- Én is egyre ritkábban. Lehet, hogy emiatt egy kicsit önző vagyok, de nekem is megvannak a magam problémái, nem hiányzik még másé is. Pirultam el egy kicsit, és talán hosszú idő óta érzem úgy először, hogy beszélni akarok róla, nem egy pszichológussal, hanem valakivel, akit kedvelek, és akinek talán el bírnám mondani anélkül, hogy összetörnék. De… nem szeretném, hogy sajnáljon. Elég az is, hogy magát hibáztatja a lövés miatt, ha tudná, hogy miért gyűlölöm annyira a kórházat, akkor még rosszabbul érezné magát. Talán majd egyszer, ha jobban ismerem… akkor majd - Na igen, sajnos néha nincs annyi időnk rá, mint szeretnénk. Két munka mellett nekem sokszor ez a helyzet, de mindig annyira örül nekem, mikor hazajövök, hogy biztos vagyok benne, nem neheztel rám. A pörkölt már a bendőmben, úgyhogy a világ szép és jó, minden a legnagyobb rendben. Mivel Mandynek is van kutyája, oda merem adni Milonak a tányérom, hogy kinyalhassa, biztos nem fog szívszélütést kapni tőle. A kis szőrmók már rá is veti magát, elégedetten lefetyelve az otthagyott szaftot, hiába, ő is jobban szereti a házi kosztot. - Hú, akkor jó. Mosolyodtam el, majd bólogattam, akkor biztosan fel fogom hívni, de azért még pár napig gyúrok a dologra, persze, tudom, jobb minél előbb, mert nem akarom, hogy végül ne tudjak belépni, mert túl sokáig vártam. Én szeretem magam erős embernek gondolni, legyen bármennyire is nehéz valami, én megoldom. Nem omlok össze, ha akkor és eddig nem tettem, eztán sem fogok, és ebben nem állíthat meg egy francos golyó sem. - Akkor, majd hívlak ezzel kapcsolatban, ha készen állok rá. Lehúztam a narancslevet, amit töltött nekem, majd a kiürült edényeket bepakoltam a mosogatóképbe, elvégre az is volt nekem, mosogatni meg szívből utáltam, a házimunka az nem volt nekem való, csak azért csináltam meg mindig, mert muszáj volt. - Szívesen, és alig várom. Kíváncsi vagyok most már Boera, meg a cicáidra. Meg persze arra is, hogy hol és miként él, de az állatokra jobban, mert nagyon bírom őket, Boe meg biztos tök jó arc az elmondottak alapján. - Este majd megyek az Upperbe dolgozni, de amúgy nem, szóval ne aggódj. Mondjuk, lassan le kell vinnem sétálni Milot, mert nem fogja már sokáig bírni szegénykém. Persze, amíg kaja van, addig mindegy neki, de aztán jön a nyüsszögés, hogy már nagyon kell neki pisilni, akkor meg nincs mese, megyünk, bármennyire ne tartsam csalogatónak a kinti hideget. - Rendicsek, de mosogatni nem kell. Erről szó sem lehet, hát milyen házigazda lennék én, ha hagynám a vendégemet mosogatni. Bele se merek gondolni. Még szerencse, hogy van mosogatógép, így nem kell erősködnie… Így nyugodtan befejezhetjük a forró csokit, és még beszélgethetünk kicsit, mielőtt elmenne. Utána még egy darabig elkísérjük Miloval, de aztán már hagyom, hagy menjen ő is a dolgára, meg sétálunk egy nagyot az ebemmel.
// Köszi szépen megint! Akkor legközelebb postázunk ismét XD //
- Szerintem alapvetően az összes ember önző természetéből fakadóan, úgyhogy emiatt igazán nem kell rosszul érezned magad! – mosolyogtam rá biztatóan. Én nem gondoltam azt róla ezek után sem, hogy rossz ember lenne. Mondjuk arról nem sok fogalmam volt, hogy mi ment végbe éppen a fejében, de egyszer talán majd megtudom. Feleslegesen nem akartam sem a saját erőmet meríteni, sem a fejében vájkálni és megtudni olyan dolgokat, amelyeket nem szeretett volna elárulni nekem. Bizonyára én is teljesen kiborulnék, ha valaki az én gondolataimban akarna olvasni. És akkor még most szépen is fogalmaztam. Csak bólogattam arra, hogy a háziállatokra nem mindig van a dolgozó embernek annyi ideje, mint esetleg szeretné. Ez szerintem teljesen normális volt, senki nem vádolhatott minket azzal, hogy ne szeretnénk őket ettől függetlenül nagyon. Közben Milo megkapta Naomi tányérját, amint csak újra elmosolyodtam, mert nagyon aranyosnak találtam. Míg ezen merengtem, szerencsére feltette azt a kérdést, aminek a teljesítése nekem abszolút nem okozott semmiféle problémát. Sőt, inkább örültem neki, hogy majd segíthetek neki még egy kicsit abban, hogy túllépjen a történteken. Tudom, hogy nem feltétlenül kellett volna magamat hibáztatnom ennyire, de valahogy mégis így állt a helyzet. - Nyugodtan hívjál bármikor! – legyintettem egyet, mert nekem ez tényleg nem okozott semmiféle gondot. A rendőrség viszonylag közel volt, így nem telt volna sokba, ha át kell szaladnom miatta. Amúgy is többször jártam oda egy héten, ha esetleg valami olyat kellett intézni. Nem mindig bíztam én az e-mailekben, mondjuk nem mintha a posta annyival jobb lett volna, de nem tudom. Én még abban az időben nőttem fel, amikor az volt az egyetlen lehetőség arra, hogy eljuttassunk valakinek távolabbra egy üzenetet. Akár üzleti vagy hivatalos, akár magán. - Ha leviszed sétálni, akkor majd megyek veletek és hazafelé veszem az irányt – tettem hozzá. – Még egyszer köszönöm az ebédet, Naomi! – mosolyogtam hálásan, hiszen jól esett. Szerettem a házi kosztot, még ha mostanában kevésszer volt is benne részem. Nem tehetek róla, hogy lusta és elfoglalt vagyok a főzéshez a legtöbb napon. Mire esténként hazamegyek, már nincs is kedvem enni, napközben meg mégsem állhatok neki főzőcskézni az őrsön, igaz? Szóval megvolt ám a magam mentsége, csak még én sem hittem el teljesen. Végül megadtam magam és lemondtam a mosogatás lehetőségéről. Helyette jóízűen elfogyasztottam desszertként a forró csokit. Azután persze még úgy hatszor köszöntem meg a vendéglátást és az ebédet, mielőtt elindultunk volna kifelé. Ők sétálni, én meg haza, mert Boe már bizonyára felébredt a szokásos délelőtti szundijából, és akkor lesz nagy hiszti, hogy ki akar menni az udvarra. Hacsak nem pisilte le már megint a benti virágomat, de ha igen, akkor nagy baj lesz, az tuti biztos! Ezen a gondolatom felbuzdulva, nem is nagyon húztam az időt, inkább Naomit is biztattam, hogy induljunk meg. Nem sok kedvem volt otthon takarítani…
// Én is köszönöm, és akkor a postán randizunk! *-* //
A fürdőszobámban állva éppen rúzsommal bajlódom, amikor észreveszem a tükörből, hogy nem zártam be a hálószobám ajtaját. Furcsállom, de nem megyek oda, hogy módosítsak ezen. Az eltelt napok mintha kezdenék eltörölni régi szokásaimat. Nem azt mondom, hogy soha nem zárom az ajtót – éjszakára például mindig – de gyakrabban fordul elő az, hogy nyitva hagyom, mint az, hogy nem. Most láthatólag még azzal se vesződtem, hogy behajtsam. Tárva-nyitva az egész, a folyosóról kellemesen belátni a fürdőszobámig. Teljesen olyan, mintha csak egyedül lennék itthon. Az egy dolog, hogy befogadtam a házamba valakit, de ettől még fogalmam sincs arról, hogy merre jár. Nem vagyok én a dajkája, aki vigyázzon rá. Azt mondjuk ajánlom neki gondolatban így az év elejére való tekintettel, hogy keressen munkát, mert ha ingyen akar lakni, akkor minden házimunkát a nyakába tolok. Megigazítom magamon az aszimmetrikus, homokszín felsőmet, majd nyakamba akasztom a szereléshez választott, aranyszínű bijou láncomat. Elég hangsúlyos darab, beleszerettem, amikor megláttam, tehát szó sem lehetett róla, hogy ott hagyjam a boltban. Mondjuk eddig nem volt alkalmam felvenni, de most idejét éreztem. Passzol az órához, aminek váltott anyagú szíjában szintén van aranyszín és macskaminta is. A macskaminta meg a vadító magassarkúhoz illik, amit sebtiben előkaptam a szekrényből. Na az mondjuk egy kipróbált darab. Hiába van tíz centi magas sarka, úgy tudok benne suhanni egész nap, bármilyen terepen, mintha csak mezítláb lennék. Álmaim cipője, a legtöbb táncos alkalomra ezt veszem fel, hacsak nem kell nagyon kiöltöznöm. Hiába a fairbanksi tél, én ugyan nem vagyok hajlandó talpig bundabugyiban menni, ha buliról van szó. Kiszúrok hát az alkotmánnyal, s felkapom magamra a farmerhoz kiválasztott barna bőrdzsekimet az ujjatlan felső fölé, s majd arra veszem rá a kabátomat. Manapság úgyis divat kabátot kabátra halmozni. Hát én most divatozok. Hajamat egyszerű lófarokba fogom, majd még egy pillantást vetek a megjelenésemre mielőtt kilépnék az ajtón, s elindulnék Naomihoz. Fogom a táskám, s már otthon se vagyok. Leküzdöm a késztetést, hogy post it-et függesszek az ajtó melletti parafatáblára. Elvégre Claude sem az anyám, nem kell neki tudnia, hogy hol vagyok. Valószínűleg úgyse érdekelné – pláne nem annyira, hogy csatlakozzon a bulihoz.
Nem sokkal azután, hogy elhagytam házamat, már csengetek is Naominál. Taxival jöttem, elvégre nem vagyok mínuszokhoz öltözve, nem akarok megfagyni. A hozzánk közeli kisboltban vettem egy üveg Tequilát, most azt szorongatva állok a küszöbön. Ajkaimon mosoly, lelkemben zene. Nagyon vártam már ezt az estét, az bizonyos!
Dúdolgatva készülődök, mint valami elsőbálozó fruska. Na az sosem voltam, és értelemszerűen már le is késtem a dologról. Így jött ki. Most viszont alig várom az estét, és lehet, hogy egy kicsit túl is hörgöm a dolgot, mert elég vadító göncöt választottam ki, de hát istenem, egyszer élünk, nemde? A fekete miniruci az egyik kedvencem volt, már tuti be fog fagyni a hátsóm benne, de remélhetőleg addigra már olyan homályos lesz a világ, hogy nem nagyon fog zavarni. Hozzá egy arany karkötőt-nyaklánc, és persze fülbevaló szettet választottam, és természetesen a topánkám is ugyanolyan színben pompázott, és nagyjából nyolc centit nyújtott rajtam. Nem voltam olyan alacsony, így meg pláne, de nem zavart, néha kifejezetten tetszettem magamnak a már-már túlzottan gebe alkatommal. Amikor csengetnek, már rohanok is, Milo már jóval előttem odaér, és ugat, mint akit nyúznak, erről az istennek se sikerül leszoktatnom, fölösleges lenne rászólnom, mert egyszerűen hülye szegény ilyenkor. Nem érti meg, hogy attól még, hogy nem nyitom ki azonnal az ajtót, én is hallom, hogy csöngettek. - Jövök! Szólok ki, és fél percen belül már valóban nyílik is az ajtó, én pedig beeresztem Pandorát. Mosolyogva adok neki két puszit, aztán már terelem is beljebb. - Gyere csak be, érezd otthon magad. Ha már egyszer úgyis felajánlottam, hogy akár ide is költözhetne, úgy vélem, ez a minimum. Amint meglátom a kezében a piát, felcsillan a szemem. - Atya ég, olyan rég ittam utoljára, hogy szerintem már egy pohárnyitól fejre állok majd. Jegyzem meg, és már szaladok is a konyhába, már amennyire lehet magas sarkakon, és veszek elő két feles poharat, meg aztán jöhet a narancs, és a fahéj. Én imádom az előbbit, utóbbi meg mégis melyik háztartásban nincsen? Szóval nem okoz gondot előkaparni minden felszerelést. - Hogy vagy? Én egészen euforikus hangulatban vagyok, érezhetően én is alig vártam már ezt az estét, és nem fogom hagyni, hogy bármi elszúrja nekem. Ma akkor is jól fogom magam érezni, ha a fene fenét eszik is. Közben elkezdem felcikkezni a narancsot, bár nem esek túlzásba, úgyhogy csak egy felet vágok fel, ne nézzen itt alkoholistának P.S. vagy valami hasonló. - A töltögetés a te reszortod. Vigyorgok rá, elvégre az üveg még a kezében van, kikapni meg nem fogom belőle, tahóság lenne úgy vélem.
