Pár napja voltam még csak a városban, de már most is rendesen felfordult az életem. Nem mondom, hogy rossz értelemben, de még inkább összezavarodtam. Először itt volt ez a város, ami egyik helyhez se ért fel, ahol eddig jártam. Mindegyik város másabb, de nem csak a kultúrák miatt, vagy az ott élők miatt, hanem mindegyik helyek van valami egyedi kisugárzása. Fairbanks pontosan azt tette, amit soha se gondoltam volna. Egyszerűen összezavart és még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mit kellene tennem. Szinte hallottam azt, ahogyan a percek telnek, majd pedig minden egyes óra vészjóslóan csengett a fülemben, amikor megszólalt egy-egy óra. Minél több időt töltök itt, annál nagyobb bajba keveredhetek. Talán most kellene elmennem, de nem megy. Itt van Elvis, illetve Blake is. Nem gondoltam volna azt, hogy bárkivel is fogok találkozni, talán csak mélyen legbelül reménykedtem ebben, de még most is hihetetlennek tűnt. Szép lassan kezdtem kiismerni a várost is, ami kicsit jó érzéssel töltött el a nagy zűrzavarban. Szerintem ekkora káosz még soha nem uralkodott az elmémben, mint most. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, ezért is határoztam el azt, hogy bejövök a városba és körbenézek Bentley Mall bevásárlóközpontban. Eleinte csak lézengtem a folyóson, hiszen a gondolataim jobban lekötöttek, mint a kirakatok. Mosolyogva figyeltem az embereket, illetve a gyerekeket, majd az egyik kirakat előtt hosszabb ideig időztem el. Muszáj kicsit kikapcsolnom ezt a káoszt, így beléptem az ajtón, majd pedig hamarosan elvesztem a ruhák között. Sok ruhát megnéztem, felpróbáltam, de végül csak egy ruhadarabbot vettem meg. Pontosan azt, amivel annyi ideig szemeztem már kint is. Sietve hagyom el az üzletet, majd pedig üres pad után kezdek kutakodni. Szerencsére hamarosan találk is egyet. Pulóvert sietve szedem ki a szatyorból, majd pedig letépem az árcédulát, s nem sokkal később már elkezdek belebújni. Nem gondoltam volna, hogy itt ennyire hideg lesz, de az se kizárt, hogy ma már azért fázok ennyire, mert az elmúlt napokban szinte alig aludtam.
Havanna piacterét elborította tömeg és a kerítésnek összetolt banános ládák, amiken élénkpiros, mélykék és hófehér színű feliratok hirdették a szabadság eszméjét. A hit és vallás szabadságáét, aminek abban az időben Kuba eléggé híján volt. Ifjú és idős szórólapozók jártak-keltek a szónoklatokat hallgató tömeg szélén, osztogatva a röplapokat. Az aktivisták tele voltak ötletekkel és túl nagy erőt képviseltek, túl nagy tömeget mozgattak meg ahhoz, hogy csak úgy be lehessen tiltani az egészet. A nagy megmozduláson kis gyermekek is részt vettek vagy legalábbis ott voltak, hogy kiskoruktól fogva magukba szívják az emberi lét alapjainak szabadságáért vívott harc szellemét. A 30-as éveiben járó szerszámkereskedő harsányan hangoztatta a különböző vallások elfogadását és a lehetőségeket, amikért már több száz évvel ezelőtt is folytak harcok, de úgy látszik, az emberiség időnként elfelejti ezeket. A papa beszédét tátott szájjal hallgatta a kis Alvarez. Mindig lenyűgözte ez a meggyőződés, magabiztosság és a beszédkészség. A következő szónokot már nem várta meg. Nyüzsögnie kellett, hisz végülis csak egy kisgyerek volt. Elindult a tömegben szétnézni és osztani néhány szórólapot. A 2 éves kistestvérét őrző anyjával együtt ők is masszívan el voltak halmozva a szabadság vonzó eszméjével és lángolt bennük a hit. Ahogy a távolabb álló nézelődőket próbálta megkeresni, a korához képest igencsak önálló Duane meglátott egy egyszerű öltözetű leányzót, ártatlan és segélykérő szemekkel. A két smaragdszínű íriszről úgy érezte, zöld lámpaként világítva hívogatja őt, hogy segítsen egy eltévelyedett turistának, akit megzavart a tömeg. Olyan kis elesettnek látszott és Alvarez-ék elsőszülöttje odaszaladt és megállt a barna hajú nő mellett, aki épp a tenyereit támasztotta arcának, hogy összeszedje magát. A kis kubai száját pont ugyanaz a mondat hagyta el, mint most a pláza folyosóján és ugyanazok a fülek hallhatták a kérdést: - El tetszett tévedni? Szívesen segítek, ismerem a várost, akár a tenyeremet! Igen. Ez tényleg ő volt és megállt nála az idő. Sehol egy ránc, se nagyobb táskák a szeme alatt. A kubai most már megértette, miféle kisugárzást érzett akkor a nőben. Itt, a csillogó üzletek közti folyosón találkoztak újra, már mint vérfarkas az Őrzővel és ugyanúgy helyénvaló volt a kérdés, mint 17 évvel ezelőtt Kuba fővárosában. A férfi szeme csillogott az örömtől, mert felvillanyozta, hogy Prim nénit újra láthatja. Annyira hirtelen tűnt el a családból, aminek már szinte a része lett, akárcsak a mozgalomnak. Ott élt velük, a vendégszobában aludt, játszott a kicsikkel, eljárt ő is a megmozdulásokra. Duane nagyon szerette és nem tudta felfogni, hogy mi történhetett. Valami bajt sejtett akkor, amikor a hölgyike nyomtalanul felszívódott és mikor vele is megtörtént egy hasonló eset, akkor még rosszabb elképzelései lettek. Most nyugodott meg, hogy itt áll előtte az egykori befogadott lakótársuk épségben, vidáman. Öltözködés közben, ami egy nő számára szent pillanat. Duane szája a lehető legnagyobb mosolyra húzódott és a kezében hozott zsáknyi kutyatápot letéve, karjait széttárva állt meg a lány előtt dús mellszőrzetet villantó, mélyre gombolt vörösesbarna ingében. A frizurája gyerekkorában volt utoljára olyasmi, mint most, a szülei szerették rövidre nyíratni. A vonásai sokat változtak, mert azért nála 17 év egész máshogy látszik meg, mint egy vérfarkasnál és megfigyelő legyen a talpán, aki egy óvodás korban látott gyereket megismer ennyi idősen. Persze fejlett érzékekkel könnyű... Még nem fogta fel, hogy ebből a találkozásból bármi lehetett. Prim néni csupa szív és lélek volt velük, de egy Őrzővel is az lesz? Hamarosan kiderül, gondolta a kubai, de a pillanat heve teljesen betöltötte. A viszontlátás boldoggá tette ebben a nehéz időszakában, amikor félig-meddig szakításon volt túl és tervezgette, hogy menjen vissza Kubába kiszabadítani a szüleit a politikai fogságból. Kellettek az ilyen vidámságbombák, mint egy régi, hőn szeretett ismerős felbukkanása.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Meg kellene próbálom végre kicsit pihenni, aludni, de nem megy. Egyszerűen, ha egy pillanatra el is alszom, akkor pár perc múlva felriadok. Sok idő után újra úgy érzem magam, mint akinek az élete veszélyben forog. Esténként inkább az utcákat járom, vagy esetleg a bárokba ülök be. Nem azért, mert annyira inni szeretnék. Első napon se azért ültem be, amikor megpillantottam az első ismerőst a városban. Melegedni szerettem volna, illetve reménykedtem abban, hogy nyilvánosság előtt nem lehet bajom. Sok esetben még nem is alkoholt rendelek, de muszáj valamit venni, hiszen nem szeretném, ha utcára tennének. Még mindig gondolkozom Naomi ajánlatán, de még jelenleg se sikerült eldöntenem. Tisztában vagyok azzal is, hogy nem illik ilyen helyen öltözködni, de most még ez se érdekel. Fázom és szeretnék végre valami melegséget érezni. Lehet, hogy rövid időre radiátor mellé kellene költöznöm, de akkor meg valószínűleg úgy aludnék be, ahogyan egy kisgyermek teszi édesanyja karjai között. Védtelenné viszont nem szeretnék válni, így marad a fáradság és a kissé nyűgös természetem. Miközben öltözöm és a meleg városokra gondolok, ahol még jól is éreztem magamat egy pillanatra egy ismerős arc villan be.- Duane - hangtalanul formálom meg ezt a nevet ajkaimmal. Soha nem fogom elfelejteni azt a szempárt, mosolyt és azt a sok felhőtlen szórakozást, amit együtt töltöttünk. Régóta nem volt már családom, amikor az élettől kaptam egyet. Örömmel játszottam az aprócska fiúval. Olyankor úgy éreztem, hogy kicsit sikerül elterelnem arról a figyelmét, ami a városban zajlik. Szerettem volna azt, ha legalább rövid ideig ő is megtapasztalhatja azt, hogy milyen is gyereknek lenni. Soha nem felejtettem el azt, ahogyan egy aprócska fiú felajánlotta a segítségét, de annyira határozott volt, mintha sokkal idősebb lenne valójában. Mire nagy nehezen sikerül megküzdenem a pulcsival az emlékek is kezdenek szertefoszlani és helyette kezdenek bekúszni a városhoz kapcsolódó gondolatok, érzések az elmémbe, de sok időt nem kapok arra, hogy valamelyiktől megszabadítsam a fejemet, mert ismerős mondatok csapják meg a fülemet. Egy darabig nem mozdulok, csak ülök ott. Pár másodpercre még a szemeimet is lehunyom és azt motyogom, hogy ez nem lehet igaz. Végül megfordulok és a kezemben lévő dolgok az ölembe hullanak. Jó pár percig szinte mozdulni se tudok, hiszen ő van itt. Érzem az ismerős illatot, az a szempár még mindig úgy csillog, ahogyan egykoron csillogott. Reménykedtem abban, hogy esetleg még egyszer látom őt, hiszen még csak gyermek volt, de amilyen idők arra jártak eléggé kétséges volt ez. Féltettem őt, de nem hozhattam el magammal azon az estén, amikor egyszerűen csak eltűntem. Tisztán emlékszem, hiszen még mondtam neki mesét is azon az éjjelen, ami részben a búcsúzásról szólt, de ő valószínűleg csak egyszerű mesének gondolta. Akkor mondtam el neki azt is, hogy bármilyen messze is sodródunk egymástól, ő akkor is mindig a szívemben lesz és remélem, hogy ő is mindig emlékezni fog rám. Egy apró puszit nyomtam a homlokára, majd megvártam amíg csönd telepedik a házra és egyszerűen csak magukra hagytam őket. Volt olyan, aki tudta, hogy mire készülök. De Duane-nak nem tudtam elmondani. Valószínűleg így is fájdalmat okoztam neki, nem akartam még nagyobbat, vagy tévedtem volna, hiszen most meg itt van és mosolyog. Duane!? Tényleg te vagy az? - kérdezem csodálkozva, mintha még mindig azt hinném, hogy csak délibábot látok. Alig, hogy széttárja a régi ismerős a karjait, egyszerűen csak odalépek hozzá és szorosan megölelem őt, ahogyan régen a karjaim közé zártam gyermekként. Pár másodperc erejéig újra visszacsöppenek az időben, de most már mosolyogva lépek távolabb tőle, miután egy apró puszit nyomok az arcára, ahogyan régen is tettem. Ezek után pedig tetőtől-talpig végigmérem őt újra és újra. Jól megnőttél, mondhatni kész férfi lett belőled. Mennyi ideje is ? 16 éve, vagyis 17, ugye? - szólalok meg jókedvűen. Bár még mindig alig akarok hinni a szememnek, miközben az egyik rakoncátlan tincset szedem ki az arcomból. Biztos vagyok abban, hogy a lányok oda lehetnek érte, hiszen igazán helyes férfivá cseperedett. Miként kerültél ide? Mit csinálsz itt? - kérdezem tőle kíváncsian, de alig, hogy kimondom szinte már tudom is a választ. Őrző lett belőle az évek alatt, hiszen nem véletlen volt az a sok dolog, ami körbe vette őt és az akkori megérzéseim róluk. Lassan visszaülök a padra, majd ahogyan régen megütögettem magam mellett a helyet, hogy nyugodtan üljön oda úgy teszek most is. Nem számít, hogy mi lett belőle, hiszen ő mindig is az a kis Duane lesz, akire öröm volt vigyázni, vagyis inkább azt mondanám, akivel öröm volt mindig elütni az időt. Mellette csak repültek a percek és egy pillanatra se unatkoztam.
