Valamikor mindenkinek kell egy kis szabadidő, s bár én szeretem összevonni a munkával ezt is, attól még nem vagyok barbár, s nem veszett ki belőlem az, hogy nő vagyok. Maradjunk annyiban, hogy van más okom is arra, hogy amikor nincs dolgom, ne tartózkodjak a Hotelben, de a hivatalos álláspont szerint vásárlási mániában szenvedek. Persze kezeltetni nem kell magam, ott még nem tartunk, de ettől még igen sok időt töltök a plázában, s nem csak kirakatnézegetéssel. A mai napra egy egyszerű, kockás-inges öltözetet választottam, szeretek néha nadrágban is megjelenni, ám az is tény, hogyha ezt a fajta holmit részesítem előnyben, akkor is csak a szűk jöhet szóba, mint viselet. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy olyan szűk nadrágokat hordok, ami alá nem férne el egy bolha sem. Szegény, fogalma sem volt róla, hogy a farkasom mit hőzöngött bennem azt hallva, hogy bolhásnak lettünk titulálva. Pedig nem is így volt, az illető igazán nem akart rosszat. És amúgy igaza volt, amióta divatba jöttek a szűk, testre simuló nadrágok, azóta ha nem szoknyát veszek, csak ilyenekben szeretek megjelenni ám. Leteszem magamat az egyik üres padra, ölembe húzom a táskámat és vagy könyékig elsüllyedek benne, annyira keresek valamit. Persze a pajzsom nincsen annyira fent, hogy ne lássak kik alóla, egy testőr sosem lehet eléggé óvatos, ugyebár. Viszont az a nyavalyás telefon csak nem hagyja abba a rezgést, de a megannyi táskazsebemben egyszerűen nem lelem. Végül bosszúsan dobom magam mellé a táskát, hagyom úgy egy fél percre annyiban az egészet, mielőtt újra felvenném a fonalat és addig nem lomotolnék, amíg megtalálom az említett telefont. A kijelzőn a nem fogadott szám olyan helyről érkezett, aminek nincs hívóazonosítója. Remek, így visszahívni se lehet. De legalább tudom, hogy nem valaki a falkából keresett. A falkatagok telefonszámait összeharácsoltam, mert abban hiszek, hogy mindig jó, ha mindenkinek az elérhetősége adott. Visszasüllyesztem a telefont a táskába, hátradőlök a padon, a plázában sétáló törzsközönséget szemlélem és közben azon tanakodom, hogy vajon visszamenjek-e azért a cuki, virásmintás felsőért, vagy egyek-e valamit. Még van pár órám, mielőtt kezdődne a "műszakom", ráérek, igazán.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lassan haladtam a pláza folyosóján, miközben kíváncsian fürkésztem a kirakatokat, hiszen újra eljött a leárazások ideje. Nem túlzottan kapkodtam el, hiszen nem siettem sehova se, meg jó volt kicsit elveszni csak úgy valahol, anélkül, hogy bármi konkrét célom lett volna a vásárlással. Azt mondják, hogy a vásárlás remekül tudja elterelni az ember gondolatait és részben tényleg így is volt. Egy-egy ruhát felpróbáltam, de könnyedén került vissza a fogasra, hiszen nem sok ruhát hordtam eddigi életem során. Sokkal jobban szerettem a nadrágokat és annak különféle változatait. Jelenleg itt nyár volt, még ha nem is éppen túlzottan meleg, de farkasként pont jó. S ma se sokat foglalkoztam azzal, hogy mit vegyek fel. Egy egyszerű rövidnadrág mellett döntöttem, egy top és egy dzseki volt az útitársam, meg persze egy bokacsizma. Se smink, se nagyon ékszer nem borított. Egyetlen egy karkötőt viseltem, de az is inkább családi örökségnek tűnhetett sokak szemében, mintsem valami frissen vett vagy kapott ajándéknak. Könnyedén csipegettem a nem olyan régen vásárolt muffint, miközben figyeltem a családokat, a rohangászó gyerekeket, vagy éppen a fiatalokat, akik még az iskola előtti utolsó szabad heteiket akarják kiélvezni. Talán én is visszamehetnék az egyetemre, főleg, ha tényleg ebbe a városba fogok költözni. Kinézetre beleillenék a közegbe, s annyira rossz se lehet egyetemistának lenni. Talán találok valami olyan képzést is, amit később akár még tudok hasznosítani is, hiszen egy farkasnak csak jól jöhet, ha sok mindenhez ért. Majd körbenézek ott is, aztán, ha nem is idén, akkor talán majd jövőre, de előbb a többi dolognak kellene rendeződnie. Már éppen indulnék tovább, amikor megérzem azt, hogy a cipőm alá került valami. Még szerencse, hogy idejében észrevettem és nem léptem rá. Ha nem tévedek, akkor vélhetően rúzsról van szó, de aztán ki tudja, lehet tévedek. Kíváncsian pillantok körbe és akkor megpillantok egy farkast, amint éppen „könyékig” tűnik el a táskájában. Érzem rajta a falkaszagot, emiatt pedig habozok, hogy odamenjek-e, vagy inkább hagyjam a francba, hiszen sose lehet tudni, hogy melyik farkas miként reagál egy kóborra. Még akkor is, ha engedéllyel vagyok a városban. Végül sietve indulok el felé, majd egy barátságos mosollyal pillantok rá. - Szia! Azt hiszem, hogy ez tőled szökött meg a nagy keresgélésben. – szólaltam meg és felé nyújtottam a „rakoncátlan” tárgyat. Általában könnyedén kezdek beszélgetésbe másokkal, de azt is tudtam, hogy falkásokkal jobb óvatosnak lenni. Még akkor is, ha van olyan, aki örül nekem és ez fordítva is igaz, mert én is örülök neki. Ilyen volt Liam is, meg még egy-ketten az itteni falkából, de ezt a nőstényt sose láttam korábban.
Vicces dolog ez a falkaszag. Nincs azoknak, akik nem élnek falkában, de rárakódik mindazokra, akik falkás farkassal töltik hosszan az idejüket. Vagy éppen a falkában. Igazából ha jobban belegondolok van ennek az egésznek egy jókora adag perverziója is, de hát istenem. Minden fajba elkélnek a furcsaságok is. Annyira el vagyok foglalva a táskámban való matatással, hogy nem látom, csak érzem az illetőt egészen addig a pillanatig, amíg hozzám nem szól. Akkor ugyanis felpillantok rá, s mosolyát viszonozom saját, natúrra rúzsozott ajkaimra szökő görbülettel is. - Hoppá! - ejtem ki a számon az atomfizika legijesztőbb szavát, ami jelen kontextusban bizonyára nem annyira rémületes, mint amikor egy nagy robbanás közvetlen következményeként mondja ezt a tudós, s a rúzsom után nyúlok. - Elég szökős a kis dög. Köszönöm, hogy visszahoztad nekem! - süllyesztem el a táskámba a rúzst, amennyiben visszakapom. Mintegy mellékesen cselekszem mindezt, sokkal jobban leköt az, hogy a fiatal - nálam mindenesetre jóval fiatalabb - kóbor energiáit kóstolgassam puszta jóindulatú közeledéssel. Hiába, van benne valami ismerős, s nem én volnék, ha nem csapnék le rá. - Engedd meg, hogy a megtalálónak járó jutalomként meghívjalak egy kávéra. Apple vagyok, egyeseknek Apps. - másoknak meg Kígyószemű, de ezt most nem hangoztatom a kéznyújtott-padrólfelállt bemutatkozás mellé. Szimpátiát kívánok kelteni, nem rossz híremet.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem volt sose szokásom csak úgy közel engedni senkit se, falkásokkal megy amúgy se volt sose szokásom barátkozni, hiszen legtöbb esetben leléptem azelőtt, hogy bármi ilyesmi történhetett volna. Persze, volt egy kivételes alkalom egykoron Chicagóban, ami mostanra is kihat, de pont ettől szép az élet, mert mindig akadnak kivételek az emberek, vagy éppen a farkasok számára. Ilyen volt számomra Liam is, Einart meg teljesen máshonnan ismerem, de talán őt jobb lenne nem is ismerni. Ki tudja… Kisebb habozás után végül úgy döntök, hogy a rúzst visszaadom a gazdájának, bár azt nem terveztem, hogy túlzottan beszélgetésbe is keverednék vele. Falkatag, ez eléggé egyértelmű, így jobb óvatosnak lenni. Amúgy se akartam itt senki tyúkszemére lépni, de inkább jobb óvatosnak lenni, mint esetleg később megütni a bokádat. A pajzsom teljesen fel van húzva, nem volt szokásom rést hagyni. Főleg akkor nem, amikor nem ismerősökkel voltam. - Igazán nincs. – feleltem könnyedén, hiszen tényleg nem volt nagy kunszt visszaadni. Legrosszabb esetben valaki lenyúlta volna, vagy csak az emberek tovább rúgták volna, esetleg ráléptek volna. Persze, nem pótolhatatlan dologról van szó, de attól még sose volt szokásom semmit lenyúlni. Ujjaim könnyedén siklanak a táskám pántjára és már éppen köszönnék el, amikor is megszólal. Kíváncsian pillantok rá és kicsit meg is lepett azzal, amit mond. - Ohh, igazán nem kell. Semmi extrát nem csináltam. - sietve hagyták el a szavak ajkaimat. A felém nyújtott kezet elfogadom és viszonozom is a kézfogást. – Örülök a találkozásnak. – ami lehet túl elhamarkodott kijelentés volt. – Primrose, de sokan csak Primnek hívnak. – feleltem, majd pedig csak bólintottam, hogy rendben legyen egy kávé. – Régóta élsz már itt? – lehet, hogy túl általános kérdés volt, de minden beszélgetést valahol el kell kezdeni.
