Talán pont emiatt, hogy ő inkább kerülte a bajt, én pedig kerestem, - bár legtöbbször keresés nélkül is megtalál a baj-, még inkább kiegészítjük egymást és megértjük a másikat, hiszen Liam mellett képes voltam lehiggadni és élvezni az életet, s hagyni, hogy a bőröm alá férkőzzön és elrabolja a szívemet. – Hééé, nem szép dolog a fiatalabbat heccelni. – s játékosan a vállába bokszoltam, de nem fájhatott neki, hiszen korban tényleg fiatalabb voltam, de farkasként régebben éltem, mint ő. – S talán inkább nekem van jó dolgom, amiért egy macska vigyázott eddig rám, most meg még szerencsésebb leszek, hiszen már te is itt vagy. – szólalok meg játékosan, miközben az energiái sunyin ölelnek körbe. Mosolyogva figyelem őt, majd amikor hallgatom a lejelentkezési dolgot, akkor csak bólintok, hogy értem. Tényleg nem tűnik bonyolultnak, de annál inkább nehezebbnek tűnik meglépni, legalábbis nekem, hiszen sose hódoltam be senkinek se. - Hmm… - játékosan úgy teszek, mintha elgondolkodnék azon, amit mondott, vagyis éppen kérdezett. De mind a ketten tudjuk a választ rá, hiszen az energiáink tökéletesen elárulják azt, hogy mennyire is vágyunk egymásra. – Belőled sose elég, s ha tehetném, akkor elérném azt valahogyan, hogy itt maradj még velem. – pillantottam rá egy huncut mosoly keretében, majd amikor csókot lehelt ajkamra, akkor arcára siklott a kezem és könnyedén viszonoztam szenvedéllyel és szerelemmel fűszerezve meg azt. Jó érzés volt ennyire közel érezni magamhoz. Kíváncsian fürkészem őt, miközben a mosolyt és a boldogságot le se lehetne vakarni arcomról. Amikor meghallom a rendelését, akkor csak megrázom kicsit a fejemet, hiszen ennyire éhes se vagyok, de remélhetőleg velem együtt fogja elfogyasztani, viszont amint leteszi a telefont nincs menekvés. Könnyedén siklik a keze a legérzékenyebb pontomhoz, s ahogyan megérzem a kényeztetését egy apró sóhaj szökik ki ajkaim között, hiszen könnyedén tudja felhevíteni a testemet és életre kelteni minden egyes porcikámat. Viszonozom a csókot és minden egyes pillanatát az együttlétünknek megélem, magával ragadt és betemet… Nem csak a szex terén, hanem amúgy is minden egyes pillanatát. Nagyon vártam már azt, hogy elszakadjunk kicsit innen és megmutassam neki azt, hogy milyen érzés korlátok nélkül élni. Ahogyan azt is tudtam, hogy hamarosan meg kell majd hoznom egy döntést. S már most sejtettem, hogy mit fogok választani, hogy megpróbálom a falkaéletet, hogy vele lehessek, de pár nap gondolkodás jót fog tenni. Amikor hanyatt dönt, akkor mosolyogva figyelem őt, a lábaimat könnyedén fonom a dereka köré, miközben a csókjával ejt ismét rabul, de hamarosan a lábamat lefejti, ő pedig öltözni kezd. Leplezni se próbálom, hogy végigkövetem minden egyes mozzanatát, majd végül a takarót magam elé húzom, s úgy tornázom fel. – Menned is kell, vagy csak félsz, hogy nem tudna ellenállni neked a futár, ha úgy látna? – kérdezem tőle játékosan, ha közben visszaült az ágyra, akkor mögé siklottam és egy apró csókot leheltem a nyaka vonalára. Ha pedig állt, akkor csak könnyedén felálltam én is magam előtt tartva a takarót, mielőtt esetleg ismét kísértésbe vinném.
