// Telihold idején avagy közelebb mint gondolnád //
Az órámra pillantok: 10:30 perc... Mennyivel könnyebb, egyszerűbb és gyorsabb is lett volna, ha repülővel szeljük át a távolságot. Nem kellene egy ideje hallgatom Bambino faszságait, amik ömlenek belőle. Kicsit sokat beszél vagy ha nem jár a szája, akkor gondolati síkon piszkál. Persze azt könnyen megtudom oldani, mert felhúzom a pajzsom, azt traktálhat, de valakinek figyelni is kell az úton. Amúgy sem szeretem az egyszerű dolgokat. No mindegy, ebből nem lesz szalonna, de lábtörlő még lehet. Több oka is van, hogy miért az autót választottam erre az útra. Az egyik az a bizonyos égi test, melytől pezseg a vérem és a bőről is, a farkasomról nem is beszélve. Tudja, hogy mivel jár ez az éjszaka, csak teljesen más lesz mint az eddigiek, mert nem a pincébe lesz a játékába csavarba, hanem a természetben. Kíváncsi vagyok, hogyan fog boldogulni, ez lesz az első s elveszíti a szüzességét. A másik ok, hogy semmi kedvem nincs a kölyköt egy csomó ember közé bevinni, mert nem akarok egy szőrös farkassal utazni, amúgy is lehet, túl sok lenne neki a szag s még a végén a ruhámon landolna a kaja, amivel megtömte a fejét. A harmadik ok pedig az, hogy beszélnem kell vele, mert új szabályok lépnek életbe, pontban akkor, amint átlépjük a küszöböt s megérkezünk a bátyóhoz. Már nagyon hiányzik, bár haragszom is rá, amiért egyszer sem keresett. Mint amikor elment a szülői házból. Mindegy, ez ráér később is. A kocsival lassulok s letérek a poros országútról. Egészen addig hajtok, míg el nem érek a pihenőhöz. Azonnal tapogató üzemmódba kapcsolok s nem érzékelek rajtunk kívül senkit. Helyes! - Ne örülj még nem vagyok ott, csak megpihenünk és elbeszélgetünk egy kicsit. Közlöm vele és továbbra sincs szándékomba elmondani, hogy hova is megyünk. Ismerős lesz neki, hiszen az a nő, Eve, - akit sikerült megkopasztani egy kicsi - is ott él. Mindig meglepődöm milyen kicsi a világ és én mennyire szeretek benne lenni. Tervem egyelőre nincs arra, hogy mit fogunk ott csinálni... helyesbítek, ránézve nincsenek. A sorsáról még nem döntöttem. Majd szólok Carlonak tesztelje le valahogy, hogy érdemes e életbe hagyni vagy nem. Most foglalkozunk a jelenel, ne pedig a közeli jövővel. - Vonszold ki a segged a kocsiból. Billentem oldalra a fejemet, de nem nézek rá továbbra sem. Az ajtót kinyitom s kiszállok. A hideg végig futkos a bőrömön, mintha csak egy ismerőst üdvözölne. El is fejtetem, hogy mennyire hideg van itt. A fekete kabátomat előveszem a csomagtartóból és magamra öltöm. A cipzárt is felhúzom rajta. A zsebemből pedig előveszem a dobozom s kihalászok egy szálat, amit meg is gyújtok. A hold felé fordulok, és a csípőmet a kocsinak döntöm. Túl sok a felhő még, így nem igen látom, de érzem, s nekem ennyi bővel elég. - Szóval gyerek, más szabályok lépnek életbe. Eddig laza és kedves voltam, de ez megszűnik. Nincs több cukorfalat, játék, pimaszkodás és egyebek. A nevem Raffaello De Luca. - szívok egyet a cigibe - Ha valami nem világos vagy tiszta kérdezel, utána cselekszel. Csak egyszer adok válasz, mert ostobákkal nem foglalkozom. Egy falkához megyünk... a rendszert ismered. - Kifújom a füstöt. - Kurva gyorsan megtanulsz beilleszkedni! Az őrzőket messzire elkerülöd. Jellegzetes a szaguk.... Itt jön el az a pont amikor betörök a tudatába, akár védekezik akár nem. - Nem mintha gondot jelentene számomra a pajzsa, hiszen csak pár hónapos és én vagyok a teremtője - s szépen lejátszom neki azt a fejezettet az életemből, amikor megöltem az őrzöt.
„Rémület, kétségbeesés, félelem és még sorolhatnám, mi fut át az orcán. Egy női hangra leszek figyelmes, aki rohan és kiabál is a kajámhoz. Kedvem lenne nevetni, de még sem teszem. A nő futni kezd és a gyermek is követi. Azt hiszem itt az idő a támadásra. Én is loholni kezdek, de nem erőltetem meg magamat nagyon. A szemem előtt csak a cél lebeg és már szinte érzem ahogy a fogaim csontig hatolnak. Egy kicsit belegyorsítok, de hátra pillantok. A lámpa fényétől azonban nem sokat látok, így nem tudom kivenni, hogy mekkora lehet. Mindegy is, mert nem lehet ellenfél, kivéve ha nem egy farkas......nem hiszem, mert akkor már régen átváltozott volna. A felállás a következő: Gyerek, nő, farkas és még valaki…(megállok és figyelek) egy őrző. Érdekes felállás annyi szent. Megfordulok és várok. A lámpától megint csak nem sokat látok, de nem muszáj nekem látni, hogy érezzem. Az orrcimpám kitágul és mélyeket szippantok a levegőben. Igen, ez a jellegzetes szag elárulja, hogy ki Ő. Nos, nem tudom, milyen lehet az íze, de ha már a vacsorámat hagytam szökni, így kénytelen leszek valami mással pótolni, illetve valaki mással.”
így már kaphat némi fogalmat arról milyen is az illatuk. Betudja majd azonosítani, ha találkozik egyel. Hogy mire volt jó lejátszani neki az egészet? Ne mondja, hogy nem szóltam róla, így ha megszegi, akkor magának ássa a sírját. A képnek/történetnek akkor lesz vége amint elkezdem zabálni az őrzőt. - Továbbá emberekkel nem foglalkozunk. Nem keresünk fel senkit a múltból. Kicsit hosszabb pórázon leszel, de csak addig, amíg megérdemled. Ha kell valami, szólsz és megkapod. Fegyverre gondolok vagy olyan eszközre, mely szükséges lehet a falkában vagy az ellenséggel szembe. Tudom, hogy nem hülye, felfogja, hogy mit mondok, mert egy, az élete függ tőle, kettő, nincs más választása. - Nem tudom meddig maradunk, de míg itt vagyunk ezek a szabályok. A capire? Most pedig menj, hoz nekem egy szarvast, mert éhes lettem. Igen felcsaptál étel futárnak mielőtt megkérdezed. - az órámra pillantok 11:30 – Indulj, ha elég gyors vagy éjfélkor vacsorázunk. Ismét beleszívók a cigibe, majd várom, hogy elmenjen. Persze, hogy nem hagyom egyedül, de ezt neki nem kell tudnia. A szaglása kiváló, de ennek ellenére nem fogja tudni, hogy követem. A pajzsomat felvonom, hogy ne érezze az energiáimat, persze így én sem érzek senkit. Szag alapján tudom követni, s már öreg vagyok, így nem is sietek utána. Öreg? A nagyanyád bokája, pusztán megfigyelő szerepet játszok.
Az utóbbi napokban egy szavam sem lehet, mert már nem a pincét és a házat boldogítom, hanem néha a természetet is. Emberként szerettem vadászni, és ha azt nézem, hát ez az érzés csak erősödött bennem, tehát máris jó. Az más kérdés, hogy kocsikázni visszafelé nem éppen leányálom, ezért padavant tesztelem, hol szóban, hol mentálisan, azaz mindenféle baromsággal traktálva, mert gyakorolnom kell. Az sem zavar, ha éppen magamat szórakoztatom, a lényeg, direktbe nem áll a pofám egész úton, de annyira rendes vagyok, nem állok neki a képe előtt kalimpálni, elvégre nem roncsderby-zni akarok, hanem épségben kiszállni ebből az autóból. Már ha lehet, és nem én leszek a beépített tető, mert azért érzem, hogy az öreg kezd ideges lenni. Nem vagyok könnyű eset apuci, te választottad, hát viseld is el, tessék. Azért barom nem vagyok, nem viszem túlzásba, bár a végrendeletemet ismeri, azt még a sikátorban elhadartam neki. Az, hogy a végén poros úton poroszkálunk... hát ha ilyen tempóban haladunk, az életben nem fogunk odaérni, ezzel az erővel traktorra is válthatunk. A megállásra felsóhajtok, igazi megkönnyebbülés. -Apuci, ne csináld ezt velem. Ha ilyen tempóban vezetsz, akkor még jövő héten is úton leszünk. Esküszöm, ásva előbb odajutok, pláne ha most próbálgatod a terepen a verdát. Ha meg most akar kinyírni, hát hajrá, de akkor megspórolhattuk volna ezt a pár hónapot így kettesben. Azért a pihenő jót tesz, mert csíkosra ültem a seggem, ahogy az üléshuzatra tekintek, de előbb megvárom, míg legalább a porfelhő elül. Egy tuti, cukorfalat sosem lesz autóversenyző, de jobb is, mert túl drága lenne a szponzornak... a fékgyilkos. Vajon milyen időközönként cserélheti a féktárcsákat? Most nem kérdezem meg, majd később. -Hidd el, egy dekát sem híztam idefelé, nem lesz nehéz. Azaz nem vonszolok, mert még összegyűröm a huzatot, és akkor az lesz a baj, ő kap azt, aztán meg én a repüléstől, de kiszállok, és kivételesen nem budiajtó stílust betartva gyönyörűen csukom be. Olyannyira tetszik a finomságom, hogy gyorsan meg is ismétlem, apuci is lássa, tényleg kiszálltam, és nem a szellő lebegteti az ajtót. Egyetlen dolog zavar, mégpedig a hold, na de lassan jubilálok, pontosabban duplázok a holdak számát tekintve, így már nem is akkor újdonság, mégis mennék. Erre most akar romantikázni. Gyertya nincs? -Apuci maradhat, meg a padavan, vagy azok sem? Ezt most halál komolyan kérdezem. Leonard Haydock... így pár hónap után. Oké, mit kell tudnom az Alfáról? Kivételesen félreteszem a viccet, de Raffaello névről nekem a kis golyók ugranak be, az édesség, és tényleg minden erőmre szükség van, hogy ne kezdjek el röhögni. A bonbon és az oroszlán, tökéletes páros. Illeszkedjek be egy falkába, lefosom a bokám. Na jó, akkor úgy fogom fel mint a bandát, gondolom ha én kölyök vagyok, akkor mindenki más erősebb, és baszhatom, de illeszkedjek be. Akarom én ezt egyáltalán? Nem vagyok csapatjátékos, ezt cukorfalat is tudja. Azt vágom, hogy az Alfa előtt kuss van, mert valami orbitális nagy állat, amihez nem kis erő párosul, és ha a logikám nem csal meg, akkor elméleti kölyökként kurvára a sor végén kullogok. Már ha túlélem a találkozást ezzel az Alfával. Márpedig feltett szándékom, a kellő helyzetekben én is tudom, hogy mi az a komolyság. Őrzők... mégis miről ismerem meg őket? Jellegzetes szag... bólintok, de kéne egy támpont, azonban mielőtt ezt megjegyezném, meg is kapom. Szuper, a pajzsom lószart nem ér, pedig küzdöttem vele rendesen, de padavannak semeddig sem tart áttörnie. Viszont amit megjegyzek belőle, az az, hogy tényleg összetéveszthetetlen az a szag, amit érzek. A zabálásra vigyor költözik a képemre... kezdek éhes lenni. -Oké. Őrzők kerülve, a többit már mondtad egyszer, megjegyeztem. Bármilyen hihetetlen, jó a memóriám, nem felejtek. Nekem aztán nehogy lestrapálja magát azzal, hogy ismétel, még én leszek a hibás ezért is. Bár nem tök mindegy? Alapot akar, úgy is talál, hagyjuk a fenébe, de akkora állat nem vagyok, hogy azonnal kinyírassam magam, ha lehet. Megjátszani sem fogom magam, minek tegyem, az első kör amúgy is az lesz, amikor összefut az Alfával. Ha azt nem élem túl, akkor nem tök mindegy a többi? De. -Entiendo, capo. Nem tudom, mit tervezel, én életben maradni, ha lehet, addig nem terveznék hosszabb távra. Máris? Nyersen megfelel, ugye? Megsütni nem tudom. Az én belem is korog, így aztn baromira nem érdekel, hogy itt szabadulok meg a ruháimtól, de muszáj váltanom. Egyelőre még mindig fáj, és még mindig nem megy pillanatok alatt, de azért már nem 1/4 óra, az is haladás. Nagyon nem kell biztatni, hogy eltűnjek, de ha kiderül, itt nem lesz egy szarvas sem, igencsak morcosan jövök vissza. Egyből eltűnök az erdő felé, és ha van valami amit most értékelek cukorfalatban, az a vérvonala. Semmihez nem hasonlítható a szarvas szaga, be kell cserkésznem. Ötvöznöm azt, emberként tudok, és azt, amit farkasként kaptam. Halálos fegyver lehet, ha megtanulom kiaknázni a lehetőségeimet, na de egyelőre azt hiszem inkább tűnök botcsinálta vadásznak, mint profinak, ugyan voltunk kint nem egyszer, nem kétszer, sőt, sokszor, de van még mit csiszolnom. Amit viszont megtanultam, az az osonás, és az, hogy a kaja az kaja, nem szórakozás, tehát torokra kell menni, és azonnal roppantani. A fák között gyorsabb lehetek, mint a préda, és ha ügyesen hajtom be a dzsindzsásba, akkor nyert ügyem van. Ezen vagyok most is, ezt próbálom kivitelezni, és egyből érzem a hiányosságaimat, amiken még javítanom kell, nem is keveset. Szívesen űzném a dögöt, na de apuci éhes, és most semmi kedvem azért balhézni, mert nem érek vissza időre. Amilyen gyorsan csak lehet, úgy kapom el a dögöt, bár nem megy simán, mert szép és jó, hogy tudom, hova ugrok, hogyan fogok, de az elmélet más, mint a gyakorlat. Kicsit félre sikerül a harapás, és újra kell szorítanom, így meg is rúg a szarvas, de most nem érdekel, el nem engedem, ez már az enyém. A botlásom vergődést eredményez, mert ugyan javítok, de azért az is idő. Morogva roppantok a nyakán aztán ezerrel lövök ki, és cipelem a szarvast apucinak. ~Tessék, kaja. Egyenesen ledobom elé, aztán már fordulok is, mert attól, hogy neki van szarvasa, hát nekem még nincs, és ha már sikerült megállnom, hogy ne zabáljam meg azelőtt azt a példányt, amit neki szállítottam le, akkor elkerülném a sérülésemet, ha nem gond, vagyis újabb prédát keresek, ami már az enyém. Ugyanaz a folyamat, ugyanaz a játszma, azt leszámítva, hogy fel is kellett kutatni, no meg ezt is a második harapással sikerül elfektetnem rendesen. Ő viszont az enyém, azaz lehet, kiügetek apucihoz vele, de azonnal rátelepszem és zabálni kezdem. Gyorsan, állati gyorsan, mert ez az én vacsorám, azaz nem óhajtok osztozni rajta, már ha cukorfalat hagyja is.
