Jaj istenem, hát úgy, hogy még Anne is itt van, még sokkal jobb az egész. Imádnivaló volt ez a kislány, bár, abban nem voltam biztos, hogy Duncannek jót tesz, ha minden rá kiszabott büntifeladatnál ott van, de hát, ez nem az én dolgom. Meglehet, Anne ezek nagy részére nem is fog emlékezni, legalábbis, reméltem, mert akkor azt a csúfos estét is képes lenne elfeledni… Most valahogy eluralkodott rajtam ama gondolat, hogy nekem sosem lehet gyerekem. Igen, kétségkívül ezért lettem gyerekorvos, legalább ott találkozom velük, bár, eddig nem igazán gondoltam ebbe bele, de nem is volt senki, aki miatt generálódhatott volna benne eme érzés. Na, most már van. Fura, a legutóbb, mikor vásárolgattunk Rosieval és Norival, még fogalmam sem volt, mi lesz Ray és köztem, most pedig már csak arra tudtam gondolni, hogy mikor láthatom újra. Mikor Anne közénk sorolt, én nyújtottam a kezem, hogy megfoghassa, egyrészt, nagyobb biztonságban gondoltam így, másrészt olyan édes volt, hogy majd beledöglöttem. Meg aztán, én azért eléggé értek a gyerkőcök nyelvén, és tudom, hogy a kislányok szeretik az ilyesmit. A csoki kínálására mosolyogva megrázom a fejem, azt inkább nem, és az is biztos, hogy Anne kis kacsóját majd jó alaposan meg kell nézni, mielőtt esküvői ruhák közelébe engedjük. Nem hiszem, hogy annyi fölösleges pénze van bármelyikünknek is, hogy az esetlegesen csokimancsos ruhákra összedobjuk a rávalót. - Az szuper lenne. Bólintok mosolyogva, akkor talán elhívhatnám Rayt is, és bár egyértelmű lenne, hogy miatta öltözök úgy, ahogy, mégsem telepedne ránk a dolog. Áhh… fogalmam sem volt, hogy kell az ilyesmit csinálni, vagy inkább csak mindent túlaggódtam Ray miatt, hisz annyi időt vesztegettünk el, most nem akartam elrontani semmit. Vaaagy, még jobb, ha utána lát meg benne, akkor még azt sem hiheti, hogy miatta erőlködöm. Csodás! Egyből jobb lett a kedvem. - Szerintem a te kedvedért megoldjuk. Pislogtam hátra Duncanre a körülményes kérdés hatására, néha azért én is szeretek piszkálódni, ha meg már ő ezt teszi, hát kapja is vissza. Még nyelvet is öltök rá, mert nekem ez nem kifejezetten okoz problémát, hallom is, ahogy Anne felkuncog a látványra, és utánoz. Jó, hát, ez talán kicsit sok lesz a hímnek, de szerintem tök aranyosak vagyunk. Odabenn lecsüccsenek, és hacsak Duncan nem néz rám túlságosan csúnyán, akkor az ölembe ültetem Annet, és megnézem a kezeit, hogy nem maradt-e csokis. Ez utóbbi akkor is megtörténik, ha a hím nem díjazná, hogy Anne ott csücsül. - Szerintem szép, és kiemeli az alakot, de nem látom rajtad, amit látnom kéne. Döntöm meg egy kicsit a fejem, a múltkor már csacsogtunk az esküvői ruhákról, és úgy tűnt, Rosie ennél sokkal extrémebb. Meg aztán, van a dolog, hogy a nyerő ruhában csak úgy ragyognak a menyasszonyok. Hát, Rosie ezt még nem produkálja, de csoda is lenne, ha már az első nyerő lenne. - Meeeg, nincs benne semmi vad. Nem. Csóválom meg a fejem a következő ruhánál, még határozottabban, mint az előzőnél. Kezd formálódni bennem egy gondolat, de egyelőre még nem dobom be, várok még pár ruhát, és addig hátha biztosabb leszek benne, hogy az nyerőbb lenne Rosie számára. - Öhm… Azt hiszem, ez a helyzet segítségért kiált. Pillanat. Emelem le Annet az ölemből, majd besétálok Rosie után, hogy segítsek neki levenni a ruhát, még a végén szegény ruha jár pórul valami egészen más dolog miatt. Közben csendesen megszólalok, mert biztos vagyok benne, hogy valami baj van, és szeretném, ha meg tudnám vigasztalni a nőstényt. - Rosie… mi a baj? Segíthetek valahogy? Persze, ha azt látom, hogy jobb szeretné, ha egyedül maradhatna egy kicsit, akkor már megyek is kifelé, az ilyesmit elég hamar kiszúrom.
Szóval körülményes lesz... És még Anne is nyelvet ölt rám! Visszakapták a rendkívül felnőttes gesztust, mert jelenleg mással nem vághattam vissza. Tudom, ez is hatttalmaaas visszavágó volt. Nagyot sóhajtottam végül és megadóan baktattam be a trió után a boltba, majd tettem le magam valamivel távolabb tőlük. Legalábbis így szerettem volna, de amint leültem, Anne odajött és Bells meg maga mellé citált, tudtam, hogy ez részéről egyfajta csendes bocsánatkérés volt a nyelvnyújtogatásér, szóval hagytam. Mikor Rose megjelent az első ruhakölteményben érdektelenül pislogtam felé. Ő pedig volt olyan meggondolatlan, hogy megkérdezte, milyen. Szerintem nem számított rá, hogy ezt tényleg kérdésnek veszem és korántsem fogok olyan szolid választ adni, mint Bells. - Olyan vagy benne, mint egy tollseprű. - Hát most nem? Felül szűk, mint a nyele, alul meg szétáll, ebben nem a parkett ördöge lesz a lakodalmán, hanem sepregető. - Kicsit jobban riszálj és akkor hatékonyabb lesz az alja - intettem a ruha említett része felé. Bellsre pillantottam. - Nincs benne vad? Ezt a mond a porcicáknak, nekik elég vad lesz amit minden lépésnél kapnak. - Apu, este Disney-maraton lesz - szólalt meg mellettem faarccal Anne, majd ördögi kis vigyort vágott hozzám. Tikkeltem. A következő ruhánál viszont rájöttem, hogy az a tollseprű mégse lenne olyan rossz! Ehhez képest legalábbis, de itt már nem fejtettem ki a véleményem, nincs is rá szükség, pár pillanat múlva Rose eltűnt a próbafülkébe. Nem kellett zseninek lenni hozzá, se nők szakértőjének, hogy érezzem az energiáin, valami nem stimmel. Az aggódó-gyámolító szerepre viszont hála az égnek itt volt Bells, nekem elég volt Anne-t megakadályozni abban, hogy ő is utánuk menjen. - Mi történt? - nézett rám nagy, értetlen szemekkel, őszinte aggodalommal. - Rosie néni nincs jól? - Rosie néni azt hiszem rájött, hogy menya. - És mindarra, ami ezzel jár a továbbiakban. Nagyjából nekem is ilyen sokk volt rájönni anno, hogy szeretem Ambert. Nos, azóta nem volt ilyen problémám szerencsére, és az biztos, hogy nem is lesz.
Bells nagyon kedvesen adta a tudtomra, hogy az első ruha, nem az igazi. Tudtam én is, de azért egy kicsit még forgolódtam a tükör előtt. Duncan szavaira viszont már felpillantottam, háttal állok neki a tükörképére nézek. - Mint egy... tollseprű?? - oké, ez tényleg nem az én ruhám, de ami azt illeti egy menya ilyesmit aligha szeretne hallani alig egy bő hónappal az esküvője előtt. Tudom, hogy ez most még akár vicces is lehetne, de talpig fehérben a farkas nem igazán találja annak, főleg mivel én vagyok az alanya a viccnek. A porcicás beszólásra azért halványan elmosolyodom, aztán Bells tükörképére szegezem a tekintetem. - Tényleg nincs benne... semmi. Nem tetszik, szóval jöjjön a következő. - és ezzel már el is indulok vissza a próbafülke felé. Jön a második ruha és ezzel együtt az egyre inkább fojtogató érzés is. Egyre sűrűbben nyelek és egyre kevésbé viselem jól, hogy a ruha szinte teljesen betakar és a magáévá tesz. Közben pedig minden gondolatom kezd teljesen borús lenni, mert Jessevel nem éppen áll jól a szénánk. Dühös azért, mert jól végzem a munkám a falkában, dühös, mert viszem az Uppert, dühös, mert itt nincs neki gyilkolászós meló (igen, emiatt is rám hargszik szerintem). Nem fair, de lassan mindenért engem tesz meg bűnbaknak, egyre jobban távolodik el tőlem és én egyre jobban aggódom kettőnkért. Még nem vitt rá a lélek, hogy beszéljek vele, egyszerűen még nem állok készen rá. Pedig hamarosan muszáj lesz, mert tudnom kell, hogy van-e annak értelme, hogy itt parádézom talpig fehérben, vagy nincs. Korábban soha, semmi kétségem nem lett volna afelől, hogy mit akar, tudtam, hogy engem és ennyi. Most azonban ebben vagyok a legkevésbé biztos. Feladom és beszaladok az próbafülkébe, az eladó nem győz utánam rongyolni és segíteni leszedni rólam a ruhát, mielőtt valóban letépném magamról. És ekkor jelenik meg Bells. Felnézek, a tükörből látom, hogy belépett és megfordulok. Az eladó pedig tapintatosan kilép a fülkéből. - Csak... - csak az, hogy koránt sem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán lesz-e esküvő. És erre most döbbentem rá. Nem azért, mert én nem állok rá készen, hanem, mert Jesse nem tudja elfogadni, hogy nem csak egy tartozék vagyok. Hogy a sikereim szerinte az ő megalázása és semmi más. De ezt, hogyan is mondhatnám el a nősténynek? Hogyan? -... csak nehéz egy kicsit. Tudod, sosem hittem volna, hogy Jesse egyszer megkéri a kezem és most pedig... annyira törékenynek tűnik ez az egész, félek, hogy nem is igazi. - tényleg félek, félek attól, hogy teljesen feleslegesen csinálok idiótát magamból, ahogy menyaruhában bohóckodom. - Mindjárt összeszedem magam, ne haragudjatok az előbbiért. - vettem néhány mély lélegzetet és úgy döntök, hogy folytatom a mai napot. Talán csak rémeket látok, talán semmi olyasmi nincs, ami miatt aggódnom kellene, talán csak én vizionálok rémképeket. - Felveszem a következő ruhát és megmutatom azt is. Oké? - lassan összeszedem magam, illetve mindjárt fogom. Ha Bells újra csatlakozott Duncanhez, akkor felvettem a következő ruhát és kimentem benne a többiekhez. - Oké, jöhetnek a vélemények. Mennyire tollseprű? - pillantottam Duncanre és most már felragasztottam egy mosolyt is az arcomra, a fejemből pedig igyekeztem kiűzni a zavaró gondolataimat. - A felső része nekem kifejezetten tetszik, de az alsó részben még nem vagyok biztos. - szerintem egész csini az átsejlő anyag és, hogy megmutatja van alakom is és nem akar lenyelni a ruha. - Anne, szerinted milyen? - pillantottam a kislányra és rá is mosolyogtam. Örültem, hogy itt van ő is. Egyszer majd én is szeretnék egy apróságot... De egyelőre azon essünk túl, hogy Jesse elvegyen. Majd utána jöhet minden egyéb más is.
