Elfogadta a kezet és a segítséget, hát akkor most már ott álltunk ketten a folyó jegén. Amit hallottam, az ... egyszerre meglepett, és nem lepett meg. Kimre valahogy így emlékeztem: igazi szőke ciklon, különösebb értelmi megfontolások nélkül éli az életét. De azért az meglepő, hogy csak így elindul, hogy aztán itt meg majd befogadják. AZ önkényesen intézett dolgokat Castor nem szereti, kivéve, ha ő maga követi el. - Önkényesen idehurcoltak, de aztán már szabad akaratból csatlakoztam. - feleltem egyszerűen. - Castor már tudja, hogy itt vagy? Ez egy lényegi kérdés. Például sokat elárulhat arról, mennyire van romokban a szálloda ... De aztán megéreztem Kim felől némi vérszagot. Valaki kissé megszaggathatta nemrég, és még nem forrtak össze a sebek teljesen. Talán az esés kicsit felszakította valamelyiket. - Ah, szóval már találkoztatok. - állapítottam meg pár szippantás után. Még halványan az alfa szaga is érződött rajta. - Hadd tippeljek: nem örült neked. Jobb ezeket a dolgokat az elején tisztázni.
Szóval őt idehurcolták, én meg ide toltam a képemet. Ő csatlakozott, én pedig csatlakoznék. Furcsa mekkora ellentét van a két dolog között, de nem érdekes. Ez azt jelenti, ahogy lesz leszűrtem a dolgokból, hogy akkor a falkatagja. Egy plusz pont, a tippeléseimnek. - Igen. - mondtam, de láttam rajta, hogy már rájött erre. És el is talált mindent pár másodperc múlva. Ügyes. Bár mondjuk én sem vártam örömteli fogadtatásra, őszintén nem is tudtam mire fogok számítani. Jobb nem belegondolni a dolgokba, mint belegondolni, és nagyot tévedni. - Hát nem. - húztam el a számat. - De ahhoz képest elég khm.. kedves volt. Visszafogta magát, és nem törte el semmimet. - mondtam, hiszen ez már nagy dolognak számítottam, legalábbis szerintem. Csak a körmeit mélyesztette az oldalamba. - És egy feltétellel vissza is fogad a falkába. - tettem még hozzá, majd a szemébe néztem. - Ahhoz pedig szükségem lesz rád. Szóval megtennél nekem egy szívességet? - kérdeztem rá egyből. És remélhetőleg igent mondd rá, mert erre most tényleg nagy szükségem lenne. Bár nem nagyon reménykedem abban, hogy ezzel minden el van intézve, és kész, bár kitudja. Mindenesetre most az egyszer megfogadom valaki másnak a tanácsát, és nem leszek olyan naiv.
Érdeklődve hallgatom a lányt. Szóval Castor nem örült neki, de ahhoz képest kedves volt. Rosszabbra számított? Mi viheti rá, hogy még ezek után is maradni akarjon? Mondjuk, mért? Engem mi vitt rá? Vajon mért van az, hogy egyeseknek a kegyeiért akkor is majd összetörjük magunkat, ha közben eléggé galádul bánik velünk? Mi az a karizma, amitől ilyesfajta késztetések ébrednek bennünk? Gondolom, ez teszi alfává. Trisha is pillanatok alatt belezúgott, pedig nekem nem tűnt egy olyan könnyen kapható nőnek. De a szívességtételre megszólalnak bennem a kicsi vészharangocskák. - Nézd, őőő ... - nem jut eszembe a neve még mindig - ... hogy is mondjam ... ennyire még nem ismerjük egymást, hogy csak úgy megígérjek egy szívességet, amikor még azt sem tudom, hogy miről van szó. És tényleg nem ismerjük egymást, hiszen még a nevét sem tudom. Pedig, azt hiszem, már tudtam ... ha máshonnan nem, felkonferálásból. De mondjuk, az lehet, nem is az igazi neve, és ha most itt "leluluzom", vagy mi, még meg is sértődik. - Szóval miről is lenne szó? - lépek túl nagyvonalúan a névproblémán.
Igaza van. Fájdalmas bevallani, de igaza van. Attól még, hogy találkoztunk néhányszor, nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is bízik bennem, és csakúgy rábólint a kérésemre. Bár nem értem: azt hiszi talán, hogy meg akarom veretni, vagy mi? Azért ennyire még én sem vagyok rosszindulatú, sőt egyáltalán nem vagyok az, csak néha. Gondolkoztam azon egy kicsit, hogy hogy is mondjam ezt meg neki, és csak reménykedhettem benne, hogy ő a falkába akar. Bár mondjuk mért akarna? Nincs rá semmi oka. - Csak annyit kéne tenned, hogy megmondod Castornak, hogy érdemes vagyok a falkába, és ezt nagyon meggyőzően, úgy hogy nem említed, hogy én kértelek meg rá, hogy ezt mondd. - mondtam neki ezeket, végül rá is kérdeztem semmi jóra nem számítva. - De ugye szerinted érdemes vagyok a falkába? - néztem a szemébe, mivel úgy nehezebb lesz meggyőzőnek lennie, ha egyszer szerinte pont ellenkezőleg van a dolog. Mivel akkor muszáj lesz jobban meggyőznőm, vagy fogalmam sincs mihez fogok kezdeni. Könyörögni nem fogok senkinek, ahogy kérlelni sem fogom gondolatban, legutóbb is nyalizásnak tűnt, miközben az olyan emberek irritálnak a legjobban. És a könyörgés is ugyanúgy irritál, egyszerűen rosszul leszek attól, ha én csinálom, ha más, akkor is. Miközben beszéltem próbáltam nem megmozdulni a jégen, nehogy megint elessek. Nem mintha oly nagyon fájt volna, csak a jég az én halálom.
