A falka területének északi határvidéke, perem terület, amit a farkasok általában kerülnek az itt rájuk törő kellemetlen, borzongató érzések miatt. Úgy tartják, az Első Falka rég elhunyt Atanerkjeinek szellemei járják a vidéket, őrizve idegen, ártó szándékú vérfarkasoktól és távolt tartva sajátjaikat, intve őket a biztonságot jelentő territórium elhagyásától.
Én jöttem korábban. Így szoktam. A hím úgy érkezik, ahogy szokott, lazán és nyersen. Pörgeti azt a kis fémgyűjteményt, mintha a főnyereményt nyerte volna meg. Hát ja, engem is izgalomba hoz egy ilyen határszéli buli, vadászat, meg esetleg utána pár korty a közeli krimóban, ahol csak egyféle jó bor van, de az tényleg jó. - Szevasz! - nyújtom én is a praclit egy széles mosollyal. Akármi is történt mostanában, a vidámságra okom van. Mennek a dolgok az útjukon és az alagút végén egyre erősebben világít a fény. Ha már a Napom sötét, hát a kijárat legyen tisztán látható. Eskáék dolgoznak az ügyeiken. Emma és talán Castor is emiatt van távol. Minden ennek tudható be, a cél érdekében történik az egész. Megváltás következik. Béke jön és túlélés. - Egy kiadós rohanás. Mihez van kedved? Vágjunk fel a hegyekig a nagyot ugró kecskékhez vagy űzzünk medvét? Esetleg rozsomákot? Nekem ezutóbbihoz lenne igazán kedvem. Iszonyatosan durva állat, nem adja fel, az utolsó szuszt is kipréseli magából. A vadon túlélője. Nem nagy állat, de erős és dinamikus. A hegyi kecske se rossz, az ő terepén nekünk lesz nehezebb dolgunk, de azért nem kell félni. Múltkor Matthieu-vel vadásztunk olyanokra és az se volt rossz. - Aztán meg az útmenti kis fogadóban leguríthatunk valamit a torkunkon. Mesélj valamit! Mit szólsz a történésekhez? Nessa jól bekeményített. Én nem bánom, szerintem egyáltalán nem túlzás. Lucas-t sajnálom, de legalább úgy ment el, mint egy igazi férfi, harcban. Indulhatunk is arra, amerre megbeszéltük. Ha a hegyekbe, akkor a nagy fehérség lábánál tudok egy jó barlangot, ahol lecuccolhatunk. Ha meg az erdős részt vesszük be, akkor egy odvas fát. Megvan a hangulata a helynek. Szinte érzem a levegőben az ősök figyelő szemeit. Óvják léptünket és őrzik utunkat jövő felé. Felfelé. Előre. Mert arra tartunk, egyértelmű.
Kecsegtetőn hangzott a vadászat gondolata. Rég nem mozgattam meg a bestiát. Azt hiszem, neki is kijár némi szabadság, szóval kedélyes bólogatásba kezdtem Rocky szavai hallatán. - A rozsomák simán mehet. - pff, vagy franc tudja mikor láttam olyat utoljára. Mindenesetre biztos, hogy technikás egy dög, ennyi még meg van róla. De mindig is szerettem a kihívásokat, úgy hogy állok elébe. - Részemről rendben. - ami az iszogatást illeti. - Valamit? - kacagtam kedélyesen. - Túl sok lenne az neked. - veregettem meg vállát barátságosan, ahogy irányba vágtam lábaimat, hogy megkezdjük a rozsomák hadjáratot. - Igen, Nessa... hát igen. - szóltam afféle szűkösséggel hangomban. Nem voltam elragadtatva a gondolattól, hogy már megint egy váltás, megint egy új arc kerül feljebb, kerül hatalomra. Mondjuk Nessával nincs baj, úgy hiszem, megállja lazán a helyét. - Sűrű mostanában ez a helycsere. - rendeztem le ennyivel, számat kelletlenül húzva oldalra. - De, tény. Bétának mindenképp el tudom őt képzelni. Csak szokatlan, ennyi. Ami meg Lucast illeti... - fújok halkan - Annyira nem ismertem. Tudod, még a csatlakozás előtt léptem le. - erről nem beszélek olyan elégedetten. Mert, nem vagyok magamra büszke, és lássuk be... nem is tett jót az a majd három év. - Viszont, Jas-t - a nejemet - ő fogadta a falkába, így a minimum az, hogy fejet hajtok előtte. Ember maradt, és farkas egyaránt. Szépen ment el. - párat bólogattam is, hiszen komolyan gondolom. De így helyes, és így jobb halni meg, célért, okért, mint sem elhullni szimplán dacból, haragból. Ostobaságból. Gyáván... - Egyébként, el vagyok. Hiányzik Darren. - vontam meg a vállam, hiszen velem épp ez van. Mindattól függetlenül, hogy tudom mi jár a valaha-volt Ikkuma fejébe. Legalábbis nagyjából. Nem volt titok a barátságunk, szóval Rocky-t nyilván nem lepi meg, hogy ekképp érzek. - És veled mi a helyzet? Ezer éve nem beszéltünk. - hát, annyi éppenséggel nincs, de rég volt, ez biztos. Ha időközben megérkeztünk nekivetkőztem. Rutin, semmi szemérmesség, minek? Fehérbe öltöztem, vaskos mancsokon egyenesedtem fel, méregzöld íriszeim pedig már a vadat kutatták. ~ Vezess. ~ de kérnem sem kell, ő a rangidős, én pedig már kölyök koromban megtanultam miként éljük meg a hierarchiát. Semmi gond ezzel, tisztelem a kort, az idő súlyát, még akkor is, ha a falkában valahol egy helyet foglalunk el, rangunk tekintetében.
- Jó választás! Én is ritkán űzök olyat. Szarvas meg medve van többnyire. Meg ilyen apró jószágok, mint a nyulak, baglyok. Olyan ez, mint az étkezés. Megvan a helye a nehéznek is és a könnyűnek, meg a ritkán fogyasztandónak. A rozsomák lesz a mi kaviárunk. Vagy ritka különleges évjáratú borunk. - Én ilyen kis valamiket szoktam nyakalni. Nem vödörszám, csak ínyenc módjára. De ez úgyse tart vissza téged - vigyorgok rá kajánul. Ha Olen a sárga földet célozza meg, az se baj. Felveszem a kesztyűt és józanul nevetek majd. Igazából nem tudom, mik most a szokásai. Tolerancia az van, nem lesz gond. - Hát igen, történtek események. Meg még biztos fognak is. Egy ilyen átállás nem megy gyorsan. Ha csak a kóborjainkat nézem, ők se kapkodták el és mi se a megkeresésüket vagy kiebrudalásukat. - Igen, emlékszem. Hát, Lucas mostanában nagyon elfoglalt volt, nem csodálom, ha nem tudtál vele leülni dumálni. Mindegy is. Én is nehezen tudtam elcsípni egy-egy hosszabb beszélgetésre. De azért sikerült néha. Magamban elengedtem, a temetésén tiszteletemet tettem. Ahogy a nővéréén is. A jövőre nézek. - Annak nagyon örülök, hogy Jasmine is vállalta! Így tiszta. Na, én meg őt nem nagyon ismerem még. Mióta is vagytok együtt, ha szabad kérdezni? Mert ha nem lenne szabad, meg se tettem volna. Én Nia óta magánzok és már egy jó ideje futó kapcsolatot, egyéjszakásat se nagyon keresek. Marad a jobbkéz szabály... Pedig az a normális, ha van egy, az egyetlen, akiért él és hal az ember, a farkas, az őrző, akárki. De nekem más lesz az utam. Informálódom inkább, mindenről és mindenkiről. Ha Olen hallgat, lesz más forrás Jasmine-ről. Esetleg ő maga. Csak mert tag, új tag és meg akarom ismerni. Semmi egyéb. - Na ja, neki nem volt olyan szerencséje az asszonnyal. Meg még pár tényező befigyelt, de ezt úgyis vágod. Huh, ott voltál a búcsúztatóján, mikor mindenkit összehívott a Lakban? Hirtelen nem is tudom felidézni. Ha ott volt, nem beszéltünk. Elkaptam, akit tudtam, de őt tutira nem. Teljesen érthető, hogy hiányzik neki a bohókás pasas, aki egykoron Alfánknak számított, ráadásul cimborája is volt. Darrent szerintem többen szerették, mint akik nem bírták. Népszerű arc volt. Roxan miatt én még alkalomadtán átugrom Anchorage-ba és szerintem akkor benézek hozzá is. Addig pedig belátom, hogy erről szól az idő. Látjuk a változást és követjük. Mint itt az utat. Én is elkezdem ledobálni a cuccaimat és gombócban elhelyezni arra a bizonyos helyre, amit mondtam. Itt a kutya se jár. Nekünk való. ~Hát sok minden történt...~szólok immár fekete farkas alakomban, aki simán beillik a helyi állatvilágba. ~Hegyi létemre beettem magam a szállodába. Kitanultam ezt a szakmát, ott vagyok tanácsadó. Értsd: mindenes. Volt egy fontos nő az életemben, olyan, akire régóta vártam. Aztán bezárta az ajtókat. Nem derült ki, miért. Azóta inkább a feladatokra koncentrálok, meg a jóbarátokra. A családra, a nagycsaládra, amit a duplájára nőtt Falka jelent~ Ha a vadásztársam is készen áll, ügetésbe kezdek és szagnyomokat kezdek követni, orrommal a talajhoz közelítve. Időnként a szélbe is belekapok, fejemet kiemelve, füleimet hegyezve. Sok mindent hoz a hegyi fuvallat. Hangokat, szagokat. Akad is egy vékonyka csík, pár szőrszál, ami egy rozsóra utal. Pár napos, úgyhogy egy kicsit szaladnunk kell, ha be akarjuk érni. ~Érdekes, hogy szerintem mi egyre jobb irányba tartunk, a városnak is jót tett a csatlakozás, meg ami azóta történt, szóval kevesebb a baj, Alignak viszont egyre durvább. Nyilván hallottad a tavaszi történések hírét. Jelenleg ez lenne a legégetőbb kérdés, csak annyira másvilági az egész, hogy a suttogóinkon és az őrző górékon kívül más nem nagyon tud hozzászólni~mesélek kicsit a Vörös Hold rejtelmeiről. ~Fura üzenetekként lehet értelmezni azt, ami olyankor történik. Álmok, amik kifordítják magából a farkast vagy felerősítik az alaptulajdonságait. Tele vagyunk idegbetegekkel, akik időzített bombák. Volt szerencséd valamelyikhez?~ Közben, ha Olen is követ, elérünk egy bokorhoz, ami mellett pár maradvány őrzi egy madár emlékét. A rozsomák alapos volt, még csontot se hagyott. Csak a vérfoltok és az enyhe szagok maradtak. Meg egy adag vizelet, amit a jóllakott kieresztett magából. Innentől már könnyebb lesz követni, mert egyre erősebbek a nyomok. A szél pedig velünk van, hozzánk hozza a szagokat és nem rólunk viszi az áldozatnak. ~Civilben mivel foglalkozol most?~kérdezem, hisz akár válthatott szakmát is.
