- Azt hiszem ezt bóknak veszem - sandítottam a nőstényre, amikor azt mondta, nem nagyon lehet egy kalap alá venni a többi férfival, sőt, farkassal sem. Bár nem firtatom, ez mennyire jelent jót, de tekintve, hogy a hangulat eddig azért elég jónak bizonyul és a mosolyt nem csak az én arcomról nem lehet levakarni, talán a jobb fajtából való a megjegyzésre. - Mert a legtöbb férfi mögött nincsen háromszáz év, hogy levetkőzze az ilyen hülyeségeket - fűztem még hozzá, szerintem mi lehet a magyarázat a problémára. Láttam már eleget a világból és éltem is hozzá eleget, hogy tudjam, igenis létezhet férfi és nő között barátság, olyan szinten is, hogy elmenjenek egy romantikus kis sétahajókázásra anélkül, hogy mindenfélét belelátnának. Nem látok bele semmit, bár ez persze nem jelenti azt, hogyha úgy adódik, nem használnám ki a helyzetet, de ez úgyis az est további részének zenéje.
- Az biztos! És nem tudom, látta-e a műsort, de tuti jót röhögött, ha fülébe jutottak a pletykák - ezzel el is árulom, hogy volt pletykára lehetőség a kis feladatunkban, hát na, nem hiszem, hogy minden nap történik színpados lánykérés az Orfeumban.
- És ez problémát jelent? - teljesen komoly arckifejezést erőltettem a képemre, hogy kitartva azt néhány másodpercig végül előtörjön belőlem a nevetés. Tudom, ezzel valószínűleg aztán végképp nem fogja tudni hova tenni a dolgot, de ha már elrángatott, akkor cserébe játszadozom én is kicsit. - Hm, nem is tudok dönteni, melyik hangzik jobban - csücsörítettem picit, mintha gondolkodnék, melyik hajókázós opció volna jobban ínyemre.
- Akkor csak a mérsékelt adrenalinlöketet szereted? Vagy a magasság a probléma itt is? - hisz a repülés kapcsán mondta, tart a magasságtól, nem lenne meglepő, ha itt is ez lenne a probléma.
- Akkor nosza rajta! - pattanok is ki a kocsiból, amint leokézza a végcélunkat. A kocsit megkerülve várok rá, megigazítva a zakómat és a nyakkendőmet, a hangját pedig a kocsin keresztül is hallom, hála égnek, kár lett volna kihagyni egy ilyen megjegyzést! Széles hát a mosolyom, amivel a kiszállót várom, hogy karom nyújtsam felé, az autó halkan pittyegve záródik mögöttünk, mi pedig meg is indulhatunk az étterem felé, ahol bizonyíthatom, hogy szorult belém némi úri modor is; nem csak az ajtót nyitom ki előtte, de még a székét is kihúzom, amint az asztalunkhoz vezetnek minket.

- Akkor ez esetben köszönöm a kedves bókot - mosolyodtam el kedvesen, hiszen komolyan érkezett a válasza, nem gondolnám, hogy poénból fűzi tovább a szálakat. Annak meg melyik férfi nem örülne, ha közlik vele, közel sem átlagos? Na tessék, ennyi.
- Garantált a tuti siker - vált nevetőssé a hangom a szavait hallva. Elég sok szempontból jár jobban a száz fölötti férfiakkal, hiszen egyrészről ők már kordában tudják tartani a farkasát, ha odáig jutnának, másrészről a hímeknek tényleg elég sok idő kell, mire benő a fejük lágya. Én is kis nyomorék voltam száz alatt, elég sokan vannak így ezzel szerintem.
- Apropó, te milyen feladatot kaptál? - érdeklődöm kíváncsian, ha már a valentin napnál tartunk. Sikerült a feladatuk, szóval partnerre akadhatott a mókázásban, de az érdekelne, hogy mit kellett csinálniuk.
- Ez ösztönösen jön, ha olyan helyzetet kínálsz, akkor majd csinálom még - kacsintok rá pimaszul, szám egyik sarka felfelé kunkorodik, mert szavaimmal ellentétben most is kokettálok vele - csak, hogy az ő szava járását használjam.
- Ejnye Bessie, te fejben már a sikítozós résznél jársz? - meglepett csodálkozást színlelek, némi dorgáló éllel a szavaimban, hiszen.. az előbb még csak a bókolásnál és a játszadozásnál tartottunk, ő meg fejben már átugorta a vacsit, az előjátékot és máris a sikítozós résznél tart? Tudom, hogy nem így értette, de nem is én volnék, ha nem csapnék le egy ilyen magas labdát.
- Nem is azért ugrálnak az emberek, hogy irányítsanak. Pont ez a lényeg benne, hogy teljesen szabad vagy, hogy nem kell azzal foglalkoznod, hogy merre menj, stresszelned azon, hogy rosszul irányítasz. A repülés nekem pont ilyen, hiába én irányítom a gépet. Odafent egészen más a világ, ráadásul semmivel sem írható le az a szabadság érzet, ami a felhők között uralkodik - szentimentálisan hangozhat, tudom jól, de én már csak ilyen vagyok. Nekem ez a hobbim, vállalom, hangozzék bármennyire is nyálasan.
- Tudok én, ha akarok - féloldalas mosoly szaladt képemre a megjegyzése kapcsán. Nem vagyok egy talpig úriember, de azért tudok udvarias lenni, ha akarok. És most akarok.
Odabent átengedtem Bessie-nek a terepet, hiszen nála volt a kártya, aztán amint megjelent egy pincér és int, hogy kövessük, megyünk is. Nem kell kétszer mondani. Nem mondom, hogy nem esik le az állam a látványtól, mert azért egyáltalán nem ilyesmire számítottam. Elég szépen kitettek magukért, azt kell mondjam…
- Azt akartad mondani, hogy giccses, nem? - pimaszkodom picit, bár nem akarom letörni a kedvét, hiszen láthatólag oda, meg vissza van a látványtól. Én megelégedtem volna egy félreeső asztallal is, égő gyertyával, meg egy szál virággal az asztalon, de hát.. ez van.
- Köszönjük! - szerintem elég lesz az a három óra, bár aztán ki tudja, jó társaságban csak úgy röpül az idő. - De ezek után eljössz velem egy vadvízi evezésre, vagy akármire - nem mondom, hogy kárpótlást kérek ezért, de ha már belerángatott egy ilyenbe, akkor az az alap, hogy én meg visszarángatom majd valamibe.
Itt viszont már van lehetőségem elvenni a kabátját és kihúzni neki a széket, hogy az érkező pincértől egy üveg bort rendeljek első körben, tudjuk miből kortyolgatni, amíg átnézzük az étlapot. Mondjuk én nem vagyok válogatós, hamar sikerül kiválasztanom, mit is szeretnék enni, szóval ha Bessie is megvan vele, akkor azt a rendelést is le tudjuk adni.

- Valóban? - pimaszul tekintek rá a kijelentését követően; valóban szerencse, hogy már elmúltam száz? Szerintem igen és nem feltétlenül csak azért, mert koromnál fogva vissza tudom fogni a farkasát, ha a helyzet úgy kívánja, de hát mivel úgyis olyan lazán dobáljuk egymásnak a pikáns, kétértelmű megjegyzéseket, egy ilyen is bőven belefér.
- Remek, örömmel hallom, hogy jól sikerült a ti bulitok is - ismerkedjen csak, gyűjtsön tapasztalatot és közös emlékeket a többiekkel. Az meg már csak hab a tortán, hogy a végeredmény az jó néhány pikáns süti.
- Nem, ez nem a lassúsággal jár - válaszolom határozottan, udvariasan, nem fennakadva a kérdésén, miközben elkönyvelem magamban, újfent mennyire jól kivágta magát a helyzetből. - Ez ismét csak úriember mivoltom, mégsem ronthatunk ajtóstul a házba! Hol marad akkor az előjáték, kérem szépen? - csóválom meg a fejemet, de a szavaimban ülő dorgáló él továbbra is csupán a játék része.
- Már megszokta. Eleinte nem viselte túl jól, de mivel nem napokat töltök a levegőben, hanem fél-egy órácskákat, ezért már semmi probléma nincsen vele - az én esetemben már amúgy sem igazán lehet farkasról és énről beszélni, mert olyan szinten egyek vagyunk, hogy nem igazán van már olyan dolog, amit ő másként csinálna, mint én.
- Az a lényeg - válaszolok őszintén, hiszen szerintem az a lényeg, hogy ő jól érezze magát, nem miattam, hanem miatta jöttünk. Amúgy is, attól még, mert a hely nekem túl giccses, nagyon is jól érzem magam és nem a környezet a lényeg, hanem a társasága.
- Csupa olyan dolgot, amire rámondhatjuk az "extrém sport" kifejezést - felőlem választhat, én szívesen kipróbálok valami újat. - Választhatsz, de vétójoggal rendelkezem - tisztázom már le most az elején, ne érje meglepetésként, ha valami laza dolgot választ és arra azt mondom, hogy nem.
- A hangszórók is elfolynak lassan ettől a romantikától. Mondjuk ezt az egészet látva azon sem lepődnék meg, ha a kabinba egy komplett franciaágyat is felhoztak volna - érkezik az újabb kihagyhatatlan, incselkedő megjegyzésem, mielőtt még megérkezne a pincér, hogy felvegye a rendelésünket. - Csak akkor, ha továbbra is ilyen nyálas zenéket fognak betenni - pimaszkodom továbbra is, hiszen a nyálas zene magába foglalja az enyelgő, egymáshoz bújós táncot is. Leadjuk a rendeléseinket, előételnek és lazac tatárt kérek, főételnek jöhet nekem is ugyanaz, mint Bessie-nek, a desszertet meg csak azért nem bízom a séfre, mert félek az is valami rózsaszín romantika-bomba lenne, de Bessie rendel kettőnknek, legalábbis mivel kétszemélyes, ezért gondolom nem egyedül akarja benyomni, úgyhogy én már nem kérek nasit. Koccintásra emelem én is a boros poharamat.
- Van, amiért megéri elviselni ezt az egészet - pillantok körbe a sok csicsás díszre. - A társaságod kárpótol, szóval.. a ma esténkre - koccintom a vékony üveget az övének, hogy aztán aprót kortyoljak belőle.
A vacsora mennyei, a társaság továbbra is remek, én pedig elégedetten dőlök hátra, amikor a pincér elviszi a főfogás tányérjait.
- Csak a félreértések elkerülése végett.. Magadnak szántad az egész desszertet, vagy úgy gondoltad, majd romantikusan, közösen elnyalogatjuk?

- Jajj Bessie! - szalad ki a könnyed nevetés a felsorolást hallva. - A farkasod nem egy ügyfél, akivel meg kell állapodnod és olyan üzletet kötnöd, amiben mindkét fél jól jár - csóváltam meg a fejemet. - Ő is egy érző lény, gondolatai, vágyai, akarata van és nem mellesleg a  lényed egy része, el kell fogadnod, hogy hozzád tartozik, meg kell szoknotok egymást. Szépen lassan formáljátok egymást, te is őt és ő is téged, míg végül el nem készül a tökéletes mestermű - az ilyesmit nem lehet normálisan, értelmesen elmagyarázni és nem is létezik rá tuti recept. A farkassal nem lehet leülni és elbeszélgetni, ki kell tapasztalni, ki kell járni az utat, ám ez alapjáraton igencsak sokáig tart.
- Jól van. Szerencsére a repülésen kívül is sok izgalmas dologra bukkanhat az ember - nem csak a repülésből áll az extrém sport, szóval szerintem így is lesz miből válogatni. - Hát, adrenalinlöket egyelőre nincs benne, de a fogösszeszorítás az azért megvan - mosolyodom el szélesen, elvégre sokan úgy vészelik át a kemény helyzeteket, hogy erősen összeszorítják a fogukat. Túlzás ez is, ahogyan az eddigi reakcióim is, habár tényleg jócskán sok az én ízlésemnek ez az egész puccparádé, de Bessie-nek tetszik, szóval én meg elviselem.
- Egyértelműen csakis erre gondoltam. Miért, neked más fordult meg a fejedben? - ártatlan, komoly vonásokkal dobom vissza a labdát, hiszen szerintem teljesen egyértelmű, hogy mindkettőnknek ugyanazon gondolatok körül jár az esze és nem a békés, pihentető szuszogáson.
- Inkább máskor teszteljük lécci a tűréshatáromat - csóválom meg a fejem. Már csak egy hegedűs kéne! Tuti a vízbe hajítanám, az már annyira nagyon az utolsó csepp lenne a pohárban, nem kell, hogy belemásszon bárki is az arcunkba a hegedűjével.
Csak kedves mosolygással és egy apró bólintással fogadom az újabb bókot. Valamiért tényleg elkezdtem imádkozni azért, legyen egy franciaágy valamelyik kabinban, de hát ha nincs, majd megoldjuk valahogy, csak jussunk el odáig.
(...)
- Na jó, ez egyre bizarabb - grimaszolok és elpillantva a desszert felett inkább Bessie-n állapodik meg a tekintetem. Szerintem nem kell részleteznem, miféle nyalakodást preferálnék inkább, helyette azonban felállok, kezemet nyújtva a nősténynek. - Szabad egy táncra? - a desszert valószínűleg elolvad addigra, de hát inkább táncolnék vele, minthogy még tovább tömjem az amúgy is jóllakott gyomromat. No és persze azt sem titok, hogy egészen másfajta desszertre gondoltam, de mint azt már bebizonyítottam ma este, úriember vagyok, csak szép lassan haladok előre, ha eddig kibírtam, kibírok még pár táncot, amúgy is, ezek a lassú, romantikus zenék csak arra a malomra hajtják a vizet, amelyikre szerintem mindketten ugyanúgy vágyunk.