Na, ez aztán az érdekes kérés! Egy ideig csendben hallgattam, és a szavaimat válogattam. - Lássuk csak! Volt egy falka, aminek te tagja voltál. Az alfa lelépett, és vitte magával a jobbakat belőle, de téged nem. Most utánajöttél, és mégis ide akarsz tartozni, de ezek szerint Castor újra nemet mondott. Erre találkozol valakivel, akivel alig ismeritek egymást, hiszen talán ha fél órát beszéltünk eddig egymással összesen. És én győzzem meg Castort, aki sokkal jobban ismer arról, hogy te alkalmas vagy az ő falkájába? Így összefoglalva, remélem, Kim is érzi, hogy ez eléggé abszurd így. Ráadásul én azt is érzem, hogy ő maga sincs teljesen meggyőződve a saját alkalmasságáról. - Mégis, Kim, szerinted milyen egy alkalmas falkatag? - kérdeztem, csak hogy kicsit körvonalazódjanak az álláspontok. Karon fogom, és szépen lassan megindulok vele part felé, és kisegítem a kavicsra, aztán teszek egy kisebb kört, csak ne merevedjek le teljesen, amíg beszélgetünk, de nem távolodom el, hallom, amit mond közben.
Jó, ez így tényleg elég furcsán hangzik, de hát ha egyszer ezt kérte tőlem Castor? Nem én találtam ki ezt az egészet, akkor meg ne nekem mondják, hogy egy kicsit furcsa amit mondok. - Nem én találtam ki, jó? Castor azt a feltételt szabta, hogy győzzek meg két falkatagot. Te pedig a falkába tartozol. - mondtam el az álláspontomat. Kicsit ideges is lettem ettől, hogy én tűnik fel rossz fényben, mintha az egészet én találtam volna ki. Ráadásul egy kicsit túl sokat gondolok magamra. Csak egyszerűen nem szeretem, ha olyat gondolnak rólam, ami nem is igaz. Nyeltem egy nagyot, és visszafogtam magamat, s nem mondtam semmi rosszat, ami azért haladás. A végén még kedves leszek, de komolyan... Nem mintha eddig nem lettem volna az, de azért ennyire mégsem. Hihetetlen mire képes egy kis motiváció. - Fogalmam sincs! - mondtam tanácstalanul, de végül eszembe jutott. Csak idegességemben már meggondolatlanul beszélek. Ez egyre szuperebb... - Olyan, aki erős, és tapasztalt is, vagy legalábbis erősíti a falkát, vagy valamiben hasznát lehet venni. Vagy egyszerűen csak jó, hogy ott van. Igazából szinte mindenki érdemes lenne... - egészítettem ki azt amit mondtam. A hotelben meg hasznomat is tudnák venni, ha lenne egy nyamvadt disco-ja, vagy bárja. Erősnek, meg erős vagyok. Bár tényleg nem értem minek van ez-a ki érdemes, ki nem kérdés. Vagy egyáltalán minek van ellenséges falka? Egyszerűbb lenne, ha az ellenség helyett mondjuk szövetséges falka lenne, vagy mondjuk csakúgy ott lennének, jóban, barátságban. Szóval, hogy nem gyilkolják le egymást, vagy verik meg. - Szóval? - kérdeztem rá, hogy megteszi-e azt, amit kértem. Közben összefontam a karjaimat, hogy azért én is megmozduljak. Természetesen a lábaim ugyanúgy egy helyben voltak. Ugyanis már ettől a kéz mozdulattól, megjelent a fejemben egy kép, amint a hátamra esek, és feljajdulok. Abből pedig kösz, de nem kérek.
Kim szavain most már halkan nevetgélek. Ez az első eset, hogy tálátok Castoron kissé. Igen, ezt adta feladatnak. Így aztán Kim békén hagyja, és mást okol majd a sikertelenségért. Úgy véli, nem akad olyan jelentkező, aki beajánlaná. Amit aztán a jó falkatagról mond, az megint eléggé érdekes. - Ok. Kezdetnek nem rossz meghatározás, induljunk ki ebből! Castorral eljött ide Patrisha, Duncan, Amber, Ash, és Liu a régi falkából. Minden bizonnyal van közöttük valaki, aki szerint egyszerűen jó, hogy itt vagy. Vagy nincs? Persze, ha lenne, biztos őket kerested volna meg, és akkor ők ajánlanak, nem? Aj, ez szemét dolog volt, de nem bírtam kihagyni. Persze blöff valamilyen szinten, mert nem tudom, lehet, hogy van közöttük barátja. Ha igen, akkor viszont nyert ügyem van, mert nekem kell őt ajánlanom. - Szóval akkor? Ki is fog téged ajánlani? Nincs közöttük senki? Vagy van? Ha ők ismernek és kedvelnek, akkor biztos hitelesebben ajánlhatnak, mint én.
