*Már rég megszoktam, hogy a napjaim nem állnak másból, mint munkából. Fairbanks zűrös város, a vérfarkasoknak, őrzőképzésnek köszönhetően pedig még a szokásosnál is kevesebb időm jut az egyszerű létezésre, mint mielőtt idejöttem. Reggel hétkor már felvettem a szolgálatot, hatkor adtam le, most pedig fél hét van, és én a városon kívül, a kilátó előtt elhelyezett ellenőrzőpont felé tartok, hogy ráhúzzak még két órát a műszakomra az egyik kolléga helyett, akinek beteg ez egyéves kisfia, a felesége pedig nem tud korábban jönni, hogy a férje beérjen a munkába. Szóval amíg John beér a munkába, addig én fogok helyette dolgozni. Tulajdonképpen nem vagyok fáradt, csak az órámat kellett odébb tolni az őrzőknél. Hamarosan meglátom az országút szélén parkoló rendőrautó villogójának éles fényeit. Villantok egyet az autó mellé lépő kollégának a Mitsubishi fényszóróival, aztán jópár méterrel elhagyom a szolgálati kocsit, mielőtt leparkolnám a saját autómat. Leállítom a motort, kiszállok, összefogom a kabátom, és felveszem a fényvisszaverő mellényt, mielőtt elindulnék Terence irányába. Látom rajta, hogy már nagyon fázik, és mehetnékje van, úgyhogy nem is tartom fel. Forgalmit és kocsikulcsot cserélünk, és megállok a rendőrautó mellett, és figyelem, ahogy elhajt a terepjárómmal. Ez után nincs más dolgom, mint ellenőrizni az autó ajtajára akasztott visszajelzőt, ami összeköttetésben van a kanyar előttre kihelyezett traffipax-szal , és várni. Nincs olyan túl nagy forgalom, így van lehetőségem minden erre járó autót külön leinteni és ellenőrizni –függetlenül attól, hogy a sofőr gyorsan hajtott, vagy sem. Egyszerű közúti ellenőrzés, de ezer éve nem csináltam ilyesmit – vagyis úgy rémlik-, úgyhogy nem unom olyan látványosan, mint a többiek. A traffi visszajelzője csippan, jelzi, hogy elhaladt előtte egy autó, így kilépek az útra a működő villogójú szolgálati autó mellé, és mikor a fényszórók feltűnnek az úton, felemelem a karom, a kezemben megvillan a piros fényű lámpa, azzal intek a sofőrnek, hogy húzódjon le és álljon meg…*
Annyit érdemes tudni rólam, hogy ha én egyszer kigondolok valamit, annak úgy is kell történnie, ha bele gebedek is. Így van ez az autóvezetéssel is. Nem azért vettem meg szegény kocsit már lassan egy hónapja, hogy ott rohadjon szét a hotel személyzeti parkolójában a kaszni, hanem hogy megtanuljam vezetni a bestiát és használjam is... Ez így logikus, nem? Hát de. Csak hogy mindenki olyan fene nagyon elfoglalt mostanában, ahhoz, hogy megtanítson vezetni, én meg nem vagyok az a türelmes típus. A meg B egyenlő: "csináld magad" projektet kezdtem. Napok óta bújtam már a KRESZ könyveket, meg a vezetés elméletét, tudom hogy mi-micsoda az autóban, ugyan mi baj lehetne? Az Upperbe ráérek 8 után menni, Duncan meg nem ért rá edzeni... szóval eljött az én nagy pillanatom! Elsiettem a szállodáig, beültem Szitakötő volánja mögé, és már lassan egy órája szelem az utakat. 25 mérföld/ órás sebességgel... Nem is a tempón van most a hangsúly, hanem azon, hogy lavírozzak a többi autó,l esetleg gyalogosok között. Ehhez kellett az egy órányi gyakorlás, és most, hogy már ez jól megy, elindulok a városon kívülre is, hogy meghajtsam ezt a csodabogarat. Kíváncsi vagyok mennyi a vége, bár 90 mérföld/óránál nem képzelek többet. A neten legalábbis ezt írják. Már haladok egy ideje a városból kivezető úton, mikor felfigyelek a szemből jövő autósok viselkedésére. Többen is rám villantanak, a kezükkel meg kör-körös mozdulatokkal jeleznek valamit... Csak tudnám, hogy mi a fene bajuk van velem... Nem ég egy fényszóró? Dehát égnek, hisz látom, hogy mindkettő megvilágítja az utat. Beveszek egy kanyart, aztán még a távolsági fényszórót is felkapcsolom, csak hogy lássam a különbséget közte és a rendes világítás között. Nem, a távolsági bántotta a szemüket, hanem az a rendőr ott az út közepén. Oké, ezt nem tudhattam... Mivan? Rendőr?! Magam is megleppődök a reakciómon. Félre kéne állnom, és megkérdezni, hogy mi a frászt akar (felteszem jogsit meg forgalmit), e helyett azonban bepánikolok, és keményen rálépek a gázra. A rendőrt természetesen nem ütöm el, ha kell elrántom a kormányt, de tovább megyek... - Ezt elb*sztam, igaz? - költői kérdés... persze, hogy elcsesztem.