[2023. február 14. - egy teljesen átlagos és közönséges keddi nap.]

Találkozzunk a kikötőben kettőkor. Oké. Mondjuk furcsa lesz nappal ilyen szinten nyíltan találkozni, és akkor abba már inkább bele se gondoltam, hogy milyen napra sikerült ezt az egészet egyeztetni. Komolyan mondom, két ekkora szerencsétlent, mint ő meg én, ritkán hord hátán a föld egy időszakban.
Hála a jó égnek - meg a saját csóró, hanyag és folyton vándorló életvitelemnek - a ruhaválasztással ha akarok se tudok sokat szórakozni. Két pár lábbeli, két nadrág, két felső és egy bőrdzseki kombinációjából nem sokat lehetett kihozni. Bokacsizma, farmer, vastag pulcsi és dzseki. Pont. Ha valami puccos helyre készült menni, akkor első körben így járt, másodikban valószínűleg kiröhögöm és közlöm vele, hogy kurva rossz lóra tett.
Bár ezt nem néztem ki belőle, de tévedhettem ugye.
Jóval korábban indultam, mint szükséges volt, de nem azért, mert ennyire izgatott lettem volna, hanem előtte még elugrottam megnézni egy eladó loft lakást. Jah, venni tervezek. De csak mert a Rolex ára még mindig ott tromfol rajtam, a Hilton nem vesz el belőle annyit, hogy komoly nyoma legyen, engem pedig frusztrál az a sok zsé. Elszórni se akartam, mert az feltűnő lenne, ha mindenhol mindenki piáját én fizetném, szóval ez tűnt a leghatékonyabbnak. Ott lakni mondjuk nem terveztem.

A lakásnéző után elindultam Fairbanksbe, a világ rendőrállományának - érzésem szerint - minimum nyolcvan százalékát magában tömörítő városba. Azért egy picit fostam, akkor is, ha azt mondta, nem kell. Nappal, falkaterületen... oké, máshol is voltam már így, de ott egyáltalán nem ismertek. Itt volt egy fingnyi múltam, és legalább egy hím, akibe nem akartam beleszaladni. Merthátmégis hogy a bánatba magyaráznám meg Horatiónak, hogy igen, lenyúltam mellőled a kisfiad, előbb Anchorage-be, majd másik országba vittem, miután átharapott, hogy új és boldogabb életet kezdhessek, majd mindezek után fogtam és faképnél hagytam, azért, hogy visszatérjek oda, ahonnan őt elrángattam.
Legközelebb máshol találkozunk. Nem Áncsiban, mert attól is sikítanék, de elég nagy Alaszka, csak van egy metszet, ami mindkettőnknek megfelel! Már ha lesz legközelebb ugyebár.
Volt bennem egy kis görcs, ahogy eszembe jutott pár apróság, amit egyáltalán nem kellett volna, mégis megtette értem/nekem. És egy icipicihang a fejemben azért parázott attól, hogy talán mégsem véletlen egybeesés ez a napválasztás. Félúton elgondolkodtam azon, hogy vissza kéne fordulni...

A kikötőbe érve leparkoltam, kiszálltam a kölcsönkocsiból - kivételesen nem loptam, de a gazdája nem tudta, hogy nem a műhelyben van -, és körbe néztem. Túrahajó, szuvenírbolt, távolabb raktárak, étterem... Félig leeresztett pajzzsal kutattam utána kényelmesen. Sose frusztrált a céltalanság, most is elnézelődtem radarozás közben, de semmi.
Mondjuk fel is ültethetett. Átfutott rajtam, hogy akkor megkeresem és tökön rúgom, de esélyesen inkább kidobtam volna a legközelebbi kukába a kapott mobilt, és egy életre lezártnak tekintem a dolgot. Amiről nem tudom pontosan, hogy mi és igazából nem is akarom tudni.
Hol a picsában van? De tényleg, ha ilyen piti bosszút állna azért, mert megvárattam a válaszokkal, nagyon zabos leszek.

You can pretend it's meant to be
But you can't stay away from me

Ha lenne világbajnoka a felelsz vagy mersz merőinek, akkor már rég a szobámban díszelegne a címért járó serleg. Elég meredek időszakon vagyok túl, ami azt illeti, de túl vagyok rajta, és már képes is voltam ezt felfogni. Nem vagyok az a típus, aki képes hosszú távon mély depresszióba zuhanni és rágódni dolgokon, így legfeljebb csak némi, parázsként a háttérben perzselő harag maradt bennem a Ryanes eset után. Harag a nyomozó felé, az őrzők és a falka felé, hogy még csak megbüntetni sem voltak képesek rendesen, miközben és magam egészen a pokolig jutottam, és harag Dakota felé, amiért egy dugással végső soron ide juttatott. Na, nem mintha bármit is lefixáltunk volna vagy ilyesmi, de bassza meg: ha már egyszer Ferrariban utaztál, minek ülnél vissza egy Trabantba? Minek???
Úgyhogy ezekkel a gondolatokkal mentem el zuhanyozni, aztán vissza a szobámba, hogy a ruháim közt válogassak egy keveset, körülbelül pontosan egyformán utálva az összeset. Felsóhajtok, ez jó lesz, és leszarom attitűddel készülök el. Parfümöt nem teszek, azt hiszem, hogy egy nőstény farkas esetében egyébként is sokkal nyerőbb a természetes szag.
Ma a kocsit viszem kivételesen, mert még meg kell állnom valahol, mielőtt a kikötőbe megyek. Pilótaszemcsi felcsap, haj kócossá túrva: már itt sem vagyok.
A virágüzletben azért rohadt töketlen vagyok és ha nincs ott a kedves személyzet, akkor szerintem a fél életemet ott töltöttem volna. Ellátott mindenféle tippel meg tanáccsal, amiket csak morogva és legyintésekkel fogadtam. Talán ezért is, meg azért is, mert nem túl jó az időérzékem, eshetett meg, hogy késtem. De a parkolóban hagyva a kocsit indulás előtt még kiveszem a bőrdzsekimet, laza mozdulattal hajítom át a jobb vállamon, meg hát persze, a virágra is rámarkolok.
A csokorra, hogy pontosabb legyek. A világ fenegyereke léptekkel indulok el a parkoló másik végébe, ahol kiszúrtam Dakotát, félig elszívott, a fogaim közt szorított cigarettából még egy utolsó slukkot szívok, majd hanyag nemtörődömséggel hajítom el valahova, bele a hóba.
Valószínűleg kiakad majd a szerelésemen, meg egy rakás máson is, és ettől a gondolattól elégedett, szinte már bosszúálló vigyor úszik a képemre. Beszartál, mi? Kérdezném tőle gondolatban, de inkább megtartom magamnak, és ahogy néhány méterrel közelebb érek, fogom a csokrot és egyszerűen elhajítom felé. 50 szál vörös rózsa, a közepén egy plüssmacival - erre esküdött az eladó -, és ez a szeretetcsomag vagy Dakota kezében vagy a lábai előtt landol, miután mellkason találta és esetleg nem volt affinitása elkapni.
- Mindig is szerettem a kihívásokat, szóval állok elébe!
Harsányan felkiabálva tárom szét a kezeimet, miközben felé lépdelve beérem a csokrot és megállok előtte, a lendülettől visszaeső karjaimat a mellkasom előtt keresztbe fonva. Kisterpeszben. Emlékeztet ez bárkit bármire...? Mivel hát megígérte, hogyha virággal próbálkozom, akkor majd feldugja a seggembe. Egy ilyen ajánlatnak ki tudna ellenállni? Szerintem rajtam kívül kábé mindenki, de itt most nem maga a valós tett számított, ó nem. Úgysem engedném, hogy egy fél kertnyi gazzal meggyalázzon.
Ha csak nem vágott pofán élből, a homlokomra tolom a napszemcsimet, és félig felvont szemöldökkel fürkészem az arcát és egyúttal magamat is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam ezt a találkozást, hiszen most, hogy itt állunk egymás előtt, elevenen sejlik fel a legutolsó találkozásunkból rám maradt emlék. A farkasom már most rohanna üdvözölni a nőstényt, de a pajzsom mögé lakatolom. A-aa, kis barátom, most nem te diktálsz. Minden szarba miattad kerültem az utóbbi időben, szóval leszel szíves maradni a seggeden.
- Na, szia. - mosolyodom el újra, és kissé oldalra döntöm a fejem - Jól nézel ki.
A világért sem hazudnék, hiszen ha azon múlna, most azonnal felnyomnám a platóra, de hát foglaltam asztalt, várnak ránk. Ha már nem szó szerinti szopatás, akkor legyen kövér, nem igaz?
- Remélem, most is olyan kajás vagy, mint általában, mert az van, hogy foglaltam asztalt, oda. - bökök a fejemmel az étterem felé - Mehetünk?
A mosoly széles vigyorrá szélesedik és még a karomat is felkínálom, ahogy a Pat szerint úriemberhez méltó módon kísérhessem be. Jelenleg rémesen jól szórakoztam, és csak emiatt nem hánytam el magam élből ettől az egésztől meg magamtól is.

Felhagytam a császkálással és végül egy valamennyire letakarított pad mögé léptem, hogy seggel a támlájának dőlhessek karba font kézzel, legalább kicsit tettetve, hogy fázok. A szemem sarkából láttam a parkolót, de igazából a folyón úszó jégtáblákat néztem. Baszkurálhattam volna a telefonom, de jól esett a vizet nézni.
Egy idő után a perifériámon feltűnt valami közeledő maszat. Vörös meg fehér meg fekete folt, és bár energiát nem éreztem, ahogy az enyhe szellő felém sodorta az illatát, reflexből fordultam felé, és mint valami ostoba csitri, elmosolyodtam, az arcom felderült...
...hogy aztán minden az ábrázatomra fagyjon.
Aztakurvaélt.
Mi. A. Fasz? Úgy álltam ott, mint a reflektor elé ugrott suta, és bámultam bambán, miközben veszett sziréna szólt a fejemben, követelve, hogy most azonnal húzzak el innen, fussak, vissza se nézzek, és még a puszta képet is verjem ki a fejemből, akár egy alkoholmérgezés árán is! Ez a hülye szuka bennem meg nagy vidáman nyargalt üdvözölni a másikat, míg én az éledező pánikommal voltam elfoglalva. Aztán lepattant a pajzsról. Jesszusom, mintha egy kajla labradorom lett volna...
És ott volt az a kurva csokor. CSOKOR! Egy rakás vörös rózsa, ami egyenesen felém repült, valami izével a közepén, amit fel se fogtam, mert még mindig az egész megjelenés sokkja-pánikja alatt álltam. Szóval ja, mellkason baszott a lovag uraság és a földön kötött ki a csokor. Valamit mondott is hozzá, de elsőre el se jutott a tudatomig.
Henry Billy megállt előttem, én meg még mindig, mint egy szerencsétlen idióta csak bámultam. Aztán lassan újra elkezdett funkcionálni az agyam, és a farkasom is felhagyott a pajzsdörzsivel - nem Dzsinni basszus, hanem Billy, dörzsivel nem lesz előcsalva.
Lehajoltam és felvettem a csokrot - amíg ő a napszemcsijét igazgatta -, majd elkezdtem lendületesen csépelni a virágokkal. Mivel jobb kézzel fogtam az egészet, így főleg a bal karja, oldala kapott, a szirmok valószínűleg össze is rózsaszínezték kicsit a patyolatfehérséget, de tudod, ki foglalkozott ezzel!
- Fasz. Dolog. Kicsiket. Szopatni! - mondtam és minden szavamnak egy-egy ütéssel adtam nyomatékot, ha nem állított le. Vércseppekként hullottak a rózsaszirmok a havas betonra... Kibaszott romi volt. Néhányan bámultak is minket, de le se szartam.
Akár hagyta, hogy végigcsináljam a négy csapást, akár nem, kimelegedve félrehajítottam a virágokat. Örültem a tekintetemből is sütő haragnak, mert így legalább teljes egészében foghattam arra a fejem vörösödését.
Miért csinálja ezt velem? Miért?
- Fogd be! - morrantam rá, amikor a kinézetemet dicsérte, miközben én épp azon voltam, hogy kurvára ne vegyem figyelembe az övét, de a következő megszólalása se engedte, hogy másfelé nézzek.
Nagyon mérgesen néztem, nagyon mérgeset, frappánsat és mit tudom én még milyent akartam mondani, de egy mukkot nem bírtam kinyögni.
A felajánlott karra felhorkantam - hogy elnyomjam a gyomrom halk, de tökéletesen hallható mormolását a kaja ígéretére -, majd sarkon fordultam és trappolva elindultam az étterem felé. Fújtattam, mint egy bika, ami előtt vadul lengették a vörös posztót. Aztán legalább ilyen vehemensen torpantam meg és indultam mégis vissza. Ha követett elmasíroztam mellette, ha hozzám igazította a lépteit, akkor megint faképnél hagytam egy kis időre.
A csokor vörös cafatjaihoz mentem és kivettem közülük a plüssmacit. Cuki volt, oké?! Faszom.
- Ne mondj semmit! - fenyegettem meg megint a mutatóujjammal Billyt, amikor ismét a közelébe értem. - Kieszlek az utolsó centedből is, te kis... bahh! - Felcsaptam én is a pajzsom, mert meguntam, hogy még mindig tartott az ostrom. Igen, baszki, tudom, én is látom, én is érezném, elég!
- Rohadék vagy, Billy... - mormoltam az orrom alatt, miután ég tudja, hányadjára néztem rajta végig, éppcsak nem vetkőztetve szemmel. Vagy már dugtam. Ja, inkább az.
És miközben tudtam, hogy masszívan szívat és retek jól szórakozik rajtam, képtelen voltam figyelmen kívül hagyni az erőfeszítést, amit csak ezért tett. Ha komolyan gondolja, elfutok. Ha nem csinál semmit, tök oké. De ez... meglőtt. Így is, úgy is, meg talán amúgy is. Ügyes.
Azért az ajtó előtt megálltam a macimmal, és várakozva, felvont szemöldökkel pillantottam rá. Ajtó nyit, szék kihúz meg minden, félúton nem állunk meg, komám! Ha másban nem, hát ebben sem.