Egy macska vigyázott a nőre, most már megpihenhet, nem rossz mód és nem is halállal, de itt vagyok és vigyázok tovább Primrosera. Eddig is óvhattam volna, de amíg én kitudja hány km-rel távolabb voltam, rengeteg veszedelem várt rá. Most itt vagyok és nem akarom hogy baja essen. Igaz, hogy még 100 éves sem vagyok, egy 300 éves ellen nem sok esélyem lenne ha ölre mennénk egymás ellen, még egy 200-al se hiszem, hogy képes lennék életét venni. De bennem van a nőstényt való óvás, ezért meg hajlandó vagyok mindent megtenni. Maradnék még a végtelenségig vele, mára főleg maradok, de figyelnem kell a forgalomra is. Nehogy olyan toppanjon be, ki kárt tehet benne, mert itt van… - Amint megoldódik minden, együtt leszünk…történjék bármi Primrose…mindig veled leszek! - fogok rá arcára tenyereimmel és csókot hintek homlokára. Rendelek és persze, hogy eszek vele, egyedül nem épp kényelmes még ez sem. Sóhaj szalad ki ajkain, megnyalom a szám és végig pillantok a nőn. - Maradok, bár a futár is tuti maradna, ha meglátna… - viccelek, nem vagyok híve a férfiak erőszakának, csak nőket szeretek, köztük is eme hölgyet érzem szívem jogos tulajdonosának… - Meg különben is… - fordulok felé… - Nem akarhatod, hogy más is lásson. - tárom ki a karomat, hogy látszódjon mellkasom és hasfalam tisztán. Izom mindenfelé, néhány háborús heg és golyó ütötte nyomok. Hogy büszke lennék e rájuk? Emberi életemben szakította rám ezeket az ég, s azóta sem tűntek el testemről… nem is érdekelt a dolog sosem. Hogyha a lábam visszanőtt, akkor ezek miért nem tűntek el rólam? Sose érdekelt. Kellenek ilyenek is, hogy emlékezhessen az ember, ki is voltunk még akkor, mikor sebezhetőn éltünk... Felé fordulok, ahogy feláll és fürkészem őt. Majd felé nyújtom kezem, ha elfogadja, akkor finom mozdulattal húzom közelebb, hogy átöleljem gyengéden és óvón. Nem eresztem el egy jó ideig. Tényleg akarom őt és nem szeretném elveszteni őt. Isten korábban meghallgatott, hogyha ideérek Fairbanksbe, csak had lepődjek meg. Meglepődtem és a szívem kihagyott jó pár táncot. Energiánk egyszerre mozdulnak és táncot járnak körülöttünk. Farkasom lecsendesedett, a nőstény nem ártat neki, nem is akarna, ő meg nem híve kisebbek és nőstények terrorizálásának. - Már most is mehetnénk egyet kirándulni. - felelem nyugisan, miközben csókkal hintem meg feje búbját. El innen a város zajától, de nem messzire a falka óvó energiájától. Azt majd legközelebb.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sok veszélyt túl éltem már, de talán életem legnagyobb veszélyét is, ha csak nem gondolunk Alignakra és az általa rendezett műsorra, ami minden áprilisban beköszöntött mostanában. Néha kijártam-e a temetőbe a volt Teremtőm sírjához? Még szép, hiszen volt nekem is szívem és részben a haláláért saját magamat hibáztattam, de ugyanakkor azt se fogom sose elfeledni, hogy majdnem elvette az életemet, ahogyan egykoron a húgomét is… S magányomban, illetve fájdalmamban a legjobb barátaim közé fúrta magát a macska, hiszen ő mindig ott volt, s vigyázott rám. Bárki bármit mondjon, mert vannak rendes egyedek közöttük is, nem csak a kutyák között. Most hogy itt volt Liam, tudtam jól, hogy ő is megvédene mindentől, viszont azt is tudtam, hogy azt sose hagynám, hogy az életét tegye