Hosszú, L-alakú tömör fából készült pult, amelynek egyik végében kandalló található. Mindenhol az alaszkai csapatok sárga-kék sáljai, zászlajai függnek, néhol néhány mezbe öltöztetett plüss jegesmedve is előbukkanhat. A pult mögötti fal emléklapokkal, csapatok fényképeivel, győzelmi újságcikkekkel tarkított.
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 3:45 pm-kor.
- A dolgaim helyremászásával nincs baj. – morogta. Amennyire lehetetlen volt az idejének beosztásában, annyira volt precíz minden másban. Már-már a kényszeresség határán mozgott a rendmániája, amiből nem tudott lejjebb adni. Belekortyolva az erős, tiszta feketébe fojtott el egy mosolyt, a nő elégedettségét látván. Valóban kifogott rajta, bár egészen más szempontból, mint azt a nő gondolhatta. Voltak dolgok, amiket nem kellett kimondani, még akkor sem, ha kikívánkozott. - Nem is a hálát kínálok, hanem valamilyen fizetséget a fáradozásaiért. Ha nekem dolgozna, sokkal egyszerűbb lenne. – célzott arra, hogy akkor szimplán fizetést kapna. - Így azonban ama kellemetlen feladat elé állít, hogy ki kell találnom, mivel tudnám viszonozni a nem kis szívességet, amit nekem tesz. – futott pillantása a tortára, majd végül mégis úgy döntve, hogy folytatja, vágott megint bele a sáfrányszín tésztába. A nő kérdésére csak halkan felröhögött. - Látom, valóban nem érti. 7 hete feszít a lakáskeresés problémája, azonban még egy darabot sem néztem meg. Amikor azt mondom, hogy reménytelen vagyok az időszervezés terén, akkor cseppnyi túlzás nincs benne. Emellett minden hivatalos ügytől borsódzik a hátam. – vallja be őszintén az egyik legnagyobb életvezetési problémáját. – Amit lehet, elnapolok. – fektette az üres tányérra a kicsiny süteményes villát, majd ujjait oly megszokott mozdulattal támasztva össze kezdte a nőt fürkészni pont egy pillanattal hosszabban, hogy már zavaró legyen. - Nem tudom mit kezdjek magával, Erin. – tartotta töretlenül a zöld szemeket. – Ha bármit kérdezek, az gondolja majd, hogy analizálom. Ha nem kérdezek…nem tudok nem kérdezni. – nyitotta szét kissé ujjait az evidenciát nyugtázva, majd újra egymásnak döntötte őket. – Ha bármi mást teszek, vagy mondok, az teljes mértékben ellenkezik minden elvemmel. Szóval segítsen nekem Erin. Mit kéne tennem?
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Sajnálom, hogy megnehezítem a dolgát. Elvigyorodok, amiből pontosan levehető, hogy mennyire nem sajnálom a dolgot. Csak azért nem fogok igent mondani az állásajánlatra, hogy ne érezze magát kevésbé kellemetlen helyzetben. Egyébként pedig nem várok semmit a segítségért… viszonzást sem, hiszen ha úgy vesszük, ő többet tett már értem, mint amennyit valójában megérdemeltem volna. - Nincs szükség arra, hogy bármivel is viszonozza. Legyen a viszonzás a koffeinmentes és a gesztenyepüré. Intek könnyed mozdulattal az asztalon előttem heverő dolgokra. - Inkább a fontos dolgokra koncentráljon, amikkel el van havazva. Fűzöm hozzá szelíd mosollyal. Elfoglalt ember, akinek véleményem szerint kisebb gondja is nagyobb annál, mint ilyen apróságokon túráztatni az agytekervényeit. Egyébként én megértem a motivációját. Szeretem viszonozni, ha más segít valamiben, mert úgy érzem így helyes, ezért nem is kezdek erősködni. Ha jól sejtem, úgyis a saját feje után menne, és véghez vinné, amit akar. Határozott férfi, de egy pszichiáter nem is lehet határozatlan. Furcsa volt röhögni látni, még úgy is, hogy nem sok hang jött ki a torkán. Eddig maximum egy visszafogott mosolyt láttam tőle. Ennyire nevetséges dolgot kérdeztem volna? Igen, a válasza alapján úgy tűnik. Mély levegőt veszek, majd lassan kifújom. - Hát… Egy pillanatra beharapom az ajkamat, de csak kikívánkozik belőlem, amit gondolok. - Maga tényleg nem egyszerű eset! Nevetem el magam. Ezek alapján még azt is simán el tudnám képzelni, hogy hajlandó lenne hónapokig is kihúzni a hotelben. - Kész szerencse, hogy szeretem a kihívásokat. Bal szemöldököm enyhén megemelkedik, miközben újabb kanálra való gesztenyepürét tolok be a számba. Ezek szerint minden felületen szabadon garázdálkodhatok a keresés céljából. Nem semmi, hogy ennyire a munkájába temetkezik. Nagyon menekülhet valamiért a normális hétköznapok elől. Ok nélkül senki se lesz ennyire munkamániás! A fürkészésből sejtem, hogy témaváltás fog következni. Egy pillanatra mintha a mindent tudó pszichiáterré válna. Kérdőn felvonom a szemöldökömet, majd oldalra tolom a tányéromat, és pimasz tükörképet szolgáltatva veszem fel ugyanazt a testhelyzetet, amiben ő is van. A különbség csak annyi, hogy az én mozdulataim talán kecsesebbek, ahogy felkönyökölök, és a jóval kisebb kezeimet egymás felé billentve összeérintem ujjhegyeimet. - Nos. A legutóbbi alkalommal elég világosan az értésemre adta, hogy Ön szerint csak egy fiatal csitri vagyok. Ebből kiindulva nem tudom, hogy mi értelme lenne bármilyen tanáccsal vagy ötlettel szolgálnom, amikor jó eséllyel úgyis a saját makacs feje után fog menni, és cselekedni. Talán fiatal vagyok, de azzal tisztában vagyok, hogy a döntéseinket saját magunknak kell meghoznunk. Így vagy úgy, de végtére is mi irányítjuk az életünket. Nem segíthetek, magának kell rájönnie. Mondandóm végét diszkrét csipogás koronázza meg. - Elnézést. Felállok az asztaltól, majd a táskámat magamhoz véve indulok el a női mosdó irányába. Odabent megállapodok a tükör előtt, majd pár pillanatig csak bámulom a tükörképem, aztán gyorsan megmosom a kezemet, és előszedem a fecskendőt és a vérhígítót a táskámból. A hajamat összefogva emelem át a vállam fölött, aztán a ruha megoldásával szabaddá teszem a vállamat. Pár percet töltök el a női mosdóban, majd rendbe szedve magam lépek ki az ajtaján.
Szemöldökét rosszallóan húzta össze a nő szavaira, miközben felidézte a jó pár nappal ezelőtti, kései órát. Teljesen biztos volt benne, hogy sosem nevezte csitrinek. Amit valójában mondott, az szöges ellentétben állt a csitri jelentésével. Csak bólintva emelkedett meg maga is, mikor a nő felállt, majd míg távol volt, rendezte a számlát. Mire visszatér, a férfi már dzsekijével a kezében várta, majd előzékenyen segítette rá. - Igaza van. – simította röpkén a vállakat, mintha csak helyre akarná igazítani a kabátot. Valóban csak a saját feje után ment, mondhatott bárki bármit. Épp ezért tartott ott, ahol tartott. Pontosan ezért hullott szét minden, már hosszú évekkel ezelőtt. Visszakísérve a nőt a bérautóhoz, mi épp az aranybarna Volvo mellett parkolt le, dőlt neki saját autójának, és dugta a félhosszú szövetkabát zsebébe kezeit. - Gyönyörűnek és fiatalnak neveztem. – futott át félmosoly szája szegletében. – Vigyázzon magára Erin. És ne menjen el pincérnőnek egy kocsmába. – villant a Volvo fényszórója diszkréten, ahogy a központi zár feloldott. Pár pillanattal később a motor alig hallhatóan dorombolt fel, majd a hajtott a belváros felé.
