*Egy egész hete készülök a mai napra és végre megérkeztünk. Sosem voltam Európában, és repülőn is csak egyszer ültem, az sem volt több egy óránál szóval jól elültem a fenekem, de kit érdekel amikor életem legszebb hete köszönt majd rám amit ráadásul Egonnal töltök majd el. Azt hiszem a hazatérés után még kelleni fog egy hét, hogy az arcizmaim visszaálljanak a rendes, megszokott vonásaim medrébe mert az izgatottságtól az elindulás pillanatában a fülemig húzódott a szám és azóta sem mozdult onnan. Valószínűleg nem is fog még egy ideig. Én hihetetlenül élveztem az utat, Egon már nem biztos, hogy oda volt érte, de hajóval meglehetősen macerás lett volna Angliába eljutni. A repülőút után várt ránk még némi harc, hogy eljussunk a vonatállomásra ahonnan végcélunkig "zötykölődtünk" többed-magunkkal egy fülkében. Anglia egyszerűen csodálatos, ki nem hagytam volna semmi pénzért a vonatozást, szinte rátapadtam az ablaküvegre és néztem az elsuhanó tájat, már amikor nem aludtam Egon vállára borulva. Anglia messze van New Yorktól, igen messze de az utazásnak is megvan a maga szépsége és egy kicsit irigyeltem Egont amiért neki olyan sok lehetősége volt, hogy bejárja a világot, még akkor is ha azt kényszerből tette és nem mindig kellemes körülmények között. Azt hiszem ezek után utazásfüggő leszek, hacsak az őrzők nem láncolnak le az egyetem pincéjében, hogyha korlátozottan is de ellássam a feladataimat. Legfeljebb utazó őrző leszek. Leszállva a vonatról Cloucesterben mélyet sóhajtottam a friss, ködös, nyúlós angliai levegőből és hihetetlenül élveztem, ajkaim tovább nyúltak amennyire a füleim engedték és mentek volna tovább is ha nem állnak az útjukba a hallószerveim.* -Imádom Angliát! Imádom a vonatozást. *Ott álltam a peronon, a bőröndöm mellettem a földön ácsingózott a kerekein, én széttárt karokkal örvendeztem és még mindig várt ránk egy rövidebb utazás a hotelig, a kisvárosi panzióig, hogy pontosabbak legyünk mert a hotel túl drága és jobb szerettem volna a nagyvároson kívül megszállni, nem mellesleg előnyösebb is ha nem vagyunk annyira szeme előtt. Persze mondhatnánk, hogy a nagyvárosban jobban el lehet vegyülni a tömegben, de ahogy New York után beleszerettem Fairbanks nyugalmába, úgy most pont nem vágytam egy újabb zsongó városra. * -Gondolom busszal egyszerűbb és olcsóbb is, csak meg kell találnunk honnan indul. Most már nem kell sok és bevágódhatunk az ágyba, részemről legalább négy órát alszom. Nem vagy éhes? Én farkaséhes vagyok. *Elnevettem magam, még mindig nem szoktam le az olyan kifejezésekről melyeknek van valami köze a farkasokhoz. Arra gondoltam, hogy Egon is biztosan farkaséhes, ő persze szó szerint és ez újabb kuncogásra csiklandozott. Átöleltem a derekánál fogva és egy csókot nyomtam az arcára, hogy egy kicsit több lelkesedést csepegtessek belé.*
A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Május 23, 2016 5:50 am-kor.
Mivel a falka bétája minden további nélkül elengedte az egyhetes kiruccanásra, semmi akadálya nem volt, hogy valóban meglátogassák Egon régi otthonát. Izgatottak voltak mindketten, Rebecca talán amiatt, hogy Angliába utazhat, Egon pedig szülőföldje viszontlátása, viszontszaglása kapcsán került felfokozott érzelmi állapotba. Nagyjából úgy viselkedett, mint egy szeleburdi kölyök, és vagy hatszor megkérdezte óránként, hogy mindent elpakolt-e Rebecca, amire szükségük lehet. Egonnak nem sok cucca volt, ezért néhány ruhafélét vásárolt még a karácsonyi nagybevásárlások előtt. Természetesen vett Rebeccának is ajándékot, ha esetleg az angliai út nem lenne elegendő, hiszen mindkettejük utazását Egon állta, és még csak vitázni sem akart afelől, hogy a lány beszálljon-e az utazás, és a szállás költségeibe. Amikor barátnője ezt szóba hozta, akkor először határozott nemmel felelt, aztán, ha tovább forszírozta a dolgot, akkor egyszerűen témát váltott, vagy nem figyelt, és úgy csinált, mintha Rebecca nem is mondott volna semmit. Egyébként érvei is voltak, mint például az, hogy vérfarkassága miatt sokkal jobb anyagi helyzetben van, és rosszul érezné magát, ha az utazást és a szállást nem ő állhatná egy az egyben. Egyébként is, ha nagyon el akarja a pénzét verni, azt Anglia bármelyik turistaövezetében gond nélkül megteheti. Nagyjából tízezer dollárt beváltott fontra, persze nem valószínű, hogy elköltenek egy hét alatt ennyit, de inkább több legyen, mint kevesebb, aztán majd visszaváltja, ha hazaértek. Egon nem volt odáig a repülésért, de a hajózást kifejezetten rühellte. Olaszországból annakidején a görög szigeteket meglátogatva egészen Görögország partjaiig hajózott, és köszönte szépen nem kért többet belőle. A repülő amúgy is gyorsabb, olcsóbb és kevésbé hányatós, mint a hullámzó óceánon való átkelés. Persze, attól eltekintve nem farkasnak való egyik sem, és bár igazán jól bírta, nagyon örült, amikor végre leszálltak a Gloucestershire-i Repülőtéren. Hatezerhétszáz kilométert tettek meg, nagyjából nyolc óra alatt egyhelyben ülve, és ez kicsit hazavágja az embereket általában. Alig várta már, hogy kiszállhasson. Szívesen bérelt volna kocsit, de Rebecca meggyőzte, hogy vonattal sokkal mókásabb utazni, de legalább ott már több mozgásszabadsága volt. Gloucester jó kiinduló állomásnak tűnt, hiszen Nailsworth, Egon volt birtoka melletti falu, nagyjából húsz kilométerre volt a várostól. Nem tudta, még hogy melyik nap látogatják meg, de majdcsak kifundálják. - Valóban jó a hangulata – értett egyet zötykölődés közben. – Szerinted melyik nap menjünk el a birtokra? – Nem kellett pontosítani, nyilván értette, hogy mire gondol. Legszívesebben ott szállt volna meg, de sajnos - vagy éppen nem sajnos - nem alakították át szállodának, de még csak turista látványosságnak sem… vagy ha igen, az internet erről nem tudott. Majd, ha személyesen ott lesznek kiderül. Bízott benne, hogy nem egy romhalmazra bukkanak. - Dehogynem – bólintott nevetve. Tényleg farkaséhes volt. – Az állomások környékén mindig van valami kajálda. Amúgy szerintem fogjuk egy taxit, nincs kedvem a helyi tömegközlekedést kiismerni, ráadásul ennyi poggyásszal nem is túl jó buszozni. Mellesleg… úgy az esélye is nagyobb, hogy kiszúrnak minket – kissé lehalkította a hangját, nem akarta, hogy a peronon lézengők meghallják. Pajzsát teljesen bezárva tartotta, így csupán szagról képesek a fajtársak felismerni őt, viszont Rebecca nyílt titokként sugárzott az őrző aurájával. Remélte persze, hogy nem futnak bele egy vérfarkasba sem, de ha igen, akkor engedélyt kér a terület alfájától egy hét itt tartózkodásra. - Nézd csak! – nézett el oldalra, miközben kifelé sétáltak a pályaudvarról. – Ott egy büfé… hát nem túl elegáns, de arra jó lesz, hogy ne halljunk éhen. Mit szólsz? Bevállalsz egy angliai hamburgert? Lefogadom, hogy nem lesz jól átsütve, és még véres is lesz – áh, igen a sztereotípiák minidig mókásak.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Olyan voltam mint egy gyerek aki a karácsonyi ajándékait bontogatja, az egész utat úgy tettük meg, hogy mindenen lelkesedtem nekem még a repülés sem okozott gondot ellenben Egonnal aki nem igazán volt oda érte, de ezt már tudtam korábban is. Ám ez volt a leggyorsabb szállítóeszköz Európába, végül is nem a szomszéd városba igyekeztünk. A szervezéskor volt némi vitánk az anyagi egyezkedés terén, és mindaddig míg Egonnal lehetett vitázni, kardoskodtam a fele-fele alapon, ám ennek a drágám gyorsan véget vetett. Aki pedig nem figyel és úgy csinál mintha minden mással foglalkozna éppen és levegőnek néz amikor az utazásról akarsz vele beszélni, azzal nem lehet vitatkozni. Már csak ezért is avattam fel egy csókkal az állomás peronján a mi kis kirándulásunkat, hogy ezzel is megköszönjem az ajándékot. * -szerintem holnap. Ma pihenünk és megszervezzük az odautat, aztán majd meglátjuk mi vár ránk ott. *A repülőút és a vonatozás kicsit elvette a kezdeti lelkesedését, de mostanra már ismét kezdett kivirágzani az izgatottsága, és örültem annak, hogy sikerült mindent elrendezni a falkánál és az őrzőknél. Amikor elkéredzkedtem azt nem említettem, hogy kivel jövök ide, ezért most mindenben hallgattam Egonra és ha valamilyen felvetésemet megvétózta a biztonságra hivatkozva akkor azt elfogadtam. A vonatozást azért választottam, hogy ne neki kelljen vezetnie olyan sokat, addig is pihenhetünk az úton és egymásra figyelhetünk, de a buszra már nemet mondott és kénytelen voltam beleegyezni a taxizásba. * -Rendben, te vagy a főnök. Akkor eszünk és taxizunk. *Persze tudtam, hogy kész sétáló világítótorony vagyok az őrzősségemet illetően, szóval jobban belegondolva Egon felvetésébe, igaza volt, hogy a magányos taxizás mellett tette le a voksát ellenben a minimum negyven ember közötti buszozással. Ki tudja ki száll fel a buszra, sosem lehet tudni nem jár e arra egy magányos és lezüllött farkas, esetleg egy helyi falkabeli aki még túl fiatal ahhoz, hogy nagy vagyona legyen. Elindultunk hát kifelé magunk mögött hagyva a vonatot és az egész pályaudvart, a büfét Egon találta meg előbb én pedig reméltem lesz másik is ahol nem véres húst árulnak.* -Ez igazán kedves tőled, már-hogy így aggódsz a táplálkozásomat illetően. Ha véres lesz a tiéd lehet, majd megeszem a zsömlét. Vagy eszek salátát, esetleg vehetünk müzliszeletet. *Fancsali képet vághattam, mert úgy is éreztem magam, a véres hús gondolata kétszeresen is rosszul érintett, egyrészt a vér miatt, másrészt a vér miatt, amúgy sem szoktam hamburgert enni a marhahús miatt, és ha már itt tartunk gyors kaját sem. Az ilyen különleges alkalmakkor is próbálom megválogatni mit gyömöszölök a gyomromba, nekem nincs vasból mint Egonnak, a vörös húsok általában megfeküdték a gyomromat, talán ha kétszer ettem életemben, de olyan volt mintha lenyeltem volna egy követ. Csak van itt más hús is. * -Ha normális kaja nincs is, legalább nincs olyan hideg mint Faribanksben. Kész csoda, hogy sikerült kijutnunk a városból, tavaly is elég meleg volt a helyzet és New Yorkból visszafelé is egy egész napot csúsztam az indulással. *Nos itt nem fenyeget minket az a veszély, hogy a lefagyott úton megint egymásba borulunk. Hideg volt az igaz, de Fairbanks után szinte tavasz, vagy késő ősz. *
Jól esett neki a puszi, de mint annyiszor, most is kicsit el volt magával, és szinte fel sem fogta. Válaszreakció nélkül hagyta a dolgot, de ha szellemileg jobban ott lett volna, talán átöleli, vagy viszonozza, esetleg még smárolásba is kezdenek polgárpukkasztó módon a peronon. - Remélem semmi rossz. Kellemetlen lenne, ha a „helyiek” befoglalták volna maguknak, mert abban az esetben nehezen leszünk képesek beljebb menni. Mondjuk, majd leraklak letétbe én meg körbejárom addig – nézett csillogó szemekkel a lányra, közben szélesen elvigyorodott. Persze esze ágában sem volt Rebeccát valaki mancsai között hagyni, hiszen már Lester legyeskedését is problémának élte meg, és ha egy csapat idegen vérfarkas társaságában hagyná, az veszélyes lehetne a lány számára. A vérfarkasok olyan kiszámíthatatlanok néha, és nem akarta, hogy a lánynak baja essen. - Remek ötlet – bólintott szélesen mosolyogva, mintha a taxizás és a kajálás a lány fejéből pattant volna ki és Egonnak semmi köze nem lenne egyikhez sem. Egon megjátszott elképedéssel hallgatta a lány mondandóját, és közben arca furcsálló grimaszba csapott át. – Te… most komolyan müzli szeletet ennél, normális kaja helyett? – megcsóválta a fejét, majd lemondóan sóhajtott. – Amúgy szerintem, ha plusz pénzt fizetünk, átsüti rendesen – na meg valószínű amúgy is, hiszen nem minden angol elvetemült félig sült fogyasztó. – És amúgy biztos lehet pulykamelleset is kérni – vonta meg a vállát. Tisztában volt vele, hogy Rebecca nincs odáig a marháért… csak Egonért, ha már a marhák kerültek elő, de vannak azért alternatívák a gyorsbüféknél is. - Engem nem zavar a hideg, de ja. Itt különösen meleg van Alaszkához képest. Tavaly annyira rossz volt a helyzet? El sem indultak a járatok? – beszéltek már régen erről valamit, de nyilván nem sokat, épp csak zárójelben megjegyezte talán, de azóta persze annyi minden történt, hogy elsiklott elméjében ennek az információnak a nagy része. – Amúgy van itt is normális kaja, és szerintem ez a… McNagger’s Gyorsbüféje pont egy ilyen hely. Na gyere – fejével bökött a büfé irányába, mert kezeiben a poggyászai voltak, és már meg is indult a kajálda felé. Nem volt messze, és amúgy is majdnem útba esett. Ha Rebecca lemaradt volna, akkor lassított egy kicsit, elvégre neki is volt elég sok cipelni valója. Persze Egon a sajátját szinte nem is érezte. Biccentve köszönt a fickónak, aki nyilván a kajájukat fogja készíteni, és végigmérte az étlapot. Volt itt minden, Gyrostól, a Hot-dogon át kecskepecsenyéig. Evett már kecskét igaz nyersen és farkas alakban, de igazán jó ízű volt. Jó, hát fenevadként szinte minden jóízű. - Szerencséd van – nézett a lányra boldogan. – Van itt nem marhahúsos hamburger is – most már igazán nem lesz szükség a müzli szeletre, pedig a fickó még azt is árult. Egon letette a bőröndöket, majd kért egy marhahúsos hamburgert félig átsütve, és átadta a terepet a lánynak, közben elővette a pénztárcáját, és várta, hogy