Érdeklődve figyelem őt a nagy hallgatásában, majd követem a tekintetemmel akkor is, mikor felkel, és felém igyekszik. Meglepődök, és már épp azon vagyok, hogy én is feltápászkodjak, de a hölgy gyorsabbnak bizonyul. Kezei elkapnak, ráadásul két nem éppen kellemes helyen. Jó néhány évig tanultam karatézni, de a gyorsasága meglepett. Természetesen nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy ő is közéjük tartozik. - Maga is? - nyögtem ki. Ennyit a kellemes csevegésről, és a nyugodt délutánról. Egyből a mély vízbe kerülök, pedig egy órája sincs, hogy beavattak a titokba. Lehet, hogy okosabb lett volna hagynom az egészet a csudába. De én meg az a fene nagy kíváncsiságom... Na most légy okos, Max... A szorongatásra csak kihúztam magam fájdalmas képpel és mindkét csuklóját elkaptam, na nem mintha ezzel olyan sokat segíthetnék magamon. - Gabriel... Szóval ő az apám. Azért.. Azért volt olyan lent a parkba, mert akkor árultam el neki...De önnek mégis mi köze ehhez? - kérdezek vissza a beszélgetés alatt immár másodjára. Nagyon úgy néz ki, hogy a kíváncsiságom egyenes arányban nő a helyzetek veszélyszintjével...
Mi az, hogy én is? Tudja???!!! Mikor felmerül bennem a gyanú, hogy Max esetleg tud a titkunkról, ez szó se róla nem tisztázza Gabrielt, így a szorítás kissé erősödik, csupán a felgyülemlő indulataim miatt. Aztán amit hallok, az annyira meglep, hogy egy jó időre megdermedek, míg értelmezem az infot, és így Max bizony kénytelen újabb kellemetlen pillanatokat átélni. Aztán magamhoz térek. Gabe az apja? Hát persze, hogy tudja akkor, hiszen Gabe jelenleg nem látszik nála idősebbnek sokkal. De ha Gabe eddig nem tudta, hogy van egy fia, akkor nem is mondhatott erről semmit nekünk. És legfőképpen, úgy tűnik ez az ügy totálisan független a kóbortól és Castortól. Elengedem a fiút, és az egyik kezem a fejére téve megborzolom a haját. - Elnézést! Gabriel jelenleg az én kedvesemet védi, és kissé felborzolta az idegeimet, hogy úgy tűnt valamit titkol, esetleg már hónapok óta több kapura játszik. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de a helyzet több, mint gyanús volt. Nem ülök vissza a helyemre, Max közelben akarok maradni, hogy ha mégis komolyabb érzelemkitöréseket produkálna, akkor le tudjam állítani. Persze már sokkal jobban fogok rá vigyázni. Gabe fia ... Mik ki nem derülnek! Szerencsés egy fickó, annyi szent. Mármint Gabe. Hogy Max jól járt-e vele, azt nem tudom.
A kérdésem nem tetszett túlzottan Miss Bennettnek, és ezt érezhettem is fizikailag, ami természetesen nem volt túl kellemes. Persze más helyzetben lehet, hogy élveztem volna, de ez most nagyon nem az a szituáció volt. A további információ viszont enyhén sokkolta a nőt, mert szinte lefagyott, sajnos a szorításon egy picit sem lazítva. - El.. Elnézést... Most, hogy elmondtam, amit csak lehetett, nem lehetne hogy.. szóval elenged? Talán a szavaim, vagy esetleg a gondolatai rántották vissza a jelenbe, nem tudom, de a lényeg az volt, hogy megszabadultam a kényelmetlen kezektől, és végre fellélegezhettem. - Persze, megértem, hogy nem szeretné, ha baja esne a párjának. De kétlem, hogy apám bármit is tervezne, pláne nem velem... De lehetne esetleg egy kérdésem? - fészkelődtem egy kicsit a székben, mert a kényelmetlen érzés még mindig megmaradt - Lehetséges, hogy a hotelban még néhány, az átlagnál gyorsabb és erősebb egyénnel futok össze? - Direkt nem mondtam ki a farkas szót, de valahogy meg kellett kérdeznem. Véletlen elhívok magammal egy lányt, aztán az ágyban meg keresztbe lenyel. Kell ez nekem?