- Boldoooog Szülinapoooot! - mindenki egyszerre, teljes hangerővel énekelte ki a dal utolsó sorát is, hogy felköszöntsük Rodriguez-t a negyvenötödik születésnapján, a sportbár a rendőrök hangjától és a tapsvihartól zengett, s a tortából felszálló füst kavargott a lefoglalt asztal körül. Elég sokan lehettünk, szerintem mindenki eljött az osztályról, sőt, más osztályokról is benézett egy-két arc, akik közeli barátságban voltak Rodriguez-el, vagy szimplán csak fel akarták köszönteni őt. Nem hagytam volna ki egyetlen köszöntést sem, még akkor se, ha úgy amúgy nem volt hangulatom szórakozni. Mi olyanok voltunk a fairbanks-i rendőrségnél, mintha egy nagy család lennénk, tudtuk, hogy mikor kinek született gyereke, ki mikor ünnepelte a születésnapját, házassági évfordulóját. Tényleg mindent megünnepeltünk, az előléptetéseket is, jóformán együtt éltünk, és csak aludni jártunk máshová. Rodriguezt körbeállta rögtön a két legjobb barátja, lőttek egy selfie-t, aztán elkezdte szelni a tortát és tányéron körbe adogatták. Nekem nem volt étvágyam, az édességet sem kívántam, és meglehetősen frusztrált az, ahogy Sarah rányomult Ryan-re. Néhány hónappal ezelőtt ez még nem történhetett volna meg, mert a férfi biztosan nem hagyta volna, hogy a nyakán csüngjön ez a csaj, most viszont halovány emléke se volt kettőnkről, arról hogy ez talán zavarna engem. Ráadásul nem szólhattam egy szót se, mert diszkréten és titokban kezeltük a kapcsolatunkat, s elég hülyén jött volna le, ha most kürtölöm ország-világ elé azt, ami bennem zajlik. Ryan-re se zúdíthattam rá az igazságot, most hogy végre egy kicsit felszabadultnak tűnt és újra mosolyt láttam az arcán. Pedig megfordult a fejemben. Ma reggel is el akartam neki mondani a liftben, csak aztán belépett közénk a kapitány, ezzel elrontva a pillanatot, hogy őszinte lehessek. Közben felcsendült Kid Rock - All summer long dala, a többiek az asztal körül kezdtek táncolni, volt olyan, aki már a tortát tolta az arcába, s persze továbbra is zengett a kocsma tőlünk. Nekem elfogyott az italom, emiatt , meg Sarah végett le is fordultam a székről, hogy célba vegyem a bárpultot, ahol egy kicsit nyugisabb volt a helyzet. - Még egy sört, meg egy rövidet - mutattam az üvegre, hogy melyikből is kérem, s nem telt el egy perc, már előttem is ácsorgott a jéghideg sör, s mellette a vodka. Nem volt jellemző rám, hogy töményet igyak, általában legfeljebb egy vagy két sört fogyasztottam, most viszont ez már a második kör vodka volt és a harmadik üveg ital. - Köszi - biccentettem a bárpultos fickó felé, majd nyakon fogva a poharat, magamba döntöttem a vodkát, s jöhetett rá a sör.
Végre eljött az én időm! Jó kis meglepetésbulit szerveztünk Rodriguez-nek a születésnapjára, már ha meglepődött egyáltalán. Mindenesetre jól fogadta a dolgot, végül is egyszer 45 az ember, nem igaz? Még a kocsijába is vettünk olyan... mit tudom én mit akart, azt nem is én intéztem, de összedobtuk neki, hagy örüljön. Egyszerre kiálltjuk a Boldog Szülinapot, az első koccintóm Sarah, aki mostanában élénken elkezdett érdeklődni irántam. Tudom, hogy ha pasi lenne, tutira azt mondanák rá, hogy nagy vadász, de mondjuk nincs nehéz dolga, mert egészen jól néz ki. - Jó kis bulit rittyentettél neki Ryan cica! Meg sem érdemli - vigyorog rám, miközben koccintunk, én meg mit mondhatnék rá? - Hát, igyekeztünk - nem a királyi többes, hanem nem szeretem magam fényezni csak, ha más is benne volt. Igyekszem Madisont is mindig egyenlőként kezelni, és eddig egészen sikeres vagyok benne. Rohadt furcsa, hogy "szerintem" még kezdő, közben meg három évet ugrott előre az időben. Azért így a hetek elteltével kezdem túltenni magam az első sokkon. Nyilvánvalóan majd jön a többi, amikor megtámadnak az emlékek. Most viszont, hogy nincs feleségem, azért nem mondom, hogy nem jön be Sarah közeledése. Gondolom csak egy újabb este lenne neki egy jó pasival. Mármint ilyen nőket nem nagyon izgat mondjuk Charles, a pocakos járőr. Ebből gondolom, hogy én jóképű vagyok és szerény, ahahaha. Ekkor fordulok el és nézek még szét, mielőtt még mindenki tudtára adnám, hogy igen, ma Sarah végre elkaphat... megint. Mert tudom, hogy miatta csaltam meg a feleségem, nyilván most ez egy másik szituáció. - Hmm, Madison már a harmadikért megy, megnézem mi van vele, ha nem haragszol - mosolyodok el, és megbököm az orra hegyét. Erre ő felnevet, én legyint rám. Hát na, nem egy iszákosnak tűnt a társam, még akkor sem, ha jól játszotta a múltkor. Látom, hogy nem szórakozik, a vodkát egyből letolja... hát ez nem biztos, hogy jó lesz így. Mint társának, törődnöm kell vele, úgy érzem. Elkapom a kezét, amikor már a sört is inná. - Hé Madi, lassabban. Vagy te akarsz lenni a főprodukció ma este? Ne vedd el Rodrigues fényét - vigyorgok rá, majd enyhítem a nyomást a kezemmel, végül el is veszem róla. Remélem, hogy nem vág pofán emiatt. - Leülünk valahova? - kérdezem tőle, megelőzvén a bajt. Már ha egyáltalán van kedve velem beszélgetni. Én most jobban örülnék, mint Sarahnak, bár az sokkal könnyebb eset lenne.
