A Lak épületétől néhány méterre egy különálló, egyszintes faházban lehet tárolni mindenféle limlomot, használatlan bútort, feleslegessé vált holmit.
________
Amennyiben a kölyökállomány úgy dönt, hogy ideiglenesen kipakolja és feltakarítja a placcot, úgy itt rendezhetik meg a farsangi pizsamapartit, amire minden 50 év alatti hivatalos. Az áramellátás biztosítva van, tehát saját kontóra fel lehet pakolni zenelejátszásra, tv-zésre alkalmas elektronikai eszközökkel. Néhány porosodó asztal és szék kézre esik, amin a rágcsálnivalót és az üdítőket lehet felsorakoztatni. A nagy munka eredményeképpen egy párnákkal és matracokkal teledobált helyiséget kapunk, ennek ellenére még marad hely némi barátságos birkózásnak, táncdalfesztiválnak, páros jógagyakorlatnak igény szerint. A falakra színes, farsangi dekoráció került, elszórva néhány lufi, az asztalon alkoholos filc és műanyag poharak, papírtányérok hevernek, további papírmaszkok, soha-fel-nem-takarítható csillámló konfettik fenyegetik az örök kárhozattal azt, aki majd itt lesz, amikor robban a bomba. Mosdó nincs, tehát az ilyen ügyeket kéretik a Lakba visszasunnyogva intézni, hogy az öregek szendergését ne zavarja fel az ifjonti hevület. Igény szerint az ügyeletes Tarktól lehet kérni ehhez támogatást, aki biztos közelségben mereng saját fiatal korán, amíg a jelen generációs aprónép elereszti a haját.
Ennivalót, innivalót hozni kéretik. Igény szerint hálózsákot, kispárnát, alvósmacit hozni szintén kéretik.
Megjelenés: bármiféle vicces, szép, kényelmes öltözetben, jelmezben vagy akár egy részes pizsamában is (pizsit mindenképpen hozzon Batman is).
Beljebb is orientálódok az ajtóból, lévén kezdünk kissé sokan lenni. Persze mind Masakot, mind pedig Paynet üdvözlöm, utóbbi esetében magamban megjegyezve, hogy még jó, hogy elvetettem a macskás ötletet. Úgy fest, az apácás dolgot se volt elvetendő ejteni, mert alig fordulok el a lányoktól, érkezik két tojás - pontosabban azok lennének, ha a az egyik beszélne, a másik meg látna. Ezen mondjuk napirendre is térnék, igyekezve nem felröhögni Phil elmés kérdésein, de hogy Ethan kölykei lennének?! Nevezzenek felszínesnek, de valamiért ez jobban felkelti az érdeklődésemet, mint a nyomoruk. A kezdeményezést azonban megtöri az időközben a kocsitól beérkező Leo, akinek kijár egy széles, biztató mosoly, illetve Noah, aki... remélem valaki gondol Annere is a keveredésben, nem hiányzik, hogy én szívjak miatta is. - Éva aligha volt ázsiai. - Jegyzem meg szórakozottan Masako szavaira, melyet Aleesha közjátéka tesz teljessé. Baszki, elég lenne leülni a sarokba és figyelni őket, már jól szórakoznék... Alábecsültem ennek az összejövetelnek az erejét. - Azt hiszem, kell valami ital. Te kérsz valamit? - Ez a mellettem álló hímnek szól, s bár Rahim érkeztét is realizálom, ha találkozik is tekintetünk, pusztán apró biccentéssel nyugtázom, hogy végül eljött. Nagyon helyes! De én most tényleg keresnék valami ihatót magamnak, ami nem Bambi.
// Elnézést, ha valaki kimaradt és nem reagáltam rá vagy hasonlók, de el lehet veszni a reagokban, ezért próbáltam kiemelni a neveket is kicsit, hátha.//
Ahogy mindenkit megnézek, hát tényleg gáz az öltözékem, úgy tűnik, itt a pizsiparti nem éppen az alvós cucc bemutatásaként funkcionál, hanem valami jelmezes bálként, de sebaj. Én vissza nem megyek öltözni, nekem jó így, akinek nem tetszik, hát na, majd nézeget mást. Megkérdezik, Ádám vagyok, csak szakállam nincs... és hogy a fenébe nézett ki Ádám? Na ugye? Nincs itt gond, eleinte a falat támasztom, aztán mégsem, mert ha már kipakoltam a cuccokat és le a táskát, akkor minden mindegy alapon jöhet a buli. Bemutatkoztam, intek az ismerősöknek, akikkel kell lekezelek, aztán Masakora vigyorgok, felőlem átöltözhet, én nem mondok rá nemet. -Még megteheted, csak némi ruhaneműtől kell megszabadulnod hozzá. Segítsek? Én aztán segítőkész vagyok, ha arról van szó, mármint ha lefelé kell venni valamit egy nőstényről, akkor pláne. A belém ütköző nőstényre pillantok, mélységesen egyetértek, ebben a cuccban nem tudnék aludni sem, de hát na, így nem vágtathattam volna végig a hegyen, az kizárt. Egy szót sem szólok azért, mert letapogat, igaz, a nőneműek nem ott szoktak, de társaságban vagyunk. -Igyekeztem nem teljesen sérteni a közízlést, de szerintem is az. Ahogy a mellkasomhoz ér, egészen véletlenül megfogom a karját, mintha támogatnám, el ne essen, de azért nem vagyok paraszt, nem lépem át a határt, azaz nem ismétlem meg a mozdulatát, bár... szívesen megtenném, annyi szent. -Semmi gond, ha megbillennél, nyugodtan nekem eshetsz. Mert én lovag is vagyok, az ám, sajnálom, hogy ennyi mindent eltakar előlem, de mielőtt még mást mondhatnék, a testvére el is húzza, így inkább az érkezőket figyelem, no meg Masakot, és a Phil által nyújtott sört. -Kösz. Nem iszom alkoholt, de annyi baj legyen, megkínáltak, nem leszek tapintatlan, a hármasra pillantok, a kis Katicára, a Piroskára, no meg az Angyalkás szőkére is. Az érkező hímeket is végigmérem, a rendőrről már hallottam, a másikat pedig láttam már, asszem Jenny nénihez tartozik. Dana kijelentésére elvigyorodok, nekem aztán édes mindegy, hogy Éva milyen származású volt, ha a megfelelő helyeken gömbölyödik. -Felőlem az is lehet, ha nem egy hím akarja eljátszani a szerepét. Nem, nem fogok kutatni az ősök eredetét illetően, tényleg nem, én arra nem érek rá, de kiegyeznék azzal, ha hasonló szerelésben lenne, mint én.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Botrány! Nem tudok mást mondani, csak azt, hogy botrány. Pontosabban ezt sem tudom mondani, hiszen nem beszélek, de ami azt illeti, most nem is bánom. Aleesha előad kettőnk helyett is mindent, bemutat engem, mint az ügyeletes idiótát, amitől én a fülem hegyéig elvörösödöm, de hála Istennek ezt ő nem láthatja, csak mindenki más rajta kívül. Csodálatos az élet, mondhatom. Nem elég nekem ez a fügés dolog, amitől szénné vörösödöm magam, még a húgom is éget, mint akinek jobb dolga sincs. Az Atya nevét meghallva - már persze hogyha elég hangosan beszéltek róla - odakapom pillantásomat Philipék felé. Szívesen tennék kiegészítést, hogy az Ethan ugyan pucér, de egyrészt ebben a közegben a pucér szó egész más jelentőséggel bír Noah miatt, másrésztg meg nem hiszem, hogy észlelnék, amikor feltartom mutatóujjamat figyelmeztetőn, majd imára kulcsolom kezeimet, s megpróbálok eljátszani egy papot. Ez még Kleopátraság nélkül is röhejesen festene, tehát visszafogom magam. Tenyereimbe temetem arcomat a közjátékra. Az első arra alkalmas pokróchoz pattanok, majd Noah mellé lépek, s először megkocogtatom a vállát - a torokköszörülés is hangkiadás, így azt sem művelem - hogy rám figyeljen, majd amint ez megtörtént, úgy a kezébe nyomom a pokrócot. A nemesebbik testrésze felé nem fogok célzatosan tekintgetni, de remélem, hogy érti, hogy mégis mit lenne illendő balladai homály helyett pokrócba rejtenie. Phil kérdésére megrázom a fejemet a mentális kommunikáció résznél. Nem szoktam olyasmit csinálni, ellenben mutogatok, ezt próbálom elmagyarázni valami módon, de nagyjából a felénél járhatok a pantomimnak, amikor leesik, hogy a banán hozzám beszél. Felvonom szemöldökömet, próbálnék rá is reagálni, de csak egy újabb igen tartalmas fejrézésra futja azelőtt, hogy Aleesha megint bedobja magát. Néma sóhaj szakad fel tüdőmből, s egyre biztosabb vagyok benne, hogy kár volt eljönni ide. Esküszöm, hogy sírni szeretnék! Szerencsére a vízálló szemfesték a legjobb barátom - ha már Sammel nem levelezhetek Ethan miatt, így elvesztettem esélyemet arra, hogy barátságba keveredjek vele mélyebben - így meg is tehetem, ha elönt majd a kétségbeesés. Egyelőre azonban mással próbálkozom. Masa elé sétálok, miután leültettem Aleeshát - szerintem körülbelül fél percig tud megülni a fenekén, de próbálkozni szabad - majd körbemutatok mosollyal a helyen. Végül a mozdulatsort a "király" egyezményes jelével, a hüvelykujjaim feltartásával jelzem, ekképp dicsérve meg a partiját. Udvariassági kör letudva. Csodás. S most hogyan tovább?