*Telihold... Valahogy mindig is lelkesedéssel töltött el, még annak ellenére is, hogy nem épp vagyok mai csirke. De hát istenem. Van ami jó és nem változik. Imádtam az ilyen éjszakákat. Szabad lehettem, nem számított semmi. Najó, annyi, hogy ne a városban engedjem szabadjára mert hát az Őrzők... jah, tök jó fejek... addig míg nem csinálsz valami irtó baromságot. De hát baromságok nélkül nincs élet. Csak egy unalmas, szürke lyuk az egész ami pedig nem jó és unalmas is. Jóval korábban érkeztem az erdőbe és már rég levetettem a ruháim, de a hold még kicsit odébb volt, hogy teljesedjen. De már éreztem, ahogy bizsereg a bőröm és a farkasom lesben áll. Ó nem, nem akart változni... kivárta, hogy a természet rendje legyen az, mely hívja. Meztelen lábaim alatt ropogott a fa, a levelek és kicsit sem zavart ha épp megszúrta valami a lábam. Nem fogok orvoshoz rohanni, mire lépek még egyet úgy is begyógyul. Pajzsom, na az nem volt fent. Miért is lett volna az erdő közepén, a városon kívül? Nem akartam én senkivel sem összefutni, pláne nem a helyiekkel vagy bármelyik kóborral. Engem aztán hagyjanak békén, én is békén hagyom őket. Még. De ez az illúzióm, hogy egyedül vagyok hamar romba dől, ahogy megérzem a vér szagát és egy másik farkas jelenlétét. Bosszant? Nem, még... aztán kitudja, hogy kit fújt erre a szél. Lépteim azonban nesztelen haladnak tovább a megfelelő irányba és barna íriszeim kíváncsian méregette a terepet, ahogy sikerült beazonosítanom, hogy egy kölyök az melyhez épp közeledek. Pár méterre tőle, egy fa takarásában állok meg és nézem, ahogy MÁR eszik... na jó, ne finomkodjunk. Zabál. Éheztették ezt a gyereket vagy mi van? - Teremtőd nem tanított meg szépen enni? Arról már ne is beszéljünk, hogy vacsi előtt nasizol. Ejnye-ejnye... * Lépek ki a fa mögül és teszek pár lépést felé. Nem érezhet rajtam félelmet, azonban fenyegetést sem. Hisz lépteim könnyedek, ajkaimon mosoly és a prédájára sem fáj a fogam. Vidáman táncoló íriszeim csak a fekete farkast nézik. Egészen addig még felnem pillantok a kocsira, mely mellett még egy állat, pontosabban kettő található. Egy szarvas és egy ordas... Apa, Fia vacsorázik telihold előtt... mily idilli.* - Legalább egyedül ment, vagy apuci megterített neked? * Provokálom? Talán... de még nem vészes. De akár lehet az alapvető bájos jellemem is. Mindenesetre teszek még pár lépést felé. Hangomban nincs semmi bántó, maximum a szavaimban. S a mosolyom sem épp arról árulkodik, hogy bosszantani akarom a másikat. A hímmel nem foglalkozom, mármint a nagyobbikkal. Többek között azért, mert az csak egyen. Addig sem szól bele semmibe, másrészt fent a pajzsa, akkor maradjon is ott. Harmadrészt nem érdekel. Negyedrészt pedig a kölyök sokkal csábítóbb egy kis játékra. Hogy is van? Kapd el a fiát, ha jó vedd el az apját? Vagy fordítva? Áh mindegy... a lényeg, hogy a nagyobb hím felé csak halványan biccentettem, hogy azért mégisna... nem vagyok én tuskó. Csak egy kicsit, de azt nagyon.*
Nem tudom mi baja van a vezetési stílussommal., de csak azért vezetek így, mert be nem áll a szája. Ha csendben lenne, az sokkal jobb lenne. Csak azért nem keverek le neki egy pofont, mert sajnálom a kocsit, és az út további részben a fagyos szél marná sármos arcomat. Mire megérkezünk holt piros lenne és inkább hasonlítanék egy bohócra mint egy jóképű srácra. Sóhajtok egyet. - Veled lenni legalább olyan izgalmas, mint nézni, ahogyan szárad a festék! Örülnék ha befognád a bagolylesődet, gyerek. Teljesen szépen mondom neki és komolyan. Remélem veszi a lapot és csendbe marad. Ne kelljen már megint megmutatni, hogy milyenek a nevelési módszereim. Jó részét ismeri már, de ha keményebbet akar, csak folytassa. Megérkezünk a pihenő helyhez, így nincs más dolog, mint beszélgetni Fontos dolgok hangzanak el és valahol a zord külső érzékeny belsőt takar... jó vicc, nálam inkább fordítva van, de most nem ezen van a hangsúly, hanem egészen máson. Elmondok neki mindent, melyet fontosnak tartok. Csak azért válaszolok neki, mert látom rajta s mondja is, hogy komolyan kérdezi. - Apuci maradhat. Te tanítasz engem vagy én téged?... Nyilván nem tudsz olyat mutatni, amit ne tudnék vagy ennyire fasza gyereknek érzed magad? Mi a szart kedvelsz ebben a filmben? Ritka szar ízlésed van hallod e. Tényleg nem tudom, mi tetszik neki benne. Valami fénykardról is hadovált a sikátorban meg a tököm tudja, miket idéz belőle. A 90 százalékár nem is szoktam figyelni. Nekünk öregeknek már igen csak szelektív a hallásunk. Hát ez van. - A neved továbbra sem érdekel, mert az már a múltad része, amit el kell hagyni, majd a nagybátyád ad neked valami nevet. Bocs, de nem vagyok vallásos, így nem lesz keresztapád. Vonom meg a vállamat, mert valóban nem hiszek az emberek által kitalált dolgokban. Az öreg fiú nem létezik, mert ha igen, akkor tuti találkoztam volna már vele. Amúgy is sokkal fantázia dúsabb a görög mitológia, így ha valamilyen nagyon kellene hinni, akkor én ahhoz fognék. Persze ehhez az is kell, hogy ember legyek, de nem vagyok. - Az Alfa... vér szerinti bátyám, Castor néven ismerik. A többit majd megtapasztalod. Neki nem jelentesz semmit, így ugye nem kell mondanom, hogy semmilyen kiváltságot nem kapsz! Ha nem talál, hm, piszok jónak, akkor tudod a sorsod, mert én csak azért hoztalak a világra, hogy amíg nincs velem, tudjak valakivel szórakozni. Akár mennyire, durva, rideg, de ez a valóság. Az élet kegyetlen s valóban csak azért kíméltem meg a szaros életét, mert éppen unatkoztam. Ezért pedig hálás lehet. Az őrzős részt is elmondom neki, mert bizza engem annyira nem csípnek. Tudjon erről is azért, bár csak következtetést hagyok neki. Azért van az agya, hogy használja nem? Csak bólintok egyet arra amit mond. Tényleg többször nem fogom elmondani, csak mielőtt belépünk, szeretem volna tiszta vizet önteni a pohárba. - Véresen Bambino, véresen. Hát úgy szeretem s enyhe célzás, hogy ne folyassa ki s vérét mire ide ér. Elindul. Végre csend s nyugalom, de mivel közel van a farkas telep, így nem hagyom azért teljesen magára. Tisztes távolsággal követem s figyelem ahogy szerencsétlenkedik. Olyan okos vagyok, amiért felhúztam totál a pajzsom, így a rúgást amint a szarvas visz véghez nem érzem. Sokat kell mg tanulnia a kölyöknek, de megkel említenem, hogy ígéretes. Amint sikerül neki megfogni a vadat vissza galoppozok a kocsihoz. Farkas alakban várom, természetesen. ~ Kösz~ Mielőtt neki állnék figyelem, ahogy eltűnik a fák között megint, de már nem követem. Inkább eszem nagy fiú vigyázón a szőrös seggére. Még a holtak is megriadnak attól, ahogy vissza tér. Morgok egyet, jelezve, hogy csendben. Nem kell a feltűnés. A pajzsomat továbbra sem eresztem le, mert minek. Nincs kedvem a gondolatihoz még egy kicsit sem. Nem veszem el a kajáját egyen, csak szüksége lesz az erőre. Nálam a fél szarvas már oda van, már ami a húst illeti. A vérvonalam mindig dolgozik bennem s mivel mesterien tudom használni, ezért lehetséges az, hogy hallom a női lépteket. Talán ezért vagyok még életben, mert sokat fejlesztetem, hamarabb érzékelek bármit, mint azt bárki is gondolná. A kölyökre nézek. Csak zabál mint egy állat. Hát ezt tanítottam neked, mamlasz? Kivárok, mert nem tudom, hogy mit akarhat az idegen. A pajzsomat sem engedem le, akkora hibát én nem követek el. Vajon a gyerek érzi az energiát? Persze, ha a „turista” is farkas és kapaszkodik a pajzsába akkor nem fogja. A fejemet lustán emelem meg a nőstényre, de a farkasom azonnal készenlétben van. Úgy tűnik a kölyök keltette fel a figyelmét, s a szavait hallva, érdekes estének nézünk elébe. A pofámon egy „gyengéd” vicsor lesz, mely imán beillik egy széles mosolynak. Mivel a nő felé lesek, így úgy tűnhet, neki szánom, pedig még egy kicsit sem. Most kedvem lenne ugrálni, de komolyan. Ez az este nem is lehetne jobb. A hold vibrál, kaja van, a nőstény meg, basztatja a kölyköm. Hajrá! Kérjük tegyék meg tétjeiket. Legalább kiderül mennyit tanult vagy mennyit fejlődött. Mert még is csak, más egy idegennel verekedni mint velem. A kocsihoz rángatom a szarvasomat s keresztbe teszem a két mancsomat magam előtt. Figyelek és az első sorból teszem mindezt. Lejjebb tolom a pajzsomat, de csak annyira, hogy gondolatban tudjon beszélni, nem mintha apai jó tanáccsal akarnám ellátni, bár egy talán még is akad. ~ Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon vagy inkább a lábát, jah lehet, hogy a bokáját kéne inkább. Te gyerek, meséltem már neked, mit csináltam mikor a katonaságnál voltam? Nem??? Akkor most elmesélem, szóval mindig is huszár vagy valami tiszt akartam lenni, ezért jól jött mikor besoroztak. Elhagytam a családom s a törökök.....~ És csak mondom és mondom és mondom. Miért most jött ráma szófosás? Ez is csak egy lecke vagy próba, ha úgy tetszik. Valóban elmesélek neki mindent, a cél, hogy eljussak az utolsó napig, amit katonaként töltöttem. Nem egy hétről van szó és elég tartalmasak voltak azok a napok. Lássuk mit kezdenek egymással (és a hangommal a gyerek fejében).
