Igen, hiszen olyankor még inkább rájön az ember, hogy a világban mennyi szépség és jóság van. Illetve még erősebb is lesz olyankor az ember. - mondom neki komolyan és egy apró mosoly kíséretében, hiszen soha nem fogom elfelejteni azt az időszakot. Párizs nem éppen volt békés és biztonságos környék akkoriban. Fura érzés volt újra vadnak és fékezhetetlennek érezni magamat, hiszen akkoriban már éppen túl voltam a kölyök éveimen és ere újra vad lettem és kegyetlen, mint valami fenevad. Nem éppen volt akkoriban békés és annyira gyönyörű, mint most, de szerettem ott élni. - mondom neki mosolyogva, hiszen a világháború borzalmainak a nyomát viselte, de nem akarom se megijeszteni, se terheli azzal, hogy körülbelül mennyi idős lehetek. Ez olyan dolog, amit még nem kell tudnia, hiszen nem valószínű, hogy a következő születésnapomat vele fogom ünnepelni, de ki tudja. Az élet kiszámíthatatlan és kedvelem őt, így szívesen meghívnám rá, de előbb még egy-két dolgot el kell intézem.- De Párizs szerintem mindig is gyönyörű volt és imádnivaló. Ha egyszer igazán megismeri azt az életet, akkor többé alig akarja elhagyni azt a várost. - teszem hozzá egy kisebb hallgatás közepette, de a mosolyom most már sokkal szélesebb, mint pár pillanattal korábban. Csendesen hallgatom azt, amit mond és egy pillanatra megsajnálom őt. 23-25 éves lehet? Valószínűleg ő is még gyerek fejjel élhette át, de reménykedek abban, hogy azóta már van valaki mellette, aki megmutatja számára, hogy azért a szerelem se annyira fájdalmas. Nekem ezt egy farkas mutatta meg, Elvis, de pár év után én mentem tovább az utamra. Fura, hogy milyen apró dolgokról képes az ember emlékezetébe mászni egy-egy aprócska múltbeli foszlány. Ebben igazad van, de azt is pontosan tudom, hogy mindenkinek jár a boldogság. Lehet, hogy nem mindig minden tökéletes, de nem mindenki olyan, mint ők. Még ha nehéz is elhinni első pillanatban ezt. - válaszolok neki kedvesen. Nem akarom kioktatni, hiszen mi értelme lenne? Ez amolyan baráti eszmecsere, legalábbis szeretnék ebben hinni. Lehet, hogy örökké velünk élnek még azok a személyek is, akik porig romboltak minket, de ennek köszönhetően mondhatjuk el azt, hogy tanulunk a hibáinkból, mert örökké emlékszünk a ballépéseinkre. Illetve ez is tökéletesen mutatja azt, ha valakit szerettünk, akkor mindig is fogjuk. Legalábbis egy aprócska részünk. Ennek örülök és köszönöm. - mondom neki egy kisebb biccentés keretében, majd egy röpke habozás után újra megszólalok. - S örülök annak, hogy ez kölcsönös. Persze tudom azt, hogy nem leszünk ennyi idő alatt igazi barátok, de remélem egy napon talán azok leszünk. Egy olyan barát, mint te biztos vagyok abban, hogy aranyat ér. - teszem hozzá egy kisebb mosoly keretében, hiszen tényleg így gondolom. Nem túl gyakran szoktam ilyet mondani, de örülök annak, hogy megismertem őt. Remélem, hogy hamarosan még inkább mondhatom azt, hogy ismerem és még a barátomnak is hívhatom. Eddig nem sok olyan farkas vagy ember volt, akit annak hívhattam. Legutóbb is Ollie-t, vagyis az "ütődött" haveromat hívtam annak, de számomra ő is fontos. Nagyon remélem, hogy jól van és hamarosan az ő feje lágya is benő. Én biztosan nem, mert nem szeretek olyan lenni, mint az átlag. - mondom neki egy ártatlan pillantás keretében. De ha ez akkora nagy bűn lenne, akkor nyugodtan le lehet csukni. Szeretem az emberek napját feldobni, bolondságokat csinálni, de ugyanakkor tudok komoly is lenni, ha a helyzet úgy kívánja. Miért ne? Rég játszottam már gyíí pacit. Te gyerekként nem szeretted azt a játékot? - nézek rá komolyan, mint aki tényleg komolyan gondolja azt, amit mond, majd pár perccel később elnevetem magamat. Tényleg ekkora ostobaságot is csak én vagyok képes mondani, de ha szükséges lenne, akkor tényleg képes lennék felkapni őt. Ebben egyetértek. Ritka manapság az úriember. - a hangom még mindig játékosan cseng, de teljes mértékben egyetértek Naomi-val. Tényleg olyankor jól jön, de szerintem amúgy is. Majdnem minden délelőtt indíthatnék itt és akkor legalább kicsivel jobban indulna minden egyes napom. Ez nem is olyan rossz ötlet. Ez izgalmasan hangzik. Akkor ott van a legnagyobb élet a városban. Meg kell néznem magamnak azt a helyet. Még annak ellenére is, hogy nem vagyok egy nagy vásárlós típus. Tényleg itt van olyan tetkó szalon, ahol egy magam fajtával is foglalkoznak? Hamarosan újra kell csináltatnom egy ősdarabot. - mondom neki kedvesen és mosolyogva, miközben újra megérintem óvatosan a tetoválásomat, hiszen a fagyit nem szeretném leejteni. Drága húgocskám. Remélem, hogy ő már boldog ott, ahol van. Nem igazán hittem abban, hogy a halál után van élet, így csak abban reménykedtem, hogy jó helyen van és büszke lenne rám. Lehet, hogy hülyén hangzik, de azt a gyógyszertárat meg kell magamnak jegyezni. Egyszer igazán szarul kerültem ki egy verekedésből, de szerencsére valaki rám talált. Viszont, hogy soha ne tudjam elfelejteni, hogy miért jó néha lelépne egy-egy szorult helyzetből, emberként vártam végig a gyógyulási időt. Nem mondom, hogy annyira kellemes érzés volt. - A saját hibámból tanultam és azt se lehet mondani, hogy a könnyebbik utat választottam. Egyszer legalább újra éreztem azt, hogy én se vagyok halhatatlan és minden tudó se. Pedig tényleg szeretek ilyen harcokba felül kerekedni és általában megy is, de akkor nem ment. Talán így volt megírva, hogy akkor valaki megmentsen.. Nem tudom... Ezzel egyetértek, de itt talán több olyan szempár lesz, aki gyanakodva néz rám. - mondom neki egy óvatos pillantás keretében és újra a fagyinak szentelem a figyelmemet. Hamarosan az egyik gombóc el is tűnik, figyelem az utcát és a boltokat. Esetleg edzőterem is van valahol? Ha szabadon nem is vadászhatok, azért a felesleges energiát valamennyire ki kellene adnom magamból. - nézek rá újra, majd óvatosan megtörlöm a számat is, hiszen biztos vagyok abban, hogy egy-két helyen a fagyi díszíti ajkaimat.
- Miért jöttél el, ha szeretted? Vagy ez is a világot akartál látni számlájára írható? Talán még a Teremtője miatt is történhetett, de most már, emberek között sétálgatva nem beszélnék ennyire nyíltan a vérfarkasokról, mert a végén még valaki fülét megüthetnek egyes szavak. Én meg sajnos nem vagyok képes mentálisan üzenni. - Én el tudnám képzelni, hogy ott éljek egyébként. Remélem, ha valaha áthelyeznek majd, akkor oda fognak. Szép álom, mi? Magamat ismerve valószínűbb, hogy inkább a sarkvidékre űznének az eszkimókhoz, ott nem nagyon zavarna senkit az örökös szerencsétlenkedésem, de hát nem lehet mindenki ügyes. - Ha mindenki olyan lenne, mint ő… mármint az én volt Ő-m, akkor ez a világ szebb hely lenne, szóval… nem tudok róla rosszat mondani, a körülmények sajnos ellenünk játszottak, nem azért nem maradtunk együtt, mert megbántott volna. Igazság szerint, nekem kellett őt bántanom, de ez bonyolult, és nem is szeretek róla beszélni. Sóhajtok fel, vele ellentétben én nem hittem azt sosem, hogy mindenkinek jár a boldogság, pláne nekem nem, de mostanában az vagyok, valahogy minden klappol. Ott van Connor, aki felé már kiteljesedtek az érzéseim, bármennyire is akartam eltemetni magamban, ott vannak a csodálatos barátaim, s természetesen ott van még a Mágia, amitől úgy érzem, igazán én vagyok végre… S persze, a lehető legfontosabb, talán esélyem lesz visszakapni a kislányomat. - Ez kedves tőled, és tudod mit? Én is remélem, mindig jó, ha vannak az embernek barátai, még ha így a semmiből is bontanak szirmot. Az már csak az időn és rajtunk múlik, hogy végül kivirágzik-e, vagy elfonnyad. Hú, de költői lettem. Mindenesetre tök jól hangzott, a fejemben legalábbis biztosan, aztán ki tudja. Egyébként, én nagyon szeretek ismerkedni és barátkozni, a legtöbb közeli barátomat így ismertem meg, bár jobbára Milo sétáltatása közben akadtak a horgomra, de ez egy kutyás csajszinál annyira nem meglepő. - Ohh, ezzel csak egyetérteni tudok. Én sem vagyok éppenséggel átlagos, bár olykor sok vagyok az embereknek, mármint, tudok olyan sokat beszélni, hogy a másik fél már a fejét fogja. Szóval csak vágj tarkón, ha így lenne. Persze, csak finoman. Kacsintok rá nevetve, egy kis legyintés még senkinek sem ártott meg, bár belőle nem nézem ki, hogy valóban megtenné, aztán meg ki tudja. Nem ismerem még eléggé, hogy ki tudjam számítani a reakcióit. - Dehogynem, és nem tagadom, részben még egy nagy gyerek vagyok, de ne nagyon forszírozd, mert tutira képes lennék megcsinálni, akármennyire is viccelsz. Kuncogtam el magam, dinkaságért nekem sem kell a szomszédban mennem, ez teljesen biztos, főleg mióta több időt töltök Connorral, maradjunk annyiban, hogy kiélhetem a 15 éves koromban eltemetett gyermeki oldalamat. - Szerencséd van, mert a tetkó szalonban dolgozik az egyik közéjük tartozó, szóval ha elintézted a kérdéses ügyeidet velük, szerintem simán megcsinálja. Nevet nem mondok, egyrészt úgyis érezni fogja, ha betér majd egyszer, másrészt pedig biztosan nem értékelné a falka, ha a tagjaik nevével dobálóznék. - Ohh, megjegyezheted a telefonszámomat is, és akkor nem kell addig eljönnöd, én nagyon szívesen segítek. Egyszerűbb, ha „házhoz” megyek. Viszont, ha esetleg úgy döntesz, maradsz, akkor közöttük biztosan nem kell majd ilyenért aggódnod. Elvégre, vannak gyógyítóik szép számmal, és felszerelésük is, szóval nem kell olyan sűrűn a patikába szaladgálniuk. Mindenesetre, a számomat szívesen megadom neki, ha úgy dönt, egyszer szívesen megkeresne, akár kötszerekért, fájdalomcsillapítóért, akár csak úgy, mondjuk dumálni. Azt mindig szívesen teszem. - Egyébként, igen, néha nagyon találó, hogy szégyen a futás, de hasznos. Egyszer majdnem megtámadott egy kölyök. Ééééés most az a kölyök a szerelmem, de ez olyan téma, amit megint csak nem feszegetnék, azt hiszem, egy merő káosz az életem, vagy lehet, én magam vagyok a káosz. Szép kilátás. - Miért néznének rád gyanakodva? Tök normálisnak tűnsz, nem kell az ilyesmitől tartani, egyikünknek sincs semmi a homlokára tetoválva. Szép is lenne, ha mindenki Őrző, Vérfarkas, Ember címkékkel mászkálna keresztül-kasul a városon. Vagy… nem tudom mi másra gondolhatott, ha nem erre. - Aha, van az Anytime Fitness Konditerem, jó kis hely, minden van benne, és az edzők is segítenek, ha úgy van, bár gondolom neked nem nagyon van segítséget útmutatása. Meg… étrend összeállítására sem. Ezen kénytelen voltam felnevetni, mert hát, néha befigyel egy-egy nyers nyúl, vagy jobb esetben szarvashús, náluk az ilyesmi nem ritka. - Illetve, a Hamme Pool Uszoda, az úszás is jó a felesleges energia levezetésére, én szoktam járni, bár többnyire inkább futok, azt minden reggel, viszont ha igazi kis levezető gyakorlatot akarsz, akkor a Splatz Paintball pályát javaslom. Az valami szuper kis időtöltés. Ha kéri, elregélem neki a címeket is, bár szerintem ennyi mindent nem tud megjegyezni, de ha mégis, akkor én nem állok az útjába. Mindenesetre, ha a neveket megjegyzi, az elég lehet, net mindenhol van a 3G bevezetése óta…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem volt már semmi se, ami miatt maradtam volna, vagy legalábbis nem olyan dolog, ami kellemes érzéssel tölti el az embert. Főleg, azok után nem, hogy a régi családi ház leégett. - mondom neki kicsit halkabban, hiszen nem olyan dologról van szó, amiről annyira könnyű lenne beszélni. Minden fajta érzés úgy él bennem, mintha tegnap történt volna csak, de ennek ellenére képes voltam megtanulni velük együtt élni, s nem túlzottan figyelni rájuk. A ház miattam égett le, de egy önmagából kifordult ember bármire képes fájdalmában, hiszen akkoriban nem csak elárultak, de már senkim se maradt, akit családnak lehetett volna nevezni. S az a ház úgy tornyosult ott, mintha gúnyolódni szeretett volna rajtam... Én pedig azt nem hagyhattam. Remélem, hogy teljesül az álmod. Én drukkolok neked, de akkor arra azért számíts, hogy valószínűleg meglátogatnálak, hiszen bizonyos időközönként mindig visszatérek rövid időre. - mondom neki mosolyogva, hiszen az jó dolog, ha van egy álmunk. De sok esetben nem elég csak az, hogy legyen egy álmunk, hanem azért tennünk is kell. De ő nem olyannak tűnik, aki ne harcolna az álmaiért. Remélem, hogy ez is sikerülni fog neki. Ohh, értem. Bocsánat, akkor a korábbi kétes feltételezésem miatt. - mondom neki sietve, de többet inkább nem fűzök hozzá. Nem szeretném háborgatni a múltját, mert szemmel láthatóan az még mindig túl elevenen él benne. De ez talán annyira meglepőd, hiszen ennyi évtizeddel később is tisztán emlékszem mindenre, ami akkor történt, így ő miként ne emlékezne rá?! Pontosan! - adok neki igazad a barátságról szóló költői megnyilvánulására, miközben újra egy apró mosoly jelenik meg az arcomon. Nem sok barátom volt eddig, illetve a legtöbbjüket el is veszítettem idővel. Ha nem haltak meg, akkor csak egyszerűen az élet távol sodort tőlük. Reménykedek abban, hogy Naomi-val és velem ez nem fog megtörténni. Eléggé megmagyarázhatatlan, hogy miért szeretnék a barátja lenni és miért bízom benne, de most kivételesen nem akarok értelmet