Duncanra meredtem, majd némileg riadtan Rosie-ra, hogy vajon miként fogja viselni az elhangzott kritikát, ami cseppet sem volt finom. Nos, az már tuti, hogyha meglesz az igazi, azt is tudni fogják, elvégre a hím kegyetlenül őszintének tűnik. - A porcicák már csak így járnak az esküvői ruhákkal. Jegyeztem meg a helyzethez képest derűsen, majd Anne hozzászólására el is vigyorogtam, úgy tűnik, a kiscsajt bizony nem kell félteni. Kacsintottam is egyet felé. Mellesleg, én még élveznék is egy Disney-maratont, de nincs az az isten, hogy a tollseprű meg a porcicák után megmentsem ebből a helyzetből Duncant. Aztán hamarosan azon kapom magam, hogy a mi kis menyasszonyunkkal ácsorgok a próbafülkébe, szentül meggyőződve arról, hogy itt valami komoly baj van, de azt is tudom, hogy nem erőltethetek semmit. Annyira még talán nem vagyunk jóban, hogy megossza velem, miféle gond nyomasztja. Türelmesen várok, igyekszem a legbájosabb arcot vágni hozzá, ami azért nekem nem nehéz, mert alapból olyannak faragtak az égiek, mint valami babát, nem mintha zavarna, már rég megszoktam, olyan idő tán nem is volt, hogy valami szívdöglesztő maca akartam volna lenni. Mosolyogva nyúltam Rosie arca felé, hogy végigsimítsak rajta, már ha nem húzódik el, talán egy falkatárs érintése megnyugtatja kicsit. Mit lehet erre mondani? Mit mondhatok én, akinek folyton kétségei vannak afelől, hogy Ray nem hagy ott az első adandó alkalommal? Tulajdonképpen, azt sem tudom, mi van most, még mindig nem láttam be a pajzsa alá, nem engedi. Én eldobtam mindent érte, és még többet is megtennék. Soha nem vagyok olyan bizonytalan és borúlátó, mint vele kapcsolatban. - Rosie, biztosra veszem, hogy te vagy a mindene, a mi életünkben a lánykérés nagyon ritka, de ha megesik, akkor az biztosan nem valami rossz tréfa, ami egyszercsak eltűnik. Nem ismerem túlzottan Jesset, te igen… csak… képzeld el, mennyi ideig gondolkodhatott rajta, mire megtette ezt a lépést. Nem hinném, hogy ne fontolta volna meg alaposan. Csak… élvezd, a ruhapróba az egyik legjobb része a dolognak. Kacsintottam rá, majd legyintettem, én ugyan nem haragudtam, eszembe nem volt ilyesmit érezni, csak nyomtam egy vigasztaló puszit az arcára, aztán kisiettem, hogy nyugodtan felvehesse a következő ruhát. Mikor aztán megint megláttam a nőstényt, szélesebb lett a mosolyom, határozottan alakult a dolog, de még mindig nem voltam biztos abban, hogy ez kifejez mindent, ami Rosie. Ám mivel Duncan felé irányult a kérdés, egyelőre hallgattam, a nyers őszinteség talán most jobban kellett a menyasszonynak, mint az én finom válaszaim. Mikor aztán a többiek megadták a válaszukat, úgy döntöttem, ideje bedobni az ötletemet, elvégre, valamerre haladni kellett. - Mit szólnál, ha lenne benne egy kis szín? Úgy tudom, valami extrábbat akarsz, esetleg fel lehet dobni a fehéret ilyesmivel. Mondjuk egy szalag, vagy valami hasonló. Esetleg… itt-ott némi fekete tüll? Az utóbbit csak óvatosan jegyeztem meg, mert bár szerintem illett volna Rosiehoz, nem tudom, mennyire ragadt le a múltban ilyen téren, kapható-e a merészebb újdonságokra, vagy inkább a fehérnél maradna, annak valami figyelemfelkeltőbb verziójával.
Amíg a nőstények a próbafülkében élték ki érzelmes mivoltukat és Bells Rose-t pátyolta, piros pacsit játszottam Anne-el. Épp látszólag rettenetesen elszontyolodtam a vereségem fölött, mikor visszatért Bells, én pedig rendeztem a vonásaimat, és visszavedlettem a megszokott mufurcságba. Hát na, van ami magánügy, és ez totálisan az. Majdnem elkezdtem befonni Anne haját a következő ruháig, de megálltam, és szerencsére Rose tényleg sietett. A ruha pedig amiben kijött, két ellentétes reakciót váltott ki belőlem és Anne-ből. Én elismerően füttyentettem egyet, míg a felsőrészre korlátoztam a figyelmem, aztán apró fintor jelent meg a szám sarkában, ahogy lejjebb pillantottam, de nem volt időm véleménykifejtésre, mert Tökmag a karomba temette az arcát, a bőrdzsekivel pedig ha tehette volna eltakarja az egész fejét. - Én nem nézhetek ciciket! - dünnyögte, s láttam a füle hegyén, hogy pipacsvörös lett. Nem bírtam megállni, jóízű nevetésben törtem ki. - Jaj, te buta... - simogattam meg a fejét még pár másodpercig halványan mosolyogva, majd visszafordultam Rose-hoz. - Az alja még mindig rémes, a fodroknál yo-yózik a szemem. Ha azt a részt el lehetne tüntetni, nem lenne rossz. - Vállat vontam, ennyi volt a nagy szakértői véleményem, s azt már nem tettem hozzá, hogy ez olyan ruha már azért, amiből sokan szívesen kihámoznák, legyen elég ennyi elismerés. Átadtam a "mikrofont" Bellsnek, ő úgyis finomabb és jobban ismeri Rose-t, közben pedig folyamatosan simogattam Anne fejét, aki addig nem volt hajlandó felnézni, míg Rose dekoltázsa ennyire látszott. Kis szende, de inkább ilyen legyen még ebben a korban. - Csak ne nézzen ki úgy, mint egy dominó - ingattam a fejem a fekete tüllre. - Tollseprű.... dominó.... De a színes szalag nem rossz - huzigáltam pár pink tincsemet cseppet sem célzatosan Bellsre sandítva. Jó, morogtam, hogyne morogtam volna, de emögött nem volt vérig sértettség, vagy indulat, a saját marhaságom büntetése ez, de attól még a magam elcseszett módján szórakozhattam rajta.
Hálás voltam Bells kedvességéért és az érintése is jól esett. Valahogy ettől jobban éreztem magam és talán egy kicsit sikerült is megnyugodnom. Szavai pedig mindezt csak tetézték. Elmosolyodtam és tudtam, hogy nagy igazságok vannak abban, amiket mondott. Hiszen tényleg nem túl gyakori, hogy farkasok összekössék az életüket úgy, amire most mi is készültünk. Bár mindezzel együtt az is igaz, hogy az sem túl jellemző ránk, hogy olyan gyakran cserélgessük a partnereinket, mint más az alsóneműjét. Persze kivételek vannak - mindig vannak -, de ha őszinte egy kapcsolat, akkor tényleg nem a gyors partnercsere az általános.Erővel próbáltam arra koncentrálni, hogy majd szépen mindent megoldunk Jessevel, hiszen elég régen vagyunk már együtt ahhoz, hogy képesek legyünk erre. Még nem untunk rá a másikra, én még nagyon nem untam őt, és talán ő sem engem, ha még mindig együtt élünk. Rendbe akarom hozni vele a dolgainkat és remélem, hogy ő is így van ezzel. Habár most még minden kusza és zavaros. - Igazad van... csak... - vettem egy nagy levegőt, hogy lenyugtassam magam és, hogy össze tudjam fogalmazni, amit mondani szeretnék... - ...csak talán pont emiatt tűnik olyan illékonynak a dolog. Mert ritka és, mert ennyit vártunk ezzel az egésszel... - és mert jelenleg épp bazári majomnak érzem magam, holott igaza van Bellsnek, ennek kellene lennie a legjobb résznek. Mindenesetre igyekeztem összeszedni magamat és nem kiborulni. Mire kimentem a következő ruhában, már jobban éreztem magam és túl voltam azon, hogy egy kiborulást celebráljak nekik. Anne hihetetlen cuki volt és bár nem volt ki a cicim, mint ahogyan azt ő gondolta, nem álltam le egy minilánynak megmagyarázni, hogy nem úgy van, ahogy mondja, mert annyira azért nincs ki semmim. - Mármint úgy gondolod, ha nem lenne alja? Csak a felsőrésze? Az igen rendhagyó lenne, nem mondom... - nevettem fel Duncan szavaira, de ezzel együtt egy olyan gondolat fogalmazódott meg bennem, amiért már most rajongani kezdtem. Azt hiszem már tudom, hogy milyen ruhát is szeretnék. - Tetszik az ötlet Bells, kérek pár ilyen stílusú ruhát is. És igyekszem majd kifejteni, hogy ne tollseprű, vagy dominó legyen... - mosolyogtam és tulajdonképpen ahbár még mindig nyomasztottak a Jessevel kapcsolatos félelmeim, elkezdtem élvezni a dolgot egyre jobban. Visszamentem a próbafülkébe és kértem olyan ruhákat, amik nem teljesen fehérek és ami azt illeti eszembe jutott, hogy a klasszikus tollseprű helyett, viselhetnék minit. Ennek megfelelően hoztak is pár újabb rucit és felpróbáltam a következőt. Kimentem ebben is, hogy megmutassam nekik. - Nem rossz, de szerintem ez túl sok... Mit gondoltok? - pillantottam mind a hármukra. - Ebből nincs ki a cicim... meg igazából másom se... - hát tényleg ez amolyan ápol és eltakar ruci. Szépnek szép, de ennyi. Miután meghallgattam mindenki véleményét, visszamentem a fülkébe és felvettem a következő ruhát. Ebben is kimentem, hogy lássák a többiek is. - Na ez már közelebb van ahhoz, ami tetszene...
