- Jó, jó… értem. - Nevettem el magam – de lássuk be, ha mindenki igy vásárolna akkor csödbe mennének az üzletek. *Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a csőd szélére sem Én, nem pedig ez a nő nem fogja küldeni az üzleteket ha azok szép ruhákat árulnak. Még akkor is, ha valószínűleg az ízlésünk két másik irányba található. Szavai némi megnyugvást adnak, de a bocsánatkérés a lételemem. Akár van oka, akár nincs. Nem tudnám megmondani, hogy mikor kezdődött. Szerintem hamarabb tudtam bocsánatot kérni mint járni.* - Londonból érkeztem pár hete. Büntetésből. * Szögezem le. Kihallatszik belőle, hogy önként soha nem jöttem volna ide. Nem tudok elképzelni olyan esetet amiért ezt megtettem volna. Újabb szabadkozásom követően szinte madarat lehetne velem fogatni. Szemeim csillogása el is árulhatja, még akkor is ha a másiknak ez nem jelent semmit. Kivételesen az a viszkető érzés sem érdekel, amit érintése okozott. De a mondandója végére a mosolyom lehervad és egy nagy sóhajjal pillantok a szemeibe.* - Rájöttem. Te vagy az első aki elfogadja a kézfogásom. Még a közért eladója is úgy nézett rám, mint aki szellemet lát. Arról nem is beszélve, hogy akármerre megyek bizsergek és szívem szerint visszabújnék a csigaházamba. Minden esetre köszönöm szépen a figyelmeztetést. – Menet közben észre sem vettem, hogy önkéntelen vakarni kezdtem. Hogy leküzdjem a késztetést ökölbe szorítva vájtam a körmeim a tenyerembe.* - Naná… - mosolygok ismét és igyekszem elterelni a figyelmem minden csúnya gondolatomról mert bizony Artemis szavai nem épp Hamupipőke történetét juttatták eszembe. Ha nem Ő indult meg elsőnek akkor megindultam Én. Egyenlőre még nem akartam leválni így mentem mellette hátha meglátott valamit amit megnézne közelebbről. Közben pedig a tekintetem ide-oda járt a kínálaton. * - Neked hogy sikerült túl lépni a kezdeti nehézségeken? Úgy néznek rám bizonyos helyeken mintha csak egy letörölni való porszem lennék. Pedig… még azt se mondhatom, hogy a bátyám vagy az anyám miatt mert odáig el sem jutunk, hogy bemutatkozhassak. Most kérdezném, hogy itt mindenki ilyen ellenséges-e de Te sem voltál az, és a főbérlőm sem. Szóval…. – vontam meg a vállam miközben végig simítottam egy sálat. Kellemes, selymes… de hát a melegség az távol ál ettől a darabtól. De, illene a ruhához…..
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Gondolhatod, mennyire sikerül betartanom...! - Hangosabb szusszanás közepette, kiszélesedő mosollyal ingatom meg a fejemet válaszára. Nekem nem kell bemutatni, hogy működik a kapitalizmus, ott voltam, mikor a legelső pláza megnyílt Amerikában. - Oh, szóval London! Hát az... elég messze van. - Magam is a szigetországból származom, de ezt mégsem mondhattam neki, ráadásul, egy teljesen más kor szülöttje vagyok, mint ő. - Ne vedd tolakodásnak, de mégis miféle büntetés költöztet a világ túlfelére? - Firtatom, legfeljebb nem válaszol a kérdésre, ha túlságosan mélyre találok be vele. Elvégre nem vagyok én senkije, hogy beszámolással tartozzon felém, egészen egyszerűen felébred bennem valamiféle finom aggodalom és vele a törődés a lány irányt. Mit keres Fairbanksben? Vajon teljesen egyedül van? Bajba keveredett? További szavai nyomán sem múlik ez az érzés, kicsit összefüggéstelen nekem mindenféle háttérinformáció nélkül mindaz, amit megoszt, de... nem, nem tűnik zavarodottnak. Elveszett, talán. Idegen neki a közeg, de ez ilyenkor normális, azt hiszem. - Ez egy kis város itteni viszonylatban, csak