A pad mellé rakott kutyatápot megkerülve a kubai is közelebb lépett és úgy megölelte Primet, ahogy régen is tette többször. Duane nagyon tudott szeretni és ölelni is, akár a kisgyerekek. Nem volt oka, hogy most ezt ne tegye meg, kölcsönös volt a viszontlátás öröme. És fel is vetett számos kérdést, nyilván mindkettejükben. - Nem, csak a sarki fény szórakozik veled - mondta viccesen. - Prim néni. A megszólításra elnevette magát, mert a mostani, felnőtt fejével ez már nagyon mókásan hangzott. Annak idején persze így hívta a fiatal lányt, hisz ő csak 6 éves volt. Rettenetesen örült most neki. Eszébe jutottak a bújócskák, amikben hihetetlenül ügyesnek bizonyult a lány. Duane kisöccse is nagyon szerette, vele játékkártyával játszottak sokat, meg társasoztak. És az esti séták, mikor a két gyerek el lett engedve, mert a nő mellett már könnyebb szívvel mehettek útjukra. Egyedül is elcsavarogtak sokszor, de így a süzlők is nyugodtabbak voltak. És most megint itt van. A pusziba Duane belevörösödött, mert az idézte legjobban az esti meséket, amiket néha nem az anyjától, hanem Prim nénitől kért. Majd kiugrott a bőréből. - Köszönöm, te is remekül nézel ki! Ugyanolyan jól, mint régen - mondta a bókra és benne volt az is, hogy észlelte, megállt az idő a lánynál. - Hát igen, ööö...mennyi is? Tizen...tizenhét év! Az orisha-kra, de örülök neked! Fúúú, nagyon sok minden történt, azt se tudom, hol kezdjem? Nem sietsz, ugye? Duane érezte magán, hogy kapkod és csapong, ezért vett egy nagy levegőt és kihúzta magát. Ha Prim engedte, akkor leült mellé a padra, két tenyerét a combján nyugtatta és előredőlve figyelt a lányra. Csak nézte. Hinni akart a szemeinek, hogy tényleg, igen, ő az, az elveszett bárányka, aki megkerült. És már tudja, hogy nem bárány, hanem farkas, de ennek nincs jelentősége, ha lélekben ugyanaz maradt. - Én elég furán kerültem ide, emberkereskedők miatt, de aztán megszöktem - mondta komolyan arról a nem túl vidám életszakaszáról. - Itt élek a városban, dobos vagyok egy zenekarban. Veled mi történt, mikor eltűntél? Annyira hiányoztál, hogy el sem tudom mondani! Nagyon féltünk a kisöcsémmel, hogy bajod lett. Kerestünk a városban több helyen, kérdezgettük a szomszédokat, de senki nem tudott semmit... A lányra árasztotta mindazt, ami megfordult a fejében vele kapcsolatban. Úgy is történt, ahogy mondta. A fél utca a vendégüket kereste, bejárták a várost, de nem volt eredmény. Hónapokba telt, mire fel tudta ezt dolgozni, annyira megszerette Primet, a kisöccse pedig még évek múlva is sírdogált utána. Mára a család többi része börtönben, Duane-ből pedig Őrző lett, önálló férfi, "kész férfi", ahogy a nő is mondta és nemrég élte át a legnagyobb megrázkódtatás: a legmélyebb félelmei testet öltöttek és szavakba formálódva kísértették meg Alignak kisded játékai során. Vajon tudja ez a farkas, hová jött? Duane erősen gondolkodott és persze kíváncsian várta, mi Prim története, merre fújta az élet szele az elmúlt majdnem két évtizedben.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mosolyogva fogadtam az ölelést, miközben még mindig alig akartam elhinni. Egyszerűen fura, hogy mennyi mindenkit vonz ez a város. Bejártam a világot, és ha nem is nyíltan, de titkon kerestem a régi ismerősöket, de sehol se leltem meg őket. Erre ebben a városban szinte beléjük botlom, rám találnak, ami egyszerre hihetetlen és egyszerre tölt el melegséggel, de ugyanakkor kicsit talán ijesztő is. Jó érzés volt újra látni az aprócska gyermeket, aki a világot jelentette számomra a testvérével együtt. Héj, azért olyan vén még nem vagyok. – mondom neki mosolyogva, hiszen régen is mindig így hívott. Akkoriban egy egyszerű ártatlan gyermek volt, de mára már nem az. Felnőtt férfi lett belőle, aki pontosan tudja, hogy milyen a világ. Illetve most már azt is tudhatja, hogy én mi vagyok. Fura, hogy amitől részben meg akartam védeni az most úgymond utolérte őt, de ilyen az élet. Soha nem volt egyszerű, de ennek köszönhetően még inkább izgalmasabb. Régen sok időt töltöttünk együtt, de most szinte elpirul. Mosolyogva figyelem a zavartságát, majd picit távolabb lépek tőle. Felnőtt ő is, így már nem tehetek meg olyan dolgokat, mint akkor. Óvatosabbnak kell lennem, mert lehet, hogy ami régen természetes volt, az most már zavarba ejtő lehet számára. Vajon a testvére is itt van? Soha nem felejtem el őt se. Egy családot kaptam az élettől, akik mellett soha nem unatkoztam. Minél több idő telt el, annál inkább elengedték őket velem a szüleik. Talán velük voltam először és utoljára is olyan, mint egy anyafarkas. Az életem árán is megvédtem volna őket, ha úgy adódik. Akkoriban szinte értük tettem mindent, de a mai napig nem bántam meg. Köszönöm. – mondom neki kedvesen a bókra, miközben a szemeim csak úgy csillognak a boldogságtól. Majd egy apró kuncogás hagyja el az ajkaimat, amikor hallom Duane szavait. Annyira örülök, hogy boldog vagy legalábbis örül annak, hogy lát engem. Nem gondoltam volna azt, hogy ha egyszer újra látjuk a másikat, akkor ő ennyire örülni fog, hiszen nem éppen kedvesen hagytam őt és az öccsét magára. Nem, hiszen a város felfedezésén kívül nincs nagyon dolgom. Egyedül az, hogy ezzel a pulcsival megbirkózzak. Tényleg ennyire hideg van vagy csak én lettem az évek alatt ilyen fázós? Lehet, a korral jár. – teszem hozzá az utolsó dolgot kicsit elgondolkozva, miközben leülök és megigazítom a pulcsimat, majd a dzsekimet az ölembe helyezem, miközben folyamatosan őt figyelem. Mintha így képes lennék megfejteni azt, hogy mi is történhetett vele. Egy dolog biztos, hogy a régi, a gyermeki vonások, amiket oly jól ismertem, még mindig látom a szemeiben, az arcán. Talán az ő találkozása az, ami igazán segít elfogadni azt, hogy mennyire is elszaladtak az évek, miközben én semmit sem változtam. Emberkereskedők által?! – nézek rá csodálkozva és ijedtem, illetve döbbentem. Szóval tényleg nem úszta meg a bajt. Remélem, hogy semmi olyan dolog nem történt vele, ami miatt esetleg megsérült volna. Ha nem is testileg, akkor lelkileg, hiszen a legjobban a láthatatlan sebek fájnak. Akkor neked már sikerült beilleszkedned ide. Ennek örülök, ahogyan annak is, hogy a zene még mindig az életed része. Emlékszem, hogy mennyire szeretted gyerekként is. Olyan volt, mintha soha nem fáradnál el közben. – mondom neki mosolyogva és picit elmerülve az emlékeim között, majd kicsit oldalra fordulok, és úgy nézek rá. –Egyszerűen csak nem maradhattam tovább. Amúgy se voltam és talán még ma se vagyok az, aki sokáig megbír ülni egy helyben, de akkor kivételesen a helyi falka miatt kellett mennem. – szólalok meg végül egy kisebb sóhaj keretében, hiszen szerettem ott lenni, vigyázni rájuk, játszani és álomba ringatni őket. Olyan dolgot kaptam tőlük, amit talán soha többé nem lesz szerencsém megtapasztalni és emiatt még inkább kapaszkodom ehhez az emlékekhez. – Sajnálom, hogy úgy tűntem el, de nem akartalak titeket veszélybe sodorni és ez tűnt a leghelyesebb lépésnek. – teszem hozzá sietve, majd egy apró, de kissé félénk mosollyal nézek rá, hiszen megbántottam őket. Akár még veszélybe is sodorhattam volna, hiszen kerestek engem. Sok mesélni valóm lenne, hiszen régen is sokszor a saját kalandjaimról meséltem nekik. Persze, volt olyan részlet, amit kihagytam vagy egy picit szebbé tettem, hogy mesének nevezhető legyen, illetve hogy egy aprócska gyermeket ne rémisszek meg. Elmeséled, hogy mik történtek veled? A testvéred is itt van? – kérdezem tőle reménykedve, hiszen szeretném hallani az elmúlt évek történetét. Az én mesém még ráér, hiszen az elmúlt évtizedekre úgy emlékszem, mintha csak tegnap történtek volna. De ő felnőtt és az eddig hallottak alapján nem volt egyszerű az idejutása se, így az ő meséje biztosan érdekesebb, mint az enyém.
Duane agya megindult erre a mondatra. Hány éves lehet Prim? Egy vérfarkasnál ez mindig nehéz kérdés, mert függ attól is, hogy mennyi idősen harapták be. Ha nagyon fiatalon, akkor már egész sokat is élhetett. Abban biztos volt a kubai, hogy mikor náluk élt a lány, már nem volt kölyök. Soha nem akadt vele baj, tudott magán uralkodni és tiszteletbeli családtag lett. Mintha a nővérük lett volna, a nagy tesó, a legnagyobb és épp ettől maradt furán élvezetes emlék. Egy eltévedt leányzó, aki annyira szimpatikus és segítőkész, hogy már szinte a vérükként kezelték. Bármit rá lehetett bízni és soha nem verte át őket. Aztán eltűnt egyik napról a másikra... Az ellentmondások leánya. - Semmi gond. Csak örülök neked, de ezt már mondtam - közölte nevetve. Észrevette a hirtelen jött tartózkodást és megértette, hogy Prim kímélni akarta. Nem tudhatta, hogy a barátnője nem szokott féltékenykedni és azt se, hogy most más miatt állt be a fasírt állapot közöttük. Vörös Hold, küzdelem egy hasonmással, ezt megálmodni se lehet, ha nem meséli el. - Hogy tényleg-e? Hiszen ez Alaszka! Itt a nyár is egy enyhe tél - magyarázta egy rövid nevetés keretében Duane. Ugyanolyan vidám volt, mint kiskorában, ezt Prim észrevehette. Amiket majd később elmesél, hogy miken ment át és hogy most vérfarkasokkal kell harcolnia időnként, azok se törölték le arcáról az örök vigyor ott megbúvó ráncait. Maradt az a mosolyalbum, aki volt, csak dörzsöltebb lett és tapasztaltabb. Egy érett férfi, aki nem savanyodott be. Védekezően előre tartotta a kezeit, hogy nem kell aggódni. - Nyugi! Már vége és rács mögött van az összes. Remélem, az összes... Igen, a zene a mindenem. Kitanultam végre, amihez már akkor megvolt az érzékem és hát szerencsés is vagyok, hogy hamar sikerült beletrafálnom. Azért el szoktam ám fáradni, csak később, mint a többiek - utalt itt arra is, hogy már az Őrzők ereje is vele volt. Még nem tartott a csúcson, mondták is neki, hogy kéne haladni, de nagyon nehezen ment. A harccal nem volt gond, a mágiában bizonyult gyengébbnek. Az eddigieknél is nagyobb érdeklődéssel, előredőlve hallgatta, hogy miért távozott tőlük a lakótársuk. Már egy ideje nem foglalkoztatta ez napi szinten, mindig akadt más tennivaló, de sokszor gondolt rá. És régebben még többször. Utcagyerekként gyakran várta, hogy egyszer csak belebotlik Prim nénibe és elszökik vele a galeriből. Aztán máshogy alakult. Duane a szája elé tette a mutatóujját és szigorúan nézett egy pillanatra, aztán szemeit oldalra járatta, először balra, majd jobbra. - Csak óvatosan - jelezte, hogy egymás közt beszélhetnek, de ez mégiscsak egy pláza folyosója, ahol rengeteg ember járkál. Falkának sok mindent lehet nevezni, akár a családot, akár a baráti kört, ellenségeket, de itt meg is kellett állni az