Jelenleg nem akartam semmit, csak kijutni a városból, hogy egy kicsit furikázhassak a gyér forgalomban így este. Itt sem volt már olyan nagy élet, de azért még mászkáltak az autók. Nagyokat kortyoltam a whiskys üvegből, ami eddig az anyósülésen csücsült mellettem. Már csak félig volt, pedig akkor kezdtem meg, mikor elindultam. Éreztem is a kezdeti hatásokat, a lámpák és a jelzőtáblák csak maszatok voltak a szélvédőn, néha, mikor szükségesnek éreztem megálltam, vagy lassítottam, de néha csak a gázba tapostam, hogy elkerüljem a veszélyhelyzetet. Hamarosan vége a nagy dudálásoknak, mindjárt kiérek a városból, aztán összeszedem a cuccomat, amit a múltkor az erdőbe felejtettem. Ma nem lesz futkorászás, még néhány horzsolás akad így is az oldalamon és a lábam is fáj, ha hirtelen mozdítom. Egyéb? Még biztos akad, de míg nem fáj, addig nincs probléma. A nagy elmélkedésem közepette elfelejtettem megnézni a lámpa színét, szóval szépen áthajtottam a piroson, de pechemre pont akkor jött jobbról egy másik autó, nem is olyan lassan. Egy nagy csattanás, és már kész is a baj... Fantasztikus!
*Hazafelé tart kis kocsijával. Nem egy drága darab, lévén az FBI épp eléggé ismeri őt, hogy ne adjanak alá milliós járgányt. Meg valahogy az álcájához is jobban passzol ez a kispolgári kocsi. Húzta a száját, amikor elé rakták, de hát ez van, az élete nem egy James Bond film, az biztos. Azért így este, mikor már nincs olyan nagy forgalom, jól széthajtja a kocsit, végül is észnél van, nem fog itt belerohanni senkibe. Egyébként a baleseteknek pont az a lényege, hogy azt hiszed veled nem történhet ilyesmi... aztán puff neki. Nos, Robert is valahogy így jár. Épp csak ránéz a telefonjára, hogy mégis kitől kap ilyenkor sms-t, de persze hajt tovább, hiszen zöld hullámot kapott, az ilyesmit ki kell használni. Csak arra nem számít, hogy valaki nincs tisztában a színek jelentésével és épp előtte szándékozik átszambázni a négykerekűjével. Mindenféle akciófilmes lassítás nélkül, de úgy elsodorja a másik járgány motorház részét, mint annak a rendje. Ő még kormányozna a kocsiján, de ezzel már csak annyit ér el - azon kívül, hogy a telefont elejti és jól rá is tapos a fékre lépés előtt -, hogy a kocsi elkezd szépen pörögni és a lámpaoszlop fogja meg egy kellemes kis koccanással a csomagtartó részen. Hatalmas mázli, hogy az emberünk be volt kötve, így csak orrnyergével sikerül fejelni egyet a volánon. Pár másodpercre azért szüksége van, hogy feldolgozza a szituációt és regisztrálja az elcsapott járművet. Már nyitná is az ajtót, amikor a légzsák kinyílik, csak hogy némi hamis biztonságérzetet és kellemetlen bosszúságot szüljön. Robert ugyanis dühösen igyekszik odébb szuszakolni azt a szerencsétlen luftballont és végül kikecmereg.* - Hé! Jól van?! *Szívesen kapna választ, de természetesen sebes léptekkel indul is meg a jármű felé, hogy lemeózza az utasa testi épségét. Azért még ő is kicsit kába, orrán némi vér formájában látszik is a kellemetlen találkozása a kormánnyal.*
Beletapostam a fékbe, reflexszerűen, mire a lábam sajogni kezdett, de most ez számított a legkevesebbet. A drága autóm, istenem, miért?! Időközben bevágtam a lábam és a kezem, de elég jelentéktelen volt, most valahogy a drágaságomat jobban sajnáltam. A légzsák is kinyílt, hála az égnek, ezzel megnehezítve a kiszállásomat. Egy félkörös forgás után az autó is megállt, én meg mély levegőt vettem, és gorombán sandítottam a whiskys üvegre, ami lecsúszott az ülés elé. - Ez is a te hibád! - morogtam magamnak, majd megpróbáltam lenyomkodni a légzsákot, hogy kapjak egy kis teret. Ismét egy remek józanodós módszernek lehettem áldozata, a hirtelen adrenalinlökettől már alig éreztem a piát. - Remekül! - kiáltottam vissza, és én is megpróbáltam kikecmeregni az autóból, mert már hallottam annak a szerencsétlenek a lépteit, aki a másik kocsit vezette. A farkasomnak ez a helyzet sem tetszett túlságosan, fel s alá járkált, pláne mikor megérezte a friss vér szagát. Végre sikerült kivergődnöm, ahol szembe találtam magam egy igencsak jóképű férfival. - Sajnálom, nem is tudom, hogy mi történt, figyelmetlen voltam. - kezdtem a hadarós mentegetőzésbe rögtön. - Ugye nem sérült meg komolyan? - közben végigtapogattam a zsebeim hátha akad zsepi az orrára. És igen! Már nyújtottam is felé. - Utasa volt esetleg?
