- Kész szerencse, hogy nem kell letörnöm a szarvaidat, mert engem ugyan sehová sem tudnál rángatni. Nem bírom komolyan venni a fazont, sokkal inkább találom kifejezetten szórakoztatónak a fogalmazásmódját, tutira jó gyógyír az ember rossz hangulatára, még akkor is, ha esetemben erről szó sincs. Azért a képzelőerőm elég élénk, de míg őt könnyű beleképzelni a barbár ősember szerepére, én kissé nehezen azonosítom magam a csont hajtűvel ellátott, állatbőrbe csomagolt némberrel. Arra viszont remek példa a fiatal hím, hogy jó szöveggel még egy hozzá hasonló, alapjaiban inkább riadtságot keltő egyén is tarolhat. Elvégre, ha nem volna Castor, nem hiszem, hogy kifejezetten zavarna, mennyivel fiatalabb nálam. Akinek ilyen nagy szája van ezzel kapcsolatban, remélhetőleg van is mire. - Remélem, nem taposok bele a költői lelkivilágodba azzal, ha azt mondom, ehhez semmi közöd. Kacsintok rá vidáman, nem beszélhetek róla, és bár nem tudom, hogy az ő egykori falkájában miként zajlottak a dolgok, de nálunk ilyesmit nem adunk ki külsősöknek, pláne nem egy magányosnak, ki tudja, hogy nem jut-e eszébe egyszer csak csatlakozni valakikhez. Sok lúd disznót győz, mint tudjuk. Még falkatársak közt sem lehet sosem tudni, ki, miről tud, és egymás közt is kénytelenek vagyunk titkolózni, a saját, és a mások érdekében. - Nyilván, a kettő jobb, mint az egy, a három meg már túl morbid lenne, nemde? Fogalmam sincs, sosem néztem az ilyesmit férfiszemmel. Ez nem teljesen igaz, volt nekem dolgom nővel is, de három mellű bizonyosan nem kellene. Adja az ég neki, hogy csak imitálja a markolászást, bár kabáton keresztül sem neki, de még nekem sem lenne élvezetes. Amúgy igen, nem vagyok én álszent, bár nem engedném, hogy hozzám érjen. Egyébként meg… miért nem tudtak addig jönni a hímek ilyen szép sorban, amíg Castor nem volt a képben? - Ohh, elhiheted, hogy pontosan azt a kötelet rángatom, amelyik tetszik. Kúszik az ajkamra egy sejtelmes vigyor, bár nem egészen tudom belőni, hogy most a munkámban való megalkuvásról, vagy a szerinte vélhetőleg jelentéktelennek bélyegzett kapcsolatomról cseverészünk. Ó, ha tudná, nem hiszem, hogy ennyire nyíltan dugdosná az arcomba a bókjait, amik nem épp szokványosak, annyi szent. Nekem jól esik, és biztosra veheti, hogy amíg a szavakat nem váltják fel tettek, addig nem fogja senki szemét szúrni a dolog. A munkámat pedig úgy is élvezem, hogy épp nem a természetben kattogtatom a masinámat, akár hiheti megalkuvásnak is, én tudom, hogy nincs így. Ez szenvedély, épp annyira lángolok érte, mint egy kiadós ágytornáért. - A helyzet itt is hasonló, legalábbis elvakult képviselőjükkel még nem találkoztam, persze ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem jár erre olyan is. Bizonyosan nem szentekből áll ez a város sem Őrzők terén, de őszintén, amíg engem nem macerálnak, nem érdekel. Még azért sem vettek elő, hogy az első Vörös Holdam alkalmával, amibe sikerült belemásznom, megöltem két halandót. A kutya sem nézett a körmömre. Ezzel nem azt mondom, hogy haszontalanok, egyszerűen csak arról van szó, hogy vannak hiányosságaik, mint mindenkinek. - Ahogy érzed, nagymedve. Somolygok az orrom alatt, van az úgy, hogy kicsúszik némi becéző ez-az, nem mindenki felé, de vannak könnyen szimpátiát elnyerő egyedek, és őszintén, tudom, mit érez. Én a mai napig nem lennék a falka tagja, ha Castor nem állít falnak, hogy elhúzok a naplementébe, vagy csatlakozom a falkához. Nem bántam meg, de kár lenne ezt egyelőre elmesélnem neki, nem lenne foganatja. Pláne úgy, hogy velem ellentétben ő valahol már otthon érezte magát. - Tudott? Elhiszem, hogy te úgy gondolod, nem vagy unalmas, de milyen jogon zúdítod az egészet az asszony nyakába? Nem mintha olyan rohadt jó lennék kapcsolatok terén, de azért ez így fura. Vicces, Castor eleinte azért akart a közelében tudni, mert szórakoztattam, bizonyára kellőképpen pofátlan voltam, hogy belemondjam a frankót az arcába, pláne addig, amíg nem kellett az Alfámként tisztelnem. Sőt, az egész pusztán kellemes időtöltésnek indult, most meg megbolondulok, ha akad olyan nap, hogy nem érhetek hozzá. - Hogy pontosan milyen? Miért érdekel? A szívem, a lelkem, a hűségem ezé a Falkáé. A testem pedig az Alfámé, de ezt nem fogom ilyen formán kijelenteni, sem sehogy máshogyan, mint ahogy azt sem kötöm senki orrára, hogy igen, szeretem, még az illetékesére sem, nehéz volna kimondanom, a beismerésig is rengeteg idő eltelt. - S tudod, nem létezik lánc, ha bármikor szabadon távozhatnánk. Mosolyodom el, elvégre, a megegyezésünk így szólt, amíg itt vagyok, a Falka tagja leszek, de bármikor elmehetek, csak vissza se nézzek. Őszintén, fogalmam sincs, hogy elengedne-e, de nem is számít, hisz nem akarom elhagyni a várost. - Tősgyökeres detroiti, csak közel két éve élek itt. De az… nem volt az otthonom, nem voltam olyan szerencsés, mint te a tieiddel. Vonom meg a vállam, az utca túloldaláról nézem, ahogy a stúdiót bezárja az egyik távozó alkalmazottam, intek neki, hisz kiszúr, szélesen mosolyog, kedvel, engem nagyon sokan kedvelnek. Szeretem ezt a várost, a Falkát, aminek a tagja vagyok, Castortól függetlenül. Ettől még nem biztos, hogy képes lennék a közelében maradni, ha a sors úgy alakítaná, hogy elmar bennünket egymástól.
A fizikai erőszak itt nem megoldás (sajnos), mert túl nagy a korkülönbség közöttünk. Pedig úgy megrángatnám a csini tincskincseit! Költői lelkivilág? A korpuszom általában nem enged ilyenekre következtetni, de Emma kreatív. Annyira, hogy muszáj helyreállítanom az összeköttetést. - Szerinted én egy finom művészlélek vagyok, aki selyemkendőt és monoklit öltve megy le a piacra 10 deka ínyenc módon elkészített gyümölcsaprólékért, ó Titkok Őrzője? - kérdezem egyszerűen kiröhögve. Tudom, hogy semmi közöm hozzá. Nem is vártam, hogy kimerítő választ adjon a belső falkaügyekről. Egy kis csontot dobhatott volna, amin rágódom, de igazából határőrként lépett fel. Megint csak feszegettem a kerítést és látom, hogy jó erős, legalábbis Emma területén. Hűséges a Falkájához, a kezetlen hímhez. Egy kis szofisztikáltságot, rejtett célokat mégis érzek benne, nem mondanám olyan korrektnek és egyenesnek, gerincesnek, mint Lucas-t. Lazaságban viszont ő nyerne a tűzoltó úrral szemben. - Láttad az Emlékmást? Örökre beleégett a retinámba az a hárommellű mutált nő. Nem gondolkodom el azon, hogy mit kezdenék ilyennel, mert felesleges: csak az orvosa markolászná azt, akinek plusz egy nőne ki. Ez a kettő itt, ami enyhén domborodik a téli öltözet alól, pont elég. Helyre kis némber, ki lehetne bírni. A célzásaimból kap még később is, nehogy úgy érezze, elhanyagolom. - Pedig eléggé úgy beszéltél az előbb, mint a fakéreg növesztését elkerülhetetlennek tartó hétköznapiak. Más szájából kellemetlenebb ugyanazt hallani, nemde? - kérdem kajánul. Az a benyomásom, hogy csak bevédte magát, hogy neeem, ő ugyan nem áldozat, hanem rángatja a rángatnivalót. Miután én mondtam ki, amire ő utalt. Vágyik arra, hogy nagyot szakítson egy méregzöld hegyoldal látképével, de helyette boldogító igeneket, meg fogszabályzós Johnny-kat örökít meg. Dasmarinas-ban, ahonnan jöttem, szintén őrzőkézen volt az egyetem. Ez nem lesz újdonság, csak az, hogy itt konkrétan a központjuk, tele van velük, mint a fogsor mákostészta után. Az az érzésem, hogy ha a városban él túlbuzgó testfestett, azzal össze fogok futni. - Úgy bizony, Fiastyúk! - válaszolok egy másik csillagképpel. Ez talán a kötelező kérdések közé tartozik náluk, mint postai dolgozónál a kaparós sorsjegy ajánlása, nem érzem, hogy igazán szívből akarna átterelni a csoportja tagjai közé. Ha sok hasonszőrűvel összefújnak majd az alaszkai szelek, pontosan fogom ismerni a migráns protokollt, ami eddig egyébként szolidnak és emberinek tűnik a farkastörvények között. Mint maga Emma is. A második pozitív falkaélmény, most már lassan kell valami problémásabb tagjuk is, hogy ne unatkozzak. - Mily szolidaritás, aranyom, pedig nem is ismered a vén táblahordozót! - nevetem ki a nőstényt. Nyilván a nőnél van az igazság, ha egy másik nőt hívsz ítélőbíraként. Én nem adtam neki megbízást, fogadatlan prókátora lett Donna-nak. Nem fogom túlmagyarázni, hiszen én tudom az igazat magamról és a hitvesemről. Arra viszont le kell csapnom, hogy bevallja, a saját verandáján áll a por, de hozzám jön söprögetni. - Azóta is áhítozik értem, nem az én készülékemben van a hiba. Ennyi emberöltő