Felvonom egyik szemöldököm ahogy elkezdi magyarázni, hogy miért is álldogál itt félpucéran. Engem aztán hidegen hagy a dolog. Nem kell magyarázkodnia. Azt csinál amit csak akar. Tőlem még pucéran is rohangászhat, ha ahhoz van kedve. -Oké!-Mégis mit mondjak erre? Hogy jaj te szegény..És ugye nem szúrt meg nagyon téged? Áh szóval még allergiás is. Na ugye nem itt fog nekem elájulni, vagy fuldokolni? Én aztán nem vagyok orvos, hogy megmentsem az életét, de a jelek szerint semmi baja. Az viszont jobban aggaszt engem, hogy Jack miért viselkedik így vele. Még más kutyás gazdit sem szokott megmorogni. Lehet, hogy van valami a táskájában, aminek az illata nem tetszik neki? Aztán kiderül róla, hogy valami drogos fickó -Az lehet, de Jack nem szokott megmorogni, ugatni másokat. Elég nyugodt egy kutya. Esetleg valami étel van Önnél?-Még ezt tudom elképzelni, bár akkor sem értem, hogy miért kell ilyen agresszíven reagálni rá, inkább akkor farkcsóválva kéne hízelegnie. A ráncigálás továbbra sem hat nála. Mint egy szikla úgy áll ott. Ember legyen a talpán akinek sikerül elmozdítania őt onnan. Legszívesebben elája nyúlnék és a karjaimba venném, de ahhoz nem vagyok elég erős. Nem tudnám felemelni és lehet, hogy ki is ugorna a kezemből, hiszen ez nem egy öleb. Éppen azon kezdtem el agyalni, hogy szólok a férfinak, hogy menjen el és meg kikötözöm egy fához Jacket és várok vele vagy fél órát, hogy ne rohanjon utána, amikor egy nagyot ránt a pórázon, ami azonnal kiesik a kezemből és még erősebben morogva támadja le Jesset. Túl gyors ahhoz, hogy elkapjam a pórázt, de ami még megnehezíti a dolgot az, hogy a rántásnak köszönhetően a földön landolok.
A kutya szünet nélkül morog rám. Nem volt időm helyre tenni, hogy befogja, és ne morogjon, mivel a gazdája megérkezett időközben. Viszont valamit muszáj lesz tenni, vagy el kell innen sunnyognom rövid időn belül vagy valami mást kell, kitaláljak, mivel a kutya cseppet sem barátságos pillantásokat vet rám, a fenének kell dominánsnak lennie?! Mindig ez történik, ha olyan ebbel futok össze, ami éppen a dominánsabb fajtából való, és nem hátrál, meg még össze nem akaszkodik velem. - Nem, kaja az nincs nálam. de mindig ez történik, ha egy domináns beállítottságú ebbel futok össze. – Ez nem is hazugság és csak fél igazság. De nem akarok a dologba jobban belemenni még véletlenül sem. Ahogy elnézem, ez a csepp csaj nem sokra megy ezzel a hatalmas ebbel, márpedig ha ez a masztif kitépi magát a csaj kezéből, akkor nem fogom hagyni, hogy megharapjon, de nem is ölhetem meg, mert akkor a csajjal is minimum végeznem kellene, mivel nehezen tudnám neki kimagyarázni a dolgot, és a végén a rendőrséget küldené a nyakamba. Mozdulnék, hogy elmegyek, mikor a kutya kitépi magát a gazdája markából, és rám veti magát. Reflexből cselekszem, és nyúlok a kutya után, vagy inkább érte. A lényeg, hogy elkapom a nyakörvét, és rántok rajta egyet, majd villámgyorsan letaszítom a földre és vetem rá magam, elkapom a nyakánál a bőrt, és belevájom, az ujjaim rászorítok, mintha harapnám, és közben a földre szorítom erősen, de arra odafigyelek, hogy ne tegyek benne kárt, közben én is felmordulok. Egyértelműsítem a kutyában azt, hogy kettőnk közül én vagyok az aki feljebb áll, és nem érdemes velem tökölnie tovább. Leszorítom a földre, és én is morgok, majd abba hagyom, ahogy a kutya megadóan felnyüszít, remélem, hogy a csaj a morgást a saját kutyájának tudja be. Még egy pillanatok tartom az ebet, utána felkelek és elengedem, had menjen csak vissza a gazdájához, innentől nem lesz vele gondom, tudja ki a góré kettőnk közül. A csajra vetek egy pillantást még megigazítom a dzsekim és a táskámat.
Domináns? Nah ezen sosem agyaltam, mivel eddig még nem volt erre a viselkedésére példa. Lehet, hogy nem ártana megint elvégezni egy kutyaiskolát? Talán ebben is tudnának nekem segíteni, mert az erőmmel nem fogom tudni leállítani, de talán valamennyire irányítható ez a domináns vonala....Bár én ezekhez nem értek. Amint a földre kerülök, miután Jack kiszabadult a fogságából egy kisebb késéssel igaz, de talpra állok, hogy odasiessek a férfihoz és segítsek neki. De amint elindulnék végig nézem a jelenetet, amiben az idegen pasas egy gyors és határozott mozdulattal teríti a földre Jacket. Az állam is leszakad a jelenet láttán. Ezt mégis hogyan sikerült neki? Jack egy ideig még morog, majd inkább megadóan nyüszít egyet-kettőt. Gondolom megérezte, hogy bizony ő a gyengébb. Ahogy elengedik talpra ugrik és hozzám fut. Most már megbújik mögöttem, nagyon is látszik, hogy fél, de azért a pórázát megfogom. Egy kicsit megsimogatom a buksiját és végignézem a bundáját, hogy nem sérült e meg. Egy kis vérfoltot látok, de nem tűnik vészesnek. Nem is tudom mit csináltam volna, ha nagyobb sebe lenne. Miután a kutyáról meggyőződtem, hogy megmarad a férfira pillantok. -Ezt mégis hogyan csinálta? Ezt egy férfi sem tudta volna...-Főleg nem egy ilyen vékonyka. Lehet, hogy izmos volt és szép kocka hasa, de maximum egy nagy kopasz, kidobó férfiból néztem volna ki ezt a dolgot. És az a gyorsaság, amivel elintézte...Még pislogni sem volt időm. Ez nem emberi erő volt...ez valami más!...Nah szép Grace! Biztosan az ufók rabolták el mi? Csak annyiról van szó, hogy edzett egy férfi. Lehet, hogy a munkájához szüksége van a gyorsasághoz...Ki tudja az is lehet, hogy valami boxoló, vagy katona.
Egyetlen egy helyzet van, mikor szeretem, ha harapnak, de az ettől messze áll és nincs is itt egy vörös hajú nőstényfarkas, aki történetesen hozzám tartozik. Szóval, ez a helyzet nem az, amiben megtűrjem, hogy valaki belém mélyessze a fogát és esetlegesen elszakítsa az új bőrdzsekimet. A kutya a földön én fél térden mellette és a grabancába mélyesztem az ujjaim, és erősen fogom, akárha harapnám őt, morgok rá, és még jó, hogy a hajam képes takarni részben az arcom, mert így nem látszik a pofám, morgás közben, így lazán a kutyának is lehet tulajdonítani a dolgot. Majd mikor már meghunyászkodik előttem, akkor elengedem és hagyom, had menjen vissza a gazdájához. Gondoltam, hogy lesznek kellemetlen kérdései, de majd elintézem, kap majd valami kis mesét és rövidesen majd elfelejti az esetet. - Egy átlag, tévé előtt punnyadó biztosan nem. – Válaszolom, vissza miközben eligazgatom a dzsekimet, felveszem az öngyújtóm, ami kiesett a zsebemből, és eltaposom a cigim, ami a fűben landolt. Remek egy fél szál pihen az avarban, egy átkozott kutya miatt. Ezért is nem szeretem az ebeket, és ezért sem engedtem sosem Rose-nak, hogy beszerezzen egyet. Nem ez az első eset, hogy egy nagyobb kutya úgy van vele, akkor játsszuk le ki a góré. Amikor készen vagyok, és az öngyújtóm is visszasüllyesztettem a zsebembe és vissza becipzáraztam azt, felpillantottam, megnéztem a kutyát és a gazdáját is. Ha tovább pedzegeti, akkor bedobom a speciálisan képzett katona szöveget, de persze nem nyíltan csak utalok majd rá, eddig ez bevált, ha olyan helyzetbe keveredtem, ahol muszáj volt valami mesét kitalálnom arra, mitől vagyok ilyen gyors és pontos.
A férfi morgását nem tudom megkülönböztetni Jackétől, mivel nem is jut az eszembe az, hogy esetleg ő is átvált kutyába és megmutatja foga fehérjét. Amúgy sem hallottam még ennyire morogni Jacket, így még ez sem tud nekem segíteni a dologban, de talán jobb is így. Azt továbbra sem tudom felfogni, hogy hogyan tudta ilyen könnyedén a földre szorítani a kutyámat, de való igaz. Ő nem olyannak tűnik, aki naphosszat a tévé előtt ül és sört vedel. Gondolom sokat kondizik és talán még valami harcművészetet is tanult, de ez már nem rám tartozik. Jack sem sérült meg, csak a jelek szerint megijedt a férfitól, amin nem csodálkozom. -Nos még egyszer bocsánatot szeretnék kérni Öntől! Ha esetleg szeretne egy tetoválást keressen meg a Karen’s tetováló szalonjában és kap tőlem egyet ajándékba. Nagy, kicsi, színes, fefekete-fehér...Amilyet csak szeretne.-Ennyit csak megtehetek neki, hiszen mégis csak az Én kutyám támadt Ő rá. Még Karen is megértené, de ha nem akkor kifizetem majd én a tetoválást, ám ez már csak részlet kérdése. A lényeg, hogy neki nem kell foglalkozni az anyagiakkal, csak ki kell találnia, hogy ha akkor mit. -Jaj amúgy a nevem Grace!-Felé nyújtom gyorsan a kezem, majd ha elfogadja azt határozottan kezet rázok vele. Mégis csak tudnia kellene, hogy névileg kit keressen. Nah de tovább nem is akarom feltartani. Biztosan jobb dolga is van, mint megbolondult kutyákkal verekedni. -Viszlát!-Nem hiszem, hogy túl nagy felhajtást kellene csinálni a búcsúzkodásból. Jack azonnal megindul utánam. Már nem kell őt rángatnom. Mint egy jól nevelt kutya (végre) követ engem. Néha vissza-vissza pillant a férfira, de nem morog, vagy ugat már, csak nagy boci szemekkel figyeli őt, míg el nem tűnik a bokrok mögött.
