Az már nem mozgat különösképpen, hogy egy másik ősparaszt megszívatja az egyiket a cigi csikkjével. Elképeszt olykor, hogy milyen szánalmasan primitív világban élünk. Sosem jutna eszembe ilyesmit tenni, inkább vágom pofán az illetőt, azzal legalább nem szennyezem a környezetemet. Nem vagyon én szent, de azért nem is tuskófalváról szalasztottak. Mindenesetre a jelenet totálisan hidegen hagy, ha esetleg miattam hozta össze, akkor sem fogom megköszönni, az ilyen szitukra határozottan nem illik az én értelmezésem szerint. Inkább szedegetem össze a telefonom darabjait, hogy amint megvagyok vele, leüljek egy padra, és megkíséreljem összepuzzlezni. Igyekszem figyelmen kívül hagyni közben a felettem rostokoló csávót, mert addigra tökéletesen egyértelművé vált, hogy nem az a hatalmas segítő szíve vezette. A szavai után pedig az is egész egyértelműen kiderül, hogy valóban egy büdös bunkó, de sajnos csalódnia kell, ha azt reméli, hogy egy számomra érdektelen alak véleménye majd pont érdekelni fog a hajamat illetően, és összezokogom miatta a főtér aljzatát. - Rám esett egy vödör festék, de még véletlenül se aggódj, feljelentettem a szobafestő, mázoló brigádot. Most erre mit lehet mondani? Majd pont egy idióta pasit fogok felvilágosítani arról, hogy egy nőnek a haja is az önkifejezése része, és őszintén, ha nekem most épp kék fétisem van, kék lesz a hajam is. Azt amúgy nem vágom, hogyha csak ilyen undok megjegyzések hagyják el a száját, minek pofázik egyáltalán, de ez legyen a környezetének a problémája, én meg sose lássam többet. - Elég széles a tér, a túloldaláról biztos nem látod. Célzok nem túlságosan finoman arra, hogy engem aztán nem zavarna, hogyha arrébb ontaná magából a negatív energiáit, ilyen alakok mellett még mosolyogni sincs kedve az embernek. Azért komolyan érdekelne, hogy lesz valakiből ennyire antiszociális pöcsfej. Megölték anyját, apját, kishúgát? Megerőszakolták gyerekkorában? Árvaházban nőtt fel, és állandóan szekálták? Mert ehhez hasonlóak még akár meg is indokolnák a szememben a dolgot, bár én is átéltem egy, s mást, mégsem viselkedek így másokkal. Inkább visszanézek a telefonomra, az sokkal érdekesebb a szememben, pláne azért, mert addig sem kell tudomást vennem a fazonról.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Áhá. Csettintek a nyelvemmel. - Nyilván nem lennél olyan balga, hogy ezzel a színnel önként járkálj a nyílt utcákon. Elégedett farkasvigyor telepedett a képemre, bár ehhez most egyáltalán semmi köze nem volt a bennem - jelenleg halálnyugalommal ejtőző - élő farkasomnak. - Magában hordozza ugyan az igazság kimondásának a képességét, és a kék viselőiről úgy tartják, hogy a szavaik akár gyógyító erejűek is lehetnek, ugyanakkor hajlamosak a ridegségre, a rosszindulatra, képtelen a megbocsájtásra, babonásak és nem utolsó sorban önteltek. Tudálékoskodok egy sort, ha már ez... a szimbolisztika is a szakterületemhez tartozik. Egyébként is mulattat ha mások vérét szívhatom, szóval miért ne tenném most is? - Bár bizonyára vannak olyan öntelt emberek, hogy önként reklámozzák az önteltségüket. Rántom meg a vállamat. Valahol amúgy én is ebbe a kategóriába vagyok sorolható, de jelen esetben nem rólam van szó, szóval ki nem szarja le? - Hoppá. Röhögök fel röviden. - Na ezt most jól megkaptam. Csak nem árnyékot vetek a telefonodra? Pontosabban a megmaradt darabkáira? A lapot vettem, de odébb nem álltam. Szórakoztatóbb innen közelről szemlélni. Ami elromolhat, az el is romlik. Hiába "okosak" ezek a technikai kütyük, könnyen kilehelik a lelküket. Én nem is igazán foglalkozom az ilyen dolgokkal. Meghagyom ezt az izgalmat a mai kor emberének, mert a sok beszűkült seggfej úgyse lát annál tovább, mint amilyen messze tartja magától a telefonját, vagy a monitorját. Kevés olyan figyelemre méltó személyiség van az emberek között, akit ne hülyített volna még meg a fogyasztói társadalom. Nem is csoda, hogy egyáltalán nincs saját kölyköm, és őszintén szólva nem is vágyok ilyen nyűgöt a nyakamba venni. Végtelenül untatna, és bosszantana, ha valaki folyamatosan a nyakamon lógna, és pesztrálnom kellene.
- Nyilván nem. Tekintettel arra, hogy nekem tetszik, abszolút nem érzem balgaságnak, s eddig igencsak kevesen voltak, akik ilyen bájosan nyilvánultak meg róla. Nem mintha érdekelne a véleménye, nem ettem én meszet, nem is értem mit pörög egy számára senki hajzatán. Nagyon unatkozhat szegény. - Hümm, nagyon felkészült vagy a kék színt illetően, biztos gyakran viseled. Ugyan nem ismerem egy egész perce sem, de a ridegség, rosszindulat pipa, és szerintem még az önteltséget is rá tudnám húzni, de ne legyek ilyen negatív, igaz is. Cserébe legalább kapott egy kisfiúsan huncut pofikát. - Bizonyára. Nem tehetek róla, vigyorognom kell a fazonon, esküszöm kattant. Nem mintha tudnám, mit jelent a kék, halálosan hidegen hagy, volt már vörös, szőke, barna, fekete is a hajam, s ne hagyjuk ki az extrémebb zöldet, lilát és rózsaszínt sem. Mondanom sem kell, hogy akkor biztos rendkívül színes tulajdonságtárházzal rendelkezem, de inkább nem kérdezem végig az összest, ez is bőven elég volt. - Rám vetsz árnyékot. Közlöm kurtán, örülök, hogy jól szórakozik, mert ezen én is csak röhögni tudok, mást nem nagyon. Miért is menne arrébb, de tényleg? Mert mondjuk, a hátam közepére nem kívánok egy ilyen tudálékos, kötözködő, rosszindulatú pasast? Biztos még az ágyban is szörnyű az ingerszegény kis világával. Más egyéb okán nem hiszem, hogy leállna random embereket basztatni a főtér közepén a hülyeségével. - Ez valami hobbi nálad? Méred, milyen sebességgel mész a környezeted agyára? Igazából én még elég szórakozott vagyok, legalábbis a mosolyom nem tűnt tova, de a szavaim tekintetében attól még nem kell bűbáj hercegnőnek lennem, ezt valahol a kék hajnál az esetében már úgyis elbuktam. Közben a legozás tekintetében sikerrel járok, és még be is kapcsol az a retek. Utálom a mobilokat, legszívesebben kiirtanám az életemből, de mikor három éve egyszer megpróbáltam, konkrétan senkivel sem tudtam tartani a kapcsolatot, mert otthoni telefonja már nagyon keveseknek van, e-mailre meg szökő évente hajlandóak válaszolni, a facebook meg amolyan elvből nem dolog nálam, és a kettő közül inkább a telefon. Legalább nem törik könnyen, ezért hála és magasságos a gyártónak.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Minden téren felkészült vagyok. Engedek meg magamnak egy abszolút önelégült mosolyt. - Inkább a fekete, és a szürke az én színem, drágám. S nem is hiába. Alig van némi emlékfoszlányom gyermeki éveimről. Akkor főként a zöldet és a barnát öltötte rám anyám. Ugyan gyerek voltam még, amikor a teremtőm vérfarkassá tett, de attól a pillanattól megszűntem nem csak embernek, de gyereknek is lenni. A fekete ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe… a halál szimbóluma. Az ókorban az alvilág isteneihez társították. Hádészhoz, Hekatéhoz és Oziriszhoz. A szürke is abszolút illik hozzám, hiszen a köd színe. A szürke a színek ellentéteként a semlegességet, a hétköznapiságot jelenti, pont azt, amire általában én magam is törekszem, hogy ne tűnjek ki a tömegből, hanem beleolvadjak abba. Persze a kivétel erősíti a szabályt, és most olyan kedvem van, hogy kitűnjek azzal a basztatással, amit a kék hajúnak osztok két kézzel. - El kell keserítselek. Itt aligha van esélyed arra, hogy tartósan napfürdőztethesd a kék rémséggel körbeölelt arcodat. Tudod… itt Alaszkában nem igazán jellemzőek a napsütéses nyarak. Közlöm kioktató hangnemben. Továbbra is itt esz a penész, s láthatólag nem nagyon áll szándékomban odébb állni. Ha annyira zavarja a jelenlétem, akkor nyugodtan elsétálhat. - Olyan vagy ott a földön, mint egy kapirgáló csirke a tyúkólban. Simítok végig az államon, aztán észreveszem, hogy a lábamtól nem messze van a főtér térkövei közé beékelődve egy kicsi kártya. Talán sim, vagy memóriakártya lehet. Felsóhajtva lehajolok, majd kihúzom a résből az aprócska kártyát. - Hm. Micsoda kis apróság. Vigyorogva a nőre pillantok. - Hogy is szól a mondás? Ki mit talál, övé? Biccentem félre a fejemet szórakozott vigyorral a képemen, majd markomat összezárom a kicsi kártya körül.
