- Nem az a lényeg, hogy mi a nevem, hanem hogy ki vagyok. Engem sem érdekel, hogy magát minek becézik, a lényeg az, hogy maga a rossz személy rosszkor és rossz helyen. Azért az újságos megszólalásra kissé megforgatom a szemeimet. Gyűlölöm a médiát, azonban szükséges rossz, főleg olyankor, amikor meg kell nyernem a városlakókat. Erre megveszem a hokicsapatot. Hát hurrá. Minden esetre az Őrzőknek lesz majd dolguk, amikor a képi bizonyítékokat kell eltüntetni, az is fix. A visszakérdezésére csak unottan húzom fel a bal szemöldököm, és ezzel együtt némileg oldalra fordítom a fejem. Ezt komolyan kérdezte? - Nekem teljesen mindegy. Inkább csak magát kellene szégyellnie miatta. Vonom meg a vállamat hanyag mozdulattal. Ettől függetlenül ha másból nem is, talán ebből még realisztikusabbá válhat a nő számára, hogy tényleg nem ma születtem, és hogy az én időmben minden nő depresszióba esett, ha nem tudott legalább egy fiút szülni a férjének. Én nem panaszkodhatok, első szülött voltam, az öcsém pedig ott volt másodiknak arra az esetre, ha engem elvinne a pestis vagy ha egy eszelős rablógyilkos a lagúnák mentén elvágta volna a torkomat. Arra, hogy fiút akar, csak bólintok. Rohadtul senkit nem érdekel, hogy ő mit akar, de az pozitívum, hogy ebben legalább egyetértünk. A kérdésére felkacagok, valahonnan egy nagyon-nagyon magas lóról. Komolyan volt mersze feltenni nekem ezt a kérdést? Valóban azt hiszi, hogy máris itt tartunk? - Ó, a világért se... - csóválom meg a fejem még mindig fölényeskedő vigyorral a képemen - Én ezzel tervezek. Paskolom meg a mellettem levő doboz tetejét. - Rajta, jöjjön csak, nézze meg! Invitálom egészen kedvesen, ámbár talán túlságosan is gyanús tőlem ez a közvetlenség, hiszen süt belőlem, hogy végső soron csak játszom a nővel, mert tudom, hogy bármit megtehetek, és csak egyetlen gondolatomba kerülne minden veszély nélkül kiiktatni őt, ha úgy találja kedvem. Ha a nő megnézi a doboz tartalmát, egészen az 1800-as évek elejéig visszamenőleg találhat benne mindenféle szerződéseket, hivatalos okiratokat, földek, területek, épületek és intézmények tulajdoni lapjait. Legfelül természetesen a fairbanks-i papírok vannak. - Van magának fogalma arról, hogy ezeket a papírokat voltaképpen vérrel írták alá? Hogy hány ember és farkas veszett oda azért, hogy maga most megnézhesse őket?Sőt, nem csak a megszerzésük, de a megtartásuk is hasonló... áldozatokat követelt. Adok mellé egy röpke magyarázatot, aztán hirtelen lehuppanok az asztalról, és karba tett kézzel kezdek ráérősen, felszegett fejjel körbe-körbe sétálni a szobában, mint a prédáját cserkésző vadállat. - Ennek ellenére hiába minden véráldozat és halál, ha nem lett volna a helyén minden apró alkatrész. Az egyik kéz nem tudja, mit csinál a másik, kialakul a káosz és vége mindennek. Amit maga most a kezében fog, az lényegében több 100 farkasom és több, mint 400 év eredménye. - ejtem ki a számot agyon lassan és nyomatékosan - Erre maga idejön, és képes rábírni az egyik legdrágább alkatrészét a gépemnek, hogy ne a programja szerint működjön. Egész egyszerűen... Kirúgja az egyik támfalat, porrá töri az egyik pillért, amiért cserébe se én, se Balázs többi társa nem kapunk szart se. Egy fogpiszkálót se tesz oda, legalább a látszat kedvéjért. - vetem oda neki foghegyről, kissé sziszegve, miközben a Bestia is csatlakozik a műsorhoz - Éppen ezért... Megállok a körbe-körbe menetelésben és vészterhesen közel sétálok a nőhöz, aki ha esetleg hátrálni próbálna, hát... Vasmarokkal ragadom meg a felkarjait és tartom szorosan magammal szemben. - Ezt a döntést a Falka egésze fogja majd meghozni, miután megszülte a gyereket. Ha kiállnak mellette... Nos, lesz pár feltételem még, de alapvetően szoptatja, amíg elég erős és szívós nem lesz. Magára utána már semmi szükség nem lesz, de ezt felfoghatja úgy is, hogy kap pár hónap haladékot, hogy kitalálják, miért kelljen életben maradnia. - ekkora eresztem el, és lépek hátra egy kissé - Hogy "bizonyítson", ha úgy tetszik. Mit bánom én... Sóhajtok fel végül, majd a reakciójától teljesen függetlenül az ajtóhoz lépek és a legnagyobb természetességgel kinyitom. - Ha érdekli a dolog, kövessen.
