Hallgatóknak, intézményi dolgozóknak ingyenes! Mindenki másnak fizetni kell a belépésért, ha kölcsönöz, akkor a darabszámtól függően további költségek kerülnek felszámolásra. A díjban az internet használat is benne van, ám a használat korlátozott: csakis informatív jellegű tartalmak kereshetők: közösségi portálok, erotikus tartalmak, online játékok letiltva! Ha valaki mégis sikeresen ilyen oldalt tölt be, eltiltást kap a gépektől. Árak (külsősöknek): - Olvasójegy: 2.50 $ / alkalom. Havi bérlet: 10 $ - Kölcsönzés: 1 db könyv: +1.50 $ ; 2 db könyv: 2.00 $ ; 3 db könyv: 3.50 $ ; e felett egységesen 5.00 $ - Maximálisan kölcsönözhető könyvek száma: 8 darab - Kölcsönzés időtartama: 3 hét. Hosszabbítás: hetente 2.00 $
A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 3:22 pm-kor.
Hirtelen különösen kicsinek és zsúfoltnak tűnik az étterem, én pedig egy valamit biztosra tudok - nem akarok itt maradni... és akármennyire is szeressem az apámat, ezt a beszélgetést nem akarom tovább folytatni, így hát mire észbe kapok, már visz is a lábam minél messzebbre... kár, hogy a sok kötelező jellegű sport ellenére sem mondhatnám olyan hú-de-jónak a kondimat. Alig lépek ki az ajtón, egyszeriben valami megmagyarázhatatlan sípolásba fájdul bele a fejem, ám hiába kapom sietségemben a homlokomhoz a halántékomat, nem igazán segít az sem. Te jó ég, ez majdnem olyan rossz, mint a migrén...! Bár meg nem állok, de azért jócskán visszavet a tempómból, s mire végre múlna, és ismét szaporáznám a lépteimet, hirtelen a semmiből egy vödör víz zúdul a nyakamba, én pedig még levegőt is elfelejtek venni meglepetésemben, ahogy bőrig ázva, szinte sokkot kapva hüppögök meglepetten. Hát ez nagyon nem az én napom. Csak apa hangjára fordulok meg, mint ha valami lassított felvételben lennék, miközben felfelé is vetek egy röpke pillantást, hogy mégis melyik idiótának jut eszébe ilyen időben vizet borogatni?! Csak úgy csöpög a kabátomból meg minden ruhámból a víz, és így a következő óráimat is cseszhetem! Te jó ég, nem akarok tüdőgyulladást kapni, mert ha emiatt csúszok a tárgyaimmal és évet kell ismételnem, én sírva fakadok, esküszöm! Na jó, tényleg... hisz ahogy meghallom a következő kérdést, akaratlanul is könnybe lábad a szemem, mert nem igaz, csak én lehetek ilyen szerencsétlen! Miért mindig velem történnek ilyenek? Ráadásul mindenki minket bámul, én pedig csak zavartan kapkodom a fejem, miközben keresem a szavakat, és... - Papa... je suis désolée. - váltok át ősztönből a francia nyelvre úgy, hogy még csak nem is realizálom a dolgot, és hirtelen magam sem vagyok biztos benne, hogy hirtelenjében melyikre érzek nagyobb késztetést, odalépni apámhoz, és megölelni, vagy ismét elrohanni és egyedül lenni... - Én... nem tudom. - felelem szipogva, a csurom víz kabátom ujjával megkísérelve megtörölni az arcom, mert szerencsétlen ruhadarabnak már úgy is mindegy, el is kezdem lehámozni magamról, de minek? Így meg csak jobban ráz a hideg. - Megijedtem. Azt hiszem... És gondolom, most jön az, hogy hazaviszel, ha akarom, ha nem... És anyával is közlöd az egészet, és jöhet az elkerülhetetlen, nagy családi beszélgetés? - esküszöm, én próbálok komoly hangnemet megütni, de hiába, ha néhány szó után a szavaim is sírósan megremegnek. Annyira, de annyira utálom, hogy szinte mindig ilyen könnyen sírva fakadok, hiába nem akarok. Mikor fogom már kinőni? Vagy ki lehet ezt egyáltalán?
- Venez ici ma petite fille chérie. – átváltok én is, ahogy ő és ezzel egy időben magamhoz is ölelem őt és a feje búbjára nyomok egy puszit. És természetesen a lelkiismeret-furdalásom is fellobban azért, amit az imént tettem a tulajdon lányommal. - Vedd ezt fel. – kérem, miközben kibújok a kabátomból és ráadom. Nem kívánom, hogy összeszedjen egy tüdőgyulladást vagy akármi mást és ha elfogadja, a kezem nyújtom az ő kabátjáért, hogy a kezemben hozzam azt. - Mitől? – őszinte csodálkozással kérdezek vissza, mert nem hiszem, hogy valaha is okot adtam volna arra, hogy megijedjen tőlem. - Gyere, menjünk közben, mielőtt megfagysz. – átkarolom, hogy valamelyest így melegítsem – feltéve, ha nem tesz valamit ez ellen – és az autó felé veszem a lépteimet. - Helena, kicsi szívem, még mindig nem tudom, hogy mi a helyzet. Áruld el, kérlek. – pillantok rá oldalra. Nem tudok választ adni a kérdésére, lévén, hogy gőzöm sincs, mi az amiről be kellene számoljak az anyjának. És bár tippem van, valahol azért még halványan reménykedek, hogy nincs igazam. Főleg, mert így semmire sem megyünk, ha nem avat be, találgatni meg értelemszerűen nem akarok tovább. Ha nem tesz az ellen valamit, hogy végre valóban elérjük a kocsit, akkor beülve, azonnal bekapcsolom a fűtést és indítom a motort is. Jobb, ha minél előbb meg tud szárítkozni, mielőtt még tényleg elkapna valami betegséget a vizes ruhák miatt.
Még a mondat végére sem ér apa, én már bele is fúrom magam az ölelésébe, és még csak az sem jut eszembe, hogy miattam most ő is csurom víz lesz... amint megérzem a puszit, csak még jobban hangosabban tör fel belőlem a zokogás, és akármit is mond, csak a fejem rázom, hogy csak még egy kicsit hadd maradjunk így... Egy két perc múltán aztán csak sikerül kontrollálnom a dolgot, hogy csendes szipogássá halkul, majd amíg kibújik a kabátjából, én is megpróbálom lehámozni magamról, még ha így vizesen egy kissé nehézkesen is megy. - Attól, ahogy reagáltál. - felelem csendesen, majd amikor szól, hogy menjünk valamerre, csak erőtlenül bólintok és követem... amerre vezet. Így hirtelen már arra se emlékszem, hogy merre parkol, így tényleg teljesen rábízom magam, mint bebizonyosodott, meglépni úgy sem tudok... Bár jelen állapotomban nem is akarok. - Apa... őszintén! Szerinted...? - pillantok vissza apára a kérdése hallatán, majd újra az útra szegezve a tekintetem, folytatom tovább - Naná. És ikrek lesznek. Hármasikrek. - felelem halál komolyan, már amennyire jelen állapotomban képes vagyok olyasmire, mielőtt azonban még elvinné a szívroham jó apámat, fel is horkanok az előbbi szavaimon - Most komolyan! Tényleg ennyire naivnak és felelőtlennek tartasz, hogy egyáltalán csak megfordult ilyesmi a fejedben? - kérdezem nem kevés csalódottsággal a hangomban, fáj, hogy tényleg ez is eszébe jutott, mint eshetőség. Oké, nekem se kellett volna ilyenekkel viccelődnöm, de akkor is... legalább most már tudom, hogy fogadnák, ha mégis ilyesmi történne velem. - Ha igaz lenne, szerinted nem az első dolgom lett volna hozzátok fordulni, amint megtudom? - vagy legalább anyuhoz, mert mégis inkább lányos téma, amit nem feltétlen apámmal szeretnék megvitatni, amennyiben nem előre tervezett a gólya érkezése. Azért jó tudni, hogy ennyire tartanak megbízhatónak... Ahogy visszaérünk a kocsihoz, szó nélkül ülök be hátra, mert hiába szeretek elöl ülve utazni, most valahogy a hátam közepére sem kívánom. Jó nekem itt hátul a sofőr mögött. Sőt... inkább el is dőlök az ülésen, a térdeimet felhúzva, egész kicsire gömbölyödve össze kínkeservemben-fázósságomban.
