Miután elküldtem az SMS-t, és besétáltam a szobámba, fel-alá kezdtem járkálni. A telefont az ágyamra dobtam, és a hajamba túrva gondolkodtam. Az ajtót nem zártam be. Igazából ha valaki be akarna jönni, számunka nem jelent túlzott akadályt egy zárt ajtó, ezért nem is látnám értelmét… Megálltam az ablakom előtt, kipillantottam, majd összehúztam a függönyöket. Rühellek várni, most pedig kiváltképp. Mi van, ha Hiltz mégis meggondolja magát, rájön, hogy számára nem életbiztosítás ha a fejemet a nyakamon hagyja, és még azelőtt rám ront, hogy Castorral beszélni tudjak!? Idegesen kaptam fel a telefonomat, megnéztem van-e térerő… van. Reakció viszont semmi. Fenébe… remélem nála van az a rohadt kütyü… Mi tart ennyi ideig!? Bekapcsoltam a TV-t, elkezdtem váltogatni a csatornák között, de az idő így is csigalassúsággal telt. Megfordult a fejemben, hogy tényleg én magam induljak a felkutatására, de tartottam tőle, hogy az túl feltűnő lenne. Nem marad más, mint várni. Hogy lefoglaljam magam, elmentem lefürödni. A suliban már fürödtem, mielőtt eljöttem, de zavart, hogy érzem magamon Lionel szagát, ezért inkább beálltam a zuhany alá. Köntösbe bújtam, miután megszárítkoztam, és visszamentem a hálóba, hogy megnézzem a telefonomat. Persze hallottam volna, ha jött volna rá sms… vagy csörgött volna, de azért biztosra akartam menni. Semmi. Felültem az ágyam tetejére törökülésbe, majd újra a távirányítóért nyúltam, és monoton kapcsolgatni kezdtem az adók között. Semmi se tudta lekötni a figyelmem. Egyre inkább azon kattogott az agyam, amit Lionel mondott nekem a kocsijában. A düh és a harag körbelengett, a feszültségem… s egyben farkasom feszültsége a falaknak nyomakodott, mintha szét akarnánk roppantani azokat…
Sofia tökéletes ellentéteként baktatok végig a folyosón. Persze éreztem, amikor visszatért a szobájába - vaknak, süketnek, és... Hát, inkább egyenesen halottnak kellett volna lennem ahhoz, hogy ne vegyem észre a nőstény energiáit - mégis hagytam neki néhány percet, hátha lecsillapodik. Végezetül beláttam, hogy ez tökéletesen esélytelen, úgyhogy miután a steakem maradékát is sikerült megennem, az üres tányérral a kezemben indultam ki a lakosztályomból az említett nőstény szobája felé. Tudom, papíron tombolnom kellene, hogy mégis mi a fene történhetett, ami ilyen idegességre adhat okot, de ez most nem rólam szól. Nem az én műsorom, így megmaradok az érdektelennek ható kíváncsiság prezentálása mellett. Az egyik kölyök szobájánál állok meg elsőként: bekopogtatva várom, hogy egy fej megjelenjen az ajtó résén át, aztán egy szó nélkül nyomom a kezébe az üres tányért. Vigye el, mosogassa el, nyalogassa tisztára, bánom is én, csak ne nekem kelljen foglalkozni a dologgal. Kopogtatnom úgy hiszem, hogy felesleges, egyébként is érezheti, hogy jövök, hiszen a pajzsom nincs fent teljesen, a füle is jó, hallhatja a lépteimet. - Általában nem szeretem, ha ugráltatnak Sofia kedves, úgyhogy azt hiszem, hogy most tényleg baj van. Mi történt? - kevésen múlik, hogy megérdeklődjem, esetleg leégett-e a tánciskola, de ennyire azért még én sem vagyok bunkó - Szabad? Teszem fel a kérdést, ám választ nem várva foglalok helyet a legközelebbi ülőalkalmatosságon, hogy onnan nézzem a nőstény vonásait tovább, szakadatlanul, szinte pislogás nélkül.