- Még jó, hogy mondod, nem tűnt fel. Sok mindent nem nézek ki belőle, ami azt illeti, szóval nem erőltetném igazából a dolgot vele, az biztos, hogy az egojától még az ég is berepedezik lassan. Én sem vagyok a szerénység mintaképe, de ennyire azért nem nagy az arcom. - Nyilván, semmi fantázia. Drágád maximum akkor leszek, ha őriztünk együtt libát, de ha számodra valami bújtatott perverzió mások becézgetése, hát egészségedre, mazsola. Olyan nyeszlettnek tűnik na, már férfihoz képest, szerintem egy kalapácsot nem bírna felemelni, de legalább magas. Aztán ki tudja, lehet a ruházat alatt szépen domborodnak az izmok, de ilyen közelségbe holt biztos, hogy nem fogunk kerülni, azért egy alapvető szimpátia nekem sem árt ahhoz, hogy valakire gusztusom támadjon. Meg hát, zacskót sem kérnék a fejemre, nyilvánvalóan nem szívesen nézegetné a kék hajam maga felett, miközben meglovaglom. Hú anyám, de rohadtul egysíkú vagyok. - Nem mondom, hogy meleg van, de az előbb láttam egy Fakírt jégtöviseken aludni. Ez Alaszkában amúgy menő? Biztos nyáron is a hidegre vágytok, amúgy meg, szerintem teljesen tűrhető az idő jelenleg, nem rohad rám a bőröm, és nem is kell hat kabát. Télen biztos förtelem lesz, de legalább Anchorageban valamivel melegebb van, és nem fog befagyni a kerek hátsó felem. Nagyon ráfeszült amúgy a hajamra, eszem a zúzáját, jó lenne, ha lekattanna róla, mielőtt elkezdem cibálni az idegrendszerét a sihedereket megszégyenítő pofikája miatt. - Nem mondom, hogy utállak, de ha felgyulladnál és lenne nálam víz, inkább meginnám. Fejezem ki ekképp magam a következő kedvessége hallatán, mert azért ez már tényleg több a soknál. Ez tényleg ekkora paraszt? Vajon mennyit gyakorolta? Komolyan szórakoztatónak találja? Biztos sokan kedvelik a környezetében, mindenesetre, letojom, csak hagyjon már lógva, mert nem vágom, miért kell engem túráztatni, tudom én, észre sem kellene vennem, akkor megunná, és elkullogna, de sajnos nem vagyok az a száját befogni képes női egyed. - Aki kapja, marha, inkább így. Vágom oda csípőből, remek, a sim kártya fészkel a kezébe, ami csak azért necces, mert elég sok telefonszám van rajta, és nem szívesen hagynám meg neki, még a végén végigtelefonbetyárkodná az ismeretségi körömet. Kinézem belőle. - Szeretem a mazsoláidat: picik, de olyan kis hetykék, ám igazán megválhatnál a kártyámtól, mert tudod, van ez a személyiségi jogos téma, és szerintem igencsak beletiporsz az enyémbe, ha azzal bármit kezdesz. Mondjuk, semmisítse csak meg nyugodtan, az kevésbé fog zavarni, mintha egyszerűen lenyúlná, és megnézné a tartalmát, mert ahhoz aztán rohadtul senkinek semmi köze. Eszembe nem jutna más sim kártyájával szórakozni. - Szorult beléd némi jó fejség is, vagy csak tahó tudsz lenni? Érdeklődöm bájvigyorral, mert hogy én nem fogok vele aki kapja, marját játszani, az biztos, de az is, hogyha nagyon nem akaródzik neki visszaadni, akkor addig mászok az idegeire, amíg el nem szakad a cérnája. Mindenkinek van gyengepontja.
//Zsebibaba//
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
Bevallom, eléggé szórakoztat a kékség társasága. Ha a haja helyett a bőre lenne kékre mázolva, akkor eredeti Törpillává válhatna. Talán később felvetem ezt az ötletet, de egyelőre hagyom kibontakozni. - Több fantáziám van, mint azt gondolnád. Drágám. Teszem hozzá vigyorogva, mielőtt még elfelejteném. Hüvelyk és mutatóujjam az államra siklik, elgondolkozva dörzsölöm meg, miközben a tekintetem végigsiklik rajta. - Persze mindenki magából indul ki. Nyilván az első kérdéseid egyike az szokott lenni, hogy:Levetkőzünk, vagy menjen ruhában? Duruzsolom álnok, gunyoros hangon. - Képzelem, hogy milyen képet vághatnak ehhez a pasasok. Nem lennék a helyükben. Elég illúzióromboló lehet. Meg aztán hamár levetettem a ruhám, hogy vegyem fel újra? Csóválom meg a fejem, és ciccentek a nyelvem hegyével, jelezve, hogy ez nagyon nem lenne jó így. Ruhás szexet csak a degeneráltak nyomnak. Ha én már eljutok valakivel odáig, hogy hajlandó legyek megdugni, akkor kerüljön le mindenkiről az összes ruha. A következő kérdésre csak megvonom a vállam. - Alaszka már csak ilyen. Itt még a ribancok is nagykabátban járnak télen. Angliában az eső határozta meg leginkább az aktuális viseletet, ott mindig számítani kellett arra, hogy bármikor leszakadhat az ég. Itt a havazás olyan, hogy olykor még nyáron is kapunk belőle. - Nem baj drágám. Ez mostanság aligha fog bekövetkezni. Pereg le rólam a beszólása, mint frissen hullott hó a forró motorháztetőről. Ennél jobban meg kell erőltetnie magát, ha azt akarja elérni, hogy ténylegesen megsértsen, bár kettőnk közül azzal ő járna rosszabbul. Alaszka veszélyes vidék. Minden nap tűnnek el nyomtalanul emberek. - Lehet, hogy nem vagyok valami jó nevelő, de van egy szabály, amihez tartom magam: zsebórát nem javítok kalapáccsal. Utalok arra, hogy akkora furkó azért nem vagyok, hogy a hírneves személyiségi jogaival visszaéljek. Egyáltalán nem érdekel a menzesz naptára, a barátnőinek a telefonszáma, már ha vannak olyanok. Inkább csak arra lennék kíváncsi, hogy meddig menne el, hogy visszakapja ezt a kis apróságot. - Úgy tűnik mások becézgetése nem csak az én perverzióm… drágám. Lépek elé, és pillantok le rá sötét szemeimmel.