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
- Köszi! Rahim vagyok… - Veszem el a sört, és mutatkozok be a vörös kölyöknek (Philip). Kérdő kék szemeim Kleopátrára merednek, aki egy mukkot se szól hozzám, csak a fejét ingatja. Ezt most nem igazán tudom hová tenni, pedig biztos vagyok benne, hogy ő az. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a hasonmása. Döbbenet ül ki az arcomra, majd zavartan az Apáca felé fordulok, aztán vissza… pontosabban Kleopátra után, mert kereket is old elég hamar. - Ő… ti ketten vagytok!? – Gondolom már nagyon unhatják ezt az ismétlődő kérdést, amit többször is megkaphattak, ha együtt mutatkoztak. Én nagyon ritkán találkozom ikrekkel, az meg még annál is ritkább, hogy az ikrek ennyire ikrek legyenek! Tök zavarba ejtő. - Hááát igen, elég kicsi. – Szóval… nem lennék férfi, ha nem mustrálnám végig ebben a szerkójában, ami se a szűziességet, se az erényességet nem sugallja, mint a rendes apácaruhák szokták. Engem ez egyáltalán nem zavar, sőt. Egy dolog miatt érzem magam egy kicsit taplónak, hogy vak csajt méregetek ilyen pofátlanul. Mondjuk aki így öltözik, az valószínűleg nem is rója fel, mert épp az a célja vele, hogy feltűnést keltsen. - Lázadó apáca? – Nem hagyhatom szó nélkül a jelmezét. – Épp olyan merész, mint amilyen mutatós! – Bókolok vigyorogva. - Kérsz valamit? Inni vagy enni? Hozok szívesen… - Pillantok körbe, aztán kiszúrom Danát is. Tekintetem végigsiklik rajta. ~ Piroska? Dögös fűző. ~ Jegyeztem meg gondolatban, ha kiszúrta, hogy nézem és ő is felém pillant, akkor a kezemet felemelve odaintek neki. Mindenképp meg szeretném környékezni őt is ma este, hiszen ő hívott meg… és legutóbb is olyan gyorsan kereket oldott, hogy alig volt alkalmam csak pár szót váltani vele, de hacsak Mira nem pattint le, akkor ez a beszélgetés még várat magára. - Te mióta vagy farkas? Akkor még nem voltál az, amikor először találkoztunk… vagy igen? – Jennifertől tudom, hogy nekünk elméletben nincs szükségünk orvosi segítségre, Mira pedig a kórházból pattant meg, amikor majdnem elütöttem. Szóval vagy nem volt még vérfarkas tavaly tavasszal, vagy már az volt, és épp azért lépett le a kórházból, nehogy gond legyen.
Noah szavaira kiszélesedik mosolyom. Nem is lep meg a reakciója. No de ne higgye azt, hogy ilyen könnyen megszabadíthat a ruháimtól. -Nos esetleg van pár felesleges leveled?-Persze mondhatná, hogy az minek, de no itt gyerek is van, meg nem igen vagyok az a magamutogatós fajta főleg nem ennyi "idegen" előtt. Persze tudom vérfarkasok vagyunk, nem kellene szégyellnünk mezítelenségünket... Majd húsz év múlva biztosan nem fog zavarni a dolog. Addig meg csak azok láthatnak ruha nélkül, akik érdemesek rá! Közben Dana is elkezd csipkelődni. Tudom jól, hogy csak poénból mondja, de akkor sem hagyom annyiban a dolgot. -De ki mondta, hogy nem ázsiai volt? Csak ti fehérek hiszitek azt, hogy Ádám és Éva is fehér volt. De tudtommal mindenkinek a közös őse Afrikából származik. Szóval... De amúgy is ez egy jelmezes pizsiparti féleség... és a beöltözésnek pont az a lényege, hogy más legyél.-Rántom meg a vállam széles vigyorral a képemen. Közben Noah is elmondja a magáét a témával kapcsolatban, ami szintén csak megmosolyogtat. Úgy tűnik egy igazi nőcsábászt fújt ide a szél. Bár ezen nem kellene meglepődnöm egy ilyen jelmez után. -Noah ha rajtad múlna minden nőből Évát csinálnál mi?-Kacsintok felé újra, majd tovább is állok picit, hogy elindíthassam a bulit. Beszéd pipa, majd tánc. Senki nem csatlakozik hozzám, de az egyik számomra még idegen leányzó szépen odasétál és elkezd mutogatni. A táncikálás így abba is hagyom és őt figyelem. Elsőre megértem, hogy mit akar mondani, így reagálok is rá. -Örülök, ha tetszik, de ez nem csak az én érdemem. Sokan dolgoztunk rajta. Csoportos munka volt. Annak is örülök, hogy eljöttetek. Bár nem ismerem Ethant, vagy legalább is nem rémlik nekem ez a név... Esetleg kérsz valamit inni?-Ha igen akkor el is sétálok vele az asztalokhoz és, ha kiválasztotta az italt töltök is neki, majd ismét körbenézek és hangosan megszólalok. -Nos gyerekek! Mit szólnátok egy kis játékhoz?... Egy gyerekbarát felelsz vagy mersz?-Legalább ezzel jobban meg is ismerhetnénk egymást. Tudom egy némának ez egy nehéz játék, de hiszem, hogy ezt is megoldjuk majd.
Pont időben sikerült felböfögnöm a szolid kérdést. Csak kapkodom a fejem, hogy mégis miféle banda özönlik be ilyen villámtempóban, és a hozzám szóló lány arcát is jól megjegyzem magamnak, de ahogy kiszúrom Norinát, hatalmas kavics esik le a szívemről. Öcsém, én komolyan nem gondoltam, hogy ennyien vagyunk kicsik! - Hát, ha rajtam múlik, tuti nem fog iderohadni semmi! - nevetek, és közelebb is megyek hozzá megnézni, hogy mit pakol ki, ami olyan, abba pedig bele is nyúlok, hogy megkóstoljam. Közben persze módjával iszom a bontott sört is, és egy idő után már nem is tudom, hogy ki jön, meg hogy ki megy. Szemmel láthatóan mindenki népszerűbb, mint én. Ez nem zavar, csak így több időbe telik majd, amíg fel tudok oldódni. Persze a szöszmötölésemnek hála lemaradok az ikrek érkezéséről. Csak percekkel később gondolkozom el azon, hogy akkor ez most mégis mi a szar, mert ennyire azért csak nem rúgtam be egy fél üveg sörtől. Amíg mindenki a szexi apácával van elfoglalva, én kiszúrom magamnak Cleót, aki látszólag pont annyira érzi magát a közösség részének, mint én. Percekbe telik, hogy elhatározzam magam, de végül is veszek némi édességet, és oldalazva mellette termek, mellé állok/ülök, amilyen helyzetben épp találom. Felé nyújtom a tányért, hátha kér esetleg belőle, és igazán minden hátsó szándék nélkül gondolom azt, hogy mi majd jól ki fogunk jönni ma este. - Szia. Hoztam neked ennivalót. Gratulálok, Connor. Mintha ez a gesztusból nem lenne egyértelmű. Egyébként sem fog válaszolni, én meg nem beszélek jelül, úgyhogy... Érdekes lesz. Bár ha mozdulatlan marad, legalább tudni fogom, hogy nem kíváncsi a társaságomra. - Connor vagyok, egyébként. Mosolyodom el, és ha nem lenne tele a kezem, akkor még nyújtanám is a jobbomat, de így csak a vigyorgó érdeklődés marad. Idő közben az ázsiai lány ötletét bedobva kér magának kitüntető figyelmet. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy szeretnék-e nevezni a játékba, mert hát... Nem és kész. Talán majd egy kicsit később, de az fix, hogy akkor majd mindenki rajtam fog röhögni.
[Noah-Masa, majd Rahim-Aleesha (meg közben olykor Leo, ha feléled)]
Leo-ban szemmel láthatóan is túlteng a party-szellem (ha-ha), így kénytelen vagyok saját magam a tulajdon szórakozásomat intézni, de ennél nagyobb bajom ne legyen az életben, komolyan! Noah megjegyzésére azzal kapcsolatban, hogy neki szinte bárki jöhetne, aki nem pasi, széles mosollyal tekintek végig rajta, leplezetlenül legeltetve szemeimet a jégkori pályán edzett izmokon. - Ezt valahogy mindjárt gondoltam. - Találja meg tekintetem kékje az ő pillantását pár mozzanatnyi idő erejéig. Szimpatikus egy hozzáállás, mit ne mondjak, de ezt úgyis tudja, hisz volt szerencsénk már egymás húzó-flörtölő habitusához a Nanooks edzésein és meccsein egyaránt. Ezzel szöges ellentétben áll Masako viselkedése, amire kikerekedő tekintetem a válasz. Take it easy, kislány! Rád férne valami homeopátiás nyugtató, ha már a piától úgy fest, nem tudod elengedni magad. - Akárhogyan van, nem igazán tudom hova tenni ezt a kirohanást, de nem is igazán erőltetem a dolgot. Felnevetek. - Azért drága, mert ők megették volna a kígyót és tettek volna magasról az almára. - Szélesedik ki mosolyom a kulturális sztereotípia nem túl kedves voltának teljes tudatában, hisz szemmel láthatóan ugrik rá, ez pedig eddig a legszórakoztatóbb dolog ebben az egész dzsemboriban! Mégsem időzök velük sokáig, meglapogatva Noah vállát fülébe súgok egy "Sok szerencsét hozzá!"-tot, hisz úgy fest, a kiscsaj eléggé kinézte magának, ha már ennyire itt Évázik neki. Nem irigylem egyiket se, az az igazság, de ki vagyok én, hogy útjába álljak bárminek is? Na ugye! Inkább szerválok valami enyhén alkoholos tartalmú italt (akár velem tart ebben Leo, akár nem) meg egy odakészített kisebb tálka rágcsát, s a Rahim-Aleesha féle társaság felé tendálok, pontosabban egy könnyeden elegáns mozdulattal foglalok helyet a lány melletti ülőalkalmatosságon. - Aleesha. Rahim. Örülök, hogy végül csak eljöttél! - Üdvözlöm őket széles mosollyal, utóbbival még a szemkontaktust is megkísérlem közben. Előbbivel nem sok értelme lenne, azt hiszem. - Hoztam ilyen... valami rágcsát, fogalmam sincs, hogy hívják ezeket a hal formájú cuccokat, de vegyetek belőle nyugodtan! Mi a téma különben? - Érdeklődöm meg, s mindebből csupán Masako felemelt hangja az, ami kizökkent. Kissé kihúzom magam, igyekezve nem hangosan felnevetni a megszólítására. Gyerekek? Hol él ez... Anne-en kívül már mindenki büntethető korban van valamely szinten, ha jól körülnézek. Az ötletre apró sóhaj hagyja el ajkaimat. Tényleg komolyan vették a hegyiek ezt a pizsiparti témát, de akkor már hozzunk ki belőle valami jót, nem igaz? - Remek! Kezdhetjük mondjuk veled: Mersz vagy felelsz?
