*A nő szavaira csak összevontam a szemöldökömet. Nem értettem, hogy valaki hogyan tarthatja kevesebbet magát másoknál vagy akár többre. Számomra mind a két érzés idegen volt, de a nő tudja, hogy miként vélekedik. Ámbár lássuk be, ez a "beérni" megfogalmazás miatt volt, de gyorsan múlt is.* - Ahogy gondolja... * Bólintottam a szavaira és amint az asztal túloldalára sétált én magam is helyet foglaltam ismételten. Következő szavaira azonban szemeim továbbra is vidám csillogással meredtek a másikra.* - Gratulálok. * Szavam vidáman csendet és valóban örültem, az esküvőjüknek. Talán furcsa, de nálam alap dolog, hogy senkinek nem akarok rosszat és minden apróságnak tudok örülni. Mások boldogsága viszont nem tartozott az apróságok közé. Tudom, tudom... önzetlen és olykor már szinte taszító ez a tulajdonságom. De nem tudok és nem is akarok mit csinálni. Ahogy a vidám nevetésemmel sem, hisz nem kinevettem a másikat. Szimplán csak a kérdést furcsálltam. Nézem az arcát miközben lapozgatta a papírjaimat. Viszont ahogy bele kezd a fejem lágyan ingatom meg. De megvárom míg befejezi, elvégre Ő is ugyan így tett s ezt követeli meg, az alapvető illem és tisztelet.* - Félreért... Tapasztalat az, mely beszél belőlem. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy elegendő pénzzel akár azt is kiállítanák, hogy mi vagyunk az idei pápa. Az önfényezés csak még több okot szolgáltatna, hogy kételkedjenek abban amit látnak. Tapasztalat, hogy a magam fajta kóborló egyedekkel alapból bizalmatlanabbak. Nem ön ellen szántam, sajnálom, ha így érzi... * Szavaim kedvesek s valóban sajnáltam, ezt még a félig fent lévő pajzsomnál is jól érezhette a másik, már ha persze figyelt rá. Tekintetem azonban ezúttal nem sütöttem le, nem egy óvodában vagyok vagy épp a hétköznapokban. Vannak területek ahol határozottabb vagyok, mondjuk a konyha vagy egy orvosi, esetleg egy csapat kölyök. * - Természetesen az állás is érdekel, különben nem lennék itt. S bizonyára más okom is van, de már említettem, hogy Victoriát keresem... többek között. De már évek óta, szóval ez már csak megszokás, hogy szét nézek arra, amerre járok. Mr. de Luca felkeltette az érdeklődésem, de a célok azok mindig képlékenyek. Szóval azt hiszem, hogy maradjunk az állásnál. * Dőltem hátra kényelmesen és ha más nem főzök neki valami eszméletlen pocsék kaját mikor Ő rendel és majd lejön megdorgálni. Azt, hogy lássam ezzel is elérhetem. Bár ez valószínűleg kedvezőtlen lenne. De ha mázlim van, ami nincs akkor... igazából lényegtelen, mert nem szokott lenni. Hangomban továbbra sincs ellenségeskedés, kioktatás, felhang vagy bármi ilyesmi. Nyugodt, az energiáim vidámak és arcomon is ott a mosoly. Hallgatom a kérdéseit és.. hmmm... leengedtem a pajzsom. Nem fenyegetés volt, mindössze elég idős vagyok ahhoz, hogy bárki figyelmét felkeltse egy ilyen idős kóbor és a vérvonalam sem elterjedt, ámbár nem tudtam, hogy ismeri-e a velem szemben ülő nő vagy sem. Azt pedig történetesen tudom, hogy de Luca az alfa s az Ő területén vagyok. Ha nem érdekli, akkor az lesz a pech de ezen ráérek majd akkor agyalni. Különben sem tudom, hogy mit mondjak neki. Egyenlőre a nő kérdéseit vártam az állással kapcsolatban.*
Gratulációjára egy halvány mosoly ült ki az arcomra. Nem szerettem idegeneket bevonni a magánéletembe, még akkor sem, ha egyébként egy nagyon is barátkozós lélek vagyok. De van olyan téma, amiről még én sem szívesen diskurálok számomra ismeretlenekkel. Könnyen szóba elegyedtem bárkivel, de az életembe csak alig valakit vontam be. - Köszönöm. - pillantottam a nőre, akinek a vonásai furcsán ismerősen hatottak, de nem tudom megmondani, hogy miért is. Pedig nem ismertem, ebben egészen biztos vagyok, nem találkoztunk még, de valahogy mégis... A neve ugyan adhat némi gyanakvásra okot, de egy olyan érzés, mintha ismerősek lennének a vonásai és némi névrokonság még egyáltalán nem igazi ok arra, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le. Amúgy sem akartam buta találgatásokba kezdeni. Castronak majd persze megemlítem, amit tapasztaltam, de biztosan nem állok majd neki totózgatni, hogy kije is lehet a nő, ha! egyáltalán van bármi közük is egymáshoz- Most pedig egészen biztosan azon a véleményen vagyok, hogy nincs és a nőstény egy állás kapcsán ül most velem szemben. - Ebben egyetértünk, mindazonáltal jobb szeretném, ha visszaterelnénk a beszélgetést az eredeti medrébe, miszerint séfként vállalnál itt állást. A referenciáid nagyon mutatósak. - ismertem el és koránt sem értettem vele egyet abban, hogy a fényezés bármi rossz visszhanggal lenne, hiszen, amikor meg akar valaki kapni eg melót, akkor igenis a jó tulajdonságait reklámozza. Ez fontos. Kedves volt, éreztem rajta és rá is mosolyogtam. Nem vettem magamra, amit mondott, csupán csak kicsit érthetetlen számomra, hogy így kezdte az egész beszélgetést. - Ez csodálatos, mert a papírok szerint nagy szerencsénk lenne, ha nekünk főznél. Mármint, ha a Hotelnek. - mosolyogtam rá újfent. - Mr. de Luca nagyon elfoglalt személy, és mint vezérigazgató, az interjúkat nem ő bonyolítja. Azonban, ha meg tudunk egymással egyezni és a Hotel alkalmazottai között tudhatunk, akkor úgy vélem mindenképpen lesz olyan alkalom, amikor találkozhatsz vele. - továbbra is azt gondolom, hogy más mozgatórugói vannak, mint amikről beszámolt, de ettől függetlenül a lényéből kedvesség áradt, és munkaerőnek is alkalmasnak tűnt nagyon is, szóval nem zártam ki, mint lehetséges jövendőbeli séfet a Hotelben. - Őszinte leszek. A referenciáid kiválóak. És bár nem indult túl könnyedén a beszélgetésünk, ez még nem jelenti azt, hogy ne lennék kíváncsi a valódi tudásodra. Átléphetjük azt a részt, hogy miért is a Hotelre esett a választásod, főleg ilyen múlttal, mint amit láttam a dossziédban, de mivel már szót ejtettünk arról, hogy megfelelő mennyiségű pénzért az ember, vagy a farkas bármi lehet papíron... azt hiszem jobb, ha a tettek beszélnek. Volna kedved lejönni velem az étterem konyhájába és egy próbafőzést celebrálni? - az étterem természetesen a vendégek számára fenntartott részlegen volt. Akármi is volt ennek a nőnek a valódi szándéka, oda tulajdonképpen bárki betehette a lábát, tehát ezzel bajt még nem hozok a falkára, ha beengedem oda és megnézzük, hogy mit tud.
*Néztem a nőt, fürkésztem a vonásait de magam sem tudom, hogy mit kerestem. Mindössze csak figyeltem, szokásom ilyet tenni holott semmi értelme. A másik felől egy leheletnyi ártó szándék sem árad, én mégis igyekeztem megjegyezni az arcát, pedig még csak festő sem vagyok.* - Köszönöm. * Mosolyodtam el a némiképp elismerő szavaira. Az igazság az, hogy már azt sem tudom mikor dolgoztam utoljára mások keze alatt, általában a saját alkalmazottam voltam, ami azért lényegesen megkönnyítette a dolgom, még ha ugyanúgy is melóztam mint mások. De hát mindig minden kezdődik elölről, ha az ember helyt vállt. Nem ismertem a várost, így nem fordult meg a fejemben, hogy kapásból nyissak egy új éttermet. De figyelmem továbbra is a nőé volt, mégha a gondolataim kissé másfelé is vergődtek olykor-olykor. - Biztos vagyok benne, hogy megtudunk egyezni. Lévén, hogy nekem csak annyi kérésem volna, hogy a szobámat hosszútávon lakhassam. * Nyilván nem a pénzen fogunk összeveszni, ámbár meg kell hagyni, hogy az mindig jól jön és semmi nincs ingyen. De lássuk be, hogy nincsenek nagy elvárásaim. Ez az egy is csak azért mert így könnyebb egyenlőre. Nem óhajtottam házat venni, viszont a személyzeti részlegen sem helyet foglalni. De ugyan akkor még csak kedvezményt sem kértem a szobára. Csak annyit, hogy hosszútávra jegyezzék be. Viszont ahogy a főzést említi úgy kezd el csillogni a szemem, mintha csak egy gyereknek adnának épp nyalókát jutalomként. Örömteli, boldog mosolyom ezt még egyértelműbbé teszi, ahogy az energiáim is izgatottsággal telnek meg. Igen, mai napig képes volt eltölteni izgalommal, az, hogy másnak főzök.* - Semmi akadálya... * A csuklómról lehúztam a fekete hajgumim és hátul összefogtam a hajam, miközben felálltam. Ha visszakaptam a dossziém, akkor már kész is voltam. Bizonyára van lent kötény és pont nem fogok átöltözni rohanni, én ebben is képes vagyok főzni hisz nem azon múlik, hogy mi van rajtam. Ha elindult, akkor természetesen követtem.*
Mosolyára mosoly volt a válasz tőlem. Minden túlzás nélkül mondtam, hogy kitűnőek a papírjai. Tényleg azok. Mindazonáltal tudni szeretném, hogy valóban igaz-e, amit leírva láttam. Ennek pedig nem túl nehéz a végére járni. Mondjuk én tök analfabéta vagyok a konyhában, de azért van még séf a konyhán, lévén, hogy az étterem most is működik. Hát egy hozzáértő majd csak megmondja, hogy valóban azt hozta-e össze, amit kérek tőle és nem valami egészen mást. - Szerintem ennek abszolút semmi akadálya sincsen. - nem láttam okát annak, hogy ne lakhasson itt. Gondolom, amíg fizeti a szoba árát, addig nem lesz gond, szerintem Castornak édes mindegy, hogy kitől folyik be a pénzt, ameddig befolyik. Ahogy megemlítem a főzést, látom, hogy csillogni kezdenek a szemei és ettől jó kedvem támad, mert ezek szerint tényleg szereti a munkáját, ami tapasztalatom szerint nagyon jó jel. Én úgy vagyok vele, tök mindegy kinek mi a melója, ameddig szereti, addig biztosan jól is csinálja, és ez esetünkben nagyon is jó, hiszen a Hotelnek tényleg kellene egy új séf, aki érti a szakmáját és jó is benne. - Ezt nagy örömmel hallom! - mosolyodom el szélesen, majd visszaadom a mappáját és felállok az asztaltól. - Akkor mutatom merre megyünk és keresek neked egy tiszta szakácskabátot is, hogy ne legyen piszkos a ruhád, ami egyként nagyon csini. - tetszett a ruha, ami rajta van és szokásom másokat megdicsérni, ha tetszik valami. Elindultam ki az irodából és ha követett, akkor lementünk a konyhára.
