// Solomon & Achilles - You just fucked with the wrong mexican //
Az ember azt hiszi, hogy a háborgó tenger időnként megáll és úgy marad. Aztán mindig jön egy újabb hullám. Jöjjön csak, én nem csipázom az unalmat, inkább történjen mindig valami. Ami az elmúlt 3 napban ment, az viszont felbaszta az agyamat. Már szombaton találtam egy kis fecnit a boltom ajtaja alatt becsúsztatva, hogy "Beszélnünk kell a biztonságról. Legyél ott a szökőkútnál 5-kor". Szétszabtam és kivágtam a kukába. Velem ne szórakozzanak! Persze elmentem, hogy a szemükbe nézzek. A tárgyalás hamar befejeződött a vízpára mellett és a szökőkút alját megismertettem az egyik fazonnal, a legpofátlanabbal. Jó megtermett feketeingesek fekete kocsival, elsötétített üveggel. Mediterrán fazonok, talán görögök. Penelopé mániája üldöz engem... Szartam az egészre, míg ma késő este megjelent nálam Terence fia. Az eladóm, aki napközben a Spearheadben melózik, tudja, hogy nálam nincs telefon, hanem személyesen szeretek beszélni. Ha valakit ideküld este 10-kor, akkor gáz van. - Jó estét, Achilles bácsi! - köszönt a huszas éveiben járó srác. Intettem, hogy jöjjön be, de közben muszáj volt lebasznom. - Bácsi az öregapád! Szevasz! Mi történt? Amíg helyet foglalt és töltöttem egy italt, a srác előbányászta a csúcsszupi telóját, amitől én irtózom, pötyögött rajta. - Apa üzent, mert most csak így tud. A berezelt gyerek egy videóüzenetet indított el, majd felém fordította. Az arcomra viharfelhők települtek, ahogy megláttam a bekötött szemű fickót egy kórházi ágyon fekve. - Achilles, nem tudom tovább csinálni. Kilépek. Nem vágtam, mi a szarért jött ez hirtelen, mikor már 5 éve nálam van és a legjobb vadász, akit ismerek, mindent tud a szakmáról, a fegyverekről, sattara, sattara. Betegség, sérülés eddig nem ijesztette meg. Nagy sóhaj és egy nyögés. A srácra néztem olyan méreggel, hogy még ő is beleszégyellte magát, pedig istenbiz nem rá haragudtam. - Te főnök, én nem tudom, kik ezek, de nem akarok többet találkozni velük. Lőttem már medvét, farkast, sast meg sok mindent, de az ember a legaljasabb. Ott vártak a bolt előtt. Először papíron üzentek, aztán így. A rohadt anyjukat! Újabb sóhaj. 5 év alatt nem hallottam ennyit szuszogni, mint ma! - Az egyik szememet dagadtra püfölték és tele vagyok foltokkal. Majdnem lerúgták a vesémet. Teljesen kivagyok. Kik ezek, Achilles? A kezem ökölbe szorult, ahogy hallgattam. Sokszor ordítottam Terence pofájába, ha valami nem tetszett, meg is lökdöstem párszor, de másnak ezt nem engedem meg. A lényeg még hátravolt. Terence nyögött egyet és eltelt 2 másodperc is, mire válaszolt. Már kopogtattam az ajtófélfát kagylót, hogy mi van. - "Holnap 5-kor tali ugyanott". Nekem már unokáim vannak és a vadászat veszélyes szakma, de ennyire nem. Bocs, Achilles, de befejeztem. Kösz mindent és amint lehet, elutazunk innen. Te se játssz a tűzzel, én azt mondom! - fejezte be suttogva. Elnyomtam egy mexikói káromkodást, jó cifrán és rábasztam a kandalló tetejére egy nagyot. - Kölyök, ezt nem ússzák meg szárazon. Egy egész családdal szórakoznak, olyan családdal, ami mellettem állt mindig, amióta a papa a boltosom. Az az üzlet csak alibi, én másból élek, de ne szarjanak bele a palacsintámba! Terence fiának adtam egy jó adag suskát, az ingzsebébe nyomtam és üzentem az apjának: - Apádat nagyon becsültem mindig. Húzzatok el a picsába, jó messzire! Az öreg fogja érteni, hogy ezzel a javát akarom és az útra adtam egy kis borravalót. A srác hazaindult, én pedig a bolthoz nyomokat keresni.
Hát persze, hogy ugyanazok voltak, az üzenetből is kiderült. A görögöket már ismertem, habár a nevükig nem jutottam el. Csak a főnök mondta el, hogy hívják. Sztavrosz, ő landolt a vízben, mert túl nagy volt a szája. A boltnál őt éreztem erősen és még pár szagot, de azokat nem ismertem. Ezek szerint sok embere van és egyesek csak verni mennek, mások őrködni, mikor tárgyal a nagyfiú. A bolttól könnyedén követtem a szagukat a birtokra, ahol laknak. Jó nagy kecó fehér elektronikus kerítéssel és őrséggel. Az ottani gorillákból kivertem, hol kell keresni a munkaadójukat. Az egyik legjobb anchorage-i helyre jöttek. Szerintem itt is üzletelni akarnak és a jó öreg Issumatar hamar lerendezné, de nem szokásom másra bízni, ami a büszkeségemet szántotta fel. Én akarok a pofájába nézni a fürtöskének és olyat adni neki, hogy a faltól kapja a másikat. Aztán a többi is kap szépen sorjában. Amúgy meg Solomonnal konfliktus volt már, de lehet vele beszélni és nagyon ért az egyensúlyhoz. Félelmetesen jó diplomata, sose tudnám utánozni. Ma se azért jöttem, hogy segítsek neki, hogy jó pontot kapjak. Ha kapok, kapok, de magamért csinálom. Szétnéztem, de még nem voltak friss nyomok, se szag, se görög. Úgyhogy most szépen beülök a bárpultba, iszom egyet, kettőt, hármat és megvárom a jómadarakat. - 2 tequilát sóval és citrommal! Kösz, baby! - szólok a csinoska pultoslánynak, kipengetem, beleiszom, aztán morcos pofával vizslatom a tömeget. Fehér rövidujjú ing mellközépig kigombolva, fekete bőrmellény, ugyanilyen naci és a hajam hátrafogva lófarokban. Nem vagyok átlagvendég, tudom. Kilógok, de leszarom. Nem rejtőzni jöttem, hanem "beszélgetni". Az ököl nyelvén, amit legjobban beszélek...
Az éjszakai motorozásnál nincs jobb, bárki bármit mond. Na jó, egy valami jobb nála, ez tény, de csak az. Meg talán a vadászat hosszú elvonó után. Ma este mind a hármat megkaparintottam egy füst alatt, úgyhogy erőtől duzzadozva és lendületesen érkeztem meg a Pitbe. A hátsó bejáratot használtam szokás szerint, bementem Goranhoz, megérdeklődni, hogy minden okés-e, rendben megy a bolt és nincsenek seggfejek, akik disznóságra használják a szórakozóhelyet. Elvileg minden rendben, csak Achilles ül úgy a bárpultnál, mintha lenyelettek volna vele egy hordónyi keserű epét. Ó yeey. A dühös mexikói durva mexikói, erre pedig csak rátesz egy lapáttal, ha az illető történetesen háromszázas vérfarkas és Muszkli. Azok valahogy különösen balhés népség. Vállon veregettem Gorant, levettem a dzsekim és magamra kaptam a bent tartott, feltűrt ujjú inget. Hannah szokott róla gondoskodni, a tulaj mégse mászkáljon úgy a saját felségterületén, mint holmi motoros banda tagja. Pedig szerintem tök menő lenne, de vannak témák, amikben nem érdemes egy nővel vitatkozni. Szóval félig átvedlettem a tisztesség kedvéért.