- Lehet, hogy emiatt tűnik annak, igen, de biztos vagyok benne, hogy ha Jesse nem akarna veled maradni, azt közli veled, nem pedig megkéri a kezed. Mondtam még neki, mielőtt visszacsámborogtam Duncan és Anne mellé, hogy tovább folytatódhasson a móka. A kislány elég gyorsan gondoskodott a jó hangulatról, legalábbis ami engem illetett, én ezerrel vigyorogtam, amikor közölte, hogy ő nem nézhet ciciket. Nos, ez is egy nézőpont. Igazán tündéri volt, s úgy tűnik, Duncannek ez elég volt, hogy jobb kedve legyen. Nagyon is megérte, hogy elhozza magával a kis porontyot. A hím véleménye ezúttal sokkal használhatóbb volt, a felső része tényleg remek, illik Rosie elképzeléséhez. Valószínűleg Jesse is oda lenne érte. Ám még nem végeztünk, mert még nem volt meg a tökéletes ruha. Lehet később majd el kellene gondolkodni azon, hogy a nőstény varrasson egy olyat, ami teljesen illik az elképzeléseihez. Pontosan nem tudtam, milyet akar, azonkívül persze, hogy nem az abroncsos, hercegnős darabokra vágyik. Az tuti, hogy én nem hoznám magammal Duncant, ha valaha lenne ilyen ruhapróbám, mert szerintem egy menyaruha sem jönne be neki, ami nekem tetszene. Hiába, nagyon más véleményem volt ilyen téren, mint a másik vörös nőnek. Viszont véleményt ennek ellenére tudtam mondani, hisz annyira ismertem már, hogy tudjam, miben tűnik igazán önmagának. - Azért, szerintem a ruhatervezőknek sem céljuk dominókat árusítani. Pillantottam szelíd mosollyal a hímre, és látszott, hogy minden további esetleges szavamat visszatartom összeszorított ajkaim fogságában. Igen, engem szórakoztatott a hajszíne, és szerintem még azokat is, akik nem ismerték. Alkalomadtán majd kiengesztelem valamivel, de annyira még nem ismerem, hogy tudjam, mivel tehetném meg. Egyelőre még a büntetések vannak soron, és sajnos egyik sem lehet olyan, amiről lesír, hogy nem büntetésnek szánták. Én próbáltam valami kellemetlent, de mégsem feltétlenül elviselhetetlen dolgot kitalálni. Szerintem sikerült, persze, ő lehet másként gondolja. - Szerintem is túl sok. Bólintottam rögvest, majd elkuncogtam magam azon, hogy ebből nincs ki semmije. Határozottan így volt, ez egy szolidabb, de mégis kicsit különlegesebbre vágyó menyasszonynak tökéletes, ám Rosienak nem. Így részemről intettem is, hogy sipirc vissza átöltözni, mielőtt Duncan elkezdene dominózni a ruhával… - Hú… Pislogtam egy párat vigyorogva, amikor a miniben megláttam Rosiet. - Na ez már olyan, amiben el tudlak képzelni a Nagy Napotokon! Lelkendeztem, és kicsit félve sandítottam Duncanra, hogy vajon erre mit mond. Egyébként a ruha pont azért volt jó, mert egyedi, viszont sehol sem túl giccses, és bár rövid, és merész, felül mégsem este túlzásba, így megmaradt az egyensúly.
Tény ami való: Anne imádni való, én pedig örülök - még ha nem is nagyon mutatom ki -, hogy mások is könnyen megkedvelik. Kevesebb farkas, aki esetleg bántaná, nekem ez mind jó és kevesebb aggodalom, hogy már a saját érdeki részemet is lessem. Mondjuk se Rose, se Bells nem tűnik egy gyerekbántalmazónak, de a látszat csalhat én meg bizalmatlan vagyok. - Felőlem úgy is átalakíthatod - vontam vállat -, de akkor esélyes, hogy az esküvőtök vérorgiába fullad - mosolyodtam el bájosan, ami nála minden volt, csak nem biztató, kedves vagy aranyos. Sejtettem, hogy Bells nem az a kőszívű, büntetős fajta, és igazából nem haragudtam rá a hajam miatt, csak jól esett ez a fajta csipkelődés. Nyilván nem leszek oda meg vissza a pink sérómtól, de ez van, ezt még túlélem. És láttam rajta, hogy még tenne rá megjegyzést, amit cseppet se bántam. Az igazat megvallva szerettem, ha viszonylag jókedvű farkasok vesznek körbe, mert így simán lehettem bunkó és mogorva. Anne csak akkor lesett Rose-ra, mikor az biztosította, hogy a következő ruhából semmije sincs kint. Neki határozottan tetszett a ruha, én már más véleményen voltam. - Nem gyere be. Apácás. - Azt már ne kérdezze senki, hogy miért, nekem a fityulás nővérek ugrottak be egyből, de ha ez lenne a befutó, beöltöztetném Jesse-t papnak. Kezd megártani ez a sok ruha, a csajos téma és a sok ösztrogén, ami itt lengedezik. A következő miniruhából egyetlen dolog ragadta meg a figyelmem, ami nem Rose hosszú lába volt: - Azt a cucc a derekán nagyobb mint az egész ruha. - Én az egyszerűség híve voltam, szóval Rose azt hiszem szarul járt velem, legalábbis azzal, hogy a véleményemet kéri. Ha nem kérné, akkor is mondanám, sehogy sem ússza meg. - És fodros az alja... Totálisan testhez tapadósban nem gondolkodtál? Jó alakja van - ezt azért nem mondom ki -, és simán belebújhatna egy feszülős cuccba. Igaz, hogy mellben nincs túleresztve, de nem is deszka. Na de nem nekem kell, hogy bejöjjön.
Bells szavaiban volt igazság, azonban azóta, hogy Jesse megkérte a kezem, olyan nagyon sok minden történt velünk. Hónapokkal korábban kaptam tőle a gyűrűt, ami most is az ujjamon van, azt jelképezve, hogy hamarosan férjhez megyek. Érdekes elképzelés, hogy a ruhából csak a felsőrészt tartsam meg, de mást ne. Mondjuk szerintem Jesse olyan nagyon nem ellenezné a dolgot, feltéve, ha az esküvőnek nem lenne más résztvevője rajta és rajtam kívül. - Vérorgia egy esküvőn... hmm... érdekes lenne. - mosolyodtam el. Oké, ha igazán belegondolnék, akkor nem tartanám viccesnek, de most igen. Fura, hogy pont egy vérorgia gondolatától érzem magam jobban. Ezt azonban megtartom magamnak. A fekete-fehér ruha már nem olyan rossz, de annyira nem is jó. Bells-el egyetértünk abban, hogy túl sok. Nem nekem való az olyan ruha, amiben úgy tűnik, mint akit a ruhája nyelt le. Kicsi vagyok minden tekintetben és az az érzésem, hogy a ruhából jóval több látszik, mint belőlem. Ráadásul szerintem Jesse sem repesne, ha külön expedícióra kellene készülnie, hogy megtaláljon a ruhaszörnyben. Szóval ez sem az igazi. A mini az más sokkal jobbnak tűnik. Duncannek persze ez sem tetszik. Bells megjegyzése kedves, rá mosolygok, mert megint csak egyetértünk. Ez már közelebb van az elképzeléseimhez. - Lehet, hogy a dísz nagyobb, mint maga a ruha, de lévén, hogy engem sem szabtak túl nagyra, azt hiszem az olyan ruha lesz a befutó, amiben nem olyannak tűnök, mint akit lenyelt egy nagy halom fehér anyag. A dísz pedig még mindig kisebbnek tűnik, mint egy ruhaszörny. - fordulok a hím felé és lassan rájövök, hogy milyet is szeretnék igazán. - Nem rossz ötlet, de nem akarok egy sima fehér estélyit, menyaruhát szeretnék, az egyszerű testhez álló - bár nagyon szexi - attól még nem menyaruha. - válaszolok Duncannek, aztán újra a próbafülke felé veszem az irányt, hogy egy újabb darabot kapjak magamra. Amikor visszamegyek a többiekhez, sugárzik az arcom, mert egészen biztos vagyok abban, hogy megtaláltam A Tökéletes Ruhát. Egyszerűen rám van írva, hogy ennél jobbat, szebbet nem találhatnék, hogy ez a ruha a nekem való. A Tökéletes. - Megvan. Ez az én ruhám. És igen tudom, hogy fodros, de ez egy menyaruha. Mégis dögös és szép, és asszem hazajön velem. - pillantok a tükörből a nőstényre és a hímre. Sejtem, hogy Anne ettől még jobban ki fog akadni, mint attól, amelyiknek legalább a szoknyája megvolt, ennek viszont elöl alig van. De gyönyörű. Nekem ez kell, még akkor is, ha amásik három farkasnak nem is tetszik. Jessenek fog. Tudom. Egyszerűen, csak tudom...
