Mire a tett helyszínére értem, addigra Nova már le is vette a hölgyet a lábáról. Szó szerint. Ami pedig még macerásabbá tette a szituációt, az az volt, hogy a drága kutyám nem nagyon akaródzott lemászni a lányról. A hot dog, a kényelmes fekhely és a simogatás teljesen bizonyossá tette a számára azt, hogy ez így nagyon jó és nem kell kapkodni a távozáson. Igazából meg tudtam érteni őt, mert ahogy közelebb hajoltam a pároshoz, feltűnt milyen csinos nőszemély került Nova alá. Valószínűleg én se igyekeznék lemászni róla. Haaah, lapozzunk, mert ennek nem lesz jó vége. - Ne haragudjon. Nem mindig ilyen. - Szólaltam meg nagy sokára, aztán megfogtam a kutyát a kengyelénél és némi unszolás árán leoperáltam a másikról, aztán azonnal ráakasztottam a pórázt. Ezt követően pedig segítő kezet nyújtva talpra állítottam a lányt, és gyorsan felmértem a károkat. - Még egyszer sajnálom, nem tudom mi lelte Novát. - Sóhajtottam egyet, aztán félmosolyra húztam a számat. Még egy pár pillanatig így elmosolyogtam, elkedélyeskedtem a csöndben, de aztán eszméltem, hogy talán be kéne mutatkozni és felajánlani a kabát kitisztíttatásának költségeit. Bizony ám. A kutyád kártékonyságának a pénztárcád az egyik szenvedő alanya. Ez van. - Öhm, a nevem Saul. Ez a rosszcsont pedig Nova, bár nem is ez a lényeg... Ha adna valami elérhetőséget, akkor megtéríteném a kabát tisztítási költségét. - Nagyon rég nem hangoztam ennyire felnőttesen és ez meg is lepett rendesen. - Meg a hot dogot. - Így kell kutyasétáltatás címen pénzt költeni. Persze nem volt vészes a dolog, inkább csak nevetségesnek éreztem. Na, de ennyit rólam. Két belső monológ között továbbra is a lányt figyeltem, s bár eddig kötelezően magáztam, jobban belegondolva, igencsak fiatalnak tűnt. Ez vagy a génjeinek volt köszönhető, vagy valami kozmetikai csodaszernek vagy tényleg ennyire fiatal volt.
- Ohh, egyáltalán nem haragszom, nagyon édes. Simogatom a kutyust addig, míg le nem szedi rólam a másik, aztán mosolyogva fogadom el a felém nyúló segítő kezet, könnyedén pattanok fel, szerencsére nem vagyok egy tunya teremtés, nagyon sokat mozgok a balett miatt, szóval nem okoz gondot. Ettől még a segítséget nem szokásom visszautasítani. - Ha tovább folytatod, kénytelen leszek számolni, hányszor kérsz még bocsánatot. Kuncogom el magam vidáman, bár kicsit fáradt vagyok, azaz, inkább nagyon, de a helyzet engem felettébb szórakoztat, a fehér kabátomat nem annyira, mert hát, valljuk be, nem örült a hómaradványokkal való találkozásnak, de nincs igazán olyan ruhám, amiket sajnálnék, egyik sem baromi drága darab, nem engedhetem meg magamnak. - Megtennéd, hogy tegezel? Tök fura, azért csak nem nézek ki negyvennek, legalábbis remélem. A mosolyom nyilvánvalóvá teszi, hogy aligha gondolom komolyan, tisztában vagyok vele, hogy többnyire még tizennyolcnak sem néznek, egészen addig, amíg el nem kezdek beszélgetni valakivel, mert általában komolyabb vagyok az átlagnál. Kivéve persze Nissy társaságában, de szerintem mellett mindenkiből előtör a szeles gyermeki énje. - Nagyon örülök, Saul, és neked is Nova. A kutyus fejét megint meglapogattam, nem tehetek róla, nem bírtam neki ellenállni, olyan szép volt. - Én pedig Sienna vagyok, és ne foglalkozz ezzel, bevágom a mosógépbe, holnapra megszárad, semmi komoly nincs rajta szerintem, amit ne hozna ki a jó öreg mosás. Ha meg úgy van, rásegítek folttisztítóval, és kézzel megoldom a dolgot, nem vagyok a házimunka terén elveszett nőszemély, mindig sokat segítettem anyának, sőt, egész kiskoromtól már én rittyentettem vacsit, hogy legyen anyának, mire hazajön a hosszú műszakból. - Viszont, lehet, hogy a hot dogot elfogadnám, mert farkas éhes vagyok még mindig. Vidám, nevetős tekintettel pillantottam az ebre, hiszen végül is az ő gyomrában landolt. Nem bántam a dolgot, egészségére, de attól még tényleg azért vettem, hogy megreggelizzek, és ne azért keljek ki már nyolckor az ágyból, mert a gyomrom zajosan jelzi, hogy valamit bizony enni kellene. - Ez most lehet nagyon buta kérdés lesz, de Nova szuka, vagy kan? Nem tudom eldönteni. Ilyenkor támadt kedve sétálni? Nem mintha nagyon fel akarnám tartani, csak miközben összeszedem magam, és itt-ott megkísérlem eltávolítani a hómaradványokat a ruházatomról, plusz el sem sétált még mellettem, úgy gondolom, akár kitölthetem a csendet beszéddel is.
Fairbanks, Fairbanks, te csodás, te vagy nékem a szívdobogás. Ez azért nem igaz és nem is így szólt az a XVI. századi angol vers egy kevéssé ismert költőtől, de most gondoltam, behelyettesítem. Sokkal jobban hangzik, mint Stratford-upon-Avon várossal. Szó mi szó, kezet ráztam már a hideg várossal, bemutatkozott nekem, egyre többet enged látni magából. Az egyetemen majdnem minden le van papírozva. A majdnem is csak azért van, mert még valami okmányra várnom kell, ugyanis Ms. Illetékes megfázott és ilyenkor megáll az élet a személyzeti osztályon, legalábbis új munkaerő felvétele esetén. Bezzeg a forgalomszámlálókat az áruházban biztos nem szivatják ilyennel. Ma voltam a plazában és ott láttam egy padon ülve strigulákat huzigáló srácot. Biztos nagy szellemi kihívás. Hogy ne vándoroljon át inkább Morpheus birodalmába a rusztikus kerítésábrázolás órákon át tartó folytatása helyett. Kellett néhány holmi, holmi fogyóeszközért látogattam meg a helyet és ha már ott jártam-keltem, akkor városnézést csináltam belőle. Sokan kritizálják a plázába járókat, mert agyatlanok, az ereikben is reklámok folynak és neonfeliratokat esznek reggel, délben, este. Ez óriási téveszme, nagyobb, mint az összes ilyen áruház együtt. Én városon nőttem fel, Washingtonban, a szó szerint vett csórók kerületében és egy ilyen hatalmas helyre szívesen megyek be. Még mindig, pedig pár évtizede már nem mikroszkóppal kell keresnem a fizetésemet a bukszámban. Egy laza hátizsákot is vettem, piros és sárga színekben. Annyi zseb van rajta, hogy ha egyszer elfelejtem, melyikbe raktam a lakáskulcsomat, hamarabb halok éhen az ajtó előtt, minthogy megtaláljam. Tele is raktam szépen mindenfélével, fogkrém, táplálékkiegészítők, turmixnak valók, pár plusz ruha, mert Dasmarinas-ból nem hoztam el az egész gardróbszekrényt és néhány irodai kellék, amik nélkül nem tanár a tanár. Például tűzőkapocs. A legribisebb csajt is csak akkor lehet meghúzni, ha egy kínai telefonkönyv vastagságú jegyzetet akasztok a nyakába a vizsga előtt. Ennyi belefér, mert azzal foglalkozom, amire a kis Maddock óvodás kora óta vágyott: nyelv, nyelv és nyelv. Akár egy leszbipornóban. Szóval zsák, zsák, telizsák, Jay bácsi jól megvág, azaz teljes menetfelszereléssel caplatok hazafelé. Kocsi nem kell nekem, zajos, egészségtelen és piszkot csinál. Akár a szomszédom kutyája, Suzy. Majd ha nagy kiruccanásokat kell tennem, akkor bérelek. Addig csak a lábbuszra váltok bérletet vagy esetenként egy-egy jegy csúszik be. Ma gyalogolok és felderítem ezt az útvonalat. Az előbb már rácsörögtem a villanyászokra, hogy csináljanak valamit, mert a 16. utcában kiment a világítás egy teljes szakaszon. Éreztem, hogy legalább 3 szembejövő nőt kell majd otthon borogatni, mert a közeledő termetes alakom és dinnyés hónaljú járásom láttán a barnamaci valószínűleg ketté lett fűrészelve, ha zsinórtangát viseltek a hölgyek. Ez mulattatott, az egyikre rá is köszöntem és szinte éreztem a jégkockák gördülését a gerince mentén. Ahol most járok, az a legkihaltabb háztömb. Az alsó szinteken még a tévé villódzó fényeit se látni, műanyag villával már nem is vágható a sötétség, olyan tömény. Az utca amúgy teljesen üres, csatornanyílásokon és a házak között jelenleg fénytelen lajhárként függeszkedő lámpákon kívül csak egy óriási konténer van. Mellőle árad a bűz, gondolom, valakinek ott van a Hotel Hullámpala, csak most épp házon kívül tartózkodik. Pfejjj, alig várom, hogy kiérjek innen, de elég hosszú a háztömb. Akkor elvonatkoztatok, felidézem mondjuk, mekkorákat fogok nyomni a konditeremben a látszatsúlyokkal, amik a farkaserőhöz már kevésnek bizonyulnak, de az alibi és a függőség miatt megjáratom őket, mint helyi vagány csávó az új cabrio-ját. Ezzel lefoglalom magam, amíg elhagyom a humanoid bűzösborz egész estét betöltő szagú territóriumát...
Végeztem mára a melóval, és mivel ekkora hóban nem rajongok az autóm használatáért, hát gyalog járok. Az utcán mellőzöm ilyenkor a magas sarkakat, marad a praktikum, és lapos talpú, bélelt csizmában közlekedek. A kabátom viszont szövetből van, nem szeretem az igénytelen pufi dzsekiket és társaikat, viszont leér a térdemig, és a derekamon meg van kötve. A nadrágom épphogy kilátszik térdeimen, elnyeli a fekete csizma szára. Így kevésbé érzem zordnak az itteni időjárást, bár sapka és sál még így sem jöhet szóba. Nem kifejezetten értem, hogy pár nőszemély, aki velem szemben jön, miért bűzlik a félelemtől, még felhúzott pajzsomon keresztül is tökéletesen érzem. Erre persze már lejjebb eresztettem, tudni akartam, miről van szó, és kezdtem is kapizsgálni, hogy jár erre valaki, akinek határozottan ismeretlen a szaga. Ilyen a világon nincs. Sebaj, a dolog akkor is dolog, ha már rohadtul unjuk, hogy nagyjából minden sarkon ismeretlenekbe botlunk. Már célba is veszem az elnéptelenedett utcát, ami messziről bűzlik a hajléktalantól, és legszívesebben azonnal hátat is fordítanék, meg is tenném, ha nem szúrnám ki az óriást, aki épp átszeli. Már értem. Mármint, én magasról teszek rá, mekkora, nem fogok berezelni tőle, de tény, hogy az emberek sokszor a külső alapján ítélnek, és vonják le a maguk idióta következtetéseit. Én példának okáért épp hogy súrolom a csizmám cipőtalpait is belevéve a 160 centit, szerintem sokan észre sem vesznek. Na jó, ez nem igaz, mert mellé elég karakán fellépésem van, és kikövetelem magamnak a figyelmet. Sosem okozott az ilyesmi gondot nekem. Megállok az utca végében, és figyelem az alakot, szeretném hinni, hogy rosszul gondolom, mert tényleg jó lenne pár nyugis, magányosoktól mentes nap. Mindenesetre nekieresztem az energiáimat, már amennyit valamelyest leeresztett pajzsom enged, és elég könnyen rájövök, hogy valóban nem ember. - Szép nagyra nőttél! Állapítom meg végül fennhangon, és alig várom, hogy megkapjam a pofámba, hogy én bezzeg mennyire nem. Nos, kedves urak, nem minden a méret, pont ők dobálóznak mindig ezzel. Tekintettel arra, hogy rangidős lettem, muszáj a körmére néznem, pedig most tényleg szívesebben merülnék már el egy kád forró vízben, meg esetleg más egyébben is, de ez nem tartozik ide. Cassiere is rá kell néznem, ki tudja, felkelt-e már, nem akarom, hogy lerombolja nekem a fél hotelt mérgében, vagy bármi. Oké, esélye sem lenne rá, már a negyediken megállítaná valaki.