A bárpult felé nyomultam, mint egy anyahajó, de korántsem olyan durván, kikerülgettem a vendégeket, odaköszöntem a sűrűbben erre járóknak és természetesen a személyzetnek is. A kutya nem dolgozna itt, ha nem viselkednénk velük normálisan. A levegőben alkoholszag terjengett, a töménységből ítélve pedig jó volt a fogyasztás ezen az estén is. Nagyszerű, igyatok csak szépségeim. Meg csúfságaim, ki melyik kategória a közízlés szerint. Achilles körül tiszta volt a terep, amit nem csodáltam. Ilyen negatív és haragos aurának én se szívesen dörgölőztem volna. Csakhogy nem az a fajta vagyok, akit némi kellemetlen energia eltántorítana, vagy meghátrálásra késztetne, így minden szívbaj nélkül dobtam le magam a mellette lévő bárszékre és vodkát kértem. - A ház vendége vagy - mondtam köszönés helyett a hímnek. - Má' nem azért, hogy bunkózzak, de baromi szarul festesz. - Mit szépítsem. Meg amúgy, ő nem az a fajta volt, aki igényelt volna bárminemű, irodalmi magaslatokba szökő társalgást, és mit ne mondjak, néhány udvariaskodó kör meg finom lelkű után nekem is jobban esik a szabad száj. Emellett tudni kell, kivel hogyan lehet a legkönnyebben szót érteni, nemde? - Mi történt? - kérdeztem rá kertelés nélkül. Ha nem csak az ő problémája, mindenképp tudnom kell, ha csak az övé, akkor is ide jött inni, ha meg a problémája éppen a Pitben leledzik, pláne tudni akarom! Az elmúlt egy évben több szarkavarás volt itt, mint egy komposzttelepen. Kicsit ki voltam már az ilyesmire élezve, de az vesse rám az első követ, aki nem így lenne a helyemben. Amúgy, egészen nyugisan tűrtem a felhajtást hónapokig, de több hősiességre nem nagyon futja ilyen téren. Úgyhogy érdeklődve vártam, hogy mi lesz Achilles felelete, mert hiába nem vagyunk kelebbarátok, de ivócimborák sem, attól még az ő problémája kihathat másokra. Éppen ezért jó,ha tudok róla.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A tequila már rég eltűnt a torkomban, most csak a poharat forgatom, macerálom. Kopogok vele, vaskos ujjaim között szinte morzsolom és közben nézem a bagázst. Milyen vidámak! Én is az szoktam lenni a magam módján, de máshogyan. Nálam a belső öröm nem látszik annyira. Ha mégis, meg szoktak ijedni attól a torz mosolyomtól. Torz pofa, torz mosoly, ez vagyok én. És jó így nekem. Majd a görög kap mosolyt és attól aztán összecsinálhatja magát. Ha még egyben lesz... Ismerős energiák érkeznek. Számítottam is rá. Ha megjelenek itt vagy bárhol máshol, arra illik odafigyelni. Solomon ezt jól tudja. Szerencsére nem olyan, mint egyes Őrzők, akik rögtön fenyegetnek és kihúzzák a gyufát. Nem szól közbe, míg nem muszáj. Most is inkább meghív egy italra. Ránézek, tudja, hogy a morcosság nem neki szól. - Kösz! Mindkettőt. Tudom, hogy zord ábrázatú öregemberként szarul festek. Nem újdonság. A meghívást komolyan veszem és intek is a hölgyeménynek. Kicsit meglepődik, hogy a nagyfőnök ül mellettem. Új csaj, nem ismer még, pedig szoktam ide járni. - Még 2 tequilát nyomass, szivi! A tulaj biztos nem iszik ilyenkor, de én felhajtom a két rövidet. Simán. Még többet is. Amíg a csaj molyol a poharakkal, citrommal, sóval, addig válaszolok. A szemeim még mindig viharfelhőnek tűnnek, ahogy kutatják a jónépet. - Valami új banda odaszart a küszöbömre. A nőnek bólintok és végignézem, mikor kiszolgál. Ujjammal a főnökre mutogatok, hogy ő állta a cehhet. Só a kezemre, egy gyors húzó, aztán citrom és elégedett sóhajtás. Jó hangos, kéjes sóhaj. - Egy görög geci, Stavros ajánlatot tett, én meg leszartam. Ma összeverte a boltosomat. Éjjel itt lesznek és "meg lesz beszélve". Ezt olyan maffiózósan mondtam, értheti, hogy nem szócséplés várható. Lehet, hogy ismeri őket, hallott már róluk vagy ha nem, akkor se árt tudnia, kik bolygatják a helyi farkasokat. A másik pohár is a kezembe kerül, de akkor megérzem a bejáratnál a fickót. Lebaszom a pultra a pohárkát, csak úgy porzik. Solomonról szinte tudomást sem véve indulok meg. Szürkésbarna öltönyben feszít az uszkárhajú, mögötte egy terebélyes, vastag karú, vastag derekú kopasz és még egy másik, aki inkább kommandós alkat, szálkás, de látszik az ereje. Az emberek között átvágok, eddig nem kellett senkit fellöknöm. Majd azt a patkányt, de inkább kivágom innen és a klubon kívül húzom ki a belét.
Ha valaki függetlenséget és falkamentességet akar egy városban elérni - és ilyen tekintetben Anchorage is óriásinak számít -, akkor nem árt, ha felszed magára az évszázadok alatt akkora simulékonyságot, hogy képes legyen a legkülönfélébb szerzetekkel is kellemesen semleges vagy jó viszonyt ápolni. Ezért is hallgatok, nem veszem magam, ami nem rám vonatkozik és sírásra alkalmas váll helyett inkább piával kínálom. Három és fél évszázados Muszklival nem jó baszakodni, ezt külön tesztelés nélkül is megtanultam, emellett okom sincs rá, hogy a tekintetében tobzódó viharfelhők számát gyarapítsam. Zavartalanul hagyom inni, én csak egy tál mogyorót kérek ropogtatnivaló gyanánt. Az utóbbi időben rákaptam, mintha valami mókus lennék. - Ó, de jól hangzik - morogtam orrom alatt, közben ripp-ropp, s egy biccentés a pultos felé. Igen, nem flúgos az öreg és még csak be sincs nyesve, hogy ilyesmit lódítson, tényleg a vendégem. - Stavos - ízlelgettem a nevet. - Farkasok? A legfontosabb kérdés és szempont részemről, ami azt hiszem, érthető. Ha kaptam is választ, igen kurtát, mert a következő pillanatban már itt sincs a mexikói. Ó, te jó ég! - Mary, drágám, légy oly' jó és ne szólj senkinek. - Se zsaru, se őrző, se senki. Egyelőre lássuk meg, mi lesz ebből, Goran lent van, több vérfarkas is mérgez itt májat, a saját portámon pedig szeretek külsős beavatkozás nélkül rendet tartani. Achilles után eredek egyből, miközben egy pillantással felmérem az érkező hármast. Király, úgyis rég volt részem régimódi kocsmabunyóban! Bár annyira meg finnyás lettem, hogy ne akarjam a saját szórakozóhelyemet romokban látni. Jelentőségteljesen kapok a mexikói válla után és szorítom meg erősen, figyelmeztetőn, hogy lassabban a testtel. Bár ami nekem erős szorítás, azt lehet ő éppcsak megérzi. Mindegy. Vegyen vissza, mert a forrófejűség nem biztos, hogy első nekifutásra jó lesz. - Mielőtt bárki bármi baromságot csinálna és ideszarna az én küszöbömre is - érződött a hangomból, hogy ezt mennyire nehezményezném -, inkább higgadjunk le és mindenki tolja le a seggét a pincébe. Most. Itt tuti nem hepajodnak nekem, kint se nagyon kéne amúgy, mert kisfaszom se vágyik kíváncsi tekintetekre. Nem véletlen van itt pince. És külön annak a helyiségnek fenntartott mosoly. Azóta egyébként kifejezetten kellemes hely lett, hogy az előző ügyintézőm beteg hobbijának nyomait eltüntettük.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Ha tartaná a vállát, hogy azon sírjak, kapna is egy öklöst főhajtás helyett. Nem szokásom sírni. Az faszság. Inkább szétverem, ami zavar. Vagy ráiszom, mint most. Solomon vágja a dörgést, tudja, mi kell nekem. De az a mogyoró! - Mókustáp, haver? - kérdezem ridegen. Ha farkasok lennének, szerintem már rég nekik mentem volna. Azért nem tartottam őket ellenfeleknek, mert csak szaros emberek. Aztán ma túl messzire mentek. - Faszt. Kis senkik - lököm oda két korty között és felnézek a plafonra, ahogy lehúzom a piát. És már történnek is a dolgok. Az emlegetett szamár megjelent. Mert ide vártuk, azért. Semmi misztika. Még hallom, hogy a tulaj úr szól a csajnak. Ha lesz balhé, ha nem, megoldják házon belül. Én is... Érzem, hogy közeledik és mikor a vállamra markol, tudom, mit akar. Lefejtem az ujjait magamról, de nem töröm ki őket. Nem Solomon az ellenség. Stavros-ék eddigre már kiszúrnak minket és az a rohadék csak vigyorog. A Bestiámat már két kézzel kell szorítani, hogy ne passzírozza bele a falba a görög koponyáját. Vicsorítok, még torzabbá válik így a pofám, pedig egyébként se egyszerű. Haladok tovább, ökölbe szorított kézzel, de ez a higgadt arc itt mögöttem tényleg tud valamit. Már azon gondolkodom, hogy tényleg képes vagyok várni és csak a pincében belezem ki ezeket. - Jó estét kívánok, Mr. LaChazar! Szeretnék Önnel beszélni, ha a morcos testőre megengedi - mondja tört angolsággal és bicskanyitogató vigyorral. A gorillái meg ugrásra készek. Ahogy én is és meglököm a nagyobbikat úgy, hogy rendesen megtántorodjon: - Húzzatok az ajtó felé! A fejemmel intek arra. Láttam már, hol mennek le. Csak kerüljünk ki a bulinépség látóköréből. Páran megijednek, arrébb mennek vagy csak lesnek. A zene meg döng, kellően aláfesti a találkozást. A kommandós alkat már a zsebéhez nyúl, de a görög leinti. - Mr. Kilpatrick, úgy hallottam, ma járt nálam. Egyelőre még csak én hallottam... A szemem villan és ha Solomon nem veti be az erejét, akkor úgy hanyattlököm ezt a patkányt, hogy a gerince kettéesik. Fenyeget itt rendőrséggel, mintha ő lenne a nagyágyú, mi? Lehet, hogy azokat megvette, de engem nem fog...