Szinte egy időben azzal, hogy megérzem Castor közeledő energiáit, nyomom ki a TV-t, és vágom be valahova a párnák közé a távirányítót. Felpattanok ültömből, és kezeimet karba fonva magam előtt meredek az ajtóra. Amikor belép, szusszanok egyet, bár ettől nyugodtabb aligha lettem. - Persze. – Intek az egyik új fotel felé. Az ötezerből kicsit feltuningoltam a szobámat. Ha már itt kell laknom a hotelben, akkor legyen olyan a környezetem, ami nekem is tetszik. Mindegy. Ujjaimmal beletúrtam a hajamba, majd egy hirtelen mozdulattal hátra dobtam. Farkasom idegesen járkált fel alá a háttérben. Nem tudtam visszafogni magam, ha akarnám se menne. Alapvetően is eléggé temperamentumos vagyok, mint az olasz nők többsége, pluszban most rendesen fel is van cseszve az agyam. Idegesen lépek ki az ágyam mellől Castor elé, a térdemen jól kivehető véraláfutásnyom. Nem… a mi fajtánknak ilyen attól nem keletkezik, mert térdre esik a jégen, ráadásul jól kivehető az öt ujjnyom rajta. Ennyi erővel Lionel tintapárnába is nyúlhatott volna előtte, hogy rajtam hagyja a keze nyomát. Most mégse ez az, ami miatt be akarom panaszolni. Castor nem foglalkozna ilyen csip-csup ügyekkel, ezzel én is tisztában vagyok. ~ Gőzöm sincs, hogy lehetne ezt kíméletesen tálalni, azt hiszem sehogy, úgyhogy konkrét leszek. ~ Gondolati síkon indítottam a kommunikációt, mert nálunk szó szerint a falnak is füle van. ~ Utálok a rossz hír hozója lenni… Sajnálom, de Lionel áruló… és nem csak ő. Mielőtt még félbeszakítanál… Tudom, hogy ez abszurd. Nekem is az lenne, de nem hazudok Castor. Felbukkant az utcán, amikor most este hazafelé tartottam a suliból. Körbehízelgett, azt mondta hazahoz. Beültem mellé, aztán elvitt kocsikázni, és le akar lépni. Nem csak ő… mások is. Nem tudom még kik vannak benne, mert mást nem nevezett meg, csak azt mondta, hogy mások is. Azt mondta, hogy nem akarja végignézni, hogy még egy alfát lemészárolnak, és azt akarta, hogy én is tartsak vele… velük. Szerinte valami szar közeleg, és itt akarnak hagyni a szarban. Mondtam neki, hogy felejtse el, én nem megyek sehova, erre megfenyegetett, hogy tartsam a számat. ~ Mutatok futólag a lábamra. Mindenki tudja, hogy nekem a gyenge pontom a tánc, szóval előszeretettel amortizálják a virgácsaimat. ~ Nem tudom, hogy ki van benne, kiben lehet megbízni, csak azt tudom, hogy én nem fogok asszisztálni senki árulásához! Az az idióta azt hiszi, hogy kussolok, hát kurvára rosszul hiszi! Sajnálom Castor, tudom, hogy neked ez mekkora csalódás, de azt hiszem megkeseredett, vagy elment az esze, de ezt csírájában el kell fojtani, mielőtt még lázadás kerekedne belőle. Fogalmam sincs, kiben lehet megbízni, ezért is kértelek, hogy inkább te gyere, mert nem kockáztathattam meg, hogy bárki olyan meglásson, aki mellette áll, és megakadályozzanak, hogy szóljak neked. ~ Hevesen gesztikulálva járkálok fel-alá előtte.
A lelkem mélyén talán sajnálom is szegény lányt azért, amin most keresztül kell mennie. De a sajnálatot elnyomja az elégedettségérzet, amit lehet, hogy idővel ő másképp lát majd, de egyszer talán megérti majd a szándékaimat és mindent, ami Liótól kapott. Az állam alá támasztom a keze, miközben hallgatom a pontos beszámolót. Igyekszem tökéletes pókerarcot vágni, tökéletesen a pajzsom mögé rejtve minden érzelmemet, annyi rést hagyva, hogy a mondandója utat találhasson hozzám. Gondolhatja azt, hogy nem áll szándékomban felfedni előtte az esetleges haragomat vagy éppen a csaldottságomat. A tekintetem követi a lába felé mutató mozdulatot, utána azonban mégis újra a szemeit próbálom fürkészni, bár elég nehéz elcsípnem, hiszen a benne lángoló feszültség szinte marja a bőrömet, otthonunk temperamentumához méltóan jár-kel a kis helyiségben, és én már attól elszédülök, ha sokáig kell néznem, ahogy mozog. Csend áll be az elmémben, és hagyom ránk telepedni ezt a