*Hát apám... most sírjak vagy nevessek? Sírni nem szokásom, nevetni meg pofátlanság... szóval csak maradt a mosolyom a helyén Castor szavaira, ámbár kissé szélesebben, élettel telibben.* - Vagy csak az, akibe túl sokat képzelnek... * Egészítettem ki. Arra értettem, hogy épp nem létező veszélyt látnak mindenhova. Bár lássuk be, én magam is ezt tettem még ha soha nem is érdekelt. Mondhatjuk úgy, hogy szinte üldöztem a bajt, nehogy Ő üldözzön engem. Viszont a kérdésemre adott válaszára nem sokon múlt, hogy benyögjem; Vagy csak magának fiatalodnia. De nem mondtam semmit, Balázs is ezen az elven nevelkedett, nekem meg nem sok szégyen érzetem van, szóval kvittek is lehetnénk, ha érdekelné. De a magam részéről mindenképp így áll a dolog. De a válasza, hogy nem tervez a kicsivel... most nyögjem be a keresztapaságot vagy hagyjam Balázsra? Jézusom... tényleg nem értem azt a hímet. Bár egyedi eset, lássuk be... Mikor a papírokra paskol első gondolatom az, hogy már megint dolgozni kell és egy újabb kupac papír. Ámbár sokkal rendezettebb, mint ahogy Corvin hányja elém, szóval nem... nem kell dolgoznom. Ennek ellenére az invitálásra felállok és megkerülve az asztalt emelem meg az egyik végét és kezdem el a tűzdeléseknél végig nézegetni... Öreg anyám élt ekkor? Kétlem... de mégis ezekkel most mit kezdjek? Írassam át őket? De Castor beszél és míg a régi tulajdon papírokat nézegetem azért fülelek, Ő meg járkál. Munka megosztás... Ő fárad én meg csak olvasok. Magamban némán helyeselek az egyik kezes dologra. Na pont ezért tartom számon Corvint is a többi alkalmazottal együtt és Ő is engem. Hogy ne álljon meg a világ csak azért, mert egy valaki kiiktatódik akárcsak pár napra. 400? Csak 213. Ha a papírokat és a számokat nézzük. De ezt is megtartom magamnak. Viszont a fogpiszkálós rész már nagyon böki a csőröm és felpillantva az iratokból nyitom szóra a szám, de a másik folytatja és ahogy közeledik csak felegyenesedek. Azonban egy tapodtat sem mozdulok csak nézem a másikat, ahogy közeledik felém. Érdekel? Az érdekel, hogy már megint nincs nálam a fegyverem mert Balázs elkobozta. Már nem az első alkalom, de ha kijutok innen ezért megeszem. Kellemetlen érzés kezd bennem éledezni, hisz kicsit sem tetszik, hogy a másik ilyen közel van. Az ösztöneim a fegyvereimért kiáltanak, ami meg nincs. Barna íriszem azonban ezekről nem árulkodhat, csak annyiról, hogy figyelek. A szavaira többek közt. Csendben vagyok. Ami sosem jelent jót. Vagy kivágták a nyelvem, vagy egyszerre fog lecsapódni minden reakcióm. Amiből eleddig sosem származott jó... * - Ami a "pillért" illeti... törte a fene. Jól megvoltam nélküle is, sőt... de ezzel Ő is így van. Azonban ez van... hiddje el, ha tudjuk, hogy így alakul szerintem nagy ívben elkerüljük egymást, a részemről még az országot is. Az meg, hogy ennek a "pillérnek", szüksége van egy biztos alapra is, már más kérdés. Adni meg csak úgy lehet, ha azt el is fogadják... de persze egy embertől még a csillagokat sem tennék. Maximum az... életüket, vagy saját magukat azt is vacsi utáni nasinak. De az, hogy nem vertem az ajtaját még nem jelenti azt, hogy nem is tudnék adni. Az ismeretség hiánya az, ami sakk-mattot ad minden lehetőségre. Magának szüksége van az egyik pillérre, ugyan olyan szilárdan mint az volt. Neki rám, nekem meg az életemre. Puszta üzlet... ha úgy tetszik. Semmi okom nincs bizonyítani sem önnek, sem másnak. De még BB-nek sem. Visszatérve pedig... adjon lehetőséget és megmutatom, hogy hasznos is lehetnék, ha hagyják és tudom, hogy miben lehetek az. Emberként sokkal több helyre bejuthatok... bár nem tudom, hogy mennyit tud az egyébként kigolyózott ötleteimről, címszó; nincs szüksége rá. * Hát... most már nem vagyok olyan biztos abban, hogy nem vagyok ostoba. Azonban minden szavam őszinte és nem próbáltam meg megválogatni őket. Ahogy még véletlen sem akartam megemlíteni Corvin nevét. Bár az Corvin, az üzlet nem tudom mennyire érinti maga a falkát. De nyílván nem azért vagyok bent én intézni a dolgokat mert pót anyuka után kajtat Annenek. Gondolom Én, a falka akármire jut több ideje, bevétele vagy tudja a fene, hogy miként működik ez belülről. Mindenesetre ha volt még lehetőségem és persze lábam, akkor követtem az ajtóhoz, hogy azon kilépve kövessem. Pontosabban haladjak mellette... Nem voltam ingerült, ámbár szívesen megkérdeztem volna, hogy mégis mit kezdenek egy hat hónapos babával, ha utána kiiktatnak mellőle. Ahogy a saját életem sem érdekelt, sosem érdekelt. Bár tény, hogy elővigyázatos voltam. Viszont elmorfondíroztam azon, hogy mégis ki az, aki egy csecsemő mellett kiáll, védelmébe veszi. Corvin volt az egyetlen ments váram jelenleg... Ő megtenné. Na nem azért mert rajong a kölykökért vagy mert túlcsordul benne a szeretet, együtt érzés vagy olyan hű de jól kijönnek Balázzsal. Pusztán azért mert míg Én vagyok, meg van a haszna neki is. No meg mert kedvel... bár úgy is letagadja. Dylan, Jesse... Dylan tuti nem, Jesse meg... najó... kuss gondolatok. Ezen rá érek majd akkor agyalni. Bár akkor is felesleges lesz. De adjam egy csapat idegen kezére a gyerekem életét? Hát... az még egy kellemes menet lesz. HA lesz... *