Már túl vagyok három igazoltatáson, és ebből csak kettő zajlott úgy, hogy a sofőrök kifejezetten zord pillantásokat vetettek rám végig. A harmadikat még jó hangulatúnak is mondanám. A papírok is rendben voltak, szóval egész jó az én hangulatom is, attól eltekintve, hogy éppen a szokásos fizetetlen túlórámat húzom a hidegben. A csipogás után kiálltam a kocsim mellé. Elég messziről láthatóak vagyunk az élesen villogó kék fénnyel, a tompított (basszus, ez még csak nem is tompítottal jön!) reflektorok fényében élénksárgán világító mellénnyel, és a piros fényű lámpával, amivel intek a sofőrnek, aki nem is lassít. Nem tudom, melyik pillanatban fogom fel, hogy nem fog megállni. Nem csak azért, mert képtelenség, hanem azért sem, mert nem is próbálja. Jóindulatú típus vagyok, egy pár pillanatig feltételezem, hogy ijedtében keverte össze a pedálokat, és véletlenül ugrott a gázra, de hamar rájövök, hogy nem így van. Mire közel él, a pompásan fejlett, és tökéletesen működő életösztönömtől hajtva a kocsimhoz ugrom, és felkenődök az oldalára, míg elszáguld mellettem, egy hajmeresztően éles kormányrántással. Egy villanásra láttam a sofőrt is. Egy nő… egy nő, aki elég bizonytalanul vezet. Mikor az ámokfutó kikerül a rám jelenleg veszélyes zónából, gyorsan bevágom magam a kocsiba, az anyósülésre söpröm a traffi visszajelzőjét, felmorran a motor, felbőg a sziréna is a villogó mellé, én pedig beletaposok a gázba. A kis golf-fal szemben én egy Ford Crown Victoriában ülök, ami a menekülő helyzeti előnyét is figyelembe véve még mindig elég egyenlőtlen küzdelem… Ha saját kocsim lenne itt, sokáig fogócskázhatnánk, így viszont rövid lesz. A kocsi kerekei kaparnak néhány másodpercig, aztán az autó nekilendül. Nem kímélem a gázpedált, jó lenne minél hamarabb utolérni a kereket oldott nőt, mielőtt valami hülyeséget csinál… A fordulatszám-mérő egyik váltásnál sem esik háromezer alá, de többnyire meg sem közelíti lefelé ezt az értéket. Valószínűleg elég egy perc, hogy ez egyenes úton felbukkanjanak előttem a golf helyzetjelző lámpái, és egy újabb perc, hogy eléggé megközelítsem ahhoz, hogy rávillogjak, és a sziréna rövideket, figyelemfelkeltőt búgó jelzéseivel is felszólítsam a megállásra… ~ Álljon már meg! Ne nekem kelljen leszorítani...~
-Há-Há! - nem tudom miért örülök a fejemnek, mikor biztos távolban vagyok a rendőrtől, de örülök. Elöntött az adrenalin, a kezeim remegnek, érzem, hogy vörösödik az arcom, de a vigyor ott van a képemet. Szemétség ide- vagy oda... tulajdonképpen rohadtul hiányzott már valami ilyesmi nekem. Iszonyat jól is érzem magam egészen addig amíg meg nem hallom a szirénát. Ekkor önt el csak igazán a pánik, meg amikor a visszapillantóban látom egyre közelebb araszolni a fényeket, Szitakötő pedig elérte a végsebességet 132 km/h-nál... - Basszus... Nyúlok a telefon után. Valakit fel kell hívnom, bár elképzelésem sincs, hogy kit... Jobb kézzel, két óra magasságában a kormányhoz fogom a telefont. Megnyitom a telefonkönyvet, és léptetni kezdek a listában közben hol ezt, hol az utat figyelem. Amber nem lesz jó, Ashnek azt hiszem még jogsija sincs (nem tudom miért kizáró ok ez, de az.), Castort zsigerből átugrom, Duncanen elgondolkodom, de kifogy a gázolajam mire befejezi a röhögést, szóval tovább lépek még eggyel. Telefon tapad a fülemre, a szemeim meg az útra. Hopp egy kanyar. A telefon kétszer kicsöng, a "Halló"ra meg már kezdem is darálni a magamét. - Üldöznek a sünök! Segíts! döbbent csend -... melyik alfaj? Válaszként a rendőrautó hangosan pittyegni kezdett, immár közvetlen mögöttem. - A kék... Leejtem a telefont, mert rám villant mögöttem a paraszt, amivel engem meg elvakít a visszapillantókon át, a kanyar meg jön, és én már így is elég későn veszem észre. Satu fék, kerékcsikorgás közepette parkolok az általam csaknem átszakított szalag korlát mellett... Kivárok két másodpercet, csak aztán nyúlok megint a telefonért. - ...azt hiszem, most leraklak. Bontom a vonalat, majd pattanok ki a kocsiból. Nem érdekel, hogy mekkora bajban vagyok, csak Szitakötő ne legyen darabokban.
Én egyáltalán nem örülök az események alakulásának. Sokkal jobban szeretem a békét, nyugalmat, mint az ehhez hasonló ámokfutást. Az ilyenek rendre azzal érnek véget, hogy valaki megsérül, netán meghal, illetve többnyire az anyagi kár elkerülhetetlen. Hát nekem ez mára biztosan nem hiányzott… A száguldó, őrülten szirénázó, villogó autóban is csak arra tudok gondolni, hogy legyen már vége, és épen szálljon ki a kocsiból a lökött nő… Természetesen a kis fehér kocsinak esélye sincsen a szolgálati kocsival szemben, így menthetetlenül utolérem, miközben szinte hallom a motor erőlködését, üvöltését, ahogy százezres fordulatszámon próbál még nagyobb sebességet kipréselni a nem erre tervezett gépből a sofőrje. A Ford motorja hangosan zúg ugyan, de egyenletesen, erőlködés nélkül pörög, a fordulatszámmérő pedig az ideális tartományban mozog. Közel érek a kis Golfhoz, de nem sokat látok az utasteréből, csak hogy a nő egyedül ül benne. Felemeli a kezét… Mit csinál? Úristen! Telefonál?! ~Azonnal tedd le, megőrültél?~ A sziréna durva, éles pittyegése próbálja magára vonni a nő figyelmét. Én komolyan próbálom nem megijeszteni, vagy kizökkenteni, de kénytelen vagyok rávillantani, mert nem lassít. Persze ez nem feltétlenül tökéletes megoldás, de mi lenne az? Toljam le az útról? Elkapja a kormányt, és végre megcsikordulnak a fékek. Én is beletaposok a fékbe, és a Ford azonnal engedelmesen lassul, miközben egyenesen tartja az utat, ellenben a kacsázó Golf-fal. A kis fehér autó visító fékekkel, bizonytalan úttartással halad, szinte látom, a sofőrje milyen rémülten próbálja visszanyerni az uralmat a gép felett. Az egész csak pár pillanat, és bár megrögzött ateista vagyok, most mégis imádkozom, hogy álljon már meg a Golf… Csak álljon már meg…. És megáll. Éppen a szalagkorlát előtt. Abban sem vagyok biztos, hogy hozzáér-e a kaszni, vagy nem. A rendőrautó megáll a kis fehér kocsi mögött, a sziréna elhallgat, és ahogy a másik autó ajtaja nyílik, a ford motorja egy utolsó hörrenéssel leáll, csak a kék és piros fények villognak tovább némán a tetején. Még az hiányzik, hogy valaki elkaszáljon minket figyelmetlenségből. Én is kiszállok, és elindulok a Golf sofőrje felé. - Hölgyem! Megsérült? Maradjon az autója mellett, kérem! Elsőre ennyi, amíg a közelébe érek, aztán majd az ő lelkiállapotához igazítom a beszélgetést. Hisztéria, az már végleg nem hiányzik…
Kiszállok a kocsiból, a szemem sarkából látom, hogy a rendőr is ugyanígy tesz, és el is indul felé. Megkapom a magamét az előbbiért, e felől semmi kétségem, csak előbb lássam, mekkora bajt okoztam. Megkerülöm hát Szitakötőt, kicsit tartok attól amit látni fogok. Potom pénzért vettem a kocsit, de első autó, szóval érzelmi kötődés az van. -Hjajjj. - sóhajtok... Nem látni sokat a kocsi anyós felőli oldalából, ugyanis az beleolvad a szalagkorlátba, és hiába a rendőrautó általi rivalda... hát ettől a kocsim még eggyé vált a szalagkorláttal. A rendőr egész normális. Arra számítottam, hogy leordítja majd a fejemet, de nem. Vagyis még nem. - Hova mennék innen? - hozzá hasonlító óvatossággal kérdezek vissza. Nincs is okom felhordani az orrom. Elég idiótán viselkedtem... Meg kellett volna állnom, és már túl lennék az egészen. Elvégre papírjaim rendben vannak... Most viszont morfondírozhatok azon, hogyan kerüljem el azt, hogy a rendőr bevigyen egy vérvételre... A szondával még nem is lenne bajom, hisz tiszta vagyok. Félve a rendőrre sandítok, ha már mellém ért. Fogalmam sincs mit mondjak, de nekem kell először meghatározni a beszélgetés hangvételét, akkor talán a rendőr is elnézőbb lesz... - Szeretné megnézni a papírjaimat? - őzike szemeimből kiolvashatja milyen együttműködő is leszek én vele. Meg hogy mennyire nem akarom, hogy bevigyen az őrsre.