ennyire mély színvallással. - Értem. Most már pontosan értem, hogy megy ez és tudd, hogy nem haragszom. Akkor dühös is voltam, csalódott is, meg aggódtam a család többi tagjával együtt, de így már más. Legszívesebben kérdezett volna, de úgy is megfelelt, hogy ő mesél először. Sose volt szófukar, most is örömmel tárulkozott fel ismét az előtt, aki őt még esti mesékkel és bújócskákkal ismerte. Már nagyon rég várta ezt a beszélgetést, bár nem pont így tervezte. - Persze! Húha, hát nagyon sok minden történt. Elkezdem az elejéről, jó? Duane a nőre nézett, aztán a cipőjére. Hirtelen kapta el a tekintetét. Hirtelen támadt fel benne a kétely is, hogy vajon még mindig ugyanaz az ember ül mellette? Még megbízhat benne vagy már mássá formálták őt a változás szelei, amik nem kímélnek mindenkit? Egy vérfarkas sok mindent megtehet és úgy hazudhat, hogy egy Őrző se veszi észre. A megérzéseire hallgatott végül, amik már nem nagyon csalták meg azóta, hogy felült egy hajóra, amire nem kellett volna. Az volt az utolsó nagy félreértése. Hátradőlt és a combján nyugtatta kezeit, így kezdett bele. - Pár évvel azután, hogy elmentél, a szüleinket elvitték drogüzelmek miatt. Emlékszel a helyzetre és rájuk, szó nem volt ott drogról, hanem kellett egy alibi, hogy lekapcsolják őket. Intézetbe kerültünk Larry-vel, de megszöktünk. Tengődtünk az utcán, mert bárhová mentünk volna hivatalosan, visszaküldtek volna az árvaházba, ami egy siralmas hely. Aztán jött pár ember, aki kubaiakat mentett ki az országból. Legalábbis ezt mondták... Bedőltem nekik, Larry-t viszont nem sikerült rábeszélnem. Ő még Kubában van. Duane tartott egy kis szünetet. Azt nem akarta elmondani, hogy utcai bandába került bele és hogy miket csináltak ott. Nem volt büszke erre. Szembenézett már vele, de Primnek nem akarta elmesélni. Azt se, hogy Larry azóta ül, mert mélyen belemászott a bűnözésbe. Ő már tényleg, ott nem koholt vádak hangzottak el. Azóta se tudta eldönteni, mi lett volna jobb, ha ketten csücsülnek láncon a hegyekben és a szökésnél korántsem biztos, hogy mindketten túlélik vagy így, hogy az öcskös rabruhát kapott. A múlton nem lehet változtatni, így inkább mindig előre nézett, mikor ez rájött. A Vörös Hold óta máshogy nézett már előre, tervekkel, alapos tervezéssel. - Ezek hoztak el ide, Alaszkába, a hegyekbe és ott munkatáborban dolgoztattak sok más gyerekkel együtt. Modernkori rabszolgatartás, amit csak a hírekben hallani. Számos kis társamat verték halálra, ha ellenkezett. Az egy pokol volt nekem és sokkal erősebb emberek őrizték. Aztán egyszer nyitva maradt az ajtó és szökni próbáltunk. Sokan fennakadtak a szögesdróton vagy lelőtték őket. Én az erdőn át menekültem és végül egy kedves pár rám talált. Fairbanks-be hoztak, itt kezeltek és a vallomásom alapján a rendőrök végül fel tudták számolni az egész kócerájt. Erre nagyon büszke vagyok, mert rengeteg gyereket megmenthettünk így végül! A kubai még ki is húzta magát lelkesen és most mosolyodott el először a történet mesélése óta. Látszott rajta, hogy sajnálja azokat, akik életüket adták a szabadságért, túlságosan is fiatalon, de már túl van rajta és inkább arra összpontosít, hogy hány gyerek szabadult ki végül, nem is beszélve azokról, akiket így már nem rabolnak el, mert sitten ülnek a gazfickók. A sztori vége legalább jól csengett. - Itt folytattam a sulit, kaptam nevelőszülőket és azóta már házam van, barátnőm, munkám. Mondanom sem kell, hogy a honvágy visszahúzna, de nem olyan egyszerű oda visszamenni, ahol engem is lecsuknának politikai fogolyként vagy ki tudja, miként. Duane pedig nagyon tervezgette ezt. A Vörös Hold óta rengeteg infót begyűjtött a netről, a Kubát, Havannát ismerő Őrzőktól. Eltökélte, hogy Alvarezék újra szabadok lesznek, még a kisöccse is, aki elúszott a bűnben. Majd Duane rápirít és akkor menni fog utána, ahogy régen is követte a bátyját mindenhova, egész az utcai bandáig, ahonnan már nem akart lelépni. Erről már nem mesélt a kubai, hisz még csak tervezgetett és ez tényleg a legmélyebb trauma volt, ami egész életében érte. Szemtől szemben állt saját magával egy kőasztal mellett és belső vívódásait vágta az arcába a másik Duane. Akkor döbbent rá, hogy mennyi mindent nyomott el magában úgy is, hogy alapvetően egy nyílt srác volt. - És már tetoválásom is van - utalt az Őrzőlétre, de erről itt, most nem akart többet mondani a nyilvánvalónál. - Most te jössz! - kopogtatta meg Prim vállát mosolyogva. - Merre jártál azóta? És itt mi a helyzet? Fejben is mehet - mondta a végét halkabban és vigyorgott, közben megvakarta a halántékát. A részleteket kész volt telepatikusan fogadni. Múltkor a hegyen jót beszélgettek így azzal a botanikus vérfarkas nővel, akit nem zavart, hogy Duane és barátnője szóban, ő pedig gondolatban kommunikált.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Egy hölgytől soha nem illik kérdezni azt, hogy mennyi idős. Én meg pont az a személy vagyok, aki nem túlzottan hangoztatni a korát, hiszen mi értelme lenne? Semmi! Így legalább megmozgatom mindig az emberek fantáziáját, ha túl fiatalnak gondolnak, akkor csak mosolygok, mintha ez akkora bók lenne. Ha pedig túl idősnek, akkor is mosolygok, de a legbelül teljesen másképpen reagálok. Viszont ez a találós kérdésből sok előnyt lehet kovácsolni bizonyos helyzetekben és ezt pontosan tudom. A kor legyen titok, hiszen az senkire se tartozik. Látszik, hogy régóta nem jártam ilyen vidékeken. Gondolom ezt is meg lehet szokni. - nézek rá reménykedve, hiszen neki se lehetett először könnyű Kuba után, de ki tudja. Mindenki másképpen reagál a különböző hőmérsékletekre. Nem szeretek túlzottan felöltözni, így remélhetőleg hamarosan már ebben is fogok tudni hasonlítani az itt élőkre. Persze, az se lenne már mellékes, ha végre aludnék egy kicsit, vagyis inkább kialudnám magamat. Szerintem 1-2 napot simán végig tudnék aludni, de ezt a jelenlegi helyzetemben nem tehetem meg. Ezt örömmel hallom, mert nem szeretném, ha bajod esne. Tudom, már tudsz magadra vigyázni, de akkor is számomra az a kis és édes Duane maradsz. - vallom be neki őszintén, miközben elgondolkozom azon, amit mond. A zene a legtöbb embernek az élete részese. Lehet, hogy mindenkinek ugyanúgy, de szerintem nem is baj, hiszen sokszor a zene kapcsolja össze az embereket, hozza közelebb egymáshoz őket, illetve néha a zenével könnyebb elmondani azt, amit érzünk, mint szavakkal. Figyelem a reakcióját és egy pillanatra meglepődöm rajta. Tudom, hogy érdemes óvatosnak lenni, de nem gondoltam volna azt, hogy itt ennyire óvatosnak kell lenni. Azt hinné az ember, ha egy falka ural egy várost, akkor kicsit szabadabban lehet ilyenekről beszélni, de szemmel láthatóan nem. Lassan bólintok arra, amikor figyelmeztet, hogy értettem és óvatos leszek. Kár lenne bármit is mondani, hiszen ebből is pontosan meg fogja érteni. Soha nem szerettem volna azt, hogy dühös legyél, mert mind annyian fontosak voltatok, de néha az emberek nem maradnak örökké az életünk részese, hogy ha újra látják a másikat, akkor legyen miről beszélni, nosztalgiázni. -mondom neki sietve, hiszen rossz érzés tudni azt, hogy aggódott értem, keresett engem. Soha nem bocsájtottam volna meg magamnak, ha miattam esett volna baja. Egyszerűen nem ment volna, hiszen régebben mindig vigyáztam rájuk és a legnagyobb csapás az lett volna, ha én okozom a vesztüket. Letartoztatták őket? Lary még ott maradt? - kérdezek vissza csodálkozva és döbbenten. Akkor is tudtam, hogy fura egy országról van szó, de ez akkor is már túlzás, amit műveltek. Hogy tehették ezt? Miért nem voltam ott, hogy megvédjem őket? Talán, azért mert akkor most nem ülhetnék itt, nem beszélhetnék vele. Nem láthatnám a szemében a csillogást, amit már gyerekkorában is láttam. Különleges volt Duane, ezt mindig is tudtam és most már pontosan tudom, hogy miért is gondoltam ezt. Nem lehet őt csak úgy megtörni, eltiporni. Mindig is harcolt a céljaiért és az se véletlen, hogy őrző lett belőle. És akkor még azt mondod, hogy ne aggódjak?! Komolyan kalandosabb életed volt, mint nekem! Ezek után már nehéz lesz az, hogy ne aggódjak érted minden egyes percben! - mondom neki kicsit kifakadva, ahogyan egy nővér vagy egy anya tenné. Tudom, hogy nem vagyok a vér szerinti családtagja, de számomra ő és a testvére mindig is a családot jelentette számomra. És ezen még az idő se tud változtatni. Lehet, hogy ő majd hetven éves lesz egyszer, de ő számomra akkor is az a pici fiú marad, akit egykoron megismertem. A kinézet, a kor szinte eltörpül amellett, ahogyan védelmezni szeretném őt és amit éreztem egykoron mellette. Ennek örülök, hogy végül minden jól alakult. Reménykedtem mindig is abban, hogy jó életed van és lesz. Megérdemled, hiszen olyan kitartás és szeretet van benned, amit sok ember irigyelhetne tőled. - válaszolok neki büszkén, majd újra picit oldalra fordulok arra, amit mond. Elmosolyodom, amikor a tetoválásról büszkélkedik, hiszen most tényleg olyan, mint egy kisfiú. Látom a szemében újra azt a csillogást, a lelkesedést és az arca annyira gyermeki, de közben meg látom azt az érett férfit, aki lett belőle. Szerintem most ne próbáljuk meg azt, mert túl nagy a káosz és nem akarok semmit se rád zúdítani a gondjaimból és a kérdéseimből. - mondom neki sietve, hiszen nem szeretném megbántani. De fáradt vagyok és ilyenkor azért kicsit nehezebb koncentrálni, hogy csak olyan információt adjak ki, amit valóban szeretnék. Hmmm, nem is tudom, hogy hol kezdhetném. Jártam újra Európában, ahol nem mindig volt minden békés. Megfordultam még Olaszországban is, ahol megmutattam egy-két maffia tagnak, hogy nem éppen célszerű egy nővel szórakozni. Főleg, nem elrabolni. - mondom egy kisebb kuncogás keretében, hiszen mindig is szerettem a kalandokat és a veszélyes helyzeteket. Annyi gondolat van a fejemben, hogy kell egy kis idő, amíg mindent a helyére rakok, hiszen nem akarok össze-visszabeszélni, de ez szerintem most elkerülhetetlen lesz. Rövid ideig voltam Amerikában is, ahol részt vettem illegális futamokon. Nem csak nézhettem, hanem vezethettem is. Először nem nyertem, de a második futamot már simán megnyertem. Tudod kellett egy kis idő, amíg belerázódok. Kína óta és az ottani száguldás között eltelt kis idő. De az ember soha nem esik ki a rutinból. - Itt találkoztam Manech-el is, akivel... fejezem be a gondolatot magamban és reménykedek abban, hogy ebből nem csípet el semmit se. De ezt szerintem nem kell neki hallania, vagyis azt, ami történt. Nem volt semmi se, vagyis semmi olyan, amiről regéket lehetne írni vagy ódákat zengeni.