*Mire odaérne a kocsihoz, már látja, hogy a nő is kecmereg kifelé és szemlátomást kutya baja sincs. Akkor így meg is torpan, hiszen a vörös hölgy két lábon áll, meg beszél, úgy tűnik nincs szükség a segítségére. Főleg, hogy ezen a ponton kezd átalakulni a jóindulatú segítőkészsége valami mássá, amit jobb körökben indokolt ingerültségnek neveznek. Persze szeme az van, sikerül megállapítania, hogy egy kimondottan szép nőn és a kimondottan szép kocsiján sikerült átgázolni, de valahogy a saját járgányának romjai sokkal inkább bosszantják. A mentegetőzést nemes egyszerűséggel ignorálja is, sőt mi több, a másik szavába vág.* - Lottón nyerte a jogsiját? Hihetetlen... A pirosnál meg szokás állni! Ez nem egy olyan bonyolult jelzés és elég elterjedt is. Nem egy stop tábla, amit mondjuk el is kell tudni olvasni, hanem egy francos piros fény, ami ott lóg azon a dróton! Nézze meg, hogy néz ki az autóm... totálkár. *A megfelelő résznél a lámpára mutat, majd végül a saját füstölgő autójára. Az őrült kiabálástól még messze van, egyszerűen csak ingerült és kicsit felemeli a hangját, miközben magyaráz. Ha ezek után is zsepit nyújtana neki a nő, akkor nemes egyszerűséggel nem veszi át, nem érzékeli orrán a sebet, vagy éppen a vért, így mivel nem tudja hova tenni, nem is foglalkozik vele.* - Mázlija, hogy nem volt. *Mondja már csak félvállról az utast illető kérdésre, miközben zsebében kezdi keresni a telefonját. Persze elkerülte a figyelmét, hogy sikerült összetiporni a készüléket, márpedig nem ártana, ha valaki kihívná a rendőrséget, hiszen fel kell venni a jegyzőkönyvet, hogy a biztosító fizetni tudjon. Végül dühösen szusszantva tekint a nőre, mikor beugrik neki, hogy mire is lépet rá a fék helyett. Más szituációban bizonyára kedvesebb lenne, de most egyetlen tettével sikerült kivívnia Dorothy-nak Rob ellenszenvét.*
A könyököm kicsit vérzett, de ha nem jut el az orromig a szag, fel sem tűnt volna. Mivel nem vette el a zsepit, ezért odanyomtam a könyökömre, és ekkor döbbentem rá, hogy rajtam csak egy póló van, a kabátom valahol a hátsó ülésen leledzik - Magával még sosem fordult elő, hogy figyelmetlen volt? Mellesleg velem ne emelje fel a hangját, nem vagyok sem a nője, sem a rokona, sőt egy olcsó cafka se, szóval vegyen vissza. - néztem gorombán én is. Az egy dolog, hogy az én hibám, de akkor sem tűröm el, hogy úgy bánjon velem egy ismeretlen, mint egy libával. - Ha nem tűnt volna fel, az én kocsim sem épp a legszebb napját élte át, szóval nyugodjon meg kérem, és higgadtabb fejel beszéljük meg. - vettem én is egy mély levegős, hogy visszanyeljem a farkasom morgását. Sosem szerette, ha olyan próbál fölénk kerekedni, akinek semmijoga nincs hozzá. És mellesleg el kéne intézni a dolgot kettőnk között, mert ha véletlenül rendőröket hívnak ide, akkor kiderül, hogy ittam, és mehetek a dutyiba, ahonnan lehet, hogy már nem fognak kiváltani Sednáék. Jó helyen leszek én ott, addig is megnyugszok. - Esetleg hívjunk vontatókat, és töltsük ki a betétlapot, aztán menjen mindenki a dolgára.
*Persze, vegyen vissza, amikor nem csak a kocsija ment teljesen tropára, hanem még tiszteletlennek is van titulálva, amiért ezért fel mer háborodni. Pedig szerinte aztán, ha valamikor, akkor most minden joga megvan arra, hogy kicsit tán kikeljen magából. Nem idevalósi, hogy a hűvösebb vérmérsékletre lehessen hivatkozni.* - Ja, csak a maga figyelmetlenségébe valamelyikünk bele is halhatott volna. *Húzza el a száját kicsit, szerinte ez nem éppen egy apró kis botlás és csak a szerencsének köszönhető, hogy egyiküknek sem esett baja. Arra, hogy a nő nyugtatni próbálja, csak egy szusszanással reagál. Azt neki is be kell látnia, hogy nem sok értelme lenne az út közepén tovább lehordani a nőt, de akkor is bántó a másik figyelmetlensége. Mindenesetre szemlátomást igyekszik megnyugodni, még ha nem is válaszol feltétlen arra, hogy nyugodtan meg kéne beszélniük a dolgot. Mivel nem ugrik Dorothy-nak, így akár a hallgatás is válasznak tekinthető. És mint tudjuk, a hallgatás beleegyezés. Csak ugyebár tart tőle, hogy ha kinyitja a száját, akkor esetleg tovább folytatja a szóáradatot. Azért az utóbbi kijelentést már nem hagyja szó nélkül.* - A telefonomra is keresztet vethetek. *Vonja fel szemöldökeit a másiktól várva a megoldást, még mindig kicsit sértetten, de legalább a hangvételt normalizálja. Attól még, hogy nem fog kiabálni a nővel, nem is kedveli meg egycsapásra és nem is szándékozik leplezni az ellenszenvét.*
- De nem került, és inkább örüljünk ennek. - teszek pontot a sértődött megjegyzések végére. - Elismerem, hogy az én hibám az egész, és még a szükséges adataimat is megadom perceken belül, szóval maximálisan megteszem azt, amit egy ilyen helyzetben megtehetek. - közben kiveszem a kabátomat és a hátamra terítem, hogy legalább ezzel is elfoglaljam magam, és ne nőjön tovább a dühöm a férfi hisztijét látva. Elismerem, hogy teljesen jogosan van így felháborodva, de nem hiányzik hogy hirtelen felindulásból akár egy maflást is lekeverjen nekem. - A telefonra? - lepődök meg egy kicsit, aztán kiveszem az enyémet a zsebemből. - Esetleg tud-e fejből vontató telefonszámot, vagy valamit, mert ha nem, akkor hívom a tudakozót... - közben nekivetem a hátamat a kocsim ajtajának egy nagyot szusszanva. Muszáj lesz picit lehiggadnom... - Nem azért, hogy beleszóljak, de az orrával kezdhetne valamit, már ha nem akarja összevérezni mindenét. - és engem tovább ingerelni vele. Csekély mennyiség ahhoz, hogy átváltozzak, de azért még érezzük a blökivel odabenn. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha súlyosabb sérüléseket szerez a pasi... Itt hagyom a francba, aztán küldök hozzá egy mentőt? Igen az lett volna a legpraktikusabb.