A megjegyzésére csak alig láthatóan forgatom meg a szemeimet. Kezdem azt érezni, hogy Balázs nem csak azért hülye, mert képes volt beleszeretni egy emberbe, hanem azért is, mert olyat választott, akinek a kelleténél is nagyobb pofája van. Hogy tűrheti ezt el? Főleg úgy, hogy bár nem beszélt eddig sokat, mégis érzem rajta, hogy meg-megakad, hogy vissza kell fognia magát. Ennek akár örülhetnék is, legalább valóban tudja, hogy nem a kutyájával beszél. - Itt kettőnk közül biztos pillér csak én lehetek számára. Ezt jobb, ha most felfogja. Esküszöm arra az Istenre, akiben nem hiszek, hogyha nekiáll kiforgatni a szavaimat, nagyon hamar el fogom veszíteni a türelmemet. Ő mondta, hogy túl sokat képzelünk belé... Hát, ezek után nem tudom, mi számít túl soknak, ha ő saját magát ilyen magaslatokba emeli. - Oroszlán a báránnyal nem egyezkedik. Vagy mondjam inkább azt, hogy farkas? Még hogy üzlet... Nekem ne magyarázzon az üzletről, az pont nem érdekel, hogy ebben a helyzetben ő maga mit akar... Abban igaza van, hogy nekem Balázs kell. De ennyi. De ezt nem fogom közölni vele, ahogyan azt sem, hogy pontosan tudom, hogy életben kell hagynom ahhoz, hogy megtartsam magamnak Balázst. Ahogy felhozza az ötleteit, rosszmájú mosoly ül ki a szám sarkára. Hát ez az. Nekem a világon semmire nincs szükségem egy embertől. Mindenem megvan, ami kellhet, ami pedig nincs - azt meg fogom szerezni és ehhez nincs szükségem egy ember asszisztálására. - Valóban. Nincs szükségem magára. Jöjjön! És a kocsiban ne szóljon semmit. Nem szeretem a fecsegést, miközben vezetek. Legalább addig is gondolkozhat azon, hogy mivel fog előrukkolni. Én már tudom, hogy mit akarok kihozni ebből a helyzetből és nagyon remélem, hogy sikerülni fog. Ha követ, akkor perceken belül a fekete Audi A8-as anyósülésén találhatja magát, és ha békében el tudunk indulni, akkor már suhanunk is az erdő felé.
*de Luca szavaira csak sóhajtottam egyet. Igen, ezt tudtam. Szóval sok újdonságot nem mondott a másik. Pláne nem úgy, hogy Balázs elégszer az értésemre adta a dolgot, hogy az Alfa mindenek előtt. Szóval azt hiszem, hogy szavakkal már nem is kell felelnem. Úgy is érzi a másik, hogy bizony ezzel tisztában vagyok és nem különösebben érdekel. Hosszútávon mindenképp a másik a biztos pont. De a jelenről van szó, amibe viszont én is beletartozom a biztos pontok közé. Biztos? Hmm... oké, be kell lássam, hogy ez nem egészen igaz. Az én életemmel, vérmérsékletemmel... sosem tudni, hogy megélem-e a holnapot. S ezt tudja BB is.* - Nem érzem magam báránynak. * Vontam össze a szemöldököm finoman a szavaira. Különben meg, a bárány is egyezkedhet. Ha más nem az életéért, ami felesleges hisz maximum csak cicázik a másik. Elhiteti, hogy élhet, hogy megegyeztek aztán mégsem. Ilyen az élet. A mosolyáról igyekeztem nem tudomást venni, ennek ellenére mégis csak megforgattam a szemeim. S kedvem lett volna elnevetni magam a helyzet abszurditásán. S ennek az abszurdnak semmi köze ahhoz, hogy a másik miféle vagy kicsoda. Maga az, hogy valaki ennyire hmm... semmibe vesz, gúnyolódik és én még ad1; nem vesztettem el a fejem vagy ad2; még nem indultam meg kifelé, hogy itt hagyjam a picsába. Nem kell elgondolkodnom azon, hogy miért nem történt meg egyik sem. Tudtam jól a választ és semmi köze nem volt az életösztönömhöz, ami nem létezik. * - Most mondanám, hogy akadt valami... közös. * Húztam el a számat egy halvány mosolyszerűségre, ámbár csak féloldalas lett. S ami azt illeti, tényleg nem szerettem. Szóval csendben eljutottam a kocsiig, ám nem tudtam hogy, hova megyünk de ahogy kiléptem az ajtón a hűs levegőre egy pillanatra lehunytam a szemeim. Mindennél jobban jól esett most, ahogy az is, hogy a kényszeres berögződésem ahogy kiértünk csökkent. Már csak a jelenlévő férfi piszkálta az érzékeim. De hát... egy még mindig jobb és elviselhetőbb, mint egy tucat. Nem néztem szét, hogy Balázs erre lehet-e. Nem érdekelt. Jobb ha nincs a közelemben jelenleg. Beszállva az audiba nem kötöttem be magam, az kéne még. Nem vagyok kutya, hogy kikötözzenek... még akkor sem, ha csak egy biztonsági öv az. Sosem használom. De csendben merengtem kifelé az ablakon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne az, hogy egy idegennel, egy idegen kocsiban csücsülök és azt sem tudom, hogy merre tartok. Bár egy idő után ismerős volt a környék és szemöldököm és vele együtt a homlokom ráncba szaladt. Tekintetem az égre emeltem, hogy megtudjam; telihold van-e. Azonban az erdő körül egy fajta; Haza érkeztem érzés kezdet a hatalmába keríteni.*