~ Ryan cica, hogy bele ne nyomjam az arcodat abba a citromtortába?~ Elég nagy volt a baj, ha már ilyen erőszakos gondolatok járták át az elmémet, éreztem, hogy nem fogom jól türtőztetni magam és a következő pillanatban majd jól megtépem ezt a hülye libát. Éppen ezért kellett eliszkolnom az asztaltól, minél előbb és minél messzebb ahhoz, hogy ne legyen a látószögemben ez a hülye picsa. Ryan-nek meg lehetett volna annyi esze, hogy ne akarjon összegabalyodni egy olyan nővel, aki anno tönkretette a házasságát. Vagy most már ez sem számít neki? Mindegy is, betelt a pohár, vagyis inkább kiürült, ezért is vettem célba a bárpultot, ahol azon nyomban rendeltem, sőt, mikor megkaptam a vodkát és a sört, intettem, hogy azonnal jöhet is még egy vodka, mert úgy éreztem, hogy ez nem lesz elég. Az nem is érdekelt, hogy másnap vajon ki tudok-e mászni az ágyból, kell-e bevetésre mennünk. Csak ki akartam ütni magam, megfeledkezni erről az egészről. Le is húztam a vodkát, ami egy kicsit megmarta a torkomat, talán még egy fintor is az arcomra kúszott, még meg is borzongtam, de egyből megcsapott a forróság is. Ezért is éreztem szükségét a jéghideg sörnek, s már épp az ajkaimhoz emeltem volna az üveg nyakát, hogy igyak, amikor megállította a folyamatot egy kéz. Oldalra skubizva észrevettem Ryan-t, aki meglehetősen határozott szorítással tartotta a kezemben lévő üveget, s csak ezután engedte el. Vigyorgott. És hogy most mennyire bosszantott ez a vigyor. Kedvem lett volna megcsapni, őt is, meg Sarah-t is. - Én már ülök – utaltam az alattam lévő bárszékre, amiről az egyik lábam lefelé lógott. - Neked meg van helyed Sarah mellett, siess vissza hozzá Ryan cica, nehogy lemaradj valami jóról ma este – az adott szavakat kellően megnyomtam, nem tehettem arról, hogy nem tudtam leplezni az érzéseimet. Eleget ittam már ahhoz, hogy ilyen formán törjenek fel belőlem a szavak, s abban a pillanatban az sem érdekelt, hogy ha Ryan megakad vagy elkezd gondolkodni. Inkább a javaslat ellenére visszaemeltem számhoz az üveget, és nagyot kortyoltam a sörből, ezután vezettem pillantásom Ryan-re, s mélyen fúrtam tekintetem az övéibe. Mégis mit kellene tennem, hogy emlékezzen? ~Miért nem emlékszel rám? Miért???~
Mégis talán azért oldottam kereket Sarahtól, mert valamit elvett tőlem. Ami van, de nincs, még szerencse, hogy utána én annyira jól kezeltem a dolgot - ha lehet ezt annak mondani -, hogy beszélő viszonyban maradtunk Jess-el, Finn pedig elfogadta a helyzetet és állítólag még szorosabb is lett a kapcsolatunk. Ezt mondjuk nem tudom egészen felfogni, mert akkor is jó volt. Talán a szakítás utáni időszak lehetett nehezebb, de végül megbocsájtott? Ki tudja, mert én nem , az biztos! A fene vinné már el New Yorkba ezt az egészet, mert állandóan zavarban vagyok. Sarah is kiszúrta ezt, az újabb lehetőséget, és úgy tűnik, hogy nem volt rossz velem a múltkor, ha még egy éjszakát akar. Vagy többet szeretne? Nem hiszem, mert akkor csak együtt lettünk volna, ilyet viszont senki sem említett. Szóval még egy jó éjszakát akart tőlem, én nem mondom, hogy elzárkóznék tőle, de valahogy olyan... illetlen? De az is lehet, hogy túlgondolom, viszont Jess még mindig a szívemet mardossa, vagyis sokkal inkább az, hogy már biztosan nem lesz az enyém. Annyira szar érzés az, hogy nincs az, aki "tegnap" még szeretett. Na, nem baj, majdcsak visszajönnek az emlékek, vagy teljesen túlteszem magam az egészen és hát a feledés homályába merül az a három év, ahogy ezt szokták mondani. Ezért aztán inkább elhúzom a csíkot, mielőtt Sarah belelkesedne túlságosan, és ha már a társam túlzásba kezd esni, segítek neki józan maradni. Mondjuk azzal már lehet, hogy elkéstem, de akkor hazavinni, vagy legalább taxit hívni neki. Ő már ül... ezzel nem tudok vitatkozni, végül elhagyom a szorítást az üvegén. Hiába na, valami gáz van nála, mert nagyon mufurc, még a szokásosnál is jobban. Most kérdezzem azt, hogy megbántotta a pasija, vagy az anyukájával van valami netán? Azt hiszem már csak ő él, nem tudom, hogy honnan maradt meg ez az infó. - Jajj, hagyjál már. Vonzó nő, de miatta van, hogy nincs már feleségem, aki még én úgy tudtam volt. Megőrjít néha ez az egész - halk sóhajjal ülök mellé, és teszem le a whiskeyt. Amúgy tetszett, hogy ilyen egyenes, nem rejti véka alá a mondandóját. A nyomozás közben is ez volt, bár tény, hogy az a kirohanása majdnem elcseszte az ügyet, de biztos hiányzik neki a régi Ryan. Mármint a nem annyira régi. A fene, ebbe is belezavarodok basszus. Ekkor ahogy ránézek viszont beugrik egy hasonló eset, amikor sörözött. Ott éppen mosolygott, valamit mondott, de csak némafilmként pereg le előttem az egész. Viszont a hely nem ez volt, hanem egy... az, ahol Naomi is eszembe jutott. Sőt... hirtelen a fejemhez kapok, ahogy elkezdenek összeállni az események. Igen ott voltunk, szórakoztunk, Naomi meg hívott egy taxit, de az tuti, hogy én Madisonnal voltam, csak ő kiment a mosdóba? Fogom a fejem és próbálok még egy kis információt nyerni, csak egy melegséggel teli beszélgetésfoszlány jön szembe. Madi azt kérdezi, hogy jövünk-e máskor is, én meg igent mondok. Úgy érzem, hogy nagyon jó barátok vagyunk... vagy ilyesmi. Észre sem veszem, hogy közben a székről leszédülök, csak az szakítja meg a "jelenetet", hogy koppan a fejem. - Áu - nyögök föl, miközben háttérben röhögés és kárörvendés hallattszik. - Langston, ilyen korán? - kérdezi Rodrigues, én meg csak egy egyest mutatok a hüvelykujjammal felé. Aztán bezárom és a középsőt is megmutatom neki, erre persze kitör a röhögés. Segítséggel vagy sem, de feltápászkodok és Madisonra nézek. - Fájdalmas egy emlék vagy, hallod-e! - kuncogok, és felülök a székre, majd a fejem kezdem vakargatni, attól hátha elmúlik.
Ott és abban a percben jól esett hozzá vágni a gondolataimat, igazából az meg sem fordult a fejemben, hogy Ryan talán felfigyelne arra az élre, amit elültettem a szavak mögött. Elég jó nyomozó, így lehet, hogy gyanakodni kezdene, de két vodka és két sör után már nem is nagyon izgatott az, hogy kiderül-e a dolog. Sőt! Kedvem lett volna az orra alá dörgölni az egészet, úgy igazán, mert tombolt mellkasomban a harag. Haragudtam rá, amiért elveszítette az emlékeit, arra, hogy nem vigyázott magára a balesetnél, s hogy képes volt elfelejteni. Hogyan? Mire képes az elme, mire emlékszik és mi az, amit ki tud zárni? Lehet, hogy annyira nem is volt jó a kapcsolatunk, talán meg akart futamodni a házasságtól és ezért zárt ki engem? - Ja, hát persze, már majdnem megfeledkeztem az ex nejedről – nevetés tört fel belőlem, s inkább elfordítva róla a tekintetem, megint nagyot kortyoltam a sörből. Ezt sem tudtam megállni, mert ha nem döfött volna szíven azzal, hogy cicukával flörtölt az asztalnál, még a drága exnejének emlékét is felhozta, hát persze, rá aztán emlékszik. De jó. S mivel az érzékeim belassultak az italtól, meg a gondolataimra is letelepedett a köd, már csak arra kaptam fel a fejem, hogy Ryan koppant a padlón. Nem is láttam, hogy mi történt, de elengedve az üveget, azonnal lehuppantam a földre, hogy leguggoljak hozzá. Kicsit meg is szédültem, kezdtem arcának másfélszeresét látni. - Jól vagy? - minden aktuális ellenszenv ellenére nagyon is aggódtam érte, erről árulkodott tekintetem is, mellyel méricskéltem a földön heverőt, s megfogva a kezét, próbáltam felsegíteni a földről. Eközben viszont olyasmit mondott, amire meg is torpantam, s döbbenten néztem rá. - Miféle emlék? Mire emlékszel? - hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lettem ideges, s ne cikázott volna fel-alá a gyomrom, meg a pulzusom, de igen, nagyon is érdekelt, hogy mire is emlékszik, tekintetem övéire emelve megcsillant a reménysugár, hogy talán végre minden az eszébe jutott.
