Azt is megértettem volna, ha bunkó módon rám csapja az ajtót, nem akadtam volna fenn a dolgon és nem is nehezteltem volna rá ilyesmi miatt. De szerencsére behív, habár érzem, hogy neki aztán mindegy, hogy megyek vagy maradok, de sebaj, talán tudok segíteni. Hallva az egymás után felsorakoztatott kérdések hadát még a szám is résnyire kinyílik, a szemeim pedig elkerekednek. Hirtelen kapok észbe és veszem fel a normális arckifejezést. Nem tudom, mit mondhatnék, az az igazság. Te jó ég, ennyi minden.. - Rendben, ahogy gondolod. Ilyenkor mit mondhatna az ember? Fogalmam sincsen.. Nem fogom ellőni a sablonos kliséket, miszerint mennyire sajnálom és majd idővel úgyis minden jobb lesz, mert tudom, hogy ilyenkor ezek csak üres szavaknak hatnak, bármennyire is komolyan gondolom őket. Mert tényleg rettentően sajnálom és segítenék, ahogyan csak tudok, de ebben a helyzetben azt hiszem sokat én sem tehetnék az ügy érdekében. Úgyhogy inkább megpróbálom elterelni a témát és kizökkenteni őt kicsit a bánatból, valami olyasmit csinálni, ami elvonja a figyelmét. Bólintok én is, szuper, a fürdő lebeszélve és nagyon remélem, hogy picit segíteni fog. A kérését hallva elmosolyodom és most rajtam a bólintás sora. - Persze! Egyáltalán nem taplóság, ezer örömmel megmasszírozlak. Szuper, ez még jobb, mint az én ötleteim, egek, hogy nekem miért nem jutott ez eszembe! Egy masszázs olykor csodákra képes, úgyhogy szívesen. - Akkor addig készítsd össze a cuccaidat a fürdőhöz, én leengedem a vizet, utána pedig elintézzük a többit, rendben? Ha bólint, vagy valahogyan a tudtomra adja a választ, akkor máris robogok kifele, egyenesen a fürdő felé, hogy megcsináljak egy jó forró fürdőt és nem is vagyok rest mindenféle nyugtató fürdősót beleszórni, egy kevéske habfürdővel megspékelve a dolgot. Ha Bells eddig nem ért még ide, akkor elindulok érte visszafelé, hátha tudok még ott is valamit segíteni, ha pedig már ott ácsorog a fürdőben, akkor kész is van a víz, lehet is igénybe venni. - Segítsek itt valamit, vagy hagyjalak kicsit magadra? Nem tudom, hogyan szeretné, de ha egyedül kíván fürdeni, akkor elmegyek, ha viszont jobb lenne, ha itt maradnék vele, akkor maradok, ez most csak rajta áll.
Bólintok, nem kell róla beszélnem, helyes. Nem is tudnék. Anélkül nem, hogy fel ne robbanjak dühömben és elkeseredettségemben. Soha az életben nem fogok rájönni, mivel érdemeltem mindezt ki, és igenis haragszom a világra, amiért hagyta ezt. Önmagamra azonban még inkább, mert elhittem, hogy lehetek boldog, hogy jár nekem. Hát marhára nem. - Köszönöm előre is. Ha már lélekben nem, legalább testileg legyek rendben. Ehhez határozottan hozzátartozott a fürdő is, egyre inkább vágytam rá. Külsőleg attól még lehetek a régi, hogy belülről rohadok… Legalábbis én így éreztem magam, egyszerűen undorodtam magamtól, a naívságomtól, a gyengeségemtől, attól a mérhetetlen szívfájdalomtól. Brr… - Rendben. Bólintottam, nem mosolyogtam, bármennyire is megérdemelte volna a kedvességéért, egyszerűen nem ment. Csak összepakoltam a cuccaimat, fürdőköntöst, fésűt, sampont, a hajszárító kimaradt, most vizes hajhoz volt kedvem, majd megszárad szobahőmérsékleten, még akkor is, ha úgy reggelig tart ekkora hajtömegnél. Amint mindennel megvagyok, elindulok a fürdőbe, kicsivel több lelkesedéssel, mint amit egy robot elő tudna adni. Közben egészen biztos vagyok benne, hogy át kell rendeznem a szobámat, kiirtani mindent belőle, amihez Raynek köze van. A nyakláncot, amit tőle kaptam, már bevágtam valamelyik bútor mögé. Hahh… Még hogy be akart költözni egy házba velem. Szerelem… az biztos, hogy a létező legsötétebb verem. - Igazából, maradhatsz, engem nem zavarsz. Mióta megtörtént az az incidens, nem érdekel, ki látja meg bármimet is, mert nagyon is jól tudom, hogyha valaki akar valamit, el fogja venni. Így aztán ideje mellőznöm a szégyenérzetet ilyen helyzetekben. - Mesélhetnél valami jót… én nem tudok, most nincs mit. A rosszakról meg kár beszélni, azokat semmi sem teheti nem megtörténtté. Közben levetkőzöm gyorsan, hogy pillanatok múlva belemerüljek a kádba. Ha Nora rám néz közben, talán észreveheti a finom reszketést, ami eddig biztos, hogy nem volt rám jellemző, most viszont egyszerűen nem akar szűnni.
- Ugyan, nincsen mit megköszönnöd, ez a legkevesebb. Kedvesen mosolygok rá, de őszintén, ezer örömmel masszírozom meg, sokszor már az is segít, legalábbis szerintem. Ha meg mást nem tehetek, akkor ezzel kell beérjem. Az pedig, hogy nem kapok sem mosolyt, sem hálás tekintete, kit érdekel? Engem biztosan nem, majd visszajön az életkedve és akkor remélhetőleg úgyis fog eleget mosolyogni. Legalábbis eszméletlenül bízom benne. Tudom az ilyesmi mennyire a földre tudja súlytani az embert, volt már hasonlóban részem, bár az nem egészen hasonlítható ehhez, de a fájdalom akkor is eszméletlen volt. És mellettem nem állt senki, aki segített volna.. Gyorsan készítem el a fürdőt, annak pedig külön örülök, hogy Bells ilyen könnyen belement egy fürdő ötletébe, először tegyük rendbe a külsőt, aztán az talán segít kicsit a belsőt is helyrerázni. Persze az utóbbi nem pár pillanat lesz, tudom jól, ahogyan azt is, hogy a nő erős és képes lesz végigcsinálni. Csak bólintok, amikor megengedi, hogy maradjak, ha nem küld ki, akkor én nem megyek, ha szeretné, akkor még a hátát is megmosom. Hümm, meséljek valami jót? Lássuk csak.. a párosban való mászkálás miatt az elmúlt hetekben nem volt sok élményem,d e azért valami csak akad. - Képzeld, pár hete elég sokat ittam.. már persze a saját mércémmel mérve. Máris vigyorogni kezdek, ahogyan megjelennek előttem a billiárdszobában töltött órák képkockái.. Már persze amire emlékszem. Mindenesetre nagyon jó kis este volt és fogalmam sincsen, mikor ittam ennyit utoljára. Persze nem fogok belőle rendszert csinálni, de azért nem volt olyan rossz. Főleg, hogy a többiek is ott voltak és tök jó kis buli volt. - Vicces volt, mert nem tudom, mikor ittam ennyit utoljára, már egészen elfelejtettem, mire képes pár pohár töményebb ital. Közben egy szivacsot is kerítek, melyet a másik felé nyújtok, sőt, meg is kérdezem, megmossam-e a hátát, mert ha igent mond, akkor ezer örömmel dörzsölgetem meg kicsit a szivaccsal. - No meg a fagyi. Hú, az nagyon jó. Ha gondolod most is keríthetek egy bödönnel. Vagy esetleg egy kis bor? Szólj, ha szükséged van valamire. Na jó, ez lehetett kicsit erőltetettnek tűnt, nem szeretném, ha azt érezné, hogy akkor én most csak azért is körbe akarom ugrálni és elkényeztetni, tejben, vajban füröszteni, már persze szívesen tenném ezt, de lehet ilyenkor nem ez a legjobb cselekedet. Úgyhogy inkább várok, mit mond, ha nem kell semmi, akkor pedig majd folytatom tovább a cseverészést. Már ha nem megyek azzal is Bells agyára. Jajj, annyir szeretnék segíteni, de félek, hogy túl sok leszek Bells számára, azt pedig nagyon nem szeretném, hogy rosszul érezze magát emiatt. Szóval megpróbálok figyelni, mire van szüksége és nem túlzásba vinni a dolgokat.
- Hmm, valahogy nem nézem ki belőled. Be kell látnom, hogy még elképzelnem is nehéz Norát részegen, majdnem annyira nehéz, mint saját magamat, mert én nagyon-nagyon ritkán szoktam inni, maximum egy-két pohár bort, de rövidet soha. Épp ezért szerintem igen hamar sikerülne az asztal alá innom magam, ha megpróbálnám. - Ne is mondd. Én szerintem nagyon kevéstől képes lennék az asztalon táncolni, annyira nem bírom. Igazából, sosem voltam részeg, azt sem tudom, milyen. Néha szánalmasan józan életet élek. Erre el is húzom a szám, na tessék, már más kellemes élményeiről is a saját szánalmas mivoltom jut eszembe. Igencsak átestem a ló túlsó oldalára, nagyon jó lenne ezen változtatni, de fogalmam sincs, hogy kellene csinálnom. Egyszerűen most nem vagyok képes derűsen tekinteni bármire is, és ez is rohadtuk zavar, de ha egyszer ez van… Bólintok, mert hát, jól esne, inkább mossa meg ő, minthogy én próbáljam lesuvickolni a hátam közepét. Máskor nem érdekelne, de mostanában nem nagyon foglalkoztam a higiéniával, és ez már azért meglátszik rajtam. Szépen fog kinézni a víz hamarosan szerintem. Ettől persze rögvest elszégyellem magam, de úgy sejtem, Nora nem fog elítélni miatta, így nem aggódom sokáig még emiatt is. Van elég bajom. - Tudod mit? Jöhet mind a kettő. Már a masszázs után. Aztán meg nézhetnénk valami agyzsibbasztó hülyeséget a tv-ben, olyat úgysem szoktam csinálni, mert értelmetlen időpazarlás, de most másra sem vágyom jobban, mint értelmetlen időpazarlásra. Változnak az idők. Akkor szúrjam nyakon magam, ha megint az lesz minden gondom, hogy meg akarjak felelni mindenkinek. Szó sem lehet róla. Nem akarok többé a jókislány lenni, akire nem lehet panasz, mert… nincs értelme. - Köszönöm, hogy itt vagy. Tudod, nem akartam társaságot, de be kell látnom, hogy szükségem van rá, mert kezdek becsavarodni, és nagyon szánalmassá válni. Nem akarok beszélni azokról, amik történtek, inkább megfeledkezni róluk egy kis időre. Sóhajtottam fel, miközben a víz alá buktam, hogy a hajam is beszívja a nedvességet, és meg tudjam most, olyan jó habosan. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire szutykos a sörényem, hát persze, mert nem voltam hajlandó tükörbe nézni, szerintem akkor el is bőgtem volna magam.