Vadásztam már egy ideje, ami azt illeti, ráadásul nem is elejtendő vadra, hanem becserkészendő alanyra. Tisztán szólva: untam a sima "írjunk SMS-t, hívjuk fel az illetőt és beszéljünk meg találkát" sémát. Hát mennyivel izgibb és érdekesebb valakit lesből elkapni! Kiváltképp, ha az a saját vérvonal húgod, grátisznak az ex-falkád territóriumának határán. Hjaj, pedig Yetta meghagyta, hogy ne csináljak semmi hülyeséget... Mondjuk, szigorúan technikailag nézve semmi rosszat se követtem el! Kínosan ügyeltem rá, hogy a területük határán kívül mozogjak, megkerüljem azt és úgy "támadjak" észak felől. Lehet, hogy egy-két grasszáló őrszemnek meglepetést okoztam és pár kellemetlen percet, mert nem tudták eldönteni, hogy megállítsanak vagy se, adok-e okot ilyesmire vagy sem. Kezdtem unatkozni a birtokon, na, ez az igazság! A felújítás rendben volt, a hivatali dolgok lassan de biztosan haladtak, én meg ráuntam az érett viselkedésre. Voltam eleget és leszek eleget olyan, nekem is jár olykor egy leheletnyi kikapcsolódás. És ha azt pont ebben és így leltem meg... mindenki vigasztalódjon azzal, hogy legalább - most még - nem úgy szórakoztam, ahogy korábban általában szoktam, mert annak nem csupán egy-két szemtanúja lett volna, hanem nagyjából a él város. Ha nem az egész. A fagyos folyó partján sétáltam farkas alakban, majdhogynem mértani pontossággal a határvonalon. Szél borzolta hófehér bundámat, halvány, alig neszelhető túlvilági zsizsegés energiáimat. Megálltam, az észak felé vonuló hegyek ormát néztem. Sokszor visszaköszöntek tünékeny álmaimban, ahogy rohanok feléjük, érzésem szerint nem először. Tupilek ugrott be, a Szellem gondolatától pedig pár másodperce hátamon felborzolódott a szőr. Idővel, Első Anernerk, idővel rád is sor kerül. Egyelőre viszont megindultam ügetve, ahogy pajzsom résén keresztül megéreztem Jenny fiatal energiáit lobbanni.
Kicsit sok dolog történt az elmúlt időszakban, amikkel nem igazán tudtam mit kezdeni. Eleve nem találtam a helyem már jó pár hónapja, de az utóbbi hetek még inkább felszínre hozták ezt az elveszettséget, ami bennem uralkodott. Nem voltam hozzászokva pedig, azt hittem, hogy végre búcsút inthetek ennek, de olyan sok változás állt be körülöttem, ami soknak bizonyult, ráadásul a számomra fontos személyek közül többek is eltűntek a közvetlen közelemből. Úgy éreztem, mintha egyedül lennék ezen a világon, holott mindig volt körülöttem valaki. Az, hogy az utolsó mentsváramként szolgáló Victor sem volt már mellettem, végképp betette a kaput, miután Darren elment. Éppen ezért örültem meg annyira, amikor hetekkel korábban végre hírt kaptam róla, noha már egyáltalán nem is reménykedtem efféle örömteli eseményekben. Ugyan semmi konkrét nem volt, de legalább tudtam, hogy jól van, ahogyan azt is, hogy előbb-utóbb számíthatok majd rá. Végül a hetek teltek, a dolog pedig szépen lassan elsikkadt bennem. A reményt azért nem adtam fel, de már nem is láttam értelmét annak, hogy minden pillanatban számítsak rá. Megpróbáltam hát összeszedni magam és túllépni ezen a nem túl könnyű időszakon. Azért is, mert láttam Payne-en, hogy hónapok óta mintha ő sem találná igazán a helyét, de nem éreztem úgy, hogy jogom lenne faggatni erről. Támasznak, egy biztos pontnak azonban úgy gondoltam, hogy muszáj itt lennem neki, ha végül úgy dönt, hogy elég közel enged magához, ha már a Teremtője nincs a közelben. Volt erre nálam összeszedettebb és alkalmasabb személy is a falkán belül, ezzel tisztában voltam, de azért mégiscsak volt helyem az életében, hiszen egy család vagyunk, vagy mi a szösz. Ma, amikor úgy döntöttem, hogy ideje egy kicsit kiengednem a fáradt gőzt, és körül nyargalni a falka területének peremvidékét, még egyáltalán nem számítottam arra, hogy ebből valami jó is kisülhet. Egészen addig a pillanatig minden szokványosnak tűnt, amíg meg nem éreztem az egyelőre távoli, ám annál ismerősebb energiát. Úgy ismertem, akár a tenyeremet, szinte ezer közül is képes lettem volna felfedezni. Az azonban, hogy képes voltam-e tényleg elhinni, már más tészta. Néhány pillanatig csak megtorpanva álltam, fejemet felszegve szagoltam bele mélyen a levegőbe. Az energiák végigbizsergették a félig felvont pajzsomat, csiklandozva a bunda alatt húzódó bőröm minden egyes négyzetcentiméterét. Igazából nem tudtam pontosan, hogy mégis mire várok. Talán arra, hogy felébredjek az álomból, aminek hittem a pillanatot? Ám egyre erősebb lett az érzés, úgyhogy további késlekedést mellőzve nekiiramodtam. Úgy vágtam át a terepen, mintha az életem múlna azon, hogy elmeneküljek valami elől. Ám semmi nem üldözött, leszámítva a vágyat, hogy meglássam a nagy fehér hímet. Még mielőtt felfoghattam volna, hogy tényleg ő az, farkasom könnyedén ment neki a másiknak, igyekezve ledönteni a lábáról, a hirtelen rátörő szeretetrohammal együtt. ~ El sem hiszem, hogy tényleg te vagy az, és egy szót sem szóltál arról, hogy jössz! ~ dorgáltam meg máris, és ha hagyta, akkor nemes egyszerűséggel képen nyaltam, hogy végül teret engedve neki lekászálódjak róla. Csupán két lépést hátráltam, nem többet, úgy bámultam rá borostyán íriszeimmel.
Csak álltam és vártam, miután kölcsönösen megpillantottuk egymást. Igen, tényleg én vagyok az, Jenny. Energiáim mellett meglehetősen extrém külsőm sem hagyhatott benne kétséget efelől, hiszen aligha mászkál a vidéken, vagy talán a világon olyan "cicomás" farkas, mint én. Ahogy nekiiramodott, energiáim örömtelin csaptak fel, farkam csóválásba kezdett, s eszem ágába se volt kitérni útjából, csak hagytam, hogy lendülete magával sodorjon, hogy önfeledten örüljön. Nekem is megkönnyebbülés volt: láthattam, érezhettem, hogy egészséges, legalábbis fizikailag semmiféle sérülést nem fedeztem fel rajta, az utóbbi idők tükrében pedig ez több volt így elsőre, mint elég. Halk, boldog nyüsszentés szakadt fel torkomból, amint pofán nyalt, cserébe játékosan megcsócsáltam fülét. ~ Meg akartalak lepni. Úgy látom, sikerült! ~ nevettem fel gondolatban, mialatt lemászott rólam. Felkeltem én is és megráztam magam, nagyjából eltüntetve a piszkot bundámról. Mint valami kényes királyfi... Nos, a farkas valahol tényleg az volt. Éreztem a köztünk hömpölygő energiák kötelékét, az összetartozást, s bármennyire figyelmen kívül szerettem volna hagyni, az az apró, leheletnyi kis plusz is ott lapult, amit április eleje óta mindegyik Fakírnál éreztem, akivel csak összefutottam. Tudtam, miért van ez, azt viszont nem is sejtettem, hogy ebben mi rejlik még, azon egyszerű oknál fogva, hogy senki se világosított fel. Tudtomon kívül fél-tudatlanságban éltem azt illetően, hogy mire vagyok képes. Amiről viszont akadt fogalmam, az elevenen élt bennem. ~ Visszajöttem ~ mondtam, halvány mosollyal hangomban. Kiérezhette, hogy ez nem feltétlen csak egy visszaruccanásról szól, hanem többről. Elindultam a határ mentén, de eszembe se volt ott hagyni őt. Léteim kényelmesek voltak, jelezve: tartson velem, sétáljunk egyet, úgyis olyan rég tettük! Pár hónap híján egy éve, hogy pontosak legyünk. Visszagondolva egy pillanatnak tűnt, mégis annyi minden történt, annyi minden változott! Az itteni dolgokról pedig még nem is tudtam mindent pontosan. ~ Nagyon egyedül maradtál? ~ kérdeztem halkan. Nathalie-t tudom, hogy cseppet se hiányolta, Ryant esélyesen jóval jobban, magamat illetően sincsenek kétségeim, Victortól és Rahimtól pedig generációs szakadékok választották el. Erős nőstény, ezért kérdeztem rá így, mert önmagától talán finomítana, vagy el se mondaná.
Mivel nem állított meg sehogyan sem, ezért bátran engedtem szabad folyást az érzelmeimnek. Mostanában amúgy is visszafogtam magam, ráadásul semmi okom nem volt arra, hogy örüljek úgy egyáltalán bárminek. Ez a mai azonban változást hozott, és én hirtelen azt sem tudtam, hová legyek a hirtelen támadt pozitív érzésekkel. Talán érzékelhettem volna valamiféle enyhe változást Darren felől, ha jobban figyelek rá, de most képtelen voltam, és talán olyan jól elrejtette volna, hogy fel sem tűnik. ~ Hát persze, hogy sikerült! ~ vágtam rá egyből, de hangomban nyoma sem volt neheztelésnek emiatt. Jó, talán egy kicsit, mert mostanában túl sok váratlan dolog történt, de ez legalább azokkal ellentétben jó volt. ~ A múltkor olyan bizonytalanul és rejtélyesen fogalmaztál. Reménykedtem ugyan, hogy hamarosan látlak, de ahogy teltek a hetek, kezdtem feladni, hogy erre a közeljövőben sor fog kerülni ténylegesen is. ~ magyaráztam könnyedén, érdeklődően vizslatva őt. Ez a pár másodperc is elég volt arra, hogy teljesen feltöltsön és felvidítson engem. ~ És én ennek nagyon-nagyon örülök is! ~ jelentettem gondolkodás nélkül, bár a reakciómból erre nyilván már magától is rájött. ~ És remélem, hogy nem úgy érted, hogy csak futó látogatás céljából. ~ mondjuk ebben már reménykedni sem akartam, ezért is mondtam olyan finoman, bizonytalanul. Nem mertem még azt hinni, hogy jól értelmeztem a hangsúlyt, de bíztam benne, hogy ezúttal nem lövök nagyon mellé. Máskülönben azt mondta volna, hogy látogatóba jött, nem? Kár a szavakon lovagolni, azt hiszem. Helyette gyorsan a nyomába szegődtem, és felzárkóztam mellé a sétájához. ~ Ilyenkor sokszor úgy érzem, hogy el sem mentél. Aztán belegondolok, és… ~ nem fejeztem be, csak megráztam a fejemet. Emberi alaklomban valószínűleg egy finom grimasz is színezte volna a vonásaimat, ám így ez most elmaradt. Csupán értelemtől csillogó szemeim fordultak felé a kérdését hallva. ~ Igen. Eléggé egyedül. ~ vallottam be őszintén, mert nem láttam értelmét annak, hogy hazudjak, letagadjam, vagy esetleg másfelé próbáljam meg terelni a szót. ~ Már régóta így van ez, azt hiszem. Nehezen találom újabban a helyemet, egyre nehezebben. A tagok jönnek-mennek, te már nem vagy itt. Hiába élek együtt azokkal, akik közül sokakat családtagnak tekintek, még ha nem is úgy, ahogyan téged, akkor sem érzem azt, hogy mellettem lennének. Különös… ~ és ez valószínűleg nem is igazán az ő hibájuk volt, sokkal inkább az enyém. Zárkózottabb lettem, nem akartam a problémáimmal terhelni mást. ~ De Payne nem volt egyedül, még ha nem is én voltam a támasz, akihez fordult baj esetén. ~ fűztem hozzá, afféle megnyugtatásként. ~ Hogy hogy visszajöttél? ~ kérdeztem rá kíváncsian. Nem mintha bántam volna, de mégiscsak érdekelt, hogy miért pont most.