Szerencsére nem vagyok egy kifejezetten idegbajos típus, más esetben talán zavarna, hogy olyan, amilyen, de hát engem sem kell a szomszédba küldeni némi spirituszért, hogy vissza merjek pofázni bárkinek. - Ezt nehezen hiszem el. Rántom meg flegmán a vállam, de különösképpen nem érdekel a fantáziája, csinos esély van rá, hogy közel sem olyan területen fantáziálgat, ami engem a legcsekélyebb mértékben is lázba hozna. Kifejezetten nem zavar, hisz ilyen egyed minden második bokorban akad, nem árt egy kis változatosság. - Ilyen hülye kérdés nem tennék fel, ha már ennyire ragaszkodunk a témához, a nálad vagy nálam inkább, de ennél azért kreatívabb szoktam lenni. A ruha zavaró tényező. Nem mondom, hogy egy gyors numerát nem lehet megejteni felhajtott szoknyával, de én azért szeretem kellőképpen kiélvezni a pillanat hevét, bőr a bőrön, meg minden. Lepereg rólam a maró gúnya, már csak azért is, mert tény és való, hogy elég egysíkú tudok lenni, de ezt sosem bántam, nem is fogom elkezdeni. - Te már csak tudod a jelek szerint, hogy milyen fejet vágnak az ilyesmihez a pasasok. Én azért szoktam ruhát felvenni, hogy ne meztelenül sétáljak az utcán, de ezek szerint egyeseknél ez nem alap. Jah, nem túl burkoltam volt pofám még lebuzizni is, bár nem hinném, hogy az, egyszerűen vérszívásért jár viszonzás, mindig is így működtem. - Ez van. Nyilván egy város időjárását nem áll módomban megváltoztatni, még akkor sem, ha szívem szerint megtenném. Telente elég ritkán fogok erre járni szerintem, de nem hiszem, hogy oly nagyon hiányozna majd a dolog. - Kár, kíváncsi lennék rá, hogy a lángod is olyan sötét-e, mint a ruházatod. S akkor még finom voltam, annyira nem teperek azért, hogy megsértsem, nem szeretek alapvetően ilyen irányba törtetni bárkinél, de azért valljuk be, vannak olyan alakok, akik kiváltják az emberből a nem épp titkolt ellenérzéseket. A drágázást már egészen megszoktam, kár, hogy biztos nem kedvességből mondja, megnézném, hogy olyat tud-e, de komolyan, vagy egész nap olyan, mint akinek citromot dugtak a szájába, meg sünt a seggébe. - Nézd el nekem, ha ezt nehezemre esik elhinni. Igazság szerint pont olyan, mint aki merő gonoszságból, önnön szórakoztatására megtenne hasonlót, talán korán ítélek, nagy hibám, de elég biztosnak érzem magam eme feltételezésemet illetően. A menzesz naptáram minő meglepetés, nem a sim kártyámon foglal helyet, azon csak számok vannak, de azok is épp oly fontosak, mint mondjuk bármilyen dinka alkalmazás, amivel elütöm az időmet, ha épp unom magam. Ritka, de előfordul. Oké, a számok azért fontosabbak. - Úgy, de azt kell mondjam, elég vérszegény a repertoárod, nyuszifül. Felnézek rá egészen nyugisan, amolyan, na most mi lesz jelleggel? Fenyegető akar lenni? Elnyomni a jelenlétével? Bármelyik is, rá fog jönni, hogy ezt nálam igen nehéz elérni, nem ijedek meg egykönnyen. Csak gúnyos mosolyt villantva emelem meg felé a tenyeremet, hogy lesz szíves belehelyezni azt, ami az én tulajdonom.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Az már a te bajod. Drágám. Rántom meg a vállamat. Nem vagyok már kölyök, hogy nekiálljam bizonygatni a magam igazát. - Tényleg? Pedig nektek nőknek szokásotok hülye kérdésekkel bombázni a férfiakat. Találkoztam már olyan nővel, aki nem volt hajlandó levenni a ruháját, csak akkor ha már bebújt a takaró alá... éjszaka volt, és le volt húzva a redőnyt. Gőzöm sincs, mi volt a problémája, de leszartam, csak egy éjszakára kellett. Egyébként meg amit akartam, azt így is láttam. A sötétség egy vérfarkasnak nem jelent nagy akadályt. Én azért megnézném a kék bigét, ahogy pucéran végigvonul a főtéren. Férfiből vagyok én is, egy ilyen látványnak nem fordítanék hátat. - Meglehet. Vonom meg a vállamat. - Viszont te hamarabb kapnál lángra a sok vegyi cicoma miatt, amit magadra kentél. Plusz a zsír is táplálja az égést. Szúrom oda kárörvendően. Így ruhában amúgy nem tűnik túlsúlyosnak, de hát tudva levő, hogy a nők mániákusan érzékenyek minden olyan témára, ami a testsúlyukkal kapcsolatos. Kétlem, hogy egy ilyen megjegyzés fölött csak úgy elsiklana. Aztán ki tudja? Amilyen büszkének tűnik, talán azon csekély csoportba tartozik, akik tökéletesen meg vannak elégedve magukkal. - Elnézem neked, de csak azért, mert egyesek szerint hinni a templomban kell. Továbbra is úgy vagyok vele, hogy ráhagyom azt, hogy mit hisz el, és mit nem. Én örök kétkedő vagyok, soha nem hiszek el senkinek se száz százalékosan semmit. A gyanú óvatosságra int, és nem hagy eltunyulni. Aki elengedi magát, azt érik leginkább váratlanul és felkészületlenül a támadások. - Azt várod, hogy a bókok különböző szinonimáival hintselek körbe, drágám? Rossz ajtón kopogtatsz. Vigyorgok rá, majd közel lépek, ha csak el nem ugrik a mozdulatomra. A nyelvemmel végignyalom az ajkaimat, aztán mélyen a szemeibe pillantva újra megszólalok. - Ha meg tudod fejteni a következő feladványt, visszaadom a sim kártyádat. Ez mókás lesz! Kíváncsi vagyok rá, hogy a kék haj, és a csípős nyelv mellett van-e agya is a nőszemélynek. - Hatalmas vagyok a bástyák között, mégis könnyű, mint a levegő. Száz gyalog meg se mozdíthat. Mi vagyok? Biccentem oldalra a fejemet, hamiskás vigyorral a képemen. - Egy perc. Tik-tak!
- Nektek meg szokásotok hülyének lenni. Nem kifejezetten veszem magamra, mert lehet, hogy nő vagyok, de sosem gondolkodtam úgy magamról, hogy ostoba kérdésekkel traktálnék bárkit, főleg ennyi év után, bár túlságosan öreg még nem vagyok, de többet tudok, mint az átlag, de hogy ezt bizonygassam, az merőben távol áll tőlem. - Azt hiszem, a szemészetre sem ártana beutaltatnod magad. Nem vágom, milyen cicomáról beszél, max szájfény volt rajtam, mielőtt elindultam Anchorageből, azóta már megáztam, meg, nos… jól éreztük egymást Emilioval, ha lett is volna rajtam smink, már rég csak nyomokban tartalmazná az arcom, de akkor meg megszabadultam volna a terhelő bizonyítékoktól. Mondjuk, gondol, amit akar. - Legalább erre is jó vagyok. Vigyorodom el, engem halálosan hidegen hagy, ha valaki húsosnak tart, egészségére, ameddig akad olyan bőségesen, akinek tetszem így is, addig aligha kell foglalkozzam az ilyen megjegyzésekkel, plusz tényleg magam mögött hagytam már a súlyommal kapcsolatos problémáimat, és köszönöm, nagyon jól érzem magam így. Oly sok túlsúlyom persze nincs, de kerekebb vagyok az átlagnál, de hálistennek legalább arányosan, szóval nem mondhatni, hogy csak a hátsóm lenne óriási. - Bókok? Nem, szerintem fogalmad sincs arról, hogyan kell bókolni, de ha lenne, akkor sem akarnám, hogy rám pazarold őket. Fölösleges. Nem érdekel, igazából, szeretem a bókokat, a dicsérő szavakat, de csak addig, amíg nincs mögötte valami egyéb, ami miatt már aggódnom kellene. Belőle az eddigiek alapján egyáltalán nem tudom kinézni, hogy képes ilyesmire, de ha mégis, hát nosza, legalább van benne valami pozitív is. - Ha meg nem adod, feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen, biztos csudiszép fantomkép készülne rólad. Nem vagyok én semmi mókának elrontója, de a tulajdonomhoz jogom van mindenféle idióta kérdés nélkül. Amikor azonban meghallom, felröhögök. Mondjuk, nem biztos, hogy arról van szó, ami elsőnek eszembe jut, de kétségkívül beillik az eddig alkotott képembe róla, mármint, olyan téren, hogy milyen sokat gondolhat magáról. - Egy egoista pöcs mindenképpen. Ne szórakozzunk lehetőség szerint, nem fogok játszadozni olyasmiért, ami az enyém. És nincs az a pénz, hogy akár átvitt értelemben is, de királynak tituláljam.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Honnan tudod, hogy nem hordok lencsét? Nevetek fel. Amúgy néhány éve, amikor még nem Fairbanksben éltem, hordtam szemüveget. Persze csak üveglencse volt benne, semmi dioptria. Kifejezetten jól állt, bár néhány óra elteltével már idegesíteni kezdett, hogy a fejemen van. Úgy tűnik, hogy nem vette magára a megjegyzésemet a külsejét illetően. Talán nem az a fajta, aki önbizalomhiányban szenved, de azért szerintem mélyen legbelül sikerült kicsit megpiszkálnom a női hiúságát. - Ha akarnék, tudnék... Vonom meg a vállamat. Amennyiben az érdekeim úgy kívánnák, el tudnám adni magam hős daliás lovagnak. Valószínűleg utána mennék két kört rókázni a slozira, de ahogy mondani szokták: a cél szentesíti az eszközt. Sokkal jobban mulattat, hogy cseszegethetem ezt a kis kékhajút, és egyáltalán nem tartok attól, hogy bárminemű komolyabb következménye lehetne a dolognak. Megenni úgyse tervezem. Egyelőre. Fapofával reagálok a feljelentéssel való fenyegetőzésre. - Ugyan! Naiv vagy, ha azt hiszed, hogy ilyennel foglalkoznak. Rántom meg a vállam, majd pofátlanul rávigyorgok. - Én nem loptam el semmit. A földön találtam. Lazán ki tudnám mosni magam a vádak alól, bár tényleg kétlem, hogy bárki is komolyan venné, ha ezzel beállítana a rendőrségre. Szinte biztos vagyok benne, hogy elintéznék annyival, hogy a szolgáltatónál tiltassa le a számát. A zsaruknak van jobb dolguk is, mint ilyen aprócseprő ügyekre vesztegetni az idejüket. A feladvány nem nehéz. A nehézsége csak abban rejlik, hogy az emberek hajlamosak túlkomplikálni... pedig az ilyen, és ehhez hasonló feladványoknak nagyon egyszerű és kézenfekvő megfejtésük van. Az egoista pöcs hallatán ismét elröhögöm magam. - Még harmincöt másodperc. Hagyom figyelmen kívül a kijelentését. Továbbra is várok, hátha kibök valamit. Ha nem, hát így járt.