Értem, hogy baja van, lehet velem is, de tőle szokatlan. Nyilvánvaló, hogy mindenkinek vannak rossz napjai, lehet, hogy havibaj és még valami, mit tudom én. De furcsa volt tőle, az biztos, viszont nem hagyhattam, hogy taccsra tegye magát. Valahogy nem illett Madisonhoz, bár nem sok közöm van hozzá tulajdonképpen. Mégis valami és Sarah rávett, hogy odamenjek inkább. Az első szóváltás is furcsa volt, de a második, amikor kinevetett már elég gyanús! Talán ő ápolgatta a lelkem a válás után? Á, akkor most miért lenne így kikelve magából? Mert az érzelmek valósak, szinte arcba tolultak, ahogy nekem vágta. Még lehet, hogy a keze is ökölbe szorult, pedig nevetett, kárörvendően. - Mi a fasz? - szakadt ki belőlem, de aztán csak sóhajtottam egyet, biztos, hogy rosszkor találtam meg és neki még nehezebb manapság. Bár mivel már nem mertem mostanában semmiről sem kérdezni, így ha éppen szakítottak vele, vagy meghalt a kiskutyája - mondjuk annak lennének jelei, ha állatot tartana -, vagy tudom is én, akkor biztosan felfokozott állapotban lehet. Egyébként is látom rajta nap, mint nap, hogy van valami baja velem. Nem mondja ki, talán az ütközés előtt mondtam neki valamit, csak most nem akar előhozakodni ezzel, mert vigyáz az elmémre, vagy mi. De amikor ránézek újra, elkap egy emlék, én pedig a földön koppanok. A röhögést hamarabb hallottam, mint ahogy megláttam, hogy Madison az előzőekhez képest hatalmas aggódással az arcán guggol felettem és fogja a kezem. Mi van? Gyorsan elmondom neki hogy újabb emlék jött be, miközben mindenkivel tisztázom, hogy mi történt és hagyjanak lógva. Megkapom a szokásos fricskákat, de aztán tudok Madire is koncentrálni. - Eszembe jutott, ami Naomi barátnődnél is, csak hosszabban. Egy bárban voltunk legalább hármasban és jól szórakoztunk. Aztán kicsit túl sokat ittunk és Naomi hívott nekem taxit, te eltűntél valahová. Egymás mellett ültünk és úgy éreztem, hogy nagyon jóban vagyunk, de tényleg. Olyan kis bensőséges volt a viszony, és Naomi is jó fej volt. De asszem ennyi... ez így baromság? - nézek rá furcsállva a történteket, ami a képemre is kiül. Teljesen nem érzem rossznak a helyzetet, de tudom, hogy akkor nem gondoltam Jessica-ra sem és minden szupernek tűnt. Sajnos más nem jött vissza igazán, de legalább a fejem ott már nem sajog, csak ahol bevertem... Majd elmúlik.
Nem értettem a többieket, hogy röhöghetnek, amikor Ryan a földön kötött ki,ráadásul elég nagyot koppant. Tudták jól, hogy balesete volt, fejsérüléssel, erre elkezdtek vinnyogni, mint az idióta ötödikesek. Nekem még a lehúzott piák és a fejembe szállt alkohol ellenére se volt megítélni, hogy ez akár bajt is jelenthet, így persze, hogy bár kissé megszédülve, de azért aggódva guggoltam le hozzá, hogy felsegítsem a földről. Nagyon nem hiányzott az, hogy még nagyobb baja essék, hisz sokat volt kórházban, s még csak nem rég tért hozzánk vissza. Pillantásom azonnal aggodalmasan mérte fel, nincs-e sérülés a fején-homlokán, de úgy tűnt, hogy semmi komoly. Csak akkor engedtem el a karját, s támasztottam meg a pultot magam érdekében. Ő viszont eközben adta tudtomra, hogy valami bevillant neki, s persze, hogy azonnal ideges lettem, kismillió gondolat átvillant a fejemben, s hazudnék, ha nem arra gondoltam elsőként,hogy mi van, ha minden az eszébe jutott, vajon hogyan fogadja majd? Ám ahogy mesélni kezdett, abból már ráeszméltem arra, hogy ez csak egy emlékfoszlány a múltból, és túl sokat nem tesz hozzá a jelenünkhöz. Nem, mintha ez rossz eredmény lett volna, hisz végre, bevillant neki valami. De várjunk csak, Naomi? Tudja Naomi nevét? - Nem baromság, voltunk mi együtt szórakozni többször is. De várj, Te emlékszel Naomira? - pillantottam rá meglepetten, azt hittem, hogy semmire sem emlékszik az elmúlt három évből, márpedig őt általam ismerte meg. De ha rá emlékszik, akkor kettőnkre is, nem? - Semmi más nem ugrik be arról az estéről? - néztem rá, de nem akartam túl rámenősnek tűnni, nehogy azt higgye, hogy van valami, pedig hát volt. Nagyon is vágytam rá, hogy emlékezzen kettőnkre, de tisztában voltam az orvos utasításával, miszerint nem terhelhetjük, mert abból csak baj lehet. Ezért csak reménykedve pislogtam Ryan-re, háta sikerül még felidéznie valamit abból az estéből. Sarah azonban remek időzítéssel ekkor csapódott mellénk, s rögvest belekarolt Ryan-be. - Jól vagy bébi? Láttam, hogy leestél – végig simított a karján és már dörgölődzött is hozzá oldalról. Megfojtom. Nem, inkább megölöm. - Neked nincs jobb dolgod Sarah? - tört ki belőlem, s elég ellenségesen néztem a csajra.
Fura volt az előző megnyilvánulásai után ennyire aggódónak látni Madisont. Tényleg ég és föld, tűz és víz, meg hasonlók jutnak eszembe, vagy mondjuk gyerekkorban a testnevelés matematika óra ellentét. De az is feltűnik, hogy az emlékre hevesen visszakérdez. Miért érdekes ez ennyire? Talán azt várja, hogy eszembe jusson az, hogy jóban voltunk? Tudom, hogy így volt, csak nem emlékszem. Sokan mesélték, sőt valaki aggódott is Madi miatt, hogy szarul eshet neki, hogy nem emlékszem rá. Ebben biztos is vagyok, nekem is rosszul esne, ha nem emlékezne rám. De egyelőre csak ennyi ugrik be, szóval gyorsan meg is osztom vele. Néztem őt, miközben feltápászkodtam és elmondtam, hogy mi történt és még mindig ezen járt az agyam, hogy miért aggódik ennyire, miközben megválaszoltam. De valami mégsem klappolt, nyomozó megérzés. - Persze, már beszéltem vele a minap. Nála vettem a gyógyszereimet és beugrott ugyanez az emlékkép rövidített változata. Abban még nem szerepeltél, de ez talán érthető - fintorodok el, és máris normálisan ülök a széken. Ezt megúsztam, talán nem felejtettem el még három évet. Nézzük... nem, elváltam, elfelejtettem sok mindent, még a társamat is, de úgy emlékszem, hogy együtt vagyok a feleségemmel. Minden oké... sajnos. - Hát ott voltál, és beugrott már, hogy tényleg jóban voltunk, jobban, mint most. Mármint ne értsd félre, talán jóbarátok is, vagy ilyesmi, de nem merek hülyeségeket kitalálni - sóhajtok, mert tényleg közelebbinek éreztem Madisont abban az emlékfoszlányban. De mivel emlékfoszlány, és ittunk is, nem hiszem, hogy túl sok minden visszajönne még. Még egészségesen sem szerintem. De ekkor feljön odajön a szőke ciklon és lebébiz. Baszki, ez normális? - Kösz, minden oké. Csak most - de a mondatot nem tudom befejezni, mert Madison olyat beszól, hogy csak csattan. Mindketten meglepődünk és én csak örülök, hogy nem én vagyok az áldozat. - Most mi bajod van? - kérdez vissza Sarah eltorzult arccal. De még mielőtt komolyabban összekapnának miattam, muszáj közbevágnom. - Oké csajok, nyugi van. Sarah, később megkereslek, de most Madisonnal dumálnék egy kicsit, oké? - a kérdésem éle azért utal arra, hogy jobb lenne, ha most arrébb evezne a csónakkal. Egész jó a csónak, inkább jacht, de később, vagy sose, csak menne arrébb már! - Jól van bébi, akkor később találkozunk - kacsintott és megint végigsimít a karomon. De legalább elhúzza a csíkot és becsatlakozik Rodrigues-hez, ahogy azt egy partiban illik. - Bocs, nem tudom mi lelte ma, szóval hol tartottunk? - nézek Madira kérlőn, hogy tényleg ne most hagyjon ott a fenébe. Azt is megérteném, csak nem esne jól.