És még a kedvesem csodálkozik, hogy nem akarok kutyát?! Megvan annak az oka, hogy miért nem akarok négylábú társat magunknak. Még akkor, sem ha velünk nőne fel az eb. Bár lehet, akkor más lenne a helyzet, de nem sok hangulatom van megpróbálni, és utána ezt eljátszani még otthon is. Jó persze hasznos állatok meg minden, de nem rajongok értük. A kutyát gyorsan leszereltem, és helyre tettem, most már tudja, ki a domináns kettőnk közül, és jobb, ha nem acsarog rám többet, különben hamarosan megmutatom neki a másik arcom. Na, jó, nem. A gazdája előtt semmiképpen sem fogok ennél jobban neki esni. Bár a farkasom nem ezen a véleményen van, ő ennél jobban elverné a kutyát. Elengedtem és felegyenesedtem én is, leporoltam a ruhám, és vissza felvettem az oldaltáskámat. Látom a nőn, hogy csodálkozik, de több vagy hosszabb magyarázatot nem adok neki, remélem, el is felejti majd az incidenst hamarosan. - Nincs semmi gond. – Válaszolom vissza, nem akarom ragozni a dolgot, így talán hamarabb merül a feledésbe, és nem fog sokat gondolkozni rajtam és azon, amit látott. A tetoválás elhangzására is válaszolok. – Kösz, majd meggondolom. – Udvariasan válaszolok, amúgy meg nem hiszem, hogy kihasználnám a dolgot. A tetoválás is csak olyan valami, ami megjelöl, és könnyebben beazonosíthatóvá tesz, ami valljuk be az én szakmámban cseppet sem nyerő. A felém nyújtott kezet elfogadom, és megrázom, a kézfogásom határozott, de nem nyomorgatom meg a nő kezét, nem áll szándékomban. Nevet illik mondani ilyenkor, így mondok is neki, de naná, hogy nem a sajátomon mutatkozok be. - Richard. – Egykori mentorom, és beharapó apám neve ugrott be elsőnek, így ezt adom meg a nőnek, amúgy sem lesz fontos később, hogy milyen nevet mondtam neki. - Viszlát! – Én sem ragozom túl a búcsút, és várok egy kicsit, hogy eltávolodjanak tőlem eléggé, akkor indulok csak el szintén a város felé, de némi kerülővel teszem ezt, és közben előkaparom a telefonomat, hogy megnézzem jött-e valami hívás esetleg? Végül Rose-t hívom, hogy benézek a munkahelyére, lesz egy kis beszélgetni valóm a főnökével.
Manapság szokásom lett random helyekre mászkálni. Ami alapvetően nem lenne probléma, egyszerűen csak... Nem úgy kellene ezt csinálni, hogy az ember falkájának a nyakán ott csüngnek a betolakodók, őt meg már nem is védi a kölykökre vonatkozó kitétel, egy nagyobb ordas meg úgy lenyeli keresztbe, mint a nagymamát. Csak tudnám, hogy mit mondjak utána? Azt, hogy isten véled édes Piroskám? Áh, túl nagy klisé lenne hozzám. Ráadásul csak súlyosbítja a dolgokat, hogy nem tudom mivel elfoglalni magamat. Doktor Howard ki van ütve, őt látogatom, ahányszor az őrző átenged, aztán viszek neki kisebb dolgokat is. Semmi különöset, csak amit éppen kér. Ashleyt meg úgy kerülöm, mint a pestist. Mikor ott aludt Darrennél, kimásztam a tetőre, és ott töltöttem az éjszakát. Mondjuk hideg volt, Hannibál meg mintha röhögött volna rajtam, amikor visszamásztam. Rohadt kis dög... De már úgy a szívemhez nőtt az oposszum. Szóval az egyetlen lehetőségem Yetta, de mégsem lóghatok egy felnőtt nő nyakán egyfolytában, mert a végén még elkezdem anyázni, az meg szerintem egyikünknek sem hiányzik. Jó, nem úgy anyázni... Kedvelem Yettát, és a barátságát nem cseszném el a tőlem megszokott módon. Az utolsó lehetőségem meg Norina, de lássuk be, őt mégsem ugraszthatom ki a hotelből, hogy idejöjjön. Tudom, megígértem neki, hogy segítek, ahogy tudok, hogy mégse veszítse el az emberi és gyermeki oldalát... De mindennek ellenére mi mégiscsak ellenfelek vagyunk, ez a szomorú. Én mondjuk nem fogom bántani, és remélem, majd a vezetők is észhez térnek. Előbb-utóbb. Bár túl szép lenne békés megoldást remélni. Szóval nyakamba vettem az erdőt. Nem azért jöttem, hogy elsírjam a bajom valakinek, csak kijöttem a viszonylagos csendbe, nyugalomba. És sokadjára ugyan, de ismét megfordul a fejemben minden, ami az elmúlt pár hónapban történt, azóta, hogy a kilátónál találkoztam a lánnyal... Áh, istenem, elcsesződnek a dolgok szépen, lassan. Így csak leülök a fűbe a tisztáson, a pajzsom nem vonom magam köré, energiáimat hagyom szabadon áramlani. Vadat nem érzek a közelben, de hátha...
Sosem voltam az a folyton társaságot kereső ember. Szeretem, ha körülvesznek a barátok, a falka vagy a család, de nem lógok állandóan a nyakukon, mert nem érzem szükségét. Erre az elmúlt időszak a legjobb példa. Éreztem őket, hogy körülvesznek, mégis egymagamban jártam-keltem, vagy ücsörögtem a hálóm egyik sarkában, esetleg az egyik törzshelyem pultjánál. Sok volt ez az egész mostanában. Ingrid is elment, itt vannak ezek a s*ggfejek is, na meg Tonyra is egyre gyakrabban gondolok. Bár az ilyen búskomor gondolatok ellen remek megoldást találtam ki. Csak le kell mennem a városba, és ki kell nyitnom azt a nagy számat. Szörnyen kevés izomagyú parasztot érdekli, hogy nő vagyok, és hogy őket nem illik megütni. Kifejezetten undorító, hogy ilyen tuskók mászkálnak ezen a bolygón. Tegnap este is például... Valami idióta amerikai turista lehetett kettő szörnyen macsó haverjával, és persze elkezdte lökni a sületlen marhaságait. Egy csaj se vevő szerintem az ilyen dumára, maximum az aki már hulla részeg és fel se fogja. Én meg még úgy se... Na nem mintha, ittas lettem volna, éppen csak akkor kezdtem volna neki. Helyette meg inkább távozásra fogtam, de ez se volt nekik elég, hiszen utánam jöttek, annak ellenére, hogy egy csöppnyi pozitív visszajelzést se kaptak. De hát ugye én egy szörnyen higgadt teremtés vagyok... Egészen addig, amíg nem kezdenek el rángatni, mint egy rongybabát. Oké, lehet, hogy túl lőttem a célon azzal, hogy a pofonomtól elterült a pasi, de hogy jön ő ahhoz, hogy magához ránt, aztán megcsókol?! Mindennek van határa, kérem szépen... És ők nagyon csúnyán átlépték. Az mondjuk eléggé meglepett, hogy a másiktól én is kaptam szinte rögtön egy szép jobb egyenest, amitől kicsit elvesztettem az egyensúlyomat. Nem fájt túlzottan, ennél azért kaptam már életem során nagyobbakat, de elég váratlanul ért a dolog, akárcsak a farkasomat. Szinte rögtön felmordult és ki akart rontani, hogy átharapja a torkukat, majd a vérüket lefetyelje a bajkeverőknek, de hatalmas szerencséjük volt, hogy tartottam a feletteseimtől. Így maradt a szimpla verekedés, amit még tuti, hogy évekig fognak emlegetni, hiszen azért belőlem nem sűrűn nézik ki az emberek, hogy három felpumpált alakot leverek egy sötét mellékutcában. De hogy miért is volt olyan lényeges ez a visszaemlékezés? Azért mert az erdő eldugott ösvényein andalogva megéreztem Sammyt, és éppen felé tartottam. Eléggé kitárulkozott, így bíztam benne, hogy nem fogok megzavarni semmit. És mivel elég szemfüles a srác, hamar ki fogja szúrni,(ugyan, ezt csak egy vak nem venné észre...) hogy még mindig van néhány halovány zúzódás a nyakamon meg az alkaromon, ahol elrepedt a csont, és akkor a homlokomról ne is beszéljünk. Kemény fejű volt az a nagydarab kopasz, na... Mikor már majdnem látótávolságon belülre értem üdvözöltem őt szavak nélkül előre. ~Szia Sam! Csatlakozhatok, vagy tegyek úgy, mint ha itt se lennél?~ közben megpróbáltam kiakasztani a felsőm csipkés alját egy ágból, ami alattomos módon megtámadott itt a nagy gondolkozásba.