fizethessen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Azt már nem! Látni akarom hol nőtt fel a kicsi Egon ha már eljöttem több ezer kilométerre az otthonomtól. *Tudtam, hogy csak viccel de attól még nekem is megvolt a véleményem és nem hagytam magam. De tényleg, ha már eljöttem idáig, csak kitalálunk valamit, hogy bejussunk anélkül, hogy farkasokat kellene kerülgetnünk. az is lehet, hogy Egon egy leszármazottja megtartotta a kastélyt és rokonok élnek benne, ez magyarázat lehet arra, hogy nem találtunk semmi utalást szállodára vagy más közintézményre. Nem tudom mi lett volna jobb a mi részünkről, ha a ház lakatlan és könnyedén, magyarázkodás nélkül be tudunk jutni, ellenben akkor biztosan teljesen leromlott állapotban van és az szomorú látvány lenne, vagy ha rendben tartott de lakott és akkor még a csel is nehézkes. Ezen persze ráérünk még aggódni ha ott leszünk, addig lesz időnk kipihenni magunkat, berendezkedni arra az egy hétre amit itt töltünk és egy nyugodt ejtőzés után sokkal jobb ötletei támadnak az embernek. A farkasnak is. Maradtunk tehát a taxizásnál, ellenben az normális kajáról mindkettőnknek más fogalmai voltak, de persze ezt már tudtuk. * -A müzli szelet normális, tápláló és rostban gazdag. …..ha átsütik nekem akkor is véres és vörös, megfekszi a gyomromat……gondolod? Ha van pulykás akkor azt kérek. *Azért mosolyogtam Egonon, olyan édes volt ahogy felháborodva kérdezett vissza, persze neki a hús mindenáron, én hozzá képest fordítva voltam bekötve, a saláta volt a főétel és a pulykamell a köret amiből az ember rendszerint meghagy valamennyit. Nagyon reméltem, hogy a mai modern és egészségre törekvő világban azért eljut a hír egy kis faluba is miszerint a gyorskaja, a túlzottan élesztős pékárú, ami rendszerint nem nagyon látott péket a születésekor és véres, félig nyers hús nem mindenki álma. * -Tavaly az utolsó előtti repülővel mentem el, utána leállították a légi forgalmat, visszafelé pedig huszonhárom órát vártam a tranzitban, hogy a helyi járatot engedjék felszállni. Szóval az, hogy most ide értünk nem jelent semmit, még haza is kell mennünk. Ki tudja, talán az időjárás tartogat nekünk még egy hét szabadságot. *Nem dőltem volna a kardomba ha így alakul, de a mentorom biztosan nem örült volna neki, különben is elég nyomatékosan hívta fel a figyelmemet a főfőőrző, hogy milyen feltételekkel enged el és ha kimarad még egy hét, lemaradok. Megemelt szemöldökeim alól fürkésztem a gyorsbüfét amit Egon kiszemelt nekünk, már a „Mc” megnevezés is gyanúra adott okot, de egyre csak azt mondogattam magamban, hogy pozitív hullámokat kell árasztanom, optimizmus és bizalom és semmi kényeskedés, most nem a magam ura leszek. Alkalmazkodni kell. Lemondó sóhajjal fogtam a csomagjaimat és indultam el Egon mellett, húzva magam után a bőröndöt, legalább azt nem kellett a vállamon cipelni mint a sporttáskát. Eredetileg nem akartam ennyi mindent bepakolni, gondoltam csak egy kis kirándulás, de végül meggyőztem magam, hogy olyan messzire megyünk ahol semmi sem biztos és mindenre fel kell készülni. Majdhogynem kiköltöztem a nagyi házából és még Egon ajándékának kellett a hely. Nem maradtam le, a favágás és főleg Adam ténykedése jó kondiban tartott, persze nem voltam olyan mint Jay, de bírtam az iramot. Nem volt ugyan olyan hideg mint Fairbanks-ben de jólesett belépni a meleg büfébe, igaz nem volt túl sok hely, de remélhetőleg nem fogunk összeveszni az asztalokon azzal a két másik fiatal párral akik már bent voltak előttünk. Mosolyogva köszöntem, de csak akkor szélesedett igazán a szám amikor egon közölte az étlap rám eső részét.* -Remek. Akkor nem fogom magam a földön vonszolni a szállodáig. *Vigyorogva öltöttem nyelvet Egonra s aztán az étlapot kezdtem el tanulmányozni míg ő rendelt magának. nem akartam olyat enni amiről nem tudom mi van benne, szóval még a nem marhahúsos hamburger sem jöhetett számításba, inkább a kecskepecsenyéből kértem és kihagytam a krumplit is amit mellé adtak volna és salátát kértem ami kimerült egy marék káposztával. A biztonság kedvéért kértem még hat müzli szeletet is….*-Az útra, ki tudja mi jön közbe.*….közöltem Egon vélhetően kérdő tekintetére, és hozzácsaptam még a számlához egy üveg szénsavmentes ásványvizet is. Boldogan tettem el a táskámba a müzliket és lepakoltam az egyik asztalnál. * -Szóval ahova megyünk ott van erdő is? Mármint a közelben. *Nem véletlenül kérdeztem, Egon biztosan tudta miért vagyok erre kíváncsi és reméltem, hogy nyélbe lehet ütni azt a farkas lovaglást amit megígért nekem és még nem volt alkalmunk rá.*
Egon elvigyorodott és gonosz lelkének egy darabkájával elképzelte, ahogy vérfarkasok közre fogják Rebeccát… és ő úgy kitör közülük, hogy a fenevadak mesébe illően szanaszét iszkolnak félelmükben. Sajnos ez nem túlságosan hihető, viszont az sem annyira, hogy vérfarkasok befoglalták volna a kúriát. Persze van rá esély, de ha tömegesen egy ilyen ódon helyen laknak, az már eleve felveti a gyanút, hogy a banda vámpír, vérfarkas, vagy valamilyen egyéb elmebeteg szektához tartozik, és az emberek tudatlanul is pletykálnának róluk, ami egy feltűnést kerülni igyekvő fajnak éppenséggel nem tesz jót. – Valószínűleg látni fogod, bár nem biztos, hogy még mindig ugyanúgy is néz ki, ahogy azt akkoriban… öhm… mutattam neked – sót, valószínűleg már teljesen más, igaz, amikor majdnem egy évszázaddal ezelőtt itt járt, hasonlóak voltak a körülmények, de azóta az igények rohamosan változtak, még az olyan hagyománytisztelő népség körében is, amilyenek az angolok voltak. - Biztosan van – bólogatott határozottan, de azért nem volt ennyire biztos a dolgában, de hát mindent meg kell tenni, hogy barátnője ne a papagájoknak fenntartott élelmiszert egye. – Egyébként is a hamburgerben több a zöldség, meg a zsemle, mint a hús, na meg… erősnek kell maradnod, ha már hozzájuk csatlakoztál – az utolsó előtti szót kicsit megnyomta. Mosolygott közben, és most nem bántó éllel mondta, épp csak egy ténymegállapítás volt részéről, hogy magvakon nehéz fenntartani a kellő mennyiségű izomerőt, ami az őrzői feladatok elvégzéséhez szükséges. Jó, hát most még nem nagyon számít, mert az első szembejövő kölyök simán elbánna vele, de idővel, amikor a harci edzések és a tetoválások elkezdik áldásos tevékenységüket kifejteni, már más lesz a helyzet. Egon gondterhelten grimaszolt, és homlokráncolva a lányra nézett. – Reméljük nem lesz csúszás – rázta meg egyszer oda-vissza a fejét. – Nincs kedvem magyarázkodni, a „munkahelyemen”, hogy miért késtem egy hetet. Tudod, hogy ezt nálunk nem veszik annyira könnyedén, mint nálatok – és még ha fel is hívná a falkát, hogy késik, akkor is lenne némi szankció, ami ezzel járna. Vécétakarítás egy hónapon át, vagy éppen kölyök felügyelet, ami talán a legrosszabb feladat mindközül, amivel egy falkatagot sújthatnak. Főleg, ha esze ágában sincs mentorkodni. A kajáldában eszegető párocskák egyike sem tartalmazott semmi pluszt, se nem voltak vérfarkasok, se nem őrzők, vagy legalábbis nem érződött egyikükön sem. A szagok kavalkádja fogadta, és össze is futott a nyál a szájában az íncsiklandó húsok vegyes illatára. A zöldségek tompa, átható szaga hidegen hagyta, de a többit nagyon csipázta. – Azt is megoldottuk volna – vigyorodott el. Ha kell, majd cipeli a lányt, meg a bőröndöket is, elvégre csak a taxiig kellett volna így eljutniuk, és ezek a járművel, mint keselyük a dög körül, úgy köröznek a vasúti pályaudvar körzetében. Egon vigyorogva fogadta a nyelvnyújtást, majd szemöldök felhúzva a kecskepecsenye rendelését. Mik vannak? De legalább húst eszik, persze nem tudta, hogy a kecskehúst hova lehet sorolni, de nem is érdekes. Biztos nem lesz véres és vörös, maximum csak vörös, de azt talán úgy egymagában kibírja. Ha nem, akkor majd legföljebb tényleg cipeli. - Hát persze… mert a müzli szelet életet ment – vigyorodott a lányra. Ha mondjuk egy vadkutya banda támadná meg őket, talán meg lehet a falkát zavarni azzal az étellel pár másodpercre, amíg kereket oldanak. Aztán persze a kutyusok nagyon csalódottal lennének, és üldöznék továbbra is őket, de addig talán eljuthatnak valami menedékfélére, hogy ott új vallást alapítva, istenítsék a müzli szeleteket. - A google térkép szerint van. Mondjuk 2011-es a felvétel, szóval lehet azóta irtás lett, de reménykedjünk benne, hogy érintetlen. Amúgy miért kérded? – nézett rá kíváncsian, mert fogalma sem volt, hogy ez most, hogy jött ide, ő csak az összkép miatt szeretette volna jelenleg, hogy erdős legyen a terület. Úgy sokkal szebb látványt nyújt.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Fel voltam vértezve és dobva, semmi és senki nem állíthat meg. Így is hangozhatott az amit mondtam, persze biztos már nem voltam benne ennyire, de Egon értette mire gondoltam. Kíváncsi voltam milyen otthona volt, és el akartam képzelni hogyan élhetett ott, túl kevés volt az a néhány pillanatkép amit a fejembe küldött, nem mellesleg véres is. Mégis csak jobb lenne ha lakatlanul állna, ha kopottak a falak és omlik a vakolat akkor is, szomorú de legalább be tudunk menni és talán felfedezünk néhány olyan dolgot amit nem evett meg az idő. Különben is egy régi háznak, kastélynak a hangulata csak akkor marad meg igazán ha nem változtatnak rajta semmit. A falak csak akkor tudnak mesélni és a levegőben megülő por illata, az idő múlása csak akkor kifejező igazán. Próbáltam magam elé idézni az épületet úgy ahogy láttam a fejemben, csak kitöröltem belőle a véres részleteket. Szép hely volt és titokzatos mint ahogy a kastélyok általában. Eddig csak képeken és dokumentumfilmekben láttam kastélyt de mindig is érdekelt és nem csak az épületek hanem az angol arisztokrácia élete is, minden apró dolog. Merengő mosoly nyúlt szét az arcomon egy kis izgatottsággal fűszerezve, nem győztem kivárni, hogy odaérjünk végre. Még egy nap, egy egész nap, lehet, hogy nem is tudok majd pihenni ha megérkezünk a szállodába, biztosan Egon agyára megyek majd. * -Ki ne találd már, hogy a hamburger egészséges étel mert nyakon szúrom magam az ujjammal. Erős leszek Egon, van egy hajcsárom aki nem enged lazsálni. *Adamre gondoltam amikor Egon az őrzőket emlegette, jó tanár, mármint mentor és tényleg egy hajcsár volt de nem kevés oka volt erre, mellesleg az első két hét után kezdtem élvezni az egészet, bár az is igaz, hogy a meditációval jobban ki voltam békülve és lassan de biztosan hozzászoktam a ravasz kérdéseihez is. Ebből a szempontból egy piszok gazembernek számított de ha minden tanoncnak olyan mentora van mint Adam, akkor az őrzők nem írják le magukat. * -Még én sem tudom milyen szankciók vannak ha valaki igazoltan eltűnik plusz egy hétre, nem tudhatod te sem, hogy engem nem nyúznak meg. Na jó, nem szó szerint…te nyertél. *Ezen nem mosolyogtam, élénken élt az emlékeimben Egon kacska keze, pedig akkor már gyógyulófélben volt. A farkasok vadállatok, legalábbis a vénebb fajtája, talán az öregség veszi el az eszüket, vagy a túl sok véres hús. Nem, nem akartam tudni mit és hogyan esznek ha levedlik az emberi alakjukat, még Egont sem láttam és nem vágytam rá, olyan voltam mint a strucc aki homokba dugja a fejét, amit nem látok az nem létezik. * -Majd érdeklődünk minden nap az időjárásról és ha kezd rosszabbodni a helyzet akkor legfeljebb előbb hazaindulunk. Jó lesz így? Alaszka elég szeszélyes, nem szeretném ha bajod esne. Nem látnálak megint hetekig, a telefon szex nem az én stílusom, szóval jobban teszed ha vigyázol magadra. *Próbáltam elviccelni a dolgot, nehogy ez rontsa el a telelésünket már az elején és aggódjunk minden egyes újabb mínusz miatt egész idő alatt. A büfébe gurulva Adam akár el is marasztalhatott volna, egyáltalán nem figyeltem arra kik vannak bent és még csak eszembe sem jutott, hogy akár páncélos farkas is lehet, különben is Egon majd szól ha nem kedvelt társaságot kapunk. Sokáig válogattam az ételek között mire letettem a voksomat a kecske mellett, de csak azért mert az nem volt két zsömlefél közé darálva, azon legalább látszott, hogy hús és nem rakták tele mindenféle adalékanyaggal. Ha nem jó, legfeljebb megeszem a salátát, kárba nem vész, biztos voltam abban, hogy ha meghagyom Egon megeszi, szerintem neki feneketlen vas gyomra van. * -Biztos voltam benne. *A hátán is képes lenne cipelni, de azért nem olyan vészes a helyzet ha teleeszem magam, azért még tudok járni csak lassan és keservesen. Nem látszik rajtam de szeretek enni csak megválogatom mit teszek a gyomromba és inkább többször eszem keveset, ha otthon vagyok egyedül a hétvégén, lustálkodom és egyfolytában csipegetek valamit, pláne ha rákattanok egy filmre. Egon nem volt oda a müzliért, szerinte az madáreleség, számtalanszor megkaptam már ezt tőle de csak nevettem rajta. Most is vigyorogva bólogattam de nem fejtettem ki, hogy az az egyik legtáplálóbb étel ami becsomagolva sokáig eláll és kis helyen is elfér. Persze nem gondoltam, hogy olyan helyzetbe kerülünk mint a hegymászók egy lavina után amikor el vannak zárva a külvilágtól, mi azért nem fogunk éhezni a civilizáció kellős közepén, de a mai ember eléggé elkényelmesedett és ha csak egy kicsit korog a gyomra már világháborúnak éli meg, ahogy én is, és szeretem a müzlit, ahogy Egon a kacsát. Leültem az asztalhoz amíg elkészítik a kajánkat, és magamban már terveztem is az ottlétünket. Utánanéztem a helynek, minden látványosságot és programot feljegyeztem, különírtam azt amit Egon minden bizonnyal megvétóz és azt is amit nem fogok hagyni. Az erdő a kedvelt, közös oszlopba került már csak azért is mert ígért nekem valamit nem rég és ahhoz erdő kellett, egyébként is szeretem az erdőket járni, New Yorkból kiszabadulva természet fanatikus lettem, be akartam pótolni az összes elvesztegetett évet. Sajnos Egon nem ment bele abba, hogy sátorozzunk, ma már tudom miért.* -A lovaglás miatt, tudod. *Nem így akartam mondani de mégsem hozakodhattam elő nyíltan azzal, hogy a hátára ülök és a bundájába kapaszkodom miközben rohan vagy százzal. Na jó, annyival talán nem. Még a szememet is rámeresztettem, hogy értse, most olyanról beszélek ami titok, _arról_ beszélek, róla és nem igazi lovakról, bár azt is kipróbáltam volna szívesen, elvégre indián családból származom. Amikor láttam rajta, hogy fény gyúlt a fejében, elővettem a könyörgő nézésemet.* -Megígérted. *Én is sok mindent ígértem, de azon leszek, hogy be is tartsam és az elkövetkezendő hét erről fog szólni. Csak mi ketten, távol mindentől ami bajt hozhat ránk.*