Konyha
A konyhába érve bemutattam Riát a többieknek, ami úgy nézett ki, hogy: mindenki, ő itt Vittoria és próba főz ma. Mivel az étterem most is nyitva van már és megy a reggeliztetés. Közben kérek a nősténynek egy tiszta szakácskabátot és odanyújtom felé. - Szerintem az a legegyszerűbb, ha az épp bejövő rendelésekből csinálsz meg valamit, ami tetszik. - hát szakácsot még sose kellett felvennem, igazából még mást se nagyon, és egy pultos, mégsem egy séf, szóval lehet, hogy nem ez a bevett szokás egy ilyen interjún, de én így csináltam, mert így találom logikusnak.
*A szobára bólintottam, hogy akkor az esetleges hátráltató tényezőt ki is zártuk a pakliból, így bizony tényleg megfogunk tudni egyezni. Főznöm kell... ezzel sincs probléma és nyilván megértem, hogy miért van erre szükség. De lássuk be, ez nekem inkább játék és egy cseppnyi boldogság. Más valószínűleg kételkedésnek venné a dolgot, de az nem én vagyok. Ahogy visszakapom a dossziét követem a nőt és az oldalamhoz fogom. A dicséretére csak szélesebb lesz a mosolyom, de némi szégyenlősség látható rajtam. Tekintve, hogy kerültem a nő tekintetét.* - Köszönöm. *Nem féltettem volna akkor sem, ha épp nem volna szakácskabát. Azokat úgy sem szeretem. De ez most mindegy, követtem a nőt le a Hotelbe és onnan pedig a konyhába.*
[Konyha]
Bent tekintetem nem az alkalmazottakon akad meg, hanem a berendezésen és az eszközökön. Nem újdonság, azonban reflex mozdulat, hogy felmérem minden adott-e. Bár, felesleges ha figyelembe veszem azt a tényt, hogy egy négy csillagos szállodáról van szó. De ez ösztön. Aztán ajkaimon egy kedves mosollyal üdvözöltem a többieket, miközben felvettem a kabátot amit Rose adott. Hallgattam a szavait és bólintva lépkedtem beljebb a magassarkúmban ami egyébként nem zavart. - Szabad? * Kérdeztem az egyik emberkétől aki épp nekilátott volna a következő rendelésnek. Meglátva a kért ételt halványan elmosolyodtam. Lemertem volna fogadni, hogy egy gyerek is akad köztük. De nem estem kétségbe. Alapvető dolog, hogy a konyhában némelyik hozzávaló el van készítve. Ösztönösen mentem a hűtőhöz, hogy a tészta masszát kivegyem. A serpenyőt felraktam a tűzhelyre és a tésztát kezdtem el kavarni, mert bizonyára a liszt megült az alján. Amint meleg volt az olaj már bele is csöpögtettem a masszát három, egyenletes kört formálva vele. Egy másik serpenyőbe feltettem a cukrot, hogy folyamatos kavargatás mellett megkaramelizáljam. A másikban pedig a vaj olvadt épp. Két kavarás között megforgattam a palacsintákat, mikor annak az alján már látszott, hogy barnul és nem fog szétfolyni, ha hozzá nyúlok a csipesszel. A kakaós krémet feltettem egy kicsit olvadni. Tányér már előttem, a vajat félrehúzom, hisz nem kell neki sok idő míg elolvad. Ajkaimon ott volt a vigyor, ahogy kezeim fürgén jártak és csinálták amit kell. Nem volt szükségem útbaigazításra sem segítségre, de mivel próba főzés így senki nem is jött oda, hogy segítsen. Tányérra a palacsinta alja, amit leöntöttem a csokimasszával, még egy palacsinta amire szintén csoki került és végül a teteje. A csipesszel kicsit lenyomkodtam, hogy ne legyen olyan magas, ráöntöttem a karamellízált cukrot, némi olvasztott vajat és bizony a tetejére is tettem egy vékony szelet vajat. Ami a tányér szélére csöpögött, azt egy tiszta konyharuhával letöröltem.* - Kész a palacsinta...* Szóltam előre, ahogy az asztal másik oldalára toltam a kész ételt, hogy vihetik. Kiálltam a "helyemről" és Rosehoz sétáltam. Az egész művelet, így, hogy elő volt készítve minden nem volt több öt percnél. De ez a normális egy nagyüzemű konyhánál.* - A reggeli időszak a legkönnyebb. Legalábbis a nyitás után, előtte már kevésbé mókás a dolog míg az előkészítések zajlanak. Azonban ha gondolja, akkor főzhetek magának valamit, hogy lássa nem csak a kész alapanyagokkal tudom, hogy mit kell kezdeni. * Nem ismertem a nőt, így nem tudom, hogy mennyire volt meggyőző a dolog vagy hogy megelégszik-e egyáltalán ennyivel. Ajkaimon továbbra is mosoly lapult, ahogy vártam, hogy a másik mit szeretne hogyan tovább.*
Figyeltem a nőstény mozdulatait a konyhában, ahol szinte azonnal otthonosan kezdett el mozogni. Ez nekem pedig nagyon tetszett, hiszen ilyen apróságokból derül ki, hogy valóban érti-e a szakmáját, vagy megvette a papírjait. Ez esetben azt hiszem az előbbi lesz igaz és nem az utóbbi. Annak ellenére, hogy azt hiszen Vittoriát nem elsősorban a munkalehetőség vonzotta ide, tulajdonképpen szimpatikusnak találom. Kedves, sokat mosolyog és a kisugárzása is jó. Ezek megtapasztalásához pedig nem volt szükségem egyetlen farkas képességemre sem. Gyakran a mozdulatok, az apró gesztusok éppen eléggé árulkodóak, feltéve, ha valaki képes azokat észrevenni. A sülő palacsintának isteni illata van, noha én nem szoktam és nem is szeretek reggelizni. Ennek ellenére szeretem ezt az ételt. Azt hiszem, ha Vittoria itt fog dolgozni, majd meg fogom őt kérni arra, hogy tanítson meg ezt-azt elkészíteni. Beszereztem már egy halom szakácskönyvet és néhány receptet már ki is próbáltam, több-kevesebb sikerrel. Volt amit azonnal, elsőre sikerült elkészítenem, de volt, amivel nagyon csúnyán melléfogtam. A nőstényre mosolyogtam, amikor mellém lépett, a palacsintát pedig kivitték a vendégnek. - Engem teljesen meggyőztél. Úgy láttam egészen otthonosan mozogsz itt. Részemről átmentél, azonban nem én hozom meg a végleges döntést. Azt viszont megígérhetem, hogy még a mai nap folyamán értesítünk és az alapján megbeszéljük a részleteket. Remélem ez így megfelel neked is. - mosolyogtam a nőstényre. Castor csak az interjút bízta rám, de lévén, hogy egy falka nélküliről van szó, nem akarok olyan döntést hozni, amivel kapcsolatban nem vagyok biztos abban, hogy meghozhatom. Már tudom, hogy mit fogok mondani Castornak róla. Utána pedig eldől, hogy itt dolgozhat-e, vagy sem.