- Harmadikat? Csapj a szádra. Állapítom meg Phil felé, már amennyire be tudom lőni hang alapján, hol állhat, az kéne még nekem, hogy legyen egy harmadik is. Szerintem akkor már bizonyosan esélytelen lenne velem szemben bárki a világ legrosszabb testvére cím elnyeréséért. - Én jobbára sehogy, de otthon van neki ilyen számítógépes kütyüje, ami felolvassa, amit ír. Ha engem kérdeztek, ez csalás, főleg azóta gondolom így, mióta tudom, hogy miért nem beszél, de ez nem tartozik másra, akkora szemétláda még én sem vagyok, hogy kikiabáljam, amúgy tudna ő, ha akarna. - Egyébként szerintem activityben verhetetlen. Állapítom meg nevetve, nem kell komoly témákra terelni az este folyását, elvégre szórakozni jöttünk, nemde? Hát én azt is fogom tenni, ez holt biztos. - Az én ízlésemet tutira nem sérted. Elvégre, ennyi tapi is elég ahhoz, hogy rájöjjek, egész formás a hím, ép csak nem nyalom meg ajkaim szegletét, de még csak az kéne, hogy Anica szívrohamot kapjon itt nekem a produkcióm láttán. - Szívesen esem neked bárhol, és bármikor, csak ahhoz a közelben kell lenned. Csicsergem még mindig Noahnak, és ez az a pont, ahol végül is enyhén beharapom az ajkamat. Ettől még tudom, hogy nem volna okos dolog a szavakon túlszárnyalnom ilyen téren, jó eséllyel nem gyakoroltam még rá eleget Ethannel. Ám nem bájologhatok tovább, mert Anica szerint nekem itt és most ülnöm kell, hát legyen. Úgy két percig teljesen jól elleszek vele. Ám akkor felbukkan Rahim, aki valamelyest enyhíti az ikertestvérem felé irányuló morcoskodásomat. - Ketten, igen. Szűröm a fogaim között, aztán természetesen érzékelem, hogy végigmér, amit aligha bánok, bár nem tudom, hogyan festek pontosan a göncben, de sejtéseim szerint van mit nézni rajtam. Igen, a szerénységemet is otthon hagytak. Még az anyaméhben, vagy mind Anicának jutott. - Köszönöm, nagyon igyekeztem. Az igazság azonban az, hogy ez egy csöppet sem elegáns fricska a testvérem részére, ám ezt másnak nem kell tudnia, ő meg játsszon csak rajtam ördögűzőset a fejében. - Valami üdítő jó volna, mindegy mi, a szeszt egyelőre még eltolnám egy kicsit. Fogok inni, de nem én akarom elkezdeni, ne nézzenek pont annyira feslett nőszemélynek, mint amilyen amúgy vagyok. - Nem, akkor még közel sem, augusztusban történt. Inkább nem részletezném, hogy beszívtunk a drága Teremtőmmel, aztán úgy döntött, jobb lesz az összegabalyodásunkat ezzel koronázni. Azóta sem kérdeztem meg, hogy az tulajdonképpen szándékos volt, vagy csak úgy jött? - És te? Mivel kölyökbuli, nyilván te sem vagyok olyan régen az. Vagy ki tudja, azt sem tudom pontosan, ki meddig számít annak egyáltalán. Túl sok minden homályos még a számomra. A figyelmemet némileg megragadja ez a felelsz és mersz dolog, és valahol ez az a pont, amikor úgy érzem, hogy itt bizony hangyák mászhatnak a bőröm alá, lehet, hogy itt a többiek már sokkal jobban bírják, de én még közel sem vagyok ura önmagamnak, nem is nagyon értem, mit gondoltam. Meglehet, hamarosan jobbnak látom majd felkeresni Ethant, hogy kösziszépen, de elég volt. Egyszer én is lehetek megfontolt, nemde? Egyelőre azonban nem érzem úgy, hogy baj lenne, csak nem kell sokat tapiznom a Noah nevezetűt. - Nekem a hal formájú cucc is megteszi. Fordítom fejem a hozzánk csapódó Danára, és ha úgy alakul, akkor kinyúlok a rágcsa felé, hogy vételezzek belőle. Nagy a kísértés, hogy felpiszkáljam kicsit a farkasomat, hogy a szemével körbenézhessek, de végül nem teszem, nem kockáztatok. - Ohh, remélem a merést választod, az sokkal izgibb. Szúrom közbe, őszinteségi rohamom nincsen, szóval biztos, hogy én felelni nem fogok, százszor inkább csinálok magamból barmot, minthogy bárki elkezdje lehámozni rólam a külső mázt. - De ha ő nem, hát én majd merek. Ám mivel Masako dobta fel a témát, nem hiszem, hogy megfutamodna, de ha mégis, hát én önként ajánlkozom fel, amennyit eddig Danából láttam, vélhetőleg nem valami ovis stílusú feladattal dobna meg.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Elég gyorsan megteszem az utat. Egy pohár Fantát sikerül legkönnyebben szereznem, szóval ezt adom Aleesha kezébe. - Egy kicsit túlöntöttem, szóval csak óvatosan.. – Figyelmeztetem, nehogy véletlenül nyakon öntse magát az üdítővel. - És te mit tudsz? Vagyis mit fogsz tudni? – Kíváncsi vagyok, na. Általában ez a második kérdés, amit mindenkinek felteszek. Jennifer mondta, hogy többfélre vérvonal van, és mindenki másban jó, és ehhez idő kell, mire kifejlődik, de engem akkor is érdekel. Szeretnék minél több dolgot megtudni a magamfajtákról. - Hát nem. November 30-án történt. Azóta lényegében nem is tartózkodtam huzamosabb ideig a Farkaslakon kívül. Te már mész emberek közé? – Oké, csak három hónappal idősebb a farkasa az enyémnél, de ki tudja, hogy ez mekkora előnyt jelenthet? Nekem még mindig sok minden zavaros, de Jennifer folyton türelemre int, hogy ne aggódjak, idővel átlátom majd az egészet, ne akarjak egyszerre mindent. Egyébként igaza van, néha tényleg nagyon fárasztó tudok lenni a csomó kérdésemmel, de a munkámban is maximalista vagyok… szeretem, ha mindent kézben tarthatok, és jelenleg nem érzem úgy, hogy a saját életemet maximálisan kézben tudom tartani. Danára pillantok, amikor odalép hozzánk, és helyet foglal. - Szia! – Hosszabb ideig nézek a szemeibe, mint az amúgy indokolt lenne, vagy mint más… számomra közönyös nő esetében tenném. Dana egyáltalán nem közönyös, és nem csak azért, mert volt hozzá szerencsém közelebbről is. Próbálom palástolni a vonzalmam, pláne mert nem tudom, hogy a környezetünk ebből mit érzékelhet. - Nem mondhattam nemet, kedves invitálásodra. – Mosolyogtam rá, majd vettem abból a halas nem tudom miből, és bedobtam a számba. - A kölyöklét, és a „póráz” hosszúsága. – Vigyorodok el. Gondolom majd szép fokozatosan leszek hosszabb pórázra eresztve. Egy kicsit zavar, hogy beszűkült a mozgásterem, viszont tényleg bajban lennék akkor, ha emberek közé mennék, és történne valami, ami kizökkentene a nyugalmamból, és nem tudnék megállj parancsolni a farkasomnak. Általában nem vagyok se kihúzó, se hangulatromboló típus, ráadásul még játékos kedvemben is vagyok, ezért a kérdésre szinte azonnal válaszolok. - Én benne vagyok! – Kapok be még egy ilyen halas izét, majd iszok rá egy kortyot, és várakozóan végignézek a többieken.
Vannak dolgok, amik igen csak ki tudnak hozni a sodromból, de egész jól titkolom. No nem az a baj, hogy egy kölyök tűnt fel a színen a Hegyieknél, hanem vele együtt csőstül jött minden baj. Már tárgyaltak vele. Beszéltek a fejével szépen. De makacsabb egy ostoba öszvérnél is. Csak menni akar, mert azzal megold mindent. De ha tényleg gondjai vannak, mint gondol? Hogy a bajok nem találják meg? Egy kis verés mindent megold. Szokták mondani...Elég sok balgaságot hallottam és láttam már. Olyanokat is, amelyek számomra elfogadhatatlannak, oltári baromságnak tűntek. Épp szünetet tartok, vagyis folyosó és emelet cirkálást, amikor a telefonom berregni kezdett, meglepi üzenet. "Neked is ide kell jönnöd...." Na szép. És ez kérés? Óhaj? Sóhaj? Parancs! Megforgattam a szemem, és egy pillanatra elfordultam, hogy a cigarettát az egyik szemetes hamutartójában nyomhassam el. Nem érdekel mit tett a nő. Nem érdekel, hogy mit nem tett. Az érdekel, hogy mit fog tenni akkor, amit tenni fogok vele. Soha, egy másodpercre sem merült fel bennem a gondolat, amely arra buzdított volna, hogy kételyeim legyenek magammal, az életmódommal szemben. Lázas izgalom, leginkább ezzel tudnám jellemezni az életem. S nem hagyok ki csak úgy, lazán egy lehetőséget. Számomra az már nem lenne... jó. Nem vagyok császár, nem vagyok király... de megvan a magam helye a hierarchiában, méghozzá egyenesen majdnem a csúcson. És ezt nem állt szándékomban átadni senkinek, akkor sem, ha a húgomat emiatt már elveszítettem. Az Alfa elfoglalt, szóval a többi felső vezetőnek adtam át a a túlparton lévő tag üzenetét, szóval léptem is. A mélygarázsban a motoromra pattantam fel, felhúztam a bőrkabátom cipzárját és indultam. Eltévedni halálos bűn lenne. Fekete nadrág, bakancs, a bőrkabát. Ennyit viseltem jelenleg. Az órára néztem. Direkt ezt az időközt választottam arra, hogy a kis nőstényt kifárasszam. Beletelt egy kis időre, mire a falka másik feléhez felértem. De az újoncka szaga betelített mindent...Farkasom felmorrant, füleit előre hegyezte, ő már rég keresztülment volna az egész helyen, törve zúzva hogy előbb megtalálja a célját. De ez most nem az lesz. Nem szokásom felesleges köröket róni, és tudtam, hogy ha egyszer a fejembe veszek valamit, hát senki nem fog megszabadulni tőlem egészen addig, míg meg nem kapom, amire vágyom, amit akarok és amire szükségem van. A motort leparkoltam, a szagokat elemeztem, a nyomokat. S lám friss nyom vezet egy mittom én minek használt faházikóhoz. Szóval nagy léptekkel, zsebre tett kezekkel mentem közelebb. A nagy épületet figyeltem, sok energiát éreztem onnan érkezni, no de nem velük volt most dolgom. A faházikó ajtaja nyitva, a mozgás nagy oda bent. Majd a bejáratban megállva nekidőltem az ajtónak és figyeltem a háttal álló kölyköt. Milyen friss és üde... - Az élet nem osztja túl kegyesen a lapjait. Nem? - ez felért egy "miafrancot csinálsz"-al. - Látom rájöttél, hogy a remény maximum lecsitítja a félelmedet, de... nem óv meg attól, ami elől menekülsz. - jegyeztem meg, arcomon fintor rajzolódott ki, habár próbáltam küzdeni az ellen, hogy túl sok érzést tudjon leolvasni rólam. Az arcomról. Végig néztem rajta, végül beljebb invitáltam magam. Közelebb kerültem hozzá, az ajtót meg bevágtam magam mögött. - Tudod, a világ legnagyobb diktátora, aki a hatalma elejétől kezdve félt a saját bizalmasaitól is... furcsa mód, mégis természetes halált halt - közöltem szimpla tényként. Nem, nem a testét fogom megcsonkítani, azért túlzottan kár lenne. Van ennél egy nagyobb fegyverem. Az elme hatalma. - Te mitől rettegsz? - tettem fel a híres nevezetes nagy kérdést, melyre mind a kettőnk nagyon jól tudja a választ.