kockára értem. Nem, arra képtelen lennék, hogy miattam essen baja, vagy ami még rosszabb, hogy miattam haljon meg… - Tudom Liam, s én is veled leszek mindig bármi is történjen a kifürkészhetetlen jövőben! Szeretlek, s ez sose fog változni! - mondom ki azt az egy szót viszontlátásunk óta először. Az energiáink is elárulta már ezt. Inkább csak szavakba öntöttem azt, amit eddig is tudtunk. - Hééé, ide maximum te jutnál vissza… - szólalok meg játékosan, miközben az ágyra mutatok és az egyik párnát is felé hajítom, de persze azt is csak játékosan. Vélhetően még el is kapja, nem pedig elhajol előle. – Nem, tényleg nem akarom, még a végén valaki elrabolna tőlem. – mosolyodom el, s ahogyan végig pillantok a tökéletesen kidolgozott testén,-amit egy-két heg tarkított, olyan hegek, amiken már korábban párszor végighúztam az ujjaimat, vagy éppen csókkal hintettem-, egy aprót az ajkamba harapok. Tudtam jól, hogy megjárta a háborút, ahogyan én is, csak kicsit másképpen. Én sebesülteket láttam el, vagy eleinte árvákat fogadtunk be a családommal, míg ő harcolt. Amikor felém nyújtja a kezét, akkor könnyedén fogadom el, s hagyom, hogy magához húzzon. A másik kezemmel magamon tartom a takarót, s mosolyogva pillantok fel rá, hiszen magasabb nálam. Egyik karommal én is átölelem őt, miközben karjaiba simulok, mintha mindig is ott lettem volna az első találkozásunk óta és sose váltunk volna el. Energiáink szinte egybeolvadnak, s én nem sietek, nem akarok onnan mozdulni, mert túl jó érzés a karjai között lenni. – Benne vagyok. Merre lenne kedved menni? Vagy csak úgy elveszni az erdőben? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen mindig kapható vagyok ilyenre, főleg akkor, ha ő kér meg rá. – Hamarosan itt lesz a futár, én addig megfürdök, felöltözöm, majd eszünk és utána mehetünk is, ha így jó neked. – végül egy csókot lehelek ajkára pipiskedve, hogy utána a fürdő elnyeljen és a víz lehűtse a testemet, ha elengedett...
Szavai még nagyobb örömet okoznak, nagyobb lángolást. Még nagyobb ragaszkodást az eddigieknél is. Az ágy felé pillantok, ahová mutat, sunyi mosoly uralkodik a képemen utána. Erre a mondatra vártam… ő csakis az enyém és nem engedem. Az enyém! A párnát könnyedén elkapom, magamba szívom az illatát, majd az egyik fotelba ejtem, figyelmemet leköti a nőm! Ölelésembe vonom és kellemes érzés jár át. - Igen. Tévedjünk el együtt. - helyeselek. Jó lenne egyet kirándulni most is. Majd haza megyek. Később. Ha meg lecsesznek hát istenem. Felfedeztem a környéket és felfedeztem egy rég nem látott testet. Ez jár nekem. Ez jár mindkettőnknek. Csak egy kicsi szeletke és mindketten boldogok vagyunk. Mi lenne, ha megkapnánk az egész tortát? - Tökéletes. - vigyorodom el, majd ajkaira hintek egy hosszas csókot és ahogy eltávolodik tőlem, úgy nézek végig rajta. Megnyalom ajkaim, majd felveszem a ruháim többi részét is. Kinyújtóztatom végtagjaim, majd körülnézek és meghallom a víz jellegzetes csobogó hangját. Szavai azonban elgondolkodtatnak... mivan ha ez miatt halunk meg mindketten? Már egészen apró gyermekkoromtól mindig azt éreztem, hogy fiatalon fogok meghalni, s ebben a tiszta pillanatban nyilvánvalóvá válik számomra, hogy öntudatlanul erre készültem minden egyes nap. Olykor vártam, olykor kerülni