- Az. Segít szép fényesen tartani a lompost - vágtam rá gondolkodás nélkül, szám sarka pedig megrándult. Könnyedségem addig tartott, amíg nem közölte, hogy emberek. Jaj de jó. Azokkal mindig sokkal macerásabb, mert nem tépheted meg őket csak úgy, figyelni kell, hogy ne szerezzenek tudomást arról, mi vagy valójában és míg farkasok között a dominancia, hierarchia, harc a döntő - vagy épp a jó beszélőke -, addig az embereknél még jogi útvesztő is van, kismillió buktatóval. Arról nem is beszélve, hogy esetükben az őrzőknél is megüthetjük a bokánkat, nekem pedig kurvára nem hiányzott, hogy Anchorage-ből is olyan petri-csésze váljon, mint amilyet annak idején Mortimer varázsolt Fairbanksből. Nos ha csésze nem is, de fürdő lesz, méghozzá a véresebb - és ami még rosszabb, nyilvánosabb! - fajtából, ha nem vagyok résen. Kinézem Achillesből, hogy valami meggondolatlanságot csinál, s habár nagyra értékelem, hogy épségben hagyta a kezem a lefejtő mozdulat közben, energiáim azért figyelmeztetőn járják körbe egyszer. Csak egyszer. A szellemek őrizzenek attól, hogy én basszam fel még jobban és ezért fogyjon el a cérna, nem hülye, csak forrófejű, kis szerencsével tud még várni. - Jó estét, Mr. Stavros - mosolyodtam el hasonlóképp kellemesen, teljesen más hangszínt és stílust ütve meg, mint korábban a Muszklival szemben. - Én nem szorulok testőrökre. - Apró szúrás, ugyanolyan tónusban kilőve, mint a köszönés, udvarias mosolyba csomagolva, épp csak nem tettem hozzá, hogy "ellentétben önnel". Achilles mordulását egy szívélyes mozdulattal támogatom meg, amivel az említett irányba mutatok. Szeretnék mielőbb eltűnni a kíváncsi és illetéktelen tekintetek elől, de hülye lennék sürgetni őket, inkább úgy teszek, mintha a világ össze ideje a zsebemben lapulni. ~ Nyughass, az ég szerelmére! ~ dörrenek rá a hímre ezúttal már erélyesebben, mint amilyen a vállra tett kéz sugallata volt kicsivel korábban. - Egyelőre még csak ő járt önnél. - Nem szeretem, amikor a kis hal próbál nagyot játszani, ráadásul nálam. Azt szeretem, ha mindenki tudja a helyét, bár ez nyilván akkor működne a legtisztábban, ha nem lenne titok a létünk.
Elhatároztam, hogy kiiszom Aident a vagyonából. Fogalmam sincs, hogy a farkasoknak lehet-e alkoholmérgezésük, minden esetre ha így folytatom az esténkénti ivászatokat, vagy alkoholista leszek, vagy mérgezett. Erről eszembe jutott, hogy egyszer, régen, jóanyám megmondta, hogy nincs visszataszítóbb látvány egy spicces nőnél. Nos, anyu, én ritkán vagyok spicces - az olyan időpocsékoló, inkább rendesen berúgok, annak értelme is van. Segít elnyomni a fekete dög kapálózását. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy kimatekoztam, mennyi kettőnk életkora összesítve és hogy milyen vénséget kéne keresnek ahhoz, hogy megszabaduljak ettől az egész fojtogató helyzettől, de oda jutottam, hogy ha találnék is olyan vén csontot, akkor is... Minek harapna át? Szívjóságból? Ugyan már... még a végén kapok egy szamaritánus farkast és akkor abba őrülök bele. - Ma is Jim lesz a legjobb barátod? - kérdezi a szőke nőstény a pult túloldaláról, mire kedvetlenül bólintottam a bárszéken ülve és lecsaptam pár zöldhasút a falapra. Adhat egyből egy egész üveggel, elbánok én vele. Eleinte páran megpróbáltak felcsípni, amikor ezt az egész szeánszot kezdtem, de a bájos modorom meggyőzte őket, hogy jobb, ha békén hagynak. Most már legfeljebb az új tacskók próbálkoznak be mindenféle béna csajozós dumával. Volt, akinek amúgy engedtem. Csak azért, hogy Aident bosszantsam. Egyébként meg annyi élet és kedv szorult belém, mint egy maréknyi sós mogyoróba. Pajzsom félárbocon hevert, mutattam is meg nem is magam, miközben nekiláttam az üveg tartalmának elpusztításához. Egy pohárnyi az elvesztett függetlenségemre. Egy pohárnyi Aidenre, hogy kapná be, maiért nem vitt inkább és láncolt ki egy pincében. Egy pohárnyi meg arra, hogy ebben a városban legalább nincs falka. Ezt mondjuk tényleg díjaztam. Nagyot sóhajtottam, fejemet a pulton pihenő alkaromra ejtettem és üres tekintettel figyeltem a pohárban lötykölődő piát. Pont olyan volt a színe, mint a mostani farkasom szemének. Buta kis fruska, idegesítő a hype, amit Aiden felé mutat non-stop...
Látványos befarolás – a motorommal, nem a sejhajommal természetesen –, passzentos naciba rejtett lábam lendítése, a betonon ütemesen kopogó hangot vernek bokacsizmám sarkai, ahogy befelé veszem az irányt. Megérkezni tudni kell és egy nőnek mindig legyen megfelelő belépője, szóval, ha eddig nem érkeztem volna látványosan, akkor most a bukósisak levételével még meg is rázom az üstököm, hadd szálljanak tincseim a fejem körül. Megjöttem. Kulcsaimat a bőrdzsekim zsebébe süllyesztem, miközben az italmérés hátulja felé veszem az irányt. Legutóbb egyedül akartam inni, erre beesett az ajtómon egy szexi szőke, tetovált farkas. Mondjuk nem mintha olyan nagyon bántam volna, de az most nem ide tartozik. Ez alkalommal lássuk mire megyek, ha nem otthon óhajtom ivásra adni a fejem. Pajzsom félig fent vagy félig lent, ki honnan nézi. Odaintek az ismerős arcoknak, egyet kifejezetten keresek, de úgy tűnik nincs bent. Nem baj, nem konkrétan hozzá jöttem. Levágódom az egyik bárszékre a nőstény mellé, aki meg a másikat foglalja be a… sokból. Ismerősek az energiái, noha őt magát nem ismerem. Kifejezetten hasonlít Aidenére, mi több, a hím szaga is rajta van. Hm. - Tequilát, az üveg maradjon, meg egy poharat, sót, citromot nem kérek. – nem mintha nem tudná a szőke nőstény, de azért a biztonság kedvéért elmondom, biztos, amit hót ziher alapon. - Csinos csizma. – sasolom meg innen megszólítás közben – hát noh, vásárolni utálok, de attól még bírom, amibe a lábát bújtatta – és miközben megkapom a áttetsző piámat, oda is fordulok. - Te vagy Dakota, ugye? – most mit játsszam azt, hogy nincs tippem rá, kicsoda, amikor van?! Aident ismerem, kedvelem, jó fej, emlegetett valami asszonykát és/vagy kölyköt, feltételezem hozzá van szerencsém.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Tettem rá, ki pakolja fel magát a mellettem lévő bárszékekre, amíg ennek hagynak a magam dugájába dőlni. Bár szó, mi szó, néha eléggé piszkálnak az energiák, de lassan tényleg hozzászoktam ehhez a koncentrációhoz, így az se érint meg különösebben, amikor egy - feles pajzzsal is rajtam szépen túlmutató - nőstény csüccsent mellém. - Klassz dzseki - dicsértem én is viszonzásképp, egyrészt, mert tényleg tetszett - az enyémet valahol elhagytam -, másrészt mert épp tartotta kedvem. Azt meg megtartom magamnak, hogy tetőtől talpig apuci öltöztetése vagyok, már ami a göncök anyagi oldalát illeti. Te jó ég, egy eltartott kölyökasszony voltam, ennél nincs lejjebb! A kérdezésre elfelejtettem, hogy inni akartam és letettem a poharam, úgy fordultam felé, most már egy hangyafasznyival nagyobb érdeklődéssel. Annyira még sose ittam le magam, hogy fennhangon kezdjem híresztelni az aktuális nevem. Sok hülyeséget és nagy adag szart tudok összelapátolni, de ekkorát azért nem. Ha most kiderül, hogy valami útszélen, motelben elhagyott pasas nősténye és épp revansot akar venni, mert a kedves párja nem fér a gatyájába... akkor remélem gyorsan adja meg, ami jár. - Bingó - mondtam egykedvűen, majd az első meglepettségen túltéve magam, öntöttem és ittam, hogy aztán kézfejemmel töröljek le ajkamról egy kicsorduló cseppet. - Találkoztunk már és elfelejtettelek, vagy nem találkoztunk még, de tudom kéne, ki vagy? - kérdeztem, mert hát az én életvitelemmel... egykori életvitelemmel, sose lehet tudni, honnan szalajtott "jó akaró" ül az ember lánya mellett. Végignéztem rajta még egyszer, leplezetlenül bámulva, majd vállrándítva fordultam vissza a pia felé. Nem, egyáltalán nem volt ismerősnek, legfeljebb ha olykor futólag láttam itt, de akkor se tett mély benyomást. Más se, nem ismerkedési szándékkal szoktam ide betévedni, pedig annak se lett volna utolsó a hely.