némaságot. Néhány hosszú, elnyújttt lélegzetvétellel később úgy döntök, hogy csatlakozom a színjátékhoz, és az óvatosságra hivatkozva magam is gondolatban szólok hozzá. ~ Meg fogod tudni, hogy kik vannak benne. ~ - jelentem ki szigorúan, ám mégsem agresszíven - ~ Eddig még senki sem keresett meg ezzel Sofia, tehát ha valóban igaz, amit mondasz, úgy te vagy az első, aki valban kitart mellettem és a hűségét bizonyítja. És ezt... értékelem. ~ - nem akarom érzelmessé varázsolni a beszélgetést, ám a kijelentésem puszta ténye is olyan ritka kincs, amit ritkán tapasztalhat meg bárki - ~ Vársz néhány napot. Azt fogod mondani neki, hogy amikor elárultad őt, sértettségemben azt mondtam, hogy te vagy az áruló és kárt tettem benned. ~ Lassú mozdulattal kelek fel a székből, igazítok kiss a nyakkendőmön. Futó mozdulattal nyalom meg a szám szélét, aztán... ~ Te vagy az áruló, Sofia. ~ Úgy eresztem rá a Bestiámat, mint egy forrongó vulkánt, és a pillanat tört része alatt igyekszem megragadni a torkát, hogy padlórepesztő erővel vágjam bele a padlóba, bízva abban, hogy talán csontja is törni fog. Csak a látszat okán karmokat növesztve ragadnám meg a felkarját, felsértve a húsát, majd felrántva a földről a szoba falába próbálom repíteni. ~ Épülj be. Neveket akarok. Méghozzá gyorsan. ~ Sajnálatnak jele sincs, csak a határozott parancs marad. Aztán, mint aki jól végezte a dolgát, visszaülök szépen a fotelbe. ~ A módszereid megvannak hozzá. És most már kellő alapod is, és még csak hazudnod sem kell. ~
Kezeimet összefonom magam előtt. Szatén köntösöm harangujjai felcsúsznak kissé a karjaimon. Ujjaimmal idegesen a könyökömön dobolok, miközben torreádor által felbőszített bika módjára fújtatok. Még szerencse, hogy nincs saját kölyköm, mert azoktól az energiáktól, amik most áradnak belőlem, biztos, hogy kimászna emberi húsbörtönéből. Vagy ami még rosszabb, lehet már széttéptem volna, hogy csillapítsam a feszültséget, ami bennem tombol. Castor látszólagos higgadtsága se könnyít se a lelkemen, se a helyzeten. Ami az én helyzetemet illeti. A szemem automatikusan tikkelni kezd, amikor közli, hogy meg fogom tudni kik vannak benne. ÉN? Ha most Lionel közelébe kéne mennem, félő, hogy kivájnám mindkét szemét, aztán letépném a golyóit, és a szemei helyére nyomnám be őket. Ezt nem gondolhatja komolyan! Farkasom egy pillanatra kitekint a világra, ahogy íriszeim sötétjein borostyános villámlás fut keresztül haragosan hullámzó tenger módjára. Nem tudom, hogy hirtelen mi háborítson fel jobban. A tény, hogy szerepel a „ha” az Atanerk mondatában, ami jelenthetné azt is, hogy nem hisz szavaim igazában… vagy pedig az, hogy még SENKI nem szólt neki. Ennyire tartanának Lionel-től és a haragjától? Ennyire megfélemlítette őket… vagy akiket eddig megkeresett, mind igent mondtak neki? Dühösen rántom szét összefont karjaimat, majd ujjaimmal hosszú tincseimbe túrok egy vad mozdulattal söpörve el a zavaró tincseket. ~ Tessék!? ~ Bukott ki belőlem megrökönyödött, döbbent kérdésem. Hát nem érti, hogy ha Lionel megtudja, hogy szóltam róla Castornak, akkor nekem annyi? Mégis hogy tudnék úgy beépülni, ha közlöm, hogy beköptem? Ez a legrosszabb terv, amit életem során hallottam. ~ Nem fog működni. Nem fog hinni nekem. Így is egy hajszálon múlt, hogy élve ki tudtam szállni abból a mozgó koporsóból. ~ Indulatosan gesztikulálva intek magam mögé, a falon túli világ irányába, ami a szálloda elejét jelenti valahol alattunk. ~ Mi? Várj… ~ Lépek egyet hátra, amikor felkel a fotelből. Próbálok kitérni a mozdulata elől, de az ügyességemen felülkerekedik a gyorsasága. A következő pillanatban már csak azt érzem, hogy kiszalad lábaim alól a talaj, majd olyan erővel vág a padlóhoz, amitől egy ember az intenzíven kötne ki. A padló törik, a bordáim reccsennek, s fájó nyilallás szalad végig a felsőtestemen. Levegő után