Naomi eksztázisa tökéletes ikre az enyémnek. Az üdvözlőpuszi csak rátesz egy lapáttal, valahogy sokat tesz számomra ez az egyszerű, fiatalok között manapság majdnem megszokott gesztus. Sose voltak ilyen barátaim – legalábbis őszinték nem – úgyhogy kifejezetten feldob ez az egész. A kutya heves ugatása szintén megmosolyogtat. Természetesen nem bírom megállni, hogy le ne guggoljak a kis energiabombához, s a Tequliás üveget egy picit biztos távolságba helyezve meg ne dögönyözzem Milot. - Mindig ilyen zajos, ha érkezik valaki? - kérdezem. Közben felállok, levetem a kabátomat, s ha találok az ajtó mellett egy fogast, akkor felakasztom rá. A bőrdzsekit is levetem, elvégre Naominál nincsen fagyhalál. A szórakozóhelyen meg úgyis csak addig kell, amíg megadja a dizájnt. Amennyiben nem találok üres fogast, úgy kabátokkal, ha találtam, akkor azok nélkül hajolok le az üvegért, s marok rá a kis, piros kalapos kupakkal ellátott csoda nyakára. Míg követem Naomit a konyhába, tekintetem körbesiklik a lakás innen belátható pontjain. Elismerően csettintek nyelvemmel. - Nem semmi lakhely ez! - bukik ki belőlem a dicséret. Valóban nagyon szeretem a modern dolgokat, s a lakás frissessége egy pillanatra megint feléleszti bennem az ideköltözés gondolatát. Aztán eszembe jut Claude, s egy pillanat alatt összezúzza erről a modern lakásról szőtt minden ábrándomat. Valahogy nem szívesen hagynám magára a hajléktalanommal a házamat. Vagy inkább a házamban nem szívesen hagynám magára Claudeot? Pf, na hagyjuk! Nem akarom elrontani az esténket azzal, hogy olyasvalakire fecsérlem a gondolataimat, akinek az életében csak egy vagyok a fedéllel a feje fölött, s aki az én életemben sem más, mint a magány elűzője a falaim közül. No meg az is igaz, hogy a sztori is meglehetősen abszurd, s még nem ittunk ahhoz eleget, hogy előadjam Naominak. Feltételezésem szerint kiakadna tőle nála a mutató. - Én sem iszom túl gyakran, szóval a fejreállás itt is esélyes. De nem ez a lényeg? Dobjuk el a hajunk! Csupa értelmes dolgot tudok beszélni nagy lelkesedésemben akkor is, ha nem iszom, mi lesz velünk, ha tényleg becsípünk? Nem akarok belegondolni. Meg akarom élni. Kellett már ez a buli! - Megvagyok, köszi. Örülök neki, hogy elmúltak az ünnepek. Nincs keserűség a hangomban, de Naomi tud rólam ezt-azt ahhoz, hogy kimondatlanul is értse, miért nem szeretem a Karácsonyt. Nem, ez nem igaz. Szeretem én, csak nem annyira, mint régebben. Igaz, manapság egyre jobban ahhoz képest, hogy Prue betegségének ideje alatt mennyire rühelltem. Egyedül Hope tudta feldobni számomra akkoriban a szent ünnepet. - És te? Feléd minden rendben jólléti fronton? - kérdezek vissza, majd egy kacsintást is elgondolok, de nem produkálom inkább. Kínos röhögésbe fulladna. - Ahogy parancsolja, főnökasszony! - nevetek Naomira, majd elkapom a poharakat. Kiteszem őket magam elé az asztalra, s lendületesen lekapom a Tequliáról a tetőt. Leguggolok az asztal mellé, hogy szemmagasságban legyenek nekem a kupicák, majd megborítom az üveget. Szakértő szemmel méregetem, hogy a nedűből ugyanannyi megy-e mindkét stampóba. Amikor úgy vagyok vele, hogy az eredmény igencsak megfelelő, felemelem a poharakat. Az egyiket Naomi felé nyújtom – mit törődöm én azzal, hogy esetleg fülig narancsos a keze – a másikat pedig saját magam elé emelem. - Én töltöttem, de tiéd a megtiszteltetés, hogy válaszolj a kérdésre: Mire iszunk? „Gyógyszerre!” - jut eszembe egy örök klasszikus, de nem nyögöm be. Várom, hogy mire jut a tószttal Naomi.
- Igen, mintha azt hinné, hogy én süket vagyok. Üres fogas van, lévén egyedül élek, és nem szokásom az összes kabátomat felaggatni rá állandóan, csak azokat szoktam, amiket gyakran hordok, és szeretek. A többi porosodik egy szekrényben, felőlem aztán meg is ehetik a mojok, nekem aztán teljesen lényegtelen. - Ugye? Szerintem is marhajó, én nagyon imádom, csak hát, nem igazán találtam még mindig lakótársat, úgyhogy lehet, hogy inkább keresek majd egy kisebbet. Bár fájna érte a szívem, az biztos. Azon is gondolkodtam, hogy meg kellene vennem, de nem szeretnék kölcsönt felvenni, sem pedig apám pénzét költeni, úgyhogy kukáztam is az ötletet gyorsan. Van, amiről le kell mondanunk. Nem tudom, miért, de mostanában úgy éreztem, hogy én nagyon sok mindenről lemondtam az utóbbi időben, de nem igazán értettem a dolgot. - Hú, ez milyen morbid elképzelés. Szerencsére nincs nullásgépem, szóval nem kell aggódni emiatt. Vigyorodtam el, most még annyira nem tudtam elképzelni P.S.-t részegen, de magamat se nagyon, nem is emlékeztem már rá, viszont úgy éreztem, hogy most szükségem van erre, egy kis lazítás sosem árthat. Túlzásba úgysem szoktam vinni a két munkahelyem mellett. - Nekem egész jó volt a nagyiéknál, bár velük általában az, szóval nem panaszkodhatok. Tudom, még messze van, de jövőre ünnepelhetnél velünk, ha van kedved. Áthívhattam volna idén is, de nem akartam tapintatlan lenni, és belemászni ilyen szinten az életébe, hisz csak nem rég találkoztunk megint. Az idei azonban már más, mert remélem, nem ez a mai este az utolsó, amit együtt töltünk, úgyhogy nem bánom, hogy rákérdeztem. - Aha, jól vagyok, kicsit fáradtan, meg elég sokat fáj a fejem mostanában, de betudom ennek az agysorvasztó hidegnek. Még mindig tartom, hogy nem nekem találták ki. Azt már rég elhatároztam, hogy a problémáimat ma kizárom az életemből, és tényleg szórakozni fogok, megpróbálom jól érezni magam, a többi várhatott holnapig. Épp ezért mosolyogva figyelem P.S. produkcióját, és természetesen nem vagyok rest kóstolgatni egy kicsit a másik vöröst, mert hát, eléggé adja a szituáció. - Szerintem az egyikben egy cseppel több van. Mutatok is rá az ominózus pohárral, de persze, hogy csak szívom a vérét, hiszen annyira nem érdekel, melyikben van több. Bármelyikben is, nem hiszem, hogy akkora tragédia lenne, hogy foglalkozni kelljen vele. - Köszi! Azzal én meg egy citromot nyújtok felé, majd miután szórtam a kezére fahéjat, az enyémre is kerül. - Arra, kedves P.S., hogy ez egy gyönyörű barátság kezdete. Kacsintok rá, én is egy klasszikust idézek természetesen, de hát na, kellenek néha azok a csúnya klisék is, és tényleg szeretnék többet találkozni vele, hátha akkor kicsit kevésbé érezném szánalmasan üresnek az életem. Mandyt nem nyaggathatom folyton, kell más is, akinek olykor az agyára mehetek. Azzal már koccintottam is a poharam az övéhez, majd lenyaltam a kezemről a fahéjat, és lehúztam a tequilát, és mielőtt fintorba rántotta volna az arcom, már rá is haraptam a narancsra, hogy elvegye a szesz ízét. Pont ezért szerettem ezt a piát, volt mibe menekülni utána. Nem voltam rutinos alkoholfogyasztó, és a különböző fajta alkoholok nagy részét nem is vette be a gyomrom. - Uhh… máris mintha melegebb lenne.
- Ha neked lennék, s ki tudnám fizetni, semmi esetre sem költöznék el. Nagyon fontos, hogy az ember jól érezze magát a lakásában. Ha már csak egy lakótárs segít, akkor az régen rossz. Hogy miért tartunk már megint itt? Kezdem unni, hogy egy ideje, ha csak lakótársat emleget valaki, rögtön megjelenik előttem egy félmeztelen férfi képe. Mi lenne velem, ha még bele is estem volna? Pff, röhejes. Ha ezen múlik, én aztán sose akarok szerelmes lenni. Így is egysíkú kezd lenni a gondolkodásom, de akkor meg pláne az lenne. Jobb nekem, hogyha szárnyalni tudok. Hangosan felnevetek, amikor meghallom a nullás gép fogalmát. Én ennyire nem gondoltam komolyan a hajeldobást, de szórakoztat, hogy Naomi igen. Kuncogva próbálom őt elképzelni kopaszon. - Nem mondom, hogy nem emelné ki arcod szépségét az, ha nem keretezné haj, de hát.. khm.. szóval azért nem javasolnám ez a beavatkozást a fodrászod helyében. Nevetgélek, bár meg kell hagyni, így elég nehéz tölteni. Eszembe sincs mellécsepegtetni a finom italt, a Tequila azon italok közé tartozik, amelyeknek szeretem is az ízét, s nem csak gyorsan bevágom a kontyom alá. A vodkával úgy vagyok, hogy megiszom, de csak húzóra, s irritál az íze. A Tequila az más. - Nagyon szívesen ünnepelnék veletek! - mosolyodok el. Momentán nem érdekel, hogy milyen messze van az eljövendő karácsony. Legalább van valami, ami miatt várhatom. Naomi mondatában számomra sokkal több van annál, mint amit bárki más levonna. Nekem ez a felajánlás nem egyszerűen csak a kedvességét jelenti, hanem azt is, hogy el tudja képzelni, hogy egy év múlva is jóban legyünk. Nagyon rég nem voltak ilyen barátaim, s bár nem vagyok egy ömlengős típus, azért ez meglehetősen ledönt a lábamról meghatottság terén. Nagyon jót tesz nekem Naomi társasága, s titkon remélem, hogy rajta is segít az enyém. Valahogy a hányattatott sorsú emberek vonzzák egymást, s ez így tűnik velünk kapcsolatban is. - Lehet, hogy kevés folyadékot iszol! - veszem elé nagy és okos orvosi tudásomat. A helyzet abszurditása, hogy éppen ezzel egy időben nyújtom felé az alkoholos-poharat. Hát, a folyadékot ugyan nem így gondoltam, de nem fogom már visszaszívni. Maximum kinevet, oda se neki. - Tudod mi? Legközelebb te töltesz, s én szívom a véredet. - öltök nyelvet rá. Igyekszem nagyon gonosz fejet vágni, de még én magam is érzem, hogy ez nem éppen olyan, ami most messzemenőkig összejön nekem. Mindegy, úgyis csak ingerkedek vele, a tekintetemben égő nevetés egyértelműsítheti ezt számára. A köszöntője, legyen akármilyen frázis, kifejezetten jólesik nekem. Élvezettel hallgatom, ahogyan összecsendülnek poharaink. Elveszem a narancsot, fahéjat szórok a kezemre, majd nekilátok, hogy áldozzak a szent Tequila oltárán. Fahéj lenyal, alkohol ledönt, narancs héja kiürül. Tökéletes szimfónia. - Van már ötleted, hogy hová menjünk? - kérdezek rá közben egy nem mellékes momentumra. Nem emlékszem, hogy konkretizáltuk volna a helyszínt. Csak azt tudom, hogy az Uppert kihagyjuk, elvégre Naomi szórakozni jön, nem dolgozni. De időközben persze ez is megváltozhatott.
