Átvettem az ollót, és egy darabig csak forgatom a markomban. Hideg és rendkívül aljas egy eszköz. Főleg most, hogy mit készülök megtenni... Tényleg akarom én ezt? Nem lenne egyszerűbb úgy, mint otthon? Csak magunkkal törődni és elp*csázni azt, aki bele akar köpni a levesünkbe? De, minden bizonnyal, valamilyen tekintetben egyszerűbb lenne. Nem kellene alkalmazkodnunk, és a saját vad ösztöneink szerint élhetnénk. Mint régen... Egy kicsit el is csábított a gondolat, de aztán eszembe jutott Pat, és amit megfogadtam neki. Egyszer már belebuktunk a radikális életvitelbe, és ha nem próbálunk meg másképp gondolkozni, akkor sose tudjuk meg, mi lett volna, ha... Felmorogtam, és még mielőtt megint elbizonytalanodtam volna, és esetleg legyőztek volna a kétségek, levágtam egy darabot a hajamból. Kettőt is kellett vágnom, hogy érdemleges mennyiség maradjon az ujjaim között. - Tessék, fogja! Vigye innen, mielőtt még meggondolom magam... A hangnem nem neki szólt, inkább a saját magam iránti szerencsétlen kétkedés ellen irányult. Tenyeremmel megdörzsöltem a fejemet, ha akar, Mortimer kiporszívózhat még a szőnyegéből pár kósza hajszálat. - Ha magának is rendben van, akkor felejtsük el ezt a szóváltást. Elragadtattam magam, sajnálom. Szívtam a fogam, miközben elnézést kértem az indulataimért. Nem vallott rám. És nem is fog, ha rajtam múlik. Legalább is otthon. - Van még valami, vagy végeztünk? Kérdeztem, s már nem ültem vissza a fotelbe.
Castor igen józan, és én őszintén szólva megkedveltem, mert van önkritikája is, és képes nyílt lenni. Pedig tudom én, hogy ebben a beszélgetésben nagyon szorította a cipő. Nincs hozzászokva az ilyen helyzetekhez. - Nem, részemről semmi további megbeszélnivaló nem maradt. Ami a szóváltást illeti, higgye el, én megértem, hogy nem könnyű váltani, és hogy ez indulatokat szül. Sok erőt és kitartást kívánok a továbbiakhoz! - a kezemet nyújtom Castornak, valamivel több beleéléssel, mint az elején. Ha ő sem akar már semmi mást, akkor kikísérem, és útjára bocsátom.
Megkönnyebbültem, hogy az öreg lazán kezelte a helyzetet. Bár a kioktatása után nem számítottam arra, hogy ilyen egyszerűen legyint egyet a kirohanásomra. Persze megint lehet, hogy blöfföl, de ezeket szépen elraktározom magamban, és ha esetleg szemétkedne, akkor joggal kereshetném meg, és tehetnék neki szemrehányást. És egyéb nyalánkságok. De nem akartam erre koncentrálni, egyelőre elég volt az, hogy a mai napot siker koronázta, és néhány hajszál. Azt hiszem, hogy rám fog férni egy igazítás, nem tudom, mennyire vágtam foltot a hajamba... - Köszönöm. Megnézem, hogy eltettem-e a névjegyeket, magamhoz veszem az aktatáskát, és indulok ki a kabátomért. Gyorsan veszem fel, de egy pillanatra elkeserít a hideg, ami odakint fog arcon csapni. Elfogadom a kézfogást, közben pedig végig a fakó szemekbe nézek. - Egy héten belül telefonálok Anne ügyében. Remélem, hogy másért nem lesz indokolt zargatnom. Mondom már kilépve az utcára, majd egy intés után belevetem magam a hóba, és tempósan sietek a kocsimhoz, mert irtózatosan hideg van. Kíváncsi leszek, hogy Pat mit fog szólni a mesémhez, ha hazaértem. Haza...
