Hosszú, L-alakú tömör fából készült pult, amelynek egyik végében kandalló található. Mindenhol az alaszkai csapatok sárga-kék sáljai, zászlajai függnek, néhol néhány mezbe öltöztetett plüss jegesmedve is előbukkanhat. A pult mögötti fal emléklapokkal, csapatok fényképeivel, győzelmi újságcikkekkel tarkított.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 3:45 pm-kor.
- Aha, értem, így kicsit más. De tudod, hová kell menni. Ott készséggel útba fognak igazítani. Csak mond el miért jöttél, és megmondják mikor és hogyan teheted tiszteleted az alfánknál. A hotelben is megszállhatsz, amit említettem. Bár lövésem sincs milyen árakkal dolgoznak. – Egon részéről lezártnak tekintette ezt az ügyet. Edward már mindent tud, hogy sikeresen ellátogathasson az alfához, és megbeszéljen valakivel egy időpontot. Lehet nem is fogják sokáig váratni. Talán csak egy-két napig. Jól jön egy idős mártír a falkában, bár persze ezt majd Castor eldönti. A másik témára is rátértek, ami viszont már kevésbé volt Egon számára könnyen emészthető. - Hát ezt nem igazán tudom – vallotta be Egon őszintén. – Nekem nem tűnt, úgy, hogy baja lett volna a farkasával, de persze lehet, hogy csak jól titkolta. Volt némi istenkomplexusa persze – emlékezett vissza az első beszélgetésükre, amikor a fejébe küldte telepatikus üzeneteit – szóval valami nyilván nem stimmelt vele. – Egon igen óvatosan fogalmazott. Edward céljai nem világosak előtte. Lehet, hogy tényleg csak érdeklődött a kölyke iránt, és valóban nem neheztel a halála miatt, de azért nem fogja minden hibáját felhánytorgatni, amit három évtizedes együttlétük során megtapasztalt. A dicséretet nem tudta hova tenni. Nem is igazán esett jól neki, de nem is volt rossz érzés. Talán leginkább a közömbösséggel tudta volna leírni azt, amit Edward szavai kiváltottak belőle. Persze ez nem csoda. Nem érezte ugyan, hogy hazudna, de nem is bízott meg a nagydarab hímben, hogy egy ilyen megszólalását minden kritika nélkül elhiggye. Igazából persze azt sem tudta, hogy milyen volt Edward teremtője, így lehet, hogy ez nem is dicséret, hanem korholás volt. Ha majd lesz idejük rá, esetleg elbeszélgetnek majd Edward beharapójáról is. Durván száz évvel idősebb lehet, mint a hím, de akár már a hatszázat is súrolhatja. Egon nem tartotta valószínűnek, hogy életben volna még, de mivel úgy is felhozta a témát, rákérdezett. – A teremtőd életben van még? – pusztán kíváncsiság csendült hangjában semmi több. Egon akaratlanul kifújta a levegőt, és tanácstalanul pöfögött egyet, amikor Edward Hope felől érdeklődött. Már van négy hónapja találkoztak, és sötét volt. Kabát és sapka volt a nőn. Bár lehet nem volt rajta sapka. Egon inkább a biztosra ment és ahelyett, hogy leírta volna neki, egyszerűen előkereste az emléket, amikor majdnem egymással szemben ültek a főtéren. Ahogy visszagondolt arra az éjszakára, már meg is pillantotta Hope arcát maga előtt. Tisztán ki tudta venni, akár el is mondhatná, hogy nézett ki, hiszen ott voltak a vonásai előtte, de telepatikusan megmutatni sokkal egyszerűbb volt számára. Nem igazán hitte, hogy emiatt bajba kerülne, hiszen Johannes és Hope ismerték egymást. Sőt valószínűleg barátok voltak, vagy legalábbis valaha voltak barátok, ha a nőstény felvállalta Robert nevelését. Egon megragadott egy képsorozatot, ahol a nő látszik szemből és oldalról is, és Edward elméjébe sugározta. Hangok és szagok nem társultak az emlékhez, hiszen nem abba a vérvonalba tartozott, akik ezt is meg tudták volna tenni, de Edwardnak nyilván ennyi is elég, hogy felismerje a nőt. Bár ha régen találkoztak bizonyosan öregedett valamennyit. Mondjuk elég fiatalos arca volt, szóval Egon nem hitte, hogy ez nehézséget fog okozni Edwardnak. - Sajnálattal hallom – küldte gondolatban a képekkel egy időben. Kíváncsi volt a férfi reakcióira, így szeme sarkából őt figyelte. Bár most nem egy támadástól tartott, csak kíváncsi volt meglátja-e tekintetében a felismerést. – Jó magam sem hiszem, hogy mintaapa lennék – közölte barátságos hangon. – Talán ezért sem teremtettem még kölyköt – vállat vont volna, de megint csak hülyén vette volna ki magát a dolog. Akármilyen reakciót is látott Edwardon, nem szerette volna, ha a férfi rájön, hogy figyelte, ezért a telepatikus képek végeztével rá is kérdezett. - Szóval? Ő az? – kérdezte kíváncsisággal a hangjában, bár egy cseppet sem kételkedett, hogy Edward régi ismerősével futott össze a főtéren.
Egon szavain elgondolkozom és látok rációt abban amit mond. Ha egy feleolyan idős farkas mint én is ilyen hamar elkezdett kérdőre vonni, akkor az Alfa testőrei sem fognak tétovázni túlságosan. Legalábbis gondolom. Idős farkas vagyok, a vérvonalam pedig ha nem is harcra termett, hasznos. Főleg egy korombéli esetében. Sebeim gyorsabban gyógyulnak mint sokaknak, habár azt sem tudom mennyi mártír van a falkában. Azt sem tudom, hogy Castor de Luca milyen idős lehet vajon. Vagy hogy miként lett ő egy EKKORA városnyi falka vezetője. Ha a falkába bekerülnék, talán mindebbe is belátást kaphatnék. Noha fiatalon is lehet számottevő eredményt elérni, szóval nem a kora alapján fogom elítélni őt. Na meg az is nézőpont kérdése, hogy kinek mi számít fiatalnak. Valószínűleg felhúzott pajzzsal fogok a hotelbe először befáradni, mert a mai nap már egyáltalán nincs szükségem arra, hogy az Alfa egyik testőrével keveredjek bájcsevejbe. ~ Akkor lehet, hogy a farkasát le tudta csillapítani, de a józan esze nem tért vissza. Fiatalon pedig okos, játékos gyermek volt, a beharapásával pedig nagy hibát követtem el. Ezért sincs több beharapottam. De istenkomplexus? Ezt miből gondolod? Szimplán a viselkedéséből, vagy tett… dolgokat is? ~ Kérdezem tőle kíváncsian, azt viszont még mindig úgy gondolom, hogy valami más helyen sokkal egyszerűbb lenne a beszélgetés. Már csak amiatt, mert ott rendesen beszélhetnénk és nem csak csend honolna körülöttünk. De mindegy. Majd máskor megejtjük azt is. Egyáltalán nem találom ellenszenvesnek Egont, így bármi megeshet még ezt követően. Kicsit felhúzom a szemöldökömet a kérdésére. Nem éppen kedves téma ez nekem, noha ezt ő honnan is tudhatná? Nem tudja mik történtek évszázadokkal korábban. S ez úgy gondolom így van jól. Majd idővel ha már meg tudok bízni a mellettem ülő hímben akkor talán elmondom neki. Azt viszont nem, hogy a Teremtőm VALÓJÁBAN kicsoda volt. Attól, hogy máglyára küldtem őt, még nem fogom elárulni az egyik titkát. Egy olyan titkot amit a mai farkasok jobbára csak legendának hisznek. Ennyi még van bennem, hogy ezt megtartom magamnak. ~ Jelenlegi tudásom alapján már nem, nincs életben. ~ Zártam le ennyivel az egészet. Nem akartam tovább fűzni, mert bármit is mondtam volna, Egon rájött volna, hogy a vesztét én magam okoztam. Türelmesen várok Egon válaszára, miközben a maradék sört is megiszom. Mikor jön a pultos, csak feltartom a kezemet, hogy nekem most ennyi elég lesz. Amit tudnom kellett azt már megtudtam. Egy kicsit még elbeszélgetek Egonnal, aztán szerintem a hotel felé veszem is az irányt. Holiday Inn Express. Csak először meg is kell találnom. Bár valószínűleg nem fog túl nagy gondot okozni, maximum kérdezősködök. Mikor felvillan előttem egy nőstény képe akkor viszont meglepődök magamban egy kicsit, hisz egyáltalán nem ismerem. Sőt, még soha életemben nem láttam. Egyben kezd el érdekelni, hogy ki ő és egyben kezdek aggódni is amiatt, mert Ő tudja én ki vagyok, én viszont nem, hogy Ő ki. Ujjaim a pulton doboltak miközben valamiféleképpen próbáltam visszaemlékezni az életem minden egyes pontjára, hogy valahol találkozhattam-e már ezzel a nővel. De semmi. Kisebb habozás után tehát válaszoltam Egonnak. ~ Nem fogok kertelni Egon, soha életemben nem láttam még ezt a nőstényt. És legnagyobb tudomásom szerint Robert nevelésében is csak én vettem részt. ~ Közlöm az igazságot Egonnal. Lejjebb eresztheti a pajzsát, hogy megtudja hazudok-e vagy sem, ellenben valahol elindulunk már ezzel, ha hisz nekem.