Általában mindenki örül az új évnek, és én is elég pozitívan vágtam bele, ám valahogy úgy tűnik, hogy a 2015-ös év nem az én évem lesz. Már csak egy jó hét van a februárból… lassan eltelt két hónap az évből, de semmi nem akar összejönni, amibe idén belevágtam. Szétszórt vagyok, figyelmetlen és szinte folyamatosan fáradtnak érzem magam, pedig sokat meditálok. Talán túlterhelem magam? Végül is most van a főszezon. Dugig van a hotel síelőkkel, és elég nagy a pörgés. Alig vártam már, hogy végre este legyen. Első, és egyetlen pihenőnapom lesz a holnapi ezen a héten, amivel elég jól jövök ki, mert a szombatok mindig nagyon fárasztóak, felérnek két munkanappal. Az Atanerknék minden hónapban egyszer személyesen is a tiszteletemet teszem. Egyszeri találkozás nem kirívó, viszont szükséges ahhoz, hogy a kóborokról való információáramlás oda-vissza működni tudjon a falka és a protektorátus között. Az ilyen alkalmakkor tálcán szoktam személyesen felvinni az Atanerk vacsoráját, s mivel mostanság a húga keveset tartózkodik a hotel éttermében, a helyetteseként az se feltűnő, hogy az ilyen alkalmakat felhasználva „munkavacsora” címszó alatt bent vagyok nála, amíg étkezik. Már egy éve itt dolgozom a Holiday Inn-ben, az itt élők is, és az itt dolgozók is megszokhatták a jelenlétemet, ahogy én is az övükét, ezért nem nehéz kiszúrnom, ha egy új arc bukkan fel. Az utóbbi hetek nem voltak eseménytelenek.. se a kóborok, se az őrzők szempontjából. Elég aggasztó hírek terjengnek a világsajtóban, amik Fairbanksig is eljutnak. Jó fél órát követően lépek ki az Atanerk irodájából, kezemben az elegáns króm tálcával, rajta az üres tányérokkal, pohárral és az evőeszközökkel. Már csak be kell vinnem a konyhába, aztán mehetek is haza. Majd holnap valamikor megírom Will-nek a jelentést, aztán felkeresem valamelyik gyógyítónkat, hátha tudnak ajánlani valamit „krónikus” fáradtságra, az alváson kívül. Egy kicsit elkalandoznak a gondolataim, és emiatt a figyelmem is hanyatlik. Lendületesen veszem be a kanyart a folyosó végéhez érve, s mire felocsúdok, már megtörténik a baj. Mondhatni szó szerint belerohanok a szembejövő férfibe, s mivel csak egy kézzel tartottam a tálcát – berögződés a múltbéli pincérmunka miatt – az egész úgy ahogy volt megbillent, és előbb a férfire, a férfiről pedig a földre borult minden nagy csörömpölés közepette. A tálcán és az evőeszközökön kívül minden törékeny volt, és ennek rendje szerint tört is minden… kisebb nagyobb szilánkokra. - Istenem! Annyira sajnálom! – Ha rajtam lenne a séfsapkám, most tuti az arcomba gyömöszölném, mielőtt a föld megnyílna alattam, és elsüllyednék szégyenemben. Ekkora banális hibát utoljára gyerekkoromban követtem el. Nem szokásom se tálcákat borogatni senkire, és tányérokat se török. Legalábbis eddig a pillanatig nem volt rá példa. Mindezek mellett még a hotelt is beégetem azzal, hogy a konyhai személyzet egyenöltözetét viselem: bordó szegélyes… hófehér, két fekete-gombsoros séfkabátomat, rajta a hotel nevének és logójának hímzésével, és a névtáblámmal, amin ott virít a „séf-helyettes” megnevezés… Élbe vasalt bordó nadrág, fekete acélbetétes bőrcipő és egy szintén hímzett, fehét „V” kivágású póló tartozik még az egyenruhához, amire szintén rá van hímezve a hotel neve és a logója, de ez utóbbi a kabát miatt most nem látszik. Hirtelen nem is tudom, hogy hova kapjak. A földre, hogy összeszedjem a romhalmazt, vagy az eddig alkaromon pihenő fehér kendőért, hogy a férfi ruhájára kenődött kajamaszatokat letöröltem róla!? Az első sokk után, amit a kis baleset okozott, érkezett a következő, amikor felismertem a férfi személyében Lucas Flynn-t. Na már csak pont ez „hiányzott” nekem! Amennyire eddig megfigyeltem a hímet, nem egy nagy Humor Herold, szóval a legrosszabbra készítem fel magam. - Nagyon sajnálom uram, az én hibám volt… figyelmetlen voltam. Természetesen megtérítem az okozott kárt. – Mivel elég furán venné ki magát, és merszem se lenne az egyik vezető testőrnek nekiesni egy kendővel, ezért inkább a kezébe nyomom, hogyha látja értelmét, akkor letörölhesse magáról a maszatot, én pedig gyorsan leguggolok, hogy a tálca után nyúlva elkezdjem összeszedegetni a porcelán cserepeket, és az üvegszilánkokat a földről.