Fogalmam sem volt igazándiból, hogy mit keresek, egyszerűen csak.. kerestem. Majd ha megtalálom, akkor tudni fogom, hogy na igen, ő kell! Itt úgyis annyi a lom, csak akad valami, amit magammal cibálhatok! Ja igen, merthogy akartam még szerezni valamit a szobámba, egy csinos karosszéket, egy szép festményt, komódot még az előző évszázadból... Tényleg nem volt konkrét célom, csak akartam valamit, amivel feldobhatom a szobámat, hátha úgy kellemesebb lesz ott időzni. No és persze nem utolsó sorban le is akartam foglalni magam, ne terelődjenek a gondolataim minduntalan valami olyan irányába - olyan valaki irányába -, ahová nem igazán kellene. Éppen eleget őrlődtem már az elmúlt időszakban, bőven elég volt ennyi, ami azt illeti. A farkasom ezúttal is a felszínen ólálkodott - mint mostanában mindig -, mégsem taszított a háttérbe, egyszerűen csak.. elvolt. Mintha azt ellenőrizné, mindent jól csinálok-e. Már nem volt kellemetlen, vagy frusztráló az érzés, szinte már-már hozzászoktam az ilyen nyugisabb állapotaihoz, csak ne történjen semmi olyasmi, amiben minden áron részt szeretne venni és akkor minden rendben lesz. Sóhajtva csuktam be magam mögött a faház ajtaját, felkapcsolva a villanyt, hála égnek legalább áram volt itt, így nem kellett gyertyát gyújtanom, hiszen késő délutánra járt már az idő, sötétedett odakint. Amúgy sem volt túl sok ablaka a kalyibának, azok is elég picikék, tuti nem láttam volna semmit, úgy pedig semmi értelme nem lett volna a dolognak. Még kisebbnek tűnt a hely, mint a pizsamapartikor, talán nem is meglepő, hiszen akkor kicuccoltunk, most pedig minden itt volt, te jó ég, de még mennyi minden! Halvány mosoly szökött ajkaimra, amikor észrevettem a padlót borító vékony porréteg alatt a megfakult konfetti szemcséket. Mennyit szenvedtünk, mégsem sikerült felkaparni a földről, úgyhogy inkább hagytuk a fenébe, úgysem hinném, hogy olyan gyakran jár erre bárki is... Egy éve is talán már annak a bulinak... Újabb keserű sóhaj szökött ki ajkaimon, hiszen akkor még minden rendben volt. Mennyi minden történt azóta, pedig csak egyetlen évről beszélünk! Belegondolni is félelmetes. EL is hessegettem inkább a gondolatot, kár a múlton merengeni, amikor az már úgysem jön vissza. Úgyhogy inkább nekiláttam a kutakodásnak, hátha tényleg találok valamit, ami elnyeri a tetszésemet. Tíz perce sem lehettem itt, amikor ismeretlen energiákat véltem felfedezni, vagyis ismerős volt, de mégsem.. Mintha hasonlított volna Lilire, de egészen biztosan nem ő volt, akkor pedig... Csakis a Kölyke lehet! Hallottam, hogy Teremtett, de még nem láttam a szerencsés választottat, lerohanni viszont tuti nem fogom, de ha az erdőbe megy, lehet utána megyek. Farkasom kíváncsian fordította pofáját a kis nőstény felé és szimatolt bele a levegőbe, mozdulni azonban nem mozdult, érdeklődésének mindössze ennyivel adott jelet, ennél többet senki ne várjon tőle, a mostani helyzethez képest már ez is haladásnak számított. Fogalmam sem volt róla, ki lehet, de bíztam benne, hogy hamarosan fény derül majd a titokra.
Nem régóta voltam még csak itt, s nem is nagyon mászkáltam eddig még a Lakterületén se belül. Az új szobám falain belül minden sokkal biztonságosabbnak tűnt, nem kellett esetleg attól tartanom, hogy a farkasok területén belül csak úgy valaminek a hatására elkezd előbújni a farkasom, hiszen még nem igazán tudtam irányítani, visszafogni őt. Amennyire számára fura volt ez az egész, annyira volt nekem is. De még is úgy éreztem, hogy szerencsés vagyok, mintha a hiányzó darabot visszakaptam volna az élettől, azt amit egykoron elveszítettem, vagy talán sose volt az enyém. Kíváncsi volt, akár csak én. Sok dolgot éreztem, de még nem igazán tudtam azt, hogy mi mi igazából. Egyszerűen csak próbáltam figyelni, s minél több dolgot elsajátítani. Az átváltozás még mindig eléggé fájdalmas volt, de talán egy hangyányival jobb volt, mint az első. Pár napja bújtam elő először az odúmból, de akkor is csak rövid ideig. Lassan sétáltam a határokon belül, hiszen megígértem, hogy nem fogok egyedül elkóricálni ezen kívülre. S én pedig be is akartam ezt tenni. Természetesen, azért korábban is megmutattam magamat, de úgy igazán a szárnyaimat ilyen téren csak pár napja kezdtem el. Mosolyogva köszöntem, ha valakivel összefutottam, hiszen ismertem az illemet. A lépteim egyáltalán nem voltak sietősek, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy pontosan merre szeretnék menni, vagy mit szeretnék csinálni. Szerettem volna Payne-t újra látni, ahogyan Darren-t is és aput is, de nem volt lehetséges. Én pedig szép lassan elkezdtem elfogadni ezt. Szerettem volna Payne-nek is elmesélni azt, hogy már egyáltalán nem olyan rossz minden, mint amikor először találkoztunk. Sőt, itt igazán szabadnak éreztem magamat ennek ellenére is, illetve tényleg boldog voltam. Mint amikor megtalálod az űrt betöltendő dolgot. Én megleltem hála Lilianne-nek. A lakások között sétálgattam, amikor valami fura zajra lettem figyelmes. Mintha csak valaki keresett volna valamit. Próbáltam minél halkabban közelebb menni a zajforrásához, amikor is megpillantottam egy faházat. Kicsit jobban magamhoz öleltem a könyvet, aminek a társaságában útra keltem. A lépteim viszont egyre közelebb vittek. Újra éreztem valamit, de úgy érzem sose fogom tudni megtanulni, hogy melyik megérzés pontosan mit is jelent. Na jó ez nem teljesen igaz. Az ajtót óvatosan nyitottam ki résnyire, hogy bekukkantsak, hátha valami ismerős lappang ott bent, de rá aztán nem számítottam. A könyv sietve csúszott ki a kezem közül és hangosan koppant a földön. Csak figyeltem az előttem álló lányt és azt hittem, hogy képzelődöm. Ez tényleg igaz? Tényleg ő az? – Payne? – kérdeztem meg úgy, mint aki nem hisz a saját szemének, de tényleg alig tudtam elhinni, hogy pont itt találkozunk újra az unokanővéremmel, viszont az élet mindig is szeszélyes volt, így talán annyira nem is kellene csodálkoznom…
Hallottam, hogy nyílik az ajtó, éppen ezért a kotorászást is felfüggesztettem egy kis időre, hogy megfordulva nézhessek szembe azzal, aki betévedni szándékozik a kis sufniba. Jobban mondva Lili Kölykére, csakhogy amit láttam, na.. hát arra végképp nem számítottam! A kezemben volt egy kisebb fadoboz, hangosan koppanva hullott a földre és még a szám is képes voltam eltátani egy kicsit. - Madison? - kérdeztem én is, merthogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy mindössze csak képzelődöm és ez valami buta tréfa, esetleg álmodom, de nem, ez a valóság volt, tényleg Madison állt előttem és igen, ő Lili Kölyke. - Egek, te jó ég! - térek magamhoz, mosolyra kunkorodik szám széle, ha valaki kívülről látna minket, tuti jót nevetne, ahogyan egymás neveit ismételgetjük, mintha kísértetet látnánk. Mindenesetre én nem cicóztam tovább, meglendültem, hogy gyorsan szüntessem meg a kettőnk közötti távolságot, hogy ölelésembe zárhassam őt. A farkasom kíváncsian szimatolt a kis nőstény felé, de még mindig nem közeledett felé, ő így is tökéletesen látta, ha akar valamit a másik, akkor majd ő közelebb fárad, merthogy az én fehér bundásom biztos nem mozdítja a füle botját se, az biztos, annyira azért nem érdekli az idegen szerzemény. - Azt a mindenit, el sem hiszem, hogy pont itt találkozunk újra! Mi történt veled? - azt nyilván érzem, hogy farkas lett belőle és, hogy Lili kölyke, de.. mikor is találkoztunk? November? Október? Egek, de régen volt! Ugyanakkor meg, ha mindössze ennyi idő alatt ilyen jelentős méretű változás állt be az életében... Ó, te jó ég, még mindig nem hiszem el! - Na jó, mindent el kell mesélned, méghozzá most azonnal! Gyere - azzal kézen fogtam, hogy beljebb húzzam, volt ott két rozoga szék is, de pillanatnyilag jobb nincs, úgyhogy ez megfelelő lesz. Farkasomnak mondjuk nem tetszett annyira a helyzet, ő nem volt kifejezetten kíváncsi a nőstényre, de bíztam benne, hogy ellenérzését a hűvös energiáimon túl nem kívánja semmivel sem jobban kifejezni.