Szóval csak ücsörgök a magam kis fatönkjén, gondolkodom, mint Micimackó a mesében – Gondol! Gondol! Gondol! –, és próbálok nem elmorfondírozni azon, milyen hülyének néznének, ha most látnának. Jó, a falkatársaim miatt nem aggódok, de ha más meglátna... Mondjuk, ha valamelyik barom osztálytársam ilyen mélyre merészkedne az erdőben, akkor lehet, kitölteném rajta az eddigi évek szivatásait, és kicsit még jobban belekeverném a sűrűbe, mielőtt hazavezetem. Mert előbb-utóbb úgyis megtenném. Túl jó lélek vagyok ahhoz, hogy hagyjam őket szaladgálni itt... Viszont hamar megérzem, hogy valaki jön. A szél hozza a hírt, és már éppen belevetném magam az erdőbe, amikor megéreztem az energiáit. Ó, ő a falkatársam! Remek, akkor csak nem fog bántani... Sőt, örülök annak, hogy itt van. Az erdő nyugodt, a vadak nincsenek a közelben, csak egy bagoly figyel a felső faágról, de az pislogás nélkül. Pedig még nincs is késő. Szóval csak üldögélek ott, és várom, hogy Dotty megérkezzen. Vagy idejön, vagy nem. Ha szeretne, meglátogat, ha nem... Hát, álomba zokogni nem fogom miatta, de hiányozni fog a társasága. Igazán... formás hölgy. ~ Szia Dotty! ~ küldöm vissza gondolatban, és abba az irányba nézek, amerről jön. Egyből kiszúrom az alakját, és azt is, hogy valami nincs rendben. Te jóságos, ki hagyta ezt a nőt így helyben? De elrejtem a zavarom egy picit, amíg visszaküldöm az üzenet második felét. ~ Ugyan, én örülök a társaságnak. Megvárom, amíg hallótávolságon belülre ér, mielőtt ismét megszólalnék. Szeretek gondolatban beszélgetni, főleg ha tömeg közepén vagyunk egy másik farkassal, vagy valami koncerten. De az erdő csendjében olyan furának tűnik. Jó, lehet, csak én bonyolítom túl a marhaságokat. Mondjuk erről tudna beszélni jó pár ember. Ash, Doktor Howard, esetleg még Sue is... Jó, mondjuk ha az egyik falkatársam meglátnám a lány körül lézengeni, biztos bepánikolnék. Neki nem ez az élet való. – És mondd, ki volt az a szemétláda, aki... – Nem fejezem be, csak a véraláfutásokra bökök. Aztán, ha akarja elmondja, ha nem, akkor nem. Marha jó hallgatóság tudok lenni.
Körülbelül két perc és egy kis hiszti után sikerült úgy kitrükköznöm a ruhámat fogva tartója karmai közül, hogy egy cérna sem szakadt ki belőle. Bár a végén már nagyon ott tartottam, hogy vagy viszem az egész ágat, vagy otthagyom neki azt a kis cafatot, ha már ennyire ragaszkodik hozzá, na de valljuk be, mindkét opció erőteljesen rontott volna az így is kissé zilált megjelenésemen. Szóval végre kijutottam a fák közül és élveztem, ahogy a nap melengető sugarai táncba kezdenek a bőrömön. Imádom a nyarat itt fenn északon. Pont ideális, akárki akármit mondd, bár azért az itt töltött idő alatt, néha eszembe jutott egy jó kis homokos tengerpart meg a kacskaringós szívószálak a tömény alkoholtól szagló koktélokban, de csak is azért, mert hiányzik egy kis világlátogatás. Végül mégis sikerült odaérnem Sam mellé, ahol kicsit óvatoskodva, mert a bal lábam is kissé nehezen hajlik, leereszkedtem mellé a fűbe, és átkaroltam az ép lábamat mindkét karommal. Csak mosolyogva vontam meg a vállamat, és belekezdtem egy idióta mesébe, ami legelőször eszembe jutott. - Ó, senki, csak a minap beleütköztem egy csapat medvébe, akik éppen varázsgombát legeltek. Na persze én is lecsaptam rögtön a kis tudatmódosítókra, de nem számítottam rá, hogy a macik kőkemény maffiózóknak számítanak, és mire teleszedtem a zsebeimet, már oda is értek a verőlegények, akik jól elagyaltak, na meg a gombákat is elvették. - pillogtam rá, mintha totál komolyan gondolnám az egészet. Nem tudom miért, de egész jó kedvem lett hirtelen a srác mellett, pedig alig ültem le néhány perce. Lehet, hogy hülyeség volt eddig kerülni a falkát ennyire? Hmhmhm, fogós kérdés. - Na jó - vigyorodtam el - Ne nézz rám furán, most teljesen tiszta vagyok. - emeltem fel a tenyereimet mentegetőzően. - Igazából megint túl csábos voltam akaratomon kívül, vagy csak az a három farok szörnyen el volt ázva, és a búskomor fejemet kihívásnak vették. De hát nem mertem bekeményíteni túlzottan, mert mégiscsak az utcán voltunk, ezért nézek ki így... - nyomtam meg a legcsúnyább foltot a kezemen - De azért összecsomagoltam őket rendesen, úgyhogy a közeljövőben biztosan nem tévednek Alaszka környékére se. - tettem az államat elégedetten a térdemre. - És te, Virágszál, mit csinálsz itt egymagad? Vadászatra készülődsz, vagy csak élvezed... ted a magányt, míg bele nem rondítottam?
Figyeltem, ahogy küszködik az ággal, és éppen indulnék segíteni, amikor végre kiszabadul. Érzem persze a frusztrációját az energiáin, de látom, hogy immár nem szarul segítségre, ezért csak szememmel követem a mozgását. Amikor odatelepszik mellém elmosolyodok, hátha felvidul egy picit. Nem hiszem, hogy sikerül ennyivel felvidítani, de hátha... Senki sem mondhatja, hogy én nem próbáltam meg, igaz? De inkább csak meghallgatom. Szavaira nem is kicsit lepődök meg, de hát az ember mi mást várt? – Szóval lecserélted a farkast a medvékre? – kérdezem vigyorogva, utalva egy kicsit a Piroska és a farkas című örökzöldre. Bár ki tudja, lehet nem érti majd meg... Szar dolog, amikor az emberben lakik egy farkas is, hajlamos minden farkasos poént félreérteni. Mondjuk még mindig jobb, mintha mondjuk vérrókák lennénk, mert akkor a nyuszika-viccektől retteghetnénk. De legalább jót vidulok mindazon, amit mond. Nem nevetek, nem röhögök, de egy kicsit... Kicsit jobban érzem magam. Szeretem az iróniát, na. – Az neked nem megy nehezen – mosolyodok el barátságosan arra, hogy túl csábos volt. Hát istenem, jól néz ki, hülye lennék, ha nem venném észre. Igaz, engem most más nőképek izgatnak, hogy őszinte legyek, de milyen kamasz fiú nem venné észre, hogy Dotty vonzóbb, mint az ipari mágnes? Azért, amikor elmeséli, hogy mi történt vele, sötét árnyék szalad végig az arcomon. KI nem állhatom az olyan férfiakat, akik megütnek egy nőt, vagy egyáltalán... – Szerencséjük, hogy ilyen... Toleráns voltál velük. Más már a föld alá küldte volna az egész bandát. Például én is. Nem vagyok erőszakos, az soha nem érdekelt, velem mit csinál az, aki csinálja... De azt nem hagyom, hogy barátaimat, vagy a falkatársaimat bántsák. Erről viszont megint eszembe jut Ash, és James, meg az a rohadék Raven, és akaratlanul is ökölbe szorul a kezem. Oldalra pillantok, és csak remélem, hogy nem látta. – Én csak kijöttem ide – feleltem, és megvontam a vállam. Tényleg semmi különös oka nincs annak, hogy most itt vagyok. – Gondolkodni, agyalni, egyedül lenni... Bár örülök a társaságnak is.
