Mentem, mint a meszes, hogy minél előbb beérjek a hotelbe. Nem kérdeztem, merre menjek, egyszerűen csak rácsatlakoztam Patrishára, és követtem. Kopogás nélkül nyitottam be az irodába, majd szó nélkül körbenéztem. Nem csalt az érzésem. Jake-nek hűlt helye volt. Bosszúsan hajtottam be magam mögött az ajtót. - Ha lelépett, baromi morcos leszek. Odameneteltem Trishához, hogy legalább kihasználjam, hogy ketten vagyunk. Odahajoltam hozzá, és egy finom csókot nyomtam a homlokára. Rég láttam, úgyis jó lett volna beszélgessünk. De gyanítom, hogy hozzá nem kellett volna úgy rohannom, sőt, még akár társaságban is betérhettem volna, hogy aztán később maradhassunk kettesben. - Miről maradtam le? Kérdeztem felsóhajtva, majd helyet foglaltam a Béta mellett, közel hozzá. Volt abban valami báj, hogy nagyközönség előtt visszafogtam magam vele szemben. Nőtt a sóvárgás, ilyenkor pedig úgy töltött el a közelsége, mintha mágnesként szívnám magamba az erejét, a jelenlétét. Talán ez, és a ma esti kellemes élmény ösztökéltek arra, hogy ne törjek szét valamit, amiért elrángattak Raymond mellől. Kioldottam kissé a nyakkendőmet, és összedörzsöltem a tenyereimet. Kissé áthűlt az idefelé úton, és hiába a kocsi, azért nem fűtött fel harminc fokra egy ilyen rövid út alatt.
Castor még a parkolóban volt, amikor én már tudtam, hogy jön. Éreztem az indulatait, melyek vegyesek voltak, Jake irányába negatív, irányomba pozitív érzelmek sugároztak. Én most igyekeztem nyugalmat sugározni feléje, azt az érzete, hogy nincsen semmi baj. - Mindjárt jön, csak elment átöltözni. Én biztattam, hogy előbb négyszemközt beszéljek veled. Jake-et Mortimer beszervezte ma délután, és megbízta, hogy legyen az összekötőnk a kettős gyilkosság ügyében. Amúgy is ő volt helyszínelni. Már tudják ki volt az, Jake is ismeri, mert volt már rendőrségi ügye. Jake elvállalta, hogy elrendezi a helyszínen vett vérminták ügyét. Azt, hogy veled miért akar beszélni, azt nem tudom. Rowan, egy pszichopata Jake szerint. Ha így van, és Vincent megtűrte a falkájában, és nem korlátozta a mozgását, akkor szerintem bajban vannak odafent. Ennyi volt a rövid összefoglaló. Igyekeztem röviden közölni a tényeket, és úgy hogy pozitív legyen a végkicsengés. Hátha így kisebb lesz a dühroham. Átnyúltam feléje, és megsimítottam az arcát. - Sajnálom, ha megzavartam az estédet. Az simogatás ígéret arra, hogy ha az este tönkre is ment, az éjszaka még lehet nagyon kellemes. Szeretném már most átölelni, és addig csókolgatni, amíg minden bosszúsága elszáll, de még hátra van egy komoly beszélgetés.
A zuhany nagyon jól esett, em-mail-em meg persze megint nincs egy darab sem, szóval nincs miért tovább húznom az időt. Már egy fokkal jobban nézek ki, bár még mindig szörnyen karikásak a szemeim, csodálom, hogy a tükör nem repedt meg, mikor belenéztem. Az egyszerű fehér ing, sötétkék farmer kombináció már egészen elegáns, ha a saját stílusomat vesszük figyelembe. Az irodába igazándiból kopogás nélkül lépek be, mivel eszembe sem jut, hogy kopognom kéne, ha egyszer várnak rám, és sejtem, hogy a vérfarkasok hallásával már a folyosó végéről tudták, hogy jövök. - Jó estét, Mr. de Luca! Köszönöm, hogy időt szakított rám. Bár szerintem inkább én vagyok az, akinek szakítani kellett. Kivárom azt a kis időt, ami elég, hogy viszonozza a köszönést, esetleg megszólaljon, ha akar, és máris a lényegre térek. - Úgy sejtem, valamennyit már tud, de azért én elmondom a lényeget. Mortimer Appletown küldött Önhöz, hogy legyek az összekötőjük a mai kettős gyilkosság ügyében, amíg lezárhatjuk az ügyet. A rendőrségi állásponttal nem untatom, az az én dolgom, és magukat nem érinti, ami pedig a nem rendőrségileg hivatalos részét illeti... Ms. Bennett, és Rowen Allwright összecsapása alatt, illetve inkább a végakkordjaként két civilt meggyilkoltak. Az ügyben természetesen nyomoz a rendőrség, de ebből a vérfarkasoknak nem fog kellemetlensége származni. A vérminták és egyéb nyomok közül csak az önökre nézve veszélyteleneket használják majd fel. És mivel tudjuk, hogy a gyilkos Rowen volt, én személy szerint Ms. Bennett-et szeretném teljesen kihagyni az ügyből. Hacsak nem merül fel egyéb bizonyíték, akkor sem tanúként, sem sértettként, sem gyanusítottként nem fog szerepelni sehol. Remélem ez Önnek így megfelel. Egy kis szünet, talán pár levegővételnyi, majd folytatom. - A hölgyet már figyelmeztettem, de mivel úgy tudom együtt vannak, Önnek is szólok. Az eddigi adatok alapján úgy vélem, Rowen Allwright magukra nézve is súlyosan veszélyes pszichopata, és elképzelhető, hogy rögeszméjévé válik Ms. Bennett a mai összecsapásuk után, ezért javaslom, hogy kiemelten vigyázzanak rá, míg Rowen szabadlábon van. Gyorsan, és zanzásítva ennyi, de ha már itt vagyok, akkor úgyis szépen elő fogok adni mindent...