Attól a pillanattól, hogy a kocsi ajtaja becsukódott mögöttem, a nő mozgását figyelem. Sokk, sérülés jeleit keresem rajta. Persze szívesen ordítanék vele, és lehordanám a sárga földig, de eredményt nem érnék el vele, leszámítva azt a valóban kellemes hozadékot, hogy a saját feszültségemet, és ijedtségemet, aggodalmamat prímán le tudnám csatornázni rajta. De nem teszem… Éppen rászólnék, hogy ne menjen a korlát felőli oldalra, de már ott is van, úgyhogy oda követem. Szó se róla, a kocsi gyönyörűen belegyógyult a szalagkorlátba… Remek. Anyagi kár: pipa… - Ez csak amolyan kötelező szöveg, hogyha esetleg… nem érdekes... Nem fogom neki megmagyarázni a szolgálati szabályzatot esetlegesen fegyveres támadás megelőzésére és hasonlókra. Inkább lenézek a kezére, hogy lássam, remeg-e… És közben érkezik a tarkómnál a finom kaparászás, ami korábban még egyre erősödő fejfájás lett volna, ennek örömére pedig gyorsan fellapozom fejben az idevágó aktákat. A felismerésnek nem örülök. Megint egy farkasba botlottam, méghozzá de Luca falkájából. Pompás… A kérdésére bólintok. - Természetesen. Forgalmit, jogosítványt, legyen szíves, de mindenekelőtt a kocsikulcsát, kérem… Megvárom, míg előszedi a papírokat, és ha nálam a slusszkulcs, akkor ehhez akár be is ülhet az autóba. - Elárulná nekem, hogy miért nem állt meg?
Jah, rutin szöveg... vágom. Illetve nem, de a rendőr nem kívánja forszírozni, szóval én is tovább lépek. Amikor legközelebb megszólal, már valami más is ott bujkál a hangjában, bár még nem tudom eldönteni, hogy mi az. Talán ellenszenv? Meglehet, hisz majdnem elgázoltam. Forgolmi, jogosítvány, oké. Nade kocsikulcs? Vissza ülök a volán mögé. Először leállítom a motort persze, de a kulcsot ugyan nem fogom odaadni neki. Eztán a kesztyűtartóból előkerül a forgalmi engedély, a befizetett biztosítási csekk, a tulajdonlap, a hamis jogsim is, meg minden amit esetleg e közben felmerül. Hogy miért nem álltam meg, az jó kérdés. Illetve jogos. - Azt hiszem, pánikba estem. Tudja nekem ez az első... - mim is? - ... önálló utam. Elég hosszú napom volt, a filmek meg tele diktálják hamis sztereotípiákkal a fejünket... ergó... idiótán viselkedtem. - és ez még nem is kifejezés. Talán ez a helyeslő, és hibáimra rávilágító monológ majd enyhít valamit a rendőrön. Ha nem visz be vérvételre, az már pont elég. - Most aztán megerősítettem a női-sofőr-ellenes elméleteit, igaz? - bátortalanul elmosolyodok. A férfiak szerint a nők nem tudnak vezetni, a rendőr pedig pasiból van... (elég jóképű típusból ami azt illeti,) szóval máris kezd kialakulni a kép a fejemben a még kitöltetlen bírság nagyságáról. - Mennyivel tartozom, Mr... ?
Rutin szöveg, talán még érdekelné is Tarát, de nem akarok belebonyolódni. Itt és most semmiképp. Valószínűleg ő zaklatott, én meg biztosan fáradt vagyok, az üldözéstől, és a felfedezéstől pedig, hogy ismét farkasba botlottam, a maradék életkedvem is elszállt egy időre. Nem ítélem el ismeretlenül, és nem is találom ellenszenvesnek, de tudom, hogy így már megint veszélyesen közel járhatok hozzá, hogy félholtra verjenek, tépjenek. Na ez már tényleg kifejezetten megalázó lenne. Egy karcsú, alacsony, inkább törékenynek tűnő lány… ha ő beleken az aszfaltba – Függetlenül attól, hogy mi is valójában – sokáig ápolgathatnám az önbecsülésem utána… Lám, én is önző vagyok… Még a gondolat is rosszul esik. Látom, hogy nem akarja adni a kulcsot. Ám legyen. - Rendben, akkor állítsa le a motort, és tegye a slusszkulcsot a műszerfal tetejére. Ne haragudjon, de nem szeretném újra üldözni magát… Az még hiányozna az estémhez, hogy újrakezdjük a fogócskát, és a végén valaki az árokban végezze, vagy egy fára csavarodva. A válaszra bólintok, miközben átveszem a papírokat. - Nézze, kisasszony… Ez akkoris a lehető legrosszabb megoldás volt. Talán higgyen egy kicsit kevésbé a filmeknek. A rendőrök nem esznek embert… Van bennem egy csepp keserűség, amiért ebben a nőben is az ragadt meg, hogyha rendőrt lát fusson, még akkor is, ha nincs miért félnie… A kérdésre a szemébe nézek, miközben nyújtom a forgalmit. - Nekem semmi kifogásom a női sofőrök ellen. Sok nőt láttam, aki tökéletesen vezet, és ismerek férfit, akinek egyáltalán nem szabadna autóba ülnie. Ezt nem a nemek döntik el, Hölgyem… A következő kérdésen azért finoman megütközöm. Vajon komolyan gondolja, hogy ezt egy csekkel meg lehet oldani? Mindenesetre először bemutatkozom, mert a nevemre vonatkozó kérdést véltem felfedezni a bírságra vonatkozó kérdésben… - Jake Westmoreland rendőrfőnök-helyettes vagyok, Ms. O’Ryan, és ez már nem egyszerű bírság kategóriájába esik. A szabályzat szerint ez után legalább egy éjszakát a fogdában kellene töltenie – közben felnézek az égre, hogy lássam, a Hold melyik fázisban van -, valamint bevonnom a jogosítványát, eltiltani a vezetéstől megszabott időre, és önre terhelni az autója elszállításának, valamint a szalagkorlát rendbetételének díját… Persze nem szívesen vinném be, mert ma szeretnék aludni, egy vérfarkast pedig a Holdtól függetlenül nem szívesen hagynék az őrsön, ha nem vagyok ott… Mindezek mellé pedig látom, hogy a nő nem rosszindulatú. Vagy csak nagyon jól játszik. Örök hibám, hogy hagyom magam megvezetni egy gyönyörű női szempárral…