- Kösz. – szeretem ezt a dzsekit és hát nyilván azért is hordom, mert szerintem is klassz. Minő meglepő mi?! Ahogy koppan az üveg a pulton, már fel is markolom és öntök a pohárba és mire a nevét emlegetem a nősténynek – vagyis úgy hiszem, hogy ez a neve, de biztosan még nem tudok – rápillantva várom a választ és az üveget lecserélem a pohárra kis kacsómban. - Nem, eddig még nem találkoztunk és nem is feltétlenül kell tudnod ki vagyok, de azért akkora titkot nem csinálok belőle. Cressida. – na bumm, tényleg nem titok mi a keresztnevem, megosztom hát vele. - Amúgy Aident ismerem, bár nem túl régen. Kedvelem, jó fej. – na hát innen jöttem rá, hogy ő kicsoda is lehet, nem kell hozzá zseninek lenni, könnyű a kapcsolódást felfedezni. - Szar nap vagy csakúgy? – bökök a piásüvege felé és lehajtom a saját adagomat is. Persze nyilván nem kell megosztania velem a dolgot, ha nem akarja elmondani, nem fogom erőltetni. - Tényleg, ő is itt leledzik? – mármint az emlegetett hím. Jó, látni nem látom, de ha fejtetőig pajzsban dob éppen egy sárgát, akkor nem is csoda, hogy nem tudom magamtól itt van-e vagy sem. Nem mintha olyan nagyon fontos volna, hogy megtudjam a választ, csak adta magát a kérdés.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Cressida, remélem holnapra nem felejtem el - ingattam meg az üveget, amit újfent felmarkoltam. - Illetve, de, jobb lenne, mert akkor eléggé sikerült berúgnom. Önkéntelen röhögés robban ki belőlem minden átmenet vgay előzetes figyelmeztetés nélkül hallva, hogy ismeri Jófej Aident. - Szívből örülök, édesem - mondtam még mindig örömtelenül nevetve. - Kapcsolatotok legyen tartós, meghitt és jófejségtől duzzadozó - emeltem meg poharam, mintha csak tósztot mondtam volna, miközben hangom gúnytól csöpögött. Átkozottul pipa tudtam lenni rá még mindig, pedig azóta nem két nap telt el. - Ha jóban vagy vele és még a jófejkedés közben a szája is jár, szerintem ki tudod találni, mennyire repesek az örömtől, hogy tőle bűzlök minden értelemben - vetettem oda immár leplezetlenül mogorván, amire csak rátett egy lapáttal, hogy utána kérdezősködött. Megint végigmértem. Baszki, ha ez így megy tovább, többet stírölöm, mint minket a környező faszik. Ami valahol nagy szó! Ugyanakkor én nem azért legeltetem rajta a szemem, mert annyira imádom a látványát - bár mit tagadjuk, ő is jó bőr -, hanem mert - pont a jó bőrésgből fakadóan - valami megmoccant bennem, aminek semmi köze nem volt a gusztustalan rajongásra képes fekete nőstényemhez. Mert az egy dolog, ha én erre-arra kefélek, de visszafele véletlen se játsszuk el, mert ott fejek fognak hullani! - Kéne tőle valami? - A "kisanyám"-at már csak gondolatban tettem hozzá. A "nehéz szó" kategóriába kezdett esni, ráadásul kurvára nem voltunk egy súlycsoportban. Már jobban figyeltem az orromra, azt találgatva, vajon érezhettem-e már ennek a nősténynek a szagát rajta. Fájdalom, de tényleg annyira lekötött az, hogy haragudjak, hogy süket-vakká váltam minden ilyenre. - Vagy inkább te adnál? Lassan a pózokra kérdezek...
- Hacsak szenilis nem vagy, akkor nem hiszem, hogy az ennyit segítene. Bár ki tudja?! – vigyorodok el. Nem mondom, hogy nem vagyok felejthetetlen – majd az leszek –, de hát noh, annyira még, ahogy elnézem nincs elázva jelen pillanatban még, mondjuk azt meg tényleg nem tudom, hogy mennyire zizzancs a feje vagy sem. Nem is kell tudnom, nem fontos az számomra. Oké, pislogok kettőt az indokolatlannak tűnő röhögésre, de aztán gyorsan leesik a tantusz. - Jól van, értem, nem annyira osztozol ebben, semmi gáz, nem lehet mindenkinek ugyanolyan jó. – oké-oké van értem én, hogy viharos bilibe sikerült tapicskolnom, noha ennél azért jóval ártatlanabbnak gondoltam – oh én naiv – azt a bizonyos kis megjegyzést. Mindegy, ezen már nincs mit tovább pörögni, vagyis megint csak hiszem én, mert ezek szerint neki azért van. - Amúgy nem vagy büdi, ha ez segít valamit, de gondolom nem. – míg ő mogorváskodik, nekem eszemben sincs, az orrom alatt somolyogni viszont annál inkább. Nem tisztem senkinek sem a magánéletébe nyúlkálni vagy azt elemezni, ők egy olyan pár – házas vagy teremtő-kölyök –, akiknél nem kerek a világ. Mint sokaknál. Gondolom, saját tapasztalatom nincs, emberként voltam utoljára férjnél, akkor se sokáig, kölyköm meg sose volt. Feltűnik a stírölése és már épp rákérdeznék, hogy most ennyire bejövök-e, nincs gáz azzal, ha igen, csak nah, feltűnt, hogy bámul, amikor egyfelől pofáncsap az energiáiban beálló változás és akkor még megkapom a kérdéseit is. Amire most az én reakcióm egy hangos és igen jó kedélyű nevetés, főleg, hogy az imént még, hogy kiakadt, amiért jófejnek neveztem Aident. Most meg úgy látom a zöld szemű szörny kezd ébredezni. Hát ez… cuki. - Lazíts kicsit, nem dugok vele és nem is áll szándékomban. – kisöprök egy tincset az arcomból és újabb adag piát töltök ki magamnak. Nem mondom, hogy nem helyes pofa a hím, de nah, egyfelől szerintem előbb állnak szerzetesnek, minthogy becsajozzon – már amennyire én látom, bár annyira jól nem ismerem, plusz nem is próbálkoztam be nála –, másfelől meg nah, nekem is van tartásom, azért nem akárkivel, akármikor alapon működök. Általában.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Sajnos nem vagyok - sóhajtottam az eredménytelenség feletti keserűségemben. Némi agybaj most igazán jól jönne. És mit ad isten jön is, csak nem épp olyasfajta amilyet én gyöngyözőnek nagy jóindulattal sem nevezhető kacajom után várok. Nem lehet mindenkinek ugyanolyan jó?! Hápogok kettőt, mire közli, hogy nem vagyok büdi. Nos, lehet nem vagyok csatak részeg, de váltani már nem megy olyan gyorsan a témák-mondatok között, szóval a riposzt is ehhez mérten gyér. - Még szép, hogy nem vagyok büdi! - húztam ki magam, de minek? - Ő a büdös - teszem hozzá zsémbelve, mintha ez olyan fene fontos lenne most vagy úgy egyáltalán. Aztán leszakad a pofám, amikor olyat kezdek gyanítani, amilyet nem szeretnék, de ami már az előbbi megszólalásánál is felmerül. Na, ebbe fogok beleőrülni: képtelen vagyok már úgy közeledni hozzá, de ilyenkor képes lennék a másik szemét kikaparni. Amire korábban nem éreztem késztetést, csak mióta ez a flúgos bennem, mert hát apuci a miénk. Szeretnék kiugrani egy ablakon, de tekintve, hogy rohadtul földszinten vagyunk, így a mutatvány nem drámai, hanem röhejes lenne. Ennél jobban pedig nem akarom magam beégetni, de a következő megszólalásával eléri. Már nem is figyelek a piaára igazán. - Miért nem? Jó pasi! Az egyik percben az esélytelenek biztos tudatával esnék neki a másikban kikérem magamnak, hogy mi az, hogy az én apám-uram nem elég kapós. Rohanj utána basszus! Nyálcsorgatva! - Vagy a másik csapatban játszol? Akkor még megérteném. De akkor stíröljön vissza rendesen, mert megérdemlek némi májhízlalást. Franc se tudja, mire fel, de nem kell minden köré indokot keríteni, nemde? - Hogyan találkoztatok, miért vagytok jóban, miért nem keféltetek még, mit mondott rólam, mennyire vagytok jóban? - záporoztak a kérdéseim egyetlen szuszra. - És mitől ilyen sima az arcbőröd baszki, tök szép! - böködtem meg mutatóujjammal. - Mondjuk olyan babaarcod van. Az bejön a pasiknak? - kérdezem úgy, mintha még soha eggyel se lett volna dolgom, erre rájöve pedig fáradtan nyögök egyet és miközben a pultra könyökölök, fejemet kezemmel támasztom meg. Már teljesen felé fordulok, oldalvást ülve a székben. Arra is rá kellett ébrednem, hogy elég aniszoc életet éltem, mióta itt vagyok. Vagyis nagy eséllyel ő az első, akinek ennyit dumáltam, anchorage-i létem óta.