//ha nem lesz még más, amire reagálnom kellene, akkor részemről ez a záró, és köszönöm, hogy eljöttetek velem ruhát próbálni! //
Úgy tűnik, Duncannal egyetlen apró ponton se találkozott az ízlésünk, de hát, nem is baj az, ha különbözőek vagyunk, nem bánom különösebben. Igaz, lehet Rosienak sokkal nehezebb lesz a dolga a döntés tekintetében, de nem féltem, talpraesett csajszi, előbb-utóbb biztos meglesz az a bizonyos ruha. - Azért, jó lenne, ha látszana, hogy menyasszonyi ruha van rajta. Csak ennyit jegyzek meg Duncan ötletére, és nem is tudom, hogy van-e teljesen test vonalát követő darab, vannak a sellő fazonú ruhák, de az alja azoknak is bővebb, de sejtésem szerint a hímnek az sem tetszene. Úgy tűnik, ebben egyetértünk Rosieval, legalább nem vagyok teljesen haszontalan a mai nap folyamán. Kicsit sajnálom a miniruhát, eddig nekem az tetszett a legjobban, de ha a nőstény nem érzi tökéletesnek, akkor nyilván mennie kell. - Hoppá! Jegyzem meg vigyorogva, mikor meglátom a legújabb ruhát, és elég egyértelműen úgy tűnik, hogy ez lesz egyben az utolsó is. Közben kisegítem a kis Annet, és eltakarom a szemeit, mert biztosan ettől is fülig vörösödne szegénykém, és hát, előzzük meg a bajt. - Szerintem tökéletes, még én is szívesen viselném. Nem mintha lenne valaha esküvőm, meg nem mintha nem lángolna a bőröm egy ilyen ruhában, de tényleg nagyon szépnek tartottam, s benne Rosiet is, sugárzott. Így gondolom, a mai programunk a végére is ért, amit kicsit bántam, de legalább sikeresnek mondható a ruhavadászat, és talán a nősténynek is elvonultak a feje felől a viharfelhők.
Mikor megvan a tökéletes ruha először csak nézek, vagy fél percig minden reakció nélkül - Anne megint a karomba temette az arcát -, s nem is igazán a ruhát, hanem a nőstényt, annak arcát figyelem. Végül halványan elmosolyodok, ez azonban őszinte gesztus - éppen ezért alig látható. Felállok, felkapom Anne-t is, aki erre már a nyakamba fúrja az arcát, hogy minél kevesebbet lásson, én pedig a két nőhöz fordulok. - Akkor mehetünk? - kérdeztem, de nem voltam már türelmetlen, mert megvolt a díjnyertes, s azt, hogy egyetértettem a választással azzal fejeztem ki, hogy a mosolyon kívül semminemű megjegyzést nem tettem rá. Igen, fodros és az még mindig nem jön be nekem, de ebben tényleg menyasszony volt Rose, és ami fontosabb: boldog, lelkes. Egyszerűen jó volt ránézni. Úgyhogy amíg ők a vételt intézték, én a bolt előtt várakoztam, majd velük együtt kisétáltam a parkolóba, beültünk a kocsimba és hazamentünk. Egy részfeladat Rose részéről teljesítve, Bells kívánsága is mindjárt pipa, holnap este pedig... Bognár fantasztikus műsorszáma jön... Ej de jó lesz, alig várom. De ami a lényeg, hogy ha lassan is, de haladok, bár jó lenne már úgy indítani a holnapot, hogy Bognár fülét rágom a rangomért. Vissza akarom kapni, vissza is fogom.
Ma úgy gondoltam, hogy jótékonykodni fogok egy kicsit. Nem, még véletlenül sem úgy kell ezt érteni, hogy sajnálatból csinálnék valamit, hanem inkább úgy mondanám, hogy önzetlen tettet hajtok végre. Igen, ez így csodálatos megfogalmazás volt, még az én tetszésemet is elnyerte. Szóval, amikor felkeltem ezen a gyönyörű szombati napon és eszembe jutott, hogy történetesen megkezdődött a hétvége és nem kell dolgozni mennem, akkor elhatároztam, hogy kikapcsolódok. Ehhez azonban szükségem volt egy kísérőre is, mert nem volt kedvem egyedül csámborogni a városban. Mivel Ashleynek valami dolga volt, és mást nem találtam reggel az épületben, felverni meg senkit nem akartam úgy isten igazából, ezért úgy döntöttem, hogy megismerkedem jobban James kölykével. A nevét tudtam, azzal is tisztában voltam, hogyan néz ki. Láttam már párszor itt is, az esküvőről is voltak halovány, ködös emlékeim, úgyhogy baj nem lehetett. Biztosan szeretett volna már ő is kimozdulni egy kicsit a Farkaslakból, amiért meg tudtam érteni. Oké, megszegtem az eredeti tervemet, mert hozzá bizony bekopogtam. Nem sajnáltam volna azért sem, ha éppen én verem fel őt, de szerencsémre már ébren volt. Még jó, hogy nem máshoz kopogtam be, valószínűleg az illető elküldött volna a fenébe, én meg szépen kinevettem volna. Szóval, miután én már teljes harci díszben voltam, csak a leányzót kellett egy kicsit megsürgetnem, hogy szedje össze magát. Megmondtam neki, hogy lehetőleg minél hamarabb készüljön el, én addig iszok odalent egy kávét, és majd a bejáratnál találkozunk. Persze, ha ő is kért esetleg, akkor neki is csináltam egyet, hogy majd azzal fogadhassam, amikor lecammog a lépcsőn. Nekem szükségem volt efféle serkentőkre, még ha látszólag teljesen éber voltam is. Igen, ma úgy éreztem, hogy jó napunk lesz. - Remélem nincs túl korán! – fordultam felé immár akkor, amikor mind a ketten bent ültünk a tágas utasterű terepjárómban. Az utat könnyedén vettük, úgy siklottunk tova a mérföldeken, mint kés a vajon. Remekül éreztem magam, és nagyon bíztam benne, hogy ezt Masara is át tudom majd ragasztani. – Mit szeretnél megnézni ma? – érdeklődtem tovább cseverészve, miközben lassacskán elértük a város központját, és én bekanyarodtam a bevásárlóközpont parkolójába. A fedett részt választottam, mert onnan könnyebb volt bemenni. Miután leállítottam a motort egy nekem tetsző, a bejárathoz közeli helyen, kikászálódtam és benyomtam a riasztót. Voltak itt kamerák, de azért jobb biztosra menni. Elég ostoba lennék, ha csak úgy itt hagynám mindenféle óvintézkedés nélkül. Amint ezzel megvoltunk, én könnyed léptekkel vettem célba a belső teret, ahová egy üvegezett ajtón át jutottunk be. Ajkaimon szórakozott mosoly ült, kabátomat közben kigomboltam, és hagytam, hogy szabadon lengedezzen a lábaim körül, míg csizmáim magas sarkai ütemesen koppantak a padlón. Igen, jó nap lesz ez a mai. Nincs annál jobb, mint amikor szombat délelőtt vásárolgatsz egy kicsit, aztán bekapsz valamit és délután nézel egy filmet otthon, bevackolódva a kanapédon. Persze nem bántam volna, ha Olen is csatlakozik hozzám estére, de erre igencsak csekély volt az esély. Nem is akartam hát ezen gondolkozni, figyelmemet a mellettem lépkedő lány felé fordítottam. - Nem vagy éhes? – kérdeztem kissé anyáskodóan, de én már csak ilyen vagyok, nem tehetek róla. – Ha gondolod, majd megebédelhetünk itt együtt, biztosan itt leszünk néhány órát… - vélekedtem, bár inkább csak magamnak mondtam, semmint neki. – Nos, hová menjünk be először? – kérdeztem újult lelkesedéssel, karomon egyensúlyozva elegáns kis táskámmal.
A mai napra sok érdekeset nem terveztem. Úgy voltam vele, hogy majd eltelik valahogy. Dolgozni ma nem lett volna kedvem, inkább csak a punnyadást, lustálkodást választottam. Már korán ébren voltam. Még mindig nem megy jól az alvás, de már hozzá vagyok szokva. A konyhában készítettem magamnak egy nagy adag kávét. Képes voltam pizsamában lemenni. Valahogy a dolog már nem tud izgatni. Miután visszasétáltam a szobámba visszabújtam a kávés bögrémmel együtt az ágyba, majd be is nyomtam valami filmet a laptopomon.Nem nézhettem olyan régóta, mikor egy ismerős illat csapja meg az orrom, de nem tudnék nevet vagy arcot párosítani hozzá. Nem foglalkozom túl sokat veke, míg be nem kopogtat az ajtón. Homlokom automatikusan összeráncolódik. Vajon ki kereshet ilyen korán? Leállítom a filmet, majd ki is mászok az ágyikom biztonságából és ki is nyitom az ajtót. A nőstény láttán megszeppenek. Tudom ám ki ő nem arról van szó, inkább csak furcsa, hogy itt van. Túl sokat még nem nagyon beszéltünk egymássa, viszont egy ellenállhtatlan ajánlatot tesz nekem. Már hónapok óta ki akarok menni a városba igazi csajos napot tartani, de eddig senki sem vállalkozott erre. És most tessék itt van Jenny a megmentőm. Iszonyatosan örülök annak, hogy megkeresett engem. Nem is kell többször kérnie azonnal elmegyek felöltözni miután természetesen kértem tőle egy újabb adag koffeines italt. Gyorsan öltözök fel és Jennynek csak egy negyed órát kell várnia rám, ami nálam nagy szó. Általában fél óránál több időt szoktam eltölteni a készülődésre....De most igen nagy volt a motivációm. -Őszintén? A plázába! Már ezer éve el szeretnék oda jutni, de senki sem akar elkísérni. Szóval igazi megmentő vagy!-És természetesen én is csak mosolyogni tudok, hiszen végre valahára kimozdulhatok és nem is nekem kellett ezért könyörögni. Ilyen jó dolgom nagyon régen volt. Már most élvezem a mai napot bármilyen vége is lesz neki. Legszívesebben bulizni is mennék egyet, de egylőre maradjunk a shoppingolásnál! Amint megáll a kocsival ki is pattanok belőle. Természetesen megvárom őt ás mellette haladva sétálok be a plázába. A boltokat látva egy kölyöknek érzem magam akit elvittek a vidámparkba. Ez nekem az igazi mennyország. -Oh az tökéletes lenne! Most még kibírom!-Nassoltam kávékészítés közben, így még bírom a dolgot, nah meg túl izgatott vagyok ahhoz, hogy most egyek. -Az egyik ruhaboltba! Vásárolni akarok! Már elvonási tüneteim voltak!-Szélesedik ki mosolyom, ahogy meg is cálzom az egyik boltot.