Még hogy Jake őrző lett? Na ne... Nem gurultam dühbe, de nem voltam elragadtatva sem. Végül is, még jól is jöhetett, ha a dolgok elsimításáról lesz szó. Némán hallgattam a nőstényt, és kissé örültem annak, hogy itt van mellettem, jól van, és hogy odafent szar van a palacsintában. A simogatására elmosolyodtam, le is hunytam a szememet, míg bőre az enyémhez ért. Mikor elvette volna, utánanyúltam, és megpusziltam. - Volt már rosszabb, ne aggódj. Majd mesélek, ha ezt letudtuk. Azért örülök, hogy nem jöttem hiába. Legalább is reméltem, hogy így lesz. Mert ha pusztán ennyiről lesz szó, akkor valakit rövid időn belül meg fogok rángatni, hiszen az bőven elég lett volna, ha mindezt Patrisha adja át. Megvan hozzá a joga, hogy ilyen esetben ő képviselje a személyemet, még akkor is, ha Jake agyáig ez nem jut el. Na nem baj, majd tudatosítom benne. Éreztem a közeledtét, így bármennyire tiltakozott minden sejtem az ellen, hogy eleresszem a nőstényt, meg kellett tennem, és átszerveződnöm az ajtóval szembe. Jake belépett. Szinte engem is fejbe vert, annyira érződött rajta a fáradtság. A tusfürdőjétől már nem voltam annyira elragadtatva. Sőt. Igazából az egész jelenlététől nem voltam elragadtatva... - Mr Westmoreland. Rövid és dacos köszöntés volt. Nem akartam feleslegesen szónokolni, túl akartam lenni ezen az egészen, és nem állt szándékomban már az elején elnyújtani a találkát pár éles odaszólással. Csípőre tett kézzel hallgattam végig kb ugyan azt, mint , amit Pat már elmondott. Amikor elhallgatott, jeleztem, hogy oké, vettem, folytassa. De úgy tűnt, ennyi, nincs folytatás. - Lekötelez, hogy a farkasomat nem kívánja megrendszabályozni. Afelől ne legyen kétsége, hogy ezt mi lerendezzük házon belül. Ránéztem Patrishára. Fogalmam sem volt, hogy mégis mi a francot kezdjek majd vele, de valamit muszáj leszek, mielőtt Mortimer rám telepszik, hogy könnyelműen bánok a farkasaimmal, vagy hogy kivételezek. Ráadásul pont egy olyan ügyben, aminek kapcsán világosan megállapodtunk, hogy rendes gyerekek leszünk. A kettőnk kapcsolatának felemlegetéséről nem feledkezek meg... - Csak azt higgye el, amit a saját szemével lát, Jake. És ha még így is lenne, nyugodjon meg, hogy egy ilyen esetben ez egyáltalán nem számítana előjognak, vagy kegyesebb bánásmódnak. Különben, gratulálok a kinevezéséhez. És köszönöm, értékelem az együttműködését, és az aggodalmát, urai leszünk a helyzetnek. Esetleg tartogat számomra mást is? Mert ha nem, akkor elég csalódott leszek, hiszen egy ilyen ügyben elég, ha a Bétával üzen. Tudja, mi az a Béta, nem? Kérdezem felvont szemöldökkel. Úgy beszélek vele, mintha valóban elismerném, hogy őrzői mivolta tiszteletet érdemel, holott tisztában voltam azzal, hogy jelenleg semmivel sem több, mint akkor, amikor a parkolóban találkoztunk. Jó, kicsivel többet tud, elismerem, de ettől még nagyon remélem, hogy nem száll tele a feje semmi hiú ábránddal, hogy ettől még nem tekerhetem ki a nyakát, ha épp úgy támad kedvem. Persze, csak ha okot ad rá. Ő már nem tartozik a védtelen és tudatlan emberek csoportjába, így nagyobb biztonságban lenne, ha nem lenne beavatott.
Nekem már az is gyógyír a fáradtságra, hogy Castor itt van mellettem. Hazaért, a terhek egy részét elvesz a vállamról. Jake visszaér, és én tudom csak, hogy most jobban néz ki pár fokkal, mint húsz perce. A szócsatába nem akarok beleszólni, ezt a "fiúk" majd lebokszolják egymás között. Mindkettő felnőtt, tudja mit beszél, és megvannak a maguk rigolyái, majd megfarigcsálják egymást. Arra, hogy a rendszabályozást megoldjuk házon belül, csak bólintok. Castor pillantása felém, mintha tanácstalanságot sugározna. Igen, ennek az incidensnek még lesznek kellemetlen utózöngéi. De majd kettesben megoldjuk. Mikor Castor ezen az egy pillantáson túllép, és visszafordul Jake felé, én is neki szentelem tovább a figyelmemet. Roppant kíváncsi vagyok én is, mi az, amit csak Castornak lehet elmondani. Még a végén kiküld ...
Nos, előszöris csak kerestem de Lucát, arról szó sem volt, hogy telepatikusan is ide tudják rángatni, másodszor meg úgy tűnik, mások számunkra fontos és figyelemre érdemes dolgok. Gondolhatja, hogy nem ez a kedvenc hobbim a hét minden páratlan napján este tizenegy és hajnali kettő között. Látja is, sejtem, hogy hullafáradt vagyok, és szeretnék hamar túllenni a beszélgetésen, de ettől nem leszek felületesebb. Remek, már eleve úgy köszön, mintha kötözködnék vele. Hogy én mennyire nem bírom ezt a fickót! A válaszára sóhajtok egyet. - Nézze, Mr. de Luca. Őszinte leszek. Egyáltalán nem kedvelem megát, sőt, mondhatnám, hogy kifejezetten ellenszenvesnek találom, és úgy látom az érzés kölcsönös. De ettől függetlenül nem azért vagyok itt, hogy bosszantsam. Én is sokkal szívesebben tölteném mással az időmet, és fáradt is vagyok. Lehetne, hogy megbeszéljük vita és összetűzések nélkül? Ami pedig a rendszabályozást illeti, értetlenül pislogok rá párszor. - Miért akarnám megrendszabályozni? Vagy maga? Éppen arról beszélek, hogy jelen állás szerint Ms. Bennett teljesen ártatlan, ezért szeretném teljesen kihagyni az ügyből. A jogos önvédelem sem a rendőrségen, sem nálam nem esik büntetőkategóriába. Az pedig a saját lelkiismerete dolga, hogy vajon tudott volna segíteni a civileken, ha akar, vagy sem… A továbbiakra nézve meg, akkor jó, hangsúlyozzuk ki, húzzuk alá, hogy ez nekik alanyi jogon jár, és senki nem tesz nekik szívességet, sőt… Nem érdekel, nem akartam cseszegetni. Hogy lehet valaki ennyire pukkancs?! - Nyugodt vagyok, és nem azért mondtam, hogy megköszönje, hanem azért, hogy tudja, tisztában vagyok vele, hogy nem lepleződhetnek le, és tiszteletben tartom a szabályokat. A figyelmeztetést eleresztem a fülem mellett. Kezd a könyökömön kijönni a felsőbbrendű dumája, és a tenyérbe mászó modora. - Nagyjából tudom mi a béta, bár még alig néhány órája, de nem ez a lényeg, hanem hogy a helyettese jelen esetben azonos a nővel, akit szeret. Az egy dolog, hogy Mr. Appletown magához küldött, de ha az én páromat fenyegetné egy megszállottságra hajlamosnak tűnő pszichopata gyilkos, aki a maguk köreiben is valódi veszélyforrásnak számít, ráadásul egyszer már megtámadta a hölgyet, ezzel is emelve az újabb támadás kockázatát, akkor én egyáltalán nem bánnám, ha erről tájékoztatnának. Főleg, hogy Ms. Bennett annak a típusnak tűnik nekem, aki a nehézségeket hajlamos elhallgatni, hogy ne okozzon továbbiakat Igazából egyáltalán nem érdekel már, mikor tekerheti ki a nyakam. Tőle eléggé fenyegetve érzem magam minden találkozás alatt ahhoz, hogy egyszerűen beletörődjek a konstans fennálló életveszélybe. És hogy mi bosszantja, az egyáltalán nem izgat. Néha bizony meg kell hallgatni azt is, amit nem szeretnénk. - És bár nyilván hallani fogja, megbeszéltem Ms. Bennettel, hogyha a falkájukból valaki rendőrségi ügybe keveredik bármilyen jelentéktelen apropóból, akkor tájékoztatom róla önöket.