- Nem is napi program a részegeskedés, csak.. akkor pont így jött ki. Még a vállam is megvonom, nem is úgy indult az az este, hogy mi akkor most úgy leisszuk magunkat, hogy a szobánkba is alig találunk vissza, csak hát Danténak szüksége volt egy kis társaságra, én pedig örömmel segítettem neki is. Jött a fagyi, meg a pia is és tényleg jól éreztük magunkat, bár az is érdekes volt, hogy ketten indultunk, a végére pedig egész sokan lettünk. Nem szoktam sokszor inni, de akkor egy cseppet sem bántam és még a másnaposság is elviselhető volt. - Nem kellett nekem se sok. Vigyorodom el szélesen, ha olyan állapotban asztalon táncoltam volna, tuti egyből borultam is volna lefele. Na nem mintha én olyan sokszor lennék részeg, régebben, mondhatni még az ifjú koromban elég sokat ittam, de az inkább a teremtőmnek volt köszönhető, azóta elég sok minden megváltozott. - Hát, ha gondolod, egyszer csaphatunk egy csajos, piálós partit. Fogalmam sincsen, vágyna-e ilyesmire, szeretné-e kipróbálni, milyen is részegnek lenni. Bár ahogyan elhagyják ajkaimat a szavak.. még halkan fel is kuncogok. - Na, ez a mondat eszméletlen abszurd volt így, hogy én mondtam. Én és a pia, mindenki tudja jól, hogy nem állunk olyan közel, legalábbis a töménnyel. Mert egy-egy pohár bor, esetleg egy pezsgő szinte bármikor jöhet, képes vagyok egy pohárka bort elszopogatni egy este alatt, de többet nem igazán. Bólint, úgyhogy ezer örömmel suvickolom le a hátát, azzal pedig nem foglalkozom, hogy milyen zavaros lesz a víz egy idő után. Amúgy is jó sok hab úszkál a tetején, szóval valamennyire az is takar, de amúgy sem vagyok olyan, aki ilyen helyzetben azzal foglalkozna. - Benne vagyok. Masszázs, utána borozás és fagyizás, miközben idiótaságokat nézünk a tv-ben. Nagyon jól hangzik! Egy pillanatra megjelenik a lelki szemeim előtt a jelenet… Ülünk a tv előtt, borozgatunk és esszük a fagyit, miközben idióta szappanoperákat nézünk a tv-ben, hangosan kommentáljuk a történteket. Na és ha még popcornt is kerítünk, akkor akár meg is dobálhatjuk a tv-t, ha éppen olyan a jelenet. Na jó, ez az utóbbi lehet már túlzás lenne, de mindenesetre szórakoztató a gondolat. Aztán meg az is lehet, hogy a fejemben megjelenő képek tényleg megelevenednek majd, ha odáig eljutunk. - Nagyon szívesen, Bells. Ha bármikor szükséged van rám, tudod, hol találsz, akár még az éjszaka közepén is. ÉS teljes mértékben megértem, hiszen én is éltem át hasonlót. Na ez a másik, amit lehet jobb lett volna, ha nem mondok, nem kell itt még jobban, még az én sztorimmal si elsötétíteni a felhőket. Szóval inkább csak várom, hogy Bells ismét a felszínre bukkanjon. Szépen várom azt is, hogy befejezze a dolgot és egyáltalán nem sürgetem, ha sokáig szeretné áztatni magát, nálam az is bőven belefér, mindenesetre ha végzett, nyújtom is neki a törölközőt. - Én akkor elszaladok a szobámba összeszedni a cuccaimat, aztán robogok is vissza hozzád, oké? Ha bólint, akkor máris megyek, hogy a szobámban összeszedjem a szükséges holmikat. Van egy szuper ilyen összecsukható masszázságyam, azt is felkapom – na jó, azért nem olyan könnyen, mert pehelysúlyú -, összeszedem az olajaimat, beledobálom őket egy kis táskába és máris robogok visszafele Bells-hez, aki remélhetőleg már a szobájában vár. Itt aztán felállítom az asztalt és a nő készen van, akkor felőlem kezdhetjük is.
- Lehet, jobban járnék, ha nekem is így jönne ki néha. Sóhajtottam fel, nem, nem ítélkeztem, sosem tettem olyat, épp ezért ütöttem meg gyakran a bokám. Például a kórházban, ahol egy elmebeteg állatot összeférceltem, hogy aztán meggyilkolja a kis betegeimet. Még most is belesajdult a szívem a gondolatba. Akkor fogadtam meg, hogy a falkámon kívül soha többé senkinek nem fogok segíteni, inkább végignézem, hogy beledöglik a sérüléseibe. - Tényleg elég abszurd, főleg úgy, hogy nekem mondtad. De tudod mit? Benne vagyok… az eddig úgysem jött be, hogy úgy viselkedtem, ahogy szoktam, következésképp más dolgokat kell csinálnom. Rántom meg a vállam tőlem szokatlanul hanyagul, de igazából ezen a változáson nem csodálkozhat senki, aki hallott bármit is a történtekről. Nekem most tényleg minden mindegy volt, felőlem a világnak is vége lehetne már holnap reggel, sőt, így, hogy képességem sincs, legyen is… - Nyilván el tudnál képzelni értelmesebb időtöltést is, de azt hiszem, én most megkímélném magam az értelmes dolgokról. Örülök, hogy még a levegővétel megy. Kis túlzással persze, de valahogy… tényleg nincs kedvem semmi hasznos elfoglaltsághoz. Nem mintha ez eddig ne lett volna egyértelmű, persze, ha valakit el kéne látni, akkor megtenném, mert ez a kötelességem, de az tuti, hogy most nem foglalkoznék az illető lelkiállapotával, vagy azzal, hogy minél gyorsabb és fájdalommentesebb legyek. Egyszerűen nem akarok empatikus lenni, elég a saját nyomorom. Mondjuk, ha másére koncentrálnék, lehet, a sajátom már nem érdekelne annyira, de jelenleg ez még nem igazán jut el a tudatom felszínére. Míg a víz alatt voltam, megrágtam magamban, hogy rákérdezzek-e, s végül úgy döntöttem, miért ne… elvégre, ha már én picsogok, már nem szó szerint, mert beszélni nem vagyok hajlandó róla, csak magamban rágódom a dolgokon, akkor megteheti ő is. Igazából, ez a minimum, amiért ilyen kedves velem. - Milyen hasonlót? Már… ha te tudsz róla beszélni. Nem hiszem, hogy vele mostanság esett meg, így lehet, hogy velem ellentétben neki ez már nem okozott gondot, de azért jobbnak láttam hozzátenni, hátha nincs még túl a dolgon. Sokáig azért nem áztatom magam, mert eléggé lelomboz a víz szürkesége, az tuti, hogy többet ilyet nem művelek, elvégre, attól még, hogy a szívem összetörték, és használhatatlan kacatnak érzem magam, nem kell igénytelenné válnom. Úgyhogy hamarosan már törülközőbe csavarva húzom ki a kádból a dugót. Egész megkönnyebbültnek, és frissnek érzem magam, jó ötlet volt ez a fürdő, csak épp magamtól mostanság nem jutnak eszembe hasonlóan egyszerű, lélekemelő dolgok. - Rendben. Bólintok, aztán megvárom, míg lefolyik az összes víz, hogy kiöblítsem magam után a kádat, aztán összeszedem a cuccaimat, a ruháimat szerintem érdemesebb lenne elégetni, de jobb híján majd valahol kidobom egy kukába, mert még egyszer fel nem veszem őket, az tuti. A szobámban elpakolom a dolgaimat, rendet ennyi idő alatt nem tudok rakni, de csak pár gönc van szanaszét, ugyanis enni se nagyon sikerült az utóbbi napokban, de legalább nincsenek mindenhol tányérok vagy pizzás dobozok. Ha Nora megjött, akkor felfekszem az asztalra, még törülközőben, elvégre, így gondolom könnyebb a dolga, szóval nem akartam fölöslegesen felöltözni. Ha viszont úgy a jobb neki, megteszem, passzolom a kérdést. Hú, van egy olyan érzésem, hogy ez kifejezetten jól fog esni… nem bánom, hogy volt pofám megkérdezni.