A szemeim dühösen megvillantak a szavaira. Hát ennyire nem akar segíteni? Kösz, kedves, mindjárt mondok olyanokat, hogy annak nem örülne... Na jó, inkább visszafogom magamat. Mély levegőt veszek, és nem csinálok semmi ostobaságot. Pedig, ha tudná milyen sok kedvem van ostobaságot csinálni, és kitekerni azt a kis nyakát, majd szépen belerúgni a fejébe... De nem, nem teszem, mert akkor nem tudna beajánlani, és később úgy is megbánnám. Ennyire azért ismerem már magamat. - Te leszel az egyik, és a felsoroltak közül is csak Duncanben bízhatnék. - feleltem, miután nyeltem egy nagyot. - Patrisha egyszerűen nem kedvel. Ash, Liu, Amber mind kölykök, őket meg nem akarom belevonni. Valószínűleg Castor nem azért kért meg erre, hogy aztán azonnal meggyőzzem a falka legfiatalabb tagjait, mert az túl... könnyű? Hisz jó száz évvel idősebb vagyok náluk... Ők meg valószínűleg nem olyanok, mint én, hogy... mindenkinek visszabeszélnek. - jegyeztem meg csakúgy mellékesen. Mert hát gondolom mindegyik fiatal farkas tudja, hogy hülyeség visszapofázni az idősebbnek. Én is tudom, csak hát a természetemben van ez. Egyébként azt észre kéne már venni, hogy na, nem valami jó, ha a falka nagy része csupa fiatalból áll. - Szóval ezért kértelek meg téged, és mert a többiekkel még nem találkoztam. - tettem még hozzá és óvatosan felemeltem az egyik lábamat, majd a jégre léptem újra, de olyan erősen, hogy ne törjön be, és meg is tudjak állni rajta. Tekintetemet pedig Gabrielre szegeztem kérdőn, hogy akkor segít-e, vagy sem.
Nocsak, micsoda villanások! Csak tán nem érzékeny pontra tapintottam? És itt lesz a gond, hogy Kim visszabeszél mindenkinek. - Nézd, megtisztelő, hogy rám gondoltál, de eddig azt sem tudtad, hogy a falkában vagyok. Te magad mondod, hogy Castor és Patrisha nem kedvel, éppen most nevezted meg az okot, hogy miért nem. Én ugyan nem vagyok kölyök a falkában, de éppen hogy megtűrnek, friss vagyok, és csináltam egy elég nagy balhét mielőtt csatlakoztam. Ha én odamegyek azzal, hogy vegyenek vissza, nem biztos, hogy működni fog a dolog, lehet, hogy én is hirtelen falka nélkül találom magam. És eddig még engem sem győztél meg, hogy mért jó az nekünk, ha te közénk tartozol. Megtanítod a kölyköket visszabeszélni? Mert ugye eddig magáról csak ezt tudta elmondani, hogy nem kedvelik, és hogy visszabeszél. És már rám is dühös. Egy kevéssel beljebb csusszantam a jégen, csak azért, hogy ha esetleg tettlegességre kerülne a sor, akkor legyen kifutása a dolognak. Kim vékony, nem jól mozog a jégen, és nem hinném, hogy olyan határ nagy harci tapasztalta van. Még nem is lenne reménytelen valamit kezdeni vele. - Nos, tehát, mért is lenne nekünk jó, ha a falkába tartoznál?
Mért van már neki is baja velem? Oké, hogy dühös vagyok, de azért még sem gondolja, hogy elkezdek a jégen verekedni? Nem értem én néha az embereket... - Dehogy tanítom meg! - vágtam közbe. Bolond? Minek tanítanám meg a kölyköket arra, nem lenne semmi értelme. Nincs ebben semmi logika. És még én vagyok a szőke? - Most nem gondolod komolyan, hogy a jégen elkezdek verekedni? - kérdeztem ránézve, és itt a hangsúly a jégen van. Amúgy is, nekem, a többiekkel ellentétben van önuralmam, még ha nehéz is elhinni. Csak mások nem ezt veszik észre. - Valakinek az önuralmukat is fejleszteni kéne a kölyköknek, én pedig erre tökéletes vagyok. - jelentettem ki, és nem, egyáltalán nem önfényezés miatt. De már nem azért! Ha sokáig beszólogatok nekik, egy idő után elpattan a húr, és minél többször történik meg ez, annál jobban fogják bírni. Plusz az érzelmeiken is könnyedén lehet táncolni, ha mondjuk olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem tudják visszatartani a farkast, és átváltoznak. - Még az idősebbek sem bírják visszafogni magukat. - suttogtam halkan, a karomra pillantva, amit régebben egy kóbor vérfarkas okozott. - És te is tudod, hogy bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy nem bírják visszafogni magukat, és átváltoznak. Ha valaki dühös, akkor nemhogy nem fog tudni rendesen harcolni, hanem még rosszabb is lehet, ellentétben azzal, aki sokkal megfontoltabb. - magyaráztam, de már kezdtem feladni a reményt. Gabriel ellen sem tettem semmit, még is így viselkedik velem. Komolyan nem értem az embereket. Olyan furcsák. Amúgy is... Partishának csak túl nagy az ego-ja, azért nem kedvel. Mert hát vannak olyanok, akik vissza mernek szólni őfelségének... - És nem tudom neked mégis mi bajod van velem, mikor ellened sem tettem semmit, még akkor sem, mikor az "ellenséges" falkában voltál. És Castor nem fog elküldeni, gondolom oka van annak, hogy a falkájába tartozol. Valamit csak tenned kellett érte, vagy nem? Egyszerűen csak befogadott? - kérdeztem rá kíváncsian. Legalább ezt is meg fogom tudni.