- Én jól érzem magam, nem arról van szó, egyszerűen csak hosszútávon nem fogja megérni kifizetnem a lakbért, mert így nagyon keveset tudok félretenni. Meg azti hiszem, rémesen keveset vagyok itthon egyébként is ahhoz, hogy gyönyörködhessek benne. Amikor elkezd kuncogni, durcás képet vágok, akár egy kislány, nincs mit tenni, én nem akarok elképzelni senkit haj nélkül, kicsit durva lenne azért. Valahogy mindig a beteg emberek jutnak róla eszembe. - Nagyon ritkán járok fodrászhoz, valahogy mindig túl sokat vágnak le a hajamból. Szerintem ez genetikailag beléjük van kódolva… minimum tíz centivel rövidebbnek látják mindenki haját, vagy nem tudom… Inkább nem kockáztatok. Nem is igazán érdekel a dolog, úgysincs kinek tetszenem, úgyhogy igazából felőlem egy szénakazal is lehetne a fejem helyén. Bár néha gondolkodom azon, hogy befestessem, de túlságosan ragaszkodom a vörös tincseimhez, és azt hiszem, nem bírnék más színű hajjal tükörbe nézni. - Akkor ezt megbeszéltük. Kacsintottam vidáman, a nagyi örülni fog, én meg pláne, mert bármennyire is imádom őket, néha kicsit belefásulok a két idős ember társaságába. Kell a fiatalság is körém. A karácsony meg… nekem már jó ideje nem igazán karácsony, de így legalább nem érzem olyan izzadtságszagúnak. - Nem kevesebbet, mint eddig, de mindegy, majdcsak elmúlik. Igyekszem nem különösebben tudomást venni a mostanság állandóan zsizsegő fejfájásomról, de néha olyan érzésem van, mintha méhek költöztek volna az agyam helyére, vagy valami ilyesmi. - Ne fáradj, nem finom a vérem. Vigyorgok, mintha legalábbis azt feltételezném, hogy vámpírok léteznek. Na persze, az ég meg hupilila. Nem is érdekel perpillanat a fenyegetőzése, nem bántam sosem, ha a galád tréfák, szófordulatok céltáblája vagyok, legalább van mire visszavágni. Az élet akkor szép, ha zajlik, nemdebár? Csak tudnám, miért érzem úgy, hogy az enyém perpillanat nem zajlik, pedig épp bulizni készülök. - Reménykedtem ama nem túl valószínű eshetőségben, hogy valaki tart ma este házibulit, de agyzsibbasztóan unalmas az ismeretségi köröm. Rántom fintorba az ajkaim, és megvonom a vállam. Ha más nem, marad majd az Upper, de hátha ő több eshetőségben bővelkedik, mint én. - Na és mi újság a lakótársaddal? Kérdezem vigyorogva, miközben kiöntöm az újabb kört, és abszolút nem érdekel, hogy melyikbe kerül több szesz, oda sem figyelek, csak P.S. reakcióit lesem. Akkor szereztem tudomást a pasasról, amikor átvittem egyik nap Milot, hogy vigyázzon rá. Arról már lilám sincs, hogy miért, de betudtam annak, hogy bejött neki a kutya, meg az ebemnek is ő, dobják hát fel egymást, én meg egyszer az életben legalább kialszom magam. Marha jól sikerült, mondhatom, másnap vihettem tisztítóban a szőnyegemet. Máig nem tudom, hogy voltam képes borospohárral elaludni a kezemben. - A második körnél is kell valamire koccintani? Szörnyű, hogy mennyire járatlan vagyok a témában. Mindenesetre, én nem mondok semmit, ha ő nem teszi, csak hozzáütöm a poharam az övéhez, és már jöhet is a tequlia.
- Hát, akkor akár lakberendezési tippeket szerezhetsz belőle, s a következő lakást is ebben a szellemben rendezheted be. - ajánlgatom. Nagyon kreatív tudok lenni, ha más dolgairól van szó, s nem a sajátjaimról. A betegség nekem nem kapcsolódik össze a kopaszsággal, bár tény, hogy nekem sem kedvenceim a hajtalanok. Kifejezetten taszítónak találom, hogyha egy pasinak a fején hanyatt esik a légy, annyira fényes a tar koponyája. Ami azt illeti, a túl rövid hajat sem szeretem, ha férfiakról van szó. Nők tekintetében is csak kevésnek áll jól szerintem a fiús frizura. Én nem vágatnám állig érőnél rövidebbre soha, az is biztos. Nem állna jól. - Én azóta nem voltam fodrásznál, hogy legutóbb sikerült annyira elrontsák a frizurám, hogy aznap még egyszer el kellett menjek máshoz, aki végül helyrehozta. Úgy vagyok vele, hogy inkább megfelelő hosszúságúra megnövesztem, mielőtt megint játékszernek adom valamelyik ollós szörnyeteg kezébe. S különben is, itt nem fülled be a nyakunk nyáron se kiengedett hajjal, nincs az a gatyaszaggató meleg. Úgy állapítom meg az alaszkai hőmérséklet tényét, mintha tökéletesen tudnám, milyen az idő nyaranta máskor, hogy milyen a hőérzet. Valójában fogalmam sincs, már nem emlékszem rá, hogy voltunk-e valaha olyan helyen nyaralni, ahol melegebb volt annál, mint Fairbanksben szokott. Hiába lett volna rá pénzünk, az én családom nem az utazgatásról volt híres. Legalábbis nem a családi együttutazásokról. A szüleim voltak vagy ezer helyen kettesben, Prudencet is befizették rengeteg külföldi útra, de engem akkoriban egyáltalán nem érdekelt a kiruccanás. Utazzon egyedül, aki sünt szült, vagy ilyesmi. Most meg talán mennék, de eddig nem volt kivel. Majd talán egyszer ráveszem Naomit, hogy libbenjünk el Floridába. Bulis lenne, mint valami egyetemi tavaszi szünet, vagy ilyenek. - Honnan tudod, hogy nekem nem ízlene? Azt szokták mondani, hogy elég egyedi az ízlésem. - kóstolgatom tovább. Rettenetesen szórakoztat ez a vér-dolog. Pedig nem is vagyok a vámpíros filmek fanatikusa. A csillogó, napozó vámpíroktól különösen hányingert kaptam abban a csodás, új keletű tinimánia filmsorozatban. Túl persze nem ragozom a kérdéskört, főképp azért nem, mert olyan kérdést kapok, hogy a szemem kétszeresére gúvad az átlagosnál. Igyekszem visszarendezni szemgolyóimat szemgödreimbe, miközben meglehetős könnyedséget viszek hangomba. - Ejnye, Mrs. Columbo, hogy maga mindent tud! - mosolyodom el. Valójában nincs mitől zavarba jönnöm, így annyira nem pirulok bele ebbe a kérdésbe, s abba, hogy lebuktam Claudeot illetően. Elvégre nem a pasimat rejtegetem Naomi elől, s nem kapott rajta semmi törvénytelenen. Mondjuk ettől még kissé kényelmetlen a dolog, nem nagyon tudom, hogy mit válaszolhatnék erre. Már akkor sem tudtam jobban kezelni a helyzetet, amikor kutyafelvigyázás okán Naomi lerántotta a leplet a lakótárs-dologról. S különben is, épp sutba dobtam, hogy Claudeon gondolkodjak. Mindegy, oda se neki, maximum csuklik majd. - Őszintén? Fogalmam sincs. Nem nagyon osztja meg velem élete részleteit, mint ahogyan én sem szoktam megbeszélni vele az enyéimet. Konkrétan semmit nem tudok róla azon kívül, hogy baromi erős az immunrendszere. Félmeztelenül flangált a főtéren még Karácsony előtt, s nem kapott tüdőgyulladást. Azért ez meglepett, úgyhogy muszáj megosszam Naomival. Abba most nem megyek bele, hogy még egy dolgot tudok róla, nevezetesen azt, hogy a testünk meglehetősen egy hullámhosszon volt, s a „lakótárs extrákkal” kifejezés lenne inkább helytálló az ő helyzetére való tekintettel. Pár kupica Tequlia után talán ez is szóba kerül majd. - Hát a hócipőm se tudja! - vonom meg a vállamat. - Abból baj nem lehet, ha iszunk valamire. - elgondolkodva vonom össze a szemöldököm, majd végül kinyögöm az ötletet, mely eszembe jut. Elvégre szerintem én vagyok a soros, ha már az előbb Naomi mondott tósztot. - Igyunk arra, hogy a többi körnél már nem iszunk semmire! - jegyzem fennkölten, majd jöhet a koccintás, s az újabb környi, rituális tequilafogyasztás. A házibuli-kérdés egyelőre elnapolom, nem jut eszembe senki a döglött társasági életem okán, aki bulit tartana. Marad nekünk majd valami szórakozóhely, de azt most inkább odabízom.
- Az biztos, hogy hasonló lesz, bár, talán nem ennyire modern, meg személyesebb jóval, itt nem merek változtatásokat eszközölni. Példának okáért képek sincsenek sehol, na nem mintha én az a képkeretes személy lennék, nem is nagyon van kivel fényképeket készítenem, bár, lehet P.S.-sel majd most csinálhatunk, meg esetleg Mandyvel is megoldatnám ezt a dolgot, de mivel nem lételemem frissíteni a facebookon a dolgaimat, ezért nem fogok annyira kétségbeesni, ha nem sikerül. - Na, ebbe még sosem gondoltam bele. Télen meg nem fázik, külön jó, kár volna levágatni. Egy bizonyos hossz után meg akár sálként is funkcionálhatna ugyebár. Kár, hogy nem említi meg Floridát, rohannék ám én vele bárhová, valamiért úgy érzem, hogy most különösen ki kell élnem magam minden téren. Azaz, tudom is, hogy miért, mert ha Mandyvel sikerrel járunk, akkor nekem vége a bulis napoknak, sőt, szerintem akkor a discoban is fel fogok mondani, a gyógyszertár belefér majd, az biztos, úgyis én csinálom a beosztást. Megfogadtam, hogy nem élem bele magam, mert innen lehet szépen pofára esni, de a jelek szerint nem nagyon tudom tartani magam a dologhoz. - Bocsi, de azért nem fogom felvágni a kis kacsóm, hogy megkóstolhasd. Emelem meg a két kezem mintegy védekezőn, noha aligha hiszem, hogy komolyan mondja. Szórakozásnak azonban jó, a félős kiscsajt meg bármikor beadom bárkinek, úgyis olyan jámbor arcberendezésem van, hogy simán beillek nyolcadikosnak néha, pláne ha nyalókát veszek a számba, és masnival kötöm copfba a hajam. - Tudod, nem csak nézek, látok is. Biggyessztem a mutató és a középső ujjam a saját szemeimhez, majd az övéihez, persze nem túl közel. Na ja, én vagyok a Big Brother… ööö Sister. Jó, gyakorolnom kell az ivás témát, mert ebből már most kezd gáz lenni. Fogalmam sincs, milyen részeg vagyok… Vicces? Uncsi? Csacsogós? Bealvós? Kurvás? Majd kiderül, de lehet nem lenne túl okos dolog így kitennem a lábam a lakásból, mert még a végén beleborulok valami árokba. - Ééés… milyen félmeztelenül? Ne hari, hogy ilyesmit kérdezek, de elég ingerszegény vagyok mostanában. Erre kitör belőlem a röhögés, szerintem nálam körülményesebben nem tudja más megfogalmazni, hogy rég volt együtt pasival. Már azt sem tudom, milyen egy csók, vagy valakit annyira kedvelni, hogy bizseregjen minden tagom, ha csak rá gondolok, és ott lebegjen a levegőben, hogy itt lehetne valami. - Valahogy engem nagy ívben elkerülnek a pasik. Vonok végül vállat, igazából ez annyira nem zavar, és valahogy mégis, mert nem értem. Nem vagyok én olyan rusnya azért, hogy ebből problémám legyen, és már nagyon unom hallgatni a nagyit is, hogy mikor lesz már nekem udvarlóm. - Nagy ötlet! S már iszunk is, én meg egyre inkább úgy érzem, hogy nem kéne, viszont ez bizonyosan fordítottan arányosan fog csökkenni az elfogyasztott piához mérten, szóval nem fogok sokáig aggódni. Talán akad a horgomra valami pasi is, bár nem tudom, hogy igazán akarom-e, mert szerintem az ilyen ismeretségeknek nincs sok értelme, tartanak két percig, és csókolom, ő balra, én jobbra. - Attól tartok, a melóhelyem lesz ebből, nem ismerek más táncos helyet. Remélem, így nem ismernek majd rám a kollégáim. Max majd te hozod nekünk a piákat. Mekkora jó arc vagyok már, nem? Na P.S. biztos nem fogja így gondolni, mindenesetre megmosolygom a dolgot, és már öntöm is a következő kört. Lehet vissza kéne fogni a pacikat, mielőtt elszaladnak, de most úgy vagyok vele, hogy semmi sem érdekel, csak rúgjuk ki valamilyen ház oldalát. (Lehetőleg ne az enyémét.)