Nem kedvel? Na mit nem mondd... Ha így folytatja, még a végén annyira csalódott leszek, hogy szíven szúrom magam, és kiugrok az ablakon. Magyaráz, beszél, magyaráz, és én már nem tudok rá rendőrként tekinteni, mert egy egyre unalmasabb húsdarabot látok csak benne. Amit mondd, abszolút jogos és helytálló. De könyörgöm. Ki? Ki ez, hogy idejön, és megpróbálja megértetni velem, hogy ő most bizony baromira nyílt és rendes? Mindennek fejében még arra is ösztökél, hogy hogyan kezeljem a helyzetet a falkámon belül, s egyenesen párkapcsolati tanácsokkal igyekszik ellátni, hogy miképp óvjam meg szívem hölgyét. Legszívesebben a lábai elé köpnék, csak hogy érezze a törődést, de visszafogom magam. - Nincs szükség arra, hogy személyesen tisztázzuk a szabályokat. Bármennyire is önteltnek hangzik, de én teljes joggal elvárhatom, hogy maga úgy keverje a lapokat a munkahelyén, hogy ne mártson be senkit. De ezt ugyanígy elvárhatja Vincent, vagy Mortimer maga. Azzal, hogy magát kiválasztották, ez kutya kötelessége lett. Igazán kár volt ezért idefáradnia, amikor pihenhetne is. És mennyivel jobb lett volna mindkettőnknek! Én ugyan nem várom el tőle, hogy minden ilyen esetben jöjjön, és lejelentse azt, amit már úgyis tudok, vagy amit záros határidőn belül az érintettektől meg fogok tudni. Az meg már tényleg mindennek a teteje, hogy tőle kellene tanulnom a fehér lovas herceg szerepkört is. - Tudja mit? Mortimer ideküldte, rendben, én tanúsítom, hogy megjelent. De azt hiszem, hogy mindkettőnknek könnyebb lenne, ha most távozna. Tettem egy határozott lépést felé, de távol álljon tőlem, hogy nekiessek. Annyira még nem volt szemét, de az, hogy ennyire tanulatlannak néz, és a nőstényemet is belevonja, valahogy nagyon nem tetszett. - A falkának még mindig én vagyok a vezetője, én irányítok mindenkit, és én vigyázok rájuk, beleértve a Bétát is. Magának volt vagy 25 éve beletanulni a szakmába, én pedig 350 éve űzöm az ipart, úgyhogy engem ne féltsen. Rowennél sokkal rosszabbakat koncoltam már fel, elhiheti. Patrishát és a lelkiismeretét bízza csak ránk, és örüljön annak, hogy Mortimer szolgálatában áll, mert különben azt se tudná, hogy megtörtént a gyilkosság. A szerelmi életem, és az, hogy mennyire aggódok, vagy sem, a továbbiakban az én dolgom. Mondtam ellentmondást nem tűrő hangon. Persze, most biztos megint előjön azzal, hogy miért támadok, amikor ő csak segíteni akart. A gond csak az, hogy ilyen esetekben nem vagyok rászorulva. Attól nem féltem, hogy a magatartásommal aláásom a kapcsolatot a rendőrséggel, tekintve, hogy akármennyire utálhat Jake, Mortimer parancsára minden sz*rt le kell mosson rólunk. Az élet igazságtalan. - Nagyon köszönjük az információkat és a további segítséget. Ha tehetünk valamit Önért, ne restelljen telefonálni. Vagy van még valami, amiről szeretne csevegni? Kapott még ajándékba egy simlis mosolyt, és reméltem, hogy semmiről nem akar beszélgetni, pusztán mihamarább kilőni a pizsit, és nyugtot hagyni végre.
Jake valamilyen szinten Gabrielre emlékeztet engem. Ő ilyen roppant mód korrekt és egyenes. És közben néha úgy vág át a palánkon, hogy még meg is köszönöd. Na, nem, velem még nem tette, de hallottam dolgokat. Majd jobb lesz Jake-el is vigyázni. Castor, a drága hozza a formáját. Ő az úr, a nő az övé és tud vigyázni rá. Ez mondjuk mind semmi, a nő is tud vigyázni saját magára. Még talán Castorra is, ha úgy hozza a helyzet, de csak úgy nőiesen, például ... megteáztatja, ha már nagyon frusztrált vagy nyűgös. Én már csak lehajtott fejjel, suttyomban mosolygok, amíg a fiúk "kié a nagyobb" játékot játszanak. És hát a feltételek koránt sem egyenlőek. Szegény Jake! De amúgy nem a méret a lényeg, és a lelkesedését én igazán becsülöm. Majd megtalálja a helyét.
