- Kizárt. - felelem határozottan, de az indulat egy apró szikrája sincs a hangomban. Amolyan vihar előtti csend érzésem van. Amikor minden tökéletesen nyugodt körülöttem, és bennem is. Jó, a lábaim köze sajog, de pont ott és úgy ahogy szerettem volna... De vissza a valóságba: miután felöltöztem, rájöttem, hogy bizony van pótkerék a kocsimban, Így viszont semmi szükség nincs arra a fuvarra, ezért hát az a fene határozott visszautasítás. Meg aztán biztos az, hogy ide akar küldeni egy szállodai lakót? Egy ember orrának is elzokogná szegény Golf, hogy min ment keresztül, félek ehhez nem elég egy alapos szellőztetés... - Menj csak. Én addig megpróbálom kicserélni a kereket. Nem nagy matek. Elő is veszem a kocsiból a kellékeket. A kereket, az emelőt, a kulcsot... még jó, hogy zseblámpával nem kell barmolni. - De előbb... - bal első kerék környékén ejtem le a holmikat, és egy pillanat múlva már Castor előtt termek a vérvonalamat jellemző gyorsasággal. Lábujjhegyre állok, tenyerem máris a tarkójára csúszik, hogy lehúzzam magamhoz, és úgy csókoljam, mintha soha többé nem akarnám elengedni. Ha nincs ellenjavallat, csak akkor hagyom abba, mikor újra forrni kezd a vérem, és szaggatottan veszem a levegőt. -... életemet egy cigiért. Be is nyúlok érte a kocsiba, (az ajtót hagyom nyitva), és természetesen megkínálom Castort is. Gyújtó szikrázik, két cigi vége izzik fel narancsosan, az este pedig: ezennel véget ért.
Ha nem, hát nem. Lehet, hogy nem is olyan rég doromboló nősténnyé avanzsált, de attól még az én vérem, meg se lepődöm, hogy nem kér a segítségemből. Azért jót kacagok rajta. Milyen furcsa az élet, nem? Diszkrét öt perce még azt sem tudtam, hogy hol vagyok, most meg... Még sokkhatás alatt állok, de ennek ellenére tökéletesen a tudatomnál vagyok. Annak ellenére, hogy az aurám nyilván valóan szikrákat dobál, belül, valahol a szívem mélyét megüli a hideg, jeges félelem, és élet-halál harcot vív a boldogságommal. Félelmetes, hogy mennyire egymásra hangolódtunk. Már épp mozdulni akartam felé, de megelőzött, keze felkúszott a tarkómra, amitől azonnal libabőrös lettem. Nem, nagyon nem akartam, hogy vége legyen ennek a csóknak, pedig már a kezdetekkor is záróakkord csengése volt. Amikor elvált egymástól a szánk, és átvettem a cigit, végig a szemébe néztem, ahogy tüzet adott. Ebben is volt valami misztikus... Gyahhj! - Remélem, tudod, hogy csak azért hagylak itt, mert olyan fene mód büszke vagyok. Mosolyodtam el, és igazából innentől kezdve némán szívtuk el a maradékot. A csend is épp elég sokatmondó volt, nem rossz, inkább kissé keserű értelemben. Nem, nem bírtam ki, ha nem tolt el, végigsimítottam rajta, a karjain, magamba szívtam az ízét és az illatát, aztán inkább vissza se nézve egy ugrással változtam át, és mint a villám, úgy tűntem el a bozótban. A szarvastetemhez visszaérve megálltam, és az éjszakát felzavarva vonyítottam a Hold felé. Remélem, hallotta, és értette. Tudta, hogy ez a mai estének szól, és annak az ingatag jövőnek, amiről még nem tudok nyilatkozni... A farkas szíve egy vonyítással egybekötve szakad szét.
Lecsapódik minden.
Megpróbáltam kikapcsolni mindent, és abban az állatias, ösztönös tudattal létezni, amilyennek természetemnél fogva lennem kellett. Az első utamba eredő őz torkát elharaptam, aztán, amikor már nem mozdult többet, belemélyesztettem a karmaimat és leválasztottam attól a kecses nyakától a fejét. Azt behajítottam egy bokorba, minden kontroll nélkül hörögve mártóztam meg a karmaim közt szétszakadó hús és belsőségek áradatában. Eleresztettem az igazi ördögöt, A Bestiát. Tépett, marcangolt, csorgott a nyála, keveredve a friss és még forró vérrel... Alig zabáltam a tetemből, inkább a felismerhetetlenségig roncsoltam, szinte átpasszíroztam minden egyes húscafatot, amihez csak hozzáértem. A maradékot meg ott hagytam a kutyáknak.
A Bestia se tudta, hogy hogyan tovább... Úgyhogy csak futottunk tovább, követve a saját szagunkat, majd rákapva Duncanére, az övét is. A holmimhoz érve felegyenesedtem, miután visszaváltoztam. Mocskos voltam, vértől, húsdaraboktól tarkított, sáros, néhol pedig rám száradt mindenféle testnedv, és még az alakváltás se tudta letisztítani rólam. Ideges mozdulatokkal kaptam magamra a ruhákat, és legalább az arcomról és a kezeimről megpróbáltam a pulóverembe törölni a mocskot.
A volánnál idegesen túrtam bele a hajamba. Csak támasztottam a kormányt, mintha most ülnék ott először. Lehúztam az ablakokat, éreztem, ahogy az enyhén erdő illatú illatosító szagával keveredik a kinti fagy. A kesztyűtartóban lévő cigiért nyúltam, és rágyújtottam. Először csak az ablakon könyököltem ki, aztán végül is... Elkövettem azt, amit nem kellett volna. Belenéztem a visszapillantó tükörbe. Magam felé fordítottam, és kíváncsi voltam, meddig állom a saját tekintetemet. És ami a legviccesebb, elég sokáig. De miközben a saját, zavarodott, háborgó szemeimbe néztem, azt éreztem, hogy el kellene süllyedjek. Valami nagyon fájt odabent, de nem tudtam volna meghatározni, hogy pontosan micsoda. Egy szörnyeteg vagyok. Egy állat. Tegyük fel, hogy sikerül túllépni ezen az egészen. Ki lesz a következő, aki ekkora pofont kap tőlem csak azért, hogy én "boldog" lehessek? Szabad nekem egyáltalán erre gondolni? Nem véletlenül telt úgy az elmúlt 350 év, ahogy. Egy pillanatra láttam átsuhanni a szememen a szörnyeteget. Búcsúzott. Innentől ő nem fog segíteni, sem magyarázkodni, eleget dolgozott a mai estére. De akkor is... Egy halovány pillanatra mintha egy régi jó ismerős tekintetét láttam volna a saját szememben. Idegesen fordítottam el a tükröt, szívtam a cigibe, majd miután kidobtam az ablakon, padlógázzal indítottam hazafelé. Nem, én nem leszek olyan, mint Todd. Nem lehetek olyan. Most jó úton jártam, elégedettek voltak velem, és egyszerűen nem szabad hagynom, hogy az egész falkán eluralkodjon az én poshadásom. Nem leszek ekkora zsarnok még egyszer, akkora pláne nem, mint ő volt.
Csak hajtottam, száguldottam haza. A 101-es szobában tusoltam le. Az éjszaka hátralevő részét a szobában töltöttem, csendesen magam elé bámulva, de bármennyit agyaltam, inkább egyet léptem előre, és kettőt hátra.