Max egészen jól viseli a megpróbáltatásokat és megrázkódtatásokat. Gabe büszke lehet rá. A kérdésére elkuncogom magam. - Igen, lehetséges. Az egész falka itt lakik, és miénk a hotel. - felelem. Én nem vagyok annyira óvatos, mint Gabe. Különben is, Max okos, intelligens, egyetemet végzett ember, ennyi fenyegetésből szerintem pontosan tudja, hogy ha árt nekünk, vagy eljár a szája, akkor vége van. - Nos, az én párom, aki egyébként a falka vezére, és a hotel igazgatója, szóval neked is főnököd, - kezdek bele, mintha csak egy gyereknek mesélnék - és az apád pár hónapja még ellenségek voltak. Apád tett valami olyasmit, amit az alfa erősen zokon vett, és elégtételt követelt, apádnak pedig egy igen kemény büntetést kellett elviselnie. Más farkas ilyenkor élete végéig, vagy legalábbis évekig acsarkodna. Apád viszont inkább szövetséget kötött vele, és most együtt dolgoznak. Eddig nem merült fel, hogy nem lenne őszinte az odaadása, de most egy pár pillanatra megingott a hitem. - foglalom össze bővebben a helyzetet. - Hála az ősöknek, nem volt igazam. Érezni a hangomon a megkönnyebbülést. Aztán közben egy ötlet is felvillan. - Max, nem lenne kedved a pincérkedés helyett valami nyugisabb, de észt próbálóbb adminisztratív munkához? Persze nagyobb fizetésért is ... tudod ... vannak olyan dolgok a hotel vezetésében, amit beavatatlanoknak nem lehet az orrára kötni, te viszont már tudod mi a helyzet. A bizalmi kérdések bennem fel se merülnek. Egyrészt átharapom a torkát, ha megpróbál átbaltázni, és úgyis észrevenném, és ha ez nem lenne elég, akkor az apján is leverhetem, ha mégis valami zűrt csinál, szóval Max tökéletes munkaerő lenne.
Érzem, hogy egy kissé elsápadok, és a tekintetem is kezd hasonlítani egy ijedt kis nyusziéra. - Mármint a városban lévő összes farkas itt tanyázik, ahol én dolgozok? - A hangom elárulja, hogy ez nagyon nincs ínyemre. Nem mintha az elmúlt néhány napba lett volna valami gond, nem támadott meg senki a sötét folyosón, nem panaszkodtak a vendégek, hogy farkasszőr van a kajába, sőt vonyítást meg marcangolás hangjait sem hallottam egyik hotelszobából sem, szóval ha nem árulják el, fel sem tűnik az ittlétük, de így, hogy tudom, egészen más a helyzet. - Hát ez kicsit... ijesztő. Amíg felvilágosítást kapok apám helyzetéről, takarékra teszem magam, és érdeklődve figyelek. Annyira nem is sült el rosszul a dolog, hiszen informálódok annak ellenére, hogy a drága jó apám máris magamra hagyott. Persze megértem, kötelességei vannak, és nem is hibáztatom érte. - Szerintem kár aggódnia, Hölgyem, én ilyen téren eléggé hasznavehetetlennek bizonyulnék. Mármint a tudásom, amivel támogathatnám Gabrielt, neki fölösleges lenne, hiszen ő is mind tudja, valószínűleg ezerszer jobban. A munka ajánlatára felkapom a fejem, mert annak ellenére, hogy nincs semmi bajom a pincérkedéssel, a plusz pénz mindig jól jön. Nem várom el apámtól az anyagi támogatást, ergo a saját lábamon kell megállnom egy idegen helyen. - Érdekesnek hangzik, szívesen meghallgatnám a részleteket, de mielőtt igent mondok, szeretném megbeszélni majd az apámmal, ezt gondolom megérti.
Kuncogok Max rémületén, pedig nem akarom kigúnyolni. - Nem, nem az összes, csak nagyjából a fele. Az egyik falka. A másik, az fenn él a hegyekben, a síparadicsomban. Ha velünk vagy, akkor ellenük, ezt tudnod kell. De van egy harmadik erő is a városban, az Őrzők. Ők az egyensúlyért felelősek. Ha a farkasok nagyon elkanászodnának, akkor közbelépnek. Apádnak nem volt ideje túl sokat magyarázni, ugye? Mennie kellett. Reméljük, hogy mindketten visszaérnek épségben. Tehát a részletekre visszatérünk akkor, ha már beszéltél apáddal. Kapsz tőlem két nap rendkívülis szabadságot. Majd Gabe-et is megpróbálom tehermentesíteni erre a két napra. Nem teljesen mértékben önzetlenség ezt ajánlani. Ezek kényes ügyek, és a legrosszabb, ha függőben vannak. Gabe és a fia jobb, ha minél előbb letisztázzák a felállást, mert amíg kétségek és bizonytalanság gyötri őket, addig sebezhetőek. Remélem, Gabe tud koncentrálni arra, mait elvállalt ma estére, és nem a fián jár majd az esze. - Addig is, próbáld meg összeszedni magad! A falka tagjai nem árthatnak neked, mert tilos civilre kezet emelni alapvetően. Tudom, az én viselkedésem sem ezt mutatta. Indokolt esetben persze minden lehetséges, de hát ha nem adsz rá indokot, akkor nem lesz baj. Egy biztató, de egyben kicsit heccelő mosolyt küldök feléje. Aranyos, és nem akarom halálra rémíteni, de olyan bájos, ahogy hüledezik, és közben próbál férfiként viselkedni, miközben ott van a zabszem a fenekében. Sokkal jobban veszi az akadályt, mint várható lenne. Sokan vannak, akik ennél jobban pánikolnának.