Nem vág pofán reflexből, ez már egy nagyon jó jel. Minden szempontból az, hiszen vagy nem gyűlöl azonnal vagy egyszerűen képtelen lesz majd később betartsa az ígéretét. Leírhatatlanul szórakoztat a reakciója rám, a csokorra és az egész helyzetre, szóval részemről ha a mai napnak itt és most vége van, már megérte, bár azt az orra alá dörgölném, hogy Ő akart találkozni. Meg persze én is, de én ezt nem tettem szóvá, ugye.
Mindent, ami a parkolóban történik, egy életre megjegyzem, hogy bármikor visszajátszhassam magamnak, vagy igény szerint Dakotát is emlékeztethessem később. A szukája pajzsdörije sajna most még nem jut el hozzám, mert én is láncon tartom a saját pajtimat, de a csokor után hajlása egészen érdeklődővé tesz. Védekezően emelem fel a karjaimat, ahogy elkezd csapkodni a csokorral, a bőrkabi a hóban landol, én meg őszinte és már-már győztes röhögéssel hagyom, hogy megcsapkodjon. Csak az arcomat ne, az fontos kellék, köszi.
- Milyen kicsiket? Ennyire kicsi lennél?
Nevetek fel az Istenek magaslatából a szavaira, meg a mozdulatokra, amivel ütlegel. Pont leszarom, komoly fájdalmat úgysem tud okozni, szóval játsszon csak, amíg én élvezem a győztes helyzet magaslatait. Fogjam be, jó. Nem fogom be, mert ahogy belegondolok a durcás helyzetébe, annál inkább szórakoztat a látszólag nyerő pozíció. Inkább csak felnevetek megint.
- Most mi bajod van? -tettetek ártatlanságot - Nem azt mondják, hogy egy kapcsolatban az őszinteségen múlik minden? Hát, én őszintén mondom, hogy még nappal is hazavinnélek...
Persze az étterem mosdója is jó, de most nem ez a lényeg. Hanem az, amennyire felbaszta magát. Helyes. Csak néma érdeklődéssel figyelem, ahogy a macit megmenti a csokorból, és ne, óóó, dehogy akarnék bármit hozzáfűzni a virágokhoz - a fenyegetése mellett nekem csak jobb, ha elfeledkezünk róluk.
Ne mondjak semmit - nem is mondok, csak felnevetek, és a sétájától teljesen eltekintve én határozott léptekkel haladok az étterem felé, hogy ajtót nyissak neki, hogy beengedjem és aztán a foglalt asztalunkhoz kísérjenek minket. Ez a terv, legalább is.
- Az vagyok.
Egy rohadék, teljesen igaza van, de ha betipeg az étterembe a macijával az ajtó után, csak ennyit mondok a személyzetnek:
- Antrim, két fő, kettőre.
Még csak Dakotára sem nézek, amíg várunk, csak várakozóan megdörzsölöm az orrnyergemet, amíg az üvegablak melletti, panorámás asztalunkhoz nem kísérnek. És igen, a segge alá teszem a széket, mert ezt kívánja a jelenlegi helyzet. Pat most aztán biztos kurva büszke lenne!
Én is leteszem a seggem a kényszerkörök után, és a pincérnek csak annyit mondok:
- Egy-egy korsó csapoltat, a többit meglátjuk.
Leszarom az étlapot, miután a pincér eltávozik, csak Dakotát nézem olyan tekintettel, amiből simán levághatja, hogy itt és most is felfalnám, de...
- Örülök, hogy bejön a mackó. - közlöm vele őszintén - Nem voltam biztos benne, hogy működni fog, mivel szegénynek nem sok köze van a BILLYárdhoz, de gondoltam egyszer élünk. - hátradőlök a székben, és steaket rendelek majdnem nyersen, Dakota meg azt kér, amit akar, mint mindig - Plusz, a boltos is azt mondta, hogy a plüssök nyerőek.
Megvonom a vállam, és amíg legalább az italokra várunk, egy pillanatra sem veszem le a tekintetem Dakotáról. Sőt! Még a vékony nyakkendőmmel is eljátszadozom közben az ujjaimmal, mint ahogyan esetleg ő játszadozna a... Mindegy.
Csak érezze, hogy figyelek rá, miközben az előre megírt rendezést végigüljük egy rakás másik "pár" mellett, akik velünk ellentétben valóban ünnepelnek valamit, aminek a világon semmi jelentősége nincs.

Örültem, hogy ilyen jól szórakozott, de tényleg, miközben én majd' megpukkadtam a méregtől. Igen, kicsi vagyok, most kifejezetten visszaélnék ezzel a kártyával, ha lenne nála bármiféle hatása, de persze: nincs. Meglep? Kicsit sem - nem úgy, mint a szerelése, a csokor meg az összes többi.
- Kapcsolat?! - ismételtem sikítva, hogy még többen felénk néztek, de kurvára leszartam. - Te-te... - Rá morogtam, ha már értelmesen beszélni nem tudtam egyelőre. Még a portugál szitokáradat se ugrott be, teljesen leblokkoltam, rohadt ciki!
Hiába csapkodom itt a csokorral, még a hazavitelt is bedobja, én meg csapdába esek a kinézete, a vég nélkül randisra vett dolgok és aközött, amivel a hazavitel járna. Kiégtem bazmeg... A két kezembe temettem az arcom kis időre, hogy legalább látnom ne kelljen, és mondjuk elkezdjek végre gondolkodni a zsigeri reakciókon túl. Nem hiszem el. Esküszöm nem hiszem el! Se őt, se ezt az egészet, se magamat.
Azért a macit összeszedtem. Nincs jelentősége, csak kurva cuki, pont.
Miközben csörtetek vissza Billyhez, egyszerre szeretném megmondani neki, hogy soha többet ne merjen így felöltözni, és követelni, hogy másba ezen túl eszébe se jusson megjelenni. Így inkább egyiket se mondom, sőt, még őt "fenyegetem", hogy fogja be. Esélyesen az lenne a legjobb, ha mostantól meg se szólalnánk, de hát egyikünket se ilyen fából faragták, szóval: baszhatjuk. És a szemébe nézve látom, hogy baszná is, akár csak én, de ez van. Anyám borogass...
Közlöm vele, hogy rohadék, Billy pedig minden további nélkül helyesel. Szerintem még büszke is rá, és lássuk be: okkal. Bementem, mellém lépett és bemondja a foglalást. A névre csak kissé vontam fel a szemöldököm. Nem hiszem, hogy valaha is cseréltünk volna vezetéknevet, és éppenséggel ez is lehetett hamis. Mondjuk rohadtul nem érdekelt, felőlem Fred Aster névre is foglalhatott volna. Nem néz rám, nem nézek rá, inkább a hidegrázósan turbékoló párokat pásztázom. Dekoráció is van, bár nem túl geccses szerencsére, jobban pedig időm sincs megfigyelni, mert hamar az asztalunkhoz kísérnek minket. Kihúzza nekem a széket - helyes. Vagy nem. Fasztudjabaszki!
Leültem és macimat - csak félig szándékosan - magam elé tettem az asztalra, Billyvel szembe fordítva, mint valami védvonalat, vagy testőrt. Jó, hát kellett! Most nem a pandúr, hanem a rabló ült az asztal túloldalán.
Két csapoltat kér. Remek, induljunk finoman, ráérünk később durvulni. Vagy nem annyira később, a pillantását elnézve. Jesszusom, én így fel fogok gyulladni! Kinéztem a kurva ablakon, ha már ilyen jó helyen volt az asztalunk, és igyekeztem rendezni a soraimat, meg levedleni ezt a hirtelen berobbant zavart tanácstalanságot. Idegesített. De lealább a nőstény lassan beletörődött a pajzsokba, haladunk...
Csak egy oldalpillantással reagálok egyelőre arra, hogy örül a maci-tetszésnek. Még mindig fura az őszintesége, nem ehhez vagyok szokva. A folytatás viszont, na az sokkal ismerősebb.
- Tudtam, bazmeg! - nyögtem a plafon felé lesve. Persze, hogy összefutottak, persze, hogy megtudta, hát hogy a szaros viharba ne tudta volna meg ebben a pöcsköszörűnyi városban!
Steaket rendelt, én cordon bleu-t, májpástétomot és stroganovot, mindegyikhez jó volt a hasábkrumpli köretnek. Nem mondom, hogy feneketlen bendőm volt, de majdnem. A pincér is nézett nagyokat, de én csak bájosan mosolyogtam.
Lejjebb csúsztam a székemen, és most már nem fordultam el. A kezét figyeltem, ahogy a nyakkendőjével játszott, és több dolog között az is eszembe jutott, mi mindenre lehetne használni azt a nyakkendőt. De mindezek előtt a BILLYárdot kell rendezni a jelek szerint, és ha már bedobta közénk a bombát, hát kihúztam a székem alól a detonátort.
- Amúgy örülök, hogy nincs köze a biliárdhoz - mondtam szintén őszintén, majd egyik kezemmel elkezdtem a maci puha fülét piszkálni. - Nagyon béna voltam legutóbb, ha ott lettél volna, tuti kiröhögsz - nevettem fel röviden. Szét szívta volna a vérem - meg másom is. - Fogadást vesztettem miatta - meséltem tovább teljes természetességgel, mert ha már felmerült a dolog, biztos kíváncsi. - Szóval lenyomtam egy jó kis öltáncot, ha már a pucsításokhoz bemelegítettem a játékkal.
Kortyoltam egyet a közben kihozott sörből, majd elégedetten cuppantottam és nyaltam meg a számat. Finom volt.