Vidám voltam, fellobbant öröme ragadósnak bizonyult, s ezt cseppet se bántam. ~ Sűrű volt az élet, de mindenképp akartam tudatni, hogy még megvagyok ~ magyaráztam kurta üzenetemet, mert igaz, hogy bővebben talán eztán se fejthetem ki a történteket, de láthatta legalább: jól vagyok. Élek. És ennél több hirtelen talán nem is kell. ~ Neeem-nem! Hosszabb távra tervezek, Alaszka nehezen ereszt... ~ Emberként fanyar mosolyra húztam volna a számat, ám használható mimika híján kelletlenül megvakartam hátsó lábammal a fülem. Igazából nekem ez nem teher - Yettának sokkal inkább az lesz még, tudom jól -, csakhogy egyáltalán nem így terveztem ezt még egy fél évvel ezelőtt. Ez pedig valahol bosszant, de nem annyira, hogy komolyabban zsémbeljek miatta. ~ És örülsz, hogy annyi idő után megint ide toltam a pofám ~ kaptam felé játékosan, majd előrébb szöktem, hogy mindeme bohókást megnyilvánulást nyakon vágjam egyedüllétre vonatkozó kérdésemmel. Megálltam és csak néztem őt. Utoljára talán akkor láttam ilyen kis elveszettnek és befelé fordulónak, amikor először találkoztunk. Bár nem... akkor megtört volt, áldozat. Most "csak" az egyedüllét lengi körbe és az elutasítás, nem ellenségeskedésből, csak... érezni rajta. Payne említésére összefacsarodott a szívem, kommentárt azonban nem fűztem hozzá, csupán örültem, hogy volt támasza. Pofámat az övéhez dörgöltem röviden, orromat nyakába fúrva bökdöstem meg kicsit. Vigasz és támasz volt ez egyszerre, szavak nélküli biztosíték: itt vagyok megint, nem fogom magára hagyni, amíg újból olyan nem lesz, mint korábban. Önfeledt, szertelen, vidám. Túl fiatal még ahhoz, hogy egy életre megkeseredjen és engedje, hogy a kimondatlan dolgok, az önmarcangolás elnyeljék, a mélybe rántsák. ~ Emlékszel még a falkaalapítási dologra? Na, megvan a helye. Szintén nem ez volt az eredeti terv, de basszus, megint csak nincs mit tenni. Egyébként meg még szerencsésebben is jöhet ki az egész., az biztos, hogy a legjobbat fogom kihozni a helyzetből, legalábbis azon leszek. Ezt ígérte az okkerszín szempár is, amivel rá néztem. Egyszer már beletörött a bicskám, tudom, sose leszek képes elfelejteni valószínűleg, amit cseppet se bánok. Emlékeznem kell, hogy tudjam, hogyan ne jusson az egész ugyanarra a sorsra még egyszer. Mondjuk már csak azért sem tudna, mert én is változtam az évek alatt, s ami akkor kényelmes, járható út volt a magam részéről, az most elképzelhetetlennek tűnt. ~ És neked is bőven van benne helyed, ha még akarod.
~ Hát, ez igazán rendes tőled, köszönöm szépen! ~ próbáltam olyan hangszínt megütni, hogy azért érzékelje belőle a finom szurkálódást. El is vártam, hogy tudassa, hogy él, de ezt nyilván ő is tudta, különben nem keresett volna egyáltalán. Egyszer már megtette ezt, és az nagyon megviselt, úgyhogy többször nem szerettem volna ugyanezt átélni. Így is elegen tűntek már el mellőlem úgy, hogy semmit nem tudtam róluk. ~ Különös, de van ebben a helyben valami. Látod, én is még mindig itt vagyok, holott szinte már semmi nem maradt, ami ide kötne. Talán a megszokás… ~ adtam hangot a gondolataimnak, habár tényleg nem tudtam volna megmondani, hogy mi tart még itt. Már ő sem volt tagja a falkának, és úgy sejtettem, hogy semmivel sem tudnám meggyőzni, hogy ez megváltozzon. Talán nem is kellett, nekem bőven elég lett volna az is, ha a közelben van. Bár ezzel bizonyosan magamra vontam volna egyesek haragját, hiszen melyik falka tűri, hogy a tagjai kóborokkal cimboráljanak? Márpedig, ha választani kellett volna, valószínűleg a hím mellett döntök. Még akkor is, ha gyűlöltem a kényszerhelyzeteket, amikor döntést kellett hozni, méghozzá ekkora volumenűt. ~ Igen. Már ideje volt, hogy végre történjen valami. ~ adtam tudtára, hogy valóban örülök neki, és rám fért már némi változatosság, amit az ő jelenléte testesített meg jelenleg. Az öröm ellenére azonban nem tudtam, és nem is akartam palástolni, hogy mi a helyzet valójában bennem. Nem találtam a helyem, ezt be kellett végre vallanom magamnak is. Darrennek pedig semmi esetre sem szerettem volna hazudni, mert nem láttam értelmét. Úgyis megérezné a hamisan megnyugtató szavaim mögött bújó lódítást. Nem húzódtam el a kedves közeledés elől, csak halk nyüsszentés szökött ki a pofámon, ahogy futólag behunytam a szemeimet. Hiányzott már a közelsége, egyszerűen csak szükségem volt rá. Már az is sokat jelentett, hogy éreztem a jelenlétét, talán pont erre volt most szükségem. ~ Igen, emlékszem. ~ néztem felé óvatosan, afféle bólintó mozdulatot téve a fejemmel. Sejtettem ugyan, hogy hová akar ezzel kilyukadni, de inkább nem szakítottam félbe a spekulálásommal. ~ És hol lenne az? ~ kérdeztem kissé félve, mert ha közölni fogja velem, hogy pár hét múlva a világ másik végére fog költözni, hogy ott alapítson falkát, akkor lerágom a farkamról az összes szőrt, az is biztos. ~ Hát persze, hogy akarom! Szerintem nincs olyan hely, ahová ne követnélek, ha arra kérsz, de… ~ gondolkoztam, hogy folytassam-e, de végül úgy döntöttem, miért is ne? ~ Mondd csak, biztos vagy benne? ~ böktem ki végül, övéihez hasonló íriszeim kutatóan vizslatták a tekintetét. ~ Kikkel beszéltél már erről? ~ kérdezősködtem tovább, ha már így témánál voltunk. ~ Remélem, hogy nem verted még nagy dobra, mert annak lehet, hogy csúnya vége lenne… ~ persze, hogy aggódtam egy kicsit, de szerintem az adott helyzetben ez természetes. Egyszer már tényleg rossz vége lett, és ezzel mind a ketten tisztában voltunk, még ha nem is akartam most az orra alá dörgölni. Tudtam, hogy megviselte, és még most is talán kísértette az emlék.
Kimondatlan maradt, ami energiáimban ott lapult: boldogabb lettem volna, ha legalább neki sikerül maga mögött hagynia ezt az államot. Nem azért, mert ne hiányzott volna, hanem mert érzésem szerint, nagyjából mindenki, aki itt él, nagyobb biztonságban lett volna bárhol másutt. Ugyanakkor - ez pedig színtiszta önzés volt -, ennél a felállásnál nyilván jobban preferáltam, hogy a közelemben van. Az eddigiek alapján baj esetén fene se tudja, meg tudnám-e érdemben védeni, de... legalább lenne rá esélyem. Kísérletet sem teszek arra, hogy bárminemű megnyilvánulásomat visszafogjam vele szemben, minek tenném? Rég volt, hogy csak ketten lettünk volna, viszonylagos nyugalomban. Pofáját bundámhoz dörgölte, mire megnyaltam füle tövét. Nem láttam értelmét tovább köntörfalazni jövetelem valódi oka kapcsán, s ennek megfelelően kanyarítottam tovább beszélgetésünk fonalát. ~ Másfél órányira Fairbankstől, a terület határától kellemes távolságban ~ feleltem, kíváncsian reakciójára. Ez amennyire lehetett kedvező, annyira nem kívánt is - a falkának nyilván az utóbbi, neki személy szerint nem tudom. Azzal minden esetre számolhatott, hogy bármi is legyen végül döntése, ennek a falkának a helyzete még rám, ránk is befolyással lehet és viszont. Farkam önkéntelen csóválásba kezdett válasza hallatán, hűvös energiáim fellobbantak, izgatottan toporogtam pár másodperc erejéig. Örültem, basszameg, hogyne örültem volna! Éppcsak vissza nem kérdeztem, hogy "komolyan?" ~ Ha nem lennék, fel se hozom, bele se vágok ~ mondtam teljes meggyőződéssel és határozottsággal. Azt meg nem tudnám mondani - nyilván -, hogy hova fog ez az egész végül kifutni. De ez így jó. ~ Olennek régebben említettem, de akkor még távolinak tűnt az egész. Yettával beszéltem, Sarah-t is elcsábítom... Plusz a Protektornak is felvetettem ~ Nagyot szusszantam. Az az eset nem épp úgy végződött, ahogy szerettem volna, vagy számolgattam vele, de hát a világ még mindig nem az én kényem-kedvem szerint működik. Ezt az utóbbi időben amúgy is hajlamos többször az orrom alá dörgölni. ~ Nem csak farkasokban gondolkodok, Jenny, nem kifejezett falkát szeretnék, de ez egyelőre falakba ütközött. Elhúztam volna számat, ha tudom. Elevenen élt még bennem korábbi Atanerkségem emléke. Sose fogom elfelejteni. Mindennek fényében viszont azok, akik akkor is velem voltak és annak ellenére hajlandóak újból ugyanúgy belém vetni a bizalmukat... Azt hiszem, nagyobb őrültek, mint én. És többet jelentenek, mint bárki. Magam miatt csinálom ezt az egészet, tudom jól, ugyanakkor ők azok, akik miatt nem vallhatok kudarcot. Bízom benne, hogy nem fogok, a körülmények teljesen mások, mint akkor és mi tagadás, én sem vagyok már ugyanaz. ~ Szükségem van falkára, közösségre. ~ Ismer, nem vagyok egy remete fajta, aki sokáig bírja némileg népes társaság nélkül. ~ Behódolni viszont már képtelen lennék. Ennek pedig csak egy szeletnyi oka a dominanciám és a büszkeségem. Úgy szorongatták a torkomat az elmúlt egy évben, hogy még gondolati szinten sem ajánlottam fel. Ezek után mindenki takarodjon a közeléből Yetta kivételével.