A hideg ellen én is beöltöztem, magamra vettem még a Sziklás-hegységet is. Hosszú, fekete szövetkabát, alá sötétkék garbó és a nyakamnál szürke sál védi a felsőtestemet Alaszka marcangolóan hideg fogaitól. A fejemet egy hasonló színű kötött sapka takarja, nem akartam a sarjadzó hajszálakat hóval ápolni, úgyhogy a kugligolyót befedtem. Egy fekete férficsizmában taposom az elvásott és takarítógépet 4 szökőévente látó utca köveit. A háztömbnek még csak a derekánál járok, pedig már nagyon szeretnék egy nagy szippantást a kellemesebb levegőből. Ez az odú nem embernek és főleg nem vérfarkasnak való. Szinte a bőrömön érzem, amit kiizzadt és más módon kiadott magából az utca embere. Szemből, a friss, citromillatú és üde, újonnan mosott, a tejjel-mézzel folyó kánaán érzetét illuzionáló, amúgy egyszerű fairbanks-i kereszteződésből megint egy nő érkezik. Ahhoz képest, hogy sötétebb a mellékutca egy éjszakai bányánál és hogy bárki előbb mondaná trágyagyűjtő helynek, mint járásra alkalmas közterületnek, sok nőnemű választja. Sose fogom megérteni őket... Ez a mostani, nádszálkarcsú leányka is eltörpül mellettem, a könyökömet fejelhetné le, ha mellettem kapaszkodna a buszon. Lehet, hogy megtréfálom és mondjuk a pontos idő meg a bugyija színe felől érdeklődöm. Persze megállás nélkül, mert a bűzhöz nincs kedvem ma este, még heccelés közben se. Ő viszont megáll olyan hirtelenséggel, mint a minneapolis-i buszok szoktak régen. Ha gyengelábú utas lennék, most repülnék egyet kapaszkodás nélkül. Mit forgat a törpe a fejében, fantasyfilmet orkokkal és varázslókkal? Én megállíthatatlanul közeledem és mikor már alig egy paraszthajszál választ el tőle, akkor érzem meg, hogy egy jól álcázott bundás fajtárs teszi tiszteletét itt az utamban. Gondolom, falkatag és szeretné megismerni a város egyik legújabb jövevényét. Idősebb nálam, el tudna kalapálni, mint tűz mellett izzó kovácsmester a lópatkót. Ez bosszantó érzés, mindig fellángol bennem a düh, hogy a létra aljáról mászom felfelé, pedig valaha a csúcson voltam. - Az égig terveztem a növekedést, csak egy istentalp lerúgott abban a bábeli zűrzavarban. Lám, milyen kellemes fogadtatással készültél, aranyom! Ha nem akarod testközelből megismerni egy toi-toi elrejtett titkait, szerintem válassz másik útvonalat! - mondom neki vidáman, miközben elhaladok mellette. A sarkon már kellemesebb légtömegek mozognak, ott a csizmáim szépen megállnak és a hölgyemény felé irányulnak a lábfejeim ugyanúgy, mint az érdeklődésem. Szívesen eldiskurálok egy ilyen címlapszépséggel. A sötétben is ki tudom venni, milyen kellemesen ívelt vonásokat faragott rá a természet Geppetto mestere és ilyenkor áldom a sorsot, hogy napszaktól függően jól látok a két szép farkasszememmel. Most bevethetem az ütőkártyámat, hogy megállapodást kötöttem az egészségtelen ételek elkötelezettjének számító tűzoltó úrral és kiderül, leadta-e a drótot a színesfémgyűjtő központban. Óriásit csalódnék, ha senki nem tudná a Falkában, mennyire remek fickóba futott bele a joghurtos csirke és a gyümölcstál között. Félelmet nem kelt bennem, ha 20. önéletrajzként elkallódott a Falka személyzeti osztályán az anyagom. Inkább érdekes a szituáció, végre történik valami a szalagmunkák izgalmi szintjén stagnáló adminisztrációs kötelező körök után. Egyelőre nincs okom agresszív módon fellépni, az attraktív külső mögött esetleg húzódó kétes szándék még nem jött a felszínre levegőre vágyó bálnaként. Ha feljön és kifújja a vizet, akkor esélyes elvesztenem a meccset, de azt megtanultam, hogy ilyenkor is küzdeni kell. Egyelőre csak méregetjük egymást centi helyett szavakkal és szemekkel, ami nem is olyan kellemetlen. Most, hogy kiértem a pöcések tanyájáról.
A szövegelésére könnyedén felkacagok, ez hihetetlen, mármint, van ilyen? Mindenesetre, ez egyelőre nem kell, hogy a könnyed csacsogás színtere legyen, mert magányosokkal én olyat nem engedek meg magamnak. Egyszerűen zavarnak, mostanra mérhetetlenül, és csak egy részük erősíti az Elsők táborát, de többen is vannak, rohadt sokan, nem is értem, hogy mi vonzza ide őket. Talán pont a vérvonal alapítók? Nem lehetetlen ötlet, de még ezzel együtt sem fogok örülni neki. - Nem az útvonal miatt vagyok itt. Állapítom meg rögtön, bár akinek ilyen dumája van, az nem lehet egy agyatlan barom, bármennyire is adná magát a külsejéből, szóval vélhetőleg hamar le fog esni neki a tantusz, hogy miatta lebegtem ide láthatatlan angyalszárnyaimon. - Ugye a nyugtával dicsérd a napot is ismerős számodra? Igaz a fényes korongja mára már leköszönt, de vége még nincs… Kellemes fogadtatás? Részemről aligha, de annak tulajdonítom a megjegyzést, hogy én magam vagyok kellemes, emellett természetesen rendkívül szerénytelen jelenség, tudom, hogyan mutatok, és ez volt az mindig is, amit kihasználtam az életem során, bár mostanában vissza kell fognom magam, nem hiányzik még egy billog a hátsómra. - Remélem, nem mész túlságosan messzire. Nem utasítom én semmire, de elég hülyén mutatna, ha egy hozzám hasonló egyszálbélű nőszemély kalapálná el a nyílt utcán. Nem áll szándékomban nekiesni, egyelőre, de ki tudja, mit hoz a jövő. Mivel túlságosan nem nyomultam be a bűzrengetegbe, így elég csak felé fordulnom, majd felnéznem rá, kellemetlen, de egy ideje már nem hat meg, ha valaki magasabb, és vagy háromszor annyi tömegben is, mint én. Nem számít. - Szóval… ki fia borja vagy, és mi szél hozott erre? Általában persze megkapjuk az ukázt arról, hogy ki az, aki nyugodtan lődöröghet a városban, de attól még ránézésre senkiről sem fogom tudni megmondani, hogy ez a fazon vajon az a fazon-e, esetleg valaki más, akiről még senki se adott le szép kis jellemzést Castornak. Én nem szeretek hibázni, így hát most is igyekszem körbejárni a problémát, ő olyan szempontból egyszerűbb esetnek tűnik, hogy nála legalább idősebb vagyok, nem úgy, mint a legtöbb magányos farkasnál. Öröm az ürömben, ugyebár. Közben azért fülelek, és szaglászok, hogy vajon a konténerlakó itthon van-e, avagy épp lejmol valahol.
A csaj elsütötte a rajtpisztolyt és a szimpátiám kirobbanó kezdéssel indult útnak irányába. Aki a szóvirágot szereti, rossz ember nem lehet. Vagy mégis, szóval nem verem tövig a szöget a falba, hogy aztán ne tudjam kihúzni. Mindenesetre életképes a hölgyemény, nem az a mélyfagyasztott típus, akit egy hideg vodka is csak felmelegítene, nem lehűtene. Én is próbálok bekukkantani a pajzsa résén, hátha kiszagolom, miféle érzelmek cikáznak abban a helyes kis kobakban, miközben kétoldalú kommunikácót folytatunk. Ha nem erre akart menni, akkor csak engem tisztel meg a jelenlétével. Megható, hogy ilyen érdeklődő és csak megerősít abban a kósza szélként fellibbenő gondolatban, hogy nem puszta kíváncsiság hajtotta elém vezérlő pálcával, hanem nagyon is pontosan tudta, messziről megérezte az időskori aurájával, hogy nem tartozom a Falkájába és ezért állt be elém, mint Zsugás Jimmy a 10. felestől. - Legközelebb én is újratervezem. Nem kívánom újra háborgatni ezt a gyomorforgató szagnyomokkal alaposan megjelölt territóriumot. A házigazda nincs itthon, mondhatom, hogy szerencsére, mivel csak vastagabb ecsettel kenné át a turistaelriasztó jelzéseit a személyes jelenlétéből adódó párlatokkal. Megdöbbentő, hogy emberek képesek ilyen igényszinten megmaradni. Columbia Heights-ban is láttam az utca királyait, vakok között a félszeműeket, akiknek két takarójuk volt ellenben a többiekkel. Egyszerű sorsok ezek, amikbe belecsapott a villám és a ménkűsújtotta manuszoknak utána már megfelelt a talajszinttel párhuzamos gerincállás. Nem akartak felállni, inkább megalkudtak, mint rámenős mexikói a piaci kofával és ott maradtak a pincelejáró alján, ahová lökte őket az élet. - Igen, valamint a gömbölyűt emelő és a szögleteset gurító, egyszeri ember története is. Mesélj hát, mily információhalmaz megosztását kívánod így a szemeivel kacsintgató éjszaka homályos derekán? Térjünk a tárgyra! Attól, hogy mindent tízszer bonyolultabban szoktam elmondani az indokoltnál, még nem mindig élek az időhúzás és a felesleges körök fehér kenyerével. Barkochbázhatnánk is, mint a szomszéd lánnyal legutóbb, mikor rákérdezett, mit tanítok, én pedig megkezdettnek nyilvánítottam ezt a játékot és az Igen, Nem, Nem jellemző válaszokkal próbáltam irányítgatni a megfelelő rákérdezés felé. Most nem fűlik ehhez a fogam, a farkasnő fogalmazásmódja kezd tetszetőssé válni és nem szükséges még a kvízkártyát is bedobnom. Később kiderül majd, hogy engem akar-e kifigurázni, mint agyagosmester a köcsögöt vagy ez a tradicionális beszédstílusa. - De bizony előfordul, hogy túl messzire megyek és a határőrök tessékelnek vissza - közlöm egy rejtélyes utalással. A saroknál viszont megállok, kényelmesen a zsebembe teszem a kezeimet és kifújom a levegőt. Itt megszokott tény, hogy a lélegzés vizuális tényező is, a lehelet mindig látható, úgyhogy szépen, egyenletesen lehelgetek én is, kis ködalakokat fújva magam elé és nyilván a csaj is így tesz. Nem megyek messzire, a menekülés csak a legvégső esetekben megoldás, hiszen szégyen. A hasznosságában is csak extrém esetekben hiszek, olyankor viszont tényleg lelépek. Most semmi okom rá. Csak a töketlenek katonák menekülnek el egy csinos és jó beszédkészségű hölgyeménytől, akármilyen bicepsze is van. Mert az erőt már ki is mutatja a farkasasszonyság, ő akar diktálni, kijelölni nekem az utat. - Ki kérdezi, hogy ki fia, borja vagyok? - vágok vissza a kérdés megfordításával és sunyin vigyorgok rá. Persze nem tagadom meg a választ. Mindenki dobálózik azzal, hogy vizuális típus, én annyira az vagyok, hogy néha elfeledkezem a látvány mögötti tényekről. Lucas hasonló fellépésénél a kamaszpofika zavart be a történetbe, itt pedig a női szépség simítja el a hátát borzoló, a levegőben hatalmi harc vérlázító szagát érző Bestiám bundáját. - Dr. Lester J. Edison, de szólíthatsz Jay-nek! Ha ismered a helyi tűzoltók legerősebbikét, akinek az ábrázata tizennégy éves korában kategorikusan nemet mondott a továbbfejlődésre, akkor a szélirányról sem kell többet mondanom... Szaglászgatom közben, hogy pontosan melyik az a szag, amit esetleg ő is hordoz és Lucas-nál meg a szállodában látott, engem elkerülő, de szagukkal megkörnyékező farkasoknál éreztem. Még meg kell tanulnom, milyen a helyi Falka szaga. Ha a csaj tényleg csoportbéli, akkor a Vezető Testőr eme megnyilvánításán át fog látni. Én pedig megtudom, mennyire ismeretes az érkezésem és az íratlan szerződéskötésem a Falkával. Bízom benne, hogy Lucas úgy tett, amint tudtomra adta. Ha gerinc helyett kígyófogakként kellett volna értelmeznem azokat a kitüremkedéseket, amiket a találkozásunkkor láttam, akkor óriási csalódnék. Magamban is és ez lenne a legbántóbb, hogy becsuktam a szememet ott, ahol a legéberebbnek kellett volna lennem. Ennek maximum 5 % esélyt adok, megbízom az ítélőképességemben, amivel megbíztam kölyökképű Billy-ben is. Szóval egy "Ja, te vagy az?" típusú választ várok tőle, csak a paletta kevésbé kedvelt színeit is felhasználó előadásmódban, mint eddig is.