*Azért ilyen mértékű egyetértésre nem számított. Alapvetően könnyen vitába vihető, de ha igazat adnak neki, azzal nem igazán tud mit kezdeni. Pedig, most még örülne is neki, ha a nő egy kicsit nehezebb eset lenne, vagy egy kicsit hülyébb, de egyik sem áll fent, így csak szóra nyitja a száját... majd becsukja.* - Rendben. *Mondja végül, immár valamelyest kulturált ember módjára, lévén az lenne. Szeret kötekedni, szeret akadékoskodni, de ok nélkül nem megy bele parttalan vitákba. A telefont illető kérdés hallatán, bólint egyet. Már meg se meri nagyon nézni milyen állapotban van az is. Miközben szépen megindul a nő után, azért szóban is válaszol.* - Leesett és ripityára törött. A tudakozó meg jó lesz... nem tartom fejben a vontatók telefonszámát, ugyanis eddig nem nagyon volt rájuk szükségem. *Azért ott van a csipkelődés a hangjában, egy-két ilyen elejtett megjegyzés azért jár neki. Egyébként ott a nő autójánál áll meg, nem fog távolról kiabálni neki, hiszen bántani biztos nem fogja. Nem az a nőverő típus, még akkor sem, ha felhúzzák. Persze ha férfi lett volna az, aki miatt így járt, már lehet lekevert volna néhány maflást. Az orrát illetően most már oda nyúl, hogy megnézze miről beszél a nő. Így már regisztrálja, hogy vérzik. Persze nála nincs zsepi, most már jól jönne, amit a nő nyújtott neki előbb.* - Nincs véletlenül... egy zsepije? *Szólal meg végül halkan. Valahogy így nem érzi jogosnak, hogy előbb elutasította a felkínált lehetőséget, meg kiabált, most meg pont ő kér, de hát ez van.*
A lehető legsegítőkészebb énemet kellett előrángatnom a mélyből és kicsit szalonképessé varázsolnom néhány mosollyal, mert így talán nem fordul meg a fejében, hogy a zsaruk is kellenek a helyszínre. Túl sokat rágódok rajta? Hm, azt hiszem, hogy joggal. Közben a tudakozót is felhívtam, akik aztán megadták a számot, így aztán a vontatót is sikerült kihívnom, bár ők nem ígérték, hogy azonnal itt lesznek. - Úgy néz ki, hogy várnunk kell egy kicsit... Addig elbíbelődünk a papírok kitöltésével? - a szúrós megjegyzéseit igyekszem figyelmen kívül hagyni, mert ha egyszer megered a nyelvem, abban nem lesz köszönet, azt garantálom neki. A zsepikérésen egy gúnyos mosoly kúszott fel az arcomra, és már éppen azon voltam, hogy közlöm vele, az előbb visszautasított volt az utolsó, de aztán mégiscsak előkotortam egyet és ismét felé nyújtottam, akárcsak az imént. Hiszen ezzel magamon is segítek. - De ha szeretné, be is kötözhetjük, az elsősegélydoboz ott lapul a csomagtartómba. - ennyi már igazán kikívánkozott, remélem nem túráztatja magát nagyon túl rajta.
*A rendőrséghez hirtelen felindulásában fordult volna, de most, hogy már jobban belegondol a dologba... végül is valamelyest kollégái, még ha csak ő pszichológusként is van ott jelen. Valahogy nem kíváncsi rájuk. Az már olyan lenne, mintha segítséget kérne tőlük, ami meg már erősen méltósági kérdés. Márpedig híresen az a személy, aki egyedül oldja meg a dolgait, szóval miután sikerül ebből a szempontból is megvizsgálni a dolgot, elveti az ötletet. Persze ezt nem köti a másik orrára. Csak hallgatja, ahogy a tudakozóval beszél, aztán a vontatóval, majd egyszerűen csak oldalra billenti a fejét a kérdés hallatán.* - Nem, addig majd kő-papír-ollózunk... vagy piros-pacsizunk. *Hangjában érezhető a szarkazmus. Mégis mi a túrót csinálhatnának itt, amíg nem jön a vontató? Más szituációban minden bizonnyal lennének ötletei... hajjaj... de ez nem az a szituáció.* - Intézzük el a papírokat minél előbb, legalább ezzel megleszünk. Hozom a betétlapot. *Mondja végül kelletlenül, még mielőtt a nő lereagálhatná az iménti gúnyos megjegyzését. Mindig emlékeztetnie kell magát, hogy nem akar balhét. Főleg, hogy még zsepit is kap, bár a gúnyos mosoly nem kerüli el a figyelmét. Kap is érte cserébe a nő egy lesújtó tekintetet, ő annyira nem találja viccesnek. Átveszi hát a zsepit és még el is motyog, vagy inkább morog valami köszönöm-félét. Ekkor indul meg a saját kocsija felé, hogy kivegye a betétlapot, így már fordultában éri az elsősegélydoboz lehetősége. Meg se torpan rá, csak int egyet, hogy felejtős.* - Nem kell túlspilázni, nem jelentem fel. *Ugyebár fel se merül benne, hogy a másik pont ettől tart. Jó, persze, a nő helyzetében mindenki ettől tartana, de ennek a mértékével nincs tisztában. Mindenesetre rövid szöszmötölés után már jön is vissza a lappal, meg sikerült egy tollat is előhalásznia. Amit esetleg észre lehet venni, hogy kabátja alól kikandikál egy fegyvertok. Ez eddig biztos nem volt ott, de értelemszerűen nem hagyhatta a kocsiban, amit el fognak vontatni. Nemes egyszerűséggel Dorothy kocsijának a hátuljához sétál - oda, ahol ugyebár elvileg sértetlen - és leteszi rá a lapját meg a tollat, eztán tekint újfent a nőre.* - Az én kocsimon nincs szabad felület, amin írni lehetne. *Jön is a magyarázat. Mondjuk nem feltételezi, hogy zavarná a nőt, ha az ő kocsiján írná meg a lapot. Meg aztán az ő adatai is kellenek hozzá, szóval mindenképp kellett volna kommunikálni.*