adj időt nekik és magadnak is. Idővel megtalálod a magad helyeit és embereit benne, biztos vagyok! - Tapasztalatból beszélek, érezni felőlem, hogy nem süket duma csupán, elpuffogtatott üres frázis a szavam. Hangomnak tónusa őszintén biztató, ahogy kék tekintetemmel Nayarát fürkészem pár másodperc erejéig, majd felvetem, nézzünk be az üzletbe. Egyébként is bementem volna körülnézni a kínálat között, s nincsen ellenemre a társaság, így nem teher a fiatal leányzó mellettem, ahogy bevetjük magunkat a fogassorok közé. - Egy kicsit konzervatív a közeg, az már igaz... - Szélesedik meg kissé a nevetős egyetértés közepette mosolyom, s fejemet a halványkék ruháról felé fordítom: - Miért kik ők valami politikusok? - Kétlem mondjuk, hogy errefelé sok brit politikust ismerne az átlag polgár, így ettől igazán nem kellene tartania. - Nekem egyébként az segített, hogy igyekeztem... felülemelkedni a hely egyszerűségén. Addig mentem, míg megtaláltam azt, amivel szívesen foglalkozom és bár a Country Club nem a Ritz, de rengeteg energiám van benne, amit ők is elismernek. Errefelé azt vettem észre, ebből értenek inkább, a kemény munkából és, hogy mit tettél le nap végén az asztalra, nem abból, ki vagy és honnét jöttél. - Ereszkednek meg vállaim kissé, mosolyom kedves szelídséggel ül meg vonásaimon, ahogy kissé elmerengek. Tekintetem is mintha nem itt járna, csak kisebb szünet után szólalok meg, realizálva a Nayara kezében tartott sál színét. - Menne a piros ruhához. - Bukik ki belőlem kedvesen.
Mikor őszinteségre neveltek – bármilyen abszurdan is hangozzon -, nem hiszem, hogy erre gondolt édesapám. De egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy lenne bármi oka annak, hogy ne válaszoljak Artemis kérdésére. - Arra még nem jöttem rá. De édesapám szerint jót fog tenni ha itt megfagyok. „ Nem vagy elég agresszív Aya. Mozdulj ki! Védd meg magad! Menj hozzá Kerianhoz! Légy alázatos Nayara!” – utánoztam apám mély hangját melyből sugárzott a kétségbeesés minden egyes alkalommal. – Nos, ezeknek nem tettem eleget és nem csak azért, mert néha tök ellentétes információkat adott. Hanem azért, mert…. mert…. nem tudom. Próbáltam, de nem ment. Egyedül a házasságra van mentségem, de ettől még az volt az utolsó csepp apám poharában. Apám ideküld mindenkit amikor már teher számára. *Némi harag, keserűség van szavaim mögött. De még mielőtt azthinné, bárki is, hogy tiszteletlen vagyok, nem. Szeretem az Apámat még akkoris, ha vannak dolgok amiket sose tudtam megbocsájtani Neki. Szavaim elárulják, hogy ettől jobban egyedül márcsak akkor lehetnék ha én sem lennék magammal. Azonban semmi baj nincs velem, leszámítva, hogy nem feleltem meg úgy nagyjából semmilyen elvárásnak. A nő szavai megnyugtatnak. Bár még nem látom a fényt az alagút végén de legalább elhiszem, hogy van vége. A kérdés csak az, hogy meddig tart ki ez a helyzet. - Te miért jöttél pont ide? * Eddig elhangzottak alapján tiszta sor, hogy nem ide született. De tény és való, hogy jobban eltudnám képzelni Artemist egy nyüzsgő kavalkád királynőjeként mintsem egy poros kisváros tagjaként.