Csak megrántom a vállam, tökéletesen hidegen hagy, hogy mit visel, és mit nem, elég hamar kiderült úgy hiszem, hogy jellemileg nem kifejezetten komáljuk egymást. Biztos van, aki elviseli a stílusát, de nekem nem áll szándékomban. Én sem vagyok egyszerű eset, de azért ennyire sosem igyekszem mások idegrendszerét az egekbe pumpálni. Na jó, ez nem feltétlenül igaz. Vannak, akik megérdemlik, például ez a csávó is, de szemlátomást minden lepereg róla. Az sem hat meg különösképpen, hogy nem akar bókolni, vélhetőleg egyébként sem tudnék mit kezdeni a helyzettel, szóval még jó, hogy nem teszi. Vannak, akikre nem érdemes pazarolni az ilyesmit, példának okáért rám sem, mert másként működöm, mint a legtöbb nő. Inkább pasisan állok az ilyen kérdésekhez. - Nos, nem fogadnék rá, hogy igazad lenne. Állapítom meg tudálékos mosollyal, a rendőrök közt is vannak őrzők, ha nem is hamar, de kiderítenék, biztos vannak térfigyelő kamerák errefelé, elég forgalmas helynek tűnik. Onnan már azért nem olyan bonyolult megtalálni valakit, hogy ismerjük az arcát. Lehet, hogy számára nem nagy ügy egy sim kártya eltulajdonítása, de ez attól még a személyiségi jogaim megsértése, és elhiheti, ha én azt akarom, hogy komolyan vegyen, komolyan is fognak. Elég akaratos egy némber tudok lenni. - A földön találtad, miután végignézted, hogy kiverik a kezemből a telefonom, következésképp tudható, hogy az enyém, mivel ebben nincs benne, és a földön sincs sehol. Takarózhatsz a hülye szövegeddel, attól még tény, hogy az én magántulajdonommal szórakozol. Gondolom fájna, ha egyszerűen csak visszaadnád. Nem vagyok egy könnyen kiakadó fajta, de ekkora tahóval is ritkán találkozom. Mindenesetre nem fogok az ő kénye kedve szerint játszadozni, az nem az én műfajom. - Ja, annyi van hátra addig, amíg elveszem tőled a kártyámat. Ne fecséreljük tovább egymásra a drága időnket. Add szépen vissza, aztán te jobbra, én balra. Nem arról van szó, hogy ne tudnám a számaimat visszakapni, digitálisan megvan az összes, de attól még semmi kedvem új sim kártyát igényelni. - Na, legyél jó kisfiú úgy három másodpercig, és add szépen vissza. Mindenesetre nem fogom megvárni, míg kiszámolja magát , megnyugtató, hogy megy neki hatvantól visszafelé. Ellenben a kártyámat tartó kezére ráfogok, jelezve, hogy ideje elengedni, semmi különöset, nem normálist nem tervezek, csak megkísérlem lefejteni az ujjait róla.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Végignéztem? Vágok ál-meglepett arcot, mintha nem is láttam volna az egészből semmit. - Én csak itt sétáltam a békés nyári időben, és a földön találtam ezt a kártyát. Vonom meg flegma mozdulattal a vállamat. - Ki tudja, hogy valójában hozzád tartozik-e. Az is lehet, hogy más kártyája, és te akarod eltulajdonítani. Törvénytisztelő állampolgárként kötelességem gyanakodni a szavahihetőségedben. Sötét íriszeim kárörvendőn csillannak, ahogy a szám sarka is arcátlan mosolyra rándul. Ha azt hitte, hogy nem lehetek az eddigieknél is taplóbb, akkor ezennel új szintre helyezhette a taplóság definícióját. Ha eljutna - biztos vagyok benne, hogy nem - akkor nagyjából ugyanezt a sztorit adnám elő a zsaruknak is, egyébként. - Elveszed? Ezt már tényleg nem bírom megállni egy jóízű röhögés nélkül. Megnézném én azt. - Hogy is szokták mondani? Ja igen: gyengébbik nem. Célozgatok gonoszkodva. Persze tudom, hogy nem feltétlenül gyenge minden nő... sőt! A vérfarkasok között vannak olyanok, idősebb nőstények, akiket még én is tisztelek. Sangilak vérvonalába is tartozik nem egy közülük... példának okáért Sheilával nem állnék le szórakozni, mert annyira nem untam meg még az életemet. - Sajnos nem tudom visszaadni, ha nem tudod a helyes választ. Sóhajtok színpadiasan. - Úgy érzem, meg se próbálkozol a gondolkodással. Pedig nem olyan fájdalmas ám, ha használod az eszedet. Már ha van, persze. Szúrok oda ismételten egy kedves megjegyzést. - Borzasztóan sajnálom, de már rég kinőttem a kisfiú korból, így a kérésed nem tudom teljesíteni. Miért adnám vissza? Könnyítsem meg a dolgát? Az annyira unalmas és egyszerű lenne. Amikor ráfog a kezemre, a szemöldököm megemelem, és röhögni kezdek. Az ujjaim satuként zárulnak a kártya köré. - Tudtam én, hogy bejövök neked. Röhögök.