Addig ölelem magamhoz Helenát, ameddig szeretné, nem számít, hogy közben az én ruháim is vizesek lesznek. Többször megsimogatom a hátát és a haját, hogy nyugtassam és a sírás is alább hagyjon. Csak akkor engedem el, amikor már egyértelműen jelzi, hogy véget akar vetni az ölelésnek. - Ahogy reagáltam? – tökéletes értetlenséggel kérdezek vissza, mert emlékeim szerint más nem történt, minthogy megígértem, nem akadok ki, kértem, hogy mondja el, amit szeretne – amit nem tett meg – rákérdeztem, amire egyértelműen utalt bizalom ide vagy oda és úgy ítéltem, ezt otthon kell megbeszélnünk, főleg, hogy ő kérte, ne az étteremben folytassuk. Így pedig gőzöm nincs arról, hogy mire is céloz. Megígértette velem, hogy nem akadok ki, így amikor ikrekről kezd el beszélni, nagyjából egy egész világot tör össze bennem és ígéret ide vagy oda, ez kiül a vonásaimra. Szerintem életemben nem csalódtam még ekkorát, pedig elég sok szarságot éltem már meg, kezdve azzal, hogy kamaszkoromban elraboltak és farkassá martak, hogy a többiről ne is beszéljek. Nem szólok hát, könnyebb így és őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Ez nem olyasmi, hogy költözzünk-e vagy sem, nem vitatéma arra nézve, hogy tanuljon önvédelmet vagy ne. Ez sokkal komolyabb, sokkal mélyebb… Olyasmi, amivel nem gondoltam, hogy valaha is szembe kell néznem, mert megbíztam a lányomban. Így amikor visszakérdez és ezzel egyértelműen a tudtomra hozza, hogy csak „viccelt”, egyetlen pillanat alatt leszek előbb mérhetetlenül meg- és ledöbbent – mert komolyan nem ismerek rá a saját gyerekemre, pontosabban arra, hogy honnan az isten nyilából juthat ekkora hülyeség az eszébe?! és ez rohadtul nem vicces, főleg nem egy tizenkilenc éves lánytól – majd pedig baromi dühös. Az a fajta, amihez nem kell kiabálnom – megszólalnom se – ami csakúgy süt az emberből és aminél egyértelmű, minden szó, amit csak kiejthet a száján a lányom, kizárólag olaj lehet a tűzre. Az is. Megvárom, míg beül, becsapom magam felől is az autó ajtaját, és elindítom a kocsit. Mielőtt azonban kigurulnék az egyetem parkolójából egy nagyon rövid és velős sms-t küldök Lenának és csak ezután tolatok ki, majd kanyarodok rá a főútra. Tudom, ha most megszólalok, életemben először fogok kiabálni a lányommal, méregtől elködösült fejjel, ezért inkább erőnek erejével, de csendben maradok. Idegességemben erősen markolok rá a kormányra mindkét kezemmel – nem így szoktam vezetni – az állkapcsom pedig olyan szinten feszül, csoda, hogy nem töröm szét a saját fogaimat. Hacsak ő nem szólal meg újra, akkor teljes némaságban – és az autóban szinte tapinthatóvá váló feszültségben – vezetek hazáig és állok meg a ház előtt. Kiszállok, becsörtetek a hálóba, kapkodva veszem le magamról a vizes zakót és inget, a trikó marad, holott az is átnedvesedett, majd egy pulóvert veszek át és, ahogy befelé érkeztem, pontosan olyan tempóban indulok el kifelé. A bejárati ajtót pedig olyan erővel vágom be magam után, ahogyan szerintem még soha.
//mindjárt megy egy pm is a folytatással kapcsolatban *-*//
Akármikor is jussak el odáig, hogy útba ejthessem a lányom szobáját - vagy azt a helyiséget, ahová bezárkózott duzzogásában (ha ez a fürdőszoba, akkor az ajtó előtt maradok, vagy ha kizárt a szobájából, akkor is, ám minden egyéb esetben belépek és hátamat vetem a nyílászárónak, mielőtt elkezdenék beszélni hozzá - nagyjából addigra már sikerül összeszedjem a gondolataimat. Waltert tisztelettel megkértem, hogy ezt most hadd ne intézzem együtt vele, beszélgettek ők már, most én jövök. Abszolút úgy vagyok kívülálló a helyzetben, hogy nem vagyok az, ám igyekszem mindenféle negatív érzelem nélkül indítani a monológomat. Ugyanis sejtésem szerint a mi duzzogó virágszálunk hozzám sem sokat fog szólni, bár ki tudja, a mai nap lehet, hogy megint meglep a családom valamivel. - Hallottam, hogy összevesztetek édesapáddal. - vezetem fel így, mert igenis tudnia kell, hogy beszélgetünk az apjával, s nem tehető burokba az apa-lánya, anya-lánya vagy apa-anya kettős sem, itt mindennek, mindannyiunkhoz köze van. Bár vannak kivételes esetek, de ritkán. S ez most nem az. - Nem kérem, hogy magyarázd a bizonyítványodat, csak szeretném, ha elgondolkodnál valamin. A jövőre nézve. - sóhajtok nagyot. Nem egyszerű ebbe belekezdenem, de itt az ideje, hogy megtudja azt, amit Celestenek sem mondtam el soha. Nem titkolózásból, egyszerűen csak úgy ítéltük meg az apjával, hogy nem kell minden fájó részletbe beavassuk őt(ket). És most sem fogok belemenni mindenbe, ha kérdez, ha nem. - Nem tudom, hogy gondolkodtál-e már valaha azon, hogy mégis miért ilyen nagy a korkülönbség közted és a nővéred között, vagy hogy miért nincs egy Celestenél is idősebb testvéred annak ellenére, hogy sose titkoltuk, már a házasságkötésünktől fogva családot szerettünk volna apáddal alapítani. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy könnyedén essen teherbe, vagy ha meg is történik vele, nem mindenkinél alacsony az esélye annak, hogy elvetél. Bármit megtettünk volna azért, hogy gyerekünk legyen. Celeste is egy igazi csoda, s a te megfoganásod pláne az volt. De.. - meg kell álljak egy pillanatra, mert akármennyire is kezdtem higgadtan és csendes kedvességgel az elejét, eddigre megtelt a hangom a múlt keserűségével és nem óhajtom megkockáztatni, hogy Helena színpadiasnak tartsa ezt az egészet, s ezért peregjen le róla minden információ. Veszek hát egy mély lélegzetet, s csak aztán folytatom. - Volt egy fiunk. Lenne egy Lucas nevű bátyátok, lil'Lena, akinek talán lehetne már családja, felesége, gyereke.. aki talán apádra hasonlítana, talán rám, talán Celeste lenne a kedvenc kishúga, talán téged halmozna el minden figyelmességével. Sose tudjuk meg, s igazán nem terhelnélek ezzel, de szerettem volna, hogy tudd: ebben a családban teherbeeséssel humorizálni különösen nem tisztességes. És amondó vagyok, hogyha átgondolsz mindent, el fogsz jutni odáig, hogy bocsánatot kérj apádtól azért, mert belegázoltál a lelkébe. Mert valljuk be, akármi is követte a viccedet, a forrás te voltál. Okos lány vagy, megfontoltra neveltünk, bizonyára ezt te is tudod. Ennél többet nem szeretnék hozzáfűzni, ha engedi, akkor megkapja a napi jó éjt pusziját, de ha elhajt, akkor is méltósággal távozom. Haragszom és nem haragszom egyszerre. S ez mindkettejükre igaz.. és valahol magamra is. S hogy miből érezhető, hogy nem tudtam megbékélni a történtekkel és nehezen dolgozom fel? Nos, ha egy hétig csak az általam sütött muffinokon élne egy fél hadsereg, akkor sem halna éhen senki. Nos, innen tudvalevő.
Amennyire visszaemlékszem, a lányainkkal kapcsolatban sosem dühöngtem még ennyit vagy így Lenának. És egyáltalán nem tetszik ez az egész, sem az érzés, sem pedig a tapasztalat. Fogalmam sincs, hogy mivel váltottam ki a lányomból azt, hogy a végén odáig jussunk, ameddig. Hogy miért gondolta úgy, jó ötlet akként tálalni egy beszélgetést vagy felvezetni, hogy én abból egyértelműen egyetlen dolgot feltételezzek. Amit a tisztán rákérdezésem ellenére vagy után sem volt hajlandó megcáfolni. Ő azért sértődött meg, mert szerinte nem bíztam meg bennem, az én szememben azonban a bizalmamat éppen ezzel a játékával vagy szórakozásával játszotta el. Mert mindig is komolyan vettem őt és a gondjait, soha el nem bagatellizálva semmit. És ezt kihasználni, ráadásul ilyen módon, olyasmi, amit nem tudok benyelni, megérteni pedig éppoly kevésbé. A harag persze párolog idővel, helyét a csalódottság veszi át. És míg Lena arra kér, hogy most maradjak ki abból a beszélgetésből, ami otthon vár még ránk, ellenkezés nélkül megyek bele. Nem tudok a lányommal most beszélni. Ez az egész nem volt játék. Nagyon nem. Amikor hazaérünk, én a magam részéről a dolgozószobámba vonulok be, magamra csukva az ajtót. Levetem a pulóvert és a nedves trikót is, majd leülök a szoba közepére, törökülésben. Térdeimre helyezem a két kezem, tenyérrel felfelé, úgy, hogy minden ujjam érintkezzen a hüvelykeimmel és lehunyom a szemeimet. Meditálni kezdek, egyfelől segít lenyugodni, másfelől ma mágiát is használtam. Szükségem van erre és az egyedüllétre is. Az elkövetkezendő hetekben, pedig csendkirályt játszom, ami a lányunkat illeti. Nem szólok hozzá, mert nincs mondanivalóm a számára. Haragszom rá és csalódtam benne, ezt a kettőt pedig nem tudom egyhamar feldolgozni. Akkor sem, ha tudom, hibáztam én is éppen eleget, azon a délutánon.