alatt se képezted ki magad a hím-nőstény nexusokban? Vagy nőstény-nőstény, amire szólít a véred. Mert én támogatom az azonos neműek kapcsolatát egy feltétellel: mindkét csaj észbontóan nézzen ki! Emma megint behúzza a titkok függönyét és a zsalugátert is rácsukja. Valami sötét vagy éppen túl világos esemény, kötődés is rejlik itt, amit módfelett feltűnően próbál álcázni, nagyon hangosan susog a terepszínű borítóháló. - Téged miért érdekel, hogy az asszonyomnak volt-e igaza? Na, látod! Ha már beszélgetünk, ennek is helye van. Szóval a Falka köti a szívecskédet a városhoz, de csak könnyű láncon. Ami azt illeti, nekem nagyon is akciódús volt a távozási manőverem. Magával a minneapolis-i Alfával kellett alkut kötnöm, szigorú alkut, ami egyben bölcs igazságosságot is rejtett, ezért is fogadtam el némi ágálás után. Valahogy nehéz elhinnem, hogy ebben az izomszagú Falkában átjáróház épült volna. Ez a szívbemarkolóan mosolygó nőstény esetleg kialkudta, hogy nélkülözzék, ha fel akarja kötni az útilaput, de nem hiszem, hogy ez az etalon. - Á, szóval te is az én cipőmet hordtad helyi időszámítás szerint. Most tedd a szívedre a mancsod - vagy a szentírásra, kinek melyik jelent nagyobb tekintélyt - ez a Falka olyan, hogy magára növeszti a kóborokat az elbűvölő aurájával vagy te eleve asszimilálódni kívántál? A történetemet ismerheted már Lucas-tól, de azért rávilágítok kicsit nagyobb teljesítményű zseblámpával is. Minneapolis-ban vagyok igazán otthon, de a felmenőim az emberi oldalról a Fülöp-szigetekről származtak át ide és én visszatértem tanulni őseim földjére, mert a filippínó hagyományokat magamba szívtam az esti mesékkel. Dasmarinas-ban a politika és a vadkapitalista farkasszemlélet leradírozta a papírról a nevemet, azért kellett újra a dobbantóra ugranom. Fairbanks pedig egy váróterem nekem, köztes megoldás. Tudod, hogy indult az én szerencsém? Egy pszichopata arénagondnok harapott be, hogy szerelemféltésből lerúgjon a csúcsról, ahova épp felértem a pankráció meccseken. Kaptam egy másik Teremtőt, pontosabban egy igazi, felelős Teremtőt, mert láttak bennem potenciált, erőt és állóképességet, a szavak lelki értelmében is. Többek között ezért vagyok oda újra hivatalos, mert a Falkát kell támogatnom, amiért befogadott és nem ásott el rögtön az ominózus vadszájú baklövése után, én pedig örömmel fogok a tanulmányi és ösvénytaposó világjárásom után hazahuppanni, mikor már az egykori bajnokra csak homályosan emlékeznek a helyiek. A szerencse olyan megfoghatatlan. Arra nem lehet házat felhúzni, mert csak téglahalom lesz belőle. De úgy látom, te is jobb alapokra építkezel, hogy ott tudtad hagyni a tősgyökeredet. Disszidálásszaga volt vagy ott sem tartottak láncon? Egy szava nem lehet, hogy csak kérdezek és nem osztok meg magamról semmit. A történeteimet szívesen előadom, cserébe engem is érdekelnek időnként sorsok, mert azokból ismerszik meg az ember.
- Inkább amolyan szemkötőt, mint a kalózok, úgy, úgy, valahogy testhezállóbb lenne. Nem gondoltam én komolyan, hogy belemászok a lelkecskéjébe, meg ha meg is tettem volna, akkor sem érdekelne. Így több személy lelke érdekel már, mint amit előzetes elgondolásom szerint elbírom, szóval legyen elég annyi. - Nem láttam, de azt hiszem, nem vesztettem sokat, nem vagyok kíváncsi semmilyen három mellű nőre. Csóválom meg a fejem, és ez természetesen pont azt jelenti, hogy viszont kétmellűre olykor kifejezetten. Nem mostanság, de abszolút nem vetem meg nőtársaimat, ha éppen el akarom ütni az időt ily módon, és egy nőn akadt meg a szemem. Mindenesetre újabban keresztet vetek ezen témakörre is, hisz csak Castor van, más nem. - Őszintén halvány lilám sincs arról, miféle tévképzet vezetett erre a feltételezésre, de tudod mit? Jó eséllyel úgyis azt gondolsz, amit akarsz, miként én is így teszek, hát maradjunk annyiban, hogy fakérget növesztettem, és kész. Mosolygom rá, ha végtelenül rühellném a munkám ezen részét, akkor egyszerűen nem tenném, és igen, mellesleg kurva jól is keresek vele, de ha szükséges lenne, a kukába dobnám az egészet, és megmaradna csupán hobbinak. Őszintén, hogyan ereszthet valaki gyökeret, ha a hobbija a munkája is egyben? Mondjuk, nálam a gyökéreresztés egészen mást jelent, de sosem volt kenyerem badarságokon vitatkozni. Igazság szerint tévedésben él, mert nem szokásom valakitől még egyszer megkérdezni, hogy csatlakozna-e, ha előtte valaki már megérdeklődte tőle. Valahogy jobban esne a lelkemnek, ha több jó kedélyű alak lenne a soraink között, és néha vigyoroghatnék, ha szembetalálkozom velük, és nem kéne fapofát erőltetnem magamra, mint a testőrség valamennyi tagjával szemben. Mindenesetre a nemet értem, csak nem szeretem, de egy személyben nem fogok kampányhadjáratot hirdetni, maximum, ha valaki megparancsolja, hogy márpedig de, nekünk kell ez a hím, már csak azért is, mert az egyetemen fog melózni. - Valóban nem, de azt tudom, hogyha valami nem kerek, az nem csak az egyik fél hibája. Ez általánosan mindenre igaz szerintem, és bár mondhatnám, hogy Todd esetében csak az övé volt, de ha értékesebb kölyökjelölt lettem volna a szemében, akkor biztosan elvisz magával… - Ohh, kiképeztem, csak éppen bizonyos okokból kifolyólag sokáig senkit sem voltam hajlandó komolyan venni, se férfit, se nőt. Értse, ahogyan akarja, igazság szerint a vérem hevességéhez semmi köze sincs, nem is fogom ecsetelni, mondhatjuk, hogy mostanság sokat szelídültem, bár tudom magamról, hogy Castor eltaszítana magától, akkor ugyanúgy belevetném magam az életbe ilyen téren, mint előtte tettem. - Így van. Bólintok, s mivel Castor neve a Falkával úgymond egy a szememben, így nem is kell hazudnom, noha ott van még Cassie is, de őt egyszerűen megfognám, és vinném, ha úgy alakulna. Ha már bevállaltam egy kölyköt, nem fogom hátrahagyni, míg ő maga nem akarja úgy, de előtte szeretném, ha legalább lefoszlana róla a kölyökmáz. - Nem érdekel, de nem szeretem, ha valaki kizárólag a másikra hárítja a felelősséget. Szögezem le, de innentől kezdve nekem valóban mindegy, hogy miként is alakul a dolguk a nőstényével majd a jövőben, ha valóban áhítozik érte, és van olyan hülye, hogy évtizedeket várjon, hát egészségére. Én rohadt biztos, hogy nem tenném meg, szexuális értelemben semmiképp, érzelmileg meg amúgy is nagyon kemény dió vagyok. - Ehhez fölösleges a szívemre tenni a kezem, nem titok, én eleinte nem akartam csatlakozni, a Teremtőmet kerestem, azért sodort erre a szél. A Teremtőm viszont már rég halott, itt ismerték, s végül úgy alakult, hogy maradtam. Ez mondjuk nem tartozik rád, meg úgy senkire sem, de az előző falkám után, ahol soha sem éreztem magam otthon, keresni szerettem volna egyet, ahol igen. S igen, úgy hiszem megtaláltam, de felelőtlen kijelentéseket nem szeretek tenni, főleg nem egy ismeretlen kóbornak, ez nyilván nem lehet meglepő senki számára sem. - Az enyém meg úgy, hogy a szeretőm, akibe sajnálatosan sikerült belezúgnom alig belépve a felnőttkorba, még elég naiv kislány voltam, és mikor közölte, hogy lelép, elküldtem az anyjába, nem volt egy szép jelenet, igencsak felidegesítettem, és mérgében megtépett egy „kicsit”. Farkasként. És így lett Piroskából a Farkas... Vonom meg a vállamat, mintha abszolút hidegen hagyna a téma, pedig mind a mai napig sok mindent hajlandó lennék megtenni a kedvéért, ha kérné, de mint kiderült, a közelében sem akar tudni. Pech, hogy Castor védőszelleme. Seggfej. Az egyetlen, amit köszönhetek neki, az a farkasom, aki mindig kihúzott a szarból, és aki nélkül sehol sem lennék. - Detroitból nem igazán engedett el senki, bár az egykori Alfámmal volt egy megállapodásunk, hogyha lehúzom ott 150 éves koromig, akkor utána elenged. Akkor sem akarta megtenni, amolyan játékbaba voltam az ottani falkának, és nem szexuális értelemben. Az egyetlen szerencsém ilyen téren az volt, hogy egyikük sem hajlott arra, hogy erőszakkal vegye el, amit akar. Akkor nem az lennék, aki ma vagyok. Mindenesetre, inkább disszidáltam, mintsem békésen pápát intettünk egymásnak. A legjobb barátom ott maradt, mocskosul hiányzik, de nincs mit tenni, ő a Béta, esélytelen, hogy eljöjjön. Az ex-falkámról gond nélkül beszélek, nincs mit titkolnom velük kapcsolatban, és soha nem is fogom úgy érezni, hogy elárultam őket, hisz sosem éreztem ott otthon magam, sem jól, nem bántak kesztyűs kézzel velem, miattuk vagyok tökéletesen kattant, mazochista nőszemély.