- Ne is engedjen – vigyorodott el. – Meg szeretném érni, hogy két vállra tudj fektetni. Amúgy meg, nem kell kitalálnom, hogy a hamburger egészséges, hiszen az. Nincs benne semmi káros. Én már évtizedek – itt a biztonság kedvéért lehalkította a hangját - óta eszek ilyet, és lám, semmi bajom. Se érrendszeri betegség, se koleszterin, de még csak rákos sem vagyok – önelégült mosoly ült ki arcára, és közben azon gondolkodott, ha vajon nem vérfarkas lenne, akkor se lenne semmi baja? Nem tudni, és nem is akart emberré válni, hogy ezt megtudja. Szerencsére halandóvá válni nem olyan könnyű, és remélte Eeyeekalduk nem gondolja úgy, hogy kijár Egonnak ez a megkülönböztetett figyelem. - Gondolom nálatok elmélyült meditálás, amivel a szellemektől bocsánatot kértek, amiért nem jöttetek haza időre – a szellemeket szívesen nyuszi fülezte volna, de tele volt a keze, azért hangjával így is nyomatékosítani tudta a szót, jelezve, hogy szerinte az egész humbug. Persze a mostanában történtek kezdték ezt az álláspontját felülírni, de nem szeretett volna még csak utalni sem rá, hogy valamit tudhat, amiről csak keveseknek van fogalma. – Amúgy mit nyertem? – nézett rá lelkesen. – Ne is tagadd, hallottam, hogy kimondtad, és visszaszívni nem ér… szóval? – várakozóan figyelte, miközben persze tudta, hogy nem nyert semmit, de ha netán lenne egy sült kacsa a tarsolyában azt nyilván elfogadná. - Jól van – bólintott rá, bár látszott rajta hogy kelletlenül teszi. Esze ágában sem volt az egyhetes szabadságát megrövidíteni, de persze az sem lenne jó, ha plusz feladatokat kapna, amiért tovább távol volt. – Én vigyáznék magamra, de tudod, hogy nem rajtam múlik – grimaszolt, miközben megvonta a vállát is. Arcára pedig a „nem én tehetek róla” kifejezés ült ki. A büfében, a rendelés leadása után helyet foglaltak, a csomagokat sikerült úgy elrendezniük, hogy senki ne essen hasra bennük, aztán vártak a kiszolgálásra. Egon természetesen már rögtön evett volna, de jó munkához idő kell, szóval csak türelem. - Ja, hogy ja – esett le neki széles vigyorral. A világért sem hagyná ki, hogy Rebeccát a hátán cipelje, miközben a sötét erdő veszi őket körbe. Persze jó az mezőn is, vagy réten, vagy valami sziklás felvidéken, nem lenne muszáj pont erdőben nyargalniuk, a lényeg, hogy éjszaka legyen és lehetőleg a hold se nagyon akarja őket telibe sütni. Nem lenne szerencsés, ha egy teliholdas estét választanának, mert akkor könnyen másik vérfarkasba botolhatnak, aki talán gondot okozhat. – Hátrább az agarakkal asszonypajtás – keményítette meg nézését, de aztán néhány pillanat múlva a könyörgő nézésre összetört a védelme. Persze csak szórakozott. – Na, jó – legyintett színpadiasan, közben mélyen beszívta a levegőt, és Rebeccára nézett a legyőzöttek tekintetével. – Most viszont te nyertél, drága őrzővédőm, és egyébként is, egy Lord mindig betartja, amit ígért – hacsak el nem felejti, vagy valami közbe nem jön, mondjuk egy kis eső, mert ha végig esik, akkor Rebecca nem fogja nagyon élvezni az utat. Egon persze marára nem szokta zavarni némi folyadék, ami végig csurog a bundáján. Idővel megsütötték a pecsenyét, meg a félig kész húsú hamburgert is elkészítették, és műanyag tálcákon tálalva kihozták a rendelést. Egonnak már össze is futott a nyál a szájában, de udvariasan meg tudta még köszönni a kaját, mielőtt neki esett volna. Nagy volt a burger, és nehezen is lehetett enni, ezért nem volt olyan gyors a zabálás, mint máskor. Az, hogy forró volt kevésbé zavarta, viszont nagyon örült volna, ha átalakulva farkaspofájának egyetlen harapásával eltüntethette volna, és kérhette volna a repetát. Azonban szöszmötölni kellett, és így az agya szép lassan telítettséget érzett, ami miatt farkaséhsége is tovaszállt. Rebecca nyilván lassabban végez, így Egon türelmesen várta, hogy indulhassanak, és közben teljesen hétköznapi csevegésbe kezdett. – Szerinted kellene valami hám rám? Kantár meg ilyesmi? Vagy csak úgy simán lovagolnál meg? – a hangereje teljesen átlagos beszélgetést feltételezett, és nem is gondolt bele, hogy mit gondolhatnak, akik esetleg halják. Amúgy is Rebecca hozta szóba.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Már két vállra tudlak fektetni.*Mosolyogva emlékeztetem az általam most fontosabbnak vélt témára, elvégre kettesben vagyunk és miénk a világ, Adam pedig nincs a közelben, sem a farkasok remélhetőleg. -Ühüm, Nem azért örvendezhetsz tökéletes egészségnek mert a hamburger is az.*Újabb emlékeztető farkasi mivoltára, minden bizonnyal megóvja őt az emberi test problémáitól, nem is kétséges. Hogy nálunk mi a büntetés arról sosem volt szó, bár William protektor figyelmeztetett néhány olyan dologra aminek „következményei” lehetnek, de nem volt konkrét ezen e téren. Szóval fogalmam sincs mivel sújtanának ha engedély nélkül maradnék távol de nem is szeretném kipróbálni. Egon ironikus megjegyzése megmosolyogtat, még azt sem tudnám erre mondani, hogy tény és való az őrzők ebből a szempontból humánusabbak, egyrészt mert nem tudom így van-e, másrészt farkaséknál szó sincs humánumról. Nem kommentálom, a nyereményre azonban csípőből felelek, abban biztos vagyok, hogy Egon minek örülne a legjobban.* -Szerzek neked kacsasültet. Vagy kettőt. *A sült kacsát még én is szeretem, de az én csipegetésemmel Egon jól jár mert hagyok neki eleget, amit aztán olyan jóízűen tud megenni, hogy öröm nézni. Mindezt azonban beárnyékolhatja az időjárás, és nem az európai érdekel minket hanem az alaszkai, ha ott rosszabbra fordul az idő és időlegesen elvágja a várost a külvilágtól, akkor hiába érünk haza amikorra terveztük, a repülőtéri tranzitban ragadunk. Ezt a karácsonyi utazást egy kicsit elhamarkodtuk, de már olyan régóta tervezzük, hogy elmegyünk valahova kettesben, hogy nem tudtunk tavaszig várni. A grimaszát látva megérintem a vállát így próbálva vigasztalni az előttünk álló nehézségek miatt.* -Tudom, de nincs jobb ötletem.*Persze egy kicsit optimistábbnak kellene lennünk de elég nehéz egy ilyen háttérrel. Talán jelentene valamit ha elmennék személyesen és megpróbálnám jobb belátásra bírni az Alfát, Egon persze nem engedné és nem is díjnyertes ötlet ahogy az sem ha a protektort szabadítjuk rá. Akkor kiderülne minden amit kettőnkről féltve óvunk, de még mindig jobb mint hónapokig levágott végtaggal létezni. Mindig is úgy éltem meg a napjaimat, hogy amíg nem üt be a ménkű addig kár is foglalkozni a problémával hiszen az csak holnap lesz vagy azután, ma pedig ma van. Ám mióta őrző lettem és Egon személyében még több problémával kell megküzdenünk, másképp gondolom. Nem akarok aggódni de már nem tudom kikapcsolni. Másra koncentrálok, az ígéretére és a kérdésem az erdőről is erre vonatkozik, ő meg úgy csinál mint aki elfelejtette. Az erdő fontos, nem annyira feltűnő a fák között rohangáló farkas mint egy nyílt mezőn, ha szárnyra kél valami pletyka egy farkaslovasról, még rá lehet fogni a Gyűrűk ura imádatra is, optikai csalódás, bármi ami miatt abszolút nem elhihető a látvány. Az asztalnál ülve látszólag kötetlen beszélgetést folytattunk, és így is volt egy ideig, az asszonypajtásra elnevettem magam, de a könyörgésemet elfogadta és mivel a bánatos kutyatekintet megint bejött, látványosan örültem. Ám mindezt képes volt Egon egyetlen megjegyzéssel is az akut szívroham viharába dobni. Nem az őrzővédőre gondolok, és a Lord sem annyira feltűnő megnevezés itt a poros kis angliai városkában, amire kihúztam magam és csupán egy feltartott hüvelkyujjal jeleztem a győzelmemet. Nem, nem ez volt hanem amikor a farkaslovaglásról kérdezett fennhangon, hámmal, kantárral emlegetve, még jó, hogy a nyerget nem mondta. Megállt bennem az ütő, lopva oldalra fordultam, hogy megnézzem a jelenlévő párok közül ki kapja fel a fejét. Egyik sem, éppen ez volt a gyanús. Magukba fordultak de láttam rajtuk, hogy a szájuk meg-megremeg. ~a visszafojtott nevetéstől?~*Beletelt pár hosszú másodpercbe mire felfogtam, hogy nem valami különleges dologra gondolnak velünk kapcsolatban és nem fognak ufót, paranormális lényeket, kísérteteket emlegetni, hanem inkább szexuális perverziót. Amikor leesett a lényeg, éreztem, hogy egyre forróbb az arcom, biztos voltam abban, hogy már vörösen lángol. Egonra néztem lesújtó pillantással, mert az egészből láthatóan nekem kell kikanalaznom magunkat. Már úgy is benne voltunk a kakiban, ennél rosszabb már nem lehet és inkább perverznek gondoljanak minket vagy fétisimádóknak minthogy a valósággal szembesüljenek.- -csak úgy simán. De ha rosszalkodsz lecsapok az ostorommal.*Lehunytam egy pillanatra a szemeimet és elképzeltem hogyan kerekedik ki mindenki szeme a hallottaktól. Legszívesebben elsüllyedtem volna és már ötleteltem arról, hogyan büntetem meg Egont amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozott. De a büfés bebizonyította, hogy lehet ennél is rosszabb és lesz ez még így sem. Megéreztem a sült hús fúszeres illatát, aztán hallottam ahogy koppan az asztalon a tányér. Felnéztem és már épp megköszöntem volna a kiszolgálást mikor a férfi mosolyogva megszólalt.* -Van egy pár sarkantyúm, szívesen kölcsönadom. *Ezen a ponton omlottam össze. Úgy összehúztam magam mint egy rejtőzködő macska, meg sem mertem szólalni, erre úgy sem tudtam volna semmilyen frappáns választ adni, csendesen ettem amit főztem.*
- Hát, tudod, hogy nem úgy értem – vigyorodott el Egon, miközben eszébe jutottak azok a pillanatok, amikor Rebecca két vállra volt képes játszi könnyedséggel fektetni őt. Nehezen tért vissza a jelenbe, mégis sikerült neki valahogy nem elvesznie. – Szerintem meg de – bólogatott hevesen, miközben olyan arcot vágott, mint aki tökéletesen meg van arról győződve, hogy a gyorskajáldák tartósítószeres húscafatja a hosszú és egészséges életének titka. - Másra én tényleg nem tudok gondolni – rázta aztán a fejét. Mimikája az őszinte meggyőződés mintapéldája lehetne. Azokon lehet ilyen arcot látni, akik vasárnap estéként Jézus kegyelméből újra járnak, legalábbis a tévé tanulsága szerint. Persze, ha nem mártír rángatta ki őket a nyomorukból, akkor elég esélyes, hogy kamu az egész, mint ahogy az összes vallás is hazugságra épülve gyűjtötte maga köré évszázadokon át a híveket. - Remek ötlet. Tudod, hogy vegyél le a lábamról – a sült kacsa mindig működött, na meg a másik verzió is, amihez nem kell ruhában lennie, is el szokta érni a kívánt hatást láblevétel terén Egonnál. - Hát nekem sem – grimaszolt kelletlenül. Rossz témába fogtak bele, de azért lehetett volna rosszabb is. Elvégre ez még csak egy feltételezett katasztrófát irányoz el, de lehet, hogy minden jól alakul és képesek elutazni Fairbanksbe. Ha meg nem, akkor majd repülnek Anchoragebe aztán autókáznak egy keveset, vagy éppen síelnek, attól függően, hogy miként képesek a hó zárta Fairbankset elérni. Akár ott is megejthetnék a farkaslovaglást, csak éppen elég nehéz lenne a csomagokat is vinni közben. Persze, ha az a tét, hogy a falka ne büntesse Egont, a protektorátus pedig Rebeccát, akkor előfordulhat, hogy a csomagokat be kell áldozni a cél érdekében. Miután leültek került egy kis derű kettejük közé. Egon Rebeccával együtt nevetett, és vigyorogva fogadta a hüvelyujjas jelzést, hogy aztán elgondolkodva azon töprengjen, talán nem kellett volna kiejtenie a száján a hámos dolgot. Természetesen ezt csak Rebecca lesújtó pillantásából, és oldalra sandításából szűrte le, amúgy nem igazán jött volna rá, kérdésének enyhén zavarba ejtő mivoltára. Rebeccát persze nem kellett félteni, egyből terelt és ez széles vigyorgásra késztette volna Egont, de jobbnak látta, ha folyik tovább az árral. Rémült tekintettel a szája elé kapta a kezét, befelé szívott levegővétellel imitálta a kétségbeesettek megdöbbenéssel vegyes sóhaját, majd fejét enyhén rázva megszólalt. – Neee… neee. Csak ne a szöges ostort, kérlek. Az annyira irritálja bőröm – nézett könyörgőn a lányra, aztán összehúzta a szemöldökeit, ráncolta a homlokát, kissé közelebb hajolt Rebeccához, és természetesen egy cseppet sem vette le a hangerejét. – Ráadásul mindig gennyes fekélyek keletkeznek, ahol kisebesedik – rázta kissé undorodva a fejét, miközben szemeivel lopva széjjel nézett, hogy vajon a show mennyire köti le a vendégeket. Úgy tűnt tetszett nekik, a hangokból ítélve. Elégedetten dőlt hátra, utat adva a büfésnek, hogy lerakhassa a tányérokat. Majdnem elröhögte magát a megjegyzésre, de inkább úgy döntött szóba elegyedik a fickóval. – Megtenné, hogy kölcsönadja? Látod Elisabeth – nézett Rebeccára vigyorogva, a fickó válaszát meg sem várva. – Mondtam én, hogy az angol vendégszeretet übereli a kanadait – persze nem mondott ilyet soha, de ez most nyilván mellékes. – Élesek azok a sarkantyúk? Mert jó magam inkább preferálom a kicsit tompábbat. Maga melyiket kedveli? – kérdezte érdeklődéssel, mint aki rokonlélekre talált mazochizmus terén.