Nincs szükségünk senkire, hogy elmondja, mit tegyünk. Szabadon követhetjük saját utunkat. Nincs se könyv, se tanító, hogy válaszokat adjon, megmutassa az utad. Válaszd a sajátodat! Ezt tanultam japánban, a Teremtőm kicsit átformázva adta át ezeket a szavakat. S ugyanezt tanítom a nemzedéknek. A kölyköm, a gyermekek, kiket tanítok, mind - mind felfedezik a világot maguk körül. Egyszer elengedik az anyjuk kezét és mennek. Majd Phil - kunnal is ez lesz idővel. Sose hagyom el, ahogy a farkasom se az övét, de a saját útját járja majd. A tanácsaim és az útmutatásaim ott lesznek vele. Az egyetemre tartok. Kifejezetten most csak egy könyvért. Az egyik nebulóm írta fel a címét, japán nyelvén íródott még kitudja hány évvel ez előttről és kíváncsivá tett. Hogy valódi e a származási története. Az Egyetem parkolójába parkoltam le a kölcsön kocsit, csak pár órára kértem el az egyik tagunktól. A lépcsőkhöz igyekeztem, pajzsom teljesen zárt. Az ajtón be és a térképet figyeltem, ami elém tárult, mi merre és hányadik szinten leledzik. Mennyi tanterem… a fiatalok is megjelennek, itteni tanulók, csendben figyelem őket, meglepett arcukat és a tekintetek mely végig stírölnek. Igen, néha elfelejtek valamit. A származásom. Nem sok japán hölgy mászkál erre ezt már megszoktam. A lépcsők felé indultam, végig a folyosón, majd balra. Lépteim könnyeden hagyják hátra a métereket. Olvasni tudok, szóval nincs is gond. Bár a múltkori találkozásom Lester- sannal… említette, hogy az Egyetemen nyelvtanár. Majd előkerítem őt is. Beszédem van vele! Könyvtár…. szuper. Belépem, körül néztem. A pultnál széles mosolyú nő fogadott, az én mosolyom is hasonlóan fogadta őt. Mivel a könyvtár széleskörű érdeklődés nyújt, így elrendeztem a tagságot. Kaptam egy kis iratot is és mehettem utamra a sorok közé. Egy feszes fekete farmer és farmerkabát, fekete sportcipővel párosítva és egy kis táska. Az utam egyelőre nem vezet semerre, csak a kínálatot nézem. Majd egy ismerős illatot fedeztem fel a közelben, mely mosolyt csalt vonásaimra. Lépteim az illat felé vezettek, egyre beljebb és mélyebben a könyvtárban. Őt kutattam, energiáim kinyúltak érte, belekapaszkodtak. Egy hatalmas mosollyal üdvözöltem a hímet. - Lester- san…
Mozgalmas időszakot élünk, az események úgy csorognak az idő medrében, ahogy az olvadófélben lévő gleccserek. Az egyetem fura urai ilyenkor tantermekben elnökölnek, a sok riadt szemű őzikének osztanak görbülő számjegyeket vagy száj legörbülésére késztető karókat szúrnak le a leckekönyvbe. Minden digitális, virtuális, e-vizsga és így tovább. A gyomrom eleinte nehezen vette be, de mára már olyan természetes, mint a fülem tövét megvakarni, ha épp rajta a feltűnési viszketegség. A kutatásaim éppily modern módszereket vesznek igénybe, ezért ülök most az online adatbázis előtt, kisdiákok nagy tanulmányai után böngészve. A kortárs nyelvtudomány egyetemi hallgatókra történő leképezését kémlelem egy elképzelt mikroszkóppal. A professzori cím, az vonz és ha minden igaz, jövőre Prof. Dr. Lester J. Edison leszek, azaz Jay Professzor, hogy ne essenek hanyatt a nyelvtörőtől, aminek a kimondását egyébként nagyra értékelném. A pajzsomat a zoknim környékén hagyom, annyira belemélyedek a vizsgálódásba. Ilyenkor eltűnik minden világvége és világeleje, a sok találkozás, amikor vagy a fogamat hagyom ott majdnem vagy a vagyonom egy részét, esetleg a büszkeségemet. Az az erdei szarvasvadászat, ami megdöbbentő fordulatot vett, még előtte a kertészkedős csajozás egy vetélytárs jelenlétében és még annál is korábban egy arborétumi románc. Gyors lefolyású volt, akárcsak a divatos okádós-szaporás vírusok, de egyben nyomot is hagyott. Az a japán nőstény meg tudott mozdítani valamit, amit mostanában kevesen. Nehéz téma ez, hiszen ha nyakamba veszem a kötelet, lánc lesz belőle vasgolyóval és a folyó fenekére húz le. Már tapasztaltam, sokáig voltam lenn a sárban és azóta sincs magyarázat. - Hiszel a gondolatok vonzerejében? Épp formás alakodon és nemes lelkeden elmélkedtem, drága Asami. Felállok, fejemen a hátracsúsztatott napszemüveggel, sárga feszülős pólóban. Karomat ölelésre tárom és mivel ő közeledik, én is viszonzom. Szoros ölelésben részesítem, orcáját pusszantással illetem, hisz nagy öröm őt látni. A távolságot kéne tartanom, erősen kéne, de erős a mágneses pólus, az ellentét, mi magához akar húzni. - Mely kötet csábította ide jelenlétedet? Én ások a helyi nebulók szorgoskodásának terményében, hisz tanulmánynak tanulmányt kell szülnie a magasabb cím méltó elnyeréséhez. Mert bajnok is úgy akartam lenni, hogy tudással, gyakorlattal érem el a címet, nem kenőpénzzel és zsarolással. Ismertem a korrupciónak lábat széttáró győzteseket és azóta is megvetem őket. Asami tiszta gondolkodása szerintem találkozik az enyémmel. Egy nagy mosolyt kap és hellyel kínálom itt az asztalfőn, melynek jobbján én trónolok éppen.
A nyugalom egy pillanatra megbabonáz, talán még egy mosoly is az arcomra kúszik, rövid másodpercekre el is felejtem, hogy miért jötten le pontosan. A pillanat töredéke alatt tűntem fel előtte és szorosan magamhoz öleltem és szívtam magamba az illatát. Hiányzott. Igen. Hiába kóbor, hiába olyan, amilyen…. pusziját szélesebb mosollyal illetem, kezem a hátára csúszva vonom még jobban magamhoz. Hosszú volt a pillanat. Kérdésére félre billentett fejjel kémlelem őt, érdeklődve, energiám lágyan zsongja körbe, pajzsom hasig leeresztve. - Amíg nem tudunk mindent, addig semmit sem tudunk Lester- san. - egyszerű válasz és kielégítő, jelenleg foglalkoztat sok minden, a zene éltet, ha nem tudjuk honnan s’ kitől ered, akkor tényleg kezdhetünk elölről mindent. Én azért vagyok, hogy okítsak, ezért pedig nekem is tanulnom kell. A 380 év nem tesz mindent tudóvá. A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg a tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit. Aki nem gondolkodik, bigott. Aki nem tud gondolkodni, ostoba. Aki nem mer gondolkodni, szolga. A tudatlanság pedig vírus. Amikor terjedni kezd, csak az értelemmel gyógyítható. Az emberiség érdekében nekünk kell ennek a gyógyszernek lennünk. - Ketten vagyunk. Csak te és én... - nem a rang, nem a törékenynek látott nő - csak mi. Akármennyire is falkán kívüli ő jelen pillanatban, nem vagyok képes érzéketlenül állni hozzá. Jóképű vonásai csakugyan szemet gyönyörködtetőek, ám kisugárzása az, melytől lehengerlővé, ellenállhatatlanná válik. Nem akarok a rabjává válni és ellágyulni tőle, így ismét emlékezetembe vésem, hogy mit is művelt eleddig. Számba vetem minden fura szavát - ezt ne, ettől csak még imponálóbb -, ... akkor bunyóvágyát, melyet ki is élt másokon. Igen... ebbe a képbe és tudatba kell kapaszkodnom, akárha mentőöv lenne. Leülök a férfi mellé/elé, ahogyan épp közre esik és tekintetét fürkészem. Tényleg nagyon szeretem őt… még mindig, igen… - Hogy mi csábított ide? Hát a zene kezdete… a tánc stílusok. – nem temetkeztem bele soha a táncba, párlépést tudok, mely fontos volt akkoriban, de annál több nem ragadt meg. Nem érdekelt akkoriban. De 2016-ban a kis csapat nebulót nem csak a zene érdekli, hanem közben a mozdulatsor is, valami tánc. Felkészítem őket, s magamat is ezáltal. - És te? Min szorgoskodsz? - érdeklődéssel figyelem őt és a körülötte lévő dolgokat.