Szeretem az új társaságot, érdek nélkül is. A rúzst nem direkt hullajtottam el, így hát akkor is - talán - meghívnám a nőstényt kávéra - vagy legalábbis felajánlanám - ha nem lenne olyan érdekes a szaga. Így viszont pláne kíváncsi vagyok rá, hisz úgy érzem - s kicsi az esélye annak, hogy tévedjek - hogy azonos körökben forgunk. Vagy legalábbis az azonosak egy részével lógunk együtt. Ez pedig több, mint érdekes. - Rendben van, akkor fogalmazzunk másképpen. Extrán unalmas ez a nap. Jólesne egy kis társaság. Kacsintok mindamellé, amit mondok, ezzel vállalva egy kis cinkosságot, vagyis ígérve jó társaságot, ha csatlakozik. - És melyiket szereted jobban, a Primroset vagy a Primet? Kérdezek vissza, mert bár ő is elmondta oly módon a becenevét, ahogy én tettem azt az enyémmel, nem vagyok abban biztos, hogyan is szeretné, ha szólítanám. - Itt nem, de az itteni emberek egy részével elég rég élek már együtt. Lélekben. Testben egy ideje nem, hiszen másmerre sodort az élet, de most megint köztük vagyok. Ezzel el is árulom, hogy régi-új belépő vagyok és nem is. Ennél többet nem is kell mondanom úgy gondolom. Ha kitalálja, akkor elég is volt, ha meg nem, akkor épp azért volt elég. - Hát te? - kérdezek inkább vissza, hisz számomra ez érdekesebb, ami azt illeti. - Akkor? Kávé? Bökök fejemmel az egyik - tőlünk nem is olyan messze levő - kávézó irányába. A meghívásom még mindig áll.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Kíváncsian fürkésztem a nőstényt, hiszen a szavai és a tette is megleptek. Főleg, mivel érezni lehetett könnyedén, hogy falkához tartozik. Biztos vagyok abban, ha nagyon unatkozna, akkor könnyedén szerezne társaságot. Általában mindenkinek akad legalább egy barátja, ha meg nem így van, akkor mégis mi tarthatná őt a falkában? Nem hiszem, hogy a farkasok mazochisták lennének, hogy olyan helyen élnek, ahol mondjuk senki se kedveli őket. Persze, arról fogalmam sem volt, hogy mi a helyzet nála. A kacsintására pedig egy barátságos mosollyal feleltem. - Nincs kedvencem ilyen téren, maximum a Primet már jobban megszoktam, hiszen rövidebb és ennek köszönhetően többen is használják. – feleltem egy kisebb habozás után. Én nem azok közé tartoztam, akik azt mondják, hogy így hívnak, de igazából ne úgy hívj, vagy megeszlek. Mind a kettőre hallgatok. Sőt, még a Rosera is szoktam, kivéve ha Rozienak hívnak, de azt meg csak Elvis teszi. - Akkor a régi ismerőseid közül sokan élnek itt, s ha jól tippelek, akkor pontosan azok táborát erősítik, akiét te is. – utaltam itt a falkaságra, de annyira nem őrültem meg, hogy hangosan ilyet telibe kijelentsek. Tudtam jól, hogy sose árt óvatosnak lenni. Amiatt meg, hogy nem ismertem még inkább óvatosabb voltam. Nem szoktam csak úgy senkiben se megbízni. - Csak beugrottam, de már éppen haza felé indultam volna. Vannak itt ismerőseim. – rántottam meg a vállaimat, mintha nem lenne nagy dolog, bár lett volna egy tippem, hogy miért kérdezi. Az illatok… Nos, azok néha túl sokat fecsegnek a szavak nélkül is. - Ha ismersz valami jó helyet. – tettem még hozzá, ha pedig elindult, akkor lassan követtem őt. – Korábban is laktál már ennyire fagyós vidéken? – érdeklődtem óvatosan, hiszen legalább nem direktbe kérdeztem rá, hogy pl honnan jött. Nem biztos, hogy jó néven venné, így meg ő dönti el azt, hogy merre is, hiszen ha csak annyit mondott, hogy igen, akkor olyan pillantással néztem rá, ami megsúghatta neki, hogy érdekel az is, hogy merre felé, de persze választ adni egyáltalán nem volt kötelező egyik kérdésemre se.
A falka nem szeretetszolgálat, egyáltalán soha nem tekintettem úgy rá, mint haverok és barátok gyülekezetére. Mindig is szervezet volt számomra, ahol tény, hogy vannak barátaim, de nem az ő lelki üdvük az elsődleges, hanem a szabályok. Ez már csak így működik. A falkaszagomat nem rejtem, bár készséggel és könnyedén megtehetném. Én viszont büszke vagyok rá, választott helyem ez, ekképpen a szagát sem kívánom pajzsom rejtekhelyén tartani. - Értem. Hát akkor legyen Primrose. Mi növényneűek tartsunk össze. - nevetek rá. Szeretem a nevemet - nem véletlenül választottam -,mert különleges, vagy inkább nevezhető bizarrnak is. Nem sokakat hívnak így és ez tette számomra szimpatikussá. Meg egy történet, ami a múltam része, s amire most nem óhajtok gondolni, mert eléggé szerteágazná a figyelmemet. - Ők a családom, már nagyon régóta. - bólintok. Nem hümmentek elismerően, nem dicsérgetem még csak fejben sem azért, mert kitalálta, hogy falkatag vagyok. Ahhoz nagyon süket aranyhalnak kellene lenni, hogy annyiból ne jöjjön rá, amennyit elárultam neki az imént. Piros pont nem jár hát, csak summázása annak, hogy hál'istennek átlagos, s nem átlag alatti a felfogókészsége. A buta személyeket valahogy sose tudtam szívlelni, még ha muszájból tettettem is. - A világ túl kicsi ahhoz, hogy ne legyenek. Eszerint sokat jársz errefelé. - nyugtázom látszólag könnyed vállvonással a dolgokat. Gyanakvását nem érzékelem és ha tenném se hatna meg. Szíve joga. - Nem igazán. Inkább esős, semmint havas vidék volt az otthonom. - angol vagyok, az akcentusom megvan és néha hagyom is előtörni, hogy nem "amerikaiul" formázom a szavakat. De igazából még nagyon rég volt az, hogy otthonomnak mondtam Angliát. Ha laktam is Londonban az elmúlt évtizedekben, akkor is. Az egyik kávéző felé veszem az irányt, az ACRC az, amit választok. Van a városban belőle máshol is és tény, hogy jó. Már próbáltam, ha nem is sokszor. - Hát te? Merre van az a haza, ha szabad kérdeznem? - ha nem szabad? Akkor is.
