Már nem fáztam. Egyszerűen annyira hideg volt, hogy nem vacogtam,nem dideregtem, egyszerűen csak a húsomba marta karmait a láthatatlan, jeges szél. Félelmetes volt, ahogy a folyó be volt fagyva. Minden olyan zavaros volt, és félelmetes. Ijesztő volt, hogy a jégpáncél rabságában milyen reménytelen lehet bárki. Zsebre dugott kézzel álltam, a fejemet leszegtem kissé, amikor már meguntam bámulni a vizet. Néha unottan belerúgtam a hóba, vagy egy jégdarabba. Azt sem tudom, mit keresek én itt. Miért nem ülök a szobámban, és miért nem várom meg, hogy felkeressen? Zaklatott vagyok, mert nem tudom, hogy mit tett vele Rowen, az a beteg állat. De hol keressem? Hova mehetnék? Legutóbb az itteni étteremben hozott össze a sors Raymonddal, hátha ez lesz az én szentélyem, ami majd mindig szerencsét hoz, ha kóbor farkasokról van szó. Előredőltem, rátámaszkodtam a korlátra, és a tenyerembe temettem átfagyott arcomat. Féltem, hogy baja esett, és én nem lehetek ott vele, pedig olyan közel van. S mégis, annyira távol.
Az étterem felé tartok, ami két okból előnyös számomra. Az egyik az, hogy nagyon olcsó, a másik meg, hogy ugyan tudok főzni, de elsorvadok mire haza érek. Szóval ha nem akarok éhen halni, és ha már úgyis erre jártam, betérek oda is. Munkát keresek még mindig. Ezért járom a környéket. Négy helyről várok még visszajelzést, de biztosra megyek, nem állok le a kereséssel. Bár gyanítom, hogy az a gyorsétterem lesz a befutó ott a bevásárlóközpontban. A főnök úgy mért végig mint egy lovat zsoké. Nem a külalak számít, hanem azt hogy bírja e majd a strapát. Azt hiszem, átmentem valamiféle vizsgán nála. Csak ne emlékeztetne a stílusa Castorra, még ha halványan is. Van valami követelőző és átkozottul irritáló a hangszínében... ~A fene. Már megint itt tartok...~ Gondolom, de nem tehetek semmit, a lavina újfent megindul. Minden nap eszembe jut, hogy visszamegyek. Csak úgy beköszönni, hogy "Helló! Helyzet?" vagy valami ehhez hasonló... Ám akármilyen szilárdnak tűnik az elhatározás, sosem tudom rávenni magam az indulásra. Nincs elég vér a pucámban. Szeretem arra fogni a meghátrálást, hogy én megtettem az első lépést, a következő kör már az övé... Persze aztán belátom, hogy mekkora baromság, hisz ő miért jönne az áruló kutya után? ~Van neki elég baja a falkával, meg amú...~ Leveszem a csukját és felkapom a fejem. Az illatot, amit a szél kavart felém valahonnan szemből, semmivel nem téveszteném össze. Lábaim önálló életre kelnek, elindulok az illat után. Nem sokkal később megérzem Cas jelenlétét is.~Farkast emlegettél...~ Milyen igaz. Félmosolyra is húztam a szám. ~Csak megnézem, hogy mit csinál. Ha tárgyal valakivel, nem zavarom meg. De ha már ilyen közel van... Látnom kell és pont!~ Az a baj a vérfarkas létben, hogy amiért megérzitek egymás jelenlétét, nem tudod ráhozni a frászt a másikra, mint az embergyerekeknél szokás. Néha kedvem lenne hozzá, például most is. De biztos megérzett már Castor is. Még nem látom őt, de üzenek felé. Elég intenzív energiákat érzékelek, vagy nagyon pocsékul van és nem akar társaságot, vagy most bukta el a szállodát. Szóval előbb kérdezek, csak aztán megyek közelebb. ~Helló Idegen!~ befordulok egy utcába a kikötő felé, és megpillantom őt a stégen. Nem tárgyal, vagyis éppen egyedül van. Azért megállok, megvárom mit szól hozzám. ~De ramatyul festesz.~
Ahogy ott támasztottam a saját nehéz fejemet, megéreztem Tarát. Egy pillanatig azt hittem, hogy már annyira ráfókuszáltam, hogy csak beképzelem magamnak a jelenlétét. Szóval hirtelen körbenéztem, de még nem láttam semmit. Aztán érkeztek a "dicsérő" szavak, mígnem a nőstény kifordult a stég melletti utcából. Egyben volt. Egészben. Nem sántított, nem volt sebes az arca. Már amennyit láttam belőle. Megindultam felé, teljesen ösztönösen, és ahogy szótlanul egymáshoz értünk, ha hagytam, megtapogattam az arcát, a vállait és karját. Az utóbbi állomáson ott időzött a kezem, így ha hagyta, akkor az alkarját fogtam. - Hát jól vagy...? Nem esett semmi bajod? Nyilván fogalma sem lehetett, hogy a Rowenes randira céloztam, de annyi baj legyen. A lényeg, hogy megtaláltam, vagyis rám talált, és élt, lélegzett, ahogy annak lennie kell. - Ramatyul is vagyok. Illetve voltam. De már tudom, hogy élsz, és sokkal jobb. Szerettem volna megölelni, vagy valami, de még egy kicsit tartottam a reakciójától. - Téged kerestelek. Tudni akartam, hogy mi van veled. Vallottam színt, aztán eleresztettem őt, karjaimat pedig a testem mellett lógattam tovább. Jó lenne megkérdezni, hogy mit keres itt. Meg még annyi minden mást is, de egyszerűen uralkodnom kellett magamon. Tehát úgy döntöttem, hogy megvárom a következő lépését, és aszerint cselekszem.
Castor úgy indult meg felém, mint egy tank. Ha székek, asztalok, emberek lettek volna az útjában, hát azokat is eltapossa. Fülig érő mosollyal indultam én is felé, ez alkalommal meg sem fordult a fejemben, hogy bántani akar. Nem úgy, mint minap az irodában, amikor fogalmam sem volt róla, mire számítsak. Persze most sem tudom, hogy mi következik, de a arca sokat elárul. Amíg egymás felé menetelünk, azt találgatom, hogy pontosan mi lehet az. Ezt a kifejezést talán még soha nem láttam rajta. Megkönnyebbült?! Az energiái ezt sugallják. Lehet, hogy lélekben én vagyok túl szőke, de nem tudom mire vélni tomboló érzelmeit, és azt sem, hogy mikor összeérünk, az arcomat, vállamat, karomat tapogatja. Ez utóbbin felszisszenek, mert a Rowentől kapott sebem még nem gyógyult meg, az érintés pedig túl váratlanul jött. - Nincs semmi bajom, de téged látott már orvos? Szavai simogatták az egómat, nem erről van szó, csak nem tudom hová tenni. Aztán még tesz is rá egy lapáttal mikor elmondja, hogy engem keresett. Túl sok ez nekem néhány másodperc alatt... - Te... Kerestél... engem? - ismételtem meg őt kérdés formájában, hátha csak én értek félre valamit, vagy megint többet képzelek a valóságnál. Ez utóbbi elég gyakran megesik velem mostanában... -Délután 6tól megtalálsz a lakásomon, Cas. - mondom, közben kihúzom magam, csak mert "nekem már olyan is van". Aztán leesik a tantusz. - Szóval vagy nem beszéltél még Gabriellel, vagy nem említette meg, hogy a minap hazavitt. Csak azt követően ötlik fel bennem, hogy Gabriel szándékosan nem említett meg az alfájának, miután már kikotyogtam... ergo: ha így van, sz*rt kevertem. Bár mentségemre szóljon, hogy nem szándékosan tettem. Mondjuk ez nem sokat jelent. -Öhm. Mennyire érsz rá? - érdeklődöm, majd előállok a hirtelen jött ötlettel. -Lenne kedved hülyére inni magad? Szeretnék még hozzá tenni valamit ami jól hangzik, és remekül promocionálja az ötletet, csak nemigen találom a megfelelő szavakat hozzá. Sok ez így egyszerre. Örülök ennek a véletlen találkozásnak, csak még helyére kell pattannia egy-két dolognak.