Sétatempó és tájnézés, bőven van idő rá, apuci mindent ismer, csak a gázpedált nem, de ha nekiállok mutogatni neki, hogy azt a jobb oldalit kellene nyomni, és nem úgy, hogy a sarkára támaszkodik egyre erősebben, akkor szerintem átrendezi a belsejét velem. Száradó festék, milyen hülye hasonlat. -Apuci, most árultad el magad. A száradó festék míg meg nem dermed, folyamatosan változtatja a színét, és amikor megszárad, akkor válik véglegessé. Tehát akkor csak élvezed a társaságomat. Nekem muszáj megmagyaráznom most ezt is, mert így is unom az utat, de azért értek a szóból, befogom a pofámat, mielőtt tényleg bepörög, és kiviszem a szélvédőt, hogy utána matricát csináljon belőlem az aszfalton. Megváltás, mikor megállunk, és ki lehet szállni, hát megteszem, elültem a seggemet is. És akkor jöhet a nagy beszélgetés... ez kb. arra hasonlít, amikor fater meg akarta magyarázni nekem, hogy ha feláll a farkam, és önkielégítésbe kezdek, az teljesen természetes folyamat. Kár, hogy elkésett vele pár évvel, de legalább nem akarta megmutatni, hogyan kell. -Oké, apuci. Kölcsönös folyamat, lehet, nekem rohadt gyorsan kell fejlődnöm, de ezzel szemben te megtanultál egy idióta kölyök nyelvén, és kezdtél mindent a nulláról, válaszoltál, ha kérdeztem. Vagy nem? Fasza gyerek? Csak túléltem eddig az alvilágot, nem? Te pedig ha nem láttál volna bennem semmit, akkor kinyírsz a sikátorban, tehát nekem ne mondd azt apuci, hogy teljesen reménytelen eset vagyok. A filmben a legjobb a lézerkard, az a kedvencem. Ki kit tanít? Hát nem mindegy? Jó, a többet ő tanítja, de csak türelmesebb lett, meg magyarázni is tud, tehát igazam van. Eddig nem murdeltem meg, és lehet, nem vagyok ász ebben a formámban, azaz még nem, de annyira kutyaütő sem lehetek. Mi baja van a csillagok háborújával? Még nem is idéztem belőle, ott még nem tartok, -Csodás, kapok új személyit? Tisztára, mint a tanúvédelmi programban. Ő a Don? Felejtsem el a régi nevemet, meg a múltamat, és minden egyebet. Addig oké, hogy nem szoktam esténként azon siránkozni, de ha valami idióta nevet aggatnak rám, akkor márpedig ki fogok akadni. Legalább már ebbe hadd legyen beleszólásom, csak egy kicsi. Hagyjak el mindent, ne találkozzak Eve-vel sem, hát mi máshoz hasonlítanám ezt az egészet, mint ahhoz a programhoz, amikor az idióta új életet kezd, a nulláról indulva. Na ugye? Nagybátyám van, de jó nekem, majd alkalomadtán örülök neki, de nem most. -Az Alfa a bátyád? Jó család, ha most még az is kiderül, Szicíliából származtok... oké. Az egész olyan, mint egy maffia család, hierarchiában is, harcokban is, világos mint a nap. Ha nem bizonyítok, kinyír, tiszta sor, de van egy kis bibi. Míg fegyverforgatásban nem vagyok utolsó, úgymond kölyökként rohadtul. Mégis hogy a jó istenben bizonyítsak bármit is? Kussoljak, mert ő a Don, de közben legyek piszok jó, ez kicsit visszás, nem gondolod? Mi? Képes lennél odadobni koloncnak csak úgy, mint egy megunt rongyot? Inkább akkor csináltál volna ki a sikátorban. Szép kis apuci vagy, mondhatom. Most örülnöm kellene, hogy a bátyja egy Alfa? Mégis minek örüljek? Öleljem a keblemre, vagy mit vár tőlem? Nem kapok kiváltságot, mindjárt meghatódok, sosem kaptam, és ha fel kell küzdenem magam alulról, akkor meg fogom tenni. A hasonlatom szerintem megállja a helyét, a falka felépítés egy az egyben hajaz a maffiáéhoz, tehát ha így nézem, nem lesz újdonság, egy cseppnyi különbséggel. Nem most voltam a sor végén, hanem sok-sok évvel ezelőtt. Na de az, hogy apuci simán lepasszol, és csak addig voltam jó, amíg nem tér haza, azért ez erős. Soha nem voltam falkában, csapatban, vagyis nem úgy, mert mindenki magáért felelt, de ez? Végül is, semmi nem változott, mit akadjak ki rajta? Csak ne ragaszkodnék hozzá valami miatt, meg a hülye szőrös énem se tenné, ehh. A beszélgetésnek vége, jöjjön a vadászat, nem foglalkozom semmivel, mielőtt bármi mást mondana, elrongyolok szarvasért. ~Tiszta vér lesz, ne aggódj. Főleg ha rajtam múlik, mert azért nem sokszor vadásztam ekkora dögre. Eltalálok egy artériát, aztán leshetek, olyan szökőkutat rendezek, hogy ihaj. Vagy a pofám lesz tiszta vér, vagy apuci. Azért leszállítom a vacsoráját, hogy magamnak is keressek valamit, mielőtt éhen döglök. Nem volt szép munka, de azért büszke vagyok magamra, csak elkaptam két szarvast, és csak ehetek végre én is. Azonnal nekiesek, gyorsan, mert a zsákmányt könnyen elvehetik tőlem, tehát vagy zabálok, vagy ugrott a vacsorám. Előbbit választom, még akkor is ha apuci ezt rosszallóan nézi. Bocs, nincs késem és villám, hogy úri stílusban egyek.
Az idegen lépteket hallom a zabálásban is, a szaga is árulkodó, farkas és nőstény, erős és idős, na de hogy az én szarvasomból nem eszik az is biztos. Arrafelé fordulok amerről várom az érkezését, és amikor felbukkan, a szarvasom elé állok, amiből már alig maradt és morgok. Meztelen nő sétál ide, nem téveszt meg, bár ige formás, és lehet, le kellene zavarni egy kóbor numerát, de a kaja az kaja, és az a kaja momentán az enyém, és így jelzem neki, ne tovább. Megáll, bár annyi eszem van, hogy tudjam, hát nem a morgásom volt olyan félelmetes, hogy jobb belátásra bírja. Érzem, hogy nem fenyegető a fellépése, de nem tart tőlem, és ez bosszantó, de érthető is. Mégis miért félne egy kölyöktől? Azt sem tudom, milyenek a kölykök, egyet sem láttam még magamon kívül, akkor meg? Mire tanítottak meg és mire nem, az az én dolgom. ~Ne gyere tovább! Nasizok, úgy nézek ki mint aki nasizik, vacsorázom baszki, vacsoráznék, ha nem zavarnál közben. És nem közelebb jön? A szarvasom maradékát bekotrom a kocsi alá, ott biztonságban van, majd kiszedem, ha elment ez az izé innen, de nem megy, még be is szól. ~Persze anyuci, tudod most bújtak ki a tejfogaim, és egyedül még nem megy. Újabb morgás a részemről, izmaim megfeszülnek, még egy lépést tesz felém, ugrani fogok. A vacsorámat nem adom, azt én fogtam, és zabás vagyok, tehát ha enni akar, menjen, keressen magának. És csak közelebb lép, nekem pedig ez bőven elég. Idősebb nem érdekel, erősebb, nem érdekel, de ugrom, és amit apuci mutatott, azt próbálom alkalmazni. Úgy tűnik, hogy a torkának akarok ugrani, de nem, az utolsó pillanatban a lábát célzom be., és a hasa felé csapok a karmokkal, hogy felsértsem. Apuci meg magyarázni kezd, mindenről, a katonaéveiről, na de pont most? ~Jobb időpontot nem találtál? Hát ez óriási. Mesedélután van, ilyenkor, amikor provokálnak, amikor rám pályáznak. Most akkor kire figyeljek? Mindkettőre, mi? Legyen, emberként ezzel nem volt problémám, akkor itt sem lehet, tehát egyszerre hallgatom cukorfalat tapasztalatait, és figyelek a nőre, bár hogy mi lett a támadásom végeredménye? Reményeim szerint elkaptam, de hogy nem lépek ki a kocsi és közüle, az egyértelmű. Ott a kajám, meg a török sereg, akik miatt apuci lelécelt a családból. Vagy nem ezt mondta?
*Az éjjel átka, hogy sötét van. A farkasok elönye, hogy látnak és a Hold sem épp arról híres, hogy ha épp nem takarja felső akkor gyémánt fényt szor a földre, de némi gyér megvilágítást kölcsönöz. Viszont ahogy közeledek morog. Nem épp ezért állok meg. De hát nem édes? Még figyelmeztet. De van egy olyan sejtésem, hogy ez csak ösztönösen szakadt ki belőle. Tényleg éheztetik ezt a kölyköt. A slussz "poén" az egészben, hogy Apuci is itt van vele, aki látványosan tesz magasról arra, hogy majdhogynem provokálom a kicsit. Engem ugyan nem zavar. Sőt... ~ Óhohóó... cuki... ha megyek mi lesz? Lenyelsz keresztbe? ~ Iriszeim csak még vidámabban csillognak, miközben felkacagok szavaim közben. Néha, mulattatóak a kölykök. Nem azért mert kicsik, hanem azért amilyenek. Maga a tudat elég, hogy mulassak. Sosem voltam erőt fitogtató, pláne nem egy kicsivel szemben. De na... edződjön, az a jó. Ő tanul, én szórakozok máris szép az éjszaka és a Papa még ingyen műsort is kap.* - Igen, azt látom. - bár én az étkezési stílusára utaltam - De hogy ilyen nyilvánvalóan feljebb helyezed magad Atyádnál... Ejnye-ejnye... * Nem mondott szerencsétlen semmi olyat, amiből erre a következtetésre jutottam volna. De ezt az Öreg nem tudja... bár ki tudja, hogy mennyire öreg. De ez most nem számít. A lényeg, hogy elég kedves vagyok ahhoz, hogy olyanra engedjek következtetni ami nincs. Aztán ki tudja, hogy a papa miként fog egyszer majd reagálni hisz Ő nem hallja a kölyke szavát, csak az én válaszom. A többi már csak a kapcsolatukon múlik. A morgás ezúttal sem hat meg és bizony teszek még egy lépést felé... ám ezt már csak azért is alapon. Továbbra sem vagyok éhes, legalábbis annyira nem, hogy más prédájára fájjon a fogam. Apropó préda... Bájos, hogy a kocsi alá söpörte. Vajon tudja, hogy azt a szekeret odébb lehet tolni és nem igen kerül nagy erőkifejtésbe? Na mindegy... már csak azért is mert a kölyök támad, a torkomnak. Én meg csak állok és megvárom, hogy össze is hozza... Meg egy frászt. Ahogy elrugaszkodik, már ki is ugrom oldalra kissé féloldalasan, hátrálva egy lépést is, hogy ne érjen el és még csak a közelembe se kerüljön... Nem hiszem, hogy nem sikerült volna kitérnem előtte, tekintve, hogy az öregedéssel együtt a gyorsaságom is jobban és hatékonyabban kitudom használni. Viszont ahogy földetér, már ugrok is vissza és megpróbálok a marjára fogni és a földre nyomni, hogy a lábai a földre lapuljon. Nem akarom bántani. Még. * - Ügyes, de figyelj csak... * S azzal a lendülettel vissza is hajítom a kiinduló pontjához minden finomkodást mellőzve. Talpra esik, akkor talpra, ha nyekken, nekem úgy is jó. De nyilván nem akartam semmit sem tenni vele. De tudtam, hogy mi jön...