- Oh, abban még nem? Naomi meg igen? - azt hiszem, hogy valamiféle fintor is kiülhetett az arcomra, miközben visszakérdeztem, sőt, szinte biztos, hogy a grimaszom tükrözhette a lelkivilágomat. Tök rosszul esett az, hogy a barátnőm előbb eszébe jutott, mint én. Hogy a viharba emlékezhetett jobban Naomire? Közben a barnáit fürkésztem, de azt hiszem, hogy nem is nagyon vártam választ a kérdésemre, mert ez amolyan költői kíváncsiság volt, s inkább nem is szabadott volna kimondanom. - Ja, tök érthető ~végülis csak a menyasszonyod vagyok, vagy voltam vagy mi...~ - nyögtem be szűkszavúan, nem fűzve hozzá a gondolataimat, s mivel láthatóan jól volt, visszakanyarodhattam a piámhoz. Nyúltam is a sörösüvegért, hogy aztán kortyoljak egy jó nagyot, mert Naomira innunk kellett. Jó, azt hiszem, hogy kezdtem egy kicsit becsavarodni, mert már a legjobb barátnőmre is féltékeny voltam. De akkor is, miért emlékezhetett rá jobban? Ez nagyon bökte a csőrömet. Azért mégis csak érdekelt, hogy van-e bármi, ami eszébe jutott, így még egyszer rákérdeztem, s valahol legbelül még mindig reménykedtem, Ryan viszont annál többet nem mondott, mint hogy szerinte jóban voltunk. Ennek lehet, hogy örülnöm kellett volna, de annyira azért nem repestem, hisz egy csak egy töredéke volt az életünknek. Annak az életnek, amitől napról napra egyre távolabb kerültem. Ryan végett egy érzelmi hullámvasútra kerültem, s épp a lefelé ívelő pályán tartottam. És ha ez nem lett volna elég, akkor még Sarah is odatolta a képét. Tényleg meg tudtam volna ölni ezt a szukát, rá is förmedtem, s szikrázó tekintettel figyeltem a zavaró tényezőt. - Az a bajom, hogy Ryan seggében vagy! - csak nem sikerült megállnom, hogy ne tetézzem tovább a már így is feszült pillanatokat. Nem volt bennem fékező erő, ami megállíthatna, csak Langstonnak köszönhető, hogy nem bukott ki belőlem újabb mondat. S talán ez kellett ahhoz is, hogy észbe kapjak. Mondjuk nehezen türtőztettem magam, s nem sokon múlt, hogy megtépjem. - Bébi..hülye ribanc – suttogtam az orrom alá, ahogy elköszönt Ryantől, nagyon feszült voltam. - Nem tudod? Szerintem elég nyilvánvaló, hogy mit akar tőled...- vetettem oda, majd inkább elfordultam a pult felé, s lehúztam még az üveg maradék tartalmát. - Mindegy Ryan,már nem emlékszem, miről dumáltunk és fáradt vagyok, inkább hazamegyek...- kamu volt, csak hogy ne kelljen az emlékeiről értekeznünk, mert talán ott helyben elsírtam volna magam. Ő nem emlékezett, mégis én éreztem rosszul magam, s úgy fájt, mintha nekem lett volna balesetem. A slusszkulcsot felmarkoltam a pultról, s megindultam a kijárat felé, de telibe neki is mentem az egyik bárszéknek. - Jól vagyok , minden ookkéé – mosolyogtam hátra Ryanre, aztán arccal fordultam a kijárat felé, hogy folytassam ingoványos lépteimet. Hát így talán nem kellett volna vezetnem, de valamiért úgy éreztem, hogy elpusztíthatatlan vagyok, s egyedülálló, határozott és talpraesett nőként majd ezt is megoldom valahogy. Odakint arcon csapott a hűs levegő, egy kicsit jól is esett, mert a kocsmában dög meleg volt. Megnyomtam a távirányítómon a gombot sokadszori hunyorgást követően, s végre a közelből csipogást hallottam, melyet fények összehangolt villogása kísért. - Melyik isss szürke, ez is szürke, meg azz is szürke – na igen, nagyjából azért tudtam, hogy melyik lesz az én kocsim, azt hiszem.
- Hát figyelj. Amíg meg nem pillantottam őt a gyógyszertárban egyáltalán nem jutott eszembe ő - mentegetőzöm, és tudom, hogy ez szar kifogás lenne, ha nem lenne igaz. De ez az igazság, megígértem magamnak, hogy Madisonnal őszinte leszek, ha már jóban vagyunk, voltunk, remélem leszünk. Éreztem, hogy hiába mondom, hogy most már ő is beugrott, ebben az állapotában nem lesz megértő. Már csak azért sem, mert ma igen mufurc volt, a szokásoshoz képest is, és elég élesen pergett a rózsaszín nyelve. Meg tudom érteni, de ha nem tudom mi a stájsz, akkor rohadtul nem tudok segíteni, viszont megbántani sem akarnám. Rohadt egy helyzet! Ami még tovább romlik Sarah érkeztével, mert Madison már nem csípős, hanem rohadtul bunkó megjegyzése is az éterbe szökik. Magamban elhúzom, egyébként csak összeszorítom a szám, amíg kitalálom, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy ez viszonylag békésen rendeződjön. Megpróbálom és Sarah ma okosabb, mint bárki más közülünk és megérti, hogy nem kell tovább szítani a tüzet. Nem is olyan buta nő! Miután elmegy, még hallok egy újabb megjegyzést, ezek szerint Madison nagyon nem bírja. - Nyilván - csak ennyit tudok kinyögni. Ha már maradunk az őszinteségnél, talán nekem sem kéne Madit felbosszantani. De ő nem így gondolja és gyakorlatilag eltaszít magától. Basszus, kezd elegem lenni ebből, ha lehetne megrángatnám. De most kábé feljelentene azonnal, szóval csak figyelem, ahogy lenyomja a maradékot és elindul kifelé. Még csak el sem köszön Rodriguestől, egyenesen kifelé megy a slusszkulcsával a kezében. Na, azt már nem! Ha nem ellenék meggyőzve az igazamról, akkor a széknek menése tökéletesen igazolja, hogy ma nem kéne vezetnie. Az elnézést kérésre, csak egy csúnyán nézést kap tőlem, és hitetlenkedést, hogy még mindig kifelé tart. Ez hülye baszd meg! Sóhajtok egyet és én is lehajtom az italom - szerencsére engem hoztak, így nem kell itt hagynom a kocsimat -, majd utánaeredek, hogy jobb belátásra bírjam, vagy vegyem. Már csak tőle függ majd az erőszak mértéke. Utolérem, nem kell nagyon keresnem - bocs Rodrigues, ha el kéne kisérnem a nőt hazáig -, mert éppen az autóját keresi. - Hé Madi, várj! Ugye nem akarsz kocsiba ülni? - kérdezem költőien, azaz, nem érdekel a válasz, ha az nem az, hogy: nem. - Gyere, elkisérlek, oké? Úgyis itt állnak a taxik, holnap majd visszajössz a kocsiért. Nincs ellenkezés! - elég határozottan állok elé, és ha hisztizni kezd, akkor sem fog elállni előle. Azért reménykedem, hogy nem így lesz.