találni az érzéseimre. Egyszerűen csak sodródni szeretnék az árral. Ettől nem kell tartanod. Szeretem azt, ha valaki beszédes. Szeretek másokat hallgatni, illetve szerintem mi hasonlóak vagyunk kicsit, így fordítva is igaz a dolog. Meg soha nem bántanálak. - mondom neki egy kisebb kuncogás keretében, majd a következő kijelentésére még szélesebb lesz a mosolyom. Nem tagadom tényleg volt már rá példa, amikor bántottam valakit, de akkor szerintem az az illető megérdemelte, vagy éppen nem voltam magamnál. természetesen az utóbbi nem igazán jó mentség, de visszamenni az időben és megváltoztatni a dolgot nem tudom, így fölösleges lenne állandóan azon rágódni. Ha egyszer tényleg megcsinálnád, akkor tudod merre találsz. Szeretek őrültségeket csinálni. Talán kicsiként fejre ejtettek, ki tudja. - mondom neki mosolyogva, hiszen semmi jónak nem vagyok elrontója. Egyszerűen csak szeretek bolondságokat csinálni és miért ne akarnék ebben benne lenni? Jól hangzik és sok fura dolgot ki lehetne hozni belőle. De az se kizárt, hogy a következő napon mi lennénk a címlapon, mint valami két őrült. De engem biztosan nem zavarna, mert tuti jól éreznénk magunkat. Az embereke, farkasok és őrzök meg gondoljanak azt, amit szeretnének. Mindenki volt egyszer gyerek, s valaki bizonyos helyzetekben továbbra is az marad. Végül a tetováláshoz kapcsolódó válaszára csak bólintok köszönetképpen, hiszen nem lenne értelme tovább fűzni a dolgot. Számomra ez elegendő információ volt, hogy itt se kell lemondanom a tetoválásomról. Persze, ebben biztos vagyok, de még mindig inkább szeretek saját magam gyógyulni és nem másképpen. - mondom neki sietve, hiszen próbálok nem túl hangos lenni, illetve most már túl nyíltan se szeretnék beszélni erről az egészről. Sok az ember és nem hiszem, hogy túlzottan örülnének annak, ha elkotyognám magamat. Egy pillanatra elgondolkozom az ajánlatán, de végül előhalászom a telefonomat és felé nyújtom. - Szerintem egyszerűbb, ha te pötyögőd be. Így legalább biztos, hogy nem ütöm félre. Akár meg is csörgetheted majd saját magadat és akkor te is tudni fogod, hogy mikor hívlak én, vagyis mikor zaklatlak. Köszönöm a lehetőséget. - mondom neki barátságosan, de a mosoly nem olvad le az arcomra. Olyan, mintha teljesen ráfagyott volna az arcomra, de nem bánom. Idejét se tudom, hogy mikor volt ilyen jó társaságom már, illetve mikor szórakoztam ilyen utoljára ilyen jól. Egyre inkább örülök annak, hogy vele találkoztam és nem mással, mert van egy olyan érzésem, hogy ez nem az utolsó találkozásunk volt. Lassan megrázom a fejemet, majd egy kisebb sóhaj után inkább nem mondok semmit se. Nem az emberekre gondoltam, hanem sokkal inkább a farkasokra. Tudom jól, hogy sehol se nézik jó szemmel a kalandorokat és én pedig az voltam. De talán idővel minden rendben lesz ilyen téren és nem fogok többé kívülállónak számítani. Csendesen hallgatom azt, amit mond és közben próbálok a képzeletbeli füzetembe jegyzetelni. Valóban nincs túl sok mindenre szükségem. Egyszerűen csak arra, hogy néha tudjak edzeni vagy levezetni a felesleges erőmet, amíg nem vadászhatok. Szerintem ez nem akkora nagy kívánság, de az elmondásából csak arra tudok következtetni, hogy itt bőven lesz erre lehetőségem. Nem is kevés helyen. Végül pedig nevetve szólalok meg. Ha így folytatod, akkor lassan lehet füzezte is szükségem lesz, mert őszinte leszek, de szerintem már két gondolattal korábban elveszítettem a fonalat. - mondom neki mosolyogva, hiszen nem akarom megbántani. - De akkor a lényeg az, hogy itt van minden, amit az ember szinte megkívánhat ilyen téren. Ezt jó hallani. - teszem hozzá picit elkalandozva, hiszen már most azt mérlegelem, hogy mit kellene tennem és mit ne. Mármint, hogy maradjak vagy ne, de még mindig nem tudom. Remélem tudod, hogy remek idegenvezető vagy. Barátságos vagy, kedves és türelmes, illetve még segítőkész is. Ritka az ilyen és tényleg örülök annak, hogy Te mutatod meg nekem a várost. - mondom neki boldogan és őszintén, miközben óvatosan ránézek. Tényleg úgy gondolom, hogy a lehető legjobb emberre akadtam ilyen értelemben is, hiszen szinte minden kérdésemre választ kapok és most erre van szükségem.
- Ohh, sajnálom. Bár bizonyos szempontból talán jobb így, könnyebb volt magad mögött hagyni. Egy régi ház, amihez sok emlék fűz, kiváló horgony tud lenni. Sóhajtok fel, nekem szerencsére a szülői ház sosem nőtt igazán a szívemhez, sőt, mostanra kifejezetten keserű történések színhelye, és nem is szeretek odamenni. Épp ezért arra sincs szükség, hogy egyfajta megtisztuláson átmenjen a szememben. Az ő történetét még nem ismerem csak részleteiben, de hallva azt a keveset is, szerintem neki mindenképpen jót tett, hogy el tudjon szakadni a múltjáról. - Határozottan örülnék neki, persze, ez még elég sok idő, nem rég vagyok csak ilyen… szóval még maradhatok egy darabig. Hangosan inkább nem mondom már ki azt, hogy őrző, bár lehet, eddig sem mondtam ki konkrétan, nem is tudom, túl sokat beszéltem már, ilyenkor néhány részlet elsikkad. - Ugyan, nem kell bocsánatot kérned, nem tudhattad. Mosolygok rá ezúttal szélesen, nem szeretném, ha egy kicsit is kellemetlenül érezné magát emiatt, hiszen tényleg könnyű beleesni ebbe a feltételezésbe. A férfiak nagy része tényleg disznó, de Jacksonról én csak rébuszokban tudnék beszélni, túlságosan szép és fontos része volt az életemnek. - Igen, én is szeretek hallgatni másokat, az külön jó, ha a másik fél is beszédes, máskülönben úgy érzem, lyukat ütök a hasába a szavaimmal. Olykor tényleg nem tudom, hol a határ, az meg külön öröm, hogy nem bántanál. Kacsintok vidáman, épp elég veszély van az életemben ilyen téren Connor képében is, vele nagyon vigyáznunk kell, hogy ne szakadjon el a cérna, de eddig egészen jól mennek a dolgok, remélem, így is fog maradni. - Azt hiszem, akkor tényleg elég hasonlóak vagyunk, mert engem is fejre ejthettek gyerekkoromban. Kuncogom el magam, és nem kizárt, hogy egyszer valóban meg fogom tenni, de azért innék előtte egy keveset, hogy legyen mire fogni a dolgot, nem kifejezetten rajonganék azért, ha helyből ilyen dilisnek néznének, még ha az is vagyok valójában. Utána elmesélem neki a tetkó szalont érintő dolgokat, majd a gyógyulást illetően csak bólogatok, megértem. Mikor tavaly durván ágynak dőltem a Vörös Hold miatt, én sem örültem kifejezetten a látogatóknak, nem vagyok nehéz eset, vagy hepciáskodó beteg, de gyengének szerintem senki sem szeret tűnni, így hát én sem. - Tényleg egyszerűbb. Bólintok mosolyogva, és elveszem a telefonját, ha más nem, ezzel fel lehet majd keres, ha esetleg a Protektorátus kíváncsi lenne rá, bár én hívnám fel akkor is, nem adnám ki a számát az engedélye nélkül, az nem korrekt dolog. - Nem fogom zaklatásnak venni, ne aggódj. Csóválom meg gondolkodás nélkül a fejem, ha valakinek megadom a számom, nem azért teszem, mert soha többé nem beszélnék vele szívem szerint, szóval számomra egyértelmű, hogy örömmel fogom venni, ha megkeres, de az is lehet, hogy meg fogom előzni. Közben be is pötyögöm a számomat, aztán tárcsázom saját magam, érzem is, hogy rezeg a telefon a zsebemben. - Meg is van, köszi! Azzal mosolyogva nyújtom neki vissza a telefont, és könnyedén kapom elő a sajátomat, hogy beírjam a nevét a számhoz, nehogy később elfelejtsem, mert arra olykor hajlamos vagyok sajnálatos módon. Utána meg már a sportolási lehetőségeket firtatom, van belőlük pár, ez kétségtelen, szóval eltart egy ideig. - Bocsi, sajnos olykor elfelejtem, ha valaki nem igazodik itt ki olyan jól, mint én. Valóban ez a lényeg, minden van, és ha esetleg nem lelnél valamit, szerintem elég megkérdezni egy járókelőt, vagy felmenni a netre, sőt, engem is felhívhatsz, elmondom. Ajánlom fel, abszolút nem zavarna a dolog, szeretek segítő jobbot nyújtani, úgy ismeretségeket kötni szintén, a barátokra meg mindenkinek szüksége van. - Ugyan, nekem ez természetes, és hát, vannak elegen ebben a városban, akik már a tekintetükkel képesek ledöfni a másikat, csak mert mondjuk rosszul vette a levegőt, szóval, kellenek olyanok is, mint én. Kacsintok rá szélesen mosollyal ismét, jól esnek a szavai, és ő is nagyon kedves, és hálás vagyok a sorsnak, hogy összetalálkoztunk, mindenképpen feldobta a napom eddigi részét, és eztán is így lesz vélhetőleg. Meg is érkezünk a gyógyszertár elé, ahová gyorsan beszaladok, hogy szóljak, ma már nem tudok visszajönni, és ha kell, hívjanak be még egy embert, de egyébként nem sűrűn művelek ilyet, szóval nem fogják nehezményezni. Aztán már mehettünk is tovább Primmel, hogy bejárjuk a várost, amíg bírjuk…
//Részemről ez volna a záró, veheted úgy nyugodtan, hogy körbejártuk a várost, és nagyjából képben vagy. ^^ Nagyon szépen köszönöm a játékot, élveztem! //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem kell sajnálni, hiszen minden okkal történik. - válaszolok neki barátságosan, hiszen tényleg nem azért mondtam, hogy sajnáljon. Egyszerűen csak kibukott belőlem. Mindig is úgy gondoltam, hogy mindennek megvan az oka, hogy miért történik. Legfeljebb néhány okot később tudunk meg, vagy később jövünk rá arra, hogy miért volt az jó, hogy úgy történt. Ezt örömmel hallom. - nézek rá egy kisebb mosollyal az arcomon. Egyikünk se mondta ki azt, hogy micsoda, de ennek ellenére is pontosan tudjuk a másikról azt, hogy valójában micsoda. Pontosan! Na, meg ha a másik fél is szeret beszélni, akkor sokkal szórakoztatóbb az egész helyzet. Legalábbis szerintem elég sok vicces szituáció kijöhet belőle. - Nem egyszer néztek már életem során furán rám, vagy hülyének azért, mert túl sokat beszéltem, de legfőképpen olyankor, amikor egy hasonló beszédes személlyel kerültem össze és egy-egy buliban, vagy valami hülye helyen elkezdtünk igazán hülyülni. Na, ott kő kövön se szokott maradni. Végül egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat, amikor azt mondja, hogy őt is fejre ejtették. De szemmel láthatóan ez ő se zavarja, ahogyan engem se. Szeretem azt, amilyen vagyok. Főleg azt, hogy nem egy visszahúzódó típus, aki nem élvezi az életet. Lehet nem egyből ment, de szép lassan ezt is meg lehet szokni és egy idő után már automatikusan úgy éli az ember a mindennapjait. Örülök annak, hogy egy sorstársra bukkantam. - kacsintok rá, miközben a korábbi ajánlaton gondolkozom még mindig. Nincs olyan őrültség szinte, amiben nem lennék benne, így akár majd ez is szóba jöhet valamikor, hogy hülyét csinálunk magunkból és úgy teszünk, mint két felelőtlen tini. Szinte szemeim előtt látom a jelenetet és ennek köszönhetően újra elnevetem magamat rövid időre. Én is köszönöm! - veszem el tőle a telefonomat, majd gyors beírom n is a nevét, hogy tudjam később is, hogy kiről van szó. Majd egy őrült gondlatnak köszönhetően sietve elé kerülök és csinálok egy képet róla, hogy elmentsem a szám mellé. Az arc memóriám mindig is jobb volt, mint a név. Így egyszerűbb lesz. Bólintok arra, amit mond, majd türelmesen várok rá a patika előtt. Közben figyelem a járókelőket, hiszen van itt minden. Színes a társaság. Ember, farkas és őrző. Amikor pedig újra elindulunk, akkor követem őt , miközben a város utcát szeljük. Néha a nevetésünk tölti be az utcákat, de azt hiszem a jókedv még nem bűn vagy ha igen, akkor így jártunk. Amikor pedig elválunk, addigra már a nap is szinte leáldozott. Azt hiszem ennél jobb társaságot nem is kívánhattam volna és remélem, hogy még fogom látni Naomi-t.
|| Én is köszönöm a játékot és remélem később majd még összefutunk!
Motorral szállítást vállaltam be, mert ilyen melegben, ha kocsival megyek, szétolvad minden. Elromlott a puttonyos hűtőkamrája, a mocira meg ráfér egy kisebb doboz, így ma a futár szerepét töltöttem be, estére meglesz az új hűtőrész, holnap mehetek vissza a csokikhoz. Bár kiszállítani is szeretek, főleg gyerekeknek. Még akkor is, ha némelyik megnéz, főleg a szülők. Bár az ing a cukrászda egyenruhája, bőrnadrágot és tornacsukát húztam fel, és a fekete körömlakk ellenére ma inkább hajazok egy emos kamaszra, mint egy munkás emberre. Ettől függetlenül a mosolyom őszinte. Szeretem a gyerekeket, a testvéreim vannak ilyenkor előttem, az ő örömük. De mire a motorra ülök vissza, mindig visszaáll a mai kabbe hangulatom. Talán jobb is, hogy nem vagyok ma benn. És az utolsó kiszolgálás. Rágógumizva nyomom meg a csengőt, eléggé fura hely, fura környékkel, de majd pont én fogok betojni egy ilyen helytől. Az utóbbi hónapokban kifejezetten kialakult bennem a leszarom jellem, Marlene néni aggódik. Én nem különben, de leszarom. Hiányérzetem van és a kutatásaim arra utalnak, hogy valaki baszakszik velem. Találtam fájlokat a tárolómban a vészfiókban, pár hónapja, és azóta szépen gyűlnek dolgok még belé. Csak kapjam a kezem közé, megfingatom. - A rendelése. Ezek pedig a tetejére. – adom át a nagyobb dobozt, amiben a torta van és egy kisebbet, amiben a marcipánfigurák vannak. Farkasok. Két fehér bundás, egy kisebb, meg nagyobb. Még szerencse, hogy nem fehér fondannal kérte a borítást, mert a hó rajta tőlem tuti hogy kakaópor lenne. Dafke.