- Na igen és gondolj bele, mit szólnának a többiek, ha pont kettőnket látnának részegen végigsétálni a folyosókon, vagy „randalírozni” valahol. Persze nem úgy gondolom, hogy szétbontjuk a házat, csak mondjuk asztalokon táncolni, hasonlók, olyasmi dolgok, amiket két illuminált állapotban lévő nőszemély csinálhat. Mert tény, egyikünk sem éppen ilyen fényben tetszeleg a falkatársaink szemében – legalábbis remélem. Eddig nem adtunk okot az ilyesmire, biztos felkapnák a fejüket. Egy próbát pedig.. lehet megér, pláne ha ezzel akár segíthetek is. - Ne aggódj, elég értelmesen telnek a mindennapjaim, néha nekem sem árt egy kis értelmetlenség, csak hogy megtörjem kicsit a monotonitást. Ezúttal rajtam a vállvonás sora, nekem aztán tényleg nem számít, ezer örömmel nézek idióta műsorokat a tv-ben, lehet a végén még kiderül, hogy nem is olyan baromságok, mint hittük, vagy éppen sikerül megérteni, miért vannak olyanok, akik rajonganak az ilyesmiért. Ehh, na jó, ez lehet mégsem fog bekövetkezni, de azért egy próbát ez is megér. Amúgy is, nekem sem fog ártana egy kis ilyen jellegű kikapcsolódás. Ó, az viszont meglep, hogy rákérdez a dologra, nem számítottam rá, hogy a szürke felhőcskék maradnak, még ha ezúttal azok hozzám is tartoznak. De oké, szerencsére én már elfogadtam a múltam és megbékéltem vele, nem esik nehezemre mesélni róla, még akkor sem, ha azért még fáj a dolog és érzem a hatalmas hiányt. - Körülbelül ötven éve történt, nem sokkal azelőtt, hogy csatlakoztam a falkához. A vérvonal testvérem egy kicsinyes bosszú miatt vette el tőlem a családomat. A férjemet és a fogadott fiunkat. Akkor már lassan húsz éve éltünk boldogan együtt. Sóhaj kél az ajkaimról és egy szomorkás mosoly költözik a vonásaimra, hiába érződik a fájdalom a szavaimból, az arcvonásaimból, már nem temet maga alá az érzés. Eleinte nagyon is magam alatt voltam, nem is tudtam volna kikászálódni belőle, ha nincsen falka. Nekem ők töltik ki az űrt, amit a családom elvesztése okozott. - Mindenért magamat hibáztattam, mert jóval előtte én voltam az.. aki megöltem a Teremtőnket. Na tessék, ebből biztos lesz beszélgetési alap, mert lehet már kicsit sok lesz az olyan dolog erre az estére, amit ki sem nézne belőlem, de régebben.. nem mondom azt, hogy más voltam, mert nem sokban voltam más, csak egyszerűen a körülmények tették szükségessé a dolgot és hiába húztam, halasztottam, végül kénytelen voltam cselekedni. Fiatal és forrófejű voltam, ez a tulajdonságom csupán az, amiben változtam. Közben persze haladunk, én hozom az összes holmimat és következőleg már a szobájában folytathatjuk a beszélgetést, ahol felállítom az asztalt, csak annyit kérek tőle, mielőtt felfeküdne rá, hogy a hátát tegye szabaddá. Nem szükséges felöltözni, sőt, csak ha olajokat is szeretnék használni, akkor könnyebb, ha törölköző sem fedi a hátát. Egy nyugtató olajt választok, személy szerint ez a kedvencem, mert nagyon finom gyógynövényes illata van. - Ez lehet kicsit hideg lesz. Figyelmeztetem előre, miközben már a tenyerembe nyomok az olajból, majd neki is állok a dolognak. A vállaknál kezdem, persze igazodom ahhoz, hogy most például nem egy hím fekszik az asztalon, hanem egy nőstény, úgyhogy az erőkifejtés sem akkora, mint akkor lenne. Először tehát a vállak, a nyakra olykor felkúszva, később jöhet majd a hát többi része, de először innen nyomkodnám ki a csomókat. - Remélem nem vagy csikis. Kérdezem meg mosolyogva, mert az sokszor nem előnyös, de persze ha az, akkor sem fogom itt „terrorizálni”, figyelek ilyen esetben, szóval nem árt tudni az ilyesmit sem.
- Szerintem megdörzsölnék a szemüket, hogy biztos rosszul látnak. Jelentem ki gondolkodás nélkül, mert egy ilyen képet én magam is nehezen tudnék befogadni. Egyszerűen vannak olyanok, akikről minden körülmények közt a józanság jut az ember eszébe, és mi ketten szerintem ilyenek voltunk. - Ez igazán logikus gondolatmenet. Bólintottam egy aprócska mosoly kíséretében, bár ez egyelőre inkább volt valamiféle fura szájrángás, de egész jó úton haladtam. Azt hiszem, minden szörnyűség ellenére sem veszett ki belőlem az alapvető hozzáállásom az élethez, csak kicsit szégyenlős lett, és elő kell csalogatni. Nora pedig mindent megtesz azért, hogy kicsit jobb legyen a kedvem, amit illik valamilyen módon értékelnem. Nem tagadom, jól esik a törődése, hogy nem hagyta annyiban a dolgot. - Mennyire… aljas. Szorulnak össze az ajkaim, már nem új keletű dolog számomra a gyűlölet, és az ilyen alakok bizony azt érdemlik. Felpillantok Nora arcára, de nem forszírozom a témát, pusztán igyekszem együttérző lenni, nem, tudom, hogy nem várja el tőlem, de szeretném. Megérdemli. Ő biztosan nem az személy, aki ilyen szenvedésre érdemes. - Nagyon sajnálom. Őszinte vagyok, és bár többet nem tudok neki ezzel kapcsolatban adni, és már nem is kell, hisz rég történt, de ez még nem jelenti azt, hogy kevésbé fáj. Tudom jól, hogy valakinek a hiánya mennyire maradandó lehet, és nem gyűri le az idő vasfoga. - Mi vezetett odáig, hogy megölted? Kérdezek rá végül, mert valahogy biztosra veszem, hogy ennyire nem egyszerű a képlet. Az én teremtőmet Ray ölte meg, de egy cseppet sem tudtam sajnálni. A kötelék még mindig ott volt köztünk, de Booth gondolkodás nélkül magamra hagyott, és áldozott volna fel csak úgy, hogy a saját bőrét mentse. Az ilyen érdemtelen a teremtő titulusra. Bár alapvetően szégyenlős vagyok, de nők előtt nem igazán, elvégre, nem vonzódom hozzájuk, és tudomásom szerint Norának sincsenek ilyen irányú vágyai, szóval nem okoz gondot, hogy a törülköző se takarja a hátamat. Férfi előtt már nem lennék hajlandó levenni, sőt, masszíroztatni sem. - Köszi, hogy szóltál. Ennek ellenére kicsit összerezzenek, mikor hozzám ér a hideg olajos tenyereivel, de hamar megszokom a dolgot. Sikítozni nyilván nem fogok, nem voltam az a fajta. Egyébként is, pillanatokon belül már határozottan jól esik a dolog, szóval okom se lenne rá. - Nem vagyok, szóval csak nyugodtan. Jegyeztem meg, miközben a padlót fixíroztam, igyekeztem elengedni magam, elvégre, ezért kértem elsősorban ezt a szívességet tőle, remélhetőleg tényleg képes leszek kicsit ellazulni, mert már nagyon nagy szükségem lenne rá. Még az is lehet, hogy elnyom kicsit az álom, de igyekszem nem elaludni, mert a mai programunk nem ebben merül ki a megbeszéltek szerint.
- Igen, ez elképzelhető. Bár aztán tuti szívnák egy ideig a vérünket, hogy ki sem néztek volna belőlünk ilyesmit. Mosolyodom ismét el, mert persze egyértelmű, hogy hinni sem akarnának a szemüknek. Szóval vagy azt mondhatnánk mindenkinek, hogy biztosan csak képzelődtek, vagy pedig.. magam sem tudom. - Néha kell egy kis ilyen jellegű kikapcsolódás is. Semmi kifogásom az idióta műsorok bámulásához, van, aki szereti az ilyesmit, talán ezúttal sikerül megértenünk, hogy mit esznek az emberek az ilyesmin, vagy hogy mi a szórakoztató az ilyesmiben. Hamarosan úgyis kiderül, szóval nem bánom, hogy Bells felhozta, hogy ilyesmit is csinálhatnánk. Nem árt olykor egy kis változatosság. Aztán az én múltamra terelődik a téma, a kijelentésére pedig csak sóhajtok. - Igen, az volt. Keserű mosoly kúszik ajkaimra, ahogyan a szemeimet is lesütöm, hiányoznak. Manapság már ritkán gondolok rájuk, de olykor azért még jelen vannak az álmaimban és akkor, amikor megjelennek a gondolataimban.. Igen, elfogadtam a múltam és elengedtem őket, de az még nem jelenti azt, hogy ne hiányoznának. Csupán nem akkor a kín, mint akkor. Nekem már a falka a családom, ha ők nem lennének, egészen biztosan beleőrültem volna. - Köszönöm. Tudom, hogy őszinte és nem csupán elcsépelt, illedelmes megnyilvánulása az együtt érzés, ez pedig nagyon is jól esik. Ahogyan felteszi a következő kérdést, gondolatban visszarepülök pár évtizedet, gyorsan peregnek le a lelki szemeim előtt a képkockák. Malcolm és Ethan, az ott töltött éveim, az egyre súlyosbodó helyzet.. Ismét csak sóhajtok, mielőtt választ adnék a kérdésére. - A Teremtőm soha nem volt egy minta férfi, persze engem jól kitanított, csak szerette, ha másokat tönkre tehet. Eleinte engem is magával rántott, de idővel rájöttem, hogy nekem ez már sok. Amikor rákérdeztem, miért csinálja, csak annyit mondott, hogy a szeretetet nem ehetem meg, nem vehetek lovat rajta és a házam sem fűthetem vele a hideg éjszakákon. Egy szörnyeteg volt, kihasznált, eljátszadozott velem, de többet nem jelentettem neki egy használati tárgynál. Egyszerűen nem bírtam tovább. Egyáltalán nem volt könnyű meghozni és meg is lépni a döntést. Soha nem voltam olyan, aki könnyen kezet emel valakire, még akkor is kellemetlenül éreztem magam, ha valakit kicsit jobban meg kellett szorongatnom, hogy megszerezzem a kellő információt. Az, hogy megöltem a Teremtőmet.. muszáj volt meglépnem, mert kibírhatatlan volt a helyzet, túl sok embert tett tönkre. Nem csikis, ez jó hír. Persze akkor máshogy oldottam volna meg, ha az lenne, de azért így lényegesen könnyebb a dolog. A vállak és a nyak után lejjebb haladok, lapockák környéke, gerinc körülötti területek, egészen a derékig lemegyek, hogy aztán visszafelé is hasonló utat járjak be. Ha a bőre felszívta, akkor használok még az olajból. - Nagy szerencséd, hogy nem vagy csikis. Engem egyszer próbáltak megmasszírozni, hát nem sokáig bírtam a dolgot. Mosolyodom el szélesen, ahogyan eszembe jut a szóban forgó pillanat, drága férjuram próbált azzal kedveskedni, hogy finom vacsora, fürdő, masszázs. Az első két pont tökéletesen sikerült, ám ahogyan masszírozni kezdett.. Visítva, nevetve ficánkoltam a kezei alatt, úgyhogy kénytelenek voltunk más elfoglaltság után nézni. Már persze egy cseppet sem bántam a dolgot. - Úgyhogy inkább megmaradok mások masszírozásánál. Jó fél-egy órán keresztül masszírozom, ha szóba kerül még más téma, akkor beszélgetünk, bár azon sem lepődnék meg, ha elszunyókálna, mindenesetre azon vagyok, hogy legalább az izmokat ellazítsam, remélem sikerrel járok. - Nos, hogy érzed magad?