Azt mindenképpen nagyra értékeltem, hogy elég hamar a lényegre tértünk. Sejtettem, hogy okkal tért vissza most, és bukkant a nyomomra idekint, de egy percig sem feltételeztem azt, hogy csak és kizárólag emiatt érkezett volna hozzám. Mertem remélni, hogy legalább annyira hiányoztam neki, mint ő nekem, így aztán nem csak ezt akarta megbeszélni velem, hanem látni is szeretett volna. Ettől a gondolattól pedig máris jobb kedvre derültem, ha őszinte akarok lenni. ~ És mi van ott? Valami kisváros, vagy a nagy semmi? ~ érdeklődtem tovább kíváncsian. Olyan régóta éltem már a környéken, hogy valószínűleg azon a területen is számtalanszor jártam már. Csak éppen azt nem tudtam, hogy melyik irányba kellett volna elindulnom, de ez már igazán csak részletkérdés volt. ~ Na, mi az? ~ kérdeztem vissza, nevetős éllel a hangomban. Öröm volt látni, hogy ilyen boldog lett a válaszomtól. ~ Talán másra számítottál? ~ ennyire már ismerhetett, hogy tudja, követném bárhová. Korábban is megtettem volna valószínűleg, ha nem lép le szó nélkül, de ebbe inkább most nem akartam belemenni. ~ Jól van, csak ez elég nagy dolog azért… ~ persze sejtettem én, hogy alaposan átrágta magát mindenen, mielőtt felhozta nekem a dolgot. Lehet, hogy nem mindig volt Darren a legfelelősségteljesebb ember, akit ismertem, de azért újabban már láttam némi reményt arra, hogy előbb-utóbb benő majd a feje lágya. ~ Már el is kezdted előkészíteni ott a terepet? ~ mindent tudni akartam, amit eddig lehetett. A többi meg majd úgyis alakulni fog, talán már az én közreműködésemmel együtt. ~ Gondolom Olen is jönne. A nőstényével együtt… ~ ehhez valahogy még mindig nem fűlött a fogam. Igyekeztem uralkodni magamon, ha olyan helyzet állt elő, de valahogy még mindig nem volt képes bevenni a gyomrom ezt az egészet. Maga a nőstény sem volt szimpatikus nekem, de hát ez az én egyéni problémám lesz úgyis, ha úgy alakul majd esetleg. ~ Hogy jön ide a protektor? ~ emberként most bizonyosan ráncba szaladt volna a homlokom, ám így csak valami furcsa fintor ült ki a pofámra. Csakhamar ki is derült számomra, hogy miért kereste fel az őrzőt is. Nem mondhatnám, hogy nem lepődtem meg. ~ Miféle falakba? ~ halk puffanással ejtettem le a fenekem, hogy úgy verjem fel a föld porát néha a farkam csóválásával. ~ Olyan közösséget akarsz létrehozni, mint ahogyan a régiek éltek annak idején? ~ fejem oldalra billent, tekintetemből őszinte kíváncsiságot olvashatott ki, ha jobban megnézett magának. ~ Engem tudod, hogy nem zavar az ilyesmi, de azokat sem fogja, akiket magaddal akarsz hívni? Nem mindenki szívleli az őrzőket, bár erre már te is biztosan gondoltál… ~ emlékeztettem magam ismét, hogy bizonyára nem hirtelen jött az ötlete, amivel előállt most nekem. ~ Tudom. ~ alig látható biccentő mozdulatot tettem a fejemmel. ~ És azt is tudom, hogy nem tudnál már behódolni senkinek sem. Megértelek, nekem sem ment könnyen, pedig én nem vagyok domináns. De szerinted a falka el fogja tűrni, hogy a közelben szerveződik egy másik csoportosulás? Ahhoz nem olyan sok az a másfél órás távolság, hogy jó szemmel nézzék az itt maradók. ~ adtam hangot az aggodalmamnak, mert úgy voltam vele, hogy most mindent meg tudunk szépen beszélni.
Hümmögtem volna, ha tudok ilyen alakomban, ennek híján csak ingatag fejmozdulatot tettem. ~ Is-is... Egy elhagyott birtok, ami mostanra már annyira nem is elhagyott. Felvásároltam az egészet, az még nem biztos, hogy végleges központ lesz, vagy csak átmeneti, meglátjuk, hogyan alakul a helyi diplomácia ~ magyaráztam könnyed hangnemben, ám ennél jóval kiélezettebb volt a helyzet. AZ sosem egyszerű történet, ha egy más meglévő falka közelében létrejön egy másik csoportosulás. Szemernyit se javít a helyzeten, hogy én nem kívánom falkaként aposztrofálni a jövőbeni közösséget, mivel ami ezt a kifejezést áthúzná, az őrzői jelenlét. Melyik falka örülne ennek? Főleg, hogy elsősorban a kézenfekvőség elvén a helyi Protektorátust környékezem meg. ~ Inkább azt mondanám, hogy felkészültem minden lehetőségre ~ nevettem gondolatban, mert ez a csalfa visszakérdezés a finom cukkolással rettenetesen rá vallott és örültem neki, a válaszának pedig még inkább! ~ Tudom, Jen, hidd el, nem is veszem félvállról ~ mondtam immár komolyabban. Ismer, kimondanom se kell, hogy tudja, mennyire nem vágyom megismételni korábbi bukásomat, már csak azért sem, mert az rájuk is kedvezőtlen következményekkel járna esélyesen. Az Olenre vonatkozó dolgok kapcsán szusszantam egyet. Okos nőstény, én pedig nem is próbálom tagadni vagy szépíteni, a nyilvánvalót. Jasmine Olen miatt jött ide, így tényleg valószínűtlen, hogy a hím nélkül a falkában maradna inkább. Nem taposom meg húgom sebét és sót sem hintek rá, azt hiszem, a körülmények már egyébként is megtették. Helyette orromat nyakához fúrom egy pillanatra. Nem vigasztalásnak szánom, a babusgatásnak most nem venné hasznát, viszont bátorítom. Túl lesz ezen. Baromi nehéz lesz, tudom jól, csodát se várok, de ott leszek én is, számíthat rám. Ha kell, annyi feladatot sózok majd a nyakába, hogy nem lesz érkezésre Olenéken rágódni. Nem fejtem ki újból a birtok állapotát, azzal kapcsolatos terveimet. Kissé talán ijesztő, hogy ennyire képlékeny még minden, ám ebben rejlik a varázsa is. Viszont még így is kérdés ér kérdést részéről, amin csak mosolyogni tudnék emberként. Energiáim súgják, hogy egyáltalán nem bosszant faggatózása, mindig is szerettem, hogy ilyen kíváncsi természet, s legfeljebb féltettem, nehogy egyszer emiatt üsse meg a bokáját. Farkamat csóválom, ahogy összerakja a kis kirakóst, miután ledobta magát. Én állva maradtam, túl izgatott voltam. ~ Pontosan! És igen, ezen is gondolkodtam... Nos, az biztos, hogy ha az őrzők kifejezett szeretete nem is feltétel, de mindenképp egyfajta semleges hozzáállás kell majd a farkasoktól. Meg ez fordítva is igaz. Nincsenek téveszméim, egy közösségen belül mindig voltak, vannak és lesznek is konfliktusok, nem szerethet mindenki mindenkit. Ám legalább az ilyen ellenérzésekből fakadóakat meg lehet állítani, vagy legalábbis minimalizálni, úgyhogy ezen a fronton ez a cél. Jó volt, hogy hangot adott megértésnek, aggályoknak, bár ez utóbbiak voltak azok, amikre nagyon szerettem volna tudni én is a tuti receptet. Ha lehet, minden körülmények közt a békés megoldások híve vagyok. ~ Őszintén? Fogalmam sincs, Jenny, hogy mit fognak lépni, ha már ténylegesen is csoportnak leszünk tekinthetőek a létszám és a stabilitás miatt. Egyelőre pár kóbor vagyunk, akik közel hesszelnek egymáshoz, ez egyféle megítélés alá tartozik, eszerint viszonyulnak hozzánk. Az viszont teljesen más felállás lesz, ha elismernek minket legitim közösségként. Lehetetlen előre megjósolni, hogy akkor miképp fognak viszonyulni hozzánk, még csak előfeltevésekbe se merek bocsátkozni. Ezen a téren nincs más taktikám, mint a kivárás, aztán ha eldől valamerre a dolog, annak megfelelően cselekszünk és reagálunk. Ebben benne van a legpozitívabb és a legnegatívabb eshetőségre való felkészülés is. Pacifista vagyok, de nem véletlenül voltam Tark és hívtam ki egy Atanerket. Alignak után pedig valóban úgy érzem, nincs olyan, ami nála nagyobbat tudna belém rúgni.