- Áh, szóval két falka... - bólogatok, de már nem is tudom, hogy miért.Egy emberfeletti rivalizálás kellős közepébe csöppentem. Lehet, hogy anyám nem véletlenül nem beszélt nekem soha apámról? Sejtett valamit? Sajnos ezt már sosem tudom meg... - Sajnos nem, de remélem nem vonja majd el nagyon a figyelmét az, amit mondtam neki... Mármint, hogy ha minden igaz, akkor a fia vagyok. És az nagyon jó lenne, köszönjük. Úgy érzem, van mit megbeszélnünk... - sóhajtok fel. Már várom, hogy mikor jön el az a pillanat, mikor kiakadok a sok új és hátborzongató információtól, csomagolok össze, és hagyom itt a f3nébe az egész társaságot.Kezdem úgy érezni, hogy nem sok híja - Hát megpróbálok mindent megtenni, de elég nehéz feldolgozni mindent. Mármint.. Leéltem huszonöt évet, úgy, hogy a vérfarkasokról azt gondoltam, csak a könyvekben és a filmvásznon léteznek. Erre nem, végig ott voltak köztünk. Kitudja hány osztálytársam, barátnőm vagy szomszédom volt egy közülük.- egy újabb sóhaj tört fel belőlem. Úgy látszik ez egy ilyen nap... - Ne aggódjon, biztos, hogy nem fogok kötözködni ezután senkivel a városban, legalábbis ha nem szükségszerű. - túrom hátra a hajamat egy kissé ideges mozdulattal. - És a két falka között nem megy a rivalizálás, esetleg a harc? Vagy békében meg vannak egymás mellett?
Igen, ezt a sokkot én is átéltem, és mindenki, aki tudomást szerez a létünkről. Nehéz, és megrázó, és főleg akkor megrázó, ha az ember marad az, ami, nem lesz része ennek a másik világnak, csak tudomást szerez róla. Nem ülök vissza az íróasztal mögé, hanem leülök ott a közelben, szembe vele. - Max, tudom, hogy ez most ijesztő, és hirtelen idegennek tűnik a világ körülötted. De lehet másként is felfogni. Lehet, hogy életedben már találkoztál egy csomó vérfarkassal, beszéltél vele, ne adj isten lefeküdtél egy nővel, aki az volt, ahogy anyád is lefeküdt apáddal. És túléltétek, mi több, rá se jöttetek, hogy mi történt. Éppen ez a lényeg. A legtöbb vérfarkas a társadalom része, több-kevesebb sikerrel beilleszkedik. Aki erre nem képes, azt kivetjük magunk közül, és ez általában halállal jár. A falka vezére megöli, még mielőtt nagyobb bajt keverne. De nem akarlak ámítani, sokan az idősebbek közül öltek embert, nem is keveset. - nem akarok sem idilli, sem túl vészt jósló képet festeni a fajunkról. Meg kellene maradni valami kellemes középúton. - Azt hiszem, az apád nem ölt. Ő nagyon ... higgadt. - teszem hozzá Max kedvééért. - De én például igen. Max, én 284 éves vagyok. És amikor én megszülettem, az, hogy valaki megöli a másikat természetesen szintén nem volt keresztényi jó cselekedet, de elég gyakran előfordult. Háborúk ... rablók az utakon ... pallosjog ... de erőszak nélkül is sokan meghaltak betegségekben, balesetekben. Amikor majd találkozol egy idősebbel közülünk, és gyilkosnak gondolod magadban, jó, ha ez eszedbe jut! Együtt változtunk a korral, amiben éppen éltünk. Ma már másként működik egy falka, mit mondjuk száz vagy főleg kétszáz éve. De a tagok egy része ugyanaz, és ők viszik magukkal a régmúlt idők terheit és tetteit. Érezheted magadat jobbnak náluk, de nem tudhatod, hogy te milyen emberré váltál volna kétszáz évvel ez előtt. A kezéért nyúlok, és remélem, hogy nem húzza el. Megfogom, és kicsit megszorítom biztatásképpen, aztán elengedem, nem akarom zavarba hozni. - Nos, ami a várost illeti, mi csak nemrég érkeztünk ide. Te is tudod, hogy apád még nemrég Chicagoban tanított. A másik falka már itt lakik több száz éve. Érthetően nem örülnek neki, hogy mostantól osztozni kell a területen velünk. A helyzet feszült, de még nincsen nyílt háború. Lehet, hogy nem is lesz, lehet, hogy kirobban. MAjd meglátjuk. Te mindenképpen angyobb veszélyben vagy a városban, mint egy átlag civil, akinek semmi köze nincs a farkasokhoz. Célponttá válhatsz. De ugyanakkor aki kezet emelne rád, annak számolnia kell apád, és az egész falka haragjával. Persze ez csak akkor áll, ha egyáltalán a másik falka tudomást szerez a kilétetekről. Apáddal ezt is meg kell beszélnetek holnap, hogy titkolni akarjátok, vagy sem ezt az egészet.