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Csak sejtelmesen mosolyogtam, persze, hogy nem úgy értette, de én igen. Feltételeztem, hogy nem tudjuk kihagyni a társalgásból őrzői és farkas mivoltunkat, de a lehető legkevesebbet kellene emlegetnünk míg kettesben vagyunk, másrészt az én verzióm sokkal kellemesebb. Tovább kardoskodott az egészséges hamburger mellett, hát ráhagytam, úgy sem vergődünk zöld ágra ebben a kérdésben, meddő vita lett volna, pláne egy olyan büfében ahol az említett ételt készítik. Egon olyan ájtatos képet tudott vágni mindehhez, hogy csak nehezen tartottam vissza a hangos nevetést, hitetlenkedve meggyőződésén ingattam a fejem. Inkább sült kacsát egyen, esküszöm szerzek neki valahonnan, azt még én is megeszem elvégre szárnyas, velem azonban jól jár, alapvetően nem eszem sokat, szóval nyugodt szívvel osztozhatunk rajta. Itt nem volt annyira hideg mint Alaszkában, talán még egy szabad ég alatt való sütést is megkockáztathatunk, ha meg fáznék hát hozzábújok melegedni. Gondolom a sült kacsa után, vagy jobb esetben előtte áll a másik lábról való levételt előidéző tevékenység, s ha már indián leszármazott vagyok kipróbálhatnánk azt a hidegben meztelenül való összebújást is. Ki tudja, még igazolhatjuk is tudományosan a valóságtartalmát. * -Két remek lehetőségem is van rá és gyakran kihasználom. *Ravaszul rákacsintottam, nem mintha tényleg olyan kihasználós fajta lennék, csak ugrattam, ami nekem jó az neki is és fordítva. Az idő előtti hazautazás ennek az ellenkezője volt, egyáltalán nem jó dolog, de ahogy én sem, úgy ő sem tudott jobbat kigondolni. Ha elakadunk vagy ott ragadunk valahol, teljesen mindegy mennyire próbálkozunk és vért izzadunk, egy ponton túl akkor sem jutunk tovább, pláne nem időben és nem szerettem volna ha Egont miattam büntetik. Sejtettem, hogy már agyal a lehetőségeken és szeretné minél tovább húzni a kényszerű indulást, hogy több időt tölthessünk együtt, biztos voltam abban, hogy ha megszorulunk úgy is kitalál valamit. Ám nem szerettem volna mindjárt az elején ezen agyalni, kár is volt szóba hozni, ez is olyan téma amit nem tudunk kikerülni. Mindketten tudjuk hogyan kell a hangulatot egyik pillanatról a másikra az ellenkezőjére változtatni, törvényszerű volt, hogy a nagy nevetés után megint valami beüt és persze Egon gondoskodott róla. Ám úgy tűnt csak én aggodalmaskodom, az asztal szomszédjaink egészen más képzeltek el a hallottakból, amitől egyszerre könnyebbültem meg és szörnyülködtem rajta. Nos nem kellemes amikor az ember lányáról azt hiszik, hogy egy perverz domina, már elképzeltem magam fekete latex ruhában, ostorral a kezemben, ezért is böktem ki azt először. Reméltem, hogy ezzel véglegesen elterelem a figyelmet magunkról de Egon belement a játékba és a büfés is. Oké, félreteszem a konzervatív, hagyománytisztelő apácámat és dobok rá még egy lapáttal. Egyrészt úgy sem jövünk ide vissza egyhamar, másrészt mi tudjuk az igazságot és ez a lényeg.* -Ez a lényege drágám! De majd lenyalogatom. ~FÚÚÚJ! Ez hogyan jutott eszembe?beteges.~ *Egon minden bizonnyal jól szórakozott, meg sem próbált halkabban beszélni, gondolom szándékosan és a büféssel is szóba elegyedett. Az Elisabeth-en megrökönyödtem, de csak egy pillanatra, talán senki nem vette észre, elég gyorsan kapcsoltam. Azt hiszem Egonnal kellene gyakorolnom a hazudozást és akkor remek ionformátor válna belőlem, már csak az árulkodó arcommal kellene kezdeni valamit, a szemeimmel és az egész testbeszédemmel. De a duma már jól ment, akkor haladunk, igaz? A büfés nem gondolta, hogy ennyire belekeveredik a dolgok közepébe, láttam rajta, hogy már roppant mód sajnálta, hogy beleszólt, a többi vendég lassacskán kezdett rájönni, hogy mindez nem komoly.* -Ööö….igen, a kanadainál sokkal jobb, hát még az írnél. Aztán…khmm…..hova kellene a sarkantyú? Mármint én…nem tudom hol….csizmával vagy anélkül? Mert anélkül éles. *Annyira zavarban volt, hogy az már elképesztő, de becsületére legyen mondva nem szégyellt érdeklődni a részletek iránt. Én pukkadoztam a nevetéstől, eddig tartott a hazug verzióm, az asztal alatt a combomat markoltam, hogy ne nevessem el magam, az arcom vörösödött, gondolom Egon ezt is az előnyünkre váltja, a büfés furán nézett rám.* -A….kisasszony jól van? Ugye? *Érdeklődött először rám nézve, majd mikor én csak ráztam a fejem mert ha megszólalok kirobban belőlem a nevetés, Egonra tekintett.*
- Igen – vigyora átszellemült mindentudásban testesült meg, aztán kicsit bizonytalanabb képet vágva folytatta. – Vagyis. Azt hiszem sejtem melyik az a két módszer – egyik a kacsa és a másik az, amit a felnőttek szoktak birkózás címen beadni a gyereknek, ha véletlen az est folyamán álmosan nyáladzó képpel, szemeit dörgölve hangtalanul átballag a szülők hálószobájába a kölök. Persze lehet, hogy mellé lőtt, és másra gondolt, mert való igaz, Rebecca személyisége is lehengerlő tud lenni, nem csak a teste… talán a kettő együtt kényszeríti két vállra. - Óh – vett fel hirtelen csodálkozó képet a gennyes fekélyek lenyalogatásának témájára. – Ez remek ötlet – az „r” betűt amennyire még nem volt feltűnő, meg is pörgette, kihangsúlyozva ezzel kellőképpen, hogy mennyire fantasztikus ötletnek találja Rebecca megnyilvánulását. – De majd arra figyelj, hogy a nagynénéd ne kukucskáljon a vizenyős szemeivel. Múltkor is a frászt hozta rám, amikor nagyban próbálgatom az új segédeszközt, a néne meg csak sziszegve lihegett, mint egy kéjenc kígyó, én meg majd szívrohamot kaptam ijedtemben. - Hát persze, hogy csizma nélkül – bólogatott magától értetődő stílusban Egon. Igazán jól szórakozott, és Rebecca is majd kicsattant a nevetéstől. Talán a többiek nem látták, de Egon figyelmét nem kerülte el a lány reakciója. A büfés kérdése találó volt, mert Elisabeth tényleg nem volt jól. Nyolc napon túl gyógyuló röhögitiszt kapott épp az imént, és az orvosság borzasztó vontatott és unalmas, ezért szinte senki sem szokott élni vele. Mivel a lány a kórság miatt képtelen volt válaszolni, amint a büfés Egonra nézett, a vérfarkas egyből kimentette Elisabethet. - Persze, jól van, csak nemrégiben a házi kedvencünknek leharapta valami jószág a mancsát, és Elisabeth kissé túlérzékeny az ilyen dolgokra. Eszébe jut, és lám… - mutatott Rebeccára. – Ilyen reakciók törnek fel belőle. Tudja sokszor meglovagolta, és most a témáról eszébe juthatott, hogy többet nem fog Hódító Vilmoson lovagolni – szomorúan sóhajtott, majd Rebeccára nézve ártatlannak tetsző képpel megjegyezte, miközben kezei közé fogta a tenyerét, és próbálta látványosan megnyugtatni kézfejpaskolásos módszerrel. – Drágám, légy erős… a mancsa nem fog visszanőni – ingatta meg a fejét szomorkásan. Nem túlzottan érdekelte, hogy a büfés már inkább kereket oldott volna. Ha már egyszer belefolyt… Aránylag jól tűrte a helyzetet. Nem akarta elröhögni a jelentet, de nyilván ha kiérnek a büféből, majd bepótolja azt fennhangon a járókelők nagy örömére. Hülyének fogják nézni, de végül is mindegy, mert a jelenlévők már nyilván elkönyvelték idióta amcsiknak őket. Remek. A feltűnést néha a legjobban úgy lehet elkerülni, ha a középpontban vannak, és most nyilvánvalóan a büfé képzeletbeli közepén felállított színpadon trónolnak. Többször ki kellene mozdulniuk Fairbanksban egy-egy cameóra.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Látva Egon hirtelen támadt bizonytalanságát, elkezdtem lelkesen bólogatni, hogy tudja jó úton jár, persze őt ismerve én biztosra vettem, hogy a két módszer mindegyikével tisztában van és arra gondol amire én. Számomra nem is volt kérdés, ráadásul az egyiket még szó szerint is lehetett érteni, hiszen gyakran előfordult, hogy én voltam felül. Na mármost a következő, némileg pírba csalogató téma valószínűleg ezért hajlott el a lovaglás irányába s jött szóba az ostor, a sarkantyú és asszociáció a lovakra. A gennyes fekélyek lenyalogatása….hát az nem tudom hogyan jutott eszembe, még nekem is fájt ahogy kiejtve bele is gondoltam, akkor volt egy olyan hosszú pillanat amikor kételkedtem abban, hogy amit a büfés kitesz elém, meg is tudom enni. Egonnak persze tetszett és nem láttam rajta, hogy undorodna, na persze, farkas, vérfarkas és mint olyan gondolom meg sem kottyan neki az ilyesmi, amúgy is vasból van a gyomra, vagy még inkább titánból, az nem rozsdásodik. Ezek után teljesen átmentünk idiótába, nem hittem, hogy mindezt már készpénznek veszik, valóságnak, igaznak, viszont jól mulattunk. A büfés viszont nagyon is úgy nézett ki, hogy már nagyon menne vissza a pult mögé, de Egon még szóval tartotta. Engem viszont a heveny, visszatartott röhögéstől bekövetkező fulladásos halál felé terelt. Csípőből jött neki ahogy mindig, de ilyen témát még nem pedzegettünk, nem tudtam, hogy ennyire járatos benne, a végén még kiderül, hogy egy domina veszett el benne. A kéjenc kígyónál már önkéntelenül is magam elé képzeltem egy idős nénit, szerencse, hogy anyámnak nem volt testvére, különben az ő arca kúszott volna a képzeletem vásznára és soha többé nem tudtam volna röhögés nélkül ránézni. Így azonban „csak” egy ismeretlen néni arca volt amint kéjesen sziszeg és liheg és már nem tudom mit mondott még Egon, de ez is elég volt ahhoz, hogy nagyokat nyelve visszagyűrjem a nevetést, kínomban mosolyodtam el, de továbbra sem voltam képes megszólalni. Nem tudtam ugyanis hogyan fogadná a büfés, hogy lódítottunk és nem venné-e magára a nevetésünket, bár a jelenlegi helyzetnél bármi jobb lett volna. Az asztal szomszédjainkon azt láttam, hogy a kezdeti biztos tudást a bizonytalanság váltja fel, mintha már ők sem tudnák mit higgyenek, nekik is sok volt mindez. Egon válaszára a büfés elkeseredett arcot vágott, nem tudta még korábban mire ajánlja fel a sarkantyúját, de most már megbánta mert pucér lábra azért mégis. Zavartan nyúlt a fejéhez és simította hátra a haját majd nyúzta előre úgy, hogy az a pár szál is teljesen összeborzolódott. Az, hogy Egon még Csámpást is szóba hozta, egy nagy „Á”-t formált az ajkaimra, de nem sokkal később rájöttem, hogy magáról beszél aztán az egészet keveri még valami mással is. Kész katyvasz volt, de bennem már felrobbantotta a röhögésbombát, amin csak tovább rontott az, hogy a pult mögött, valahol Egon fejetetejének vonalában a falon megláttam egy pár sarkantyút felakasztva. . Csak ráztam a fejem, és néztem rá könyörgőn, hogy fejezze be, de amikor arról próbálta meggyőzni elvileg fájó lelkemet, hogy a kis kedvenc – akiről kiderült, hogy ló, legalábbis reméltem, hogy ezt gondolja – mancsa nem fog visszanőni és jobb ha megbékélek a dologgal és elengedem mint egy meggyászolt szerettemet, kirobbant belőlem a nevetés. Mindezt úgy palástoltam, hogy mindkét kezemet a szám elé kaptam, sőt még a szemeimet is eltakartam velük, leborultam az asztalra és vinnyogva röhögtem. Szó szerint. A könnyeim is kicsordultak, ám az egészből csak annyit lehetett látni időrendben, hogy hirtelen elkomorodik az arcom, szánalmasan tekintek Egonra, majd belezuhanok a gyászoló bőgésbe. A vállaim rázkódtak de nem a sírástól ahogy mindenki más gondolta hanem a nevetéstől. * -Jól van…öööö….ne sírjon kedves…..hozom a rendelést. *Ezzel a büfés elmenekült, de még visszanézett, pont akkor amikor én is felpillantottam az ujjaim között, látható volt minden egyes könnycseppem ami a nevetéstől hullott ki. a büfés zavartan, fejcsóválva indult a rendelésünkért de még én is hallottam a morgását, miszerint mi: -Idióta, perverz amerikaiak. *Vettem egy mély levegőt, úgy gondoltam itt az ideje, hogy egy kicsit meditáljak, épp csak annyira, hogy elmúljon a nevetésem. felnéztem Egonra, tekintetemet próbáltam szigorúra varázsolni de valószínűleg nem teljes sikerrel. teljesen kész voltam, ennyire még soha nem nevettetett meg, pedig volt bőven alkalom. Azt hiszem nem fogunk unatkozni egy percre sem. * -Charles! Idióta vagy kedvesem. *Ha már az álneveknél tartunk, ez elég angol, ha a trónörökösnek is megfelelt. Még nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne nevessek fel hangosan, de már ha remegő szájjal is de meg tudtam szólalni. Nevetésemet széles mosollyal helyettesítettem.* -Szegény ember, nincs tisztában a mai modern….dolgokkal.