A reggel valami pofátlanul szarul kezdődött. A kötéseim megint átáztak az ágyban a vergődéstől, forgolódástól, és az istennek sem akart normálisan beforrni a lágyékomon a heg. Farkasom morogva lengett körül, a rémálmok meg nem igazán adtak nyugalmat. Az ezüst megtette a hatását, nem mondom, aki elintézett, az remekül értette a dolgát. A vállam már szerencsésebb volt, az gyorsan gyógyult. A csuklóim és a bal kezem már kevésbé. Zuhany után bekentem a gyógykenőcsökkel a sebeket, majd átkötöttem őket. A tükörbe nézve, fogmosás közben enyhén szólva látszódott még egy lilás folt a pofázmányomon. És még néhány fogam szintén hiányzott hátulról. Reméltem, hogy a mai nap folyamán gyorsulni fog a gyógyulás, terveim közt szerepelt, az átalakulás. Ma vadászunk, és szerettem volna, hogy Norinak sikerüljön elkapnia kiszemelt madarát, és a legjobb formámat akartam hozni. Szóltam neki, hogy hozzon pokrócot, vagy váltás ruhát, ha esetleg átalakulásnál széttépődne valami, ami rajta marad. És hogy reggelizzen, mielőtt vadászunk! Nem akartam, hogy vérfürdőt rendezzen. Meg aztán, ki tudja, ki jár arrafelé. Nem mintha, nem tudnám megvédeni, de most jobb a békesség. Egy időre elég már a bunyókból. A bal kezemet még mindig pihentetnem kellett, pedig igyekeztem a lehető leggyorsabban elkészíteni a reggelit és kávét. A reggeli híreket hallgatva, kapcsoltam be a rádiót, és tűnődve figyeltem a teraszról, a reggeli napsütésben ébredező várost. Ma szép időnk lesz, és reméltem, hogy gond nélkül sikerülni fog minden. Farmer, bakancs, ujjatlan póló, lánc az oldalon, kötések a csuklón, ujjakon, sapek a fejre, nyaklánc a nyakban, táskába pokróc, kötszer, fontosabb iratok. Felkapva a vállamra táskát, indultam el a hegyek felé, ki a városból. Útközben cigarettára gyújtottam, és azon gondolkodtam, kit hív el, kis vadászatunkra Nori. Az utolsó telefonbeszélgetésünk tegnap este történt, már épp félálomban voltam, mikor felcsörgetett. Lelkesen újságolta, hogy várja a holnapot, kérdezte, mi van velem, bírni fogom-e, már van elképzelése a vadászatról, a becserkészésről, ja, és hogy ne lepődjek meg, hoz egy vendéget! Persze, először nem fogadtam olyan lelkesen az ötletét, de üsse kavics! Biztos a Mentorát hozza, sokat mesélt róla. Nem húztam fel magamra pajzsot, így baktattam végig a városon. A megbeszéltek alapján, az erdő szélénél találkozunk, onnan meg majd én vezetem őket. Persze, megbeszéltem Norival, hogy vigyázzon, csak annyit osszon meg bárkivel, amennyit jónak lát, de megbíztam benne. A vendégnek, annak meg lesz annyi esze, hogy nem fog balhét csapni. Legalábbis reméltem. Mert ez most nem erről szól. Messziről már láttam Norit, ahogy ácsorog, és mosolyogva integettem felé. A férfi azonban, aki nem messze állt tőle, kicsit se volt a Mentorának mondható, legalábbis nem így képzeltem az elmondásokból. A pajzsát szorosan tartotta magán, én ettől függetlenül nem húztam fel. Semmi olyat nem rejtegetek, amibe esetleg bele köthetne. Mikor közelebb értem hozzájuk, mosolyogva borzoltam össze Nori buksiját köszöntésképp. - Üdv kislány, készen állsz? - kérdeztem könnyedén. Ezek után a férfi felé fordultam, és felé nyújtottam a kezem barátilag. - Üdvözlet! Raven vagyok! - mondtam.
Reggel óta meg van veszve, azaz pörög ezerrel, és nagyobb hőfokon, mint eddig bármikor, és ebben az sem gátolja, hogy mindene fáj. Bradley-nek ugyan magyarázta, hogy vadászat lesz, na de azt nem mondta, hogy ki lesz ott, és azt sem, hogy mire mennek. Ja, hát azt elfelejtette megemlíteni, van ilyen, de így sem két percébe telt, mire rávette az apját, hogy vele tartson. Este még felhívta Ravent, aggódik érte a baleset miatt, nagyon is. Pokróc, váltás ruha a hátizsákban, ő teljesen készen van, így már csak Bradley-re vár. Hogy minek a pokróc, azt nem árulta el, főleg egy vadászathoz, de az most mellékes. Ravenről hallgatott, azaz nem fedte fel a kilétét, mert pontosan tudja, hogy az apja akkor nem engedné el, így ki kellett találnia valamit, hogy mégis szabad legyen. Kicsit sántít, és fáj a nyaka is meg a háta, de túl fogja élni, most sokkal fontosabb, hogy mindjárt mehetnek az erdőbe. Erdő széle... pontosan itt áll meg, és itt várakozik, ahogyan megbeszélték, de egyelőre nem mozdul, és nagyon reméli, hogy az apja nem fog begurulni Raven láttán. Elvégre semmit sem mondott róla, ahogy arról is mélyen hallgat, druida, mert az meg aztán senkire nem tartozik. Ja, hogy azt is elfelejtette mondani, hogy nem vadra mennek, hanem hollóra? Ez van, mindent nem mondhat el azonnal, legyen csak meglepetés. Amikor észreveszi a férfit, már vigyorog, és most az sem érdekli, ha Bradley-től nyakast kap. -Szia Raven. Ő a kísérőm, Brad. Brad, ő Raven, ő segít megcsinálni a dobomat. Ezzel el is intézte a bemutatást, igaz, az apjának eddig a dobról sem beszélt, de annyi baj legyen, igaz, nem is kérdezte. Most már tudja, ez a lényeg. Azért biztos ami biztos, kettejük közé áll, nem akar rögtön balhét. Kérdő pillantást vet a druidára, mert igencsak sérültnek tűnik, de nem most fogja kifaggatni, viszont nagyon is érdekli, ezt ki tette vele? Oké, tudta, hogy baj történt, de ezt nem annak nevezné, nagyon nem. -Igen, hoztam mindent, mehetünk. Hollót fogunk fogni, mert kell a tolla a dobhoz. Mosolyogva szedi elő a takarót, készen áll. Reggelizett is, édességet is evett, tehát indulhatnak, már ha az apja feje nem durran el egy pillanat alatt, és tépi meg mindkettejüket. Tudja, hogy ha részletesen beszámol mindenről, akkor el sem indultak volna, elvégre mi az, hogy nem falkabeliekkel találkozik? Nem volt kedve vitázni erről sem, mert nem tudta volna elmagyarázni, miért más világ az, amit a férfi képvisel, és ő érti szavak nélkül is, és miért más az, amit a többiek. Ezt nem lehet elmondani, vagy tudja valaki, vagy nem.
Nori ma egész reggel szinte megvolt veszve, ide-oda rohangászott a Hotelben, ugrálva ébresztett fel, és valamit hadart nekem holmi vadászatról, és erdőről, meg madárról, aztán noszogatott, hogy haladjunk már valahova és szedjem már össze magamat. Nem igazán értettem mi a baja, de nem volt ellenemre, hogy a mai napom is rá szánjam és vele mennyek, különösen úgy nem, hogy sebesült, a tegnapi telihold után. Kicsit elláttam a baját, hogy jobban gyógyuljon idővel, és tanulja tovább a regenerációt, meg a menekülést, annak a nyomait viselte magán még mindig. Hagytam, hogy pörögve pakoljon össze, és magyarázzon, én csak egy kisebb táskát vettem fel, amibe belefér, egy váltás hacuka, és pár apróság baj esetére. Nem valami nagy az a sporttáska, de nem is kell sok cucc. Ezek után lementünk a terepjárómhoz, és betettem a saját cuccom, majd Nori-t is. Az erdőszélnél állítom le a kocsit, majd kiszállunk és követem a kölykömet, aki egy darabig baktat majd lecövekel és figyel valamit, majd szélesen kezd el vigyorogni. Addigra már tudom, idegen farkas van a közelben. Pajzsa teljesen le van engedve, én csak annyira eresztem le, hogy fogadhassam, amit enged magáról megtudni, abból ítélve amit érzek, biztosna nem tartozik egyik falkához sem. Fiatalabb nálam, ezt is érzem, viszont akkor sem tetszik nekem az idegen. Integet, tehát ismerik egymást a kölykömmel? Norinára sandítok, és egyelőre a mellkasom előtt fonom össze a kezeimet, és épp annyira tűnök fenyegetőnek, mint amennyire akarom, hogy az legyek. Fekete, póló, fekete farmer, bakancs, és rövid bőrdzseki alkotja a ruházatomat, hajam kissé kócos, csak az ötujjas fésűt használtam, arcomat több napos borosta fedi. - Kísérőd? – Na itt jön az a pont, hogy egy taslival legyintem meg Nori tarkóját. nem volt benne erő, csak némi lendület, így fájdalmat se okozok vele igazán, pusztán figyelmeztetem a kölyköt, farkasként a nyakába csípnék bele. – Dob? – Kérdezek vissza és az idenegre tekintek, belenézek a szemeibe, majd a mancsom nyújtom neki. – Bradley, Norina apja. – javítom ki a kölyköt, lényegében én vagyok az új apja a kölyöknek, a beharapója, de minek ragozzuk túl a dolgot ez az egy kifejezés is mindent megmagyaráz és bőven elég. A mi világunkban, ez a beharapóra is mondható. Látom, az idegenen, hogy sebesült érzem is, a metafizikai térben a farkasom közelebb megy az övéhez, és némi fenyegető éllel szemléli meg a másik hímet. Pajzsomon ehhez lentebb engedtem valamennyit. Norinával emiatt majd később számolok, és alaposan el is látom miatta a baját, azonban, tudom, hogy Castort érdeklik a kóbor egyedek, így egyelőre nem tépem meg sem a kölyköm, sem pedig Ravent, ahogy elnézem a másik farkas nélkülem is elég vacakul fest.