Ezzel csak egyetérteni lehet, a mi orrunknak nem kellemes a hontalanok bukéja, bevallom, én általában kerülöm őket, noha ki tudja, tán én is kerülhetnék olyan helyzetbe, hogy az utcára kényszerüljek, de én mindent megtennék azért, hogy változtassak rajta, több tekintetben is bőven megvannak a lehetőségeim arra, hogy alulról is felkapaszkodjak. Nem kell azokkal törődnöm, akiknek ez nem megy, mindenki a saját sorsának a kovácsa. - Mennyit gyakoroltad ezt a fajta beszédstílust? Elismerésem, kifejezetten szórakoztató, de komolyan. Ritkán találkozni olyannal, még a köreinkben is, aki hasonlóképp játszik a szavakkal. Én is tudok, sokszor meg is teszem, bár nem ennyire cifrán, és csak annyira, amennyire az érdekeim megkívánják, nem több. Mindenesetre a szavajárásából elég gyorsan eszembe ötlik egy leírás az egyik kóborról, de egyelőre nem veszem készpénznek a dolgot, nem óhajtanék felsülni rögtön az előléptetésem után. Meg úgy egyáltalán nem, kínos és kész. Én sikerorientált némber vagyok. - Azt kell mondjam, a határőrök már lekéstek rólad sajnálatos módon. Persze, határai mindenkinek vannak, de nem baj, ha feszegetjük azokat, a jó pap is holtig tanul. Közel sem megy úgy, mint neki, de nem is óhajtok karikatúrát csinálni a személyéből, most nincs szükségem ilyesmire, nekem csak pár egyszerű válasz kell, amit utána lejelenthetek, aztán hagyhatjuk is békén egymást ezen a csodás holdfényes éjszakán. A sunyi vigyorra először csak felsóhajtok, aztán megdobom egy bűbájos mosollyal, nem akarom én az ujjaim köré csavarni, de sokszor egy elbűvölő pillantással többre megy az ember lánya. Ha valakire nem hat az erő, a fellépés, akkor majd ha az egyszerű, ősi ösztönöket felélesztő nőiesség, amiből én rendesen el vagyok eresztve. Világ életemben sütött belőlem a szexuális kisugárzás, és sokáig ilyen téren nem is árultam zsákbamacskát, de most már csak Castor van az életemben, és őt kergetem az őrületbe a dologgal. - Áhh, a nyelvész ex pankrátor. Szögezem le, mosolyom nem illan tova, most legalább láthatom ezt a csodabogarat, tény és való, a kettő nehezen összeegyeztethető, de nincs ezzel semmi baj, a különcség érdekes, épp ezért ő is azzá válik hamar mások szemében. Láthatólag hatott a női báj, ami jelen esetben megkönnyíti a helyzetem, mert tényleg nem sok kedvem lenne seggbe rúgni, még én szégyellném magam amiatt, hogy egy ekkora melákot elkalapálok. - Emma Ridley. Dobom be végül a nevem, és azzal kapcsolatban nem javítom ki, hogy nem Lucas a legerősebb tűzoltó, nem szokásom kiteregetni a falkánk dolgait, a lényeg úgyis az, hogy tudom, kiről beszél, és így azt is, hogy nincs vele gond, engedéllyel mászkál. Ha elég jók az érzékei ilyen téren, akkor talán képes összekapcsolni a rólam leginkább érződő szagot a Lucast is körbelengővel, bár nála határozottan nem ennyire markáns, egyébként nagyon sok hasonlatos minta köröz körülöttünk, lévén egy falkába tartozunk. Ebből maximum azt szűrheti le, hogy egy bizonyos falkataghoz több közöm van, sokkal, mint a többihez. Ez már nem titok berkeken belül, de magányosoknak nem reklámoznám. - Remélem, kellemesnek találod a parfümöm illatát. Állapítom meg kedélyesen, igazából nincs bajom ezzel, neki meg a túlélése múlhat bármiféle apróságon, mert most megtűrt, de elég egy hiba, és nagy bajba kerülhet. Akkor aztán nem fogja megmenteni az, hogy kapott egy esélyt a városban.
- Szerintem a pisze kis nózid már kiszámolta egy egyszerű sacc per kábé egyenlettel, hogy mikor tanulhattam meg beszélni. Azóta kötöm a szóvirágokat színes és változatos csokrokba. Hát neked van-e, aki ilyenekkel vagy tapintható valóságú, illatokat árasztó bokrétával lep meg, szépasszony? Térjünk a tárgyra, ha már elém úszott egy ilyen áramvonalas testű halacska, akkor nem szeretném megsérteni azzal, hogy nem vetek elé csalit szépen csengő bókokkal és puhatolózó kérdésekkel. Minneapolis-ban még a megtűrtekkel sem volt szokás a lepedőakrobatika kellemesen aerob sportágát művelni, gyanítom, itt sincs másképp. Pasay-ban az a hír járta, hogy az ottani Falka vezetése bevezette az első éjszaka jogát a történelmi példa alapján és ha valakinek ezek után is gusztusa támadt kipróbálni azt, amit a nagyfőnökök már mély és alapos területbejárással ellenőriztek, szabadon megtehette. A hitvesem, Donna ott lakott, ő mesélte, hogy ezzel környékezték meg egyes falkatagok és ahogy ő nem tudta komolyan venni, én sem. Mindenesetre elmesélnivaló történetnek kitűnő, a vér helyett rummal üzemelő tengeri rókák sem tudnak különbeket. - Kinek a jó pap, kinek a jó paplan, benne a papnével természetesen. Úgy hiszem, én megegyeztem a természet gyermekével a zöld határon. Utaltam arra, hogy az itteni állatközösség egyik jeles képviselője húzta fel előttem a szögesdrótot, hogy átbújhassak alatta és nem kellett csalódnom az emberismeretemben, a sajátos hazugságvizsgálati módszeremben. Dávid hírt adott Góliátról, akit a mondában történtekkel ellentétben végül nem lőtt homlokon parittyából kivetett kaviccsal. A jelentése pontos volt és a nőstény is precízen foglalja rövid mondatba a két legfontosabb szót, amiből kiderül, tud-e vagy nem tud. A vizsgákon nagyra értékelem az ilyen diákokat, akik nem barokkos körmondatokkal leplezik, hogy a jegyzetek helyett az üveg mélyére vagy a vadul villogó stroboszkóp fényeibe néztek inkább. - Ahogy mondod, aranyom, itt áll előtted az egyik legújabb aktátok megnevezettje személyesen, 138 kg-os kiszerelésben! A magasságomhoz ez csak akkor lenne sok, ha a tömegnövelést speciális turmixok és tudatos táplálkozás helyett fotelben tespedve távirányító nyomogatásával végezném, kiegészítve némi bicepszgyakorlattal, amit a sörösdoboz emelgetése jelent. Jelenlegi formámban a csontra annyi hús és izom épül, amennyit a farkaslét megenged és zsírból csak az egészséges mennyiséget hagytam meg. A nőstény mosolya csalogató, mint egy jó patkányméreg. Ha kopár aszfaltutak hangulata áradna belőle és az arca se lenne sokkal szebb egy vakondtúrta földdarabnál, nem viselném ennyire jól a kérdéseit. Akkor bizony a Bestiám beleugatna a társalgásba. Egyébként biztosra veszem, hogy ennek itt van valakije, kivéve, ha jobb szeret minden este más méhet hívni a beporzáshoz. Ő aztán nem az a típus, aki csak akkor izgat fel, ha ellopja a bankkártyámat. - Nem szoktak cikizni azzal, hogy te vagy a szexuális életüket saját kezűleg megoldók barátnője? Tudod, Emma, emmeg hó'nap! - emelem egyik markomat a másik után. Muszáj volt leütni ezt a labdát, olyan magasra dobta fel, mikor nevet választott magának. Mindjárt kiderül, mennyire jó röplabdás, visszaadja-e még onnan is vagy ezt már offenzívának minősíti és kezdi a szőnyegbombázást válaszképpen. Nem hinném, hogy összehajtogatná a viccet és zsebre tenné, annál makacsabbnak tűnik. A szagában lassan észreveszek valamit, amit a városban több farkason is el tudtam különíteni, a szállodán kívül is. Persze sok ilyen tényező lehet, ha ugyanarra a postára járnak befizetni a gyorshajtási díjat vagy egy áruházban végzik a shoppingolást és így tovább, de ez határozottan más farkasok szagának, egy bizonyos csoporténak tűnik. Emma korában már a kisujjamból rázom ki, ami az orromban lesz. Sokkal idősebb nálam, amit a nők nem szeretnek hallani, még a farkasok se, akik pedig évszázadok múltával sem szorulnak rá, hogy botoxklinikák referenciaanyagává silányodjanak. Hogy kiszagolta, hogy én is kiszagoltam! A túloldalon közeleg a bűzösborz, hogy elfoglalja rettenetes otthonát. Büdösségben még senki nem fagyott meg, így tartja a szappanfóbiások által előszeretettel hangoztatott szólás-mondás, ami nyilván a barátunk arc poetica-ja is. - Ms. Titokfejtő, azt kell, hogy mondjam, igen, határozottan kellemesnek találom, mint mindent, amit eddig láttatni engedtél magadból. Sajnos a bádogodú elgázosítója ismét felütötte fejét és amúgy sem egy sarkon szoborrá fagyást terveztem erre az estére, így mit szólnál, ha tovább indulnánk? Emma nem kötötte az orromra bikaláncként, hogy merre akar menni, így útelágazáshoz is érhetünk avagy párhuzamos irányt is követhetünk, ezutóbbi kedvemre valóbb lenne, mivel a dekoratív nősténnyel még szívesen konzultálnék kötetlenebb formában is. Lépek egyet arra, amerre eredetileg terveztem és Emma-hoz szólok: - Te mivel foglalkozol? Mint észrevettem, a nyelv sokrétű használata nem idegen tőled. A szavak gyöngysorként történő fűzésére gondoltam elsődlegesen, de társíthat a megjegyzéshez olyan mögöttes értelmet is, amire egy mimózalelkű fiatalasszony elpirulna, mint csirkemell a sütőajtó mögött. Emma eddig pszichikai erőt, női öntudatot is mutatott bőven, nem csak a korából adódó fizikuma értékelendő, így arcszínváltásra nem számítok. A határokat viszont feszegetni kell, amint ebben konszenzusra jutottunk az imént, így dobálom is az operatív utalásokat, hogy a nőstény bekapja a sült galambot avagy kilője a repkedő bókokat.