Éreztem, hogy megint kezdek hasonlítani a krétára a sok információtól. Igyekeztem komolynak maradni és nem pánikolni, na meg odafigyelni minden egyes szavára. Megint sok volt az információ amit egyszerre zúdítottak a nyakamba. Farkasok a világban mindenfelé.. büntetés.. sok száz év... halál... Most érkeztem el arra a pontra, mikor már tényleg kiakadtam, úgy istenesen, csak ezt kénytelen vagyok magamba tartani. Majd ha visszavonulok az én kis lakásomba... Nem, ott sem akarok borogatni, csak behúzni az összes függönyt, leülni az ágyam kellős közepébe a gitárommal, és játszani reggelig. Vagy esetleg kereshetnék itt egy karateedzést is. Jó lenne felfrissíteni a tudásomat, emellett iszonyatosan jó feszültséglevezető. Az edzések végén mindig szilárd lelki nyugalommal távozok, ami igaz, nem tart általában sokáig, de az is valami. - Szóval 284... - mosolyodom el. - Akkor le a kalappal, kifejezetten jól tartja magát. - nem épp a lényeget sikerült kiragadnom elsőre, de valahogy el kellett kezdenem a kommunikációt. - Az emberek is ölnek embereket, azt valahogy nagyobb vétségnek tartom, mint ha olyan lények gyilkoltak századokkal ezelőtt, akik vadállattá képesek változni. De ez természetesen nem azt jelenti, hogy örülök, ha bárki és bármi is gyilkolászik...Elítélek minden ilyesmit. - hagyom, hogy megfogja a kezem, jól esik egy kis támasz ezekben a nehéz pillanatokban, még akkor is ha az előbb érzékenyebb testrészeimet szorongatta, nem éppen szeretetből. - Ha már ott tartunk, hogy bajba kerülhetek, lenne egy olyan kérdésem, hogy a karatetudás mit ér a farkasok ellen? Na meg ha ól sejtem nem félnek a cicáktól sem... Szóval mégis hogyan védhetném meg magam? Mert kétlem, hogy sokáig titokba lehetne tartani azt, hogy Gabriel fia vagyok, na és azt a legkevésbé sem akarom, hogy elkapjanak és egy csomagtartóba zárva várjam azt, hogy megmentsenek... - hadartam el a végét. - Bocsánat, nem szoktam ennyire paranoiás lenni, de most úgy érzem, megengedhetem magamnak egy kicsit.
Max riadt, megviselt, és még így is igen komplexen gondolkodik. De sajnos től sok biztatót nem tudok neki mondani. - Nos, nemrég csatlakozott hozzánk egy fiatalember, aki nagyjából veled egyidős. Kínai, és valami igen elit harcművészeti iskolába járt ott. Tényleg nagyon jó. De ő is meg van lőve, a múltkor morcogott, amiért a húsz év tanulás semmit nem ér egy időseb vérfarkas ellen. Sajnos nem tudlak túl sok jóval biztatni. És mi mind paranoiásak vagyunk. Ha nem így lenne, nem kaptalak volna el úgy az elején. Némi fanyar önkritika nem árt egy ilyen beszélgetésbe. Legalább megérti, hogy nincs egyedül az érzéseivel, hogy valaki, aki régi motoros sem szabadul tőle, nem ő a gyenge. Nem, Max tényleg nem gyenge. - Tudom, hogy rengeteg kérdés van még benned, de hagyjunk belőle apádnak is! Ennyi elég lesz mára. Mondanám, hogy ha nem mersz hazamenni, kapsz szobát a hotelben, de attól tartok, hogy itt maradni sem nagyon akarnál. Bár itt a másik falkától garantáltan védve vagy. Ha mégis e mellett döntene, akkor minden további nélkül kaphat helyet, persze nem a farkasterületen belül. - Ha mennél, akkor viszont hazavitethetlek kocsival. Ember sofőrrel. Nem akarom, hogy most egyedül nekiinduljon az éjszakának. Nekem viszont rövidesen más ügyeim lesznek. Remélem hazaér Castor és Gabriel, és beszámolnak arról, hogy sikerrel jártak. De ha nem is ez lesz, akkor is valamit majd biztosan intézni kell.