Egon csodálkozva nézte a hímet, vagyis inkább csak csodálkozva nézte volna, ha nem egyenesen a bárpultra fixált volna, de belül csodálkozott, majd megvonta gondolatban a vállát. Úgy látszik, ez a vonal nem bővelkedik akkor leszármazottakban. Egon senkit sem harapott be, ahogyan Edward sem Robertet leszámítva. Bermoll persze végig haraphatta Nailsworthtől Moszkváig minden egyes falu tized részét, de Egon ezt valahogy nem tartotta valószínűnek. Persze nyilván volt néhány kölyke, de lehet idővel azokat is meg akarta ölni, és valószínűleg jó néhányuknál, akár sikerrel is járhatott. - Nyilván. Talán. Fogalmam sincsen. Kölyökként nem igazán tudtam, még mi a normális és mi nem, de nem kezdett értelmetlen mészárlásba, szóval szerintem a farkasával rendben lehetett. Istenkomplexusát a viselkedéséből szűrtem le, meg abból, amit akkor mondott, amikor másodjára láttam farkas alakban. Már nem emlékszem pontosan mit mondott, de valahogy így hangzott. „Élet és halál, én mindkettőt tudom befolyásolni”. Szóval ebből, meg abból, ahogy az emberekkel bánt. Lenézően és megvetően viseltetett irántuk. Nem hagyta, hogy segítsek embereken a vérvonalammal, mivel úgy érezte nem méltóak rá. Kivéve persze, amikor gyakorlatoztatott. Akkor szabad volt, persze azokat a sebeket mi ejtettük. Gondolom ez is része volt a dolognak. Pusztított és gyógyított. Nem csoda, hogy istennek képzelte néha magát. Egon kérdésére igen ködösnek ható választ kapott, de sejtette a hátterét a dolognak. Nyilván nem látta a halálát, csak hallott róla, és a hírek régen elég megbízhatatlanok voltak. Persze előfordulhattak igazak is. Így lehet, még életben van a világ egy távoli pontján, csak azóta nem vette fel a kapcsolatot Edwarddal. Úgy sejtette a hím is bizonytalan a dologban, ezért kár lett volna tovább kérdezősködni. - Aha – küldte Egon vissza, csak, hogy jelezze, hogy felfogta. Megmutatta saját emlékeit, hogy Edward felismerhesse a régi ismerőst, és Egon nem hitte, hogy bármiféle baj származhatna belőle. Ezért is lepődött meg a szavain. Pajzsa nem volt annyira leeresztve, hogy észlelje a másik hazugsággal járó energia változásait, de értelmetlen lett volna hazudnia. Vagyis nem biztos, csak jelenleg Egon nem látta át, miért is hazudna neki. Két különböző állítással találta szemben magát, és ez egyáltalán nem tetszett neki. Egyikőjük felől sem érzett hazugságot, sem Hope felől, sem most Edward felől, persze most a pajzsa fel van húzva, de már késő lenne leereszteni. Mostanra már rendbe szedhette energiáit, ha hazudott is az imént. - Tényleg? Ez fura, Hope pedig ezt állította – hangja töprengő volt, majd kíváncsiság, és izgatottság vegyült belé. – Volt olyan idő, hogy nem voltál mellette. Mármint Robert mellett. Lehet azután nevelgette, miután egérutat hagytál neki. A szavaidból nekem úgy jött le, hogy elég korán elmenekült, persze lehet, tévedek. Ha azóta nem láttad, akkor bármi megeshetett vele, még akár Hope is nevelgethette. És nyilvánvalóan nem láttad különben valószínűleg végeztél volna vele, ha már egyszer fogadalmat tettél. – Egon teljes mértékben megvolt elégedte saját magával. A teória szilárdnak látszott, már persze, ha tényleg olyan korán zavarta el Robertet, mint amennyire ezt Egon gondolta, de ha nem is lenne így, egy zabolátlan farkas akár idősen is segítségre szorulhat, amit talán pont Hope adott meg neki. Talán ő volt az, aki lenyugtatta a benne lakozó bestiát, meg persze lehet ő oltotta be istenkomplexussal is, de az már más kérdés. Egyelőre elég egy problémát átjárni. Nagyon valószínű, hogy Hope ismerte Edwardot, csak Edward nem ismerte a nőstényt. Előfordulhat, hogy kémek útján értesült Edwardról, így a hímről sokat tudhatott. Nem kellett személyesen ismernie, hogy tudja milyen. A kép kezdett összeállni Egon elméjében, és úgy tűnt, hogy senki sem hazudott, persze az is lehet, hogy mindketten. A két idős farkashoz képest csak kiscserkész volt, valószínűleg úgy át tudnák baszni, mint szart a palánkon, de valahogy Egon ezt nem feltételezte. Hoperől semmiképp, és Edwardnak sem fűződhet túl sok érdeke ahhoz, hogy vérvonal unokáját átejtse. Persze bármi megeshet. - Szerintem esélyes, hogy így volt – morfondírozott. – Könnyen megeshetett – mondta miközben lehúzta a maradék whiskyt, és kért még egy újabbat.
Kisebb fájdalommal hallgatom mindazt amit mond. Nem tudom mennyire ül ki az arcomra az egész, de ha nem néz ide akkor ő sem fog rájönni, hogy rosszul érzem magam kicsit amiatt ami Roberttel történt. Mi lett volna ha nem változtatom át és hagyom, hogy élje a saját életét? Valószínűleg Egon sem lenne itt, most, ezen bárban whiskyt iszogatva. Jó érzés néha magamban merengve ezeken a kérdéseken filozofálni, viszont egyben rém felesleges is. Ami történt, megtörtént. Robert is megváltozott az én, jobban mondva a farkasa hatására. Eira korábban áldásként állította be a dolgot, több alkalommal is. Én elhittem neki. Addig amíg meg nem láttam azt az oldalát a dolognak amit ő csak „kezdeti nehézségeknek” hívott. Ezt követően a húgom hatására újra átok helyett áldásként kezdtem el tekinteni rá, s naivan, nem teljesen átgondolva a helyzetet döntöttem. Másik dolog ami nem hagy nyugodni, az a Hope nevű nőstény személye. Ki lehet ő? Honnan ismer engem? Évszázadok óta nem használom már a Johannes nevet sem, ő mégis tudta. Remélem még a városban tartózkodik. Most, hogy Egon által megtudtam miként néz ki, ha találkozok vele akkor fel fogom ismerni. Akkor meg kiderül minden. A hím gondolatai sem arról árulkodnak, hogy suta személy lenne, ez pedig rendkívül hasznos. Bár ennyi idő alatt az ember vagy ebbe vagy abba az irányba változik. Miután a monológot befejezte – és aközben is egyszer-kétszer – a fejemet kicsit rázni kezdtem nem olyan feltűnően. ~ Ennek így nincs értelme… Robert ha jól emlékszem 4-5 éves volt mikor az a bizonyos incidens történt. Ott fogadtam meg, hogy megölöm. Ez történt… 1690-ben. Ezt követően folyton a nyomában voltam. Alig hagytam neki időt megpihenni, ő pedig okosan cselezett ki néhányszor, de az lehetetlen, hogy egy nőstény a közelébe lett volna. Azt megéreztem volna szerintem. Évtizedekig üldöztem, aztán ezerhétszáz… tizennégyben, igen, tizennégyben Principén hajóra szállt és onnantól kezdve nem láttam. Ezalatt egyszer sem éreztem közelében mást. És akárhogy is számolom, ha a szökésénél volt 5 éves, akkor 1714-ben 29. S gondolj bele. Egy hozzám hasonló farkas JOGOSAN megfenyegeti őt, hogy megöli, két és fél évtizedig üldözi. Miért bízna meg ezután bárkiben is? Bár nem tudom, számomra ez teljesen illogikus lenne. ~ Gondolom megértette a hím, hogy az éveket amiket mondtam úgy kell számolnia, hogy farkasként annyi idős. Nekem viszont a mai napra elég is lesz a beszélgetésből. Így is túl sokat mondtam neki. Meg ezt még szeretném is folytatni vele, hisz érdekes személyiségnek tartom. Kiveszem a pénztárcát a zsebemből, a sör árát kirakom a pultra, majd felállok. Visszacsúsztatom a zsebembe a tárcát, gitárt a hátamra veszem és Egon vállára teszem a kezemet. - Viszlát, Egon. Még találkozunk! - Talán még a falkába való csatlakozás előtt megkeresem őt… Ez még a jövő zenéje. Ezt követően elindulok kifele a bárból.
