz a világ.
// elnézést, hogy sokat kellett várni és nem is lett valami fényes :/ //
*Nem akartam vitatkozni, sőt, soha nem is szeretnék. De kivételesen egyet kell értenem vele. A bizalom sosem kifizetődő. Ennek ellenére, azért én szoktam, még ha nem is sűrűn és nem is mindenkiben. Viszont ezek közé az emberek közé tartozik az a barom Corvin is, aki épp szóba került. S bár nekem mindegy, hogy Farkasom meg-e érti a dolgot vagy nem, mégis ledöbbenek a válaszára. Még a vonásaimon is látszik, ahogy kissé felszalad a szemöldököm. De aztán felkönyökölve fordulok felé és kezdek el a felkarjára kacskaringós mintákat írni az ujjammal, ahogy megvontam a vállam.* - Ezt csak azért véled így, mert nem ismered. Vagy nem úgy, mint én. De ha másban nem is, azért egy kicsit bízhatnál az ítélőképességemben. * Jó, bennem bízik, különben nem tartanánk itt. De attól még a véleményemre nem igen szokott adni. Márpedig miért hazudnék neki Corvinról? Semmi okom erre, pláne ha azt veszem alapul, hogy folyton szívatom. Jó persze, én szó nélkül raknám az életem a kezébe, még ha ezt így ebben a formában nem is vágtam a képébe. Ahogy Balázsnak sem mondtam, de addig jó… fogalmam sincs, hogy miként reagálna. S szerintem ezt nem is akarom tudni. Szavaira azonban kissé meglágyult az arcom, miközben közel araszoltam hozzá és mellé dőltem. Ha pedig magától nem ölelt át, hát segítettem neki és megemeltem a kezét. * - Tudom. Ahogy Te is, hogyha akar, akkor bármikor megtalál. Felesleges félteni… legalábbis Tőle. * No igen, bár még mindig nem tudom milyen, azt azért lássuk be, hogy nem vagyok hülye. Ha az Alfa bántani akar, nem fog engedélyt kérni senkitől és még csak meg is talál. Innentől meg… csak felesleges önmarcangolás aggódni azon, hogy jajj istenem mi lesz, ha vagy épp aggódni. Jó, tudom, ez nem ilyen könnyű de… igaz. az eshetőséget latolgatva, tényleg nem jutottam sok mindenre. Első és egyetlen számomra evidens opció az, az, hogy találkozom vele személyesen és lutrizok. De valahol megértem, hogy ez számára nem egy lehetséges és épp könnyű opció. A háta mögött meg nem szeretnék tenni semmit. Nah de a lehetőség, amit felvetett. Csak összevont szemöldökkel könyököltem fel és néztem egészen közelről a Kedvesem íriszeibe.* - Tehát ha be jön, akkor nappal intézzem a Hotel szarjait, délután és éjszaka meg az Orfeumét? Nekem jó, ha végkimerülésben akarsz eltemetni. De még ha háromra haza is érek… napi három óra alvás nem elég. S még arról nem is beszéltünk, hogy mikor vagyok veled vagy ha megszületik a kicsi. Azt azért vedd figyelembe, hogy ha megszületik szerintem az Orfeum dolgait is csak otthonról tudom intézni. Nem értem, hogy miként gondoltad… De ha tudod a megoldást, akkor én bevállalom. * Nem, nem elutasítottam csak érdekelt, hogy ezt így mégis milyen napi beosztással gondolta. Jó, hogy értek hozzá és megvannak a kellő kapcsoltaim ahhoz, hogy gördülékenyen menjen a dolog, de nem elemmel működöm, ami ha lemerül, csak cserélni kell. Azonban fáradtam, így fejem vissza fektettem a mellkasához és átölelve bújtam hozzá. Szerintem ez… nem tudom, bízom benne, hogy nem azt akarta ezzel mondani, hogy hagyjam ott az Orfeumot. Londonban mondtam neki, hogy nem szeretném.*