próbáltam, olykor pedig heves haraggal siettem elébe. Most pedig rám tör a szükség, hogy megosszam ezt Primrose-val, s bár soha nem lehetett azzal vádolni, hogy meggondolatlan lennék, mégis engedek a késztetésnek. Mert a mai éjszaka más. A különlegességnek meg kell adni, ami jár neki. Nem fogunk meghalni. Nem hagyhatom... Aztán a kopogás is jön. Ajtót nyitok, hisz éreztem a friss sült hús illatát. A futár át is nyújtja, jómagam meg az összeget, amiért kihozta és amennyi a tál ára. Végül az úr is távozik. Jól hallom léptei hangját, ahogy elköszön a recepcióstól és ahogy a helyet is elhagyja. Leveszem a fóliát, leteszem a tálat az asztalra és végig nézek az ételen. Jól néz ki. Az asztalon a helye. A szekrényen találok tányért is, tiszták, szóval kihelyezem őket is. Meg kutatok villák után is, de azokat már nem lelek, szóval marad ez a felállás. Rendelhettem volna pizzát is, de ennek jobb hangzása volt. Elfogy. Pont. Mikor meghallom lépteit, felé pillantok, újra végig mérem és elmosolyodom csintalanul. Hogy én mennyire élvezem a társaságát. - Gyönyörű vagy. - lépek felé, magamhoz vonom és hosszan megcsókolom. Nem tudok betelni vele és nem is akarok...
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Benne vagyok, csak a végén nehogy túlzottan eltévedj velem. – utaltam arra, hogy nehogy a végén „elraboljam” őt. Bármennyire is nem akartam elszakadni tőle, azt tudtam jól, hogy ma mindenképpen vissza kell térnie a sajátjai közé, hiszen még csak ma érkezett és máris kimaradt ennyi időre… Nagyon remélem, hogy nem fogja senki se túlzottan lecseszni őt, vagy nem fog nagy bajba keveredni emiatt. Arról pedig fogalmam sem volt, hogy mikor adatik meg ismét nekünk az, hogy csak mi ketten legyünk, így érthető, hogy minden egyes pillanatát kiszerettem volna élvezni eme találkozásnak. Bár tudok szintén olyan falkatagról, akinek a szíve szintén kóborhoz húzza és tudomásom szerint nem lett abból se semmi baj… Így remélhetőleg ebből se lesz. Szavára csak bólintok, majd amikor ajkaink újra elszakadnak egymástól, akkor kezemmel könnyedén simítok végig arcának az élén, hogy utána a fürdő felé vegyem az irányt. Magamon érzem a pillantását, s a móka kedvéért még útközben elhagyom a takarót is, hiszen már látott ádámkosztümben is, így annyira zavarban se vagyok, míg végül a fürdőajtó be nem csukódik mögöttem. A víz könnyedén kezd el folyni, én pedig szép lassan ellazulok alatta. A gondolatok nem illannak el, de mégis egy fajta nyugtató hatással van rám a víz. Mondhatni egyre inkább sikerül a felhevült testemet lecsillapítanom, miközben a gondolataim messzire repítenek. Kár lenne tagadni, hogy a csatlakozás nem tör újra elő, de aztán elengedem, hiszen még van időm átgondolni. De az aggodalmat továbbra se tudom elűzni, hogy esetleg miattam eshet bármi baja. Azt valahogy sose bocsájtanám meg magamnak, ugyanakkor a sok rossz után, ami az elmúlt hónapokban ért kicsit még mindig nehezen tudom elhinni, hogy itt van, pedig tökéletesen hallom a lépteit, a szívének a ritmusát, illetve illatát is érzem. S ha ez nem lenne elég, akkor még mindig magamon érzem az ölelését, amiben bármikor és bárhol képes lennék elveszni, s csak arra vágyok, hogy újra ott lehessek, mintha ott nem érhetne semmi baj... Fogalmam sincs, hogy mennyi