Őszintén szólva, én is a plázába akartam menni, úgyhogy meg is örültem, amikor ő szintén arra voksolt. Szombat délelőtt nincs is jobb, mint egy kis vásárlással egybekötött kikapcsolódás, amolyan csajos nap. Csajos napot pedig olyannal is lehet tartani, akit az ember alig ismer, hiszen ez kiváló alkalom volt arra, hogy ezt a hiányosságot pótoljuk. Ő új volt nálunk, én meg elég nyitott ahhoz, hogy oldjam kicsit az esetleges feszültségét. Bizonyára nehéz lehetett neki hirtelen csak úgy belecsöppennie ebbe az egész falkás-dologba, ezért is akartam kicsit megkönnyíteni, mert a helyében én is örültem volna, ha valaki próbál hozzám közeledni. - Rendben! – bólintottam mosolyogva, fél szemmel az arcát figyelve. Szerettem az embereket jó kedvre deríteni, és mivel nekem is jó hangulatom volt ma, ezért döntöttem úgy, hogy teszek valami jót. Mostanában ritka alkalmak egyike volt, amit mindenképpen ki kellett használnom, vagy legalábbis én így éreztem helyesnek. – De mindenképpen szólj majd, ha éhes leszel! – kértem nagy komolyan, azután perce egyből görbült is felfelé a szám, hogy nehogy komolyan vegye a szigorúságomat. Ez egy jó nap kellett, hogy legyen és nem volt helye szabályoknak, meg efféle baromságoknak. A szabályok amúgy is csak arra valók, hogy átlépje őket az ember, nem igaz? - Oké-oké, te kis plázák amazonja! – emeltem fel két kezemet megadóan, miközben nevetve besétáltam utána az egyik ruhaboltba. Gyors helyzetfelmérést végezve meg kellett állapítanom, hogy nagyjából az én ízlésemnek is megfelelnek a próbababákra és különböző állványokra aggatott ruhadarabok, szóval én is megindultam, hogy felfedezzek néhány pulóvert, a hideg télre készülvén. Hiába nem egyszerű megfáznia egy magunkfajtának, azért nem ártott felkészülni a jelentős fagyokkal tarkított évszakra. Már előre fáztam, pedig most még egészen tűrhetőnek lehetett titulálni a kinti időjárást, főleg ma délelőtt. Még a nap is kisütött, bár attól tartottam, hogy mire haza fogunk indulni, már sűrű felhők takarják majd el a kék eget. - Hm… - dünnyögtem magam elé, miközben leemeltem az egyik állványról egy felsőt, amiről úgy gondoltam, hogy jól állna Masan. Teljesen egyszerű volt, inkább nőiesen elegáns, mintsem bohém és laza. – Mit szólnál, mondjuk ehhez? – kérdeztem, miközben felé tartottam a vállfánál fogva a holmit. – Szerintem jól állna neked ez a piros, egy kicsit merészebb lenne tőle a külsőd. A piros amúgy is a magabiztosság és a csábítás színe – kacsintottam rá játékosan, és ha tetszett neki, ha nem, én bizony a kezébe nyomtam, miközben a saját kosaramban és szépen elkezdtek halomban gyűlni azok a ruhák, amiket én akartam felpróbálni. - Figyelj, majd valamelyik cipőboltba mindenképpen be kell mennünk, oké? – magyaráztam tovább, csak félig fordulva felé, éppen a vállam felett. Annyira elmerültem a kínálat nézegetésében, hogy inkább csak hangosan gondolkoztam, és reménykedtem benne, hogy még a közelemben van, és nem beszélek teljesen magamban. Az elég kellemetlen lett volna, azt hiszem.
Lehet, hogy csak meghaltam és most ez a mennyország és Jenny meg csak véletlenül van itt? Vagy Isten végre meghallgatta imáimat és őt küldte el hozzám? Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy miért pont engem akart elhozni ide, de nem fogom elkezdeni faggatni erről, mert a végén legközelebb nem engem választ. Tartsa csak meg ezt a jó szokását. Nem megyek messzire tőle, ha már elhozott akkor maradjunk egymás közelébe és beszélgessünk. Szívesen megismerném őt is. A többiekhez képest ő sokkal vidámabb egyéniség, magamra ismerek benne. Én is ilyen voltam. Nem bírtam lekaparni az arcomról a mosolyt. Most meg örülök, ha heti egyszer tudok valamin mosolyogni. -Ez valóban szép. Igaz nincs túl sok piros felsőm, de ez tetszik. Majd fel is próbálok köszönöm!-Igen kicsit merészebb a többi felsőmnél, de ez számomra a még bevállalós kategória. Jól ismerem magam és tudom, hogy nagyjából milyen fazonú felsők, ruhák állnak jól nekem. Ezért is akadtam ki annyira anno Jamesre. -Oké persze! Cipőt én is szeretnék venni majd!-Tőlem aztán bárhová mehetünk addig, míg nem kell visszamenni a falkaházba. Ki akarom élvezni a kinti létet, a szabadságot. Tudom hogy bármikor kijöhetnék kísérővel, de a többiek is el vannak foglalva, nem mindig érnek rá, ami teljesen normális dolog, hiszen mindenkinek megvan a maga élete, de e közben meg én kezdek megőrülni. Miután egyszer körbejártam az üzletet és kiválogattam a nekem tetsző ruhadarabokat szólok Jennynek, hogy én most elvonulok felpróbálni őket. Nem fogok kapkodni az már biztos. A vásárlásnak meg kell adni a módját. Ez nem úgy megy, hogy bemész az első boltba leveszed azt amit először meglátsz és kész. Neem...Többször körbe kell menni az üzletbe, mert elsőre nem veszel észre mindent. Az is megesett már velem, hogy az utolsó kör alkalmával találtam rá a máig is kedvenc ruhámra. Az előtt fel sem figyeltem rá. Egy félóráig biztosan elszórakozom az első adaggal, majd kiválogatva azokat, amiket nem veszek meg vissza is térek a kiállított ruhákhoz. -Amúgy Jenny te mivel foglalkozol?-Nem ismerem őt és ha jóé tudom ő sem engem, így valahol mégis csak el kellene kezdeni az ismerkedést.
