- Ez érdekes… - dünnyögtem magam elé. Azért kíváncsi lettem volna, hogy miféle hím az, aki ezt képes tenni egy nősténnyel pusztán azért, hogy információkat csikarjon ki. Jó, mondjuk az ilyesmiben engem sem kellett félteni, de ennyire szerintem még én sem vinném túlzásba a dolgot. Einarnak biztos volt némi fogalma arról, hogy miért kereste őt ennyire megszállottan. Szívesen meg is érdeklődtem volna tőle, hogy mivel sikerült elérnie, hogy a barátnőmnek ezt kelljen kiállnia miatta, de talán jobb nem bolygatni. Sok közöm amúgy sem volt ugyebár hozzá. - Mint minden, de időd az van. Senki nem fog siettetni szerintem! – biztosítottam erről. Ha kell, akkor majd én gondoskodom róla, hogy így legyen. – Magadat sem szabad! – bár sejtettem, hogy nem viseli túl jól, azt hiszem, hogy én sem viselném el, ha bele lennék kényszerítve valami olyanba, amiben nem akartam türelmes lenni. Márpedig Rileyt sem pont úgy ismertem, mint aki szívesen várakozik, ráadásul a gyengeség olyan borzalmas érzés lehetett, amit én szerencsére már régen elfeledtem. Nem is vágytam arra különösebben, hogy valaki emlékeztessen rá, milyen az. - Jól van, ez jó hír! – nyugtáztam a hallottakat mosolyogva. – Az fontos, hogy legalább ti harmóniában legyetek egymással, mert egymás nélkül semmik vagytok. Szerencsés vagy, hogy türelmes a farkasod. Alapvetően nekem sincs problémám vele, de mostanában valamiért nyugtalanabb. Az előbb is azért akadtam ki kicsit, ne haragudj! – kértem bocsánatot őszintén. Eléggé bosszantott engem is, hogy mi miatt történt ez a változás, de tenni ellene nem nagyon tudtam sajnos. És ez nem tetszett, én szerettem fogni a gyeplőt, és ha a bundásom átveszi tőlem ilyen sok évszázad után is, az bizony tényleg nagyon aggasztó lehet. Néhány kölyöknél is láttam már, hogy nehezebben viselik a mindennapokat. - Oké, de azt ugye tudod, hogy nem fog könnyen lejönni? – azért kicsit mindenképpen viszolyogtam attól, hogy ezúttal más formában kelljen bemocskolni a kezeimet. Nem ehhez voltam hozzászokva, de talán meg tudom oldani. – Vagy a homlokodra kenődik, az még feltűnőbb is lesz! – gondolkoztam tovább, nézegetve az arcát. Nem igazán állt volna jól szerintem egy festékfolt a homlokán, de elmondtam neki, hogy nem vállalok felelősséget az alkotásomért. Szükségesnek éreztem, hogy ezt már az elején tisztázzuk. Reméltem, hogy legalább magamat nem fogom összekenni. - Lássuk! – vettem át a dobozt, és míg ő keverte a festéket, addig gyorsan átfutottam a leírásokat, meg az ábrákat a használati utasítással együtt. – Manapság ez elengedhetetlen! – szegtem fel a fejem nagy büszkén, inkább csak viccelődve. Mindig is előrelátó voltam, nem csak mostanság, és mindent előre meg is tudtam tervezni. – Rendben, akkor majd beszerzek neked néhány dolgot, csak majd hadd lássam a méreted! Most biztos kisebb kell, mint amit megszoktál! – húztam el a számat alig láthatóan. Nem tehetek róla, de tényleg egyáltalán nem tetszett, hogy ilyen állapotban volt szerencsétlen. - Oké, mehetünk! Leveszem a felsőmet, nehogy összekenjem itt a végén! – már bújtam is ki belőle, hogy aztán kövessem a fürdőbe. – Még jó, hogy senki nem fogja ezt rajtunk kívül végignézni! – dünnyögtem az orrom alatt rosszallóan. Megvártam, míg leült, aztán felkentem az első adagot a tövekhez, majd húztam végig egész hosszában. Hasznos ez a kesztyű! – Nos, mostanában nem a legbiztonságosabb ez a hely. Történnek érdekes dolgok, főleg áprilisban. Lucas húga meg is halt most, meg azt hiszem az őrzők is veszítettek egy embert. Egyébként velük afféle szövetség kezd kialakulni, máris szilárdabb lett. Valamint vannak nagyon erős kóborok, akikkel jobb vigyázni! – vázoltam fel gyorsan, ami így hirtelen eszembe jutott, közben a kezem szorgalmasan mozgott.
Riley Calla
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 307
◯ HSZ : 43
◯ IC REAG : 34
◯ Lakhely : Egyelőre nincs
◯ Feltűnést kelthet : csont sovány, beteges küllemű, vad
- Ha siettetnek, ha nem, a mindent megteszek-en túl többre nem vagyok képes. – Tisztában vagyok magammal, a határaimmal, és azzal is, hogy mennyit segít az akaraterő. Abból sok volt hála az égnek még mindig, nem féltem attól, hogy kudarcot vallanék, noha azzal is tisztában vagyok, hogy nehéz út áll előttem, és még fogalmam sincs róla, hogy testileg miként fogok valaha újra közel engedni bárkit. - Nem is azt mondom, hogy olyan végtelenül türelmes lenne, inkább arról, hogy tudja, nem azért ragadt odabenn, mert én úgy akartam, rám nem haragszik, s igazság szerint már nincs is kire haraggal néznünk. Halott. – Azt nem mondom, hogy jól esik a bosszúm lehetetlensége, de így legalább nem munkál bennem, céltalan lenne, ekképp értelmetlen is. Azon azért mosolygok egy jót, hogy fontosnak tartja közölni, egymás nélkül semmik vagyunk a farkasommal. Mintha nem tudnám… Nagyon-nagyon rég tisztában vagyok vele, és soha nem is felejtettem el, most sem. - Rá se ránts, bár tény, hogy a menstruációdra már nem foghatod. - Szúrok oda egy kicsit, de megmarad az egész poén szintjén, bántani egyáltalán nem áll szándékomban, miért is tenném, isten mentsen attól. - A bőrről azért egész könnyen lekopik, és úgysem készülök randira, szóval rá se ránts. – Legyintek, nem volt még ugyan festve a hajam, de szerintem mindenkivel előfordul, hogy rákeni kicsit a bőrre, már ha nem fodrász az illető, az esetükben azért kínos lenne. - Jól van már, ne hisztizz, csak csináld, akkor sem fogok kiborulni, ha a homlokomra kerül. – Azért megmosolyogtató volt, mennyire nem fűlött hozzá a fog, megcsináltam volna magam is, de csak jobban látja más hátulról, mint én. Az ő keze meg tutira nem lesz festékes, lévén van a dobozban kis kesztyű. - Határozottan kisebb, szerintem a gyerek mérettel kacérkodnék, de az xs-es is szóba jöhet még, talán… – Maximum majd belenövök. A gyerek méret még ha jó is lenne széltében, túl nyúlánk vagyok hozzájuk. Az egyelőre nem zavar, hogy lötyög rajtam a cucc, majd alá öltözöm mindig, és nem lesz annyira feltűnő. Azt hiszem, ez megoldás lehet, úgysincs még olyan meleg errefelé, hogy rám rohadjon a bőröm is. Nem is tudom, egyáltalán szokott-e. - A hajfestés manapság tök természetes dolog, nem tudom, mi bajod van. – Mintha olyan fura dolgot csinálnánk… az lehet, hogy nincs benne tehetség ebben a témában, de szerintem az ilyesmit nem lehet kifejezetten viccesen művelni. - Igen, gondolom azért is van benne, lévén csak a hülye festene hajat azok nélkül, na akkor aztán szép lenne a kezed. – Sőt, szerintem úgy meg sem csinálta volta, mondjon bárki bármit. Az már túlzottan zavarta a szépérzékét, noha jelenleg szerintem velem is pontosan ugyanígy van, bármennyire is próbáljon ettől megkímélni. - Igen, hallottam a Vörös Holdról már, durva lehetett. Leah halott? Basszus… durva lehetett, tök szívós nőstény volt. Azt jó hallani, hogy nincs ellenségeskedés az őrzőkkel, gondolom főleg most lenne jobb, hogyha sikerülne összefogni Alignak ellen valahogy. – A kóborok hallatán kissé meglepetten néztem rá, és mi tagadás, értetlen is voltam. - Nagyon erős kóborok? És őket miért tűrjük meg egyáltalán? – Sok lúd disznót győz, ezt tudhatjuk, szóval ha nem akarnak elmenni, lehetett volna tenni ellenük. Különösképpen akkor, ha jobb velük vigyázni, az ilyeneket nem szoktuk megtűrni, legalábbis húsz éve így volt, és az alfa akkor is, most is ugyanaz.