A megjegyzésére csak legyintettem egyet, tipikus férfi reakció. Éppen ezért volt ezen az estén leghűségesebb társam ez az üveg Bud Light, kellemesen behűtve, enyhén kesernyésen és szótlanul állt és csak rám várt. Nem tette a szépet senkinek, csakis az én ajkaimért ácsingózott. Meg is kapta, s mivel mára már ittam épp eleget ahhoz, hogy meghozza a várva várt hatást és egy jót tudjak aludni éjjel, nem is akartam tovább maradni és asszisztálni a szöszi vadcserkészeti tevékenységéhez. Langston egyszer már beleszaladt a hálójába, sikeresen meg is csalta a nejét, így itt volt az alkalom ahhoz, hogy engem is megcsaljon. Hajrá Langston! Valójában nem szurkoltam, inkább csak keserű gondolatok kavarogtak elmémben, s épp ahhoz nem volt kedvem, hogy Ryan neki álljon pszichológusként kifaggatni és arról kérdezzen, mi a baj, miért viselkedek picsaként. El is indultam az iszkolás országútján, egy röpke mosollyal elintézve alkohol mámoros ütközésemet a székkel, s odakint már tényleg csak egy feladat lebegett a szemeim előtt, megtalálni az autóm. Nappal ez tök könnyen ment, profi nyomozó voltam, akkor most miért tartott ennyi ideig? Meg kellett torpannom, mert nem tudtam eldönteni, hogy most az ott két egyforma autó vajon, vagy csak egyet látok duplázódni. Aztán némi fókuszálást követően összeállt a kép, kirajzolódtak a jármű vonalai, s megindultam. Még egy mosoly is az arcomon virított, amolyan sikerélményként elkönyvelve, hogy juhé, megtaláltam! Ekkor azonban rám szólt egy ismerős hang, s mire megfordultam, Ryan már ott is állt előttem. - Dehogy nem, be fogok ülni – mosolyogtam rá, hihetetlenül jóképű volt még most is, miközben a Hold úgy világította meg az arcát, mintha épp egy gonosztevő lenne valamelyik Hitchcock filmben. - Héé, de a kocsim, Ryaan – próbáltam ellenkezni, mindhiába, mert elállta az utamat, s úgy tűnt, hogy nem is fog tágítani az utamból. Ez pedig nagyon tetszett, igazán nagyon nem is kellett tovább győzködnie, máris belé karoltam, s engedtem, hogy akkor vezessen a taxihoz, ha már ennyire ragaszkodott hozzá. - Szóval haza akarsz kísérni Langston? - mosolyogva lassítottam le lépteimet a taxihoz érve, miközben incselkedő kérdésemet neki szegeztem. Pillantásommal mélybarna tekintetét kutattam, miközben tenyerem a mellkasán állapodott meg, hogy aztán a következő pillanatban belemarkoljak felsőjének anyagába, s közelebb húzva megcsókoljam. Elkapott a vágy, az alkohol birtokolta az elmémet, hatással volt a cselekedeteimre, s nagyban befolyásolt. Háttérbe szorította józan eszemet, s előcsalta az érzéseimet. Olyan rég vágytam már erre, újra érezni akartam ajkai bársonyos simítását, tenyerének simogatását a bőrömön.
Nem tudom, hogy miért kellett idáig eljutni, de nem tatszett, hogy Madison ennyire más, mint szokott lenni. Most jobban elviseltem volna a mufurcságát, mint ezt a bunkót. Mert hát az volt, nincs mit ezen szépíteni. Persze emiatt nem fogom elítélni, valami van benne az alkohol kívül és emészti magát miatta. Sarah-t meg utálja, engem utál éppen, mert nem emlékszem rá, a sör és a nem tudom még mi pedig ezeket csak felnagyítja. Van ilyen, amikor szar nap van, de mondjuk lehet nem Rodrigues szülinapján kellene eljátszani ezt az egészet. Mindegy, vannak dolgok, amiket nem lehet irányítani és esetleg önzőnek lenni, mert az nekünk jobb. Viszont az rohadt élet, hogy nem hagyom vezetni, á-á, felejtsd el kisanyám! Megállítom és persze nem tetszik neki, hát, nekem sem tetszene fordított esetben. Csak leszarom, emiatt nem fog megmurdelni, ha rajtam múlik, nem beszélve arról, ha mást gázol el, ő meg megmarad. Akkor még jobban utálna, hogy nem állítottam meg. Sőt, én is utálnám magamat. - A löncshúsos lófaszt fogsz te így vezetni - erősítem meg a korábbi szavaimat és remélem ez így már elég egyértelmű lesz számára. Kiveszem a kezéből a kulcsot és zsebre vágom úgy, hogy lássa, már ha látja a sötétben, de felajánlom, hogy elkísérem. - Itt fog maradni a parkolóban, nyugi - próbálok rá hatni és úgy néz ki, hogy sikerül is neki elfogadnia ezt. Sőt, belém is karol, az egész szitu megváltozik... a nyomozó-csengőm azonnal vörös riadót csilingel, valami lesz. - Még szép, Adams - magázom vissza mosolyogva. Remélem nem rúg tökön, vagy ilyesmi, bár ebben az állapotban talán el tudom kerülni az alattomos támadásokat. De legalább jön a taxihoz, fasza! Csak érjünk haza, betakargatom aztán hátha még visszaérek. Vagy csak legyen mufurc, igen, legyen az! Légyszi! Furán bámul engem, illetve... mintha hirtelen tetszenék neki, nem pedig utálna. Hát ezután mondja valaki, hogy meg lehet érteni a nőket! Aztán... lekap, mint nagymama a lekvárt a stelázsiról. Annyira meglepődök, hogy először viszonzom a csókot reflexből, rájövök, hogy mit csinálok. Madi benyomott, mint az Albán szamár, én meg lesmárolom, amikor érzelmi faszom tudja miben van. Talán tetszem neki, ezért volt ilyen Sarah-val? Mondjuk nem mondom, hogy nem tetszik, de nem kéne így itt mindenki előtt, meg ennyire részegen. Nem mintha bármi bajom lenne Madisonnal, jó bőr, csak nehogy aztán ez a munkánk rovására menjen. - Na jó, elnézem, hogy ilyen perverz vagy ma, befelé - kuncogok, és kinyitom neki a taxiajtót. Ha nem akar beszállni, "segítek" neki. Beszállok mellé és megadom a címét a taxisnak. Baszki, ezt meg honnan tudom így egyből? Ja, három évig társak voltunk. - Na, gyere ide és aludj - tapogatom meg a vállam, hogy értsen a szép szóból. - Lakáskulcsot kérek - közben a taxi elindul, mi pedig nagyjából negyed óra múlva ott leszünk Madisonnál. Lehet, hogy felelőtlen voltam a kijelentéssel, mert ha elalszik, fel kell cipelnem.