Ma elég lazának éreztem magam egy kis csajos vásárláshoz, ezért is hoztam el magammal pont őt. Ki kellett használnom, hogy viszonylag jó kedvemben vagyok, hiszen az utóbbi időben sajnos nekem sem volt olyan könnyű és vidám az élet, mint azt már megszoktam. Hiányoltam Darrent, teljesen kiakasztott ezzel az Atanerkes baromsággal. Hiányoltam Olent is, aki pedig másképpen volt része az életemnek, ráadásul még nem is olyan régóta. Lehet, hogy elüldöztem volna magamtól? Mindegy is, ezen most nem szabadott gondolkoznom, mert ezzel csak azt értem volna el, hogy elmegy a kedvem szinte mindentől. Elég sok délutánt és estét töltöttem mostanság azzal, hogy merengtem és próbáltam megoldásokat keresni, úgyhogy most pont nem erre volt szükségem. Ezért is igyekeztem olyan lelkesen mutogatni neki, hogy miket próbáljon fel, mert addig is nem magammal és a problémáimmal kellett törődnöm, hanem valaki mással. Most felelősséggel tartoztam érte, ami már eleve figyelmesebbé tett a környezetünk iránt, ráadásul a vásárlás amúgy is szórakoztató elfoglaltság tudott lenni, ha az embernek volt kihez szólnia. Olykor még olyan ruhákat is felpróbáltam egy-egy mókázás alkalmával, ami egyáltalán nem illett hozzám és nem is akartam megvenni. Pusztán a vicc kedvéért, és ilyen egyszerű volt az egész. - Szívesen, majd mutasd meg, ha felvetted! – biztattam mosolyogva, majd már fordultam is el, hogy egy krémszínű kis ruhát levegyek. Kötött volt, semmi flanc, és pont ezért tetszett. Ideális lehetett a munkába, mostanában amúgy is szerettem a nőiesebb vonalat képviselni, hiába imádtam a szakadtas, laza cuccokat is. Mindig rákapok valamire, aztán bevásárolok egy gardróbra való ruhát csak azért, hogy később majd válogathassak közülük kedvemre. Szerintem nekem egy egész üzlet kellene, ahol a ruháimat tarthatnám és állandóan válogathatnék. Mivel nem teljesen néztem felé, így valamelyest megkönnyebbültem, amikor végül válaszolt az általam mondottakra. Ez azt jelentette ugyanis, hogy még mindig itt volt körülöttem és nem beszéltem magamban, mint valami félőrült tyúk. Nem mintha nem telt volna ki tőlem, de ha már volt társaságom, akkor ne magammal beszélgessek már, igaz? - Van is egy-két bolt, amiket szeretek itt – fűztem hozzá még az előbbi gondolataimhoz. Pontosan nem tudtam, hogy mire is vágyom. Na, jó, egy csizmát mindenképpen szerettem volna még – nem mintha nem lett volna belőlük így is elég -, de a többit odabíztam a sorsnak. Ahogyan majd a sorok között sétálgatok, úgy fog megtetszeni valami olyan is, amire nem is gondolnék most. Ebben egészen biztos voltam, mert túl sokszor esett már meg velem hasonló. Miután mind a ketten elvonultunk próbálgatni, nem nagyon beszéltem, inkább illegtem-billegtem a tükör előtt, hogy minden irányból megnézhessem magam az adott ruhában. Hol egy inget próbáltam fel, hol egy olyan feszes nadrágot, hogy mások már belepirultak volna. Én a magam részéről szerettem a merészebb darabokat, és szégyenkeznem sem kellett az alakom miatt, úgyhogy belefért az ilyesmi is. Időnként átnéztem a másik fülkében próbálgató Masara, és ha valami tetszett, vagy rossznak ítéltem meg, azt természetesen nem féltem kimondani. Amúgy sem voltam az a típus, aki eltitkolná a véleményét. Én azon az elven működtem, hogy az mindenkinek van, ráadásul szerettem, ha a körülöttem lévők tisztában voltak az enyémmel. - Nem tudod? – fordultam oda hozzá félig meglepetten, félig mosolyogva, amikor már én is befejeztem a próbálgatást, és tovább nézelődtem még egy kicsit, mert úgy láttam, hogy ő még nem akar menni. Én a magam részéről azonban már eldöntöttem, hogy miket fogok megvenni, azok pedig ott is pihentek a kosaramban. – Igazából nagyon sok dologgal foglalkozom… - jegyeztem meg elgondolkodva, végigsimítva egy kasmír pulóver ujján. – Jelenleg viszont szexuálpszichológusként dolgozom – árultam el vidáman. Sokan ezen teljesen meglepődtek, kiakadtak, vagy egyszerűen csak zavarba jöttek tőle. Mindig jókat derültem a különböző reakciókon. – De van még építészmérnök diplomám is, meg pilóta is vagyok, és lakberendező, és… - eddig bírtam, itt már elnevettem magam. – Oké, nem sorolom fel mindet. Sok… túl sok! – kuncogtam jókat ezen. – Nagyon unod, hogy egész nap be vagy zárva, mi? – húztam el picit a számat, fél kezemet pedig csípőre tettem.
-Mindenképpen!-Mosolyodom el. Nem is kérdéses, hogy neki is megmutatom a felsőt...Ha jobban ismerném őt akár még egy vásárlás utáni divatbemutatót is szerveznék vele. Unokatestvéremmel mindig ezt csináltuk. Felvásároltuk szinte az egész boltot, majd otthon mint valami modellek bemutattuk a különböző ruhadarabokat. Jó kis bulik voltak azok is. -Majd mindenképpen mutasd meg. Ma költekezni akarok jó sokat!- Már ideje volt felfrissíteni a ruhatáram. Pénzem van elég, nem sajnálom főleg most, hogy nem is kell fizetnem az albérletért. Oké az üzletem sem megy valami fényesen és lehet, hogy a Manhattanit, vagy idővel be kell zárnom, de az ittenit nem akarom feladni. Legalább ez sikerüljön az életemben jól. Csodálkozom a meglepettségén. Nem hittem volna, hogy ezt is tudnom kell. Persze nem árt ha tudod, hogy mivel foglalkoznak a társaid, mert mlg később jól is jöhet! -Bocsi, de nem tudom!-Erről sosem beszéltem Jamesel, vagy a többiekkel. Azt tudom, hogy Jenny közel áll Darrenhez és, hogy az esküvőt ő is szervezte, de többet nem nagyon. -Szexuálpszichológus? Nah erről sem hallottam még. Ez pontosan mit jelent? Pároknak adsz tanácsokat? Vagy hogy kell elképzelni egy ilyet?-Naná, hogy érdekel a dolog. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen létezik. -Jó sok mindent elvégeztél. Mikor vezettél utoljára repülőt? Izgalmas lehet az is, bár én szerintem beszarnék a félelemtől. Szeretek repülni, de hogy én vezessem...Az már ijesztőbb!-Gondolom idővel nekem is több képesítésem lesz, bár bevallom őszintén nem tudom, hogy mi illene még hozzám, de ez majd elválik. -Hogy unom e? Rohadtul és gyűlölöm. Én pont az a jellem vagyok, aki nem bír nagyon sokáig egy helyben maradi. Manhattanben is többet voltam kint az utcán, a boltomban, haveroknál vagy bárhol, mint a lakásomba. Oda körülbelül csak aludni jártam. De itt teljesen más a helyzet azért, de nem akarok panaszkodni...Ma inkább csak élvezném a szabadságot!-Nem akarok semmi rosszra gondolni. Most itt vagyunk a plázában és vásárolgatunk és minden tiszta jó. -Még felpróbálom ezt a ruhát utána mehetünk is!-El is sietek ismét a próbafülkébe, majd mikor felvettem a ruhát meg is mutatom Jennynek. Én úgy vélem jól áll és bízom benne, hogy neki is tetszeni fog. Ha rábólint ez is bekerül a kosaramba, a megvételendő ruhák közé. -Irány a pénztár!-Mondom egy nagy mosollyal az arcomon,. Milyen jó lesz majd bepakolni őket a szekrénybe. Igazi mámor. -Következő a cipőbolt? Utána majd akár kajálhatnánk is!-Már tudom is mit szeretnék majd enni, de még egy bolt bőven belefér.
Egészen jól éreztem ma magam, ami kellemes meglepetés volt. Ahhoz képest, hogy nem nagyon ismertem a leányzót, viszonylag jól kijöttem vele. Ebből azt is sikerült leszűrnöm, hogy ő is azok táborát gyarapította, akikkel könnyű volt szót érteni. Én is hozzájuk tartoztam, legalábbis az esetek nagy többségében. Természetesen akadtak kivételes helyzetek is, amikor teljesen bekattantam és nagyon undokká váltam. Volt már rá példa, bár olyankor én is megutálom magam egy időre, mert attól olyan, mintha Nathalievá váltam volna. Brr! - Akkor remélem, hogy fel van töltve alaposan a pénztárcád! – nevettem el magam jókedvűen. Nekem aztán sohasem volt gondom a pénzzel, elég jól megéltem, de azt nem tudhattam, hogy neki mennyi tartalékja volt. Az utóbbi időben semmiképpen sem mehetett dolgozni, hogy pénzt keressen, ezt meg sem kellett kérdeznem tőle. Láttam, hogy állandóan a Farkaslakon belül volt, amit meg is értettem. A mostani falkahelyzet nem kedvezett túlzottan egy kölyöknek, annak pedig különösen nem, hogy az illető egyedül mászkáljon ide-oda. Még én se nagyon tettem ki a lábam kísérő nélkül, csak ha nagyon muszáj volt. Szerencsére még mindig nincsenek öngyilkos hajlamaim. - Hogy hogy nem hallottál róla? – kérdeztem teljesen meglepetten, mivel elég felkapott szakmát választottam ez alkalommal magamnak. – Igen, pontosan így van – bólogattam határozottan. Úgy látszik, hogy azért nem volt túl nehéz kikövetkeztetni, pontosan mit is takar a név. – De nem feltétlenül csak pároknak, hanem egyedülálló embereknek is segítek, akik esetleg valami miatt frusztráltak szexuális téren, meg effélék… - most nehéz lett volna teljes egészében elmagyaráznom neki, de ez így véleményem szerint kellőképpen összefoglalta a lényeget. - Ó, azt rendszeresen szoktam – legyintettem egyet a repülővel kapcsolatos kérdése hallatán. – Időnként szállítmányokat kell hoznom, meg ilyesmik – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel. – Bár most újabban azt hiszem, hogy akarnak szerződtetni egy másik pilótát, mivel nekem ott a praxisom is, és nincs olyan sok időm – magyaráztam tovább, miközben a kosaramban lévő ruhák között turkáltam, megnézve, hogy egészen pontosan miket is pakoltam bele. – Pedig nagyon izgalmas, ha a te kezedben van az irányítás – mondtam lelkesen, mert tényleg nagyon szerettem repülni. Sajnáltam is, hogy mostanában erre már nem jutott annyi időm, mint szerettem volna. Mint amennyi régebben a rendelkezésemre állt. - Hát, azért Fairbanks össze sem hasonlítható Manhattannel – mosolyogtam Masara. Igen, voltam már ott többször is, ráadásul huzamosabb ideig. Nagyon szerettem, de a kisvárosoknak is megvolt a maguk varázsa, és most már én is lenyugodtam annyira, hogy elkezdjem megszokni. – Ott megértem, hogy nem volt kedved otthon lenni, de ez a hely valahogy… nem tudom. Én megszerettem az otthonlétet, bár azt elismerem, hogy hosszú ideig én sem bírok egy helyben ülni – ingattam a fejemet, közben pedig nekidőltem a próbafülke oldalának, amíg arra vártam, hogy felpróbálja az utolsó ruhadarabot is. Miután ez megtörtént, együtt indultunk el a pénztár felé, ahol kétszázhúsz dollárt hagytam ott. Nem egy vagyon, de azért több volt, mint amire számítottam. - Benne vagyok! – bólintottam egyet, miközben már kifelé mentünk, a megpakolt szatyrokkal. – Szeretnék venni egy csizmát, ott szemben! – böktem a fejemmel a bolt felé, és máris arra vettem az irányt. – Lehet a végén még kettő is lesz belőle – kuncogtam vidáman. – Mit szeretnél majd ebédelni? – érdeklődtem kíváncsian, mert én is kezdtem úgy érezni, hogy igazán tudnék enni pár falatot most már.