Tudtam. Elfelejtettem a hölgytől megkérdezni valamit… nah mindegy. Majd megoldom. De előtte bekell kicsit vásárolnom. Nem, nem műszaki cikkekre, azt majd hazafelé vezető utam előtt léptetem érvénybe. Úgy lesz némi értelme. Nem szándékozom ide költözni. Ez nem az otthonom. Soha nem is lesz az. Egy bevásárló központot kerestem alapfelszerelést akartam venni. Nem sok mindenre gondoltam, hisz eleve egy hotelra gondoltam, ahol megszállhatok, de a hölgytől el felejtettem megkérdezni, merre is találom. Mindegy. Azóta egy újabb képregényen jár a fejem, illetve egy folytatáson és úgy gondoltam, azt a kis üzletet is megrajzolom. Hisz elég szimpatikus volt. Remek helyszínéül szolgál majd a kaland folytatásaként. Csak lennék már kész vele, hogy ikremnek dicsekedhessek megint valamivel. Úgyis imádja. Az emberekre pillantok, nőkre, gyerekekre, férfiakra. Az arcélükre, hogy miképp rajzoljam le a következő mellékszereplőket. Van pár tűrhető fej és némelyiken tetoválás is akad. Mekkora szerencse. Állat. Ráadásul plakátok is vannak az épületben, hirdetések egy két hely forgalmának növelésével. Ez se rossz és ötletes. Az új történetnek azonban egy helyszint is keresek, ami épp kibontakozni látszódik egy Az első utam a gyorsétterembe vezetett, ahol gyerek menüt is kértem, de csak az ajándék miatt. Mint mondottam, imádom az ikrem kisfiát. Ez az első számú szuvenír a számára. Ezután pedig burkolva átmentem a számítógép- elektronikai szaküzletbe, kellett vennem egy tabletet, amit sikerült tönkre vágnom előző héten. Na meg segítséget akartam kérni az RC autóm indításának elakadásában, mert amióta felborult, azóta nem igen akar beindulni. Már mindent próbáltam. Persze segítség nem akadt, egyik szaküzlet sem ismerte a járgány működését, de annyiban kisegítettek, hogy akad egy autószerviz a közelben, ott biztos tudnának majd segíteni. Na akkor az utam majd oda is el fog vezetni biztosan. Ahogy a folyosóra léptem, hogy elinduljak hamarjában nekimentem valakinek, nem nézve se jobbra, se ellenkezőleg, de legfőképp az orrom elé nem. Már csak a pohár lepottyanását hallottam és a forró folyadék gőzét. Meg a sikkantást a hölgytől. - Hogy az a… - hagyta el ennyi a számat a meglepődést követően, majd hamar észhez tértem. - Jézusom, én sajnálom. - abban a pillanatban a válltáskámat előre kaptam, hogy papírtörlőt szedjek elő belőle, de az igyekezetben egy- két rajzom is kicsúszott onnan és a vizes padlóra esett. Átáztatva ezzel magukat. - Tessék. - nem foglalkoztam velük jelenleg, inkább átadtam a segítséget a hölgynek. - Tényleg sajnálom. Meghívlak valamire. Mit szeretnél? - érdeklődtem nagy igyekezetemben, hogy jóvá tegyem mindezt.
Itt volt az ideje annak, hogy kicsit körbenézzek az üzletek között, hiszen egyre hidegebbre fordulnak a nappalok és az éjszakák is és nem árt majd felkészülnöm a télre. Céltalanul bolyongtam Laura-val, aki elmehetett volna a nagynénémnek is a kinézetével, de valójában ma őt nyertem meg, mint kísérő, hiszen egyedül nem lézenghetnék itt. Elég csak valami olyan hatásnak érnie, ami miatt a farkasom elő akarja dugni a fejét. Azt meg senki se akarná, legalábbis én pláne nem. Eleve fájdalmas, másrészt meg nem akarok senkinek se ártani és senkit se leleplezni a fajtánk közül. Egyelőre még nem volt nálunk egyetlen egy reklámszatyor se, csak teát szereztünk, hiszen kicsit azért séta közben kicsit átfagytunk, vagyis én. A mappám most is nálam volt, hiszen nem sokkal korábban még az egyik padon ücsörögtünk, miközben a táj elmúlását akartam megörökíteni az ott lézengő emberekkel együtt. Nem volt még kész teljesen, de azt már otthon is meg tudom csinálni, kicsit melegebb helyen. Laurával könnyű volt szót érteni. Mindig is kedves és mosolygós volt és ő se volt éppen fiatal, ahogyan a Teremtőm se. Lili ma nem ért rá, hiszen neki dolgoznia is kell, vagy lehet most más miatt nem, de már egyre inkább kezdtem megismerni másokat is. Múltkor például Rockyval találkoztam. Érdekes egy fickó meg kell hagyni, de nem is teljesen igazodok ki rajta. Viszont egészen kedves és szimpatikus. Lehet, hogy egyszer majd edzéssel kapcsolatban is megkeresem őt, hátha tud időt szakítani rám. Apa is már itt él velünk, vagyis a falkához tartozik, így idővel remélem őt is sikerül jobban megismernem és kicsit összébb csiszolódni, de tény, hogy azért eléggé óvatos vagyok vele kapcsolatban. Éppen a táskámban matattam, miközben a mappámmal és a teával egyensúlyoztam, a kísérőm pedig lemaradt pár méterrel, mert nagyon megtetszett neki egy ruhadarab, vagy fogalmam sincs, hogy éppen milyen kirakat előtt állt meg egy pillanatra is, amikor hirtelen csak egy koccanásban találtam magam. A poharam könnyedén hullott a földre, de szerencsére a mappámat sikerült megmentenem és még egy apró sikítás is elhagyta az ajkaimat. Könnyedén éreztem meg a kísérőm energiáit magam körül, de szerencsére nem is volt rá szükség, mert a farkasom nyugodt maradt, inkább én ijedtem meg picit, meg a kezemet kicsit megégette az ital. - Nem történt semmi baj! – feleltem sietve és kicsit zavarban is voltam, mert nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni. Persze egy kisebb zavarban lévő mosolyt is kapott, de aztán mire elkezdtem volna törlőt keresni, addigra ő már nyújtotta is felém. – Köszönöm! – feleltem sietve, amikor láttam, hogy a rajzai a földre hullnak pontosan bele a pocsolyába. – A rajzaid! – mondtam sietve, miközben igyekeztem gyorsan kikapni, aminek a vége az lett, hogy a mappám leesett. Persze arról fogalmam sem volt, ha valamelyikünk csak fel akarja kapni azt, akkor nem lesz egyszerű, mert kioldódott és azzal a lendülettel ki fog hullani minden tartalma. Ahogyan az se kizárt, hogy majd egyszerre akarunk érte nyúlni és összekoccanunk, de hirtelen ennyire előre még nem bírtam gondolkodni. - Mi? – kérdeztem meg még mindig kissé zavarban, amikor is a teás rajzát csíptem két ujjam közé. – Ezt te csináltad? Woooow… - csak ennyit mondtam, mire Laura megszólalt a fejemben, hogy ideje lenne válaszolnom a kérdésre. – Persze, beülhetünk valahova. Mármint nem kell semmit jóvátenned, de szívesen megiszok még egy teát, ha ezt már inkább a padló kívánta meg. – próbáltam kicsit poénosra fogni, majd szőke tincseimbe túrtam zavaromban. Ez egyre égőbb, talán lehet jobb lenne, ha hallgatnék. Azért meg hálás voltam, hogy Laura inkább pár méterrel arrébb állt, így meg se lehetett mondani azt, hogy együtt vagyunk.