Nos, ez egy élelmes ötlet tőle, hogy nem akar a jégen verekedni. Bár, elképzelhetőnek tartom, hogy fel tudnám annyira húzni. De még azért sem lennék ilyen szemét, hogy megszabaduljak az átkomtól. Hallgatom hát, mit is javasol. Ez egy érdekes elmélet, hogy majd ő az agyára megy a kölyköknek, hogy azok megtanulják tűrni a kekeckedést. Nem mondom, van valami teteje, ha híján lennénk ilyesfajta indulatoknak. De az az igazság, hogy ha kritikusan nézem ezt az elmúlt pár hetet, amiről eddig tudomásom van, ezt a posztot Castor egyenlőre magának tartja fenn. Egyedül Ash-t nem tudta eddig felidegesíteni, de Amberrel eléggé sikeres volt, Liuról nem is beszélve. Nem tudom, mennyire lenne jó a két kölyöknek, ha még valaki rájuk mászna. - Szóval mentor lennél? Ahogy gondolod. Ez valóban egy jó érv. Nekem nincs bajom veled, de ez nem jelenti azt, hogy kedvelnélek, vagy nem bírnék élni nélküled. Azt értsd meg, hogy valakit ajánlani nem egy semmiség, hanem azt is jelenti, hogy valamilyen szinten jót állok az illetőért. Ha mégsem válsz be, akkor Castor joggal kéri számon rajtam is, miért is ajánlottalak. Van még valami érved? Én egyenlőre csak tájékozódom. Ha neki rosszul esik, hogy nem zengek róla ismeretlenül ódákat az alfán fülébe, hát lelke rajta. De én sem ettem meszet.
Hmm... a mentorkodásra még nem is gondoltam, csakhogy egyszerűen a többiek idegére mennék, de így ez nem is hangzik olyan rosszul. Szóval egy másodpercnyi gondolkodás után bólintottam is, de a többire nem tudtam mit mondani. - Ez nem elég? - kérdeztem, mert hirtelen nem jutott más eszembe, úgyhogy elkezdtem megint rögtönözni. Abban vagyok a legjobb, nem? Csak kár, hogy egyáltalán nem. Még a gondolkodásom is teljesen össze-vissza van. Hisz ki az-az eszes, aki miközben beszél valami dal cseng a fejében, vagy éppen azon gondolkozik, mikor szakad be a jég? És ugye senki sem szeretné, ha beszakadna a jég. Csupa víz lennék, ami meg egyáltalán nem jó, lehet még ki sem tudnánk jutni, vagy fogalmam sincs. Bár mondjuk, ha nagyot ugrok, akkor lehet sikerül elkerülnöm azt, hogy beleessek... - Harcolni tudok, ha muszáj. A muszájt meg csak azért mondom, mert ha rajtam múlna inkább megpróbálnék szót érteni a másik falkával, nem pedig ezt ami most megy... bár nem vagyok éppen egy nagyon beavatott személy. És ki tudja, hogy tényleg ilyet tennék, de ezen kár gondolkodni. - vontam vállat. - Egyébként meg tudom, hogy mit jelent másokat ajánlani, de ha nem jól csinálok valamit, amúgy sem téged kéne számonkérni, hiszen én beszéltelek rá. - jegyeztem meg. Vajon, hogy tudnak a jégtáncosok olyan ügyesen korcsolyázni? Na jó, vissza kell terelnem a gondolataimat, nem szabad szét csúsznom...
- Nem tudom, hogy elég-e. Nem ismerem Castort eléggé, hogy tudjam, elég-e. De az sose baj, ha valaki magasabban viszi a lécet. Ha megrezeg, az sokkal gázosabb. Szóval ha van még valami, ne tartsd magadban! Kim mintha kissé bizalmatlanul topogna a jég szélén. - Hé! Figyu! Itt lassan két hónapja folyamatosan fagypont alatt van a hőmérséklet. A fenekéig be van fagyva. Legalább egy méter vastag jégen állunk. Egy gőzmozdony kéne neki minimum, hogy betörjön. A harc is előkerült, mint téma. Hát, azért nem tudom annyira hibáztatni, hogy nem szeret harcolni, hiszen én sem. - Vannak helyeztek, amikor nem lehet elkerülni a harcot. Azt kell tudni felismerni, hogy mikor jön el ez a pillanat! Na, de bölcs lettem! Nem, általában bármikor, vég nélkül tudom ontani magamból az ilyen nélkülözhetetlen jótanácsokat. Néha olyan érzésem van, hogy megvénültem, ami farkas viszonylatban kissé korai. Emberként viszont valóban vén lennék már. - Azt javaslom, keress meg akkor még valakit, és próbáld meg meggyőzni őt is, hiszen két falkatag kell neked. Ha ezzel megvagy, akkor keress meg újra! Addig nem állok Castor elé, míg meg nincs a másik, aki ajánlana. Én sem fogom konkrétan ajánlani, csak beszámolok majd a beszélgetésünkről. Majd meglátom, mit szól hozzá a főnök.