Csak mosolygok, halványan és fáradtan, de legalább nyugodtan. Nos, ha látott volna orvos, akkor azt hiszem, hogy elég megdöbbentő dolgokat tapasztalt volna, és ez egyikünknek sem lett volna jó. Fázni kezd a kézfejem és az ujjaim, így zsebre vágom őket. - Hallottam egy s mást Rowennel kapcsolatban. Az egy pszichopata, és féltem, hogy bántott. De már látom, hogy egyben vagy, és csak ezért akartalak látni. "Csak ezért". Nos, lehet, hogy nem csak ezért. Jól esett az illatát érezni, de a tüske még mindig odabent volt. Ráadásul Trishával se tudom, hogy merre tovább, szóval eléggé el vagyok anyátlanodva. Mint Liu, csak mondjuk... level 350-en. Ami azért nem mindegy. - Nem tudom, hogy hol laksz Tara. Csak ennyit tudtam mondani. Gabrielre pedig elkerekedtek a szemeim. B@sszus, nem hiszem el, hogy én mindig le vagyok maradva, ha Taráról van szó! Kíváncsi vagyok, hogy mit nem tudok még,tényleg. Ezért még borúlátóbb lesz az arcom. Nem akarom kommentálni. A kérdésére, mindkettőre röviden felkacagok. Elnézek a kocsim felé, egy kicsit egy helyben toporgok és forgolódok. Hezitálni kényszerültem Patrisha miatt. Megnyalom a szám szélét, és nagyot sóhajtok. Hova lehetne ezt még rontani? Nincs ötletem. - Ezért még kapni fogok, de jó. Legyen. Azt hiszem, úgy is rám fér egy kis áramszünet. Mosolyodok el, majd az étterem felé intek. - Ez jó lesz?
- Áh. Rowen. Szóval nektek is volt már szerencsétek hozzá. - Gondolatban hozzáteszem a fogadóbizottság jelzős is, aztán megint kihúzom magam büszkén. - Lenyomtam. Ő ezt nem így gondolja, de attól még két vállon feküdt. - Leegyszerűsítve adom elő a történteket, mert ezen tényleg nincs mit ragozni. Találkoztunk, belém kötött, párbajra hívott (!) majd ment mindenki a maga dolgára. Elkerekedtek a szemei Gabriel neve hallatán, bár nem tudom eldönteni, hogy az udvarias kíváncsiság csillant bennük, vagy az őszinte. Nem számít, az lesz a legjobb ha nem kezdem el ecsetelni neki, hogy mire jutottunk a biológussal. Casnek úgyse tetszene az ötlet, én meg már úgyis eldöntöttem... - Tökéletes lesz! - helyeselek, és már lépek is az étterem irányába. Remélem, hamburgerük is van. Ma valami egyszerűre vágyom. Vagy villámgyorsra... Aztán jöhet a pia. - Biztos nem kellene valahol máshol lenned? - rásandítok már fél úton az étteremhez. Az a toporgás az "igen" előtt nem volt túl meggyőző. Lehet, hogy megint csak én képzelek bele valamit, de... áh, inkább nem folytatom. Ha menni akar, akkor majd úgyis megy.
Kellett egy kicsi pihenés... Sok minden történt körülöttem, és muszáj volt, hogy átgondoljam a fejemben. Erre pedig a magány a legjobb barát. Legalábbis nekem jó cimborám ilyenkor. A kikötőbe jöttem, vissza az alapokhoz, mikor beléptem Fairbanksbe. Grosso lassan lépkedett az oldalamon, ő nem fog megzavarni az elmélyült agycsavarásban, és egyébként is... Szerencsétlent már annyiszor leráztam, ki járt neki is a séta. Furcsa... Mikor itt álltam, ezen a stégen, több mint egy hónapja, nem gondoltam volna, hogy egy olyan ajtót fogok átlépni, ami teljesen kibillenti a lábam alól a talajt. Bár, kivételesen jó irányba. Nem is értem... Noha, ennyi átutazott évet, és szenvedést követően kijárt... Csak, most... Kicsit sok egyszerre. Új falka, új élet, új emberek, és nem utolsó sorban, meg van apám! Aminek a leginkább örülök, még ha rögös út vezet is a helyreállítás felé. Közelebb sétáltam a korláthoz, egészen a stég szélére, Grosso pórázát a kezembe tartva, amivel együtt a zsebembe vágtam, másik karomat pedig ráengedtem a korlát szélére, megrogyasztva a térdemet. Csak bámultam magam elé, forgatva a megannyi gondolatot, mintha azok csak valami őrült ringlispíl közepére lennének vágva, és ha ügyes vagyok egyet kikapva belőle boncolgathatom szanaszét. És így is volt... Apránként rágogattam át magam centiről-centire a közelmúlt emlékein, szinte már üveges szemekkel bámulva a víz fodrozódó felszíne felé. Grosso se volt képes kizökkenteni, pedig egészen aktívan mocorogni kezdett. Lefeküdt, felállt, leült, felágaskodott a korláton, visszaült... és így tovább. Csupán egyetlen egyszer sikerült az akciója, mikor már körbetekerve a lábamat a pórázzal, dőlt a vádlimnak. - Fejezd már be Grosso, mit zizegsz? - kedvesen szóltam, miközben végig simítottam a homlokán, lerámolva a körém tekert láncot. Túl aranyosan nézett rám ahhoz, hogy ne guggoljak le elé, és kezdjem el piszkálni. Kicsit hergeltem, de nem vészesen, ez nálunk a játék... Elkaptam az orrát és magam felé vonva magyaráztam neki. Nyilván játékosan, nem durván. - Na mi lesz? Ne hagyd magad Tökfej! - ráztam meg kicsit a fejét, amire kitépte pofáját az ujjaim közül, és homlokával beleroncsolt óvatosan a mellkasomba, ahogy félig térdelő guggolásba voltam. Épp elakartam kapni az oldalát, és megfordítani hirtelen mikor az ingereim jelezni kezdtek. Nem... Nem farkas... Akkor...? Hmmm... Lassan emelkedtem föl, ahogy kezdett kirajzolódni egy felém közeledő alak...