I read the signs from your head to your toes

Felsikít a kapcsolat szóra, én pedig annyira röhögök, hogy folynak a könnyeim. Eszembe sincs ennél is jobban kifejteni a dolgot, hiszen az már a szakirodalom szerint is túltolásnak minősülne, és ennél sokkal mesteribb húzások vannak még a tarsolyomban. Azt, hogy néznek, pont leszarom, nem vagyok az a szégyenlős típus egyébként sem, legalább nem csak nekem lett egy jó napom, hanem másoknak is. Arany szívem van.
Teljes mértékben lesokkol szerencsétlen, azt se tudja, mit mondjon vagy csináljon, és ez borzasztóan hízeleg. Szerintem ennyi minimum kijárt nekem a Ryannel történtek után. Amennyire csak a helyzet engedi, amíg be nem érünk az étterembe, rá tapadnak a szemeim - minden egyes mozdulatára és rezdülésére emlékezni akarok. Plusz, talán még ez a gesztus is lökhet egy kicsit Dakota állapotán, hiszen mialatt ő éppen készül idegösszeomlást kapni, én borzasztó elégedet képet vágok, a szemeimben pedig egyértelmű kacérság pislákol.
Innentől minden meglepően flottul megy amíg az asztalhoz érünk, ez kicsit meg is lep, hogy mondjuk nem próbált meg bokán rúgni, hogy aztán kéretlen harmadikként kerüljek valamelyik random pár kapcsolatába az asztalukon kikötve. Lenyugodott volna? Nem, azt nem hiszem. Legalább is remélem, hogy nem! Úgyhogy azért még egy kicsit alágyújtok, csak hogy biztos legyen a helyzetem. Egy pillanatra az engem pásztázó macira nézek, majd vissza Dakotára.
- Mondták már, hogy cuki vagy, amikor szukás-mérges vagy?
Olyan hangnemben teszem fel a kérdést, mintha csak azt kérdeztem volna tőle, mennyi a pontos idő, és futólag az alsó ajkamra harapok. Vajon Ryannel is volt szukás-mérges? Nem akarom tudni. De. Akarom.
Emiatt rögvest a tárgyra is térek, milyen jó, hogy nem teljesen hülye, és már egyetlen utalásból is leesik neki, hogy miről beszélek. Megnyalom a szám szélét és kaján vigyorral figyelem, ahogy egy nem létező istent keresve megadóan a plafon felé bazmegel. Imádom. Ha lecsípi, egy kósza pillanatra rándul meg csupán az arcom, mert a húzása közben saját magamat is rendben kell tartanom. Még véletlenül sem engedhetem meg, hogy kiderüljön, hogy akár egy kicsit is érdekel, kivel és mikor fekszik össze, de nem vagyok egy kibaszott Houdini, hogy minden reakciómat és érzésemet el tudjam tüntetni. A pincér ebben a pillanatban épp időben ment meg, és ahogy Dakota sorolni kezdi a mai menüt, és ahogy a pincér szemmel láthatóan meglepődik, csibészes tekintettel Dakotára nézek, kalandra hívó fény villan a szemeimben, aztán visszatérek a pincérhez.
- Terhes. - osztom meg az idegennel az információt - Nem viseli túl jól.
Az utolsó mondatot már halkabban "suttogom", miközben a szám elé emelem a kezem, hogy eltakarjam Dakota elől, bár mindketten tudjuk, hogy ettől függetlenül kristály tisztán hallotta.
A pincér gratulál, meg kicsit furán is néz, hiszen alkoholt rendeltünk, de hát na, anyucinak is lehet egy jó napja, nem ennyitől lenne fogyatékos a gyerek, nem igaz?
Aztán beszélni kezd. Kérdés nélkül osztja meg velem a részleteket az estéről teljes természetességgel. Nyomát sem érzem semmiféle édes nosztalgiának vagy vágyakozásnak, ez jó. Az arcomra mégis halovány árnyékot borít, ahogy mindent elképzelek, amit elmesél. Amikor az öltánchoz ér, hatalmasat kortyolok a sörből, aztán kínosan lassan kezdem jobb kezemmel a szakállam simogatni az államon. Szóval öltáncot, mi...? Ryan, a kurva anyádat.
- Wow, te aztán nagyon elkényeztetted Ryant. - közlöm vele halk és búgó hangon, és ezzel párhuzamosan egy pillanat alatt szabadulok meg a pajzsomtól, mert ezt a pillanatot tökéletesnek tartom ahhoz, hogy a bőrén érezze az eddig olyan remekül lelakatolt vágyaimat - Öltánc? Hát én mindjárt be is szarok.
Kajánul nevetem el magam, miközben lehunyt szemekkel lassan megdörözsölöm a nyakam, és jól esően felnyögök egy kissé.
Így, hogy lekerült rólam a pajzs, sokkal jobban érzem Dakotát is, és isten bizony nem sok kell, hogy még akár a mosdóig se menjünk ki, hanem itt helyben az asztalra dobjam, és ezzel a szürke farkas is egyetért, ahogy gyakorlatilag csorgó nyállal a kis szuka körül sündörög. Mély levegőt veszek, és amilyen hirtelen adtam, úgy is veszem el a vágyaimat és egyúttal rántom vissza a farkasomat is. Szóval, mit gondolsz Dakota? Megérte? Ezek helyett? Ezek után???
- Legalább szereztél neki egy jó estét, már igazán ráfért arra a pöcsre, ha már a fél életéről gőze sincs.
Hát, ezt lehet, hogy nem így kellett volna megfogalmaznom, mert bár a hangom majdhogynem teljesen normális volt, így egy az egyben lepöcsözni Ryant talán túl árulkodó lehetett. Ettől függetlenül szinte ártatlan tekintettel pislogok Dakotára, a fejemben pedig az a pillanat jár, amikor a falhoz nyomtam a nyomozót.

lock the doors

Még mindig idegesítően jól szórakozik rajtam, de ami ennél is rosszabb: hiába tudom, képtelen vagyok egyelőre tenni ellene, mert egyik sokkból a másikba esem, miközben majdhogynem - mit majdhogynem bazmeg, konkrétan! - tüzelek. Ez a farkasom is baszki... nem volt róla szó, hogy titokban valójában egy ribanc, és csak arra várt, hogy kikerüljön az atyai felügyelet alól! Mint amikor szüzike elkerül középsuliból egyetemre és kinyílik - így is, úgy is, itt is, ott is. Kurvajóóóóó!
Jó, igen, tetszik a nevetése, na. Mindenki boldog lehet és elmehet a picsába!
Magamon érzem a tekintetét, ha az energiáit nem is, aminek ezek mellett már kifejezetten örülök. Ha azt is érezném... Nos itt a pad. Kicsit havas, kicsit hideg, de a miénk (lehetne).
Horkantások, morgások és dadogások közepette reagálom le az egész kinti Billy-parádét, majd felmarom a macit, és végre bevonulunk az étterembe. Bár nem tudom, mi a jó ebben. Oké, a kaja, meg iszunk is, de csak módjával, és legalább egy szem bútordarab került közénk. Annyira civilizáltak és idősek meg csak vagyunk, hogy nem basszuk ki az ablakon néma vezényszóra a szerencsétlen asztalt - macistól -, hogy egymásnak essünk!
Fújtatok. Egyrészt, mert felbaszott, másrészt, mert le kell higgadnom, minden értelemben, hogy ha normális beszélgetést nem is, de legalább értelmes visszavágásokat prezentálni tudjak. Meg a rendelést is le kéne majd adni.
- És neked, hogy jól festenél a golyóiddal a nyakadban? - kérdeztem vissza morcosan hunyorogva, miközben megfeszült a combom az ajakharapásra. Én is azt akartam. Francba már!
És duplán francba már, amikor bedobja Ryant a közösbe, mint egy cafat húst, hogy ne', itt van. Ez a nap percről percre "jobb". Csak tudnám, mi a szarért nem húztam még el. Ránéztem a nyakkendőbirizgáló hímre. Ja, igen, a kaja, azt nem hagyom ki!
Az arcrándulásáról lemaradok, ami talán jobb is. Egyelőre mindenképp, mert így jöhet a pincér, a sörrel, meg a rendelésfelvétellel.
Ez a fasz meg mit csinál? Na, mit? Benyögi hogy terhes vagyok...
Megcseréltem az asztal alatt a lábaimat és a mozdulat közben jó erősen sípcsonton rúgtam Billyt. Harmadik találkozásra baszki eljutunk a menyegzőtől a gyermekáldásig, mi lesz a kövi? Unokák??? De ezt legalább már gyakoroltuk a benzinkúton, így full lapos hasamra simítottam a kezem és felpillogtam a pincérre.
- Ha fiú lesz, Ryannek fogják hívni. - Mert most őszintén, mi másnak hívnák mindezek után a képzeletbeli gyerekünket?
Szent isten, képzeletbeli gyerek... A pincér még szinte el se ment, én már rámarkoltam a korsóra és három nagy korttyal eltüntettem a sör felét.
Az eddigiekért elégtétel gyanánt megosztottam a hímmel a biliárdos este egyéb részleteit, hogy érezze a törődést. Hogy aztán a következő pillanatban egy nyikkanással zúgjak bele a magamnak megásott, többszáz láb mély sírba.
Hiába van fent a pajzsom, érzem az azt érő "ostromot", és ez a hülye szuka, ez! Kiszökik. Rés nyílik a pajzson, és abban a pillanatban, ahogy energiáink találkoznak, olyan erősen markolok rá a korsóra, hogy az azonnal összetörik, a maradék sörrel áztatva el az asztalunkat.
Ahogy jött, ment az ár, én pedig egyből mentettem a macit, és egy másodpercen belül úgy ültünk ott, mintha szinte mi sem történt volna. Szinte. Még jó, hogy a nőknek nincs faszuk, külön most kurva kényelmetlen lenne keresztbe tett lábbal ülni. Visszacsuktam a rést, és pár másodpercre lehunytam a szemem, hogy visszaszerezzem szemem zöld-barna árnyalatát. Ciki lett volna vörös írisszel magyarázni a szétrobbant korsó esetét a hozzánk siető pincérnek.
- Mindjárt jövök - pattantam fel, a biztonság kedvéért lesütve a tekintetem. - Rosszullét - vetettem még oda, és elsiettem a mosdóba, a plüsst a székemen hagyva.
Szerencsére üres volt a helyiség, így nyugodtan magamra zárhattam. Ha valamelyik spinére rátörne közben a hígfosás... így járt. Hideg vízzel kezet és arcot mostam, majd a mosdókagylóra támaszkodva néztem szó szerint farkasszemet magammal. Sose volt különösebb problémám az önuralommal, vérvonal nélküliként jószerével csak én voltam, a szuka pedig... eddig tökéletesen rövid kis pórázon volt tartva az apja mellett. Aiden tabu volt, nyilván semmi sem akadt, ami a közelében ilyen téren és ennyire felpiszkálja. És mivel én is Aiden közelségével voltam elfoglalva, más hím szóba se került, így persze, hogy kihívás nélkül teltek az elmúlt évek!
Vettem pár mély levegőt. Hülye voltam, hogy ide jöttem. De még hülyébb, hogy ennyit vártam. Ki kellett valahogy rántanom alóla talajt, legalább megpróbálnom, vagy fogalmam sincs, de ez így... ez mindkettőnknek sok volt. És ja, mondhattam volna, hogy baszd meg, nyomjunk egy gyorsat, de ismertem magam, egy gyors csak olaj lett volna a tűzre. Ha pedig kicseszésből Billy azt mondja a menetre, hogy nem, még meg is tépem. Atyaisten, ez így nem oké!
Öt percig voltam bent, azalatt még kétszer arcot mostam, és sikerült némileg összeszedetten elhagynom a mosdót. Ez volt a második alkalom, hogy budiba menekültem tőle, igaz, most más okból mint kegutóbb, de akkor se kéne belőle rendszert csinálni.
Kissé lestrapáltnak éreztem magam, amikor visszaültem - nem vagyok én ekkora hullámvasúthoz szokva. Gondolom volt terítőcsere meg minden hülyeség, ha ige, visszatettem a macit, ha nem, az ölemben pihent.
- Komolyan ennyire felbaszott, hogy dugtam vele? - kérdeztem, akár azért, mert le pöcsözte Ryant esetleg a visszatértem után, akár az eddigi produkciója miatt.
Onnantól, hogy bedobta a nevét, eléggé egyértelműen egy irányba mutattak az eddigi törekvései, én pedig a kérdésemmel lehet most döftem le az eddigi hangulatot, de nem érdekelt. Rezzenéstelen arccal, végre komolyan és némileg higgadtan néztem rá, a válaszát várva.