Lehet lassan hozzá kellene szoknom, hogy itt sorra váratlan meglepetések érnek, aminek részben örülök, másrészt meg kicsit félek is, hiszen nem akarom, hogy csak úgy előbújjon a bundásom. Nem azért, mert olyan vérmes lenne, de annyira nem tudom még uralni őt, hogy csak úgy azt akarjam szaladgálhasson. Pedig jó lenne, de az még hosszú idő lesz, hiszen a kínai falat se két nap alatt építették fel. S eddig elég ügyesen mentek a dolgok, ha nem is tökéletesen, vagy nem is „hiba” nélkül, de úgy érzem azért Lilianne büszke lenne rám. Úgy ejtettük ki egymás nevét, mintha valami csodát láttunk volna, s úgy koppant a földön a könyv, mintha csak ennek megpecsételésének akart volna hangot adni, vagy csak egyszerűen szeretett volna minket észhez téríteni, hogy „Hahó, ébresztő. Ez itt a valóság farkaskák!”. Éreztem, ahogyan a farkasom is kicsit mocorogni kezd, de szerencsére nem túlzottan, így nem lehet baj, vagyis nagyon remélem. - Te tényleg itt vagy, s nem csak képzelődöm… - szólalok meg végül nagy nehezen, s kicsit talán úgy, mint egy idióta, de nem tehetek róla. Ajkaim széles mosolyra húzódnak, de mire észbe kapatnék, addigra Payne már előttem áll és a következő pillanatban már az ölelését érzem. Egy pillanatra újra meglepődök, de végül én is viszonozom a gesztust, hiszen örülök annak, hogy itt van és nem kell azon törnöm tovább a buksimat, hogy miként is találkozhatnék vele. Szerettem volna jobban megismerni, de azt is tudtam, hogy jobb óvatosnak lennem jelenleg. Viszont ő annyira magabiztosnak tűnt, hogy egy pillanatra még az is megfordult volna a fejemben, hogy jóval idősebb, mint aminek mondta magát, ha nem tudnám, hogy az unokanővérem. Közben pedig a kicsit tarka bundásom újra kezdte elő dugni a buksiját és figyelni a másikat. Tett felé egy lépést, de utána inkább megállt. Talán rá is ragadt valami az óvatosságból, a Teremtője tanácsaiból… Mielőtt pedig válaszolhatnék a kérdésére beljebb invitál, végül találunk is két széket, s azon foglalunk helyet. Kell pár perc mire sikerül megtalálnom a hangomat, de addig a helységet veszem szemügyre. - El se hiszem, hogy te is itt vagy. Annyira örülök neked! – szólaltam meg végül lelkesen és boldogság szikrája fellelhető volt az íriszeimben is. Tudtam, hogy nem erre kíváncsi, de ilyen helyzetben úgy se azt kapja elsőre az ember, amit várna. – Nem régóta vagyok még csak itt. November eleje óta, azóta nem is nagyon hagytam el a kuckómat. Jobb óvatosnak lenni, mint bajba keveredni vagy azt okozni.... – darálom sietve a dolgokat, majd a szőke tincseimbe túrtam. – Lilianne-t a virágüzletben ismertem meg. Volt valami fura dolog, ami miatt úgy éreztem, hogy bízhatok benne, aztán találkoztunk még, kockáztattam és ő mutatta meg ezt a világot nekem. S amikor még csak bepillantást nyertem, akkor úgy éreztem, hogy végre hazataláltam, hogy végre megleltem azt, ami a bennem tátongó ürességet kitöltheti. De te hogyan? Mióta? – rövid beszámoló volt, talán kicsit kesze-kusza is, de hát ilyenkor az ember ne várjon csodát, amikor a boldogság és a sokk keveredik az emberben. S talán ez a dolog a kérdéseimre is igaz volt.
- Nem, nem képzelődsz, valóban itt vagyok - szaladt szélesebb mosolyra a szám, ahogyan a lányt figyeltem. Tényleg eszméletlen hihetetlen volt, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy pont itt fogjuk egymást viszont látni, hogy valaki beharapja. Elmondhatatlanul örülök neki, éppen ezért ölelem meg, hogy ne csak szavakkal, hanem tettel is kifejezzem mindazt, ami bennem kavarog. A farkasom ledobja magát, nem szentelve különösebb figyelmet a kis nősténynek, amikor az első lépés megtétele után a tarka inkább megáll és nem mer közelebb jönni. A fehérnek így már nem is olyan érdekes. Húzom inkább magam után Madisont, hogy aztán leüljünk valami székre és elkezdjem faggatni. - Eszméletlen hihetetlen, mert tényleg nem gondoltam volna, hogy pont itt fogjuk egymást viszontlátni. Én is rettentően örülök neked! - válaszoltam neki továbbra is szélesen mosolyogva, aztán pedig türelmesen vártam, amíg összeszedi a gondolatait és mesélni kezd. Figyelmesen hallgattam minden egyes szavát. - November eleje óta? Egek, az azért durva, hogy eddig még egyszer sem futottunk egymásba! - adok hangot is a csodálkozásomnak, bár ha tényleg nem nagyon mozdult ki Lili házából, akkor annyira nem is meglepő a dolog, hogy elkerültük egymást. Mondjuk, amennyit az utóbbi időben a lakban tartózkodtam, talán nem is annyira meglepő a dolog… - Jól tetted, hogy kockáztattál, Lili biztosan csodálatos Teremtő - lágyultak el némiképp a vonásaim. Kívánom neki, hogy remekül boldoguljon majd a farkasával és a világért se kelljen olyasmit, vagy hasonlót átélnie, mint nekem. Nem mindegyik Kölyöknek akadnak ilyesmi problémái, remélem Mad hamar megtalálja az összhangot a bundásával. - Úgy tűnik ez a hely már csak ilyen - szaladt szélesebbre a görbület az arcomon, hiszen én is itt találtam meg az otthonomat. - Én már kicsit több, mint két éve élek idefent - válaszolok egy gyors fejszámolást követően. - Az első lehetőségemet eltékozoltam, most a második esélyemmel élek - húztam el a számat, mert fogalmam sem volt, hogyan magyarázhatnám el ezt, ráadásul túl büszke sem voltam rá, ami azt illeti. - Az első farkasom egy olyan hímtől kaptam, aki minden szó nélkül eltűnt és itt hagyott, én pedig.. összezuhantam. Ebből a gödörből rángatott ki a jelenlegi Teremtőm úgy, hogy átharapott - elég bőséges volt az elmúlt két évem, két mondatban összefoglalni nem is igazán lehetne, de a lényege nagyjából ennyi volna. - És mesélj, milyen? Lili, a farkasod, az új élet? - tereltem inkább vissza rá a szót, meséljen arról, hogyan érzi magát ebben az egészen új világban.
Szavak helyett hamarosan már a tettek beszélnek és az ölelése segít elhinni azt, hogy ez tényleg a valóság és nem csak képzeletem szüleménye. Jó érzés úgy köré fonni a karomat, hogy nem kell attól tartanom, hogy valaki meglát, vagy esetleg baja lehet. Így pár másodperc után már én is sokkal bátrabban ölelem meg. A farkasom megáll, figyeli a másikat és nem mer tovább menni. Mintha a percek csak repülnének, de amikor a másik is ledobja magát, akkor óvatosan tesz felé még egy lépést, hiszen ő is pontosan annyira bátortalan, mint a testvére, vagyis én. Vagyis gondolom valami olyasmik lettünk a farkassal. Ha őszinte akarok lenni, akkor még nekem is szokatlan és káoszos egy picit az egész, de azt pontosan tudom, hogy végre teljesen önmagam vagyok és a hiányzó darabomat is megleltem, ami nélkül oly sokáig üresnek éreztem. Pár pillanattal később már a széken foglalunk helyet, de még mindig hihetetlen ez az egész. - Ha ez megnyugtat, akkor én se gondoltam volna azt, hogy itt fogunk összefutni. S sokszor gondolkoztam azon, hogy miként adjam tudtodra, hogy jól vagyok és nem kell aggódni, de még se találkozhatunk úgy igazán. – ajkaim boldog mosolyra húzódnak, de azért picit zavarban is vagyok, így a szőke tincseimmel kezdek el babrálni. Szerettem volna vele is és papítóval is találkozni, de nem szerettem volna állandóan valakit megkérni, hogy ügyeljem rám. Nem akarok teher lenni senkinek se… - Háát, valójában annyira nem… - kezdek vele bele óvatosan, majd Payne-re pillantok. – Igazából most először dugtam ki egyedül az orromat. Inkább eddig Lilianne lakásában húztam meg magamat. Még ha tudom is, hogy itt akkora gond lehet, vagyis gondolom… - húzom ajkaimat egy féloldalas mosolyra, de ez se az igazi. Tényleg nem akarok bajt keverni és eléggé bátortalan vagyok még ilyen téren, de idővel talán én is talpraesettebb leszek, mint a többiek. Csak annyi újdonság van itt, hogy néha félek attól, hogy bármi hirtelen mozdulat vagy érzés tör rám, akkor elszabadul a kis foltos… - Igen, az. De nem csak Teremtőnek az, hanem remek személy. Olyan, mint egy földre szállt angyal. – mosolyodom el újra, hiszen tényleg annak tartom, még ha ez picit gyerekes is. De tényleg csodálatos személy és remek Teremtő. Bár nincs sok viszonyítási alapom, de úgy érzem, hogy nála jobbat nem is kérhetnék. Szavaira pedig csak jókedvűen bólintok, hogy igaza van. Csendesen és kíváncsian hallgatom azt, amit mond, de a mosoly egy pillanatra se tűnik el, vagyis csak akkor, amikor azt említi, hogy magára hagyta a teremtője. Nem is értem, hogy miként képes erre valaki. – Sajnálom… remélem azóta viszont már egy remek teremtőt kapták… - szólalok meg óvatosan, hiszen nem akarok kényes múltbéli eseményeken táncolni, de még se tudok teljesen lakatott tenni a számra. - Mondjuk azt, hogy olyan, mintha valami fura mesébe csöppentem volna… - szólalok meg egy kisebb kuncogás közepette. – De komolyra fordítva a szót eléggé hihetetlen ez az egész. Lil, igazán tündéri és úgy érzem, hogy kaptam egy védelmező nővért a sorstól. A farkasommal még eléggé szokjuk a másikat, de szerencsére úgy érzem, hogy eddig egész jól megtaláltuk a hangot. Az új életem meg eléggé káoszos, de nem bánom. Kicsit félek is, hogy ostobaságot fogok csinálni, de azt hiszem ez normális, vagy nem? – pillantottam rá óvatosan, hiszen tuti kicsit káoszos, ahogy beszélek róla, de tényleg nehezen tudom szavakba önteni mind azt, amit érzek….