*Már elég sok információt sikerült gyűjteniük erről a temérdek új farkasról, akik most megjelentek Fairbanks-ben. Végül is vérszagra gyűl az éji vad, vitathatatlanul a helyi szituációnak köszönhető a rengeteg kóbor. Most pedig épp Anya kapta feladatul, hogy teremtsem néhánnyal személyes kontaktust is. Végül is egy kis beszélgetés sokat elárulhat az emberről és még bele sem halt senki. Ráadásul tökéletesen alkalmas a Rowen-félék kiszűrésére. A mai nyertes pedig Dustin. Alapvetően nem esik nehezére elvegyülni a mai korban, hiszen nem csak külsőre fiatal, de belül sem öregedett egy percet sem. Legalább is ezt bármikor el tudja hitetni. Öltözetében sincs semmi kirívó, egyszerű farmert visel, hozzá halványkék blúzt. A jó időre való tekintettel, most már a kabátot lecserélte egy csinos női mellényre, így meg már szinte hivatalosnak is tűnik. Mint egy üzletasszony. Haja jelenleg nincs összefogva, csak egy napszemüveggel tolta hátra a rakoncátlan tincseket. Már távolról is észleli, hogy a férfi a kutyájával játszik. Mos így nem is tűnik veszélyesnek, bár már megtanulta azt is, hogy nem minden farkas vérengző vadállat. Egyelőre tehát marad semleges, őrzőként nem is nagyon tehet mást. Célzottan megy a férfi felé könnyed léptekkel, úgy fest az sem ejti zavarba, hogy a másik felfigyel az érkezésére. Tulajdonképpen ő is érzi Dustin mivoltját, szóval kvittek is.* - Jó napot Mr. Cooper, Anya Suresh vagyok. *Szája szegletében ülő elragadó mosollyal torpan meg a férfi előtt és kezet is nyújt neki. Nem magyarázza túl a dolgot, de hát igazán jól nevelt, tudja, hogy bemutatkozással illik kezdeni. Azért tekintete egy kicsit elkalandozik az eb felé, persze nem is tudja igazán magában tartani a tetszését.* - Nagyon szép a kutyája... Szabad? *A kézfogás után egyértelműen a kutya felé viszi a kezét, de addig nem simogatja meg, amíg engedélyt nem kap rá. Bizony nem úgy fest mintha nagyon elveszett lenne, vagy különösebben zavarban érezné magát.*
Ahogy közeledett lassacskán kezdett kibontakozni arcának pontossága, alakjának minden vonala, és rezdülése. Az egyik szemöldököm látványosan feljebb csúszott, amint végig követtem a felém vett irányt. Ahh... Igen, hát azért nem farkas, mert nem az! Micsoda ténymegállapítás! Viszont annál inkább őrző. Már csak azt volna jó tudni, hogy jó pofiból jött ide, vagy csak unatkozik... A kérdést pedig láthatóan... sőt, még inkább hallhatóan nincs értelme feltennem. Olyan jó, hogy valaki hamarabb tudja a nevem, mint hogy én aggatnám az orrára... - Üdv, Miss Suresh... - nem volt éppenséggel kedélyes a hangom, sőt némileg inkább vontatottan haraptam el a szavakat. Lepillantottam a felém nyúló kézre, és néhány töredéknyi másodpercre talán azt hihette nem fogom viszonozni, de végül is kezet nyújtottam. - Nekem már nem kell bemutatkoznom, ahogy elnézem. - léptem egyet hátra, na nem mert tartottam tőle, ugyan. Csak így kényelmesebb, megtartva a saját teremet. - Igen, még agglegény a fiú. - vigyorodtam el, és isten a tanúm rá, hogy nem akartam szarkasztikusan fellépni, de hát megmásíthatatlanul se tudok más lenni, mint az, aki. - Egyébként köszönöm, vagyis Ő köszöni. És persze, nyugodtan borzolja össze a szőrét. Jól viseli. Maximum morogni fog, ha nem szimpatizál Önnel. - immár kedvesebb mosollyal beszéltem felé, elnézve, ahogy megsimogatja Grossot. Jól nevelt dög, természetesen meg se nyikkant, és jobban is tette. Nem csípem mikor műhisztizik. - Gondolom, konkrét okkal érkezett, legalábbis ezután a belépő után, nem igazán tudok arra gondolni, hogy csak erre sétálgatott... - nem voltam udvariatlan, talán egy kicsit érces, de abszolút a határaimon belül mozogtam. Elvégre, egyelőre nem is láttam okát, hogy netalán előrukkoljak a bunkóbbik felemmel. Hüvös voltam, de nem mondanám fagyosnak a kiállásom. Csupán megtartottam a tisztes tartást köztünk. - Beavat az indítékba? - pillantottam fel rá, kissé összeszűkített szemhéjakkal, mégis inkább érdeklődön, Grossot a lábam mellé tessékelve, amennyiben Anya sem simogatta tovább.
*Ő úgy fest nem szándékozik nagyon végigmérni a férfit. Távolról is látta, hogy nem egy gyenge legénnyel van dolga, ennél több meg speciel nem is nagyon érdekli. Szerencsére olyasmiket nem szokott latolgatni, hogy ki hogy is néz ki, persze van szeme, de az esetek elnyomó többségében ez nem releváns. Hiszen szétválasztja a munkát és a... igazából nincs is mit szétválasztani. Feltűnik neki, hogy mintha az úr nem is szándékozná viszonozni a kézfogást, már épp kissé kérdőn tekintene rá, amikor azért csak valamiféle reakciót, így töretlen mosollyal tekint Dustinra és megrázza a kezét.* - Nem kell, de nem is tiltom meg. *Von aprón vállat, igazából nem nagyon tudja a lelkére venni, hogy ellopta a bemutatkozás örömét a másiktól. Remélhetőleg nem okoz ezzel semmilyen maradandó problémát benne. Mindenesetre az már alapvetően jó jel, hogy legalább a szándék meg lett volna. A válasz hallatán, kicsit megforgatja a szemét, de nem igazán tudja őt visszatartani abban, hogy közelítsen az eb felé barátságosan. Nyújtja is neki a kezét, hogy megszaglászhassa.* - Jaj, ez megnyugtató, már azt hittem az összes jóképű pasi foglalt. *Természetesen a kutyára értve, ravaszkás kis mosollyal. Mondjuk nem számít arra, hogy a férfit nagyon izgatni fogja, hogy jóképűnek tartja-e, de akkor is meg kell mutatnia, hogy nem az a nő, akivel csak úgy hagyja, hogy kiforgassák a szavait. Vagyis hagyja, de tovább is fűzi. Éppenséggel nem egy hülye tyúk. A rendes válaszkor már le is guggol az állathoz és megsimogatja. Nyugodtan borzolja össze a szőrét. Mivel nem morog rá az eb, így nem is szándékozik firtatni tovább a témát. Amúgy is kap kérdést, amire meg most ő nem reagál azonnal. Bizony ki kell várni, amíg szépen feláll, két tenyerét összedörzsölve megszabadul a kutyából származó szőrtől, majd Dustinra tekint.* - Ha elmondanám meg kellene, hogy öljem... *Mindezt teljesen komoly arccal, de hamar széles mosolyra húzódnak ajkai és folytatja is, mielőtt még le tudná reagálnia férfi.* - Bocsánat, mióta láttam ezt egy filmben, el akartam sütni. Nos... tényleg nem csak erre sétálgattam, viszont nincsenek nagy terveim, azon kívül, hogy egy kicsit... beszélgessünk. Most, hogy forró itt a talaj, egyre több kóbor jön és egyszerűen szeretnénk naprakészek lenni. Ja, igen, és gratulálok a szervizhez. *Igyekszik rokonszenves lenni, bár az állandó, bujkáló mosolyával ez nem szokott olyan borzasztó nehezére esni. Egyértelmű, hogy nem ellenségesen kereste fel Dustint.*
Nehéz volna megtiltani azt, aminek már nincs értelme... Nem mutatkozok be feleslegesen, ha tudja ki is mi vagyok. Bár, ez az őrzőknél már nem meglepő. Amennyit persze, tudok róluk... Felszaladt a szemöldököm amint megforgatta a szemeit. Hát, lehet ő nem csípi a humort... Vagy csak jól titkolja! Bár, erre is sikeresen fényt deríthettem a következő mondat hallatán. Érdekes szerzemény ez a nő is... na mindegy. - Megpróbálom a kutyámra nézve bóknak venni a jóképűséget. A nagyképűséget meg megtartjuk másnak, más napra. - vigyorodtam el, elnézve ahogy lehajolt és babrálni kezdett Grossoval. A hosszas kitartott szünetet nem vettem fel, csak vártam a reakciót. Nők... mindig a fejüket játsszák... Értem ez alatt a jól kihasznált időkitöltést, és agyhúzást... - Nem gond. - vágtam rá, minek után sikerült szóhoz jutnom. - De azért remélem nem főben járó bűn, hogy sétáltatom a kutyámat. - dőltem neki a korlátnak, apró mosolyt engedve vonásaimra. Azt azért megkérdőjelezném, hogy valóban CSAK erre sétált, vagy valóban okkal van itt. De megeshet, Fairbanks tényleg a véletlenek városa! - Beszélgessünk. Mondja mit akar tudni, és hamar átesünk a formalitáson. Kóbor pedig már nem vagyok. Ha a nevemet tudja, ezt is tudnia kéne. - sóhajtottam egy nagyobbat, folyamatosan tartva a szemkontaktust. Nem csíptem sose, ha valaki csak úgy a levegőbe beszél, az olyan hiteltelen... - A talaj forró, de a két falka állapotáról maguk tehetnek tudtommal. - kikívánkozott volna belőlem, hogy ráolvassam, mennyire gáznak találom, hogy képtelenek voltak megoldani egy ilyen helyzetet, és ennek következtében a legnagyobb baromságot követték el, amit lehetett. Ide hívni egy másik falkát... Igazán hősies megmozdulás, gratulálok! De végül magamban tartottam... - Egyébként köszönöm, ideje volt bezsebelnem egy ilyen helyet. Régóta terveztem. - engedtem el egy újabb halovány mosolyt, megsimogatva Grosso fejét. Nem igazán foglalkoztam vele, hogy megkérdezzem zavarná-e... csak szimplán lekapcsoltam a pórázról az ebet, hagy szaladgáljon. - Szóval, miben állhatok a rendelkezésére? - pillantottam fel rá, komoly arcot öltve.