~ Értem. ~ nyugtáztam egyelőre a hallottakat, de csupán néhány másodpercet hagytam magamnak arra, hogy meg is emésszem azt. ~ És egy fedél alatt akarsz tartani mindenkit, vagy olyasmi elképzeléseid vannak, mint ahogy a Farkaslakban vannak a dolgok? ~ kíváncsiskodtam tovább, hagyva, hogy kibújjon belőlem az építész. ~ Ha bármiben kell tervezni, rendezni, segíteni, csak szólj! ~ ajánlkoztam máris, habár szerintem erre egyáltalán nem is volt szükség. Úgyis szólt volna, ha kellek éppen valami hasznosra is, és nem csak azért, hogy szépen mosolyogjak. ~ Akkor jó! Nem örülnék neki, ha valami bajod esne emiatt az egész miatt. Márpedig benne van a pakliban, hogy a falka elég morcos lesz, ha ez napvilágot lát, és lesz is belőle valami a terveken kívül. ~ de valószínűleg ezzel is tisztában volt, én meg csak okoskodtam feleslegesen. Ettől függetlenül azonban még nyugodtabbnak éreztem magam attól, hogy elmondhattam és próbáltam figyelmeztetni a nagy bölcselkedéseim közepette. Rám számíthatott, ez egyértelmű volt, és szerintem volt még pár olyan egyed, aki hasonlóképpen volt ezzel, de sosem lehet tudni. Szavak nélkül is tudtam, hogy mit jelentett az egyetlen mozdulat, amit válaszként kaptam az Olennel kapcsolatos kérdésemre. Igazából felesleges is volt feltennem, de nem bírtam ki, hogy ne csússzanak ki a szavak a számon. Pedig egyértelmű volt, hogy mit jelentett ez a dörgölőzés, ahogyan az is, hogy az a nőstény nem fog innen tágulni, csak a hímmel együtt. Hogy a fene vinné el mind a kettőt! ~ És mit csinálsz majd, hogy ezt kiszűrd? Tesztet íratsz? ~ természetesen csak viccnek szántam, még ha a hangsúly komoly is maradt. Persze, tudom én, hogy érezné a hazugságot, de akkor sem tudtam, hogy mennyire működhetne ez a szelektálás. ~ Egyelőre még nem tudom elképzelni, hogy az őrzők közül bárki is egy falka között akarna élni. Vagy nem falka, de farkasok csoportja. ~ módosítottam gyorsan a szóhasználatomon, mielőtt tovább folytattam volna a gondolatmenetemet. Nem kötekedni akartam, csupán hangosan gondolkoztam, meg véleményt nyilvánítottam. ~ Ők nem ilyen életformára vannak berendezkedve, szerintem nincsenek hozzászokva az efféle közösségben való élethez, hiába tartoznak a Protektorátusba. Nem ismerem olyan jól az őrzőket azért, de akkor sem tudom, hogy mennyire érdekelné ez őket. Vagy már vannak jelöltjeid közülük is? ~ villantak rá kíváncsian a borostyán színű szemek. ~ És mekkora létszámban gondolkozol? ~ mert erről azért még nem esett szó, ha már csoportosulást emlegettünk. ~ Én sem szívesen bocsátkoznék jóslatokba, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz éppen sétagalopp. Elég nagy fába vágtad a fejszéd, Darren! Tudom, hogy mindig mertél nagyot álmodni, de remélem, hogy ez most nem lesz túl nagy… ~ dünnyögtem magam elé elgondolkozva. Nem mintha nem hittem volna abban, hogy meg tudja valósítani az elképzeléseit. Reméltem, hogy energiáim is tudatják ezt vele, egészen egyszerűen csak aggódtam egy kicsit érte, a többiekért, és talán magamért is, ha csatlakozom ehhez. Márpedig nyilvánvaló volt, hogy követem őt, amerre vezetni szeretne. ~ Csak nehogy újabb vérontás legyen a vége. Ha úgy gondolják, hogy ideje megsemmisíteni a csoportot, mert sérti a falka érdekeit, akkor ők többen lesznek valószínűleg, mint mi… ~ ennek már csak a gondolata is riasztott, úgyhogy valami furcsa nyüszítő, szűkölő hang hagyta el a torkomat, ahogy megráztam tömött bundámat.
~ Nem lesz olyan jellegű összezárás, inkább... egyfajta falujelleg ugrott be. Mindenkinek meglenne így a kellemes magánszféra, mégis egy helyen vagyunk. ~ Bár ha úgy adódik, kénytelen leszek az egészet áttelepíteni, ám ez még valószínűleg odébb van. ~ A lakhatások kialakításában mindenképp szükség lesz a szakértelmedre. A legnagyobb ház az lesz, ami eredetileg is már állt, azon kívül inkább faházakra gondoltam mindenkinek. Viszont én nem tudom érdemben felmérni, hogy hogyan érdemes több kisebb épületet felhúzni, mennyire biztonságos hozzá a talaj, meg minden ilyesmi... ~ Értettem pár dologhoz, az építészet kivitelezése nem tartozott ezek közé. És volt itt még más is, amiben maximálisan számítottam rá. ~ Emellett... az a másik probléma, hogy azok, akik hozzám csatlakoztak, elvesztették a fairbanksi érdekeltségeiket, munkáikat, pénzkeresetüket. Munkát kell adni és találni mindenkinek, mert ha teszem azt, Olennek az állandó területfelügyelet jut, azt egy közös kasszából akkor is fizetni kéne, hogy megéljen. ~ Példa volt, ugyanakkor reális gondolkodnivalót adott. Amikor a falka jóval nagyobb volt, nem egy testőrnek konkrétan az volt a teljes foglalkozása, hogy a falka védelmét szervezte, felügyelte, őrjáratozott, amiért megfizették, hiszen emellett egy emberi állásra se idő, se kapacitás. ~ Egyelőre az illegális versenyek és bunyók visszahozatala a legkézenfekvőbb, ott van biztos "vendégkör". Tudom, hogy kevés, de a semminél több, főleg kiindulási alap tekintetében. Kurva sok meló van még itt, nekem pedig minden segítség jól jön, kiváltképp a plusz elfoglaltságaim mellett. Jenny továbbvitte a másik rizikós pontot, ami megnehezítette az eredeti elképzelések teljes megvalósítását. Nos, mindezt így összegyűjtve nyilvánvalóvá válik, valójában mekkora fába vágtam a fejszémet, de hát... egyszer élünk! Elvileg. Akárhogyis, a már nekifogtam, nem fogok meghátrálni. ~ Abban bízom, hogy amikor bő két éve, Castor teljes együttműködést hirdetett velük és engedélyt kaptak, hogy bármikor, bármelyikük szabadon járhasson ki-be a Lakba, az egyfajta gátszakadást jelenthetett. Ha nem is csoportosan, de egy-két őrzőnél. Aki pedig kíváncsi és nyitott, fejlődni akar, többet megtudni a farkasokról, annak ez egy óriási lehetőség. De ahogy a farkasokat, úgy őket sem fogom kényszeríteni, mindenkinek a maga döntése és felelőssége ez. Én pedig felelek minden másért. Konkrét jelöltek pedig nincsenek, abszolút nyitott ez a rész. ~ A létszámot tekintve eltűntem, s szinte megrántottam a vállam, ami inkább egy nyüsszentés volt ebben a formában. ~ Nem tudom... Nincsenek minimumaim és maximumaim egyelőre, bízom benne, hogy érezni fogom, mi az a mennyiség, ami még átlátható, kezelhető, és mi lenne túlzás. Tényleg nem tudom, Jen. Némileg elégedetlenkedve mordultam egyet aggodalmára. Tisztában voltam vele, hogy jót akar, hogy az aggodalom beszélt belőle és mindenkinek hálás voltam a közelemben, aki nyitott szemmel járt, látva az adott helyzet veszélyeit, buktatóit. De nem állt szándékomban elbukni. Könnyű ezt kijelenteni, nehéz véghezvinni, nincsenek téveszméim. Mégis bízom benne, hogy velük sikerrel járhatok. ~ Nem fogok neked hazudni, bármi előfordulhat. De ennél okosabb és megfontoltabb fejek forgatják a falka testét, emellett, pontosan a helyzetünk miatt én is óvatosabb duhaj vagyok. Ha idáig fajulnának a dolgok, lenne előjel és figyelmeztető lövés. Abból pedig, amit momentán tudok és sejtek a helyzetükről, sokkal inkább fognak befelé, semmint kifelé fókuszálni, arra, hogy megerősítsék a soraikat és összefogják, ami megmaradt. Egyet viszont megígérhetek neked itt és most: amint úgy érezzük, hogy kiéleződik a helyzet, átpakoljuk az egész birtokot és a csapatot! Előrébb ügettem, röviden vonyítottam. Nincsenek kétségeim, ezúttal másképp lesz, tudom.
~ Jól hangzik. ~ ismertem el, és ha emberként ültem volna vele szemben, akkor valószínűleg még egy biztató mosolyt is megeresztettem volna. Így csupán a hangsúly árulkodhatott arról, hogy komolyan gondoltam, tényleg tetszett. ~ Van elég hely hozzá, hogy több házat felhúzzunk? ~ érdeklődtem kíváncsian, mert igazából nagyon szerettem volna látni a helyet. Tudtam én, hogy jelenleg még bizonyára nincs ott sok néznivaló, de mégis jó lett volna felmérni a terepet. Akkor a lelki szemeim előtt is megjelenhetett volna egyfajta tervrajz. ~ Persze! Tudod, hogy számíthatsz rám, nem csak udvariasságból ajánlottam fel. Majd ha elviszel oda, felmérem én, amit kell. A faházak amúgy is praktikusak, és még mutatósak is. Szerintem elég gyorsan otthon érezné ott magát az is, aki nem találja elsőre a helyét annyira. ~ gondolkoztam hangosan, kissé eltűnődve. Csak akkor zökkentem vissza a tervezgetésből, amikor hangja újra megszólalt a fejemben. ~ És a környéken van egyáltalán munkalehetőség? Hely, ahol keressenek valamit? ~ azzal egyetértettem, hogy ez tényleg nagy gondot jelenthetett. ~ Amint lelépek, a Síparadicsomot én is el fogom veszíteni. A praxisomtól nem foszthatnak meg, de nem is abból voltak bevételeim. ~ még az volt a szerencse egyébiránt, hogy elég sokféle munkát kipróbáltam már, így ezen a téren magam miatt annyira még nem is aggódtam. Másokkal már nem tudtam, hogy mi a helyzet. ~ Remélem azt a nőstényt meg távol fogja tartani tőlem… ~ morogtam az orrom alatt, amikor ismét felemlegette Olent. ~ Talán nem rossz ötlet, bár én ebből már elég régen kiestem. Kelleni fog valaki a környékbeli rendőrségre akkor, hogy ha gond lenne, gyorsan el lehessen simítani. És még mindig úgy gondolom, hogy a legjobb lenne, ha lenne elég közel település. Valahogy megoldható lenne akkor a munka, mindenkinek találnánk valamit. ~ erről akár személy szerint is gondoskodtam, mert legalább a felderítéshez értettem, ahogyan a szervezéshez is. És szerintem nem én leszek az egyetlen ebben a kis csoportban, aki ezen a téren be tud segíteni. ~ Igen, ezt magamtól is sejtettem. A kényszer amúgy sem vezetne sehová, ha összetartást akarsz. A félelem szülte együttműködés sosem jó, de ezt mind a ketten nagyon jól tudjuk. Mindenesetre nagyon kíváncsi leszek, hogy hány őrző lesz majd olyan merész és úttörő, hogy megpróbál farkasok között lakni. ~ tényleg nagyon kíváncsi voltam rá, de ez idővel úgyis ki fog majd alakulni. Lehet, hogy elsőre csak egy-kettő jön, később meg már kiteszik majd a csoport felét. ~ És a Protektor fel fogja nekik ajánlani a lehetőséget? Egyáltalán mit szólt hozzá? ~ ráncoltam volna a homlokomat, ha tudom, így csak valami fura grimasz lett belőle. ~ Mire gondolsz? ~ kérdeztem rá kerek perec, mert nyilván érdekelt, hogy miről beszél, miféle belső viszályokra lehet számítani. Azért jó pár olyan falkatag volt, aki kedves a szívemnek, még ha mostanában elveszettnek éreztem is magam. ~ Rendben, megbeszéltük. ~ felálltam, és ha hagyta, kicsit odadörgöltem a fejemet az oldalához, ezzel biztosítva őt a támogatásomról. Hittem benne, máskülönben nem szánnám rá magam erre a lépésre én sem. Egyszerűen csak aggódtam érte is, meg a leendő többiekért is. ~ Mit gondolsz, mikor kellene lépnem a falkából? ~ kértem ki a véleményét, mert hirtelen magam sem tudtam, mi lenne a legjobb, hogyan is kéne ezt csinálnom. Sokan elmentek, talán nem lenne meglepő az én lelépésem sem, főleg úgy, hogy Darren sem volt már a falka tagja. Attól azonban az elmúlt sok évtizedet itt töltöttem, és ha nagyon messze nem is megyek Fairbankstől, akkor is furcsa lesz, és nagy lépés.