- Ez pont így történt, biztos a deszkás bunkó is ezt tapasztalta. Oké, reménytelen a pasi, találkoztam én már sok tahóval, de ő egészen hajmeresztően túltesz rajtuk. Nem hittem volna, hogy beleakadok valaha olyanba, aki mellett kisangyalnak érzem magam. Ezért már megérdemelne egy vállveregetést. - És nyilván le is fogod adni a szolgáltatónak, mi? Csak mint törvénytisztelő állampolgár? Kérdezek rá, mert ezt aztán kötve hiszem, de komolyan a pofám leszakad tőle. Kevés ennyire tenyérbe mászó alak tapossa a földet. - Amilyen kis cingár vagy, szerintem lazán két vállra fektetnélek, ne viccelj. Ha már ő lovagolt az én külsőmön, hát nem vagyok rest megtenni én sem, tudom én, hogy bőven lehet ott izom, ami nem látszik, de nem szeretném jelenleg ezt feltételezni. Az sem érdekel, hogy tán nagyobb a szám, mint lennie kellene, de tényleg hidegen hagy ha valaki laposra ver, meggyógyul. - Nem is kell megmondanom a helyes választ ahhoz, hogy visszakapjam, ami az enyém. Említem meg, bár azt hiszem, csak fölöslegesen tépem a számat, mert bizony ez sem fogja meghatni, de azt is leszűrheti, hogy én magam viszont aligha veszem fel a sértéseit, nem érdekel, ha ostobának gondol, kedves egészségére, nekem ettől nem lesz rosszabb napom, attól annál inkább, hogy el kell viselnem a személyét. - Sajnálod? Ismered egyáltalán a szó jelentését? Egyébként, el kell keserítselek, de pont a kisfiúk szoktak ilyen hülye játékokat játszani a kislányokkal. Esetleg a copfom nem akarod húzgálni? Vagy a szoknyám szélét? Illene a képbe. Ahogy feszegetni próbálom a kezét, gond nélkül közelebb jutok hozzá, bár azt kell mondjam, elég elvetendő ötlet, mert a büdös életbe nem fogom tudni felnyitni az ujjait. Igen, igen, az erősebb nem, tudom én, répát a hátsójukba, attól biztos egyből eldobná a hülye kártyámat. - Jaaa, alig várom, hogy megnézhessem, milyen satnya vagy a gönceid alatt. Vetek rá egy negédes mosolyt, egy darabig próbálkozom még, de rövid úton más taktikát választok, s ha már ilyen közel vagyok, nem vagyok rest megtenni azt, amit a helyemben minden nőtársam szíves örömest megtenne. Nevezetesem lendületesen megemelem a térdemet, hogy nem épp cirógató mozdulatokkal illessem a koronaékszerét.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Nem értem, mire gondolsz. Vonom meg flegmán a vállamat, amikor a deszkás majmot hozza szóba. - Természetesen! Vigyorgok rá. - Cingár? Drágám… Már akkor se voltam az, amikor megszülettem. Röhögök. Nem vagyok kigyúrt állat, és nincs is rá szükségem, hogy az legyek. Anélkül is erős vagyok, ráadásul a legtöbb kétajtós szekrény szánalmasan satnya izomtömeggel rendelkezik, csak fel vannak fújatva. Azért bájos, hogy mennyire próbálkozik megsérteni, csak nem igazán tud ezzel rajtam fogást találni. - Én nem játszottam ilyet annak idején, de ezek szerint neked van némi tapasztalatod benne. Biccentem félre a fejem, és jót szórakozok magamban, miközben erőlködik, hogy elvehesse tőlem a kártyáját. Bár a pajzsom zárva van, és a vérvonalamnak köszönhetően teljesen emberinek tűnök a világ számára, az ösztöneim és a reflexeim működnek. Amikor észlelem, hogy lendíti a lábát, a kezemet magam elé kapom, és szétnyitott ujjakkal feszítem le a tenyerem. A kékség térde a betonkeménységűnek tűnő tenyeremben csattan, majd azzal a mozdulattal már taszítok is egyet rajta, hogy visszazavarjam oda, ahova való. - Most én jövök. Ha már ilyen közel merészkedett, a tarkója után nyúlok, és ellentmondást nem tűrően odarántom magamhoz a fejét, hogy a következő pillanatban szájon csókoljam. Semmi romantika nincs benne, szimpla bosszú a bepróbálkozásáért… Az ujjaim engednek, most van alkalma kikapni a kezemből a kártyáját, s a következő pillanatban már el is tolom magamtól. - A bástya árnyéka. Közlöm a rejtvény megoldását, majd mintha mi se történt volna, elsétálok.
// Hacsak nem tartóztatsz fel, akkor köszöntem a játékot! //
- Nyilván, biztosan a ló nézett be a gyerekszobádba az ablakon. Felelem lazán, és igen, történetesen igencsak sokat cibálták a copfomat kiskoromban, de szerintem ez amolyan megszokott dolog, bár amilyen tahó, ő biztos akkor is inkább csak szívatta a lányokat, jó rég kell gyakorolnia, annyi szent. Tényleg kevesen vannak, akik ennyire képesek felforralni az agyvizem, inkább én művelem, szóval még büszke is lehet magára, bár tippre ez neki már nem újdonság. Nem vagyok rest megkísérelni megajándékozni egy csinos kis térdekéssel, de pechemre kivédi, ráadásul kiderül, hogy erősebb is, mint az átlag, talán jobban is, mint az normális lenne, de nem foglalkozom ezzel. Nekem tök mindegy, kicsoda, micsoda, egyébként is rühellem a képét. Brr, az biztos, hogy ezt a találkozót hamar szeretném kiverni a fejemből. Nem vágom, miről hadovál, mikor azt mondja, most ő jön, de totális a megdöbbenés, amikor szájon csókol, ám tökéletesen ösztönösen lendül a kezem, mert az egy dolog, hogy azt hiszi, mindent megtehet, de én majd jól megmutatom neki, hogy közel sincs így. Mondhatni, biztosra megyek, első lépésként istenesen beleharapok a szájába, de olyan szinten, hogy eleredjen a vére, s közben lendül a kezem is, hogy pofán vágjam annak rendje és módja szerint. - Nem, belőlem nem eszel, mackósajt… Tököm tudja, miért hívom így, de most már dühös vagyok, csak úgy villognak a szemeim, mert az egy dolog, hogy örömmel adom magam, ha olyan a helyzet, de ez határozottan nem olyan. És ő sem. Dühít a mérhetetlen pofátlansága és arroganciája. A kártyára lecsapok, amennyiben még tudok, de megfeszülni nem fogok érte, már égeti a talpam a talaj. - Hurrá. Közlöm flegmán, eddig sem érdekelt a dolog, eztán sem fog, az is biztos, még csak arra sem vesztegetem az időmet, hogy megjegyezzem. Ám amennyiben elsétál, úgy egy ideig nézek utána, annyira legalábbis mindenképpen, amíg létrejön a hőlátás varázslat, tudni akarom, hogy csak egy figyelemreméltó reflexekkel megáldott ember, vagy valami más…
A harapásra felmorran bennem a vad, de nem engedem a felszínre kémlelni. Hátra lépek, és felrántom az arcom elé a kezem, így tenyere az alkaromon csattan. - Au. Vadmacska. Húzom végig mutatóujjamat az ajkamon, letörölve onnan kiserkenő véremet, majd vigyorogva félrebiccentem a fejem az újabb becéző szó hallatán. - Így dühösen szinte már szép is vagy… Jegyzem meg, olajat öntve a tűzre, hadd lobogjon csak benne a harag. - Kérlek, ne sírj utánam! Még biztosan találkozunk… Dugom zsebre a kezeimet, majd végignyalva az ajkamat fordulok meg, és lassú… ráérősen kényelmes léptekkel folytatom utamat ott, ahol abbahagytam, mielőtt megláttam Hupikék Törpillát.
Sounds in the attic See inside the show Watch as you go Watch as you go
Trapped in some place The entity fades Watch them crawl on me Claiming redemption
Esős szerda este. Kurvára nem itt kellene járnom, de egyszerűen muszáj volt eljönnöm a városba. A fekete paripa csatakosra ázott, mert a kabát ugyebár csak nekem jár, neki nem. Ő bírja így is. Komoly túra volt átruccanni Anchorage-ból, de ha hív a természet, akkor meg kell tenni. Mexikóvárosból ide jutni még hatalmasabb út volt és azt is megtettem pár évtizeddel ezelőtt. Itt a helyem. Érzem. Kellett a kitérő is, de végre megérkeztem. Mintha egy álarc hullna le és vége a megrekedés időszakának. Ami a lepel mögött volt, az most rám mászik és körbeölel. Bőrömön érzem a várost, a lüktető acélszívét és ezt a békés, esetefelé legalábbis csendesebbnek mondható főteret is. Szakadó eső, jó nagy mesterséges tavak és üres padok. A közelben egy játszótér, pont ellovagoltam két belevalós kiskölyök mellett, aki nyakig mocskosan nyomta a homokozóban a várépítést. Büszke lehet rájuk az apjuk, hogy ezek tökös gyerekek. Azt hiszem, itt az ideje megállni kicsit. Jolly Joker utolsó patakoppanásai is jelzik, hogy elfáradt, éhes és vizes is. Megrázza magát, beterítve engem ázott lőszörrel és prüszkölve kéri már a tápot, amit az útra hoztunk. Együtt. Egy ló társat is jelent, nem csak szállítóeszközt. Az autósok ezt nem ismerik. A motorosok talán, de az se az igazi. Egy paripa az igen! Megmarkolom a gondosan rögzített nyerget és páros lábbal leugrom, átvetve magam a test felett. A kis zskból kicsomagolom a kajáját, aztán megpaskolom az oldalát: - Zabálj, öregem! Még egy kicsi, aztán szunyálhatsz is egy nagyot. Amíg elé tartom a zsákot és fal, én körbenézek.A fejemet veri az eső, de akkor se fordítom előre ezt a hülye baseball sapkát. A hosszú, fekete bőrkabát takarja a trikót, amire lángok és motorok vannak festve. A főtéren akad egy-két arc, aki átvág a terepen, de álldogálni nem nagyon látok senkit. Csak egy szőkét meg távolabb még pár embert, de azok is az órájukat nézegetik.