Egyre unszimpatikusabb volt az ipse, és egyre nehezebb volt visszafogni magam. Az ilyen beképzelt ficsúrnak be kéne verni a képét, és egyből visszafogná a lenéző megjegyzéseit. Még mindig úgy kezel, mintha csak egy szőke felpuffasztott tipi-topi lennék, aki a húsz centis platformjába még állni sem tud egyenesen. És én ezt kezdem unni. - Na idefigyeljen... - lépek oda hozzá és megnyomom kicsit a mellkasát a mutatóujjammal. - Vegyen vissza, míg szépen kérem... - aztán egy újabb mély levegővel visszanyelem a felgyülemlett szitokszavakat, és inkább én is elvonulok előkeresni a lapokat meg az íróeszközt. - Idi0'ta nagyképű marha.. - motyogom félig a kocsiba hajolva, miközben keresem a mappát amiben az ilyenkor szükséges dolgok vannak elrelytve. Áhh, meg is van. Előszedem a tollal együtt, és a kocsim hátulja felé indulok meg én is. Csak kérdőn pillantok a férfira, de nem szólok egy szót se, csak a mentegetőzése után. - Persze, semmi baj, ha szeretne nyugodtan üljön be akár, ott mégiscsak kényelmesebb írni. - természetesen a mondatom tele volt iróniával, de igazából már az sem zavar volna ha eltesped a hátsó ülésen, csak szálljon már le rólam. Közben én is belekezdtem a lapocska töltögetésébe, hogy mihamarabb túl legyünk rajta. Remélem a vontató is igyekszik, mert a végén még keresztbe lenyelem, vagy egy villanyoszlophoz kötözöm az ürgét...
*Kissé felvonja szemöldökeit, ahogy a nő közelebb lép és megbökdösi a mellkasát. Azt viszont érzékelheti, hogy nem egy puhos legénnyel áll szemben, hanem azért egy elég kidolgozott felsőtestet illet az ujjával. Le is tekint arra a bizonyos ujjra, majd onnan sandít fel a nőre a fenyegetés hallatán. Lehet, hogy vele van baj, de valahogy nem tudja komolyan venni. Persze mit sem sejt a Dorothy-ban rejlő misztikumból, így talán külső szemlélőként elnézhető neki a reakciója.* - Mert akkor csúnyán fogja kérni? *És el is mosolyodik mellé, nagyon nem tudja megrázni a dolog, érezhető a kérdésben rejlő gúnyos élen is. Majd ugyebár megy a kocsijához és összeszedi a neki kellő dolgokat. Amikor aztán megállapodik a nő kocsijának hátuljánál és érkezik a megjegyzés, akkor megint csak kissé értetlenül tekint rá. Az egy dolog, hogy ő bunkózik, lévén ő az áldozat, na de a nő mire fel szólogat be? Ez azért kifejezetten bosszantó. Két karjával végül rátámaszkodik a kocsi hátuljára, úgy tekint Dorothy-ra.* - Komolyan nem tudom mit vár. Legyek hálás, hogy áthajtott a piroson? Vagy írjak köszönőlevelet? De felőlem csinálhatja a feszkót... Na... mi a neve? *És végszóra le is tekint a lapra, hogy akkor most kitölti legalább azt a részt, ami a nőre vonatkozik, annyival is kevesebbet kell kommunikálnia vele utána. Azért amíg választ kap, gyorsan beírja a saját nevét, avagy azt a nevet, amit itt a városban ismernek (Ethan Wood), meg a rendszámát is gyorsan beírja. Közben persze figyel, hogy a nő is mondja a maga dolgait.*
Tényleg elég kigyúrt volt a pasi, mintha egy sziklát nyomogatnék, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnám egy laza mozdulattal félrelökni. Elég fiatal vagyok, a beharapóm sem volt túl idős, így ez sokat ront a helyzetemen, de elég sokat teszek azért, hogy behozzam a lemaradásaimat. A túrák, és a konditerem sokat segítenek ebben. Szóval a pasinak esélye sem lenne, hacsak nincs ezüst kése, márpedig szerintem nem sokan rohangálnak ilyesmivel. - De még milyen csúnyán... - el sem tudja képzelni, hogy ha úgy akarom, a szürke szemeimben csak a gyilkos ösztön tükröződik. De jobb, ha azt nem várja meg. Ma sem volt jó napom, nagyon nem... Erre pont egy ilyen ficsúrba kellett belefutnom. Fogadjunk, csak rinyál itt, mint egy ötéves, akinek kiesett a homokozóba a nyalókája, de igazából apuci új kocsit vesz neki, a nők meg csak úgy csüngenek a karján. - Csak magának lehet mindez felháborító? Nem az a... Áhh, nem is fecsérlem magára a szavakat. Dorina Callahan - nyögöm ki végül a nevem. Illetve az álnevem. - És a magáé? - közben befirkantok minden egyebet gyorsan, és nem épp gyöngybetűkkel. Már nincs kapacitásom arra se, hogy a szépírással vesződjek. A farkasom is egyre morcosabb, már azt várom mikor ront nekem belülről, hogy megtépázza kicsit a pasit. Az ilyen fokú agressziót általában a pia váltja ki belőle, amiből ma kapott rendesen. - És a többit is diktálhatja esetleg, hogy ne kelljen mindent egyesével kérdezni.