- Fura, hogy valaki tud egy ilyen életfelfogással azonosulni. Igencsak pocsékul vagyok mostanában, de még így sem tudnám azt mondani, hogy a szeretet ennyire haszontalan lenne. Sóhajtottam fel, noha jelenleg nem tudtam elképzelni, hogy ilyesmit érezzek, de előbb-utóbb túl fogom tenni magam a dolgokon, mindig túlteszem, csak épp most még nem akarom. - Egyébként teljesen megértem, hogy nem bírtad tovább, nagy bátorság kellhetett ahhoz, hogy megtedd. Én sem voltam oda soha a sajátomért, de ennyire rossz azért nem volt a kapcsolatunk. Booth nagy görény volt, ami azt illeti, és egy percig sem sajnáltam, mikor meghalt, de be kell látnom, volt pár jó pillanatunk mikor még kölyök voltam. Utána meg már nem is láttam, így a kötelékünk igencsak megkopott, nem kell ezen csodálkozni. Mondjuk, ha valakit én szívesen eltettem volna láb alól, az a vérszerinti apám, de kötve hiszem, hogy lenne ellene esélyem. Annyi mindenben ártott nekem, vert át, használt ki és dobott el, hogy megszámlálni sem lehetne, jobb nem is gondolni rá. A fenébe a pocsék teremtőkkel és a még pocsékabb apákkal. - Szerencsére nem vagyok ennyire érzékeny. Mondjuk, a talpam az csikis, ha azt próbálnád masszírozni, szerintem véletlenül megrugdosnálak. Mivel nem tudtam, hogy ez szerepel-e a tervei között, jobbnak láttam figyelmeztetni rá. Nem szívesen okoznék kárt benne, tudom, nagy baja nem lenne, de attól még belerúgni olyanba, aki segítő jobbot nyújt… hát na, nagyon nem szép dolog. Az viszont határozottan komikus, hogy masszőr létére nem bírja, ha így érintik meg. Jobb napjaimon bizonyosan nevetnék egyet a dolgon. - Valahogy nem csodálkozom a dolgon, jobb nem erőltetni, ha ennyire csikis az ember, jó nem sülhet ki belőle. A következő percekben azonban többnyire csöndesen pihegtem, élveztem a masszírozást, és lehetséges, hogy kicsit el is bóbiskoltam, nem voltam benne teljesen biztos. Csak meglehetősen gyanússá vált a dolog, hogy olyan hamar vége szakadt, legalábbis ő abbahagyja, én meg csak sajnálkozom magamban, hogy ennyi. - Úgy sejtem, kicsit sikerült bealudnom. Bocsi. Ez persze válasz lehet a kérdésére is, de azért nem hagyom meg a bizonytalanságban, elvégre nagyon is értékelem az igyekezetét, és borzasztóan hálás vagyok neki, hogy nem adta fel, és kopogtatott, amíg ki nem nyitottam. - Sokkal jobban! Köszönöm szépen! Azzal feltápászkodtam a masszázságyról, és gyorsan fel is öltöztem, majd részemről startolhatott a televízió bámulása egy jó adag popcornnal, meg valami egészségtelen szénsavas cucc társaságában, legalábbis én azt fogyasztottam. Így hát még beszélgethettünk egy csomót, de a bajaimmal nem traktáltam, de csupán azért, mert képtelen voltam beszélni a dologról, és gondolni sem akartam rá. Örültem, hogy kicsit el tudtam feledkezni róla, élveztem a társaságot, és ennek köszönhetően legalább rájöttem arra, hogy nem szabad egyedül lennem, mert úgy semmi sem tereli el a gondolataimat. Amíg bírtuk ébren, addig mehetett a móka, de ahogy hajnalodott, már alig bírtam nyitva tartani a szemem, nem küldtem el Norát, hacsak nem érezte túl kényelmetlennek, akkor elszunyókálhatott nálam is, engem mindenesetre egy idő után biztosan elnyomott az álom. Kimerült voltam, lelkileg kifejezetten, testileg pedig igen kellemesen ellazult állapotba kerültem, hála a fürdőnek és a masszázsnak.
- Ha akartam, sem tudtam volna megérteni a teremtőmet és ez a mai napig így van.. Sóhaj szökik ajkaimról, abszolúte nem értettem vele egyet akkor sem és most sem, ez az egy mondata viszont oly`annyira belém égett, hogy sokszor rágódom még ma is ezen. Persze már nem vált ki olyan hatást, mint anno, de elfelejteni egészen biztosan nem fogom tudni. - A legfurább, hogy eleinte nekünk is nagyon jó kapcsolatunk volt. Tényleg szerettem. De túl naiv voltam, mert azt hittem, ő is hasonlóan érez. De nem, csak egy játék voltam neki és akármennyire vagyok béketűrő és voltam már akkor is, azért nálam is be tud ám telni a pohár. Az már más kérdés, hogy mennyi idő alatt, mert szerintem mióta a falkánál vagyok, egyszer nem történt ilyesmi. Ez szintúgy nagy meglepetés lenne a többieknek, ha megismernék ezen oldalamat is, de egyelőre nem kívánom megcsillantani. - Ó, ne aggódj amiatt, kaptam én már rosszabbat is. Nevetek fel halkan, mert tény, a masszőrök élete sem egyszerű. Habár most lábmasszázst nem terveztem, de így akkor meg pláne nem. Volt már dolgom rugdosódó pácienssel, nem éppen a legkellemesebb, amikor képen nyomnak. Sebaj, annyiba még senki sem hal bele. - Semmi gond. Ismét szélesen vigyorgom, mert nem meglepő, hogy elalszanak a kezeim alatt, én csak örülök, mert azt jelenti, hogy jól csinálom, elvégre sikerül annyira ellazulniuk, hogy elszunyókáljanak. Az meg most pláne nem zavar, hogy Bells elaludt, ez a minimum, legalább egy picikét pihen. - Nincs mit, ha bármikor szükséged van egy második körre, keress meg nyugodtan! Továbbra is kedvesen mosolygok és ő is érezheti, hogy nem csupán udvariasságból mondom azt, amit. Nem zavarna, még akkor sem, ha az éjszaka közepén állítana be és nem csak azért, mert ilyen a természetem, hanem azért is, mert a barátnőmnek tekintem, mert a falkatársam és mert ezáltal családtag. Összepakolom a holmimat, noha elvinni nem viszek semmit, ráér az majd, ha meg Bells-t zavarja, akkor szól és egyből intézkedem. De most a legfontosabb a tv és egy hatalmas tál popcorn, sőt, még csokifagyit is kerítek, legyen teljes az összehatás. Remélem legalább ennyivel sikerül kicsit jobb kedvre deríteni a nőstényt és tudatni vele, hogy nekem nagyon is fontos. Magam sem veszem észre, hogy elszunyókálok, csak kis idővel nyílnak ki a szemeim. Mosolyogva pillantok a mellettem békésen pihegő nőre, nem vagyok rest betakargatni, csendben megszüntetni a hátrahagyott romokat és amint végeztem, ugyanolyan halkan surranok ki a szobából.