but the truth catches up with us eventually

Mivel étteremben vagyunk, és mivel tudok jó gyerek is lenni, ha nagyon akarok, így magamhoz képest egészen szolidan nevetek fel a visszavágására. Kurva jó egyébként, körülöttünk mindenki egymás kezét fogja, meg nyálas szarságokat mondanak egymásnak, valaki talán még lánykérésre is készül, mi meg ilyenekkel dobálózunk egymásnak. Nem sértődnék meg, ha az étterem kamerái hangot is rögzítenének. Kikérném a felvételeket és elküldeném Dakotának karácsonyra.
- Ezt pont így nem, de biztos vagyok benne, nekem minden jól áll.
Hát most nem? Csak nézzen magába és gondolja végig, hogy mennyire nem bír együtt élni azzal a tudattal, hogy szívdöglesztő vagyok még ezzel a lezser eleganciával is, és nem csak motoros punknak öltözve.
Mikor elpletykálom a pincérnek a hatalmas titkot a leendő gyerekünkről, Dakota egész egyszerűen sípcsonton rúg az asztal alatt.
- Aztaku... csak begörcsölt a vádlim.
Bukik ki belőlem elfojtottan, ahogy reflexből lenyúlok a sajgó lábamhoz kapva, és biztosítom a pincért, hogy minden rendben van velem. Dakotára nézek és a tekintetem azt üzeni: nem bántam meg semmit.
- Meg a lófaszt fogják! - bukik ki belőlem kissé indulatos sértődöttséggel, aztán újra a pincérhez szólok - Elnézést. Még nem döntöttük el.
Oké, a csávó már egészen biztos, hogy kattantnak néz bennünket, és még csak arra sem foghatja, hogy be vagyunk baszva, hiszen csak most jöttünk. Ha így folytatjuk, még az is megeshet, hogy ki sem szolgálnak. Vagy kitiltanak innen. Örökre.
Így már a rúgást is felírtam abba a képzeletbeli bosszúnoteszbe, amit akkor vettem elő, amikor rászabadítottam a bőröm alatt bugyogó érzéseket. Miatta, iránta, érte. És ahogy a vihar lecsap, azonnal törik is a korsó, és szerintem ezen a ponton ül ki az arcomra a mai nap talán legkajánabb vigyora, amivel menekülő prédaként tekintve rá, követem Dakotát, amíg el nem tűnik a mosdó ajtaja mögött.
Megkönnyebbülten sóhajtok fel, jól esett, ha nem is teljesen, de legalább valamennyire ezt kiadtam magamból. Nem vagyok túlságosan segítőkész: hagyom, hogy a pincér mindent elrendezzen, én pedig kibámulok az ablakon, átnézve saját tükörképemen.
A legelső este olyan volt, mint lehetett volna akár bárkivel. Gyors, lényegre törő. A második alkalommal már volt benne némi kihívás, hiszen beszélgettünk, apróságokból épült fel az egymás iránti vágy, amibe minden bizonnyal a pia is nagy szerepet játszott. De ami itt és most történik, az egészen más.
Valentin-nap van, és én azon gondolkozom egy kicseszett étteremben, hogy mi ez az egész valami, ami maga alá gyűr mindkettőnket. Nem azt mondom, hogy ez nem normális, mit tudok én a normális dolgokról, de ezt, így, ennyiszer és egyazon személy irányába még sosem éreztem. A monogámia fogalma sosem volt az én asztalom, még csak az kellett volna, de most sem arról van szó, hogy el akarom venni feleségül. Csak meg akarom érteni, mi a fasz van közöttünk, ennyi. Hogy aztán tovább lépjek, mint úgy általában mindenen. Mondjuk azt sem lenne érdemes kifelejteni a képletből, hogy vettem neki egy kurva telefont, és hogy akárhányszor megszólalt, egy kicsit mindig reménykedtem benne, hogy Ő írt, de sosem dőltem a kardomba azért, mert nem. Miért is tenném? Hiszen kibírtam, hogy én sem kerestem, nem igaz? Szóval de, mégis ki lehet felejteni a képletből. Ahogy az sem számít, a szexet leszámítva is remekül szórakozunk egymással. Talán túl jól is. De nem nagy ügy, szórakozni lehet bárkivel.
Mire Dakota visszajön, már tiszta és újra terített asztal várja, én pedig tetőtől talpig végig nézek rajta, ahogy a székéhez halad és újra helyet foglal. Az arcom némileg elkomolyodott, hiszen amíg ezen a rengeteg dolgon agyaltam, a "szerepemről" szinte teljesen el is feledkeztem. Talán emiatt nevezem Ryant úgy ahogy.
- Nem baszott fel! - ciccenek fel hangosan a kérdésére - Miből gondolod, hogy felbaszott? Ne röhögtess már, Dakota.
Olyankor sosem tudtam jól hazudni, amikor ennyire rólam szólt valami, ennek ellenére mindent megteszek, hogy inkább azt próbáljam éreztetni vele, hogy ezzel mellé lőtt, és hogyha térden állva könyörögne, akkor sem lennék féltékeny senkire, ha róla van szó.
- Nagy lány vagy, el tudod dönteni, hogy milyen igényeid és elvárásaid vannak az élettől. - nagyon jó vagyok, még a vállamat is megvonom - Másnap bejött dolgozni, és annyira rajta volt a szagod, hogy már azt hittem, hozzá költöztél. Nem vagyok idióta. Aztán említette a biliárdot, ennyi.
Ha még csak ennyi lett volna! Na, de az már nem tartozik ide, és ezt az előadást pontosan azzal a természetességgel igyekszem előadni, mint amivel ő mesélt a részletekről, csak én nem baszogatom közben a maci fülét.
És bár kissé kelletlenül, de a pincér újra visszatér, hogy felszolgálja az ételeket is. Az a hegyomlásnyi kaja, amit Dakota rendelt, beteríti az egész asztalt, de nem bántam, amíg az én steakem előttem kötött ki. Kezembe vettem a kést és a villát, és kérdés nélkül levágtam egy darabot a cordon bleu-ből. Most mi van, meg akartam kóstolni! Nehogy már finnyáskodjon nekem azok után, amiken túl voltunk.
- Hát, akkor boldog Valentin-napot, Dakota!
Kacsintok, és bekapom a tőle ellopott szeletet, és jól eső hümmögéssel és látványos élvezettel az arcomon jelzem, hogy kurva finom.
- Héj, tudtad, hogy most először eszünk együtt késsel-villával? Csak eszembe jutott...
Közben már a saját húsommal vagyok elfoglalva, és egyenesen ülök, tiszta flanc és elegancia vagyok, a világért sem akarnám idő előtt lekajálni az ingemet. Valami jól eső melegséggel és izgalommal tölt el a rendesen együtt evős gondolat, a steaket bámulva el is mosolyodom. Úr Isten, hát kit akarok én átverni???
- Jó, tényleg felbaszott. És igen, ennyire. - még mindig a steaket bűvölöm a tekintetemmel, ahogy teli szájjal dünnyögöm a beismerő szavakat - Sőt. De azt ne kérdezd, hogy miért, mert kurvára gőzöm sincs.
Csak ezen a ponton nézek újra a szemébe és kicsit felhorkanok. Talán nem maradtam le az arckifejezéséről ezzel a kis késéssel, arról, milyen képet vág, amikor szemben találta magát ezzel a "meglepetéssel". Bár az is lehet, hogy már csak a hátát látom, mert épp kifelé nyargal az étteremből, bár remélem, hogy ennyi kaját csak nem hagy itt. Nem, nem is hogy engem, hanem a kaját. Jelentem: nem vagyok épp teljesen az eszemnél.

Felrántottam a fél szemöldököm arra, hogy neki minden jól áll. Jó, eddig még tényleg nem láttam szar megjelenéssel, de könyörgöm, ez volt a harmadik alkalom! Na nem azért mert számon tartanám. Csak ilyen kevésnél még könnyű nyomon követni, bár nem mintha kevesellném! Nem én!
Szerencsére jött a pincér, Billy meg nagy újsággal henceg, és nekem már lendül a lábam. Elfojtok egy kurta kaccanást fájdalmas reakciójára, amit sután ment meg. A pincér kicsit furán néz, de szerintem azért elég sok mindent látott már ebben a szakmában például Heine letépett tökeit. Némileg oszlatnám a furcsaságot körülöttünk azzal, hogy tök magától értetődően nevezem el a gyerekünket, de Billy úgy dönt, hogy nyakon fossa az erőfeszítéseimet. A jópofaságomról nem beszélve.
De most legalább végre fordult a kocka kicsit és én szórakozhattam rajta meg a reakcióin! Bár azért a hideg futkos a hátamon attól, hogy Ryan puszta említésére is így reagál.
Ezen agyalni viszont nem volt idő, a pincér ment, az energiák jöttek, a korsó pedig ripityára törött a kezemben. Nem is figyeltem, hogy esetleg megvágtam-e magam, bár a vérszag feltűnt volna. Ugye? Viharos sebességgel mentettem ki magam, és miközben a mosdó felé masíroztam, végig magamon éreztem Billy tekintetét. Pár másodpercig attól tartottam, hogy - gondos férjként - utánam jött. Aztán újabb pár másodpercig azt kívántam, bár utánam jönne - gondoskodó férjként. Hála a jó égnek nem tette! Nyugodtan magamra zárhattam a mosdót, és nagyjából rendezhettem a soraimat, a gondolataimat, és némi szünetet kapott a túlpörgetett vágyakozásom is.
Némileg felfrissülve és csillapodva tértem vissza az immár tiszta asztalhoz, és ültem le Billyvel szembe. Aztán bedobom a nagy kérdést.
A választól mindkét szemöldököm a magasba szaladt, mondjuk gőzöm nincs, mi másra számítottam. Visszarendeztem a vonásaimat, tettem egy felemás, amolyan "oké, legyen" fejmozdulatot, és a székemben hátra dőlve vártam, hogy megérkezzen a rendelésünk. Akkor is nagyjából félig figyeltem rá, amikor folytatta a magyarázatot a nagylányságomról és a többiről. Szép szavak. Párszor már hallottam őket, és még egy udvarias mosolyt is kipréseltem magamból, értékelve az igyekezetét.
Nem mondott igazat. A pajzsok miatt nem mondhattam biztosra, hogy hazudott, de annyi szívességet megtehetett volna, hogy a mai minden után nem néz hülyének. Ennyit az őszinteségéről.
- Oké - biccentettem kimértem. Ha ő így, én úgy.
Semmiféle önérzetet nem sértett volna, ha simán tovább lép az afféromon és annyira leszarja, hogy szóra se méltatja. Ehelyett, kihasználva, hogy találkozót kértem puccba vágta magát, vett egy csokor rózsát, és jó fél órája szopat azzal, hogy brutális támadássorozatot indított a hormonjaim ellen. Úgy, hogy ez korábban és ilyen módon nem volt jellemző. De minden fasza, ő aztán nem baszta fel magát. Ja, én meg kolostorba készülök vonulni, hogy magamra kapjam a fityulát, megtérjek és az első utamba akadó falkához csatlakozzak, mint értékes, lelkiismeretes és hűséges tag.
- Oké - ismételtem ugyanolyan hűvösen, mert... azt hiszem, bántott, hogy nem mondta el az igazat.
Szarok rá, hogy mit titkol a végsőkig a múltjából, mennyit ölt, rabolt, miféle szemétségeket csinált, ez az ő lelkiismeretének meg a Teremtőjének a dolga. Ez viszont az enyém is, rám is tartozik.
Jön a kaja, aminek az illata némileg megszelídít. Igen, el lehet jutni hozzám minden gond nélkül a hasamon keresztül... Mielőtt a pincér elmenekülhetne tőlünk, én, a lelkiismeretes kismama, a jövő nemzedékét a szíve alatt hordó szent: kérek egy friss korsó sort az összetört helyett. Véletlen sem az alkoholmenteset, nem vagyok punci bazmeg, ekkora áldozatot pedig nem vállalok a szerepemért, amit megint Neki köszönhettem.
Kezembe vettem kést-villát, aztán ahogy megláttam, hogy Billy hozzányúlt a kajámhoz reflexből indult meg a kezem, hogy belevágjam a villát a kézfejébe. Nem gondolkodtam, a farkas sebességével mozdultam, aztán ugyanilyen gyorsan, reflexből észbe kaptam. Illetve...
Ó, ne bassz fel!
A bőréhez nyomódott a villa, de nem sebeztem meg. Mert az a szerencsétlen csitri, az az istenek csapása, a szuka, az, nem akarta bántani. A sípcsont rúgás rendben volt. A villám-villa nem. A fogamat csikorgatva húztam vissza a kezem és nem, kurvára nem néztem a hímre, magam elé húztam a májpástétomot és nekiláttam. A boldog Valentin-napjára csak egy futó, gyilkos pillantást kapott.
- De romi... - morogtam két falat között, aztán ittam. Igen, nekem is beugrott, hogy először ettünk rendesen. Nem, sose fogom beismerni. Azt se hogy azért jól esik az egész helyzet, mert más, mint a megszokott, és egészen addig, amíg nem jött a hülyeségeivel, minden bosszankodásom mellett is rohadt jól szórakoztam. Olyan düh volt ez, amiről később nevetve mesélsz.
Az utána lévőket meg szépen elkened azzal, hogy aztán kajáltunk, hazamentünk, pont. Ja, azóta se találkoztunk, eltelt fél év, de legalább lett egy jó sztorim. Bazdmeg.
Annyira elkönyveltem mindezt magamban, hogy szabályosan meglepett, amikor beismerte, hogy mégiscsak felbaszta őt a Ryanes eset. Még az evést is abbahagytam, úgy pislogtam rá, hiába verte szemmel épp a steaket. Elég halott már az az állat, hidd el - mondtam volna neki, de inkább kivártam, hátha...
És igen!
- Nem kérdezem - biccentettem komoly-komoran, és visszatértem a kajámhoz. - Anélkül is tudom, hogy három oka lehet - nyammogtam. - Féltékenység, birtoklási vágy, férfiegó. Ebből kettő fixen válóok, és nagyon kérlek, ha úgy lenne, ne próbálj meg átbaszni - néztem rá megint halálosan komolyan, akár viszonozta a pillantásomat, akár nem.
Aztán szusszantam egyet, hátradőltem és az asztal szélének támasztott csuklóval pihentettem az evőeszközöket. A legutolsó, ami akár neki, akár nekem hiányzott, az volt, hogy zsákbamacskát áruljak.
- Nem tervezek, Henry, de elég valószínű, hogy elő fog még fordulni, hogy mással is szexelek. Már csak azért is, mert nem szeretem, ha akár csak részlegesen is, de körbehugyoznak. Vagy én kezdek egyfelé kötődni. - Ja, el voltam baszva, ezzel aligha mondtam újat, de sose árt tisztázni. - Nyilván nem megyek végig fél Fairbanksen, meg az összes zsarun - itt kínlódva, röviden felnevettem, mert röhejes volt, hogyan vonzottam be a rendőröket -, de előfordulhat hasonló eset, ha egy helybelivel városon kívül összefutok és úgy alakul... Én se várom, hogy lekorlátozd magad - tettem hozzá, mielőtt azt hinné, hogy nekem mindent, neki semmit. A kölcsönös dolgokban hittem a hálószobában és azon kívül is. - Ez neked oké?
Nem fektettünk le szabályokat, igazából semmit se beszéltünk meg ilyen téren, szóval nem igazán tudom, hogy mire számítsak tőle. Azt viszont igen, hogy jól éreztem magam vele.