- Akkor itt az ideje, hogy megtanuljak hasznosabb önvédelmi dolgokat, mint mondjuk a vívás vagy a lövészet. Bár nem hiszem, hogy karddal az oldalamon fogok mászkálni éjjel- nappal. - már a beszédem is elég összefüggéstelen, azt hiszem erre egy nagyot kéne aludnom, esetleg legurítani néhány üveg sört, amit amúgy nem sűrűn szoktam. Majd elválik. Meglátjuk Mira melyiket fogja jobban díjazni. - Rendben, holnap talán higgadtabban tudok majd tárgyalni vele, és utána visszatérhetünk a munkára is. - mosolyogtam a nőre. - Köszönöm a felajánlást, inkább hazamennék, meg kell etetni a cicámat is, nem szeretem túl sokáig egyedül hagyni, főleg, hogy új környezetbe került, és a másik gazdiját is nemrég vesztette el. - azzal felállok, és megigazítom a zakómat na meg a hajamat megint. - A fuvart viszont megköszönném, most tényleg jól jönne, lehet, hogy egy taxiba nem érezném túl nyugodtan magam. - csóválom meg az egyre durvább képzelgések miatt a fejem. Nem állapot, hogy ilyen lelki válságot kreálok magamnak, mindenhová rémeket fogok beképzelni, mint a gyerekek a szekrénybe lakó mumust. - Örülök a találkozásnak, és a beszélgetésnek is. További szép napot, Hölgyem! - biccentettem neki, majd elhagytam az irodát. Most már meg sem akarok állni hazáig.
Nem akarom lelombozni Maxet azzal, hogy fegyverrel se megy sokra.Még a végén tényleg nem bír majd aludni. Felkelek és telefonálok, hogy kapjon egy fuvart hazáig, aztán még feléje fordulok. - Max, örülök, hogy megtaláltad az apádat, és hogy így én is megismerhettelek. Gabe biztos büszke lesz rád, ha jobban megismer. De már lehet, hogy most is az. Hagyom, hogy menjen, fújja ki magát, lazuljon el, eméssze meg a mai napot, aztán majd meglátjuk, mi lesz a továbbiakban.
Vannak érdekes helyzetek itt a falkában. Most például megint jött egy régi/új tag Chicago-ból. Ez önmagában nem lenne annyira fura, csakhogy amikor én ott éltem, még kvázi ellenségek voltunk, most meg én adom neki a "belépőkártyát" a belső zárt területre. Nekem persze ezzel semmi bajom nincs az ég-világon, de nem tudom, mennyire lehet ez furcsa neki például. A többiek, akikkel együtt érkeztem ide, már elfogadtak, azzal nincs gond, úgyhogy akkora nagy bajok most se lesznek, feltételezem. Emily nemsokára jön elvileg, én meg igyekszem minden lekészíteni a számára, amit előre lehet. A gépet nyüstölöm, megnyitom a megfelelő űrlapot az új tag felvételéhez, nevet, falkát kitöltöm, már csak a fénykép hiányzik, hogy a rendszer felismerje őt. Amúgy lehet, soha az életben nem találkoztunk eddig, elvégre én eléggé ritkán jártam a városban, és akkor is gondosan kerültem a másik falka területét, egy orvos meg mért is barangolna az erdőben, főleg a mi akkori területünkön? Jó eséllyel azt se tudta eddig, hogy a világon vagyok, hacsak nem az apám miatt.
Hiába akartam meglepni a bandát, úgy fest, a hírem előbb ideért, mint én magam. Milyen kár érte! Megnéztem volna az arcukat, ha csak úgy betoppanok. Nem sajnáltam otthagyni Chicago-t. A maffiózó életforma után unalmasan szürkék voltak a kórházban eltöltött napok. Életeket vettem el, aztán életeket mentettem meg... ha létezik harmadik verzió, akkor az következne most. Egyszerű csőfarmerben és elegánsabb, éjfekete női ingben lépek be a Hotelba. Nem is értem, hogy nem találtam meg elsőre, mikor hatalmas táblák és feliratok hirdetik. A megfelelő folyosóra érve kiszúrom a megfelelő, nyitott irodaajtót és... nézzenek oda! Mindenki kedvenc Gabrielének de felvitte a teremtő a dolgát mostanság! Ráérősen tekintek körbe, még szőke tincseimet is hátraparancsolom igazítón, egy laza mozdulat keretében vállaimról, hogy bájosnak szánt - de legkevésbé sem őszinte, inkább cinikus - mosolyt öltsek képemre és lépjek az ajtó felé, ami mögött a nagydarab ismerős trónol. - Buon giorno, Gabriel. - akaratlanul is "farkasmosolyra" húzódik szép ívű ajkam, ahogy finoman az ajtófélfának támaszkodva tekintek rá. Semmi olasz vér nem folyik az ereimben, mégis van képem így köszönteni. És jogom is szerintem, de ne menjünk ebbe bele. - Látom Castor kreatív volt, mikor rájött, hogy valamire te is hasznos vagy a falkának. - utalok itt arra, hogy jól áll neki a titkárnőség.