Egy mancsomon meg tudom számolni, hányan büszkélkedhettek azzal, hogy leköteleztek, közöttük is a listavezető: Daniel. Drága testvérem volt olyan jó, és megszerezte a helyi Protektor címét, ami nagy segítség volt, és rengeteg időpazarlástól mentett meg. A megadott címre mentem. Tisztában voltam vele, hogy egy Protektort nem túl udvarias csak úgy felkeresni, és rátörni az ajtót, de mégis hogy a francba jelentkeztem volna be előre. Keresek egy másik őrzőt, aki bejelent, oké. De minek fussak fölös köröket, ha a kezemben a cím. Persze úgy mentem oda, hogy figyeltem a környéket, fene se tudja, mennyire őrzik a vezetőjük házát, nem szerettem volna kellemetlen meglepetésben részesülni. Eddig egyik bokorból sem ugrott rám Rambo, talán akkor se fog, ha kopogtatok. Kopogtattam. Heuréka, még élek! Zsebre tett kézzel vártam, hogy ajtót nyisson, közben sebtében átgondoltam, hogy mégis mit akarok. Nem volt betanult szövegem, az egész elég spontán jött, de nem vizsgázni készültem, szóval csak nem ver meg, amiért esetleg kimarad egy vessző.
Kevés nyugodt, olvasással töltött estén egyikére készültem, pongyolában papucsban, amikor a mobilom hívást jelzett. Az egyik őrszem volt az, aki ismeretlen farkast jelzett a környéken. Az illető a lakásom felé tartott. Kinéztem az ablakon, és már láttam is az alakot közeledni. Az őrszem idegesen kérdezte mit tegyen. - Köszönöm, semmit. Bontottam a vonalat. Nem éreztem indulatokat, és bárki ártó szándékú nem ilyen nyíltan közeledne. Átöltözni már nem volt időm, de nem zavartattam magam. Csupán elővettem némi italt, poharakat, és egy kis sós rágcsálnivalót. Elmondtam magamra egy páncél varászt, de csak nagyjából öt perc időtartamra. Eddigre kopogtattak is, és én mentem ajtót nyitni. Roppant kíváncsi voltam, ki érkezhetett. Támadás esetére rengeteg ellenlépésem lehet, de remélem, hogy nem lesz ár szükség. Mielőtt kinyitottam volna, felkapcsoltam a külső villanyt, látni akartam a látogató arcát, amikor rápillantok. Tudom, egy farkasnak ez is kellemetlen lehet, de ennyit el kell viselnie. Mikor kitárom az ajtót, csak egy pár pillanatig kell tanulmányoznom a férfit hogy beugorjon a fénykép, és a hozzá tartozó hír. - Ó, Mr. di Notte! Fáradjon beljebb!
Furcsálló tekintettel ráncoltam a szemöldököm, de csak pár másodpercig. Ha egy Őrző csapat jól működik, akkor nem érheti meglepetés őket a területükre érkező farkasok terén. - Jó estét! - biccentettem, és az invitálásnak eleget téve, beléptem. sebtében felmértem az idős férfit, miközben levettem a cipőm, és az ajtó mellé toltam a lábammal. Gyilkos vagyok, hamar bepöccenek, de emberi koromból emlékszem még a jólneveltség fogalmára. - Bocsásson meg, hogy ilyen váratlanul állítottam be. A testvérem, Daniel di Notte adta meg a címét, ha rólam hallott, akkor bizonyára őróla is. Az esetek többségében igyekeztem észrevétlenül járni.kelni, és csak a hullákkal tudatni Williamékkel, hogy igen, én is ott vagyok, ahol ők. Egyébként pedig fő az inkognitó. - Mondja, Mr. Appletown, mennyit tud rólunk? "Rólunk" alatt úgy össz-vissz az egész családot értettem. Ez azért is érdekelt, mert ehhez mérten informálom a jelenlétem okáról, és nem untatom olyan dolgokkal, amikről már ő is tud. Ráadásul: az sem ártalmas, ha felmérem, mégis mennyi minden szivárgott ki rólunk, vagy személy szerint rólam. Nem szerettem, ha nyitott könyv voltam.