~csak hangulati elem xD~

Valami egészen haraphatóan félresiklik kettőnk közt, és nem azt mondom, hogy ettől szarul érzem magam, de mintha mégis szorulna kissé a gallér a nyakamon. Nem azt mondom, hogy mindennek annyi, hiszen le sem tudnám tagadni, hogy gyakorlatilag ez az érzés ott vibrál a bőröm alatt, akárhányszor minimum látótávolságban vagyunk egymástól. De nem nyűgözte le a sztorim, és hogy teljesen őszinte legyek magammal, ezzel már akkor kábé tisztában voltam, amikor előálltam vele. Persze ennek nem kell azt jelentenie, hogy akkor ez már így marad, nem? Mondjuk egyelőre nagyon úgy fest, mert szerintem ennyire visszafogott okékat még soha nem mondott nekem semmire. Most mégis mi az isten baja van? Nehogy nekem azt mondja valaki, hogy csalódott azért, mert adott esetben pont leszarnám, kivel van!
A pincér és a seregnek való ebéd megmenti a helyzetet, legalább is jó indokot ad arra, hogy újra visszapattanjak a nyeregbe, amiből egy kicsit kiesve éreztem magam. De szemmel láthatóan nem jön be. Ez sem. Akkor már inkább szemtelen természetességgel lopnék kóstolót az egyik fogásból, amikor Dakota teljesen váratlanul és gyors mozdulattal megtámad a villájával. Köpni-nyelni nem tudok, igazából annyira lesokkolt, hogy a meglepettség érzése teljesen elmaradt. Értetlenül, összevont szemöldökökkel meredek rá és kissé megrázom a fejem.
- Neked meg mi bajod van?
Kérdezem tőle, bár mit is várok? Egy nő, aki most inkább egy picsa, és hisztis. Úgysem fog semmit sem mondani egy flegma "semmin" kívül, ebben szinte biztos vagyok. Reméltem, hogy legalább a gúny Valentin-napos jókívánságom kissé visszarángatja az életbe, de nem. Ez sem jön be. Csak felciccenek a válaszára, és inkább a hússal foglalkozom és úgy döntök, hogy bár baromi nehezen, de mégis színt vallok. Mi baj lehet belőle?

Nagy. Mert ennek hatására végre kinyílt a szája és hajlandó volt másfél szónál többel megtisztelni. De nem tetszett, amiket hallottam. Majdnem elfelejtem lenyelni a számban ragadt falatot, ahogy kissé összehúzott szemhéjakkal meredtem az arcába. Mint aki szoborrá dermedt, úgy hallgattam végig mély kussban, az "ez neked oké"-t pedig mintha egy buborékon keresztül hallottam volna.
Hirtelen kelek fel, a szék nyekereg a padlón, ahogy az epeízű harag rugóként lök el az eddigi kényelemből, hangos csörrenéssel landolnak az evőeszközök a tányéron, én pedig a pajzsom mögé rejtett, vegyes érzésekkel trappolok ki az étteremből. Fogalmam sincs, hogy utánam akar-e jönni, de ha ennek bármi jelét látom, csak elutasítóan emelem felé a tenyeremet ezzel jelezve, hogy rohadtul tudnám értékelni, ha békén hagyna. Az üvegablakon keresztül talán láthatja, ahogy odakint, az étteremtől pár méterre a nadrágom zsebéből előveszem a cigis dobozt és rágyújtok, miközben fel-alá járkálok. Tehát tisztázzuk: nagy kegyesen kianalizál, mint aki azt hiszi, hogy ismer, aztán közli velem, hogy amúgy nem szeret kötődni (?), és hogy nyugodjak meg, mert úgyis kedve szerint fog majd dugni fű-fával-virággal, de ne aggódjak, mert én is nyugodtan megtehetem. Hát a faszomat!
Persze, hogy nyugodtan megtehetem! Ő is nyugodtan megteheti, egy kurva szóval nem mondtam, hogy ne csinálja, én csak beismertem, hogy felbaszott a tény. Most ettől miért kell egyből azt gondolni, hogy akarok tőle valamit? Akar a halál, úgyis csak az időmet és a pénzemet rabolja, és én vagyok az idióta, amiért röhögve hagyom, hogy ezt megtegye. A picsába már Billy!
Ugyanakkor... mi van akkor, ha ez már nem én vagyok többé? Mi van akkor, hogyha a vele való találkozás és a Ryanes estéből tanultak újabb szinttel akarnak feljebb tolni azon a létrán, amin Pat magasságai felé bukdácsolok? Ettől rettegtem, ezt nem akartam, de ezt a félelmet és bizonytalanságot nem kenhetem Dakotára.
Ahogy végeztem a cigivel, a csikk a hóban végzi és egy életem, egy halálom, ledobom magamról a pajzsot, csak hogy véletlenül se gondolja, hogy ezek után megpróbálom átbaszni. És ahogy közeledek vissza, egyre erősebben érezhet mindent, amin átmegyek.
Vágyat. A haragomat. Némi félelmet és bizonytalanságot. Na és persze, az őszinteségemet.
- Miért akartál találkozni? - ezzel a kérdéssel húzom magam alá a széket, félretolom a tányért és összekulcsolt kezekkel feltámaszkodom az asztalra - Vagy ez olyan, hogy ma épp hozzám volt kedved, és ezért képes voltál hat órát autózni?
Nem vagyok követelőző, csupán ha már brutális őszinteséget akart, akkor fogadja is el, ha némileg indulatosan megkapja. Ha válaszolni is akar, nem hagyom, először én mondom végig a saját mondókámat.
- Mert analizálhatsz engem, ahogyan csak szeretnél, de szerintem nem csak az én készülékemben van a hiba. És nagyon kedves tőled, hogy nem akarsz lekorlátozni, de nem tudom, hogy mikor mondtam azt, hogy én le akarlak. Azt csinálsz, amit akarsz. Csak éppen belefutni nem volt kellemes abba, aki előző este éppen téged kefélt.
Azt a nagyjából fél korsó sört, amim még volt, húzóra ittam ki és az üveget felemelve jeleztem a pincérnek, hogy ebből válóper lesz, vagy talán még abortusz is, szóval szükségem van még egy kis üzemanyagra. Felsóhajtok.
- Megmondtam, amit megmondtam, volt választásod, elhúzhattál volna a picsába, de te maradtál és még a kurva telefon mellől sem lógtál meg. És nem tudom, hogy a "tetszel nekem, Dakota" melyik részéből nem egyértelmű, hogy nyilván nem fogok ezek miatt tapsolni, de attól még zavarhat, nem? Vagy már azt sem? Nem dőltem a kardomba miatta, amint látod, eddig is remekül és őszintén jól tudtam érezni magam veled és csak húztam az agyad, amit ne mondd, hogy nem élveztél!
Mert tudom, hogy élvezte, ahogyan azt is tudom, hogy ennél még jóval többre is vágyott.
- És azt is megmondtam, hogy nem akarom megváltani a világodat, mert nem is, de ha már magad szerint ilyen "elcseszett" vagy, akkor kérdezd meg magadtól, hogy miért csinálod ezt. - ezt, minket, az egészet - Szóval... miért is akartál találkozni?
Még csak nem is én álltam elő az ötlettel, szóval ezt legalább nem kenhette rám. Annak ellenére sem, hogy megtehettem volna, ha olyan kibaszottul birtokolni akarnám, hogy a Vörös Hold után addig hívogatom, amíg fel nem veszi, hogy számonkérjem viselt dolgaiért. Megtörtént? Nem. Nem tudom, milyen választól hogyan érezném magam a továbbiakban, de most eléggé megkönnyebbültem, hogy ezt kiadhattam magamból.

Sikeresen legyilkoltam a hangulatot, amit utána Henry már nem tudott visszacsinálni, mert nem talált bennem partnerre hozzá. És akkor még a villával is megtámadtam, amire lássuk be, teljesen jogosan követelt választ. Egy kicsit összehúztam magam, ahogy leesett, hogy hogyan reagáltam hirtelen.
- Én husim - mondtam, és kicsit tényleg szégyelltem a reakcióm. - Bocsi - pillantottam fel és bár ezek után esélyesen meg se próbált volna bármimhez is hozzáérni, ha mégis így tett volna, hasonló reakciót se kap.
A továbbiak se alakulnak jobban, mert ahogy ő színt vall, úgy én is megmondom a magamét az eddigiek alapján. És az "eddigiek" nem csak rá vonatkoztak, hanem az egész tyúkszaros életemre. Meg arra, hogy isten igazából nem ismertük egymást, szóval... ja.
Nem tudom, mire számítottam, mit fog reagálni, de azt hiszem, a hirtelen felpattanás valahol a harmadik-negyedik helyen szerepelt nálam. Csak egy kicsit feszültem meg, egy kicsit markoltam erősebben a kést, egy kicsit hegyeződtem ki jobban minden rezdülésére - és nem azért, mert megint annyira kívántam éppen.
Ahogy kicsörtetett, feloldódott bennem a hirtelen jött feszültség, és leeresztettem. Az asztalra könyököltem és előre hajolva megtámasztottam a homlokom. Megfordult a fejemben, hogy én már pedig kényelmesen folytatom az evést, de a gyomrom tűhegynyire zsugorodott.
Megint megcsináltam. Felbasztam egy hímet, elrontottam a hangulatát, ahelyett, hogy szépen, okosan hálás lettem volna mindenért, amit elém pakolt. Szóval most dühös, és ha az egésznek az lesz a vége, hogy elrángat és megtép, akkor azt csak magamnak köszönhetem. Mélyeket és egyenletesen lélegezve próbáltam nyugodt maradni.
Felemeltem a fejem, körbe néztem. Itt bent nem fog hozzám nyúlni, túl sok az ember, és talán még van időm menekülni. Ha elég gyors vagyok, kiérek a kocsihoz és elhajtok, mielőtt visszajönne.
Riadt nyúlra hajazó terepfelmérésem közben megláttam, ahogy nekem háttal odakint dohányzott. Eszembe jutottak a falkaellenes dolgok, az apróságok, az, ahogy eddig hozzám ért, szinte éreztem a mohó szorításokat, a forró cirógatásokat, mindet, amit adott. Követelte, amit egyébként is adtam, méghozzá úgy, hogy eszemet vesztettem tőle.
Egyszer se bántott. Persze, mert eddig teljesen egy hullámhosszon voltunk, akkor is, ha épp valamivel felbosszantottam. És most láthatta, mire fizet be velem, ami nyilván már nem teszik. Senkinek se tetszene. Bár tök mindegy.
Abbahagytam a kezem tördelését. Azt se vettem észre, mikor kezdtem el. Csak figyeltem a hátát, ahogy mozdult és mozgott, közben pedig nem tudtam, mi lenne a jobb-okosabb. Mivel rontok még többet, mivel járok még rosszabbul.
Itt voltam Fairbanksben, a falka - az ő - területén. Semmi esélyem nem volt. Igazán elkezdhetnék végre előre gondolkodni, nem csak ilyen buta impulzivitással mindenbe fejest ugrani.
Túl sokat tipródtam - elindult vissza, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Vettem pár mély lélegzetet, és igyekeztem felkészülni arra, hogy most szépen megkapom a magamét. Előbb verbálisan, aztán majd biztos másképp is. Én és a nagy szám...
Az se nyugtatott meg, hogy a farkasom semmi veszélyt nem jelzett. Hormontúltengéses szuka, honnan is tudhatná, nem igaz?
Éreztem, ahogy szabadon engedett energiái a pajzsomnak feszültek, de nekem eszembe se volt leengedni a sajátomat. Minek? Az ölembe ejtettem mindkét kezem, így az asztal mögé rejthettem, ahogy egyikkel a másiba kapaszkodtam, anélkül, hogy Henry tudomást szerezhetett volna róla. Igyekeztem életem pókerarcát nyújtani. Ha totálisan elbasztam és a nyakamba borul a szar, akkor is legalább gyorsan végzünk, még ha fájdalmasan is. Ezzel nyugtattam magam.
A kérdésére nem számítottam, mert hát... minek érdekelte volna? De kinyitni sincs időm a számat, mert folytatja, pont mint legutóbb, amikor a parkolóban rám zúdított mindent. Ott nem féltem tőle, mert az teljesen más helyzet volt, és nem véleménnyel, határokkal vagy mikkel basztam fel, hanem szimplán azzal, hogy az éjszaka közepén oda rángattam. Bárki zabos lett volna. Most valamibe nagyon beletenyereltem, az arcára volt írva, aztán még a szavaival is tudatta.
Közben meg a nőstény finoman noszogatva kérlelt, hogy nyissak végre a pajzson. Az első néhány mondat után óvatosan engedtem neki. Csípős haragjától szúrt a gyomrom, a bizonytalansága viszont kioldotta a vállamból a feszültséget. A szikrányi félelemre árnyalatnyival nagyobbra nyílt a szemem, a görcs enyhült. A nőstény energiái úgy lengtek körbe, mint egy puha takaró, biztos egyenletességgel hullámoztak, és ódzkodás vagy félszegség nélkül üdvözölték a hímét, ha már egész eddig erre várt.
Már nem szorongattam a saját kezem.
És értettem Henryt. Legalábbis úgy gondoltam. Azért miután újból nekem szegezte a kérdést, ittam még egy kis sört a válasz előtt. Szükségem volt rá, ekkora hullámvasút után, és örültem, hogy végre kiverekedem magam a saját fejemből, ahova totál váratlanul zuhantam. Legalábbis a kellemetlen részébe.
A kezeim ismét az asztallap fölött voltak, és megint megpiszkáltam a maci fülét, mintha valami kabala lenne. A gondoltara kicsit elmosolyodtam, aztán Henryre néztem.
- Kedvellek - mondtam nyílegyenesen, teljesen őszintén, ezzel pedig azt hiszem a legtömörebben és legpontosabban adtam meg a választ.
Arra, hogy miért kértem találkozót, miért voltam hajlandó ennyit vezetni - bár ez egyébként sem fáradtság, szerettem a hosszú utakat -, miért fogadtam el a telefont, maradtam vele a parkolóban az O'Connor'snál és itt is. Ezért engedtem a farkasnak, engedtem le a pajzsom és maradtam a seggemen minden berögződés ellenére.
- Jól érzem magam veled - folytattam a szemébe nézve. - De korábban nem voltam ilyen helyzetben, mint most veled, és nem csak a mára értem, hanem úgy összességében. Vagy ha valami hajazott erre, ott mindig jöttek az elvárások, akkor is, ha előzőleg szó se volt róluk. - Elhúztam a számat. - Addig mindenki vígan belemegy mindenbe, amíg azt hiszi, úgyis az és úgy lesz, amit és ahogy ő akarja, hiába szólok előre. - Felhúztam kicsit a vállam. - Ne haragudj, hogy belőlük indultam ki. Nem ismerlek még annyira, és megijedtem - ismertem be, mert ha már őszinteséget vártam, úgy volt fair, hogy azt adjak. - És persze, hogy zavarhat, de tudod, szükségtelen. Ha szólsz, veled is szívesen bármikor biliárdozok - néztem rá ártatlanul, mintha a játék lett volna a probléma abban, amit Ryannel műveltünk, és reméltem, hogy egy kicsit... ha nem is tudom visszabillenteni a dolgokat, de legalább afelé tekerhetem a kormányt.