- Mi van? Ne szórakozz, megmondtam már, hogy ne maceráljátok a beosztásomat, nem tudok bemenni. Morogtam bele a kagylóba, miközben a lifttel húztam le az elsőre, nem voltam épp a legjobb hangulatomban, egész éjjel azt hallgattam, hogy az alattam elterülő szobában egy pár élvezi egymás társaságát, és a reggeli műszakom után, most képesek lennének berángatni ügyelni. Meg egy nagy lótúrót, nem vagyok irgalmas szamaritánus, és nem érdekel, hogy Parkernek randija lenne élete nőjével. Ha az élete nője, úgyis találkoznak máskor, ez általában így megy. Nem mintha hinnék az ilyesmiben, mert rohadtul nem, de lelke rajta. Épp ráfordulnék Castor irodájának folyosójára, fülemen a készülékkel, benne a műszakbeosztásért felelős tiszttel, mikor nekem szalad a kis barna a konyháról. A telefon és a tányérok mind repülnek, hála az égnek már üresen, nem örülnék, ha forró leveses pakolást kapnák, valahogy az ilyesmi nincs ínyemre. Azonnal lehajolok a telefonomért, majd beleszólok ismét. - Nem tudok bemenni. Nem mondom többször. Azzal a lendülettel ki is nyomtam, alig két órája jöttem el, ne ugráltassanak, még akkor sem tudnám megoldani, ha akarnám. Ez van, már az elején megmondtam, hogy a beosztásomat tekintve rugalmasnak kell lenniük velem, és úgy hiszem, még így is többet dolgoztam, mint a legtöbben. - Mit, hogy eltört pár tányért? Bizonyára levonják majd a fizetéséből. Vontam meg a vállam, és valamilyen szinten szórakoztatott, mennyire zavarja a baki, igazság szerint, ez bőven belefért néha. - Nyugi, nem árulom el senkinek. Biztosítottam róla gyorsan, de egyebet nem nagyon tudtam kezdeni a helyzettel, mehetek átöltözni, zseniális. Egy testőr ne szórakozzon foltos ingben. A hanyagul begombolt zakóm legalább megúszta, nem úgy a fehér ruhanemű. Ez csak annyiban zavar, hogy időpazarlás, nekem pedig relatíve kevés fölös percem van egy adott napomban. - Már az előbb is nagyon sajnálta, nem kell húszszor bocsánatot kérni, nem a pápa vagyok. Már egy halovány mosoly megbújt az arcomon, bár nem tudtam hová tenni a dolgot, mintha felismert volna, vagyis, tudná, ki vagyok, az egy dolog, hogy én olykor beszambázok a konyhára, mint Castor egyik jobb keze a sok közül, és kérek ezt-azt soron kívül, de nem hittem volna, hogy a séf-helyettesnek van ideje odafigyelni ilyesmire, és megjegyezni egyes arcokat. - Inkább átveszem, de köszönöm. A következő mozdulatommal finoman ráfogok a felkarjára, hogy felhúzzam a földről, és megcsóválom a fejemet. Amennyire meg van illetődve, és kapkod, annyira nagy az esélye annak, hogy megvágja magát. - Keressen egy takarítónőt egy porszívóval, a többit elintézem, még a végén összevagdossa magát. Guggoltam le helyette, és szedtem össze a nagyobb darabokat, ha én vágom meg magamat, amin őszintén csodálkoznék, akkor legalább nem lesz egy bosszantó heg napokig az ujjamon. Egy szakácsnak rendkívül kellemetlen tud lenni egy aprócska vágás a kezén, hisz az a munkaeszköze.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Nem, én igazából a ruhájára értettem, és arra, hogy… - Kezdtem magyarázni a bizonyítványom, aztán hamar kapcsoltam, hogy ez most elég furcsán hangozhat, mintha az egyáltalán nem is zavarna, hogy a hotel tulajdonát tettem tönkre, szóval mihamarabb korrigálni igyekeztem ezt a kis malőrt. - …igen, természetesen a tányérokat és a pohárt is megtérítem, a tisztítói költsége mellett. – Préseltem össze pengevékonyságúra az ajkaimat, s annak takarásában kínos lassúsággal ráharaptam nyelvem hegyére, hogy még csak véletlenül se beszéljek össze még több hülyeséget, amivel még ennél is jobban beégetem magam. Persze ezek csak tányérak, meg pohár. Nem kristálypohár – hál’ Isten -, és nem méregdrága porcelánok… nem is az értékük miatt borultam ki, hanem… hanem nem is igazán tudom miért. Talán túl nagy a stressz, vagy tényleg ennyire a lelkemre vettem, hogy kárt okoztam, holott mindig kényesen ügyelni szoktam az értékekre. Azért ez eléggé blama. Az is elég rossz, hogy az egyik vezető testőrt tálaltam le, de bele se merek gondolni, hogy mekkora botrány lehetett volna abból, ha mondjuk egy jómódú vendéggel ütközök. A gondolatától is menten rosszul leszek, szóval inkább el is hessegetem. - Igaza van, elnézést. – Igen, most komolyan azért kértem bocsánatot, mert többször kértem bocsánatot a kelleténél. Fülig vörösödök. Lehet ez az este még ennél is rosszabb!? Remélem nem. És még csak nincs is péntek tizenharmadika. Úgy gondolnám, hogy amíg a porcelán és üvegcserepeket szedegetem, legalább addig se kell Mr. Flynn-re néznem, de nem hagyja, hogy feltakarítsak magam után. A mozdulata elég határozott ahhoz, hogy ne akarjak ellenkezni. Engedelmesen felállok, majd zavartan bólintok. - Azonnal. – Felelem, majd azzal a lendülettel sarkon fordulok, és elviharzok a takarítók pihenőszobája felé, ahol általában mindig van legalább egyvalaki, hogy ha szükség van rájuk, ne kelljen külön-külön összehalászni őket a hotel egész területéről. Bekopogok, majd belépek, és megkérem a takarítónőt, hogy segítsen a romok eltüntetésében. Nem parancsolok rá, mivel nem vagyok a felettese, hiába vagyok a dolgozói hierarchiában magasabb szinten, mint ő. Ennyi tisztelet van benne, főleg hogy a néni már a hatvanas éveiben jár. Már a takarítónő kíséretében térek vissza a folyosóra, és Mr. Flynn-re pillantok. - Köszönöm. Ha megengedi, ezt elveszem. Így is többet segített, mint az feltétlenül szükséges lett volna. – Nyúlok a tálca után, amire minden bizonnyal időközben felkerültek a nagyobb cserépdarabok. A takarítónő eközben a porszívót bedugja, majd abban a pillanatban ahogy bekapcsolja egy meglehetősen hatalmas durranást hallok, és egy zizegő villanással elsötétedik minden, vagy legalábbis ez a folyosó biztos. Ez azért nem mindennapos esemény, szóval eléggé megijedek, mert nem tudom hirtelenjében mi történhetett. Ha Mr. Flynn már átnyújtotta a tálcát, én biz’ Isten még azt is eldobom ismét ijedtemben, és a szívemhez kapok. - Szent Isten, mi volt ez!? – Kérdezem a sötétben és neeem… cseppet se frusztál a tény, hogy egyáltalán nem látok még az orromig se. Hát igen… Percekkel ezelőtt le kellett volna kopognom, hogy ennél már csak nem lehet rosszabb ez az este, mert úgy tűnik, hogy kísértem a sorsot, vagy balszerencsét hordozok magammal.