Szokásomhoz híven sosem tudok a hátsómon maradni. Ha éppen nincs iskola, vagy valami feladatom akkor az helyett, hogy a tévé előtt ülök vagy a barátaimmal lógok, inkább elmegyek bevásárolni. Igaz...szükség van ruhákra meg mindenre, de ami sok az sok. Bár ezt én hiába is hajtogatom magamnak. Soha nem fogom felfogni. Így hát addig járom minden áldott nap az üzleteket ameddig totálisan csődbe nem megyek. Rossz szokás...de azt hiszem függő lettem. Hogy is mondják? Boltkóros! Szóval éppen azért, hogy ezt elkerüljem a mai nap folyamán, inkább pénz nélkül vágtam neki a sétámnak. Mit ne mondjak...elég unalmas. Az egyetlen dolog amit tehetek az a sétálás és a nézgelődés, amitől még a szívem is fáj, hogy nem vehetek meg semmit sem ami kellene. De muszáj leszoknom minden hülyeségről. Ezt a "tippet" anya adta, csupa jóindulatból. Igazából ő is megelégelte a dolgokat. Azt mondja, amióta elköltöztem otthonról csak rossz dolgok történnek velem. És én magam is kezdek az lenni. Azt akarja, hogy hazaköltözzek egy kis időre. De azt elfeledheti. Túlságosan megszoktam már itt és nem lennék képes elmenni már. Még egy költözés kicsit sok lenne nekem. Nem bírom sokáig a nézelődést így kisietek a folyóparthoz. Mondjuk nem a legszebb hely, de legalább a levegő jó. És azt pedig tudni illik rólam, hogy szeretem az ilyen helyeket. A tengerpartról meg ne is beszéljünk. Talán annál szebb és jobb hely nem is létezik. Nem mindenki van ezzel így gondolom, de nekem nagyon ott van! Miközben csak nyugodtan sétálgatok, gondolataimba merülve, egy férfi hang riaszt fel. Nem messziről jönnek a hangok, de nem is olyan közelről, hogy láthassam a forrását. Közelebb lopódzok és meglapulok az első fa mellett, mikor meglátom mi is folyik itt. Éppen valakit lapsora akarnak verni. Vajon mit ártott nekik az az ember? Egyik alakot sem ismerem, de azt hiszem nem lenne túl jó ötlet közbe avatkoznom. Nem hinném, hogy egyedül bármit is tehetnék ezek ellen. Ahogy az a szegény ember sem, aki már a földön fekszik, miközben négyen csak folyamatosan rugdossák. Legjobbnak találom inkább a fa mögött maradni és megvárni ameddig elmennek. Nem lenne valami jó ha észrevenne valaki itt, már ha eddig nem történt meg...
Reggel futni indultam. Nem volt ebben semmi különös, azóta csinálom, hogy leszereltem a seregtől. Meg kell tartanom a kondíciómat, nem akarom, hogy pocakom nőljön, vagy valami ilyesmi. Egyébként is ki kell szellőztetnem a fejemet. Reggel arra ébredtem, hogy egy újabb gerenda szakadt le és a pénz, amit a házért adtam immár nevetségesen magasnak tűnik. A fenébe, ritka hülye üzletet kötöttem! Úgy döntöttem, hogy ezt a futást annak szánom, hogy kitaláljam, mit tegyek. Eladni nem hiszem, hogy sikerülne, nem találnék még egy akkora barmot, mint amekkora jómagam voltam. Kellemes tempóban fogtam a futásnak. Az ég tiszta, már-már ragyog, a folyópart, amelyre viszonylag gyorsan rátaláltam szép és tiszta. Gyorsítok a tempón, érzem, hogy kezdek izzadni. Nem figyelek igazán az útra, inkább a zenére, amely dübörög a fülemben. Jól választottam ez alkalommal, szinte a dallamra érkezik és emelkedik a lábam. Túlságosan szép, túlságosan idilli volt ez a kép ahhoz, hogy sokáig tartson. Meg is érkezett a kijózanító realitás egy nagydarab fickó hátának képében, amelyet, bár észrevettem, de még így is sikerült felkenődnöm rá. - Bocs, öreg, nem vettelek észre – mondom, és gyorsan kikapom a fülhallgatót a fülemből. Sejtem, hogy mennyire hülyén hangzik, amit mondtam, hiszen a csávó mégiscsak akkora, mint King Kong, még úgy fejformára is. Sajnálatos módon sem ő, sem a három haverja nem értik, amit mondok. Meg kellene próbálnom elmutogatni. Vagy vehetnék nekik banánt, szerintem az is használna. Az első ütés váratlanul ért. A szemétláda mögém került, miközben én békejobbot akartam nyújtani a haverjának! Szerencsétlenségemre az egyikük, minden bizonnyal véletlenül éppen akkor megemelt térdébe dőltem, az orrom rendesen megérezte a csapást. A harmadik kirúgta a lábamat, én meg elterültem a földön és abban a pillanatban már mind rajtam is voltak. Jómagam azonban nem vagyok idióta, elvégre tengerészgyalogos kiképzést kaptam és Johny tizedes a beleimet kitépné, ha megtudná, hogy hagytam magam megverni. A lábaimat a második vádlijára kulcsolom, majd egy hirtelen rántással gyönyörű nyílt törést okozok neki. Fájdalmasan felvisít, összeesik, de ekkor én már felugrok és egy laza mozdulattal gyomorszájon fejelem az egyes számú gorillát. Elhajolok, hogy azért mégse a fejemre vagy a nyakamra okádjon a jól megtermett tesztoszteron-baba, majd a másik kettő felé fordulok, akik ekkorra már, nyakukba kapva a második idiótát menekülőre fogták. Ebben a pillanatban nagyon sajnálom, hogy nincs nálam a pisztolyom, úgy szívesen utánuk küldeném a tárat. Ehelyett öklendező Eggyeskét a helyén hagyva egy fához botladozom, amely mögött már leselkedik egy hölgyemény, lerogyok, megfogom a törött orrom és egyetlen rántással, meg sűrű anyázódás kíséretében visszarántom a helyére.