- Ez ismerős probléma, ilyenkor elég nehéz úgy nem mondani el az igazságot, hogy ne érezd magad szarul utána - húztam el a számat, hiszen én is átéltem már egyszer ugyanezt, bár nekem nem sok értesítendő személyem volt, Emmáról pedig kiderült, hogy szintén farkas, ezért is dolgozhatok a stúdióban Kölyök létemre. - És most már nem is kell ilyesmin gondolkoznod! - kuncogtam könnyedén, hiszen itt vagyok, most már tudom, mi történt vele és miért nem tudtunk néhány hónapig beszélni. - Nem, itt a Lakban nagy biztonságban vagy, ha valami történne, egészen biztosan pillanatokon belül akadna valaki, aki a segítségedre siet - biztosítottam afelől, hogy itt tényleg nem lehet túl nagy gond. - Egyébként tökéletesen megértem, hogy nem igazán szerettél volna kijönni Lili lakásából, nem olyan meglepő a dolog, eleinte én is félénk voltam - a túl sok változás, a szélesedő érzékek, a farkasom, a többiek. Aztán hamar átfordultam a másik oldalra és mindenáron menni akartam, felfedezni, szerintem Madison esetében is eljön majd ez az idő, ha nem éppen most kezdődött el. - Igen, Lili valóban olyan - bólintottam egyetértően, azért jó lehet, ha valakinek olyan Teremtője van, mint Lili. Bár én sem panaszkodhatok Darrenre, annak ellenére sem, hogy most éppen fasírtban vagyunk, mert ahogyan Mad Lili esetében, úgy én sem kívánhatnék jobbat Darren helyett. Némi hiányérzet üti fel bennem a fejét, de farkasom hűvössége máris feljebb csap kissé, hogy elfojtsa az érzést. Neki is hiányzik, tudom jól, de a világért sem mutatná ki. - Nincs mit rajta sajnálni. Most már nincs - húzódott halovány mosoly az ajkaimra. Ryan volt és ennyi, nem több. Most már nem több. - Igen, hatalmas szerencsém volt, hogy kaptam egy második esélyt tőle - szerintem a második esély és az, hogy hatalmas szerencsém volt, sok mindent elmond, nem is kell bővebben részleteznem. - Igen, eleinte tényleg olyan - kuncogtam vele együtt, nekem is az volt. Egészen addig, amíg el nem jöttek a komolyabb edzések, a megannyi fájdalom, Ryan távozása, az átharapás… Kemény ez a világ, borzasztóan kemény, de ezt még eszem ágában sem volt megosztani a lánnyal. - Most már mindenki olyan lesz, mintha a védelmező testvéreid lennének, hiszen ez itt egy hatalmas család - céloztam ezzel a falkára, én tényleg megtaláltam itt a családomat. - Kívánom, hogy a továbbiakban is meglegyen majd ez az összhang - mosolyodtam el kedvesen, arról persze mélyen hallgatva, hogy én épp válságban voltam a farkasomat illetően. De hittem benne, hogy kilábalhatunk ebből, tudtam, hogy ki fogunk, ki kell, hiszen hosszútávon ebbe egészen biztosan beleőrülnék. - Káoszos? Sikerült elrendezni a dolgokat, amik.. tudod, ott a sétányon.. Jól éreztem, hogy valami baj van? - kicsit nehéz erről kérdeznem, mert nem is tudom pontosan, mi volt az az egész, de kíváncsi vagyok, mert érdekel, hogy mi van vele. - Persze ha nem szeretnél beszélni róla, akkor nem kell! - fűzöm gyorsan hozzá, mert bizonyára mindenkinek vannak kényesebb pontjai, nem szeretnék ajtóstul belerontani az egyikbe. - Igen, ez szerintem minden Kölyöknél normális, de aztán idővel ráérzel majd, mi az, ami ostobaságnak számít és mi az, ami csak annak tűnik számodra - kacsintottam rá játékosan, hiszen ezt így véltem, meg fogja majd találni az egyensúlyt, ebben szinte teljesen biztos voltam. - Segítesz keresni nekem.. valamit? Igazándiból nem tudom, pontosan mit szeretnék, csak valamit a szobámba, amivel feldobhatom. Egy csinos karosszéket, egy komódot az előző évszázadból, vagy egy szép festményt… Amolyan „majd ha rám kacsint, tudni fogom, hogy ő kell” alapon. Meg itt amúgy is egy csomó leselejtezett tök jó cucc van, lehet te is találsz valamit - vázoltam fel a mai programomat, hátha tetszik neki és szívesen becsatlakozna, no meg addig is együtt tölthetjük az időnket. - Persze ha mész valahova, nem tartalak fel! - teszem még hozzá, hiszen tuti, ami a tuti.
- De akkor te már … mármint múltkor…- kezdek bel kissé zavarodottan, hiszen eléggé új számomra ez az egész dolog. Lehet, hogy már eltelt jó pár hét, s már egy-két hónap is a hátam mögött van, de még akkor is új. – amikor múltkor találkoztunk, akkor te már farkas voltál ezek szerint. De egyedül, hogy tudtál a városba menni? – szólalok meg csodálkozva, hiszen neki már ennyire jól menne két év után, hogy nincs is szüksége valakire, aki esetleg a farkasát visszatartaná, ha gond van? De az se kizárt, hogy butaságot kérdeztem, de talán annyira nem gond, hogy ennyire érdeklődő vagyok ilyen téren. - Tényleg? Nem tűnsz olyannak, mármint most olyan határozott vagy, mint aki nem is kölyök lenne, hanem mint aki biztos dolgában. – mosolyodom el óvatosan, hiszen tényleg olyannak tűnik, mint aki ezer éve farkas. Vajon én is egyszer ilyen leszek? Egyszer sikerül végre bátornak lennem és nem félni attól, hogy esetleg bajt keverek itt? – Most már itt vagy, így lehet többet dugom ki majd a nozimat, mármint ha nem zavarlak. Téged mégis csak többen ismernek itt, engem annyira nem. – teszem hozzá óvatosan, mert nem akarok a nyakán se lógni, de így talán könnyebben menne az ismerkedés is, ha olyan személy vezetne körbe, aki esetleg elmondaná, hogy ki milyen, merre érdemes kószálni. Lilianne is elmondta, de annyi volt az információ, hogy kész csoda lenne, ha minden megmaradt volna az elmémben. - Jól ismered őt? – pillantok rá kíváncsian, hiszen a szavai ezt sugallják. Fogalmam nincs, hogy milyenek a többiek, egyedül egy személyt ismerek még itt és alig akartam elhinni, hogy Darren itt él. Remélem, hogy őt is majd többször láthatom, de az még el fog dőlni, gondolom idővel. - Akkor azt hiszem mind a ketten szerencsések vagyunk, hogy a magunk módján megkaptuk a második esélyt. Ki a Teremtőd? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen ő tudja, hogy kinek a kölyke vagyok, de én még nem igazán. Nehéz megszokni a megérzéseimet, illetve minden annyira kusza, hogy csak na. De majd idővel, legalábbis jelenleg még mindig bizakodó vagyok, hogy nem fogok csalódást okozni Lilianne-nek. - Nagycsalád. Hmm, ez érdekesen hangzik, de biztosan igazad van. Talán hamarosan meg is tapasztalom, ahogyan azt is remélem, hogy sok galibát nem fogok okozni senkinek se… - mosolyodom el bátrabban, majd az unokanővérem arcának a vonásait figyelem. Nem sokban hasonlítunk, de mégis van valami megfoghatatlan érzés, ami összeköt vele. Talán ezt hívják testvéri szeretetnek, igen, azt hiszem így van, hiszen az öcsém iránt éreztem még ezt a fajta szeretetet, akiről mint kiderült, hogy nem is az öcsém, de hát nem a vér jelenti mindig a családot. Ezt már megtanultam. – Köszönöm, s remélem így lesz. Bár még azt hiszem, hogy korántsem jelenthetem ki, hogy mindig meglesz. Előbb még meg kell szoknunk egymást. – teszem hozzá óvatosan, hiszen csöppet se akarom elbízni magam, majd idővel kiderül, hogy mennyire leszünk összhangban…. - Igazából