Valamikor réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban éreztem olyat, amit most is a patinás kötetek és száraz masinák adatbázisai között, ahogy a nőstény beúszik a képbe. Donna tudott rám ilyen hatással lenni, még évtizedekig. Manapság azért óvatosabb vagyok, mert a fatelepi incidens után nem akarom még egyszer földre sújtva fetrengve megélni, hogy a letargia bírója rám számoljon és vesztes meccset tudjak magam mögött. A kötődés immár halálos veszedelemmé vált. Mégis kacérkodom vele, mint Zsugás Jimmy a komplett zsetonállománytól való megszabadulással. - Minél többet tudunk, annál jobban tudjuk, mennyi mindent nem tudunk még. A két állítás közös halmazát szerinted hol kell keresni? A mélyfilozófia segít terelni a vágyakozó ragaszkodást. Harmadik találkozás, ha egynek vesszük azt a hetet, amit turistaként együtt töltöttünk a Grand Canyonnál. Asami igen mélyérzésű és intelligens, nem csak egy rés, amit be kell tapasztani a gipszemmel. Körbenézek és alig látok már diákokat, tanárokat meg főleg. Csak mi ketten álldogálunk itt a polcok által őrizve és figyelve, amint azt a nőstény ki is mondja, kinyilvánítva a nyilvánvalót. - Ez pedig rendkívüli bolygóegyüttállás. Kedvező sorsot vetít előre, nemde? Első gondolatom természetesen egy alapos csűrdöngölés, ami könyvtárban is megtörténhetne, de ha másnap a ránk nyitó diákjaim kiposztolják, akkor túl izgalmas is volna. Inkább egy intim beszélgetésre kellene sort keríteni halk közelséggel. Oda is állok hát úgy, hogy orrunk között 1-2 milliméternél nagyobb távolság ne álljon fent. A szemek édes virágillatát megérzik az én szemeim és ott a két kis gesztenye között tanyázom, mint mókus a hántolt-sózott tökmagos zacskók garmadájában. - Tanulmány az ősi mozgáskultúráról? No lám, ez érdekfeszítően hangzik! Netán be is tudunk gyakorolni valamilyen szinte prehisztorikus koreográfiát? Semmi gúny, hanem tényleg érdekelne egy mammutfogó szamba vagy esőcsináló sztepp. És nem ciki, ha itt megy végbe. Asami mellett foglalok helyet, a kezem pedig az övét borítja be, megnyugtató és erőt sugárzó vonzalommal. Honnan ered ez a nemes békesség és mindenen felülemelkedő magasztosság? A mélyére kívánok járni, nem csak a testének. - Még mindig a professzori címhez vezető úton hajtom a járgányomat és a célállomás egyre közelebb kerül. Az egyetemista nyelvezet tanulmányokra hasogatott szeleteit ízlelgetem épp. Egy pillantást vetek a böngészett dokumentumokra, de jelen pillanatban azoknál sokkalta érdekesebb is akad. Kellemetlenségében is őszinte kérdéssel készültem, körülbelül egy másodperces tréninggel. - Mondd csak, szád és szíved miként vélekedik arról, hogy egy önálló lélek és egy csapatba tagozódott másik között pulzál a polaritás? Dac a veszéllyel vagy tétlen és öntudatlan vágycselekvés hajt ilyenkor minket? A jövő meg fogja mondani, de a te ajkaidból szívesebben hallom. Ezt is. Én tudom, hogy az illegalitás kötelén járjuk a táncot, védőháló nélkül, de ez mindig is izgalmasabb lesz, mint sima terepen hason kúszni. Közben pedig hüvelykemmel cirógatom a nőstény finom kis kacsóját, hogy bőre az enyémbe ivódjon, szagélményt okozzunk egymásnak, tapintást, mi mélyebbre hatol a bőr rétegeinél.
Fogalmam sincs hol keressem azt a bizonyost, de abban biztos vagyok, hogy valahol itt, ahol mi ketten lélegzünk jelenleg. Újabb kérdés, újabb bólintás… - Szívesen táncolok egyet az úrral. - ha nem most, de egyszer megtáncoltathatna. Nem vagyunk egyformák és ez élből látszik. Engem nem zavar… hogy olykor nem értem a szavait, érződik belőle minden, mit tudni kell és ez nekem bőven elég. Küzdünk, vagy elbukunk örökre. Mindenki szenved az élete során, hisz olyan nem létezik, hogy valaki teljesen boldog életet éljen le. Mindenki elveszít valakit, mindenki elbukik valahol az élet területén. Tudjuk jól, hogy mivel jár a sors, hogy mivel jár a lét, hogy miért kell élnünk, s lélegeznünk. - Ugyan a jövő homály, de lesz, ami lesz, nem de? Harcolunk a jobbért, a szebbért, és kiállunk mindeközben magunkért. - így kellene tennünk valójából, de nem teszünk, mert gyávák vagyunk. De mi csak törünk előre és megragadjuk a pókfonalat, mert az felvisz minket. Kemény menet, de még több jön, még keményebbek, de meg lesz az. Újabb kérdés, arcomra ne ül semmiféle meghökkenés, csak egy őszinte mosoly kúszik, kellemes, nyugodt energiával borzolva össze a farkasa bundáját. - Előítéleteket gyártunk másokról, holott nem is ismerjük őket igazán, s attól, mert valaki külsőre, avagy első ránézésre nem szimpatikus a számunkra, nos még koránt sem biztos az, hogy olyan is, mint amilyenek gondoljuk. Lehet, hogy legbelül megtört lélek, és olyasmit élt át, amit mi magunk nem szeretnénk megtapasztalni az életünk során sohasem. Pletykákat hallunk, avagy gyártunk, és a legszörnyűbb ebben, hogy még el is hisszük azt, csak mert valaki, avagy mi saját magunk olyat állítunk az adott személyről, amit. Miért kell ítélkezni, s leírni valakit? Miért kell szívtelen módon meggyalázni, s a földre lökni ezzel? Ettől mi talán többek leszünk, avagy többet érünk valaha is? - szavaim igen mélyről jövők, nem a sztereotípiák vezetnek, nem vetek meg senkit semmiért, csak akkor, ha annak nyoma is van, végzetes oka. Jó Lester- san kóbor, elkövetett egy két bűnt…de nem volt végzetes senkire nézve sem, ugye? - A világunk egy átlagos ember számára őrület, nekünk mégis ez jelenti azt, amit valóságnak hívunk. - összetett kérdés ez, órák hosszát lehetne róla vitázni. Azonban nem azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk. - A lehetetlen túlszárnyalható. - kacsintok a hímre, egyik kezem az ő kezére simul, miközben ő az enyémet cirógatja. Jól esik a közelsége….ráadásul a lehetetlenért küzdeni kell. Egy cél? Olyasmi.
- Vella hajformázóval és rőzsedobálással is? Merthogy a kedvenc műfajomban ez a tánc dívik. Mutatom is a metalosok egyezményes jelét a mutató- és kisujjammal. Frizura híján én a fejemet szoktam dobálni, de megállom a helyem a szolidabb diszkópartikon is, mivel a jó minőségű hölgyemények nem csak a rockklubokat látogatják. Karon varjút, kutyából készült karikát láttam már, de Asamiról így is nehezen hinném, hogy vad pogóban szeretné megtáncoltattatni magát. - Csak épp olyan helyet kell leakasztanunk a nagy klubos polcról, ahonnan nem penderítenek ki 5 perces türelmi idő után. Mivel a falka által tulajdonolt szórakozóhelyek nekem tabuk lettek, mint azt Asami is nyilván tudja. Megkaptam az ultimátumot, hogy ha ilyenben látnak, akkor többé nem látnak. Senki. - Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, szívemből szóltál, arany kis sült galambom! Akinek örömmel röppennék a szájába. Tetszik a hozzáállása, erős és önálló nő, aki mellett nem azt érzem, hogy apapótlékot keres. Mert nem is az akarok lenni, szerencsére nem is lettem soha. Mellékállásban apáskodni nem nekem való. - Ha a falkáddal szemben vagy kritikus és egy kóborral osztod meg...az tetszik, mivel az igazságot ölelgeted szorosan és rá bizony nem vagyok féltékeny. Kaján vigyort eresztek meg, mert ez a megbecsülés nagyon is imponál nekem. Agresszív kismalacként léptem fel, amikor bolti lopást sejtettem és Sheila nem a lényeget látta meg. Számtalan kavicsot sodort már végig magán azóta a Chena, lehet, hogy ideje lenne már amnesztiát kérnem az amúgy is eltúlzott ítélet után. A falka törvényei kemények, ahogy a farkasok is kemények, ezt megértem. Kivéve ha én vagyok a szenvedő alany... A Bajnoknak mindig több jár. - Én nagyon kedvelem ezt a valóságot. Főleg ha a te jelenléteddel van fűszerezve. A kezeink érzékeny együttlétbe kezdenek. A finom kis kacsót óvatosan borzongatom, eljátszadozva az inakkal, a selymes bőrrel, a sokat látott ujjakkal és a puha kis tenyérrel. A pohara túlcsordul az erőtől, mégis porcelánok nemességével üldögél itt. És csodálatos szemekkel néz. - Volna kedved egy estebédet elfogyasztani szerény(telen) személyemmel ma este? Elmesélhetnéd például, mennyire vált be a virág alapú inspiráció a diákodnál. A tűz körül ugrálok egy lábbal és ha borulok, égni fog az ülepem. Falkatagot randira hívni az én pozíciómban micsoda? Hódolat a női nem oltárán, áldozás a vágy istenének, akit igen mélyen tisztelek mind emberi, mind ösztönéni valómban.