Valamiért furának találtam a pasas viselkedését, de hát ez a nyakon verés nem a komolyabbak közé tartozik, másrészt meg nem az én dolgom megítélni a nevelési módszereit. Farkasom csendben figyelte a másikat, nem fenyegetőzött, nem éreztette a másikkal, hogy zavarná, inkább Nori farkasát köszöntötte egy egyszerű, de játékos orrbökéssel. Örült a kicsinek, régen látta már, és hiányolta. Közben kezet ráztam a férfivel, és mosolyogva válaszoltam: - Örülök, Bradley, Norina apja! Bodhrant készítünk a kisasszonynak. Nagyon ügyes, az eddigi munkájával eddig remekül dolgozott! Az, hogy jobban leengedte a pajzsát, nekem könnyű bepillantást engedett, de nem akartam mélyebben a pajzsa mögé nyúlni. Amit tudtam, az elég volt, Nori beharapója, Betolakodó, nálam egy kicsivel idősebb. Bőven elég nekem ennyi info, a többit úgyis a mai nap folyamán, a viselkedéséből fogok leszűrni. Nori lelkes szavait mosollyal nyugtázom, örülök, hogy így készült a vadászatra. Látva, hogy ők készen állnak, elindultam az erdő felé, gyalog nincs túl közel, de messze se. A reggeli levegő amúgy is jót tesz ilyenkor. Nori kötéseire pillantottam, amik azért rajta is elhelyezkedtek, elég sűrűn fedve be a látható testét. - Veled mi történt? - kérdezem, miközben egy újabb slukkot szívok a cigarettából. Ha nem árulja el, hát így jártam, de reméltem, hogy csak gyakorlási sebek, esetleg a nemrégiben betörtént Holdtölte végett hord magán kötéseket. Az erdő élettel telt hangokkal vett körbe minket. Madarak csicseregtek, az avarban kisebb állatok tértek nyugovóra, az éjszakai vadászatból, vagy mások épp most indultak gyűjtögetésükre. Szerettem az erdőt mindig is, megnyugtatott. Még kicsit hűvös volt a fák árnyékaiban, de a nap már melegen ragyogta be a területet. Farkasom nyugisan ölelt körbe, ha esetleg a kölyök játszani kezdett, szívesen csatlakozott hozzá, ha nem, akkor csak figyelte a két farkast. Végül egy olyan 15-20 perces séta után, a fák közül kiértünk az erdő mélyén lévő tisztásra. A virágok illata keveredett a reggeli harmat illatával. A tisztás közepén, hollók kis csoportja tollászkodott, csipegetett a késő reggeli napsütésben. A táskámat az egyik tölgy árnyékában tettem le, közben Norira pillantottam. - Innen a távolból ha tudod, szemeld ki a neked legtetszőbbet. Fényes tollú, esetleg sötétebb tónusú, a legtestesebb, a figyelő, vagy a legharsányabb kell? Bármelyiket is választja, farkasként kell elkapnia. Nem lehet segítségére sem az apja, sem én. Max annyiban segíthetünk, hogy felzavarjuk a csőcseléket, hogy még nehezebb feladata legyen Norinak. Minél több energiát fektet ebbe, annál jobb, és annál nehezebb. A holló okos állat, megjegyzi a rá vadászókat. És képes játszani is velük. A táskámból kiterítettem a pokrócot, majd rá dobva a táskát letérdeltem, és kivettem egy apró festékes dobozt. Közben Bradra pillantottam, és biccentettem, hogy ha akar, nyugodtan telepedjen le, vagy tegye le a táskáját. Jelenleg hidegen hagyott, hogy ő most Betolakodó, és az is, hogy épp mit gondol egy magam fajta fura szerzetről. Örömmel töltött el, hogy farkasok vesznek körül. Ha Nori kiválasztotta az "áldozatát" magam elé intem, hogy jöjjön közelebb. - Gyere, megfestelek. - mondtam mosolyogva, és reméltem, nem fog ellenkezni, vagy legalábbis az apja nem szól közbe, elvégre, egy társ életre keltésén fáradoztunk, és némiképp az istenek hozzájárulását is el kellett kérnünk. Nem tudtam, Bradley ezt hogy éli meg, biztosan furán, de ha bármi kérdése lenne, választ adnék rá. Ha közben Nori letérdelt elém, mutató és hüvelykujjamat a festékes bödönbe mártva a homloka felé tartom. - Milyen istenség, szellem, vagy erő segítségét kéred a sikeres vadászathoz? - kérdeztem, és a lány szemébe néztem.
Farkasa olyan boldogan ugrálja körül Ravenét, hogy öröm nézni, pofán nyalja és azonnal játszani akar vele, hát na. Igen, ismerik egymást, és azt is tudja, hogy Bradley rájött már erre is, hiszen a druida nem használja a pajzsot. Persze, hogy örül Ravennek, igaz, Bradley nem ismeri, és nem tudja, miért is, illetve egyáltalán semmit sem tud a férfiról, így nem csoda, ha bizalmatlan vele. Oké, bemutatta, de a taslira felmorran. -Jóóóó.... nem a kísérőm, akkor az apám. Tessék. Ha most úgy indít, Brad az apja, akkor meg azért kap nyakast, most meg ezért. Hát igazodjon ki valaki a hímeken, de tényleg. Mindegy, azért is vigyorog, mert hát na, mégis mit tegyen? -Igen, dobot készítek. Kiskorom óta szerettem volna egyet, és Raven ebben segít nekem. A Bodhran olyan, mint a sámán dob, csak ez a kelta elnevezése. Sok dologról nem beszélgettek még az apjával, hát ez is egy ilyen, de nem biztos abban, hogy Bradley ezeket megértené, annyira még nem ismeri. Raven meg rögtön értette, naná, neki nem okozott meglepetést a dolog. Mégis hogyan közölje vele, hogy létezik az anyagi síkon kívül egy másik világ, amit nem mindenki érthet, mert földhöz ragadt? Ráadásul nem is mindenki birtokolhatja a tudást, mert ez nem arról szól, hogy saját érdekeire használja? Broderick ezeket megérti,még ha a keleti világot is képviseli, de tudja, miről van szó, na de a többiek? Ők biztosan nem. Elindul Raven után, de megvárja az apját is, hiszen együtt jöttek. -Gyakorlás, de majd begyógyul. Elvigyorodik, annak ellenére, hogy kapott rendesen, azért remekül szórakozott. Oké, a harapásokat szívesen elkerülte volna, meg azt is, hogy a lábánál fogva rángassák ki a a lyukból, de hát na. Azért sokat tanult, és elkapta élete első őzét is. Ez neki több mint siker, igaz, nem volt egyszerű feladat, ahogy a többi sem, de azért egyáltalán nem haragszik senkire. Most van ideje gyakorolnia, hogy a súlyosabb sérüléseket minél hamarabb be tudja gyógyítani, mert ezekkel nem lehet vacakolni, ha pedig nem sikerül, akkor egyszerűen életképtelen, ennyi. Arra nem kérdez rá, mi történt pontosan a férfivel, majd később, tudja, hogy most nem mondaná el. A farkasa vígan lohol a két hím között, érzi a fenyegetést az apjáéból, ezért próbálja oldani a hangulatot, jelezni, nem kell tartani a másiktól, az nem akarja bántani. Hogy ezt tényleg tudassa mindenkivel, mindkét farkast pofán nyalja, és cikázik tovább. -A figyelő. A toll fényessége, erőssége erőt sugall, de azt nem, hogy mindent megjegyez maga körül. A harsány nem mindig jó, sokszor jobb a csendben szemlélődés. A figyelő... a figyelőnek semmi nem kerüli el a figyelmét, mindenen rajta tartja a szemét. Képes messziről szemlélni, és ezzel a higgadtságot sugallja. Választott, kilogikázta, illetve ez az érzése. A holló szerepe nem a támadás, nem a hangoskodás és nem a dominancia, egészen más. Ezért dönt a figyelő mellett, nem másért. A farkassal passzolnak, tökéletes társak lehetnek, és ha azt veszi alapul, hogy Ullr szent állata is a farkas, akkor talán sikerrel járhat. Gondolkodik is közben, bár többnyire a megérzéseire hagyatkozik, azt sem véletlenül teszi. -Rendben. Nem habozik, máris a pokrócon van, és odatérdel Raven elé. Tudja, hogy ez szükséges, anélkül nem indulhat útnak. -Hm... maradjunk annál, amit érzek. Szeretném kérni a Sárkányok szellemeinek erejét és mágiáját, a farkasok harciasságát, a hollók látását, és a tűz istenét... deeee... ez így egyszerre nem megy, és nem is így megy. Ullr istent kérem, a vadászat istenét, hogy segítse a vadászatot, hogy a megfelelő hollót kaphassam el, sérülés nélkül. Igen, így lesz jó. Ugyan megfordult a fejében Tyr isten is, de nem véletlenül nem említette meg. Viszont az is érezhető rajta, hogy tényleg kér, és ezt Raven pontosan tudja, miért. Az apjában már nem biztos, de nem most fogja elmagyarázni neki, mi miért történik, annyira menne már.
Farkasom Norié mögött tornyosul a metafizikai térben, szép nagydarab bestia, ahogyan én magam is az vagyok. Emberként 196 centi magasra nőttem és farkasom is ehhez igazodik, nagy, batár egy dög, fekete bundával, és sárgászöld szemekkel. Nem kifejezetten tetszik neki az orrbökés, mivel a másik farkas ismeretlen a számára egy kóbor, aki még nem foglalt álláspontot és az ilyenekért nem kifejezetten rajing, hiszen nem tudni kihez is húz, érzem rajta valamennyire az ellenség szagát is, de van egy cseppnyi rajta a mieink közül is, tehát még inog a két tábor között. Én magam megrázom a kezét, erős határozott kézfogással, tenyerem sem kicsi, és érezni bennem az erőt. Nem véletlenül vagyok a falkában ott ahol. - Mit? – Kérdezek vissza, mert fogalmam sincsen mi az amiről beszél nekem. Azt vágom, hogy valami vackot fognak csinálni, és a miatt jöhettünk ide ki, de a szó számomra ismeretlen. kíváncsi vagyok honnan is szalajtották a fickót. Közben visszagondolok arra amit Nori mondott, dobot emlegetett, szóval az, amit ez a fickó mondott, egyenlő a dobbal, remek. Na, az is ziher ha a kisasszony éjjel kezd el játszani rajta, akkor megetetem vele. Aha sámán dob, értem, én hogy valami izémicsoda, ami hangot ad ki, és lehet vele jól a falka idegeire menni, remek. Nem igazán értem az ilyen dolgokat, biztosan kimaradt az utazásaim során a keleti meg az angol kultúra, de hát legfeljebb majd utána olvasok. Mondjuk eddig is tökéletesen megvoltam az ilyenek nélkül. - Kölyök. Tanul, gyakorol. – Válaszolom vissza, hogy mi történt a gyerekkel, miközben ő is elmondja a maga verzióját. Raven is farkas tudnia kell, hogy mit is jelent kölyöknek lenni, miket kell megtanulniuk, és az mennyi sebbel, sebesüléssel és fájdalommal jár együtt. Hát igen, nem könnyű a kölyök lét, de ha egyszer megtanulta, akkor könnyebb lesz neki, sokkal könnyebb. Norina mellett baktatok, és szemmel tartom az idegent, de az erdőt is figyelek a neszekre, és mindenre, ami körbevesz bennünket, végül hagyom, hogy csak a farkasom figyeljen a kölykére, és én magam jobban szemügyre veszem az erdőt. Nyugalom és csend honol körülöttünk, csak arra halkul, el a csicsergés amerre mi járunk, figyelnek bennünket az apró állatok, elvégre ragadozók járnak a területükön és nem is kicsik. Még akkor is ha egy kölyök is van velünk, Raven se kezdő farkas, tudom, hogy elmúlt háromszáz éves is. Szóval, ha már ennyit megélt, csak nem lehet béna vadész és harcos. A hollókat én magam is szemügyre veszem, aztán a párosra sandítok, hogy mit is akarnak most kezdeni, egy madarat fognak leölni, azt meg minek, ha nem eszik meg? Pazarlás, csak úgy lelni egy állatot, ha nem eszed meg, azt értelmetlen gyilkolásnak tartom. de lássuk mi lesz belőlük. Figyelem azt amit tesznek, számomra ismeretlen nevek hangzanak el, és nem is hiszek semmilyen istenben sem, számomra csak a falka létezik, és ő értük élek, miattuk teszem amit teszek, nem valami istenség kegyének elnyerése érdekében, így nekem ez maximálisan idegen, de nem szólok bele, tiszteletben tartom, hogy van aki hisz valami felsőbb hatalomban, egészen addig még nem próbál meg engem is rávenni, hogy kövessem őt. A festékre felvonom a szemöldökömet, és állva maradok, mellkasom előtt összefonva a kezeimet, innen jobb a rálátásom arra amit csinálnak, és nagyobb erővel is csaphatok le, ha valami olyat tenne a másik amivel a kölyköm életét fenyegetné.