I'm not wasting your time, I'm not playing no games

A magam nyers stílusában nyíltam meg neki, magyaráztam a bizonyítványomat és adtam elő a lehető legpontosabban, hogy mit érzek pontosan és hogy miről mit gondolok. Próbálom kibogozni, az érzéseiből ki- vagy az arcáról leolvasni, hogy mit szól ehhez a "csomaghoz". És az egész fellépésemet csak megnehezítette és kicsit szomorkássá tette, ahogy érzékelem, hogy miközben mi itt fesztiválozunk, a farkasaink pontosan azt teszik, amit nekünk is kellene. Ők nem szaroznak, csak mi, emberek komplikálunk túl mindent. Az persze "pozitív" volt, hogy a mondókám elején igenis éreztem rajta a feszültséget, mert így legalább elkönyvelhettem talán azt, hogy nem csak szimplán hülyét csinálok magamból ezzel az egésszel. Hogy talán valahol neki is "fontos".
Fúú. Levegő kifúj, belőlem is kifogyott a szufla, de szerencsére megérkezik a sörutánpótlás, egyből bele is kapaszkodom a korsóba, mintha csak az tartana életben. Nem zárom vissza a pajzsomat, nyitott könyv vagyok, ezek után nem hiszem, hogy van bármi rejtegetni valóm. Így akár az ideges izgatottságomat is megérezheti megszólalása előtt.
Azt mondja kedvel és hogy jól érzi magát velem. Teljesen ledöbbentem egy pár pillanatra, de megkönnyebbülten ciccenek fel, miután leesett a tantusz. Haloványan mosolyodom el, ahogy hallgatom, még a szám szélét is megnyalom egyszer. A végére már nyoma sincs az érzéseim közt sem a haragnak, meg igazából semmi másnak a megkönnyebbülést és az örömöt leszámítva. Mert azt mondta, amit hallani akartam, mert gyakorlatilag leírta azt, amit érzek. Ebben most ketten vagyunk benne, Dakota. Nincs szükségem arra, hogy vádakoskodjak, hogy akármilyen elvárást elkezdjek felsorolni, mert egész egyszerűen nincs a zsebemben semmi ilyesmi. Zárt szájjal hümmögök fel egyszer majd még egyszer. Aztán megcsóválom a fejem, az alsó ajkamba harapok és ahogy a parkolóban sem, így most sem érdekelt, hogy vannak körülöttünk. Felkelek az székről, egy nagy lépéssel megkerülöm az asztalt és megragadom Dakota egyik csuklóját, és már abban a pillanatban, ahogy a bőréhez hozzáérek tudom, hogy hagyni fogja, hogy felhúzzam a székről, hogy a másik kezemmel átfogjam a derekát és megcsókoljam úgy, ahogy mindig is szoktam. A Kölyöktől elvárható heves lendülettel, a farkasommal, a saját magam kedvelésével, olyan idegtépő csábítással, amivel korábban a mosdóba kergettem.
- Én is kedvellek.
Halkan szólalok meg, amikor elhúzódom tőle, és csibészes mosollyal gyorsan derekán lévő kezem ujjaival megszorítom kissé a bőrét. Csak ahogy szoktuk. Ezt fontosnak tartottam elismételni, hiszen szerintem ez már egy upgrade a tetszéssel szemben, szóval tudjuk akkor, hányadán állunk. És csak ezután ülök vissza a helyemre. Remélem, hogy legközelebb már csak akkor fogok felkelni, ha slozira kell mennem vagy ha leléptünk.
- Szeretném, ha tudnád, hogy nekem is te vagy az "első", szóval ne haragudj, de fogalmam sincs mit csinálok. - elnevetem magam, és újra enni kezdek. Nem zavartatom magam, nincs miért, nem tehetek róla, minden egyes szavával boldoggá tett még akkor is, ha ez neki trauma.
- Nekem nincsenek elvárásaim senkivel szemben, még saját magammal sem. Jó, mondjuk leszámítva az olyan alap dolgokat, hogy hívj már fel, ha tíz órát késel, meg mondjuk egy globális életveszély-helyzet után, de ez nem hiszem, hogy akkora tragédia.
Muszáj vagyok ezt is felemlegetni és cukkolni vele, de kétlem, hogy ezzel megint bombát robbantanék. Hiszen ezen már túl vagyunk, ugye? Remélem, hogy megértette, hogy nem azért üzentem tizekétszer, mert egy egomán, birtokló, előírásozó fasz vagyok, hanem mert féltem, hogy esetleg a saját vérében fekszik valahol.
- És mi ketten... te meg én... - mutogatok rá a késsel, aztán magamra - Soha nem fogunk biliárdozni.
Elnevetem magam, és basszus, ezen a ponton már nem is az fáj, ami történt, hanem az, amit itt lenyomtunk annak hatására.
- Szerintem... az lesz a legjobb, ha megbeszéljük, hogy nem beszélünk meg semmit. Legfeljebb, ha valami változik. - ez korrekt, nem? - És ha bárhol Alaszkában, Chicagóban vagy Új-Mexikóban járnál, kérdezz meg mindenkit, hogy van-e Henry McCarty nevű ismerősük, aki legalább egyszer felbaszta őket.
Nevetek. Szerintem kezdek beállni az adrenalintól, mert ebben a szent percben képtelen vagyok elképzelni, hogy mással is elő fog fordulni vagy hogy elhagyná Alaszkát. Nyilván, bilibe lóg a kezem, de most jól esik kiélvezni a könnyedséget, azt, hogy ebben is hasonlítunk. Egyébként is, nekem mára még terveim voltak, amiket a világért sem akartam átszervezni, épp ezért is hívtam kettőre, hogy legyen időnk mindenre.

Miközben hallgattam és nyitottam a pajzsomon, megnyugodtam. Amiatt, amiket mondott, ahogy mondta, hogy engedte érezni mindazt, ami benne lezajlott, és a farkasaink egyértelmű viselkedése miatt is. Elhittem a nősténynek, hogy rendben van minden. És elhittem Henrynek is, amiket mondott, nem szakítottam meg, szúrtam közbe szkeptikus ciccentést.
Hagytam neki annyi szusszanást, hogy igyon, én macit buzeráltam, majd előadtam a magam oldalát. Talán sokkal bátrabban, mint ahogy azt egyáltalán én vártam volna magamtól. Nem tartottam a reakciójától, de figyeltem minden rezdülését. A döbbenete mosolyt csalt az arcomra, majdnem felnevettem: az oké és egyértelmű, hogy majd megveszek, úgy kívánom, mert hát csak tessék ránézni! De az, hogy mellé kedvelhetem is... nem gondoltam, hogy meglepi, szerintem eléggé jól tudtam érezni és elengedni magam vele.
Az öröme, a megkönnyebbülése mind ott hever előttem, abszolút nyitott könyv, és ez amennyire ijesztő, annyira izgalmas. Szusszantam egyet és én is teljesen leengedtem. A tükörképe is lehettem volna a megkönnyebbülésemmel, az örömmel, amit a felőle érkező energiák miatt éreztem. Talán tényleg megért.
A fejét csóválja, a szájára harap - megint -, én pedig újra érzem várakozást, bár még nem tudom pontosan, hogy mire, csak azt, hogy jönni fog. És felcsillant a szemem, amikor felkelt, hogy megkerülje az asztalt. Le se szartam, hogy jószerével minden asztal foglalt volt, ahogy a bőre végre az enyémhez ért, energiáim felszikráztak, és eskü, ha itt most nem felállít ültömből, hanem az asztalra vágott volna, hogy megdugjon, legfeljebb nevetek: a hátamra felkent ebéddel.
Egészen másfajta feszültség cikázott végig rajtam, mint amikor kiment cigizni. Halkan, fojtottan nyögtem bele a csókba, amit már jóval a mosdóba rohanás előtt akartam. Totál megérte rá várni! Ő derekamat karolja, az én szabad kezem azonnal a tarkójára talált, és úgy simultam hozzá, mintha ez lenne a világon a legegyértelműbb.
- Kicsit sajnálom, hogy nem jöttél utánam a mosdóba - súgtam, mert na... nem kellett mindenkinek tudnia. Plusz mert a csókja mintha a szavakat is kihúzta volna belőlem.
Amikor közli, hogy ő is kedvel bután boldog mosolyra szaladt a szám, és ahogy rám markolt, úgy túrtam bele ujjaimmal hátul a hajába. Minden mozdulatára volt ösztönös válaszom, ahogy neki is.
Miután mindketten visszaültünk, néhányan a közeli asztaloktól felénk fordultak, amolyan mindent-tudó mosollyal, én meg majdnem a képükbe röhögtem, mert kurvára semmi sejtelmük. Ha közölném velük, hogy a bennem élő farkas épp teszi magát a rendőrúrban élő farkasnak, rám hívják a mentőket.
Helyette azon nevettem fel, amit Billy mondott.
- Remek, minden siker sztori így kezdődik - ráztam a fejem, konstatálva, hogy kurvára gőzünk sincs arról, mit művelünk.
Ittam pár kortyot és visszatértem a pástétomhoz, az eredeti étvágyammal, meg a feneketlen bendőmmel.
- Azt amúgy full átaludtam. Rohadt kényelmes a Hilton - vallottam be töredelmesen. - De jogos, mondjuk remélem, hogy mostanában nem kell ilyen miatt írni-hívni.
Jó hát én az üzenetekből tudtam, hogy ő jól van, vagy legalábbis tud kommunikálni, az meg, hogy fordítva teszem azt aggódhatott... Meg se fordult a fejemben. Miért fordult volna? Nem szoktak értem aggódni, mert nem voltak, akiknek hiányozzak. Akinek mégis, attól meg leléptem eddig.
Jóízű nevetést tört ki belőlem, hallva, hogy sose fogunk biliárdozni.
- Kár érte - mondtam a fejemet ingatva és arrébb tettem a kiürült tányért, majd magam elé húztam a sztroganovot. - Na mindegy, veled akkor marad a lovaglás - pillantottam felé, a tekintetemben pedig minden ígéret ott lapult. - Kibaszott jól nézel ki - idéztem részben őt korábbról most már, hogy túltettem magam remélhetőleg az összes sokkon, amit az a nap a seggéből elő tudott rántani. Finom és nőies megfogalmazással nem vesződtem, minek?
Épp nagyban tömtem magam, amikor azt fejtegette, hogy semmit sem beszélünk meg, szóval megint a plafont hívtam segítségül, ám ezúttal "köszönöm, istenem" módon. Aztán szétrágtam és lenyeltem a gigafalatot, hogy beszélni is tudjak. Jó, kinyithattam volna úgyis a szám, de nem akartam tejszínes szaftos pulykamelldarabokkal teleköpködni Billy oldalát.
- Na, akkor én vagyok a karmikus büntetésed mások felbaszásáért - nyújtottam ki rá a nyelvem hegyét. - Előre is bocsi, ha túl rossz hatással leszek rád. Meg az idegrendszeredre - Bár az előbbit lehet inkább a Teremtőjének kellett volna mondanom.