- A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket, Lester- san. - tehát előfordul, hogy bátran beállok pogó-micsodázni. Bár ki tudja a mai rohanó világban? Lehet hogy csak nézném, de nem kérnék belőle… annyira nem vagyok oda a balhékért. Ezek a megszólítások…sült galamb, mindig mosolygásra késztetnek. Kedves tőle és szívéből szól. A Falka a családom, kritikus lehetek velük szemben. Vannak döntéseink, gondolataink és mindenki másképp éli meg őket. - Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül. - billentem oldalra a fejem és úgy pillantok tekintetemmel az ő íriszeibe. Tud ő szelíd is lenni, csak találni kell rajta egy rejtett féket. Amit azt hiszem megtaláltam. Személyemben. Ezt nem fordítom ellene, miért tenném? - Lester san, az akadályok azok az ijesztő dolgok, amiket akkor látsz, amikor leveszed a szemed a célról. - szorítok egy kicsit a kezén, mert benne bízom. Nem fogja levenni a célról a szemét, míg el nem éri és többet nem akarna addig. Kóbor és bízom. Két dolog van, amin az embernek nem érdemes mérgelődnie. Az egyik, amin tud változtatni, a másik, amin nem. Ezen tudnék, de nem akarok… Ha egyszer meg van köztünk a szikra, akkor kellene? Egy meleg mosoly a kedvesség világnyelve. Az udvariasság jó. A kedvesség még jobb. Ő ezt pontosan jól tudja. - Igen. Volna kedvem. - veled? Amikor a Grand Canyon óta elcsavartad a fejem? Meg fordítva? Okozzon meglepetést… a bizalmat ki kell érdemelni. Nem érdemes csak úgy látszatra osztogatni, és még akkor is vigyázni kell, hogy nem csak egy színjáték-e az egész. De ő már rég letett valamit elém az asztalra, még ha a falka pikkel is rá… Más-más korokban születtünk, mégis egyet értünk. Majdnem egy nézetet élünk. Hogy lehet ez? Meg vannak a kérdéseim, de saját magamnak kell választ keresnem rájuk. A dokumentumokat húzom magam elé, lapozok bele, olvasok kicsit, mert érdekel mivel is foglalatoskodik. Energiám békével, szeretettel öleli körbe Lestert, farkasom nekidől az övének és felpislogva rá megnyalintva a szőrét. Lassan állok fel a székről, végig simítva a férfi karján, majd vállán és beindulok a sorok közé előkeresni a könyvet, amiért jöttem. Legyen meg, mert megfeledkezem miért is jöttem. Zeneműfajok...Ez kell nekem. Három könyvet le is szedek a polcokról, majd visszasétálok vele a hímhez, letéve azokat az asztalra... angol és japán nyelven tetszelgett a polcokon, de ez nem gond. Visszaültem Lester-san mellé, kezem újra utat talált a karján a csuklójáig és kézfejéig.
Láttam már olyan szende szüzeket, akik bocsukat féltő anyamedveként kezdtek tombolni egy ösztönöket felszabadító rockkoncerten. Most már kész tény elé állítottam magamat, hogy Asamit el fogom hívni egy ilyenre. Olyan szépen mosolyog most is, hogy még ha nem is söpri majd a levegőt a hajzuhatagával, akkor is emelni fogja az est színvonalát. - És ha a Nap maga válik árnyékká, akkor mi a teendő? - teszem fel a kérdést látszólagos komolysággal. Anguta látogatása óta nem úgy látom a fényesen ragyogó égitestet, a nappal csillogó szemét, mint előtte. Egy krumpliszsák belülről nézve, sötétebb a fekete lyuknál. Erről nem ejthetek szót, úgyhogy marad az aggódó tekintetet orvosló humor. - Olyankor le kell venni a napszemüveget. Ami most a fejem tetején van, de az asztalra helyezem, magam mellé, Asamitól távolabb. Ne legyen köztünk semmi, még egy ártalmatlan retinavédő műanyag se! Mert ő a cél, ha nem is a legtávolabbi, de bizony, most tényleg nem veszem le róla a szemeimet, sőt falhoz szegezem velük. Szeretem az erejét és a nemes értelmét, ami olyan pluszt ad a kifogástalan külsőhöz, ami ritka kombináció. Ő is érzi, amit én, talán kicsit többet és konkrétabban. Az én kezem még ott van a féken, mert nem akarok még egyszer órákig vergődni, mint Wendy után. Nem a ruhatárosnő tehetett róla, hanem valami megmagyarázhatatlan, egy féreg a lélekben, ami rágni kezdett belülről. Ha megtalálom, széttaposom, Wendy nevében is, mert őt még jobban földhöz vágta, büszkeségében sértette meg, nálam is jobban, ami nagy szó! - Akkor 7-kor a Chez Francois-nál, rendben? A részleteket még tisztázzuk, nem ezek az apróságok a legfontosabbak. Elképesztő, hogy elsőre egymásnak estünk a növények között és csak most jön az igazi randi. Oké, egy hétig együtt nyaraltunk, de én ott foglalt voltam és a szívem is. Most kalitkából kiengedett madárka vagyok, aki nem akar fogságban szaporodni. Hirtelen már le is pörög előttem, ahogy ott fogjuk gyötörni a villával a finomabbnál ízletesebb étkeket, gourmand módra és a legjobban egymás társaságát élvezzük majd. Nem szokásom ennyire elveszni a gondolatokban, de mire megint fejem tetejére tenném a napszemüveget, Asami már egy köteg irománnyal érkezik. Olvasni imádok, a nyelv maga a csoda. A japán alkotással próbálok barátkozni, tüzetesen megnézem őket, pedig a nőstény anyanyelvén annyit értek, amennyit a harcművészetben járatosak szoktak érteni. - Milyen volt látni teljesen új műfajokat kinőni a zene addig is elég gazdag talajából? Az én születésemkor a rock'n'roll virágzott és az anyatejjel magamba szívtam, de ami utána történt, annak is vannak elfogadható, sőt szerethető részei. Kéz a kézre simul és lassú érintésekkel dörzsölgetem a nőstény kezét. Dolgozni, kutatni, a hobbiból hivatássá vált kedvtelésünknek hódolni jöttünk, de ha együtt beszélünk róla, akkor valami még fontosabb történik. Egymást fogjuk jobban megismerni, ekkora érdeklődést pedig rég éreztem nő, nőstény iránt. Nincs rá egzakt válasz, hogy miért. Tűz. Még csak perzsel, de a botanikus kert majdnem lángra lobbant tőlünk.
Az emberek egyik leghatalmasabb szükséglete az, hogy tartozzanak valahová. Az elfogadás és az elutasítás a társas lények egyik legnagyobb jutalma, illetve büntetése. Már mindannyian keresztül mentünk ezen. Ám hirtelen feltett kérdésére nem tudok mit felelni? Miért lenne árnyékos a nap? Annál nincs nagyobb égitest, ami leárnyékolná. Azt hiszem, mondjuk nem vagyok űrkutató, hogy ezt tudjam, rá hagyom, talán többet tud, mint….a szemüveg? - Lester-san? - húzódik mosolyra ajkam, majd lassan megingatom fejem is apró kuncogással telítve ezt. Tekintetem az övét keresi, bár nem kell oly soká, hisz engem les minden egyes másodpercben. Farkasom incselkedik az övével, fülét húzza, hozzá dörgöli testét övéhez. A nemesség nem születés joga, a tettekben ismerni fel. Mint az enyémben. Senki kinézete, sem a származása nem érdekel, olyanok amilyenek, onnan jönnek, ahonnan. Nem a sztereotípiák vezetnek, csak a védelem. A Falka védelme. A kölykök tanítása. Jelenleg a hím, nem problémaforrás. – Rendben, 7-kor. – bólintottam, tudomásomra jutott a kellő információ és el is megyek. Elmegyek. El akarok menni. Kíváncsi vagyok. Mindenki olyan, amilyen, és senki sem tökéletes. Nem könnyű az élet, ha nem alkalmazkodunk. Az élet egy olyan film, aminek valaki elmesélte az elejét, de senki sem ismeri a végét. A kihívások nem arra valók, hogy győzzünk, hanem hogy megtudjuk, milyen emberek is vagyunk. Van, amit csak harccal lehet mások tudtára adni. Például azt, hogy mennyire komolyan gondolod. - A Tokugava korszakban akkoriban nem sok minden volt, ültünk a tűzkörül, vagy épp a szentélyben és hallgattuk az ősi meséket. A ku- cseng olykor pedig megszólalt. De japán csak később vált ki sok minden térben…addig meg csak a harcok voltak mérvadók…Abban nőttem fel, meg a mesélésekben. Mert van amit nem lehet elsajátítani. Ez is olyasfajta dolog, mesélni jobban szeretek, de a zene elvisz oda, ahol még nem jártam. A tehetség pedig ott van mindenkiben és ez az ami megszólaltatja a némát is.