A probléma nem kicsi, mindketten meglepődtünk a kialakult szituációtól. De legalább nem kezdett el búnkóskodni és vádaskodni. Meg rendőrt hívni. Na az lett volna még a szép. Szerencsé csillagzat alatt születtem, azt hiszem. A papír lehullott, ahogy a lány mappája is. Arra eszméltem és már hajoltam is le érte, de összekoppant a fejünk az egyszerre való igyekezetben. Ahogy ő az én rajzomat, én akképp az ő mappáját kaptam fel egyik kezemmel, a másikkal pedig hamar hajat igazítottam és előkaptam egy újabb papír törlőt, hogy letöröljem róla a folyadékot és a lapokat is visszaigazítsam közben. Meg azt is megnéztem, hogy mit rejtenek. Csodaszép tájkép. - Aszta. - adtam hangot is a meglepettségemnek. Miközben én a farkasokat és embereket rajzolom, ő a tájképekben jeleskedik. Állati kombó! Az ő kérdésére pedig rá pillantottam az arcára és üstökére. Nincs semmi hasonlóság. Nincs semmi ami egyezne bennük. Aztán mint akit elvágtak, hirtelen válaszolni kezdett a kérdésemre is. Hát ez, komolyan mondom furcsa volt. Az előbb még a rajzomban kereste a csodát, aztán mint akit fejbe vágtak, válaszolt a feltett kérdésemre is… Inna még egy teát, beülhetünk valahová… széles mosollyal adtam át a szárazra törölgetett mappát… a rajzommal meg hát… - Hát… ez vagy megszárad és majdnem olyan lesz mint régen, vagy megcsinálom újból… tehát ez kuka. - bökök finoman az ázott rajzra. Pillantásom is lesiklik rá, végül vissza a hölgyre. - A nevem Jamie. - mutatkoztam be hamar, mert elszoktam ilyenkor feledkezni magamról. - És, hol szeretnél egy újabb teát inni? - pillantottam rá mosolyogva, tulajdonképpen fogalmam sincs a helyi különlegességekről, hol lehetne finom teát, vagy bármi mást szerezni, itt annó nem jártam. Max csak egyszer… az se most volt. - Tényleg. - jutott eszembe hirtelen, miközben elindultunk. - Egy Holiday akármi nevezetű Hotelt keresek. Ki tudnál segíteni a hollétében? - kérdeztem komoly érdeklődéssel, mert ott szállnék meg az ittlétem alatt. Fizetni tudok egy fős szobát, a fizetésem állati jó, nem lesz gond.
- Ouch. – csak ennyi hagytam el az ajkaimat, amikor sikerült összekoccannunk a nagy mentegetés közben. A farkasom is egyre kíváncsiabban figyelte az eseményeket, de azt is tudtam, hogy nem lehet baj. Amíg Laura itt van, addig nem történhet semmi se. Maximum, el fog innen rángatni, mint valami idiótát, de szerencsére a farkasom se volt éppen túl nagy lázongó. Inkább nyugis volt és kíváncsi. Laura pedig tudtam, hogy figyel minket, még ha nem is adta ennek jelét. Nagyon is jó volt ebben. Mire pedig esetleg visszaszerezhettem volna tőle a mappámat, addigra megnézte, de szerencsére nem mindet. Volt ott minden fajta rajz a tájképek alatt. Divatrajzok, emberekről portrék, vagy éppen farkasokat ábrázoló táj. - Köszi. – feleltem szerényen, majd mielőtt jobban elmerülhetett a mappa legalján található rajzokban is sietve vettem vissza tőle a szabadkezemmel, majd magamhoz öleltem, miután újra visszaraktam rá a gumipántot. Nem szeretném a folyosót se beteríteni vele. Hálás voltam Laurának, hogy segített nekem, mert nélküle még ki tudja, hogy meddig beszéltem volna össze-vissza, de még mindig úgy bámulta a kirakatott, mint egy olyan nő, aki nem tudja eldönteni azt, hogy megvegye-e az ott látottakat, vagy inkább hagyja a francba. - Vagy talán még jobb is lesz. – szólaltam meg gondolkodás nélkül. – Néha egy-egy folt, gyűrődés akár új ötletet is tud adni egy-egy képhez. Persze nem mindegyiknek áll jól. – mosolyodtam el végül. Mert lehet megint baromira nagy hülyeséget mondtam, de már olyan régen nem beszélgettem egyszerű emberrel. Legalábbis ez volt a megérzésem, hogy az és a kísérőm se adta jelét annak, hogy ne így lenne. – Örülök a találkozásnak Jamie. – feleltem könnyedén, majd észbe kaptam pár pillanattal később, hogy nekem se ártana bemutatkoznom. – Az enyém pedig River. – fogalmam sincs, hogy most hirtelen miért ezt mondtam, de már meg se próbáltam kijavítani az újabb dolgot, hiszen ez volt a második nevem, így mindegy is. - Arra felé van egy remek teázó és kávézó. Igazából mind a kettőt lehet ott kapni, ha inkább kávés vagy. – fordultam kicsit hátra és mutattam el abba az irányba. Ha pedig benne volt, akkor lassan el is indultam a hely felé. Kíváncsian pillantottam rá, amikor ismét megszólalt. – A hotelt? – kérdeztem vissza időhúzásképpen, miközben jelezték, hogy nyugodtan el lehet neki árulni, hiszen az emberek nyugodtan megszállhatnak ott. – Persze, de ha gondolod, akkor meg is mutathatom. Részben arra felé mennék úgyis. – ajánlottam fel a segítségemet kicsit másképpen. Nem voltam abban biztos, hogy érthetően el tudnám magyarázni, viszont megmutatni már annál könnyebb. - Új vagy errefelé, igaz? Sose jártál itt korábban, vagy inkább csak visszatérő vagy? – kíváncsiskodtam kicsit tovább, hiszen még nem láttam eddig itt sose, de az is tény, hogy még csak mostanság kezdtem el kísérővel néha a városba jönni, viszont még mindig nem túl gyakran. Inkább csak egy női megérzés volt, illetve abból gondoltam, hogy hotelben keresett szállást.