- Erre tessék! - terelem be a vendéget a nappaliba, és aztán remélhetőleg letelepszünk mindketten. - Hírből ismerem Danielt, de még nem találkoztunk. Megvárom, amíg letelepszik, és kicsit visszavesz a sürgető lendületéből. Kérdés nélkül töltök mindkét pohárba. Ez egy velős beszélgetés lesz. - Nézze, Vittorio ... - szándékosan nem azt a nevét használom, ami megbélyegzi - ... azt kell mondanom, talán még én is többet tudok magáról, mint szeretnék. És vannak őrzők, akik még ennél is többet. Tudom, kicsoda, honnan jött, mért olyan most, amilyen, s mi a célja. Én sem szeretem, ha felesleges köröket futunk. Szóval csak a lényegre. - Egy ideje már keressük, mert sokak szívesen elbeszélgetnének Önnel. Nem a céljaival van bajunk. Mi több, a céljaink közösek. Éppen ebből eredően az utóbbi években négy jól előkészített őrző akciót barmolt szét az orgyilkosságaival, és ennek köszönhető, hogy az a falka még mindig aktív. - a hangomban (talán nem csoda), van némi szemrehányás. - Ha már kérdezte ... Italt? Én még nem tudok inni, és most dől el a következő másodpercekben, hogy szükség lesz-e a pajzsomra.
A megszólítás váratlanul ért. Igen felvettem a nevét, és az emberek zömének Vittorio Lupo voltam, de azok után, hogy tudta az igazi vezetéknevem, nem számítottam a Vittorióra. Barmolt szét... találó kifejezés, de nem hittem, hogy ilyet fogok hallani tőle, mármint ilyen stílust és szóhasználatot azok után, amit Daniel felvázolt róla. Nem mutattam ki, de nem büszkeséget éreztem, elvégre, ha tényleg jól szervezettek voltak azok az akciók, akkor már igazán tudok valamit. - Nézze, az akciókról, érthető okból nem tudtam. De ha tudok, se cselekszek másképp. Gondolom nem lepi meg, amit most mondok: William és Frederic az enyém! - Árnyalatnyi él kúszott a hangomban, s némi ellentmondást nem tűrés. Elvégre minden szempontból enyém volt az elsőbbség: az én rokonaim voltak, és már akkor a fejüket akartam, amikor Mortimer még meg sem született. - Tudják, hogy most hol vannak? Tudniuk kellett, akartam, hogy tudják, vágytam erre az információra, jobban, mint valaha. A tény, hogy aktív a falka, kicsit sántított. Mondjuk inkább úgy, hogy még megvolt, mert jelenleg tartózkodtak minden látványosabb megmozdulástól, ami felfedhetné előttem a hollétüket.
Jaj, de csökönyösek vagyunk! De szívesen bekopogtatnék azon a kemény kobakján, hogy tényleg otthon vannak-e? De nem teszem. Fújok egyet, és megpróbálom még erőltetni a konstruktív vonalat. - A kettő nem zára ki egymást. Az akciókat azért tudta meghiúsítani, mert azok a falkát célozták meg, és azt akarták ártalmatlanná tenni. Ha ne adj isten megvédeni akartuk volna, már Káin úrfi már rég rács mögött van minimum. - Azt a két farkast már senki sem tartja megmenthetőnek, és ezek után édes mindegy hogy ki nyírja ki őket. Akár lehet Ön is az. De szeretnénk, ha az ügy már befejeződne, és a maradék csapat nem menekülne végig Amerikán oda-vissza vérnyomokat hagyva maga után. Szóval mi lenne, ha kicsit megpihenne nálunk, amíg megtaláljuk őket újra, és előkészítjük a teljes falka elfogását, amiben aztán, ha indul az akció, akkor aktív részt vállalhat?