- Asszony ugyan nem vagyok, és isten ments, hogy valaha is az legyek, valamint jobban pártolom az alakra káros édességeket, de olyan van, aki azzal lep meg. Elég körmönfontan, és hamar kilyukadtunk oda, hogy foglalt vagyok-e avagy sem. Kimondva… nos semmi sincs, attól még tény, hogy nem kell más, és amíg Castor nem kacsintgat másfelé, addig én sem fogom megtenni. Meg aztán, ha nem is lenne férfi az életemben, akkor sem szűrném össze a levet egy magányossal, aki nem óhajt a falkához csatlakozni. Ugyan nem vagyok testőr, de ez nekem nem fér bele. Egy-egy máshova történő kiruccanás alkalmával simán benne lennék, de ebben a városban szó nem lehetne róla. Érthető, úgy hiszem, sokan láttunk már példát arra, mi történik azzal, aki ily módon elárulja a falkát. Talán nekem nem jutna olyan súlyos büntetés, de őszintén, a mélységes csalódásnál, amivel utána szembe kellene néznem, nekem is jobb lenne a halál. - Én nem Lucasról, és a megegyezésetekről beszélek, hanem hogy előtte senkinek sem szúrtál szemet. Remélem, hogy nem voltál napok óta itt, mert akkor igencsak figyelmetlenek voltunk. Vannak magányosok, akiket nehéz elcsípni, ez tény, de ő meglehetősen szemet szúró jelenség, úgyhogy bízom benne, hogy nem volt valamelyikünk szörnyen vak. Az egyébként mindenképpen pozitív, hogy ő maga jött el a Hotelhez, ilyen a tiszta, korrekt szándék, ez bizonyos. - Deka? Gramm? Ezt a pontatlanságot... Ugyan csak a vérét szívom, de na, muszáj. Nem én volnék, ha nem tenném, meg aztán, olyan típusnak tűnik, akivel az ilyesmit simán meg lehet tenni, nem fog elhúzni a sarokba sírdogálni. Azért a farokméretét csak nem kérdezném meg, túlságosan magas labda lenne, nem lepődnék meg egy amolyan, ha kíváncsi vagy rá, teszteld le magad válaszcsapáson. Nem mindenki jön zavarba az ilyesmitől, szerintem ő sem. - Először is, ez még senkinek sem jutott eszébe a nevemmel kapcsolatban, vagy csak nem hozta a tudtomra. Az már más kérdés, hogy biztosíthatlak, hogy akinek én a barátnője vagyok, annak nincs szüksége a kezére. Ehhez legalábbis. Pislogok ártatlanul, és igen, arra célzok, lévén igencsak magas a szexuális libidóm, ilyen téren mellettem aligha lehet unatkozni, mondjuk, más téren sem, munkát is adok, szórakoztató is vagyok, tiszta jolly joker. Nem is értem, miért nem saját magammal randizok. Azt hiszem, a magamtól való elszállás veszélye forog fenn. Hogy felhúzom-e rajta az orrom? Miért tenném? Alapvetően képes vagyok fogni, ha valami poén, sőt, sokszor inkább olyat is annak veszek, ami nem az. Nem szokásom túl komolyan venni sem magam, sem pedig az életet. - Legyen, Mr. Szózsonglőr. A környéken szétnézni sosem árt. Ezt csak magamnak mondom igazság szerint, mert bár jelenleg hazafelé tartottam, de elég szórakoztató a pasas, úgyhogy a szabadidőmből feláldozhatok rá valamennyit. Meg aztán, nem árt egy magányosnak többször is a körmére nézni, azt meg könnyebb úgy, ha viszonylagosan jó kapcsolatot ápolunk vele. Simulékonyságomnak hála ezzel nem szokott probléma lenni. Az is mindegy hát, hogy merre megyünk, mostanra már mindenhonnan visszatalálnék a Hotelbe, volt időm felmérni a várost, és a munkámnak hála rengeteg épületbe is bejárásom van feltűnés nélkül. - Volt pár éven gyakorolni, de sosem mélyedtem el benne olyan szinten, mint te. Fotós vagyok egyébként. Másként is érthetném a megjegyzést, de nem teszem, s ha megtenném, sem szökne pír az arcomra, rég volt már ilyesmire példa, túl sok mindent próbáltam én már ki az életben ahhoz, hogy bármi zavarba tudjon hozni. A nyelvem pedig ilyen, olyan tekintetben is remekül használom, de az utóbbit neki nem kell tudnia. - Na és, sikerült már helyet lelni az egyetem tanári karában? Nem mondom azt, hogy kellemetlen lehet az őrzők figyelő tekinteteinek kereszttüzében leledzeni, mert nem tartom őket kellemetlen egyedeknek. Legalábbis az Adam nevezetű határozottan jó fej volt velem, azóta is tartozom neki.
- És az a bizonyos "olyan" se hatol beléd elég mélyre ahhoz, hogy az asszonya légy? - kérdezek vissza, tótágas pózban összefoglalva, amiket mondott és a megszokott kétértelmű célzásokat is bevetem. Lehetséges, hogy esélytelen vagyok kóborként az itteni Falka nőstényei között és csak illegális pásztorórára futná, de ha nem kérdezek rá, nem tudom meg, szóval elkezdtem puhatolózni. Ami Dasmarinas-ban dívott, az valószínűleg ritka és mára ott is megváltozott. Csak a pénz számított, azt veregette a fogához az ottani Alfa és annyi kóborral háltak a falkatagok, amennyivel nem szégyelltek. Tisztán üzleti alapú farkastársadalom volt, szerintem néhányan hantaboy-nak fognak bélyegezni, ha mesélek ottani történeteket. - Nem igazán adtam időt a felderítőiteknek. A gépmadár elhagyása és a hotelben történő megmutatkozásom között csak pár óra telt el, az is csupán annak köszönhető, hogy a hosszas üldögélést ellensúlyoznom kellett egy kiadós edzéssel, a Holiday Innbe pedig gyalog mentem, mivel még mindig gyötört a mozgáshiány. Ezek szerint a besurranók olykor kapnak napokat is, mielőtt kopogtatnak náluk a bevándorlásiak? Amit Emma mondott, abból az derül ki, hogy nem kizárt az ilyesmi. Csak kíváncsiskodom és kötözködöm, az én ügyemet ugyan nem rúgja oldalba az se, ha más magányosok sokáig élősködnek a város testén, mielőtt megkeresné őket a kártevőirtó alakulat valamely képviselője. Elébe mentem ennek és kiköveteltem, hogy velem foglalkozzanak most azonnal. Majdnem el is rontottam az egészet, annyira lelkes voltam. Jót nevetek Emma megjátszott tudásvágyán és vissza is passzolom az ő térfelére a labdát egy csavart ütéssel: - Mi vagy te, Őrző krónikás vagy főszakács, hogy ennyire úszol a súlymértékek bűvöletében? Foglalt a drágaságom és sokat elárul magáról, amivel csak csigázza a fantáziámat. Ha ezzel akart leszerelni, akkor fakanállal állt neki a radiátor lecsavarozásának. A lapot viszont vette, fordította és ütött is vele. Az ilyen fonákokat nagyon kedvelem. - Pedig ha már dekákon és grammokon lovagolsz, én is szívesen lemérnélek a billenőmérlegemen. Ez aztán már igazi személyre szabott ajánlat, amit gátlástalanul dobtam oda, hogy ha egyszer mentőövért akar nyúlni, akkor belekapaszkodhasson. Az élet szelei gyakran váltogatják az irányt és sosem lehet tudni, kinek a mentőmellényét kell megragadni egyszer, úgyhogy nem hiába vetem a magot egy kis képzavarral élve. Attól, hogy van valakije és ő is valakié, nem kell apácazárdába vonulni. Nekem is van feleségem, aki a világ másik végén epekedik utánam, alkalomadtán szoktunk is értekezni, de változatosságra vágytam és Donna már nem tudta megadni. 33 év után keresztre feszítettem a krisztusi korú kapcsolatunkat és majd ha hazatérek Minneapolis-ba, talán eljön a feltámadás ideje is. Nem véstem kőbe semmit. - Szóval megörökíted az élet fontos avagy fontosnak beállított momentumait villanófény mögé bújva. A fényképezőgép másik oldalán is megállná a helyét, el tudnék képzelni vele címlapokat, nomeg olyan magazinokat, amiknek ragad a közepe a gyakori használattól. Egyszerű, polgári foglalkozásnak hangzik, amit egy okos farkas nagyon ügyesen ki tud használni, hogy mindenhol jelen legyen. Emma alkalmas is lenne erre és talán pont ugyanazt a rugót pattogtatja mindkettőnk agya. Nem zavar, ha kérdez, akár kényes témákról is. Megszoktam, hogy arra válaszolok érdemben, amire akarok, kivvée, ha nálam sokkal erősebbek, mint például a Teremtőm győz meg nyers erővel, hogy mégis nyissam szóra a számat. Emma-val csak társalgunk, nem vallatás ez. Ha átcsapna abba, félreérthetetlenül tudatom majd vele, hogy észrevettem... - Esetemben az egyetem fura ura egy jelenleg baktériumoktól megbéklyózott személyzetis, akire még várnom kell. Ha elég köptetőt gurított le a torkán, akkor egy tanárral több lesz állományban az Őrzők főhadiszállásán. Eddig még nem környékezett meg egyébként a tetovált társaság, ha arra lennél kíváncsi, hogy élek-e avagy halok értük, tőlük. Te milyennek ismered a helyi Őrzőket? Túlérzékeny rendőrállamot szeretnének vagy csak kerülgetik a forró kását és nem nyúlnak bele, amíg nem borul ki?
- Az asszonya soha senkinek sem voltam, és nem is leszek. A nősténye témakör már más kérdés. Nem jelenteném ki hangosan, ilyen formában, mert sosem illetet a szagán kívül más jelével, sosem vájta a fogait a bőrömbe úgy igazán, eltekintve azt az anchorage-i megegyezésünket követő apró kis harapást. Attól még tudom, hogy hozzá tartozom, miképpen azt is, hogyha kimondanánk, valami mindkettőnkben meghasadhatna. Elcseszett lelkek vagyunk, szenvedtünk eleget, amíg nincs nevén nevezve a gyerek, nehéz elrontani, utána már csak azért küzd az ember, hogy visszahozza a régi érzéseket. Nem, nem várom el tőle, hogy megtegye, miképp magamtól sem, hogy kimondjam, többet érzek, mint valaha még szerettem volna. - Nem kapnak ők semmit, de nem mindenkit egyszerű elcsípni. Ezt tán nem kell a vakvilágba ragoznom, gondolhatja, hogy egy Árnyat sokkal komplikáltabb kiszűrni, vagy épp a Látókat, akik sokkal hamarabb rájönnek, hogy a közelben járunk, miként mi tennénk. Többet akkor sem mondanék, ha akarná, hisz nem fogom egy magányossal kitárgyalni a falka ügyeit. Minden törekvésünk ellenére vannak, akiket valahogy mindig elkerülünk, vagy éppen a nem túl kötelességtudó tagjaink elfelejtenek jelenteni. Az ilyesmivel nem lehet mit kezdeni, én a magam részéről mosom kezeimet, azt hiszem, elég jól csinálom a dolgomat. - Piaci kofa. Vágom rá egyből, nyilván épp akkora gyökérség, mint amiket ő emlegetett, de hát na, szokták mondani, hogy hülye kérdésre még hülyébb válasz, ez most ennek a tipikus esete. A megjegyzésére elvigyorodom, drága, esküszöm, két éve még lazán kipróbáltam volna őt is, úgysem voltam soha sem pankrátorral, sem nyelvésszel, meg lett volna a kettő együtt. A jelen helyzetben azonban ilyesmiről szó sem lehet. - Utánam már csak epekedni lehet. Vagy erővel elvenni, amit akarsz. Nos, azt hiszem, ez utóbbit temethetjük. Nem akarok én a férfiúi egóján táncolni, ez egyszerűen csak az igazság, még csak nem is óhajtok erőt fitogtatni, tény, hogy nem tudnék mit kezdeni valaki olyannal, aki erőszakot akarna tenni rajtam. Az eszméletlenségig védekeznék, de az aligha lenne elég. Ám szerencsére ilyen eddig még nem esett meg, és kötve hiszem, hogy ilyen alakot fújna erre a szél. - Azt csak azért, hogy valami hasznom is legyen belőle. A természetfotókat jobban szeretem, de azzal relatíve nehéz nagyot szakítani, és egyébként, szeretek társaságban lenni, nem gond a sok számomra jelentéktelen esemény fotózása sem. Ha tudnám, mire gondol, valószínűleg kedélyesen felnevetnék, nem ő az első, aki azt mondja, csodálkozik, hogy nem a kamera másik oldalán állok. Ez van, én nem szeretem, ha képek készülnek rólam, túlságosan feltűnő, óvatosságra kényszerül a fajtám ilyen téren, mert bárki bármit mondjon, hírességnek lenni a mai világban nem kifizetődő vérfarkasként. Még egy évszázada nem lett volna akkora kuriózum, de a modern technika világában kockázatos. Nem vallatom, nincs okom rá, Lucas már leadta róla a jelentését, nekem nem kell tennem semmit, talán csak elmesélem Castornak, hogy összefutottam vele, és azt hiszem, ennyi bőven elég is lenne. - Nincs velük baj, akkor intézkednek, ha tényleg szükséges, nem tapasztaltam, hogy indokolatlanul belemásznának a dolgainkba. Két oldalról is tudok nyilatkozni, elvégre elég sokáig voltam magányos eme városban, és soha nem cseszegetett egy Őrző sem. - Elég szociális alkatnak tűnsz a pikírt és pikáns megjegyzéseiddel egyetemben is. Nem kellemetlen… egyedül? Ez sem vallatás, tényleg érdeklődöm, olvastam én Lucas jelentését, de ha valaki szeretett falkában élni, az nem fogja olyan sokáig bírni nélkül a meglátásom szerint. Meg aztán, ki tudja, lehet én egy fokkal vonzóbb tényező vagyok, mint Lucas, még akkor is, ha csak a képzelet szárnyán lehet táncra kélni velem. Egy férfinak sokszor az is elég…