Érzem a farkast közeledni, aztán felpillantok a meglehetősen dekoratív jelenségre. A dekoratívságából még az a farkasmosoly sem von le túl sokat. Egy hasonló mosollyal válaszolok. - Hello, Emily! Nem egészen így kezdődött, de már felküzdöttem magam. Igen, fel, és nem titkárnő vagyok, hanem valamiféle műszaki-biztonsági főnök, de hát mivel nem tudom, hogy minek tippel, nem is tudom kijavítani. Amúgy én joggal vagyok büszke arra (úgy érzem), hogy a jelenlegi pozíciómhoz senkit nem kellett megvernem. Egyszerűen a hozzáértésem juttatott ide. Na de nem mindenki gondolkodik így. - Gyere beljebb! Már veszem is elő a fényképezőgépet. - Készítek rólad egy pár fotót a biztonsági rendszerhez. HA a fényképek elkészültek, kiveszem a memóriakártyát a gépből, és berakom abba a kis leolvasóba, ami a számítógéphez van csatlakoztatva, és bemásolom a képeket a megfelelő oldalra. - Na, és hogyhogy utánunk jöttél? Nem votl jó ott Chicago-ban? - kérdezm közben, csak hogy beszélgessünk is valamiről, amíg én a gépen mókolok.
Mivel nem javítanak ki és nem is leszek tájékoztatva róla, miféle munkát is végez pontosan a férfi, okkal értem félre a mondatát. Lássuk be, érdekesen veszi ki magát az én értelmezési kontextusomban a dolog. Vajon mi lehetett előtte, ha ide is fel kellett küzdenie magát? Várj, kitalálom... takarító. Nem? Á, megvan! Talpnyaló. - Nem is kételkedem, hogy így volt. Ügyes fiú vagy te. - Kedvem lenne még a fejét is meglapogatni kicsit, ahogy a kutyáknak szokta a gazdája, de nem teszem. Az a körülbelül tíz évnyi korkülönbség elenyésző köztünk, annyira nem kölyök már, hogy efféle gesztusokkal éljek. Ellököm magam a félfától és könnyed, szinte már kecses mozdulattal lépek beljebb és ha hellyel kínál, elfogadom azt. A fotózás hírére nem török ki gyermeteg lelkesedésben, de amíg nem jön azzal, hogy "Mosolyogj már egy kicsit!" nem is lesz vele különösebb problémám. És lőn! A sztárfotók el is készülnek, én pedig kissé kíváncsian hajolok oda hozzá, mert a széles vállaitól Gabe-nek innét nem nagyon látom, mit is nézeget azon a kis kijelzőjén a gépnek. Hüm... csináltak már jobb képet is rólam. - Fotósnak ne menj. - jegyzem meg, most először mosolyodva el és visszahuppanok hátsómmal az ülőalkalmatosságra. Kérdésére vállat vonok. - Meguntam azt az életet. Túlságosan egyhangú volt. Reggel kórházba be, éjjel egykor hazaesel és alszol, majd kezdődik elölről, de mellette ne hanyagold a maradék falkát se... Nem az én világom az, ahol ennyire bekorlátozzák az embert. - így hát, amolyan "Mi mást tehetnék?"-alapon utánuk jöttem. Ez is jobb, mint egyedül kóborolni a semmiben, a semmiért.
Emily kissé flegma, vagy előadja a nagymenő csajt, nem tudom. Nem is érdekel egyenlőre, majd ismerkedhetünk még eleget. - A fotók nem művészfotónak készülnek, hanem olyannak, amiből a rendszer képes arcfelismerni. Ez a célja, semmi más. A gép melett lévő kamerát Emliy felé fordítom, a számítógépen megjelenik az arca, és kb. két másodperc múlva a rendszer kiírja a nevét és a falkáját. Ezzel a teszt rendben, a feladat elvégezve. Közben hallgatom az okot, amiért lelépett, és nem bírom némi nevetés nélkül megállni. - Hát, akkor "Jó" helyre jöttél, mert itt jelenleg mindenkinek minimum két feladata van,de inkább három. Én például tanítok az egyetemen, felügyelem a biztonsági rendszert, és megpróbálom helyrepofozni azt, akit megszaggatnak a saját korlátozott orvosi ismereteimmel. De még a legkisebb Liu is, dolgozik két munkakörben a városban, ügyeletes néha idebenn, és mellette oktatja a harcképtelen falkatagokat, köztük engem is. Ja, tényleg, még tanulok is, kétféle dolgot, és vérmintákat elemzek a kutatásaimhoz. - foglalom össze helyzetet, aztán feléje fordulok. - Akkor most mi lesz? Visszamenekülsz?