A próbán át lehet menni épen, egészen és úgy is, hogy csak átbucskázik az ember a küszöbön. Asaminak megadatott az Alapítókkal kapcsolatban az áldott tudatlanság, mi a legtöbb farkas sajátja. Én viszont már napszemüveg nélkül is feketének látom a Napot, ismerem a sötét oldalát. Vihar közeleg, ismeretlen erejű vihar, amiről Anguta is csak titokzatosan beszélt. A japán nőstény vagy nagyon jó titoktartó vagy tényleg nem érti, amit csak a beavatottak érthetnek. - Apró költői kép, a fényes égitest sötétlése. Egy régi monda szerint 7 nap is ragyogott az égen, de majdnem pecsenyét csináltak a Földből, így egy hős íjász hatot kilőtt. Talán én megláttam az egyiket az elsötétültek közül. Legyintéssel teszem semmissé. Amiket kiejtek, sokszor végtelen enigmák, megfejthetetlennek bizonyulnak. Ezt is be lehet rakni abba a bizonyos rejtélyfiókba, amibe én állandóan pakolok a cifra palotáimmal. Ami tény, az tény. A nősténnyel megtaláltuk a közös hangot. Nekem nincs zenei képzettségem, ha azt nem számítjuk, hogy párszor énekeltem részegen a kocsmában, mégis harmónia van köztünk. Törékeny, érzem, hogy képes lennék eljátszani a csélcsapság kártyáján, de... Miért is ragaszkodnék, amíg nem tudom a biztosat? Iris óriási falba ütközés volt és nem csak én estem arccal a padlónak, hanem Wendy is. Ő pedig félig ott is maradt. Szóval nem, nem sietünk el semmit, a lehetőségek tárházát nem zárom kulcsra. Nyitva a szemem és a fülem, de a szívem csak félig. Mennyire szeretném nagyra tárni és hagyni bevándorolni az igazit, az új Egyetlent. Csak annyira nehéz felismerni és ha mellényúlok, akkor nyakamba kapom az úthengert... Asamira mosolygok, mikor elfogadja az ajánlatot és a farkasom átkarolja az övét, játékosan harapdálva a fülét és jólesően acsarkodva, morogva, ahogy csak azzal teszi, akit tényleg kedvel. Mikor a testek és lelkek is vágyják egymást, de a belső bundások inkább háborúznának, az maga a plátói szerelem, miből sose lehet más egy kilyukadt gázvezetéknél. Mindig ereszt valamit, de a szabadság helyett csak veszélyt hoz. Mi nem így vagyunk. - Kicsengett a ku-cseng? Szeretnék tőled meghallgatni egy igazán régi mesét. Az asztal noha jól égne, de most nem hasogatnám fel. Érezd inkább a lelkünkben égő tüzet, amit körülülhetünk. Elengedem a kezét, mert a jó meséhez jó gesztikuláció is illik és nem szeretném határok közé szorítani a nőstényt. Fülelek és minden szavára figyelni fogok, mert én nagyon is tudom tisztelni a hagyományokat és azok őrzőit, főleg akkor, ha ilyen nemes szívvel rendelkeznek, mint Asami.
Nem viselem el, ha egy történet befejezését nem tudhatom meg. Végigolvasok mindenféle jelentéktelenséget - ha egyszer belefogtam - pusztán lázas mohóságból, hogy bekebelezhessem a lezárást - akár édes, akár fanyar -, s bevégezzem, amit elkezdenem sem kellett volna. - Az emberiség története a világosság szüntelen harca a sötétség ellen. Ezért értelmetlen gondolkodnunk azon a kérdésen, minő hasznunk van a tudásból. Az ember igényli a tudást, s ha elveszíti ezt a kívánságát, megszűnik embernek lenni. Lester-san kérlek folytasd a Nap sötétbe burkolt történetét. - figyelek, tényleg figyelek, mert érdekel a világunkkal kapcsolatos dolgok… sőt, annál jóval több minden mozgatja a fantáziám. Lester-sanét is, mint hallom. - Szóval egy régi történetet… - eleresztette a kezem, felkönyökölök az asztalra, ujjaimat összefűzöm állam alatt, tenyereim az asztal lapja felé néznek… - A Hold és a Nap szétválásáról hallottál már? - érdeklődöm, ha már az előző téma a Napról szólt. - Tsukuyomi a másodikként született a "Három nemes gyermek" közül, mikor apja Izanagi, aki a földet, Onogoro sima-t teremtette, meg mosdott egy fürdőben, hogy megtisztítsa magát a bűnöktől, melyek alvilági útja során beszennyezték. Ekkor született meg Tsukuyomi , mikor éppen jobb szemét mosta ki. Testvérei Amaterasu Omikami a nap istennő és Sussanoo no mikoto a tengerek és viharok istene is ekkor születtek, Amaterasu akkor mikor bal szemét mosta ki, Sussanoo pedig mikor az orrát. Majd később miután Tsukiyomi megmászta a mennyekbe vezető létrát, már Takamagahara-ként ismerhetjük. Eztán testvérével Amaterasu Omikami-val élt együtt a mennyekben. Azonban egyszer a mítosz szerint, Tsukuyomi magára haragította Amaterasut, mert megölte Uke mochi-t az ételek istenségét. - elhallgatok kicsit, had eméssze meg eddig a történetet. Mélyen a szemébe pillantok a hímnek, mélyen jó bele a lelkébe. - A történet szerint, Amaterasu elküldte Tsukuyomi-t hogy képviselje őt egy lakomán amit Uke mochi rendezett. Majd hogy bemutassa tudományát Uke mochi hozzá is látott vendége előtt elkészíteni az ételeket. Először a tenger felé fordult majd hirtelen kiköpött egy nagyon ízletesnek tűnő halat. Aztán az erdő felé fordult, mire ízletes vadpecsenye jött ki ismét a száján. Végül a rizsföldek felé fordult és kiköhögött még pár rizsgombócot is. Ettől Tsukuyomi nagyon elundorodott, hisz bár az ételek mindegyike nagyon ízletesnek nézett ki, elkészítésük módja eléggé gusztustalan volt és így támadt haragjában, hogy vendéglátója nem készítette neki tisztességgel az ételt, Tsukuyomi megölte Uke mochit… - egy pillanatra újból elhallgattam, Lester-san reakcióját figyelve, majd lehunyt szemmel folytattam a történet végét, közben a karom visszahelyeztem az asztalon heverő könyvekre, végigsimítva azok fedlapját. - Ám ezt hamarosan megtudta Amaterasu és olyan dühös lett, hogy soha többé nem akarta látni Tsukuyomit. Így örökre az égbolt másik felére költözött. Ez az oka annak, hogy a nappal és az éjszaka elkülönül egymástól. Csak az lehet jó történetíró, akinek a múlthoz, amiről ír, köze van. Akinek a tárgyalt múlt egy kicsit saját története. Végeredményben két megbízható történetírói műfaj van: a memoár és a - levelezés. Szeretek mesélni, ezért is kaptam egy becenevet a régi falkámtól. Shortoga - sama... Nagyon régi, de megtiszteltetés volt akkoriban ez. Afféle adomány... Mint a farkas lét.