- Egy ilyen kijelentés arra ingerel, hogy megragadjalak, mint egy asszonyállatot és neandervölgyieket meghazudtoló primitív, kéz a kézben helyett haj a kézben metódus szerint ráncigáljalak be a barlangba begyújtott szárazfák parázs tüze által falra vetett táncoló árnyékok fénye melletti romantikus üzekedésre való rábeszélés céljából - mondom neki halál komoly és egyben lelkes hangon. Mamutra szőrmók elődeink is közösen vadásztak, így Emma-t legfeljebb felfesthetném agyaggal a szobám falára, hogy álmodozzak az elejtéséről, mint motollakezű kiskamasz a felnőtt magazin kihajtható posztere előtt, de erre persze nincs szükség. A differenciát pontosan érzem és nem mindig viselkedem előemberként, így ennél a példánynál is úgy teszek, ahogy általában: lassú víz partot mos avagy sok lúd disznót győz és a fiókba dugdosott bókok alatt egyszer megroskad az íróasztal feltárva a szépen ívelő kupolák városának kapuit a hódító barbár előtt. Amúgy meg az élet nem áll meg, ha egy szarvast nem lövök ki, még sok másik szaladgál. A trófeák számával dicsekedhetnék, ha strigulákat húznék, de beérem a nagyságrendi becslésekkel és a tettek beszédével. Kötöttem már fogadást ilyen témában és bizony az se volt rossz pénzkereseti lehetőség - És milyen borsot törnek a helyi magányos lelkek az orrotok alá? Fehéret avagy feketét? Én is bele fogok még ütközni kóborokba a városban és mivel viszonylag fiatalnak vagyok tekinthető, fennáll az esélye, hogy a találkozás olyan lesz, mint a Titanic esete a jégheggyel. Emma mesélhet nekem, ha nem falkatitkokról, akkor a kóricáló érkezőkről, hogy miben mesterkednek. Nagyon frappánsan adja vissza a fonákomat egy csavart ütéssel. A hűség egy fal, amit a nők szeretnek felhúzni, de idővel aztán szépen titkos ajtót nyitnak rajta, hogy beengedjenek mást is a háziúron kívül. A csúffá tétel ezen formájára sose vágytam, a krimigimiben se kerültem bele hasonló helyzetekbe illetve attól függ, mit nevezünk pontosan nemi erőszaknak. Ezt a nőstényt a milói vénusz kifaragója is megirigyelné, annyira szépre sikerült a természet alkotása, úgyhogy nem adom fel. Ököl helyett szavakkal döngetem majd a kapuit és netalántán tettekkel is, ha eszembe ötlik valami olyan, ami komoly fegyvertény lehet a kapitulációja eléréséhez. Kezdetnek csak a melleire nézek és összefoglalom az előzőeket. - Kettő lett. Maradhat? - kérdezem markolászást imitáló kézmozdulatokkal vigyorogva. - Ennyire ragaszkodsz valami helyhez kötött tényezőhöz vagy csak nem tartod magad eléggé méltónak, hogy azt a kötelet rángasd, amelyik tetszik. Ez csak kompromisszum, Emma, az meg olyan, mint a börtönkoszt: látszólag életben hagy, de gyakorlatilag a lassú halállal táplál. Az én életem arról szólt, hogy a szüleim hasonló gondolkodásával szembefordultam. Elértem a nagy szakítást, mert a hitem is erős volt, nemcsak a széles hátizmom. Nem akartam egy újabb boldogtalan cipőgyári munkás vagy depressziós családapa lenni. Ez a vesszőparipám és mikor ilyet hallok, kitör belőlem, megmondom a frankót. Nem is tanítói célzattal, hanem azért, hogy tudtára adjam a megalkuvó macskának: én ízletes egeret rágcsálok nyíltan az ócska tejesfazék félárnyékos nyalogatása helyett. - Akkor jó hírt hoztál, Hermész leánya! Amerre eddig megfordultam, ott se rajzottak a hiperaktív festett testűek, csak magas vérpáratartalmú időben másztak elő az odvaikból. Minneapolis-ban például ugyanígy beszélgettem velük, mint ezzel a nősténnyel. Soha nem ért atrocitás, azokban az években sem, mikor a városban éltem és időnként vérgőzös hangulatban összecsapásokba keveredtem. Dasmarinas-ban már több volt az összetűzés, pedig ott is birkatürelműek voltak hozzánk. Szintén hazafiak, egyek voltak a céljaink, csak aztán a sértett vadkanként orvul támadó felkelők beleköptek a levesembe, mint őrök a korrekciós központ kosztjába. - Amit megállapítottál, abból következik, hogy nem maradok sokáig egyedül... A térítésből nem kérek, se tüzes vasat, se promóciós kiadványt bárgyún mosolygó bárányokkal és glóriás sápadtarcúakkal - közlöm konkrétan, hogy nem, nem gondoltam meg magam néhány nap alatt és ne nézzen türelmes lakónak, aki a huszadik házaló prédikátort is végighallgatja. - Egyébként feleségem is van ám, a messzeség bizonyosságában, távol az unalomtól, amit a kapcsolatunk vége felé tudott produkálni. Attól ugyan nem félek, hogy apadt izmokkal, magányos befőtteltevőként végzem. Megjártam már sokféle közeget és itt is ki fogom taposni az ösvényt, ahol nem csak én járok majd. Egyébként pontosan milyen az a lánc, ami a szívedet ehhez a Falkához köti? Tősgyökeres vagy?
- Kész szerencse, hogy nem kell letörnöm a szarvaidat, mert engem ugyan sehová sem tudnál rángatni. Nem bírom komolyan venni a fazont, sokkal inkább találom kifejezetten szórakoztatónak a fogalmazásmódját, tutira jó gyógyír az ember rossz hangulatára, még akkor is, ha esetemben erről szó sincs. Azért a képzelőerőm elég élénk, de míg őt könnyű beleképzelni a barbár ősember szerepére, én kissé nehezen azonosítom magam a csont hajtűvel ellátott, állatbőrbe csomagolt némberrel. Arra viszont remek példa a fiatal hím, hogy jó szöveggel még egy hozzá hasonló, alapjaiban inkább riadtságot keltő egyén is tarolhat. Elvégre, ha nem volna Castor, nem hiszem, hogy kifejezetten zavarna, mennyivel fiatalabb nálam. Akinek ilyen nagy szája van ezzel kapcsolatban, remélhetőleg van is mire. - Remélem, nem taposok bele a költői lelkivilágodba azzal, ha azt mondom, ehhez semmi közöd. Kacsintok rá vidáman, nem beszélhetek róla, és bár nem tudom, hogy az ő egykori falkájában miként zajlottak a dolgok, de nálunk ilyesmit nem adunk ki külsősöknek, pláne nem egy magányosnak, ki tudja, hogy nem jut-e eszébe egyszer csak csatlakozni valakikhez. Sok lúd disznót győz, mint tudjuk. Még falkatársak közt sem lehet sosem tudni, ki, miről tud, és egymás közt is kénytelenek vagyunk titkolózni, a saját, és a mások érdekében. - Nyilván, a kettő jobb, mint az egy, a három meg már túl morbid lenne, nemde? Fogalmam sincs, sosem néztem az ilyesmit férfiszemmel. Ez nem teljesen igaz, volt nekem dolgom nővel is, de három mellű bizonyosan nem kellene. Adja az ég neki, hogy csak imitálja a markolászást, bár kabáton keresztül sem neki, de még nekem sem lenne élvezetes. Amúgy igen, nem vagyok én álszent, bár nem engedném, hogy hozzám érjen. Egyébként meg… miért nem tudtak addig jönni a hímek ilyen szép sorban, amíg Castor nem volt a képben? - Ohh, elhiheted, hogy pontosan azt a kötelet rángatom, amelyik tetszik. Kúszik az ajkamra egy sejtelmes vigyor, bár nem egészen tudom belőni, hogy most a munkámban való megalkuvásról, vagy a szerinte vélhetőleg jelentéktelennek bélyegzett kapcsolatomról cseverészünk. Ó, ha tudná, nem hiszem, hogy ennyire nyíltan dugdosná az arcomba a bókjait, amik nem épp szokványosak, annyi szent. Nekem jól esik, és biztosra veheti, hogy amíg a szavakat nem váltják fel tettek, addig nem fogja senki szemét szúrni a dolog. A munkámat pedig úgy is élvezem, hogy épp nem a természetben kattogtatom a masinámat, akár hiheti megalkuvásnak is, én tudom, hogy nincs így. Ez szenvedély, épp annyira lángolok érte, mint egy kiadós ágytornáért. - A helyzet itt is hasonló, legalábbis elvakult képviselőjükkel még nem találkoztam, persze ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem jár erre olyan is. Bizonyosan nem szentekből áll ez a város sem Őrzők terén, de őszintén, amíg engem nem macerálnak, nem érdekel. Még azért sem vettek elő, hogy az első Vörös Holdam alkalmával, amibe sikerült belemásznom, megöltem két halandót. A kutya sem nézett a körmömre. Ezzel nem azt mondom, hogy haszontalanok, egyszerűen csak arról van szó, hogy vannak hiányosságaik, mint mindenkinek. - Ahogy érzed, nagymedve. Somolygok az orrom alatt, van az úgy, hogy kicsúszik némi becéző ez-az, nem mindenki felé, de vannak könnyen szimpátiát elnyerő egyedek, és őszintén, tudom, mit érez. Én a mai napig nem lennék a falka tagja, ha Castor nem állít falnak, hogy elhúzok a naplementébe, vagy csatlakozom a falkához. Nem bántam meg, de kár lenne ezt egyelőre elmesélnem neki, nem lenne foganatja. Pláne úgy, hogy velem ellentétben ő valahol már otthon érezte magát. - Tudott? Elhiszem, hogy te úgy gondolod, nem vagy unalmas, de milyen jogon zúdítod az egészet az asszony nyakába? Nem mintha olyan rohadt jó lennék kapcsolatok terén, de azért ez így fura. Vicces, Castor eleinte azért akart a közelében tudni, mert szórakoztattam, bizonyára kellőképpen pofátlan voltam, hogy belemondjam a frankót az arcába, pláne addig, amíg nem kellett az Alfámként tisztelnem. Sőt, az egész pusztán kellemes időtöltésnek indult, most meg megbolondulok, ha akad olyan nap, hogy nem érhetek hozzá. - Hogy pontosan milyen? Miért érdekel? A szívem, a lelkem, a hűségem ezé a Falkáé. A testem pedig az Alfámé, de ezt nem fogom ilyen formán kijelenteni, sem sehogy máshogyan, mint ahogy azt sem kötöm senki orrára, hogy igen, szeretem, még az illetékesére sem, nehéz volna kimondanom, a beismerésig is rengeteg idő eltelt. - S tudod, nem létezik lánc, ha bármikor szabadon távozhatnánk. Mosolyodom el, elvégre, a megegyezésünk így szólt, amíg itt vagyok, a Falka tagja leszek, de bármikor elmehetek, csak vissza se nézzek. Őszintén, fogalmam sincs, hogy elengedne-e, de nem is számít, hisz nem akarom elhagyni a várost. - Tősgyökeres detroiti, csak közel két éve élek itt. De az… nem volt az otthonom, nem voltam olyan szerencsés, mint te a tieiddel. Vonom meg a vállam, az utca túloldaláról nézem, ahogy a stúdiót bezárja az egyik távozó alkalmazottam, intek neki, hisz kiszúr, szélesen mosolyog, kedvel, engem nagyon sokan kedvelnek. Szeretem ezt a várost, a Falkát, aminek a tagja vagyok, Castortól függetlenül. Ettől még nem biztos, hogy képes lennék a közelében maradni, ha a sors úgy alakítaná, hogy elmar bennünket egymástól.