//Én is köszönöm, Tara! //
A hozzászólást Castor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Május 01, 2012 12:17 am-kor.
Van valami elegánsan gyönyörű a télben. Persze, hideg, fagyos és rideg, de a maga módján mégis gyönyörű. Amikor minden fehér hópaplan borít be, gyakran az az érzésem a táj tiszta és érintetlen. Olyan, mintha tiszta lappal kezdene a természet is. Most ahogy nyugodtan sétálgattam a hóban csak egy kicsit éreztem magam hülyén. Be kell vallanom, mentségemre szóljon, hogy ez az egész nem az én hülye ötletem volt. Az egész Vlad fejéből pattant ki, ő tudott csak ilyen idióta dolgokat kitalálni. A fejébe vette, hogy olyan feszes és merev vagyok, mint egy acélrúd. Közölte, hogy ezen változtatni kell, vagy egyszer valaki szépen derékba tör... Nos Vladból kiindulva gondolhatják, hogy főleg milyen ötletei támadtak, hogyan tudnék ereszd el a hajam bulit csapni... Legyen elég annyi, hogy a terveiben volt sok-sok pia, egy ágy, meg kevés ruha... Miután közöltem, hogy akkor kalap kabát és kiteszem a falkából, vagy agyonverem, ha még egyszer ilyen hülyeségekkel zaklat, kitalált egy még idiótább, de legalább kevésbé beteges dolgot. Azt mondta csináljak valami őrültséget, mert attól majd jól ellazulok... Nos ebben baromira nem hittem, de addig piszkált vele, amíg már csak azért nem mentem bele, hogy végre leszálljon rólam. Nos így kerültem ide. Így kerültem ide hófehér báliruhában, koronával a fejemen. ~ Jah elfelejtettem volna mondani? Én vagyok a Jégkirálynő... Vladnak nagyon sajátos a humora... ~ Nos kezdetben azt sem tudtam hová meneküljek a bőrömből, aztán feladtam, egy idő után pedig már egyáltalán nem is zavart. Furcsamód hozzászoktam a hülye szoknyához, meg a kiegészítőkhöz, habár nagyon reméltem nem fogok találkozni senkivel. Végül pár kutyát is elhoztam magammal, hogy ne unatkozzanak. Akkor mondjuk kezdtem begőzölni, amikor Vlad csak a fehér kutyákat engedte el velem... De megúszta a kis mocsadék végül, de legközelebb nem hagyom neki, hogy terrorizáljon. ~ Barátság ide, vagy oda, ez azért sok... ~ Kiértünk az erdőből és ekkor vettem észre, hogy ott az országút. Csak bámultam, mint őz a kocsira... Szépség közelebb is ügetett az úthoz. Hiába szóltam neki, most nem akart visszajönni, így megindultam utána, habár így esélyes volt, hogy valaki meglát az útról, de ettől még nem hagyhatom, hogy elüssék az egyik kedvenc kutyámat!
Fehér, amerre csak nézek, nem látok mást, mint fehér tájat. Már közel két órája róttam a végtelen aszfaltot, uticélom, Fairbanks felé. A autócsoda, melyben épp száguldottam egy piros-fekete csíkos Dodge Viper volt. Mikor először észrevettem a repülőtér parkolójában egy kissé elcsodálkoztam. Nem gondoltam volna, hogy az őrzőknek ennyire jól megy, hogy egy ilyen szépséget adjanak szolgálati autóként a tagjaiknak. Aztán mikor a kesztyűtartóban egy cetlit találtam, amin a következő öt szó szerepelt, „próbáld meg nem megöletni magad” már pontosan tudtam, kitől van az autó. A kocsi, Darius bátyám ajándéka volt. Úgy tűnt, Tabita neki is elmondta, hogy ismét áthelyeztek. Igyekeztem kihasználni a kocsi kínálta lehetőséget. A hangszóróból dübörgött az AC/DC Skies On Fire című száma, én a kormányon doboltam hozzá az ütemet. Abban a barna, szőrös kabátban, pontosabban bundában, amit épp viseltem, úgy nézhettem ki, akár egy medve. A nevelt lányom, Jennifer igazából már többször piszkált azzal, hogy nekem sajátos maciarcom van. ~ Jah, hegesmaci! ~ Ha pedig mindez tényleg igaz, akkor most, ebben a bundában, ha véletlenül meglátnának az állatvédők, akkor egészen biztos, hogy két nap múlva már a Yellowstone Nemzeti Parkban lopkodom a piknikes kosarakat. Lemondóan sóhajtottam. Néha tényleg képes voltam meglehetősen abszurd dolgokra gondolni. Ez különösképpen igaz volt azokra az esetekre, amikor egyébként is keveset aludtam. A nagyjából nyolc órás repülőúton, ami Alaszkát elválasztotta Chicagótól egyszerűen nem tudtam aludni, köszönhetően a mellettem ülő kedves kis család gyermekeinek, akik nem állták meg, hogy visongva, papírgalacsinokkal dobálják egymást, és persze mindenki mást is akik a közelükben volt. Mikor pedig végre az egyik stewardess méltóztatott udvariasan figyelmeztetni a családfőt és feleségét, hogy azért egy kicsit próbálják már meg kontrollálni a gyermekeiket, addigra én pedig már nem voltam álmos. A kocsi anyósülésén egy újság volt kiterítve. Címlapján öles betűk hirdették: „ Daniel Donovan 75 százalékos arányban nyerte meg az időközi választásokat” . A címhez tartozó fotó testvéremet ábrázolta, valamilyen idióta szuperhős pózban, egy fogpasztareklámba is bőven beleillő széles vigyorral. - Felvágós – küldtem egy dühös pillantást a kép felé. Épp azon kezdtem el töprengeni, hogy milyen bájos szarvval meg nyúlfoggal díszítsem ki fivérem fényképét, amikor egyszerre több dolog is történt. Egy hosszú, fehér ruhában öltözött nőt pillantottam meg az országút felé rohanni. Az egészben a furcsaságot az adta, hogy az illető hölgyemény valahogy gyorsabban futott, mint egy hétköznapi ember. Aztán a következő pillanatban egy kutyát vettem észre, épp abban a sávban, melyben én is haladtam. - Francba! A fékek csikorogva engedelmeskedtek akaratomnak, amikor ráléptem a megálláshoz szükséges pedálra. De szerencsémre még azelőtt sikerült megállítanom a vörös-fekete autócsodámat, mielőtt az elütötte volna az aszfalton, riadt őz módjára megálló állatot. ~ Ez egy csodálatos nap! Vajon mi jöhet még ezután?~ futott végig az agyamon, mielőtt kikapcsoltam volna a biztonsági övet, hogy kiszállhassak a kocsiból.