- Tudom! És szerintem ez pont elég is! – mosolyodtam el végül, noha nagyon rossz volt ez az egész helyzet. Egyáltalán nem repesett a szívem attól, ha belegondoltam abba, hogy miken kellet keresztül mennie az elmúlt években. Biztos, hogy tartotta magát előttem, és a saját érdekében is, de tuti, hogy jobban megviselte, mint amennyit nekem elárult. Pedig én még közel is állok hozzá, de azt hiszem, fordított esetben én is ugyanezt tettem volna. Figyelmeztetnem kellett hát magamat, hogy megértőnek kell lennem, és türelmesnek. Csak kár, hogy mostanában ez különös módon mégsem tartozott az erényeim közé. - Értem. Nos, ez érthető így! – bólogattam. Legalább a farkasával kezdett helyrerázódni a dolog. Nem biztos, hogy minden fenevad éppen így viselte volna a bezártságot, hiába nem a másik fele tehet róla, hogy oda lett száműzve az emberi testbe. De hát kinek milyen lesz végül, milyet örököl meg a Teremtőjétől. – Könnyebb lenne egy kicsit, ha lenne kit utálni, és fűthetne valaki iránt a bosszú, akin kitöltheted, igaz? – csak találgattam, inkább magamból indultam ki. Engem biztos bosszantana a helyzet tehetetlensége, de az én vagyok. - Hé! – böktem meg játékosan a vállát, odafigyelve az erőmre. Nem akartam kárt tenni benne, most még talán könnyű lett volna egy nálam jóval gyengébbnek is. Ezt azonban tökéletesen álcáztam, nehogy azt higgye, hogy szánakozom felette. – Majd legfeljebb jól megdörzsölöm a bőröd! – mosolyodtam el végre, bár még mindig nem fűlött túlzottan a fogam ehhez a hajfestős mókához, de ennyit megtehetek igazán érte. – Ezek után késztetést érzek arra, hogy szándékosan rajzoljak valamit a homlokodra! – épp csak a nyelvemet nem nyújtottam ki rá játékosan, a hangszínben azonban benne volt ez a fajta lazaság. Örültem, hogy itt van, és ezt nem is voltam rest megosztani vele: - Örülök, hogy visszajöttél! – jelentettem ki végül. – Rendben, vettem! – bólintottam, közben a kezeim szaporán jártak, de azt sajnos nem lehetett mondani, hogy gyakorlottan is. – Nekem semmi! De szerencsére én nem szoktam festeni, maximum a fodrász nyúlhat hozzá a hotelben. – vonogattam a vállaimat, de azt értettem, hogy neki miért szükséges. Valószínűleg én is így tettem volna a helyében. – Mehetnék megint a manikűröshöz! – forgattam a szemeimet. – Egyébként nem éreznéd jobban magad, ha szépen rendbe tennék a körmeidet, meg esetleg egy kis kozmetikai kezeléstől? – érdeklődtem, mert el tudtam volna intézni, ha szeretné. Hiszen a hajfestést is szükségesnek érezte, és pont ebbe a kategóriába tartozott az is. - Igen, meghalt! – bólintottam kurtán. – Előbb-utóbb mindenkit utolér a vég, ebből is látszik! – bár én a magam részéről nem féltem ettől. Vannak olyanok, akik betegesen tartanak a haláltól, de hát ki milyen típus. – Igen, amennyire tudom, többek között ez volt az oka annak, hogy így alakult a falka kapcsolata velük. Valamit muszáj tenni, de úgyis a nagy mágia tudósok fogják kitalálni szerintem… - vonogattam a vállaimat. Én a magam részéről úgyis mindig csak feladatokat teljesítek, a nagy döntések súlyát meg meghagytam másnak. - Nem hiszem, hogy csak úgy elhagynák a várost, bár ebben nem nekem van jogom döntést hozni! – újabb tincshalmazt barnítottam be, egészen kezdtem belejönni. – Meg bajt amúgy sem igazán kevernek, amennyire tudom. Megtűrtek a városban, és felajánlották a szolgálataikat is… - ennél többet erről nem tudtam mondani, annyira én sem voltam beavatva sajnos, pedig engem is érdekelt volna. – Tényleg nem tudom egyébként, hogy mi állhat a háttérben, de engem is érdekelne! Castorra nem jellemző, nem is értem, most miért döntött így. Biztosan megvan az oka. – amit én még mindig nem tudtam ugyebár.
Riley Calla
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 307
◯ HSZ : 43
◯ IC REAG : 34
◯ Lakhely : Egyelőre nincs
◯ Feltűnést kelthet : csont sovány, beteges küllemű, vad
- Azt hiszem, hogy tényleg könnyebb lenne, de tudom, hogy hosszútávon így a jobb, legalább nem mérgez belülről a dolog. – Nem jó bosszúval a szívünkben élni, szóval azért valahol örülök, hogy nem tudok abba kapaszkodni, könnyen a visszájára fordulhatott volna. - Őszintén, a lenyúzás sem hatna meg túlzottan a történtek után. – Arra is volt példa, nem véletlenül nincs már meg a tetoválásom sem. Nem is tudom, van-e még a fizikai dolgokat tekintve olyasmi, amit még nem szenvedtem el, és szadizhatnának vele. - Na hajrá, de szép legyen ám, inkább azt nézzék az utcán, mint azt, hogy milyen gebe vagyok. – Sosem érdekelt kifejezetten mások véleménye, de most nehezen megyek el a reakciók mellett, abszolút nem érzem úgy, hogy hosszútávon el bírom viselni a dolgot. Tudtam én, hogy nem lelkesedik annyira a dologért, épp ezért értékelem, hogy ennek ellenére megteszi, még akkor is, ha inkább csak sajnálatból. Nekem azért kényelmesebb így, mint egyedül bénázni. - Köszi! Én is. – Mosolyodtam el, atya ég, hányszor vágytam haza, igaz, akkor még nem tudtam, hogy pár éve itt tartózkodik a falka nagy része, de ez nem módosít semmit, elvégre, optimális esetben ott az otthonunk, ahol a falkánk van, így a körítés nem is számít. - Nem, attól nem jönnek vissza a kilóim. Meg aztán, a fene akarja azt leolvasni az emberek arcáról, hogy sminkre, fodrászra meg manikűrre futja, de kajára bezzeg nem. – Sosem voltam ennyire felszínes, és zavar, hogy most ilyenek merülnek fel. A hajam a saját kedvemre van, és arról nem is mondja meg minden szembejövő, hogy be lett festve. - Csak az nem mindegy, hogyan. Más befolyása alatt esetlegesen meghalni olyasmi, amit nem akarok megtapasztalni… Vagy úgy megölni valakit. Jesszus, rettenetesen hangzik az egész. – Csóválom meg a fejem, s ki tudja, mi vár még az itteniekre a jövőben, azt kell mondjam, egyáltalán nem bíztató a dolog. - Nos, remélem, találnak valamiféle megoldást, mert ez így nem járja. – Mondom ezt úgy, hogy még közvetlenül részem sem volt a dologban. Bízom benne, hogy nem is lesz, bár nem vagyok az a fajta, aki megfutamodna a problémák elől. - Nagyon nem tudom ezt hová tenni, de úgyis kishal vagyok, nem fog sok vizet felkavarni az értetlenkedésem… – Sóhajtottam, de azért figyelni fogok a magányosokra, minden bizonnyal jól jönne, ha látnék valami furát, ami a falka hasznára lehetne… A festés pedig folytatódott tovább, és a későbbiekben sem nyeltem le Victoriát azért, mert itt-ott kicsit pacás lett a bőröm, majd lekopik, úgysem akarok tetszelegni senki előtt, nem is lennék képes jelenleg.
//Köszönöm szépen a játékot! <3333 Ha van kedved, folytathatjuk a beköltözéssel. ^^//
- Igen, ez biztos! Nekem elhiheted, hogy mennyire meg tudja mérgezni az életed, a mindennapjaidat. – bólogattam egyetértően. Sajnos nekem is volt olyan személy, akin szerettem volna bosszút állni, és sokáig hajtott is előre eme vágy. Azóta valahogy átalakult, más lett, és sokkal jobban érzem magam, még ha meg nem is tudtam fizetni az úgynevezett tartozásom az illetőnek. Elfogadtam, hogy mindent én sem rendezhetek el sajnos, hiába szeretném. - Azért rajtad nem szívesen alkalmaznék efféle drasztikus módszereket! – vallottam be őszintén, kicsit még fintorogtam is. Oké, ha meg kellene tennem, akkor biztosan megtenném, de egyáltalán nem lelném benne élvezetemet. Amúgy sem szoktam, nekem ez csak afféle munka volt, amely során pluszként jól tudtam kamatoztatni a vérvonal adta képességeimet. De egy régi ismerőst megkínozni sosem könnyű, szóval gyorsan el is űztem a gondolatot. Riley fontos volt nekem, és ezt nem is kívántam tagadni egy másodpercig sem. Szerintem ő is nagyon jól tudtam, hogy így van. - Jól van! Megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni! – nevettem fel most már jóval felszabadultabban, és nagyon reméltem, hogy azért az ő arcán is megjelenik egy futó kis mosoly legalább, amikor tényleg csináltam egy mintát a homlokára. Persze szinte egyből letöröltem, nehogy rászáradjon, mert a végén tényleg le kellene dörzsölnöm a felső bőrréteget róla. Nem volna szép látvány, még ha hamar gyógyulna is. - Hát, én jobban szoktam érezni magam, ha jól nézek ki! – talán felszínesnek tűnt, ahogyan a mozdulat is, amivel megvontam a vállaimat. De neki tudnia kellett, hogy igazából sokkal több rejtőzik bennem, mint amit általában a külvilágnak szoktam mutatni. Nem voltam sem buta, sem annyira hiú, hogy alábecsüljek másokat, vagy előbbre tartsam a megjelenésemet, mint esetleg egy elvégzendő feladatot. Annál azért jóval nagyobb volt a kötelességtudatom. Én már csak ilyen teremtés vagyok, ezt a legtöbben már leszűrték a környezetemben szerintem. - Az biztos! Én sem szeretném megtapasztalni, idén szerencsésen megúsztam. – azt meg inkább most nem kezdtem el taglalni, hogy tavaly mennyire nem volt szerencsém ezen a téren. Nem lényeg most, hogy már egyszer meghaltam, hogy valami felsőbb hatalom úgy döntött, hogy mégis megérdemlek egy második esélyt. Még mindig nem tudtam pontosan, mihez kezdjek mindezzel, pedig már egy év is eltelt azóta. Azt hiszem, hogy sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, mint azt előre sejthettem volna. – Én is tartok tőle, hogy jövőre mi vár még ránk… - húztam el a számat, két ecsetvonás közepette. Akár úgy is vehettem, hogy alkotok egy képet, csak éppen a műalkotás most Riley haja volt. - Azt hiszem, hogy ehhez még én is az vagyok, drága Riley! – simítottam meg a fejét egy futó pillanatra. Kár is ezen gondolkoznunk, úgysem nagyon tudunk semmit tenni ellene, majd a fejesek meghozzák a maguk döntéseit. Egészen addig kitartóan csináltam a hajfestést, amíg el nem fogyott hozzá az anyag. Akkor aztán alaposan megdörzsöltem a kezemet, és próbáltam letörölgetni a bőrére száradó festéket. Azért egész jól túléltem a dolgot.