Elmebajok megvitatásán innen és túl azt hiszem többet nem érdemel ez a téma, jöjjön hát a következő habkönnyűnek ítélt, ami a végén kiderül, hogy valamiért szagos irányt vesz. Oké, éles kanyar, igyekszem bevenni, de azért nem mondom, hogy nem lep meg a dolog. Prüszkölő orrhangot hallatva kuncogok afelett, hogy most ki is a büdi vagy nem büdi. - Emlékeim szerint egész kellemes élmény az orrnak és egyéb érzékszerveknek, de hát nem vagyunk egyformák. – vonok vállat és közben most még gőzöm sincs arról, hogy miféle gondolatokat szítok ártatlanul a szavaimmal. Intenzív öt percet tudhatunk a magunk mögött, megéltük már egymás cuccainak dicséretét, szóba jött a közös ismerős, azóta megstírölt nem is egyszer és mindjárt robban a féltékenység-bomba is. Eszem megáll. Hát ez kurva jó és vicces is. Gondolnám én, hogy leállítom a lavina förgeteget, de amit replikázik, attól majdnem én teszem le az arcom. Mi a…? - Ezt most miért kérded, szexpartnert keresel neki? – húzódnak kicsit összébb a szemhéjaim és szerintem még előre is hajolok. - Amúgy osztom a véleményed. – ülök vissza a bárszéken normálisan, de a tekintetem megint csak ráemelem, amikor megint kérdez. - Na várj, most összekavarodtam, tulajdonképpen kinek is keresel partnert?! Vagy egyszerre mindkettőtöknek egy harmadikat? Hm… nem mondom, van bennetek fantázia. – ingatom meg oldal irányban a fejemet enyhén, de elismerően biggyesztett ajkakkal. Egy-két másodpercig azért elidőznék a saját gondolataimnál, arról nem is beszélve, hogy még nem cáfoltam vagy erősítettem meg a kérdését, amikor máris azonnal egy csomó kérdést kapok a nyakamba meg némi arctapírt is, ezek szerint tényleg nem eldöntött tény, hogy kinek is kell az a szexpartner. Vén vagyok, mint az országút, de ilyen beszélgetést se tapasztaltam még. - Ha ennyit kérdezel és közben tapizol is, tök másra tereled minden gondolatom, szóval kicsit lassíts, mert nem mindenki villámgyors. – nevetem el magam újfent és arrébb hessentem a kacsóját. Amikor meg a pultra könyököl, nagyot szusszanva kezdek bele a magam mondókájába. - Amúgy meg miért akarod ennyire, amikor valójában nem is akarod, hogy Aidennel lefeküdjünk?! Amit szerintem se ő, se én nem abszolválunk. Vagyis nem tudok másról. – kicsit zavaros még ez az egész vagy nem ittam még eleget. Mindkettőre nagy esély van. - Amúgy köszi, neked meg a bambi szemeid elég csinik! – nem rég Einar engem bambizott le, de tuti csak azért, mert nem látta még ezt a nőstényt. - Már nem azért, tök jól esik, hogy így körbe udvarolsz, de ugye nem kerítőnő vagy? – hát na, a pofim már több szót kapott ma este, mint bármi más, noha arról tehetek a legkevésbé, egyszerűen ilyen és kész. Látná a farkasomat, amilyen sprőd szőrű a bundája…
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Arcon loccsantottam a piámmal. Hirtelen és meggondolatlan tett volt, de reflexből jött, amikor "elejtette", minek kellemes élmény Aiden. Pontosan tudom, hogy mi mindennek, ám ezt mástól hallani, másik nőtől, na attól már elfutott a pulykaméreg, akkor is, ha semmi esélyem ellene és esetleg megtorolja, amit tettem. Álltam elébe, a megfutamodás szikrája se volt bennem, ellenben szemem kezdett sárgás árnyalatot ölteni. Nem tudom, hogy mit tett, ha semmit, akkor jó eséllyel néztünk hosszú pillanatokig farkasszemet, hogy aztán éles kanyart véve háborodjak fel azon, hogy nem kell neki az, aki miatt féltékenységi jelenetet rendeztem, rendezek épp. Fogalmam sem volt, hogy mit akarok és ez átkozottul frusztrált. Régebben se voltak céljaim, de akkor hagytam magam sodorni az élettel: most az élet lecövekelt és tőlem várta, hogy moccanjak. Hát bassza meg! - Nem, de ő az enyém, mármint az én Teremtőm vagy mi, szóval az én májamat is hizlalja, ha más is nyalnivalónak tartja a kockás hasát - mondtam könnyedén, minden pironkodás nélkül, az se zavart, hogy az arcomba mászott, már csak azért sem, mert hamarosan visszaegyenesedett. Némi elégedettség költözött belém helyeslésére. Tudtam én, hogy jó ízlésem van! Hevesen tiltakozni akartam a hármas ötletére, de jobban belegondolva annyira nem lett volna ellenemre. Csakhogy az eredeti szándékom nem ez volt, már ha egyáltalán akadt olyasmi. - Mit tudom én, kinek keresek és mit! - legyeztem türelmetlenül, majd rámarkoltam az üvegre, a pohárra már magasról tettem és nagyot húztam a whiskyből. - Talán nekünk kéne dugni egymással. Mármint neki meg nekem. Bár veled se lenne bajom - vontam vállat szégyenérzet nélkül, hogy aztán megsorozzam kérdéseimmel és tapizásommal, mire lassításra intett nevetve. A féltékenykedésemet leszámítva tényleg üdítő volt már valakivel ilyen kötetlenül traccsolni, valahogy idegeneket könnyebb beengedni. - Fogalmam sincs - sóhajtottam fejemet támasztva, félig eltűnődve, félig üres tekintettel nézve őt. - A felesége voltam... vagyok, franc se tudja és ez az, ami zavar. Átharapott és mindent szétcseszett bennem - vallottam be, először mondva ki hangosan másnak mindezt. - Talán ha találna valakit, az végre letisztázná a felállásokat. Magamról nem beszéltem, én már találtam, félig-meddig elvesztettem, nem voltam egy ad hoc szerelembe eső csitri, szóval ezt - is - inkább rá hárítottam. És hogy ezzel burkoltan felszólítottam-e Cressidát, hogy ugyan környékezze már meg, azt nem tudom. Tényleg fogalmam se volt róla, hogy innen mégis hogyan-hova tovább. Elnevettem magam a bambi szemekre, és ez már nem a örömtelen fajta volt. Kezdtem magam jól érezni, de nem csupán a pia miatt. Mintha kicsit könnyebb lenne az egész. - Jesszus, dehogy! - mondtam még mindig kacagva. - A magánéletét mindenki intézze egyedül, aki nem képes rá, azzal meg inkább szóba se állok. - Hmmm, magammal se kéne akkor lassan beszélnem. - Csak még sose kellett problémára megoldást keresnem. Illetve de, csak az úgy is végződött... Általában vagy megoldódnak a dolgok maguktól, vagy hagyom a fenébe az egészet és tovább állok. - Ez utóbbi viszont most már nem volt opció és ezt azt hiszem, nem kellett neki kifejtenem.