A kalózkodás menő hivatás, néha falábon menő és kampóskézzel kapaszkodó, de ha néhány száz évvel korábban születek, akkor a krimigimis betörések helyett elmentem volna aranyrakományt szállító hajókat megcsáklyázó kapitánynak. A bőröm alatt is vagyon dudorodott volna. Emma mindig rá tud tenni egy púpos kanállal a bolondozásra és én egy púpos lapáttal pakolok, hogy még nagyobb legyen a rakás. - Azt ismered, mikor a küklopszi látásmóddal bíró, de mellkasában oroszlánszívet hordó Halálfej Joe kapitány, aki mindig vörös inget öltve áll csatába, hogy ne demotiválja a legényeit a jatagánok ejtette vágásokból ömlő vér, megpillantja a messzilátóval, hogy jéghegynyi hadihajók érkeznek ellenük és odaszól egy ifjú tengeri medvének: "Inas, most a barna nadrágot hozd!"? Kellően alpári vicc, amit öröm kiszínezni, hogy végül a szóvirágok enyhítsék az orrfacsaró szagát és így legyen belőle valami különleges. Nem én találtam ki, de ebben a formájában biztos senki nem adta még elő. - Én sem vagyok mértéktelenül kapzsi és nagyravágyóan telhetetlen. Be szoktam érni két egészségesen zsírpárnázott nagy mellizommal. Hát rokonlelkek lennénk ebben? Elgondolkodtató, amit mond. Könnyedén el tudnám képzelni, hogy ollót csattintgat avagy a 69-es számmal dobálózik és szívesen be is szállnék harmadiknak két szuka mellé. A blőd prűdséget és a pirulós parázást csak hírből ismeri a művésznő, ez tisztán körvonalazódik. Kraft a fejben, kraft a testben, szép testben ép lélek, kimondottan tetszik, amit eddig megismertem belőle! Megnyertem közben még egy csatát, rámhagyja, hogy gondoljak, amit akarjak. Én ezt győzelemként könyvelem el, lélekben már rázom az öklömet és készülök a következő megmérettetésre, hiszen az élet egy nagy verseny számos összecsapással, amikben győzni kell. Az adja a sót, borsot, fehérjét. - Az én hibám kimerül annyiban, hogy meguntam a sokéves átlagot. Az autóját is lecseréli az ember, ha már többet fogyaszt, mint amennyi kényelmet és örömet hoz a konyhára, nem? Egyébként Donna szívemben betöltött helye még nem hűlt ki teljesen. Állandó házikedvencként nem kellene, de mikor megskypeolom, akkor örülni szoktam neki, mint majom a farkával. A változatosság gyönyörködtet, ahogy a rómaiak is megmondták. Emma nem szégyelli, hogy mindegy neki, villásdugót vagy konnektort tartogat a fehérneműk rejteke, bevállalós hölgyemény. - Akkor ritka nagy talentum lehet a mostani bakod avagy kocád, hogy megtalálta benne zsákod a foltját. Ezt az utat én is bejártam, csak nálad kisebb kerülővel. A szabad rablás után megleltem azt, akit komolyan tudtam venni és nagyon sokáig bizony egy irányba terjedt a szerelmem tüze. Egész mély témák barlangjaiba ereszkedünk már le. Én sose bántam egy kis járattúrát, ha arra alkalmasnak találtam valakit. Emma-t egy függetlenül függeszkedő nősténynek látom, aki tényleg megtalálta itt az elveszettnek hitt El Dorado fehér hollóját. Már kíváncsi vagyok, melyik kan szokta meghágni. - Én meg azt nem szeretem, mikor jön a betépett etikett és nem illik elismerni, hogy éppen nem mocskos a kezem vértől. Nem vagyok aranyveretes tárgyalótrónusba hízott rizsporos parókájú arisztokrata négyárbócos körgallérral, hogy magadra húzzam az égboltot, ha egyszer azt Atlasz nyakába nyomták, nem az enyémbe! Hidd el, nem a levegőbe beszélek. Az csak a kommunikáció fizikai sajátossága - fejezem be egy kis nyelvészeti szakmázással. Kívül tágasabb és a belső Emma lassacskán ki is dugja szép fejecskéjét a felszínre. Teremtőt keresett, én meg csak munkát és élőhelyet, ez megmagyarázza az érkezésünk és kötődéseink különbségét. Az én Teremtőm feleségét, Kimet ugyanígy hálózta be Minneapolis és nyilván sok hasonló bundás barátunk él még így a világ négy égtáján. - Szóval már Piroskának is domináns voltál - közlöm elvigyorodva a történetén. - Nem túl nemes módja ez a farkassá tételnek... Nálam úgy volt, hogy a bajnoki győzelem után kivételesen a pohár fenekére néztem, aztán a gondnokné fenekére, ahová megkaptam a belépési engedélyt is. A férjeura másnap úgy gondolta, azért kell farkassá változnom, hogy többé nemhogy elismert bajnok, de még illegális ketrecharcos se lehessek a regeneráció miatt. Én se megyek a szomszédba egy kis ingerültségért, van elég a depóban, de az biztos, hogy abból soha nem lesz kölykedzés... A hangsúlyomból és az érzéseimből is kitűnik, hogy haragból beharapni valakit és csak kicsit megmarcangolni, ez nekem elképzelhetetlen. A düh az ereimben folyik, de mikor kiengedem, akkor az állat bizony addig tombol, amíg el nem éri a célját: halált, megalázást, örökké megmaradó testi és esetleg lelki sebeket is. Mágikus erőt senkinek nem adnék hirtelen felindulásból. Legfeljebb mágikus erejű pofást. - Sura gyerekeit szeretik tűpárna és bokszzsák keverékének használni. Nálunk is él egy ilyen nőstény, akinek a regeneráció a hivatása. Ebből él és állítólag szereti is a szado-mazo akciókat. Az én legjobb barátaim is messze vannak, de van a világon sokféle kommunikációs lehetőség, nem? Új barátokat meg könnyen szerzek, ha nem teljesen taigetoszi az alom. A börtönben például 2 év alatt összesen egy ilyen akadt, a többivel csak heccelés, unalmas társalgás vagy bunyózás ment, nem igazán láttak tovább a betört vagy betörni való orrnyergüknél.
- Ezt még nem volt szerencsém hallani, de értem. Sajnos.. Azért egy mosoly megjelenik a vonásaimon, de annyi, nem több, s nem is kell, hogy több legyen, hiszen nem olyasfajta humor volt, aminek hallatán a hasamat fogva nevetnék. Ami azt illeti, én nem is szoktam ilyet csinálni, tekintettel arra, hogy a harsány röhögés abszolút nem nőies a szememben, éppen ezért nem űzöm, ritka, hogy igazán megfeledkezzek ilyen téren magamról. - Nem teljes mértékben. Említem meg csendesen, lévén mellügyileg én aztán teljesen biztosan nem vagyok kellőképpen eleresztve ahhoz, hogy nagynak lehessen nevezni, de nekem nincs bajom a formáimmal, csak épp az bukta be, akinek nem tetszenek a normál méretű keblek. - Elég pofátlan dolog egy nő előtt autóval összehasonlítani a nemét, nem gondolod? Inkább csak költői a kérdés, mert szerintem határozottan nem gondolja, amivel amúgy nincs is semmi baj, de azért én egy pillanatra érezhetem sértve női önérzetemet, nemde? Mellesleg, semmilyen más járgányra nem cserélném le a sajátomat, de ez részletkérdés. - De úgy tűnik, eme szerelem csillaga már leáldozott, egyszer fenn, másszor lenn. A saját dolgomat már nem említem, igazság szerint tényleg nincs köze hozzá senkinek, aki nem falkatag, bár tény, hogy elég volna egyszer találkoznia Castorral, leesne neki az érme, de ne lőjük le előre a poént, az olyan unalmas lenne. Nem tetszelgem előtte fölöslegesen, a Carlos nevezetű mexikói óta igyekszem kevésbé közvetlenül viselkedni a magányosokkal, ami nekem egészen nagy kihívás, de magamhoz képest jelenleg teljesen jó vagyok. - S ugyan ki nem ismerte ezt el? Azt ugyan vitatnám, hogy él olyan több évtizede farkas fajtársam, akinek semennyi vér nem tapad a mancsaihoz, mert ilyen szerintem nem létezik, de nem volt különösképpen kedvem vitatkozni, maradjunk a szórakoztatóbb mederben, sokkalta ritkább az, hogy a valakivel való társalgás valóban feldob, márpedig a fiatal hímet egyszerűen élvezet hallgatni ilyen téren. - Inkább ostoba, és szerelmes. Ez is megmagyaráz mindent. Mosolyodtam el, bár tény, hogy sosem kellett igazán félteni, mindig is kiálltam önmagamért, és ez azóta sem változott, csak még nagyobb lett a pofám. - Nyilvánvalóan nem volt épp büszke magára, hogy nem bírt már rendesen kinyírni sem, ha már így elbaszta. Képletesen, és szó szerint is. Őszintén, már nem érdekel, elszámoltam ilyen téren a múltammal, pocsék volt felnőni Teremtő nélkül, de lám, sikerült. Úgy, ahogy… Nem szűnt meg ajkaim felfelé görbülete, hisz alapvetően jó kedvem volt, még az sem zavart, hogy szóba került Todd. Tépje csak nem létező szellemhaját a drága, hogy képtelen vagyok lekattanni róla. - Ez teljességgel így van, csak alátámasztani tudom, engem is szerettek Detroitban, ennek köszönhetem a lenyűgöző regenerációs képességeimet, ami a koromhoz képest is igencsak bika… Meg más egyebet is, de azt hagyjuk, a hibáimról nem beszélek szívesen. Mert hogy az volt, ez tény, ettől még már rég megtanultam együtt élni vele, de ha nem muszáj, nem emlegetem, hogy a kelleténél sokkal jobban beindít a fájdalom, igen, pontosan úgy. A farkasok közt szerencsére nem kell hiányt szenvednem ebben, még ha soha nem is lesz belőle más, de már a puszta fizikai vérontás is kielégíti lelkem fájdalomra éhes oldalát. Már, ha az enyémet ontják, a farkasom meg nyilván domináns mivoltából adódóan nem szeret alulmaradni, így ő is örömmel osztja a pofonokat, de az már nem férne bele, hogy valakit a saját örömünkért szadizzunk meg. - Te könnyen szerzel, én nehezen mondom ki azt, hogy barát. A kötődés fáj, túl korán kellett megtanulnom, ettől még vannak, de kevesen. Magamról beszélnem nem tilos, az biztos, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányakat gondolok a barátomnak, de ez nem baj, azon kevesek legalább olyanok, hogy kész lennék értük megtenni bármilyen ocsmányságot. - A betört orrnyeregnek is megvan a maga szépsége, ha engem kérdezel. Egyébként… nem hiányzik? Mármint a pankráció? Vagy mindig megoldod, hogy levezesd a felgyülemlett feszkót?