- Köszönöm. A nagyképűség amúgy is egy olyan rossz szokás, amitől nem árt minél hamarabb megszabadulni. *Csak félvállról érkezik a válasz, apró mosollyal, de ez inkább úgy fest, hogy Grosso-nak szól, sem mint a férfinak. Hiszen kutyázik, nagyon szereti az állatokat, ezen állatbarátság azért észrevehető rajta. Persze kivételt képeznek ez alól a vérfarkasok, de rájuk mondjuk igyekszik emberként tekinteni. Aztán vagy sikerül vagy nem. Majd ugyebár felegyenesedik végül, bár a kijelentés hallatán kicsit felszaladnak a szemöldökei. Egyszerűen imádja, amikor nem hiszik el, hogy az őrző is lehet... mondjuk veszélytelen... vagy neadjisten átlagos. Persze, ha ő itt van, akkor biztosan ellenőrizni akar, meg tiltani, meg kioktatni... Érti ő a humort, legalább is a mosolyból humorra apellál, de akkor sincs oda ezért a sztereotípiáért. Bár az más kérdés, hogy most speciel tényleg ellenőriz.* - Miért? Ha megtiltanám, akkor nem tenné? Plusz egyébként is szegény kutyával szemben lenne igazságtalan. *Csak egy árnyalatnyi mosoly jelenik meg szája szegletében, de valahogy így sem tűnik olyan szörnyen komolynak. Mondjuk lehet nem feltétlen pozitívum, hogy nem mindig lehet őt komolyan venni, de pont ezért van például ott Mortimer, meg Will... őket könnyű komolyan venni. A kijelentés hallatán vállat von és közben szépen elindul a korlát felé, úgy azért tisztes távolságban a férfitól, majd ő is nekidől. A válasz csak ekkor érkezik.* - Egy szóval sem tagadtam. *De erre nem is szándékozik kitérni, bőven elégnek tartja ezt a választ. Végül is nem kapálódzott kézzel-lábbal a dolog igazságtartalma ellen. Teljesen tisztában van vele, hogy mit és miért tettek. A szervizre pedig aprót bólint, jelezvén, hogy érti, majd a komoly arckifejezésre ő is kicsit kihúzza magát és felölti komoly, üzletasszony arcát. Mert olyan is van neki.* - Meghívhatom egy teára vagy kávéra? *És el is mutat a stég közvetlen közelében lévő kis bódé felé. Jók ezek, mert a hideg Alaszkára való tekintettel teát is adnak, bár tény, hogy nem a legjobb, de a semminél több. A célnak megfelel. Tényleg csak beszélgetni akar.*
Még nem tudom eldönteni, hogy komolyan kéne-e vennem, vagy csak jól szórakozik... De azért türelmesen kivárok, jobb dolgom úgy sincs. A mondatra csak megrántom a szemöldököm... Nekem édes mindegy ki nagyképű, vagy asztali lámpa effektusban szenvedő típus... Engem nem zavar, max leszarom. - Nem mondtam, hogy nem tenném. Csak mertem remélni, hogy emiatt még nem vagyok felírható a rosszak listájára. - próbáltam komoly maradni, de a vigyor akaratomon kívül is felcsúszott a képemre. Az pedig, hogy Grosso egrecíroztatása lenne, ha ilyet kérne, valóban igaz. Nem csak, hogy morognék rá, de megeshet, hogy olyan szépen ívesen elküldeném a világ másik felére, hogy csak zörögne! - Kár is lenne... - jegyeztem meg kissé nyersen, elvégre ezen tényleg nincs mit tagadni. Ha a feje tetejére is áll kicsi hölgy, attól még a tények tények. De legalább ő is tisztában van ezzel, ami nem hátrány. És hogy megspékeli ezzel az úrinős arcjátékkal az még inkább gyönyörű! Nem, igazából nem dobom el kezem-lábam a kiállását látva. Viszont a kérdésére elkerekedtek a szemeim. Nem, nem azért mert teadélutánosat akart játszani, hanem mert megkért. Bár, végül is kényelmesebb úgy beszélgetni, ha már muszáj. - Esetleg, ha én hívhatom meg Önt. - vágtam rá egyszerűen, füttyentve egyet Grossonak, aki épp a vízbe ölés művészetét próbálta imitálni egy darab fával. Elindultam a bódé felé, ha jött Anya, ha nem. Maximum majd felzárkózik. Furcsán éreztem magam, nem igazán kerültem még bájcsevejbe, őrzővel... Nem is nagyon volt idejük sehol se elkapni mondjuk. - Mit kér? - pillantottam fel rá, amennyiben ő is odaért, megállva a bódé pultjánál. Ha kért, úgy kikértem az italokat, jó fiú módjára ki is fizettem, és helyet foglaltam az egyik asztalnál. Grosso a lábamhoz feküdt, úgy fest, megelégelte a szaladgálást. Kávét kértem, mert nem csak hogy rám fért, de szerettem is. Szóval, jelen esetben megtette a magáét. - Akkor, beszélgessünk... - nem igazán tudtam mit mondani, csak rá néztem és elmosolyodtam. Elvégre, ő kíván cseverészni nem én. Akkor pedig hajrá... Halljuk, mit akar tudni... Vagy mi érdekli. Belekortyoltam a gőzölgő italba, és igyekeztem a lehető legnormálisabb képet vágni, amint fel-fel pillantottam Anyára.