~ Hogy a franc esne belé!! ~ Egyszerűen felfogni sem tudom mi baja van Szépségnek. Egészen kicsi koruk óta én nevelem őket, mind megbízhatók és hallgatnak rám, mindig és minden helyzetben. Olyan még soha nem volt, hogy ne jöttek volna vissza, vagy olyan, hogy elrohantak volna ha hívom őket. - Szépség gyere ide! A fene essen beléd! - dühöngtem. Azonban a kutya hihetetlen sebességgel száguldott az autópálya mellé, ahol már láttam is a közeledő autót. ~ Istenem milyen jellemző!! Naná, hogy akkor járnak ezen a kihalt úton, amikor nem kéne! ~ A rettegés összeszorította a szívemet, ahogy egyre gyorsítva a tempón én is az út felé rohantam. Nem tudom ki próbált már villámgyorsan rohanni, egy hülye báliruhában... de legyen elég annyi, hogy nem ez a legjobb ötlet a világon, sőt úgy is mondhatnánk, hogy piszokszar egy sportruha ez a vattacukor jelmez, ami most úgy repdesett körülöttem, mint egy anyagba költözött hófehér Barbie rémálom... ~ Ha még elesek benne esküszöm széttépem! ~ Kezdtem csúnyán felhúzni az agyam, ahogy az aggodalomtól egyre hevesebben vert a szívem és egyre mérgesebb lettem Vladra. ~ Ha egyszer hazaérek ripityára töröm minden csontját annak a pasinak... Nem csak a csontjait, de még a bőrét is bedarálom... ~ Szerintem már látni lehetett a dühös lángokat a fejem körül, mint valami démoni glóriát, mire elértem az autóútra. Áldja az ég érte azt, akit kell, de az autós megállt. Szépség pedig úgy trónolt az út közepén, mint egy rémült gyerek, akit csínytevésen értek. Odasiettem a kutyámhoz leültem mellé és arcom bele temettem a hófehér bundába. Pár pillanatig csak ültem ott és hallgattam az eb kapkodó lélegzetvételeit. - Ha még egyszer ilyet csinálsz esküszöm apró darabokra szedlek... - motyogtam a kutya fülébe, mintha értené. Közben a többi kutya is beért minket még négy hófehér gyönyörűség dekkolt le körülöttem és az orrukkal böködtek vagy leültek mellém. Nah mostmár tényleg nagyon különös látványt nyújthattam. Össze is kaptam magam gyorsan, felálltam, lesimítottam pár hópelyhet a fehérnél is fehérebb ruhámról, majd próbálva menteni a menthetőt rámosolyogtam a szerencsétlen autósra, aki valószínűleg totális idiótának nézett. - Elnézést a kellemetlenségért... A kutyám soha nem szokott elmászkálni. És nagyon hálás vagyok, amiért nem esett baja... - hadartam össze-vissza sajnálkozó mosollyal. - Amúgy Sedna vagyok, és még egyszer elnézést a kellemetlenségért. - nyújtottam kezet. ~ Jó tudom, elég bizarr, amikor egy hibbant fehér ruhás nő a fehér kutyái közül kezet akar rázni veled, de nincs jobb ötletem... asszem az imázsom már kiszenvedett... ~
Mikor már majdnem odaértem az aszfalton ücsörgő kutyához, megérkezett fehér ruhás villámként a kedves gazdi is. Legalábbis csak arra tudtam következtetni abból, hogy a hölgyemény leült a pórul járt blöki mellé, és a bundájába temette az arcát. Egy pillanatra megálltam és elgondolkodott arckifejezéssel figyeltem a jelenetet, ami még érdekesebbé vált mikor megjelent a villám további négy kutyája. Ekkorra már sikerült teljesen elfelejtenem a kezdeti dühömet, pedig azért az első pillanatban szívesen megmondtam volna Hófehérkének, hogy azért jobban is vigyázhatna a kutyájára. Végül megálltam a nő mellett, de egyelőre nem igazán foglalkoztam vele, inkább a „majdnem áldozatomra” koncentráltam. Féltérdre ereszkedtem a kutya előtt, és kezemet a fejére tettem. Bundája selymes volt, meleg és fehér akár a frissen hullott hó. Egy igazi gyönyörűség ült előttem, aki látszólag még mindig elég riadtnak tűnt. - Semmi baj, kicsi – súgtam megnyugtató hangom a szépség fülébe. Meglepő módon úgy tűnt, nemcsak az embereknél, de az állatoknál is működött ez az egész érzelem átviteles dolog, mert a blöki egy kissé megnyugodott, amit csak abból gondoltam, hogy az orra hegyével megbökte a kezem. Elmosolyodtam. - Most már minden rendben lesz. Ekkor végre volt időm a kedves gazdival is foglalkozni. Be kell valljam, a nő a meglehetősen érdekes ruha, furcsa hajdísz és a kissé megtépázott külső ellenére meseszép volt. Akár egy földre szállt angyal. - Igazán gyönyörű állatok – néztem egy félmosoly kíséretében a gazdira, miközben fejemmel a kutyák felé intettem-... és ha nem tévedek, maga a falkavezér. Elfogadtam a felkínált kezet és gyengéden megszorítottam. ~ Nem angyal, inkább egy Jégkirálynő, fehér koronával a fején.~ - Ami meg a kellemetlenséget illeti, igazából nem történt semmi, így úgy vélem, nincs is oka bocsánatot kérni, Sedna – ízlelgettem a nyelvemen nő nevét. Egy gyönyörű név, egy gyönyörű hölgyhöz. Viszont, ahogy jobban megfigyeltem a szépség arcát, valahogy ismerősnek tűnt, mintha már láttam volna őt korábban valahol, csak épp azt nem tudtam volna megmondani, hogy hol. - Ryan Donovan – mutatkoztam be a legújabb nevemen. Így kimondva talán még hülyébbnek tűnt, mint mikor az igazolványomban először megpillantottam. Elengedtem Sedna kezét. - Egyébként nem akarok tolakodónak tűnni, de elmondaná nekem, hogy mégis miért viseli ezt a ruhát? Ne értsen félre, valóban szép meg minden, csak épp szerintem nem igazán illik egy erdei sétához.
A hozzászólást Lysander Sharmander összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 07, 2012 4:37 am-kor.