Az altesti humor legjava bele van sűrítve ebbe a kis szösszenetbe, de azért igyekeztem némi más színt vinni a barna mellé. A pofátlanság régi hagyomány az életemben és sok pofont kaptam miatta a családtól, nőktől vagy az élettől, de belém van építve, műtétileg sem lehet eltávolítani. A nő is használati tárgy, mint az autó és kivételes esetekben alakul ki sokkal mélyebb kötődésem. Donna és Imelda óta nem volt példa hasonlóra, őket pedig még mindig felemlegetem magamnak, főleg az asszonyt. Egyelőre száműztem a padlásra, ahonnan majd sok év múlva talán jó lesz levenni és leporolva újra nyüstölni. - S ugyan ki ismerte el a kiismerhetetlent? - kérdezek vissza, de választ már nem várok. Nem Emma fogja nagykalapáccsal belémverni, hogy valljak be olyat, amit nem követtem el, ahogy a boszorkányperek nyomorult áldozatai tették azt tüzes vasak és skorpiómérgek megízlelése után. Csak azért, hogy vallomás legyen az asztalon, mielőtt fejét veszik a besározott asszonynak. Sokat nyertek vele, nagy gratuláció minden megtört műbanyának... Nem én vagyok a felelős azért, hogy Donna-val is akkorát szakítottunk, mint az edzőteremben szokás. Emma-ból is csak a női szolidaritás beszél, a makacs öszvérek kemény nyaka a sajátja, úgy tűnik. - A szerelem öl, butít és nyomorba dönt - vagy elhozza a vérfarkas létet. Úgy látom, te sem bántad meg, hogy egy időre rádhúzta a mocskos szemüvegét csak azért, hogy utána szélesebb panorámát láss, mint az édes fiatalkorban. Ahogy én sem, mert gyönyörű emlékek kötnek a szerelmes éveimhez és majd előbb-utóbb újra bele fogok, bele akarok gabalyodni azokba a nyűgökbe, mint komor bika. Emma traumája nem olyan átható, ő is átküldte már a feldolgozó rendszeren, kisajtolta belőle a lényeget és ami maradt, az a magvas mondanivaló, a tanulság. Helyes, az ilyen hozzáállás olyan, amit kedvelek. Ha csak egy százassal lennék régebb óta bundás, akkor most azonnal próbára tenném az emlegetett nősténybika képességet. Így viszont sajnos be kell vallanom, hogy rövid barátság és csonka küzdelem lenne, akár szó szerint is. Én, az egykori bajnok ezt rendkívül nehezen fogom még viselni pszichikailag, míg nem érek be a tankfarkasok korába. - Ha fáj a kötődés, vegyél be csillapítót! Mindig kiszagolhatjuk a megoldást, mint vaddisznó a szarvasgombát, nem? Én hamar ki szoktam nyilvánítani, mit gondolok, ha valaki elkártyázza a bizalmamat. Sokkal praktikusabb, mint belerokkanni egy elefántcsonttorony építésébe. Cooper volt ilyen és ha nem hasonlítottam volna egy csirkemellfiléhez éppen, akkor nekiugrottam volna, mikor fény derült a machinációira. Később ellensúlyozta ezeket, tisztelettel bánt velem és támogatott mindenben, úgyhogy egyike azon keveseknek, akik elnyerték a bűnbocsánatot részemről. Pedig én nem vagyok egy irgalmas szamaritánus... - Akkor a barátod orrában is van egy kis oldalirányú tér-idő görbület? Tudom én, mennyire szexi egy összevert, de talpon maradt férfi. Akár a börtönt megjárt túlélő, erre is szoktak bukni. Bizony ám, hogy szoktak. Meghallják, hogy milyen helyeket jártam meg és bekapcsol náluk az erősférfi-detektor, oda akarnak állni egy ilyen fickó mellé és bátran nyitják ki szájukat az óriáskígyó előtt. Testőrkoromban vissza is éltem ezzel a lehetőséggel bőségesen. - Szoktam találni hasonszűrőeket, akikkel rendezünk barátságos avagy acsargósan gyűlöletteljes öszecsapásokat. A rivaldafény és az ünneplés ilyenkor kimarad, de hát egy egyetemi tanár, a doktor úr azért kicsit hasonlít az aranyövet rázó bajnokhoz. A professzori cím a cél, az itteni legnagyobb fokozat elérése, mert nem adom alább. Nem leszek egy huszadik tanító, aki csak úgy foglalkozik a gyerekekkel, babusgatja őket. Én ugyanolyan durván nyomom a kutatómunkát és a publikálást is, mint délután a fekpadon a súlyokat. A csillagos égig meg sem állok. Ma estére viszont eljött a pauza ideje, mert hazaértem és mivel Emma-t még tovább kell párolni, hogy puha legyen (igen, nem tettem le róla, hogy egyszer megdöntsem, mint az országos rekordot), egyedül megyek haza. Trófeának valót találok holnap is kicsit korábbi, kényelmesebb, emberibb időpontban. - Nos, kedves Ms. Tűpárna, öröm volt veled egy éjszakát eltölteni, mégha nem is a legínycsiklandozóbb, hagyományosabb értelemben. Még bizonyosan találkozunk. Csőcsere és bájcsevely, kezeket a paplan fölé! - hangzik a rögtönzött köszönésem. Még el kell rendezgetnem, amikkel teletömtem a zsákomat és felkészülök az első napomra, mert nem csak harcban számít, milyet nyomok be elsőnek.
// Köszönöm a játékot, remek volt! Búcsúzó zene éjjelre //
- Nem, a helyzet iróniája valóban az, hogy imádom azt, aki lett belőlem. És ami, de ezt nyilvánvalóan nem közölhetem ilyen direktbe, de biztosra veszem, hogy tudja jól, a farkasomra vonatkoztatom elsősorban a dolgot. Akármennyire is törte ifjonti szívem darabokra Todd, ezért még hálás is vagyok neki, bár tudomásomra adta, hogy ő ebből rohadtul nem kér, csak hagyjam már végre békén. - Én inkább igyekszem kerülni a kötődést, akkor csillapításra sincsen szükség. Lehetséges, hogy rosszul csinálom, sokat gondolkodtam már rajta, talán épp ezért kezdtem beengedni a kis világomba egyes személyeket, és már így is többen vannak, mint hittem, hogy lesznek, ám egyelőre úgy hiszem, megbirkózom vele, és nem magányosan fogok meghalni az elefántcsonttornyomban. Aranyhaj tuti megirigyelne… - Nem vettem még észre a tér-idő meghajlását a vonásain. Kuncogom el magam, ha el is tört valaha Castor orra, mostanra bizonyosan rendbe hozták, kedvem lenne elregélni, hogy ő számomra a maga zord és morcos módján tökéletes, de nem teszem, nem szükséges tudnia. Más orra meg mostanság igencsak hidegen hagy, a jövő ki tudja mit tartogat, de nem szeretnék azzal gondolni, hogy a jelenleg meglelt lelki békém, és felhőkön csücsülős boldogságom csak úgy eltűnik a semmiben. Ami engem illet, nincs szükségem magam mögött egy férfira ahhoz, hogy ki merjem nyitni a számat bárki előtt, előbb-utóbb bizonyosan meg fogom szívni miatta, de egyelőre egész jól ellavírozok ilyen módon az élet nagy tengerén. - Ha gondolod, beajánlhatlak egy két hozzád korban közelebb tengődő tagnak, hátha bekóstolhatjátok egymást annak kellemetlen, s aztán kellemes valójában is. Tudok ám olyan nőstényekről, akik hozzám hasonló mentalitással rendelkeznek, és nem kifejezetten restek széttenni a lábukat némi örömért. Két éve még én sem foglalkoztam azzal, ki tépi le rólam a bugyit, csak értse a dolgát. Ma már nagyon nem mindegy, mit művelek. Bizonyos értelemben hiányzik ez a mérhetetlen szabadság, más tekintetben pedig örülök, hogy van valaki, akit biztos pontnak tartok az életemben. Azt azonban szívesen vállalom, hogy összehozom a rokonlelkeket. - Tűpárna? Új névjegykártyákat kell gyártatnom... Valóban tüskés lettem volna? Nem érzem így, de mindenkit más értékítélettel áldott meg az ég, meglehet, számára annak tűntem, s én bizony nem kezdek el kardoskodni ellene. - Nem mindig az a legínycsiklandozóbb, ami elsőre annak tűnik. Én tudom, mire értem, neki nem fontos felfognia a szavaim valós súlyát, mert én, előbb vagy utóbb, de a torkán akadnék, és bár nem villog a bőrömön az Alfám jele, de megérezné a haragját, ha sikerrel járna velem, s az bizony nem igazán érné meg. - Egyébként is, egy jó pornó mindenre megoldás, de egye fene, megengedem, hogy elképzelj meztelenül. Kacsintok, aztán nevetve haladok tovább, leválva az estémet feldobó társaságomról, a szavaimat meg értelmezze, ahogy akarja, de úgy hiszem, kellőképpen magabiztosnak tűnök ahhoz, hogy tudja, ha akarnék tőle valamit, képes lennék elvenni, s nem kellene pikáns megjegyzéseket tennie ezerszámra, már az első is célt talált volna. A férfiúi kobak keménysége azonban épp úgy nem ismer határokat, mint az ellenkező nemé.