Legutóbb elraboltam - ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni, de végül haza is vittem, szóval aligha lett volna az valódi rablás... -, most pedig követem. Ennek pedig igen egyszerű oka van, tudni akarom, hogy valóban jól van-e azután az éjszaka után. Csak alig több, mint egy hét telt el azóta, és csupán néhány napja annak, hogy telefonon utána kérdeztem minden ivadékomnak, aki a falka tagja. Tudom, hogy nincs bajuk, de ez még nem változtat azon a tényen, hogy a saját szemeimmel is látni akarom őket. Szépen sorjában mindegyiket. Ma pedig ez a nőstény van soron. A meccs kifejezetten jó volt, már amennyit érdemben láttam belőle, merthogy igazság szerint inkább Dana kötötte le a gondolataim egy részét. Pajzsom teljesen zár, nem akarom, hogy kiszúrjon magának. Most még nem. Így a tömegben voltam, az emberek sokaságába olvadva. Még szurkolóknak való pulóvert is vettem, de egyáltalán nem azért, mert olthatatlan vágyat vagy szükségét éreztem volna a beszerzésének. Így viszont egyszerűbb és hihetőbb az éppen erre jártam véletlenszerűsége. Bár a valósághoz ennek nem sok köze van. A meccs végével nem hagyom, hogy eltűnjön tekintetem elől a barna hajzuhatag csinos tulajdonosa. Tisztes távolságból haladok mögötte és követem, bár ekkor még nem tudom pontosan hová is fogunk a végén megérkezni.
Spoiler:
Papi követő üzemmódban
Rengeteg szurkoló egy helyre bezsúfolódva, hasonló hacukában - éljen a csapatszellem gondolom, vagy valami hasonló -, és így én sem tűnök ki közülük. A bárpulthoz megyek és rendelek, közben pedig még mindig Danát figyelem a szemeim sarkából, várva a megfelelő pillanatra, amikor nem nyüzsgi körül senki a meccs kapcsán. És meg is van ez a pillanat, amikor a sörömbe kapaszkodok és mellé lépek. Pajzsom még most is zár, egyelőre. Lazán támaszkodok a pult szélének, ajkaim sarkában pedig egy ragadozó félmosolyának árnyéka ül meg. - Szia Dana. - hívom fel magamra immáron a figyelmét - már ha eddig nem vett észre -, hanglejtésemből pedig nem sok mindent lehet kiszűrni, leginkább közönyösnek hat. Pedig valójában valahol mélyen van bennem öröm és megkönnyebbülés, hogy látom, tényleg jól van. Ránézésre legalábbis. - Micsoda meglepetés. - vagy mégsem, de ezt nem kell az orrára kötnöm, nem is fogom.
Dupla az örömöm, hiszen a csapat jól szerepelt a mai mérkőzésen. Nekem ugyanakkor nem csak ezért van alkalmam emelni poharamat, hanem azért is, mert tervem végre úgy fest, sínen van. Nem beszéltem róla vele senkivel, sem Dominickal sem pedig Dantéval, de Ethannek sem osztottam lapot e téren, noha ő volt az, aki a kanócra szikrát vetett... már csak azt kell kivárnia, mikor lobban lángra az egész műve. Ha rajtam múlik, nem kell már sokáig ez végett töprengenie, az is biztos. Csinosan vagyok öltözve egy meccshez képest, de mint sajtószóvivő, ez a legkevesebb, azt hiszem. A fiúk kétségtelenül értékelik a rövid szoknya és a sejtelmes blúz kettősét, noha sejtem, a kevesebb néha több elvet jobban preferálnák... A meccs végére érve nem csak a srácokat, engem is megrohannak az újságírók, tévések, melyek hadában, ha akarnám, se tudnám esélyesen kiszúrni követőmet, csak mikor már a győzelemittas nyüzsgés elül és én magam a bárpulthoz lépdelek némi "levegőért" és alkoholtartalmú italért. - Heló Alex! Csak egy Martini lesz, köszi. - Szélesedik ki bájos mosolyom, s míg a pultos az italt tölti, megválok zakómtól könnyed, szinte már hanyagul szemrevaló mozdulatsor keretében. Szusszanva foglalok helyet az egyik bárszéken, az italt is birtokomba venném, ha nem lépne mellém az ismerős. Így azonban pusztán közelebb húzom a talpas poharat, s kiszélesedő mosollyal párosuló kék pillantással adózok a néhai "elrablómnak". - Valóban az, kedves... Manech! - Keresni kell egy kicsit az emlékek közt a név után, előfordul az ilyesmi mindenkivel, nem? Mosolyom töretlen, egy pillanatig se fordul meg fejemben, hogy nem a véletlen kreálta találkozásunkat. - Nem gondoltam volna, hogy a jégkorong is egy közös pont az érdeklődési köreinket tekintve. Legközelebb hol futunk majd össze? A plázában? - Szélesedik ki képemen a mosoly, s végre az italba kortyolok.
// Bocsánat, hogy ilyen kis izéke, lesz ez még jobb is. :/ //
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem hibáztatom, hogy nem jut eszébe azon nyomban az álnevem, amin bemutatkoztam neki azon a kissé zűrösre sikerült estén az autó sötétjében. Nyilvánvaló - mármint számomra -, hogy nekem ő sokkal fontosabb és többet jelent, mint fordítva. És ez így van jól. Tetőtől talpig végignézek rajta, noha eddig is volt időm nézegetni, de ez most mellékes és meg kell állapítsam ma sem kevésbé csinosabb, mint ahogyan az emlékeimben élt az elmúlt hetekben. Ó, ha nem az én vérvonalamban lenne... - szusszannék, de nem teszem, mert igazság szerint eddig nagyon meg vagyok elégedve azzal, amit láttam belőle és itt most nem a külsejére gondolok. Van helye a villáim között és ez roppant elégedettséggel tölt el valahol legbelül, amit senki orrára nem fogok kötni soha. De ettől még a tény, az tény. A kérdésére enyhén feljebb emelkednek a szemöldökeim és még el is vigyorodok, humora van, azt meg kell hagyni. - Úgy gondolod vagy azt szűrted le, hogy ennek meglehet a reális esélye? - még mindig ott a vigyor a képemen és a kérdést követően megemelem a sörösüvegem kicsit felé, majd belekortyolok a kesernyés, üdítő italba. - Ki tudja, lehet több a közös bennünk, mint azt gondolnánk. Talán nem ártana kideríteni, hogy vajon valóban így van-e?! - mondom mindezt úgy, mintha valójában nem számítana mennyire lenne fontos vagy jó jobban is megismernünk egymást. Még csak abban sem segítek, hogy egyértelműsítsem, hogyan is értem én ezt a megismerkedést vagy közös pontok felfedezését a másikban. - Hogy tetszett a játék? - utalok a meccsre értelemszerűen és közben végighordozom a tekintetem a szurkolókon, akik jó kedéllyel isszák az előttük lévő üvegekből és poharakból az italaikat. - Ó, és olyat mondj, amit nekik nem. - mutatok azzal a kezemmel a még jelen lévő néhány firkász felé, amelyikben a sörösüveget tartom. Sötét íriszeim kutakodón figyelik a nőstény vonásait és bár szívesen tapogatóznék energiáimmal is felé, egyelőre felhúzva tartom a pajzsomat, elzárva ezzel magamat mindenkitől. - Szóval... - leteszem az üveget a pultra és íriszeimet is elszakítom tőle, amíg újra a pubban összegyűlt társaságon hordozom végig a tekintetem, majd lassan visszatérek az övéihez. - Olyan vagy, aki szívesen tölti az idejét plázákban és alkalomadtán olykor kitéved egy-egy versenyre és/vagy meccsre? - a vigyorgást már abbahagytam, de azért van még némi somolygás az orrom alatt.