ideje állhattam már a zuhany alatt, de hallottam azt is, ahogyan az étel megérkezik, mire sikerült kikászálódnom onnan. Sietve törülköztem meg, majd magam köré csavartam egyet és úgy indultam vissza szobába, ahol találkozott a tekintetem az övével, mire egy széles és boldog mosoly jelent meg egyből az arcomon. - Még a végén elkényeztetsz és te se panaszkodhatsz, mert ellenállhatatlan vagy. – suttogom neki, amikor közelebb vont, hogy egy újabb csókkal ajándékozzuk meg a másikat. Hosszú éveket kellett várnunk erre, hogy egymás társaságát élvezhessük, most meg olyan volt, mintha csak az elvesztegetett éveket szeretnénk behozni…. – Hmm, igazán remek illata van. – jegyeztem meg végül, majd helyet foglaltam én is, az öltözködés ráér utána. Evőeszköz nem volt, de megterített ennek ellenére is, amit meg is köszöntem a „vacsorával” együtt. Aztán végül elkezdtem enni, s tényleg mennyei volt ez a kaja, s néha talán közben kissé játékosan felé nyújtottam egy-két falatot, ahogyan talán két szerelmés tenné, amikor osztozkodik az ételen. Amikor pedig végeztünk, akkor egy puszit nyomtam arcára. – Köszönöm, nagyon finom volt. - mielőtt ismét visszamentem volna a fürdőbe, hogy megmossam a kezemet, s az arcomat, hogy utána belebújjak a ruháimba, ha hagyta. – Mehetünk, azt hiszem, hogy készen állok a túrára. Így megyünk, vagy idővel farkas alakban? – kérdeztem tőle kíváncsian és kissé izgatottan.
A csók maga a mindenség, nyüzsgő és áradó, de ugyanakkor biztos és mozdulatlan is. Nem kívánok semmi mást, csak ezt a pillanatot elnyújtani. Ajkán az ajkam a pecsét az ígéretekre, amik részben elhangzottak, részben csak később fognak, vagy talán sosem, mert nem szükséges őket kimondani, csupán érezni - mit számított már nekem, tér és idő eltűnt. Mindketten kockázatot vállalunk, a kérdés csak az, melyikünk mennyit. Van időnk. És egy úriember az megadja a módját az udvarlásnak... Mély lélegzetet veszek. Orromat megtölti az édes-fűszeres illat, amit ezernyi parfüm se nyomhatna el, az ő napfényből és szeretetből és a jövő ígéretéből összeálló, eltéveszthetetlen aroma, amiért hegyeket lennék képes megmozgatni. Csak erre koncentrálok, próbálom kizárni a levegőben betóduló nedvesség- és emberszagot, lehunyom a szemem, ne létezzen más, csak a társam, párom(még nem az, MÉG!), jobbik felem, beburkolózni a jelenlétébe, abba, ami együtt lehetünk.. De őt sem kötelezem semmire, hiszen ha ő akarja, akkor visszakozhat is: amikor már rám unt, amikor már túlságosan megismert, amikor rájön, mit kapott pontosan, akkor majd távozhat. Elméletben legalábbis. A gyakorlatban viszont... akkor majd kiderül, mennyire is vagyok szörnyeteg. Magam sem tudom igazán. Akkora tombolást még sosem rendeztem. - Jöhet mindkettő. Rég nem eresztettem ki Őt és… - a válaszokat meg már tudja. Akár versenyezhetünk is, vagy birkózhatunk. De járjunk egyet, ez a legfontosabb dolog. - Induljunk. - az ajtó felé lépdeltem, kinyitottam és vártam, míg kiteszi a lábát ő először, majd utána sétáltam, együtt megindulván a kellemesen hívogató erdő felé. Őt néztem és elmosolyodtam magam. Gyalogoltunk, őt követtem, ő több ideje van a városban, mint én, szóval csak tudja merre van a főút, vagy bármi más…
/Köszönöm a játékot, megy egy PM a folytatásról. //
Kezdőlap
//