- Florida napfényes tengerpartján végeztem el a 3 éves pankrátorképzőt. Ott mondta el egy mongol harcos a történetet, ami az interpretációmban így volna teljes...- kezdek bele és nagy levegőt veszek. Szájhagyomány útján kicsit alakulnak a sztorik, így a mítoszok könyvében talán másként szerepel, de tartalmilag képes vagyok idézni és a legfontosabb szavakat sem hagyom ki, hisz azok olyanok nekem, mint egy falat kenyér. Velük élek és velük fogok meghalni egyszer, ha úgy alakul majd, hogy nálam erősebbnek mentem neki. Megint... - Tehát a világ nép szenvedett a hőségtől és csak az íjász mert szembeszállni az égi hatalmakkal, mik 7 Napban testesültek meg. Azt ígérte, hogy kicsit sötétebb, de élhető világot hoz és ha nem jár sikerrel, akkor áldozatot mutat be. Méghozzá olyat, ami egy íjász számára felér élete eldobásával: az ujjak levágását. Ahogy említettem az imént, 6 Napot ki tudott lőni a sasszemű hérosz, de mikor a hetediket vette volna célba, elsötétedett a kép. Egy fecske röppent arra és farka bánta a lövést. A legenda innen eredezteti a villásfarkú fecskét. Az íjász állta szavát és Hüvelyk lett a neve, mivel csak azt az ujját hagyta meg. Mormotává változott és azóta is kárál a hetedik Nap felé, az egyetlen világosság felé, ami még mindig fél tőle, ezért bújik alkonyatkor a Föld alá vagy a hegyek mögé. Áldozatot hozott azért, hogy az élet fennmaradjon. Most, hogy belegondolok, van azért párhuzam az Anguta által említettekkel, de különbség is. Azt hiszem, sikerült kimagyaráznom magam és nem maradok alul a történetmesélés versenyszámában sem, ami Asami ellenfélnek tekintése esetén azért nagy szó! Előredőlve figyelem a szemeit és az arcjátékát, ahogy egy otthonról hozott csalimesét regél el. Megrázom fejem, mert a japán mitológiához nem igazán konyítok, a Nap és Föld szétválásáról pedig angolszász vagy fülöp-szigeteki hagyományt sem ismerek, úgyhogy tiszta lappal várom a mondát. Farkasszemekkel lesem, rezzenéstelen arccal, ahogy kimosott orrokról és bal-jobb szemből születő istenségekről tart előadást. A köpködős résznél elmosolyodom, mert ez elég mókás mozzanat. Nem féltek a valóságot megjeleníteni, nem szorítkoztak csak a legszebb jelenségekre. Bólogatok, hogy itt vagyok, testben-lélekben egyaránt. A kezeit nézem, mint játszik a bőr fedőlapokkal, mint simítja a kapcsokat. Helyes kis kacsói vannak, én szívesen jelölném őt bármelyik női istenség szerepére, ha válogatásra jelentkezne egy ilyen témájú filmhez. - A családok viszályai, a hatalmi harcok az emberrel nem is egyidősek, hanem megelőzik, értem. Csodálatos ballada volt, életszerű és egyben tanulságos is. Az ösztöneink erősebbek, mint hinnénk, táplálkozunk és védjük a területünket, de időként a sötét elválasztatik a világostól, mégsem jön el az apokalipszis. A túlélés ott lappang ebben a történetben is. Sok ilyet ismersz még? Arra kezdek rájönni, hogy Asamiban megvan, ami Donna-ban. Kevés nőt vagyok képes órákig hallgatni, inkább elbűvölöm őket az én beszélőkémmel, de ez a nőstény ritka intelligens példány és jólesik a szavait nagy mennyiségben a fülembe engedni. A könyvet kapirgáló kezére teszem méretes emberi mancsomat és nagy mosolyt eresztek meg. - Tudsz róla, hogy mennyi csodát rejtett beléd az anyatermészet, ugye? Én is rejtettem belé ezt-azt, múltkor a botanikus kertben, de ez a bók most annak szól, hogy nem egy hétköznapi numera, hanem több annál. Nem tudom, mennyivel engedjem többnek lenni, mert már egyszer megjártam, mióta elkaptam valami túlvilági vírust. Csak az kapja meg a tiszteletemet és ragaszkodásomat, akitől ez szintén megvan felém és akinél biztos lehetek abban, hogy a fa nem takarja ki az erdőt, hanem helyettesíti.
Csak figyelek és hallgatok, minden érzékem rá fókuszál, a hímre. Nem ismerős a történet, de hát nem is egy korszakból valóak vagyunk és nem is ugyanarról a területről. Mindenhol más és más mesék keringenek a világról és részeiről. Mert mi is a világ részei vagyunk. Érdekes dolgot hallok, olyat amit még tényleg nem hallottam. Hüvelyk és Fecske. Nyíl… így már tényleg minden világossá válik számomra is. Az élet megóvóját pedig tisztelni kell. Persze japánnak is másféle történet incselkedik a Nap felé. Minden más. Furcsa dolgokat hoznak erre felé, bár ha jobban belegondolok, teljesen természetes, hiszen van aki ezt éli meg. Élte meg korábban. Vagy meseszerűen, vagy magát a valóságot.. - Eleget. Talán érdekel a többi is? - pillantok rá kérdőn, érdeklődve. Nem mondom azt, hogy sokat, mert nem vagyok nagyzoló. Épp eleget tudok, hogyha érdekli, akkor meséljek még. Mosolyom még szélesebben viszonozza az övét. Érzem keze melegét az enyémre tévedni, jóleső bizsergést vált ki belőlem. Szavaira pedig lehunyom a szemem és kissé lehajtott fejjel emésztem rövid ideig szavait, majd felemelt fővel a tekintetébe nézek. - Igen, gondolom. Így látod? - kuncogok a tőlem kimért nőiességgel, s csak rövid ideig. Inkább legyen egy csodálatos fél órám, mint egy hosszú, semmilyen életem. Az ember ne kérdőjelezze meg a csodákat, és ne panaszkodjon, ha nem minden ízükben felelnek meg neki. Nekem a hím most felér egy hatalmas csodával. Hiányzott, ez az igazság. De ideje lenne mennem, úgy is találkozunk még, az is igaz hogy hét órakor. Nagyon várom a pillanatot és örömmel jövök, hogy újabb kellemes perceket töltsek köreiben. - Lestes- san köszönöm, hogy megosztottad velem ezt a csodálatos történetet. - szeretem a történeteket, ez csodálatos volt. - Mennem kell, le kell adnom a feladatokat a nebulóknak. - folytatom, kezem a kézfején simít végig hosszan és gyengéden. Annyira varázslatos személyisége van, más nem nagyon vette észre, de én megláttam benne. - Hét órára pedig érkezem, addig meg ne keveredj semmi bajba... vagy a baj ne keveredjen a társaságodba. - ki hogy gondolja ugye bár. A székről felemelkedem, a hím kézfején végig simítok mosolyogva, a könyveket felveszem. Indulásra készen várok rá, ha felemelkedik akkor apró csókot hintek ajkaira, köszönésképp. Ha pedig enged, akkor indulok is. Ha lépni sem enged, nem lesz ellenemre az a verzió sem.
Én sem szeretem, amikor valaki összemossa a keleti világot, indonézeket a filippínókkal és mongolokat a japánokkal. Nem is ez húzódik a történetem mögött, hanem egy szép bölcsesség csillagászati keretekbe öltése, olyasmi, amikből Asami még biztosan rengeteget tud. - Ha eleget, akkor engem is eléggé érdekel, amiket azok a szép kis ajkak ki tudnak préselni maguk közül. Meg amit befogadnak. A szerénység az én szememben nem igazán érdem, de Asami esetében kivételt tudok tenni és nem morog a bestiám. Egyszerűen annyi pozitív töltés született vagy fejlődött ebbe a nősténybe, hogy eltörpülnek a negatív vonatkozásai. A történeteket illetően pedig én is szolgálhatok majd néhánnyal, egzotikus fülöp-szigetekiekkel vagy tradicionális kelta-germán-angolszász legendákkal. - Jó szemem van egy mirákulum észrevételéhez. Kacsintok is azzal a jó szememmel, miközben fülem lubickol a csilingelő női hang nevetésében. Hittem volna, hogy az az egy kis észak-amerikai nyaralás egyszer ilyen csodálatos utakra terel még minket? A legváratlanabb történések lehetnek néha az élet leggyümölcsözőbb fáinak gyökerei. A beharapásra sem szoktam számítani az emberek. - Én pedig majd feladatokat fogok nekik feladni, úgyhogy pontosan értem, mennyire fontos ez. Hiányod nem tesz boldogabbá, de este újra felfelé fog görbülni a szám, még nagyobb ívben. Hatalmasat vigyorgok, farkasvicsorgóan örülök, hogy a randimeghívás értő fülekre talált. A tanári szerep mindkettőnknél komolyan vett és felelősségteljes hivatás és még kutatunk is, mert ez is közös pontunk. Lassan ijesztő, hogy mekkora halmazt alakítanak ki a metszéspontjaink! Kéz a kézben, szem a szembe és a búcsú olyan, hogy nehéz lesz utána újra az egyetemi nyelvezet lingvisztikai vetületeit tanulmányozni. Néhány perc átmenet kelleni fog. - Nyugodt légy, egyedül érkezem. Nem fogadom kísérőmül a bajt. Felállok én is, hogy így tiszteljem meg a sokat érdemlő nőstényt. Forró csókkal köszöntöm és derekát átölelve még magamhoz húzom, mielőtt útjára bocsátanám. Az élet mindig tartogat kellemetlen tréfákat és olyat is, ami más számára nem egyezik meg az élvezet fogalmával. Ha baj, hát legyen baj! Ha bajtalanság, akkor tisztább lappal indulok este. Meg fogjuk látni, mint Zsugás Jimmy az utolsó ászkört. Szemeimmel követem a nő formás alakjának távolodását, természetesen a legformásabb hátsó kijáratra koncentrálva. Utána falakat megrengető sóhaj következik, ami idevonzza az időközben megérkező egyetemisták kuncogó tekinteteit. Fülig érő vigyorral folytatódik tovább a kutatómunka, hisz fényes pont lopakodott be a jövőmbe.