Látom ahogy ledöbben, de most erre mit kéne, hogy mondjak? Mások vagyunk, másképp gondolkodunk s az értékrendünk is teljesen más. Talán kicsit makacs vagyok és olykor hajthatatlan is. Mindegy, hagyjuk. Csak egy fél mosoly jelzi számára, hogy Nincs bajom az ítélőképességével, legalábbis eddig nem volt. Hogy ez után lesz e, az meg a jövő zenje. Közelembe jön, s amint megfogja a kezemet, hogy maga köré fonja, én ebben teljes mértékben a partnere leszek. Nem vagyok gondolat olvasó, így nem tudhatom, hogy mire vágyik, de a jelzéseket általában értem. Igaza van abban, hogy az Alfám bármikor megtudja találni,d e ha nem nyomjuk a képébe akkor talán nyerünk vele időt. Én legalább is így gondolkodom. - Tudom, lehet, hogy felesleges az agynak, de az érzés akkor is meg van. Nem tudom mi lesz, mert ez sem egy nap alatt fog megoldódni. Ámbár beszélni kell róla s pontosan ezt csináljuk már jó pár órája. Egyelőre nem jutottunk sehova. Talán mert túl fáradtak vagyunk, én mindenképpen. A szavait jobban átgondolom s van benne ráció. Kicsit túl lenne terhelve ez igaz. - Mindenkinek hozni kell áldozatokat, de hagyjuk most ezt. Inkább feküdj ide és pihenjünk. Helyezkedek feljebb az ágyán s az egyik karomat megpróbálom becsúsztatni a feje alá. Semmi kedvem nincs rávezetni arra, hogy bizony egyelőre nem látok más megoldást s ott kell hagyni az Orfeumot. Nem kényszeríthetem semmire, de egyelőre ez lehet a járható út. Valamit valamiért, szokták volt mondani. Azonban lehet alvás után másképp fogom vagy fogjuk látni a helyzetet. Minden friss még és eleven. Nyomasztó s ingoványos. Ha lefeküdt s nem akar mást mondani, akkor nem kell két perc sem és már horpasztok is. Én mondtam, hogy fáradt vagyok.
// Azt hiszem, ha nincs más akkor köszönöm a játékot. //
Előzmény; "Anne-t leadtam Elinek megőrzésre, ő gyakorol a gyerekekkel, én biztos kézben tudom a Tökmagot - fura mi, hogy emberre bízom a Kölyköm! És hogy a Kölykömben megbízom annyira, hogy emberrel hagyom. Miért? Hosszú lenne felsorolni az okokat, vannak az a lényeg. Egy "nem sokára jövök"-kel elköszöntem a két lánytól."
Mikor megéreztem, hogy valaki a házamhoz koslat már mentem is az ablakhoz összevont szemöldökkel. Kiszúrva Corvin motorját azonnal az ajtóhoz mentem és tártam szélesre. Nem sűrű vendég a házamban s nem épp az a fajta, aki nem szól ide előtte. Kettőnk közül Ő legalább tiszteletben tartja a házam, ha már én nem az övét. Leguggoltam a kis vakarcshoz, hogy megöleljem. De így a buksija mögött felnéztem Dunra. Iriszeimben aggodalom volt és némi kétely.* - Szólj ha van vagy kell valami és vigyázz magadra. * Zártam is be az ajtót és az előszobában leszedtem Anneről a kabátot, a sapkát és felakasztottam.* - Cipő le Anne... * Bár lehet, hogy mondani sem kellett, hisz legutóbb is csak ezt kértem tőle is meg Duncantól is. Padlófűtésem van, felfázni nem fog... no meg egy fehér plüss szőnyegem, szóval az maradjon is fehér. S csak most tudatosult bennem, hogy egy szál fehér pólóban és rövidnadrágban nyitottam ajtót nekik.* - Szóval mit csináljunk... múltkor letöltöttem pár mesét, hogyha erre jársz akkor ne unatkozz. De játékom az még mindig nincs. Vagyis van, de az nem hiszem, hogy elnyerné a tetszésed. Körbe vezesselek? * Kérdeztem, bár a vicces, hogy nem tudtam, hogy mit kezdhetnék a kislánnyal de mégsem voltam feszült. Az asztalon azonban egy csomó vázlat, rajz, számla papírok hevertek szanaszét. Hát na... dolgoztam. De az most várhat.*