// Én is nagyon szépen köszönöm!!! <333 És persze, nagyon szívesen!!! //
Érdekes volt a megismerkedésünk a kezdetekben, tekintve, hogy több éjjelt képes volt kibírni, míg egymás ágyában kötöttünk ki. Heves volt, és szenvedélyes. Imádtam. Engem pásztázó, zöldben úszó íriszeit egy mosollyal jutalmaztam, s így a közelébe telepedve volt szerencsém alaposan is szemügyre venni bájos vonásait, dúsan vöröslő ajkait, s azon gesztenyebarna hajszálakat, melyek imitt-amott karcolták a puha márványt. Nem bírtam elszakadni tekintetétől, bár olykor vöröslő ajkai csalogatóan hívogattak, s nehéz volt nem odapillantani, s elképzelni, hogyan ízlelhetném, s milyen szenvedéllyel foghatnám karjaimban a hölgyet. Vettem ki egy két napra az egyik motelban egy két ágyas szobát. Hogy jutottunk idáig, mikor nem is ismerem a várost? Meglepődtök, de ahogy kiértünk az bevárásló központ épületéből egy nagy táblán virított a város részletes térképe. Furcsa érzések kavarognak bennem. Ezernyi, eddig elfojtott, ám már ismert érzés. Tényleg törődés, amit a lány iránt érzek? Igyekeztem elfojtani, háttérbe szorítani ezeket az érzéseket, de nem tehetem örökké. Pláne nem akkor, amikor Primrose itt van mellettem, előttem. Érzem, tudom, hogy most szüksége van rám. És itt leszek mellette. Ma és holnap este biztosan. De hogy mit hoz a holnap? Nos, ez még kérdéses. Benyitottam az ajtón, majd előre eresztettem a lányt is, magunk mögött pedig az ajtót zártam vissza. Körül kémleltem mindent. Ismerős szagokat nem hordozott a hely. Nem sokáig tudom türtőztetni a vágyamat iránta… Van benne valami. Túl jól ismerjük egymást, túl sok minden van közöttünk... nem hinném, hogy valaha képes lennék ellene fordulni. Visszafordulva az ablakból, újra végig pillantottam testén, s ahogy egyre feljebb haladtam, úgy egyre intenzívebben vágytam a közelségét. Eszemet vette. - Sok barátod van erre felé, vagy inkább Anchorageban vannak? - érdeklődtem, hiszen jó volna tudni, hogy merre van nagyobb biztonságban és kivel. Azon kívül hogy velem…. - Chicagóból mégis hogy keveredtél ide a fagyos senki földjére különben? - nevetősen kérdeztem, majd egy pillanat alatt váltottam komolyabb hangnemre. - Hiányoztál! - mert kerestem akkoriban és kurvára lelépett. De nem is lényeg… Ez a fiatal lány menthetetlenül felkorbácsolta bennem a tüzet, a vágyat, s már nem tudtam megfékezni a bennem rejtező vadat, aki egész éjszaka arra várt, hogy leterítse ezt az ártatlan őzgidát. Elrugaszkodva az ablaktól, sebes léptekkel tértem vissza hozzá, álla alá nyúlva húztam csókra. Szenvedélyesen fúrtam át nyelvem ajkai közt, mégis finom voltam vele. Lágyan tartom a lányt közel magamhoz, homlokomat a homlokának nyomom és jól vagyok így. Nem akarok egy centivel sem távolabb lenni tőle, de végül erővel elszakítom magamat tőle. Mélyen a szemébe nézek, ahogy elhúzom tőle a fejemet. Lágyan végigsimítok az arcán, miközben a másik kezemmel a derekát fogom meg. Nem engedem magamtól nagyon távol, csak nézem a szemeit, melyek csillognak. Bármennyire is ellen akartam állni csábításának - akart a fene - elvesztem mellette.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Amikor a kezét nyújtja felém, akkor könnyedén fogadom el, miután elindultunk a kávézóból. Olyan volt az egész, mintha sose szakadtunk volna el egymástól, pedig azóta jó pár évtized és megannyi esemény történt már velünk, vagy legalábbis velem, hiszen bejártam az elmúlt évtizedek alatt a világot. Mosolyogva haladtam mellette, miközben megannyi emlék bújt elő a rejtekéből, onnan, ahova gondosan elzártam egykoron. Vélhetően sokan nem normálisnak gondolhattak korábban, amiért egy falkással gabalyodtam össze, de néha vannak olyan pillantok, amikor a józanész egyszerűen elillan és nem marad más, mint csak a szívdallama, vagy éppen csak az érzések, amik képesek magukkal ragadni. Ilyen volt az is, amikor egymásba botlottunk egykoron. Nem rontottunk egyből az ágynak, de végül ott kötöttünk ki, miközben én rövid időre pedig mellette ragadtam, amit sose bántam meg. Fogalmam sem volt arról, hogy mit fog hozni a holnap, vagy akár a következő órák, hiszen mindig is kiszámíthatatlan volt a sors, ahogyan talán kicsit mi is. Megannyi gondolat, érzés és emlék kuszálódott össze a jelen eseményeivel. De azt tudtam, ha lehetőségem adódik rá, akkor nem fogok már többé csak úgy elsétálni mellőle. Még akkor se, ha egy aprócska hang azt súgta az elmémben, hogy többé ne engedjek eme fajta érzéseknek, hiszen már túl sokszor égettem meg magam. Sietve lépek be a szobába, majd kíváncsian pillantok körbe, míg végül meg nem állapodik rajta a pillantásom. Ő beljebb sétál, én meg mondhatni a szoba közepén állok meg. Magamon érzem a perzselő tekintetét, de amikor a pillantásunk találkozik, akkor állom az övét és hagyom, hogy az érzések még inkább magasabbra csapjanak. - Inkább itt van több barátom. Anchorageben egy van, vagy talán kettő. Wendy, régi ismerős. Meg ott van Marla, bár őt annyira még nem ismerem. Meg lenne ugye Rhydian, de ő meg eltűnt, így azt hiszem ennyi. Meg még egy haver, vagy valami olyasmi van, de a legtöbb barátom ebben a városban van, miért? – kérdeztem vissza kíváncsian, hiszen nagyon is érdekelt, hogy miért kérdezi. Persze ezek után logikus kérdés lenne az is, ha ennyi mindenki már Fairbanksbe köt, akkor mit keresek Anchorageben, de már lassan magam sem tudom, hiszen az ok ami miatt ott voltam, az már szinte el is illant. - Utána bejártam a világot, sok felé megfordultam, sok bajba keveredtem, vagy éppen kalandba, mielőtt még erre a vidékre tévedtem volna… - kezdek bele, majd amikor meghallom újra azt az egy szót, akkor egy pillanatra lesütöm a szemeimet, míg végül a hajamba túrok zavaromban. – Sajnálom… - s láthatja rajtam, hogy tényleg sajnálom, de aztán hirtelen előttem terem, a karjaiba von és ajkaink egymásra lelnek. A csókját pedig habozás nélkül viszonozom, a szenvedély, ami egykoron jelen volt, az most is tökéletesen megtalálható. Karomat a nyaka köré fonom, ujjaimmal pedig tarkóján simítok végig. A csókot követően pedig igyekszem újra megtalálni a normális légzésemhez. Talán percek telnek el úgy, vagy az is lehet, hogy másodpercek, míg csendbe burkolózunk, de ez a csend nem nyomasztó, hanem sokkal többről árulkodik, mint esetleg a szavak tehetnék. A pajzsom pedig nincs már teljesen felhúzva, így sok mindent megérezhet. Nem szakítom el magam a karjaiból, csak figyelem őt, míg végül gyengéden simítok végig az arcán. – Tudom, hogy nem volt helyes, se szép dolog, amit tettem akkoriban, de tényleg sajnálom és te is hiányzotál nekem... – sajnáltam azt, hogy szó nélkül tűntem el, de én ehhez értettem, hogy eltűnjek, ha mehetnékem van és igazából akkoriban talán kicsit meg is ijedtem, meg féltettem őt is, hogy a falka vélhetően sokáig nem nézné jó szemmel azt, ha egy kóborral találkozgatna állandóan. Majd végül, ha csak el nem tolt, akkor könnyedén kezdeményeztem most én a csókot.
A barátairól mesél, itt a falka területén, többen tartózkodnak, mint oda át. Hogy ez jó e, vagy rossz? Talán mindkettő, nem tudom. De örülök annak, hogy vannak társai a mindennapokban. Hovatovább gyönyörűbb, mint valaha. És ahogy belépett azon az ajtón, már tudtam, már akkor tudtam, éreztem, éreztük, hogy Ő az. Ő a kirakós hiányzó, elveszett darabkája. Fürdök a pillantásában, egy pillanatra elmerülök tekintetében, és úgy érzem, hogy itt, messze a szülőföldemtől, messze Chicagótól, egy rohadt hotel, egyik jellegtelen, tucat szobájában, mely éppen ugyanolyan, mint a többi, újra otthon érzem magamat a világban. Ő miatta. Nem kell sajnálnia a dolgokat. Ami történt megtörtént, ezen változtatni nem tudunk. De más felé kanyaríthatjuk a dolgok folyamát. Ha mindketten úgy akarjuk. Megcsókolom. Imádattal, gyönyörrel, odaadással. Ez a csók egy újabb ígéret. Egy igazi-, az örök ígéret. A soha meg nem szűnő szerelem-, a soha el nem eresztés-, a soha többé el nem menekülés ígéretét hordozza magában e csók. Vannak érzések, melyeket nem lehet szavakba önteni, egyáltalán. Csűrhetjük és csavarhatjuk, bekenegethetjük mindenféle mázzal, csak hogy a nagyközönség elé tárjuk, de attól még nem lesz hiteles a jelenség. Nem lehet megérteni, csak akkor, ha átéled - szívvel-lélekkel. Nem sok mindenre emlékszem a korábbi évekből, de erre tökéletesen. Belém égett, a sejtjeimbe, a pórusaimba, az egész lényembe. Emlékszem, minden egyes momentumára, minden mozdulatára, minden illatra, érzésre, látványra, hangokra. Belém égett. És csak erre tudtam gondolni. Minden más eltörpült e gondolat mellett. Persze, emlékszem egyébre is. Az együtt töltött napokra, és éjszakákra. A hangjára, amitől rendszeresen megmozdult lelkem mélyén valami igazán apró, de igazán élő mozgatórugó. Fel tudom magamban idézni az érintését. Mindenhol ott voltak az ujjai a testemen, a tenyere, ujjlenyomatai. A szaga a bőrömbe, és a hajamba ivódott - sőt, a ház falaiba is kiűzhetetlenül bevette magát. Még az álmaimban is velem volt. Álmodtam róla. Álmodtam a bestiáról, a nőről, akivel élni akartam…. Szavaira elmosolyodtam. - Shh! - visszacsókolok, hosszasan és erősen, mintha mindkettőnk élete múlna rajta. A szívem hevesen kalapál, a vér kiszökik végtagjaimból, érzem, ahogy a tarkómon hideg kúszik fel a koponyámra, majd úgy is úgy omlik le egész testemre. Borzongás fut végig bőrömön. A világ hangjai éles, bábeli zűrzavarként mászik fülkagylóimba. Érzékeim ki vannak hegyezve, Primrose-ra vannak élezve. Kell. Most. Akarom. Én... voltam nélküle. Megvoltam. Elvoltam. Kivoltam. Végig tudtam, hogy mi hiányzik, csak elnyomtam magamban, mint egy szénfeketére égett dekket. Nem akartam róla tudomást venni. Nem akartam érezni. Felejteni akartam, de ez nem olyan egyszerű. Olyan valakit elfelejteni, mint Primrose? Ugyan...! Bebaszna. Itt van. Itt, velem. Itt és most. Hallom a szívdobbanásait, érzem a szagát, és érzem a jelenlétét. Kitölti a helyiséget, mint egy ősrobbanás. Valami, ami teljesen átformál, egy pillanat töredéke alatt. Kínzó lassúsággal simítok végig a nő arcélén, majd a telt ajkain. Mindkét tenyerem zárójelébe fogom meg a nő arcát. Habzsolom duplán édes száját, míg a légszomj arra nem kényszerít, hogy elszakadjak a simogatóan meleg ajkaktól. Még szorosabban ölelem magamhoz, mint korábban, majd ajkaimat elszakítom az övétől, de csak azért, hogy végig csókolhassam kecses nyakát és mélyen belélegezhessen az illatát. Imádom az érzést, amikor lágy tincsei az arcomat cirógatják, szeretnék beléjük markolni, megszívni lágy bőrét.