Különböző legendát keringenek, hogy a Hold miért hívja magához az erdő állatait és azok közül is a farkast. Miért kéri minden hónapban véráldozatait. Én egyikben sem hittem. De nem hit kérdése volt. A kölyök ahogy földeltért a Hold utolsó szeglete is betöltetett. Nem féltem attól, hogy ezt a pillanatot fogják kihasználni. Hisz kortól függetlenül, a Hold hatása ugyan az. Mindent állatot hív, erőszakosan mégis lágyan hívja a bestiát. Különös hívás, engedetlenséget, ellenkezést nem tűrő. Nincs oly farkas a világon, ki akár egyszer is ellent bírt volna állni neki. A levegő megtelt, nehéz lett... szívem hevesen, odaadással dobbant ahogy a csontjaim, a gerincem átjárta a bizsergető érzés. Tekintetem az égre emeltem és némán adóztam az égnek, miközben tagjaim megnyúltak, agyaraim kibújtak és csak egy pillanat volt mire már a helyemben egy piszkosszürke farkas, fekete szemekkel. Íriszeim visszavetült a kölyökre. Érezni akartam, hogy belőle mit vállt ki a hold, a késztetés... ámbár már farkas volt, így az átváltozás nem esedékes. De az érzés... az rá is hatással van. Hálásan vonyítottam fel, ösztöntől vezérelve. S tudtam, hogy odébb... a város falain belül és szerte a világon sokan tesznek még így. Testfelépítésem közel sem hajaz egy nőstényre, maximum a kecsességem. Csontozatom vastag és erős, szívós avagy hímre hajaz. Ámbár hozzá szoktam ezen ugratásokhoz és nem is érdekelt. ~ Mond csak kicsikém még mindig játszani akarsz? ~ Kérdeztem, bár vicces, hisz pont én jöttem ide játszani és nem fordítva. De csak a támadására utaltam. Ám én továbbra is mellőztem a morgást. Minek? Csak elfáradok benne és a hangszálaimmal semmi baj nem volt, nem kell azt mindig mutogatni. Hangom könnyed. De most viszont már céltudatosan mentem a kölyök felé, mert hát ott volt a kocsi és alatta a szarvas. Ez a farkasom éjszakája és bár tudtam gondolkozni, a farkasom hívta és nem az észt. Minden farkas ösztön lény. Ilyenkor pedig akkor is az, ha nem akar. Itt a vacsora tálalva, könnyű préda... minek menjek máshova? Majd utána... hisz a mohó gyerek alig hagyott valamit belőle. Vagy a Papa terített le egy kisebb kiadást, címszó... felesleges pazarlás a kölyöknek a nagyobb.*
Apuci szavaiból azért megjegyzek néhányat, de tény, elakadtam a törököknél, meg a családnál, és annál, hogy ő valami katonatiszt volt. A többi mindegy, ez a lényeg, azt meg csak vágom még, hogy milyen csaták voltak, aztán vagy beletrafálok, vagy nem, de ez a nőstény itt a kajámra pályázik. Nem sokat hagytam belőle, de az akkor is az enyém, és most az sem érdekel, hogy az a kocsi jelenleg sokat nem ér... illetve de, mert amíg autót mozgat, addig is el tudom orozni a sajátomat, hiszen nem síva, ahogy elnézem. Ha meg igen, hát megszívtam. Egyelőre csak figyelmeztettem, de provokál, csak azért, mert tudja, hogy kölyök vagyok. Éljen! Baszhatom az emberi tudásomat, amikor szinte szarra nem megyek vele, mert nincs meg az erőm, a kellő gyorsaságom és egyebek. Mit teszek? Mit tudom én? Majd hozza a helyzet, és lehet a prtokóm benne marad, de hogy hátsón harapom, az biztos. Ez még menni fog, talán. ~Nem, túl ráncos és rágós vagy, még sütve is. Így kell egy nősténybe belegázolni, és tudatni vele, vén csoroszlya, mert ha már nincs más fegyverem, legalább ugassunk be neki. Abban nagyon jó vagyok, most is bizonyítom, hát nem? Tovább ingerel, és közelít, ez pedig egy cseppet sem tetszik nekem, ráadásul olyat állít, amit nem mondtam. Mekkora geci, na de nem baj, a túlzott magabiztossága ellenére is okozhatok meglepetést. Valamennyit, na jó, egy kicsit. ~Folytasd. Cukorfalat ismer, tudja hogy nem vagyok akkora hülye, hogy olyan kijelentést tegyek, ami miatt kinyírhat, hát nem azért küzdöttem eddig, hogy akkor kivasaljon a kocsijával. Az egész egy aljas provokáció, hogy ugorjak eszetlenül, veszítsem el az önuralmamat. Még jó, hogy tele van a hasam, így ez nem nagyon foglalkoztat, ez még igen kevés ahhoz, hogy felhergeljen. A kajám viszont veszélyben van, persze, hogy lendülök. A lábát akartam elkapni, de nem sikerül, ő viszont megragad. Mondtam már, hogy utálom a terminátor nőket? Na ez itt pont olyan, de talán valamit ér az a tudás, amit megszereztem, mert lehet nem vagyok túl gyors, azaz hozzá képest nem, de amint a földre nyom, kitekerem a nyakam, hogy a karjába harapjak. Apuci ezt megtanította, ha így fognak, fordulj ki, harapj vissza azonnal. Hát ezzel próbálkozom, és az sem érdekel, hogy után visszahajít a kocsihoz. Talpra érkezem, de na, ez nem tetszett, viszont máris ugrásra készen várom, mit alkot. Átváltozik, és lehet, hogy ha már kifejlett dög lennék, mint padavanom, akkor esélyem lett volna a támadásra, így viszont nincs, de amit megállapítok... ez a nőstény iszonyatosan ronda. És még néz is... jó nekem. ~Játszani? Van zsákod? Ha lehetne vigyorogni, akkor vigyorognék, provokálásból én is jeleskedem, de ez a nőstény... emberként egy fokkal jobb volt. Ha a fejére húznék egy zsákot... oké, egy alkalom belefér, maximum nem nézek oda, de ettől még rémálmaim lesznek. Apuci meg mondja, és mondja és mondja, ha jól hallom, már valami forradalomról beszél, vagy nem? Mindegy, mert a rusnya nőstény meg jön, és egyenesen felém, ami cseppet sem tetszik nekem, de már nem morgok, szart sem értem vele, maximum bemelegítettem a hangszálaimat. Kicsit kioldalazok, ahogy felém tart, de nem távolodok a kocsitól, engem aztán most nem érdekel, hogy mekkora, mennyire erős, de a szarvasomat nem adom. A maradékot sem. Követem a mozdulatait, az izmai feszülését figyelem, hátha ki tudom számítani, mikor lendül felém, de ha megteszi, nem állok egy helyben én sem remélhetőleg. Akkor bizony csapni készülök és nem egyet, többet, csak érjem el, hogy valamit felszakítsak.
*A fiú - mert hát nem más - szavaira csak megingattam a fejem és kuncogtam. Most komolyan az önérzettel próbálkozik? Hát... esélyes lett volna a dolog, mondjuk egy hím szájából és nem egy kölyökéből. Szóval most akasszam fel magam vagy dühöngjek? Ugyan már, majd ha egy arra méltó vagy minimum egy kifejlett hím próbálkozik ezzel. Na akkor tuti dühös leszek, de egy gyerektől csak édes próbálkozás az egész. A fogásom jó, de hát a franc se számolt arra, hogy a kölyök visszafordul ám nem is akartam kivédeni ahogy lefejteni sem. Nő vagyok, a kezem kicsi és vékony ahogy a kölyök sem egy hű de nagy ordas így a másik kezemmel csak megpaskolom a buksiját, aztán még a füle tövét is megvakargatom. - Rágcsáld csak... okos kutyus. * Lévén, hogy az ott szinte csont. De még mielőtt szétcincálná teljesen azért kiveszem a kezem és kissé arrébb tessékelem, hogy a telihold legalább le egy kölyökkel a karomon hívjon. Mi vagyok én... jó, most úgy éreztem magam mint macskáknál a gombolyag. Közeledve felé, még azért beszéltem de a válaszra csak felmorrantam. Hééé... azt nem mondtam, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy a farkasom nem kell beíratni egy szépségversenyre. Viszont ahogy kioldalaz... oldalazzon, nekem aztán mindegy, hogy mit csinál. Ám ettől függetlenül még nem becsültem le. Kölyök, kisebb, gyengébb, lassabb... de ugyan olyan élesek a karmai mint az enyém, vagy bárki másé. Röpke majd' 300 évem energiáit már meg sem próbáltam vissza fogni, minden léptemben, minden mozdulatomban benne volt, ahogy csak haladtam felé ruganyos léptekkel. De nem körtáncot akartam vele járni, amúgy sem mozdult volna el a prédától, ami egyébként nem túl taktikus mert kiszámítható. Elméletileg. Legalábbis mindig tudni, hogy merre van a segge. De az most nem is érdekelt. Ahogy két, három lépésre kerültem tőle azonnal ugrottam. Fogaim a marja alá próbáltak marni, pontosan úgy, hogy a gerincét fogjam közre, míg a karmaim az első két lábába próbáltak marni, hisz logikusan arra számítottam, hogy kifog felém fordulni, hogy védekezzen. Aztán ki tudja, hogy mit tett. A mancsait igyekeztem blokkolni és a gerincénél megragadni, hogy "kicsit" megrázzam és odébb hajítsam, távol az autótól. No nem azért, mert így elérem a vadat... hanem mert ha tényleg annyira kell neki, akkor támadni fog.
Lehet, a harapásom még nem vetekszik egy acélsatuval, de majd, a gyakorlást elkezdem a nőstény karján, de tépni tudok, és az most igenis jól jön. Rágcsáljam? Megteszem, de nem úgy, ahogy kölyökkutya játszik a csonttal, tépni igyekszem. Félrelök, erősebb, ezen nem lepődök meg, de ha teljesen hülyének néz, az már az ő baja. Tényleg nem tudom, milyenek itt a kölykök, de ki az a barom, aki ott marad a prédánál, mert őrzi? Én nem, kioldalazok, és elindulok az erdő felé szépen lassan. A válaszom nem tetszett neki, a morranásából tudom, igazat mondtam, apuci is látja, hát ha egyszer tényleg ronda, akkor nem tudok mit tenni. Szar vérvonalat foghatott ki, nagyon is, de ez legyen az ő baja. Az én bundám szép fekete, az övében már forgókat keresek, mert ha nagyra nőtt tengerimalacnak nézem, akkor egész pofás a megjelenése. ~Más fajnak állítod be magad, még sikered is lehet. Visítás megy? Ez feltétlen fontos kérdés, hiszen a tengeri dögök azt szokták, főleg ha kaja van a láthatáron. Én viszont az erdő felé tartok, szépen lassan, azért szemmel tartva a dögöt, amelyik most éppen engem akar kifilézni. Csodás lesz ez így. Ez a beugró? Apuci ezt elfelejtette mondani, de a füle botját sem mozgatja, csak hadovál itt tovább mindenféle háborúról. Figyelek oda is, de most a szőrös hátsóm is veszélyben van, így az az első. Harc van, pengém meg egy szál se, persze hova fognám? A pofámba? Jól néznék ki, aztán magamat vagdosnám össze meg vissza, hát nem. Csak a nőstényt stírölöm, és tovább megyek az erdő felé, az oldalamat mutatva neki. Kockázatos, de tudom, mit miért teszek, azaz szeretném, mert ha az erőbeli fölényt nézzük, hát az nem az én javamra szól. És akkor ugrik, de én is, egyenesen felfelé, hogy karmokkal csapjak belé, de nem fordulok vele szembe, és lehet, hogy repülök, mert a tompítás sem megy ekkora döggel szemben. -A nőstények így csinálják? Nincs műköröm, akkor karom? Komoly kérdés, de egyelőre csak csípés hiányzik a repertoárból, na meg a rúgás, és máris helyben vagyunk.Lehet, a kaját védeni kellene, de nem szorítom magam csapdába, ha lehet, maradok annál, amit apuci tanított, vagyis ha már nem tudod megvédeni a kajádat, vagy kerülj a másik hátába, vagy csald el onnan. Hát pontosan ezt teszem. Egyszerre kocsit tolni, zabálni és rám figyelni nem fog tudni... reményeim szerint.