Na igen. A franc se számolja már a sokadik szembejövő pasas után, hogy hány Michael, Daniel, Benjamin, John, Logan és ki tudja még kicsoda volt az életében. De ennek a mellettem állónak azért sikerült első találkozásra maradandót alkotni, ráadásul neve sem feltétlenül kaphatott helyet a top 100-as listán úgy... az elmúlt kétezer évben. Az italomat kézhez kapva - még véletlenül se méltatom szelíd mosolynál addig többre a felém érkezőt, hiába érzem magamon a pillantását. Vagy lehet, pont ezért jut csak mosoly. A férfitekintet ámulása néma bók a női szívnek, bár meglátásaim szerint kevesen tudják igazán méltón viselni. A legtöbben kislányosan zavarba jönnek tőle, mások védekező álláspontot felvéve a "Mit nézel? Ne nézzél!" habitust öltik magukra. Szavaira azért kissé megfagy a mosoly arcomon, miként a poharat ajkaimhoz emelő mozdulat is. Inkább visszateszem a pultra a talpas jószágot, biztos, ami tuti. - Csak vicc volt. Nem tűnsz plázába járósnak. - Teszem helyre a kérdést a hímben röviden és tömören. Semmit nem gondoltam vagy szűrtem le, azt végképp nem, hogy plázázós fajta lenne. Bár a fene sem tudja már a mai pasasoknál. Nála meg különösen nem, hisz a flörtölése nagyon megy, miként az az egómat piszkáló visszautasítás is megesett. De... tuti nem meleg. Ettől pedig csak még inkább bosszantja a csőrömet, hogy "nem vagyok elég jó neki". Ilyen egyszerűen az én szótáramban nem létezik! Én megtehetem! Én mondhatok már nemet annyi tűrés és kötelesség-éjszaka után, cicózva a férfiak fejével, de hogy egy pasi közölje velem, hogy nem kér belőlem? Hallatlan! - Talán valóban nem ártana. Szóval... pláza vagy kisbolt, ha már így feljött? - Szélesedik ki végül mosolyom mégiscsak, hangom nevetős és könnyed, miként a mozdulat is, amivel a Martinibe kortyolok. Kérdésére már épp felelnék, de érkezik egy kiegészítés, amire el kell, hogy mosolyogjak, s magam is kitekintek a szurkolók hadára, mielőtt játékos, csalfa mozdulattal inteném közelebb magamhoz a hímet. Én magam is felé hajolok, hogy fülébe súgjam a "titkot": - Igazából én hivatalból vagyok itt, a gimi óta nem túlságosan köt le maga a sport. - Elhajoltamban azért hozzáteszem, hogy - De egész ügyesek voltak a srácok, a sajtó zabálja őket és nem csak a helyi, de az országosak is. Magyarázom, s nem csupán én magam, de a bennem élő farkas is várakozó álláspontot vesz fel, kissé kihúzza magát, miként én is lejjebb eresztem vállaimat, s úgy lesi minden rezdülését a hímnek - hiába a lepattanó aprócska energiák az évszázados pajzs érzéketlen felületén, azért csak-csak próbálkozunk finoman, "csipkedve" azt. - Nagyon úgy fest. - Húzódik félmosoly ajkaimra. Olyan is vagyok. Meg másmilyen is. Amilyennek látni akarnak és amilyennek akarom, hogy lássanak.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Nos, reméltem, hogy nem alakítottam ki magamról ennyire téves képet. - vigyorodok el ismételten. Nem tűnt valószínűnek, hogy ebbe a kategóriába sorolt volna, én legalábbis abszolút így gondolkodok magamról. Nem szokásom olyan benyomást kelteni akárkiben, hogy ilyen kategóriába soroljon, noha az nem sokban szokott érdekelni, hogy ki és mit is gondol rólam valójában. - Sima, átlagos egyszerű bolt, ami a funkcionalitásának tesz eleget. Olykor internet és megrendelés. Az attól függ miről is van szó. - újra megemelem a sörösüveget és beleiszok a kesernyés italba. - És nálad? - dobom vissza a kérdést, ha már így feljött. Figyelem a mosolyát és fesztelenségét(?), kifejezetten tetszik, hogy ilyen könnyed a közelemben. Minden leszármazottam más, ennek következtében nincs két egymáshoz még csak hasonló kapcsolatom sem az ivadékaimmal. Esetében rendkívül örülök annak, hogy ilyen gördülékenyen elvagyunk egymással egyelőre. Ahogy int, hogy hajoljak közelebb, nem vagyok rest megtenni, sötét tekintetem pedig érdeklődön kutatja az övét. Meghallva a "titkot" pedig elvigyorodok ismételten. - Ígérem, nem árulom el senkinek! - nevetek fel immáron, ha már egyszer úgy kezeltük a dolgot, mintha valami olyasmi lenne, amiről más nem tudhat. - Nem vagyok benne biztos, hogy a sajtó nagy érdeklődése nem köszönhető részben neked is, a csapat játéka és szereplése mellett. - mert hát valljuk be, csinos, eddig számomra úgy tűnik, hogy szórakoztató jelenség is és esze is van. Ennek következtében pedig van egy olyan érzésem, hogy egészen könnyen csavar bárkit az ujjai köré, beleértve ebbe a sajtó munkatársait. Érzékelem, hogy energiái körbetapogatnak és szeretnének benyúlni szilárd pajzsom mögé, azonban egyelőre továbbra is kizárom a kis nőstényt, ahogy mindenki mást is. - Lám-lám. Tele vagy meglepetésekkel. - mondjuk szinte nem is ismerem, így csak azzal van teli, de tény, hogy az illegális versenyek, a jéghoki és a plázák világa igen érdekes együttállást alkotnak. - Gondolkoztál azon, amit az elválásunkkor mondtam legutóbb? - egy éles kanyarral váltok témát. Szerintem pontosan tudja, hogy mire is utalok, hiszen egyértelműen a tudtára adtam, hogy foglalkoznék vele, mutatnék neki dolgokat és szívesen venném, ha találkoznánk még. Megint megemelem a sörös üveget és újra belekortyolok, amíg a válaszára várok.
Nem, valóban nem gondoltam így, ahogy azt már verbálisan is kifejeztem felé - ennek értelmében ezúttal csupán egy kiszélesedő mosoly az, mi megerősítésül szolgál szavainak. Visszakérdezésére felnevetek könnyed kacajjal, melyben ott bujkál még némi kislányos báj a felnőtt nő álcája mögött. Nem hittem volna, hogy a boltba járási szokásaim egyszer még téma lesz egy pasassal, no. - Én is az egyszerű boltra szavazok... de előnyös, ha egy bevásárlóközpontban található húsz másikkal. - Nevetős hangulatom nem hagy alább, tényleg a fesztelenség a legjobb szó viselkedésemre, amit az idősebb farkas társaságában tanúsítok. Kétségtelenül nem vagyok szívbajos - nyilván ez is fog elvinni, ha egyszer csak rosszul keverem a lapjaimat, de... ez már legyen az én problémám, nem igaz? Titok cserél gazdát, martini kortya csúszik le torkomon, s bókjára szikrázóan kék pillantásom újfent az övé, ahogy finom mozdulattal söpröm fülem mögé közben barna, ma épp szálegyenesre vasalt tincseimet. - Remélem, Mr. de Luca is így látja és ezért nem cserélt még le! - Rövid kacajjal toldom meg mindezt, szelíd mosolyom jelzés: köszönöm a bókot. Még úgy is, hogy tisztában vagyok vele, hogy nem elhanyagolható a jelenlétem, mint dekoratív elem, szépen öltözött ösztönző és ki tudja még, milyen korhatáros jelzőkkel illetnek maguk között a sportolók vagy épp a sajtósok. A bókokat nem lecsapni, hanem elfogadni kell véleményem szerint, a megerősítés mindig jól jön. Jelzi, hogy az út, amin haladok, megfelelő irányba tart. Jól jönne egy ilyen feed-back egyéb törekvéseim kapcsán is, ami azt illeti... Megjegyzésére kiszélesedik csalfa mosolyom újfent. - Melyik részét találod meglepőnek? Mondd, hogy a plázába járást! - Nevetős él ül hangomban továbbra is, egészen jó a kedvem úgy fest, hiszen nincs okom panaszra, az életem sínen van végre úgy fest. Mégis odafagy a bájos görbület arcomra, s tekintetemből tovaszökik a fény, a játékosság témaváltására. - Nézd... Felbukkansz a semmiből, elviszel kocsikázni és máris azt várod, hogy a karjaid közé vessem magam holmi "Taníts mester!" felkiáltással. Helyes vagy, menő a kocsid és az alapjáraton gyökér alfahím képet megcáfolod a szellemességeddel, ami rendkívül pozitív, nekem elhiheted! De ez nem változtat azon, hogy ad egy: nem ismerlek. És ad kettő: kóbor vagy, még ha meg is tűr a területen a falka. Ja és három: van már mentorom. Kettő is, ami azt illeti! - Szélesedik ki a végére művien mosolyom, s kissé kérdően vonom fel szemöldökeimet, erre vajon mi lesz a válasza. Mert akárhonnét nézem, ezek a tények. Ki lenne olyan hülye, hogy tárt karokkal rohanjon egy kóbor segítségéért?! Hjó... Norina erre jó példa lenne, ami azt illeti, de benne valami zsigeri ösztön lehet az indokolatlan helyzetek keresése és a határok feszegetése. Én más körökben utazom, mint barátnőm.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Válaszát hallva megint mosolyra húzódnak ajkaim. - Nyilván. Annak, aki szeret vásárolni. - máskülönben nem sok előnyét látom a dolognak. Én a magam részéről a célirányos beszerzést részesítem előnyben, minél gyorsabban letudva magát a vásárlást. Hajtincs igazítását végigkísérem tekintetemmel, képemen még mindig ott egy cinkos kis mosoly, majd visszatalálok íriszeihez, amikor megszólal. - Nem olyannak tűnt, mint aki ne fejezné ki nem tetszését adott esetben, így véleményem szerint ő is így láthatja. - korábban már említettem neki, hogy ismerem az alfáját, így nem okozhatok elvileg meglepetést ezzel. Kihallom a nevetős élt a hangjából és nekem is jó kedvem van, ami ha máshogyan nem, hát a képemen látszik. Energiáim még mindig pajzsom mögött vannak. - Ó, mindent egybevetve. - nevetek fel én is. Valójában mivel alig ismerem még, így minden információ új róla és akár meglepő is lehet, főleg, ha olyan oldalait mutatja sorra, amelyek első ránézésre érdekesen hatnak együtt Látom rajta, hogy komolyabbra veszi magát, így érdeklődve hallgatom őt végig és míg felsorolja, hogy jóképűnek és szellemesnek tart, az orrom alatt somolyogva méregetem őt. Ahogy a megosztani kívánt gondolatai végére ér, nem szólalok meg azonnal. Egy hosszú pillanatig vesébe látóan kémlelem íriszeit, majd mélyet szusszanok és míg az ő ajkain megjelenik egy olyasfajta mosoly, ami nem feltétlen árulkodik valódi, örömteli hangulatról, addig én továbbra is jó kedvemben maradok. - Touché! - nevetem el magam, de tekintve, hogy nem csupán ennyi választ tartogatok számára, szinte rögtön folytatom is. - Az elsőn igen könnyen segíthetünk. A második olyan tény, ami így is marad a harmadik pedig... hát rendben, ha kettő is van... - tárom szét kissé a karjaimat, amolyan, szomorú, de ez van gesztikulációval. - De ha egyszer meggondolod magad, akkor kényelmesen elférsz a karomban. - vigyorodok el ismételten és szélesen. A karjaim közé vetődést ő emlegette fel, én meg nem leszek eme idilli kép elrontója. - A Mester megszólításhoz nem ragaszkodom egyébként. - toldom még meg az előzőekhez kapcsolódva, továbbra is vigyorogva, majd mindkét karom leeresztem, pontosabban balommal a sörömért nyúlok és ajkaimhoz emelem, de mielőtt ismét belekortyolnék, eszembe jut még valami. - Szóval helyesnek és szellemesnek tartasz. - ragadom ki a felsorolása közül a kevésbé lényeges információt, úgy mintha az lett volna a legfontosabb, amit közölt.