A váltás összességében elég lassan ment végbe, kényelmesen kerestem a helyemre valakit, aki elviszi a boltot, én csak az itteni munkám végeztével ugrom be olykor, hogy ellenőrizzem az adott nap forgalmát, a rendeléseket, és minden egyebet, ami szükséges lehet. Mivel az én alkalmazottam, tőlem kapja a bérét, nem árt ellenőriznem. A héten már mertem kezdeni itt is, aláírtuk a papírokat, és megkaptam a helyemet a könyvtárban. Volt egy kis irodám hátul, de inkább az itteni pult mögött ücsörögtem, itt is megvolt minden, ami csak szükséges. Pár nap alatt szerencsésen kiismertem a területet, és tudom, mi merre helyezkedik el, a rendszert illetően is képbe kerültem, és az is biztos, hogy már most több őrzővel találkoztam, mint visszajövetelem óta bármikor. Nem meglepő, lévén itt van a főhadiszállásuk. Nem mondom, azért elég fura pont felette csücsülni, de még mindig úgy tekintettem erre az egészre, mint soha vissza nem térő lehetőségre. Bizonyosan lesz majd alkalmam elmélyedni az őrzők világában is kicsit jobban, s összedugva a fejünket eljutni a-ból b-be. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy nem tehetem meg ezt Savannahval, de már csak miatta is jobban ég bennem a vágy azt illetően, hogy rájöjjünk, mit tehetünk a jövőnk érdekében. Milyen elcseszett már, hogy most, amikor végre eljutottam arra a pontra, hogy beszélni akarok az én vérvonalfőmmel, egyszerűen nincs sehol… - Rendben, mindent bepecsételtem, három hét múlva várjuk vissza a könyveket, hosszabbítás esetén hetente két dollárt kell fizetned, késedelem esetén szintén. További szép napot? – Mosolyodtam el, a következő diáktól visszavettem pár könyvet, és ez így ment nagyjából egész nap, olykor volt lélegzetvételnyi időm, ellenben nagyon élveztem, mert egész nap könyvekről beszélgettem, néhány egyetemista ijesztően intelligens volt, meghazudtolva a korukat. Több ízben éreztem Őrzők közelségét, de ma még egyel sem beszéltem közülük, ám az épp ajtón belépő teremtésről még csak azt sem tudtam, ki lehet. Lám, én sem ismerhetek mindenkit, sőt… Mindenesetre rámosolyogtam, de aztán foglalkoztam tovább a dolgommal, itt mindig volt mit tenni.
Lassan kezd kialakulni egy képem a városról, de még rengeteg idő bele fog telni a teljes megismerésébe. Kábé annyi, hogy mehetek is tovább, mert megint beleöregszem a szerepbe és feltűnő leszek. Addig is elvagyok, mint a befőtt. Meló és infógyűjtés, ezzel próbálom betakarni a pöcegödröt, ami a lelkem mélyén lapul. Már az emésztő is üres, úgy érzem, nem bűzölög eléggé, csak kellemetlen élményeket idéz, amikhez az agyam úgy szokott hozzá, hogy megpróbál mindent hidegen nézni. Ha bármibe is kicsit belelelkesedtem, abból vagy baj lett vagy csalódás. Ennek semmi értelme. Nemrég megkerestek New Yorkból, hogy kéne egy újítás a külvárosi könyvtárak egyikének. Annak a hálózatnak már dolgoztam korábban, akkor egyszerűbb volt, mert leültünk és elmondták, mit akarnak, én mutattam pár dolgot, ki lehetett választani. Most neten oldottuk meg, nagyjából megvan az ötlet, de egy kis személyes inspirációt is akarok. Ezért nem ugrom át a Nagy Almába, jó lesz az itteni könyvtár. Elég komoly, ellát egy egyetemet, modern, fiatalos, meg minden. Laptopot nem hozok, mert nem rögzíteni akarok, nem pötyögni, hanem körülnézni. A szemem lesz a kamera és a fülem a mikrofon, orrommal pedig a könyvtárak jellegzetes illatát fogom keresni. Egy kis meglepetésre is számítok, mert itt még nem jártam. Minden könyvtár ugyanolyan, de ha mégis találok valami komoly különbséget, amit fel tudok használni, az nem rossz. A hajam hátrafogva copfba, zöld garbó, rá sárga kiskabát, amit a kezemen hozok, mert itt azért meleg van. Laza fehér sportcipő, amire rálóg a hosszú, de szűk fazonú fekete farmernadrágom. Ami egyébként tele van macskaszaggal, hiába kefélgettem. Bud lerángatta a szárítóról és meghempergett rajta, megjelölte, hogy ez a gazdié, akit szeret. Nem mintha a többi ruha másé lenne. Macskák, eh... Belépek és a szemeim rögtön a pulthoz fókuszálnak. Ott kell olvasójegyet váltani, de nem ez érdekel. A csini szőke hölgyeménynek nagyon is szimpatikus a kisugárzása és ennél több is. Vérfarkas, ha pedig itt kapott pozíciót, akkor vagy falkás vagy valami tűrhetőbb kóbor. Megint nem vagyok elég naprakész. A fejünk fölött ül és még nem ismerem, papírról sem. Ja, de, az egyik suttogó az, csak nem tudtam, hogy váltott a virágboltról. - Jónapot kívánok! - köszönök rá udvariasan. Mosoly még nincs, ha kell, akkor majd lesz. - Egy olvasójegyet szeretnék kiváltani. Most vagyok itt először. Készítem az igazolványokat, meg a pénzt, ilyesmit, közben pedig figyelem a nőt, a mozdulatait, az arckifejezését. Ezekből rengeteg mindent ki lehet olvasni, ahogy a szavak mögött is végtelen rengeteg húzódik. Informátor vagyok, úgyhogy az energiáim leplezve vannak, ráadásul mielőtt elindultam, felhúztam az Oltalom Szárnyát is, szóval max úgy jöhet rá, miféle vagyok, ha túl sokszor látott az alagsor környékén. Ez nem lehetetlen, ha gyakran jár erre, mivel én is ezt teszem.
Macskás a leányzó, amivel nincs semmi baj, a farkasom is tökéletesen békés természet, mit neki némi cicaillat. Semmi sem történik a világon ennyitől. Mindenesetre, le sem tagadhatná egyik fajtársam előtt sem a dolgot. Kedélyesen nyitok, mint mindenkivel, nem veszem félvállról a munkát, már csak Savannah emléke okán sem, de az is nagyon sokat jelent számomra, hogy a Protektor megbízott bennem annyira, hogy felajánlja ezt a munkát. Egész gyorsan beleszoktam, de éles eszű vagyok, könnyen tanulok, és még annál is könnyebben alkalmazkodom, hála a farkasom természetének. - Természetesen. Kérném szépen az igazolványodat. – Odaadhatnám, hogy töltse ki ő maga, de egyrészt szükséges látnom az adatokat, másrészt pedig szebb, hogyha mindegyik ugyanazzal az írással van kitöltve. Úgy hallottam, hogy a Savannah előtti őrző hölgy nagyon alapos volt, és ragaszkodott az ilyen apróságokhoz is. Meg mintha valami olyasmit is említett volna Emmett, hogy feláldozta magát Williamért a tavalyi Vörös Hold előtt. El is veszem a szükséges okmányokat, és elkezdem kitöltögetni, közben a másik oldalról megkérdezik, hogy van-e még benn az általa áhított könyvből. - Egy pillanat. – Kérem ezzel még a türelmét egy kicsit az előttem állónak, bepötyögöm a gépbe. -Hacsak nem olvassa éppen valaki, akkor egy darabnak kell még lennie. A G betűnél keresd szerző szerint vannak rendezve a témakörökön belül. – Magyarázom neki lelkesen. - Ha nem találod, pár perc, és segítek. – Megköszöni, én meg már fordulok is vissza a várakozó hölgy felé, és töltögetem szorgosan a kis összehajtogatott, papírnak vastag, kartonnak vékony kis lapocskáját, igazság szerint ebben már csak emlékeztetőnek vannak bevésve a dátumon, mert minden más elektronikus. - Készen is vagyunk. – Mosolygok rá, majd elé tolom a kis papírdarabot. - Havi bérletet kérsz, vagy csak egy alkalmasat? – Érdeklődöm meg, s tekintettel arra, hogy nem tudom, hogy odalenn forgolódik elég sokan, nem tudom kiigazítani, hogy fáradjon csak nyugodtan tovább, számukra az ilyesmivel nem lényeges foglalkozni, maximum a kölcsönzést szükséges regisztrálni.
Kezdőlap
//
//