*Rágcsálása és tépése miatt, az első mancsom vérzik és látni rajta, hogy kissé meg van cincálva. Azonban sokat nem foglalkoztam vele, sőt... szinte semennyit. A vértől csak éhesebb lettem, ámbár a regeneráció előnyei volt az, ami miatt ezt nem igazán vettem figyelembe. Valahogy, nem foglalkoztatott az, hogy továbbra is provokál. Azért van a kicsi szája, hogy tegye... még ha jelen esetben, csak gondolati úton is teszi. Tekintetem követi a lépéseit, melyek már inkább eloldalazás mintsem léptek, de öröm látni, hogy nem annyira ostoba, hogy beszorítsa magát a kocsi és közém. Támadásom pontos volt, annak ellenére, hogy nem nézegettem fél óráig, hogy mégis merre halad, vagy mértem fel a lépteit a másik farkasnak. Azonban amire nem számítottam, hogy felfelé fog ugrani, így azonban a gerince már számomra elérhetetlen volt, azonban az oldala nem. Fejem lehajtva, csattantam belé. S bár a lábai blokkolására mentem, a reflexeim még megvannak és egész jól, köszönik szépen. Hagytam a lábait, így a csapása felhasította a vaskos bundám és alatta a bőrt, húst. Szinte hallottam ahogy szakad, meleg vérem a szőrömön, a bőrömön csorgott végig. De a lendületnek köszönhetően a másik bizony oldalra kezdett el "esni" ám a találkozást követően én magam azonnal ugrottam utána, hogy a torkát megragadva hívjam elő a farkas helyett a bestiám. De változás közben sem engedtem el, csak még inkább rászorítottam a torkára. Nem megy innen sehova! Hangos morranással emeltem fel, távolabb tartva, hogy ne igazán érjen el. Karmom a torkába vájt két oldalt és mit sem érdekelt, az, hogy épp milyen sérülést szerez. Ha sokat ficánkol, hát saját maga szakítja ki a torkát. Viszont pár pillanat után csak mint egy rongyot hajítottam a legközelebb eső fához, anélkül, hogy visszafogtam volna magam akár egy leheletnyit is. De amint elengedtem, már ugrottam is utána és földet érésével ismét ráfogtam, mielőtt még szökni próbálna. Nem érdekelt, hogy akár el is törhetett valamije, azaz Ő problémája.* ~ Nos aranyom... hogy is volt az a morgás az elején? ~ Kérdeztem, ám még mindig nem vagyok fasz, hogy míg gondolatban üzenek neki csak álljak és várjak, azonnal hajítottam is tovább a következő fához, így araszolva kicsit beljebb az erdőben. Közel eső fákat "szemeltem" ki neki stop táblának. Ám az oka annyi, hogy így míg szállt nem sok lehetősége van tompítani, úgy fordulni, hogy minél kevesebb sérüléssel ússza meg. Borda, gerinc... nekem mindegy volt, csak reccsenjen. Halljam a hangját... nem akartam bántani, érezhette mikor ide jöttem. De már nem ugráltam, pusztán csak a sebességem használva haladtam utána. Így, egy pici előnyt adva neki... *
Mit tudok tenni kölyökként, amikor bizony az erőm sokkal kisebb mint a másiké? Provokálom, mert ha begőzöl, akkor nem gondolkodik, és akkor talán túlélem. Sikerül meglepnem az ugrásommal, aminek köszönhetően még az oldalát is felsértem, nem is kicsit. Ez volt a célom, ha már le nem győzhetem, mert hülye nem vagyok, hogy ne tudjam, ez a nőstény itt sokkal erősebb nálam, tapasztaltabb, így esélyem sincs ellene. Az, hogy belém száll oldalról, üsse kavics, repülök, azt már az előbb is megtettem, legalább gyönyörködhetek a kilátásban, azon kívül, hogy hát na... nem vagyok páncélból, és igenis megérzem az ütközést. De hogy a nyakamra fog rá, na az már cseppet sem tetszik, és ez az a pont, amikor kivételesen nem mozdulok, mert különben a gigám nélkül repülök tovább, de legalább elhajít megint, és fával ütközöm, ez sem lelkesít fel különösebben, hallom, hogy valamim tört, csak még nem tudom, mim. Majd kiderül. Mire felállnék, felemel, mintha a kölyke lennék. Na ne már, nincs közöm hozzá, ő rusnya, én nem, ez hatalmas különbség. ~Megismételjem? Bejön a hangom? Megmutatom. Újabb morgás, hát ha ez a fixa ideája, legyen, morogni már profin tudok, ne mondja, hogy nem. Tessék, válaszolok, erre már megint labdázik velem, azaz jöhet a következő fa, mert lehet, próbálok fordulni, hogy ne becsapódjak, na de ez így elég bajos, és ha így haladok, akkor mindegyiket megjelölöm a magam módján. Milyen jó lesz, aki erre jár, tudni fogja, ezek itt az én fáim. Azért nem hagyom magam, amikor ugrik felém, ismét az oldalát célzom be, hogy ha már sérült, hát sérüljön tovább. Cukorfalat meg csak mondja, és mondja, és mondja. Ha csóválok neki, vagy integetek, rájön, hogy éppen miszlikbe szednek? ~Apuci, ez nagyon érdekes, de mielőtt pépesítik a csontjaimat, nem segítenél egy kicsit? A fene tudja, mi jön még, de ez a nőstény meg csak rohamoz és rohamoz... aminek örülök, mert szemmel láthatólag nem érdekli semmi más, csak az, hogy odaérjen hozzám minél előbb. Törött végtaggal és egyebekkel nem olyan egyszerű a mozgás, de most pont nem azzal foglalkozom, és akármennyire fáj, azért is összeszedem minden erőmet, és megpróbálok a nőstény elől elugrani, hogy ő is megízlelje a fa törzsét fejjel, ha lehet. Annyi előnyöm tényleg lehet, hogy nem gondolkodik, és ha esetleg lefejelte a fát, azért egérutat nyerhetek, és ezt kihasználva akkor bizony keményen belemélyesztem a karmaimat, agyaraimat a már meglévő sérülésébe. Ha mázlim van, akkor pedig a lehető legnagyobb susnyásban léphetek meg előle, visszafelé a kocsihoz, már amennyire ez több töréssel megy, vagyis néha ugrok egyet, hogy gyorsabban haladjak. Morogva, nyüszítve, ami éppen soron következik. Most hogy néz ki a bundám? Csatakos, csapzott, véres, és lassan hajazok a nőstényre. Csodás. ~Apuci, asszem gáz van. Ha jól sejtem, meg érzem, márpedig érzem, mert ez a dög itt kb. cukorfalattal egyidős, én meg hozzá képest lepkefing vagyok.
*Elkapva a nyakát vicsorra húzódik a pofám, megmutatva neki a szép fogaim. De nem morgok, a kaszás sem csap zajt mikor érkezik, én miért tenném? Még csak csuklyám sincs, ahogy kaszám sem. De nem is kell. Én szeretek játszadozni, ami nem feltétlen csak azért van mert a másik kölyök. Egy kölyköt megölni nem dicsőség, s eszemben sincs megtenni de attól még megtanulhatja, hogy hol a helye. Pár csonttörésbe még nem halt bele senki. A morgására egy kicsit mélyebbre eresztem a karmaim a nyakában, de végül inkább elhajítom anélkül, hogy felelnék a kérdésére. Az ugrásomnál már megint védekezni akar, próbál... de most egyszerűen meglegyintem a mancsom ahogy közelebb érek hozzá és kiengedett karmokkal "fésülöm" meg a pofáján a bundát. A feketén úgy sem látszik a vér, nem? Szépen is néznénk ki, ha ennyi idősen bestukkolom a fát. Hát el is ásatnám magam. S ugyan fékezni nem, de kitérek az útjából pont az ellentétes irányba amely felé a kölyök van, így megkerülve indulok vissza kölyök felé, aki eddigre már felvette a nyúlcipőt. De cipőm nekem is van, az erdő másik felébe. Mindent beleadva iramodok utána, s előbb vagy utóbb úgy is utol érem, a sérüléseivel pedig inkább előbb. Rámarkolok a gerincénél a bundájára, s mivel már kiért a fás rész széléhez így csak egyszerűen visszahajítom a kocsihoz, az apja mellé. Annak ellenére, hogy nyüszített. Mit bánom én, felőlem gödröt is áshat magának. Tekintetem azonban át futtattam a hímre, s mivel nem éreztem, így nem is szóltam hozzá. Pusztán a tekintetem beszélt, hogy tanítsa jó modorra a kölykét, mert rövid úton halott lesz. Azért figyeltem, hogy a kölyök próbálkozik-e valamivel vagy csak a sebeit nyalogatja. Egy kölyök azért hadd ne lepjen már meg. *
- Nem csípem az okos tojásokat. Csak ennyit mondok neki, mert miért kell megmagyarázni, azt, amit közlök vele. Ha érti az csak jó, ha meg nem, hát mit érdekel engem. Persze, hogy élvezem a társaságát, mert jól elszórakoztat. Arra használom amire csak akarom és én ezt minden vonatkozásban meg is teszem és meg is fogom. Ilyen a természetesem és pont. Bele kezdünk a beszélgetésbe, de már megint tojásnak képzeli magát. Túlélte az alvilágot? Éssss? Én is jártam ott most össze kéne szarnom magamat? Nem, ami nem öl meg csak erőssé tesz. Valóban láttam benne valamit akkor este, de ez még nem biztosíték arra, hogy nem is fogok kiábrándulni belőle. Nem mintha sok reményt fűznék hozzá mellesleg. Bólintok egyet a szavai után. Új személyi, új élet és igen a bátyám Don. Felfogott mindent. Helyes. Ezt már szeretem. A következő szavaira viszont elhúzom a számat. - Senki nem kérdezte, hogy tetszik e, a rendszer vagy sem. Az sem nagyon érdekel, hogy kölyök vagy. Ha számításaim nem csalnak akkor többet tudsz mint a veled egyidősök sőt.... ámbár ebben nem lehetek egészen biztos, mert utálom a kölyköket. Szemrebbenés nélkül képes lennék, mert az csak annyit jelentene, hogy nem vagy jó "diák." Nem fordul meg a fejembe, hogy esetleg én nem lennék jó tanár és számításba sem veszem. Ha a gyerek nem állja meg helyét, az csak is kizárólag ő baltázta el. Én elmondtam/megmutattam mindent, vertem, ütöttem, kínoztam, hogy gyorsan képes legyen felépülni. Adtam neki mozgás teret. Vadásztunk. Metafizikáztunk. Harcoltunk. Az érzékeit is csatarendbe hívtam. Az ezüstöt is bírnia kell. Jó a lelkét nem ápoltam, de nem vagyok pap és szent farkas sem. Amúgy ápolja az akinek nincs jobb dolga. Persze, lehet, hogy ha megkérdeznék erről, akkor az lenne a válasza; apuci élvezkedett, én meg tűrtem. Ami igaz is, mert a saját módszereimet használtam. Hoz nekem egy vadat, mert ha már itt van, tegye csak magát hasznossá. Én amúgy is lusta vagyok fogni egyet, ráadásul addig is gyakorol. Idilli is lehetne a kép, ahogy eszünk, de egy rusnya némbert ezt megzavarja. Szemmel láthatólag nem én, hanem a kölyök érdekli. Hát rajta csak rajta, én aztán nem fogom megakadályozni ebben. Legalább nem csak én harcolok vele, bár lehet ez a nőstény "kedvesebb" lesz vele mint jó magam. Azért ne legyen már olyan könnyű a dolga, így kicsit beavatom a múltamba. Amint a hold beteljesedik, úgy engedek teret ennek a hívószónak s a csontjaim hangos roppanással adják a világ tudtára, hogy lakozik még bennem valami... ami jóval erősebb és veszélyesebb is mint az elsőnek tűnik. Eddig hevertem, de most már ülök. A pajzsomat felhúzom, mert nem akarom érezni amit ez a két rusnya dög okoz egymásnak. Kizárólagosan csak a fájdalmat záróm ki, hogy mesélni tudjak a kölyöknek. Csak azt nem értem, hogy miért farkas alakban harcolnak, mikor a bestiát is lehetne használni. Gondolom majd később... A nőstény játszik egyelőre a kölyök meg a kajáját félt a bundája helyett. Sőt még el is rejti. Nevetnem kell ezen, de komolyan, mely szakaszos morgásban tör fel belőlem. Végül csak egymásnak ugranak én pedig nyugodtan figyelem és bestia is ezt teszi. Mondtam már lusták vagyunk nem? ~ Elég sok törökkel végeztem, de még többet akartam. Életet kiontani számomra már akkor is nagyon móka volt.... és akkor eltalált egy golyó, azt hittem itt a vég, pedig csak ez után kezdődőt az életem. Igen, ez a napon haltam meg és keltem újból életre. Mintha isten lennék, mondjuk az is vagyok, csak nálam kimaradt a három nap a feltámadásig.~ Csak beszélek mintha egy mese délután lenne. Látom ahogy rájön, hogy mit kell lépnie s próbálja elcsalni a nőstényt. Nem rossz gondolat már ha tényleg ráharap a másik. Én aztán nem megyek utánuk. Lejjebb engedem a pajzsomat és halványan bekúszik minden érzés, mely a gyerekben tombol. Csak akkor pattanok fel, mikor két vállra fekteti az ivadékomat. Azért ne ölje már meg, mert az csak nekem lehet a kiváltságom, ha már én vagyok a teremtője. Farkas alakban gyorsabb vagyok, így vissza változóm, de mielőtt elindulnék, már kapom a következő jeleket vagyis nem küldi a farkasok temetőjébe. Akkor maradok a seggemen. Segítséget kér, pedig ezt soha nem mondtam neki. Azonban rájött magától is ha nem megy egyedül, majd megy falkában. Még is csak oda indultunk, tehát úgy történik minden ahogy én azt elgondoltam. Mondhatnám, hogy elégedett vagyok vele, de ez csak részben lenne igaz. Halom ahogy csörtet vissza. Mondtam neki, hogy halkan kell járni? Igen! Betartja? Nem! Elvan törve a csontja, és ezért nem képes finomkodni? Leszarom. A fás rész szélére megyek s amint érzem a közelségét neki iramodok de oldalról, így amint kidugja a testét az enyémmel fog találkozni. A lendülettől és az erőtől, biztosan repül vagy pár métert. Ha minden igaz, akkor a nősténynek nincs esélye elkapni a kölyköt, mert ezt én teszem meg helyette. ~ A csend a túlélés egyik kulcsa, már mondtam neked. Szart sem érsz büdös kölyke!~ Ha most elkezdi játszani az okostojást és magyarázkodni, tuti a torkának esem és amilyen könnyen életre hívtam, olyan könnyen teszem a sírba is. Ha minden igaz, akkor a nőstény látja a repülést és most jött el az idő, hogy szembe forduljak vele. Farkas szem következik és nem kell mondani semmit, hogy lássam az üzenetét. A pajzsomat még mindig nem eresztem le, mert minek? Hogy érezzem a kölyköm fájdalmait? ~ Ha zavarnak a külső tényezők, akkor kapaszkodsz abba a rohadt pajzsba és úgy mész a csatába. Nem engem kell hallgatni, mert nem ez volt a feladat és amúgy sem adhatsz ki semmit az ellen felednek. Megmutatom mit kellett volna csinálnod. Te áll Joda!~ Ezzel pedig teljesen felhúzom a pajzsomat s valóban mindent kizárók. A kölyök is érezheti, hogy megszűnt a kapcsolat. Végig a nőstényt figyeltem s most már láthatóvá teszem neki az üzenetem, miszerint ne mondja meg, hogy mire tanítom a kölykömet. Persze ezt csak a villámló szememből olvashatja ki. Két kis apró láng jelenik meg benne s mivel az idő már pocsékba ment, így itt az idő komolyra venni a dolgokat. A vérvonalam bevetem, hogy mindent lássak a segítségével. Nem fogok jobban látni, de sok mindent megérzek neki köszönhetően. Elindulok kimért léptékkel felé s hirtelen támadom meg. Nincs kedvem tökölni, így célba veszem a torkát. Gyors léptékkel növelem meg a sebességet s ezzel csökkentem a távolságot. Elrugaszkodom a talajtól s ezzel egy időben hívóm elő a bestiát. Csak egy pillant az egész és már is magasabb leszek, karjaim hosszabbak és a karmom is erősebb. Emelem is a mancsomat, hogy egy ütést tudjak bevinni, míg a másikkal megpróbálom édeni az esetleges támadást. Nem tudom, hogy változik e vagy sem, de nekem teljesen mindegy. Tű hegyes fogaim pedig közelednek, mert a húsába akarnak harapni. Talán sikerül meglepni, bár semmit nem lehet készpénznek venni. Ha talál az ütésem, akkor a korom és a harci képzetességem előnyeit illetve az erőmet bevetve fog csattani az ütés a testén. A legjobb a fején lenne, mert akkor gyorsan hozzá férnék a nyakához. Oh nem, abszolút nem oldalról szánom, mert az esetben csak elrepülne én meg nem vagyok szöcske, hogy utána ugorjak. Ha nem talál, mert kitér előle vagy elugrik onnan, ahova jelenleg érkezem, akkor a karmaim fogják megsuhintani a pofáját s két lábam segítségével szerzem a fejemnek a lendületet, hogy közelebb érjen s éles fogaimat belemélyeszthessem. Figyelek az eseteges támadásra amint a másik karommal próbálok védeni vagy kénytelen leszek arrébb állni/menni/ugrani. Ha változik és szembe kerülök a bestiájával, akkor legalább a hátam nem fog becsípődni, mert kb egy magasak lehetünk. A támadás, akkor sem lesz más. Cél a torka, melyet egy ütéssel kívánok megspékelni.