Még hogy a rendőrök nem esznek embert? Röviden felnevetek, mert eszembe jut Rowen. Igaz, hogy már csak a közlekedésieknél van, de ettől még rendőr, és bizony ő az egyik nyomós oka, hogy én most itt fagyok sz*rrá egy rendőrrel. Nem jött be az általánosítás. Úgy hiszem, Castor meg Duncan már hevesen bólogatna, ez a rendőr viszont hosszasan kifejti a saját álláspontját. Ami történetesen nem egyezik az én álláspontommal... Na jó, stratégiaváltás következik. Még az előtt, hogy a rendőr életképtelennek könyvelne el, s már csak azért is bevinne éjszakázni. Tulajdonképpen nem lenne az akkora tragédia, ha nem tudnék e miatt elmenni dolgozni, ha nem tartanék ennyire az esetleges vérvételtől. Priuszom abszolút nincs, az se gáz ha ujjlenyomatot vesznek... csak a vérvizsgálattól tartok, és a hűhótól ami majd követi azt. Márpedig feltételes mód ide, vagy oda, a rendőr közli velem, hogy ebből bizony fogda lesz. Mondjuk a kijelentés után felnéz az égre, ami ha eltekintek az általános paranoiámtól, arra enged következtetni, hogy valamiképpen meggyőzhető. Legalábbis nyitott rá, így amíg ő a vétségem következményeit ecseteli, én bűnbánó képpel bólogatok, és a következő lépésen agyalok. Lefizetni olcsó húzás, a csábítás is csak a gagyi filmekben jön be (na nem mintha szajha lennék), a humorom csapni való, az ész érvek sem mellettem szólnak… Kizárásos alapon maradnak az őrzők… Csak tudnám honnan a fészkes fenéből kerítek egy őrzőt. Hívjam megint Gabrielt? Nem lesz ez sok egy kicsit? Dehogynem… - Értem, Mr. Westmoreland... - átveszem a papírokat, és vissza is teszem őket a helyére, mielőtt fogom a slusszkulcsot, és ki kászálódok a kocsiból. Ekkor már megszületik a döntésem is… Jake Westmoreland rendőrfőnök helyettest néhány óra múlva eszméletlenül találják majd a szolgálati járművében, és ha az őrzők nem csesznek el semmit, akkor se rám, sem pedig Szitakötőre nem fog emlékezni majd. Csak tudnám hova rakom el a kocsit… A szállodához nem vihetem vissza, Duncan garázsába meg nem merek beállni vele. Marad a saját házam… -Akkor… szerintem essünk túl rajta. – ezzel inkább magamat biztatom. Nem szoktam ok nélkül bántani másokat… - Jól sejtem, hogy a maga kocsijával megyünk? És ha igen, akkor el is indulok felé. A terv szerint: megvárom míg elmegy az a két autó ami az úton közeledik, majd aztán leütöm a rendőrt. - Mondja már meg nekem, mit keres egy rendőrfőnök helyettes a traffipax mellett? - a hangomnak van egy cseppnyi vidám színe is. Az ember azt hinné, hogy egy bizonyos rang után a rendőr már cikinek tartja az ilyesmit. Ezért is számít büntetésnek, ha valakit lefokoznak. Ha válaszol, és már a forgalom is elcsendesedik, azt a pillanatot fogom kihasználni arra, hogy leüssem.
A nevetésre nekem is eszembe jut Rowen, aki nem mellesleg jelenleg velem van párba állítva, hogy rajta tudjam tartani a szemem, csak kevesebbet túlórázik. Egyszerűen nem jó az sem, ha kirúgom, meg az sem, ha hagyom a rendőrség kötelékében…. Rowen egy igen mély seb a rendőrség becsületén. De most nem ezzel kell foglalkoznom. Figyelem a nőt, sejtem, mennyire erősen töpreng, mi lehet a megoldás, de mivel Castorékhoz tartozik, szeretném elkerülni a valószínű megoldást, amit az alfája tanított neki, ezért igyekszem inkább szóval tartani úgy, hogy rám figyeljen. A telefonom megrezzen a zsebemben. Reflexből húzom elő, és gyorsan átfutom az üzenetet, míg ő elveszi a forgalmit, amit felé nyújtottam. A jogsiját még nem adom vissza. - Várjon egy kicsit, kisasszony! Nem akarom bevinni. Nézze… mit szólna, ha megegyeznénk? Az autóját trailer-rel elszállíttatjuk egy szervízbe, én hazaviszem magát, vagy hív egy taxit, kifizeti az okozott kárt, és bevonom a jogosítványát egy évre, ezen felül nem jelentem fel. Fair alkunak tűnik? Szerintem tisztességes ajánlat, figyelembe véve azt is, hogy ez az első ilyen esete, és nem feltételezek róla rossz szándékú veszélyeztetést, valamint azt, mennyire rövid idő a farkasok életében egy év… És a válaszától függően még jöhet egy ütőkártya, feltéve, hogy nem fog leütni… Szóval ha úgy tűnik, nem tetszik neki a vázolt lehetőség, akkor folytatom. - De ha így nem felel meg, akkor elkezdhetem firtatni a hamis jogosítványát, és elintézhetem, hogy Mortimerék megkeserítsék az Önök életét kollektíven, már ami a gépjárműhasználatukat illeti... Hallgasson rám, használja ki ezt az egy évet, és tanuljon meg rendesen vezetni... A kérdésére csak röviden válaszolok. - Csak helyettesítek. Két óra az egész…
Hogy fair alkunak tűnik-e? - Az nem kifejezés. - vágom rá azonnal, aztán felötlik bennem, hogy akkor mi a fenéért ecsetelte, hogy be kellene vinnie, és a többi... Azért, hogy most előadhassa a jó fej rendőrt? Naív lélek vagyok én kérem, elhiszem én ezt abból is, ha csak rám mosolyog. Nem mellesleg, ha rögtön ezzel kezdi, akkor nem kezdek el azon agyalni hogyan üssem tarkón úgy, hogy nyoma se maradjon. Se kívül, se később az emlékeiben. A hallgatásom valamit félreértet vele, mert fenyegető hangnemre vált... Hát ez már nem tetszik. - Tudok én vezetni, ha nem hozza rám a frászt egy rendőr, meg aztán nem villant a képembe! - csattanok fel, de csak eztán esik le, hogy lényegében mit mondott. Igen, az ember hajlamos csak az utolsó mondatról tudomás venni, pedig most nem abban volt a lényeg. Hogy ki az a Mortimer azt nem tudom, a többesszám vonja fel magára a figyelmemet. Kollektív intézkedésről beszél a rendőr, és rólunk... Mi ez a többesszám? Hogy lehet bevonni egy amúgy is hamis jogsit, és ha már amúgy is levágta róla, hogy nem igazi, akkor miért akar mégis egyezkedni? Nem értem én a rendőrök logikáját. - Jelenleg egymagamban vagyok itt, Mr Westmoreland, és elnézést ha félreértettem Önnel valamit, de amint látja, igenis együttműködő vagyok... A jogsi miatt nem fáj a fejem, úgyis szerzek másikat, vagy megszerzem legálisan. A vezetés megy, a KRESZ-t kitanultam, a telefon meg mindig nálam ha esetleg cserbenhagyna valahol Szitakötő. - Taxi. Majd hívok egy taxit, ha itt a tréler. - rendőr ide vagy oda, nekem csak egy idegen. engem ne vigyen se haza, se dolgozni... ahová már lassan az is késő lenne, ha már ott lennék. Mellesleg hirtelen azt sem tudnám megmondani, hogy hol is van az a "haza". A szálloda, a külvárosi ház, vagy Duncané? Jó kérdés. És ha már amúgy is kérdéseknél tartok, akad itt nekem még egy- kettő a rendőrhöz is. - Mibe fog ez nekem fájni, Mr. Westmoreland? Felteszem, nem önzetlenül kész elengedni hamis jogsival...