Túl sokat azért nem kellett arról győzködnie, hogy nem vezethetek így, elég hamar beadtam a derekam, és ehhez biztosan köze volt ahhoz, hogy mégis csak Ryan-ről volt szó. Annak ellenére, hogy sokszor makacskodtam, még így az elfogyasztott italmennyiség után is éreztem, hogy most igaza lehet, és hallgatnom kell rá. Tényleg nem voltam beszámítható állapotban, ezt mi sem tükrözött jobban, mint ingoványos lépteim. Emiatt is karoltam bele Ryan-be, hogy aztán az oldalán meginduljunk a közelben parkoló taxi felé. - Ryan, már meggyőztél – mondtam mosolyogva, miközben azzal próbált meggyőzni, hogy a kocsim megvár. Ebben mondjuk nem voltam teljesen biztos, mert az utóbbi időben egy autótolvaj banda is portyázott a városban, és sosem lehet tudni, egyszer talán az én ütött-kopott volvom-ra esik majd a választásuk. A taxihoz érve tettem fel neki a kérdést, játékosan, mint régen, s miután megkaptam a várva várt választ, nem volt semmi, hogy megállítson. Lecsaptam ajkaira, hogy megcsókoljam, de úgy igazán, nyelvem átfurakodott ajkai közt, s eszembe se jutott azon gondolkodni, hogy kapok-e viszonzást. Kaptam. Éreztem, hogy nincs ellenére, ezért is húzódtam hozzá még közelebb, s már másik karommal is csimpaszkodtam rá, amikor végül ő szabott megálljt a csóknak. - Csak elnézed, vagy csinálod is? - kérdeztem szemtelen mosollyal, s már hajoltam a nyakához, hogy ott karistoljam végig ajkaimmal a bőrt, mikor valahogy Ryannek sikerült eltéríteni tervemtől, s beimportált a taxiba. Halk sóhaj szakadt ki belőlem, pillantásommal fürkésztem, hogyan kászálódik be mellém a kocsiba, s ahogy becsukódott az ajtó, mondania sem kellett, már húzódtam is közelebb hozzá, s fejemet a vállára hajtottam. Olyan jól esett a közelsége, s annyira elmerültem ebben a pillanatban, hogy az valahogy már nem is keltette fel a figyelmem, amikor a címemet elmondta a sofőrnek. - Ryan – nevén szólítva pillantottam rá, mikor megemeltem válláról a fejem, aztán hirtelen szorosan magamhoz öleltem, talán nem is számított erre. De nekem szükségem volt már rá, érezni akartam testének melegségét, az ölelésemben akartam tudni őt. Kellett ez a pár másodperc, míg csak bújtam hozzá. A lakáskulcsos kérésre egy szemtelen mosoly szökött az arcomra. - Szerintem neked nem a kulcsom kell..- mondtam sejtelmesen, s mintha az elmém játszott volna velem, pár pillanatra megfeledkeztem arról, hogy Ryan rohadtul nem emlékszik rám. A kulcs átadása helyett a nyaka köré fontam a karjaim, s magamhoz húztam. - Feljöhetnél hozzám, Langston – ejtettem ki játékosan a nevét, sokszor játszottunk így, ezzel cukkoltam néha, de általában bejött. Közben egyik kezem megindult lefelé a mellkasán, s ha nem szerelt le magáról, akkor újra lecsaptam az ajkaira, nem számolva azzal, hogy egy kanyar jön, s elvesztve az egyensúlyomat, megindulok hátrafelé a hátsó ülésen.
- Akkor jó - mosolygok rá szelíden, örülök, hogy nem kell erőszakoskodni vele, meg azt sem, hogy mondjuk elkezdene veszekedni. Rohadtul nem hiányzana az ilyen egyikünknek sem, és mondjuk egy szülinapot ilyen baromsággal elrontani sem lenne ildomos. Szóval örülök, hogy észhez tért. - Hé, állj le Madi - mondom a csókja után, rendesen lever a víz. Nyilván bejövök neki és őt sem rugdosnám ki az ágyból, de a társam is és holnap is találkozunk az irodában. Nem akarom kihasználni őt, mert a munkánk rovására is mehet, ha mondjuk nem úgy ébred, hogy hejj de teccő Ryan! Végül is nagy nehezen lefejtem magamról és betuszkolom az autóba. Legalábbis nekem nagyon annak tűnik, jó, hogy nem kezdett el vetkőzni. Talán a taxiban kicsit visszafogja magát. - Igen? - pillantok rá, mikor végül teljesíti a kérésemet és a vállamra fekszik. Isten segítsen abban, hogy elaludjon. Most már inkább felcipelem, mint egy becsípett nőt, aki meg akar fektetni kelljen szép szavakkal eltérítenem e vágyától. Nem mondom, hogy ez nem kihívás, de na, nagyon figyelek rá, hogy ne csináljunk hülyeségeket, ha nem muszáj. Mármint nem tudom, hogy milyen Madison részegen, lehet, hogy mindenre emlékszik, vagy épp semmire. Szóval óvatos vagyok, na! - De, szerintem meg az kell - sóhajtok és mosolyogva rázom a fejem. Az a baj, hogy annyira cuki egyébként, hogy ha nem egy osztályon lennénk, simán engedném, hogy megpróbáljon elkapni. - Fel fogok, oké? Csak nyugodj le egy kicsit - próbálok igazán udvarias lenni, erre meg int látom próbálkozik. Jaj, ne tedd ezt velem. Nem kell elhúzódnom, pedig már éppen hozzálátnék, mert a kanyarban nem figyel és elkezd oldalra csúszni. Elkapom a karját és odahúzom magamhoz, de egy kicsit morcos fejet vágok. - Adams hadnagy, viselkedjen! Egy taxiban ül és ahhoz sincs ereje, hogy kibírjon egy kanyart - intem meg félig erélyesen, félig viccesen. Felpillantva látom, hogy a taxis vigyorog, de nem szól semmit. Erősen ajánlom is, hogy ne kommentálja az eseményeket. - Add ide a kulcsod légy szíves - kérlelem. Nagyon ajánlom, hogy nála legyen, mert akkor fel fog bosszantani. Vagy legyen egy a virágcserépben ott a bejárat mellett. Hmm.
Ellenkezve ráztam a fejem, miközben mosolyogtam, azt hittem, hogy Ryan is csak játékból mondja azt, amit, hogy így húzzuk egymás agyát, s mivel ezt hittem, persze, hogy a következő adandó alkalommal máris újra próbálkoztam. A taxis hihette azt, hogy egy hülye liba felöntött a garatra, még azt is gondolhatta, hogy lotyó vagyok, aki mindig másra mászik, hisz nem tudhatta, miféle érzelmek vezéreltek. Régóta nem volt más Ryan-en kívül, vele akartam összekötni az életemet, a jövőmet terveztem vele, s neki még gyerekeket is szültem volna. Az, hogy megtörtént a baleset, az érzéseimen mit sem változtatott, s az elfogyasztott italmennyiség csak felszínre hozta az elfojtott gondolataimat Ryan-el kapcsolatban. Persze, hogy vágytam a csókját, hogy azt akartam, feljöjjön hozzám és együtt töltsük az éjszakát. Ezért is akaszkodtam rá ennyire, hisz úgy éreztem, ő is incselkedik velem, de talán csak azt akartam hinni. Annyira rohadtul hiányzott, nélküle annyira magányos voltam, hogy minden rezdülését vágytam. Mellette akartam ébredni, vele akartam aludni, és most egész pajzán gondolataim voltak, ha rágondoltam. Csókolni akartam újra, de pechemre a taxi rosszkor kanyarodott, így talán le is estem volna a földre, ha Ryan nem nyúl utánam. Először még el is nevettem magam, mikor rám szólt, hisz azt hittem, hogy csak viccel, de amikor a kulcsaimat kérte, akkor már éreztem inkább úgy, hogy valami baja van velem. Jó, hát persze, nem is emlékezett rám, de akkor is! - Miért vagy ilyen Ryan? - néztem rá legörbülő ajkaimmal, nagyon rosszul esett az, hogy még csak nem is kívánt. Még ha nem is emlékezett arra, hogy mi volt kettőnk közt, azért még vonzódhatott volna hozzám. De nem, mert mindvégig csak hárított, és ez borzasztóan zavart. - Nem tudom hol vaaaaan – hirtelen nem tudtam fékezni az érzéseimet, s a legörbülő ajkak után eleredtek a könnyeim és sírni kezdtem. Tenyereim közé temettem az arcomat, és csak bömböltem, annyira fájt az, hogy Ryan nem szeret, nem kíván. Teljesen ki voltam, így neki kellett megkeresnie a kulcsaimat, mert a taxis közben leparkolt, s hátra szólt, hogy megérkeztünk, na meg tartotta a markát.