Élvezem ezt a programot, lassan kezdem azt hinni, ez is benne volt a forgatókönyvben, mert apuci okostojásozik, a törökök megöléséről és a feltámadásáról beszél, én meg egy rusnya, hatalmas döggel küzdök. Azaz küzdenék, mert esélyem sincs ellene, és jelenleg a csontjaim fele valahol ide-oda mászkál a testemben, és az istennek sem marad a helyén, holott jó lenne, mert így nem tudok futni. Erre pedig még pofán is törölnek, hát nem hagyom szó nélkül, és visszacsapok, már amelyik mancsom még épségben van, azzal. ~Szálirányba fésüld, hogy jól nézzek ki a képen Ezt azért még odaszúrom neki, de sajnos a tervem nem jön be, nem stukkolja meg a fát, de kerülnie kell, így egérutat nyerek, már ha ezt lehet annak nevezni. Cukorfalat felé tartok, jobb ötletem nincs, a tartalékaim kimerültek, töltenem kell, és az sem érdekel, ha ezt most szivargyújtóval teszem meg. Lendületben vagyok, valahogy kiérek a kocsihoz, de repülök is vissza, mert jön apuci. Ha valami jó... és akkor mi történik? Az átkozott bestiám most jön elő. Nem, nem előbb, amikor kellett volna, nem, most. Amikor már minden mindegy, de legalább nőttem méretben, értékelendő. És mi a legnagyobb gond? Hogy nem voltam képes hangtalanul közlekedni akkor, amikor annak is örültem, hogy elpucoltam a nőstény elől. Én is szeretlek apuci. ~Bocs. Kicsit fáziskéstem, van ilyen, de csak előhoztam a bestiát, nem? Aláírom, nem most kellett volna, de hát na... most sikerült. Úgy látszik, neki az kell, hogy darabokban legyek, és akkor jön, hívatlanul is. Én megpróbáltam csendesen közlekedni, tényleg meg, de így nem jött össze. Esküszöm gyakorolni fogom a levitálást, és legközelebb egyszerűen kirepülök a fák közül, nem pedig rohanok, ugrok meg a fene tudja, mit csináltam még. Most csak felállok, azaz kikúszok a kocsihoz, mert padavan kedves érintése azért jócskán rátett a sérüléseimre, és mi mást tudtam volna mondani a lecseszésre, mint ezt? Igaza van, tudom jól, csak a kivitelezéssel még gondjaim vannak. ~Felírtam apuci, felírtam. Ezt is, vagyis pajzs fel, és akkor nem kell a sok őrültséget hallgatnom. Viszont a szarvasom maradéka megmenekült, ez is vigyort csalna a pofámra, ha nem azzal lennék elfoglalva, hogy mindenem fáj. És akkor padavanom eltűnik... mármint nem szem elől, csak úúúgy, így nem tudom, mit érez, nem tudok semmit sem, de a szemeim épek, azaz látom. Szembefordul a rusnya nősténnyel és nekimegy, vagyis csak eljutott hozzá, hogy segítséget kértem. Titkon, valahol mélyen belül csak kedvel, különben hagyott volna kifingani, de nem teszi. Ráadásul akkora batár nagy állattá válik, hogy a nyakam kitörik, mire megtalálom a végét. Na ezt neked nőstény, most legyél nagylány, nesze neked saját súlycsoport. Jól eső morranással hasalok el, amit morgás követ, mert még ez is fájdalmat okoz. Inkább bekúszom a szarvasomért, és azért is kirángatom onnan, hogy ha esetleg a nőstény ide találna jönni, hát semmi ne maradjon neki belőle. Apuci nem szarozik, azt már látom, egyenesen a dög torka felé tart. Na ezt szerettem volna én is, ha nem lett volna ekkora különbség köztünk. Lehet, még nincs kiforrott technikám, de majd lesz, már ha túlélem az egészet, de egyelőre szemmel tartom a harcot, hogy ebből is ellesek néhány fogást.
*Arra, hogy a kölyköt elkapjam és eldobjam ismét nem kerül sor, hisz a saját teremtője rohan belé oldalról. Na most ezek vagy kattantak, vagy a nagy ordas valamiért berágott a kicsire. Érdekes... bár nem az első. Legalábbis véleményem szerint. De megtorpanva vártam, hogy vajon mikor kapja szét a vakarékot. Komolyan mondom még némi izgatottsággal is eltöltött a várakozás. De szomorúan konstatáltam, hogy ez nem következett be. A hím egész szépen méreget s ez most nem tetszik, nagyon nem. A francba már... akar csihi-puhizni ezzel az akárkivel a fene. De persze, okítani kell a gyereket s rajtam aztán ne múljon. Szívesen megmutatom, hogy hogyan kéne. Ahogy nekem iramodik - lévén, hogy eddig is a bestiám volt felül - csak vártam; legalábbis látszólag. Amint közelebb ér, azonnal lendül az átellenes mancsom a férfi pofája felé, lehetőleg az állkapcsánál eltalálva, hogy repedjen. Nő vagyok, de a vérvonalam előnye, hogy ez nem jár azzal, hogy gyenge is. Azonban kivédi s ahogy érzem az ütközést, szinte azonnal lendítem meg a lábam, hogy a gyomor tájékon rúgjam. Pech, hogy a bestiánnak vannak karmai ott is. Így ha talált, biztos, hogy közelebbi ismertségbe kerültek a férfi húsával, ahogy belé mélyedtek. Ha nem, hát az pech, de csak nem tud egyszerre védeni, támadni - ami elől mellesleg lejjebb hajoltam, hogy a támadó mancsa a fejem felett menjen el. S így bizony, ha a torkom kellett neki, az is kikerült a látószögéből. De ha a védést hagyta és a lábam kapta el, hogy azt kirántsa az így szabaddá vállt kezemmel a torka felé kaptam, hogy a karmaim belemélyesszem. Ha esek, jön velem... a torka, már ha elkaptam. Nem tudom, hogyan sikerült a támadásom és védéseim, azonban nem várattam magamra sokáig, s nem is kérettem magam.... így várható az azonnali visszatámadás, vagy ha támadt akkor a védekezés-támadás... hogy miként, az majd kiderül. De figyelmem a hímre összpontosult, ha a kis vakarék akar valamit, hamarabb kerül bele a látószögembe, mintsem, hogy támadhasson. Szóval reméltem, hogy nem készül semmire, mert azt nem éli túl... ezúttal.
Csak egy hajszálon lóg az élete a büdös kölyöknek, eddig ez a száll elég vastag volt, de mostanra igen csak elvékonyodott. Ha nem tud lakatott tenni a pofájára én neki ugrom és kivégzem, sőt még fel is falom. Kellett nekem kölyköt teremteni, hogy szakad volna rám akkor a sikátor fala, mikor megfogant a gondolat. Most már mindegy. Bocsánat? Mit kezdjek vele? Még a segg törlésre sem alkalmas a kérése. Felhúzott és apuci utál mérges lenni, mert annak soha nincs jó vége és most nem ránézve értem. Hát akkor lássuk mit tudok kezdeni a nősténnyel, mert hogy innen nem megy el élve, azt holt biztos. Támadok. Számítottam a támadásra, így sikerül kivédekeznem a mancsát. Azért van benne erő, amit tisztán érzek. Az ellenfelet soha nem lehet alábecsülni. Kapok egy gyomros, s érzem, ahogy a mancsán lévő karmok belefúródnak a húsomba. Még jó, hogy nem szakított ki egy darabot, bár ezt akarta volna, akkor sem lenne gond. Visszanő. Azonban támadok is és megpróbálom leütni. A Fejét lejjebb vonja, ami nekem csak azért jó, mert így a csapás tisztán betalál. A feje pedig a földbe lesz passzírozva. Még soha nem próbáltam ki mekkora ütést bír ki egy farkas koponya, de ez mindjárt kiderül. Elvileg fejjel előre bukott, ha minden igaz. Én pedig ezt kifogom használni és hátára ugrok. Mivel háttal vagyok a fejének, ezért a lábamon lévő karmokat beleeresztem a húsába, majd megfordulok, kimért léptekkel. Szenvedjen csak, minél jobban, annál boldogabb vagyok. Amint egy irányba néz a fejünk mind a két kezem ráfonódik a nyakára. A karmaimat még nem akarom kiereszteni csak fojtogatom. A szememben pedig az a tűz lobog, melyet a szenvedése vált ki. Isten vagyok! Azt csinálok, amit akarok és nem csak a gyerekkel hanem ezzel a nővel is. Most már kiengedem az éles karmokat, hogy az bele tudjon vájni a másik húsába. Egy üvöltés kíséretében pedig, széttépem a nyakát. Ha minden igaz, akkor a feje az már nem illeszkedik a testéhez. A nősténynek leáldozott a napja. Leszállok róla, s visszaváltozom farkas alakba. A gyerek felé fordulok... Ámbár lehet valamivel nem számoltam és nem lesz ennyire egyszerű megölni a nőstényt, ez mindjárt kiderül.