*A megjegyzésre elmosolyodik, mintha csak nem venné a poént, de bizony nagyon is tisztában van vele. Amire ugyancsak egy mosolygós megjegyzés keretében ad tanúbizonyságot.* - Így már értem. Ha találkozok a Télapóval, majd megemlítem neki és meglátjuk, ő mit gondol erről. *Továbbra is mosolyog, bár ez könnyen lehet, hogy ez már csak azért van, mert hiába igyekszik kiverni a fejéből a Télapó egyenlő Mortimer asszociációt kiverni a fejéből. Pedig így azért elég viccesnek tűnik és amikor még kimondta, akkor tényleg meg sem fordult a fejében. Az italra való meghívás kicsit meglepi, főleg, hogy ő hívta először Dustint. Már épp válaszolna is, amikor egyszerűen megindul a másik. Ő pedig okos nő, egy könyvben olvasta, hogy férfi és busz után nem futunk, szóval kényelmes léptekkel indul meg utána. Ha más nem a pultnál mindenképp utoléri.* - Fekete teát. *Mondja, miután gyorsan végigjáratja a tekintetét az italok listáján és ráakad erre. Hát jó, akkor hagyja magát meghívni, végül is nem ez a lényeg. Amikor pedig ő is megkapja a csészéjét, leül szépen Dustinnal szemben. Úgy fest őt nem éri olyan váratlanul, hogy beszélnie kell. Nem sokat teketóriázik.* - Sok mindent tudunk magáról. Hogy honnan jött, hogy úgy nagyjából milyen régóta vérfarkas, de a fejébe mi sem látunk bele. Egyszerűen csak érdekelne, hogy mi szél hozta Fairbanks-be? Tényleg elég volt annyi, hogy itt balhé készül? *Teljesen társalgó hangnemben beszél, egyáltalán nem érezhető vallatásnak, vagy bármi ilyesminek. Bizony Anya ért hozzá, hogy hogyan tűnjön ártatlan érdeklődőnek, talán ezért sem véletlen, hogy ő jött. Beszéd közben egyébként tesz cukrot a teájába és elkezdi kevergetni azt. Nem úgy fest, mint aki nagyon feszélyezve érzi magát, de ez ilyenkor általában csak annak tudható be, hogy lényegében munkaügyben beszélnek.*
Télapó? Ez most komoly? Azt hiszem mégis inkább szórakozik... Vagy mindkettő. Mindenesetre elvigyorodok, mert aranyos. Gondoljon mögötte bármit is... Noha, azért volna mit ezen is elméláznom, de felesleges. Számítottam rá, hogy nem fog hanyatt-homlok utánam rohanni, de azért idővel beért, és a rendelését is kibökte, szóval eddig sínen vagyunk. A többi meg úgyis jön, ahogy kell. A kérdésére felpillantok, és némi időbe telik míg végig forgatom magamban a szavait. Talán egy egész percig csendesen néztem rá, szakadatlanul, mintha csak belefagytam volna a pillanatba. Nem gondolkodtam, nem a frappáns választ kerestem. Egész egyszerűen nem értettem honnan szülte ezt a kérdést. Végül előrébb dőltem, belekortyolva a kávémba. - Sejtettem, hogy ezen információk meg vannak a kis dobozkába. Remélem azért óvva őrzik, bánnám, ha bármi kikerülne a nagyvilágba! - csak szórakoztam, és ez nyilván ő is tudta. A vigyorgásom mindenképp elárulta. Belemehettem volna még nagyobb marhaságba, és zagyválhattam volna humoromnál fogva ezernyi felnagyított baromságról, de most nem volt hozzá kedvem, és a beszélgetést sem akartam holmi hülye élcelődéssel elcsapni. - Miből gondolja, hogy a balhé miatt vagyok itt? - vetettem rá egy kérdő pillantást, habár a választ magamtól is tudtam. - De nyugtatására szóljon, mikor megérkeztem, nem volt tudomásom a helyzetről. Más okok hoztak ide. - sóhajtottam egyet, újabbat öblögetve a torkomon, a friss feketével. - Az apámat kerestem, ezért is lehet olyan hosszú az az útvonal tervezet, ami a készletükben van rólam. Elég sokat jártam utána, sőt mondhatnám úgyis, hogy az életem nagy részét ezzel töltöttem. És a helyzet az, hogy meg is találtam. Ennyi az ok. Ezért vagyok itt. - vágtam rá egyszerűen, természetesen. Hiszen így volt, ezt kár lenne elhallgatni. - Egyébként sem vagyok annyira veszélyes, alapvetően jobban csípem az ész érveket, mint a puszta, nyers erőt. Bár, bevallom... Ha úgy hozza a helyzet, nem ágálok visszacsapni. Ez gondolom nyilvánvaló. - még jó. Elég furcsán adná ki magát, ha hagynám magam széttépni... Tovább pedig nem firtattam, ha érdekli még egyéb és más, úgyis felteszi. Egyrészt mert feltételezem ez a dolga, másrészt pedig nőből van. S mint olyan, kíváncsi. Igaz, akadt nekem is kérdésem, de azt egyelőre meghagytam későbbre.
*Halkan elneveti magát a megjegyzés hallatán, az lenne még a vicces, ha pont tőlük derülne ki minden információ. Az őrzők eleve nem túl pletykás fajták, de a gondolat mindenképp szórakoztató. Ha pedig már így felmerült, akkor miért is ne adná a lovat a másik alá. Minden oka meglenne, hogy besavanyodott vénkisasszony legyen, de szerencsére nem az.* - Akkor viszont ki kell találni valamit helyette, mert nem lesz mit leközölni a fairbanks-i újságban. *Csak hogy érezze Dustin is a szarkazmust, de szerencsére ez nem az a rossz fajta. Pusztán éreztetni akarja, hogy tőlük nem valószínű, hogy bármi is kiderül. Persze végig mosolyog, szóval nehéz is lenne komolyan venni. A kérdésre egyszerűen vállat von.* - Csak egy tipp volt. Vérszagra gyűlik az éji vad... nem? *Nem akarja ám nagyon megcsillogtatni az irodalmi ismereteit, de ez most olyan kézenfekvő válasznak tűnik. Meg egyébként sem nagyon jut jobb eszébe. Tényleg nem lát a férfi tervei mögé, így csak egy kézenfekvő eshetőséggel állt elő, hátha beletrafált, de a visszakérdezés alapján valószínűleg ezzel mellé lőtt. Sebaj. Így viszont nagy érdeklődéssel hallgatja a továbbiakat, hátha valami érdekeset tud mondani Dustin.* - Az apja az a spanyol vérfarkas, ugye? Aki megnyitotta az állatorvosi rendelőt. *Csak, hogy képben legyen. A rokoni szálakról is biztos van valahol feljegyzés náluk, de az nem került a kezébe, szóval annyira talán nincs is képben. Még annak a farkasnak a neve se jut az eszébe, de csak be tudja ennyivel azonosítani. Mondjuk az a fószer határozottan nem tűnik veszélyesnek, a helyi állattulajdonosok elmondása szerint. A továbbiakra pedig elmosolyodva bólint.* - Én szeretem a békés farkasokat. *Mondja kiszélesedő mosollyal, de nem is hagyja erre reagálni a másikat, rögtön jön is a következő kérdés.* - És mi a véleménye az őslakosokról? Persze, tudom, hogy hozzájuk csatlakozott, de érdekelne egy még viszonylag kívülálló véleménye. Nyugodtan mondhat bármit, tőlem aztán senki sem tudja meg. *Mondjuk, hogy a senkit hogy is érti pontosan, azt nem szándékozik kifejteni. Ha érdemlegeset hall, akkor azt bizonyára megosztja Mortimerrel, vagy egyéb őrzőtársakkal, de például negatív vélemény esetén ezer százalék, hogy az említett falka nem fogja megtudni.*