Nem sokára jön... Hányszor hallottam én már ezt, és volt olyan is, hogy sokáig nem került elő. De visszajön, Duncan mindig visszajön, csak addig rossz, amíg nem tudom, mi van vele és nem látom, hogy tényleg visszajött. Felnéztem Elire, amikor becsukta az ajtót, és elmosolyodtam. Levettem a kabátot-sapkát, amiket utána Eli felakasztott és lehúztam a cipőm. - Tudom-tudom - mondtam vidáman, mert mindig örültem, ha valamit megtanultam, s már rég annak megfelelően csináltam a dolgaimat, amikor szóltak érte. - Igen! - követtem őt lelkesen, ha tényleg körbevezet. - Tudsz már sütni, Eli? Szeretnék egyszer valamit sütni Bali bácsinak meg Duncannek, de egyedül még nem tudok és azt szeretném, ha meglepődnének! Ha engedte, megfogtam a kezét, szerettem közel lenni másokhoz és a kezüket fogni, mindenkié olyan nagy, szeretem őket. - Ne haragudj Eli, hogy csak így idejöttem, ha fáradt vagy, megpróbálhatunk majd felhívni valakit, hátha értem tud jönni. Tudom, hogy a kicsi mamáknak sok pihenés kell, és azt is, hogy te erős vagy. Múltkor hallottam, hogy kardoztatok apuval, legyőzted? - néztem rá csillogó szemekkel. Tudtam, hogy Duncan nem legyőzhetetlen, de azt is sejtettem, hogy ezt nem mindig gondolja így, és örültem, ha néha valaki emlékeztette rá, olyan, akit szeretek, mert akkor talán óvatosabb lesz.
- Jó, jó... nem mondom többet. * Oké, csak a haja szőke a lánynak és hál istennek nem Corvin az apja - vér szerint -, hogy belső szőkesége legyen ha apróságokról van szó. De ajkaimon egy széles mosoly pihent, miközben levette a cipőit. S ha ez megvolt, akkor első utam a nappali előtt vezetett az emeltre, a nappalit ismeri, ahogy a fehér zongorám is. De a lépcső az innen volt és vittem is fel az emeletre, persze hozzá igazítva a lépteim.* - Egy egyszerű sütit megtanultam, dee... nem tudom, hogy izlene-e. - vontam meg a vállaim, azért egy tortával mégsem rukkolok elő kapásból, nagy falat lenne az nekem. Ezt még én is beismerem. - De ha gondolod megpróbálhatjuk, csak ha nem lesz jó ne röhögj ki. * Vigyorogtam továbbra is a csöppségre. Miközben felértünk az emeletre természetesen fogtam a mancsát és hallgattam amit mond. A homlokom azonban ráncba szaladt és felérve leguggoltam előtte.* - Én örülök, hogy itt vagy. Talán fura, de tényleg. Érezheted, hogy nem hazudok. Különben is, Corvin hozzám hozott és hidd el, nem véletlen. Nem tudom miért rám bízott, de biztos meg van az oka, hogy nem hagyott otthon a többiekkel. S miből gondolod, hogy fáradt vagyok? Amúgy is, dolgoztam lent a nappaliban, mikor megéreztem, hogy jöttök. Nem szép dolog hallgatózni, abból bajod lehet. Bár tény, hogy nem is hátrány ha nyitva tartod a fülecskéd. De hogy válaszoljak is... nem győztem le Aput. Egy barátságos döntetlen lett, de azért kapott Ő is sebet, csak neki elmúlik pár perc alatt. Az amúgy is csak... játék volt. De azért igyekeztem letörni a szarvát, csak nem jött össze. Még. - csillantak meg a szemeim vágyakozón.