Nem, nem kedvelem. Sőt, ami azt illeti, egyre jobban utálom. Az a típus, aki tudja, hogy erősebb, és ezért akkora pofát növeszt, hogy csoda, hogy befér vele az ajtón. Úgy megnézném, hogy viselkedik valakivel, aki erősebb nála, vagy akár csak egyenlő ellenfele! Én meg tényleg jószándékú vagyok, és próbálok teljesen korrekt és normális lenni. Köszönöm, hogy nem is próbálja viszonozni. Remélem visszakapja még kamatostul… A válaszra szó szerint kezd megnyúlni a képem, de most mindenki érdekében lenyelem a választ. ~F@szkalap! Szerintem is kár beléd bárki ideje…~ Véleményezem halkan, csendben, és főleg fejben a mondókáját. Legalább a következő mondatával egyetértek. - Nem is nagyon van más választása, mint hogy tanúsítja… Igen, kezd elszakadni a cérna. Ha nekem a fent említettek kutya kötelességeim, akkor neki meg ez. Nehogy már szívességet tegyen vele! Nem hátrálok meg előle, akkor sem, ha fél kézzel el tudná törni a nyakam. - Vigyázzon rájuk, irányítsa őket, mit bánom én?! Ms. Bennett-et kedvelem, az ő biztonsága megéri nekem, hogy maga egy seggfej. Ami meg a korát illeti, gratulálok, 350 év alatt tökéletesen kiállhatatlan tapló lett magából! Azért ez már nekem is sok, főleg a múltkoriakkal együtt. Rendőr vagyok, nem a türelem élő szobra. Engem sem lehet a végtelenségig semmibe nézni, sértegetni, kioktatni, lesajnálni, és cseszegetni. Ha nem harapja át a torkom – bár amilyen instabil jellem már azt sem csodálnám (biztos nála vannak méretproblémák, ha így kompenzál) -, akkor most lépek a távozás hímes mezejére lassan, de biztosan. Ezzel éppen semmit nem haladok előre, csak agyérgörcsöt fogok kapni tőle. - A továbbiakban inkább a helyettesével tartom a kapcsolatot, azt hiszem. További szép estét! Ms. Bennett… Köszönöm, viszont látásra!
Még hogy nem lenne más választásom. Azt hiszem, külön meg fogom kérni Mortimert, hogy a továbbiakban annyira tartsa távol Jake-et a falkánktól, amennyire lehet. Legalább is addig, amíg nem lesz képes arra, hogy egy kicsit a mi fejünkkel gondolkodjon. Én is összeszedtem magam,amikor raportra mentem az öreghez, és ő sem volt velem kimondottan szemét és fölényeskedő. De az meg baromi nagy pech, hogy a fejes zsaru egy kezdő őrző, aki szerintem még mindig nem fogta fel, hogy milyen világba csöppent bele. Ez a hősiesség annyira divatjamúlt már... Még a fiatal farkasok is sokszor esnek abba a hibába, hogy könnyelműen bevetik magukat a nagyközönség elé, és mártírhalált halnak, mert nem érdekli őket, hogy egyébként három perc alatt háromezer darabra lesznek szaggatva. Jake pedig annyira hülye, és annyira zsaru, hogy azt hiszi, hogy ez a macsó, jófiús sármja majd mindentől megvédi. Mert végül is minden filmben túlélik a szépfiúk, nem? Milyen kár, hogy ez a valóság... A hangnem, amit megütött... Nos, azt egy falkabelitől sem tűrtem volna el. Ő már nem minősült halandónak, és azt hiszem, hogy túl elbizakodott még, tehát marhára nem árt meg neki, ha valaki megrángatja egy kicsit. És nem csak a hangnem. Ó, dehogy. Ms. Bennett-et kedvelem, az ő biztonsága megéri nekem, hogy maga egy seggfej. És ebből még csak nem is a seggfejes része... A vad úgy ugrott elő, mintha forró lenne a talaj a talpa alatt, és ennek hangot is adott egy vérfagyasztó hörgés kíséretében, plusz szemem fényébe is belopta magát, és vörösen izzó parázsként égetett lyukat Jake-be. Észre sem vettem, hogy mikor és hogyan, de a kezem már mancs volt, olyan éles karmokkal, mint a legjobb pengék. Az én nőstényemet soha senki nem veheti a szájára, se így, se degradáló értelemben. Adok neki egy kis búcsúajándékot, amit majd becézhet, ölelgethet magányos óráin egy flakon testápoló társaságában... Először egy szemvillanás alatt felszántottam Jake mellkasát a karmaimmal, de minden idegem ellenére ügyeltem, hogy ne legyen halálos a sérülése, de azért kellemesen megérezze a dolgot. Kapott egyet a másik irányból is, és ha azt nem védte ki, akkor egy kereszt alakú négysávos vérző seb érte a mellkasát. Időt nem hagytam neki, legfeljebb a szerencséjén, és a zsarureflexein múlhatott, ha esetleg a kezét kaptam el végül. A karmolászás után belekapaszkodtam ruhája még megmaradt részébe, elemeltem a földről, és a bejárati ajtóhoz vágtam a hátát. - Jól figyelj rám, Őrző! Íme az első lecke: a farkas prédájától és nőstényétől egyszer és mindenkorra tarts-magad-távol! Megértettél?! Ms. Bennett a továbbiakban nem áll a rendelkezésedre, nekem jelentesz, telefonon, galambbal, amivel akarsz! Most pedig takarodj innen! Ahogy tartottam, arrébb léptünk és kinyitottam az ajtót, amin nagy ívben vágtam ki az Őrző Tanoncot, hogy a szembe lévő falon koppant. Becsaptam mögötte az ajtót, és most rajtam volt a sor, hogy nekivessem a hátamat. - Ahhj, Mortimer! Szökött ki gondterhelten a számon, amikor eszembe jutott, hogy mit fog ehhez szólni az öreg. De nem öltem meg, csak megtanítottam neki a leckét. Bár ezt ő nem hiszem, hogy így fogja kezelni... Egyszerűen: ne piszkálja a vadállatot, ha nem akarja, hogy megharapják. Ennyi. Aztán valami történt. Lihegtem, bár soha nem szoktam, ennyi harc után plán nem. Lecsúsztam a földre, teljesen elernyedtem, és hirtelen éles, égető érzés kezdte bántani a mellkasomat. Egy ideig némán tűrtem, aztán felnyögtem, és letéptem magamról az inget, hogy lássam, mi van a mellkasommal. Semmi nem volt. De baromira csípett és fájt... Mi az Isten, öregszem?!