Sose zavart az, ha a természet is könnyeket hullat. A növényeknek erre szüksége volt, én pedig szerettem esőben sétálni. Olyankor soha senki se láthatta azt, hogy valójában nem egy esőcsepp csorog végig az arcomon, hanem egy ezüstös színben pompázó könnycsepp. Mai nap kivételes alkalom volt, hiszen sikerült kiosonnom otthonról anélkül, hogy a vérebek velem tartottak volna, a férjem meg isten tudja, hogy merre volt. Talán Párizsban, a birtokon és folytatta tovább az üzletét, de egyáltalán nem bántam azt, hogy elutazott. Legalább nem kellett olyan sokszor maszk mögé rejtőznöm, ahogyan most is tettem. Csak magam voltam és a magány, miközben egyre gyakrabban gondoltam Dory-ra. Hiányzott, nagyon is. Mellette nőttem fel, tőle tanultam meg sok mindent és neki köszönhetően lettem ennyire erős és kitartó. Neki köszönhetem azt is, hogy a lehető legnehezebb pillanatban kiderült a ládikó titka, a múltam egy darabkája. Azóta sokat gondoltam arra, hogy vajon milyen lehet az apám, vagy milyen lehetett édesanyám. Rövid időn belül pedig el is értem ahhoz a helyhez, ami régebben az egyik legfontosabb helyszíne volt az életemnek. Itt ismertem meg őt, azt a személyt, akire az életemet is rámertem volna bízni. Toto életét akartam megmenteni, de azon az estén a csillagok többet láttak. Sok mindent mesélhetnének arról, hogy miként fonódott egy apró teremtés és férfi élete össze. Egy törött szárnyú madárka miként bízott meg egy idegenben. Régóta nem hallottam Darren felől, de továbbra se akartam azt elhinni, hogy tényleg meghalt.. Éreztem, hogy nincs minden rendben, talán a csillagok súgták meg, de abban biztos voltam, hogy él és reméltem, hogy jól van. Hinni akartam ebben és remélni, hogy egyszer még újra láthatom őt. Amikor a hinta felszabadult, akkor leültem rá és újra elveszem az emlékekben és a bizalom erejében. Nem érdekelt az se, hogy vizes, mert a kabátom elég hosszú volt, de nem sokkal később fura dologra lettem figyelmes. Figyeltem a férfit és a lovát. Követtem őket a pillantásommal, majd mintha a szellő is azért támadt volna fel, hogy arra felé sodorjam. Lassan indultam el, de nem bírtam végül elfordulni és másik irányba menni. Gyönyörű lova van. – szólalok meg kicsit talán félénken. Nem a férfitól félek, hanem talán a világtól, attól, hogy egyszer akaratlanul is ártani fogok valakinek. Majd lassan végig simítok a ló sörényénél. Mindig szerettem lovagolni. Régebben a birtokon is volt, de azóta az is kihalt lett. Mintha már semmi se lenne képes életet lehelni azokba a falakba. Elnézését, nem akartam így „magára törni”, de nem tudtam csak úgy elhaladni…- teszem hozzá sietve, majd a kicsit összébb húzom a kabátomat magamon. Azóta se vettem le a nyakláncot, se a gyűrűt, mert így olyan, mintha velem lenne édesanyám, akit sose ismerhettem meg, illetve még Dory is.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Csak zabál és zabál ez a ló. Úgy is kell. Inni majd a szökőkútból fog meg ezekből a kültéri medencékből, miért is ne? Merje azt mondani valaki, hogy nem lehet! Nm írták ki, hogy ló nem ihat itt a vízből. Én meg paskolgatom, jófejkedem vele, mert ő a társam. Anchorage-ban szereztem és ő mellettem lesz, amíg bírja. Hosszú utakra vettem, de elsősorban ide. A város húzott, mintha kötél lenne a lábamra kötve és Jolly Jokerrel érkeztem. Így megyek majd a hegyre is, ahol egyszer már jártam. Azóta változtak az ügyek, a szállodát szállták meg, hallottam, de leszarom. Nekem a helyi falka a hegyen van és ehhez tartom magam. És ekkor érkezik egy leányka, egy törékeny, fiatal szépség. Olyan feje van, mint egy porcelánbabának. Van benne valami különleges, érzem, hogy nem hétköznapi csaj. És nem is gyáva, ember létére. Jolly joker is megérzi, a simításra elfordítja fejét a zabászsáktól és a lány hajával kezd játszani. Tetszik neki ez a nagy szőke susnya. Harapdálja, belefúj, piszkálja a fejével. Ezt csak azzal csinálja, akit bír. Láttam már az úton olyannal, aki nem tetszett neki és annak csak dobogott. - Jolly Joker a neve. Bír téged, kiscsaj! A szőkére nézek, bele a szemei közé, mélyen, szigorúan. Mintha most akarnám megismerni, kinézni belőle a lelkét ide magam elé, hogy lássam amint van. Fura érzések dúlnak benne. Nagy tér, oké, de ez egy embernek is ekkora dolog? Manapság lehet, hogy igen, vannak olyanok, akik a lakótelepek után elájulnak egy betonozott tértől, hogy hú, de szabad és természetes! Jöjjön ki az erdőbe vagy a hegyre, akkor majd meglátja, az igazi teret. A ló hasa erősebb a kíváncsiságánál ,ezért folytatja az evést. - Nem zavarsz. Pihenünk. Szereted a lovakat? Úgy látom, nem először találkozol hátassal. Achilles vagyok. Te ki vagy, szőke? Jolly Joker már nem néz rá, de én igen. Nem veszem le a szemem róla. Tudom, hogy fura a városban lóval járni. Mégis van ebben a nőben valami. Hány éves lehet? 26-27? A nyakára nézek és ami kilátszik a kabát alól, az emlékeztet egy könnyű nőcskére. Ezekre nem mindig emlékszem, de annak volt egy felszentelt medálja. Hasonló energiákkal, mint ez és arcra is ilyesmi volt. Csak nem? Jézus Úristen és az angyalok mennyei kara... - Mit szorongatsz ott a kabátod alatt? Szép ékszer, ne szégyelld! Látni akarom, mi az. A csöcse is ott van, azt féltheti. Eszembe jut, mikor lepapázott a pultos, én meg kicsaptam a kezéből a tálcát. És Ray beszólt, hogy ugyan honnan tudnám? Tényleg, honnan tudnám? És ha ez itt az, akkor mi a szart csináljak? Hú, baszd meg! Morcosabb képet vágok, szemöldökeim összeszaladnak és úgy nézek a lányra, mint rendőr egy gyilkosra. Mintha tehetne róla. De honnan fogom tudni? - Madre de dios... - mondom halkabban és rettentő mérgesen... A sapkámat megigazítom a fejemen, magasabbra lököm a siltjét és meg is fordítom, mint ahogy rendesen hordják az ilyet. Ellenző elöl, én meg lesek ki alóla. Majd megeszem ezt a csajt, nem csodálnám, ha beszarna ijedtében. Pedig... Erre nem készültem még fel!