Nem látok át a dobozon, így fogalmam sincs róla, hogy mit ad át, de tekintettel arra, hogy már a megérkezése előtt megcsaptak az energiái, nem tágítok a helyszínről, amíg be nem csukódik a tortás népség mögött az ajtó. Csak akkor lépek színre, amikor Sam már egyesül van. Egy füttyentés, amit produkálok felé, s ha esetleg a hang irányába nézne, akkor megláthatja alakomat, ahogy előbukkanok az árnyékból. Egyszerű, fehér ing van rajtam, ujjatlan fajta, tökre áttetsző, így az alatta viselt melltartó - kék, mert miért is legyünk diszkrétek és szolidak? - is közszemlére lesz téve elég rendesen. Hosszú, formás lábaimat falatnyi rövidnadrág takarja, lábamon nincs cipő. Minek az? Itt nem olyan forró a beton, hogy azt nem lehessen elvilselni, így nyugodtan lóbálhatom kezemben a flipflop - vagy ahogy én hívom: tanga - papucsomat. Ha nem néz felé, akkor is módot teremtek rá, hogy az útjába kerüljek, szóval vagy így, vagy úgy de felhívom magamra a figyelmét. Rég láttam, miért ne örülhetnék neki? Arról nem kell semmit tudnia, hogy milyen szentimentális picsogásaimnak volt résztvevőalanya odaát. - Hát szia! - köszönök rá, amint valamilyen módon kiviteleztem a figyelmébe kerülést. Mintha csak tegnap találkoztunk volna. Ajkaimon vigyor, a sikertelen tetováltatás már rég a múlté. Ahogy oly sok minden is. És a "mizu?" éppen ezért elmarad. Minek kérdezzem? Úgyse hagyom elmenni duma nélkül, hát majdcsak arra is rákerül a szó.
Sam Kerrington
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 127
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : A gépem vagy egy süti előtt megtalálsz
A fejem megint fájni kezd, de valamiért egy adott irányba fordítom a fejem, még mielőtt a füttyentést hallanám. Bukósisak luxus, már a kormányt fogom, hogy feldobjam magam a nyeregbe. - Kibaszott jó a gatyád. – nem zavartatom magam, hogy ki mikor keres vagy nem keres fel. Éppen ezért lazán kezelem a dolgot. Tria pedig éppen az a személy, akivel a legjobban szeretek lógni, mert sosem érzem azt a kényszert, hogy meg kéne feleljek. Bár néha – sokszor – nagyon kiborító tud lenni a makacsságával. És nagyszerű motoros társ. És mert nem tudom. Jó vele lenni és ezt kevesekről mondhatom el. Nem kellenek a falak. - Mit csinálsz erre? Vigyelek el? Ez volt az utolsó fuvarom, szabad vagyok. Ráülök a motorra, nem várok a válaszára, ha nem akar jönni, akkor nem jön. Nem fogok arra rákérdezni, hogy hogyan van. Ha valakinek baja van és nekem akarja elmondani, akkor majd elmondja. - Van sütemény is. Az egyik dobozt nem vették át, az pedig már az enyém. Nem is tudja, mit veszít vele az emberke. Már csak pia kell hozzá. Mindig is spontán voltam, sosem zavartak a kereteket áthágó dolgok. De nem is küzdöttem ellenük, az olyan... skatulya dolog.
Kell csinálni valamit a fejével, mert a fájdalmának nagyon rossz szaga van és elképesztően bosszant, hogy olyan esszenciát érzek benne, amilyenre nem vagyok kíváncsi. Taszít. Azért taszít, mert vonzó. Na nem a számomra, hanem létünk őreinek számára. Csodálom, hogy még nem túrta őket orrba az, ami engem is. A megjegyzésének nyersségét hallva elvigyorodom. - Csak olló kérdése az egész. - csattintom össze mutató- és középső ujjamat, ollózást imitálva. Csettintek nyelvemmel a nevetést követőn. - Köszi! Odalibbenek Sam mellé, a válaszom igenlegességét nemes egyszerűen azzal fejezem ki, hogy rápattanok a motorra. Kivételesen megtisztelem azzal, hogy nem elé furakszom, hanem mögé ülök, mint egy rendes utas. Tegye zsebre, mert nem sokat fog ilyesfajta előzékenységet tapasztalni tőlem a világ. - Pi..- kezdek bele, de lenyelem az ~a nincs inkább?~ folytatást, mertg ő is velem egy rugóra fejezi be mondandóját. - A legközelebbi bolt felé! - adom meg az ukázt, majd hozzáteszem: - Te hoztad a sütit, én veszem a piát, s hogy egyenlő legyen az elbírálás, együtt megyünk el oda. Amennyiben indítja a motort, úgy előre dőlök - bár tudnék magam mögött is kapaszkodni, de miért tenném, ha törleszkedhetek is? - és vállára támasztom hátulról államat, miközben átkarolom. Semmi szemérmetlen felhangja nincsen, így esik jól. Ő nem farkas, de én az vagyok. Ha zavarja, majd jelzi, bár kérdés, hogy fogok-e foglalkozni vele. - Ne spórolj a sebességgel.. - csábítom rosszra közvetlenül a fülébe duruzsolva, mint valami ördög, aki a vállon ül. Csak az angyal hiányzik a másik oldalról. Bár attól függ, kinek. Nekem nem annyira, hogy őszinte legyek.
Sam Kerrington
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 127
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : A gépem vagy egy süti előtt megtalálsz
- Szerintem meg fenéké. – rántok vállat nemes egyszerűséggel, majd felrántom az egyik szemöldököm a köszre. Már megy újra a teljes mozgás, egész jól meggyógyultam, és az időjárásra sem vagyok érzékeny, s nem látni rajtam a baleset nyomorát, nem is engedném. Nekem mindig tartani kellett magamat, megszoktam. A hátam mögé pattanásra csak átlendítem a kormány felett a jobb lábam, ahogy ülök, de még támasztom a motort is, hogy kényelmesen elhelyezkedjen rajta Tria. Mellette valahogy kerekebb a világ, sokkal természetesebb és a szívverésem is egyből a helyére kerül. Ez nem az, amit mások tévesen annak mondanának. Olyan nekem sosem lesz. Ez a teljesség egészen más. - Pöpecül megfelel. – indítom be a motort, s adok neki gázt, hogy a parkolásból kivettem. Nem szeretem, ha hozzám érnek, ha én nem nyitok, de ahogy Tria hátulról átölel, s állát a vállamnak támasztja, széles mosollyal fordulok hátra a fejemmel, miközben felteszem a napszemüveget. - Eszem ágában sincs. – vigyorba alakul a mosoly, s még egyszer megbőgetem a motort, s már megyünk is az úton, a legközelebbi bolt felé. Nem mászok le a paripáról, de a motort leállítom. - Valami töményet és ne színtelen legyen. – tolom fel a fejemre a lencsés keretet. Ha nem kéri, hogy menjek vele, akkor csak ülök a moci nyergében. Hogy aztán egy sóhajjal toljam vissza az üveget az orrnyergemre, amikor a főtuskó terepjáró skandallum banda megérkezik. Megérkezik a fütty is, döntsem el, kinek szól. A gúnyos röhögésből ítélve: nekem. Ismét átlendítem a lábam és úgy támasztom meg rendesen magam a motoron, amit kitámasztottam, hogy ne boruljon fel, s a kulcsot is a zsebembe tettem. Tudom, hogy verekedés lesz, mindig is csíptem a szemüket. Nem véletlenül. - Nézd, a cicust, lovagolni támadt kedve... és hol marad hímed? Kis bu... – ekkor éri el az öklöm az állát. Négyen vannak, egy mindjárt kiesik, a főszóló, csak tudjak a mogyorójára rúgni. - Még lehetsz keresztapa. A másodikkal sem szarozok, egyszerűen a másik felé lendítem, felhasználva a saját támadási erejét.
- Ha szerinted jó a seggem, akkor mondd azt, hogy jó a seggem. Egyébként a tiéd sem rossz. - dobom vissza a labdát kedélyesen, cseppet sem zavartatva magamat a téma miatt. Vitatkoznék azzal, hogy a gyógyulás útjára lépett-e, de nem születtem lélekbúvárnak, s különben is utálom a magam lelkét is bogarászni, hát még másét. Mindenesetre mivel nem kaptam hírt róla - miért is kaptam volna? - hogy beteg volt, balesetet szenvedett, így nem kötöttem össze őt is azzal az átkos holddal. Azt hinné a farkas, hogy ennyi évszázad után megszokja a dolgokat, de az igazság az, hogy ezt nem lehet megszokni. Amíg csak nekimennek valakinek, az pite, szükségszerű. A képességcsere sem volt gyenge, de ez a szellemsíkos szarakodás kivitte a falakat is. Leheletem finoman cirógatja meg nyakának bőrét, ahogy felém fordul, én is fordulok fejjel, így orrom az állcsúcsát éri, majdnem szájának vonalát. Semmilyen szinten nem zavar ez a közelség, nincs benne semmi félreérthető, de ha lenne, azon sem izgatnám magam. Mármint izgatni, na azt talán. De frusztrálni semmiképp. - Helyes a bőgés, oroszlán. - engedem meg magamnak ezt az igen elmés poént a motorbőgetésre, majd mintegy mellékesen belesóhajtok jólesőn az indulásba. Szeretem a sebességet, bár az autók vezetése inkább az én világom. Ezért is jó a lónak ezen az oldalán ülni most. Vagyis végén. Oldalt nem ülnék motoron, azt nem tettem soha, még az oldalkocsisok idejében sem, Mindig megalázónak tartottam, "rangon" - vagy inkább egon - alulinak. - Whisky, vettem! - kacsintok rá, majd elnyeletem magam a bolt belterével, hogy három üveggel álljak a kasszánál, amikor felüti fejét odakintről a zaj. Random összeget csapok le a kasszás elé, majd hónom alá csapva a szajrét kirongyolok a boltból, hogy aztán ott a látványtól majdnem földhöz vágjam az üvegeket. - Hogy az a büdös.. - morgok inkább embernyelven, mert ha a bennem élő farkast itt és most eleresztem, akkor kő kövön nem marad. A háromból két üveget finoman helyezek le a motor mellé, s leküzdöm a kényszert, megy arra sarkall, hogy felkapjam a járgányt, s a parasztokhoz vágjam. Sam sem ma kezdte, ez látszik rajta, de ettől még a magasra szalad pumpám - és a helyzet egyenlőtlensége - hozza elő belőlem, hogy sebességbe kapcsoljam magam, s elkapjam a grabancát annak, amelyik herélt kosként ugrana ismét Samnek. Vagy ez egy másik? Figyeli a rosseb. Épp megfelelő arra, hogy a fejbúbján törjem össze az üveget, hevenyészett fegyvert csinálva belőle az ütés közben és után is. Fel nem fog kelni reményeim szerint. A többi felé pedig meglendítem a szúróeszköznek is beillő, lefertőtlenített - alkoholban úszik, milyen rendes vagyok, nem? - üveget. - Takarodni! Most. - szűröm fogaim között. Jobban kell arra koncentrálnom, hogy ne változzon meg szemszínem, mint arra, hogy félelmet tettessek. Hideg vagyok hát, mint az alaszkai jégburok, s még jó, hogy ma nem szoknyában támadt kedvem kiruccanni. Abban még furábban mutatna a jelenet.
Sam Kerrington
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 127
◯ IC REAG : 93
◯ Lakhely : A gépem vagy egy süti előtt megtalálsz
- Kibaszott jó a segged. – megoldom én, nem gond. - Legyen is. Használom eleget. – sosem voltam kifelé magammal lekezelő, a természetes egonál jóval többet dobok fel ilyenkor. Pedig éppen az ellenkezőjét tartom magamra igaznak. Az már viszont zavar, hogy ennyire közel van hozzám, de ez nem ellene szól. Az ölelést sem fogadom el mindenkitől, vagy hogy egyáltalán hozzám érjen. Az oroszlánra elmosolyodom, majd visszafordítom a fejem előre. És valóban nem cukrozom el. Sebesség van, hajtűkanyar van, térdlerakás van, azért van a gatya rajtam. Nem tudok Tria után sokáig nézni, mert meghallom a kocsi hangját. Annak viszont nem örülök, hogy látom kijönni Triát és beleveti magát a bunyóba. Nem fogok beleszólni, mert mindenkinek saját joga, mibe száll bele. Ha ebbe volt kedve, tegye. - Most legyen nagy a szád. – vetem oda az előbb még nagyon szájalónak, aki a földön fetreng. Csak ráléptem és még meg is forgattam rajta a sarkam. - Vidd a haverjaidat, a tu... – ekkor harsan fel Ethel hangja a bejáratról. - Kaptok még három percet, hogy elhúzzatok. Király volt Sam, de ez rátok is vonatkozik. – puska a kezében, megszokta a helyzetet. És a zsarukig van három percünk. Megfogom a két üveget és bedobom a hátsó táskába, ami kimerevített a kerekek felé. Intek egyet Ethel felé és már vágom is magam a nyeregbe. - Kihívta a zsarukat, de most piára vágyom, mint priccsre. – beindítom a motort, megvárom, míg mögém vágódik Tria, de egész végig vigyorgok. - Majd ők mennek helyettünk. – még akkor is, ha én kezdtem a bunyót. Otthagyom a négyest, húzzanak el, ahogy tudnak. Az egyik liget felé tartok, ki a városból, nem akarok ma embereket látni. Trián kívül. Többszörösen túllépem a sebességhatárt, de szarok rá. Száguldani akarok. És tudom, hogy Tria is élvezi. Az egyik fa alá állok be a kétkerekűvel. - Nagyon ott voltál. Ahogy odavágtál a gyereknek. – felfelé tartom a hüvelykujjam. Nem vagyok ijedős fazon, az adrenalin is csak kevéssé ment fel bennem, csupán a fejfájás szintje ugrott feljebb még a támadás közepénél, fogalmam sincs, mitől. Megdörgölöm a homlokom, de már két lábon állok. Egészen felfrissített a bunyó, a parkolóban is szinte izzottak a szemeim és akartam a balhét. - Erre inni kell. – kapom elő a két üveget, egyet Tria kezébe nyomok. Valóban nem vagyok kiakadva a bunyón, túlzottan is profin kezelem és nagyon is nyugodt vagyok.