//A leöntés utáni rész nem tudom, mennyire áll, mivel nem tudom, mit reagálsz arra, ha megtépsz, mint foxi a rongyot, akkor nyilván az utána következő rész érvénytelen, csak nem akartam az egészet feltételesbe írni. XD//
A kuncogásból egy pillanat alatt horkantás lesz, na meg persze pislogás és túl nedvesedés, de nem a kellemesebbik értelemben. Arra se emlékszem valaha képen locsoltak-e whiskyvel vagy sem, pedig megéltem már ezt azt életemben, így hirtelen meglepetésként ér a pofimba kapott alkohol – ami hamarosan még tapinak is ki lesz téve –, és az első reakcióm hasonló volna… volna, ha nem villantaná meg a farkasa tekintetét. De mivel sárgás szempárt villant, hirtelen mozdul a karom és a könyökömmel az orrát-arcát-száját célzom be, ami sikerül. Villám, de közel van én meg öreg és a mozdulat sem éppen betervezett, sokkal inkább hirtelen reflex-farkas/ember-válaszreakció. Ha betalálom, leállok, nem szándékozom megtépni – tényleg nem vagyok idegbajos… annyira –, inkább az üveg után nyúlok és töltök neki is, magamnak is. - Upsz. – tolom elé a poharat. Nyilván, ha visszaharciaskodik, akkor arra reagálni fogok, de ha nem, akkor részemről le van rendezve a dolog, elvégre farkasok vagyunk. Amúgy is szerintem inkább itt az ideje lassan, hogy pertut igyunk. Közvetlenül azután, hogy lerendeztük ezt a ki kivel miért vagy épp miért nem szexel az Aiden, Ő és az én hármasomban. - Sose láttam a kockás hasát, szóval gőzöm sincs, hogy mennyire nyalnivaló vagy sem. – nem kértem, hogy vetkőzzön és magától sem tette meg egyik beszélgetés közepén sem. Bár, ha sor került volna ilyesmire, esélyesen telibe röhögöm és szerzett volna egy nagyon vidám estét. Nem, nem úgy. - Ja, az jó. Akkor tulajdonképpen miről is beszélünk?! – vigyorodok el megint. Lassan kezdem elveszíteni a fonalat, de egyelőre még megvan a vége. Asszem'. Pedig alig ittam még. Tuti nem komplett ez a nőstény, de valahogy pont ettől szimpatikus. - Nézd drágám, abban igazán nem segíthetek, gyertyatartónak csapnivaló volnék. – hát noh, meg amúgy is. - Miután vizes póló előadást rendeztél itt magadnak a főszereplésemmel, ez a minimum. Pardon alkoholos póló. – nézek végig saját magamon, a nagyja persze, hogy a mellkasomon landolt és a dzseki nem volt összecipzárazva. Attól függetlenül, hogy egyébként inkább a férfiakra gerjedek, még jól esik, hogy nem rúgna ki az ágyából. Nekem is van hiúságom és bírom, ha simogatják. Nem tudom időközben hol vagy hogy találtam kulcsot lelkének zárjához, de kétségtelenül sikerült, mert azt hiszem, amit hallok, azt nem meséli minden jöttmentnek. Bár nem tudhatom, tévedhetek is éppenséggel. - Nézd, lélekápolással nem szolgálhatok, belepofázással sem, de egy tanácsot tudok adni, aztán majd eldöntöd, hogy megfogadod-e vagy sem. Oké?! – bólintok egyet és szinte meg sem várom a válaszát – ha nem akarja hallani, akkor is elmondom – és folytatom a mondókát. - Döntsd el, hogy utálni akarod vagy sem de a lényegen ez semmit nem változtat, nyeld le a dolgot és kanalazd össze magad. Így is-úgy is vele kell maradnod egy darabig, az meg baromira rajtad áll, hogy megnehezíted magadnak vagy sem. Neki ez kevésbé gázos, hím és domináns és a teremtőd, alapvetően farkas, max a szart is kiveri belőled, ha elunja a banánt. A rövidebbet mindenképpen te húzod. – vonok vállat. Ha akarja kihallhatja, hogy nem a levegőbe beszélek, van tapasztalatom az átharapásban és abban is, hogy utána, hogyan is lehet túlélni. - Ha a felesége akarsz lenni és dugni vele, akkor hajrá, ha inkább a kölyke aki hisztizik az átharapás miatt, akkor ahhoz is sok sikert. A döntés baromira a tiéd. – egy szóval nem mondom, nem mondtam, hogy szeretnie kell az átharapást, az új farkasát és vérvonalát. Több ideje van meg a mostani farkasom, mint az előző és ugyanannyira rajongom érte, mint amennyire gyűlölöm, mindkettőt a vérvonala miatt. Így is lehet, ezért van ekkora szám, tényleg ő dönti el a dolgot. - Ha meg azt akarod, hogy valaki mással keféljen és legyen boldog, akkor… akkor arra rohadtul nincs tanácsom, de mások random képen locsolása nem a képlet része. – kivéve, ha inkább az asszonykát akarja játszani, de akkor meg nyilván nem űzné más karjaiba. Szerénytelen véleményem szerint. Tök mindegy, csak a következő adagot ne én kapjam, főleg mivel tényleg semmi nem történt Aiden és köztem. Szerintem még csak nem is gondoltunk rá, se ő, se én. Eddig. Az én kedvem is egyre jobb és elnevetem magam hozzá hasonlóan. - Mondanám, hogy én vagyok a te embered, mert ezzel foglalkozom, problémákat oldok meg. De nem szívügyekben és/vagy magánélet válságokban, szóval nem mondok semmit. Inkább igyunk. – a magam részéről meg is történik a dolog, ha meg vele tart, akkor simán össze is koccintom vele a poharam, üvegem, mindegy. - Nem vagy komplett azért te se. – nevetem el magam, nem sértésnek szánom, inkább csak valaminek, amiben talán részben, halványan hasonlítunk. - Van kedved játszani? Egy kérdés, egy válasz, iszunk. A miértre az a válaszom, hogy miért ne?!
//Ugyanaz a helyzet, ha tettleg zokon veszed az ütést vagy kikerülöd valahogyan xD akkor a további rész érvénytelen x”D//
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 113
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Loccsantok, ő pislog, nekem jut fél pillanatnyi elégedettség, aztán rajtam a meglepett pislogás sora, amikor az arcomban üdvözölhetem a könyökét. Annyira meglep a hirtelenség, hogy leborulok a székről. Nem támad tovább, a hangokból ítélve épp italt tölt, én pedig nem vagyok annyira mazochista és hülye, hogy szétkapassam magam. Inkább visszamásztam a székre, a döbbent-kíváncsi tekintetekkel mit sem törődve. Mi az? Csak a hímek ismerkedhetnek úgy, hogy egy öklös, egy gyomros, ivás? - Dakota Miles, örvendek - emelem felé a poharam, miután letöröltem a kiserkenő vért ajkaimról. Tudta a nevem, tudom, de ha már ilyen szépen összeismerkedtünk, dukál neki a teljes nevem és hogy én méltassam bemutatkozásra, ne pedig másodkézből szerzett értesülés alapján szólítson a továbbiakban. Nem voltam kifejezetten híve a csajos "jaj, szia-szia, puszi-csók" ismerkedésnek amúgy sem. Kivéve, ha adott nap épp olyan lábbal keltem. Ráadásnak megkaptam az első nem félreérthető megszólalását Aiden kapcsán, visszakérdezésére pedig elnevettem magam. - Őszintén? Lassan én se tudom. Kicsit szét vagyok csúszva - ismertem be váll vonva, újabbat kortyolva. - Alkoholosan finomabb - jegyeztem meg mintegy mellékesen, majd "elsírtam" neki világfájdalmam. Egyedül voltam már nagyon régóta, így nem igazán osztott-szorzott, hogy épp mennyire idegen az, akivel ilyesmit megosztok. Pontosan tisztában voltam vele, mennyire kevesem van, amit el lehet tőlem venni, ezért sem aggódtam, hogy ezzel visszaélne. Ráadásul ennél tanácstalanabb is aligha lehettem volna, szóval veszítenivalóm tényleg szinte semmi. - Csupa fül vagyok - mondtam tanácsára, s annak ellenére, hogy könnyed hangot ütöttem meg, most tényleg vágytam arra, hogy valaki végre megmondja, mit az istent csináljak. Soha korábban hasonló helyzetbe se kerültem, csoda, hogy nem tudom, mit tegyek? Hallgattam őt és szerettem volna kész receptet kapni, az se zavart volna, ha azt mondja, ez csak így vagy úgy megy, anélkül, hogy rámutatott volna: van választásom. De nekem még nem volt Teremtőm. Nekem még ez is új és a kettő együtt tényleg soknak tűnik. - Hát... nem világosodtam meg, de kösz a tippeket. Eddig ennyim se volt - mosolyogtam rá, hogy aztán mindketten igyunk. Nem akartam túl mélyen belefúrni-túrni ebbe, mert akkor már nem lett volna ilyen könnyű és vidám az egész, szóval igyekeztem inkább mint egy külső szemlélő nézni én is a saját helyzetemre. Úgy volt benne valami szórakoztató a maga tragikomikus mivoltával. - Francba, pedig úgy reménykedtem! - nevettem én is problémamegoldó mivoltára. - Könnyű lenne átpasszolni ezt neked, lécci oldd meg pillogással. Az ellenszolgáltatás mondjuk necces lenne - ingattam a fejem, beismerve a szomorú valóságot. Inkább ittunk, ebben mindketten átkozottul jók vagyunk a jelek szerint. - Ezért élek még - vigyorogtam vissza nevetésére. - Úúú, benne vagyok! - lelkesültem fel. - Kezdj te - kértem-mondtam. Játszottam már hasonlót, csak az pikánsabban ment és azért, hogy a végén kocsihoz jussak majdhogynem a semmi közepén. Én győztem, mert ember ellen ittam, egy idősebbel szemben kiterülök, mint a kutya a kánikulában.
Utána pillantok, ahogy a padlón köt ki. Nem feltétlen terveztem ekkorát lendíteni sem a karomon, sem pedig rajta – alapjában véve egyáltalán nem volt tervben az ütés maga sem, de hát olykor megesik, hogy a dolgok másként alakulnak –, mégis így sikerült. Tényleg mindketten megérdemeljük a következő kört. - Cressida Holloway, és hasonlóképpen örvendek én is. – emelem meg én is a poharam, mi több, nem vagyok rest neki koccintani a sajátomat az övének. Nem kérdezem meg, hogy jól van-e, száz körülinek tippelem, feltételezem, hogy kapott már ennél nagyobbat is, meg könyörgöm, farkas, kibírja, nem?! - Oké, segáz, nem kell mindig, hogy értelme legyen annak, amiről egy diskurzus folyik. – vonok vállat elmés – haha nem – megállapításom mellé és kisöpröm a maradék whiskyt is a képemből. Ragadni fogok, az is hétszentség, de most már bánja kánya, kb mindegy. Megosztom vele jó – vagy nem, attól függ, minek tekinti – tanácsaimat, aztán azt kezd velük, amit akar. Ha mást nem, akkor szellőztettem a bagólesőmet is egy kicsit. Apropó bagó… Kiveszem a zsebemből a cigimet, őt is megkínálom és ha elfogadja, akkor öngyújtót is mellékelek, ha nem, akkor csak magamnak gyújtok, vigyázva, hogy alkoholba áztatott pofim ne kapjon lángra, az csúnya lenne. Szerencsére ilyesmi nem esik meg. - Nincs mit, bármikor. Akkor is, ha nem világosodtál meg, többet azonban nem mondhatok, a lényeget neked kell megálmodni, ez már csak ilyen bicikli. – ciki vagy sem, de ez van. Az meg mégiscsak meredek volna, ha életvezetési tanácsokat osztogatnék bárkinek is, tekintve, hogy Vencelt leszámítva olyan egyedül élek, mint a kisujjam. - Hát… ha mondjuk Aiden titkos bankszámláit akarod felkutattatni, akkor keress meg és százalékos osztalékban megegyezünk, addig azonban nem segíthetek. – nevetek fel jó ízűen és koránt sem gondolom komolyan, amit mondok, főleg, mert most már mindkettejükkel szimpatizálok, tehát egyiküknek sem tennék meg semmi ilyesmit egymással szemben. - Ahh, király! – csapom össze a tenyereimet, teljesen felé fordulva és akkor már újra töltöm a poharamat. - Bemelegítőkérdés, mióta vagy házas? – most komolyan, több száz évig élünk, naná, hogy érdekel mennyi idő köti a férjéhez. Ha választ is kapok, jöhet az ivás is. - Na, akkor most te jössz. – vigyorgok rá, miközben egy újabb pohárnyi alkoholt töltök ki, akár neki is.