* - Dehogy. A bátyámat is ide száműzték. Ő pont az ellentétem. Balhésabb, azonban még nem találkoztam nála nagyobb szívű emberrel. – jó, lehet, hogy csak a testvéri szeretet beszél belőlem. - Tíz éve eltűnt. Anyámat pedig már csak… urnába hozták haza.Pedig csak pár napot volt itt. – vontam meg a válam. – mondtam, hogy Apám mindenkit ide küld, akitől megakar szabadulni. – Vállvonásom pusztán csak pót cselekvés. Nagyon hiányoznak. Nem tudok olyat mondani, amit nem tennék meg azért, hogy a bátyám visszakapjam. Az ördögnek is eladnám a lelkem. De ha Artemis figyel akkor láthatja, érezheti még úgyis, hogy látszólag nem esik nehezemre beszélni róluk. Az űr… Észreveszem a nő változását amire összevonom a szemöldököm és bár tudom, hogy az ember gyermeke nem mindig ilyen nyílt. Sőt… de attól még megkérdezem.* - Baj történt? * Kérdezem kissé félszegen, azonban őszinte kíváncsisággal. Meglehet, hogy sokat beszélek, hogy nem tudok megfelelő tanácsokat adni, de attól még hallgatni én is tudok és ki tudja… lehet, hogy soha nem is látjuk egymást. De legalább már tudom, hogy hova kell mennem társaságért. - Nem próbálod fel? * Intek a kék ruha felé. Ezzel egyúttal kitérési lehetőséget is nyújtva. De ha nem válaszol, nem fogom erőltetni. Mindenkinek megvannak a maga titkai. - … meg egy cipő a másik üzletben. De nem tudom… még nem döntöttem el, hogy megvegyem vagy sem.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Érdeklődve hallgatom a másik nőt, még kissé oldalt is billen fejem, homlokomon finom ráncok gyűlnek, ahogy az információmorzsák közül igyekszem összerakni a képet, ami az ittlétének konkrét okát illeti. Értem én, hogy kevesebbért is ültettek már le valakit, csak mert nem felelt meg a szülői elvárásoknak, de ez… nekem eléggé büdös. És még csak farkasérzék sem kell hozzá, hogy kiszagoljam, márpedig, ha kívülállóként ennyiből levágom én, az „egyszerű” üzletasszony, akkor… Valami szelíd, már-már elnéző mosoly költözik vonásaimra a lányt hallgatva önkéntelenül is. Mert az volt még, bármennyire tűnt felnőttnek. Egy gyerek. Akárki küldte ide egymagában, remélem most minimum eszi a kefét odahaza, hogy mégis mit tett és mi lehet Nayarával épp! - Nem is gondoltam volna, hogy a szigetországban még mindig divat az előre elrendezett házasság. – Ciccentem fejemet ingatva meg, nem róva fel neki, amit az apja kapcsán elejt megjegyzést. Minden joga megvan hozzá, hogy ekképpen érezzen és minden bizonnyal, validak is a benne levő indulatok. De jelen helyzetén aligha segítenék azzal, ha bólogatva sajnálnám… Nem, az nem vinné előre. Helyette inkább az üzletbe invitálom, egyúttal beszélgetésbe elegyedek vele, úgy érzékelve, hogy bár az előbb némileg idegenkedett érintésemtől, a társaság mégis mintha jóleső üdeséggel hatna számára. - Nos… - söpörtem pár kósza tincset a fülem mögé. – Egy ismerős végett, tulajdonképpen. A Northern Lights Country Clubnak szüksége volt némi ráncfelvarrásra néhány éve, én pedig szeretem az efféle kihívásokat. Most már az egyik legnagyobb helyi szálló ügyeit is én intézem. – Szélesedik meg a mosolyom, büszkeségem lelkes és őszinte, de nem hivalkodó. Egyszerűen csak tisztában vagyok vele, mit tettem le a képzeletbeli asztalra, mi az, amit nem vitathat el tőlem senki errefelé. Az, hogy az ismerősnek köze nem volt a klubhoz, sem pedig a hotelhez, részletkérdés jelenleg, úgy vélem. - Komolyan? És ezt csak most mondod?! Mi a neve? Lehet, még a környéken lehet valahol…! – Fordulok felé, mikor a bátyját említi. Hangszínem finoman meg is emelkedik lelkesedésem közepette, hogy a felénk forduló, rosszalló eladó-tekintet láttán kissé behúzzam a nyakamat. Csendesebbre véve a formát, hallgatom tovább, finoman megereszkedő vállakkal az édesanyját érintő hírek hallatán. - Őszinte részvétem az édesanyád miatt. Nayara. Ha csak… ha tudok segíteni a bátyádat illetően bármiben, keress nyugodtan