*Valószínűleg egy farkas ellen fikarcnyi esélye sem lenne, bármilyen fiatal is az egyed. Persze erről neki halvány elképzelése sincs, hiszen még a létezésükről sem tud. Bár ha tudná, mi folyik ebben a városban, biztos nyakig ezüstben mászkálna. Így viszont továbbra sem veszi komolyan a fenyegetést. Lévén akárhogy is nézzük, akármilyen jó kondiban van az előtte álló nő, még szemlátomást ő van erőfölényben.* - Húúú, most kéne félnem? *Mondja halkan, elégedett, gúnyos mosollyal tekintve le a nőre. Nem az a fajta, aki hagyja magát megfélemlíteni. Még a legveszettebb helyzetben is képes lenne visszaszólni, de ugyebár ez az ő szemszögéből kicsit sem tűnik veszettnek. Mondták már neki, hogy egyszer a nagy pofája lesz a veszte, került is már miatta kellemetlen helyzetbe, de ha egyszer ilyen idegesítően pofátlan, akkor ezzel nincs mit tenni. De speciel most csak a nőt tiszteli meg ezzel, alapesetben nem ilyen fölényeskedő, de az a helyzet, hogy már ő is fáradt és a baleset sem a legjobbat hozza ki általában az emberekből.* - Felháborodhat mondjuk a saját hülyeségén. Még mindig nem én mentem át a piroson. Ethan Wood. *Azért hozzáteszi még a nevét, de azt meg kell hagyni, hogy nem a legjobb vitapartner. Legendásan makacs és ha szerinte valami úgy van, akkor azt ő tutihétszentség, hogy nem hagyja annyiban. Az utóbbi megjegyzésre pedig csak azért nem szól vissza valami epéset, mert ő is hamar végezni akar. Így miközben tekintetét végül újfent a papír felé fordítja, a saját adatai diktálása mellett ő maga is írja a maga részét. Mondjuk bizonyára kevés ember van, aki fejből tudja a személyi számát, rendszámát és egyéb szükséges, csak a kártyákon szereplő adatait. Neki megy.* - Maga jön. *Veti oda végül, amikor végeznek az ő részével.*
Lassan tényleg vissza kell nyelnem a farkas morgását, mert a pali egyre unszimpatikusabb neki, ami nem jelent túl jót. Ha nem lenne bennem a szőrmók, biztos nagyobb lenen a szám, de így nem akarom magunkat hergelni. - Hát az a minimum. - a kisördög ott motoszkált a fülembe és az sugdosta, hogy legalább a fogaimat mutassam meg neki, de kell nekem egy körbe-körbe rohangáló sikítozó macsó? Nem hinném... - Nem az a bajom, hogy átmentem azon a rohadt piros lámpán. Feldolgoztam, hogy én voltam a hibás.. Maga a bajom! - a végén már én is felemeltem kicsit a hangomat, de utána lehunytam a szemeimet és mélyeket szuszogtam. Ez tökéletes példa volt arra, hogyan engedem rá minden dühömet egy emberre... Most nem bántam mondjuk, reményeim szerint soha többé nem látom a fejét... Pedig ha nem így találkozunk, talán még meg is néztem volna magamnak alaposabban... Nem az igazi nevét mondta, ebben szinte teljesen biztos voltam, éreztük a szagát. A farkasnak ez már végképp nem tetszett, de nem akartam patáliát csapni, mert akkor lebukhatok. Közben a táskámból előszedtem már a szükséges irataimat, és amiket épen nem tudtam fejből, azokat arról mormoltam be a pasinak. A végén, mikor már úgy nézett ki, hogy megvan minden, oda csúsztam mellé, és felnéztem rá, nem épp a legbájosabb arckifejezésemmel. - Esetleg megkaphatnám a személyiét, hogy megnézzem, mindent pontosan írtam-e be? Természetesen én is odaadom az enyémet. - közben fürkésztem az arcát, hátha látok rajta valamilyen árulkodó jelet, ami megerősíti, hogy az imént hamis nevet diktált le nekem.
*Azért az már kicsit meglepi, hogy a nő még mindig nem vesz vissza arcából. Kissé felvonja a szemöldökeit is, most azért komolyan elkezdi sajnálni, hogy nem üt meg nőt, mert úgy fest vannak, akik rászolgálnak. De hát négy húga van, nem ő lesz az, aki egy nőt bántani fog, nem egy jellemtelen ember, hogy ilyesmire vetemedjen. Az, hogy eltűnődik most rajta egy kicsit, az megint más kérdés.* - Ha mindenkivel így keménykedik, akkor csodálom, hogy még él. *Jegyzi meg komolynak tetszőn. Attól, hogy nem folytatja a szócsatát, még nem maradt alul, hiszen egyáltalán nem veszi magára a másik fenyegetőzését. Egyszerűen kezd unalmassá válni. Viszont, amikor a nő kitör és közli, hogy ő a baja, szinte reflexből jön a gesztus, nemes egyszerűséggel bemutat a nőnek dühös tekintettel.* - Az érzés kölcsönös. *Azért szavakban is hozzáfűzi a véleményét a másikról. Majd eztán egy hangos szusszantással tekint le, igyekszik nem túlzottan felidegelni magát, lévén nem ér ennyit az egész. Inkább foglalkozik eztán a lap megírásával meg a diktálással. Amikor odalép hozzá a másik, akkor mondjuk nem nagyon tudja hova tenni a dolgot. A kérésen viszont nem lepődik meg, valahogy el tudja hinni, hogy Dorothy nem bízik meg benne túlzottan. Így csak kelletlenül nyúl a farzsebébe, előkotorja tárcáját és végül át is nyújtja a kártyát.* - Mi hasznom lenne abból, ha átverném? *Kérdi miközben nyújtja a kezét a nő személyiéért. Az övé teljesen jó, az Ethan Wood név szerepel rajta, az FBI nem csinál félmunkát.*