Rebecca reakciói bámulatosak voltak. Nézve őt akár egy évszázadig is elszórakozott volna azon, ahogy próbálja hol a nevetését visszafojtani, hol könyörgő pillantásokat vet rá, hogy fejezze be a hülyeségeket. Persze minden egy tőről fakad, és a könyörgő tekintettel saját röhögését próbálta Egon által csillapítani. Sajnálatos, hogy a vérfarkas túlságosan jól szórakozott ahhoz, hogy pont most hagyja abba, ezért egy röpke fejmozdulattal nemet intett, és folytatta tovább az ökörködést. Elvégre már olyan régen volt, hogy a saját szülőföldjén csináljon hülyét magából. Mellesleg a büfés reakciója is szórakoztatta. Belenyúlt egy darázsfészekbe, és most próbája a rovarokat levakarni magáról, de ez természetesen csak fülét-farkát behúzva, megfutamodással érhető el. Aztán a csúcspont is elérkezett és Rebecca nem bírta tovább nevetés nélkül, de sebaj, mert a kezei pont jókor csaptak orcájára, hogy ne látszódhasson, hogy valóban nevet, így nyugodtan lehetett valami sírós állapotnak betudni. - Óh jajj – rázta a fejét szomorúan. – Ez borzasztó… - igazából nem, de mindenesetre végre sikerrel jártak és a fickó úgy tűnt kihozza a rendelésüket. Remélte nem fog a hamburgerbe köpni a jelenet miatt… bár igazából tökmindegy. Akár a vérét is belefolyathatná, az sem nagyon érdekelné… sőt. - Ha tudná, hogy angol vagyok – vigyorodott Rebecca felé, amikor a fickó zsörtölődő szavai elértek hozzájuk. Valószínűleg még Rebecca is meghallotta, és minden bizonnyal a büfé mind a négy –rajtuk kívüli – vendége. Tulajdonképpen rászolgáltak a jelzőre, és mivel Egon amúgy sem komálta az amerikaiakat túlságosan, így nem is szándékozott semmit visszaszólni. Mellesleg Egon egy népet sem igazán kedvelt, szóval az, hogy az amerikaiakat nem csípte, nem túl nagy szó. - Drágám, hát már te is kezded? – aggódó pillantást vetett rá, közben megcsóválta a fejét, és mély levegőt vett. Persze jól szórakozott ezen is. Főleg, hogy Charlesnak szólította. Remek, tud ő hazudni csípőből, ha akar. Persze nyilván az energiáiban megérezte volna, de mivel felhúzott pajzzsal volt jelenleg, ezt nem tudhatta, az arcáról meg képtelen lenne jelenleg eldönteni, hogy hazudik vagy sem. Milyen szerencse, hogy jelenleg tudta az igazat. – Teljes mértékben egyetértek – bólintott megadóan. – Oly sok mindenről lemaradt, hogy nincs bekövetve nyilván angolországba az internet – ezt már nem fennhangon mondta, csupán Rebeccának. – Remélem nem adták ki a szállásunkat másnak – tűnődött teljesen témát váltva. – Nem lenne szerencsés, ha cuccokkal felpakolva kellene szállodát vadásznunk – nem is lenne olyan nagy probléma, csak kellene egy taxist fogadni, aki néhány helyre elviszi őket, mert karácsonykor esélyes, hogy mindenütt teltház van. Meg lehetne persze oldani, de nagyon nem vágyott erre a fajta kalandra jelenleg. – Amúgy neked minden rokonod Amerikában él? – anyja és a nagyanyja halott, másról meg eddig nem nagyon kérdezte, de előfordulhat, hogy van valaki, akiről még nem tud.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon továbbra sem könyörült rajtam, de hát mit is vártam tőle amikor tényleg bolond volt a szó legbájosabb értelmében. Bár a kezeimmel takarva nevettem, sírásnak tűnt, még a büfés is próbált nyugtatni, Egon viszont rátett egy nagy lapáttal amitől csak tovább nevettem. Már fájt az oldalam, imádtam Egon marhulásait és persze nevetni is, de olyan volt ez mintha vég nélkül csiklandoznának, alig kaptam levegőt, mert próbáltam visszatartani. A könnyeim is ezért csordultak ki, de az arcomat még takartam annyira, hogy összenyomva fájdalmasnak tűnjön mindaddig míg ki nem került a látóteremből a büfés. naná, hogy csatlakoztam hozzá és idiótának neveztem Egont, vagyis Charles-t és ezúton szeretnék elnézést kérni őfelségétől, hogy hirtelen csak az ő neve jutott eszembe amit egy bolond, régi nemesi család szülöttjére aggathattam. A körítés viszont megfelelően elegáns volt és ebből Egon tudhatta, hogy ha komolyan is gondolom nem a sértő formájában. Angolsága emlegetése más csupán levezető kuncogást váltott ki belőlem én pedig valóságosan fellélegezhettem, kézfejemmel letöröltem a könnyeimet az arcomról, de muszáj volt zsebkendőt keresnem ezért a kabátom zsebében kezdtem turkálni. A többi vendég nem is érdekelt, számukra már világos volt, hogy az egész csak vicc volt a részünkről, nem is foglalkoztak velünk többet. Legfeljebb otthon elmesélik milyen bolond amerikaiakkal találkoztak, és Egon is amerikainak lesz titulálva, hiszen olyan halkan mondta, hogy rajtam kívül kizárt, hogy más is hallotta. * -Csak az igazsággal értettem egyet.*végre megtaláltam a zsepis csomagot, kivettem egyet és szárazra töröltem az arcom, majd kifújtam az orrom, mert ha az ember könnyezik, mindegy, hogy nevet vagy tényleg sír, minden más váladék is megindul. Mire rendbe hoztam magam Egon témát váltott, bár azért figyeltem rá korábban is, hallottam angol országról és az internetről, de csak a fejemet ingattam.* -Miért adták volna ki, még időben vagyunk, hogy elfoglaljuk. Sőt, szerintem még jóval előbb is érünk oda. Szóval ne aggódj. *Én sem aggódtam, lefoglaltuk a szállást, visszaigazolást is kaptunk, szóval csak akkor adhatják ki ha nem foglaljuk el az előírt időn belül a szobánkat. már összeszedtem magam, a témaváltás jókor jött mert nem gondoltam vissza minden pillanatban a mókás kis közjátékunkra ami újabb nevetőgörcsöt eredményezett volna. Ezek után persze, menetrendszerűen jöhetett a hangulatváltás, a kérdése érzékeny pontomon érintett, bár eddig is meséltem magamról és a nagyimról, arról is tudott Egon, hogy az anyámat nem rég veszítettem el és épp ennek okán mentem Faribanks-be, azt is említettem neki, hogy a nagyimról is csak anyám halála után szereztem tudomást, de a távolabbi rokonságról nem esett szó. Nagyon gyorsan le tudja törni az ember kedvét a családi fekete leves és nekem kijutott belőle. Nagyot sóhajtottam, emiatt még megjátszani sem volt kedvem az időközben előkerülő büfés előtt az imént énemet, csak megköszöntem, hogy elénk rakta a teli tányérokat és pillantásra sem méltattam mikor csodálkozó ábrázattal visszament a pult mögé.* -nem tudom hol laknak ha vannak egyáltalán. Persze minden bizonnyal valahol élnek, talán csak egy. Nekem nem volt testvérem ahogy anyámnak sem és az ő anyjának sem, a nagyszüleim nem élnek, legalábbis az anyai ágon. Az apám kicsi koromban elhagyott minket, nem tudom volt-e köze a….._családi örökségünkhöz_ de végül is mindegy. nem tudom ő él-e még vagy sem, hogy voltak-e testvérei, élnek a szülei vagy sem. Szóval most már teljesen egyedül vagyok.*Egy pillanattal később felnéztem rá és elmosolyodtam, bár a megjegyzésemmel nem akartam véglegesen magamhoz kötni, muszáj volt kimondanom, még ha csak árnyaltan is.* -Majdnem teljesen egyedül. *Én hiába is kérdeztem volna Egont a rokonairól, azok akik ismerhették már nem élnek, mások pedig ha élnek is, nos velük érthető okokból nem találkozhat, bár úgy éreztem nem is akarja. Jobb ha a család témát hanyagoljuk, legalábbis ami a személyeket illeti, a régi otthon azonban nagyon is érdekelt és Egont is elvégre azért jöttünk el ide. Biztos voltam benne, hogy annak ellenére amit a fejemben láttam azon az éjszakán, nem minden és voltak azért szép emlékek is a lelkében amire érdemes volt visszagondolni, amiért sokat jelentett neki az a kastély.* -Te mire emlékszel legszívesebben a gyerekkorodból? *Ezzel talán nem tenyerelek bele valami családi pocsolyába, reméltem, hogy nem.*
Egyértelmű, hogy ilyen szó szórakozás nem járhat mellékhatások nélkül. Egon az orrvérzésre tippelt volna, de nem érzet vérszagot, így inkább csak a kevésbé drámai hatást kifejtő szimpla orrfújással egybekötött szemtörölgetés következett. Mellesleg vajon az orrvérzéstől is beájulna? Meglehet, elvégre az is vér, és múltkor is milyen szépen kifeküdt, amikor saját kezét sértette fel. Nyilván a háromszáz című filmet nem fogja soha megnézni, persze az is lehet, hogy a művér fröcsögés nem zavarja. - Naaaa – hangzott Egon panaszosan elnyújtott nem tetszése, az amúgy egyértelműen viccnek szánt mondatra. Vagy lehet, hogy komolyan gondolta, de akkor sem tudta komolyan venni, meg amúgy is volt igazság abban, hogy nem komplett. Mutasson valaki egy két évszázadot majdnem megért vérfarkast, akiben minden tökéletesen normális. Eleve képtelenség ilyet felkutatni, szóval nem is fog vele próbálkozni. - Az nem jelent semmit – vonta meg a vállát, miközben eltökélten rázta a fejét. – A tapasztalat azt mutatja, hogy karácsonykor nagy a bolondok háza, sok minden elkeveredik, sokan az utolsó pillanatban esnek be, és kellőképpen szerencsétlen recepciós ideges sajnálkozása közepette simán beszállásoltathat valakiket a helyünkre, aztán onnan kipaterolni őket meg megint a karácsonyi szellem jegyének megtiprása lenne – egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. – Mellesleg nem aggódok – ingatta a fejét mosolyogva – csak megjegyeztem. – Egon és az aggódás… pfff. Amikor az ember hátában egy alapító legenda toporog, hogy mikor fog rossz fát tenni a tűzre, egy kis angliai szállodakeresés igazán nem okozna gondot. A taxiban meleg lenne, pénze van, hogy ki tudják fizetni a pofátlanul magas összeget, és erre nyilván számíthat az ember fia, ha karácsonyi kiruccanásra adja a fejét. Nyilván sikerült letörni Rebecca hangulatát, de legalább nem fogják röhögő görcsük közepette szanaszét enni az asztalt és annak környékét, valamint a csomagjaikat. Nem, nem. Szépen kulturáltan fognak viselkedni. Egon sem habzsolja a hamburgert, hanem szépen óvatosan eszi, főleg, hogy figyelni tudjon barátnőjére, mellesleg amúgy is elég meleg volt a kaja. Nem volt szükség megnyugtatnia, hogy most Egon vele van, ezt a lány saját magától kimondta, így rátérhetett másra, miközben hümmögve elvigyorodott. – Érdekes… meg szomorú persze. Anyád nem mondta miért hagyott el benneteket? – kérdezte kíváncsian. – Lehet, hogy ahhoz volt köze – vonta meg kissé vállait két falat között. Felesleges lett volna szájba rágósan mondani, nyilván így is értette. Ha nem, majd rávezeti. – Mert abban az esetben könnyebb lenne megtalálni, de amúgy sem lehetetlen. Csak jó magánnyomozó kérdése – lenyelt egy falatot, majd csíntalanul elvigyorodott. – Meg, némi illegális éjszakai adatgyűjtésé persze… felettébb jó programnak hangzik, talán jövő karácsonykor elruccanhatnánk New Yorkba – hát nem feltétlen az apja miatt, de nosztalgiának megfelelne mindkettejük számára. - Természetesen Hódító Vilmosra – magától értetődően. Mesélt már vajon a kutyájáról? Az első találkozásukkor a moziban volt valami, de lehet, hogy csak gondolta? Nem, nem határozottan mesélt valamit. – Olyan jó kutya volt, meg nagy is. Imádtam vele játszani. Emlékszem sokszor ő volt az ellenség, és fakarddal gyepáltam. Persze csak óvatosan. Na meg a tesókat is szerettem – amíg még éltek -, de hát… nekik… ehm – vakargatta meg kissé tarkóját, aztán inkább egy időre belefeledkezett a kajálásba. – Neked volt állatod? – kérdezte aztán, amikor a hamburger egy részével végzett, és már a falatot is lenyelte.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egyértelműen viccnek szántam a megjegyzésemet, Egon pedig egyértelműen sértődött volt és ellenkezett, persze ez ugyanolyan vicc volt mint az enyém. Gyakran ugrattuk egymást, ez amolyan versengés volt közöttünk, hogy ki tudja túlszárnyalni a másikat bolondozásban, Egon mindig nyert én hamarabb feladtam mert ő ebben is jobb volt. Neki zsigerből jött a hülyeség erről már az első találkozásunkkor tanúbizonyságot tett, és mindig mosolyogva gondoltam vissza arra a napra. Ha nem teltek volna el hónapok egyes találkozások között, már mondhatnám azt, hogy több mint egy éve együtt vagyunk, de így még azt sem tudtam igazából honnan számoljam a kapcsolatunkat. Igaz volt azért egy vízválasztó pont, a sarki fény, az emlékek melyek miatt most itt vagyunk. * -Csak megjegyezted. Néha olyan negatív vagy, kedvem lenne rád szabadítani a filmbéli Csodabogarat a Kelly hőseiből, hogy jól fejbe kólintson. Áááárasztod itt a negatív hullámokat. Mi lenne ha felhívnánk a szállodát mielőtt elindulunk? *Szemet forgattam és megjátszottam a felháborodást, persze abszolút átlátszó volt az egész, sem bűnözőnek sem színésznek nem lennék jó. Ettől még a bogarat a fülembe ültette és elhatároztam ha nemet mond az ajánlatomra akkor is felhívom a szállodát, de előbb eszünk, mert farkaséhes voltam már, a büfében lévő illatok is ingereltek, hamarosan a gyomrom is korogni fog, gondoltam én, de hála a büfésnek ezt a blamázst elkerültem. A kecském mámorítóan jól nézett ki, egész szelet hús volt egy szavam nem lehetett, szóval még belekötni sem tudtam, hogy nem tudom mi van még benne. A köret burgonya volt valami szósszal, de legalább adtak hozzá zöldséget is. Gondoltam, hogy Egon majd nagy szemeket meresztve nézi ahogy befalom a zöldeket, de egyrészt nem faltam az új felreppenő téma miatt, másrészt farkaséhesen is vissza tudtam fogni a bennem rejtőző darwini vadállatot. Több volt a fújás mint a falatozás, ugyanis tűzforró volt az étel és az én torkom nem szőrös, így még az evésbe sem menekülhettem a válaszadás elől. * -Sosem beszélt róla, amikor kicsi voltam azt mondta meghalt, amikor megértem arra, hogy elmondja a lényeget, akkor meg azt, hogy fájdalmas neki erről beszélni és elégedjek meg azzal, hogy nem kellettünk neki. *Tudom mindez hazugság volt, de anyám mindig remekül tudott időzíteni és a rossz dolgokat úgy adagolni, hogy az emberben ne legyen rossz érzés. Nem haragudtam rá azért mert eleinte azt hitette el velem, hogy az apám meghalt, amikor elmondta az igazságot, vagy a felét, már voltam olyan idős, hogy megértsem miért tette. ettől még rossz érzés kavargott bennem de nem az anyám miatt. Nem volt kellemes azzal a tudattal élni, hogy nem kellettem az apámnak és soha nem is firtattam azok után a miérteket. Egon javaslatára a fejemet ráztam egy megfelelően kihűlt falatot rágva, majd amikor lenyeltem megmagyaráztam miért tartom pocsék ötletnek, hogy megkeressem.* -Nem akarom megismerni. Tudom, talán meg kellene hallgatnom a másik oldalt is, de nincs kedvem. Ezer és egy oka van amiért soha nem is próbáltam. Ha elkezdeném keresni, reménykednék, hogy megtalálom és csalódás lenne a vége. Vagy azért mert nem találom meg, vagy mert már meghalt, vagy azért mert, és itt megint kétfelé válik a lehetőségek útja, vagy tudomást sem venne rólam vagy pedig megpróbálná nagyon rövid idő alatt bepótolni mindazt amit elvesztettünk és az szánalmas lenne. Ettől függetlenül szívesen elmennék New Yorkba, az óév búcsúztató hihetetlenül jó hangulatú a Times Square-en. *Bocsánatkérőn mosolyogtam rá amiért az apa téma helyett az óévbúcsúztatóra csaptam le, bármi másról szívesen mesélek neki az életemből, apámról viszont úgy sem lehet semmit, nem is emlékszem rá. New York egyébként már csak azért is jó választás lenne, mert a barátnőm ott maradt és a lányai a keresztgyerekeim, imádom őket és hiányoznak. Biztos, hogy nem fogok jövő év végéig várni a látogatással, már tavasszal kieszközölök valamit, hogy meglátogathassam őket, talán még Egon is el tud jönni. Persze korai lett volna még erről beszélni, a mostani szabadságunknak is az első napját töltjük. Hódító Vilmosra emlékeztem, és másra is, hihetetlen, hogy egyetlen névtől mennyi minden előugrott az emlékeim közül.* -Emlékszem a kutyádra, hatalmas volt és valahányszor meglapogattad a kardoddal, vonyított mint aki a halálán van. *Halkan kuncogtam mert már akkor is kedves és mókás sztorinak gondoltam, viszont most, hogy már másról is tudtam az igazságot, rápiríthattam Egonra. *-A moziban voltunk és akkor mesélted a buszos történetet is.*Elhúztam a számat, bár talán nem volt jó ötlet a családja halálát felhozni, mindketten tudtuk, hogy az merő hazugság volt.* -Nem volt soha semmilyen állatom, az anyám mindenféle trükkel lebeszélt róla, pedig imádom a cicákat és a kutyákat is, meg a papagájt, szerintem irtó mókás madár, szóval minden szőrös és tollas jószágot amit meg lehet simogatni. Majdnem mindet. *Közben lassan fogyott az én húsom is, azt nem mondom Egonra, hogy falta a hamburgerét, de egyértelműen gyorsabban evett mint én, neki nem is kellett annyit fújnia a falatot. * -Viszont szeretnék nagyon, csak nem tudom mennyire lenne biztonságos ott az erdő szélén. Habár, Amandának is van kutyája és cicája is és semmi bajuk, szóval talán egyszer én is megkockáztatom, hacsak nem költözik be hozzám valamilyen kóbor állat.