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem éreztem azt, hogy baj lenne, ha általánosságban mesélek arról, hogy ebben a városban több ismerősöm van, mint amott. Itt volt Blake, aztán Elvis, Jackson és Nonó, meg ugye Victoria is, aki ráadásul eléggé közeli viszonyban állt vagy éppen áll az új Teremtőmmel, így azt hiszem egészen sokan voltak, vannak, de mégis a másik városban ragadtam. Legtöbben azért választanak hasonló helyet, hogy elbújjanak a kíváncsi szempárok elől, hogy senki se lássa azt, hogy miként is csábulnak el, vagy tesznek olyat, amit nem lenne szabad. S talán részben mi is ezért voltunk itt, hiszen a falka vélhetően nem nézné jó szemmel azt, ami a levegőben szinte már tapintható volt az első percektől kezdve. Sok évtized eltelt azóta, hogy utoljára láttuk egymást, sok minden történt velem is és nem csak az ideérkezésem alatt. Mindig is képes voltam megtalálni a kalandot, élvezni az életet és néha leragadni egy-egy személy mellett különféle okokból kifolyólag, de hiába sodor el egymás mellől néha egy-egy személyt az élet, hiába landolunk esetleg egy-egy személy mellett rövidebb vagy éppen hosszabb ideig, mert mindig is lesznek olyan személyek az életünkben, aki iránt az érzéseink az évek múlásával se változik. S Liam ilyen személy volt az életemben. Egyetlen egy pillantásával képes volt felidézni azt, hogy mi volt egykoron a miénk és talán mi lehet miénk a jelenben, vagy éppen a jövőben, hiszen csak rajtunk múlik az, hogy merre is fogunk sodródni az árral. Nem tudom, hogy mit felelnék arra, ha egyszer csak megkérne arra, hogy költözzek ide, vagy éppen csatlakozzak a falkához. Biztosan nem lenne egyszerű menet, de talán pont a nehezebb pillanatokban mutatkozik meg még inkább az, hogy ki mennyire fontos a másiknak, hogy mire vagyunk képesek a másik félért, másrészt meg nem akartam most ezen agyalni. Inkább csak el akartam veszni az emlékek áradatában, a pillantásában, vagy éppen ajkainkat a játékában, vagy csak azon bizonyos érzésekben, amiket egy-egy érintésével csalogatott elő. Őt akartam, még akkor is, ha ez esetleg veszélyes lehet ránk nézve, valahogy még az esetleges ránk leselkedő veszélyek gondolata is egyre inkább eltörpült a percek előrehaladtával. A világ pedig könnyedén kezdett el megszűnni, ahogyan egyre inkább beszippantott minket a tetteink, vagy éppen energiáink örvényről ereje. Nem érdekelt az se, hogy egy motelben vagyunk, mert lehettünk volna bárhol, ha Ő van mellettem, velem van… Csókját pedig szenvedéllyel és oly jól ismert hevességgel viszonozom, miközben a kezemet a nyaka köré fonom, ujjaimmal néha tarkóján simítok végig, vagy éppen hajában tűnik el picit. Amikor pedig ajkaival lejjebb vándorol, s a nyakam vonalát kezdi el megajándékozni ajkainak perzselő érintésével, akkor egy apró sóhaj szökik ki az ajkaim között. A testemet pedig egy jól eső bizsergés járja át. A kezem pedig automatikusan indul el felfedező útra, pedig igazán jól ismerem a ruha alatt lappangó felszínt, vagy legalábbis egykoron egész jól volt lehetőségem felfedezni. Valójában tényleg beszélgetni szerettem volna olyan helyen, ahol annyira talán nem kell annyira óvatosan fogalmaznunk, de a pillanat heve engem is magával ragad könnyedén, pedig ez nem csak testiségről szól, hanem pontosan talán arról a megfoghatatlan dologról, ami képes összekötni egy-egy embert. Amit manapság könnyedén hívnak az emberek szerelemnek, de ez szerintem annál jóval bonyolultabb volt, hiszen nekünk volt múltunk, s már csak az volt a kérdés, hogy jelenünk vagy inkább jövőnk lesz-e... Ha engedi, akkor megszabadítom őt a felsőjétől, hiszen utána is meg lehet beszélni azt, ami idővel talán elkerülhetetlen lenne, még akkor is, ha esetleg eme tettünkkel esetleg még inkább megbonyolítunk mindent… Egyszerűen csak nem akartam azt, hogy újra ennek vége szakadjon, még akkor se, ha tényleg túl veszélyes…
Why does this part always go fast? And I really want this to last so bad Words distract us, but we know the truth So hush, baby, my heart's speaking to you
Just give me that touch, I want it Quit talking so much, I'm ready Stop moving your lips and kiss me Keep taking my breath away
Cause you make me speechless You quiet my demons So why don't we hold tonight and just kill me silently I don't need a reason when you make me speechless We're getting loud tonight, we're allowed tonight to be C'mon baby, make me speechless C'mon baby, make me
Míg ő rám fókuszál, én őt nézem, füle mögé terelve egy tincset - szám sarkában fáradt, de annál boldogabb mosoly bújik meg, de tekintetemnek nyugodt a fénye. Csókja olyan, mint szomjazónak a víz. Oly régóta vágyok rá, hosszú évek óta, hiába is voltam más nőkkel, még sem tudták azt nyújtani számomra, amit akartam, nem voltak elég jók a számomra. Elkapom felsimogató kezét, csuklójának belső, bársonyos felére csókolok. Bőre olyan finom az ujjaim alatt, mintha selymet simogatnék. Játékosan ízlelem az ajkát, előbb csak a számmal fedezem fel, csak aztán veszem birtokba a nyelvemmel. Kőkemény farkam a testének feszül, tudom, hogy érzi, és ez semennyire sem zavar. Ujjaim a tarkóját masszírozzák, miközben a másik kezemben már érzem fenekének keménységét. A vágy maga alá ránt, benne akarok lenni, most vagy már percekkel ezelőtt. Szeretném sürgetni mégis, máris benne akarok lenni, de mégsem teszem, ki karom élvezni és valamilyen groteszk okból kifolyólag az sem zavar, ha húzzuk egymás drága idejét. Pár mozdulattal segítek neki, hogy a felsőm a földre hulljon, csak simuljon már a bőrömnek. Hasonlóképpen teszek az ő felsőjével, egy kézzel próbálom róla leszedni, másik kezem egyből a mellére siklik, a melltartó finom anyagán keresztül csippentem ujjaim közé ágaskodó mellbimbóját, alig várom a pillanatot, hogy ugyanezt tegyem a fogaimmal. Kezem átsiklik a másik mellére, hogy sürgető mozdulatokkal felszabadítsam a ruha fogságából, tekintettemmel iszom be a látványát, hófehér bőrét, formás melleit. Legyűröm a vágyat, hogy előre hajoljak és mélyen a húsába marjak... Puha csókot lehelet a kulcscsontjára. Arcomat a nyakának és a vállának dörzsölöm szeretetteljesen. Ujjaim levándorolnak testén, egyikkel derekát ölelve húzom magamhoz, másikkal az egyik mellét markolom még mindig, s’ gyúrom. Közben elhátrálunk az ágyig és óvatosan rádöntöm. Fölé magasodva nézek végig rajta, majd egy kis melltartó babrálás és attól is megszabadítom. Csak őt, a bőrét akarom érezni, akadálytalanul simogatni. Mellei közé csókolok, lejjebb is hintem csókjaimmal, forró leheletem simogatja a nőm bőrét, íriszeimből szenvedély lángol. Noha nem szexért jöttem, akkor is itt tölteném a napot a leárnyékolt falak közt, ha csak pilledne a karjaimban és kialudná magát, ameddig simogatom - most mégis falom a száját, úgy mint anno Chicagóban. A nadrágjától is lassan megszabadítom, ráérősen húzom le róla, a földre kerül és az alsóneműje alá nyúlok. Körkörös mozdulatokkal hevítve fel őt alul. Mert ha az én eszem elveszi, szálljon el az övé is.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sose tagadtam azt, hogy nem keveredtem kalandokba a távol töltött idő alatt, amik néha rövidebb, vagy éppen hosszabb ideig tartottak, de egyik se volt olyan, amit tőle kaptam azokban az időkben, amiket együtt töltöttünk el. Vele ez teljesen másabb volt hajdanán. A parázs ottmaradt utána és most, hogy újra láthattam őt, vagy érezhettem az érintéseit a parázs egyre inkább nagyobb lángokra csapott, hogy magával rántson és ismét betemessen, még akkor is, ha esetleg veszélyesebb játékot űzünk, mint egykoron tettük. Amikor csókkal illeti a csuklóm belső részét, akkor kicsit beleborzongok, de jól esően és egy mosoly kúszik arcomra, hiszen ebben semmit se változott. Még mindig ugyanolyan figyelmes, mint egykoron volt. Játékosságába, ahogyan ajkaimat először megízlelgeti belekuncogok alig hallhatóan és a boldog mosoly ott bujkál arcomon, ahogyan a boldogság és az iránta érzett szenvedély szikrái pedig a szemeimben csillannak meg, míg végül a nyelvünk őrült táncra nem kél. Teste testemhez simul, s érzem azt, ahogyan a férfiassága is „hozzám simul”. S ez egyáltalán nem zavar, sőt, jó érzéssel tölt el, hogy ilyen hatással tudok rá lenni, bár, vélhetően az is elég nagy szerepet játszik, hogy jó pár évtizede nem láttuk már egymást. Keze tarkómnál, vagy éppen fenekemnél játszik felfedezőset, miközben az én ujjaim is vándorútra mennek. Sose kellett félteni, őt pedig már egész jól ismerem ilyen