[color:51bb=#peru]-Az már hónapok óta! A pénz csak gyűlik. Nagy előny, hogy nem kell fizetni rezsit, se bérleti díjat. Bár azért hiányzik a munka. Van pár megrendelésem, de szeretnék többet foglalkozni a boltommal, de tudom, hogy ez még egy ideig álom marad.-Igaz felügyelettel szinte bármikor kimehetek a városba, az üzletembe, de egy idő után idegesítővé válik az, ha mindig van mögötted valaki, aki megállás nélkül figyel. Szeretnék egyedül elmenni valahová, ahol nem figyel senki. A munkája számomra kissé szokatlan, de mindemellett nagyon is érdekesen hangzik. Egyszer szívesen megnéznék egy ilyen "terápiát". Biztosan sokat lehet tanulni belőle. -Azt el tudom képzelni. Egyszer elvihetnél engem is, ha nem is munka ügyben, hanem csak egy kis szórakozásból. Biztosan ki lehet bérelni kis gépeket...Filmben már sokszor láttam, de élőben nem...Azok a kis gépek, amiknek nincs teteje és ketten ülnek benne. Egy elől aki vezet a másik meg nem is tudom, hogy mit csinál...Egy olyanba szívesen beleülnék!-Természetesen a hátsóülésbe. Ha nekem kellene vezetni azt hiszem azt a repülést nem élnénk túl. -Valóban nem ugyan az, de ott volt egy nyüzsgő életem rengeteg baráttal és nehéz megszokni ezt az újat. Amióta beköltöztem a falkaházba csak úgy bánnak velem, mint egy kölyökkel, aki még a cipőjét sem tudja egyedül bekötni. Megértem én, hogy miért kell figyelni rám és, hogy sokat kell tanulnom, de közben itt van az emberi énem is, aki már felnőtt és jó lenne, ha néha úgy is bánnának velem, de úgy vettem észre, hogy ez is csak álom. Egyelőre Jamesen kívül te vagy az egyedüli, aki nem csak a farkast látja bennem.-Még Alexnek is csak egy ostoba kölyök vagyok, aki nem ér semmit. Én azt hittem, hogy kezdünk barátok lenni, de tévedtem. Jobban oda kell figyelnem másokra...Jennynek örülök. Legalább vele is tudok normálisan beszélni és nem azon jár folyamatosan az agya, hogy mit csinálok rosszul, vagy miért nem edzek. -Cipőből sosem elég! Én ezt teljesen megértem. Nekem is van egy-két szépségem a szobámban. Sőt szerintem van aki azt mondaná, hogy felesleges ennyi cipő, de hát már csak ez van. Mindenkinek van valamilyen szenvedélye nem igaz?-Oké nekem túl sok is, de úgy vélem amíg nem fajulnak el azok és nem drogról, vagy alkoholról van szó nincs miért aggódni. -Húú jelenleg úgy érzem, hogy mindent képes lennék befalni. Szerintem egy jó nagy hamburgert fogok enni sült krumplival, majd utána jó sok fagyival!-Közben már meg is érkezünk a boltba, ami tele nagyszerű cipőkkel. Azt hiszem itt is költeni fogok jó sokat.
- Igen, sajnos a farkassá válásnak vannak bizonyos hátulütői is… - húztam el kicsit a számat. Mondjuk az én időmben még nem dolgoztam, szóval ilyesfajta gondokkal nem küzdöttem, mint most Masa. Talán emiatt egy kicsit szerencsésnek is mondhatjuk magunkat mi, akik idősebbek vagyunk, mert ennyire drasztikusan azért nem lettünk kiszakítva a jól megszokott közegünkből, hiszen abban az időben még más volt az élet. Valahol hiányzik időnként, de másfelől már örülök neki, hogy ilyen modern korban élünk. Kíváncsi voltam már most, hogy mi lesz esetleg száz vagy kétszáz év múlva, ha egyáltalán megélem. Bíztam benne, hogy még látni fogom ám. - Nekem van saját gépem, bár nem olyan, amilyenről te beszélsz – világosítottam fel. Azért azok a gépek nagyrészt már ki lettek vonva a forgalomból, vagy legalábbis modernizálták őket. Az ötvenes évek környékén volt ez divat, bár akkor sajnos még nem tudtam repülőt vezetni, hiszen akkortájt települtünk át csupán az Államokba. Azért őriztem abból az időszakból is szép emlékeket, de ennyire azért még a nők akkor nem tudtak olyan dolgokat csinálni, mint a férfiak. Példának okáért a pilótának tanulást. - Tudom, hogy ez mennyire bosszantó tud lenni… - magyaráztam, miközben kisétáltunk az üzletből, hogy megcélozhassuk a cipőboltot is, ami a következő állomásunk volt. – Ez azonban sajnos elkerülhetetlen, mert nálunk más szabályok uralkodnak, mint az emberi világban. Hamarosan már nem fognak kölyöknek tekinteni, de addig bizony ki kell bírnod ezt, mert még idő kérdése sajnos. A mostani élethosszodat tekintve azonban nem is olyan sok. Majd amikor sok évvel később visszatekintesz erre az időszakra, magad is rá fogsz jönni! – igen, ezt biztatásnak szántam és így is gondoltam. Én is sok dolgot láttam már korántsem olyan vészesnek, mint amit egyébként annak éltem meg régebben. Az idő bizony tényleg gyógyít, és sokat segít. - A cipő olyan dolog, ami sohasem felesleges – na, persze! A szekrényemben biztos ezért áll olyan sok pár, amit fel sem vettem már évek óta. Ezt azért nem hangoztattam inkább, mert a pénzt költeni viszont mindennél jobban imádtam. Nem volt rá sűrűn alkalmam, de amikor akadt rá időm, akkor bizony nem sajnáltam. Akármi tetszett is meg, azt általában felpróbáltam, és ha még mindig bele voltam szerelmesedve, akkor kifizettem annyit, amit már drágának lehetett nevezni jócskán. Főleg a márkás lábbelikért rajongtam, például egy jó Louboutin bármikor jöhetett. - Megbeszéltük. Én is kezdek éhes lenni, úgyhogy ezután megcélozzuk valamelyik büfét! – döntöttem el a kérdést, és immár bent is voltunk a sorokba rendezett cipőmennyországban. Remekül éreztem magam, ahogy végighordoztam a pillantásom a kínálaton. Én automatikusan meg is indultam a csizmák felé. Először a praktikusabb darabokat akartam megnézni magamnak, mert télre kellett valami, ami elég meleg és nem ázik be könnyen. Később pedig majd jöhetnek azok, amik inkább csak szépek, de kevésbé hasznosak.
-Van sajátod? Azta! Huu akkor elviszel egy körre?...Na jó ez így furán hangzik, de a lényeget remélem érted! Mindig érdekelt, hogy milyen lehet a pilótafülkében ülni! Ígérem jó kislány leszek és azt csinálom, amit mondasz! nem nyomom meg a nagy piros gombot vagy ilyenek!-nagy ártatlan szemekkel pislogok rá, míg rá nem bólint az ötletemre. Nagy élmény lenne a számomra. -Tudom, hogy iszonyatosan "gyerek" vagyok még hozzátok képest, csak tudod mielőtt ez lettem volna is elég sokáig úgy kezeltek, mint egy gyereket. Gondolom te is észrevetted már, hogy a japánok, kínaiak arca elég sokáig gyerekes marad és nem tudod eldönteni, hogy ő most egy tizenkét éves kislány, vagy már anyuka. És már mikor végre látták volna rajtam azt, hogy nem vagyok kölyök, hanem önálló felnőtt ismét pisis lettem. Mindig is utáltam, ha úgy bánnak velem, mint egy kis "pisissel"...De ne is beszéljünk erről tovább. Inkább csak élvezzük ezt a napot, a vásárlást!-Nem akarok most a farkasos gondjaimra gondolni. Pont a a jó a vásárlásban, hogy teljesen kikapcsolódhatok és minden gondomról megfeledkezem. Ez olyan nekem, mint másnak az alkohol, csak ez egészségesebb! -Oh amúgy, ha már ilyen rendes voltál velem varnék neked egy ruhát köszönetképpen. Én ehhez értek. Szóval ha van valamilyen ötleted, vágyad akkor majd mondd el és megalkotom neked!-És most még időm is van és addig is elfoglalom magam valamivel. A cipőboltba követem Jennyt. igazából nekem is szükségem lenne valami téli cipőre. Bár szerintem egyszerűbb lenne egy igazi hótaposót beszerezni, de ahogy a sorok között elhaladok megpillantok egy gyönyörű magassarkút. Igaz már van belőle vagy tíz párom, de ezt nem hagyhatom itt! egy fekete, pántos, nyitott orrú cipő. nem egy téli darab, de nem is az utcára való. Majd ha valaki elvisz bulizni oda tökéletes lesz! -Én ezt felpróbálom!-az árát meg sem nézem, mert meg akarom venni és az sem állíthat meg, hogy túl drága. elveszem a megfelelő méretet a dobozok közül, majd helyet is foglalok és már fel is veszem őket. a tükörhöz sétálva elkerekednek a gyönyörűségtől a szemeim. A lábamon még jobban néz ki! Nah ez tutira hazajön velem!