*Az ütését kicsit benéztem, ami azt illeti nem is kicsit, hisz teljesen más irányból számítottam rá de nem arról jött, így bizony a mozdulatom csak segített neki. A csapásra megszédültem és úgy hátra tántorodtam, hogy fél percig azt sem tudtam, hogy fiú vagyok-e vagy lány. A pofám megrázva igyekeztem realizálni a környezetem és a helyzetet, azonban a másik nem várta meg és mire észhez tértem addigra már rég a földön voltam, csak gőzöm sincs, hogy sikerült pofára esnem, biztos elvesztettem az egyensúlyom. Ahogy a karmok belém vájnak észhez térítenek, vagy legalábbis egy ahhoz hasonló állapothoz és igyekszem magamról lelökni a másikat, vajmi kevés sikerrel. A fájdalom mely végig cikázott, a karmai... nem érdekeltek és nem estem kétségbe ámbár energiáim megteltek a kesernyés illattal. A fojtogatására mancsommal csaptam az arca felé, hogy hátha eltalálom és így bizony leszédeleg rólam, de ilyen helyzetben nem nehéz kivédeni. Szemeimben feltűnt az elfogadás, s bár harcoltam, de valahol... mégsem. Ha reálisan nézem, ennek már rég elkellet volna jönnie. Egy farkas sem lehet örök életére magányos, pont az ilyen helyzetek miatt érdemes a falka, a társ... mindig van valaki a közelben, hisz nem hagyják magukra egymást. A fájdalom, a tudat ott volt bennem afelől, hogy bizony ez volt az utolsó tettem. Megbántam, nem. Egy csöppnyi megbánást sem láthatott, de kínokat sem. Egészen addig míg a karmai a torkomba nem vájtak. Hörögve vonyítottam fel, mely inkább hangzott nyüszítésnek... ámbár köze sem volt hozzá. Az utolsó pillanatban láttam még a szemeit, az élvezetet benne. ~Ez beteg...~ Szállt az utolsó gondolatom az agyamon végig s észre sem vettem, hogy közvetítettem a kölyöknek. - mely után már sem jelen, sem múlt nem volt. A jövő, puszta sötétség mely nem vezet sehova. Nincs holnap, nincs semmi... barát, harc... azt mondják, hogy az ember élete lepereg. De nekem nem, csakis a hím íriszei volt az, amit láttam. Tudtam hogy éltem, de ez tudat semmivel sem lett több mint amit eddig tudtam magamról. Ez kissé csalódást okozott az utolsó pillanatokra... látni akartam, utoljára a teremtőm arcát. Még ha nem is a valóságban. *
//Köszönöm Szépen és sajnálom, hogy elhúztam. Leo neked sok sikert, most már ne dobd fel a talpad. :* Raffi, hát köszönöm, hogy meghalhattam Oc is a játékot, sokat tanultam és kiderült amire kiváncsi voltam. Köszi a lehetőséget. :**//
A nősténynek leáldozott a napja. Leszállok róla, s visszaváltozom farkas alakba. A gyerek felé fordulok... A farkasom még elég erősen vibrál bennem, hiszen a kielégül adta öröm még mámorban tartja. Azonban ez közel sem elég neki, hiszen nem sokat tett, hogy teljes katarzisban tudjon lenni. Még mindig a gyereket figyelem s tudom mi lesz a következő lépés. ~ Ennyire egyszerű!~ Csak ennyi küldök neki, mert több szó nem kell. Inkább beszéljenek a tettek. „Nyúlok” a farkasáéért, aki kezes bárány a számomra és hazudnék ha azt mondanám, hogy ezt nem élvezem. Uralkodhatok, a kicsiny királyságomban s ez nem kicsit tesz boldoggá. Visszanyomhatnám a bestiáját, ha már kijött belőle, de nekem aztán édes mindegy, hogy milyen alakban van per pill. Gondolom marad ebben, ha sikerült neki felvenni a négy lábú alakot, akkor sem változik semmi. Talpra akarom álltani, így kényszerítem, hogy megtegye. Leszarom, hogy mennyi próbál ellenkezni, mert úgy sem fog neki sikerülni. Ahhoz idősnek és tapasztaltnak kéne lennie, ami nem kevés szám, ha az éveket nézzük, de ez most mellékes. Amint csak a lábai érik a talajt már jön is a következő parancs ami nem más mint, hogy másszon a tetemhez. Figyelem az esetlen lépéseit, s nem kicsit jött ki rosszul ebből a harcból. Magának kereste s mivel vesztett a büntetés sem maradhat el. Tudja jól, ha valamit nem jól csinál, akkor megkapja, azt, ami neki jár, hát most is ez történik. Amint ott van a testnél, kényszerítem, hogy a tetem hátsó feléhez menjen s amit ott van. Szexuális töltetű képeket bombázok sorba, hogy elérjem a célomat és megkeményedjen ott ahol kell. Szerintem már maga is rájött, mit kell tennie, de továbbra sem engedek a szabad akaratának. Én irányítom teljes mértékben, mintha csak egy báb lenne. Éppen pornót vetitek neki. Több félével próbálkozom, mert nem tudom, biztosan mi az ami lázba hozza. Ezért figyelem, az energiáit és a rezdüléseit, hogy tudjam melyik „film” lesz a nyerő. Ha megvan a megfelelő, azt hiszem nem kell sok, hogy a vágya is erős legyen. Természetesen nem sietem el, mert kínozni akarom. Ez ad nekem örömöt, s mindegy milyen formában érem el. Lehet az mentális, fizikális tök nyolc. Egészen addig játszom míg nem érzem rajta a szenvedés, hogy ha nem dughatja meg, akkor itt hal meg helyben. Az okozna telje örömöt, ha könyörögne, de hogy ez megtörténik e vagy sem, az mindjárt kiderül. A fizikális fájdalma egy cseppet sem érdekel. Tanuljon meg tűrni, ha eddig nem tette, bár mellettem kezdi mesterien csinálni. Végül pedig megadom neki az enyhülést, mert rendes apja vagyok, így kicsit engedek neki, hogy maga tegye meg, persze ha nem, akkor majd utasítóm, mert itt bizony nekrofília lesz. Én pedig ezt végignézem, anélkül, hogy bennem vágy támadna. Ez a fajta szex engem nem mozgat, s azt hiszem a gyerek sem, de mindent ki kell próbálni. Hogy az aktus meddig tart s milyen érzéseket szabadit fel benne azt még nem tudom, de továbbra is figyelem az energiáit. Amint vége, már csak egy feladata maradt, a kocsihoz kell vonszolnia/menni/gurulni vagy ahogy akar. Én is oda megyek s visszaváltozom emberi alakban. Magara veszem a ruhámat. Nem sietem el az öltözést egy kicsit sem. Jah, hogy közben esetleg összeforr, ami eltört? Majd eltöröm neki, hogy ne legyen csálé a teste. Azért mielőtt neki állok, elszívók egy cigit. A kocsiba bekapcsolom a rádiót, melyben zene szól. Elégedett vagyok magammal. Miért ne lennék? A farkasom kielégül mostanra, így nincs más dolga, mint lustán feküdni és rám hangolódva élvezni a nikotin adta örömet. Ha a gyerek vergődik vagy hangoskodik, akkor hangot adok a lejátszóra. Nincs semmi, ami megzavarhatna, amíg dohányzok. Várjon a sorára, majd foglalkozom vele is.
// Szívesen máskor is! Én is köszönöm, hogy bevállaltad az NJK-t. Örülök, hogy kiderült amit szerettél volna. :* //
Eltűntek a szemem elől, én meg olyan ütemben zabálok leszarva a fájdalmat, ahogyan kell. Még a végén visszakeveredik a rusnya dög, és bekebelezi a szarvasomat, de ezt nem hagyom neki, inkább kikenem magam még jobban. És akkor jön egy üzenet a nősténytől, miszerint cukorfalat beteg. Nekem mondja? De pont ezt kedvelem benne, mert én sem vagyok normális. ~Tudom, de nem édes? Arról fogalmam sincs, hogy ez volt az utolsó mondata, de azt még érezhette, hogy tényleg kedvelem apucit, és tényleg azért, mert elme roggyant. Aztán jön a csend, a síri csend, így az utolsó csontdarabbal a pofámban meredek padavanra, amikor előkerül. ~Aha, minden világos. Mégis mit mondjak? Egyszerű... neki, de én mi a fészkes fenét kezdtem volna egy vele majdnem egyidős nősténnyel? He? Egyszerűen annyival erősebb volt, hogy már annak is örülhetek, megúsztam épebb bőrrel, mert épnek nem nevezhetem, ahogy kinézek. Már épp kettéroppantanám az utolsó csontocskámat, amikor apucinak játszani támad kedve. Morogva veszem tudomásul, már megint nem érdekli, én mit szeretnék, csak az, hogy ő mit akar. Kezdem megszokni, de hogy álljak fel? Ne már. ~Nem gerjedek rád, sajnálom. Szar pornós lennék, ez nekem nem megy parancsra, van ilyen, de tudom ám, mit akar, így bármennyire is fáj a törött lábam, csak felkecmergek a földről. Biztos jól szórakozik rajtam, mert azért néhány sérült alkatrészem miatt sziszegek, mint aki hirtelen megtanult párszaszóul. Nesze neked cukorfalat, azért sem fogok siránkozni. Amennyit tört, tépett és zúzott az elmúlt időben, lassan hamarabb regenerálódik a törésem is, mint azt valaha is gondoltam volna. Menjek a tetemhez? Mi van? Most először értek egyet a nősténnyel, akihez szépen lassan, hang nélkül indulok el, pedig nem akarok, aztán meg mégis, mert jön a kaja, szerintem... hát ez a minimum, mert ez jár nekem, de közben megállapítom apuci tényleg beteg, mert tudom, hogy minden rontott feladat után büntet keményen, na de ez? Remélem, tényleg csak megzabáltatni akarja velem, ám az utolsó reménysugár is eltűnik, mivel cukorfalatom nem éppen arról híres, hogy nekem jót tegyen, tehát zaba nincs, és ezt be is bizonyítja, mert ugyan a gyomrom korog, de nasi helyett más van. Olyan képekkel bombáz, hogy már csak a gondolattól is merevedésem van, de nem is kicsi, így ezt nekem is meg kell néznem, azaz fej le és a két mellső lábam között nézem saját magamat. ~Neked volt már ekkora? A hangomban döbbenet, ezt most tisztáznom kell, de miután kigyönyörködtem magam, a nőstényre meredek kétféleképpen is, aztán padavanra, de neki már csak a pofám jut... azt akarja, hogy keféljek meg egy halott nőstényt? Ez még tőle is kemény, nem csak a farkam, viszont a képek tetszenek, de van egy kedvencem. ~Ne ezt, a másikat, az sokkal izgatóbb. Ú, ez az. Na ezt dugnám. Várj, azt nem, ezt megint igen. Ezt, ezt, ne vidd eeeel. Ha azt hiszi, nem vagyok beteg állat, akkor hatalmasat téved, mert az vagyok, még válogatok is a képek között, hát ha egyszer dugnom kell, akkor tessék olyat elém tárni, amire hajlandó vagyok megtenni, de van egy olyan érzésem, hogy már én is akarom, de nem, mert ez a nőstény akkor is rusnya. Erre pedig jön a pornó -apuci ennyire nem lehet kegyetlen, ez már nem ér, lassan ott tartok, int a pincében, vagyis minden mindegy, nekem már egy anyacsavar is megteszi, csak lyuk legyen- de néhány meg nem tetszik, ezért válogatni kezdek. ~Ebben szar a csaj, abban a pacák, az előzőt, az előzőt apuci, az rohadt jóóóó. Ó, ez az, igen, van még? Nem, ezt ne, ezt hagyd, ááááá. Rendes a fater, mert ezek nélkül bottal sem piszkálnám meg ezt a nőstényt, bár tudom, hogy ezt sajnos most nem én döntöm el, de amikor meg végre mennék, és kihasználnám az alkalmat, akkor meg nem enged. Dög. Kezdek szenvedni, az izgalmam a tetőfokán, kellett nekem variálnom, hogy mi jön be, hát tessék, azokkal kínoz, lassan lehugyozok mindent, ha kell, csak engedjen már dugni. Szenvedés, már fáj ez az egész, a merevedésem nem lohad, kínok gyötörnek, de akkor is állom a sarat, és még morogni sem morgok. Nem, azért sem teszem meg, makacs vagyok, de erre már apuci is rájött. Nem tudom, mire számított, de most már akkor nem akarok menni, azért sem... hiszem én, mert amikor végre elenged, hát én nem nézek semmit sem, azt sem, hogy egy szétmarcangolt rusnya nőstény hever a földön előttem, én bizony úgy vetem rá magam, mint aki életében sosem látott ilyet, de megőrül a vágytól. Megkefélem én, kényszerítés nélkül is, úgy de úgy, hogy öröm nézni. Kit érdekel most, hogy hulla, amikor a lyuk nem sérült, nekem meg ellenállhatatlan vágyam van arra, hogy dugjak? Kéznél van, azaz faroknál, és semmi sem számít, csak az, hogy belerobbanhatok, és meg is teszem pillanatok alatt, és ha apuci hagyja, akkor még egy párszor, mert kihasználom az alkalmat, ha már a farkam áll mint a cövek, és nem nagyon akar lankadni. Nem tudom, mennyi időt engedélyez, de amikor végre végzek, halk morgással veszem tudomásul, kifacsartam saját magamat egy halott dögön. Ez azt hiszem karrierem csúcspontja. Egyesítettem a nekrofíliát az animál szexszel, akkor ez az Anifília vagy a Nekromál szex? Sürgősen meg kell tudnom, ezen gondolkodni fogok, vagy megkérdezem apucit, hátha ő jobban tudja. Most jönne az a rész, hogy elheveredek, rágyújtok egy cigire, na de ezt egy hulla mellett? Azért ennyire még én sem vagyok őrült, ettől még apuci pofázmánya is szebb, és ha a mór megtette a kötelességét, én kielégült, vigyorgó-vicsorgó fejjel caplatok vissza apuci mellé. Igaz, ez kimerül abban, hogy még sántikálok elég erőteljesen, de olyan büszke pofával heveredek le a kocsi a mellett, hogy csak na. Most először vagyok hálás cukorfalatnak azért, hogy minden nap ripityára szedett, és már nem hetekbe, napokba telik valamit helyrehoznom magamban, hanem sokkal gyorsabban. Végül leszarva mindent visszaváltozok, és vigyorogva meredek az öregemre. -Van ízlésed. Apuci, ezt egyszer azért próbáld ki, megéri. Ugyan kurvára nem izgat a nekrofília, meg az a dög rusnya volt, de amikor már minden mindegy... még meleg volt a teste, megérte. Tudod, mint egy finom, langyos almás pite, na pont olyan. Ha eddig nem tartott betegnek, akkor most már fog, egyáltalán nem úgy festek, mint aki marhára bánkódna most amiatt, mert rákényszerítették arra, megkeféljen egy holttestet. A ruháimat összeszedem, a sérüléseimet nem mérem fel, és akkor sem nyikkanok meg, ha cukorfalat nem éppen ezt várná tőlem. Ami meg furcsa rajtam, azt majd megoldja, na de ezért nem fogom szeretni, ha most nekilát darabokra törni, mert szerinte nem sikerült valami tökéletesen. Elhasalok a földön és simán rágyújtok, elvégre dugás után az az első.