Az örök kérdés, ami mindig előkerül, ha déli vidék szülöttét látják itt a fagyos Alaszkában. A zenekar minden tagja tudna mesélni arról, hogy a bemutatkozás utáni 1. vagy 2. kérdés általában ez. Kicsit már meg is unták, Duane is, de Primet nem teremtette le emiatt. Meg tudta érteni, miért kérdezik ezt az emberek és a lányt ismerve azt is tudta, hogy konyít a megszokáshoz. Ahogy a megszökéshez is. Vele együtt... - Hát meg lehet. Nem volt könnyű a napfényes, banánfák és pálmák övezte vidék után, de a cél a szemem előtt lebegett. Duane még a hegyi táborban szembesült a zord időjárással. Meleg ruhát szerencsére kaptak ott, mert annyira nem voltak kegyetlenek a tartóik, hogy fagyos kézzel dolgoztassák őket. Úgy semmit nem értek volna el. Az első hetekben padlón volt a hangulata, aztán tényleg meglett a cél: szökni és utána túlélni. Azt is tudta, hogy nem mehet haza, ezért már gondolatban játszott a hideg égövi letelepedéssel. És az erdőben, meg Fairbanks-ben már könnyebben ment minden, mert lehúzott errefelé egy jópár hónapot előtte. - Ennek örülök, de inkább azt emelném ki, hogy tényleg tudok magamra vigyázni. És másra is - mondta a kubai egy elégedett mosollyal. Neki is jólesett a múltidézés és a kedvesség, de Primmel be akarta láttatni, hogy most már nem ő a felnőtt, akire rá lehet bízni a gyerekeket. Egyenrangúnak érezte magát vele, mert az is volt. Saját élet, tapasztalat, munka, kapcsolat és önállóság. Plusz az Őrző lét, ami szintén sokat tanított neki. Szép is lenne, ha egy Őrző harcost tutujgatnia kellene valakinek! Lehet, hogy morcinak tűnt a kubai. A Vörös Hold óta nem volt mindig és mindenkivel olyan kedves, mint előtte. Kicsit megkeményítette az a találkozás. A találkozás saját magával, legmélyebb félelmeivel és kétségeivel... - Igen, kell a változás is és a viszontlátás örömét meg lehet így találni. Ma már értem, mondom, nem kell magyaráznod. A visszakérdezésre csak bólogatott. Megdöbbentő lehetett ez, még akkor is, ha benne volt a levegőben, hogy aki ellenáll, azt lekapcsolják. Persze elképzelni és a valóságot meghallgatni egész más. - Aranyos vagy - mondta egy könnyed nevetés után a lánynak, aki nagyon aggodalmaskodni kezdett. - A kamaszkorom telt így és ez elég lecke volt, hogy újra ne kövessem el ugyanazokat a hibákat. Nem kell aggódnod miattam, nem vagyok egyedül és mint láthatod, ha egyedül is voltam, mindig talpra tudtam állni. Mert otthonról ezt hoztam, hogy mindig van tovább. Tényleg megindító volt az, hogy Prim szinte anyaként akarta fegyelmezni és megvédeni a kis barátját. Mikor velük élt, akkor is látszott rajta, hogy nagyon élvezi ezt a szerepet, a nagy nővért. Mintha korábban nem lett volna rá lehetősége. Rejtélyes leányzó volt és most már Duane értette. A vérfarkasok szokásos ködössége volt ez, nem egyéb. - Prim, neked van hová, kihez hazamenned? - kérdezte a kubai és remélte, hogy most már őszinte választ fog kapni, mert igazán megérdemelte és a legnagyobb titkokról tudott, így nem kellett elrejteni az igazságot, hogy nem emberi sors áll a lány mögött. - Köszönöm, de te ugyanúgy megérdemled! Nagyon szerettünk téged, mert szinte közülünk való voltál és rengeteget segítettél. Tudod, néha álmodoztam egy lánytesóról is, még kiskoromban, aztán egy rövid időre megkaptam - mesélte a kubai nevetve. A választ nem igazán fogadta el, csak ideiglenesnek. Nézte, szuggerálta a lányt, hogy bökje ki mégis az élete történetét, ha már a kubai megosztotta vele. Kapott is egy rövid beszámolót, tömör összegzést. - Jól tetted! Itt is vannak olaszok, elég magas pozícióban. Majd mesélek róluk. Castor de Luca-ra gondolt, akit csak "a digó" néven emlegettek sokan és rebesgették a maffiakapcsolatait is. Ezutóbbiról Duane nem sokat tudott, de az tuti volt, hogy a helyi Alfa olasz. Prim még ismerheti is akár. Ő nem aggódott a korábbi történetek miatt. Ezeken túl volt a lány és ő győzött a beszámolója szerint. Az a lényeg. Ami nem öl meg, az megerősít, a vérfarkasokra ez fokozottan igaz. - Erről az oldaladról nem is ismertelek - hökkent meg Duane. - Szóval nagy autós vagy. Az illegalitás nem volt lényeges. Akik ezzel foglalkoztak, olyan sokat nem ártottak másoknak. A saját életüket tették kockára és néha kapcsolódott hozzá másféle bűnüzés is, zsarolás, meccsek megbundázása, de a versenyzőket Duane nem ítélte el. Primtől ez meglepő volt, a kedves leányzó, aki vallásjogi aktivistaként tevékenykedett Havannában, utána motorokat berregtetett és az aszfaltot gyilkolta. Egy új arca volt ez, de Duane tudta, hogy a farkasoknak sok arcuk lehet. - És itt a városban mi a helyzet? Meddig tervezel? Belefogtál már valamibe? Megismerkedtél már a "helyiekkel"? Az utolsó szót Duane kiemelte úgy, hogy Prim érthesse, kikről beszél. A Falkáról, akik a magányosokat nem igazán szeretik csak úgy engedni császkálni a területükön. Nem szerette volna, ha Primnek megint menekülnie kell.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Ebben biztos vagyok, hogy tudsz magadra vigyázni és másra is. Mindig is érettebb voltál a korodnál. Biztos voltam abban, hogy remek ember válik belőled, amikor felnősz és lám, igazam lett. - szólalok meg mosolyogva és egy kisebb büszkeséggel is, hiszen talán én magam is hatással voltam rá. Legalábbis szerettem volna ebben hinni, hogy valakinek az életét képes voltam jó irányba terelni, ha rövid időre is, de sikerült. Lehet, hogy nagyra nőtt és már tud magára vigyázni, de akkor is még mindig úgy érzem, hogy vigyáznom kell rá, mert mindig is a kicsi Duane lesz számomra, legalábbis mélyen legbelül. Részben úgy éreztem, hogy miattam került ekkora bajba és bele se mertem abba gondolni, hogy esetleg valami baja eshetett volna, vagy ami a legrosszabb, hogy belehal. Egyszerűen még a gondolattól is kirázott a hideg és biztos vagyok abban, hogy ha egy ilyen történet úgy ért volna véget, hogy ő meghalt, akkor azt soha nem lettem volna képes megbocsájtani magamnak. Nem tudom, hogy miért, de úgy éreztem, hogy részben miattam történtek így a dolgok. Ha maradok, akkor lehet sikerült volna kijuttatnom őket könnyedén az országból, de elmenekültem, mert azt láttam helyesnek, de valószínűleg tévedtem. Tudod az aggodalom nem múlik el csak úgy. Fontos voltál mindig is nekem, s még mindig az vagy. Lehet, hogy sok idő eltelt, felnőtt lettél és az, de ennek ellenére is számomra a kis Duane vagy. Fontos vagy és még élek, addig aggódni fogok érted, ha valaki fontos számunkra, akkor mindig aggódunk azért a személyért. Se kor, se nem nem számít. - vallom be neki őszintén, hiszen jobb, ha már most elfogadja azt, hogy mindig aggódni fogok érte. Ez soha nem fog megváltozni és talán furán néz ki az, hogy egy farkas aggódik egy őrzőért, de az élet soha nem volt egyszerű. Na, meg soha nem voltam annyira átlagos felfogású ember, farkas. Talán kicsit különc vagyok, de ez vagyok én és soha nem leszek képes szerintem megváltozni ilyen téren. A következő kérdésére egy pillanatra még levegőt is elfelejtek venni. Nincs. - válaszolok neki halkan, majd idegesen a hajamba túrok. Próbálom rendezi az arcvonásaimat, majd a fiúra nézek. - Volt egyszer családom. A szüleim meghaltak nagyon régen, a húgom pedig még nálunk is korábban. A karjaim között ölelte keblére a halál angyala. Nem menthettem már meg őt. Majd pedig szerettem valakit, bíztam benne, de elárult. Ő volt a húgom gyilkosa, de sok év eltelt mire rájöttem. Azóta pedig bosszúra szomjazom. - a hangom egyre halkabban cseng, hiszen fáj még mindig a húgom elvesztése. Soha nem fogom elfelejteni azt, ahogyan előkerült, ahogyan a karjai közé zártam t és meghalt. Majd azt ahogyan kiderült, hogy a a jegyesem keze is benne volt a gyilkosságban. Tudod, ha még van hely számomra az életedben és még mindig szükséged van egy nővérre, akkor szeretnék újra az lenni. Tudom, hogy hibáztam régen, de szeretném helyre hozni. - szólalok meg halkan és óvatosan rápillantok, hiszen azon se lepődnék meg, ha többé nem akarná azt, hogy a családja részese legyek. Ohh, remélem nem olyan, akit ismertem régebbről, mert akkor nem biztos, hogy szívesen látnak majd itt. - szólalok meg egy ártatlan pillantás keretében, de a szemeim sokkal többet mesélnek. Nem voltam jó kislány, így nem csoda, ha egy ismert Digo nem akarna itt látni. Főleg akkor, ha vezető. Nem csak autókat, mert a motorokat is szeretem. De amúgy szeretem a veszélyt és a legtöbb illegális dolgot. - válaszolok neki egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen számomra nem olyan nagy dolog. Soha nem voltam az, aki egy helyben tudott ülni sokáig és elég sokszor keveredtem bajba, így nem csak arra volt szükségem, hogy jó harcos legyek, hanem arra is, hogy gyorsan el tudjak tűnni. - Szerintem elég sok oldalamat nem ismered, de ez nem is volt baj,, hiszen akkoriban nem mentem volna semmire se a harcos és a gyorsaságmániás énemmel. De az is én voltam és ez is én vagyok. - mondom neki könnyedén, mintha csak az időjárásról beszélnénk. Egyedül egyszer kerültem ki vesztesen egy bunyóból, de se előtte és se utána nem volt hasonló helyzet. Mindig győztem, de néha utána megint szednem kellett a sátorfámat. Nem tudom, hogy meddig fogok maradni. Talán örökre, mert elkezdem gondolkozni azon, hogy egy helyben maradok. Itt lenne az ideje, hogy újra rájöjjek arra, hogy milyen érzés egy bizonyos helyre tartozni és nem örökké menni és bejárni a világot. De egy darabig nem tervezek elmenni és még nem találkoztam a helyiekkel. Még egy kisebb időre szükségem volt ahhoz, hogy összeszedjem magam és felkeressem őket. - miközben beszélek őt figyelem. Azt is mondhatnám, hogy most olyan vagyok, mint egy turista, aki lehet, hogy annyira bele fog szeretni ebbe a városba, hogy többé nem akar hazamenni. - De ismerőssel már találkoztam. - szólalok meg úgy, mint egy boldog kisgyerek, hiszen tényleg örülök annak, hogy Elvis és Blake is itt van, most meg Duane-ba futottam bele. Jó érzés újra látni őket. És neked van kihez hazamenni? - nézek rá kíváncsian, hiszen tényleg érdekelne az, hogy kire kell még vigyáznia és miként alakult az élete.
- Érdekes arra gondolni, hogy mi lett volna, ha a szüleim mellett növök fel és Kubában maradok. Azt hiszem, a nyomdokaikba léptem volna, aktivista és pap lennék. Nem így lett, de jól láttad, megállok a lábamon így is. A büszke tartást Duane észrevette és jogosnak is találta. Sok örömük volt együtt, nővére helyett nővére lett egy rövid időre a lány. Abban is biztos volt, hogy Judy-t azért tudja ennyire becsülni, mert látott maga előtt olyan nőt, akit nagyon is lehet szeretni. Az anyja mellett Prim is képviselte ezt és a kubai megtanult bánni a nőkkel. - Tudom, hogy nem múlik el egy csettintésre. Csak azt nem szeretném, hogy téged emésszen az aggódás. Ha csak törődés, az jó, de ne menj tönkre benne! Duane a lány vállára tette kezeit. Fizikailag Prim volt az erősebb, hát persze, vérfarkasként ez a Napnál is világosabb, de nagy lélek volt a kubaiban is. A mozdulat talán többet mondott minden szónál. Jólesett neki a szeretet, ugyanaz a szeretet, amit annakidején is tapasztalt. Prim nem változott. - Te is fontos vagy nekem és szeretném, ha most már tartanánk a kapcsolatot. Bárhogy is alakul. Duane nem akarta még egyszer elveszíteni a lányt. A szemeibe mosolygott és kutatta őket. A válasz közben is. Látta a szégyent, a zavartságot. Primet nagyon is lehet szeretni. Amíg el nem tűnik. Ezt nem mindenki viseli el, Duane megértette. Szabad szellem és hozzá való párra van szüksége. - Ajjaj... Sajnálom. Prim... Ezért maradtál nálunk? Hogy egy kicsit megint legyen családod? Duane nagyon is együttérzett a lánnyal. Neki csak a nagyszülei haltak meg, akiket nem is igazán ismert, a szüleit viszont már régóta nélkülözi élve is. A sors ronda fintora, hogy azzal hozta össze Primrose-t, aki a húgát meggyilkolta. A kubai biztos éktelen haragra gerjedt volna és nem áll meg a bosszúig, ha így jár. Hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Ez nem egy harci helyzet volt, ahol muszáj azonnal reagálni. A kubait jóleső érzéssel töltötte el, hogy a szeretet, ami Alvarez-ék tudtak adni, a lehető legjobb helyre ment. Olyan kapta, aki rászorult. A lány közben folytatta és Duane belenyugvóan bólogatott, majd egy nagy mosollyal dőlt hátra. - Neked mindig lesz helyed az életemben. Meg kell ismerned a barátnőmet is. Kivételes lány és szerintem jóban lehetnétek. Legutóbb Cassie-vel is összismertette Judy-t és a kezdeti tartózkodás után megkedvelték egymást. A tanárnő nagyon ért az emberek nyelvén és már a vérfarkasok közül a normálisabbakkal is tud bánni. Hogy náluk lakjon Prim, az kicsit erős lenne, nem biztos, hogy jól venné ki magát. Nem is ezt kérte a lány, csak hogy találkozzanak, beszéljenek, érintkezzenek. A nagy nővér. Akit évek óta hiányolt. - Castor de Luca a neve. Ismerős? Chicago-ból jött egyébként a falkájával és egyesültek az ittenivel - suttogta, hogy