- A tisztítói költségekre nem tartok igényt, de köszönöm a felajánlást. Nem kell tudnia, hogy az ingem előbb fog egy szemetesben landolni, minthogy a tisztításával vesződjek, bár, ha megkérem Norát, lehetséges, hogy lesz oly kedves, én kimossa nekem, arany kezei vannak, biztosan menne neki. Meglátom, van még vagy száz másik ingem, és a boltokban is kiválóakat lehet kapni, nem mellesleg, igen jól jövedelmező a Vezetői Testőrség, de hát mit tudhat erről egy séfhelyettes? - Reménytelen. Csak megcsóválom a fejem, már megint elnézést kért. Tán az arcomra van írva, hogy meghunyászkodva kell előttem létezni? Eszem elszáll. Szerintem ő az első személy, aki nem röhög körbe a fizimiskám miatt, és komolyan vesz. Meg kellene kérdeznem, mi váltotta ezt ki belőle velem kapcsolatban, de amennyire megilletődöttnek tűnik, inkább nem erőltetem, még a végén elájul itt nekem a nagy izgalomban. - Köszönöm! Oké, hozzá vagyok szokva, hogy hallgatnak rám a falkatagok, és a tűzoltóságon is kivívtam már magamnak némi tiszteletmorzsát, de valahogy nem áll össze, hogy ő, akinek abszolút nem vagyok a felettese, így viselkedik. Mindegy, legalább megkönnyíti a helyzetemet azzal, hogy nem akadékoskodik. - Parancsoljon. Nyújtom vissza neki a tálcát, ha annyira ragaszkodik hozzá, de igaza van, úgysem áll szándékomban a konyháig menni vele. Bár pillanatokon belül kiderül, hogy kár volt, mert a porszívó levágja a biztosítékot, Flora pedig úgy eldobja a tálcát, mint annak a rendje. - Elfelejtett bocsánatot kérni. Szúrom közbe szórakozottan, a sötétben legalább nem tűnik fel, hogy elvigyorodtam, a nők néha nagyon furán tudnak működni, kész szerencse, hogy sosem akartam megfejteni őket. - Semmi orvosolhatatlan, vagy a porszívó érett a cserére, vagy pedig a konnektor földelése rossz. Leverte a biztosítékot. Állapítom meg, előveszem közben a csipogómat, és elpötyögöm, hogy intézem a dolgot, Castor így is, úgyis elég közel van, és bizonyára érzi, hogy itt vagyok, nem fog nekiállni fölöslegesen feszengeni. Közben a vészgenerátorról felvillannak a mennyezet halvány jelzőfényei, így nincs tökéletesen sötét, bár nyilván nem ehhez van szokva a szemünk. - Először is, a porszívót kérem húzza ki, én pedig mindjárt jövök. Ha valaki túlságosan félne a sötéttől, egész nyugodtan velem tarthat. Nem akarom tényként közölni, hogy a séfhelyettes kisasszony rosszul érzi magát a jelen körülmények között, a takarítónő valószínűleg már hozzászokott az ilyen balesetekhez. Mindenesetre, én már indulok is a főkapcsolótábla felé, mert sokakkal ellentétben nekem van hozzáférésem, és még tökéletesen agy halott sem vagyok a témához. Utána a konnektort is ellenőriznem kellene, bár villanyszerelő nem vagyok, de elég sok minden ragadt rám életem során.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Úgy gondolom nem látja a döbbent zavartságot, ami kiül az arcomra, amikor közli velem, hogy nem kértem bocsánatot. Más esetben leesne, hogy csak viccel velem, most viszont annyira megszeppenek, hogy kicsúszik a számon egy tétova: - Bocsánat. - Ha nem lennék őrző, és nem tudnám, hogy kicsoda... hanem csak egy szimpla ember lennék, akkor is kicsit be lennék tojva a történtek miatt. Volt már rá példa ugyanis, hogy az egyik vendégünk be akart írni a panaszkönyvbe, mert nem volt behűtve a pezsgője, ahogy kérte, és emiatt kirúgta Castor a kolléganőt. Így viszont, hogy tudom, hogy valójában kicsoda is a férfi, még kényesebb számomra a helyzet. Amikor a jelzőfények felvillannak, egy kicsit összerezzenek, majd a földön heverő romhalmazra pillantok. Rosszabbul néz ki, mint első körben. Lehajolnék, hogy felszedegessem, de ahogy korábban Lucas, úgy most a takarítónő akadályoz meg ebben. - Hagyja Flora kisasszony. Majd én összetakarítom. - Szól rám kedvesen, miközben kihúzza a porszívót. Igazából nem tudom, hogy miért, de a hím nyomába eredek, és felcsatlakozok mellé. Azt hiszem talán túlságosan haszontalannak érezném magam a folyosón ácsorogva, és nézve ahogy a takarítónő felszedegeti a romhalmazt. Így legalább talán tanulhatok valami újat, na meg megtudom, hogy hol is van a főkapcsolótábla. - Ez egy elég peches este. Gondolja, hogy csak a biztosítékot verte le? Remélem nem lesz tartós ez az áramszünet. Meddig tartanak ki a generátorok? Katasztrófa lenne, ha a hűtők és a mélyhűtőládák leengednének. - Ahogy általában, most is "szómenéssel" próbálom oldani a feszültségem.