you're such a rollercoaster

Ha ez az egész nem velem történik, hanem valami elcseszett romkomban, amit Pat tett be a háttérbe főzés mellé, egészen biztosan a kanapé mögé hányok, Patricket meg kicikizem, amiért ilyenekkel égeti az agysejtjeit. De itt és most képtelen vagyok racionális maradni, ez nem egy kurva film, ez az én életem, ami már eddig is tartogatott veszélyes és kiszámíthatatlan fordulatokat, ezért igyekszem megélni minden aspektusát. Azért nevetgélek, mert ahogy Ő is teljesen leereszti a pajzsát, és egymással teljes szinkronban működik minden reakciónk, pontosan úgy, ahogyan az ágyban is, már egyszerűen hihetetlenül nevetséges. Egészen biztos, hogy nem vagyunk távoli rokonok vagy valami?
Ahogy felkelek, már minden teljesen automatikusan történik. Én megindulok, ő vár rám, nincs bénázás, nincs mellényúlás, meg töketlen szerencsétlenkedések. Megcsókolom, ő beletúr a hajamba, a cidri pedig lecsurog a gerincem mentén. Helyre állt a világ új rendje. Hjaj.
A szavaira csak nevetek, én nem sajnálom, sőt, kurva büszke vagyok magamra, amiért nem tettem meg, mert hát
- A végén még azt hinnéd, csak arra kellesz. Akkor meg ki vinne el repülni?
Pont ez volt a baj, hogy akkor semmi összebalhézásunk nem lett volna, hogyha csak arra kellene, de szerettem volna vele egészen más dolgokat is csinálni, olyasmiket, amiken jókat fogunk röhögni és közben a világ minden szarjáról meg tudunk feledkezni arra a kevés kis időre.
Nem jövök zavarba a felénk pillantó tekintetektől, hiszen győztem bassza meg! Akkor is én vagyok a legjobb csávó ebben a lebujban, ha mindenki mást összegyúrnának, és éppen meg/visszahódítottam azt a csajt, aki pepitában ugyan ilyen adottságokkal rendelkezik, csak nőben. Ez van, nyeljék be. Legalább statisztálhattak a sztoriban. Talán sikersztoriban. Mindegy.
- Jó neked. - csóválom meg a fejem arra, hogy átaludta a balhét - Itt szokás szerint kurva nagy szarban voltunk, és ahogy hallottam, lent délen is megtörtént. Ilyen még sosem volt, ezért... paráztam.
Nem akarok beszélni róla. Egyrészt, mert nincs kedvem újra lerombolni a hangulatot, másrészt ez a téma olyasmi, ami sokkal érzékenyebb számomra, mint azt elsőre hihetné, hiszen egyszer már belehaltam. Fogalmam sincs, hogy ezt valaha el fogom-e mondani neki. Talán jó lenne. Talán ez is segítene neki megérteni, hogy miért nem élem már azt az életet, amit ő még igen.
Még jó, hogy ennél aktuálisabb vizekre evezünk, mert amikor megemlíti a lovaglást, pimaszul elmosolyodom, és ahogy minden szemérem nélkül megdicsér, átjár az elégedett büszkeség.
- Tudom. - jegyzem meg minden gond nélkül - És jobban jársz, ha megbecsülöd, mert senkiért sem szoktam puccba vágni magam. Most sem tettem volna, csak hát, a csokros-sokkos haditervem része volt.
Az asztalon lévő macira sandítottam, miközben rágtam egy falatot, és sajnos az a helyzet, hogy be kell lássunk, hogy erre kurvára rábasztunk, mert összességében és a történtek fényében ez az egész szívatósdiból egy igazi randivá nőtte ki magát a nyálas vallomásokkal, egy étteremben, a kicseszett Valentin-napon. Tankönyvi példa lehetnénk, még a veszekedéssel is.
- Bocs, de nem hiszem, hogy az lennél, a karmikus büntetéseket az életemért játszott póker partyk elvesztésével, meg egy tár ezüstgolyó képében szoktam kapni. De azért elég közel jársz. - a világért sem szeretném, hogy elbizonytalanodjon vagy rosszul essen neki, hogy még nem érte el ezt a szintet. Az esély persze megvan rá, de már a gondolattól is nevetnem kell. Talán tényleg igaza van, mondjuk a múltkori összeomlásomat is lehetne karmikusnak tekinteni.
- Leszel? Mi az, hogy leszel? Már nem látod, hogy azzal vagy? - cukkolom szemét módon - De egyelőre még nincs gáz, Pat még nem kapta el érte a tökömet. Majd...
A múltkori balhé után, amikor lebaszott, csak annyit mondtam neki, hogy csak összekaptunk egy csajon. Azt a részletet elfelejtettem megemlíteni, hogy ezzel a csajjal továbbra is tartom a kapcsolatot, upsz.
- Mikor akarsz lelépni? Maradsz estére? - érdeklődtem előzékenyen, legalább is annak tettetve a a mögöttes tervezést - Kitaláltam még pár dolgot, ami szerintem móka lenne, és ezért tudni akarom, hogy mikorra időzítsük a lovaglóleckét.
Befejezem a steaket, eltolom a tányért magam elől, és sokatmondóan nézek a nőstény szemeibe, igazítok egyet a nyakkendőmön és ha már lehetőségem van rá, úgy a Holdszeművel is felé kapok, hogy mindketten érezzék a törődést.
- Desszertet?
Még egy kicsit tovább húzom, mert a múltkori alkalom után ennek a szónak egészen más jelentést adtunk, most azonban értelmezheti klasszikusan is. Vagy minkét értelemben. Vagy ahogy csak akarja.

Szerencsére - vagy inkább sajnos? - nem látok a fejébe a forgatókönyv szerinti (nem)randinkat illetően. Inkább azzal foglalkozok, ami előttem van, amit konkrétan ad és mond. Csak hagyom, hogy boldog legyek, örüljek, és mindent, ami a piszlicsáré hétköznapjaimhoz tartozik, félrepakolok.
- Á, értem, hogy szóval arra meg a repülésre kellek - bólogattam komolyan. - Helyes, nekem is kell, hogy legyen ürügyem hat órát autózni, még a végén kilométer hiányom lenne.
Ha csak ennyi lenne, az is teljesen rendben volna. Tényleg! Eddig is jól megvoltam, eztán is jól meglennék, és igazából vele is dönthettem volna így. Egyszer megvolt, köszi, szevasz. Másodjára is még foghattam arra, hogy kurva jó volt az első az alkoholköd mellett is, ezért kellett a repeta. Még némi kérdezz-felelek árán is. De ez... Erre nem volt "mentségem" az igazságon túl, és legbelül még mindig azzal nyugtattam magam, hogy csupán pár hónap. Az semmi komolynak nem elég, semmi olyannak, ami sebet ejt és heget hagy. Különben is, lehet egy-két stikli és azt mondja mégis, hogy áh, kösz nem. Szóval inkább maradok a jelenben, köszönöm, és mélyen belélegzem az illatát.
Nem tudom, hogy hiányzik-e némi arcszesz, vagy jobb, hogy nincs. Így is hat. Úgyis hatna.
Visszaültünk, felmerültek a nem-elvárások, meg a józan ész diktálta visszajelzések és a Vörös Hold. Ahogy ő, úgy én se akartam jobban belemenni. A parázása megpendít bennem egy húrt, csak épp gőzöm nem volt hirtelen, hogy milyent. Mindegy, megy félre a polcra, majd analizálom magam a hotelszobámban egy üveg tequila meg valami gagyi műsor társaságában.
- Amúgy jellemző - nevettem fel röviden és nem is kissé gunyorosan. - Amikor legutóbb itt jártam, volt Vörös Hold. Leléptem, öt évig semmi, visszajövök, újra felragyog - megráztam a fejem. - Kurva jól tudok időzíteni.
Nem teszem hozzá, hogy ha a formámat nézzük, akkor március, de talán legkésőbb április végére mindenki lehiggadhat, elhúzok. És tuti sikerül olyan helyet kifognom, ahol megint vörösbe borul, mert hát nem poén pironkodni, mint valami elbaszott szűzkurva?
Apropó pironkodás, meg kurva: megdicsértem a megjelenését, bár szerintem rég leesett neki, hogy mennyire padlót fogtam tőle. Tudja. Persze, hogy tudja. A fejemet ingattam mosolyogva, ahogy ecseteli, minek köszönhettem a megtiszteltetést.
- Rohadék - ismételtem magam, de a vigyort képtelen voltam letörölni az arcomról. - A Valentin-nap is a terv része volt, vagy az hozta magával a tervet? - kérdeztem hirtelen, mert most érdekelt, hogy a tyúk vagy a tojás volt előbb.
Túljátszva biggyesztettem le a szám arra, hogy még nem nőttem ki magam karmikus büntetéssé. De hát ami késik... Hittem a saját átkos formámban, amit játszi könnyedséggel tudtam átragasztani, ha úgy alakult. Ön- és mássors rontó voltam, ezen néhány, újból itt töltött hónap mit sem változtat. Jah, majd iszok a Chena vízéből és csodás módon "megjavulok".
- Hát, nem is tudom. Szépen felöltöztél, lovagias voltál, virágot hoztál, kétszer is kihúztál a pácból, telót kaptam - soroltam szórakozottan, de ugyanolyan cukkolási szándékkal, ahogy ő reagált a rossz hatásomra. - Lehet immunis vagy, esetleg rád fordítottan hat - húztam fel a vállam. - Azért ha este azon kapod magad, hogy az ágyad mellett térdepelve imádkozol a kisjézushoz, hogy a világ legyen szebb és békésebb hely, kérlek, szólj. Távol maradok, amíg helyre nem zökkensz - vigyorogtam rá. - Kár lenne, ha Billy Williammé válna.
Elég volt a Henry és a Billy között egyensúlyozni, harmadik névvel, megszólítással már nem akartam bíbelődni. Ezekkel se kellett volna, de amikor egyszerűen süt róla, hogy Billy, például amikor megérkezett a csokorral, akkor hótziher, hogy nem fogom Henrynek hívni még magamban sem. És ezzel az arccserélgetéssel ő még inkább tisztában volt, mint amennyire én meg tudtam figyelni.
- Ráérek holnap délutánra visszavinni a kocsit, sehova se sietek.
A lovaglólecke említésére az ölem forró lett - megint. Bazdmeg Billy! Duplán, amiért a farkasod is itt sündörög körülöttünk, és ha akarnám se tudnám tagadni, hogy ez mennyire bejön a nősténynek. Megint látni akartam, hogyan lobban ezüst a barna szempárban.
- Én egész estés programnak gondoltam a lovaglást - kezdtem teljesen hétköznapi hangszínnel, csak az energiáim parázslottak árulkodón. Imádtam rajta vele lovagolni. És azt is legalább ennyire élveztem, hogy neki is tetszett.
Befejeztem az evést, és ha most nála lettünk volna, biztosan kigombolom a nadrágom és lehúzom a cipzárt. De na, nem istállóban nevelkedtem.
- Kérek - szegtem fel kissé az állam, a desszertes kérdésre, és szemérmetlenül végiggusztáltam őt. Így értelmeztem. - Hol kaphatok?
Soha többé nem lesz csak desszert jelentése a desszertnek az ő szájából. Az előétel ugyanígy járt. A többi fogás egyelőre megmenekült, de igazából minden további nélkül végigmentem volna rajta úgy, mintha svédasztal lenne. A gondolatra, a mellé felsejlő mocskos képekre a számba haraptam, energiáim pedig árulkodóan hevültek fel. Szám lusta mosolyra húzódott - kicsit jóllakottan, kicsit még cserkészőn.
- Azt hiszem, inkább te vagy rossz hatással rám és nem fordítva.
Vagy sokkal jobban megártott az öt szűk esztendő, mint hittem.