~ Korlátozottak a lehetőségek az erdő miatt, de mivel kétlem, hogy két hét alatt ötvenen lennénk, így ez egyelőre nem gond ~ feleltem kicsit talán bővebben is, mint kellett volna, de mit lehet tenni... beszédes fajta vagyok. Figyeltem gondolatmenetét és tetszett, hogy egyből gondolkodik, tervez, a lehetőségeket latolgatja. Mindig öröm volt vele terveket megvitatni, mert igen hamar ráállt arra a nyomvonalra, amin elindultam, tudta, milyen irányban tapogatózok, és nagyon jól ki tudta egészíteni mindezt. Kérdésekkel, véleményekkel, plusz tervekkel. Teljesen mindegy volt, mennyi idő telik el két ilyen társalgás között. ~ Na, ez az, ami igazi hátrány a hely kapcsán. Az autentikus alaszkai melókon kívül, mint a hókotrás, autómentés, fakitermelés és fuvarozás, nem igazán. De még ezekhez is ki kellene alakítani a megfelelő helyet, közelebb a fő útvonalakhoz, hogy értelmük is legyen. Egy-egy ilyen telepben mondjuk látok lehetőséget, mint nyilvánosság számára is elérhető bázis, de ha senki sem látná benne a lehetőséget, feleslegesen hoznánk össze, úgyhogy... erről mindenképp beszélni kell majd. ~ Jasmine kapcsán csak a fejem csóváltam. Nem bagatellizáltam el a helyzetet, mert nagyon jól tudtam, milyen érzésben tengődött a húgom, ám sajnos ezt nem tudtam megoldani egy csettintésre. Pedig ha tehettem volna, már rég sima lenne ez az ügy. Ugyanakkor bíztam bennük annyira, hogy feltételezzem: egyébként is megtartják a kényelmes, biztonságos távolságot. Mindkettejüknek jobb úgy. ~ Vannak kisebb települések, a legközelebbi számottevőbb az Talkeetna, szűk három órányira... Másik opció, ami most ugrott be, hogy beszállunk a hadászatba és vázi lenyúljuk a katonai bázist. Mégiscsak Wainwright. Tudom, hogy nem örökölhető, állami létesítmény, aminek Victor bőkezű mecénása volt, ilyesmi, civilebb oldal felől közelítenék én is. Vagy hamis papírokkal - nyilván. Bár én, mint katona... Szerintem egy ilyenre az összes valaha élt nagy tábornok és hadvezér egyszerre dobna piruettet a sírjában. Tökéletesen megérteném őket, igen messze állok a katona eszményképtől. Tarknak még jó voltam, de ez a rendfokozatosdi, meg szigorú keretek, ellenőrzés, parancsok... A szőr felállt a hátamon. Ha valaha ráteszem arra a létesítményre a mancsom, az nagyon hamar arculatot váltana és elvesztené eredeti rendeltetésének jelentős részét, ez egészen biztos. Ez a gondolat mindjárt jobban tetszett. Az egyetlen probléma, hogy a falkának tekintélyes érdekeltsége van benne és szépen belakták. Kivásároljam belőle a fenntartót? Lehet ilyet egyáltalán? Sügér vagyok ehhez, mert sose érdekelt, de ezek után lehet, hogy utánanézek. Google bácsi a barátunk! ~ Na, arra én is! Manapság nem sok helyütt van ilyesmire példa, itt pedig évszázadok óta nem akadt erre precedens. Meglátjuk, mi lesz ebből. Ami biztos: ti. ~ Ha más nem, tényleg "csak" falka leszünk. Bánkódnék miatta, nyilván, de nem leszek letargikus miatta. ~ William... nos, őt nem sokkal azok után sikerült felkeresnem, hogy az egyik őrzője Alignak martalékává vált. Ennél fogva sem repesett az ötlettől, hogy több felé küldje az őrzőit, mint szükséges, úgyhogy egyelőre a hír se jutott el hozzájuk nagy eséllyel. Eléggé hűvös találkozónk volt. ~ Azóta nem is beszéltünk. Se telefon, se SMS, se szerelmeslevél. ~ Azt mondta, hogy őriznie kell a pártatlanságot és mivel jelenleg szövetségben állnak a falkával, hülyén venné ki magát egy ilyen kooperálás egy terület szélen kószáló kóborral, meg a brancsával. Talán ha falkává növünk ki. ~ Keserűség csendül a hangomban és kelletlen gúny. Jah, sértett voltam még egy kicsit. ~ Talán átgondolja még, nyugodtabban. Ha nem, akkor körülnézünk az államon kívül is, régi ismerősök után. ~ Igen, volt B-terv, mert nekem mindig van. ~ A vezetőváltás mindig magával hozza az átrendeződés, elvándorlás lehetőségét. Nem feltétlen kell viszályra gondolni, de lyesmi után mindig idő kell, mire a sorok rendeződnek. Ráadásul így, hogy sok chicagói kizárólag Castor személye miatt jött északra... Nem lepődnék meg, ha megcsappanna a létszám. ~ Nem kell ehhez belsős infó, elég a paraszti ész és az évek tapasztalata. Lomhán csóváltam farkam,ahogy felkelt, odajött hozzám és pofáját enyémhez dörgölte. Jól esett, hogy számíthattam rá, hogy bízott bennem, az eszelős elképzeléseimben - újfent. Ezúttal sem neki, sem másnak nem fogok csalódást okozni: főleg nem magamnak. ~ Amikor csak szeretnél. ~ Nagy segítség, tudom. ~ Rendezd el a dolgaidat, búcsúzz el, pakold össze az életed... aztán gyere. Én nem rohanok el, várni foglak, bármeddig is tart. ~ Nem fogja sokáig halogatni, tudom, de ő érzi, mikor áll készen minden tekintetben. Se sürgetni, se hátráltatni nem fogom, kérve, hogy legyen kicsit szemem-fülen a falkán belül. Nem volt ilyesmire szükség. ~ De ne húzd túl sokáig, a saját helyzetedet nehezíted vele. ~ Egyébként sem könnyű egy ilyen elválás, ha sokáig tart, az még rosszabb, saját példából tudom.
Farkas jár a kertek alatt... vagy inkább görény, ha a harcmodorát vesszük, mert mindig csak kerülgeti a falka területét az idegen kóbor, de sosem merészkedik túlságosan tűzközelbe. És minden bizonnyal élvezi is a rohadék a helyzetet... csakhogy sajnálatos módon (sem) Mike türelme sem végtelen. Eddig tartott, hogy biztos módon meg tudjam neki mondani a napi rutinját az illetőnek, aki rendszerint az Északi határnál teszi tiszteletét mifelénk. Érdekes választás; errefelé senki nem jön szívesen, még a magamfajta kevéssé babonás népek se. Szellemektől, természetfeletti jelenésektől telített a lég idefent, s különös történésekről suttognak a területen régóta élők, ha a határ kerül szóba. Tapasztalatom szerint minden mendemondának legalább a fele igaz, szóval... ugyanolyan halál lazán készülődtem a kis kirándulásunkra Niallal, mintha egy átlagos hétfő délután lett volna csupán. Egyszerű, fekete pulcsit vettem fel a kabát alá, a farmert hótaposó csizmák zárják lábtól. Zsebemben kocsikulcs, legalább a fuvarozás maradjon meg nekem feladatnak, hisz, ha akcióra kerül a sor, úgyis a tark lesz a főnök kettősünkből azon nyomban.
- Nem kellett volna így kicsípned magad nekem, igazán! - "Üdvözlöm" a másik hímet a parkolóban, mikor a megbeszélt időben felbukkan. Kitárom a kocsiajtót neki a jólneveltnek tetsző gesztus mellé egy szemtelenül széles vigyort villantva felé. Ennyi ugratás csak belefér, nem igaz? Pajzsom egyébként csutkára fel van húzva, nem mutogatom magam akárkinek a trikolor bundással - majd enged az, ha szükség van rá, addig maradok süket, s a világ is rám. - Mi lett végül a pontos utasítás Mike részéről? Idehozzuk vagy kifüstöljük? - Érdeklődöm őszintén, könnyedén kerülve meg a kocsit - becsukni azért nem fogom az ajtót utána, a poénnak is van határa - és huppanva be a volán mögé. Indítom is a motort, miközben megérdeklődöm, milyen délelőttje volt úgy általánosságban. Jó lenne még sötétedés előtt előkeríteni azt a nyomorultat odafent.
Harcmodorról egyelőre nem lehetett beszámolni, mert nem került senkivel tényleges összetűzésbe a Kóbor, de ez nem jelentette azt, hogy nem fogyhatott el a Falka türelme a viselkedésével kapcsolatban. Megvannak az udvariassági szabályok, amiket illik betartani, ha valaki hosszú életet szeretne a mi világunkban, és bizony egy erős Falka területére bejárogatni anélkül, hogy előtte ezt lerendezte volna velünk, nem tartozik az életbiztosítást jelentő viselkedésmódok közé. Csak Mike bólintására (meg egy ideig Dario információira) vártunk, és amint megkaptuk a jóváhagyást, már meg is beszéltük másnapra az intervenciót. Az Északi határt nem csíptem, szimplán azért, mert északi, és ebből meg a geográfiából fakadóan még a többinél is hidegebb és kellemetlenebb időjárással van megáldva. Semmiből jövő és sehova tartó viharok - többnyire havasak, bár mostanság már talán nem -, hófúvások és veszélyes szelek, ugh. Cserébe viszont még a szokásosnál is érintetlenebb természet és gyönyörű látképek és formációk várják az oda merészkedőt, szóval mint minden a természetben, ez is valahol kiegyensúlyozott. Az meg, hogy szellemek és természetfeletti, hát... talán a keleti kultúra hatása, talán az Ősök földjén töltött évek, de mindenhol voltak, vannak és lesznek szellemek és természetfelettiek, sokan a magunkfajtát is ekként kategorizálják, de szerintem amíg kellő tisztelettel viseltetünk irántuk, addig jó eséllyel kezelhetőek, szóval különösebben nem zavartatom magam a mendemondák miatt. Jó alaposan felöltöztem, azzal a felkiáltással, hogy a csetepaté után jól fog jönni az a pár extra réteg - nem vagyok hülye, egy részét nyilván a kocsiban fogom hagyni, átváltozás meg minden. Annak örülök, hogy nem nekem kell vezetni. Imádom a vezetést, de van abban is valami bájos luxus, hogyha téged fuvaroznak.