Amikor megérkeztem Anchorage-ba, illetve amikor átléptem Rhyd házának a küszöbét egyáltalán nem sejtettem azt, hogy ennyire fel fog fordulni az életem, de ez a szellő most jó dolgokat sodort az életembe. Sok év után a tegnapi nap volt életem egyik legjobb napja és semmin se változtatnék rajta. Jó érzés volt ugyanúgy a karjai között ébredni, ahogyan álomba is szenderültem. Egy új esélyt kaptam, lehetőséget egy új életre és ezzel együtt elhatároztam, hogy többé nem akarom azokat a hibákat elkövetni, amik eddig szinte vissza-visszatértek az életembe. Duane életéből már egyszer leléptem, így többé nem szerettem volna csak úgy hátat fordítani neki. Megígértem neki, hogy itt leszek most már mindig és ő egyáltalán nem neheztelt rám a korábban történtek miatt. Sőt, továbbra is úgymond a nővére lehettem és ez nekem sokat jelentett. Pár órája érkeztem vissza még csak ebbe a városba, de már most legszívesebben mennék haza, viszont még előtte egy-két dolgot el kell intéznem. Sietve üzentem neki, hogy lenne-e kedve találkozni, de említést se tettem arról, hogy részben búcsúzni is fogok. Majd idővel elmondom neki, de addig is reménykedek abban, hogy megérti, elfogadja a döntésemet, de ugyanakkor utána is láthatom majd. Sietve kezdtem el bepakolni a ruháimat, illetve egy-két könyv is a ruhák tetején landol, mert mindig is szerettem olvasni és most se haboztam beújítani egy-két könyvet. Majd amikor megállok az ágy mellett és a csomagomat figyelem, akkor egy kisebb nevetés hagyja el az ajkaimat. A repülőtéren volt szerencsém látni azt, hogy az emberek mekkora csomaggal utaznak nyaralni, de még ahhoz képest is kicsi a poggyászom. Eddig nem laktam sehol se huzamosabb ideig, de most minden változni fog és majd ott beszerzem a szükséges ruhadarabokat és dolgokat. Majd pedig az asztalhoz lépek és felveszek egy régi fényképet. Lassan simítok végig a megkopott képen és kereten. Ez az egy dolog volt állandó az életemben egészen ideáig. A családom fényképe, de szinte már alig látni őket. Megfakult és megkopott. Sietve fordulok meg, majd pedig ez is a táskában landol. Ezek után pedig behúzom a cipzárakat és egy utolsó pillantást vetek az üres szobára. Felkapom a másik táskámat, de még előtte a telefont is zsebre rakom, majd hamarosan már úton is vagyok a megbeszélt hely felé. Közben reménykedtem abban, hogy lesz még olyan, aki vissza fog azok közül írni, akiknek üzentem, hogy szeretnék találkozni. Lerakom a poggyászomat az egyik pad mellé, majd pedig a kerítéshez sétálok és neki dőlve figyelem a folyót. Hallgatom a zúgását, élvezem a napsugarainak az erejét, miközben élvezem a gyenge szellő simogatását. Még mindig sugárzik az arcom a boldogságtól, s ezt meg se próbálom titkolni. Türelmesen várok Duane-re, miközben egy újabb pillantást vetek a telefonomra, majd pedig hamarosan egy ismerős illatra leszek figyelmes és léptek zaja csapja meg a fülemet. Sietve fordulok a megfelelő irányba, majd széles mosollyal nézek rá. Elindulok felé, majd amikor elég közel ér hozzám, akkor megölelem őt úgy, ahogyan egy nővér tenné az öccsével. Örülök, hogy el tudtál jönni. Sajnálom, hogy múltkor annyira rövidre sikeredett a találkozó. – mondom neki őszintén, majd újra neki dőlök a korlátnak és onnét figyelem. Hogy vagy? Mi történt veled azóta, hogy utoljára találkoztunk? – kérdezem tőle kíváncsian és egy pillanatra se fordítom el a fejemet. Figyelem őt, hiszen ki tudja, hogy mikor láthatom újra és csak reménykedni tudok abban, hogy tényleg nem lesz semmi baja. Tudom, hogy képes magára vigyázni, de akkor is aggódni fogok érte, amíg a világ a világ. Ezt nem lehet csak úgy kikapcsolni, a testvéri köteléket semmi se képes megtépázni.
Duane napjai még vidámabban teltek, ha lehet ilyet mondani az örökké vigyori kubainál. Túl volt élete nagy tettén, elhozta a szabadságot a szeretteinek, jó helyre rejtette őket és míg élnek, hallgatni fog arról, merre vannak. Nem pont úgy alakult, ahogy tervezte, kicsit több ember kapta vissza a szabadságát, olyanok is, akik nem érdemelnék meg, bár ebbe pontosan nem látott bele, de ha egy fél börtönnyi ember megszökik, az még Kubában is aggasztó. A szülők Mexikóból folytatják felbujtó munkájukat és a kisöcsi szintén ott ténykedik. Új élet, új jövő, új lehetőségek a régi szellemben. Szinte mindennap tapsolt egyet-kettőt az otthonában, mikor erre gondolt. Aztán kapott egy villámüzenetet, kétsorosat, hogy Prim szeretne vele találkozni. Múltkor is siettek és nem értette, miért nincs egy nyugodt perce a lánynak, aki csak ideiglenesen van itt illetve maga se tudja, hogy mit akar. Az illegális versenyek, az izgalom, az adrenalin pumpálása élteti, oké, de ettől még nem kell örökké rohanni. Duane persze benne volt a taliban, Primmel bármikor szívesen beszélt. A fogadott nővérkéje jelentkezése már önmagában mosolyt csalt az arcára otthon, a telefon kijelzőjét nézve. Pár szó, de aki küldte, az rengeteget jelentett neki. Könnyű tavaszi kabátban, piros színű ballonban jött. A frizurája nagyon is nyárias volt, borostás, hisz majdnem 2 héttel ezelőtt lett felnyírva. Még egy fehér baseballsapit is feldobott és úgy érkezett. Fegyver nélkül sose indul el, a hátsó zsebében lapult egy kés és egy tőr, amiket természetesen nem Primnek szánt, hanem bárkinek, aki kiprovokálja a használatukat. A folyópart hasító szele szinte égette az arcát, nagyon maró és hideg volt a rakpart levegője. Épp ezért tűnt alkalmasnak egy kis beszélgetésre, amiben mindent körbejárhattak Alfától az Őrzőkig. A lány érzékeit nem zavarta meg a fojtó vízparti levegő, sem a szél. Hamar megérezte Duane-t és széles mosollyal várt rá. A kubai már kitárt karokkal ment, mikor meglátta a pad előtt lelkesedni. - Szia, drága! Nem is volt kérdés, hogy jövök! - mondta, majd ő is megölelte. Nagyon szorongatta, őszinte szeretettel és a puszit is oldalról nyomta a lány arcába hosszan, testvériesen. Igazi kubai üdvözlés volt ez. Aztán elengedte és nézte még kicsit. - Remekül, a szokásosnál is remekebbül! Madarat lehet velem fogatni! Legutóbb még sok minden nyomasztotta. Otthoni gondok, hisz akkor még Judy-val is kétséges volt, mire jutnak a feszült viszony után és még csak tervben volt a nagy kubai akció is. Azóta mindent elrendezett, hála a szellemeknek sikerült is. Egy részletet osztott meg, az egyik legörömtelibb és cseppet sem titkolni való részletet. - Tudod, amióta itt élek, mindig írtam a szüleimnek a börtönbe. Szerintem meg se kapták, mert válasz sose érkezett. Tegnap hozott egy postás egy hivatalos levelet, mely szerint Alvarezék már nem tartózkodnak a börtönben. Kicsit tudakozódtam helyi ismerősöknél és kiderült, hogy nagy balhé volt ott, egy rakás rab megszökött. El nem tudom mondani, mekkora boldogság ez! Olyan szinten illegális volt az egész, hogy nem akarta bevallani. Primben bízni akart, de ebben nem tudott. Inkább senkinek se fecsegte ki. Minél kevesebben tudják, hogy Judy-val ők ketten álltak a fogolyszabadító akció mögött, annál jobb. Átterelte a témát arra, hogy miért kereste meg most Primrose. - És veled mi újság? Merrefelé jártál már a városban? A Falka mit szólt?- Ő is nézte a lányt, a szemeit, a száját. Nagyon helyes vonásokkal rendelkezett és valakinek meg kéne már szeretni őt úgy csontig, lángoló szerelemmel, mert megérdemli, gondolta a kubai. Tudta, hogy a múlt terhe nem ugrik le olyan könnyen a kóbor válláról. Teherrel járkálni viszont veszélyes hosszú távon. Amilyen biztonságos, olyan megterhelő is és bizony bele lehet rokkanni. - Kirándulni készülsz? Vagy már össze is balhéztál valakivel és menned kell? kérdezte a zsákra mutogatva. Nem érezte bántónak, egyszerűen őszintén megkérdezte. Tudta, hogy az ilyen szabadságszeretőket nem mindenhol kedvelik és Prim is elmondta, volt már ebből baja. Múltkor pedig nem ilyen zsákkal járkált, ezért is gondolt Duane távozásra. Csak most találkoztak újra és már ismét menne? Ennyire hajtja a vére? Ez kicsit kedvét szegte, mert kevésnek érezte az eltelt időt és még nem tudta, mi a következő lépés, hová tart a busz Primrose-zal. Aki marad, annak fáj jobban, még úgy is, hogy a kapcsolat nem szakad meg, ha lehet hinni a legutóbbi ígéretnek...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sokat köszönhettem Duane-nek. Amikor megismertem őt és a családját, akkor megtapasztalhattam azt, hogy milyen érzés valahova tartozni, ahogyan tegnap Rhyd ugyanilyen lehetőséggel ajándékozott meg. Nem értettem, hogy a fiú családja miként fogadhatott be évekkel korábban, hiszen az őrzők és a farkasok viszonya nem éppen felhőtlen, legalábbis a legtöbb esetben, de őket ez még se érdekelte. Részt vehettem az életükbe, mesét mondhattam Duane-nek, vagy csak játszottam vele, de aztán egy napon minden megváltozott és szó nélkül távoztam. Azt hittem, hogy helyes cselekszem, hogy így kevesebb fájdalmat okozok a két aprócska teremtésnek, de nem így történt. Duane és a testvére a testvéreim voltak. Lehet, hogy nem vér szerinti, de sokkal fontosabb az, ami a szívben rejlik. S nem akartam többé megszegni az ígéretemet, amit múltkor tettem. Eleve boldog voltam, sugárzott az arcom, talán úgy, mint soha, de amikor igent mondott az öcsém a helyre és a találkozó időpontjára, akkor még inkább boldogabb lettem. Már csak abban reménykedtem, hogy elfogadja a döntésemet és megérti, hogy esélyt kaptam arra, hogy otthonra leljek. Otthonra… ismétlen magamban ezt az egy szót, mert túl régen hallottam már és minden egyes alkalomkor, amikor eszembe jut, akkor úgy érzem, hogy valami mélyen legbelül kezd a felszínre törni. Talán azok az érzések, amik még akkor éltek bennem, amikor tudtam, hogy milyen az otthon melege és mit jelent az, hogy hazamenni. De most újra tudni fogom és többé nem fogok elfutni. Hamarosan pedig újra ott leszek és utána pedig meg fog történni a másik dolog is, amire igent mondtam a tegnapi napom. Várom, de ugyanakkor még mindig félek kicsit, de amíg tudom, hogy Rhyd ott lesz és segíteni fog, addig baj nem történhet és nekem ez éppen elég ahhoz, hogy hinni tudjak a szebb jövőben, mert bízom benne úgy, ahogyan talán még soha senkiben se. Viszonoztam a fiú ölelését, majd amikor megéreztem a testvéri puszit, akkor elmosolyodtam. Csendesen hallgattam a válaszát, miközben a napfényes és kicsit szeles időben figyeltem őt. Láttam rajta, hogy nagyon boldog és ez jó érzéssel töltött el. S hamarosan a szavai megerősítettek a megérzésemben, de még mielőtt megkérdezhettem volna az okát, addigra a kistestvér újra megszólalt. Csendesen hallgattam őt és minden egyes szavára figyeltem. Majd egy pillanatra még meg is ijedtem. De ha Duanne örül ennek, akkor csak jó értelemben történhetett az, hogy már nincsenek ott a szülei és a testvére. És jól vannak? Tudsz róluk valamit? – kérdezem sietve, hiszen egykoron az én családom is voltak. Furán hangzik, de ez az igazság. Befogadtak úgy, hogy szinte nem is ismertek, olyan dolgoknak lehettem tanúja, amikben talán már nem hittem és nekik köszönhetően kaptam egy, vagyis kettő testvért is. S nem is tudod, hogy merre lehetnek? Vagy hogy biztonságban vannak-e? - hagyják el sietve ajkaimat eme kérdések. Már az se tűnik fel, hogy szinte ismétlen önmagamat, de újra aggódok és féltem őket. Miért tűntem el? Miért nem menekítettem ki akkoriban őket is? Egyszerűen gyűlölöm magamat amiatt, hogy csak úgy eltűntem az életükből. Akkor nem kellett volna keresztül menniük ennyi mindenen, ha akkor őket is elhozom arról a helyről. Jól vagyok, nagyon is. – mondom sugárzó arccal és csillogó tekintettel, majd feljebb tornázom magamat a korlátom és leülök rá. A kezeimmel pedig megkapaszkodok . –Őszintén szólva nem tudom, hogy mit szólt a falka. Egy nőstény keresett meg és úgy nézett ki, hogy talán megtűrt leszek, ha fizetek. Ez tűnt jelenleg a legjobb megállapodásnak. Nem szerettem volna még csatlakozni, se nekik dolgozni, így maradt a fizetés. – mondom kicsit halkabban, mert nem szeretném, ha bárki meghallaná. Csak azóta jó pár dolog történt. Otthonra leltem és lehetőséget kaptam egy úgy életre. Kockázatos, de megéri kockáztatni, mert bízok benne és tudom, hogy az átharapás után se fog magamra hagyni, de ezt még nem tudtam, hogy miként is mondhatnám el neki, az öcsémnek. Látom, semmi se kerülheti el a figyelmedet. – mondom egy kisebb mosoly keretében és követem a pillantását a kisebb poggyászomra, illetve a mellette heverő kézi táskámra. – Egyik se. Már bejártam a környéket. Voltam túrázni, a hegyekben is voltam és ne félj, kivételesen jó kislány voltam és nem balhéztam össze senkivel se. – mondom neki komolyan, majd pedig az arcomba fújt hajamat próbálom a fülem mögé tűrni. Egy pillanatra habozok, de végül újra megszólalok. – Anchorage-ba költözöm. Lehetőséget kaptam egy új életre, arra hogy otthonra leljek. – mondom neki óvatosan, miközben a tekintetét fürkészem, majd sietve ugrom le a korlátról és teszek felé egy lépést. – De szeretném, ha többé nem kellene elveszítenem téged, a testvéremet. Lehet, hogy nem egy városban fogunk élni és az is lehet, hogy rövid ideig személyesen se találkozhatunk. Viszont ha megoldható, akkor idővel szeretnék veled rendszeresen találkozni és nem csak telefonon hallani rólad. Bárhogyan is döntesz, mindig a testvérem leszel. – teszem hozzá barátságosan és reménykedően. Reménykedek abban, hogy nem fogja azt mondani, hogy többé nem szeretne rólam hallani. Megígértem, hogy maradni fogok és nem is áll szándékomban többé kisétálni az életéből, ha ezek után is van helyem benne. A döntés az ő kezében van és azt is tudom, hogy kicsit homályosan mondom azt, hogy egy darabig nem találkozhatunk majd, de inkább szeretnék óvatos lenni, mint meggondolatlan.