Fogalmam sem volt arról, hogy mire számíthatok, vagy mi fog ezek után jönni. Persze, hallhatunk tévékben, meg utána is lehet olvasni, hogy miként történik a drogteszt, de a mi fajtánknál ez lehet másképpen lesz. Tényleg letettem, még akkor is, ha még mindig éreztem a maró hatását mélyen legbelül. Végig szenvedtem minden egyes pillanatát az elmúlt 4 hétnek, ugyanakkor még mindig bennem volt a maró érzés, ami könnyedén képes lett volna rávenni arra, hogy újra érte nyúljak és a fájdalom érzését csökkentsem. Még mindig az elvonás hatásai alatt voltam, de jó ideje elvettek tőlem mindent, mint amikor a csokit elzárják a gyerekek elől, vagy talán a kávét a felnőttek elől. Megpusztulnak érte, de még se tudnak ellene semmit se tenni. Talán kissé kegyetlen módszer volt, de sok választásunk nem volt. Túl mélyen benne voltam, s igazából ki se ejtettem volna azt a számon, hogy „leszoktam”, mert nem tettem. Elvették tőlem, s még mindig elvonási tüneteim vannak. Magam sem tudom, hogy miért Annabelle-t választottam a két orvos közül, de valahogy szimpatikusabbnak tűnt, mint a másik. Pedig mind a kettőnek csak a nevét ismerem. Direkt nem kérdeztem utánuk. Talán minél kevesebbet tudok, annál kevésbé fogok félni, izgulni. Meg így legalább vannak más érzések is bennem, mintsem a fájdalom, az elvonás és az üresség érzése, illetve a bűntudat a tetteim miatt. Azon tettek miatt, amiket drogosan követtem el, vagy a tudtomon kívül és reggel döbbentem csak rá. Egy-két kilót vélhetően le is dobtam, mivel nem túlzottan volt mostanában étvágyam, de nem hiszem, hogy meglátszódna rajtam. Azt meg nem hangoztattam, hogy a farkasom mennyire megviselt jelenleg. Szerintem inkább nyomorultul nézhet ki, mintsem tündökölne olyan pompában, mint egykoron, de remélhetőleg Ő is és én is meg fogjuk lelni azt, amilyenek voltunk hajdanán, amikor megismertük ezt a világot. Bár én sose tündököltem már úgy, mint azelőtt, hogy egyszerűen csak elraboltak. Sose tudtam igazán magam mögött hagyni azon hónapokat, éveket… Inkább csak megtanultam vele együtt élni és David mellett meglelni az élet napos oldalát is, amennyire lehetett. Most is valami hasonló cipőben gyalogolhatok. Amikor elértem a hotelhez, akkor kint várakoztam még előtte, ahogyan egy vendég tenné, ha vár valamire, vagy csak cigizni akarna, majd megcsörgettem a nőstényt úgy, ahogyan megbeszéltük, hogy itt vagyok. Türelmesen vártam, miközben néha idegesen babráltam az ujjaimmal, majd ha megláttam, akkor próbáltam mosolyogni, vagy valami. – Szia, Tawny vagyok, vagy Chloé! Valaki így, valaki meg amúgy hív. – köszöntem neki, s ha mutatta az utat, hogy merre is megyünk, akkor követtem őt. Én biztosan nem kezdeményeztem a séta közben a beszélgetést, mert totálisan ideges voltam, de nem akartam azt se, hogy valaki eljöjjön velem. Tudnom kell egyedül is ezen az úton sétálni, még ha még mindig ijesztőnek tűnik és túl gyengének érzem magam hozzá… Meg abban se voltam biztos, hogy hiába nem használtam már jó ideje drogot, tényleg teljesen felszívódott-e a szervezetemből. Elméletileg jó az anyagcserénk, de én már semmiben se vagyok biztos, hiszen mind a ketten függök voltunk…
Tudtam én, hogy van ez a drogos leányzó, hogyne tudtam volna, hallottam hírét, hogy nekem kell majd gondoskodni róla orvosi értelemben, és előre utáltam, hogyha nekem kell majd közölnöm, elhasalt a drogteszten. Különösképpen nem vágytam a dologra, nem szeretek szemét szerepkörben tetszelegni, de tény és való, hogy sajnos ez most ezzel jár. Remélem, cselébe nem lesz szimpi, és nem kell majd nagyon bánkódnom miatta, de amilyen az én formám, úgysem tudok igazán utálni senkit, szóval így jártam. Amikor telefonon megkeresett, csak a mai napot tudtam mondani neki a héten a kórházi beosztásom miatt, és mivel jó volt, ebben egyeztünk meg. Előre szóltam, hogy jön, és engedélyt kértem, hogy hagy menjünk fel a szobámba, oda bekészítettem mindent. Nem fog sokáig tartani, és végig testőrök kísérnek majd bennünket, hogy ne legyen baj. Nem mintha ne tudnék mit kezdeni egy feleannyi idős farkassal, mint amilyen én vagyok, de az erőszak alapvetően nem kenyerem, szóval jobb, ha van ott más is. Nem belőle nézem ki, hogy ilyet tenne, de az elvonás durva dolog, és könnyen elfajulhat. Mikor megcsörrent a telefonom, már mondtam is, hogy megyek, és elindultam lefelé. Hétköznapi farmer, póló szerelésben voltam, a kis találkozónkat kivéve lazítós napom van, szóval hacsak nem esnek be sérült falkatagok, tán még az unalom is elkap. Odalenn hamar kiszúrtam, nem azért, mert tudtam, hogy néz ki, hanem egy frusztrált farkast igencsak könnyű kiszúrni. - Szia! Én Annabelle vagyok, de mindenkinek csak Bells, sokkal rövidebb. – Ecseteltem mosolyogva, aztán intettem is, hogy menjünk. A kártyámmal lehívtam a csak farkas használta liftünket, a többi nem is ment fel arra a szintre, és lassan fel is jutottunk a negyedik emeletre. - Ne ijedj meg, biztonsági intézkedés, szóval a sarkunkban lesznek a testőrök. – Legyintettem, nem kell őket komolyan venni, addig semmiképpen sem, amíg nem tesz valami olyat, amiért cselekedniük kellene. Amennyire ijedtnek tűnik, efelől erős kétségeim vannak. Felérve ismét mutatom az irányt, és biccentek is a két testőrnek, gondolom azért kellenek ennyien, hogy még véletlenül se császkáljon el a nőstény. - Egy pillanat. – Állítom meg a szobám előtt, és belépek, hogy egy frissen kibontott gumikesztyűt húzva kihozzak egy steril poharat. - Elmegyünk a mosdóba, szükségem van némi vizeletmintára a vizsgálathoz. –Többek közt ezért van viszonylag korán, és ezért kértem, hogy ne egyen. Ismét megállok, és az egyik testőr ki is nyitja az ajtót, lévén én nem tudom a kesztyűs kezeimmel, dobhatnám is ki. - Csak nyugodtan, én tudok várni. – Ne érezze, hogy bárki sürgetné. A szemközti szoba ajtaja mellett megállok, és a falnak vetem a hátam. Remélem, a gerlepár épp nem hangoskodik, ahogy újabban már-már bosszantó szokásuk…
Magam sem tudom, hogy pontosan mire számítottam, amikor idejöttem és ráadásul egyedül. Jenny vélhetően elkísért volna, ahogyan talán David is, de szerintem nem túlzottan örültek volna egy őrzőnek eme farkasok által lakott épületben, hotelben. Meg jobbnak is láttam azt, ha egyedül jövök. Mondjuk azt, hogy ez is valamilyen szinten az öngyógyuláshoz kellett. Tudnom kell egyedül is sétálnom eme rögönös úton, hiszen ki tudja, hogy mi lesz később. Azt se tudtam, hogy 1-1,5 hét alatt kiürülhetett-e a szervezetemből a szer, vagy esélytelen. Mindegy is, ha azt közli, hogy még mindig van bennem, akkor se fogok sírva fakadni, hiszen megeshet, de vélhetően, ha tovább elemzi, akkor az is kimutatható lesz, hogy már csekély, olyan, aminek még nem sikerült eltűnnie a szervezetemből. Szóval az is kiderülne bármelyik végfejletnél, hogy már nem használom, meg szerintem a testem is könnyedén elárulja azt, hogy mennyire megviselt vagyok ilyen téren, mivel nem gondolom azt, hogy ennyire jó sminkmester lennék, hogy mindent sikerült volna eltűntetnem. A pajzsomat viszont a helyén a tartottam, ha nem volt muszáj, akkor mindig tökig fel volt húzva, hogy ne kutakodjon bennem senki se annál jobban, mint szükséges. - Örülök a találkozásnak Bells. – feleltem úgy, ahogyan illik, s vélhetően tényleg így is lett volna, ha nem ilyen körülmények között találkozunk. Láttam a két kísérőt is, ami kissé fura volt, mert nem hiszem, hogy ennyire veszélyes lennék, de ki tudja. Inkább nem tettem szóvá, de vélhetően a pillantásom elárult, mivel a nőstény szinte egyből megszólalt. – Ennyire félnek tőlem, vagy attól, hogy család történhet? – csúszott ki az ajkaim között, hiszen eddig se a bajkeveréseimről voltam híres, s vélhetően ő is idősebb volt nálam, így simán leállíthatott volna, ha elkezd szakadni a cérna. Tény, hogy a farkasom is eléggé ki van, de ma mind a ketten próbáljuk hozni a jobbik formát, majd utána nyalogatjuk a sebeinket. Kissé érthetetlenül pillantok rá, amikor megállít a szobája előtt, de hamar értelmet nyer minden, viszont azt eléggé furának tartom, hogy a folyosón vagy valahol máshol van a wc és nem pedig a szobájában. Tényleg ennyire őskövület lenne ez a hotel? Ha igen, akkor tuti nem laknék itt. Nem lenne túl sok kedvem osztozkodni a mellékhelységen, ahogyan a fürdőn se, de mindegy is, mindenki másabb. – Rendben van. – vettem el az üvegcsét egy kisebb sóhaj keretében, majd ha megmutattam hogy merre is van, akkor jó pár percre eltűntem, hiszen amikor kéne, akkor tuti, hogy az ember nem akar pisilni, pedig direkt reggel több folyadékot is ittam, mint szoktam. Végül összejött a dolog, tisztaságot hagytam magam után, ahogyan a kezemet is megmostam, meg az üvegcsét is körben a biztonság kedvéért. Sose értettem az olyanokat, akik nem mosnak kezet a mosdó után. Még a hideg is kiráz. – Kész, remélem ennyi elég lesz. – adtam át neki az üvegcsét. – Régóta vagy orvos? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen ha beszélgetünk, akkor talán annyira nem fogok izgulni se, vagy ki tudja. Túl nagy volt a káosz, s minden erőmmel azon voltam, hogy normálisan viselkedjek és ne adjam jelét annak, hogy mennyire szétvagyok valójában zuhanva, vagy éppen mennyire szenvedek. Vélhetően a viselkedésemről is fog menni jelentés.