Nem nagyon tudtam Madisonnal mit kezdeni. Abban viszont majdnem biztos voltam, hogy kivételesen jót tett neki az alkoholizálás. Nem azért, mert nem volt mufurc, mert az valahogy egyébként bejött, hanem mert láthatólag nem volt túl sok teher rajta, minden mondott, ami a szívét nyomta. Nem lehettem rá mérges, remélem a stressz kijön belőle és valahogy újrakezdhetjük mi ketten, mert az látszott az Örsön is, hogy ő a régi Ryant akarja. Na, ezzel mind a ketten így vagyunk, de ő valahogy nehezebben birkózik meg vele, mint én, pedig hát én sem birkóztam még meg ezzel teljesen. Oké, vannak dolgok, amiket már elfogadtam agyilag, de a szív az egy másik probléma. Nem beszélve arról, hogy imponál, hogy gyakorlatilag kimondva-kimondatlanul meg akar fektetni. Melyik férfi utasítana vissza egy ilyen nőt, nem igaz? Hát, én bassza meg, kötelességből. Szerencsére nem ő jött oda biliárdozni, mert akkor nem tudom mi lenne. Jó, mondjuk egy ismeretlennel más, mint egy kollégával, azt mondják az álmoskönyvek. Majdnem elborul a kanyarban, kis kuncogással ugyan, de "megmentem" és próbálok rá hatni előbb szavakkal, majd tettekkel. - Milyennek kéne lennem? Nem emlékszem - a mosolyom, nekem is szomorúvá válik, mert n agyon szeretném megadni neki azt a három évet, ami köztünk volt. Tényleg borongósabb lettem ettől, azért én is ittam már pár pohárral, de legalább nem akarom megfektetni, pedig szívesen megtenném, ha már így kínálkozik. Jobban, mint Sarah-t, mert Madi valahogy őszintébb nőnek tűnik. Addig, amíg észnél van, elkérem a kulcsát is, de nem találja. Sőt, el is bőgi magát, amit meg már igazán nem tudok hova tenni. Ha nem lennék nyomozó, biztos rákérdeznék, hogy egy kulcs miatt sír-e, de tudom, hogy az ok én vagyok. Egészen egyértelmű. Talán a múlt, talán, hogy nem engedem, hogy rám másszon, talán mindkettő. Magamhoz húzom, de közben megérkezünk, én pedig borravalóval együtt fizetek. Kiszállok és kisegítem Madisont, majd elindulok a lakása felé. Végül oda is érünk az ajtóhoz, ahol még mindig szükség lenne a kulcsára. Egy nagy virágosláda van a sarokban, több virággal. - Várj egy kicsit - támasztom le a falhoz, mint egy létrát, és a leanderek közé nyúlva megszerzem a kulcsot. Nem tudom hányszor mondtam már neki, hoyg itt bárki megtalálhatja, pedig valójában egy kicsit trükkösen van elrejtve. Kinyitom az ajtaját, és megszólal a riasztója, hogy ki kéne kapcsolni. - Még mindig 583646 a kód? - kérdezem, de közben azzal vagyok elfoglalva, hogy ne essen össze, vagy tudom is én, nehogy összehányja össze magát a folyosón. Remélem ez a kódja, mert, ha nem, itt bizony riasztás lesz!
Már nem tudtam megválaszolni a kérdését, az érzelmeim annál erősebbek voltak, és felszínre is hozták az elfojtott könnyeket. Zokogtam bizony, egy hullámvasút volt ez az éjszaka, ami végül zuhanással ért célba. Nem tudom, hogy jobb lett volna-e, ha Ryan beadja a derekát, akkor minden bizonnyal boldogabb lennék, most viszont patakokban folytak a könnyeim, s még csak azt se tudtam megmondani, hogy melyik zsebemben lehet a kulcsom. Nem is érdekelt. Nagyon rosszul viseltem Ryan távolságtartását, meg úgy összességében azt, hogy nem emlékezett rám. Azt már nem tudtam, hogy ő milyen következtetést von le a sírásomból, de bármire gondolhatott. Hihette, hogy bekattantam, vagy túlterhelt a meló, vagy hogy történt valami az életemben. Sok forgatókönyv lehetett, de talán megérezte, hogy ezek a könnyek most róla szólnak, ki tudja. Mindenesetre nem könnyítettem meg a dolgát, nem is figyeltem, hogy mit intézett a taxissal, mert már csak arra lettem figyelmes, hogy kisegít a taxiból és támogatva megindul velem a lakásomba. Mire egy kicsit alább hagyott a sírásom, addigra már az ajtó mellett álltunk, vagyis ő állt, én meg azt hiszem oda lettem támasztva a falnak. S bizony, le is csúsztam a fal mellett, mert erőm nem volt, hogy megtartsanak a lábaim. - Igen..de honnan tudod? - pislogtam fel rá a földről, s azt hiszem, hogy ez még inkább zavart. Arra a rohadt kódra emlékezett, rám meg nem. Nagyon elkeserített. - Utállak, nagggyon utállak – motyogtam a földről, miközben arcomat megint a tenyereim közé temettem. Nem tudom, hogy hallotta-e, már csak arra lettem figyelmes, hogy megint két lábon vagyok, s mintha húznának-vinnének. - Eggy seggfej vagy – böktem meg mutatóujjammal a mellkasát, nem gondolva arra, hogy ezzel megbántom-e, valószínűleg nem is fogok emlékezni majd az estére. Nagyon fáradt voltam már, így ha az ágyamba kerültem, akkor alig néhány percen belül már el is nyomott az álom.
Szegény sírt, én meg nem igazán tudtam hová tenni, és mit kezdeni vele. Azért próbáltam egy kicsit magamhoz húzni, vigasztalni, de ilyenkor elég szar a férfiember sorsa, hogy gőze nincs mi ez az egész. Még a végén én járok rosszul, hogy hazahoztam. A taxit rendezem és megkértem, hogy várjon meg, ha akar még egy fuvart azonnal, őt pedig feltámogatom a lakásához. Sőt, még kulcsot és kódot is szerzek neki, és kikapcsolom a riasztóját. A kérdés váratlanul ér, és tök jogos. Vajon honnan a picsából tudom a kódját? - Gondolom voltam itt párszor, korábban. Tudatalatti talán, de neked kéne jobban tudod, hogy honnan tudom - húzom el a számat, mert ez nem teljesen igaz. Nekem kéne tudnom bassza meg! Esetleg mondhatna iránymutatást, de most én viszem be őt. Viszonylag kevéskeresgéléssel elviszem a hálójába és leültetem az ágyra. Sajnos közben szidott, mint a bokrot... na ugye megmondtam? Én voltam a hibás és még seggfej is, nem valami jó kombináció. De most nem akartam tovább hergelni, úgyhogy körbenéztem és hoztam neki egy pokrócot. Azért levetkőztetni nem fogom és ágyba dugni, mint a kisgyereket. - Jó éjt Madi, pihenj egy kicsit. Holnap meló, el ne késs - nyomok egy puszit a homlokára, a "hatalmas" lendülettől, amit ez okozott pedig hátra is dől. Még motyog is mellé valamit, de én csak bezárom az ajtaját kívülről és visszateszem a kulcsot. Tényleg honnan a fenéből tudtam a kódot? A kulcs helye már fel sem tűnik, hogy azt vajon honnan tudtam. Lemegyek a taxiba és hazakéretem magam. Nem volt valami kifizetődő ez a mai este, már nem volt kedvem visszamenni Sarahhoz és úgy semmihez sem. Csak a kód és Madi járt a fejemben, ahogy sírt. Mit tettem vajon?
Kezdőlap