* De miért? Szeretnéd, ha valaki legyőzné Dunt? * Billentettem oldalra a fejem fürkészőn, miközben az arcát kémleltem, de aztán felálltam és tovább vezettem.* - Ez egy barátom szobája. Kupi van, de a lényeg a helyén. Nem tudom hol van, de a régi szobája kell a kicsinek, így átköltöztettem ide. Leonard eddig a mellettem lévő szobát lakta. Az ott... szóval ez lesz a baba szoba. - Na itt fehér réteg száradozott nyitott ablaknál már harmadik napja. A föld leterítve fóliával és különböző méretű ecsetek, színes falfestékek, létra hevert szanaszét a szoba közepén.* - Még nem végeztem vele... fogalmam sincs, hogy milyen egy gyerek szoba vagy mit kéne a falra festeni. Nincs még gyerekem. * vontam meg a vállaim egy bocsánat kérő mosollyal, hisz nem tényleg nem tudtam, hogy mit tehetnék. A fekete valószínűleg nem nyerő, ahogy a vörös sem. Szóval a tudásom az kifújt. * - Ez meg a sajátom... * Tártam fel az ajtót és hagytam, hogy mindegyik helységbe körbe nézzen, járkáljon ha akar. Kivéve Leoéba, ott csak mértékkel. Ebben a szobában ami furcsa lehetett azaz, hogy az ágyammal szemben volt egy fa gyakorló bábú, benne pedig vágás nyomok. Mellette egy asztalon, egy illetve két élű kardok, pengék és törők, s akadt köztük hajlított pengéjű, recés belső ívű, míg a külső makulátlanul éles s egyenes. Az ágy kicsit gyűrt volt, az éjjeli szekrényemen egy adag gyógyszer meg pohár. Illetve két fotó, az egyiken egy nagyon hasonló nő van mint én és egy kislány az ölében. A másikon meg én és egy idegen férfi akinek épp hátulról a nyakában csüngtem felugorva a hátára.* - Ahhoz a háromhoz, még véletlen se nyúlj... azok ezüstből vannak. De a többit megmutathatom, illetve azokat is... csak az éléhez nem szabad piszkálni. Lent a pincében van még egy tánctermem, azt még nem láttad, a földszint már ismerős terep. Azaz ajtó meg a fürdőmbe vezet és a gardróbomba. * Mutattam az ajtóra ami helyet foglalt a szobában. Nem tudom mihez volt kedve, de nekem mindegy. Megmutatok én neki mindent.*
Mentem vele föl az emeletre, naiv kis bizalommal, amit nagy részt az táplált, hogy láttam és éreztem, hogy Duncan is bízott benne. Annyit már megfigyeltem, hogy nem bíz akárkire, akinek a kezébe tesz, annál jó helyem lesz, míg értem nem jön. - Próbáljuk meg! - csaptam le a lehetőségre egyből. - Nem nevetlek ki, én is ügyetlen vagyok, de akkor se nevetnék, ha profi szakács lennék. Megtorpantam, s kíváncsian vártam, mit fog mondani, amikor leguggolt elém, picit féltem, hogy megszid, mert butaságot mondtam, de nem így lett, mire csak szégyellősen mosolyogtam. - Ez igaz - motyogtam, mert Duncan tényleg nem szokott ok nélkül csinálni semmit se nem. - Ígérd meg, hogy szólsz, ha fáradsz! Lesütöttem a szemem arra, hogy nem szép dolog hallgatózni, nem akartam én rossz lenni, csak meghallottam, meg picit megijedtem és nem mertem őket megzavarni, szóval csak hallgattam tovább őket. Örültem, hogy döntetlen lett a