Farkasom különösebben nem mutat a másik felé semmit, érdeklődő, de nem látszik rajta, hogy megrettenne a másiktól, elvégre ő se egy csenevész példány. Fekete bundáját még nem borzolja fel, ég kék szemei viszont türelmesen méregetik a másikat. Igazából nem tudom eldönteni, ha harcra kerülne a sor, melyikünk lenne előnyben, meg merem kockáztatni, hogy egy súlycsoportba esnénk. Bundásom tiszteletben tartja a másik, kölyök feletti előnyét, de ettől függetlenül ugyanolyan természetesen viselkedik a kicsivel, mint ahogy szokott. Bradley kérdésére felhúzom egyik szemöldököm, de türelmesen válaszolok. - Bodhran. Ahogy Nori is mondja, sámán dob, esetünkben a kelta népek, köztük is az írek kézi dobja. De elterjedt más helyeken, kultúrákban is. Nagyobb testvére csatadobként is szolgált a régi időkben. Nem vagyok mérges a fazon "tudatlanságára", nálam a tanítás nem csak kölykökre vonatkozik. Legalább tanul egy kis történelmet. Viszont elragadtatva se vagyok, de ez most Nori vadászata első sorban, és nem szólok bele, kit hoz magával. Kérdésemre, mikor megadják a választ csak bólintok. Valahol sejtettem, hogy ilyen eredetűek a sebei, de a lány mosolyát látva ezek szerint jó tapasztalatokkal gazdagodott. Sokszor érzem magamon a másik tekintetét, de nem zavar különösebben, sőt valamilyen szinten még élvezem is. Olyan, mintha egy Mentor a másik Mentor oktatását vizsgáztatná. Ma is tanulunk valamit. Az erdő hangjai megnyugtatnak, és egyszerűen úgy érzem, a sebeim se fájnak olyan erősen, mint ahogy reggel, ébredésemkor. Szeretem ezt, az meg még nagyobb nyugalommal tölt el, hogy két farkas is a közelemben van. Farkasom a közte, és másik közt cikázó kölyköt figyeli, a pofanyalintásra csak játékosan morran egyet. Nincs zavarban, nem érzi, hogy rosszat tett volna, de nem hagyja azért figyelmen kívül a másik gyanakvó magaviseletét. Nem közeledik, de nem is távolodik tőle. A maga büszkeségével és türelmével viseltet a másikkal szemben. A pokrócon félig térdelve, hallgatom a lány szavait. Szóval a figyelő. Választását széles mosollyal nyugtázom. Akkor hát legyen, szép kis feladat lesz. Nem kerüli el figyelmemet apja hozzáállása, de ezen most nem fogok agyalni, a lány kérése jobban leköt. Bólintok, és még szélesebb mosolyra húzódik a szám. A festékes krém illata megcsapja az orrom, gyógynövény, erdei levelek, bogyók illata keveredik benne, ahogy felnyitom a kis dobozt. De rég használtam már... A cigaretta maradékát kiveszem a számból, és elnyomom a fűben. Bradleyre nézek, majd így szólok, miközben Nori várakozik előttem: - Nyugi, nem fogom bántani. De ki kell engednem kicsit a bolhást, hogy felavassam. Igazából meg se várom a válaszát, elvégre, nem engedélyt kértem tőle, farkasom ösztönösen feltör, de nem támad, csak a szemem kékje, szemfogaim megnagyobbodása, és karmaim hossza mutatja az átváltozást. Nyugodt vagyok, ez egy természetes dolog, nekem legalábbis az. Morgó, mély basszus hangon ejtem ki a szavakat, ahogy a festékbe mártom az ujjaim, s egy rúna jelet rajzolok Nori homlokára.
Kongen Raven som en skygge Hjertet ditt er hennes! Respekt, drive hodet, ta ham! Og be om dyrebare skatter.
Ullr hånd for å planlegge Blessings gjøre ånd Hunter, ikke glem! Min Gud, i deg!
Anyanyelvem szavai úgy törnek fel belőlem, mint egy csendes patak a hegy mélyéről. A szívem mélyeket üt, az érzékeim élesen hangolódnak a másik kettőre. Nem vagyok feldúlt, csupán farkasom energiái jobban kitörtek, mint amilyenre én azt terveztem. Körbeöleli a kicsit, s akár egy védő burok, úgy hagyom, hogy energiáim érintsék, nem csak őt, farkasát is. Enyhén bizsergető érzés fog el, s ha esetleg Brad is leengedi a pajzsát, hasonló energiákat érezhet, melyek most köztünk cikáznak. Ha befejeztem, egy apró tűz motívumot festek a kelták jelképével a lány jobb orcájára.
Aztán fejére teszem karmos kezem, és mosolyogva nézek rá. - Indulás, de türelem, ne becsüld alá! Hívd elő a kicsit, aztán hajrá! Vellykket jakt! Nézek utána, ha eltűnik a fák közt, hogy átalakuljon. Végül Bradre emelem, még mindig kéken ragyogó szemeimet. - Kérdés, óhaj, sóhaj? - kérdésem ugyanolyan morgó, elvégre nem nyomtam még vissza a bundást, de nem is tervezem még egy ideig - Ha bármi olyan van, nyugodtan adj hangot véleményednek. Nem ítélem el a viselkedése miatt, ez teljesen természetes. Ha nem ért egyet ezzel, az ő dolga, én nem erőltetem rá. Ha tiszteletben tartja, annál jobb! És ha bármi olyan van, akkor meghallgatom. Ha Nori visszatért, kölyök alakban, mentális üzenettel fogadom: ~ Kicsit felzavarjuk apáddal a hollókat? Vagy inkább lesből kezded első támadásod? - kérdezem tőle. Mert hogy több próbálkozása is lesz, az is tény.
//Holló király árnyaként, Szíved legyen az övé! Tiszteld, hajts fejet, vedd el őt! S kérd, féltett kincsét.