Figyeltem a fickót és a mai emberekből kiindulva azt vártam, hogy minimum ordibálni kezd, elküld a francba, vagy kártérítést követel a kocsijával meg sem történt ütközésért, esetleg valami hasonló bunkó dolog... Nagyon, de nagyon kellemesen lepődtem meg, amikor az idősebb, kissé mackósnak tűnő férfi inkább Szépséggel kötött megállapodást. Még mindig nem tudtam mi történt a kutyámmal, amiért öngyilkosjelöltnek állt, és mg mindig elég rémültnek tűnt. A fickó azonban egészen lebratyizott vele, még egy kézböködést is kapott, ami szintén meglepett. ~ Milyen furán viselkedik ma Szépség... ~ Az én ennivalóan édes hófehér ebemről ugyanis tudni kellett, hogy egy borzasztó undok kis méregzsák tudott lenni. Az a fajta, akihez odamennek az öreg nénikék, hogy megsimogathatják-e, aztán a cuki kis szőrcsomó úgy rájuk morog, hogy csak kapkodják a fejüket... Arra amikor azt mondta én vagyok a falkavezér egy pillanatra megmerevedtem, de észrevétlenül, ha nem analizált ezerrel valószínűleg észre sem vette, mert a békítő mosoly szinte azonnal elömlött az arcomon és biccentettem egyet. - Igen, ők az én kutyáim. Kutyatenyésztő lennék. - tettem még hozzá. Nem mintha nem lenne egyértelmű, mert szerintem elég kevés ember tart egy falkányi kutyát magánál. - Szépség mostanában kicsit zavart, főleg amióta a kiskölykei megszülettek. Elnézést, amiért odarohant, nem tudom mi ütött belé, ilyet soha nem szokott nagyon csinálni... A kézszorításra meg elmosolyodtam, olyan kis finomkodó volt, mintha porcelánból lennék, pedig többnyire puszta kézzel bontottam ki a falat, ha bezártak valahová. ~ Persze ezt neki nem kell feltétlen tudnia... ~ - Amúgy üdv Ryan, kissé érdekes megismerkedés volt, az biztos, de azért örvendek a találkozásnak. - mondtam afféle bájmosollyal, amit már annyiszor nyomtam el, hogy erőltetettnek sem tűnt. Amikor pedig rákérdezett a ruhámra még egyszer végignéztem magamon, mint aki most jön rá, mit is visel. Aztán csak megvontam a vállam és sajnálkozó mosollyal néztem rá. - Nos ez egy hosszú történet... Az igazság az, hogy az egyik barátommal fogadtunk, merek-e ebben mászkálni... - adtam valami viszonylag épelméjű magyarázatot a dologra. ~ Ha ezt túlélem, már biztos, hogy apró darabokra fogom szedni Vladot... nagyon apró és fájdalmas darabokra... Miért kell neki mindig hülyét csinálnia belőlem??? Szörnyű... ~
A kora délutáni időpont ellenére is szerencsém volt. Már amennyire szerencsének lehet nevezni, hogy ki kell mennie az embernek járőrözni... Nem, ezt nem nevezném szerencsének. Ellenben, hogy az időpont tökéletesen megfelelt Masakonak, azt mindenképpen. Hasznost a beígérttel. - Így szép élni, nem igaz? Miközben magamra rángattam egy egyszerű szürke pólót, felhívtam Anyát is, hogy legyen már oly kedves, csatlakozzon be a buliba. Még dél körül jött egy füles ugyanis, melyről most, hogy a kocsiban ülünk, nem esik szó kettőnk között. Már csak azért sem, mert a kis keleti is jelen van, és szívemre venném, ha elijedne. Úgyse találunk semmit, ziher, hogy megint valaki csak szórakozik itt a rémhistóriákkal... - Látszólag halál lazán ültem a volán mögött, fél karral kormányozva, másikat a lehúzott ablak keretén támasztva meg, úgy tartva a cigim, hogy a hamu ne a kocsiba potyogjon. Ilyen az, amikor két szerelme nem fér meg egymás mellett az embernek. Vagy csak nagy nehezen. - Itt is vagyunk! - szólalok meg végül egy fák által kevésbé sűrűn lakott részen. Lassítok a terepjáróval, majd idővel le is állítom. Leejtem a csikket, majd kiszállva eltaposom, hogy aztán ráérősen vándoroljak át a jármű másik felére, ajtót nyitni a lédiknek. Mindkettőnek.
*Igazából elég érdekesnek találja, hogy a férfi keverni szándékozik a kellemest a hasznossal. Nem mintha zavarná, hogy körbe akarja vezetni Masako-t az erdőben, pusztán ők elvileg azért jöttek, hogy megtaláljanak egy hullát. Végül is... az erdő árnyoldalait is meg kell mutatni, persze. De mondjuk, ha annyi dollárja lenne, ahányszor ezt eljátszották velük és nem volt hulla... már baromi gazdag lenne. Ez már szinte napi rutin. A hátsó ülésen foglal helyet. Will-t már ismeri egy ideje így feltételezi, hogy nem ő az első számú érdekesség, hanem a távolkeleti leányzó. Persze amikor beszálltak már bemutatkozott, így a formaságokon már túl vannak bizonyára. Anya pedig egész csendesen elvan a hátsó ülésen, ha csak nem kérdeznek tőle ő csendben figyeli a mellettük elhaladó tájat. Mivel alapvetően túrázni jöttek az erdőben, így nem öltözött ki. Egy kényelmes farmert húzott, hozzá egy egyszerű nemzeti parkos pólót, amit régebben valószínűleg még Willtől kért. Úgy fest ma kimondottan az itteni ajándékboltból öltözött, mert egy Fairbanks feliratú baseball sapka is van rajta, de éppenséggel ez az egyetlen ilyen sapkája. Végül is nem áll rosszul neki. Haját összefogta lófarokban. Ha létezne mondjuk a fairbanksi helyszínelők című sorozat, tuti beválogatnák.* - Masako, úgy hallottam divattervező vagy. Meg lehet ebből élni? *Csak pusztán érdeklődik. Végül is, amikor Will hívta, azt nem mondta, hogy végig csendben is kell lennie. Majd amikor megállnak, szépen ki is száll, mielőtt a férfi még ajtót nyithatna neki. Kimondottan nem szereti ezeket a felesleges udvariassági köröket, amik arra engednek következtetni, hogy a nő egy gyenge, törékeny és önállótlan lény. Viszont mindenféle plusz megjegyzés nélkül ő meg hátul kerüli meg a kocsit és nemes egyszerűséggel felszedi az eldobott és eltaposott csikket.* - Valamit elhagyott vadőr úr. *Felmutatja a csikket a férfinek, ha nem lenne elég egyértelmű.* - Egész úton egy szót sem szóltam arról, hogy bagózol, pedig tudod mit gondolok róla, de legalább te ne szemetelj. *És azzal előkotor a zsebéből egy zsepit, beleteszi a csikket és zsebre vágja. Nem egy Greenpeace aktivista, de azért ő legalább törekszik arra, hogy ne rontson a helyzeten. Egyáltalán nem anyáskodó, vagy megrovó, inkább csak felhívja a férfi figyelmét.*
Végre sikerült időpontot egyeztetnem az én Hősömmel az erdei kiruccanáshoz. Nagyon izgatottan vártam ezt a napot. Ma kivételesen öltözékemnél a kényelemre koncentráltam és nem a divatra. Tudom ez egy divattervezőnek nagyon is nehéz, de az erdőbe mégsem libbenhetek be a legszebb ruhámban. Még a fák is kinevetnének. Bevallom őszintén arra nem számítottam, hogy társaságunk is lesz, de csöppet sem zavar, sőt nagyon is örülök neki. Eleinte sokat csacsogok szokásomhoz hívem, majd idővel azért én is lecsillapodom és inkább a tájra kezdek el koncentrálni. Élvezem, hogy végre kimozdulok otthonról és egy ismerőssel, talán már baráttal együtt lehetek. Azt hiszem igen Will az első barátom itt a városban. Nála jobb nem is lehetne. Csak ne lenne olyan helyes! Gondolataimból Anya zökkent ki és kissé meg is lepődöm, majd egy széles mosolyt varázsolva arcomra válaszolok is a kérdésére. -Oh hát az attól függ, hogy sikerül e befutni. Ez olyan mint minden művészeti ág. Akkor sokat lehet vele keresni, ha úgymond felfedeznek és befutsz, de amúgy nagyon nehéz munkát találni és kitörni. Nekem szerencsém volt. Egyik ismerősömnek köszönhetően ismertem meg a "mesteremet", amitől sokat tanultam és sokat is segített nekem. Így most viszonylag jól keresek. Már a városban is van rendelésem. Egy fickó vagy hat öltönyt rendelt tőlem...Csak úgy pislogtam párat....Meg nem rég nyitottam egy boltot még otthon, de még nagyon fiatal. Csak később derül ki, hogy mi lesz a sorsa.-Lehet, hogy egy igen vagy nem is elég lett volna a kérdésére. No d
e akkor én nem én lennék hanem....valaki más. Idő közben meg is érkezünk aaaaa valahová az erdő közepére. Nem tudom, hogy miért is jöttünk ide, de bízom a Hősömben. Aki megment valakit a bepisiléstől az már nem lehet rossz ember! -Oh köszönöm! Ez kedves tőled!-Én viszont szeretem az ilyen lovagias gesztusokat, és a mai világban sajnos már nagyon is ritka. -De Will! Neked kéne példát mutatni! Ha már vadőr vagy akkor viselkedj is úgy! Nem illik szemetelni. Te sem örülnél neki, ha felmenne valaki hozzád és minden szemetét ledobná a földre, amit végül te összeszedhetsz.-Komoly ábrázattal nézek Willre, majd ismét előbújik barátságos mosolyom. Nah igen azt hiszem nem én fogom megnevelni őt. -Amúgy miért is jöttünk ide?-Teszem fel végül a Nagy kérdést és remélem válasz is jön rá.