Ritka az olyan, amikor még valaki lóval közlekedik. Az emberek inkább már csak hobbiból, vagy sport miatt lovagolnak, de nem amiatt, hogy utazzanak, legalábbis erre felé és a világ legnagyobb részén. Ezért is lepődök meg annyira, hogy valaki ezzel érkezett ide, a belvárosba. Figyelem őket, de végül nem bírom megállni, hogy ne sétáljak oda. Hiányzik a lovaglás, de amíg távol voltunk, addigra szinte ez a ház kiürült és a boldogságot jelentő dolgok eltűntek. Óvatosan érintettem meg a pacit és simogattam meg, hiszen eleve evett, illetve ott volt még az a tény is, hogy lehet nem is bír. Régebben Villámmal elég gyorsan megtaláltuk a közös hangot, de ő vele nem biztos, hogy igen vagy esetleg a gazdája, vagyis inkább a társa örül annak, hogy egy idegen csak úgy idejött simogatni a lovát, de egy pillanatra újra mosoly kúszik az arcomra, amikor felém fordul a paripa és a hajammal kezd el játszani, még egy kisebb nevetés is elhagyja az ajkaimat. Szép neve van és szia Jolly Joker. – fordulok újra vissza a pacihoz, majd a mosoly egészen addig nem tűnik el az arcomról, amíg bolondozik velem, de aztán győz az éhsége, én pedig nem piszkálom tovább őt. Mindenkinek kijár a nyugodt étkezés. Ekkor pedig az ismeretlen férfihoz fordulok és vele elegyedek beszélgetésbe, vagyis valami olyasmi, hiszen a megszokott állarc nem hull a földre. Erős smink, a szemeim szinte semmilyen érzelemről nem árulkodnak. Az évek alatt egészen könnyedén megtanultam leplezni a valódi érzéseket, ritka volt az, amikor a szemeimben az igaz érzés, valódi énem csillant meg. Nagyon szeretem a lovakat. Régebben nekem is volt, fekete szőre volt és a fején volt egy fehér folt. Villámnak hívták. – válaszolok őszintén neki. Erről kár lenne hazudni. Azóta csak reménykedek abban, hogy jó kezekbe került és gondját viselik, mert ha jól tudom, akkor eladták őt, mert nem volt biztos az, hogy én még ide vissza fogok térni… De most itt voltam és üres volt a ház. Hiába voltak ott szolgálok, egyszerűen ha Toto nem lett volna, akkor biztosan tényleg úgy gondolom, hogy a házból elillant az élet és a szeretet. – Örülök, hogy találkoztunk Achilles. Madison River. – mutatkozom be, de a családnevemet inkább nem ejtem ki. Nem szerettem, hiszen a férjem nevét fel kellett vennem… Mintha még ez is azt mutatná, hogy hozzátartozom, és meg se próbáljak őrültséget csinálni. Állom a pillantását, de kár lenne tagadni, hogy kicsit furán is érzem magamat. Kezdem úgy érezni magamat, mintha a vesémig próbálna látni, de ahhoz meg sok sikert neki, mert az elmúlt évek alatt nem igazán sikerült senkinek se, csak akinek engedtem, de most nem állt szándékomban a jól felépített látszatból engedni… Családi ékszer, édesanyám hagyta rám. – jegyzem meg sietve és rövid időre meg is mutatom neki, de amikor furán kezd el viselkedni, akkor sietve rakom inkább vissza a kabátom alá. Nem szeretném, ha elvenné tőlem, illetve kicsit meg is ijeszt. Így hátrálok pár lépést, aminek köszönhetően neki ütközöm a lónak is, de szerencsére csak éppen hogyan. Érzem, hogy legbelül szinte remegek, de voltam már ennél nagyobb slamasztikában, elég csak a férjemre gondolni, így igyekszem összekapni magamat és nem kimutatni azt, hogy félek. Mi? – kérdezem meg szinte sietve, majd inkább kikerülöm a lovat is, hogy még inkább növelni tudjam köztünk a távolságot. Minden rendben van? Jól van? Hívjak esetleg segítséget?– de igazából még a hangom is megremeg, s talán most kellene lelépnem. Hátat fordítanom mindennek, de túl kíváncsi vagyok. Tudni akarom, hogy miért néz így rám.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Jolly Joker is nagybélű, mint az összes lovak, de mikor eszik, hozzá lehet szólni. Nem olyan, hogy most hagyjál békén, aztán rúgok, fújok, harapok. Messziről hoztam, de kurva jókat hallottam arról a tenyésztőről. Jó az állomány és rendesen neveli is a lovait. Itt az élő példa, tényleg remek vásár volt. A kiscsajt is bírja, mert normálisan közeledik hozzá, szeretettel. Én azért itt nem tartok. Becsülöm, mint társat, úgy is bánok vele, de ha egyszer megdöglik, menjen Isten hírével. Remélem, még odébb lesz ez... - Ja. Rendes jószág. Én is oldalba csapom kétszer jó erősen, határozottan. Így kell, nem szabad félni, mert az átragad rá és rossz vége lesz. Láttam már olyat, hogy óvatosan simogatták, félreértette és jöhettek az orvosok. - Itt a városban? Ültél is rajta vagy csak nézegetted? A város szélén E'lemaitre-ék jószágai szépen vannak tartva. Ez a csaj meg nem is olyan kis cicababa, ha fel mert ülni a lóra. Tényleg nem nézném ki belőle. - Szevasz - nyújtom a kezemet, ami lovas is, zabos is, nem túl tiszta, meg nem is így illik, de hát na. Nem tetszik neki a fixírozás. Nem látok bele szemmel, csak az érzései kavarodnak meg. Ráijesztettem. Gyakran megtörténik. De azért állja a sarat, nem gyenge nő. A szám lassan kacsacsőrbe fordul, ahogy meghallom, hogy az anyja hagyta rá a cuccot. Egyet bólintok. Nézem az ékszert, amíg el nem rakja, addig lesem. Utána meg az arcvonásait. Ördög és pokol! A csaj semmit nem ért, miért is értene, egyszerűen azt hiheti, mindjárt letépem róla a drágaságot és őt meg a vízbe lököm. A spanyol se segít sokat. - Menj onnan! A ló nem szereti, ha a hátsó felénél dzsasztázol. Gondolom, nem kell tőle egy rúgás... Jolly Joker dobbant egyet, neki se tetszik a dolog. De még kivár. Ha a csaj annyira leblokkol, én fogom elrángatni onnan, mert ha gyomron rúgja a lovam, akkor bele is halhat! Az most kurvára nem hiányzik. Meg kell tudnom, ki volt az anyja és mit tud róla. Ékszert lehet venni, lopni, de hogy még hasonlítanak is az arcok, az már gyanús. - Ne félj, kislány! - szólok rá ugyanolyan barátságtalan arccal. Rákérdezek, mert egyszerűen nem hagy nyugodni a dolog. Pont ilyen félhold pont ilyen színű kővel és árad belőle a szentség, mint egy keresztelőn vagy templomavatáson. Az a kis pina elmesélte, hogy a papjuk áldotta meg az ékszert, még mikor kicsi volt, mert ezt akarták a szülei. Hogy legyen valami, ami egész életében vele marad. Kurva sokat dumált az a nő. Mikor is volt? Cseszd meg, lehet, hogy akkor, amikor... - Ki volt az anyád? - kérdezek rá nyersen és ahogy a szakadó eső koppan a sapkám ellenzőjén, a szívem is lassan ugyanúgy dörömböl odabenn...
Meglepődök a férfi reakcióján és ez az arcomra is kiül. Én mindig is szeretettel fordultam a legtöbb élőlénnyel, mert számomra a legfontosabb dolgok a szeretet, a remény és az igazság volt, de ebből oly kevés adatott meg mostanában. Végül sietve bólintok a szavaira, hiszen szemmel láthatóan ők jól megvannak. Legfeljebb nem értek egyet azzal, amit csinált, de ez nem az én dolgom. A város határában, inkább úgy fogalmaznék. Régebben sokat lovagoltam a birtokon, amikor még megtehettem. – jegyzem meg sietve. Nem árulom el, hogy a férjem családjának a birtokáról van szó, mert tényleg rossz arra gondolni, hogy Villámnak is nyoma veszett, ahogyan szinte mindennek abban a házban, amíg távol voltunk… Szia! – szólaltam meg óvatosan, majd elfogadtam a felém nyújtott kezet. Megtanultam az illemet és nem szerettem volna megbántani, se az alvó oroszlánt, mert így is kicsit félelmetesen nézett ki a férfi és valószínűleg az is hozzájárult a dologhoz, hogy kicsit spanyol beütése volt a szavainak. Míg végül a következő dolgoknak köszönhetően még hátrálni is kezdek, pedig már jó pár kevésbé barátságos alakkal találkoztam, de akkor is legalább azt tudtam, hogy a Gerard sose hagyná azt, hogy bajom essen. De lehet ez is csak egy téves eszme volt, ahogyan a legtöbb dolog az életemben. Végül a szavai ébresztenek rá arra is, hogy mennyire eltávolodtam tőle és közben a ló hátsó fertálya felé keveredtem. Tisztában voltam én is, hogy nem igazán szeretik ezt a lovak, így sietve léptem arrébb, de megszólalni még nem bírtam. Egyszerűen csak fürkésztem a férfit, mintha csak azt szeretném megtudni, hogy félnem kell-e tőle vagy nem. Miért ne? A szavaival arra kér, hogy ne féljek, de…- kezdek bele, de végül inkább elhallgatok. Nem szoktam csak úgy kioktatni másokat, nem szoktam kimutatni a félelmeimet, de most mégis megtettem. Inkább csak megköszörülöm a torkomat, majd gondosan elrejtem a nyakláncomat a ruhám alatt, mert egyáltalán nem tetszik az, ahogyan fürkészi. Nem tudom, nem ismertem. Életemért az életével fizetett... – s lesütöm a szemeimet. Sose ismertem édesanyámat és ezt is csak elbeszélésből tudtam, hogy édesanyám szüléskor meghalt. Majd hirtelen eszembe jut az esküvői meghívó. Lehet, hogy az volt az ő családneve? Talán, ki tudja…- Vagy talán mégis tudok valamit. Azt hiszem valamilyen Johnson, de ennél többet nem tudok. Miért? Esetleg ismerte édesanyámat? Itt élt korábban? – de ha itt élt, akkor én hogyan keveredtem Olaszországba? Hogyan vitt oda egy ismeretlen férfi? Nem értettem semmit se, de talán ez a férfi tud válasszal szolgálni… S ekkor újra remény csillant a szemeimben.