már akkor is elmondtam volna, de nem ment és nem is volt lehetséges. – hangom alig hallatszódik, mintha kiszáradt volna hirtelen a torkom és lopva körbepillantok, miközben ajkaimat benedvesítem. Érzem, hogy a farkasom is jobban mocorogni kezd, így inkább nem mondok semmi lényegeset, mert nem hiszem, hogy túl jó lenne, ha hirtelen elkezdenék átváltozni és hosszú perceken át előtte szenvednék és esetleg bundásbőrbe bújnék… – Nem, azóta nem jártam ott – nem mondanám azt, hogy otthon, mert ez az én otthonom. – Az utolsó találkozásom Lili-vel idehozott már, de nem bánom. Nem szeretnék visszamenni oda. – sütöm le a szemeimet, hiszen nem olyan könnyű róla beszélni, de idővel menni fog. Azóta a gyűrű is lekerült az ujjamról és a nyakláncomon kapott helyet, de nem azon, amit együtt vettünk, hanem ami már előtte is ott lógott a nyakamban. Nem törölhetem ki azt, hogy férjhez mentem, de nem is akarom viselni a gyűrűt. Talán idővel még jó messzire el is hajítanám, hogy végre tényleg szabadnak érezzem magamat. - Remélem, s köszönöm, hogy meghallgattál. – mosolyodom el barátságosan, s közben őt fürkészem kicsit szélesebb mosollyal az arcomon, majd egy szőke tincset a fülem mögé igazítok. - Szívesen maradnék, jó mókának tűnik és addig is tudunk akár beszélgetni. – állok fel én is sietve, majd elkezdek kotorászni a dolgok között, majd percek múlva találok egy vicces maszkot, amit sietve tartok az arcom elé. – Payne? – szólítom meg, majd ha rám néz, akkor vele együtt nevetek, hiszen kicsit kopott, kicsit törött, de mégis egykoron egy dísz volt, ami az illető arcát elfedte. – S akkor te már egyedül dolgozol? – kérdezgetem közben őt tovább, s egy pillanatra se hagyom abba a sok cucc közötti kotorászást. Végre csinálok valamit, s nem csak otthon gubbasztok és még őt is megtaláltam. Már csak apát kellene, de fogalmam sincs, hogy miként…
- Igen, így van - bólintottam halvány mosollyal ajkaimon. - Nem voltam egyedül, ami azt illeti. Egy Mentort megkértem, hogy kísérjen el, de szerencsére messzebbről is megérzi, ha valami baj van, így nem kell állandóan a sarkamban topognia, főleg így, hogy most már azért egyre jobban megy az önkontroll - bár jelen pillanatban azért nem mondanám, hogy olyan hű, de profi lennék benne, hiszen most is a felszínen ólálkodott, de ezt is megtanulom majd kezelni, biztos vagyok benne. - Most igen, az vagyok, de velem sem volt ám ez mindig így! - kuncogtam röviden. - Te is belejössz majd idővel, amikor természetessé válik ez az.. egész - tártam szét a kezemet mosolyogva, célozva ezzel az egész világunkra. Majd belejön, bíztam benne. - Dehogy zavarsz! - vágtam rá egyből szélesedő mosollyal. - Nagyon szívesen körbevezetlek és ha gondolod, a Lakban élő Kölyköknek is szívesen bemutatlak, hátha velük könnyebb megtalálni a közös hangot így az elején - hiszen mégiscsak sorstársak vagyunk, vagy mifene. - Mármint Lilit? Nem, azért azt nem mondanám, nem volt még szerencsénk túl sokszor személyesen összefutni, de egy hatalmas házban lakunk, azért hallunk és látunk elég sok mindent a másikról - oké, a begubózódott egyéneket kivéve, de mivel pl Lili Darrennel is nagyon jóban van, így az ő esetében ilyesmi nem áll fent. - A Teremtőmet Darrennek hívják, szívesen bemutatlak neki is majd, ha gondolod - nem vagyok gondolatolvasó, úgyhogy nem tudhatok, hogy ők ismerik egymást, de így meg csak úgyis nagyobb lesz a meglepetés, nem igaz? - Eleinte ez is furcsa, de majd megismered őket - mosolyodtam el biztatóan, én sem nagyon akartam elhinni az elején, hogy mi egy család vagyunk, de idővel azért jobban rálát a farkas lánya a dolgokra, pedig én még csak két éve élek a Lakban, én sem láthatom még a teljes képet. - Kölyök vagy, szóval ha okozol sem olyan nagy probléma. A többiek segítenek majd, ebben biztos lehetsz - persze kivételek mindenhol vannak, de majd erre is fény derül idővel. - Persze, ez mindenkivel így működik, még köztünk sem tökéletes az összhang - vontam meg a vállam, elfordítva róla egy rövid időre a tekintetem. Ez most különösen kényes pont volt, de kár lenne ilyesmivel elrontani a hangulatot! - Én nem erőltetek semmit, de ha szeretnél beszélni róla, akkor itt vagyok. Akár most, akár a jövőben - bíztató mosoly görbült ajkaimra, hiszen ez így volt, egy család voltunk, most már kétféle módon is és én igazán szerettem volna jó kapcsolatot építeni ki kettőnk között. - Kívánom, hogy rendbe jöjjenek majd azok a dolgaid is - nyúltam a kezéért és szorítottam meg bátorítóan, érezze csak, hogy most már nincs egyedül, nem csak én vagyok itt neki, hanem egy egész falka. - Ne viccelj, ezen nincs mit megköszönni! - kacsintottam rá, hiszen ez számomra természetes volt és lesz is mostantól mindig. - Nagyszerű! Akkor vágjunk bele! - csaptam össze a két tenyerem, fel is állva ezzel sé belevetve magam az itteni forgatagba. Amikor a nevemen szólított, egy „hm?” elhangzása után fordultam felé, meglátva pedig a maszkot, felcsendült a jóízű nevetésem is. - Óh, kifejezetten jól áll! Szerintem megtarthatnád, hátha lesz valamikor álarcos bál - fűztem hozzá szélesen vigyorogva, a görbület pedig még terebélyesebb lett, ahogyan én is rátaláltam valamire. - Egek, ezt nézd! - nevetős hanggal emeltem fel a gyűrött, piszkos ruhadarabot, mely szebb napjaiban fehér lehetett. - Szerinted ez egy esküvői ruha? - egyszerű szabású volt, de volt némi csipke a nyakrésznél és az ujjainak végén is, ráadásul a fehér színből egyből erre következtettem. - Szerinted ki mehetett férjhez ebben? - ha a raktárban van, biztos tartozik valakihez, bár aztán leesik, hogy Madison valószínűleg nem ismeri még annyira az itt lévőket, hogy tudjon érdemben tippelni. - Tök menő, nem gondolod? Régen biztos nagyon szépen nézett ki - de mivel elég menthetetlennek tűnt, ezért inkább visszatettem oda, ahol találtam. - Nem kifejezetten, a Ridley fotó stúdióban dolgozom, ami az egyik falkatag tulajdonában áll és ő vállalta értem a felelősséget, úgyhogy ezért tudok dolgozni nála - hatalmas szerencsém van ezen a téren, ami azt illeti, nem tudom, mit kezdenék magammal, ha nem tudnék dolgozni. - Óh, igen! Ezt nézd, pontosan ilyesmit kerestem! - emeltem fel egy kisebb tükröt, ovális formája volt, gyönyörű, régi kerettel. - Atya ég, még csak egy repedés sincsen rajta! - derült fel az arcom, ahogyan óvatosan kimenekítettem a csodás darabot a többi lom közül. - Ezt egészen biztosan megtartom és kirakom majd a szobában - az ajtó mellé vittem, hogy biztos helyen legyen. - Te találtál valami érdekeset? Mert én annyira beleszerettem ebbe, hogy máris mennék feltenni a szobámba, szeretnél elkísérni? - kérdeztem kíváncsian, teljesen bezsongva és ha rábólintott, akkor máris indultam kifelé. Egyrészt jó alkalom volt, hogy a szobám is megmutathassam, bár egyelőre Willow-nál laktam, de tökéletes lehetőség volt arra is, hogy tovább beszélgethessünk.