illetéktelenek ne hallják. Duane egy kicsit aggódott, hogy a hírhedt olasz maffia akar lecsapni Primre. Az Alfa életrajzát nem ismerte pontosan és lehet, hogy nem is ilyen néven kellett ismernie a lányt. Vagy Prim nem ismeri, de Castor tud a tetteiről és közel a revans. Ezt el akarta kerülni. - Segíts nekem, hogy segíthessek. Olaszországban merre ténykedtél és mikor? Egyébként hol is születtél valójában? A krónikásuk tudni fogja, milyen szálakat kell átnézni ahhoz, hogy tudják, veszélyben lehet-e a lány. Együttműködőnek tűnt, megérdemelte, hogy az Őrzők figyeljenek rá. Ő biztosan mindent megtesz Prim védelméért. - Én nem szeretem, de volt szerencsém ezekhez és meg kellett tanulnom, hogy éljem túl. Azt hiszem, eddig sikeresen ment - mondta egy empatikus mosollyal. Duane-t az sose vonzotta, hogy valami tiltott dolgot műveljen. Nem ez hozta izgalomba és nem is tetszett neki a bűnözőlét a Kék Kutyák között. Lehet, hogy ha nem közéjük keveredik, akkor nem is távozik Kubából. Az élet nagy kérdése a "Mi lett volna, ha?" és pontos válasz sosincs rá. Csak érdekes gondolkodni rajta. - Az aktivizmus is egy fajta harc, csak szellemmel vívjuk és akaraterővel. Nálunk még illegális is volt, szóval passzol. Már kicsit jobban értelek így. Nem is álltak távol azok a tevékenységek egymástól. A vallás szabadsága volt a cél, de Primet inkább az eszköz fogta meg. A veszélyekkel dacoló mozgalom, a tetterő, a harc az erősebbek elnyomó hatalma ellen. Mint egy verseny, ahol nyerni akar. Gyerekként ezt nem látta benne, érett férfiként értette csak meg most, hogy a lány mesélt magáról. Már nem kellett titkolóznia, Őrzőként Duane értette, miféle szerzet Prim. - Tehát még csak alakulgat, hogy mit is akarsz. Amúgy befogadóak, úgy hírlik. Szerintem meg tudnál velük állapodni, kivéve, ha találsz valami ősellenséget köztük. Hol laksz most? Biztos nem a szállodában. Duane egy motelre tippelt. Azokból is voltak jók a városban. Az ismerősök valószínűleg farkasok, akik nem feltétlenül fogadják be, akármennyire is szeretik. Mások ott a törvények. - Igen, van - mondta, de egy kis kétség vegyült a hangjába és némi keserűség is. - Nem élünk együtt a barátnőmmel, csak sűrűn találkozunk. Mostanában kicsit... Gondolkodott, hogy elmondja-e. A Vörös Holdról említést akart tenni. Ha Prim sokáig marad, jövőre úgyis látni fogja, nem árt felkészíteni. - Fairbanks-ben tavasszal mindig zűrös időszak van. Elmesélem, de nem itt. Merre mész? Elvigyelek egy darabon? Duane sokkal szívesebben beszélt erről kettesben, mint a járókelő emberek között, ahol vigyázni kell, ki hallja. Kocsival volt és szívesen elfuvarozta volna Primet. Le is hajolt a kutyakajáért. Ezzel kapcsolatban pedig tett még egy kiegészítést, megrázva a zsákot: - És van egy kispajtásom is. Buster, a basset hound.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Sokszor gondolkozik az ember ilyen dolgokon, hogy mi lett volna, ha ez és ez történik. Szeretünk ábrándozni, elképzelni azt, hogy milyen lenne az életünk, de idővel rájöttem arra, hogy minden okkal történik, hiszen részben annak köszönhető, hogy most találkoztunk, hogy akkoriban ezek történtek veled. – mondom neki kedvesen, hiszen pontosan tudom azt, hogy milyen érzés ezeken elmélkedni. Sokszor gondolkozok azon, hogy ha a testvérem nem halt volna meg, akkor most vajon még mindig élnék? Farkas vált volna belőlem? Nem hiszem, de ha nem hallom meg azt, hogy az a személy ölte meg a testvéremet, akkor az is lehet, hogy most boldog házasságban, de tudatlanul élnék. Mindennek van előnye és hátránya, de néha sok időnek el kell telnie ahhoz, hogy rájöjjünk a dolgokra, vagy megértsük az okokat, amik meglapulnak egyes események mögött. Nem fog, emiatt ne aggódj. –mondom neki egy barátságos mosoly keretében, hiszen pontosan tudom, hogy az a fajta aggodalom és védelmi mechanizmus, ami bennem lappang irányába, az nem fog túlzásba vinni. Egyszerűen csak egy testvért már elveszítettem és megfogadtam magamnak, hogy ha újra találkozom Duane-val, akkor vigyázni fogok rá. Nem engedhetem azt, hogy még egy testvért elvegyen tőlem az élet. Nem tudtam, hogy hova megyek és mi lesz ott, ahol letesz a gép. Az volt az egyetlen olyan utam, amikor nem tudtam az úti célt, hanem csak kértem egye jegyet. Így kötöttem ki abban a városban, országban. Aztán egyszerűen csak rám találtál és olyan dolgot kaptam tőled, amit régóta nem éreztem. Akkoriban már több évtizede nem élt a családom és úgy éreztem, hogy az én hibám. Nekem kellett volna Joy-t megvédenem. – mondom neki halkan, hiszen nem szeretném azt, ha valaki meghallaná, majd amikor kiejtem a nevet, akkor akaratlanul is megérintem a kezem lévő tetoválást. Az ő nevét rejti, mintha mindig emlékezni akarnék rá, arra ami történt és arra, hogy mekkora kudarcként éltem meg a dolgot, hiszen nem védtem meg a kistestvéremet. – Nálatok egyszerűen úgy éreztem, hogy egy újabb esélyt kaptam arra, hogy megtapasztaljam milyen a család és milyen a testvéri szeretet és a felelősség, de ott is részben kudarcot vallottam, hiszen magatokra hagytalak. – a végére szinte elcsuklik a hangom. Soha nem voltam képes egyetlen egy ilyen lépésemet se megbocsájtani. Az élet azért ad valakinek egy idősebb testvért, hogy az vigyázni tudjon a kisebbikre. S rájuk is vigyáztam egészen addig, míg a falka bele nem szólt. Ezt örömmel hallom és természetesen bármerre is sodor az élet mostantól hallani fogsz mindig rólam, hiszen a korvívmányai ebben nagysegítségünkre lehetnek. Esetleg… - kezdek bele, majd egy kisebb matatás után előhalászom a telefonomat és átnyújtom neki. Nem tudom, hogy mi lesz holnap, hogy merre fog érni a napfelkelte, de nem szeretném többé elveszíteni és ha belekerül az amúgy eléggé üres telefonkönyvembe, akkor attól nem kell tartanom. Biztos vagyok abban, hogy remek lány és örülök annak, hogy megtaláltad valaki mellett a boldogságot. – mondom neki mosolyogva, majd egy aprót bólintok is, hogy szívesen találkoznék vele. Örülnék annak, ha megismerhetném a leányzót, mert látom Duane szemeiben azt, hogy számára nagyon fontos az a személy. Nem ismerős, így emiatt nem kell aggoznod, hiszen azóta több évtized eltelt és szép lassan a bosszúvágyuk csillapodott az Olaszországban lévő családnak is. S Párizsban láttam meg a napvilágot. – mondom neki egy kisebb mosoly keretében, hiszen bármennyire is volt veszélyes akkoriban az életem mégis imádtam. Szerettem azt, ha zajlottak körülöttem az események. Miattam ne aggódj, nem szeretnélek ebbe belekeverni és nem hiszem, hogy Castor bántani szeretne. Nem rémlik a neve és általában kívülről tudom azoknak a nevét és kinézetét, akiket jobb, ha messzire elkerülök, de mára csak az átváltoztatom nevére redukálódott ez a névsor. – mondom neki lesütött szemekkel, hiszen nem vagyok gyilkos, de részben miattam haltak meg. Volt olyan, amikor tényleg én öltem önvédelemből, de az ritka pillanat volt. De volt olyan, amikor a menedékként szolgáló város falkája nem örült a tömeges másik falka által jött farkasoknak és ők ölték meg őket. A szállodában van a szállásom, de nem igazán tartózkodtam még ott, mert valami békésebb helyet keresek. Csak éjszaka, amikor gyorsan kellett valami hely, akkor az volt közelben, de tudom, hogy számomra nem az a legjobb hely. Ma részben másik szállást akartam találni. – válaszolok neki gyorsan, majd megrázom kicsit a fejemet, hiszen biztosa nem érdekli ez a sok fölösleges információ, amit most mondok. – De előbb még beszélnem kell a falkával is, majd pedig szép lassan döntenem is kellene, hogy maradok vagy megyek. Mind a kettő felé húz a szívem és emiatt még nehezebb ez az egész. – vallom neki egy kisebb vállrándítás keretében. Tudom, hogy nem húzhatom sokáig, de még se tudom rávenni magamat, hogy döntsek, ahogyan még az se történt meg, hogy a falka vezetői elé álljak. Pedig meg kell tennem. Sajnálom, s igazából nem tudom. Ma gondoltam kicsit szétnézek a városban, megszerzek magamnak majd egy másik szállást. De esetleg te tudsz valami békésebb helyet, ahol ilyenekről is beszélgethetünk? – kérdezem tőle kíváncsian, majd lassan én is felállok, mire gyorsan megigazítom a ruhámat és elindulok mellette. – Gyönyörű ez a város, de az is igaz, hogy soha nem gondoltam azt, hogy egyszer egy ilyen helyen akarok majd letelepedni. – mondom egy kisebb kuncogás keretében.
A megbeszélt időpont előtt már jó néhány perccel a bevásárlóközpont bejárata előtt állok és türelmesen várakozom Artemis-re. Annabelle mindent elintézett nekem, a sztori szerint extra sürgősen szükségem van egy olyan ruhára, amiben egy elegánsabb étteremben megjelenthetek a vacsora alkalmával, de mivel én nem vagyok tisztában a mai divat követelményeivel, no és a bevásárlóközponthoz és a csinos ruhákhoz is elég maradi vagyok, mindenképpen szükségem van segítségre. Annabelle dolgozik, így ő ajánlotta, illetve kérte meg Artemist, hogy legyen a segítségemre és kalauzoljon el a divat világában. Így sikerülhet egy teljesen hétköznapi helyzetet teremtenünk, nekem pedig pontosan ez volna a cél, mindenféle feladat és kötelezettség nélkül ismerni meg a leszármazottamat, hogyan viselkedik a hétköznapi helyzetekben. Amit első találkozásunkkor megismertem, az határozottan tetszett, most azonban szerettem volna jobban megismerni, beszélgetni vele teljesen hétköznapi dolgokról és bízom benne, hogy nem lesz túlságosan feszélyezett a helyzet a fiatal nőstény részéről. Igaz, hogy a múltkor ugyan minden bizonnyal lebuktam az álcázott koromat illetően, ezúttal sem mutattam mást; négyszáz körüli farkas voltam egyszerű öltözékben és türelmesen várakozva a bejárat mellett. Amint megéreztem és megpillantottam a nőstényt, széles, kedves mosollyal köszöntöttem őt. - Szervusz, Artemis! Nagyon köszönöm, hogy elvállaltad, kisegítesz egy divathoz nem sokat értő matuzsálemet - szélesedett a mosolyosom. Próbáltam közvetlen hangulatot varázsolni és tudatni vele a szavak mögött, hogy hiába vagyok idősebb és hiába vagyok Annebelle Teremtője, nem kell úgy viselkedni a társaságomban, mintha bármelyik pillanatban leharaphatnám a fejét. - Én készen állok, hogy bevezess a divat világába - ugyanolyan széles és kedves volt a mosolyom, mint eddig. - Valami egyszerűre, mégis csinosra gondoltam, illetve pasztellesebb színekben gondolkodom, de innentől rád bízom a dolgot, mert én még az üzletet sem nagyon találnám meg - húztam el a számat. Nyilván kissé rájátszottam a dologra, hiszen jártam már ilyen üzletben, nem is egyszer, de most a helyzet megkövetelte, hogy ferdítsek kissé.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
A mai nap kifejezetten lazának ígérkezett, köszönhetően az előzetes szervezésnek, hogy semmi fontos megbeszélést, egyeztetést nem pakoltam mára, tudván, hogy Bells beharapójával lesz "randevúm". Nem mintha olyan hű-de-különleges dolog lenne ez, de szívesen ajánlottam fel a segítségemet, mikor a falkatársam megkért rá, elvégre ez a ruha-téma olyan dolog, amihez értek és ráadásul Bells a barátnőm. Természetes, hogy segítek neki, ha kéri... Szóval végtére is Bells miatt mondtam rá igent és csinálom végig ezt, de valahol azért egyfajta finom kíváncsiság is élt bennem részemről a felmenője iránt. Legutóbbi találkozásunkkor nem volt épp nyugalmas a közeg egy békésen csajos csevegéshez, ami azt illeti.
Sikerül remek parkolóhelyet találnom, így könnyed lépteimet elégedett mosoly koronázza, mely kiszélesedik, amikor kiszúrom az ismerős vonásokat a bejáratnál. Ruházatom a maga egyszerűségében is stílusos, bátorkodtam nadrágot felvenni, nem pusztán a hűvösödő időjárás végett - az sosem akadály számomra, hogy szoknyát, ruhát viseljek - hanem ezzel is mintegy "akadályozva", hogy lépten-nyomon ruhákat akarjak én magam is felpróbálni. Nem nekem jöttünk most válogatni, lassan amúgy is külön lakást bérelhetnék a gönceimnek, beleértve a cipőket és kiegészítőket. - Szia! Ugyan kérlek, ne butáskodj! Manapság már minden divatos, csak tudni kell viselni. És különben is... szívesen teszem! - Bájos mosoly közepette finoman intek, mikor elérem, hogy lépjünk is be az áruházba, ne kintről támasszuk a falakat, mert abból nem lesz ruhája neki. - Rendben, meglátjuk, mit tehetek az ügy érdekében! - Jegyeztem meg nevetősen, s ahogy beléptünk, gondolatban már azon agyaltam, melyik üzlet él pasztellesebb árnyalatokkal általában a kollekcióiban. - Egyébként ez már eléggé konkrét elképzelés, nem gondoltál esetleg tervezőre, varrónőre? Árban lehet, kicsit többe jön ki, de biztosan rád lesz szabva, olyan lesz mindenütt, amilyenre te szeretnéd, ráadásul biztosan nem jön veled szembe az utcán máson. - Csacsogtam a magam megszokott könnyedségével, egy pillanatra talán el is feledve, hogy lehet, Bells-szel ellentétben ő kevéssé bírja az efféle könnyeden nőcis stílust, amit mi ketten a kölykével tolni szoktunk, ha beszabadulunk a fogyasztói társadalom ezen szentélyébe.