//Én is nagyon szépen köszönöm, nagyon élveztem! ^^//
A kisboltból a fizetést követően azonnal távoztam, a visszajárót is az utcán vágtam zsebbe csupán. Csak kellett pár apróság, amik kifogyófélben vannak már. Tusfürdő, meg ilyenek, részletkérdés. Kilépve az üzletből hunyorogva pillantottam körbe - A napfény bántó éllel akarja ma kiszúrni az ember szemeit. - és sikerült kiszúrnom egy régen látott ismerőst az utca túlsó felén közeledni. Persze, tudok róla, hogy a városban lakik, de hagy ne szaladjak már a karjai közé, mikor kisebb bajom is nagyobb nála. Ennyire sosem voltunk jóban, meg már nem is leszünk - főleg, hogy egyáltalán nem vagyok az a karok közé szaladós fajta nőszemély. Így belegondolva, lehet, itt baszták el anyámék előre az egész lánnyá/nővé nevelésemet. Sosem ölelkeztünk; mi MacTavishok nem csinálunk ilyesmit, még csak tréfából se. Hanyag mozdulattal lendítem meg a kezemben levő zacskót, s mintha nem vettem volna észre Nicholast, indulok meg a kocsim felé, amivel egy közeli, félreeső kis utcában sikerült leparkolnom.
Fogalmam sincs, hogy ő kiszúrt-e, vagy hogy ha igen, szándékában áll-e csevegni egy kört az idő múlásáról, mégis úgy fordulok be az utcasarkon, mint akit üldöznek. Semmi kedvem bájcsevegni ma valahogy. Mert mégis mi lenne? Örülök, hogy látlak. Én is, hogy vagy? Az életem tökéletes és a tiéd? - A kelleténél kissé lendületesebben nyitom ki a kocsi ajtaját gondolataim közepette. A szatyor az anyósülésen landol, én meg indítanám a verdát, de az csupán köhécsel egy sort, majd feladja. Remekül megvagyok kedves Nicholas, mint látod, épp tegnap vertem véresre egy tisztet minden ok nélkül, de tudod, hogy megy ez. Mindenkinek kell valami hobbi, te meg indulj mááár, te szardarab! Újra küszködik egy sort a motor, ahogy gázt adok, de hasztalan... Megadó sóhajjal rogyok a kormányra, nekidöntött homlokkal. És ekkor valaki megkocogtatja az ablaküveget, én meg úgy egyenesedek fel, mintha legalább lőnének. Kissé riadt tekintettel pillantok oldalra. Nicho az. Basszus. Mosolyt erőltetek képemre, mely kissé talán negédesre sikerül, de így legalább remekül passzol az üdvözlő szavakhoz, amiket kap, ahogy leengedem a kocsi ablakának üvegét. - Hiába jöttél drága, továbbra sem vagy az esetem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Közeledik. Valami határozottan közeledik. Napok óta nyugtalan voltam, a farkasom is idegesen járkált bennem. Igyekeztem felülemelkedni az érzésen, nem tudomást vetni róla, de baromi nehéz volt. Nem tudom, mi volt ez. Egyszerűen csak... elkapott ez a hangulat. Folyamatosan, egyre jobban nőtt a balsejtelem bennem. Még mikor a hegyekben voltam és azon voltam, nehogy a sok idióta kitörje a nyakát, akkor is azon kaptam magam, hogy valamiért idegesen pillantok fel az égre, keresek valamit... amit persze nem találok. Akkor még nem tudtam... akkor még nem tudtam, mitől vagyok ilyen. Csak napokkal később jöttem rá. Akkor persze majd verni fogom a fejemet a falba, amiért nem jöttem rá hamarabb de most... most maradt az idegesítő tudatlanság, meg a kilátástalanság. Pfff, kilátástalanság, mint ha a vesztőhelyre mennél az italbolt helyett. Sajnos az aranytartalékaimat általában valami különleges alkalomra tartogattam, azon kívül meg más nem volt. Jöhet a bolt. Így jutottam hát az utcára, útban a legközelebbi piabolthoz... egészen addig, amíg fura dologra lettem figyelmes. Ismerős illat csapta meg az orromat. A város már hét éve az otthonom volt, de most mégse olyan ismerősre gondoltam. Ez kimondottan egy személy volt, akit már rég érzékeltem... és akinek az illata beleégett a tudatomba a több éves közös szolgálat után. Felkaptam a fejem és gyakorlatilag az irányába néztem. Bingó. Rachel az... aki hoppá, elfordult és ment a dolgára. Hát ezt már komolyan nem hiszem el. Majdnem másfél éve Sarah akart így lelépni, most meg Rachel. Mi a fene van itt, rá van írva a homlokomra, hogy "Régi ismerősök kerüljenek?" El vagyok átkozva, ami a viszontlátásokat illeti. Na, de ideje hű maradnom a makacs énemhez. Menekülsz kiscsaj? Oké, megyek utánad. Úgy tűnik a technika ördöge is engem pártol ma. Hamarosan beértem Rachel-t, ahogyan elkeseredetten próbálja beindítani az autóját. Szinte megjelent a mangacsepp a fejem mellett. Ennyire rossz emlékei vannak rólam, vagy mi? Nos, ideje kideríteni. Bekopogtattam az ablakán és mint ha gránátot dobtam volna be neki. Miaz lányom, rossz a lelkiismereted? - Hát ha engem is így gyilkolnál, mint a motort, talán nem hátrány - vigyorogtam. - Jó újra látni Rachel. Csak nem kinyírtad az autót? S míg beszéltem, szinte minden figyelmem a nőre fordult, figyelve rezdüléseit, reakcióit. Évek óta nem láttam, legutóbb Irakban volt alkalmunk beszélni az anyahajó kantinjában. Mi minden változhatott azóta? S miközben figyeltem őt, feltűnt valami... valami, ami... nagyon... de nagyon nem stimmelt az emlékeimmel...
Az ablaküveg kocogtatása által kiváltott riadalom amilyen gyorsan vágja haptákba szívverésemet, éppen olyan múlandó is szerencsére - elvégre mégsem az ellenség dönget a kocsi ajtaján, hanem egy hajdanvolt sorstárs. Egy barát, mondhatjuk így, hiába láttuk régen már egymás képét. - Pedig mindig is azt rebesgették, hogy keményen szereted... - Szélesedik macskás mosoly képemre. Hihetetlen, hogy évek múltán is képes vagyok ugyan olyan játszi könnyedséggel élezni rajta a nyelvem, mint egykoron. Persze, másokon is, de őt különösképp sokszor találtam be már annak idején is a szurkálódással. Talán mert kellően jól vette őket és csak ritkán sikerült kihoznom a sodrából, a franc se tudja. Nem is igazán megyek bele analizálásomba, ez a dokim dolga és valamiből neki is meg kell élnie. Mi maradna rá, ha előre elvégezném az ő melóját is? - Téged is Strauss. A fene gondolta volna, hogy pont itt a világ végén futunk össze újra. - Suta mosoly jelenik meg ajkaimon, egyúttal, ha nem vigyáz, combon fogja csapni a nyíló kocsiajtó. (Hát még ha csak ott...) - Ha engeded, hogy kiszálljak, mindjárt megmondom, de gyanítom, sikerült már megint úgy hagyni a magnót vagy ilyesmi... - Azért, ha ellép az ajtótól, kiszállok, hogy a motorháztetőt felnyitva annak rejtett tartalmára is vessek néhány pillantást.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Na igen, mondjuk vicces lett volna, ha hirtelen itt a világ végén megjelenik egy iraki, csak azért, hogy gránátot dobjon Rachel autójába. Bár így belegondolva ha egy kis kopogástól megijed... mit csinált volna, ha mondjuk időben utolérem és hátulról megijesztem? Félek bekapcsolt volna nála az a katonai önvédelem, amit még a kiképzés idején tanultunk meg. - Most komolyan azokra a szerencsétleneknek adsz hitelt, akik örültek, ha szökőévente egyszer betaláltak egy lyukba? Azokhoz képest tényleg durva vagyok. Nem akarom most a társaimat szapulni, de tény, hogy a katonai szolgálat során nem feltétlenül van lehetőség ilyen örömökre. Főleg, amikor egy anyahajón szolgál az ember és az egy főre jutó nők száma elég alacsony. Persze, aki élelmes így is megoldja, csak korlátoltak a lehetőségek. Ami pedig a durvaságomat illeti... nos... van benne igazság. - Na igen, a havas térség kicsit éles váltás a kopár sivatagokhoz meg a hőséghez képest. Bár ezt jobban preferálom. Volt valami kétséget ébresztő a szavaiban. Mosolygott ugyan, de mint ha az se lett volna teljesen őszinte, akárcsak a viszontlátás örömére tett megjegyzése. Ha ehhez hozzáveszem azt, hogy gyakorlatilag az imént menekülőre fogta a dolgot, mikor észrevett engem, akkor már bőven sántítanak a szavai. Na igen, olykor másokra káros, hogy a farkasok érzékszervei olyan élesek, mint a kutyáké, vagy még annál is. Mindenesetre még időben meghallottam ahhoz az ajtó kattanását, hogy félre tudjak lépni és ne kelljen lemennem térdre imára. Na miaz Rachel, neked mivel léptem rá a tyúkszemedre? - Vagy szimplán nem a jobb lábadra tervezték a szerkezetet. - jegyzem meg, miközben átsétálunk a motorháztetőhöz. Nem vág pofán egy gőzhullám, mikor kinyílik a tető, tehát nem a víz forrt fel... najó, valljuk be, ezen a tájékon az lenne aztán az igazi mutatvány. Ahogy látom a drótok is a helyükön vannak, nem csúszott el semmi. Na de akkor mi a...