bármelyik előbb említett helyen. – Egy apró hang bennem azt sikoltja épp, hogy nagyon nem kellene beleártanom magam a lány ügyes-bajos dolgaiba, abból számomra sosem sült még el jó, idestova másfél évszázada, ha segíteni próbáltam valakinek. Előbb-utóbb én húztam a rövidebbet, de úgy fest, nem tanulok… semmiből. Merengésemből kérdése húz vissza, a sálról a lány vonásaira emelem pillantásomat a rajtakapottak zavarával benne. - Mi? Jajj, dehogy történt baj, csak eszembe jutott, milyen volt, mikor én ide költöztem! Én is nehezen szoktam meg és sokszor úgy néztek rám, főleg a felújítások során a mesteremberek, mint valami ufóra, szóval… nem volt mindig kellemes. De ha adsz egy kis időt magadnak, az tényleg segíthet. Ha a bátyád nyomára nem is bukkansz, de előbb-utóbb megtalálod a saját társaságodat itt is, ebben biztos vagyok. – A kék ruhára vámdorol tekintetem ezt követően, hogy felnevessek némileg a sálat illető replikájára. Ó, szívem… ha már egy komplett szett van a fejedben, akkor elindultál lefelé a lejtőn és nem lesz megállj! - Nos… felpróbálni nem kerül semmibe, nem igaz? – Szélesedik mosolyom és intek is az egyik eladónak. A kirakatban levő pirosból próbálna a hölgy, ha akad méretben. Én pedig leakasztom a kéket, ne érezze Nayara azt, hogy csak ő van színpadra állítva.
- Nem divat. Szerintem valahol mélyen hitte, hogy jót tesz Nekem azzal, ha a nyakamra küldi. * Ez viszont már mentegetőzés. Nem magam hanem Apám részéről. Furcsa dolog a szeretet. Megvetem, dühös vagyok rá és vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsájtani. De attól még az Apám. Valahol, mélyen szeretem és ez csak az ilyesfajta morzsákból derül ki. Ahogy hallgatom némi irigység fog el. Na nem azért mert neki könnyű lehetett, hanem az elért sikerekért. Szerettem volna én is ilyen lenni. Sikeres. De persze vannak halva született gondolatok. Ahogy ez is az volt, csak ez kicsit később halt meg.* - A Holiday Inn Express-t? Furcsa az a hely… - de persze tévedhetek is. Ezt az egy hotelt ismerem, mert itt szálltam meg pár napra míg nem találtam meg Shane hirdetését. De ettől még nem maradt bennem kellemes érzés. De tény, sokkal jobb mint a híd alatt szóval van pozitívuma is. Nem várt fordulat számomra. Ajánlatától és kérdéseitől egy pár pillanatra lemerevedtem és nagyokat pislogva próbáltam meg felfogni, amit mond… na nem azért mert hülye vagyok. Pusztán csak… - … Köszönöm Artemis. De, nem szeretném, hogy felesleges köröket fuss. Ha élne a bátyám jelentkezett volna. Megtalálta volna a módját, hogy értesítsen állapotáról. Sosem hagyott volna cserben… az apám karmai közt. – ingattam meg a fejem keserűen. – Egyébként Dorian Thorn-nak hívták. *Múltidő. Persze, hisz az én kis naiv agyam semmi olyat nem tud elképzelni, ami távol tartotta volna Tőlem a bátyám. Egy sms, egy telefon… de nem történt. Így biztos vagyok benne, hogy meghalt. Viszont mivel elárultam a nevét így valahol mélyen, tudat alatt, a remény ott volt, hogy él. Ahogy mindenkiben ott lenne. Hisz könnyebb lenne megbocsájtani egy veszekedés után, mint soha viszont nem látni azt, akit szeretsz. Önzetlenül és minden elvárás nélkül. Az eladó nem hat meg különösebben. Ha valamit megtanított apám, akkor az az, hogy amíg van a bankszámládon elegendő pénz nem tesznek ki sehonnan. Így a tekintetét a magam részéről egy szúrós pillantással viszonoztam miközben kissé kihúztam magam. Na nem akartam én bajt, de amíg mi vagyunk a fizető vendégek addig kérem szépen had beszélgessünk. Sírva