Nem volt olyan rég az előző találkozás, ami nagyban hasonlított a legelsőre. Duane-ben most is felébredtek a szép emlékek, amikor megszólította kedves kisugárzású lányt és elvezette a szüleihez. Akkor még nem volt Őrző, a családjának pedig végképp semmi köze nem volt ehhez a világhoz, nem is ismerték. Az emberi értékeket ismerték és ismerik is még mindig. A kubai megjárta a hadak útját idén és változott, keményebb lett a sors ütéseitől, de a szíve nagy maradt. A nővérkének még volt ott hely, bőven volt. Mindketten remekül festettek, ez már egy boldog találkozás volt, minden drámai sallang nélkül. Eddig. Valami vidám bejelentést várt a kubai. Nem siette el, először beszélt magáról, hozta a jó híreket, hogy mosolyt csaljon arra a kedves arcra. Még nagyobb mosolyt. - Minden a legnagyobb rendben, nem kell semmi rosszra gondolni. Tuti - nyugtatta meg a lányt és még a vállára is odatette a kezét. Duane-t testvéreként szerette és ő is Primet, de a szülőknek köszönhette a legtöbbet a lány. Ők döntöttek úgy, hogy befogadják. Jólesett látni, hogy a nőstény ismeri a hálát és nem felejtette el, milyen nagyszerű emberek Alvarezék. Többet nem mondott és éreztette, hogy kérdéseket sem szeretne ebben a témában. Egyszer kimentette őket, pokolian nehéz volt és nem akart mindent kifecsegni. Néhány beavatott ember tudott arról, hogy hol bujtatta el a szülőket, honnan támogatják titkon a szellemi forradalmat. Primet most nem érezte olyannak, akivel ezt megosztaná. Többet látott belőle, jobban megismerte a mélyebb motivációit és minden szeretetroham ellenére tudta, vigyázni kell vele, mert változékony. Ha csak egyszer mondja el rossz helyen, gyanútlanul, kész is lehet a baj. Duane újabb nagy titkot vett magára, elfojtva, jó mélyre tuszkolva, mélyebbre az Őrző-vérfarkas világ rejtélyeinél. Mégis örömteli titoktartás volt ez, a tudat miatt, hogy a szülők és Larry jó helyen vannak. - Igen, igen, azt látom! Csillognak a szemeid és ezt olyan jó látni, drága! Megsimogatta a lány hátát, a szeretet jelét adta és nagyokat mosolygott rá. Várta a beszámolót, hogy mi volt ilyen hatással. - Egész tűrhetőek a feltételeik, sok magányos tartja - mondta ő is, miután körülnézett és senki mást nem látott a környéken. Itt biztonságban voltak, messze a kíváncsi fülektől. Az is benne volt az elmondottakban, hogy Prim a legkényelmesebb megoldást választotta. Azt, amelyiket a legkönnyebb felrúgni, ha távozni akar. Pont ezt várta tőle. A zsák pedig azt sejttette, hgy talán már épp itt is van a nagy utazás indulópontja, Duane bánatára, hisz csak nemrég találkoztak újra. - Annyira fura ez, hogy te csak kivételesen vagy jó kislány. Elmondtad és értem, hogy miket szeretsz, de én még nem láttalak rosszalkodni. Ezt egyszer be kell pótolnunk! Duane szemében még kissé a mesemondó és bújócskabajnok nővér volt ez a lány. Felfogta, hogy ami illegális és tiltott, az őt vonzza, a berregő autók száguldása, a motorok (amikből egyet makettként küldött is neki szülinapjára), de ezt elképzelni és látni két külön dolog. Komolyan gondolta, hogy belemenne egy kis rosszaságba, legalább nézőként. Ismerni akarta a lánynak azt az oldalát is. Nézte, ahogy a szélben küzd a fürtjeivel és ő is összébb húzta magán a kabát gallérját. A bejelentés meg is lepte és nem is. Igazából várt valami hasonlót, de nem ilyen hamar. - Végülis nem mész messzire! Én is jártam már ott. Otthon? Nálad az nagyon nagy szó! Ezt már komolyan mondta, mert nem örült, hogy újra távol kerülnek. Kicsit aggódott azon is, hogy Primet nehogy átvágja valaki. Voltak kétségei, hogy mennyire lát tisztán olyan valaki, aki régóta csak álmodik egy rendes otthonról. Mindent tudni akart. Ő is tett egy lépést és megfogta a lány kezét. Finoman rászorított, ahogy hallgatta. Szelíden mosolygott, pont ugyanúgy, ahogy régen a mesék alatt. - Prim, miről van szó? Kiben tudsz ilyen rövid idő alatt úgy megbízni, hogy az otthonába költözz? Egy régi ismerős új köntösben? Nem fogsz elveszíteni, mert most már nem hagyom és épp ezért szeretném tudni, hogy nem egy szélhámos karmai közé kerülsz. Duane hallott már nagyon fondorlatos farkasokról és bizonyos szinten emberek is árthatnak Primnek. A lelkének mindenképp. Azon még látszott, hogy képes sérülni és talán nem gyógyul olyan gyorsan, mint a teste. Egymásért aggódtak, ami szép érzés volt és érthető. - Nem mindig tudok elszakadni, de az én nagy tesókámra azért lesz időm, bárhogy is alakul - mondta tovább szorongatva Prim kezét apró érintésekkel. Ahogy egy báty búcsúzik a húgától a jövőtől tartva, úgy nézett rá. Megcserélődtek a szerepek vagy inkább mindketten úgy érezték, felelősséggel tartoznak a másik iránt.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Ennek igazán örülök! – szólalok meg még mindig kicsit sietve és izgatottam, mert tényleg aggódom Duane családja miatt, de úgy éreztem, hogy jobb, ha nem faggatom. Nem voltam minta nővér eddigi életem során, legalábbis egy idő után biztosan nem, így megértem azt, ha nem szeretne mindent elmondani. Nem akarom őt faggatni, hiszen mindenkinek megvannak a titkai, amiket senkinek se tud elmondani, vagy egyszerűen csak annál jobb, minél kevesebben tudják. Úgy éreztem, hogy utóbbiról lehet szó, de most inkább azzal szerettem volna törődni, hogy itt van és vele, a testvéremmel lehetek. Viszont még mindig alig tudtam elhinni, hogy ennyi idő eltelt és már felcseperedett. Többé már nem kell neki meséket olvasnom, illetve most már magára is tud vigyázni, legalábbis reménykedtem ebben. Ennyire látszik rajtam? – szólaltam meg kicsit csodálkozva, hiszen nem gondoltam volna. Éreztem azt, hogy minden megváltozott, hogy szép lassan a boldogság hulláma árad szét az ereimben ama gondolatnak köszönhetően, hogy otthonra leltem és hamarosan újra hazatérek. De az is tény, hogy alig akartam még mindig elhinni azt, ami tegnap történt. Egy nap alatt azt hiszem jobban felfordult az életem, mint ennyi évtized alatt, de ezt egyáltalán nem bántam, mert nagyon jó dolgok történtek velem. Végre úgy éreztem, hogy a megfelelő „mederbe sodort” az élet. Majd apró mosolyra húzódtak az ajkaim, amikor megéreztem a testvéri érintést, simítást a hátamon. Először ott kötöttem ki, majd pedig mesélt valaki erről a helyről és utána jöttem ide. S ennek köszönhetően találkoztam újra veled és még egy két ismerőssel, de úgy hozta a sors, hogy visszatérek abba a városba. Amit egyáltalán nem bánok, mert tényleg jó dolgok történtek és fognak is. – mondtam neki még mindig mosolyogva és bizakodva. Tény, hogy kicsit bizonytalan voltam, mert féltem, hogy mi lesz, ha azt a farkast se fogom tudni teljes mértékben uralni, de bíztam Rhyd-ban és azt hiszem, egyedül csak ez számít. Ugyanakkor azt se akartam, hogy Duane, a testvérem aggódjon értem, így emiatt is próbáltam megnyugtatni őt, hogy ez a változás jó dolgot jelent, nagyon is jó dolgokat rejt magában. Talán ez is változni fog. Lehet, hogy ezzel a változással már én is inkább a jó kislányok táborát fogom erősíteni. – mondom neki egy kisebb kuncogás keretében. Bár sose leszek teljes mértékig az. Mindig is szeretni fogom az illegális futamokat és az évek alatt megszokott temperamentumom se fog csak úgy eltűnni egy csettintésre, de úgy érzem, hogy kicsit azért van arra esély, hogy kicsit csillapodjak ilyen téren. – Feltétlenül. Amint lesz lehetőség rá belerángatlak téged is kicsit a „mocsárba”. – mondom még mindig mosolyogva, majd testvéri szeretettel pillantok fel rá. Köszönöm a születésnapomra küldött ajándékokat. – szólalok meg sietve, hiszen hirtelen eszembe jut az is, hogy még nem volt alkalmam megköszönni neki és akaratlanul is egy pillanatra a kézipoggyászomra siklik a tekintetem, amiben meglapul a motor makettja. Majd sietve még egy puszit is nyomtam az arcára köszönetképpen. Illik megköszönni, ha valaki ajándékot kap, de valójában nagyon is jól esett a kistestvérem meglepetése. Régóta nem ünnepeltem már úgy igazán a születésnapomat, de Duane még mindig emlékezett arra, hogy mikor van és eme gondolat akaratlanul még nagyobb mosolyt csalt az arcomra. Igen, ezért is gondoltam azt, hogy esetleg találkozhatnánk néha, mert annyira messze nem leszek tőled. Természetesen csak akkor, ha nem ütöd meg a bokádat emiatt. – válaszolok neki sietve, mert nem szeretném, ha miattam kerülne bajba. Nem is várom el azt, hogy naponta találkozzunk, de hetente vagy legalább kéthetente nem lenne rossz. Szeretném tudni, hogy mi történik vele, de eleinte biztos, hogy erre nem lesz lehetőségem, vagyis nem személyesen. Mosolyogva figyeltem Duane-t, majd amikor közelebb lépett és megfogta a kezemet, akkor egy újabb boldogság hullám áradt szét a gerincem vonalán, majd az egész testemen, mert ekkor már biztos voltam abban, hogy nem fogom őt elveszíteni. Kicsiként ő fúrta magát a karjaim közé, de most egy pillanatra legszívesebben én tettem volna meg, hogy a védelmező fiútestvér ölelése még inkább képes legyen megnyugtatni, viszont ennek ellenére nem mozdultam meg. Csendesen figyeltem őt és hallgattam, miután megszólalt. Sietve rázom meg a fejemet, amikor az kerül szóba, hogy egy régi ismerős. Nem régóta ismerem őt, akkor ismertem meg, amikor először Anchorageban jártam, vagyis mielőtt eljöttem Fairbanksba. – kezdek bele a történetbe, de nem akarom Rhyd-ot se bajba keverni, mert látom Duane szemeiben, hogy aggódik. Nem is kicsit. Azt hiszem, ez az új életemmel együtt jár, mert Rhyd is ezt teszi és Duanne is. S jobb, ha hamar hozzá szokom, hogy végre megtaláltam azt a helyet, életet, ahol gondoskodni, vigyázni akarnak rólam és segíteni nekem. Volt már olyan, amikor minden észérv kudarcba fulladt? Egyszerűen nem számított, mert legbelül a szívedben érezted, hogy az a helyes irány, hogy te odatartozol? – kérdezem tőle kíváncsian, miközben pontosan úgy silik a kezem a fiú arcára, ahogyan egy testvér megérintené az aggódó testvére arcát, miközben olyan arckifejezéssel nézek rá, hogy "Nyugi, nem lesz semmi baj.". Mert én most pont ezt érzem. Úgy érzem, hogy hosszú utazások után megtaláltam azt a helyet, ahova tartozom, amit az otthonomnak hívhatok és ezt csak neki köszönhetem. – szólalok meg óvatosan, ügyelve arra, hogy nehogy kiejtsem a nevet. Idővel el fogom mondani, de valahogy még mindig nem tudom neki elárulni azt, amire készülök. Félek attól, hogy Duane miként reagálna rá és esetleg ellenezné az egész dolgot, de én ezt szeretném. Tudom, hogy nem lesz baj belőle, hiszen egy új esélyt kapok egy új élethez és ezt az esélyt most megszeretném ragadni, nem pedig elhalasztani. Viszont rövid ideig nem láthatlak majd, mert az új élet több változással jár. Emiatt egy darabig csak telefonon beszélhetünk, de tényleg ne aggódj. Minden rendben lesz. Tudod régóta nem éreztem magamat ennyire boldognak és soha nem hittem volna azt, hogy valaha ilyet fogok érezni itt, legbelül. – miközben beszélek elveszem a kezemet az arcára és a szívemre teszem. Egy idő után már feladtam a kutatást, vagyis részben emiatt jöttem Fairbanksba is, hogy itt hátha meglelem azt, ami már oly régóta hiányzik, de helyette pont ott és annál a személynél találtam meg, akitől / ahonnét szinte indult az egész utam. Többé nem hagylak magadra, ígérem. Csak bízz bennem. – mondom neki egy kisebb reménykedő pillantás keretében, miközben egy pillanatra a kezünkre siklik a tekintetem. Végül elhúzom, ha hagyja és másodpercek alatt közelebb lépek, hogy újra megölelhessem őt. Tudod, most kicsit úgy érzem, hogy én vagyok a kisebb és te a nagyobb testvér. Az oltalmazó és az aggódó báty. – szólalok meg egy kisebb nevetés közepette, miközben a búcsúzásnak köszönhető megjelenő pár könnycseppet törlöm le az arcomról.