Szóval nem tudták... Sóhajtottam egyet, elvettem a nekem kitöltött italt, és hátradőltem a fotelben. Gyűlöltem várni, pihenésre nem volt sem időm, sem szükségem, de nem tudtam, merre folytathatnám a keresést. Zátonyra futottam, s úgy tűnt, hogy csak segítséggel mozdulhattam ki újra a holtpontról. Csettintettem a nyelvemmel. - Fenébe! - Ittam pár kortyot, majd ismét Mortimerre néztem. - Örülök, hogy egy a célunk, az ajánlata pedig elfogadható, Mr. Appletown. Remélem kölcsönösen hasznára leszünk egymásnak. Ez egyúttal azt is jelentett, hogy kész voltam a hiányzó információkat kiadni róluk, ha cserébe elvezetnek hozzájuk. Túl régóta húzódott már ez az ügy, a végjátékra vágytam, a pontra az i-n. - A helyi farkasok tudnak róluk bármit is? Mondjuk, ha Danny értesülései nem csaltak, akkor az itteni falkák most épp eléggé el vannak foglalva egymással ahhoz, hogy másokat ne nagyon vegyenek észre, különösen akkor, ha Williamék kívül maradnak a város határain.
Na, én sem arra gondoltam, hogy az úrfi majd kap egy nyugágyat, és pár magazint, meg egy koktélt szürcsölgetni. Csak ne söpörjön tovább innen is, mint a forgószél. Minden bizonnyal találunk neki hasznos elfoglaltságot. - Nagyszerű! Én is ezt remélem! De hogy ez kiderüljön, szeretném, ha még pár dologról elbeszélgetnénk! A falka sorsa egyértelmű, Önnel, vagy Ön nélkül előbb-utóbb pont került volna a történet végére. De itt van még egy kérdéses személy, az pedig éppen Ön, Vittorio, vagy Cain, nem tudom, melyik megszólítást kedveli. Ezzel persze nem arra akarok utalni, hogy hasonló sorsot szántunk Önnek is. De nekem, és másoknak is úgy tűnik, hogy nehezen illeszkedik be, ami persze a neveltetése fényében érthető. Most van egy célja, ami hajtja. Ha ez a cél teljesül, akkor mi fogja mozgatni? Igen, ez egy fontos kérdés. És még ha eddig nem is gondolt erre, most, hogy felteszem neki a kérdést, csak megjelenik előtte valami kép, elképzelés, amit - bármilyen homályos is - jobb lenne, ha megosztana velem. Még van egy kicsi a pajzsból, de elgondolkodom rajta, nem kellene-e meghosszabbítani. A helyi falkákról majd csak ezen kérdés megválaszolása után vagyok hajlandó szót váltani.
Megértem, hogy érdeklik a likvidálás utáni terveim is, elvégre, ha azt felelem, hogy további gyilkolás, vagy céltalan kóborlás, azt azért minden bizonnyal ő sem nézné túl jó szemmel. - Inkább Cain - mondtam. - Úgy tűnik tényleg sokat tud rólam, a Vittoriót hagyjuk meg a "kívülállóknak". - A Káint pedig az ellenségeimnek, vagy legalábbis azoknak, akik nem lopták be magukat a szívembe, de ezt már csak magamban teszem hozzá. Mortimer tartott tőlem. Eleget voltam Őrzők között ahhoz, hogy tudjam, milyen egy pajzs, amit halványan, de felőle is érzékeltem. A varázs finoman ott vibrált körülötte, nem volt hivalkodó, de aki tudta, hogy mit keressen, az egy kis odafigyeléssel észrevehette. - A további terveim... Nem vágyom falkára - feleltem, ami egy vérfarkasnál azért nem lehetett hétköznapi. Elvégre társas lények vagyunk, legtöbbünk vágyik a fajtársai közelségére. Csakhogy én eddig olyan fajtársak között mozogtam, akik miatt a falka gondolata is heves ellenérzést vált ki. - Vagy A testvérem Őrző csoportjához csatlakozok, vagy egy másikba kérek felvételt, a falkák engem hidegen hagynak, ha nem a leölésükről van szó. Az eddigiekből az jöhetett le, hogy inkább az Őrzők felé húzok, de kétlem, hogy a mentalitásommal és az előéletemmel én lennék bármelyik közösség Harcos-álma.