A szemtelen vigyorára válaszul a szívemre szorítom a kezem. AZ én pajzsom csak kábé feleúton van, nem szoktam teljesen elzárkózni a falkától. - Na de Dario, hát persze hogy kicsípem magam a randinkra! - csipkelődöm vissza. A Kagunart minden szempontból - kor, képességek, rang - egyenrangú partnerem, és ilyenkor jólesik kicsit felszabadultabbnak lenni, szemben amikor Tarkokkal vagy Kölykökkel vagyok és odafigyelek rá hogy összeszedett, jó példakép legyek számukra. Most nincsen semmi ilyen elvárás: csak egy feladat, amit el kell végezni, és egy társ, akivel elvégzem. Kicsit sajnálom, hogy nem [strikethrough]Gw[/strikethrough] Apple ez a társ, még mindig, de racionálisan tudom, hogy jobb nem összetenni kettőnket semmiféle feladatra, egyelőre. Addig nem, amíg puskaporos közöttünk a levegő. Behuppanok én is a kocsiba, az ajtónyitást nagyvonalúan szó nélkül hagyva, csak becsapom saját kezűleg. - Attól függ, kit találunk a túloldalon. Első körben csak kapjuk el, kap egy esélyt hogy kimagyarázza magát, aztán meglátjuk. - Sajnos arra vonatkozóan nincs pontos infónk, hogy milyen vérvonalba tartozik a pimasz, de a Kanguk világszerte jelentik, hogy a Fakírok nagyon elkanászodtak Alignak büntetése miatt, és bennünk is van egy sanda gyanú, hogy itt is ilyesmiről lehet szó. És bár időszerű lenne példát statuálni, de Mike a lelkemre kötötte, hogy ha valóban a Szabad vérvonalából van az illető, akkor nem ölhetjük meg. Egyéb esetekben pedig a szokásos elvek és vonalvezetők mentén hozzuk meg a harctéri döntéseket. Miközben én még a biztonsági övet csatolom be, Dario már indít is, és persze jön egy kis csevegés, az általánosabb témákról, ahogy az szokás. Hiába élünk egy fedél alatt, a mindennapi élet gondjai attól még nem sikkadnak el, szóval én is előadok néhányat a kisebb bosszúságaim közül - Lynx büntetését, például - és a kisebb sikerek közül is - elértünk egy áttörést egy Kölyökkel, amire büszke vagyok -, majd visszadobom a labdát. - Te hogy vagy Henry távozásával?
Arra, hogy veszi a lapot, csak cinkosan rákacsintok, majdan kinyitom a kocsiajtót neki, s jómagam is helyet foglalok a volán mögött. Van az egész helyzetben valami üdítő könnyedség... talán a falkán belül betöltött poszt azonos szintje teszi, talán az, hogy korban is közel állunk egymáshoz, ki tudja, de már-már tényleg könnyed kikapcsolódásnak tetszik a szituáció. Meglehet, azért van így, mert olyasvalami, amit nem kell túlgondolni: lelépünk a hegyekbe, levadászunk egy kellemetlenkedő alakot és közben jót csevegünk. Tipikus "pasis" program így péntek délutánra. - Ehh... pedig már reméltem, rövidre zárhatjuk. - Húztam el számat, de nem volt komoly a bosszankodás igazán, elvégre teljesen világos és tiszta volt az utasítás miértje számomra is. Habár errefelé még nem tapasztaltuk, egynémely Fakír világszerte fájóan visszaél azzal, hogy lényegében veszélyeztetett fajjá lettek nyilvánítva, ez pedig amennyire áldásos volt, annyira bosszantotta is farkasom büszkeségét. Elvégre hogy jönnek ők ahhoz, hogy...! - Kérdés sem férhet hozzá, melyikünk lesz kettősünkből a "rossz zsaru" a képletben, ha oda jutunk, hogy nyakon csípjük a behatolót. A lak elől kihajtva a rögös erdei úton észak felé vesszük az irányt, s mivel errefelé nagyon forgalomra nem kell számítani, kényelmesen ütemes tempóban haladtunkban még arra is van értekezésem, hogy felzárkózzak 'Niallból', ami az aktuális mindennapjait illeti. - Úgy érzed, elérte a foglalkozás a célját nála? - Firtatom Lynx büntetését illetően. Tekintettel arra, hogy tarkról volt szó, szerintem többet is elbírt volna a srác, de nyilván, nem az én felelősségem - hála a jó égnek - így ezt nem fogom közölni a mellettem ülővel, inkább az utóhatásról érdeklődöm, volt-e foganatja a dolognak nála. Ehhez a témához legalább tudtam bizonyos fokig kapcsolódni, ellenben a kölyökneveléssel, ami kimaradt az elmúlt háromszázötven évből esetemben. Pontosabban... sajátos módon valósult meg, de ez meg olyasmi, amit annak se raknék ki a kirakatba, akivel közeli az ismeretségünk. Henry felemlegetésére vigyor kúszik a képemre. - Nem a jó kérdést teszed fel, Niall. Én remekül megvagyok, mert bár van benne potenciál, kangunartnak elég középszerű volt, így nem érezzük meg különösebben a hiányát. E tekintetben legalábbis. - Borítékoltam volna a távozását előbb-utóbb, bár kétségtelenül jobban esett volna, ha ez később következik be, ám ez van. Ezzel kell főzzek minden téren. - A kérdés inkább az, ő hogyan van a saját távozásával... - Engem valahogy ez jobban foglalkoztatna, ami azt illeti, látva a bejelentéskor tett reakcióit, Sir Patrick nógatását és a bizonytalanságát a hímnek az egésszel kapcsolatosan. - Az ilyesmi sosem egyszerű, főleg, ha a falka biztonsága után a kóbor létet választja valaki. - De Henry túl fogja élni. Ha valamire, erre nagyobbacska összeget tettem volna, még ha csak titokban is. - Te mindig falkától falkáig csapódtál? - Firtatom, mintegy mellékesen. Nem volt alkalmunk még ilyesmiről szót váltani úgy igazán, azt hiszem.
Vannak napok, amikor szeretném azt gondolni, hogy jobb vagyok annál, mint hogy élvezzem a feladatomat, de az a nagy büdös igazság, hogy nem. Igenis élvezem. Minden feladatomat - nem csak azt, hogy Mentor vagyok vagy Vezető, hanem azt is, hogy Tark. Azt is, hogy én vagyok a büntetésvégrehajtó, hogy elvégzek piszkos munkákat. Van abban valami végtelenül felszabadító, amire készülünk: a maga egyszerűségében gyönyörű. A természet törvénye, amit követünk - betartatjuk a szabályokat, mert ez az ösztön, és mert ezt parancsolták nekünk. Nincs filozófia, nincs emberi felünk moralizálása, csak szimpla tények és teendők. Ráadásul a feladat olyasmi, amiben jók vagyunk, kompetensek. Én személy szerint igencsak jól érzem magam. - A remény hal meg utoljára - veregettem meg Dario vállát barátságosan. - És mindenképpen csak a Kóbor után, ha nem Fakír és nincs valami jó magyarázata - tettem hozzá. Bár ha túl akar élni az illető, akkor annak tényleg piszok jó magyarázatnak kell lennie, főleg a legutóbbi Vörös Hold óta keringő nyugtalanság és szóbeszédek és a Vezetőséggel megosztott információk fényében. Nem hiszem, hogy bármelyikünk annyira szívesen hagyna kóborokat garázdálkodni, tudván, hogy valami idióta Renegát azt hiszi, túlvilági akaratot teljesít itt a halandó világunkban. - Lynx az a típus, aki tökéletesen alkalmas arra, hogy saját magát megbüntesse. Három napig nem kap vizuális ingert, ami elterelné a figyelmét arról, ami a saját fejében zajlik. Sokkal fájdalmasabb lesz ez neki, mint ha fizikailag megcsonkítanám - vonok vállat szinte nemtörődöm módon. Lynxnek előbb vagy utóbb fel kell dolgoznia a veszteségét, különben be fog csavarodni. - Plusz ha összepasszol a kölyökkel, amiben bízok, akkor Ryllis fejlődése is biztosítva lesz. - Willow kölyke jó ütemben fejlődik, de olyan maximalista, hogy arra szavakat is nehéz találni, ezért örökké elégedetlen. Lynx remélhetőleg hosszú távon jó hatással lehet rá. - Szóval nincs benned tüske, amiért távozott? - nézek rá enyhén félrebiccentett fejjel, csupán hangsúlyom finom változása jelzi, hogy nem vagyok teljesen meggyőződve erről. Gondolom, a válasza is azért a falkát állítja be úgy, mint ahol nem fáj a veszteség, mert neki, személy szerint, nem esett jól. - Eh, dehogy. A középkoromat főleg egyedül töltöttem, aztán meg csak Apple-lel. Szerencsére mindkettőnknek kábé egyszerre kattant be, hogy ideje megállapodni, és Chicago lett a nyertes állomás. - Pedig sose szerettem a szelet, de a Falka, akkor és ott, abban a felállásban rendkívül vonzó volt, tele lehetőségekkel a magunkfajtának. Kellően stabil, hogy biztonságérzetet adjon, és kellően rugalmas, hogy legyen még hely rangot és megbecsülést szerezni benne. Még ha vannak is sznobok, akik felhúzzák az orrukat a Tarkokra. És könnyű volt itt ragadni velük. Az más kérdés, hogy aztán a legnagyobb próbatétel is itt várt ránk, és azt bizony nem úsztuk meg sértetlenül. - Te? - Egyszerű visszadobni a kérdést, bár nem számítok kimerítő válaszra. Dario nem a csacsogós fajta, de hát telik vele az idő, amíg a gumik falják a mérföldeket.