- De hát minek tennénk ilyet? – kérdezte csodálkozva, még a kezeit is széttárta jelezve, hogy teljesen váratlanul érte az ötlet. – Le van foglalva – bólogatott enyhe grimasz kíséretében, arcára konok vigyor ült ki. – Amúgy meg nem láttam a Kelly hőseit, szóval nem tudom kire gondolsz, ráadásul nem is árasztok negatív hullámokat. Ez előrelátás kedvesem – kicsit összeszűkítette a szemeit, és enyhén előhajolt, ráadásul a három utolsó szó hanglejtését sikerült legkifinomultabb úri hangján kiejteni, amit talán már egy évszázada nem is használt. Biztos nem sikerült olyan jóra, de a filmbéli ripacsok szintjét azért megüthette. Rebecca színlelt felháborodására nem is lehetett volna máshogy reagálni. Saját maga sem gondolt egy szót sem komolyan… mondjuk kivéve, hogy nem látta a Kelly hőseit, mert abból tényleg csak részleteket látott. Meg, hát nagyon a szállodát sem akarta felhívni, elvégre tényleg volt foglalásuk, de ha Rebeccának ez minden vágya, hát nem fogja a telefont a kecskepecsenyébe hajítani, hogy használhatatlan legyen. Mellesleg igen jó szaga volt Rebecca kajájának, talán, ha nem kéri az egészet, felajánlja nagy kegyesen, hogy elpusztítja a maradékot. Természetesen a zöldet semmiképp sem fogja felzabálni, azt meghagyja Rebeccának, vagy a konyhamalacnak. Úgy tűnt a forróság nem csak a hamburgert érintette, de azért Egon képes volt enni, míg Rebecca nem nagyon. Jobbára csak fújdogálta az ételt, de így legalább tudtak társalogni. - Ez elég… szomorúan hangzik – jobb szó híján, mert a tragikus nem illett rá, a komikust ízléstelen ilyen szituációban ellőni, a drámai meg… hát nem volt dráma. Éppenséggel csak egy idióta fickó, aki nem tudván mit vesztett, inkább lepasszolta a kölyköt meg az anyát. Szomorú. - Na igen – vigyorodott el. – Volt benne nekem is részem – vagy tizenöt évig New Yorkban dekkolt, de ezt talán fennhangon nem lenne bölcs kimondani, a pajzsát meg most nem akarta lerángatni, hogy telepatikusan kommunikálhasson. – Mellesleg, hülye ötlet tudom, de milyen morbid lenne, ha… én lennék az apád – ezt szinte csak suttogta, de remélte, hogy azért Rebecca meghallja, és vagy elszörnyülködik, vagy jobb kedvre derül a hihetetlen feltételezésen. Persze Egont senki nem kereste meg New Yorkból, hogy van egy kölök, amit vállalni kellene, szóval nem valószínű, hogy ő lehetne az, másrész valószínűleg el is vállalta volna az apa szerepet egy időre. De legalábbis pénzt hagyott volna nekik. Harmadrészt… igyekezett üres agyú kirakatbábukkal járni, és nem valószínű, hogy valamelyiknek is olyan értelmes lánya sikeredett volna, mint Rebecca. – Ja, de amúgy a témára is visszatérve tényleg érthető, hogy miért nem keresed – közölte két falat rágicsálása között. – Valószínűleg én sem keresném, ha ennyire seggfej lett volna az apám – istennyugosztaljaottaholéppenvanmárhavanisten -, persze nem volt az. Mondjuk a cselédek szerint lehet, hogy az volt – vonta meg kissé a vállait, aztán tovább falta a finom hamburgert. Hogy nem lehet ezt szeretni. Tényleg minden van benne, ami jó a szervezetnek. Mint például a húsba pumpált tartósítószer. Egyszerűen imádni való. - Igen – nevetett Egon is, majd egy sóhajtással felhagyott vele, hogy beszélni tudjon. – Igazán jó színész lett volna belőle, de semelyik színház sem akart ebeket alkalmazni – rázta a fejét kelletlen, megjátszott felháborodás félével. – Eeegen… az a fránya busz – bólintott egyet keserűen. Jó lett volna, ha az élet utasszállító eszköze nem tévedtet arra egy vérfarkast, vagy ha igen, talán kicsit körültekintőbben is fordulhatott volna, mondjuk, ha kiteszi az irányjelzőt, az már igen hasznos lett volna. - A farkast kihagytad – jegyezte meg sunyi vigyor kíséretében. – A papagájok egyébként tényleg mókásak, főleg, amelyik még beszélni is tud. Milyen sok jó káromkodást meg lehet velük tanítani – alkalmi kapcsolatai révén számos állattartóval hozta már össze a sors. Volt ott kígyó, papagáj, ebihal, aranyhal, ebihalból továbbfejlődött béka, giliszta… mi az istenért tart valaki gilisztát? Mindegy, ezzel azért nem akart Rebecca előtt kérkedni. - Teknős, tengerimalac… ezek elférnek ketrecben, persze ezek elég… unalmas jószágok, de azért azt is vedd figyelembe, hogy engem nem igazán kedvelnek az állatok – grimaszolt kelletlenül. – De semmi baj… majd alszok a verandán – bólogatott nagy komolyan, majd próbálta a vigyorgását elrejteni, nem sok sikerrel. A hamburger az utolsókat rúgta, és Egon elégedett mosollyal figyelte a lányt, miközben a kecske ehetőre hűlt. – Remélem finom – jegyezte meg hátsó szándékkal, de azért ha most rögtön felajánlotta volna, úgyis nemet mondott volna rá. „Hát, nem azért mondtam!” felkiáltás közepette. – Tényleg van, valami előrelépés a doboz ügyben? – ha van és olyan, amit nem lehetne most itt elmondani, nyilván jelezni fogja számára, de az utóbbi hónapokban kicsit mintha háttérbe szorult volna a doboz téma, meg a nagyi valódi kiléte. Persze lehet, hogy csak nem hozta szóba és már megtudott valamit róla.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Előrelátás meg persze és én vagyok a római pápa. Mindegy hagyjuk, nem is ez volt a lényeg abból amit mondott. Nagy szemeket meresztettem arra, hogy nem látta a Kelly hősit, pedig az egy szenzációs film, máshol és máskor játszódik mint a Híd a Kwai folyón amit egyszer már említettem Egonnak, de pont olyan jó.* -Nem láttad? Fantasztikus film, úgy értem fantasztikusan jó. Itt játszódik Európában, Franciaországban a normandiai partraszállás után. A lényege az, hogy páran Kelly vezetésével elindulnak a háború közepén, át az ellenséges vonalakon, hogy egy bankból megszerezzenek 16 millió amerikai dollár értékű aranyrudat a németektől. Előbbre jutnak mint bármelyik csapat, és ebben van csodabogár akit Donald Sutherland játszik, egy őrült dilinyós katona aki roppant optimista és mindenkit lehord ha „árasztja a negatív hullámokat”. Meg kell néznünk ha hazamentünk, imádni fogod. *Oda vagyok a filmekért ezt már tudja, persze a könyvek az én igazi szerelmem de rengeteg filmet is megnézek és Egonban megtaláltam a párom ebben is. Szerettem vele filmet nézni első alkalommal is remek volt és nem csak utána hanem közben is megbeszéltük. Ha jól emlékszem még fogadást is kötöttünk, annak az eredménye volt a véres cukrászdai jelenet. Azóta sokat fordult a világ és a hullámzó sűrűségű találkozásaink ellenére kezdjük jól meg és kiismerni egymást. Az apa téma nem nagyon jött be, bármi másról szívesen mesélek, róla meg úgy sem tudok ennél többet és nem is akarok, hálásan néztem Egonra amiért nem forszírozza, de ezt elkiabáltam akkor. Ő volt az az ember, farkas, farkasember pontosan vérfarkas aki bármilyen témából vissza tudott utalni a felejtősre. Jelenleg a New York-i óévbúcsúztatóból megint vissza apámra. ez viszont már inkább mókás volt semmint bosszantó vagy szomorú, csak egy "megint hülye vagy” pillantást vetetem rá és nem akartam a már-már szállóigévé avanzsált mondás gazdáját emlegetni. * -Elég morbid lenne, mellesleg mikor voltál te New Yorkban? Kanada előtt vagy után? *Már megértettem miért hazudott nekem korábban bár nem esett jól, tudtam, hogy az ő helyzetében néha életveszély az igazság vagy legalábbis egyenlő a lebukással. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy minden korábbi állítását kétségbe vonjam s ha már őrző voltam és a titkaiba beavatott, feleslegessé vált minden hazugság. Gondoltam én. *-Egyébként akkor tudnád, hogy miért hagytál el. Csak azt ne mondd, hogy kozmikus csapdába esté a galaxison túl. *Kaptam még egy kis löketet apa témában de most már inkább az övében. Fura volt, hogy cselédekről beszél, de hát 189 vagy 198 év a fene sem emlékszik rá, nagyon hosszú idő. Érdekelt volna, hogy milyen lehetett egy főúri család sarja lenni abban az időben, de ezt a kastélylátogatásra ütemeztem, vagy kicsivel utána. Egyelőre éhes voltam és még várt ránk egy kisebb út a szállodáig, az ételem meg elég forró volt ahhoz, hogy egyáltalán vagy csak nagyon lassan egyem. Ki tudja, az is lehet, hogy egy tusolás után felfrissülök, végig fekszem az ágyon, természetesen keresztben és teljes élménybeszámolót kérek a XIX. századi Anglia életéről. * -Vajon miért? Bár szerintem akkoriban minden cseléd utálta az urakat….főleg az elkényeztetett gyerekeiket. *Ezzel persze nem rá akartam célozni és ha úgy is gondolta volna, hát tudhatná, hogy csak vicceltem. Egon minden volt csak nem elkényeztetett gyerek, de azért a biztonság kedvéért kinyújtottam felé a nyelvem. A buszos történet csak egy gondolatnyi időt kapott s ért meg, nem is akartam többet áldozni rá, Egon kutyája viszont biztosan rengeteg örömöt okozott. Én is szerettem volna kiskutyát de anyám soha nem engedett állatot a lakásba, fogalmam sincs miért. Kiéltem magam a szomszéd lány kutyáján és kóbor macskákat simogattam és etettem az uzsonnámmal, ha már haza nem is vihetem őket. A feneség csak az volt, hogy elég egy falat és simogatás és máris mennek utánad. * -Csak csendesen jelzem, hogy farkasom már van…..jellemző, hogy csak a káromkodásra tudsz gondolni ha papagájról van szó, pedig szegény madarak azt sem tudják mit mondanak. *Volt azért némi szépséghibája a meghatározásomnak, példának okáért az egeret nem soroltam volna a kedvenceim közé, igaz nem is ugrom fel a székre ha meglátok egyet. Valahogy a csirkével és a pulykával sem voltam puszi barátságban inkább megeszem őket a nyuszival ellentétben amit viszont inkább megkönnyezek. * -A teknős nem szőrös és nem tollas, épp ezért nem is jó simogatni, a tengerimalac…az tényleg unalmas. A hörcsög viszont mókás amikor megtelik a két pofazacskója. Téged csak Csámpás kedvelt tudom, de talán…..ne izélj már, minek aludnál a verandán? *Egyrészt még nincs állatkám, másrészt biztos vagyok abban, hogy idővel megkedvelnék egymást, mondjuk jól kell megválasztani a befogadandó állat nemét és faját, egy kan kutyát biztosan nem vinnék haza. Abból háború lenne vagy Egon is kénytelen lenne körbepisilni a házat. Ezen jót kuncogtam anélkül, hogy Egon tudhatná mire gondolok, hagytam a levében főni és komótosan rágtam az éppen bekapott falatot. A hamburgere fogytán volt és a kecskémre vetette a szemét, azzal az elhatározással, hogy majd adok neki belőle mert úgy sem tudom mind megenni, szándékosan cukkolni kezdtem. Megnyaltam az ajkaimat és hümmögve élveztem az étel ízét ami egyébként valóban ízletes volt. *-Ühüm, nagyon…finom. Nyami. *Megvártam míg annyira beleéli magát, hogy nyelnie kelljen egy nagyot, aztán levágtam egy számomra nagyobb darabot amit felé nyújtottam.* -Nem kínozlak tovább, kóstold meg, ha ízlik, hagyok neked, úgy is sok nekem.*Mosolyogva figyeltem, néha olyan tud lenni mint egy kisgyerek de annyira imádom. Már nagyon vártam, hogy ezt az időt együtt töltsük, kíváncsi is voltam arra milyen lehet vele élni, úgy, hogy nem megy haza másnap reggel és harmadnap reggel sem. A kérdésre lelkesen bólogattam. Nem rég voltam a protektornál aki igen kedves volt nem mellesleg jóképű, de csak a szépérzékemet csiklandozta meg, mást nem. Kaptam egy csomó aktát a nagyimról amit végigolvastam és sok minden kiderült. Tulajdonképpen minden kérdésemre választ kaptam.* -Doboz ügy. Nem is kevés előrelépés, mondhatni minden. De azt hiszem ezt majd a szállodában mondom el mert…..elég hosszú. *Ezt most nem igazán tudtam hirtelen virágnyelven megfogalmazni, de gondoltam Egon így is érti és talán kapisgálja a dolgot a nagyi őrzőségével kapcsolatban. *-Szóval ez kipipálva, és legkésőbb tavaszig le kell vizsgáznom.*A feltétel amiért most itt lehetek, ami nem csak egy szimpla vizsga lesz és nem is csak egy oklevél vagy kemény borítóba csomagolt diploma jár érte. *