Aj, Jake! Amikor meghallottam, mit mond, már tudtam, hogy itt vér fog folyni, a kérdés, hogy mennyi. Már kerestem is a farkasokat a közelben, csak azt nem tudtam még, hogy takarítani hívjam, vagy mentőszolgálatra. De Castor szédületes mértékű önuralmat tanúsítva csak kicsipkézte Jake-et mint az ünnepi terítőt, aztán kirakta a szűrét az irodából. Amint megtaláltam a legközelebbi farkas elmét, már adtam is az utasítást. ~ Találsz az irodafolyosón egy sebesült férfit. Őrző. Akárhogyan is tiltakozik, autóban pakolod, és elviszed az egyetemi könyvtár hátsó bejáratához, ott kirakod, és visszajössz azonnal. Nem vársz senkire. Ha kell üsd le, hogy nyugton maradjon! Ennyire tellett, mert aztán már minden egyebet felülírt a Castor iránti aggodalom. Mi van vele? Jake nem ütött vissza ... és ha tette volna ... - Castor? Csak a nevét ejtem ki kérdő hangsúllyal, mert pontosabban nem tudom megfogalmazni. Leguggolok melléje, és teljesen tanácstalan vagyok. Farkas nem szokott szívrohamot kapni ...
Nos, legalább az érzés kölcsönös. Én sem szívesen nézem Castor pofáját. Ami meg a kötelességeit illeti, de igen, neki is vannak az Őrzők, az emberek felé, ahogy nekünk is feléjük, és pont. Annak ellenére, hogy mennyire nem tetszik neki, igenis így van. Ugyanis ha lebuknának, akkor bizony lehetnek bármilyen erősek, olyan hajtóvadászat indulna ellenük, ami bizony hamar megtizedelné a vérfarkasokat, és hamar a kipusztulás szélére is sodorhatná őket. Én azért sejtem, hogy milyen világba csöppentem, de sajnos de Luca meg azt nem érti, hogy nem hiszem, hogy ne halhatnék meg. Lehet, hogy éppen ez a lényeg. Nem érdekel, hogy három másodperc alatt háromezer darabra szaggatnak, mert akkor sem fogok egy Castorhoz hasonló seggfej előtt meghunyászkodni. Van, aki úgy akar élni, hogy ne szégyelljen semmit, ha lesz alkalma visszanézni. Persze túl gyorsan mozdul, én pedig ehhez szörnyen lassan reagálok. A hangja is vérfagyasztó, de az lenne éppen a legkevesebb. A sebek, amit a karmai szántanak, kurvára fájnak, még a lélegzetem is elakad tőle, miközben hátratántorodom. A karomat persze azonnal emelem, reflexből, akkor is emelném, ha egyetlen gondolatom sem lenne. Ez is őrülten fáj, a fehér ing cafatokra szaggatva úszik a véremben. Őrülten fáj, és még csíp is, bár ezt most alig érzem. Tetanusz, meg veszettség oltást nekem! És varrótűt, egy nagy adag morfiumot, meg sok whiskyt… Valószínűleg egyszerűen hanyatt esnék, ha nem kapna el. Félig kába vagyok, de tökéletesen felfogom, amit mond. És kurvára elegem van az arcoskodásából. Hogy dögölne meg ott, ahol van! Egy kis szünet állt be a gondolkodásomban, pont addig tartott, míg beleroppantak a megviselt bordáim a hátamban a folyófallal való találkozásba. Persze nem lesz semmi bajuk, de azért kurvára fáj mindenem… Sok véraláfutás, és néhány fasza kis heg, meg jókora vérveszteség. Tiszta hawaii… Persze élből összecsúsztam a fal tövében, de addig egész faszagányosan megoldottam az előttem álló feladatot, hogy négykézlábra vergődtem magam, és előreejtett fejjel, el-elakadó lélegzettel lihegve nézem, ahogy csordogál a vérem a folyosóra… Ez persze nem lesz így jó sokáig, de még egy kicsit… Még egy kicsit igen… Ami azt illeti, az alfának komoly önbizalomgondjai lehetnek, ha ennyire túlreagálja a legapróbb jelét is annak, hogy valakit érdekel Patrisha sorsa. Mindenesetre a harminc másodpercem letelt, úgyhogy első körben becélzom a szobámat, mert nem hoztam ki a telefonomat… Persze csak úgy négykézláb, mert erről a verzióról még elképzelhető, hogy eljutok odáig…
Patrisha üzenete akkor talált meg, amikor éppen visszafelé ballagtam az edzésről Liutól. Kellett pár pillanat, amíg megértettem, és helyreraktam mindent odabenn. Hogy kerül egy sebesült őrző a hotel folyosójára. Persze éreztem az előbb némi fellobbanást Castor részéről, de nem gondoltam, hogy csata van ... de ha csata, akkor mért is kell hazavinni az illetőt? Na, mindegy, ezt úgysem bogozom ki, csak simán meg kell csinálni, amit Pat mondott. Becélozom a folyosót, és odaérve újra itt az alakom, hogy leessen az állam. - Te jó ég, Jake! Magából hogy lett őrző? És mit keres itt? Szondáztatni akar már megint? - lépek oda hozzá, és első körben megnézem, mennyire is súlyos. Hát elsőre semennyire, de még lehet az. - Jöjjön, visszaviszem a főhadiszállásra, mert ez így nem lesz jó. Egy határozott rántással felsegítem, bár ez ellen már a múltkor is tiltakozott. - Ember! Hogy lehet valaki ennyire mazohista? Mért kell mindig Castort vekzálni?