Primen érezhető volt, hogy hinni akar. Duane magában szurkolt annak, hogy ne váljon kellemetlenebbé a beszélgetés, hisz nem akart vallatás alatt kitérő válaszokat adni. Sokkal jobb kapcsolatban voltak és ha ő valamit megmondott, annak lehetett hinni. A nőstény ezt felfogta és inkább azzal foglalkozott, ami kettejüket érintette. Nagyon is látszott rajta a boldogság. Mások talán nem vennék észre, de Duane ismerte a lány minden rezdülését. Együtt laktak, keltek, feküdtek és így ismerszik meg az ember, de még a vérfarkas is. Ha akarta volna, biztos eltitkolja, de ez az érzés akkora örömforrásból eredt, hogy átszivárgott a külső borításon. A kubai nagy örömére. - Csak az a változás olyan legyen, aminek értelme is van. Csupán a jóság kötelességéért ne hagyd ott, ami hajt. Duane-től is sokan kérdezték már, miért nem keres egy rendes szakmát, miért züllik. Sokaknak a zenélés nem több gyerekjátéknál, nem fér bele a komoly felnőtt életképébe. Őt viszont ez soha nem hatotta meg. Kihágást nem követ el és Primet sem arra buzdította. Kiemelte, hogy nem kell magára elviselhetetlen terheket vennie. A józan ész prófétáját játszotta itt, mert elhamarkodott döntésnek érezte a költözést. Adott esélyt a magyarázatra, de eddig még nem hallott semmi igazán meggyőzőt. - Úgy is legyen! Kell néha kirándulni - mondta az arcáról le nem fagyó mosollyal. Tudta a határait és azt is, hogy mindenbe nem lehet belerángatni, legyen bármily kedves és sokak szerint cuki is. Tartás volt benne, de nem azt hangsúlyozta éjjel és nappal. Mélyebbre kellett nézni, hogy meglássák. Vagy csak akcióban látni őt. Az minden előítéletet elűzhetett. - Nagyon szívesen! Remélem, viszed magaddal! Egy vérfarkas nem mindig őriz tárgyakat, hisz évszázadokig költözni nem lehet egy rakás cuccal és sokszor menekülni is kell. Addig viszont megédesítik a napokat az ilyen figyelmességek és Duane nagyon nagyot csalódott volna, ha Prim sutba dobja a makettet. Nevetve állt a puszi elé, hogy viszonozza is. Amióta Larry-től távol élt, a testvéri kapcsolat hiányzott neki. Azt még Judy se pótolta. Az öcs és a nővér között pedig nagy különbség van, ezért is volt neki különösen fontos Prim. Mindent tudni akart, ami a lánnyal történik. - Tudok vigyázni a bokámra. Csak elfoglalt vagyok, de amire kell időt szakítani, arra fogok. Mosolyogva bólogatott, míg szavai hangzottak. Látszott és érezhető is volt, hogy komolyan beszél. A kézfogás fokozta a dolgot. Most már minden olyan volt, mint régen Havannában. Akkor még a lány combjához is odabújt, ölelgette mohó markolással. Ma már másként történt mindez, de így is a legnagyobb szeretetet adta. - Volt. Mikor Larry-vel megszöktünk az árvaházból, egy utcai bandába kerültünk. Nem tetszett, nem volt egy életbiztosítás, de végülis hasonlóan döntöttem. Ki akartam próbálni. Tanultam ott pár dolgot, amit ma is kamatoztatok. A szabadságot éreztem, az vonzott. Te biztos vagy abban, hogy ennél a fószernél az igazi helyedet találod meg? Ha csak behálóz és megbánt, aztán kihajít, miután mindent feladtál érte... Én nagyon dühös leszek és az senkinek se jó. Ifjonti lelkesedés szólt belőle, de komolyan gondolta. Látszott a szemein is. El tudta fogadni azt a választ, hogy igen, Prim biztos benne, mert a szíve húzza. Gondolkodásra késztette, de nem beszélte le. Ennek a kérdésnek ez volt a szerepe. Ha Judy nem lett volna mellette, talán Prim lett volna az egyetlen, akivel igazán képes lett volna kezdeni valamit. Őt nagyon szerette, alapvetően testvérként, de látta benne a nőt is. Igen helyes lánynak tartotta már régen is és egyszer azt mondta, ilyen feleséget akar majd, mint Primrose néni. Most már csak nővéreként látta, ennyi elég volt, hisz életébe belépett a NŐ, így, nagybetűvel. - Nagyon örülök, ha hosszú bolyongások után végre otthonra lelsz. De ez nagyon rosszul hangzik. Akkor is, ha az van, amire gondolok, ami miatt el szoktak tűnni a farkasok... Gyógyulás. Olyankor felszívódnak. És ha boldog helyzetet kísér a gyógyulás, az nem harcot jelent, hanem egybefonódást, olyat, amit harapással pecsételnek meg. Ezt már Duane is tudta. A kedves kis farkaslány, Cassie pont ezt élte át és csak telefonon beszélhettek még a Vörös Hold idején is, mikor a kubai nagyon aggódott. A kubai szeme után a keze is követte Prim kezét. Ő is a lány szívére tette kezét, de csak a kezére. Közel volt így a melléhez, mégis érezhetően pusztán testvéri érintésnek szánta, nem többnek. - Ha ezt mondod, elhiszem és bízom benned. Erős vagy és sok helyzetből kimászol. Kívánom, hogy az otthon igazi otthon legyen neked! Duane egy együttérző és egyben vidám mosollyal felelt. Az ő szemei nem váltak könnyessé. Sokat megélt már fiatal kora ellenére és inkább tettekbe fordította az érzelmi krízist is, mint önmarcangoló szomorúságba. Az ölelést viszonozta és most nagyon szorosan fogta a lányt. A haját simogatta és a saját vállára döntötte Prim fejét, ha hagyta. Birizgálta a szolid kis fürtjeit és közben bámult a víz felé. A távolságba, amely hamarosan magával ragadja a lányt. Hosszú autóutak várnak rá, mikor látni akarja, de vállalni fogja. Talán átkéreti magát ingázónak. Kellenek mobilis Őrzők is, ő pedig abszolút annak tartotta magát eddig is. - Nővér vagy húg, szinte mindegy is. Vigyázunk egymásra és mindig az cselekszik, akin áll a sor. Prim, mikor eltűntél, tudtam, hogy sose felejtelek el. Nem lennék rá képes. Ha már öreg leszek, még így is, te ott fogsz virítani az emlékeimben a családom többi tagjával együtt. Mikor elengedte, megállt vele szembe és sóhajtott egy nagyot. Rákönyökölt a korlátra. Hunyorgó szemekkel leste a vizet, amin épp egy piros csónak száguldott a messzeségbe. Magabiztosan álldogált, mint aki szembenézett a kísértéssel és hagyta elmenni, mert nem kereste feleslegesen a harcot. Képes volt meghagyni a szabadságot és úgy biztosította Primet a támogatásáról. Hirtelen azt kezdte érezni, hogy bárcsak ne is lenne Őrző, hanem nevelhetne gyerekeket. Olyan kislányt, mint Prim és olyan fiúcskát, mint ő maga. Az oldalán pedig Judy szorgoskodna és egészítené ki őt, mint tisztes családanya. Szép álmok, amik vérfarkasok között nehezen válnának valóra. A nőstényre sem nézett, így szólt hozzá vigyorogva a folyóra: - És merre? Hogy utazol?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mosolyogva figyeltem a testvéremet, hiszen örültem, hogy ennyi év és több ezer kilométer se volt képes megszakítani azt a köteléket, ami köztünk van. Csendesen hallgattam őt és egy röpke másodpercekig elgondolkoztam azon, amit mond. Eddig se adtam fel azt, ami hajtott és életben tartott. Mindig is öntörvényű voltam és veszélyesen éltem. Egyszerűen most csak lehetőséget kaptam arra, hogy azt az űrt, ami oly régóta szétszakít eltüntessem, vagy legalábbis egyre kisebb legyen. Ismersz már, hogy sose lennék képes teljesen feladni önmagamat. Ha itt maradnék és csatlakoznék, akkor tenném meg azt, hogy kitépném a lelkem egy részét, de hidd el, hogy most kivételesen tudom, hogy mit csinálok. Érzem itt legbelül, hogy ez a helyes út, Anchorageba vezet az utam. – mondom neki habozás nélkül és szinte esélyt se adva arra, hogy akár megpróbáljon félbe szakítani. Elismerem, hogy életem során sokszor tettem ostobaságot vagy tévedtem rossz útra, de mindig visszataláltam a helyes útra, vagy legalábbis eléggé közel súroltam annak a padkáit. De most végre úgy érzem, hogy a hosszú vándorlás, vagy éppen félelem után végre minden rendben lesz. Tudom, hogy nem egy csettintésre, de szép lassan már csak a helyes mederben fogok sodródni és ahhoz pedig búcsút kell intenem ettől a várostól és a „szomszédságba” beköltözni. Elmosolyodom a szavain, majd bólintok arra, amit mond. Mindig is úgy gondoltam, hogy távol kell tartanom őt attól, amilyen néha az illegális futamokon vagy verekedéseken vagyok. De ha szeretné, akkor adok belőle ízesítőt, de csak bizonyos körülmények között. Nem szeretném egyből az oroszlánok elé vetni, ahogyan azt se, hogy amikor rájön arra, hogy mit is jelent valójában a „mocsár” elfusson előlem. Semmi pénzért nem hagynám itt. Régóta nem ünnepeltem már a születésnapot, illetve még a mai napig megvan az az aprócska figura is, amit még kicsiként kaptam tőled. – mondom neki mosolyogva. Fura dolog egy vándortól, hogy képes egyes tárgyakhoz ragaszkodni. De egy-egy szorultabb helyzetben vagy viharosabb éjszakákon is képes volt az a figura mosolyt csalni az arcomra. Mindig eszembe jutatta a régi szép időket, amikor esti mesét mondtam neki vagy csak játszottunk, miközben úgy bújt hozzám, mintha tényleg az édes nővére lennék. Ugyanakkor volt, amire ő tanított meg. Azt hiszem mind a ketten sok mindent kaptunk a másiktól azokban a hónapokban. Olyan kincseket, amiket mélyen a szívünkben őrzünk és senki se lesz képes elvenni tőlünk. Ezt örömmel hallom. – mondom neki barátságosan és egyre szélesebb mosoly keretében. Tudom, hogy már tud vigyázni magára, hiszen látszik is rajta, de nem tehetek róla féltem őt. Örökké az emlékeimben fog élni a gyerekkori énje, hiába telt már el azóta sok-sok év. Amikor pedig megfogta a kezemet, akkor egy pillanatra újra visszacsöppentem a múltba, hiszen tisztán emlékeztem arra, hogy miként bújt, vagy éppen miként kérte az esti mesét tőlem a pici Duane, de ez már a múlté, hiszen most már felnőtt férfi lett, aki azóta meg is találta a boldogságot. Legalábbis valami hasonlót említett a múltkori villám találkozókor a fiú. Aprócska mosoly kúszik az arcomra, miközben barátságosan pillantok a védelmező testvéremre. Nem adok fel mindent, emiatt nem kell aggódnod. Esélyt kapok arra, hogy végre otthonra leljek, vagyis már megleltem azt a helyet, amit annak hívhatok és azt is kimondhatom hosszú évtizedek után, hogy hamarosan hazatérek. – szólalok meg barátságosan és higgadtan, de közben egy másodpercre se engedem el őt a tekintetemmel. – Nem fog megbántani. Tudom és érzem is ezt, illetve nem szeretném, ha emiatt aggódnál. Elég régóta élek ahhoz, hogy bármit túléljek, de most tényleg úgy érzem, hogy a lehető legjobb dolog történt, történik velem. Olyan, amiről talán álmodni se mertem volna, legfeljebb mélyen legbelül reménykedni. – teszem hozzá még mindig olyan gyengéden, ahogyan egy lánytestvér próbálná megnyugtatni a gondoskodó és védelmező fiútestvérét. Tudom, hogy Duane miért aggódik, hiszen egyszer igazán és talán néha többször is megszívtam már, de most nem fogom magamat megégetni. Remélem Rhyd se fogja amiatt megégetni magát, mert felajánlotta ezt a dolgot. Nem igazán ismerem azt a várost még, ahogyan az ottani szokásokat se, de úgy éreztem, hogy tegnap este nem csak a munkájára célzott. amikor azt mondta, hogy neki is meg kell tenni még egy-két dolgot. Végül pedig aggódva pillantottam rá és próbáltam megfejteni azt, hogy mire is gondolhat, de nem tudtam még mindig kimondani azt az egy szót, mert féltem attól, hogy esetleg még inkább aggódni kezd. Minél többször gondoltam arra, hogy hamarosan átharapnak, annál inkább kezdtek elmúlni az apró kételyek is, jobban mondva a félelmem azzal kapcsolatban, hogy mi fog utána rám várni, hiszen egyre inkább tudatosult bennem az, hogy nem fogok egyedül maradni, mármint nem egyedül kell szembenézem azzal. Mire gondolsz? – kérdeztem meg tőle óvatosan, hiszen nem szerettem volna kételyek között hagyni, és ha van bármi, amire következtet abból a homályos dolgokból, amit eddig elmondtam, akkor inkább szeretném megerősíteni vagy éppen eloszlatni a téves gondolatokat, hogy a testvérem ne aggódjon még jobban, mint kellene. Amikor pedig megéreztem az újabb testvéri érintést, akkor egy újabb mosoly kúszott az arcomra és úgy figyeltem őt. Köszönöm! – szólaltam meg egy kissé elérzékenyülve. Már idejét se tudom, hogy mikor jelent meg a szemeim sarkában egy-két könnycsepp, de arra meg pláne nem, hogy mikor volt örömkönny a szemeimben vagy mikor folytak utoljára végig az arcomon. De most nem akartam elrejteni, mert tényleg boldog voltam, hogy nem veszítem el többé és valamennyire meg is ért. Még annak ellenére is, hogy nagyon is félt. Ez kölcsönös. Sose tudtalak és sose foglak elfelejteni, mert örökre a szívemben élsz. Tudod, amikor jártam a világot, akkor sok dologról eszembe jutottál, vagy csak elegendő volt meghallanom egy gyermeki kacajt és a boldog múlt jelent meg előttem. – vallom be neki még mindig barátságosan, majd amikor sóhajt egyet, akkor aggódva figyelem őt. Majd pedig ahogyan a korláthoz lép és a messzeségbe réved saját magamra emlékeztet. Szeretettem így elmerülni a gondolatok között, vagy éppen megtalálni a helyes szavakat egy-egy komoly beszélgetéshez. Még előbb búcsúzom mástól is, de utána repülővel utazom oda, mert a motoromat „elhagytam” útközben. – szólalok meg egy kisebb habozás után, majd mellé lépek és én is a folyót kezdem el figyelni. Sose gondoltál arra, hogy családod legyen? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen mégis csak én lennék a kíváncsi nővér vagy éppen húg. S hónapok múlva nem arra a hírre szeretnék találkozni vele, hogy esetleg már meg is született az apró Duane. Bár azt se tudom, hogy sikerült-e megbeszélnie a dolgokat a barátnőjével. A testvérem életének ez a része szinte teljes mértékben homály fedi előttem, de ennek ellenére is reménykedem abban, hogy az álmai ilyen téren is valóra váltak és válnak.