vége, szeretem a döntetleneket, senki se veszít. - Nem, azt nem szeretném... - vallottam be, s egy kicsit rágcsáltam a szám szélét, majd Eli kezét nézegetve folytattam. - Csak azt, hogy vigyázzon magára és legyen óvatosabb, mert féltem. Jó volt, hogy tovább mentünk, a ház és a szobák tetszettek, mindenhonnan Eli illatát éreztem, finom illat volt. A barátja szobáját nem mertem jobban megnézni, idegen szaga volt, ismeretlen, tartottam tőle, nem akartam, hogy ha a gazdája hazajön, megérezze, hogy ott jártam és haragudjon. A babaszobába viszont bementem és körbeforogtam, a saját kis szobám jutott eszembe, ami a mi házunkban van. A hotelben is jó, de az otthonosabb, abban jobban érzem magam. - Az enyém barack színű, sok plüssállat van benne és puha ágy, meg egy láda tele játékokkal. Olyan függöny is van az ágyon, meg képek a falon, puha szőnyeg. És van egy kuckóm, ahova Duncan nem fér be - nevettem. Az ő szobájában is felfedező útra indultam, az már érdekesebb volt a sok pengével, tőrökkel és kardokkal, picit ijesztő is. Megszoktam a fegyverek közelségét, de nem szerettem őket. Inkább a képekhez battyogtam. - Ő te vagy, Eli? - mutattam a nőre, bár valami nem stimmelt, nem volt egészen ugyanolyan.
* Anne szavaira még mindig vigyorogtam, de talán ez már nem is a szavainak, hanem maga a jelenlétének köszönhető. Ha ezt tudom... bár gondolhattam, lévén, hogy ha bent volt, akkor mindig így volt. No mindegy.* - Oké, azt hiszem van itthon minden. Legalábbis az utóbbi kísérletemből kellett maradnia. De ha nem, akkor elmegyünk a boltba... vagyis nem, felhívom a bejárónőm, hogy hozzon ha ráér. * Kapcsoltam egyből, hogy Annet nem kéne kivinnem. Igazából szerintem ez csak a magam démona, hogy tudom, a kislány nincs mellettem biztonságban. Bármi is történjen én kevés volnék, Dun meg pont nem minta ember, hogy a kutya se akarjon ártani neki. S ha valakinek van esze és lát is, nem csak néz, akkor bizony evidensé válik Anne. Jézusom Evelyn, hagyd abba!!! Kezem azonban a kislány tincseit tűrték a füle mögé, tőlem feltűnően lágy és óvó volt a mozdulat.* - HA fáradok, akkor a vállamra kaplak és beviszlek magammal az ágyba és alszunk együtt. Te meg mesézel. Ha megakarsz lépni mellőlem arra úgy is felkelek. * Somolyogtam rá. Ebben az a gond, hogy aludni sem tudtam. De mégis minek traktáljam ilyennel? Semmi értelme, különben is, ha még sikerülne is... felőlem a házat is ellophatják, nem tudok kiszakadni az álmaimból. Viszont arra, hogy mit szeretne, csak lemondóan felsóhajtottam.* - Corvin egy tök. De hidd el, önként sosem tenne olyat ami az életébe kerülhet. Pontosan miattad. De... nélküled is eléggé szeret ahhoz élni, hogy ne akarjon meghalni. Mondok valamit, de ne áruld el neki, oké? - ha beleegyezett, folytattam. Bár kételkedtem benne, hogy tényleg nem említi, vagy nem szólja el magát. - Dun kifelé mutatja a beképzelt, közömbös, ki ha én nem idiótát. Azonban, ez csak a felszín. Aminek nem szabad megtévesztenie. A felszín alatt van egy jó nagy adag tudás is, melyre büszke lehet és ezt hajlamos mások orra alá dörgölni. De nem ostoba... Harcoltam vele. S nem Ő az első ember akivel ilyen