Az alfa kapcsán tett megjegyzésére kedvem lenne visszaejteni elé egy kislányosan buta kérdést: Tényleg így gondolod? - Épp csak farkát nem csóválná farkasom mellé lelkesen... Bugyuta egy kép, de valahol ez is én vagyok, még ha jelen esetben nem is engedem láttatni a koromnál és farkasom koránál még bennem lapuló gyermeki bájt és az elismerés utáni vágyat. Már csak azért sem, mert a múltkori találkozásunk óta ez a de Lucás téma nem merült feledésbe teljesen. Fel is teszem hát azt az egyszerű, mégis teljesen indokolt kérdést, mi leginkább foglalkoztat és ami nélkül még igen nehezen áll össze a képlet a kóbor hím és az alfánk között: - Honnét ismeritek különben egymást? - Hogy a viszonyuk miért ilyen... barátinak tűnő, arra ráérek később is kitérni. Mindennek nyitja a türelem, az időzítést, ezt már emberként is nagyon jól megtanultam. Arra csupán sejtelmesnek szánt mosoly a válasz, hogy mindent egybevetve tart meglepetések okozójának. Jól van ez így, egy nő maradjon mindig egy kicsit titokzatos, különben hamar ráun a férfitársaság! A téma komolyabbá válik közben, bár úgy fest, csak számomra, Manech jókedvét még az sem szegi, hogy épp most utasítottam el - triplán - személyében a segítséget. Még a tulajdon mentoraimban sem bízok száz százalékig, majd pont egy kóbornak fektetem oda önként és dalolva a nyakamat, - csak mert egész helyes és jó a dumája, - mint valami háborodott, szerelmetes tini. Jó vicc! Pimasz megjegyzéseire ugyanakkor ajkaim szóra nyílnak ééés be is csukom a számat két néma tátogást követően. Dana Bergernek elvitte a cica a nyelvét, hölgyek-urak, hát ilyen is létezik a világon! Hogy az a mocsok... - Miért? - Bukik ki belőlem végül némi dacos éllel az egyetlen kérdés, ami igazán foglalkoztat. Kék tekintetem arcát fürkészi, bennük ott ég, hogy nem fogadok el kitérő választ, ha a fene fenét eszik, akkor sem. - Miért ajánlgatja annyira magát? Miért akarna segíteni? Nagyon remélem, hogy nem Jezebell valami ismerőse, akit bűnbánatból a nyakamra küldött, mert kár lenne ezért a helyes arcért, ami azt illeti... - Főleg szellemesnek, ha az alatt a szellemesen bosszantót érted. - Engedek meg végül mégis csak egy mosolyt, ahogy végre meglelem a nyelvem "paprikás" felét. Ajkaimhoz poharat emelek, az italomat kortyolom ki, míg válaszol.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Belekortyolok a sörömbe és nagyjából ekkor ér a kérdés az alfáját illetően. Hamiskás mosolyra görbülnek az ajkaim. Mégis micsoda kérdés ez kérem szépen. - Úgy véled, hogy ez rád tartozik? - sandítok a kölyökre. Nem látok bele a falka belső ügyibe, de tapasztalatom szerint az alfa és annak kapcsolatai nem tartoznak a falka kölykeire. És még nagyon sokakra a falkából. - Egyébiránt, tudod, találkoztunk és megismerkedtünk. - ennél több infót azonban nem adok ki, mert nem az ő dolga. Ez ilyen egyszerű. Szélesen mosolyodok el, amikor két alkalommal is válaszra nyílnak ívelt és bármely egészséges férfi fantáziáját beindító ajkai, de végül nem hagyják el azokat szavak. Amíg újra megtalálja a hangját, addig ismét a sörömből iszok és a tekintetemet akkor függesztem rá újra, amikor ismét kérdez. - Hogy miért foglalkoznék veled? - mert hát ez a miért szólhat bárminek is, de valami azt súgja, hogy ez fúrja az oldalán a leginkább. - Tekintsd úgy, hogy a feladatomnak érzem a villámokkal való... törődést. - nem nagyon izgat, hogy mit gondol erről, amit tudnia kell, azt már tudja és ez az ami fontos. Ettől persze még megértem az aggályait és azt, hogy mivel kóbor vagyok, nem akaródzik neki megbízni bennem. Csodálnám, ha könnyű dolgom lenne, ezért nem lep meg sem az akadékossága, sem az elutasítása, sem pedig a bizalmatlansága. És ezzel nincs is semmi gond. Inkább az lenne szokatlan és aggodalomra okot adó, ha azonnal a karjaimba vetné vagy vetette volna magát. - És tudod... elég idős és tapasztalt vagyok a vérvonalamban ahhoz, hogy megtehessem. - vonok vállat egyszerűen, elvégre ezek mindegyike tökéletesen igaz. Nem célom egyébként sem hazudni neki, csupán nem fedem fel előtte azt a tudást, amire nincs szüksége. Ebben nem ő az első és nem is az utolsó. - Hát azt te tudod, hogy mit értesz alatta, elvégre te hoztad fel először. De örülök, hogy ilyen hatást gyakorlok rád, legalább nem felejtesz el egyhamar. - vigyorgok rá szélesen és a sörösüvegemet neki koccintom a poharának. - Mélységesen sajnálnám, ha semmilyen reakciót vagy érzelmet sem váltanék ki belőled. Kifejezetten szeretek a nőkre hatást gyakorolni és eddig ebben még nem vallottam kudarcot. - fűzöm tovább szemtelenül. Mindig is tudtam, hogy mire vagyok vagy mire lehetek képes a szebbik nem képviselőit illetően. Akkor is, ha jelen esetben nem úgy akarok közeledni felé, ahogyan bármely más vérvonalat képviselő csinos nő felé tenném.
Vállat vonok visszakérdezésére. Én ugyan nem vélek semmi ilyesmit, de már annyit emlegeti itt két találkozás alatt, hogy szeretők is lehetnének ezzel az erővel. - Egyszerűen csak érdekel, mert nem sok kóbor pacsizott le az alfával mióta a farkasomat magaménak tudhatom. - Tudom, én problémám, hogy ilyesmik foglalkoztatnak és még uram bocsá' rá is kérdezek, puszta kíváncsiságból. Legfeljebb nem kapok rá választ, mint most. Feldolgozom, ellenben a rám sandítós, hamis feltételezgetésekkel. Úgy vélem-e... cöhh! Kit érdekel, én mit és hogyan vélek! Hangom szökik világgá a szemtelenségre, de szerencsére gyorsan meg is találom a keresett-kutatott szavakat egy rövid és lényegre törő kérdés erejéig. Tekintetem érdeklődő, kékje csupán akkor villan kétkedőn, mikor vérvonalamat említi. Honnét tudja? Sosem említettem vagy mutogattam előtte... Vagy mégis? Lehetetlen, kinőttem már azt az időszakot, mikor ilyesmit fitogtatok, pláne egy nálam ezerszer erősebbnek tűnővel szemben. Ám ezen felül nem adom más jelét a botlásnak, megtartom magamnak, s az italom maradékát is lehúzva hallgatom a további szavait Manechnek. Szóval te is villám vagy... Ki gondolta volna! Épp csak szemeimet nem forgatom gondolatban a továbbiakra, megőrzöm a kedves és figyelmes mosolyt arcomon, tekintetem is az övé marad - gondolataim csupán, melyek messzire szaladnak. A fogaskerekek ezer fokon őrölnek elmémben a pasas kapcsán, és bármily meglepő, ezen gondolatok egyetlen egyike sem a küllemével vagy az ágybéli teljesítményével függ össze. Aggasztó lehet, na de nem nekem. Felnevetek kissé a felejthetőség gondolatára. Láttam én már karón varjút, ami azt illeti... - Jó. - Szusszanok, mikor a végére ér az egész mondandónak, ekkor látszik rajtam csupán, hogy esélyesen teljesen máshol jártam eddig és másnak is szól a dolog. - Mondj egy helyet és egy időpontot, megmutathatod, mit tudsz, aztán majd... eldöntöm, hogy egyáltalán szükségem van-e a tanításodra! - Szélesedik ki mosolyom, kissé felvonom szemöldökömet is a hím felé: - Így megfelel?