- Miért nem? Ki van kötve talán a szerződésben, hogy semmivel nem teheted le ide a kezed nyomát? - vonom fel szemöldököm. Persze, nyilván tudom, hogy nem mindenki olyan, mint én vagyok, de nem tudok másra gondolni per pillanat csak arra, hogy nekem aztán a kutya nem mondhatná meg, hogy tehetek-e valami személyeset a bérelt lakásomba avagy sem. Nem azt mondom, hogy feketére akarnám festeni a falakat, vagy kiszanálni a bútorokat, de az ésszerűség határain belül például felőlem az én bérlőim – ha ugyan lennének olyanok, akik fizetnek is.. nem természetben – úgy dekorálhatnák a szobűjukat csicsatárgyakkal, ahogyan akarják. - Szerintem a fairbanksi tél ellen a hosszú haj se véd. - húzom el a szám. Szeretek itt élni, nem is éltem máshol, ám ettől még a hideg nem a szívem csücske. S mivel tudom, hogy Naomié sem, ezért merem kinyilatkoztatni a véleményemet ilyen nyíltan. Na meg azért, mert milyen barátság lenne az, ahol még a hidegről sem tudnánk őszintén társalogni? Rémület. - Nem-e? - biggyesztem le álcsalódottan az ajkaimat. - Cö! Pedig azt hittem, hogy igazán durva buli lesz. Persze nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem gondolok komolyan az érfelvágásra. Az én családomban bőven elég volt az öngyilkosságokból ahhoz, hogy ne jussanak ilyesmik eszembe sem magammal, sem másokkal kapcsolatban. Ám ettől még a morbid humorérzék az morbid humorérzék, s ha már van ilyenem, nem átallom fitogtatni is. A kérdését hallva felnevetek. Kecsesen felcsapom hátsómat a konyhaasztalára, mert miért ne alapon, majd magam elé idézem az emlegetett felsőtestet. Ám még mielőtt elkezdeném részletetni, hogy hogyan is nézett ki, valami pimaszabbra szánom el magam. Kaján vigyorral borulnak elő belőlem a szemérmetlen szavak. - Nem olyan jó, mint anyaszült meztelenül, de nem lehet rá panaszom. Egészen esztétikus hajléktalant szedtem össze magamnak! Szavaim mögött ott búvik a tequila is – bár egy poháról még nem fogok berúgni, még csak becsípni sem igazán – meg valami más is. Az egyik jellemhibám, ha úgy vesszük. Túlságosan szabadszájú vagyok. S most mit titkoljam azt, ami nyilvánvalóan úgyis ki fog derülni? Nem azt mondom, hogy bárkinek elmesélném, de Naomit a barátnőmnek tartom, hát vele kivételt teszek. - Engem is elkerülnek, ha a szó szoros értelmében vesszük a dolgokat. Pasim az nincs, s a tartalmas kapcsolataim száma az életem során is a nullához tendál. Sekélyes vagy sem, nekem úgy látszik, hogy csak a kalandok jutnak. Vízszintesen. Nem akarok többet gondolni a Claudedal a kanapén töltött időbe annál, mint ami valójában volt. Nem mutatott érdeklődést irántam, én a magam részéről akkor tehát nem fogok beleszeretni egy olyan pasiba, akinek a lábaim közötti területekre való behatoláson kívül nem létezem másként. Legalábbis remélem, hogy nem fogok beleszeretni. Ha az eszemre hagyatkozom, akkor biztosan nem. Sőt, ha a tapasztalataimon múlik, akkor sem. De nem vagyok jósnő, nem tudhatom. - Hogyhogy elkerülnek? És mi van azzal, aki ellen a múltkor olyan hevesen tiltakoztál a csokiboltban? - forgatom meg a szememet és kezdek lelkes kíváncsiskodásba. - Ne mondd már nekem, hogy egy sincs, amelyik tetszene, s amelyiknek a telefonszáma véletlenül a telefonodban lapulna! - a telefont és a pasikat egy lapon emlegetni veszélyes. Ha olyan hangulatba kerülök, a végén még meginvitálom Naomi telefonját használva azt az egyedet, amelyik tetszik neki. Ha ugyan elárulja, hogy ki az. Vagy majd kerítek neki valakit a bárban, ha úgy alakul. Mert az poén. Az újabb kör is úgy csúszik, könnyedén, mint az első. Ennek már megérzem bódulatát a fejemben, de azért messze van még mindig az a határ, amit nem akarok átlépni. Nem célom, hogy totál részegek legyünk, de ha úgy alakul.. hát kit érdekel, Néha kell ilyen is. - Benne vagyok! De jó szokott lenni ott a zene? Ha nem, akkor te bűvölsz ki a DJ-ből valami értelmeset. - dobom át a labdát, mely a piahozás emlegetése után úgy érzem, hogy jár nekem. Elvégre nehogy mindent én csináljak, nem de bár?
- Nem, nincs, de úgy vagyok vele, hogy akkor még inkább a szívemhez nőne, és nem akarnám itt hagyni. Így meg még azért minimális esély van rá, hogy bele tudok majd törődni, ha meg kell válnom tőle. Ez lehet, hogy az én hülyeségem, de így érzem, ha egy helyet teljes mértékben ki fogok dekorálni, az már azt jelenti, hogy az otthonomnak érzem, és nem megyek onnan sehová, maximum, ha visznek. - Légy egy kicsit optimistább… bár… mit is remélek, te itt élsz egy ideje, szóval tudod, milyen, nekem meg ez az első telem Fairbanksben. Nem baj, én még remélek, bár nem is tudom, miért, ha mindennap legalább húszszor járok a fagyhalál közelében. Cseppet sem érzem túlzónak eme kijelentésemet, elvégre már akkor rosszul vagyok, ha két percre kiszaladok megpisiltetni Milot, aztán már száguldunk is be. S én mindehhez még képes vagyok harisnyát is húzni a farmerom alá, tovább tart a készülődés, mint maga a művelet. Még jó, hogy csóri kutyám türelmes jószág, és addig benn tudja tartani a dolgokat. - Tudod, mit mondanak, hol kell hinni… Öltök nyelvet egyszerűen, részemről a vér témát le is zártam, aztán pár pillanatig csak tátogok, akár egy hal, még félre is döntöm a fejem, majd olyan bájos-kislányosan elkuncogom magam, egy tökéletes fülig vörösödést prezentálva közben. - Még jó, hogy semmi sem volt épp a számban, tuti kiköptem volna. Szóóóóval… kukkolod a fürdőszobában, vagy leteszteltétek a kanapét? Hiába a pirulás, úgy tűnik, már elég merszet sikerült összeszednem ahhoz, hogy megkérdezzek valami ilyesmit. Igencsak tapintatlan vagyok, de hát na, nem viselkedhetek mindig úgy, mintha tojásokon lépkednék. Mondjuk, amilyen béna tudok lenni, egy nyamvadt tojás sem élné túl a dolgot amúgyse. - Nekem is… bár mióta ide jöttem, még az sem. El tudod te azt képzelni??? Haaaaat hosszúúúú hóóóónap. Artikulálom rendesen, istenem, Naomi, viselkedj már, mondjuk, kifejezetten jó kislány sosem voltam, és ez is az élet része, bár az enyémé mostanában nem, de hát attól még ilyen nyíltan beszélni nem szoktam ezekről a dolgokról. Sebaj, nem hinném, hogy P.S. olyan pletykás lenne, hogy félnem kéne, holnapra boldog-boldogtalan az én nem létező szexuális életemről fog eszmét cserélni. - Hümm? Pislogok rá nem kicsit értetlenül, még a fejem is megvakarom. A csokibolt meg van, az is, hogy valami pocsék hangulatom volt aznap, és rendesen feltankoltam csokikból, de hogy bárki ellen tiltakoztam volna, na, az nem rémlik. - Fogalmam sincs, miről beszélsz. Emlegettem ott valami pasit? Kérdezek rá zavartan, de hajlok arra, hogy összekever valakivel, nem, nem tartom hülyének, isten ments, csak épp, nekem tényleg nincs senki nagyon sok kilóméteres körzetben, akivel lehetne bármi is. - Hát de mondom, nézd csak meg… Nyomom a kezébe a telefonom, amiben tényleg nem szerepel túl sok pasi telefonszáma. Ott van az apám, de ő a teljes nevén van benne, félreérthetetlen, Noé talán tévútra csalhatná, de majd akkor az orrára kötöm, hogy max neki tetszhetne, de ahhoz meg túl fiatal, meg a kollégáim, de majd pont benga kidobókkal fogom összeszűrni a levet. Nincs túl sok szám a telefonomban, mert hát, New Yorkot én tényleg magam mögött akartam hagyni, és egyébként is csúnyán leépült a társasági életem Maya után. Nem mondom, hogy az egyetemen nem szórakoztam ki magam, de egyik pasi sem ért nekem annyit, hogy elmentsem a számát. - Eskü, már azt is elfelejtettem, hogy kell ismerkedni. Lehet, nyitott szemmel kéne járnom, vagy fogalmam sincs. Nincsen olyan ismerősöm, akivel randiznék… de tudod mit? Keressünk ma este valakit mindkettőnknek, hátha. Nem vagyok egy nagy pasivadász, és nem is hiszem, hogy életem férfiját egy discoban fogom megtalálni, de fene tudja, talán szerencsém is lehet. - Szerintem tűrhető, de ne aggódj, a szokásos DJ-vel jóban vagyok, szereti a koktéljaimat. Kacsintottam, ebben biztosan nem lesz hiba, ám attól sem tartok, hogy pocsék lenne a zene, mondjuk, nem ismerem Pandora ízlését, de úgyis ki fog derülni, ha nem jön be neki.