kapok, amitől csak rosszabb lesz. Legalább négy bordám tuti megrepedt. Ennek fejében, ha ez még mindig nem lenne elég… a szatén anyaga felhasad, vörös vérem a felszínre törve ejt rajta nagyobb foltot, amint a karmok a karomba vájnak, majd a falnak csapódok úgy, hogy kiugrik a vállam a helyéről, és még több bordám sínyli meg eme „szeretetteljes” bánásmódot. - Cazzo! – Szűröm fogaim közt, mikor a faltövében lecsúszva nem tudom hirtelenjében, hogy a bordáimhoz, majd a karomhoz kapjak. - Questo cazzo fa male! – Nyúlok végül a vállamhoz, majd rámarkolva egy hirtelen rántással visszateszem a helyére. Tarkómat a falba csapom háromszor, levezetve a feszültséget, majd szétbontom magamon a köntösömet. Nem vagyok szégyenlős, ráadásul Castor már elég nőstényt látott pucéran, szóval emiatt nem vagyok hajlandó feszélyezni magam. Lepillantok magamra, az oldalamra. A bordáim fölött a hús megpuffadt, és elszíneződött. Rendesen odakent. Dühösen pillantok rá, ahogy visszaül a fotelba, mint aki jól végezte a dolgát. Mindig a rossz hír hozója szív. Na de erre azért nem számítottam. ~ A gondolatától is undorodok, hogy színleljem, hogy vele tartok. ~ Farkasom még inkább ellenkezett az egész ellen. Mióta itt élünk, sokkal jobb a viszonyunk, mert neki is van elég szabad tere, hogy kiélje magát. Lionel pedig veszélyezteti a nem csak a kényelmét, de az életét is. Viszont… Castor szemszögéből nézve teljesen érthető a kérése. Mégis ki a frászkarikát építene be, amikor csak én szóltam neki. ~ Jól van, a picsába is! ~ Megoldom, csak képes legyek kontrollálni a haragot, amit Lionel iránt érzek. Ujjaim végigszaladnak a torkomon ott, ahol Castor megragadott. Ég… és forró a bőröm. Tutira veszem, hogy meglátszanak az ujjnyomai. ~ De ha közben szól még valaki neked, hogy őt is megkereste, arról tudnom kell. Szerintem elsősorban azokat környékezi meg, akik nemrég csatlakoztak, vagy akik töltöttek egy kis időt külön a falkától. Azért gondolom ezt, mert megpendítette, hogy én tudom milyen az élet odakint. Van rutinom magányosként. ~ Felnyomom magam a földről, majd óvatosan felülök az ágy szélére. Inkább összeszorítom a fogam, de akkor se fogok felszisszenni, pedig minden mozdulat kurvára fáj.
Őszintén szólva hazudnék, ha azt mondanám, hogy valahol nem mulattat a felháborodása. Az viszont kissé sért, hogy azt eltételezi, hogy csak úgy odaküldöm majd. Lionel eddig nagyon szépen és eredményesen játszotta ezt a játékot, és már csak a büszkeségem végett sem szeretnék alulmaradni. Persze ha Sofia egyszer megtudja, hogy végső soron egy nagyon durva teszt áldozata, akkor minden valószínűség szerint a haját is ki fogja majd tépni azért, mert egyáltalán felmerült a lojalitása megkérdőjelezése. Azonban nem én választottam ki őt, hanem Lionel, és sejtéseim szerint pusztán azért, mert ő is benne van abban a sablonban, amit eredetileg vizsgálni szerettünk volna. Ha nagyon eldurvulna a helyzet, még mindig hivatkozhatok arra, hogy a gyakorlatban is látni kívántam, hogy valóban nekem is tartja-e a Toddnak tett esküjét, de bízom benne, hogy van benne annyi alázat, hogy hosszas magyarázkodás nélkül is meg fogja érteni. Nem is reagálok arra, hogy egyből ellenkezik. Csak felkelek, és az eleganciát ötvözve a könnyed gyorsasággal gondoskodom arról, hogy a terv igenis működőképessé váljon. Kemény sérüléseket kap, mondhatnánk, hogy elszoktam már attól, hogy fizikai erőszakot alkalmazzak és kicsit elvetettem a sulykot, de azt hiszem, hogy nem csak a technikának, de valamelyest a "szerencsének" is köszönhető, a nőstény teste ennyire megsínylette a rögtönzött előadást. - Stai zitto! Rivallok rá, nem csak azért, mert adott esetben valóban nem viselem jól a rinyát, hanem azért, mert ki tudja, kinek a fülébe jut el az egész történet. Hallják csak, hogy a helyzet valóban komoly. A fotelbe visszaülve elégedett arckifejezéssel