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
- Oké. Hát gondolom ez is csak azt bizonyítja, hogy különleges vagyok. - a képemen marad az a bizonyos szemtelen vigyor és hagyom, hogy akár komolytalan flörtnek vegye a dolgot, vagy aminek csak akarja. Feltűnik szemeinek villanása és szinte már várom, hogy szavaiban is szóvá tegye azt a valamit, amin fennakadt, de úgy tűnik megtartja magának. Hát, ahogy tetszik. Úgy tűnik lassan visszatér a jelenbe és ezzel hozzám is, legalábbis szusszanása és előbbi rövid és velős beleegyezése ezt a feltételezést engedi, azonban mielőtt még a gondolat végig cikázhatna elmémen, hogy az eddigi ellenállás után milyen könnyen belement, máris visszatérünk ugyanahhoz a körhintához. Szavait követően jól esően és vidáman nevetek fel, nem törődve azzal, hogy ezt ő majd mire fogja vélni vagy mit lát bele. - Van vér a pucádban és úgy tűnik a hangod is megkerült időközben. - tulajdonképpen azt kell mondanom, tetszik, hogy egyfelől nem adja magát könnyen, másfelől pedig az is, hogy ennyire tartja magát, miszerint úgy véli, ilyen fiatal kölyökként képes kiválogatni, kitől tud tanulni és kitől nem. Nos, ha így akarsz játszani kedvesem, akkor miért is ne?! - Nézzük meg mire is megyünk egymással. Adj egy telefonszámot és jelentkezem a hellyel és az időponttal. - nem mintha egyébként nem lennék képes elérni őt, amikor akarom, de ettől még adjuk meg a dolgok rendjét és módját. Ha megadja az elérhetőségét, akkor azt elteszem és felhajtom a söröm maradékát is, majd az üveg talpa koppanva éri a pult sima felületét, ahogy leteszem azt. Úgy hiszem mostanra megbeszéltünk mindent, amit szükségesnek tartottam és lévén, hogy a semmiségekről való beszélgetés sosem ment igazán nekem, nem tartom fontosnak és célravezetőnek maradnom, így ahogy jöttem, úgy távozom is.
//Bocsánat, hogy csak most ez lenne a záróm és nagyon köszöntem a játékot <333//
- Hogy állsz a lakáskereséssel? – húzta meg Nathe a sörét, majd koppantotta a korsót a hosszú pultra. - Sehogy. Nem volt rá időm. Az ingajárat Anchorage és Fairbanks között, a kliensek átadása, az ottani élet felszámolása…el vagyok havazva a szakírásokkal, és az egyetem is ostromol. Nem érem utol magam. – morogta a korsót forgatva, de nem nagyon ivott bele. - Elvállalod az egyetemi melót? - Nem döntöttem még. Egyik oldalról kecsegető, a másikról…Nathe, én alkalmatlan vagyok tanárnak. A drogprevenciós központ is megkeresett, és a pszichiátria is ostromol, de… - De be vagy fordulva hetek óta. – Eugéne felpillantva legjobb barátjára vonta fel a szemöldökét. - Mióta cseréltünk szakmát? – morogta a férfi, miközben a benti meleg miatt oldva a világos ing mandzsettáját, tűrte fel az a finom szövetet könyökéig. - Ugyan. Valami foglalkoztat, és hallgatsz róla mint a sír. – Eugéne egy hosszú pillanatig barátja tekintetét fürkészte, majd biccentett. - Kiba*zottul elcsesztem egy klienssel. És a legjobban az idegesít, hogy már akkor tudtam, hogy k*rvanagy hibát követek el, amikor még el se kezdtem. - Nő? – vonta fel Nathe szemöldökét. - Inkább egy gyerek…pf…egy gyönyörű gyerek. – ismerte el. - De akármennyire vár a romlott lelked szaftos történetet, nem vagyok hülye. – morogta a férfi, majd kortyolt bele végre a lassan megmelegedő sörbe. – Ott követtem el a hibát, hogy kiléptem a terápiás környezetből, és ráadásul a kérése ellenére beléptem a privát terébe. És hibáztathatnám a kényszeres anyját, de ez az én szakmai hibám volt, amit az szült, hogy valamiért elkezdtem… - Valóban érdeklődni? – segítette ki Nathe. - Az érdeklődésem mindig valós. De tudnom kell letenni mások dolgait abban a pillanatban, ahogy kilépnek az ajtón. Az övét nem tettem le teljesen. – nyomkodta meg ujjaival orrnyergét. – Elba*ztam. És most segítség nélkül maradt, pedig szüksége van rá. Nem rám, az egyértelmű. De valakire igen. – nézte barátját, ahogy félrebiccenő fejjel pillant el a válla felett, az ajtó irányába. - Hát mi tagadás, erre nekem is szükségem lenne. – vigyorodott el az igazán megnyerő, és jóképű egyetemi professzor, ahogy tekintete végigsimította a belépő nőt. - Ha még egyszer arról pofázol, hogy nem mesélek semmit… - kezdett bele, ahogy ösztönösen hátrapillantott, hogy mi vagy inkább ki ragadta meg ennyire barátját, de a mondatot már másként fejezte be, mint ahogy tervezte. - …eszedbe se jusson. – fordult meg fejében, hogy a legjobb az lenne, ha újra hátat fordítana a nőnek, azonban nem tette. A hideg kék tekintet elkapva zöld párját tartotta egy hosszú pillanatig, majd végül leszállva a bárszékről szelte át a köztük lévő távolságot. - Igyon meg velem egy kávét. Ne itt. Egy nyugodtabb helyen. Ne azért mert szüksége van rá, hanem mert ezt akarjuk. Mindketten. – volt megdöbbentően őszinte, hanyagolva a felesleges köröket.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Egy darabig még nem moccantam ki a lakosztályból, de aztán nem akartam, hogy Jackie aggódjon, szóval erőt vettem magamon, és kiléptem az emberek közé. Kezdetben nem volt hozzá túl sok kedvem, legszívesebben a paplan alatt maradtam volna, de aztán rájöttem, hogy onnan nem jutok egyről a kettőre. Kezdenem kell magammal valamit, pláne ha tényleg itt akarok maradni Fairbanksben. Mivel nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet az, ha fejest ugrok az újságírói létbe nulla tapasztalattal, ezért úgy döntöttem, hogy először valami egyszerűbbel próbálkozom. Összedobtam az önéletrajzomat, majd a recepción térítés ellenében ki is nyomtatták nekem. Szereztem egy napilapot is, amivel leültem a hallban, és kiírogattam a potenciális álláslehetőségeket. A sport pub-ban igazából az fogott meg, hogy köze van a sporthoz. A pubokhoz nekem már kevésbé. Nem szoktam inni… nem cigizek… még egy könnyebb drogot se próbáltam ki soha, szóval egyrészt jó munkaerő lennék… másrészt meg nem, hiszen nem értek az italokhoz. Ha viszont nem adok esélyt a dolognak, akkor nem is tudom, hogy jó lennék-e benne… igaz!? Visszamentem a szobámba, és áttúrtam a ruháimat, hátha találok valami normális összeállítást, amibe kimozdulhatok. Még sose kellett kilincselnek munkáért, hiszen a sportkarrieremből éltem, amivel ma már nem sokra megyek. Nagy nehezen kiválasztottam a megfelelő kompozíciót, ami se nem túl hivatalos, se nem túl utcais.. se nem túl sportos. Május óta még csak smink se volt az arcomon, szóval elég szokatlan látvány volt még az a leheletnyi nappali smink is, ami visszaköszönt rám a tükörből, amiben végigmértem magam… hát még a parfümöm illata! A jázmin úgy lengett körbe, mintha egy virágüzletből léptem volna ki, annyira elszoktam tőle… noha csak egy-egy cseppet kentem a nyakamra. Beszálltam a bérelt autóba, és a pub-hoz hajtottam. Amikor beléptem, tétován néztem körbe, mint aki bolygót tévesztett. Elég távol állt tőlem ez a világ, nem is csoda, hogy a kifelé tartók majdnem elsodortak. Még épp időben ugrottam féle. A tarkóm végigborsózott, és ösztönösen pillantottam abba az irányba, ahonnan éreztem, hogy figyelnek. Egy férfi mustráló pillantásával találkozott a tekintetem, aztán… Ezt nem hiszem el! Ahogy a háttal ülő férfi megfordult, és felismertem benne Eugéne-t, legszívesebben azonnal sarkon fordultam volna, hogy lelépjek. A megmozdulása azonban eléggé meglepett ahhoz, hogy földbe gyökerezzen a lábam. - Micsoda megle… …petés. Fejeztem volna be, de belém fojtotta a szót. Értetlenül álltam, mint valami kuka, aki nem érti a nyelvet, amin beszélnek hozzá, pedig nagyon is értettem, hiszen az orosz mellett az angol az, amit tökéletesen beszélek. - Én… igazából csak az önéletrajzomat hoztam, nem terveztem leülni és itt időzni. Feleltem zavartan. A legutóbbi találkozáskor elég egyértelműen a tudtomra adta, hogy csak páciensként hajlandó foglalkozni velem, szóval fogalmam sincs, azóta mi változhatott, de nincs most erőm ahhoz, hogy elismételjem ugyanazt, amit már akkor is: nem akarok pszichiátert. Közben tekintetem egy pillanatra elkalandozik róla, hiszen elég feltűnően bámul minket az a férfi, aki mellől felállt. - A barátja úgy tűnik, visszavárja. Jegyeztem meg, és ha átsiklott rá a pillantása, akkor kihasználtam a lehetőséget, és gyorsan elléptem mellőle, szinte futva indulva meg a pult túlsó sarka felé, hogy leadjam az önéletrajzom.