Kissé felvonom szemöldököm szavai hallatán, de ő is tudja, meg én is, hogy többnyire magasról teszek mások véleményére, a sajátom az, ami igazán számít. Éppen ezért csak elmosolyodom szélesen szavaira, hangom nevetősen nem veszi komolyan a pasast. - Csak a szavak és megint a szavak... Ugye tudod, hogy bárki mondhatja ezt? - Avagy hiszem, ha látok belőle valamit, de várj... Ja, tényleg nem akarok inkább semmit látni belőle, kétlem, hogy az egyéjszakások híve lenne a másik. Sose kérdeztem rá mondjuk, így ez pusztán feltételezés, mely lehet téves is. Nem most fogom letesztelni. - Igen? - Pillantottam fel rá őszinte érdeklődéssel az időjárás/környezet iránti preferenciái kapcsán. - Én úgy vagyok vele, hogy tök nyolc. Itt volt hely, hát jöttem. - Vonok vállat és jelzem inkább a kocsiból való kiszállási szándékomat feléje. Szeretném, ha nem tolnom kellene ezt a vackot a bázisig... Beszólására könyökömmel karjába "bokszolok" finoman, jelzésértékűen, hogy tudja, kinek szólogasson be, majd felpattintom a motorháztetőt és tekintetemmel mérem fel első körben a terepet - igaz, nem sokáig, ezt-azt meghúzkodok, ellenőrzök kezeimmel is. - Biztos az aksi lesz a ludas... - Szusszanok kissé lemondóan, kezeim meglelik a csípőmet, ahogy a mellettem állóra tekintek. - Hogy-hogy itt kötöttél ki végül?
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Bárki mondhatja de én mondom, te meg jól tudod, hogy ritkán beszélek a levegőbe. Najó, szoktam, némi alkoholos megtámogatással meg aztán főleg, Rachel láthatott is illumináltan azon ritka alkalmak során, amikor a feljebbvalóink megengedték a piálást a körletben... persze hivatalosan az a pia nem volt ott, nemhivatalosan meg a seregben azért mindig is virágzott az öncélú fekete kereskedelem. Most viszont így jobban belegondolva... hogy a francba lehet, hogy részeg voltam a környezetében és nem akartam ágyhoz csapni? Jó kis rejtély, kb sosem fogok rá választ kapni szerintem, hacsak nem kérdezem meg az akkori önmagam. - Valahogy mindig jobban szerettem a hideg, havas területeket. A meleget egy idő után már nem tudom elviselni. Most erre mit mondjak? Ruszki vér. Annak idején Tanyával is majdhogynem alsóruhában hógolyóztunk még Volgográdban, pedig aztán az orosz telek tényleg kegyetlenek tudnak lenni. Ezt a csapattársaim is meg tudják mondani... a hatodik hadseregből, akik Hitler baromsága miatt ott pusztultak el Sztálingrád alatt. Érzem az ütését de nem tudom felvenni, számomra olyan, mint ha egy szúnyog csípett volna meg. Nem becsemérlés, csupán 350 éves kőkemény farkasbőr. Közben ahogyan nézem a berendezést, az orrom hirtelen elkezd azonosítani az egy illatot. - Vagy az, vagy szivárog valahol a benzin. Mikor volt utoljára szervizben? Előre hajoltam, hogy jobban megvizsgáljam a berendezést. Ahol csak tudtam, megtapogattam az alját azoknak a gépeknek, amiknek kell a nafta. Valamiért nem hagy nyugodni ez a szag. - A háború után csendre vágytam, Alaszkáról pedig azt hallottam, hogy eléggé az. Szóval a leszerelés után ide költöztem, most már hét éve. Na és veled mi történt, miután leszereltem? Jól tudom, hogy átküldték az egységet Afganisztánba, miután Obama kivonta a haderőt Irakból?
- Ne ragozd tovább, Nick, mert csak a hitelességet rombolod vele... - Nevetek fejcsóválva. Ritkán szólítom a keresztnevén, de még annyi év után is olyan önkéntelenül jön a számra ez a becézés. Rendben vagyunk. Úgy egymással, bármi is történt az elmúlt években. - Ezt ennyiből levághatja a pasas, igen. Én pedig egy csalfa mosollyal szállok ki a járműből, miután ejteném a lepedőakrobatikával kapcsolatos témát. Különben is nekem akarja pont bizonygatni a dolgot? Hát hol érdekelt engem valaha is, milyen az ágyban?! Csak az számított, hogy a harctéren ott legyen fejben és fizikailag is, amikor kell, a többi nélkül nagyon remekül megvoltam mindig is - és bármily meglepő, mindez máig nem változott. Na de... kocsi! - Nem is értem, miért. Én mondjuk nagyon jól beérném a kontinentális éghajlati övön belüli területekkel is, de hát így jártam. Ezúttal ezt kell szeretni, úgy fest. - Szélesedik ki macskás mosoly képemen, ahogy a kocsi elejéhez lépdelve hallgatom és reagálok is egyúttal a szavaira. Beljebb hajolok kissé a kocsi motorházteteje alatt, teret engedve Straussnak is a vizsgálódáshoz. Kérdésére csak ingatom a fejemet. - Kölcsön autó, fogalmam sincs. Egy éve vagyok itt, de úgy vagyok vele, nincs szükségem sajátra. Emlékszel Bentonra a központiaktól? Az a szűkszavú félig belga srác... Az övé. - Szusszanva "mászok ki" a járgányból, elégedetlenül tekintve vissza rá, onnét meg a pasasra, egykori társamra. - Jól tudod. Közben előléptettek főhadnaggyá, meg ilyenek. Végeztünk a munkánkat, míg be nem ütött a szar és onnét is eljöttünk. Csak a szokásos, neked nem kell bemutatnom... Apa szerette volna, ha közelebb vagyok hozzájuk, én meg úgy voltam vele, ne akkor kezdjen el érdeklődni a lánya irányt, mikor lassan lejár a mandátuma. Szóval itt kötöttem ki Fort Wainwrightban alig egy éve. - Vállat vonok flegmán. Summázva ennyi a sztori lényegében.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Nofene, van még valakinek a szemében hitelességem. Ritka dolog manapság - vigyorgok. Most erre mit mondjak? Illuzionista vagyok, Kilaun közvetlen vére, számomra a megtévesztés gyakorlatilag zsigerből jött az olyan helyzetekben, mikor úgy éreztem, hogy valaki rászolgált. Ha valaki keresztezte nem megfelelően az utam, rosszkor volt rossz helyen, vagy akár csak szimplán unatkoztam. Valószínűleg azok számára, akik már átéltem tőlem egy ilyen gesztust, azok valószínűleg a hitelességemet eléggé megkérdőjelezik. Eléggé vicces belegondolni abba, hányan estek már bele ezekbe az eseményekbe... mondjuk abba már megint érdemes belegondolni, milyen szerencsések azok, akik még tudnak is erről. A legtöbben ugyanis már nem élnek. - Talán mert Wolf helyett Coldhead-nek kellett volna hívni engem, ha hallgatunk Zulura. Mondjuk a lehetséges becenevekkel te is el voltál látva... nemigaz, KisMacTavish? - húzom pimasz vigyorra a számat. - Oké, azt hiszem most főleg lennél egy olyan helyen. Szerintem Rachel már százszor megbánta, amikor elmondta nekem, hogy milyen családból is származik... hogy egy nehéz pillanatban a fronton elbeszélgettünk egymással és bevallotta. S hogy én meg az örök "segítőkész" társ ráakasztottam ezt a becenevet. Hányszor akarta betörni már érte az orromat, nem is emlékszem a számára annak. - Arra a kis szakállasra gondolsz aki állandóan a hátsódat nézte? Elég nehéz elfelejteni. Valljuk be, vannak pillanatok, amiket nem feled az ember... legalább is a kolléga biztos nem, amikor egyszer rajtakapta a stírölésen és utána nem tudott aludni pár napig. Igen, napokig, számoltam. - Jóapád eléggé nehezen érthet akkor a családi reunionokhoz. Legalább is D.C. nekem rohadtul úgy tűnik, hogy az ország másik végében van - pont én beszélek, engem a húgom felpofozott első lendülettel, amikor újra találkoztunk. - No és mi volt afgánban? Tényleg olyan szar a helyzet, mint hallani lehet? Megérte lecserélni a vén pokróc Wainwright-ra? Közben benyúltam az egyik tartály alá és éreztem, hogy oké, talán ezt nem kellett volna. - Áhá! - húzom ki onnan és mutatom meg neki a kezemet. Nem kevés benzin ragadt rá a tenyeremre.