- Fehér asszonynak igazsága van! - értek egyet megvilágosulva ezzel a szívheznövés dologgal. Ilyen aspektusból még nem vizsgáltam ezt a kérdést, de azt kell mondjam, hogy Naomi álláspontja kifejezetten követhető, s ha innen nézem, akkor teljesen logikus is. Nem is firtatom tovább, kifejeztem egyetértésemet, úgyhogy részemről a téma csontját tökéletesen le is rágtuk. Azt meg megtartom magamnak, hogy szerintem van az a hely, ami a személyes holmiktól sem tudna eljutni addig, hogy a szívemhez nőjön. De ugye nem is ez volt a feltevés lényege. - Ezekről a légy kezdetű mondatokról mindig egy vicc jut eszembe. - kezdek bele diadalittas mosollyal. Naominak van mitől rettegnie. Én és a poénjaim.. hajaj. - Így szól: Jean, szereti maga a legyeket? Nem, uram. Akkor miért énekli folyton, hogy „Lééégy a kedveseeem?”? Nem, nem nevetek fel. Annyira azért nem magasztolom fel a viccmondó tehetségemet, hogy még vihogjak is azon, amit előadok. Széles vigyorom éppen elég kell, hogy legyen. Tudom én, hogy fárasztó favicc ez, de nekem nagyon tetszik, s nem tehetek róla, tényleg mindig ez jut eszembe. S most, hogy a viccemet el is mondtam, már nem is foglalkoztat az, hogy ez honnan jutott eszembe. A hajas kérdéskör elsikkad a fejemben tehát. - Oda kérlek én akkor sem járnék, hogyha tűzzel-vassal fenyegetnének! - fintorodom el. Az biztos, hogy legközelebb akkor megyek templomba, hogyha koporsóban visznek, de ha esélyem van rá, akkor úgy se. Majd szépen kikötöm a végrendeletemben, hogy nem akarok a temetésemen egy papot sem meglátni, s aki mégis mer hívni egyet, azt élete végéig kísérteni fogom, s bizony nem leszek barátságos háziszelleme. A vörösödése nagyon szórakoztat, bájosnak, hamvasnak találom, s nem átallok rátenni még egy lapáttal. Elvégre Naomi kérdezte, amit kérdezett, s tökéletesen rá is mákolt a helyzetre. Vétek lenne nem belemenni ebbe a témába. Amúgy is szabadszájú, magamutogató lény vagyok, mit szégyelljem magam? Buliba megyünk, nem a szüzek vagy apácák népes és nagy hírű klubjába, hát alapozásnak egy ilyen téma a jövendő flörtölős esténkhez simán belefér. - Külön fürdőszobája van, mert apámék régi szobáját választotta magának, szóval igen, megkóstoltuk a kanapét. Mondjuk az is igaz, hogy a testének elemzésébe valahol a konyhapult környékén kezdtem bele, de nem a helyszín a lényeg. - pimaszul megnyalom a számat. - Fincsi darab, s tudja is, hogy mit csinál. Kellően önző kutya, de engem nem zavar, én is az vagyok. Önzésünk pedig nemhogy kioltotta volna egymást, hanem még fel is turbózta. Ha érted, hogy mire gondolok! Kacsintanék, de nem akarok hiteltelen lenni. Marad tehát a hanglejtésben eszközölt kacsintgatás. Szerintem ez a gesztus örök hiányosságom lesz. Pedig olyan menőnek tartom, ha valaki tud kacsintani. Na mindegy, nekem ezt dobta a gép. - Hat hónap? - kerekednek el a szemeim. Úgy nézek Naomira, mint aki csodálkozik azon, hogy a csaj még él, s nem szőtte be a pókháló. Nem, mintha én hetente cserélném a pasijaim, de azért elég rég volt már, hogy fél évig nem jutottam intim eledelhez. Sekélyes kenyér, de legalább a testem nem hal éhen, ha a lelkem igen. - Nem mondod komolyan? A pasiknak nincs szeme, vagy mi a rosseb? Ha én pasiból lennék, ki nem hagynék egy ilyen jó csajt, mint amilyen te vagy! - bókolok kicsit, s ami azt illeti, teljesen őszintén teszem. - Sőt, hogyha két kapura játszanék, akkor is kipróbálnálak! - feszítem a húrt, amíg csak lehet. Szeretném fokozni azt a pirulást. Dög vagyok, tudom. Értetlenül vonom fel a szemöldököm a következő megjegyzésére. Lehuppanok az asztalról, s míg a pasi-témára reagálok, újratöltöm a poharát. Hátha a tequila segít majd emlékezni. Aztán részemről a maradékot eltehetjük későbbre, a helyen úgyis iszunk majd, alapozásnak nem szándékoztam többet fogyasztani. - Emlegettél, bár nem mondtad, hogy a pasid lenne. Csak olyan elánnal kikérted magadnak, hogy nem tetszik senki, hogy abból tutira vettem, hogy van valaki, aki bejön. - magyarázom. Én tökéletesen emlékszem a beszélgetésre, éppen ezért nagyon furcsa számomra, hogy ő nem. A telefon viszont kissé eltereli a figyelmemet. Vadul vetem rá magam a névjegyzékre, s minden adandó férfinévre rákérdezek. Az apjáét mondjuk felismerem, azt ugorjuk is. - Ki az a Noé? - kérdezek. Tekintetemben vadul csillan a remény. Hátha. Telefonálhatnékom támadt hirtelen, rámtört az életvezetési tanácsadói mánia. - Hogy néz ki, miképp viselkedik veled? - faggatózom lelkesen. Bármi, amit mond, felhasználható ellene a bíróságon. Vagyis jelen esetben az én Naominak-fogjunk-pasit tárgyalásomon, - Akkor jó. Nem buli a buli, ha nincs tánc! - jegyzem lelkesen. Sose voltam az a típus, akit zavart volna egy pillanatig is, hogyha üres volt a tánctér. Egy idő után úgyis fogtam magamnak valakit, akivel táncolhattam, csak kellett hozzá olyan zene, amire szeressem rázni a tagjaim.
- P.S. mondd csak… és azt ismered, hogyha hallgattál volna, bölcs maradtál volna? Kérdezem meg felvont szemöldökkel a felháborítóan pocsék vicc után, még csak meg sem próbálok mosolyogni, legszívesebben hozzávágnék egy döglött vizilovat, vagy valamit. Kérem, eddig jónak tűnt a humora, hová lett hirtelen? Nekem ez fááááj. Majdhogynem fizikailag is. - Sejtettem, hogy nem vagy hívő, de hogy ennyire tartózkodsz a dologtól… vagyis, inkább menekülsz előle. Éééés, ha férjhez mennél? Akkor sem akarnál templomi esküvőt? Én akarnék. Bár, ha így haladok, kapcsolatom sem lesz, nemhogy férjem. Ezen azért elgondolkodom, mert bizony gondolkodás nélkül hozzámentem volna Jacksonhoz, még akár gimisként is, de ugye, történt, ami történt, és hagytam, hogy többé ne legyen része az életemnek. Most azért kicsit megcsappan a lelkesedésem, de hamar visszatalálok a jó hangulathoz, vagyis, inkább ahhoz, miként is égessem magam porrá. Vajon mikor fogom megtanulni, hogy ilyen téren P.S.-nél nem nagyon van határ, az én ingerküszöböm meg sokkal alacsonyabb? Én még attól is elpirulok, ha egy helyes pasi rámnéz, nemhogy ettől a témától. - Miért akarom megkérdezni magamtól azt, hogy minek is kérdeztem? Pislogok rá, önnön szégyenem vöröslik a képemen, zavartságomat leplezni sem lehetne, noha nem mondom, hogy nem gondolok be ama ténybe, hogy kicsit azért irigylem, mert hát, neki vannak ilyen sztorijai… nekem meg nincsenek. A legutolsó pasi, akivel találkoztam, annyit mondott nekem, hogy két Jäger lesz szépségem… Ez aztán marhára pikáns ám. - Nem, nem értem. De nehogy elmond, nem is akarom érteni. Már nyúlok is az arca felé, hogy a szájára tegyem a kezem, ha folytatni akarná. Ó istenem, Naomi, miért kérdezel ilyeneket, ha nem bírod vörösödés nélkül végighallgatni a választ? Annyira kínos vagyok, hogy már magamnak fájok. - Jól van már basszus, ne nézz úgy, mintha legalábbis fizikai fájdalmaimnak kellene lennie a dologtól. Vágom be a durcit fél pillanatra, nagyjából eddig tart, míg kitör belőlem a röhögés, és mutatok a képére. - Tiszta narancs a szád, és ebben csak az a ciki, hogy nincs olyan rúzsom, mint neked, szóval remélem, hoztál magaddal... Öltök nyelvet, mert perpill jól esik undok békának lenni, inkább ez, minthogy totálisan megsemmisültnek érezzem magam, amiért én hat hónapja nem kerültem úgy pasiközelbe, hogy beleremegjenek a térdeim. Aztán megint beszélni kezd, én meg úgy ülök ott, mint akit leforráztak, eskü, még a fülem hegye is vörös, és megint csak tátogni vagyok képes. Biztos ezzel a nőstényördöggel akarok én bulizni? Hogy is volt ez a teljes megsemmisüléssel? Na, most megtörtént. Határozottan. - Örülök eme ténynek, bár lehet nem akartam tudni, hogy a nők iránt nem vonzódsz, de legalább most már eszembe sem jut kikezdeni veled. Ha már úgyis vörösödök, megpróbálhatom kicsit sokkolni én is, nemde? Legalábbis nagyon kíváncsi vagyok, milyen arcszerkezet változáson fog átmenni a mondatom hallatán. Nem, nem szeretem a nőket ilyen formában, az holt biztos, de mélyebbre már úgysem süllyedhetek. - Hát, ha olyan elánnal kértem ki magamnak, akkor biztos volt rá valami okom, de esküszöm, nem rémlik a szitu. Lehet akkor is be voltam csiccsentve, franc tudja… Nem mintha szokásom lenne, de arra csak emlékeznék, ha tetszene valaki, nem? A zavartság után most az értetlenség a soros, de szerintem úgyis hamarosan a homályba fog veszni minden az elfogyasztott pia mennyiségének okán, de egyelőre azt hiszem, még az anyanyelvemen beszélek, nem klingonul, a példának okáért. Nem mintha nagy Star Trek fanatikus lennék, egyszerűen csak ez jutott eszembe. - Noé? Kék szemű, vörösesbarna hajú, igazán fess fiatalember. Azt hiszem, az ő mellkasát is szívesen megcsodálnád bizonyos konyhapultokon, már ha bejönnek a húsz éves szép szál legények. Egyébként, velem kifejezetten szemtelen, nem rest a káromra tréfálkozni, és szívni a vérem. Vezetem fel úgy, mintha olyan illető is lehetne, aki tetszik nekem, noha erről szó sincs, végül nem bírom kivárni a reakcióját, és az orrára is kötöm, hogy kiről van szó tulajdonképpen. - Csak az öcsém, ne lelkesedj. Vonok végül vállat, aztán bólintok ama kérdéskörre, hogy tánc nélkül nem buli a buli. Benne is van a bugi a lábamba, bár az én tehetségemmel szerintem hamar tarkón találnak ütni egy péklapáttal, mert mindenkinek rálépek a lábára, vagy valami hasonló. Remélem, P.S. elvonja majd a figyelmet a bénaságomról. Tudok én táncolni, csak ez a discozenére erőltetett izé nagyon nem vág a stílusomba, de maximum majd lelesek pár mozdulatot. - Tényleg, neked hogy megy a tánc?