A fizikai erőszak itt nem megoldás (sajnos), mert túl nagy a korkülönbség közöttünk. Pedig úgy megrángatnám a csini tincskincseit! Költői lelkivilág? A korpuszom általában nem enged ilyenekre következtetni, de Emma kreatív. Annyira, hogy muszáj helyreállítanom az összeköttetést. - Szerinted én egy finom művészlélek vagyok, aki selyemkendőt és monoklit öltve megy le a piacra 10 deka ínyenc módon elkészített gyümölcsaprólékért, ó Titkok Őrzője? - kérdezem egyszerűen kiröhögve. Tudom, hogy semmi közöm hozzá. Nem is vártam, hogy kimerítő választ adjon a belső falkaügyekről. Egy kis csontot dobhatott volna, amin rágódom, de igazából határőrként lépett fel. Megint csak feszegettem a kerítést és látom, hogy jó erős, legalábbis Emma területén. Hűséges a Falkájához, a kezetlen hímhez. Egy kis szofisztikáltságot, rejtett célokat mégis érzek benne, nem mondanám olyan korrektnek és egyenesnek, gerincesnek, mint Lucas-t. Lazaságban viszont ő nyerne a tűzoltó úrral szemben. - Láttad az Emlékmást? Örökre beleégett a retinámba az a hárommellű mutált nő. Nem gondolkodom el azon, hogy mit kezdenék ilyennel, mert felesleges: csak az orvosa markolászná azt, akinek plusz egy nőne ki. Ez a kettő itt, ami enyhén domborodik a téli öltözet alól, pont elég. Helyre kis némber, ki lehetne bírni. A célzásaimból kap még később is, nehogy úgy érezze, elhanyagolom. - Pedig eléggé úgy beszéltél az előbb, mint a fakéreg növesztését elkerülhetetlennek tartó hétköznapiak. Más szájából kellemetlenebb ugyanazt hallani, nemde? - kérdem kajánul. Az a benyomásom, hogy csak bevédte magát, hogy neeem, ő ugyan nem áldozat, hanem rángatja a rángatnivalót. Miután én mondtam ki, amire ő utalt. Vágyik arra, hogy nagyot szakítson egy méregzöld hegyoldal látképével, de helyette boldogító igeneket, meg fogszabályzós Johnny-kat örökít meg. Dasmarinas-ban, ahonnan jöttem, szintén őrzőkézen volt az egyetem. Ez nem lesz újdonság, csak az, hogy itt konkrétan a központjuk, tele van velük, mint a fogsor mákostészta után. Az az érzésem, hogy ha a városban él túlbuzgó testfestett, azzal össze fogok futni. - Úgy bizony, Fiastyúk! - válaszolok egy másik csillagképpel. Ez talán a kötelező kérdések közé tartozik náluk, mint postai dolgozónál a kaparós sorsjegy ajánlása, nem érzem, hogy igazán szívből akarna átterelni a csoportja tagjai közé. Ha sok hasonszőrűvel összefújnak majd az alaszkai szelek, pontosan fogom ismerni a migráns protokollt, ami eddig egyébként szolidnak és emberinek tűnik a farkastörvények között. Mint maga Emma is. A második pozitív falkaélmény, most már lassan kell valami problémásabb tagjuk is, hogy ne unatkozzak. - Mily szolidaritás, aranyom, pedig nem is ismered a vén táblahordozót! - nevetem ki a nőstényt. Nyilván a nőnél van az igazság, ha egy másik nőt hívsz ítélőbíraként. Én nem adtam neki megbízást, fogadatlan prókátora lett Donna-nak. Nem fogom túlmagyarázni, hiszen én tudom az igazat magamról és a hitvesemről. Arra viszont le kell csapnom, hogy bevallja, a saját verandáján áll a por, de hozzám jön söprögetni. - Azóta is áhítozik értem, nem az én készülékemben van a hiba. Ennyi emberöltő alatt se képezted ki magad a hím-nőstény nexusokban? Vagy nőstény-nőstény, amire szólít a véred. Mert én támogatom az azonos neműek kapcsolatát egy feltétellel: mindkét csaj észbontóan nézzen ki! Emma megint behúzza a titkok függönyét és a zsalugátert is rácsukja. Valami sötét vagy éppen túl világos esemény, kötődés is rejlik itt, amit módfelett feltűnően próbál álcázni, nagyon hangosan susog a terepszínű borítóháló. - Téged miért érdekel, hogy az asszonyomnak volt-e igaza? Na, látod! Ha már beszélgetünk, ennek is helye van. Szóval a Falka köti a szívecskédet a városhoz, de csak könnyű láncon. Ami azt illeti, nekem nagyon is akciódús volt a távozási manőverem. Magával a minneapolis-i Alfával kellett alkut kötnöm, szigorú alkut, ami egyben bölcs igazságosságot is rejtett, ezért is fogadtam el némi ágálás után. Valahogy nehéz elhinnem, hogy ebben az izomszagú Falkában átjáróház épült volna. Ez a szívbemarkolóan mosolygó nőstény esetleg kialkudta, hogy nélkülözzék, ha fel akarja kötni az útilaput, de nem hiszem, hogy ez az etalon. - Á, szóval te is az én cipőmet hordtad helyi időszámítás szerint. Most tedd a szívedre a mancsod - vagy a szentírásra, kinek melyik jelent nagyobb tekintélyt - ez a Falka olyan, hogy magára növeszti a kóborokat az elbűvölő aurájával vagy te eleve asszimilálódni kívántál? A történetemet ismerheted már Lucas-tól, de azért rávilágítok kicsit nagyobb teljesítményű zseblámpával is. Minneapolis-ban vagyok igazán otthon, de a felmenőim az emberi oldalról a Fülöp-szigetekről származtak át ide és én visszatértem tanulni őseim földjére, mert a filippínó hagyományokat magamba szívtam az esti mesékkel. Dasmarinas-ban a politika és a vadkapitalista farkasszemlélet leradírozta a papírról a nevemet, azért kellett újra a dobbantóra ugranom. Fairbanks pedig egy váróterem nekem, köztes megoldás. Tudod, hogy indult az én szerencsém? Egy pszichopata arénagondnok harapott be, hogy szerelemféltésből lerúgjon a csúcsról, ahova épp felértem a pankráció meccseken. Kaptam egy másik Teremtőt, pontosabban egy igazi, felelős Teremtőt, mert láttak bennem potenciált, erőt és állóképességet, a szavak lelki értelmében is. Többek között ezért vagyok oda újra hivatalos, mert a Falkát kell támogatnom, amiért befogadott és nem ásott el rögtön az ominózus vadszájú baklövése után, én pedig örömmel fogok a tanulmányi és ösvénytaposó világjárásom után hazahuppanni, mikor már az egykori bajnokra csak homályosan emlékeznek a helyiek. A szerencse olyan megfoghatatlan. Arra nem lehet házat felhúzni, mert csak téglahalom lesz belőle. De úgy látom, te is jobb alapokra építkezel, hogy ott tudtad hagyni a tősgyökeredet. Disszidálásszaga volt vagy ott sem tartottak láncon? Egy szava nem lehet, hogy csak kérdezek és nem osztok meg magamról semmit. A történeteimet szívesen előadom, cserébe engem is érdekelnek időnként sorsok, mert azokból ismerszik meg az ember.
- Inkább amolyan szemkötőt, mint a kalózok, úgy, úgy, valahogy testhezállóbb lenne. Nem gondoltam én komolyan, hogy belemászok a lelkecskéjébe, meg ha meg is tettem volna, akkor sem érdekelne. Így több személy lelke érdekel már, mint amit előzetes elgondolásom szerint elbírom, szóval legyen elég annyi. - Nem láttam, de azt hiszem, nem vesztettem sokat, nem vagyok kíváncsi semmilyen három mellű nőre. Csóválom meg a fejem, és ez természetesen pont azt jelenti, hogy viszont kétmellűre olykor kifejezetten. Nem mostanság, de abszolút nem vetem meg nőtársaimat, ha éppen el akarom ütni az időt ily módon, és egy nőn akadt meg a szemem. Mindenesetre újabban keresztet vetek ezen témakörre is, hisz csak Castor van, más nem. - Őszintén halvány lilám sincs arról, miféle tévképzet vezetett erre a feltételezésre, de tudod mit? Jó eséllyel úgyis azt gondolsz, amit akarsz, miként én is így teszek, hát maradjunk annyiban, hogy fakérget növesztettem, és kész. Mosolygom rá, ha végtelenül rühellném a munkám ezen részét, akkor egyszerűen nem tenném, és igen, mellesleg kurva jól is keresek vele, de ha szükséges lenne, a kukába dobnám az egészet, és megmaradna csupán hobbinak. Őszintén, hogyan ereszthet valaki gyökeret, ha a hobbija a munkája is egyben? Mondjuk, nálam a gyökéreresztés egészen mást jelent, de sosem volt kenyerem badarságokon vitatkozni. Igazság szerint tévedésben él, mert nem szokásom valakitől még egyszer megkérdezni, hogy csatlakozna-e, ha előtte valaki már megérdeklődte tőle. Valahogy jobban esne a lelkemnek, ha több jó kedélyű alak lenne a soraink között, és néha vigyoroghatnék, ha szembetalálkozom velük, és nem kéne fapofát erőltetnem magamra, mint a testőrség valamennyi tagjával szemben. Mindenesetre a nemet értem, csak nem szeretem, de egy személyben nem fogok kampányhadjáratot hirdetni, maximum, ha valaki megparancsolja, hogy márpedig de, nekünk kell ez a hím, már csak azért is, mert az egyetemen fog melózni. - Valóban nem, de azt tudom, hogyha valami nem kerek, az nem csak az egyik fél hibája. Ez általánosan mindenre igaz szerintem, és bár mondhatnám, hogy Todd esetében csak az övé volt, de ha értékesebb kölyökjelölt lettem volna a szemében, akkor biztosan elvisz magával… - Ohh, kiképeztem, csak éppen bizonyos okokból kifolyólag sokáig senkit sem voltam hajlandó komolyan venni, se férfit, se nőt. Értse, ahogyan akarja, igazság szerint a vérem hevességéhez semmi köze sincs, nem is fogom ecsetelni, mondhatjuk, hogy mostanság sokat szelídültem, bár tudom magamról, hogy Castor eltaszítana magától, akkor ugyanúgy belevetném magam az életbe ilyen téren, mint előtte tettem. - Így van. Bólintok, s mivel Castor neve a Falkával úgymond egy a szememben, így nem is kell hazudnom, noha ott van még Cassie is, de őt egyszerűen megfognám, és vinném, ha úgy alakulna. Ha már bevállaltam egy kölyköt, nem fogom hátrahagyni, míg ő maga nem akarja úgy, de előtte szeretném, ha legalább lefoszlana róla a kölyökmáz. - Nem érdekel, de nem szeretem, ha valaki kizárólag a másikra hárítja a felelősséget. Szögezem le, de innentől kezdve nekem valóban mindegy, hogy miként is alakul a dolguk a nőstényével majd a jövőben, ha valóban áhítozik érte, és van olyan hülye, hogy évtizedeket várjon, hát egészségére. Én rohadt biztos, hogy nem tenném meg, szexuális értelemben semmiképp, érzelmileg meg amúgy is nagyon kemény dió vagyok. - Ehhez fölösleges a szívemre tenni a kezem, nem titok, én eleinte nem akartam csatlakozni, a Teremtőmet kerestem, azért sodort erre a szél. A Teremtőm viszont már rég halott, itt ismerték, s végül úgy alakult, hogy maradtam. Ez mondjuk nem tartozik rád, meg úgy senkire sem, de az előző falkám után, ahol soha sem éreztem magam otthon, keresni szerettem volna egyet, ahol igen. S igen, úgy hiszem megtaláltam, de felelőtlen kijelentéseket nem szeretek tenni, főleg nem egy ismeretlen kóbornak, ez nyilván nem lehet meglepő senki számára sem. - Az enyém meg úgy, hogy a szeretőm, akibe sajnálatosan sikerült belezúgnom alig belépve a felnőttkorba, még elég naiv kislány voltam, és mikor közölte, hogy lelép, elküldtem az anyjába, nem volt egy szép jelenet, igencsak felidegesítettem, és mérgében megtépett egy „kicsit”. Farkasként. És így lett Piroskából a Farkas... Vonom meg a vállamat, mintha abszolút hidegen hagyna a téma, pedig mind a mai napig sok mindent hajlandó lennék megtenni a kedvéért, ha kérné, de mint kiderült, a közelében sem akar tudni. Pech, hogy Castor védőszelleme. Seggfej. Az egyetlen, amit köszönhetek neki, az a farkasom, aki mindig kihúzott a szarból, és aki nélkül sehol sem lennék. - Detroitból nem igazán engedett el senki, bár az egykori Alfámmal volt egy megállapodásunk, hogyha lehúzom ott 150 éves koromig, akkor utána elenged. Akkor sem akarta megtenni, amolyan játékbaba voltam az ottani falkának, és nem szexuális értelemben. Az egyetlen szerencsém ilyen téren az volt, hogy egyikük sem hajlott arra, hogy erőszakkal vegye el, amit akar. Akkor nem az lennék, aki ma vagyok. Mindenesetre, inkább disszidáltam, mintsem békésen pápát intettünk egymásnak. A legjobb barátom ott maradt, mocskosul hiányzik, de nincs mit tenni, ő a Béta, esélytelen, hogy eljöjjön. Az ex-falkámról gond nélkül beszélek, nincs mit titkolnom velük kapcsolatban, és soha nem is fogom úgy érezni, hogy elárultam őket, hisz sosem éreztem ott otthon magam, sem jól, nem bántak kesztyűs kézzel velem, miattuk vagyok tökéletesen kattant, mazochista nőszemély.