Minden portré visszakerült a gazdájához, már csak a kis hölgynek kellene rendeznie a gondolatait. Kicsit mindent közölni szeretne, de aranyos az egész jelene. A rajzomnak annyi, valahogy sejtettem, hogy gebasz lesz mára… de hogy pont itt, egy ilyesmi szituáció. Noh erre azért már nem gondoltam. A bemutatkozás következett, gyönyörű nevet kaptam viszonzásul. River. - Csodás neved van… - adtam hangot a véleményemnek, hiszen igen csak ritka névvel van dolgom… nem hazudtam. Tényleg csodás a neve. Ha lesz valaha is gyerekem és az is kislány… nos, van névadó ötletem hozzá… de térjünk vissza a hiba forrásra. A tea és az esetére. Iszunk egyet, vagy csak ő, hisz én okoztam ezt az apró balesetet és helyre akarom tenni. - Szuper. - megkönnyebbültem ezt hallva, hogy van az italok kettőse ezen a szent helyen. Az utat ő tudja, szóval mellette indultam meg az összes mócommal. Érdeklődve a Hotel felől. Szerencsére az útbaigazítást is szuperül megkapom, nem is panaszkodhatnék semmiért sem. -Huh, tényleg? Megköszönném a kíséretet. Ráadásul a társaság jobb a néma magánynál. - nevettem el magam röviden, majd hajamba túrtam, hiszen úgy voltam ezzel, jobb a társaságban töltött idő, mint a magányra ítélt… - Ha azt vesszük új vagyok. Négy évvel ezelőtt jártam erre, bár itt is ragadtam egy teljes hónapra. Balesetem volt és eléggé ide köt pár dolog. - vallottam be szomorúan, hiszen Shawn halála is itt történt, talán a lelke is itt bolyong valamerre, mert nem tudott átkelni. És igen, ebben a szellemi spirituális maszlagban is hiszek. A Pokol és a Menny, meg a kettő közötti sík. - Na és valami autószerelő helyet nem ismersz véletlen? - tettem fel egy újabb kérdést, mert hát arra is szükségem lesz…
A bókján, vagy minek is kellene nevezni meglepődtem, hiszen régóta nem hallottam ilyet, vagyis egykoron kaptam, de akkor még eléggé picike voltam és „apu” mondott hasonlóakat. Mástól nem túlzottan, még attól se, akiről azt hinné az ember, de most nem is akartam arra a napra gondolni, amikor egy házasságba kényszerítettek. – Köszönöm! – alig hallhatóan mondtam, miközben kicsit zavarba is jöttem. Végül inkább sietve indultam el, hogy a kávézó felé vegyük az irányt. A farkasom kíváncsian fürkészte az idegent, de szerencsére inkább maradt a seggén. Látszik, hogy nem éppen egy bajkeverő típus. Megigazítottam a hajamat, miközben kicsit lopva hátra pillantottam, hogy Laura merre lehet, pedig tudtam jól, hogy biztosan követ minket, szerencsére. Így én is kicsit jobban biztonságban éreztem magam. Nem magam miatt, hanem inkább Jamie miatt vagy a többiek miatt aggódtam. - Ohh, csak végén nehogy túl sokat beszéljek és rájöjj arra, hogy a magány olykor igazán áldás tud lenni. – nevettem el magamat alig hallhatóan. Tudtam én beszélni sokat, ha feloldottam, ha kicsit zavarban voltam, vagy izgultam és hasonlóak, akkor meg néha úgy kellett kérdezni, hogy végre valamit mondja. Reméltem, hogy nem így lesz most. - Igazán sajnálom… - szólaltam meg sietve. – Én nem akartam semmi rosszat se kérdezni, meg felidézni se, de remélem most már jobban vagy. – pillantottam rá barátságosan. – Néha pont odakötnek a dolgok, ahova előtte sose gondoltuk volna, vagy csak szimplán nem látjuk mindig az okokat, míg végül egyszer minden világos nem lesz. – zagyváltam itt össze-vissza, mellé pedig még kicsit hadonásztam is, de szerencsére nem találtam el őt, vagyis nagyon remélem. Végül inkább csak a mappát szorítottam magamhoz. - De tudok, viszont fejből nem. Egyik ismerősöm szerelő – Ryder ott dolgozik, ha jól rémlik. –, így kérhetek tőle egy névjegyet és oda tudom adni majd. – persze ahhoz még egyszer találkoznunk kellene, meg addigra neten is megnézheti. Tiszta hülyeség volt ezt mondani, de mielőtt szabadkozhattam volna szerencsére el is értünk a megfelelő helyre. - Ott jó lesz? – mutattam egy üres szabad helyre, majd ha igen volt a válasz, akkor helyet is foglaltam, miközben kibújtam a kabátomból és magam mellé tettem. - Jól láttam, hogy a rajozódon egy farkas van, ami emberré változik? – kérdeztem meg óvatosan, mert ki tudja, lehet már időközben rosszul is látok. És még szép, hogy érdekelt nagyon is. - Mit kérsz? – nyújtottam felé az itallapot, hiszen én ismertem már ezt a helyet és tudtam jól, hogy mit fogok kérni mire ide ér a pincér.
A sejtéseim beigazolódtak. Elvörösödött a kedvességemen. Mintha a húgomat látnám, ő is elvörösödik, ha valami nagyon kedveset mondok neki…. mint egy fazék füstölgő vörös rák. De örülök, hogy ő a szószátyárok klubjába tartozik, legalább lesz valami ami leköt mindkettőnket… meg talán lesz közös témánk is. Bár kétlem hogy olyan nagy város lenne Fairbanks hogy soha ne találkozzunk újra. A balesetem itt történt, ha azt vesszük a haverom miatt jöttem vissza. Fejem ingatom, ő csak ne kérjen semmi bocsánat félét. Néha jó emlékezni ezekre a rossz dolgokra is. - Attól függ, hogyan jobban…. - túrtam hátra a hajam, mert nem igazán akartam felhozni ennél jobban ezt a témát, noha én kezdtem bele, de ő kérdezett… arra meg illik válaszolni. - Ja valahogy úgy. - mosolyodtam el, majd rápillantottam jobban, hiszen eddig a karja mozgásával voltam elfoglalva. - És te ide valósi vagy? Vagy te is „új”? - érdeklődtem. Az RC-hez meg lesz javítóm. Szerencsére van ismerőse itt, aki ilyenekkel foglalkozik. - Szuper vagy! - húzódott széles vigyor az arcomra. - Hát ha te el nem költözöl a napokban, én itt leszek… - kacsintottam rá huncutul... de még sem úgy. A kis helyiségbe érve kérdésére bólintva lépdelünk az asztalhoz, hogy helyet foglaljunk és rendeljünk. Körbe pillantottam és feltűnt egy fura dolog. Egy nő. Korában a kirakatokat bámulta, a ruhákat, most meg az üzlet előtt állt és mintha keresne valakit… fura nah. A kabátomat én is letettem, majd River-re pillantottam. – Igen. Jól láttad. – mosolyodtam el megint csak szélesen, majd elé tettem azt a rajzot, amin ez az alakváltásos folyamat van. A lap bal felső szélén pedig egy JEW név szerepel. Talán felismeri, hiszen eléggé ismeretes voltam pár éve… voltam téma az újságokban is. De legfőképp neten keresztül terjedtek a dolgaim. Indulásom előtt tettem fel egy újabb képet, egy nagy lábnyomot, jóval nagyobb volt egy farkasénál, nagyjából vetekedett egy grizzly medvével, de farkas formája volt. Ez biztos. - Vérfarkas. - javítottam ki előző szavait, hiszen hiába néz ki sima mezei vadnak… tulajdonképpen mégis csak mágikus bestia. - Képregény rajzoló vagyok és ők itt a főszereplőim. Farkasok, akik emberré változnak és úgy élnek közöttünk. - megosztottam vele ezt is, hiszen most mit rejtegessem? Nem rendőr, remélem. Nem is a médiától van meg hasonlók. Elő vettem a táskámból egy újabb rajzot, ezúttal már az emberi alakjukat mutatva a hölgynek. Az itallapot elvettem, közben egy újabb képet nyújtottam felé egy teljes vérfarkas alakot ábrázoló rajzot. - Hm. - böngésztem a választék között. - Kávé. És te? - pillantottam fel rá.