Milyen viccesek vagyunk... Azért ettől eltérve, nem igazán örülnék neki, ha az újságokba olvasnám Dustin titkos életét! - de értettem a poént. Mindezt pedig egy fancsali vigyorral koronáztam meg. Egyébként, ha nem onnan közelítem meg, hogy egy nyamvadt kis őrző, egész normális... - Hát tőlem oda gyűl az éji vad, ahova akar... Bár, ha Montgomerihez mennek, velük tartok. Állítólag, jó a főétel. - kacsintottam egyet, ugyan semmi hátsó szándéka nem volt a mondatomnak, csak jeleztem felé, hogy én sem vagyok az intelligencia szint alatt, és még az irodalom, mint műfaj is a tarsolyomban van. Mint sok más is, de ezt nem fogom firtatni. A kérdésre laposan emeltem fel íriszeimet. Minek kérdezel, most komolyan, ha tudod a választ? Hajam leég... - Ő lesz az. Totál telibe lőtt kis hölgy. - hörpintettem újabbat a kávémból, mely már igencsak megcsappant állomány szinten. Ejj, hát egyszer bevezettetem a nagyobb adag presszó kávét. Megvártam míg befejezi a kérdések egymásutánját, majd szépen sorra vettem... - Nos, azokkal én is szimpatizálok. Nem csípem, ha azonnal a fejemnek próbálnak esni, mert éppen görcsük van. - őszintén szóltam, tényleg nem vagyok híve a konkrét nyers erőszaknak, de persze ha úgy adódik, szíves örömest tépem ketté, aki keménykedik. Sőt, példám is akadna jó pár ilyen incidensre, de felesleges szócséplés... - Nem kell az oldalvíz... Elmondom, ha ez fontos... - dőltem hátra a székemben, jobb kezemet lecsúsztatva Grosso homlokára. - Nem sokat láttam eddig belőlük, de ami jutott, azzal nincs problémám. Egész normálisak, a maguk sajátos agybajával és furcsaságával. - nem akartam feltárni, hogy itt épp Shane stílusára, vagy éppen Sedna kissé óvatlan megmozdulásaira gondolok. És még ecsetelhetnék egy-néhány dolgot. Ezek inkább emberibb tulajdonságok bennük, így csak idő pazarlás lenne. - Jó farkasok ezek, persze nyilván akadnak köztük agyhalottak is, akik miatt előjött ez az egész viszálykodás. Viszont most én is kérdeznék... Ha megengedi. - hajoltam újra előre, karba tett kezeimre támaszkodva az asztalon. - Mit gondol, van ennek értelme? Ennek a másik bandának? A végén össznépi vérontás lesz, ez garantált. Vagy erre utaznak? - nem voltam szúrós, sem pofátlan. Csupán érdekelt, mit ad ki, és egyáltalában véve miért gondolják úgy, hogy ez majd segíteni fog?
*Ő csak elégedetten mosolyog a férfi fancsali vigyorán. Legalább nem ellenszenves a fószer, ez ugyancsak egy jó pont, akárcsak az irodalmi műveltség. Jó mondjuk ő maga nem biztos, hogy túl sokáig jutna a Legyen ön is milliomosban, de bőven megvan az általános műveltsége. Úgy még véletlenül sem kardoskodna a függetlensége és önállósága mellett, ha buta lenne, mint a föld. Így tökéletesen veszi a kontrázást is és már csuklóból jön is a válasz.* - Viszont úgy hallottam, hogy a hangulat elég nyomott. *Apró mosoly jelenik meg szája szegletében, miközben két keze közé fogja a csészét és végül bele is kortyol. Viszont a válaszra konkrétan elneveti magát, inkább gyorsan le is teszi a csészét. Még jó, hogy a következő kortyba bele sem kezdett, mert akkor Dustin az elsősegélyt is gyakorolhatta volna. Jó, persze, nem fetreng a földön a röhögéstől, de úgy fest valami szórakoztatja, aminek végül, továbbra is széles mosollyal, szinte még nevetve, hangot is ad.* - Utoljára tíz évesen neveztek kis hölgynek, bocsánat. Nem akartam kinevetni, vagy ilyesmi. De annak pedig örülök, hogy jól sejtettem. *Végül már csak illedelmes és barátságos mosolyba fullad a kijelentés. A nem sok pozitív régi emlék közül ez a kis hölgyes speciel egy egész vidám, szóval nem csoda, hogy ilyen váratlanul érte és ilyen jól szórakozott rajta. Persze ezt Dus nem tudja, de ez részletkérdés. Egyetértőn bólint a férfi kijelentésére a békés farkasokat illetően. Úgy fest ezen is egy állásponton vannak. Mondjuk Anya őrzőként is alapvetően a békés megoldások híve. Rowennek sem esett bántódása annak ellenére, hogy mennyire ráhozta a frászt ott a disco-ban. Bólogatva, érdeklődő tekintettel hallgatja a véleményt, de az igazat megvallva nem sok új információt tud meg. Ugyanaz, mint amit bármelyik más oda tartozó farkas mondana. Hát ez nem jött be. Viszont a kérdés kissé meglepi.* - Persze, ez nem vallatás. *Von kissé vállat árnyalatnyi mosollyal, ami szinte állandó viselet nála és akkor persze figyel. Ő tényleg beszélgetni akart, még talán örül is neki, hogy végre Dustin jelenléte sem csak a válaszolgatásban merül ki. Attól még, hogy ez őrzőként a munkája, még nincs megtiltva, hogy esetleg jól érezze magát, neadjisten jól elbeszélgessen valakivel. Ennyi kompromisszumot kötött a munkája és a normális élet vágya között. Úgy fest viszont, hogy a kérdés önmagában nem lepi meg különösen. Kíváncsi volt mikor is fog ez felmerülni egy beszélgetésben és most tádááám.* - Van értelme, mert így a helyiek rájöttek, hogy nem kiskirályok. Talán egy kicsit magukba szállnak azok, akiknek kell. Meg aztán a másik falkát sem úgy hívtuk, hogy nekik ígértük a várost. A vérontás pedig hosszútávon úgysem lett volna elkerülhető, hiszen mindig van egy másik falka. Itt csak kicsit... felgyorsítottuk a folyamatot. *Teljesen komolyan beszél, úgy fest nem kezeli félvállról a dolgot. Pontosan tudja, hogy mennyire komoly is a helyzet és mennyire is ők tűnnek a legjobb bűnbaknak. Neki viszont nem kenyere a kertelés és vállalja a felelősséget azért, amit tettek. Az egész beszélgetés alatt talán most tűnik úgy igazán komolynak.*
- A hangulatot majd beviszem magammal. - vigyorodtam el pimaszul. Nocsak, úgy tűnik egész érdekes társaságom akadt. Aminek talán örülök is. Belém köthetett volna, valami idióta alak is, szóval összetehetem a két kezem... A nevetésén elmerengtem, fejemet kissé oldalra döntve figyelve a végbe menő folyamatot. Hát jól van, örülök, ha valami ennyire vicces volt. Noha, hamar meg is tudom, az okot, mely során bal szemöldököm felrohan homlokomra, de csak stílusosan. - Hozzám képest, Ön kis hölgy. - szólaltam meg végül, szám szegletébe engedve egy halovány mosolyt. Tulajdonképpen bármennyi idős is, biztos voltam benne, hogy fiatalabb. Némileg éreztem is, na meg hülye sem vagyok. Azért azt szívesen megkérdőjelezném, hogy mennyire biztos az, hogy csak sejtette, vagy éppenséggel tökéletesen tudta, hogy ki az apám. Nekem mondjuk édes mindegy. Ha az a hobbija, hogy olyanokat kérdezget, amire tudja is a választ, akkor gyakoroljon csak. Ráérek... - Mertem remélni... - sziszegtem el a szavakat, némi szórakozott arcjátékkal. Hogy vallatás, vagy sem, az relatív. Noha tény, hogy nem tartott elém vakusított fénycsóvát, és le sem kötözött. Szóval békésen hátradőlve kezdem hallgatni a válaszát a kérdésemre, eljátszadozva Grosso fülével. - Csak nehogy a saját kardjukba dőljenek. Lehet, hogy ez a másik falka erős, és a maguk módján, rendszabályozó az itt létük... De nehogy a vége az legyen, hogy ők okoznak kárt abban, amit annyira féltenek. - a civileket, persze erre gondoltam. A farkas az farkas... Ha itteni, ha behozott, ha kölcsön kapott. Akkor is. Veszélyes játékot űznek erre felé az őrzők... - Értem én a dolgot, és nem is szólok bele... Csak érdeklődtem. De engedje meg... - hajoltam ismét előrébb, megmozgatva a csészémet egyik pontból a másikba irányítva. - Az hogy van itt egy másik falka, még nem jelenti azt, hogy nem halhatnak meg halandók. Max lecsappantják egymás létszámát egy kicsit, ettől még nem védi az embereket egy pajzs. És hozzáteszem, ne legyen olyan biztos benne, hogy ez a másik banda, nem akarja magáévá tenni a várost. - őszintén kijött, amit gondoltam. Nem az én dolgom, de véleményt alkothatok. Már pedig akárhogy is nézem, ezek a dolgok benne vannak a pakliban. Lelöktem az utolsó kortyot is a torkomon a kávémból, majd félre tolva a csészét fürkésztem, szelíd pillantással Anya vonásait. A magam részéről alapvetően tiszta vagyok, más farkasokról csak elgondolásaim lehetnek...