Ma egész nap remek hangulatban voltam, ami ebben a sötét évszakban szerintem ritkaságszámba is mehetett akár. A legtöbben odabent kezdték megelégelni a sok sötétséget és a kevés világossággal teli órát, amit őszintén meg tudtam ám érteni. Ha nem éltem volna már hasonlóan északi helyen, akkor valószínűleg én sem viseltem volna ilyen könnyedén, bár ez még a régi motorosokat is könnyedén megviselte, ezt biztosra veszem. Szóval kihasználva ezt a remek hangulatomat, én bizony egészen nőiesen öltöztem fel, ami szintén olyan volt, mint a fehér holló. Többen szóvá is tették, hogy milyen meglepő, hogy nekem ruhám is akad a szekrényben, nem csak a jól bevált farmerek és valami idétlen pulóver. Egy idő után már unalmassá vált, pedig a nők általában szeretik, ha bókolnak nekik. Ezen felbuzdulva aztán úgy döntöttem, hogy egészen estig így maradok, még a hideg ellenére is. Az autóban azért csak akad némi fűtés, nem? Ott egészen biztos, hogy nem fogok megfázni. És hogy minek is szólt a jó hangulatom? Hát annak, hogy közöltem Adammel, hogy készüljön a ma estére, mert nem lesz kibúvó. Már előre vártam, hogy elkezdjük ezt a kis mókázást. Azt nem tudtam, hogy vajon hány alkalomra lesz majd szüksége, de szerintem a vezetés megtanulása nem egy bonyolult dolog. Ha rendes oktatóval próbálja az ember, akkor csak azért tart olyan sokáig, mert le akarják gombolni a gyanútlan vezetni vágyókról a pénzt. Ez minden, legalábbis az én olvasatom szerint. Régen nem volt ilyen bonyolult megszerezni egy jogosítványt, én még emlékeztem ám rá! Néhány órával a reggeli remek gondolataim után, végre eljött az este. Már csak akkor hívtam fel a Harcost, amikor megérkeztem az egyetemhez, hogy felvegyem őt. Türelmesen várakoztam, és amint behuppant mellém – természetesen még én vezettem -, már felé is fordultam nagy vigyorogva. Azért most jóval derűsebb hangulatban voltam, mint amikor legutóbb együtt töltöttünk huzamosabb időt. - Szia, Adam! – üdvözöltem egyből. – Már alig vártam ezt az estét. Képzeld, már ki is néztem egy helyet, ahol gyakorolhatsz anélkül, hogy nekimennél valaminek, vagy ilyesmi… - magyaráztam tovább, miközben egyesbe tettem a váltót és már adtam is némi gázt, hogy közben meginduljunk, és ne ácsorogjunk itt feleslegesen, vesztegetve mind a kettőnk idejét. – Meddig érsz ma rá? – érdeklődtem, aztán még valami eszembe jutott, amit mindenképpen szerettem volna megkérdezni. – Amúgy vezettél már valaha, esetleg próbálkoztál már? Vagy még sohasem? – kérdezősködtem tovább, sokkal inkább automatikusan vezetve, mint gondosan odafigyelve. Aki annyi ideje ül már kocsiban, mint én, az megszokja egy idő után, hogy csak fél szemmel koncentráljon oda. Ezért vezetnek olyan sokan telefonálás közben is, bár a magam részéről azt mélyen elítéltem.
Gyorsan telt a november... túlságosan is, ami azt illeti, az én számításaimnak. Gyakorlatilag a többi őrző alig látott engem mostanában, egész napokat töltöttem a szobámban és csak néha jöttem ki, hogy friss levegőt szívjak pár perc erejéig... hogy aztán visszamenjek és folytatódjanak a dolgok. Az elfoglaltságom tárgya pedig Jenny volt... és ne, nem AZÉRT... bár AZÉRT. Gyorstalpalóban dolgozunk a képességei visszahozatalán. Bár jól haladtunk, egyre több varázslat emléke jött vissza, kezdtem kicsit ideges lenni. Lassan telelik a gyakorlásra szánt idő... s én csak reménykedni mertem, hogy visszahozzuk őt a megfelelő szintre.
Aznap este Jenny a szokásosnál jobban kiütötte magát és az ágyamba érte a mély álom. Nem volt szívem felébreszteni, hogy felkeltsem és hazaküldjem, szóval hagytam neki egy üzenetet, átöltöztem (egyszerű, sötét színű melegítőt öltöttem magamra). Lámpaoltást követően kisomfordáltam és már mentem is az esti programra. Igen, esti program és nem a piros lámpásba megyek, mielőtt valaki beszól. A helyzet az, hogy Amanda a jelek szerint komolyan gondolta ezt a megtanít engem autót vezetni dolgot és egyre gyakrabban kérdezte, mikor ejtsük meg a dolgot. Húztam halasztottam, elvicceltem, de aztán a múlthéten véletlenül kikotyogtam, hogy ez az estém szabad lesz... hát a szőke nőszemély azonnal lecsapott rá és kisajátított magának... én meg nem mondtam nemet, elvégre jó ötletnek találtam és hasznosnak is, meg örültem, mert ez jó csapatépítési lehetőség... bár autót azt tuti ne fogok építeni, ha gikszer lesz. Mindenesetre jó melegen öltözve léptem ki az egyetem épületéből és sétáltam le a megbeszélt találkozóhelyre, mely a buszmegálló volt. Mire odaértem, Amanda már várt... ajjj, de vigyorog, ide látom. Valahogy volt egy olyan sejtésem, hogy ki fog neki jutni belőle ma rendesen. - Szia Amanda. Jó mosolyogni látni téged - ülök be az anyósülésre mellé vigyorogva. - Na ezt jó tudni és hova megyünk? Ki valami mezőre? Mert ott aztán a szarvasokat leszámítva tényleg nem igen üthetek el semmit. Kicsit látszott rajtam a fáradtság, az elmúlt napok feszültsége, de azt lehetett mondani, hogy nem nyomta rá a bélyegét a viselkedésemre. Szóval minden további nélkül jelöltem ki az idő intervallumot. - Pirkadatig ráérek, ma már nincsen dolgom - vigyorgok a szobámban alvó leányzó emlékére. - Hááát... még soha. Kínában párszor húztam ilyen kézikocsit, de az nem igazán nevezném vezetésnek. Szóval remélem van biztosításod. Kis piszkálódás, szurkálódás... messze nem olyan a hangulat, mint legutóbb, amikor a farkast vadásztuk. Több mint egy hónap telt el azóta és már mindkettőnknek egy közös emlék volt. Jó volt látni, hogy Amanda is magához tért az utána levő zombi üzemmódból... másnap találkoztunk és úgy zavartam haza, hogy aludjon már.
Olyan izgatott voltam, mintha legalább karácsony reggel lenne, és hatvan helyett mindössze négy éves lennék. Oké, maximum öt, ebben is kiegyezhetünk. Szóval alig vártam Adamet, és amint beült mellém, máris megajándékoztam az egyik mosolyommal. Miért is ne tettem volna, amikor örültem neki? Mostanában ő is elfoglalt volt, én meg mindig csinálok valamit, úgyhogy nem igazán találkoztunk, csak időnként futottunk össze egy-egy percre, akkor is csak véletlenül. Sohasem faggatóztam, hogy mivel van így elfoglalva, bár megtehettem volna. Nagy is volt számomra a kísértés, de végül mégiscsak ellenálltam neki, és úgy voltam vele, hogy lesz még alkalom, amikor eljön ennek is az ideje. - Köszönöm! – mivel bóknak vettem a legelső mondatát, miután behuppant, így azt illett megköszönnöm is. Nem is pazaroltam tovább az időt, máris indítottam, de ettől még nem kellett, hogy csendbe burkolózzunk mind a ketten. Ez már csak azért is volt lehetetlen, mert én általában folyamatosan beszéltem, ha jó hangulatban talált valaki. Márpedig most már mind a ketten tudtuk, hogy én mennyire fel vagyok ma este dobva. Hogy miért volt számomra ilyen izgalmas ez a program, azt még magam sem tudom. Valószínűleg az lapulhatott meg a háttérben, hogy még soha senkit nem tanítottam vezetni. Meg annyira nagyon semmi másra sem, úgyhogy ez újdonság volt, annak pedig mindenki tudja, hogy megvan a maga varázsa is. Biztosan ez telepedett most az én agyamra is. - Te meg nagyon nyúzottnak tűnsz – jegyeztem meg, amikor vetettem rá egy oldalpillantást. Egy pillanatra még a homlokom is ráncba szaladt, de alig pár másodpercen belül már ismét sima volt. – De akkor sem fogod kihúzni magad ez alól, most már nem. Tudom, hogy hetek óta ezen ügyködsz, úgyhogy innen már nem szállsz ki. Ha kell, akkor lezárom az ajtókat is, mielőtt megszöknél. Egyébként ez a kocsi szeret fogságban tartani másokat, nekem elhiheted. A múltkor a bevásárlóközpont parkolójában velem is ilyet játszott, egyáltalán nem vicces… - magyaráztam tovább zavartalanul, mit sem törődve azzal, hogy ez zavarja-e őt, vagy sem. Már csak ebből is látszott, hogy a legutóbbi alkalommal azért viszonylag összeszedett és komoly voltam, hiába az volt a ritkábban mutogatott oldalam. - Nem, túlságosan sajnálnám a szarvasokat – mondtam nagy komolyan, még a szemeim is nagyra nyíltak, mintha teljesen megbotránkoztam volna azon, amit mondott. – Az egyik kifelé vezető, ilyenkor néptelen úton van egy alkalmas pihenő. Parkolóhelyek, ilyesmi… - közben a kezemmel mutogattam, ahogy szoktam. – Úgy gondoltam, hogy ott elég hely lesz gyakorolni így elsőre, bár tény, hogy ha a mezőn megtanulnál vezetni, akkor bárhol menne – igen, ez így volt, de azért a kocsimat nem akartam hepehupás útra vinni, a végén még elakadnánk valahol a hóban, annak meg nem igazán örülnék. - Na, jó, addig azért nem akarok itt lenni, nekem holnap dolgoznom kell. Igaz, hogy most nem időre megyek, de attól még muszáj lesz felkelnem valahogy – húztam el a számat már csak a gondolatától is. Utáltam a korai keléseket, ezért is aludtam el a legtöbb esetben, és értem be késve az őrsre, kávékkal megpakolva. – Hát, azt én sem nevezném annak – nevettem el magam akaratlanul is, mert előttem volt a kép. – De lehet, hogy majd egy ilyet be kell szereznünk és kipróbáljuk – kuncogtam tovább. Azért megnéztem volna, hogy Adam hogyan húz engem egy olyan valamiben. – És a biztosítás miatt ne aggódj, van. Amikor vettem a kocsit, megkötöttem azt is – azt már nem tettem inkább hozzá, hogy magam miatt is kellett, ugyanis sokszor túlzásba vittem a figyelmetlenséget és abból legtöbbször csak a baj származott, semmi más.
Amikor beszálltam az autóba, azonnal megcsapott engem annak sajátos légköre. Valószínűleg Amanda volt az, aki feltöltötte azt a kisugárzásával. Izgalmat éreztem, ott lappangott a levegőben. Bár elég volt ránézni a nőre. Na tessék, még ő izgul, amikor én leszek ma a ,,kivégzőpadra" rakva. Bár ki tudja, lehet most ő is debütálni fog, mint tanárnéni... hm... és ha nem megy jól... akkor bizony rá is foghatom akár, hogy rosszul magyaráz. Heh, na ez vicces lenne. Bár én nem voltam az a fajta, aki másokra fogja a saját hibáit. Ha nem megy, az csakis az én hibám lesz... bár azt nem mondtam, hogy nem fogom ugratni vele a szőkét. A köszönetére csak visszamosolyogtam, majd kinéztem az ablakon. Elég sötét volt már, legalább annyira, mint amikor legutóbb autóztunk... csak a helyzet az, hogy azzal az estével ellentétben most sokkal jobb volt a hangulat. Most vidám volt, feszültség nélkül, oldott is valamennyit a hangulatomon. Mostanában eléggé feszült voltam, szóval hálás is voltam már csak az eseményért is. Azért minden nap én se önthetek fel. - Hááát... egen, mondhatjuk, hogy kissé nehezek a napok mostanában - jegyzem meg, elvégre amit nem lehetett tagadni, azt nem is tettem. - Öreganyád térdekalácsa halasztgatta - kuncogok. - Csak eléggé összejöttek mostanában a dolgok és néha úgy érzem, túlmutatnak a képességeimen, ez minden - a fenyegetésére felvont szemöldökkel nézek rá. - Nem mered. Na azon meg kuncogok egy jót, amikor azt mondja, hogy anno őt is bezárta az autó, nem is akárhol. Egy pillanatra ugyanis elképzeltem, ahogyan Amanda dörömböl belülről az elmenőknek, hogy engedjék már ki vagy legalább is segítsenek rajta. Komikus kép, az már egyszer biztos. - Nagyon helyes. A végén még a Greenpeace fülébe jutna a dolog és járhatnék a tárgyalásokra. - nézek ki megint a sötétségbe, hallgatva a következő megálló leírását. - Hm... hát ha azt mondod, hogy megfelel, akkor legyen. Már így is elég kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ennek a vége. Igazából csak ugrattam őt azzal, hogy meddig érek rá, azért pár órát én is akartam aludni, mielőtt megint feljön a nap és elindul a mókuskerék. Nem kell sok alvás, egy minimális elég, úgy se fogok menni sehova majd jó ideig, miután végeztünk... már ha Amanda megint nem használ fel ellenem valami elszólást. - Akkor majd igyekszek haladást elérni hogy hamar szabadulhass - vigyorgok egyet. - Élveznéd mi? Anno akit fuvaroztam, az eléggé odavolt érte... egészen addig, amíg véletlenül ki nem borítottam kis híján a kocsiról. Na onnantól elég feszülten figyelte a dolgokat. A biztosításra csak bólintok, azért jó tudni. Nyugodtan átmehetünk roncsderbibe. Najó nem, de kíváncsi vagyok, ezzel az oldalával mennyire barátkozott már meg a szőke nőszemély...
Kezdőlap
Oc is a játékot, sokat tanultam és kiderült amire kiváncsi voltam. Köszi a lehetőséget. :**//
Én is köszönöm, hogy bevállaltad az NJK-t. Örülök, hogy kiderült amit szerettél volna. :* //