mégsem lehet ruhát vásárolni. Munka tapasztalataira a fejem ingatom meg, de persze nem vágok közbe. Mikor végzett mosolyogva pillantok rá. - Férfiak… azthiszem nem szeretik a konkurenciát pláne azt nem, ha egy nő ad utasításokat. Még akkor is ha az kérés. Néha elgondolkozom rajta, hogy miért hiszik azt, hogy mindenben jobbak a nőknél. Ez valami genetika? – nem néztem ki belőle, hogy ordibálna. Az a fajta nőnek tűnik, aki pusztán a megjelenésével és határozottságával eléri, amit szeretne. Persze valószínűleg igy sem lehetett könnyű neki. Nem nagyon kell győzködni és már magamban le is mondtam arról, hogy itt maradnak a ruhák. Artemis sem úgy tűnt, mint aki csak úgy próbálgat. * - Igen, mindig így kezdődik aztán azon kapom magam hogy a csomagtartóba pakolok befelé. * Felpróbált ruhát még csak akkor hagytam ott ha nem volt jó rám. Különben igenis megérdemeltem, ha már le vetkőztem miatta, felvettem, levettem majd vissza öltöztem. Sok felesleges „meló” ha nem akarom megvenni. Eltűnve a fülkékben kezdtem el a megszokott rutint… - Artemis… a világért sem szeretném, hogy azt hidd bármi hátsószándékom volt vagy van. De ha hallasz valami munkát akkor szólnál? * Nem, nem nála kértem munkát. Csakhogy segítsen, ha hall valamit. Nem ez volt a célom, szavaim őszinték, mozdulataim – bár nem láthatja – de feszültek lettek. Nem kértem még szívességet, soha, senkitől. De, hogy ne legyen még kellemetlenebb a helyzet gyorsan témát váltva szólaltam meg ismét miközben a ruhám igazgattam.* - Ha végeztünk elmegyünk enni? Mármint, velem tartanál? *finomítottam egy kicsit, elvégre nem ismerjük egymást. Bár tény, hogy már lassan többet tud a lelkiállapotomról mint bárki más otthon.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Ó, vagy úgy! Értőn biccentek egy aprót, szőke tincseimet fülem mögé söpörve szórakozott-suta mozdulattal, mintha csak bocsánatot kérnék szótlanul is az érdekházasságos feltételezésért. Mi másra gondolhattam volna mondjuk az alatt, hogy az apja kerít neki férjet? A mi időnkben ez még így ment, vagy legalábbis erőteljesebb volt a szavuk a témában az ősöknek. - Furcsa? Mi furcsa benne? - Nem igazán értettem, mire gondolt, de hangszínéből nem a jóféle furcsaságra tippeltem volna, ekképp önkéntelen a visszakérdezés, mi kibukik belőlem. Egy rakás munkám van benne, hogy a de Luca féle - szerintem - kriptahangulatot eltüntessem onnét, így minden őszinte visszajelzésnek örültem, ami azt illeti. Akár elárulta gondolatait, akár nem, nem változtat véleménye azon, hogy a következőkben, bátyja és édesanyja helyzetét hallva segítségemet ajánlom fel az immár teljesen biztos, hogy elveszett lánynak. Kegyetlen csak így kilökődni a nagyvilágba, teljesen magárahagyatva, én már csak tudom. Tudom, mert voltam ezen a ponton magam is, igaz, életem egy teljesen más szakaszában, mint ő. Nem kívánom senkinek az érzést. Szavai nyomán kedvem lett volna megölelni, de annak alapján, amit kézfogásom kiváltott belőle, inkább mellőztem a gesztust, csupán vállát érte tenyerem, finom simítással. - Jajj, én úgy sajnálom, Nayara! Ne haragudj, nem tudhattam... - Szabadkozom megereszkedő vállakkal, majd elveszünk a sorok között kicsit az üzletben, ám annyira mégsem, hogy hangoskodásunkat ne szúrja ki az egyik eladó. Önkéntelenül is cinkos mosoly kúszik Nayara arckifejezését látva finoman ajkaimra, finoman pirospozsgássá válik arcom, noha igaza van abban, mi vagyunk a vevők, ne tessék lesussogni bennünket, ha azt akarják, vásároljunk