Aprón mintha el is mosolyodnék, mikor Masako megköszöni a segítséget. De lehet, csak a kései nap csalóka fénye űz tréfát és azért látszik úgy, mintha mosoly ülne ki képemre. Anyának meg így "udvaroljon" a radai rosseb. Noha tisztában vagyok vele, mennyire nem csípi az ilyesfajta gesztusokat a nő, rendre sikerül megpróbálkoznom vele. A nevelés teszi. Hihetetlen, hogy évtizedek távlatából se veszett ki belőlem az, amit gyerekként a szüleim belém neveltek. Bár az okosak úgy tartják, életünk első három éve a legmeghatározóbb a jellemfejlődés szempontjából. Azt hiszem, lehet benne valami. Mikor Masako rákontráz, égnek emelem a tekintetemet. - Miért van olyan érzésem, hogy ti ketten remekül ki fogtok jönni? - tekintek végül feléjük, majd lezárom a kocsit és igazítok az övemen, melyen ott figyel vadászkésem is. Végül megadóan nyújtom tenyerem Anya felé. Nem, nem pacsiért, hanem azért a csikkért, amit képes volt felszedni, noha idő kérdése és elbomlott volna. Nők... Masako kérdésére felvonom a szemöldököm. Vajon ha túrázni hívják az embert, akkor miért megy erdőbe? Érthetetlen... Szerencsére van annyi bennem, hogy nem teszek rosszmájú megjegyzést és nem vázolom fel, hogy hogyan fogjuk leütni és elföldelni. Elcsépelt poénnak tartom. - Hát túrázni! Én szóltam előre, hogy nem olyan izgalmas a melóm, mint a tied, de kis szerencsével talán még vadakat is láthatunk. - ezzel együtt intek a hölgyeknek, hogy indulás. Az mellékes, hogy nem épp a turistajelzés mentén haladunk, hanem attól eltérve egy erdei csapáson, melyről laikus is megállapíthatja, nem először jár ember erre. A munkatársaimmal megvannak a magunk kis járatai, ösvényei az erdőben. - Főleg, ha már Anya így ráállt a témára. - jegyzem meg felé pillantva Masakoról. - Szerintem ilyen pólót már nem is lehet kapni. (Kivel kellett érte lefeküdnöd?) - jegyzem meg, mintegy mellékesen. Nem is én lennék, ha nem jegyezném meg, hogy kicsípte magát a szentem.
*Persze érdeklődőn figyel Masako mondandójára, hiszen nem csak azért kérdezett, mert nem volt mi mást mondani, hanem mert tényleg érdekli. Bár nem nagyon tud mit kezdeni a temérdek információval, azon kívül, hogy bólogat és feldolgozza. Mondjuk a hat öltöny említésénél kicsit felszaladnak szemöldökei.* - Hat öltöny, azért nem lehet olcsó mulatság. Vannak akik nem tudják már mire költeni a pénzüket. *Kissé megcsóválja a fejét. Nem szereti a rongyrázást, hat öltöny meg azért már eléggé annak minősül. Ha neki ennyi pénze lenne, akkor ő tudná értelmesebb dologra is költeni, mint ruhákra, de hát az emberek értelemszerűen nem egyformák. Annak viszont örül, hogy Masako az ő pártját fogja. Még bólint is hozzá Willre nézve, hogy bizony a nőnek tökéletesen igaza van. Csak ő nem akart belekezdeni a szent beszédbe, mert tőle már hallhatta a férfi. Végül is jó rég óta kollégák. A költői kérdésre csak elmosolyodik és Masako-ra tekint. Kikészítik még ma ezt a hapsit... vicces lesz. Amikor Will kezet nyújt, nemes egyszerűséggel kezet ráz vele. Pontosan tudja mit akar, de ez most úgy adja magát, elégedett mosollyal néz fel a férfire.* - Majd én kidobom, legközelebb meg majd figyelsz. *És szabad kezével még vállon is veregeti a másikat. Már eltette a csikket, majd kidobja. Ezt a lovagot csak jobban motiválja, hogy ne ugráltassa maga körül a nőket legközelebb, ha a Greenpeace duma nem is hat rá. Részéről indulhatnak és követi is Will-t ha megindul. Őt személy szerint nem zavarja, hogy nem a már létező ösvényen mennek. Van némi fogalma arról, hogy a férfi mennyire is ismeri a terepet, szóval ez nem zavarja különösebben.* - Nem most vettem. Csak megtaláltam a szekrény aljában és gondoltam, alkalomhoz illő lenne. Ha tetszik, akkor amúgy ilyet simán lehet házilag is csinálni... Nem? *A végén Masako-ra tekint, hiszen ő a divatguru, hátha konyít valamit a pólófestéshez is. Jómaga egyszer próbálkozott meg pólót festeni, azóta van hippis pizsamája. Mondjuk feltételezi, hogy a férfinek is van még valahol ilyen pólója, de nem baj. Ő is elfogadna még egy ilyet.*
-Nah igen az a pasas nagyon gazdag egy fickó lehet! Meg vajon mit csinál plusz hat öltönnyel. Mert gondolom több is van neki. No mindegy is. Én csak örülök, ha sok ruhát vesznek tőlem.-Így legalább a vendég és én is boldog leszek. -Nos Will így legközelebb többször is gondold meg, hogy hány nőt hívsz meg egy kis erdei sétára.-Elnevetem magam, majd Anyara pillantok. Azt hiszem ma sem fogok unatkozni. Inkább örülne neki, hogy ilyen jól megférünk egymás mellett. Bár igaz még sokat nem tudunk egymásról, de csak nem lehet olyan szörnyű egy nőszemély, ha már Will barátja. Nem kell hülyének nézni a kérdésem miatt. Az erdőben sok mindent lehet csinálni, nah meg lehet, hogy itt valamit meg akart volna mutatni nekünk. -Ki mondta, hogy nem olyan izgalmas? Én nagyon is szeretek sétálni, csak lusta vagyok elindulni. És ha állatokat is látunk az maga lesz a boldogság. Még sosem láttam állatot a vadonban...Na jó kisebbeket igen meg madarakat, de nagyobb testűeket nem nagyon. Csak az állatkertben, de tudom, hogy az nem ugyan az .- És most úgy érzem magam, mint egy hét éves kislány aki lelkesen meséli az erőd bácsinak mi szépeket látott eddig. Talán kicsit vissza kéne fognom magam. Nem vagyok már kislány...Sőt egy felnőtt nő vagyok, akinek van egy boltja és aki már itt is talált magának munkát. Utol kéne érnem magam. -Biztos lehetne ilyet csinálni. Bár én még nem próbáltam ki. Általában én a kész anyagot formázom meg, és ha kerül rá minta azt vagy belevarrják, vagy csak rányomtatják. De aki szeret otthon textilt festeni vagy ehhez hasonlókat simán megcsinálhatná....De engem is érdekel az ajándékbolt! Ha rendszeres látogatója leszek a parknak akkor bizony nekem is be kell szerezni ilyen ruhákat!- Kiszélesedik mosolyom, majd kettejükre pillantok. -Amúgy ti honnan ismeritek egymást? Anya gondolom te nem itt dolgozol, mert akkor nem ilyen ruhában lennél!-Vagyis csak gondolom. Aztán lehet, hogy tökre félreértem a dolgokat. -És van valami célunk? Mondjuk megmászni az egyik csúcsot. Közben én a pokolba foglak küldeni, hogy miért megyünk ennyit felfelé, de mikor majd felérek már csak hálálkodni tudok amiért felhoztál. Egyszer megmásztam így egy hegyet még régen. Szenvedtem mint a fene, de ahogy felértünk már nem izgatott és csak a kilátást figyeltem. Olyan szépet még nem láttam!-