Mosolyogva hallgatta a történetet, és csak miután a lány, csillogó szemekkel előadta a film alapját, utána szólalt csak meg. – Jól van, benne vagyok – bólintott rá a filmnézésre. – Egyébként az aranyhajhászós résszel tisztában voltam, meg a francia helyszínnel is, mert részleteket láttam belőle, csak úgy még egybe az egészet nem sikerült végignézni – középen belekezdve nem szeretett semmit nézni, és régebben nem volt olyan sok adó, hogy véletlenszerűen bekapcsolva a tévét, pont eltalálja a kezdés időpontját. Meg persze izgalom volt bőven az életében, és nem kellett háborús filmekkel dramatizálni azt. Ennek ellenére szívesen végignézte volna Rebeccával, hiszen a Kwai híd folyós film is remek volt. Hosszú az igaz, de legalább nem azt az amerikai maszlagot csöpögtette, mint a mostani hollywoodi filmek szoktak a jónépnek beadni. Az apa kilétének abszurd felvetése a szokásos tekintetet váltotta ki Rebeccából, amire Egon kénytelen volt szélesen elvigyorodni. Szerette, ha így nézett rá, mert akkor nem sértődött meg, hanem csupán túltöltődött Egon hülyeségével. Mondjuk Rebecca amúgy sem a megsértődős fajta volt, akikhez általában volt szerencséje előző kapcsolataiban. Jó, mondjuk azoknak az együttes IQ hányadosa sem érte el Rebeccáét, de ezzel csak nem dicsérheti. Elég hülyén jönne ki, hogy a volt kapcsolataival hozakodik elő, aztán kihozza belőle, hogy mind idióta volt. A végén még a lány félreértené, pedig abszolút tévúton járna. Rebecca kérdésre megállt állkapcsa a könnyed rágicsálás közben, kissé előregörnyedt testtartásából egyből egyenesebb helyzetet vett fel, és lenyelve a falatot szája elé téve a kezét köhintett egyet. – Kanada előtt – bólintott, közben kinyitotta a pajzsát, és telepatikus beszédbe kezdett. – ’79-’95-ig, de igazából nem laktam soha Kanadában, azt csak ehm… - arcán látszott némi kelletlenség, és enyhén a vállait is megvonta – hát, azt csak úgy hazudtam, érthető okokból – később meg fel sem merült a közeli múlt inkvizíciós célzatú kivizsgálása, így nyilvánvalóan Egon semmiről sem tehet. Egon könnyedén felnevetett, majd megszólalt. – Nem, nem, a tejút második csillagának hatodik bolygójára menekültem, egy rámenős ingatlanügynök elől – ha már hülyeségnél tartanak, akkor legyen minél „hihetőbb”. – Egyébként meg szagról is felismertelek volna – közölte megint csak telepatikusan. Azért ilyen infót a vendégek előtt elég érdekes lett volna közölni. Persze már nem igazán figyeltek, de jobb az ilyet privátban kezelni. Kár, hogy Rebecca nem tud viszontválaszolni. - Hé, hé, hé, hé, hééééé – megjátszott sértődős képet vágott, miközben a „hé”-ket hadarta. A nyelvnyújtásos sértegetés „szíven ütötte”. – Ezt szívd vissza! – közölte durcás képpel, és még a karjait is keresztbefonta mellkasa előtt. A színjáték persze nem sokáig tartott, ha Rebecca visszaszívta, akkor újra derűs képet vágott, ha nem, akkor egy ideig adta a hallgatag morcost, aztán felhagyott vele. – Egyébként a cselédek szerették az uraikat. Nem volt akkora elnyomás, mint a regények, vagy filmek közlik. Sőt, a cselédek kifejezetten jól éltek. Legalábbis Angliában – hát, persze attól függ. Egy bányában tizennyolc órát robotolni, vagy egy uradalom földjén, esetleg a lordok társaságában felszolgálni, azért nem ugyanaz volt. Inkább a gyári munkások éltek pocsékul. A cselédeknek sokkal jobb körülményeik voltak. - Na, persze, hogy nem – ingatta hitetlenkedve a fejét. - Amúgy ja, van… és a farkasod nagyon kellemes jószág ám – vigyorgott, mint aki pont most kapta meg élete első karácsonyi ajándékát. - Csá… Csámpás? – húzta fel szemöldökét értetlenkedve, aztán eszébe jutott, hogy nyilván Gyagyásra gondolt. – Gyagyás a neve. És szerintem végig lenne sértve, ha ezt hallotta volna – közölte komoly képpel. Igaz, hogy a Csámpás is illett rá, amíg Alice meg nem műtötte a macsekot, de most már csak retardált volt, így a Csámpás elnevezés abszolút nem állná meg a helyét. Rebecca valamin somolygott, és nem sokára rá is jött Egon, hogy mi a belső vidámságnak tárgya, amit nem osztott meg vele. Eszébe jutott, hogy milyen mókás lenne egy éhező, szerencsétlen vérfarkast kecskepecsenyével cukkolni. Egon arca grimaszba fordult, és a pult felé kezdett tekintgetni, hátha tudna még valami kaját szerezni, igaz a hamburgerből még volt egy apró falat, így inkább azt gyorsan bekapta, hogy a kecse sült csábításának ellen tudjon állni. - Tényleg? – egyszeriben felcsillant a szeme, és elvigyorodva nyúlt a húsdarab után. Egy pillanat alatt eltüntette. Ízletes volt, és emiatt sóvárogva kezdte figyelni, a beígért maradékot, miközben nyálelválasztása ismét beindult. – Köszi, egy angyal vagy – bókolt kedvesen. A kajáért mindent. - Áhháá – bólintott hosszan. – Oké, nagyon kíváncsivá tettél – búgta halkan. Tényleg az volt. Sohasem volt közömbös számára a téma, Rebecca testi épsége miatt, és alig várta, hogy megtudhassa a részleteket. Bizonyára nem fenyegeti veszély, mert azt akkor már mondta volna, így igazából nem is aggódott. Talán majd fog, ha a történetben felismer néhány gyanús elemet, de egyelőre nem kívánta hallatlanban, összeesküvés elméleteit tovább fűzni. - Az mindjárt itt van – közölte enyhe grimasszal. – Két hónap… biztos ilyen hamar túl kell esni rajta? – nyilván jobb, mint később, de ha nem felel meg, akkor emléktörhetik, ami miatt nyilván őt is elfelejtené. Persze lehet, hogy még nincs ilyen szankció, de Egonban azért benne volt a félsz.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szerettem Egonnal filmet nézni, addig is hozzábújtam és utána megbeszéltük az egészet. Nem túl gyakran nyílik rá lehetőségünk de amikor igen, egymásnak ajánlunk olyat amit már láttunk és tartunk annyira jónak, hogy a másikkal még egyszer megnézzük. Az arcomra volt írva mennyire örülök egy újabb filmezésnek, pedig az utóbbi időben elkényeztetett minket a sors és sok időt tölthettünk egymással, legalábbis a lehetőségekhez képest, nem volt több hetes kimaradás és persze makacsul hárítottam el azokat a gondolatokat melyek ilyenkor menetrendszerűen következnek, miszerint; túl nagy a csend, vihar közeleg. Szándékosan magamra erőszakoltam az optimizmust ebben a tekintetben, felesleges olyasmiért aggódni ami még nem történt meg, addig is boldogan élünk. Egon mellett amúgy sem unatkoztam sosem, egyszerűen magával ragadó volt a hülyeségeivel együtt, vagy épp azért. Sosem volt férfi ideálom, nem döntöttem el, hogy nekem márpedig az ilyen vagy az olyan típus kell, azokból is hiányzott volna valami. senki sem tökéletes, épp ezért inkább a tökéletlenséget részesítettem előnyben, Egonnál pedig betaláltam a lehető legvidámabb tökéletlenségbe. Amikor bolondozott úgy csillogtak a szemei mint a gyémánt csak nem olyan hidegen, a szeme körüli nevetőráncok egy cseppnyi kisfiús bájt kölcsönöztek az arcának, aaz ilyen gyerekre mondják azt a felnőttek, hogy a szeme sem áll jól, Egon pedig épp ennyire volt furfangos. Egy mosollyal kísért bólintással vettem tudomásul és ezzel a lendülettel tettem félre az újabb filmezés gondolatát, hogy az evésnek is szenteljek némi figyelmet, az apa témának meg pláne mert az jócskán elkanyarodott a móka felé. Lehet, hogy csak én értettem a vicceit a nők között, de szerintem egyik sem volt sértő és még csak meg sem közelítette a határt sem soha. Idiótának sem gondoltam, egy kicsit talán eltért az átlagtól.......nagyon eltért,de pont ez volt benne a különleges. Már sejtettem, hogy Kanadával kapcsolatban is hazudott, azért kérdeztem rá de nem akartam nagyon zavarba hozni. Mosolyra húzta a számat ahogy hirtelen abbahagyta az evést, attól féltem félrenyel de szerencsére nem akkor akart éppen nyelni. Én sem. Már kezdtem hozzászokni, hogy a fejemben beszél de még mindig váratlanul ért. Azt hiszem meg kellene kérnem arra, hogy előtte figyelmeztessen, mondjuk kacsintson, azt úgy sem szokott, vagy lehetne valamilyen kulcsszavunk amire majd ugrom. Annyira szerettem volna én is megosztani vele a gondolataimat anélkül, hogy más is hallja de sajna nem úgy gyártottak le. Jól meg kellett válogatnom mit válaszolok, hogy még ne tűnjön fel milyen sok mindent mondok két szóra. A mosolygásom többet mondott minden szónál, azok csak kiegészítők voltak.* -Tudom, nem baj. *Tényleg nem volt gond, szerettem volna ha ezt tudja ő is, volt oka annak, hogy hazudott a korábbi életéről, feltételezem ő sem gondolta, hogy később milyen közeli kapcsolatban leszünk. Egon nem egyszerűen link volt akivel ha kiderülnek a lódításai soha többé nem állok szóba, ő magát védte mindezzel és a többi farkast, azt a világot amibe a sors belerángatta. Egyáltalán nem nehezteltem rá. Fura volt, hogy azt mondta a szagomról is felismer, de rájöttem, hogy ez a farkasok sajátja, olyan kifinomult szaglásuk van és memóriájuk, hogy semmivel sem lehet egy napon emlegetni. Jay is megérezte Egon korábbi jelenlétét a házban. Felnevettem miután némi zavartsággal összevont szemöldökeim alól felpislogtam rá.* -ezt jó tudni, akkor sosem fogok elveszni. *Szagos vagyok, tessék, ezt sem mondták még rám. Nekem sem volt sok tapasztalatom Egon gyerekkorában élő cselédek viszontagságairól és örömeiről, csak tippeltem, bár szerintem minden úr gyereke el volt kényeztetve. a drágaságom aznban kikérte magának, annyira mókás volt ahogy felháborodva összefűzte maga előtt a karjait és mint egy dacos gyerek lebiggyesztette a száját. Még egy kicsit húztam az agyát azzal, hogy értetlenkedve néztem rá, hogy ugyan mit szívjak vissza, de végül nevetve bólintottam. Ennyi csak elég lesz. * -Ha te mondod. *Igen viszonylag jól élhettek a cselédek a földeken dolgozókhoz vagy az utcán élőkhöz képest, de azért nem volt valami ragyogó helyzetük így sem. Egon meg, talán gyerekként másképp látta, mást látott de nem akartam ezen vitázni, elvégre még gíy is több ismerettel rendelkezett mint én, hiába a rengeteg könyv. * -A legkellemesebb és legbolondabb. *Már nagyon vártam arra, hogy végigszáguldjunk az erdőn, annyira kíváncsi voltam milyen érzés lehet, hiszen már az is meghatott könnyeket csalt a szemeimbe, hogy megérinthettem, beletúrhattam a csodás bundába. Talán ezért kalandoztak el másfelé a gondolataim amikor Egon macskáját emlegettem fel, tény és való, hogy néhány pillanatig nem a büfében voltam.* -Gyagyás, bocsánat. Csámpás Hermione macskája volt, nem is tudom miért jutott eszembe. Hűűű, szerencse, hogy nem hallotta biztosan négyzethálósra karmolta volna az arcomat. *Pedig mennyit mesélt róla. Főleg azután, hogy miatta tépte le a kezét egy másik farkas. Még a kajáját is megette ráemlékezve én meg azt hittem Gyagyás elpusztult. Azért a romlott macskakaja össze sem hasonlítható a kecskepecsenyével, naná, hogy cukkoltam egy ideig, láttam már majd` elcsurran a nyála és kezdett a pult felé pislogni, a szándék, hogy fellármázza a büfést megérett benne. Nem tudtam volna megenni a sajátomat, de ha éhes vagyok akkor is adtam volna neki belőle, nem egy sült kacsa de azért zongorázni lehet a különbséget a hamburger és a pecsenye között. * -Ne hízelegj mert lekutyázlak. *Újabb falatot vettem a számba, a következőt neki készítve szúrtam a villára, és még arra is figyeltem, hogy ne én etessem ha esetleg ez így nyilvánosan degradáló lenne hanem a villa nyelét nyújtottam felé.* -Elég rövid idő de muszáj, gondolom az egy hét kihagyás miatt, és ha már odáig vetemedtem, hogy itt ünneplem a karácsonyt, hát dolgozzak is meg a kiváltságért. *A nagyiról nem mondtam semmit, tovább ettem és minden második falatot Egonnak adtam, hogy ne csorogjon a nyála míg én nem fejezem be az evést.* -A családi ház meglátogatása és a lovagláson kívül terveztél még valamit vagy csak úgy élünk a nagyvilágba? Semmi problémám nincs a semmittevéssel csak kérdeztem, hogy tudjam mire készüljek.