*Napok telnek el, mire eljön a pillanat, hogy betérjek a kocsmába. A magam részéről még bőven el tudnék képzelni előkészületeket, biztosítékokat és tervezgetést, de az idő nem barátom. Előbb vagy utóbb szemet szúrok itt valamelyik őrzőnek, az kicsit beleássa magát a kilétembe, lejelent odahaza, és már kész is a baj. Márpedig nem akarok dolgom végezetlenül a mágusok és protektorok kezére jutni, nem akarom kárba veszejteni évek-évtizedek szívós munkáját, és eszemben sincs hagyni, hogy a bosszúm beteljesedése előtt menjek a pokolra. A valódi felkészülés úgyis a megelőző életút volt, az pótolhatatlan... mindaz, amihez most kapok, fontos, de valahogy boldogulnom kell nélküle is, ha úgy hozza a szükség. Mágikus energiámat a maximumra tuningoltam reggel, mint mindig, s csak egy rejtőzést [Oltalom (sz)árnya] lövök el, mielőtt megközelíteném az ivót. Nem kell minden jelenlévőnek tudnia, kiféle-miféle szerzet érkezett, amondó vagyok. Ha pedig bárki (és itt az egyetlen potenciális személy Nacrosh) érdeklődik, akkor ezt igazán rá lehet fogni általános paranoiára. Amire mellesleg minden okom megvan, lévén ha kiderül identitásom, kábé a város minden természetfelettije engem akar majd trófeaként átnyújtani a főnököknek. Kinézetem mindazonáltal kísértetiesen hasonlít a korábbi találkozásunkhoz, nyilván nem estem át hirtelenjében arcplasztikán (és most még csak össze sem verettem magam, hogy az színesítse megjelenésemet), alkatom sem lett kevésbé szekrényszerű, és még a ruháim fazona, árnyalatai is a korábbira klappolnak. Mondjuk nincs is túl sok ruhám. Utazni és menekülni könnyű poggyásszal kell, nem a fél lakást magam után vonszolva egy kerekes bőröndben. Tudom, hogy Nacrosh bent van, dolgozik, ezt kifigyeltem már ma este, máskülönben nem venném a fáradtságot, hogy bejöjjek. Már csak meg kell találnom, ennek érdekében szép szisztematikusan végigmegyek a személyzet lehetséges előfordulási helyein, és közben emlékeztetem magam, hogy az álnevén hívjam a nőt, véletlenül sem máshogy. Megint szerepjáték következik ugyanis, bármennyire szeretném ezt a részt lepasszolni egy informátornak, nincs ilyen mázlim és infrastruktúrám. Az egyik hátsó helyiségben jutok végre eredményre, gyorsan le is vetem magam egy szabad székre a bárpultnál, úgy helyezkedve, hogy nagyjából szemmel tudjam tartani a nőt, bármerre mozdul is majd a melója közepette. Ezúttal csak lazán, két ujjamat a homlokomhoz érintve tisztelgek. - Helló, hazámfia! Pardon, lánya -üdvözlöm majdhogynem kedélyesen. Épül a csapda Nacrosh köré, ha minden igaz. A jelenlétem, a távollétem, minden ennek az egy célnak van alárendelve. El fogom kapni. Persze a bosszú nemes elhatározása fejben mindig sokkal könnyebb, mint a gyakorlatban kivitelezve, de bízom magamban. - Idetaláltam, mint látszik. Milyen italt ajánlasz a messziről jött, fázós vándornak? - Megint azzal próbálkozom, amivel múltkor is, és amiben nyilvánvalóan nem jeleskedem: csevegni próbálok. Idáig süllyedtem, szánalmas bizony. De amíg szánalmasnak hisznek valakit, addig nem tartják veszélyesnek, ugyebár... nem mintha erre blazíroznék, de mellékhatásnak megfelel.*
Hannah-val vagyunk ketten ma este a "hátsó fedélzeten", tartva a helyi törzsvendégek és betévedő utazók frontvonalát hősies, vagy sokkal inkább kacérkodós-csacsogós, könnyed kitartással. Laza este a mai, nincs kifejezetten tömeg, de pihenni azért nem igazán tud egyikőnk sem, mert mindig akad valami apró-cseprő tenni és kiszolgálni való. Egyszerű farmert viselek a hely egyen pólójával, rajta a már ismert neves kitűzővel. Hajam lófarokba fogva hullik szertelen hullámokban alá vállamra és lengedez minden egyes léptemnél; ütemre. Jobbra-balra, jobbra-balra... Ha nem szólítana meg nem is oly rég szerzett újdonsült ismerősöm, lehet, Hannah érne hozzá előbb a pult mögött, így azonban, tálcámat a környező asztalokról összeszedett poharakkal a mosogató mellé helyezve intek a másik nősténynek: hagyja csak, ő az a pasas, akit a múltkor a Cook-szobornál útba igazítottam hazafelé sétáltamban. Látom szemében a kétkedést, talán az issumatarnál is szóvá teszi majd a dolgot, de hát hol érdekel ez engem? Nem vétek szóba állni idegennel, aki ráadásul ismeri a természetfeletti világot, nem igaz? Széles mosollyal fordulok hát Harlan felé. - Heló! Nem hittem volna, hogy tényleg felbukkansz itt! Mit hozhatok? - Kérdezem készségesen, magamban meg áldom az eszemet, hogy fogadni azért nem fogadtam senkivel az itteniek közül, hogy úgyis tovább állt már a pasas esélyesen. Csúnyán fizethetnék most a népeknek, ami azt illeti. - Jägert. Indításnak... - Kaccanok nevetősen, de tölteni csak akkor töltök, ha rábólint vagy pedig megnevez egy másik italt, amit szívesen fogyasztana. Értem én, hogy az lenne a dolgom, minél többet eladjak a kedves fogyasztó-fizető vendégnek a portékánkból, de tukmálni semmit nem fogok! - Hogy-hogy még itt a városban egyébként? Nem mintha zavarnál, félre ne értsd! - Lehet, hogy más (és aktuálisan én sem) érzem rajta, hogy őrző, de tudom, miféle. Az pedig mindig érdekes, hogy kik és miért fordulnak meg ebben az átjáróháznak is beillő városban.