Semmi nemvolt a mellkasomon, de mégis, olyan volt, mintha kiszakadt volna belőle egy darab. Ütemesen nekiütögettem a tarkómat az ajtónak, és közben szívtam a fogam. Pat közelsége jó volt, így legalább leálltam a fejmozgással. Éreztem, hogy Gabe itt van, még pár hangfoszlány is beszűrődött, de a jó francokat érdekelt, hogy innentől mi lesz Jake-kel. - Nem tudom... Mintha... Mintha felnyársaltak volna itt... Ziháltam, és a mellkasomra mutattam. Mi a jó büdös franc van itt? Megnéztem megint, megtapogattam, de nem véreztem, nem volt rajtam semmilyen sebesülés. Te jó ég.. Ha ezt tudom, akkor haza se jövök, és inkább vodkázok Raymonddal. De akkor meg itt pattogott volna ez a tetű, és esetleg még jobban megkedveli Trishát. Hogy az a.... Inkább a Béta kezéhez nyúltam, és megszorítottam. Próbáltam egyenletesen lélegezni, és rá fókuszálni, hogy megnyugtasson, hogy kiradírozza ezt a borzalmat. Hogy fájhat valami, ami nincs is ott? És ennyire?! Elgondolkoztam rajta, hogy felkelek, és megpróbálok úgy tenni, mintha elmúlt volna. De az első próbálkozásom, hogy kitolom magam, kudarcba fulladt. Persze, ha nagyon akarom, akkor ment volna, de jó volt nekem ott az ajtó előtt... Igazából azt hiszem, hogy a fájdalmat eléggé fokozta, hogy pánikba estem, mert ilyen még soha nem történt velem. Semmit nem értettem, és majd szétszakadt a mellkasom. Szégyen, nem szégyen, oda akartam furakodni Trisha ölébe. Amint sikerült egy kicsit, és ott töltöttem pár pillanatot, kinyögtem pár szót. - Most akkor... Nézni fogod az agóniámat? Romantikus lesz... Főleg, hogy azt se tudom, mi a halál van. És sz*r volt, hogy így lát, bármennyire is bensőségessé alakult a viszonyunk.
Még jó, hogy én nem hallom Patrisha üzenetét, mert agárversenyt rendeznék egymagam a szobámig, nehogy belefussak valamelyik ügybuzgó vérfarkasba. Így azonban sajnos lekésem a meglehetősen fájdalmas, és drága, ám utólag roppant csábító menekülés lehetőségét. - Simmons! Nyögök fel elkínzottan, amint meghallom a hangját. - Maga állati vicces… Hagyjon békén, hogy verné ki a ragya mindegyiküket! És igen, ennél már csak cifrábban fogok káromkodni az összeszorított fogaim között, kurváktól és drogdílerektől ellesett parádésan nyomdafestéket nem tűrő szóösszetételekkel. - Komolyan. Maga szerint ez a hobbim? EMBER, ÉSSZEL! A rántást követi a szolid ordítás, bár sokkal erőtlenebb, mint amit teljesen épen tudnék produkálni. Meg aztán rájövök, hogy nem is ember. De mindegy… - A főnöke egy seggfej, és nem tetszett neki, hogy megmondtam a véleményem… Aztakurva,ezrohadtulfáj… Összegzem röviden, de majd ha kapok levegőt, akkor talán folytatom is.
Jake egészen jól van. Ez megnyugtató. Persze, hogy fáj neki, de ez tulajdonképpen mellékes. - Sssss! Halkabban, ez egy hotel! Még elriasztja a vendégeket! A folyosón lévő szekrényből előcibálok egy tiszta asztalterítőt, és körbebugyolálom vele Jake mellkasát, aztán akarja vagy nem, nekiindulok vele hátrafelé, ahol a szolgálati bejárat van. Ott a hitel egyik autója, ennek elveszem a kulcsát a megfelelő szekrényből, és már terelem is kifelé. - Jake, tudom, hogy fáj, de most ezt ki kell bírnia! Ha nem jut hamar értő kezekbe, akkor olyanná válik, mint mi, és szidhatja magát is. Nem azért rángatom, hogy nekem jó legyen. Eljutunk a folyosó végére, és kilököm az ajtót. Egyikünkön sincs kabát, de ez most lényegtelen. Az idő fontos. - Castor nehezen tűri a kritikát. Mondjuk, ezt azért már sejthette volna! Egész olcsón megúszta ... Megtalálom az autót a csipogása után, és besegítem Jake-et az anyósülésre. Előkotrom a mobilomat, és felhívom az őrző segélyvonalat. - Lerakok pár percen belül egy őrzőt a hátsó bejáratuknál. Farkas marta meg. Nincs életveszélyben, de fertőzött lehet. Ezzel bontom a vonalat, és már csak a vezetésre koncentrálok. Bemutatkozni felesleges, szerintem úgyis tudják a telefonszámból, hogy ki szólt be nekik. A többi az ő dolguk.
Azt hallom, hogy odakinn Jake-et már Gabe rendezi, innentől tényleg csak Castorra koncentrálok. Leülök az ajtóhoz, és a karjaimba veszem. - Hát ott nincs semmi. Te nyársaltad fel Jake-et. Nem hinném, hogy ennyire együtt érzel vele ... Nekem még most is öröm, hogy hozzám bújik. Ki se kell tapintanom a pulzusát, így is érzem, ahogy lüktet a szíve. Gyorsabb valamivel, de nem érzékelek semmi problémát, az ereje is olyan, mint szokott lenni, csak meg van rémülve. A nagyfiúból most kisfiú lett, aki hozzám bújik. - Igen, roppant romantikus. - értek egyet, egy kis halvány mosollyal a szám szélén, és megcsókolom, hátha ez csillapítja, ha nem is a fájdalmat,. de a félelmet. - Nem lehet, hogy Mort tett valami védő varázst Jake-re és azt érzed? Mondjuk, ez nem védő, inkább bosszuló. Ettől már halott is lehetne ... Megsimogatom a fejét, és igyekszem szeretet sugározni feléje, amúgy is túlcsordulok vele. - Amúgy köszönöm, hogy kiállsz értem, de Jake-et én is pofán tudom vágni, ha túl bizalmas hangot ütne meg. Megértem, hogy feldühödtél, és kicsit felcsíkoztad, de eltiltani felesleges. Ha velem bunyó nélkül is tud kommunikálni, akkor az mindkét csapatnak előnyös. Mellesleg kezdésnek én is földhöz vágtam ... - elkuncogom magam, mert hát nálam is kihúzta a gyufát. - Ez a bemutatkozása kissé rázósra sikerült.