Érdekes világlátás. Sajnos elég erőteljesen félre van csúszva. - Nos, ki kell ábrándítsam, az őrző csapatoknak sem a falkák leülése a célja. Persze gondolom ezt tudja, csak éppen még nem igazán gondolt bele. - Ha ki akarnánk irtani minden vérfarkas,t akkor a testvére aligha lehetne az egyik csapat Protektora. Tehát ha az őrzőkhöz akar csatlakozni, akkor kénytelen lesz némi érdeklődést tanúsítani a falkák iránt, olyat, ami nem a leölésükről szól. Egyszerűen nem tudom, mire számítsak felőle. Nem próbál jobbnak mutatkozni, mint amilyen, őszinte, és ezt becsülöm. De ez nem jelenti azt, hogy nem borítja el az elméjét a vörös köd a következő pillanatban, és nem támad nekem. Persze, lehet, hogy ilyesmit legrosszabb passzában sem művelne, de sose lehet tudni. Érdekes kontraszt, hogy Castorral minden további nélkül leültem beszélgetni pajzs nélkül, pedig ő igazán messziről közelít az együttműködéshez, itt van ez a "jóember", aki őrző akar lenni, és kénytelen vagyok védekezni ellene. Vagy legalábbis nem tudok benne megbízni. - Akkor pontosítom az ajánlatomat. Mire újra megtaláljuk az a falkát, az időbe fog telni. Addig dolgozzon nekem, és meglátom, képes-e olyan motivációkat kiépíteni saját magában, ami képessé teszi az együttműködésre egy őrzőcsapattal, és a körzetben élő falkákkal!
Persze, hogy én is tudtam, mi az Őrzők feladata, célja jobb helyeken. Nyolcéves koromtól huszonháromig ezt a nevelést kaptam, erre tanítottak... csak az azt követő évek ezt valahogy sikeresen elhomályosították. Nem is értem, hogyan lehetséges ez... - A "nem érdekel"-t úgy értettem, hogy egyetlen falkához sem akarok csatlakozni. A személyes bosszúmon kívül a többi farkast békén hagyom, amíg ők is engem. Azt viszont tőlem tényleg nem lehet elvárni, hogyha belém kötnek, akkor finoman arrébb somfordáljak. Nem éppen az én stílusom volt. - Érdekes - billentettem oldalra a fejemet, és még a szám sarka is megrándult, ami nálam felért egy mosollyal. - Élni fogok a lehetőséggel - mondtam egy finom bólintás közben. - Tekintve, hogy valamilyen szinten ki kell majd jönnöm a helyiekkel, kaphatok némi felvilágosítást az itteni helyzetről és a falkákról? Persze erről faggathattam volna Danielt is, biztos alaposan ellátott volna hírekkel, de egyelőre azt akartam felmérni, hogy Mortimer mennyire gondolja komolyan az együttműködést, mennyit tart feltétlenül fontosnak megosztani vele, és a többi.