Nem faggattam tovább, hiszen úgy éreztem, hogy nem lehet könnyű neki beszélnie róla, én meg mégis csak egy idegen voltam a számára. Igaz, én szívesen meghallgattam volna, de hát nem lehet mindenkit csak úgy megmenteni, meg ha én se tudok csakúgy megbízni senkiben se, akkor… mástól se kellene elvárnom. A gondolataimból és a hadonászásomból végül a szavai zökkentettek ki, mielőtt inkább a mappám ölelése mellett döntöttem volna. - Régóta itt élek, aztán rövid ideig máshol értem, majd nem túl régen visszajöttem ide. – avattam be röviden. Azt meg inkább ki is hagytam, hogy miért is volt ennyire kesze-kusza ez a dolog. Elég ha ennyit tud jelenleg. Nem tudnék csak úgy mesélni arról, hogy miként vettek el a nevelő szüleimtől, miként halt meg az, aki egykoron fontos volt számomra, vagy miként szakítottak el a családomtól, miként kellett kényszerből férjhez mennem… Egy pillanatra még a hideg is kirázott, miközben éreztem a megnyugtató energiákat. Laura is ismert már valamennyire, de nem annyira, mint Lili, így csak sejtette, hogy miért is változhatott meg az energiáim. ~ Ez már múlt Madison, nincs semmi baj. Senki se bánthat… senki… ~ csendült a hangja a fejemben, mire szép lassan ismét elkezdtem megnyugodni és hálás voltam érte. Nem pillantottam hátra, hiszen tudtam, hogy érezni fogja így is a dolgot. – Igyekszik az ember! – kuncogtam el magam, mert messze nem voltam szuper, de szeretek segíteni. Idővel majd akár még a hajléktalan szállóra is elrángatnék magammal valakit, hogy ott is besegítsek. Jó lenne kicsit adni is, hiszen már annyi mindent kaptam, amióta Lilianne rám talált. - Én még sokáig itt leszek, itt van az otthonom. – csak egy mosollyal válaszoltam a kacsintására. Számomra még ez is új volt, hogy csak úgy beszélgethetek valakivel. Jó érzés volt, kár lenne tagadni, hogy végre „szabad” voltam és nem teljesen mondták meg azt, hogy mit tegyek és nem voltam bezárva egy házban. Úgy éreztem, hogy végre kiszabadultam a kalitkámból, még ha részben egy másikba is kerültem. - Igazán érdekes, miért pont vérfarkasok? – kíváncsiskodtam tovább, miközben tudtam jól, hogy Laura is jobban figyelni fog. A létünket nem leplezhettük le, de érdekelt, hogy miért pont ilyenek rajzol. Közben pedig kíváncsian vettem szemügyre a megmutatott rajzokat. Remekül rajzol, ezt kár lenne tagadni és a téma is egészen érdekes volt. – Biztosan nagy sikered lehet és most tuti tiszta lúzer vagyok, amiért nem ismerősek a rajzaid, de nem túlzottan voltam sose képregényes, meg neten logó se. – vallottam be óvatosan, hiszen utóbbit inkább nem tehettem meg, az első helyett meg inkább könyveket olvastam, ha volt rá lehetőségem. Igazán érdekes rajz volt és még a farkasom is kicsit felkapta rá a fejét. Én csak picit mocorogtam a székben, de hirtelen nem tudtam mit mondani. Túl élethű volt? Azt hiszem igen… - Én maradok a teámnál. – feleltem könnyedén, majd visszanyújtottam a rajzot. – Nagyon tehetséges vagy. Gondolom eléggé kelendőek a rajzaid, vagy tévednék? – ha pedig esetleg közben a kezén lévő tetoválások kicsit kilátszódtak, akkor a pillantásom odatévedt. – Látom, nem csak a lapokat szereted feldobni. – s amilyen kis idióta tudok lenni, ha volt rá lehetőségem, akkor az ujjaim a kezére tévedtek, hogy jobban szemügyre vegyem a tetoválásait, de mielőtt túlzottan beégettem volna magam, addigra a pincér megjelent. - Én csak egy gyümölcs teát kérnék, citrommal és mézzel. – hadartam el gyorsan, miközben a kezemet visszaejtettem az ölembe. – Bocsánat a korábbiért. – pillantottam óvatosan Jamiere, miközben szőke tincseimmel babráltam. Talán inkább most kellene megragadnom Laura kezét és itt hagyni mindent, mielőtt még inkább beégetem magam. Így jár az ember, ha néha túl lelkes, vagy túl régen beszélgethetett csak úgy valakivel…
Szavait figyelem, hiszen érdekel mióta is él ezen a fagyos északi vidéken. Van aki nem bírja mindezt és melegebb éghajlatra vágyódik, de van akit ez a hideg nem zavar. Engem zavart amikor legelőször jöttünk ide Shaw-al, sokat nyavalyogtam is érte, de mintha most kellemesebb lenne az egész… Az meg hogy nem tervezi River az elköltözést és majd még tutira veszem még találkozni fogunk… valahogy jól esett. Szeretek új ismeretségeket kötni, amik talán a későbbiekben barátsággá alakulhatnak. Miért pont vérfarkasok? Nos igen, ez egy elég érdekes ok… foglalkoztatnak a természetfelettiek és ezek, pont azok közé tartoznak. Mert tuti, hogy ők is léteznek. Lehet, hogy pont egyikükkel beszélgetek, vagy pont egy légtérben tartózkodunk. Nem tudni, ugye? - Nincs különösebb oka. - mondtam ennyi, ami nem nagy igazság. Vallomása nagy sziklát tép le a vállamról, legalább nem kell egy újabb nagy kritikussal szembe néznem. Most nem lenne túl nagy hangulatom hozzá amúgy sem. Nem maradt le amúgy se sok mindenről. Földönkívüliek, démonok és szellemek, lelkek. Különleges erőt birtokló személyek és ezek a farkasok… Ezekkel foglalkozom. Találok egy nyomot, kutatok utána, majd feldobom a netre, mit is fejtettem meg róla. Szóval a tea. Bólintottam, majd intettem, hogy rendelnénk. - Igen, van aki értékeli is, de van aki épp gyerekesnek tartja. Ez van. Mondjuk vannak rajzaim, amik nem eladóak…. - amit lesmárolt a teája se épp eladó volt, de most már mindegy azon a rajzon agyalni. A képért nyúltam, de ő hirtelen nem is eresztette el a lapot, csak a szavaira figyeltem fel, majd a kezemre pillantottam. Vagyis a tetoválásokra. Az asztalra eresztettem le a kezem, miközben az ujjai rátévedtek bőrömre, úgy néztem a kezeit, mint valami apró szent kis lélekre… mint akit ez... megbűvölt. Basszus. A pincér érkezése pedig megnyomta a pause gombot, jómagam pedig először a lányra, majd az érkezőre pillantottam. - Egy Cappuccino lesz. - adtam le én is, majd óvatosan visszapillantottam a fiatal lányra. - Ugyan, River. Ezért ne kérj bocsánatot. - mosolyodtam el őszintén. Pár másodperces csendes pillanat után… - Nem sűrűn jársz emberek között, ugye?
Persze manapság már elég sok helyről vérfarkasok és vámpírok folynak, de képregényben nem túlzottan találkoztam még. Lehet az is volt a baj, hogy nem nagyon voltam otthon ebben a témában. Valahogy ez kimaradt a szobafogságaim alatt, amikor egyszer csak többé nem hagyhattam el egykoron a házat. Mindegy is, nem szabad erre gondolnom. Most már jó helyen vagyok. Lil vigyázz rám, most pedig Laura, így nem lehet semmi baj se. Legalábbis nagyon reménykedtem ebben, miközben mind én és mind a farkasom kíváncsian hallgatta a másik felet. - Pedig úgy tartják, ha valakinek a rajzaiban sokszor jelenik meg ugyanaz a motívum, személy, akkor sokkal többet jelent, mint bármi más. – fecsegek itt megint össze-vissza, még ha most igazam is volt. Biztos voltam abban, hogy nem véletlen lehet ez. Valaminek lennie kell, amiért ennyire vérfarkasos témában mozgolódik, vagy csak szimplán követné a mai trendet? A megérzéseim mást súgtak, de hát én még ebben egészen kezdő vagyok. A következő pillanatban meg már éppen azt vallom be, hogy mennyire nem értek a képregényekhez, meg nem vagyok otthon, így tuti ufó lehetek, de hát ez van. Mindenkinek megvan a saját kis múltja és története. - Talán csak azért tartja gyerekesnek, mert irigy. Az emberi irigység sok dologra képes. Remélem nem pont azt a rajzodat tettem tönkre… – pillantottam rá továbbra is egy barátságos mosollyal az arcomon és egy bocsánat kérő pillantás is megjelent az utolsó mondatom mellé. – De az jó dolog, ha szereted megosztani másokkal is a gondolataidat, a történeteidet. Biztosan sokan szeretik olvasni, lapozni a képregényedet. – legalábbis a korábbi dolgokból erre tudok következtetni. Következő pillanatban meg már a tetoválásaira figyelek fel és mint valami idióta már meg is érintem őt. Nem is gondolkozom, csak cselekszem. Nem éppen hétköznapi tetoválásai vannak, de szerencsére a pincér megment, mielőtt nagyobb ostobaságot csinálhatnék. A rendeléseket meg elég hamar le is adjuk, én pedig sietve és lopva pillantok Laura irányába, aki szemmel láthatóan tök jól el van egy könyvvel. Pedig igazán segíthetne kimászni ebből a helyzetből, ha már ennyire szerencsétlen vagyok. - Kész csoda, hogy nem szedted még le a fejemet. Nem szokásom senkit se csakúgy megfogdosni, de azok a tetoválások nem hétköznapiak… - mondom alig hallhatóan, majd a pincér irányába pillantok, mintha csak azt akarnám megállapítani, hogy egy perc elég volt-e ahhoz, hogy elkészüljön az ital. – Mi? Miért gondolod ezt? Ohh, bár érthető, ha dilisnek gondolná… - húzom el picit a számat, majd hátra dőlök a székben, hiszen tényleg elég furán viselkedtem. – Inkább azt mondanám, hogy nem sűrűn szoktam csakúgy beszélgetésbe elegyedni idegenekkel, de azért emberek között megfordulok. Ennyire kilógnék az átlag közül? – kérdezem meg óvatosan és közben a fiút fürkészem. Nem is értem, hogy miért zavar a kérdése… Senki se szokott rájönni erre. Tény, hogy nem túlzottan jártam emberek között, de már hónapok óta megtehettem kísérettel, de eleinte én nem akartam kimozdulni a házból… Lilivel való találkozás előtt meg nem én döntöttem arról, hogy mikor mehetek emberek közé és mikor nem, hanem más. – Látod, mondtam, hogy lehet a magánynak jobban örülnél idővel… - sóhajtottam egy aprót, amikor is meghallottam a közeledő lépteket, hiszen már érkezett is az italunk. Kezdem azt hinni, hogy a pincér lesz lassan a legjobb barátom és a megmentőm is a ciki helyzetekből.