//Ne haragudj, de fogalmam sincs, hogy felvehetlek-e én, illetve, hogy előtte szeretne-e Cas is találkozni Riával Illetve részemről ennyi lenne és köszönöm a játékot! ^^ //
*Igazából ha enyém lenne az állás, már énekeltem is volna, csak úgy ahogy szoktam. Szórakozva is lehet dolgozni és mennyivel jobb ha szívből csinálja az ember azt amit. De mivel nem voltam még itt senki így hagytam, ám ez nem változtatott azon, hogy szerettem csinálni azt amit csinálok. Másoknak főzni. Ettől már csak a gyerekekkel szeretek jobban foglalkozni. De az nem most van. Most csak a kész étel, ami után Rosehoz sétáltam és mondtam el pár szóban, hogy szívesen csinálok neki valami mást, hogy ne előkészített alapanyaggal dolgozzak. De úgy látszik erre nincs szükség. * - Rendben. A szobámba mindig megtalál és a számom... * Vettem ki a dossziéból egy névjegykártyát. Melyen természetesen a Vittoria de Luca név szerepelt és a számom. Minden foglalkozást mellőzve. S közben le vettem a szakácskabátot és vissza akasztottam a helyére.* - Nekem innen mennem kell a kórházba megbeszélésre. De az maximum egy órát vesz igénybe, az alatt nem leszek elérhető de utána már igen. * Húztam el az ajkaim bocsánatkérően. De igazából csak azért mondtam, hogy tudja a nő, hogy ha húsz perc múlva hív akkor nem leléptem, hanem csak egy megbeszélésen vagyok. Az meg már mindegy, hogy mi dolgom nekem a helyi kórházzal. * - Nos, akkor én megyek is. Viszlát Rose. * Köszöntem el a nőtől és egyenesen kifelé indultam a Hotelből a folyosón játékosan szökdécselve pár lépés erejéig. A ruhám a kórházba is tökéletes lesz.*
//Én is köszönöm ^^ És akkor várom a döntést és Castor bácsit. xD //
Azt hiszem, hogy éppen eleget voltam távol ahhoz, hogy minden tekintetben pontosan tudjam, hogy mit akarok. A legnagyobb szívfájdalmam és az utolsó csepp a pohárban Balázs bejelentése volt. Mindannyian tudjuk, hogy miképpen vélekedek az efféle múlandó szeszélyekről, mint szerelem és gyermekvállalás. Az, hogy más hogyan rúgja fel az életét és tesz elhamarkodott ígéreteket két forró comb közé hajtva a fejét, nem az én ügyem. Viszont az már a falkára tartozik, hogy egy magas rangú farkas mekkora céltáblát ragaszt egyenesen a szíve fölé. Én tudom. Tudom, mert én is hoztam az utóbbi időben rossz döntéseket, amik olyan fajsúlyossá váltak, hogy majdnem a bőröm is ráment. Akkor persze én sem láttam a szemből jövő vonatot, nem vettem tudomást az intő jelekről. Ma azonban csak a szerencsének köszönhetem talán, hogy kilábaltam belőle és nem tettem semmi olyat, ami parkolópályára küldhette volna a farkasaim életét. Születésnapja alkalmából egy találkozó lehetőségét kínáltam fel a Vezető Testőrnek. Alapvetően az emberekbe vetett bizalmam valahol zéró tájékán stagnál, csaknem kétszáz esztendeje. Használati tárgyak, játékszerek a sakktáblámon. És ez azóta sem változott, még a mai randevú alkalmára sem vagyok hajlandó megszabadulni az ősöreg beidegződéseimtől. Balázs nem lehet ma jelen. Nem vagyok kíváncsi a feszültségére, a pofavágásaira, és arra sincsen szükségem, hogy adott esetben egy-egy kérdésem vagy kijelentésem hatására akaratlanul is manipulálják egymás reakcióit.
Az egyik, távolabb eső irodában várok a nőre, este hét óra tájékán. Viseletem a már megszokott fekete öltöny, hasonlatos nyakkendővel és fehér inggel. Mellettem az asztalon egy viszonylag új, egyszerű kartondoboz pihen, csordultig tele papírokkal, melyeknek összességében már-már az emberi orr számára is érezhető, dohos és öreg illata van. Frissítőt, kávét vagy italt nem hoztam-hozattam, mert egyrészt terveim szerint nem fogunk olyan soká időzni itt, másrészt pedig még mindig nem vagyok szeretetszolgálat.
Ha a nő belép, hideg szürke tekintetem lustán hordozom végig rajta. Nem, nem úgy méregetem, mint hím a szukát. Sokkal inkább úgy, mint egy üzletember a kétes hírű befektetését. A Bestia finoman vibrál a bőröm alatt, apró energiaindákkal kapaszkodva rá a csontjaimra. Hatalmas, fekete pofáját felemelve szippantja be a nőstény illatát, megpróbálva elkülöníteni Balázsétól, már ha azt lehetséges most érezni rajta. Szemeim célzottan pihennek meg a domború hason,s tudom, ez a látvány kellene, hogy legyen a világ egyik legszebb csodája. Egy új élet, tele lehetőséggel, motivációkkal, célokkal... Számomra azonban nem több, mint egy hívatlan vendég, egy kéretlen csomag, melyhez bár papíron a világon semmi közöm nincs, mégis az én felelősségem - legalább annyira, mintha én magam nemzettem volna. - Gyanítom, felesleges a bemutatkozással vesződni, szóval akár le is ülhet. Szólalok meg lassan és kimérten, és a mellettem üresedő szék felé mutatok. Én magam az asztal tetején ülök hanyag tartással, mint egy kamasz iskolás a szünetekben. A jobb kezem a papíros dobozon pihen, a bal pedig a combomon. - Fiú lesz? Kérdezem meg hirtelen, m érdeklődést nem mutatok. A kérdésem sokkal inkább egy kijelentés, amely már előre eldöntötte a gyermek nemét, mert a világ legtermészetesebb dolga az, hogy ha már ilyen aljasul láncolta magához a Testőrömet, minimum egy fiú örökössel "áldja" meg. Fogalmam sincs, hogy emberként mennyit érez az erőmből, a belőlem kisugárzó hatalom szeletéből. De az emberek nagy többségének fogalma sincs, hogy a halál kutyájával tartózkodik egy szobában, ez pedig olyan meggondolatlan dolgokhoz vezethet, amit egy gerinc összeroppantás tud a lehető legjobban és leghatékonyabban orvosolni.
*Két nap. Ennyibe sem telt, hogy mindent elrendezzek. Na nem, végrendeletet azért nem írtam. De magamban sikerült, és a rám bízok feladatokat is elrendeztem. Corvinnak megírtam a könyvelését, az irodában rendeztem neki a magam káosz rendjét, úgy, hogy Ő is kitudjon igazodni rajta. Erre a hónapra az alkalmazottak is rendben lesznek, ha csak nem hal meg valakinek a macskája. Az Arms Trade dolgait is elintéztem, hisz nem tudtam, hogy Balázs meddig nem tud vele foglalkozni. Pontosabban az újra építéssel ami lassan készen van, a szállítók is elintézve, a rendelések is leadva... szóval neki már csak el kell mennie majd helyettem a biztonsági rendszer letárgyalására Bradley Gloverhez. S mind ezt olyan nyugalommal tettem meg, mintha semmi sem történne és nem csak épp előre dolgoznék, hogy míg találnak a helyemre valakit addig is rendben legyenek. Hajm... még a végén gondoskodó leszek. A terhesség ártalmas! Na nem mintha előtte hanyag lettem volna, de jó érzés, hogy most legalább foghatom valamire.
Mint mindennap, ma is folytattam a munkám, csak úgy, mint bár mely másik. Most mégis mit kellett volna tennem? Üljek otthon, lessem az órát és idegeskedjek? Egy frászt... mióta Balázs kissé leamortizálva jött haza, én már megbarátkoztam a dologgal. Fél hétre Balázs értem jött az Orfeumba, hogy elvigyen és még beszélgessünk egy kicsit. Corvinnak elmondtam, hogy mit merre pakoltam és hogyan. Aztán át adtam neki a helyet mára... Elválás... ugyan már... Annyit nyögtem ki, hogy; "Megyek. Ne gyújtsd fel a helyet és ne ölj meg senkit. Magad se, ha lehetséges." Ám ha a tekintetembe nézett, akkor sem láthatott idegességet. Némi tartást és beletörődést. Ámbár, nem felejtetten el a szavait, no meg a limbozást sem.
A lépcsőn felfelé, csak Balázs amolyan instrukcióin rágódtam. Könnyes búcsút Tőle sem vettem. Kapott egy puszit a recepción és ki-ki ment a maga dolgára. Én az Alfához, Ő meg az ég tudja. "Próbáld meg elnyomni az ösztönt. Castor olyan mint egy Király. Egy mozdulat és kettészed, utána pedig csak a..." Na itt a szavába vágtam, így bizony nem tudtam meg, hogy mit akar mondani. Marháskodik már itt össze is, meg vissza is. Nem vagyok ostoba, legalábbis szeretem ezt hinni magamról. S attól, hogy nem vagyok ideges nem kell felidegesíteni meg aggasztó mondatokat elejteni. Nem segít, bár... rontani sem ront semmin. De azt azért megígérhettem, hogy ha végzek szólok... bár kiegészítettem azzal, hogyha lesz rá alkalmam. Mindenesetre nem tudtam eldönteni, hogy most mégis mire számít.