- Én elhiszem neked, ha te mondod! - görbült még feljebb szám sarka - Mindenesetre azért szükség lesz némi fejtágításra ezen a téren - én tényleg elhiszem neki, ha azt mondja, hogy manapság már minden divatos, de külső szemmel nyilván könnyebb megállapítani, alkalmas vagyok-e arra, hogy viseljem, mert tetszhet akárhogy egy ruha, ha azt mondja valaki, rajtam ez nem áll jól. - Reméltem, hogy nem lesz kellemetlen a kérésem, hiszen eddig egyszer találkoztunk csupán, de tényleg vészhelyzet volt. Nem tudom, hova kavartam az elegáns viseletemet, nem nagyon szokott szükségem lenni ilyesmire, így egyetlen használható ruhám volt, de az is elkallódott valamerre - kezdtem bele magam is a könnyedebb csevegésbe, bízva abban, hogy beindul majd a dolog és nem válik kínossá a szituáció. - Úgyhogy tényleg nagyon hálás vagyok neked - pillantottam oldalra, miközben már javában befelé haladtunk az épületbe. Nem tudom, mit szólhatott hozzá, amikor Annabelle előállt a dologgal, de itt van és nem tűnik úgy, hogy kellemetlenül érezné magát, úgyhogy ez már mindenképpen pozitív kezdés. - Nahát, erre egyáltalán nem gondoltam. Mondjuk nem tudom, hogy a varrónők mennyi idő alatt készítenek el egy ilyen ruhát, lehet azért sem fordult meg a fejemben, merthogy már holnap estére szükségem volna rá - fejtettem ki kicsit pontosabban, mert nem emlékszem már, mit beszéltünk meg, mennyire is sürgős a dolog. - Tudom, nem éppen szerencsés az utolsó pillanatra hagyni a dolgot, de álmomban sem gondoltam volna, hogy képes vagyok így elkavarni egy ruhát! - csóváltam meg a fejem sóhajtva, saját ügyetlenségemen próbálván szépíteni - Illetve azt is megtanultam, hogy nem elég egy-egy darab az elegánsabb ruhákból sem - próbáltam felvenni a nőstény könnyedségét, nagyban segített, hogy neki sem esett nehezére a csacsogás, amiért ismét csak járt a piros pont. - Egyébként hogy vagy? Mivel telnek a mindennapjaid? - érdeklődtem aztán kedvesen, mégiscsak el tudjunk indulni valamerre. - Apropó! Sikeresen felépült a fiú, aki a csapdába lépett? - tudakolóztam tovább a fiatal hím iránt is, akire az erdőben bukkantunk a legelső találkozásunk alkalmával.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Fejcsóválva lépdelek beljebb az áruházba szabadkozása közepette, többször nem mondom el ugyan, de áll az előbb elhangzott: tényleg szívesen segítek egy olyan személynek, aki egyszer már nekünk is segített, ráadásul a barátnőm beharapója. És még a téma is passzol, ellenben atomfizika terén eléggé meg lenne lőve velem Hope, ami azt illeti. - Ugyan már! Nem fáradtság, na meg, rám is rám fért már kicsit, hogy kimozduljak a munka-falka mókuskerékből kicsit. Nem is kérdeztem még tényleg... mi a vacsora apropója, amire ruhát keresünk? - Nem elhanyagolandó pontja a választásnak, s kicsit kíváncsiságomnak is engedek utat törni ilyen formán, hogy jobban megismerhessem a nő személyét. A múltkor nem igazán volt trécselős a helyzetünk, ami azt illeti. - Oh... hát így azért tényleg problémás, bár biztosan akad, akinél van az a pénz. De különben tényleg tudom javasolni hosszabb távon, ha beszereznél egy-két csinosabb darabot. - Mindig jól jön, ha van tartalékon az ember lányának, akárcsak a klasszikus kis fekete ruha kapcsán szokták mondani. Amikor kifejti, ezt bizony ő is megtanulta egy életre, nem tudok megállni egy könnyed kis kacajt, de sokkal inkább vele igyekszem nevetni és nem rajta. Előfordul az ilyesmi a legjobbakkal is, bár esetemben inkább annak a ténye áll fenn, hogy nem tudok dönteni, túl sok az opció, amiből választani lehetne. Az üzletbe beljebb tévedve azért elréved pillantásom az őszi-téli kollekció irányába, mégis célirányosan haladok az alkalmi ruhákat magába foglaló részleg irányába, remélve, Hope tartja a lépést. - Megvagyok, köszönöm a kérdést! Azt hinné az ember, az esküvői szezon végével, meg a nyár leteltével együtt kissé nyugisabbak a napok, de hirtelen minden hétre jut egy nagyobb születésnap vagy évforduló, esetleg osztálytalálkozó, megemlékezés... mozgalmas napokat élek, ha fogalmazhatok így. Egyszer benézhetnétek Bells-szel ti is valamelyik nap, ő elég sűrűn meglátogat, ismeri a járást! - Mesélek lelkesen, egyáltalán nem tűnik panasznak szavam, hisz ez is csak azt jelenti, hogy megy a szekér, jó ötlet volt változtatni a Country Club mezei golfklub profilján és kicsit kibővíteni azt. - Kutya baja! - Húzódik mosolyra ajkam kérdése hallatán. Azóta már sok víz lefojt a Chenán, kigyógyultam Corvin sérüléseiből is és... egyéb dolgok, amiket nem hangoztatok, mert tűnjek bármilyen naivnak, annyi sütnivalóm még nekem is akad, hogy ne tudjam, a falnak is füle van ebben a városban.
- Egy hím vacsorázni visz - illesztettem kissé zavart mosolyt az arcomra - És habár alapjáraton nem kerítenék ennek túl nagy feneket, most sem igazán szeretnék, mégsem mehetek el egy farmer-blúz kombóban, ami azt illeti. Tudod, milyenek ezek a hímek - forgattam meg a szemeim egy halk kuncogást követően. Nyilván nem ez volt az igazság, de talán jó kiindulópontja lehet annak, hogy erről az oldalról is meg tudjak róla valamit. - Rendben, köszönöm, mindenképpen megjegyzem és tanulva ebből az esetből biztosan fel fogok keresni egyet. Tudnál majd esetleg neveket ajánlani? - a személyes tapasztalat nyilván jobb, mint az interneten utánakeresni, ráadásul ő azt mondta, javasolná is az ilyesmit, így nyilván van tapasztalata is ilyen téren. Az pedig mindig fontos. - Jól hallottam, hogy a Northern Lights vezeted? - minden bizonnyal jól hallottam, de erre is kíváncsi vagyok, talán mesél róla kicsit bővebben. - Még mindig inkább ez legyen, minthogy nem keresik a helyet, nem igaz? De akkor ezek szerint elég jól megy az üzlet - foglaltam kicsit össze, mit is hallottam pontosan. - Köszönjük a meghívást, szerintem sort kerítünk rá akkor a közeljövőben mindenképpen! - válaszoltam lelkesen, mert tényleg jól esett, hogy meginvitált, ráadásul arra is kíváncsi lennék, miként viselkedik mondjuk egy olyan helyzetben, amikor Annabelle is ott van. - Nagyszerű, ezt örömmel hallom! - mosolyodtam el szélesen én magam is. A fiú eszembe jutása azonban más gondolatokat is felébresztett bennem, így nem voltam rest kicsit tovább fűzni a témát. - Azóta történt még olyan eset, hogy használnod kellett volna a képességed? Már persze ha publikus a dolog - érdeklődtem kíváncsian, hiszen ez lenne a fő témánk és a hétköznapi dolgok mellett erről sem árt beszélnünk egy keveset. Tudtam, hogy falkadologba is ütközhetek ilyesmivel, olyat helyzetbe pedig nem szerettem volna sodorni, ami kellemetlen lenne számára, így amennyiben tabu témába tenyereltem, akkor majd másmilyen oldalról közelítem meg.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Fejemet csóváltam finoman szavaira kedves mosoly keretében. Persze, hogy tudom, mifélék a hímek (ha-ha), de mi az, hogy nem kerít neki nagy feneket?! Manapság értékelni kell, ha ilyen szép és kedves gesztussal próbálkoznak, mint egy vacsora! - Szóóval... ez egy olyan igazi-randi randi vagy amolyan majd-lesz-belőle-valami-talán randi? - sandítottam felé csalfa mosollyal képemen. Persze, meglehet, benézem és csupán egy kedves, régi ismerőse az, aki elhívta egy kellemes, együtt töltött vacsorára. Beljebb haladunk közben persze az üzletben a megfelelő sarok irányába, én pedig lelkesen mesélek, bólogatok helyeselve és érdeklődő vagyok a nő irányába. Nem azért, mert ezt kívánja meg a szituáció, hanem mert tényleg érdekel az, amit közölni akar velem. Kár lenne ezt túlbonyolítani, mikor én magam sem vagyok túlságosan összetett személyiség. Pontosabban... fogalmazzunk úgy, könnyedén kiismerhető vagyok, elég egy jobb és egy rosszabb napomon elcsípni, máris elmondhatják a szerencsések, hogy ismernek. - Persze, szívesen. - Bólintok rá végezetül arra is, hogy örömmel ajánlok számára varrónőt, aki személyre szabottan készít ruhát saját kénye-kedve szerint neki, ha szeretné. Ezzel együtt pedig leemelek egy kék váll nélküli csodát és elé tartom, de végül csupán fejemet csóválva teszem vissza. - Jól hallottad. - Mosolyodom el kissé, miközben a lila ejtett vállú darabnak bizalmat szavazva az kezemben maradt, nem került vissza a sorba egy gyors Hope-hoz való hozzámérést követően, s arra is van mindeközben értekezésem, hogy aprót biccentsek összefoglalására. Valami ilyesmi a tényállás végtére is, igen. - Nagyszerűen hangzik! Szavatokon foglak ám titeket, mert mér Bells is ígérgette! - Szélesedik mosolyom nevetősen, hisz hiába a meghívás, eddig valahogy nem került sor a látogatásra. Mondjuk tény és való, tavasszal-nyáron sokkal impozánsabb az egész hely, több a látni- és csinálni való is a klubban, így ha elhúzódik ez a látogatás akkorra, akkor sem fog világ dőlni össze bennem.
Kérdésére, mely szerint akadt-e helyzet, amikor használnom kellett képességemet, mintha lassabbá válna mozdulatom, amivel a ruhát leakasztom - egyszerű, klasszikusan fekete darab, bár merésznek ítélem meg a dekoltázsát, így megy is gyorsan vissza, oda se mérem Hope-hoz. - Szerencsére átmehetett valami abból az alfánknak, amit a csatlakozásunkkor mondtam a vérvonalunk kapcsán, hogy nem cirkuszi mutatványosok vagyunk, és tényleg csak akkor van igény rá, ha nagyon súlyos a helyzet. Azóta egyetlen egyszer kellett használnunk, de akkor a falka mindhárom mártírjának jutott a "jóból". - Meglep és valahol mégis lelkiismeret-furdalással tölt el, hogy Bells nem tett erről teremtőjének említést. Lám, még ő is képes tartani a száját, bezzeg én holmi kóbor hímek épsége végett aggódva fecsegek és hozom magamra a bajt!