A fához lapulva nézem mi történik és már szinte nekem fáj ez az egész. Én soha nem lennék képes megverni bárkit is. Nem szeretem az ilyesmit. Bár lehet van neki oka, mivel az elejét nem láttam ennek az egésznek, de akkor is...Amikor már kezdtem azt hinni, hogy nem sokáig húzza az ürge, hirtelen felélénkül és jól helyben hagyja a négy pasast. Ezt meg hogy csinálta? Hiszen ő egyedül van. Na meg dupla akkorák a többiek. Ha velem történt volna ez akkor azt hiszem már régen meghaltam volna ott. Mire újra hátra fordulok és kilesek a nagy fa mögül már ott áll a fának támaszkodva a megvert alak. Illetve jól vissza is adott mindent. Szóval végül nem őt hagyták jól helyben. Mikor megpillantom ijedtemben elugrok a fától. Először azt hiszem, hogy valamelyik nagy darab látott meg és nekem is akar párat adni. Bár azt hiszem akkor futásnak erednék...talán gyorsabb lennék, talán nem! Az kiderülhetett volna, csak hogy nem a veszélyesebbik alak jött ide. A másik valamivel nagyon szenved. Mintha csak öklendezne, de ebben nem vagyok teljesen biztos azért. Először meg sem tudok szólalni, vagy inkább nem tudok mit mondani. - Jól van? - Meredek rá, mikor megtalál a hangom. Hát ami biztos az az, hogy nem éppen kívántam volna látni ahogy visszarakja a helyére az orrát. Igencsak elfog tőle pár pillanatra a rosszullét. Nem bírom a vért sem, nem hogy ezt...De azért csak ki fogom bírni valahogy már! - Kell valamiben segítség? - Teszem fel a következő kérdést miközben még mindig a másik pasast méregetem szemeimmel, hátha valamire készülne.
A kiscsaj a fa mögött rendesen megijedt tőlem. Valahogy nem tudok csodálkozni, valószínűleg nem lehetek a legszebb látvány. Rámosolygok, kedvesen, amennyire tudok, csak azért, hogy ne meneküljön el sikítva a helyszínről. - Az ilyen esetre mondják, hogy ne kezdj ki egy tengerészgyalogossal – próbálom oldani a fesztültséget a harmatgyenge poénommal. – Egyébként, tudja, kitehetnének egy táblát, hogy a gorillák elszabadultak a helyi állatkertből. Mindannyiunk számára hasznos lenne. – Reszketegen még föl is nevetek, csak ez hamar elhal, amikor megérzem, hogy fájnak a bordáim. Hiába, King Kong és díszes famíliája jól helyben hagyott. – Ha tudna adni valamit, amivel letörölhetném a vért a képemről, az jó lenne. – mondom, még mindig mosolyogva. Egy ideig csak ülök ott a fa mellett és figyelem, ahogy Eggyeske a barátai után ered. Valószínűleg a szagukat követi, bár tudja a fene. Fölpillantok a lányra. Olyan kis fiatal ártatlannak tűnik, nem kellett volna ilyesmit látnia. Mindenesetre örülök annak, hogy nem rohant el ijedtében a fenébe, nem szívesen üldögélnék itt véres képpel. Legalább az orromból nem szivárog már, bár nem igazán érzem a szóban forgó légzőszervemet. - Hová valósi? – kérdezem egy rövidebb idő múlva. Megpaskolom a helyet magam mellett, invitálva, hogy üljön oda mellém, ha akar. Amúgy sem hiszem, hogy folytatnám a futást, jelenlegi állapotomban biztos nem. kellemes benyomás alakult ki bennem a városról így az első napon. Mondjuk, ez még mindig jobb, mintha valamelyik agyhalott felgyújtotta volna a kocsmát, mert akkor csúnyán elintézném őket.