Nos, legalább ebben egyetértünk, mert ez szerintem is roppant fair alku. Az ecsetelés pedig azért volt, hogy tudja, minél többet kockáztat, ha nem tartja be a megállapodást. Mert akkor aztán őrzők, meg Simmons, ragyogó szempár ide, vagy oda, kénytelen leszek tartani magam a szabályzathoz, elvégre mégiscsak rendőr vagyok… - Egy egyszerű közúti ellenőrzés nem minősül rémisztgetésnek, ha pedig nem áll meg, akkor kénytelen vagyok megpróbálni jobb belátásra bírni… De most komolyan! Jobban örült volna, ha leszorítom az útról villogás helyett? Dacos egy nő, az már biztos, és még sértődékeny is. De még nem húzom fel magam, és nem megyek bele a vitába. - Tudom, hogy egyedül van. Sajnálom, ha félreértettem, de sajnos, akárhogy küzdök ellene, nekem is van egy-két előítéletem. Csak nem a nőkkel, hanem például a farkasokkal szemben… Maga nem az első, aki khmm… „kreatívan” értelmezi a közlekedési szabályokat. A taxi említésére bólintok. - Ahogy szeretné… A következő kérdésre meghökkenek, aztán ahogy leesik a mondat értelme, úgy hűl ki minden jóindulat a tekintetemből, és a hangom is ridegen hivatalossá dermed. Na ez már felháborít! Csak nem korrupcióval vádol?! - Csak tartsa be a feltételeket, amikbe beleegyezett. Hogy a szalagkorlát javítása mennyibe kerül, azt nem tudom, de majd megkapja a számlát. Ami az egy évet illeti, komolyan gondoltam! Ne vezessen hivatalos oktató órán kívül forgalomban! Ami pedig a hamis jogosítvánnyal való elengedést illeti: - A feltételezése csak részben helytálló. Nem vagyok sem szívtelen, sem rosszindulatú, így látom értelmét a figyelmeztetésnek, főleg mivel maga nem tűnik rosszindulatú szabályszegőnek. Ami pedig az igazság részét illeti, nem csak rendőr vagyok, bizonyos kereteken belül kénytelen vagyok figyelembe venni az őrzők szabályait is… Ha azt hitte, megpróbálom leügyeskedni róla a bugyiját, vagy pénzzel lehúzni a szívességért cserében, akkor csalódnia kell... Inkább újra előveszem a mobilom. - Adna egy percet? Simmons aggódik magáért... Legalábbis kizárásos alapon csak ő lehet. A falkából más nem írna nekem ilyet. Gyorsan, és tömören fogalmazom meg, és pötyögöm be a válasz SMS-t a készülékbe: "Én intézem, nem kell aggódnod miatta. Jake" Miután elküldtem, hívok egy trailert a kocsihoz, aztán újra Taráé a figyelmem.
Előítéletes a farkasokkal?! Ezt mondta, ezt nem is lehetett félreérteni. Hát mi fene folyik itt? Amíg ő beszél, és szabja a feltételeket, én ezt elemzem ki gondolatban. Adott egy rendőr, aki az előbb hajtott meg. Van itt még egy enyhén összezúzott szalagkorlát, a sérült Szitakötő, egy farkas, és egy őrző? Így kell kinéznie egy őrzőnek? Kissé előre hajolok, és résnyire összeszűkült szemekkel nézem a rendőrfőnök helyettest, ő meg gondolom majd hülyének fog nézni engem ezért, de teszek rá. Még sosem találkoztam egyel sem, és nem is tervezek többel összefutni a jövőben, szóval jól meg akarom nézni. Nem látok semmi különöset az rajta, leszámítva az orrát, mert az itt ott enyhén görbül. Ettől még jó képű, persze, de annyira... emberien. Nem így képzeltem őket. Illetve sehogy sem képzeltem őket. - Miért nem érzem magát? Azt mondták, hogy tudni fogom ha találkozok egy maga fajtával, de ha nem adja a lapokat a farkasdologról, rá nem jöttem volna, hogy maga Őrző... - zavart mosoly jelenik meg az arcomon, de már egyáltalán nem feszengek, hisz nincs is miért. A rendőr tudja, hogy én mi vagyok, nem fog bevinni a sittre, sőt még szervizbe is küldi Szitakötőt. Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy nekem erre a kalandra az utolsó félrerakott pennym is rámegy, de lehetett volna ennél nagyobb baj is... próbálom hát a pozitív oldalról szemlélni a helyzetet. - Nézze, a látszat ellenére - intek ekkor a kocsim felé. - nem vagyok az a vadóc nagyvárosi lány,és rég nem éltem már falkával... szóval bocsásson meg azt értetlenkedésért, csak ez a dolog valami olyasmi ami eddig még kimaradt az életemből. Simmons aggódik értem? Nagyokat pislogok. Hány felől is gabalyodnak a szálak? Öhm. Nem akarom én ezt most tudni. Amíg a rendőr (fent nevezett: Sün) sms-t ír Gabenek, én lányos zavaromban a cipőm orrát nézem, azzal pedig az aszfaltot piszkálom. Legalább már nem bámulom az őrzőt... Node ezért meg vessek csak magamra! Meddig tartott volna megkérdezni a falkából valakit róluk? Úgy voltam vele, hogy ha jó lány vagyok, akkor úgyse kötnek belém. Igaz, a rendőr nem is kötekedik. Csak sms-el, és trélert hív. Nade amíg az ideér, Jake meg nem tervez visszakullogni a traffipaxhoz, felteszek neki én is pár kérdést. Csak előbb én is elintézek egy telefont az Upperbe. Ez az első napom, hogy kések a munkahelyemről. Túl sok "első alkalom" történt velem ma. Azt hiszem így érzik magukat a szajhák egy durvább nap után. - Miért nem tűnik olyan félelmetesnek? Nekem úgy adták be, hogy maguk a megtestesült gonoszok.