Már igazán megérdemelné, hogy belekenjem a csinos kis pofiját az aszfaltba. Nekem millió meg egy sokkal izgibb dolgom lenne, mint itt ácsorogni és ezt a sz@rt töltögetni egy egoista majommal. Elmondhatatlanul felhúztam magam, és hamarosan elszakad az a bizonyos cérna, de akkor kiskanállal fogják összekaparni a srácot. - Ne féltsen engem... Többnyire én végzem a feladat oroszlán részét: üvöltök! És ennek hála, sokan abba is hagyják a pampogást utána. - főleg ha felturbózom egy kis morgással is. Tuti hatás, és biztos, hogy az illető nem jön a húsz méteres körzetembe soha többet. Lassan engem is meglepett a dühöm mértéke, ál-Ethan is biztos megdöbbent már rajta, de fölöttébb jó érzés legalább egy töredékét ráengednem egy ismeretlen emberre, hiszen így nem kell megbánnom majd semmit. Az viszont, hogy bemutatott, már igazán túl ment minden határon. Mit lenne ha tőből letörném az ujját? Hát először is jobban felhúzna a vérszag, másodszor meg ismét jöhetne a körberohangálós jelenet. Nos tettlegességig nem fajulok, de a nyelvemet már nem tudom tovább fékezni: - Ecc-pecc kimehecc, csak vissza ne gyere, amíg világ a világ, különben egy rudat nyomok a szádba és felmosom veled a padlót. - sziszegem a tollamat szorongatva, ami hamar recsegni kezd, ezért inkább a kocsi elejéhez megyek, hogy újat keressek. Közben persze folytatom tovább a csávó piszkálását. -Tudja, maga elég nagy s3ggf3jnek tűnik... El tudom képzelni magáról, ahogy megáll csípőre tett kézzel és előadja ezt egy bárban - aztán beálltam úgy, ahogy lelki szemeim előtt szónokolt a srác, és kicsit elmélyített hangon kezdtem beszélni. A pia rendesen dolgozott még bennem... - Először jöttek a dohányosok és beperelték a dohánygyárakat, mert tüdőrákot kaptak a cigarettázástól. Aztán jöttek a kövérek, akik beperelték a gyorséttermeket, mert elhíztak az ételtől. Azt hiszem, én meg beperelem a sörgyárakat az összes ronda nőért, akikkel lefeküdtem. - amint végeztem egy csábos mosollyal, és immár új tollal mentem oda hozzá, hogy személyit cserélhessünk. Elég gyanús volt, hogy egyből azt hitte kételkedek a kilétében, szóval nálam itt már lebukott. De mégis ki ő, hogy hamis személyire van szüksége? - Nem is feltételeztem, hogy átver, csak nem voltam benne biztos, hogy jól írtam le a nevét. Mért, esetleg lenne oka átverni? - azzal vissza is nyújtottam neki a kártyát.
*A kijelentésre majdhogynem elneveti magát, természetesen gúnyosan. Annyira nincs vicces kedvében, hogy a hasát fogva röhögjön. Nagyon rossz úton halad a nő, ha ténylegesen be akarja őt fenyíteni, sőt, ezzel csak ront a helyzeten.* - Nálam aztán az üvöltéssel nem megy semmire. Hogy is mondják? Amelyik kutya ugat, az nem harap. *Válaszol továbbra is azzal a kellemetlenül pofátlan mosolyával. Igazából most beismerte Dorothy, hogy pont olyan, amilyennek Rob gondolja, egy nagyszájú liba. Legalább is ő ezt a következtetést vonja le és most emiatt tökéletesen meg is van elégedve magával. Amit ez után lezavar a nő, azt meg egyszerűen nem tudja hova tenni. Jó, bemutatott neki, az egy dolog, de ez a szöveg... Ha a nő megáll az első mondat után, akkor könnyen lehet, hogy Robertben is lazán felmegy a pumpa, na de dohánygyár? Sörgyár? A tökéletes értetlenség ül ki az ábrázatára. Persze nem felejti el, hogy vele akarta a nő felmosni a padlót, meg, hogy minek is nevezte. Így azért már magának is megenged egy kis... diszkréciót.* - Úristen, maga a hülyeséggel született, vagy idő közben szedte magára? Csak mert vannak intézmények, ahol gyógyítani tudják... Vagy... maga részeg? *Beugrik a másik lehetőség, ami miatt valaki hülyén viselkedhet. Most már azon se lepődne meg az iménti kis monológ után, de azon se igazán, ha ápolók lennének a hölgy nyomában és azért volt neki olyan sietős átmenni a piroson. Ezek után, ha bosszantja is a másik, nem tudja egyszerűen komolyan venni. Amúgy tekintetével már követi a nőt, hátha beigazolódik mozdulatain, hogy nem teljesen józan. Csak épp egy pillantást vet a nő személyiére, a számok érdeklik a legkevésbé. Ha az a név szerepel rajta, amit mondott és persze az a kép, amivel most itt előtte áll, akkor már nyújtja is vissza. Most már tényleg nem akar hosszasan élvezni a nő társaságát.* - Eléggé átverte magát a sors, minek rontanék a helyzeten? *Már csak morogja, majd vissza is veszi a kártyát. Most már igazán örülne ha jönne a vontató. Nincs kiképezve hibbantakra.*
Már csak egy utálatos pillantást kap válaszul a beszólására. Túl tudatlan ahhoz, hogy akár még eggyel több szót fecséreljek rá. Elfogyott a türelmem és a maradék energiámat arra kell összpontosítanom, hogy a farkasom odabenn maradjon, míg nyilvános helyen vagyok. Neki nagyon nem tetszik az elképzelés, a falnak ugrik néha elmebeteg módon, amely elválasztja őt a külvilágtól, míg én úgy akarom. A részeges megjegyzésre is csak egy lenéző mosoly a válaszom. Tényleg nem fogok hozzászólni, ezt most elhatároztam. A lapot is, amit ismét átellenőriztem, pisszenés nélkül teszem le elé, és körbenézek. Az egy dolog, hogy az ő kocsija lecsúszott az út szélére teljesen, de az enyém még útba lehet az erre tévedő autóknak, szóval itt az ideje, hogy kicsit biztosabb helyre toljam, míg a vontatók ide nem érnek. Nem nagy dolog, egyedül csak az korlátoz, hogy nem vagyok egyedül, szóval nem lehetek túl irreális, mert az megint csak feltűnő lenne. Picit megtántorodok, miközben a lehetőségeimet latolgatom, szóval inkább a hátsóajtómnak támaszkodok, hogy ne ütközzön ki rajtam többet a bennem munkálkodó alkohol. Inkább megkeresem a cigis dobozom, és rágyújtok egy szálra, ami nincs feltuningolva egy kis zölddel. Nem sűrűn szoktam ilyet csinálni, de ez az alkalom megköveteli. Csendben bámulom magam előtt az aszfaltot, de ezt is hamar megunom, muszáj kezdenem magammal valamit. - Arrébb kéne tolni az autómat... - említem meg hangosan, de mintha csak magamnak beszélnék. Reményeim szerint veszi a lapot, és elpucol a rögtönzött íróasztaláról, vagy esetleg segít is, amire ugyebár nem szorulok rá, de azért jobb lenne, mert akkor kevésbé kell majd játszanom a gyengét.