- Persze, szívesen! – bólintottam, hiszen pontosan azért volt gépem, mert embereket vagy esetleg árut szállítottam vele. Masat is elvihettem akár egy körre, vagy amikor megyek legközelebb Anchorageba mondjuk, akkor jöhet velem. Nem lesz olyan nagy dolog, az a gép csak elbírja azt a plusz ötven kilót, ha van egyáltalán annyi. Nem úgy nézett ki, mintha lenne, de ezt már nem tettem hozzá hangosan, a végén még megsérteném véletlenül, azt meg nem akartam. Nem azért hoztam ma magammal, hanem azért, hogy egy kicsit kikapcsolódhasson. – Nem olyan különleges egyébként, mint a legtöbben hiszik. Ha vezetsz, az már valami, de maximum azért lesz neked másabb, mert teljesen magad előtt látod az eget, míg hátul ülve csak azon a kicsi üvegen át tudod kémlelni egy részét – magyaráztam neki nagy lelkesen, miközben átmentünk a cipőboltba. Tudom, hogy nagyon borzasztó nőszemély tudok lenni, ha vásárlásról van szó, de az a hatalmas kocsi talán haza tudja velünk együtt vinni a sok cuccot, amit majd veszünk. - Igen, ez igaz. Bár amikor én születtem, akkor tényleg mai mércével mérve, már gyerekként is felnőttnek számítottam – vontam meg a vállaimat. – A lényeg egyébként az, hogy elfogadd ezt és megszokd, aztán már nem is fog annyira zavarni. Majd előbb-utóbb mások is elfogadják ezt, de a farkasod még tényleg csupán egy kölyök. Ha fejlődsz és leraksz valamit már korán az asztalra, akkor viszont felfigyelnek majd rád – mosolyogtam rá biztatóan, vagy legalábbis reméltem, hogy annak veszi majd, aminek szántam. Nem akartam össze-vissza fecsegni nekem holmi bölcsességeket, mert azt én sem szerettem túlzottan. Ryannek igaza volt abban, hogy Victor néha túlzásba viszi az ilyesmit. Én nem akartam most ebbe a hibába esni, mert a végén még megijed tőlem és megmondja Jamesnek, hogy tartson tőle távol. - Rendben, ahogy gondolod! – egyeztem bele és még rá is mosolyogtam. Én aztán nem akartam feszegetni a témát, ha ő sem szeretett volna erről beszélni. Valahogy a cipők amúgy is kezdték lekötni a figyelmemet, nem mintha egyébként szem elől tévesztettem volna akár csak egy pillanatra is a leányzót. Jelenleg az én felelősségem volt, bármi történjék is vele, az én lelkemen fog száradni. Ezért is bíztam annyira abban, hogy nem lesz semmiféle fennakadás. - Ó, tényleg? – kérdeztem tőle kissé talán meghatódva. Nem szoktam könnyedén elérzékenyülni, most sem történt ilyesmi, egyszerűen csak meglepett a gesztus. – Köszönöm, ez nagyon kedves tőled. Mi lenne, ha meglepnél valamivel, ami szerinted illik hozzám? – vetettem fel az ötletet, mert hirtelen semmi konkrét nem jutott most eszembe, ellenben kíváncsi voltam arra, hogy ő milyet képzelne el rajtam. Főleg, hogy ő ért is hozzá, én meg csak egyszerűen szeretem a divatot. Közben én több pár cipőt is kinéztem magamnak, valamint egy hótaposó csizmát is, mert hamarosan úgyis be fog állítani az első hó, és valószínűleg nem fogja majd vissza magát. Akkor pedig egy hasonló, hasznos jószág bizony nagyon hasznosnak fog bizonyulni, ezt már most is tudtam. Amikor észrevettem, hogy Masa már felpróbált egyet, arrafelé indultam a kezemben tartott dobozokkal és megszemléltem a látványt. - Hm, azt hiszem, hogy ez jól áll neked! – állapítottam meg nagy komolyan, még a szemeim is összeszűkültek egy picit. – Csak azt nem tudom, hogy a közeljövőben ezt mikor tudod felvenni – nevettem el magam halkan. – A hóban nem lesz a legideálisabb, de a Farkaslakban mászkálhatsz benne. Van, amikor én is úgy szoktam – árultam el, közben megajándékoztam egy cinkos kis mosollyal is.
-Meglepetés? Ez remek ötlet!-Már most elkezdetem azon agyalni, hogy milyen ruha állna jól rajta, vagy egyáltalán milyen alkalomra készítsek neki. Nem emlékszem arra, hogy mit vett fel Shaneék esküvőjére, de ma láttam, hogy milyen ruhákat választott magának és azért máskor is megfigyelhettem. Nem akarok túl egyszerűt, de túl csicsásat sem. Az már biztos, hogy ha hazaérek akkor azonnal nekiállok tervezni! -Majd ráveszem Jamest, hogy vigyen el bulizni. Akkor majd hordhatom!-És szerencsére erre ő nagyon is nyitott. Még jó, hogy nem egy karót nyelt mentort kaptam. -De igazad van! Nézek valami praktikusabbat is!-Azzal kibújok a cipellőből és miután visszavettem az enyémet már nézem is, kezemben a cipős dobozzal, a további választékot és találok is egy rendes csizmát. Belülről bélelt, a talpa nem vékonyított és úgy tűnik ezzel egy könnyen nem is vágódom hasra. Még a színe is szép. Úgy tűnik ez a vásárolgatás ma igazán jól megy nekem. Nem töltök el több órát azzal, hogy megtaláljam a tökéletes darabot. Na jó az is igaz, hogy már rég voltam vásárolni, így már nagyon is ráfért a szekrényemre egy felújítás. A csizmát is felpróbálom, hogy kényelmes e. Ebben már nem pózolgatok annyit. Ezt nem a divatért veszem meg, így na jó...persze, hogy számít, hogy hogy néz ki, de elsődlegesen kényelmesnek, melegnek kell lennie és ez pont alkalmas erre, így ez is velem jön! Miközben Jennyt várom egy vicces papucsot is találok magamnak. Ha már valóban bennem él a bestia, akkor miért ne viccelődjek vele egy kicsit? Ez is csak ahhoz segít, hogy még jobban elfogadjam a helyzetet. James biztosa jót röhögne rajta! Talán neki is kellene vennem egyet! Ez nem is rossz ötlet! Muhhaha! James nem úszod meg! Neki is elveszek egy nagyobb méretet és egy másik színűt. Nah kíváncsi vagyok arra a fejéremikor meglátja a meglepetést. -Nézd milyen jót találtam! Meglepem vele Jamest.-Nagy büszkén meg is mutatom őket Jennynek, majd ha ő végzett már megyek is a pénztárhoz az újabb szerzeményeimmel. Most pontosan úg fogok kinézni, mint Julia Roberts a Micsoda nőben, mikor kilép egy rakat csomaggal a kezében a boltból. Milyen rég is töltött el ez a csodálatos érzés. A fizetés után teljesen kielégülve fordulok Jennyhez. -Nah akkor most jöhet a kaja?-Én már nagyon is éhes vagyok. Úgy érzem, hogy képes lennék egy egész mamutot lenyelni. A bundás biztosa örülne is neki.
- Ó, hát nem hiszem, hogy nehéz dolgod lesz. Maximum csak kéretni fogja magát, ha első körben nemet mondana, de higgy nekem, nagyon tud ám bulizni! – nevettem el magam, hiszen elég közelről ismertem Jamest ahhoz, hogy tudjam, mennyire nem veti meg a szórakozás bármilyen fajtáját. Régebben én is elég hasonló voltam hozzá, bár az ilyesmit sosem reklámoztam csak úgy. Akinek tudnia kellett róla, az tudta, hogy milyen az, ha én úgy istenesen elengedem magam. Régen volt már rá példa, talán Shaneék esküvője volt az utolsó, és azelőtt is már hosszú idő telt el, amióta nem csináltam semmi polgárpukkasztót. Kicsit kezdett ám hiányozni a lazább énem, de a doktornő sem volt utolsó szempont, egészen megkedveltem a kicsit komolyabb énemet is. Csak biccentettem és láttam, hogy már Masa is inkább valami csizma után nézett és nem a magas sarkú cipők között válogat. Hát, az a helyzet, hogy meg tudtam érteni, mivel én is elég gyakran csábultam el inkább azoknak beadva a derekam, semmint olyat keresve, amiért valóban ideérkeztem. De egy új hótaposóra tényleg szükségem volt, legalább elegánsabb téli lábbelim már volt, azt hordtam általában munkába, meg ilyen-olyan helyekre. Példának okáért most is egy olyat viseltem, ami nem éppen a praktikusság mintadarabja volt, de ez engem egy cseppet sem zavart, hiszen még nem volt térdig érő hó, amiben emelgetnem kellett volna jó magasra a lábaimat ahhoz, hogy egyáltalán képes legyek járni. Nem sokkal később már én is két dobozzal egyensúlyoztam a kassza felé és észrevettem, hogy Masa idő közben beszerzett két mókás kis mamuszt is. Egyből széles mosolyra húzódott a szám, ahogy odaértem mellé. - Jé, ilyenem nekem is van! – virultam tovább, mint valami tökkelütött. – Nagyon jó meleg télen – tettem hozzá, mivel tényleg ez volt a helyzet. Azon kívül, hogy viccesen nézett ki, még hasznosnak is bizonyult. Igaz, hogy én sokszor elfelejtettem beledugni a lábamat efféle holmikba, de ha megtörtént, akkor mindig használhatóak voltak. Közben sikerült elrendezni a számlát, és már kaptam is a zacskókat, amikbe a pénztáros belerakta a dobozokat. Most már még több holmi került a kezembe, úgyhogy most már a táskámmal is ügyeskednem kellett ahhoz, hogy minden oké legyen. - Persze, felőlem mehetünk. Én is megéheztem most már – bólintottam mosolyogva, miközben kifelé vettük az irányt. Amint kiléptünk az üzletből, automatikusan abba az irányba fordultam, ahol az éttermek kaptak helyet. Én már ki is néztem, hogy melyikbe üljünk be. Ott úgyis lehetett kapni hamburgert, meg mindenféle más kaját is, úgyhogy lesz miből válogatni, az biztos. Talán én is egy hamburgert fogok választani, ha már Masa emlegette korábban, hogy ő azt kívánta meg. - Ez a hely jó lesz? – kérdeztem, miután besétáltunk az asztalok közé. Egy félreesőbb részét választottam az étteremnek, mivel a sok cuccot is le kellett pakolni valahová.
Kezdőlap
//