Mikor végre megnyugszok teljesen és bebizonyosodok róla, hogy nincs semmi veszély veszek egy nagy levegőt és közelebb megyek a pasihoz. Mosolyára csak én is megeresztek egyet. Gondolom elég jól lehet ha már tud beszélni és persze mosolyogni is. Nem mindenki lenne rá képes. Legtöbb ember a helyében, most ordibálna és szitkozódna, a méregtől és a fájdalomtól egyaránt. Szóval még egy dicséretet is majdnem megérne az amit most tesz. Legelső mondatából máris kiderül, hogy tengerészgyalogos. Legalábbis elég valószínű, nem hinném, hogy csak a hülyeség kedvéért mondja. - Azt hiszem van benne valami. - Mondom majd mikor újra elkezd beszélni felnevetek. Milyen nagy igazság...simán kitehetnének egy táblát. Bár szerintem még egy gorillánál is veszélyesebbek és nagyobbak tudnak lenni ezek az emberek. Nem szívesen futnék egyikkel sem össze szívesen csak úgy az utcán. Nem hiszem, hogy nagy akadály lenne egy kis veréshez ha mások is látnák ahogy péppé ütnek valakit. Elvégre most sem néztek körbe, hogy esetleg valaki figyeli-e őket. Pedig én bizony ám itt voltam! De bár ne lettem volna! Nem válaszolok erre már semmit, gondolom a nevetésemből már gondolja, hogy egyetértek vele mindenben. Mi mást is tehetnék. - Persze! - Mondom gyorsan, majd a zsebembe nyúlok. Ha el nem felejtek eltenni akkor mindig van nálam papír zsebkendő. Nem tudni, hogy mikor lesz rá éppen szükségem. Átnyújtom neki az egész csomaggal, talán szüksége is lesz rá. Nincs kizárva. - Mit tett, hogy így helyben hagyták? - Kérdezem miközben az arcát fürkészem szemeimmel. Nem sokáig fogom bírni a vér látványát...remélem nem akar több kiszivárogni. - Én? Amerikai, Los Angelesben nőttem fel. Csak tanulmányok miatt jöttem ide. Na és maga hová valósi? - Kérdezem miközben helyet foglalok mellette.
Sikerült megnevettetnek a fiatal lányt, amivel remélem, hogy sikerült elűznöm a megrázkódtatást, amit az okozhatott, hogy látta, ahogy megpróbálnak összeverni. Hálásan biccentek neki, amikor odaad egy csomag zsebkendőt, majd a kulcsomból vizet locsolok rájuk és elkezdem törölgetni a képemet. Szerencsére a vér nagyobbik része még nem száradt oda, így aztán egészen könnyen ment a tisztogatás. Miközben ezt csinálom nem szólalok meg csak egyetértően hümmögök vagy bólogatok. Végül úgy, ahogy sikerült megtisztítanom a képemet, így aztán van esélyem válaszolni is az utolsó elhangzott kérdésére. - Nekimentem Eggyeskének – felelem színtelen hangon. – Persze bocsánatot kértem utána. Áh, kőagyúak. – Ezzel zárom is a mondandómat. Nem szeretek a megtörtént eseményekről sokat beszélni, főleg olyasmiről nem, ami ennyire a közelmúltban történt. - Azt hiszem az a típusú ember vagyok, akit senkiházinak neveznek – mosolygok melankolikusan. – Tudja, folyamatosan költöztünk. Éltem Los Angelesben, Bostonban, New Yorkban de szerintem még anyám kínjában is. – Nem akartam ezt úgy a csajra zúdítani, jött magától. – Eljöttem ide, hogy nyissak egy kocsmát, erre hozzám vágták a város legleprább helyeinek egyikét. Sebaj, felújítom… Majd benézhetne valamikor. Remélem, hogy a lány nem hiszi azt, hogy fel akarom szedni. Mármint szép is, kedvesnek is tűnik meg minden, csak egy kicsit túlontúl fiatal. - Paul MacMurth vagyok, úgy egyébiránt – nyújtom a kezemet felé, mivel rádöbbenek, hogy paraszt módjára elfelejtettem bemutatkozni. Ki hibáztatna, na, éppen majdnem péppé vértek az imént!
Szinte alig tudom elhinni, hogy azért kapott ennyit mert nekiment...persze véletlenül. Hiszen ez igencsak hülyeség. Mondjuk ha én mentem volna nekik akkor ugyanezt kaptam volna? Vagy inkább mást...amibe bele sem szeretnék menni, vagy gondolni. Nem tudom mit gondolnak magukról az ilyen emberek. Hogy csak úgy bármit megtehetnek bármikor? Mert mondjuk nem hinném, hogy szabadna ezt nekik. Nekem nem lenne képem, és szívem sem még egy állatot sem bántani. Ugyan mit érezhetnek az ilyen gorillák? Erre azért most kíváncsi lennék nagyon. Bár nem annyira, hogy összefussak velük és tapasztaljam. Ha ez kell hozzá akkor inkább kihagynám. - Hát erre nem igazán tudok mit mondani, nem értem, hogy lehet valaki ilyen. Vajon mit képzelhet magáról? - Mondom egy fajta gúnnyal a hangomban, értetlenül. Hát most csak azt remélhetem, hogy nem lesz neki semmi komolyabb baja. Nem szeretnék most senkit sem kórházba vinni bármilyen gond miatt. De szerencsére nem tűnik veszélyesnek egyik sérülése sem. - Én mindig szerettem utazni. Még most is szívesen ellátogatnék ennyi helyre. Vagy többre... - De sajnos nekem ez nem igazán adatott meg. Ha befejezem végre az iskolát, akkor talán. - Persze, benézek majd. Csak a helyszínt kellene tudnom. - Mosolyodok el én is. Azt hiszem kezdek kicsit felengedni már. - Örvendek. Én Deanna, Deanna Marx! - Fogadom ezzel el kézfogását.