Ullr keze segítse tervedet Áldása hajtsa lelkedet Vadász vagy, ezt ne feledd! Az istenek látják, tettedet!//
Érzi a feszültséget, azt mondjuk nem nehéz, hiszen az apja farkasa igen ellenségesen viszonyul Ravenéhez, és az övé hiába pattog kettejük között, túl sokat nem javít a helyzeten. Mindegy, nem foglalkozik vele, farkasa eljátszik Ravenével, ő pedig figyel. Hímek... nem akarja elhinni, hogy még ilyenkor is képesek azt nézni, ki az erősebb, a nagyobb, a szebb, a jobb. Hihetetlen. -Bodhrant, vagyis dobot. Ha valaki komolyan gondolja, akkor saját magának kell elkészítenie, kezdve a kávától a fűzésen át, mindent. Ahogy Raven mondja, több kultúrában használatos volt, és használatos a mai napig. Még az indiánoknál is megtalálható, a vikingeknél is. Szertartásokkor, riutálékkor is játszottak rajta, de ma már sokan készen megveszik, és fogalmuk sincs arról, hogy ez nem így működik. Mivel Raven elmondja a többit, nem fűz hozzá egyebet, majd később elmagyarázza az apjának, miről van szó, már ha érdekli egyáltalán. Ez nem egy egyszerű hangszer, és nem fog rajta minden egyes pillanatban gyakorolni, mert ez egészen másról szól, na de most nem tarthat kiselőadást erről, akkor sosem fog hollót. Arra már csak bólint, hogy tanul, gyakorol, igaz, néha nem tetszik neki, ha a farkincáját kapják el, de annyi baj legyen. Sokat tanult belőle, legfőképpen azt, hogy nem árt, ha megnő, mert így egyenlőtlenek az esélyek, de azért amit tudott, megtett, és legalább sikerült kis borsot törnie Bradley orra alá. Már ennek is tud örülni, mert hát na, ez is több mint a semmi. Őzet is fogott, kár, hogy nem tudta hót nyugisan elfogyasztani, mert nem hagyták neki. Az erdő most nem érdekli, a hollókat figyeli, főleg azt, amelyiket kiválasztott, mert már most tudja, nem lesz egyszerű elkapnia, főleg ha felköltözik a fa tetejére. Azt el kell kerülnie mindenképpen, de hogy hogyan? Az egy másik kérdés. Nagyjából levezette, mit miért kér, és lehet, első hallásra meredeknek tűnik, de ez volt a kézenfekvő, a logikus lépés, amit belülről érzett. A rúnára bólint, az erő, a szabadság, a kitartás... igen, erre szüksége lesz, ez nem kérdés. A tűzre pedig azért, mert ez az elem az, ami a legközelebb áll hozzá, amiből erőt meríthet, amikor szükséges. Fellélegzik, amikor végeztek, és csillogó szemekkel bólint, hogy mehet. Nagy harcot fog vívni, de ezt eddig is tudta, ahogy azt is, ha nem sikerül, akkor nem a hollót kell választania. Majd elválik. -Tudom. Ravasz állat és igen okos, gyors, de ha ő az, akire szükségem van, akkor sikerülni fog. Már el is iszkol a bokrok közé, a ruháit sem felejti el levenni izgalmában, pár perc múlva elő is kerül, de óvatosan, megkerülve a hollók csapatát. Nem szeretné azonnal elüldözni őket, ha lehet. ~Magam szeretném, ha lehet. Ez most az ő harca, az ő csatája, szép is lenne, ha egyből segítséget kérne, azt nem teheti meg. Ha elbukja, akkor elbukja, de most valahol magában is szeretné tisztázni, vajon jól választott-e? Nem fogja az első kudarc után feladni, valahogy be fogja cserkészni azt a hollót. Eloson a fák közé, onnan indul, kúszva közelíti meg a csoportot, kivár, ez most türelem játék. Azt az egyet figyeli, amelyiket kinézett magának, a többivel nem foglalkozik, nem akarja, hogy bezavarják, vagy elvonják a figyelmét. Nagyon lassan halad, megáll mindig, hogy minél közelebb tudjon férkőzni hozzájuk, és a lehető legjobb pozícióból csaphasson le. Persze az ellenfele sem buta, tudja, hogy résen van, nem véletlenül figyelő, ezért muszáj minél közelebb kúsznia. Amikor már úgy véli, hogy most már mehet a támadás, hirtelen ugrik, de összeegyeztetni azt, hogy óvatos is legyen, meg hatásos is, na az nem egyszerű feladat. A farokra sikerül csapnia, de amikor eszébe jut, hogy életben kell hagyni a madarat... a pár másodperces kihagyás bőven elég ahhoz, hogy az meg is lógjon. Kezdheti előröl, bár egy tolla már van, legalább, bár nem így képzelte el az egészet. Új taktikához folyamodik, azaz most másik irányból próbálja becserkészni a hollót.
Na, ná, hogy méregetem a másik farkast, elvégre nem a falkám tagja, hanem csak egy idegen és a kölyköm közelében van ráadásul játszik vele a farkasa. Ami persze, hogy nem tetszik nekem, mivel én magam nem ismerem Ravent, nem tudom kicsoda, és miféle. Persze. leengedte a pajzsát, hagyja, hogy olvassam, de ettől még nem lett a bizalmam nagyobb az irányába. Különösen, hogy érzem, volt a kékekkel dolga. Emiatt nem csoda, ha nem éppen úgy fogadom őt, ahogy egy haverhoz illik, vagy, ahogy Nori elvárja. Nekem nem haverom, és emiatt még elverem ha haza mentünk, hogy ne haverkodjon össze idegenekkel, és pláne ne kóborokkal akik a másik táborral is pacsiznak! Ezzel nyilván Raven is tisztában lehet, ha már ennyi időt megélt. - Remek, de lehetőleg, ne éjjel állj neki, mikor a banda aludna, különben bajban leszel, és nem fogok gátat szabni annak, ha kivágnak azzal a vacakkal együtt az ablakon! – Vetek egy pillantást a kölyökre, miközben mellette ballagok, és figyelem az idegent is és azt is ami körülöttünk van. Mind a ketten magyaráznak, de valahogy nem nagyon izgatom magam a dolog miatt, engem ez nem hoz lázba. Megvannak a magam hagyományai, amik abszolút a falkához kötnek, nekem csak azok a rituálék kellenek, semmi más. Nekem a falkám a családom, ők az otthonom, szóval felesleges más istenek kegyét keresnem, mikor nem is hiszek bennük. A festésre csak felszalad a szemöldököm, ahogy a kántálásra is, nem tetszik, de nem látom veszélyesnek, a méreg nem öl meg bennünket, tehát azzal hiába is próbálkozna, de mivel a másik is farkas így nem hiszem, hogy ilyen aljas dologgal próbálkozna. Nem tudok a dologba beleszólni egyelőre, így csak figyelek, és nem vagyok útban, de olyan közel állok, hogy ha baj lenne, azonnal kizsigerelhessem az idegnet és megvédhessem Norit. Jó, nyilván a másik sem adná magát olcsón, de ettől nem rettenek vissza egy cseppet sem. Ha megtenném, akkor nem lennék alkalmas Vezető testőrnek. Raven farkasára az enyém is reagál, felborzolja magát, hátracsapja a füleit és lelapul ugrásra készen vár, hogy ha olyan történik, kilőjön és támadhasson. Én visszafogom azért a bestiámat egyelőre. Közben figyelem az eseményeket. - Nem értem, mit minek tesztek, de gondolom ez a te néped rituáléja. Azt sem értem, a kölykömnek minek kell ez, de ha jólesik neki, hát jólesik. – Egyelőre megvonom a vállam, nem vagyok se tuskó, se kőagy és beszűkült látókörű sem, láttam életemben egy s más dolgot, de ettől még ez nem nyűgöz le, nem is csodálom, csak feleslegesnek tartom, különösen egy vérfarkas számára, de mint korábban is mondtam, tiszteletben tartom más vallását. Valakinek erre van szüksége az élethez még akkor is ah már nem ember, hát csak tessék egészségére, addig még ezzel nem sodorja bajba a kölykömet. - Szóval, valami druida voltál, mielőtt beharaptak? – sandítok, a másikra miközben fél szemmel azt nézem, hogy Nori elbénázza a dolgot és újra próbálkozik. Kitartás az van benne, nem is kevés, és az kell is a mi életünkbe. - Nem haltak ki már azok, úgy pár évszázada, mondjuk öt-hat? - Nekem valami ilyen rémlik, de persze az nem jelenti azt, hogy nem maradt meg egy két közösség, ami tovább vitte vagy felelevenítette a hagyományt.
Brad válaszára, melyet Norinak szánt, csak elmosolyodtam. Nem valószínű, hogy a kislány ilyen "esti ébresztésre" használná a bodhrant, pláne eddigi ismeretségünkből ítélve. Az meg, ha kivágnák az ablakon, biztos kifeszített lepedővel várnám az ablaka alatt. De az apja se gondolta ezt komolyan. Illetve, kinézem belőle. Szigorú, a lehető legnagyobb fegyelemmel fordul minden felé. Ez nem rossz, legalábbis Nori mellé eltudom ezt képzelni, a kölykök mellé elkél az effajta tulajdonság. Bár az, hogy ilyen sokáig nem foglalkozott a kölykével, némi hanyagságot is magában hordoz. Persze, meg lehetett rá az oka, de a szememben nincs arra megfelelő ok, hogy a saját kölykünket elhanyagoljuk. Nori mentális válaszára bólintottam, akkor hajrá, csinálja. Valószínű, hogy késő délutánig itt leszünk, vagy estig. Sőt, akár az is lehet, hogy helyszínt változtatunk, ha esetleg a hollók elrepülnének. Nori támadására a madarak szerteröppentek, a figyelő rikoltva kiáltotta szét a tisztáson a kölyök jelenlétét. Az eddig kényelmes madarak szinte egyszerre röppentek a levegőbe, hatalmas károgásba csaptak, majd a tisztás másik, távolabbi csücskében telepedtek le. A figyelő az elvesztett tollát keserű károgással gyászolta, s még jó ideig figyelte a levegőből Norit, s körözött felette. Innentől még éberebb lesz, a feladat újabb nehézségi fokra lép. A hollóraj közelében lévő fenyő alacsonyabb ágára röppent, s apró, fekete szemeit végig a kölykön tartva mérgesen, de elszántan károgott, mintha csak gúnyolódna, vagy bosszút esküdne. A holló is beszáll a játékba, a kölyöknek mindent be kell vetnie. Mosolyogva figyeltem az eseményeket, a lány elszántsága örömmel töltött el. Bradley szavaira felé fordítottam a tekintetem, ég kék szemeimet figyelmesen emeltem rá. - Hát, mondhatjuk így is, hogy a népem rituáléja. Kinek, hogy tetszik. - vállat vontam - De örülök, hogy így viszonyulsz Nori hozzáállásához. A festéket közben eltettem a táskába, majd újabb pillantást vetettem Nori ügyködései felé. Már a fa alatt mászkált, a holló meg károgva ugrált az ágon, s a fa tobozaival igyekezett megdobálni a kölyköt. Talán murisnak tűnik így kívülről, de valójában mindez a vadászat része volt. És ha úgy vesszük, egy tapasztalt holló, pláne egy figyelő, akár könnyű szerrel elboldogulhat egy tapasztalatlan kölyök farkassal. De Nori elszántságát, és akaratát, ha ebbe beleszámítjuk, akkor akár még egy szinten is mozoghatnak. Kérdése kissé meglep, de végül nevetésben török ki. - Ha druida lettem volna, mielőtt beharapnak, már több ezer éves lennék. - nevettem - Nem, mielőtt beharaptak, egyszerű, frissen végzett egyetemista voltam. Előttem állt a "Nagy Élet". - szórakozottan törlöm meg festékes kezem a pokróc sarkában, s közben farkasomat szép lassan visszanyomom a megszokott kis zugába. A másik megfeszült figyelme az avatás alatt nem kerülte el a figyelmét, de mivel az nem támadt rá, így nincs értelme, miért felhozni ezt. Kérdésére automatikusan válaszoltam: - De igen, már úgy pár ezer éve, úgy az ókor vége felé. Mikor a kereszténység teret kezdett hódítani. De tudod, a történelem, és a hagyomány nem tűnik el nyomtalanul. - tekintetem Nori újabb próbálkozása felé tévedt, de folytattam - Nekem volt bőven időm arra, hogy kutakodjak, s felkeressem azt a maradékot, aki még e tudást birtokolja. De jó érzéssel tölt el, hogy van még, aki képes lenne tovább vinni ezt az örökséget. - elgondolkodva figyeltem Norit, ahogy a fát kerülgetve nézett fel a hollóra, ami tollászkodva pillantott le rá néha-néha. - Ügyes kölyköd van, büszke lehetsz rá. - szavaim őszinték voltak, nyugodtan csengtek. Tudtam, hogy nem bízik bennem. Nem is akartam, hogy ezt tegye. Mégis, valahol örültem volna, ha nem egy kőszobor fílingjével áll itt mellettem. Talán valahol azt reméltem, Nori effajta képességeit valahol a Beharapójától örökölte. De hát csodák nem léteznek, szóval ennek az esélye nem volt valószínű, így meg el is szállt az a kevés remény is. - Örülök, hogy nem ragadt meg a Falkák ellentéteinél. És nem befolyásolják előítéletek. - kíváncsi voltam, mit felel erre, bár azt hiszem, lerínak róla a gondolatai.