Pont ezt akarta elérni. Hogy Prim megálljon egy pillanatra és a felbuzdultságból kizökkenve józan fejjel is átgondolja, amire rápörgött. Többet nem akart, a lány szabadságát nem kívánta elvenni, hisz az éltette. Primben sok más farkasnál is nagyobb igény volt erre és ezt a fogadott tesója tiszteletben tartotta. - Hiszek neked és ha ez az utad, akkor menj csak! Kötődünk egymáshoz, de nem vagyunk lánccal összekötve. Abból én kaptam eleget és talán te is, egyikünk se szereti. Úgy is szerethették, becsülhették egymást, hogy nem roskadtak bele, mint sokan. Birtoklási vágy nem volt a kubaiban és talán Primben sem. Duane egy kicsit túlzásnak érezte azt, hogy még mindig félti őt a lány, de értette. Erősebb volt nála a nővérke, tapasztaltabb, a féltés pedig inkább törődésben merült ki, nem szülői szigorban. Az nem ment volna és nem is kellett. - Tényleg, még az is? Ennek nagyon örülök! Duane őszinte örömmel hallotta ezt. Gyerekként nagyon sokat jelentett neki, hogy adhatott Prim néninek valamit, amit ő rakott össze. Egyszerű kis figura volt az szalmából, de szívvel-lélekkel készítette és sokszor az többet számít, mint a külcsín. Neki semmi hasonló nem maradt régről, hisz a táborból egy szál ruhában távozott. Az életével kellett beérnie és az egészséggel, ami persze mindennél többet ér. Becsülte is és hálát adott az ősöknek. Minden nap. Mert a szívében rengeteg mindent őrzött és azok megmaradtak. - Ez nagyon nagy dolog és látom, hogy mennyit jelent neked. Egy nagy adag szurkot küldök, hogy minden jól menjen! Idén nyáron én is hazamentem végre. Nem volt egyszerű, mert ott a börtön várt volna rám, de meg tudtuk oldani és azt hiszem, átérzem, amit mondasz, pedig csak kis ideig voltam ott. De ez titok. Duane-ben megmaradt a gondolat, hogy visszaköltözne. Vagy legalább a környékre, Mexikóba, Florida-ba. Ha majd áthelyezést kell eszközölni, biztos oda fog menni. Többet nem árult el, mert elég titkos akció volt az a nyaralás. A börtön várt rá, igen, a szülei börtöne és Larry-é. Végtelenül büszke volt rá, hogy a családon tudott segíteni és hallgatott is mélyen. Ennyit árult el, ezt is úgy, hogy megkérte Primet, hallgasson. A lány már sejthette, hogy Duane keze benne van abban, hogy a börtön megírta, nem őrzik már a családját, de ez sejtelem maradt, nem több. - Ez mind szép és jó. Váljon is valóra! Bemutatok majd érted néhány áldozatot - mondta Duane még mindig némi kétkedéssel, de már pozitívan. Szeretett volna hinni, de még mindig olyan rózsaszín álomnak tűnt mindez. Az ősökhöz intézett fohászok majd segítenek. Prim emlékezhetett, milyen a santería, ő is belecsöppent abba a világba, látnia kellett akkoriban állatáldozatokat, szertartásokat és a kis Duane-t, aki már gyerekként megkaparintotta néha a dobokat. Értenie kellett, hogy nem ostoba mészárlás ment ott, hanem igen mély hit mozgatta az embereket és ha nem is mind, de Alvarez-ék nagyon érző szívű és nagylelkű hívők a mai napig. - Megismertem egy farkaslányt. Ő is eltévedt, nem tudta, merre induljon, mikor a városba jött. Úgy néz ki, nekem jó érzékem van az ilyenekhez - kezdte a történetet egy kis mosollyal, elengedve a lány kezét. - Hamarosan eltűnt és később megtudtam, hogy újra kölyök lett. Akit keresett, átharapta és még sokáig nem találkozhattunk. Erre készülsz? Ha olyan a Teremtőd, aki boldoggá tud tenni és gondoskodik rólad, az csodálatos és el tudom képzelni, hogy tényleg meglesz az otthonod végre. Cassie példája kicsit más volt. Ő egy régi ismerőst talált meg itt és az harapta át a szállodában. Sok idő eltelt már és akár újra találkozhattak, csak vigyázni kellett. Mindkettejüknek. Duane értette Prim helyzetét is. Hasonló eset szerelemmel megspékelve, így hangzott. A könnyeknek hely és idő kellett. Tisztítják a lelket és hívják a jó szellemeket a a kubai hite szerint. Ilyenkor nem szabad kiabálni vagy túl sokat beszélni. Meghagyta az intim másodperceket és csak ölelte a lányt, simogatta a haját és puha kis vállát. Mikor újra beszéltek, teljesen olyan volt, mintha megtörtént volna, amit Duane sokszor elképzelt. Megbékélt azzal, hogy Prim néni elment, de mindig eljátszott a gondolattal, mit mondott volna, ha még utoljára beszélhetnek. És hogy a lány mit válaszolt volna neki. Persze, ilyenekről farkasokról és mágiáról fogalma sem volt akkoriban. - És nekem is, sok nőről te ugrottál be. A sóhajok, a hajad dobálása, a kézmozdulatok, a pillázás. Sokat tanultam tőled és hiszem, hogy még mindig tanulhatok. De te is tőlem, mert az soha nem szégyen és ezt nem beképzeltségből mondom. Egyszerűen az együtt átélt pillanatokra gondolt. A boldogságot tanulták ők, ismerkedtek az oda vezető úttal és abban mindketten 100%-ig biztosak voltak, hogy ketten, kéz a kézben csak oda lyukadhatnak ki. Lehetetlen, hogy ne így legyen. Jóleső ragaszkodás volt ez, ami a mai napig megmaradt. Igazából még a szerelemnél is erősebb volt a családi kötelék és a családba Prim is beletartozott, mert az az 1 év nagyon sokat jelentett Duane-nek gyerekként. Judy-val remekül megvoltak, de mégis érzett ott valami bizonytalanságot, amit a családban soha. - Azt se tudtam, hogy volt itt motorod - mondta Duane nevetve. - Mindent előkészítettél? Kiket ismertél meg a helyiek közül? Hátha én is ismerek párat. A zsákot látta, de az utazásra sosem elég csak összepakolni. Amit elkezdett, ami helyhez köti, azzal foglalkozni kell és mindig van valami, ami otthon marad vagy később vissza kell térni rá. Kivéve ha valaki eleve úgy él, hogy bármikor leléphessen. Ilyennel ritkán találkozni és Primről se tudta, hogy épp hogyan rendezkedett be. - Hogy sose? Én is nagy családot akartam, legalább akkorát, mint mi voltunk. Gyerekként persze ez szép gondolat és később változhat, így volt értelme Prim kérdésének. A két gyerek előtt remek példa állt és ha nem úgy alakul az életük, talán mára boldog házasságban élnének. Larry-t az alvilág vitte el és mielőtt megnősülhetett volna, börtönbe került. Az állandó barátnője is jómadár volt az utcai bandából, nem lett volna életbiztosítás. Talán most új életet kezd, hogy kijött a börtönből, bár Duane-nek voltak kétségei. - Őrzőként ez már más. Az is kockázatos, hogy nyíltan vállaljuk a kapcsolatunkat Judy-val. Persze voltak már és lesznek is házasságok, sőt gyerekek is Őrzők szerelméből, de ez nem egyszerű. Sokat gondolkodtak és még nem látták itt az idejét. Fejlődni kell minden téren és az még több évtized. A kubai feltette erre az életét és eddig elég jól megvoltak a barátnőjével. Primnek korábban se mondott semmi panaszt a kapcsolatukról és most se akart belemenni, hogy milyen hullámvölgyek voltak. Majd ha megismeri Judy-t, akkor eldönti maga, mit érez benne, de többet nem akart vele megosztani. Kibékültek, megbeszélték, de még mindig voltak fura dolgok köztük. És lesznek is, mert Őrzőnek lenni mindig fura. - És te most már megláttad az alagút végén a fényt? Úgy értem, az igaz szerelmet, aki mellett akár kölyköt is vállalnál majd, amikor úgy alakul? Gyereket soha nem is akartál a történtek után, igaz? A vérfarkas nőstények életéből kimarad a gyerek megszülése, ami miatt nem sokan panaszkodnak, de mégis más az, mikor belőle születik egy élet testben is, nem csak természetben. Mert egy Bestia is a farkasból lesz, de az csak entitás, egy másik természet és nem olyan. Érdekelte, hogy áll ehhez Prim. A családi traumák miatt önmagát kereste és a helyét, eddig biztos nem gondolt gyerekre, Duane így látta.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgattam azt, amit a testvérem mondott. Nem csak felnőtt, hanem még bölcsebb lett az elmúlt évek alatt. Már nem először fordult elő az, hogy amire gondoltam végül ő öntette szavakba. Lehet, hogy külsőre nem túlzottan hasonlítanak egymásra, de eme két szív tökéletesen érti a testvéri kötelék szavát, ahogyan ismerik már egymást annyira, hogy sokszor be tudják fejezni vagy kifejezni a másik véleményét, esetleg gondolatait. Lassan bólintottam arra, amit mondott, hiszen remekül ismertem azt, hogy milyen az, amikor valahova ki vagy láncolva. Lehet, hogy nem látni mindenfelé láncokat, de sok esetben a képzeletbeli láncok sokkal erősebbek, mint a kézzel foghatóak. Még szép, hogy megőriztem. Életmentő volt az a figura és az emlékek, amiket hordoz magával. – mondom neki mosolyogva és minden habozás nélkül. Sose lettem volna képes megválni tőle. Egyszer, amikor forró lett a talaj a lábam alatt, akkor majdnem elveszítettem, de képes voltam érte visszamenni. Még az se érdekelt, hogy ezzel az élemet kockáztatom. Sok mindent köszönhettem Duane-nek és eme aprócska bábunak is, mert a sötét és rémes éjszakákon is mosolyt tudott csalni az arcomra. Mindig eszembe jutatta azt, hogy milyen jó érzés volt újra megtapasztalni a testvéri köteléket, szeretetet. Köszönöm. – barátságosan csengett a hangom, majd pedig újra kíváncsian állapodtak meg a szemeim rajta. Csendesen hallgattam azt, amit mondott és éreztem, hogy egy pillanatra újra féltem őt, hiszen tényleg veszélyben lehetett és hálát adtam azért, hogy az égiek vagy kik vigyáztak rá és épségben újra visszatérhetett ide. Gondolom nem lehetett könnyű oda visszamenni, de örülök, hogy minden rendben volt és épségben megúsztad. – egy kisebb aggodalmat is ki lehetett hallani a hangomból. Végül pedig sietve hozzátettem. – Ne félj, nem fogom senkinek se elmondani. Megőrzöm a titkodat, de ha legközelebb is valami hasonlóra készülsz, akkor szólj, hogy tudjam merre keresselek, ha esetleg akkor nem lenne ekkora szerencséd. – még mindig kisebb aggódó tekintettel mondom ezt, de ha tényleg egyszer valami balul sülne el ilyen téren, akkor többé sose haboznék, hogy megmentsem őt és újra biztonságban tudjam. Azok után pedig olyan élete lehessen, mint amilyennek gyerekként megálmodta. Egy újabb köszönöm hagyta el az ajkaimat az újabb kijelentésére. Még éreztem azt, hogy Duane-ben vannak kételyek, vagy nem teljesen képes még elfogadni a döntésemet, de ennek ellenére is támogatott és ez többet jelentett számomra, mint talán azt ő maga is gondolná. Elmosolyodtam a szavain, hiszen tényleg ő talált rám múltkor is, amikor kicsit elvesztem. Mosolyogva hallgattam tovább a történetet, amit arról a lányról mesélt, de éreztem, hogy hamarosan arra fogunk kilyukadni, ami nem sokára velem is történni fog. Végül rövid időre elfordítottam a fejemet és újra az előttünk kanyargó folyóra pillantottam, majd pedig pár másodperccel később megszólaltam. Igen, erre készülök. Engem is át fog valaki harapni és mélyen legbelül érzem, hogy nem lesz baj belőle. Végre esélyt kapok arra, hogy a farkasom és én összhangban legyünk, mert a mostanival nem éppen tökéletes a viszonyom. – vallom be neki. Duane nem tudja azt, hogy mekkora harcokat szoktam vívni legbelül a farkasommal, ahogyan azt se tudja, hogy mi történt velem a kölyök éveim végén és mi miatt alakultak így a dolgok, de talán jobb is, amíg nem ismertetem vele a párizsi rémtörténetek egyikét, aminek az alapja miattam keletkezett. Örültem annak, hogy végül ez is kiderült, ki lett mondva, de leginkább annak, hogy továbbra is volt hely számomra a testvérem szívében, életében és nem kellett megint szó nélkül eltűnnöm. Nem akartam többé elkövetni ugyanazokat a hibákat, hiszen mindenkinek szüksége van a testvérére, legfeljebb ritkán mondjuk ki, valljuk be magunknak ezt. Egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat, amikor meghallom azt, hogy mennyi mindenről én jutottam eszébe. Sose gondoltam volna azt, hogy ilyen hatással lehetek valakire. Még akkor is, ha csak úgy, mint egy testvér. Ebben igazad van és egyáltalán nem gondolom azt, hogy beképzeltség beszél belőled. Ez is nagyelőnye azt hiszem egy fiú és egy lány testvérpárosnak, hogy a tudtuk nélkül is képesek befolyásolni, segíteni a másikat. – szólalok meg még mindig jókedvűen, miközben a korlátnak dőlök és figyelem a tájat. Figyelem azt, ahogyan a szél játszadozik a vízzel és a napsugarak táncolni kezdenek az apró hullámokkal. Mintha csak incselkednének, de semmi mást nem akarnának, mint megbolondítani a víz felszínét, hogy utána szép lassan tovább álljanak. Jó pár kilométerrel arrébb hagytam, de majd remélhetőleg hamarosan újra velem lehet a kicsike. –szólalok meg egy kisebb nevetés keretében. A motorom és én elég sok mindent éltünk már át, így nem csoda, ha fájó szívvel mondanék le róla. – Megismertem egy őrző lányt. Naomi-nak hívják, de főként régi ismerősökkel futottam össze, mint például Elvis, Jackson, Blake és Wendy, illetve természetesen veled. Meg találkoztam egy falkataggal is, de hamar rájött ő is, hogy jobb, ha nem pazarolja rám az idejét a falka ismertetéséről. – mondom neki még mindig mosolyogva és közben kíváncsian pillantok a mellettem álló fiúra, hiszen tényleg érdekel, hogy esetleg valamelyiküket ismeri-e. Ebből ketten őrzők, míg a harmadik falkatag. Blake, pedig még mindig olyan szabadelvű, mint egykoron volt, vagyis valami olyasmi. Miért nem egyszerű? – teszem fel talán az egyik legostobább kérdést, de sose merültem el túlzottan az őrzők világában. Ismertem őket és tudtam, hogy mire képesek, de az, hogy mit szabad és mit nem fogalmam sem volt. Azok nem az én törvényeim voltak, s ha lehet mondani, akkor én inkább törvényen kívüli voltam, legalábbis eddig. Hiszen mindig úton voltam és menekültem, felfedeztem a világot, de a lelkem egészen eddig mindig tovább vitt, de végre ő is meglelte azt, amit annyira keresett hegyeken át, kihalt pusztaságokon átvágva. Úgy érzem, hogy igen, de majd kiderül, hogy mit hozz a jövő. – szólalok meg kisebb hallgatásba burkolózva, hiszen sose tudtam könnyedén beszélni az érzéseimről és semmit se akartam elkiabálni. S ez nem Duane ellen irányult. Egyszerűen csak túl sokáig vándoroltam magányosan, így megtanultam azt, hogy miként rejthetem el az érzéseimet mások elől és miként őrizhetem meg magam számára. – Régebben szerettem volna saját gyereket is, de ez mára már lehetetlenné vált, így néhány álom örökké velünk marad, vagy esetleg csak kicsit változnak, ahogyan az életünk is változik. Talán meglepő, de ez az igazság. - folytatom végül a válaszadást. Sokan nem néznék ki azt belőle, hogy vágytam arra, hogy megtapasztaljam a természetnek azt a csodáját is, de sokszor ábrándoztam róla. Még akkor is, ha tudtam, hogy sose lesz lehetséges. Valószínűleg sokat számított az is, hogy emberként sokat foglalkozhattam gyerekekkel…