*A válaszra már neki is csak kiszélesedik a mosolya. Erre már nem szándékozik bármit is mondani, nem is azért mert ne tudna valamit kitalálni, csak jól van ez így. Nem szócsatázni jött, bár néhány ilyen csörtére bármikor kapható. Azért a férfi reakciójára érdeklődő tekintetre vált, hiszen nem tudja így hirtelen hova tenni a felvont szemöldököt. Persze amikor elhangzik az ok, akkor ismét csak elmosolyodik. Speciel tisztában van vele, hogy úgy hozzávetőleg mennyi idős is lehet Dustin, így ez a válasz sem lepi meg különösebben.* - Egy szóval sem tagadtam, csak nem szoktam meg. De egyébként nem zavar, hogy éreztetni akarja milyen öreg, én úgyis inkább le szoktam hazudni a koromból. *Elégedett kis mosollyal fejezi be. Bizony az éremnek két oldala van. Ő is simán leöregezheti a másikat, hiszen legalább annyi joga megvan rá, mint Dustinnak arra, hogy kis hölgynek nevezze. És mindezt teljesen nyugalommal teszi meg. Az meg, hogy le szokott hazudni a korából... hát melyik nő ne tenné meg, ha nyolcvan fölött is huszonévesnek tűnne? Ezt igazán nem lehet felírni a rovására. A vallatást illetően azért már kicsit komolyabban tekint a másikra.* - Amire nem akar nem válaszol. *Von vállat. Hátha nem lett volna teljesen egyértelmű, hogy tényleg csak beszélgetni akar. Ezzel pedig lezártnak is tekinti azt a témát. Lehet, hogy csak az ő fixa ideája, hogy kedvességgel és barátságos hozzáállással többet érhet el, mintha ajtóstul ront a házba. Természetesen komolyan hallgatja a férfit, közben belekortyol a teájába, de persze mindent hall. Úgy fest nem kell túl sokat gondolkodnia a válaszon.* - Figyelünk és cselekszünk, ha kell. Ez nekünk is egy merőben újszerű helyzet, szóval... majd meglátjuk. *Elég diplomatikus válasz, hogy semmit se lehessen leszűrni belőle. Igazából ő maga sem tudja, hogy Mortimer mit tervezett arra az eshetőségre, ha pont azzal a falkával lenne baj, akiket ők hívtak. Ezért is a ködösítés, ő sem tudhatja mindenre a választ természetesen, de amilyen magabiztosan válaszolgat, még ez is teljes értékű válasznak tetszik. Biccent egyet érdeklődő tekintettel, hogy ismét szólni kíván a férfi. Ő is kicsit előrébb hajol a másik gesztusa láttán. Viszont ahogy hallgatja a férfit, az érdeklődés átcsap némi értetlenségbe.* - A másik falka el akarja foglalni a várost, ez egyértelmű. És a történelemben pedig nem ez az első falkaháború, tudjuk kezelni, megvannak a módszereink. *Tényleg nem érti, hogy mi ezzel a probléma. Előbb épp azt mondta, hogy a falkaháború generálása speciel csak egy természetes folyamat meggyorsítása volt. És ha még ő maga nem is vett részt ilyesminek az eltussolásában, de pontosan tudja a feljegyzésekből, hogy már nem is egyszer sikerült az őrzőknek, így annyira nem is aggódik.*
Csak vigyorogtam. Ez a nő tényleg szórakoztató a maga egyedi habitusában. Még a végén kiderül, hogy el is vagyok a társaságában, és még véletlen se feszélyez... - Tagadja csak. Nekem nem szükséges. Harmincnál még sosem néztek többnek, az pedig épp megfelel a valós koromhoz képest. - vetettem felé egy laza mosolyt, bár inkább elnevettem volna magam. Azért egy kis élcelődésbe senki sem hal bele, és úgy látom társamra leltem benne, hiszen ő is próbálgatja a szárnyait rajtam. Ám legyen... Amint kifejtette, hogy nem szükséges mindenre válaszolnom, nyugodt szívvel rávágtam volna, hogy ha kínzó padra fektetne se szólnék semmit se, ha nem kívánok. De ilyen megnyilvánulásra nem volt szükség, így magamban is tartottam. - Nézze, nekem édes mindegy mi ez. Nem az én saram. Azért csatlakoztam a helyiekhez, mert tetszett a koncepció, a hozzáállás, és megnyerő volt a kérés. Valamint az apám végett került fel az i-re a pont. A további már nem az én dolgom. Legalábbis az a része nem érint, hogy kié lesz ez a város. Persze a falka mellett a végsőkig ki fogok állni... - elhalkultam egy percre, igazából nagyon nem volt lényeges ezt kifejtenem... Mindenesetre hozzá tettem, mert így jött, így szakadt fel belőlem. - Biztos tudják a dolgukat, csak senkinek sem lenne jó, ha a végén mégsem úgy alakulnának a dolgok, ahogy azt tervezik. - tettem hozzá, teljesen kiürítve a kávét a csészémből. Grosso kicsit zizegni kezdett, aminek újfent nem igazán örültem, így lekapcsolva a pórázól újra szabadjára engedtem. Nem is várhatom el tőle, hogy maradjon nyugisan, egy helyben, mikor akkora mozgás igénye van, mint háromszáz szurikátának. - Persze, hogy egyértelmű. Én nem a saját seggemet féltem, arra eddig is tudtam vigyázni. De azért civilekért kár lenne. - érdekes ezt pont egy vérfarkastól hallani, nyilvánvaló. De én azon ritka egyedek közé tartozom, akiknek nem célja darabokra tépni ártatlanokat. Noha, amennyiben indokom akad, és még rá is vágnak egy lapáttal, és kilengetik a türelmi lécem széleit, akkor én sem átallom megtenni, hogy egyesítsek bárkit is a földdel. De nem lét elemem, ez nem opció. - Ön mióta őrző? - dőltem el a székben, feltéve egy olyan kérdést, ami valahol érdekelt is meg nem is. Bár, azért nem árt tudni mekkora "erővel" állunk szemben. Ezt mondjuk az őrzőknél nem feltétlen ez fogja meghatározni, de részletinformációnak megteszi.