Na, végre! Most, hogy ezt kimondta, úgy vélem, lassan zöld ágra vergődtünk egymással. Nem kételkedem a szavában, hogy kész az együttműködésre. Ő az volt a testvérek közül, aki vaságban felvette a versenyt az elveszett báránykákkal, de a kétszínűség eléggé messze elkerülte. - Nagyszerű! - én is elmosolyodtam, és mivel végre lejárt a pajzs hatás, így a poharamért nyúltam, és megemeltem. - Kívánom, hogy találjuk meg a közös hangot, és az együttműködés sikeres legyen! Ha akart koccintottunk, aztán ittam egy pár kortyot én is. Letettem a poharat, és kényelmesen hátradőltem. - A városban és környékén két falka él jelenleg. Ez viszonylag új helyzet. Az egyik falka őshonos itt. Bár a farkasok eredete eléggé a homályba vész, elképzelhető, hogy ők az első falka leszármazottai. A másik falka nemrég, alig pár hete érkezett Chicago-ból. Ebből adódóan elég feszült a helyzet, és a várható izgalmak idevonzottak még jó pár kóbor farkast is, vagy ide fognak vonzani. A két falkát kézben tartjuk, de a magányos jövevények ugye nem feltétlen jelentkeznek be, és csak akkor tudjuk, hogy itt vannak, ha beléjük botlunk. Szeretnék némi felderítő munkát Önre bízni! Keresse őket, találja meg, mérje fel! Milyen erősek? Honnan jöttek? Kik ők? Mik a céljaik itt? Szeretnénk minél inkább képben lenni!
Koccintottam vele, az ellenségeskedés és a gőg nem volt a terítéken vele szemben. Ezeket másoknak tartogattam. Miután ittam pár kortyot, figyelmesen hallgattam Mortimert az itteni dolgokról. Igazán érdekesnek tűnt. Gondolom az új helyzet mindkét falka vezérének zabszem a seggében, kíváncsi vagyok, melyikük fog előbb kikészülni ettől, és a másik fejére piszkítani. - A normális kóbor farkasok - azaz nem a magamfajták - falkát akarnak. De van olyan is, aki minden bizonnyal csak azért jön, hogy plusz felfordulást okozzon, ami gondolom Önnek egyáltalán nem hiányzik. - Mélyen a szemébe néztem, tekintetemben sötét fény csillant. - Az ilyen mitugrászokat... félreállíthatom? Kivételesen kérdeztem, és nem kijelentettem. Meguntam az ide-oda grasszálást az államokban, és a világban, hogyha viszont tényleg meg akartam maradni egy helyen, akkor valamilyen szinten alá kellett rendelnem magam. Na, persze ezt is csak módjával, nem elsietve. Azért nem leszek egyik napról a másikra kezesbárány.
- Mi próbálunk csupán fékként működni, és nem beleavatkozni a történésekbe. Ha nem tolerálnánk a magányos farkasokat, akkor Ön sem bolyonghatott volna ennyire zavartalanul eddig. Higgye el, éppen elég bajt és felfordulást okozott. Vágyik a gyilkolásra. Ez nem jó, de szükség van ilyen munkatársakra is időnként. - A válogatást és mérlegelést szeretem a saját kezemben tartani. De lehet Ön az ítélet végrehajtó, ha ennyire repes az ilyen jellegű feladatokért. Érezhet némi rosszallást a hangomban, talán még egy igen halvány árnyalatnyi megvetést is. Nekem soha nem lesz szimpatikus egy olyan személy, aki élvezi a gyilkolást. Most az egyik legérdekesebb kérdés, hogy mit szeretne Nikolaj itt. Ő már volt alfa, de önként lemondott a falkájáról. Viszont a múltja alapján ő sem egy békés fazon, ha bunyóról van szó, nem fog megfutni, sőt, valószínűleg keresi is az alkalmat. Ez önmagában nem baj. De ezt Cain még nem tudja. - Én nem bánom, ha a jelenlévő farkasok egyszer, kétszer, vagy akárhányszor elverik egymást. Egyetlen kikötésem, hogy a civileket ki kell hagyni a buliból. Ha egyik vagy másik falka gazdát cserél, az a természet rendje. Ha néhányan elhullanak egy harcban, az is, bár ez azért minél inkább kerülendő lenne. De ha őrző akar lenni, akkor kedvtelésből nem gyilkolászhat, és mindig azt a megoldást kell keresnie, amivel megelőzhető a halál. Ha ilyen már nincs, akkor lehet ölni.