- Annak örülök – bármennyire és kénytelen hazudni, nem esett jól, hogy Rebeccának bármiben is valótlanságot kell állítania. Így is akadt néhány dolog, amit elhallgat előle, persze mindkettejük érdekében, mivel ha olyasmit árulna el, akkor őrzősége folytán kötelessége lenne bemószerolni őt a protektorátuson. Azt, hogy a családját ő nyiffantotta ki, azt egyébként is tudják, ahogy azt is, hogy akaratlanul történt. Egon elvigyorodott a megjegyzésre és kezével imitálta, hogy rezeg a léc ezen a téren, miközben újból telepatikusan üzent, bár nem gondolta komolya, hogy Rebecca komolyan gondolja, hogy nem tud elveszni. – Azért ne próbálj meg direkt elveszni, mert egy ideig lehet követni a nyomod, de aztán az időjárás úgyis közbeszól, na meg a szaglenyomatnak is van kopási sebessége – talán nem ez a szakszó rá, de a levegő mozgása, meg a különböző szagok keveredésével a nyom halványul, hogy aztán idővel teljesen eltűnjön. Jól eső érzéssel töltötte el, hogy durcás képet vághat, de nem sokáig kellett ezt művelnie, mert Rebecca hamarosan rábólintott a visszaszívásra, csak előtte még némán értetlenkedett egy sort. Neki is kijár a szórakozás. Egon beszívta a levegőt, hogy válaszoljon, de aztán enyhe grimasszal karöltve becsukta a száját, hogy újrafontolva magában a dolgokat megszólaljon. – Jó… oké – pislogott sűrűn, miközben fejét gyors, apró rázásokkal szédítette. – Most az egyszer nem fogok durcás képet vágni… de… mi az, hogy legbolondabb? – kérdezte enyhén félrefordított fejjel, miközben előrébb is hajolt egy kicsit. Próbálta mimikáját komoly állapotban tartani, de úgy vélte a szemei elárulták. - Háh, tényleg a kis boszi macskája volt. De legalább már tudjuk, honnan jött a név – vigyorodott el kedélyesen. – Amúgy meg, adnék a képének, ha ilyet merészelne tenni, még akkor is, ha minden gond nélkül ki tudnám plasztikázni arcodból a harci sérüléseket – ez újfent nem tartozott a nagyközönség hallójárataira, így megint csak telepatikusan kommunikált. Ennek mondjuk a hátránya, hogy elég egyoldalú a beszélgetés, de végül is Rebecca elég kreatív, hogy kifejezze cselesen a gondolatait. Amúgy is jó, ha ehhez hozzászokik, mert előfordulhat, hogy egy vicces kedvében lévő vérfarkas telepatikusan akarja idióta beszéddel összezavarni, hogy beégesse valamerre. Néha olyan gyerekesek tudnak lenni, még akkor is, ha évszázadok állnak mögöttük. - Csak tessék – vigyorgott szélesen. – Imádnék a kutyád lenni, nyalogatnám a lábad, a kezed… meg… mást is – pajkos mosolyra szelídült vigyora, közben tekintetében kaján fény szikrázott. Na, nem mintha így nem nyalnák, falnák egymást, de hát farkas alakban azért csak extrémebb lenne. (Itt jegyzendő meg, hogy Egon ilyet soha, de soha, de soha nem csinált… természetesen, és még a gondolat is távolt állt tőle, csak most valahogy mégis… előjött.) – Pitizzek is érte? – kérdezte kedvesen, miközben szemeit le nem vette volna a darab húsról, amit a lány a villára szúrt. Nem lett volna probléma, ha ő eteti meg, de nyéllel felé nyújtotta a villát, így kénytelen volt kicsit előrébb hajolni, hogy a másik végéről lekapja a húst. Tiszta mocsok volt a hamburgertől a keze, nem akarta összekenni Rebecca villáját, és ez így amúgy is gyorsabb megoldásnak tűnt, hogy az ízletes pecsenye minél előbb a bendőjében kössön ki. - Hát, ha ezen múlik, mondhattad volna, hogy majd edzésben tartalak. A másik – megnyomta egy kicsit a szót, remélve, hogy érti mire gondol – dologban nem segíthetek, de a tréningben tudok edzőpartnered lenni – és most nem a lepedőakrobatikára gondolt, hanem arra, hogy tényleg gyakorolnak egy keveset, persze lehet, hogy Rebeccának nem az mindem álma, hogy fáradtságtól letaglózottan kezdje napjait a nyaralás ideje alatt. A kecske minden egyes falattal ízletesebb lett, talán kéne kérni útravalónak egy adagot, aztán majd a taxiban elmajszolja a sofőr nagy örömére. - Megnézhetnénk a falut a birtokunkhoz közel. Oda sokat jártam ám, kíváncsi vagyok mennyit változott. Na meg arra gondoltam túrázhatnánk is egyik nap. Tudod, dombról le, dombra fel… hagyományos módon – tehát nappal, amikor láthatják mindketten a lélegzetelállító tájat.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Újra és újra visszakanyarodtunk a falkás és őrzős témához, még ha érintőlegesen is, de nem tudtuk elkerülni, az életünk szinte minden terén jelen volt és mindenbe beleszólt. Azt hiszem sikerült ennek a kezelését egészen profi szintre hoznunk, úgy tettünk mintha nem lenne annyira fontos, vagy épp megszokott mint a fogmosás. Tudtam azt is, hogy vannak és lesznek dolgok amiket nem tudhatok majd meg és Egonnal ugyanígy voltam. Én védtem az őrzőket ő védte a falkát és mi védtük magunkat mindezzel szemben. Szándékosan nem gondoltunk arra, hogy egyszer kiborul a bili, olyanok voltunk mint egy strucc, homokba dugtuk a fejünket és úgy gondoltuk amit nem engedünk be az életünkbe az nincs is. Kifejezetten kellemetlen és nehéz volt az egyoldalú társalgás, erre még nem fejlesztettem ki semmilyen megoldást, de határozottan hiányzott valamilyen virágnyelv amivel válaszolhatok. Jay-re gondoltam, ő biztosan kitalálna valamit. * -Vagyis határozottan arra törekszem majd, hogy ez ne történjen meg. *Mintha csak az iménti gondolatomat folytattam volna, hát ez is sikerült. Ezek után majd megpróbálom ezt a sémát követni. Persze nehéz lesz de annál mókásabb, de nem mondom, hogy a kedvencem lesz. Sokkal jobban szerettem amikor fennhangon ellenkezett vagy épp a mimikájával adta tudtomra mit gondol, azzal legalább tudtam mit kezdeni. S ennek azonnal tanúbizonyságát is adtam amikor mosolyogva fogadtam az újabb sértődést, ami megint csak megjátszott volt a nem túl komoly kijelentésemhez. * -Szeretem amikor durcás képet vágsz, az olyan mókás. Legbolondabb? Nos jelen esetben ez egy hízelgő és szeretetteljes megfogalmazás a részemről, ami a kivételes és élvezetes humorodat és a lazaságodat jellemzi. Azt, hogy imádom amikor szinte mindenből képes vagy viccet csinálni anélkül, hogy megsértenél engem vagy degradálnád a történteket. Ahogy most is próbálsz komoly maradni de neked egyszerűen nem megy. *Még szélesebbre húzta a jókedv a mosolyomat, elolvadtam a vidáman csillogó tekintetében. Sosem tudtam rá igazán haragudni, és nem akartam, hogy miattam vagy bárki más kedvéért megváltozzon. Szerencse, hogy már eleve mosolyogtam mert amit megint a fejembe mondott közvetlenül Hermione macskája után, attól hangosan felnevettem. Furán jött ki a nevetés az ő mondata után, ezért gyorsan találnom kellett valamit ami igazol.* -Idióta egy macska volt. Eszembe jutott ahogy megette az elbájolt fület. *Azt nem mondom, hogy nagy Harry Potter rajongó vagyok és otthonosan mozgok abban a világban, de néhány részletre azért emlékszem. Egon ezen a téren alaposan próbára tett és gyanítom a jövőben sem lesz másként, úgy voltam vele, hogy szükséges rossz, egyfajta edzés amire szükségem lesz majd és nem feltételeztem, hogy erre külön vérfarkasokat alkalmaznak az őrzőknél. * -Megint kezded? Nem botránkoztattunk már meg elég embert? *Ezt mondjuk mondhatta volna a fejembe is, de persze a bolondosabb énje amiről nem rég beszéltem megint felülírta a diszkrécióját. Szó se róla imádtam volna ha most nem csak szóban hanem tettekkel is bizonyítja, hogy farkas létére mekkora kutya tud lenni, a hízelgés mindenesetre már jól megy neki, épp csak nem emelte fel a két kezét (mellső lábát) és lógatta ki a nyelvét pitizve. *-Gondolatolvasó vagy…de neeeem, ne csináld!*Tényleg csak átfutott az agyamon a kutyák egyik cuki megnyilvánulása, nem gonoltam, hogy Egonnak is ezt kellene tennie. Nagyon reméltem, hogy lemond róla. Muris volt ahogy a húsdarabot fixírozta és végül mégis csak én etettem meg, nem nyúlt a villáért. * -Már nekem is eszembe jutott, de gyanítom az egész nagyon hamar átmenne másfajta testmozgásba, ám ha meg tudod ígérni, hogy visszafogod magad, akkor szívesen benne vagyok. *Abban nem voltam biztos, hogy én vissza tudom fogni magam, hogy ne provokáljam, és az is felvillant egy pillanatra, hogy szóba hozom Jay-t, miszerint nem lenne jó ha vele edzenék, de aztán erről letettem emlékezve a kis délutáni partira. nem akartam egész karácsony alatt egy durcás és féltékeny Egont. A _másik_ dologra csak bólintottam és félre is tettük, inkább a terveiről faggattam miközben szép lassan megettük a kecskét. * -Hagyományos módon….ez jó, oké. Túrázni bármikor bárhova elmegyek és persze akkor sokkal többet látunk a világból. Szeretnék a lehető legtöbb helyre elmenni, megnézni hogyan élnek itt az emberek. Milyen az igazi Anglia. *Tudhatja, hogy sosem jártam az államokon kívül, még Mexikóban sem, nem hogy Európában, nekem ez az út felért egy egész…..életem hátralévő részében minden karácsonyi ajándékkal. Megtöröltem a kezem és ránéztem, láthatóan elkomolyodtam mert most nem akartam, hogy a pillanatot elrontsa a viccelődés. Átnyúltam az asztal felett és megfogtam a kezét.* -Sosem tudom eléggé megköszönni, hogy elhoztál ide. Örökké….amíg csak tudok, hálás leszek érte.
- Hát ne is – vigyorgott szélesen, miközben megrázta a fejét. Persze előfordulhat, hogy egyszer majd elveszik, de igazából már az elveszés koncepciója is némi problémát vet fel, hiszen csak Egon szemszögéből lenne elveszve, a sajátjából nem, így elég fura, ha valaki igyekszik nem elveszni… De mindegy, a lényeg, hogy nem akar elszakadni Egon közeléből, és ez határozottan kellemes érzés volt. - Aha – bólintott kimérten. – Értem, magyarázkodásod elfogadva – kicsit lehajtotta a fejét, és mikor visszatekintett Rebeccára arcán széles vigyor ült. – Imádom, amikor dicsérsz – közölte nevetős hangon. – Mindig olyan érzésem van tőle, hogy én vagyok a világ legjobb partija – hát nem ő volt, de Rebecca képes volt ezt az érzést kiváltani belőle. Sebaj, majd lesz ez még így sem, amikor a lány gyereket akarna és Egon vérfarkassága miatt ez nagyon lassan fog csak összejönni. Ha meg szed is valami tablettát, akkor meg még nehezebb. Mindegy, ez nem olyan téma, amit egy év együtt járás után már boncolgatni kellene. Rebecca nevetése nem igazán volt indokolt a hangosan kimondott szavakból kifolyólag, de Egon persze tudta, hogy a telepatikus hülyesége váltotta ki a lányból a nevetést, vagyis először azt hitte, de aztán előhozakodott Csámpás fül evésével, ami tényleg mókás volt. Néhány pillanatig gondolkodnia kellett, hogy az melyik részben is történt, aztán megtalálta a választ, és ezzel egy időben tekintetén is meglátszott, hogy leesett a tantusz miről hadovál Rebecca. – Jah, hát a macskák már csak hülyék – értett egyet kedvesen. – Gyagyás is tiszta debil, persze nyilván ezért kedvel. Épeszű macska ilyet nem tenne – na meg épeszű állat sem. Még szerencse, hogy az embereknek nincs olyan kifinomult érzékük és nem kerülik el nagy ívben. Mondjuk azt sem bánta volna, de egy idő után sokaknak feltűnne nemkívánatos jelenléte, és talán belekezdenének egy jó kis középkori lincselésbe. - Ha ennyire nem akarod, talán mégis csak kellene – grimaszolt, miközben elgondolkodó állapotban dörzsölgette az állát, legalább olyan beleéléssel, mintha egy bomba helyes hatástalanításán morfondírozna. - Khm… - köhintett egyet, elhúzta a száját, megvonta a vállait és tanácstalan képet vágva, kissé oldalra billentette kobakját, és még tenyereit is széttárta, de közben hang nem nagyon jött ki a torkán, pusztán a tanácstalansággal járó apróbb zörejek. Mély lélegzetvétel, majd egy kis, szájjal produkált szívó zörej. – Hát… ezt – kezdte rázogatni a fejét. – Nem igazán hiszem, hogy meg tudom ígérni… hacsak... – vigyorodott el, miközben kihúzta magát – nem utána edzünk. Véleményem szerint úgy működhetne – mosolygott heves bólogatások közepette. Az edzés úgyis lepedőakrobatikába torkollna, de ha előtte csinálnák, akkor az edzést nem szakítanák félbe különböző nemi ingerek. Vagy a fene tudja. - Helyes, persze szerintem itt is ugyanúgy élnek, mint máshol. Esznek, lélegeznek, isznak. Szerintem ez olyan univerzális dolog – magyarázta, mintha Rebecca az életnek tényleg erre az aspektusára lett volna kíváncsi. Mivel pajzsa nem volt teljesen fent, így megérezte a komolyabb hangulatot, ami a lány felől áradt, és hirtelen azt hitte valami baj van, de aztán csak megfogta a kezét… Egon zsírtól csöpögős, ragacsos kezét. Igazán kár volt megtörölnie a szalvétába, de hát nyilván a neveltetése folytán szükség volt a műveletre. Ha tudná, hogy valamikor régen, a nem olyan távoli múltban kacsazsírtól csöpögő kezét a feje alá tette, és anyaszült meztelenül egy folyópartján szundított el, akkor talán nem törődött volna a kéztörléssel. Szerencsére, amit mondott nem olyan téma volt, ami megkövetelte volna Egontól is a komolyságot. Igaz átérezte a szavait, és értette is, hogy miért mondja, de… - A repülő volt – közölte komoly képpel. – Ezen a téren neki kell, hogy hálás legyél. Hm… egy kicsit már kezdek féltékenykedni is arra a Boeingre – szemeit összehúzta, és grimaszba rendezte képét. Rá tette volna a kezét a lányéra, de nem akarta összezsírozni Rebeccát. Amúgy is valószínűleg mindjárt kap egy „Olyan hülye vagy” nézést, esetleg még verbálisan is kifejezésre lesz juttatva a lány részéről az elmeállapotára vonatkozó besorolás.
Kezdőlap