Mi Shawnnal rengeteg eszement dolgokat csináltunk anno kölyökkorunkban. Kutattuk a lehetetlent és mégis előttünk volt, csak mi nem vettük észre. Biztosak voltunk a létezésükben és én a mai napig ezt vallom. Léteznek. Még ha nem is mutatják magukat. A rajzok pedig még jobban biztossá tesznek ebben. Nos igen, jól mondja, ha az ember irigy, akkor sok mindenre képes. Főleg ha hatalomra szomjas… - Nem számít. - mosolyodok el, hiszen nem történt katasztrófa. Ha újra megcsinálom, az lehet jobb lesz és jobban is tetszene. Olvassák jó páran a készen lévő „kiadásaimat”, hiszen a számláló mutatja a jelenlegi nézettségi szintet és hogy mennyien nézték meg. Sőt, még azt is, hogy éppen most mennyien vannak fent. Igaz, hogy kritikákat is kapok, meg pozitívumokat, de nekem ez kell. A tetoválásaim szerintem hétköznapiak, nem találok bennük semmilyen természetfeletti furcsaságot. Emlék, ígéret. Ennél többet jelent. Bár mondjuk a viselkedése feltűnik és szavai is arra utalnak, amire gondolok. - Nem vagy dilis, ilyet nem is gondoltam rólad. - billentettem oldalra a fejem, mindvégig a tekintetét fürkészve. Magyarázatára elmosolyodok. - Ugyan, nem. Nem erről van szó. - ingatom meg a fejem, majd újra ráfókuszálok. - Nincs azzal semmi baj, ha nem bájcsevegsz egy idegennel… szerintem mindenki így van ezzel. – kacsintok rá. - Ráadásul kiborítottam a kávéd. Szóval nem csak leültünk beszélgetni és még be is mutatkoztunk… nem vagyunk már idegenek egymásnak. - legalábbis én így gondolom. Szelid tekintetemmel a lány szemeibe nézek és őszintén válaszolok vissza. - Nem szeretem a magányt. Megrémiszt. - azon a napon is egymagam ébredtem fel…. fájdalommal karöltve.
Szokatlan és fura volt számomra ez a helyzet, nem szoktam csak úgy idegenekkel beszélgetni. Eleve régóta nem találkoztam csak úgy senkivel se. Eleinte bezárva kellett élnem, mint egy-két filmben, vagy mesében szokás, de a valóság ennél sokkal inkább kegyetlenebb és ridegebb tud lenni. Majd pedig az új életemnek köszönhetően óvatosnak kellett lennem. Tudtam jól, hogy hálás lehetek azért, amiért ennyire higgadt a bestiám, de attól még nem akartam óvatlan, se meggondolatlan lenni és bajt keverni. Inkább csak próbáltam meghúzni magam annyira, amennyire lehetséges. Bármennyire is szeretnék természetesen viselkedni nem teljesen jön össze, hiszen ott volt a rajzának az eláztatása, majd pedig jött utána a tetoválásainak köszönhető tapizás. Szóval azt hiszem totálisan rossz irányba fordult ez az egész, viszont ő ennek ellenére is kedves, amit nem értek. Szerintem a legtöbben már lehordtak volna, vagy faképnél hagytak volna, így nem csoda, hogy meglepődök a reakcióján. - De biztosan van valami gondolatod velem kapcsolatban, mint a fura, vagy szokatlan, esetleg bogaras. – soroltam fel jó pár jelzőt, ami gyakran megfordul az emberek fejében. Persze ezek inkább csak alternatívák voltak a korábban mondott szavaimra, mintsem biztosra állítottam volna. – Persze, de szemmel láthatóan számodra ez az egész sokkal természetesebb, mint számomra. Másrészt sokan inkább csak bosszankodva tovább haladtak volna, nem törődtek volna azzal, hogy szerezzenek másik italt. – amikor pedig arra tereli a szót, hogy nem is vagyunk idegenek, akkor kicsit elgondolkodom, majd megrántom először csak a vállaimat. – Ez szerintem kicsit ennél bonyolultabb. Lehet, hogy egymás nevét ismerjük, de attól még a másikat viszont nem. Legalábbis szerintem ettől még nagyobb részt idegenek vagyunk, csak nem totálisan. – fejtettem ki a gondolataimat kissé bővebben, amivel reméltem, hogy nem bántottam meg. A férjem ismerőseinek a nevét is tudom, de még se ismerem őket és nem is akarom. Inkább csak örülök annak, hogy végre kikerültem abból a körből, ahova senki se tartozna szívesen, vagyis én nem. - Magány néha rémisztő tud lenni, míg máskor békességet is hozhat a zaklatott lélekre, de sokáig biztosan nem jó. – alig hallhatóan csendültek a szavaim, hiszen ismertem mind a két oldalát a magánynak és néha magam sem tudtam azt, hogy melyik a jó, melyik nem. – Vannak ismerőseid ezen a vidéken? – kérdeztem meg sietve, hiszen ha nem szereti a magányt, akkor lehet nem is egyedül jött, vagy éppen valakivel szeretne találkozni. Inkább beszéljünk valami jó dologról, mintsem másról.