Vitathatatlanul nem voltam egy kisangyal. Onnantól, hogy beharaptak, a harc a lételemem lett, egyetlen hosszabb kihagyás a táborban töltött évek voltak, de azt a békét a második világháborúban két lábbal tapostam el magamban. Igazság szerint nem is a gyilkolásra, hanem a harcra, annak vad, féktelen hevére vágytam. De ha emiatt valaki meghalt, az se számított. A halál, és az ölés elvesztette a súlyát, az élet olyan egyszerű velejárója lett, mint a sétálás. - Hatékonyan tudnám végezni az ilyen jellegű munkát - feleltem, mert azt azért mégse volt ajánlott mondani, hogy igen, alig várom, már majd megveszek egy kiadós verekedésért. Amúgy is éreztem, láttam rajta, hogy nincs ínyére, hogy ilyen vagyok. Nos, nem lehet mindenki minta-békefenntartó. - Kedvtelésből sose öltem - szögeztem le, csak hogy tisztán lásson ezen a téren. Lehet, hogy nehéz elhinni, de mindig volt okom. A háborúban persze más volt a helyzet, de ott az emberek se viselkedtek különb módon. Az viszont kiderült ez alapján, hogy Mortimer mégse tudott annyi mindent rólam, és ez valahol megnyugtatott. - Mr. Appletown, gondolom tudja, de engem eredetileg őrzőnek, harcosnak neveltek. Tisztában vagyok vele, hogy azóta milyen irányú elfajzás történt nálam, de ugyanakkor arról is van fogalmam, hogy mi egy őrző feladata. - Előredőltem. - Nem szórakozásból jöttem ide, és nem hobbi-őrző akarok lenni. - Céloztam mindezzel arra, hogy az őrzőséget nem vakációzásnak tekinteném, tovább erősködni viszont nem fogok. Úgyse most azonnal dől el, hogy mi lesz később, addig pedig vagy megfelelőnek fog tartani arra, hogy közéjük álljak, vagy nem. Egyikért sem fogom felakasztani.
Természetesen nem tudunk minden egyes kioltott életről, és a motivációkról még annyira se. Arra már csak a jelenlegi viselkedéséből következtettem. - Helyes! Ha így érez, akkor nem lesz gond. - jelentem ki nyugodtan. Cain bírta a bizalmamat abból a szempontból hogy amire szavát adja, az nagy valószínűséggel úgy is van vagy lesz. Csak az önuralma mértékét nem tudtam. De úgy tűnik azzal sincs komolyabb baj. - Akkor ezennel megbízom ezzel a munkával, egyenlőre mint külsőst. Amúgy is könnyebb lesz a dolga, ha kóbor farkasnak adja ki magát, és nem keveri bele az őrzőséget a dologba itt az elején. Gondolom felszerelése van, és képes önállóan dolgozni. A csapatomat tájékoztatom az Ön megbízásáról, de támogatást nem kap, hacsak nincs rá valamilyen okból életmentően szüksége. De ha súlyosan megsebesül, akkor természetesen rendelkezésére áll a gyógyító mágiánk, és információkhoz is juthat, ha arra van szüksége. Majd adok e-mailt és telefonszámot, amin jelenthet vagy kérdezhet. Igazából ez most így egy elég jó üzlet nekünk. Van egy plusz emberünk, és egyben lekötöttünk egy nyughatatlan lelket, aki remélhetőleg nem kever bajt most egy ideig.