A kalózkodás menő hivatás, néha falábon menő és kampóskézzel kapaszkodó, de ha néhány száz évvel korábban születek, akkor a krimigimis betörések helyett elmentem volna aranyrakományt szállító hajókat megcsáklyázó kapitánynak. A bőröm alatt is vagyon dudorodott volna. Emma mindig rá tud tenni egy púpos kanállal a bolondozásra és én egy púpos lapáttal pakolok, hogy még nagyobb legyen a rakás. - Azt ismered, mikor a küklopszi látásmóddal bíró, de mellkasában oroszlánszívet hordó Halálfej Joe kapitány, aki mindig vörös inget öltve áll csatába, hogy ne demotiválja a legényeit a jatagánok ejtette vágásokból ömlő vér, megpillantja a messzilátóval, hogy jéghegynyi hadihajók érkeznek ellenük és odaszól egy ifjú tengeri medvének: "Inas, most a barna nadrágot hozd!"? Kellően alpári vicc, amit öröm kiszínezni, hogy végül a szóvirágok enyhítsék az orrfacsaró szagát és így legyen belőle valami különleges. Nem én találtam ki, de ebben a formájában biztos senki nem adta még elő. - Én sem vagyok mértéktelenül kapzsi és nagyravágyóan telhetetlen. Be szoktam érni két egészségesen zsírpárnázott nagy mellizommal. Hát rokonlelkek lennénk ebben? Elgondolkodtató, amit mond. Könnyedén el tudnám képzelni, hogy ollót csattintgat avagy a 69-es számmal dobálózik és szívesen be is szállnék harmadiknak két szuka mellé. A blőd prűdséget és a pirulós parázást csak hírből ismeri a művésznő, ez tisztán körvonalazódik. Kraft a fejben, kraft a testben, szép testben ép lélek, kimondottan tetszik, amit eddig megismertem belőle! Megnyertem közben még egy csatát, rámhagyja, hogy gondoljak, amit akarjak. Én ezt győzelemként könyvelem el, lélekben már rázom az öklömet és készülök a következő megmérettetésre, hiszen az élet egy nagy verseny számos összecsapással, amikben győzni kell. Az adja a sót, borsot, fehérjét. - Az én hibám kimerül annyiban, hogy meguntam a sokéves átlagot. Az autóját is lecseréli az ember, ha már többet fogyaszt, mint amennyi kényelmet és örömet hoz a konyhára, nem? Egyébként Donna szívemben betöltött helye még nem hűlt ki teljesen. Állandó házikedvencként nem kellene, de mikor megskypeolom, akkor örülni szoktam neki, mint majom a farkával. A változatosság gyönyörködtet, ahogy a rómaiak is megmondták. Emma nem szégyelli, hogy mindegy neki, villásdugót vagy konnektort tartogat a fehérneműk rejteke, bevállalós hölgyemény. - Akkor ritka nagy talentum lehet a mostani bakod avagy kocád, hogy megtalálta benne zsákod a foltját. Ezt az utat én is bejártam, csak nálad kisebb kerülővel. A szabad rablás után megleltem azt, akit komolyan tudtam venni és nagyon sokáig bizony egy irányba terjedt a szerelmem tüze. Egész mély témák barlangjaiba ereszkedünk már le. Én sose bántam egy kis járattúrát, ha arra alkalmasnak találtam valakit. Emma-t egy függetlenül függeszkedő nősténynek látom, aki tényleg megtalálta itt az elveszettnek hitt El Dorado fehér hollóját. Már kíváncsi vagyok, melyik kan szokta meghágni. - Én meg azt nem szeretem, mikor jön a betépett etikett és nem illik elismerni, hogy éppen nem mocskos a kezem vértől. Nem vagyok aranyveretes tárgyalótrónusba hízott rizsporos parókájú arisztokrata négyárbócos körgallérral, hogy magadra húzzam az égboltot, ha egyszer azt Atlasz nyakába nyomták, nem az enyémbe! Hidd el, nem a levegőbe beszélek. Az csak a kommunikáció fizikai sajátossága - fejezem be egy kis nyelvészeti szakmázással. Kívül tágasabb és a belső Emma lassacskán ki is dugja szép fejecskéjét a felszínre. Teremtőt keresett, én meg csak munkát és élőhelyet, ez megmagyarázza az érkezésünk és kötődéseink különbségét. Az én Teremtőm feleségét, Kimet ugyanígy hálózta be Minneapolis és nyilván sok hasonló bundás barátunk él még így a világ négy égtáján. - Szóval már Piroskának is domináns voltál - közlöm elvigyorodva a történetén. - Nem túl nemes módja ez a farkassá tételnek... Nálam úgy volt, hogy a bajnoki győzelem után kivételesen a pohár fenekére néztem, aztán a gondnokné fenekére, ahová megkaptam a belépési engedélyt is. A férjeura másnap úgy gondolta, azért kell farkassá változnom, hogy többé nemhogy elismert bajnok, de még illegális ketrecharcos se lehessek a regeneráció miatt. Én se megyek a szomszédba egy kis ingerültségért, van elég a depóban, de az biztos, hogy abból soha nem lesz kölykedzés... A hangsúlyomból és az érzéseimből is kitűnik, hogy haragból beharapni valakit és csak kicsit megmarcangolni, ez nekem elképzelhetetlen. A düh az ereimben folyik, de mikor kiengedem, akkor az állat bizony addig tombol, amíg el nem éri a célját: halált, megalázást, örökké megmaradó testi és esetleg lelki sebeket is. Mágikus erőt senkinek nem adnék hirtelen felindulásból. Legfeljebb mágikus erejű pofást. - Sura gyerekeit szeretik tűpárna és bokszzsák keverékének használni. Nálunk is él egy ilyen nőstény, akinek a regeneráció a hivatása. Ebből él és állítólag szereti is a szado-mazo akciókat. Az én legjobb barátaim is messze vannak, de van a világon sokféle kommunikációs lehetőség, nem? Új barátokat meg könnyen szerzek, ha nem teljesen taigetoszi az alom. A börtönben például 2 év alatt összesen egy ilyen akadt, a többivel csak heccelés, unalmas társalgás vagy bunyózás ment, nem igazán láttak tovább a betört vagy betörni való orrnyergüknél.
- Ezt még nem volt szerencsém hallani, de értem. Sajnos.. Azért egy mosoly megjelenik a vonásaimon, de annyi, nem több, s nem is kell, hogy több legyen, hiszen nem olyasfajta humor volt, aminek hallatán a hasamat fogva nevetnék. Ami azt illeti, én nem is szoktam ilyet csinálni, tekintettel arra, hogy a harsány röhögés abszolút nem nőies a szememben, éppen ezért nem űzöm, ritka, hogy igazán megfeledkezzek ilyen téren magamról. - Nem teljes mértékben. Említem meg csendesen, lévén mellügyileg én aztán teljesen biztosan nem vagyok kellőképpen eleresztve ahhoz, hogy nagynak lehessen nevezni, de nekem nincs bajom a formáimmal, csak épp az bukta be, akinek nem tetszenek a normál méretű keblek. - Elég pofátlan dolog egy nő előtt autóval összehasonlítani a nemét, nem gondolod? Inkább csak költői a kérdés, mert szerintem határozottan nem gondolja, amivel amúgy nincs is semmi baj, de azért én egy pillanatra érezhetem sértve női önérzetemet, nemde? Mellesleg, semmilyen más járgányra nem cserélném le a sajátomat, de ez részletkérdés. - De úgy tűnik, eme szerelem csillaga már leáldozott, egyszer fenn, másszor lenn. A saját dolgomat már nem említem, igazság szerint tényleg nincs köze hozzá senkinek, aki nem falkatag, bár tény, hogy elég volna egyszer találkoznia Castorral, leesne neki az érme, de ne lőjük le előre a poént, az olyan unalmas lenne. Nem tetszelgem előtte fölöslegesen, a Carlos nevezetű mexikói óta igyekszem kevésbé közvetlenül viselkedni a magányosokkal, ami nekem egészen nagy kihívás, de magamhoz képest jelenleg teljesen jó vagyok. - S ugyan ki nem ismerte ezt el? Azt ugyan vitatnám, hogy él olyan több évtizede farkas fajtársam, akinek semennyi vér nem tapad a mancsaihoz, mert ilyen szerintem nem létezik, de nem volt különösképpen kedvem vitatkozni, maradjunk a szórakoztatóbb mederben, sokkalta ritkább az, hogy a valakivel való társalgás valóban feldob, márpedig a fiatal hímet egyszerűen élvezet hallgatni ilyen téren. - Inkább ostoba, és szerelmes. Ez is megmagyaráz mindent. Mosolyodtam el, bár tény, hogy sosem kellett igazán félteni, mindig is kiálltam önmagamért, és ez azóta sem változott, csak még nagyobb lett a pofám. - Nyilvánvalóan nem volt épp büszke magára, hogy nem bírt már rendesen kinyírni sem, ha már így elbaszta. Képletesen, és szó szerint is. Őszintén, már nem érdekel, elszámoltam ilyen téren a múltammal, pocsék volt felnőni Teremtő nélkül, de lám, sikerült. Úgy, ahogy… Nem szűnt meg ajkaim felfelé görbülete, hisz alapvetően jó kedvem volt, még az sem zavart, hogy szóba került Todd. Tépje csak nem létező szellemhaját a drága, hogy képtelen vagyok lekattanni róla. - Ez teljességgel így van, csak alátámasztani tudom, engem is szerettek Detroitban, ennek köszönhetem a lenyűgöző regenerációs képességeimet, ami a koromhoz képest is igencsak bika… Meg más egyebet is, de azt hagyjuk, a hibáimról nem beszélek szívesen. Mert hogy az volt, ez tény, ettől még már rég megtanultam együtt élni vele, de ha nem muszáj, nem emlegetem, hogy a kelleténél sokkal jobban beindít a fájdalom, igen, pontosan úgy. A farkasok közt szerencsére nem kell hiányt szenvednem ebben, még ha soha nem is lesz belőle más, de már a puszta fizikai vérontás is kielégíti lelkem fájdalomra éhes oldalát. Már, ha az enyémet ontják, a farkasom meg nyilván domináns mivoltából adódóan nem szeret alulmaradni, így ő is örömmel osztja a pofonokat, de az már nem férne bele, hogy valakit a saját örömünkért szadizzunk meg. - Te könnyen szerzel, én nehezen mondom ki azt, hogy barát. A kötődés fáj, túl korán kellett megtanulnom, ettől még vannak, de kevesen. Magamról beszélnem nem tilos, az biztos, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányakat gondolok a barátomnak, de ez nem baj, azon kevesek legalább olyanok, hogy kész lennék értük megtenni bármilyen ocsmányságot. - A betört orrnyeregnek is megvan a maga szépsége, ha engem kérdezel. Egyébként… nem hiányzik? Mármint a pankráció? Vagy mindig megoldod, hogy levezesd a felgyülemlett feszkót?