Egy jó kis munkanap után jól esik az embernek egy kis szabadság, nah meg a kutyát is meg kell sétáltatni néha napján, és ha nem akarjuk, hogy egész este fel-le ugráljon az ágyon akkor bizony rendesen ki kell fárasztani, ahhoz meg szükséges egy hosszú séta. Mivel még nem fedeztem fel teljesen a várost, így most is megpróbálok új utakon menni az én egyetlen drága Csokikámmal , míg végül ki nem lyukadunk a folyóparton. Erre felé még sosem jártam, de most tökéletes hely lesz. Legalább jól kifárasztom ezt a pattogó bolhát. Még játékot sem kellett hozni, tele van fa ágakkal. Tiszta spórolás. Bár igaz van munkám, nem is akármilyen és még jól is keresek vele. Nem hittem volna, hogy felvesz maga mellé, akkor főleg lemondtam róla, mikor megláttam őt. De úgy tűnik valamit mégis csak jól csinálhattam és remélem ez után is csak jót fogok. Bár azért néha mondhatna egy két biztató szót, de ki tudja lehet, hogy a végén jobban megnyílik, még ha nem is baráti szinten. A sétáláshoz nem öltöztem ki, még csak az hiányozna. egy egyszerű kopottas farmer van rajtam és egy pár számmal nagyobb szürke pulcsi, hajam meg ahogy sokszor most is be van gumizva egyrészt a szél miatt, nah meg a játék közben nem örülnék neki, ha zavarna. A földről gyorsan felkapok egy botot, majd el is engedem Csokit és indulhat is a játék!
Párizs. Ragyogó fények, gyönyörű emberek. De ez mind nem számít. Nekem ebben az egészben csak egy valaki fontos. Annuska. Az én gyönyörű menyasszonyom. Bárcsak minden estét csupán kettesben tölthetnénk, de a kedvesem bálokba vágyik. Nekem pedig kötelességem teljesíteni a kívánságait. Így hát magamra ráncigáltam a legfessebb felöltőmet, a szemem köré húztam egy egyszerű fekete álarcot. És már indulhatunk is, annak a mérhetetlenül irritáló Beauvaises asszonyságnak a maszkabáljába. Együtt táncolunk. A terem csillogása, az elegancia és a pompa már-már hányingerkeltő, de ez mellékes. Amíg együtt vagyunk, addig nem érdekelnek az ilyen kis semmiségek. Ábrándozásomból Borisz vakkantásai ráznak fel. A tenyészetem jelenleg legrégebbi kutyája. Már egyébként is nyugdíjba akartam vonultatni, hát most itt volt rá a tökéletes alkalom. Csak egy röpke kis telefonhívás Williamnek és már küldte is az egyik fiatal segédjét. Senának is van egy rakat kutyája, de azért az ember fia még így is a saját jószágai után vágyik. Ha végül is a letelepedés mellett döntök, akkor valahogy át is kell hoznom ide az egész perputtyot. Remélem a húgom nem fél egy kis versenyhelyzettől. Kissé talán túlzón is feddve nézek huskymra. Nem kedvelem amikor elszakítanak az egyetlen lehetőségtől, hogy együtt lehessek Annuskával...a gondolataim sűrű erdejében. -Borisz! Gyere ide! Mondom tettetett orosz akcentussal. Ez a kis rájátszás felüdülő változatosságot nyújt a néha unalmas mindennapokban. Valamint nem hagyja, hogy elfelejtsem ami még az óceánon túl történt. Mivel kutyám nem szaladt vissza hozzám, ezért kissé kíváncsian felé veszem az utamat. Az öregfiú egy másik jószággal játszadozott egy botért. De úgy tűnik, hogy a kisebb példány nem kimondottan örül a dolognak. Körbenézek, hogy megpillantom valahol a gazdáját. Mivel csak egy nő van a láthatáron ezért következtetek. Szomorú szemeimmel megvárom amíg kicsit közelebb ér hozzám.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Úgy tűnik nagyon élvezi ezt a kis kiruccanást. Azt hiszem meg is van a törzshelyünk és legalább még szép is a kilátás. Majd a fényképezőgépemet is el kellene hoznom egyszer. Az egyik alkalommal mikor eldobom a botot egy idegen husky is megjelenik a képben és előbb oda is ér a játékhoz, mint Csoki. Több nem is kell a kis kutya máris rátámad a nálánál legalább ötször nagyobb kutyára. Vicces egy látvány, de aranyos. Miközben ők elvannak egymással közelebb sétálok hozzájuk és ekkor meg is pillantom a másik kutya gazdáját. Egy aprócska barátságos mosoly kúszik az arcomra, majd meg sem állok, míg mellé nem érek. -Jó napot! Gondolom az Öné a husky!-Kóbor kutyákkal nincs semmi bajom, de ki tudja milyen betegségei vannak, vagy esetleg bolhái, amit nem szívesen vinnék haza. -Nagyon szép kutya!-És csak most esik le, hogy milyen illetlen vagyok. Csak úgy idejöttem hozzá és az is meglehet, hogy egyedül akar lenni. -Oh elnézést! Megzavartam Önt? Mert ha inkább egyedül maradna csak szóljon és arrébb megyek. Nem szeretnék a terhére lenni!-
Kezdőlap