Ha a jól vagyokot abban mérjük, mennyire vagyok ideges a karomat és a mellkasomat szaggató fájdalom ellenére, akkor semmi bajom. Persze ez nem így van, de azért túl fogom élni. Feltéve, hogy Gabriel nem akar menet közben megkóstolni... - Rohadtul sajnálnám... Morgom válaszul a vendégek elriasztására. Ez persze nem igaz. A terítő ellen nem tiltakozom, hiába lenne ez az első reflexem. Legalább úgy néz ki, mintha kevésbé véreznék. Már épp válaszolnék, de az info bennem akasztja a lélegzetet pár szívdobbanásra. Aztán kicsit megnyugszom. - Nyugi, túlélem - ezt enyhe lihegéssel kísérem, de azért meggyőző - ha meg tudnám végre tépni a főnökét, egy pillanatra megkísértene a dolog... Amúgy meg nem könnyű elhinni, hogy a fájdalomokozás nem a legkedvesebb hobbijuk... Szinte kézfogás helyett is bunyóznak. Ennyi meg nem fékezett indulatot! Rohadt hideg van kint, fel is szisszenek, és biztos vagyok benne, hogy pillanatokon belül eláll a vérzés, mert rám fog fagyni. - de Luca kezelésre szorul... - sziszegem - teljesen összeférhetetlen. Közben e lehető legkényelmesebben elhelyezkedem a kocsiban, és hallgatom Simmonst. Ha még valaki megmossa a fejem, tuti dühöngő őrültbe váltok. Mortimer megtaníthatná a farkasoknak mit jelent a kölcsönös elfogadás és tisztelet.
Jake morcos, és nem heccelem tovább, megértem, hogy roppantul elege van az egészből. - Az, hogy Castorral hogy jönnek ki vagy nem jönnek ki, azt majd lebokszolják egymást közt. Én még egyszer elnézést kérek a múltkoriért, de ha nem ütöm le, akkor ennek valami keményebb változatát is kaphatta volna. Igyekszem a látási és útviszonyokhoz képest tempósan haladni. - Ne higgye, hogy mindenki ennyire vad nálunk, én például egyáltalán nem szoktam verekedni, mostanában, hogy ez elmúlt két hónapban háromszor kezet emeltem valakire, ez egyéni csúcs. És egyik esetben sem folyt vér ... Az előző öt évben összesen nem erőszakoskodtam ennyit. De hát nem is vagyok kirakatban. Aki alfa, béta, vagy testőr, annak jut a sűrűje. Az út csúszik, és így éjjel vagy nem látni túl sokat, vagy a közvilágítást vakítva veri vissza a hó. Az itteniek biztos megszokták már, engem zavar. Még a sötétebb részek a jobbak, mert farkasként ott jobban látok. - Hát nekem napszemüveg fog kelleni ... - mormogom a belváros kivilágított részeire érve. De minden zavaró hatás ellenére is rendes tempóban érünk oda a könyvtárhoz. Ha nem lenne jég, feltehetőleg most közlekedési kihágásokat követnék el sebességtúllépés tekintetében.
A saját véleményem szerint teljes joggal vagyok "morcos", de gondolom ez éppen nem érint meg senkit. Gabriel meg a puszta szövegével meg tudna őrjíteni jelen pillanatban. Hát egy normális sincs ezek között? Tuti a korral jár. Mindenesetre ha még egyszer bocsánatot kér, azért fogok megorrolni rá. - Tudja mit? Felejtsük el a múltkorit, oké? Nem érdekes... Nehogy rajtam múljon már a lelki békéje. Készségel elhiszem, hogy jót akart, csak lépjünk már túl rajta! Ami meg Castort illeti, a lebokszolással csak az a baj, hogy pofátlanul nagy előnnyel indul, amit szemrebbenés nélkül ki is használ, így többnyire (inkább kizárólag) minden meccs nekem fog fájni. Bár, hogy neki miért dicsőség egy olyan szintű mutatvány, mintha én kirúgnám egy rokkant hóna alól a mankót, az sosem lesz tiszta. Normálisék egyszerűen legyintenek, ha náluk sokkal gyengébb pattog... Bár de Lucának vannak agressziókezelési gondjai, az világos az első pillanattól. - Bocs, de nem vagyok vele kisegítve, hogy elvétve akad olyan is, aki majdnem normális ingerküszöbbel rendelkezik. Mindenesetre gratulálok a pacifista életfelfogásához, ha engem kérdez, akkor csak így tovább... És ebben most tényleg nem volt semmi gúny. Legalábbis a második mondatban. A vezetést jobb híján ráhagyom, és mivel általában frászt kapok másoktól a volán mögött, oda sem figyelek rá, hogy mit csinál. Inkább a lehető legszorosabbraxcsavarom magam körül a terítőt. - Éjszakai vezetéshez nem ajánlom a napszemüveget. Többet árt, mint használ. Fényérzékeny sofőröknek gyártanak speciális lencsét... Már észre sem veszem, reflexből jönnek a válaszok az ilyesmire
- Igen?! Kösz a tippet! Utánanézek. Hogy mik vannak már! Ezért kell mindig a friss vér is egy új falkába. Fogadjunk, hogy Ash már tudná ezt szintén, vagy sitty-sutty megkeresi a neten. Feltűnik a hátsó bejárat. Van egy utcaszintre nyíló teherliftje, és előtte áll egy alak. Azt hiszem, már várnak ránk. - Nos, Jake, itt átadom magát valakinek. Én arra kaptam utasítást, hogy idehozzam. A többit valószínűleg Mortimer majd elintézi Castorral. Maga most csak gyógyuljon meg, ne idegesítse magát ezzel! Jobbulást! - búcsúzom tőle, amikor lefékezünk az alak mellett, és kiszállok, hogy azért kisegítsem. - Jó estét! - köszönök az ismeretlennek, de nem kezdek magyarázkodásba, hiszen én most csak a futár vagyok, aki leszállítja az "árut". Aztán visszaülök a kocsiba, és távozom.