*Ó istenem, ha ezt tudtam volna… esküszöm már ezeréve megtettem volna. Najó, ha annyi nem is de hét éve biztosan. Az elmúlt napokat újdonsült otthonom szépítésével töltöttem, hogy legalább valamennyi „otthon” illúziója legyen a helynek. Nem mentem sehova kivéve azt az egy napot mikor bevásároltam mindent, egészen mostanáig. Úgy vélem, hogy a következő napokban állás után kéne néznem. Ennyi pihenés elég volt… és bár nem fáj a fejem, hogy miből fizetem ki a számlákat, de lássuk be, előbb utóbb az is elfogy. Így, hogy csak házat béreltem inkább később. Öltözékem merőben eltér annak a butiknak a kirakatától ami előtt épp megálltam. Rajtam egy sportcipő, farmernadrág és egy féloldalas hosszított felső volt. De a babán… azon épp a legszebb ruha amit ideáig láttam a kirakatokban. Persze láttam mellette a többit is, ami bizonyára alkalmasabb viselet lenne a számomra, de nem bírtam tovább menni. Nem tudom mit sajnálok épp jobban… azt, hogyha megvenném nem tudnám hova felvenni és a szekrényben porosodna vagy azt, hogy eddig tudtam, hogy legalább heti kétszer meg kell jelennem valahol ahhoz ezek a minimum elvárások. Egy lemondó sóhajjal nyugtáztam és pillantottam a hölgyre, aki épp megállt mellettem. Valószínűleg az Ő figyelmét is felkelltette valami. - Igaz jól gondolom, hogy ez nem épp alkalmas viselet egy állásinterjúra. * Kérdeztem oldalra billentett fejjel. Hangom tiszta és nyugodt. Valami furcsa érzés megint kezd a hatalmába keríteni de hál istennek… vagyis inkább Shane-nek. Így, hogy van egy biztos hely ahol semmi és senki nem birizgál már nem akarok megőrülni az emberek közt. Persze… ettől még nem fogok házin bulikat rendezni. Bááár… nem is olyan rossz ötlet. Hangom nyugodt. Kisugárzásom pedig már-már azt mondja, hogy én magam is az vagyok. Hiányzik a társaság… Ki érti az embereket… eddig menekültem és húztam a szám. De most, hogy még veszekedni sincs kivel… nincs kire haragudni… pusztán egy pár kedves szóra vágyom.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Volt pár kisebb elintézni valóm a plázában, s ha már ekképpen alakult a délutánom, nem voltam rest ráérősre venni a formát. Ennek eredményeképp az elmúlt háromnegyed órában nem csak samponom és kondicionálóm lett új, de két márkás logóval ellátott szatyor is ott figyelt karomon a táskám mellett. Az egyikben mondjuk "csak" egy új szett volt edzéshez, egyik újévi fogadalmam első lépéseként, az pedig igazán bocsánatos bűn, nem igaz? A másikban lapuló három kasmír pulcsira nem volt mentségem, ami azt illeti. Ruházatomat illetően hozom a szokásosan nett formát: a világosabb árnyalatú farmerhez bokacsizmát és púderszín kötött pulcsit vettem fel ma, nyakamban aranyláncon aprócska kereszt kandikál ki egy-egy óvatlan mozdulatnál. Hajam kiengedve, apró sóhajtással söpröm hátra, ahogy a nemrégiben nyitott ruházati üzlet kirakatát veszem szemügyre, közelebb lépdelve hozzá. Vonásaimról nehéz leolvasni, hogy mi is lehet a véleményem, de kétségtelenül van valami "méregető" az egész lényemben az üzlet felé, mintha csak a következő pillanatban rögtönítélő bíróságként írnék Google review-t a helyről. De semmi ilyesmi nem történik, sőt, szemlélődésemből a mellettem megszólaló lány hangja zökken ki. Meglepett, mégis kedves mosollyal fordulok felé. - Egy kicsit talán... túlzó, valóban. - Sandítottam a ruhára, majd vissza a lányra. - Bár attól is függ, hova lesz az interjú. - Szélesedik meg mosolyom, de... nem, ez a ruha az Orfeumba is sok lenne szerintem, ha állásinterjúról van szó. Egy-egy estére még elment, bár nekem igazán nem volt stílusom.
*Visszakérdésére egy széles mosoly terül szét az arcomon és elszakítva a pillantásom a ruháról, - nyugtázva, hogy ez most valószínűleg itt fog maradni – vidámabban feleltem neki. - Nos… bármennyire is hihetetlen…azt még nem tudom. Pusztán csak kifogásokat kerestem, hogy miért is szeretném megvenni. – ingattam meg a fejem. Aztán leesett, hogy nem a legjobb színben tüntetem fel épp magam. – Ne értsd félre… nem vagyok bolt kóros vagy ilyesmi, pusztán csak a piros, a vörös és a fekete a gyengém. Meg az alkalmi ruhák. Elég sokszor volt rá szükségem… Ha így meglátnának otthon egy este… - nevettem zavartan - … de megint már csak fecsegek. * Egy szusszanással próbáltam meg befogni a szám, hogy ne beszéljek annyit. Ha nem tudnám, hogy amúgy sem vagyok normális most biztos elgondolkodnék rajta. Bal kezemmel zavaromban folyton egy fonal karkötőt birizgáltam. Olyat, mint amit a gyerekek csinálnak egymásnak fekete, vörös és fehér színekből álló fonat. Ezen kívül csak egy fülbevalóm van. Nem igazán rajongok az ékszerekért. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincs. Hirtelen felkapva a fejem pillantottam a nőre ismét. * - És még udvariatlan is vagyok. Nem elég, hogy megszólítalak de még csak be sem mutatkozom…. -nyújtom felé kezem. Ha nem futok ismét zsákutcába és elfogadja, akkor kézfogásom határozott azonban gyengéd. Kezeimen semmi cicoma nincs. Ápolt, természetes hatású manikür. Nem szeretem a feltünést. – Nayara Thornnak hívnak és tényleg ne haragudj…. nem ismerek itt senkit és rég voltam már emberek közt. Néha már azt hiszem… és már megint csak beszélek. * Ingattam meg a fejem egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. Úgy látszik, hogy otthon kerültem itt meg ahol nincs keresem az emberek társaságát. Ki érti ezt? Mert Én nem. De akkor, hogy várom el, hogy mások értsenek. Tényleg Őrült vagyok?*
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Szemöldököm finoman ráncolódik, némi értetlenséget kölcsönözve vonásaimnak, mikor kiderül, hogy nincs is állásinterjú, de gyorsan tovatűnik arckifejezésem a mellé társuló magyarázat nyomán. - Vagy úgy! Nem egy rossz módszer. Én mindig elkezdek matekolni, hogy fogom-e annyiszor viselni, hogy megérje az árát, de... - Már-már finom bocsánatkéréssel tekintetemben és kiszélesedő kis mosollyal emelem meg lemondóan a két szatyrot a bal karomban. Nem mindig működik a módszerem, na! - Amiatt pedig ne kérj bocsánatot, hogy sokat beszélnél, így már érthető a lelkesedésed. Új vagy errefelé? - A környéken, a városban, ki tudja, direkt hagyom nyitva a kérdést, mert abból, hogy ennyire közvetlen egy vadidegennel, erre tudok következtetni. És hogy rettentően fiatal még, ami az élet dolgait illeti. - Talán egyetemista lehet, esetleg frissen végzett hallgató, aki itt szeretne a saját területén érvényesülni, nem tudom... de ezek az első tippjeim személyét illetően. Már éppen szabadkoznék a bemutatkozás elmaradása nyomán, elvégre én sem tettem ezt meg, nem ok nélkül, de mégis, ahogy kezet nyújt felém, nincsen szívem kiigazítani, mint valami anyáskodó némber, Nayarat. - Artemis Northwood, örvendek. - Fogok rá kedves mosollyal a felém nyújtott kezére. - És semmi baj, tényleg! Még emlékszem, mikor én ideköltöztem, mennyire nehéz dolgom volt, társasági emberként, szóval ezért nem kell bocsánatot kérned. Bár, ha adhatok egy kéretlen tanácsot, azért jól fontold meg, kit szólítasz le csak úgy, nem biztos, hogy mindenki vevő rá vagy tisztességesek a szándékai utána... - Ingatom meg a fejemet, s bár magamat ezzel rossz színben tüntethetném fel, nincs efféle gondolat szavaim mögött. Tisztában vagyok értékrendemmel és az emberekhez fűződő viszonyommal, de tudom azt is, a fajtám nem minden tagja ennyire békés vagy épp kezeli őket egyazon szinten. - Van kedved benézni? - Bökök az üzlet felé fejemmel kérdőn, nekem az volt a terv, hátha odabent akad kevéssé élénk árnyalatú kínálat is, mint a kirakatban.
Kezdőlap
//