téren is, ahogyan másképpen is, de azt se fogom mondani, hogy tökéletesen, hiszen ennyi évtized alatt ő is változhatott. A felsője hamar a földre kerül, s szinte azzal a lendülettel, hogy az enyém követi az övét ama gondolatok is továbbreppennek, hogy lehet nem kellene ezt tennünk, hanem inkább meg kellene beszélni az elkerülhetetlent, de most valahogy mégis képtelen lennék kikászálódni a hatása alól és nem is akarok. Újra akarom érezni őt, azt, ahogyan a testünk újra egymásba fonódik. Ujjai játékának köszönhetően a melleim még inkább megkeményednek, s egy apró sóhaj tör fel ismét a torkomból, miközben a testem egyre inkább lángolni kezd. A kezem meg kissé pimaszul siklik lejjebb, be a nadrágja alá, ahol még inkább kicsit izgatni kezdem a férfiasságát, mintha csak még inkább meg akarnám kísérteni őt, miközben ő tovább ingerli a melleimet, vagy éppen apró és izgató csókjaival hinti a kulcscsontom vonalát. Amikor arcát odafúrja hozzám, akkor szabad kezemmel simítok végig gerince vonalán, majd pedig hajába túrok és egy apró csókot nyomok a fejére is, ahol érem. Amikor magához von, akkor ismét érzem vágyainak forrását, aminek köszönhetően akaratlanul is egy vággyal teli sóhajjal ajándékozom meg, nem sokkal később pedig már az ágynak simul a hátam. Csöppet se leplezve mérem végig őt, fedezem fel ismét a testét, s amikor elérek ahhoz a pontjához, akkor egy aprót alsó ajkamba harapok. Ha kellett segítség, akkor habozás nélkül segítettem magamat megszabadítani a melltartótól. Mellkasom egyre hevesebben emelkedik, ahogyan csókjaival ajándékozza meg a testemet, aminek köszönhetően néha kicsit az alattunk lévő ágyneműbe markolok, vagy éppen a testén futtatom végig az ujjaimat, ha elérem őt. Az íriszeimben meg pontosan olyan szenvedély lángol, mint az övében. Vélhetően egyikünk se ezért jött, hanem sokkal inkább talán megbeszélni azt, ami történt, vagy ami jelenleg is tapintható volt közöttünk, de az ősi ösztönöknek ilyen téren nehéz lenne nemet mondani, főleg akkor, ha róla van szó. Ami egykoron volt, az most is tökéletesen meglelhető ilyen téren is közöttünk. Viszonozom a csókját, miközben rövid időre még a lábamat is köré fonom, míg végül szinte csigalassan lekerül rólam a nadrág, hogy utána a legérzékenyebb pontomat vegye ostrom alá a kezével, ujjaival a fehérneműm alatt. A csípőm automatikusan mozdul, a fejemet pedig egyre inkább kezdem elveszíteni. A testem is könnyedén elárulja azt, hogy mennyire tetszik az, amit művel, majd pedig, ha esetleg „megkegyelmezett” ilyen téren, akkor sietve szabadítom meg a nadrágjától, hogy végre semmilyen felesleges ruhadarab ne legyen rajtunk, hiszen vélhetően idővel a bugyim is lekerült rólam, én pedig felhevült testtel fogadom magamba, hogy újra elvesszünk mind a ketten a jól ismert kéjes tengerben, amit már Chicagóban is átélhettünk többször.
Kitámasztok egy kézzel az oldalánál, karja alatt, a másikkal magamra fogok, feszülő makkomat csiklójának szegezve - édesem, milyen nedves! Vágyának illata az orromba kúszik, elégedett vigyor kúszik arcomra. Nem kínzom egyikünket sem mindezzel, eleget szenvedtünk egymás hiányától éveket. Nyögései, mindent kitöltő illata, íze, tovább korbácsolják vágyaimat, de most hajlandó lennék elnyomni, bármily erősen is van jelen, mert most csak ő számít. Érzem testének rezdüléseiből, ahogy izmai megvonaglanak a gyönyör mindent elsöprő érzésének közeledtére, hogy már közel járok célomhoz. Lassan hatolok be, kiélvezve a Disney mesékbe illő szűk kis női öl forróságát, elgyötört sóhajjal. Lehajolok hozzá, csókom apró kóstolás, kulcscsonton, fogaimmal mellbimbóiba csípek, mialatt lassú ritmussal dugom. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy változtassak a tempón, vagy felrobbanjon a farkam, de nem akarom. Most még vigyázok, hisz az előjáték rövidre szabott volt, nem mintha valaha is elnyújtottuk volna mi ketten - közelítettem, ő nedvesen várt. A következő lökés hirtelen és tövig szaladó. Bordáin simítok, derekán csiklandozok, csípőjén pihennek ujjaim - érezni akarom mozdulatait, mellyel gyönyört ad. Torkomról feltörő nyögés morgással vegyül, tekintetem issza mohón a látványt, ahogy újra és újra befogadja a farkam. Ajkaim kérlelhetetlen csapnak le az övére, majd le a nyakára, s közben csípőm előre tolakszik, már a gyönyör barlangjának bejáratánál dörömbölök, de előtte még felpillantok az átható kék szemekre. Még várok a végére...még nem. A tekintetét kutatom. Szeme olyan élénken ragyog, mintha neonfénnyel lennének megvilágítva íriszei. Nem tudom, mit tehetnék, hogy üldözzem el azokat a fellegeket, így egyszerűen csak megcsókolom. Gyengéden, de határozottan. Kéjes sóhajaink egyé olvadnak ajkaink között. Előrébb tolom csípőmet első ízben merülve el benne teljesen, ujjaim szorosan, erőteljesen markolnak finom bőrébe. Egyszerű ösztönlénnyé korcsosulunk, engedünk a vérünk diktálta dallamnak, mely most hajt előre, megállíthatatlan. Képtelen vagyok visszafogni magam. Csípőm egyre erőteljesebben és gyorsabban lököm előre. Teljesen körbefog, feszes, szűkös, selymes, tökéletes. Én mégis többet akarok, nem nyugszom, míg a felhők közé nem repítem. Csak Primrose testének perzselő forróságát érezem, az élvezet egyre fokozódik, míg végül már azt hiszem, azonnal belehalok. De tartom magam. Muszáj. Testem elveszik az övében. Lágyan, gyengéden olvadunk egymásba, s eleinte hasonló kimért tempóban lendülök előre, s hátra, míg újra nem sikerül annak a bizonyos szakadéknak a széléig hajszolnom, s mikor megpillantja a mélységet fokozom a tempót.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A hotel szobájának a levegője egyre inkább felforrósodik, az energiák egymással vegyülnek, s ha pillantásunk vagy testünk apró rezdülései, vagy gyengéd érintéseink nem árulkodtak volna arról, hogy mi lappang köztünk, hogy mennyire vágyunk a másikra, akkor az energia és a hotel fülledt levegője könnyedén elárulta volna bárki számára. Vele együtt szeretném megélni újra a mámort, azt, ami képes magával rántani bárkit és nincs menekvés. Érezni azt, ahogyan újra kitölt, ahogyan testünk újra együtt mozog, mintha mindig is egymásnak rendeltetett volna a két test, ahogyan a mélyen lappangó két lélek is talán egymáshoz tartozott. Az pedig, hogy a két farkas miként fog kijönni egymással az még jövő zenéje, hiszen az én farkasom új lett. Ahogyan megérzem magamban, úgy szakad fel egy kéjes sóhaj, miközben ő kitölt, én pedig ágyékom melegségével körbe ölelem őt, mintha még kicsit szűk is lenne számára. Apró csókot viszonozom, amikor pedig elindul lejjebb, akkor a testem még inkább megmozdul, a fejem kicsit oldalra bicsaklik, a mellkasom pedig még hevesebben emelkedik. Amint melleimre téved ajkával, vagy éppen fogával játszadozik, akkor még inkább megkeményedik az izgatásának köszönhetően, ami végül ágyékomban összpontosul és még inkább kívánom őt, miközben szép lassan felveszem a tempóját. Lassú, figyelmes és még inkább izgató, ahogyan mozog bennem. Mind a ketten penge élen táncolunk vélhetően, de mégis türtőztetjük magunkat. Élvezni akarjuk, azt akarjuk, hogy idővel robbanjon és söpörjön magával. Túl rég vártunk erre, s most, hogy itt van… Mámorító és magával ragadó… Hirtelen csap le és kitölt, aminek hangot is adok, de sokkal inkább a tetszésem jele, mintsem másé. A pillantásomra egyre inkább a kéj csalóka fátyla telepszik, miközben testem egyre inkább érzékenyebb lesz, ahogyan egyre közelebb lök ama pont felé, de még se enged átesni azon a ponton. Körbe ölelem őt, a csípőm néha megemelkedik, vele együtt mozog, kiegészítve az ő mozgását, mondhatni elébe megyek, hiszen érezni akarom őt. Kezének vagy éppen ajkai érintése szinte perzselik a bőrömet, mintha csak még inkább fel akarná hevíteni a szenvedély lángját. A férfias nyögésének köszönhetően pedig még inkább görcsbe rándul a lábam köze. Amikor viszont csiklandozni kezd, akkor egy apró kuncogás is befúrja magát a sóhajok közé. Ujjaim pedig mindeközben hol testén barangolnak, hol pedig az alattunk lévő anyagot gyűri össze. Csókját szenvedélyesen viszonozom, a fejem ismét mozdul, ahogyan lejjebb halad, mintha csak a vulkánt élesztgetné, hogy a kitörés még nagyobbat szóljon. A pillantásunk egymásba fonódik a fülledt szobában, figyeljük a másikat, miközben a testünk szinte már megbolondul, a vérünk felforr. Kezem arcára siklik, mire ő közelebb hajol és ajkaink ismét egymásra találnak, melyet néha talán egy-egy sóhaj tör csak meg. Hamarosan pedig tövig hatol, aminek köszönhetően véletlen talán kicsit ajkába harapok, az ujjaimat pedig a válla-lapockája tájékán érezheti. Kitölt teljesen, mire én csak forrón ölelem körbe férfiasságát. A tempó pedig gyorsul, az ösztönök nyernek, vele együtt mozgok, érzem, hogy nem fogom sokáig bírni, hiszen minden egyes alkalommal, amikor kitölt még inkább görcsbe rándulok, még inkább körbe ölelem őt, míg végül… A testünk szinte egybeforr, együtt jár egy láthatatlan ritmusra táncot, míg végül test meg nem remeg, majd amikor milliónyi darabra hullok neki köszönhetően, akkor még a neve is elhagyja ajkaimat. Úgy érzem, hogy elvesztem, zihálva kapkodom a levegőt, az ujjaim pedig a lepedő, vagy éppen a takaró köré fonódnak, míg másik a testén „zongorázott”. Amikor pedig megérzem, hogy ő is követ ebben a mámorban, akkor ismét darabokra hullok vele együtt, hogy ismét elvesszünk abban, amiben régebben is megannyiszor. Minden egyes alkalommal képes betemetni az, amit neki köszönhetően élhetek hát ismét...