- Flora… ugye? Csak vicceltem. Azért egy halovány mosoly az arcomra ül, ahogy látom, és érzem a megszeppentségét, nem akartam én ráhozni a frászt, vagy épp kicsikarni belőle a dolgot. Úgy tűnik, nem volt olyan vicces közbeszúrás, mint gondoltam volna. Sebaj, most nem is ez a fő probléma. A takarítónő végzi a dolgát, a séf helyettes pedig jön utánam, az ijedtségét látván nem igazán lep meg a dolog, ezért is ajánlottam fel. M Olyan érzésem van, mintha tartana tőlem, de abszolút nem értem, miért. Mindegy is, lazán összekulcsolom a hátam mögött a kezeimet, és úgy sétálok könnyedén, nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolhat rólam, talán rájön, hogy nem eszek embert. - Remélem, hogy igen, egy porszívó azért általában kevés ahhoz, hogy teljesen tönkretegye a hálózatot. A generátorok miatt nem aggódnék, nem két percre lettek tervezve. Azzal jelen pillanatban nem foglalkozom, hogy talán indokolatlanul sokat tudok a szálloda rendszeréről, amilyen kis pironkodó, úgysem fogja megkérdezni, hogyan lehetséges ez. Már így is emberevő szörnyetegnek gondol, a reakciói legalábbis ezt sugallják, mondjuk, nem áll távol a valóságtól, de sosem öltem hobbiból… - Ám ha nem csak a biztosíték, akkor sem lehet túl nagy gond felárért kihívni egy villanyszerelőt. Az a biztos, amolyan ezermester módjára én is értek hozzá, de azért jobb biztosra menni. Egy biztosítékot még meg tudok olda ni, a földelést is képes vagyok ellenőrizni, de ha már valahol a falban van gond, az már egész más kérdés. - Szóval nem lesz baja a hűtést igénylő ételeknek. Biztosítom róla, aztán a szint végén a személyzet részére fenntartott ajtón bemegyek, minő meglepő, van hozzá kulcsom, maximum majd azt kamuzom, hogy olykor besegítek Castornak, nem is kamu éppen, de az emberek előtt nem vállalható a valódi oka a gyakori ittlétemnek. Itt viszont már sötét van, onnantól legalábbis biztosan, hogy az ajtó becsukódott Flora mögött. Én ugyan látok, de a rá való tekintettek azért előveszem a telefonomat, és használom rajta a zseblámpát. Egy relatíve szűk lyukról van szó, az egyik fal kapcsolótáblákkal van tele, minden második szinten van ilyen, szóval nem ment el az egész szállodában az áram, az elég nagy luxus lenne azért. - Ha szerencsénk van, csak vissza kell kapcsolni, és a probléma megoldódott. Abban az esetben is hívnék egy villanyszerelőt, hogy nézze át, de csak holnap reggel, ma már nem rángatnék ide senkit ilyesmivel, elvégre már az estében járunk. Közben keresem is a megfelelő kallantyúk sorát, és el is kezdem visszakapcsolgatni őket. Egy ideig jól is megy, de mikor annak a folyosó lámpáit kapcsolnám vissza, már le is vágja megint. (Dobás) - Remek, tippre zárlatos lett az adott konnektor, és ezért állandóan leveri az áramot. Muszáj lesz zaklatni egy szerelőt. Imádom, mikor már jó eséllyel pihenni tért embert kell iderángatnom.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Bólintok. - Igen. – Lenézek a séfkabátomra, ahol a névtáblám is van, de a jelenlegi fényviszonyok között nem látszik annyira. Sajnálkozó pillantást vetek a takarítónőre, mielőtt elindulnánk. Tudom én, hogy ez a dolga, és ezért fizetik, de nekem akkor is kínos, hogy miattam… utánam kell takarítania. - Tudom, de a hotel azért elég nagy… - Hagyom nyitva a mondandómat. Nem is tudom, szerintem mióta itt dolgozok, még nem fordult elő ilyen eset, meg aztán a generátorokat se láttam még. Biztos sok van belőlük, és jó nagyok, hogy ellássák árammal a hotelt, amikor a hálózat csődöt mond. Inkább nem akarok belegondolni, hogy mekkora kár érné a létesítményt, ha ez tartós lenne. Ráadásul ha úgy vesszük, ez az egész az én hibám. Ha nem megyek neki Lucasnak, és nem kell hívni a takarítónőt… Badarság! Előbb vagy utóbb – de inkább előbb – az a porszívó ugyanezt eredményezte volna, vagy a konnektor. A lényeg, hogy személyi sérülés ne történjen, és ne alakuljon ki pánikhangulat. A kollégák már biztos értesítették a vendégeket, hogy mi történt, és ne aggódjanak, hamar helyreáll a rendszer. Én meg csak feleslegesen pánikolok. Remélem. Amikor belépünk a sötét helyiségbe, hunyorogni kezdek. Egy kis mágia segítségével könnyen láthatnék, de ennek a bevetése most szóba se jöhet. Enyhén összerezzenek, amikor becsukódik mögöttünk az ajtó, és kettesben maradunk. Egy pillanatra azért átfut a fejemben a gondolat, hogy vajon okos ötlet volt-e ide jönni vele, de aztán azzal nyugtatom magam, hogy nem „priuszos” a hím az adatbázisunkban. Amikor a telefon elemlámpája némi fényforrást biztosítva megvilágítja a panelokat, felvonom a szemöldökömet. - Ezen hogy lehet kiigazodni? – Bukik ki belőlem a döbbent kérdés. Nekünk is van otthon kapcsolótáblánk, de az parányi ehhez képest. Van rajta négy pöcök, és nagyjából ennyi. Még soha nem kapcsolgattam. Egyszer volt, hogy kiment a biztosíték, mert ment a mosógép, én a konyhai robotgéppel dolgoztam, Fiona meg porszívózott, és nem bírta a rendszer, de akkor is a nővérem hárította el a problémát, én csak néztem. - Ez a nap szörnyűbb már nem is lehetne. – Sóhajtok fel lemondóan, amikor bizonyossá válik, hogy nem olyan egyszerű a megoldás, mint azt reméltük. Lejárt már a műszakom, de még sincs pofám ebben a helyzetben hazamenni. Ha haza is mennék, úgyse tudnék nyugodtan aludni, mert csak az járna a fejemben, hogy közvetve, de én vagyok az oka az egésznek. - Tudok valamit segíteni? – Nem akarok útban lenni, szóval ha lehet, inkább hasznossá tenném magam.