Ahogy tudatosult benne a munkakeresés ténye, felvonva szemöldökét húzódott elégedett félmosolyra ajka. A nő végre felállt, és megtette az első lépést kifelé a gödörből. Hogy ez egy kocsmába vezette…nos hát…jobb ma egy veréb… Készségesen lépve el az útból, engedett utat a pult felé, majd maga is követte, de csak a harmadik székig, ahol eredetileg ült. - Ki a csaj? - A kb. egy héttel ezelőtti elcseszett kliensem. – Nathe hátra fordulva pillantott végig a pult másik végén álló fiatal nőn, majd elismerően biccentett. - Valóban gyönyörű. - És valóban kislány. – morogta rosszallóan, miközben felvéve szövetkabátját nyúlt a pulton heverő Volvo kulcsáért. - Nagykorú. – vigyorgott Nathe, aki valóban eme szabály szerint élt. Ha nagykorú volt, és beleegyezett…hát miért is ne? Eugéne ismerve barátja gondolatmenetét, akaratlanul is elvigyorodott, majd nemet intett. Meglapogatva barátja vállát hagyta ott, majd a nő után indult, ki épp a dossziéba rejtett életét tukmálta rá a műszakvezetőre. – Hé… - szólt még utána Nathe. – …ne felejtsd a holnap estét. Ha gondolod… - intett fejével a szőke felé vigyorogva. - Nem gondolom. – morogta Eugéne, majd ellépve barátja mellől érte be a nőt. Kissé távolabb húzódva várta meg, míg a másiknak már valóban nincs mit mondania, és kénytelen felé fordulni. A hűvös tekintet kérdőn pillantott a nőre, nem hagyva menekvést. - Kérem… - mutatott irányt kifelé a Pubból, majd ahogy végre kiléptek a zsúfolt helyről, a vele szemben lévő, sokkal csendesebb kávézóra mutatott.
- Sokkal jobban néz ki. – pillantott végig a mustársárga ruhába bújtatott nőn, ahogy az kibújt kabátjából, és helyet foglalt a kicsiny, kerek márványasztalnál. - Bocsánatot akartam kérni. Nem kellett volna aznap odamennem, akármivel is győzött meg az anyja. Magára kellett volna küldenem a mentőket. – ismerte el, miközben a pincér kihozta a belépésük után megrendelt kávékat, majd távozott. – Tényleg sajnálom. – fürkészte a nő tekintetét. - Hogy van? Nem mint a pszichiátere kérdem. Csak valaki, akivel kávézik egyet. – vonta fel szemöldökét egy átfutó félmosoly kíséretében.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Amennyire csak tudtam, ignoráltam a két férfit, bár a szemem sarkából így is láttam őket. Szerencsém van, mert a hely vezetője épp bent van, szóval személyesen át tudom adni az önéletrajzomat. A kérdésére, hogy hol dolgoztam korábban és milyen tapasztalataim vannak, zavartan tipródva felelek. - Nem dolgoztam még vendéglátó helyen, de szorgalmas vagyok, biztos gyorsan bele tudnék tanulni. Villantottam egy megnyerőnek szánt mosolyt, bár legbelül éreztem, hogy ez nem volt annyira meggyőző, mint amennyire szerettem volna, hogy az legyen. - Szeretném, ha megfontolná… esetleg egy műszakot bevállalok ingyen, és ha nem felelek meg, akkor nem kell alkalmaznia. Vontam meg finoman a vállaimat. Megpendíthettem volna, hogy történetesen a bátyám a jégkorongcsapat edzője, de nem akarok Jackie hátán felkapaszkodva munkát találni. Ha munkát adnak, azt azért tegyék, mert szükség van rám, és ne azért, mert Jackson Carter húga vagyok. Eleget egyengette az életemet a családom, most már szeretnék saját magam boldogulni. Fél sikerként könyvelem el, hogy legalább elvette az önéletrajzomat a hely vezetője, és megígérte, hogy átgondolja, aztán majd felhív a döntésével. Miután elköszönve tőle megfordultam, Eugéne-re siklott a pillantásom. Mélyet sóhajtottam. - Rendben. Adtam be a derekam, bár volt némi ellenérzésem a múltkori beszélgetésünk miatt.
A kávézó sokkal kellemesebb helynek tűnt, mint a pub… az én világomhoz közelebb állt. Mivel odabent meleg volt, szinte azonnal kibújtam a bőrkabátomból, és felakasztottam a fogasra. - Egy kis smink csodákra képes. Biccentettem, meg aztán nem nehéz felülmúlni a legutóbbi kinézetemet. - Én egy koffeinmentest kérek, köszönöm. Adtam le a rendelést a pincérnek, amikor odalépett az asztalhoz. A lábaimat keresztbe vetettem, majd lapockáimmal a szék támlájának dőlve figyeltem a férfi vonásait. - Elég lett volna az is, ha egy kártyát hagy a recepción. Egyébként nem kell bocsánatot kérnie. Inkább nekem kellene… Az anyám miatt. Ő az, aki ráerőszakolta a férfit arra, hogy foglalkozzon velem. Ujjaimat a kávéscsésze köré zárom, majd az ajkaimhoz emelve aprót kortyolok. - Próbálom lefoglalni magam valamivel, bár nem igazán tudom, hogy miben lennék jó. Világ életemben sportoló voltam. Persze tudtam, hogy egyszer majd le kell állnom vele, de mindig azt hittem, hogy az oka a kiöregedés lesz. Van egy újságírói diplomám… az egyetem alatt a The New York Times-nál voltam gyakorlaton, de az már évekkel ezelőtt volt, és azon kívül nincs benne semmi tapasztalatom, szóval jelenleg mondhatni mindegy mit, csak szeretnék valamit találni. Régen sokat írogattam… csak úgy kedvtelésből, magamnak, de hónapok óta már a naplómat se nyitottam ki, szóval nem tudom egyáltalán tudnék-e írni… bármit is közölni a világgal színvonalasan tálalva. - És maga hogy van? Sikerült már teljesen átköltöznie Anchorage-ból?