Olyan is volt, hogy Duane néha jobban ráérzett Prim gondolataira, mint Larry-ére, aki pedig az édestestvére volt, akivel együtt nőttek fel. Az öcsi nehezebb eset, még ma is, ezt nemrég látta. - Elegguá áldását kértem rá. Prim, mikor nálad van a baba, akkor az istenek is figyelnek. Ebből a lány már tudhatta, hogy Duane még mindig kőkeményen tartja a santería-t. A keze munkája, a szíve, a szeretete és a hite is benne volt aban az ajándékban és benne van a mai napig. Öröm volt neki hallani, hogy már a nőstény már többször erőt merítette belőle. - Ezt nem ígérem meg. Vannak helyzetek, mikor jobb nem szólni. Minek aggódj feleslegesen? A börtönös akció megvolt, de nem azért hozta ki a családját, hogy leporolhassa kezeit és többet ne találkozzon velük. Lesznek még itt rokonlátogatások és az is mind illegális, mert eleve illegális, hogy szabadon élnek. Ez még ott lebegett az Alvarez család többi tagja felett akkor is, ha már más országban éltek, máshol kezdhettek új életet. És bármennyire szerette Primet, nem akarta neki elmondani, mikor és hová készül. Ezt nem. - Komoly döntés, hogy megint kölyök leszel. De ez valahol csodálatos dolog. Ti újra tudjátok kezdeni, ha van valaki, aki segít ebben és ez nagy ajándék az élettől. Az embereknél nincs ilyen lehetőség, se az Őrzőknél. A farkasoknál bonyolult dolog a kispajtással együtt élni. Nem mindig felhőtlen a kapcsolat, még ennyi idő után sem. Duane őszintén szurkolt, hogy Prim tervei beváljanak. Ráérzett arra, ami készül. - Ki ez a farkas? Mi a neve? - kérdezte. Nem számonkérés volt a hangjában, hanem érdeklődés. Tudni akarta, kihez kerül a tesója, ki fogja nevelgetni, útján újra elindítani. Fontos lépés volt ez, neki is fontos. Olyan jól megvoltak régen. Most is szerette volna felmelegíteni és ápolgatni a kapcsolatot. Eddig minden jel szerint remekül ment, hisz a testvéri kötelék nem múlik el. Most is együtt nevettek, ölelgették egymást és felidézték a régi szép emlékeket, beleszőve azt is, amit adott nekik mindez. Útravalót kaptak egymástól és sokszor falatozgattak abból a batyuból. Mindig jól jött. - Ebben a városban van valami igen különleges, hogy így összehozza a régi arcokat. A nevek egy részében nem volt biztos, de ha azok, akikre gondolt, akkor mindet ismerte. Wendy-t még csak látásból, hisz nemrég érkezett és Jacksonnal se dumált még túl sokat. Mindenesetre az érdekes tény, hogy világjáró farkasok, Őrzők mind megfordulnak itt és összevárják egymást. Mintha csak így lett volna elrendelve. - Nonóval ugye egy kötelékben vagyunk, nagyon aranyos lány. Elvis, ő Elvis Dunway, ugye? A klubjában felléptem egyszer a zenekarral és... Egy keveset gondolkodott, hogy elmondja-e a sípályás balhét. Arra jutott, hogy megosztja Primmel. - Letagadta magát, de ő volt az a farkas, aki síelőket ijesztgetett és videóra vette, hogy seggelnek el. Mindig ilyen hóbortos volt? Örök emlék marad az, Judy-val ketten beálltak a fa mögé és nem bírták ki röhögés nélkül, hogy a bolondos kedvű vérfarkas végül odacsinált a bokorba. Az az egész beszélgetés egy vicc volt és Elvis mindent tagadott. Prim biztos ismeri, de nem árt, ha ilyen oldaláról is hall. - Mond neked valamit a Vörös Hold? Idén engem is elkapott és pont egy Blake nevűt szállt meg Alignak szelleme, vele küzdöttem meg. Blake Sieron, őt ismered? Később még találkoztunk egyszer és akkor beszéltük meg. Ezek érdekes dolgok, ilyenkor derül ki, milyen kicsi is ez a nagy világ. A régi sorsutak újra összefonódnak. - Olyanok miatt, akik menekülésre késztettek Havannából. Tudod, minket nem minden farkas visel el. Képesek bosszút állni, ha közbelépünk, mikor elszabadulnak. Egy családot kitenni ennek... Hát azt jól meg kell gondolni és meg kell szervezni. Abigailék például jól csinálták. A gyógyítók vezetője igen erős Őrző és a párja is egy ereje teljében lévő vérfarkas. Őket aztán nem kell félteni, legalábbis nagyobb esélyük van a túlélésre, mint két fiatal Őrzőnek. A krach persze beüthet, mert nincsenek mindig egymás mellett és megtörténhet a baj. Duane nem is értette, miért olyan meglepő ez Primnek. Lehet, hogy magából indult ki, hisz ő aztán nem szállna rá egy Őrző családra azért, mert stoptáblát mutatnak a fenevadjának. A vízpára mosta közben az arcukat és ezen a kellemes helyen csak úgy nézték a nemesen hömpölygő folyót. A csónakok hamar eltűntek, a fodrozódó víz lassan visszaállt eredeti állapotára és nyugodtan vonult tovább. Sose áll meg és tartja a medrét, amit kijelölt neki a természet. Lehetne tanulni tőle, sokakra ráférne, gondolta a kubai. - Ha eljön az idő, van örökbefogadás, lehet Kölyköd is, igaz, az még soká lesz. Szerintem jó anya lettél volna és majd egy nap Teremtőnek is jó leszel. Nővérnek is első osztályú voltál és vagy is. Duane újra megölelgette. Nem kell mindent szavakban kifejezni. Inkább egy szorítás, ami mutatja, hogy kell a közelség, jóleső a közelség és itt van velük az erő, amivel megvédik egymást, mikor kell. Ez többet mond minden szónál és egy ilyen kellemes helyen ölelkezni pedig szintén különleges. Minden harmóniában mozog itt és nagyon egymásra éreztek. Ha Judy jelen lenne, meg is tudná fogalmazni, ami történik. És ő lenne a következő, aki megölelgetné a nőstényt...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Régóta nem hittem a felsőbb erőkben. Talán azért, mert úgy éreztem, ha tényleg törődnének velünk, akkor annyi ember nem halt volna meg értelmetlenül akkoriban, vagy a testvérem még mindig élne vagy legalább felnőhetett volna és családja lehetne. De valószínűleg főként csak makacs voltam és az az eset óta sokkal inkább úgy éreztem, hogy csak saját magamra számíthatok és senki másra. Ezt nem tudtam, de köszönöm. Talán részben emiatt van még mindig a fejem a helyén. – szólalok meg egy kisebb csodálkozás közepette. Tényleg fogalmam sem volt róla. Számomra egy kedves emlékeket őrző bábú volt, illetve egy számomra fontos személytől kaptam. Nem sok mindent őriztem meg, de attól a faragástól nem tudtam megválni, hiszen az öcsém adta nekem, s ha nem lehettem vele, akkor legalább az emlékeit megőriztem a szívemben és ebben ez az aprócska dolog is segített. Mindig hálás leszek ezért. Akár elmondod, akár nem aggódni fogok érted, ahogyan eddig is. Legfeljebb most már lehetőségem lesz az orrod alá dörgölni a féltésemet. – mosolyogva beszélek és kedvűen, majd pedig komolyra váltok, és úgy folytatom. – Természetesen megértem azt is, hogy nem mondhatsz el mindent, de sose felejts el, hogy többé már nem hagylak magadra, s ha kell, akkor a világvégéről utazom ide, hogy segítsek neked. – közben egy pillanatra se engedem el őt a tekintetemmel. Nem sok embernek mondtam ilyet az éltemben. Egy kezemen, de nagyon maximum két kezemen meg tudnám számolni, viszont talán most már ez is változni fog. Most már egy helyben maradok, így lehetőséget kapok arra, hogy megismerjek másokat és esetleg barátokat szerezzek, de ez még annyira távoli dolognak tűnik számomra. Sose barátkoztam könnyedén. Azon is meglepődtem, hogy Rhyd ennyire rövid időn belül ennyire közel került hozzám. Nem leszek teljes mértékig kölyök, de valóban lesznek olyan dolgok amiket újra meg kell tanulnom, de még se félek túlzottan. Úgy érzem, hogy jól döntöttem és valóban, egy új esélyt kaptam. Esélyt kaptam arra, hogy végre teljes összhangban legyek én és a farkasom. – mondom neki kicsit óvatosan, de közben figyelek arra is, hogy a környezetünkben milyen zajok találhatóak meg. De szerencsére még mindig magunk vagyunk. Egy kisebb gondolkodás közepette még hozzá teszem. – Remek mesterem lesz, így tudom, vagyis érzem, hogy nem lesz gond. – egy kisebb biztató mosoly jelenik meg az arcomon. Talán ezzel az egy mondattal nem csak Duane-t akarom meggyőzni, hanem azokat az apró kételyeket akarom még eltűntetni, amik fellehetőek bennem. Miért? – kérdeztem vissza egyből. Nem szerettem voltam Rhydian fejére hozni egy aggódó testvért, hiszen már azért is hálás lehetek, hogy felajánlotta. Így érthető volt, hogy egyből visszakérdeztem és Duane talán már ismert annyira, hogy sokszor előbb az okokat keresem és csak utána adok választ egy-egy kérdésre. Természetesen hallottam a hangjából, hogy nem számon kér, hanem talán sokkal inkább csak aggódik és szeretné azt tudni, ha eltűnnék, akkor kinél érhet el, de én meg szeretek óvatos lenni. Nem mintha attól tartanék, hogy Duane bármilyen bajt okoz, egyszerűen csak még meg kell szoknom ezt az új életet és a vele járó dolgokat. Túl sokáig jártam egyedül a világot és közben megtanultam, hogy érdemes óvatosnak lenni. A városra tett kijelentésen csak elnevetem magamat, mert tényleg egyetértek. Fura érzés volt sok-sok évtized után újra látni őket és pont itt találkozni mindegyikükkel. Ennél már csak az lett volna viccesebb az élettől, ha egyszerre botlok bele mindegyikükben és szinte csak kapkodom a fejemet, hogy kivel mi is történt és próbálom felfogni azt, hogy ki milyen hatást is vált ki belőlem. Lehet, hogy ott tényleg elvesztem volna… Igen, valóban kedves lány. Ő neki köszönhetően nem vesztem el teljesen. – szólalok meg mosolyogva, majd csendesen hallgatom azt, amit mond, majd sietve bólintok. – Igen, ő az. Bár én még Władysław-ként ismertem még őt. – teszem hozzá sietve, hiszen eleinte még én is meglepődtem azon, hogy pont itt botlottam belé, de a névválasztásán még inkább. Ohh, ennél még inkább az volt és hidd el, hogy ennél örültebb dolgokra is képes. – szólalok meg egy kisebb kuncogás keretében, hiszen 4 évig éltem Elvis mellett. S fura módon ahhoz képest, hogy néha tényleg megöltük egymást,- ami mellette azért ritka dolog volt,- jól kijöttünk egymással. Szerettünk egymás idegein táncolni, de aztán mindig csillapodott a vihar. De aztán egyszerűen csak kisétáltam az életéből, pedig az életemet köszönhettem neki. Legalább kiderült az, hogy tudta azt, hogy előbb vagy utóbb el fog jönni az a pillanat, amikor csak egyszerűen eltűnök. Hallottam már róla. – válaszolok neki sietve, majd egyre inkább csodálkozó pillantással nézek rá. Ezt nem is említette Blake. Bár az is tény, hogy nem említette ezt nekem a farkas, a régi ismerős. Egy pillanatig talán még pislogni is elfelejtek, mire sietve rázom meg a fejemet és próbálom megtalálni a hangomat. Igen, rá gondoltam. Sokat köszönhetek neki. Ő talált rám a kölyök éveim végén és ő segített a tomboló nőstényt megfékezni. – a hangom egyre halkabb lesz, hiszen tisztán emlékszem a párizsi rémtörténetekre, mert miattam született meg egy részük. Pár hét elég volt ahhoz, hogy abban az időben a pokolkutyáját lássák a történések mögött. Mindenki féltett mindenkit és ha nem jött senki az erdő közelébe, akkor a „pokol ebe” ment a város határába, hogy a bosszúját kiélje bárkin…. Ennek köszönhetően egy kicsit libabőrös is leszek, de sose fogom elfelejteni azt, hogy neki is az életemet köszönhetem. Ohhh, értem. Ez tényleg így igaz, hiszen néha még a farkas a farkast se tűri meg. De én drukkolni fogok neked, hogy az álmaid ilyen téren is valóra váljanak, mert minden gyermek szerencsés lehet, ha egy olyan apja van, mint amilyen te lennél. – mondom neki őszintén egy kisebb mosollyal az arcomon, majd újra a csillapodó vízfelületre siklik a tekintetem. Érdekes, hogy ilyen téren egyikünk élete se egyszerű, de ha egyszer bárki ártani akarna neki, akkor biztosan nem lenne egyszerű dolga, mert én is védeném őt és a barátnőjét is, illetve a családját is. Egy pillanatra se hagyom többé magára, s ha baj van, akkor itt leszek. A testvérek mindig védelmezik egymást, mert egyszerűen ez a génekben van, vagyis a szívükben a testvérpárosoknak. Talán egyszer eljön az az idő, de az se kizárt, hogy engem nem anyának szánt a sors. – szólalok meg egy kisebb elmélkedés közepette, de közben végig a messzeségbe nézek. –Igen, lehet kölyköm is, de ahhoz még több időre lesz szükségem. Előbb majd az új farkasomat kell megszelídítenem, kitapasztalnom, majd még jó pár évtizedet adnom magamnak, hogy készen álljak rá. - teszem hozzá egy halovány mosoly keretében, hiszen valakit beharapni szerintem még nagyobb felelősség, mint egy saját gyereket felnevelni, legalábbis számomra. Viszonozom az ölelését és egy testvéri puszit nyomok az arcára. – Köszönöm, s igyekszem továbbra is jó nővér lenni. – szólalok meg suttogva, majd mosolyogva mérem végig újra őt. Még mindig alig akarom elhinni, hogy ennyi idő telt el, de mégis olyan, mintha csak tegnap történt volna. – továbbra se engedem el őt a tekintetemmel. – Mesélsz kicsit róla? – kérdezek tőle óvatosan. Nem fogom erőltetni, de tényleg szeretnék egy-két dolgot megtudni arról a lányról, aki most Duane gondjaival foglalkozik, vigyázz rá és segített a fiúnak az otthon szellemét megteremteni.
Kezdőlap
//