- Szerintem remek vicc volt! - öltök nyelvet. - Nem olyan jó, mint a „Jean, vigye le az ágyamat a pincébe! Miért uram? Mert ma mélyen szeretnék aludni.”, de azért egy mosolyt legalább megért volna tőled. Nagyon sótlan vagy. Ha ezt tudom, silver tequilát hozok, ahhoz sót kell nyalni. Utána talán értékelted volna a csodás viccemet. - ingerkedek szemforgatva. Valójában majd' halálra röhögöm magam belül, s nem is soká bírom visszafogni magam. Tudom én, hogy rémesek ezek a viccek, de vagy milliót tudok belőlük, s ha ez így halad, prezentálom is őket. Engem csak ne provokáljon senki. Cö. - Szerintem házasodni azt nem fogok soha, szóval ezen nem gondolkodtam még, de az tuti, hogy véleményem szerint felgyulladnék a szenteltvíztől, a pap meg az én esküvő előtti gyónásomtól, szóval nem erőltetném a dolgot. - húzom el a számat. A habos-babos esküvő nem valószínű, hogy nekem való lenne. Ha mégis rávinne a rossz nyavalya valakit, hogy megkérje a kezemet, biztosan nem esküdnénk templomban. Akkor sem, hogyha neki az lenne minden vágya. Uram bocsá' hadd döntsem már el én, hogy hol akarok örök hűséget esküdni. Ha kellenék feleségnek, le kéne nyelnie a nincs templom nevű békát. De egyelőre ez a veszély nem fenyeget, pasim sincs, nem hogy vőlegényem. Megóvom a világ férfitársadalmát attól, hogy rám hajazó, rémes nejük legyen. - Egye fene, a te esküvődre elmennék akkor is, ha templomban lenne. Majd vinnék esernyőt, nehogy tönkretegye a frizurámat az, hogy megköpködnek minden apró és nem is annyira apró szentek. - humorizálok tovább, ez egy fokkal jobban hangzik még az én fülemnek is, mint a favicceim. - Nem tudom. Minek is kérdezted? - vágok vissza csípőből, a kérdésem felhívás keringőre. - Felteszem azért, mert érdekelt. - öltök nyelvet. Ha hagyja, hát minden további nélkül húzom az agyát. Rettentően élvezem, s hiszem, hogy ő is, ha bevallja magának, ha nem. - De ha már itt tartunk, engem is érdekel valami! - hangsúlyom és túlzottan éhesen-érdeklődőn csillanó tekintetem semmi jót nem ígér. - Mikor néztél utoljára pornót? - nem, mintha én néznék, de annyira akarom látni a reakcióját, hogy nem átallottam megkérdezni. Könnyed átvezetésként. Elvégre azt már tudom, mikor szeretkezett utoljára, arról felesleges lenne kérdezősködnöm. Vajon a vörösnek hány árnyalata van? Ha elhallgattat, hát elhallgatok, nem vagyok én olyan szemérmetlen liba, hogy hosszan kifejtsem a Claudedal töltött tornagyakorlataimat. Biztos ő is volt már pasival, hat hónap alatt meg csak nem kopott ki a memóriája, úgyhogy biztosan csak tódít. Tudja ő, hogy hogyan értem, felesleges hát magyarázkodni. Levontam a konzekvenciát. - Nem kellene, de.. - bizalmasan közelebb hajolok hozzá, a fülébe kívánok suttogni. - ..vannak? Ennél a pontnál elhajolok, s kedélyes kacagásba fogok. Nem bírtam megállni ezt a kérdést sem, ez már csak egy ilyen nap. Abban hiszek, hogy egy ponton túl már nem lehet jobban elvörösödni, éppen ezért puszta szívjóságból keresem Naominál azt a pontot. Amíg képen nem töröl miatta, addig jó vagyok. - Lenyalod? - utalok a narancsokra, összekötve ezt a megszólalást azzal, hogy ki vonzódik a nőkhöz, s ki nem. Valójában nem vagyok biszexuális, nincsenek ilyen irányú fantáziáim, de szerintem álszent az a nő, aki azt mondja: még sose jutott eszébe az, hogy milyen lehet egy másik nővel csókolózni. Nem, nekem nem most jutott eszembe, de Naomi magas labdát adott ezzel a naranccsal, nem tudtam nem leütni. A táskámat még bejövetelkor a fogas környékén hagytam, szóval most nem állok neki prezentálni, de azért bólintok a megjegyzésre, s megeresztek egy „minek nézel te engem?” tekintetet is Naomi irányába. - Hát hogyne hoztam volna? - forgatom meg a szemeimet. - Nem vagyok amatőr! - öltök nyelvet lezárásképp. A narancsot igyekszem lenyalni a számról, mit sem törődve azzal, hogy a rúzsom maradékát is leeszem ezzel. Majd, hogyha végre elindulunk, előtte pótolom a hiányosságaimat szín tekintetében. - Azért liliomot nem tipornék, hogyha nem baj. - húzom el a szám. - Bár, ha azt mondod, hogy ilyen kellemes felsőtesttel rendelkezik, lehet, hogy beírom a táncrendembe! Viccelek, természetesen. Főleg azután számít a megjegyzésem totális viccnek, hogy Naomi kijelenti, hogy az öccséről van szó. Hát remek, ennyi égés nekem is jár. Vörösödni nem nagyon szoktam, de azért látszik az arckifejezésemen, hogy ebbe jól belenyúltam. Kínos vigyorgásba fogok inkább, s ejtem a családtémát egy könnyed megjegyzéssel. - Ha csak feleannyira jó pasiban, mint te nőben, akkor biztos minden ujjára akad csaj. - ennél tovább nem is piszkálom a felszínt. Inkább másfelé keresek kiejteni vágyott mondatokat. - Imádom! A discos idegrángás nem a világom, de szalontáncokat és versenytáncokat sokáig tanultam, egy jó kis chachacháért eladnám a lelkem is! Apropó.. mikor tervezted az indulást? - kérdezem. Nem, mintha sietnék bárhová, itt is jól érzem magam, de a tánc emlegetése mindig beindítja a vezérhangyámat.
A vicces témát annyiban hagyom, és igyekszem nem túl feltűnően szenvedni a másodiktól, azt remélvén, hogy talán akkor nem folytatja a hülye viccek estéjét, mert akkor én inkább ebből én most kiszállnék. Annyit még nem ittam, hogy ezt viccesnek tartsam, na. Viszont az valamilyen szinten valóban rosszul esik, hogy sótlannak vagyok titulálva, el is húzom rá a szám, de inkább nem tiltakozom hangosan, mert még a végén tényleg olyat találok mondani, amiből nyilvánvaló lesz, hogy a szívemre vettem a dolgot. - Akkor hagyjuk, nem venném a lelkemre, ha egy pap elkárhozna a bűneidtől. Ekkorra már megint mosoly csücsül ajkaimon, mert valahogy nam akaródzik elevezni a komor hangulat irányába, meg különben is kezdi már elég erőteljesen kifejteni a hatását az alkohol, szóval nehezemre esik nem állandóan vigyorogni, mint a tejbetök. - Ugyan már, nyilván nem vagy maga a sátán, ne essél nekem itt költői túlzásokba, mert… nem tudom miért, de ne. Vonok vállat lazán, persze megmosolygom a szavait, noha valóban erőteljesen elszaladt vele az a bizonyos paci szerintem, mintha legalábbis valami anyagyilkos kéjenc terrorista lenne, vagy mit tudom én micsoda. - Mert előbb járt a szám, minthogy gondolkodtam volna. Javítom ki, aztán nem átallok ezerrel felköhögni, amikor megkérdezi, hogy mikor néztem utoljára pornót. Konkrétan majdnem megfulladok, addig köhögök, amíg lila nem lesz a fejem, Milo már riadtan ugat mellettem, én meg alig bírok elkacsázni a csapig, hogy igyak egy kis vizet. Mikor nagy nehezen meg bírok megint szólalni, akkor viszont nem mondanám, hogy vicces hangulatot tükröz az, amit kiejtek a számon. - Te teljesen hülye vagy… Nyögöm, és inkább töltök még egy kört, mert nem, nem fogom elárulni neki, hogy mikor néztem utoljára pornót (soha), mert izé, most már úgy érzem, mintha én lennék a világ legégőbb embere szexuális témában, és köszi, ennyi elég is volt belőle. Kell nekem mindig ennyit jártatni a számat, rám eshetne inkább egy zongora, vagy valami ilyesmi. - Nem, nincsenek. Azaz, vannak, de határozottan inkább tőled, esküszöm, kinyírsz. Megint csúfondáros nyelvnyújtásra kényszeredem, de igazából nem zavar, amúgyis gyakran teszem, párszor meg is fenyegettek már, hogy leharapják. Ez a nő perverzebb szerintem, mint a sokéves átlag, de többre nem futja a kérdésre, mint egy zavart kuncogásra, majd úgy vagyok vele, hogy basszus, egyszer élünk, és egyébként sem feltételezi, hogy megcsinálnám, úgyhogy egy életem, egy halálom. Gyorsan odahajolok, és finom mozdulattal lenyalom az ajkairól a narancsot, nehogy valaki azt merészelje mondani, hogy gyáva nyuszi vagyok. Megcsókolni nem fogom, de most már én is azt szeretném, hogy legalább egy kicsit essen zavarba, még ha úgy is tűnik, hogy ezt lehetetlen elérni. Tuti ezt is ellenem fogja fordítani valahogy. Szólni nincs értelme a mozdulatsor után, csak szépen visszaeresztem a sejhajomat a székemre, és ismét alkoholba fojtom zavaromat. - Úristen, ez mikor ürült ki majdnem teljesen? Pislogok kétségbeesetten, no, nem azért, mert elfogy a pia, na jó, azért is, de inkább azért, mert nincs mese, én holnap reggel nagyon-nagyon ronda fejfájással fogok ébredni. - Biztos nem rúgna ki az ágyából. Kuncogok egy sort, legalább egy kínos pillanat jutott neki is, ami némi elégtétellel szolgál szerény személyemnek. Mondjuk, inkább nem akarom elképzelni Pandorát az öcsémmel, mert… mert nem, és kész. Járt már barátnőmmel, csúnya vége lett, mert olyankor érdekes módon a csajok mindig úgy gondolták, hogy velem is szakítanak. Szép dolog, ha van egy öccse valakinek… - Tiszta jó, zavarba hozás önbizalomtuninggal megspékelve. Mindenesetre, köszönöm, bár a jelek nem azt mutatják, hogy jó nő lennék, de egyszer majdcsak szembetalálkozok a nagy ővel… gondolom én. A vállrándításom azt hivatott jelezni, hogy igazából én nem hiszek ebben, de azért nem vagyok egy pesszimista jellem, adok még pár évet a dolognak, mielőtt teljességgel beleélném magam a vénlány leszek szerepkörbe. - Ohh, akkor ilyen téren rokonlelkek vagyunk, bár ennyire jó nem vagyok benne, de nekem sem idegen ez a műfaj. Hirtelen állok fel, olyan lendülettel, hogy a szék csattanva érkezik mögöttem a földre, Milo elszalad, nekem meg majd kiugrik a szívem a helyéről. - Basszus… na szóval, mondjuk… most? Kérdezek vissza, de választ sem várva indulok az előszoba felé, hogy belebújjak a kabátomba, nem kihagyva a sál-sapka-kesztyű áldásos kombinációját sem, még ha a hátsóm be is fog fagyni, legalább a többi testrészem ne tegye. S amint P.S. is készen van, már indulhatunk is az Upper felé, úgy vélem, az alapozás sikerrel zárult, mert nekem már igencsak ködös az elmém, meg körbevigyorgom a fejem. Szerintem többet már semmiképp sem kellene innom, de majd meglátjuk, hátha józanodom kicsit, mire odaérünk.
- Jól van, akkor ejtsük a témát. - vonom meg a vállam. Mosolygok is mellé, bár a papos dolog azért számomra annyira nem vicces. Prue halála óta igazán ki vagyok rájuk akadva, de ezt most nem közlöm. Nem ez a megfelelő időpont ahhoz, hogy elrontsam a hangulatot. A sótlannal már majdnem sikerült, s ha tudnám, hogy Naomi lelkébe másztam vele, bizony elszégyellném magam. Így viszont csak nem ragozom, s megmaradok boldog tudatlanságban. - Pedig nem is vagy szőke! - csippentem mutatóujjam és hüvelykujjam közé egy vörös hajtincsét, enyhén előrehajolva a mozdulat közben. Elmélázottnak tettetett tekintettel méregetem a haját, mintha csakugyan a szőkeség nyomait keresném rajta, majd végül megrázom a fejem, s visszaejtsem a tincset a helyére. Nem, határozottan nem szőke, közelről sem az. A röhögése ragályos, a köhögése annyira nem. Milora vetek egy bocsánatkérő pillantást, jelezve ezzel, hogy nem akartam én megfojtani a gazdáját, de mivel én magam is úgy vihogok, mint egy fakutya és egy hiéna keveréke, még kutyaszemmel sem lehet az a bocsánatkérés nagyon hihető. Elgondolkodom azon, hogy hátba veregessem-e Naomit puszta szívjóságból, de végül megtalálja a csapot és a poharat is, a pár korty víz pedig újra visszaadja a hangját, így én nem vetődöm a hátára tenyérrel. - Tudom, mondták már! - jegyzem meg minden álszerénységtől mentesen. Kicsit azért örülök, hogy nem mentünk bele mélyebben ebbe a pornótémába. Jó, hogy én hoztam fel, de mégis ciki lett volna bevallani, hogy én sem néztem egyet se, soha. Voltak barátnőim, akik elkezdtek egyet-egyet nézetni velem, de mivel nem nagyon kötött le a pucér, nyögő filmélmény, így körülbelül fél perc után álltam fel a film elől, s vonultam el másfelé. Azt se nézném vissza soha, ahogyan én élek nemi életet, pedig azt még élvezem is csinálni. Mások aktusa kicsit sem érdekel. - Én? - vágok olyan ártatlan képet, mint a ma született bárány. Ez legalább olyan hihetőre sikerül, mint a kutyára vetett ne haragudj pillantásom, főképp, mivel hamar kitör belőlem a röhögés saját magamon. Aztán a vigyorom teljesen átlényegül, s az államat nagyjából a pokol legmélyebb bugyrából kell összeszedjem, olyan mélyre esett le. Hát. ez. A. Csaj. Nem. Semmi. - állapítom meg magamban. Eszembe nem jutott volna, hogy tényleg lenyalja rólam a narancsot, de őszintén szólva nagyon tetszik ez a fajta tüzesség, ami benne van. - Ha leszbikus lennék, most letepernélek! - jegyzem meg még mindig ámulattal telt elismeréssel a hangomban. Nem akarok én túlzásba esni, hagyom is ennyiben a kérdést, de azért ez kikívánkozott. Olyannyira le vagyok nyűgözve, hogy most még azt sem veszem fel, hogy milyen cikibe kerültem az öccse miatt. - Lehet, hogy tudna olyat produkálni, ami miatt én sem rúgnám ki. - szúrom közbe, de ennél többet nem fecsegek a témáról. Valójában tuti, hogy nem feküdnék le ezzel a Noéval még akkor se, ha nem tudnám, hogy Naomi öccse. Van abban valami nem szimpatikus, ha magamnál fiatalabbakkal létesítek szexuális kapcsolatot. Nem, mintha ők ne lehetnének tehetségesek, egyszerűen csak egy nő ne legyen a pasijánál idősebb. Még ha a pasi csak egy alkalomra szól, s azt is vízszintben, akkor se. - Itt van a kutya elföldelve! - emelem fel mutatóujjamat, hogy az ég felé is kinyilatkoztassam a rámutatásomat. - Nem a nagy őt kell várni, mert az bizony tojik jönni! - megforgatom a szemeimet. - Adj lejjebb az elvárásaidból, elég egy kis ő is. Kezdetnek. Aztán vagy nagyot nő a szemedben, vagy nagyot csökken, s akkor utóbbi esetben kezdheted elölről a keresést. Nagy ez a világ, tuti akad számodra majd egyszer egy nagy ő, de nem biztos, hogy előtte nem kell kipróbálnod kevésbé magasztos dolgokat. Ki vagyok én, hogy párkapcsolati tanácsokat osztogassak? Én még csak kis ő-vel se jártam szinte soha. De erről most nem szól a fáma, így a tequila istenség által kapott hatalmamnál fogva teljesen jogosnak érzem az okosságaim elregélését. A hirtelen felállás némiképp meglep, pislogok párat, mint kocsonyába fagyott varangyos béka, de aztán hamar magamhoz térek az ámulatból. Milohoz leguggolva megcirógatom a kutya fejét – kissé meg is rázom a szerencsétlent, csak úgy merő szeretetből – majd az előszoba felé orientálódok. Táskámból előveszem a kis tükrömet és a rúzst is, s még minden öltözködés előtt rendet teszek ajkaimon. Eztán jöhet a sapka-sál-kabát kombináció, valamint a magassarkút is felhúzom, ha ugyan levettem egyáltalán, amikor bejöttem. - Szeretem a heves nőket! - utalok vissza a székborító eseménysorra. Ami azt illeti, nekem is elég volt az ital mára ahhoz, hogy megadja az alaphangulatot. Ebből nagy buli lesz, már látom ám.