Mortimer lassan kissé felengedett. Sose fog a szívébe zárni, vagy a keblére ölelni, és erre nem is vágytam. Ha félig elfogad, megtűr, nekem már az is elég, többre nincs szükségem. - Az ingóságaimmal nincs probléma és a feladattal sem lesz gond úgy hiszem. - Megittam az italomat, ha már egyszer kitöltötte nekem, nem hagyom ott, majd felálltam. - Ha bármire szükségem lesz, szólni fogok. A jelentéseket milyen sűrűn várja? Van benne rendszer, vagy csak akkor, amikor úgy látom, van érdemi jelentenivalóm? Ezt azért nem árt tisztázni, mert ha ő hetente vár jelentést, még ha csak annyit is, hogy nincs semmi, én meg ritkábban küldök, vagy teszek, mert nyugisabb a helyzet, akkor az egy kicsit kínos lenne. - Emellett... ha bármit megtudnak Williamről és Fredericről, azonnal szóljanak... kérem. Én is tájékoztatni fogom önöket. - Elvégre mégiscsak ezért jöttem ide elsősorban. - Ha nincs más, Mr. Appletown, akkor én most megyek.
- Jelentést akkor kérek, ha van mit jelentenie. Adok egy névjegyet, amin rajta vannak a szükséges adatok. Mivel Cain távozni készül, így én is felállok. Nem akarom tartóztatni, amúgy is a szabad estémet raboljuk éppen. Nem mintha ezzel gond lenne, én örülök a látogatásának. Bármelyik szabad estémet szívesen beáldozom egy ilyen lépésért. - Igen, szólni fogunk, de ígérje meg, hogy nem lép le azonnal, és megvárja, amíg kifeszítjük a hálót köréjük! Ha lelép, és folytatja, ahol abbahagyta, elszúrva egy újabb akciót, akkor én fogom rá kiadni a vadászati parancsot. Persze nem megölésre, csak elfogásra. És addig lesz ezüstláncon valahol, amíg a falkát ki nem iktatjuk, tetszik, nem tetszik, ez lesz. - Sok sikert, Cain!
Jó, hogy nem kell időről időre jelentenem, mint egy buzgómócsingnak, ez nagyban megnöveli a szabad mozgásterem, a következő kikötése, és ígéretvevése viszont nem a legörvendetesebb. - Igyekezni fogok féken tartani magam - bólintottam, és ennél többet nem ígérhettem. Az ígéreteket nem szoktam csak úgy osztogatni, azokat be is kellett tartani, olyasmit pedig nem fogok megfogadni, ami ennyire... bizonytalan. Ha sok lesz a pepecselés a "háló" körül, akkor lépni fogok, de ezúttal már nem a falkatagokat, hanem a rokonaimat fogom támadni. És kivégezni. - Köszönöm, Mr. Appletown, és azt is, hogy fogadott! - hajtottam fejet. A testvérem révén sejtettem, mennyi dolga és szabadideje lehet egy Protektornak, emellett én se örültem volna, ha valaki csak úgy beállít hozzám. Mondjuk, ez most lehetetlen lenne, mivel nincs se lakásom, se házam, szóval nem ártana fedelet keríteni a fejem fölé. - Viszont látásra! - köszöntem el, sarkon fordultam, felhúztam a cipőm, és távoztam. Újfent a telefonomért nyúltam, mivel megígértem Danielnek, hogy a találkozó után felhívom, és biztosítom róla, hogy a Protektor még mindig él. Hihetetlen, hogy miket tud néha feltételezni rólam!
Ez a válasz engem nem győzött meg teljesen. De ezt most nem teszem szóvá. Annyit azonban megjegyzek magamnak, hogy ha lesz hír a falkáról, akkor ezt csakis személyesen fogom közölni legkedvencebb munkatársammal, és ha utána túl izgatottnak találnám, akkor roppant vendégbarát módon fogom marasztalni egy ideig a városban. - Én köszönöm, hogy megtisztelt a bizalmával! Ezt viszont valóban őszintén köszönöm, mert Cain nagy lépést tett ezzel, igaz ez csak az első lépés egy hosszú úton, amivel maga mögött hagyhatja az árnyakat. - Sok sikert kívánok!
Kezdőlap
//
//