A lépcső tetején egy halk, fáradtnak ható sóhaj erejéig megtorpantam. Ó nem, nem gondoltam meg magam pusztán egy szusszanásnyi idő kellett, hogy cipőm határozott kopogását ütemesen verje vissza a folyosó csendje. Ruhám pedig halkan susogott minden léptemnél. Milyen meglepő, nem sokan voltak már itt. Lépteim az ajtóig meg sem álltak, ahol viszont egy udvarias, ám határozott kopogással adtam a bent lévő tudtára, hogy megérkeztem. Persze tudtam, hogy érzi, ahogy én is éreztem, hogy már itt van. Ahogy közeledtem úgy kezdte el a testem bekebelezni, az a bizsergető érzés, mely mindig jelen van ha egy farkas van a közelemben. Ámbár míg itt éltem állandó volt, de nem tudtam, hogy miért. Akkor még. Nem késtem. Sosem kések, legyen szó bármiről vagy bárkiről. Arcomon egy halvány, ámbár őszinte mosollyal léptem be. Ritka volt, ha rossz a kedvem az meg légritkább, hogy nem pihen akkor is egy mosoly az ajkaimon.* - Szép estét... * Köszöntöttem, mert hát így illik. Barna íriszeim megállapodtak a másikon, ámbár előtte - mikor beléptem - ösztönösen pillantottak ki oldalra mintha csak a helységet akarnám megnézni magamnak. S mikor becsuktam az ajtót az mögé is. Az igazság az, hogy tudtam, hogy az Alfának nem volna szüksége segítségre, ahogy egyik farkasnak sem egy emberrel szemben. De az "óvintézkedések" ösztönösek voltak és a fegyvereim nélkül meztelennek éreztem magam. Balázs még a kocsiban elvette az összeset, címszó; Nem mehetek be az Alfához fegyverrel. Hát köszönöm. Bár... amúgy sem segítettek volna semmit. Észre vettem a papír dobozt, ahogy lépkedtem, ahogy az asztalon és a szobában elhelyezkedő dolgokat is felmértem, ha úgy tetszik. A szaggal azonban nem foglalkoztam, nem azért voltam itt. Belőlem viszont a fehér liliom jellegzetes illata áradt, mely szinte már belém itta magát, lévén, hogy évek óta ezt az illatot használtam, mint a tusfürdő és mint sampon terén. Parfümöt sosem használtam.* - Meglehet. Bár a nevét csak az újságban láttam. * Van az úgy, hogy... egy farkas a párom, de sosem hallottam még az Alfa nevét a szájából. Ha szóba került, már pedig az utóbbi időben igen sűrűn, akkor is "Az Alfa" néven. Senki nem árulta el, hogy mi a neve, de még csak azt sem, hogy övé a Hotel. Illetve Balázs, még az első találkozáson mondta, hogy a családja kezében van. S nem rég azt, hogy ez a család a falka. Nagy logika kell kitalálni... újságot meg én is olvasok. Viszont ennek ellenére, csak helyet foglaltam a széken, kényelmesen hátra dőlve, lábaim keresztbe rakva és emeltem az íriszeim a másik arcára. Tartottam? Hogyne tettem volna? Azonban ez a tartás csak leheletnyi volt bennem. Félelem, kétségbe esés, aggodalom... sehol. Elmondhatom azt, hogy az esélytelenek nyugalmával jöttem be, nem voltam bizakodó, reménykedő meg végképp nem. De én ismertem magam, tudtam mire vagyok képes és bár sosem voltam egy egó bomba, de még csak önhitt sem... viszont ha ez nem elég, akkor semmi értelme. Nyugalom, tartás, kíváncsiság... ez minden mely bennem volt, mikor a férfi íriszeibe néztem. A kérdésére halványan felvontam a szemöldököm, némi kérdő hangsúllyal. Éreztem én, hogy ez közel sem kérdés volt. * - És ha lány? * Kérdeztem vissza reflexből, még ha a kérdés második felét le is nyeltem. Pár pillanat múlva, akár felelt akár nem halványan ingattam meg a fejem. Bár ha beszélt, közbe azért nem vágtam. Bár érdekes kérdés úgy, hogy Balázs ezt a férfit akarja keresztapának.* - Nem tudjuk. Nem hajlandó mozogni csak az apja hangjára, akinek jobb dolga is van, mint vizsgálatokon részt venni. De ebben bizakodom én is... a lányokkal csak a baj van. * Vontam meg a vállaim, röpke "magyarázatom" után, mely kicsit sem magyarázkodás volt. De a következő kérdés az szokott lenni, hogy miért. Szeretem megelőzni a dolgokat. Viszont csöppnyi neheztelést sem hallhatott a hangomban és belőlem sem érezhetett az felől, hogy Balázs nem jár velem ultrahangra. Ha tehettem volna, én sem járok. Teljes mértékben megértettem és vele együtt elfogadtam azt is, hogy nem mindig tud jelen lenni mindenhol, mert van fontosabb. Márha jelen tud lenni mert épp nem nyírták ki valahol. Az élettel jár. Kezdődik aztán múlik. Csak van akinél kicsit korábban...* - Talán tervez vele? * Fordult meg a fejemben a kérdés és az ajkaimon is ezzel párhuzamban. Nem hittem, hogy azért vagyok itt mert épp a kicsi felől szeretne érdeklődni. Azt Balázstól is megteheti, Ő még talán büszkén ultrahangot is mutatna. Én azonban... jó helyen vannak azok a fiókban. Félreértés ne essék, annak ellenére, hogy megkeserítette az utóbbi kicsivel több mint 5 hónapom, szerettem. Nem erről van szó... pusztán nem vagyok szentimentális és bármi történhet velem, amiből a kicsinek baja esik - és akkor finoman fogalmaztam. Magam ismerve pedig.. minden pillanatban jelen volt ennek az eshetősége. Hangom azonban pusztán érdeklődő, ahogy az is evidensé válik, hogy bizony nem tartottam a választól.
- Nem az a lényeg, hogy mi a nevem, hanem hogy ki vagyok. Engem sem érdekel, hogy magát minek becézik, a lényeg az, hogy maga a rossz személy rosszkor és rossz helyen. Azért az újságos megszólalásra kissé megforgatom a szemeimet. Gyűlölöm a médiát, azonban szükséges rossz, főleg olyankor, amikor meg kell nyernem a városlakókat. Erre megveszem a hokicsapatot. Hát hurrá. Minden esetre az Őrzőknek lesz majd dolguk, amikor a képi bizonyítékokat kell eltüntetni, az is fix. A visszakérdezésére csak unottan húzom fel a bal szemöldököm, és ezzel együtt némileg oldalra fordítom a fejem. Ezt komolyan kérdezte? - Nekem teljesen mindegy. Inkább csak magát kellene szégyellnie miatta. Vonom meg a vállamat hanyag mozdulattal. Ettől függetlenül ha másból nem is, talán ebből még realisztikusabbá válhat a nő számára, hogy tényleg nem ma születtem, és hogy az én időmben minden nő depresszióba esett, ha nem tudott legalább egy fiút szülni a férjének. Én nem panaszkodhatok, első szülött voltam, az öcsém pedig ott volt másodiknak arra az esetre, ha engem elvinne a pestis vagy ha egy eszelős rablógyilkos a lagúnák mentén elvágta volna a torkomat. Arra, hogy fiút akar, csak bólintok. Rohadtul senkit nem érdekel, hogy ő mit akar, de az pozitívum, hogy ebben legalább egyetértünk. A kérdésére felkacagok, valahonnan egy nagyon-nagyon magas lóról. Komolyan volt mersze feltenni nekem ezt a kérdést? Valóban azt hiszi, hogy máris itt tartunk? - Ó, a világért se... - csóválom meg a fejem még mindig fölényeskedő vigyorral a képemen - Én ezzel tervezek. Paskolom meg a mellettem levő doboz tetejét. - Rajta, jöjjön csak, nézze meg! Invitálom egészen kedvesen, ámbár talán túlságosan is gyanús tőlem ez a közvetlenség, hiszen süt belőlem, hogy végső soron csak játszom a nővel, mert tudom, hogy bármit megtehetek, és csak egyetlen gondolatomba kerülne minden veszély nélkül kiiktatni őt, ha úgy találja kedvem. Ha a nő megnézi a doboz tartalmát, egészen az 1800-as évek elejéig visszamenőleg találhat benne mindenféle szerződéseket, hivatalos okiratokat, földek, területek, épületek és intézmények tulajdoni lapjait. Legfelül természetesen a fairbanks-i papírok vannak. - Van magának fogalma arról, hogy ezeket a papírokat voltaképpen vérrel írták alá? Hogy hány ember és farkas veszett oda azért, hogy maga most megnézhesse őket?Sőt, nem csak a megszerzésük, de a megtartásuk is hasonló... áldozatokat követelt. Adok mellé egy röpke magyarázatot, aztán hirtelen lehuppanok az asztalról, és karba tett kézzel kezdek ráérősen, felszegett fejjel körbe-körbe sétálni a szobában, mint a prédáját cserkésző vadállat. - Ennek ellenére hiába minden véráldozat és halál, ha nem lett volna a helyén minden apró alkatrész. Az egyik kéz nem tudja, mit csinál a másik, kialakul a káosz és vége mindennek. Amit maga most a kezében fog, az lényegében több 100 farkasom és több, mint 400 év eredménye. - ejtem ki a számot agyon lassan és nyomatékosan - Erre maga idejön, és képes rábírni az egyik legdrágább alkatrészét a gépemnek, hogy ne a programja szerint működjön. Egész egyszerűen... Kirúgja az egyik támfalat, porrá töri az egyik pillért, amiért cserébe se én, se Balázs többi társa nem kapunk szart se. Egy fogpiszkálót se tesz oda, legalább a látszat kedvéjért. - vetem oda neki foghegyről, kissé sziszegve, miközben a Bestia is csatlakozik a műsorhoz - Éppen ezért... Megállok a körbe-körbe menetelésben és vészterhesen közel sétálok a nőhöz, aki ha esetleg hátrálni próbálna, hát... Vasmarokkal ragadom meg a felkarjait és tartom szorosan magammal szemben. - Ezt a döntést a Falka egésze fogja majd meghozni, miután megszülte a gyereket. Ha kiállnak mellette... Nos, lesz pár feltételem még, de alapvetően szoptatja, amíg elég erős és szívós nem lesz. Magára utána már semmi szükség nem lesz, de ezt felfoghatja úgy is, hogy kap pár hónap haladékot, hogy kitalálják, miért kelljen életben maradnia. - ekkora eresztem el, és lépek hátra egy kissé - Hogy "bizonyítson", ha úgy tetszik. Mit bánom én... Sóhajtok fel végül, majd a reakciójától teljesen függetlenül az ajtóhoz lépek és a legnagyobb természetességgel kinyitom. - Ha érdekli a dolog, kövessen.