- Remélem, hogy igazi randi randi - simítottam egy zavart kis kuncogás kíséretében egyik hajtincsemet a fülem mögé. Egek, régebben mennyire lázba hozott egy ilyen randi! Még akkoriban, amikor a férjem udvarolt nekem, aztán most meg már… Még szerencse, hogy van emlékem az ilyesmiről, így tudok miből ihletet meríteni, hogy hatásos legyen a dolog. Kicsit azért kellemetlen érzés, hogy ennyire megvezetem Artemist és alapjáraton biztosan nem így szeretném, de sajnos most muszáj. Rendkívül jól esett egyébként, hogy tényleg érdeklődő volt és színtisztán éreztem, hogy nem pusztán azért, mert ezt diktálja az illem. Én is nyitott voltam felé, de azt hiszem nagyban megkönnyítette a dolgom az ő hozzáállása is, hogy a róla alkotott véleményem még inkább pozitív irányba való elmozdulásáról ne is beszéljek. Határozottan szimpatikus volt, bár ez sajnos még nem jelenti azt, hogy alkalmas lenne arra, amit szeretnék. - Köszönöm - bólintottam mosolyogva - Én sajnos tényleg nem vagyok járatos az ilyesmi dolgokban, mindig megelégedtem a szerényebb holmikkal is, ilyen üzletekben sem járok túl gyakran - osztottam meg vele némi információt magamról. Az Önzetlenek közé tartozom, így nem meglepő, hogy így vélekedem a dolgokról. - És milyen? Mármint az, hogy egy ilyen helyet vezetsz. Nehéz? Kell néha olyan döntéseket meghoznod, amit mondjuk alapesetben nem úgy csinálnál? - nem utolsó szempont ez sem, ha akad ilyesmi. Nem tudom milyen egyébként egy ilyen helyet igazgatni, de úgy tűnik azzal jól boldogul, szóval van érzéke az ilyesmihez, bár az igaz, hogy teljesen más egy vérvonalra figyelni. Ráadásul Artemis fiatal, talán ez az, ami a leginkább buktatója lehet a dolognak. - Komolyan ő is ígérgette már? No hát akkor mindenképpen ideje, hogy mihamarabb sort kerítsünk rá! Amúgy sem jártam még ott, szívesen megnézném majd - rajtam ne múljon, amúgy is kíváncsi vagyok rá. Egyrészt a helyre is, másrészt a nőstényre is, hogy más közegben miképpen viselkedik. Aztán felteszek egy olyan kérdést, ami látható reakciókat vált ki belőle, lassabbá válik kissé a mozdulata és érzem, hogy nem egyszerű esetről lesz itt szó. Csendben hallgatom a szavakat és csak egyetértően bólintok, véleményem szerint sem cirkuszi mutatványosok vagyunk, örülök, hogy ezt Artemis magával az Alfával is közölte. - Ennyire komoly volt a helyzet? - azért arra telibe nem szeretnék rákérdezni, mi is történt pontosan, gondolom kellőképpen falkaügy ahhoz, hogy egy magamfajta kóbor ne tudhasson róla. - Kíváncsi lennék, mi történt pontosan, de gondolom nem lenne túl előnyös számodra, ha beavatnál a részletekbe - fűztem tovább kicsit a gondolatmenetet, az sem utolsó szempont, miként viszonyul a falkájához és pontosan ebből a gondolatból bukik ki a következő. - Egyébként milyen a falkával élni? Mióta vagy velük? Mintha az első találkozásunkkor mondtál volna valami olyasmit, hogy nem olyan régen érkeztél. Bár lehet rosszul emlékszem, tudod, a kor teszi - nevettem fel röviden, könnyedén, ahogyan újabb kérdést intéztem a nőstényhez.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Csak reméled? - Vontam fel kissé kérdőn szemöldökömet, ajkaim szegletében lelkes mosoly játszott ugyanakkor, a cinkos fajtából, elvégre szép dolog a szerelem, meg a randevúzás, még akkor is, ha én magam jó ideje - mióta kitettem a lábam Baltimore városából legalábbis - nem űzöm ezt a "sportot". Persze mindezt a papunk végett, szóval fel is írom gondolatban bűnlajstromának sorába a dolgot! Lelkesen teszek ígéretet a ruhavarratás témakörében, s közben újabb ruhával gyarapodik a felpróbálásra ítélt darabok sora kezemben. Apró sóhajjal engedem lejjebb vállaimat egyúttal kérdése hallatán. - Ha az őszinte választ akarod hallani... nem egyszerű. Már eleve nőként vezető pozícióban lenni megküzdést jelent, pedig csak egy vidéki kis klubról van szó és nem valami multinacionális monstrumról! - Széles mosollyal fűzöm ugyanakkor hozzá: - De szeretem csinálni. Jó látni, amikor minden... összeáll, tudod? Ezért megéri az egész, viszont jogos a kérdésed. Vannak dolgok, amikor mérlegelni kell és bármennyire segítenél mondjuk egy megrendelőnek, vagy nem szeretnél megválni egy munkavállalótól, egyszerűen... tudnod kell nemet mondani. - Tekintek oldalt rá egy pillanat erejéig komollyá váló pillantással, hogy helyét menten bájos mosoly vegye át. - De a világért se untatnálak üzleti élettel! Te mivel is foglalkozol? A kórházban dolgozol, jól rémlik? - Mintha ilyesmit említett volna Bells az átharapója kapcsán, kinek most kezébe nyomom a kiválasztott négy - igen, négy! - ruhakölteményt. Mindegyik szolid, mégis rafinált szabású, csak úgy vezeti az ember tekintetét végig a viselőjükön, elegánsan hangsúlyozva annak nőiességét. Ha tömören akarom megfogalmazni: ízlésesen sejtet, de keveset mutat mindegyik darab. Finom mozdulatokkal "hessegetem" a próbafülkék irányába, követve őt, közben megemlítve neki is a látogatás lehetőségét, szavát véve, hogy ha már ketten ígérik, mindenképp benéznek barátnőmmel. Hangom kissé elhalkul, óvatosabbá válik a képességünket illető eszmecserére, s nem pusztán azért, mert átlagemberek között mozgunk, de ez sem elhanyagolandó szempont, lássuk be. - Máskülönben nem is hiszem, hogy esélye lett volna a felépülésre. - Súlyos volt, ennél jobban le se írhatnám, mennyire. Megjegyzésére kissé kiszélesedik a mosolyom. - Ha a saját kölyköd nem számolt be róla, vagy legalább részletekről, akkor én sem szeretnék. A világért se venném el a kenyerét Bellsnek ilyen téren! - Nevettem fel kissé, könnyed kacajt hallatva, s közben lassan talán a próbafülkéket is elértük. - Igen, még egy éve se. Nem panaszkodhatom különben... talán fontolgatod mégiscsak a csatlakozást? - Szélesedik mosolyom, egyelőre nem részletezve a falkaéletet, lévén nem tudom, mégis mennyit tud, mi az, amiről beszámolhatok neki még és mi az, ami már nem tartozik rá. Példának okáért ott van ugye annak ténye, hogy nem minden döntéssel értek egyet. Habár nem nézem ki Hope-ból, hogy visszaélne ezzel az információval, azért jobb nem kísérteni a sorsot jelen álláspont szerint. Jobb biztosra menni, míg végleg elcsitulnak Daniel körül a dolgok.
- Oké, szeretném is - ismertem be egy zavart mosollyal és a fülem mögé tűrtem egy elkószált hajtincset, ahogyan kijavítom magam a visszakérdezését hallva. Én magam már kinőttem a randevúzásból, de szükséges ez is, hogy teljes legyen a színjáték. Bárcsak elmondhatnám, mennyire sajnálom, hogy így megvezetem és átverem. - Igen, valamiért ebben a világban másként tekintenek a vezető pozícióban lévő nőkre - ráncolom a homlokom, mert habár én első kézből nem tapasztaltam, de elég sokfelé jártam a világban ahhoz, hogy meglegyen a véleményem. - Azt el tudom képzelni, hogy jó érzés lehet - mosolyogva válaszoltam, hiszen ezt az érzés én magam is nagyon szerettem, mégsem oszthattam meg vele, hiszen nem feltétlenül illene a helyzetbe és a rólam alkotott képbe. - Nehéz ilyen helyzetekben nemet mondani? - kíváncsiskodom tovább, mert habár közel sem ugyanaz egy ilyen hely és egy vérvonal vezetése, azért sokat megtudhatok Artemisről, hogy erről faggatom. Elég elhivatottnak tűnik, ráadásul szereti csinálni és ha jól veszem ki a szavaiból, képes logikusan mérlegelni és nemet mondani is, ha a helyzet úgy hozza. Ez pedig mindenképpen előnyös tulajdonság. - Ne viccelj, egy cseppet sem untatsz, szeretem megismerni a környezetemben élőket - legyintek mosolyogva, hiszen nem véletlenül kérdeztem azt, amit, bár amit szerettem volna elérni ezzel a kérdéssel, arra nagyjából fény derült, úgyhogy nem is szükséges tovább nyúzni a témát. - Igen, a kórházban dolgoznom, bár az többnyire csak önkéntes munka. Az egyik nagyon jó barátom nyitott egy mesekönyv boltot itt a városban, neki is besegítek alkalomadtán - avattam be a mindennapjaim kicsinyke szegletébe, ez nem volt titok, így nem is haboztam elmesélni neki. A kezembe adott négy ruhával aztán a próbafülke felé indultam, figyelmem azonban továbbra is a nőstényé volt. - Te jó ég, mi történt vele? - ráncolom aggódva a homlokomat, Annabelle tényleg nem mesélt túl sokat erről, ráadásul falkaügy, arról pedig nem is faggattam túlzottan, nehogy miattam kerüljön bajba, amiért elmondott valami olyasmit is, amit nem kellett volna. - Jól van, akkor majd őt kifaggatom - mosolyra húzódtak az ajkaim, még a könnyed kacagásba is bekapcsolódtam. Az mindenképpen pozitív, hogy nem beszélte ki a falkáját, viszont nem egészen világos számomra, hogy csupán a hallott indok miatt nem tette, vagy valóban azért nem, mert mégiscsak falkatag volna. Nem feszegetem azonban tovább a témát. - Nem tudom pontosan, de igen, megfordult már párszor a fejemben. Annabelle is itt van, én pedig rengeteget utazgattam már, falkatagként lehet én is többet tudnék segíteni, mint kóborként - magyaráztam, miközben beléptem a próbafülkébe és behúztam a függönyt. Gyorsan dobáltam le a ruháimat, hogy belebújjak az első ruhába, egy olyanba, amiről első ránézésre látszott, hogy nem fog túl jól állni. Ebben lépek ki a nőstény elé, hogy a kinti tükörben is megcsodálhassam magam. - Mit gondolsz? - pillantok Artemis-re - Nem az igazi, ugye? - húzom el a számat, majd a válaszát megvárva lépek vissza a fülkébe, hogy a következő ruhadarabbal is ugyanazt eljátsszam, mint az előzővel. A harmadik, egy krémszínű, enyhén testhezálló, szolid dekoltázzsal bíró darab viszont úgy tűnik, elnyeri a tetszésemet. - Erről mi a véleményed? - fordulok úgy a tükörben, hogy mindegyik oldalról megnézhessem magamat. - Szerintem ő lesz az, kellőképpen elegáns, mégsem kirívó - töprengtem még hangosan, végeredményben úgyis nekem kell tetszenie és amúgy sem a ruháért jöttem, nem is ez volt a lényeg. A negyedik ruhát fel sem próbálom, arra hivatkozva, hogy ebbe beleszerettem, a fekete pedig amúgy sem az én színem, úgyhogy a kiválasztott darabot megtartom, a többi az itt marad. - Meghívhatlak egy kávéra hálám jeléül? Vagy sietsz? - fordulok felé, amikor már a sorban állunk, ajkaimon barátságos, kedves kis mosoly csücsül. Ha Artemis rábólint a meghívásomra, akkor a fizetés után a kávézó felé irányítom lépteimet, teljesen hétköznapi témákat feldobva és kérdezgetve őt. A kávzóban aztán egy lattét kérve magamnak ülök le az egyik asztalhoz. - Lehet egy igazán személyes kérdésem? - fordulok felé ezúttal komolyan, az ide felé vezető úton való könnyedség még ugyan ott ül a vonásaimon, de érezheti, hogy nem a holnapi terveiről fogom faggatni. - Tudom, hogy ez nyilván hirtelen lesz és nagyon megmagyarázni sem fogom tudni, miért vagyok erre kíváncsi, csak egyszerűen tudnom kell a választ. Ha nem szeretnéd, akkor semmi gond, viszont akkor fel sem teszem a kérdésem - adok kicsit bővebb magyarázatot. Konkrétan ugyan nem mondom ki, de nyilván érti így is, hogyha elhangzik a kérdés, mindenképpen őszinte választ várok el, akkor már nem lehet visszavonulót fújni. Ha bólint, akkor kezdek csupán bele. - Bízz bennem, jó? Nem szeretnék rosszat. És nincsen rossz válasz - hagyják el ajkaimat a halk szavak, mielőtt még belekezdenék. - Képzelj elegy szituációt. Ha könnyebb, nyugodtan hunyd le a szemedet. Egy teljesen átlagos nap után tartasz hazafelé a munkahelyedről. Fáradt vagy, de alig várod, hogy elújságold a nap történéseit Annabelle-nek. A városban beszéltek meg találkozót, egy csendes, nyugodt, eldugott helyen. Ám ahogyan közeledsz, valami egészen furcsa dologra leszel figyelmes. Baleset történt, sehol senki, csak egy törött jármű az árokban és két test a földön fekve. Nincsenek járókelők, rajtad kívül senki sincsen, aki segíteni tudna - végig halkan beszélek, energiáimmal figyelve az övéit, minden apró rezdülés számít. - Kiszállsz az autódból, közelebb érve már az összeroncsolódott testeket is szemügyre tudod venni. Az egyik egy kislány, alig lehet több kilenc évesnél, nem ismered, legfeljebb látásból. A másik személy azonban egy kedves ismerősöd, Annabelle. Eszméletlenek mind a ketten és rettentő súlyosak a sérülések. Hiába hívnál mentőt, nem érne ide időben, neked kell segítened. Elég rájuk nézni, máris tudod, hogy csak az egyiküket mentheted meg. Nincs idő gondolkodni, hiszen pillanataik lehetnek már csupán hátra, azonnal cselekednek kell - energiáim halványan, szinte alig érezhetően ölelték őt körbe, nyugalmat árasztva felé. Fogalmam sincsen, miként fog reagálni, feldúlja-e a dolog, vagy szimplán őrültnek bélyegezve pattan fel és hagy magamra. Mint mondtam az elején, nincsen rossz válasz, bármi is történjék, minden információ használható lesz. - Melyiküket választod, Artemis?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Kérdésére, mely szerint nehéz-e döntéshelyzetben nemet mondani, apró hümmentéssel dőlök a próbafülke támasztó oszlopának, míg ő odabent próbál. Érezhetően megfontolom a választ. - Az igazság az, hogy szituációja válogatja. Ha tudom, hogy jó okkal történik és megérdemli az illető a visszautasítást, akkor nem nehéz. - Vagy én vagyok túlságosan könnyelmű. Persze mindezt sosem feltételezném magamról, Danielnek való fecsegés ide vagy oda. - Ó, azt hiszem, tudom melyikről beszélsz! - Csillan felismeréstől tekintetem a könyvesbolt kapcsán, azt meg már csak gondolatban teszem hozzá, hogy nincs kiért betérnem oda, így csupán a kirakatot szemlélve ácsingózom olykor előtte pár percet, elhaladtamban a különféle hivatalokba menet. Arra, hogy Duncannel mi történt, aprót sóhajtok. - Ha tudsz olvasni a Daily News sorai között, sok mindenre fény derülhet számodra a falka kapcsán. - Jegyzem meg csendes utalásként, ennyiért még nem lógattak fel senkit, nem igaz? Nyílt titok a dolog, s valóban, ha részletekre kíváncsi, jobb, ha Bellstől kérdezi azokat. Míg a próbafülkében a kiválasztott ruhák egyikét ölti magára Hope, úgy fest, csak nem tudjuk azért elkerülni a falka témát, ráadásul én hozom fel ezúttal. - Biztosan meg lennének az előnyei számodra. Nem sértésből kérdezem, de voltál már... falka tagja egyáltalán? - Oké, kölyökként csak-csak, de azóta azért sokat fordulhatott a világ, ha jól sikerült belőnöm éltes korát a gyógyulása alapján és ötszáz évesnél is idősebb lehet. Ahogy kilép, persze tekintetem máris a ruháé és az övé. - Szerintem csinos... - Jegyzem meg kissé ábrándosan. - De valóban kicsit lehetne hosszabb a szoknya része, hogy legalább a térdet takarja. - Értek egyet valahol mégis vele, s intek szórakozott kis mosollyal felé: sipirc vissza, lássuk a másikat! - Sajnos az sem nyeri el a tetszésünket, szerintem még az előzőnél is borzalmasabb, hiába én választottam. A puding próbája az evés, ugyebár, a vállfán minden másként mutat, mint felvéve! A harmadik láttán kiszélesedő mosoly keretében mutatom fel hüvelykujjamat, jelezve, ez egész jó az eddigiekhez képest. Kérem forduljon körbe, hagy lássam rendesen, de neki is tetszik a ruha, így esélyesen ez lesz a befutó. Valami kellemes elégedettség ül meg bennem, egyszerűen jó érzéssel tölt el ama apróság, hogy ha már csak ennyivel is, de hozzájárulhattam a napjának pozitív irányba való billentéséhez. - Ez igazán kedves és remek ötlet! - Fogadom el kávéra való invitálását, részemről a klasszikus feketénél maradnék kevés tejjel, habár fogalmam sincs egyelőre, mennyire találó a választásom annak fényében, hogy pillanatok múlva milyen mélységekbe száguld társalgásunk hangulata. Egyszerűen csak az dönt, hogy szükségem van némi pörgésre, még ha farkasként gyorsabban is átmegy rajtam a koffeinmennyiség.