- Éppen ezért nem csak egy áramkörről működik, elég kellemetlen volna, ha egyszerre lenne sötétség az egész épületben. Olykor még lakáson belül is külön egységek vannak, épp ezért lehetséges az, hogy itt olyan sok kapcsoló van, mindnek megvan a maga szerepe, a helyiség, helyiségek, amik hozzá tartoznak, egyszerűen kezelhetőek legyenek. A hiba viszont még mindig fennáll, hisz újra meg újra lecsapódik. - Nem bonyolult, ha párszor már látta az ember. Ennek ellenére kénytelen vagyok lazán lefejelni a falat magam mellett, mert ezt nem én fogom helyrehozni, meg tudnám csinálni, de tovább tartana, mint valakinek, aki nálam jobban ért az ilyesmihez, annyi fölös időm meg biztosan nincsen jelen pillanatban. Egyébként, ha tudnám, hogy mi jár a fejében, lehet, hogy nemes egyszerűséggel kiröhögném, én vagyok az utolsó, aki bárkit is letámadna bárhol, meg egyébként sincs semmi okom egy embert megszorongatni. - Ohh, dehogynem, mindig lehet rosszabb, ezt ne feledje. Nem érdekel, hogy nem vagyok túlságosan pozitív, de általában az ilyen megjegyzések után omlik az ember fejére a mennyezet. Remélem azért, hogy ma erre nem kerül sor. A fülemhez emelem a telefont, és felcsörgetem a zakkant húgomat, tegye már hasznossá magát, és hívjon fel sürgősbe egy villanyszerelőt, lehetőleg azonnali munkavégzéssel. Florának csak akkor válaszolok, ha letettem a telefont, elsődlegesen csak megcsóválom a fejemet. - Menjen haza, a vacsorának már rég vége, biztos rendben van a konyha is, pihennie kellene. Állapítom meg egyszerűen, többek között azért is, mert én érzek benne valamit, amiről talán ő még nem is tud. Ezen a helyzeten pedig nem segít, hogyha idegeskedik. - De ha nagyon nem megy, segítsen be a személyzet többi részének lenyugtatni a vendégeket, bár ehhez nem ártana, ha maga is kicsit kisimultabb lenne. Azzal finoman ki is terelem, nekem meg kell várnom a szerelőt, addig is körbejárom a terepet kicsit, hogy melyik részleg érintett, az is sokat segíthet majd a szakembernek. - Örvendtem! Elnézést, de kicsit felhalmozódtak a dolgaim, kellemesebb estét! A gépház ajtaját bezárom, és el is száguldok a folyosón, csak akkor jut eszembe, hogy basszus, félt a sötétben, úgyhogy visszasietek, és annyit megteszek még érte, hogy az elsőre lekísérem, ott már nincs gond a fénnyel, ha viszont úgy döntött, hogy segít, akkor úgysem tud majd szabadulni a folyosón ácsorgó, megilletődött vendégek miatt. Én viszont kellőképpen határozott vagyok ahhoz, hogy átnyargaljak köztük.
//Köszönöm szépen a játékot! Mivel láttam, hogy Flora nem marad Fairbanksben, inkább zárok. //
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Felsóhajtok. - Igen, igaza van. A legjobb az lesz, ha inkább haza megyek. - Ebben a helyzetben nem érzem úgy, hogy valóban hasznos tudnék lenni, és egyébként is túlságosan feszült vagyok. Talán csak a stressz, és az idegeskedés, nem tudom. Nem vagyok az a betegeskedő típus. Amikor kikísér, azért egy mosolyt megeresztek felé. - Köszönöm szépen, és semmi gond, megértem. Önnek is további... kellemesebb estét. - Mosolygok a hímre, aztán a személyzeti öltözők felé veszem az irányt. Félúton meggondolom magam, és benézek a konyhába, mert nem visz rá a lélek, hogy csak úgy hazamenjek anélkül, hogy valóban meggyőződtem róla, hogy minden rendben van. Amikor a saját szememmel is látom, hogy a konyhában minden a legnagyobb rendben, nyugodtabb szívvel vonulok vissza az öltözőbe. Miközben hajolgatva vetkőzök-öltözök, a gyomrom liftezni kezd. Az utolsó pillanatban robbanok be a mellékhelyiségbe, majd öklendezni kezdek. Hazaérve beállok a zuhany alá, aztán bezuhanok az ágyamba, és a fejemre húzom a takarót. Rám fér egy alapos, kiadós alvás!
// Bocsánat, hogy ilyen nyúlfaroknyi reaggal zártam. Én is nagyon szépen köszönöm a játékot! //
Kezdőlap
Flora
//
Én is nagyon szépen köszönöm a játékot! 
//