*Hát apám... most sírjak vagy nevessek? Sírni nem szokásom, nevetni meg pofátlanság... szóval csak maradt a mosolyom a helyén Castor szavaira, ámbár kissé szélesebben, élettel telibben.* - Vagy csak az, akibe túl sokat képzelnek... * Egészítettem ki. Arra értettem, hogy épp nem létező veszélyt látnak mindenhova. Bár lássuk be, én magam is ezt tettem még ha soha nem is érdekelt. Mondhatjuk úgy, hogy szinte üldöztem a bajt, nehogy Ő üldözzön engem. Viszont a kérdésemre adott válaszára nem sokon múlt, hogy benyögjem; Vagy csak magának fiatalodnia. De nem mondtam semmit, Balázs is ezen az elven nevelkedett, nekem meg nem sok szégyen érzetem van, szóval kvittek is lehetnénk, ha érdekelné. De a magam részéről mindenképp így áll a dolog. De a válasza, hogy nem tervez a kicsivel... most nyögjem be a keresztapaságot vagy hagyjam Balázsra? Jézusom... tényleg nem értem azt a hímet. Bár egyedi eset, lássuk be... Mikor a papírokra paskol első gondolatom az, hogy már megint dolgozni kell és egy újabb kupac papír. Ámbár sokkal rendezettebb, mint ahogy Corvin hányja elém, szóval nem... nem kell dolgoznom. Ennek ellenére az invitálásra felállok és megkerülve az asztalt emelem meg az egyik végét és kezdem el a tűzdeléseknél végig nézegetni... Öreg anyám élt ekkor? Kétlem... de mégis ezekkel most mit kezdjek? Írassam át őket? De Castor beszél és míg a régi tulajdon papírokat nézegetem azért fülelek, Ő meg járkál. Munka megosztás... Ő fárad én meg csak olvasok. Magamban némán helyeselek az egyik kezes dologra. Na pont ezért tartom számon Corvint is a többi alkalmazottal együtt és Ő is engem. Hogy ne álljon meg a világ csak azért, mert egy valaki kiiktatódik akárcsak pár napra. 400? Csak 213. Ha a papírokat és a számokat nézzük. De ezt is megtartom magamnak. Viszont a fogpiszkálós rész már nagyon böki a csőröm és felpillantva az iratokból nyitom szóra a szám, de a másik folytatja és ahogy közeledik csak felegyenesedek. Azonban egy tapodtat sem mozdulok csak nézem a másikat, ahogy közeledik felém. Érdekel? Az érdekel, hogy már megint nincs nálam a fegyverem mert Balázs elkobozta. Már nem az első alkalom, de ha kijutok innen ezért megeszem. Kellemetlen érzés kezd bennem éledezni, hisz kicsit sem tetszik, hogy a másik ilyen közel van. Az ösztöneim a fegyvereimért kiáltanak, ami meg nincs. Barna íriszem azonban ezekről nem árulkodhat, csak annyiról, hogy figyelek. A szavaira többek közt. Csendben vagyok. Ami sosem jelent jót. Vagy kivágták a nyelvem, vagy egyszerre fog lecsapódni minden reakcióm. Amiből eleddig sosem származott jó... * - Ami a "pillért" illeti... törte a fene. Jól megvoltam nélküle is, sőt... de ezzel Ő is így van. Azonban ez van... hiddje el, ha tudjuk, hogy így alakul szerintem nagy ívben elkerüljük egymást, a részemről még az országot is. Az meg, hogy ennek a "pillérnek", szüksége van egy biztos alapra is, már más kérdés. Adni meg csak úgy lehet, ha azt el is fogadják... de persze egy embertől még a csillagokat sem tennék. Maximum az... életüket, vagy saját magukat azt is vacsi utáni nasinak. De az, hogy nem vertem az ajtaját még nem jelenti azt, hogy nem is tudnék adni. Az ismeretség hiánya az, ami sakk-mattot ad minden lehetőségre. Magának szüksége van az egyik pillérre, ugyan olyan szilárdan mint az volt. Neki rám, nekem meg az életemre. Puszta üzlet... ha úgy tetszik. Semmi okom nincs bizonyítani sem önnek, sem másnak. De még BB-nek sem. Visszatérve pedig... adjon lehetőséget és megmutatom, hogy hasznos is lehetnék, ha hagyják és tudom, hogy miben lehetek az. Emberként sokkal több helyre bejuthatok... bár nem tudom, hogy mennyit tud az egyébként kigolyózott ötleteimről, címszó; nincs szüksége rá. * Hát... most már nem vagyok olyan biztos abban, hogy nem vagyok ostoba. Azonban minden szavam őszinte és nem próbáltam meg megválogatni őket. Ahogy még véletlen sem akartam megemlíteni Corvin nevét. Bár az Corvin, az üzlet nem tudom mennyire érinti maga a falkát. De nyílván nem azért vagyok bent én intézni a dolgokat mert pót anyuka után kajtat Annenek. Gondolom Én, a falka akármire jut több ideje, bevétele vagy tudja a fene, hogy miként működik ez belülről. Mindenesetre ha volt még lehetőségem és persze lábam, akkor követtem az ajtóhoz, hogy azon kilépve kövessem. Pontosabban haladjak mellette... Nem voltam ingerült, ámbár szívesen megkérdeztem volna, hogy mégis mit kezdenek egy hat hónapos babával, ha utána kiiktatnak mellőle. Ahogy a saját életem sem érdekelt, sosem érdekelt. Bár tény, hogy elővigyázatos voltam. Viszont elmorfondíroztam azon, hogy mégis ki az, aki egy csecsemő mellett kiáll, védelmébe veszi. Corvin volt az egyetlen ments váram jelenleg... Ő megtenné. Na nem azért mert rajong a kölykökért vagy mert túlcsordul benne a szeretet, együtt érzés vagy olyan hű de jól kijönnek Balázzsal. Pusztán azért mert míg Én vagyok, meg van a haszna neki is. No meg mert kedvel... bár úgy is letagadja. Dylan, Jesse... Dylan tuti nem, Jesse meg... najó... kuss gondolatok. Ezen rá érek majd akkor agyalni. Bár akkor is felesleges lesz. De adjam egy csapat idegen kezére a gyerekem életét? Hát... az még egy kellemes menet lesz. HA lesz... *
A megjegyzésére csak alig láthatóan forgatom meg a szemeimet. Kezdem azt érezni, hogy Balázs nem csak azért hülye, mert képes volt beleszeretni egy emberbe, hanem azért is, mert olyat választott, akinek a kelleténél is nagyobb pofája van. Hogy tűrheti ezt el? Főleg úgy, hogy bár nem beszélt eddig sokat, mégis érzem rajta, hogy meg-megakad, hogy vissza kell fognia magát. Ennek akár örülhetnék is, legalább valóban tudja, hogy nem a kutyájával beszél. - Itt kettőnk közül biztos pillér csak én lehetek számára. Ezt jobb, ha most felfogja. Esküszöm arra az Istenre, akiben nem hiszek, hogyha nekiáll kiforgatni a szavaimat, nagyon hamar el fogom veszíteni a türelmemet. Ő mondta, hogy túl sokat képzelünk belé... Hát, ezek után nem tudom, mi számít túl soknak, ha ő saját magát ilyen magaslatokba emeli. - Oroszlán a báránnyal nem egyezkedik. Vagy mondjam inkább azt, hogy farkas? Még hogy üzlet... Nekem ne magyarázzon az üzletről, az pont nem érdekel, hogy ebben a helyzetben ő maga mit akar... Abban igaza van, hogy nekem Balázs kell. De ennyi. De ezt nem fogom közölni vele, ahogyan azt sem, hogy pontosan tudom, hogy életben kell hagynom ahhoz, hogy megtartsam magamnak Balázst. Ahogy felhozza az ötleteit, rosszmájú mosoly ül ki a szám sarkára. Hát ez az. Nekem a világon semmire nincs szükségem egy embertől. Mindenem megvan, ami kellhet, ami pedig nincs - azt meg fogom szerezni és ehhez nincs szükségem egy ember asszisztálására. - Valóban. Nincs szükségem magára. Jöjjön! És a kocsiban ne szóljon semmit. Nem szeretem a fecsegést, miközben vezetek. Legalább addig is gondolkozhat azon, hogy mivel fog előrukkolni. Én már tudom, hogy mit akarok kihozni ebből a helyzetből és nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Ha követ, akkor perceken belül a fekete Audi A8-as anyósülésén találhatja magát, és ha békében el tudunk indulni, akkor már suhanunk is az erdő felé.