A nő kinézetének javulásához nem volt köze a sminkhez. Az hogy kikelt az ágyból, és emberek közé merészkedett, egyértelműen az mutatta, hogy jobban van, és ez hozta magával azt a tényt is, hogy egyértelműen jobban nézett ki. A belső állapot mindig kifelé is sugárzott. - A kártyára irkált üzenet nem az én műfajom. Ennél felnőttebbnek tartom magam. – vágott bele villája az megérkező répatortába, majd kapott be egy falatot. - Komolyan úgy gondolja, hogy egy sportkocsma a legmegfelelőbb hely? 12 órázás, füst, részegen ordítozó szurkolók, állandó állás és mászkálás… - vonta fel a szemöldökét kérdőn. Nem akarta megmondani a nőnek, hogy mit tegyen, vagy mit ne, de abban nem volt biztos, hogy a kardiológusa rítustáncot fog járni ettől az ötlettől. Átnyúlva a másik asztalhoz vette el róla az ottfeledett napilapot, majd fellapozva a hirdetői rovatot tette a nő elé, ujjával rábökve egy bekeretezett, rövid hasábra. Várva, míg Erin végigolvassa, komótosan majszolta az édességet, majd mikor a másik újra felpillantott, folytatta. - Ami azt illeti, még nem találtam meg az igazit. Az új rendelőm a folyópart közelében van. Hat órás munkaidő, azonban nem csak irodai feladatok. Abban biztos vagyok, hogy a bérezésben meg tudunk állapodni. – dobta fel a lehetőséget a nőnek, mi valljuk be, jobb alternatívát kínált, mint egy kocsma. - Olyan emberre van szükségem, aki precíz és képes megszervezni az életem. Sajnálatosan az Anchorageban alkalmazott jobb kezem nem tart velem, és nélküle teljesen szétcsúsznak a mindennapjaim. – vájt bele újra a villája a süteménybe, mintha csak időt adott volna a nőnek arra, hogy gondolkodjon. – Elviselhetetlenül hangulatember vagyok, és hajlamos vagyok mindent az utolsó pillanatra hagyni. Kell valaki, aki rendben tartja az életemnek ezt a részét. – emelte meg kezét, egyfajta halmazt alkotva velük, mutatva az egységességet, amire egyedül képtelen. - Most is teljesen el vagyok havazva mindennel. Képtelen vagyok normálisan leszervezni az időmet. Szóval, ha szereti a kihívásokat… - mosolyodott el. - …akkor ebben a pillanatban kezdhetne is. Ugyanis ha nem segít, a büdös életben nem találok egy normális lakást ebben a nyomorult városban. – kapaszkodott bele a hideg tekintet a zöld íriszekbe. Valóban szüksége volt egy megfelelő személyi titkárra, mind a rendelőben, mind az életében. Nem hazudott, valóban alkalmatlan volt arra, hogy az életében az egyszerű, mindennapos dolgokat leszervezze, és azt se bánta volna, hogyha már a kliense nem lesz a nő, legalább szem előtt marad ezen a nem is annyira elvetendő módon.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Az állóképességem elég jó… az a veszély meg nem fenyegeti az üzletvezetőt, hogy a pult alól feliszom az italkészletet. Mosolyodok el. Persze tényleg jó volt az állóképességem még a műtét előtt, aztán hogy jelenleg milyen…? Nos, ezzel kapcsolatban akkor tudnék nyilatkozni, ha kipróbáltam magam ebben a feladatkörben is. Alapvetően elég nagy a szám, és csípős a nyelvem, attól nem félek, hogy ne tudnám a részegeket a helyükre tenni, mert nem vagyok olyan anyámasszony katonája… csak nekem is kellett idő mire ismét visszatalálok önmagamhoz. Kérdőn felvontam a szemöldököm, amikor a napilapért nyúlt, aztán a hirdetést látván ismételten meglepődtem. Természetesen olvastam ezt is, de meg se fordult a fejemben, hogy jelentkezzek rá. Úgy voltam vele, hogyha a páciense nem akarok lenni, akkor a beosztottja sem. - Ez igazán kedves… azt hiszem. Nem tudom, mennyire vegyem hízelgőnek, hogy alkalmazna… tudván, hogy semmi tapasztalatom nincs ilyen téren. Kicsit bennem van az is, hogy talán csak azért csinálja, mert valóban bűntudata van a múltkori miatt. - De… nem fogadhatom el az ajánlatát. Csuktam be az újságot, és tettem le kettőnk közé az asztalra. - Nem a munka miatt, mert az tényleg jó lenne, és tényleg kihívás… maga miatt nem. Nem kertelek, kimondom amit gondolok, és eléggé eltántoríthatatlannak tűnök. A döntésem végleges. - Biztos vagyok benne, hogy megtalálja majd a kellő tapasztalattal rendelkező tökéletes asszisztenst, de a saját érdekemben jobb, ha a munkájától olyan távol tartom magam, amennyire csak tudom. Folyton úgy érezném, mintha én is a páciensei egyike lennék, amit pedig határozottan nem szeretnék. Újabbat kortyoltam a koffeinmentesből, majd a csésze halkan koppant az asztalon mielőtt ismét Eugéne szemeibe pillantottam volna. - Lakást keresni szívesen segítek. Talán még én is találok egyet közben. Kezdem unni a hotelt. Ajánlom fel, hiszen ha tényleg itt maradok, és találok munkát, akkor nem árt, ha nem egy hotelszoba címét adom meg lakhelynek, hanem mondjuk egy albérletét. Jackson úgyis Naomival és Mayával fog összeköltözni, és az esélytelen, hogy én is beköltözzek hozzájuk, mert Naomival egyáltalán nem mondható jónak a kapcsolatom. Én a kávé mellé gesztenyepürét kértem, aminek a tetejére egy szem meggyet tettek díszítésnek. A kanalammal lehalászom a hab csúcsáról a gyümölcsöt, és eltüntetem a számban. Mivel nem számítottam rá, hogy a gyümölcs ennyire fanyar, az arcom fintorba rándul. Pislogok párat, majd a desszertes lapért nyúlok, miközben a kis pohárnyi szódát egy húzásra felhajtom. Lángol a torkom. „Gesztenyepüré rumba áztatott meggyel” olvasom a pontos megnevezését a pürének. Ó, hogy az a! Ha ezt előre tudom, akkor nem kérek rá gyümölcsöt. Nem szeretem az alkohol ízét… - Belvárosi lakást vagy kervárosi házat szeretne? Szólalok meg az alkoholos gyümölcs okozta közjáték után, majd egy jókora kanálnyi habos gesztenyét tüntetek el a számba, aminek nyomai alsó ajkam sarkában mutatkoznak.
- Bizonyosan megtalálnám, ha lenne időm állásinterjúztatni. – kortyolt bele a feketébe, mi éles ellentétben állt a torta édes ízével. - Tudja, eléggé mattot ad. – neveti el magát kényszeredetten. – Ha a kliensem lenne, azért nem dolgozhatna nekem. Ha a barátom lenne, nem alkalmaznám. Most, hogy nem a kliensem, azért mond nemet, mert fél, hogy így azzá válik valamilyen szinten. – szavai közben a nő arcát figyelte, kinek vonásai egy szem cseresznyével háborúztak. - Nem nagyon hagy számomra lehetőséget arra, hogy… - megingatva fejét nyelte le a mondat folytatását. Maga sem tudta hirtelen, hogy mit is akar kezdeni ezzel a faramuci helyzettel. Mélyet sóhajtva tárta ki a kezét, majd támasztotta össze ujjait a félig kivégzett sütemény felett. - A belvárosban akarok lakást. Modern, letisztult, lehetőleg magas emeleti és teraszos legyen. Nem gond, ha nincs berendezve, ezt megoldom, azonban a felújítással nem akarok bajlódni. Egyedül élek, szóval nem kell egy hodálynak lennie. – nyugtázta a nő étvágyát, mi szintén az mutatta, hogy végre felállt a földről, vagy legalábbis jó úton jár. - Ha valóban segít, és nem hajlandó nekem dolgozni, mivel fogom meghálálni a kedvességét?
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Ahogy ön mondta, szüksége van egy személyi titkárra ahhoz, hogy rendbe szedje a dolgait. Előbb-utóbb kénytelen lesz az interjúztatásra időt szakítani, ha rendet szeretne maga körül. Sajnos a dolgok nem másznak maguktól a helyükre. Olyan könnyű volt mérgemben mindent szanaszét hajigálnom az anyámmal való veszekedés után… de másnap, amikor rendet kellett raknom a lakosztályban, hát az már elég nyögvenyelősen ment. Bólintottam, mikor a helyzetet felvázolta, ezzel ismételten megerősítve a döntésem véglegességét. Ha tényleg szükségét érezném annak, hogy pszichiáterhez forduljak, megtenném. Butaság lenne büszkeségből visszautasítanom, ha valóban szükségem lenne rá… de nincs rá szükségem. Magam se tudom, hogy miért, de kedvelem Eugéne-t. Az egyik szemöldököm megrándult, amikor nem fejezte be a mondatot. Úgy tűnik sikerült kifognom rajta. Ez tetszik. Az orrom alatt somolyogva nyalom le a szám sarkából a habot, majd szalvétával utána törlök, miközben hallgatom a tökéletes lakás jellemzőit. - Ház előtti parkolással, vagy közelben levő bérelhető garázzsal? Ez se elhanyagolható kérdés. Ahogy hallottam itt elég kemények a telek, szóval nem árthat, ha van egy fűtött garázs, ahol biztonságban lehet a négykerekű. A kérdést követően egy darabig fürkészem a vonásait, aztán tanácstalanul elmosolyodok, és megvonom a vállaimat. - Nem várok hálát érte. Tényleg nem. - Ez egy értelmes dolog, amivel lefoglalhatom az unalmas perceimet. New Yorkban mindig volt mit csinálnom. Ha nem, akkor edzettem… Fairbanks viszont egy nagyvároshoz képest unalmas hely, legalábbis nem olyan, amilyenhez én hozzászoktam. Ha időközben találok munkát, akkor is szerintem belefér a keresgélés… főleg ha én is kiköltözök a hotelből. - Hol keresgélt már? Csak azért, hogy feleslegesen ne nézzem át ugyanazokat a helyeket, amiket már átrágott. A modern kor gyermeke vagyok, az internetet profin használom, szóval részemről az első hely, ahol keresgélni fogok, az az internet lesz. Ott általában elég sok kép fent van a lakásokról, és az alapján is könnyen le lehet szűrni, hogy mi jöhet számításba, és mi nem.
Kezdőlap
ez lenne a záróm és nagyon köszöntem a játékot <333//