- Nem várhatod el mindenkitől, hogy megjegyezzen egy ilyen komplex szót! A Wolf különben is valahogy jobban illett hozzád. - Vonom meg vállamat nosztalgikus mosolyt villantva felé. Nosztalgikus az a határozott, hirtelen érkező ütés is, amit az oldalába, bordái közé mérek a becézgetésem hallatán. - Csak merd még egyszer mondani! - Fejcsóválok rosszallóan, mégis bujkáló nevetéssel hangomban. Van, ami sosem változik, Strauss személyes kis hülyeségei pedig pontosan ebbe a kategóriába tartoznak, hiába nem hívott már évek óta senki az apám által "rám hagyományozott" vezetéknévre. Benton kapcsán csak bólogatok. Rá gondolok, persze, ki másra! Bár valószínűleg kevésbé lennék vidám, ha tisztában lennék vele, mit kapott a mellettem állótól érte. Őt meg mondjuk esélyesen féltékenységgel vádolnám, aminek már a gondolata is nonszensz igazából. - Te is nagyon jól tudod, hogy a viszonyunk nem kifejezetten... felelőtlen apámmal. Szívességet tettem neki, hogy nem fogadtam el az ajánlatát és inkább ide jöttem! - Szusszanok, s hátat fordítva a kocsinak dőlök neki, mintegy részemről feladva a problémája forrásának keresését. - Mit akarsz hallani, Nick? - Tekintek rá a kérdései kapcsán kissé hitetlenkedve. - Háború volt, emberek haltak meg, civilek és a sereg emberei egyaránt, mindkét oldalon. Igen, szar volt a helyzet, szarabb Iraknál is, szóval nézd el nekem, hogy nem tudok róla úgy nyilatkozni, mintha egy iskolai osztálykirándulásról mesélnék! - Uff. Mondá a morcos törzsfőnök. Pillantásom épp csak árnyalanyit válik keményebbé, tompábbá, vonásaim éveket öregednek pillanatok alatt, ahogy tovatűnik a mosoly arcomról. - És igen, megérte. Bármi megérte volna, miután az alám tartozók egyharmada egyik percről a másikra levegőbe repült. - Hangsúlyom világossá teszi számára, hogy nem szándékozok erről több szót ejteni, ha rajtam múlik és bizony, jobban tenné ő is, ha nem kérdezősködne. Az olajos "mancsa" láttán rövidre nyírt tincseim közé túrok. - Hát ez rohadt jó.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Nos igen, amúgy is szeretem a farkasokat... a nevem pedig főleg úgy volt találó, hogy te voltál a szárnyemberem. A két állat elég gyakran jelenik meg egymás mellett. A sas és a farkas. Az egyik a földön kap el mindent, ami az útjába kerül, míg a másik a levegőben teszi ugyanezt. A másik terepen mindkettő bénává válik... ám ha együtt mozognak, akkor már maximum a víz alatt lesz előlük biztonságban előlük. Ez pedig érezhető is volt. A háborúban senki se volt biztonságban előlünk, amikor bevetésre mentünk. Nem sok légicsatára került sor Irakban, de a lelőtt iraki gépek nagy részét a mi nevünkhöz írták fel. - Mit, KicsiMacTavish? - tettem a hülyét. Nana Rachel, hát elfelejtetted, hogy szeretek játszani a tűzzel? Mindig megtaláltam a hülyeségeimmel régebben is, hol a kantinban, hol a folyosókon, hol az eligazítóban... szimplán azért, mert jó volt nézni, amikor morgolódik vagy éppen majd megeszi a méreg, amiért nem tudom őt békénhagyni ezzel. Mázlija van, hogy nem vagyunk most összezárva egy anyahajóban, viszonylag szűk területen. Lenne mit bepótolni az elmúlt pár év után, ahol legalább én nyugtot hagytam neki. Vannak dolgok, melyek nem változnak. - Legyen bármilyen rossz a kapcsolatotok, akkor is a lánya vagy, Rachel. Nem értem az embereket, komolyan mondom. Nem mondom, nekem is voltak ellentéteim a szüleimmel, apámmal kifejezetten, de valahol ma már hiányoznak azok a civódások, veszekedések. Hiába találkozunk olyanokkal, akik úgy tűnik, hogy pótolják őket, egy valami nem változik... a szüleinkből csak kettő van. S ami azt illeti, mióta elkezdtem visszakapni a fontos személyek egy részét az életembe, valahogy másként állok már hozzá ehhez az egészhez. S ezt követően hallgattam Rachel történetét. Már ha annak lehet nevezni ezt az erős summázást. A tekintetem elsötétül egy kicsit. Igazából pont hogy a történtekkel kapcsolatban nem tudok meg semmi újat. Kislány, egész életem a háborúkkal telt, semmi újat nem tudtam meg, úgy tűnik... de másról igen. Már eddig is fúrta valami az oldalamat, ahogyan beszélgettem a nővel, de most már kezdem megérteni, hogy mi. Akkor hát, puhatolózzunk tovább. - Mi történt veled, Rachel? - teszek fel egy újabb kérdést. Nem, baromira nem az érdekelt, hogy hány embert repített levegőbe, hány embert ölt meg, hány órát repült. Ez most annyira a perifériára szorult, hogy azt el nem tudnák sokan képzelni. Sokkal személyesebb jellegű volt a kérdés. Mi történt veled? Odabent, mi történt? - Úgy tűnik a tisztelt kolléga alapossága a saját járművére már nem terjed ki - morgolódok, miközben újra megtapogatom a problémás alkatrészt. - S nem is kicsi a lyuk. Félek ezt már nem kelted életre.
- Hogy én mennyire... - Szűröm ki fogaim között a szitokszókat, de megállom, hogy behúzzak a pasasnak egy isteneset a húzásáért. Fejlődőképes vagyok, úgy tetszik! Persze, amint nevetni mer, bokán küldöm egy jól irányzott mozdulattal, arra talán kevéssé számít. Apám kapcsán ugyanakkor csak felnevetek. - Majd küldök neki képeslapot ezzel a dumával, biztosan imádná! - Tisztában vagyok vele, hogy a lánya vagyok neki is, meg a gyenge idegzetű édesanyámnak is, tisztelem mind a kettőt valahol mélyen, de... Én olyan vagyok, mint az öregem. Keményfejű, akaratos, a problémákat magában feldolgozós. Olyan, aki gyengének ítéli meg anyámat, de képtelen teljesen elengedni a kezét, hisz látja, hogy csak ő maradt neki a bajban. Mert mégis hova máshova menne a fizetésem egy része, ha nem a szanatórium költségeire? Már rég saját házam lehetne abból, amit anyára költöttem, de nekem jó így. Kiváltképp úgy, hogy ne reklámozzam mindezt senkinek. A történet kapcsán pedig én magam is pont arra utalok, hogy semmi újat nem fog hallani, nem is értem éppen ezért, hogy minek erősködik. Háborúról nehéz változatosan beszélni, mindegyikben ugyan az történik, csak a szereplők, a helyszínek és az eszköztár az, mi cserélődik. Kérdésére megtorpanok, ajkaim hitetlenkedő szóra nyílnának, de hangok nem hagyják el őket. Hallasz te egyáltalán, Nick?! Figyelsz arra, amit mondok vagy csak a magad "Jajj szegény, biztos megviselték a dolgok" képét kergeted? - Ahogy az imént is mondtam, az embereimet felrobbantották. Nem ártottak senkinek, ellátmányt hoztak a városból csupán... - Kezdtem fojtott, rám egyébként jellemző ingerültséggel hangomban, mely idővel egyre csak utat tört magának bennem. - Ha fogtad már kezét haldoklónak, aki tisztában van vele, hogy percei vannak hátra. Ha hallgattad már meg az utolsó kéréseit, melyeket utána neked kellett továbbítanod a nőnek, aki reménykedve várja haza az illetőt! Ha... romboltad már le valaki világát egyetlen hideg szóval, akkor pontosan tudod, hogy mi történt velem! Különben felesleges magyaráznom, úgysem értenéd. - Szusszanva túrok hajamba, ellépve a kocsitól, majd az azt illető szavakra fogamat szívom, mígnem végül szenvtelenül ugyan, de kibököm: - Vissza tudnál vinni a bázisra, kérlek? - Remek perceknek nézünk elébe gyerekek, a zsigereimben érzem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- ... utálsz? - fejezem be helyette a mondatot. - Ha anno nem mondtad volna el vagy százszor most meglepődnék rajta, hogy ugyan, miért is. Jót kuncogok a dolgon, még mindig élvezet szívni a vérét, most pedig csak szigorúan képletesen. Meg is kapom a vidoromért a jutalmamat bokatájékon, mire én meg felvonom a szemöldökömet. Most komolyan Rachel, tudsz te ennél jobbat is, olvasható a kihívás a szememben, csak hogy tovább mérgesítsem... persze csak jótékony hülyéskedés céljából. Orvtámadásnak mindenesetre jó volt. - Tedd azt, szerintem örülne neki. Már ha eljut hozzá egyáltalán és nem minősítik levélbombának. Meglepődnének egyesek rajta, mennyit képesek szöszmötölni a hivatalos szervek ilyen esetében. Ma már ebben az országban mindenki attól fél, hogy valami mérget vagy vírust kézbesítenek neki levélben, hogy aztán az vigye el. Mondjuk van is miért paranoiásnak lenni, rengeteg ellenséget szerzett magának az USA az elmúlt évtizedekben. Közülük pedig nem egy van olyan elkeseredett, hogy akár bombát szereljen magára és odarohanjon a Fehér Ház mellé, felrobbantani akárkit, akit csak talál. Ez már csak így működik, akkor pedig már a levél elegánsabb. Úgy a merénylő is életben marad. Na, viszont elcsípek némi adalékot abból, ami Rachel-el történt odaát. Nem mondom azt, hogy teljesen érzéketlen vagyok, de ennek ellenére semleges arccal hallgatom őt végig. Rachel, azt kérdezed, tudom-e ezt? Háromszáz évem volt megtapasztalni. Ahány háborúban ott voltam, ahány embernek hallgattam végig az utolsó fohászát, szavait, kívánságait, mígnem ki nem száll belőlük a lélek. Rengetegszer hallottam már ezt... mára már hosszas időt kellene töltenem azzal, hogy összeszámoljam mindet. - Nagyon is jól tudom, miről beszélsz. Szóval végül te is az én sorsomra jutottál - mondom csendesen, miután végighallgattam őt. - Te is kiégtél ebből az egészből. Hogy szántam-e őt ezért. Azt nem mondanám. Háború volt, melybe mindketten önként vágtunk bele, senki se kényszerített. S aki közel merészkedik a tűzhöz, az ne lepődjön meg, ha megégetik a lángok. Nem, én nem álltam neki őt látványosan sajnálni, megsimogatni a buksiját, hogy jól van kislányom, rendben van most már minden, biztonságos terepen van... nem... de láthatott csillanni egy fényt a szememben, mely jelezte, hogy bizony teljes mértékben átérzem azt, amiről beszél... én a fiam feleségének mondtam el, hogy meghalt a férje... majd Kate-nek, hogy én vagyok a gyilkos. Sokkal jobban ismerem ezt az állapotot, mint hinnéd, Rachel. - Persze, gyere. Lecsuktam a motorház tetejét, majd miután megtöröltem a kezemet, zsebre vágva a tagjaimat sétáltunk át egy másik utcára, ahol az én járgányom várakozott... s szerencsére beülve a vezetőülésre tapasztaltuk, hogy ennek nem adta meg magát a motorja. - Hány ellenőrzőponton kell átmennünk?