Én már nem elemzem a helyzetet. Úgy tűnik, békésen és nyugodtan megoldódik a helyzet, és talán Tara még hajlandó is lesz betartani az alku rá eső részét, noha nincsenek túl virágos illúzióim a farkasokkal kapcsolatban. Amit én eddig láttam belőlük, az az, hogy kihasználják, hogy az őrzők megvédik őket a rendőrségtől. Látom az újfajta érdeklődést a szemében, és hagyom, hogy szemügyre vegyen, amennyire csak akar. Ha valami nagyon különlegeset várt, most valószínűleg csalódik. Legalábbis abban az értelemben tuti nem vagyok különleges, ahogy egy őrzőnek lennie kellene. A mágikus képességeim jelenleg kimerülnek annyiban, hogy már nem irtózatos fejfájást kapok a farkasok közelében, hanem finom, visszafogott figyelmeztetést. A kérdésére is ez a válasz, azt hiszem. - Nem a maga hibája, hanem az enyém… Még nincs fél éve, hogy közéjük tartozom, és mivel több, mint főállású a munkám, nem lehet annyira intenzív a képzésem, mint szeretném… Bár túlragozni nem kell, elvégre Tara is tudja már, hogy éppen most is túlórázom. A magyarázatára bólintok, és még el is mosolyodom. - Még sosem találkozott Őrzővel? Remélem kellemesebb benyomást teszek róluk, mint amilyet a kollégáim a rendőrökről hagytak Önben… Látom rajta a meglepetést, és kicsit elbizonytalanodom a következtetésem helyességét illetően. - Láttam, hogy telefonált… Nem őt hívta? Vele történetesen egész jól kijövök, azért gondolom, hogy ő írta az SMS-t… Miután eltettem a telefonomat, és ő is befejezte a telefonálást, hagyom, hogy kérdezzen. Én rendesen fel vagyok öltözve, mert ácsorgásra készültem, de ha látom, hogy fázik, akkor majd beindítom az autó motorját, és felajánlom, hogy üljük be, míg a trélert várjuk. - Valószínűleg azért, mert nincs oka tartani tőlem. Az őrzők alapvetően nem gonoszok, bár sok döntésükkel és szabályukkal én sem értek egyet. Tulajdonképpen azért vannak, hogy fenntartsák az egyensúlyt. Ezzel Önöket is védik az emberiségtől. Ami azt illeti, szerintem az egyszerű emberektől, mint hatalmas csoporttól több félnivalója van. Sóhajtok, és megvonom a vállam. Én tényleg nem akarok mást, csak azt, hogy béke legyen, és az ártatlanok biztonságban legyenek. Olyan kár, hogy ez egy szörnyen naiv kérés…
Tehát még nem olyan rég őrző. Igen, így megértem miért nem éreztem -nem mintha tudnám, hogy mit kellett volna éreznem-. Felelek is egy hangos "áhá"-val, és tovább lépek. - A rendőrösdi után hülyén hangzik, ha azt mondom, hogy nem egy egész csoportot ítélek, hanem minden egyes személyt külön - külön? Persze, ha tudom, hogy egy őrző áll az út szélén, nagy valószínűséggel akkor is bepánikoltam volna, és tovább hajtok... -Sok mindent láttam már a világban, amit nem, attól meg megtanultam félni. Valahogy életben kellett maradnom egyedül csaknem egy évszázadon át. A technika bevált, gyanítom a jövőben sem fogok változtatni rajta. Mert Jake lehet normálisabb példánya az őrzőknek, ez még önmagában nem garantálja, hogy a többiek is azok. Minden pletykának van valami alapja, és ha az őrzők alapjáraton lennének jó arcok, akkor nem azt hallom vissza, hogy mekkora hataloméhes kretének. - Igen, Gabriel nagyon... diplomatikus. Éppen ezért hívom őt ha bajban vagyok. Már azt hiszem elárulhatom, hogy le akartam ütni magát, és hívni egy őrzőt Gabe-en keresztül arra az esetre, ha be akart volna vinni. Nem akartam, hogy vért vegyenek tőlem, és azt hiszem, hogy ez ilyenkor az egyik kutyakötelességük, szóval memória törlést kértem volna. - ezer wattos mosolyt villantok a rendőrre. - Még időben tisztázta, hogy mi maga. - Ez igaz, már eszem ágában sincs bántani. Elvesztette "miért"-jét a dolog. Ezzel pedig megválaszoltam a következő témakört is, ami végén Jake felsóhajt és megvonja a vállait. A gesztus azt sejteti velem, hogy ennek a rendőrnek tényleg szívügye ez az egyensúly dolog. Ettől megint mosolyognom kell. - Nem válthatja meg a világot, Jake. Azt a világnak is akarnia kellene. Higgye csak el nekem, élek már egy ideje... Borostyán sárga fénnyel érkezik a tréler, ami pedig a találkozó végét is jelenti. Nem kell sokat töprengjek azon, hogy mivel háláljam meg az őrző nagylelkűségét, csak lehet, hogy egy kicsit hülyén fogja kivenni magát... Mindegy, kitépek egy vékonyabb tincset a hajamból, masniba kötöm, majd Jake felé nyújtom. - Azt hiszem, erre szüksége lesz majd.
Nos, úgy tűnik, én sokkal többet tudok róla, mint ő rólam. Ebből arra következtetek, hogy Castor nem adta utasításba az életem megkeserítését. Ennek tulajdonképpen kifejezetten örülök. - Esetleg kicsit nehezebben hihető… De azért én elhiszem. Maga pedig elhiheti nekem, hogy nem minden rendőr korrupt és rosszindulatú, ahogy nem minden őrző félelmetes, és gonosz… Ha ez a fajta menekülés nem is túl jó ötlet, a bizalmatlanság mindenképpen az… Persze, én is tudom, hogy botorság megbízni mindenkiben, aki egyenruhát visel, ezért eszembe sincs ilyen tanácsokat osztogatni. De örülnék neki, ha meg lehetne bízni minden rendőrben… A következő magyarázatra elfintorodom, és önkéntelenül is megdörzsölöm a tarkómat. - Őszintén örülök, hogy meggondolta magát, már ami a leütésemet illeti… Mostanában túl gyakran végzem eszméletlenül, ha farkasokkal találkozom… A fájdalmas fintoromból egyértelmű lehet, hogy megviseltek az említett találkozások. Testileg is, és lelkileg is. Ami pedig a világ megmentését illeti, csak egy fáradt mosoly, és egy két szavas válasz érkezik rá egyelőre. - Azért megpróbálhatom… A tréler zajára, villogó sárga fényére összerezzenek. Pár percre kizökkentem a világból, és most az autómentő zaja visszaránt. Mikor felém nyújtja a hajtincset, a meglepetés egyértelműen látszik rajtam. Elvégre ezt nem érdemeltem ki semmivel. Végtére is csak a dolgomat végeztem. De már kitépte, és nekem szánja, úgyhogy átveszem a puha, selyemfényű tincset, előhúzom a zsebkendőmet, és abba hajtogatva csúsztatom a mellényzsebembe. - Köszönöm, kisasszony! Meg fogom becsülni… És egyértelmű, hoyg ezt komolyan is gondolom. Oldalra pillantok, ahol a sérült golfot éppen a trélerre csőrlőzi fel a sofőr, aztán vissza Tarára. Taxit nem hívtunk… - Biztos benne, hogy ne vigyem el?