*de Luca szavaira csak sóhajtottam egyet. Igen, ezt tudtam. Szóval sok újdonságot nem mondott a másik. Pláne nem úgy, hogy Balázs elégszer az értésemre adta a dolgot, hogy az Alfa mindenek előtt. Szóval azt hiszem, hogy szavakkal már nem is kell felelnem. Úgy is érzi a másik, hogy bizony ezzel tisztában vagyok és nem különösebben érdekel. Hosszútávon mindenképp a másik a biztos pont. De a jelenről van szó, amibe viszont én is beletartozom a biztos pontok közé. Biztos? Hmm... oké, be kell lássam, hogy ez nem egészen igaz. Az én életemmel, vérmérsékletemmel... sosem tudni, hogy megélem-e a holnapot. S ezt tudja BB is.* - Nem érzem magam báránynak. * Vontam össze a szemöldököm finoman a szavaira. Különben meg, a bárány is egyezkedhet. Ha más nem az életéért, ami felesleges hisz maximum csak cicázik a másik. Elhiteti, hogy élhet, hogy megegyeztek aztán mégsem. Ilyen az élet. A mosolyáról igyekeztem nem tudomást venni, ennek ellenére mégis csak megforgattam a szemeim. S kedvem lett volna elnevetni magam a helyzet abszurditásán. S ennek az abszurdnak semmi köze ahhoz, hogy a másik miféle vagy kicsoda. Maga az, hogy valaki ennyire hmm... semmibe vesz, gúnyolódik és én még ad1; nem vesztettem el a fejem vagy ad2; még nem indultam meg kifelé, hogy itt hagyjam a picsába. Nem kell elgondolkodnom azon, hogy miért nem történt meg egyik sem. Tudtam jól a választ és semmi köze nem volt az életösztönömhöz, ami nem létezik. * - Most mondanám, hogy akadt valami... közös. * Húztam el a számat egy halvány mosolyszerűségre, ámbár csak féloldalas lett. S ami azt illeti, tényleg nem szerettem. Szóval csendben eljutottam a kocsiig, ám nem tudtam hogy, hova megyünk de ahogy kiléptem az ajtón a hűs levegőre egy pillanatra lehunytam a szemeim. Mindennél jobban jól esett most, ahogy az is, hogy a kényszeres berögződésem ahogy kiértünk csökkent. Már csak a jelenlévő férfi piszkálta az érzékeim. De hát... egy még mindig jobb és elviselhetőbb, mint egy tucat. Nem néztem szét, hogy Balázs erre lehet-e. Nem érdekelt. Jobb ha nincs a közelemben jelenleg. Beszállva az audiba nem kötöttem be magam, az kéne még. Nem vagyok kutya, hogy kikötözzenek... még akkor sem, ha csak egy biztonsági öv az. Sosem használom. De csendben merengtem kifelé az ablakon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy egy idegennel, egy idegen kocsiban csücsülök és azt sem tudom, hogy merre tartok. Bár egy idő után ismerős volt a környék és szemöldököm és vele együtt a homlokom ráncba szaladt. Tekintetem az égre emeltem, hogy megtudjam; telihold van-e. Azonban az erdő körül egy fajta; Haza érkeztem érzés kezdet a hatalmába keríteni.*
Általában mindenki örül az új évnek, és én is elég pozitívan vágtam bele, ám valahogy úgy tűnik, hogy a 2015-ös év nem az én évem lesz. Már csak egy jó hét van a februárból… lassan eltelt két hónap az évből, de semmi nem akar összejönni, amibe idén belevágtam. Szétszórt vagyok, figyelmetlen és szinte folyamatosan fáradtnak érzem magam, pedig sokat meditálok. Talán túlterhelem magam? Végül is most van a főszezon. Dugig van a hotel síelőkkel, és elég nagy a pörgés. Alig vártam már, hogy végre este legyen. Első, és egyetlen pihenőnapom lesz a holnapi ezen a héten, amivel elég jól jövök ki, mert a szombatok mindig nagyon fárasztóak, felérnek két munkanappal. Az Atanerknék minden hónapban egyszer személyesen is a tiszteletemet teszem. Egyszeri találkozás nem kirívó, viszont szükséges ahhoz, hogy a kóborokról való információáramlás oda-vissza működni tudjon a falka és a protektorátus között. Az ilyen alkalmakkor tálcán szoktam személyesen felvinni az Atanerk vacsoráját, s mivel mostanság a húga keveset tartózkodik a hotel éttermében, a helyetteseként az se feltűnő, hogy az ilyen alkalmakat felhasználva „munkavacsora” címszó alatt bent vagyok nála, amíg étkezik. Már egy éve itt dolgozom a Holiday Inn-ben, az itt élők is, és az itt dolgozók is megszokhatták a jelenlétemet, ahogy én is az övükét, ezért nem nehéz kiszúrnom, ha egy új arc bukkan fel. Az utóbbi hetek nem voltak eseménytelenek.. se a kóborok, se az őrzők szempontjából. Elég aggasztó hírek terjengnek a világsajtóban, amik Fairbanksig is eljutnak. Jó fél órát követően lépek ki az Atanerk irodájából, kezemben az elegáns króm tálcával, rajta az üres tányérokkal, pohárral és az evőeszközökkel. Már csak be kell vinnem a konyhába, aztán mehetek is haza. Majd holnap valamikor megírom Will-nek a jelentést, aztán felkeresem valamelyik gyógyítónkat, hátha tudnak ajánlani valamit „krónikus” fáradtságra, az alváson kívül. Egy kicsit elkalandoznak a gondolataim, és emiatt a figyelmem is hanyatlik. Lendületesen veszem be a kanyart a folyosó végéhez érve, s mire felocsúdok, már megtörténik a baj. Mondhatni szó szerint belerohanok a szembejövő férfibe, s mivel csak egy kézzel tartottam a tálcát – berögződés a múltbéli pincérmunka miatt – az egész úgy ahogy volt megbillent, és előbb a férfire, a férfiről pedig a földre borult minden nagy csörömpölés közepette. A tálcán és az evőeszközökön kívül minden törékeny volt, és ennek rendje szerint tört is minden… kisebb nagyobb szilánkokra. - Istenem! Annyira sajnálom! – Ha rajtam lenne a séfsapkám, most tuti az arcomba gyömöszölném, mielőtt a föld megnyílna alattam, és elsüllyednék szégyenemben. Ekkora banális hibát utoljára gyerekkoromban követtem el. Nem szokásom se tálcákat borogatni senkire, és tányérokat se török. Legalábbis eddig a pillanatig nem volt rá példa. Mindezek mellett még a hotelt is beégetem azzal, hogy a konyhai személyzet egyenöltözetét viselem: bordó szegélyes… hófehér, két fekete-gombsoros séfkabátomat, rajta a hotel nevének és logójának hímzésével, és a névtáblámmal, amin ott virít a „séf-helyettes” megnevezés… Élbe vasalt bordó nadrág, fekete acélbetétes bőrcipő és egy szintén hímzett, fehét „V” kivágású póló tartozik még az egyenruhához, amire szintén rá van hímezve a hotel neve és a logója, de ez utóbbi a kabát miatt most nem látszik. Hirtelen nem is tudom, hogy hova kapjak. A földre, hogy összeszedjem a romhalmazt, vagy az eddig alkaromon pihenő fehér kendőért, hogy a férfi ruhájára kenődött kajamaszatokat letöröltem róla!? Az első sokk után, amit a kis baleset okozott, érkezett a következő, amikor felismertem a férfi személyében Lucas Flynn-t. Na már csak pont ez „hiányzott” nekem! Amennyire eddig megfigyeltem a hímet, nem egy nagy Humor Herold, szóval a legrosszabbra készítem fel magam. - Nagyon sajnálom uram, az én hibám volt… figyelmetlen voltam. Természetesen megtérítem az okozott kárt. – Mivel elég furán venné ki magát, és merszem se lenne az egyik vezető testőrnek nekiesni egy kendővel, ezért inkább a kezébe nyomom, hogyha látja értelmét, akkor letörölhesse magáról a maszatot, én pedig gyorsan leguggolok, hogy a tálca után nyúlva elkezdjem összeszedegetni a porcelán cserepeket, és az üvegszilánkokat a földről.
- Mi van? Ne szórakozz, megmondtam már, hogy ne maceráljátok a beosztásomat, nem tudok bemenni. Morogtam bele a kagylóba, miközben a lifttel húztam le az elsőre, nem voltam épp a legjobb hangulatomban, egész éjjel azt hallgattam, hogy az alattam elterülő szobában egy pár élvezi egymás társaságát, és a reggeli műszakom után, most képesek lennének berángatni ügyelni. Meg egy nagy lótúrót, nem vagyok irgalmas szamaritánus, és nem érdekel, hogy Parkernek randija lenne élete nőjével. Ha az élete nője, úgyis találkoznak máskor, ez általában így megy. Nem mintha hinnék az ilyesmiben, mert rohadtul nem, de lelke rajta. Épp ráfordulnék Castor irodájának folyosójára, fülemen a készülékkel, benne a műszakbeosztásért felelős tiszttel, mikor nekem szalad a kis barna a konyháról. A telefon és a tányérok mind repülnek, hála az égnek már üresen, nem örülnék, ha forró leveses pakolást kapnák, valahogy az ilyesmi nincs ínyemre. Azonnal lehajolok a telefonomért, majd beleszólok ismét. - Nem tudok bemenni. Nem mondom többször. Azzal a lendülettel ki is nyomtam, alig két órája jöttem el, ne ugráltassanak, még akkor sem tudnám megoldani, ha akarnám. Ez van, már az elején megmondtam, hogy a beosztásomat tekintve rugalmasnak kell lenniük velem, és úgy hiszem, még így is többet dolgoztam, mint a legtöbben. - Mit, hogy eltört pár tányért? Bizonyára levonják majd a fizetéséből. Vontam meg a vállam, és valamilyen szinten szórakoztatott, mennyire zavarja a baki, igazság szerint, ez bőven belefért néha. - Nyugi, nem árulom el senkinek. Biztosítottam róla gyorsan, de egyebet nem nagyon tudtam kezdeni a helyzettel, mehetek átöltözni, zseniális. Egy testőr ne szórakozzon foltos ingben. A hanyagul begombolt zakóm legalább megúszta, nem úgy a fehér ruhanemű. Ez csak annyiban zavar, hogy időpazarlás, nekem pedig relatíve kevés fölös percem van egy adott napomban. - Már az előbb is nagyon sajnálta, nem kell húszszor bocsánatot kérni, nem a pápa vagyok. Már egy halovány mosoly megbújt az arcomon, bár nem tudtam hová tenni a dolgot, mintha felismert volna, vagyis, tudná, ki vagyok, az egy dolog, hogy én olykor beszambázok a konyhára, mint Castor egyik jobb keze a sok közül, és kérek ezt-azt soron kívül, de nem hittem volna, hogy a séf-helyettesnek van ideje odafigyelni ilyesmire, és megjegyezni egyes arcokat. - Inkább átveszem, de köszönöm. A következő mozdulatommal finoman ráfogok a felkarjára, hogy felhúzzam a földről, és megcsóválom a fejemet. Amennyire meg van illetődve, és kapkod, annyira nagy az esélye annak, hogy megvágja magát. - Keressen egy takarítónőt egy porszívóval, a többit elintézem, még a végén összevagdossa magát. Guggoltam le helyette, és szedtem össze a nagyobb darabokat, ha én vágom meg magamat, amin őszintén csodálkoznék, akkor legalább nem lesz egy bosszantó heg napokig az ujjamon. Egy szakácsnak rendkívül kellemetlen tud lenni egy aprócska vágás a kezén, hisz az a munkaeszköze.