- Akkor jobb helyre nem is jöhettél volna. Akad pár pénzes ember errefelé... - Jegyzi meg, a végét kissé morgósabban, noha nem féltékeny ő, csak valahogy nem szívleli őket - tekintve, hogy a nagy részük vérfarkas, talán érthető is. A csaj azon megjegyzésére, hogy máskor meggondolom, hány nőt is hozok magammal, előbb felvonom a szemöldökömet, majd hol Anyára, hol pedig rá pillantok lassan, mintha csak elgondolkoznék. Képemen lusta ütemben, lassan terül el egy széles mosoly. - Azt hiszitek, nem bírok el kettővel? - ezzel részemről indulhatunk is. Elvégre nem azért jöttünk, hogy egész nap ácsorogjunk és a szemetelést vitassuk meg, nem igaz? El is kérném a felszedett csikket Anyától, ám ő nem adja. Hát jó... - Vagy nem, hanem elteszed ereklyének. - Jegyzem meg, nem kérdésként feltéve, hanem ténykijelentésként, ezzel is húzva a másikat. Ki tudja, hány ereklyéje lehetne már így tőlem. Egyet igazán dedikálhatnék már a kedvéért! Éééés hölgyeim és uraim, végre méltóztat a kis csapat elindulni. Fantörpikus. Habár Masako csiripelésére nem reagálok érdemben, ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnék rá. De ezzel együtt figyelnem kell köröttünk is az erdő minden egyes neszére, arra, hogy jó felé menjünk - mintha nem lenne már a lábaimban az útvonal - elvégre én felelek a biztonságáért. Anya elég nyilvánvalóvá tette a telefonba, mikor beszéltünk - mondjuk nem is várnám el tőle, hogy a felvigyázó szerepében tetszelegjen. Nyilván nem véletlen merészeltem elhozni a lányt - úgysem találunk majd semmit. Kérdésére a lánynak, hogy honnét ismerjük egymást, Anya felé fordítom a fejem, mintegy jelezve, meghagyom neki a válaszadás lehetőségét. Nekem ott van egy másik kérdés, ami az úticélt firtatja. Épp elég lesz nekem arra felelni, tekintve, hogy alapjáraton nem vagyok túl beszédes. - A hegymászást most kihagyjuk, azt hiszem. De az etetőket mindenképpen útba ejtjük... - ha már programot kértek, akkor tudok mondani. - Bár ezzel nem azt ígérem, hogy a lábaid nem kapnak izomlázat holnapra! - nevetek fel elcigarettázott, reszelős hangon. Az a fránya bagó.
- Érthető, hiszen ebből élsz. Gazdagok pedig mindenhol vannak. *Utóbbit Will felé intézi, mert érzékelte a kijelentésbe vegyülő furcsa élt, ami minden bizonnyal arra utal, hogy a kolléga nem szívleli a gazdag vérfarkasokat. Vagy ő hall bele olyasmiket a dolgokba, amik nincsenek benne. Speciel neki egyik vérfarkassal sincs baja, attól függetlenül, hogy gazdag vagy sem. Arra viszont elmosolyodik, hogy Will esetleg túlvállalta magát velük, akárcsak a férfi válaszán.* - Két őzzel, vagy két gyújtogatóval esetleg, hisz ez a munkád, na de két nővel... *Adja a téma alá a lovat, hiszen, jópofa Will-t bosszantani, plusz akkor már be kell bizonyítani, hogy ők ketten Masako-val ki tudják őt készíteni. A csikket pedig nem adja vissza, még kicsit meg is paskolja a zsebét, ahova eltette.* - Majd bekereteztetem és bekerül a többi mellé. *Mosolyogja elégedetten és ezzel lezártnak is tekinti a témát. Majd az első adandó kukánál ki fogja dobni egyébként. Egyáltalán nem gyűjti a William-ereklyéket. Nincs olyan élő férfi, akiről ő ereklyéket gyűjtögetne. A lány állatok iránti lelkesedését hallva kissé elneveti magát. Azért ő már látott néhány vadállatot élete folyamán, nem is feltétlen érez olthatatlan vágyat, hogy még többet lásson, de meg tudja érteni a fiatal nő lelkesedését.* - Őzeket vagy sünöket szerintem valószínűleg fogunk látni... én legalább is beléjük szoktam futni. *Jegyzi meg kedves mosollyal, miközben követi a párost az újdonsült ösvényen. Valószínűleg ugyebár nem férnek el egymás mellett, így libasorban kell menniük. A textil festésre bólint, úgy fest nem nagyon tud ebben segíteni neki Masako, de igazából csak egy kósza gondolat volt. De ebből ki is rángatja a nagy kérdés... honnan is ismerik egymást Willel. Még jó, hogy annak ellenére, hogy nem szeret, egész jól tud hazudni.* - Testnevelés tanár vagyok az egyetemen és szoktunk rendezni tájfutást itt a környéken. Amikor ide jöttem tanítani, akkor ismertem meg Will-t az egyik ilyen szervezés alkalmával és mivel beleszerettem ebbe az erdőbe néha segítek is neki, ha tudok. *És még csak nem is hazudik nagyot. Csak egy kicsit ferdít az igazságon, de végül is nem mond teljesen valótlant. Ez azért őt is eltölti némi megnyugvással, de azért a férfi tarkójának küld egy rosszalló pillantást, hogy áthárította rá a válaszolás jogát. Amúgy persze arra is figyel hova mennek, bár ő itt csak mint kísérő van jelen.*
-Engem nem izgatnak annyira a gazdagok. Oké sok mindent el lehet nekik adni, de inkább a normál osztálynak terveznék ruhát, meg a boltomat is úgy alakítanám, hogy ők is tudjanak ott vásárolni ne csak az elit réteg.-Bár sajnos az otthoni boltomban általában csak gazdagok járkálnak és ők sem vásárolnak túl sokat. De még bízom a szerencsémben és remélem befog indulni rendesen az üzlet. A csevegésükre csak mosolyogni tudok. Teljesen olyanok mint egy szerelmes pár. Bár ki tudja lehet, hogy tényleg éreznek valamit egymás iránt. Szép kis páros lennének az biztos. -Oh én sünöket már láttam. Nagyon kis aranyosak, bár iszonyatosan büdösek. Amúgy azt hallottam, hogy amikor még nagyon kicsik akkor a tüskéik puhák. Ez igaz?-Ők biztosan jobban tudják, bár lehet, hogy most egy jót fognak rajtam röhögni. Nah nem is baj. A nevetés jó dolog. -Tesitanár? Ó jaj! Én velük nem jövök ki jól. Szerintem olyan lusta embert mint én ritkán teremtett a Föld. A suliban tesiből sosem voltam jó. De akkor ezek szerint lehet önkénteskedni nálad Will? Ez jó hír! Akkor én is szívesen csatlakoznék, bár nem tudom, hogy hasznodra válnék e. Nem vagyok valami erős sem valami ügyes. De csak van valami olyan munka amit én is el tudok vállalni.-Nagy boci szemekkel pislogok Willre, majd kiszélesedik mosolyom. -Az etetőket? És ha elég csendesek leszünk lehet, hogy észre is veszünk egy őzt vagy szarvast? Bár azoknak jók a fülük. Pedig milyen jó lenne látni egyet. Olyan szépek. De inkább csöndben maradok. Gondolom ti is jobban örülnétek neki.-Azzal abba is hagyom a "csiripelést" és inkább a tájat és a madarakat kezdem el figyelni és hallgatni. -Hu bocsánat, de egy utolsó kérdés! Fel tudjátok ismerni a madarakat a hangjuk alapján?-