- Én is nagyon örülök. – Vak nem vagyok, egyértelmű, hogy nincs a legjobb állapotban, de azt hiszem, magának kereste. Na jó, ez talán túl hirtelen kijelentés a részemről, bár mindig is úgy gondoltam, hogy mindenki magának választja ki, merre is vezessen igazán az útja, következésképpen, mi határozzuk meg, miként győzünk le egy problémát. Elmenekülünk előle, mint mondjuk Ray tette, valaminek a segítségével teszünk ellene, miként vélhetőleg ezzel a lánnyal történt, vagy éppenséggel tűrjük a pofonokat, és elviseljük, ahogy edzeni próbál minket az élet. Jah, ez utóbbi Miss. Elcseszettség vagyok én. Azért elgondolkodom pár pillanatra, hogy mennyivel egyszerűbb lenne, ha én is állandóan drogoznék, bár, akkor semmi haszna nem lenne belőlem a falkának, és talán ki is nyírnának, ahelyett, hogy csak szélnek eresztenek. Kinézem Castorból. - Nem félnek tőled, szerintem inkább csak biztosítják a terepet. A csalásra egyébként is én figyelek. – Meglehet, inkább bennem nem bíznak, én valóban nem akarnék ártani a nősténynek, ha elfajulnának a dolgok, szóval remélem, nem is kell letesztelnem eme elméletemet. Nem tartozom azon tagok közé, akik mindenek elé helyezik a falkát, erre egyszerűen nem vagyok képes, és soha nem is fog olyan sokat jelenteni a számomra, ebben teljesen biztos vagyok. Csak Ray miatt jöttem ide, és ha nem itt él éppenséggel Eeyeekalduk, már el is mentem volna, mert senki és semmi nem kötne ide. Végül eljutottunk a mosdóig, ahol mintát kellett vennem tőle. Sosem hittem volna, hogy egyszer valaki pisijével fogok játszadozni falkán belül is, hisz nálunk nem dívik a fertőzés, így soha nem kell levenni vizeletmintát, de esetében azért már határozottan más a helyzet, tekintettel arra, hogy azt kell kiderítenem, van-e még benne kábítószer. S nem csak most, még ezután két alkalommal. Azért titokban szurkolok neki, hogy sikerüljön, bár, ha az én véleményemet kérdezné, tuti azt mondanám, hogy jobb a falkán kívül. Mikor nyílik az ajtó, már le is csapok az üvegcsére, és elindulok befelé a szobámba. - Köszi. Technikailag pár csepp is elég. – Persze, van az úgy, hogy elszúrunk valamit, és akkor nem árt, ha több van, de ez azért nem gyakori eset. - Elég rég, legalább tizenöt éve, mármint összességében, ha az éveimet nézzük, az nincs olyan régen. – Korrigálom magam gyorsan, félreértés ne essék. Egy ideje praktizálok, és még sokáig fogok is, de nem ezzel töltöttem az egész életemet. - Te mivel foglalkozol egyébként? – Nem olvastam a jelentést róla, bevallom, de nem is azzal kell foglalkoznom, sokkal inkább a jelenlegi állapotával, amiről a feladatom is szólt. Ettől még azért kíváncsi vagyok rá, csak erre már nem jutott időm. Közben azért csepegtetek is a kellő helyre, hogy perceken belül meg is legyen az eredményünk, bízom benne, hogy sikerrel jár, mert ha a végéig tiszta marad, akkor talán többet valóban nem fog szerekhez nyúlni.
Nem túlzottan érdekelt, hogy mit gondol rólam ez a nő, s aki azt hiszi, hogy a drogos élet a könnyebbik út. Nos, mondhatjuk azt, hogy naiv. Nem is kicsit, mert egyáltalán nem a könnyebbik út. Sőt, inkább egy mocskosabb útra vezet minket. Ha a könnyebbiket akarjuk járni, akkor forduljon befelé, vagy gyógyszerezze be magát, hogy átaludja az életét, s akkor arra lehet azt mondani, de erre nem. Másrészt meg nem tartozom neki elszámolásról, arról, hogy miért tettem ezt. Aki ismer, az pontosan tudja, hogy min mentem keresztül és miért nyúltam már emberként is ehhez a szerhez. Miért kellett akkoriban is megküzdenem, ahogyan most is meg kell mások közelségével. Kedvesnek tűnt, de azt is tudtam, hogy a felszín sokszor csalóka, ahogyan az is, hogy a legtöbb ember szereti a legrosszabbat gondolni a másikról, anélkül, hogy bármit kérdezne, vagy utána járna a könnyelmű gondolatainak. Nem véresen komolyan gondoltam azt, amit mondtam, hiszen eléggé fiatal farkaska vagyok. Szerintem kárt se tudnék tenni az itteni farkasok 99%ban, meg nem vagyok bajkeverő típus se. Ha az lettem volna, akkor már rég kibukott volna a dolog, amikor még éltem a szerrel. Napok óta közelébe se mentem, ebből kifolyólag nem is éltem már vele, s pont ezért voltam megviselt és nyúzott. Sminkkel sok mindent el lehet tűntetni és részben meg is tettem, de a többség úgyse ismer, s ha szar állapotban van az ember, akkor mutatkoznak meg igazán úgyis az igaz barátok, társak, hiszen ők olyankor is mellettünk vannak, beszélnek és nem csak akkor, ha éppen szükségük van valakire. Miután sikerült megtöltenem az üvegcsét sietve léptem ki az ajtót, de mielőtt úgy igazán átnyújthattam volna már el is vette. Kissé meglepetten néztem rá, de ha ennyire sietős, akkor siessünk. Én nem fogok totyogni. - Rendben van, én elhiszem neked. De így akár több mindenre is megtudod nézni gondolom. – rántottam meg kicsit a vállaimat, miközben követtem őt a szobába. Kíváncsian pillantottam körbe, de nem túlzottan trappoltam be. Az is lehet, hogy nem szereti annyira az idegeneket itt és ez csak kivételes alkalom, hogy itt fogadott. Ki tudja. Ha beljebb invitált, akkor persze beljebb sétáltam, miközben a kabátom ujját gyűrögettem, mert legalább addig is lefoglaltam magam. – Akkor elég régóta vagy orvos, de akkor nem kezdetektől fogva. Új szeszély volt, vagy mindig is vonzott és addigra határoztad el magad? – ha zavarja a beszélgetés, akkor úgyse fog reagálni rá. Igazából csak próbálom valamivel elütni az időt, amíg végre nem mehetek, ha jól rémlik, akkor ennyi idő alatt kiürül a szervezetből, meg Jenny és a másik farkas is be tud számolni, hogy letettem és nem csak gyorsba a vizsgálat előtt. Szóval még várható szenvedés, de megéri. Legalábbis ezt mondják, meg azt is, hogy erős vagyok. Utóbbinak nagyon nem érzem magam. - Jelenleg nem dolgozom. Régebben üzletasszony voltam, meg dolgoztam táncosként is, voltam főállású anya is, de majd ha sikerült jobban összekapnom magam, akkor szeretnék visszatérni az üzleti életbe, vagy esetleg új dolgokat kitanulni. – pillantottam rá barátságosan egy mosoly keretében, hiszen nem nagy titok, hogy idővel tényleg szeretném munkatéren is megtalálni azt, amit szívesen csinálnék.
- Van ilyen komplett cucc, ami a legtöbb dolgot lefedi, egyébként mikkel éltél? – Legyünk pozitívak, én hiszek benne, hogyha valaki nagyon akar valamit, akkor képes önmagán is felülemelkedni. Nem ismerem a leányzót, csak sajnálom, hogy így alakultak a dolgai, mint mindenkit, akinek rossz irányba terelődik élete folyama. Talán magamat is, mert nem élek úgy, mint tehetném, nem is élek igazán, csak várom, mikor jön el az a bizonyos utolsó nap, mert nekem elfog, a pont már ott a történetem végén, csak az a kérdéses, hogy mikor jutunk el ahhoz a bizonyos jelenethez. Akármi is történt vele, a lényeg mégis ott van, hogy most hajlandó ennek az egésznek alávetni magát. - Szerintem kíváncsiságból ki is elemzem a dolgokat, valahogy a fajtánk mintája ilyen téren még sosem került a kezembe.- Mosolyodom el, az az igazság, hogy tisztára izgalomba jövök ettől a felfedezéstől, teljesen lökött vagyok, az egyszer biztos. Mindenesetre különösképpen nem fogok ebbe belemélyedni előtte, nem tudom, érdekli-e egyáltalán, sokan nem nyitottak az orvosi blablákba. - Gyere csak be nyugodtan, nem harapok, meg nincs is igazán semmi. – Valóban, egy kósza bögre, vagy épp könyv sem árulkodik arról, hogy túl sokat mocorognék a szobámban, jó eséllyel azért, mert tényleg nem vagyok itt sokat, de egyébként is meglehetősen rendezett életet élek, és nem szokásom semmit szétszórva hagyni. - Inkább úgy mondanám, hogy végre megleltem a hivatásomat, addig nem igazán bizonyult semmi állandónak. Még marhatenyésztő is voltam Ausztráliában, képzelheted. Imádom a lurkókat, gondoskodni az egészségükről pedig még inkább. – Mosolyodom el, s immár a vérvonalam is tökéletesen illik a választott foglalkozásomhoz, szóval az élet mondhatni gyönyörű ilyen téren. Egyébként elég csacsogós teremtés vagyok, szóval eszembe sem jut nem válaszolni, meg aztán, így talán neki sem lesz olyan kellemetlen a darázsfészekben. Legalábbis, én elég rosszul érezném magam kívülállóként egy falka területén. - Az szerintem tök jó ötlet, mármint, új dolgokat kitanulni, eleinte nem annyira, amíg tanulsz, de aztán… ha valami teljesen mással foglalkozol, mint addig, az kellőképpen stimulál minden téren, meg le is foglalod magad. Úgy értem, biztos elég pocsékul érzed magad, annyira egyébként nem látszik, és ilyenkor jót tesz, ha van mivel foglalkozni, eltereli a figyelmet. – Mosolygok rá, attól, hogy megvan a magam véleménye a drogot fogyasztókról, semmivel sem leszek bunkóbb, mint bárki mással, mert ki tudja, miért kezdte el, másrészt meg, most éppen leszokni próbál, ami a legmesszemenőbbekig becsülendő a szememben. - Egyébként, ha bekerülsz a falkába, itt is lesznek lehetőségeid, amíg talpra nem állsz annyira, hogy saját vállalkozásba kezdj esetleg. – Vetem fel, ez szerintem nem titok, és a legtöbb falka esetében így van, szóval kötve hiszem, hogy annyira meglepő lenne, bár azt sem tudom, élt-e valaha falkában, ha nem, akkor egy plusz információ. Közben azért csinálom a dolgom, pár perc mindenképpen kell neki.