Már a forró kávékat kavargatva vesz érdekes irányt a beszélgetés. Arra, hogy lehet-e személyesebb kérdése, kissé meglepett érdeklődéssel szaladnak fel szemöldökeim. - P-persze...! - Végtére is, miért ne? Legfeljebb nem tudok majd olyan nyugodtan válaszolni neki, mint tettem eddig, rosszabb esetben pedig elnézést kérek és egyáltalán nem kap választ kérdésére. De még ettől sem dől össze a világ, nem igaz? Ajkaimhoz emelem a csészét, úgy hallgatva Hope felvezetését, mely egyre érdekesebbé teszi az egészet. Aprót bólintok értően, beleegyezően. Még mindig nem érzem úgy, bármi veszíteni valóm volna egy válaszadással, noha megfordul a fejemben az előbbiek kapcsán, hogy a falkával kapcsolatosan szeretne valami olyasmit megtudni, amire az előbbiek alapján véleménye szerint nem adnék őszinte, egyenes választ. Bízzak benne? Oké, ez nem hangzik túl jól így az előbbiek fényében... Tágra nyílt tekintettel figyelem a velem szemközt helyet foglalót, mintha csak segítené hallásomat ez is, nem akarva elmulasztani egyetlen apró szócskát sem mondandójából. Eszem ágában sincs lehunyni a szememet, ám ahogy halad előre a kis történettel, úgy ereszkednek lejjebb finoman vállaim, s mindig egyenes tartásom is "megrogyni" látszik, ahogy a szék háttámlájának dőlök, mire mondandója végére ér. Kezemben a csésze halkan koppan a hozzá tartozó kistányéron, félő, a füle meg az ujjaim között marad, úgy kapaszkodom belé. Pajzsom hűvösen hárította a felőle áradó nyugalmat, nem kértem belőle. Sőt! Szívem szerint felpattantam volna, itt hagyva Hope-ot, egyedül a jólneveltségem volt az, mi visszatartott az asztalborogatós jelenetrendezéstől. Tekintetem szikrákat szór, ajkaim merő daccal préselődnek egymáshoz, ahogy némán meredek rá. Már attól tarthat, lyukat nézek a homloka közepébe, válasz nélkül hagyva, mikor csendesen csak kibököm: - Ha az eszemre hallgatok, akkor Annabelle-t... - Ha pedig a pillanatra és a szívemre? Akkor bármennyire is kedveljem a barátnőmet, nem kérdés, hogy a gyermeki életet mentem, mindez tömör válaszomból is érződik.
- Nahát, valóban? Ez igazán érdekes - nem egyszer került már a kezembe a szóban forgó lap, de eddig soha nem tekintettem rá úgy, hogy abból talán lehet tájékozódni a falkát illetően. Nos, ezek után akaratlanul is másként fogok nekiállni az újság olvasásának. - Voltam, igen, még egészen fiatalon, de azt hiszem az a falka nem egészen úgy működött, mint a mostaniak. Ezen kívül egyszer én is vezettem már egy kisebb közösséget, nem neveztük magunkat kifejezetten falkának, mert csak hat-hét főből állt a közösségünk. Most pedig.. jobban szeretek egyedül lenni, arról nem beszélve, hogy ki tudja, mikor ébredek úgy egy reggel, hogy lehet ideje volna folytatni az utamat - valószínűleg erre már soha nem fog sor kerülni, ráadásul Annabelle is az életem része lett, őt pedig végképp nem tudnám csak úgy magam mögött hagyni. Denaali-ról és az általa közvetített alkuról pedig akkor még nem is esett szó. Egy szó, mint száz, jobb nekem magányosként, gondolom Mr. de Luca sem repesne az örömtől, ha az Alapítók szépen sorjában lépnének be a falkájába, nem szeretnék még emiatt is fejfájást okozni neki. Aztán csak megtaláljuk a megfelelő ruhát, én pedig hálám jeléül kávéra invitálom, amit hála égnek elfogad, így egyrészt lehetőségem nyílik az odaúton még beszélgetni vele, a kávézóban pedig bedobhatom egyből a mély vízbe. Ez utóbbi mondjuk nem tölt el túl jó érzésekkel, de sajnos tudni szeretném a választ.
Belekezdek a történetbe, amikor tudtomra hozza, hogy feltehetem a kérdésem és habár a válasza nem győz meg teljesen, egyelőre elég ítélem, hogy mesélni kezdjek. Látom, hogyan ereszkednek meg a vállai, halkan koppan csészéje a hozzá tartozó kistányéron, én pedig már most átkozom az egész pillanatot és ötletet, amiért ilyennek teszem ki a fiatal nőstényt. De sajnos muszáj és lehet soha többet nem is fog látni, ha úgy alakul, mégsem túl jó érzés, hogy a kellemesen alakuló kapcsolatunkat valószínűleg most zúzom porrá. Nem kért a nyugalmat árasztó energiáimból, pajzsának hűvösségét érezve pedig akaratlanul is libabőr futott végig a bőrömön. Nyilván nem volna akadály az ilyesmi, de minden bizonnyal már így is kellőképpen lesokkoltam őt ahhoz, hogy ne akarjak tovább rontani a helyzeten. Tekintetébe pillantva furcsa bizsergés fut rajtam végig és vonásait látva egy pillanatig tényleg azt hiszem, válasz nélkül maradok és magamra hagy, még az is megfordul a fejemben, hogy rám borítja az asztalt. Válaszát hallva semmiféle reakciót nem adok, arcom is ugyanolyan érzelemmentes, mint eddig, mindössze tekintetembe ül ki a sajnálat, amiért ilyesminek kitettem őt. - A magunkfajtáknak olykor nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia - jegyeztem meg halkan, szinte csak suttogva a választ. Mártírnak lenni egyáltalán nem könnyű, soha nem is volt az és én képes volnék mindazt a hatalmas felelősséget, ami a vállaimon nyugszik, egy fiatal nőstényre átruházni. Olykor én nem bírok mindezzel, hogy boldogulna bárki is vele? - Sajnálom, hogy ilyen irányba tereltem a könnyed délutánunk ívét, nem is szeretnélek tovább feltartani - az már más kérdés, hogy ezek után ha szeretném se maradna velem többet. Jobb lesz neki is, ha időt hagyok, hogy átgondolja, vagy megpróbálja elfelejteni ezt az egészet. - Köszönöm, hogy őszintén válaszoltál és még egyszer sajnálom - halvány mosoly jelenik meg a vonásaimon, ahogyan tekintetem egy pillanat erejéig még a nőstényen nyugszik. Aztán már a pincért keresem, hogy intve neki kérhessem a számlát, ha pedig eddig Artemis nem hagyott itt, akkor lassan én leszek az, aki megbontja az asztalt és elköszönve a nősténytől inkább a távozás mellett dönt.
// Köszönöm szépen a játékot! <33 //
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Pillantásom hitetlenkedőből, értetlenből vált riadt őzeket idéző tanácstalanságba, ahogy hallgatom, hova is fut ki története. Nem vadász vagyok, hanem vad, kit kergetnek és menekülnék, futnék az elmémbe szavai nyomán kúszó kép elől. Hogyan kérhet rá, hogy válasszak? Milyen jogon?! Nem ismer, de erőteljesen sikerült ráhibáznia ezzel a gyerek-barát ellentétpárral a lehető leglehetetlenebb választási opciókra. Elutasító vagyok energiáinak hűvös nyugalma irányába. Ez már nem az a kedves hárítás, mit tőlem megszokhatott, egészen egyszerűen elfordulok tőle pajzsom mögé kúszva, mint valami sündisznó vagy csiga, aki csak a tulajdon védelmi mechanizmusa mögött érzi teljesen biztonságban magát. Ki vagy te, Hope Belfort...? - Kattog elmém még mindig ezen, nem jutva közelebb a megoldáshoz, miért érdekli, miért kérdezi. Ismernem kellene a múltból talán, találkoztunk már egykoron? Nem emlékszem vonásaidra, kedvességed, mit eddig tanúsítottál irántam pedig biztosan megőrzött volna emlékeim között. Ajkaimat összepréselve bököm ki némi idő múltán válaszom, melyben ott rejlik a kimondatlanság mögött az érme másik oldala is egyúttal. Állkapcsom kissé megfeszül szavait hallva. Na ne mondja...! - Nekem nem kell mindezt bemutatnod Hope, nem Bells vagyok. Épp elég ideje hordozom Eeyeekalduk adományát, hogy pontosan tisztában legyek vele, mit is jelent. - Súgom vissza, szinte fogaim közt szűrve ki a szavakat felé. Egy pillanatra őrülten belém mar Teremtőm közelségének hiánya, a tény, hogy nem rohanhatok azonnal hozzá innét, ebből a merőben kényelmetlenné vált szituációból. Csak akkor engedek tartásomon, mikor közli, távozna. Felemelem pillantásomat rá, abban még ott ül némi büszke dac és keserűség, keveredve kérdő vádolással felé, amiért képes mindezek után egyszerűen... higgadt maradi és elsétálni, mint aki jól végezte dolgát! Mégis mire ment ki ez az egész, Hope? - Igazán nincs mit sajnálnod. - Söpörtem ki pár kósza tincset arcom elől, ezzel együtt pedig szelíd mosolyt erőltettem képemre, mintha valóban semmi nem történt volna, s hirtelen távozása is nem várt esemény végett következne be, nem azért, mert egyszerűen elfutna az esetleges kérdéseim elől. - A meghívásom pedig természetesen továbbra is él, amennyiben van kedvetek ellátogatni a clubba Bells-szel. - Biccentettem aprót, s le nem vettem volna róla pillantásomat, míg távozott. A tétova pincér sem érdekelt, aki nem tudta eldönteni, hogy most akkor kérek-e még valamit a számla rendezése után, reklamálnék, vagy mégis mi van... Apró sóhajjal ereszkedtek meg vállaim, mikor az automata ajtók elnyelték Hope alakját. // Én is köszi, nagymama! O.O //
Kezdőlap
<33 //