Az, hogy Trisha a karjaiba vett, mint egy gyereket, egyszerre volt megalázó, és borzasztóan jó. A törődése, ha nem is azonnal, de kirángatott ebből a szenvedésből, és a szívverésem elfogadhatóra lassult, bár még így sem voltam teljesen megelégedve az állapotommal. A varázslat lehetősége szinte majdnem biztos volt, de hogy a fene essen belé, ez a hekus mindig elintézi, hogy a lehető legrosszabbul járjak. - Alkalomadtán kifaggatom. Egyelőre bízom abban a látottak alapján, hogy van annyi esze, hogy tudja, hogy nem illik felpiszkálni az alvó oroszlánt... farkast... mit bánom én... Igen, egy kicsit tényleg aggasztott az öreg reakciója. De nem tehetek róla, én 100%-ig jogosnak érzem, amit tettem, kiszőrösödni meg úgyse fog, mert lassan már ellátják. Biztos van valami okosságuk az ilyen helyzetek kezelésére. Mondjuk sz*r lett volna egy ilyen idióta miatt elvágni a diplomáciai szálakat, de... Ezzel majd akkor foglalkozom, ha elmúlik a fájdalom. Mert baromira nem akaródzott neki. Kicsit jobban magamhoz tértem, amikor Trisha rátért a verekedés okára. Te jó ég! Ki a francot érdekelt jelen pillanatban, hogy mindkét fél számára előnyös, ha ők olyan baromi jól kijönnek! Már a gondolattól is megint felforrt az agyvizem, hogy Jake nekiáll bájologni Patrisha előtt. Hát hol nem teszek magasról most az előnyökre? Megint önző voltam, de ez minden bizonnyal majd elmúlik, ha alszok rá egyet. Vagy kettőt. Tizenkettőt. - Jah, téged kedvel. De ez elvi kérdés, szépségem. Vannak dolgok, amikből nem engedek. Ez a gyökér úgyis teszi a dolgát, ha gyűlöljük egymást, és pont ezért nem engedek ebből. Tudom, hogy ez gyerekes, önző és elvakult hozzáállás, de ilyen szövegkörnyezetben senki nem beszélhet rólad. Nem voltam érzelgős, inkább dacos, és végig a földet bámultam, amíg neki magyaráztam. Csak azért sem engedek, még. Jól megvagyunk mi Jake nélkül is. - Azt nem csodálom, hogy felhúzott. Ha nincs Gabriel, feltehetőleg már rég halott lenne. Gondolok vissza a parkolós játszadozásra. Szerencsétlen ember, szinte a nyakamat teszem rá, hogy egyszer valami pitiáner apróság miatt fog hősi halált halni, és sajnálat helyett mindenki azt gondolja majd, hogy hogy lehetett ekkora barom állat...
- Nincs mit, ez a munkám része. Ha kicsit jobban érezném magam, talán kívánnék még további balesetmentes közlekedést is az új szemüvegével. Persze az ilyesmi marha drága, úgyhogy azoknak, akiknekkéne legfeljebb két százaléka hordja. Szusszanok egy fájdalmasat, mikor megállunk, mert meg kell mozdulnom, de most kivételesen nem tiltakozom, mikor Gabriel támogat a kiszállásban. - Kössz a fuvart. Viszlát, Mr. Simmons! Hogy mivel idegesítem magam, az csak rám tartozik...
//Köszönöm a játékot valamennyi résztvevőnek :-) //
A dajkálás segít, és ez a lényeg. Nem érdekel, ki minek tartja, hogy a karjaimban keres menedéket a fájdalom elől. Ha kellene, biztos tűrné rendületlenül, de most nem kell. És mindenkinek jár gyengédség, és még addig jó, amíg képes elfogadni, mert addig még nem halt meg a lelke teljesen. És szeret. Nagyon szeret. Vagy legalábbis nagyon akarja, hogy hozzá tartozzam. Én pedig viszont szeretem, és ez jó így. Ez akkor is jó, ha a világ darabokra esne köröttünk. De még egyben van. - Engem sem kedvelt az elején. Feltehetőleg az sem töltötte el kitörő örömmel, hogy földhöz vágtam. Meg amit utána a fejéhez. De kettőnk között lassan közeledtek az álláspontok, ti meg csak távolodtatok, csak távolodtatok ... Mintha allergiásak lennétek egymásra, komolyan. Kicsit muris volt figyelni. Megint adok neki egy csókot, de közben a gondolataim máshol járnak. - Ami azt illeti, Rowennel tényleg jól bevásároltunk. Erős. Én elgyepáltam, de mi van, ha valamelyik fiatal szalad bele? És mit csinálunk, ha az egyiket elkapja, és úgy követel engem? Szerintem jó lenne tudni minél hamarabb majd, hogy jelentkezett-e Vincentnél, vagy elbujdosott. Esetleg a közelben kószál ... leskelődik ... Igen, ezek is szóba jönnek, mint lehetőség. És nem szeretnék senkit elveszíteni. Magamat sem ...
Allergiásak? Persze. Jake túlságosan tele volt olyan piti dolgokkal, amiket én nem bírok elviselni magam körül. Biztos sz*r gyerekkora volt, onnan ered a hős-komplexusa. Meg az, hogy ilyen kib*szott tudálékos és korrekt, de minden egyes kis hülyeségbe beleköt, és képes lenne azért megöletni magát, hogy nehogy ittasan vezessek másfél kilométert, egy olyan úton, ahol naponta 10 kocsi, vagy annyi se közlekedik. - Ez a távolodás így is marad. Tökéletesen egymás ellentétei vagyunk, és már a fizikai közelsége is olyan szikrát pattint elő, hogy legszívesebben örökre likvidálnám. Te élvezed forgatni a szavakat, és ezzel csőbe húzni a másikat, nekem ehhez nincs türelmem egy ilyen pitiánernél, mint Jake. Túl jelentéktelennek tartottam ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzak vele. Mortimer azt mondta, hogy nem ölünk embert, de azt nem tiltotta meg, hogy továbbra is lenézzem őket. Még jó... Rowen viszont nem érdekelt, valamiért én nem láttam benne akkora veszélyforrást. Bár megfordult a fejemben, hogy magam keresem meg, és látom el a baját azért, amiért hozzáért Patrishához, de letettem róla. Tudom, hogy tud magára vigyázni, és csak az ő hírét rontanám el, ha a támadóját én rendezném le. Jake nem támadta meg, Jake csak rohadt pofátlan volt, nekem pedig ez is bőven elég volt tőle. - Örülnék, ha Vincent nem büntetné meg. Akkor nagyobbat kapnának az Őrzőktől. Kétlem, hogy újra lecsapna. Vincent nagypofájú, de nem hülye. Tudja, hogy lapátolnia kell az Őrzőknél, mert mi itt vagyunk. És neked különben sem kell menned sehova, itt pedig biztonságban vagy. Szeretném, ha... Elhívnál magaddal, ha messzire kell menned. Nem parancsolom, kérem. Néztem rá valóban kérlelően, ráadásul a jelenlegi fizikai megrázkódtatás gyötrelme is ott bujkált a tekintetemben. Lassan fel kellene kelni...
Kezdőlap