Flegma? Majd megszoksz kedves Gabe és rájössz, hogy ma kivételesen egész kedves vagyok. Mármint úgy magamhoz képest. - A művészfotókhoz jobban értesz? - úgy tűnhet neki, cukkolom, pedig a tekintetem érdeklődésről árulkodik, ahogy őt fürkészem. Olcsó poén lenne hangosan is kijelenteni, hogy semmit se változott szinte külsőre mióta utoljára láttam. A kamerának kijár egy bárgyú, nemtörődöm mosoly, mikor felém fordítják. - Látod, máris kevesebb a gondod, hogy itt vagyok. - vetem közbe a csekély orvosi tudományát amikor emlegeti. Én, a megmentő "angyal". El nem tudom képzelni, ekkora kézzel hogy tud megfogni szikét, vagy bármi apró eszközt. Ha meg is fogja, hogy tud hajszálpontosan oda vágni/szúrni/etc. ahova szeretne? Kérdésére, hogy akkor most futok e vissza a nagyvárosba, akaratlanul is elmosolyodom. Ajkaim pengevékonyak, szép ívűek, tekintetem játékos kékséggel csillog. - Beköszönök Castornak. Azt hiszem. Gondolom, riadóztatták már, hogy jövök... - és ezzel oda minden meglepetésem. Jajj, az ünneprontók! - De mesélj egy kicsit... miért nem gyűrtétek még le a hazaiakat?
- Kevesebb a gondom? Ha te mondod, biztos így lesz. Még nem nagyon tudok rólad semmit ... Mivel minden kitűnően működik, kikapcsolom a fényképezőgépet, automatára állítom s rendszert, és most már teljes figyelmemet Emilyre fordítom, szembe is fordulok vele. - Nos, ha beköszönsz Castornak, akkor mindjárt fel is teheted majd neki ezt a kérdést. - felelem egy hasonlóan vékonyra húzott mosollyal. Nekem is vannak tippjeim arra, mért nem kezdtünk még neki eme "pillekönnyű" feladatnak, de nem szeretném itt a nagyokost játszani, és olyasmiken jártatni a számat, ami nem az én doglom. Majd Castor válaszol, ha akar. De az is lehet, hogy nem fog örülni a kérdésnek. Persze még az is előfordulhat, hogy Emily ezt a kérdést csak nekem meri feltenni, neki már nem ...
- Ha tudod, hogy apád mivel foglalkozott hajdanában, akkor épp eleget tudsz rólam. - jegyzem meg neki. Szép lesz, ha most a torkomnak ugrik... fene tudja, milyen reakciót vált ki belőle a kedves papa említése, de manapság divat lett utálni az őseinket, amennyire én látom. - Mi van egyébként vele, tudsz róla valamit? Rég hallottam felőle. - Fordulok ültemben féloldalasan Gabriel felé érdeklődőn. Igen, most komolyan egy régi közös ismerősről csevegünk. Pont vele, akinek talán halottnak kellene lennie már egy néhai utasítás szerint. Bizarr, nem? Mondjuk, nekem aztán édes mindegy, az élőket vagy a holtak számát gyarapítja, azonban kétségtelen, hogy jelen állapotában sokkal szórakoztatóbb társaság. - Pedig mertem remélni, hogy elcsevegünk kicsit. De akkor majd megkérdezem tőle... itt van most a hotelben valahol? - firtatom, miközben felegyenesedek ültemből egy könnyed mozdulattal, s hátrasimítom szőke tincseimet a vállaimról. - Van még egyébként valami elintézni való? - firtatom, s érezni, látni rajtam, hogy lassan a távozás mezejére lépnék, ha nincs. De egyébként nem olyan sietős nekem Castorral beszélni, hogy ne tudjak még pár percet Gabe-re, Gabe-nek szánni. Nem szeretnék két percenként ide rohangálni, hogy jajj ez is elmaradt, jajj azt nem csináltuk még meg...