is valamit. - Fogalmam sincs, őszintén, de lehet az, igazad van. - Kuncogtam a pasik működését illetően. - Vagy egyszerűen csak így kompenzálnak, amiért a világot a nők működtetik. - Lehet, ők uralják, de ha mi nem találnánk ki, hova kell azt a szöget beütni és nem rágnánk a fülüket érte, akkor sose kerülne helyére semmi a büdös életben, az szinte biztos. Ezzel az örök igazsággal vetjük be magunkat a próbafülkék felé, a kék ruha hossza mondjuk nekem necces, de egy próbát mindenképpen megér, mert az árnyalata szerelem volt első látásra, akárcsak könnyed, A-vonalú szabása és a könnyű tüllrésszel fedett vállak. A próbafülkében nevemet meghallva megállok az éppen aktuális mozdulatban, de a folytatásra elmosolyodva tekintek a szomszédos fülke fala felé, ami mögött Nayara van hasonló szituációban. - Ne viccelj, ez a legkevesebb! A város főleg turizmusból és vendéglátásból él meg, így ha van valami ilyen irányultságú érdeklődésed vagy tudásod, szívesen segítek. De akár hozzám is jöhetsz, de előre szólok, nem vagyok ilyen kedves ám főnöknek! - Nevettem játékos, finom feddéssel, miközben megváltam viselt ruházatomtól és felvettem a kék csodát. Mázli, hogy az oldalán van a cipzár és nem hátul. Következő kérdésére egy pillanatnyi, meglepett szünet a válasz, legalábbis könnyedén ezt hiheti, pedig valójában csupán igyekszem végig gondolni, mi is volt még beütemezve mára. Szőke üstököm felbukkan a függönyön kívül, s kilépek a kék ruhában tündökölve immár, ha Nayara is ekképpen tett. - Sajnos vissza kell menjek a fura hotelhez ez után, de nagyon szívesen ebédelnék valamikor veled. - Őszintén ekképpen gondoltam. - Várj csak! - Ezzel visszarobogva a fülkébe táskámba túrva egy névjegyet halásztam elő, s nyújtottam oda neki. - Így mégis könnyebb lesz egyeztetni, akár ebédről, akár melóról van szó.
- Nem tudom… szép meg minden, csak… furcsa érzésem volt ott. Mintha figyelnének, vagy követnének… nem tudom megfogalmazni. Egyszerűen csak… veszélyben éreztem ott magam. * Próbálok felidézni valamit, amit éreztem, de csak a megszokott érzés volt mint otthon. Csak most erősebb. – Nem akartalak megbántani, ha ez mentség, otthon is ezt éreztem mindig. Csak abban a hotelben valahogy… erősebben. * Igyekeztem menteni a menthetőt és azt a leghatékonyabban az őszinteséggel lehet. Az, hogy selejtes vagyok nem az Ő munkáját minősíti. Érintésére egy röpke pillanatra lemerevedtem. Nem tudom mi volt furcsább… az érzés vagy a szándék. De nem most fogok ezen gondolkozni. - Hagyd csak. Nincs semmi baj… már régen volt. – vontam meg a vállaim és próbáltam mosolyogni. Egyszer biztos elmúlik a gyász. Igaz? De most még, a mosolyom csak erőltetettre sikerült. A férfiakról szóló megállapítására csak helyeslőn bólogattam. Valahogy nem igaz éreztem azt, hogy ez több szót kíván. Nem utáltam Őket, sőt.. szeretném is ha lenne kit. Csak egyszerűen ahogy Ők nem tudnak minket megfejteni úgy mi sem tudjuk Őket. Arról nem is beszélve, hogy most egy sincs a közelben, hogy megvédje magát. Még akkor is ha az hasztalan lenne. Ja igen, és a ruhák azok a csinos kis darabok amit magunké tettünk szép lassan a helyére billen. Mivel átlagos méreteim vannak, így nem kell attól tartani, hogy nem lesz jó. Bár otthon azért vettem már olyat, ami a boltból egyenesen egy szabóhoz ment. - Otthon többnyire a cég vezetésben vettem részt. De gyorsan tanulok. A mosogatás nem az asztalom, de szerintem a felszolgálás simán menne. * Hittem én. De tény, hogy baromi gyorsan