- Ez kérlek az évszázad megállapítása. Pislogok rá, naná, hogy nem vagyok, eredetileg sem, bár gondolkozom a dolgon, de perpill nincs szerelmi bánatom, hogy szaladjak a fodrászhoz, mentsen meg, különben nem bírok tükörbe nézni, vagy valami. Sosem festettem mondjuk a hajam, nem is nagyon akarom elkezdeni. Miután ismét sikeresen megbirkózom a levegővétel nehézségeivel, helyreáll a világ rendje, és nem átallok kifejezni, mennyire is tartom nem normálisnak P.S.-t, de igazából nem zavar, magamat sem tartom annak, bár kezdem úgy érezni, hogy fényévekkel kenterbe ver a témában. A sors most kivételesen nekem osztott egy lapot, mert sikerül elérnem, hogy leessen az álla, aminek valahol őszintén örülök, még akkor is, ha nagyon nem szoktam én ilyesmit művelni, és ha emlékezni fogok erre, szerintem egy hétig vörös lesz a búrám, úgyhogy a saját érdekemben remélem, nem fogok. - Ez fájt… szóval, ha bi, akkor nem tepernél le? Mégsem vagyok elég jó… Biggyesztem le az ajkaim tettetett komorsággal, de momentán jól esik ily mértékben lovagolni a szavakon, ha úgy tetszik, kiforgatni őket, és igazából nem gondolni túl semmit, vagy rágni meg százszor, mit hagyok kiperegni ajkaim fogságából. - A megváltó kisjézusra… ne tudjon. Zárom le részemről is az öccs témát, mert köszi, de ebből én nem kérek, nagyon remélem, hogy az életben nem fognak találkozni, öcsém eleve az a röptében a legyet is típus, és már rég megtanultam, hogy ne engedjem a barátnőim közelébe, mert annak sosincs jó vége. - Milyen elvárásaimból? Nem azért nincs sor az ajtóm előtt, mert teljesíthetetlen elvárásaim lennének. Nekem elég, ha valakinek van humora, képes nevetni akár önmagán is, és csak aztán jön az, hogy legyen egy fokkal szebb az ördögnél. Vonok vállat, bár a mai világban már az is derogál, hogy jól érezzék magukat az emberek, szóval az is lehet, hogy mégiscsak túl nagy elvárásaim vannak. Igaz, hogy ezzel konkrétan csak azt írtam körbe, hogy milyen pasival vagyok hajlandó szóbaállni, inkább nem részletezem a többit, de az már egy kapcsolatban fontos, s nem abban, hogy valakit esetleg az ágyamba engedjek. - Szerintem nekem már csak kis ő-k fognak jutni. Mosolyodom el, bár legbelül ez azért fáj, hiszen mindig is úgy gondoltam, hogy én már túl vagyok a nagy szerelmen, boldog voltam egy kis ideig, aztán minden tönkrement. Igazából, nem hiszek abban, hogy én még egyszer leszek úgy igazán szerelmes. - Ugyan, a hevességemnek még a tizedét sem láttad. Példának okáért rohadt nagyot tudok zakózni a befagyott jégen. Szerintem profi vagyok benne. Vigyorodom el, és nem is nagyon értem, miért pont ezt hoztam fel, mert ezen a télen még nem sikerült összehoznom a dolgot, de ugye ami késik, nem múlik. Elköszönök Milotól, de most nem hagyom, hogy összenyaljon, csak adok egy puszit a fejére, aztán már indulok is kifelé, kulcsra zárva utánunk az ajtót. Milo még jó ideig hallatja a hangját, nem szereti, ha eljövök, de most ezen is csak vigyorogni tudok, és P.S.-be karolva császkálok. Nincs messze a disco, szóval fölösleges bármilyen járgányt igénybe venni, nagyjából negyed óra alatt oda lehet érni, a kérdés az, mennyire dumálja el az időt az ember, de szerintem most nem fogjuk, mivel mindketten be vagyunk sózva.
// Ide kérek zárást mindjárt, te meg szerintem írd a következőt az Upperbe. //
Szörnyen izgatott voltam a mai nap miatt, vagyis nem kifejezetten ez a nap volt az oka, hanem a hamarosan létejövő látogatásunk New Yorkba. Bár nem vallottam volna be senkinek sem, de egyedül féltem volna oda visszamenni, épp ezért örültem kifejezetten annak, hogy Mandy elkísér. Rendkívül hálás voltam neki, amiatt pedig nem kevésbé, hogy felajánlotta, segít az ügyemben. Nem kis könnyebbség volt, hogy valakivel beszélhettem Mayáról, még ha eleinte nem is akartam megnyílni senkinek. Mégis, valahogy így sokkal jobban éreztem magam, és eddig tök szupernek tartottam az évemet. Eltekintve persze a szokásos szerencsétlenkedéseimtől, de hát, az már szinte a névjegyem, szóval meglepődnék, ha nem történnének velem hasonló dolgok. A new yorki kiruccanásunkba már annyira belelovalltam magam, hogy listát írtam, mit kellene vennem, sőt, már a bőrömdöm is kikészítettem, mentségemre legyen mondva, a bepakolás még nem történt meg. Hiába nem tudom még, mikor lesz ideje erre Mandynek, de attól még tervezgetni szabad, nem? Nem mintha amúgy annyira unatkoznék, de erre gond nélkül szakítok időt. Az otthoni göncöm nem volt túlságosan extra, sőt, igazából csak egy egyszerű pulcsi, meg a legkényelmesebb farmerom volt rajtam, s természetesen ki ne hagyjuk a kis mamuszomat, ami tök cuki volt, bár nem vettem volna fel akárki előtt. Mandy szerintem nem fog infantilis libának gondolni miatta, szóval nyugodtan mertem viselni. Már bőven benne jártunk a délutánban, hamarosan be is fog sötétedni, Mandy pedig nem tudott pontos időpontot mondani, hogy mikor számíthatok rá, de én már mindennel kész voltam. Még sütit is sütöttem, meg már készítettem elő poharakat, üdítőt, meg sós rágcsát is. Szerintem azt fogja hinni, hogy mindig etetni akarom, de inkább csak hajlamos voltam a túlzásokra, ha vendéget vártam. Most pedig éppen Milot dögönyöztem a kanapén, a sétán már túl voltunk, bár még este majd kiviszem egy gyors körre. Hú, meg kell majd kérdeznem a nagyit, hogy náluk hagyhatom-e arra a hétvégére, amikor majd megyünk, bár biztos nem lesz majd kifogásuk ellene, de jobb letisztázni a dolgot. Ez eddig eszembe sem jutott… tiszta lüke vagyok. Amikor meghallottam a csengőt, már pattantam is fel, bár Milo megelőzött, hangos ugatással kommunikált az ajtóval, én meg vigyorogva nyitottam ki, hogy a kis szőrcsomóm rögtön körbeugrálja barátnőmet. - Szia! Gyere csak be! Bocsi a zajos fogadtatásért! Mondjuk, ezt lassan már megszokhatja szerintem. Ha beljebb jött, adtam neki két puszit, aztán megvártam, míg ledobta a kabátját, meg a cipőjét, majd tereltem is a nappaliba, úgyis oda készítettem mindent. - Nem tudom, mit kérsz, de a választék nagy. Milyen napod volt? Rohanom le, inkább lefutom a tiszteletköröket, mielőtt rögtön a saját dolgommal kezdenék foglalkozni, azért az elég tuskó viselkedésre vallana, ami közel sem jellemző rám.
Mióta megtörtént Naomi emléktörlése, már azóta készültem a mai napra. Nem tudtam pontosan, hogyan lesz ez. Azzal tisztában voltam, hogy nem lesz annyira gondterhelt, mint amikor a legutóbbi alkalmakkor találkoztunk, de én még ugyanúgy emlékeztem rá sajnos. Nem örültem túlzottan, hogy nekem majd úgymond meg kell magam játszani előtte, de az érdekében muszáj volt, és az legalább pozitívum volt, hogy kettőnk közül már csak nekem lesznek problémáim, ő meg nem tud a sajátjairól. Azért választottam a mai napot, mert nem voltam szolgálatban, emellett azonban voltak őrzői feladataim, amelyeket kötelező volt ellátnom, ezért is nem mondtam pontos időpontot. Nagyjából úgy öt óra lehetett, mire elszabadultam az egyetemről, Naominak pedig csak annyit mondtam, hogy majd érkezem a délután folyamán, mert van néhány elintézendő feladatom. Nos, ezeket le is tudtam, és negyed hat magasságában már az ajtaja előtt toporogtam és csengettem. Szinte egyből felhangzott Milo ugatása, mire elmosolyodtam, és próbáltam gyakorolni ezt a gesztust. Azt reméltem, hogy nem sokáig kell majd odafigyelnem a reakcióimra, mert fel fogom oldódni egyből, ha nem azt látom a barátnőmön, hogy teljesen be van fordulva. A hangja már így is biztató volt, amikor telefonon beszéltünk, szinte kihallottam belőle az izgatottságot. Majd most elválik, hogy nem csalt-e a fülem, de úgy sejtettem, hogy nem! - Sziasztok! – üdvözöltem mind a kettejüket, bár előbb kénytelen voltam a fogadóbizottságom elé guggolni, hogy megsimogathassam. Most már az ugatás abbamaradt, de a lelkesedés még megvolt. – Szia Milo, én is örülök, hogy látlak! – még megvakargattam a füle tövét, aztán felálltam, és bentebb araszoltam a jó meleg lakásba. Odakint természetesen most is elég hideg volt, szóval elég nyilvánvaló lehetett, hogy miért is vágytam be annyira. Meg egyébként sem azért jöttem át, hogy az ajtóban állva beszélgessünk egymással. - Ugyan, csak örül nekem! – legyintettem egyet elnéző mozdulattal, aztán viszonoztam Naomi kedves üdvözlését, és még egy öleléssel is megtoldottam a puszikat. Nem volt hosszú, csupán pár másodperc. – Örülök, hogy látlak! – jelentettem ki mosolyogva. Még mindig nem volt olyan könnyű, de amint arra számítottam, jött magától a fesztelen társaságnak hála. Közben levettem a kabátomat meg a hótaposót, és úgy vonultam be a házigazdámat követve, egyenesen a nappali irányába. – Hát azt látom! – nevettem el magam önkéntelenül is. – Ne haragudj, hogy nem hoztam most magammal semmit, de sok helyen jártam és a főnökömmel is sikerült beszélnem az utazással kapcsolatban, úgyhogy most már nem lesz probléma vele. Gondolom, három nap alatt el tudjuk intézni – tájékoztattam máris a fejleményekről, miközben leültem a kanapéra, és máris magamhoz vettem egy sütit. - Sűrű! – mondtam tömören és lényegre törően, hiszen az előbb bővebben is kifejtettem, már az előtt, hogy rákérdezett volna. – És neked? Nagyon finom ez a süti egyébként. Te sütötted? – mondjuk egyértelmű volt, hogy igen, de közben majszoltam tovább, Naomi felé fordulva. Máris jobban éreztem magam, hogy itt lehettem.