// Nem tudom, hogy szeretnénk-e még valamit, de ha csak nem írsz olyat, akkor ez volna a záróm és köszönöm szépen a játékot! <333 //
- Ohhh, értem. – Igen, ezt már más is felajánlotta, hogy elkísér, ha nagyon kiszeretnék mozdulni, de eddig nem túlzottan vágytam rá. Jó volt a biztonságos helyen lenni, vagyis Lilianne házában és azon belül is a szobámban. Nem töltöttem minden időmet ott, de nagy részét igen, s idővel talán bátrabb is leszek. – Remélem igazad lesz, de majd eldől idővel. Amúgy se egy nap alatt építették a kínai nagy falat se. Mindenhez idő kell, ehhez meg pláne. – mosolyodtam el a végére, hiszen tényleg eléggé szokatlan volt. Jó érzés volt, de ugyanakkor néha talán picit ijesztő is, vagy nem is tudom, hogy mi lenen a legeslegjobb szó rá. - Köszönöm előre is, akkor ezt majd megbeszéljük, hogy mikor lenne jó, hiszen biztos ezer egy dolgot van neked is. – pillantok rá barátságosan, hiszen még én se akarok mindenhova eljutni. Jobb lenne előbb kicsit nagyobb bátorságra szert tenni, meg akkor ezek szerint most én lennék itt a legkisebb? Hmm, ki tudja. Majd kiderül ez, ha a többiekkel találkozom. - Olyan, mint egy nagycsalád, vagyis gondolom. A hallottak alapján erre tudok gondolni, de ez szerintem nem baj. Legalább mindenki megleli azt, ahova tartozik. – a mosoly pedig továbbra se tűnt el az arcomról. Jó érzés volt itt lenni és beszélgetni vele, s egy-két dolgot megtudni erről a csipet csapatról, s azokról, akikkel együtt élek, még ha nem is teljesen a szó szoros értelmében. - Rendben, szívesen megismerném. – nem árulom el, hogy valószínűleg már ismerem, hiszen kár lenne találgatásba esni és nem is biztos, hogy egy Darren van itt, így majd kiderül. Legfeljebb nagy lesz a meglepetés és kiderül, hogy még inkább egybeforrnak a szálak. Csendesen hallgatom azt, amit mond, majd bólintok a szavaira, de nem mondok semmit se rá, hiszen már Lil is próbált meggyőzni, hogy nem okozhatok nagy galibát és segíteni fognak, ha gond van. Jelenleg pedig az, hogy hosszú percek szenvedése után bukkan elő csak a farkasom szerintem szerencse, mert még idejében le tud valaki állítani, ha nagyon rossz helyen akarna előbukkanni, a szenvedésre meg bármit ki lehet találni. - Köszönöm szépen, s egyszer talán elmesélem, ha majd itt lesz az ideje. De amúgy se vidám téma, így kár lenne elrontani ezt a jó hangulatot. – tényleg nem akarom, hogy a jókedv elillanjon emiatt, így ezért se akarok róla beszélni, meg nem is könnyű, mert még magam sem tudom, hogy mi a manó történik ott, ahol értem, hiszen felé se mentem azóta, hogy idekerültem. S nem is hiányzik, legfeljebb egy-két tárgy és egy személy, de remélhetőleg neki se esik baja. Hamarosan pedig már bele is vágtunk a faház rejtélyeit kideríteni és átnézni a sok kincset, amit elrejtett gondosan az idő foga elől, vagy legalábbis megpróbált. Fogalmam sem volt, hogy mit keresek vagy mi mutatna jól a szobámban, így inkább csak nézelődtem, így akadt a kezembe az álarc is. - Ohh, itt szokott olyan is lenni? Esetleg még egy hozzáillő ruhát is lehet tervezni. – gondolkozom el, miközben megforgatom a kezem között. Talán az internetem még találok is valamit, hogy miként lehet kicsit rendbe szedni. Legalább lesz mit csinálnom, így a madzagjánál fogva a fejem tetejére kötöttem, mintha csak valami hajpánt lenne, így legalább nem fogom elhagyni. - Hmm, talán valamelyik idős farkas? De az is lehet, hogy nem volt esküvő és azért végezte itt. Biztos meg van a maga története, s a stílusból ítélve annyira régi nem lehet, így akár lehet, hogy valamelyik régi fényképen rábukkannánk a tulajdonosára. – pillantottam rá mosolyogva, majd mielőtt még elejthette volna sietve kértem el tőle, hiszen láttam benne fantáziát és azt is tudtam, hogy miként lehetne átalakítani, hogy most is divatos legyen és újra tündökölni tudjon, hiszen mégis csak imádtam varrni és legalább egy újabb kihívást kaptam. - Ezt nem is tudtam, de azt hiszem, hogy sok mindent nem tudok még. – nevettem el magamat alig hallhatóan, majd tüsszentettem egyet, amikor a por beleszállt az orromba. Sietve dörzsöltem meg, majd kíváncsian pillantottam újra körbe, amikor pedig egy újabb régi anyagba botlottam. Nem volt semmivé se alakítva, csak egy foszlány lett volna sokak számára, de gyönyörűen volt megcsinálva, a mintája szinte egyből magával ragadott, így egyből felkaptam azt is, majd odapillantottam és sietve teremtem Payne mellett is. - Wooow, ez tényleg gyönyörű. – húztam rajta végig óvatosan az ujjaimat. – Ez biztosan jól fog mutatni. Én csak ezeket találtam, de el leszek velük. Amúgy is hiányzott már a varrás és a hasonló dolgok, ezek meg tökéletesek hozzá. – mosolyodtam el, majd kiléptem a faházból. – Nos, én inkább azt hiszem hazamennék, de majd még találkozunk. Szia és további szép napot! – pillantottam rá boldogan, majd megöleltem, ha engedte, majd egyenesen elindultam haza, a szobámba. S már alig vártam, hogy neki láthassak tervezni, rajzolni, hogy utána átalakítsam a ruhákat, talán még az álarchoz is jól menne, majd kiderül.
Meg akarok szabadulni tőlük már napok óta, de egyszerűen nem visz rá a lélek, hogy kitegyem a szűrüket. Annyira kis helyesek, hogy azt el nem tudom mondani. A hegyes kis pofijukkal, a tüskés hátukkal. Ehh, nem érdekel! Ha már megmentettem őket, akkor maradnak, elvégre ha valaki tarthat nyulakat, akkor nekem meg járnak a sünök. Bár nem egy életbiztosítás szegényeknek errefelé, de őket csak nem akarja egyetlen farkas sem megenni. Tudnak vigyázni magukra. Viszont ha már kidobás, akkor a bútoraim nagy része mindenképpen erre a sorsra kéne jusson. Épp csak egyedül nem tudok kicipelni egyetlen ágyat vagy szekrényt sem a konténerek környékére. De keményen próbálkozom azért. - Légyszi, ne most lépjetek meg. Terelem beljebb a sünöket a fürdőszobába, hogy rájuk csukjam az ajtót. Újra nekiveselkedem a franciaágynak, az ajtóig teljesen jól el is tolom, de ott megáll a tudomány. Segélykérőn pillantok körbe, de az egyedül lakásnak az a hátránya, hogy nincs akit riasszon a farkas nősténye ilyenkor. Bár Lili szerintem még rég felriadt volna erre a csörgésre-zörgésre, ha éjjel művelem. Ő legalább alvásra használja az éjszakákat, nem úgy, mint a Lak többi lakója. - Valaki megszánna? Mászom át az ágyamon, amivel eltorlaszoltam a bejáratot, s kukucskálok ki a folyosóra. Nekem tényleg mindegy, csak olyan jöjjön, akivel ketten ki bírjuk ügyeskedni. Farkasok vagyunk, nem az erőnléttel lesz a baj, ebben biztos vagyok.
Ki sem látszunk a tavaszból. Rajtunk a fáradtság, egyben szívet melengető, hogy a hajnalok már több Napot mutatnak és elmúlt a farsang is, elűztük a rossz szellemeket. Mi következik ilyenkor? Bizony ám, a tavaszi nagytakarítás. És a gyógyítónak feladata van, amikor két fiatal farkas összebalhézik azon, hogy mit kell kidobni, mit nem. Ha 130 körül még fiatalnak lehet nevezni őket. Persze ezt meg se kérdezhetném, mivel nekem se nőtt be a fejem lágya és szerintem úgy is marad. Szóval az orvosiból jövök, ahol viszonylagos békében hagytam Thomas-t és Markot, a két ramazurimániás tagunkat. Tavaly is balhéztak már nagyot, az egyik beleállított a másikba egy lámpaoszlopot. Gyönyörű volt. Most fekszenek, adtam nekik jó erős kábítócuccot is, ami kiüti őket egy időre. A kacatjaikat, amik közt még álarcosbálba való holmik is vannak, szépen fogtak, beledobáltam egy dobozba. Nincs több háború, ha egy harmadik takarít fel. Azért maradt pár dolog, amit nem csomagoltam el. Thomas kereskedő és szerintem kiborult a kamion, onnan szerzett ennyi giccses kalapot. Szalmakalapszerűek, de mégsem azok. Nem tudtam eldönteni, melyiket nyomjam a fejembe, ezért sorban mind a nyolcat egymásba tűrtem és egy komplett oszlop magasodik a fejem tetején. A jéghegy csúcsa, azaz a tejszínhab a tortán az egy pávaszemes, a gyűjteményből kissé kilógó darab, megfoghatatlan hangulattal. Mint a koldusok királya, úgy nézek ki benne. Majd a küszöbnél kell vigyázni, nehogy az egész elboruljon a fejemről... A második egy betondzsungelben trópusok megidézésére való napszemcsi, amin éppen csak kilátok. Nem baj, még tukán is van rajta, meg pálmafa. Kókuszdió nélkül. Nagyon vagesz, ezt muszáj volt feltennem. És mivel a srácok alaposan felkészültek a farsangra, még egy római tógát is találtam. Majdnem élethű, sőt mivel kicsit összeszabták és bebordózták a csata közben, a megmerényelt Caesart adhatnám elő benne. Aki halad a korral és a hét plusz egy fejű sárkány kalapkészítőjénél vásárol, hehe. Sokkal viccesebb így, mintha csak becsomagoltam volna őket. Estig le se veszem a cuccokat, talán még a kórházba is benézek ebben a szettben. Mae-hez meg tuti, ő legalább mindig értékeli a marhaságaimat. Így hurcibálom végig a folyosón a jó méteres kartont, ami tele van mindenfélével. A faházban elfér, a srácok is megtalálják, ha keresik, más talán nem bolygatja és legalább össze se vesznek rajta. Szerintem a kutyának nem fog kelleni, legalább 1 évig. Csiszatolás hangjai csapják meg a fülemet. Megállok egy pillanatra és valami komoly bútormozgást hallok. És egy pislákoló női energiát, amibe kis segélykérő keserűség vegyül. Nem komoly, de tudom, ki lakik itt. Mindegyikünk kishúga, a bájos és imádnivaló Ginette, kolléga és Lili puszipajtása. Épp az ajtó felé indulok, mikor kibukkan a fejecskéje. - Valakinek érzem magam - szólok egy nagy mosollyal és leteszem a pakkot a folyosó közepén. A nőstény felé indulok és közben megint megállapítom, hogy iszonyatosan hasonlít a Teremtőmre. Ha jól tudom, neki nem volt gyermeke a beharapás előtt, utána meg ugye ismeretes tény a női nem megváltozása, szóval vagy szegről végről rokon vagy tök véletlen, a genetika tréfarépája nemzette. - Felvázolnád a kioltandó veszélyes anyag képletét? - kérdezem kémikus módjára. A McDonald's-ban érezném magam, ha csak egy "Miben segíthetek?" mondatra telne. Most épp tiszta vagyok amúgy, semmi extra nincs bennem, csak egy adag ginzengtea, egy jó 1,5 liternyi. A pajzsom meg nyaknál jár, elég sokat láttat, de lejjebb is csúsztatom. Ginette-nek szívesen segítek. Bármikor. Bárhol. Bár itt lenne az is, akire hasonlít... Mikor meglátom az ágyat, sejtem, miről van szó. Én se főállású költöztető vagyok, de ketten csak kiokoskodjuk, hogy lehet kihozni az ajtón egy háromszor akkora tárgyat.
Kezdőlap
//