Egyre gyorsabban, s erőteljesebb ostromlom, míg testén végig nem szánt a megsemmisítő érzés, s abban a pillanatban én is csatlakozok hozzá. Kieresztek mindent magamból. Alsó ajkába harapok, a plédet markolom, majd teste mellé hanyatlok. Hevesen zihálok, orromon át mélyen belélegezem a levegőt, előre dőlök, hogy olyan közel kerüljek az archoz, amennyire csak lehetséges, egy ideig még bent tartom a levegőt, majd kieresztem magamból. Lassan az arcát, nyakát cirógatva leheletemmel. Annyi mindent szeretnék mondani, de az agyam túl apró, hogy befogadja mindezt. Így egyszerűen csak mellé fekszem és átkarolom, szorosan tartom, hogy megóvjam mindentől. Belegondolva mindkettőnknek az lenne a legjobb, ha csatlakozna. Akkor nem kellene tilosban járnia egyikünknek sem. Farkasom a levegőbe szagol és közelebb lép a nőstényhez, farkát felemelve lépdel felé, orrát húzza, agyarait villogatja. Feljebb valónak hiszi magát tőle. No nem azért, mert falkás, sokkal inkább azért, mert megköveteli egy nősténytől, aki mellesleg kóbor is… - Nem kellett volna elmenned. Maradhattál volna akkoriban. - hangom lágyan csendül a fülledt szobában, majd ajkaira hajolok és lágyan megcsókolom. Nem fel róni akarom neki a történéseket. Isten óvjon attól a dologtól, hogy bárkinek bármit is felrójak. - Csatlakozhattál volna. - mi késik, az nem múlik ugyebár. Még mindig választhat, de nem erőltetem rá. Az ő döntése. Annyi mindent mesélni szeretnék neki, de mi van, ha megint eltűnik és újra csak évekkel később tűnne fel újból? Bele roppanna a lelkem rendesen. A bestiáinknak még szokniuk kell egymást. Az enyém más nőstényhez volt szokva. Mi ismerjük egymást Primmel, hisz több alkalommal is összedörrentünk kellemesen. - Gondolkodtál már hasonlóról?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lehelete arcomat, nyakam vonalát cirógatja, miközben a pillantásommal őt figyelem és próbálom visszanyerni a normális légzésemet. Ez túl magával ragadó és őrjítő volt, de minden egyes pillanatát élveztem, még akkor is, ha mélyen legbelül sejtettem azt, hogy talán így még inkább bonyolítottuk a csöppet se egyszerű helyzetet. Gyengéden simítok végig arcán, miközben mind a kettőnk testét verejték borítja. Amikor mellém dől és magához ölel, akkor könnyedén bújok hozzá. Eleinte az ujjaimmal cirógatom a mellkasát, majd végül a fejemet teszem a mellkasára, miközben viszonozom az ölelést. Jó érzés hozzábújni, megnyugtató és úgy érzem, hogy a karjai között, mellette minden gond eltörpül. Minden fájdalom és érzés, ami nem hozzáköthető könnyedén illan el. Csak ő és én maradunk, miközben talán a közelgő beszélgetés előszele könnyedén ölel minket körbe, telepszik ránk. Csendesen hallgatom azt, amit mond, nem vágok közbe, miközben a farkas az új farkasommal ismerkedik. Nem mondanám teljesen békés közelítésnek és ennek köszönhetően pedig a farkasom hátrálni kezd, mint aki kicsit tart a másiktól. Nehéz lenne elfelejteni azt, hogy majdnem megölte egy farkas nem sokkal a születése után. Végül lefekszik és onnan figyeli hímet, hiszen ő nem akar bajt, ha pedig a másik kicsit barátságosabb stílust vesz fel, akkor óvatosan közelít felé. Szimatolja, majd a fejét a másik farkas nyakához fúrja, ha hagyja. Ő nem akar bajt, inkább ismerkedne, mert kíváncsi. – Miért nem kértél arra, hogy maradjak, vagy csatlakozzak akkoriban? – kérdeztem meg óvatosan, ha már felhozta a dolgot. Érezhette a hangomban, hogy nem szemrehányásként kérdezem, inkább csak kíváncsi voltam a válaszára. Vajon azt hitte, hogy még bőven lesz ideje megkérdezni? Vagy talán azon a napon akart megkérni maradásra, amikor elillantam? Ki tudja… A csókját pedig könnyedén viszonozom, hiszen hiányzott nagyon is, majd pedig a plafont kezdem el bámulni. – Igen, megfordult a fejemben, de végül sose tudtam magam rávenni a csatlakozásra. Amióta farkas vagyok kóbor voltam Liam, sose éltem falkában, azután se, hogy elmentem. Talán csak féltem, hogy nem menne ez nekem, nem tudom. – feleltem egy apró sóhajtás keretébe, hiszen tudom, hogy sokkal egyszerűbb lenne, ha csatlakoznék, de félek. Talán túlzottan is, hiszen lassan 100 éves leszek, más talán ekkor kezdené bontogatni a szárnyait, én pedig eddig tettem és vajon képes lennék feladni ezt? Képes lennék beolvadni egy falkába? Fogalmam sincs. – Azt szeretnéd, ha fontolóra venném? Szeretnéd, ha maradnék? – kérdezek rá végül, miközben egyik kezünket összefonom, majd picit feljebb tornázom magam, hogy szemébe tudjak nézni. Kíváncsian fürkészem őt, mintha csak arra vágynék, hogy beavasson a gondolataiba, hogy tudjam mit szeretne.
-Nem tudtam, hogy mennek a dolgok akkoriban. Senki nem mondta, hogyha bemutatlak az alfának, hogy csatlakoznál és tagja vagy a családnak egyből. – akkoriban kölyök voltam, mikor találkoztunk. Engem Victoria harapott be, természetes volt, hogy közéjük tartozhatok. De hogy egy kóbor csatlakozhat e közénk? Tényleg fogalmam sem volt, az ilyen kérdésekre kitől, vagy honnan kaphatok válaszokat. Elfoglalt voltam a tanulásommal… Fejlődni akartam, építeni akartam a jövőmet. És természetesen a nőstényt is magam mellett akartam tudni, de erre elég későn jöttem rá. Gondoltam rá, de nem volt elég okom, hogy kimondjam. Akarom őt. Mindig is kóbor volt… Milyen lehet kóborként létezni? Amikor mindenki csak elűzni tud, mert nem közéjük való vagy? Amikor behódoltatni akarnak? Nem szeretném sose megtapasztalni…nem az én világom lenne. - És ha azt mondom, hogy csatlakozz? Szeretném ha csatlakoznál. - vigyorodtam el magam. No nem (csak) magam miatt akartam, hanem önmaga miatt is. Hogy érezze, hogy mekkora közös erőnk van. - De majd eldöntöd úgy is. Nem erőszak. - még mielőtt meg vétózna, hogy most azonnal akarom a dolgot. Aludjon rá párat és döntsön… - Azt szeretném, hogy boldog légy. De nem egyedül... - fonom én is az ujjaimat az övével, íriszeibe pillantok, ahogy feltornázza magát, majd másik kezem az arcára simul és közel hajolva újra megcsókolom ajkait. Farkasom a nőstényhez közelit felszegett fejjel figyeli, ahogy amaz meghúzza magát, ez már jobban tetszik neki. Figyeli minden mozdulatát, elfogadja amaz dörgölését, majd kissé erőszakosabban megragadja a tarkójánál és a földre kényszeríti. Pár pillanattal később el is ereszti kisebb farok csóválással lerendezve a béke jobbost. - Maradj velem. - suttogom a nőstény ajkaira a szavakat, íriszei mélyébe pillantva. Újabb csókot lehellek rá, hosszan elnyújtva, majd eleresztve ajkait őszinte mosoly húzódik ajkaimra. Szeretem, ezt már rég el kellett volna neki mondanom. Hiába voltunk csak néhány napot együtt, hiába voltam több nősténnyel az évek folyamán ( férfiból vagyok kérlek), de egyiket sem tudtam közelebb engedni magamhoz. Hiányzott valami…hiányzott az, ami Primrose-ban megvolt.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szavaira csak egy aprót bólintottam, hiszen ez mind a kettőnkre igaz volt akkoriban. Én se nagyon tudtam, csak amíg neki volt családja és Teremtője, addig nekem semmim sem volt, csak ő, de valami miatt mégis elillantam, mintha csak a szellő tovább sodort volna. Hiányzott-e? Eszembe jutott-e? Igen, hiszen ennyire rövid időn belül is eléggé közel került hozzám és fontossá vált, de néha csak akkor jövünk rá arra, hogy ki mennyire fontos, amikor már úgy hisszük, hogy úgy is késő… Ezért se fordultam vissza, mert féltem attól, hogy a dobbantásom után már nem akart volna látni… Szavaira csak elmosolyodom, majd egy aprót alsó ajkamba harapok. – Milyen falkában élni? Tényleg olyan, mint egy nagy család? A Teremtőd is itt van? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen hirtelen le se esett, hogy esetleg Victoria lehet. Régebben is vélhetően láttam már, de valahogy akkoriban is jobban lekötött Liam, mint az, hogy kihez tartozik. – Köszönöm. – tényleg hálás voltam azért, hogy nem akarja erőltetni a dolgot, hiszen vélhetően akkor inkább elfutnék. Félek, még ha nem is mutatom. Képes vagyok megtörni, félni és még sok egyébre is, még akkor is, ha legtöbb esetben törhetetlennek és erősnek mutatom magam. Meg persze ott van az is, hogy eléggé szeleburdi és szerencsecsomag is tudok lenni. Nem hiszem, hogy pont egy olyan hiányozna a falkának, mint amilyen én vagyok. Elmosolyodom, amikor keze arcomra téved, majd a csókot könnyedén viszonozom. Hiányzott, de mi van akkor, ha ez is elillanhat úgy, mint ahogyan én elillantam egykoron? Ha esetleg hosszabb távon rám unna, vagy rájönne arra, hogy nem is vagyok akkora nagy szám, mint amilyennek gondol. Vélhetően jobb nőstényt is simán megkaparinthatna magának, mint amilyen én vagyok. Szavai szívet melengetik, majd mosolyogva pillantok le rá, miközben szabad kezemmel könnyedén simítok végig arcán. – Boldog vagyok, ha mellettem vagy, Liam. S én is ezt szeretném, ha Te boldog lennél. – igen, tényleg vágyok arra, hogy őt boldognak lássam. A farkasom viszont megijed, amikor földre kényszerítik, s látszik is rajta, hogy annyira nem tetszik, sőt, mancsával próbálja kicsit eltalálni a másikat, de csak finom és gyengéden. Nem akar ő kárt tenni. Amikor ki mondja azt a két szót, akkor egy pillanatra a szemeimet is lehunyom és úgy merülök el a csókban, hiszen szeretnék maradni, de ahhoz olyat is meg kellene lépnem, amit előtte sose mertem. – Melletted akarok lenni, s melletted is leszek, amíg rám nem unsz. – kuncogtam el a dolgot és fogtam kissé játékosra, míg végül komolyra nem váltottam. – Várni fogsz rám? Megvársz, amíg eldöntöm azt, hogy képes lennék-e csatlakozni? Olyat megtenni, amit az elmúlt 80 évben sose tudtam? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen bármennyire is nem akartam elszakadni tőle, attól még nem tudtam kimondani ebben a másodpercben, hogy csatlakoznék.