- Akkor meghagylak ebben a tudatban. Vigyorogtam kicsit szemtelenül, de az volt az igazság, hogy bárki csengetett, ez volt a reakció, bár Milo valóban örült, de tulajdonképpen mindenkinek. Nem igazán emlékszem olyan esetre, amikor valaki kihozta volna a sodrából. Nagyon barátságos kis eb volt, és ennek őszintén örültem, mert nem volt vele sok gond. Sőt, szinte semmi. A többi kutyától persze félt, de nem volt ez olyan nagy csoda tekintve a méreteit. - Én is örülök! Ez természetesen így is volt, bár Mandynek mindig örültem, szerettem vele lenni, valahogy a szokásosnál is jobb kedvem lett mellette az esetek túlnyomó többségében. A postát ne is vegyük ide, az nagyon egyedi alkalom volt. - Ugyan már, te jöttél hozzám, még szép, hogy nem kell hoznod semmit. Legyintettem, egészen feltűnő jó hangulattal kísérve huppantam le a kanapéra. Különösebb okom nem volt rá, egyszerűen csak jól éreztem magam a bőrömben, és örültem, hogy most itt van. A legtutibb az lett volna, ha még itt van P.S. is, egyszer szerintem be fogom őket mutatni egymásnak, szerintem jól kijönnének. Mindenesetre, ez még a jövő zenéje, pláne úgy, hogy rögtön el is terelődik a figyelmem erről a gondolatról, mert kiderül, hogy el tud szabadulni. - Hú, ez fantasztikus hír, atya világ! De örülök! Három nap szerintem elég lesz, legalábbis remélem, de nyilván nem is várnék el tőled többet, pláne, hogy maximum egy hétvégére számítottam, de így még jobb. És azt már tudod, mikor lenne ez a három nap? Nekem mindegy, a gyógyszertárból bármikor el tudok jönni, az upperben meg maximum cserélek… bele szoktak menni a többiek. Remélem, hogy most sem lesz ezzel gond, de szerintem szabit is kapnék, ha meg nem, valahogy majdcsak elintézem, úgysem szokásom szivességeket kérni, viszont én már többször segítettem ki másokat a bajból, szóval igazán kijár ennyi nekem is. - Aha. Vannak ilyen rejtett képességeim. Mondjuk, emlékeim szerint, mikor először itt volt, elárultam, hogy tudok főzni, csak magamra nem szoktam, főleg azért, mert a nagyim mindig ellát mindenféle jóval, és teljesen fölösleges. Így legalább tudok pihenni a két munkám közötti résekben… - És köszönöm! Mostanában valahogy nagyon kívánom az édeset, nem tudom, miért. Rántom meg hanyagul a vállam, ha nem tudnám, hogy többszörösen lehetetlen, még élnék a gyanúval, hogy babát várok, de mivel erre alkalmas szervek nélkül nehéz, pluszban még pasim sincs, így kicsit vicces lenne. Nem is értem, miért találom ennyire mókásnak, bár ott lehet a kutya elásva, hogy mostanra egészen beleéltem magam abba, hogy visszakaphatom a lányom, ami még részemről is irdatlan nagy naivitásra és ostobaságra vall, de nem tudtam nem reménykedni.
Nem sértődtem meg Naomi csipkelődésén, helyette csak játékosan nyelvet öltöttem rá, és ezt követően masíroztam be a lakásba. Lehetőleg még azt megelőzve, hogy esetleg Milo kiszökjön, bár eddig nem tűnt rá hajlamosnak. Kitudja, azért nem szerettem volna, ha éppen velem kezdi el felvenni ezt a szokását. A végén a barátnőm többet be sem engedne, bár nekem az sem lett volna ellenemre, ha mindig ő jönne hozzám. Még úgysem látta, hogy hol lakom, pedig azért nem pár napos volt az ismeretségünk. - Pedig szerettem volna, de igazából nekem nem volt időm csinálni semmi finomat – vallottam be őszintén, még öltözködés közben. – Boltba sem tudtam már beszaladni, mert hozzád sem akartam túl későn jönni, szóval minden összejött – hadonásztam tovább a kezemmel, amint megszabadultam a kabátomtól. Ezt követően elég rövid úton a kanapén kötöttem ki, és amikor Naomi is leült mellém, akkor automatikusan felé fordultam, lábaimat felhúzva. Teljesen otthonosan éreztem magam, de lehet ennyire mégsem kellett volna. Az oké, hogy én a saját házamban azt szerettem, ha mindenki nagyon lazán viselkedik, de más nem biztos, hogy ugyanígy volt ezzel. Bár valahogy a mellettem ülő nőből nem néztem ki, hogy emiatt megorrolna rám. Mivel látszólag is elég jó kedve volt, ezért megnyugodtam. Ezek szerint tényleg nagyszerűen sikerült az emlékek törlése és módosítása. Már rég nem láttam ilyennek az utóbbi időben, pedig sokkal jobb volt a mosolyt látni az arcán a gondterheltség helyett. Ettől nekem is tényleg jobb kedvem lett, már nem is éreztem olyan rosszul magam amiatt, ami kezdetben nyomta a szívem. Megjátszani eszem ágában sem volt magam, de most már nem is kellett. A sűrű nap ellenére is jó hangulatom kerekedett. - Sajnos többre nem is tudnék elmenni – húztam el egy kicsit a számat. Hadd higgye csak nyugodtan, hogy a rendőrségnél ilyen szigorúak velem, pedig igazából a város érdekében sem volt jó, ha egyel kevesebb őrző rohangált az utcákon ezekben az időkben. – Hm… már gondolkoztam rajta! – ismertem el, két falat süti között. – Igazából én február elejére gondoltam, az elég hamar itt van, de mégsem annyira, hogy ne tudjunk jegyet foglalni valamelyik járatra – fejtettem ki a véleményemet, közben pedig már el is tüntettem az egész sütit. Jól esett, finom volt nagyon. – Mehetünk pénteken is, de akár hét közben is el tudok szabadulni, ha neked az jobb… - vetettem fel, mert ha esetleg az Upperben hétvégén szükség volt rá, akkor nyugodtan mehetett, meg tudtuk mi járni hétköznap is, nekem nem múlt rajta semmi. A lényeg úgyis az volt, hogy nem leszek itt valamennyi időn át. - Nagyon jó képesség ráadásul! – azzal máris nyúltam egy következő süteményért, mert egyet még most hirtelen engedélyeztem magamnak egymás után. – Nekem is szokott ilyen lenni, ne is törődj vele – legyintettem könnyed mozdulattal. – Egyébként, ha szeretnéd, akkor akár most is kinézhetünk valami megfelelő járatot. Mit szólsz? – kérdeztem mosolyogva, mivel láttam a lelkesedést az arcán és ennek nagyon örültem.
- Jaj már, nem ez a lényeg, hanem hogy itt vagy. Legyintettem, nem szükséges szabadkoznia előttem, nem az a fajta vagyok, aki elvárja, hogy mindenféle csudajó dologgal lepje meg az, akit meghív magához. Mennyire gáz lenne már. Egyébként is, tök régen sütögettem, szóval most jól esett, kicsit ritkábban is sikerül ilyesmit eszközölnöm, mint amennyire kedvem volna. Örülök, hogy tényleg otthon érzi magát, és kényelmesen elvan a kanapén, vannak, akiket nem látnék szívesen az otthonomban, de ő határozottan nem esik ebbe a kategóriába, szóval abszolút jól van ez így. - Nem is kell, ez a három nap is több mint amit reméltem. Nem várhatom el senkitől, hogy miattam ennyi időre elszakadjon a saját életétől, én értékelem, hogy segít nekem, úgymond támogatást nyújt, egyszerűen ott lesz velem. Ha nem is tud másban hozzátenni a dologhoz, nekem már ez is borzasztóan sokat jelent. Egyedül valahogy sokkal nehezebb lenne szembeszállni ezzel az egésszel, illetve, még az sem biztos, hogy lesz mivel, mert kétlem, hogy anyám csak úgy osztogatná az információkat. Mert az egy dolog, hogy anno én választottam ki az örökbefogadó szülőket, de az már pár éve kiderült, hogy ők visszaadták, mert lett sajátjuk. Erről is megvan a véleményem, de mindegy. Viszont azt az anyám intézte, mint törvényes gyámom, és nem is tudtam róla sokáig. Arról meg már fogalmam sincs, hogy hová került utána a kicsim. - Az lenne a legjobb, ha a hétfő benne lenne, mert olyankor zárva az Upper, a gyógyszertárból meg könnyebben eljövök. Mit szólnál egy vasárnap-hétfő-kedd verzióhoz? Úgyis hosszú az út, vasárnap meg biztos otthon vannak a szüleim. – itt azért fintorogtam egy sort. - Szóval el tudnánk csípni anyámat. Ha meg úgy alakul, hétfőn-kedden tudunk mászkálni. Ez egész jó megoldásnak tűnt, úgyhogy ha Mandy rábólint, akkor ez marad, de mivel azt mondta, hogy el tud szabadulni, szerintem nem lesz kifogása ellene. Az Upperben a péntek és a szombat a leghúzósabb, és azt hiszem, arra senki nem lenne hajlandó, hogy mindkét napot elcserélje, így meg még jobb lenne, hogy egyiken sem kell kimentenem magam. - Ugye? Bár férjet fogni még nem sikerült vele… Vigyorodtam el, igazából, nem akartam férjhez menni, de Jacksont emlékeim szerint nem érintettük, szóval erről a dologról nem tudhat. Mármint, hogy világ életemben úgy éreztem, nem leszek képes mást szeretni. Ez valahol egészen ironikus, mert épp azt a személyt feledtem el nem oly régen, aki olyan érzelmi magasságokba és mélységekbe volt képes emelni, illetve taszítani, mint még soha senki. - Jó ötlet! Bólintottam rögvest, aztán már indultam is a laptopomért, ami egy egészen kis darab volt, és a gyorsaságából ítélve vagy ritkán használt, vagy jól karbantartott. Esetemben az előbbi, mert a világháló valahogy sosem tudott beszippantani igazán. Közben én is ettem egy sütit, majd a gépet az ölembe véve ültem vissza Mandy mellé. - Szállásunk az lesz, maximum némileg paprikás hangulatban, bár anyám mestere annak, hogy a külvilág számára miként tűnjön tökéletesnek, szóval amikor ott vagy, valószínűleg jó fej lesz. De ha nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat, maximum rátestálom magunkat az öcsémre, neki van saját lakása az Upper East Sideon… Aztán már böngésztem is a járatok között, nem mondom, nem volt túl sok kedvem a majd fél napi repüléshez, de a célért mindent. - Jó lenne hajnalban indulni, úgyis akkor végzek, és fölösleges lenne aludnom, azt a gépen is lehet. Már, ha neked is belefér persze. Pillantottam rá, mert ha nem, akkor eleve nem is nézek ilyen indulási időket.
Kezdőlap
//
//