*A hirtelen beálló csend őt is meglepi, hiszen az eddigiek után valahogy nem erre számított. Már szóra is nyitná a száját, hogy kiprovokáljon legalább valami apró megjegyzést a nőből, de végül inkább becsukja. Talán az lesz a legjobb, ha nem szítja tovább a tüzet. Addig neki is van ideje rendesen összeszedni a gondolatait és lehiggadni. A dolgait szépen visszapakolja a tárcájába, zsebébe, a lapot pedig a kabátja belső zsebébe süllyeszti. Igazából az, hogy rajta akarja kapni a másikat azon, hogy ittas, annyira nem köti le. Az meg már Saszszem ügynök érdeme, hogy akkor indul meg sétálni a kényelmes tempóban a kocsija felé, amikor Dorothy épp a gravitációval küzd meg. Újfent benéz a ripityára törött járgányba, hogy mindent kiszedett-e. Tegnap sajna a kocsmában elosztogatta azt a fél doboz cigijét, mondván nem dohányzik, csak nehezebb időkre tart magánál. Most azért átkozza a hülye fejét magában, de hát ez van. Azt meg igyekszik ignorálni, hogy a nem is olyan messzi távolban öngyújtó kattan. Végül inkább csak becsukja a kocsija ajtaját... amitől az majdnem le is esik. Félreértés ne essék, nem ő ilyen izomkolosszus, csak az összegyűrt kaszni nem bírja már nagyon a kiképzést, hogy még az ajtót is tartania kell. Végül megállapítja, hogy tényleg a nő dohányzik, így ezen a ponton el is veti, hogy kér. Jelen helyzetben akkor se kérne tőle, ha ő lenne az utolsó ember a földön. Viszont kényelmes tempóban ettől függetlenül visszaindul, hiszen onnan az út közepéről jobban látszik, ha jön a vontató. Úgy nagyjából ekkor érkezik a megjegyzés. Rátekint, de speciel nem válaszol azonnal. Komolyan mérlegel, hogy mit is mondhatna erre.* - Igen...? *Kérdi kissé felvont szemöldökkel. Várja a folytatást. Úgy dönt, hogy segít, ha a nő megkéri, de az tutihétszentség, hogy nem fog ugrani itt holmi elejtett megjegyzésre. Amúgy egy fokkal higgadtabbnak tűnik.*
A lehető legnagyobbat szívtam a cigiből, majd a fejemet hátra döntve fújtam ki szép lassan. Most nagyon jól esett mindez, csitította a bennem lévőket, és végre kezdtem én lenni a főnök. A pasi visszakérdezésére nem válaszolok, inkább a vezetőüléshez sétálok, és elgondolkozok, hogy miként is kéne megoldani a dolgot. Megalázónak érezném, hogy az 'üdítő csevegésünk' után még a segítségét is kérem, szóval inkább kiengedtem a kéziféket, és néha mozdítottam egyet-egyet rajta, mint akinek szörnyen nehezére esne mindez. Pedig már a lény is sokat dob rajtam, és akkor a vérvonalról még nem is beszéltünk. Mindenesetre így végtelenül unalmas és körülményes volt eljuttatni a szegénykémet A-ból B pontba, szóval egy kis morgolódás után eldobtam a csikket, és odamentem hozzá újból. Ekkor lettem figyelmes a kikandikáló pisztolytokra is. Összeszűkült szemekkel mértem végig megint a férfit. Hamis papírok, fegyver... Mégis kivel sikerült karamboloznom? Vagy egy inkognitós zsaru, vagy egy alvilági alak. Mindenesetre egyik sem túl jó, hiszen okkal vannak pont itt. Ki kell puhatolóznom a dolgot, szóval előveszem a kedveskedő énemet. - Esetleg... - nagy levegő és mosoly - Szóval megkérhetném arra, hogy segítsen nekem arrébb tolni az autót? Csak mert itt nem igazán van jó helyen, és nem szeretnék még egy balesetet, a kicsikém így is elég megviselt. - nézek fel rá nagyokat pillogva, bár nem számítok arra, hogy ő is hasonlóan kedves lesz hirtelen hozzám.
A hozzászólást Dorothy Caine összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Ápr. 20, 2012 8:18 am-kor.