helyzetbe kerülök. Figyel, leleményes és... óvatos. Ha meggondolatlan lenne, még ember létemre is legyőztem volna egészen addig, míg nem veti be a farkasát a támadásoknál. De ha úgy hozta a helyzet, hogy necces volt... nem volt rest bevetni a gyorsaságát, hogy kivédje a támadásom, mert másképp nem sikerült volna. S bár csak játék volt... de ha átviszem ezt a tapasztalatot abba, hogy ha épp éles lett volna... akkor nem sok okod van félni. Jó, tény, nekem nincs annyi tapasztalatom mint a hímeiteknek de attól még nem vagyok kezdő s pláne nem esetlen. Apád ügyes, ha bajban lenne... arról már tudnál Szépségem. Ezzel se nem akarlak nyugtatni, se nem félrevezetni... talán hihetetlen de ismerem magam Apád ennyire. * Nem, nem bókoltam, csak pusztán ez volt a meglátásom, és nem hittem egy percig sem, hogy nagyon mellé lőnék a dolognak.* - Hmm... azt hiszem a Babának ezekhez előbb nagyobbnak kell lennie. Mellesleg, hogy mutatna egy fiú szobája barackszínnel? De... arra gondoltam, hogy majd saját kezüleg festek a falra mintákat. Ha egyszer ráérsz és Apád elenged, akkor segíthetsz... sőőőt... hozhatod Őt is, csak nehogy falnak nézzük. - Vigyorodtam el szélesen. - De nem, még mindig nem tudom. De olyan isten nincs, hogy nekem lányom legyen. Fiút szeretnék én is és az Apja is. De olyan ágyam nekem is volt és még van is. A szülői házamban még megvan a saját szobám. A mamám a baldachinos ágyam fa támláiba, lábaiba és állványába mintákat vésett... lepkéket, virágokat... azóta sem váltam meg tőle. * Mosolyogtam szeretettel magam elé, imádtam azt az ágyat. A saját szobámban azonban míg Anne nézelődött én az asztalomnak támaszkodtam és az egyik tőrt az ujjaim közé fogva kezdtem el kecses könnyedséggel forgatni. Láttam, hogy a képekhez sétált, de nem zavart a dolog már épp kérdeztem volna valamit, mikor Ő kérdezett. Csak mögé sétáltam és megnéztem, hogy melyik személyre mutat. De megráztam a fejem.* - Nem. Ő az anyukám. Az a masnis, göndör hajú kislány az ölében... az vagyok én. Meg a másikon aki teli szájjal vigyorog, akkor kaptam meg a bizonyítványom. A srác meg a haverom, akié az első szoba amit mutattam. Kedves és vidám asszony volt, de már 10 éve nem él. Mond csak Anne, Corvin tanított valamit a fegyverekről vagy az önvédelemről? * Persze a démonaim nem hagytak nyugodni, miért is hagytak volna. De persze téma terelésnek is jó volt, annak ellenére, hogy azért folytattam.* - Ha tanult volna némi önvédelmet, akkor talán még most is élne. De Ő az a típus volt, aki teljes mértékben a férfire támaszkodott, apámra. S abban a hittben élt, hogy sosem történhet semmi rossz vele, mert Ő sosem árt másoknak. Szórakozott volt és túl... optimista, naiv. De ezt akkor még nem láttam, én is olyan voltam mint Ő. Nem csak külsőre és Ő jelentette számomra a világot. * Öleltem át hátulról Annet és nyomtam egy puszit a fejére. Ha figyelt, akkor a hátán érezhette, hogy a pici megmozdult. Felzaklattam magam, még ha ez nem is látszódott rajtam, hisz hangom vidám volt, könnyed szinte már megmagyarázhatatlanul. Persze azaz ördögfióka bennem, nem dőlt be ennek. * - Megnézzük a tánctermet?
Kezdőlap
//