- Elbírtam én már többel is. - kacsintok cinkosan Anya felé a nőkre vonatkozó megjegyzésére. Akár félre is érthetné lazán, de a mi barátságunk már régen túl van az ilyesmiken. - Igen, igaz. Kis fehér puha tüskéik vannak csak. - felelem a sünöket illetően, miközben haladunk. A sor eleje nem épp hálás hely beszélgetés szempontjából, bár ezt a legkevésbé sem bánom, ami azt illeti. Masako csicsergése így is eljut hozzám, ha mögülem szól. Azért arra, hogy a tesitanárokkal nem jön ki, felkacagok elcigarettázott hangomon. - Mert nem ismerted eddig Anyát! Az önkénteskedést egyébként a Park vezetőségének megfelelő részlege intézi. Azt hiszem a neten van róla információ... - Nem nagyon szokásom számítógép közelébe menni, csak ha feltétlenül muszáj. De mivel két lábon járó infóspult sem vagyok, így hirtelen ezt tudom a lánynak ajánlani. - Biztos akad olyan is, amit el tudsz te is végezni. - fordulok hátra, épp csak Masakora pillantva egy félmosollyal, hogy végül apró sóhajjal nyugtázzam további beszédességét. Azért imát nem mondok, mikor elhallgat, de kétségtelenül egyszerűbb így átadni magunkat az erdő szépségének, neszeinek. Erre megint megszólal... - Ha évekig az erdőt járja az ember, fura lenne, ha nem tudná. - Lépdelek tovább felkacagva, ám a következő pillanatban lentebb kiszúrok valamit, ami nem oda illő. Megtorpanok, persze, szólni elfelejtek, így megeshet, hogy Masakot a hátam fogja meg a hirtelen stop-nak hála. - Ott van valami. - bökök az erősen emberinek ám igencsak kicsavarodottnak és hiányosnak tetsző valami felé, ahogy a két nőhöz fordulok. Szavaim persze Anyának szólnak fojtott idegességről adva tanúbizonyságot, és bizony, én megindulok lassan, de biztosan lefelé a kissé meredek talajon. - Vigyázzatok hova léptek. - Ha esetleg követnének. Nem szeretném, ha nyakukat szegnék. Főleg Masa. Ha már én hoztam ide, én felelek az épségéért, ez tiszta sor.
- Nagyon helyes. Egyébként nem is nagyon értem, hogy mi tud olyan sokba kerülni egy ruhán... nő létemre. Vagyis... tudom, hogy a márka, de most tényleg van, aki ez alapján választ? Sose fogom ezt megérteni. *Méltatlankodik egy kicsit a dolgon, mint minden alkalommal, amikor elmegy ruhát venni, de hát ez van. Ő egy egész más világ szülötte, még a mai kor indiai női sem értenék ezt, nem hogy az, aki már közel kilencven éves. Ez van, sok mindent nem ért a mai világban. Will kijelentésére egyszerűen elneveti magát. Ha ez olyan férfitól jönne, akit nem ismer, lehet, hogy komolyan zavarba jönne, de William... hát ő William.* - De végül felébredtél. *Egészíti ki a kijelentést széles mosollyal. Persze csak húzza a másikat, általában nincs ebben köztük semmi komolyság, vagy sértődés. Mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, hogy a férfinek nagy az arca, ezt pedig Anya előszeretettel töri le, amiért persze meg szokta kapnia visszavágást. A sünöket illetően, nem szól közbe, hiszen ez Will szakterülete. Addig is nézelődik. Amikor aztán a tesitanárokról van szó, elnéző mosoly jelenik meg arcán Masako kijelentésére. Ismerős a téma. Már épp válaszolna is, amikor a férfi kijelentése érkezik, amire azért a mosolya kissé zavarttá válik, de igyekszik gyorsan túllendülni a bókon.* - Igazából motiváció, meg hozzáállás kérdése az egész. Szórakoztatóvá is lehet tenni az általános testnevelést, csak tudni kell a módját. Mondjuk a lustaság nálam is felüti a fejét, van hogy hozzám se járnak be, erre én sem tudom az orvosságot. *Mondja végül kiszélesedő mosollyal alapvetően Masakohoz intézve a szavait. Az önkéntesség módja megint csak nem az ő asztala, ő még nem is neten jelentkezett, ez valami új rendszer. Mindenhova betör az internet, de speciel jómaga igyekszik is haladni a korral. Természetesen először még ő is két kézzel fogta az egeret. A madarakat illetően kissé megingatja a fejét. Ő azért nem ennyire profi ebben.* - Én a jellegzetesebb madarakat megismerem hangról, de egyáltalán nem mindet. Például a varjút, de azt könnyű... vagy a cinegét... *Lehet, hogy folytatná, ez már nem fog kiderülni, ugyanis Will megtorpan, így ő maga is hasonlóan tesz. Bár a férfitól nem nagyon látja, azt, amit a másik, de amikor megindul, akkor ő maga is hasonlóan tesz.* - Néha az erdőben élő vadak elejtett vacsorájába is bele lehet futni... *Magyarázza halkan Masako-nak, nehogy megijedjen itt a nagy óvatosság közepette. Meg persze próbál falazni, mivel gőze sincs mit találtak.*
-Van ahol az anyag is nagyon sokba kerül, meg az elkészítése sem mindegy. Én mondjuk, ha külön rendelést kapok egy darabra kézzel készítem el, ami ugye több idő és emiatt drágábban is adom. De gondolom ez érthető. De igaz sajnos sok márkánál tényleg csak a márkát fizeti ki az ember. Azt hinné sokkal jobb minőség, mint egy egyszerű kínai darab, de van mikor rosszabb.-Azért sem vásárolok olyan boltokban. Szerencsére már tudom mit kell megnézni egy ruhadarabnál ahhoz, hogy tudjam tartós lesz e vagy sem. -Én lehet, hogy élvezném. Mert mondjuk szeretek sétálni, meg táncolni. Szóval nagyon lusta nem vagyok, csak a bénaságom miatt a végén úgy is feladom és megutálom. De egyszer szívesen megnéznélek. Hátha te tényleg megszerettetnéd velem!-Igaz viccesen festenék a sok gimis diák között, bár sokan még mindig annak néznek. A végén még be is tudnék olvadni közéjük, de az nem lenne valami szép bók. -Az tök klassz! Majd mondtok nekem pár könnyebben felismerhető madarat!? Szívesen megtanulnám én is. Tök poén lehet, hogy hang alapján már tudod is milyen madarak vesznek körül.-De most már tényleg csöndben maradok. Egyenlőre más kérdésem nincs, így marad a nézelődés. Will szavaira a mutatott irányba terelem tekintetem, majd egy grimasz jelenik meg arcomon. Nem tűnik valami túl biztatónak az a valami. És mi oda lemegyünk? De miért? Egy nagy sóhaj után azért én is megindulok Will után. Nagyon lassan haladok lefelé, nem szeretnék seggre esni vagy legurulni a lejtőn. Ám amikor egy pillanatra felpillantok Willre sikerül valami kőre rálépnem, amitől szépen a popómra is esek és le is csúszom a kis lejtőn egyenesen rá a kérdéses "tetemre". Mikor már felfogom, hogy mi is történik egy sikoly szalad ki a számon, majd rémülten felpattanok és hátrálni kezdek a hullától.