Az altesti humor legjava bele van sűrítve ebbe a kis szösszenetbe, de azért igyekeztem némi más színt vinni a barna mellé. A pofátlanság régi hagyomány az életemben és sok pofont kaptam miatta a családtól, nőktől vagy az élettől, de belém van építve, műtétileg sem lehet eltávolítani. A nő is használati tárgy, mint az autó és kivételes esetekben alakul ki sokkal mélyebb kötődésem. Donna és Imelda óta nem volt példa hasonlóra, őket pedig még mindig felemlegetem magamnak, főleg az asszonyt. Egyelőre száműztem a padlásra, ahonnan majd sok év múlva talán jó lesz levenni és leporolva újra nyüstölni. - S ugyan ki ismerte el a kiismerhetetlent? - kérdezek vissza, de választ már nem várok. Nem Emma fogja nagykalapáccsal belémverni, hogy valljak be olyat, amit nem követtem el, ahogy a boszorkányperek nyomorult áldozatai tették azt tüzes vasak és skorpiómérgek megízlelése után. Csak azért, hogy vallomás legyen az asztalon, mielőtt fejét veszik a besározott asszonynak. Sokat nyertek vele, nagy gratuláció minden megtört műbanyának... Nem én vagyok a felelős azért, hogy Donna-val is akkorát szakítottunk, mint az edzőteremben szokás. Emma-ból is csak a női szolidaritás beszél, a makacs öszvérek kemény nyaka a sajátja, úgy tűnik. - A szerelem öl, butít és nyomorba dönt - vagy elhozza a vérfarkas létet. Úgy látom, te sem bántad meg, hogy egy időre rádhúzta a mocskos szemüvegét csak azért, hogy utána szélesebb panorámát láss, mint az édes fiatalkorban. Ahogy én sem, mert gyönyörű emlékek kötnek a szerelmes éveimhez és majd előbb-utóbb újra bele fogok, bele akarok gabalyodni azokba a nyűgökbe, mint komor bika. Emma traumája nem olyan átható, ő is átküldte már a feldolgozó rendszeren, kisajtolta belőle a lényeget és ami maradt, az a magvas mondanivaló, a tanulság. Helyes, az ilyen hozzáállás olyan, amit kedvelek. Ha csak egy százassal lennék régebb óta bundás, akkor most azonnal próbára tenném az emlegetett nősténybika képességet. Így viszont sajnos be kell vallanom, hogy rövid barátság és csonka küzdelem lenne, akár szó szerint is. Én, az egykori bajnok ezt rendkívül nehezen fogom még viselni pszichikailag, míg nem érek be a tankfarkasok korába. - Ha fáj a kötődés, vegyél be csillapítót! Mindig kiszagolhatjuk a megoldást, mint vaddisznó a szarvasgombát, nem? Én hamar ki szoktam nyilvánítani, mit gondolok, ha valaki elkártyázza a bizalmamat. Sokkal praktikusabb, mint belerokkanni egy elefántcsonttorony építésébe. Cooper volt ilyen és ha nem hasonlítottam volna egy csirkemellfiléhez éppen, akkor nekiugrottam volna, mikor fény derült a machinációira. Később ellensúlyozta ezeket, tisztelettel bánt velem és támogatott mindenben, úgyhogy egyike azon keveseknek, akik elnyerték a bűnbocsánatot részemről. Pedig én nem vagyok egy irgalmas szamaritánus... - Akkor a barátod orrában is van egy kis oldalirányú tér-idő görbület? Tudom én, mennyire szexi egy összevert, de talpon maradt férfi. Akár a börtönt megjárt túlélő, erre is szoktak bukni. Bizony ám, hogy szoktak. Meghallják, hogy milyen helyeket jártam meg és bekapcsol náluk az erősférfi-detektor, oda akarnak állni egy ilyen fickó mellé és bátran nyitják ki szájukat az óriáskígyó előtt. Testőrkoromban vissza is éltem ezzel a lehetőséggel bőségesen. - Szoktam találni hasonszűrőeket, akikkel rendezünk barátságos avagy acsargósan gyűlöletteljes öszecsapásokat. A rivaldafény és az ünneplés ilyenkor kimarad, de hát egy egyetemi tanár, a doktor úr azért kicsit hasonlít az aranyövet rázó bajnokhoz. A professzori cím a cél, az itteni legnagyobb fokozat elérése, mert nem adom alább. Nem leszek egy huszadik tanító, aki csak úgy foglalkozik a gyerekekkel, babusgatja őket. Én ugyanolyan durván nyomom a kutatómunkát és a publikálást is, mint délután a fekpadon a súlyokat. A csillagos égig meg sem állok. Ma estére viszont eljött a pauza ideje, mert hazaértem és mivel Emma-t még tovább kell párolni, hogy puha legyen (igen, nem tettem le róla, hogy egyszer megdöntsem, mint az országos rekordot), egyedül megyek haza. Trófeának valót találok holnap is kicsit korábbi, kényelmesebb, emberibb időpontban. - Nos, kedves Ms. Tűpárna, öröm volt veled egy éjszakát eltölteni, mégha nem is a legínycsiklandozóbb, hagyományosabb értelemben. Még bizonyosan találkozunk. Csőcsere és bájcsevely, kezeket a paplan fölé! - hangzik a rögtönzött köszönésem. Még el kell rendezgetnem, amikkel teletömtem a zsákomat és felkészülök az első napomra, mert nem csak harcban számít, milyet nyomok be elsőnek.
// Köszönöm a játékot, remek volt! Búcsúzó zene éjjelre //
- Nem, a helyzet iróniája valóban az, hogy imádom azt, aki lett belőlem. És ami, de ezt nyilvánvalóan nem közölhetem ilyen direktbe, de biztosra veszem, hogy tudja jól, a farkasomra vonatkoztatom elsősorban a dolgot. Akármennyire is törte ifjonti szívem darabokra Todd, ezért még hálás is vagyok neki, bár tudomásomra adta, hogy ő ebből rohadtul nem kér, csak hagyjam már végre békén. - Én inkább igyekszem kerülni a kötődést, akkor csillapításra sincsen szükség. Lehetséges, hogy rosszul csinálom, sokat gondolkodtam már rajta, talán épp ezért kezdtem beengedni a kis világomba egyes személyeket, és már így is többen vannak, mint hittem, hogy lesznek, ám egyelőre úgy hiszem, megbirkózom vele, és nem magányosan fogok meghalni az elefántcsonttornyomban. Aranyhaj tuti megirigyelne… - Nem vettem még észre a tér-idő meghajlását a vonásain. Kuncogom el magam, ha el is tört valaha Castor orra, mostanra bizonyosan rendbe hozták, kedvem lenne elregélni, hogy ő számomra a maga zord és morcos módján tökéletes, de nem teszem, nem szükséges tudnia. Más orra meg mostanság igencsak hidegen hagy, a jövő ki tudja mit tartogat, de nem szeretnék azzal gondolni, hogy a jelenleg meglelt lelki békém, és felhőkön csücsülős boldogságom csak úgy eltűnik a semmiben. Ami engem illet, nincs szükségem magam mögött egy férfira ahhoz, hogy ki merjem nyitni a számat bárki előtt, előbb-utóbb bizonyosan meg fogom szívni miatta, de egyelőre egész jól ellavírozok ilyen módon az élet nagy tengerén. - Ha gondolod, beajánlhatlak egy két hozzád korban közelebb tengődő tagnak, hátha bekóstolhatjátok egymást annak kellemetlen, s aztán kellemes valójában is. Tudok ám olyan nőstényekről, akik hozzám hasonló mentalitással rendelkeznek, és nem kifejezetten restek széttenni a lábukat némi örömért. Két éve még én sem foglalkoztam azzal, ki tépi le rólam a bugyit, csak értse a dolgát. Ma már nagyon nem mindegy, mit művelek. Bizonyos értelemben hiányzik ez a mérhetetlen szabadság, más tekintetben pedig örülök, hogy van valaki, akit biztos pontnak tartok az életemben. Azt azonban szívesen vállalom, hogy összehozom a rokonlelkeket. - Tűpárna? Új névjegykártyákat kell gyártatnom... Valóban tüskés lettem volna? Nem érzem így, de mindenkit más értékítélettel áldott meg az ég, meglehet, számára annak tűntem, s én bizony nem kezdek el kardoskodni ellene. - Nem mindig az a legínycsiklandozóbb, ami elsőre annak tűnik. Én tudom, mire értem, neki nem fontos felfognia a szavaim valós súlyát, mert én, előbb vagy utóbb, de a torkán akadnék, és bár nem villog a bőrömön az Alfám jele, de megérezné a haragját, ha sikerrel járna velem, s az bizony nem igazán érné meg. - Egyébként is, egy jó pornó mindenre megoldás, de egye fene, megengedem, hogy elképzelj meztelenül. Kacsintok, aztán nevetve haladok tovább, leválva az estémet feldobó társaságomról, a szavaimat meg értelmezze, ahogy akarja, de úgy hiszem, kellőképpen magabiztosnak tűnök ahhoz, hogy tudja, ha akarnék tőle valamit, képes lennék elvenni, s nem kellene pikáns megjegyzéseket tennie ezerszámra, már az első is célt talált volna. A férfiúi kobak keménysége azonban épp úgy nem ismer határokat, mint az ellenkező nemé.
//Én is nagyon szépen köszönöm, nagyon élveztem! ^^//
A kisboltból a fizetést követően azonnal távoztam, a visszajárót is az utcán vágtam zsebbe csupán. Csak kellett pár apróság, amik kifogyófélben vannak már. Tusfürdő, meg ilyenek, részletkérdés. Kilépve az üzletből hunyorogva pillantottam körbe - A napfény bántó éllel akarja ma kiszúrni az ember szemeit. - és sikerült kiszúrnom egy régen látott ismerőst az utca túlsó felén közeledni. Persze, tudok róla, hogy a városban lakik, de hagy ne szaladjak már a karjai közé, mikor kisebb bajom is nagyobb nála. Ennyire sosem voltunk jóban, meg már nem is leszünk - főleg, hogy egyáltalán nem vagyok az a karok közé szaladós fajta nőszemély. Így belegondolva, lehet, itt baszták el anyámék előre az egész lánnyá/nővé nevelésemet. Sosem ölelkeztünk; mi MacTavishok nem csinálunk ilyesmit, még csak tréfából se. Hanyag mozdulattal lendítem meg a kezemben levő zacskót, s mintha nem vettem volna észre Nicholast, indulok meg a kocsim felé, amivel egy közeli, félreeső kis utcában sikerült leparkolnom.
Fogalmam sincs, hogy ő kiszúrt-e, vagy hogy ha igen, szándékában áll-e csevegni egy kört az idő múlásáról, mégis úgy fordulok be az utcasarkon, mint akit üldöznek. Semmi kedvem bájcsevegni ma valahogy. Mert mégis mi lenne? Örülök, hogy látlak. Én is, hogy vagy? Az életem tökéletes és a tiéd? - A kelleténél kissé lendületesebben nyitom ki a kocsi ajtaját gondolataim közepette. A szatyor az anyósülésen landol, én meg indítanám a verdát, de az csupán köhécsel egy sort, majd feladja. Remekül megvagyok kedves Nicholas, mint látod, épp tegnap vertem véresre egy tisztet minden ok nélkül, de tudod, hogy megy ez. Mindenkinek kell valami hobbi, te meg indulj mááár, te szardarab! Újra küszködik egy sort a motor, ahogy gázt adok, de hasztalan... Megadó sóhajjal rogyok a kormányra, nekidöntött homlokkal. És ekkor valaki megkocogtatja az ablaküveget, én meg úgy egyenesedek fel, mintha legalább lőnének. Kissé riadt tekintettel pillantok oldalra. Nicho az. Basszus. Mosolyt erőltetek képemre, mely kissé talán negédesre sikerül, de így legalább remekül passzol az üdvözlő szavakhoz, amiket kap, ahogy leengedem a kocsi ablakának üvegét. - Hiába jöttél drága, továbbra sem vagy az esetem.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Közeledik. Valami határozottan közeledik. Napok óta nyugtalan voltam, a farkasom is idegesen járkált bennem. Igyekeztem felülemelkedni az érzésen, nem tudomást vetni róla, de baromi nehéz volt. Nem tudom, mi volt ez. Egyszerűen csak... elkapott ez a hangulat. Folyamatosan, egyre jobban nőtt a balsejtelem bennem. Még mikor a hegyekben voltam és azon voltam, nehogy a sok idióta kitörje a nyakát, akkor is azon kaptam magam, hogy valamiért idegesen pillantok fel az égre, keresek valamit... amit persze nem találok. Akkor még nem tudtam... akkor még nem tudtam, mitől vagyok ilyen. Csak napokkal később jöttem rá. Akkor persze majd verni fogom a fejemet a falba, amiért nem jöttem rá hamarabb de most... most maradt az idegesítő tudatlanság, meg a kilátástalanság. Pfff, kilátástalanság, mint ha a vesztőhelyre mennél az italbolt helyett. Sajnos az aranytartalékaimat általában valami különleges alkalomra tartogattam, azon kívül meg más nem volt. Jöhet a bolt. Így jutottam hát az utcára, útban a legközelebbi piabolthoz... egészen addig, amíg fura dologra lettem figyelmes. Ismerős illat csapta meg az orromat. A város már hét éve az otthonom volt, de most mégse olyan ismerősre gondoltam. Ez kimondottan egy személy volt, akit már rég érzékeltem... és akinek az illata beleégett a tudatomba a több éves közös szolgálat után. Felkaptam a fejem és gyakorlatilag az irányába néztem. Bingó. Rachel az... aki hoppá, elfordult és ment a dolgára. Hát ezt már komolyan nem hiszem el. Majdnem másfél éve Sarah akart így lelépni, most meg Rachel. Mi a fene van itt, rá van írva a homlokomra, hogy "Régi ismerősök kerüljenek?" El vagyok átkozva, ami a viszontlátásokat illeti. Na, de ideje hű maradnom a makacs énemhez. Menekülsz kiscsaj? Oké, megyek utánad. Úgy tűnik a technika ördöge is engem pártol ma. Hamarosan beértem Rachel-t, ahogyan elkeseredetten próbálja beindítani az autóját. Szinte megjelent a mangacsepp a fejem mellett. Ennyire rossz emlékei vannak rólam, vagy mi? Nos, ideje kideríteni. Bekopogtattam az ablakán és mint ha gránátot dobtam volna be neki. Miaz lányom, rossz a lelkiismereted? - Hát ha engem is így gyilkolnál, mint a motort, talán nem hátrány - vigyorogtam. - Jó újra látni Rachel. Csak nem kinyírtad az autót? S míg beszéltem, szinte minden figyelmem a nőre fordult, figyelve rezdüléseit, reakcióit. Évek óta nem láttam, legutóbb Irakban volt alkalmunk beszélni az anyahajó kantinjában. Mi minden változhatott azóta? S miközben figyeltem őt, feltűnt valami... valami, ami... nagyon... de nagyon nem stimmelt az emlékeimmel...
Kezdőlap
//
Búcsúzó zene éjjelre 
//