tudok tanulni és nem szeretek unatkozni. Szóval bármi is legyen addig próbálom még nem sikerül. S mivel mindenki lent kezdi, így megse fordult a fejemben ettől jobb állás lehetőség. Egy sóhaj kíséretében azért reagáltam a felajánlásra is* - Gondoltam. De nem ezért. Pusztán csak… Te vagy első lélegző ember, aki normálisan bánik velem és szóba állt. Nem rontanám el…. De ha nagyon nem találok mást. Úgyis megkereslek. * Gondoltam itt arra, hogy bemegyek a klubba és valami. Valahogy az a normalitás, hogy az emberek számot cserélnek nekem teljesen kiesett, hisz eddig csak a munkák miatt történt ilyen. Így mit sem sejtve léptem ki a függöny mögül és bár csak megerősítésre vártam, de azt tudtam, hogyha most veszem fel utoljára ez a ruha akkor is haza jön velem és igen, visszafogok lépni a cipőért is. - Csinos… *mértem végig minden probléma nélkül. Tényleg jól nézett ki. Tipikusan az a nő, akire mindenki irigy lehetne vagy féltékeny. Külsőm tekintetében azonban én minden voltam csak hiú nem. Tudtam az erősségeim és teljesen jól voltam így. No meg… a szépségnek nem csak ára van. Következménye is. Csak néztem a lépteit és valaki nem felejtette el, az alapvető emberi kapcsolat tartást. Így mosolyogva vettem át… * köszönöm. Én nem tudok névjegyet adni, tekintve, hogy a régi az a cégestelefonomra szólt, és az már nincs. De mindjárt írok egy sms-t, hogy tudd én vagyok. * Egyáltalán nem éreztem kellemetlennek azt, hogy csak ilyen formán tudom viszonozni a gesztust. Bár ettől jobb napom már nem is lehetne. Csak rosszabb ne legyen mire vége lesz.* - A világért sem tartanálak fel. Én a magam részéről ezt haza viszem és azt hiszem azt a cipőt is, amit korábban láttam. Te is hozod igaz?* Vigyorodtam el és kérdeztem vissza. Még egy kicsit nézegettem magam a tükörben keresve, hogy tényleg jó-e de amit eldöntök azt nem nagyon szoktam módosítani így ha csak nem volt még valami, akkor vissza mentem a fülkébe visszaöltözni és eltenni a névjegykártyát miután gyorsan bepötyögtem a nevem az sms-be és elis küldtem Artemisnek.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Egy kissé oldalt billentettem fejemet, érdeklődő figyelemmel hallgatva a Hotellel kapcsolatos leírását. Mióta a falka nem él már ott, némileg csendesebb a közeg, nem zsizseg olyannyira energiáinktól és nem utolsó sorban a balhés hírek is elkerülik a hotel épületét, így elképzelni sem tudtam, hogy mi válthatta ki belőle ezt. Ha kiderül, hogy esetleg valamelyik biztonságis falkatag krípeskedett már megint, akkor... nagyon morcos leszek. Érintésemtől ledermed, mosolya őszintétlenné válik, túlontúl udvariassá, melyekből "előző életeim" egyikében kellően sok volt, hogy felismerjem a helyzetet, s ne firtassam tovább a dolgot, hanem menekülőt ajánljak az üzlet képében. Társalgásunk is könnyedebb irányt vesz ezzel együtt; aligha van jobb gyógyír búfelejtésre egy új ruhánál! Jelen helyzetben legalábbis. Felajánlásom őszinte mosoly keretében érkezik, hogy elmerengjek kissé az érvelésén. Végülis... lehet benne valami. Ha az ember a rokonainak vagy barátainak dolgozik, az előbb-utóbb mindig kicsit visszás, nem igaz? Érdekes, hogy ennyi idő után máris afféle barátként tekintett rám a lány, s az igazság az, hogy én sem szívesen törtem volna el ezt a törékeny, éppen csak szárba szökő biztonságot, kapaszkodót, amit jelenthetek számára az idegen közegben. - Egy vendéglátó egységhez szerencsére nem csak mosogatók és felszolgálók kellenek, a céges tapasztalat, bár nem