Rendkívül hálás vagyok Anyának a magyarázó szavakért - nevezzük nevén a gyereket: a falazásért. Épp csak egy pillanatra lépek oldalt és tekintek hátra őrzőtársamra, mikor Masako megbotlik és lezúg mellettem, hiába kapok utána. Úgy fest, a csaj taszítja a rendkívüli reflexet, amivel megáldottak az egyik szertatáson még régen. Ilyet se sűrűn pipáltam... Lényeg, hogy szedem a lábam és remélem, Anya is hasonlóképp tesz, így gyorsan ott termünk a tetem mellett. A néhai minden bizonnyal nő lehetett, legalábbis a hosszú, vértől csatakos hajcsomókból erre következtetek. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor a kisasszony kissé... ki van fordulva önmagából. A torka átharapva és kitépve, végtagjai száma is hiányos és az erdő "keselyűi" - a legyek - már meg is környékezték, szóval fene tudja, mióta lehet itt. Ki tudnánk deríteni, de nem egy civil jelenlétében. Anyára sandítok, majd határozottan, ám nem fájón Masako vállába markolok, így segítve talpra a lányt. - Minden oké. Itt vagyunk. - megnyugtatásból nem fogok jelest kapni, az egyszer biztos. Azért ne mondja senki, hogy nem próbálkozom: átkarolom a vékony kis testét, vállait biztonságot adón és hátrébb terelgetem a tetemtől. - Hívd a zsarukat. - kérem Anyát, aki persze Westmoreland-et fogja remélhetőleg tárcsázni, ám mivel kettőnk közül még mindig én vagy az erdész és nem ő, így én várom meg a kiérkezését a jelvényesnek, őt pedig megkérem, Masakot kísérje haza - elviheti a kocsimat... //Elnézést, hogy csak most írtam és ilyen sután zárult. :/ Minden esetre köszöntem, hölgyek! //
*Hát egyelőre egyik falkával se került különösebb barátságba. Ott a hoteli incidens a betolakodókkal, de az őslakosokhoz még nem is volt szerencséje. Bezzeg már őrzőbe is sikerült belefutnia. Az mindenképpen érdekes este volt. Mindenesetre még mindig magányos leszámítva, hogy Yetta se került még egy falkába se, és legalább ők össze fognak elvileg tartani. Bár a nőt ismerve ebben sose lehet biztos. Lényeg a lényeg néha azért jó érzés kicsit átváltozni, meg valahol eltölteni a teliholdat. Így azért terepszemlét kéne kicsit tartani, kellemetlen lenne átalakulva valami váratlanba futni. Elméletileg már kint van a mindkét társaság felségterületén, de azért biztos nem túlzottan. Nem hülye, azt tudja hogy egy két farkassal könnyen elbánna, de belefutni a falkába azért ő se szeretne. Szóval idekint sétál felmérve a tája, figyelve a környezetet és vadállományt. Halkan lépdel mikor érez valamit de egyébként csak kellemes séta. Farmerban és jóféle csizmában indult el, mert azért terepre kell is. Illetve egy kicipzározott fekete bőrkabát van rajta ami alól egyelőre csak pulóver látszik ki ami hasonlóan sötét színű. Bár lehet nem okos dolog de kiengedi magából a farkasenergiáit, hogyha valami olyan van a környéken az érezhesse messziről. Lehet butaságnak mondani, de ő inkább figyelmeztetésképpen és mondhatni béke szándékkal teszi. Tudják hogy itt van, és nem rejtegeti magát. Bár nem hinné hogy bárki másba futna ilyen helyen.*
Egy nagy termosz forró kávét szorongatva szidtam magamban a fél világot, amiért olyan ostoba voltam, hogy nem gondolkoztam előre. Na igen, még csak véletlenül se magamat. A bakancsom fűzője már vagy negyedjére kötődött ki, de ezúttal nem törődtem vele, himbálózzon csak, ha annyira akar, nekem minden energiámat felemészti az, hogy itt bóklásszak a fák között, mint egy elveszett kisgyerek. Megígértem egy rendszeres túrázómnak, hogy a legközelebbi kirándulásra keresek valami izgalmasabb útvonalat, de arról természetesen megfeledkeztem, hogy ha elmegyek bulizni a magam módján, úgy hogy rá két napra már széles mosollyal és hatalmas optimizmussal kell nekivágnom sokadmagammal a hegyeknek, akkor a józanodásra és a másnaposság kiheverésére szánt pihenőnapom elúszik. De nézzük a dolog pozitív oldalát. nincs is jobb hely egy kis lazításra, mint a friss levegőn tett nyugodt séta egy kis nézelődéssel... és irtó nagy fejfájással. Egy nagy levegőt véve szürcsöltem ismét néhány kortyot az extra-fekete itókámból, majd egy fintor kíséretében le is tettem egy fa tövébe. Hiába volt hó, nekem akkor is melegem volt, szóval úgy döntöttem megszabadulok a pulóveremtől, de ez közel sem volt olyan egyszerű, mint azt szerettem volna. Kibújtam a jó kis télikabátomból, ami egy faágon landolt, majd utána megpróbáltam leküzdeni a pulóveremet, de az makacsan beleakadt egy hajcsatba, és mivel nem szerettem volna megszabadulni egy teljes hajtincsemtől, inkább toporzékoltam egy sort és feltartott kezekkel, egy félig levett pulóverben ledobtam magam a hóba jó hangosan zsörtölődve egy kicsit. És ez volt az a kínos pillanat, mikor megéreztem azt a másik farkasenergiát, ami egy csöppet sem volt ismerős, viszont erős az igen. Végleg elillant belőlem az utolsó morzsányi remény, hogy ma jókedvem lesz. Szívem szerint átváltoztam volna, hogy világgá szaladhassak, vagy legalábbis megpróbáljam, de ehelyett, csak legyűrtem a pulcsim, felhúztam a lábam és a kezeimet keresztbe téve bámultam magam elé, és könyörögtem az égieknek, hogy tereljék másfelé a csúnya gonosz farkast, mert ha idejön és majd játssza itt a 'ki vagyok én?!'-t, biztos, hogy melegebb éghajlatok felé küldöm.
Kezdőlap
//