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A lovaknak olyan ez, mint nekünk a hátbaveregetés. Szeretik az ilyen paskolást. Nem a beleit ütöm ki, hanem barátkozom vele. Madison finomabb lélek, persze, nálam csak finomabb lehet. Kemény életem volt, kegyetlen és én is az lettem. - Az király! Akkor nagyokat ügethettél Villámmal. Csodás jószágok ezek, annyit adnak, amennyit kapnak. És azóta felszippantott a benzingőz? Semmi közöm hozzá, hogy most miért nem lovagolhat, de úgy beszélt, hogy ezt nyitva hagyta. Ej, ezek a női praktikák. Kimondja félig, hogy aztán kérdezzek rá. De miért ne? Most kivételesen. Aztán már ráhozom a szaporát. A kézfogástól is fél kicsit, pedig nem töröm le a mancsát. Megszorítom, de csak éreztetem, hogy sokkal több is menne, semmi nem ropog. Erre hátralép. A szokásos. Rájuk nézek, csúnyán, ahogy tudok és befosnak. Az se tűnik fel neki, hogy a javát nézem, azért hajtom el a lótól. Jolly Jokernek arany élete van. Ő csak zabál, nem kell nőkkel küzdenie, akikkel csak a baj van... - Jó, ez faszság. Látom, hogy tele a tangád, félsz és félni is fogsz. Leszarom, a lényeg, hogy nem akarlak bántani. Takargatja az ékszerét és ekkor a gyűrűjét lesem. Kész. Ilyen véletlen nincs. Ezek az ékszerek azok az ékszerek. Hogy is hívták azt a pinát? Maddy? Nem, de valami hasonló. Én aztán nem leszek finom úriember. Kerek perec megmondtam, hogy nem kell félnie. Ha tovább remeg, az az ő döntése, gyengéje, akármije. - Na baszd meg... Ha az a nő az volt. Nem ismertem meg, egy éjszakát töltöttünk együtt valami ócska szobában. Egy kicsit azért beszélgettem vele, mert éreztem az erőt a cuccain. Szentséget, amit én tisztelek, akármekkora bunkó és mosatlan szájú paraszt vagyok. Felcsináltam és belehalt a gyerekembe? Az én gyerekembe? Ez mindig benne volt a pakliban, mert luxus egész életünkben félni, védekezni, mikor sokszáz év alatt egy vagy egy se születik legtöbbször. A halál természetes, osztottam is bőven, de nem kurváknak. Azok nem ellenfelek. Ezt se sajnálom, de hogy szaporodott és itt áll előttem a poronty... Nem baj, megoldom, itt és most. - Csessze meg, Maggie Johnson! Olyan volt, mint te. A fejem lángol, egyre vörösödöm az idegtől. Még ez a kurva eső se hűt le, pedig piszkosul jó szokott lenni ilyenekre. - Ismertem, ja. Lehet, hogy apádat is. Amilyen könnyű nő volt az anyja, ennek itt bárki lehet az apja. Egész Anchorage, meg az átutazók. Vagy pont a recepciós csóka. Nagy levegő kell. Mi a szart csinál, ha megsejti a dolgot? DNS-teszt? Boncolják a sejteket vagy mi a fasz, hogy ki volt az apja? Minden nap beszélnek ilyenekről. A mocskos tudósok belénk másznak. És ha én vagyok az apja, beperel valami köcsög indokkal? Akkor agyon is ütöm, baszd meg. De ha nem és normálisan kell vele bánni... Na, akkor mit csinálok? Akkorát fújok, hogy Jolly Joker is megirigyelhetné. Oldalra hajolok és ököllel belebokszolok a kövezetbe, ami szegélyezi a tavacskát. Csak egy kicsit repesztem meg, emberi erőnél valamivel többel ütök. Jó nagy düh jött ki belőlem. A sapka leesik a fejemről és ott is hagyom a koszos utcán. Hadd ázzon a hajam, alóla vicsorgok ki. - Honnan szeded, hogy valamilyen Johnson? Hát nem mondta el, aki felnevelt? Fingom nincs, kije volt annak a nőnek. A szüleiről beszélt, de csak medál miatt. Hogy éltek-e még, fasz tudja. De hogy én nem alszom nyugodtan, amíg biztosat nem tudok, az is tuti. Karjaimat keresztbe fonom, fejemet nagyképűen hátrahajtom és onnan lesem a csajt. Szinte az orrlyukamba folyik a víz, de most ez kell. Távolról nézni, hideg fejjel. Jolly Joker lassan végez, még csámcsog, de mindjárt inni akar. Hát víz az van bőven. Hidegzuhany is...
Csak bólintok arra, amit mond, majd a kérdését hallva elfordítom a fejemet. Mit mondhatnék? Milyen újabb hazugságot? Nem akarok hazudni, de ha egyszer abbamarad, akkor összedől, mint egy kártyavár. Elég egy erősebb szellő és a gondos látszat elillanhat, az, ami már évek óta mutatok a külvilág számára. - Nem, csak másképpen alakult az élet. – jegyzem meg sietve végül. Nem mondok semmi konkrét dolgot, hogy az egész életem hazugság, az egész életemről szinte mindig is más döntött. Hiányzott a gyerekkorom, az első 7 éven és Dory is, aki mellett képes voltam újra úgy érezni, hogy szabad vagyok, még akkor is, ha kalitkába voltam zárva. Nem értettem, hogy mi történhetett, mi változhatott és miért féltem tőle. Talán a kinézete, talán a szavajárása, ki tudja? Egyszerűen csak valami miatt tartottam tőle és még a szavai se tudtak igazán megnyugtatni. Elkéstem azzal, hogy leplezni tudjam, mert tudta, hogy tartok tőle és félek is, de mégis legbelül valami azt súgta, hogy tényleg nem lenne képes bántani, de az okot nem tudtam… - Miért beszél így róla?! – oké nem mondott még semmi csúnyát se, de akkor se akartam azt, hogy bárki rosszat mondjon róla. Mindig is úgy gondoltam, hogy jó ember lehetett édesanyám, legfeljebb rossz társaságba keveredett, vagy ki tudja. Nem tudom, hogy milyen élete volt, mert semmit se tudok róla. De érzem, hogy neki se lehetett könnyű életem, s a Laytonoknak is van valami közük hozzá. Egy ismeretlen férfi vitt abba a házba, s egy ismeretlen férfi is hozott el onnét… Túl sok a rejtély, a kérdés és annyira kevés a válasz, hogy kezdem úgy érezni, hogy sose fogok rábukkanni a múltam darabkáira, arra, hogy ki is vagyok valójában. - Ismerte édesanyámat?! – fordulok felé csodálkozva. Nem akarom elhinni, ez az egész képtelenség. Miként lehetséges az, hogy édesanyám járt erre felé, de mégse tudtam róla? Miként maradhatott ennyi éven át titkon, hogy utána egy borús és esős napon végül az igazság fellebbentse a leplet magáról? – Honnét? Mikor járt itt? – kérdezem sietve, mert tudni szeretném. Szeretném tudni, hogy mégis miként találkoztak, mit tud róla mesélni. S ekkor a remény apró szikrája felcsillant a szívemben. A férfi reakciója igazán meglep. Mintha nem örülne annak, hogy arra a nőre emlékeztetem őt. A nevet ízelgetem, elraktározom, hiszen lehet még később jól jöhet a kutakodáshoz. Talán még sincs minden veszve és rájöhetek arra, hogy édesanyám ki volt valójában. Végül lassan lehajolok és felveszem a férfi sapkáját és felé nyújtom. Kár lenne, ha a sárban maradna továbbra is, de úgy érzem, hogy most ez lehet a legkisebb gond. - Miért számít az, hogy honnét tudom? A lényeg, hogy tudom Johnson volt a neve. – s ekkor kicsit határozottan cseng a hangom. Nem fogom neki elmesélni azt, hogy az életem nagy része hazugságra épült, de ebben biztos vagyok. Biztos vagyok abban, hogy édesanyám neve Johnson. S lehet nem éppen a legvidámabb napomon derült ki, de kiderült és az is több volt a semminél. - Jóban voltak? Tényleg ismerte őt? – s a hangom bizonytalanul csendül. Nem lépek se hátrébb, se előrébb. Egyszerűen ott maradok és figyelem őt. Nem érdekel az se, ha bőrig ázok, vagy esetleg lebetegszem emiatt. Nem akarok elfutni. Válaszokat szeretnék kapni és Achilles talán tud nekem segíteni.
Kezdőlap
//
//