Amíg Niall, mondjuk úgy, majd kicsattan az energiáktól, addig az én trikolor farkasom pajzsom takarásába a maga hűvös nyugodalmával várta, mikor jut neki is némi érdekesség a mai kis kirándulásunk alkalmával. Hogy mikor jön el az ő ideje... - Öt dolcsi és egy sör arra, hogy nem lesz neki elfogadható érve! - Ehhez mondjuk előbb az kellene, hogy ne legyen a fakírok vérvonalába tartozó, mégis könnyed magabiztossággal nyújtom felé eső jobbomat oda az anyósülésen helyet foglalónak kézfogásra. A magam módján, de én is jól érzem magam a bőrömben a feladattal, ami azt illeti. Talán ezért is adok teret némi érdeklődő csevegésnek részemről - meg mert rettentő unalmas lenne az út végig kussban - ahogy Niall hogyléte és mindennapjai felől érdeklődök. Mindig jó képben lenni a hasonló szinten mozgók viselt dolgaival, ami azt illeti. Ami a büntetés kapcsán a magyarázatot illeti, finom élű, somolygós mosoly kúszik képemre, ahogy hallgatom, s lassú mozdulattal ingatom meg a fejemet. - Mindig is tudtam, hogy egy zen buddhistának álcázott szemétláda vagy... - Ciccentem nevetősen. Erős tipp volt, de van benne valami úgy fest. - Máshogy mondjuk nem is lehetne ezt csinálni. Az egész rangidősséget. - Kötél ideg, erős gyomor. Nem mindenkinek adatik meg. A szomszédos ülésen helyet foglaló hím visszakérdezése mondjuk nem egészen tetszik. Ha ki akarsz mondatni velem valamit, Niall, ne kerülgesd és legfőképpen ne add a számba azt kérdés formájában... - Tüske? Az nincs. Őszintén úgy gondolom, hogy meg volt a joga a távozáshoz. Mindannyiónknak megvan. Amiért... tüskét érezhetsz felőlem, annak semmi köze a távozásához. És a falkához sem, ha már itt tartunk. - Sandítottam oldalt a másikra, engedve némileg pajzsomon, épp csak olyannyira, hogy érzékelje szavaim kapcsán, igazat szólok. A legkevésbé sem hiányzott, hogy holmi alaptalan gyanakvással rontsa el a hím ezt a csodásnak induló kis kirándulást. Aztán persze, ahogy meggyőződtem róla, állva sötét pillantásommal Niall tekintetét, hogy rendben leszünk így már, figyelmemet visszafordítottam az út felé, s pajzsom is ismét teljes mértékig fedett mindent felőlem. Mintha a közjáték meg se történt volna, úgy ejtettem el felé a kérdésemet, s válaszát hallgatva felciccentem. - Milyen romantikus... - Sem. Az irónia finom kérdőjellel a végén ült meg a hangomban, elvégre Apple... igen sajátos jelenség volt a maga módján, azt kell mondjam. - Amikor ide kerültem Fairbanksbe, egy ideig megtűrt kóborként léteztem a városban, még a falkák egybeolvadását megelőző időkben, aztán... ismered De Lucát és a visszautasíthatatlan ajánlatait! - Szélesedik meg mosolyom az emlék nyomán, ha nem vezetnék épp, lehet, el is tárnám kissé a kezeimet, amolyan "mit volt mit tenni" módon. - De kóborként tértem vissza szülőföldemre is egy időben, valahol a... hogy is mondtad? Középkorom táján, az lesz az! - Tetszetős a kifejezés a maga módján.
Felnevetek. - Nem fair, mert én is arra fogadtam volna, hogy nem lesz neki! - panaszkodok játékosan, de hogy nincs ebben semmi komoly, az is mutatja, ahogyan folytatom. - Persze, fosszál csak ki. Állom. - Legfeljebb mindketten kellemesen meg fogunk lepődni, ha a kóbornak mégis akad majd valami magyarázata. A somolygására nem ragálok, továbbra is kellemes mosoly tanyázik a képemen, és semmiféle bűntudat nem látszik rajtam, merthogy nem is érzek olyat. - Más elképzeléseink vannak a szadizmusról, úgy tűnik. De a keleti kultúrában igencsak elterjedt, ha nem egyenesen az alapvető gyakorlat az, hogy a mester hagyja, hogy a tanítvány saját természete és cselekedete legyen a büntetése - jegyzem meg könnyedén. Tudom, hogy itt nyugaton általánosabb, hogy a tanár olyan külső hatalomként tekintsen magára, aki saját maga kell hogy kivitelezze a büntetést, de arrafelé mások a szokások, a kultúra. És bár ott sem ritka, hogy a mester nevelő célzattal odacsap a tanítványnak, mégis inkább az általam emlegetett metódus a gyakoribb. Legalábbis az elismert tanítók esetében. - Egyébként nem tudom. Inkább azt mondanám, gerinc meg tartás kell hozzá. Ha hiszek abban, hogy a helyes dolgot cselekszem, még akkor is, ha ez nekem vagy másnak éppen szarul esik, akkor meg fogom tenni, függetlenül a rövid távú szarságtól. Ha nem tudom elhinni, akkor van probléma. - Kicsit még vállat is vonok. Ha úgy érzem, errefelé haladok, olyankor szoktam kérni pár napot hogy elvonuljak és magamban helyretegyem a dolgokat, hogy újult lendülettel térjek vissza. Szerencsére eddig nem kerültem olyan krízisbe, ami ennél több közbeavatkozást igényelt volna részemről - illetve amikor igen, akkor Apple volt az, aki távozott, ezzel lélegzethez juttatva engem a kellő köldökbámuláshoz. - Sosem gondoltam, hogy megkérdőjelezted volna a jogát a távozáshoz - biccentek. A kérdésem nem is erre vonatkozott, de jól van, ha Dario azt akarja, akkor rákérdezek. - De azért mégiscsak van valami, ami zavar téged a helyzettel kapcsolatban. Elmondod, mi az? Amit érezhettem? - Kicsit felé fordulok törzzsel is, arcomon kellemesen érdeklődő mosollyal - ami akár a védjegyem is lehetne lassan -, de a fogalmazásom érezteti, hogy nem elvárás a válasz. Teljesen valid nemet mondani - nem mint Mentor vagy mint Rangidős kérdezem, egyikre sem lenne jogom vele szemben, hanem csak mint egy barát. - Az volna? - biccentettem félre a fejem kérdőn. - Sosem értettem az ilyesmit. Mármint hogy valami mitől lesz romantikus. - zavarodottságom őszinte, és mivel az én pajzsom nincs teljesen felhúzva, érezheti is, hogy nem játszadozom, hanem őszintén kérdem a véleményét. - Azt hiszem, el tudom képzelni - vigyorgok a "visszautasíthatatlan ajánlat" emlegetésére. Nem kérem, hogy fejtse ki - úgy sejtem, ha akarta volna, megtette volna magától. És igazából kíváncsiság ide vagy oda, nincs közöm hozzá. - Mindenesetre üdv a letelepedett kóborok között! Ha valaha ingerenciám támad meglátogatni bármelyik szülőhazám, lehet hogy téged hívlak majd el társaságnak Apple helyett. Jobban értékelnéd - cukkolom egy kicsit. Amúgy barátilag. Mert, ahogy rájövök, lehet hogy érzelmileg nem állunk közel egymáshoz, lehet, hogy munkán kívül nem beszélünk sokat, de akkor is barátként tekintek rá. Van elég dolog, amiben hasonlítunk, hogy könnyű legyen így gondolkodni róla.
Felnevetek arra, hogy egy véleményen vagyunk a hímet illetően. Ez is csak azt mutatja, hogy bizonyos életkor - és tapasztalat - felett már egyszerűen nincsenek illúziói az embernek. - Áh, akkor inkább írjuk Mike számlájára mindkettőnkét, ha már ő van úgy oda tőle, hogy ne menjünk kapásból torokra. - Én személy szerint nem feltétlen értettem egyet a fakírok babusgatásával, ha az érintett rászolgál arra, hogy ellássák a baját. A darwinizmus sem véletlen létező fogalom... ha nem akarnak kipusztulni, tegyenek érte. Arra, hogy más elképzelésünk van a szadizmusról, csupán elmosolyodom bajszom alatt. Halk hümmentéssel nyugtázom szavait és meghagyom hitében, érdeklődve hallgatva, amit hozzá fűz a következőkben. Mindeközben persze az útra is figyelek, hisz lekanyarodva a főútról a terep rögösebbé válik, a vadállatok is gyakoribb köszönővendégek... kellemetlen sztori lenne mindkettőnkre nézve, ha valami eltévelyedett Bambi cseszné itt keresztbe az akciónkat. - Megfelelő... érveléssel bármiben tudsz hinni. Az rosszabb, ha már érvek sincsenek mellette. - Az agy egy remekül stimulálható érzékszerv, könnyű becsapni, ha engem kérdeznek. Én nem a hit hiányában látom hát a buktatót a gondolatmenetben - amivel egyébként egészen egyet tudok érteni Niallal, ami azt illeti - sokkal inkább ott, ha már elfogynak az érvek. A motiváció. Akkor az ember belátja ezt és továbbáll; jó esetben legalábbis. Ami Henry-t illeti, rohadtul nem akarom, hogy rákérdezzen bármire is. Az, hogy én miképp vélekedek a távozása kapcsán, nem befolyásol semmit tulajdonképpen a falka felé. Nem voltunk világi cimborák, nem köt össze bennünket közös múlt és a kötelezőkön túl csak az utóbbi időben jártunk össze sörözni, azt is a hotel kameraszobájában, szóval technikailag hozzáírhatjuk az "együttműködés" listához. Ennek tükrében épp csak oldalt sandítok Niall felé, tekintetem fekete villanásában ott a válasz előre, hogy ennél többet nem fog kapni és már ez is olyasmi, amibe pusztán azért avatom be, mert az elkövetkező órákban egymásra leszünk utalva a hegyen kint, aztán kell a francnak a felesleges feszkó. - Tett egy személyes ígéretet, amit igen nehezen fog távolról megtartani. Szar volt az időzítése, - Patnek, hogy csócsálnám meg a fülét - gondoltam, legalább addig kivár. Ez van. - Rajtam a sor, hogy vállat vonjak, lévén, azért nem zokogom tele a párnámat ez miatt, egy ilyen kalkulációs baki nem fog megingatni, sőt. Már három lépéssel előtte vagyok Henrynek anélkül, hogy sejtené. És jelenleg kifejezetten örömteli, hogy a pajzsomat sosem engedem le ok nélkül - kellemesen rejt mindent a trikolor dög képessége felőlem. - Irónia volt. - Ciccenek rosszallóan, hangomban némi nevetős éllel a visszakérdezésére. Pechére a pajzsunk amilyen jól elrejt, éppen olyan süketté is tesz bennünket a külvilág érzelmi vonulatára, éppen ezért könnyedén betudom költőinek a felvetését. Fel is nevetek kissé. - Haver, az ilyesmit a nők írják, szóval ne fáraszd magad azzal, hogy megpróbálod megérteni...! - Adok még némi gázt a kocsinak, ahogy felfelé kapaszkodik a meredekké váló szakaszon mindeközben. A továbbiakban a tőlem nem idegen rövid, lényegretörő válaszadással summázom ittlétem okát, a szülőföldjeink felemlegetésére tett megjegyzése pedig félodalas mosolyt szül borostás képemen. - Az könnyedén lehet. És lásd kivel van dolgod, még azt is bevállalnám, ha esetleg ezzel kivívom az ellenszenvét...! - Egy kisebb fennsíkhoz érve lassítom le a járművet, idáig még a túrázók is könnyedén feljönnek, innét ugyanakkor gyalog kell-ene tovább mennünk, ha nem lennénk azok, akik. Megáll a kocsi, kézifék behúz, s miután a motort is leállítom, még odafordulok Niall felé: - Szerintem te elsőre nem kedvelnéd spanyolhont, de megtalálnád benne gyorsan mindazt, ami számodra is érdekes lehet. Na csapassuk!
// Elnézést, hogy eddig váratott ez magára! o.o //
Kezdőlap
// 