tudom, miben utaztatok, jól jöhet bármiféle irodai munkára, amiben mélyebb tapasztalatod lehet. - Legyen szó marketingről, beszerzésről, logisztikáról... nem egy emberes meló az ilyesmi, én már csak tudom. - Esetleg próbáld meg a síparadicsomnál vagy a kikötői éttermek valamelyikénél, ott mindig akad üresedés. - Adtam tippet is, ha már én lettem a másodlagos opció nála. - Köszönöm. - Söpörtem fülem mögé pár szőke tincset elejtett megjegyzésére. - A tied elég merész az én ízlésemnek, de neked csodásan áll! - Vallottam meg immáron, kiszélesedő mosollyal, hogy a névjegyet is átnyújtsam egyúttal neki, mintha mi se lenne természetesebb. Tulajdonképpen az is volt. - Oké, elmentem a számodat. És nyugodtan ugorj be bármikor a Clubba, ha mást nem, azért, hogy elmeséld, milyen állást sikerült megcsípned végül! - Őszintén kívántam, hogy ekképpen legyen és elkezdje szép lassan megvetni a lábát a városban. Ha értelmet tud találni errefelé a mindennapjainak, már talán kevéssé fogja borúsan látni a helyzetét, mint azt elsőre tette. - Bölcs döntés. - Nevettem fel a cipővásárlás hírére, hogy aprót biccentsek a kérdésére, cinkosan állva pillantását pár másodpercig. Hát lehetne itt hagynom? Ugye, hogy nem...! - Ebben a szellemiségben öltözöm vissza, s miután a telefonszámát és ígéretét vettem Nayarának, hogy beszámol majd, mi újság vele, kezemben egy újabb papírzacsival gazdagodva hagyom el az üzletet, odakint köszönve el a lánytól.
Egy újabb iránymutatás érkezett és a lelkem mélyén valahogy jobban feküdt mint a könyvkiadó amit Shane ajánlott. Nem mondom, hogy az ember lelkének nem tesz jót az ilyesfajta munka, pláne ha annyit szeret olvasni mint Én. De ha már új életet kell kezdenem akkor valami nyüzsisebbre vágynék. Valami olyanra, ami… megmozgat. Elvégre… ha elhasalok, itt aztán senkinek nem kell szégyenkeznie miattam. Pláne nem kell hallgatnom éveken keresztül, mint a befektetők elvesztését amit okoztam első alkalommal. De a mély víznek ára van… * - Hivatalosan építési telkek beszerzésével, épületek tervezésével foglalkozott apám… Én meg azzal amit épp mondott. Kerestem már embereket, befektetőket, vezettem le tárgyalást, a napi teendőit apámnak és persze ha villogni akart akkor én elégítettem ki minden vágyaikat. * el sem jut a tudatomig, hogy ez mennyire furán hangzik, de nem kell rosszra gondolni, csak apám mindig megakarta mutatni, hogy milyen kezes bárány lánya van. Kávét szolgál, ebédethoz és persze olykor a tudásom is szerette megmutatni a legváratlanabb helyzetekben. De persze utóbbi nem mindig sült el jól, ha épp nem osztottam az Ő véleményét. - Mindenképp. – erősítettem meg, bár kérdés, hogy magamnak vagy inkább neki. Valahogy nem akartam, hogy véget érjen. Jó volt végre normálisnak érezni maga. Vajon a papa büszke lenne rám? Fészkelődik egyből a gondolat a fejembe, ahogy a kasszánál állunk a csendben. Kint őszinte mosollyal búcsúztam el Artemistől és én a cipő bolt felé vettem az irányt, aztán meg majd haza. De minden esetre még ha az nem is kézzel fogható, úgy érzem, hogy nyertem valamit. Sokkal jobb a kedvem és kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Persze tudom, hogy rosszul is elsülhetett volna. De nem hagytam, hogy a rossz gondolatok visszafészkeljék magukat a fejembe. Most nem… majd holnap ráérnek. A mai nap az enyém... még akkoris, ha ehez egy idegen nő segítsége kellett. Egyszer majd meghálálom neki valahogy.
//Énis nagyon szépen köszönöm. És a türelmet is Ayahoz. :* //
Kezdőlap
//