Elég esetlennek érzem magam azzal a masnira kötött hajtinccsel a kezemben, amit a rendőr felé nyújtok. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez a "te-ekkora-hülye-vagy", vagy netán a "oh-hát-igazán-nem-kellett-volna" fajta döbbenet ül ki az arcára, ettől pedig zavarba jövök. Még senkinek nem adtam eszenciát, bár őrzővel sem találkoztam még korábban, szóval fogalmam sincs hogy mennek a dolgok, vagy hogyan ildomos intézni. Csak azt tudom, hogy a találkozás a rendőrrel igen kellemes csalódás volt számomra, és úgy éreztem helyesnek, ha ezért cserébe én is adok valamit neki. Pénzem nincs sok, az is rámegy majd Szitakötőre meg a szerelőre -és könnyen meglehet, hogy Jake el sem fogadná- tehát kizárásos alapon maradt az eszencia. Mégis iszonyat rossz ötletnek érzem egészen addig a pillanatig, amíg meg nem mozdul, hogy átvegye. A zavarom ugyan mitsem enyhül, de némiképp megkönnyebbülök. Pláne mikor előkerül az a zsebkendő, amibe belecsomagolja. Nem összegyűri, hanem ráhajtja a széleit, éppen csak nem vasalja élére mielőtt zsebre rakja, mintha valami igazán nagy érték lenne. Ezt megint meg kell mosolyognom. - Igazán nincs mit. - vagy mit szokás ilyenkor mondani... Jesszus! Az idejét nem tudom, mikor voltam ilyen kislányos zavarban! De észhez kapok mikor a tréleres munkához lát, Szitakötő meg kigyógyul a szalagkorlátból... Első ránézésre azt kell mondanom, hogy nem szenvedett komoly károkat az autó. Behorpadt egy kicsit, a fényezés sincs nagy formában, de ha a dolgok pozitív oldalát akarom nézni, akkor inkább arra gondolok, hogy amúgy is elakartam már vinni egy kasznishoz a rozsda miatt. Nos, ez egy remek alkalom. - Jajj, ne fáradjon, megyek én a trélerrel. - finoman utasítom vissza Jake ajánlatát. Őszintén szólva semmi kedvem zötykölődni azon a vacakon, de ha elfogadom a rendőr fuvarra tett ajánlatát... nekem kicsit olyan ez, mintha még ő akarna törleszteni nekem az eszenciáért. Nem tartozik semmivel. Meg aztán... Nem azt mondta, hogy éppen helyettesít? Szaladgálnak még az utakon nálam őrültebben is... Szóval ő ide kell, én meg az Upperbe... minél hamarabb... - A viszont látásra Mr. Westmoreland! Örültem a találkozásnak. - még egyszer rámosolygok, aztán beülök a trélerbe. Igen, én tényleg örültem a találkozónak. Szitakötő már kevésbé...
Én egyáltalán nem találom esetlennek Tarát. Tulajdonképpen egészen más szót használnék rá, de ez itt és most lényegtelen. Abban biztos vagyok, hogy nem érdemeltem meg, amit kapok, hiszen nem tettem semmi kirívót, csak a munkámat végzem. Úgy tűnik az este nekem is tartogat első alkalmat, mivel én pedig még soha nem kaptam esszenciát senkitől. És emiatt is különlegesen értékes ajándék ez számomra. Pénzt valóban nem fogadnék el, de ez valami egészen más. Ez valóban olyasmi, amit óvatosan csomagol el az ember, és az ingzsebében tartja, míg haza nem ér… Egyszerűen mert fontos, és mert mások ajándékait illik megbecsülni. És a mosolya biztosít róla, hogy Tara is megkönnyebbül, és talán jól is esik neki, hogy nem vágtam hanyagul zsebre a kulcsom mellé a masnira kötött vékony tincset. Aztán a pillanatnak a halvány kis varázsa is megtörik, a zavar, amit a szemében láttam, elillan, ahogy a kis fehér autó fémes csikordulással elválik a szalagkorláttól. A fuvart ugyan nem törlesztésnek szánom, hiszen már korábban is felajánlottam, de elfogadom a visszautasítást. - Rendben, ahogy szeretné, Hölgyem. A sapkámhoz emelem a kezem, nem veszem le, csak egy kicsit megemelem búcsúzásképp. - Viszont látásra, Ms. O’Ryan! Részemről a szerencse! Vigyázzon magára, és legyen szép estéje… Jó, ez hülyén hangozhatott, mert ki örül egy ilyen találkozásnak? De úgy tűnt, ő őszinte volt, és ha a körülményeknek nem is, a megismerkedésnek én is örültem. Megvárom, míg a tréler elindul, aztán én is beülök az autóba. Fene, tényleg! Én éppen helyettesítek! Mindenesetre adok magamnak egy percet, míg lehunyt szemmel hátradőlök az ülésben, és relaxálok. Még ki kell bírnom két órát, míg hazaérek, de már most érzem, hogy nem lesz nyugodt éjszakám. A nyakszirtemben érzem a finom bizsergést, ami biztos előjele annak, hogy amint elengedem magam, sorra fognak felvillanni különböző képek a lehunyt szemeim előtt… Most viszont vissza a munkába… Megdörzsölöm a halántékom, beindítom a motort, és visszagurulok a kocsival az eredeti helyre. A trafi visszajelzője a helyére kerül, de míg meg nem jön a váltásom, már csak egy-két autót állítok meg…
Érdekes látvány lehetünk az országúttól kissé távolabb eső kilátós pihenőben. Fairbanks-i fiatalok csődülete. De mivel az erdőben állítólag eltűnt egy csaj a múltkor, így oda nem szívesen merészkedtünk volna, a városban pedig túlzottan szem előtt lennénk, így maradt ez a köztes megoldás. A fák egyébként is remekül takarnak, a lehajtósávon és a táblán kívül talán nem is jelzi más, hogy itt pihenőhely van. A péntek éjszaka a buliké, most is egész jó banda verődött össze. Vagyunk vagy nyolcan - fiúk és lányok vegyesen és ahogy az lenni szokott, idővel a banda egyik fele megéhezik, a másiknak pedig már mindegy, oly részeg. Lassan egy órája várunk a pizzákra, amiket rendeltem. Ahogy ott ülök a padon, körmeimmel ütemesen kopogok az asztal fájának lapján. Tekintetem a telefont fixírozza. Épp az előbb beszéltek le róla, hogy harmadszor is felhívjam a pizzériát, mikor ér már ide a futár. Azt mondták, elindult. Remélem, rendesen elmagyarázták neki az utat. Én minden esetre fára pontosan leecseteltem, hogy a várost elhagyva déli irányba, a hatodik kilométer-jelző tábla után kell lefordulnia. De ott már láthatja a kilátó tetejét is, meg a fényt. Az egyik srác - azt hiszem Jamesnek hívják - a tűzrakási tilalom ellenére is sikeres kis tábortüzet ütött össze és most épp az erdőben eltűnt csaj sztorijával hülyíti a lányokat. Meglepően hatásosnak bizonyul a történet, én magam csak fejcsóválva mosolygok rajta csendesen. Jöhetne már az a futár, nem kellene itt várnom, hanem mehetnék én is oda a tűz mellé, a többiekhez. Adele-t már így is "elhajtottam" kedvesen, hogy menjen csak nyugodtan, elleszek én egyedül is. Kicsit kezd az agyamra menni a jópofizásával, tekintve, hogy pontosan tudom mire megy ki a dolog: a polgármesteri hivatalban szeretné letölteni a gyakorlatát és úgy véli, a legegyszerűbb út ehhez rajtam keresztül vezet. Ebben nem sokat téved. Ajjh, de utálok várni! Sosem volt az erősségem, mindig a "most azonnal" habitusban működöm, ha Fairbanks-ről és az apámról van szó. Esküszöm, ha két percen befut a pasas, meghívom egy sörre...