Farkasa tovább pattog a két nagy között, és amikor észleli, Bradley-é ellenséges, játékos morgással biztatja, hogy ne legyen az. Ő pedig csak felsóhajt, mert hát na. Szereti Ravent, és nem azért, mert kóbor, hanem azért, mert ő volt az első hím, akivel szinte egyből megtalálta a közös hangot, és hamar kiderült, tényleg van valami megmagyarázhatatlan kapocs kettejük között. Az apja válaszára csípőre vágja a kezét. -De. Pont éjjel szerettem volna gyakorolni, hogy mindenki élvezhesse, milyen tehetségesen tudok püfölni egy dobot. Ez pedig nem egy vacak, sokkal több annál, csak ti ezt nem értitek meg, míg Raven igen. Ezzel nem szokás csak úgy gyakorolni, nem kamarazenekarba készülök. Mégis hogyan tudná elmagyarázni Bradley-nek azt, miről szól ez az egész, amikor egyértelmű, hogy ez a világ távol áll tőle, mert nem az övé, és ezek szerint ő ezt sosem birtokolta. Sehogy. Az apja a földön él teljes mértékben, míg ő nem, azaz nem csak, de ezt nem tudja elmondani, ezt vagy érzi belül, vagy nem. Ha nem, akkor sosem fogja megtapasztalni, megérteni, mert nem, és ezzel nem is akarja fárasztani. Így is örülhet annak, hogy végül belement a vadászatba, bár azt nem tudta, hogy nem őzre megy, hanem hollóra. Az első támadása kudarcba fullad, de egy tolla van, viszont a sérült lába akadályozza a mozgásban, és ez visszaveti, pláne hogy a holló már dobálózik is, és felrepült az ágra. Eltűnik a bozótosban, olyan helyre megy, ahol a holló nem láthatja, és egy ágat keres, amit meg tud tolni annyira, hogy a holló kénytelen legyen a fáról lejönni. Na de az nem olyan könnyű, amikor már egy egész csapat őt lesi, meg dobálja hatalmas lelkesedéssel... ezért szépen elbújik, majd onnan elkúszik másfelé, hogy figyeljék csak a kis bozótot, ahol látták eltűnni. Ha megnyugszanak, és lejjebb jönnek, akkor ismét támadhat. Türelem, várakozás... ez nem éppen jó kettős, de kénytelen, és az sem árt, ha a sérült lábát nem terheli agyon. Vár. Fogalma sincs, meddig, de nem mozdul a bokorból, lehet, már órák óta gubbaszt ott, de neki kellenek a tollak. Az ellenfele nem lehet fiatal, mert eszes jószág, de akkor is ő lesz a kitartóbb. A másik bokrot figyelik, aminek örül, de még messze van a figyelő, így nem lehet rohamozni. Már kezd elgémberedni, mégsem mozdul meg, mert akkor lebuktatja saját magát, így vár tovább, maximum hasra esik, ha tényleg elzsibbadt, akkor meg olyan mindegy. Unalmas dolog a kushadás, de a célért muszáj, és meg is teszi. Amikor a hollók végleg megnyugszanak és lerepülnek a földre, még mindig vár, egészen addig, amíg az ő kis hollója nem a csoport kellős közepén tanyázik. Akkor viszont ugrik azonnal, egyenesen a madárra, és ugyan kibillen a sérülése miatt, de sikerül rátenyerelnie a hollója farkára, na de az csíp, így morogva nyomja rá az egyik mancsát. Nem engedi el, és az ösztöne ugyan azt súgná, hogy márpedig marjon a nyakára, de nem szabad, ezzel pedig küzd is egy kicsit, mire sikerül lecsillapodnia. A ricsajtól viszont félig megsüketül, mégis kitartóan fogja a hollót, hogy újabb tollakat csenjen tőle. ~Csak a tollad keeeeell. Persze ezt jónak mondja, ez olyan, mintha őt elkapná valaki, hogy csak szőrt akar, Biztosan elhinné. Azért igyekszik, mert nem akar újabb csípést vagy több hollót a nyakába, mert azok meg jönnek védeni, ezért villámgyorsan tép ki jó pár tollat a szárnyból és a farokból is, aztán elugrik, hogy a madara menjen szabadon. Vígan gyűjti be a tollakat és sétál vissza Bradley-ékhez. Rájuk esteledett, van ilyen, viszont minden tolla megvan, ha minden igaz. Egyelőre így pihen, aztán majd elmászik a ruhái közelébe.
- Mindenkinek megvan a maga öröksége. – Szólalok meg Raven válaszára. Én az Osztrák területeken születtem, Bécsben éltem elég sokáig, szóval nekem is vannak olyan dolgaim a múlt homályából amik oda kötnek, bár mióta eljöttem onnan és megtanultam Amerika más mint Európa azóta egyszer sem kerültek elő, már leszoktam arról is, hogy néha németül szólaljak meg, különösen ha az káromkodás. – Nori pedig kölyök, had tanuljon meg mindent, amit csak akar, had elégítse ki a kíváncsiságát, majd felnő és kinövi, vagy nem. Viszont, akár még valami hasznosat is elsajátíthat ezzel. – Aztán Ravenre pillantok. – Nem bízom benned, a legcsekélyebb mértékben sem. Nori valami miatt igen, aminek nem kifejezetten örülök, de ki tudja, lehet engem tettek túl gyanakvóvá az évek, azonban, ha azt veszem alapul az őslakosok szagából is van rajtad valamennyi, nem érzem alaptalannak a bizalmatlanságom. Ennek fejében, csak, hogy tudd, ha bármi baja lesz a kölykömnek, és ahhoz neked közöd van, akkor jobb ha elkezdesz buzgón imádkozni az isteneidhez, ők lehet megbocsájtanak, de én nem fogok. – Mindezt pedig társalgási hangnemben közöltem vele, nem néztem se csúnyán, se nem feszítettem be az izmaim és egyebek. Magasságommal, és morc tekintetemmel, eléggé komolyan szoktak venni, ahhoz, hogy ne kelljen műsoroznom is egy fenyegetés mellé. Nem is az erőfitogtatás miatt mondtam Ravennek amit az előbb közöltem vele, csak azért, hogy tudja hányadán állunk. Nem bízom meg még benne, nem ismerem őt és a bizalmam ki kell érdemelni, ráadásul Vezető testőr vagyok, nem lehetek naiv, plusz a kölyköm élete is fontos és az épsége is. Úgy gondoltam, erről jobb ha Raven is tud, és tisztában van azzal jelenleg merre és hány méter. Közben visszanézek Norira és figyelem a botladozásait és próbálkozásait, küzd, és nem adja fel, pár tollat már szerzett, ügyes kölyök, csak még nem elég türelmes, és még nagyon tapasztalatlan, de lesz ez még jobb is, megvan benne az akarat ahhoz, hogy jobb is lehessen. - Azt valahogy sejtettem, de gondolom, csak őrzik még annak a kultúrának a maradványait. – Farkasom ül és figyel, szemmel tartva mindent, ami csak mozog, és a közelben van, különösen Norit, hiszen az én figyelmem most Ravenen van. Elvégre a kicsi az ő kölyke is, tőle kapta a fekete bundát. - Tudom. Mindig lesznek, akik megőrzik. – Nem hiszem, hogy Norinak éppen erre lenne szüksége ahhoz, hogy vezető testőrré váljon, de hát még gyerek, had játszadozom ezekkel, ha ez kell neki, majd kinövi, én legalább is, így gondolom. - Az vagyok. Több van benne, mint ami kifelé látszik. – Jegyzem meg Norit elnézve. – Még kölyök, még nem mérgezte meg se bizalmatlanság, se pedig nem támadták meg a másik oldalról. – De ahogy ismerem a másik tábort, ez előbb utóbb be fog következni, és hamarosan Nori is megtanulja, a hegyiekkel nem érdemes közösködni.
Kezdőlap
//
//