- Értem, elég sok mindent próbáltam, de utóbbi időben szinte csak kokainnal. – mondtam ki könnyedén. Lehet, hogy szégyellnem kellene magam, amit talán részben meg is teszek, de nem látom értelmét titkolni se a nyilvánvalót. Tudom, hogy olyan életet éltem, amire senki se lenne büszke és én se vagyok, de ami nem öl meg az erősebbé tesz. Idővel a farkasommal együtt helyre fogunk jönni, nem leszünk meggyötörtek és csapzottak, mint most az elvonások miatt, ahogyan nem kell attól se tartani, hogy esetleg ismét egy hulla mellett ébredek, mert a farkasom megvédett volna, mert érezte, hogy az emberi mivolt rohadtul nem viselte el az illető érintéseit, meg valószínűleg a drog is közrejátszott azokban a pillanatokban, de ehhez semmi köze ennek a nősténynek. Valaki tud róla, de bennünk teljesen megbízom. Ahogyan tudom, hogy idővel talán Jenny majd tud segíteni megemészteni a tetteimet, hiszen részben ő is orvos. – Szerintem nem sok drogos farkas kószál a világban, hiszen akár eléggé veszélyesek tudnak lenni. Elég csak megnézni azt, hogy az emberekkel mit képes művelni a szer. – hagytam ennyiben a dolgot, mert annyira nem érdekelt, hogy mire szeretné megvizsgálni majd. Ha kutatni szeretné, akkor megteheti, hiszen van bőven mintája hozzá, de én úgyse érteném azt, hogy miről beszél, így inkább kihagynám azt a részét a dolognak. - Rendben van. – mondtam egy apró mosollyal az arcomon, miközben kíváncsian pillantottam körbe. A szobát látva vagy nem sokat él itt, vagy pedig nagyon szereti azt, ha minden a helyén van. Én nem szoktam frászt kapni akkor se, ha egy-egy bögre, vagy tárgy kicsit elvándorol, de azért azt se szoktam engedni, hogy eluralkodjon a káosz. - Ohh, tényleg? Nem is gondoltam volna, de akkor igaz a mondás, hogy sose a látszat alapján akarj megítélni másokat. Biztosan kalandos lehetett azon a vidéken élni és ilyennek foglalkozni. S az a lényeg, hogy már megtaláltad a hívatásodat. Igen, a gyerekek igazán aranyosak tudnak lenni és még a legsötétebb percekben is képesek az ember arcára mosolyt csalni. – ahogyan reményt is és új életet is adhatnak. De ezt már inkább csak magamban tettem hozzá. Egykoron is sokat köszönhettem Axelnek, ahogyan a lányomnak is, hiszen az ő érkezése is sok mindenben megváltoztatott. Illetve később se ítélt el, amikor egy-két dolgot megtudott a múltamról. - Aranyos vagy, de láttam reggel magam a tükörben. – utaltam arra, hogy tudom azt, hogy eléggé szörnyen festek ki. A smink pedig úgy néz ki, hogy akkor valamennyire megtette a hatását. – Nem tudom, én szerettem mindig is tanulni. Kivéve akkor, ha olyat kellett, ami nagyon nem érdekelt, de mivel most magam dönthetek arról, hogy esetleg mit tanulnék ki, így talán annyira nem lesz ilyen. Meg tény, hogy dolgozni már jobb, mint kitanulni valamit, de szerintem részben tanár függő is. – a mosoly pedig ott bujkált az arcomon, még ha nem is volt olyan, mint egykoron. Halványabb volt. S igen, valóban az a célom, hogy lefoglaljam magam, legalább talán úgy könnyebb lesz elviselnem azt, amit most érzek, de előbb még össze kell szednem magam. - Majd ha már ott tartunk, akkor előbb szerintem meg kell szoknom az új helyzetet. Amikor még én voltam falkatag, akkor csak a régiek voltak, de biztosan menni fog. – fogalmam sem volt, hogy tudja-e azt, hogy nem vagyok totálisan új ezen a vidéken, se a régiek szemében. Onnan jó páran ismernek.
- Köszi! – Mármint a választ, nem lehet egyszerű, nyilván ettől még nem fogom kevésbé húzósnak tartani a dolgot, de nem ismerem, akármi okán is lehet, még akkor is, ha nehezen találnék olyat, ami valóban megindokolja. Mondjuk, ha orvosilag cuppantották rá először a morfiumra, az más. Sokszor a háborúból hazatérő katonák már függők voltak, láttam sok ilyet is. Tényleg sosem lehet tudni, mire ez a válaszreakció. - Valóban nem, mert farkasként már szinte lehetetlen rászokni, rohadt kitartónak kell lenni, hogy kialakuljon a függés. arról nem is beszélve, mennyi szer kell hozzá. Szerintem anyagilag meglehetősen megterhelő még azoknak is, akiknek azért van mit a tejbe aprítaniuk. – Gondolkodom hangosan, azt nem tudom, ő hogyan áll anyagilag, de igaz, most már elméletileg ez nem lehet gond, hisz leszokóban van. - Határozottan igaz, főleg közöttünk, legalábbis szerintem. Egyébiránt érdekes élet volt az is, egészen élveztem, bár tény, hogyha nem lennék farkas, nem biztos, hogy bírtam volna. A gyerekekkel sem könnyű, de hozzájuk nem fizikai erő kell, nekik még lehet hatni a kis lelkükre, a kamaszok azért már nehezebb esetek. – hajaj, de még mennyire, ugyanakkor minden kornak megvan a maga szépsége, az esetek nagy részében azonban sikerrel jártam, aminek őszintén tudok örülni, mert hát valljuk be, sok múlik azon, hogy képes legyek hatni rájuk. - Ahhoz képest, hogy leszokóban vagy. Láttam már ilyen embereket, igaz, ők emberek voltak, nálad sokat számíthat a farkasod is, hogy még látszólag jól tartod magad. – Nem nyalizni akarok, nem is lenne okom rá, valóban így gondolom. - Vannak nagyon jó tanárok, az biztos, ugyanakkor, ha az embernek kell a pénz, inkább dolgozni megy, ez tény. Én nem olyan rég végeztem el az egyetemet farkasviszonylatban, szóval eszemben sincs megint tanulni. Talán majd pár évtized múlva, ha majd másra vágyom. – Ő meg majdcsak eldönti, mit szeretne kezdeni az életével, vélhetőleg innen már tiszta fejjel. - Legalább vannak, akiket ismersz, ez rettentően sokat számít. – Sóhajtok fel, valljuk be, számomra már nincs ilyen személy. Ray elment, a barátnőm meg eggyé vált a katonai bázissal, szinte ki sem dugja az orrát. Ha nem lenne Arti, valószínűleg már régen behúzódtam volna Yee-hez, és csendesen éldegélnék, nem törődve a falkával. - Negatív, gratulálok! Ezt jó látni. – Mosolyodom el, aztán fel is jegyzem az eredményt, és utána ismét felé fordulok. - Akkor, a felsőbb utasítás szerint egy hónap múlva találkozunk. Addig is sok erőt és kitartást kívánok neked, szerintem menni fog. – Bíztató mosoly villant felé, míg lassan kiterelgettem a szobámból, és a hotelből is kikísértem végül. Valóban őszintén kívántam neki, hogy sikerüljön elérnie a kitűzött célt, azt tudom, hogy a falkánál több esélye biztosan nem lesz, s ami engem illet, szerintem jobban járna eme bagázs nélkül, de nem tisztem bárkit elrettenteni, nem díjaznák odafenn. Meg aztán, sokan jól érzik magukat itt, az pusztán az én bajom, hogy nekem nem akar sikerülni.