- Igen. Egy nagy család vagyunk. Jóban rosszban együtt, békében, vagy épp rivalizálva. Mind testvérek vagyunk, vagy épp legjobb barátok. - vigyorodok el, hiszen senkit sem utálok a falkában, még Hadesnak sem kívánok semmi rosszat… Ő is részese a nagy egésznek. Felnézek rá is, de jobb ha távol tartjuk egymástól magunkat… főleg amióta beleköpött a levesembe, meg fordítva. - Igen, a teremtőm is itt van. A Falka része, előbb itt volt mint én. Három éve jött ide a falkával. Én meg maradtam a kispadon, míg meg nem kaptam a zöld lámpát. – magyaráztam, felelevenítve a történéseket, hiszen Anyámmal együtt akartam érkezni, de az aggodalma miatt három évvel később érkezhettem. Szeretném mosolyogni látni, a Teremtője levonult a térképről és ezt rossz volt hallani… pláne átérezni. A mosolyát akarom újra érzékelni, bármilyen formában… Farkasom egykedvűen veszi tudomásul, hogy amaz kissé lelegyintette, csak felmorran, megrázza magát. Nem bántja, hiszen a kisebb az harcképtelen és békés… Csak ott áll felette és figyeli a mozdulatait, minden rezdülését érzékelni akarja. Prim energiái békések, s ez engem is nyugodtabbá tesz, az eddigiekhez képest még jobban. Akik számomra fontosak, meg nem unnám. Senkit. Prim fontos pillére az életemnek, megdobbantott bennem valamit, amihez a mai napig ragaszkodom. Kell nekem, tetőtől talpig, egyben és életben! Ha egy haja szála is meggörbülne, ha baja esne, főleg miattam, mert nem találkozhatnék vele kóborsága végett… fogalmam nincs mi tévő lennék. - Várok. Bármeddig várok rád, Primrose. – lehellek egy újabb hosszas csókot ajkára, kezem pedig az oldalára simítom és ott elidőzik rajta, magamhoz vonva kis törékeny testét. Vigyorogva veszem ajkait újabb csókba, bele vigyorgom boldogságom. - Ha 100 évet is kell várnom rád, hát várok. - simitom meg arcát, tűröm tincseit füle mögé, majd kíváncsian figyelem tekintetét. - Miről szerettél volna beszélni?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mosolyogva hallgatom, ahogyan beszél, hiszen érzem azt, hogy mennyire fontosak számára a többiek, s hogy számára tényleg olyan az egész, mint egy nagycsalád. Vajon, ha korábban beadom a derekamat az egyik falkának, akkor nagyon másképpen alakult volna az életem? Magam sem tudom és mindegy is. – S mi van akkor, ha valaki ostobaságot csinál? – pillantottam rá érdeklődve, hiszen saját magamat ismerve tuti, hogy vonzanám a bajt és simán átlépném azt a határt, amit lehet egy falkatagnak nem néznének el, azt meg nem akarnám, hogy miattam essen baja. Ezért se tudom, hogy miként kellene döntenem. – Vélhetően okkal döntött így, talán csak meg akart védeni attól, ami itt várta őket, hiszen gondolom ők se tudták, hogy mire számítsanak, de örülök, hogy végre zöldlámpát kaptál. – hiszen ennek köszönhetően találkozhattunk újra. S ha tudnám, hogy pontosan arról a nőről van szó, akire mostanában mindig számíthattam, és aki igazán kedves volt velem, még akkor is, amikor Rhydian úgy döntött, hogy elmegy… A farkasom lehet, hogy új volt és még sok újdonsága volt az új vérvonalnak, miközben azért a régi hiányzott, de talán ennek köszönhetően higgadtam le én is, s nem kerestem semmilyen illegális dolgot, se futamot, se bunyót. Ki tudja, vagy csak már kinőttem belőle jelenleg, viszont attól még az eddig rutinjaim és megtanult dolgok se vesztek el. Energiáim könnyedén ölelik őt körbe, békességről és boldogságról árulkodnak, hiszen a mosolyt szinte le se lehetett vakarni az arcomról, amióta egymásba botlottunk, természetesen a kezdeti zavar után. Szavaira még szélesebb lesz a mosoly, egy kisebb pír is talán megjelenik az arcomon, hiszen régóta nem hallottam hasonlót se, de tőle még ez is másabb volt. Sokkal inkább járta a lényemet, mint előtte bármi. – Fogalmad sincs, hogy mennyire jó ezt hallani. - A csókot boldogon viszonozom, kissé talán túlzott szenvedéllyel, de nem tehetek róla. Túlzottan hiányzott. – Akkor hiába is próbálnék meg kikerülni a látószögedből, akkor se sikerülne, igaz? Most már nem eresztenél oly könnyedén, mint egykoron, vagy tévedek? – szólaltam meg játékosan, hiszen érezhette, hogy nem akarok messze lenni tőle, most hogy itt van kicsit még Anchorage-be is nehezen fogok visszaballagni, miközben ő marad. De jelenleg még az érem két oldalán állunk, s vélhetően egészen veszélyes terepen evezünk, főleg, ha még csak most érkezett. A kezének érintése perzseli a bőrömet, s amikor magához húz, akkor könnyedén hagyom, majd pedig előre dőlök, hogy ajkaink egymásra leljenek ismét. Végül feltornázom ülő helyzetbe magam, miközben a hasa tájékán trónolok. – Rólad. A terveidről és talán rólunk. Tudni szeretném, hogy mi jár a fejedben... – pillantottam rá szelíden és mosolyogva, miközben játékosan végig futattam az ujjaimat a mellkasán.
- Ostobaságot? Attól függ mekkora az az ostobaság. Ha nem túl nagy…plussz munkát végzel egy tagnak… ha túl nagy, akkor a büntetés mértéke is nagyobb. - magyarázok, mert ő nem tudja hogyan is folynak nálunk az ilyesmik. Zöld lámpát kaptam, bár az utam is zötykölődéses lesz, hisz új terepen vagyok, fel kell térképeznem és nem rohanhatok egyből százzal előre. Bármikor jöhet egy kisebb, akár nagyobb karambol. Túl akarok élni és ahogy Anya is mondta… edzenem kell tovább. Szavaim őszinték felé, nincs okom hazugságokkal takargatni valós érzéseim iránta. Szeretem őt és ezt tudnia kell. Energiája lelkessé tesz, főleg hogy igazán erős élni akarás van benne, ez meg aztán főleg aktivá tesz. A Bestiát is oda bent. - Bárhová is menj, tudd, hogy én mindig visszavárlak. - ígérek neki ennyit, egyelőre, hiszen a holnap sok mindent hozhat még. Amit nem akarok egyelőre. Jó itt a jelenbe és megfagyhatna teljesen egy jó ideig ez a pillanat. Nem fájna a fejem, hogy néhány óra, vagy nap múlva már nem láthatom eme szépséget… Pár napig biztosan kibírnám, na de utána? Figyelmem a gondolataimról a nőre terelődne k, csupán egy ártatlan pillanat műve volt az egész. A hasam környékén foglalt helyet, egyik kezem a tarkóm alá bújtattam, ennyivel is feljebb került a fejem, másikkal a nőstény karját simítottam végig, oda vissza. - A fejemben? – húzódtak cinkos mosolyra ajkaim, majd sóhajtottam. – Legelőször a terepet akarom feltérképezni, meg a hegyen élők kis társaságát… - soroltam fel a két legfontosabbat. Bár hogy kinek volt ez fontos, nekem, vagy Victoriának, nem tudnám pontosan megmondani, de rettentően fontos volt. - Utána meg egy békés út Anchorage-be. - pillantottam a nőm szemeibe, majd ennél is komolyabb szavak törtek fel belőlem. - El akarlak rabolni. - a szívét, a lelkét akarom. A Testét. Mindenét. Akarom őt, úgy ahogy van.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ha csatlakoznék, akkor te vállalnád értem a felelősséget, vagy más? – kérdeztem még meg egy utolsót, hiszen vélhetően az újakra jobban figyelnek, s ha ő kezeskedne értem, akkor vélhetően még nehezebben tudnám meghozni ezt a döntést, mert tényleg nem akarom azt, hogy miattam esetleg bajba keveredjen, de ha meg nem csatlakozom, akkor is bajba keveredhet, amiért egy kóborral találkozgat. Sőt, inkább azért, hogy egy kóbort szeret… Pontosan érzem azt, hogy egyetlen egy szava se hazugság, ahogyan ő is érezheti azt, hogy az érzéseim őszinték irányába, ahogyan a szavaim is. Fontos volt számomra, s most, hogy visszatoppant az életemben nem akartam arra gondolni, hogy hamarosan újra távolabb sodródhatunk egymástól. - S ha én azt szeretném, hogy velem gyere? – pillantottam rá kíváncsian. - Ha nem is örökre magunk mögött hagyva ezt a vidéket, de egy kisebb fajta szabadságra? – kérdeztem meg tőle kissé óvatosan, hiszen talán mielőtt meghoznám ezt a döntést lehet, hogy elrabolnám őt kicsit másabb vidékre, ha lenne rá lehetőség, hogy kicsit megízlelje azt, hogy én miben nőttem fel, hogy miben éltem az elmúlt évtizedekben, hogy milyen az, amikor nem áll egy falka a háttérben. Bár, az is lehet, hogy őt ez annyira nem is érdekelné. Ki tudja. - Akkor mondhatni szeretnéd megismerni az új otthonodat és az új családodat. Csak légy óvatos kérlek. – pillantottam rá aggódva, hiszen hallottam már arról, hogy néha falkákon belül is lehet ellentét és stb. Itt nem tudom, hogy pontosan mi volt a helyzet, de féltettem őt. Amikor pedig Anchorage kerül szóba, akkor ajkaimra mosoly kúszik, majd közelebb hajolok, hogy egy csókkal ajándékozzam meg. – Ha ez a terved, akkor remélem, hogy nem kell túl sokáig várnom az elrablómra. – szólaltam meg kissé cinkosan, majd egy újabb csókkal ajándékoztam meg, hiszen a szívemet és a lelkemet már elrabolta akkoriban, ahogyan most is. Az övé volt. – Meddig maradhatsz? – kérdeztem meg végül, hiszen nem akartam, hogy már mennie kelljen. Legszívesebben inkább megállítottam az időt, de ha csak ma érkezett, akkor vélhetően nem maradhat estére se. Pedig imádtam a karjai között lenni, érezni az érintését, vagy a mosolyát látni, vagy csak elveszni a pillantásában. Szerettem, s a mai napig szeretem ezt a hímet...