Apám első említésére is már elhúzom a szám. Az öregről nincsenek túl jó emlékeim. Az, hogy én bármi hírt halljak felőle ... erre semmi szükségem, és az az érzésem én érdekelném legutoljára. - Emily, én azóta nem találkoztam vele, hogy farkas lett belőlem. Amióta kivált a falkából, és elhagyta Chicago-t nem tudok róla semmit, de nem is hiányzik. A célzásokat nem értem. Most ha ő is csempész, bűnöző, maffiózó volt, akkor attól mért lenne nekem most könnyebb a helyzetem? - Igen, Castor itt van. Az egyik kölykünket valaki rondán elverte, alig él. Castor most próbálja megtudni tőle, ki is volt a támadója. Ash igen ramaty állapotban érkezett haza. Még jó, hogy Castor felhajtotta ezt a dokit, mert vele én sem tudtam volna már mit kezdeni. Így talán megmaradt, de még sok nehéz nap vár rá, attól tartok. - Elintéznivaló jelenleg nincs több. Ez a fénykép arra kellett, hogy ha beviszlek a lezárt területre, akkor ne riadóztasson a rendszer. Mehetünk is, de cseveghetünk is, ha akarsz. Csak az apámról ne csevegjünk, mert az nem a kedvenc témám ...
- Hüm... kár. - nem tudok sokat Gabe-ről, ez igaz. Az ő falkáját csak hírből ismertem a sajátommal pedig, nos... sajátságos volt a viszonyom. Éppen ezért is tartok kicsit tőle, vajon hogy fogad itt Castor. Mennyire akar bekorlátozni, avagy utamra enged bizonyos fokig, mint régen is tette? - Nekem nem volt bajom az öreggel. - fűzöm még hozzá, mikor közli, hogy neki nem hiányzik. Én meg aztán főleg meg vagyok nélküle! Ha pedig vette volna elsőre a célzást, levágná, hogy az orvoslásos megjegyzése után ejtettem el azt, hogy könnyebb lesz neki. A maffiózós, gengsztermúlt pedig... nos, az annak szólt, hogy még nem ismer. És milyen igaza van. Ám ha rajtam múlik, nem is nagyon fogom törni magam e téren. Ha kérdez, válaszolok, de egyébként minek fecsegnék feleslegesen magamról? Még elunná az életét. - Menjünk és csevegünk közben. Ehhez mit szólsz?- részemről semmi akadálya nem volt annak, hogy a távozás mezejére lépjünk. Az pedig, hogy Castor egy kölyköt pátyolgat, nem hoz lázba különösebben. Én tudok várni, neki feladatai, kötelezettségei vannak.
- Hát így nekem se. Így, hogy nem találkoztam vele, kétségtelenül konfliktusmentes volt a kapcsolatunk akkoriban. És az, hogy tőle roppantul tartottam, és ki se dugtam az orrom az erdőből megóvott azoktól, kiket Castor a nyakamra küldött, és én nem is tudtam róluk. Minden rosszban van valami jó. - Ok, mehetünk. Felkapom az asztalról az iroda kulcsát, és elindulhatunk a folyosón a belső területek felé. Kissé talán zordabb és tartózkodóbb vagyok Emilyvel, mint másokkal, de hát az apám emlegetése nem tesz jót a hangulatomnak. Mondjuk már kinőhettem volna ebből így 90 évesen, de lehet, hogy ez is olyasmi, ami élete végéig kíséri az embert, bármi hosszú is legyen az az élet.
Akkoriban nagyon megelőzte a pasast a híre, az biztos. Bár én személy szerint köszönöm, nem vettem részt az ellene irányuló hajtóvadászatban. Az valahogy nem volt az én stílusom - nem is ezért "tartottak" a Főnökék. Gabe tartózkodása pedig nem csap szíven. Megszoktam már, hogy nem rajonganak értem túlzottan, na meg, lesz még időnk kiküszöbölni ezt az első találkozásos csorbát egyszer talán. Bár eleve mínuszból indulni valakinél nem épp a legszerencsésebb. De mindenképp kihívás! Könnyed mozdulattal lépek ki a folyosóra Gabriel előtt, majd mellette haladva indulok meg, követve az útjában. Vajon mennyi időbe telik majd, hogy én is ilyen magabiztosan járjak-keljek errefelé? A beilleszkedéssel mindig akadtak problémáim, noha - remélem - a régi-új falkám összetételében túlsúlyban maradtak az ismerős arcok. - Mennyire ismered a helyi kórházat? Elvileg már átkértem magam Chicago-ból, de még nem kaptam értesítést, hogy kellek e egyáltalán nekik. - terelem a témát inkább, noha sejtem, hogy Chicago legjobb kórházából érkezni eleve jó ajánlólevél lehet. De estem én már pofára az életben, nem is egyszer, szóval inkább nem veszem készpénznek. - Miféle kutatásokat folytatsz egyébként? - ez megragadta már amikor mondta, akkor is a figyelmem, így rákérdezek, miután a kórházzal kapcsolatban valamiféle választ kaptam.
Kezdőlap