*Elmosolyodik ő is a másik vigyorát látva. Örül neki, hogy elszórakoztatja a férfit, bár nem ez volt a fő célja, de ez sem feltétlen hátrány. Végül csak egyszerűen vállat von, annyira nem izgatja a látszólagos kora, de az eredetiből mindig lehazudik pár évet.* - Engem se néztek még harmincnál többnek. Egyébként valójában ön olyan százhetven körül mozog, nem? Mert akkor az ükapámmal lehet egyidős. Azért ha elvonatkoztatunk ettől az egész vérfarkasos dologtól, érdekes ebbe belegondolni. *Ugyanis bőven volt ideje merengeni, hiszen ő sem mai csirke már. De lehet, hogy csak szerinte érdekes a téma, azért még nem olyan idős, hogy különösebben ne érdekelje az idő múlása és az ilyen korkülönbség-dolgok. Valószínűleg egyszer majd ezt is ki fogja nőni, mint annyi minden mást. Miközben hallgatja a férfit kicsit hátra dől. Érdekesnek találja a hallottakat és bizony fel is merül benne egy-két kérdés.* - Tehát maximálisan kiáll mellettük, akkor is ha valami hülyeséget csinálnak? *Egyáltalán nem kekeckedni akar, pusztán a gyanútlan érdeklődés ül ki az arcára. Elég távol áll tőle a kötekedés műfaja, azt tényleg ki kell nála provokálni. A következő megjegyzés alatt viszont már sikerül elkalandoznia a mocorgó kutya felé. Mindig is szeretett volna egyet, most azért felmerül benne, hogy vajon mi is tartotta vissza eddig. Így mondjuk le is marad arról, hogy a dolgok alakulását firtatja Dustin. Csak kissé meglepetten tekint vissza a férfira, amikor a kutya már elszaladt, mintha csak most eszmélne fel. Talán mert így is van.* - Hogy hívják?... Mármint a kutyát. *Kérdi kicsit zavartan, mert hirtelen ez volt az első, ami eszébe jutott. Talán nem véletlen, hisz pont a kutya körül keringtek a gondolatai. Általában figyelmes beszélgetőpartner... ha nincs gyerek, vagy valamilyen háziállat a közelben, mert akkor azért nem olyan nehéz elvonni a figyelmét. A civilek védelme, viszont kifejezetten szép gondolat. Ő is őket tartja elsősorban szem előtt. Mondjuk nem csoda, hiszen erről szól az őrzői hivatás.* - A civilek... khm... seggéért mi felelünk. *Igen a "segg" szót nem használja minden nap és ez érezhető is, ugyanis kissé zavarba jön. Ő ennél sokkal konszolidáltabb helyről származik, akármennyire is igyekszik ezt leplezni. Csak ne folytatná...* - De az ön seggéért... mármint... szóval önért is kár lenne, ha tényleg így áll hozzá ehhez... *A végére teljesen elhalkul, fejét lehajtja, ugyanis végképp zavarba jött. Végig akarta vezetni ezt a gondolatmenetet, de miután kimondta jött rá, hogy ez mégis hogy is hangzik... márpedig nem úgy, ahogy ő szerette volna. Most már sosem mossa le magáról, hogy az őslakos farkasok seggét stíröli, pedig erről szó sincs. Ez csak egy egyszerű gondolatbicsaklás volt. Azért nem néz fel Dustinra, inkább a teás csészéjét figyeli. Persze kap a kérdésen, miszerint mióta őrző, természetesen ki akarja még melegében mozdítani a témát ebből a mederből.* - Kereken hatvan éve. *Egyenes válasz, ez is épp elég érdekes téma lehet, meg most egyébként sincs nagyon érkezése lehazudni a korából.*
Már meg se lep, hogy nagyjából betippeli a koromat. Végül is, ha a nevemet tudta, ez már csak hab a tortán. Egyébként sem szokott érdekelni, ki tudja a koromat és ki nem, ameddig nem céltáblaként szolgálok általa. De Anyától nem hiszem, hogy tartanom kellene jelen esetben. És később sem... Nem vagyok hibbant farkas. - Lassan annyi leszek, igen. - válaszoltam egyszerűen, némi halovány mosolyt engedve arcomra. - Ilyenbe már nem gondolok bele. Furcsa persze, ha elásom magam a dolgokban, de nekem amúgy sem volt sosem igazi családom, Josén kívül. Szóval, lehetséges, hogy az ükapjával lennék egyidős, de ez már csak mellékes részlet. - igyekeztem nem bunkónak tűnni, egész egyszerűen csak nem csípem a család és társai sztorikat, még csak ilyen pendítés szerűen sem. Nekem ilyenem nem volt, így hanyagolható. - Kiállok, ez nem is kérdés. Vétettem már hibát, ugyan nem egy egész falka ellen, de hiba volt. Az pedig, hogy hülyeséget csinálnak, nyilván nem fogom érte megveregetni a vállukat, és kellőképpen ki is fejezném azt, amit gondolok. De ők a falkám. - határozottan válaszoltam, és a lehető legnyíltabban ebben az ügyben. Nézhet hülyének, vagy éppen korrektnek, ez már az ő dolga. Én így gondolom, és látom a jelenlegi helyzetemet, és nem is fogok kihátrálni belőle. Amint Anya pillantása ismét az enyémbe szalad, kissé meglepetten, az némi kérdőjelet rajzolt az arcomra. Hát, végül is... Én válaszoltam, ő el van magában. Legalább nem szabdaljuk szét a mondandóm súlyát. Átvetettem tekintetemet a kutyámra, aki már boldogan szlalomozott a cölöpök mentén. - Gondoltam, hogy nem szenilis, és a már önként kiejtett nevemet nem felejtette el. Bár, ha a bódés fickóra gondolt volna, akkor bajban lennénk. Talán Felix lehet, amilyen félszegen bámul kifelé. - vigyorogtam el magam, ma már ki tudja hányadszorra, visszanézve Anyára, de végül igyekeztem komolyodni. - Grosso a neve. Talán szimpatikus? - mosolyogtam kedvesen, újfent a dobermann felé siklott el íriszeim fénye, talán néhány másodpercig el is időzve a kajla játékán. Ha a nő nem szólal meg, megeshet így is maradok, elmerengve a távolba, bambultan fürkészve a kutyát. - Tudom. - fordultam vissza felé, lejjebb csúszva a székemben. - Nem is mondtam, hogy supermant kívánok játszani, és megmenteni őket. Egyszerűen csak kijelentettem, hogy nem vagyok híve annak, ha szimpla halandók hullanak el. Ők máshogy élnek, és másért. - azért persze farkas vagyok, és nyilván nekem is volna kedvemre való falat közöttük, de nem vagyok ilyen típus, nem így éltem eddig, ezután pedig már nem sok okom lenne arra, hogy embert öljek. Elmosolyodtam Anya zavartságán, és talán ha régebb óta ismerném még szórakozottan meg is pöckölném a kezét, hogy "hééj, jól áll a piros!", de nem vagyunk még olyan nexusban. Edennel lazán megtenném. - Ez kedves Öntől. - fordítottam el kissé a fejemet, tovább szélesítve a mosolyt a képemen, amolyan sármos pofát vágva. Nem, nem flörtölni kívántam, sem egyebet. Egyszerűen csak így jött a reakció. - Csípi a fejemet, bevallhatja bátran. - nevettem fel halkan, s bár tudtam, hogy pofátlanul szemtelen vagyok, ez még az én oldalamról belefért. Mindenesetre jókedvűen figyeltem, ahogy zavarában elhajtott fejjel kattogtak a fogaskerekei, de végül rá hagytam, nem akartam én fokozni az így is felszaladó pírt az arcán. - Szép. Eléghosszú idő. Miért döntött így? - nem feltétlen kérdezhetek ilyet, de még nem igen akadt dolgom őrzővel, így nem is tudom igazából mi az, amit megoszthat velem és mi az amit nem. De érdekelt.
Kezdőlap