*Én szeretném a legjobban, ha egyenesen intézhetném az ügyet. De erre legfeljebb akkor lenne módom, ha a Protektorátus teljes mellszélességgel támogatna, arra pedig sosem lennének hajlandóak, mert túlságosan gyávák és megalkuvóak hozzá. Hát, lehet hogy ők képesek szemet hunyni az eredeti feladatunkra - nevezetesen az ártatlanok védelmére - a "jó viszony" és a "megbocsátás" jegyében, de én nem. Aki egyszer lemészárolt egy családot, az máskor is megteheti, szóval már csak kötelességből is meg kellene állítanunk. Na jó, ha őszinte vagyok magamhoz, hogy mindez hangzatos maszlag csupán a valódi indokhoz, nevezetesen a bosszúhoz képest, de akkor is elég jelentős körülmény. És eléggé kiábrándító, hogy a többi őrző ezt nem volt hajlandó elismerni, nekem pedig egyedül kellett Nacrosh után vetnem magam. De hát, az élet nem habostorta, ahogy a mondás is tartja! Figyelem a másik felszolgálót, el nem tudom képzelni, mi a baja, végtére ez a melójuk, nem? Vagy olyan régen voltam lazítani efféle helyen, hogy azóta megváltoztak a szabályok, és a pultos lányoknak már tilos szóba elegyedniük a vendéggel? Áh, elég valószínűtlen, kábé akkora öngól volna, mint lábon lőni saját magukat. Azt meg értem, hogy nincs éppen bizalomgerjesztő fizimiskám, de ennyire?! Tényleg én lennék itt a leg-rosszarcúbb alak? Akkor Anchorage messze nem ér fel a hírnevéhez. - Miért, ennyire megbízhatatlan alaknak tűnök? Vagy talán csak reménykedtél, hogy sikerült leráznod? Összetörnéd a szívemet - kapok a mellkasomhoz színpadiasan, továbbra is az a stratégiám, hogy annyi őszinteséget vigyek az alakításomba, amennyit csak lehetséges. Igen, Nacrosh pont ezt tette annak idején. Persze lehet, hogy nem is csak a szívem volt, hanem az elmém is, nem kizárt, hogy igaza volt a Tetoválómesternek, amikor fejemhez vágta, hogy megtébolyodtam a veszteségtől. De hát számít, hogy ki van-e mind a négy kerekem, ha ez vezethet el az igazságszolgáltatáshoz? - Elfogadom. Indításnak... - bólintok rá, aztán felcsillan a szemem, mintha most jutna eszembe a zseniális ötlet. - Ellenkezik a hely szabályzatával, ha feljavítom kicsit? - húzok elő egy laposüveget, és rázom meg, alig emelve a pult fölé, hogy a nő jól láthassa, de azért ne legyen az egész hely számára nyilvánvalóvá, mi a szándékom. Az már pláne senkire nem tartozik, hogy duplarekeszes butelláról vagyon szó. - Úgy tűnik, maradok még egy kicsit. Bár azt ne kérdezd, miért itt van rám szükség. Én is szeretném tudni... - vágok egy grimaszt. Miért pont ide jött Nacrosh? És mi tartja itt ilyen hosszú ideig? A világnak sokkal kellemesebb helyei is akadnak, ahol meghúzhatná magát, vagy letelepedhetne. Lustán lekönyökölök a pultra. - Szóval lassacskán fel kell majd zárkóznom helyismeretből. A turistalátványosságokkal és nem mozgó részekkel már egészen megbarátkoztam, szóval, a kevésbé állandó tényezők jönnek hamarosan. - Veheti akár burkolt kérésnek is, hogy világosítson fel a helyi viszonyokról, amennyiben akarja. De akár még flörtölésnek is. Gondolom... a szociális érzékem még mindig nem szárnyal ikaruszi magaslatokban, vagy talán éppen azt teszi, és csúfos zuhanásba fog pillanatokon belül. Majd kiderül.*
Idegen, nem ismert, ráadásul őrző is. Az ilyesmi több, mint gyanús az issumatar kölyke számára, lévén errefelé igencsak limitált a mágiahasználó testvérek létszáma. Már az egyel több - vagy épp kevesebb - is nagy dolognak számít. A fizimiska csupán másodlagos, abból valóban akad tizenkettő és még egy tucat! De ennyit Hannahról, én magam könnyed léptekkel és barátságos(an tudatlan) mosollyal lépek a férfi elé a pult túloldalán állva. - Neeem, dehogy tűnsz annak! Egyszerűen csak nem szokásuk elfogadniuk az invitálásomat a férfiaknak. Biztos lerázásnak veszik vagy fogalmam sincs... - Vonok vállat játszi könnyedséggel, hogy kacér őszinteséggel ejtsem elé a továbbiakat: - A magadfajták mindig többet akarnak egy sörnél, tudom én! - Szélesedik szép ívű, kedves mosolyom nevetősen képemre, mely mindössze akkor fagy oda, mikor előkerül a butykos. - Hát ellenkezni épp nem ellenkezik, csak nettó pofátlanság. - Közöltem kaccanva a tényeket, mert lássuk be, valóban nem túl szerencsés egy szórakozóhelyen pont a pincérnőnek ilyesmivel előhozakodni. Pláne, ha az épp... - De velem lehetne alkudni, csak nem a felmondási időmben. Tényleg nem akarom elszúrni, így is csupán egy hónapot kell kihúznom... Ne haragudj. - Őszintén képes voltam sajnálni, ugyanakkor vannak dolgok, amikhez makacsul képes voltam ragaszkodni, s minekután Darren tényleg képes volt otthagyni a falkát azért a közös világjárásért, mit egymásnak ígértünk, hát én fél lábbal is kibírom az egy hónapos felmondási időt! Muszáj lesz. - Komolyan nem közölték? - Nyúlik meg kissé képem az őt illető információra, mert az oké, hogy én nem tartozok senkihez és oda jövök-megyek, ahova akarok (már falka tekintetében), de ő... hát ez azért elég gáz, mit ne mondjak. Nem gondolom túl egyébként a dolgot, miként a férfit magát sem. Egy a sokból - jönnek és mennek errefelé - nem jó dolog, ha az ember lánya minimálisan is kötődni kezd. Goran Raymond óta ezt is mocsok jól megtanultam, fog is hiányozni kicsit Solomon, meg az apró kis hülyeségei, ha lelépünk innét párommal. - A kevésbé állandókban pont az a jó, hogy nem kell túlzottan strapálnod magad miattuk. - Értse, ahogy akarja. A kacér él csupán elvétve fűződik szavaim közé immáron, hisz eszem ágában sincs hitegetni, hogy aztán pofára ejtsem még magasabbról holmi "férjes asszony vagyok" dumával. Ez nem az az este és nem az a társaság. - De ha megsúgod, mi is érdekelne egészen pontosan, biztosan tudok ajánlani ezt-azt. - Neveket, címeket... lehetőségeket.
*Érdekel is engem az issumatar rühes kölyke... mondhatnám, ha tudnám egyáltalán, hogy erről van szó, s nem másról. De elég látványos, hogy jóformán tudomást sem veszek a másik felszolgálóról, figyelmem kilencven százalékban Nacroshé, s csupán a maradék tizesbe fér bele az egész kocsma, annak minden vendégével, személyzetével, atmoszférájával. Van olyan mázlim, hogy nem érzek a közelben másik őrzőt - hacsak nincs itt még egy rejtőzködő, de ha emlékeim nem csalnak, azért az én fajtámból nem (sem) cselleng errefelé olyan sok, hogy erre komolyabb esély legyen. - Mit mondhatnék erre? Hogy férfitársaim idióták? Szerintem ezt nélkülem is pontosan tudod! - emelem fel kezem megadóan, majd ejtem le, s mosolygok töretlenül, bár máris érzem, hogy az arcom kezd megfájdulni tőle. Egyrészt elszoktam e mimika gyakorlásától, másrészt meg hogy éppen erre a nőre vigyorogjak, mint valami hormonoktól fűtött, ostoba kamasz... hát ezt csak akkor tudom majd utólag megemészteni, ha eredményre jutok a stratégiával, máskülönben életem végéig elég önutálat-muníciót szedek ma össze. Persze, nem tervezek sokáig élni, szóval ez talán nem is olyan nagy probléma. - Hát mit tegyek, ha egyszer a magamfajta kemény legények meg sem érzik azt a csekély szeszt, amennyi a sörben van? - legyintek lekicsinylően. Nem mintha megvetném a folyékony kenyeret, de az alig erősebb a víznél. A pofátlanság emlegetésére tovább szélesedik vigyorom, mert azt bármikor bevállalom simán, aztán rajtam a képemre fagyás sora, amikor kiegészíti a szavakat. Egy kicsit talán el is sápadok a tényre, amit közöl. Egy hónap. Mi lesz egy hónap múlva? Basszus, majdnem lekéstem a csajról? Mekkora egy mázlista vagyok, hogy nem tötyörésztem! Mindenesetre hamar összeszedem magam, és a laposüveg visszakerül oda, ahonnét elővettem. A francba, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna... - Én kérek elnézést, eszemben sem volt kirúgatni próbálni. - Ez megint teljesen őszinte megnyilvánulás, hiszen annál rosszabbat tervezek számára. - Pedig ilyennel biztosan nem tudtok szolgálni. Hazai brandy, privát főzésből! - Büszkélkedem, pedig nem is saját kezem munkája, de már az a tény, hogy new jersey-i szesz, elégséges nekem ehhez az érzéshez. - Téged is megkínáltalak volna, de így... bár, hé, csak a munkaidődben tilos, nem? És ha megvárjuk a zárást? - vetem fel ártatlanul. Vállat vonok. - A kommunikáció nem a feletteseim erős oldala. - Nem nevezek meg senkit, olyan általánosan beszélek, ahogy csak lehet. Ezt veheti az őrzők magán- és belügyeinek diszkrét kezeléséseként, ami tök jogos. Kétlem, hogy a valódi indokra asszociálna, ami a helyzetemből és törvényen kívüli státuszomból fakad. - De abban biztos vagyok, hogy valami nekem való feladat akad majd errefelé, különben biztos nem lennék itt - teszem hozzá, reményeim szerint ez kellően felkelti az érdeklődését, hogy továbbra is velem foglalkozzon. - Ó, ígéretes. Ha mégsem így lenne, reklamálhatok? - Nem mondhatnám, hogy meg tudom állapítani, mikor flörtöl velem valaki és mikor nem - részben, mert pofázmányom miatt nem sűrűn kerültem a dolog fogadó-oldalára, részben, mert magam sem igazán éltem ezzel az eszközzel soha, és részben, mert az utóbbi években-évtizedekben az általános emberi kapcsolatokban sem jeleskedtem -, de a jelek szerint én valami effélét próbálok csinálni. Mondjuk, azon se lepődnék meg, ha Nacrosh a képembe röhögne miatta. Meg azon se, ha drága nejem feldühödött szelleme a grabancomnál fogva cibálna ki erről a helyről, amiért ilyesmi egyáltalán eszembe jut, mint stratégia, de hát... forráshiányos idők kétségbeesett eszközök használatára késztetik az embert. - Egyelőre inkább csak általános helyzetfelmérésben gondolkodom, parancsok híján - vallom be, aztán megint rávigyorgok. - De rólad például szívesen megtudnék többet. - Oké, lehet, hogy itt és most cseszek el mindent és hívom fel magamra túlságosan a figyelmet és a gyanút, de ez van. - Mi lesz egy hónap múlva, amiért felmondtál? - Túlságosan mohó vagyok, nem tudok eleget várni az infó megszerzéséért. De hát... nem én hoztam fel első körben...*
Kezdőlap