*Arról igazán nem én tehetek, hogy a csávó - akinek nem ártana megtanulni a későbbiekben a nevét, hogy legyen kire hivatkozni - olyan lassan sütötte a pizzát, hogy azt hittem lejár a személyim. Na meg persze a ködös tájékoztatással sem mentem kifejezetten sokra. Jobbra, balra, meg út széle... hát köszönöm szépen. Első munkanapomon egy számomra vadiúj városban egyértelmű, hogy a susnyásba kell kiküldeni, hogyne. Mindegy, az a lényeg, hogy én elindultam, amit tudtam a kis szolgálati robogóval. Igazából megvan ezeknek a kis motoros bringáknak a maguk romantikája, bár a saját motorom egy kicsit nagyobb és egy kicsit komolyabban is vehető. Persze azon nincs ilyen jó kis csomagtartó doboz, amibe a pizzákat tudom pakolni. Miután egy ízben sikerült marhára eltévednem, azt hiszem végre arra az útra tévedtem, amiről a telefonos csaj beszélt. Az ő nevét is meg kell tanulni. Határozottan sok dolgom van így az első héten. Áh... az ott pedig egy csaj és a közelben fényt is látok. Buli van fiatalok? Tehát a többiektől kissé elszakadt csajtól pár méterre fékezem le a kis robogót. Jópofa egy matchbox ez, de én se festhetek sokkal jobban a láthatósági mellényemben. Jó, mondjuk nem gáz, a Mekis egyenruhát nem übereli. Ez alá legalább fel lehet öltözni, ami jelenleg egy kék és egy piros magas szárú tornacipőt jelent, egy sima farmert és egy hosszú ujjú fekete pulóvert, melynek pont az értelmét jelentő hosszú ujját tűrtem fel könyékig. Ahogy megállok és leállítom a motort, kissé kérdőn tekintek a leányzóra, egyelőre még nem szállok le.* - Helló! Ide rendeltek pizzát, ugye? Legalább is, pusztuljak meg, más pihenőhelyet nem láttam. *Valószínűleg baromi közvetlennek tűnhetek, mert hogy az is vagyok. Max lesz még egy utam, ha nem ide kellett volna jönnöm, de ezért speciel a csaj a legkevésbé felelős, szóval vele lehetek rendes. Amúgy nincs rajtam sisak... mindennek van ugye bár határa. Szóval tökéletesen látszok.*
Odébblökdöstem az üres üvegeket az asztalon. Egy még bontatlant kedvem lett volna felkapni és meglengetni, hogy juhúúú, itt vagyunk! Hátha ezzel is közelebb kerül a pizzánk, amiért már a többiek is nyúztak kicsit. Mikor jön már, hol van már... mi vagyok én, személyi asszisztens?! Fordítva kellene lennie - nekem kellene a tűz körül ülni és Jameshez bújva nevetni a történeteken, míg más lobbizik a pizzáért. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy jelen pillanatban jól esik kicsit kivonulni a társaságból. Vagyis esett... nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig tart ide kihozni egy pizzát. A pizzéria mottója, mely szerint fél óra alatt olyan pizzát kap kézhez az ember, hogy összeszalad a nyál a szájában, akkora kamu, mint ide Bécs. Ellököm magam az asztaltól és felkászálódok a padról, így lépdelek a lehajtó felé, hátha kiszúrom a közeledőt. És jé, itt is van! Végre. Jövök neki egy sörrel, de borravalóra ne nagyon számítson. - Helló! Nem, de szívesen megvesszük. - Jegyzem meg, hogy a következő pillanatban már el is mosolyodjak. - Persze, hogy mi rendeltük. Feltéve, ha két hawaii-ról, egy négysajtosról és egy sonka-gombásról van szó. - Nem zavar a közvetlenség, elvégre egy pizzafutár ne akarjon már úgy viselkedni, mint valami bankár. Egyébként nem nagyon mozdulok a futár meg a kis robogója irányába, nagyon jót állok magamért, finoman farmerzsebembe csúsztatott kezekkel ott, ahol megtorpantam, mikor lelassított mellettem.
*A válasz hallatán elvigyorodok. Igen, elsőre is veszem a lapot, mert a hölgyike nem tűnik túl meglepettnek, szóval ezek szerint jó helyen járok. Miközben leszállok a robogóról, akkor érkezik immár a rendes válasz is, amitől pláne egyértelmű, hogy jó helyen járok. Szóval a robogó hátuljához sétálok, kinyitom a kincsesládát, de ahogy előszednem a pizzákat, döbbenten tekintek a nőre, megállva a mozdulatban. Hagy húzzam már egy kicsit.* - Uh, nem két tenger gyümölcse, hat sonkás-sajtos és egy pékné álma volt? *Még kicsit el is húzom a számat, de végül csak elvigyorodok és előkotrom az imént felsorolt pizzákat. Lehet, hogy a csávó, aki sütötte lassú, mint a csiga, de a rendeléseket, azért jól veszik fel. Remélem, hogy a csaj is veszi a lapot, bár tény, hogy késtem, szóval nem tudhatom mennyire toleráns is velem szemben jelenleg. Mondjuk egyelőre nem ugrott a nyakamnak, szóval nincs gáz.* - Amúgy bocs a késésért, csak minden összejött, plusz még én is elég új vagyok. Tudtad, hogy a főtéren lévő térkép a polgárháború korából való? Azzal se mentem túl sokra. Remélem senki se halt éhen. *Szám szegletében ülő mosollyal beszélek, közben oda is viszem szépen a pizzatornyot a nőnek. Mentegetőzésből mindig is jó voltam, ráadásul tényleg nem mentem sokra a főtéren lévő térképpel. És azt hiszem most már elmondhatom, hogy van egy Suzie és Tekergő pillanatom. Ugyanis a blokk az összeggel a legfelső dobozon van, de értelemszerűen mindkét kezem foglalt, szóval jobb híján az orrommal bökök rá. Jó, nem húsgombóc, de na. Ennyire futja a kreativitásomból. - Ennyi lesz. *Azért elmosolyodok, azzal a nem vagyok kretén, csak magányos típusú mosolyommal.*
Kezdőlap
//