- Mivel fiatal vagyok, ezért más, aki elég tapasztalt, hogy bemutassa a szabályokat, törvényeket. A falka rendjét. - nálam a Teremtőm volt az aki felelősséget vállalt értem, bár ez természetes volt azok után, hogy beharapott. Az meg, hogy Primrose kóborként lépne át egy küszöböt, azt nem tudom kit érintene teljes jogúan, mint figyelő ... de ha kell, akkor vállalom, naná hogy! Kérdésére kissé tátva maradt a szám is. Kóborolni? Mi ketten? Egyedül? Mindig is falkás voltam, sose merészkedtem a területeinken túlra… az…veszélyes és kalandra hívó, csábító terület… Talán a kis felfedező túrába még ez is bele fér… - Miért is ne! - bólintok rá erre az eszement tervre, mert túra, felfedezem a hegyeket, felfedezem a vadvidékes tájat egy kóbor nősténnyel. Ekkora marhaságot se csináltam még, hát ha még Victoria meg tudja…fejemet veszi, hogy fejemet vette ez a Nő… Mit fogok én ezért kapni? Izgulok? Naná… de ettől kaland a kaland. - Én mindig is óvatos voltam. - kacsintottam rá, hiszen nem sodrom magam sose veszélybe, számomra a léleknyugtató szavak előrébb valóak, mint bármi más… bár az a kóbor aki megtépett…na arról ne fejtegessük a téma további bonyodalmát… a nagyok csapatába kerültem kis időre, még szép hogy volt merszem kiállni ellene. Csókját csókkal illetem, sőt, tarkójára eresztem kezem, hogy nehogy hamar szabaduljon ki ez alól. Majd eleresztve, ajkaihoz közel válaszolok. - Nem szeretem megvárakoztatni a Hölgyem. - búgom ajkaira, majd újra megcsókolom, hevesen, szenvedélyesen, újabb perzselő vággyal energiámban. - Tulajdonképpen a rendőrségen vagyok…jelentést tenni és elszámolást elregélni…megismerkedni a főnökeimmel. - húzom el a szám, hiszen eleve oda indultam, csak épp nem ott lyukadtam ki, hanem annál izgalmasabb helyen és személlyel. De majd azt is bepótolom. Elvileg ez az eligazítás sokáig elhúzódhat, nem kell aggódnunk. Hátára simítom másik kezem a tarkóm alól, majd seggébe markolok és újra csókkal hintem. - Remélem neked sem kell sietned sehová se. - pillantottam kissé aggódó tekintettel íriszeibe, ajkaimon csintalan mosoly játszott.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szavaira csak bólintottam, hogy értem és rendben van. Vélhetően sok újdonság lenne ebben az egészben, de örültem annak, hogy nem most kell azon nyomban eldöntenem, hanem még át is gondolhatom. Jó érzés volt az, hogy ugyanarra vágytunk, de mégis képesek voltunk meghagyni a másiknak azt is, hogy szabadon döntsön a dolgokról, még akkor is, ha emiatt még inkább veszélyes vizeken fogunk evezni, amíg én bele nem megyek abba, hogy csatlakoznék. Látom azt, hogy mennyire meglepődik az ötletemen és már éppen mondanám, hogy inkább felejtse el, amikor is megelőz és belemegy a dologba. Arcomon pillanatok alatt fülig ér a mosolyom, hiszen nagyon örülök annak, hogy belement. – Komoly? Ennek nagyon örülök, akkor szólj, ha megkaptad a kimenődet. – vagyis gondolom engedélyt kell kérnie, ha kicsit szeretne elutazni, mert őszintén szólva fogalmam sincs róla. Viszont tényleg eléggé izgatott lettem, hogy esetleg eme döntésem előtt utaznánk pár napot. Biztosan remek lenne. – Ez a te szerencséd, vagy inkább balszerencséd, amiért én sose voltam az. Na, meg vonzom is a bajt. – kuncogom el a dolgot, hiszen ő tényleg sokkal óvatosabb volt, mint én. Szerintem sokszor azt gondolták az emberek, hogy ő sokkal érettebb nálam, s ezt sose tagadnám. Én szerettem bolondozni és hasonlóak, meg eléggé szeleburdi is tudtam lenni. A csók kicsit talán elnyúlik, miközben keze tarkómra siklik, s meg se próbálok elhúzni magam onnan. A közelében túlzottan jó lenni. – Csak vigyázz, hogy nehogy egy szőrős vetélytársad akadjon. – utaltam itt a macskámra, hiszen őt a világért se hagynám hátra. – Mármint időközben lett egy macskám. – mosolyodtam el ismét, mert vélhetően nem nézte volna ki belőlem azt, hogy esetleg egy macskával élek együtt, de az élet tele van meglepetéssel. - Hmm, értem. Gondolom nem éppen legjobb dolgok ezek, mármint lejelentkezni és megismerkedni az újakkal. – szólaltam meg kisebb gondolkodás közepette. Reménykedtem abban, hogy nem olyan égetően sürgős odarohannia, bár a szavai alapján nem tűnt olyannak, mint aki annyira sietni szeretne oda. Játékosan pillantok rá, ahogyan a keze elvándorol a testemen, majd a csókba elmerülök, még a szemeimet is lehunyom, mintha csak örökre el akarnék veszni eme pillanatokban. – Nem rohanok sehova se. Az üres ház és a macskám megvár, nem fognak elszökni, meg most túl jó itt lenni... veled... – mosolyodtam el, majd játékosan csókot hintettem a nyaka vonalára, s a mellkasára. – Még mindig alig tudom elhinni, hogy itt vagy. – s nem csak arra értettem, hogy ezen a vidéken, hanem arra is, hogy újra egy motelszobában vagyunk, csak mi ketten, mintha az a pár évtized külön töltött idő sose történt volna meg. – Túlzottan hiányoztál… - suttogom ajkai fölött, majd játékosan ajkaim helyett inkább csak az ujjaimat húzom végig ajkán. Tényleg hiányzott, de nem csak testileg, hanem lelkileg és a szívemnek is... – Talán ideje lenne valami kaját is rendelni, vagy inkább csak megtartanál teljesen magadnak? – kérdeztem tőle mosolyogva, játékosan, hiszen amit rendeltünk kaját abban a kávézóban azt szépen ott is hagytuk, hiszen mielőtt kihozták volna leléptünk…
Ő falja a bajt, jómagam meg pont az elkerülésében ténykedem, szóval elég zűrös dolgok állhatnak már mögötte. Tudni akarok minden ilyen eseményről. Érdekelnek a dolgai igen. Eldöntöttem egy apróságot időközben, jelenleg még megtartom magamnak, majd később felvázolom. Mindenképp szólnék a kiruccanás előtt, hogy merre ütközzünk. Azt meg, hogy merre is vessük meg lábunkat egy két napra, azt meg majd eldöntjük. Szükségünk van erre a kis együttlétre. - Egy macskának farkasa van? - hecceltem. - Milyen jó dolga van már annak a macskának… - pillantottam fel a plafonra kissé elgondolkodón, de energiám sunyin ölelt körbe. Ökörködök naná! - A lejelentkezés egy egyszerű kis kör… egy köszöntés, behódolás az Alfának. A Bétának… - egyszerű az a része, de az új tagok megismerése, annyi bakit lő, hogy kettő felől is elsülhet vagy jól vagy rosszul… Vagy amazok rontanak nekünk valami apróság végett, vagy épp fordítva… Ráérek foglalkozni ezzel később is, ismerkedni mindennap lehet, senki sem fog elszaladni. Remélhetőleg. Nem vagyok egyáltalán nehéz eset. Mindkettőnk ugyanúgy és ugyanazon lánggal ég tovább, ami egykoron fűtött bennünket, sőt…több lett. Jó érzés újra érezni és látni őt. Ugyanígy érez irányomban, szóval a gondolataimat hamarosan megfestem számára… vagy egy alkalmasabb pillanatban. Egy hangulatosabb helyen például. - Miért? Nem voltam tán’ elég laktató számodra? – kérdeztem lebiggyedt szájjal, csalódást mímelve. Újabb csókot lehellek ajkaira, majd feltornászom maga ülő helyzetbe, vigyázva hogy ő a helyén maradjon az ölemben. A nadrágom zsebében kutatom a telefonom után, majd előkapva a pizzázókat figyeltem…Fairbanks… meg vagy. Kicsöng, huncut mosoly telepszik ajkaimra, majd beleszólok a készülékbe és egy nagy tál húsos tálat rendeltem. Letéve amazt, a nő öle alá nyúltam és finom mozdulatokkal kényeztetni kezdtem oda lent. Újabb csókot hintettem ajkaira. Kiélvezhetnénk minden féle módon az együttlétünket… nem csak szex téren… de jelenleg hamarosan mennem kell. Nem akarom itt hagyni, de vannak még dolgok amik befejezetlenül várnak. A döntését meg rettenetesen várom! Főleg a kirándulást. Felemelkedtem ültemből, a lány tarkóját megragadtam és hanyatt döntöttem, hogy fölé emelkedhessek és újra csókoljam ajkait. Végül felkeltem az ágyról és öltözni kezdtem, hamarosan itt a futár. Le se vettem tekintetem a nő szemeiről és formás testéről, de legfőképp arcáról.
Kezdőlap
//