szemlélem a "művemet", szavak nélkül villan a szemeimben egyfajta elismeréssel vegyes elnézéskérés, holott erre semmi szükség nem volna. De most az egyetlen szövetségesemként kell kezelnem, ennyit pedig igazán megérdemel. ~ Bármennyire is vagyok hálás a szavaidért mio caro, mégis azt kell mondanom, hogy ha eredményeket akarunk, akkor nem mindig olyan eszközöket kell bevetnünk, amik a kedvünkre vannak. ~ Finoman mosolyodom el, utalva arra, hogy ezt az ügyet példának okáért sajnos nem fogja megoldani az egzotikus szépsége és a testi örömök együttese. Még akkor sem, ha ezzel is rengeteg dolgot nyerhetünk. Nem mintha lenne más választása, mint beleegyezni a parancsomba, de azért így már kicsit nyugodtabban fogok aludni, hogy beadta a derekát. Azt gondoltam, hogy ez lesz a végszava, szóval már fel is álltam, hogy esetleg magára hagyjam főni a saját levében, de folytatja a gondolatait, úgyhogy érdeklődve fordulok felé, hogy mi jár még a fejében. ~ Te foglalkozz csak a saját feladatoddal, Sofia. Hidd el, hogy mindenről értesülni fogsz, amiről tudnod kell. És köszönöm a tippet, majd én is eszerint fogom nyitva tartani a szememet. ~ - biccentek, aztán a kilincsre ráfogva torpanok meg még egy pillanatra - ~ Gondolom megérted, hogy miért nem küldetek hozzád orvost, de ha szükséged van rá, nem tiltom meg. ~ Még egy utolsó, mély levegőt veszek, és igyekszem átmeneti feldúltságot színlelve kivágni az ajtót, majd hangos, tokrepesztő csattanással bevágni magam mögött. Mert hát, végső soron mi most összebalhéztunk. Azt viszont nem tudom megállni, hogy az irodámba érve ne merengjek el némileg büszkén és hálásan azért, mert újabb farkasomról bizonyosodott be, hogy valóban hűséges hozzám és a családunkhoz.
//Bocsánatok, és köszöntem szépen <333 Bár most Lio jól eltűnt megint, de azért majd pöttyentsetek, ha van valami fejlemény //
~ Tökéletesen. ~ Még jó, hogy nem kell mozgatni a rekeszizmokat a mentális kommunikáció során, mert lehet, hogy elhalna a hangom. Úgy érzem magam, mintha két órás rockmaratonon a bordáimat használták volna gitárhúrként. A durranásra nem rezzenek össze, mert számítottam rá. Hallgatom az elhaló lépteket, majd nagyon lassan hátra dőlök az ágyon, és a lábaimat is felhúzom magzati pózba. Farkasom fájdalmasan szűköl húsbörtönébe zárva. Most aztán rendesen belekerültünk a csávába amiatt a barom Lionel miatt. Ki kell találnom mihez kezdjek, és hogy férkőzzek a bizalmába úgy, hogy lehetőség szerint ne bukjak le. Nem biztos, hogy olyan gyökér, mint amilyennek mutatja magát, szóval nem szabad olyan könnyen leírnom. Aki lebecsüli az ellenfelét, az általában kellemetlen meglepetésekben részesül. Lionel már nem a bajtársam, hanem az ellenfelem, mégis „családtagként” kell kezelnem. Nem véletlenül került annak idején Castor bizalmi körébe, önmagában a fizikai ereje nem indokolhatta, hogy végrehajtóként tevékenykedhessen. Az IQ harcosok ugyanis kétélű fegyverek. Pár órán keresztül meg se mozdulok, aztán óvatosan feltápászkodok az ágyamról, és kibotorkálok a wc-re. Megnézem a mosdó fölötti tükörben magam, „csodálatos” fekete foltok tarkítják a bőrömet azon bordáim környékén, amik megsérültek. Elbotorkálok Bells szobájához, majd bekopogtatok hozzá, és megkérem, hogy vizsgáljon meg, nincs-e törés. Benne megbízok, a térdeimet is ő rakta rendbe nyáron. Szerencsére a törést ezúttal megúsztam, de elég ronda zúzódásokat kaptam ajándékba Castortól. Azt elmondom neki, hogy ki tette velem, de arról már nem számolok be, hogy miért… Megköszönöm a segítségét, és visszatérek a szobámba, majd bedőlök az ágyba. A másnapi óráimat leadom a kollégáknak… betegségre hivatkozva értesítem Alanist telefonon, és a nap egészét a hotelben töltöm. Egyrészt azért, hogy valamennyire összekapjam magam, másrészt azért, hogy kitaláljam, mit kezdjek ezzel a helyzettel, és Lionellel…
Kezdőlap
//
//