//Köszönöm szépen a játékot! Akkor ez záró, ahogy megbeszéltük. ^^ Igazából, a többit szerintem nem kell kijátszani, maximum akkor, ha csalnál. //
Csendesen hallgatom azt, amit mond. Valóban van benne valami, hiszen eleinte azért a farkasom küzdött az emberi gyarlóságok ellen, az önpusztításom ellen, de aztán elértem azt is az elmúlt évtizedek alatt, hogy ő se tudjon nélküle élni. Ahogyan most is szenved miatta, de Jenniferen kívül senki se látta a megtépázott másik felemet és ezen nem is akartam változtatni. Nem voltam büszke, s amúgy se éreztem úgy, hogy jó ötlet lenne túl sokszor hagyni a farkasomat kibontakozni, hiszen kettőnk fájdalma még mindig eléggé pokoli volt, s mi lenne akkor, ha a fájdalom elvenné az eszét? Nem, azt nem hagyhatom, hiszen már így is túl sokan fizették meg a múltam árnyait, túl sok élet száradt már a lelkemen. - Az anyagiak sose volt minden, még ha sokan túl nagy jelentőséget is adnak neki, de elismerem, hogy nem éppen pénzkímélő dolog. - Pontosan tudta azt, hogy itt nem csak az emberi test szokott rá, hanem a benne lakozó fenevad is, így nem tagadtam. Vélhetően amúgy se fog azzal parádézni, amiről itt beszélünk. Gondolom az orvosi titoktartás ilyenkor is köti, hiszen semmi olyanról nem esett szó, ami érinthetné még inkább a falkát. - Biztosan mindenkinek más lenne megerőltető. S vélhetően, ha nem lennénk farkasok, akkor teljesen másképpen alakult volna az életünk, de én hiszek abban, hogy mindenki okkal csöppen bele az életünk ösvényébe. Ki kevesebb, ki hosszabb ideig, s minden dolog erősebbé tehet, ahogyan segíthet megtalálni azt, akik vagyunk és ami akár a hivatásunkhoz is vezethet. – fejtettem ki a véleményemet, miközben reménykedtem abban, hogy nem bánja a dolgot, de végül is a beszélgetések lényege ez, hogy megosztjuk a másikkal azt, amit gondolunk az adott témában. Amúgy meg ha nem lennék farkas, vagy nem talál rám Axel, akkor vélhetően mostanra már halott lennék. Az oka pedig eléggé sok minden lehetne, megfagyás, túladagolás, elvonási tűnetek miatt és még biztos tudnék megannyi okot felsorolni rá, de inkább nem akarok. - Persze, ez igaz és érthető is, hogy nem szeretnél most még tanulni. – bólintottam is mellé egyet, mert ezzel nehéz lett volna vitába szállni és nem is akartam, mert hasonlóan vélekedtem. Kivéve arról, hogy én majd szeretnék valami újba belekóstolni, hiszen szeretném hátrahagyni az eddig életvitelemet. - Igen, ennek örülök is, ahogyan annak is, hogy egy-ketten még örülnek is nekem. – mosolyodtam el barátságosan, hiszen sokat köszönhetek a régi ismerősöknek is. Azért is hálás vagyok, hogy Jennifer mellettem áll és segít. Szerintem David már a haját tépte volna, ha végig neki kellett volna mellettem lenni. Amikor kiderül az eredmény, akkor egy apró sóhaj hagyja el az ajkaimat. Szerintem már ez is egész beszédes volt a véleményemről. - Rendben van, akkor majd egyeztetünk a következő időpontról. S igyekszem majd, de szerencsére vannak, akik segítenek abba, hogy ne csinálhassak ostobaságot. Remélem még látjuk egymást, esetleg valami jobb alkalommal is. – mondtam neki őszintén, majd pedig el is köszöntem és hagytam, hogy az őrök, vagy a testőrök ki is kísérjenek a hotel területéről, ahova én nem is mehetnék csak úgy magamtól.
Azt mondják, hogy a leszokás pokoli tud lenni és tényleg az, de szerintem nem az a legnehezebb része az egésznek. Fájdalmas, de az idővel elmúlik, aztán jön a józanság és nem futhatsz el a sok emlék elől amivel elméd és a szíved megbombáz. Az emlékek először homályosak, aztán egyre erősebbek lesznek és szinte már elvakítanak. Sokszor próbáltam elfutni, de képtelenség volt. Szép lassan mindennel szembe kellett néznem. Minden egyes apró elcseszett részemmel, minden elbaltázott döntésemmel és szavaimmal, amit azokban az időkben kiejtettem a számon. Valószínűleg egyedül soha nem sikerült volna lábra állnom és azt is tudom, hogy soha nem leszek képes igazán meghálálni mindazt, amit Jennifer és Balthazar értem tettek. És ott volt még Annabelle is. Igaz, ő hozzá csak a teszteket kellett mennem megcsinálni, de akkor is hálás voltam azért, hogy mindig kedves és aranyos volt. Csodáltam azért, hogy nem nézett le, nem oktatott ki, hanem mindig barátságos és kedves volt velem. Én meg tiszta bunkó voltam, mert nem köszöntem meg neki mindezt, aztán pedig már késő volt, mert elment. Az elmúlt évek során megannyiszor kísértett újra a gondolat, az a mámorító érzés, de sikerült ellenállnom, még akkor is, ha olykor nehéz volt. De csak az számít, hogy talpon maradtam, újra szép lassan elkezdtem megszeretni magam és végre nem másokért akartam változni, újra megtalálni a fényt, hanem önmagamért. Saját magamért akartam jól lenni, hogy végre képes legyek tükörbe nézni. Pontosan pár hónappal ezelőtt jutottam el oda, hogy azt hiszem sikerült elérnem ezt és végre a lakásomba is beszereztem egy tükröt. Korábban volt olyan ami eltörött, amikor próbálkoztam ezzel a dologgal…. Nah, nem megy minden egyszerűen. Miközben elmerültem a múltammal kapcsolatos gondolataimmal egyre közelebb értem egy bizonyos ajtóhoz. Itt volt az ideje, hogy amit régebben nem tettem meg, most megtegyek. A kezemben szorongattam egy bonbonos dobozt. Remélem szereti, igazából fogalmam sincs, hogy mit szeret vagy mit nem. Ez inkább csak egy gesztus volt a részemről és le se tagadhattam volna, hogy kicsit azért izgulok. Nem akartam senkit se zavarni, de úgy éreztem ő remélhetőleg nem fog elküldeni és segít abban is, hogy szép lassan megtaláljam az igazi helyemet is a falkában. Hogy én is hasznos tagja lehessek az itteni közösségnek, mindamellett pedig magánéletben is egyre inkább foglalkoztatott egy kérdés, amiben talán szintén fog tudni segíteni. Mély levegőt vettem és kopogtattam az ajtón, ha beengedett, akkor benyitottam és besétáltam. - Szia! Nem tudom emlékszel-e rám, Tawny vagyok. – szavaim mellé egy halovány mosolyt villantottam. – Nem zavarok? – nem akartam láb alatt lenni, de mélyen legbelül reméltem, hogy ráér és nem rosszkor jöttem.
A hozzászólást Tawny Vaidya összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 26, 2023 3:29 pm-kor.
Amikor Arti felhívott, egy részem nagyon örült neki, de természetesen mi azért tartottuk a kapcsolatot, szóval minden egyéb esetben így volt ez, az viszont, hogy akkor említést tett arról, hogy elég rosszul áll a falka gyógyítók terén, és szívesen látnának viszont, amennyiben befejeztem önmagam keresését, jó, nyilván sokkal finomabban tálalta, már csak személyiségéből adódóan is. Azt a beavatottakon túl a többiek nem tudták, valójában min mentem keresztül, de mivel nem sokkal előtte átharaptak, joggal hivatkoztam mindig arra, hogy meg kell találnom önmagam. Valójában csak Yee halála után nem tudtam mit kezdeni magammal, és úgy éreztem, nincsen miért maradásom. Az elmúlt években igyekeztem összeszedni magam, hogy immár egy sokkal hozzám illőbb farkassal és vérvonallal éljem tovább az életem. Nem volt egyszerű, hisz elfogadtam a halált, készültem rá, boldogan mentem volna az Önzetlennel. Másként alakult. Szóval visszatértem végül, és már a Karácsonyt itt töltöttem, jó volt látni a régi arcokat, főleg persze Artemist és Mikeot, örültem, hogy ő lett az Atanerk, őt mindig is kedveltem. Persze, annak még inkább, hogy a barátnőm és közte valami körvonalazódott. Én hímek tekintetében a szigorú távolságtartással viseltettem, lévén nem akartam még egyszer összetört szívem darabkáit szedegetni, úgyhogy megvoltam nélkülük. Az kopogásra az ajtó felé indultam, s mivel itt azért viszonylag könnyű volt belőni, mikor ki érkezik, nem okozott meglepetést az ajtó másik oldalán álló. Mondjuk a kezében lévő bonbon már igen, de a kérdésére rögtön megráztam a fejem. - Dehogy is, gyere csak be. Hogy vagy? Minden rendben? Nem feltétlenül a korábbi problémájára értettem, én valahogy már akkor elkönyveltem, hogy sikerrel fog járni, s mivel még mindig itt van, kétségkívül így volt. Általánosságban jobban érdekelt, mi van vele.
A hozzászólást Annabelle Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 22, 2023 5:23 pm-kor.
Mosollyal az arcomon besétáltam Bells szobájába és hiába nem illik, automatikusan kicsit körülpillantottam, majd a pillantásom megállapodott a nőstényen. - Igen, minden rendben van. Azóta nem volt gond, vagy legalábbis olyan eredetű nem. És te jól vagy?– hazugság lenne azt mondani, hogy a leszokást követő években nem volt gond. Volt, meg kellett küzdenem az elmúlt évtizedekben mondott és tett dolgaimmal, de mára már egészen sikerült minden megemésztenem. – Ezt neked hoztam, remélem szereted. – tettem hozzá sietve, majd átnyújtottam neki a bonbont. – Csak meg akartam köszönni, hogy anno annyira kedves és barátságos voltál velem. Nem sokan lettek volna ilyenek, az emberek szeretik éreztetni a másikkal, hogy a szemükben elbuktak, vagy nem tartják jónak, esetleg selejtnek tartják. – kicsit még a vállaimat is megrántottam, mert ez volt az igazság. Nem mindig egyszerű kedvesnek lenni a másikkal, pedig mindenki követ el hibákat. Ki nagyobbat, ki kisebbet. Zavaromban újra körbepillantottam és az ülő alkalmatosság felé vándorolt a pillantásom, de nem kérdeztem rá. Nem akartam tolakodó lenni és hiába voltunk egy falka tagjai, akkor se éreztem úgy, hogy simán kényelembe kéne helyeznem magam. - Szeretnék segítséget kérni, és gondoltam te mind a két dologban tudnál segíteni. – tettem hozzá óvatosan, hiszen ha egy barátról van szó, akkor köntörfalazás nélkül kimondja az ember amit szeretne, de mi inkább voltunk ismerősök, mintsem közeli barátok. – Az egyik a falkával kapcsolatos, a másik meg inkább a munkáddal kapcsolatos lenne. – kicsit talán hadarva mondtam ezt, de adni akartam egy kis támpontot, hogy miről is lenne szó. Lehet nyíltabban is beszélhettem volna, de nem akartam tolakodó se lenni, meg mi van, ha mégse ér rá, vagy szimplán nincs kedve segíteni? Ezért is voltam inkább óvatos és türelmesen vártam a válaszát. Szerettem volna hasznosnak érezni magam a falkában is, ugyanakkor elhatároztam, hogy szeretnék újra tanulni és ezzel kapcsolatos lett volna a másik kérdésem.
Kezdőlap
//
//