Ciccenve fejcsóválok a hergelésére, végtére is tök nyolc. Akár hülyére is verhetném, de mire mennék vele? Se neki nem lesz jobb általa, sem pedig nekem, legfeljebb azt érném el, hogy tovább időznék itt és még a baleseti felé is tehetnénk egy kitérőt, ahol magyarázhatnánk meg az orvosnak hogy nálunk totál megszokott, ha egy-két ütés betalál. Kellenek a francnak az ilyen plusz körök ma, de nem nekem! - Nos, ha mégis annak vélnék a tulajdon lánya levelét, az szintén sokat elmagyarázna a kapcsolatunkról! - Szusszantam kiszélesedő, őszintétlen mosoly közepette. A helyzet szomorú valósága ellenére is szórakozott fény ült meg zöld szemeimben, ahogy a másikra tekintettem szavaim közepette. Egy percig se gondoltam komolyan a dolgot, ami a képeslapot illeti, remélem ő is poénnak szánta csupán. A következőkben úgyis komolyabb témát hánytorgat fel. Talán túlságosan is komolyat. Kisebb kifakadásomra adott válaszára égnek emelem a tekintetem, s hangosan fújtatok egyet, mint valami ló. Megadó az egész mozdulat, amolyan "így is nevezhetjük". Én mondjuk nem a kiégés szót választanám a helyzetemre, de semmi kedvem ebbe belemenni, már így is a kelleténél jobban forszíroztuk a dolgot, ami azt illeti. - Mindezt érzékeltetni akarván váltok témát és úgy fest, Nick veszi is a jeleket a dolog kapcsán, hála a Magasságosnak. - Elég, ha kiraksz az elsőnél. Szívesen sétálok. - Úgy is mondhatnám: jót fog tenni...
A bizalom törékeny építőkő világunkban, abban a játszmában, mit én űzök újabban, különösen az. Nem is osztom könnyedén hát ezt a kincset, főleg nem egy idegennek. Habár remekül titkolom, s farkaskölyöknyi pajzsom is fent, rejtve érzelmeimet, gondolataimat a világ elől, mégis némi aggodalommal lépdelek az éjszaka csendesebb, kihaltnak tetsző utcáin. Lassan éjfélre jár, a szórakozóhelyeken most van igazán bulihangulat, így a városka aligha nevezhető nyugalmas, alvó valaminek... kétségtelenül nem az, erről biztosít az a két szerencsétlen is, akik egymást támogatva ürítik az egyik saroknál gyomortartalmukat a házak tövébe. Fintorral képemen, határozottan haladok, bízva benne, hogy senkinek nem tűnik majd fel az Upperben hosszan elnyúló távollétem. Az kellene még, hogy valami idősebb farkas utánam eredjen a falkából, mikor épp egy kóborral "randevúzom"! Fogalmam sincs, ki ez a Bess pasas, de ha tényleg képes szerezni a nagyfiúk játékából számomra a vaktöltények helyett, amivel Corvin igyekezett eddig kiszúrni a szememet, akkor már nyert ügyünk van.
Lassítok lépteimen a megadott kis utcácskához érve, magas sarkas-csőfarmeros alakomon játszik a Hold kerekedő fénye, ahogy befordulok a saroknál és kiszúrva a falat támasztót felé indulok meg. Ciki lesz, ha kiderül, hogy nem is az én emberem az illető. - Bess? - Kérdezek rá még tisztes távolságból, s csak akkor lépek közelebb - tartva így is a három lépést - ha megerősítést kapok a név kapcsán. - Ahhoz képest, hogy új lehetsz errefelé, elég gyorsan terjed a híred. - Már csak azért imádkozom, fordítva ne legyen hasonlóképpen, igaz, a polgármesteren meg rajtam kívül nem sok Berger rohangál a városban, innét meg már igazán nem nehéz összerakni a képet.
Halk, zöngétlen léptekkel vettem be a kanyart. Már egész jól kiismerem magam Fairbanks-be, noha még biztos vagyok benne, hogy ezernyi arcát nem láttam. De egyelőre elmegy. Két sör után simán leszarom. Ezért sem a motorral jöttem. Nem hiányzik most, hogy lekapcsoljanak. Főleg úgy, hogy a yachtom egyelőre illegálisan bitorolja a kikötőt. Még... Ellenben, ma fontosabb dolgom van. Nem tudom honnan értesült rólam a kis csaj, de mindegy is. A lényeg úgyis a megszokott: neki kell valami, amit én megszerzek. És ennyi.
A sikátorhoz érve felhajtottam a bőr dzseki gallérját, a kopott bakancs pedig finom ütemben bírt fékezésre. A helyszín üres volt, csak a nyálkákban csorgó vakolat várt, meg a megannyi firka, ami a falat ostromolta. Későre járt, a néma csend marni kezdte az újra növesztett fülemet. Meg kell hagyni, Josh ismét jó munkát végzett, elég pontosan foltozódtam össze. A hátamat a közeli falnak vetve vártam tovább. Időközben egy cigarettát is magamévá tettem, melynek gomolygó füstje elhalt a sikátor túl felén hulló esőben. A pajzsom lazán felhúzva pihent, a farkasom pedig jófiú módjára nyugodott ketrecében. Az órámra pillantottam, melyet a kezemben égő parázs világított meg. Szívtam egyet, torkomon át lökve ki a füstöt ajkaimon. Valamikor ekkortájt lettem figyelmes a közeledő léptekre; de csak néhány fiatal gondolta úgy, hogy telibe hányja a sikátor másik oldalát. Morogtam egyet, noha csak magamnak, elpöccintve mutatóujjamról az elfogyó csikket.
Végül a felkeresőm is beesett... Alig negyed órát vártam, de oda se neki. Ráérek, nemde? Oldalról pillantottam át közeledő alakjára, időközben kihúzva magamat a hanyag tartásból. - Pipa. Te pedig, Berger? - csak a mihez tartás végett. Jobb szeretek biztosra menni; véletlenül se rossz helyre dobni le a cuccot, amit igényel a "kedves" ügyfél. - Nem kell ezzel foglalkoznod. Ahhoz jut el, akihez el kell. - vontam fel kicsit államat, ahogy zsebre vágott kézzel léptem elé. Egyenlőre az üzlettel foglalkoztam, utána... ha akadt más, jöhet. Egyébként is hallottam én már a Berger megnevezést, szóval mélyen még kíváncsi is voltam mivel fújt össze a szél. - Itt akarod lebonyolítani, vagy készültél nekem meglepivel? - persze, mintha ismerném, mert miért ne? Nem fogok tisztelettudó balfaszt játszani. Csak egyenesen, mint a holtkóros. - Három tár, harminc rugóért. Mutatom, ha mutatod. - söpörtem végig hüvelyk ujjammal alsó ajkamon.
Van, aki megengedheti magának, hogy késsen és nevezzenek nagyképűnek, ide sorolom magamat. Különben is pár percről van szó csupán, az meg az ő baja, ha annyival korábban jött, hogy soknak érzi a várakozást. Akárhogy is, csak összesodor bennünket az éjszaka meg az előre egyeztetett időpont és helyszín előbb-utóbb. Megerősítésére leplezetlen pillantással, tüzetesebben is megnézem magamnak ezt a fickót. Nem rossz bőr, azt kell mondjam, újabb megerősítése személye annak, hogy a pokolba vezető út csupa desszerttel van kikövezve. - Ha így akarsz hívni, akkor igen. - Vonok vállat, miközben csalfa félmosolyra húzódik ajkam, ahogy közelebb lépek. Felőlem bébizhet, meg cicázhat is, ha ahhoz van gusztusa, amíg a birtokos jelző elmarad mellőle, teszek rá magasról. - Csak apró észrevétel volt, ne akadj fent rajta. - Szusszanok kissé nevetősen, hihetetlen, mennyi minden aprósággal képes foglalkozni az ember. De hát a részletek valóban fontosak... ez sem lenne elhanyagolandó, ha egy kapcsolat megalapozására törekednénk, de úgy vélem, egy találkozás, amitől nem remél folytatás, valóban nem ok arra, hogy menten lepacsizzunk. Majd legközelebb. HA lesz egyáltalán legközelebb! - Ó, hogyne, épp most szóltam be a zsaruknak, hogy készülök illegálisan töltényt vásárolni nálad, jöjjenek már ki! Percek kérdése és itt lehetnek... - Jegyzem meg kiszélesedő mosolyom minden iróniájával. Lehet érte szemtelennek tartani, de franc se fogja meghazudtolni azt, aki vagyok. Akivé lettem a farkasomnak hála az elmúlt három évben. - Nyugi van, Rómeó, nincs semmi meglepetés, nem vagyok idióta. - Emelem fel kezeimet végül megadóan, ahogy alig három lépésnyi távra érve tőle lelassítok. Ő pedig máris a tárgyra tér, ez szintén előcsal egy kéretlenül pofátlan megjegyzést belőlem - Csak így egyszerűen? Semmi előjáték meg tiszteletkörök? - Vigyorra áll a szám, de könnyű kis tavaszias kabátom zsebéből előhúzom a pénzköteget, megmutatva, majd vissza is süllyesztve azt oda. - Ezüstöd is van? - Kérdezem, hátha.
Kezdőlap
//
Búcsúzó zene éjjelre 
//