*Mivel nem kap választ a kérdésére és anélkül, hogy a nő megkérné őt, nem szándékozik a kisujját sem mozdítani, így csak figyeli a küszködést. Még kezeit is zsebre vágja és úgy figyeli, hogy a nő igyekszik odébb tessékelni a kocsit. Őt tökéletesen meggyőzi, hogy tényleg pont olyan erős Dotty, mint amilyennek lennie kell, úgy fest nem csak az egyikük jó színész. Azért egy kis idő elteltével már megfordul a fejében, hogy amit művel az már tényleg elég pofátlan és talán mégis oda kéne mennie segíteni... de pont a szándék megfogalmazódásakor áll le a fiatal nő, így ebből sem lesz semmi. Viszont kissé meglepetten tekint rá, amikor felé indul. Ő maga egy tapodtat sem megy odébb. Hát még akkor milyen értetlenség ül ki az ábrázatára, amikor meghallja a békülős szöveget... az előbbiek után. Nem titkoltan hibbantnak nézi Dotty-t, de talán ezen nem is kéne csodálkoznia.* - Rendben, de... akkor álljunk le az érzelmi hullámvasutazással, mert nem tudok kiigazodni magán és nem tudom hova tenni a váltásait. Pszichológusra lenne szüksége. *Mondá az, aki az álcája szerint pszichológus és ezzel meg is indul a nő kocsija felé, megkerülve őt. Ha nem is feltétlen olyan már, akit szívesen a keblére ölelne az ember, de alapvetően normális hangnemet üt meg a másikkal szemben. Ha ezen felül bántónak tűnhet, az már a stílusából és a kései órának köszönhető. Meg annak, hogy a nő nem százas, de ez már igazán csak részletkérdés. Mondjuk nincsenek illúziói, nem gondolja, hogy egyedül majd itt könnyedén odébb fogja repíteni a tragacsot, tehát amikor odaér hozzá, akkor nem veselkedik neki egyedül, inkább megvárja a nőt. Végül is a legkisebb segítség is segítség, meg hát nem is arról volt szó, hogy Dotty egyedül fogja elvégeztetni vele a piszkos munkát. Egyébként halvány sejtelme sincs arról, hogy a fegyvertokját észrevették, de a kesztyűtartóból a hozzá való - természetesen a hamis névre szóló - engedély is nála van. Fegyvertartási engedéllyel még akár bármelyik civilnek is lehet fegyvere, nem de?*
Gyanús méregetésbe kezdtem, és próbáltam valami után kutakodni a fejembe, persze teljesen értelmetlenül, hetven év alatt egyszer sem volt dolgom beépített ügynökökkel és hasonló jó oldalt képviselő fickókkal, csak a filmekbe köszöntek vissza olykor-olykor. Viszont hamis papírokkal és pisztollyal ellátott alakokkal már összefújt a szél, hiszen ha drogban utazol, és elég komolyan, akkor elengedhetetlenek az ilyen álcák. De ez a pali nem úgy nézett ki, mint aki cuccot árulna. - Rendben igyekszek... És az csak időpocsékolás, nekem sajnos ilyen a természetem. - legyintek egyet mosolyogva. Most már kezdek eléggé lehiggadni ahhoz, hogy fel se veszem a megjegyzését, szóval egy hatalmas piros pontot érdemlek. Majd beváltom vodkára. Ismét odacsoszogok, ahol az előbb álltam, és kicsit erősebben mint az előbb, elkezdem tolni az autót, persze megvárva, hogy a férfi is becsatlakozzon. A lelkem egy picit megnyugszik, sajnálnám, ha az autóm tovább törne, így is egy kisebb vagyon lesz ezt kijavítani... Mikor sikerült elérnünk egy kis kormányzással oda, ahová akartam, nagyot szusszantva hagytam abba az autó tologatását, és Robert felé fordultam. - Köszönöm a segítséget, itt szerintem már jó lesz. Na meg talán a vontatónak sem lesz kifogása... - simítom hátra a hajamat majd egy kedves mosolyt küldtem a férfi felé. Most már tudni akartam, hogy mi is ez az egész, de lehet, hogy csak a sok detektív könyv teszi ezt velem. Újból alaposan végigmértem és a fegyveren is elidőzött a pillantásom. Mégis hogy kéne erre rákérdezni? Biztos nem örülne, ha egyből a lényegre térnék, annak meg pláne nem, ha elkoboznám a stukkert... Nem maradt más lehetőség, felpattantam a csomagtartóra, és láb lóbálva néztem a férfit. - Sajnálom az indítást... Fontos programod lett volna?
- Elragadó. *Jegyzi meg halkan, némi iróniával arra, hogy a nőnek bizony ilyen a természete. Valahogy el tudja képzelni, hogy mekkora élmény lehet mondjuk együtt élni vele, vagy szimplán csak közeli barátságban lenni vele. Egy ilyen nőtől ő bizony záros határidőn belül kikészülne, de még jó, hogy nem fenyegeti a veszély, hogy újfent találkozik vele. Végül minden szó nélkül, amikor a nő is megérkezik mellé, szépen nekifeszül a járgánynak. Sima, natúr halandó létére jó erőben van, ez talán köszönhető a rendszeres edzésnek. Azért nagyokat szuszog, miután sikerült kitolni az út szélére a járgányt. Lehet, hogy erős, de azért a nagy erőkifejtésben el tud fáradni. - Nem hiszem, hogy az út közepén a vontatónak lett volna kifogása, de tény, hogy így már lehetséges közlekedni az úton, ami merőben nagy változás. *Ő is lehiggadt és amíg nem jön a nő hangulatában megint egy nagy zuhanás és normális hangnemet üt meg, addig ő is igyekszik azért moderálni magát. Kezd rájönni, hogy ebben az esetben, jobb ha békén hagyja az alvó oroszlánt, pedig arról még sejtelme sincs, hogy mennyire igaza van. Ha valamit pedig sokszor néznek, az viszont már feltűnő, ugyanis ezúttal elkapja a tekintetet, de ennek csak annyi jelét adja, hogy kicsit igazít a kabátján, ezzel eltakarva a fegyvertokot. Nincs azon semmi látnivaló. Értelemszerűen ki kellett vennie a roncsból, nehogy aztán az egyik vontató gondoljon egyet és zsebre vágja.* - Hazafelé tartottam. *Rövid velős válasz, miközben kezeit zsebre teszi. Nem szándékozik a kelleténél többet beszélni, de ez talán érthető is, hiszen elkönyvelte a nőt egy igen kellemetlen társaságnak. Ennél fogva, nem is igyekszik visszakérdezni.*
Kezdőlap