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Nem, én igazából a ruhájára értettem, és arra, hogy… - Kezdtem magyarázni a bizonyítványom, aztán hamar kapcsoltam, hogy ez most elég furcsán hangozhat, mintha az egyáltalán nem is zavarna, hogy a hotel tulajdonát tettem tönkre, szóval mihamarabb korrigálni igyekeztem ezt a kis malőrt. - …igen, természetesen a tányérokat és a pohárt is megtérítem, a tisztítói költsége mellett. – Préseltem össze pengevékonyságúra az ajkaimat, s annak takarásában kínos lassúsággal ráharaptam nyelvem hegyére, hogy még csak véletlenül se beszéljek össze még több hülyeséget, amivel még ennél is jobban beégetem magam. Persze ezek csak tányérak, meg pohár. Nem kristálypohár – hál’ Isten -, és nem méregdrága porcelánok… nem is az értékük miatt borultam ki, hanem… hanem nem is igazán tudom miért. Talán túl nagy a stressz, vagy tényleg ennyire a lelkemre vettem, hogy kárt okoztam, holott mindig kényesen ügyelni szoktam az értékekre. Azért ez eléggé blama. Az is elég rossz, hogy az egyik vezető testőrt tálaltam le, de bele se merek gondolni, hogy mekkora botrány lehetett volna abból, ha mondjuk egy jómódú vendéggel ütközök. A gondolatától is menten rosszul leszek, szóval inkább el is hessegetem. - Igaza van, elnézést. – Igen, most komolyan azért kértem bocsánatot, mert többször kértem bocsánatot a kelleténél. Fülig vörösödök. Lehet ez az este még ennél is rosszabb!? Remélem nem. És még csak nincs is péntek tizenharmadika. Úgy gondolnám, hogy amíg a porcelán és üvegcserepeket szedegetem, legalább addig se kell Mr. Flynn-re néznem, de nem hagyja, hogy feltakarítsak magam után. A mozdulata elég határozott ahhoz, hogy ne akarjak ellenkezni. Engedelmesen felállok, majd zavartan bólintok. - Azonnal. – Felelem, majd azzal a lendülettel sarkon fordulok, és elviharzok a takarítók pihenőszobája felé, ahol általában mindig van legalább egyvalaki, hogy ha szükség van rájuk, ne kelljen külön-külön összehalászni őket a hotel egész területéről. Bekopogok, majd belépek, és megkérem a takarítónőt, hogy segítsen a romok eltüntetésében. Nem parancsolok rá, mivel nem vagyok a felettese, hiába vagyok a dolgozói hierarchiában magasabb szinten, mint ő. Ennyi tisztelet van benne, főleg hogy a néni már a hatvanas éveiben jár. Már a takarítónő kíséretében térek vissza a folyosóra, és Mr. Flynn-re pillantok. - Köszönöm. Ha megengedi, ezt elveszem. Így is többet segített, mint az feltétlenül szükséges lett volna. – Nyúlok a tálca után, amire minden bizonnyal időközben felkerültek a nagyobb cserépdarabok. A takarítónő eközben a porszívót bedugja, majd abban a pillanatban ahogy bekapcsolja egy meglehetősen hatalmas durranást hallok, és egy zizegő villanással elsötétedik minden, vagy legalábbis ez a folyosó biztos. Ez azért nem mindennapos esemény, szóval eléggé megijedek, mert nem tudom hirtelenjében mi történhetett. Ha Mr. Flynn már átnyújtotta a tálcát, én biz’ Isten még azt is eldobom ismét ijedtemben, és a szívemhez kapok. - Szent Isten, mi volt ez!? – Kérdezem a sötétben és neeem… cseppet se frusztál a tény, hogy egyáltalán nem látok még az orromig se. Hát igen… Percekkel ezelőtt le kellett volna kopognom, hogy ennél már csak nem lehet rosszabb ez az este, mert úgy tűnik, hogy kísértem a sorsot, vagy balszerencsét hordozok magammal.
- A tisztítói költségekre nem tartok igényt, de köszönöm a felajánlást. Nem kell tudnia, hogy az ingem előbb fog egy szemetesben landolni, minthogy a tisztításával vesződjek, bár, ha megkérem Norát, lehetséges, hogy lesz oly kedves, én kimossa nekem, arany kezei vannak, biztosan menne neki. Meglátom, van még vagy száz másik ingem, és a boltokban is kiválóakat lehet kapni, nem mellesleg, igen jól jövedelmező a Vezetői Testőrség, de hát mit tudhat erről egy séfhelyettes? - Reménytelen. Csak megcsóválom a fejem, már megint elnézést kért. Tán az arcomra van írva, hogy meghunyászkodva kell előttem létezni? Eszem elszáll. Szerintem ő az első személy, aki nem röhög körbe a fizimiskám miatt, és komolyan vesz. Meg kellene kérdeznem, mi váltotta ezt ki belőle velem kapcsolatban, de amennyire megilletődöttnek tűnik, inkább nem erőltetem, még a végén elájul itt nekem a nagy izgalomban. - Köszönöm! Oké, hozzá vagyok szokva, hogy hallgatnak rám a falkatagok, és a tűzoltóságon is kivívtam már magamnak némi tiszteletmorzsát, de valahogy nem áll össze, hogy ő, akinek abszolút nem vagyok a felettese, így viselkedik. Mindegy, legalább megkönnyíti a helyzetemet azzal, hogy nem akadékoskodik. - Parancsoljon. Nyújtom vissza neki a tálcát, ha annyira ragaszkodik hozzá, de igaza van, úgysem áll szándékomban a konyháig menni vele. Bár pillanatokon belül kiderül, hogy kár volt, mert a porszívó levágja a biztosítékot, Flora pedig úgy eldobja a tálcát, mint annak a rendje. - Elfelejtett bocsánatot kérni. Szúrom közbe szórakozottan, a sötétben legalább nem tűnik fel, hogy elvigyorodtam, a nők néha nagyon furán tudnak működni, kész szerencse, hogy sosem akartam megfejteni őket. - Semmi orvosolhatatlan, vagy a porszívó érett a cserére, vagy pedig a konnektor földelése rossz. Leverte a biztosítékot. Állapítom meg, előveszem közben a csipogómat, és elpötyögöm, hogy intézem a dolgot, Castor így is, úgyis elég közel van, és bizonyára érzi, hogy itt vagyok, nem fog nekiállni fölöslegesen feszengeni. Közben a vészgenerátorról felvillannak a mennyezet halvány jelzőfényei, így nincs tökéletesen sötét, bár nyilván nem ehhez van szokva a szemünk. - Először is, a porszívót kérem húzza ki, én pedig mindjárt jövök. Ha valaki túlságosan félne a sötéttől, egész nyugodtan velem tarthat. Nem akarom tényként közölni, hogy a séfhelyettes kisasszony rosszul érzi magát a jelen körülmények között, a takarítónő valószínűleg már hozzászokott az ilyen balesetekhez. Mindenesetre, én már indulok is a főkapcsolótábla felé, mert sokakkal ellentétben nekem van hozzáférésem, és még tökéletesen agy halott sem vagyok a témához. Utána a konnektort is ellenőriznem kellene, bár villanyszerelő nem vagyok, de elég sok minden ragadt rám életem során.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Úgy gondolom nem látja a döbbent zavartságot, ami kiül az arcomra, amikor közli velem, hogy nem kértem bocsánatot. Más esetben leesne, hogy csak viccel velem, most viszont annyira megszeppenek, hogy kicsúszik a számon egy tétova: - Bocsánat. - Ha nem lennék őrző, és nem tudnám, hogy kicsoda... hanem csak egy szimpla ember lennék, akkor is kicsit be lennék tojva a történtek miatt. Volt már rá példa ugyanis, hogy az egyik vendégünk be akart írni a panaszkönyvbe, mert nem volt behűtve a pezsgője, ahogy kérte, és emiatt kirúgta Castor a kolléganőt. Így viszont, hogy tudom, hogy valójában kicsoda is a férfi, még kényesebb számomra a helyzet. Amikor a jelzőfények felvillannak, egy kicsit összerezzenek, majd a földön heverő romhalmazra pillantok. Rosszabbul néz ki, mint első körben. Lehajolnék, hogy felszedegessem, de ahogy korábban Lucas, úgy most a takarítónő akadályoz meg ebben. - Hagyja Flora kisasszony. Majd én összetakarítom. - Szól rám kedvesen, miközben kihúzza a porszívót. Igazából nem tudom, hogy miért, de a hím nyomába eredek, és felcsatlakozok mellé. Azt hiszem talán túlságosan haszontalannak érezném magam a folyosón ácsorogva, és nézve ahogy a takarítónő felszedegeti a romhalmazt. Így legalább talán tanulhatok valami újat, na meg megtudom, hogy hol is van a főkapcsolótábla. - Ez egy elég peches este. Gondolja, hogy csak a biztosítékot verte le? Remélem nem lesz tartós ez az áramszünet. Meddig tartanak ki a generátorok? Katasztrófa lenne, ha a hűtők és a mélyhűtőládák leengednének. - Ahogy általában, most is "szómenéssel" próbálom oldani a feszültségem.
- Flora… ugye? Csak vicceltem. Azért egy halovány mosoly az arcomra ül, ahogy látom, és érzem a megszeppentségét, nem akartam én ráhozni a frászt, vagy épp kicsikarni belőle a dolgot. Úgy tűnik, nem volt olyan vicces közbeszúrás, mint gondoltam volna. Sebaj, most nem is ez a fő probléma. A takarítónő végzi a dolgát, a séf helyettes pedig jön utánam, az ijedtségét látván nem igazán lep meg a dolog, ezért is ajánlottam fel. M Olyan érzésem van, mintha tartana tőlem, de abszolút nem értem, miért. Mindegy is, lazán összekulcsolom a hátam mögött a kezeimet, és úgy sétálok könnyedén, nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolhat rólam, talán rájön, hogy nem eszek embert. - Remélem, hogy igen, egy porszívó azért általában kevés ahhoz, hogy teljesen tönkretegye a hálózatot. A generátorok miatt nem aggódnék, nem két percre lettek tervezve. Azzal jelen pillanatban nem foglalkozom, hogy talán indokolatlanul sokat tudok a szálloda rendszeréről, amilyen kis pironkodó, úgysem fogja megkérdezni, hogyan lehetséges ez. Már így is emberevő szörnyetegnek gondol, a reakciói legalábbis ezt sugallják, mondjuk, nem áll távol a valóságtól, de sosem öltem hobbiból… - Ám ha nem csak a biztosíték, akkor sem lehet túl nagy gond felárért kihívni egy villanyszerelőt. Az a biztos, amolyan ezermester módjára én is értek hozzá, de azért jobb biztosra menni. Egy biztosítékot még meg tudok olda ni, a földelést is képes vagyok ellenőrizni, de ha már valahol a falban van gond, az már egész más kérdés. - Szóval nem lesz baja a hűtést igénylő ételeknek. Biztosítom róla, aztán a szint végén a személyzet részére fenntartott ajtón bemegyek, minő meglepő, van hozzá kulcsom, maximum majd azt kamuzom, hogy olykor besegítek Castornak, nem is kamu éppen, de az emberek előtt nem vállalható a valódi oka a gyakori ittlétemnek. Itt viszont már sötét van, onnantól legalábbis biztosan, hogy az ajtó becsukódott Flora mögött. Én ugyan látok, de a rá való tekintettek azért előveszem a telefonomat, és használom rajta a zseblámpát. Egy relatíve szűk lyukról van szó, az egyik fal kapcsolótáblákkal van tele, minden második szinten van ilyen, szóval nem ment el az egész szállodában az áram, az elég nagy luxus lenne azért. - Ha szerencsénk van, csak vissza kell kapcsolni, és a probléma megoldódott. Abban az esetben is hívnék egy villanyszerelőt, hogy nézze át, de csak holnap reggel, ma már nem rángatnék ide senkit ilyesmivel, elvégre már az estében járunk. Közben keresem is a megfelelő kallantyúk sorát, és el is kezdem visszakapcsolgatni őket. Egy ideig jól is megy, de mikor annak a folyosó lámpáit kapcsolnám vissza, már le is vágja megint. (Dobás) - Remek, tippre zárlatos lett az adott konnektor, és ezért állandóan leveri az áramot. Muszáj lesz zaklatni egy szerelőt. Imádom, mikor már jó eséllyel pihenni tért embert kell iderángatnom.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Bólintok. - Igen. – Lenézek a séfkabátomra, ahol a névtáblám is van, de a jelenlegi fényviszonyok között nem látszik annyira. Sajnálkozó pillantást vetek a takarítónőre, mielőtt elindulnánk. Tudom én, hogy ez a dolga, és ezért fizetik, de nekem akkor is kínos, hogy miattam… utánam kell takarítania. - Tudom, de a hotel azért elég nagy… - Hagyom nyitva a mondandómat. Nem is tudom, szerintem mióta itt dolgozok, még nem fordult elő ilyen eset, meg aztán a generátorokat se láttam még. Biztos sok van belőlük, és jó nagyok, hogy ellássák árammal a hotelt, amikor a hálózat csődöt mond. Inkább nem akarok belegondolni, hogy mekkora kár érné a létesítményt, ha ez tartós lenne. Ráadásul ha úgy vesszük, ez az egész az én hibám. Ha nem megyek neki Lucasnak, és nem kell hívni a takarítónőt… Badarság! Előbb vagy utóbb – de inkább előbb – az a porszívó ugyanezt eredményezte volna, vagy a konnektor. A lényeg, hogy személyi sérülés ne történjen, és ne alakuljon ki pánikhangulat. A kollégák már biztos értesítették a vendégeket, hogy mi történt, és ne aggódjanak, hamar helyreáll a rendszer. Én meg csak feleslegesen pánikolok. Remélem. Amikor belépünk a sötét helyiségbe, hunyorogni kezdek. Egy kis mágia segítségével könnyen láthatnék, de ennek a bevetése most szóba se jöhet. Enyhén összerezzenek, amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, és kettesben maradunk. Egy pillanatra azért átfut a fejemben a gondolat, hogy vajon okos ötlet volt-e ide jönni vele, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy nem „priuszos” a hím az adatbázisunkban. Amikor a telefon elemlámpája némi fényforrást biztosítva megvilágítja a panelokat, felvonom a szemöldökömet. - Ezen hogy lehet kiigazodni? – Bukik ki belőlem a döbbent kérdés. Nekünk is van otthon kapcsolótáblánk, de az parányi ehhez képest. Van rajta négy pöcök, és nagyjából ennyi. Még soha nem kapcsolgattam. Egyszer volt, hogy kiment a biztosíték, mert ment a mosógép, én a konyhai robotgéppel dolgoztam, Fiona meg porszívózott, és nem bírta a rendszer, de akkor is a nővérem hárította el a problémát, én csak néztem. - Ez a nap szörnyűbb már nem is lehetne. – Sóhajtok fel lemondóan, amikor bizonyossá válik, hogy nem olyan egyszerű a megoldás, mint azt reméltük. Lejárt már a műszakom, de még sincs pofám ebben a helyzetben hazamenni. Ha haza is mennék, úgyse tudnék nyugodtan aludni, mert csak az járna a fejemben, hogy közvetve, de én vagyok az oka az egésznek. - Tudok valamit segíteni? – Nem akarok útban lenni, szóval ha lehet, inkább hasznossá tenném magam.
- Éppen ezért nem csak egy áramkörről működik, elég kellemetlen volna, ha egyszerre lenne sötétség az egész épületben. Olykor még lakáson belül is külön egységek vannak, épp ezért lehetséges az, hogy itt olyan sok kapcsoló van, mindnek megvan a maga szerepe, a helyiség, helyiségek, amik hozzá tartoznak, egyszerűen kezelhetőek legyenek. A hiba viszont még mindig fennáll, hisz újra meg újra lecsapódik. - Nem bonyolult, ha párszor már látta az ember. Ennek ellenére kénytelen vagyok lazán lefejelni a falat magam mellett, mert ezt nem én fogom helyrehozni, meg tudnám csinálni, de tovább tartana, mint valakinek, aki nálam jobban ért az ilyesmihez, annyi fölös időm meg biztosan nincsen jelen pillanatban. Egyébként, ha tudnám, hogy mi jár a fejében, lehet, hogy nemes egyszerűséggel kiröhögném, én vagyok az utolsó, aki bárkit is letámadna bárhol, meg egyébként sincs semmi okom egy embert megszorongatni. - Ohh, dehogynem, mindig lehet rosszabb, ezt ne feledje. Nem érdekel, hogy nem vagyok túlságosan pozitív, de általában az ilyen megjegyzések után omlik az ember fejére a mennyezet. Remélem azért, hogy ma erre nem kerül sor. A fülemhez emelem a telefont, és felcsörgetem a zakkant húgomat, tegye már hasznossá magát, és hívjon fel sürgősbe egy villanyszerelőt, lehetőleg azonnali munkavégzéssel. Florának csak akkor válaszolok, ha letettem a telefont, elsődlegesen csak megcsóválom a fejemet. - Menjen haza, a vacsorának már rég vége, biztos rendben van a konyha is, pihennie kellene. Állapítom meg egyszerűen, többek között azért is, mert én érzek benne valamit, amiről talán ő még nem is tud. Ezen a helyzeten pedig nem segít, hogyha idegeskedik. - De ha nagyon nem megy, segítsen be a személyzet többi részének lenyugtatni a vendégeket, bár ehhez nem ártana, ha maga is kicsit kisimultabb lenne. Azzal finoman ki is terelem, nekem meg kell várnom a szerelőt, addig is körbejárom a terepet kicsit, hogy melyik részleg érintett, az is sokat segíthet majd a szakembernek. - Örvendtem! Elnézést, de kicsit felhalmozódtak a dolgaim, kellemesebb estét! A gépház ajtaját bezárom, és el is száguldok a folyosón, csak akkor jut eszembe, hogy basszus, félt a sötétben, úgyhogy visszasietek, és annyit megteszek még érte, hogy az elsőre lekísérem, ott már nincs gond a fénnyel, ha viszont úgy döntött, hogy segít, akkor úgysem tud majd szabadulni a folyosón ácsorgó, megilletődött vendégek miatt. Én viszont kellőképpen határozott vagyok ahhoz, hogy átnyargaljak köztük.
//Köszönöm szépen a játékot! Mivel láttam, hogy Flora nem marad Fairbanksben, inkább zárok. //
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Felsóhajtok. - Igen, igaza van. A legjobb az lesz, ha inkább haza megyek. - Ebben a helyzetben nem érzem úgy, hogy valóban hasznos tudnék lenni, és egyébként is túlságosan feszült vagyok. Talán csak a stressz, és az idegeskedés, nem tudom. Nem vagyok az a betegeskedő típus. Amikor kikísér, azért egy mosolyt megeresztek felé. - Köszönöm szépen, és semmi gond, megértem. Önnek is további... kellemesebb estét. - Mosolygok a hímre, aztán a személyzeti öltözők felé veszem az irányt. Félúton meggondolom magam, és benézek a konyhába, mert nem visz rá a lélek, hogy csak úgy hazamenjek anélkül, hogy valóban meggyőződtem róla, hogy minden rendben van. Amikor a saját szememmel is látom, hogy a konyhában minden a legnagyobb rendben, nyugodtabb szívvel vonulok vissza az öltözőbe. Miközben hajolgatva vetkőzök-öltözök, a gyomrom liftezni kezd. Az utolsó pillanatban robbanok be a mellékhelyiségbe, majd öklendezni kezdek. Hazaérve beállok a zuhany alá, aztán bezuhanok az ágyamba, és a fejemre húzom a takarót. Rám fér egy alapos, kiadós alvás!
// Bocsánat, hogy ilyen nyúlfaroknyi reaggal zártam. Én is nagyon szépen köszönöm a játékot! //
Kezdőlap
Flora
//
//
